VEGYES (MIXED) RÖPLABDA TORNA VERSENYKIÍRÁSA
1. A TORNA CÉLJA Lehetőséget kívánunk adni a különböző csapatoknak sportolni, egymással mérkőzni. A sportot, a röplabdázást a játékosok egészségük megóvására használják fel. A sportolók a barátságukat elevenítsék fel, és kössenek újabb ismeretségeket, barátságokat. A tornán hasznosan, egészségesen, vidáman töltsenek egy hétvégét a benevezett csapatok tagjai.
2. A TORNA IDEJE ÉS HELYE A mérkőzéseket 2014. november 29‐én szombaton 9-20 óráig, vasárnap 9-16 óráig rendezzük az Ikrényi Sportcsarnokban (Ikrény, Vasút sor 6).
3. A VEGYES TORNA RENDEZŐJE A Vegyes (Mixed) Röplabda Tornát a Győri Röplabda Club rendezi. A tornát a Versenybíróság bonyolítja le, amelynek elnöke Lents Péter, tagjai Lőrincz Illés és Nagy János.
4. A TORNA RÉSZTVEVŐI A tornán bármely csapat elindulhat, amely a nevezését időben eljuttatja a rendezőkhöz, és azt a Versenybizottság elfogadja, visszajelzi. Maximálisan 16 csapat nevezhet a tornára.
5. HELYEZÉSEK ELDÖNTÉSE A Versenybíróság a csapatokat négyes csoportokra osztja, ahol körmérkőzéses rendszerben játszanak egymással. Az első két helyezett a „felső házba”, a 3-4. helyezett az „alsó házba” kerül, ahol kereszt mérkőzés majd helyosztó mérkőzések során alakul ki a csapatok végső helyezése. A mérkőzések pontos rendjét a Versenybíróság külön közli.
6. DÍJAZÁS A csapatok oklevelet kapnak és a helyezéseknek megfelelő serlegeket, érmeket. A rendezőség egyéb tárgyjutalmakat is biztosít (lásd: részletes kiírás).
7. KÖLTSÉGEK Csapatonként fizetendő összeg 12.000,- Ft. Nevezési díj 6.000,- Ft/csapat és 6.000,- Ft/csapat egyéb költségekhez hozzájárulás, ami a verseny során felmerülő költségek fedezésére szolgál azaz összesen 12.000,- Ft/csapat. A csapatok saját költségeiket (utazás, szállás, étkezés, stb.) saját maguk fedezik.
8. NEVEZÉS A tornára nevezni csak a www.mixedroplabda.hu honlapon a nevezési menüpontban lévő jelentkezési lapon előzetes regisztráció után lehet. A terem három pályája 16 csapat nevezésének elfogadását teszi lehetővé. A nevezésen a csapat nevét és játékosait (minimálisan hat játékost), valamint elérhetőségét kell közölni. A nevezés akkor válik véglegessé, ha a nevezési díj a bankszámlára megérkezik.
9. SORSOLÁS A csapatokat négy csoportba sorsoljuk a torna előtti napon (pénteken) sorshúzással és a csoportbeosztásokat elküldjük a nevezett csapatok számára. A Versenybíróság a négy csoport élére az eddigi eredményeik alapján négy csapatot kiemel, a másik három együttest sorsolással állapítjuk meg.
10. EGYEBEK A rendezéssel, a szállással, a torna részletes (játék) szabályaival és egyebekkel kapcsolatos tudnivalókat a Versenybíróság külön közöl (lásd: részletes kiírás)..
Győr, 2014. október 29. Győri Röplabda Szövetség
www.mixedroplabda.hu
[email protected] [email protected]
MEGHÍVÓ VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna – IKRÉNY Helyszín:
Ikrény, Sportcsarnok, Vasútsor 6.
Időpont:
2014. november 29-30. (szombat 9-20 óráig - vasárnap 9-16 óráig), a csarnok szombaton reggel 8 órától vasárnap reggel 8:45 órától nyitva tart.
