2017. szeptember 21.
DEBRECEN
Újságírókat zaklattak a jobbikosok
Egy nappal azután, hogy betörtek a Ripost szerkesztőségébe a Jobbikhoz köthető N1 TV munkatársai, ismét zaklatták a lap újságíróit a stáb tagjai.
6
Pikali Gerda és Rékasi Károly
Végre új életet kezdhetnek
A színész baleset utáni lábadozása alaposan próbára tette kapcsolatukat ▶▶▶
11
aktuális
2 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
JÓT TETTEK A KÖZBIZTONSÁGNAK A BŰNÜGYI SZIGORÍTÁSOK
Működik a három csapás
A szocialista kormányok idején alaposan megnövekedett a személyek elleni bűncselek ményt elkövetők száma Magyarországon, ami indokolta, hogy a kormány szigorító intézkedésekkel álljon elő. Az egyik legfon tosabb terv elérte a célját: hiszen 2010-ben az egyik legelső intézkedésként bevezették a háromcsapás-törvényt. Annak értelmében duplázódik azok büntetése, akik harmadszor követnek el erőszakos bűncselekményt. Ha ráadásul olyan kiemelt bűncselekményt követ el valaki, amelynek büntetési tétele több mint húsz év, akkor harmadj ára tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabnak ki rá. – Minden országban elveszi a bűnözők ked vét, ha emelkednek a bűncselekmények bünte tési tételei – szögezte le lapunknak Georg Spött le bi z ton s á g p ol it i kai sza kér tő
(képünkön), akinek korábban német zsaruként éppen az alacsony büntetések vették el a ked vét attól, hogy hazájában üldözze a bűnt. – Az egyik utolsó ügyemben két fiatal össze szurkált egy hatodik hónapban lévő várandós kismamát, amiért jogerősen hat hónap felfüg gesztett büntetést kaptak. Ez nem tart vissza senkit a bűnözéstől. Ráadásul a kormányzat nem csupán esz közt adott a bűnüldözők kezébe, helyet is biztosít a renitensek elkülönítésére, hiszen a büntetés-végrehajtásban megindított 46 milliárdos férőhelybővítési program nyo mán 2016 és 2019 között kilenc településen (Bátonyt erenye, Békés, Csenger, Heves, Ke mecse, Komádi, Komló, Kunmadaras és Ózd) épül új büntetés-végrehajtási intézet, ahol 4500 elítéltnek jut majd hely, de már eddig is több mint 1500 új férőhely létesült a korábbi börtönök átalakításával. – Ez legalább annyira fontos, mint a törvé nyi szigorítás, mert amíg korábban az apróbb bűncselekményeket elkövető elítélteknek hete ket, hónapokat kellett várniuk, hogy egyálta lán leülhessék büntetésüket, addig sokan még ez idő alatt is bűnöztek. Ráadásul ha megfelelő mennyiségű férőhely áll rendelkezésre, hogy minden elítélt rács mögé kerülhessen, akkor a kedvezmények rendszerével sem mentesülnek
Eddig több mint 1500 új férőhely létesült a korábbi börtönök átalakításával lényegesen korábban a bűnözők a kiszabott büntetésük alól. Az új börtönök létesítésével új börtönőrökre is szükség van. A férőhelybővítési program várhatóan mintegy 2500 új munkahelyet is teremt.
Kevesebb bűncselekmény, nagyobb biztonság
A törvénynek hála nagyobb a társadalmi biztonság, csökkent a bűncselekmények száma. A lakosság szubjektív közbiztonságérzetét leginkább veszélyeztető kiemelt bűncselekmények száma 2010 és 2016 között 46,7 százalékkal csökkent.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával
Lokál
Fotók: Lokál, Mészáros Diána
Csaknem felével csökkent a kiemelt bűncselekmények száma 2010– 2016 között, ami a szakember véleménye szerint azoknak a kormányzati intézkedéseknek köszönhető, amelyek rövidebb-hosszabb távon eltántorítják a kétes elemeket a bűnelkövetéstől.
aktuális
3 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
AKÁR 20 MILLIÓS TÁMOGATÁST IS KAPHAT EGY CSALÁD
Lakásépítések száma Magyarországon
7200 darab
15 000 darab
Robbanásszerűen fejlődött az ingatlanpiac Lokál
Ha csak azt a számot ves�szük alapul, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) 2015-ös bevezetése óta 50 ezer család igényelte, akkor nem sok kétség marad, hogy a kormányzat otthonteremtési politikája elérte célját. Hiszen azzal, hogy a családok akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, mega k adá lyoz z a, hog y egy család anyagilag tönkremenjen, amikor saját otthont akar építeni. Ráadásul a háromgyermekes családoknak további 10 millió forintos államilag támogatott hitelt is nyújt az új otthonteremtési támogatási rendszer, amely nemcsak az új építésű, de a használt lakások piacát is fellendítette. A piaci szereplők felmérései szerint ez azonnali hatással volt a hazai in-
Szakértői becslések szerint idén akár 17 ezer új építésű lakást értékesíthetnek országszerte, ami több mint kétszerese annak, amit két éve el lehetett adni. A szakértők szerint az új és használt lakások piacán érzékelhető hatalmas fellendülés és a kormányzat otthonteremtési támogatási rendszerének kialakítása között szoros az összefüggés.
