fókuszban a Nemzeti vidékstr atég ia
Vége van a „roadshow”-nak A vidékfejlesztési stratégia koncepciója végigjárta az országot… Pontosabban a koncepció megalkotói, akikhez több minisztérium részéről is magas vezetői szinten csatlakoztak. Az Agrofórum valamennyi helyszínre meghívást kapott, de csak kettőn tudtunk részt venni, a budapesti „csúcson”, és hivatalból lapkiadónk székhelyén, Szekszárdon. Hát, mit mondjak, megadták a módját. Az elmúlt évtizedekben sajnos megszokhattuk, hogy az agrárium ügyei nem nagyon érdekelték a társadalmat, és pláne nem a főhivatalosságokat. Most azonban mintha változni látszana a dolog, különben nem sikerült volna az érdeklődést néhány miniszter, államtitkár, sőt egy miniszterelnök-helyettes közreműködésével is a mezőgazdaság és a vidék ügyei felé fordítani. Már-már úgy tűnt, hogy csak az államelnök, meg a miniszterelnök hiányzott a teltházas eseményekről. Ott voltak viszont a gazdák, politikai értelemben jobbról is, meg balról is. És láss csodát! Egyik sem akarta agyonütni a másikat, sőt még a „pártos” felszólalók sem, de erről majd később…
magyarázni, de ettől mi még hiányolhatjuk a szakmai megnevezést – persze nem sokan – csak velünk együtt azok a százezrek, akik ebből élnek. De nézzük inkább a programot! Az Országgyűlési Nyílt Nap társadalmi vitáját Font Sándor, az OGY Mezőgazdasági Bizottságának elnöke és Jávor Benedek, az OGY Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke nyitotta meg. Ezt követően a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepciót Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter mutatta be. Súlyos kritikával illette az elmúlt kormányok tevékenységét, majd felvázolta azt a nyolc pontból álló célkitűzést, amely mentén a jövőben az agrárkormányzat működni kíván. Részleteiben: a vidéki munkahelyek megőrzése, gyarapítása; a vidéki népesség megtartása, a demográfiai egyensúly helyreállítása; az élelmezési- és az élelmiszer-biztonság szavatolása, a kiszolgáltatottság megszüntetése;
agrár- és élelmiszer-gazdaságunk életképességének növelése, piaci pozícióinak javítása, a növénytermesztés és az állattartás egyensúlyi arányának helyreállítása; az ivóvízbázisok védelme, a vízkészletek, a talajok, továbbá a természetes élővilág és a tájak megőrzése, a környezetbiztonság növelése; helyi erőforrásokra és rendszerekre támaszkodó energiaellátás, energiabiztonság, a kiszolgáltatottság csökkentése; a vidéki életminőség javítása, a vidéki gazdaság több lábra állítása; a város és vidéke szoros kapcsolatának helyreállítása. Ezek után a miniszter arra is kitért, hogy miért van szükség a Nemzeti Vidékstratégiára: mert a XXI. században a nemzet csak akkor érezheti magát biztonságban, ha erős vidékre támaszkodhat; hogy 2020-ig kézzelfogható javulás következzen be a vidék társadalmi és gazdasági életében;
Budapest, május 18., a Vidékfejlesztési Minisztérium színházterme Kérem, ne vegyék rossznéven, ha arra kérem Olvasóinkat, hogy álljunk meg egy szóra! Bocsássák meg nekem, de rendre elakadok a minisztérium új nevénél, és tessék elhinni, hogy még nem találkoztam egyetlen gazdálkodó gazdával – vagyis tényleges termelővel – sem, aki a minisztériumunk új elnevezését ne kifogásolta volna, vagyis, hogy miért nem maradhatott a „földművelésügyi” vagy „mezőgazdasági” megnevezés is, a „vidékfejlesztés” mellett, illetve előtt. Tudom én – miniszter úr is elmondta anno, a vele készült interjúban –, hogy a vidék az tágabb értelmezést jelent. Ez nyilván így van, meg is lehet 2011. július
Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter mutatja be a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepciót Fotó: Tóth Ernő
11
