XV. évfolyam 9. szám
2006. május 10.
Városházi Napló Rákospalota, Pestújhely és Újpalota polgárainak lapja
ÉPÍTÉSZEK A ZÖLD KERTVÁROSI UTCÁKÉRT A Pázmány Péter utca - Beller Imre utca - Dobó utca - Dugonics utca szabályozási tervével kapcsolatban lakossági fórum keretében bemutatót tartottak az érintett területen élő lakók számára. A terv prezentációján részt vett Hajdu László polgármester, Balázs Zoltán kerületi főépítész és néhány önkormányzati képviselő valamint a hivatal érintett osztályvezetői. Hajdu László a tervek bemutatása előtt elmondta, a tervezetet azért kívánják megmutatni az érintetteknek, mert kíváncsiak a véleményükre. Kitért arra, hogy építési tilalmat rendeltek el a kerületrészre, amit a szabályozási terv elfogadása után, de legkésőbb december 23-ával feloldanak. A szabályozási terv elkészítésére közbeszerzési eljárást írtak ki, melynek győztese a Portaterv Kft. lett. A terveket a kft. vezető-tervezője, Marthi Zsuzsa és munkatársa, Heckenast Judit mutatták be az érdeklődőknek. A bemutatón a vezető tervező elmondta, a tervek elkészítését komoly szakmai viták előzték meg, ugyanis a területen építészeti szempontból számos ellentmondást tapasztaltak. A végső céljuk egy olyan egységes szabályozási terv megalkotása, amit mind a
lakosok, mind pedig az önkormányzat elfogadhatónak tart. A területet számos szempont alapján vizsgálták. Az épületek magasságának vizsgálatakor például kiderült, hogy a földszintes otthonok esetén ráépítések, vagy tetőtéri beépítések történtek. A házak közül jó néhányat építettek az utcafrontra zártsorúan, a falaknál összeépülve, de szabadon álló beépítési módot is találtak. A beépítettség is eltérő, azonban a területre inkább jellemző a 25-35 százalékos beépítés, és ritka, de tapasztaltak 45 százalékosat is. A funkcióvizsgálat során kiderült, hogy a lakóterület a meghatározó, de néhány helyen megjelenik a kereskedelem, a gazdálkodás is. A vezető tervező felhívta a figyelmet arra, hogy az érintett területen a lakóterületekkel kevésbé harmonizáló funkciójú tevékenységeket is találtak. A tervek elkészítésénél figyelembe kellett venniük, hogy a Pázmány Péter utcában, a vasút felöli oldalon vállalkozási terület alakult ki. A Dobó utcától északra a városközpont felé intenzívebb a beépítés, így itt is jelentős a forgalom. A Szerencs utcában a meglévő közlekedés túldimenzionált. Megjegyezte azt is, hogy a tömbökben levő keskeny telkekre a gépkocsik-
ÚJ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA NYÍLIK Önkormányzatunk 2006. május 2-tól megnyitja az Egyesített Szociális Intézményhez tartozó új Szociális Információs Irodáját. Az iroda a XV. ker. Beller Imre u. 4. sz. alatt található. Az iroda nyitvatartási ideje: Hétfő 8 – 18-ig Kedd 8 – 16.30-ig Szerda 8 – 16.30-ig Csütörtök 8 – 16.30-ig Péntek 8 – 11.30-ig Telefonszáma: 271-0763 és 271-0764 Az iroda által nyújtott és igénybe vehető szolgáltatások: Tájékoztatást nyújt a kerületben igénybe vehető szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások köréről. Biztosítja a támogatások igényléséhez szükséges nyomtatványokat, felvilágosítást ad a támogatások jogosultsági feltételeiről; Felvilágosítást ad különböző társadalombiztosításai és nyugdíjügyekről, családtámogatási ellátásokról, biztosítja az igényléshez szükséges nyomtatványokat, szükség esetén segíti az ellátások igénylésének lebonyolítását; Segíti a fogyatékossági támogatások igénylését, biztosítja az ehhez szükséges formanyomtatványokat, tájékoztatást nyújt a jogosultsági feltételekről; Nyilvántartást vezet a kerületben nem elérhető szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi szolgáltatásokról, segíti e szolgáltatások igénybevételének elérését. Az iroda az információs szolgáltatásokon túl segítséget nyújt az ügyintézéshez és kapcsolatfelvételhez. Kérjük vegyék igénybe szolgáltatásaikat! Kovácsné Márkus Éva Szociális és Egészségügyi Osztály osztályvezető
kal sem tudnak beállni a tulajdonosok. A fővárosi tervekben - ami részben meghatározza a kerületi szabályozási tervet is - kisvárosias övezeteket és kertvárosias övezeteket jelöltek meg a területre. A tervek elkészítésénél azonban az önkormányzat és a lakók véleményét is figyelembe veszik a tervezők. Javaslatuk szerint a tárgyi terület belsejében kisebb lakásszámú lakóépületet lehetne építeni. A telek nagyságát és az ahhoz tartozó lakások számát mindenképpen szabályoznák. Az intézményi, kereskedelmi és szolgáltatói funkciók kialakítására inkább a Pázmány Péter és Szerencs utcákban adnának lehetőséget. Az önkormányzati intézményeknél biztosítani kellene a fejlesztés, terjeszkedés lehetőségét, de úgy, hogy az önkormányzatnak elővásárlási joga lenne a szomszédos telkek esetében. A Dobó utcában az intenzívebb beépítés mellett a lakófunkciót erősítenék, de ez nem zárja ki, hogy a földszinten üzleteket alakítsanak ki. A beépíthetőségről a tervező elmondta, hogy az elképzelésük szerint meghatározott telektömbben 45 százalékos is lehetne, de alapjában véve a 35 százalékot tartják jónak. Az L4es besorolású területeken viszont ezt 25 százalékban határoznák meg. Az intézményi telkeken a beépíthetőség elérhetné a 45 százalékot. A Pázmány - Dobó - Szerencs utcák esetében a beépítést hátrébb húznák a telek belseje felé és 5 méter körüli előkertet határoznának meg. Így az utca zaja, a szennyezés kevésbé érné az épületeket. Ezt a változást csak hosszabb távon tudják elképzelni. A többi kis utcában maradna a beépítés az utca vonalán, így nem változna a közterület karaktere. Az újabb beépítéseket is inkább az utcavonal felé kellene tolni, így a telek másik fele megmaradhatna kertnek. A homlokzatmagasság tekintetében a Pázmány – Dobó utcákban 7,5 méteres lenne az ideális, ugyanez a tömbbelsőben 6,5 méterre csökkenne. A közlekedéssel kapcsolatban elmondták, hogy a Szerencs utca gyűjtőutcaként funkcionál, ehhez azonban nem elég széles. Az ideális az lenne, ha a főváros 22 méter szélességben építené ki. Ha gyűjtőút marad, akkor a vasútnál és az M3-nál szintbeli el-
PÁ LY Á Z AT I FELHÍVÁS A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata pályázatot ír ki az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek környezete felújításának támogatására. Pályázni 2006. május 2-től 2006. július 31-én 18.00 óráig lehet. A pályázati anyag a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Csoportjánál vehető át (1153 Bp. Szőcs Á. u. 6-10.) 2006. május 2-től. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni, a Városüzemeltetési Osztály 305-3238-as telefonszámán lehet. Hajdu László sk. polgármester
tolással kereszteződést kell kialakítani. Gyűrű irányú útból sincs elég, ami pedig szintén tehermentesíthetné a Szerencs utcát. Ha az M0-ás autóutat megépítik, még akkor is túllépi kapacitását az utca. Az utcák tehermentesítése szempontjából fontos lenne, hogy megépüljön a Körvasútsori körút (ez tervezői vélemény!) s ez után már a Szerencs és az Eötvös utcákat csillapított forgalmúvá tehetnék. A terület mértéken felüli beépítése egyre nagyobb forgalmat generál. A nagy forgalom és a túlzsúfoltság azonban rontja a kerületrész lakhatóságát és így az ingatlanok értékét. Ezért minden telken egy kocsinak a beállását biztosítani kellene, ahol ez nem lehetséges, ott a közterületen megoldható lenne a parkolás. Balázs Zoltán főépítész annyit tett hozzá az elhangzottakhoz, hogy ezen a területen jelenleg a megengedett homlokzatmagasság 9 méter, 45 százalékos a beépíthetőség és 25 százalékos a zöldfelületekre vonatkozó előírás. Az önkormányzat célja az, hogy optimalizálja a beépítési százalékot, az esetleges bővítéseket 35 százalékon belül kívánják megoldatni a lakókkal. A javasolt 6,5 méteren átlagban, maximálisan 4 lakásos, több generációt befogadó lakóházak építése is lehetséges a lakásszám és a teleknagyság függvényében. A kerület a két épület közötti távolságot is szabályozni kívánja. A főépítész kitért arra, hogy telkenként vizsgálják a beépítettséget, ez alapján készítik el a szabályozási tervet. A lakossági észrevételekből kiderült például, hogy többségük nem szeretne emeletes épületeket a családi házas övezetben, továbbá a Pázmány Péter utca rendbetételét is szorgalmazták. Kérdésként felmerült, hogy az önkormányzat készíttet-e az épületekre, utcaszakaszokra vonatkozóan értékvédelmi vizsgálatot, illetve a zöldfelületet kívánják-e növelni, védeni. Megkérdezték azt is, hogy a Damjanich utcában tömbönként vizsgálják-e a beépíthetőséget. Balázs Zoltán válaszából kiderült, hogy készítenek értékvizsgálatot és a zöldfelület nagyságát is növelni szeretnék. A cél az, hogy az új épületek szervesen illeszkedjenek a meglévő környezethez, így egységes utcakép
alakulhasson ki. A növényállomány nagyságát 10 százalékkal kívánják növelni, így zöld kertváros jöhetne létre. Tervezik új fasorok ültetését és a régiek rekonstrukcióját. A főépítész arra is kitért, hogy a Damjanich utcában tömbönként vizsgálják a lehetőségeket. A Pázmány Péter utcát korszerű 2x1 sávosra kívánják szélesíteni és faültetést is szorgalmaznak a területen. Balázs Zoltán hangsúlyozta, hogy az új szabályozási terv lehetőségeket kínál, amivel a tulajdonos szabadon élhet. A szabályozási terv építési lehetőségek alternatíváit adja és sehol sem kezdeményez bontást, szanálást! Az elképzelés az, hogy távlatban és átlagban 800 négyzetméteres telkek jöjjenek létre és a kisebb alapterületi ingatlanokat is fejleszthessék a tulajdonosaik. Hajdu László a tervismertető lakossági fórum lezárásaként elmondta, a képviselő-testület június 28-án tárgyalni kívánja a szabályozási tervet azért, hogy mihamarabb feloldhassák a tilalmat. A Pázmány Péter utcával kapcsolatban közölte: azt már az idén is fel akarta újíttatni az önkormányzat, jövőre azonban mindenképpen megvalósul a rekonstrukció a Taksony sor hiányzó részével együtt, távlatban kiegészítve a rákospalotai körvasút sor korszerűsítésével. A beruházás keretében kerékpárutat is kialakítanak. A csatornázással kapcsolatban kitért arra, hogy a kerület csatornafejlesztési programja idén lezárul, így a kerület jelentős részén megvalósul a szennyvíz elvezetése. Az M3-as zajvédő faláról elmondta, hogy szakmai vita alakult ki a fővárossal. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis akkor kíván dönteni a fal továbbépítéséről, ha elkészült az M0-ás és az északi összekötő híd. Ez után megvizsgálják a zajszintet és a forgalmat, ugyanis az elképzelésük szerint csökkenni fog a nehéz gépjárművek forgalma és a zajterhelés is az M3-as bevezető szakaszain. A fórumon mintegy 25 érdeklődő volt jelen. A hozzászólók közül többen pozitív fogadtatást jeleztek a készülő szabályozási terv koncepciójával kapcsolatosan, további javaslatokat téve a közös ügy mennél kedvezőbb kialakítása érdekében.
