VÁLTOZÁSOK AZ EURÓPAI AGRÁRMODELLBEN. A RÉSZMUNKAIDŐ SZEREPE SZÉCHY ANNA Bevezetés A tanulmányban a részmunkaidős mezőgazdaság jelenségét vizsgálom. Arra kerestem a választ, milyen szerepet tölt be ez a gazdálkodási forma az Európai Unió és Magyarország vidéki népességének életében. A vizsgálat kiterjed az érintett népesség nagyságára, a mezőgazdaság és az alternatív jövedelemszerző tevékenységek súlyára az érintettek munkaideje és jövedelme szempontjából. Emellett igyekszem feltárni a jelenség hátterében álló okokat, illetve befolyásoló tényezőket is. A tanulmány célja, hogy rámutasson a részmunkaidős mezőgazdaság jelentőségére, és felhívja a figyelmet arra, hogy olyan tényezőről van szó, melyet mindenfajta agrárpolitikai és vidékfejlesztési program kialakításánál tekintetbe kell venni. Különösen fontos ez napjainkban, az Európai Unióhoz csatlakozó Magyarországon, hiszen az agrárszerkezet és a támogatási rendszer egyaránt dinamikusan változik. A világon mindenütt régóta tartó tendencia a mezőgazdaság súlyának csökkenése. Jól mutatják ezt a különböző országok nemzeti jövedelemmel és foglalkoztatottsággal kapcsolatos adatai. Egy másik hagyományos trend, az urbanizáció viszont a fejlett országokban megállt, sőt visszájára fordult az elmúlt évtizedekben. A két hatás végeredményeképpen ma már régen nem helytálló az a hagyományos felfogás, mely a vidéki létet a mezőgazdasággal azonosítja. A statisztikák szerint a fejlett országokban – adottságaiktól függően – nagyjából a foglalkoztatottak 210%-a között van az agrárnépesség aránya. Vagyis egyértelmű, hogy napjainkban a mezőgazdaság nemcsak, hogy nem az egyetlen, de nem is a legfontosabb megélhetési forrás a vidéki emberek számára. A mezőgazdaságnak azonban napjainkban is sokkal nagyobb jelentősége van a vidéki életforma szempontjából, mint azt a nyers foglalkoztatási adatok alapján gondolnánk. A fejlett országokban ugyanis mindenütt van egy jelentős réteg, akik bár nem kizárólagosan, gyakran nem is főfoglalkozásként, de mégis folytatnak gazdálkodó tevékenységet, és ez mind megélhetésük, mind hagyományos életformájuk szempontjából fontos szerepet játszik. A részmunkaidős mezőgazdaság jelenségéről van tehát szó, amely a mezőgazdaságban legjellemzőbb családi gazdaságok tagjai körében általánosan elterjedt. Korábban sok kutató úgy vélte, hogy a részmunkaidős mezőgazdaság csupán átmeneti jelenség, vagyis, hogy azok, akik más forrásból is szereznek jövedelmet, idővel teljesen fel fognak hagyni a gazdálkodással. Bebizonyosodott azonban, hogy nem erről van szó, vagyis a részmunkaidős gazdaságok súlya és szerepe hosszú távon is megmarad, sőt, növekedni látszik. Egyes esetekben az egyéb tevékenységek megjelenése valóban a mezőgazdaság elhagyását készíti elő, ám gyakoribb, hogy éppen a kiegészítő jövedelem, a több lábon állás teszi lehetővé, hogy egy család továbbra is mezőgazdasági tevékenységet folytasson (OECD, 2001). A tevékenység-diverzifikációnak ezt a megtartó szerepét felismerve építik be egyre inkább a fejlett országok agrártámogatási rendszerükbe a részmunkaidős gazdaságokat. Emellett igyekeznek ösztönözni a vidéki munkalehetőségek bővülését, a 207
nem mezőgazdasági jellegű vállalkozások megjelenését (pl. kézműipar, falusi turizmus). Az Európai Uniós csatlakozásnak köszönhetően ezek a változások mind jobban érzékelhetők a magyar vidékfejlesztési programokban is. A részmunkaidős gazdálkodás azonban nem mindig jelent egyúttal tevékenységdiverzifikációt is. A más kereső tevékenység nélküli részmunkaidős gazdálkodás, amennyiben kényszer eredménye (vagyis a munkaerő lekötési lehetőségeinek hiányából következik), akkor egyfajta rejtett munkanélküliséget takar. Ezt nevezik alulfoglalkoztatásnak (underemployment) (OECD, 2001; Pouliquen, 2001).
