„Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy egy vonzó olvasmány sokkal értékesebb, mint bizonyos tévéműsorokat végignézni. Amikor olvas az ember, az elméje dolgozik. A betűket szavakká rendezi, a szavak pedig gondolattá és fogalmakká állnak össze. Az olvasás szokásának kifejlesztése hasonlít a súlyemelő edzésprogramjához. Egyetlen bajnok sem indult el úgy, hogy egyből kétszáz kilós súlyt emelt fel. Először kisebbekkel kezdte, s aztán egyre nagyobbakkal folytatta, míg az izmai megerősödtek. Így van ez az értelmi képességgel is. Az elménk akkor fejlődik, ha olvasunk, gondolkodunk és elmélkedünk.” (Ben Carson)
KEDVES KÖNYVSZERETŐ DIÁKOK! Ebben a kis füzetben a 2012/13-as tanévben meghirdetett Könyv és film esszéíró pályázat II. kategóriájának – 7-8. évfolyam - legjobb dolgozatait gyűjtöttük össze egy csokorba. Úgy gondoljuk, hogy saját dolgozatotokon kívül érdemes bepillantani másik iskola, de veletek azonos korú társaitok munkáiba, gondolkodásmódjába: vajon mi nyerte el tetszésüket, avagy mit kritizáltak az adott filmadaptáción. A pontozásos rendszerben értékelt összehasonlító elemzések közt olvashattok profi színvonalú, nagyon alapos pályamunkákat és első, de értékes szárnypróbálgatásokat is. A füzet tartalmi felépítése a fokozatokon belüli sorrendet mutatja. Tudjuk, hogy mindannyian nagy-nagy lelkesedéssel és igyekezettel, kitartással és szorgalommal készültetek egy olyan kerületi megmérettetésre, amelyre eddig talán nem volt alkalmatok. Reméljük, hogy e vetélkedővel fel tudtuk hívni figyelmeteket a filmek világára szakmai szempontok szerint is azért, hogy ezután más szemmel nézzétek és ajánljátok a filmadaptációkat. Köszönjük őszinte soraitokat, kritikus véleményeteket, elemző munkátokat és a mindenki számára megfontolandó ajánlásaitokat!
1
Tartalom Vancsok Réka: Abigél __________________________________ 5 Kemenei Orsolya: A Gyűrűk Ura __________________________ 8 Szabó Orsolya: Szent Péter esernyője ____________________ 10 Reznicsek Éva: Abigél _________________________________ 14 Tolnai Katalin: Karácsonyi ének __________________________ 17 Virág Inez: Anna: Anna ________________________________ 20 Molnár Csanád: Ábel a rengetegben ______________________ 23 Angyal Tamara: Karácsonyi ének _________________________ 28 Verasztó Petra Dóra: Az arany ember _____________________ 31 Szücs Norbert: Ábel a rengetegben ______________________ 34 Böszörményi Olivér: Nyár a szigeten ______________________ 37 Kalmár Kamilla: A Végtelen Történet ______________________ 40 Tihanyi Rebeka Zsófia: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója 42 Szána-Kis Bence: Ábel a rengetegben _____________________ 44 Baráth Lilla Rebeka: Karácsonyi ének _____________________ 46 Ferencz Anna: Holdhercegnő ___________________________ 48
2
ARANY FOKOZAT (100-93) 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Vancsok Réka (8. évf.): Abigél (KAPOCS) – Felkészítő tanár: Suszterné Egri Márta Kemenei Orsolya (8. évf.): A Gyűrűk Ura (KAPOCS) – Felkészítő tanár: Suszterné Egri Márta Szabó Orsolya (8. évf.): Szent Péter esernyője (KAPOCS) – Felkészítő tanár: Suszterné Egri Márta Reznicsek Éva (7. évf.): Abigél (GLORIETT) – Felkészítő tanár: Hessz Katalin Tolnai Katalin (8. évf.): Karácsonyi ének (SZENCI) – Felkészítő tanár: Zsovák Andrea Virág Inez (8. évf.): Anna (KAPOCS) – Felkészítő tanár: Suszterné Egri Márta EZÜST FOKOZAT (92-87)
1. 2. 3. 4.
Molnár Csanád (8. évf.): Ábel a rengetegben (BRASSÓ) – Felkészítő tanár: Bucsek Noémi Angyal Tamara (8. évf.): Karácsonyi ének (KAPOCS) – Felkészítő tanár: Suszterné Egri Márta Verasztó Petra Dóra (8. évf.): Az arany ember (KAPOCS) – Felkészítő tanár: Suszterné Egri Márta Szücs Norbert (8. évf.): Ábel a rengetegben (BRASSÓ) – Felkészítő tanár: Bucsek Noémi BRONZ FOKOZAT (86-80)
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Böszörményi Olivér (8. évf.): Nyár a szigeten (SZENCI) – Felkészítő tanár: Pálné Dobák Erzsébet Kalmár Kamilla (7. évf.): A Végtelen Történet (PIROS) – Felkészítő tanár: Góczi Ida Tihanyi Rebeka Zsófia (8. évf.): A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója (KAPOCS) – Felkészítő tanár: Suszterné Egri Márta Szánai-Kis Bence (8. évf.): Ábel a rengetegben (BRASSÓ) – Felkészítő tanár: Bucsek Noémi Baráth Lilla Rebeka (7. évf.): Karácsonyi ének (KONDOR) – Felkészítő tanár: Samu Gyuláné Ferencz Anna (8. évf.): Holdhercegnő (SZENCI) – Felkészítő tanár: Zsovák Andrea
3
ELEMEZÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK Formai előírások: - minimum 2 gépelt oldal (+ az előzékoldal), digitálisan adjad könyvtárostanárodnak, - betűtípus: Times New Roman, margók: 2,5, sortávolság: 1,5. Az esszé elé, külön oldalon tüntesd fel: - az irodalmi mű szerzőjét és címét, - a film rendezőjét és címét + zárójelbe megjelenés évét, - a saját neved és osztályod, - az iskolád nevét. Az előzék oldalt a megadott mintaalapján készítsed el. Tartalmi előírások: 1. A dolgozat bevezetőjében írjad le: miért ezt a művet – filmet választottad? 2. Tárgyalásban nevezd meg az adaptációk típusai közül, hogy a választott irodalmi adaptációdra melyik illik (transzpozíció – szabad adaptáció – egyéni interpretáció – kölcsönzés), melyeknek pontos leírását a weblapon olvashatod. Állításod indokold meg! Hasonlítsd össze a regényt filmadaptációjával, a következő szempontok szerint: a) Miben egyeznek meg, vagy különböznek? Hely – idősík – cselekményszövése – szereplők (fő- és mellék) b) A hangeffektusoknak – zörejek, filmzene – milyen szerepe van? Milyen hatással volt rád? c) A technika képi megoldások, animációk (helyszín – környezet) mennyire adják vissza az író leírását, avagy teljesen más filmen, mint a könyvben? 3. A befejező részben a véleményedre vagyunk kíváncsiak, melyik tetszett jobban: a könyv, vagy a film? Véleményedet indokold meg! Az esszék értékelése a fent megadott formai és tartalmi szempontok alapján történt. 4
Vancsok Réka: Abigél (8. évf. Kapocs Általános és Magyar Angol Két Tannyelvű Iskola) Szabó Magda: Abigél Zsurzs Éva: Abigél (1978)
Szabó Magda a kedvenc íróim közé tartozik. Abigéllel tízéves koromban találkoztam először. Akkoriban anya még minden este olvasott nekem – igaz, már nem meséket, hanem igazi könyveket is. Abigélt is ő varázsolta le a polcról. Először még bizalmatlanul méregettem a kicsit megkopott, csíkos könyvet, és talán az első oldalak még nem is tetszettek annyira, de nem telt bele egy este, már vártam a következőt, hogy olvassunk, olvassunk és végül már annyira türelmetlen voltam, hogy nem elégedtem meg azzal, hogy csak este találkozunk. Igen, Abigél története menthetetlenül elvarázsolt. Azonnal megszerettem, bár tízévesként még nem sokat értettem a nagylányok világából, nem tudtam semmit a háborúról, de már a húsvéti nyuszimat is Abigélről neveztem el. És akkor még nem is tudtam, hogy Abigél története filmen is létezik. Rögtön látni szerettem volna. Nem kellett sokszor kérnem, hiszen szüleim is annyira kedvelik a filmet, hogy pár nap múlva már hármasban izgultunk a képernyő előtt. A filmben szereplő színészeket azóta figyelemmel kísérem, Básti Lajost ebben a műben kedveltem meg. Tizenkét éves koromban szüleim elvittek a Thália Színházba, ahol megnézhettem a könyv musical változatát is Udvaros Dorottya és Csonka András főszereplésével. A könyvet tizenhárom éves koromban olvastam újra, de már egyedül. Akkor már többet értettem meg belőle, hiszen már hallottam a második világháborúról. Amikor Márti néni, a magyartanárnőnk körbeadta a választható könyvek listáját, én azonnal kiszúrtam a nevet: Abigél. Rögtön tudtam, hogy erről fogok írni. Harmadszorra olvastam végig az ismerős sorokat. Gina már csak egy évvel idősebb nálam, jobban át tudom érezni a gondjait. A második világháborúról már tanultam. Most, harmadik olvasásra értettem meg a regény teljes mondanivalóját. 5
A filmet Zsurzs Éva 1978-ban rendezte. Adaptáció típusa transzpozíció, vagyis a film hűen követi a regényt. Ebben biztos az is közrejátszik, hogy az írónő maga írta a forgatókönyvet. A regényből semmi sem veszik el, csak átalakul. A történet a második világháborúban játszódik Árkodon, egy határvárosban. Itt található az ország egyik neves, református gimnáziuma, a Matula. Ide hozza Vitay tábornok a lányát, a könyvben tizenöt, a filmben tizenhét éves Ginát. A film pontosan követi a könyvet, bár egy-egy epizód kimarad, néhány mondat más szereplőtől hangzik el. A könyv segítségével bepillantást nyerhetünk Gina gyerekkorába és elvesztett pesti életébe. Jobban megismerhetjük Kalmár tanár úr Zsuzsanna nővér iránt érzett szerelmét, vagy éppen Zsuzsanna vonzódását Kőnig tanár úrhoz. Ott lehetünk az őszi kiránduláson, Ginával tölthetjük a karácsonyi szünetet. A film és a könyv karakterei megegyeznek, bár a könyvben Hajdú tanár úr óráin vehetünk részt, a filmben Hajdú tanárnő tanítja az éneket. Mikor először olvastam a könyvet, másképpen képzeltem el Kalmár tanár urat és Zsuzsannát, ám a filmet nézve kellemes meglepetés ért, pozitívan csalódtam. Gina először idegen volt, én kislánynak képzeltem el pont úgy, mint ahogy az osztálytársait is. Kicsit furcsa volt az a sok nagylány, de ahogy a történet haladt előre, már mindegy volt, hány évesek. Volt, aki pontosan úgy élt a képzeletemben, ahogy a filmben megjelent: Gedeon igazgató úr, a maga merev, komor világában. Ruttkai Éva előadása lenyűgözött, számomra ő maga volt Horn Mici. A regény és a film kulcsszereplője Kőnig tanár úr, akit a filmben Garas Dezső alakít. Amikor először olvastam a könyvet, pont úgy jártam, ahogy Gina. Még nem tudtam, hogy ő Abigél, ezért kicsit idegesített szerencsétlensége és az, hogy azokhoz jó, akik lépten-nyomon megalázzák. Drukkoltam Zsuzsannának, hogy ne őt szeresse. Mikor megtudtam, hogy ő Abigél, kicsit szégyelltem is magam emiatt. A filmbeli Kőniget már nagyon szerettem. És nem csak azért, mert tudtam ki ő, de Garas Dezső alakítása még szerethetőbbé tette. A film zenéje segít, hogy átélhessük Gina érzelmeit. A zene ellágyul, amikor Gina álmodozik, vagy az elveszett otthonára, szeretteire gondol: 6
Ferire, Mimó nénire, apukájára. A zene segítségével együtt félhetünk, szoronghatunk Ginával, mikor menekül a vasútállomásra; mikor kiszökik a vaskapuhoz, hogy találkozzon Ferivel. Sejtelmes zene kíséri Abigél leveleinek felfedezéseit. Elmerülhetünk az egyházi énekek világában a templomi jelenetek során, illetve mikor Gina gyakorol a zongorán. Ismerősként üdvözölhetjük a magyar népdalokat a kirándulásnál, a kerti munkák közben vagy a séták során. Ugyanaz a visszatérő zenei motívum zárja keretbe az egyes epizódokat. Összerezzenünk az ajtók csapódásakor, az üres folyosón visszhangzó lábak dobbanásától. Mindezt Palásti Pálnak köszönhetjük. A film helyszínei még annál is valóságosabbak voltak, mint ahogy a könyv olvasásakor képzeltem őket. A város, az utcák, a templom, az iskola ódon falai, boltíves folyosói, hálótermei, a vadregényes kertje. Akkor Árkod valóban létezik, tettem fel magamnak a kérdést. Lázasan keresni kezdtem a térképen, de nem találtam. Végül anyuék elmesélték, hogy Árkod csak az írónő képzeletének szülöttje. Miért találhatom meg mégis? Mert a mozaik apró darabjai, amiből Árkod képét összerakták, mégis csak léteznek. Az első helyszín, ahol jártam Pestszentlőrincen a Hősök szobra volt, ami előtt ugyan már rengetegszer elsétáltam, a film után mégis valahogy másként néztem rá. Még a lépcsőjén is felszaladtam, egy pillanatra azt képzelve, én vagyok Gina, aki éppen megpillantja az árkodi ellenálló felhívását. Jártam már Vácon, sétáltam a vácrátóti arborétumban, de akkor még nem sejtettem, hogy Árkod utcáin vagy a Matula parkjában járok. Talán azért is voltak olyan ismerősek. Abigél szobrát még meg szeretném keresni. Melyik tetszett jobban? A film vagy a könyv? A könyv segített megérteni a filmet, a film elképzelni a könyvet. Ketten együtt alkotnak egészet. Kár, hogy Gina későbbi sorsát nem meséli el egyik sem. Bár a könyvben találunk halvány utalásokat arra, hogy túlélte a háborút, és gyerekei születtek, a film erről nem mesél. Én szeretném azt hinni, hogy Gina valójában élt, és talán most is él valahol. Boldog nagymama, akit unokák vesznek körül, s nekik gyakran meséli Abigél történetét. 7
Kemenei Orsolya: A Gyűrűk Ura (8. évf. Kapocs Általános és Magyar Angol Két Tannyelvű Iskola) J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk URA – A Gyűrű szövetsége Peter Jackson: A Gyűrű szövetsége (2001) Kiskorom óta szeretem a fantasy regényeket, és Tolkien műve egy tökéletes példa erre. Két éve olvastam el először a trilógia részeit, és rögtön beléjük szerettem. Tipikusan olyan könyv, amit le sem lehet tenni! A filmadaptációkkal egy évvel később ismerkedtem meg, és mivel azok is zseniálisak voltak, a kedvenceim közé kerültek. A Gyűrűk ura – A Gyűrű szövetsége cselekményes, hosszú könyv, így nem csoda, hogy a film is majdnem három órás. A film transzpozíció, új dolgokat a rendező nem épít bele, de néhol kénytelen egy-egy részletet kihagyni. A helyszínek úgy követik egymást, ahogy a könyvben meg volt írva: nehéz lenne nem így tenni, a történetben ugyanis bebarangolják majdnem az egész földrészt, és az egyes helyszínek cselekményei szövevényes kapcsolatban állnak, kihatnak a többire. Ha egyet is kihagynának, valószínűleg mindenki elvesztené a film fonalát. A hobbitok megyéjétől kezdve, a tündék szebbnél szebb palotáin és Mórián, a törpök bányáján át, a gonoszok váráig minden helyszín a könyvben és a filmben is pontosan kidolgozott. A rendező mindenre odafigyelt: arra, hogy a hobbitok alacsonyak legyenek nagy lábakkal; hogy a törpök zömökök legyenek; a tündék szépek, tündefüllel; hogy a gonoszok borzalmasan nézzenek ki; hogy Gandalf, a mágus jóságos legyen. Mindenkinek megismerhetjük a személyiségét, ami nemcsak a ruhájukból derül ki, hanem a szemükből és a mimikájukból is. Frodó, a főszereplő hobbit ártatlan, óriási szemeivel pont olyan védtelennek néz ki, mint amilyen.
