Utolsó pár előre fuss

Utolsó pár előre fuss Történetek a szakképzés kapaszkodó sávjáról

Szakiskolai Fejlesztési Program Hátrányos helyzetűek reintegrációja terület

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 2009

Készült a Szakiskolai Fejlesztési Program keretében működő Hátrányos helyzetűek reintegrációja fejlesztési terület munkája során

A fejlesztési terület vezetője Nagy Zoltán

A munkacsoport tagjai Burghardt Valéria Dániel Béláné Dudás Gabriella Fügedi Andrásné Hajduné Bihari Ágnes Klára Kóka Krisztina Kozmáné Vincze Éva Mészárosné Soós Andrea Németh Mária Magdolna Papp Magdolna Dr. Simonné Szűcs Erzsébet Tolnainé Szabó Beáta Tugyiné Orczi Zsuzsanna Alkotószerkesztő Kóbor Zoltán

Kiadja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Felelős kiadó: Nagy László főigazgató Tipográfia, tördelés: Király és Társai Kkt. Nyomás és kötészet: Bravogroup Rendszerház Kft.

Tartalom Előszó (Jakab János).............................................................................................................. 3 Burghardt Valéria: Nálunk nincsenek unalmas, szürke hétköznapok............ 5 Dániel Béláné: Tapasztalatok.....................................................................................17 Fügedi Andrásné: Egy nagy tepsi szeretet...............................................................31 Hajdúné Bihari Ágnes, NÉMETH MÁRIA MAGDOLNA: A HHR-es tanuló is ember........................................................................................... 38 Kóka Krisztina: „Akinek egy kis időre volt még szüksége”..................................51 Kozmáné Vincze Éva: Hegyek és emberek…........................................................ 70 Mészárosné Soós Andrea: ,,Jó szóval oktasd, játszani is engedd!” avagy a projektmódszer egy szakképzést előkészítő évfolyam oktatásában.......... 82 Simonné Szűcs Erzsébet: A „rejtély” nyitja....................................................... 109 Tolnainé Szabó Beáta: A másik „kisherceg”..................................................... 122 Dudás Gabriella: Projektvetélkedő mámorában................................................ 139 Papp Magdolna: Visszafordítás............................................................................... 153 Tugyiné Orczi Zsuzsanna: Kétségek és sikerek.............................................. 163

ELŐSZÓ Tisztelt Olvasó! Ön egy olyan kiadványt tart a kezében, mely megpróbálja a Szakiskolai Fejlesztési Program tapasztalatait bemutatni. A kötet szerzői azok a kollégák, akik mint tanárok és szakoktatók vesznek részt a képzésben, résztvevői a Szakiskolai Fejlesztési Programnak. Ajánlom tehát ezt a könyvet mindenki számára, aki érdeklődik a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók képzésének, nevelésének nehézségei iránt, aki meg akar ismerkedni az ilyen fiatalokat oktató a pedagógusok tapasztalataival. Amikor felkérést kaptam arra, hogy írjak egy rövid bevezetőt e könyvhöz, a feladatot nagyon szívesen vállaltam el, mivel egyike vagyok azoknak, akik a program bölcsőjénél jelen voltak, valamint hosszú ideje foglalkozok e fiatalok képzési és munkaerő-piaci problémáival és meggyőződésem, hogy a program hasznos és a program folytatása sőt kiterjesztése fontos és elengedhetetlen feladat a programban támogatott fiataloknak, a gazdaságnak és az egész országnak. A könyvben megjelenő tanárok közvetlen „elszenvedői”, résztvevői a programnak, írásaikat egy pályázatra adták be. Abban a szerencsében volt részem, hogy módom volt a beérkezett pályaműveket a véglegesítés előtt elolvasni és véleményt mondani. Személyes érintettségem miatt különös figyelemmel olvastam e kötetben megjelenő írásokat és őszintén szólva nagyon örültem a beküldött cikkeknek. Némi kétségem voltak arról, hogy a beérkező anyagok meg fognak-e felelni a megjelenéssel kapcsolatos követelményeknek. Szerencsére kétségeim nem váltak be. A beérkezett pályaművek sokoldalúan mutatják be a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok képzésével kapcsolatos kérdéseket, érzékeltetik mindazon nehézségeket, melyekkel az e fiatalokat oktató tanároknak meg kell küzdeni. Az írásokból igazán érződik az a régi megállapítás, hogy azokat a tanulókat könnyű tanítani akik tanulni akarnak. Sokkal nehezebb dolga van azoknak a tanároknak, akik tanulói ellenállnak és feleslegesnek tartják az iskolát. A 70-es, 80-as években ebben az iskolatípusban még együtt voltak a jó és a gyenge tanulók. Ma a szakiskolákban nincsenek, vagy igen kis számban vannak „jó tanulók”, ők elmentek a szakközépiskolába. Erre tekintettel felfogásom szerint a ma szakiskolában tanuló fiatalok mindegyike hátrányos helyzetűnek tekinthető. Ezen belül is leghátrányosabb réteg a szociálisan hátrányos fiatalok csoportja, melyen belül kiemelkedően nagy számmal vannak a cigány származású fiatalok. A ma tanárának más pedagógiai módszereket kell alkalmazni. A pedagógiai kultúrát kell fejleszteni. Ennek egy nagyon fontos példája a Szakiskolai Fejlesztési Program. Az írások képet adnak az új módszerek alkalmazásának tapasztalatairól. Meggyőződésem, hogy ellentétben a ma hallható elképzelésekkel e programot nem befejezni, hanem kiterjeszteni kell! Jakab János 5

Burghardt Valéria

Nálunk nincsenek unalmas, szürke hétköznapok Feloldhatatlannak tűnő konfliktus A tekintély nehezen szerezhető meg, de könnyen elveszthető. Reintegrációs osztályokban, nehezen nevelhető, tanulási nehézségekkel és viselkedési zavarokkal küszködő tanulók között még inkább így van. Gyakran kerülhetünk olyan konfliktushelyzetbe, melyből a szokásos megoldások közül válogatva, a hatalom eszközével, büntetéssel élhetünk, vagy talán mást választva, sikerülhet is. Ez történt, amikor a matematika feladatok megoldása sorozatosan kudarcba fulladt, az óra kezdett szétesni. Gyuri bohóckodott, megjegyzéseket tett, kötekedett a padtársával, közbeszólt oda nem illő kérdésekkel, megjegyzésekkel. Többször figyelmeztettem, ha tovább folytatja, át kell ülnie máshová, mégpedig oda ahová én kijelölöm. Mondanom sem kell, semmi nem változott. A türelmem fogyott, aztán elfogyott. Felszólítottam, üljön át máshová és kijelöltem a helyét. −− És ha nem? Akkor mi lesz? – volt a kérdése. Megismételtem, amit előtte mondtam. −− Márpedig maradok, ahol vagyok, és nem ülök máshová! Nem tudtam hogyan jövök ki ebből a helyzetből. Megmentett az óra végét jelző csengő. Azzal mentem ki a teremből, hogy a következő órán már szeretném a kijelölt helyén látni. Előnye ennek a tanítási módnak, hogyha nem sikerül befejezni egy tervezett blokkot, akkor folytatni lehet a következő órán, vagy a csengetést figyelmen kívül hagyva befejezzük a munkát és később tartunk szünetet. Ebben az esetben nem mondtam előre, hogy a munkánk kicsit hosszabb ideig tart, ezért később fogunk szünetet tartani. Az osztályt nem akartam büntetni egyik társuk miatt. Valami mást kell tennem, de mit? Zakatolt az agyam, lüktetett a halántékom. Kilátástalannak tűnt a „jó” megoldás megtalálása. Ösztönösen keresni kezdtem egy papírt, amit év elején olvastam fel. 7

Hitvallásom az emberi kapcsolatokról Dr. Thomas Gordontól. Csengettek. Kezemben a lappal léptem a terembe. Néma csend várt, minden szem rám szegeződött. Gyuri a régi helyén ült. – Na most mit lépsz? – tekintettel, kihívóan nézett rám. Vártam néhány másodpercet, csendben szólaltam meg: – Talán van, aki még emlékszik arra, amikor év elején felolvastam ezt nektek. Akkor elmondtam azt is, hogy szeretnék így élni és viselkedni minden emberi kapcsolatomban, itt az osztályban köztetek is. Lehet, nem mindig fog sikerülni, de igyekezni fogok. Ugyanilyen csendben olvasni kezdtem néhány ide illő, kiemelt sort: „… Amikor megosztod velem problémáidat, igyekezni fogok igazán elfogadóan és megértően meghallgatni azt – úgy, hogy inkább megkönnyítsem számodra, hogy megleld saját megoldásod, semmint, hogy a sajátjaimra szoktassalak. Ha azzal van gondod, hogy az én viselkedésem akadályozza igényeid kielégítését, bátorítalak majd, hogy nyíltan és őszintén elmondd érzéseidet. Ilyenkor meghallgatlak majd, és igyekszem változtatni magatartásomon, ha tudok. Ha pedig a te viselkedésed ütközik az én igényeim kielégítésével, és ettől úgy érzem, nem tudlak elfogadni, ezt a gondomat meg fogom osztani veled, és olyan nyíltan és becsületesen közlöm érzéseimet, amennyire csak tudom – bízva abban, hogy tiszteled annyira igényeimet, hogy meghallgass, és igyekezz ennek nyomán változtatni viselkedéseden. Olyankor, ha egyikünk sem tud változtatni magatartásán, állapodjunk meg abban, hogy egyikünk sem él hatalmával a maga győzelme érdekében, a másik vesztése árán. Tisztelem az igényeidet, de tisztelnem kell a sajátjaimat is. …” Egy pisszenés sem volt. Letettem a papírt és a táblához léptem: −− Hol is tartottunk? Folytattam a matematikai feladatok magyarázatát ott, ahol félbeszakadt. Nem volt semmi zökkenő az órában, sőt a nap folyamán sem. Igaz, Gyuri nem ült át a kijelölt helyre. Már nem is volt rá szükség. Lejátszottunk egy „meccset”. Senki sem vesztett. Őszintén remélem, mindenki nyert a szereplők és a hallgatóság is.

8

Amikor első lesz az utolsóból A kislány, nevezzük Vikinek, mindenki által lekicsinyelve és lenézve töltötte második tanévét a reintegrációs osztályban, miután a 9. osztályt nem sikerült eredményesen elvégeznie. Csak akkor beszélt, ha muszáj volt, akkor is halkan, bátortalanul. Ritkán láttuk mosolyogni. Előzőleg már hallottam róla, hogy Viki a névnapok idejét pontosan tudja. Gondolkodás nélkül megmondja, kinek mikorra esik, és azzal is tisztában van, melyek a fiú- és melyikek a leánynevek. Történt egy decemberi napon, pontosabban 16-án, hogy a következőkkel kezdtem az órát: −− Képzeljétek el mi történt velem tegnap! Kinyitottam a postaládát és egy névnapi üdvözlőlap volt benne. Néhány pillanatig értetlenül nézett rám az osztály, amikor a csöndben meghallottuk Viki hangját: −− ÓÓÓ! Akkor aki küldte a lapot, az nem tudta, hogy december 15-én Valér napja van és az férfi név! – mondta határozott hangon és mosolygott közben. Magának április 28-ra kell képeslapot küldeni, mert akkor van a névnapja. Elpirult és szégyenlősen elhallgatott. Odaléptem hozzá: −− Teljesen igazad van Viki. −− A többiek névnapját is tudod mikor van? −− Igen, azt hiszem. – válaszolta nagyon halkan. −− Szeretné valaki megtudni mikor van a többiek névnapja? −− Igen. – volt az egyhangú válasz. Először Viki mutatott egyik társára, mondta a keresztnevét és azt, mikor van a névnapja. Sorra került mindenki. Láttam a hitetlenkedő csodálatot a szemekben. Az utolsó névnél tapsolni kezdett az osztály. Ezután megváltozott helyzete az osztályban. Sokat oldódott zárkózottsága. Már nem a sor végén állt, hiszen most már volt valami, amiben ő volt a legügyesebb.

Tanárnő! Az enyémet elfelejtette kijavítani! A reintegrációs osztályba jelentkező tanulók többsége írás-, olvasásnehézségekkel küszködik még abban az esetben is, ha nincs szakértői vélemény diszgráfiáról, vagy diszlexiáról. Ennek egyenes következménye, hogy sem írni, sem olvasni nem szeret9

nek. Teljes mértékben érthető az oka. Miért is szeretnék azt, amiben éveken keresztül csak kudarcaik voltak. Márpedig írni kell, néha sokat is. Írásuk nehezen olvasható, sok hibát ejtenek. A tollbamondási feladatokat úgy szoktam megoldani, hogy a szülőknek szánt közleményeket (iskolai rendezvények, szünetek, szülői értekezlet … stb.) az ellenőrzőbe, mint tollbamondást diktálom le. Előtte felhívom mindenki figyelmét a külalakra, pontosságra és helyesírási hibákra. Különösen ügyelek a hangsúlyozásra, szólok, amikor helyesírási hiba adódhatna. Előbb kijavítom a leírtakat, mintha dolgozat lenne, és utána írom alá. Eleinte írásban, később osztályzatokkal értékelek. A gyerekek és a szülők egyaránt látják a fejlődést hónapról, hónapra. Igen! Számomra is meglepő módon javult a pontosság, az írás képe és a helyesírás is. Egyik tanulóm, nevezzük Józsikának olvashatatlanul írt év elején. Az első üzenetben szeptemberben több volt a piros, mint a kék. Értékelésként annyit írtam: – Szerintem, megy ez jobban is! Telt az idő és egyre kevesebb lett a piros javítás, bíztató sorok szerepeltek a végén. Valamikor április közepén ismét üzenetet diktáltam a szülőknek Ahogy szoktuk, először kijavítottam, aláírtam és visszaadtam az ellenőrzőket. Mindenki izgatottan nézegette, mennyi a piros, milyen az értékelés. Egyszer csak Józsika hangját hallottam: −− Tanárnő! Az enyémet aláírta, de elfelejtette kijavítani. −− Mindenkiét kijavítottam és az értékelést is odaírtam. – válaszoltam erre. −− Akárhogy is nézem, ide csak azt írta: – Gratulálok! – és egy piros sincsen benne. −− Pontosan ezért gratuláltam. Csak nézett hitetlenkedve. −− Emlékszel mit írtam az első üzenetnél? – kérdeztem tőle. −− Persze, hogy emlékszem. – válaszolta. −− Megy ez jobban is. −− De ennyire? Egy kis mosoly Az orr: A karácsonyi ünnepkör idején a népszokások közül Luca nap alkalmával boszorkány figurát készítettünk. Fiúk – lányok, mindenki. Anyag,- eszközigény, tervezés, munkamenet leírása, ahogyan azt kell. A kivitelezés azonban már egyéni ötletek szerint változott.

10

A boszi fejét az orra kialakításával kezdtük. A munkamenet azonos, de ki milyen formájú orrot szeretne, már nem volt előírás. Volt, aki önállóan dolgozott, de akadt, aki segítséget kért. Az egyik fiú megkért mutassam meg, hogyan készítse el az orrot. −− Ide középre kell tenni a tömőanyagot attól függően, milyen nagy orrot szeretnél. – mondtam. −− Mekkora orrot szeretnél? – kérdeztem. −− Olyan szép nagyot, mint a magáé. – volt a válasz. Diákjaim mondták: Ha nem egyértelmű a kérdés, kaphatunk ilyen válaszokat is: −− Mikor beszélünk arányos osztásról? −− Most. −− Milyen az a feladatlap? −− Gyűrött, szamárfüles és zsírpacás. A születési évszám beírása az adatlapon 1991. helyett 1891. volt. −− Megmutatom nektek, ilyen hibánál hogyan kell szabályosan javítani. – mondtam −− Nagyon szeretném, ha így maradhatna. – mondta a hibázó. −− Miért? – kérdeztem erre. −− Mert akkor már biztosan nem lennék tanköteles. –volt a válasz.

Mit tanulunk személyiségfejlesztésen? Azokon a napokon, amikor több órát vagyok az osztályommal, beszélgetéssel kezdünk. Az első időkben próbaként vezettem be, bevált. Napi információkhoz kapcsolódó, érdekesnek tűnő, néha kicsit (vagy nagyon) provokatív kérdések merülnek fel.

