Ki tette tönkre a Gáza Övezetet? Szerző: Efraim Karsh 2005 Szeptember 16
Izrael még szinte be sem fejezte a 8000 zsidónak a gázai övezetből való evakuálását, a hivatalos palesztín szóvivők már kijelentették, hogy ez nem jelenti a megszállás végét -- mivel Izrael továbbra is az ellenőrzése alatt fogja tartani a terület tengerpartját és légterét. A tények viszont azt mondják, hogy az izraeli megszállás nem 2005 augusztusában szünt meg, hanem 11 évvel korábban. Az 1993-ban a Fehér Ház pázsitján a PFSZ és az izraeli kormány által aláírt elvi megállapodás (declaration of principles) lehetővé tette a Gáza övezetben a palesztín önkormányzatot egy átmeneti időszakra, mialatt az izraeliek és a palesztínok megegyeznének a tartós békeszerződésben. 1994 Májusában az izraeliek visszavonultak Gázából (leszámítva különböző izraeli telepeket), továbbá Jerikó környékéről, ami Ciszjordániában (West Bank) van. Július 1.-én Jasszer Arafat PFSZ vezető nagy csindadrattával bevonult Gázába, és röviddel utána mind az izraeli polgári és katonai kormányt feloszlatták. Ettől fogva Gáza palesztín lakossága nem izraeli megszállás alatt élt, hanem az Arafat nevével fémjelzett Palesztín Fennhatóság (PF), (Palesztín Authority) igazgatása alatt. Ezen időszak alatt az izraeliek gyakorlatilag nem voltak jelen a Gáza Övezetben, amit mi sem bizonyít jobban mint a palesztín sajtó és tananyagok elképesztő izrael-ellenes hangneme, valamint a különféle terrorszervezetek széleskörű jelenléte. De ugyanakkor se a Palesztínoknak, se a támogatóiknak nem volt szándékában feladni a "megszállás" vádját. Az 1967-es hatnapos háború óta, amikor Izrael meghódította a Gáza Övezetet valamint Ciszjordániát**, a "megszállás" a palesztín propaganda gépezet adú ásza lett és a segítségével nemcsak hogy egyenlőségjelet tudtak tenni Izrael és az Ördög közé valamint meg tudták indokolni a a terrorizmusukat, hanem ráadásul hatalmas pénzösszegeket csikartak ki a világból nemzetközi segély formájában. Ezen a héten, miközben az izraeli hadsereg az utolsó katonáit vonta ki Gázából, a terület lakosai további dollár milliárdokra számíthatnak. A palesztínok azt állítják, hogy szükségük van erre a pénzre, mivel rendbe kell hozni az izraeliek által okozott károkat. Arafat az 1994-es érkezésének az első pillanatától megpróbálta olyan feketére festeni a helyzetet, amilyenre csak lehetséges. "El sem lehet képzelni hogy milyen nyomorúságos állapotban kaptuk meg Gázát. Az infrastruktúra teljesen tönkre van menve. Az izraeliek mindent elvittek beleértve az ajtókat, ablakokat, villanykörtéket, vízcsapokat, ... A nyomor
minden formáját megtalálhatjuk Gázában." Mindössze egy probléma van. Ez az egész mese. 1948 és 1967 között az egyiptomiak vasököllel igazgatták Gázát**, és a helyi lakosságot nyomasztó körülmények között tartották a durván irányított táborokban, ahol az anti-izraeli érzések felverésére jól ki lehetett őket használni. A várható élettartam alacsony volt. A táborokban sokan szenvedtek alultápláltságtól valamint a különféle fertőző betegségektől. A gyermek halálozási arány magas volt, és az oktatás színvonala pedig alacsony. A palesztínoktól megtagadták az egyiptomi állampolgárságot, továbbá kíméletlen korlátozásoknak voltak kitéve az utazás és munka területén. A menekültek között a munkanélküliségi arány 80% körül volt. Egyiptomi elnök Gamal Abdel Nasszer egy őszinte pillanatában 1956-ban azt mondta egy nyugati riporternek, hogy "Az arab államok szempontjából nézve, a palesztínok úgy jók ahogy vannak. Teszünk róla hogy ne erősödjenek meg túlságosan. El tud képzelni még egy államot a Földközi Tenger keleti partjain?" Amikor a Gáza Övezet (valamint Ciszjordánia) izraeli kézre került, a palesztínok életszínvonala dramatikusan javult, és a helyi lakosság lényegesen jobb körülmények között élt mind a legtöbb arab szomszédjuk. Nasszerrel ellentétben az izraelieknek nem állt érdekükben, hogy mesterségesen leigázva tartsák a palesztínokat, azért hogy demonstrálják az arabok szenvedését. Sok iskola, kórház, és más intézmény ami szükséges a normális élethez épült fel, és a gazdaság pedig majd felrobbant, úgy haladt előre. Az 1970-es évek alatt Ciszjordánia és a Gáza Övezet a világ negyedik leggyorsabban növekvő gazdasága volt. Megelőzték Szingapúrt, Hong Kongot, Dél Koreát, valamint jócskán magát Izraelt is. Habár a nemzeti össztermék a lakosság számával osztva (GNP per capita) valahogy lassabban növekedett köszönhetően a gyorsan növekvő palesztín lakosságnak, ennek ellenére az arány még mindig magas volt a nemzetközi mércék szerint. 