8
Kissé bizonytalan, de bátor. Samu, Frodó segítője kerek arcával és mindig kissé felfelé kunkorodó szájával kedves, melegszívű barát. Szereplőt nem hagynak ki, én legalábbis nem vettem észre. Az idő múlását a könyvben és a filmben eltérő módon jelzik. Középfölde egy fiktív hely, ott az idő teljesen másképp telik. Párhuzamosan történnek a dolgok a mi világunkkal. A filmben is telik az idő, de amíg a könyvben pontos időmegjelöléseket találunk, addig a filmben csak a helyszínváltozásokból tudjuk meg azt. A filmben a zene is nagy hangsúlyt kap: a sötét, esti jelenetekben mindig valami hátborzongató, de zseniálisan komponált zenét hallhatunk az izgalmak fokozása miatt. A fekete csuklyás, hideglelést okozó nazgúlok (gonosz lidércek) megjelenése zene nélkül is elég ijesztő lenne, tekintve, hogy sziszegő hangokat adnak ki, amitől nekem, személy szerint a hideg futkosott a hátamon. A történet nagyrészt külső helyszíneken játszódik, így néha a hátborzongató zenék helyett szél, illetve állathangokat hallhatunk. Nos, ezek se jobbak, a kísértetiesen susogó szellő és az állati ordítások, huhogások is képesek a frászt hozni az emberre. A hangeffektekkel is jól játszanak, az orkok például undorító hangokat adnak ki, csámcsognak, hörögnek. A kinézetük és elég szörnyű. Tolkien és Jackson is ezekkel az eszközökkel mutatják meg, hogy ők a gonoszok segítői. Próbálják őket olyan taszítóra formálni, mint amilyenek. A történetben helyet kap Gollam, aki egykor hobbit volt, de tönkretette az Egy Gyűrű, így megőrült, csontokon él. Ő kicsit selypítve beszél, főként magában. Lefogyott, csontos teste és az őrülete őt is kissé ijesztő szereplővé teszik, ráadásul mindig a Gyűrűre fáj a foga. A film talán azért lett olyan sikeres, mert mindvégig a pontosságra törekedett a rendező. A helyszíneket fel lehet ismerni úgy is, hogy nem említik meg, nem mondják meg a szereplők, mivel a fő cél az volt, hogy úgy nézzen minden ki, ahogy annak idején Tolkien megírta. A film tele van animációkkal, mivel egy kitalált helyen, kitalált szereplők, kitalált ellenséggel harcolnak, ezt nem is lehetett volna elkerülni. 9
A film 2001-ben született, és bár akkor még nem alkalmazták a 3D-s technológiát, tökéletesen oldották meg az animációk kérdését. Minden szereplő, aki nélkülözi az emberi formákat, tehát a szörnyek, orkok élethűre lettek megalkotva. Senki nem mondaná meg, hogy ez egy tizenkét évvel ezelőtt forgatott és animált film. Én akár azt is el tudtam volna képzelni, hogy valamikor 20072009 körül készítették. Nehéz lenne megmondani, hogy melyik lett a jobb: a film vagy a könyv. Mivel én az olvasást pártolom, és előbb a könyvvel ismerkedtem meg, jobban kedvelem az írott verziót. Persze, akik a filmeket jobban szeretik, azoknak is jó szórakozás, de szerintem nem igazán érhet fel a könyvhöz. Persze azt is szeretem. A filmben amúgy is feliratoznak minden tünde szöveget, és csak hallod, ahogy kimondják őket, így nem figyelsz oda rá. De ha olvasod és látod leírva, akkor biztos, hogy megpróbálsz megtanulni tündéül! A film erre nem képes, pedig jó móka. Mind a kettő jól sikerült, ráadásul a folytatások is hasonlóan tele vannak izgalommal és érzelemmel. Senkinek nem szabad kihagynia ezeket a remekműveket!
Szabó Orsolya: Szent Péter esernyője (8. évf. Kapocs Általános és Magyar Angol Két Tannyelvű Iskola) Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Bán Frigyes: Szent Péter esernyője (1958)
Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regénye után ez a kötelező olvasmány a kedvencem. Magába foglalja a pénz utáni vágyat, a kapzsiságot, mely minden embert fogva tart, de végül ebből a ketrecből kitörve az érzelmek felülkerekednek. A szeretet és a szerelem ereje megmutatkozik Veronka és a férfias Wibra Gyuri között is. Én nagyon szeretem a régi divatról, vicces babonákról, szokásokról szóló filmeket és történeteteket és persze a romantikus regényeket, aminek 10
tulajdonságait szerencsére ebből a könyvből sem hagyta ki Mikszáth Kálmán. A könyvet Bán Frigyes szabad adaptációban filmesítette meg. A rendező hű maradt a könyvhöz, mégis az időbeli sorrendet megváltoztatta. Eltérés tapasztalható Gregorics Pál hagyatékával kapcsolatban is, hiszen más van a filmben, mint ahogyan az író leírta a könyvében. A film Besztercebányán játszódik, miközben Gregorics Gáspár és Boldizsár pénzt szeretne szerezni Pál testvérüktől, aki ellenáll testvérei veszekedésének és rágalmazásainak. Gregorics Pál a fivérei követelése után összeesik az udvaron és hirtelen megbetegszik. Már a film elején nagybeteg Pál a végrendeletét írja, melyben vagyonának csak egy kis százalékát hagyta családjára, de igazából azt a kis örökséget is zabigyerekére, Wibra Gyurira hagyományozza. Halála után levelet írat Gyurinak, hogy jöjjön haza a Debreceni kollégiumból azért, hogy elmondhassa neki, hogy hol találja az örökségét. Az olvasmányban Gregorics befalaztat egy nagy üstöt, melyet elkezdenek keresni a testvérei, de a filmben a bútorok szétszedésében keresik a megoldást. Az árverezés a könyvben és a filmben is megjelenik, bár Bán Frigyes némi változtatással illusztrálja a licitet, például a filmben sokkal hosszabb részt szán ennek a jelenetnek a direktor. A legfőbb dolgot viszont mind a kettőben láthatjuk a szemünk előtt, azt, ahogyan a fehér zsidó, azaz Müncz Jónás megkapja a piros esernyőt. Az adaptációban ezeket az eseményeket követi Glogova, ami műben az első fejezetek helyszínéül szolgál. Az ifjú pap anyja halála után „megörökli” kishúgát. Abban bízik, hogy imádkozás közben lelki segítséget kap. Közben elered az eső, viszont Veronka nem ázik el, mert a hiedelem szerint Szent Péter esernyőt emel fölé. A piros esernyő legendája után a falubeliek segítik a tiszteletes urat, de ennek az az ára, hogy az esernyőt napsütésben és viharban is magával kell vinnie a szertartásokra. Az esernyő „ereje” egy temetésen is megmutatkozik, amikor a halott feltámad. A könyvben Gregorics halálával folytatódik a történet, majd az esernyő keresése következik. A filmből kihagyták azt a viccest részt, amikor Gregorics ismerőseinek képzelgéseit olvashatjuk magáról a pénzes úrról. 11
Az esernyő keresése közben a szerző és a rendező illusztrálja, ahogyan Gyuri megmenti Bélyi Jánost, ahogyan megtalálja Veronka fülbevalóját, ahogyan megálmodja, hogy mit kell csinálnia, ahogyan megkéri Veronka kezét, és ahogyan mindenki a leányt keresi. Az én kedvenc részem a gyűrű keresése. A főszereplők ugyanazok, és a főbb mellékszereplők is megjelennek a filmben. A film elején figyelemfelkeltő zene hallható. Gregorics összeesése és halála közben a zene megható, szomorú hatást kelt. Gregorics halála után elsötétül a kép, miután a közjegyzőnél találjuk magunkat. A nyilvános árverés közben a tömeg hangja és madárcsiripelés kelti fel a figyelmünket. Vidám, játékos zene tárul elénk miközben Müncz Jónás megveszi a piros esernyőt, és gyönyörű tájakon barangol vele Ezek után Bélyi János fehér parókiáján találjuk magunkat, a zene elhalkul a figyelem felkeltése miatt, csak úgy mint a párbeszédek közben. Amikor a kántor odaadja a pénzt Bélyi Jánosnak, a kamera ráközelít a szereplőre. Angyali zene hallható, amikor a kislányra összpontosul a figyelem. A tiszteletes imádkozása közben gyorsuló zene és mennydörgés figyelhető meg, majd a zene lassulása következik, amikor a kislányhoz odaér a pap. A visszaemlékezéseknél mindig lassú, halk zene hallatszik. Amikor a Szent Péterrel való találkozásról beszél a falu népe, sutyorgás hangja terjed szét. A temetéseket sírás, gyászzene jellemzi, a síró embereket second plánba mutatják, mint minden fontosabb, meghatóbb dolgot. Ezekkel még nagyobb hatást ért el Bán Frigyes. Így legalább ugyanolyan jól beleélhettem magamat a filmbe, mint ahogyan a könyvbe. A második temetés közepén a „feltámadás” pillanatában a meglepődést a sok sikítozás mutatja. Az esernyőnek ezen kívül máskor is énekelnek. A templomot orgona hangja tölti be. Amikor a pénzt visszaadja Bélyi János, ismételten fekete lesz a kép, mert újból egy másik helyszínen találhatjuk magunkat. A bírósági tárgyaláson sokaság hangjára lehetünk figyelmesek. A tárgyalást a bábaszéki helyszín követi, melynek utcáján az elszabadult kocsi láttán hangos sikoly tör ki. A vacsoránál hallhatjuk a jellemző evőeszköz csattogtatást és az emberek beszélgetését. A pohárköszöntőnél a zsibongás elhalkul, így tisztán hallhatjuk a beszédet. 12
Éjszaka, az álom ábrázolását, homályos képekben ecsetel a direktor úr. Az álom alatt visszhangzik minden szó és csintalan, mesebeli zene szól. Miközben Glogovára mennek, megnyugtató zene csendül föl, de ez gyorsan elmúlik, mert köves útra ér a kocsi, így a megnyugvásból visítozás lesz. A kocsi szétesése után a madarak csiripelését és a levelek zörejét vesszük észre. A legvégén Veronka szökésénél felkavaró zene hangzik, ami felkelti az érdeklődésünket a folytatás iránt. Ennek a felkavaró dallamnak a hárfa idilli hangja vet véget. A víz csobogása hangos zörejt kelt, de elnyomja a harangszó, melyre Veronka visszafut. A lezáró résznél vidám, furfangos zene szól, amely Veronka és Gyuri boldogságát írja le szívünkben, melyet a könyv is ugyanúgy visszaad nekem. Veronka és Gyuri beszélgetése a könyv szövege alapján íródott, így visszaadja a szeretetet, amit köztük érezhetünk. Nekem a könyv sokkal jobban tetszett, mert egy író sokkal részletesebben tudja szemléltetni az eseményeket, így egy könyvet sokkal jobban át lehet érezni, mint egy filmet. Másrészről azért is jobb a könyv, mert én máshogy képzeltem el a szereplőket, de persze ez a rendező képzeletén múlik. Én kicsit úgy éreztem a film nézése közben, hogy Bán Frigyes és társa Vladislav Pavlovic kicsit összecsapta a filmet. Nekem az sem tetszett a filmben, hogy megcserélték az idő és helybeli sorrendet, de a kedvenc részemet, amikor a gyűrűt keresik, szerencsére ugyanúgy láthattuk a filmben is.