TÁJÉKOZTATÁS Az állati tetemek elszállításával, ártalmatlanná tételével kapcsolatos feladatokról az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény rendelkezik. A feladatok végrehajtására Budapest Főváros XV. Ker. Önkormányzata a Fővárosi Közterület-felügyelettel évente szolgáltatási szerződést köt. A szolgáltató a 280 68-32 telefonszámon várja a bejelentéseket, és a szerződés alapján 24 órán belül gondoskodik a XV. kerület területén elhullott kisállatok, valamint a természetes személyek lakásaiban elhullott kutya és macska tetemek elszállításáról, és ártalmatlanná tételéről. A szolgáltató gondoskodik az Állategészségügyi Telepre (1097 Budapest, Illatos út 23/A., nyitva tartás: hétfőtől-szombatig:10-14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon: 10-13 óráig) beszállított kutya és macska tetem továbbszállításáról és ártalmatlanításáról is. A fenti telefonszámon a kóbor, gazdátlan ebek befogásával kapcsolatos bejelentést is fogadja a szolgáltató. Felhívjuk a figyelmet, hogy az ártalmatlanítás költségeit, a tárgyhót követően az önkormányzat egyenlíti a szolgáltatónak. Moór Árpád Igazgatási Osztály osztályvezető
Városházi Napló
2 Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2006. (III.31.)1 ök. rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelet módosításáról A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a szociális szolgáltatásokról szóló 7/2005. (IV.4.) ök. rendeletét (továbbiakban: R.) a következők szerint módosítja: 1. § Az R. 3. §-a a következők (2) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a § eredeti szövege (1) bekezdésre változik: „(2) Az Önkormányzat ellátási szerződés útján, szakosított ellátásként biztosítja a hajléktalanok átmeneti szállását.”
bályzata tartalmazza.” (2) Az R. 12. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) Az Önkormányzat által fenntartott szociális szolgáltatást nyújtó intézményben az érdekképviseleti fórumok a szervezeti és működési szabályzatban jóváhagyott ügyekben a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottságnál intézkedést kezdeményezhetnek, mely ügyekben a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság határozattal dönt.” 7. § Az R. 13. § -a helyébe a következő rendelkezés lép: „13. § Az Önkormányzat az általa fenntartott személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben heti egy alkalommal általános orvosi ellátást biztosít.” 8. § Az R. 1., 2., 3., 4. mellékletei helyébe e rendelet 1., 2., 3., 4. mellékletei lépnek.
2. §
9. §
(1) Az R. 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az Önkormányzat által fenntartott Egyesített Szociális Intézmény (a továbbiakban: ESZI) alapszolgáltatási központ, melynek szociális és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó telephelyeit e rendelet 1. melléklete tartalmazza.” (2) Az R. 4. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) Az Önkormányzat által fenntartott szociális szolgáltatást nyújtó intézmények működésének részletes szabályait az ESZI szervezeti és működési szabályzata rögzíti.” (3) Az R. 4. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) Az ESZI szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása és módosítása a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság hatásköre.” (4) Az R. 4. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) A 4. § (2) bekezdése szerinti ellátást nyújtó szociális intézmény megnevezését és telephelyeit e rendelet 1. melléklete, a működés részletes szabályait az intézmény szervezeti és működési szabályzata tartalmazza.”
(1) E rendelet 2006. április 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2003. (IV.1.) ök. rendelete 8. sz. mellékletének II. részében a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság hatásköri jegyzéke szociális szolgáltatások alcímének 6. pontja helyébe e rendelet 5.§ (1) bekezdésének szövege lép, illetve 10. pontként kiegészül e rendelet 5. § (2) bekezdésének szövegével. Dr. Nagy Antal sk. Hajdu László sk. jegyző polgármester
3. § (1) Az R. 8. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A személyes gondoskodás körébe tartozó házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek klubja igénybevételéért személyi térítési díjat nem kell fizetni, ha az igénybevevő havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg .” (2) Az R. 8. §-a a következő új (3)-(4) bekezdéssel egészül ki, és az eredeti (3)-(8) bekezdés számozása (5)-(10) bekezdésre változik: „(3) Térítésmentes étkeztetésben azok a szociálisan rászorultak részesülhetnek, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-át, egyedül élő esetén a 150 %-át nem haladja meg. (4) A (3) bekezdés szempontjából szociálisan rászorult, aki az önkormányzat által nyújtott pénzbeli szociális ellátásra (kivéve a kamatmentes kölcsönt) jogosult, vagy koránál illetve egészségi állapotánál fogva nem képes az önmaga illetve eltartottjai legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni.” 4. § (1) Az R. 9. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A személyi térítési díjat – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – utólag, a tárgyhónapot követő hónap 10-ig kell befizetni az intézmény vezetőjénél.” (2) Az R. 9. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A gondozóház igénybevétele esetén az egy hónapra eső személyi térítési díj összegét első alkalommal az igénybevételkor, majd azt követően előre, minden hónap 10-ig kell befizetni az intézmény vezetőjénél.” 5. § (1) Az R. 11. § -ának a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „a) minden év március 31-ig jóváhagyja az Önkormányzat által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény igazgatója által készített éves szakmai programot,” (2) Az R. 11. §-a a következő d) ponttal egészül ki: „d) minden év február 15-ig, illetve szeptember 15-ig jóváhagyja az ellátási szerződés alapján végzett tevékenységről szóló szakmai beszámolót.” 6. § (1) Az R. 12. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) Az érdekképviseleti fórumok működésének részletes szabályait a szociális szolgáltatást nyújtó intézmény szervezeti és működési sza1 Elfogadta a Képviselő-testület 2006. március 29-i ülése, hatályos 2006. április 1-jétől.
1. sz. melléklet a 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelethez 1. sz. melléklet Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.31.) ök. rendeletéhez I. Az Egyesített Szociális Intézmény szociális és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó telephelyei Házi Gondozó Szolgálat – 1158 Bp., Klebelsberg K. u. 20/a. Speciális Étkezde és nappali melegedő – 1156 Bp., Kontyfa u. 3. Újpalotai Családsegítő Szolgálat – 1157 Bp., Árendás köz 4-6. Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája – 1156 Bp., Kontyfa u. 3. Háztartási Adósságkezelő Tanácsadó – 1157 Bp., Árendás köz 4-6. Tartós Munkanélkülieket Segítő Szolgálat – 1156 Bp., Kontyfa u. 3. Idősek Klubja – 1156 Bp., Kontyfa u. 3. Idősek Klubja – 1158 Bp., Klebelsberg K. u. 20/a. Idősek Klubja – 1154 Bp., Arany J. u. 51. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona – 1157 Bp., Árendás köz 4-6. Fejlesztő Gondozó Központ – 1158 Bp., Molnár V. u. 94-96. Gondozóház – 1157 Bp., Erdőkerülő u. 34. „Fióka” Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ – 1155 Bp., Kolozsvár u. 4/b. Szociális Információs Szolgáltatás – 1153 Bp., Beller Imre u. 4. II. Ellátási szerződés alapján működő szociális intézmény és annak telephelye Szociális és Rehabilitációs Alapítvány: Szociális Gondozási Központ – 1151 Bp., Aporháza u. 63. Hajléktalan Rehabilitációs Otthon – 1224 Bp., Zagyva u. 6/B. 2. sz. melléklet a 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelethez 2. sz. melléklet Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.31.) ök. rendeletéhez Étkeztetés Intézményi térítési díj összege: 295,40,- Ft + ÁFA = 339,70- Ft/nap Személyi térítési díj összege: 295,40,- Ft + ÁFA = 339,- Ft/nap Szállítás személyi térítési díja: 117,50 Ft/nap Egyedül álló 0,-Ft-tól 38.700,- Ft havi nettó jövedelemig ingyenes 38.701,- Ft-tól 43.700,- Ft havi nettó jövedelemig 68,- Ft/nap szállítás 23,- Ft/nap/adag 43.701,- Ft-tól 48.700,- Ft havi nettó jövedelemig 136,- Ft/nap szállítás: 47,- Ft/nap/adag 48.701,- Ft-tól 53.700,- Ft havi nettó jövedelemig 203,- Ft/nap szállítás: 70,-Ft/nap/adag 53.701,- Ft,-tól 68.700,- Ft. havi nettó jövedelemig 271,- Ft/nap szállítás: 94,-Ft/nap/adag 68.701,-Ft havi nettó jövedelemtől 339,- Ft/nap szállítás 117,-Ft/nap/adag
