Vastagh Géza. i. ;ZET KÖNYVTARA eitár! szám;

I A 8 MADÁRTAN*

i. • ;ZET KÖNYVTARA „eitár! szám; XVI. ÉVFOLYAM

VII. SZÁM 1920. IV. 1.

AZ ÁLLAT- ÉS N Ö V É N Y K E R T IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL SZERKESZTI:

KIADJA: B U D A P E S T F Ő V Á R O S Á L L A T -

ÉS

RAITSITS EMIL

NÖVÉNYKERTJE

Előfizetési á r a e g y é v r e 4 8 K, f é l é v r e 2 4 K. • E g y e s s z á m 3 K . • Megjelen minden hó 1- é s

Vastagh Géza. Az állatfestészet magyar nagymesteréről, néhai Vastagh Gézáról emlékezzünk meg az „A Természet" hasábjain, azzal a szeretettel és rajongással, mint a milyennel a boldogult a magasztos természetet és annak élő alkotásait mesteri ecsetjével az utókor részére megörökítette. Aki végigjárta az Országos Magyar Képzőművé­ szeti Társulat néhai Vastagh Géza 1920. március hó 7—28-ig tartó kiállításának XII. termét, csodálattal szemlélhette, hogy mit alkothat a festő ecsetje, ha az igaz életet veti a vászonra. Megemlékező soraink­ ban nem óhajtunk a kritika ékes tollával a nagy­ mester alkotásairól bírálatot mondani, nehogy részre­ hajlóságról vádoljanak, mert mindenki tudhatja, hogy a mester nagyon közel állott hozzánk. Vastagh Géza 1866. október 4-én Kolozsváron született. Budapestre tíz éves korában jött fel szülei­ vel és a gimnáziumi tanulmányait a piaristáknál végezte. Már kicsi gyermekkorában rajzolgatott. Tizenegy éves korában képeket komponált s kedvenc tárgya akkor is az oroszlán volt. Kezdetben a Nemzeti Múzeum állattani osztályában kiállított kitömött oroszlánokat és más vadállatokat rajzolgatta. Elő­ tanulmányai után az állatkertben természet után vázlatokat készített. Édesapja tizennégy éves fiát olajfestékes ládával ajándékozta meg. Azontúl atyja irányítása mellett készített vázlatokat természet után. Már akkor minden szabadidejét az állatkertben töl­ tötte. A legelső képét tizenhét éves korában a Képző­ művészeti Társulat kiállításán állították ki és részt­ vett már az 1885-ik évi országos kiállításon is. Külföldi tanulmányait 1886-ban kezdte meg

15-én

Münchenben, hol Hollossy Simon és Hackl tanár volt a mestere. 1887-ben a müncheni Glaspalastban állított ki egy kacsás képet, amelyet a bajor állam, vásárolt meg. Az utóbbi kiállítás után hazajött és végérvényesen Budapesten telepedett meg s azóta szorgalmasan festett, rajzolt az állalkertben. A „1 iryelő oroszlánok" című olajfestményével az 1888-ik cvi téli kiállításon a Ráth díjat nyerte el. Az ezt követő évet Parisban töltötte tanulmányai között. A külföld szeme hamar észrevette tehetséges mesterünk képessegeit, úi;y hogy 1903-ik évig a művészünk minden tökéletes alkotása Angliába és Amerikába került. A miller.iumi kiállítás előtt a magyar szilaj bika megörökítése felé fordult figyelme. Mezőhegyesen festette Vastagh Géza a „Ki a legény a csordában" című nagy művét. Ezzel a képével az 1895-ik évi téli tárlaton az állani aranyérmet nyerte el és most mesterműve n Szép­ művészeti Múzeum tulajdona. Az előbbihez hasonló tárgyú képe a „Párbaj" a Mezőgazdasági Múzeumba került. Ez időtájt a művész birka- és kostanulmányai­ nak,megfestéséhez fogott. Állami ösztöndíjjal az 1898. évben Algírba, Tuniszba és az afrikai sivatagba utazott tanulmány­ útra, hol kedvenc témáját az oroszlánt a szabad természetben tanulmányozta. Ott szerzett tapasztalatai nyomán az állatvilág királyának szabad életét, moz­ gását, jellegzetességeit és környezetét körülbelül száz rajzban, képben és színvázlatban örökítette meg. Majd á baromfiudvar felé fordult érdeklődése és a baromfiak kedves, szelid, társas életét sok bájos képen hagyta hátra az utókorra, mintegy tanújelét adva annak, hogy művész keze mit képes alkotni, ha a természet apróbb alkotásait, a maguk élet-

nyilvánulásaikban a természethez hű színekben a vásznon rögzíti. Később Parisban, Londonban és Berlinben járt tanulmányúton. Angliában marasztalták, de a mester az ajánlatot nem fogadta el. Hű maradt a magyar művészet szolgálatához. Berlinben és Hamburgban készült pasztelképei nevezetesek. A mester nemcsak az állatképek festésében volt kiváló, hanem a tájképfestésben is elsőrangú volt, amiről az 1910. évben a Tátrában készült temérdek szebbnél szebb tájkép és vázlat tanúskodik. A háború éveiben is nagy szorgalommal festett, így gyakori látogatója volt állatkertünknek, hol a legutóbb a farkasokat tanulmányozta. 1919. november 5-én örökre eltávozott az élők sorából a nagy mester. Kiesett örökre az ecset az elhalt mesteri kézből, mely oly élethűen tudta megörökíteni az állatok arc­ kifejezésének igen különböző indulatnyilvánulásait, a tekintet, az arcjáték legkisebb, a felületes és nem szakértő szemmel bíró szemlélőtől alig észrevehető különbségeit. Az a festő pedig, aki az állatot nem mint egy tárgyat veti vászonra, hanem beleviszi az állat képébe az állati pszihé különböző nyilvánulásának hű tükörképét, az mesterileg is nagyobb szín­ vonalon áll, mint a többi, aki mindezt felfogni, meg­ érteni nem képes. A legtöbb embertársunk előtt minden ló, kutya, oroszlán stb. állat egyforma és igen csodálkozik azon, amidőn a juhász a sok egy­ forma birka közül külön-külön megismeri mindegyiket, mert a juhász szeme a finomabb megfigyeléseken alapuló különbségeket, amit a hozzá nem értő szem a látszólag egyformaságokon észre nem vesz, azonnal felismeri. így az igazi művésznek is, aki állatfestéssel foglalkozik, nem szabad figyelmen kívül hagynia az állat arckifejezésének játékát, változatait, amelyek annyira összeforrottak az állat bizonyos életnyilvánulásaival. Ennek megörökítésében Vastagh feltét­ lenül első az elsők közül és erre vonatkozó tanul­ mányait semmi esetre sem a szabad természetben, hanem közvetlen közelről főleg az állatkerti állatok

GYEREKSZOBÁBAN. er kis fiam, ülj ide az ölembe, Mesélek néked édes, bús meséket, Te pedig azt, amit itt mutatok, Figyelmesen nézd, — emlékedbe véssed . . . — Látod fiam, e barna nagy hegyek Után jön az az égi kékség, Az Adria, — a tenger habjai, [ség!... — — Aíosí már füstbement szép magyar reményEz itt gyöngyünk volt, — drága Fiume, A Karszt után, — magyarnak édene . . . Itt mossa lábát fehér palotáknak, Az Adria azúrkék fodros selyme S tündérkirálynőnk minden kis szeszélyét Egész ország pihegve leste . . . Itt őrködött ciprusfái között Multak köde : Tersato Frangepani Itt merengtünk messze a múltban Kálmán, László, Lajos csatáin . .. S mindez ábránd volt, csalóka fény. Magyar dicsőség tenger fenekén . . . Látod fiam, ez itt Pozsony! Itt tekint le Dunára büszke vára, Ez az a hely, hol sok csoda esett Valamikor a múltban, — hajdanába

. . .

igen szorgalmas és beható megfigyelései után sajá­ tította el, miért is büszkén vallhaljuk, a mi művé­ szünknek, mert a budapesti állatkert bőven szolgál­ tatott anyagot, hogy a mester finomabb művészi érzése kifejlődhessék. Bárcsak állatkertünk a jövőben is minél több ily nagy művésznek nyújtana anyagot a magyar állatfestészet és szobrászat tökéletesítésére. R. E.

Sejk. — Egy pávián története 1912. — (Utánnyomás tilos.)

Irta : Kittenberger

Kálmán.

Nem az volt ő, kit neve sejtet; históriájának szín­ helye se a szabad arab pusztaságok végnélküli birodalma, hanem azoktól jóval délebbre, Afrika második nagy tavának, Tanganyikának partján látta meg a napvilágot s onnan került hozzám, ViktóriaNyanzához. Hosszú fáradalmakkal telt el onnan idáig az út. S a vad warundiak földjén át csak oly jól felfegyver­ zett karaván tudta azt az útat megtenni, amilyen­ nel a Sejk utazott, hol 35 pompás szudáni aszkári kitűnő mausere osztotta volna a halált, ha arra került volna a sor. Sejk tehát biztonságban utazhatott s nem kellett félnie fajának legnagyobb ellenségétől, a ravasz leopardtól sem. Mert hát Sejk nem volt ember, hanem majom s nem is a majmok arisztokratáihoz, a csim­ pánzok vagy a gorillák népéhez tartozott — azoknak a hazája nyugatra a Tanganyika nyugati partján, az emberevő manyema törzs földjén kezdődik — ő bizony csak egy egyszerű szürke pávián volt. A Tanganyika és Victoria-Nyanza partjain évek óta egy irtózatos betegség, az álomkór ütött tanyát és feketék tízezrei pusztulnak el terjedése nyomán. Egy cece-légy — Glossina palpalis-nak nevezi a Itt koronáztak, itt esküdt meg egykor Királynőjének a büszke magyar, Hogy trónját védi az ellenség ellen, Itt tört egek felé a sok vitézi kar S a királynő meghatva könnyeze Rég volt fiam rég, — mindez csak mese lm itt volt egykor, a mi Felvidékünk, Itt nyúlt egekbe a hármas orom, Mint Isten újja, tiltván, hogy az ellen Át ne lépjen a szent határokon . . . — íme ez Lőcse, Igló, ősi Bártfa, Ez meg itt Kassa, híres ősi fészkünk, Hol egykor régen nagy Rákóczival Ós magyar álmot felidéztünk . . . — Nem úr többé már erre a magyar, En is sírok, sírhatsz te is fiam. . . Im erre folyik fiam, a Tisza, Magyar földből fakad fel szőke habja, Kanyargós partját más nyelvű, de hű, Szabadságért vérzett nép lakja, Itt van fiam az ős, híres Szeged, Magyarok fészke, büszkesége, Most idegen nemzetek katonái Tapostak rá büszke fejére . . . S hol egykor lángra buzdított Kossuth, Most magyarnak fel is, le is az út. . .