13
Reznicsek Éva: Abigél (7. évf. Gloriett Általános és Sportiskola) Szabó Magda: Abigél Zsurzs Éva: Abigél (1978)
Magyar óra előtt Kati néni megkérdezte tőlünk, hogy ki szeretne jelentkezni erre a pályázatra. Elmondta, hogy miről van szó, és odaadta a lapot, hogy nézzük meg, mely művek közül lehet választani. Gyorsan végigfutottam a listát. Volt köztük olyan, amit csak olvastam, és volt olyan, aminek a film és a könyv változatát is láttam, illetve olvastam. Természetesen olyat is találtam, amit se nem láttam se nem olvastam, de ilyen csak pár volt. A szemem rögtön megakadt egyetlen egy művön, és már tudtam, hogy jelentkezni fogok. Az Abigél volt az, a számomra legkedvesebb regény és film a világon. Egész kicsiként láttam a filmet, és azonnal beleszerettem. Egymás után többször is megnéztem. Nyaraláson voltunk, és már elolvastam az összes könyvet, amit vittem magamnak. Meleg volt és unatkoztam (nem mintha a tengerpart olyan unalmas hely lenne, de olvasnivaló nélkül elég nehezen tudok létezni), anyu pedig a kezembe adta az Abigél könyv változatát. Bevallom, kicsit félve kezdtem neki, de aztán belemerültem, és az egész délutánt és az estét is végigolvastam. Az egész elvarázsolt úgy, ahogy van. Sokkal részletesebb volt a filmnél, és ez tetszett. Elolvastam a könyvet és megnéztem filmet még egyszer, és még egyszer és még egyszer… kisebbnagyobb szünetekkel persze. Két dologra lettem figyelmes a többszöri olvasás és filmnézés után. Az egyik az, hogy egy idő után kívülről tudtam mind a filmet, mind a könyvet (bár ez azok után nem volt meglepő). A másik viszont az, hogy a könyvben, amikor már nem kellett a történetre figyelnem, egyre több információt, részletet vettem észre, amik addig megbújtak a sorok közt, és csak akkor vesszük észre őket, ha nagyon figyelünk, és sokadszorra olvassuk. Persze első olvasásra is benne vannak a könyvben, el is olvassuk őket, de nem figyelünk oda rájuk. 14
Például Szabó Magda a könyvben utal Gina, a Matula pár az olvasók szívének kedves és fontos tanára, diákja és Georgina édesapja sorsára. Megtudjuk, kivel fog még az életben találkozni Gina, és kivel nem. Emellett azt is megtudjuk, hogy Ginának lesznek később, felnőttként gyerekei, hiszen le van írva, hogy mesélt nekik a történetről. Tehát azért választottam, mert képes vagyok egész estéket azzal tölteni, hogy kedvenc részeket, idézetek keresek a könyvben. Néha célirányosan, néha pedig csak úgy. Nézegetem, olvasgatom az régi kedvenceket (amiket már bejelöltem magamnak), és megpróbálok újabbakat is felkutatni. Ennek általában az lesz a vége, hogy egy helyen belemerül a könyvbe, és onnantól fogva nem enged a történet. Ott ragadok a földön ülve, olvasva és már sem a vacsora, sem semmi más nem érdekel. Szerintem ez az irodalmi adaptáció transzpozíció, mivel a film követi a könyv történéseit, és onnan vesz ki fontosabb részleteket. Nem minden eseményt tesznek bele regényből, de valószínűleg azért nem, mert így is elég hosszú a film, és a legfontosabb részeket tették bele. Szerintem ez főként azért van, mert a forgatókönyvet is Szabó Magda írta. A könyv és a film nem sokban tér el, inkább csak vannak olyan részek, szereplők a regényben, amik és akik nincsenek benne a filmben, azaz a film az időhiány miatt nem olyan részletes, mint a regény. Pl.: a filmben nem mutatják a kirándulást és a szüretet, csak azt, hogy elindulnak valahova, és azt is azért, mert ott is megjelenik a polgári ellenállás vezetőjének „munkája”. Pedig ott Zsuzsanna és Kőnig közt elég sok minden történik, és nem történik. A szereplők hajszínében is van eltérés. Pl.: Torma Piroskát Szabó Magda szőkének írja le, de a filmben vörös a haja. A könyvben viszont nincs benne a „Zsuzsanna Te!” gúnydal. A filmzenék nagyon szépek, szívbe hatolók. Nagyon jól meg vannak csinálva. Pontosan olyan hangulatot árasztanak, mint ami az ember lelkében van. Ha izgalmas, még izgalmasabb lesz az történet, ha szomorú, még szomorúbb, ha vidám (bár ebből van a legkevesebb), akkor még vidámabb lesz az ember tőlük.
15
Én először a filmet láttam, és ez csöppet befolyásolja a fantáziámat olvasás közben, de csak egy leheletnyit. Zsuzsannát, Ginát, Kőniget és az igazgatót ugyanolyannak képzelem el, mint amilyenek a filmben. Szerintem ez azért van, mert az első három a kedvenc szereplőm, és egyszerűen őket úgy szeretem, olyannak, amilyeneknek megismertem őket, az utóbbi karakter pedig annyira merev, és fekete, hogy csak úgy lehet elképzelni, ahogy ott van, ha egyszer már láttam. A helyszínt, a környezetet, magát a várost én teljesen máshogy képzelem el olvasás közben. A leírásból is másra következtetek picit, de ez fantázia kérdése. Nagyon nehéz eldönteni, hogy a film vagy a könyv a jobb, mivel nekem a kettő együtt teljes. A könyv tartalmilag egészíti ki a filmet, a film viszont zeneileg, hangilag. Talán nekem a könyv a teljesebb, mert sokkal részletesebb, és bár nincs kép előttem, sokkal jobban el tudom képzelni, hinni, mint a filmet. Nagyon sok szép leírás, részlet van benne, amik a mai életben is igazak. Főleg Zsuzsanna Ginának intézett szavai a kedvenceim, meg a vége, amikor Gina rádöbben, ki is az az Abigél és az árkodi ellenálló. A szemünk előtt lesz Ginából Vitay Georgina, aki a rá nehezedő titkok és terhek miatt kénytelen felnőni. A filmben ez annyira nem jön át. Mint fent említettem, hogy mindig találok valami újat a regényben. Legutóbb azt vettem észre, hogy Gina Kalmárral nem találkozik többé, de a szökés után egy év múlva már újra ott van a Matulában, és beszélget Kőniggel. Sok dolgot az olvasóra bíz az írónő, hiszen Zsuzsanna és Kőnig további életéről semmit sem ír, csak utal rá, hogy együtt lesznek… De talán ez a legszebb az egészben, hogy tovább álmodhatjuk a történetet, és a végén már mi is benne szerepelünk, mint Matulás diák.
16
Tolnai Katalin: Karácsonyi ének (8. évf. Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola) Charles Dickens: Karácsonyi ének David Hugh Jones: Karácsonyi ének (1999)
Így van ez az 1800-as évek Londonjában is. Ilyenkor megtelik szeretettel a lelkünk. Azonban mindig akadnak kivételek. Ilyen kivételnek számított Ebenezer Scrooge is, történetünk főhőse, aki az egész városban híres, sőt mi több hírhedt volt komorságáról, ridegségéről. Az ünnep haragot váltott ki a szívtelen öregemberből. Egész életében csak a pénz érdekelte, az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra nem pazarolt időt. A gyerekkorától hányatott sorsú Scrooge maga volt a megtestesült kapzsiság, az ő lelkét nem melengette meg sem a lobogó lánggal égő tűz a kandallóban, sem az utcákon zengő énekhangok, melyek karácsonyi örömöt hoznak a szürke mindennapokba. A főhős egy olyan férfi, aki élete során többször átélt sorscsapásokat és tragédiákat, köztük üzlettársa és barátja, Jacob Marley elvesztését, aki éppen karácsony napján hunyt el. A karácsony szellemei végigvezetik Scrooge urat először szomorú múltján, majd rávilágítanak a körülötte élők nyomorúsága iránt való érzéketlenségére, végül szembesítik magányos és ijesztő jövőjével. A fösvény és mogorva vénember kap egy utolsó lehetőséget, hogy átértékelje az életét, és nemcsak a saját, hanem környezete sorsát is megváltoztassa és adakozó, nagylelkű emberré váljon. Azért választottam ezt a művet, mert nagyon megtetszett a történet, hisz magam is szeretem a karácsonyt. Melegséggel töltött el, amikor először találkoztam az alkotással, hogy Mr. Scrooge megtalálta azt a lelki békét és egyensúlyt, ami be tudja fogadni az ünnepet, és örülni tud annak, hogy adhat, láthatja a szívből jövő hálát jótettéért, és együtt lehet azokkal, akiket szeret, és akik viszont szeretik őt, s így többé már nem telik magányosan élete.
17
A film azonos marad az eredeti könyvhöz, ami azért jó, mert ha elolvassuk, majd ezután megnézzük a filmet, láthatjuk, hogy hogyan eleveníti meg a rendező Dickens karakterét, hogyan hozza elő őt a könyv lapjai közül, s ebből kifolyólag már nem csak közelinek érezhetjük a személyt, hanem láthatjuk és hallhatjuk a hangját. A mű adaptációs fajtája transzpozíció. A transzpozíció lényege az, hogy hű maradjon az eredeti nűhöz, ami azért fontos, mert az igaz, hogy a rendező teret ad a fantáziájának, de ez az adaptációs fajta bizonyos kereteket szab a film megalkotójának. Érdekesség, hogy nem csak külföldi, hanem egy magyar rendező is leforgatta a mesét, Mészáros Gyula 1964-ben, ezen kívül megközelítőleg hetvenhat filmet, sorozatfilmet, feldolgozást készítettek belőle. Néhány apró eltéréstől eltekintve nincsen különbség. A helyszínt és az időt remekül szemléltetik a díszletek a filmben, igazán élethűen adják vissza azt a hatást, amelyet egykor a Szent ünnep gyakorolt az emberekre. A cselekményszövés, a történések egyezőek. Dickens 1843-ban álmodta meg ezt a morcos vénembert és történetét, meséje megélt közel 170 évet és még ma is töretlen sikernek örvend. A szereplők mindannyian kilépnek a sorok közül, s megelevenedvén, leírásukhoz pontosan jelennek meg a filmben. A könyvet olvasva nem számít, hogy valójában ki is vagyok, hiszen én is egy lehetek a szereplők közül, kiválaszthatom, hogy kinek a helyzete, viselkedése, élete áll közel hozzám és beleélhetem magam a történetbe. Bár itt nem hallom igazából, hogyan fütyül a szél a sötét, ködös éjszakában az ablakok alatt, azonban a film arcot ad a karaktereknek, s attól függetlenül, hogy így már hallok minden zörejt és beszédhangot, már nem állhatok olyan közel a szereplőkhöz, immáron csak néző vagyok. Ez az igazán fontos különbség könyv és film között. A hangeffektusok szerepe, hogy kiemeljék a fontos, ijesztő vagy izgalmas részeket. A zörejek, zenék felhívják a néző figyelmét arra, hogy valami a szereplőket befolyásoló, vagy figyelemreméltó jelenet következik. Az effajta effektek mindig alkalmazkodnak a szituációhoz, megfigyelhetjük, hogy Scrooge úr szinkron hangja is zord és morgós. 18
Amikor az ő életeseményeit látjuk öregkorában mindig nyomasztó, kellemetlen hangulatot ébresztő zene csendül fel, s így már teljes a kép. Úgy is mondhatnánk, hogy a zene elősegíti, hogy a néző objektív képet kapjon a körülményekről, és minden egyéb másról. Fantasztikus hatással volt rám, ahogyan a zene fordulatokat hozott a jelenetek között, egyértelműen megkülönböztethető volt, hogy a cselekményben és a meseszerű időutazásban hol járunk. A filmet végigvezetik a más-más zenei aláfestések, a háborgó tenger morajától, a sejtelmes, sötét zörejekig, a csilingelő hangokon keresztül. A képet, amit látunk, gyakorta valóságosabbnak gondoljuk, mint saját és más képzelőerejének szüleményét. Részletes leírást kapunk a környezetről, s így a filmadaptációból teljes mértékben tükörképként köszön vissza a legapróbb részletekig minden. Olyan pontosak a helyszínek, hogy valójában Dickens előrajzolta szavaival a tájakat a mi képzelőerőnk számára, nagy valószínűséggel az ő gyerekkori emlékei közt kutakodva talált rá egy-egy darabkára a mű megírásához. Az utókor szemléletével Dickens mintha már előre látta volna, hogy egyszer majd lehetőség nyílik arra, hogy mozgóképpé alakítsák a leírt sorait, és filmet készítsenek belőle, élethűvé varázsolva a mesét. Régóta szeretek olvasni, és a filmeket is nagyon kedvelem. Mindenevő vagyok, de inkább az ízlésesebb kategóriát részesítem előnyben, nem rajongok a horror filmekért, sem a túl laza alkotásokért, azonban igazán előnyösnek tartom, hogyha egy filmnek van levonható tanulsága és igényesen készítik el. Egy munka akkor ér igazán sokat, ha nem csak sodródik az árral, hanem erőt fektetnek bele. A Karácsonyi ének egy igazán sikeres és felkapott klasszikus mű, úgy gondolom méltán, hiszen a történet egyszerű, érthető, de zseniális, mert a való életet ötvözi a természetfeletti jelenségekkel, ami nagyon érdekes. Mr. Scrooge alakja, lelke is sok változáson megy át, mire elérkezünk a végkifejlethez, s ez jó példa a néző számára.