gatlanpiacra. A csok indulásának évében 7200 új lakást építettek a beruházók országszerte, 2016-ban ez 30 százalékkal növekedett, idén pedig várhatóan további 40-50 százalékkal emelkedik az újlakás-értékesítések száma, ami a jelenlegi trend alapján 2017 végéig elérheti a 15 ezres értéket. A lakásépítések száma hazánkban a világgazdasági válságot követő években történelmi mélypontra került, 2004–2013 között több mint 80 százalékkal esett vissza, míg a kiadott lakásépítési engedélyek száma közel 90 százalékkal csökkent. Ami egyáltalán nem csoda, hi-
szen a balliberális kormányok gyakorlatilag megszüntettek minden ilyen támogatást, népszerűsítve ezzel a kockázatos devizahiteleket, amelyek miatt sok ezer család került kilátástalan helyzetbe. Az Orbán-kormány intézkedései ennek a mélyrepülésnek vetettek véget. Ez a robbanásszerű bővülés persze a lakásárak emelkedését is magával hozta, de a szakemberek szerint az áremelkedés folyamatosan lassul. Ugyanakkor a csokot igénylők jelen leg a t á mogat ás igénybevételével magasabb áron tudnak lakást vásárolni, de ha az árak
tovább emelkednek, az érdeklődők újra visszafordulhatnak a használt lakások piaca felé. Az új építésű lakások számának robbanásszerű emelkedését a beruházói oldalról is megerősítette a kormányzat, hiszen 2019 végéig 5 százalékban állapították meg a lakásépítés áfáját, ezzel komolyan ösztönözve a beruházókat. Ez az intézkedés önmérsékletre is inti a piaci szereplőket, hiszen az
2017 (becsült)
alacsonyabb áfa csak 2019 végéig garantált, vagyis sem a beruházók, sem a vásárlók nem esnek a túlzott piaci kínálat és az azzal járó esetleges további áremelkedés csapdájába. E r r e a s z a ke mb e r e k szerint azért is szükség van, mert az áfacsökkentés ellenére az árak nem estek, vagyis az építőipar szereplői olyan többletbevételekhez juthattak, amelyek a vállalkozások fejlődését is prognosztizálják. A hazai építőiparnak ugyanis a jelentősen könnyített engedélyezési eljárásoknak köszönhetően most már csak a magas építőanyagárakkal és a munkaerőhiánnyal kell megküzdenie, a bürokráciával nem.
Jövőre 210 milliárd jut a csokra
A családok eddig 136 milliárd forint összértékben igényelték a csokot, azt a támogatási formát, amelynek a jövője is biztosított, hiszen a kormány erre a célra a 2017-es költségvetésben is több mint 210 milliárd forintot különített el.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával
2015
aktuális
4 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
TÖBBLÉPCSŐS BÉREMELÉS VALÓSULT MEG AZ ÁGAZATBAN
Fotó: Keresztesi Balázs
Folyamatos fejlődés
az egészségügyben
Több rezsitámogatás a háziorvosoknak
A kormány döntése értelmében 2017. június elsejétől minden területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi praxis havi 130 ezer forinttal kap többet rezsitámogatásként. A plusztámogatást a háziorvosok az év hátralévő részére és jövőre is megkapják.
tek. 2010 óta a kormány kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók helyzetét. 2010 és 2017 között egy 7–9 éves jogviszonnyal rendelkező szakorvos bruttó átlagkeresete 252 ezerről 614 ezerre nőtt, 2018-ban pedig már 779 ezer forintra számíthat. 2012-ben és 2013-ban, két lépcsőben, 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült béremelésben, a kórházakban és szakrendelőkben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt. 2016 szeptemberétől a kormány többéves bérfejlesztési programot indított el, amelynek köszönhetően több mint 97 ezer egészségügyi dolgozó részesült jelentős béremelésben. Az ápolók fizetése 2016-hoz képest 2019-re átlagosan 65 százalékkal lesz magasabb. A szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére, két ütemben, összesen 207 ezer forinttal emelkedik. A mentőknél pedig jövőre 10 százalékos, három év alatt összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a kormány. A polgári kormány az a lapellát á s f ina nszíro -
2017:
70 000 27 600 Az alapellátásra fordított összeg: 2010: 2017: 2018:
120 170 185 milliárd Ft
milliárd Ft
milliárd Ft
Diagnosztikai eszközök száma: 2010: 2010: 30 darab
2017:
65 darab
zását (melynek része a háziorvosi rendszer is) a 2010-es 120 milliárd forint alatti összegről 2017re 170 milliárd fölé emelte, 2018-ra pedig ez közel 185 milliárd forintot tesz ki. A betöltetlen háziorvosi praxisok számának
73 darab
2017:
104 darab
csökkentése érdekében a kormány 2014-ben bevezette a háziorvosi letelepedési pályázatot, majd 2015-ben a praxisjogvásárlási pályázatot. 2017-ben 1 milliárd 250 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre ezekre a pályázatokra.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.
