Vajay Zsófia-Bombera Krisztina ÖRÖMZENE

Vajay Zsófia - Bombera Krisztina

ÖRÖMZENE 2

Cartaphilus Budapest

Bár – Ö römzene

„Büszke vagyok arra, hogy rocksztárokkal és alternatív figurákkal dolgozunk együtt, akik ugyan nem egyszerű esetek, de eléggé érdekesek ahhoz, hogy még nagyon sokáig együtt legyünk. Ha most csak huszonévesek lennének, nem is biztos, hogy felvállaltak volna ilyen dalokat plusz egy cigányzenekart, hiszen ez nem illik teljesen az ő világukba. Szerencsére sok mindent megtapasztaltak már ahhoz, hogy ezt a műfajt is tudják értékelni. Nagyszerű érzés, hogy ezt így közösen ilyen magas szintre el tudtuk vinni. Az öt év alatt még mindig nem ismertük ki annyira a másikat, hogy ráunjunk egymásra. A Budapest Bár ahelyett, hogy elfásult volna, még mindig tele van lendülettel és új ötletekkel.” Farkas Róbert hegedűművész, a Budapest Bár alapítója és zenekarvezetője 3

Budapest Bár – Ö römzene

„Mindenkinek kellene egy saját Budapest Bár, akkor nem lenne ennyi elkeseredett ember. Van egy falu, amihez tartozunk: néha kiülünk a padra, és nézzük, mi történik a másikkal, néha kisegítjük egymást, ha mással nem, egy jó kis beszélgetéssel, máskor perpatvar van, aztán összefogunk és keményen dolgozunk valamin, ami jó nekünk is és másnak is. Ebben a faluban elfér cigány, rocker, művészlélek – mindenki, aki hozzátesz valamit a történethez. Elvenni pedig nem hagyunk belőle – ha konfliktus van, vagy valaki meghülyül, akkor összezár a társaság. Nagyon élvezem, hogy így működünk.” Gáncs Andrea menedzser, a Budapest Bár alapítója

4


Vajay Zsófia – Bombera Krisztina

BUDAPEST BÁR – ÖRÖMZENE Részlet a könyvből

LOVASI ANDRÁS Tízéves voltam, amikor lemezjátszónk lett, emlékszem az összes lemezre, mert a szüleim mindent megvettek, ami abban az évben megjelent. Mivel ez tizenkét lemezt jelentett, nem is volt túl sok. Ezek a régi dalok nem voltak meg otthon, nem tudom, honnan másztak a fülembe, talán presszókból, filmekből, de olyan, mintha mindig is ismertem volna őket. Az ember óhatatlanul ragaszkodik gyerekkora legszebb dalaihoz, bizonyos értelemben még a kommunista indulókat 1


is nosztalgiával hallgatjuk, pedig már akkor sem voltak túlságosan menők. A hegedű ugyanez. Mindig is szerettem, pedig a hegedűszó sem volt menő, de a nagyanyám nagyon szerette. Sokat hallgattunk rádiót. Azt mondogatta, a hegedű a kedvenc hangszere, és amikor meghallja, mindig sírnia kell, ezért aztán veszélyes volt hegedűt hallgatni a nagymamával. Paraszti származású volt, a sárvári textilgyárban dolgozott, de fönt élt tíz évig Budapesten cselédként. A Magyar Rádió elnökének volt a szobalánya, ezért nyilván sok zenét hallott, lehet, hogy tőle hallottam ezeket a dalokat. Olyan ez, mint a levegő, nem emlékszel az első levegővételedre, mégis lélegzel. Mindenevő voltam zenében, mindenfélét hallgattam. Gyerekkoromban Magyarországon, de a világon is a rockzene már túl volt az első nagy aranykorán, ami inkább a hatvanas évek végére tehető. Mi már a punk korszak gyerekei voltunk, de hozzánk az is csak lefojtva szivárgott be, leginkább a jugóktól. Nekem a Peginksa patka vagy a Riblja čorba ugyanolyan volt, mint az AC/DC vagy a Sex Pistols, nem tudtam, hogy azok horvát zenekarok, amik utánozzák a Sex Pistolst, minden ömlesztve jött. A zenével az életemben az volt a legnagyobb problémám, hogy mint rajongó nagyon gyorsan meguntam mindent. Ez ellen már gyerekkoromban is úgy védekeztem, hogy naponta csak egyszer hallgattam meg azt a lemezt, amit nagyon szerettem. Megtanultam magamról, hogy azok a zenék, amik elsőre bejönnek, nem lesznek nálam hosszú életűek. Emlékszem az István, a királyra, ott álltam a Királydombon tizenöt évesen, tapsoltam, nagyon tetszett. A szomszéd Gáborral voltunk fönt, a Pécsi Nemzeti Színház művészeivel érkeztünk, akiktől komoly tapasztalatokat szereztem az alkohol és a színészek 2


