Valóra vált álom - egy siker vázlatos története Áldás, hogy a keresztyén ember számára adott az irányítás-irányítottság

MINDENRE VAN ERŐM A KRISZTUSBAN

MAROS-MEZŐSÉGI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE

Valóra vált álom - egy siker vázlatos története Áldás, hogy a keresztyén ember számára adott az irányítás-irányítottság lehetősége. Akkor, amikor tömegek tódulnak a nyájszellem vezérlete alatt vagy divatos irányzatok zászlaját követve, akár a négyévente változó politikai irányítás függvényeként – számunkra adott a megbízható útmutatás és cél a keresztyén tanítás és nevelés területén is. Gáll József, református lelkész, Jézus Urunk missziói parantanár csa, melyben a keresztség parancsától elválaszthatatlan a tanítás kötelessége – irányítja a keresztyén értékrend iránt elkötelezett szakemberek, szülők, gyülekezeti és egyháztagok, vezetők lépéseit a református iskolarendszer kiépítését illetően Marosvásárhelyen is. Hála Istennek, sokan vagyunk. Egyre többen. Tesszük a dolgunk, mert építeni kell. Egyéni lelkeket, életeket és jövőt. Saját és gyermekeink jövőjén túl az egyház jövőjét is. Sokunk régi álma, hogy a református iskolahálózat rendszere óvodától főiskoláig kiépüljön Marosvásárhelyen. És álmunk megvalósulni látszik. Kissé lassúnak tűnő tempóban, de mégis valósággá válva! Nem türelmetlenkedő elvárásaink tempójában, de bizony őrölnek Isten malmai Marosvásárhelyen is! Hogy ne büszkélkedjünk túlságosan, az építés képletesen felülről indult. Hamarabb volt református főiskola és középiskola Vásárhelyen a változások után, mint óvoda és elemi tagozat. A Református Kollégium és a hozzá időközben besorolt Diakonisszaképző, valamint a Nagykőrösi Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozataként működő Kántortanítóképző Főiskola már régóta a város képzési palettájának része, amikor sok szálon megindul egy alulról induló kezdeményezés. A sok szál eseményeiben közös, hogy valamennyit a szükség motiválja – egy óvodai csoport kér helyet az egyik gyülekezeti házban, a város másik végén egységbe kovácsolódik a lelkész és a gyerekeiket református óvodába íratni akaró szülők akarata, és nemsokára már két templomunk udvarán óvodások gyermekricsaja dicséri az Urat hétköznaponként.

Egy harmadik egyházközségben a lelkészcsalád kisebb lakásba költözik át, hogy a felszabadított parókia délutáni foglalkozások színhelye lehessen a gyülekezet és a környék iskolásai számára. Elemi és általános iskola viszont még mindig nincs a képben, csak rengeteg kérdés: mikor adhatjuk református iskolába gyermekeinket? A Kollégium és az Egyházkerület részéről történő kérések éveken át elutasításra találtak a Megyei Tanfelügyelőség részéről. De közben szövődnek a tervek, tapasztalt külföldi oktatási szakemberek részvételével munkacsoport indul a vásárhelyi református oktatásért, megszületik a néhai Leányiskola rehabilitálásának a terve, a város egyházközségeinek közös testülete, a Kuratórium pénzt különít el a javítás céljára, és sok-sok imádság hangzik el az elemi tagozat indításának ügyében, nem csak református családok részéről. Hogy az elemi iskola indításának igényét tagadni ne lehessen, aláírásgyűjtés indult. Pár hét alatt több ezer támogató és gyerekét a Református Kollégium elemi osztályaiba beiratni akaró szülő írta alá az íveket. Tárgyalások, “nem lehet”-ek, támogatók keresése, küzdelem töretlen hittel és reménységgel, alkalmanként közös vívódás a szülőkkel, munkálatok irányítása, gyűlések, engedélyek... És lehet! Szeptember tizenhatodikán huszonöt előkészítő osztályos kisgyerekel és egy, az ügy iránt elkötelezett tanítónővel szaporodott a Református Kollégium diákjainak és tantestületének sora. És ami legalább ennyire fontos: olyan támogatók védőgyűrűjében, akik azon túl, hogy ezután is elkötelezett szakemberekként, szolgálattevőkként vagy gyermekeik javát kereső szülőkként tenni fognak a sokáig sanyarú sorsot élt református nevelés ügyéért, - joggal elvárásokat is megfogalmaznak az óvodában-iskolában-főiskolán történő munkával és szolgálattal kapcsolatosan. Istené legyen érte a dicsőség! Legyen ez az írás köszönet mindazoknak, akik rengeteg munkát és áldozatot bevállalva sokat tettek egy álom megvalósulásáért. Ami másfelől viszont nem több, mint a tanítás-nevelés jézusi parancsának alkalmazása a marosvásárhelyi viszonyokra. Aminek igénye magától értetődik. Egyesek számára mindenképp.

I. évfolyam, 5. szám 2013. szeptember

A tartalomból:

Les Zoltán áhitata

2

Református népoktatás

3

Nemes Gyula

Feltöltő találkozás

4

Gál Edith-Bella

beszámolója

Konfi-tábor

6

Szabó László

beszámolója

Test és Lélek Gállné Szabó Tünde írása

7

Kissármás

8

Csenteri Rácz Imola

2

Maros-Mezőségi Kéve

„Minden lehetséges annak, aki hisz.” Márk 9, 14-29.

Les Zoltán, egyetemi lelkész, Marosvásárhely

Képesnek kell lennünk arra, hogy elismerjük a kudarcot és Jézus Krisztusra bízzuk a folytatást. Az, hogy egy feladatot nem tudunk megoldani nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Lehet, hogy rosszul fogtunk neki, nem figyeltünk eléggé, mert nagyon sok emberi tényező van, amin áll vagy bukik a tanítványságunk úgymond „sikere”. Jézus Krisztusnál azonban mindig van egy eligazító szó, segítség, amivel tovább lehet lépni.