2010 előtt sok területen romokban hevert az egészségügy. A szocialista kormányok alatt például nem volt egységes és kontrollálható kimutatás az intézményi várólistákról. A Fidesz–KDNP-kormány 2013-tól kezdődően a várólisták csökkentésére 12 milliárdos többletkeretet biztosított, idén pedig ezenfelül további 5 milliárd forint jut erre a célra. A rendszer bevezetésének eredményeképpen elmondható, hogy a várólistán lévő betegek száma a 2012. évi 70 ezerről 2017 májusára 27 600 alá csökkent, tehát a 2012. évi 39 százalékára. A kormányváltás előtt a különféle képalkotó diagnosztikai berendezések száma és állapota sem volt a kívánalmaknak megfelelő.
2010 óta azonban a kormány folyamatosan cseréli és növeli a rendelkezésre álló eszközök számát. Több mint 104 milliárd forint jutott új gépek vásárlására, amiből MR-ek és CT-k beszerzésére is sor kerülhetett. Míg 2010-ben 30 MR-berendezés volt használatban, mára Magyarországon 65 ilyen berendezés van, tehát több mint duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható MR-ek száma. A CT-k száma 42 százalékkal nőtt: 2010ben még csak 73 volt, ma már 104 darab. A balliberális kormányok alatt az egészségügyben dolgozók egyik legnagyobb problémáját a meglehetősen alacsony fizetések jelentették. Folyamatosak voltak a pénzelvonások, sokan a pálya vagy akár az ország elhagyására kényszerül-
2012:
CT-berendezés:
Lokál
Várólistán levő betegek száma:
MR-berendezés:
Az egészségügy a balliberális kormányok legnagyobb áldozata volt. Nem volt egységes várólista, jóval kevesebb CT- és MR-berendezés állt rendelkezésre. Folyamatosak voltak a pénzelvonások, több ezer dolgozót tettek utcára. A Fidesz–KDNP-kormány 2010-es hatalomra kerülése egyebek mellett olyan ágazati béremelést indított el, ami jövőre is folytatódik.
aktuális
5 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
INGYENES LETT AZ ISKOLAI ÉTKEZTETÉS, A TANKÖNYVEK ÉS A TÁBOROZTATÁS
Gyermekvállalásra
ösztönöznek a támogatások
Az elmúlt két kormányzati ciklus alatt az óvodai férőhelyek száma közel 9200-zal nőtt, míg a bölcsődei helyek 12 ezerrel bővültek 2010 óta. Ráadásul a szakemberképzés is tartotta a tempót: 1200 fővel több ma az óvodapedagógus és 1026 fővel több kisgyermeknevelő dolgozik országszerte a bölcsődékben, mint hét évvel ezelőtt. Ráadásul a következő években uniós forrásból összesen mintegy 1000 milliárd forint fejlesztési forrás jut a bölcsődei és óvodai férőhelybővítésekre és korszerűsítésekre. Csak idén 4,3 milliárd forint keretű költségvetési forrásra
pályázhatnak a települési önkormányzatok. Óvodafejlesztésre 2,5 milliárdos, bölcsődei fejlesztési projektekre 800 milliós, m íg g ye r me k étkeztetésre további egymilliárdos keretet kínál a kormányzat. A tervek szerint 2020-ra 60 ezerre emelkedik a bölcsődei férőhelyek száma. Ugyanakkor 2010 óta a már elhelyezett gyermekek körülményeinek javítására is nagy gondot fordított a kormányzat. Folyamatosan bővítik az ingyenes étkezésre jogosult gyermekek körét, a
bölcsődékben, az óvodákban, illetve az iskolákban jelenleg közel félmillió gyermek étkezik ingyenesen. Ráadásul a 2018-as költségvetésben minden eddiginél többet, 79 milliárd forintot biztosítanak rendszeres és szünidei ingyenes gyermekétkeztetésre. Az iskolakezdéskor korábban komoly megterhelést jelentő tankönyvköltségeket is átvállalta az állam a szülőktől. A 2013/2014-es tanévtől felmenő rendszerben bevezették az ingyenes tankönyvellátást, amely mára annyira kinőtte magát, hogy már egymillió diák részesül ingyenes tankönyvellátásban, ezzel az intézkedéssel 12 milliárd forinttal csökkent a családokra nehezedő teher tanévkezdéskor. Az 1–9. osztályokban az idei tanévtől kezdve ingyenes a tankönyv, így mintegy 1 millió gyermek, vagyis a közneve-
lésben részt vevők 85 százaléka kapja ingyen azokat. A központi költségvetésből azonban nem csak a kötelezőkre jutott pénz. A korábbi kormányok idején ismeretlen fogalom volt az iskolások állami szervezésű, tömeges táboroztatása. Az Orbán-kor-
mány 2012-ben útjára indította az Erzsébet-programot. Az azóta eltelt időben közel 400 ezer gyermek üdülhetett, táborozhatott térítésmentesen vagy kedvezményes áron. Csak idén több mint ötmilliárd forintot fordítottak a gyermekek üdültetésére.