A részmunkaidős gazdálkodás elterjedtsége Egy mezőgazdasági munkás akkor tekinthető részmunkaidősnek, ha mezőgazdasági munkára fordított ideje nem éri el az egy Éves Munkaegységet (ÉME, angolul AWU, Annual Work Unit), ami évi 1800 munkaórát jelent. (Ez évi 225 munkanappal és napi 8 órával számolva megfelel egy munkás teljes foglalkoztatásának.) Az Európai Unióban (vagyis a 15 régi tagállamban) az agrárnépesség mintegy 80%a dolgozik részmunkaidőben, Magyarországon az arány még ennél is nagyobb, 90% körülire tehető. A részmunkaidőben dolgozók túlnyomó többsége idejének csak kisebb részét fordítja mezőgazdasági munkára. A részmunkaidő mindenekelőtt a családi munkaerőt érinti, a mezőgazdasági alkalmazottak körében jóval kevésbé jellemző. Erős összefüggést mutat olyan demográfiai tényezőkkel, mint a nem, az életkor és az iskolai végzettség (a nők, az idősek és a magasan képzettek közül többen gazdálkodnak részmunkaidőben). A másik fontos befolyásoló tényező az üzemszerkezet. Ahol ugyanis több a kisméretű gazdaság, ott ezek a munkaerőnek is kisebb részét kötik le. A gazdaságok mérete mellett azok típusa, munkaigénye is számít. A következő táblázat a családi gazdaságokban dolgozók, átlagos munkaráfordításait tartalmazza az egyes uniós országokban. A részmunkaidős gazdálkodás Magyarországon is elsősorban az egyéni gazdaságok kis méreteire, illetve az alacsony keresetekre vezethető vissza. Nálunk az egyéni gazdaságokban dolgozók átlagos munkaráfordítása 2000-ben 0,25 ÉME volt. (A 2000-es általános mezőgazdasági összeírás során összesen mintegy 2 millió 14 év fölötti személyt regisztráltak, akik az adott évben legalább egy napot töltöttek mezőgazdasági munkával.) A magyar és az Európai Uniós helyzet összehasonlítása egyébként nem könnyű, mivel még mindig nagyok a statisztikai számbavételben meglévő különbségek. Az EU-ban ugyanis az 1ha-nál kisebb üzemeket nem tekintik gazdaságnak, Magyarországon viszont 0,15 ha a számbavételi határ. Emiatt a magyar statisztikákban rengeteg egészen apró gazdaság is szerepel, melyeken természetszerűleg részmunkaidőben, kis munkaráfordítással gazdálkodnak. (2003-ban a gazdaságok 64,1%-a nem érte el az 1 ha-os méretet (KSH 2004).)
208
ország I E A EL S P D FIN UK DK F IRL L B NL EU-15
férfiak 0,33 0,35 0,33 0,39 0,48 0,43 0,52 0,54 0,60 0,62 0,59 0,69 0,75 0,71 0,78 0,42
nők 0,35 0,28 0,32 0,31 0,32 0,42 0,34 0,50 0,42 0,46 0,51 0,52 0,52 0,58 0,56 0,33
együtt 0,30 0,33 0,33 0,36 0,42 0,43 0,46 0,53 0,54 0,56 0,56 0,65 0,66 0,66 0,71 0,38
1. táblázat. A családi gazdaságokban dolgozók átlagos munkaráfordítása (ÉME/fő) Forrás: EUROSTAT 2003a, 4. oldal
Részmunkaidős gazdálkodás és tevékenységdiverzifikáció Az érintettek jövedelme szempontjából a részmunkaidő természetesen csak akkor tölthet be pozitív szerepet, ha rendelkeznek más jövedelemszerző tevékenységgel. A tevékenységdiverzifikáció jelentősége tehát attól függ, hogy az érintettek egyrészt mennyire vannak rászorulva az anyagi több lábon állásra (akár a mezőgazdasági, akár az egyéb kereset nem kielégítő volta miatt), másrészt pedig, hogy mennyire van lehetőségük a tevékenységek kombinálására (vagyis a munkaerő-piaci viszonyoktól, az infrastruktúra fejlettségétől és persze személyes adottságaiktól). Sokkal nehezebb helyzetben vannak azok, akik ugyan részmunkaidőben gazdálkodnak (mivel a gazdaság mérete vagy saját munkaképességük nem teszi lehetővé a teljes munkaidőt), de más kereső tevékenységük nincs. A következő ábrán jól láthatóak azok a különbségek, melyek a fenti tényezők eredményeképpen alakultak ki az Unió egyes (régi) tagországai között.