Egy életvidám, nem túl idős embert utolsó stádiumban levő rákkal diagnosztizáltak. Az orvos behívta a családját, feleségét, és elmondta azt, hogy nincs remény a gyógyulásra. A feleség előbb nem akarta ezt elfogadni, de ahogy súlyosbodott a betegség, lassanként beletörődött. Naponta bejárt a beteghez, és ha szavakkal nem is, gondolataival, hanglejtésével, mimikájával ezt sugallta: nincs remény. A fiatal kezelőorvos, habár nagyon szeretett volna segíteni, tudatában volt annak, hogy tudományosan nem lehetséges a gyógyulás, tehát nincs remény. A beteg érezte, hogy valami nincs rendben, és habár lett volna ereje küzdeni, mégsem tette, mert minden oldalról a reménytelenség érzése tolult felé. Ilyen körülmények között a betegség néhány hónap alatt végzett vele. Az előbbi történet egy kitalált történet, de úgy gondolom, hogy mindannyian ismerünk ehhez hasonlót. Az is lehet, hogy hozzátartozóként voltunk már hasonló helyzetben. Nap mint nap szembesülünk azzal, hogy emberileg nincs remény egy adott helyzetben, és nagyon nehéz leküzdeni ezt az érzést. Nehéz az orvosnak úgy kezelni a halálos betegségben szenvedőt, hogy tudja, emberileg nincs remény a gyógyulásra. Nehéz családtagnak lenni akkor, amikor valamelyik szerettünk halálos kórral küzd. Nehéz lelkigondozóként vígaszt nyújtani olyankor, amikor az ember a teljes reménytelenséggel találja szemben magát. A felolvasott történetben a reménytelenség mint kicsinyhitűség jelenik meg, és mindenek előtt a tanítványok magatartásában mutatkozik meg. Jézus nincs közöttük, hiszen fent van a megdicsőülés hegyén Jánossal és Péterrel. A tanítványok tehát Jézus nélkül vannak, amikor egy apa odaviszi fiát, akit gonosz lélek szállt meg, hogy űzzék ki a lelket. A tanítványok kezdetben nekibátorodva megpróbálkoznak a művelettel, de megdöbbenve kell megállapítaniuk, hogy bármennyire igyekeznek, nem járnak sikerrel. Erre a sokaság, főleg az írástudók vitatkozni kezdenek velük. Itt talán meg is állhatunk egy pillanatra, hogy jobban megértsük a helyzetet. A tanítványok csődöt mondtak és nem tudják hitelesen képviselni tanítványságukat, az emberek szemében talán méltatlannak is bizonyulnak arra, hogy Krisztust kövessék. A környezetük pedig elkezdi bírálni őket, és elkezd vitatkozni velük, talán becsmérli is őket, és mesterüket Jézust. Ismerős kissé ez a kép? Ma is megtörténik, hogy Krisztus tanítványai méltatlannak bizonyulnak a követésre, nagyon sokszor éri vád az egyházat,

sokszor nem alaptalanul. Habár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy keresztyénként mi vagyunk a legjobbak, a legtisztábbak, szembesülnünk kell azzal, hogy bizony nem vagyunk mindenre felkészülve. Az egyházban is, akárcsak rajta kívül, sokszor megmutatkozik az emberi gyarlóság. A szomorú csak az, hogy ilyenkor a kívülállók Krisztust, az egyház Urát szidják. Hallhatunk ilyen kijelentéseket: a keresztyének? Á, azok sem jobbak másoknál. Ha szétnézünk egyházunkban, elmondhatjuk, hogy mi sem vagyunk valami példaértékű tanítványok, sokszor pont a kicsinyhitűségünk miatt. Mindig is voltak és leszenk olyan tagjai a társadalomnak, akik alig várják , hogy valamit vétsen a keresztyén ember, rögtön lecsapnak rá. Akárcsak a történetben szereplő tömeg, hallgatóznak, de ennek nem az a célja, hogy Krisztushoz közelebb kerüljenek, hanem az, hogy még több vitát kezdeményezzenek. Miközben folyik a vita a tanítványi sereg és az írástudók között, megjelenik Jézus. Még hangsúlyosabb a történet mondanivalója, ha figyelembe vesszük, hogy a megdicsőülés hegyéről jön. A legnagyobb dicsőségből hirtelen a legnagyobb hitetlenségbe. Újból megtörténik az, ami annyiszor: Jézus, amikor értesül a tanítványok csődjéről, szemükre veti hitetlenségüket, majd magához hívatja a beteg fiút, és meggyógyítja. Azzal, hogy megjelenik, egy csapásra szétoszlik a reménytelenség, és újból bebizonyosodik, hogy Jézusnál nincs reménytelen eset. Bár a tanítványok nem tudtak segíteni, Jézus tudott. Ez ma is fontos lecke: lehet, hogy a tanítványok erőtlenek, és tehetetlenek, de Jézus nem az. Sokszor megtörténhetik, hogy a tanítványok még a legnagyobb jóindulattal és igyekezettel sem tudnak segíteni, de Jézus tud. Sokan elhagyják az egyházat, mert nincsenek megelégedve a lelkésszel, a tanítványokkal, a rendszerrel – de ha az emberi tényezőt nézzük, az sehol sem tökéletes. Krisztus az, aki mindezt tökéletessé tudja tenni. Emberileg lehet, hogy nincs remény, és leginkább a lemondás és a beletörődés jellemzi életünket, Krisztusnál a remény újjáéled, és megváltoztathatja egész életünket. Jézushoz odaviszik a beteg gyermeket, ő pedig az apa hitvallása után (hiszek, segíts a hitetlenségemen – mennyire paradoxon ez a megfogalmazás!) meggyógyítja a gyermeket, kiűzi a gonosz lelket. Így példát mutat nemcsak a kicsinyhitű tanítványoknak, de a hitetlen sokaságnak is. Most pedig néhány gondolat erejéig térjünk vissza a tanítványokhoz,

hiszen ez a történet óriási lecke volt számukra. Mindenek előtt arra mutatott rá, hogy a tanítványi elhivatást nem lehet elbizakodottan végezni. Bármennyire is azt hiszem magamról, hogy jó keresztyén vagyok, jöhetnek olyan próbatételek az életemben, amelyek rádöbbentenek arra, hogy sem erőm, sem pedig kitartásom nincs. Erre a felismerésre juthatott Pál is, amikor így fogalmazott: bűnösök közt én vagyok az első. Elengedhetetlen tehát ebben a szolgálatban az alázat. Tudjam, ismerjem a korlátaimat, lehetőségeimet, de mindenek előtt azt, hogy Krisztus nélkül e szolgálatban semmi vagyok. Aztán tanulságos az is, hogy milyen próbák elé kerülhetnek a tanítványok szolgálat közben. Fontos, hogy ezeket a helyzeteket felmérjük, átlássuk, mert így kevesebb kudarcélményben lesz részünk. Fiatal végzősök gyakori hibája az, hogy a maguk szakterületén meg akarják váltani a világot. Így van ez sokszor a lelkészekkel, de gondolom az orvosokkal, tanítókkal is. Sok energiát, és időt meg tudok spórolni azzal, hogyha reálisan felmérem a helyzetemet, és azt, hogy mi az én feladatom, mit tudok megtenni. Fontos az is, hogy a szolgálatra tudatosan készüljek. Ahogyan tudatos bennem a szakmámra való felkészülés, úgy kell tudatosodnia a tanítványságra való felkészülésnek is. Jézus válasza a tanítványok kérdésére (ez a fajta csak böjtöléssel és imádkozással űzhető ki) tulajdonképpen azt jelenti: nem vagytok eléggé felkészülve. A szolgálatra, a hozzá tartozó lelki, esetleg testi gyógyításra mindenképpen készülni kell. Kudarcban lehet és lesz is részünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy reménytelen az eset. Képesnek kell lennünk arra, hogy elismerjük a kudarcot és Jézus Krisztusra bízzuk a folytatást. Az, hogy egy feladatot nem tudunk megoldani nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Lehet, hogy rosszul fogtunk neki, nem figyeltünk eléggé, nagyon sok emberi tényező van, amin áll vagy bukik a tanítványságunk úgymond „sikere”. Jézus Krisztusnál azonban mindig van egy eligazító szó, segítség, amivel tovább lehet lépni. És ilyen értelemben Jézus nemcsak az apán és fián segített a gyógyítással, hanem a tanítványokon is, akik egy fokkal előrébb léphettek a tanítványság útján. Emberileg lehetünk reménytelen helyzetben, csődöt mondhat szaktudásunk, hitünk, tanítványságunk, de ott, ahol Jézus megjelenik, mindig van remény. Ámen.