Torna típusa:
AMATŐR
Nevezés indul:
2014. október 30. csütörtök 20:00 órakor
Nevezési határidő:
2014. november 18. KEDD 24:00 óráig
Fizetendő összeg:
12.000,- Ft/csapat
(részletesen lásd: 2.1. Általános szabályok)
A nevezési díj a szombati napon minden nevezett csapat tagjai részére egyszeri étkezést tartalmaz. A nevezési díj minden nevezett játékos részére ásványvizet és szombat reggel egy pékárut tartalmaz. Jelentkezés:
A tornára nevezni a www.mixedroplabda.hu honlapon a nevezés menüpontban lévő jelentkezési lapon, előzetes regisztráció után lehet. Csak a (minimálisan) hat csapattag nevét megadva lehet nevezni. Természetesen bármekkora létszámú lehet egy-egy csapat, de minimálisan hat tagot meg kell nevezni a jelentkezési lapon. Kérjük a nevezési díjat a nevezési határidőig csekken vagy a megadott bankszámla számra befizetni, valamint megjegyzésként FELTÉTLENÜL A CSAPAT NEVÉT feltüntetni szíveskedjetek. A NEVEZÉST AKKOR FOGADJUK EL ÉS TEKINTJÜK VÉGLEGESNEK, AMIKOR A NEVEZÉSI DÍJ BEÉRKEZIK HOZZÁNK! A torna hetén (hétfőn 00:00 órától) visszalépő csapatok részére nem áll módunkban a nevezési díj összegét visszafizetni!
Elérhetőségeink:
Lőrincz Illés Lents Péter mail:
web: bankszámla:
tel: +36309211104 tel:+36302405302
[email protected] [email protected] [email protected] www.mixedroplabda.hu AXA Bank - Lőrincz Illés 17000019-12502279-00000000 CSAPATNÉV!
Megkérünk minden kedves nevezni szándékozó csapatot, hogy figyelmesen olvassátok végig a torna szabályzatát!
A torna játékszabályai 1. LEBONYOLÍTÁS: A nevezés lezárul 2014. november 18. KEDD 24:00-kor, illetve nevezési határidő előtt, abban az időpontban, amikor a 16. csapat nevezése beérkezett. 16 csapat részvétele esetén a lebonyolítás a következőképpen alakul: A nevezés lezárását követően négy csoportba soroljuk a csapatokat. Minden csoportba egy-egy kiemelt csapat kerül (a korábban ezen a tornán elért eredmények figyelembevételével). A csapatokat négy csoportba sorsoljuk a torna előtti napon (pénteken) sorshúzással és a csoportbeosztásokat elküldjük a nevezett csapatok számára. Szombaton reggel a megnyitó után egyből kezdődnek a mérkőzések. A csoportmérkőzéseket követően a csoportokból az első két helyezett jut a felsőházba, a két utolsó az alsó házba. A csoportmérkőzések után, amilyen időrendben azok befejeződnek, írjuk ki a további mérkőzéseket. A rendezőség előre nem tudja megmondani, melyik csapat mikor kerül pályára a nap folyamán, de a helyszínen felállított információs táblákon nyomon követhető a játéksorrend. Minden csapatnak saját felelőssége, hogy nyomon kövesse a játék menetét és pályára kerülésének idejét, természetesen erről a helyszínen előtte értesítjük a csapatokat. Részletes lebonyolítás a honlapon és a kiírás mellékletében található és a ténylegesen benevezett, induló csapatok számától függ. 2. SZABÁLYOK 2.1. Általános szabályok -
A tornán nem szerepelhetnek azok a 18 év feletti felnőtt játékosok, akik az adott évben a torna időpontjában a Magyar Röplabda Szövetség által kiadott érvényes játékos engedéllyel (licenc) rendelkeznek az NBI, NBII felnőtt bajnokságokban kivétel, ha az adott idényben egy alkalommal sem lépnek pályára a bajnokság mérkőzésein.
-
A tornán azok a játékosok léphetnek pályára egy adott csapattal, akik a csapat által a nevezéskor leadott játékos listán, illetve a szombat reggeli bejelentkezésnél a csapatok által aktualizált játékos listán szerepelnek. Ez csapatonként minimum hat játékost jelent. A felső határ nincs megszabva.