tudomány — csípése oltja az emberbe az álomkór előidézőjét a trypariosoma-kat s a beteg hosszú szenvedés után menthetetlenül elpusztul. Az irtózatos betegség dühöngésének megfékezé­ sére kitűnő tudósokat küldtek ki az álomkórral sújtott kolóniák államai. Ezek a tudósok a fertőzött vidéken telepeket rendeztek be, hol azután odaadó buz­ galommal, lelkes kitartással láttak hozzá a népeket mentő munkájukhoz. A betegség tanulmányozásánál a kísérleti állat a majom volt. Ezek vérébe könnyű dolog a beteg­ séget átvinni, könnyű a tartásuk, könnyű a beszer­ zésük, mert ez ültetvényeket pusztító iolvajhadnak ott se szeri, se száma. Egy sötét éjjel a kínos, lassú halálraítéltek szo­ morú siralomházában is megjelent az ő örök ellen­ ségük a leopárd s mire a majmok jajveszékelésére előkerült a segítség, akkor már késő volt minden. Csak hullák lógtak a láncokon és hosszú hónapok tudományos munkálkodásának eredményét semmi­ sítette meg a foltos bestia. Csodálatos módon csak egy ráncosképű apró pávián kölyök élte át az egész majomkatasztrófát, mely egy Cercopifhecus-sal összeölelkezve töltötte éjszakáit s amely még a segítség érkeztekor is át­ ölelve tartotta halott társát s onnan jajongott az elő­ siető emberek íelé. Ez a ráncos képű apró pávián kölyök volt a Sejk. Ez a borzalmas eset mentette meg Sejket a halált­ hozó trypanosomak beoltásától és ez a rémes éjjel alapította meg Sejk karrierjét. Mert a katasztrofális idő óta kedvence lett az álomkórosok telepének. Megtanult két lábon járni; az aszkárik szalutálásra tanították, a pagazzik (teherhordók) az ő mesterségükre oktatták ki s egy darab cukornád-bérért mindenfélét cipeltettek vele, amit ő is pagazzi-módra a fején vitt tova. Mikor aztán a telep Tanganyikát elhagyta és Viktória-Nyanzához indult, Sejk is követte a karavánt. Mikor megismertük egymást, akkor már Sejk hatalmas legény volt s nagy népszerűségnek örven­ Ez itt tiam szép, szomorú Arad, Szegény magyar nemzetnek Golgotája, Itt kerültek egykor erényekért A legnagyobbak a rút bitófára; Ez Nagyvárad, Szent László városa, Innét ragyogott egykor a kereszt Délre, Keletre — s most ez ősi fészek Idegen nép gyászos zsákmánya lett. . . Ne csodálkozz fiam a könnyemen, A poklok kínját érzem, szenvedem .. .

Óh megbomlott a hajadon erős egység, Marcangoltuk egymásnak kebelét S ledült a nemzet a piszkos iszapba, Rút varangyok fertőzték szent fejét . . . — így jár fiam, ez annak Ki Istentől, Hazától távoza

gyász ...

sora,

Hanem azért én kis fiam remélj! — Könnyed csépjén, mint szivárvány Ragyogjon rád, mosolyogjon feléd, Szegény Hazádnak boldogabb jövője, — Ha ti fiam tanultok végre múltból S mások lesztek mint volt apátok, Egy új élet, egy új, boldog haza Virrad majd egykor újra rátok

És ez itt Erdély, — a mesék hona, Kincses Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben, Segesvár!. . . — tudod e fiam, Hogy merengünk e szent emlékeken .. . Itt született Mátyás, Hunyad fia, Petőfink, Bem vérzett itt egykor erre, Árpád szobra állott a Czenk hegyén, Fejét a sas körülrepdeste — S hol szűz fejét emeli Hargita, Boldog korról, mi népünk álmoda . .. Es mivé lettünk!. . . — óh szégyen, pokol!. Nem használt híres ősi vitézségünk, Az útról, melyre őseink vezettek. Hogy botorul, kábán letértünk ...

dett a kis viktória-nyanzai katonai állomáson. Kivált az aszkárik voltak jóbarátjai, kiket az unalmas őrtállás hosszú óráiban gyakran elszórakoztatott pajkos mókáival. A kicsi erőd kapuja előtti fák valamelyikéhez láncolva töltötte nappalait. Itt akadt számára mindig elég szórakozás. Minden nap jött egy-egy tarka, ordítozó sereg egy-egy manangva (miniszter féle) vagy épen egy szultán vezetésével. A kerület egyik­ másik törzsének emberei, kik vagy adót hoztak, vagy közmunkára voltak berendelve, vagy pedig valami szamárságot csinálván — mondjuk pl. egy varázslót, aki állítólag az esőt elzárta, tartottak egy kissé a tűz fölé — a hatóság magas színe elé citálták. Ezek dolguk végeztével rendesen ellátogattak Sejk­ hez. Elül a szultán vagy manangva úr rikító vörös huszáregyenruhában, egy-egy rossz cilinderrel vagy ütött-kopott napsisakkal fején, utána kedvenc szépei mentek, akik kiérdemelték azt a kegyet, hogy Schiratit, a nagyvárost, ahol néha négy mzungu (európai) is tanyáz, láthassák. Sejk a szultán sa/aam-jára illő módon szalutált, kezet nyújtott neki,, de a másik pillanatban már valamelyik ingerkedő alattvaló banánalevelekbe kötött elemózsiáját vagy dohányzacskóját tépte le s ráadásul még jól meg is cibálta, ha a tulajdonos az elraboltakat vissza akarta szerezni. Az óvatosabb ingerkedők — köztük az asszonynép is — megjárták, mert ezekhez úgy vágott Sejk egy-egy darab követ vagy az ételes tányérját, hogy csak úgy koppant. A hajigálásban ugyanis nagy mester volt Sejk, ezt jól tudták a Közép-Afrika zsidói, a kelet-indiai kereskedők is, kik a nap 11. órájában (d. u- 5-kor), mikor a nap heve már enyhült, csomóba össze­ verődve napi sétájukra indultak. Sejk ezekre kü­ lönösen haragudott és mi európaiak ebbeli érzel­ meiről nem akartuk Sejkünket leszoktatni, hanem holmi állatszelídítői fogásokkal még fokoztuk azt. Hja! miért tévedtek mindig a számlák irányában — persze a maguk javára — egy-kétszáz rúpiával.

S nem fáj nékünk ott lenn — Különbek voltunk, mint 1919. október.

..

derűje,

e büszke mondat: apáink voltak !!. . Kiss DEZSŐ.

Ezek útja is rendesen a Sejkhez vezetett. Persze ők is, mint aféle hiénalelkű kalmár nép, hihetetlenül gyávák voltak s azért csak lő- illetőleg dobásnyi távolságon túl mertek vele ingerkedni. Egyszer azon­ ban, hogy-hogynem, eloldódott a lánc köteléke és a legagyafúrtabb indus — Walimohamed Remtula — büszkesége, drága kék selyem kaftánja rongyokká szakadt. Mi persze nagyokat mulattunk a kárvallott kufáron, aki különben a kaftánja árát csakhamar felszámította a mi számlánkra. Sejk azután nemsokára hozzám került. Unalmas óráiban ugyanis egész kitörő művésszé képezte ki magát és akárhogy is elbogozták lánca végét, haj­ lékony ujjaival és erős fogaival kicsomózta azt s azután hajrá, neki a felfedező utaknak. Legszíveseb­ ben az európaiak lakásait kereste fel, hol elsősorban is italok után kutatott és az utóbbiakban — a vizet kivéve — nem volt válogatós. Ép oly szívesen itta a whiskyt, mint a sört, a sherryt, ép úgy, mint a brandyt. Az italok után a konzerveket vette elő. Itt már válogatósabb volt és leginkább a biscuitses meg a jam-es tineket (doboz) nyitogatta fel és dézsmálta meg. S bár nem volt a szó szoros értelmében vett dohányos, mégis szívesen megdézsmálta a dohány­ os szivartartók tartalmát és ilyenkor bizony egy-két szivar hamarosan eltűnt hatalmas pofazacskóiban. Csodálatos, hogy milyen nagy mennyiségben és mily jó étvággyal fogyasztotta a dohányt és ami még különösebb, a gyufa fejeket, anélkül, hogy baja történt volna. Ezek a gyakori kitörései kezdtek nagyon kellemetlenekké válni és mikor az állomás kis patikájának majdnem összes üvegcséit összetörte és hozzá még egy fontos térképet is összetépett, elha­ tározták, hogy túl adnak Sejken. így került hozzám csinytevései révén, no meg egy bokréta kócsag tollért, amit a volt gazdája kapott tőlem az eddigi tartásdíj fejében. így az én rezidenciám elé került Sejk. Itt persze nem volt olyan mozgalmas az élet, mint az erőd bejárata előtt, de a jóravaló pávián mindig talál

Bubi, Peti stb. Irta : Raitsits

Emil

A Lipótváros egyik b é r h á z á n a k m á s o d i k emeletén kis udvari s z o b á b a n lakik a nyelvmesternő. V é z n a , törékeny termetű, naponta 10—12 leckeórát végig s z e n v e d ő nyelvtanárnő betegsége miatt 18 éve utcát nem látott. A négy fal, mely tele van aggatva fakult fényképekkel és szorosan e g y m á s mellett lógó régi emlékekkel, egész világa. Ide süt b e a tavaszi n a p s u g á r s ezt sötétíti be leg­ h a m a r a b b a novemberi ködös délután. í m e a nagyvilág e m b e r ­ lakta kies kalitkája, a h o v a a nagy földkerekség mérhetetlen gyűlöl­ ködéseiből vajmi kevés férkőzhetik b e és a z e m b e r i s é g kevés szeretetéből még k e v e s e b b . T ö r é k e n y kezeit ö s s z e k u l c s o l v a tartja a nagyvilági z a j o s élettől számkivetett é s kétségbeesetten áll s z o b á c s k á j á n a k leg­ d í s z e s e b b helyén álló kis m a d á r k a l i t k a előtt. A tanárnő szem­ üvege mögött a beesett s z e m e k könytől fátyolozottak és a réve­ dező tekintet aggódva szemléli a pihegő beteg kanéri madárkát. S z e g é n y kis pára lehorgasztott szárnyakkal gubbaszt ülőrúdján. Apró szempilláival lassú t e m p ó b a n pislogat s minden lélegzet­ vételnél é l e s csipogó hangot hallat, mintha bizony arra kérné remegő gazdáját, hogy segítsen rajta. Beteg, nagyon beteg sze­ gényke. G a z d á c s k á j a hívó s z a v á r a s e m hallgat. Pedig azelőtt hogy röpdösött a cukrot hintő ujjak felé. Most c s a k csipog óraketyegésszerűen és nem érdekli semmi s e m . Nem törődik a kis B u b i , a tojássárgaszínű apró kanári k ö r n y e z e t é v e l ; a fénylő