11

Előfordul, hogy néhány szóban azonnal meg tudom válaszolni, néha azonban felírom a táblára azzal, hogy később, de mindenképpen a nap folyamán még visszatérünk rá. Esetenként én viszem a kérdést. Nem egyszer előfordult, hogy a kérdés felvetődése után, belőle egész projekt „nőtt ki”. Ha általuk felvetett a téma, sokkal aktívabban vetik bele magukat a feldolgozásába. A következő késleltetett válasz pedig remek motiváló eszköznek bizonyult. −− Ha a mai napra tervezett feladatainkat elvégeztük, mindenképpen beszélünk a kérdésről. Év vége felé, már ők is írnak fel kérdéseket, amelyek megválaszolására a már leírt módon kerül sor. A reintegrációs osztályban végzett munka értékelése modulokba csoportosított kompetenciák teljesítésével történik. Ezek a modulok a következők: ◆◆ Alapkészségek fejlesztése ◆◆ Általános kommunikáció ◆◆ Tanulásmódszertan ◆◆ Személyiségfejlesztés ◆◆ Szakmai kommunikáció ◆◆ Pályaorientáció ◆◆ Szakmai alapozó Kicsit hosszasnak tűnő bevezetésem után a történet egy, a nap elején elhangzó beszélgetés során merült fel a tavaszi időszak vége felé. −− Azt, hogy a modulokban mi mindent tanulunk, már elég világos a számomra. – mondta Karcsi. −− De legyen szíves elmagyarázni, mit tanulunk a személyiségfejlesztésen! Nem írtunk semmit, nem volt dolgozat meg ilyesmik. −− Tud valaki válaszolni erre a kérdésre? – kérdeztem az osztályt. Nagy csend volt a válasz és kérdő tekintetek fordultak felém. −− Kicsit furcsa lesz számotokra, a kérdésre kérdésekkel fogok válaszolni. Remélem mire átbeszéljük, ti magatok is tudjátok majd a választ! Sorjában, egymás után tettem fel a kérdéseimet és érkeztek is a válaszok hol innen, hol onnan: −− Amikor szeptemberben elkezdtük a munkát ismertétek egymást? −− Akkor még nem, de most már elég jól. −− Ha valaki nem tudott valamit, mindenki meg merte kérdezni? −− Nem nagyon, csak aki bátor volt. −− Végig tudtátok hallgatni egymást anélkül, hogy közbeszóltatok volna? −− Nem, de most már majdnem mindig sikerül.

12

−− Gyakran előfordult, hogy megbántottátok a másikat, mert nem hallgattátok meg, nem mérlegeltétek az ötletét? −− Elég sokszor, de az már régen volt. −− Év elején kitöltöttetek egy önismereti tesztet, amit én is megnéztem és volt, akinél nekem más volt a véleményem, jobb, mint amit gondoltatok magatokról. Nemrég vettük elő és átnéztük újra. −− Ez tényleg így volt, és amikor most megnéztük, megint javítani kellett. Az is érdekes volt, hogy mindenki javult. – pattant ki a nevetés. −− Pontosan! Valóban így történt. – nevettem én is az osztállyal. −− Tegyek még fel kérdéseket, hogy meglegyen a kielégítő válasz? Karcsi ingatta a fejét és csalafinta mosollyal mondta: −− Nagyon rafináltan csinálta. Úgy tanultunk egész évben, hogy észre sem vettük, mikor tanulunk és mikor játszunk. Én útálok írni és nem is emlékeztem rá. Most jutott eszembe, elég sokszor írtunk is játék közben. Ráadásul szépen kellett, mert azt mondta, akkor nem tudja elolvasni, ha csak úgy odakaparjuk. −− El sem hiszitek, milyen jó volt hallani a válaszaitokat. −− Ugyanis pontosan ezt szerettem volna elérni veletek, közösen. Mégpedig úgy, hogy észre se vegyétek, éppen tanóra van és tanultok. Magatokról, egymásról, az emberi kapcsolatokról és nem utolsó sorban az élet fontos dolgairól. −− Köszönöm mindenkinek, hogy ilyen remek partnerek voltatok ebben a szerintem nagyon komoly „játékban”. Be kell vallanom, megilletődtem és a hangom is megbicsaklott kicsit. Ahogy körülnéztem, ezzel az érzéssel nem voltam egyedül.

Macsó pótmama Ez a rövid kis történet is igazolja, miért olyan fontos gyerekeink megismerése. Hol élnek, hogyan élnek, milyenek a hétköznapjaik. A fiú neve legyen, mondjuk Viktor. Már több mint 25 éve dolgoztam pedagógusként, de ennyire ellentmondásos személyiséggel még nem találkoztam. Az előző évben a 9. osztályt nem sikerült eredményesen befejeznie. A tanév folyamán sorozatos ballépései, az órák zavarása, gyakori késései és sokszor megbotránkoztató viselkedése miatt sokszor került közel ahhoz, hogy kizárják az iskolából. Lezser modora miatt a fiúk példaképe lett, a lányok versenyeztek kegyeiért. A következő tanévet a reintegrációs osztályban, nálam kezdte. Rövid idő alatt azt tapasztaltam, hogy „két” Viktorom van.

13

Az egyik, az órákon aktívan dolgozott, ritkán volt viselkedésével gondom. Feladatait elvégezte, segítőkész, vezető alakja volt az osztálynak egészen addig, amíg ki nem csengettek. A szünetben átváltozott ugyanazzá a macsó fenegyerekké, aki az előző tanévben volt, ő volt a másik. Nem volt olyan nap, hogy az ügyeletes tanárral ne került volna, valamilyen konfliktusba. Egyszerűen nem értettem. Az eltelt rövid idő még kevés volt ahhoz, hogy komolyabban beszélgetni tudjunk. Annyit tudtam róla, hogy négyen vannak testvérek, édesanyjuk egyedül neveli őket. Egy kis faluból jár be és nehéz körülmények között élnek. Megjelenésén, öltözködésén nem látszott az anyagi jólét hiánya. Megpróbáltam édesanyjával felvenni a kapcsolatot, sikertelenül. Az indok minden esetben az volt, hogy dolgozik. Észrevettem, hogy Viktor senkit nem engedett igazán közel magához. Nem nyílik meg, ha róla esik szó, bezárkózik. Egyik reggel, amikor megérkeztem az iskolába, a folyosón álldogált maga elé merengve, észre sem vett. Megszólítottam: −− Valami baj van? Olyan gondterheltnek látszol. Nem ilyen szoktál lenni. Engem is meglepett a tekintete. Fáradtságot, szomorúságot láttam. −− Nincs semmi bajom. – mondta, aztán elhallgatott. −− Különben sem akarok beszélni róla, csak kiröhögnének – szakadt ki belőle. −− Ha meggondolod magad, és mégis el szeretnéd valakinek mondani azt, ami bánt, én, itt vagyok Örülnék neki, ha én lehetnék az, akit megtisztelsz a bizalmaddal. Azon a napon valahogy csendesebb volt az első két szünetben. A harmadikban megkeresett: −− Ha komolyan gondolta, elmondanék valamit, de csak akkor, ha megígéri nem mondja el senkinek! Ma az utolsó óra után, ha többiek elmentek jöhetnék? Igen, jöhetsz. Ekkor tudtam meg, hogy édesapjuk évek óta börtönben van életellenes bűncselekmény miatt, és még hosszú ideig ott is lesz. Amikor levél érkezik tőle, Viktort nagyon felkavarja, összezavarja. Három testvérét (két óvodást és egy kisiskolást) ő ébreszti és viszi az óvodába és iskolába, mert anyukájuk akkor már a munkahelyén van. A kicsik vagy nem akarnak felkelni és öltözni, vagy olyan virgoncak reggelenként, hogy hárman háromfelé szaladgálnak. Azt sem tudja hová kapjon. Ezért aztán lekési a buszt és csak a következővel tud jönni, ami miatt elkésik. Ha elmondaná miért késett, mindenki kiröhögné. Senki nem nézne fel rá, a lányok is biztosan lenéznék. 14

Így aztán inkább azt mondja: −− Elaludt, mert este sokáig videózott. Persze a tanárok haragudnak rá, de legalább jó sok haverja van. A lányok közül pedig úgy válogathat, ahogy csak akar. Ahogy dőlt belőle a szó, úgy csökkent a feszültség. Szinte fizikailag érezni lehetett a megkönnyebbülését. A szavamat megtartottam, nem beszéltem erről senkivel. Kapcsolatunk teljesen megváltozott. Néha beszélt a kicsik csínytevéseiről. Ha elkésett, tudtam mi az oka. A második Viktor nem tűnt el azonnal, de lassan-lassan elcsendesedett. Az ügyeletes tanároktól egyre ritkábban hallottam a nevét. Nálam az évet eredményesen zárta és tavaly szakmunkásvizsgát tett.

Ötös dolgozat képkeretben Bálint számára a matematika az eleve teljesíthetetlen feladatok közé tartozott. Az általános iskolában a kettes osztályzat volt a csúcs. Minden dolgozatírás és felelés felért egy rémálommal. Szinte hallani lehetett a leesett kő koppanását, ha begörbült a jegy. A reintegrációs osztályba kerülése előtt Bálint 16 évesen fejezte be az általános iskolát. A szakmunkásképző 9. osztály sem sikerült első nekirugaszkodásra. Hamar beilleszkedett, a feladatok elvégzésekor ügyes, pontos volt, precíz munkát végzett. Szakmai ismeretekben kiemelkedően jó volt. Matematikától való félelme, számoláskor teljes önbizalomhiánya, számomra is sok teendőt adott. Bekapcsolódott ugyan a munkába, igyekezett, de ha feladatot kellett megoldania leblokkolt. Én ezt képtelen vagyok megtanulni, úgysem tudom megtanulni. – sugárzott az arcáról. Ilyen előzmények után a második félévben témazáró dolgozatot írtunk. A dolgozatokat javítva egyre nőtt bennem a – Hát mégiscsak sikerült! – érzése, amikor a megszerezhető pontok mellé maximumot írhattam. 100%-os lett, ötös. Különös gonddal írtam alá. Bevallom, izgatottan vártam, milyen lesz Bálint arca, amikor meglátja. Kiosztottam a lapokat és félszemmel őt figyeltem. Kezébe vette, meg is fordította, mint aki nem hiszi azt, amit lát. Kétszer is úgy láttam, mintha a lap jobb felső részét ellenőrizné. (Oda kellett a nevet és a dátumot írni) −− Tanárnő, tényleg ötöst kaptam? – kérdezte, még mindig kételkedve. −− Ha a te neved van rajta, akkor az a dolgozat 100%-os, tehát ötöst ér. Remek munkát végeztél! −− Én még soha sem kaptam ötöst. Még amikor kicsik voltunk, akkor is több volt a boszorkányom, mint a piros pontom. Ezt be kell kereteztetni, és fel fogom tenni az ágyam fölé. 15

−− Te teljesen meg vagy hibbanva – mondta a padtársa. −− Ilyet nem szoktak bekereteztetni. −− Úgysem csinálod meg! Elmondhatatlan öröm volt látni, milyen boldog. Büszke voltam rá és magamra is. Kíváncsi voltam mit mondanak majd a szülei, de az még inkább érdekelt, valóban ennyire becses érték lehet ez a dolgozat, hogy az ágya fölé tenné ki? Két nap múlva délelőtt megkeresett az édesanyja. Éppen az üvegestől jött, elkészült a keretezés. −− Már a helye is meg van, az ágya fölött. – mondta −− Bálint ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen. −− Ugye nem nevet ki érte minket, de teljesen egyetértünk vele. −− Ha látta volna milyen volt amikor hazahozta. −− Már az ajtótól kiabálta. −− Anyu, anyu! Idenézz mit hoztam! Olyat mutatok amilyet még sosem láttál! −− Mintha tíz cm-el a föld fölött járt volna, ragyogott a boldogságtól. Rég nem láttam ilyen felszabadultnak. −− Köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy ekkora örömet szerzett a számunkra! −− Ezt az eredményt Bálint önmaga érte el. Nagyon megdolgozott érte. – mondtam. −− Remélem ezután elhiszi nekem, ha azt mondom képes vagy rá, meg tudod csinálni, akkor az úgy is van. – folytattam. −− Ehhez az eredményhez mindhárman kellettünk! Önök is, Bálint is és én is ötöst kaptunk. Ez nagyon – nagyon jó érzés. Felhasználva. Thomas Gordon: A tanári hatékonyság fejlesztése. A T.E.T.-módszer tréning anyagából a mellékletben

16

Dániel Béláné

Tapasztalatok (Beszámoló) Intézményünkben 2006-os tanévtől folyik felzárkóztató képzés az SZFP II. részeként. Nagy várakozással és izgalommal tekintettünk a képzés elé. Szakmai szempontból kihívásnak tekintettem a képzésbe való részvételt. Vállaltam a szorosabb személyes kapcsolatot a tanár-diák viszonyban. Mentálhigiénés végzettségemnél fogva fejlettek a szociális készségeim. Az SZFP II. bevezetése előtt ezen a területen is megkezdődtek a továbbképzések. A HHR program továbbképzésén, Kecskeméten vettem részt, mely igen fárasztó intenzív három napot vett igénybe. Segítséget kaptam az induláshoz és egy mintát a gyakorlatokhoz. Számomra is megfoghatatlanok voltak a „modul, projekt” kifejezések, ugyan betekintést nyerhettem az SZFPI által már működő programba, de valójában az adott iskolai környezetbe történő bevezetést még nem láttam át. A nyári szünet azzal telt, hogy összeállítottam a modulokhoz a szükséges projekteket. Igazi nehézséget a kollégák bekapcsolása jelentette. Megszokott frontális oktatás után a kooperatív technikák alkalmazása nem mindig aratott osztatlan sikert. A tanévkezdéssel együtt elkezdődtek a továbbképzések. Mindig volt olyan kolléga, akit helyettesítettünk. Induláskor a projektek már kipróbált megvalósult projektek voltak SZFPI-ből. A kerettantervi modulok közül az intézmény sajátosságainak megfelelően választottuk ki a megfelelő modulokat, mely igazodik az iskolánk szakképzési struktúrájához. A tanév folyamán folyamatosan érkeztek a tanbokszokba az elkészült anyagok, fejlesztő feladatok. Természetesen minden foglalkozásra kerestünk megfelelő segédanyagot, mellyel színesítettük a tanórák vezetését. Tanévkezdésre előkészítettük a szükséges nyomtatványokat a belépő állapotfelméréshez. Ez a képzési forma nagyon eszközigényes, rengeteg másolásra, nyomtatásra van szükség. Előnye a kiscsoportos tanulói létszám, csoporton belül családias légkört lehet kialakítani, s a beiratkozott tanulók egy részének érdeklődését fel lehet kelteni. Intézményünkben a következő modulokat vezettük be: ◆◆ Személyiségfejlesztés, önismeret ◆◆ Tanulásmódszertan ◆◆ Alapkészségek fejlesztése: írás, olvasás, számolás ◆◆ Számítástechnikai alkalmazás ◆◆ Általános szóbeli kommunikáció 17

◆◆ Testnevelés ◆◆ Természetismereten belül: fizika Szakmai kommunikáció: ◆◆ Anyanyelvi ◆◆ Idegen nyelvi /német/ Pályaorientáció: ◆◆ gépészet –elektrotechnika ◆◆ építészet ◆◆ kereskedelem Szakmai alapozás: ◆◆ gépészet-elektrotechnika ◆◆ kereskedelem

Tanévkezdés Az igazgató helyettes kijelölte a képzésben résztvevő kollégákat, de az órák elosztásánál figyelembe kellet venni a kollégák megfelelő leterheltségét is. Az előzetes egyeztetéseknél már elvállaltam az osztályfőnökséget és mentálhigiénés végzetségem miatt azon modulok képzését, mely a tanulók fejlesztését segíti elő. A modulokhoz szükséges projektek kiválasztását közösen megbeszéltük. Ez természetesen más irányultságot, gondolkodásmódot kívánt a kollégáktól. Nem volt egyszerű és még a mai napig sem az. Nagyon nehéz volt a 30 éves pedagógiai múlttal rendelkező kollégáknak a frontális oktatásról áttérni és a kooperatív módszereket alkalmazni. Az első időszak nagyon nehezen indult. Kezdetben a megvalósítandó projekteket még nem láttuk át, nem tudtuk, hogy a gyakorlatban hogy fog megvalósulni. Az órákra való felkészülés éjszakába nyúlóan zajlott. A projektek megvalósítása igen eszközigényes, mely induláskor még nem állt a rendelkezésünkre és ismerve az iskolánk anyagi helyzetét, a lehetőségekhez mérten próbáltuk elindítani a képzést. Saját erőből, bevitt anyagból dolgoztunk remélve, hogy az elkészült produktum majd felkelti a tanulók érdeklődését és sikerélményhez juttatja őket. Nagyon sok projekt hagyatkozik a tanulók egyéni kutató munkáira, hozott anyagokra, gyűjtőmunkára. Sajnos a tanulók nagy része nem veszi komolyan ezeket a feladatokat. Most már számítok erre és előre viszek magammal az órákra anyagot, és közösen indulunk neki a többi munkának. A bevezetet, modulok közül nagyon jónak tartom a személyiségfejlesztés és önismeret, alapkészségek fejlesztése és az általános szóbeli kommunikációs modult. A három év tapasztalata után látom, hogy az ide került diákok nem azonos alapokkal, értékekkel érkeznek, nincsenek tisztába saját képességeikkel nem rendelkeznek megfelelő önismerettel. 18

Alapkészségek fejlesztésén belül a 10 hónap alatt nagyon keveset lehet lefaragni a hátrányokból. Tudni kell azt, hogy ezek a gyerekek nem szeretnek, nem akarnak tanulni. Ha sikerül megtalálni a hozzájuk vezető utat talán könnyebb lesz. A kollégákkal együtt ezen fáradozunk, de őszintén meg kell mondanom, nem mindig járunk sikerrel. Az első időszakban megpróbálnak úgy viselkedni, mint az általános iskolába, próbálgatják azt, hogy meddig mehetnek el. Keresik helyüket a hierarchiában. Az újszerű módszerek meglepik őket. A kiscsoport előnye, hogy minden diákra egyformán lehet figyelni. Nagyon korán kitűnik ha valaki behozhatatlan hátránnyal indul. Az első két évszámunkra is a tapasztalatok szerzésére irányult. A gyerekek mellet mi is tanultuk a képzést. Úgy gondolom, hogy a harmadik év már a tapasztalatok felhasználására irányul. Fel tudjuk használni az első időszak eredményeit.