I. évfolyam, 5. szám

3

A református népoktatás kezdetei a Székelyföld peremén A reformáció célkitűzései közé tartozott az is, hogy minden népnek a saját nyelvén tanítsák a Biblia szövegét. 1590-ben Károli Gáspár, gönci református lelkipásztor magyarra fordította a Bibliát, ami igen nagy hasznára vált az erdélyi reformátusoknak is. A magyar református egyházi élet elevenebbé vált az által, hogy az egyszerű nép saját nyelvén hallgathatta az igét, és énekelhette a magyarra fordított zsoltárokat valamint az újonnan szerzett egyházi énekeket. Sípos Gábor történész szerint, Marosszéken a 16. század közepétől megalakuló protestáns egyházközségek a népoktatást a középkori katolikus alapokról indulva fejlesztették tovább. A bibliai történetek és az egyházi énekek magyar nyelven való tanítása szükségessé tette az iskolák fejlesztését, bővítését és az oktatás színvonalának növelését. A középkori katolikus plébániák nyomába lépő reformált eklézsiák a prédikátorok mellett, álltalában „schola mestereket” is alkalmaztak. Az 1557. február 6–15 - i tordai országgyűlésen hozott határozatnak megfelelően a kolozsvári és marosvásárhelyi elkobzott ferences kolostorokban iskolákat alapítottak. A marosvásárhelyi iskola úgy vált ismertté, mint "schola particula", a korabeli okiratok is így említik. A tanintézetet egy "scholamester" vagy "rector" vezette, a református egyház gondozása, felügyelete és támogatása alatt. A mestereket az egyház a gyulafehérvári, kolozsvári és nagyenyedi kollégiumok végzett diákjai közül választotta és hívta meg, akik néhány év tanítás után mint lelkipásztorok kaptak alkalmazást az erdélyi református egyházközségekben. A XVII. században a marosvásárhelyi iskola egyike volt az erdélyi református egyház partikuláris iskoláinak. Életében jelentős változást a sárospataki diákok egy részének Marosvásárhelyre telepedése hozott. 1718-ban az erdélyi református egyháztanács határozata alapján a sárospataki iskolát Marosvásárhelyre telepítették, egyesítették a helyi tanintézettel és létrehozták a református kollégiumot. Első írásos említések Marosszéki viszonylatban mesterekre, iskolákra vonatkozó első írásos adataink a XVI. század második feléből valók. Jelen írásunkban

azonban csak olyan adatokat kívánunk ismertetni, amelyek a mai Maros-Mezőségi Egyházmegye keretébe tartozó egyházközségekre vonatkoznak. 1617-ben Székelykövesden az esperes látogatása alkalmával a kölpényi János pap azt vallotta, hogy ő az 1590-es években már kövesdi mester volt. Az 1603ban már elpusztult településként említett Csittfalván a parókia és iskolaház helyét a csittszentiváni lakosok emlékezete őrizte meg. 1643-ban ugyanis azt vallották, hogy az említett telkekről lekaszált széna a papjuknak és tanító-mesterüknek jár. 1602–1615 között okiratok említik a marosszentkirályi, mezőcsávási és mezőbergenyei oskolamesterek földjeit és jövedelmét. Késői források a mezőbándi iskolaház építését 1602-re datálják. Az 1661-ben Erdély megbüntetésére beözönlött török-tatár had pusztításai a Maros és Nyárád vidékén kívül a Mezőség falvait is érintették. Ebben az évben Mezőcsávás, Mezőfele és Szabéd lakossága is komoly károkat szenvedett. 1676ban Pápai Péter egy telket adott cserébe a mezőcsávási református eklézsiának, "hogy legyen a Schola Mester lakó helye". A Marosi tractus legrégibb egyházlátogatási jegyzőkönyve 1692-ből származik, melynek tanúsága szerint az akkori 52 eklézsia közül 34-ben iskolamester dolgozott. A Rákóczi szabadságharc idején megtorpant a felekezeti népoktatás is. A mesterek nagy része elvándorolt vagy katonának állt. A hadak járása miatt 1703–1710 között az esperesi vizitáció is szünetelt. 1711 után aztán lassan visszatért az élet a régi

medrébe. Innentől kezdve már az okiratok száma is sokat gyarapodott. A "schola ház” A 18. században még kevés székelyföldi település büszkélkedhetett külön iskolaházzal. A tanítás ekkor még a „mesteri ház” egyik szobájában vagy kamarájában folyt, amit „classisnak” neveztek. Ezeknek a berendezése pedig igen szegényes volt. Néhány pad, egy asztal és a kemence képezték legtöbb esetben az egész bútorzatot. Egy 1702-ből származó okirat tanúsága szerint Nagyernyében már az 1600-as évek legvégén létezett külön református „scholaház". Tudjuk azt is, hogy Mezőbándon az 1710-es években létezett külön iskolaszoba, ugyanis 1715-ben és 1719-ben is a javításáról rendelkeztek. 1768-ban Mezőmadarason lejegyzik, hogy: "A Mester Házát harmintz nyoltz esztendőktől fogva ígérik, hogy igazítják. Már annyira ment, hogy Gyermekeiket nem merik oskolába jártatni, félvén, hogy oda üti." Mestermarasztalás Szükséges szólnunk még arról is, hogy a 18. század végén, a 19. század elején miként alakult a mesterek pályája. A falusi oskolamesterség ebben az időszakban még átmeneti foglalkozásnak, pénzszerzési lehetőségnek számított. A kollégiumok tanulói közül sokan mentek mesternek, majd néhány évi oktatás után folytatták tanulmányikat és választottak papi, hivatalnoki vagy egyéb jobban jövedelmező pályát. (folytatás az 5-ik oldalon)

Nemes Gyula református főgondnok Nagyernye

A magyar református egyházi élet elevenebbé vált az által, hogy az egyszerű nép saját nyelvén hallgathatta az igét, és énekelhette a magyarra fordított zsoltárokat valamint az újonnan szerzett egyházi énekeket. Sípos Gábor történész szerint, Marosszéken a 16. század közepétől megalakuló protestáns egyházközségek a népoktatást a középkori katolikus alapokról indulva fejlesztették tovább.