foglalkozást. Most a köveket forgatja fel és a kő alól menekülő rovarokat fogdossa, persze csak azokat, melyeket egy páviángyomor ehetőknek tart, mert ha egy skorpió bukkan elő a kő alól, azt rögtön poz­ dorjává üti egy darab kővel, mert azt minden bölcs majom tudja, hogy a skorpió fullánkjának szúrása nagy kínokat okoz. Reggelenként sétálni mentünk Sejkkel s ilyenkor persze Sejk kénytelen volt emberi módon, azaz két lábon járni. Először is — a feketék nagy gaudiumára — a sofeo-t, a piacot kerestük fel, hogy Sejk a napi elemózsiáját beszerezze. Itt aztán hol cukornádat vettünk, hol banánát, amit Sejknek kellett haza­ cipelnie. A piacra mindig magával vitte ivóedényét is, mert ilyen nigger piac főkelendősége a pombe (benszülöttek söre) éppoly varázszsal volt rá, mint a feketékre. Ha felöntött a garatra, akkor csodálato­ san hasonlított a berúgott niggerekhez. Kötekedő, engedetlen és makacs lett és nem térítette észre a kibökő (rinócerosz vagy viziló bőréből készült korbács) sem. Csak egy dolog józanította őt ki„ha egy kígyót húztam ki a spirituszos üvegből (magamféle kóbor bogarósz-madarásznál akad ilyen mindig) és azt hozzádobtam. Elrepült ilyenkor fejéből a mámor s helyébe rémület fogta el szegény Sejket; nem csoda, mert nincs egy állatfaj sem, mely annyira irtóznék a kígyóktól, mint a majom. De bizonyos az is, hogy érthető ez a félelem. Ha Sejk elszabadult és a szokásos szoba-átkutatá­ sokat nem tarthatta meg, akkor kiváló előszeretettel kutatta át a tyúkólakat és alaposan megdézsmálta a tojásokat. Egyszer azonban, épen a csúszó-mászók iránt való utálatát és rettegését használva ki, leg­ alább egy időre alaposan elrontottam az étvágyát. A mi vidékünk, Közép-Kelet-Afrika minden vizében hemzseg egy alattomos, gyáva szörnyeteg, a kroko­ dilus. Rettenetes csapás ez a legtöbb vidékre, mert az ivásra járó nyájakból mindig kiveszi a maga részét és nem is oly ritkán még ember is áldozatául esik e száz fogú bestiának. Gyűlöli is e hüllőt minden m a g v a c s k á k k a l teletöltött etető edénykét, a hófehér kockacukrot, a tojássárgát látott piskótát, sárgarépát, fügét stb. mind megveti. Beteg szegény, a novemberi ködös délután m e g t á m a d t a parányian pici kis tüdejét. Nem játszik m á r napok óta mindazokkal a j á t é k ­ szerekkel, a m e l y e k k e l a gondos jóérzésű gazdója ellátta azt a kis kalitkát, a m e l y b e n a kis B u b i már nyolcadik életévét éli át. V a n pedig elég csillogó-villogó j á t é k s z e r a kalitka tiszta homokján. Itt egy apró porcellán t o j á s o c s k a , mellette egy még parányibb sárga pelyhes c s i b e , a tojás feltört b e l s e j e telistele válogatott m a g v a k k a l . Amott apró kis üvegből készült kutyócskák és egyéb mulattató groteszk alakok, melyeket azelőtt az életvidor Bubi meg-megcsipegetett, feldöntött, ide s tova cipelt és ha megunta ezt a játékot, felrepült hintájára s o n n a n fütyülte el a legszebb dalát a m a g á n y b a n élő g a z d á j á n a k . Ilyen derűssé tette a kis B u b i a c s e n d e s órákat. Megérlelte g a z d á j á n a k szavát. „Ide ülj a b á c s i fejére" és a kis j ó s z á g hirtelen a fejtetőre röppent s o n n a n bólintgatott kis fejecskéjével j o b b r a - b a l r a . E megtisztelő helyen s o h a s e m illetlenkedett, mint az Erzsébet-téri közismert v e r e b e k , h a n e m ha éppen arra került a sor, tovaszólltmegfelelő helyre. Amikor gazdója kérő szóval imigyen s z ó l t : „Repülj é d e s e m a b á c s i v á l l á r a " , a kis B u b i p a r a n c s s z ó r a a vállra repült. Most nem fütyül. Hívó szóra nem hallgat. Tollait felborzolja, egy helyen gubbaszt s szemével fáradtan pislogat. Ne háborgassuk. Nyugalomra van szüksége, hogy m i e l ő b b felépüljön. Gondos a s s z o n y k á j a még n é h á n y csepp orvosságot cseppent kisded c s ő r é b e é s visszahelyezi k a l i t k á j á b a . A kis udvari s z o b á c s k a n é m a csendjét c s a k a nagybeteg kanári ütemes c s i p o g á s a zavarja.

vén afrikánus s bár a tölténnyel takarékoskodni szokás, a fel-felbukkanó háromszögletes krokodilus fejek mindig megszólaltatják a fehérek puskáit. Még sem apad a számuk, bár a kormányzóság praemiumo-

Sejk a payazzik me:

azokat. Sokszor olyan tojásokat is hoztak, hogy csak elkellett pattantani a tojás mészhéját és már is kikecmeregni próbált az apró krokodilus. Egy ilyen tojást zsebrevágva Sejkhez indultam.

ségét jól megtanulta.

kat is tűz ki elejtésükre, valamint beváltja az össze­ szedett krokodilus-tojásokat is. Bizonyos időben aztán nagy mennyiségben gyűl össze a benszülöttek által összegyűjtött krokodilus-tojás a bómák (katonai állomáshelyek) udvarán, hol azután megsemmisítik

Sejk épen a páviánok és általában a majmok egyik legkedvesebb foglalkozásával, a vakaródzással volt elfoglalva, mikor feléje közeledve a lúdtojás nagy­ ságú tojást neki megmutattam. Sejk persze nagyon megörült a kedves csemegének és hálatelten két

N e m c s a k egy ilyen apró k e d v e n c van a rideg kőfalak közé szorult c s e n d e s otthonokban. A j ó l e l k ű e m b e r n e m tud megélni a s z í v h e z r a g a d ó apró teremtmények nélkül. Az óllatszeretetnek fenkölt érzéseit n e m c s a k a gyöngédebb női n e m n é l találjuk meg. S o k - s o k férfiszívet is meghódított egy-egy parányi teremtmény.

Az e m b e r saját szavát is alig hallja m e g a z a j o s trillázásban, Nem egy barátja mondta m á r a kanári farm birtokosának, hogy bizony h o z z á n e m m e n n e k t ö b b é látogatóba, mert úgy s e m ' b e s z é l g e t h e t n e k nyugodtan. Ez mind nem riasztja vissza biró barátunkat, A m a d á r k á i t o v á b b r a is h a n g o s s á teszik c s e n d e s m a g á n y á t , mert e z e k a z ártatlan égi m a d a r a k l e g a l á b b felvidítják az emberi o c s m á n y b ű n ö z é s e k között igazságot kutató é s e b b e n a z emberfeletti lelket ölő m u n k á b a n kifáradt elméjét.

I j y történt a következő eset. Régi j ó barátomat, ki agglegényi é s törvényszéki birói sorban éli napjait, megleptem évekkel ezelőtt egy kis kanári madárral. Volt öröm. Mindjárt megtartottuk a kis „Peti" keresztelőjét a galagonyási szöllőben. „Peti" a nagy ritkán h a n g o s agglegényi l a k á s b a új életet hozott. Annyira új életet, hogy a z önzetlenül gondolkodó gazdója, nem m a g á n a k , h a n e m a kis Petinek menyasszonyt hozott a házhoz. Volt l a k o d a l o m s dáridó természetesen a mi Petink díszes mennyegzői k a l i t k á j á b a n . Nem múlt el sok idő, j ó b a r á t o m ö r ö m m e l jelentette, hogy bizony megsokasodott a kis kalitkában a boldog p á r o c s k a s míg a z o k boldogan élik világukat, addig az ő lelkét nyomják a z a p a i gondok. A k é s ő éjjeli ó r á k b a n , mikor már j ó biró barátom ki­ merült az Ítéletek i n d o k o l á s é n a k m e g í r á s á b a n , hozzáfogott a meg­ szaporodott pelyhes fiókák részére szolgáló m a g a szerkesztette h a t a l m a s a b b kalitka k é s z í t é s é h e z . így fúrt, faragott a hadi petró­ leumtól alig pislogó l á m p á j a mellett s z á m o s é j s z a k á n , miközben ö b l ö s pipájából szívta a k e l l e m e s n e k e g y á l t a l á b a n nem mond­ ható szűzdohónyót, Elkészült végre a kalitka, amire a pelyhes fiókák é n e k l ő k a n á r i k k á megnőttek, A házavatást természetesen nagy ünnepéllyel ülte meg a szerény agglegényi l a k á s . Azóta nagy a z a j , nagy a lárma biró b a r á t o m otthonában. K ü l ö n ö s e n ha v e n d é g e van, h a n g o s fütytől-daltól a kanári sereg.

Igaz m a g y a r o s rátartisággal büszke is bíró barátunk m a d á r ­ káira. J a j a n n a k , aki meg merné ártatlan j ó s z á g a i t sérteni. Egy a l k a l o m m a l egyik közismert ornithologusnál tette tisz­ teletét s megszokott szerénységével madárkáiról kezdett beszélni, hogy megtudja az ornithologus s z a k v é l e m é n y é t egyről-másról, ami természetesen a kanári tartásra é s tenyésztésre vonatkozik. A m a d é r s z a k é r t ő b e s z é d k ö z b e n érdeklődött bíró barátunk k a n á r i j á ­ n a k é n e k e felől. Milyen hangon és h a n g m e n e t b e n dalol a ked­ v e n c . Fúvolaszerűen c s e n d e s - e a kanári é n e k e , a v a g y csattogva l á r m á s a n éles-e a hangja. Bíró barátunk büszkén felvetett fejjel kijelentette, hogy a Peti h a n g j a bizony oly csattogóan, csicser­ gőén hangzatos, m e g h a l l j á k a n n a k a füttyét a s z o m s z é d u t c á b a n is. „Bizony bíró úr akkor a kis Peti n e m finom hangú harci k a n á r i " m o n d ó a m a d a r á s z s alig fejezhette b e indokolását, hogy Peti hangját miért diszkvalifikálta, bíró b a r á t u n k fülig elpirult s rövidesen rideg formaságok közölt elbúcsúzott a nagy madárszakértőtől. A z ó t a nem is merjük említeni bíró b a r á t u n k előtt a z ornithologus nevét s e m , mert a n n a k h a l l a t á r a a m á s k ü l ö n b e n g a l a m b s z í v ű agglegény annyira d ü h b e gurul, hogy

kézzel is szalutálva, a pávián nyelven a leghízelgőbb megelégedés kifejezéseit motyogta felém. Mohón kapott a tojás után s a következő pillanatban már a fája tövé­ hez húzódva óvatosan fel is törte a tojás egyik végét, hogy tartalmát szokása szerint élvezettel kiszürcsölje. De jaj, alig törték át a hatalmas pávián fogak a krokodilus-tojás kemény mészburkát, már is egy apró, lucskos szörnyeteg kívánkozott ki a törésen át. Mintha egy kígyóra lépett volna Sejk, oly magasra ugrott rémületében és hatalmas ívben lódult ki kezei közül az átkozott tojás. Soha életemben nem láttam egy állat arcán ennyire a rémületet és az utálatot visszatükröződni, mint akkor. Sokáig nem bírt magá­ hoz jönni. Riadozott, rémüldözött s kezeit, melyeket ragadóssá tett a tojás tartalma, idegesen csiszolta a homokban, miközben dühös makogással dobott egyegy marék homokot rémületének tárgya felé . . . Sok kópéságot követett el velünk még ezután is Sejk és mi is vele. Míg egyszer aztán újra eljött az ideje, hogy fölszedjem sátorfámat és újra elinduljak az én campem felé a vad-dús Ruvána-steppére. Sejk persze velem jött. Megszokta újra csakhamar a ván­ dor életet s vígan marsolt a karavánnal. Ha a karavánt útközben egy-egy bogarászó pávián-csoport pillantotta meg, a szerteszéledt had félretéve szokásos óvatosságát, felénk közeledett és zűrzavaros lármával kérdezősködött az ékes pávián nyelven Sejk barátunktól, mindenféléről, amit persze mi nem tudtunk megérteni. Izgatottságukból és Sejk magaviseletéből Ítélve, ki félénken húzódott hozzánk és csak nagy ritkán hallatott egy-egy ugató hangot, nem sok jót mondhattak Sejknek. Mint mikor a hosszú meneteléstől fáradt bakák elérik a város határát, hol a katonabanda vidám indulóinak hangjától felfrissülve járásuk és tartásuk ismét keménnyé és délceggé válik, úgy Sejk is, ha elértünk egy-egy nigger-falut, hol már várt bennünket a törzs előkelőibpl álló deputáció, akármilyen fáradt volt is, kétlábon járult a fekete nagyságok elé, kik­ nek persze ez szörnyen imponált.