1968 és 1991 között a GNP per capita tízszeresére növekedett $165-ről $1715-re. Ezzel szemben Jordániában ez $1050, Egyiptomban $600, Törökországban $1630, és Tunéziában pedig $1444. Az izraeli igazgatás alatt a palesztínok szociális helyzete szintén nagyon sokat javult. 1967-ben a várható élettartam 48 év volt, míg 2000-re ez 72-re növekedett. Összehasonlításképpen, a közel keleti [ ] és észak afrikai államokban ez 68 év. 1968-ban a születési halálozási arány 6% volt (infant-mortality rate of 60 per 1,000 live births), de köszönhetően az izraeli egészségügyi programoknak, 2000-re ez 1,5%-ra csökkent. (Hasonlításképpen érdemes megjegyezni hogy ez az arány Szaddam Husszein Irakjában 6,4%, Egyiptomban 4%, Jordániában 2,3%, míg Szíriában pedig 2,2%.) Továbbá a szisztematikusan végrehajtott oltási kampányoknak, olyan gyermekkori betegségeket mint a gyermekbénulás (polio), szamárköhögés (whooping cough), tetanusz, és kanyaró (measles) eltüntek.
A palesztínok életszínvonala szintén ilyen dramatikusan növekedett. 1967-ben a lakosság 16%-a rendelkezett állandó elektromossággal. 1986-ban ez az arány 93%ra ugrott. 1967-ben 16%-nak volt folyóvíz a háztartásban. 1986-ban 85%-nak. Az elektromos vagy gáztűzhelyek aránya 4%-ról 84%-ra ugrott. A listát csak
folytathatnánk a hűtőgépekkel, autókkal, televízió készülékekkel, stb. A késői 1980-as évek intifádáját megelőző két évtized alatt az iskolába járó gyermekek aránya 102%-kal ugrott meg, annak ellenére hogy ugyanezen időszak alatt a lakosság csak 28%-kal növekedett. A fejlődés a felsőoktatásban még dramatikusabb volt. A Gáza Övezet és Ciszjordánia egy egyetemmel sem rendelkezett amikor az Izraeliek megszállták a területeket. A korai 1990-es években már hét ilyen intézmény volt 16.500 tanulóval, míg Izraelben csak 6 felsőoktatási intézmény volt. A 15 év felettiek között az analfabétizmus 14%-ra zuhant. Ezzel szemben ez az arány Marokkoban 69%, Egyiptomban 61%, Tunéziában 45%, és Szíriában pedig 44%. De sajnos az 1990-es években, amikor a PF átvette az irányítást a területek felett, ezeket a gazdasági és szociális vívmányokat mind tönkretették. A PF 1994-ben való létrehozása óta a nemzetközi közösség a becslések szerint 10 milliárd dollárt adományozott a Gázában és Ciszjordániában élő palesztín lakosság számára. De ugyanakkor az adakozó államok szemet húnytak afelett, hogy ezeket az alapokat szisztematikusan lenyúlták, és faji gyűlölet keltésre, fegyverekre, valamint titkos bankszámlákra való átutalásra használták.** PF hivatalnokok által futtatott széleskörű zsaroló hálozatok jöttek létre, és a nemzeti költségvetést pedig Arafat haverjai valamint a PFSZ veteránjai rendszeresen kifosztották. Ezek között a csalások között a monopóliummal kapcsolatos "jogok" voltak a leghírhedtebbek. Szinte minden alaptermék amire a lakosságnak a napi létezéséhez szüksége van monopólium alá esett. Búza, benzin, cement, fa, sóder, cigaretták, és autók. Ez nemcsak hogy hatalmas profitot eredményezett az uralkodó rétegnek miközben az átlag palesztínok kínlódtak, de sikeresen aláásta a gazdaságot is, mivel megakadályozta a versenyt és elbátortalanította a vállalkozói szellemet. A bajokat csak tetézte hogy abban a pillanatban ahogy Arafat betette a lábát Gázába, rögtön elkezdett felépíteni egy széleskörű terrorista infrastruktúrát. Megtagadta a Hamasz és Iszlám Dzsihád (Islamic Jihad) lefegyverzését ami pedig az Oszlói Szerződés alapján