VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS1 amely létrejött a Közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. törvény alapján a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság által lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként egyrészről a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Fővárosi Vízművek Zrt.) (székhelye: 1134 Budapest, Váci út 23-27.; Cg: 01-10-042451; adószáma: 10898824-2-44; képviseli: Keszler Ferenc és Bencze Tamás), mint Megrendelő, (továbbiakban Megrendelő), másrészről Future FM Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (székhelye:1148 Budapest, Fogarasi út 5., cégjegyzékszáma:01-10-045958, adószáma:11942548-2-42, képviseli: Batári Ferenc Zoltán vezérigazgató és Wohl Andrea), mint vállalkozó, (a továbbiakban Vállalkozó) között, az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel: 1.
A felek megállapodtak abban, hogy a Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. sz. mellékletben felsorolt és részletezett takarítási munkáinak elvégzését a Megrendelő - külső telephelyek épületeiben és Békásmegyeri Oktatási és Sportközpont épületeiben A Megrendelő tájékoztatja Vállalkozót, hogy szerződés tárgyát képező munka a közbeszerzésről szóló törvény hatálya alá tartozik, ezért vonatkoznak rá az Art. 36/A.§-ban foglaltak.
2.
Vállalkozó vállalja, hogy a takarítási munkákról naponta jegyzőkönyvet és jelenléti ívet vezet, amelynek egy példányát a Megrendelő a havi teljesítésigazoláshoz, illetve ettől eltérően a Megrendelő kérésére átadja.
3.
A jelen szerződésben vállaltak ellenértékének alapja:
Munkák jellege II/1. napi takarítás (telephelyek) II/2.
9,9
heti és idény jelleggel végzendő takarítás (lakóépület lépcsőházak, KAR épület irattár, Oktatási és Sportközpont)
II/3. 1 darab nagytakarítás (telephelyek) II/4.
nettó Ft/m2
1 darab nagytakarítás (opcionális, egyedi megrendelés alapján )
9,9 32 32
A Vállalkozó havonta jogosult számla benyújtani, amelynek feltétele a teljesítés Megrendelő által aláírt teljesítésigazolás. A teljesítésigazolást csatolni kell a számlához, enélkül a számlát nem lehet benyújtani. Megrendelő a számlát (a megrendelő által igazolt munkalapot csatolva) az alábbi címre kéri kiállítani: Fővárosi Vízművek Zrt. 1134 Budapest Váci u. 23-27. Vállalkozó köteles a mindenkor hatályos ÁFA tv. rendelkezései szerint kiállítania a számláját. A hibásan kiállított számla következtében Megrendelőt ért kárért Vállalkozó felel. Felek megállapodnak abban, hogy az ellenszolgáltatás kiegyenlítése során felek a Kbt. 305.§-ában foglaltak szerint járnak el azzal, hogy a Vállalkozónak az ellenszolgáltatás fennmaradó részéről kiállított számláját/számláit Megrendelő a kézhezvételtől számított 15 (tizenöt) naptári napon belül teljesíti átutalással. Vállalkozó felel a Kbt. 305.§ (3) bekezdésében előírt kötelezettségei megsértéséből eredő minden kárét. A számla Megrendelő általi kifizetésének feltétele, hogy Vállalkozó a hatályos
1/15
jogszabályokban előírt módon igazolja, hogy nincs köztartozása, továbbá Vállalkozó a jogszabályok által előírt nyilatkozatokat az ott írt határidőben Megrendelő részére megadja. Megrendelő nem köteles kamatot fizetni a vitatott vagy jóvá nem hagyott számlák összege után. Késedelmes fizetés esetén a Vállalkozó késedelmi kamatot számíthat fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat. A Megrendelő által igazolt szerződésszerű teljesítés esetén, a Felek által megállapított fizetési határidő és az erre írásban felszólító értesítésben megjelölt póthatáridő eredménytelen elteltét követően, a Vállalkozó jogosult a Megrendelő által pénzforgalmi szolgáltatójának adott felhatalmazó nyilatkozat alapján beszedési megbízást benyújtani a megjelölt pénzforgalmi számla terhére. A felhatalmazó nyilatkozat mintát a 2. sz. melléklet tartalmazza. 4.
A vállalkozás díja magába foglalja a 1. sz. mellékletben felsorolt rendszerezettséggel végzendő takarítások ellenértékét, valamint a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges takarító- és tisztítószer, vegyszer, valamennyi anyagfelhasználás költségeit (így különösen vegyi anyagokat, takarítóeszközöket, szemetes zsákokat stb.), eszközök árát, továbbá az egyéb járulékos költségeket. A havi vállalkozói díj nem foglalja magába a higiéniai anyagok költségeit, így különösen az egészségügyi papírt, szappant, kéztörlőt, illatosítókat, amelyeket a Megrendelő külön szerződés alapján biztosítja, a kihelyezését azonban a Vállalkozónak kell saját költségen elvégeznie.
5.
Vállalkozó vállalja, hogy jelen szerződésben meghatározott vállalkozási díjat a jelen megállapodás hatályba lépését követő 18 hónapig nem emeli. Az időtartam lejártával, vállalkozói díjban az infláció mértéke érvényesíthető. Az vállalkozási díj csak közös megegyezéssel, írásban módosítható.
6.
A Vállalkozó vállalja, hogy a szolgáltatást végzők (akár saját alkalmazott, akár megbízási jogviszonyú természetes személy) a bűnügyi nyilvántartásban történő ellenőrzését a szerződéskötésig, de legkésőbb a munkavégzés megkezdése előtt 3 munkanappal elvégzi. A Vállalkozó erről írásban tájékoztatja a Megrendelőt és amenyiben kéri, úgy a Megrendelőnek bemutatja. A Vállalkozó vállalja, hogy ennek elmaradása, mellőzése vagy esetleges megsértése miatt a Megrendelőt ért közvetett vagy közvetlen kárát megtéríti.
7.
Megrendelő biztosítja a Vállalkozó munkatársának saját gépkocsival a központ, telephely stb. területére történő belépését és onnan való távozását, valamint a munkavégzéshez szükséges gépek, anyagok beés kiszállítását.