Hát még mikor Sejk fejére emelte ivóedényét és ő is a poscho (napi élelmiszer) kiadásához sietett — ezt dehogy mulasztotta volna el valamikor — vagy pedig, ami a legjobban imponált a nigger urak­ nak és kivált azok asszonynépének, a kis winches­ teremet átadva neki, azt vállára véve, aszkári mód­ jára lépegetett utánam. Mondogatták is erősen, hogy mi minden varázsszere van egy fehérnek, aki még egy páviánból is embert csinál 1 Szóval nagyon emelte karavánunk tekintélyét Sejk jelenléte és a civilizált majom jobban imponált a ben­ szülötteknek, mint az előbbi idők legnagyobb látványos­ sága, mikor a fehér ember „zur allgemeinenVolksbelustigung" egyik-másik legénye agyarai közül kilőtte a pipát. Mikor otthon, Ruvana-síeppén tanyáztunk, Sejk rendesen a campem pallisád-kerítésének csúcsára mászva kémlelte a végtelen steppét és már hihetet­ len távolságról felismerte hazatérő gazdáját s ilyenkor hangos örömkiáltással jelezte azt az egész campnek. (Persze a leglustább nigger szeméből is kiröppent ilyenkor az álom és szaporán a dologhoz látott.) Kirándulásainkról mindig hoztunk Sejknek valami pávián-delikateszt; hol vad gyümölcsöt, hol egy-két kövér sáskát vagy más egyebet, amiért aztán Sejknek kötelessége volt a csavaros lábszárvédőmre fölszedett bogáncsot, szúrós, szigonyos fűmagvakat leszedni. Persze akadt azokon kullancs is bőven, melyek Sejk hatalmas fogai közt lelték szörnyű halálukat. Ha pedig valahol Viktória-Nyanzába lebukott az aequatori nap és a steppére ráborult az alkonyodásnélküli est Sejk már nyugtalanul várta, hogy levegyék láncáról és sietett a niggerek kunyhójába, hol egy­ szerre megszűnt nigger-gyűlölete és egész békességgel letelepedett a lobogó tűz mellett guggoló egyik-másik emberemhez. Milyen reszketés fogta el, ha rendes altató muzsi­ kánk, a steppei éjjel fenséges koncertje, az oroszlánbőgés egész közelről reszkettette meg fűkunyhóinkat és szinte őrjöngve a félelemtől kapaszkodott munyamparám (karavánvezető) nyakába, ha egy ravasz leopárd

korára való tekintettel félni kell a gutaütéstől, amitől Isten mentse meg. Éljen sokóig boldogon m a d á r k á i v a l . S z a p o r o d n a k , gyara­ p o d n a k kanári m a d a r a i és egy-egy példánytól nagyon nehezen válik meg. Nagyon j ó lelkű és kedves e m b e r t á r s á n a k oda adja, ha biztosítékot lát, hogy a kis é l ő l é n y n e k új g a z d á j á n á l gondos á p o l á s b a n lesz része.

j ó r a , ahol rövidebb vagy h o s s z o b b ideig önkívületi á l l a p o t b a n feküdt. Minden gondos á p o l á s és orvoslás ellenére e kis apró­ ságon a z ájulásszerű állapot g y a k r a b b a n jelentkezett, míg végül a legjobb b a r á t j á n a k l e g n a g y o b b b á n a t á r a , eltávozott az élőlények sorából. A m a g á n y o s urat megrendítette nagyon a z eset, ha nem is tett gyászfótyolt k a l a p j ó r a , de szivében, lelkében az igaz b á ­ n a t n a k m e g m a r a d t a k nyomai, a m e l y igaz érzést oly ritkán tapasztaljuk úgynevezett e m b e r t á r s a i n k n á l .

Nemre vagy társadalmi á l l á s r a való tekintet nélkül h á l a Istennek még s o k a n v a n n a k , akik a z igazi kúlturgondolkozás mellett á l d o z n a k valamit a z állatszeretetnek is. Ismerek a t ö b b e k közül a kereskedelmi pályán működő m a g á n y o s urat, aki három daloló kanárival éli egyedüllétét. A sok örömteljes napok között, a m e l y e k e t főleg kedvenceinek s n e m a z e m b e r i s é g n e k köszönhet, nagy b á n a t is a k a d , a m i d ő n egyik vagy másik k e d v e n c e meg­ betegedik. Ilyenkor a l e g n a g y o b b k é t s é b e e s é s s e l p a n a s z o l j a el beteg m a d á r k á j á n észlelt kóros j e l e n s é g e k e t . Egyik k e d v e n c m a d a r a szemgödöralatti üregének gennyes gyulladása miatt ismételten műtét a l á került. Egyik látogatásom a l k a l m á v a l az a c s o d á l a t o s eset történt, hogy amint a s z o b á b a beléptem, a kis p a c i e n s kétségbeesett h a n g o n csipogni kezdett. Egy szóval a kis huncut megismerte az orvosát. Megismert é s m á s a l k a l o m m a l sem tévesztett ö s s z e m á s s a l . Ettől a z időtől kezdve a h á n y s z o r c s a k l á t o g a t á s o m m a l felkerestem, m i n d e n a l k a l o m m a l ijedten röpdösött ide-oda kalitkájában és erősen csipegett. A kis operált meggyógyult, de a n n á l b e t e g e b b volt a teljesen tojássárga színű m á s i k társa, a m a g á n y o s úr l e g k e d v e s e b b m a d a r a . Időnként a kis tollas állatkán epilepszia szerű állapot jelentkezett, amidőn a kis szerencsétlen ájultan leesett ülőrúdjáról a kalitka porond-

S o k s z á m o s esetről tehetnék említést, de mind-mind e g y m á s ­ hoz h a s o n l ó . A kis kanárit h á z h o z kapták s megszerették és mindegyiket ép úgy megsiratták, mint én azt a kis Mandit árva­ gyerekkoromban, amelyet é d e s a p á m t ó l örökségképen kaptam. Még most is v i s s z a e m l é k e z e m , pedig 32 év folyt le azóta, azokra a k e s e r v e s b á n a t o s könyhullásokra, a m e l y e k e t az az ártatlan kis m a d á r k a e l h u l l á s a okozott. A nagyvárosi kultúrember talán fejét c s ó v á l j a , amikor e soro­ kat o l v a s s a és h i á b a v a l ó n a k tartja, fölöslegesnek mondja a sze­ retetnek ily különleges nyilvánulásait. Nem h i á b a v a l ó érzelemnyilvánulások ezek. Ez a szeretet b e n n e rejlik az emberi érze­ lemvilág j o b b i k őstermészetében és a z igaz kultúra c s a k i s nevelőleg hat ezekre a tiszta szívből fakadó érzelmekre. A z ókori klasszikus irodalom sok helyen b á j o s szeretettel emlékszik meg a m a d a r a k szívhez szóló énekéről és az ókori n é p e k női l a k o s z t á l y é b ó l s o h a sem hiányzott a z é n e k l ő m a d á r , amelyet ritkábban k a l i t k á b a z á r v a tartottak, rendszerint a z o n b a n s z a b a d o n röpködött a s z o b á b a n úrnője körül. A z igaz e m b e r szerette és szeretni fogja ezeket a z apró ártatlan m a d á r k á k a t .

a camp mellett hörögte dalát. Ügy látszik, mélyen emlé­ kezetébe vésődött a Tanganyika melletti rémes éjjel. Ha pedig időről-időre egy rozzant arab dhau (vitorlás bárka) vitorlája szállított minket tova a hullá­ mos Victória-Nyanza hátán, akkor volt Sejk, akit a tengeri betegség a legnagyobb viharban is megkímélt, a legkedvesebb és a leghasznosabb útitárs. Szél­ csendes időben pedig az utazás végtelen egyhangú­ ságát teljesen eloszlatta Sejk örökös csinytevése, aki hol egy bahariától (benszülött matróz) rabolt el egy darab cukornádat, majd egy elszundikált niggerből azzal verte ki az álmot, hogy göndör üstökében élősdiekre kezdett vadászni s ha a néger barátunk Sejk szívességét el akarta utasítani, olyan egy pár hirtelen nyaklevest kapott a gyorskezű majomtól, hogy az egész dhau személyzete, pedig a legtöbb msenzi, azaz nem mohamedán, hanem barbár vala — han­ gos Allahu akhbár-ra\ adózott csodálkozásának. Persze most Sejk lett a dhau bahariáinak a beszédtárgya és vele együtt szó esett fajrokonairól is. Egyik, aki nyújtott karral messze nyugatra Kongó irányába mutatott és aki egy elefántvadásszal — állítólag hosszú ideig utazgatott arrafelé, nagy érdek­ lődés mellett beszélt az impundu-ról (gorilla) és annak a fiatal leányok iránt érzett nagy vonzalmáról. A másik, aki egy hófehér, bár foszlányokra sza­ kadt feuxmzu-ban (bokáig érő fehéring) guggol az árboc tövénél, kinek beszédében sűrűn halljuk az Allah szót és aki nagyon vallásos muzulmán hírében áll, szívesen is tartja magát vérbeli szuahélinek, bár hegyesre reszelt fogai hamar elárulják, hogy az emberevő manyema törzsbeli volt rabszolga — a szofeo-nak (csimpánz) okosságáról tart előadást. Eközben taszít egyet egyik leglustább és legpiszko­ sabb alantasán (nem hiába ő az alkormányos), aki az ő takarójára ült le és azzal a kijelentéssel zárja be élénk gesztusokkal kísért előadását, hogy bizony olyan szofeo-nak több az esze, mint egy msenzinek . . . így éltünk mi Sejkkel jóban-rosszban hosszú időkön át. Míg végre elérte őt a végzete. Egy kora reggel a camp körül szöcskékre vadászolt. A vadászat hevében mivel sem törődve egy kis sasos felé kö­ zeledett, hol egy alattomos leopárd már várta, leste közeledő áldozatát. Egy hatalmas ugrással elkapott Sejk egy nagy kövér szöcskét, amelynek szárnyáról már felszikkadt a harmat s így Sejk ügyességét ugyancsak próbára tette. Épen a szárnyait tépegette ki Sejk, mikor egy szökéssel rajta termett a leopárd s nyomban utána felhangzott a rémes segély-sikoltás és Sejknek vége volt . . . Hiába áltatom magamat, nem ilyen volt az én Sejkemnek vége. Bár ilyen lett volna! Akkor Sejk hullája fölött leszámoltunk volna gyilkossával is. És ha most annak az én öreg Vajda mesterem művészi keze által kidolgozott bőrén heverészve, a mult emlékeiben válogatnék, akkor Sejk emléke nem okozna nekem olyan kínzó érzést, mint most. Mert Sejk gyilkosa én voltam . . . Ha hosszú időkön át él az ember Afrika tropikus vadonjaiban és egyál­ talában a trópusokon, egy sajátszerű betegség lepi meg az európai embert. Mi odalent úgy mondjuk, hogy Afrika-untság. Ez az udvarias kifejezés; de bátran mondhatnók, hogy lehet az a trópenkollernek is egy enyhe árnyalata. A trópus nyavalyái a sok nélkülözés és a sors csapások, melyek vajmi gyakran tesznek látogatást