19
Személy szerint a film talán jobban tetszett, elsősorban, mert azt előbb láttam, minthogy olvastam a könyvet, s így már nem nyújtott akkora élményt az olvasás, hiszen már ismertem a történetet, s percről-percre, oldalról-oldalra tudtam, hogy éppen mi következik, azonban a tény, hogy azt olvashatom, amit egyszer, még közel 170 évvel ezelőtt egy csodálatos író leírt, boldoggá tett. 1843 olyan távolinak tűnik, s a könyv, így, hogy fennmaradt olyan, mint egy darabka történelem abból a korból, amelyet valójában nem ismerhetünk személyesen. Azt hiszem nem ez volt az utolsó találkozásom Dickens sorai mögött rejtőző Scrooge úrral, Crachittel, Freddel és szellemekkel, még időt fogok szakítani arra, hogy újra és újra megnézzem és elolvassam felfrissítve emléküket.
Virág Inez: Anna: Anna (8. évf. Kapocs Általános és Magyar Angol Két Tannyelvű Iskola L. M. Montgomery: Anne otthonra talál Kevin Sullivan: Anne a Zöld Oromból (1985) Az Anne otthonra talál című könyv, avagy az Anne Shirley sorozat első része már többször a kezembe került, valahányszor könyvesboltban sétálgattam. Elolvastam a hátulján lévő rövid tartalmat, és rögtön felkeltette az érdeklődésemet ez a kedves kis történet. Mindig is szerettem volna elolvasni, így mikor megláttam a választható könyvek listáján, rögtön tudtam, hogy emellett döntök és alig vártam, hogy a kezembe vegyem az új könyv illatával megtelt lapokat. Úgy vélem, hogy az Anna című sorozat első része szabad adaptációnak minősül, mert az alkotó hű marad Lucy Maud Montgomery regényéhez, nem hoz nagy változtatásokat a képi megjelenítés során.
20
A helyszínek elképesztőek, a könyvben gyönyörű szavakat használva, kerek, hosszú mondatokban, mindent elképzelhetővé téve varázsolja lelki szemeink elé a tájat. Olyan részletességgel írja le, hogy úgy érezzük, mi is ott állunk Anne Shirley mellett és látjuk azt, amit ő, s vele álmodozunk, együtt fedezzük fel mindennek a szépségét, de olyan bámulatosan, hogy egy percig sem unatkozunk közben. A filmben szintén megbabonázó a látvány. A gyönyörű fák, virágok, mezők színvilága, élénksége egy álomvilághoz hasonlít, ki ne akarna egy ilyen helyen élni? Teljeséggel megértem Anne örömét, csodálkozását és elmélyülését az őt körülvevő természet minden apró részletében. Ahogyan azt is, hogy nem tartja elég fantáziadúsnak a megnevezéseket. Fasor? Mire gondol az ember ennek a szónak a hallatán? Hasonló, zöld levelű fákra, esetleg fenyőkre egymás mellett. Az Elragadtatás Fehér Útja? Igen, ez már mindjárt más. Tökéletes név ezeknek a gyönyörű színben pompázó fáknak és annak, ahogyan egy ösvény vezet keresztül a fák között, amik az ember fejét súrolják, amikor alattuk gyalogosan vagy szekéren közlekedik. Számomra a legfontosabb különbség a két mű között, a filmben Anne otthonával Zöld Oromként találkozunk, a könyvben Zöldmanzárdos házként ismerjük meg. Nagyobb eltérések először az idősíkban fedezhetők fel. A film Anne árvaház előtti otthonából indul, míg a könyv ezt csak említésszinten tartalmazza az Anne története című fejezetben. Emellett többször is előfordul, hogy más időben történnek az események. Ennél jobban csak a cselekményszövés különbözik. Sok olyan esemény van, ami bár mindkettőben előfordul, más sorrendben és időpontban. Anne állomásra érkezése után a film és a könyv történései találkoznak és egybeszövődnek egészen későbbi barátnője, Diana megismeréséig. A könyv és adaptációja ugyanúgy vezeti végig az olvasót azon, ahogy Anne megérkezik az új otthonába, udvariatlanul viselkedik Mrs. Lynde-del, akitől a későbbiekben bocsánatot kér, bár nem önszántából. Míg a pikniket a filmben végignézhetjük, a könyvben csak onnan szerezhetünk róla tudomást, hogy Anne hazaérkezése után elmeséli Marillának. Az iskolában történtek megegyeznek, egészen Anne Gilbert mellé ültetéséig. 21
Ennek oka ugyanis a filmben az, hogy üldözte a fiút, aki megbántotta barátnőjét, és át akart ugrani egy kerítésen, ami egyben telekhatár volt. A tulajdonos elfogta és az osztályfőnökhöz vitte a lányt, a könyvben ezzel szemben szimpla késés miatt kapja ezt a büntetést. Azonban ebben is vannak meglepően hasonló, vagy olykor teljesen egyforma részek: a melltű eltűnése, Anne beismerő vallomása szóról szóra megegyezik. A szereplők szinte ugyanolyanok, ahogyan a könyv alapján elképzeljük őket. Véleményem szerint a legjobb alakítás Megan Followsé, aki minden tekintetben megegyezik L. M. Montgomery képzeletében született Anne Shirley-vel. Azonban a testvérpár, Marilla és Matthew filmvásznon megjelent alakja is rendkívül hasonlít az általam elképzeltekhez. Dianának, Anne kebelbarátjának is mindenhol megjelenik dús, sötét színű haja és sötét szemei. A hangok nagyon jól kifejezik egy-egy szereplő jellemét: Marilla határozottságát, Matthew kedvességét, Lynde szókimondó énjét vagy Anne ártatlanságát, olykor gyengeségét. Az effektusok és filmzenék pedig számomra minden esetben illenek a helyzethez, még jobban meghatározzák azok hangulatát. Nemcsak szépnek, inkább elbűvölőnek tartom a megjelenített látképet, a színeket és a formákat. Emellett kiemelkedően jók a vágások: míg ez egyik pillanatban Anne és Diana sétálnak haza az iskolából, a következőben már a keleti manzárdszoba ajtaja előtt találjuk magunkat, ahol Marilla szeretne bejutni Anne-hez. Úgy gondolom, ez célravezető az unalmas pillanatok elkerülése miatt. Általában szívesebben olvasok és ez ebben az esetben is így volt, annak ellenére, hogy tényleg nagyon tetszett a film is. Az idő szaladt, ahogy a szavak is a szemem előtt, miközben hol hangosan nevetve, hol a történetből áradó melankóliát átérezve élveztem a regény minden szavát. Ezután – leginkább a feladat miatt, mert egyébként a könyv olvasása után úgy érzem, hogy a mások által megálmodott képek lerombolnák azt, ahogy az az én képzeletemben megszületett - megnéztem a filmet is.
22
Érdekes volt, rengeteg hasonlósággal és néhány különbséggel. Rájöttem, hogy végül is nem olyan rossz dolog megtudni, hogy másnak miképpen játszódik le a szeme előtt a lapokra írt, szavakba öntött történet. A könyvben, hogy Anne-től (szigorúan e-vel, nem akarom megsérteni a lelkét) idézzek „tág tere nyílik a képzeletnek” sokkal inkább, mint egy filmben. Emellett pedig kijelenthetem, hogy ebben a regényben találkoztam a legcsodálatosabb és legélvezhetőbb tájleírásokkal, amit vizuális beállítottságom miatt nagyon fontosnak tartok. Jobban szeretem, ha szabadon szárnyalhat a fantáziám, és én magam jeleníthetem meg az olvasott sorokat. Álmodozó lennék? Igen, valószínűleg az vagyok, talán ezért is tartom Anne-t az egyik legszimpatikusabb karakternek azok közül, akikkel eddigi olvasmányaim során találkoztam. Mi ketten, biztos jó barátnők lennénk.
Molnár Csanád: Ábel a rengetegben (8. évf. Brassó Utcai Általános Iskola) Tamási Áron: Ábel a rengetegben Mihályfy Sándor: Ábel a rengetegben (1994)
Azért ezt a művet választottam esszém témájául, mert a könyv olvasásakor megfogott a történet, ami egy szegény, ámbár találékony fiúról szól. A karakterek kidolgozottak, több személy történetét is megismerjük (pl.: Márkus). A főhős (Ábel) rokonszenves nekem, ugyanis hasonlít leleményességében, bátorságában és eszében több rokonomra is (nem mellesleg anyai nagymamám részéről székely vagyok). A regény után adta magát a film is, meg szerettem volna szemlélni mások elképzelését a filmről. Azt gondoltam, leírom, hogy miért vállaltam ezt a vetélkedőt.
23
Legfőbb indokom hogy szeretek kritizálni olyan műveket melyek általam elolvasott könyveken alapulnak, azért bírálom őket, mert az írott sztori alapján én más megvalósítást képzeltem el (jobbat, rosszabbat utóbbi esetben persze dicséretemet fejezem ki). Másrészt szívesen írok olyanról, amiről jót lehet írni, és az iskola könyvtáros egyik kölcsönzésem alkalmával felvetette ennek a versenynek a lehetőségét. Elnézést kérek előre is, de úgy írom meg az esszét, mint ha nem olvasta volna senki sem a könyvet (tehát elég részletesen). És azoktól is szeretnék bocsánatot kérni, akiknek elsőre is tetszett a film, mert én olyan szemmel néztem végig, hogy kaland filmet látok csak később (a film közepe táján) jöttem rá művésziségére. Így másodjára megnézve belátom, hogy kimagasodik típusából. Ettől függetlenül esszémet első megnézés után kiváltott érzéseimről írom. Ez a film egyértelműen egyéni interpretáció, ugyanis nem a film cselekményét és hangulatát fejti ki inkább turisztikai jellegű. Nem a humorral és az izgalommal akar minket elkápráztatni, hanem a szebbnél szebb tájakkal. A történet csak egy téma, amire ráépíthették ezt a művész filmet. Jobban tetszett volna a film, ha transzplantációs adaptáció lenne, azt gondolom, hogy úgy talán érdekfeszítőbb lenne. A helyszínek maradéktalanul megvannak (pl.: Csíkcsicsó, Hargita, Somlyó, Csíkszereda). Az időváltások viszont a filmben gondatlanok (pl.: Ábel megbetegedése eléggé kidolgozatlan, azaz túl rövid idő alatt lejátszódik, míg a könyvben szinte külön fejezetet kap). A szereplők is megvannak, de egy-kettőt meg kell említeni. Ábel, a leleményes és életre való székely fiú, apja (Szakállas Gergely), aki tanítómestere lesz fiának (erdőpásztorkodásból), Ábel anyja, ő sajnos meghal a történet közepén. A család után itt Ábel munkaköre: a bankigazgató, Ábel főnöke, a bank szeplős pénztárosa, akinek Ábel segít a szeplő elleni harcban (bár akarata ellenére), Bolha, Ábel kutyája, akit tekinthetünk az erdőpásztori munka velejárójának és Ábel hű barátjának. 24
Ha már barátnál tartunk, következzenek Ábel barátai, Dávid Pál bácsi, ő hozta Ábelnek a lélekmentő könyveket, főbarát (barát, mint pap), a csíksomlyói páter gvárgyián, aki megtanította Ábelt a puska használatra, emellett könyveket küldött neki, Márkus a fiatal paptanonc, hánytatott sorsú szereplő, Ábelnek talán a legjobb barátja, Ábelnél lábadozik, majd hal meg tüdőgyulladásban. Persze hősünknek nem csak jótevői vannak, ott van Fuszulán és Surgyélán, a két betyár, akik csak enni járnak Ábelhez. Egyéb szereplők: csendőrök, vadászok, fahordók, az örmény fekete árus és Furtunát az egyik pap. Maguk a színészek kiválóan teljesítettek. A történet röviden azoknak, akik nem olvasták. 1920-ban járunk, Erdélyben. A székely család, Szakállasék otthonában. Az anya fiával, Ábellel van otthon – csak ebéd után jár el pityókát ásni -, az apa, Gergely középbirtokossági erdőpásztor, hetente 1-2 alkalommal jár haza. Egy ilyen esettel indul a mű. Az apa nyulat hoz, amit tréfa során vesz észre a fiú. (Az apa kint hagyja, Ábel azt „hazudja”, hogy nem látta, sőt ő fogta) Megnyúzzák a nyulat, majd az apa közli Ábellel, hogy a Hargitába fog menni erdőpásztornak. Ábelnek nem igazán tetszik az ötlet, hogy erdőpásztor legyen, de nem lehet kifogása. Egy ütött-kopott faház lesz az otthona, amiben találkozik Bolhával (kutya), későbbi hű társával. Otthonról egy kecskét, egy macskát és két tyúkot visz magával. Első éjszakája egyedül rémesen telik, másnap meglátogatja az igazgató, elmagyarázza a teendőket, azt, hogy fát kell árulnia, s hogy a kidőlt fákkal szabadon gazdálkodhat. Mivel nincs rendes szék és asztal, ágy pedig egyáltalán nincs, az igazgató másnap küldet ki „bútort” is. A látogatás másnapján Ábel az erdőben talál 5 ládát, tele fegyverrel és tölténnyel, amiből két puskát és hozzá töltényt el is tesz magának. Továbbá talál még 12 bombát, ám nem tudja, mi lehet az, csak sejtései vannak. Az egyiket eltávolítja a többitől, és meggyújtja. Sikerül elég távolra érnie, mire a bomba felrobban. 10 öl fa dől ki a robbanás nyomán, s ezekkel Ábel immár szabadon gazdálkodhat. 25