209
1. ábra. Részmunkaidő és egyéb jövedelemszerző tevékenység a gazdák körében (országok szerint) Forrás: EUROSTAT 2003b, 4. oldal
Magyarország elsősorban a dél-európai országokkal mutat rokonságot abban a tekintetben, hogy nálunk is nagy a különbség a részmunkaidőben gazdálkodók és az alternatív jövedelemszerző tevékenységgel rendelkezők aránya között. (2000-ben az egyéni gazdaságokban dolgozók körében az előbbi arány közel 95%, utóbbi pedig jóval kevesebb, 43,4% volt (KSH 2002).) A hasonlóság azonban az eltérő történelmi fejlődés miatt csak a felszínt érinti. Magyarországon ugyanis a részmunkaidős gazdálkodás kialakulásának logikája a nyugat-európai folyamatokkal ellentétes irányú volt. Míg ott a gazdák többnyire a mezőgazdasági jövedelem kiegészítésére kezdtek más tevékenységeket folytatni, addig nálunk azok váltak részmunkaidős gazdálkodókká, akik a kollektivizálás után megtartották a háztájit. Az alternatív jövedelemszerző tevékenység általában külső munkavállalást jelent, többnyire főállásban. Ennél sokkal kisebb mértékben, de jelen vannak a gazdasághoz kötődő nem mezőgazdasági jellegű vállalkozások is (pl. kézműipar, falusi turizmus). Ilyen tevékenységeket a korábbi Uniós tagországokban a gazdaságok néhány, míg Magyarországon csupán néhány tized százalékában találunk. Ennek tükrében elmondhatjuk, hogy – bár ezek sehol sem öltenek olyan jelentős mértéket, hogy képesek lennénk megoldani a vidéki foglalkoztatás problémáit, – a bennük rejlő potenciált Magyarországon még korántsem aknáztuk ki. (Sőt, úgy tűnik, nem is haladunk ebbe az irányba – a tendencia nálunk sok esetben éppen az egyéb tevékenységek arányának csökkenése.) A kisméretű gazdaságok és magas munkanélküliség által jellemzett térségekben gyakran semmilyen más kereső tevékenysége nincs a részmunkaidőben gazdálkodóknak. (Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy legyen más forrásból származó jövedelmük, pl. nyugdíj, munkanélküli segély.) Ilyen körülmények között fontossá válik az önellátás, az élelmiszerkiadások csökkentése érdekében folytatott gazdálko-
210
dás. Ennek a gazdálkodási formának a magyarországi elterjedtségét mutatja a következő táblázat. A gazdálkodás célja
A gazdaságok számának megoszlása
A munkaerő létszámának megoszlása
Csak saját fogyasztásra termelő
60,4%
58,1%
A saját fogyasztáson felüli felesleget értékesítő
31,5%
33,3%
Főként értékesítésre termelő
8,0%
8,4%
Főként gazdasági szolgáltatást végző
0,2%
0,2%
2. táblázat. Az egyéni gazdaságok és a családi munkaerő megoszlása gazdálkodási cél szerint KSH 2002 alapján
Ez a fajta megélhetést segítő mezőgazdaság az Európai Unióban alig van jelen, és a gazdasági helyzet általános javulásával jelentősége várhatóan Magyarországon is csökkenni fog. Az apró egyéni gazdaságok nagy részére minden bizonnyal a megszűnés vár, hiszen ezek nemigen képesek bekapcsolódni a piaci versenybe, az önellátásra viszont idővel feltehetően egyre kevesebben fognak rászorulni. A részmunkaidős gazdaságok alighanem nálunk is tartós elemét jelentik majd az agrárszerkezetnek, de számuk valószínűleg a jelenleginél jóval alacsonyabb szinten fog stabilizálódni. Az utóbbi néhány év fejleményei látványosan tükrözik ezt a tendenciát. A 2000-es Általános Mezőgazdasági Összeírás és a 2003-as Gazdaságszerkezeti Öszszeírás között eltelt rövid idő alatt ugyanis 20%-kal, 960 ezerről 766 ezerre csökkent az egyéni gazdaságok száma, a bennük dolgozók létszáma pedig még drasztikusabban, 2 millióról 1,35 millió főre esett vissza (KSH 2002, KSH 2004).