Családban élő: 0 Ft,-tól 25.800,- Ft havi nettó jövedelemig ingyenes 25.801, Ft-tól 30.800,- Ft havi nettó jövedelemig 68,- Ft/nap szállítás 23,- Ft/nap/adag 30.801,- Ft-tól 35.800,- Ft havi nettó jövedelemig 136,- Ft/nap szállítás: 47,- Ft/nap/adag 35.801,- Ft-tól 40.800,- Ft. havi nettó jövedelemig 203,- Ft/nap szállítás: 70,-Ft/nap/adag 40.801,- Ft-tól 45.800,- Ft havi nettó jövedelemig 271,- Ft/nap szállítás: 94,-Ft/nap/adag 45.801,-Ft havi nettó jövedelemtől 339,- Ft/nap szállítás 117,-Ft/nap/adag Havi nettó 70.000,-Ft/fő jövedelem felett az ebéd házhoz szállítás összege: 127,- Ft/nap/ adag A személyi térítési díj havi összege nem haladhatja meg a gondozott havi nettó jövedelmének 25%-át. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Intézményi térítési díj összege: 60.000,-Ft +ÁFA/készülék/év Személyi térítési díj összege 5.160,- Ft/készülék/év Havi személyi térítési díj: 430,- Ft/készülék A személyi térítési díj éves összege megegyezik az öregségi nyugdíj havi összegének 20%-val. Házi segítségnyújtás Intézményi térítési díj összege: 470,- Ft/óra (gondozónői óradíj) Személyi térítési díj összege: 470,- Ft/óra 0 Ft,-tól 25.800,- Ft havi nettó jövedelemig ingyenes 25.801,- Ft-tól 30.800,- Ft havi nettó jövedelemig 94,- Ft/óra 30.801,- Ft-tól 35.800,- Ft havi nettó jövedelemig 188,- Ft/óra 35.801,- Ft-tól 40.800,- Ft havi nettó jövedelemig 282,- Ft/óra 40.801,- Ft-tól 45.800,- Ft havi nettó jövedelemig 376,- Ft /óra 45.801,- Ft havi nettó jövedelemtől 470,- Ft/óra A személyi térítési díj havi összege nem haladhatja meg a gondozott havi nettó jövedelmének 20%-át. 3. sz. melléklet a 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelethez 3. sz. melléklet Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.31.) ök. rendeletéhez Idősek Klubja Intézményi térítési díj összege: Reggeli: 84,40,-Ft + ÁFA = 97,10,- Ft/nap Ebéd: 295,40,-Ft + ÁFA = 339,70,- Ft/nap Személyi térítési díj összege: Reggeli 84,40,-Ft + ÁFA = 97,00,- Ft/nap Ebéd 295,40,- Ft + ÁFA = 339,00,- Ft/nap 0 Ft,-tól 25.800,- Ft havi nettó jövedelemig ingyenes 25.801,- Ft-tól 30.800,- Ft havi nettó jövedelemig reggeli 19,- Ft, ebéd 68,- Ft/nap/adag 30.801,- Ft-tól 35.800,- Ft havi nettó jövedelemig reggeli 39,- Ft, ebéd 136,- Ft/nap/adag 35.801- Ft,-tól 40.800, - Ft havi nettó jövedelemig reggeli 58,- Ft/nap/adag, ebéd 203,-Ft/nap/adag 40.801,- Ft-tól 45.800,- Ft. havi nettó jövedelemig ebéd 271,-Ft/nap/adag 45.801,-Ft havi nettó jövedelemtõl reggeli 97,- Ft/nap/adag, ebéd 339,- Ft/nap/ adag A személyi térítési díj havi összege nem haladhatja meg a gondozott havi nettó jövedelmének 30%-át. Gondozó Ház Intézményi térítési díj összege: 5.587,- Ft/fő/nap Személyi térítési díj összege: 2.626,- Ft/fő/nap Havi térítési díj összege: 78.780,- Ft/fő/hó. A személyi térítési díj havi összege nem haladhatja meg a gondozott havi nettó jövedelmének 60%-át. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) Intézményi térítési díj összege: Reggeli + ebéd 84,40,- Ft + 295,40,- Ft+ ÁFA = 436,80,- Ft/ nap Személyi térítési díj összege: 131,- Ft/nap Fejlesztő Gondozó Központ (FENO) Intézményi térítési díj összege: Reggeli+ebéd+uzsonna: 84,40,-Ft+295,40,Ft+84,40,-Ft+ÁFA=533,90,-Ft/nap Személyi térítési díj összege:427,- Ft/nap Kerületi lakóhelyű gondozottak esetében a személyi térítési díj kedvezményes 160,- Ft/nap 4. sz. melléklet a 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelethez 4. sz. melléklet Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.31.) ök. rendeletéhez
2006. május 10. Speciális Étkezde Intézményi térítési díj összege: 295,40,- Ft+ÁFA = 339,70, Ft/nap Személyi térítési díj összege 339,00,- Ft/nap Személyi térítési díj fizetésének fázisai: I. 1 – 5 hónap ingyenes II. 6 – 9 hónap 50,- Ft/nap III. 9 – 12 hónap 100,- Ft/nap
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2006. (III.31.)1 ök. rendelete a lakossági kezdeményezésű, és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről szóló 25/2000. (V. 5.) ök. rendelet módosításáról Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a lakossági kezdeményezésű, és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről szóló 25/2000. (V. 5.) ök. rendeletét (a továbbiakban: R.) a következők szerint módosítja: 1.§ (1) Az R. 4.§-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [(2) Az ingatlantulajdonosok útépítési kezdeményezésének érvényességi feltétele, hogy] „a) az Önkormányzattal kötendő szerződést nyilatkozat aláírásával kezdeményezzék,” (2) Az R. 4.§-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [(2) Az ingatlantulajdonosok útépítési kezdeményezésének érvényességi feltétele, hogy] „c) az útépítési vállalkozói szerződések megkötésétől számított két hónapon belül az ingatlanok tulajdonosai az Önkormányzattal a szerződést megkössék és az e rendelet alapján meghatározott útépítési hozzájárulásuk szerződésben foglalt hányadát az ott vállalt határidőben befizessék, illetve a részletfizetési kötelezettségük teljesítését megkezdjék.” 2.§ Az R. 9.§-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az útépítést kezdeményező ingatlantulajdonosokkal a polgármester megköti az e rendelet mellékletét képező szerződést, amely tartalmazza az útépítési hozzájárulás megfizetésének módját és feltételeit.” 3.§ (1) Az R. 10.§-át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép: „Záró rendelkezések” (2) Az R. 10.§-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A 8.§ szerinti kamatmentes részletfizetési kedvezményre való jogosultság megállapítása során a mindenkor hatályos szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló önkormányzati rendelet eljárási szabályait kell alkalmazni.” 4.§ Az R. mellékletének 10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „Amennyiben a Tulajdonos nem a valóságnak megfelelően nyilatkozott vagy az útépítési érdekeltségi hozzájárulást felszólítást követően sem fizeti meg, úgy a még fennálló tartozás a Ptk. 301. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a kamatokkal együtt egy összegben esedékessé válik.” 5.§ (1) E rendelet 2006. április 15-én lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követően megkezdett útépítésekre kell alkalmazni. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az R. 5.§-a (1) bekezdésének „továbbá a kötelezettség vállalása ellenére nem teljesítő” szövegrésze. Dr. Nagy Antal sk. jegyző
Hajdu László sk. polgármester
1 Elfogadta a Képviselő-testület 2006. március 29-i ülésén, hatályos 2006. április 15-től.
Budapest Fôváros XV. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal XV. kerület, Bocskai u. 1–3. Telefon: 305-3100
www.bpxv.hu Zöld szám: 06-80-203-804 Ügyfélfogadás Hajdu László országgyûlési képviselô, polgármester Elôzetes bejelentkezés alapján a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (XV. kerület, Bocskai u. 1–3.) 112. számú tárgyalójában, minden hónap elsô csütörtökén 13.30 és 16 óra között, de rendkívüli esetben egyeztetés alapján máskor is. Bejelentkezés nélkül – ünnepnap és szabadság kivételével – minden héten csütörtökön 17 órától, amíg a folyosón ügyfél vár, az Újpalotai Közösségi Házban, a Zsókavár utca 15. szám alatt.
A Polgármesteri Hivatalban tart fogadóórát: Dr. Pálinszki Antal alpolgármester Minden hónap elsô hétfôjén 13.30 – 17 óráig
Király Csaba alpolgármester Minden hónap elsô hétfôjén 13.30 – 17 óráig
Gyurcsánszky János alpolgármester Minden hónap negyedik hétfôjén 13.30 – 17 óráig
Kiss Péter országgyûlési képviselô A Polgármesteri Hivatal 112. számú tárgyalójában, minden hónap utolsó szerdáján 16.30 órától. Küldeményeket a polgármesteri hivatal postaládájában lehet elhelyezni.
Dr. Nagy Antal jegyzô Minden hónap második hétfôjén 13.30 – 18 óráig a Polgármesteri Hivatalban.
Dr. Herczeg Julianna aljegyzô Minden hónap negyedik hétfôjén 13.30 – 18 óráig a Polgármesteri Hivatalban. Az önkormányzati tisztségviselôk ügyfélfogadására fogadónaponként max. 15 ügyfél kaphat sorszámot. Az idôpontok a bejelentkezések sorrendjében az év végéig elôre kiosztásra kerülnek. Jelentkezni lehet: félfogadási idôben a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján.
A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje: hétfôn: 13.30 – 18.00 óráig szerdán: 8.00 – 16.30 óráig pénteken: 8.00 – 11.30 óráig
Az ügyfélszolgálati iroda XV. kerület, Szôcs Áron u. 6–10. Telefon: 305-3100 Ügyfélfogadás: hétfôn: 8.00 – 18.00 óráig kedden: 8.00 – 16.30 óráig szerdán: 8.00 – 18.00 óráig csütörtökön: 8.00 – 16.30 óráig pénteken: 8.00 – 12.30 óráig Okmányügyi osztály XV. kerület, Bocskai u. 1–3. Telefonszámok: Gépjármûvekkel kapcsolatos ügyintézés 305-3289 Vezetôi engedély: 305-3276 Egyéni vállalkozói igazolványok: 305-3266 Személyazonosító és lakcím igazolvány: 305-3275 Ügyfélfogadás: hétfôn: 8.30 – 17.30 óráig szerdán: 8.00 – 16.00 óráig csütörtökön: 8.30 – 14.30 óráig pénteken: 8.00 – 11.30 óráig
Kihelyezett információs iroda Pólus Center XV. kerület, Szentmihályi út 131. Vasárnap kivételével a hét minden napján 10.00 – 19.00 óráig tart nyitva. Telefon: 410-6381
Városházi Napló Rákospalota, Pestújhely és Újpalota polgárainak lapja Fôszerkesztô: Fehér István Szerkesztôség: 1153 Budapest, Bocskai u. 1–3. Telefon: 305-3109 Telefon/fax: 305-3130 Fotó: Varga Gábor Hirdetésfelvétel: 259-0511, 419-2952 06-30-557-9247, 06-20-934-1257 Kiadó és nyomda: Egri Nyomda Kft. 3300 Eger, Vincellériskola u. 3. Telefon: 06-36-313-884 Felelôs vezetô: Kopka László Terjeszti a 3 Profi Kft. Telefon: 450-1846
Városházi Napló
2006. május 10.
VERSÜNNEP A Költészet Napja alkalmából izgalmas előadásnak lehettek szem- és fültanúi az érdeklődők a Pestújhelyi Közösségi Házban. Az Újra olvasva sorozat keretében Tarján Tamás irodalomtörténész osztotta meg gondolatait Nagy László és Ágh István édesanyjukhoz, Vas Erzsébethez írott verseiről. Akik az irodalomban jártasak, tudják, hogy a két költő édestestvér volt (az Ágh felvett név), zaklatott kapcsolatukat a rivalizálás, féltékenység, majd
a kibékülés jellemezte. Vélhetően a 13 évnyi korkülönbség is befolyásolta viszonyukat. Az idősebb jogán Nagy László „lefoglalta” az anya versek írását, éppen ezért Ágh Istvánnak igen kevés a mamához fűződő költeménye. Nagy Lászlónak szent elhatározása volt, hogy minden kötetének elejére vagy végére ír anya verset. A mama egyszerű gondolkodású asszony volt, ennek ellenére nagyon versértőnek
3
és művészetkedvelőnek bizonyult. A költemények érdekessége, hogy bár a mamának szól, ennek ellenére nem az anya áll a középpontban, hanem a bűntelen, tiszta múzsa képe egy újszülött személyében. A baba Nagy László életművének a legfontosabb és egyben kultikus szereplője is. Tarján Tamás színes és érdekes előadásából az is kiderült, hogy Ágh Istvánnak „jutott” mind a szüleiknek, később pedig bátyjának elsiratása. Az újszerű magyar versforma megalkotója – bátyjával ellentétben – verssel búcsúztatta édesapjukat. Az irodalomtörténész és egyetemi tanár nagy erénye, hogy „kézzelfoghatóvá”, megismerhetővé tette a két költőt a műveik magyarázatán keresztül. A versek felolvasásán kívül életrajzi elemekkel színesítette előadását, amelynek segítségével bepillantást nyerhettünk a két nagyszerű alkotó életébe. Tarján Tamás ismerte Nagy Lászlót és jó viszonyt ápol Ágh Istvánnal is. Előadása így nemcsak az ismeretterjesztést szolgálta, hanem egy hiteles ember érdekes történetét hallgathatták az érdeklődők.