4

Maros-Mezőségi Kéve

A Vakációs bibliahét kulisszatitkai

Demeter Irén, a KOEN Alapítvány elnöke

Bartha Csaba, a KOEN Alapítvány titkára

Tudta-e, hogy: - A Vakációs bibliahét – a továbbiakban VBH – anyagának, programjának szerzője és előállítója a KOEN – Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésére Alapítvány - A KOEN minden munkatársa önkéntesként tevékenykedik - A KOEN a Kárpátmedence négy országában dolgozik: Románia, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia. Az ezeken levő magyar területek: Erdély, Partium, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság. - Évente összesen 40-45.000 magyar gyermek vesz részt VBHen - A Kárpátmedencében összesen 880 VBH-es csoport van - Erdélyben 6 felekezet használja a VBH anyagát Erdélyben összesen kb. 250 VBH van évente, melyeken összesen 14.500 gyermek vesz részt - A VBH programját minden évben más-más országban élő önkénteseink írják Egy program kidolgozása

egy 12-15 szakemberből álló csoport munkája, mely a VBH előtti év áprilisától kezdődik - Minden évben március-áprilisban szervezünk egy „központi bemutató napot”, ahova a Kárpátmedence régióiból a „bemutatócsoportok” elmennek, és átveszik az új programot - Ezután a „bemutató-csoportok” minden régióban bemutatják a csoportvezetőknek. A Kárpátmedencében összesen 17 bemutató nap van. Ebből Erdélyben 6: Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Olaszteleken - Erdélyben három „bemutatócsoport” van, összesen 17 önkéntessel - A 2008-as volt az első program, melyet az erdélyi csoport írt. Addig holland programokat fordítottunk magyarra - Ezután a programokat a következőképpen írtuk:  2009 – Délvidék  2010 – Magyarország  2011 – Kárpátalja  2012 – Erdély

o 2013 – Felvidék o A 2014-es programon már dolgoznak a délvidéki munkatársaink - A 2012-es program volt a 20. VBH Erdélyben - Tavaly volt az utolsó év, amikor a VBH anyagát holland anyagi támogatással állítottuk elő -Idéntől a csoportok, közösségek, gyülekezetek hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy jövőre is legyen VBH - A KOEN Alapítvány a VBH s z e r ve z é s e m e l l et t é l m é ny pedagógiai képzéseket szervez munkatársainak, a vallásoktatást segítő kiadványokat jelentet meg - A két legutóbbi: Elmondom neked, gyermekem, óvodás hittankönyv és a katekétikában első élménypedagógia munkakönyv, a Gyümölcsnek gyümölcse. - Alapítványunkról és a VBH-ról további információkat, képeket, anyagokat holnapunkon, a www.bibliahet.eu – n talál, ahova szeretettel várjuk. Demeter Irén és Bartha Csaba

Feltöltő találkozás Ifjúsági Konferencia Galambodon

Gál Edith-Bella, V. éves teológus, Mezőpanit

Rohanó világunkban egyre kevesebb időt szánunk az egymással való találkozásra. Egyszerűbb, könnyebb az otthon nyújtotta zártság, megszokottság árnyékában meghúzódni. A találkozás más. Kevésbé kiszámítható. Nem tudhatom, hogy milyen impulzusok érkeznek felém: öröm, feldúltság, kínos kérdések, kedves vagy nem szeretem tekintetek. Mindezzel együtt óriási lehetőségeket rejthet magában egy találkozás, mivel találhatok valamit, valakit. A Galambodon augusztus 10-én, szombaton megszervezett egyházmegyei Ifjúsági Konferencia ilyen értelemben a bőség kosarával kecsegtetett. Találkozhattunk rég nem látott kedves arcokkal, az éneklésben ismeretlenül is megélhettük az Isten dicsőítésének azt az örömét, amit csak a több lélek együtt rezdülése adhat meg. Az istentisztelet és az előadás jó időre megtöltötte tarsolyunkat értékes, építő gondolatokkal. Találkoztunk egymással, az Atyával és talán önmagunkkal is.

A következőkben, kedves olvasó, szeretnélek meghívni egy szellemi sétára, amelyen mint laikus idegenvezető, megkísérlem eléd tárni az eseményeket, illetve megkínálnálak néhány gondolatmorzsával az ige és az előadás asztaláról. Egy csendes útszakasz után megérkezünk a célállomáshoz, a galambodi református imaházhoz. Jakab István tiszteletes úr, szép számú ifjú sereg és a Gordonka

zenekar ráhangoló akkordjai fogadnak. A regisztrációt követően mindenki igyekszik helyet keresni. Igen, keresni, mert a létszám várakozáson felülinek bizonyult. 130-an érkeztünk a bejelentkezett 100 helyett. Istennek legyen érte hála! Az istentiszteletet énekléssel, imádsággal kezdtük, majd az igehirdetésben kerestük az Atya (folytatás a 4 -ik oldalon)

I. évfolyam, 5. szám

5

A református népoktatás kezdetei a Székelyföld peremén Csak a gyengébb képességűek ragadtak meg életük végéig a tanítói hivatásnál. A 18. századtól aztán egyre nőt a tanítói pályán maradók száma és lassan kezdett ez a hivatás is megbecsülést nyerni. A század közepétől már nem is találunk nemes származású tanítókat a marosszéki falusi iskolák élén, ezek mind a jobbágyi és a szabad székelyi közegből kerültek ki. Nekik társadalmi felemelkedést jelentett ez a munkakör betöltése. A reformációt követően akárcsak a papokat, a mestereket is az egyházközségek választhatták maguknak. Ha elégedettek voltak a munkájával, marasztalták még egy évre, ha nem, elbocsátották. Mezőbergenyében például 1760-ban lejegyezték, hogy "a mes-ter kedves és megmaradott". Nem úgy Nagyernyében, ahol 1793ban vádolják az iskola mestert, hogy: "az italba rendkívül bele elegyedett" miből következett "a sok illetlen magaviselete, a gyermekek tanítása el mulatása és a káromkodásai." A "mestermarasztalás" még a XIX. század elején is működött. Tudjuk azt, hogy Galambodon például még 1817-ben is a közgyűlésen határoztak a mester megmaradása felől. Iskolalátogatás A gyermekek iskolába való járatásáról is több összeírás készült a XVIII. század közepe és a XIX. század dereka között. 1788-ban például Mezőbándon 20, Mezőbergenyében 18, Mezőmadarason 10, Nagyer-