A gazdaságpolitikák változásai Az agrártámogatások homlokterében hagyományosan a hatékony, versenyképes mezőgazdasági termelés kialakítása áll, és ebbe a képbe az általában kisebb méretekben folytatott, részmunkaidős gazdálkodás nem fér bele. Egy ideje azonban (legalábbis Európában) valóságos paradigmaváltás látszik kibontakozni az agrárpolitikai gondolkodásban: a mennyiségi szemlélet ugyanis fokozatosan átadja a helyet a mezőgazdaság multifunkcionalitásával kapcsolatos elképzeléseknek. Ezen új koncepciónak az a lényege, hogy elismeri a mezőgazdaságnak a közvetlen termék-előállításon túli szerepét, amelyet a kultúrtáj ápolása, a vidék környezeti és szellemi értékeinek megőrzése által tölt be. A mezőgazdaság tehát ebben az értelmezésben széleskörű társadalmi szolgáltatásokat nyújt, amelyek fenntartása akkor is indokolt, ha ezeket a piac közvetlenül nem honorálja. (A multifunkcionális mezőgazdaság koncepciójával kapcsolatban éppen ezért felvetődik a kritika, misze-
211
rint mindez csupán ürügy, hogy az agrárágazat támogatását folytatni lehessen napjainkban is, amikor ez gazdasági értelemben egyre kevésbé tűnik racionálisnak.) A mezőgazdaság multifunkcionális megközelítésének középpontjában az elmondottaknak megfelelően már nem a „mennyit termeljünk?”, hanem sokkal inkább a „hogyan termeljünk?” kérdés áll. (A „hogyan?” kérdésébe napjaink aktuális problémáinak megfelelően pl. a környezetvédelemmel, az élelmiszerbiztonsággal stb. kapcsolatos szempontok tartoznak.) Ebbe a koncepcióba nyilvánvalóan a korábbinál sokkal jobban beleillenek a részmunkaidős farmok. A fent említett társadalmi funkciók szempontjából szerepük talán még kedvezőbbnek is tekinthető, mint az egyre kevesebb alkalmazottat foglalkoztató, a táj sokszínűségét biztosítani kevésbé képes nagygazdaságoké. A másik változás, ami egyre inkább meghatározza az európai agrárpolitika arculatát, az a vidékfejlesztési politika önállósodása és szerepének folyamatos növekedése. Ennek hátterében az a felismerés áll, hogy a vidék problémái nem azonosak a mezőgazdaság problémáival. Vagyis egyre inkább a vidéki háztartások jövedelmi helyzetének javítása a cél, és ebben fontos szerepet kap a megélhetési lehetőségek körének bővítése a rurális térségekben.