-
A csapatok a nevezés leadásával vállalják, hogy az általuk benevezett játékosok a torna kiírt teljes időtartama alatt rendelkezésre állnak. Amennyiben ez nem valósul meg elfogadják, hogy az ebből adódó a szabályzatban leírt következmények a saját felelősségük és ezt a felelősséget semmilyen körülmény között sem háríthatják a rendezőségre. Természetesen ez alól kivétel az előre nem látható a helyszínen bekövetkezett esemény, amire a helyettesítő játékos szabályai vonatkoznak. -2-
-
Egy csapat mindig 6 olyan játékosból áll, akik más csapatban nem neveztek. Ennél kevesebb játékossal a versenybe beszámító eredménnyel nem lehet mérkőzést játszani. Helyettesítő játékos kérése a helyszínen bekövetkezett előre nem látható esemény miatt lehetséges, a helyettesítő játékosról szóló 2.3.1. szabálypont betartása mellett, egyéb esetben pedig a 2.3.2. pontban leírt szabályok érvényesek.
-
Amennyiben egy csapat nem tud hat fővel kiállni az éppen következő mérkőzés kezdéséig, abban az esetben az adott mérkőzést 2:0 (50:0) arányban elveszti. Természetesen a játék lehetőséget akkor is biztosítjuk számukra és versenyen kívül, amennyiben az ellenfél csapata kész a játékra lejátszhatják a mérkőzést. Azonban ötnél kevesebb játékossal, még versenyen kívül sincs lehetőség a mérkőzés lejátszására.
2.2. Játékszabályok -
Játékszabályok az érvényben lévő hivatalos röplabda szabályok szerint, kivéve az új hálószabály és nincs liberó játékos. Csere lehetőség az érvényben lévő röplabda szabályok szerint. Hálómagasság 2,43 m férfi magasság.
-
A mérkőzéseket 25 pontig két nyert szettre játsszuk, egy-egy esetén döntő szett 15 pontig
-
Csapatonként minimum 3 női játékosnak folyamatosan a pályán kell tartózkodnia. A mérkőzéseket egyforma, előírt nyomásra fújt labdával játsszuk, amit a rendezőség biztosít mindegyik pálya mellé.
-
Csoportmérkőzéseknél az esetleges pontegyenlőség esetén a csoportban elért sorrendet a következő szabály alapján állapítjuk meg: 1. szett arány ( arány számítás pl.: 4:3 = 1,3333) 2. pont arány ( arány számítás pl.: 135:55 = 2,4545) 3. egymás ellen játszott mérkőzés eredménye
-
A torna amatőr, hobbi játékosok számára.
2.3. Helyettesítő játékos Abban az esetben, ha valamelyik csapatnál emberhiány következik be sajnos ennek a terhét az adott csapatnak kell viselnie, akár véletlen esemény, akár emberi tényező következtében nem tud hat embert kiállítani az emberhiányban szenvedő csapat. Belátható az, hogy egy teljes létszámmal a tornán megjelenő, esetleg csere játékosról is gondoskodó csapat semmilyen körülmények között sem kerülhet hátrányba egy másik csapat akár véletlen balesete, akár emberi hanyagsága miatt. 2.3.1. Sérülés, illetve egyéb előre nem látható esemény miatt -
Sérülés, illetve egyéb előre nem látható esemény miatt bekövetkezett emberhiány esetén engedélyezett helyettesítő játékos, amennyiben az emberhiány sérülés, baleset, vagy egyéb a helyszínen bekövetkezett váratlan esemény miatt állt elő.
-3-
-
Az adott helyettesítő játékos személye a kölcsönkérő csapathoz kötött, tehát törekedni kell arra, hogy minden mérkőzésen ugyanazzal a helyettesítő játékossal tudjon kiállni a kölcsönkérő csapat. Ezért célszerű olyan csapattól helyettesítő játékost kérni, ahol hatnál több játékos van egy csapatban. A helyettesítő játékos nyílván a saját csapatában is szerepelhet a további mérkőzéseken.
-
Emberhiány esetén az adott csapatnak kell helyettesítő játékosról gondoskodnia és annak személyéről a következő mérkőzés ellenfél csapatával közösen megegyezni. Az ellenfél csapatának a mérkőzés előtt vétó joga van a helyettesítő játékos személyét illetően. Ebben az esetben a hiányos csapatnak újabb helyettesítő játékosról kell gondoskodnia és annak személyéről meg kell egyeznie az ellenfél csapatával.