TISZTELT RÁKOSPALOTAI BETEGÜNK! Tájékoztatjuk Önt, hogy a XV. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézményében az Önök ellátásának javítása érdekében az alábbi változások történtek: - A Rákos úti szakrendelőben 2 újonnan felszerelt beléptető automata használatát tettük lehetővé. Így Önnek nem kell sorban állnia a kartonozó előtt. Használata egyszerű, hasonló, mint a bankokban már megszokottan működik. - Az Egészségbiztosítási Pénztár szigorúbb ellenőrzései miatt, a TAJ kártya mellé kérjük bemutatni a személyi és lakcímkártyájukat is a rendeléseinken. Így nem fordulhat elő, hogy az Ön TAJ kártyájával bárki visszaéljen. 2006. májusától - Az Őrjárat utcai telephely Diabetológiai szakrendelése / Cukorbeteg-ambulancia / hosszú évek után az alagsori helységből felköltözik a földszintre. - A szakszerű ellátás meggyorsítása érdekében az Őrjárat utcai telephelyről a Reumatológiai szakrendelés a Rákos úti telephelyre kerül. (Dr.Glöckner Bereinke rendelése) Bízunk benne, hogy ezáltal az Önök által kedvelt Kolléganőhöz, még többen tudnak bejelentkezni, illetve a RTG és egyéb konziliáriusi rendelések felkeresése helyben megtörténhet. Így a betegellátás gyorsul. - Jelenleg a kerületben 3 helyen van fizikoterápiás kezelés és 2 helyen gyógymasszírozás. A hatékonyabb ellátás miatt az ellátás a Rákos úti és Hősök úti telephelyen lesz egész nap. További pontosabb információkért kérem hívja fel a rendelőnket. Tel.: 307-6262, 307-6267. Bízom abban, hogy a fenti változtatások az Ön megelégedését is szolgálják. Várjuk Önt rendelőinkben. Dr. Neszt Kálmán főigazgató főorvos
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Fővárosi Önkormányzat a Városrehabilitációs Keretből társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek felújítási munkálatainak támogatására pályázatot ír ki. A pályázat beadásának határideje: 2006. június 9. A pályázatról bővebb tájékoztatást a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati irodájában /Bp.,V. ker. Bárczy István u. 3.sz./. adnak, s a pályázati csomagok is ezen a címen vehetők át. Internetes letöltési lehetőség: www.budapest.hu
Játékos ivókút
LIFT A BOLDOGSÁGHOZ Nem mindennapi élményben lehetett része a Rákospalotai Evangélikus Egyház híveinek, illetve a kerület lakóinak április 2-án. Az istentiszteletet követően az egyházközség tagjai átvonultak a Juhos utcai szeretetotthonba, ahol Kiss Péter kancelláriaminiszter Hajdu László polgármesterrel, illetve Bátovszki Gábor evangélikus lelkésszel és Szűcs Hajnalkával, az intézmény vezetőjével közösen egy modern személyfelvonót adott át a lakóknak. Az épület akadálymentesítését egyébként a Miniszterelnöki Hivatal 8, a kerületi önkormányzat pedig 2 millió forinttal támogatta. - Ahhoz, hogy ez az intézmény európai módon, akadálymentesen működhessen, és a legjobb minőségben biztosítsa az itt élők körülményeit, össze kell fognunk. Nincs szebb annál, ha egy közösség saját kezébe veszi a sorsa irá-
Korszerű gyógyszertár nyílt a Károlyi Kórházban Korszerű gyógyszertár nyílt áprilisban az újpesti Károlyi Sándor Kórházban, ahol korábban évtizedekig nem működött hasonló színvonalú intézmény. A korábbi gyógyszertárat több mint 20 éve egy gondnoki lakásból alakították ki, de sem építészetileg, sem pedig kiszolgálói szempontból nem felelt meg az egészségügyi feltételeknek. A most elkészült, mintegy 450 négyzetméter alapterületű modern gyógyszertárra a kórház természetesen már nyítását. Ha valamihez, hát akkor ehhez oda kell tenni a kormányzati és az önkormányzati pénzeket, forrásokat – mondta Kiss Péter az ünnepségen
gyorsan megkaphatta a működési engedélyt. A közbeszerzési eljárás után a kivitelező mintegy 54 millió forintért végezte el a munkát, melyet egyébként még 2005 áprilisában kezdtek meg. Dr. Küttel Péter főigazgató szerint hoszszútávon kiváló színvonalon biztosítható a gyógyszertár működése. A gyógyszertárban két gyógyszerész, két asszisztens valamint két kisegítő munkatárs dolgozik.
A Föld Napja elõzeteseként április 21én egy gyönyörû, természet közeli ajándékkal gazdagodott a Régifóti úti óvoda. A kerület legrégibb óvodája, amely 2008ban a 80. évfordulóját fogja ünnepelni, az idei évben egy gyönyörû, környezetbarát ivókutat kapott. - Az Alapítvány az Egészségesebb, Esztétikusabb Környezetért már régóta rengeteget tett azért, hogy udvarunk szebb, igényesebb és kultúráltabb legyen – mondta Károly Lászlóné, az óvoda vezetõje. – Elõször 2005. tavaszán merült fel egy szép, és ami még fontosabb, egészséges ivóvizet adó kút megépítésének az ötlete. Hogy honnan? Sokat jártunk az állatkertbe, ahol több ivókút is található. Ezek annyira megtetszettek nekünk, hogy elhatároztuk: nálunk is felállítunk egy ilyet.
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSRA MEGHIRDETI a XV. kerületi Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlanokat és nem lakás célú helyiségeket Cím
Hrsz
Aporháza u. 57. Adria u. 42.
91041/1 83214
Erdőkerülő u. 1. Rákos u. 76.
91158/5/A/4 85736/0/A/7
m2
Induló ár
Terhek
Ft
Bethlen G. u. 145. 80409 Késmárk u. 91128/1/2,91129 Oroszlán u. 23. 86427 Sín u. 24/a. 88029/3 Sín u. 24/c. 88029/1 Szűcs I. u. 27/a. 81886
Budapest Fõváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
ÉRTÉKESÍTÉSRE MEGHIRDETI a XV. kerületi önkormányzat tulajdonát képezõ alábbi ingatlanokat: Cím Bezerédi P. u. 136. Bezerédi P. u. 136. Klapka Gy. u. 122. Kazinczy u. 29. Sín u. 24/c.
Hrsz 85711/0/A/7 85711/0/A/9 85333/0/B/1 90119 88029/1
2
m 50 helyiség 113 pince 135 helyiség 400 639
Értékesítési ár Ft 7.200.000,8.600.000,15.693.750,15.600.000,19.888.875.-
A tájékoztató anyag átvehetõ: Vagyon és Lakásgazdálkodási Osztály. Bp. XV. Bácska u. 14. fsz. l., Telefon: 305-3168: 305-3327 Az ingatlanok megtekintése: Palota Holding Rt. 1156 Bp. Száraznád u. 4-6. Telefon: 414-7146 elõzetes egyeztetés után.
659 1303
23.100.000,37.461.250,-
228 208
36.662.400,28.911.000,-
1207 5356 213 827 639 1079
40.101.600,140.311.000,5.796.745,28.945.000,19.888.875,33.300.000,-
Ajánlat bontási sorrend
Bérlő elővásárlási jogával
Bérlő elővásárlási jogával
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
A versenytárgyaláson az vehet részt, aki az egyszeri – vissza nem térítendő – 10.000,- Ft+Áfa/ingatlan összegért megvásárolja az önkormányzat által kiírt tájékoztató anyagot és elfogadja az abban foglaltakat. A tájékoztató anyag megvásárolható: ügyfélfogadási időben 2006. május 8. - 2006. május 22 -ig. Bp. XV. Bocskai u. 1-3. sz. alatt pénztári órák: H: 13,30-17,00 Sz: 8,30-15,30, P: 8,30-11,30 átvehető: Vagyon és Lakásgazdálkodási Osztály, Bp. XV. Bácska u. 14. fszt. 1. Telefon: 305-3168, 305-3327 Az ajánlatokat zárt borítékban, feltüntetve azt az ingatlant, amelyre az ajánlatát leadja, 2006. május 8-tól -2006. május 22-én 18 óráig az Önkormányzat Ügyfélszolgálat irodáján (1153 Bp. Szőcs Á. út 6-10.) hétköznap lehet leadni. A versenytárgyalás helye: Bp. XV. Polgármesteri Hivatal 1153 Bp. Bácska u. 14. I. emeleti tárgyaló
Ideje: 2006. május 23-án 12,00 órától folyamatosan Az ingatlanok megtekintése: Palota Holding ZRt. 1156 Bp. Száraznád u. 4-6. Telefon: 414-7140 előzetes egyeztetés után.
Az alapítványnak köszönhetõen a munka már tavaly nyáron elkezdõdhetett Háber Szilvia iparmûvész tervei alapján, aki egy olyan alkotást varázsolt az óvoda udvarára, mely azontúl, hogy dísze lett a patinás intézménynek, a gyerekeknek is kiváló – és a gömbölyített formák miatt balesetmentes – játszási lehetõséget biztosít. A kút október végére készült el, ám a korán beköszöntött tél és a fagyásveszély miatt azonnal vízteleníteni kellett a csöveket. Ez a télies állapot egészen április 21-ig eltartott, amikor Hajdu László polgármester Háber Szilvia iparmûvésszel közösen leleplezte a kerület legújabb büszkeségét. Az eseményt az óvoda és a Kossuth Nevelési Oktatási Központ közössége egy színvonalas mûsorral tette felejthetetlenné.
A kerület életéhez kapcsolódó észrevételeiket, vagy a hivatali ügyekkel összefüggő kérdéseiket a polgárok az önkormányzat ZÖLD SZÁMÁT tárcsázva is elmondhatják. Gyurcsánszky János alpolgármester és Lindner Gusztáv osztályvezető május 15-én 13-17 óra között, személyesen fogadja az érdeklődők kérdéseit az ingyenesen hívható 06-80-203-804-es telefonszámon.
LEJÁRT A REGISZTRÁCIÓS HATÁRIDŐ! Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatása szerint eddig 33 ezer magánszemély és vállalkozó regisztráltatta magát az okmányirodákban összesen 96 ezer vállalkozás nevében. Május 1-jétől elektronikus adóbevallásra és adatszolgáltatásra 51 ezer cég és magánvállalkozó kötelezett, de mintegy harmaduk még nem regisztráltatta magát. A regisztrációra határideje április 30án járt le, de az érintettek, a havi és negyedéves bevallók, a tízezer legnagyobb és a kiemelt adózó az okmányirodai regisztrációval kapcsolatban segítséget kérhetnek a www.ugyfelkozpont.hu világhálós oldalon vagy a 189-es ingyenesen hívható kormányzati zöld számon.