Az Európai Unió politikája Az EK gazdaságpolitikájába tehát akkor kezdték beépíteni a részmunkaidős gazdálkodókat, amikor a célok között a mezőgazdasági termelés növelését fokozatosan felváltotta a vidék hagyományos arculatának, népességmegtartó képességének megőrzésére való törekvés. Ez a szemléletváltás lényegében a ’80-as évek második felében indult el, és egyrészt annak volt köszönhető, hogy bebizonyosodott: a részmunkaidős családi gazdaságok hosszú távon is megmaradnak (sőt, jelentőségük növekszik). Másrészt az Unió agrárgazdasága eljutott egy olyan, túltermeléssel és magas támogatási kiadásokkal jellemezhető stádiumba, hogy bizonyos változtatás elkerülhetetlenné vált. A részfoglalkozású farmokat illetően mindez azt jelentette, hogy a támogatások szélesebb köre nyílt meg előttük, illetve megjelentek az olyan támogatások, melyek kifejezetten a farmon végzett nem mezőgazdasági tevékenységet és a külső munkavállalást ösztönzik.(Elek 1993). A közös agrárpolitika 1992-es reformja szintén kedvezett a részfoglalkozású gazdáknak. A változások fő iránya ugyanis az volt, hogy a piacot erősen torzító ártámogatások helyett nagyobb hangsúlyt kaptak a gazdáknak juttatott közvetlen kifizetések, ezek mértéke pedig nem közvetlenül a termeléstől, hanem a földhasználattól függ. Általános tendencia, hogy az agrártámogatásokból is azok a (nagy)gazdaságok részesednek legnagyobb mértékben, amelyeknek a piacról származó bevételei is magasak. A közvetlen kifizetések azonban valamivel egyenletesebben oszlanak el, mint az ártámogatás, ráadásul ezeket lehetséges célzottan, a kedvezőtlenebb helyzetben lévőket preferálva is alkalmazni (OECD, 2003). Az elmúlt évtizedben a világkereskedelmi tárgyalások eredményei is arra kényszerítették az Európai Uniót, hogy a piacot közvetlenül befolyásoló támogatások helyett (melyeknek 20%-os csökkentését vállalta a GATT Uruguay-forduló keretében) más jellegű eszközökkel operáljon. Ilyen megengedett eszköz pl. a vidéki közlekedési infrastruktúra vagy a bankhálózat fejlesztése; ezek jellegüknél fogva inkább a vidékfejlesztés, mintsem közvetlenül a mezőgazdaság céljait szolgálják. 212
Az Agenda 2000, vagyis az Európai Unió 2000-2006 évekre szóló költségvetése folytatja és elmélyíti a fent vázolt paradigmaváltást. Ebben ölt ugyanis először testet a vidékfejlesztés mint különálló feladat, amely ezentúl a Közös Agrárpolitika második pillérét jelenti. Ez számos olyan elemet tartalmaz, melyek többek között a tevékenységdiverzifikáció szempontjából is kedvezőek. Ilyen pl. a vidéki infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése, a gazdaságokhoz kapcsolódó beruházások ösztönzése, illetve azok a támogatások, melyek az Unió agrárnépessége korösszetételének javítása által kívánják gyorsítani az agrárátalakulást (fiatal gazdák támogatása és a korai nyugdíjazás lehetőségei). Az új elemek megjelenése ellenére a fő hangsúly változatlanul az agrártámogatásokon van, erre évente mintegy 37-38 milliárd eurót szánnak, szemben a vidékfejlesztési célokra juttatott kb. évi 4,3 milliárd euróval. Az Agenda 2000 elfogadása óta kiadott összes hivatalos dokumentum és állásfoglalás azonban egyöntetűen aláhúzza a vidékfejlesztési intézkedések erősítésének és a források további átcsoportosításának szükségességét. A költségvetés középtávú felülvizsgálata módot is adott arra, hogy még a következő tervezési periódus (2007-2013) előtt tovább lépjenek ebbe az irányba (European Communities, 2003a). Jó példa erre a moduláció bevezetésének folyamata. A moduláció lényege, hogy a legtöbb közvetlen kifizetést élvező (vagyis legnagyobb) gazdaságoknak juttatott támogatásokat fokozatosan csökkentik, és az így fennmaradó összeget vidékfejlesztési célokra fordítják. Az eredeti koncepció szerint a moduláció önkéntes volt, vagyis a tagállamok szabadon dönthettek alkalmazásáról. Az Agenda 2000 középtávú felülvizsgálata kapcsán azonban döntöttek annak kötelezővé tételéről, mégpedig 2005-től kezdődően. A moduláció erősödésével évente 1,2 milliárd euróval növekednek majd a vidékfejlesztési források (European Communities, 2003a). A kötelezővé tétel egyben azt is jelenti, hogy míg az önkéntes rendszerben az egyes tagállamok a náluk megtakarított forrásokkal maguk rendelkeztek, az új változatban ezeknek egy részét (maximum 20%-át) a mezőgazdasági terület, a mezőgazdasági foglalkoztatottság és a gazdasági fejlettség szerint újraosztják az országok között. Így a moduláció egyben bizonyos mértékű redisztribúció forrásává is válik a nagybirtokok által jellemzett, illetve a hátrányosabb helyzetű, a mezőgazdaságra erőseben támaszkodó vidéki térségek között. (Ennél természetesen sokszorta nagyobb jelentőségű az EU regionális politikája, mely kifejezetten a fejletlenebb régiók illetve országok felzárkóztatását tűzi ki célul. Ez azonban nyilván nincs kifejezetten a vidéki térségek igényeihez szabva, sőt, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az így kapott fejlesztési források többségét gyakran a városok szívják fel – mint pl. Portugália esetében, ahol Lisszabon óriásit fejlődött az Uniós támogatásoknak köszönhetően, az ország többi részében azonban növekedett a lemaradás a csatlakozás óta.) A közös agrárpolitikán kívül, az Európai Unió úgynevezett „közösségi kezdeményezései” (community initiatives) között is van egy, mely kifejezetten a vidékfejlesztést szolgálja: ez a LEADER program. Ennek a kezdeményezésnek a fontossága nem nagyságrendjéből adódik (hiszen a 2000-2006 időszakra előirányzott összesen mintegy 5 milliárd € eltörpül más Uniós programok költségvetéséhez képest), hanem újszerű működéséből.