kötelező lett volna, és hallgatólagosan jóváhagyta több száz izraeli legyilkolását. Továbbá Arafat újraépítette a PFSZ saját terrorista apparátusát nagyrészt a tanzim ellenőrzése alatt, ami a Fatah (a PFSZ legnagyobb alkotó szervezete, és Arafat saját alma matere) katonai szárnya. Végülis Arafat nyílt tömeges erőszakhoz folyamodott először 1996 Szeptemberében, hogy nyilvánosan lejárassa a frissen megválasztott Benjamin Netanyahu kormányát. Később 2000 Szeptemberében szintén ehhez a taktikához folyamodott, amikor elindította a "mindent bele" (all-out) terrorista háborúját (amit igencsak cinikusan al-Aksa Intifádának titulált). Ezt a második intifádát röviddel azután indította be, hogy Netanyahu utódja, Ehud Barak, felajánlotta Arafatnak a Gáza Övezetet valamint Ciszjordánia 92%-át, hogy létrehozhasson egy független Palesztín államot Kelet Jeruzsálemmel mint fővárossal.** A korrupciónak és terrorizmusnak ez a kombinációja katasztrófálisnak bizonyult. Amikor a Fehér Ház pázsitján az elvi nyilatkozatot aláírták 1993 szeptemberében, a
területek állapota még mindig jobb volt mint a legtöbb környékbeli arab államban, az első intifáda (1987-1993) által okozott gazdasági hanyatlás ellenére. De hat hónappal Arafat érkezése után az átlag életszínvonal 25%-kal csökkent, és a lakosság több mint fele azt állította hogy jobban éltek (have been happier) az izraeli megszállás alatt. 2000-ben a dolgok sokkal rosszabbra fordultak. A háború a természeténél fogva pusztító jelenség, és ez alól Arafat terrorháborúja sem volt kivétel. Ez a felkelés nagy károkat okozott Izraelnek, viszont a palesztín területeken sikeresen tönkretette a polgári társadalmat, ami az érkezése előtti két évtizedben szépen fejlődött. A munkanélküliség aránya 10%-ról 41%-ra emelkedett 2002-ben, és a szegények aránya pedig 20%-ról 50% fölé emelkedett. A magánbefektetés és kereskedelem nagyon nagy károkat szenvedett. Egy mostani Világbank jelentés szerint "ennek a gazdasági krízisnek az "emberek és termékek mozgásszabadságának a korlátozása" az oka", amit Izrael rendelt el, hogy megvédje a polgárait. De ez az elemzés felcseréli az okot az okozattal. Nem a palesztín területek lezárása okozta a palesztín gazdaság összeomlását, hanem az öngyilkos merénylők hullámai, amik ezeket a lezárásokat elengedhetetlenné tették. Nemsokkal a palesztín terrorháború elindítása után, a Világban akkori elnöke, James Wolfensohn, azzal magyarázta a palesztín területeknek szánt nagy nemzetközi segélyeket, hogy a folyamatos gazdasági fejlődés a béke kulcsa. Wolfensohn ma egy nemzetközi különleges küldött (international special envoy for disengagement), és továbbra is azzal érvel hogy "ez a jövő pillanata" (this is a moment of destiny). "Mindkét oldalnak meg kell értenie hogy a Gáza Övezet és Ciszjordánia gazdasági és szociális fejlődése része Izrael biztonságának." Az ember elcsodálkozhat azon hogy Wolfensohn, aki a saját vagyonából 500 ezer dollárt adományozott Gáza fejlesztésére, mit gondolhat azokról az eseményekről amik az izraeli visszavonulás óta történtek. Az üvegházakat** kirabolták és szétverték. A volt zsinagógákat felgyújtották. Az egyiptomi határt fegyvercsempészésre használják. (Ennek köszönhetően, úgy néz ki hogy az AK-47 támadó fegyverek ára a felére zuhant az elmúlt héten.) Mindeközben a Hamasz és a Fatah bizonyos elemei nyíltan kétségbe vonják a Palesztín Fennhatóságot. Minden jel arra utal, hogy Gáza káoszba torkollik. Természetesen lesznek olyanok akik ezért is Izraelt fogják hibáztatni. A tény, hogy egy zsidó sincs Gázában, nem fogja visszatartani azokat akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a palesztínok a zsidó állam áldozatai. Ha belegondolunk, akkor a palesztínok saját vezetői a felelősek a Gáza Övezet és a palesztín társadalom nyomorúságos állapotáért. Csak akkor fog Gáza felvirágzani, ha a vezetők és az ellenük kűzdő csoportok feladják az erőszakot mint politikai eszközt, és elfogadják a polgári értékeket mint pl. a törvény hatalmát.