Városházi Napló
4
A BUDAPEST FŐVÁROS XV. KERÜLET RÁKOSPALOTA-PESTÚJHELY-ÚJPALOTA ÖNKORMÁNYZAT 2006. ÉVI ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE ÁRUBESZERZÉS: Beszerzés tárgya Főkönyvi Előirányzat Eljárás fajtája szám Ft
TISZTÁBB LETT A LEVEGŐ PALOTÁN Lakossági fórummal egybekötött nyílt napot tartottak ismét az FKF Rt Hulladékhasznosító Műben (HUHA). A rákospalotai hulladékégető modern tanácstermében rengetegen gyűltek össze. Bánhidy János főmérnök tájékoztatása szerint az 1976-ban megépített szemétégető rekonstrukciójáról 2002. decemberében döntött a kormány. Az új füstgáztisztítók megépítése mellett mind a négy kazán megújult, ami nemcsak a környezetvédelemnek kedvezett, hanem a HUHA teljesítményét a korábbi évi 350.000 tonna szemét elégetéséről 420.000 tonnára emelte. Mindezt persze úgy, hogy az égető egy „vegytiszta” kémiai laboratóriumként működik. A HUHA ma Magyarországon az egyetlen kommunális hulladékégető mű. A legfejlettebb nyugat-európai országokban több mint 400 hasonló szemétégető üzemel. Természetes volt, hogy a február 25-i lakossági fórumon is a legtöbb kérdés a biztonság és a környezetszennyezés témakörében fogalmazódott meg. Volt, aki arra volt kíváncsi, mi történik, ha a szemétégetés valóban kémiai módon zajló rendszerében valamelyik láncszem meghibásodik. Megnyugtatásukra a főmérnök elmondta, hogy minden kazánhoz egy füstgáztisztító, ahhoz pedig egy monitoring (ellenőrző) készülék tartozik, amely azonnal jelzi, hogy hol keletkezett a hiba. A környezetszennyezés témakörében Varga László, a HUHA műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a fővárosra jellemző észak-déli széláramlás figyelembe vételével Rá-
kospalotán két helyen – a köztemetőben, illetve a Hartyán iskola szomszédságában – egy-egy mérőállomás üzemel. Az adatok szerint sokat javult a levegő minősége a beruházás befejezése óta. A HUHA-ban a fővárosban összegyűlő kommunális szemétnek a 60%-a kerül feldolgozásra, ebből hőt és elektromos áramot termelnek. Budapest déli területeiről a hulladék a pusztazámori lerakóba kerül. Elhangzott az is, hogy az égetés során keletkező, a környezetre veszélytelen salakot a dunakeszi lerakóba, míg a pernyét a kijelölt veszélyes lerakóhelyekre szállítják. Szó esett arról is, hogy a lakosság mit tehet annak érdekében, hogy a HUHA, és a hozzá hasonló üzemek a jövőben is kíméljék a környezetet. A legfontosabb, ha minél nagyobb számban veszünk részt a szelektív hulladékgyűjtésben, emellett kerülni kell a veszélyes hulladékok, olajak, festékek, akkumulátorok bekerülését kommunális szemét közé, és óvni, vigyázni kell a környezetünkben levő hulladékgyűjtő szigeteket, amelyek sajnos gyakran esnek a vandálok áldozatául. Az egyórás tájékoztatót követően a nagyközönség – többségében kerületi, illetve káposztásmegyeri családok – személyesen is megtekinthették, az intézményt. A HUHA vezetői pedig elmondták, hogy a jövőben többször is nyílt napot tartanak annak érdekében, hogy az itt élők megtudják: ma már sokkal kisebb veszélyt jelent az életükre egy hulladékégető szomszédsága, mint például a gépjármű-közlekedés során keletkező káros anyagok.
KIADÓ
A Szonda Ipsos Piac- és Közvélemény-kutató Intézet
Saroküzlet XV. ker. főútvonalán több helyiséggel, irodának, vállalkozásnak, ipari árammal. Tel.: 06-30-318-8873 és 410-3329
KÉRDEZŐBIZTOSI
KIADÓ
KIPUFOGÓ SZERVÍZ
XV. ker. Rákospalotán 90 m2-es világos szuterén ipari árammal, szociális helyiséggel irodának, vállalkozásnak
T.: 306-7165 este, 06-70/294-9435
munkára keres érettségivel rendelkező jelentkezőket.
Tel.: 476-7611
KATALIZÁTOROK, FLEXIBILIS CSÖVEK, KIPUFOGÓ RENDSZEREK KÉSZÍTÉSE, JAVÍTÁSA
307-5387
2006. május 10.
Beszerzés tervezett időpontja
1.
Iskolatej beszerzése intézmények részére
553-18
11.784.000,-
A Kbt negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. február 21.
2.
Vagyonértékű jogok (szoftver) beszerzés
115-31
17.000.000,-
A Kbt negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. június
3.
Számítástechnikai eszközök vásárlása
131-5112
12.000.000,-
A Kbt negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. szeptember
ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁS 1.
Hivatali épületek felújítása
126-31
19.000.000,-
A Kbt negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. május
2.
Panel program Nyírpalota u. 1-21.
592
62.260.000,-
Kbt. negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. június
3.
Panel program Nádastó park 22.
592
19.925.000,-
A Kbt. negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. június
4.
Kolozsvár utcai piac megépítése
592
80.000.000,-
A Kbt. negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. július
5.
Sportcsarnok építés előzetes munkái
592
80.000.000,-
A Kbt. negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. július
6.
Útépítések
125-41
120.000.000,-
7.
Csatornaépítések
125-41
8. 9.
Kbt. VI. fejezete szerinti nyílt eljárás
2006. május
40.000.000,-
A Kbt. negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. április
Harsányi K. u. - Felsőkert u. 125-41 csomópont
45.000.000,-
A Kbt. negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. május
Neptun u. és Őrjárat u. játszótér
125-41
23.000.000,-
A Kbt. negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. május
125-31
83.334.000,Ft
A Kbt. VI. fejezete szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás
2006. március 31.
10. Hubay Zeneiskola rekonstrukció 1.
Közérdekű védekezés
SZOLGÁLTATÁSOK MEGRENDELÉSE ------------- A Kbt negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2.
Szabályozási tervek
563-1953
19.530.000,-
A Kbt negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. július
3.
Nyomdaköltség
563-1981
12.375.000,-
A Kbt negyedik része szerinti egyszerű közbeszerzési eljárás
2006. április 6.
4.
Hitelfelvétel
-----
1.000.000.000,Ft
2006. március 14.
A Kbt. IV fejezete szerinti tárgyalásos eljárás
ÁLLÁS
Rozsdamentes termékeket gyártó Kft. értékesítési irodájába számítógépes gyakorlattal műszaki ügyintézőt keres 6-8 órában 307-5387
2006. április
TÖRŐDJÖN TÖBBET EGÉSZSÉGÉVEL! SÓBARLANG allergiásoknak. TORNA gerincbántalmakra. (pilates, callanetics)
06-30/270-2524 XV. Kazinczy u. 4.
Városházi Napló
2006. május 10. A kerületi önkormányzat MSZP frakciója fogadóórát tart május 23-án kedden 18 órakor a Czabán Általános Iskolában (XV. ker. Széchenyi tér 13.) Közreműködnek: Hajdu László polgármester, országgyűlési képviselő, Gyurcsánszky János alpolgármester, Király Csaba alpolgármester, Dr. Pálinszki Antal alpolgármester. Házigazda: Ambrus János a 4. sz. vk. képviselője. ✶
A Magyar Vöröskereszt XV. kerületi Szervezete olcsó, jó minőségű használt ruhaneműből szociális akciót szervez május 22-én hétfőn 7 és 17 óra között az orvosi rendelő baloldali lépcsős feljárójánál. (XV. ker.Zsókavár u. 42-44.) Mindenkit szeretettel várunk.
Sikertelen ABC-rablás Fegyveres rablás történt a Szent korona utca egyik élelmiszerboltjában április 18-án. Az eddigi adatok szerint egy férfi nem sokkal délután 5 előtt bement a boltba, majd feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottat, és a bevétel átadását követelte. A biztonsági őrök megkísérelték megfékezni a férfit, ekkor a rabló több lövést adott le az egyikükre, aki szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. Végül sikerült leszerelniük az elkövetőt, K. József 45 éves budapesti lakost, akit átadtak a kerületi járőröknek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kerületi munkatársai K. Józsefet előállították.
KÖZLEMÉNY A Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat polgármestere és az EMKTV Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft. ügyvezető igazgatója megállapodást kötöttek azon érdektől vezérelve, hogy a kerület lakossága és egyben a kábeltelevízió előfizetői az önkormányzati közéleti eseményekről szerkesztett és sugárzott műsorokat teljes körűen megismerhessék. Ennek az elvnek a végrehajtására az EMKTV Kft. egy külön csatornát biztosít napi 24 órás időtartamra díjmentesen 2010. végéig az önkormányzat részére, amelyen tájékoztatást adhatnak az előfizetőknek. Az önkormányzat részére biztosított csatorna lehetővé teszi, hogy a már korábban is működő, de csak a kerület egy részét lefedő hálózattal összekapcsolva, a kerület teljes egészét lefedje, így mindenki számára egységesen biztosítja az információk eljutását. Ezen túlmenően még egy információs csatornát is üzemeltetünk a kerületben, amelyen ugyan nagy részben a saját szolgáltatásunkra vonatkozóan adunk információt, de van arra is lehetőség, hogy más közérdeklődésre számító információkat, és hirdetéseket is továbbítsunk. Saját szolgáltatásaink közül kiemelnénk a szélessávú internet szolgáltatást, mely a kábelhálózatunkon érhető el versenyképes áron. Az állandó lakóhelyükön kívül időlegesen, vagy más okból, akár hétvégi házakban, vagy nyaralókban tartózkodó előfizetőinknek ajánljuk az általunk üzemeltetett „DIGI TV” műholdas televízió szolgáltatásunkat, amely jelenleg 37, de bővülő műsorral a folyamatos szórakozást tudja biztosítani.
Több szolgáltatás a KTV-nél Április 8-án befejeződött a KTV stúdió és az EMKTV kerületi kábeltelevízió hálózatának összekötése. Ennek eredményeként Újpalotától a Szántóföld utcáig a kerület egész területén elérhetővé váltak a KTV szolgáltatásai. Ezentúl a kerületben működő mindkét szolgáltató előfizetői nézhetik a többi közt az önkormányzat tevékenységéről készült beszámolókat, a kerületi közélettel foglalkozó műsorokat, a népszerű sportközvetítéseket, így például a kerület NB I-es csapatának mérkőzéseiről készült felvételeket. A KTV honlapjának elindítását követően tovább bővítették kínálatunkat. Májustól kezdi meg működését a KTV Teletext szolgáltatása, amely lehetővé teszi a nézőknek, hogy több ezer oldalon válogassanak a kerületre vonatkozó információk között.