213
Ez ugyanis az egyetlen olyan program, amelyben valóban megjelenik az EUban oly gyakran hangoztatott elv, az alulról jövő kezdeményezések támogatása. A LEADER kifejezetten az úgynevezett „helyi akciócsoportok” (local action groups, LAG-s) vidékfejlesztéssel kapcsolatos projektjeit támogatja, és különösen nagy hangsúlyt fektet az innovációra, a helyi erőforrásokra való támaszkodásra, valamint a közösségek közti együttműködés kialakítására. A LEADER célja tehát a konkrét eredményeken túl egyben újszerű vidékfejlesztési megoldások kikísérletezése is. A LEADER (1991-’94) és a LEADER II. (1995-’99) után jelenleg már a LEADER+ elnevezésű program megvalósítási szakasza tart (miközben a hasonló közösségi kezdeményezések többségét nem folytatták), ami azt mutatja, hogy igen sikeres elképzelésről van szó. Céljai jól mutatják az Unió vidékfejlesztési politikájának új fókuszait: • • •
a természeti és kulturális örökség megőrzése a gazdasági környezet megerősítése a munkahelyteremtés érdekében a helyi közösségek szervezési képességeinek fejlesztése (European Communities 2003b).
A magyar vidékfejlesztési politika az EU-csatlakozás küszöbén Jelen tanulmánynak nem célja a magyar agrár- és vidékfejlesztési politika alakulásának bemutatása, inkább csak néhány, az Uniós csatlakozáshoz kötődő fejleményt említenék meg. Korábban a vidékfejlesztést célzó támogatások Magyarországon elszórtan jelentek meg különféle előirányzatok részeként, főként a területfejlesztési és az agrárpolitikai célokba integráltan. A vidékfejlesztés mint önálló terület, külön célokkal és intézkedésekkel 2000-től kezdődően jelenik meg nálunk először, a SAPARD program keretében (az agrárgazdaság és a környezetvédelem fejlesztése mellett harmadik területként). A rendszerváltás óta a PHARE program is támogatott bizonyos vidékfejlesztési tartalmú beruházásokat, ezek jelentős részben a további támogatások fogadására való felkészülést szolgálták (a vidékfejlesztési intézményrendszer, valamint az informatikai hálózat kialakítása, programozási gyakorlat erősítése stb.). A SAPARD programmal megjelenő célok már gyakorlatilag teljesen azonosak az Unión belül alkalmazott rendszerrel, a kulcsszó nálunk is a vidék népességmegtartó képességének erősítése. A csatlakozó országok, így Magyarország is, a belépést követően integrálódik az Unió vidékfejlesztési rendszerébe, de emellett a 2004-2006-os időszakban speciális támogatásban is részesül az ún. átmeneti vidékfejlesztési kezdeményezésen (Transitional Rural Development Initiative, TRDI) keresztül. A közös agrárpolitika második pillérét jelentő vidékfejlesztési támogatások felhasználását a Nemzeti Fejlesztési Terv egyik alprogramja, az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) szabályozza, a TRDI Magyarországnak juttatandó forrásairól pedig a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) rendelkezik. A programdokumentumok a magyar félnek az Európai Bizottsággal történő egyeztetésével jöttek létre. Az EU a csatlakozó országokra bízta a döntést, hogy a felkínált intézkedések közül melyekkel és milyen arányban kíván élni – kivéve az 214
agrár-környezetvédelmi intézkedéscsoportot, amely minden ország számára kötelező. Az AVOP „vidéki térségek fejlesztése” elnevezésű prioritása keretében a kiválasztott három intézkedés – és azok tartalma is – gyakorlatilag megegyezik a SAPARD-tervben szereplő célokkal (a vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése; a mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése; falufejlesztés, a vidék tárgyi és szellemi örökségének megóvása). Mindezek mellett az AVOP szabályozza Magyarország bekapcsolódását a LEADER+ programba is. Mivel nálunk az alulról jövő kezdeményezéseknek, a helyi közösségek együttműködésének hiányoznak a hagyományai, ezért a program nemcsak a helyi akciócsoportok projektjeinek támogatását, hanem mindenekelőtt az ilyen csoportok létrejöttének elősegítését célozza (FVM 2003). Az NVT által szabályozott speciális vidékfejlesztési támogatások a következő területeket fogják át: • • • • • • • •
agrár-környezetgazdálkodás mezőgazdasági területek erdősítése kedvezőtlen adottságú térségek támogatása korai nyugdíjazás termelői csoportok támogatása szerkezetátalakítás alatt álló félig önellátó gazdaságok támogatása a közösségi előírásoknak való megfelelés elősegítése (pl. a környezetvédelem vagy az állategészségügy terén) technikai segítségnyújtás (FVM 2004).