-
Abban az esetben, ha a két csapat nem tud megegyezni a helyettesítő játékos személyéről, a rendezőséget képviselve Lents Péter jelöl ki egyet a hiányos csapat által felkért játékosok közül, akinek a személyét az ellenfél csapata köteles elfogadni.
2.3.2. Nem váratlan esemény miatt bekövetkezett emberhiány -
Minden olyan helyzetre értendő, amikor a torna kezdésekor megjelent adott csapat nem tudja biztosítani a tornán való részvételhez szükséges hat fő csapattag jelenlétét.
-
Természetesen ebben az esetben is lehetőséget biztosítunk helyettesítő játékos kérésére, azonban ebben az esetben az itt felsorolt feltételek mellett.
-
Emberhiány esetén az adott csapatnak kell helyettesítő játékosról gondoskodnia és annak személyéről a következő mérkőzés ellenfél csapatával közösen megegyezni. Az ellenfél csapatának a mérkőzés előtt vétó joga van a helyettesítő játékos személyét illetően és ebbe a rendezőség nem avatkozik bele. Ebben az esetben a hiányos csapatnak újabb helyettesítő játékosról kell gondoskodnia és annak személyéről meg kell egyeznie az ellenfél csapatával. Amennyiben nem tudnak megegyezni a hiányos csapatnak helyettesítő játékos nélkül kell lejátszani a mérkőzést a 2.3.3. pontban lefektetett szabályoknak megfelelően.
2.3.3. További szabályok - Amennyiben egy csapat nem tud helyettesítő játékosról gondoskodni az éppen következő mérkőzés kezdéséig, abban az esetben az adott mérkőzést 2:0 (50:0) arányban elveszti. Természetesen a játék lehetőséget akkor is biztosítjuk számukra és versenyen kívül, amennyiben az ellenfél csapata kész a játékra lejátszhatják a mérkőzést. Azonban ötnél kevesebb játékossal, még versenyen kívül sincs lehetőség a mérkőzés lejátszására. -
Az a csapat, ahol egynél több játékos hiány adódik és nem tud helyettesítő játékost találni a hátralévő mérkőzéseire (a helyettesítő játékosokra vonatkozó szabályt betartva), a tornán való további részvétel befejezésére kényszerül.
-4-
2.4. Egyéb szabályok A rendezőségnek nem feladata, - lehetősége, ideje sincs arra - hogy minden egyes mérkőzés előtt ellenőrizze a pályára lépő csapatok csapattagjainak kilétét, hogy egyeznek-e a nevezéskor megjelölt emberekkel. A rendezőség ezt a névsort egy alkalommal a szombat reggeli bejelentkezéskor ellenőrzi. A csapatok észrevételt, panaszt tehetnek mérkőzés előtt a rendezőség felé, ha valamilyen szabálytalanságot észlelnek és ez esetben a rendezőség mindig a kiírásban lefektetett szabályok szerint jár el.
- Mérkőzést lehetséges.
követő
utólagos
reklamáció,
óvás
nem
A torna szabályait megszegő magatartás, amennyiben az a többi szabálykövető csapat hátrányára valósul meg, a tornáról való azonnali kizárást vonja maga után. Azon csapatok, melyek a torna szabályait megszegték, és ebből kifolyólag a tornáról kizárásra kerültek, a nevezési díjat nem kapják vissza, semmilyen körülmények között sem. A nevezési díj utólagos visszafizetésére csakis abban az esetben van lehetőség, ha a torna a szervezők hibájából elmarad, minden egyéb esetben a nevezési díj visszafizetése nem lehetséges. Megkérünk minden kedves nevezni szándékozó csapatot, hogy figyelmesen olvassátok végig a torna kiírását és a kapcsolattartók ügyeljenek arra, hogy a csapattagok is tisztában legyenek a torna szabályaival. Kérünk benneteket, hogy csak olyan csapat nevezzen a tornára, aki a kiírásban lefektetett szabályokat elfogadja és azok betartását vállalja. Minden a tornára nevezett csapat a nevezés leadásával és a nevezési díj befizetésével elfogadja a nevezési feltételeket és a torna szabályait és azok betartását magára nézve kötelező érvényűnek ismeri el. Minden vitás kérdésben egy személyben a rendezőséget képviselve Lents Péter dönt. 3. További információk 3.1. Díjazás: Kupa, érem, oklevél és egyéb tárgyjutalmak a csapatok részére. 3.2. Ellátás: Szombaton a csarnok ebédlőjében a nevezett csapatok részére étkezést biztosítunk, aminek az árát a nevezési díj tartalmazza. A csarnokban mindkét nap büfé működik.