Később sikerül is eladnia ezeket, és 1000 lejt kap érte cserébe. (Ez csak a fele annak, amit ért volna, hisz a fa ölét különben 200 lejért adta.) Dávid Pál könyveket hozott Ábelnek (Nick Carter, Buffalo Bill füzetek), s cserébe fát vitt. Néhány nap múltán megérkezik három barát, egy főispán, Furtuna barát, valamint Márkus, aki most a kocsis szerepét töltötte be. A gvárgyin megtanítja lőni Ábelt, s szép napokat töltenek négyesben, bár Ábel számára nem felhőtlen a boldogság, ugyanis a gvárgyin elégeti a füzeteit, mondván, hogy semmi jóra nem tanítják. Megígéri azonban, hogy küld helyettük értékes olvasmányokat. Később nagy búcsúzkodás során a barátok elfelejtenek fizetni. Néhány nap múlva megérkezik Márkus az ígért könyvekkel és az elismervénnyel, miszerint a fa árát befizették a bankba. Ezt látja Fuszulán is, aki már eddig is sok fát vásárolt Ábeltől, s most úgy dönt, cselhez folyamodik. Nem fizet a fáért, hanem egy hamis elismervényt ad Ábelnek. A turpisságra azonban hamar fény derül, az igazgatónak és Ábelnek sikerül elfognia Fuszulánt. Kezét hátrakötik, a lábát azonban szabadon hagyják, így mialatt viszik a város felé, Fuszulán megszökik, az igazgató pedig súlyos sérüléseket szenved. Az igazgató tart attól, hogy Fuszulán visszatér Ábelhez bosszút állni, így odaküldi Surgyélánt, a mogorva csendőrt. Viszonyuk az első perctől ellenséges, Surgyélán ki akarja szolgáltatni magát Ábellel. Surgyélán fog egy sast, ám amikor beviszi, a házba az megöli a macskát, Bolhának pedig kivájja az egyik szemét. Büntetése azonban nem marad el, vacsora lesz belőle. A sas hús azonban büdös, rágós és ehetetlen. A két férfi mégis megeszi, s Ábelt ágynak is dönti tőle a betegség. Surgyélán ápolja, s látszólag minden falatot a betegnek ad. Titokban azonban kijár a ház mögé és megeszi a kecskét. Ábel ezt csak akkor tudja meg, amikor megérkezik Fuszulán és elmegy Surgyélánnal. Ekkor érkezik meg Ábel apja a szomorú hírrel, Ábel édesanyja meghalt. Ábel elmeséli a Fuszulán-, sas- és a Surgyélán-kalandot, s eldöntik, elfogják a két betyárt. Tervük azonban nem sikerül, nem mernek tenni a két betyár ellen. A végső megoldást a tüdőbeteg Márkus jelenti, aki immár ittas állapotban elkezd prédikálni a bűnről, a bűnbeesésről, arról, hogy mindenkit szeret édesanyja, stb. 26
Másnapra Márkus meghal, a két betyár pedig önként feladja magát a csendőrségen. Ábel felmond, és úgy dönt, nekivág az országnak hű kutyájával, Bolhával. „A szegények és az elnyomottak zászlaját fogom örökké hordozni, bármerre vezéreljen is az utam”- hangzik a regény utolsó sora. Cselekmények szempontjából nagyjából helyén van a film, de hiányzik (nem túl jelentős, de a hangulat és a poénok szempontjából annál inkább érdekelt) a vadászjelenet (amikor Ábel véletlen egy vadkanhoz vezeti a vadászokat). A zenék nem az életszerűséget vagy a hangulatát tükrözik, hanem művésziségét hivatottak kiemelni. A hangeffektusok egyébként jókor vannak jó helyen. A táj túltesz a könyvben írottakon. Kár, hogy a film művészi, és nem szórakoztató jellegű. Ezt azzal bizonyítom, hogy az a tipikus székely humor nem jön át a filmen hiába próbálkoztak. A gondjaim közé tartozik az, hogy a románok mindig a rossz képében tűnnek fel (a könyvben és ez által a filmben is) vagy olyanoknak vannak beállítva, mint aki a kisujja mozdításával többet keres a mindig becsületesen dolgozó magyarnál, míg ez annak az időknek az átlagával mérve sem volt felétlenül igaz. A választás nehéz lenne, mivel mindkettő jó valamiben az egyik gyönyörű, ellenben a másik szórakoztató és kalandos. Viszont azért a könyvet választanám, mert jóval pergősebb, mint a film, amibe művésziség érdekében olyan jeleneteket raktak be melyek a történet szempontjából feleslegesek és ez adja a film olykori vontatottságát (pl.: a sárban gördül kocsikerekek), bár ez gondolataink mélyülését is elősegíti. Rossz pont, hogy az apja-fia méredzkedés erkölcsi tanítását a filmből kihagyták.
27
Angyal Tamara: Karácsonyi ének (8. évf. Kapocs Általános és Magyar Angol Két Tannyelvű Iskola) Charles Dickens: Karácsonyi ének David Hugh Jones: Karácsonyi ének (1999)
Azért ezt a művet választottam, mert a szerzője, Charles Dickens, igen közel áll hozzám. Sokszor hallottam, milyen nagyszerű író, és meg is tapasztaltam ezt, mikor a Twist Olivert olvastam. Könyveivel szembesíti az olvasót a nem mindig „csodás”, olykor éppen kegyetlen és rideg valósággal. Ennek ellenére lapjai remek humorral vannak fűszerezve. Tárgyilagosan, de egyben érzékletesen írja le Twist Oliver nyomorúságos sorsát. Az ember elgondolkozik rajta, hogy milyen lehetett olyan körülmények között élni, azután jobban tud örülni a sajátjának. Dickens könyvei nem mellékesen tanulságosak is. A Karácsonyi ének című műről először a mozifilm kapcsán hallottam, amikor 2009 karácsonyán bemutatták animációs formában. A vélemények megoszlottak róla, mert eléggé félelmetesre sikerült. Nekem már akkor is nagyon megtetszett maga a történet, és mivel most adódott ez a versenylehetőség, és mert a Twist Oliver is nagyon tetszett, kedvet kaptam az elolvasásához és az eredeti film megtekintéséhez. Igaz, májusban nem túl aktuális egy karácsonyi történetről szóló könyvet olvasni, de szerintem ez a könyv bármelyik évszakban megállja a helyét. Mielőtt teljesen belekezdenék a film és a könyv elemzésébe, először leírom röviden a történetet. Az egész történetnek főhősünk személyiségváltozásának bemutatása a célja. Ebenezer Scrooge egy igazi zsugori alak, akibe egy csepp szeretet, nagylelkűség sem szorult, és aki mindig csak a saját hasznát lesi, mit sem törődve embertársaival. A karácsonyt különösen utálja. Üzlettársa, Jacob Marley pont hét évvel korábban halt meg. 28
Karácsony estéjén szellemként ellátogat Scrooge-hoz és közli vele, csak egy reménye és esélye van arra, hogy elkerülje az ő üzleties és anyagias sorsát, ha majd három szellem kísérti őt. Ez a három szellem viszi végig az olvasót a történeten; a régi, a jelenkori és az elkövetkező karácsonyok szellemei. Ahogy egyre több emléket, cselekedetet mutatnak neki a szellemek, fokozatosan rájön, miben is vétkezett, mik a bűnei, és rájön arra, hogy jóvá akarja őket tenni, amíg még nem késő. A történet végén boldog és nagylelkű ember válik belőle, és ezt csakis a szellemeknek, no meg Marley-nak köszönheti. „Olyan jó barát, jó munkaadó, olyan jó ember vált belőle, hogy nem látott nála különbet sem a vén City...” Ha választanom kellene az adaptáció típusai közül az úgynevezett transzpozíciót választanám. A film próbál végig szöveghű marad a könyvhöz, és a cselekmények is sorrendben következnek, mégis beletettek a filmbe olyan változásokat, olyan motívumokat, amelyektől nem lehet eltekinteni, és ezek lényegesen eltérnek az eredeti műtől. Az újabb hozzátoldások vagy éppen a nem lényeges dolgok kihagyása csak erősítik az eredeti történet mondanivalóját. A szereplők személyisége árnyaltabbá válik -a filmben megjelenő képi világ által létrehozott- apró gesztusokkal, cselekedetekkel. Ilyen a filmben például az az epizód, amikor Scrooge ifjú korában segédmunkásként dolgozik, a gazdája bált szervez, és a fiú meg egy lány között tánc közben szerelem kezd bontakozni. Ezt a jelenetet a filmbe beletették, de a könyvben szó sem esik róla. A másik példám az a rész, mikor Ebenezer meglátja a sírját és kérleli a szellemet, megígéri, hogy ezentúl változtat az életén, remélve, hogy akkor nem így végzi. Ekkor beleesik a saját sírjába. A sírba való zuhanás egy újabb motívum, annak érdekében, hogy még félelmetesebb hatást érjenek el a film készítői. A film legnagyobb eltérése a könyvtől az, amikor a jelenkor szelleme kihúzza az Ember gyermekeit. Nos, itt akadtak problémák a névadással kapcsolatban is: a fiú neve a könyvben: Tudatlanság, a filmben: Szívtelenség, a lány neve a könyvben: Nyomor, a filmben: Kapzsiság. Ezek nem szinonimák, de még csak nem is egy és ugyanazon asszociációs mezőbe tartoznak. Szóval ez így teljesen érthetetlen. 29
A film és a könyv idősíkjai, helyszínei (néhány kivétellel) és szereplői megegyeznek. A filmben látott szereplők teljesen visszaadják az író által leírt alakokat, mind külső mind belső tulajdonságaikat tekintve. Véleményem szerint, egyedül Scrooge-nál más a helyzet, mert a könyvben olvasott leírások alapján sokkal félelmetesebbnek és gonoszabbnak gondoltam, mint a képi megjelenítés mutatta. A szellemek esetében a filmben valóban odafigyeltek a jelmezükre, hogy hitelesek legyenek. Amit a könyv olvasása alatt elképzeltünk, azt a film jól megvalósította. A filmben számtalanszor láthatunk gyenge animációs elemeket: az első világító fejű és az utolsó néma szellemnél biztosan. Ezen kívül Scrooge időutazásainál és néhány helyszínnél is használják ezt a technikát. Ugyanakkor a filmnek nem az animáció a fő jellemzője. A film ellentétben a könyvvel - néha lassúnak hat a viszonylag kevés vágás miatt. A filmben felcsendülő zenék, háttérzajok bizonyos érzéseket akarnak kiváltani az emberből, hiszen alapvetően ez a céljuk. Ide tartoznak: a lánccsörgés, ami félelmet keltett bennem, az egyre gyorsuló csengettyűhang feszültséget keltett, egy keserves zeneszám pedig a szomorúságot, a nyomorúságot éreztette velem. Melyik tetszett jobban? A könyv vagy a film? Nem teljesen egyértelműen, de a könyv mellett tenném le a voksomat. A könyv megadta azt, amit vártam ettől a regénytől. Gyorsabb tempója izgalmasabbá tette. Általában így vagyok minden könyvvel; szeretem saját magam elképzelni az eseményeket, szereplőket, helyszíneket, szituációkat. Élvezem, hogy meg kell erőltetni az agyamat, nem készen kapom az információkat, nem végzik el helyettem a „munkát”. Mindenkinek azt ajánlom, ha van egy könyvnek filmadaptációja, először olvassa el a könyvet, és csak utána nézze meg a belőle megálmodott képi világot, hiszen így sokkal élvezetesebb lesz! Szeretem vannak olyan könyvek, amelyek elolvasása után nemcsak a történet főhősének szemléletét, hanem az olvasóét is megváltoztatják. A Karácsonyi éneket pont e könyvek közé sorolnám. 30
Verasztó Petra Dóra: Az arany ember (8. évf. Általános és Magyar - Angol Két Tannyelvű Iskola) Jókai Mór: Az arany ember Gertler Viktor: Aranyember (1962) Azért ezt a könyvet választottam, mert már régóta el szerettem volna olvasni, és ezt még fokozta, hogy több rokonom is ajánlotta a művet. Anyukám például azzal biztatott, hogy ő is ennyi idős volt, amikor először olvasta, csak neki kötelező olvasmányként szerepelt a gimnáziumi évei alatt. Én mindig is úgy gondoltam, hogy az is jó, ami kötelező, de az még jobb, amit saját akaratunkból olvasunk el. Azóta érdekel, mióta kiskoromban először megláttam a könyvespolcon. Akkor felkeltette a figyelmemet a címe. Mit jelenthet az, hogy arany ember? Hogyan lehet egy ember aranyból? Az is segített a választásban, hogy szeretem a klasszikus regényeket. Az általam választott irodalmi adaptáció szerintem szabad adaptáció, mert a filmben hasonló elemek vannak, mint a könyvben, viszont fordítva ez nem teljesen igaz. A könyvben szerepelnek olyan részek, motívumok, elemek, amikről a filmben említés sincs, vagy kisebb-nagyobb változtatásokkal jelennek meg. A könyv és a film összehasonlítás során tapasztaltam hely, idősík és cselekménybeli eltéréseket is, azonban a főszereplők ugyanazok maradtak az eredeti műben és a feldolgozásban. A könyv és a film nagyon sok mindenben különbözik. Rögtön az első és legfontosabb, hogy a cselekmény eltér a könyvtől: A könyvben Ali Csorbadzsi még él, amikor először járnak a Senki szigetén, viszont a filmben rögtön miután félrevezették Ali Csorbadzsi üldözőit, beveszi a mérget és a szigetre már nem jut el élve. A könyvben először csak Tímár megy a szigetre, hogy feltérképezze azt, hogy hova kerültek, míg a filmben mindannyian egyszerre mennek el a kis kunyhóig. 31