A fenti intézkedésekkel kapcsolatban jól látszik, hogy azok kifejezetten a csatlakozó országok speciális nehézségeinek enyhítését célozzák. Figyelemre méltó célkitűzés a félig önellátó gazdaságok támogatása, hiszen ez egyértelműen a részmunkaidős gazdaságok létjogosultságának gazdaságpolitikai elismerését jelenti. Lényeges azonban, hogy ez a támogatás csak az életképesnek tekintett üzemekre terjed ki. A cél tehát nem az apró egyéni gazdaságok jövedelmi helyzetének javítása, hanem a növekedni tudó és akaró gazdaságok fejlődésének útjában álló akadályok elhárítása, piacorientáltságuk fokozása. Az intézkedés azon a felismerésen alapul, hogy a jelenleg részben önellátásra termelő egyéni gazdaságokon belül létezik egy csoport, mely hosszú távon versenyképessé válhat, ha megkapja a kellő segítséget az olyan problémák, mint a tőkehiány, vagy a kellő know-how üzleti tapasztalat hiányának leküzdésére. A leendő pályázóktól megkívánt feltételeknek (5-10 ha-os birtok, minimum 1 millió Ft éves mezőgazdasági jövedelem, valamint a mezőgazdasági és vállalkozói ismeretek bizonyos kiinduló szintje) megfelelő gazdaságok köre azonban mindössze 30 ezerre tehető, ami azt jelzi, hogy az egyéni gazdaságok túlnyomó többsége nem tekinthető alkalmasnak az ilyen irányú fejlődésre (FVM 2004). A kisméretű egyéni gazdaságok megmaradásának és fejlődésének másik útját a program az együttműködésben jelöli ki. A termelői csoportokat támogató intézkedés a termelők közös piaci fellépése révén elérhető költség- és marketing előnyök kihasználását kívánja ösztönözni. Az ösztönzésre szükség is van, hiszen a kényszerű szövetkezés alól felszabadult poszt-szocialista térség gazdái körében, így Magyarországon is igen gyenge az együttműködésre való hajlam. 215
Az Uniós csatlakozás pénzügyi feltételei a 2003-as koppenhágai konferencián kerültek véglegesítésre. Ezzel kapcsolatban köztudott, hogy a Közös Agrárpolitika legjelentősebb részét képező közvetlen kifizetéseknek kezdetben csak 25%-át kapják a gazdák az újonnan belépő országokban. A vidékfejlesztési projekteket illetően az arány sokkal kedvezőbb, ezekre ugyanis 80% Uniós támogatás igényelhető. Ráadásul ezt nemzeti forrásból lehet 100%-ra kiegészíteni, vagyis nem szükséges a pályázó részéről önrész felmutatása, ami egyébként gyakori akadálya a lehetőségek kihasználásának. Mindezek tükrében sajnálatosnak tartom, hogy (több csatlakozó országgal ellentétben) Magyarország úgy döntött, hogy a KAP keretében rendelkezésre bocsátandó forrásoknak csupán 36%-át igényli vidékfejlesztési támogatás formájában. A következő (2007-ben kezdődő) költségvetési időszakban azonban természetesen nyílik majd lehetőség az arányok módosítására.