nyében 10 gyermek járt református iskolába. Természetesen az iskoláskorúak száma ennél nagyobb volt, de ekkor még a gyermekek segítségét is igénybe vették a szülők a mezőgazdasági munkák alkalmával. Ezért a hagyományos szokás szerint Szent Mihálytól Szent Györgyig tartó tanév a gyakorlatban csak a téli hónapokra szorítkozott. 1845-ben már sokkal több gyermek látogatta az iskolát: Mezőbánd 73, Mezőbergenye 45, Mezőcsávás 60, Mezőkölpény 16, Mezőmadaras 52, Mezőpanit 70, Mezőménes 15, Mezősámsond 28, Nagyernye 23. A betűvetés tudománya 1786–1792 között az írni tudásról is készült felmérés. Ebből igen érdekes dolgok derülnek ki. Az például, hogy abban az időszakban Mezőménes 189 lakójából senki nem tudott írni. Úgyszintén Marosszentkirály 453 lakója közül sem ismerte senki az írás művészetét. Mezőbándon is az 1519 fő közül csak 62-en értettek a betűvetéshez. Mezőmadarason 1172-ből 41-en tudtak írni. Az 1820-ban készült Ciráky-féle összeíráson is megfigyelhető, hogy több településen az elöljárók nevük után X jelet tettek, ami azt jelenti, hogy még a nevüket sem tudták leírni. Felvetődik tehát a kérdés, hogy mit tanultak a gyermekek az iskolában ebben az időszakban? Az okiratok arról tanúskodnak, hogy még a 18. század végén sem

volt az egyházak részéről egységes követelmény arra vonatkozóan, hogy mire is tanítsák a mesterek, papok a gyermekeket. Nagyon sok helyen az oktatás kimerült a bibliai történetek és az egyházi énekek tanításával. Ezért van az, hogy sok esetben az iskolába, vagy vallásórákra járó fiatalok felnőtt korukra még a nevüket sem tudták leírni. Végösszegzésképpen azonban megállapíthatjuk, hogy a református egyház kezdettől fogva felkarolta az oktatás ügyét és nagy áldozatkészséggel támogatta azt. Híven tükrözi ezt a Mezőségről származó tovább tanuló fiatalok száma. 1662–1848 között például több mint 20, a Székely Mezőségről származó diák tanult a nagyenyedi kollégiumban, de a marosvásárhelyi Református Kollégiumba beiratkozott mezőségiek száma százával számolható. Felhasznált irodalom: - Sipos Gábor: Marosszéki népoktatás a XV. századtól 1848-ig. In: Művelődéstör téneti Tanulmányok, Bukarest, 1980. - Pál-Antal Sándor: Maros-széki intézmények és pecsétjeik a XVI. századtól 1867-ig. Marosvásárhely, 2004. - Szabó Miklós: Művelődés és gazdálkodás az újkori Erdélyben. Marosvásárhely, 2003. Nemes Gyula

Ifjúsági vezetőképző konferencia Innsbruckban A Salzburg-tiroli Evangélikus Egyházmegye ifjúsági irodája szervezésében egy négy országot magába foglaló nemzetközi ifjúsági találkozó zajlott Innsbruckban, amelyen a Mifike, mint az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi egyetemista lelkészsége. illetve az erdélyi IKE képviseletében vettem részt. A résztvevők 18-25 éves, evangélikus vagy református, a gyülekezeti ifjúsági munkában aktívan részt vevő fiatalok voltak. A találkozó témája, célja: - megismerni/ ismertetni a különböző országok protestáns ifjúsági gyülekezeteiben zajló programokat - az ifjúsági munkában szerzett tapasztalatok, élmények megosztása egymás között - a keresztény értékrend népszerűsítése a fiatalok körében - új személyes kapcsolatok illetve egyházi testvérkapcsolatok kialakítása a résztvevő országok között - az ifjúsági munkát illetően az Európai

Unió „Fiatalok Lendületben” program keretében közös pályázatok, projektek megtervezése. A résztvevőknek bemutatókkal és beszámolókkal kellett készülniük a konferenciára, így minden országról egy csapatmunkában elkészített interaktív prezentáció került bemutatásra. Ezenkívül mindenki beszámolt a saját, otthoni gyülekezetében zajló ifjúsági misszióról és egy, a szervezők által megjelölt témában kellett előadást tartani. Én a nemzetközi ifjúsági találkozók témát választottam, és az éppen ebben az évben Marosvásárhelyen megszervezett Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját mutattam be, amely különösen nagyméretű rendezvény volt és egy nagy siker a Mifike életében. Nagyon sok érdekes beszámolót és előadást hallottam, számos témát megvitattunk az ifjúsági munka vonatkozásában, és amint kiderült a jelen helyzetben is talán mi állunk a legjob-

ban a „keresztyénység és fiatalok” témakörben. Magyarországi társainkkal együtt olyan rendezvényekről számolhattunk be, mint a Csillagpont, Szélrózsa, Válts Irányt, keresztyény nyári táborok és fesztiválok, és láthattuk, hogy a nyugati államokban a jólét és a fiatalság elé széles skálán terülő szórakozási lehetőségek megnehezítik a gyülekezeti ifjúsági munkát, és ezekkel harcba szállva próbálják megismertetni a fiatalokkal Istent és a keresztény értékrendet.

Sajnos ez a jelenség az utóbbi időben nálunk is észlelhető, egyre kevesebb fiatal jár egyetemista gyülekezetbe, istentiszteletekre, bibliaórákra, stb. A találkozó idején napi programunkat áhítattal zártuk, gitáros dicsőítés során több nyelven énekeltük közös énekeinket, és nagyon nagy élmény volt együtt imádkozni az Úr imáját, hangosan ki- ki a maga nyelvén. Gáll Orsolya

Gáll Orsolya, Mifike munkatárs Ez a találkozó számomra több szempontból is nagyon hasznos volt, elsősorban lehetőségem adódott új kapcsolatok kialakítására, más országok ifjúsági gyülekezeteinek megismerésére, nemzetközi projektek tervezésére és a német nyelvtudásom gazdagítására. Mindezt koronázza Ausztria gyönyörűsége, amelyet az utazásom alatt láthattam és a kirándulások felejthetetlen élményei, amelyekkel gazdagodtam.