5
PROGRAMAJÁNLAT Csokonai Művelődési Ház 1153 Eötvös utca 64-66. Tel: 307-7285 www.csokonaimk.hu Görög táncház a Maskarades együttessel május 13-án 18-22 óra között. Belépő: 600 Ft, gyermekeknek 400 Ft Szépség és a Szörnyeteg május 14-én 10.30 órától a Nektár Színház zenés, vetített képes mesejátéka. Belépő: 500 Ft, családi jegy (3 fő): 1200 Ft Szendvics vagy szardínia? május 19-én 19 órakor a Pendragon Színtársulat előadása, belépő: 800 Ft Családi kreatív műhely – üvegfestés május 20-án 10-12 óra között. Belépő: 500 Ft Brillantin tánc party május 20-án 20 órától 60-as, 70-es évek slágerei, rock and roll, swing, boogie-woogie Belépő: 700 Ft Valkó zenekar – magyar táncház május 25-én, csütörtökön 19-23 óráig. Belépő: 600 Ft. „Indián” Gyereknap május 27-én 10 órától várunk minden „palotai indiánt”. Nyári táboraink - Megjelentek a szórólapjaink! Számítógépes tábor Mesevár kézműves tábor Június 19-30., augusztus 21-25. Ára ebéddel, uzsonnával: 12.000 Ft/1 hét, 21.000 Ft/2 hét Tánc tábor Június 19-23., augusztus 21-25. Ára ebéddel, uzsonnával: 12.000 Ft Tűzoltó legyek, vagy katona? Izgalmas helyeket ismerhetsz meg, ellátogatunk egy tűzoltó és egy honvéd laktanyába, egy mentőállomásra és egy rendőrőrsre. Július 3-7. Ára ebéddel, uzsonnával: 12.000 Ft Lovas tábor Fóton Június 19-23., július 3-7. Ára ebéddel, uzsonnával: 23.000 Ft Számítógépes tábor Balatonfüreden Július 31-augusztus 6. között. Ára: étkezéssel, szállással, utazással 32.000 Ft. Kaland tábor Hejcén, a Zemplénben Augusztus 11-18. „Élő történelem” órák, hadijátékok, tűzgyúj-
tás, felderítő túrák Ára: étkezéssel, szállással, utazással 29.000 Ft. Pestújhelyi Közösségi Ház 1158 Szűcs István utca 45. Tel: 419-2006 Pestújhelyi Napok május 19-28-ig Mi hírünk az országban, mi hírünk a világban? 19-én 18 óra - Pestújhelyen élt és ma is itt élő művészek, tudósok pályáját bemutató kiállítás megnyitója Dog Dancing 20-án 10.30 óra Belépő: 300 Ft Ulti bajnokság 20-án 14 óra Nevezési díj: 500 Ft Megabuli 20-án 19 óra Nézzük együtt kivetítőn a döntőt! Belépő: 300 Ft Kispályás focibajnokság 21-én 9 óra 5+1 fős amatőr csapatoknak Nevezési díj: 2000 Ft Mennyire kertváros a kertváros? 21-én 17 óra A buszos sétát vezeti Kósa Géza Vácrátóti Arborétum munkatársa. Jegyek ára: 500 Ft „Hol sírjaink…” 22-én 17 óra Nevezetes síremlékeink megtekintése a Rákospalotai Köztemetőben. Gerece Péter emléktábla avatás a Pestújhelyi úti iskola falán 23-án 14 óra A Pátria Egyesület szervezésében. Ping-pong bajnokság 24-én 17 óra Nevezési díj: 300 Ft Pestújhelyi képeslapok - fotókiállítás 24-én 19 óra Muzsikáló esztendő 26-án 10 óra Környei Alíz gyerekműsora Belépő: 500 Ft Jól kifőztük 27-én 10-24 óráig Vígasság a közösségi ház udvarán. PSC Pool Biliárd Bajnokság 27-28-án délelőtt Rákospalotai Múzeum 1158 Pestújhelyi út 81. „Piknik” egy napos múzeumkerti kiállítás… 20-án 11 órakor Megnyitja: dr. Feledy Balázs művészeti író
Támogatott átképzési program indul A Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) keretében a tervek szerint a Közép-Magyarországi Régióban 1.500-an vehetnek részt átképzésen a jövő év tavaszáig, és a programoknak legkésőbb 2007. december 31-ig kell befejeződniük – mondta Bazsó Csaba, a régiót irányító Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) főtitkára. A Közép-Magyarországi Regionális Konzorcium a BKIK irányításával működik. Tagjai a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége, a Szövetkezetek és Vállalkozók Szövetsége, valamint a VI-VII. kerületi Vállalkozásfejlesztési Kht. A konzorcium folyamatosan vizsgálja a munkaerőpiac igényeit és a képzési kínálatot, s megoldásokat keres arra, hogy a régióban rendelkezésre álljon a megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező munkaerő, különös tekintettel a jelenlegi hiányszakmákra. Legfontosabb célkitűzés a megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező munkaerő biztosítása a regionálisan meghatározott hiányszakmákban. A munkaerő-piaci prognózisok alapján a konzorcium közreműködik a régióspecifikus tananyagok és a képzések kifejlesztésében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével. A ROP 3.4.2. programban a képző intézmények OKJ-s szakképzési, illetve akkreditált szakmai képzési programjaikból választhatnak a képzések iránt érdeklődők. A régiós képzési lista tartalmazza az igényekhez igazodó oktató cégek szakképzési, továbbképzési programjait, amelyet a Konzorcium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve frissít félévente. A program lebonyolítását a VÁTI Kht. végzi. A programban egy-egy vállalkozás 250 ezer forint értékben vehet igénybe átképző, továbbképző kurzusokat. A támogatási összeg – egyéni vállalkozóknál, illetve alkalmazottaknál – a képzési költség 80 százalékát teheti ki. Vállalkozások esetében 60 százalék és a kieső munkaidőre eső bérköltség lehet a támogatás maximuma, a 250 ezres kereten belül. A támogatást a VÁTI Kht, a képzés befejezését követően, közvetlenül a vállalkozásnak téríti meg. A jelentkezők az összeállított listán szereplő képzésekből választhatják ki a számukra leginkább megfelelőt. A vállalkozásokon belül a mikrocégek és a kkv-k alkalmazottait, az önfoglalkoztatókat, valamint az alkalmazottak képzését támogatja a program. A közzétett képzésekre a múlt év november 29-től lehet folyamatosan jelentkezni, a pályázatokat személyesen vagy postai úton a VÁTI Kht. regionális képviseleteire nyújthatják be az érdeklődők. A beérkezett jelentkezési lapokat – meghatározott feltételek szerint – a VÁTI Kht. bírálja el, a beérkezéstől számítva legkésőbb hét nap múlva (a döntésről értesítik a jelentkezőt). A budapesti és megyei kereskedelmi és iparkamarák a képzésekre benyújtható pályázatokkal kapcsolatban szakmai segítséget és kapcsolódó információkat adnak az érdeklődőknek. Részletes információk találhatók a www.vati.hu/rop34 vagy a www.bkik.hu honlapon. További információ kapható a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Igazgatóságán Takács Ildikó igazgatónál, tel.: 488-2170 vagy a
[email protected] e-mail címen.
KERTÜNK, UDVARUNK Májusi eső aranyat ér, tartja a régi mondás, ugyanakkor sok évben előfordul, hogy éppen ebben a hónapban kevés a csapadék. Ezért öntözni kell, és a talajmunkákat víztakarékos módon kell elvégezni. Ez azt jelenti, hogy sekélyen kapáljunk, irtsuk a gyomokat, mert azok jóval több vizet elvonnak a talajból, mint a kultúrnövények. Eső után pár nappal, amikor már nem ragad a föld, érdemes átkapálni a kertet, hogy ne cserepesedjen ki, mert akkor a talaj nedvessége hamar elpárolog. Sokan mulcsréteggel vonják be a talajt, tehát a lekaszált füvet, a kivágott, magszárat még nem hozott gyomot és a falevelet kiszórják a zöldségfélék sorai közé. Ezzel is nedvesen tartják a talajt, és a gyomok is nehezebben törnek utat maguknak. Még egy jó tanács: aki csak tudja, gyűjtse össze az esővizet, és azzal öntözzön. Ez egyrészt ingyen van, másrészt a növényeknek ez
a legideálisabb öntözővíz. Ebben a hónapban van dolgunk bőven, de az egyik legfontosabb feladatunk növényeink egészségének védelme. Permetezni kell a krumplit, hiszen ahogy kikel, megjelenik rajta a burgonyabogár. A burgonyavész pedig ugyanúgy megelőzhető, mint például a szőlőn a peronoszpóra, és tulajdonképpen ugyanazok a vegyszerek hatásosak is ellene. Van még egy feltétele a megelőzésnek: csakis egészséges vetőgumót szabad elvetni, az étkezésre szánt burgonya általában nem hoz jó termést. Napjainkban egyre nehezebb egészséges hagymát is termelni. A hagymaperonoszpóra főleg csapadékos, meleg nyarakon okoz gondot, járványokat. A permetezéseket már májusban meg kell kezdeni, hét-tíz naponként ismételni, mindaddig, amíg meg nem jön a száraz meleg. Április végén, május elején rajzik a vöröshagy-
Újpalotai Közösségi Ház 1158 Zsókavár utca 15. Tel: 410-0836 www.ujpalotainfo.hu Zsókavár Galéria Május 26-ig: Danka Attila grafikusművész „Pogány álmok” c. kiállítása A kiállítás megtekinthető kedden 10-20, szerdán-pénteken 10-15, csütörtökön 1116 óráig. Egyéb időpontban a ház programjaihoz igazodva. Kávéházi esték Május 16-án 17.30-kor: Milyen lesz a Zsókavár utcai könyvtár? címmel beszélgetés Dr. Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával. Házigazda: Nyírpalota Társaság Május 23-án 18 órakor: GÉPFOLKLÓR A Republic zenekarból ismert Szabó András vezette folk-rock formáció koncertje. Belépő: 400 Ft Évadzáró Club Latino Május 20-án 19 órakor: táncoktatással egybekötött kötetlen latin táncház és disco. Közreműködik: Matilde de Jesús Pitty Hernández (Panama). Belépő: 500 Ft Gyermeknapi hajókirándulás Június 3. (szombat) Úti cél: Esztergom. Indulás reggel 8 órakor Újpest-Megyer hajóállomásról (kompkikötő). Érkezés ugyanide 20.30 körül. Jegyváltás a Közösségi Házban április 18-tól hétköznapokon 9-től 20 óráig. Gyerekeknek, nyugdíjasoknak: 1.500 Ft, felnőtteknek: 1.900 Ft Kozák téri Közösségi Ház 1154 Gábor Áron utca 58/c Tel: 410-5536 Kozák téri Nap május 20-án 10.00-22.00 között Második alkalommal rendezünk az egész családnak szóló, szórakoztató, szabadtéri rendezvényt a Kozák téren. Színpadi produkciók: Magyar népzene és táncház a Mező együttessel, Thai boksz bemutató, Cassandra táncbemutató, Aranyszamár Színház: Pom-pom meséi, Nosztalgiakabaré, Operett slágerek és este utcabál a Menthol együttes közreműködésével. Szabadtéri programok: kutya agility show, kézműves játszóház, vetélkedők, vásárosok, vidámpark, büfé. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ma egyik legveszélyesebb kártevője, a hagymalégy. Különösen csapadékos időben okozhat jelentős tőpusztulást. A nőstény legyek tojásaikat a levelek közé, a tövi részre rakják. A kikelő lárvák befurakodnak a levelekbe, onnan a hagymafejbe, melyet össze-vissza furkálnak. A levelek lankadnak, sárgulnak, elpusztulnak, a hagyma elrothad. A lárvák ellen talajfertőtlenítéssel, a legyek ellen pedig a rajzás idején két-háromszori permetezéssel védekezhetünk. A szőlőben májusban a hajtásválogatás a legfontosabb tennivaló, hogy minél kevesebb tápanyag menjen veszendőbe, és ezzel kisebb kockázata lesz a fertőzéseknek. A termő szőlő hajtásválogatását a legcélszerűbb a virágzás előtt elvégezni. Szakemberek szerint az egy négyzetméterre jutó hajtások száma akkor optimális, ha 6-15. Május első felében nem szabad megfeledkezni a lisztharmat, a szőlőlevélatka és az orbánc elleni védekezésről sem. A hónap végén sor kerülhet a szőlőmolyok elleni permetezésre, amit már összeköthetünk az első peronoszpóra elleni védekezéssel. Ha valaki a leveleken észleli a magnézium hiány tüneteit, akkor keserűsóval, azaz magnéziumszulfáttal permetezzen. Ez a készítmény a legtöbb növényvédő szerrel keverhető. A vashiány és a bórhiány szintén lombtrágyázással mérsékelhető vagy szüntethető meg. Természetesen a gyümölcsfákat is meg kell permetezni, lisztharmat, varasodás, tűzelhalás ellen, és megelőzendő a levéltetvek károsítása is. Május elején szokták elvetni a melegigényes zöldségféléket, például a zöldbabot, az uborkát, a tököt, a cukkinit, a patisszont, hogy a fagyosszentek ne tegyenek bennük kárt. Óvatosságból sokan csak május közepe után ültetik ki a paradicsom- és a paprikapalántákat, hiszen ezek a növények is érzékenyek a hidegre. A virágoskertet újabb palántákkal díszíthetjük, a vetéseket pedig meg kell ritkítani. Most célszerű átültetni a cserepes szobanövényeket, és ha valaki még nem ültette be balkonládáit muskátlival, petúniával, még nem késett le semmiről.