2006/2007 Az első évfolyamunk a 2006/2007-es tanévben 14 fővel indult. Kaptunk egy kis termet és ígéretet a berendezés korszerűsítésére a tanévfolyamán. Berendezésünk az első időszakban megegyezet bármely tanterem berendezésével. Láttam a kezdő tanulók arcán, hogy nem különbözik az eddig megszokott környezetüktől.

Ismerkedés a tanulókkal A tanulók összetétele koedukált volt, 3 lány és 11 fiú, képzettségüket tekintve papírforma szerint egy tanuló nem rendelkezet érvényes nyolc osztállyal a többi tanuló sikertelen 9. évfolyamból, egy tanuló magatartászavara miatt a szakközépből (kétszer ismételte), nagyrészük a nyolc osztály befejezése után került a képzésbe. Természetesen a nyolc osztály befejezése nem volt számunkra zökkenőmentes, évfolyamokat ismételniük kellet. A tanulók megismerésére a legnagyobb lehetőség a személyiségfejlesztés, önismeret modulon belül van, de a projekt oktatás lényege, hogy folyamatosan lehet a tanulók hiányosságait pótolni, alakítani, ha engedik. A beszélgetésekből kiderült, hogy nem szeretnek iskolába járni, nem érzik jól magukat az órákon. Ők azok, akik a kötöttséget, a drákói szigort nehezen tűrik. Tanulmányi eredményeik az általános iskola felsőbb évfolyamától kezdve nagyon gyenge, magas a tanórai mulasztások száma. A tanórákon mindig háttérbe szorultak. Nem minden esetben a képességekkel van a probléma, sokszor a háttérben a családi problémák, részképesség zavarok, a szocializáció hiánya áll. Több éves tapasztalatom szerint ahhoz, hogy egy tanuló csoporttal jól együtt tudjak dolgozni elsődleges szempont, hogy hiteles legyek, elfogadjanak. Még ennyi éves pedagógiai gyakorlat után is minden kezdéskor próbálok megújulni, figyelni a tanu19

lók rezzenéseit. Úgy gondolom, az első két hónapban eldől, hogy tudunk együtt dolgozni. Az első napokban próbáltam elmagyarázni, hogy mit is jelent a projektoktatás, hogy épül fel a követelményrendszer, miért nem kapnak osztályzatot. Az osztályzatok helyet, kompetenciákat kell teljesíteni, melynek megszerzése nem egyszerű folyamat. Mit jelent az a szó, hogy kompetencia? Milyen bemeneti és kimeneti kompetenciáknak kell megfelelni. Azok a tanulók, akik megszokták az osztályzatot igénylik, hogy tisztába legyenek a tejesítés eredményével. Ezt úgy oldottuk meg, hogy mindig közöltük, hogy ez a teljesítés milyen érdemjegyet takar. Már úgy gondoltam, hogy megértették nagyvonalakban miről is szól ez a képzés, megfogalmazták elvárásaikat az iskola felé és fordítva. Az elvárásokat egy tablón kihelyeztük a teremben. Ha nem megfelelően viselkednek vagy teljesítenek szembesíteni, lehet a tanulókat. A kezdeti egy-két hónap minden energiánkat leköti, ez idő alatt eldől, hogy melyik tanulóra kell a legnagyobb figyelmet fordítani. Próbálunk közösen megfelelő stratégiát kidolgozni. Ki lesz az, akire egyéni fejlesztési tervet kell készíteni. Az első évfolyam tanulói között volt aki nagyon éles eszű, de erősen magatartászavaros. Nagy kihívást jelentet, hogy a képességeit kibontakoztatva megtartsuk és a 10 hónapot sikeresen be tudja fejezni. Az egyik legnagyobb erőfeszítést jelentette a saját és a kollégák számára. Nagy dilemmát jelentet a szakmára bocsájtás, mert a szakmához szükséges kompetenciákat játszva megszerezte, de kitartása kötelességtudata nem mindig megfelelő. Továbbengedtük! Hiba volt. Szakképzésben 2 hónap után kipontozta magát, mert nagyon sokat mulasztott igazolatlanul. Jó példa volt számunkra a következő évekre. Egy tanuló évismétlésre bukott sok mulasztása miatt. Jelenleg 3 tanuló van az első csoportból, kik szakmunkásvizsga előtt állnak. 2 tanuló a hegesztő 1 tanuló a kereskedő szakmát fejezi be a tanév végén. Egy tanuló évismétlésre bukott. Velük készítettem interjút azért, hogy ők valljanak arról, hogyan élték meg a felzárkóztató oktatást. (Az interjú anyaga a CD-n található.) Személyiségfejlesztéssel kezdünk, ahol körbeülünk, mindenkit szemből látunk és ők is látják egymást. Már ez az ülésrend szokatlan számukra, hiszen eddig csak egymás hátát láthatták a napfolyamán. Kezdődik egymás megismerése különböző módszerek segítségével. Még ők is meglepődnek, hogy mennyi mindent nem tudtak egymásról azon tanulók sem, akik már elvileg ismerték egymást. Ezen idő alatt én is nagyon sok információhoz jutok. Minden projekt megköveteli a tanulók aktív részvételét a foglalkozásokon. Szükség van a tanuló kreativitására. Kezdetben minden tanuló motiválatlan, képességeik nagyon gyengék, szövegértésük értékelhetetlen. Folyamatosan lehet az aktivitásukat felkelteni és önálló feladatmegoldásra képessé tenni. Ha a hagyományos képzésre igaz, hogy a tanulók nem tudnak olvasni itt aztán ez halmozottan jelentkezik. Tanulási sikertelenségük egyik oka, hogy nem tanultak meg olvasni az általános iskolában. Ilyen hátrányokat behozni szinte lehetetlen, és ebben az esetben a felzárkóztatás eredménytelen lesz. 20

Szülők Tanévkezdéskor az első szülőértekezleten általában minden tanulónak eljön valamelyik hozzátartózója a szülői értekezletre. Ez nem csak a felzárkóztató képzésre jellemző, hanem iskolai szintre is. Ezek a szülők már azért is eljönnek, mert kíváncsiak, hogy milyen is lesz valójában ez a képzés. Tájékoztattam a szülőket a képzés lényegéről és megpróbáltam elmagyarázni, hogy mit jelent a felzárkóztató és valójában miért nem kapnak osztályzatot. Számukra ez a 10 hónap azt jelentette, hogy a 9. és 10. évfolyamot egyszerre fejezik be. Különben, hogy lehet, hogy azonnal szakképzésbe lépnek. Már harmadik éve folyik a képzés és még mindig ezzel szembesülök a szülők részéről. Nagyon sok kérdés merült fel számukra. Miért nincsenek könyvek? Miért nem kapnak jegyet? Hogy kaphatják meg a kompetenciákat és mit jelentenek? Honnan fogják megtudni, hogy éppen hol tart a teljesítésben a tanuló? Nagyon jó az amikor érdeklődők a szülők és figyelemmel kísérik a tanuló előrehaladását. Tájékoztatást adtam arról, hogy itt szöveges értékelés lesz, ha valamit nem értenek meg lehet kérdezni. Az első szülőértekezleten minden szülőtől kérek egy elérhetőséget a kapcsolattartás véget. Felhívtam a szülők figyelmét a családlátogatásra, hogy segíteni tudjak jobban meg kell ismernem a tanuló környezetét. Itt minden szülő együttműködőnek bizonyul és megígéri, hogy odafigyel a tanuló haladására. Tapasztalatból tudom, hogy némely családoknál a megadott elérhetőség csak egy két hónapig működik. Ha nem sikerül a tanulókat megnyernem ők kikerülnek a képzésből. A szülők nagy része azzal sincs tisztába, hogy milyen szakmára jelentkezhet a tanuló. A szülők nagy részének általában nincs szakmája, rosszabb esetben még a nyolc osztály sem. Segíteni nem tudnak a tanulóknak, nem mindig értik, hogy miről beszélünk. Sok esetben a családi pótlék az egyetlen motiváló erő. Ilyen környezetből nagyon nehéz motiválni a gyereket a tanulásra. A sajátkészítésű produktumokat szülői értekezleten mindig bemutatjuk a szülőknek, hogy lássák mivel is foglalkozunk a különböző modulokon belül. A szülők a képzés folyamán bármikor betekintést nyerhetnek a tanulók munkáiba, de sajnos nem nagyon élnek ezzel a lehetőséggel. Némely családnál a kapcsolattartás a családlátogatásban merül ki, többszöri felszólításra sem keresi az iskolával a kapcsolatot.

2007/2008 A 2007/2008-as tanévben ismét 14 fővel indult a képzés. Már könnyebb volt a kezdés, mivel az előző tanév tapasztalatait felhasználva tudtunk indulni. A tanulók összetétele nem sok jóval bíztatott, minden tanulónak volt nyolc osztálya, de több volt a túlkoros, részképesség-zavaros és a magatartászavaros. A részképesség zavar a diszlexia, mely nagyban hátráltatta az adott tanuló továbbhaladását. Számára a magyar szakos kollégával egyéni fejlesztési tervet dolgoztunk ki és járnia kellet logopédiai foglakozá21

sokra. A logopédus az intézményben heti rendszerességgel foglalkozott a tanulóval. Elvállaltam a tanuló mentorállását és tanórán kívül oldottunk meg fejlesztő feladatokat. Segítségemre volt a fejlesztőfeladatok kézikönyv is. Az előző évhez képest más jellegű problémákkal kellett megküzdenünk. Képességeik gyengébbek olvasási készségük katasztrofális, szövegértésük ebből adódóan elkeserítő volt. Tanulóink egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset olvastak, el kellett érni, hogy érdekelje őket az, amit éppen teszünk, olvasni pedig nem csak szépirodalmat lehet, hanem megtalálni az érdeklődési körüknek megfelelő olvasmányt. Talán egyik előnye a felzárkóztató képzésnek, hogy minden diákhoz közelebb lehet kerülni, közvetlen emberi sorsokat lehet megismerni, és a segítségnyújtás is személyre szabottabb. A tanév során került megrendezésre az országos projektvetélkedő, melynek megrendezését intézményünk nyerte. Úgy gondoltam nagy lehetőség tanulóim számára is, ha részt vesznek a versenyen. Számukra egyetlen motiváció az volt, hogy akik részt vesznek a versenyen, díjat kapnak. Reméltem, hogy a versenyre való felkészülés segítségünkre lesz a csapatépítés területén is. Nagyon nehezen születet meg az az ötlet, hogy mivel tudnánk élhetőbbé tenni az iskolánkat. Végül összeállt a csapat és jött egy ötlet, hogy dekoráljuk ki a folyosó ablakát, mert nagyon sivár kép tárul elénk, ha kinézünk az ablakon. A másik ötlet a szemét kezelésére már használhatóbbnak tűnt. Terveik között szerepelt egy olyan szeméttároló készítése a folyosóra, ahol a szemetet szelektíven lehet gyűjteni. Persze ez csak a szünetekben keletkezet hulladékra vonatkozott. Az ötlet alapján a jó rajzolók elkészítették a tervet és az osztállyal zsűriztették. A legtöbb szavazatott kapott tervet valósították meg, elkészült a makett, majd az eredeti méretnek megfelelő szemetes. Az egész csoport fellelkesedet a készülődés kapcsán nagyon jó csapatszellem alakult ki. A készülődést és a vetélkedőt képek rögzítik. (lásd az 1-2-3-as számú ábrát) Sajnos minden erőfeszítés ellenére sem lehet mindenkit megmenteni. Az osztályban jelen volt a személyiségzavar melyet még tetézet, hogy a tanuló szenvedélybeteg is volt. A többi tanulóra nézve is veszélyt jelentet, persze talált is társat és rosszirányba próbálta elvinni a másiktanulót is. A szülők tehetetlenek voltak a tanulóval szemben, segítséget kértek nem tudták, hogy hová forduljanak. Segítségemmel kerültek a drogambulanciára, bevontam a projektvetélkedőbe, kihasználva azon képességét, hogy a társaihoz képest lényegesen jobban olvas. Vállalta a narrátor szerepét, szeret szerepelni újabb oldaláról ismertük meg. Képességeinél fogva akadálytalanul mehetett szakmára. Szenvedélybetegsége erősebb volt, mint az akarata így egy fél év után kiesett a képzésből. A tanév folyamán nagyon sok új eszközt berendezést, padokat, szekrényt kaptunk. A terembe bekötötték a számítógépet internet hozzáférési lehetőséggel. Ez nagyon nagy segítség a projektek feldolgozásánál. A tanulók nem igazán tudják értékelni a kapott eszközöket folyamatosan tördelik a ceruzákat, vonalzókat, ollókat. Folyamatosan összefirkálják a padokat, melyet természetesen nekik kell lesúrolni. Ebben a tanévben 9 tanulót engedtünk tovább szakmára, két tanulónak, mivel tankötelesek folytatnia 22

kellett a képzést. Most szembesülnek ismét a tanulás nehézségeivel, ha az osztályfőnök nem figyel rájuk aktívan kiesnek a képzésből. Mindig megkeresnek és ígérik, hogy kijavítják a rossz jegyeket. Jelenleg hegesztő szakmán van négy tanuló, tanulmányi eredményük alapján két tanuló évismétlésre szorul.