8.
A Megrendelő képviselőjének jogában áll megvizsgálni és ellenőrizni szúrópróbaszerűen a takarítás és fertőtlenítés folyamatát, felhasznált és alkalmazott készítmények biztonsági adatlapját, elhelyezésének körülményeit. Amennyiben az alkalmazott technológia és/vagy a felhasznált termék nem felel meg a jelen szerződésben és jogszabályokban meghatározott követelményeknek, úgy azokat a Megrendelő visszautasíthatja, és a Vállalkozó köteles térítésmentesen kicserélni vagy újból elvégezni. A Megrendelő minőségi kifogását köteles a Vállalkozó képviselőjével írásban közölni.
9.
Vállalkozó a jelen szerződésben meghatározottak szerint Megrendelő javára szóló teljesítési bankgaranciát szerez be és nyújt át, amelynek összege az éves nettó vállalkozói díj 5 %-a. A teljesítési bankgarancia megfelelő, ha - az éves nettó vállalkozói díj 5 %–át elérő összegre szól, - korlátozás nélküli és visszavonhatatlan, - futamideje (érvényessége) az szerződés aláírásától évente a szerződésben vállalt munka sikeres teljesítését (sikeres műszaki átadás–átvételi eljárás) követő 15. (tizenötödik) banki napig szól. A bankgaranciát évente köteles a Vállalkozó megújítani. Fentieken túlmenően a bankgarancia levélnek tartalmaznia kell azt, hogy a bank kötelezi magát, hogy a Megrendelő első írásbeli felszólítására, a Vállalkozó vagy bármely más személy esetleges kifogásolását figyelmen kívül hagyva, a jogviszony vizsgálata nélkül, a bank saját kötelezettsége alapján a megjelölt összeget azonnal kifizeti a Megrendelőnek.
2/15
A Vállalkozó köteles a garanciát – a teljesítési késedelem esetén – a Megrendelő külön felhívása nélkül a késedelem idejével, de minimum 90 (kilencven) banki nappal meghosszabbítani, külön költség felszámítása nélkül. Megrendelő jogosult a bankgarancia beváltására, ha - a szerződés hatálya alatt a szerződésben meghatározott munka határidőben történő megvalósítása a Vállalkozó érdekkörében felmerülő bármely okból nem teljesülhet, és emiatt a Megrendelő a szerződéstől eláll, vagy - ha a szerződés szerinti teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a Vállalkozó a munkát csak olyan számottevő késéssel tudja elvégezni, hogy a teljesítés emiatt Megrendelőnek már nem áll érdekében. A Vállalkozó a biztosítékadási kötelezettségének a Kbt. 53.§ (6) bekezdése szerint is, így bankszámlára történő befizetéssel, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel is eleget tehet. 10.
A Vállalkozó amennyiben elmulasztja a szerződésben vállalt kötelezettségeinek a teljesítését a vállalt teljesítési határidőn belül, úgy Vállalkozó kötbér fizetésére köteles. Késedelmes teljesítés esetén a Megrendelő napi kötbérre jogosult, ami az érintett munka nettó értékének 2 %-a/nap, de maximuma az érintett munkarész 50 %-ig terjed. A kötbér a számlából levonható. Amennyiben a Vállalkozó hibásan teljesít, mert a szolgáltatás nem felel meg a jelen szerződésben, illetve a vonatkozón jogszabályokban, hatósági előírásokban foglaltaknak, Vállalkozó hibás teljesítési körbér fizetésére köteles. A kötbér mértéke megegyezik a jelen szerződés 10. pontjában írt mértékkel. A kötbér a számlából levonható. A kötbér a hiba kijavításáig, de maximuma az érintett munka értékének 50 %-áig terjed.
11. 12. 13.
A kötbér összegét a Megrendelő jogosult bármely, a Szállító felé fennálló fizetési kötelezettsége összegébe beszámítani. A Megrendelő a kötbért meghaladó kárát is érvényesítheti a Vállalkozóval szemben. A Vállalkozó szavatolja, hogy a 1. sz. mellékletben részletezett munka és az ehhez használt termékek megfelelnek a magyar és Európai Uniós jogszabályoknak, valamint a termékekre és szolgáltatások végzésére vonatkozó magyar és Európai Uniós szabványokban, műszaki leírásokban foglaltaknak. A szavatosság kiterjed továbbá arra is, hogy a felhasznált takarítószerek, vegyszerek alkalmasak a rendeltetésszerű használatra és mentesek mindenfajta egészségre és környezetre ártalmas hatásoktól.
14.
Amennyiben a Vállalkozó tevékenységére visszavezethető okból a Megrendelőnek vagy harmadik személynek kára származik, Vállalkozó köteles azt teljes körűen megtéríteni.
15.
A Vállalkozó feladatát saját maga által és/vagy a nyertes ajánlatában megjelölt területeken alvállalkozó(k) bevonásával köteles teljesíteni.A Szállító a szerződéses ár 10%-át meghaladó mértékben – figyelemmel a Kbt. 70. § (6) bekezdésére- csak azt az alvállalkozót veheti igénybe, akit az ajánlatában ilyenként megjelölt. A Vállalkozó alvállalkozó(k) bevonása esetén is teljes körűen és közvetlenül, mint sajátjaként felelős a Szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítéséért. A Vállalkozó jótáll azért, hogy a bevont alvállalkozó, szervezet rendelkezik minden olyan képesítéssel, engedéllyel és jogosítvánnyal, amellyel a Vállalkozó maga is rendelkezik és/vagy amely a Szerződés szerinti feladatai teljesítéséhez szükséges. A Vállalkozó jogosulatlanul igénybe vett alvállalkozó esetén felel minden olyan kárért, amely anélkül nem következett volna be.
16.
A Vállalkozó köteles a szerződés teljes időtartama alatt a teljesítéshez igénybe vett alvállalkozóival megfelelő kapcsolatot fenntartani, esedékes követeléseiket határidőben kielégíteni a Kbt. 305. § szerint
17.
A Megrendelő a szerződés időtartamára tekintettel fenntartja magának a jogot a telephelyek címében és négyzetméterében bekövetkező esetleges változásokra. Ennek értelmében a nyertes ajánlati négyzetméterár szerint és a tényleges négyzetméter alapján kerül megállapításra és leigazolásra az elvégezett munka. A Megrendelő vállalja, hogy ezek (cím és négyzetméter) változásáról haladéktalanul értesíti a Vállalkozót
3/15
18.
Vállalkozó a munkákat mindenkor az érvényben lévő, vonatkozó jogszabályoknak, rendeleteknek és munkavédelmi előírásoknak, továbbá a Megrendelő jelen szolgáltatás tárgyához kapcsolódó belső szabályzatokban rögzítetteknek megfelelően végzi. A Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződés megkötésekor Vállalkozónak haladéktalanul átadja a jelen szerződés tárgyához kapcsolódó hatályos belső szabályzatok kivonatát.
19.
Szerződő felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy jelen szerződés tartalmát bizalmasan, üzleti titokként kezelik és a másik fél írásos engedélye nélkül bíróságon, hatóságon kívül harmadik személlyel nem közlik, hacsak azt jogszabály, hatóság vagy bírósági rendelkezés nem írja elő. Vállalkozónak átadott és az általa készített tervek, dokumentációk, információk, stb. a Megrendelő kifejezett, írásbeli hozzájárulása nélkül sem tovább nem adhatók, sem e szerződés teljesítésén kívül fel nem használhatók. Továbbá tilos a Megrendelő előzetes hozzájárulása nélkül az elvállalt, illetve a már folyamatban lévő munkákról adatokat, vagy információkat harmadik fél részére kiszolgáltatni, azokról előadásokat tartani, videó-felvételt vagy kinyomtatott anyagot közzétenni. Vállalkozó köteles Megrendelő helyett helyt állni és mentesítenie kell a Megrendelőt minden olyan igénnyel és peres eljárással szemben, amely bármiféle szerzői jog, szabadalmi jog, védjegy, védett név, vagy egyéb védett jog megsértése miatt felmerülne.
20.
A szerződést aláírásukkal jegyzők kötelezettséget vállalnak arra, hogy alkalmazottaik, illetve megbízottaik felé az információközlés bizalmasan, kizárólag a szerződés teljesítése szempontjából feltétlenül szükséges mértékben történik, kivéve, ha erre jogszabály kötelezi, vagy ha ehhez a másik Fél írásban előzetesen hozzájárulását adta.
21.
A Kbt. 99. § (4) bekezdés alapján a szerződés nyilvános, a tartalma közérdekű adatnak minősül, kivéve a Kbt 73. § (1) bekezdés ajánlattevői melléklet üzleti titokká nyilvánított adatait, figyelemmel a Kbt. 73. § (2)- (3) bekezdéseire.
22.
Jelen szerződés 2012. október 01. napján lép hatályba és határozatlan időtartamra jött létre.
23.
Jelen szerződés megszűnik: - Felek közös megegyezésével, - ha bármelyik Fél a szerződést a felmondási ok megjelölése nélkül, a másik Féllel írásban közölt rendes felmondás útján 90 napos felmondási idővel felmondja, - rendkívüli felmondást megalapozó esetekben, súlyos szerződésszegés esetén
Vállalkozó súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha: - neki felróható okokból az általa vállalt teljesítési rész-, vagy véghatáridő vonatkozásában több mint 5 (öt) munkanapos késedelembe kerül, - Megrendelő írásbeli felszólítása ellenére nem a szerződés szerinti minőségben, illetve műszaki tartalom szerint teljesít, - Vállalkozó 3 (három) napra szünetelteti a munkavégzést akkor, amikor azt a Megrendelő nem engedélyezte, - Megrendelő írásbeli felszólítása ellenére a munkaterületen nem jelenik meg, - a Vállalkozó fizetésképtelenné válik, csődbe jut, vagy felszámolják. Megrendelő súlyos szerződésszegésének minősül, ha: - az általa jóváhagyott számlát annak fizetési határidején túl, újabb 30 (harminc) napos fizetési határidőn belül sem egyenlíti ki. 24.
Amennyiben a szerződés a Szállító szerződésszegése miatt szűnik meg, a Megrendelő jogosult kötbérkövetelésén túl a szerződésszegésből eredő kárának megtérítését követelni.
25.
Jelen szerződés módosítására vonatkozóan a közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. törvény 303. §–a az irányadó.
4/15
26.
A szerződéssel kapcsolatos ügyintézésre vagy igazolásra jogosult személyek: A megrendelő részéről: (Kőrösi Kinga, 465-2560,
[email protected]) A vállalkozó részéről: (Wohl Andrea, 468-4080) A szerződéssel kapcsolatos nyilatkozattételre jogosult személyek: A megrendelő részéről: (Durucz György, 465-2882,
[email protected]) A vállalkozó részéről: (Wohl Andrea, 468-4080)
28.
Jelen szerződést érintő kérdésekben a kapcsolattartás módja kizárólag a cégszerűen aláírt levél.
29.
Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből eredő vitáikat elsődlegesen békés úton kívánják rendezni. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy szerződő felek a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekre kikötik a II. és III. kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét.
30.
Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló többszörösen módosított 1959. évi IV. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. törvény, és végrehajtása tárgyában hatályba lépett rendeletek, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok előírásai irányadóak.
31.
Felek kijelentik, hogy rendelkeznek a szerződés aláírásához szükséges jog- és cselekvőképességgel, továbbá nem állnak csőd-, felszámolási-, végelszámolási eljárás alatt. Mindkét fél kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben ezen feltételekben változás áll be, azt 3 (három) munkanapon belül a másik fél tudomására hozza.
Jelen szerződést a felek elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, az aláírásra jogosultak – aláírási joguk igazolását követően – helybenhagyólag aláírták. Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi az alábbi mellékletek: 1. sz. melléklet: Műszaki leírás 2. sz. melléklet: Felhatalmazás beszedési megbízásra (tervezet) 3. sz. melléklet: Környezetvédelmi melléket 4. sz. melléklet: Munkaegészségügyi és munkabiztonsági melléklet 5. sz. melléklet: Etikai melléklet
Budapest, 2012. ……………………………. ................................. Vállalkozó
................................. Megrendelő
5/15
1. sz. melléklet: Műszaki leírás MŰSZAKI LEÍRÁS Külső telephelyek takarítása A feladat összefoglalóan: A telephelyi listában található területek napi- és nagytakarítási feladatainak ellátása, mellékhelyiségek higiéniai anyaggal való töltése. A szolgáltatási díj tartalmazza a munka- és anyagfelhasználás (vegyi anyagok, takarítóeszközök, szemetes zsákok), illetve a Megrendelő által biztosított higiéniai anyagok Üzemviteli Központból történő kiszállításának és kihelyezésének díját. A külső telephelyek takarítása kapcsán a Békásmegyeri Oktatási és Sportközpont takarítása (1039 Budapest, Királyok útja 289.) tér el, külön fejezetben rögzítettük az elvárásokat. A telephelyek Budapest különböző pontjain helyezkednek el: napi- ill. heti takarítással érintett területek - Budapest IV. Váci út 102. (irodák, műhelyek, vizesblokkok, közlekedők, lakóépület, lépcsőház) – legnagyobb terület - Budapest XVIII. Nefelejcs u. 18. (irodák, műhelyek, vizesblokkok, közlekedők) - Budapest III. Csillaghegyi u. 6. (irodák, műhelyek, vizesblokkok, közlekedők) - Budapest XXII. Gyár u. 6. (irodák, műhelyek, vizesblokkok, közlekedők) - Budapest III. Királyok útja 289. (uszodaterület, vizesblokkok, öltözők, lakószobák, szezonális munkák is: hóeltakarítás, síkosságmentesítés, levélseprés) nagytakarítással érintett plusz területek - Budapest XXI. Rákóczi Ferenc út 345. (nagytakarítás iroda + vizesblokk) - Szentendrei szigeti bázis (nagytakarítás iroda + vizesblokk) - Budapest IV. Rév utca 2. (nagytakarítás iroda + vizesblokk) - Budapest IV. Váci út 121. (nagytakarítás iroda + vizesblokk) - Csepel szigeti bázis (nagytakarítás iroda + vizesblokk) Takarítások időpontja: - irodák területén: telephelytől függően, eltérő időpontokban (6-21 óra között) - Oktatás és Sportközpont: nyitvatartási időben (lásd műszaki leírásnál) Egyeztetés esetén, munkaszervezési okokból, fentiektől minimálisan el lehet térni.
Részletes feladatleírás telephelyek iroda- és kapcsolódó kiszolgáló területeire vonatkozóan Naponta elvégzendő feladatok -
alapterület (burkolattól függően) felseprése/porszívózása, vegyszeres felmosása (járólap, PVC, padlószőnyeg) az íróasztalok és egyéb berendezési tárgyak felületének áttörlése, portalanítása szemétgyűjtő edények kiürítése, tisztán tartása, szükség szerint nejlonzsák cseréje, az összegyűjtött szemét kiszállítása a szeméttárolóba, a kukába vagy szelektív hulladékgyűjtő konténerbe (szelektív szemétgyűjtés megvalósítása: papír, műanyag, kommunális, egyéb) irodai gépek (fax, számítógép, nyomtató, stb.) telefonkészülék, asztali lámpák portalanítása, monitor portalanítása (csak a teteje) vizesblokk fertőtlenítése, wc - csészék tisztítása, vízkőtelenítése, tükrök tisztítása, padlóösszefolyók felöntése konyhai pult tisztítása, csapok vízkőtelenítése ajtók, ajtótokok portalanítása, ajtókilincs és környékén ujjlenyomatok lemosása, bejárati és átjáró ajtó üvegének tisztítása állandóra telepített szennyfogó szőnyegek porszívózása öltözők takarítása
6/15
-
mosdók, piperepolcok, tükrök takarítása pissoir kimosása, fertőtlenítése, kívül-belül, szifon lemosása WC tető, WC kagyló lemosása, fertőtlenítése csempék lemosása mosdók, WC-k, pissoir-ok környékén zuhanykabinok lemosása, vegyszeres fertőtlenítése szemét kihordása ajtó szükség szerinti mosása seprés, felmosás
Hetente elvégzendő feladatok -
ajtók, ajtó kilincsek teljes áttörlése vegyszeres vízzel teljes csempefelület fertőtlenítőszerrel történő lemosása, pókhálók eltávolítása, vizesblokkok fertőtlenítése, csempéről vízkő eltávolítása, lemosása ablakpárkány portalanítása lépcsőház felmosása (heti 2X) folyosókon található bútorok, képek portalanítása kihelyezett vízadagoló automaták túlfolyó tartályának fertőtlenítése, szükség esetén vízkőtelenítése lambériák tisztítása szegélyek portalanítása, tisztítása
Teljes körű karbantartó nagytakarítás -
irodabútorok, beépített szekrények vegyszeres lemosása, fából készült bútorok ápolószerrel történő kezelése, bőrgarnitúra bőrápoló szerrel történő tisztítása, bútorkárpit tisztítása, kárpitozott székek tisztítása, lámpatestek áttörlése, képek portalanítása, íróasztalok, számítógépek, billentyűzet portalanítása, ajtók, ajtó kilincsek, csővezetékek lemosása, kapcsolók portalanítása, áttörlése teljes csempefelület fertőtlenítőszerrel történő lemosása, pókhálók eltávolítása, teakonyháknál a hűtők kitisztítása, szekrények bútorápolóval való tisztítása, csempék, szekrényajtók lemosása, mosogató fertőtlenítése, vízkőtelenítése szellőzőrendszer tisztítása komplett ablaktisztítás (üveg + keret + párkány) padlószőnyeg szőnyegtisztító géppel történő tisztítása, teraszok lesöprése, felmosása, sár, rozsdafoltok eltávolítása lépcsőház felmosása, függönyök levétele, felrakása tűzszekrények tisztítása, folyosó felmosása, sikálása, szegélyek tisztítása armatúra, szellőzőrendszer, csövek portalanítása, lemosása, radiátorok, csempe, csapok, mosdók, zuhanyzók, toalett, teljes csempefelület, valamint tartóállvány, elválasztófal vízkőtelenítése, fertőtlenítése mosókonyha felmosása, fertőtlenítése, vízkőtelenítése, gépek átmosása aljzat teljes körű takarítása
Részletes feladatleírás külső telephely – Békásmegyeri Oktatási és Sportközpont területére vonatkozóan Takarítással érintett terület főszezonban (május 15-október 15.): 858 m2 -
minden nap: 7-21 óra között
7/15
-
6 db faház (2 háló, nappali, konyha, fürdő) Kőépület - lakószobák (szoba+mellékhelyiség) - társalgó (+ff, női vizesblokk, konyha) - férfi öltöző, zuhany, mellékhelyiség - női öltöző, zuhany, mellékhelyiség - lépcsőház melegítő konyha+étkező Takarítással érintett terület főszezonon kívül (október 16-május 14.): 310 m2 -
-
nyitvatartási időben - H-P: 13-20 óra között - Szo-V: 10-16 óra között - ünnepnap zárva kőépület férfi és női öltöző társalgó lépcsőház fedett medencéhez vezető folyosó
Naponta elvégzendő feladatok -
járófelületek felseprése, felmosása bútorok letakarítása öltözőszekrények (kívül – belül) letakarítása mellékhelyiségek felmosása, csempefelület, WC, mosdókagyló vegyszeres tisztítása, vízkőtelenítése, fertőtlenítése, szeméttartó edények kiürítése, tisztán tartása, szükség szerint nejlonzsák cseréje, az összegyűjtött szemét kiszállítása a szeméttárolóba, a kukába vagy konténerbe, pókhálók eltávolítása, lépcsőház, előterek takarítása társalgó takarítása teraszok lesöprése, felmosása, sár, rozsdafoltok eltávolítása szemetesek fertőtlenítése hamutartók ürítése, átmosása kerti bútorok szükség szerinti áttörlése higiéniai tartóeszközök szükség szerinti újratöltése (papírtörlő, WC papír, folyékony szappan)
Hetente és idényjelleggel elvégzendő feladatok -
kerti bútorok teljes átmosása (főszezonban) Étterem blokk felseprése, felmosása, fertőtlenítése Éttermi bútorzat letörlése, asztalok fertőtlenítése őszi hónapokban a falevek eseti összeszedése, kertészeti munkák téli hónapokban hóeltakarítás, sózás medencék és környékének rendbetétele, takarítása
Üdülővendég váltás alkalmával szükséges takarítás -
pókhálózás bútorok letakarítása ágynemű áthúzása fürdőblokk vegyszeres tisztítása, fertőtlenítése szeméttároló ürítése konyhablokk teljeskörű takarítása (pultok, szekrények, rezsó, hűtő) járófelületek felseprése, felmosása
Nagytakarítás (évi 1 alkalommal)
8/15
-
ablakkeretek, párkányok, üvegek lemosása fűtéscsövek, radiátorok portalanítása, lemosása pókhálózás csempefelületek, WC, mosdókagylók, tusolók vegyszeres tisztítása, fertőtlenítése járófelületek gépi takarítása, szennyeződések, rozsdafoltok eltávolítása berendezési tárgyak portalanítása, lemosása armatúrák, lámpatestek portalanítása, lemosása fából készült bútorok ápolószeres kezelése ajtók, kilincsek, keretek vegyszeres lemosása, szennyeződések eltávolítása képek portalanítása, lemosása küszöbök lemosása, sikálása karnisok portalanítása, mosása függöny levétele, visszarakása bútorok elmozdításával felmosás ágyneműtartók kitakarítása (alul, belül) konyhaszekrények kimosása, fertőtlenítése hűtőszekrények tisztítása, fertőtlenítése, alatta felmosás rezsók zsírtalanítása konyhai eszközök elmosogatása mosogató fertőtlenítése kárpitozott berendezések gépi tisztítása padlószőnyeg gépi tisztítása piperepolcok, tükrök takarítása
9/15
2. sz. melléklet: Meghatalmazás beszedési megbízásra Tisztelt (Hitelintézet)! Számlavezető neve: CIB Bank Nyrt. Címe: 1027 Budapest, Medve u. 4-14. Megbízom/megbízzuk Önöket az alább megjelölt bankszámlánk terhére az alább megnevezett Jogosult által benyújtandó beszedési megbízás(ok) teljesítésére a ……………………………………………… napján kelt Külső telephelyek takarítása tárgyú szerződéssel (továbbiakban: szerződés) kapcsolatban a következőkben foglalt feltételekkel. Jelen nyilatkozat kitöltésével és aláírásával a Fővárosi Vízművek Zrt. képviseletében eljárva alulírott Keszler Ferenc és Bencze Tamás felhatalmazom CIB Bank Nyrt. pénzforgalmi szolgáltatót (továbbiakban: bank) arra, hogy az általam, a szerződés megkötésének időpontjában benyújtott felhatalmazásról értesítse Jogosultat és a felhatalmazás alapján pénzforgalmi számlámat – az alábbi feltételek maradéktalan teljesülése esetén – megterhelje: Jogosult beszedési megbízása alapján abban az esetben teljesíthető kifizetés, amennyiben - A számla hiteles másolatát Jogosult a beszedési megbízáshoz csatolta - A számla Fővárosi Vízművek Zrt. által történő átvételét tértivevénnyel vagy átadás-átvételi elismervénnyel igazolta és annak hiteles másolatát a beszedési megbízáshoz csatolta - A teljesítésigazolás hiteles másolati példányát csatolta, amely teljesítés igazolás aláírói a Szerződésben teljesítés igazolás aláírására jogosult személyek és az aláírás valódiságáról a bank meggyőződött. - A bank előzetesen a beszedési megbízás benyújtásáról írásban a Fővárosi Vízművek Zrt-t tájékoztatta. Számlatulajdonos megnevezése:
Fővárosi Vízművek Zrt
Számlatulajdonos székhelye:
1134 Budapest, Váci út 23-27.
Felhatalmazással érintett bankszámla száma:
10700024-02520009-52000001
Jogosult neve:
Future FM Zrt.
Jogosult székhelye/címe:
1148 Budapest, Fogarasi út 5.
Jogosult bankszámla száma:
ERSTE BANK HUNGARY ZRT.
Jogosult számlavezetőjének megnevezése:
11644006-45487800-44000006
Kelt, Budapest, 2012. év, …………… hó ……………….. nap P.H.
…………………………….. Számlatulajdonos
10/15
3. sz. melléklet: Környezetvédelmi melléklet szerződéshez (Környezetvédelmi Melléklet) Tervező/kivitelező/partner/bérlő (továbbiakban Vállalkozó) a Fővárosi Vízművek Zrt. (továbbiakban Megbízó) területén végzett tevékenysége során köteles a tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi és vízbázisvédelmi jogszabályokat maradéktalanul megismerni, azokat betartani, illetve azokat alvállalkozóival/közreműködőivel betartatni. Vállalkozó köteles a Megbízó Környezetvédelmi politikáját megismerni, munkája során az abban foglalt elveket követni. Vállalkozó tevékenysége során - a vízbázisvédelmi előírások teljesítése mellett - a környezetre legkisebb kockázatot jelentő anyago(ka)t használja fel. Vállalkozó feladata a saját, vagy alvállalkozója tevékenysége során keletkező hulladékok hatályos jogszabályoknak megfelelő gyűjtése, kezelése - ha a szerződés másképpen nem rendelkezik. Vállalkozónak a hulladékok gyűjtésére saját munkahelyi gyűjtő edényzetről kell gondoskodnia. Külön írásos megállapodás esetén a Megbízó szelektív hulladék gyűjtési előírásait betartva, a kihelyezett munkahelyi gyűjtőit használhatja. Amennyiben vállalkozó Megbízó hulladékgyűjtő edényeit használja, köteles a Megbízó telephelyein bevezetett szelektív hulladékgyűjtési rend szerint eljárni, a hulladékokat hulladék fajtánként (papír, műanyag palack, fém italos doboz, használt elem, hulladék világítótest, elektronikai hulladék, gumihulladék, használt nyomtató patron/toner, kommunális hulladék, stb.) a megfelelő gyűjtőedényekben elhelyezni. Vállalkozó Megbízó részére folytatott saját, vagy alvállalkozója tevékenysége során keletkező minden hulladék mennyiségéről adatot szolgáltat Megbízó részére. Vállalkozó a tevékenység végzése során keletkező hulladék elszállítását vagy elszállíttatását követően köteles haladéktalanul elküldeni a szabályos lerakást vagy ártalmatlanítást igazoló dokumentumokat, mérlegjegyeket, egyéb bizonylatokat, Megbízó Környezetvédelmi csoportjának. Az adatszolgáltatás tartalmazza a keletkező hulladékokat EWC-kódok szerint, a hulladék fajtánként keletkezett mennyiséget, és a hulladékok kezelésének módját. Hulladékszállításról, -kezelésről szóló számla csak az igazoló dokumentumokkal együtt nyújtható be. Vállalkozó vagy alvállalkozója tevékenysége során termelt veszélyes hulladékokat köteles külön gyűjteni, illetve saját költségén az előírásoknak megfelelően elszállíttatni. A szállítást csak veszélyes hulladékok szállítására jogosult, érvényes engedéllyel rendelkező vállalkozás végezheti. A veszélyes hulladékokat, a környezetszennyezést kizáró módon fedett helyen, feliratozva, EWC kód feltüntetésével, fajtánként elkülönítve kell gyűjteni. Amennyiben nincs mód a fedett helyen való gyűjtésre, úgy a hulladékokat a gyűjtőedényzetekkel és kármentő eszközökkel együtt le kell fedni. Veszélyes hulladék egy évnél hosszabb ideig nem gyűjthető a telephelyen. A veszélyes hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról szóló igazolást vállalkozó köteles beszerezni és Megbízónak másolatban eljuttatni. A veszélyes anyagokat, a vonatkozó előírásoknak megfelelő módon kell tárolni és használni. Amennyiben vállalkozó olyan tevékenységet folytat, ahol veszélyes anyag használata szükséges, illetve nem zárható ki veszélyes hulladék keletkezése, az esetleges károk azonnali elhárítása érdekében vállalkozó köteles a helyszínen kármentesítő anyagokat tartani. A tevékenységhez használt veszélyes anyagok, készítmények 16 pontos, magyar nyelvű Biztonságtechnikai Adatlapjáról gondoskodni kell, és az előírásoknak megfelelően minden érintett számára elérhető helyen kell elhelyezni. A veszélyes anyagok veszélyességéről tájékoztatni kell az anyagot használó, vagy azzal érintkezésbe kerülő személyeket. Gondoskodni kell arról, hogy szennyező anyag csapadékvíz csatornába, víznyelő aknába, árokba, vagy szikkasztó aknába ne kerüljön, vállalkozó a tőle elvárható módon köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy a környezetszennyező anyagok bejutását megakadályozza. Vállalkozó köteles mindent elkövetni a zaj- és rezgéshatás csökkentése érdekében, illetve szükség esetén ideiglenes határérték túllépési engedélyt beszerezni. Vállalkozó az általa okozott környezetvédelmi károkat azonnal kezelni köteles (pl. olajfolyás felitatása és a szennyezett kármentő anyagok veszélyes hulladékként való kezelése). Vállalkozó az általa és/vagy alvállalkozói/közreműködői által okozott környezetvédelmi károkért teljes mértékben felelős. Vállalkozó tevékenységét köteles úgy végezni, hogy az ingatlanon környezeti kár ne keletkezzen. Amennyiben 11/15
Vállalkozó tevékenységéből adódóan környezeti kár keletkezik, azt bérlő köteles saját költségén megszüntetni, illetve a környezeti tényfeltárás és kármentesítés költségeit Bérbe adónak megtéríteni. Vállalkozónak a munka során az árvízi adottságokat figyelembe kell venni. Vállalkozó feladata az eredeti környezeti állapot, illetve növényzet helyreállítása. Vállalkozó kijelenti, hogy a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik, továbbá ha Vállalkozó alvállalkozót von be, úgy alvállalkozói a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkeznek. Amennyiben Vállalkozó feladata tervezés, úgy köteles tervezői nyilatkozatot adni, melyben nyilatkozik, hogy a terv a hatályos vízbázisvédelmi- környezetvédelmi előírásoknak megfelelően készült. Vállalkozó a munkavégzés során köteles minden környezetet érintő rendkívüli körülményről és káreseményről a Fővárosi Vízművek Zrt. Környezetvédelmi csoportját értesíteni (
[email protected], Tel: 435-3962, 435-3948, 435-3961, 435-3992, fax: 435-3949). Vállalkozó, előzetes egyeztetés alapján köteles a Fővárosi Vízművek Zrt. Környezetvédelmi csoportjának munkatársait környezetvédelmi ellenőrzés céljából tevékenységi területén fogadni, velük együttműködni. Vállalkozó szerződésben foglalt tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi előírások tekintetében Vállalkozó kérésére a Fővárosi Vízművek Zrt. szerződésben megnevezett megbízottja/műszaki ellenőre, illetve a Környezetvédelmi csoport csoportvezetője ad tájékoztatást.
12/15
4. sz. melléklet: Munkaegészségügyi és Munkabiztonsági melléklet (Munkavédelmi melléklet) Tervező/kivitelező/partner/bérlő (továbbiakban Vállalkozó) a Fővárosi Vízművek Zrt. (továbbiakban Megbízó) területén végzett tevékenysége során köteles a tevékenységére vonatkozó, a Munkaegészségügyre és Munkabiztonságra vonatkkozó jogszabályokat maradéktalanul megismerni, azokat betartani, illetve azokat alvállalkozóival/közreműködőivel betartatni. Vállalkozó köteles a Megbízó munkavédelmi politikáját megismerni, munkája során az abban foglalt elveket követni. Vállalkozó köteles a munkavégzése során a munkavédelmi, valamint a munkaegészségügyi szabályok maradéktalan betartására és betartatására. Tervezés esetén :
Tervek készítése során Vállalkozó köteles figyelembe venni a tárgyi munkával kapcsolatos, munkabiztonságot érintő hatályos jogszabályi előírásokat, illetve ajánlásként a Magyar Szabványügyi Testület által kiadott, hatályos szabványokat. Tervező a szerződés aláírásával kijelenti, hogy az előzőekben meghatározott előírásokat maradéktalanul betartja és betartatja. Vállalkozó a szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. a szükséges információkat megadta részére és tájékoztatta a tárgyi munkával kapcsolatban az összes, kivitelezési munkákat érintő, helyspecifikus, baleseti- és egészségügyi kockázatot jelentő körülményről. Vállalkozó köteles fentieket a Biztonsági és Egészségvédelmi Tervben feltűntetni, beleértve az ellenük való védekezés módját, vészhelyzeti teendőket. Vállalkozó a tervezés során, az építési kiviteli terv készítésével kapcsolatban külön megbízás nélkül köteles elvégezni (elvégeztetni) a 4/2002 (II.20.) SzCsM-EüM rendeletben meghatározottak szerint a Biztonsági és Egészségvédelmi Tervre vonatkozó tervezési feladatokat. Kivitelezés során : Több, különböző munkáltató által foglalkoztatott munkavállaló egyidejű tevékenysége esetén jelen szerződés mellékletében Vállalkozó és Megbízó közösen köteles meghatározni a munkák koordinálásáért felelős munkáltatót. Vállalkozó köteles a hatályos jogszabályokban meghatározott tevékenységek során biztonsági és egészségvédelmi koordinátort foglalkoztatni. Vállalkozó tudomásul veszi és a szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a kiviteli munkákhoz kapcsolódó, a hatályos jogszabályok szerint bejelentett, megfelelő szakképzettséggel, foglalkozás-egészségügyi orvosi alkalmassággal, illetve az azt igazoló dokumentumokkal, továbbá munkavédelmi oktatásban részesült, munkáltatói utasítással rendelkező munkavállalókat, vállalkozókat foglalkoztathat. Vállalkozó a kivitelezési munkákra vonatkozóan érvényes kockázatelemzést köteles készíteni és az abban foglaltak köteles az érintettek tudomására hozni. Az építési kivitelezések során Vállalkozó köteles a hatályos jogszabályokban előírt építési naplót folyamatosan vezetni és azt a munkavégzés helyszínén tartani. Azokban a létesítményekben, helyiségekben, melyeket a Fővárosi Vízművek Zrt. 2005/27 vezérigazgatói utasítása szerint beszállási engedély-köteles térnek minősít, bármilyen tevékenység csak a vonatkozó előírások szerint kiállított beszállási engedély birtokában végezhető. Ezen létesítményekbe, helyiségekbe csak beszállási engedély birtokában szabad belépni, munkát végezni. Vállalkozó a szerződés aláírásával elismeri, hogy a fenti vezérigazgatói utasítás vonatkozó rendelkezéseit a Fővárosi Vízművek Zrt. vele ismertette. Minden egyéb munkaterületen, csak a Fővárosi Vízművek Zrt. engedélyével, illetve ha szükséges (klórozók, hypózók, nagyfeszültségű kapcsolóterek), a Fővárosi Vízművek Zrt. által biztosított kísérő jelenlétében lehet bármilyen munkavégzést folytatni. Vállalkozó csak olyan gépet, berendezést, egyéni védőeszközt, vegyi anyagot használhat fel, amelyek a jogszabályi előírásoknak megfelelő dokumentációkkal rendelkezik (gépkönyv, kezelési-használati utasítás, megfelelőségei tanúsítvány, üzembe-helyezési engedély, biztonsági adatlap, törzskönyv, stb.), az eszközök, anyagok, azok csomagolása ép, sérülésmentes. Vállalkozó ezeknek a 13/15