-5-
3.3. Buli: Szombat este buli a BAHNHOF egyetemi vigadóban, ahol lefoglalt rész lesz a röplabdatorna csapatai és kísérői részére.
3.4. Szállás: Kollégiumi szálláson 60 férőhely lett előre lefoglalva, a Széchenyi István Egyetem belső kollégiumában. A szállások betöltése automatikusan működik a nevezési lapon megadott szállásigény alapján. Szálláslehetőség a Széchenyi István Egyetem Kollégiumában Hegedűs Gyula Belső Kollégium: 9026 Győr, Egyetem tér 1. Szállásigényt a honlapon lévő nevezési lapon kell megadni. Belső kollégium 3 ágyas szobák: 3 ágyas szoba ára: 4.000.-Ft/szoba/éj 2 ágyas szoba ára: 4.500.-Ft/szoba/éj 3.5. Egyéb: A torna szombaton 9 órától vasárnap 16 óráig tart, tehát a megnyitótól az eredményhirdetésig. A korábbi befejezés lehetővé teszi a messzebbről érkező csapatok normál időben való hazajutását. Ezért szeretnénk megkérni a tornán résztvevő csapatokat, tiszteljék meg jelenlétükkel a döntőt és a közvetlenül utána lévő eredményhirdetést. Meggyőződésünk, hogy minden résztvevő csapat érdeke és egyben hasznára is válik az, hogy a feketén-fehéren lefektetett szabályokat mindenki maradéktalanul betartsa, illetve azokat a rendezőség minden körülmény között betartassa. A rendezőség nem vállal semmiféle felelősséget! Minden játékos az egészségi állapotát ismerve, saját felelősségére vesz részt a tornán. A verseny helyszínén és az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a rendezők felelősséget nem vállalnak.
Jó játékot!
-6-
VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna - 2014. november 29-30.
Helyezés
A1
A2
A3
A4
A
Dallas
Fegyencjárat
Talpraesettek
1'/Ego
Végeredmény Arányszám
csoport nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
Dallas
Fegyencjárat
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
Talpraesettek
1'/Ego
VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna - 2014. november 29-30.
Helyezés
B1
B2
B3
B4
B
ShunaDarazsak
csoport
nyert
vesztett
Amatőrök nyert
vesztett
Városi fedett uszoda nyert
vesztett
HASE
Végeredmény Arányszám
nyert
vesztett
nyert
vesztett
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
ShunaDarazsak
Amatőrök
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
Városi fedett uszoda
HASE
VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna - 2014. november 29-30.
Helyezés
C1
C2
C3
C4
C csoport
Boldogság
Fúzió
Karalábé
SopronigMászok
Végeredmény Arányszám
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
Boldogság
Fúzió
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
Karalábé
SopronigMászok
VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna - 2014. november 29-30.
Helyezés
D1
D2
D csoport
Family
HUN-GER
Like
GÖRCS
Végeredmény Arányszám
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
nyert
vesztett
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
Family
HUN-GER
D3
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
-
-
-
0,0000
:
:
:
0,0000
Like
D4
GÖRCS
VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna - 2014. november 29-30.
1.
PÁLYA
EREDMÉNY
BÍRÓ
1. A1 ─ A2
Dallas
-
Fegyencjárat
FAMILY
2. B3 ─ B4
Városi fedett uszoda
-
HASE
Fegyencjárat
3. D1 ─ D2
Family
-
HUN-GER
HASE
4. A2 ─ A4
Fegyencjárat
-
1'/Ego
HUN-GER
5. C1 ─ C3
Boldogság
-
Karalábé
1'/Ego
6. D2 ─ D4
HUN-GER
-
GÖRCS
Karalábé
7. B1 ─ B4
ShunaDarazsak
-
HASE
GÖRCS
8. C3 ─ C2
Karalábé
-
Fúzió
HASE
VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna - 2014. november 29-30.