2008/2009 Elérkeztünk a jelenlegi 2008/2009-es tanévhez az előző tanévben nem teljesített két tanuló újra a felzárkóztató osztályba iratkozott. Az egyik tanuló családi okokra hivatkozva rendszeres iskolába járás alóli felmentést kapott. Beiskolázott 19 főből jelenleg 15 fő folytatja tanulmányait. Képességeiket tekintve nagyon heterogén képet mutatnak. Magatartásukkal már az első időszakban felhívták magukra a figyelmet. Az első héten verekedésbe keveredtek. A verekedős tanuló az általános iskolát is több intézménybe fejezte be, mert minden iskolából eltanácsolták. Úgy gondolta, hogy ebben a környezetben is ez az egyetlen érvényesülési lehetőség, próbáltam közelebb kerülni és jobban megismerni a személyiségét. Egy ilyen tanuló rossz példa a többi diák számára is. A szülőkkel való beszélgetés kapcsán kiderült, hogy nem tudják kezelni a saját gyereküket. Próbáltunk közös stratégiát kidolgozni és folyamatos kapcsolattartást kialakítani. Még ekkor nem tudtam, hogy fogom megoldani ezt a problémát. Az már látszott, hogy a tanuló nem tudja az agresszivitását kezelni. Személyiségfejlesztés modulon belül a feladatoknál kiderült, hogy mi a gyenge pontja. Nem bírja elviselni ha a társai nem néznek fel rá. A szakmára nagyon szeretne bekerülni és fél a kudarctól. A félévi eredménye is ezt igazolta, mert szégyellte társai előtt, hogy ő nem teljesítette a kitűzött kompetenciákat. A társai elkezdték ugratni, hogy nem képes teljesíteni. Folyamatos odafigyelést igényelt, az elkövetet hibáit rendszeresen megbeszéltük. A második félévben úgy érzem elfogadott a sok törődésnek meglett az eredménye. Pályaválasztás előtt elküldtem a Nevelési Tanácsadóba szakvéleménykérésre, hogy a pszichiáter szakvéleménye alapján javasolják a hegesztő szakmát. Boldogan érkezett az iskolába, mert megdicsérték a választékos kifejezésért és tisztelettudó magatartásáért. A tanulók képességei nagyon eltérőek. Található közöttük szinte írástudatlan és a másik véglet bármely szakmában megállná a helyét. Legnagyobb eredményt jelenti számunkra, hogy megtanítsuk írni és olvasni valamilyen szinten az írástudatlant. Tanórán kívül próbáltam megoldani a fejlesztést és rendszeresítettünk egy otthoni füzetet, folyamatos másolásra, diktálásra. Családlátogatás alkalmával szembesültem azzal, hogy a tanuló az általános iskolában folyamatosan fel volt mentve a rendszeres iskolába járás alól. A szülőknél nem elsődleges szempont az, hogy a gyermek szakmát szerezzen. Legnagyobb meglepetésemre az apa már ki akarta venni az iskolából, majd eldolgozik a lovak mellett. Már nem tanköteles, de megszerette a felzárkóztató képzést 23

és örömmel jön az iskolába. A tanuló diszlexiás melynek fejlesztését elmulasztották. Most év vége felé már nagyon sokat fejlődött mindig elkészíti a házi feladatokat. Most már elmondhatjuk, hogy a legnagyobb sikerélményt ebben a tanévben értük el a tanulók eredményeit tekintve. A csoportból két tanulót mentorálok az ő teljesítményük a legjobb. A kollégák elmondása alapján is szemmel látható a fejlődésük. Versenyeznek egymással, és a szakmára kerülés a fő cél. A legkedveltebb még mindig a hegesztő szakma. A projektek megvalósítását gyerekesnek tartották és a kész produktumok megvalósítása teljesen elfeledtette velük az időt. Sokszor a szüneteket is a produktum készítésére használták. A projektek segítségével nagyon sok területen megmérettethetik magukat. Nagyon jó látni mikor átszellemülten csoportban dolgoznak. Ilyen feladat volt a városépítés is (a képet a melléklet tartalmazza). A makett elkészítése több terület ismeretét foglalja magába. Az általános szóbeli kommunikáció legérdekesebb része az interjúkészítés volt számukra. Előre meghatározták a témaköröket, kiválasztották az interjúalanyt. Természetesen mindenki a tantestület tagjai közül választott. Előre megírták számítástechnikán a kérdéseket, felvették a kapcsolatot a kiválasztott nevelővel. Az interjút diktafonra vették fel és utána visszahallgattuk, hogy ki milyen hibát követet el kommunikációja során. Természetesen a hibákat közösen javítottuk. Az interjú készítés során oldódnak a gátlásaik, fejlődik kifejezőkészségük. (Az interjú anyaga a CD-én található.) Nagyon népszerűek a szakmai alapozást segítő projektek. Kereskedelmi alapozón a kirakatrendezés, díszcsomagolás nagyon népszerű. A csomagolástechnikákat, főleg a lányok kedvelik. Gépészeten a fiúk a hídelemek forrasztását végzik nagy kedvvel. Mikor bemutatják a kész produktumot, büszkeséggel tölti el azt akinek jól sikerül. Minden évfolyamon volt olyan tanítványom, akinek a kézügyessége jobb volt az átlagosnál. Csoportbontásnál mindig figyelembe vették, hogy kik kerülnek egy csoportba. Reméljük, hogy a projektoktatás eléri célját és egyre több tanulót lehet megmenteni, sikerélményhez juttatni, ezáltal megérti, hogy egyetlen lehetőség számára a boldoguláshoz, ha képezi magát.

24

2. melléklet

1. ábra

25

2. ábra

26

3. ábra

27

3. melléklet

28

29

30

Fügedi Andrásné

EGY NAGY TEPSI SZERETET Mindig arra vágytam, hogy legyen saját osztályom. A pályámat általános iskolában kezdtem, ott ez csak egyszer adatott meg, de ezt magamnak köszönhetem, mert több mint két évtizedig a népművelői ranglétrán araszoltam felfelé.(El is jutottam az igazgatóságig, de ez egy másik történet. Persze az iwiw-nek köszönhetően rám találtak a volt tanítványok, így ma is „élő” kapcsolatban vagyok velük.) Amikor a szolnoki RISZI-be kerültem-kimondhatatlan hivatalos nevével nem terhelném az olvasót-, évekig óraadóként dolgoztam, és vártam jó néhány évet, hogy végképp „átigazolhassak.” Ez 2007 szeptemberére jött el, az osztályfőnökséggel együtt. Megkaptam a reintegrációs, nálunk 9. f-nek nevezett osztályt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy HHR-es osztály volt álmaim netovábbja, koromnál fogva már nincs szükségem kihívásokra sem, mit akarnék még bizonyítani… De nem volt bennem semmi ódzkodás annak ellenére sem, hogy az előző tanévben tanítottam az első ilyen osztályunkban. (Bizonyára azért, mert jó tapasztalataim voltak, amelyeket majd osztályfőnökként kamatoztathattam). Talán csak a kollégák elenyésző részének sajnálkozó tekintete zavart, ami néha azért a lenézésbe is átcsapott. (Nem is tolakodott senki, hogy a következő tanévben ő próbálná meg ezt az általa lekicsinylett feladatot!) A saját magamat ért sérelmeket hamar elfelejtem, de egyáltalán nem tudom elviselni, ha a tanítványaimat sértik meg. Ez pedig a reintegrációs osztályok esetében rengetegszer előfordul. Pedig ezekkel a gyerekekkel az iskolába lépés első pillanatától el kell hitetni, hogy ők semmivel sem értéktelenebbek másoknál, csak épp valamilyen okból nem volt számukra eredményes az eddigi tanulási folyamat-de ez még nem a világ vége, azért találkozunk minden nap, hogy ezen változtatni tudjunk közösen, és hogy megtaláljuk, hogy ki miben lehet sikeres. Vállalom, hogy a tanulóimat anyatigrisként védtem minden igazságtalan támadással szemben, s ezt ők valahonnan mindig megtudták. (Egyszer egy konferenciára készített PowerPoint bemutatón a saját fényképem helyett valóban egy fehértigris fotóját „szúrtam” be!) A mai napig is megnehezíti ezeknek a gyerekeknek a beilleszkedését, társas kapcsolataik fejlődését, konfliktusaik interakciós megoldását, hogy túlságosan sok, gyakran 9-10 nevelő tanít az osztályban.

31

7

Teljes családban él

6

Csonka családban él

5

Nevelőszülőkkel él

4 3 2 1 0

Nagyon hamar kiderült, hogy kizárólag szeretetteljes, őszinte és nyitott, elfogadó légkörben lehet őket együttműködő partnerként megnyerni- mert hogy eddig leginkább ebben szenvedtek hiányt-, de akkor csodákra képesek. E hosszabb bevezető után írásom további részében néhány hétköznapi, de számunkra akkor nagy boldogságot jelentő kis csodára szeretnék emlékezni. Talán időrendben lesz a legjobb…

1. Itt volt mindjárt a szeptemberi gólyaavató. Ilyenkor a 9. osztályosok kis bemutatkozó zenés-táncos, humoros produkcióval készülnek. Nos, nekünk ez sehogy nem akart összejönni, az idősebb fiúk „cikinek” tartották, a lányok meg nem tudtak megegyezni a zenén stb… Arról meg hallani sem akartak, hogy valaki egyedül álljon ki szerepelni. Én pedig egyáltalán nem szerettem volna, hogy teljesen kimaradjunk az esemény tevőleges részéből, hát elvállaltam az udvari dekoráció elkészítését, és kapóra jött az is, hogy szokás szerint ekkor érkeznek hozzánk a reutlingeni testvériskola diákjai, s mindig gondot jelent, hogy milyen apró, személyes ajándékkal lepjük meg őket. Az udvar díszítésére azonnal megszületett az ötlet, majd zsákszámra gyűjtünk a környékbeli utcákon a szebbnél szebb színekben pompázó faleveleket, girlandokat a fűzünk, a fiúk fel a létrára…és máris hangulatos környezetet varázsolunk a betonozott sportpálya fölé. (Így is lett!) De mi legyen az ajándék? Eszembe jutott, hogy még szeptember elején egyszer kézműves gyakorlatot helyettesítettem, s hogy ne teljen tétlenül a három óra, „tűzoltásként” bevittem egy köteg PVC szálat, hogy majd kulcskarikára, táskára való díszeket fonogatunk. Persze rögtön voltak ellenállók is, hogy ő ilyet soha, semmikor nem tudott stb… Sz. Sanyi volt a legmakacsabb, egy órán át nem is dolgozott semmit, aztán megkérdezte, hogy mégis választhatna-e ő is a színes szálakból. Végül az ő keze alól került ki a legszebb munka. Ő az év során egyéb kellemes meglepetést is okozott, de erről majd később, most maradjunk a fonásnál. Elhatároztuk, hogy megtanuljuk a barátság-karkötő készítését, 32

s ezzel lepjük meg a német diákokat, mindenféle „cuccot” rácsavarni a csuklóra most úgyis nagy divat. Maga az elkészítési technika elnevezése- a kumihimo- jókora derültséget okozott, de a bemutatott rövid videó, ahol eredeti állványon boszorkányos gyorsasággal készülnek megannyi selymszálból a többméteres fonatok, kedvet csinált a munkálkodáshoz. Az asztalt körbeülve válogattuk a zsinórokat, ki-ki megindokolhatta, hogy miért épp azt a két színt választotta. Közben hallgattunk egy kis tradicionális távol-keleti zenét … és nagyon büszkék voltunk, amikor a gólyaavatón azt hallottuk, hogy most pedig fogadjátok szeretettel a 9. f osztály által készített ajándékot, és a diákjaim felhúzhatták az általuk választott vendégdiák kezére a barátságot jelképező karkötőt.

2. Mivel már közösen megtapasztaltuk, hogy milyen öröm ajándékozni, a kézműves gyakorlatokat tartó kolléganőmmel újabb „merényletre” készültünk, amelynek eredményeként minden tanuló neve mellé odakerülhetett, hogy azt a kompetenciát, hogy monoton munkavégzésre képes, kiválóan teljesítette. Szép szokás iskolánkban, hogy a tantestület karácsonyi ünnepségére meghívjuk az összes nyugdíjas dolgozót is, így alkalmanként 100-120-an üljük körül a fenyőfát. Eddigi ismereteim szerint a ruhás tanműhelyben szorgoskodó tanulók készítették egy-egy apró, stílusos ajándékot az ünnepség résztvevőinek. Tavaly szakítani akar33

tunk ezzel, és úgy döntöttünk, hogy a reintegrációs osztályé legyen ez a feladat. M. kolléganőm megtervezett egy bájos karácsonyi asztali díszt, amelyből minden tanulónak úgy 10-12 egyforma darabot kellett elkészítenie.(Monotónia a köbön!) Hetekig csiszoltak, ragasztottak, festettek, díszítettek, csomagoltak-és büszkén adhatták át az ízléses ajándékokat a könnytől csillogó szemű idősebb kollégáknak. Sokan még hozzám is odajöttek, és végre dicsérően szóltak a „gyerekeimről”, ez számomra is szép karácsonyi ajándék volt. S az már csak a hab volt a tortán, hogy néhány f-es gyereket még az ünnepi műsorba is sikerült bevonnom, (bár az én lábam jobban reszketett, amikor ők következtek a szövegben, mint az övék, pedig számos percet ”bebuktunk” a magyar órákból a készülődésre, de megérte!), a többiek pedig az énekkari számokban közreműködtek, így az egész osztály részese lehetett az ünnepi hangulatnak.

3. Ígértem egy történetet Sz. Sanyiról, aki egy kis Szolnok környéki faluban él, túl számos rendőrségi ügyön, édesanyja egyedül neveli, s bár erőn felül vállal érte, a fiú nem tudja megmondani, mikor van az anyukája születésnapja. Szinte a társas együttlét minden morzsájára meg kellett tanítani: a megfelelő megszólítási és köszönési formáktól egészen addig, hogy nem köpünk ki az ablakon.(Bocs.) A sok hiányosság pótlása mellett az egyik kommunikációs órán, amikor arra „vetemedtem”, hogy rábírtam a tanulókat a hangos olvasásra, felfedeztem, hogy Sanyi

34

milyen szépen olvas. Épp a szakmai hét szervezésének kellős közepén történt a dolog, a szépolvasó versenyre toboroztuk a jelentkezőket. Nem mondom, hogy Sanyit könnyű volt rávenni a megmérettetésre, de sikerült, ráadásul rajta kívül senki nem jelentkezett az osztályból. Két dologban egyeztünk meg: az egyik az volt, hogy nem sértődök meg, ha az utolsó pillanatban mégis visszalépne, a másik pedig az, hogy mivel ő saját elmondása szerint még soha egy könyvet se olvasott el, én keresek neki szöveget. Nagy izgalommal válogattam a különböző stílusú írások között, de még izgatottabban vártam, melyiket választja Sanyi. Volt mese, humoros történet, regényrészlet, elbeszélés kamaszokról, de legnagyobb meglepetésemre A kis hercegből egy részlet tetszett neki legjobban. Általában az ifjúságvédelmi felelősünkkel osztottam meg az osztállyal kapcsolatos problémáimat, aki szerencsére nemcsak név szerint ismerte, de szerette is őket. Hozzám hasonlóan ő is megdöbbent ennek az alig „betörhető” fiúnak a választásán, s együtt izgultunk érte a versenyen. Olyan szépen felkészült Sanyi a szép olvasásra, hogy csak úgy nyeltük a könnyeinket a többi versenyző legnagyobb értetlensége közepette. És bár a versenyt felsőbb éves tanulók nyerték, ennek a fiúnak örök élmény maradt, hogy egyszer ő is kaphatott ajándékot egy iskolai teljesítményért, és nem maradt el a pirossal beírt osztályfőnöki dicséret sem. Talán el sem hinnék egykori tanárai, hogy egy és ugyanazon gyerekről van szó. Századszor is igazolódtak Saint-Exupéry már-már unásig idézett szavai: Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

4. Volt, aki Petőfit kereste Szibériában, mi a Pál utcai fiúkat a nyolcadik kerületben, egy budapesti kirándulás alkalmával. Még az iskola előtti szoborcsoportra csak rátaláltunk egy kis segítséggel, de az agyonreklámozott grund-hasonmásról szinte senki nem tudott felvilágosítást adni a környéken. Már ez a tény nagy csalódás volt számunkra, hiszen mi ezért utaztunk száz km-t. Csaknem egy órai bolyongás után valami csoda folytán mégis megleltük… Jómagam alig bírtam leplezni megdöbbenésemet a létesítmény kiszerűsége miatt, elkészültem arra, hogy a gyerekek rögtön nekem esnekmajdnem jogosan-, hogy ezért gyalogoltunk ennyit. Ehelyett egy pillanat alatt birtokba vették a farakásokat, előkapták a mobiltelefonokat, és boldogan fényképeztek. Hálából én is elővettem az eddig rejtegetett két tepsinyi almás süteményt, amelynek természetesen külön története van…

35

5. Sokszor és szívesen kirándultunk, akár a városon belül, akár nagyobb távolságokra. Legérdekesebb élményünk talán mégis az volt, amikor az Aréna plázában lévő IMAX 3D-s moziban nem csupán a dinoszauruszos filmet tekinthettük meg, hanem előtte bekukkanthattunk a vetítőbe. El sem tudtuk addig képzelni, hogyan jön létre a térhatásos kép, milyen technika kell ennek a megvalósításához. Az roppant jó érzés volt, hogy a gyerekek azt látták, hogy ilyen nagy kegyben csak nekik van részük. És bár maga a történet is bájos volt, a látvány meg pazar, a gyerekek talán mégis azt mesélték el legtöbbször, hogy én annyira féltem, hogy bekap a T-Rex, hogy szerintük majd letéptem a mozi süppedős foteljének karfáját. Talán sokan szégyellnék ezt a mozzanatot, de ha ilyen áron is lelki közelségbe kerülhettem velük, hát akkor vállaltam, hogy beijedős vagyok (ami a filmbeli szörnyűségeket illetően ráadásul igaz is), és cseppet sem éreztem tekintélyrombolónak az esetet. Nem lettem azzal kevesebb a szemükben, ha látták, hogy én is gyarló hétköznapi ember vagyok, és a mai napig elismerem a gyerekek előtt azt is, ha hibázok vagy tévedek.