Fó kuszban a Nemzeti vidékstr atég ia hogy megállítsuk az elmúlt évek döntéseinek tulajdonítható katasztrofális folyamatokat; hogy világos, hosszú távú jövőkép és cselekvési programok alapján gyors és alapvető fordulat induljon el; hogy újra büszkeség és öröm legyen vidékinek lenni és vidéken élni; hogy a vidék az egész magyar gazdaság motorjává váljék. A stratégiának két fő iránya van – mondta a miniszter –, a térségekre irányuló, komplex vidékfejlesztési programok és a nemzeti stratégiai programok. Részletesen beszélt a birtokpolitikáról, amelynek kettős célja van: a földek magyar kézben tartása, illetve a Nemzeti Földalapból elsődlegesen a fiatal gazdák támogatása. Következtek a főtisztviselők hozzászólásai Elsőként a profetikus alkatú Ángyán József professzor (vele majd a koncepció összegzése után tervezünk interjút készíteni) mondta el kendőzetlenül a véleményét, amellyel nem hinném, hogy az agrárium valamennyi szereplője egyetért, sőt a birtokszerkezettel kapcsolatban erős ellenvélemények is elhangzottak, de leginkább csak egymás között, fülbe súgva. Néhány momentum a parlamenti államtitkár beszédéből, amelyben – hogy őszinte legyek – nem nagyon találtam kivetni valót: Kifogásolta, hogy az állami földek 80 %-a tőkés társaságok tulajdonában van, amelyek minimális bérleti díjat fizetnek az államnak, és amelyeknek egyetlen célja a profit, mindenféle szociális érzék nélkül. Hangsúlyozta a demográfiai földprogram fontosságát, vagyis a fiatal gazdák földhöz juttatását, amely együtt jár a gyermekvállalási kötelezettséggel is. Kifejtette, hogy a mezőgazdaságban a termelés, a kereskedelem, a feldolgozás és a piacra jutás vertikumát akarják megteremteni, mert csak a kölcsönös érdekeltség adhatja meg az agrárium szereplőinek a létbiztonságot és az eredményes működés feltételeit. Végül, kiemelte az összefogás, a szövetkezés fontosságát (Nincs új a nap
12
alatt. Almássy Elemér már az ezernyolcszázas évek végén is ennek szellemében szervezte Gróf Károlyi Sándor megbízására a Hangya szövetkezetet.)
Lezsák Sándor, a rendszerváltozás emblematikus alakja, a népi Magyarországról beszélt, az elszegényedett „puszták népéről”, akiknek reményt nyújthat ez a stratégia.
Kardeván Endre élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár, áttételesen ugyan, de mégis népegészségügyi kérdésekkel foglalkozott. Beszélt a mezőgazdaságot, illetve élelmiszereket sújtó, és indokolatlanul magas, 25 %-os áfáról. Kifejtette, hogy ennek csökkentésére vonatkozó javaslatukat rövidesen a kormány elé terjesztik. Foglalkozott a halászat, a vadászat és az erdőgazdálkodás problémáival is, amelyek fejlesztésére vonatkozóan konkrét javaslatokról számolt be.
Támogatók és mérsékelten megnyilvánuló kritikusok
A kormánypárt prominensei követeztek A politika természetéből következik – amelytől szeretnénk ugyan távol tartani magunkat, de az eseményekről, és azok fogadtatásáról mégis csak kötelességünk beszámolni –, hogy a kormánypárt dicsér, az ellenzék meg kritizál. (Ezt néhai Antall József ennél pontosabban megfogalmazta.) Most sem történt másként. Unalomgerjesztő lenne, ha részleteznénk az egyetértő hozzászólásokat. Ezért csak nagy vonalakban: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a stratégia határon túli magyarokra is kiható jelentőségéről beszélt. Hende Csaba honvédelmi miniszter, a honvédség élelmiszerrel való biztonságos ellátásának oldaláról közelítette meg a stratégiát. Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős – egyébként a minisztériumunk „társbérletében” lévő – államtitkár, elsősorban a cigánykérdéssel foglalkozott. Hatalmas feladat – mondta – visszavezetni, vagy inkább bevezetni azt a generációt a munka világába, amelyik a szüleit sem látta soha dolgozni. Ezután energetikai kérdésekről hallottunk. A lényeg: nem nagy állami beruházásokra van szükség, hanem ún. minierőművekre, biogáztelepekre, biodízelüzemekre. Jakab István, a MAGOSZ elnöke, aki nem tudom mi okból haragszik folyamatosan a világra, most is kellő vehemenciával mondta el, hogy miért támogatják a stratégiát.