Tej és gyümölcs több százezer óvodásnak és iskolásnak
Háromszorosára emelkedett az iskolatejprogramban részt vevő diákok száma, idén már közel 450 ezer gyermek kap heti négy alkalommal tejet, joghurtot vagy kefirt, 550 ezer gyermek pedig rendszeresen gyümölcsöt, zöldséget vagy gyümölcslevet. 2010 előtt erre 600 milliót szánt a kormány, jövőre ez a szám hétmilliárd lesz.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával
Lokál
Fotók: MTI
A kormány a gyermekvállalás ösztönzése érdekében kiemelten támogatja a kisgyermekes családok boldogulását. A gyarapodó bölcsődei, óvodai férőhelyek mellett korszerűsödött az oktatás, közel félmillió gyermek részesül ingyenes iskolai étkezésben, és aki még nem kapja ingyen a tankönyvet, annak sem kell mélyen a zsebébe nyúlnia.
extra
6 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21. Fotó: Ripost
Megint újságírókat zaklattak a jobbikosok A múlt hét pénteken, egy nappal azután, hogy betörtek a Ripost szerkesztőségébe a Jobbikhoz köthető N1 TV munkatársai, ismét zaklatták a lap újságíróit a stáb tagjai. Nem ez az első eset a Jobbik lakájmédiájától. Lokál
Ezúttal Vona Gábor testőrének főnöke, Kisberk Sza bolcs érkezett a Riposthoz. Most is illegálisan hatoltak be az épületbe, a besurranó tolvajok módszereit alkal mazva. Már kint az utcán félelmet keltve, erőszako san zaklatták az irodaházban dolgozókat, függetlenül attól, hogy a Ripost munkatársai vagy sem. Agres� szíven mikrofont nyomtak az arcukba, azt kérdezve, nem szégyellik-e, hogy bántani merészelték cikkeik ben Vona Gábort – olvasható a Ripost cikkében. A Ripost Média a biztonsági kamerák felvételeire támaszkodva büntetőfeljelentést tesz magánterü letre történő többszöri illegális behatolás, garázda, félelemkeltő magatartás miatt Kisberk Szabolcs szer kesztő, Vona Gábor erőszakoskodó testőre, Szilvási Péter és a társaságukban érkező, szintén illegálisan magánterületre behatoló kollégáik ellen. A Jobbik-közeli N1 TV múlt heti két akciója nem az első volt, amikor más szerkesztőségeket próbálnak
zaklatni és kérdőre vonni. Tavaly októberben például a Lokál és laptársunk, a 888.hu szerkesztősé gébe is megpróbáltak bejutni. Miután munka társunk udvariasan közölte, hogy a lap főszerkesztője nem kíván nyilatkozni, nem távoztak az épületből, hanem a fo lyosón közlekedő újságíróinkat is megpróbálták kér dőre vonni. Minderről engedély nélkül és titokban felvételeket is készítettek, amelyeket később büszkén közöltek is. Végül az épület biztonsági őrének kellett felszólítania a stábot, hogy távozzanak. A Jobbik többször is tartott sajtótájékoztatót szer kesztőségünk épülete előtt, ha éppen nem tetszett nekik a róluk a Lokálban megjelenő egy-egy cikk. Nemcsak a Jobbikhoz köthető N1 TV, hanem a Momentum, sőt a Párbeszéd is zaklatott már új ságírókat és „meglátogatott” szerkesztőségeket. A botrányos jelenség célja, hogy több párt a nekik nem tetsző cikkek, vélemények után számon kérje az újságírókat.
ELÉG A MÉDIA L! MEGFÉLEMLÍTÉSÉBŐ
A biztonsági kamera rögzítette a szerkesztőséghez közelítő stábot
Az Origónál is megjelentek
Pénteken késő este Gulyás Márton és további húsz-harminc aktivista jelent meg a Ripost és az Origo szerkesztőségeiben, miután mindkét lapot egy sajtóperben sérelemdíj megfizetésére kötelezte a bíróság (furcsa módon Gulyásék mégis azt hangoztatják egyebek mellett, hogy Magyarországon jó ideje megszűnt a jogállam…). A két helyszínen plakátokat ragasztottak ki (az Origónál ez végül nem sikerült, mert a biztonsági őr elzavarta őket). Az Origo szerint Gulyásék be akartak törni szerkesztőségükbe. A portál úgy fogalmazott cikkében, hogy „az ellenzéki pártok tudatos és agresszív támadást indítottak újságírók ellen”, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Bárki beszállhat - 42 500 Ft állami támogatás - garantáltan az infláció felett 3%-kal kamatozó állampapír, - az éves befizetések mértéke alapján további állami támogatással, akár évi 6 000 forinttal gyarapodhat Igényelje a Magyar Államkincstárban, és nyissa meg gyermekének a Start-értékpapírszámlát most! A Babakötvény forgalomba hozatalának és forgalmazásának általános feltételeit az aktuális Ismertető és a Nyilvános Ajánlattétel tartalmazza, mely megtekinthető a forgalmazó helyeken, illetve a www.allampapir.hu és a www.akk.hu honlapon. A 2013. évi központi költségvetési törvényben a 2013. évben született gyermeket illető első utalási összeg. Jelen tájékoztatás a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény vonatkozó rendelkezései alapján kereskedelmi kommunikációnak minősül, és nem tekinthető ajánlattételnek, teljes körű tájékoztatásnak, befektetési vagy adótanácsadásnak. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a Babakötvény esetében sem zárhatóak ki teljeskörűen az infláció változásából eredő kockázatok, és valamennyi további befektetési kockázatot és lehetőséget a befektetőnek kell felmérnie.
allampapir.hu
Debrecen
7 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
Írjon nekünk! Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző debreceni épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk.