6. Számomra teljesen új „élményt” jelentett, hogy egy tanítványom úgy jár iskolába, hogy közben egy gyermeket hord a szíve alatt. Hogy mégsem voltam zavarban a kezdetek kezdetén sem, ez annak a bizalomnak köszönhető, amellyel a lányok megtiszteltek, ők maguk keresték az alkalmat, hogy elmondhassák a változást. N. már nem tudta egy idő után eltitkolni, így meg kellett beszélnünk az osztállyal is az új helyzetet. Szerencsére mind a lányok, mind a fiúk elfogadólag álltak hozzá a témához, persze nagy volt bennük a kíváncsiság, de soha kellemetlen megjegyzéssel nem illették társaikat, s ez a tolerancia nagyon megnyugtató volt számomra is. A lányok ezt azzal hálálták meg, hogy soha nem vártak el különleges bánásmódot, legfeljebb akkor hiányoztak, ha a kötelező orvosi vizsgálatokra kellett menniük. I. még egy tanfolyamot is kiváló eredménnyel elvégzett eközben. Meghívásukat elfogadva, a

36

szülés után otthonukban meglátogattam őket, megnyugtató, hogy élvezik családjuk támogatását, és megfelelő körülmények között nevelhetik kisfiaikat. Az én szememben az anyaság nem csak komolyabbá tette őket, de meg is szépültek.

7. Senki ne higgye, hogy kudarcaink nem voltak. Dávid kezében talán már a második tanítási héten felrobbant egy petárda, Ernővel rettentően összeverekedtek apró semmiségen testnevelés órán (meg utána az utcán), a lányok megtépték egymást fiúügyek miatt, a két 18 éves lány kismamaként fejezte be a tanévet stb… Szinte naponta ütköztem a kollégákkal valaki miatt. Ha kitettem a lábam az iskolából, azonnal történt valami elmarasztalható dolog, amit mire hozzám elért a történet, sokszor jócskán fel is nagyítottak. De ez elenyésző a sok örömhöz, kedvességhez, apró sikerhez képest. Pedig soha egyetlen szál virágot nem hoztak, ők másképp fejezték ki a ragaszkodást és szeretetet. És itt kanyarodnék vissza az almás sütemény esetéhez. Egyszer a Művészetek Völgyéről meséltem a diákoknak, szóba került az is, hogy egykori házinénim minden este egy kistányér illatozó almás süteménnyel várt, aminek el is kértem a receptjét. Huncut fiaim és lányaim- hiszem, ha kóstolom alapon – kiprovokálták, hogy ugyan süssek már egy adagot belőle valamelyik osztályfőnöki órára. Már a puszta tényen is meglepődtek, hogy milyen hamar teljesült a kívánságuk, sajátos dicséretük pedig szállóigévé vált közöttünk. Történt ugyanis, hogy a mikor a másodperc töredéke alatt elfogyott a süti, Roland megkérdezte: „Nincs tanárnőnek nagyobb tepsije?”, és beindultak a felajánlások a legközelebbi alkalomra, hogy ki tudja a legnagyobb tepsit hozni. (Máskor, ha valami extra kívánságuk volt, mindig behelyettesítettük a tepsivel…) Szívesen ki is használtam minden alkalmat, amikor ezzel kedveskedhettem nekik, és bár nagyobb nem, de több tepsim azért van. Büszkén és boldogan majszoltak az iskolai kiránduláson a vonaton, meg Kecskemét főterén, ki nem hagyva a megjegyzést, hogy ezt az osztályfőnökük sütötte nekik. A mai napig emlegetik. Nekem pedig nagyon fáj a szívem utánuk, bár hetente találkozunk, kérdezősködünk oda-vissza, szinte mindent tudok és megtudok róluk. (Az csak száraz statisztikai tény, hogy a 12 főből 9-en folytatták a tanulást, 2 lány a gyermekét neveli, 1 fiú pedig dolgozik – de senki nem kallódott el.) Ebben a tanévben – nagy szomorúságomra – nem került elő sem a kisebb, sem a nagyobb tepsi, pedig boldogan melegítettem volna be a sütőt hajnalban… De ez már egy másik osztály és másfajta történet lenne.

37

Hajdúné Bihari Ágnes, NÉMETH MÁRIA MAGDOLNA

A HHR-es tanuló is ember „Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést, fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet, Példálózás helyett példát mutatnék, Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék, Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék, Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot, Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat. A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék, Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném, Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat, Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről, És többet a szeretet hatalmáról.” (Diane Loomans)

Bevezetés „Aki az átlagos neveléssel nem nevelhető, az lehet nevelhetetlen, de lehet a nevelés sajátos eszközeivel nevelhető is.” (Dr. Illyés Sándor)

A fenti idézet a Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola Pedagógiai Programjában olvasható, mégpedig abban a fejezetben, amelyben a beilleszkedési- és magatartási nehézségekkel összefüggő tevékenységekről esik szó. Nem véletlen, hogy e pályamű is idézi ezen neveléssel kapcsolatos gondolatokat, hiszen a fenti középiskola reintegrációs osztályába („a 9/R”-be) is – a hagyományos nevelés eszközeit tekintve – nevelhetetlen gyermekek járnak. Kívülállók számára nehezen érthető az úgynevezett problémás tanulók iskolához való viszonyulása és tanuláshoz való hozzáállása, pedig őket is meg lehet érteni, amennyiben ismert a családi-, szociális hátterük valamint anyagi körülményeik. Ami még ennél is fontosabb, hogy a puszta tényadatok mögött meglássa a pedagógus, hogy ezek a nehézsorsú gyermekek is emberek. Ugyanúgy szerethetők, ugyanolyan hibáik vannak, mint más, korukbeli gyermekeknek, csak éppen mostoha körülményeik, a szegényes érzelmi háttér miatt sokkal sebezhetőbbé válnak már kora gyermekkorban, amelynek egyenes következménye, hogy az általános iskola első éveitől kezdve 38

tanulási és beilleszkedési problémáktól szenvednek. Nehezíti a helyzetet a sokhelyütt rugalmatlan oktatási-nevelési rendszer, s így 12-14 éves korra ezek a gyermekek az iskolák „persona non grata”-ivá válnak, és számos esetben akár több évre is kikerülnek az iskolák hatóköréből. Az őket ért családi és iskolai sérelmeket maguk előtt görgetve viszik tovább mindaddig, amíg azok feldolgozásában segítséget nem kapnak. A pályamű célja, hogy bemutassa: a „renitens” magatartás és a bukdácsolás mögött meghúzódó érzékeny lelkületű, odafigyelést és szeretet igénylő embert, aki a saját tempójában haladva képes elsajátítani a szakma tanulásához szükséges alapok mellett a társas együttélés szabályait is.

Reintegrációs képzés a Szeged-móravárosi Szakközép- és Szakiskolában A reintegrációs képzésről általában A Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola a 2006-2007-es tanévben indította el először a reintegrációs osztályt, melyre az SZFP II. program megkezdése adott lehetőséget. A cél a felzárkóztatás és a szakmára való kompetencia alapú felkészítés, melyhez a központi forrásokból rendelkezésre bocsátott, illetve pályázatokon nyert anyagi források segítségével minden évben sikerült a szükséges tárgyi és személyi feltételeket, valamint a hátrányos helyzetűek reintegrációjában résztvevő pedagógusok számára a továbbképzéseken való részvételt biztosítani. A 2008-2009-es tanévben immár harmadszor indult a „9/R” osztály a fenti középiskolában. Évről-évre maximális osztálylétszámmal folyik az oktató-nevelő munka ebben az osztályban. Az „R” osztályba járóktól szájról-szájra terjed a következő évfolyamra jelentkezők felé, hogy milyen az itt folyó munka. Így érthető, hogy a jelentkezők már tudják, milyen típusú munka folyik a reintegrációs osztályban.

A reintegrációs osztály tanulmányi terve Az első, azaz a 2006-2007-es tanévben pontos menetrend alapján folyt a munka a HHR-es osztályban, hiszen egy teljesen újszerű, tapasztalatok nélküli munka vette kezdetét. A kollegák egy hálótervet készítettek egész évre, amelyből pontosan leolvasható volt, hogy a tanév mely napjának mely órájában melyik projekt vagy mely tananyag kerül feldolgozásra. A hálóterv nagy segítség volt a pedagógusok számára, viszont az oktató-nevelő munkát szűk határok közé szorította, ami sok esetben rugalmatlanná tette a napi feladatok végrehajtását, a tanulók egyéni igényeihez és tempójához való alkalmazkodást. 39

A HHR-es osztály órarendje a 2007-2008-as, valamint a 2008-2009-es tanévben A HHR-es osztályban kompetencia alapú felkészítés folyik. A képzés célja, hogy az osztályban tanulók elsajátítsák a választott szakmacsoportnak megfelelő kompetenciákat. Ehhez kellett igazítani az órarendet, amely kapcsolt órákat biztosít a kompetenciák könnyebb elsajátíthatósága céljából beiktatott projekt órák és projekt napok megtartásához. Hagyományos tanórák az „R” osztályban gyakorlatilag nem tarthatók, hiszen – főleg tanévév elején – a diákok nehezen tűrnek mindenféle szigorú korlátot, így a szorosan vett 45 perces órakereteket is. E helyett a látványosan megtervezett összefüggő projekt órák és projekt napok alkalmazhatók hatékonyan. Ezek előnye ugyanis, hogy minden tanuló a saját tempójában haladhat, továbbá a projekteknek abba a részletébe kapcsolódhat be, amelyhez a saját tudását hozzáadhatja, illetve a pihenésre szánt idő is az egyéni igényekhez alakítható. A 2007-2008-as tanévhez képest minimális változás van az órarendben a 20082009-es tanévben. Ennek oka egyrészt az, hogy az idei tanévben más az osztály összetétele a korábbi évhez képest. Míg az előző tanévben vegyesen voltak fiúk és lányok, addig az idei tanévben „fiús” osztály lett az „R”. Az osztály összetétele erősen meghatározta a 2007-2008-as illetve a 2008-2009-es tanévben is a projektek tartalmát. Míg az előző tanévben számos kézimunkával összefüggő projekt beiktatására került sor, addig az idei tanévben a férfias munkák domináltak, mint például fűrészelés, fa alapú fűszertartó készítése, szegecselés, fém alapú gyertyatartó kovácsolása és festése, lánckészítés, halpucoló készítése alumínium lemezből. Fontos megemlíteni a gyakorlatorientált oktató-nevelő tevékenységet a képzésnek e típusában. A tanulók sikerélményhez juttatásában elengedhetetlenek a sok-sok gyakorlattal tarkított projektek, hiszen az „R” osztályban tanulók zöme valamilyen tanulási nehézséggel küzd, akik az egyéni fejlesztés során a lehetőségeikhez és képességeikhez mérten pótolják ugyan a hiányosságaikat, de az iskola számukra mindig is valamiféle rosszat jelent a korábbi évekből hozott kellemetlen élményeik alapján. A szakma elsajátításához szükséges elméleti alapokat – matematikai, kémiai, fizikai ismeretanyagot – mindenképpen célszerű és eredményes életszerű példákon keresztül megtanítani nekik. Ilyen például a százalékszámítás megismertetése a bankok által reklámokban meghirdetett hitelkonstrukciók, kamatok kiszámítása segítségével. Az idegen nyelv oktatása is a praktikus oldalról közelítendő, máskülönben a tanulók bezárkóznak és hárítanak minden olyan szándékot, amely az ő képzésükre, fejlesztésükre irányul. Ebben az osztályban különösen érvényes az az aranyszabály, hogy tilos ajtóstól a házba rontani és felsőbbrendűnek mutatkozni a tanulók előtt! Mindez érthetővé válik, ha logikusan végig gondoljuk: senki sem szereti, ha erőszakos, követelőző vele valaki, vagy ha lenézik őt. És máris előtérbe kerül a rejtett tanterv. A tanrenddel kapcsolatosan mindenképpen megemlítendő tény, hogy a reintegrációs osztályba nem lehet előre kitalált, csak egyetlen egy típusú feladattal bemenni. Főleg a 40

tanév elején jellemző, hogy többféle, változatos feladatoknak kell a tanár tarsolyában lenni ahhoz, hogy ne unatkozzanak a tanulók, illetve azért, hogy a monotonitást elkerüljük.

A rejtett tanterv szerepe A rejtett tanterv része minden olyan külső vagy belső tényező, amely a leírt tantervben nem szerepel, így a tanárok személyisége, a közvetített minta és az iskolai környezet. A minta közvetítése és a kialakított környezet befolyásolhatja egyrészt pozitívan, másrészt negatívan is az oktató nevelő munkát. Nincs ez másként a HHR-es osztályban sem. A 2007-2008-as tanévben meghatározó volt a lányok véleménye. Az ő ízlésüknek megfelelően sikerült berendezni a tantermet: egyedi színű falfestés, saját választású függöny, dekoratív, papírból kivágott ablakdíszek, szalvéta technikával készült és textilborítású faliképek varázsolták hangulatossá, már-már otthonossá az osztálytermet, ahová szívesen jártak. Egyrészt a saját igényeknek megfelelően kialakított helyiség, másrészt a sajátkezű munka miatt jobban vigyáztak a tanulók a tanteremre, mint ez más tantermeknél látható volt. A 2008-2009-es tanévben a fiúk a keményebb stílus kedvelői, a lágy, lányos hangulati elemek eltávolítása fontos volt számukra ahhoz, hogy sajátjuknak érezhessék az osztálytermet. Nagyon kedvező irányt adott az oktató-nevelő tevékenységnek, hogy új, egyszemélyes padokat sikerült vásárolni. Ezek a könnyen mozdítható padok rendkívül jó szolgálatot tesznek akkor is, amikor valaki egyedül, a többiektől félrevonultan szeretne tevékenykedni, illetve ha a csoportmunkához egymással szemben ülnek le a tanulók. A pedagógusok sokszínű személyisége, a nyugalmat sugárzó légkör segíti a tanulókat a feloldódásban, a bizalom megteremtődésében, amely által felszínre kerülhet a beilleszkedési zavar vagy a teljesítményszorongás és más egyéb személyes probléma háttere, ezzel is segítve a tanulókat a reszocializálódásban. Nagyon pozitív hatású, hogy sokan sokfélék az „R”-ben tanító kollegák. Ez magával hozza azt, hogy a korábban egyetlen, és nem a legkövetendőbb mintát látott tanulók megismerhetnek más személyiségtípusokat is, mint korábban, találkozhatnak számos konfliktuskezelési technikával, világnézettel, stílussal, amelyek alapján a saját egyéniségüket fejleszthetik.

