Megasztárból rockzenész
Akusztikusok Budafokon
Akikre büszkék vagyunk
Sprintersiker
Megasztárból rockzenésszé vált Puskás Peti. A The Biebers énekese budafoki fellépéséről beszélt lapunknak. (5. oldal)
A fővárosi Muriel 2013 óta ismert zenekar. A budafoki fellépése előtt játszhatott a Carbonfools, a 30y és a Kiscsillag előtt is. (5. oldal)
Mihalik Sándor-díjjal tüntették ki Nyitrai Tamásnét, a Budai Nagy Antal Gimnázium tanárát és Höltzl Antalnét, a Szivárvány Tagóvoda vezetőjét. (10. oldal)
A Nádasdy iskola diákja, a tízéves Veres Gréta a legjobbak között jutott ki a varsói nemzetközi gyermek-atlétikaversenyre. (12. oldal)
Városházi Híradó budafok-tétény
Janicsák Veca babát vár Az énekesnő egyik utolsó koncertjét adta Budafokon, mielőtt a gyermeke megszületik (5. oldal)
XXIII. évf. 16. szám 2015. szeptember 9.
A kultúra és a bor ünnepe Budafok szívében Húsznál több helyszín, három színpad és félszáz program közül választhatott idén az, aki részt vett a 26. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon borongós idő ellenére sokan összegyűl-
egy-egy tárlat, este pedig a Dohnányi Szimfonikus Zenekar adott nagy sikerű koncertet a Klauzál Házban. Szombaton azután egész napos gyermekprogramok várták a legkisebbeket, délutántól éjszakáig a Borudvaron fesztiválzenekarok, a Pezsgő téren a pop- és tánczene képviselői, a Fröccs teraszon pedig dzsessz- és blueselőadók léptek fel. Eközben majd’ egy tucat pincében szerveztek pincesétákat, zenés programokat és vendéglátást, a Kossuth Lajos utcán kézművesek árulták portékáikat, a borászok boraikat és pezsgőiket, mások lángost, kürtős kalácsot vagy koktélokat kínáltak a fesztivál vendégeinek. A civil szigeten a környezetvédelmet szem előtt tartó látogatók a kreatív újrahasznosítás lehetőségeiről, a felelős étkezés és a környezettudatos éttermek ismérveiről kaptak felvilágosítást. Új színfoltként jelent meg a fesztiválon a Művész utca, ahol az érdeklődők térinstallációkon keresztül ismerkedhettek meg Budafok-Tétény művészeivel és alkotásaival. A fesztivál egyik különlegessége volt, hogy a Chevaliers Törley Pezsgőrend újdonsült tagja, Borsos Gergely szablyával nyitott ki fél perc alatt 23 pezsgőt. (Továb-
Atek a Savoyai Jenő téren, hogy részt ve-
gyenek a 26. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóünnepségén szombaton. A hivatalos megnyitót követően azonban nemcsak az időjárás fordult kedvezőbbre, de huszonhat év egyik leglátványosabb felvonulása is elkezdődött. A sort a már megszokott szőlőkoszorús lovas kocsi vezette, mögötte a Szupernovák Mazsorett csoportja és a Budafoki Fúvósegylet menetelt. A színpompás ruhákba öltözött, több mint harminc bor- és pezsgő lovagrend, valamint a testvérvárosi delegációk után a szlovén fúvószenekar vonult muzsikálva, őket a Nádasdy iskola néptánccsoportja és a Reneszánsz Hölgyek követték. A sort közel száz táncossal és zenésszel a Bonn testvérváros díszegyenruhába öltözött városkatonai alakulata zárta. A fesztiválozók egészen a Záborszky pincéig követhették a felvonulókat, ahol a Nádasdy néptánccsoport bemutatója előtt Karsay Ferenc polgármester koccintásra invitálta a résztvevőket. A kultúra és bor ünnepe egyébként már pénteken elkezdődött, hiszen a Lics pincei kiállítás megnyitója után félóránként nyílt
Ünnepélyes felvonulás a Kossuth Lajos utcában
Elkezdődött a tanév Az önkormányzat által finanszírozott nyári iskolafelújítások során a Kempelen Farkas Gimnázium új melegítőkonyhát, étkezőt, csoportszobát és szertárat kapott, az Árpád iskola teteje teljesen megújult, korszerű sport- és futópályát alakítottak ki a Budai Nagy Antal Gimnázium udvarán és felújították a Kossuth iskola tornatermét és a régi épület udvari homlokzatát. Az általános iskolákban a tanévnyitókon az elsősök tanszerekkel teli iskolakezdő csomagokat is kaptak ajándékba az önkormányzattól. (Továbbiak a 10. oldalon)
Fotó: Hirschberg Judit
biak a 2., 5., 6., 7. és 12. oldalon)
Teológus, kántor, zenész és bábszínész Szabó Balázs Bandája fergeteges koncertet adott az Oroszlános udvarban Öt év, több száz koncert, három album, fellépés az Eurosonic Noorderslag fesztiválon és az Élet elvitelre című lemezért kapott Fonogram-díj – összegezhetnénk a teljesség igénye nélkül a Szabó Balázs Bandája formáció eddig megtett útját. zabó Balázs énekel, gitározik, he-
Sgedül, játszik kavalon, néha zon-
gorázik és még megannyi hangszeren kipróbálta már magát. Eredetileg teológiát tanult, de a bábszínészet, majd a zene elcsábította a kántori hivatástól. – Tetétlenből indultam útnak, ahol már az is hatalmas dolognak számított, hogy felvettek a Debreceni Református Gimnáziumba. Fiatalkorom tele volt bátor váltásokkal, sorsfordító vállalásokkal. Mindig az álmaim és az ábrándjaim győztek a dön-
Szabó Balázs Bandája a színpadon
tések meghozatalánál, arra indultam, amerre láttam vagy látni akartam magamat. A sok-sok utazás és színház mindegyike faragta, építette, átmosta a sorsomat – nyilat-
Fotó: Hirschberg Judit
kozta lapunknak beszélgetésünk kezdetén az együttes frontembere, akivel az Oroszlános udvarban találkoztunk a koncert napján. (Továbbiak az 5. oldalon)
2
Önkormányzati hírek
Városházi Híradó
Meseszerű kert Budafokon Idén is meghirdették a Tiszta, virágos kerületért díjat z előző évekhez hasonlóan Budaönkormányzata ismételten meghirdette a Tiszta, virágos kerületért elnevezésű díjat, amelynek fő célja a kerület tisztábbá, virágosabbá és egészségesebbé tétele. Augusztus elején a többtagú bírálóbizottság ellátogatott mind a 17 nevezőhöz, hogy megnézhesse, mit alkotott. A július 8-i hatalmas vihar és a hetek óta tartó hőség ellenére is nagyon szép kerteket, virágos területeket tekinthettek meg a zsűritagok. – Tudom, milyen sok munka van egy szép kert fenntartásában, rengeteg időt és anyagi ráfordítást igényel, de megéri – mondta Dankóné Hegedűs Jolán, az önkormányzat környezet- és közrendvédelmi bizottságának elnöke.
Afok-Tétény
Karsay Ferenc polgármester, Földesi Gyula, a borászati iskola igazgatója és Németh Zoltán alpolgármester a megnyitón
Hozzátette: voltak olyan kertek, ahonnan nem is akartak elmenni, annyira szépre és harmonikusra álmodták meg a tulajdonosok. Akadt olyan hatalmas családi házas kert, amelyben a haszonés a dísznövények is jól megfértek egymás mellett. A versenyre öt kategóriában lehetett nevezni: családi ház és környezete, utca, utcarész, lakótelepek, társasházak kisebb-nagyobb egysége, balkonok, erkélyek, intézmények, vállalatok, egyházak és önkormányzati fenntartású intézmények. A legjobb eredményeket elérő jelentkezők minden kategóriában pénzjutalomban és elismerő oklevélben részesülnek. Eredményhirdetés szeptember végén várható. n (Viszkocsil Dóra)
Fotó: Hirschberg Judit
Ünnep Savoyai Jenő birtokán A borfesztivál megnyitóján dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, a rendezvény fővédnöke és Karsay Ferenc polgármester mondott ünnepi beszédet tolsót kondult a Szent Lipót-tempharangja, mielőtt szombaton tíz órakor hivatalosan is megnyílt a 26. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál. Garbóci László, a Promontórium Borrend lovagja üdvözölte a fesztivál vendégeit és az esővel dacoló egybegyűlteket, majd átadta a szót Karsay Ferenc polgármesternek, aki ünnepi beszéde előtt köszöntötte többek között a rendezvény fővédnökét, dr. Trócsányi László igazságügyi minisztert, Szabolcs Attila országgyűlési képviselőt, testvérvárosaink, Bonn, Barót
Ulom
és Mezőkaszony elöljáróit, valamint a fesztiválra érkezett delegációkat. – Ritkán jut eszünkbe, hogy évezredek hagyománya sűrűsödik össze ebben a két napban. A Római Birodalom közeli Campona táborához már innen származtak az építőkövek, ahogy a középkorban Buda várát is a promontori kövekkel erősítették meg. A kőfejtés által keletkeztek tágas pincéink, és a XVIII. században Savoyai Jenő herceg birtokán német ajkú őseink megteremtették a helyi szőlőkultúrát – emlékeztette hallgatóságát a polgármester
Néptáncbemutató a Záborszky Pincében
Nyugodtan kínálhatjuk a magyar borokat – Mi a véleménye a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválról? – kérdeztük dr. Trócsányi László igazságügyi minisztert. – Látványos, lenyűgöző és parádés, ez egy ünnep, melynek óriási értéke van. Olyan borkultúra alakult ki Magyarországon, amely megállja a helyét Európában. Bármilyen diplomáciai eseményen nyugodtan kínáltam a magyar borokat, amikor Franciaországban konzul voltam. – Augusztus 25-én már a XXII. kerületben is megjelentek a migránsok. Mennyire vannak kitéve a peremkerületek a tömeges bevándorlók ostromának? – Miután Bécs felé erre is vezet útvonal a migránsok számára, így óhatatlan, hogy a menekültek megjelenjenek itt is. Szeretnénk elkerülni, hogy ez tömegjelenség legyen. Az Országgyűlés elfogadta a menekültügyi válsághelyzettel kapcsolatos csomagot, melynek keretében Magyarország megtalálja a megoldást, és előbb-utóbb túl leszünk ezen a problémán is. – Napról napra folyamatosan ezrével érkeznek a bevándorlók, mit kívánnak tenni? – Az operatív törzs folyamatosan ülésezik, az események függvényében tudunk dönteni. Magyarország be kívánja tartani a nemzetközi kötelezettségeit, a schengeni határövezeti kódexet és a dublini egyezményt, de az kell, hogy más országok is betartsák. Magyarországon jogcím nélkül nem lehet tömegeknek tartózkodni. Hazánkban a közrend és a közbiztonság olyan alkotmányos érték, aminek betartatására képesnek kell lennünk. Elvárja a magyar társadalom, hogy a jogszabályok be legyenek tartva. n
Fotó: Hirschberg Judit
Budafok-Tétény boros múltjára. Hangsúlyozta: olyan hagyományokra támaszkodhatunk, amelyeket kevés település mondhat magáénak. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter arról beszélt a megnyitón: ez a kétnapos fesztivál nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy megálljunk egy pillanatra, átgondoljuk, mit tettünk és mi vár ránk holnap, a barátaink között egy pohár bor vagy pezsgő mellett átbeszéljük dolgainkat. A köszöntő szavak után a történelmi egyházak helyi papjai megáldották a szőlőkoszorút és a szőlőtermést. Ezt követően Földesi Gyula, a Soós István Borászati Szakképző Iskola igazgatója ismertette a borverseny eredményét. A Budafok-Tétény Város Bora címet idén a fehérborok közül a Garamvári Szőlőbirtok Délidőlő 2013-as fajtabora nyerte el. A vörösbor kategóriában a díjat a Lics Pincészet 2013-as Bikavér fajtabora érdemelte ki. A pezsgők közül a Garamvári szőlőbirtok Vincent Optimum Brut 2011-es fajtapezsgője lett a győztes, a Fesztivál pezsgője címet pedig különdíjasként a legkedveltebb pezsgő, a Törley Pezsgőpincészet Törley Fortuna Doux pezsgője kapta meg. A megnyitón Paár Julianna énekelt. n (Tamás Angéla)
Gyönyörű kert Budafokon
Fotó: Hirschberg Judit
röviden
Emlékezés a kitelepített svábokra
A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Nagytétényi Polgári Kör ismét megemlékezést tartott a nemrégiben közadakozásból megépített Sváb Emlékhelynél. A sváb kitelepítés 68. évfordulóján Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester is részt vett. Az ünnepi beszédek után a megjelentek elhelyezték a koszorúkat és egy-egy szál rozmaringot az emlékműnél. A képviselő-testület megszavazta, hogy az idei költségvetésből megvalósulhat a Sváb Emlékhely díszkivilágítása.
Rendőrök és polgárőrök vigyázzák az iskolát A jogszabályoknak megfelelően a kerületi rendőrök és a polgárőrök a közbiztonság védelme és a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, illetve jelzőőri tevékenységet látnak el a bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák közvetlen közelében. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését.
Elégedettek a nagytétényiek a fejlesztésekkel Néhány héttel ezelőtt az önkormányzat felhívással fordult a nagytétényi lakosokhoz: arra kérte őket, hogy mondják el véleményüket a „Nagytétény komplex rehabilitációja” elnevezésű európai uniós projektben megvalósult fejlesztésekkel kapcsolatban. A válaszadók között öt önkormányzati ajándékcsomagot sorsoltak ki, amelyeket a szerencsés nyertesek Szepesfalvy Anna alpolgármestertől vehettek át. A válaszok alapján elmondható, hogy a nagytétényiek közel 82 százaléka elégedett a megvalósult fejlesztésekkel.