Az ön területi szerkesztője: Séra Zsanett – e-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel: 06-30-655-4532 – e-mail:
[email protected]
városi hírek www.lokal.hu/varosihirek
A bátrak varrattak is
A Tiszán innen lassan már hagyománya van a nagy őszi kelet-magyarországi tetkóstalálkozónak, és ez már a köztudatban is benne van. Az egyre inkább polgárjogot nyerő „varratás” szerelmesei ezúttal Debrecenben csaknem 40 tetováló közül választhattak, s hogy a kevésbé bátrak se unatkozzanak, volt kiállítás, előadás, koncert és tetovált lányok szépségversenye. Azt mondják, az ínyenceknek maradandó karikatúra és csillámtetkó készíttetésére is volt lehetőségük.
debreceni hírek
8 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
Úton voltak a virágkocsik Mérnöki Massimo Rustico
Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere
Már az idén Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere – Németország és Ausztria után –, mivel 2017-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom elérheti a 10 milliárd eurót – jelezte az olasz nagykövet Debrecenben, az első olasz üzleti nap keretében rendezett sajtótájékoztatón. Massimo Rustico tájékoztatása szerint közel 2500 olasz cég van Magyarországon, de a következő években a gazdaság mellett az oktatás és a kultúra terén is a kapcsolatok intenzív fejlesztésére törekszenek.
A Madách Színház Nonprofit Kft. ´´ ´´ Budapest Fováros Önkormányzata fenntartásában muködik.
A virágkarnevál egyik szimbóluma, a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi a hétvégén Budapesten volt látható, ami a virágkompozíció elmúlt évekbeli országjárásának immár tizennegyedik állomása. Az egyik legismertebb és leghíresebb debreceni virágkocsi a Nemzeti Vágta helyszínén, a Hősök terén vendégeskedett. Immár hagyománnyá vált, hogy évente magyarországi és határon túli városok fogadják ezt a virágkocsit: a Szent Korona tiszteletét tette Budapest, Balatonfüred, Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula, Tiszafüred városában, tavaly pedig Nagyboldogasszony napján Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek áldotta meg Esztergomban. A kompozíció 2017-ben a Hortobágyi Lovasnapokon, majd ismét Esztergomban járt, a Debreceni Virágkarnevált követően pedig a Nemzeti Vágtán mutatkozott be,
ahol a szombati megnyitóünnepségen 200 lovas, köztük 150 hagyományőrző huszár vonult fel és 300 gyalogos hagyományőrző katona jelent meg a Hősök terén. A megnyitóünnepség részeként fogadalmat tett annak a 72 településnek a lovasa, akik az elővágták után több mint 200 lovas közül a Nemzeti Vágta budapesti döntőjébe jutottak. Ezen az eseményen Debrecen városa képviseletében a szabadszállási Hajdú László indult Liptó nevű hatéves pej ménjével. A versenyző, két munkatársa, valamint a ló futtatásának Nemzeti Vágtával kapcsolatos költségeit Debrecen önkormányzata állta, a ló szállításáról pedig a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. gondoskodott. Esztergom és Debrecen közös virágkocsija, a „nyáját terelő jó pásztor” pedig a hétvégén Királyhelmecen mutatkozott be, a város napján.
központ érkezik
A világ egyik legismertebb repülőgépalkatrész-gyártó vállalata hozza létre mérnöki központját Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter, Papp László polgármester és Rainer von Borstel, a Diehl Aerosystems Division vezérigazgatója Budapesten. A Diehl Aerosystems 2020-ig több mint 150 új munkatárs felvételét tervezi debreceni központjába, elsősorban a vállalat fejlesztési munkáját támogatva. Az 1902-ben alapított családi vállalkozás, a Diehl Stiftung & Co KG öt iparágban (Diehl Metall, Controls, Defence, Aerosystems, Metering) összesen 16 ezer alkalmazottal évi 3 milliárd eurós fogalmat bonyolít le. A Diehl Aerosystems a világ legnagyobb repülőgépgyártó vállalataival (Airbus, Boeing, Eurocopter, Embraer) áll kapcsolatban. Fedélzeti világítási és elektronikai rendszereket, légiirányító rendszereket, repülőgépkabin-alkatrészeket gyárt. A Diehl Aerosystems magyarországi leányvállalata, a Diehl Aircabin Hungary Kft. 2011 óta állítja elő Nyírbátorban az Airbus A320 és A330 típusok alkatrészeit 5500 négyzetméteres gyártócsarnokában, 570 alkalmazottal. Idén a cég kormányzati támogatással újabb 230 fő számára teremt munkát. A vállalat magyarországi jelenlétének újabb állomása lesz a debreceni mérnöki központ létrehozása 2,7 milliárd forint értékű fej-
debreceni hírek
9 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
Fotó: MTI/Balázs Attila
ÁLLÁS
lesztés keretében. Az első ütemben 150 munkatársat – többségében mérnököket – alkalmaznak, akik a világ vezető repülőgépgyártóinak fognak alkatrészeket tervezni. Papp László, Debrecen polgármestere a bejelentés kapcsán elmondta: 10 évvel ezelőtt jelentek meg az üzleti szolgáltatás első képviselői Debrecenben. Azóta komoly fejlődésen ment keresztül a szektor, s ma már több mint 3 ezren dolgoznak a városban ebben az ágazatban. Az üzleti szolgáltatások első szintjétől, a telefonos ügyfélszolgálattól mára eljutottak a legmagasabb szintig. Az IT- és a pénzügyi szolgáltatások mellett most a Diehl beruházásával megjelenik a mérnöki szolgáltatás is. Ez a 2,7 milliárd forint értékű fejlesztés a város gazdasága mellett a Debreceni Egyetem és a debreceni mérnökképzés életében is mérföldkő, hiszen magasan kvalifikált mérnököknek nyújt karrierlehetőséget Debrecenben. Több független intézmény is elismerően nyilatkozott a debreceni üzleti környezetről: a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) Investor of the Year díja, a CEE Shared Services and Outsourcing Awards, Az év feltörekvő városa díj és a Világbank régiós Doing Business elnevezésű felmérésének eredményei visszaigazolják, hogy jó úton jár a debreceni gazdaságfejlesztés, hogy minél kedvezőbb körülményeket tudjon nyújtani a befektetőknek.