41

A reintegrációs képzésben résztvevő pedagógusok „A tanár személye fontosabb, mint az, amit tanít.” (Karl Augustus Menninger)

Az első HHR-es osztályban volt fluktuáció a pedagógusok körében. Ez egyrészt a tapasztalatok hiányából adódhatott, másrészt az előre elkészített hálótervnek köszönhető, harmadrészt az osztály összetétele is hozzájárult ehhez a tényhez. Az intoleráns pedagógus kiválogatódik ebből a tanulói közegből. A tapasztalat azt mutatja, hogy a HHR-es osztályba járó tanulók sajátos szocializáción mentek keresztül, a hozott minta a társadalom számára többnyire nem elfogadható. Fontos tehát a megfelelő minta közvetítése a tanulók felé. Jól bevált gyakorlatnak tűnik az osztályban tanító pedagógusok inhomogén összetétele. Férfi és nő pedagógusok egyaránt részt vesznek a képzésben. Így megtapasztalhatják a férfi szigorú elvárásait és a nő által képviselt szeretettől övezett harmonikus légkört. Egy fő matematika-, egy fő mentálhigiénikus, egy fő fejlesztő pedagógus, egy fő magyar nyelv- és irodalom-, egy fő testnevelő-, egy fő informatika-, egy fő egészségtan-, két fő nyelvtanár mellett részt vesz a HHR-es oktatásban egy fő vasipari- illetve egy fő faipari szakmai tárgyakat oktató pedagógus. A pedagógusok párban dolgoznak, egy-egy napon ugyanazokkal a párokkal vannak a tanulók, így jól kiszámítható számukra a munka menete és az elvárás-rendszer is, ami egyértelműen megkönnyíti számukra az alkalmazkodást, a beilleszkedést és a közösségi szabályok elsajátításának módjait. Ami közös a reintegrációs képzésben részt vevő pedagógusokban: a tolerancia, az elfogadás, a humánum, a fokozott diszkréció, a kiemelkedő empatikus készség és szociális érzékenység. Elsősorban az embert kell látnia minden tanulóban. Az embert, aki hibázhat, aki olyan esendő, mint bárki más, akinek ugyanúgy vannak esélyei a változásra, mint bárki másnak. A feladata az­­­, hogy ehhez a változáshoz készítse elő a talajt, és mutassa meg a változtatás lehetőségeit. Arról azonban nem szabad megfeledkeznie, hogy a döntés mindig a tanulóé nem pedig a pedagógusé. Az „R” osztályban tanító pedagógusok mindegyike rugalmasan kezeli a különböző problémahelyzeteket, a tanulók sajátos gondolkodásmódját elfogadja és próbálja megérteni őket. Az elfogadás ez esetben kölcsönös: a tanulók is elfogadják a pedagógust. Erre egy jó példa, amikor a reggeli szokásos, egymás közötti cukorka osztásnál a diák automatikusan letette a tanár elé is a cukorkát „tanár úr maga is kér?” választ nem is váró kérdés kíséretében.

42

Kommunikáció A HHR-es osztályba többnyire iskolázatlan szülők gyermekei járnak. Otthon keveset találkoznak a szülőkkel, többen tanyasi vagy kis-falusi környezetből származnak. Nem szívesen keresik a kapcsolatot más emberekkel, kivéve a hozzájuk hasonló hányattatott sorsú, sokszor lenézett, kiközösített társaikkal. Ebből adódik, hogy az önmagában is szegényes szókincs nem igazán a társadalomi elvárások szerint elfogadott szavakkal fog gyarapodni, hanem az obszcén, trágár kifejezések élveznek előnyt számukra. Hiszen ezekkel tudják igazán kifejezni lázadásukat. Ezeket a kifejezéseket a sajátos szubkultúrával rendelkező kortárscsoportoktól és a kontrollálatlanul megnézett filmekből merítik. Beszédükre kettősség jellemző: nagyon harsányak vagy éppen ellenkezőleg, bizonytalanok és halk szavúak. Ez a két szélsőséges állapot fokozatosan javítható, azonban nagyon fontos megjegyezni itt is, hogy a megszégyenítés eszközével nem szabad élni a beszédhibák kapcsán sem. A könnyen elérhető internet és filmek világában olvasni nem szeretnek, a szövegértéssel és szókinccsel legtöbbjüknek problémája van. Nehezíti még a problémát, amikor a gyakorlatlansághoz részképesség zavar, diszlexia is társul. Olvasásra év elején nehéz rávenni őket, akkor is csak az őket érdeklő témában. Később, ahogyan gyakorlatot szereznek a betűk világában, lehet emelni a szöveg mennyiségét és ekkor már rövidebb, szakmai tartalmú szövegek is eléjük tehető. Mindeddig a verbális kommunikációról esett szó. Fontos megjegyezni, hogy a reintegrációs osztályokban tanulók a nonverbális jelekre sokkal érzékenyebben reagálnak, azokat sokkal pontosabban érzékelik, mint a legtöbb hagyományos osztályba járó kortársuk. Különösen a lányokra volt jellemző az előző tanév kezdetén, hogy a konfliktushelyzetek kezelésének egyetlen módjának a verekedést, káromkodást ismerték. Közel félév telt el addig, amíg a következő jelenetben megszületett a felismerés, hogy van más megoldási mód is: Az egyik „R”-es tanulólány, aki korábban a szó szoros értelmében is gyakran hajba kapott még barátnőjével is, feldúltan rontott be az osztályterembe és izgatottan azt mondta: „– Tanárnő, most nagyon csúnyát fogok mondani, de nem tudom hogyan kell másként mondani….” …és trágár szavak kíséretében kifejtette milyen mélyen megbántotta a barátnője. A következetes, türelmes és kitartó verbális helyreigazítások és a nyugodt osztálylégkör eredménye, hogy ez a diáklány jelenleg a szabász osztály egyik elismert, és elfogadott tagja. Szeretik őt osztálytársai és ő is jól beilleszkedett az új közösségbe. Korábban viszont szüksége volt a felzárkóztató, reszocializáló képzésre.

43

A kommunikáció fejlődésnek is egyéni üteme van, így akadt olyan „R”-es tanuló is az előző tanévben, aki a 2008-2009-es tanévben újra a HHR-es osztályban tanul, mivel szegényes verbális kommunikációja a társakkal való kapcsolatfelvételt és a kommunikációs kompetenciák teljesítését nem tette lehetővé. Mindenkor és mindennel kommunikálunk, információt közlünk magunkról. A HHR-es tanulók fejlődésének egyik jó példája, amikor a korábban nemtörődöm diákok közül egyikőjük szakmaválasztáskor a jelentkezési lapjukhoz az alábbiak szerint kértek borítékot: „– Borítékot nem kapunk? Hogy fog ez akkor kinézni?”

Személyiség- és közösségfejlesztés „Az őszinte dicséretnek mágikus hatalma van. Ha azt akarod, hogy a másik fejlődjék, dicsérd őszintén. Ez mindig lehetséges. Vizsgáld a másikat, lásd meg tehetségét, képességeit, világíts rá azokra.” (Michel Quoist)

A személyiségfejlesztés szerves részét képezi a nevelőmunka egészének, mely olyan nevelési légkör megteremtésével valósulhat meg, amely összhangba hozza az iskolai nevelési program elveit, az iskolával szembeni elvárásokat és az intézményben tanulók életkori sajátosságait. A személyiség fejlesztésének alapja egy olyan sokoldalú iskolai élet lehet, ahol a tanulás, a játék és a munka megfelelő aránya biztosított, ahol fejlődni tud az önismeret, az együttműködési készség, edződik az akarat. Ez jelent alapot a motívumok, szokások, értékekkel történő azonosulás fokozatos kialakításához, meggyökereztetéséhez. A reintegrációs osztályban kiemelten fontos szerepet kap a személyiségfejlesztés, hiszen a korábbi években kapott negatív visszajelzések miatt az ide járó gyermekek önismerete hiányos, önbecsülése sérült. Nagyon fontos célkitűzése a személyiség- és közösségfejlesztésnek, hogy nagyon sokféle tevékenységgel ismertesse meg a tanulókat, ezzel is hozzásegítve őket önmaguk megismeréséhez. A személyiségfejlesztés egyik remekül bevált módja a társasjátékok alkalmazása. Az általunk ismert és használt játékok a Póker, a Gazdálkodj okosan, Magyarország kvíz, Játék a betűkkel, Erdőgazda, Malom, különböző darabszámú síkbeli és térbeli Puzzle, Rubik kocka. Ezekkel a játékokkal egyrészt a gyermekek logikai készsége, kitartása, tudása gyarapodik, hanem bizonyos társas készségek fejlődése és egymás megismerése is – mint például ki a korrekt vagy ki csal – lehetséges. A „Gazdálkodj okosan” játék igazi életszerű helyzeteket teremt a spórolás, a pénzzel való bánásmóddal kapcsolatosan. A játék beiktatása a mindennapokba azért is fontos a HHR-es tanulóknál, mert közülük többen korán felnőtté válnak, korán a család eltartói lesznek. Többükről ekkor derül ki, hogy nem voltak igazán gyerekek és nem volt lehetőségük 44

társasjátékokkal találkozni. Így a játék a feszültségoldás és fejlesztés mellett hiánypótló szerepet is betölthet náluk. Nagyon bevált a manuális készségfejlesztés területén a fiúknál is a szövőszék és a ScoobyDoo játék használata. Az esztétikai érzék és kézügyesség fejlesztése lehetséges volt a közkedvelt Fonalgrafika technika alkalmazásával. Ezeknél a tevékenységnél az számított mérföldkőnek, hogy a fiúk is „bevállalták” egymás előtt ezeket a lányos dolgokat. Szerencsés helyzetben van iskolánk, mert egy Drogprevenciós pályázat keretében drogmegelőzéssel kapcsolatos interaktív beszélgetéseket és 4x45 perces személyiségfejlesztő tréninget kapott minden osztály. E programban részesült az „R” osztály is. A személyiségfejlesztés egy fontos szelete volt az idei tanévben a fogyatékossággal élőkkel szembeni tolerancia és elfogadás fejlesztése. Ennek szemléltetésére szájjal készült képeket festettünk. Az „R” osztályban az első 45 perc a gyülekezés időszaka. Erre szükség van, mert egyetlen tanuló kivételével a jelenlegi tanévben minden HHR-es tanuló vidéki. Reggel korán, öt óra körül kelnek és nem sokkal hat óra után már buszon ülnek ahhoz, hogy 7.45-re beérjenek az iskolába. Ezért az első órában összevárjuk a tanulókat, lehetőség van a reggeli elfogyasztására és az aktuális problémák, kérdések megvitatására is. Kiemelten pozitív hatást gyakoroltak a tanulók önértékelésére azok a gyakorlatorientált projektórák, melyek keretében a fa- és fémipari szakmai alapismereteket szerezhették meg az „R”-es diákok. Kompetenciaérzésüket növelte, hogy egy – a fa- és fémipari területben járatlan – tanárnő is bekapcsolódott a munkába és a feladatok elvégzése közben gyakran kérte a fiúk szakavatott segítségét. A tanulók szívesen kapcsolódtak be az iskolai fenyőfa díszítésébe is, amelyre saját kezűleg készítettek díszeket. A dicséret, mint személyiségfejlesztő módszer szintén hasznosnak bizonyult, mivel ennek segítségével közelebb kerülhettek a diákok tényleges önmagukhoz, és végre kedvet kaptak ahhoz, hogy megmutassák önmagukat: tanév elején a kapucni és sapka alá elrejtőzve ültek naphosszat a teremben, a második félév közepére ez a jelenség szépen lassan tovatűnt. A személyiségfejlesztésben nagy hangsúly helyeződött az iskolán kívüli programokra, melyek részletes bemutatása a II.7 fejezetben történik meg.

Egyéni fejlesztés A 2008-2009-es tanévtől egy fő fejlesztő pedagógus segíti heti 2x1 tanórában a HHR-es osztályban tanulókat. Azért vált szükségessé fejlesztő pedagógus bevonása e képzésba, mert az osztály közel fele valamilyen részképesség zavarban (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) szenved. E mellett a lemaradásuk szembetűnő korosztályukhoz képest mind olvasás, mind számolás, mind írás tekintetében. 45

Az egyéni fejlesztés nem csak a kifejezetten fejlesztő órákon valósul meg, hiszen a képzés struktúrája lehetőséget ad a differenciált oktatásra, az egyéni tempóban való haladásra. Nagyon igénylik a tanulók a négyszemközti beszélgetést az osztályfőnökükkel illetve más, feléjük bizalommal levő tanáraikkal.

Iskolán kívüli programok A személyiségfejlesztést számos iskolán kívüli program tarkította: bowlingozás két alkalommal, korcsolyázás két alkalommal, városnéző séta közben ismerkedés Szeged nevezetességeivel, ellátogattunk a helyi Okmányirodába, különböző kiállításokat tekintettünk meg, a 2007-2008-as tanévben részt vett az osztály a „Csodák palotája – interaktív kiállítás a sötétben” című kiállításon. Tervezett programok: fallabdázás, gokartozás, üzemlátogatások, erdei iskolában való kirándulás. Az egyes iskolán kívüli programokban közös észrevétel, hogy a tanulók járatlanok voltak a helyi tömegközlekedési eszközök használatában, mint például a jegyek vásárlása vagy azok kilyukasztásának módja a tömegközlekedési eszközön elhelyezett jegylyukasztó szerkezettel. Az első bowlingozás alkalmával volt olyan diák, aki inkább nem jött iskolába, an�nyira tartott ettől a tevékenységtől. Nem tudta mit jelent ez a szabadidős tevékenység és szégyellte volna, ha „beég” a többiek előtt. A korcsolyázás alkalmával kiderült egy tanulóról, hogy nagyon jól tud segíteni gyakorlatlan társainak. Szépen vezette őket végig a jégen, s ezzel mind saját mind társai önbizalmát növelni tudta. A múzeumlátogatások nem tartoztak a kedvenc programok közé, számukra kevésbé volt élvezhető.

A szülő kapcsolata az iskolával: speciális szülői értekezlet A legtöbb olyan szülő, akinek probléma van a gyerekével, nem szívesen jár be az iskolába. Egyrészt szégyellik a „gyerek viselt dolgait”, másrészt vannak olyan szülők, akik ézéketlenek a gyermek körül zajló eseményekkel kapcsolatban. Ebből adódóan a kapcsolattartás – kevés kivételtől eltekintve – a telefonos szülői értesítésre és a hiányzásokkal kapcsolatos hivatalos levelezésre korlátozódik. A HHR-es osztályfőnöknő bevezetett egy jól bevált módszert a szülői értekezletre, melynek köszönhetően számos esetben sikerült javítani a szülő és gyermek közötti bizalmi viszonyt. A szóban forgó iskola reintergrációs osztályában a szülői értekezletre az osztályfőnök mind a két felet, a szülőt és a tanulót is várja. Így mindketten ugyanazt hallhatják, nincs lehetőség a szokásos háromszögelésre, ezáltal elkerülhetők 46

a félreértések. E mellett a szülő és gyermek együttesen hallhatja a pozitív irányú változásokat és a tanulónál még fejlesztésre szoruló területek sorát. Ez a módszer hasznosnak látszik mind a szülő mind a tanuló részére, ugyanis amikorra a reintegrációs osztályba kerül a gyermek, addigra számos iskolában szembesültek mindketten azzal, hogy a gyermek buta, rosszalkodik, nem lehet bírni vele stb… A fenti módszerrel, azaz az erősségek kiemelésével és a pozitív megerősítéssel az osztályfőnöknőnek sikerül megnyerni a szülő bizalmát, így a szülő képessé válik újra hinni és bízni a saját gyermekében.

A reintegrációs osztály megítélése az iskolán belül Az első évben, a 2006-2007-es tanévben még ismeretlen volt a reintegrációs képzés tartalma mind a pedagógusok, mind a diákok körében. Előfordult, hogy a hagyományos tanulási módszerrel tanuló osztályok diákjai úgy közelítették meg a témát: ők nem beszélgetnek a „gyogyósokkal”. Nem volt könnyű eloszlatni ezt a félreértést. A probléma akkor foszlott szerte, amikor a HHR-es osztályban megoldott feladatlapokat más osztályokhoz is bevitték a pedagógus kollegák, és a tapasztalat szerint a HHR-es tanulók számos feladatlappal könnyebben boldogultak, mit szakközépiskolás társaik. Azon kollegák, akik nem oktatnak a reintegráció keretében nehezen értik meg a HHR-es tanulók viselkedési- és gondolkodási sémáit. Ezt természetesnek tekinthető, hiszen más kint lenni és más bentről megélni, megtapasztalni, átlátni egy gyermek működési módját, érzésvilágát. Egyértelműen látható, hogy a reintegrációs osztályok megítélésében fontos tényező az, hogyan kommunikálják a pedagógusok az iskola többi tanulója felé, hogy mit takar a reintegrációs képzés, kik lehetnek a HHR-es osztály tanulói. Amíg a pedagógus kollegák nem rendelkeztek elegendő rálátással a HHR-es képzését illetően, addig „fekete bárányként” kezelték az „R”-es tanulókat a hagyományos osztályokba járó diákok. A fenti probléma megszűnt, amikor a kollégák megfelelő tájékoztatást kaptak a képzéssel kapcsolatosan, illetve azáltal, hogy bekerültek az első tanulók a szakmai képzést folytató osztályokba. A 2008-2009-es tanévben már szakmai vizsgát tenni készülő volt „R”-es diákkal is büszkélkedhet a Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola.