Amikor Ali Csorbadzsi beveszi a mérget, akkor a könyvben a lányának altatót ad – a filmben nem így történik –, ezért Tímeának volt alkalma meghallani a beszélgetést apja és Tímár között, majd még annak is szemtanúja lesz, hogy az apja meghal. A regényben van egy részlet, amikor Tímea, Kacsuka úr és Athalie teáznak a Brazovics házban. Az összejövetel során Athalie vőlegénye, Kacsuka úr azt mondja Tímeának, hogy milyen szép fehér a keze, erre ő zavarba jön és a cukrot, amit a teába akar tenni, azt beledobja a vizes pohárba. Ezen az ügyetlenkedésen persze mindenki nevet az asztalnál, viszont a filmben erre az őrnagy azt mondja, hogy Tímea még a gondolatát is kitalálta, hogy limonádét szeretne inni. Vannak a helyszínek között is különbségek. Brazovics Athanáz, Athalie apja a könyvben házon kívül hunyt el, viszont a filmben a lánya esküvője előtt egy rossz hír hallatán kapott szívrohamot. A filmben a hosszú leíró részeket – amikor egy szereplő egyik helyről a másikra megy –, csak egy képvágással oldják meg, míg a könyvben hosszasan leírják, hogy adott esetben hogyan néz ki az utca, amin késő este Athalie végig botorkál. A film végén van egy olyan rész, amikor Tímár Mihály lelöki Krisztyán Tódort a lépcsőn Ennél a jelenetnél különféle hangeffektusok hangzanak el, amik azt sugallják, hogy fájdalmas esés lehetett. Akkor is hasonló hangeffektus használtak, amikor Tódor rálőtt Mihályra a Senki szigetén. Ennél a résznél is van egy kisebb változtatás a regény és a film között. Jókai Mór regényében, amikor Tímár sétál a szigeten, akkor egy kalapot visel, amibe később a két golyó belefúródik. Gertler Viktor filmadaptációjában a kalap nem szerepel, a két golyó pedig célt tévesztett. Az orvtámadásra a válasz is más, mert a könyven az olvasható, hogy Tímár Mihály kettőt lő a levegőbe, mert annyi volt a puskában, ezzel szemben a filmben csak egy golyót lőtt ki. A két műben a párbeszédek is különböznek. Vannak olyan mondatok, amik csak az egyikben szerepelnek, és vannak olyanok, amiket más mond a regényben, mint a filmben. Ennek az lehet az oka, hogy a film hossza kötött, így a kisebb, kevésbé fontos részek kihagyhatóak. 32
Annak ellenére, hogy a film időtartama kötött, szerintem csak nagyon elhanyagolható részeket lenne szabad kihagyni. Ebben a műben ez nem így történt. Jókai Mór úgy írta meg a történetet, hogy Tímár Mihálynak és a szigeten élő Noéminak az első gyerekük meghal, viszont nem sokkal ezután születik még egy, akit ugyanúgy, Dódinak hívnak. Ezzel szemben a filmben csak egy Dódiról esik említés. Az összehasonlítás során tapasztaltam időbeli eltérést is. Teréza mama, aki lányával, Noémival él a szigeten, a regényben azután hunyt el, hogy Tímár megtudta, hogy született egy második gyermeke. A filmben viszont nem szerepel másik gyerek, így ő is hamarabb ment el. A regény egy másik halálesetről is ír, míg a film erről említést sem tesz. A két szigetlakót egy újfundlandi őrzi a nem kívánatos látogatóktól, mint Krisztyán Tódortól, aki minden évben egyszer meglátogatta a menyasszonyát, Noémit és annak anyját, Teréza mamát. Ezt a hűséges és jó emberismerő kutyát a regényben Tódor lövi le, amikor az rátámadt, mert megvédte a kis Dódit. Almira, a kutya, még addig életben maradt, amíg Tímár újra a szigetre érkezett, de most már nemcsak tavasztól őszig tartózkodik ott, hanem örökre. A filmben egyáltalán nincs arról szó, hogy Almirát megölték. A könyvben rengeteg leíró rész szerepel, amit persze a film nem is adhatna vissza, de ebben az átdolgozásban szerintem nagyon kevés figyelmet szenteltek a táj bemutatásának. Az író a részletes leírások mellett sok belső monológot szerepeltet a műben, amit megint csak lehetetlen átvinni a film világába, mert ahhoz gondolatolvasóknak kellene lennünk. Persze a filmrendezők már ezt is megoldják, mert a hangot összevágják egy képpel, ahol nem mozog a szereplő szája. A regény utolsó két fejezete egyáltalán nem szerepel a filmben, mert az egyikben azt írja le az író, hogy a történet vége igaz, csak az elejét találta ő ki. Azt is megemlíti, hogy a regény valóságos részét a nagynénjétől halotta, aki személyesen is ismerte a szereplőket. A másik fejezetben arról esik szó, hogy mi történik a Senki szigetén negyven év múlva, amikor Levetinczy 33
Tímár Mihály 80 év körüli, felesége, Noémi pedig 60 felé jár. A negyven év alatt nagyon nagyra bővült a családjuk, de büszkék arra, hogy még 50 évig övéké a Senki szigete. Eddig még bármikor, amikor választanom kellett egy könyv és egy film között, mindig a könyvet választottam. Emellett most is kitartok. Szerintem az eredeti regény most is sokkal jobb volt, mint az adaptációja, mert jobban át tudtam élni a cselekményt, és jobban tudtam azonosulni a szereplőkkel. Még az is a könyv mellett szól, hogy a szereplőket és a tájakat saját magam képzelhettem el a hosszú, részletes leírások alapján. Én a szereplők külseje miatt egyáltalán nem szeretem megnézni a filmet az után, hogy elolvastam a könyvet. Hiszen ilyenkor az általam felépített karakterek helyett készen kapott hősök szerepelnek.
Szücs Norbert: Ábel a rengetegben (8. évf. Brassó Utcai Általános Iskola) Tamási Áron: Ábel a rengetegben Mihályfy Sándor: Ábel a rengetegben (1994)
Azért választottam ezt a könyvet, mert megfogott a történet, a szereplők és a cselekmény. És bár a róla készült film nem mondható jó filmnek, sikerült velem éreztetnie az író és a szereplők érzéseit, amit nem minden könyvnek sikerült eddig. A filmadaptáció a könyvben lévő idősíkot, cselekményt, és a szerepelőket dolgozza fel filmformában, minimális változtatásokkal, egy magyar-román kooperációban. A legnagyobb problémám a filmmel, hogy a fényjáték nincs mindig a helyzet csúcsán, bár ez betudható annak, hogy a magyar stáb nem a legjobb felszerelést kapta. Mégis, ahhoz képest, hogy 1991-es a film, a színészi játék hol nagyon jó, hol nagyon rossz.
34
A helyszín, ha jól tudom, megegyezik az eredeti könyvben lévő helyszínel, de forgattak másol is, nemcsak Erdélyben. Az idősík - a filmhez képest szinte teljesen megegyezik, amit onnan tudtok, hogy a filmet a könyv böngészése közben néztem, és a kivágott jelenetek miatt néha belezavarodtam, erre a részére jó pontot kap a film. A cselekményszövése, és maga a cselekménnyel viszont már több gond volt, amit had vezessek le egy én és társam által történt beszélgetéssel, amit a film nézése közben történt. „Te Norbi, most itt, az elején, nem úgy volt, hogy a nyúllal is fogócskáznak az elején?”- kérdezte a társam – „De azt hiszem úgy volt, várjál, megnézem a könyvben” - kis keresgéléssel később – de úgy volt, de ha ez nincs benne, feltételezzük, hogy nem olvastam a könyvet, akkor én nem fogom tudni megfejteni az apjával való kapcsolatát?” – kérdeztem én. „Valószínűleg nem”- mondja ő. De még ezekkel együtt is, a cselekmény a helyén és élvezhető volt, mind a könyvben, mind a filmben. Tehát röviden, a cselekmény érthető volt, de néhol azért kellett egy kis „agymunka” is. A szereplők viszont már komoly aggodalomra és gondolkodásra késztetett, mert sok minden nem volt túl érthető: az, amit mond, ami betudható lehetne a már említett „technikai gondoknak”, de néhol még a felvevő árnyéka is látszik a filmen, és ott kb. az árnyék alapján 1-2 métere vannak, s addig pedig nem szóródik szét a hang ennyire. A szereplői válogatás pár szereplő tekintetében nagyon jó lett, viszont volt, aki nagyon jellegtelen, semmilyen és felejthető volt. Had mondjak rólunk egy-egy példát. Az Ábel apját alakító színész szerintem nagyon „kitette a munkáját az asztalra”, mert közel a legjobb színész a filmben. Az arcjátéka és a beszéd hangsúlya sok kellemes percet okozott a film nézése során. Ellentétben a következő karakterrel, aki miután „lesétált” a képernyőről, szinte már el is felejtettem annyira semmilyen volt. Ez pedig maga Surgyelán személye, aki nem kevesebb, mint a film felében, képes volt annyira elvenni az életkedvemet, hogy képtelen voltam többször is megszakítani a filmnézését. Egyszerűen annyira semmilyen, fontosnak látszani akaró, szinte taszító munkát végzett, hogy már a többiekkel azon törtük a fejünket, 35
hogy írunk egy ajánlott levelet, amiben kérjük a rendező csoportot, hogy csinálják meg újra, mert ez nem sikerült annyira jól. Ezzel a színészi kelléktárral én is rendelkezem! Ennyi erővel inkább én megyek színésznek, mert még nekem is jobb az arcmunkám, mint neki, pedig elégé „faarcom” van. Had mutassam be a színészi kelléktárát, amit a filmben használt: Vagy csúnyán néz valakire/valamire, amivel az őrületbe tudott kergetni, vagy azt az idegesítő ál-román akcentust, amit képes volt produkálni hát hol sírtunk, hol nevetünk, rajta mert az sok minden volt, de színészi munka nem igazán. Aztán ott van az összkép is, amit Tamási aggatott rá szerencsétlenre, mert, hogy bír a klasszikus Trianon utáni román összes rossz és taszító jellemzőjével. Szinte biztos, hogy volt olyan román, aki ilyen volt, de biztos, hogy nem volt az összes ilyen már pedig Tamási az őszeset ilyennek állítja be, ami kicsit „rasszista” képet kölcsönöz neki szerintem, mert kizárt, hogy az összes román ilyen lett volna. A zene és a hangeffektusok a film talán legjobb pontja a jobb színészek mellett, mert ha néhol nem látjuk a fények miatt, hogy mi is folyik, ott a zene alapján tudunk következtetni arra, hogy mi is folyik éppen a monitoron. A zörejek pedig ugyan fontosnak tartom, nem igazán halhatóak, csak ha éppen nem folyik semmi a „színpadon”, viszont ha nincs fent senki, akkor valami marha jól lettek felvéve és hangulatot adnak a filmnek.(ezért is nem értem, hogy mért nem halhatóak néhol a szereplők), emiatt minden tisztelet az ezt készítő technikusnak. Őszesítve a zajok nagyon jó hatással voltak rám, már ha észrevettem őket. A technikai és képi megoldásokat részben már kifiléztem előzőleg, de itt megragadnám az alkalmat és a pirotechnikai oldalról és beszélnek. Bár csak két alkalommal történt robbantás a regény és a film folyamán, azok eléggé látványosak lettek dacára, hogy szerintem egy I. világháborús gránát azért nem jár ekkora lángoszloppal - nagyon jók voltak, főleg ha azt nézzük, hogy lassan már 90 éve adta ki a regényt Tamási.
36
Az író ugyan nem ecseteli bővebben a tájleírást, mert szinte „elvárja”, hogy ismerje az olvasó, és ha azt hozzá vesszük, hogy a táj főleg az erdőben játszódik, akkor azt látjuk, hogy egyfajta elveszett tájat készített a film készítője, amit az őszi és a téli látvány különbségei adhatnak ki a legjobban. Pl. ahol az előtt egy fa volt, ott most nincs fa, csak egy tuskó, vagy például az a bokor/domb vagy nem látszott, vagy nem is volt ott. Szóval az időjárásban kényszerűen is bekövetkező minden jelenben „más” helyszínt láthatunk. Egy szónak is száz a vége, a filmben lévő látvány (már ha látjuk) meg akar felelni a könyv által felállított követelményeknek. Milyen volt a könyv és a film? A könyv az egyik kedvencem lett, noha messze nem tökéletes, de egy szép szeletét tartalmazza a múltból. És a film? Hát az hagy maga mögött kivetni valókat, és mondhatni, „hemzseg” a hibáktól, kezdve a színészek miatt – egy tűrhető és egyszeri nézésre alkalmas alkotás.