magamfajta nomádnál és annak a gondolatnak leverő hatása, hogy íme az ifjúságomnak legszebb évei kietlenül, zordan tűntek el a vadon kellő közepén és mindez hiába, hiába; időnként elfelejtetik az emberrel vándorlásai felejthetetlenül szép napjait, az ember lábnyomától szűz területek leírhatatlan szépségét, a holdvilágos steppék hangulatának csodálatos va­ rázsát és más ezernyi kedves emléket, melyek a mi életünket is vonzóvá teszik. Ez az időnként fellépő mély lehangoltság, melyet sok embernél fokoz még a honvágy, vagy egy kedves, bár talán felejteni akart arc látásának vágya is, előidézője ennek a furcsa betegségnek. Ilyen lelki betegségtől kínozva kellett azon időben kaiavánoznom. Rosszul is ment a dolgom nagyon, minden vállalkozásom balul vég­ ződött, minden tervem dugába dőlt. Még az időjárás is folyton-folyvást, szinte legyőz­ hetetlen akadályokat gördített utunk elé. Épen akkor voltunk az esős időszak kezdetén s nehéz zivatarok dühét éreztük napról-napra. A Mara-folyó torkolatának vidékén jártunk akkor. Utunk egy kisebb törzs gránittömbök közé épített falujába vezetett. Ott lerak ittam teherhordóim vál­ lairól a terheket, a munyampara átvette a törzs elöl­ járóitól elénk hozatott élelmiszereket, amiért kijárt mindjárt a szokásos baksis és embereim ebédjük megfőzéséhez láttak. En a törzs vezető embereivel tárgyaltam, ami meglehetősen nehéz dolog volt, mivel az egész elő­ kelőség be volt csípve, lévén akkor pombe-saison. Bizony nem is vergődtem velük zöld ágra, bár egy­ két előkelőség koponyája nagyon fájóssá tette öklömet, a mámor-kizavarás nemes munkájában. Végre kaptam egy vezetőt és gyorsan el akartam hagyni azt a falut, nehogy a pombe illata dezertálásra bírja a jobbára újoncokból álló karavánom egy-két tagját. Sejk ez idő alatt jól mulatott a részeg haddal, mely őt minden jóval ellátta és természetesen ő is becsípett csakhamar, mi persze még nagyobb tekin­ télyt szerzett neki. (Hisz ha egy állat így be tud rúgni, az majdnem bizonyosan ember.) Egy öreg manangva dadogva ki is jelentette előttem, hogy ha „Ulejá"-ba (Európa) érkezem, úgy csináltassak Sejk­ nek nadrágot, mert ezt megérdemli. A munyampara mzigu gyú-jára (terheket fel!) — sóhajtozva bár, fölemelődtek a terhek s a kis safari (karaván) elindult. Sejk, kit második legényem, a leg­ ostobább és leggyávább nigger vezetett láncon, hir­ telen nekiugrott vezetőjének, ki persze azonnal el­ eresztette a láncot és. Sejk vígan száguldott tova a gránitsziklák között. Ügylátszik semmiképen sem volt ínyére a még aznap megteendő hosszú út. Emberem persze utána szaladt, de olyan élhe­ tetlen, gyáva nigger tudta is őt behozni ? ! Kiabáltam Sejkre, hogy jöjjön vissza, de a mámor megtagad­ tatta vele az engedelmességet. Mindig ingerültebbé váltam, annál is inkább, mert a karavánvezetőm már üzent, hogy jöjjek azonnal, mert az újonc teherhordók már engedetlenkedni kezdenek. Még egy-kétszer ráparancsoltam, hogy jöjjön közénk — a feketék már röhögni kezdtek — de Sejk egész nyugodtan vakaródzott tovább egy szikla tetején. hete bunduki (add ide a puskát) mondtam a fegyverhordómnak, kinek értelmes arcán erre már szánakozást láttam. Ez egy pillanatig gondolkozóba is ejtett, de aztán — hiszen csak egy hitvány majom-

ról volt szó — győzött rajtam a betegségem által fokozott indulatosságom. Megnyomtam a gyorsítót, majd egy gondolatnyi érintésre elpattant a ravasz és Sejket, az én hűséges állatbarátomat ugrása köz­ ben járta át a golyó. Rinocerosz- és elefánt-vadászatra indultam s így a puskámban acélköpenyeges golyók voltak, melyek ilyen hitvány testen csak átszaladnak és nem okoz­ nak rögtöni halált. Mikor Sejkhez értem, még élt és megismert. Borzasztó volt 1 Egyik tenyerét sebére szorította, a másikkal mintegy kiengesztelésül szalu­ tálni próbált és a közeledő halál által megtört, fátyolos tekintetű szemeit egész haláláig rám szegezte. Ha a malária végig csiklandozza csontjaimat s a testi kínokat felváltják a láz-álom gyötrelmei, mikor mindig életünk legkínzóbb pillanatait kell újból át­ szenvednünk, akkor — ez idő óta — a gyötrő képek közt megjelenik Sejk is, egyik tenyerét sebére szorítva, másik kezével, mintegy kiengesztelésül, szalutálni próbál és a közeledő halál által megtört, fátyolos tekintetű szemeit hosszan, sokáig rám mereszti.

Kakukmódra élősködő rovarokról. Ki ne ismerné a kakuk tulajdonságát, hogy lemond az a n y a i örömökről és tojásait idegen m a d a r a k fészkeibe helyezi el, a m i által nagy kárt okoz az é n e k e s m a d a r a i n k között, mert míg egy „kis" kakuk felnevelődik, addig 3 - 4 mostohatestvérének kell vér­ tanú-halált szenvedni. M é r a tojás l e r a k á s á n á l is elpusztul egy a mostohatestvérek közül, mert ha a kakuknőstény egy őrizetlen fészket talál, a tojások egyikét kidobja s helyébe a sajátját helyezi el. Ez azért szükséges, nehogy a hazatérő a n y a á l l a t észrevegye, hogy a fészekbe idegen tojás került. Egy fészekben c s a k egy kakuktojés található, h a kettő van, a k k o r a z két anyától s z á r m a z i k . A betolakodott idegen, a kakukfi, a m a g a s a b b r a tartott szájával minden j o b b falatot elszed a mostohatestvérei elől és így sokkal j o b b a n fejlődik. Nagy testével a kicsinyeket a fészek szélére tolja és n ö v e k e d ő a l a k j á v a l kiszorítja őket a földre, hol a rovaroknak vagy m á s á l l a l o k n a k e s n e k áldozatul. A kakuktól látogatott fészkekben rendesen c s a k egy fióka nevelkedik fel és ez a z egy a „ k i s " kakuk. Természetes, ha az eddig ismert 3 0 olyan madárfaj, — köztük a barázdabillegető, a barátka, a tövisszúró gébics, a nádirigó, a veresbegy, a szürkebegy, a citrom-sármány, — melyek fészkét megszokta ajándékozni a kakuk egy saját tojósóval, védekezik a kellemetlen ajándéktól. A z o k a m a d a r a k , melyek v a l a m i okból felismerik a z idegen tojást, a fészküket gyakran elhagyják é s így a magukra hagyott tojások m e g r o m l a n a k vagy esetleg ráépí­ tenek a kakuktojásra, vagy beépítik azt a fészek f a l á b a olyan módon, hogy a kikelést m e g a k a d á l y o z z á k . Ha a z o n b a n még a tojásrakás előtt veszik észre a fészek tulajdonosai a z ott setten­ kedő idegent, valószinű, hogy ilyenkor c s a k harcról, küzdelemről lehet szó, mit különben a fészkek alatt é s a n n a k közelében elhullatott kakuklollak is bizonyítanak. Kérdés, hogy miért nem költ a kakuk m a g a , vagy hogy a fiai felnevelését miért bízza idegen a n y á k r a ? A v á l a s z nagyon egyszerű. A kakuk a tömegesen előforduló hernyókból, különösen a szőröshernyókból él, melyek m e g e m é s z t é s e nem tart oly rövid ideig, mint m á s t á p l á l é k n a k a m e g e m é s z t é s e és így a felhalmo­ zott tápláléknak n a g y o b b helyre, n a g y o b b gyomorra van szük­ sége. Mivel a testüreg nem lehet nagyobb, a gyomor c s a k egyéb szervek rováséra növekedhetik é s így a s z o m s z é d o s petefészek m á r nem képes egyszerre egynél több tojást fejleszteni s mivel