Városházi Híradó
Már költöznek az árusok az új piaci csarnokba
képviselet
3
Álláspont
Németh Zoltán alpolgármester
Feltöltődés a borfesztiválon yár végén országszerte egymást érik a különböző fesztiválok. Mint ahogy
Nmindenkinek a saját gyermeke a legszebb, természetesen nekünk is a Bu-
Befejezték az új budafoki piaci csarnok szerkezeti építését, hamarosan befejeződik a kereskedők átköltözése az új piac területére. Mint arról már beszámoltunk, a korábbi bódék, pavilonok helyett modern, egységes arculatú csarnok épült, valamint új parkoló is létesült Budafok belvárosában. Az erről szóló megállapodást a budafok-tétényi önkormányzat nevében Karsay Ferenc polgármester és a közbeszerzési pályázaton nyertes Laterex Építő Kft. ügyvezetője, Dömötör Csaba írta alá a Városházán. A fejlesztésre 364 494 000 forint támogatást ítélt meg a Fővárosi Közgyűlés. Az önkormányzat 2013. október 31-i ülésén emelte meg a projekt önrészét 225 550 280 forintra, majd megbízta a projekt lebonyolításával a Budafok-Tétényért Városfejlesztő Kft.-t. Az építési engedélyezési terveket az érintettekkel és a helyi civilekkel egyeztetve dolgozták ki. (VH)
Mi a véleményük? sebes gábor Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő
Az ország közvéleményét a migránsok – vagy más ízlés szerint menekültek ügye tartja izgalomban. Amikor egy kamion a 6-os úton defektet kapott, vagy 50 migráns rajzott ki belőle, amit rendőrautók szirénázása követett. Elterjedt a rémhír, hogy vendégeink megkéseltek két rendőrt. Ez szerencsére kacsának bizonyult. Két dolog azonban biztos: már kerületünkben is megjelentek a migránsok, és nagyon foglalkoztatja a kerületieket is a jelenség. A kerületi közéleti és lokálpatrióta Facebook-oldalakon kicsiben lejátszódik
Dr. Staudt Máté jobbikos önkormányzati képviselő
Idén szeptemberben is megrendezésre került az immár hagyományossá váló Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál. Budafok egyedülálló borászati múltjára való tekintettel jelen volt szervezetünk is a különbö-
Dankóné Hegedűs Jolán MSZP-s önkormányzati képviselő
ugyanaz a vita, ami az országos sajtóban és a parlamentben: humanitárius katasztrófáról van-e szó, ami minden együtt érző ember szolidaritását igényli, vagy újkori népvándorlásról, ami veszélyezteti Európa ma ismert arculatát, egész jövőjét? Meggyőződésünk, hogy mindkettő egyszerre van jelen. Aki szükséget szenved, akinek veszélyben az élete, aki fedél nélkül maradt, azon segíteni kell. Ez az emberiesség parancsa. Az azonban nem várható el, hogy önként és készséggel asszisztáljunk Európa és benne országunk etnikai arányainak és kultúrájának elözönlés általi megváltozásához. E kettős probléma megoldására Európa vezetői teljes mértékben képtelennek mutatkoznak, a tehetetlenségen és a naponta egymásnak ellentmondó nyilatkozatokon kívül mást nem csillantottak fel.
Abban látszik egyetértés, hogy bármit tesz Magyarország, az rossz, helytelen és nem szolidáris. Ha kerítést épít, ha nem, ha továbbengedi a menekülteket, ha nem, ha regisztrálja őket, ha nem. Nekünk, kisembereknek ebben a játszmában nem osztottak lapot. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy hallgatunk lelkiismeretünk szavára, segítünk, akinek kell, és támogatjuk a helyzet rendezésére vonatkozó életképes és megvalósítható javaslatokat. Itt, Budafok-Tétényben az is fontos, hogy ne ugorjunk egymásnak, ne hagyjuk, hogy az egymással szembeni ellenségeskedés eméssze fel időnket és jobbra méltó energiáinkat. Azzal ugyanis senkinek nem használunk. Nálunk sokkal hatalmasabb erők fognak dönteni, az egymásnak okozott sebek viszont velünk maradnak. n
ző programokon. Nagyon fontosnak tartjuk kerületünk helyi sajátosságainak, úgymint a borospincéknek, kerületi borkultúrának a fellendítését. Kerületünk, valamint hazánk is egyedülálló adottságokkal rendelkezik a borturizmus feltételei tekintetében, melyet sajnos nem használunk ki kellőképpen. A borturizmus fejlesztése, megismertetése páratlan lehetőségeket hordoz magában. Ezen a gondolatmeneten végighaladva a pinceadók csökkentésére, borospincék ki-
alakítására, kiépítésére, valamint a vállalkozók támogatására lenne feltétlenül szükség a jelenlegi állapotokhoz képest. Hiszünk abban, hogy hazánkat a környezeti adottságaink kihasználásával Európa turisztikai élvonalába emelhetnénk, és ugyanez igaz kerületünkre is. Ehhez azonban feltétlenül szükség lenne a hazai minőségi borok megismertetésére, hiszen Magyarország számára a magas minőségű, prémium bortermelés jelentheti a kitörési pontot! n
Tisztelt kerületi polgárok! Az mszp xxii. kerületi szervezete ruhaosztási akciót szervez a kerületben lakó rászorulók megsegítésére. Arra kérjük önöket, hogy támogassák kezdeményezésünket és hozzák el hozzánk azokat a gyermekés felnőtt ruhákat, amelyekre önöknek már
nincs szükségük, de úgy gondolják, hogy azok mások számára esetleg még használhatók. Az így begyűjtött ruhákat még a tél beálta előtt kiosztjuk a rászorulók között. Címünk: 1221 Bp., Kossuth Lajos utca 34. Mszp-iroda (nyitvatartása hétfőtől péntekig 10–16 óra között). n
dafoki Pezsgő- és Borfesztivál áll a legközelebb a szívünkhöz, de tudjuk jól, hogy ez önmagában még nem lett volna elég ahhoz, hogy idestova 26 éve fennmaradhasson. Ezért a hagyományos programelemek mellett évről évre újdonságok is helyet kapnak. Ennek jegyében idén például a kerületben élő képző- és iparművészek is bemutatkozhattak egy új helyszínen. A kézművesvásárnak otthont adó Kossuth utcával párhuzamosan található Magdolna utca igazi kis macskaköves sétány, amelyet a régi Budafok hangulata leng körül: a fesztivál idejére átalakult Művész utcává. Az itt elhelyezett térinstallációkon ismerkedhettek meg az érdeklődők Budafok-Tétény művészeivel és alkotásaikkal. Ugyancsak újdonság volt a Civil sziget, ahol civil szervezetek és társadalmi vállalkozások szemléletformáló programjain vehetnek részt a környezet védelmét szem előtt tartó látogatók. Aki elsétált a Donszky Árpád utcáig, szintén találkozhatott újdonságokkal. A Családi Park négy elemből tevődött össze. A Szerencsejáték Zrt. óriás sorsjegyet helyezett ki, mellyel bárki kipróbálhatta szerencséjét. A gyerekekkel mindig tele volt az ugrálóvár, így nekik is maradandó élményük lehet a fesztiválról. A Retrokertben lángost ebédelhettek a családok. amelyet jóféle fröccsel öblíthettek le, természetesen kockás abroszos asztaloknál. Sok család kereste fel a Szőlőskert sátort is, ahol a Református Egyházközség tartalmas programjain vehettek részt. A szomszédos téren népi fajátékokkal játszottak a gyerekek. A pincékhez folyamatosan közlekedő veterán buszt soha nem lehetett üresen látni. A Budafoki Fúvós Egylet mellett a Bonnból érkezett, száz főt számláló Városkatonaság és zenekaruk szórakoztatta a nézőket a felvonuláson. Színpompás korabeli ruházatuk méltán keltett feltűnést. A kerületi, jól ismert pincészetek mellett a Szentesi, a Várszegi és a Sauska borászat új vendégek voltak. A látogatók magas száma, a sátrak előtti sorok és a koncertek áthatóan elégedett közönsége visszaigazolták, hogy idén sem hiába dolgoztak olyan sokan az eddig elért színvonal túlszárnyalásáért. A már a római korban is lakott kisvárosunk sok százados szőlészeti és borászati hagyományával büszkélkedhet. Ezeket a hagyományokat őrizzük, amelyben fontos szerep jut a művészet értékei megbecsülésének és továbbadásának. Ez a mi küldetésünk. n honatya
Szabolcs Attila országgyűlési képviselő
Történelmi magyar idők életlenül sem szeretném elvenni a történészek és a jövőkutató elemzők ke-
Vnyerét, de van egy olyan érzésem, hogy 2015 maradandó nyomot hagy a
nagyvilág, de legalábbis Európa históriás könyveiben. Néhány évtized múlva sűrű sorok és számos lábjegyzet emlékezik meg erről az esztendőről. Mert valami olyasmi zajlott Európa történelmében, amit nem lehet csak legyintéssel elintézni. Kérdés, hogy évtizedek múlva a hűvös, kimért értékelést milyen uralkodó nyelven vetik papírra? Milyen kultúra érdekében szépítik majd a száraz tényeket? És a legfontosabb kérdés, hogy a déd- és ükunokáink hogyan emlékeznek majd a 2015-ben vitézkedő magyar felmenőkre, az újkori népvándorlást megélt ősökre. Európa recseg-ropog, vadabbnál vadabb ötletek és torz gondolatok szeretnék átformálni mindazt, amit 1500 év keresztény kultúrája megteremtett. Ott tartunk, hogy a nyugati civilizáció bölcsőjének ideáját szinte csak a kommunista diktatúrák meggyötörte Közép-Európa államai veszik komolyan. A nyugati magállamokban számos döntéshozó eközben úgy viselkedik, mint az a strucc, aki a fejét a homokba dugva még azt sem veszi észre, hogy hiénák tépik a püspökfalatját. Ki kell mondani, hogy Európa nem képes megoldani több tíz millió, más földrészekről, más kultúrával érkező ember befogadását. A háborúk elől menekülőknek segítséget nyújtunk, de senki ne kérje tőlünk, hogy számoljuk fel magunkat, és ne legyen semmilyen határa a filantrópiának. Kötelességünk védeni a közös európai értékeinket, a nemzetünket és az Európai Unió határait. A gyermekeink védelme, nevelése úgyszintén a legfontosabb feladatok egyike – a legjobb befektetés a jövőbe. Ehhez a polgári kormányzat immár fél évtizede a lehetőségeinken túl is megpróbál minden segítséget megadni. Az adókedvezmények és az otthonteremtés bővítése mellett az ingyenes étkeztetés újabb korosztályok részére történő kiterjesztésével egyre több család terhei csökkennek. A beiskolázási támogatásokkal pedig újabb és újabb önkormányzatok kapcsolódnak ahhoz a mozgalomhoz, amely a tanév elején kötelességének tartja az első vagy felső osztályokba lépők segítését iskola- és tanszerekkel. Örömmel nyugtáztam, hogy az ide évtől első ízben Budafok-Tétény helyhatósága sem maradt rest, és az általános iskolák elsőseinek tanévkezdő csomagokkal egyengetik az útját. Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy bármily viharfelhők gyülekeztek szeptember első hétvégéjén az ország fölött, nem hagytuk elveszni a jókedvünket. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál színes kavalkádja és hagyományos tartása idén is több tízezer polgárnak nyújtott tartalmas szórakozást. Ahogy tavaly a jubileumi 25. fesztiválon is célul tűztük, 2015-ben sem adtuk alább. A számtalan műfajú programajánlat mellett, Promontor gyökereit erősítve, velünk vonult német viseletben testvértelepülésünk, Bonn városkatonasága. A hazai borvilág fővárosa, Budafok-Tétény idén is bizonyította, hogy a néha bohém magyar sokadalom tudja: a hagyomány is trend. n
4
hirdetmények
Városházi Híradó
FELHÍVÁS
KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMBAN való részvételre Felhívjuk mindazok figyelmét, akik regisztrált álláskeresők, hogy lehetőségük nyílik közfoglalkoztatási programban részt venni, az alábbi munkakörökben: parkápoló, parkkarbantartó, anyagmozgató, gondnok, pénzügyi ügyintéző, adminisztrátor, programszervező, munkavezető. A jelentkezés menete A jelentkezéshez, kérjük, fáradjanak be a IX. kerületi I. Munkaügyi Kirendeltséghez (cím: 1092 Budapest, Ráday u. 42–44., telefonszám: 1/3021469), ahol kérhetik közvetítésüket önkormányzatunkhoz. Munkaügyi kirendeltség nyitva tartása/ügyfélfogadás: • hétfő: 8.30–15.00 • kedd: 8.30–15.00 • szerda: 8.30–15.00 • csütörtök: 8.30–12.00 • (csak az első alkalommal jelentkezők – nyilvántartásban még nem szereplők – és a munkáltatók számára) • péntek: 8.30–13.00 A közfoglalkoztatás időtartama: 2016. február 29-ig. A közfoglalkoztatás helyszíne: az önkormányzat polgármesteri hivatalában, továbbá a kerületi intézményekben. A közfoglalkoztatás napi munkaideje: 8 órás. Közfoglalkoztatási bér a jogszabályban rögzítettek szerint: • alapfokú végzettség esetén bruttó 79 155 Ft • középfokú végzettség esetén bruttó 101 480 Ft • munkavezető munkakör betöltése esetén bruttó 111 660 Ft Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzat
FELHÍVÁS
Felhívás lakások, illetve nyugdíjasházban lévő bérlakások bérbevétrelére költségalapú bérleti díjjal Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy Bp. XXII. ker. önkormányzata bérbevételre kínál több önkormányzati tulajdonú bérlakást. Érdeklődni lehet személyesen, ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján (földszint 31.), vagy telefonon a 229-2499 számon. Ügyfélfogadási idő: hétfő 13.30–18.00, szerda 8.00–12.00 és 14.00–18.00, péntek 8.00–12.00 óra között. A felhívás olvasható a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és a http://budafokteteny.hu/onkormanyzat/ingatlanok/kategoria/lakasberles honlapon. A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. október 1. (csütörtök), 12.00 óra
MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA
KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS A JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEPEN Tisztelt Lakosok! Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a József Attila-lakótelep átalakításáról szóló LAKOSSÁGI FÓRUMRA, melyen bemutatjuk a terveket és meghallgatjuk az Önök javaslatait. Időpont: 2015. szeptember 17. (csütörtök), 18 óra Helyszín: Herman Ottó Általános Iskola ebédlője, Pannónia u. 50. A fórumon lehetőség nyílik a tervekhez kapcsolódó kérdések, észrevételek megvitatására. Tisztelettel várjuk Önöket!
állás
XXII.ker. Önkormányzat Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat Családok Átmeneti Otthona pályázatot ír ki TAKARÍTÓI munkakör betöltésére
BETÖLTENDŐ MUNKAKÖR: takarítói munkakör 4 órában, részmunkaidőben hétfőtől péntekig 06-10 óráig, határozatlan időre FELADATOK: az irodai- és a közös helyiségek napi szintű takarítása, kiköltözések után, a tisztasági festést követően teljes körű nagytakarítás elvégzése A MUNKAVÉGZÉS HELYE: Családok Átmeneti Otthona 1224 Budapest, Bartók Béla út 25/a. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: Büntetlen előélet, Precíz, pontos munkavégzés ELVÁRT KOMPETENCIÁK: megfelelő kommunikációs készség, precizitás, igényes munkavégzés A PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: részletes önéletrajz, eddigi munkahelyek és tevékenységek ismertetése, a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, iskolai végzettséget, szakképesítést tanúsító okiratok másolata. A kinevezés feltétele 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány bemutatása, A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: takarítói területen szerzett gyakorlat, tapasztalat. Illetmény, egyéb juttatás: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. szeptember 25. péntek 19.00 SURSUM CORDA 2015 A pályázatokat 2015. szeptember 14-ig ”takarító” jeligévelSURSUM lehet benyújtani az alábCORDA Nagytétényi Nagyboldogasszony Plébániatemplom bi postai vagy e-mail címre: e-mail:
[email protected], postai cím: Gyermekjóléti 45x135_pest-budai.indd 1 2015.07.15. 1225 Budapest, Nagytétényi út 286. Emeljük föl szívünket! Nyáresti hangversenyek Központ és Családsegítő Szolgálat 1225 Budapest, Nagytétényi út 261. 2000-ben rendeztük az elsô koncertsorozatot a kerületi Részletes leírás: www.budafokteteny.hu önkormányzat támogatásával a millenniumi ünnepa 25 éves Budafok-Téténybe
William Byrd Énekegyüttes
(karnagy: Winnington-Ingram Johanna) és a
10 éves FELHÍVÁS Ars Nova Sacra Énekegyüttes
FELHÍVÁS
Elektronikaihulladék-gyűjtés A ROLFIM Szövetkezet és Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata szervezésében elektromos és elektronikai hulladék berendezés (e-hulladék) gyűjtést szervez, amely során ingyen leadhatja összegyűlt e-hulladékát. Az e-hulladék-gyűjtés ideje: 2015. október 10. (szombat), 08.00–12.00-ig Az e-hulladék-gyűjtés telepített gyűjtőhelye: Nagytétényi út–Háros u. sarok (BUDACOLOR előtt) Bővebben: www.budafokteteny.hu/hir/elektronikaihulladek-gyujtes
FELHÍVÁS
Veszélyeshulladék-gyűjtési akció Környezetünk védelme érdekében a Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat veszélyes hulladékok és elektronikai hulladékok összegyűjtésére és ártalmatlanítására akciót szervez 2015. október 10-én (szombat) 8.00–12.00 között a BUDACOLOR melletti területen (Nagytétényi út–Háros u. sarok). Az e-hulladékgyűjtés telepített gyűjtőhelye: Nagytétényi út–Háros u. sarok (BUDACOLOR előtt) Bővebben: www.budafokteteny.hu/hir/veszelyeshulladek-gyujtesi-akcio_2
www.válasz.hu
(mûvészeti vezetô: Prof. Dr. Répássy Dénes)
ségekhez kapcsolódóan. Célunk volt, hogy kedves lakóhelyünk, Budafok-Tétény és a közelben élôk örömét keresve, a helyi személyi és környezeti adottságokat kihasználva értékes, ugyanakkor befogadható, szívet-lelket melengetô, sokszínû hangszeres összeállítást igénylô muzsikaszó csendüljön föl különbözô helyszíneken. Hagyományosan augusztus 20-a körül kezdôdnek a koncertek, amikor újra indul az élet a hosszú nyári pihenô után. Igazi szellemi töltekezést ígérnek ezek a hangversenyek a mindennapok nehéz küzdelmeihez. Hiszünk a zenében felénk áradó üzenet erejében, mely nemcsak felfrissít, „ÉL”ményt ad, de szívünkben, lelkünkben is megújít! Szeretettel várunk mindenkit idén 8. alkalommal a Sursum Corda 2015 hangversenyein.
Század eleji fotókat, képeslapokat keresünk hangversenye MÛSOR:
A zsűri által kiválasztott legjobb 13 alkotást Johann Michael Bach: Fürchtet euch nicht díjazzuk, és a 2016. évi kerületi naptárThomas Stoltzer: Missa duplex per totum annum ban szerepeltetjük. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata a XXII. (Kyrie) Josquin des Pres: Missa L’homme arme (Agnus Dei) kerülettel kapcsolatos Hermann régi, szép, jóJacob állapotban lévő század eleji fotókat, képeslapoSchein: Da 1221 Budapest, Vincellér út 12. Hermann Schein: Die mit Tränen säen Adószám: 12306853-2-43 kat vár. A képek témája lehetAd többek között: kerülethez Információ: 06 30 400 6722 Hans Leo Hassler: Dominum cum Tribularerkerületi épület, közterület, Jan Pieterszoon Sweelinck: Beata pauperes A belépôdíjas hangversenyekre jegyek köthető esemény, kerületi szimbólum, kerülethez köthető művészeti alkotás stb. William Byrd: Victimae paschali kaphatók az elôadások elôtt a helyszínen. Liszt Ferenc: Salve Regina A koncerteken lehetôség lesz a fellépô Kérjük, aki rendelkezik ilyen jellegű és szívesen közkinccsé tenné, juttasmûvészek lemezeinek megvásárlására. Kodály Zoltán: Jézus és aemlékkel kufárok A mûsorváltoztatás jogát fenntarjuk. Johann Sebastian Bach: Komm, Jesu, komm sa el számunkra. A zsűri által kiválasztott legjobb 13 alkotást díjazzuk, és a 2016. Köszönet a támogatásért Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzatának. A belépés díjtalan. évi kerületi naptárban szerepeltetjük. A beküldött anyagokat a zsűrizés után visszaadjuk. A fotókat és a képeslapokat névvel és elérhetőségekkel együtt az alábbi címre várjuk: Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Kabinet (1221 Budapest, Városház tér 11., I. em. 40.) PRODUCTIONS
)
www.facebook.com/sursumcordafesztival
www.pianist.hu
sport-tár-s
Sportbörze a Kolonicsban Idén újra válogathatsz a sportágak közül: fitnesz, karate, boksz, judo, kosárlabda, labdarúgás, asztalitenisz, rocky, hip-hop, triatlon, vízilabda. Melyikhez volna kedved? Gyere el hozzánk és próbáld ki magad! 2015. szeptember 12., 9.00–13.00 óráig. A rendezvény fővédnöke: Karsay Ferenc polgármester
szeptember 11. péntek 19.00 Vojnovich-Huszár Villa 1223 Budapest, Művelődés u. 37/a Hegedűs Endre és Katalin négykezes hangversenye Belépődíj: 1500 Ft
SURSUM szeptember 18. péntek 2015 19.00 CORDA Budafoki Szent Lipót Plébániatemplom Emeljük föl szívünket!
1221 Budapest, Savoyai Jenô tér Nyáresti hangversenyek Gesztesi Tóth LászlóBudafok-Tétényben (orgona) és augusztus 23 – szeptember 25. Komlóssy Gábor (trombita) A hangversenyek védnöke: Karsay Ferenc polgármester hangversenye. A belépés díjtalan.
www.facebook.com/sursumcordafesztival
szeptember 25. péntek 19.00 Nagytétényi Nagyboldogasszony Plébániatemplom 1225 Budapest, Nagytétényi út 286. a 25 éves William Byrd Énekegyüttes (karnagy: Winnington-Ingram Johanna) és a 10 éves Ars Nova Sacra Énekegyüttes (művészeti vezető: Prof. Dr. Répássy Dénes) hangversenye. A belépés díjtalan.
Városházi Híradó
interjú
5
Koncert gyermekáldás előtt Janicsák Veca utolsó koncertjeinek egyikén vehettünk részt a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon Janicsák Veca utolsó fellépéseinek egyikét hallgathatta meg a budafoki közönség a borfesztiválon. Az énekesnő ugyanis elárulta, hogy kisbabája születése előtt már csak szeptemberben vállal fellépéseket.
Szabó Balázs Bandája az Oroszlános udvar színpadán
Kedves történet, szeretetteljes közönséggel Szabó Balázs életében a zene és a színjátszás régóta kézen fogva jár A Ciróka Bábszínház díjazott bábszínésze több mint tíz évvel ezelőtt versek megzenésítésével indult el a muzsika útján, és bár ez idő alatt több sorsfordító változás is történt életében, a költészet iránti szeretete nem változott. Szabó Balázs legfrissebb lemezén két Grecsó Krisztián-vers is hallható. – Fontosnak tartja, hogy poéták szövegeihez szülessen a dallam? – Az irodalom, a versek mindig is közel álltak hozzám. Hihetetlen ereje van a leírott szónak, a szöveg pedig a dal szerves része. Ezért kerültek
nagyító alá Ady, Radnóti, Pilinszky és Juhász Gyula művei, majd az első hivatalos megjelenést is megért megzenésített Faludy György-versek, amelyet Révész Béla színész barátommal karöltve kanyarítottunk ki az életből. Megtisztelő volt számomra, hogy Grecsó Krisztián versét is dalba önthettem. – Májusban a Szabó Balázs Bandája Fonogram-díjat kapott az Élet elvitelrecímű, legutóbb megjelent albumáért. Számított erre az elismerésre? – Nem, mert már azon is meglepődtünk, hogy jelöltek minket. Amikor a
Fotó: Hirschberg Judit
dalok íródtak, tele voltam aggodalommal, vajon szeretni fogja-e a közönség, kíváncsiak lesznek-e a muzsikánkra? A megjelenést követően azután rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, de arra végképp nem gondoltunk, hogy a szakma is elismeri a munkánkat. Nagyon megtisztelő, hogy nekünk ítélték a díjat. – Három éve feladta sikeres bábszínészi karrierjét, és teljes szívvel a zene felé fordult. Mi késztette erre a lépésre? – Kényszerű döntés volt. A zene és a színjátszás régóta kézen fogva jár az életemben, de mindkettő teljes embert kíván. Sok éven át a színház volt az első, és esténként zenéltem, de ki akartam próbálni, hogy tudok-e boldogulni zenészként. Teljesen nem szakítottam a színházzal, futó darabjaimban most is játszom Kecskeméten és Veszprémben. – Hová helyezné a magyar zenei élet palettáján a Szabó Balázs Bandáját? – Több generáció rója az utakat és játssza dalait, nehéz pontosan megítélni, hogy ki hol tart a saját zenéje sorstörténetében. Az elején néha magunkban táncoltunk és énekeltünk, mostanság már pár ezer emberrel tesszük ezt közösen. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert kedves történetünk van végtelenül barátságos és szeretetteljes közönséggel. n (Tamás Angéla)
A rejtőzködő zenekar
A The Biebers Robie Williams előzenekara volt, most a Savoyai Jenő téren játszott Az elektronikus tánczenét játszó The Biebers egyik alapítója és egyben frontembere, Puskás Peti a Megasztár versenyzői között tűnt fel a könnyűzene piacán. Az eltelt egy évtized alatt az éneklés mellett láthattuk tévés műsorvezetőként, sorozatok szereplőjeként, színházak zenés produkcióiban mint musicalszínészt. A neve azonban mára már a 2013-ban alapított The Biebers formációt is fémjelzi. Puskás Petivel az esti koncert előtt beszélgettünk a Pezsgő téren, ahol az előadóművész azt is elárulta: inspirálja, ha sok mindent csinál, de most, hogy a zenekar ilyen nagy lendületet kapott, a zene lett a legfontosabb a számára. – Ismeretlenül robbantak be a magyar popzenei életbe. Miért nem akarták magukat megmutatni? – Szerettük volna, ha az emberek adnak nekünk egy esélyt és előítélet nélkül, rádióból hallgatják meg az új nótákat. Dani öcsém DJ közegből jött, tőlem korábban lassú, lírikus dalokat hallottak, zenekarunk azonban más stílusú számokat játszik. Nem akartuk, hogy a Dance-t vagy a Sorryt velünk azonosítsák, így azok is megkedvelhették, akik addig nem szerették Puskás Pe-
tit vagy Puskás Danit. Érdekes volt az „arctalan” időszak, amikor ismerőseink dicsérték nekünk a Bieberst, és nem tudták, hogy mi írtuk a dalokat és én énekelek. – Mikor és hogyan derült ki a közönség számára, kik zenélnek az együttesben? – Bejött az elképzelésünk, mert mindkét dal a magyar slágerlista élvonalába került. Másfél év után gondoltuk úgy, hogy legyőztük az előítéleteket, és a Dürer-kerti koncerten bemutatkoztunk. Hárman alapítottuk a zenekart, Puskás Ádám Dániel, Relph Stuart és én, négyen pedig,
Puskás Peti
Gerendás Dániel, Miklós Milán, Föstös Bálint és Ekanem Bálint Emota később csatlakoztak hozzánk. Sajnos Stu londoni elfoglaltságai miatt már egy ideje nem vesz részt a zenekar munkájában, öcsémmel írjuk a zenéket és szövegeket, a dalokat ő hangszereli, de az alkotói folyamatba a többiek is beszállnak. – A dalaik angol nyelvűek. Világsztárság a cél? – Erre törekszünk, de attól, hogy angolul énekelünk és elektronikus zenét játszunk, még nem leszünk világsztárok. Életérzésünk, stílusunk azonban megkívánja az angol szöveget, mert könnyebb leírni a konkrétumokat, nem kell képekben gondolkodni. Valószínűleg a Smart Nemzetközi Fesztiválra való meghívást is annak köszönhettük, hogy angolul énekelünk, és ezen a nyelven kommunikálni is tudunk a közönséggel. Eleinte sokan meglepődtek, hogy ez vagy az a dal hozzánk tartozik és magyar zenekar vagyunk, ezért is jelentkezünk a Nagy-Szín-Pad produkcióba, ahol második helyezettként a nyár összes nagy fesztiválján megmutathattuk magunkat, sőt a Szigeten mi is Robbie Williams előzenekara lehettünk. Óriási élmény volt, a nagyszínpadi koncerttel teljesült az álmom. n (Tamás Angéla)
A fesztivállal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat várjuk a www.budafokiborfesztival.hu/kerdoiv oldalon, egyéb észrevételeiket pedig megtehetik emailben is a
[email protected] címen.
– Számomra most a pici a legfontosabb, mindent az ő létezésének rendelünk alá. Jól érzem magam a bőrömben, és csak olyan dolgokat teszek, amik jól is esnek, mert vallom, hogy ami jó a mamának, az jó a babának – nyilatkozta nemrégiben az énekesnő. A Csillag születik (2007) és az X-Faktor (2010) tehetségkutató tévéműsorokban feltűnt és ismertté vált előadó olyan népszerű számokkal szórakoztatta a Pezsgő tér közönségét, mint a Most múlik pontosan, a Szenvedély vagy A holnap ítélete. Egyedül állt ugyan a színpadon, éneklésével mégis óriási sikert aratott. Megtudtuk, hogy tizenöt évesen már a Sziget Fesztivál színpadára állhatott, majd egy-két szám erejéig az édesapja, Janicsák István által alapított Z’zi Labor
koncertjein is fellépett, de igazi énekesi pályafutása a Papp László Budapest Sportarénában kezdődött, ahol azonnal kétszer tízezer ember előtt énekelt. 2011-től azután sikert sikerre halmozott: nagykoncert és klipek kísérték pályafutását. 2012-ben az Év énekesnőjének választották, és egy év múlva Az év női hangja elismerést is megkapta. A fiatal, Fonogram-díjas énekesnő láthatóan sugárzik a boldogságtól, és alig várja, hogy anyuka lehessen. n (T. a.)
Janicsák Veca
A klasszikus rock rajongói
A borfesztiválon is fellépő Muriel zenekar videója bejutott a Ki Mit Tube vetélkedő középdöntőjébe A másfél évvel ezelőtt megalakult Muriel zenekar a 26. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál zárónapján lépett színpadra az Oroszlános udvarban. A koncert előtt Méhes Adriánt, az együttes énekesét és Jobbágy Bence gitárost kérdeztük. Városházi Híradó (VH): – Fiatal zenekar vagytok még, hogyan alakultatok meg? Méhes Adrián (M. A.): – Azért jött létre a banda, mert mindannyian élünkhalunk a klasszikus rockzenéért. Ez volt a fő ok, meg hát az is, hogy együtt akartunk zenélni. A zenekarban rajtunk kívül még ott van Karajos Dániel dobos és Domján Gábor basszusgitáros. VH: – Hogyan születnek a dalok, mennyire csapatmunka az alkotás? Jobbágy Bence (J. B.): – Adrián írja és énekli a dalokat az én gitárdallamaim alapján. A ritmusszekció is sokat segít, hiszen együtt rengeteget gyakorolnak, hoznak ötleteket is, szóval együtt alkotjuk meg a számokat. VH: – Miről szólnak a dalok? M. Á.: – Saját élményeimből merítek, a velem megtörténtekből, és a különböző hangulatokat próbálom zenébe foglalni.
Lendületben a Muriel
VH: – Hogy telt a zenekar első nyara? J. B.: – Rengeteg helyen léphettünk fel, voltunk a VOLT Fesztiválon, az EFOTTon, az East Festen, és nyolc alkalommal felléphettünk a Quimby zenekarral is. Hatalmas élmény volt. Ez a budafoki fesztivál is nagyon tetszik nekünk, szeretjük a finom borokat, amikből már kóstolhattunk is. VH: – Közel kétéves múlttal, egy nagylemezzel és sok fellépéssel a hátatok mögött mi a következő lépés? M. Á.: – Most készítjük a második nagylemezünket. A fesztiválszezon után már csak az új dalokkal foglalkozunk, hogy minél előbb megjelenhessen az új lemez. VH: – Miben lesz más ez a lemez, mint az első? M. Á.: – Kicsit több lesz, hiszen mi is gyarapodtunk, mind tapasztalatban, mind tudásban. Nemrégiben tagcsere is történt, így nyilván más lesz a hangzás is, remélem, tetszeni fog a rajongóknak. VH: – Bekerültetek Magyarország legnagyobb online videoversenyének középdöntőjébe, hogyan tovább? M. Á.: – Igen, a Ki Mit Tube-on hatalmas sikert ért el a videónk, mi sem gondoltuk volna. Tegnap készítettük el a produkciós videónkat, úgyhogy várjuk a támogatókat. Szavazzatok ránk! n (V. D.)
Fotó: Hirschberg Judit
6
RIPORT, HAGYOMÁNY Városházi Híradó
Vörösboros ételek a bográcsban Hústál nyert, de más remek finomságok is rotyogtak a bográcsban a főzőversenyen Az idei főzőversenyen 11 csapat mérte össze tudását a borászati iskola tangazdaságában. Érkeztek baráti társaságok, civil szervezetek és pártok is. A versenyen a részvételnek egyetlen feltétele az volt, hogy vörösbornak szerepelni kell az ételekben. reggeli órákban minden csapat elfog-
Alalta a helyét és elkezdte az előkészü-
leteket. A férfiak fát aprítottak és húst vágtak, a hölgyek és a gyerekek a zöldségek pucolásában és szeletelésében segédkeztek. Sok csapatnál már 10 órakor látható volt a bográcsban, hogy milyen étel készül. Többen választották a vörösboros pörköltet és a tokányt, amit minden csapat a maga ízlésére formált. A Budafoki Mentők csapata először indult ezen a
versenyen, ők szarvaspörköltet készítettek. Havasi Gábor mentőápoló elárulta, a húshoz villányi kékfrankost töltöttek, attól lett jobb az íze. A főzést hárman kezdték el, de mire elkészült az ebéd, a többi kolléga is befutott. Megtudtuk azt is: idén először a mentőszolgálat biztosította a mozgóőrséget a borfesztiválon, megerősített szolgálattal. A versenyen hattagú zsűri értékelte az elkészült ételeket. Opóczky József mesterszakácson kívül Tóth Sándor, Mezőkaszony polgármestere, Nagy István baróti önkormányzati képviselő, Helmut Kollig, Bonn polgármestere, Hanzó Attila szakács és Borhi József étterem-tulajdonos értékelte az ételeket. – Érdekes tálalási kompozíciók és ízkombinációk születtek – mondta a zsűri elnöke. – Nemcsak az étel ízét pon-
tozták a tagok, hanem a tálalást, az összhangot és a terítést is. A verseny nyertese a Gradiscsei Horvátok csapata lett. Második helyezést ért el a Német Nemzetiségi Önkormányzat csapata – vörösboros marhaszelet lecsóval – harmadik lett a Bérkocsis utcai Kotkodák Baráti Társaság – birkapörkölt slambuccal. A díjakat az önkormányzat ajánlotta fel. A rendezvényen részt vett Karsay Ferenc polgármester, Németh Zoltán alpolgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő is. A főzőversenyen a Bonni Városkatonai Alakulat is tiszteletét tette. A százfős zenekar korhű ruhában vonult fel a versenyzők között és rövid, de lenyűgöző táncbemutatót tartott a tangazdaság kertjében..n (Viszkocsil Dóra)
A Reneszánsz Hölgyek Társasága állandó résztvevője a borfesztiválnak is
Reneszánsz fesztivál kaláccsal A Budafok-tétényi Reneszánsz Hölgyek Társasága részvétele a herceghalmi MagTÁRogató Fesztiválon A BVSC-ZUGLÓ Szabadidő Szakosztályának vezetője, Janek György egy a Reneszánsz Hölgyek Társasága Egyesülettel (RHT) megtartott közös eseményen ismét nagyon érdekes, tanulságos és izgalmas témához nyúlt. herceghalmi MagTÁRogató Feszti-
Avált augusztus 29-én rendezték meg
Zsűrizés a Soós István Borászati Szakképző Iskola tangazdaságában
Fotó: Hirschberg Judit
Szent Mihály-napok Budatétényben Gyerekfoci, kiállítás és hangverseny is lesz szeptember közepén a polgári kör szervezésében smét megtartják a kerületi Szent Mihály-napi programokat a Budatétényi Polgári Kör szervezésében. Szeptember 18-án, pénteken rendezik meg a Szent Mihály-kupa elnevezésű gyermek-labdarúgótornát a Pokorny Sporttelepen, Egy hét múlva, szintén pénteken (szeptember 25-én) 16 órától a Budafoki Herman Ottó Általános Iskolában nyílik meg a hagyományos Szent
I
Mihály-napi vásár. Másnap, szeptember 26-án, szombaton a Radóczy Galériában „A kezdetektől napjainkig” címmel nyílik kiállítás az előző években a Szent Mihály művészeti pályázaton részt vevő művészek munkáiból. Szeptember 28-án, vasárnap 19 órától a Vojnovich–Huszár-villában hallgatható meg a Fodor kamarazenekar Szent Mihály-napi hangversenye. n (VH)
Idén is összemérhetik focitudásukat a kerületi iskolások a Pokorny Sporttelepen
Fotó: Hirschberg Judit
„Értékek a múltban és értékek a jelenben! – Hunyadi Mátyás, az uralkodó” – címmel. A rendezvényre a Korok Ruhái Társulat meghívta a Budafoktétényi Reneszánsz Hölgyek Társasága Egyesületet is. A szervezők divatbemutatókkal, táncos előadásokkal, művelődéstörténésszel, nemzetközileg ismert, neves előadókkal, zenés programokkal színesítették és tették emlékezetessé a kellemes augusztusi napot. A megjelent vendégeket a szervezők és a Korok Ruhái Társulat nevében Danyilakisz Katalin, az RHT elnöke köszöntötte. Dr. Diószegi György Antal művelődéskutató Hunyadi Mátyás, az uralkodó címmel érdekfeszítő előadást tartott
a kor sajátosságairól, nevezetességeiről, majd Janek György Hunyadi Mátyás halotti pajzsáról tartott rövid, de izgalmas beszámolót a közönségnek. A Karyah dance képviseletében Karola és Barbara egzotikus táncbemutatóval kápráztatta el a jelenlévőket. A programokat követően finom ebéddel látták vendégül a közönséget a szervezők. A gazdag kínálatban a házi készítésű lekvárokon, pálinkákon és az RHT által ajándékozott válogatott borokon kívül reneszánsz receptek alapján készült finomságokkal is találkozhattak a résztvevők. Nagy sikert aratott az RHT által ajándékozott különlegesség, Mátyás király reneszánsz kalácsa, a mézes, mandulával bőségesen megszórt édesség, amelyet különleges lekvárokkal fogyasztottak a vendégek. A program célja az volt, hogy a kapcsolatépítő rendezvényen, ápolva a múlt hagyományait, ismertebbé és mindenki számára elérhetővé váljanak azok a kulturális és gazdasági értékek, amelyekkel elősegíthetjük a jövő fejlődését. n (Danyilakisz Kata)
Fanfárok és eskü Dom Perignonra
Ünnepélyes keretek között avatták fel a kerületi bor- és pezsgőlovagrendek új tagjait Fanfárok és dobpergés kísérte a 26. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon a lovagi próbatételeket a Törley Pezsgőpincészet „koncerttermében” a hagyományosan megrendezett avatóceremóniákon. Promontórium Borlovagrend nagy-
Atanácsa nevében Márkus Pál kan-
cellár, Appel Péter alkancellár és Szűcs Zoltán pohárnok társaságában Garbóci László ceremóniamester köszöntötte a megjelenteket, kiemelve a két új felsővárosi, budafoki jelöltet, dr. Sárdy Diánát, a Corvinus Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének docensét és Fonyódi Ferenc vegyészmérnök-közgazdászt. Sárdy Diána a kancellár első kérdésére válaszolva elmondta, hogy bioborról csak akkor beszélhetünk, ha a bor ökológiai szőlőtermesztésből származó szőlőből, a Biokultúra Egyesület, illetve a biobor szabályai szerint készül, majd az ismertetést egy borbírálat követte. A közönség megelégedésére Fonyódi Ferencnek, akinek családja generációkon át szőlőtermeléssel és borkészítéssel foglalkozott – ahogy azt ő is teszi –, a fröccsfajtákat kellett bemutatnia. Miközben elkészített egy házmestert megemlítette, hogy ásványvízzel szerinte „gonoszság” fröc�csöt készíteni. A jelölteket a sikeres próbatételt követő eskü elmondása után a kancellár a borlovagrend tagjaivá avatta. A ceremónia végén Cserkúti Katalin és Tiszekker Ka-
Karsay Ferenc a pezsgőrendi avatáson
talin pincemesterek a lovagoknak átadták az oklevelet, az érmet és a zászlós bort. Ezt követően a Chevaliers Törley Pezsgőrend nagymestere, Karkó János ütötte lovaggá jelöltjeiket. Quirin Károly ceremóniamester irányításával elsőként Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc mutatta be mesterségbeli tudását, majd a kerület rendőrkapitánya, dr. Bató András rendőr alezredes bizonyította alkalmasságát. Ezt követően Borsos Gergely, a Buddha Bár Hotel F&B igazgatója és Tóth Zoltán, a Kempinski Hotel F&B igazgatója vizsgáztak felkészültségükből.
Fotó: Hirschberg Judit
A jelöltek a pezsgőkészítés utolsó műveletét, a degorzsálást végezték el, eltávolították a jégdugóba zárt seprőt, majd a háromféle nedűből ki is választották a „sajátjukat”. A feladatok tökéletes végrehajtása után mind a négyen felesküdtek a pezsgőkészítés titkára rábukkanó szerzetesre, Dom Perignonra, amelyet a diploma, a medál és díszpalack átvétele, valamint a lovaggá ütés követett. Az avatási ceremóniákat a Szt. Kristóf Régizene Együttes muzsikája zárta. Idén Tátrai Tibort választották a Chevalier Törley hírnökévé. n (T. a.)
Városházi Híradó
Csodás tárlatok házává vált a kerület A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál pénteki, nulladik napján a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar tartott koncertet
Kerámiák és fotók a Lics Pincében Kerámiák és fotók, könyvbemutató és Szabó Anna hárfajátéka valamint szendvics és bor fogadta a Lics pincébe betérő vendégeket a borfesztivál nulladik napján. Lics László köszönetet mondott a pákozdi szőlők fölött fennhatósággal rendelkező Spányi Antal megyés püspöknek, hogy elfogadta a meghívást, majd üdvözölte a kiállító művészeket és a megjelent érdeklődőket. A fesztivál nem hivatalos, ám két évtizede hagyománnyá vált megnyitására Karsay Ferenc polgármestert kérte fel, aki külön köszöntötte Helmut Kollig bonni és Tóth Sándor mezőkaszonyi polgármestereket. - Azért más ez a borfesztivál, mint a többi, mert itt a kultúra és a borkultúra szerves egységet képez. A két kultúra egyesítésében pedig élen jár a Licscsalád, hiszen most is két kiállítással és könyvbemutatóval készültek a bor ünnepére amellett, hogy az egyik legrangosabb nemzetközi borversenyen, a borok olimpiájának is nevezett bordeaux-i Challenge du Vin-en a Lics Pincészet 2012-es Merlot bora aranyérmes lett – hangsúlyozta ki beszédében Karsay Ferenc. A kiállító művészek, Sadecky Katalin keramikus és Czimbal Gyula fotóművész munkáit Bánki Zsolt, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársa méltatta, Maurer Oszkárt, a Hajdújárásról érkezett, határon túli borászt és a róla szóló, 2014-ben Volt egyszer egy királyi borvidék címmel megjelent könyvet Garbóci László mutatta be.
Népi szőttesek a Borvárosban Péntek délután a Záborszky Pincébe lépve a Mészáros László Képzőművészeti Egyesület alkotóinak munkái, majd a pincén tovább haladva Kutasné Bálint Katalin kézi szövő, népi iparművész szőttesei fogadták a látogatókat. – Szívemnek nagyon kedves művészt köszöntök Budafok Borvárosában – kezdte megnyitó beszédét Karsay Ferenc. – Kata munkáiban a tárgyak funkcionalitása és a bennük rejlő művészeti
hogy önkormányzati segítséggel sikerül talpra állnia az egyesületnek. A megnyitót követően Békési Imre borvárosi sétára és tárlatvezetésre invitálta az érdeklődőket.
Nemzetközi Szalon és homokanimáció
Kutasné Bálint Katalin
Fotó: Hirschberg Judit
tartalom teljes összhangban van. Alkotásai magukba foglalják hagyományainkat, szőnyegein és táskáin keresztül bemutatja, hogyan lehet a szülőktől, nagyszülőktől átvett tudást továbbadni – mondta az oldott hangulatú megnyitón a polgármester. Békési Imre a Mészáros László Képzőművészeti Egyesület nehéz helyzetéről beszélt. Kiemelte a műkedvelő alkotók kitartását, és azt, hogy az amatőr alkotások szinte mindegyike a borról, a szőlőről és közvetlen környezetünkről szólnak. Hozzátette: reméli,
Az Art Quarter nemzetközi művészcsoport Nemzetközi Szalon című kiállítását a Haggenmacher-Udvar vadonatúj és egyben Budapest egyik legjobb galériájában rendezték meg. A tárlat megnyitásán Szepesfalvy Anna alpolgármester vett részt. Az ARTÉR Művészeti Egyesület művészeinek munkáit Németh Zoltán alpolgármester méltatta a Magdolna Borklubban. Az est a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyével zárult, amelynek a Klauzál Ház adott otthont. A szimfonikus zenekar első műsorszáma, Ravel Bolero című műve után színpadra lépett Czakó Gábor grafikus, animációs filmrendező is, aki a zenéhez illő lenyűgöző képeket alkotott homokból, amelyeket kivetítettek a közönségnek. n (Tamás Angéla)
7
Fekete István nemzetközi hírű jazztrombitás legújabb muzsikustársai a fiai: János, Mátyás, Zoltán és István Négy Fekete állt egyszerre a színpadon, és látszott rajtuk, hogy örömmel muzsikálnak együtt. Családi vállalkozásuk igazi unikumnak számít a magyar művészvilágban, különösen, ha a nemek arányát tekintjük. Zenész apáról és négy zenész fiáról van ugyanis szó. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon a családból négyen léptek színpadra a Fröccs teraszon, azaz a Promontor udvarban. családfő és zenekarvezető Feke-
Fotó: Hirschberg Judit
kultúra
Örömapa örömzenéje a Fröccs teraszon
Ate István jazztrombitás, miután jól
A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertje a Klauzál Házban
kifújta magát a színpadon, jazz-rock örökzöldeket és saját szerzeményeket játszott. Egy óra múlva a színpad mellett büszkén beszélt legkedvesebb zenésztársairól: – Mind a négy fiam zenél, János dobol, Mátyás énekel és gitározik, Zoltán basszusgitározik, valamint a most elfoglaltsága miatt nélkülözött István fiam szintén gitározik és énekel. A jazz és a rock a kedvenc műfajuk, nagy öröm, hogy olykor-olykor együtt muzsikálhatunk. – Arra a kérdésre, hogy mi kön�nyebb egy zenész családban, ahol az apa a főnök, a közös koncertek vagy a próbák, az egyik fiú azt válaszolta még a koncert előtt: „Zenélni nagyon jó együtt, próbálni viszont nagyon nehéz.” Mit szól ehhez? – Van benne valami, mert a szoros kapcsolat, sőt baráti viszony kicsit hátráltathatja is a közös munkát. A próbákon sem könnyű mindig a szükséges szigort betartani. Viszonylag ritkán, havonta egyszer tudunk csak öten összejönni, mert mindannyian elfoglaltak vagyunk, de a fiúk amúgy is azt vallják, a színpadon lehet igazán fejlődni.
– Most már kicsit több ideje lesz a fiúkkal foglalkozni, mert a színpadon azt mondta a közönségnek: „Szabadúszó vagyok, előttem az élet”… – Valóban, ősztől már nem vagyok pedagógus, a kőbányai zeneiskolában nem kezdtem meg a tanévet, mint korábban évekig, és csaknem hatvanévesen újra szabadúszó lettem. Így remélem, a jövőben valóban több időm jut a családra és a szerzeményeimre. – Gondolom, a felesége szintén zenész. – Rosszul gondolja, ő gyógyszerészasszisztens, de néha azért dalra fakad odahaza. Kedvence Demjén Rózsi, akitől gyakran énekli a Hogyan tudnék élni nélküled? című dalt, amivel reményeim szerint semmire nem céloz… – Játszott már itt a fesztiválon? – Egyszer, évekkel ezelőtt, de nem a családommal. Akkor is, most is jól éreztem magam Budafokon, mert itt mindig jó a hangulat és persze finomak a borok. n (Temesi László)
Fekete István
Fotó: Hirschberg Judit
Művész utcává alakult a Magdolna utca Különleges térkiállításon ismerkedhettek meg kerületi művészekkel a borfesztivál vendégei Az idei év különlegessége, hogy a borfesztiválon a jó borok és a nagyszerű muzsika mellett a látogatók képzőművészeti és térkiállításokon ismerkedhettek meg Budafok-Tétény művészeivel, akik a kerületben élnek és alkotnak. Az utcában sétálva megtekinthették a kiállító művészek műveit és megismerhették hitvallásukat. Egy hatalmas fotókiállításon Budafok jelenéről és múltjáról tekinthettek meg képeket a sétálók. A Hosszúhegy téren open-air portré műterem nyílt, ahol Tóth Avanti Péter grafikus készített portrékat a nagyközönség előtt. udafok patinás utcáján 24 kerüle-
Bti művész mutatkozott be installáci-
ók segítségével. A sétálóutca hangulata, nyugalma és szellemisége mindenkit magával ragadott. Sokan leültek a padokra, az alacsony mészkőkerítésre, és az öreg fák tövében beszélgettek a szép borok társaságában. A Magdolna utca közepén végigfutó, plexiből meghajlított, a pincék boltíveire emlékeztető, egyenként négyméteres installációkon minden részt vevő művész két-két munkáját és néhány mondatos szakmai önéletrajzát olvashatták el a fesztiválozók. Az Open-Air – Nyitott műterem is újdonság volt, mely előtt mindig álltak bámészkodók. A gyerekek nyitott szájjal csodálták Tóth Avanti Péter grafikust, a Képző- és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. kerület Kultúrájáért kuratóriumának elnökét, aki a két nap alatt négy portrét készített a sátrában. Az előzetesen jelentkező budafoki modellek türelmesen ültek a művész előtt,
és rezzenéstelen arccal várták a kép elkészülését. Az olajfestmények reprodukcióit a fesztivál után természetesen megkapták a modellt ülők. A hölgyeknek is kedveskedtek a szervezők. Kaintz Regina tükörinstallációja segítségével az arra kíváncsiak megnézhették, milyen ékszer állna jól nekik. Sokan álltak meg a Budafok anno és Budafok most címmel fotókiállítás előtt, amelyet dr. Vankó András fotóiból állítottak ös�sze. Az alkotásban a gyerekek is részt vehettek. A „Művészudvarban” Tóthné Millavári Silvia vezetésével a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola tanárai tartottak foglalkozásokat, amelyeken megismerkedhettek különböző művészeti eszközökkel és technikákkal. A művész pedagógusok a tanítás közben sok tehetséges gyermekkel találkoztak. Az elkészített műveket a családok büszkén vitték haza. n (Viszkocsil Dóra)
Művész utca
Fotó: Hirschberg Judit
8
HIRDETMÉNY, hirdetés
Városházi Híradó
ingatlan
ÁRVERÉSEN ELADÓ INGATLANOK Az árverésen történő részvétel részletes feltételeit tartalmazó dokumentáció átvehető, illetve megvásárolható ügyfélfogadási időben, a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájában Farkas Ildikó ügyintézőnél (1221 Bp. Városház tér 11. fszt. 30. szoba.) Ügyfélfogadási idő: hétfő 13.30 - 18.00, szerda 8.00 – 12.00, és 14.00 – 18.00, péntek 8.00 – 11.00 óra között. Telefonszám: 2292312 e-mail:
[email protected] Az árverésen az személy vehet részt, aki az ajánlati biztosítékot (kikiáltási ár 10%-a) az árverés napján 9.00 óráig befizette, ezt igazolja, vételi szándéknyilatkozatát benyújtotta, és az árverési dokumentációt megvásárolta. Árverés helye: 1221 Bp. Városház tér 11. Polgármesteri Hivatal, Vagyongazdálkodási Iroda fszt. 30. szoba Cím: 1221 Bp., Kossuth Lajos utca 36.– Hosszúhegy utca 15., ingatlan
Cím: Bp. XXII., Kereszt u. 19., lakóház (volt könyvtár)
Helyrajzi szám: 223802. Telekterület: 1104 nm Beépített alapterület: I. épület 142,65 nm + pince 142,5 nm + II. épület 188,4 nm Az ingatlan kikiáltási ára: 55 900 000 Ft Cím: 1221 Bp. XXII., Portyázó utca 24., házrész Helyrajzi szám: 234291/1 Terület: 58 nm épület + 188/400 telek tulajdoni hányad. Tulajdoni hányad: 188/400 Az ingatlan kikiáltási ára: 10 300 000 Ft Cím: 1225 Bp. XXII., Kastélypark u. 1., egyéb helyiség, pince Helyrajzi szám: 232441/0/A/5 Alapterület: 70 nm., Az ingatlan kikiáltási ára: 394 000 Ft
Helyrajzi szám: 223942 Megnevezés: „kivett lakóház, udvar” Telekterület: 209 nm Épület alapterület: 213 nm Az ingatlan kikiáltási ára: 16 100 000 Ft Cím: 1221 Bp., Szent Gellért u. 31., A ép. fszt. 3. 15 m2, felújítandó, 1 szobás társasházi lakás (bejárat a Losonci utca felöl) Helyrajzi szám: 223306/0/A/3 Az ingatlan kikiáltási ára: 1 600 000 Ft Az árverési részletes feltételeit tartalmazó dokumentáció 8.000.-Ft + 27 % Áfa = 10.160.-Ft. Megtekintési időpont: 2015. szeptember 15., 9.30 óra. Árverési időpont: 2015. szeptember 22., 9.30 óra Cím: 1223 Bp. XXII., Kápolna u. 25. egyéb helyiség, pince Helyrajzi szám: 228407/0/A/8 Alapterület: 120 m2 Kikiáltási ár: 1 200 000.-Ft
Cím: 1225 Bp. XXII. Vitéz u. 29., telek Helyrajzi szám: 232946/1 Terület: 950 m2 „beépítetlen telek” Az ingatlan kikiáltási ára: 8 600 000 Ft Cím: 1221 Bp., Kálváriahegy u. 26., fszt. 4. 37 m2, felújítandó, komfortos társasházi lakás Helyrajzi szám: 223475/0/A/4 Az ingatlan kikiáltási ára: 3 400 000 Ft Az árverési részletes feltételeit tartalmazó dokumentáció 8.000.-Ft + 27 % Áfa = 10.160.-Ft. Megtekintési időpont: 2015. szeptember 15., 10.00 óra. Árverési időpont: 2015. szeptember 22., 10.00 óra Cím: 1223 Bp., Művelődés u. 39., fszt. 3. 42 m2, felújítandó társasházi lakás Helyrajzi szám: 228627/0/A/3 Az ingatlan kikiáltási ára: 5 400 000 Ft Az árverési részletes feltételeit tartalmazó dokumentáció 8.000.-Ft + 27 % Áfa = 10.160.-Ft. Megtekintési időpont: 2015. szeptember 15., 10.30 óra. Árverési időpont: 2015. szeptember 22., 10.30 óra Cím: 1222 Bp., József Attila u. 1., telek Helyrajzi szám: 224579/1 Terület: 1091 m2 beépítetlen terület Az ingatlan kikiáltási ára: 23 700 000 Ft Árverési időpont: 2015. szeptember 22., kedd, 11.00 óra
Ajánlat a Promontor Televízió műsorából Szeptember 9-16. Változó című magazinműsor A fél órás magazinműsorunkban Bánhidi Petra táncművésszel beszélgetünk a gyermekkori első tánclépéseiről és a januárban elindított tangó tanfolyamáról, melyet bárki kipróbálhat a Klauzál Házban. Szeptember 10-17. Produkció című Összeállításunkban bemutatjuk a 26. Budafoki Pezsgőés Borfesztivál kulturális programjait, többek között kiállításokat, koncerteket és beszélgetéseket. A Klauzál Gábor Művelődési Központ Kubai kulináris és kulturális nap című rendezvényét ajánljuk. Szeptember 11-18. Napóra című magazinműsor Egy órás hírműsorunkban többek között az alábbi témákkal készülünk: beszámoló az idei borfesztivál fontosabb eseményeiről: megnyitó, borlovagavatás, Budafok Város Borának kihirdetése valamint megtudhatják kit választottak idén pezsgőlovagnak. Szeptember 15-22. Kalendárium című magazinműsor Munka-család, család-munka. Hogyan egyeztetjük össze a munkánkat a családunkkal? Király Anikóval és Bártol Zsófiával beszélgetünk a témáról. Stresszmentes hétköznapok - jóga a gyakorlatban. Still Anni jógaoktatót kérdezzük a jóga világáról. Őszi méregtelenítés! - Tisztítókúrák és különböző diéták nyomában. Tímár Ágnes dietetikus praktikus ötletekkel várja nézőinket. Szeptember 16-13. Változó című magazinműsor A fél órás magazinműsorunkban a 41. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál eseményeit elevenítjük fel. A fél órás magazinműsorunkban a 41. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál eseményeit elevenítjük fel. Május 20-án este Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész hangversenyét hallgathatták meg a Cziffra Házban a komolyzene kedvelői. Ebből készült összeállításünk első részét tekinthetik meg. Szeptember 17-24. Produkció című magazinműsor Összeállításunkban bemutatjuk a 26. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál kulturális programjait, többek között kiállításokat, koncerteket és beszélgetéseket. A Klauzál Gábor Művelődési Központ Budafok-Tétény Retro című rendezvényét ajánljuk. Szeptember 18-25.Napóra című magazinműsor Egyórás hírműsorunkban többek között az alábbi témákkal készülünk: terménybemutató a Klauzál Házban, sportnap a Camponában, újságajánló, pincelátogatás a 26. Budafoki Pezsgő és Borfesztiválon. Szeptember 22-29. Kalendárium című magazinműsor Kamaszokkal az élet - adjunk zsebpénzt és ha igen mennyit és hány éves kortól? hasznos tanácsok aggódó szülőknek. Keresztnevünk mindent elárul rólunk! Személyiségünk titkairól Szatmári Nóra névelemzőt kérdezzük. Gerinctorna a gyakorlatban! - A Klauzál Házban ősztől újra indulnak a tanfolyamok. Henn Renáta oktatóval beszélgetünk. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
: s á d a e n i l n O ontortv.hu/ om r p . w w w / / : http
hirdetés
VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Villanyszerelési anyagok széles választékát, kedvező áron megtalálja üzletünkben. Közületeknek, villanyszerelőknek kedvezmények! 1221. Budapest, Kálváriahegy u. 2. Telefon: 788-53-58 www.gali-na.hu
[email protected] NYITVA TARTÁS H-Cs: 7.00-15.30 P: 7.00-14.30
A Szent Lipót Plébánia bemutatja:
Stációfutás
Futás a stációért // 2015. szeptember 12. 220m táv // 6 kategória Programok mindenkinek 0-99 éves korig! Kézműves programok // Íjászkodás // Arcfestés Aszfalt rajzolás // Közös ebéd // Péter Pál kápolna megtekintése
Regisztráció //
Napirend //
A program ingyenes, de a futás regisztrációhoz kötött:
9:00 9:30 9:45 10:00 11:00 12:00
http://szentlipot.hu/staciofutas határidő: szeptember 6. Az első 80 regisztráló ajándék pólót kap!
Helytörténeti séta Regisztráció Zenés reggeli torna Futás Családi délelőtt Ebéd
Adományok // A program ingyenes, de minden jó szándékú pénz adományt szívesen veszünk a viharsérült kálvária helyreállításához.
További információ: Mati Krisztián Wintsche-Mikesch Viktor
[email protected] [email protected]
Városházi Híradó
Utcai gondozói szolgálat a fővárosban Budapest a rendszerváltás óta a legnagyobb, országos „hajléktalanközponttá” vált. Az Utcai Gondozói Szolgálat munkájának célja tehát az elérési, illetve felderítési munka az utcán élő otthontalan emberek között, a szükséges intézkedések megtétele helyzetük javítása érdekében. z magában foglalja azt, hogy ügyfe-
Eleinket az intézményrendszer szol-
gáltatásai felé irányítjuk, bátorítjuk őket azoknak igénybevételére, továbbá információt nyújtunk a különböző lehetőségekről. Munkánk során elsődlegesen problémakezelés, esetkezelés vagy életben tartó, életmentő krízisintervenciós beavatkozás történik. Az Utcai Gondozó Szolgálatunk Buda egész területén (I., II., III., XI., XII. és XXII. kerület), illetve 2004 decemberétől Budaörsön, napjainkban már Törökbálinton, Budakeszin, Biatorbágyon és Herceghalmon végez utcai szociális munkát. Területünket többnyire autóval járjuk be, részben már ismert ügyfeleinket látogatva, részben telefonon vagy régi ügyfél által bejelentett, számunkra új helyszíneket keresve fel. Ellátmányunk főképpen paplan, vitamin és ruhanemű, valamint a téli időszakban forró tea és szendvics is. Utcai szociális munkásaink feladataik jelentős részét az utcán végzik, mégis szükségük van egy irodá-
ra, amely egyben a munka bázisául is szolgál. Irodánk lehetővé teszi klienseink számára, hogy alapvető elveszett irataikat pótolják, továbbá postacímet létesíthetnek, internet segítségével állás- és albérlethirdetéseket böngészhetnek, tájékozódhatnak az ellátórendszer kínálta ellátásokról, valamint bonrendszerű albérlet-, ill. munkásszálló-támogatásokat vehetnek igénybe. Krízishelyzetek kezelésére gyakran kerül sor munkánk során, ami elsősorban a beteg személyek orvoshoz, illetve lábadozókba szállítását, valamint a téli időszakban a kihűlt személyek kórházba szállíttatását jelenti. Ebben a munkában nagy segítségünkre van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mozgó Orvosi Szolgálata. Irányítószám: 1118 Város: Budapest Cím: Rimaszombati út 15/A Telefonszám: 1/206-5729 Intézményvezető: Biró Péter Számlaszám: 11784009-20200817 E-mail:
[email protected]
programajánló
Szent Mihály-napi programok 2015. 2015. szeptember 18. (péntek), 9.00 Pokorny Sporttelep (Budatétény, Jókai Mór u. 37.) Szent Mihály Kupa (gyermek labdarúgó torna) 2015. szeptember 25. (péntek), 16.00 Budafoki Herman Ottó Általános Iskola (Budafok, Dévény út 62.) Szent Mihály-napi vásár 2015. szeptember 26. (szombat), 16.00 Radóczy Mária Galéria (Budatétény, Dézsmaház u. 27.) „A kezdetektől napjainkig” című kiállítás: az előző években a Szent Mihály művészeti pályázaton részt vett művészek csoportos kiállítása 2015. szeptember 28. (vasárnap), 19.00 Vojnovich–Huszár-villa (Budatétény, Művelődés u. 37/A) A Fodor kamarazenekar Szent Mihály-napi hangversenye
állás
Fogyatékosokat Támogató Csoport Csoportunk a fogyatékos személy saját lakóhelyén, lakókörnyezetében történő segítésével, életvitelének megkönnyítésével, elsődlegesen a lakáson kívüli (köz)szolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosításával foglalkozik. Feladatai: • A kerületben élő – mozgás-, hallás-, értelmi és látássérült, valamint más okból akadályozott – lakosok segítése, a nekik járó ellátásokhoz, juttatásokhoz való hozzáférés elősegítése, életvitelükben hátrányt okozó akadályok leküzdésében való segítés, esélyegyenlőségüket elősegítő intézkedések megvalósítása • A kerület területén élő valamennyi fogyatékos személy felkutatása • Személyi segítő szolgálat szervezése és működtetése, amely segítséget nyújt a fogyatékos ember személyi higiénés, életviteli, életfenntartási szükségleteinek kielégítéséhez (például alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátása) • Vészhelyzetek megelőzése, annak elhárítása, otthoni felügyelet ellátása • Segítségnyújtás a higiénia megtartásában • Közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében • Információnyújtás, tanácsadás, ügyintézés, problémák megoldásának segítése • Szállító szolgáltatáshoz való hozzájutás megszervezése, pl. szűrővizsgálatokra történő szállítás • Egyéni és csoportos foglalkoztató és rehabilitációs programok szervezésében való részvétel, önsegítő csoportok támogatása, készség- és képességfejlesztés megszervezése • Segítségnyújtás a környezettel való kapcsolattartásban, a fogyatékos ember éntudatának megerősítése • Információs hálózat működtetése • Érdek-képviseleti szervezetekkel kapcsolattartás • Segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása • Gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás segítése • A közösségi, a kulturális és a szabadidős programokban való egyenjogú részvétel elősegítése. • A társadalmi integráció elősegítése • Jelnyelvi tolmács elérhetőségének biztosítása • Munkavállalást, munkavégzést, képzést segítő szolgáltatások hozzáférésének megteremtése • A fogyatékkal élő személy általános egészségi állapotának és a fogyatékossága jellegének megfelelő egészségügyi, szociális ellátásokhoz való hozzájutás biztosítása A szolgáltatás térítési díja jövedelemfüggő. Elérhetőség: Némethné Nagy Magdolna csoportvezető 1221 Budapest, Köd u. 2–4. Tel.: 06-1/226-4136, 06-20/984-1422, e-mail:
[email protected]
Személyi segítő szolgálat: A segítségnyújtás mindig személyre szabottan, tervszerűen és a fejleszteni kívánt területre fókuszálva történik. A részletes feladatellátáshoz gondozási tervet készítenek, melynek megvalósu-
KAMARAKONCERT
Heinrich Ignaz Franz Von Biber műveiből A Budafoki református templomban 2015. Szeptember 20-án, Vasárnap este 6 órakor. (1221 Budapest, Demjén István utca 2.) ELŐADÓK: Eva Saladin – barokk hegedű Sam Chapman – theorba Borsányi Márton – csembaló A koncertre a belépés ingyenes, a költségek fedezésére adományokat köszönettel elfogadunk. A koncert támogatója az OTP BANK.
tájékoztató
A Rózsavölgy Egyesület tájékoztatója A Rózsavölgyi Közösségi Ház önkormányzati támogatással megvalósuló felújítási munkái 2015. augusztus 24-től előreláthatóan október 20-ig tartanak. Új ablakok beépítése, födém- és külső szigetelés, eresz- és járdajavítás után megszépült épületben várjuk majd tagjainkat és vendégeinket. A heti és hétvégi programok indulásáról a foglalkozásvezetők az egyesület vezetésével egyeztetve tájékoztatják az érintetteket, érdeklődőket. Kérjük, kísérjék figyelemmel honlapunkat, Facebook-oldalunkat, melyen minél hamarabb közzétesszük a friss információkat! RÓZSAVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1221 Bp., Ady Endre út 25. 226 8553 www.rozsavolgyegyesulet.hu
SEGÍTŐ KEZEK, HIRDETMÉNY
9
SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Egyesített Óvoda pályázatot ír ki óvodapedagógusi munkakör betöltésére Betöltendő munkakör: határozatlan időre szóló közalkalmazotti kinevezés óvodapedagógusi munkakörben. Főbb feladatok: az óvodáskorú gyermekek testi-lelki-szellemi gondozása, nevelése, fejlesztése, oktatása, tervezi, szervezi a csoportjában folyó pedagógiai munkát, segíti a hátrányban lévő gyermekek felzárkóztatását, kapcsolatot tart a szülőkkel, ellátja a munkájával kapcsolatos adminisztrációs teendőket. Pályázati feltételek, egyéb információk: http://budafokteteny.hu/ugyintezes/allasajanlatok/óvodapedagógus A pályázat elbírálási határideje és módja: a pályázati határidőt követő 15 napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja! A pályázatokat 2015. szeptember 11-ig a XXII. kerületi Egyesített Óvodába „óvodapedagógus” jeligével lehet benyújtani az alábbi e-mail címre: ovodabrauner@ovoda. hawk.hu Brauner Gusztávné óvodavezető-helyettes részére.
15 éves a Tropicarium
Szülinapi programsorozat a Tropicariumban: 09. 11. Szülinapi Pizsama party 09. 15. 15 éves gyerekek ingyen jöhetnek a Tropiba felnőtt kísérővel 09. 19–20. Legó mélytengeri játéka 09. 26. Teaház + gyermekelőadás 09. 27. Minden, ami cápa Bővebben: http://budafokteteny.hu/programok/
lásait a gondozási lapon vezetik, és amelyre a gondozással kapcsolatos eseményeket feljegyzik. A Támogató Szolgálat vezetője és a személyi segítők a fogyatékos személlyel, vagy a hozzátartozójával, törvényes képviselőjével közösen a fogyatékos személy állapotának és igényeinek megfelelően állapítják meg az ellátás módját, tartalmát. A személyi segítő a feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális és szociális szükségletei biztosítottak legyenek. Fizikai ellátás: célja a létfontosságú személyi szükségletek kielégítése. A fogyatékkal élő emberek saját otthonukban megnyugtató módon egyedül csak akkor maradhatnak, ha biztosítjuk számukra a megfelelő életfeltételeket, illetve a szükséges felügyeletet (pl.: lakás fűtése, takarítás, a fogyatékosság jellegéből adódó szükségletek kielégítése).
Mentális gondozás: Célja: • a fogyatékkal élő emberek személyiségének, szokásainak, az esetleges lelki sérüléseinek megfelelő gondozása • segítségnyújtás a környezettel való kapcsolattartásban • a krízishelyzet kialakulásának megelőzése • az izoláció veszélyének elkerülése. Egészségügyi ellátás: • betegség esetén orvos értesítése, gyógyszerkiváltás, orvos utasítása alapján gyógyszeradagolás • fekvő beteg esetén ápolási-gondozási feladatok ellátása • az ellátott látásának, hallásának stb. állapotának figyelemmel kísérése, romlásuk esetén a szakorvosi vizsgálatok megszervezése • az ellátottaknak az egészséges életmód felé való irányítása rendszeres tanácsadással. Tanácsadás, információs szolgálat: A fogyatékkal élő személyeket érintő eseményekről, szolgáltatásokról, juttatásokról információt szolgáltat a rendelkezésre álló és folyamatosan frissített és bővített adatbázisból. Amennyiben a szolgálatnak nem áll módjában információt szolgáltatni, úgy az ügyfél részére az illetékes szakemberrel való kapcsolatfelvételben segít. Szükség szerint ügyintézést, tanácsadást végez, pl.: fogyatékossági támogatás intézése, gyógyászati segédeszköz beszerzése stb. A szolgáltatás térítési díj ellenében vehető igénybe.
Szállító szolgálat: Az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása érdekében áll a fogyatékkal élők szolgálatában. A szolgáltatás igénybevételének módja: Az ellátások igénybevétele önkéntes, az igénylő, illetve a törvényes képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása az intézmény vezetőjénél történik. Ha az ellátást igénylő cselekvőképtelen, a kérelmet a törvényes képviselője terjesztheti elő. A szolgáltatás térítési díj ellenében vehető igénybe. A szolgáltatás igényelhető: Cím: 1222 Budapest, Köd u. 2–4. Csoportvezető: Némethné Nagy Magdolna Telefon: 06-1/229-2383, 06-20/984-1422 E-mail:
[email protected] Nyitva tartás: H–Cs: 06.00–20:00, P: 6.00 –14:00
10
OKTATÁS Városházi Híradó
Ajándékokkal teli tornazsákot kaptak az elsősök Tizenegy kerületi oktatási intézmény 544 első osztályos kisdiákja vehette át az önkormányzat ajándékát a tanévnyitó ünnepségeken „Bízom benne, hogy ez a kis csomag, amit most szeretettel adok át Neked Budafok-Tétényi Önkormányzat nevében, használat közben a Te mindennapjaidnak is a részévé válik, és hozzásegít ahhoz, hogy megszeresd az iskolát. Az iskolát, amely nem más, mint a tudás birodalma, és csak Rád vár, hogy felfedezzed magadnak!” – a többi között ezekkel a szavakkal köszöntötte Karsay Ferenc polgármester a budafok-tétényi elsősöket abban a levélben, amit az ajándék tanszerekkel teli iskolakezdő csomagokkal együtt kaptak a kisiskolások az idei tanévnyitó ünnepségeken. Tizenegy kerületi oktatási intézmény 544 első osztályos kisdiákja vehette át az önkormányzat ajándékát a tanévnyitó ünnepségeken, melyeken országgyűlési képviselők, a kerület polgármestere, alpolgármesterei és önkormányzati képviselői is részt vettek.
– Igyekszünk új hagyományt teremteni az elsősök megajándékozásával, az ajándékot tartalmazó tornazsákon Budafok-Tétény emblémájával és jelmondatával – hangsúlyozta a Baross Gábor Általános Iskola tanévnyitóján Sebes Gábor, az oktatási, kulturális és testvérvárosi bizottság elnöke. Németh Zoltán köznevelésért felelős alpolgármester a Kossuth Lajos Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, utalva a kerület jelmondatára, a megajándékozott elsősökhöz szólva úgy fogalmazott: Mi, budafoktétényiek mindannyian összetartozunk, egy közösség részesei vagyunk, egy csapat tagjai, akik segítik, támogatják egymást. Ezt fejezi ki az ajándék is. A Kolonics György Általános Iskola ünnepségén Karsay Ferenc polgármester kiemelte: – az önkormányzatunk által követendőnek tartott egyik vezérgondolat, hogy mindenki fontos.
Megújultak az iskolák A nyári iskolafelújítások a Kempelen Farkas Gimnáziumban kezdődtek. Új melegítőkonyhát, étkezőt, csoportszobát és szertárat alakítottak ki, kicserélték a nyílászárók egy részét, emellett homlokzati hőszigetelést és akadálymentes rámpát is kapott a földszintes épületszárny. A beruházás mintegy 56,2 millió forintból valósult meg, melyet teljes egészében önkormányzat által finanszírozott. Az Árpád Utcai Általános Iskola teteje teljesen megújult: új lécezést, cserépfedést, bádogozást és hófogókat is kapott. A beruházás 33 millió forintból valósul meg. Ezenkívül korszerű sport- és futópályát alakítottak ki a Budai Nagy Antal Gimnázium udvarán. A beruházás összértéke közel 70 millió forint, melyet az önkormányzat saját forrásból finanszírozott. Ahogy a szünidő beköszöntött, egyből elkezdődött a Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermének és a régi épület udvari homlokzatának felújítása. A felújítás mintegy 45,5 millió forintba kerül, melyet az önkormányzat biztosít.
Így azok a gyerekek is fontosak a kerület, Budafok-Tétény számára, akik évről évre beülnek iskoláink padjaiba, hogy a nyári, sokcentis növekedés után szellemiekben is tovább gyarapodjanak, elsajátítsák azokat a készségeket, amelyekkel boldogulhatnak az életben, és továbbvihetik hagyományainkat. n Viszkocsil Dóra
A lányok piros, a fiúk kék tornazsákot kaptak, tele ajándékkal
Fotó: Hirschberg Judit
Varázslatos éjszaka a Mező utcában A legrégebbi és legfiatalabb tantárgy Kitüntették Höltzl Antalnét, Katica nénit, a Szivárvány Tagóvoda vezetőjét
Mihalik Sándor-díjjal tüntették ki Nyitrai Tamásné matematikatanárt
i mit tud? és bábszínházi előadás kora este, palacsinta és hot dog vacsorára, majd irány a zuhany kettesével, hogy azután a sok pizsamás apróság – kezében az alvójátékával – rendhagyó módon az óvó nénitől hallgathassa az esti mesét. Az ovisoknak rendezett varázslatos éjszakáról a márciusban Mihalikdíjjal kitüntetett Höltzl Antalné (Katica néni) mesélt a Városházi Híradónak, amikor az óvoda különleges programjairól faggattuk. A Szivárvány Tagóvoda vezetője elmondta: már második alkalommal rendezték meg a Színházak éjszakáját, amelyen az idén hatvan óvodásukból negyvenen vettek részt. A cél kettős: a gyerekeknek igazi csemege, szüleiknek pedig lehetőség arra, hogy színházba menjenek. Hozzátette: kétnapos nógrádi kirándulásaik is egyedülállók a kerületben, de ez régóta hagyomány náluk. A szülőkkel közösen szervezett programok közül a Szivárvány-, az Egészség- és a Biciklis napot emelte ki azzal kiegészítve, hogy a tizenegy fős óvodai személyzet több tagja sportol. Van, aki biciklivel jár dolgozni, többen pedig Vízi Sándor jóvoltából a BMTE-re járnak futni. Egyébként is nagyon jónak tartja az óvodai közösséget. Örömmel újságolta, hogy tőlük csak az köszön el, aki nyugdíjba megy. A csapatépítés is már akkor elkezdődött, amikor máshol még nem is hallottak arról, hogy ilyen létezik. Az óvódapedagógus elmondta, hogy felmenő rendszerben, tiszta csoportokkal dolgoznak. Ő harmincnyolc éve abban az óvodában dolgozik, ahová kisgyermekként is járt, így nem
A matematika, fizika, informatika szakos Nyitrai Tamásné közel harminc éve tanít a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, ahol szaktanári és osztályfőnöki teendői mellett a közösségi szolgálat projektfelelőseként a diákok munkavégzését is koordinálja.
K
csoda, ha erősen kötődik az intézményhez, szinte otthonának tekinti. Höltzl Antalné tagóvoda-vezető, de csoportot is vezet, így mindig tudja, mit várhat el munkatársaitól. Csak olyat kér tőlük, amelyet maga is elvégez, ezért kollégáival konfliktusmentesen tudnak dolgozni. Számára mégis az a legfontosabb, hogy az óvodások szeressenek hozzájuk járni. Ennek érdekében igyekeznek nagyon gyorsan megismerni az új gyerekeket, ebben a félórás családlátogatások is segítenek. A kicsik örömmel tesznek eleget az óvónők kéréseinek, ha rövid időn belül sikerül kialakítaniuk a bizalmon alapuló, jó kapcsolatot. n (Tamás Angéla)
Höltzl Antalné
Fotó: Hirschberg Judit
márciusban Mihalik Sándor-díjjal kitüntetett
Apedagógus lapunknak elmondta, hogy a dip-
loma kézhezvétele után kezdett tanítani a gimnáziumban, és úgy látja, az utóbbi években javult a középiskola színvonala, megnőtt a presztízse. Nyitrai Tamásné alapvetően matematikatanárnak tartja magát, legjobban ugyanis a matematikát szereti tanítani. Kiemelte, hogy ez a tudomány dinamikusan fejlődik annak ellenére, hogy legalapvetőbb téziseit már az ókorban lefektették. A gimnáziumi tananyag jelentős része 17–18–19. századi felfedezéseken alapul, de törekszik arra, hogy óráin a legmodernebb ismeretanyag is helyet kapjon. Elmesélte, hogy a fizikát annak idején azért vette fel, mert második szakként az passzolt leginkább a matematikához, az informatikában pedig nagy lehetőséget látott, így harmadik szakként azt választotta. Kérdésünkre, hogy mennyire lehetséges egy tanárnak a számítástechnika gyors fejlődését követni, kifejtette: természetesen naprakésznek kell lennie, de diákjait inkább átfogó, általános ismeretekre oktatja, mert ez a tudás a gimnáziumból kikerülve is mobilizálható.
A projektvezető a közösségi szolgálatról is mondott néhány szót. Megtudtuk, hogy a BNAGban a diákok az érettségiig kötelezően teljesítendő ötven óra felét iskolai munkával is eltölthetik, például egymás korrepetálásával. Legalább huszonöt órát azonban külső helyszínen kell ledolgozniuk, kiválasztva azt a tevékenységet, amely hozzájuk a legközelebb áll. Hozzátette: a rengeteg lehetőség között mindenki találhat kedvére valót, sakkozhat az idősekkel az otthonban, megismerkedhet a tűzoltók munkájával, segíthet a kerületi rendezvényeken, vagy akár az óvodásokkal is játszhat „munkaidőben”. n (Tamás Angéla)
Nyitrai Tamásné
Fotó: Hirschberg Judit
hirdetmények
állás
állás
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzat jegyzője pályázatot ír ki informatikus munkakör betöltésére
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzat jegyzője pályázatot ír ki számviteli referens munkakör munkakör betöltésére
BETÖLTENDŐ MUNKAKÖR: Határozatlan időre szóló köztisztviselői kinevezés, informatikus munkakörben. FELADATOK: Rendszergazdai feladatok ellátása (Microsoft Windows 2008–2012 Server környezet, Windows 7–8 kliensszámítógépek üzemeltetése, karbantartása, jogosultsági rendszer kezelése, hibaelhárítás, telepítés, hálózat üzemeltetése, mentési feladatok elvégzése). Szakrendszerek rendszergazdai feladatainak ellátása (szakirodák szoftvereinek üzemeltetése, karbantartása, hibaelhárítása, felhasználói munkavégzés támogatása, kapcsolattartás szoftverfejlesztőkkel). PÁLYÁZATI FELTÉTELEK, EGYÉB INFORMÁCIÓK: http://budafokteteny.hu/ugyintezes/allasajanlatok/informatikus A pályázat elbírálási határideje és módja: a pályázati határidőt követő 15 napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja! A pályázatokat 2015. szeptember 30-ig a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Csoportjához „informatikus” jeligével lehet benyújtani az alábbi e-mail címre:
[email protected]
BETÖLTENDŐ MUNKAKÖR: Határozatlan időre szóló köztisztviselői kinevezés, osztályvezető besorolásban, számviteli referens munkakörben. FŐBB FELADATOK: Elkészíti az önkormányzat havi költségvetési jelentéseit, illetve a negyedéves mérlegjelentéseket; közreműködik az önkormányzat éves beszámolójának és az erről szóló képviselő-testületi előterjesztések elkészítésében; közreműködik az önálló intézmények beszámolóinak egyeztetésében és a K11 programon való összesítésében; közreműködik az önkormányzat főkönyvi könyvelési feladatainak ellátásában. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK, EGYÉB INFORMÁCIÓK: http://budafokteteny.hu/ugyintezes/allasajanlatok/szamviteli-referens A pályázat elbírálási határideje és módja: a pályázati határidőt követő 15 napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja! A pályázatokat 2015. szeptember 30-ig a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Csoportjához „szamviteli referens” jeligével lehet benyújtani az alábbi e-mail címre:
[email protected]
Városházi Híradó
XXII Kft. KOVÁCS Kovács Bemutatóterem és műhely
XXII
XXII. Budapest , Tóth József u. 21. Tel: 229-3886 Mobil: 0630/9-447-084
Alumínium és műanyag redőny, reluxa,harmónikajtó, szalagfüggöny, napellenző, rovarháló. Műanyag nyílászárók. Üvegezés helyszínen, biztosításra is.
hirdetés 11
Jöjjön el kertészetünkbe! 1223 Budapest, Rókales. u. 2-4.
Kedvező fizetési feltételek! Rövid határidő, garancia! WWW.KOVACSXXII.HU email:
[email protected]
MOGYORÓSI
Vízvezeték-szerelő
KÉZ - LÁBÁPOLÓ SZAKOKTATÓ ÉS MŰKÖRÖMÉPÍTŐ Kemény Kata SÓLÁMPÁS KÖZPONT 1221 Budapest, Kőérberki u. 26. Bejelentkezés: 06-30/2211-836
[email protected]
Bojlerjavítás, csere, vízkőtelenítés Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése! Tel.: 207-2928, 0620/911-2679
DEPRESSZIÓ, SZORONGÁS, PÁNIKBETEGSÉG és egyéb pszichés problémák V]DNV]HUĦNH]HO©VHHO©UKHWĊ¡URQ
DR. SZABÓ ILDIKÓ SV]LFKL¡WHUV]DNRUYRV Tel: 0620/345-1562 D&DPSRQDN¶]HO©EHQ
1l iter t ,-F 700
KÖNYVELÉS Egyéni vállalkozók, Bt-k és Kft-k V]iPiUDWHOMHVN|UĦpVV]DNV]HUĦ számviteli szolgáltatás nyújtása Új ügyfeleinknek most 1 hónap díjmentességet biztosítunk.
Tel.: 06-30/626-4969
KÁRPITOSMESTER MAJOR DEMETER Kápritozott bútorok javítása, áthúzása közülereknek is! 1224 Bp, Dózsa Gy. út 79. (bejárat a XII. u. felől) Tel: 362-1889, 0620/422-0131
TERMELŐI MÉZ KAPHATÓ Akácméz 2200 Ft/kg Levendula méz 2200 Ft/kg Hárs méz 2000 Ft/kg Erdei méz 1900 Ft/kg Vegyes virág 1600 Ft/kg Szükség estén házhozszállítás!
PENN Z, CORTADERIA CSENKES
ÁMDEONAKTERMÉKEK Z S R E Z S I Z É KUPER, ARMETI, GAR KIVÉTELÉVEL
TR STECHNIKA AZ ÖNTÖZÉ
20%
NYEL! KEDVEZMÉN
20%
NYEL! KEDVEZMÉN
ÜZL E T B D N A L FI TO ÖZÖTT MINDEN BER 113. K
EN
SZEPTEM
hatók! összevon m e n l a v akció iók más Jelen akc
SEREG PÉTER 362-3733, 20/548-6461 1224 Budapest, XIV. utca 59.
A Promontor TV a UPC analóg kábeltelevíziós hálózatán az S7-es csatornán,147,25 MHz-en, a UPC digital bronze csomagjában az 506-os csatornán látható.