dokumentációknak a tartalmát az eszközöket, anyagokat használókkal igazolható módon köteles ismertetni. Vállalkozó köteles az elsősegély-nyújtási, tisztálkodási, öltözködési, pihenési-melegedési, étkezési, dohányzási lehetőségek biztosításáról gondoskodni, és arról megfelelő tájékoztatást adni. A kivitelezés során Vállalkozónak gondoskodni kell az érintett terület szakszerű elkerítéséről, elhatárolásáról, illetéktelenek bejutásának megakadályozásáról. A Fővárosi Vízművek Zrt. a kivitelezés során jogosult munkavédelmi szemlét, bejárást tartani, és ennek tényét eredményét az építési naplóban rögzíteni. A Vállalkozó (megbízott) köteles ebben közreműködni. Bármilyen munkabiztonságot érintő rendellenesség esetén Vállalkozó köteles haladéktalanul értesíteni a Fővárosi Vízművek Zrt-t, érintettség esetén a tervezőt, és ha szükséges, köteles haladéktalanul gondoskodni a munkavégzés felfüggesztéséről. A hely-specifikus munkavédelmi oktatás megtartásához a Vállalkozó képviselőjét a Fővárosi Vízművek Zrt. képviselője ellátja a szükséges vonatkozó információkkal. Ennek tényét az építési naplóba be kell vezetni. Munkavédelmi oktatást a Vállalkozó köteles megtartani, és az arról készült oktatási naplót köteles bemutatni a Fővárosi Vízművek Zrt-nek. Minden idegen gazdálkodó szervezet által végzett tevékenység esetén: A szerződésben vállalt munka elvégzésével összefüggésben bekövetkező munkabaleset tényét Vállalkozó köteles haladéktalanul jelenteni a Fővárosi Vízművek Zrt. munkavédelmi csoportvezetőjének. Munkavédelmi csoportvezető: Molnár Ildikó 06/1-465-2424 (06/30-535-4467). Vállalkozó tudomásul veszi, hogy egyebekben a munkaegészségügyi- és munkabiztonsági szabályok betartását és betartatását a Fővárosi Vízművek Zrt. kérésére tudnia kell igazolni, és az ezzel kapcsolatos valamennyi dokumentációt a Fővárosi Vízművek Zrt. kérésére át kell adnia. Bármely munkaterületre, amelynél nem történt meg építési napló szerint a munkaterület átvétele oda csak a Fővárosi Vízművek Zrt. által kijelölt helyi kísérővel lehet bemenni, ott tartózkodni és munkát végezni. A kísérő utasításait minden esetben figyelembe kell venni, csak az általa engedélyezett berendezéseket, eszközöket lehet érinteni, használni, kezelni. Bármely munkaműveletet csak a vonatkozó jogszabályok, nemzeti szabványok, technológiai utasítások előírásai szerint lehet végezni.
14/15
5. sz. melléklet: Etikai normák kivonata (Etikai melléklet) Etikai normák a Fővárosi Vízművek Zrt. szerződött partnerei részére Tervező/kivitelező/partner/bérlő (továbbiakban Vállalkozó) a Fővárosi Vízművek Zrt. megbízásából végzett tevékenysége során köteles a jelen mellékletben meghatározott etikai szabályokat betartani, illetve azokat alvállalkozóival/közreműködőivel betartatni. Vállalkozó köteles a Fővárosi Vízművek Zrt. vízellátással kapcsolatos stratégiai elképzeléseit, céljait szem előtt tartva végezni munkáját - a tőle telhető maximális elkötelezettséggel és professzionalizmussal. Vállalkozó köteles a tevékenysége végzése során arra törekedni, hogy munkájával hozzájáruljon az ivóvízbiztonság megvalósításához, fenntartásához. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt.-nél végzett tevékenységéhez kapcsolódó kommunikációja során valótlan kijelentéseket nem tesz, és semmilyen módon nem téveszt meg másokat. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy közvetlen, a fogyasztókkal kapcsolatba kerülő Vállalkozó áttételesen a Fővárosi Vízművek Zrt.-t képviseli, ezért tevékenysége során ennek megfelelő magatartást köteles tanúsítani, így különösen: Előítélet-mentesen viseltetnek irányukba, s kerülik a kellemetlen, megalázó helyzeteket, a kioktató stílust velük szemben. A velük kapcsolatos napi ügyintézést a korrektség, szakszerű megalapozottság, gyorsaság jellemzi. A velük való kommunikáció során az udvarias, informáló hangvétel, a hiteles tényadatok közlése elvárt. Az ügyintézés során a tudomásukra jutott, a fogyasztókkal kapcsolatos információt bizalmasan kezeli, harmadik fél tudomására nem hozzák. Fenti magatartási szabályokat Vállalkozó nemcsak a fogyasztókkal, hanem mind a Fővárosi Vízművek Zrt-vel, mind pedig bármely harmadik személlyel szemben is köteles maradéktalanul betartani. A Fővárosi Vízművek Zrt. elvárja Vállalkozótól, hogy ne fogadjon el pénzösszeget vagy komoly értékű ajándékot, amely befolyásolhatja őt az ajándékozó céggel vagy személlyel kapcsolatos üzleti magatartásában, különös tekintettel a Fővárosi Vízművek Zrt-vel való viszony során. A Fővárosi Vízművek Zrt. elvárja Vállalkozótól, hogy kerüljön minden olyan szituációt, vagy annak látszatát, amelyben az összeférhetetlenség, vagy annak gyanúja felmerülhet. A Fővárosi Vízművek Zrt. etikailag összeférhetetlennek tartja bármilyen ellenszolgáltatás vagy ajándék kikényszerítését, annak elfogadását, a paraszolvencia bármilyen formáját. Amennyiben Vállalkozó a tevékenysége során etikai normát sértő magatartással találkozik, vagy annak gyanúja felmerül, úgy köteles azt haladéktalanul a Fővárosi Vízművek Zrt. felé jelezni.
15/15