Font Sándor már a bevezetőben elmondta gondolatait. A KDNP-s Sáringer-Kenyeres Tamás nyilvánvalóan támogatóan nyilatkozott. Amikor az ellenzéki politikusok hozzászólására került sor, azt gondoltam, most fog robbanni a „bomba”. Ezután következett Ficsor Ádám az MSZP képviseletében. Az egykori államtitkár – legnagyobb meglepetésemre – kijelentette, hogy üdvözlik a stratégiát, amelynek elkészítésére egyetlen korábbi kormány sem vállalkozott. Kifejtette, hogy egyetért a feldolgozóipar termelőkhöz való integrálásával, a GMO-k tiltásaival, a szövetkezés gondolatával, és a földkérdés tervezett rendezésével is. Problémaként vetette fel, hogy nem látja biztosítottnak az állattenyésztés fejlesztését és az erdősítés feltételeit. Kijelentette, hogy a stratégia nem foglalkozik a költséghatékonysággal, és kifogásolta, hogy sok a programpont, illetve, hogy nem látja a megvalósításhoz szükséges pénzeszközök biztosítását. A jobbik képviselője, Varga Géza a stratégia fő irányaival egyetértett. Hiányolta a stratégiából a rendszerszemléletet. (Valószínű, hogy ezt mások értették, én sajnos nem.) Hiányolta a KAP-pal való harmonizációt, és a stratégia programpontjainak ellenőrizhetőségét. Szabó Rebeka – az LMP részéről – üdvözölte a stratégiát. Ezt követően viszont a kifogásait sorolta. Szerinte nem kapott kellő súlyt a tájgazdálkodás és a vízgazdálkodás. Határozottabb birtokpolitikát sürgetett, és a külföldi földspekuláció visszaszorítását. Ugyanakkor egyetértett a többfunkciós mezőgazdaság gondolatával. (A mellettem ülő odasúgta: Szerinted ez a magas sarkú cipős lány járt már Budapest határán kívül?) Ezt követően különböző civil szervezetek, önkormányzatok, szövetségek, egyesületek képviselői szólaltak fel – zömmel támogatólag. 2011. július
fókuszban a Nemzeti vidékstr atég ia Szekszárd, május 19., Illyés Gyula Főiskolai Kar Szekszárd város polgármestere, Horváth István nyitotta meg a rendezvényt. Ángyán József – túl a roadshow nehezén – a jelenlévők többségének tetszésére – kicsit populista módon bontakozott ki. Szidott és dicsért. Vádolta a múltat, a multikat, és felvázolta az ígéretes jövőt. (Erről azért megoszlottak a vélemények, már ahogy a szünetbeli beszélgetésekből ez leszűrhető volt.) Illés Zoltán államtitkár előadását – hogy sértődés ne legyen, és finoman fogalmazzak – mérsékelt szimpátiával fogadták. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, mint afféle egészségmenedzser, az egészséges életmódra hívta fel a figyelmet. A társadalomnak egészséges emberekre van szüksége. Az egészséges életmód az ország számára olcsóbb, mint a betegellátás. Az egészséges magyar élelmiszerek előállítása és növekvő mértékű fogyasztása elemi érdekünk – mondta az államtitkár.
2011. július
Egyértelmű támogatásáról biztosította az agrárstratégiát. Személyes megjegyzések Lehet, hogy nem illő személyes dolgokkal előhozakodni, de a stratégiának van két olyan pontja, amelyeket nem hagyhatok vélemény nélkül. (Elvégre mindenkinek joga van a véleményalkotásra – a VM felhívás alapján.) Az egyik a GMO ügy. Azt elfogadom, hogy a tárca különféle érdekekre hivatkozva elutasítja a genetikailag módosított növények hazai termesztését, sőt azt is, hogy az EU a tagországaira bízza, hogy miként állnak a kérdéshez, de azt már – elnézést – aggályosnak tartom (bárki is javasolta), hogy az alkotmányba is beerőltették a GMO szervezetek tilalmát. Talán jobb lett volna ezt a tudósok felelősségi körében hagyni. Az is felvetődött bennem, hogy amikor évente 500-600 ezer tonna, zömében GM (vagy legalábbis ismeretlen eredetű) szójadarát hozunk be az állattenyésztés számára, akkor alkotmányellenes
tevékenységet folytatunk-e? A kérdés költői, de ha komolyan vesszük, akkor – úgy vélem – életszerű. A másik – pontosan az előző témához kapcsolódóan – a takarmányfehérje kérdése. Örömmel tapasztaltam, hogy bekerült az agrárstratégiába. Sokakban felébredhet a múlt, vagyis az OMFB Fehérje és Biotechnológiai Irodája iránti nosztalgia (megszemélyesítve Kralovánszky U. Pál és Manninger Sándor). Évtizedekig pusztába kiáltott szó volt, hogy rossz a vetésszerkezetünk. Többletet termelünk az esetenként rosszul értékesíthető gabonafélékből, ugyanakkor jelentős fehérjehiányunk van, amelyet csak drága importtal tudunk pótolni. Most – sokunk megelégedésére – látszik az alagút vége. Reményeink szerint lesz hát újra fehérjeprogram. ✍✍ B. L. U. i.: Úgy vélem, ezt a stratégiát is – mint minden mást az életben – ki-ki, aszerint ítéli meg, hogy számára mi a jó, vagy mi a rossz benne. Ez alól én sem voltam kivétel.
13