2.
PÁLYA
EREDMÉNY
BÍRÓ
1.
A3 ─ A4
Talpraesettek
-
1'/Ego
FAMILY
2.
C1 ─ C2
Boldogság
-
Fúzió
Talpraesettek
3.
D3 ─ D4
Like
-
GÖRCS
Boldogság
4.
B1 ─ B3
ShunaDarazsak
-
Városi fedett uszoda
Like
5.
C2 ─ C4
Fúzió
-
SopronigMászok
ShunaDarazsak
6.
A1 ─ A4
Dallas
-
1'/Ego
Fúzió
7.
B3 ─ B2
Városi fedett uszoda
-
Amatőrök
Dallas
8.
D1 ─ D4
Family
-
GÖRCS
Városi fedett uszoda
VI. Győr-Ikrény AMATŐR Vegyes Röplabda Torna - 2014. november 29-30.
3.
PÁLYA
EREDMÉNY
BÍRÓ
1.
B1 ─ B2
ShunaDarazsak
-
Amatőrök
FAMILY
2.
C3 ─ C4
Karalábé
-
SopronigMászok
ShunaDarazsak
3.
A1 ─ A3
Dallas
-
Talpraesettek
SopronigMászok
4.
B2 ─ B4
Amatőrök
-
HASE
Dallas
5.
D1 ─ D3
Family
-
Like
Amatőrök
6.
A3 ─ A2
Talpraesettek
-
Fegyencjárat
Like
7.
C1 ─ C4
Boldogság
-
SopronigMászok
Fegyencjárat
8.
D3 ─ D2
Like
-
HUN-GER
SopronigMászok
DA
Győr-Ikrény vegyes röplabda torna lebonyolítás
HELYOSZTÓ MÉRKŐZÉSEK 1-2 helyezettek
B csoport
1-2 helyezettek
C csoport
1-2 helyezettek
D csoport
1-2 helyezettek
I.
A csoport 1. helyezett ─ B csoport 2. helyezett
EREDMÉNY
B csoport 1. helyezett ─ C csoport 2. helyezett
EREDMÉNY
II. mérkőzés
III.
C csoport 1. helyezett ─ D csoport 2. helyezett
mérkőzés
IV.
D csoport 1. helyezett ─ A csoport 2. helyezett
mérkőzés
NYERTES
III. mérkőzés NYERTESE
VESZTES
3-4. HELYEZÉSÉRT
M
I. mérkőzés NYERTESE
EREDMÉNY
EREDMÉNY
IX ED
1-2. HELYEZÉSÉRT
RÖ PL
mérkőzés
AB
A csoport
1 ─ 8 helyezésért
NYERTES
II. mérkőzés NYERTESE IV. mérkőzés NYERTESE
VESZTES
DA
Győr-Ikrény vegyes röplabda torna lebonyolítás
5-6. HELYEZÉSÉRT
NYERTES
NYERTES
AB
I. mérkőzés VESZTESE III. mérkőzés VESZTESE
VESZTES
V.
I. mérkőzés VESZTESE - III. mérkőzés VESZTESE
mérkőzés
VI.
I. mérkőzés NYERTESE - III. mérkőzés NYERTESE
mérkőzés
VII.
II. mérkőzés VESZTESE - IV. mérkőzés VESZTESE
mérkőzés
VIII.
II. mérkőzés NYERTESE - IV. mérkőzés NYERTESE
mérkőzés
X. mérkőzés
XI. mérkőzés
XII. mérkőzés
7-8. HELYOSZTÓ
5-6. HELYOSZTÓ
3-4. HELYOSZTÓ
1-2. HELYOSZTÓ
M
IX.