6

Maros-Mezőségi Kéve

Konfi-tábor Görgényszentimrén

Szabó László református lelkész Marosvásárhely Felsőváros

Csütörtökön Zalányi Zsike marosvásárhelyi vallástanárnő tartott fergeteges kátéórát, ahol mi lelkészek is megtapasztalhattuk, hogyan lehetne játékosan érdekessé tenni és megszerettetni a 450 éves Káténkat. Az előadások után a délutánokat csapatcímerkészítés, foci, métázás, íjászat töltötte ki. Kedden délután a görgényi kastély csodálatos parkjában és a Várhegyen a csapatok egymást segítve kellett egy szétszakított térkép és egy titokzatos levél segítségével végigjárják egy kincskereső kalandtúra állomásait

Hála Istennek nem maradt puszta ötlet, ami az április 6-ai szabadságúti konfirmándustalálkozón elhangzott, hogy idén először az egyházmegyénk frissen konfirmált ifjai együtt táborozzanak. Augusztus 12-én 36 marosszentannai, kölpényi, mezőfelei, csittszentiványi, nagysármási, madarasi-feketei, kakasdi, meggyesfalvi, felsővárosi, galambodi és paniti fiatal, valamint 6 kísérő lelkész és kántor utazott a Peti András marosvásárhelyi alpolgármester által rendelkezésünkre bocsátott autóbusszal a Görgényi vár alatti festői szépségű nagyközségbe: Görgényszentimrére. Vendéglátónk ezúttal nem a helybeli Református Gyülekezet szép és modern nyaralója volt, hanem az idén 120 éves múltra visszatekintő görgényi Erdészeti Iskola, amelynek bentlakásában szálltunk meg. A tágas étteremben vendéglői kosztot biztosítottak számunkra és nyugodtan használhattuk az iskola tornatermét minden kellékével, és a szépen lekaszált hatalmas sportpályáját. A hétfői tábornyitás a szabályzat ünnepélyes felolvasásával és aláírásával kezdődött. A naponkénti bibliaórákon a Jónás könyve négy fejezetét tanulmányoztuk végig. Első délután Zöld Imre mezőkölpényi lelkész, egyházmegyénk ifjúsági előadója, a tábor főszervezője tartotta az áhítatot. A keddi bibliaórán Jónás imájáról Kötő Barna Ferenc frissen végzett cserealji segédlelkész beszélt, aki teológiai szakvizsgadolgozatát éppen a konfirmándustáborok megszervezéséről írta. A szerdai áhítaton Péter Júlia szentannai lelkésznő szolgált, aki a legnépesebb: 11 tagú konficsopor ttal érkezett a táborba. A csütör töki záróáhítatot Balogh Károly csittszentiványi tiszteletes úr

tartotta, aki Béres Csaba meggyesfalvi kántor úrral együtt végigzenélte a tábort, igazi jó hangulatot teremtve. A bibliaórákon végigjátszották a „zöld füzet” minden gyöngyszemét, és a szerdai tábortűznél késő estébe nyúlóan nem győztek eleget tenni a fiatalok kérésének, ahol a legismertebb magyar slágerek éneklésének csak egy villám-tűzijátékos nyári vihar vetett véget. Minden napra jutott egy-egy előadás is: Máthé Farkas Zoltán székelykövesdi lelkipásztor egy képzeletbeli bírósági tárgyaláshoz hasonlította azt, ahogyan nekünk, konfirmált egyháztagoknak tanúskodnunk kell a sok hamis tanú ellenében a Biblia igazságairól. Péter Júlia „tiszteletesnő”, mint egy gondos lelki édesanya emlékeztetett arra, hogy nemzetközi normák szerint ki számít egészségesnek és figyelmeztetett, hogy hogyan vigyázzunk testi és lelki egészségünkre. Szerdán magam beszéltem arról, hogy mi az igazi megtérés. Nem mindegy, hogy Jónás idején egy öreg, beteg, gyenge, vagy egy fiatal, életerős ninivei király tért meg. Lehet életünk alkonyán is elszegődni az Úr szőlőjébe (mint Nagy Konstantin császár, aki halálos ágyán keresztelkedett meg), de jobb, ha már életünk reggelétől Neki szolgálunk. (És ez nem azt jelenti, hogy a konfirmándusgyerekeknek a „papnál” kellene kapálni, mint olykor régen, amikor ennek ellenére, vagy épp emiatt hűséges egyháztaggenerációk nevelkedtek fel). Csütörtökön Zalányi Zsike marosvásárhelyi vallástanárnő tartott fergeteges kátéórát, ahol mi lelkészek is megtapasztalhattuk, hogy hogyan lehetne játékosan érdekessé tenni és megszerettetni a 450 éves Káténkat. Az előadások után a délutánokat csapatcímerkészítés, foci, métázás, íjászat töltötte ki. Kedden

délután a görgényi kastély csodálatos parkjában és a Várhegyen a csapatok egymást segítve kellett egy szétszakított térkép és egy titokzatos levél segítségével végigjárják egy kincskereső kalandtúra állomásait és Kötő Barni köteleivel alászálljanak barlangok mélyébe, megtalálni a mindhalálig hűségesnek félretett koronát. Ugyancsak kedd este IKÉ-s körökből ismert népszerű csapatépítő társasági játékokon szórakoztunk (matrózos, repülős stb.), amelyeket szintén Barni vezetett, akinek a szerdai elutazását volt, aki szó szerint megkönnyezte. Szerda délután a Görgénypatak duzzasztó gátjánál strandolva frissítettük fel magunkat és szórakoztunk a „bennszülött” gyerekek bravúrjain. Az aug. 15-i ortodox ünnepnapon szakácsnőink nem szüneteltek, hanem táborzáró lévén méginkább kitettek magukért. Hatalmas tapssal köszöntük meg kedvességüket és az adminisztrátor néni ajándékát a szerdai tábortűzmáglyát. Legfontosabb az, hogy ezekről a napsütéses tábornapokról ki mit zárt a szívébe, és hogy később ne denevérekként elhagyjuk a templomot (utalva a kövesdi tiszteletes úr példázatára), hanem hűséges fecskékként térjünk vissza istentiszteletekre, ifiórákra, bibliaheti önkénteseknek, stb. és talán jövőre újra egy hasonlóan sikeres, szép táborba. Illesse köszönet az Egyházmegyét és mindazokat, akik szervezőmunkájukkal és adományukkal segítették a Konfitábort, és köszönet minden családnak, aki gyerekét egyházi táborokba irányítja. Nemcsak, hogy „oda nem mennek rossz helyre”, de ezek az igazán jó helyek . Szabó László, felsővárosi lelkész