Böszörményi Olivér: Nyár a szigeten (7. évf. Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola) Csukás István: Nyár a szigeten Szabó Attila: Le a cipővel (1975) Elsősorban azért ezt a könyvet választottam, mert már többször is elolvastam és nagyon tetszett. A legjobb az volt az egészben, hogy amikor beleképzeltem magam, olyan volt, mintha én is ott lennék a fiúk között, és ezért az érzésért olvastam el újra és újra. Ezt az tette lehetővé, hogy Csukás István úgy írta le, hogy minden korosztály bele tudja képzelni magát ebbe az izgalommal teli regénybe. A nyár a szigeten könyv és film változata között az a legszembetűnőbb különbség, hogy a kettőnek nem ugyanaz a címe. A könyv címe a Nyár a 37
szigeten, míg a film címe a könyvben elhangzott egyik legfontosabb mondat: „Le a cipővel”. Az idősíkot illetően nincs jelentősége a különbségnek, mert a könyv is, meg a film is ugyan azon az idősíkon játszódnak. Szereplők A szereplők megegyeznek, kivéve a boltos embert, mert ő a könyvben nem csinál semmi különöset, a filmben viszont segít a partlakóknak elfoglalni a szigetet. Viszont a szereplők közül csak a jó öreg, megbízható Kenderice Ákost bízzák meg a szülők azzal, hogy titokban figyelje a gyerekeket. Ellenben a filmben már Pólika Pált és a kompost, Ábris bácsit, Gazsi bácsit is külön-külön megkérik az aggódó szülők, hogy néha-néha nézzenek rá a kisgyerekeikre. Az őrzők végül beleavatkoznak a háborúba ki-ki a maga oldalán valaki a szigetlakókkal (Ábris bácsi, a kompos, Kenderice Ákos), valaki meg a partlakókkal (Pólika Pál, Gazsi bácsi plusz segédje a közértes). A főbb szereplők leosztása ugyanaz, egyedül az nem volt azonos a könyvvel, hogy ki mit hozott a táborba pl.: a könyvben nem Kece hozza a fűrészt, hanem Cseppcsányi vagy, hogy nem Tuka hozza a zseblámpát, hanem Kece. Ide tartozik az is, hogy nincs benne a filmben, hogy Kece beszorul a WC-be még a buszpályaudvaron. Helyszín Ezt a kritériumot illetően nincsen különbség a film és a könyv között talán azt leszámítva, hogy a gátőr (Pólika Pál) háza a könyv szerint nem egy kis dombon van, bár erről nincs pontos információ. Talán a helyszínhez tartozik, hogy én nem pont ilyennek képzeltem el a kompot a leírás szerint, mert a könyvben azt írja, hogy korláthoz támaszkodva nézték a Dunát a gyerekek, és ami a filmbe volt komp annál szerintem nehezen lehetne korláthoz támaszkodni vagy csak egyszerűen felállni benne miközben megy. Ezt azért gondolom, mert egyrészt nagyon instabilnak látszott és elég kicsinek is nézett ki magasságban és szélességben is.
38
Hangeffektek, zene Ezt a pontot vártam a legjobban. Szerintem, mert nagyon jó volt a zene, főleg a trombitaszólók és nem is beszélve a végén lévő nagyon jó, vidám, barátságos és vicces ebéd dalról, ez a kedvencem az összes közül. Szerintem jó, hogy beletették, ezzel is feldobva a végére, remek hangulatot teremtettek vele, nem bírnám elképzelni e nélkül. Ráadásul jobb befejezés, mint az, hogy elönti a zöldár az egész szigetet és mindenki búsul. Technika, animáció Túl sok technikai megoldás és animáció nem volt benne. Közepén, az első és a második részt elválasztó szünetben jó volt az, hogy bevágták azt a hangot, ami elmondja, hogy mi történt az eddigi epizódban, és újra kicsit részletesebben elmeséli a szereplőket, a helyszínt, a szövetségeseket és a felállást, hogy ki kivel van. Kicsit humorizál egyet s visszakapcsol minket a történet fonalára. Ennyit szerettem volna mondani – talán még azt, hogy könyv vagy film ide vagy oda, egyik jobb, mint a másik – sajnos nem tudok dönteni, ugyanolyan jó mind a kettő. Remélem az nem baj, hogy néha saját véleményt is szőttem bele itt-ott, de nem tudtam megállni, el kellett mesélnem, mert nagyon tetszett a feladat és el akartam mondani, mit gondolok.
39
Kalmár Kamilla: A Végtelen Történet (7. évf. Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola) Micheal Ende: A Végtelen Történet Wolfang Peterson:Végtelen Történet (2003) Amikor kicsi voltam, mindazok ellenére, hogy lány vagyok, a szüleim szeme fénye és bevallom, hogy első gyermekként a családban egy kicsit el is vagyok kényeztetve, sosem szerettem a rózsaszínt; a szőke hajú, kék szemű és teljesen tökéletes arcú és testű babákat; ráadásul a többi, velem egykorú lánnyal ellentétben én sosem szerettem volna így kinézni. Sosem öltöztem fel anyukám ruháiba és tartottam „divat-bemutatót”, sosem játszottam a barátnőimmel lovacskásat (tudják, az a kislányok által igen kedvelt játék, amit mindig látunk, ha esetleg véletlenül elhaladunk egy iskola vagy óvoda udvara előtt... egyikük a derekára köt egy ugráló kötelet, a másik egy, esetleg kettő pedig megfogja a kötél két végét és miközben azt kiabálják, hogy „Gyí, paci! Gyí!” fel s alá rohangálnak). Én csupán rajzoltam, szerepjátékokat játszottam és amint megtanultam, egész álló nap olvastam. Így került a kezembe két- három éve Micheal Ende A Végtelen Történet című regénye. A könyvtárban rögtön le is ültem a szőnyegen lévő puffok egyikére (máig ez a kedvenc helyem) és elkezdtem az olvasást. Akkor hagytam csak abba, amikor az egyik könyvtáros kedvesen megszólított, hogy záróra, úgyhogy vegyem ki gyorsan a könyvet és menjek haza, mert már későre jár. Hazamentem és aztán egész éjjel ezt olvastam anyukám bosszúságára, aki megközelítőleg tíz percenként nyitott be a szobámba, hogy azért most már tényleg aludni kéne. De én akkor is olvastam. Aztán másnap még egyszer. Aztán most, körülbelül egy hónapja, az iskolai könyvtárosunk, Ida néni megkeresett engem és még néhány osztálytársamat, hogy vállaljuk el ezt a pályázatot, majd a kezünkbe nyomta a listát, amiről mindenki választhat egy tetszőleges művet.
40
Nekem megakadt a szemem régi kedvencemen és gondolkodás nélkül azt választottam. Sokat gondolkoztam azon, hogy ezt a filmet végül is melyik kategóriába kéne sorolnom. Végül az egyéni interpretáció mellet döntöttem. Hiszen a definíció, miszerint „tudatosan eltér az eredeti műtől, de amit felhasznál belőle, az alkotja a fő vonalat” teljesen igaz rá. A film csak a könyv felét dolgozza fel, ugyanis azt már egyáltalán nem jeleníti meg, hogy miután Barnabás megmenti Fantáziát, ott marad egy ideig, és rengeteg kalandban lesz része, és igen nagy nehézségek árán jut vissza az emberek világába. Ugyanis főszereplőnk megkapja a Kislány Királynő jelvényét és meg kell találnia a Valódi Vágyát, ami az lesz, hogy tudjon szeretni. Így gyógyulást hoz a saját világának is amellett, hogy megmentette Fantáziát a teljes pusztulástól, és még édesapjával való kapcsolatát is helyrehozza. Az előbb említett fordulópont előtti részekből is rengeteg dolgot kihagyott és megmásított az, aki a forgatókönyvet írta. A helyszínek és az idősík nagyjából megegyeznek a két műnél (azt az apróságot leszámítva, amit már az előbb említettem, hogy kifelejtették a könyv felét a könyvből), a cselekmény szövése is ugyancsak az előbbi miatt eltérő. A szereplőknél az volt a legszembetűnőbb különbség, hogy máshogy hívták őket a két műben. De nem csak a szereplőket nevezték másképp, hanem igen gyakran a helységnevek is különböztek. A hangeffektusok általában jól visszaadták az adott szituáció hangulatát, rám elég nagy hatást gyakoroltak. Viszont a zene, amit néhány jelenet alatt, a végén és az elején játszottak, szerintem inkább illett volna egy régi romantikus filmhez, mint egy ilyen érdekes, fantáziára épülő történethez. A technikai és képi megoldások, az animációk elég furcsák voltak. Sok szereplő legalábbis úgy nézett ki, mintha gyurmából formázták volna őket. A szüleim részben ezzel foglalkoznak, úgyhogy igen sok ehhez hasonló filmet/kisfilmet/animációt láttam már, és ez nem tartozik a legjobbak közé.
41
Viszont van néhány szereplő, akiknél meg sem próbáltak hűek maradni az eredeti nűhöz, és egy kicsit túlságosan sok művészi szabadságot engedtek meg maguknak. Példának okáért Atraskó (akit a filmben nem is így hívnak) bőre eredetileg zöld. Barnabás kövér. A Kislány Királynő haja fehér, annak ellenére, hogy mindössze tíz évesnek látszik. Jajulála csupán hang és nincs semmilyen alakja. Szóval sok helyen nemigen vették figyelembe az író leírását. Nekem egyértelműen a könyv tetszett jobban. Nagyon becsülöm és tisztelem az írót azért, amiért ilyen sokszínű és fantáziadús világot volt képes teremteni. Ebből a sokszínű világból rengeteg ihletet tudtam gyűjteni a rajzaimhoz. És ezt azért tudtam megtenni, mert olyan részletesen és élethűen van leírva, hogy az ember könnyedén maga elé tudja képzelni. Sajnos, a film ezt nem adja olyan jól vissza. Tihanyi Rebeka Zsófia: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója (8. évf.. Kapocs Általános és Magyar Angol Két Tannyelvű Iskola Sue Townsend: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója Peter Sasdy: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója (1985) Azért választottam ezt a könyvet, mert kiskoromban nagyon el szerettem volna olvasni, de azt tanácsolták, hogy inkább várjak vele még egy pár évet. Most adódott a lehetőség, hogy kortárs irodalmat lehessen olvasni. Amikor megkaptam a választható könyvek listáját, nagyon megörültem neki, hogy ezt a könyvet még senki nem választotta. Többen is ajánlották főleg azért, mert a főszereplő, Adrian körülbelül egyidős velem. Véleményem szerint, a könyv most közel sem olyan izgalmas, mint régebben tűnt. A könyv lényegében nem sokban tér el a filmtől. A szereplők szinte teljesen olyanok, mint ahogy elképzeltem olvasás közben. Szöveghű. 42
A szereplők ugyanúgy mondják el a történetet, ahogy a könyvben le van írva. Kisebb eltérés, hogy néha párbeszédek vannak a filmben, aminek ha nem olvastam volna utána, nem vettem volna észre. A regény igazából egy napló formában meséli a történetet, a napok váltakozását nem hangsúlyozza a film, a napszakváltást a megvilágítások alapján lehet felismerni. A sorozat a 80-as években készült, a kor technikai adottságaihoz képest magas színvonalon. Ha autó jön, ha a szél fúj, fúrás, pakolás, fürdés hangja, zöreje mind jól kivehető. Zenék, bejátszások csak nagyon ritkán vannak benne. Animációkat sem fedeztem fel, csak a film elején. Az animációk hiányát ahhoz tudnám kötni, hogy abban az időben nem ez lehetett a lényeg, hanem a hangsúlyt inkább a könyv mondanivalójára helyezték. A kamera főként előröl és oldalról veszi a cselekményt, valószínűleg ez sem lehetett lényeges akkoriban. Mivel a sorozatot főleg brit adókon játszották fiatal felnőtteknek és tinédzsereknek, ezért Magyarországon csak a 2000-es évek elején láthatták a könyv rajongói. Európai tévécsatornák közül leginkább az Egyesült Királyságban vetítették, majd egy statisztika alapján –hogy mennyire élvezték a könyvet- készítették el a szinkronizált változatot. Ahogyan az elején említettem, így, pár évvel később, már kevésbé keltette fel az érdeklődésemet, mint akkor, amikor magamtól szerettem volna elolvasni. A könyv és a film szövegezése teljesen megegyezik, csak másmás élményt nyújt. Ha egy percre nem figyelek a filmre, akkor is tudom, hogy mi történik, hol tart a történet. Annyira hosszú ideig tart, míg eljutunk a lényeghez, hogy emiatt unalmassá válik egy-egy rész. Nem tudom eldönteni, hogy melyik tetszik valójában jobban nekem, de ha muszáj, akkor talán a filmet mondanám. Ha ajánlanom kellene, akkor a filmet ajánlanám, mellette a könyv elolvasása szinte felesleges akkor, ha nem részletesebb összehasonlítást szeretnénk készíteni.