47

ÖSSZEGZÉS „Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.” (Carl William Buehner)

A Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskolában folyó reintegrációs képzés célja a felzárkóztatás és a továbbhaladáshoz szükséges kompetencia alapú szakmai ismeretek átadása. Az ismeretek átadása nem egyszerűen információátadás, hanem egy szinte családias hangulatú tanteremben folyó fejlesztő tevékenység, ahol az órák jó légkörben zajlanak, nem mellőzve a játékos feladatokat és a humort. Az eltelt évek tapasztalata az, hogy jókedvre, elfogadásra, szeretetteljes légkörre legalább akkora szükséges van a HHR-es tanulóknak, mint a tananyag elsajátítására. Amennyiben sikerül olyan bizalmi légkört kialakítani körükben, amelyben meg merik mutatni igazi önmagukat, lehetőség nyílik a „hibás” bevésődés, a helytelen magatartásformák korrigálására. Az elfogadó és pozitív visszajelzésekre épülő tanórák, jól megválasztott projektek segítik a tanulókat abban, hogy átlépve saját maguk és környezetük által kialakított árnyékukon, ők is képesek legyenek szakmát tanulni és integrálódni a társadalomba. Ehhez nem elég egyedül a tanuló vagy a tanár. Ketten kellenek a változáshoz. Fontos azonban, hogy a tanár csak megmutat, elfogadóan irányít. A változáshoz szükséges felismerés és a döntés a tanuló kezében van. A változás nehéz, de nem lehetetlen. Jó példa erre azon tanulók sorsa, akik az „R” osztályból jelentkeztek szakmát tanulni, és jelenleg is tagjai az osztályközösségnek vagy éppen ebben az évben tesznek szakmai vizsgát. Ezeknek a gyermekeknek szüksége van, szüksége volt a HHR-es, nem hagyományos alapokon működő tanításra. A pályamű a pályázók személyes tapasztalatai alapján készült, annak írása során újabbnál újabb személyes élmények és az egyes tanítási napok eseményeihez kapcsolódó érzések kerültek a felszínre. A pályázat a reintegrációs képzésben megmutatkozó tapasztalatok egészét tekintve éppen ezért nem teljes.

48

Kóka Krisztina

„Akinek egy kiS időre volt még szüksége” A dolgozatom második példájának Ákost, egy olyan tanulót választottam, aki iskolánk tanulója már második éve. E munkám során szintén a kutató munkát és a személyes beszélgetést használtam fel eszköznek arra, hogy minél pontosabb képet kaphassak Ákos életéről és a tanulási nehézségeiről illetve a jövőének alakulási lehetőségeiről. A gyűjtő munkához még hozzá tudok járulni a személyes tapasztalataimmal is, mert második éve tanítom informatikára, ezért napi szinten tudom követni a fejlődését, helyzetének alakulását. Azért választottam Őt, mert Ő az akinek a körülményei teljes mértékben megfelelőek ahhoz, hogy folyamatosan és jó eredményt nyújtson és mégis az otthoni, szülői problémák áldozat lett és „elveszett” egy kis időre, kicsúszott a talaj a lába alól, és most innen próbál meg „felállni”. Ákos az általános iskolai tanulmányait követően került iskolánkba a felzárkóztató osztályba. Ahhoz, hogy meg tudjam mutatni a fejlődési sajátosságait feltétlenül szükség van arra, hogy bemutassam a gyermekkorát. 1992-ben született Szekszárdon. A szülés körülményeivel és a szülés lefolyásával nem volt semmi probléma. Teljesen egészségesen született egy szerető családba tervezett gyermekként a nővérét követően hét évvel. A nővére már önálló életet él, saját kiegyensúlyozott családjában. Ákost a szülei egy évig bölcsödébe járatták aztán következett az óvoda, majd az általános iskola. Az életének ezen szakaszára nagyon szívesen emlékszik vissza hiszen együtt volt az egész családja és mindene megvolt ahhoz, hogy teljes környezetben nőhessen fel. Aztán a szülők között valami elromlott, nem tudja, hogy mi vagy csak nem akart róla beszélni nem tudom, de tény, hogy nagyon megviselte a szülei válása. A kérdéseimre válaszolva ezt a területet amennyire csak tudta kerülte, mert számára ez egy fájó pontja az életének. A válásnak már 7-8 éve, de nem tudta kiheverni a mai napig sem, nagyon megviselte a dolog. Szívesen mesélt viszont apukájával való kapcsolatáról a válás előtti időszakról. Láthatóan „rajongott” az édesapjáért, aki elhagyta a családját és vele együtt Ákost is. Édesapját nagyon szerette és becsülte, példaképének tekintette, nagyon sokat beszélgettek és próbáltak minden lehetőséget megragadni arra, hogy együtt találjanak elfoglaltságot maguknak. A sok együtt töltött idő kialakította benne a kölcsönös tiszteletet és szeretetet apja iránt. Hatalmas csalódásként, törésként élte meg amikor a tudomására hozták a szülei, hogy elválnak. Úgy érezte, hogy egy világ 49

omlott össze akkor benne. Nem találta a helyét és tudta nagyon jól, hogy soha többé nem lesz olyan mint régen. Valahol magát is okolta a történtek miatt, hiszen minden kisgyerek hajlamos arra, hogy magát okolja a számára rosszra forduló körülményei miatt még akkor is, ha nem így van és semmi köze sincsen a történtekhez. Ákos kapcsolata az édesanyával kiegyensúlyozott és jó volt mindig is, de a példakép az apa eltűnt az életéből. A válást követően még tartották a kapcsolatot, jött is látogatóba és el is vitte néha magához Ákost, de ez számára már nem volt ugyan az. Ákos megbántva és elhagyatva érezte magát hosszú ideig és úgy gondolta, hogy kicsúszott a lába alól a talaj. Édesanyja mindent megpróbált annak érdekében, hogy gyermeke minél kevésbé szenvedjen a történtek miatt, de a lelki sérülés elkerülhetetlen volt. Számomra még az is érdekes volt, hogy Ákos édesapjának az édesanyjával való házassága a második házassága volt. Az apának már volt egy gyermeke, egy fiú az első házasságából, akit szintén elhagyott 8-9 éves kora körül. Ebben az egészbe az az érdekes számomra, hogy Ákos nagyon jó viszonyt alakított ki a mostoha bátyával akivel azóta is tarja a kapcsolatot. Valószínűnek tartom, hogy az hozta őket ennyire közel egymáshoz, hogy mindkettőjüknek ugyan az a sors jutott ugyan attól az embertől akit mindketten nagyon szerettek. Az első három év elteltével fokozatosan csökkentek a látogatások a telefonos megkeresések, amivel Ákost maga mellett tudhatta volna. Egyre ritkábban jön Szekszárdra az apa és egyre ritkábban telefonál is. Ákoson éreztem egy kis sértődöttséget a cserbenhagyottsága miatt. Ezt sugallotta nekem, hogy, ha nem maradt velük apa akkor őt már nem is érdekli, hogy mi van vele, visszahúzódott és már nem beszélget az apjával, nem osztja meg vele a titkait és a gondolatait. Ákos kapcsolata az édesanyjával teljesen kiegyensúlyozott. Jelenleg is vele él. Az édesanyja magához vette Ákos nagymamáját, hogy gondoskodni tudjon róla is. Jelenleg így hármasban élnek. A nagymamit is szereti, tud vele beszélgetni, problémákat megoldani. Az anya Ákos szerint nagyon sokat dolgozik a család megélhetéséért. Anyának érettségivel rendelkezik, melynek segítségével tudja végezni a jelenlegi munkáját. Egy cégnek a területi képviselője ami sajnos azzal jár, hogy nagyon sokat van úton és ebből következően keveset itthon. Ákos egy kertes családi házban lakik ahol meg van mindene ami ahhoz kell, hogy teljes értékű ember váljon belőle. Van saját szobája és egy saját kiskutyája is. A kutyust nagyon szereti, folyamatosan gondozza. Sőt annak ellenére, hogy kertes házban laknak amikor úgy érzi, hogy arra van szüksége, hogy egy kicsit kimozduljon otthonról akkor elviszi a kutyát sétálni. Talán a kutya egy kicsit a magánya ellen játszik szerepet az életében, mert nincsenek olyan barátai akikkel folyamatosan tartaná a személyes kapcsolatot. A visszahúzódottságának a másik oka, hogy nem szívesen nyílik meg senkinek sem. Nagyon örültem neki, hogy nekem válaszolt a kérdéseimre és, hogy valamilyen szinten a bizalmába fogadott. Azt gondolom, hogy azért nincsenek olyan barátai akikkel „sülve-főve” együtt lenne, mert fél a csalódástól. Inkább nem alakít ki 50

senkivel sem olyan kapcsolatot amire a szíve mélyén már nagyon régóta vágyik nehogy megint az akinek a bizalmat „megszavazta” az ismét cserben hagyja. Elmondása szerint nagyon sok időt tölt a számítógép előtt. Teljesen meglepődtem, hogy ezt napi 10-15 órában teszi. Ez rengeteg idő. Ami megdöbbentő szintén az, hogy a napi alvási ideje átlagban 4-5 óra. Ez nagyon kevés ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön, hogy ki tudja pihenni magát a következő napra és, hogy jól tudjon teljesíteni az iskolában. Állítása szerint Ő alapvetően lusta, de szerintem csak folyamatosan fáradt és nem tud megfelelően koncentrálni az iskolai feladataira. Úgy vélem, hogy valamelyest számítógép függővé vált, aminek sajnos lehetnek nagyon komoly következményei is. Megkérdeztem tőle, hogy miért tölt ilyen rengeteg időt a számítógép mellett, azt felelte, hogy nagyon szereti. Azért szereti, mert nem kell adnia hozzá saját magát, az arcát, a hangját, a gesztusait. Tehát el tud bújni a gép mögé és ismeretlen tud maradni bárki számára úgy, hogy „megbeszélhetik” a számura igen fontos dolgokat. Tehát keresi folyamatosan a kapcsolatokat a társaival az MSN-en, de nem mer kialakítani személyes kapcsolatokat. Az iskolánkban töltött eddigi két éve során nem láttam még sosem, hogy valakivel többször is beszélgetett volna az iskolában. Mindenkivel tart egy felszínes kapcsolatot, de nem enged magához közel senkit sem. Az anyukája sajnos nem tudja kontrollálni a munkája miatt azt, hogy mennyi időt tölt a gép előtt, mivel nagyon sokat nincs otthon. A nagyi felügyeli folyamatosan. Az apa még azzal is rontott a helyzetén, hogy soha nem fizetett gyerektartást. Ákos szerint folyamatosan változtatja a munkahelyeit, hogy ne lehessen kinyomozni, hogy mikor hol dolgozik és mennyit keres. Mire a hivatalos szervek megtalálják a hivatalos úton, hogy hol dolgozik és elindítják a letiltási eljárást addigra megváltoztatja azt és újra kezdhetik az egész nyomozást. Ebbe fáradt bele az anya és inkább olyan munkát vállalt ami neki nagyon sok távolléttel jár, de így legalább anyagi biztonságot tud nyújtani anyukájának és gyermekének. Az anyukájának van egy barátja jelenleg, aki nem él velük. A barát viszonylag sokat foglakozik Ákossal. A gyermek reménykedik, hogy talán sikerül valami hasonló kapcsolatot kialakítania vele, mint amilyen az apjával volt. Ezek után az előzmények után a nyolcadik félévi bizonyítványát sikerül annyira lerontania, hogy több tantárgyból is megbukott. Mivel ilyen eredményeket tudott hozni ezért került be hozzánk a felzárkóztató osztályba. Ez a az osztálytípus az iskolánkban idén működik harmadik éve. Ákos tavaly járt ebbe az osztályba. Az osztállyal kapcsolatos törvényi hátteret az első esetnél már leírtam. A hozzánk bekerülő tanulók az eddigi iskolai éveik alapján begyűjtött vizsgálati eredményeit minden esetben bekérjük. A tanulási képességeket vizsgáló bizottság előtt Ákos már többször is megjelent. Az első ilyen alkalom1999-ben volt, amikor az általános iskolába a beiskolázási vizsgálaton részt vett. Ez az a vizsgálat, mellyen minden iskolába készülő óvodás kötelezően részt vesz, ha az óvodai felmérések és az óvónők ezt javasolják a szülőknek. A mérés eredményeképpen a következő értékelést kapta Ákos: jó mentális képesség mellett lassabb pszichés tempó jellemzi, figyelem51

összpontosítási nehézségei vannak, beszéd észlelési és grafomotoros készség elmaradását állapították meg. 2004-ben az általános iskola javaslatára ismét elment a gyermek a tanulási képességeket vizsgáló bizottság elé és egy újabb vizsgálatsorozat után megállapították, hogy diszgráfiás. A javaslatuk alapján helyesírás alóli felmentést kapott. 2006-ban ismét a vizsgálóbizottság előtt kellett felméretnie magát Ákosnak. Ekkor felülvizsgálták az előző diagnózis és a javaslatát, melyet ismét megerősített a vizsgálata. 2007-ben ismét felülvizsgálaton vett részt Ákos, ahol megállapították, hogy organikus okra nem vezethető vissza a problémája. A megismerő funkciók fejlődésének tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelésű igényű, integráltan oktatható. Ez a megállapítás automatikusan vonta maga után, hogy az osztálylétszámba két főnek számit a KT 66 §-a szerint és fejlesztő foglalkozásra jogosult. Az összegzése szerint Ákos középiskolában tanulhat, jó mentális képessége alapján az érettségi megfelelő cél a számára. Továbbra is szükséges, hogy a pszichés fejlődési zavarát figyelembevevő módszerek, számonkérés és értékelés segítse a képesség és teljesítmény harmonizálását. Fejlesztendő területei: 1. Kognitív funkciók: •• Nyelvi, grammatikai készségek •• Szematikai ismeretek •• Kognitív stílus, elmélyülés, precizitás •• Figyelem tartósságának növelése 2. Szociális funkciók: •• Tanulási kudarcok enyhítésével önbizalom erősítése Ezek alapján a vizsgálati eredmények alapján és a nyolcadik osztályban nyújtott többszörös bukása és a saját maga által is elismert lustasága miatt került az iskolánk felzárkóztató osztályába. A felzárkóztató osztályban sikerült neki egy kicsit megnyugodnia, levetkőznie a gátlásait. Mivel itt személyre szóló foglalkozásokon is részt vett. Ebben az osztályban az első lépések minden esetben azzal kezdődnek, hogy felmérjük a gyerekeket, hogy milyen szinten vannak jelenleg, mi a kiindulási pont. Ezt egy elbeszélgetéssel kezdjük amikor megpróbáljuk megszerezni a tanulók bizalmát és azt próbáljuk kideríteni, hogy mi is okozhatja problémát. Mint minden kilencedikes tanuló Ő is részt vett a bemeneti kompetenciamérésen. Ennek a mérésnek a lényege az, hogy amennyire csak lehetséges tisztán láthassuk, hogy milyen szinten van a gyermek. A mérés több részből áll: kommunikációs teszt, probléma megoldó teszt, szabálykövetési tesz és szociális 52

viselkedést vizsgáló teszt. Tesztek eredményei közül csak néhányat mutatnék be, amit Ákos kapott:

Összefüggések megértése szint: 2 pontszám: 8/17 Értékelés: Nem mindig találod meg az összefüggéseket. Javaslat: Érdemes gondolkodtató, érdekes feladatokat megoldanod, barátaiddal ilyen jellegű játékokat játszanod. A különböző stratégiai játékok nagyon alkalmasak az összefüggések felfedezésének gyakorlására.

A matematikai műveletek elvégzése szint: 2 pontszám: 5/17 Értékelés: A számtan területén még elkövetsz hibákat. Javaslat: A számolás gyakorlására mindig van lehetőség, éljél vele! Kiszámolhatod például, hogy egy kereszteződésben 20 autónak, hány százaléka piros színű, hányan ülnek bennük összesen, milyen a kihasználtságuk. És ez csak egy példa a millió közül... Nem kell mindig számológépet használni, gyakorlással igen jó fejszámoló válhat még belőled. Erre az életben gyakorta szükség van.