I. évfolyam, 5. szám

7

Test és lélek A légzés Testileg a légzés központi eseménye egy cserefolyamat: belégzéskor a vörösvértestek a levegőben lévő oxigénhez jutnak, míg kilégzéskor leadjuk a széndioxidot. A légzés a felvétel és a leadás, az elfogadás és az adás kettősségét foglalja magába. A légzés ritmikus történés. Két fázisból áll, a be -és a kilégzésből, és e kettő folytonos váltakozása ritmust hoz létre. Az egyik pólus kompenzálja a másikat, s a kettő együtt egy egész. A légzés ritmus, s a ritmus minden élet alapja. A légzés két pólusát a feszültség és ellazulás fogalmaival is helyettesíthetjük. A belégzés = feszültség és a kilégzés = ellazulás összefüggése legvilágosabban a sóhajtásban nyilvánul meg. A belélegző sóhaj a feszültséghez, a kilégzéssel járó sóhaj a megnyugváshoz vezet. A légzés gondoskodik arról, hogy az élettel való kapcsolatunk fennmaradjon. Ebben áll jelentősége is: megóv bennünket attól, hogy teljesen bezárkózzunk, hogy teljesen elszigeteljük magunkat, hogy énünk határait teljesen áthatolhatatlanná tegyük. Bármilyen szívesen gubózunk is bele újra meg újra saját egónkba – a lélegzés mégis arra kényszerít bennünket, hogy a külvilággal és másokkal való kapcsolatunkat is megőrizzük. Vegyük tudomásul, hogy ugyanazt a levegőt szívjuk mi is, amelyet ellenségeink szívnak. Ugyanezt a levegőt lélegzik be az állatok, s a növények is. A légzés szüntelenül mindennel és mindenkivel összeköt. A belélegzett levegő mindnyájunkat összefog, ha akarjuk, ha nem. A légzés így összefügg az „érintkezéssel”, a „kapcsolattal”. Tüdőnk belső felülete körülbelül hetven négyzetméter, bőrfelületünk ezzel szemben csak két- két és fél négyzetméter. A tüdő a legnagyobb érintkezési szervünk, „felületünk”. A két szerv közötti finom különbség az, hogy a bőrérintkezés szoros és közvetlen kontaktus. Intenzívebb, és inkább kötelez, az akaratunk függvé-

nye. Megérinthetünk valakit, illetve hagyhatjuk, hogy bennünket megérintsenek. Az az érintkezés, amelyet a tüdőnkön keresztül hozunk létre, közvetettebb, viszont kényszerítő. Nem tudjuk megakadályozni, akkor sem, ha valakinek nem bírjuk a szagát. Ha beszédfordulatainkat figyeljük meg, melyek a légzéssel, illetve a levegővel kapcsolatosak, megtudhatjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben nem kapunk levegőt, amelyek fojtogatóak. Ezzel a szabadság és a korlátozások témájához értünk. Életünket első lélegzetvételünkkel kezdjük, s az utolsóval fejezzük be. Első lélegzetvételünk első lépésünk is egyben a külvilágba, amennyiben – az anyával való együttélésből kikerülve – önállóak, szabadok lettünk. Ha valaki nehezen kap levegőt, ebben gyakran az a szorongása mutatkozik meg, amelyet első önállóságba, szabadságba vezető útja előtt érzett. A szabadság az ilyen alkatra lélegzetelállítóan hat, azaz: szokatlanul, s ezért félelmet keltően. Ugyanez az összefüggés mutatkozik meg a szabadság és a légzés között, amikor egy szűk térből jövet tágas terembe vagy a szabadba lépünk, s az első, amit teszünk, hogy mélyet lélegzünk – végre szabadon lélegezhetünk, fellélegezhetünk. Megfázás és influenzás bántalmak Mind az influenza, mind a megfázás akut gyulladásos folyamat, amely konfliktus -feldolgozást fejez ki. A „krízisszituáción” azokat a gyakori, nem szenzációs, ám a lélek számára mégis fontos mindennapi helyzeteket értjük, amelyek leterhelnek. Ilyenkor okot keresnénk a visszahúzódásra, elvonulásra, pihenésre, mert a helyzet túl sokat követel tőlünk. De erre fizikai lehetőségünk nincs. A terhelést, a konfliktust testünk éli át és mondja el nekünk, hogy elég a munkából, túl sok ez most neked, szünetet kell tartanod. Megfázásunk, influenzánk lehetővé teszi számunkra, hogy a megterhelő helyzetből egy időre

kivonjuk magunkat, s inkább saját magunk felé forduljunk. Érzékenységünket tehát a test szintjén teljességgel kiélhetjük. Fáj a fejünk (ilyen körülmények között senki se várhatja tőlünk, hogy problémáinkkal tudatosan szembesüljünk!), könnyezik a szemünk, mindenünk testrészünk érzékeny. Még a hajunk is fáj. Senki sem közelíthet hozzánk, senki sem érinthet meg bennünket. Eldugul az orrunk, s ez minden kommunikációt lehetetlenné tesz. Azzal a fenyegetéssel tartunk távol magunktól mindenkit, hogy „ne gyere közel, meg vagyok fázva!”. Elhárító magatartásunkat csak alátámasztjuk tüsszögéseinkkel, amivel kilégzésünket meglehetősen agresszív elhárító fegyverré alakítjuk át. Kaparós torkunk a beszédet, mint kommunikációs eszközt a minimumra csökkenti, vitákra, szembesülésre semmi esetre sem vagyunk alkalmasak. Az ugató köhögés fenyegető hangjai igen kifejezően jelzik; kommunikációs kedvünk legfeljebb arra korlátozódik, hogy valakire ráugassunk. Nem csodálkozhatunk azon sem, hogy az elhárításnak ezen a fokán mandulánk, amely testünk egyik legfontosabb védőszerve, szintén teljes gőzzel dolgozik. Úgy megduzzad, hogy már nem vagyunk képesek mindent lenyelni. Olyan állapot ez, amely arra az önkritikus kérdésre bátoríthatná a pácienst, hogy tulajdonképpen mi is az, amit nem akar lenyelni. A nyelés, mint a befogadás, az akceptálás aktusa. Azáltal, hogy végtagjaink fájnak, minden mozgás lebénul, s hogy néha vállunk is fáj, szinte érezhetővé válik a probléma súlya, amit nem akarunk cipelni. A problémánk jó részétől gennyes váladék formájában próbálunk megszabadulni, s mennél inkább sikerül ez, annál jobban megkönnyebbülünk. Oldódnia kell annak a sűrű váladéknak, amely eleinte mindent eldugaszolt, minden folyamatot és kommunikációt megszakított, folyékonnyá kell válnia, hogy a folyamatok, a mozgás megindulhasson. Nem csoda, hogy a hagyományos orvoslás csak pihenést és vitaminokat ajánl egy influenzás betegnek. A természetes gyógymód a megfázásban egy igen egészséges tisztulási folyamatot lát, amely során mérgező anyagok távoznak a testből. A krízisből test és lélek egyaránt megerősödve kerül ki –egészen a következő alkalomig, amikor is ismét elegünk lesz... Gállné Szabó Tünde

Gállné Szabó Tünde református lelkész, Várhegy

Még a hajunk is fáj. Senki sem közelíthet hozzánk, senki sem érinthet meg bennünket. Eldugul az orrunk, s ez minden kommunikációt lehetetlenné tesz. Azzal a fenyegetéssel tartunk távol magunktól mindenkit, hogy „ne gyere közel, meg vagyok fázva!”