AUTÓBUSZVEZETŐKET keresünk!
Várjuk Önt is az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. autóbuszvezetői közé:
stabil munkahely bérpótlékok kafetéria béren kívüli juttatások ingyenes autóbuszbérlet üzemanyag-megtakarítás formaruha képzés Információ, jelentkezés: www.emkk.hu,
[email protected], telefon: 06-46-515-038
debreceni infók
10 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
Visszaszámlálás indul!
Visszaszámláló jelzi mos tantól a Debreceni Egye tem egyedülálló stadion show-jáig hátralévő időt az Egyetem téri és a Bö szörményi úti campuson. Az elmúlt évben 20 ezren voltak kíváncsiak a Debre ceni Egyetem gigantikus tanévindító eseményére, nagy valószínűséggel szep tember 27-én is megtölti a Nagyerdei Stadiont az in tézmény közössége. A hall gatók főzőversennyel és te hetségkutatóval hangolnak az este 19 órakor kezdődő stadionshow-ra. A 3–10 tagú csapatok már délelőtt 11 órakor hozzákezdenek a slambuc, a bográcsgu lyás, a paprikás krumpli vagy szabadon választott ételük elkészítéséhez a stadion melletti parkoló területén. A legízletesebb ételt 3–5 fős egyetemi és szakmai zsűri választja ki, a győztesek nevét a yoU Dayt követő héten hozzák nyilvánosságra. 2017-ben a Debreceni Egyetemmel együtt indítja a tanévet töb bek között az Animal Can nibals, a Tankcsapda, a Ha lott Pénz, Keresztes Ildikó, Vastag Csaba, Heinz Gábor Biga, és nem maradhat el a lézershow sem. A DKV já ratsűrítéssel könnyíti meg a nézők eljutását a Nagyerdei Stadionhoz, illetve a haza térést szeptember 27-én. Az esti program előtt 17 órá tól, majd azt követően 23 óráig gyakrabban járnak a villamosok, valamint a 22-es és 24-es autóbuszok. A gépkocsival érkezők köz lekedését pedig rendőrök segítik majd a Pallagi úton és a Nagyerdei körút több pontján.
III. évfolyam, 37. szám
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655 Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel: KOD Média Kft.: +36-70-510-7608 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. Felelős vezető: Borbás Gábor Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected] Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei)
kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az
Fotó: Máté Krisztián
extra
11 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
KAPCSOLATUKAT PRÓBÁRA TETTE RÉKASI LÁBADOZÁSA Alig várja Pikali Gerda, hogy végre ismét párjával, Rékasi Károllyal álljon színpadra abban a darabban, amelyben már korábban is játszottak együtt. A színésznő úgy érzi, szinte újra kezdik most a közös életüket, amit nagyon megviselt a színész két évvel ezelőtti balesete és az azt követő hosszú rehabilitációs időszak.
Pikali Gerda:
Végre új életet kezdhetünk Károllyal Kovács Szilárd
Kirobbanó formában indítja az évadot Pikali Gerda a József Attila Színházban. A színházi világ kulisszái mögé kalauzoló Nők. Játszmák. Rivaldafény című darabban Gerda sok összecsengést fedezett fel a karaktere és a saját élete között. – A történetben Camille éppen a karrierje csúcsán van, de időközben celebbé vált és elaprózta a tehetségét. Miután erre rájött, igyekszik visszatérni a komolyabb színházi kihívásokhoz. Én nagyon vigyázni akartam arra, hogy ne váljak ilyenné. Szerencsére erre nem is volt igényem, nem tepertem azért, hogy mindenhonnan az én arcom köszönjön vissza. Persze az élet és néhány lap nem volt túl kegyes hozzám és akarva-akaratlanul is ott voltam a hasábjaikon, sokszor úgy, hogy azt se tudtam, mit írtak rólam. A szakmában viszont sose kellett görcsölnöm, ha valamivel nem tudtam azo-
nosulni, nem vállaltam el. Tudom, hogy bátor dolognak tűnik ez egy kétgyermekes édesanyától, de már a Színművészeti Egyetem elvégzése óta tudatosan építkeztem. Nekem a szinkronizálás teremtette meg a biztos alapot ahhoz, hogy nyugodtan kereshessem a szakmai kihívásokat. Ilyen számomra a Jóban Rosszban című sorozat, ami egy nagyon erős és ös�szetartó csapat, sőt erős kontraszt is a színházhoz képest: egy forgatáson általában mindig jókedv uralkodik, amíg egy színházi próbafolyamat során számos nehézség kialakulhat, persze a végeredmény mindannyiunkat kárpótol – vélekedett Gerda. Gerda alighogy befejezte ezt a próbafolyamatot, máris két, szívének kedves munkába fog Verebes István rendezővel és párjával, Rékasi Károllyal. A színész két év után tér vissza véglegesen a József Attila Színház színpadára a már korábban bemutatott, ám Rékasi állapota