Városházi Napló
6
2006. május 10.
%,=7216É*,$-7Ð.PťDQ\DJ1<Ì/É6=É5Ð. 1<Ì/É6=É5Ð. %,=7216É*,$-7Ð.
OHJHJ\V]HUťEEHQOHJROFVyEEDQ5e6=/(75(LV ÉUDLQNDNLpVEHV]HUHOpVWDSiUNiQ\RNDWNV]|E|NHWpVDUpJLQ\tOiV]iUyNHOV]iOOtWiViWWDUWDOPD]]iN .EKHWHVJ\iUWiVLLGŋ/DNyWHOHSLV]DEYiQ\PpUHWHNUDNWiUUyO*\RUVEHpStWpV
[EL]WRQViJLDMWyN 0ťDQ\DJQ\tOiV]iUyND]gQLJpQ\HLV]HULQW .pV]SpQ]HViU)W [Q\tOiVPpUHWEH[%1\[%1\DEODNRN .pV]SpQ]HViU)W
KDYLUpV]OHW [)W KDYLUpV]OHW [)W
KDYLUpV]OHW [)W KDYLUpV]OHW [)W
5('Ŋ1
[%1\DEODNRNNpV]SpQ]UH)W[%1\DEODNRNNpV]SpQ]UH)W
7RYiEELWHUPpNHLQNUŋOPťV]DNLpVSpQ]J\LLQIRUPiFLyLQNUyOpUGHNOŋGM|QLURGiQNEDQ
9É/$66=$$=g11(./(*0(*)(/(/Ŋ%%0Ť6=$.,e63e1=h*<,0(*2/'É67+Ì9-210,1.(7%,=$/200$/
7É56$6+É=$.1$./$.Ð.g=g66e*(.1(.0e*.('9(=Ŋ%%)(/7e7(/(.
'2086%/2&.6<67(0.)7 %XGDSHVW1\tUSDORWD~W 7HO1\LWYD+&63
Teljeskörű fogászati szakellátás. 1155 Bp., Martinovics u. 7. Bejelentkezés: H–P du. 14–19 ó Tel.: 307-0074
Hagyományos kínai orvoslás Orvosi akupunktúra CSANI SPORTSZALON Rendelő: Csani Sportszalon Bp.: XIII. Csanády u. 11. Tel.: 320-0274, 350-3224 Fax: 271-0015
FÓTON OLCSÓBB A BUDALUX® ajtó, ablak! NE PESTEN VEGYEN! DECEUNINCK ötkamrás belga profilból, SIEGENIA német biztonsági vasalattal. Télen-nyáron kiváló hővisszaverő üvegezéssel! Panelba bontástiszta csere. Waldeck Bt., Fót, Deák F. u. 45. (06-27) 358-514, (06-70) 336-3574 RENDELJEN MÉG TAVALYI ÁRON!
TÁRSKERESŐ IRODA REFERENCIÁM A TÖBB SZÁZ BOLDOG PÁR
Szeretettel várom Önt is: Szabóné Marika
T.: 405-7256 Bélyeggyűjteményeket, 1950 előtti képeslapokat, cserkész emléktárgyakat, levélborítékokat vásárolunk. Budapest, VIII. Szentkirályi u. 6. (Rákóczi útnál) Telefon: 485-5060
WWW.KIWADENTAL.HU
SHEN DENT Egészségügyi Bt.
Számítástechnikai és Informatikai Kft.
Szolgáltatás és Szervíz Tel.: 271-1180 www.evernet.hu
REDÕNY készítés és javítás Szántai Sárközi Ambrus 1152 Arany János u. 44.
306-01-09
Fogorvosi rendelõ és fogtechnikai laboratórium 8-20-ig Fogpótlások 48 óra alatt is! Cím: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 97/B-C Tel.: 252-1421 AUTÓJAVÍTÁS JÓTÁLLÁSSAL XV. Neptun u. 40. sz.
A nálunk vásárolt motorolajat ingyen kicseréljük. FÉKJAVÍTÁS, SZÁMÍTÓGÉPES FÉKHATÁSMÉRÉS. Klímarendszer tisztítás, fertőtlenítés. Futómű holtjáték ellenőrzés. VIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉS 24 ÓRÁN BELÜL VIZSGÁZTATÁS
Tel.: 416-3163 és 06-20-946-9467
Virágh László
IMMO-NORD KFT. Újpesti Ingatlairoda 1042 Budapest, Árpád út 16. Telefon/fax: 369-5214, 380-4920 www.ingatlankulcs.hu e-mail:
[email protected] h–cs.: 9–18 óráig; p.: 9–14 óráig Eladna, vásárolna, bérelne? Forduljon hozzánk bizalommal! Ajánlataink: Eladó, bérbeadó lakások, családi házak, irodák, üzlethelyiségek, telephelyek.
Rheuma, izületi, mozgásszervi panasz, szénanátha, allergia, fájdalom, gyulladás, emésztési zavar, bőrbetegség, migrén és sok más panasz gyógyszer nélküli, fájdalommentes kezelése orvosaink által, a XXI. század biofizikai eljárásával. IBR-System sejt önregenerációs, öngyógyító hatása nagy arányban tartós javulást ért el a korábban elégtelenül gyógykezelteknél is. Természetgyógyász rendelőbe bejelentkezés: 06-30/3834-599 Budapest, XV. ker. Nádastó u. 25.
Televízió - gyorsszervíz javít helyszínen garanciával. E hirdetés felmutatója 10% kedvezményt kap a munkadíjból A HÉTVÉGÉN IS DOLGOZOM! Tel.: 221-2567, mobil: 06-20-956-7567
KERÜLETI GYORSSZERVIZ! Teljeskörű gázkészülékjavítás, fűtésszerelés, villany-, vízszerelés, duguláselhárítás.
24 órás ügyelet, hétvégén is!
Tel.: 321-8082, 06-20-334-3437
2006. május 10.
Városházi Napló
7
Városházi Napló
8
2006. május 10.
LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS A kerületi lakosok számára — szolgáltatások kivételével — legfeljebb 20 szóig ingyenes megjelenést biztosítunk. A hirdetéseket az adott terjedelmi lehetőségek figyelembevételével, a beérkezés sorrendjében közöljük. A feladó nevével, címével és telefonszámával ellátott hirdetéseket írásban várjuk a szerkesztőség címére.
HÚSVÉTI GÓLOK ÉS TOJÁSOK Ha húsvét, akkor labdarúgás. Legalábbis a XV. kerületben, ahol ezt a szép egyházi ünnepet nemcsak körmenettel és locsolkodással, hanem gólokkal is meg szokták megünnepelni. A Húsvéti labdarúgó torna hagyományai 2000-ig nyúlnak vissza: a kerületi Sportiskola SE ugyanis az önkormányzat támogatásával akkor szervezte az első tornát. A sportesemény azóta szerves részét képezi a kerület sportéletének. A színvonal a hét évben változatlan maradt, mindössze az azóta megépült műfűre költözött át a torna, és az elmúlt években már elsősorban utánpótlás- és felnőtt férficsapatok mérkőztek a díszes serlegekért. Korábban gyakorlat volt, hogy az egyik napon a női csapatok is pályára léptek. A torna hagyományainak megfelelően április 14-én a Budai II László stadion melletti műfüves pályán 4 felnőtt csapat mérkőzött meg egymással. Ezúttal a rendező Sportiskola SE edzői alkotta csapat mellett az önkormányzat, a rendőrség és vendégként Hajdu László polgármester szülőfaluja, Okány játszott egymással körmérkőzést. A résztvevők jól ismerték egymást, szinte valamennyi mérkőzés presztízsértékkel bírt. A torna különlegességei közé tartozott, hogy az önkormányzat
csapatát dr. Nagy Antal jegyző, a rendőrségét pedig Horváth Ferenc korábbi és Galambos Ferenc jelenlegi kapitány is erősítette. Az okányi csapat hálóját pedig az ottani polgármester, Fekete Zoltán védte. A körmérkőzést végül az edzőkből álló SISE csapat nyerte, megelőzve a rendőrséget, Okányt és az önkormányzatot. Szombaton az U12-es korosztályú csapatok küzdelmével folytatódott a Húsvéti torna. A korábbi évekhez hasonlóan elfogadta a rendezők meghívását a kerület testvérvárosának számító Bécs XXIII. kerületi korosztályos labdarúgó-csapata. A tornát a SISE első csapata nyerte, megelőzve az okányi és a bécsi fiatalokat, illetve a sportiskola második csapatát. Utolsó napon az U14-es csapatok mérkőztek meg egymással. Ezen a napon is a SISE bizonyult a legjobbnak, a második a bécsi csapat lett, harmadik helyen a Vasas U14 végzett, míg a negyedik a Detk lett. Ezen a napon a tornák közti szünetben a Budai II László stadion gyepén a kerületi óvodások számára játékos húsvéti sorversenyeket rendeztek a szervezők. A résztvevőknek a díjakat és ajándékokat Kiss Péter és Hajdu László országgyűlési képviselők adták át.