egy tojás kifejlődésének a z időtartama körülbelül egy hét, a kakuk hetenkint c s a k egy tojást rakhat. T e r m é s z e t e s most m á r a z a következtetés, hogy mire a z utolsó, ötödik vagy hatodik tojás is kifejlődött, a z 5 — 6 héttel e l ő b b tojt első tojás már n e m élet" képes. így nem marad m á s hátra, minthogy a tojások kiköltését egyenként m á s - m á s m a d á r r a bízza. Ezt a feltevést a rovarvilág k a k u k m ó d j á r a élősködő fajai is igazolják, mert ezeknél is kimutathatók olyan szervezetbeli elváltozások, hiányok, melyek a z ivadékokról való gondoskodást teljesen lehetetlenné teszik. J ó l láthatjuk ezt a k a k u k m é h e k n é l , a Psiífiyrus-oknél. A méheket ugyanis aszerint, hogy a virág­ port hogyan gyűjtik, négy c s o p o r t b a n oszthatjuk. A m é h e k l á b ­ s z á r é n a k külső szinén m é l y e d é s fordulhat elő, melynek szélén hosszú szőröket találhatunk. E z a kosaruk, é h b e n viszik h a z a a gyűjtött virágport. Az ilyen m é h e k a kosarasméhek. Vannak méhek, melyek l á b s z á r á n n i n c s e n kosár, h a n e m ehelyett a c o m b n a k a hegyén, a csípőn, sőt a potroh két oldalán bojtos s z ő r p a m a t o k lógnak. Ezek a gatyásméhek. A h a r m a d i k csoportnál a gyűjtőkészülék a hasukon fekszik. E z e k a kefehasú méhek. Végül v a n n a k o l y a n o k is, melyeknél kifejlődött gyűjtőkészüléket nem találunk és így nem is tudnak virágport gyűjteni. E z e k a kakukméhek. Mint a nevük is mutatja, kakuk m ó d j á r a élősköd­ nek. A nőstények petéiket a földi pöszörméhek, a Bombus-ok c s é s z e a l a k ú sejtjeibe rakják, hol a két c s a l á d á l c á i e g y m á s mel­ lett, együtt nevelkednek. A k a k u k m é h e k mindig a hozzájuk leg­ i n k á b b h a s o n l ó p ö s z ö r m é h e k tanyáját keresik fel, hogy próbál­ kozásaik b i z t o s a b b a n sikerüljenek. Az egyes fajok annyira hasonlítanak e g y m á s r a , hogy pl. a B o m b u s lapidarius nem röstel h á z a s s á g r a lépni a tanyáján é l ő s k ö d ő Psithyrus rupesfris-szel. H a s o n l ó szervezetbeli eltéréseket tapasztalhatunk a többi élősködő rovaroknál is, melyek ellen a fészektulajdonosok éppen olyan nagy küzdelmet folytatnak, mint azt a k a k u k m a d a r a k n é l is láttuk. A dárdás darázs (Oxybelus uniglumis L.) nagyon jól ismeri a z ellenségét, a Sphíxapata conica Fül. nevű legyet, mely egész n a p a fészke körül kóborol, repül é s lesi a z s á k m á n n y a l hazatérő darazsat. Ha megérkezik a d á r d á j á r a szúrt áldozattal, akkor a légy felrepül é s folyton fölötte, egy helyen reszketve lebeg. A d a r á z s szeretne a kis tolakodótól m e g s z a b a d u l n i és azért kerülő utakon röpköd, de a kis légy kitartó és mindig fölötte marad, vagy egy közeli magaslatra leszállva figyeli. Mikor a d a r á z s a fészkét végül mégis c s a k felnyitja, a kis tolakodó odaröpül é s besurran a c s a t o r n á b a , b á r a darázs még a szűk b e j á r a t n á l is verekszik a szemtelen idegennel, sőt ki is dobja, de m á r késő, mert ez a z idő elég volt arra, hogy a kis légy elejtse a petéjét. A d a r á z s a nagy küzdelem után rendet c s i n á l , a m a g á v a l hozott zsákmányt a fészekbe tolja, lerakja a petéjét és a nyílást bezárja. Bent a lezárt b ö l c s ő b e n a kikelt légyálca eszi meg a behordott élelmet é s a z ott talált d a r á z s á l c é t é s mikor megnyílik a d a r á z s b ö l c s ő , hogy a kifejlődött állat kiléphessen a nagy világba, a darázs helyett légy m á s z i k elő. S i k e r e s e b b e n védekezik a tolakodó idegenek ellen a közön­ s é g e s homoki darázs ( A m m o p h i l e s a b u l o s a L.). A hernyózsák­ m á n n y a l hazatérő darazsat a fészke körül röpködő apró legyek fogadják, melyek lesik a z a l k a l m a t , hogy a z s á k m á n y á v a l a földben eltűnő d a r á z s h e r n y ó j á b a a s a j á t petéjüket r a k h a s s á k de s e m m i ügyesség, ravaszság n e m h a s z n á l , mert a szürke ide­ genek c s a k kis s z á z a l é k á n a k sikerül a fent említett p r ó b á l k o z á s . A tolakodó vendégek ellen apró k ö v e c c s e l , összetartó homokkal, galytörmelékkel zárja el a bejáratot és így távollétében ellenei nem tudják megtalálni a z elrejtett nyitást. S o k darázsfaj őröket állít fel, hogy ily módon óvják fészkeiket a hívatlan v e n d é g e k ellen, de ez sem sokat h a s z n á l , mert míg a táplálékért j á r ó nőstény helyett a visszamaradt hím védi a fészket a megjelent é l ő s k ö d ő d a r á z s szemtelen t á m a d á s a ellen, addig a tolakodó idegen a küzdelem h e v é b e n a nyitott c e l l á b a ejti a petéjét é s mint — látszólagosan vesztes, elvonul _

a küzdelem szinteréről, vagy pedig mialatt a faj érdekeit védő hím küzd a szemtelen idegennel, addig a tolakodó testvérei a legnagyobb nyugalommal rakják le petéiket. A z é l ő s k ö d é s n e k igen gyakori p é l d á j a a z , mikor a z a n y a ­ állat petéjét egy idegen állat t e s t é b e rakja le, hogy a kikelt á l c a azon állatot h a s z n á l j a fel táplálékul. A nagyon nagy s z á m m a l előforduló e s e t e k közül c s a k egyet említünk meg, hogy egy példá­ val illusztráljuk a természet c s o d á l a t o s berendezését. A fenyőfa á l c á j á n élősködő Rhyssa persuasoria Grau. nevű nyergesdarázs­ nak, hogy petéit a z á l c a testébe r a k h a s s a , c s o d á l a t o s dolgot kell végrehajtania. A z á l c a a fenyőfában, a n n a k mélyén él é s így a R h y s s a kénytelen a z e g é s z s é g e s fa kérgén keresztül 5 — 6 c m . mélységig befúrni a hosszú, serteszerű tojócsövét. A hajlékony serteszál a fa rostjai között l a s s a n h a l a d előre, míg a hegye meg nem érzi a z áldozat puha testét, a m i k o r a készen tartott petét belecsusztatja a tojócsőbe, hogy azon keresztül a z á l c a testébe kerüljön. Ezek a kis mozaikok, pillanatfelvételek egyúttal fogalmat nyúj­ tanak a z ok és okozat azon l á n c s z e m e i r ő l is, melyek a szervezetek oly c s o d á l a t o s kifejlődését eredményezték. Hilbert Károly

A vén „remete." Irta : Tó'ry

Viktor.

Öreg oláh kerülőnk Nyikuláj, esti tűz mellett ülve többször emlegette a nagy Kant, vagy ahogy ő mondta : „Vergye grossz" — „ka un b i b o l " — (akkora kan, mint egy bivaly). El-el m o n d t a a z ő a k a d o z ó s z a v a i v a l , hogy fenn a „Gropó" táján, a felső fenyőszélen látni — nagy ritkán ugyan — e g y h a t a l m a s kant. Mindég m a g á n y o s a n j á r a legelrejtettebb tisztásokon. Úgy mondta : „akkora, hogy fázik a z e m b e r , ha meglátja 1" — T ö b b paraszt puskás próbálkozott m á r vele, de ha jött is, vagy n e m mertek rá lőni, vagy h a lőttek is, eredménytelenül. — „Nem fogja azt uram a golyó," — sőt állítólag a z is megtörtént a z egyik s u b á s nimróddal, hogy a szimatot vett „vén legény" fára szorította. Hittük is, nem is, amit beszélt. Lehet, hogy igaz b e l ő l e v a l a m i , hisz' a Retyezát fenyveseit m é g oly k e v é s s é bolygatták, hogy könnyen megtermi a z efféle „öreg urakat," másrészt ez a b a b o n á s , félős lelkű h a v a s l a k ó nép, egy-egy sziklót, bokrot lót a fátyolos holdfényben, s ijedtében c s u d á l a t o s s z ö r n y e k n e k nézi, keresztet h á n y v a lopódzik o n n a n s hazakerülve, még évek múlva is szörnyű meséket mond róla, m i n d h o s s z a b b r a eresztvén képzelete gyeplőit, bór mindég kész esküvel is bizonyítani, hogy egy szóig mind igaz. S z ó v a l kételkedtünk, de mikor egy szép szeptemberi napon esküvel is bizonyítgatta, hogy négy n a p p a l e l ő b b kinn j á r v á n , ő m a g a a két s z e m é v e l látta, egy kis tisztáson, elhatároztuk, hogy ü s s e kő, egyszer neki is lehet igaza, rá s z á n u n k egy-két éjszakát — h a j ó holdvilág lesz — s kivárjuk az „öreget," gon­ dolván, ha k i s e b b is, c s a k lássuk. 1913. s z e p t e m b e r m á s o d i k felében egy s z é p hajnalon fel­ cihelődtünk S. b a r á t o m m a l s a z öreg Nyikulájjal, no meg két kopóval, — hogy n a p k ö z b e s e unatkozzunk — s neki vágtunk a páros-pesterei oldalnak. K e l l e m e s utunk v o l t ; nem c s o d a ,

ez a legszebb

évszak a

h a v a s o n . A még sűrű lombú b ü k k ö s m ó r érzi a közelgő telet s el-el sárgul-sépad egy-egy levele, b r o n z foltokat rajzolva a z erdőre. — D é l t á j b a n m é r keveredett a bükk a fenyővel. B a l z s a ­ m o s a b b lett a levegő, hidegebb a patakvíz. Gyönyörködve a tunk mind feljebb a F á r a s z t ó út egy a z e g y m á s r a omlott súlyozza a dolgot.

benyíló völgyek festői s z é p s é g é b e n h a l a d ­ pásztor taposta ösvényen. kissé. Néhol m a j d n e m l é p c s ő s z e r ű v é teszi szikla, j ó , hogy a sűrű fenyő h ű s e ellen­