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
IX ED
mérkőzés
RÖ PL
7-8. HELYEZÉSÉRT
VESZTES
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
8. helyezett 7. helyezett 6. helyezett 5. helyezett 4. helyezett 3. helyezett 2. helyezett 1. helyezett
II. mérkőzés VESZTESE IV. mérkőzés VESZTESE
DA
Győr-Ikrény vegyes röplabda torna lebonyolítás
HELYOSZTÓ MÉRKŐZÉSEK 3-4 helyezettek
B csoport
3-4 helyezettek
C csoport
3-4 helyezettek
D csoport
3-4 helyezettek
I.
A csoport 3. helyezett ─ B csoport 4. helyezett
EREDMÉNY
B csoport 3. helyezett ─ C csoport 4. helyezett
EREDMÉNY
II. mérkőzés
III.
C csoport 3. helyezett ─ D csoport 4. helyezett
mérkőzés
IV.
D csoport 3. helyezett ─ A csoport 4. helyezett
mérkőzés
III. mérkőzés NYERTESE
NYERTES
VESZTES
11-12. HELYEZÉSÉRT
M
I. mérkőzés NYERTESE
EREDMÉNY
EREDMÉNY
IX ED
9-10. HELYEZÉSÉRT
RÖ PL
mérkőzés
AB
A csoport
9 ─ 16 helyezésért
NYERTES
II. mérkőzés NYERTESE IV. mérkőzés NYERTESE
VESZTES
DA
Győr-Ikrény vegyes röplabda torna lebonyolítás 13-14. HELYEZÉSÉRT
NYERTES
NYERTES
II. mérkőzés VESZTESE
AB
I. mérkőzés VESZTESE III. mérkőzés VESZTESE
VESZTES
VESZTES
V.
I. mérkőzés VESZTESE - III. mérkőzés VESZTESE
mérkőzés
VI.
I. mérkőzés NYERTESE - III. mérkőzés NYERTESE
mérkőzés
VII.
II. mérkőzés VESZTESE - IV. mérkőzés VESZTESE
mérkőzés
VIII.
II. mérkőzés NYERTESE - IV. mérkőzés NYERTESE
mérkőzés
X. mérkőzés
XI. mérkőzés
XII. mérkőzés
15-16. HELYOSZTÓ
13-14. HELYOSZTÓ
11-12. HELYOSZTÓ
9-10. HELYOSZTÓ
M
IX.
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
IX ED
mérkőzés
RÖ PL
15-16. HELYEZÉSÉRT
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
EREDMÉNY
16. helyezett 15. helyezett 14. helyezett 13. helyezett 12. helyezett 11. helyezett 10. helyezett 9. helyezett
IV. mérkőzés VESZTESE
1.
9-16 helyezés II. mérkőzés
3.
1-8 helyezés IV. mérkőzés
4.
9-16 helyezés V. mérkőzés
5.
1-8 helyezés VII. mérkőzés
6.
9-16 helyezés VIII. mérkőzés
7.
13-14 helyezés X. mérkőzés
8.
5-6 helyezés X. mérkőzés
AB
2.
RÖ PL
1-8 helyezés I. mérkőzés
M
IX ED
1.
PÁLYA
DA
Győr-Ikrény vegyes röplabda torna lebonyolítás EREDMÉNY
2.
1-8 helyezés III. mérkőzés
3.
9-16 helyezés IV. mérkőzés
4.
1-8 helyezés VI. mérkőzés
5.
9-16 helyezés VII. mérkőzés
6.
7-8 helyezés IX. mérkőzés
7.
11-12 helyezés XI. mérkőzés
8.
4-3 helyezés XI. mérkőzés
AB
2.
RÖ PL
9-16 helyezés I. mérkőzés
M
IX ED
1.
PÁLYA
DA
Győr-Ikrény vegyes röplabda torna lebonyolítás EREDMÉNY
3.
9-16 helyezés III. mérkőzés
3.
1-8 helyezés V. mérkőzés
4.
9-16 helyezés VI. mérkőzés
5.
1-8 helyezés VIII. mérkőzés
6.
15-16 helyezés IX. mérkőzés
7.
9-10 helyezés XII. mérkőzés
8.
2-1 helyezés XII. mérkőzés
AB
2.
RÖ PL
1-8 helyezés II. mérkőzés
M
IX ED
1.
PÁLYA
DA
Győr-Ikrény vegyes röplabda torna lebonyolítás EREDMÉNY