Kardot, bayonettet, kitüntetést, rohamsisakot, katonai egyenruhát és felszerelést, valamint régi pénzt vásárolnék. 06-20-459-9132. Dunakeszi Tóvárosban három lakásos társasházban 110 nm-es, három szobás, nappalis, két fürdőszobás tetőteres ház eladó 332 nm-es telken. 06-27-630-166, 06-30-591-9753, 06-30-401-7199. Nagyon megkímélt, garanciális Hajdu automata mosógép 20 eFt-ért eladó. 06-20-394-0095. Veresegyházon eladó négylakásos társasház földszinti lakása nagy kerttel. 06-20-8043-243. Öreg, de működőképes, 200 literes Lehel hűtőszekrény 4 eFt-ért eladó. 410-1482. Eladó üzemképes állapotban 1 db háromlapos villanytűzhely, 1 db kétlapos villany rezsó, 1 db elektromos grillsütő. Ár megegyezés szerint. 307-7503. Használt vagy új laptopot veszek. 06-203-940-095. Elbontott terasz és veranda fémvázas, üvegezett elemei ingyen elvihetők. 306-5299. Eladó Rákospalotán, kertvárosban, 230 nm-es családi ház 150 n-öles telekkel, dupla garázzsal, valamint egy 100 nm-es
családi ház garázzsal, 148 nöles telken. 06-30-931-6325, 06-30-278-9000. Eladó Újpalotán 53 nm-es földszinti ingatlan. 06-30-395-6519. Eladó Zuglóban, Mogyoródi u.-ban, négyemeletes házban, 68 nm-es, háromszobás, hallos, egyedi fűtésű öröklakás pincével 14,9 MFt-ért. 06-70-3156-180. Balatonalmádiban 50 nm-es, teljesen felszerelt nyaraló két felnőtt és két gyermek részére kiadó, 6000 Ft/nap. Parkolás az udvarban. 06-20-394-0095. Eladó 40 nm-es kertes házrész csendes palotai mellékutcában, beépíthető tetőtérrel. Hitelfelvételt megvárom. 06-20-235-6536, 06-20-578-1517. Eladó 2 db forgó ablak melletti kis ablakra szerelhető rács. 419-0096 Erdőkertesen eladó 733 nm telek szőlővel telepítve, rajta 32 nm betonszuterénon faház és félig felépített 96 nm-es lakóház. 416-0685. Csillaghegyen 200 nm-es családi ház 160 nöl ősfenyőfás kerttel reális áron eladó. Ház alapja terméskő, nyílászárókon biztonsági rács. 410-5952. Páskomliget u.-ban I. emeleti, 55 nmes, egy + két félszobás lakás eladó. Irányár: 9,8 MFt. 06-309-7676-80. Eladó: favázas nyugágy lábtartóval,
OSB-lap, ZSINDELY
BETONYP BÚTORLAP, LAMBÉRIA, FAROST, GIPSZKARTON és tartozékai, faforgácslap, Onduline tetőfedő lemez, THERWOOLIN.
XV. Kinizsi u. 138. Tel.: 306-0616 KONYHABÚTOR, ELŐSZOBABÚTOR, GARDRÓB készítés, felújítás, szállítás, szerelés, ingyenes felmérés és árajánlat
UNIVER SZERVIZ KFT. 1157 Budapest, Zsókavár u. 47. Tel.: (06-1) 410-9798, (06-30) 343-3512
színes vászonnal kombinálva, 60 cm magas gránit padlóváza, és 2 db szék. 419-3252 du. 14 órától. Eladó háromkerekű akkumulátoros L-G0 moped töltővel. 306-7220. Eladó: két éves gázkonvektor, valamint barna alsó-felső konyhaszekrény mosogatóval. 06-20-934-0509. Megkímélt állapotú autós gyermekülést vennék. 06-30-475-8075. XV. kerületi, 300 nm-es, háromlakásos családi ház eladó. Irányár: 65 MFt. 306-0895, 06-30-591-3870. Eladó Erdőkertesen 888 nm-es telek, 30 nm-es faházzal, vízzel, villannyal. Fedett terasz, szerszámos kamra, emésztő van. 417-5166. Budapesti nyugdíjas házaspár otthonába fogadna magyar nyelvterületről származó, középkorú egyedülálló nőt, kölcsönös segítés céljából. 306-9286. Jó állapotú, felszerelt, 28 collos „Csepel” férfi kerékpár 11 eFt-ért eladó. 306-9286. Kiadó a Kossuth utcában három szobás, nagy nappalis, 68 nm-es lakás bútorozatlanul, 70 eFt/hó, két hónap kaució. 06-30-531-6219.
GYORS HITEL JELZÁLOGHITEL Szabad felhasználásra, ingatlan vételre. Bank- és magánhitel kiváltására is. Forint-, euro- vagy CHF alapú hitelek az ingatlan értékének akár 60%-ig is 1-100 M Ft-ig,
Kezes és jövedelemigazolás nélkül! Végrehajtással érintett ingatlanra és BAR listásoknak is! SZEMÉLYI HITEL Fedezet nélkül, akár 5 M Ft-ig is
306-1014, 306-1017 (06-30) 934-6308, (06-20) 433-2013, (06-20) 969-2341
FOGÁSZATI kis és panoráma
R Ö N T GE N 1152 Bp. Szilaspark 5. sz. fsz. (Pólus mellett) BEUTALÓ NÉLKÜL IS! Rendelési idõ: H-P: 8-20 h Tel.: 414-0146 és 306-5571
PESTÚJHELYI KERÉKPÁRSIKER A kerület egyik legfiatalabb sportegyesülete, a pestújhelyi Biondo Bike Club rövid mûködése alatt városrészünk egyik legeredményesebb klubjává vált. A Seregély Márta egykori magyar kerékpárklasszis, valamint Gabriele Biondo olasz kerékpáros által létrehozott amatõr sportegyesület az elmúlt években sikert sikerre halmozott. 2002-ben az egyesület egyik versenyzõje, Gosztonyi Bálint idõfutamvilágbajnokságot nyert Udinében. Ezen a versenyen a szintén BBC-s Bacsek Zoltán a dobogó 3. fokára állhatott fel. Ez utóbbi versenyzõ idén június 25-én az olaszországi Luragoban megrendezett Amatõr Kerékpáros Világbajnokságon az országúti mezõnyversenyben korosztályában a rendkívül értékes 5. helyet szerezte meg. - Ez most a negyedik szezonom a Biondo Bike Clubnál – mondta néhány nappal a vb-sikert követõen a 26 esztendõs sportoló -, elõtte ugyanis csak amatõr szinten kerékpározgattam. Aztán egy hirtelen elhatározással vettem egy komolyabb versenybicajt, és megpróbáltam csapatot találni magamnak. - Zolit egy versenyen ismertük meg – mondta Seregély Márta, a pestújhelyi klub vezetõje -, és miután sikerült az egyesületünkhöz csábítani, rögtön az elsõ versenyen igazolta tehetségét: Gosztonyi Bálinntal azonnal megnyerték a páros idõfutamot. Bacsek Zoltán az elmúlt három esztendõben elsõsorban a hazai amatõrversenyekre koncentrált, melyek közül 2003-ban az Amatõr-kupa sorozatban végzett az elsõ helyen, tavaly pedig megnyerte az Amatõr Országúti bajnokságot. Emellett természetesen nemzetközi versenyeken is elindult: többek között az említett idõfutam világbajnokságokon, ahol az évek során egy 8. és egy 3. helyezést szerzett. Fejlõdését egy 2003-ban elszenvedett baleset sem törte meg, és idén megnyerte a Giro Pordenone – olasz megyei körversenyt is. - Idén már nem indulok hazai versenyeken, inkább a nemzetközi viadalokra koncentrálok – mondta a civilben építõmérnöki diplomával rendelkezõ versenyzõ.
MOSÓGÉP Villanytűzhely, mikrosütő javítása garanciával. Tel.. 453-0567 06-30/931-9955, 453-0568 Budapesti, kereskedelmi tevékenységet folytató cég
V&V
IV., XIII., és XV. kerületi telephelyeire, teljes munkaidőre
pénzügyi-számviteli munkatársat
FOGTECHNIKAI LABOR Precíziós kivehető, rögzített fogpótlások készítése - mérsékelt árakon. Nyugdíjasoknak kedvezmény! Bp. XV. Madách u. 35. Tel.: 417-1276
keres.
VAGYONVÉDELMI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 1154. Budapest, Tompa Mihály u. 45. tel./fax: 305-0156, 305-0160, 306-0170 e-mail:
[email protected] www.palsec.hu Elektronikus riasztórendszerek telepítése, eseti- és átalánydíjas karbantartása
GÁZKÉSZÜLÉK és ALKATRÉSZ ÜZLET - SZERVÍZ
ZÖLDKÁRTYA
Készülék csere!
Autójavítás, vizsgáztatás.
Üzlet: 1046 Bp., Nádor u. 73. 369-0422, 06-30/960-1138
Olajcsere megvárható. (Valvoline) Szombat, vasárnap is!
Szervíz: 230-7669 06-30/221-5214
Cím: XV., Obsitos u. 30. Telefon: 306-9596
diesel és benzines autóra
LAKATOS
VÉDŐRÁCS BEJÁRATI AJTÓRA, ABLAKRA KAPUK, KORLÁTOK, KERÍTÉSEK KÉSZÍTÉSE. Tel.: 259-0511, (06-20) 568-4373
FOGÁSZAT FOGTECHNIKA RÖNTGEN EGY HELYEN! 1155 Mozdonyvezető u. 3. Rövid határidő, 1 év garancia. Reális ár! Bejelentkezés: 306-6980, (06-20) 9194-497, (06-20) 9284-493
KÁRPITOSMESTER Antik - Modern - Styl
felújítása, javítása GARANCIÁVAL ingyenes felmérés, szövetkollekcióval, szállítással
Tel.: 410-0539, 06-30-240-5601 1157 Bp, Nyírpalota u. 17.
24 órás diszpécserszolgálattal, Észak-Pesten járőrszolgálattal. Zártláncú videórendszerek, beléptetőrendszerek telepítése, üzemeltetése. Rendészeti, portaszolgálati feladatok ellátása. Telephely, ingatlanőrzés. Pénz-, értékszállítás, értékkísérés. Hagyományos vagyonvédelmi tevékenységek.
„TESTRE SZABOTT BIZTONSÁG”
ELKÖLTÖZTÜNK! A volt Zsókavár u-i GELKA Szervíz új címe:
1152 11 52 Rákos u. 76-78. Tel.: 418-2676, 417-7468
Feladatok: • banki átutalások, pénzügyi nyilvántartások vezetése; • számlázás, könyvelés előkészítés, könyvelés; • egyéb analitikák vezetése, riportok készítése; • pénztárosi helyettesítési feladatok; • kintlévőségek figyelése; • általános adminisztratív feladatok. Elvárások: • min. 3 éves pénzügyi-számviteli tapasztalat, ebből min. 1 év könyvelési gyakorlat; • mérlegképes könyvelői vagy pénzügyi ügyintéző végzettség; • erős számítástechnikai ismeret (Word, Excel); • önálló, precíz, pontos munkavégzés. Előnyt jelent: • Pénzügyi és Számviteli Főiskolai végzettség; • angol nyelv ismerete; • „B” kategóriás jogosítvány. Kezdés várható időpontja: 2006. 06.01. A fényképes önéletrajzokat a
[email protected] e-mail címre várjuk