miatt csak egyszer játszott Boldogság című darabban, illetve a Vágyrajárók című előadásban. Gerda szerint a sok viszontagság után végre újra lenyugodtak körülöttük a kedélyek és a gyógyulás után immár teljes erővel a szerelmükre tudnak koncentrálni. – Nagyon jó formában van Károly, a héten már elkezdtünk próbálni. Már alig várta, hogy visszatérjen, én meg hogy újra együtt dolgozzunk. Most újra fel kell vennünk a tempót, hiszen próbálunk, játszunk, forgatunk és éjszaka együtt tanuljuk a szöveget. Ez azonban rettenetesen inspirál és elfeledteti velem a fáradtságot. Három éve nem voltam nagyobb pihenésen, nyáron is csak hosszú hétvégéink voltak a gyerekeimmel vagy Károllyal. Az viszont, hogy végre vissza tud térni és gyakorlatilag újra tudjuk kezdeni az életünket, mindenért kárpótol. Nehéz volt mindkettőnknek ez a két év, sokat kellett küzdenünk. Én minden karácsonykor türelmet
kértem a Jóistentől, voltak pillanatok, amikor szükség is volt rá. A szerelmünk viszont erősebb volt mindennél, és sikeresen átvészeltük ezt a
hosszú és nehéz időszakot. Mindig is éreztem, hogy ő az, akit kerestem, igazi gentle man, ez manapság már sajnos kihalóban van.
Leszbikus románcba bonyolódnak a színpadon Fehér Annával Legújabb darabjukban a két színésznő színházi alkotókat játszik, akikről az előadás folyamán kiderül, hogy korábban romantikus kapcsolat kötötte őket össze. – Amikor Velma Kellyt játszottam a Chicago című musicalben, adnom kellett egy szájra puszit az egyik partnernőmnek a színpadon. Most a történet érzelmi részére koncentrálunk, csupán annyi derül ki, hogy korábban volt köztük valami, miközben a karakterem szeretné tisztázni, hogy az Anna által alakított rendező-írónő számára is már csupán múlt ez a kapcsolat. A színház engem elfogadásra nevelt, hiszen sok, a saját neméhez vonzódó kolléga dolgozik köztünk. Viccesen szoktam is mondani, hogy szerelmi jelenetet sokkal könnyebb egy meleg kollégával játszani – mesélte Gerda.
fortuna
12 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
8,7 MILLIÁRD JUTOTT TAVALY A MAGYAR SPORT TÁMOGATÁSÁRA
Elérte célját a 70 éves Totó 70. születésnapját ünnepli a Totó. Egykor azért hívták életre, hogy a bevételéből támogassák a magyar csapat 1948-as londoni olimpiai részvételét. Az állami sportfogadás és a magyar sport története azóta is összefonódik: 2016-ban összesen 8,7 milliárd forinttal járult hozzá a magyar sportolók eredményeihez a Szerencsejáték Zrt. Már az induláskor egyértelmű volt, hogy az első államilag szervezett sportfogadási játék, a Totó népszerű lesz Magyarországon. A fogadások száma közel fél év alatt a kezdeti heti 20 ezerről 1 millió 350 ezerre nőtt. Először csak a ma-
gyar labdarúgó-mérkőzésekre lehetett fogadni. Később, alkalmanként kézilabdameccsek és kerékpárversenyek is bekerültek a kínálatba. Az elképzelés működött, a magyar olimpiai csapat finanszírozása megoldódott, miután a Totó bevezetésekor nyereségét közvetlenül a magyar sport támogatására fordította. Egy szelvény az 1947-es induláskor
Totó-legek
• Az 1953. november 25-i legendás angol–magyar labdarúgó-mérkőzés hatására a Totó iránti érdeklődés kiugróan megemelkedett • 1956. október 23-án kapta kézhez Radspiller Béla Gyula a Totó addigi legnagyobb nyereményét, 648 ezer 789 forintot • 1964-ben a 12-es főmérkőzéses Totó játékot 13+1-es struktúrára alakították át • 1983-ban a Totó magasabb főnyereményt kínált, mint az Ötöslottó • A 2013. 8. hetében elért több mint 57 milliós főnyeremény a mai napig is rekord a Totó történetében
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
fortuna 3 forint 30 fillérbe került, ebből 30 fillért tettek a sportalapba. A sportfogadás azóta jelentősen átalakult, kibővültek a lehetőségek. Egyvalami azonban nem változott: a bevételek figyelemre méltó részét ma is a hazai sportélet támogatására fordítják. A Totó és Góltotó játékadója teljes egészében, a Tippmix és a Tippmixpro játékadójának pedig a fele gazdagítja a Sportalapot, amit a négy játék összesen tavaly 4 milliárd 310 millió forinttal támogatott. A Tippmix és a TippmixPro játékadójának pedig a fele gazdagítja ugyancsak ezt a kasszát, ami 3 milliárd 980 millió forint volt tavaly. Ezenfelül pedig a többi számsorsolásos játék játékadójának 12 százaléka is a sport támogatását szolgálja, így jött össze az előző évben az összesen 8,7 milliárdos összeg. A lottótársaság nagy feladata 2018-ban, hogy a labdarúgó-világbajnokságot még izgalmasabbá tegye a focirajongók számára. Ezért az ezt megelőző időszakban egy új játék fokozza majd a focirajongók érdeklődését a játék iránt. To-
13 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. SZEPTEMBER 21.