43
Szána-Kis Bence: Ábel a rengetegben (8. évf. Brassó Utcai Általános Iskola Tamási Áron: Ábel a rengetegben Mihályfy Sándor: Ábel a rengetegben (1994) Azért választottam az Ábel a rengetegben című regényt, mert idén ez volt a kötelező olvasmányunk, így viszonylag még benne volt a fejemben a könyv hangulata, amikor a filmet néztem. Milyen típusú a könyv filmadaptációja? Nekem erről az a véleményem, hogy egyéni interpretáció, mivel nem követi szolgaian a könyvet, gyakori volt a táj bemutatásának részletességre való törekvése, ami a könyvben nem volt olyan lényeges. A filmben a helyszín jól passzolt a könyvéhez, én is pont így képzeltem el a Hargitát. Idősík ehhez nem sokat tudok kapcsolni. A könyvhöz hasonlóan főleg az őszi és téli időszakban játszódik. Cselekménye és szereplői pontosan a könyvhöz igazodnak, habár a cselekményét sokszor éreztem úgy, hogy megállt, nem igazán akart haladni. Szereplői száma megegyezik a könyvéivel jól jött át a jellemük is (pl.: amikor Márkus nem akart lőni a puskával). Zene Nos, talán ez a leggyengébb része a filmnek. Tudom, hogy ez nem egy mai film, de én például észre se vettem az intro-n kívül, hogy szólna bármilyen zene. A zörejeket nem nagyon figyeltem, de úgy rémlik, ahol erdő volt, ott a levelek zörögtek, ahol saras út volt, ott lehetett hallani a csizmák tocsogását. Harmadszorra, szerintem a szereplők hangját nagyon nem találták el. Főkent Ábelét, ő a számomra túl mély, dörmögős volt. A fejemben Ábelnek sokkal magasabb hangja volt, gyorsabban beszélt, de lehet, hogy ez csak az én hóbortom. A hangok nem voltak rám túl nagy hatással, kevésnek tartottam. 44
A film képi megoldásai voltak a tetőpontok. Én még soha nem jártam Erdélyben, de a filmből látottak alapján nagyon szép a táj. A képhez annyi a hozzáfűzni valóm, hogy egy viszonylag régi filmhez képest egész szép a táj,ez adta a legnagyobb hangulatot, azaz mondhatni az egyedüli hangulatát a filmnek. A tájat hasonlóképp képzeltem el én is, nagy hegyoldalak, rengeteg erdő, sehol egy nagyváros. A könyvben ezt pontosan ilyennek ábrázolta Tamási. Azt mondjuk nem éreztem át annyira, hogy mekkora volt a magyarok, azaz székelyek elnyomása. Nem éreztem, hogy őket bármiképp megviselte volna a Magyarországtól való elcsatolás, pedig a regény alapján nem telt el sok idő az elcsatolás óta. Mondjuk erre nem volt idő egy (a teljes játékot nézve) 90 perces filmben. A szereplőkhöz visszatérve, a Márkust és Surgyélánt alakító úriemberek játékát éreztem gyengébbnek. Márkus betegsége nem volt érezhető, Surgyélán pedig egyszerűen nem tudta kifejezni mit érez, mintha egy beszélő madárijesztő játszaná! Folyamatosan egy, morgós arcot vágott, ezzel letudta a szereplést. Persze nem mondom, hogy rossz volt, ezzel is lehet, hogy az érzéketlenséget akarta kifejezni. Én meg nem vagyok filmkritikus, hogy bírálhatnám a színészeket, ez csak a saját véleményem. Végső soron a könyv és a film közül nagy előnnyel a könyv nyert, mert a filmben azt a világot, ahogy én Ábelét elképzeltem emberi keretek között, nem tudnák megfilmesíteni. A film rövid volt, kevés vagy semmi hanggal (mert én, mint mondtam nem vettem észre benne a zenét), a szereplők hangja sem lett nálam sikeres. Úgy gondolom, hogy a taj szép volt, de kevés, a könyv alapján általam elképzelt táj ennél még mindig sokkal nagyobb volt, persze a filmben sem volt kicsi, de mutathattak volna többet. Akárhogy is, a könyv alapján sokkal nagyobbnak képzeltem ezt a világot, és pont ezért jobb a könyv, mert a hozzám hasonlóaknak hagyja, hogy túlzásba essenek egy képzeletbeli világ létrehozásánál.
45
Baráth Lilla Rebeka: Karácsonyi ének (7. év. Kondor Béla Általános Iskola) Charles Dickens: Karácsonyi ének David Hugh Jones: Karácsonyi ének (1999)
Ezt a könyvet és filmet azért választottam, mert ez illik a legjobban az én lelkivilágomhoz. Szeretem az olyan stílusú könyveket, melyekben a rosszból jó lesz, s ha egy filmnek boldog vége van. A könyvválasztásban az egyik kedvenc tanárom is segített, ez a tanár néni mutatta be nekem ezt a pályázatot is. Ez a mű számomra transzpozíció, mert a film majdnem pontról pontra követi a könyvet. Bár van egy-két eltérés, de alig lehet észrevenni, szereplők is hasonlítanak, s a helyszíneket is jól ábrázolja. A cselekmény helyszíneinek leírása és jellemzése a történet alakulásával nagyszerű: tökéletesen átadja, ha ridegnek kell lennie, ha sötétnek és ködösnek, vagy érzelem szerint ijesztőnek. A film pedig szinte úgy válogatta a helyszíneket, mintha a könyvet olvasnám. Szerintem mindkét műben tökéletes ezek bemutatása. A könyvbeli sorrend azzal kezdődik, hogy bemutatja Marley és Scrooge üzleti kapcsolatát, és ismerteti Marley tulajdonságait, majd az irodába járunk. Szinte egész végig ugyanaz van a filmben, mit a könyvben. Először Marlay szelleme jön, itána a Jelen Karácsony Szellem, majd a Jövő Karácsonyának Szelleme. Ezután következik be a nagy fordulat: a rosszból jő lesz, és a Pici Tim is kezd gyógyulni. Scrooge pedig nagyon jó emberré válik. A szereplők jellemzése Dickensnél csodálatos, mert úgy mutatja be az író, hogy azt - olvasás közben - tökéletesen el lehet képzelni. A könyv ugyanis nagyszerűen mutatja be, hogy milyenek lehetnek a hősök, úgy, hogy miközben olvastam a regényt, szinte megelevenedtek előttem. 46
A filmbéli szereplők választása viszont nem a legjobb, nem tükrözi az író által megírt jellemeket. A Jövő Karácsony Szellemét én másképp képzeltem el, melyet a filmben csak egy fekete lepedő jelképez. Olvasás közben egy talpig fekete ruhába öltözött emberként jelent meg előttem, akinek a fején egy kalap van, s a kicsit felfelé bajusza alatt ördögi mosoly ül az arcán. A Múlt Karácsonyának Szelleme, vagyis Marley szelleme a filmben viszont találóbb, mint a könyvben. Kedvenc szereplőm a Pici Tim, mert ő a történet kulcsa, hisz őáltala lesz jobb hősünk, no meg a szellemek segítésével is, de úgymond a kis Timi volt ebben a legfontosabb elem. A könyv olvasása közben szinte visszhangzott a fejemben Marley ijesztő orrhangja, s kis Tim karácsi vacsorájánál pedig szomorú zongoramuzsikát hallottam. A filmben is fontos szerepe van a zenének, mert így az érzelmeket jobban át tudja adni. Rám megrázó hatással volt, amikor a csöppnyi ételt úgy köszönték meg Scroogenak, mint valami különleges, finom étel lenne, pedig még egy egérnek is kevés lett volna. Mikor ezt láttam, a torkomban egy csomóm éreztem a sajnálattól. A számítógépes technika csúcspontja volt, amikor Marley megmutatta, hogy hol vannak a szellemek, s hogyan jönnek fel a lépcsőn... Ez a képtechnikai alkalmazás nagyon jól visszaadta az író leírását és elképzeléseit. Saját vélemény a filmről Nekem a könyv sokkal jobban tetszett, mert a film nem mutatja meg a csodálatos könyvbéli jellemzést, és kimaradtak azok a részek, melyben az író a helyszínt, a szereplőket jellemzi. A film nem részletez, számomra felületes. Saját vélemény a könyvről Olvasás közben az a legjobb, hogy az események, a szereplők, a helyszínek filmként peregnek le előttem, s elevenednek képzeletemben, mint egy életkép. A szereplők jellemzése, érzelmi-testi tulajdonságainak leírása jól tükrözi az író érzéseit és üzenetét a csodás emberi élet javulásáról, arról, hogy felemelkedhet, mert soha nem késő rossz emberből jóvá válni. Ez a könyv az emberi igazságot mutatja be. 47
Ferencz Anna: Holdhercegnő (8. évf. Szenczi Molnár Református Általános Iskola)
Albert
Elizabeth Goudge: Holdhercegnő Csupó Gábor: Holdhercegnő(2008) Ezt a művet és a róla készült filmet azért választottam, mert egyszer már megnéztem a filmet, és azonnal magával ragadott. Nagyon tetszenek azok a filmek, amelyeknek alaposan felépített történetük van, a történések egymás után, időrendben jönnek, valamint izgalmasak. A Holdhercegnő ezeknek a szempontoknak tökéletes példája. Ehhez a könyvhöz rövid ajánlókat írt a The Times, a The Independent, E.A Solinas, továbbá J.K. Rowling, aki fiatalabb korom egyik legkedveltebb írója volt. A választott irodalmi adaptációm szabad adaptáció, mert bár sok kisebbnagyobb eltérés van a könyv és a film között, ugyanolyan hatást érnek el az emberben, talán azért, mert a fontosabb események ugyanúgy, vagy nagyon hasonlóan jelennek meg mindkét műben. A könyv elolvasása után néztem meg a filmet, hogy jobban átlássam a történetet. Nézése közben jegyzeteket készítettem a könyv és adaptációja fontosabb eltéréseiről: - A film Maria édesapjának temetésével kezdődik, a könyv pedig a Holdföldére való utazással. - Maria szerette az édesapját, akitől egy könyvet örököl Holdfölde legendájáról (Sir Benjamin ezt később elrejti a kastélya könyvtárába), a könyvben viszont Maria alig ismerte az apukáját, így nem táplált iránta különösebb érzelmeket, és a lány nem örököl semmit tőle. - Maria utazásnál nem látja a titokzatos fehér lovat, mint ahogy a könyvben, csak később, de azután többször is. - A bácsika, Sir Benjamin nem kövér, nem hord fehér rizsporos parókát és főleg nem kedves, sőt udvariatlan a hölgyekkel a megérkezésükkor, míg a könyvben éppen ellenkezőleg.
48
- Maria nem a Marryweather-öbölbe nem teheti be a lábát bácsikája parancsára, hanem az erdőbe. - Robin a de Noir-klánhoz, a banditák közé tartozik, nem Maria barátja, csak régen volt az. - Maria szobájában a plafonon a csillagok néha hullócsillagokká válnak a filmben, az irományban ilyen nincs említve. - Wrolf a tükörben oroszlán képében jelenik meg, ő vezeti be Mariát a konyhába, nem Zachariah, a macska, mert ő a filmben egyáltalán nem létezik. - A filmben Mariáék nem járnak templomba, így nincsen plébános, aki elmesélné Holdfölde történetét a lánynak. Ezért a könyvtárban olvassa titokban a Holdföldéről szóló könyvet, így tud meg mindent róla. Többek között azt is, hogy az első Holdhercegnő elátkozta a völgyet a Marryweather és a de Noir család kapzsisága miatt, és az 5000. Újhold után egy tisztaszívű lánynak vissza kell adnia a tengernek a gyöngyeit és ki kell békítenie a két családot, különben mindenkinek vége. - Mivel nem járnak templomba, Maria Lovedayjel nem a plébános által ismerkedik meg, és Miss Heliotropenak sem a plébános a régi francia szerelme. - Loveday házában nincsenek rózsaszín muskátlik, és ő nem kapuőr, mint ahogy a regényben. - Maria egyedül megy mindenhová, Lovedayhez, a de Noirokhoz is, de Wrolf mindig váratlanul felbukkan, és megmenti a lányt, ha bajban van. - Mariát a de Noir család - akiknek nem kakasuk, hanem sasuk van - első meglátogatásakor börtönbe zárják, de a film hőse végül megszökik. - Loveday a legkisebb Holdhercegnővel csembalózik a Marryweather házban, ahová a könyv szerint a teadélután előtt be sem tette a lábát, mióta elhagyta Sir Benjamint, akivel azért vesztek össze, mert későn derült ki, hogy Loveday a de Noir család tagja, akik ellenségei Sir Benjaminnak. Később a régi szerelmespár Maria segítségével találkozik kettesben a kastélyban. Lovedaynek nem volt 2. Férje és nincsen fia sem, Robin az öccse. - A filmben a kastélyban lévő egyik képen mosolygó Holdhercegnő mutatja meg Mariának, hogy egy fatörzsbe dugta el a kincseket. 49
- A film végén a történet főszereplője visszaadja a tengernek a gyöngyöket, a két család kibékül, Loveday és Sir Benjamin újra egymásé lesz, Miss Heliotrope és Digweed, az egykori francia szerelme is boldog, Maria és Robin is szeretik egymást, Wrolf örökre visszaváltozik oroszlánná. A filmben a hangeffektusok majdnem ugyanolyan hatással voltak rám, mint amikor a könyvet olvastam. Egy jó regény olvasása közben az ember úgy belemélyed a történetbe, hogy szinte a fülében hallja az odaillő izgalmas, félelmetes zenét. Az ilyen, magamban elképzelt hangok igen hasonlítottak a filmben hallottakkal. A helyszínt és a környezetet a rendező pontosan úgy alakította, ahogy én elképzeltem azt olvasás közben. A szereplőket úgy válogatta, hogy olyan kinézetük legyen, mint ahogy az olvasó elképzeli őket, egyedül Sir Benjamin képe tér el, ahogy azt már említettem. Véleményem szerint, ennek a könyvnek és a filmnek esetében nem lehet eldönteni, melyik tetszett jobban, mert a teljes, összeállt kép kialakulását a kettő együttes hatásával érjük el. Mindkét mű mutat valami újat, amelyet a másik nem. Nagyon örülök, hogy a Holdhercegnőt választhattam.
50