Ragyogtak m á r a csillagok, mikor c é l h o z értünk a nagy „ P o j a n á " - r a (kerek tisztás.) Itt van a l k a l m a s t a n y a hely, v a n forrás s mi egyéb, ami a z é j s z a k a i t a n y á z á s h o z megkíván­ tatik. Egy-kettőre előkerült a f e j s z e ; n é h á n y s u d á r fenyő ifjú h a l á l a á r á n h a m a r o s a n „szárnyék"-ot ütöttünk s m á r is pattogó tűz mellett oldoztuk a tarisznyát. Holmi „flaska" „bütykös" is előkerült, kotyogó tartalmával békítvén bennünket. — A tarisznya láttára a kopók is elevenedtek. K a t o n a f e s z e s e n ültek mellénk, nagyot nyalva szójuk szélén s nyelve egyet — az illatból. A fenyőgalyra dobott b e k e c s - á g y o n nem sok ringatés kellett. M é g hallottuk egy ideig a z öreg Nyikuláj fejszecsapásait, amint a kopóvezető s u h a n c c a l a z é j s z a k ó r a való fát hasogatta, aztán mély hortyogás s m á r is az „örök v a d á s z m e z ő k ö n " kalandoztunk. M á s n a p délig megpróbáltunk n é h á n y biztatóbb völgyet, de eredménytelenül. Alig-alig szólt a kopó s azt is másfele vitte. Úgy látszik előttünk már bogarászott az örök ellenség, a z „orvvadász." Délután a s u h a n c r a b í z v a a tanyát é s a kopókat, — szigo­ rúan meghagyván, nehogy e l s z a b a d í t s a a láncról — megindul­ tunk r e m é n y k e d v e fölfelé. Még j ó pór órai utunk volt. M ó r c s a k egy-egy vörös s u g á r bujkált a fenyők között, mire a jelzett kis „ p o j a n a " k ö z e l é b e értünk. Megpihenve, mohón szívtuk cigarettánkat, tudva, hogy ezután sokáig „tilos a d o h á n y z á s 1" Még v i l á g o s volt, mikor a tisztásra értünk. Áttekintettük h a m a r j á b a n a hajlásokat, iparkodva mentől k i s e b b zajt okozni. A h o s s z ú k á s tisztás középtéján kis fenyőcsoport volt, oda húztam b e m a g a m ; S . a tisztás m é l y b e n y ú l ó c s ü c s k é b e helyez­ kedett el, a z öreg kerülő e l l e n b e n a sziklás felsőrészbe ment. L e v á g v a a zavaró gallyakat, sűrítve vele a réseket, elhelyez­ kedtem, térdemre fektetve a Manlichert. L a s s a n sötétedett. Meg­ szólalt a rigó s a hűvös p á r á s esti fuvallatban egy bolygó „hosszúcsőrű" nesztelen röppenéssel toppant le elém alig hat lépésnyire. Egy darabig mozdulatlanul nézett nagy szemeivel, majd látva, hogy s e m m i veszély, k é n y e l m e s léptekkel kezdett b o g a r á s z n i a fűben. S o k á i g néztem, míg c s a k el n e m veszett előlem a m i n d i n k á b b h o m á l y o s o d ó szürkületben. — Felragyogtak a csillagok is. A mély c s e n d b e n ezer titokzatos, s e j t e l m e s hang hangzott s mind egybefolyva a fenyves s ó h a j t á s é v a l . Már 11 óra felé ballagott a z ó l o m l á b ú idő, mikor felülről v a l a m i bizony­ talan zaj hallatszott, mind e r ő s e b b e n ; már tisztán kivehettem, hogy v a l a m i n a g y o b b vad csörtet. Kimeredt s z e m m e l néztem a z irányba. B á r holdfény volt, s alig 3 0 lépésre váltott el előttem a s z é l s ő fenyők alatt, mintha láttam volna is egy sötét folt árnyszerü s u h a n á s á t , még sem tudtam biztosan, m i megy előttem, b é r a csörtetésből sejtettem, hogy disznó. Elment, az erdő szélét követve. Felülről jött, hét valószínűleg a kerülőről vehetett v a l a m i k é p tudomást. L e a m é l y b e tartott. Ezen tűnődve, é l e s c s a t t a n á s dörrent fel, hosszan elzúgva a fenyők közt a völgyben. S e m m i tovább. — P á r percnyi süket v á r a k o z á s után a z öreg kerülő toppant mellém, róka léptekkel lopva b e : „Te lőttél u r a m ? " kérdé. Intettem, hogy lenn. Megindultunk hót lefelé a a tisztáson. Halk füttyünkre fütty v á l a s z . S. jött izgatottan helyé­ ről, „ L á t t a d ? " kérdé. „Meg v a n ? " kérdem. C s a k vállával felelt. Faggattam, mi volt, hogy v o l t ? Mondja, hogy ő is távolról hal­ lotta, hogy riadtan j ö n v a l a m i s egyszer c s a k a tisztás c s ü c s ­ k é b e n átvált egy óriás fekete árny. C é l z á s nélkül, „gondolomra" k a p v a a fegyvert, odalőtt; nem tudja talált-e, de úgy sejti, igen. A lövés után nagy r o b a j j a l rohant a v a d a völgybe.

Megkerestük a helyet, ahol kiváltani látta. A gyufa láng­ j á n á l h a t a l m a s disznónyomok látszottak. Látni meddig jött c s e n ­ d e s e b b e n , hol ugrott meg. K i s d a r a b o n követve a nyomot, vért kaptunk. T e h á t talált s úgy látszik a l a p o s a n , hogy ily h a m a r itt a vérfolt. A sűrű sötétben céltalan volt a további n y o m o z á s . A zajjal c s a k ronthattunk a dolgon, v i s s z a m e n t ü n k hát a tanyahelyre. H a j n a l b a n két kopóval kerestük fel a helyet. Alig hogy a nyomra értünk, a kutyák idegesek lettek, a szőrüket borzolták s alig lehetett őket tartani, úgy indultak. Elszabadítottuk őket. Rövid idő múlva már rövid v a k k a n t á s o k k a l jelezlek, majd fölcsendült a hangjuk, azután hirtelen c s e n d lett. Sietve követtük a hang irányát. C s a k h a m a r megláttuk a patak mellett a sűrű bozót között a két kutyát, amint ó v a t o s a n szaglászták körül a - m é r kihűlt kant. H a t a l m a s állat v o l t ; amint k é s ő b b lemértük, zsiger nélkül 180 kg. felül nyomott. Lefejtett bőre alatt n é h á n y posta szem s egy sárgaréz d a r a b volt, jeléül, hogy nem először szagolt már puskaport. — A v a k t á b a n menesztett 8 mm. M a n l i c h e r e x p a n s i v mindkét tüdőszárnyat átverte s k i h a l a d v a a z útban levő bordát r o n c c s á őrölte. J ó darabon vitte ezt a szörnyű sebet.

miből azután mind e g y s é g e s e b b nézetek szűrődtek le a terrierek tenyésztési irányára vonatkozólag. Ily módon jutottak m i n d i n k á b b — e g y m á s e b e i n e k keresztezése által — a terrier mai typusához közelebb és közelebb. A X I X . s z á z a d elején m á r több kennel-terrier törzs volt ismeretes, melyek egyedei m á r a mai foxterriertypust viselték s e z e k tekinthetők a foxterrier ő s e i n e k . Megemlítendők a követ­ kezők : a z „Old B e r k s h i r e " - T r e a d w e l l tenyésztése, a „Grove"J a c k Morgan tenyésztése, a ,,Hall-Tyrsk"-F. Bell tenyésztése, a z „Oakley" a „Belvoir"-Rose, továbbá „Tom" „Goosey" és „ W . Cooper" tenyésztése, a „Quon"-, a „ Y o r k s h i r e " - é s a z „ A i u s t y " - f a l k a . Ezen terrierek legtöbbje még black and tan volt, de volt már egy fehér v a r i e t á s i s ; e z e k kereszteződése eredményezte az i v a d é k o k n á l a mai Hound-rajzot. T a l á n idők folyamén némi Bull- és B e a g l e - v é r is kerülhetett beléjük, de minél k e v e s e b b van e b b ő l bennük, a n n á l tisztábban lép elő a valódi foxterrier külseje. A vadterületek tulajdonosai és bérlői a dúvadat ezidőszerint rendesen mérgezéssel irtják, ami cseppet sem v a d á s z i a s , de n e m is sportszerű. T e s z i k azt azért, mert fogalmuk s i n c s a j ó kotorék e b h a s z n á l h a t ó s á g á r ó l s azon élvezetről, mit a a foxival való r ó k a - b o r z - v a d m a c s k a - n y e s t stb. irtása nyújt. M á r j a n u á r b a n — a rókaszukók forgósakor — megkezdhető a m u n k a ilyenkor gyakran egy szuka é s 2 — 3 kan ugrasztható ki ugyan­ azon kolorékból. Áprilisban pedig a fiadzó v a g y mór fias szukák írthatók. E k k o r is egy m u n k á v a l 5 — 6 róka pusztul el. S o k s z o r gondolkoztam a z o n ; mi adja a kis foxinak azt a merészséget, hogy a n á l á n á l n a g y o b b , é l e s fogazatú rókát, a 1 5 — 2 0 kilós é s igen erős fogazatú borzot m e g t á m a d j a , torkon fogja és kihúzni i g y e k s z i k ; a z o d ú b a húzódott v a d m a c s k á t — fogai és karmai d a c á r a , — kiugrasztja é s így a v a d á s z n a k lövésre hozza. E végtelen bátorság c s a k i s a céltudatosan k i t e nyésztettség s a folytonos m u n k á b a n t a r t á s e r e d m é n y e lehet. M é r igen sokan fordultak h o z z á m , hogy országos hírű foxijaimat hogyan tanítottam b e , sőt kértek, hogy fogadjam el ebüket bevezetésre, illetve tanításra. S a j n o s , kérésüknek nem tehettem eleget, mert rókám vajmi ritkán volt. -

tom az „A T e r m é s z e t " - b e n is ezen igen kedves, végtelen h a s z n o s és erősen karakterisztikus ebfajta ismertetését. Mindenekelőtt ki kell j e l e n t e n e m , hogy n i n c s talán egy ebfajta sem annyira kifejlődve — kitenyésztve — vérét és belső tulajdonságait illetőleg, mint a foxterrier, ha teljesen fajtatiszta s z á r m a z á s ú . Itt is a legteljesebb elismeréssel kell lennünk az angolok kitűnő állattenyésztési érzékük és tudásuk iránt. Megjegyzéseim a z o n b a n c s a k i s a használati- (dolgozó) s nem a z ö l e b b é degenerált luxusfoxterrierre vonatkoztathatók. Ugyanis, míg a vizslánál gyakran előfordul, hogy v a l a m e l y a l o m 1—2 kölykéből nem válik h a s z n á l h a t ó v a d á s z e b ; a rendőrkutya fajtáknál az a l o m b ó l szintén 1—2 a l k a l m a t l a n lesz h i v a t á s á n a k ellátására, vagy a v é r e b e k n é l és a t a c s k ó k n á l is tapasztaljuk n é m e l y egyed h a s z n á l h a t l a n s á g á t , addig tiszta, jóvérű foxterrierivadékok m a j d n e m kivétel nélkül — é p e n erős vérük folytán — mindig kitűnően b e v á l n a k a m u n k á n á l . T e h á t túlzás nélkül igazi használati e b e k n e k minősíthetők. A foxterrier őseredetére nézve annyit tudunk, hogy n i n c s vala­ mely ősfajta, melyből t o v á b b tenyésztve származott volna, h a n e m „Hugh D a l z i e l s " szerint bizonyos, hogy m á r a X V I . s z á z a d b a n voltak „Terryer"-ek, melyek dühvel t á m a d t a k a földalatti kotorék o k b a n rókóra-borzra s azokat előttük h a s a l v a fogni iparkodtakEzen e b e k s e m m i e s e t r e s e m voltak tisztavérű foxterrierek. Ugyanis a nagy vadászterületekkel rendelkező e l ő k e l ő urak a Parforce-falkák mellett mindig tartottak k i s e b b terriereket, m e l y e k a z o d ú j á b a menekült rókát ismét kiugratták, hogy a kopófalka tovább üldözhesse. Ezen terriereket a v a d á s z - és őrszemélyzet — h a s z n á l h a t ó s á g és küllem tekintetbe vételével —; t o v á b b 'enyésztette, de természetesen minden megállapított standard nélkül, a z o n b a n nagy gondossággal. így némelyiküknél v a l ó b a n dicséretes volt az e r e d m é n y . E z e n v a d á s z s z e m é l y z e t igen gyakran találkozott e g y m á s s a l a különböző vadászterületeken, hol azután tenyésztési e s z m e c s e r e fejlődött köztük terrierek typusa d o l g á b a n .