NYERTEM! Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
vábbi újdonság, hogy nemsokára a nap 24 órájában lehet majd Tippmixelni. Ezeken kívül is lesznek még fejlesztések, hiszen a Szerencsejáték Zrt.-nek a fogadók játékélménye a legfontosabb. A cél élményt nyújtani a legmodernebb megoldásokkal, közben értéket teremteni a sportélet támogatásával. Sok játék és szurkolás vár ránk a jövőben is!
SOKAN MÉG MINDIG KEDVEZŐTLENÜL ÍTÉLIK MEG A VÁLLALKOZÓKAT. A TÉNYEK AZONBAN BIZONYÍTJÁK:
A HAZAI VÁLLALKOZÁSOK ÉPÍTIK A JÖVŐT
AZ EMBEREK 34%-A SZERINT EGY HAZAI VÁLLALKOZÁS CSAK A SAJÁT ÉRDEKEIT TARTJA SZEM ELŐTT.
1 952 282 fő
68%
Az egyéni-, mikro-, kis- és középvállalkozások 1 952 282 főt foglalkoztatnak.
A magánszektorban dolgozók 68%-a egyéni-, mikro-, kis- és középvállalkozásnál áll alkalmazásban.
A LAKOSSÁG MAJDNEM FELE NEM TARTJA JELENTŐSNEK A VÁLLALKOZÁSOK SZEREPÉT A GAZDASÁG FEJLŐDÉSÉBEN.
6 761 639
2013
7 333 861
42% SZERINT A VÁLLALKOZÓK SZÁMÁRA CSAK A PÉNZ A FONTOS
7 880 166
25%
2014
2015
A kkv-k bruttó hozzáadott értéke (millió forint)
A kkv-k a nemzetgazdaság összes beruházásának átlagosan 25%-át valósították meg.
Látogasson el az egyuttfejlodunk.hu oldalra és ismerje meg a sikeres magyar vállalkozások történetét. Adatok: Inspira Research Kft. a Miniszterelnökség megbízásából (2017); KSH (2015)
sport Balázs Attila szerint teljesen mindegy, milyen csoportba kerülünk jövőre
VILÁGLIGA,
JÖVÜNK!
Az utolsó mérkőzést már nem is kellett lejátszani a magyar–orosz Davis Kupa-párharcban, hiszen addigra a Fucsovics Márton vezette teniszcsapatunk behozhatatlan előnyre tett szert és 21 év után visszajutott a világcsoportba. Fehér György
Fotók: MTI
Fucsovics Márton tette fel az i-re a pontot, miután legyőzte a világranglistán nála sokkal előrébb lévő, 32. Hacsanovot. – Világcsoportban vagyunk! – kiáltotta a mérkőzés után a mikrofonba boldogan Fucsovics. – Kisebb csoda történt ezen a Davis Kupa-összecsapáson, amelyet sosem felejtek el. Nagy előrelépés ez nekem, a csapatnak és az egész országnak. Köszönet mindenkinek, aki kijött a hétvégén, a rossz idő ellenére is – tette hozzá. Köves Gábor szövetségi kapitány is Fucsovics Márton játékát emelte ki. – Marci elképesztően
Fucsovics Márton két éljátékost is legyőzött a párharc során
játszott a sorsdöntő meccsen és az egész párharc során. Jövőre remélhetőleg lesz a világcsoportban hazai találkozónk, és akkor megint megmutathatjuk magunkat a közönségnek. Óriási érzés feljutni a világcsoportba, remélem, sikeresebbek leszünk, mint 1996-ban. Olyan ez, mintha futball-vb-n bejutnánk a legjobb 16 közé. Köszönöm azoknak is, akik annak idején segítettek abban, hogy eddig eljussunk az euro-afrikai zóna III. osztályából. Ritkán történik ilyen csoda a magyar Davis Kupa csapattal, így aztán köszönöm mindenkinek, aki segített ezen az úton minket – mondta a szövetségi kapitány. A magyarok így jövőre a 16 csapatos nemzetközi elitet felvonultató világcsoportban játszhatnak, ahol legutóbb 1996-ban szerepeltek. – Szinte teljesen mindegy, kit kapunk a világcsoportban, ha itthon játszunk, akkor meg végképp, ilyen közönség előtt, bárkit le tudunk majd győzni – mondta játékosunk, Balázs Attila.
A FIZIKA ATOMJÓ!
...KÜLÖNÖSEN, HA TESTKÖZELBŐL ÉLED ÁT A LEGIZGALMASABB KÍSÉRLETEKET...
TÉGED IS VÁR AZ INGYENESEN LÁTOGATHATÓ ATOMENERGETIKAI MÚZEUM! További információ a programokról: 75/505-059
[email protected] www.atomeromu.hu www.facebook.com/paksiatomeromu
5éves
gia
pedagó
A hazai vállalkozások építik a jövőt
7200 milliárd forinttal támogatjuk a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést.