Original
scientific
papey
Várady Tibor A HATVANAS ÉVEK KULTÜRFORRADALMA ÉS AZ AMERIKAI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
K é t évtizeddel ezelőtt, egy I o w a állambeli bíróság az Amerikai Egye sült Á l l a m o k b a n , különös meggondolások alapján d ö n t ö t t egy meglehe tősen szokványos perben. A bíróságnak a z t kellett eldöntenie, hogy az a n y a halála u t á n kié legyen a gyerek: az apáé-e v a g y az anyai nagy szülőké. A döntés meghozatalakor azonban két világot kellett v a l a h o g y a n megértenie, fogalmakba öntenie és összevetnie. A z egyik a h a g y o m á n y o s amerikai eszmények világa, a m á r megalapozott társadalmi pozíció ta lapzatáról emelkedő t ö r v é n y - és szabálytisztelet, melyhez egy u r a l k o d ó vá lett és jellegformáló o r n a m e n t i k a és metafora-világ kapcsolódik, k i terjedve a vallásra, szobadíszítésre, öltözködésre, zenére, szexuális ri tuálékra, szomszédoknál a l k a l m a z a n d ó konverzációs fordulatokra. A m á sik, a h a t v a n a s évek k u l t ú r f o r r a d a l m á n a k világa, melynek közvetlen célpontja pontosan a metafora és o r n a m e n t i k a , miközben békét kínál rend helyett, és a f o r r a d a l m a k krónikus p e r s p e k t í v a h i á n y á b a n d i v a t ta gadásának vallja az új divatot. A jelentéshordozó díszletek és metaforák pedig rendkívül fontosak. Archibald Macheish amerikai költő szerint „Egy világnak vége v a n , ha metaforája m e g h a l " (A v/orld ends when its m e t a p h o r has died). A p e r t az apa indította. Az a n y a autószerencsétlenségben halt meg, és ezután az apa ( H a r o l d Painter) az ötéves M a r k o t az anyai nagyszü lőknél helyezte el, miután megegyezett velük, hogy a gyerek addig m a r a d a Bannister házaspárnál (a nagyszülőknél), amíg az ő életkörül ményei nem rendeződnek. Másfél év m ú l v a P a i n t e r megnősült, az új feleségével együtt át a k a r t a venni fia további nevelését, de a nagyszülők nemet m o n d t a k . P a i n t e r bírósághoz fordult. A két peres fél szinte prototípusa volt két életszemléletnek és maga t a r t á s f o r m á n a k . A Bannister házaspár kertvárosban é!, köztiszteletnek örvendő tagjai egy megbecsült és egy erre igen igényes, meglehetősen z á r t közösségnek. O t t h o n u k „tágas és kényelmes", amint ezt a bíróság megállapítja. Mindketten egyetemet (college) végeztek, Bannister úr tagja az iskolabizottságnak és tevékeny az egyházközösségben. Mindketten
hatvanévesek.. Harold Painter ezzel szemben Kaliforniában született, szü lei elváltak, amikor kétéves volt, az iskola nem érdekelte, abba is hagy ta és elment tengerésznek, majd mégis csak befejezte a középiskolát. Vé gül újságíró lett. A bíróság megállapította, hogy Painter nem vallásos, hogy meglehetősen sok zen-buddhista könyvet olvasott és „ezek nagy hatással voltak rá". Feleségének két temetést rendezett. A z egyiken csak maga volt jelen és egy — elhunythoz írt — hosszú levelet olvasott fel. A másikon jelen voltak a barátok, ismerősök is — Painter pulóverben jelent meg. A nagyszükők ügyvédjének követelésére Paintert pszichiát riai vizsgálatnak vetették alá. A z orvos nem talált semmilyen rendel lenességet, vagy lelki ingatagságot, de megállapította, hogy Painter ro mantikus és álmodozó hajlamú. Életcélja, hogy írjon és fényképezzen. Űij felesége katolikus, ami Iowában szintén (legalábbis enyhén) rend hagyó. A konfliktus éles és világos. A bíróság feladata pedig nehéz. A z in tézményesített igazságszolgáltatás gyökerei természetesen Bannisterék v i lágában vannak, de ahhoz, hogy az intézmény és tekintélye fennmarad janak, arra is szükség van, hogy a döntést n e kultúra-, ornamentika- és metaforakülönbségek indokolják. Ezek nem tartoznak a „lényeghez". És talán egyik állam jogrendszere sem fordít akkora figyelmet a „lé nyeg" és a „periféria" különválasztására, mint éppen az amerikai. Szin te nincsen per, melyben többször is fel ne vetődne az a kérdés, hogy me lyik kérdésfeltevés, melyik bizonyíték a megengedett és melyik nem; mi tartozik a lényeghez, és mi rejti magában azt a veszélyt, hogy előítéle teket, rokonszenvet, v a g y ellenszenvet kelt az ítélethozókban, és így megzavarja a világos és igazságos okfejtést, Arisztotelész szerint a tör vényeknek meg kell akadályozniuk a „tárgyhoz nem tartozó dolgokról való b e s z é d e t . . . N e m szabad ugyanis megfertőzni a bírót azáltal, hogy haragra, gyűlöletre vagy szánalomra indítjuk. Ez olyasféle, mintha v a laki elgörbítené a vonalzót, mellyel dolgozni akar". (Arisztotelész: Re torika. Budapest, 1982, 6.) A z amerikai perrendtartás Arisztotelész leg hívebb követője. D e hogyan lehet eltekinteni a mellékestől, amikor egy forradalom (minden prognózissal és elvárással ellentétben) pont e mellékesen keresz tül támadja oldalba a fennálló rendet (és nem is reménytelenül, ha A r chibald MacLeish-nek igaza van). Másreszt pedig, ha a bíróság felismer ve a veszélyt, vállalja a csatát, hogyan húz majd később sorsdöntő v á lasztóvonalat elgörbült vonalzójával? A bíróság igyekezett minden vonalat tartani. Ezért hangsúlyozza, hogy: „Nincsen olyan felhatalmazásunk, hogy két normális keretek közt mozgó életmód közötti választásunk alapján ítéljük oda a gyermeket, és ezt nem is tesszük." E megállapítás után azonban rögtön ez a mondat következik: „Mind azonáltal az életfilozófiák fontosak, amennyiben kihatással vannak a kis Markra és az ő igényeire."
A z iowai bíróság úgy látta, hogy kihatással vannak. Igen korrekt módon felsorolja az apa mellett szóló érveket is: azt, hogy először is ő a gyerek apja, hogy az amerikai jogban igen erős a szülő javára alakult vélelem, hogy az anyának végrendelete volt, melyben éppen a férjét (az apát) nevezte ki a gyermek gondozójának, hogy Bannisterék 60 évesek, és hogy 70 évesek lesznek, mire Mark középiskolás lesz. Mégis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyermek érdeke azt követeli meg, hogy Bannisterék „szilárd, megbízható, konvencionális, középosztálybeli ott honában" maradjon, nem pedig Painteréknél, ahol a légkör „nem kon vencionális, bohém, intellektuálisan talán ösztönző és bizonytalan". N e m maradt ki a megindoklásból az uralkodó amerikai életmód egyik fontos pillére, a pszichológus sem. A bíróság kulcsfontosságúnak tartja dr. H a w k s véleményét, aki szerint Mark, amikor a nagyszülőkhöz került, kegyetlen volt az állatokkal, nem viselkedett kifogástalanul, és nem sze rették az óvodatársai. Két év után azonban Mark fegyelmezett, boldog és viszonylag népszerű lett osztálytársai közt. Dr. H a w k s azt is hang súlyozta, hogy egy „apai alkat" jelenléte a fontos, nem pedig a bioló giai apáé. (A kultúrértékek szokatlanul éles polarizációjához ebben az ügyben még azt a véletlent is hozzátehetjük, hogy a pszichológust Hawks-nak hívják, „hawk" pedig héját jelent, és „héjáknak" nevezik az amerikai politikai életben a merev jobboldal képviselőit, különösen a vietnami háború akkori pártolóit.) H a el is görbült a vonalzó, sikerült kiiktatni, epizódként félretenni a zavaró jelent, közvetlenül a múlthoz kapcsolva a jövőt. Talán soha sem volt még a szó szoros értelmében egy ennyire „elveszett generáció", mint Painteré. A Painter v. Bannister ítéletet 1966-ban hozták, egy sajátos mozga lom kibontakozásának idején, mely mozgalom Európán is végigvonult, és sokan kultúrforradalomnak nevezik. Többnyire azt hisszük, hogy létezik egy általánosan kialakult és elfogadott kép erről a mozgalomról és légköréről. Komolyabb elemzés azonban valószínűleg kimutatná e feltételezés törékeny voltát; talán kimutatná azt is, hogy az a nagyon általános képzet, mely valóban közös a megfigyelők körében, nem kö zös, nem azonos magával a m o z g a l o m m a l . . . Talán túl közel vannak még az események, túl közel van saját szerepünk, hozzáállásunk is. Ki csit tompulnunk kell még ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül elfo gadjuk a mindent megoldó bölcsességet, mely szerint egy kicsit igazuk volt ezeknek is, meg azoknak is. Ezért, amikor megpróbálom valaho gyan újrafogalmazni azt a légkört, mely a Painter v. Bannister ítélet hátterét képezi, igyekszem néhány alapvető és vitathatatlan megállapí tásra szorítkozni. N e m vitás, hogy a hatvanas években különös erővel és lendülettel bírtak az alternatív kultúrértékek, magatartások, képze tek, és hogy kihívták (talán veszélyeztették is) a megállapodott kultu rális, politikai, jogi struktúrákat, az „establishment"-et. Kialakult egy szokatlan éleslátás, mely áthatolt a konvenciók szövetén, agyonismételt álláspontok hordalékán. Izgalmas kaland volt a képletek felismerése,
leleplezése. R o b e r t o M a n g a b e i r a U n g e r — a t ü n t e t ő diákok egyike, m a h a r v a r d i t a n á r — felveti a kérdést: „ . . . Lehet-e egyáltalán az emberi m a g a t a r t á s b a n a n n y i folytonosság az idők során és van-e a n n y i hason lóság egyének k ö z ö t t , hogy ez lehetővé tegyen a k á r egy szervezett tár sadalmat, a k á r egy t á r s a d a l o m t u d o m á n y t ? " (R. M . U n g e r : L a w in M o d e r n Society. T h e Free Press, N e w Y o r k , 1977, 23) A jog — logikusan — természetes céltáblája volt a h a t v a n a s évek k u l t ú r f o r r a d a l m á n a k A m e r i k á b a n . A z ellenkultúra bajnokai a b b a n hit tek, hogy a beidegződött szemlélet és ceremónia félhomálya tulajdon képpen n e m egy méltóságteljes, tiszteletre méltó és megbízható mecha nizmust rejt, h a n e m egy bizarr cirkuszi forgatókönyvet; nem t u d t á k többé elhinni, hogy logikusabb és n e m kevésbé nevetséges hosszú fehér p a r ó k á t h o r d a n i a bíróságon, m i n t az önkiszolgálóban. Álarcosbálnak l á t t á k a p r o c e d ú r á t , nem vetve fel egy további — szintén izgalmas — kérdést, hogy mi szüksége v a n álarcra a h a t a l o m letéteményeseinek; nem kérdezve a z t sem, hogy mi a különbség az a r c és a soha le n e m vetett álarc k ö z ö t t . A jogrend képviselői, természetesen, felsőbbrendű mosollyal i n d u l t a k , o d a n e m t a r t o z ó n a k , r e d u n d á n s n a k ítélve minden bírálatot, igyekezve védeni és f e n n t a r t a n i a k i a l a k u l t p r o c e d ú r á k és metaforák világát, d e egyszersmind a z t a képzetet is, hogy az amerikai jogrend kulturális elő ítéletek nélkül m ű k ö d i k . M i n d e z t persze nemigen lehetett hosszabb ide ig mosollyal bírni. Megállnék egy p i l l a n a t r a a redundancia kérdésénél. N e m csak a jog szabályok bírálata tűnik néha irreleváns terjengősségnek. M a g u k a t a jogszabályokat is éri n é h a ilyen bírálat — és nemcsak h i p p i k részéről. N e m ritka, hogy a jog, túlbuzgó m ó d o n , lemond saját területéről és a z t politikai szólamok hirdetőtáblájaként adja bérbe, k i a d v a ezzel sa j á t autoritását is, melynek á r a ilyenkor természetesen rohamosan csök ken. A jelentésterületek átengedése, bérbeadása persze n e m csak a jog gal kapcsolatban észlelhető. G y a k r a n eszembe jut k a m a s z k o r o m egyik meglepetése (bár h a m a r megszűnt meglepetés lenni), amikor is a ping p o n g c s a p a t o m vezetősége úgy d ö n t ö t t , hogy valamelyik szerda délután évi közgyűlés lesz. (Frissen olajozták a p a d l ó t , a m ú g y se lehetett volna játszani.) O t t ü l t ü n k , azt hiszem, heten, a fal melletti, alig 30 cm m a gas p a d o n és az elnöklő egyáltalán nem a pingpongról kezdett beszélni, h a n e m az általános külpolitikai helyzetről, ezek meg azok á r m á n y k o dásáról olvasott fel beszámolót. (Később u g y a n r á t é r t a p i n g p o n g r a is.) H o g y visszatérjek a témámhoz, a jog területével v a l ó visszaéléseket, a történelem folyamán egyik legmegbecsültebb k u l t ú r f o r r a d a l m i vezér egyéniség, gróf Széchenyi István is ostorozza. 1835-ben, a H u n n i á b a n ezt írja: „ T ö r v é n y k ö n y v e i n k kitisztítása és mind azon t á r g y a k máshová illesz tése, melyek törvények közé nem illenek, s ekép a z o k a t csak össze-viszsza zavarják, mint indigenáink születésnapjai, fundátióink emlékei sat. legsürgetösb szükségeink közé t a r t o z n a k . . . " (79. oldal)
A felhívás m a is időszerű. M a sem r i t k a a z olyan törvényszöveg, mely i n k á b b születésnapi jókívánság, m i n t n o r m a . A z amerikai k u l t ú r f o r r a d a l o m erejét a z bizonyítja, hogy — h a csak egy r ö v i d időre is — sikerült kérdésessé tennie, hogy melyik oldalon v a n a r e n d u n d a n c i a és össze-vissza z a v a r á s . És ez szokatlanul nehéz feladat elé állította a jogrend képviselőit. Fel kellett ismerniük saját eszményeiket az új szöveg- és magatartáskörnyezetben, és t o v á b b r a is követni kellett (volna) ezeket az ideálokat. E z pedig valóban nehéz, h a az eszmények nem az ismert és megszokott próbatételek, tanmesék és fordulatok csattanójaként m u t a t k o z n a k . A z Egyesült Á l l a m o k a l k o t m á n y á n a k híres első függeléke például szilárd talajra helyezi azt a z el vet, mely szerint jogszabállyal sem lehet korlátozni a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a békés célú gyülekezések jogát. D e vajon v o n a t kozik-e ez ezekre a sajtó- és beszédszövegekre, melyeket a h a t v a n a s évek folyamán h a l l a n a k a z amerikai b í r ó k , vajon v o n a t k o z i k - e ezekre a gyülekezetekre is (az a l k o t m á n y atyjai nyilván nem happeningekre gondoltaik), v o n a t k o z i k - e a z eltérő vélemény ilyen formájú kinyilatkoz tatásaira? Módfelett n a g y a kísértés, h o g y a szabadságot az igazságszol gáltatás ügyvivői a r r a k o r l á t o z z á k , ami tetsző és k í v á n a t o s , h o g y a n a g y elvek égisze alól kiszorítsák azt, ami n e m kívánatos, ami kellemetlen. E kiszorítás retorikai hadművelete rendszerint olyan fogalompárok ügyes alkalmazásával történik, m i n t p é l d á u l a szabadságjogokkal v a l ó élés — és az a z o k k a l v a l ó visszaélés; valódi — és hamis (absztrakt) h u m a n i z mus; j ó i n d u l a t ú (építő) — rosszindulatú (destruktív) bírálat; kritikus — kritizáló; helyes a m i t m o n d — helyes a m i t mond, de a m ó d . . . ! A kísértésnek t ö b b ízben nem t u d o t t ellenállni az amerikai igazság szolgáltatás, a m i k o r olyan kifejezésformákkal találta m a g á t szemben, mint például a „sit-in" (a protestálok n a p o k i g ülnek a z egyetemi a d m i nisztráció lépcsőin v a g y a k ö n y v t á r b a n ) , a katonakönyvecskék égetése, grafitéi, v a g y különböző politikai happeningek. Meg kell a z o n b a n a z t is m o n d a n i , h o g y több esetben (különösen azokban, melyek felsőbb b í rósági fórumokig j u t o t t a k ) a bíróság m ó d o s í t o t t a , tágította h a g y o m á n y o s fogalmi és metafora a p p a r á t u s á t , és felismerte az I . függelék elveit a z „ e l l e n k u l t ú r a " szövegkörnyezetében is. Különös jelentőséggel b í r n a k p é l dául azok az ítéletek, melyekben elismerést nyert, hogy a „szimbolikus m a g a t a r t á s " (symbolic conduct) is valamiféle beszéd és így védi az al k o t m á n y . (Az a l k o t m á n y a „beszéd" szabadságáról — freedom of speech — szól.) T ö b b ízben h i v a t k o z n a k a bíróságok egy még 1931-ből szár m a z ó precedensre (Stromberg v. California), melyben a Legfelsőbb Bí róság megállapította, hogy a vörös zászló kitűzése is szólásszabadság kérdése, és ezért n e m t i l t h a t ó . „ A szimbolika — mondta Jackson bíró — az eszmék közlésének primitív, d e igen hatásos módja. E g y jelvény v a g y zászló használata rendszert, eszmét, i n t é z m é n y t , vagy személyt szimbo lizál, és lerövidíti az u t a t a z egyik t u d a t t ó l a másikig . . . " A h a t v a n a s évek folyamán több ítéletben a szólásszabadság védelme kiterjed nem-verbális kifejezésmódokra is. A Brown v . Louisiana eset-
ben, például, a Legfelsőbb Bíróság úgy látja, hogy alkotmányos protev tálás-formát v á l a s z t o t t a k azok a négerek, a k i k sit-in-t rendeztek a v á rosi k ö n y v t á r b a n , melyben külön tolóállványok voltak a négerek, il letve fehérek számára. T ö b b rendőri felszólítás u t á n is o t t m a r a d t a k ülve záróra u t á n ; és ebben a Legfelsőbb Bíróság politikai véleménynyil v á n í t á s t látott, melynek büntetése veszélyeztetné az alkotmányos jogo k a t . Jól ismert az O'Brien eset is (1968). O'Brien (mint sokan mások) katonakönyvecskéjét égette el, tiltakozásként a vietnami háború ellen. E z ú t t a l a bíróság úgy találta, hogy n e m alkotmányellenes a z ilyen v é leménynyilvánítás tiltása, tehát O'Brien büntethető. A z amerikai igazságszolgáltatás és a h a t v a n a s évek k u l t ú r f o r r a d a l m á n a k kapcsolatáról beszélve, n e m kerülhető meg a „Chicagói h e t e k " híres (és hírhedt) ügye. E z ú t t a l a l k o t m á n y o s méricskélés helyett elszaba dult szenvedélyeket, n y í l t k u l t ú r h á b o r ú t l á t u n k . 1968-ban, Chicagóban v o l t a D e m o k r a t a P á r t elnökjelölő kongresszusa, melyen m e g b u k o t t E u gene M c C a r t h y , az egyedüli politikus, akit a z ellenkultúra is elfogadha t ó n a k t a r t o t t . A M c C a r t h y k a m p á n y t nagyrészt a h a t v a n a s évek k u l t ú r f o r r a d a l m á n a k elemi erejű lelkesedése sodorta előre, de m i n d e z el a k a d t a pártszervezet és szavazási procedúra hullámtörőin. A kongreszszus a l a t t különcsatát v í v t a k D a l e y polgármester rendőrei és a z ellen k u l t ú r a legkülönbözőbb válfajainak apostolai és követői. A z események nek bírósági epilógusa is l e t t A v á d l o t t a k p a d j á r a a z alternatív politi k á n a k és k u l t ú r á n a k o l y a n egyéniségei kerültek, m i n t Bobby Seale, Abbie H o f f m a n , T h o m a s H a y d e n , J e r r y R u b i n , akik igyekeztek színházzá v á l t o z t a t n i a bírósági termet és a játékban b i z o n y í t a n i világuk auten tikusságát, v a l a m i n t a szokásos procedurális f o r g a t ó k ö n y v abszurditá sát. E játék koncepciójába tökéletesen beleillett a második H o f f m a n (Jú lius, a bíró), aki elképesztő merevségével, a megértés tökéletes h i á n y á val, jelentős szerepet vállalt a d r á m á b a n . A legnagyobb csata akörül folyt, hogy milyen bizonyítékokat lehet bemutatni az esküdteknek. A v á d l o t t a k például n a g y o n inszisztáltak egy film bemutatásán, melyet Abbie H o f f m a n n , a yippie mozgalom vezér egyénisége rendezett. A film v á l t a k o z ó k é p s o r o k a t m u t a t be. Előbb a chicagói tüntetők és a rendőrség összeütközéseiről indul képsor, majd ezt régi némafilmek részletei követik, a z t á n középkori csaták. U t á n a bemutatásra kerül, hogy mire képes egy rendőri gumibot egy p a r a d i csommal, majd egy tökkel, végül pedig egy emberi fejjel. A z ügyész és a bíró egészen elképedve kérdezték, hogy v a l ó b a n bizonyítékként akar ja-e a védelem bemutatni ezt a filmet. Kuenstler ügyvéd azt felelte, hogy ez a kulcsbizonyíték. A bíró megnézte a filmet, de úgy d ö n t ö t t , hogy bizonyítékként mégsem veheti fel, t e h á t az esküdteknek n e m m u t a t t á k be. Július H o f f m a n n y i l v á n v a l ó a n nem a k a r t eltávolodni a ha gyományos bizonyítási eszközöktől, mint a t a n ú k , v a g v a v á d l o t t a k k i hallgatása. Ezzel sem volt a z o n b a n szerencséje. A z egyik t a n ú A l a n Ginsberg volt, aki a személyi a d a t o k felvételekor foglalkozásaként a „yippie mozgalom vallásos e x p e r i m e n t á t o r a " s z a k m á t jelölte meg. A r r a
a kérdésre, h o g y mit l á t o t t a tüntetők és a r e n d ő r ö k összecsapása fo l y a m á n , Ginsberg egy költeményével felelt. T o v á b b i kérdések u t á n egy félórás H a r e K r i s h n a m a n t r á t énekelt. Énekkel válaszolt az ügyész keresztkérdéseire is. A v á d l o t t a k Vietkong zászlókat lengettek, jelekkel k o m m u n i k á l t a k , v i r á g o t hintettek a v á d képviselőire, majd fasisztának titulálták őket. Egyre-másra híres énekeseket javasoltak t a n ó n a k . H o f f m a n n b í r ó és Schultz ügyész sem m a r a d t a k a z o n b a n tétlenek. A védelem bizonyítási i n d í t v á n y a i t r e n d r e visszautasították és a h i p p y k közé beépített titkos ü g y n ö k ö k e t szólították a tanúemelvényre. N é g y ügyvédet l e t a r t ó z t a t t a k , majd m i n d e n n e k koronájaként H o f f m a n b í r ó elrendelte, h o g y Bobby Seale v á d l o t t a t láncolják meg és tömjék be a száját. (A nyolcvanéves H o f f m a n n á l ügyesebb és jártasabb kollégák a világ k ü l ö n b ö z ő részein ezt valószínűleg a szólásszabadság védelmével i n d o k o l t á k volna.) A végén Bobby Seale-t és társait nem az eredeti v á d p o n t o k alapján, hanem a bíróság sértegetése m i a t t ítélték el. A chicagói hetek p e r e az a l t e r n a t í v k u l t ú r a vezéreinek elítélésével végződött, de az ő igazságukat bizonyította. Ebben az eljárásban a z amerikai bíróság valóban úgy osztott igazságot, m i n t ahogy azt esküdt ellenségei állítják. Végül még egy p e r t szeretnék említeni, amely politikailag kevésbé v o l t jelentős, d e jogilag nem kevésbé érdekes. Ezúttal b á t o r í t ó b b az epi lógus. 1971-ben a Legfelsőbb Bíróság elé került P a u l Cohen ügye, aki 1968 áprilisában a Los Angeles-i bíróság folyosóin sétált, v i h a r k a b á t j á t mu togatva, melyre h a t a l m a s betűkkel ki v o l t í r v a , hogy B A S Z D A B E H Í V Ó T ( F U C K T H E D R A F T ) . E z é r t v á d a t emeltek ellene és a Los Ange les-i bíróság el is ítélte „csendháborítás m i a t t " , v a l a m i n t azért, m e r t „viselkedése erőszakos reagálást v á l t h a t k i " . N e m h a g y t á k figyelmen kívül a z t sem, h o g y a bírósági folyosón n ő k és gyermekek is t a r t ó z k o d tak. C o h e n azzal védekezett, hogy ily m ó d o n a k a r t a kifejezni érzelmeit a vietnami h á b o r ú iránt, és így a k a r t a elmondani, hogy mi a véleménye a k a t o n a i szolgálatról a vietnami h á b o r ú b a n . A Los Angeles-i bíróságot ezzel nem győzte meg. A m i n t m a g a az esemény, úgy a büntetés sem volt d r a m a t i k u s . C o h e n t 30 n a p fogságra ítélték. N e m t u d o m , hogy a súlyosabb fejlemények h i á n y a kihatással volt-e a Legfelsőbb Bíróság gondolkodására. Kétségte len a z o n b a n , hogy az eset egy igen érdekes, kifinomult és alapjában v é ve p á r t a t l a n analízisnek v o l t a kiindulópontja. A Legfelsőbb Bíróság a r ról d ö n t ö t t , hogy alkotmányos-e az a kaliforniai szabály, melynek alap ján elítélték C o h e n t . A z ítélet megszövegezése világosan mutatja, hogy a b í r á k n e m sok rokonszenvet t á p l á l n a k C o h e n személyisége és üzenetei iránt. Sikerült a z o n b a n — J. H o f f m a n n á l ellentétben — egy méltóság teljes és logikus besorolást és elemzést végezniük. Ízléstelennek nevezik a Cohen által v á l a s z t o t t tiltakozási m ó d o t és szöveget, de felteszik a kérdést, hogy „Lehet-e tiltani bizonyos s z a v a k a t a n n a k a veszélye nél-
k ü l , hogy ezzel eszméket is elfojtsunk?". H a büntetjük Cohen viselke dését, a k ö v e t k e z ő lépés n e m „ a népszerűtlen eszmék betiltása" lesz-e? A Legfelsőbb Bíróság n y i l v á n v a l ó a n azt igyekszik bizonyítani, hogy t o v á b b r a is érvényesek az alapelvek, és t o v á b b r a is használható az el v e k megvalósítását szolgáló fogalom- és eszköztár. Ezért, b e t a r t v a a megfelelő távolságot, mintegy pincettával emeli ki az eseményeket, hogy a z u t á n behelyezze a megfelelő jogi keretbe; közben büszkén azt sugallm a z v a , h o g y ezúttal is csak ú g y j á r el, m i n t minden egyéb esetben, és m i n t ahogy minden tisztességes bíróságnak el kell járnia. M a g a a történés meglehetősen komikusan h a t a b a r o k k keretekben. A bíróság megállapítja például, hogy téves az a v á d , mely szerint obszcénnek kellene minősíteni a B A S Z D A BEHÍVÓT monda tot. A logikai sorrendet b e t a r t v a , a Legfelsőbb Bíróság előbb a z t k o n s t a tálja, h o g y t ö b b precedens n y o m á n v i t a t h a t a t l a n , hogy csak a k k o r le het obszcén kifejezésmódot tiltani, h a az „jelentős mértékben erotikus is". Ebből a tétélből következik a z u t á n az is, hogy az a d o t t esetben nem lehet szó t i l t a n d ó obszcenitásról, m e r t „nem védhető az az álláspont, mely szerint a katonakötelezettek szelektálás! rendszerére tett vulgáris allúzió, erotikus i r á n y z a t ú pszichikai ingert keltene bárkiben is, aki szembesül C o h e n kegyetlenül elcsúfított v i h a r k a b á t j á v a l " . Megállapítást n y e r t az is, h o g y nem lehet szó pszichikai erőszakról sem, a z o k k a l szemben akik a bíróság előcsarnokában voltak Cohen de monstrációja idején, még a nőkkel szemben sem — mert mindenki el f o r d í t h a t t a volna a fejét. Más lenne, h a a v á d l o t t valakinek az o t t h o n á b a v i t t e volna kabátját és azon a z üzenetet, m e r t o t t a magánszféra sok kal messzebb menő védelemre jogosult, m i n t nyilvános helyen. A Leg felsőbb Bíróság meglátása szerint az elsőfokú bíróságot valamilyen meg nem fogalmazott és meg nem különböztetett félelem vezérelte, nyugtalanítástól v a l ó félelem, mely azonban nem jogosult eltörölni a szólássza badságot és a kifejezésszabadságát. A z ítélet r á m u t a t az ízlések és k i fejezésmódok relatív v o l t á r a is. „Míg t a l á n — olvassuk az indoklásban — a szóban forgó kifejezés ízléstelenebb a fajtájába t a r t o z ó többinél is, nem s z a b a d megfeledkeznünk a r r ó l , hogy ami az egyik embernek v u l g á ris, a másiknak éppen k ö l t ő i . " A végén a Legfelsőbb Bíróság leszögezi, h o g y nem lehet megbüntetni C o h e n t anélkül, h o g y ez ne csorbítaná a szólásszabadság a l k o t m á n y o s elvét. A z indoklás h i v a t k o z i k Félix F r a n k f u r t e r , az amerikai igazság szolgáltatás egyik legnagyobb egyéniségének szavaira is. F r a n k f u r t e r ezt mondja egy 1944-ben fogalmazott ítéletében: „ A polgárnak egyik a l a p vető joga, h o g y bíráljon köztisztségviselő személyeket és rendszabályo k a t , és ez nemcsak az informált és felelősségteljes b í r á l a t r a v o n a t k o z i k , h a n e m a n n a k a szabadságára is, hogy v a l a k i mértékletesség nélkül, k o m o l y t a l a n u l beszéljen."
M i t lehetne mindebből a végén leszűrni? A felsorolt jogesetek betekin tést engednek egy konfliktus szerkezetébe, mely u g y a n nem új — nem is megismételhetetlen — , d e a h a t v a n a s évek során különös intenzitás sal jelentkezett, n y í l t t á és l á t h a t ó v á vált. A z esetek a r r ó l is tanúskod nak, hogy milyen r o p p a n t nehéz bebizonyítani, hogy tulajdonképpen apa lehet egy kaliforniai újságíró, zen-buddhista k ö n y v e k olvasója, aki az a l k a l m a k h o z nem megfelelő m ó d o n ö l t ö z k ö d i k ; hogy politikai esz méket ki lehet fejezni életmóddal, öltözködéssel. A r r ó l pedig ne is be széljünk, milyen nehéz bebizonyítani, hogy a világpolitika nagyjai in fantilisak, akik több évi durcáskodás u t á n hajlandók egymással p a r o lázni, és azt hiszik, h o g y ezzel kiérdemelték a világközvélemény tapsát, és nem azok, a k i k szokatlan s z a v a k a t í r n a k szokatlan helyre. Más szó val, nagyon nehéz v o l t bizonyítani, h o g y a h a t v a n a s évek alternatív kultúrértékei, m a g a t a r t á s f o r m á i ehhez a világhoz és korszakhoz t a r t o z nak. A z o k b a n a p i l l a n a t o k b a n , a m i k o r ez sikerült, úgy t ű n t viszont, hogy a megállapodott szerkezetek, metaforák, igazságszolgáltatási p r o cedúrák rekedtek a valós időn és világon k í v ü l . E z csak eggyel t ö b b ok a r r a , hogy feltegyük a kérdést: Vajon túl korán, v a g y túl későn jött-e a h a t v a n a s évek k u l t ú r f o r r a d a l m a ?
Rezime K u l t u r n a revolucija Šezdesetih godina i američko pravosuđe Nova kulturna ponašanja koja su se širila tokom šezdesetih godina, pred stavljali su izazov i zagonetku i za američko pravosuđe. Slučajevi koji su stigli do Vrhovnog suda SAD, kao što je spor Cohen protiv Kalifornije (jav no izlaganje opscene poruke), ili pak slučaj čikaške sedmorice, prerasli su u suđenje alternativnim vrednostima i ponašanjima. Za dobro i tradicionalno građenu mašineriju pravosuđa nije bilo lako da pronađe granicu između uvred ljivog i kriminalnog ponašanja sa jedne strane i neobičnog, drugačijeg pos tupanja sa druge strane. Pokazalo se da je takođe veoma teško prepoznati (inače nesporne) ideale pravde i slobode u kontekstu novih ponašanja, te primeniti iste principe i ideale na „čudne ljude". Iz perspektive od oko 20 godina zanimljivo je ispitati funkcionisanje pravo sudnog mehanizma u vreme osobenih izazova i iskušenja; takođe je zanim ljivo upitati se, da li je kulturna revolucija šezdesetih godina došla prerano ili prekasno.
Summary
The American judiciary and the cultural revolution of the sixties New cultural attitudes which were gaining ground during the sixties repre sented a challenge and a puzzle to the American judiciary as well. Proceedings like the Chicago 7 trial, or the Cohen v. California case (public display of a four-letter word) which reached the Supreme Court, became trials of alter native cultural values and behaviour. It was not easy for the well- (and tra ditionally) built machinery of justice to find a dividing line between offen sive and criminal behaviour on one side, and unusual, different conduct on the other side. It proved to be equally difficult to recognize (otherwise un disputed) ideals of freedom and justice within the context of new attitudes, and to apply the very same principles and ideals to „strange people". From a perspective of about twenty years, it is interesting to investigate the functioning of a judicial mechanism under peculiar temptations and challenges; and it may be interesting to ask whether the cultural revolution of the sixties came too early, or too late.
Zsolnay-eozin,
dombormű,
Nikelszky
Géza
terve