Maros-Mezőségi Kéve

Feltöltő találkozás Ifjúsági Konferencia Galambodon (folytatás a 4-ik oldlról) szerető tekintetét, valóságát. Isten üzenetét Sikó Domokos mezősámsondi lelkipásztor közvetítette a Jn. 15,13–17 alapján. A fő üzenet: Jézus barátainak nevez minket. Én, mint a világegyetem aprócska teremtése, abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy a Teremtő Fia barátjának nevez: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (14–15.) Az igehirdetés egy történettel zárult, amely a barátság egyik megrendítő szépségét tárta elénk: Egy fiúról kiderül, hogy rákos. Mélyen elkeseríti ennek tudata és a sugárkezelés fájdalmas hatása. Amikor már a kemoterápia mellékhatása miatt haját is elveszítette, megfogalmazódik benne a gondolat: a barátai bizonyára elfordulnak tőle, talán ki is nevetik, ha ilyen állapotban, kopaszon meglátják. Hazaérkezésekor rendkívüli fogadtatásban van része: „Isten hozott itthon!” - köszöntik a barátok, akik mind kopaszra nyírták hajukat… A konferencia szervezői nemcsak a lelki, hanem a testi tápláltatásunkról is gondoskodnak: az udvaron finom hot dog, kalács és frissítő, üdítő ásványvíz vár ránk. Az egy órás szünet alkalmat ad az ismerkedésre, A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye lapja Kiadja a Maros-Mezőségi Református Egyházmegy Esperesi Hivatala Marosvásárhely Bernády tér, 3. Tel: 0265-250051 [email protected] www.refmarosmezo.ro Felelős szerkesztő: Les Zoltán Szerkesztők: Jakab István, Domahidi Béla, Nemes Gyula, Gállné Szabó Tünde, Szabó László Tördelőszerkesztő: Molnár Csaba Korrektúra: K. Nagy Olga Támogatók: TIMKO Blondy Románia A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye gyülekezetei és hívei

PCHOUSE

Ent er

NOVAPRINT Nyomda Marosvásárhely

beszélgetésre, interaktív játékra is. A résztvevők kisebb csoportokat alkotva a parókia ker tjében összegyűlnek és kezdődhet is az agymozgató vetélkedő. Ifjabb Jakab István vezeti a bibliai-, illetve általános műveltségi vetélkedőt. Tanulás, nevetés és szórakozás együtt van jelen. A jutalom sem marad el, minden korosztály talál kedvére valót: írószer, plüss állatkák, cukorka. Az imaterembe visszavonuló csapat kíváncsian várja a barátságról szóló előadást. Nagy Olga, magyar szakos tanárnő örömmel vállalta el az előadás megtartásának feladatát. Mi is tulajdonképpen a barátság? Nincs tökéletes meghatározás, de a közmondások, élettörténetek, megörökített tapasztalatok mindmind felfedik ennek egy-egy vonását, s talán ha ezeket csokorba szedjük, akkor sem merítettük ki teljesen a barátság fogalmát. Történelmi, irodalomtörténeti mozzanatok sora tárul elénk. A barátság az, amiről a legkevésbé mondhatunk le, tanulhatta Nagy Sándor nevelőjétől, Arisztotelésztől. Arany és Petőfi kapcsolata a példa arra, hogy különböző temperamentumú emberek között is kialakulhat az őszinte barátság erős köteléke. Rengeteg kérdést vet fel a mindenkit érintő téma: hány barátom lehet, létezik-e fiú és lány között igazi barátság, mikor köttetnek ezek a kapcsolatok, hányféle barátság létezik… A válaszokban egy

élettapasztalat hangja szólalt meg. Az őszinteség, személyesség megérinti a hallgatókat. A barátság megszületése egy titokzatos tánc két ember között. A kis herceg rókája találóan írja le a koreográfiát: „Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...” A konferencia áhítattal, -melyen Nagy Sándor mezőfelei lelkipásztor hirdette az Igét- majd az IMM-PRO együttes fellépésével zárult. A szabadtéri koncertre, melyre a parókia füves kertjében került sor, megérkeztek a galambodi gyülekezet felnőtt tagjai is, hogy ők is részesüljenek abban a jóban, melyet Isten e napon számunkra készített. A résztvevők a házigazda lelkipásztor áldásával indultak haza, búcsút vettek egymástól, de magukkal vitték az Istenhez és egymáshoz tartozás élményét, bizonyosságát. A nevetéstől, beszélgetéstől, énekléstől hangos udvar lassan kiürült, ismét csend borult a templom udvarára, a lelkekben viszont napok elteltével is elevenen pezsegnek az élmények. Gál Edith Bella, V. éves teológus, Mezőpanit

Gyülekezeteink: Kissármás Kissármás mezőségi falu, Marosvásárhelytől 55 km-re. A falu a XIX. század második felében jött létre, az új vasútvonal megépítése következtében. A falu lakossága azokból a munkásokból állt össze, akik ide telepedtek le a vasúti munkalehetőség miatt. 1938 -ban Bánffy Mária bárónő telket ajándékozott a híveknek templomépítésre. Fatemplomot terveztek, a szükséges faanyagot is beszerezték, a templomépítés azonban elmaradt, mert a férfiakat elvitték a háborúba. 1947-ben sárból felverték a templom falait, majd 1953-1962 között épült fel a jelenlegi templom, id. Hermán János nagysármási lelkipásztor irányítása alatt. 1953-1981 között a kissármási gyülekezet Nagysármáshoz tartozó szórvány volt. 1981-ben önálló gyülekezetként létrejött a Kissármási Missziós Egyházközség. A 156 lélekből álló kissármási gyülekezethez még hét szórvány tartozott: Nagycég, 40 lélek, Mezőkirályfalva, 17 lélek, Mezőszilvás, 17 lélek, Budatelke, 15 lélek, Mezőszentmárton, 12 lélek, Kiscég, 8 lélek, és Kisnyulas 2 lélek. Az így létrejött missziós egyházközség lélek-

száma összesen 267 volt. Harminc év alatt ez a lélekszám nagyon megapadt, a gyülekezetek kiöregedtek, több szórványban mind meghaltak a református hívek. A kezdetben nyolc faluból álló missziós gyülekezethez jelenleg három falu tartozik, hiszen a többi szórványban már nem élnek református hívek. Budatelkén 2012 elején halt meg az utolsó református egyháztag. Kisnyulason sem él már református, de megmaradt egy 1908ból származó, szép csengésű harang,

amelyet az ortodox hívek jogtalanul eltulajdonítottak, de reménykedünk, hogy a magyar feliratú harang valamikor újra magyar reformátusok tulajdonába kerül. Jelenleg a Kissármási Missziós Egyházközség lélekszáma alig haladja meg a 100 -at. Két templom tartozik az egyházközséghez, egyik Kissármáson, másik Nagycégen található, mindkettő a 20. század közepén épült. Csenteriné Rácz Imola, lelkipásztor

fotó: Magyari Hunor, Veres Tünde