Nálam a foxi — kivéve a m a c s k a f o g á s t — künn a s z a b a d természetben tanítódott (!). Míg a z öreg kutya dolgozott a 8 — 1 0 h ó n a p o s fiatal fához kötve figyelt, a z a z nem is figyelt, h a n e m ugrándozott s z a b a d u l n i igyekezve, hogy ő is kolorékba bújhasson, mit k é s ő b b végzett m u n k a után meg is engedtem s azt kifogás­ talanul végezte is. A m á s i k lakott kotoréknél m á r őt b o c s é j toltam be s ha nem is teljes, de azért elég j ó munkát csinált, úgy, hogy 3—4-szeri próba után — egy é v e s korban — mór e g é s z e n jól h a s z n á l h a t ó e b b é válik. Csakis vérbeli tulajdonságok kifejlesztése a foxi-tudása. Ezek : minden mozgó lénynek üldözése, megfogása ; merészség és bátorság — félelem nem i s m e r é s e ; a dúvadtól szenvedett m e g s e b z é s n e k fel nem v e v é s e , sőt ettől végtelen dühre gerjedés és a n n é l n a g y o b b t á m a d á s i k é s z s é g ; a dúvad iránti megrögzött antipátia. E mellett mindig azt tapasztaltam, hogy a házbeliek, sőt gyermekek iránt épen l e g e r ő s e b b e b e i m a l e g o d a a d ó b b viselkedést tanúsították, miből sok ismerősöm (nem v a d á s z ) hitetlenül rázta fejét a m a kijelentésemre, hogy kutyám rókát­ borzot fog. Ha foxinál harapósságot tapasztalunk, a z rendesen elkényeztetett s z o b a k u t y á k n á l fordul elő. A . foxi a z o n b a n n e m c s a k dúvadírtásra h a s z n á l h a t ó , h a n e m az e r ő s e b b példényok kitűnő v a d d i s z n ó s e b e k k é is vélnak, n i n c s a z a vén kan, melyet lövésre ne h o z n á n a k . Ezenkívül igen j ó l h a s z n é l h a t ó k vízi v a d é s z a t r a , mert kitűnő kajtatok j ó úszók és elsőrendű apportirozók. így sokoldalúságuknál fogva á l t a l á n o s kedveltségnek is örven­ denek még olyanoknál is, kik vadászattal nem foglalkoznak, h a n e m c s a k c s í n o s , snejdig kísérő e b e t k í v á n n a k . Jókuthy Sándor.

nnnnn A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL. nnönn

Ml- U J S A G AZ-ÁLLAT­ KERTBEN? mm

m

BUDAPEST F Ő V Á R O S ÁLLAT- ES NÖVÉNYKERTJÉNEK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 1920. KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS Á L L A T - ÉS N Ö V É N Y K E R T J E

Az állatkerti gazdaság. Az állatkertek különböző fajú állat­ jainak nagy tömege oly sokféle táp­ lálékot, takarmányt igényel, hogy igazán észszerű gazdálkodással csak akkor tartható fenn egy modern állat­ kert, ha az állatkert saját üzemében termeli ki a szükséges élelmezésre szolgáló anyagokat. A húsevő állatok igényeit a laikus közönség szerint talán kielégítheti a budapesti lóvágóhíd és annak termékei. Nagyon téved az, aki e hiedelemben azt gondolja, hogy végnélkül lóhússal és újra lóhússal lehet fentartani a ragadozók életét. Egyfajú állatból származó hússal megszakítás nélkül egyfolytá­ ban etetni a húsevőket nem tanácsos, mert az ilyen módon tartott állaton idősült mérgezéshez hasonló tünetek jelentkeznek és az ilyen állatok rövi­ desen el is pusztulnak. Már a gyakorlati tapasztalatok is arra bírták az állatseregletek és állat­ kertek vezetőségét, hogy húsevő álla­ tok hústáplálékát a lehetőség szerint változtatták. A legnehezebben vihető keresztül természetesen a nagyobbtestű ragadozóknál, melyeknek napi húsmennyisége 5—8 kg. között inga­ dozik. Ezeknél a lóhúst pld. marha­ hússal igen költséges volna pótolni. A béke napjain még ezt is némileg lehetett végrehajtani, mikor az orosz­ lánjaink az olcsó marhafejeket kap­ ák. Azóta sajnos még a marhák feje

Áorilis 1.

VII. évfolyam. 7. szám. Az állat- é s növénykert közreműködésével

igazgatóságának szerkeszti:

RAITSITS EMIL is nagyon megdrágult, úgy, hogy más állatfaj húsát kell felhasználni a ragadozók élelmezésének változtatá­ sára. Igen jó tápláléknak bizonyult a kecske, birka, házinyúl húsa na­ gyobb ragadozóknál, a kisebbeknél veréb, galamb, fehéregér húsa. Mindenki jól tudja, hogy a vadon­ ban élő ragadozóállat zsákmányának véréből lakmározik legelőbb és egyéb­ ként is rendszerint el nem véreztetett állatnak húsát fogyasztja el. Ez okból igen fontos az is, hogy az állatkerti húsevők időnként vért, vagy el nem véreztetett állatból származó húst is kapjanak. Az utóbbi csakis úgy lehetséges, ha az erre a célra szol­ gáló állatokat elvéreztetés nélkül az agyvelő vagy a gerincvelő roncsolásával pusztítják el. Az el nem véreztetett állat friss, lehetőleg még meleg húsa óriási ingert gyakorol a ragadozó étvágyára és érthető okokból a legelsőrangúbb táplálék is. Állatkerti állatoknál ter­ mészetesen ez csak csemegéül szol­ gálhat, mert állandóan ily húskosztot a mostani körülmények között lehe­ tetlen a ragadozóknak nyújtani. Mindezekből is kitűnik, hogy a modern állatkert megfelelő gazdaság nélkül csak úgy-amúgy tartható fenn, hacsak a ragadozók okszerű élel­ mezését vesszük tekintetbe. Az el nem véreztetett állatok húsának elő­ készítése csakis az állatkertek meg­ felelő vágóhídján lehetséges, amelyre

Megjelen május—szeptember hónapókban m i n d e n k e d d e n , azonnal h a v o n t a l e g a l á b b k é t s z e r . •••• „ A T E R M É S Z E T " m e l l é k l a p j a

természetesen az gazdaságos, ha az állatkert saját tenyésztésű és a gaz­ daságában olcsón felnevelt és eltar­ tott állatok kerülnek. Ezért szükséges egy oly szabású gazdaság, hol birkák, kecskék, házi­ nyulak, tengeri malacok, galambok és más állatok az állatkert üzeméhez képest megfelelő számban tenyészt­ hetők. Az ily gazdaságokban tenyész­ tett elsőrangú állatok mint tenyész­ állatok is értékesíthetők és a tenyész­ tésre alkalmatlanok pedig az etetés­ nél felhasználhatók volnának. R. E.

HIREK A tavaszi áttelepítés. A telelő­ helyiségekből az állatkert már át­ helyezte az állatokat a nyári helyi­ ségekbe. Az áthelyezés minden veszteség nélkül volt végrehajtható. A melegebb idő beálltával a tó mel­ letti cölöpépítményben láthatók az állatkert hüllőállatai. C s a t o r n a j a v í t á s . Az állatkertünk rendes képét megzavarja a helyenként létható föld­ munka, melyet a z állatkert c s a t o r n a h á l ó z a t ó ­ n a k eldugulása miatt kellett végrehajtani. Nemsokóra ezzel a munkálattal is végeznek és a z úttestek j a v í t á s é h o z fognak.

Lovaglás és kocsikázás. Az állat­ kert lcvaglóterén a gyermeksereg örömére megkezdődött a lovaglás és kocsikázás. Hasonlóképen az elefánt is szorgalmasan hordozza hátán az ujjongó apróságokat. A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL

í-4ó^iniTi'i 1 ^ állatkert igazgatósága felóhaitja frissíteni n d Z T l i y U J . házinyúl tenyészetét s ez úton fordul a m ó d o s a b b nyúltenyésztőkhöz avval a kéréssel, akinek módjóban van, a z a d o m á n y o z z a a z állatkertnek felesleges fajtiszta tanyészanyagát. Z

Fehér

SpiC

kölykök kaphatók.

R a j n a , Rákóczi-út 8 6 . ig

fiatal, megvételre kiadóban.

Tacskó, hím, PVOKI/^ÍO

k n l l r l / ^ r Y

í cvílf

llf a r»r»t

v

e

n

n

e

Cim a

a

Német juhász kölyökkutya, $ Khífik E r ő s Egon, VI., Dessewffy-u. 10. I. e m .

kölyköt, pedigreest keresnek vételre. Cím a k i a d ó b a n .

r r a n C i a DUllClOg

Ll o Z j l J \ U J r V C l C U l

kerestetik.

mer*

D r n t Q ^ n r í í fn

rif±r

e d i

r e e s

P § 'i<Jkotorékszülőktől l U l ű Z i U i u í U A l u i i i v ^ i , származót k e r e s n e k megvé­ telre. Cím a k i a d ó b a n .

z

állalkert igazgatósága. Árajánlat a z igazgatóság c í m é r e küldendő.

Cserebogarakat S e

n k

a2 á

"

alkert

szárnyasai

Eladó állatok, virágok, gyűjteméI

hirdetése a l e g e r e d m é n y e s e b b a z apróhirdetések

nyeK á b . Fajtatiszta fejőskecskék S f e S ^ w t

A 11 ^ll^m-Al^],

iratkozzanak b e a M a g y a r Országos Állatvédő E a y e s ü l e t b e X . ker., Ernő-u. 11 — 1 3 . T a g s á g i díj egy évre 6 korona, a m e l y n e k fejében a z „•Állatvédelem" szakfolyóirat j á r .

/\liaiparaiOK

rova-

a n

tenyészetében mindenkor kapható. Ugyanitt, fedezésre elfogadnak nőstény k e c s k é k e t .

Vidrát, borzot, görényt, meny étet Dermedtre csaholó szálkásszőrű köszönettel v e n n e a z állatkert igazgatósága. német vizsla megvételre kerestetik. Cím a k i a d ó b a n . R o * * / - M " v » fí ^ i értékesíteni akarja fajta tiszta baromfiait, Galambtenyésztők hirdessenek e rovatban. D a r U m . I l . hirdessen a z „A T e r m é s z e t b e n " . a

z

Angol bulldog V-l'^A^iA^^rrA

Hirdetéseket

pedigrees megvételre kerestetik. Cím a kiadóban.

elfogad a z „A T e r m é s z e t " B u d a p e s t , Állatkert.

kiadóhivatala

Mókusokat

szívesen v e n n e át a z állatkert i g a z g a t ó s á g a .

Az apróhirdetések díja

10 szóig 10 korona.

• • • • • • • • • • • • • • • • # » • • • • • • • • • « • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • » • • • • • • • • » • • • • • • • • • • • * • • • • • • • » • 3JUUUULIJUlJaiXOJO^

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet tulajdona é s hivatalos közlönye a

VADÁSZLAP Megjelen minden hó 5-én ELŐFIZETÉSI

Á R A EGÉSZ

É V R E 40 KORONA

Szerkesztőség és kiadóhivatal: az ORSZÁGOS MAGYAR VADÁSZATI V É D E G Y L E T titkári h i v a t a l a :: B u d a p e s t , V I I . , B á l i n t - u . 5. s z á m

A

z Állatkertben nézzük meg

az akváriumot és a pálmaházat Ugyanott s z é p e m l é k t á r g y a k jutányos áron kaphatók!

^ ^ • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • m n r i a r x E

Mindenki fizessen elő az

„A TERMÉSZET"-re ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egy évre 48 K Félévre 24 K Negyedévre 12 K Egyes szám á r a 3K Az előfizetés díja az „A Természet" kiadó­ hivatala címére Budapest Állatkert küldendő

\/AnÁ^7nk' f VAUADZ,UI\.

Fizessenek elő a N

j

M

R

0

D

«

képes vadászujságra K I A D Ó H I V A T A L : B U D A P E S T , IV., E G Y E T E M - U T C A 4 .

VÁLTSUNK ÁLLATKERTI BÉRLETJEGYET! Felnőtteknek . o 60 K Tanulóknak 40 K G y e r m e k e k n e k 10 é v e n alul 2 0 K