kapcsolatáról. Aztán rohantunk a boltba megvenni a lemezt, de már harmadik meghallgatásra untam, azóta is ott áll. Azért szerettem például Frank Zappát meg a Queent, mert mindig történik bennük valami érdekes, kevésbé lehet őket megunni. A Queenben a huszadik század összes szórakoztató zenéje megszólal a szvingtől a klasszikus operáig. A Budapest Bár is ebből a világból indul ki. Akkor, a húszas-harmincas években nagyon komoly kulturális csomópont működött Budapesten. Egyrészt ott volt ez a monarchiás, operettes, magyar nótás vonal, aztán a francia sanzonhagyományok és az amerikai jazz, és ezek mind egyszerre jelennek meg ezekben a dalokban.

ÚJ HANGZÁS IDÉZŐJELBEN ROBI: Nagy csoda, hogy az Andris a Budapest Bárban van, a mai napig nehezen hiszem el. Olyan örökmozgó, örökké időhiánnyal küzdő, sokféle feladatot ellátó művész, hogy nem is tudom, hogyan férnek bele az ilyen kalandok az életébe. Azt látom rajta, hogy nagyon szereti a zenekart, nagyon feltöltik az együttlétek, és sokat merít belőle. Élvezi a cigányzenekari hangzást, ugyanakkor látom rajta, hogy nem tudja hova tenni, miért szereti a közönség a Budapest Bárt – megfejthetetlen számára, mitől működik, ezért minden alkalommal egy újabb teóriával áll elő. LOVI: A kétezres évek közepén benne volt a levegőben, hogy kell egy olyan hangzás, ami egyszerű és esszenciális. A Budapest Bár tulajdonképp ezt találta fel újra az emberek fülének. Harminc-negyven éven keresztül nem hallottak ilyen hangzású zenét, csak éttermekben, aztán már ott se. Amikor elkezdtük a Budapest Bárt, ezt élveztem a legjobban. Láttam a megdöbbenést az emberek, 3


főleg a fiatalok arcán, új hangzásként hallgatták a zenénket, amiből hiányzott a szokásos popzenei vonulat, nem volt dob, vagy nem volt hangsúlyos, nincs szintetizátor, nincs gitár, ez valami teljesen másnak tűnt. A hangszerelési törvényeket nem kellett átírni, csak picit más funkcióba kerültek a hangszerek. Ahogy a népzenében a nagybőgő és a brácsa játssza el a dobbasszus szerepét, ugyanúgy ebben a zenében is valamilyen módon picit áttevődnek a hangszeres hangsúlyok. Ez nagyon fontos, hiszen az emberek a hangzás, és nem a zenei tartalom alapján választják ki a kedvenceiket. Ez egy jó időben jött, jó megérzésre alapuló ötlet volt, amit ráadásul az Andi úgy talált ki, hogy eleve sikerre volt ítélve. Egy pikáns kombináció, pont a cross-over jellege tette pikánssá. Egész más helyekről jövő emberek, akikről sosem gondoltad volna, hogy eléneklik ezeket a dalokat. Már kialakult egyfajta hagyománya, hogyan kell ezeket a dalokat előadni. Előttünk főleg színészek énekelték, de már a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években egyre csökkenő mértékben. Korábban még a nagyon jó színészek is jól éltek abból, hogy haknikra vittek magukkal egy zongoristát, és színészi átéléssel elénekelték ezeket a dalokat. De egy színész attitűdje és a miénk között van egy óriási különbség: mi saját magunkat adjuk a színpadon a saját dalainkkal vagy a Budapest Bárban másokéval, ettől vagyunk hiteles előadók. Színészként ezzel szemben akkor vagy hiteles, ha egy adott szituációban – jó esetben – átlényegülsz, rossz esetben pedig úgy csinálsz, mintha átlényegülnél. Egy vidéki hakni esetében ez az utóbbi a gyakoribb. A mi – mondjuk úgy – előadásunk eléggé idézőjelbe tette ennek a műfajnak a komolyságát. Mindannyian béna színészek vagyunk, ha színészkedni akarunk, inkább ripacsok leszünk, de ennek a műfajnak még 4


az is jól áll. Szokatlan volt, ahogy mi közelítettünk ehhez, holott nem találtunk ki semmit. Ennyi idős korára már mindenkinek megvan a maga gesztusrendszere, ami néha maníros, néha nem. Frenket kell meginterjúvolni, ő mindenkit képes utánozni, és pillanatok alatt összefoglalja az ember „manírkollekcióját”.

NEKEM MINDEGY LOVI: Sportot csináltam abból, hogy mondják meg az Andiék, hogy mit énekeljek, nekem mindegy, jó lesz. Gyakran elvitték azokat a dalokat mások, amiket akartam. Ilyen volt az Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én, azt lenyúlta a Tibi, de a Lövölde tért meg a Tibi szerette volna, és a Krisztiáné lett, szóval mindenki nyúlt le dalt a másiktól.

SZERÉNY NÉPSZERŰSÉG MISI: A legfontosabb, amit az énekesektől tanultam zeneileg, az, hogy a kevesebb több. Emberileg pedig azt, hogy nem kell mindig „önigazolni”, nem kell mindig bizonygatni, hogy ki vagy. Gyerekként azt tanultam, hogy a becsületes munka meghozza a gyümölcsét, de akkor arra büszkének is kell lenni. Ezek az énekesek nagyon sokra vitték, mégis szerények. A Lovasi olyan természetességgel jön be hozzánk, mint a postás. Ha nem így tenne, hanem csókolommal kellene köszönni neki, és csak az asszisztensével beszélhetnénk, az is rendben lenne. Ha kilépsz az utcára és azt kérdezed, ki az a Farkas Misi, nem fogják tudni, de ha megkérdezed, ki az a Lovasi, már éneklik is a dalait. Ő már régen elérte azt, amiért nekünk még küzdeni 5


is nagy szerencse. A Budapest Bár sztárzenekarrá nőtte ki magát, úgy kezelnek minket, hogy erről öt éve még teljes hittel és bizonysággal állítottam volna, hogy lehetetlen. Látom Ákost nyolc testőrrel, vagy Lukácsékat a Tankcsapdából saját biztonsági szolgálattal, aztán a Lovasit, Tibit és a többieket az egyszerűségükkel, testőr, minden hűhó és felhajtás nélkül, ez nagyon szimpatikus. Talán ezért is tartanak ott, ahol. LOVI: A legtöbbet a hangszerelésből tanultam, főleg a Misitől és a Robitól, tőle még gitározni is, amikor Thaiföldön voltunk. Minden este leültünk, gitároztunk, „mutasd, ez hogy van meg az hogy van”, Tibi is játszott valamit, az ember pedig mindenkitől begyűjti, ami érdekes. Nagyon más ez a Budapest Bár, mint amilyen az induláskor volt. Főleg az énekeseken látom, de a zenészek is sokat fejlődtek, a tempók sokkal érettebbek. A Budapest Bár zenészei megújították a maguk műfaját, új elemeket találtak meg, de sok mindent el is hagytak a régiekből. TIBI: Bandi egy nagyon gyakorlatias fiú, amellett, hogy zseniálisan érzékeny. Olyan, mint a legtöbb énekes ebben a csapatban, neki sem az a legnagyobb erénye, hogy elénekel egy dalt, ahogy nekem se, a Krisztiánnak se, a Lacinak se. Egy ilyen produkcióban előadóként nem tudnánk tündökölni, ha nem lenne ott a háttérben, hogy más dolgokhoz is van érzékenységünk. A Lovinak mindenről nagyon konkrét véleménye van, ő is sokat tud okoskodni, én is. Gyengének érezzük magunkat, ha nem fejthetjük ki, pontosan mit is gondolunk a világról, bár ezen a téren sokat javultam… A Lovasira figyelnek az emberek, de nem az a legnagyobb 6


erőssége. Baromi jó szövegíró, muzsikus-vezető, ő lehetne talán az igazgató, valami magas beosztású felelős személy ebben a csapatban, ha egyáltalán lenne ilyen. Mindenkinek fontos, hogy milyen döntéseket hoz. Én meg a Lovasi nem vagyunk túl különleges énekesek, de van egyfajta ismertségünk, mi vagyunk a marketingarcok, hozzuk a közönséget. Nekünk nagyobb a felelősségünk a döntésekben, hogy elvállalunk-e valamit, ebből a szempontból nekünk nehezebb. Van, aki csak nyerni tud a Budapest Bárral, mert megismerik, a Bandi meg én viszont veszteni is, itt könnyen csak irthatod a népszerűséged.

MEDDIG LOVI: A most következő időszakban leginkább arról szól az életem, hogy amit kiépítettem, azt leépítem. Belefolytam az utolsó Csík lemezbe is, de nem járok velük fellépni, maximum egy évben egyszer. A Csík zenekarnál az is szempont volt eleinte, hogy velem nyilván könnyebb volt eladni, de most már nem kellek ahhoz, hogy megvegyék a lemezüket. Amikor ajándékot adsz, ha csak azért adod, hogy kapjál érte valamit, akkor inkább nem kell adni. Talán mi vagyunk az első zenészgeneráció, akiben azért több a szolidaritás a versenytársak iránt, mert a saját pályafutásunk során nagyon mást tapasztaltunk. Amikor mi kezdtünk, akkor még az ment, hogy az előzenekar legyen még halkabb, azt nem kell megkeverni, szóljon csak szarabbul, ezek íratlan törvények voltak. De a nagyobb produkciókat a mai napig úgy mentjük meg a fiatalok elől, hogy nem igazán segítjük a munkájukat. Ez bizonyos értelemben érthető, hiszen ez egy szűk piac. 7


Magyarországon egy műfajban csak egy zenekart lehet eladni, ezt az előzőek nálunk jobban tudták, a mi generációnk már nem vette olyan komolyan. Nekem elégtétel, hogy a Csík zenekar vagy a Budapest Bár népszerű lett, hogy az én produceri agyamban létező hangnak, ami azt súgta, hogy sikeres lehet, igaza lett. Na, megmondtam! Ha mindenkinek ettől függne a kenyérkeresete, a művészi megjelenése, nem pedig egy kirándulás lenne valahol ez a fejükben, akkor nem lehetett volna eddig fenntartani ezt a projektet. Itt azért túl sok dudás van egy csárdában. Már rég szétment volna, ha ez nem egy kellemes időtöltés lenne, ahol jól érezzük magunkat. Fölmerült bennem, hogy azt mondom az Andinak, ettől az évtől abbahagyom, hogy ne legyek félig benne is meg nem is, de inkább azt választottam, hogy koncertekre már nem annyira megyek, de a színházba igen. Nem szeretnék kiesni belőle, meg azt sem, hogy miattam akadozzon ez az egész. Akkor tudom majd megmondani, hogy érzelmileg mennyire kötődtem hozzá, amikor már nem lesz. Az ember addig semmit nem becsül meg igazán, amíg az övé. De ha nyűgös is vagyok koncert előtt, általában jobb kedvvel megyek el, mint ahogy odaértem, és ez jó.

8


KISS TIBOR A mi generációnk nagyjából csak az ötvenes-hatvanas évektől, a beattől kezdve ismeri a zenét, nem nagyon tudjuk, hogy mi szólt a húszas-harmincas években. Engem érdekeltek ezek a régebbi dalok, már korábban is sokat foglalkoztam ezzel a korszakkal. Ott vannak valahol a gyökereink, a blues, amiből megszületett a rock and roll meg a rockzene, ami a mai napig „mételyezi” a könnyűzenei kultúrát. Ugyanúgy szerettem a század eleji sanzonokat, mint a punkzenét vagy a pszichedelikus rockzenét vagy akármit. Ha visszahallgatom az első felvételeket, hát… Az eleje nagyon bénára sikerült, hiszen a sötétben tapogatóztunk. Olyan muzsikusok, akik alapvetően tudnak zenélni, összetalálkoznak olyan énekesekkel, akik egy speciális szubkultúrából jöttek. Nem magasan kvalifikált énekesekről van szó, hanem olyanokról, akik a saját elképzelésük szerint valahogy előadják azt, amit elő tudnak adni. A Bárban viszont klasszikusabb dalokat kellett elénekelnünk, még a Robiék sem tudták pontosan, hogy képzelik hozzá az elektronikus alapot. Végül az egészből egy furcsa tákolmány lett, ami összedőlni látszott. Eleinte mindenki úgy érezte, hogy nem az jött ki belőle, amire eredetileg gondoltunk. Senki sem lépett elég nagyot, nem léptük át a korlátokat, mindenki maradt a saját berkein belül. A zenészek sem tudták még, hogy a fenébe kell egyszerűen játszani, harminc akkord helyett egyet lefogni. Ezzel a mai napig küzdünk egyébként. Az első perctől baromira vonzott a nagyon jó társaság, a nagyon jó hangulat. Olyan emberek, akik csak ritkán tudnak 9


találkozni, most időről időre összejönnek, és együtt csinálnak valamit. Olyan az egész, mint egy Mókus őrs, a gyerekkori táborok hangulatát idézi, a kirándulásokat. Beülünk valahová, nagyon sokan vagyunk, eszünk-iszunk, mindent megdumálunk a horgászástól a politikáig. Már várjuk ezeket az alkalmakat. A közönség nem látja a műhelymunkát, a próbákat, a hangulatokat, pedig én nagyrészt pont ezért vagyok benne, ezt szeretem a legjobban. Sokszor nem vagyok teljesen elégedett a produkcióval, nem vagyok oda bizonyos ötletekért, de elfogadom, hogy ebben a rendszerben én egy kis alkatrész vagyok. Ha arról szólna, hogy én legyek elégedett, akkor ez egy totál más zenekar lenne.

SZÍVEMBEN BOMBA VAN ROBI: A Rádió Café egykori zenei szerkesztőjével, Nestával sokat beszélgettem akkoriban. Ő mondta, hogy kell egy szám, amit játszhatnak a rádióban, ami beharangozza a zenekart. Kezembe került egy bakelit, a Postássy Juli és a Dévényi Ádám Nincs kegyelem című lemeze. Hallgatgattam, és a Szívemben bomba van nagyon bejött, nem is ismertem korábban. Olyan volt a világa, amit el tudtam képzelni cigányzenekarral. Rögtön kitaláltuk, hogy a Tibinek és a Jucinak állna jól. TIBI: Eleinte az Andiék adtak ötleteket, hogy ki mit énekeljen, köztük volt a Szívemben bomba van. Szerencsére hallottam már jó minőségű előadásban Dévényi Ádámtól, megmaradt bennem, hogy lehet ezt így is énekelni. De amikor kitalálták nekünk az Andiék, mégsem örültem igazán. Annyira eltér egymástól Jucival a hangkarakterünk, úgy éreztem, egyikünknek sem lesz igazán jó. Olyan 10


hangnemet kellett választanunk, ami pont kettőnk között van, és ez így minden szempontból maximum közepes lehet, ez a mai napig így van. De a dalt szeretem.

SZÖVEGÉRZÉKENYSÉG TIBI: Később már mi válogattunk, hát ez a dalválasztás! Végighallgatsz több száz régi dalt, vannak köztük elképesztő, nagyon durván jó hangszerelések, borzalmasan jó muzsikusok, és mindehhez penetránsan szar szövegek. Annak idején ez úgy volt, hogy ültek az írók, költők a kávéházakban, odament a zenész, hogy délután ötre kéne szöveg, azok meg összerántottak valamit egy szivar meg két kávé között. Többször megtörtént velem, hogy hallgatom a dalt, hű, de jó, összekulcsolom a kezem, várom, hogy megszólaljon az énekes, és akkor azt mondja, hogy „Egy lepény, két lepény, három lepény”... Nem hiszem el! Nekem a dalválasztásban a végén már szinte nem is a dal volt a legfontosabb, hanem hogy a szöveg ne legyen ciki. Bizonyos szavak, élethelyzetek ma már nem is érthetők. A hangok, a zene nem függ attól, hogy a húszas években szól-e egy dallam vagy a 21. század elején, viszont a szövegben igenis nagyon számít, hogy elmúlt száz év. Sokkal földhözragadtabb ilyen szempontból a verbalitás, és sokkal kevésbé tudsz egy régi szövegre ráhangolódni, mint egy dallamra. Lehet, hogy én egy kicsit érzékenyebb is vagyok erre. A szövegek, amik végül bekerültek a Budapest Bár-repertoárba, és nemcsak azok, amiket én választottam, hanem a többieké is, a jók közül valók, általában ismertek, fennmaradtak, hallod őket a rádióban és a filmekben. Még ha a témával esetleg nem is azonosul az ember annyira, legalább 11


jól meg vannak írva. Meg lehet találni a minőséget, csak sokáig kell szemezgetni. ROBI: Amikor a Tibivel dalt választunk, akkor fel kell készülnünk rá, hogy legalább száz dalt hoz – mindegyiket mindenféle szempontból végighallgatjuk. Maximalista, és mindemellett nagyon kíváncsi a körülötte lévő emberek véleményére is, fontos számára, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából. Ha én úgy érzem, hogy egy koncert szuper jó volt, ő akkor is felfedezi benne a hibát, és még javítani akar mindenen – néha kicsit körülményes, de ez az aprólékosság viszi előre. Nagyon bírja a strapát, mindig új hangzást vár tőlünk, folyton arra sarkall, hogy megújuljunk. Nagyon sok zenekart, énekest ismertem meg általa, megmutatja nekem az őrültebbnél őrültebb zenéket és figurákat. Minden érdekli, ami a zenével kapcsolatos – jókat gitározunk együtt nálunk a gangon vagy az öltözőben, de Thaiföldön is majdnem minden este gitár workshopot tartottunk. A kedvenc dalom tőle az Ezt a nagy szerelmet, mert ebben ismertük meg a Tibi romantikus oldalát. Jól illik a búgó hangszínéhez – biztos vagyok benne, hogy a közönség soraiban minden nő azt hiszi, hogy a Tibi neki énekli ezt a dalt.

EZT A NAGY SZERELMET TIBI: Volt egy barátnőm, egy haverom, aki egyszer egy szilveszteri bulin nagyon magányos volt éppen. Hajnali öt körül takarítottunk, nagyon vágyott egy ölelő férfikézre, de pont nem jött abban az időben. Az összetört cserepek között pityeregve énekelte, hogy „ezt a nagy szerelmet tőled 12


kaptam én…” Akkor arra gondoltam, mennyire aranyos ez a dal. Persze nem tudom úgy énekelni, mint ahogy az a lány ott a hajnali üvegcserepek között takarításkor, annak megvolt a saját hangulata. Örült, amikor ezt énekeltem a Bárban, de lehet, hogy ő is észrevette, hogy nem sikerült olyan jól, mint neki… Világszínvonalú dal - semmivel sem rosszabb, mint egy Frank Sinatra- vagy Elvis szám, és egy olyan szituációból hoztam, amihez volt érzelmi kapcsom, ez nekem tetszett így.

UNDERGROUND TIBI: A Hoppá!-ra eleinte akármilyen dalt választottam, valamiért nem működött. Vagy nem állt jól a zenekarnak, vagy nem tudtak mit kezdeni azzal a három akkorddal, ami benne van. Én jobban ismerem ezt a világot, nagyon frusztrált egy idő után, mikor hoztam sorban a dalokat, hogy nem tud mit kezdeni velük a tisztelt zenekar. Rengetegszer vittem nagyon egyszerű kocsmadalt, amire azt mondták, hogy jó, ahogy van, ha valaki eljátssza egy gitárral, de ebben a hangszerelésben nem izgalmas. Ezt sosem értettem. Akkor miért nem tesszük úgy le a dolgokat, miért nem osztjuk el úgy a hangszereket, mintha mind egyetlen hangszer lenne? Az egyszerűt unják a zenészek. Eleinte azt éreztem, ha nem olyan számot hozok, amiben legalább harminchét akkord van, amit úgy lehet játszani, ahogy ők szeretnek muzsikálni, akkor bele fognak kötni. Ma már ez nincs így, egy csomó egyszerű dal sokkal jobban megy nekik, kezdenek ráérezni az ízére. Nagyon más zenei világból jöttek ezek a fiúk, de ha a két megközelítés találkozása jó egységben van, akkor megérett egy dalra. Ők sem akarnak olyat játszani, ami nekik ciki, meg mi sem olyat, ami nekünk ciki. 13