Összegzés Az európai vidéket érintő új kihívások – a mezőgazdasági túltermelés, a vidéki térségek elnéptelenedése, a környezeti probléma súlyosbodása – új gazdaságpolitikai válaszokat igényelnek. A napjainkban is zajló szemléletváltás egyik fő eleme az önálló vidékfejlesztési politika térnyerése. Ez a láncszem sokáig hiányzott a vidék speciális igényeit külön kezelni nem képes regionális politika és a kizárólag a mezőgazdaság (azon belül is leginkább a termelés) szempontjait figyelembe vevő agrárpolitika között. Márpedig – amint azt a részmunkaidős gazdálkodás súlya is mutatja – a vidék népességmegtartó képességének javítása nehezen képzelhető el az agrárium és az alternatív jövedelemszerző tevékenységek együttes kezelése nélkül. Emellett a mezőgazdaság szerepének értelmezése is jelentős átalakuláson megy keresztül napjainkban. A termelési feladatok mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az általa ellátott társadalmi, kulturális, valamint környezeti feladatok. Ezen funkciók fel- illetve elismerése elvezethet az agrárnépesség (a tisztán gazdasági racionalitás szempontjából továbbra is indokolt) csökkenésének megállításához. Így van ez Nyugat-Európa esetében, ahol a munkaerő kiáramlása a mezőgazdaságból már nagyrészt végbement. Magyarországon nem valószínű, hogy ez elkerülhető lenne, ám a mezőgazdaság multifunkcionális megközelítése és ezen az alapon való támogatása sokat segíthetne a folyamat enyhítésében és fájdalom-mentesebbé tételében.
216
Felhasznált irodalom Elek Sándor (1993): Részmunkaidős mezőgazdaság? kandidátusi értekezés, Budapest European Communities (2003a): Fact Sheet – Rural development in the European Union, http://www.europa.eu.int/comm/agriculture/publi/fact/rurdev2003/en.pdf, 2004 április 17-én European Communities (2003b): Leader+, http://www.europa.eu.int/scadplus/leg/en/vb/g24208.htm, 2003 április 28-án EUROSTAT (2003a): Statistics in focus: Women and men in agriculture, http://www.europa.eu.int/comm/eurostat/Public/datashop/printproduct/EN?catalogue=Eurostat&product=KS-NN-03-004-__-NEN&mode=download, 2003 április 28-án EUROSTAT (2003b): Statistics in focus: Structure of agricultural holdings in the EU Part-time work on agricultural holdings, http://www.europa.eu.int/comm/eurostat/Public/datashop/printproduct/EN?catalogue=Eurostat&product=KS-NN-03-029-__-N-EN&type=pdf, 2003 november 9-én Földművelésügyi- és Vidékfejlesztési Minisztérium (2003): Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program, www.fvm.hu/files/videkfejlesztes/AVOP.pdf, 2004 április 17-én Földművelésügyi- és Vidékfejlesztési Minisztérium (2004): National Rural Development Plan for the EAGGF Guarantee Section Measures (Working document), http://www.ktg.gau.hu/uj/download/kutatas/NVT_11.pdf, 2004 április 17-én Központi Statisztikai Hivatal (2002): Magyarország mezőgazdasága a 2000 évben: Öszszefoglaló adatok, KSH Budapest Központi Statisztikai Hivatal (2004): Magyarország mezőgazdasága 2003 (Gazdaságszerkezeti összeírás) előzetes adatok, KSH Budapest Organisation for Economic Cooperation and Development (2001): Agicultural Policy Reform and Farm Employment http://www.olis.oecd.org/olis/2001doc.nsf/43bb6130e5e86e5fc12569fa005d004c/c 1256985004c66e3c1256a9b003a5ab6/$FILE/JT00111306.PDF, 2003 április 28-án Organisation for Economic Cooperation and Development (2003): Farm household incomes –issues and policy responses, http://www.oecd.org/publications/ebook/5103011E.PDF, 2003 április 28-án Pouliquen, A. (2001): Competitiveness and farm incomes in the CEEC agri-food sectors – Implications before and after accession for eu markets and policies, http://www.europa.eu.int/comm/agriculture/publi/reports/ceecomp/fullrep_en.pdf, 2004 április 17-én
217