Apróhirdetés
Appróhirdetés-felvétel: GYORSNYOMDA – PROMONTOR UDVAR ÜZLETHÁZ, 1221 Budapest, Kossuth. L. u. 25–29.
szolgáltatás
lakás
Autóvásárlás azonnali készpénzfizetéssel, álapottól függetlenül 0-17 éves korig, kérésre házhoz megyünk. Tel: 06-30/682-1390, www.a111auto.hu Autómata mosógép javítás garanciával hétvégén is. Javítás esetén ingyenes kiszállás. Tel: 06-20/288-5148
Lakáscsere! Betegségem miatt szklerózis multiplex elcserélem rózsakerti lakótelepen lévő 3. emeleti 49nm-es lakásomat hasonló négyzetméter területű családi házra, házrészre. Tel: 06-20/285-3306
Mindennemű régiséget vásárolok díjtalan kiszállással készpénzért. Bútort, fesményt, csillárt, porcelánt, kerámiát, szobrokat, bronz-réztárgyakat, bizsut, borostyánt, nippeket, hi-fit, hanglemezt, konyhai tárgyakat, numizmatikát. Pintér Nikoletta Tel: 06-1/466-8321, 06-30/973-4949
Kertépítést, füvesítést, cserjeírtást, öntözőrendszer kialakítását, kert tó építését és fakivágást vállalalok. Egyben famunkákat is: thermowood fa teraszok építését, fatároló, kocsibeálló, pergola. Kerületi referenciákkal. Tel: 0620/918-0945 Monostori Attila
kert
KÁRTEVŐIRTÁS AZONNAL. Csótány, ágyi poloska, hangya, Mindenféle kerti munkát vállalok vidéken is. darázs irtása a leghatékonyabb irtószerekkel, lakások, társasházak, üzletek, intézmények részére. Tel: 06-30/687- Tel: 06-30/682-4431 7169, WWW.TOXIMAX.HU Csempézést, hidegburkolást, szobafestést, kőműves munkát, kisebb javításokat is vállalalok. Tel: 06-30/975-0053, 06-1-226-2527 Ács, tetőfedő, kőműves mester vállal a legkisebb munkáig tetőjavítást, homlokzati hőszigetelést, ablak-, ajtócserét, kéményjavítást Á-tól Z-ig 20% kedvezménnyel, hétvégén is. 06-30/318-2173
oktatás
DÍSISZETFUÜM TVOELLKBORZFPŰA,MFEPSATFUŰCASTB.
rendezvény Tisztelettel Meghívja Önt az Erdők Uniója Alapítvány 2015. október 01-én a Klauzál Gábor Művelődési Központ színháztermében megrendezésre kerülő Közösségi Tudat Napja rendezvényére. Részvételi szándékát jelezze az
[email protected] vagy a 06-20/210-3306 telefonszámon.
oktatás
Német, olasz tanítás A1-C-ig (felsőfokúig). Angol tanítás A1- OKJ-s dajka, pedagógiai - és gyógypedagógiai segíA2 alapfokig, igazi tanárnőtől. Házhoz megyek hétvégén is. tő szakképzés, felkészítés. 06-30-269-10-61, www. Beck Gyöngyi Tel: 06-20/555-6414 60 és 90 perces órák. kaszaszakkepzes.hu. E-000766/2014
Hirdetésfelvétel
Médiapartner: Sales Bt. Megjelenési lehetőségekkel kapcsolatban kérje tanácsadó kollégáink segítségét! Telefon: 06-30/513-9410, e-mail:
[email protected]
TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, HÁROM LÁNY – HARMINCKÉT NYELVVIZSGA! Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhány éve a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelvet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanka átlagos nyelvtanulónak tartotta ma- gát, 27 évesen mindössze egy nyelvből voltbizonyítványuk. Életük nagy felfedezésének érzik a módszerrel való ismerkedést. Azóta ugyanis Virág kilenc, Blanka pedig tizenhárom nyelvből szerzett középfokú nyelvvizsgát. Zsófi pedig 18 éves „kreatív nyelvtanuló“, negyedikes gimnazistaként már tíz nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítménye korosztályában egyedülálló. Könnyedén, három-négy havonta tettek középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez kizárólag a Kreatív Tananyagot használták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a középfokú nyelvvizsga hiánya miatt a végzősök fele nem veheti át diplomáját! A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27 nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon.
Három dolog, amiért érdemes ezzel a tananyaggal tanulni: 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű mondatrész, mondat és a hanganyag megtanít beszélni – tanári segítség nélkül. 2. A könyv tartalmazza a középfokú nyelvvizsga nyelvi anyagát – ezt a lányok eredményei is bizonyítják. 3. Kiváló módszer újrakezdésre, szinten tartásra, sőt – újra elővéve bármikor felfrissíthetjük vele , kül, hogy be kellene irat- koznunk egy nyelvtanfolyamra. 4. További információ az alábbi honlapon található, illetve az előadáson, ahol elmondjuk a titkot, hogyan lehet minden olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki valóban komolyan gondolja, hogy elsajátít egy idegen nyelvet.
Hudi Tibor 06-30/318-49-53 www.kreativnyelvtan.hu
Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN! Eredeti módszer, különlegessége az önnálló beszédgyakorlás, egyáni tanulási tempó! ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG, OROSZ, PORTUGÁL, HOLLAND, ESZPERANTÓ, HORVÁT Tananyagok megtekinthetők és 21.990 Ft egységáron megvásárolhatók: Budafokon A Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban (Nagytétényi út 31-33.) 2015. szeptember 18-án ( péntek ) és szeptember 25-én ( péntek) 17-19 óráig.
VILÁGBAJNOK PINGPONGFENOMÉN TANÍTVÁNYAINK SORÁBAN Örömmel köszöntjük tanítványaink sorában a kétszeres világbajnok pingpogfenomén Klampár Tibort, s büszkék vagyunk rá, hogy ő is a Kreatív Nyelvtanulást választotta. -Kedves Tibor, honnan jött az ötlet? – Hajdanán sokat játszottam Ausztriában, s néha még mindig visszahívnak. Régóta meg akartam tanulni németül, de valami mindig közbejött. Amikor megláttam Ottó könyvét és elolvastam az előszót, mindjárt éreztem, hogy ez valami új és értelmes dolog. A sportban is a gyors, hatékony módszerek híve voltam, s ez az anyag első látásra meggyőzött. Nagyon tetszik, hogy lapokból áll, s nem kell az egész könyvet magammal vinnem, csak azt a leckét, melyet éppen tanulok. Remélem, hamarosan már németül beszélek az osztrák sporttársakkal!
ÓRIÁSI ŐSZI AKCIÓ SZEPTEMBER 10-TŐL OKTÓBER 10-IG! MINDEN TANANYAGUNKHOZ INGYEN ADUNK EGY 22 EZER FORINTOS ONLINE GYAKORLÓT!
12
SPORT, IFJÚSÁG
Városházi Híradó
„Merj nagyot álmodni, és elfelejted minden bajodat!” A Nádasdy iskola diákja, a tízéves Veres Gréta ezüstérmes lett Varsóban Veres Gréta a Magyar Diáksport Szövetség gyermek atlétikai válogatott tagjaként utazott szeptember 4-én Varsóba, ahol részt vett – ezzel képviselve országunkat – a 2004-es születésű lányok 60 méteres síkfutásán. Hét ország versenyzett: a magyar, lengyel, szlovák, észt, lett, litván és orosz atlétáké volt a stadion. – Hogy sikerült a verseny, milyen eredményt értél el? – Ezüstéremmel zártam a futamot egy erős mezőnyben. Nagyon örülök a második helynek, úgy érzem, mindent beleadtam, elégedett vagyok az eredménnyel. A magyar csapat a dobogó legfelső fokára állhatott ismét, és elhoztuk a győztesnek járó hatalmas kupát! – Sokféle sportot kipróbáltál már, miért az atlétikát választottad fő tevékenységednek? – Az aktív mozgás már gyerekkorom óta bennem volt, de miután kis-
iskolásként többször megnyertem a Futafokot, majd más kerületi és megyei versenyen is sikereket értem el, az anyukámmal ellátogattunk a budaörsi egyesületbe. Már az első pillanatban annyira megtetszett az edzés, hogy ott ragadtam. Akkortól kezdtem el komolyabban foglalkozni a távolugrással, kislabdahajítással, gátfutással… – A Budaörsi Diáksport Egyesületnél edzel, ahol a trénereidnek és a kitartó kemény munkának köszönhetően jönnek az eredmények. Milyenek az edzők és a csapat? – Egy szóval: fantasztikusak! Fazekas Bea és Egri Gyula foglalkozik velem már közel három éve. Ők tanítottak meg mindenre, főleg nekik köszönhetem ezeket az eredményeket. A csapat pedig egyre jobb, most, hogy tavasztól a nagyok között edzek. – A rengeteg edzés mellett a Nádasdy iskola Csilingelő kórusában is énekelsz, miért fontos neked az ének, és
hogy van időd még néptáncórákra is járni és teniszezni? – Két és fél évig jártam néptáncra, de sajnos szeptembertől már le kellett mondanunk róla, mert idén már nem tudom összeegyeztetni a sportolással. Az iskolai kórusnak viszont továbbra is a tagja vagyok. Nagyon szeretek énekelni, a zene mindig jókedvre derít. A teniszezést sem hagyom abba, ez nálunk családi sport. – Édesanyádtól hallottam, hogy 2,5 éves korodban diagnosztizálták nálad a lisztérzékenységet. Mit tanácsolnál a hozzád hasonló fiataloknak? – Egy betegség (hiszen ez is az) nem lehet akadály, hogy aktívan sportolj és jól érezd magad! Sőt, néha a verseny, az eredmény és a csapat segítenek abban, hogy ne érezd magad emiatt gyengébbnek, vagy másnak. Azt tanácsolhatom, hogy merjenek nagyot álmodni, és akkor elfelejtik minden bajukat! n Viszkocsil Dóra
Veres Gréta a verseny után a nemzeti lobogóval EGÉSZSÉGTÜKÖR
Százéves játékok a borfesztiválon Idén már három helyszínen játszhattak együtt a gyerekek a szüleikkel a Budafoki Pezsgő-és Borfesztiválon volt a rendezvényen, a legviccesebb és legtrükkösebb játékaikat hozták el a szervezők. A foglalkozásokon játékrakétát készítettek a gyerekek, amit aztán a segítőkkel együtt röppályára állítottak és ki is lőttek az iskola fölé. A Tropicarium sátrában egzotikus állatokkal találkozhattak a családok, emellett kézműveskedhettek és horgászhattak is a kisebbek.
Élménypark és Szőlőskert
A 26. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál számos újdonsággal várta a gyermekekkel érkezőket is. Új helyszínen próbálhattak ki például régi játékokat, a macskaköves Magdolna utca pedig Művész utcává alakult át, ahol a gyerekek is megtalálták a nekik való elfoglaltságokat.
Gyermekliget a suliban A Gyermekliget idén nem a Kossuth Lajos utcában, hanem a Kossuth La-
jos Általános Iskola nyáron felújított udvarában volt megtalálható. A nagytétényi kastély régi résztvevője a fesztiválnak, idén óriás malomjáték, a múzeum tárgyait bemutató memóriajáték, fából készült logikai játékok, intarziakirakó várta a gyerekeket. Az alkotni vágyók – legyenek akár gyerekek, akár felnőttek – a kastély hangulatához illő, barokk stílusú árnyképet és famintázatú intarziaképet készíthettek a sátorban. A Csodák Palotája is jelen
Milyen volt régen a házimozi?
Városházi Híradó budafok-tétény
Az OTP Bank Élményparkban ügyességi és mozgásos játékok várták a bátrakat, akik próbára tehették magukat és versenyezhettek másokkal is. Rendkívül népszerű volt a Malyolda játszóudvar, ahol nyolcvan-százéves polgári játékokat ismerhettek meg a gyerekek. A gyűjtemény fő célja az, hogy a fiatalabb generáció játszhasson pedálos autóval, a praxinoszkóppal, búgócsigával és a különböző logikai játékokkal. Az alkotni vágyó gyerekek a Nádasdy Művészeti Iskolai tanáraitól leshettek el művészi technikákat. Megtanulhattak például korongozni, márványozni és cérnagrafikát készíteni.
Kiből lehet bohóc?
A Szőlőskert gyermeksátrat minden évben a Budafoki Református Egyházközség tagjai töltik meg színes programokkal. Idén is volt néptánc, istentisztelet, bábjáték, kézműves-foglalkozás és koncertek.
Családi park A Családi parkban szintén jól szórakozhattak a gyerekek. A helyszín négy játékelemből állt. A Szerencsejáték Zrt. óriás sorsjegyet helyezett ki a Donszky Árpád utcában, mel�lyel bárki kipróbálhatta szerencséjét. A Játszóházban rendkívül népszerű ugrálóvár is volt. A Retrokertben ízletes lángost és fröccsöt árultak, természetesen kockás abroszos asztaloknál. A Civil szigeten izgalmas programok segítségével ismerkedhettek meg a családok a környezettudatosság és a felelős életmód témakörével. Szó esett a kreatív újrahasznosítás lehetőségeiről, az energiahatékony építési módokról, az otthon elkészíthető – garantáltan vegyszermentes – kozmetikumokról és háztartási szerekről, a felelős étkezés, valamint a környezettudatos éttermek ismérveiről. n (Viszkocsil Dóra)
Milyen orrcseppet használjunk allergia ellen?
Az allergia ellen speciális orrcseppeket kell használni, súlyosabb esetben pedig orvoshoz kell fordulni Javában tart a parlagfűszezon, a növényre allergiásoknál ebben az időszakban szem-, torok- és orrviszketés, tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, fáradtság jelentkezhet. A kezdeti orrtüneteket akár recept nélkül kapható készítményekkel is csillapíthatjuk. Az is fontos, hogy mit tegyünk akkor, ha az orrcsepp kevésnek bizonyul. megfázás és nátha esetén használt
Aorrcseppekkel valószínűleg már min-
denki találkozott élete során. Remek segítséget nyújtanak egy-egy betegség idején, ha az orrdugulással, orrfolyással is jár. Ezek a készítmények azonban csakis a betegség idején, a betegtájékoztatóban megadott, általában 7-10 napig használhatóak. Ha ennél hosszabb ideig használjuk, akkor azzal az orrnyálkahártyát is tönkretehetjük. Allergia esetén ne ezeket keressük, hanem a kimondottan allergia elleni orrcseppeket, orrspray-ket (antiallergikumok), amelyeket huzamosabb ideig, akár egész szezonban használhatunk. Segítségükkel hatékonyan gátolható többek között az orrnyálkahártya megduzzadása, a fokozott orrváladékozás és a kínzó tüsszögési inger. Mivel hatásukat közvetlenül az orrnyálkahártyán fejtik ki, az allergiás tüneteket gyorsan és hatékonyan szüntetik meg. Vannak persze alternatív lehetőségek is. Kiegészítő kezelésként hasznos lehet a tengervizes orrspray használata, amellyel a polleneket eltávolíthatjuk az orrnyálkahártyáról. Allergiás időszakban e célra az orrmosó is bevethető, amelyhez az irrigátorba meleg vizet töltünk, majd ebben feloldjuk az optimalizált sóarányú keveréket. A nagyobb mennyiségű oldat a teljes orrüreg átmosását lehetővé teszi. n Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész,
A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Haraszti Gyula Lapterv: Gremsperger Péter Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület önkormányzata Felelős kiadó: Paál Anita Szerkesztőség címe: 1222 Budapest, Komáromi utca 23. Telefon/fax: 780-4678, e-mail:
[email protected] A lap számai olvashatók: www.budafokteteny.hu Hirdetésfelvétel: Sales Bt. elérhetőségek: 06-30/513-9410,
[email protected] Apróhirdetés-felvétel: Promontor Print Nyomda: Budapest XXII., Kossuth. L. u. 25-29. (Promontor Udvar Üzletház, földszint). Nyitva tartás munkanapokon 10-től 17 óráig. További információ: www.promontorprint.hu Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Nyomás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.mediaworks.hu ISSN 2063-1472 (Nyomtatott) ISSN 2063-1480 (Online) www. facebook.com/VaroshaziHirado