KARCSI: A Tibi nagyon emberi és jó szándékú, érzékeny lélek, könnyen meg lehet bántani. Szeret bíbelődni a számokkal, ez egy kicsit kikészített minket. Meghaltunk a Tibitől: ez nem jó, az nem jó, nem áll jól nekem, nem szól jól! Pedig mindig úgy jött, hogy már ki is választott egy dalt. Először úgy volt, hogy ő énekli a Lövölde tért. Néztük így, néztük úgy, nem volt jó, de nem mertünk neki szólni. Teljesen belebetegedett, ez a szám volt a vesszőparipája. Legközelebb meg feljött a Krisztián próbálni, és kiderült, hogy ő is ezt a számot akarja. Mondtuk, hogy ebből baj lesz, mert a Tibi is szeretné, de vele is eljátszottuk, és azonnal megszólalt. Vakartuk a fejünket, hogy ezt most hogy mondjuk meg a Tibinek. Rengeteg tényezőn múlik, kinek mi áll jól. Hangfekvésen, egyéniségen, azon is, hogy áll valakinek a hangja a hangszereinkhez. Lehet, hogy a Tibi a Quimbyben meg tudta volna oldani az ő hangszereikkel. A Toporzékolok meg a Tűz, ami végül a Tibié lett, viszont teljesen neki való. LOVI: Nem véletlen, hogy az a két dal került a lemezre ebből a műfajból. Másik János írta őket, aki ugye képzett zeneszerző volt már akkor is, hiába muzsikált sok autodidakta, aranyos fiúval. Nyilván a közeg vonzotta, de azért nem felejtette el, hogy a jazzkonziba járt, mindig belerakott egy-két ravaszabb akkordot, és ezt a romák most megérezték. Ők mindig ezt figyelik a zenében, hogy legyen benne egy kis finesz.

14


A KÖNYV FEJEZETEI 15

„Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte…” Így született a Budapest Bár „Könyörgöm, de sokat húztam valaha régesrég” A kávéházi cigányzene tegnap és ma „Ennél nagyobb élmény sohasem kell nekem” Farkas Róbert „Megidéz egy szellemet, amit megfékezni nem lehet” Kiss Tibor „Kiégett neoncső, hadd napozzak fényednél” Szűcs Krisztián „Váljunk el szép csendben, mint két jó barát” Szalóki Ági „Énnekem Pesten minden ház egy-egy koncertterem” A koncertező zenekar „Elégni se fáj, meghalni se kár egy mámoros pillanatért” Németh Juci „Dallamot adsz és ritmust” Farkas Mihály „Sajnos ez a sikk belőlem mindig kilóg” Keleti András „Kiszól a színkörből a zene, ragyog a babám két szép szeme…” A Budapest Bár színházi előadásai „Bár egy kis muzsikus vagyok, de búsuljon a ló!” Frenk „Legyen szving vagy boogie vagy mambó-láz, neki mindegy, bármit lazán kiráz…” Kisvári Ferenc „És ha tintám megitták a verseim, majd csillagfénnyel írok levelet” Rutkai Bori „Egyszer még hadd muzsikáljak, szívemből, úgy igazán” Kollár-Klemencz László „Az egész világ szíve dobog benne” Lemezek, külföldi vendégek és a fogadtatás „A boldogságot megköszönöm szépen” Ferenczi György „A wurlitzer modernebb, de engem mégse ver meg” Ökrös Károly „Sokkal jobb tudni, hogy valaki vár rám” Behumi Dóri „Az emlékünk majd sok-sok emberöltőn úgy ragyog, mint a fénylő napsugár” Dalokba kódolt történelem, avagy a Budapest Bár a zsinagógában „Haloványul bennem a bánat…” Lovasi András „Nékem csak Budapest kell” Farkas Richárd „Korhely ördög sosem járt itt, mert mindig nagy rendet tart a pokolban” Gáncs Andrea „De azért néha van olyan téma, amely a lelkünkbe tép” Előítéletek, konfliktusok, alkalmazkodás és elfogadás „Ki tudja, mi vár ránk” Budapest Bár – Ö römzene Merre tart a Budapest Bár?

8 18 36 46 56 65 72 86 96 104 114 130 140 148 158 170 180 190 198 208 216 228 236 244 254

16


Vajay Zsófia-Bombera Krisztina ÖRÖMZENE

Recommend Documents