Efraim Karsh a King's College, London Egyetem, Mediterrán Tanulmányok Tanszékének a professzora és vezetője. A legutóbbi könyve az "Arafat Háborúja"
(Grove, 2004) névre hallgat.
[email protected] Efraim Karsh is Professor and Head of Mediterranean Studies at King's College, University of London, and author most recently of Arafat's War (Grove, 2004).;
[email protected] A fordító által hozzáadott magyar megjegyzések A cikket a szerző engedélyével fordítottam le. This translation was authorized by the author.
A fordító lábjegyzetei Az 1967-es hat napos háború, Six Day War Ne feledjük, hogy ennek a "hódításnak" meg is volt az indoka. Az arabok azzal a nyílt szándékkal támadták meg Izraelt, hogy "belenyomják a zsidókat a tengerbe", és hogy eltöröljék Izraelt a föld szinéről. Izrael az életéért harcolt. Érdemes még megjegyezni, hogy a palesztín vezetés nyíltan Izrael megsemmisítéséért kűzd. Ez a térkép a palesztín kormányzat (gov.ps) domainból való. Palesztín mint nép? Walid Shoebat fiatalabb éveiben "palesztín" terrorista volt. Később elvett egy katolikus nőt, és ennek a hatására elkezdte tanulmányozni a Bibliát és a Koránt, és teljesen megváltoztak a nézetei. Felvette a keresztény hitet, és nagy támogatója lett Izraelnek. Mr. Shoebat említette egy interjúban hogy "Miért van az hogy 1967 Június 4.-én jordán voltam de másnap reggelre palesztín lettem?" (Why is it that on June 4th 1967 I was a Jordanian and overnight I became a Palestinian?) Továbbá egy olvasói levélben olvastam annak idején hogy Zoheir Muhsin, a PFSZ Katonai Hadműveletek Osztályának a vezetője valamint a PFSZ Végrehajtó Bizottság tagja (1977), azt állította hogy "A palesztín identitásnak taktikai okai vannak. Egy különálló palesztín államra mindössze azért van szükségünk, hogy folytathassuk a kűzdelmünket a Cionisták ellen az arab egység érdekében." (sajnos erre nincs linkem.) Arafat (és a Palesztín Fennhatóság) által lenyúlt pénzek Arafat a feltételezések szerint vagy egy milliárd dollárt sikkasztott el. Habár Arafat nagyon szerény körülmények között élt, a legjobb tudomásom szerint a felesége és a lánya Párizsban egy 5 csillagos szállodában éltek, és havonta százezer dollárt kaptak. A második Intifáda Legjobb tudomásom szerint Arafat egyik minisztere elismerte hogy a felkelést felülről szervezték, és Ariel Sharon sétája az al-Aksa mecset környékén (ami egyben a legszentebb zsidó vallási hely) csak indok volt. Üvegházak Ezekért az üvegházakért szép summát fizettek az izraeli telepeseknek, azért hogy azok ne szereljék le őket, hanem hagyják ott a palesztínoknak. A palesztínoknak mindössze annyit kellett volna tenniük hogy reggel beindítsák az egészet, mivel minden épségben volt.