Piktogramok, színjelzések értelmezése szint: 3 pontszám: 12/14 Értékelés: Jól ismered fel és értelmezed a különböző képi ábrázolásokat, színjelöléseket. Javaslat: További előrehaladást tehetsz, ha Te is kitalálsz egy saját jelrendszert, esetlegesen együtt az osztálytársaiddal. Az effajta képes titkosírás, képírás sokszor még hasznos is lehet.

53

Kommunikáció szint: 2 pontszám: 16/33 Értékelés: Az információk értelmezése és feldolgozása, illetve a szövegalkotás területén vannak hiányosságaid. Javaslat: Mindig olvasd el figyelmesen a kapott utasításokat, erre ne sajnáld az időt, már csak azért sem, mert tudod: a jó munkához idő kell. A feladat végeztével mindig ellenőrizd, hogy valóban azt csináltad-e amit kellett. Ha nem, szánj időt a javításra!

Környezettudatosság szint: 1 pontszám: 4/11 Értékelés: Alapvető hiányosságaid vannak a környezetvédelem és különösen a választott szakmád gyakorlása során keletkezett hulladékok csoportosítása területén. Javaslat: A változást kezdd otthon, kezdd magadon: figyelj oda, hogy minél kevesebb hulladékot termelj, mindenből csak a szükséges mennyiségeket szerezd be! A keletkezett hulladékot szelektíven gyűjtsed, mert csak így válik újrahasznosíthatóvá. Mindezzel védjük nemcsak a magunk, de Földünk egészségét is.

Rajzot értelmez, olvas szint: 1 pontszám: 4/13 Értékelés: Térbeli tájékozódásodat, „térben látásodat” fejlesztened kell. A rajzolvasásban és a jelölések értelmezésében még sokat kell fejlődnöd. Javaslat: Fontos, hogy pontosan értsd a kapott rajzokat, hiszen ezek is tartalmazhatnak olyan információkat, amelyek alapján a munkádat végezned kell. Feltétlenül ismételd át a tanult jelöléseket. Gyufásdobozokból remek modellek építhetők fel, ezeket érdemes lefényképezni – akár a telefonoddal is- és a fényképek alapján gyakorolni térbeli alakzatok síkbeli ábrázolását, illetve a síkbeli ábrák értelmezését.

54

Személyi higiéniás szabályok alkalmazása szint: 3 pontszám: 6/7 Értékelés: A személyi higiénia területén megfelelőek az ismereteid és jól alkalmazod ezeket Javaslat: Tartsd folyamatosan karban a higiéniával kapcsolatos ismereteidet, mindig tájékozódj az aktuális szabályokról és akkor biztonságosan fogod a munkádat végezni!

Veszélyészlelés, -jelzés szint: 1 pontszám: 11/29 Értékelés: Komoly hiányosságaid vannak a munkavédelem és a munkabiztonság valamint az elsősegélynyújtás területén. Javaslat: A munkavédelmi, munka-egészségügyi ismeretek nagyon fontosak, hiszen saját és mások biztonságát, életét veszélyeztetheted, ha itt hiányosságaid vannak. Feltétlenül elevenítsd fel, amit e tárgykörben tanultatok! Mindig figyelmesen tanulmányozd és tartsd is be az eszközök működtetésére vonatkozó utasításokat, balesetmegelőzési szabályokat!

Felismeri az anyagokat tulajdonságaik alapján szint: 3 pontszám: 10/13 Értékelés: Választott szakmád alapanyagait és nyersanyagait , azok tulajdonságait jól ismered. Ezek birtokában tanácsokat is tudsz adni az egészséges táplálkozáshoz. Javaslat: Az élelmiszeripari alapanyagokról szóló ismereteid nemcsak a szakmádban, de a mindennapi élet területén is jól hasznosíthatóak. Ezek birtokában tanácsokat is tudsz adni az egészséges táplálkozáshoz. A fenti eredmények is pontosan igazolják az előzőekben feltárt hiányosságokat is és rámutatnak újakra is. Azt gondolom, hogy Ákos estében is igen fontosak ezek a tesztek és az eredményeik. Iskolánkban nagyon komolyan foglakozunk a mérésekkel és azok eredményeinek feldolgozásával. Minden tanuló esetében, aki a felzárkóztató osztályba jár elvégezzük ezeket a méréseket, mert nagy segítséget jelentenek az eredményes elő55

relépéshez. A kapott eredményeket minden tanuló esetében közösen megbeszéljük az osztályba tanító tanárokkal és együttes munkával próbálunk segíteni a gyermeknek, hogy megtalálja önmagát, és meg tudja valósítani majd a terveit az életében. A kompetencia tesztek mellett folyamatosan megfigyeljük és feljegyezzük azokat a változásokat, viselkedési formákat melyet a tanuló mutat. Ezt az eredményt egy tanári értékelő lapon szoktuk összesíteni. Ez az összesítő lap a felzárkóztató évfolyam befejezésére Ákos esetében teljesen megfelelt eredményt mutatott minden pontjában. Vizsgáltuk a személyiségfejlesztését és önismeretét, tanulásmódszertanát, alapkészségek fejlesztését (írás, olvasás, számolás), számítástechnikai alkalmazását, szakmai idegen nyelvi kommunikációját általános szóbeli kommunikációját, pályaorientációját, szakirányú alapozását is. Az ezeken a területeken talált kezdeti hiányosságokat a felzárkóztató tanév folyamán sikerült kiküszöbölnünk. A következő megfigyelési szempontunk a tanuló tanárokhoz való viszonyát vizsgálja. Ákos esetében mindenképpen egy nagyfokú bizalmatlanságot véltünk felfedezni a pedagógusok iránt. Ez egy nagyon nehéz és napi szinte élő probléma, hiszen a gyerekeket azért bízzák ránk a szülők, mert azt gondolják, hogy mi tudunk velük bánni és meg tudjuk őket azokra a dolgokra tanítani amikre az életük alakulásához, a munkavállalásukhoz elengedhetetlen. Sajnos ezeknek a kritériumoknak nem minden pedagógus felel meg és ilyenkor alakulnak ki azok a problémák amiken nagyon nehezen tudunk mi segíteni akik tényleg a gyerekek javát szeretnénk sokszor vagy szinte mindig a saját érdekeink háttérbeszorítása mellett. Ezen a téren szintén komoly gondnak látom, hogy az alapján a néhány nem megfelelően dolgozó pedagógus alapján mondanak vélemény, mintegy ráhúzva egy sztereotípiát az összes pedagógusra, pedig a tapasztalataim szerint nem ez a jellemző, sőt igen elenyésző az ilyen tulajdonságokkal rendelkező pedagógusok száma az összes pedagóguslétszámhoz képest. Ákos tehát találkozott olyan tanárokkal, akikkel nem volt megfelelő a kapcsolata és ezt a csorbát nekünk kellett kiköszörülni. Szerencsére alapvetően egy nyitott személyiséggel rendelkező gyermekről van szó ezért a bizalmának megnyerése nem volt annyira nehéz mint némely gyermek esetében, de nem mondanám könnyűnek sem. A beszélgetések során kiderült, hogy jó a helyzetfelismerő képessége és megérti azt, ami az Ő érdekeit szolgálja. Mivel az értelmi képességeivel nincsen semmi probléma ezért vannak céljai, tudja, hogy a tanulmányi eredményeit mindenképpen javítania kellett ahhoz, hogy abban az osztályban folytathassa a tanulmányait szeretné. Számára ez az osztály a 9. mezőgazdasági szakközépiskolai osztály volt. Amikor egy tanuló esetében sikerül eljutni erre a pontra, hogy meg tudja mondani, hogy mit szeretne kezdeni magával akkor az már részünkről „nyert ügy”, hiszen tudjuk segíteni, mert tudjuk, hogy mit szeretne. Jövőképe kialakulásában természetesen segítséget igényelt. Ez a segítség fokozatos volt. Minden gyermek esetében azzal kezdjük a munkánkat, hogy miután megismertük a tanulókat, problémáikat, kialakult az a rendszer, hogy tudják, hogy bizalommal fordulhatnak hozzánk akkor kezdünk neki a konkrét szak56

mai irányultság kialakításnak. Ez a munka a felzárkóztató osztály esetében úgy történik, hogy modulrendszerben szakmákat mutatunk be beszélünk meg. Ezt hívjuk projekt munkának amik változó hosszúságúak, van amikor egy témával csak egy hétig foglakozunk és van amikor több hete is igénybe vesz a feladat. Ezeknek a heteknek a folyamán az osztályba tanító tanárok folyamatosan együttműködnek. Ilyenkor az a feladatunk, hogy mindenki a tantárgyi lehetőségeinek megfelelően folyamatosan foglakozik a heti feladattal. Például minden évben foglalkozunk az élelmiszerek témakörével és azon belül is a tej fogalmával. Ebben az esetben első feladatunk az volt, hogy tisztázzuk a fogalmat, mi is a tej, mik az összetevői, miket készítenek belőle. Ezt a részt nagyon jól alá tudtam támasztani informatika órán, hiszen meg tudtuk keresni az interneten, hogy melyik állatnak hasznosítjuk a tejét, mik a különböző tejeknek az összetevői százalékosan, melyik állat hol él, mivel táplálkozik, milyen gyakran fejhető és mennyi tejet tud leadni egy fejés alkalmával. Természetesen még rengeteg tényező van amit vizsgálunk, de csak a legfontosabbakat próbáltam kiemelni. Ugyan ezt a témát matematika órán úgy tudják a kollégák megerősíteni, hogy összevetik a tejek összetevőit százalékos megközelítésben és meghatározzák, hogy hogyan is alakul ki a boltokban kapható tejek illetve tejtermékek tej és egyéb adalékok arányainak összefüggései. Ki tudják számolni, hogy hány liter tejre van szükség például egy kilogramm sajt elkészítéséhez és egy adott mennyiségű tejből mennyi sajtot lehet előállítani. Ehhez a témához kapcsolódik az idegen nyelv oktatása is hiszen megtanulják a termékek nevét az adott nyelven is. A testnevelés órán pedig pár mondatban megbeszélhetik, hogy miért is van szüksége a szervezetnek a tejfélékre, és játszhatnak például „sajtgörgető” versenyt. Azt gondolom, hogy az előzőekben nagyon röviden és egyáltalán nem a teljesség igényével bemutatott példámmal jól tudtam érzékeltetni a pedagógiai munkánk összetettségét. Ebben a projektben Ákos természetesen tevékenyen részt nett, hiszen Ő mezőgazdasági érdeklődésű gyermek. A munkája végtermékeképpen a társaival közösen készítettek egy tablót, mely bemutatja az állat táplálkozásától kiindulva a tejtermelésen keresztül a fejési folyamatot, majd alátámasztva a munkasorozatot a késztermékekről gyűjtött képek készítésével, rendszerezésével és felragasztásával. Azt tapasztaltuk a kollégáimmal, hogy szívesen vett részt a feladat megvalósításában és nagyon tevékeny is volt, mivel érdekelte a téma. Voltak saját elképzelései és ötletei a feladatmegoldás közben és szinte észre sem vette, hogy tanult. Az ilyen típusú feladatok mindenképpen célravezetők a felzárkóztató osztályok esetében, mert az a tapasztalatunk, hogy szeretnek tevékenyen részt venni a feladatok megvalósításában a gyerekek. Ákosnál a feladatok megoldása közben kezdett kialakulni az Őt nem jellemző kommunikáció. Megosztotta társaival a gondolatait, elképzeléseit és ezt meg is érvelte. A fentiekben leírt módszernek köszönhetően kezdett el kibújni a „csigaházából” és megnyílni a többiek számára is. Természetesen ez nem egy egyenesen felfelé ívelő

57

folyamat, hiszen a körülmények nem mindig voltak azonosak ezért vannak benne hullámvölgyek és dombok is. Ákost nagymértékben befolyásolta a teljesítményében például az is, hogy éppen az adott napon mennyire volt kipihent, vagy a társai mennyire hagyták kibontakozni. Összességében az egy év alatt kialakult benne az, hogy az együttműködése jó színvonalú lett, munkatempója elérte az átlagosat. Jó kognitív képességekkel rendelkezik. A szóbeli feladatokat jó színvonalon teljesíti, szinonimákat, ellentéteket jól mozgósít, aktivál szókincséből. A gondolkodási képessége az életkorának megfelelő szintre fejlődött fel, a vizuális párok képzésével sincsenek már problémái. A különböző logikai eljárásokkal megfelelő eredménnyel végzi a számolási feladatokat. Az írása és annak képe folyamatos fejlődésen ment keresztül valószínűleg annak is köszönhetően, hogy bizonyos határokon belül, de több idő állt rendelkezésére az egyes feladatok megvalósítása esetén. A motoros és a finom motoros képessége is fokozatosan, lassan érettebbé vált, fejlődése a nagyobb betűméretből és a betűkapcsolási nehézségekből volt látható. A diktálás utáni írásánál alaki kivitelezési problémák miatt gyakran lemaradt és mivel ez elvonta a figyelmét a leírandó szöveg megjegyzéséről ezért neki gyakran ismételni kellett az elhangzott szöveget. Tartalmi szempontból anyanyelvi készséghiánnyal szenvedett aminek az oka valószínűleg az általa elismert gyakori számítógép használatából eredeztethető, valamint a szülői kommunikáció hiányából. Sajnos a szülők nem is tudják gyakran, hogy mekkora károkat okoznak azzal, hogy viszonylag keveset beszélgetnek a gyermekeikkel, nem kérdezik meg gyakran, hogy mi is történt velük az adott napon. De az is előfordul, hogy meg sem kérdezik őket mire hazaesnek a munkából, mert nincsen már energiájuk a napi problémák után a saját gyerekeiket meghallgatni. Pedig saját tapasztalatomból tudom, hogy a gyerekeknek szinte veleszületetten van erre igényük. A felzárkóztató osztályra is, de a többi osztályra is nagyon jellemző, hogy nem tudnak addig az adott óra anyagával foglakozni, amíg a saját problémájukat nem tudják elmondani valakinek, aki meg is hallgatja őket. Gyakran tapasztalom, hogy a puszta érdeklődés is elegendő ahhoz, hogy a gyermek érezze, hogy valaki foglakozik vele, érdeklődik az ő „hatalmas” gondja felől, ami nem is mindig hatalmas csak neki még meghaladja a tapasztalati szintjét az adott problémának a megoldása. Ákos miután sikeresen elvégezte a felzárkóztató osztályban a tanulmányit. A hiányzó kompetenciáinak pótlásával is nagyot lépett előre és sikerült megszeretnie az iskolánkat is így a tanulmányait a neki megfelelő osztályban a 9 mezőgazdasági szakközépiskolai osztályban tudta folytatni. Jelenleg is ebbe az osztályba jár, vannak nehézségei a tanulással, de remélem, hogy ezeket sikerül leküzdenie és megszereznie azt a nagyon áhított érettségi bizonyítványt. Az Ő életútját röviden így tudtam bemutatni. Azt gondolom, hogy Ákos példája remekül bemutatja, hogy melyek azok a pontok ahol egy gyermek el tud csúszni, veszni a figyelő tekintetek elől. Szerintem Ő remekül bemutatja, hogy egy gyermek életében mik azok a tényezők amik nagyban befolyásolják az életmenetét. Azért is gondoltam, 58

hogy Őt mutatnám be, mert nála látszólag minden rendben van, jó körülmények között él, rendezett anyagi háttérrel. De a felszín alatt van mindig a lényeg, az hogy valaki milyen és mire képes a rajta kívülálló okok miatt. Szeretném a továbbiakban is nyomon követni az Ő fejlődését. Bízom benne, hogy ami rossz megtörténhet egy gyerekkel azon Ő már túl van és talán a sorsa teljesen jóra fordul. Biztatni fogom a jövőben is, hogy ne adja fel az álmát, hogy egy kamionos céget alapítson. Természetesen minden esetben amikor a jövőjéről beszélgetünk szem előtt tartjuk a fokozatosság elvét, tehát elsőként az érettségi megszerzése legyen a cél. Aztán jöhet a fuvarozás és szépen apránként a cég megalapítása. Természetesen tudja Ő is nagyon jól, hogy nem tudja a terveit egyedül, segítség nélkül megvalósítani. A mostoha bátyával való jó kapcsolata talán egy jó kiinduló pontja lehet az Ő munkájának a megkezdéséhez. Megkérdezetem tőle, ha lenne egy varázspálcája akkor mit szeretne nagyon. Azt mondta, hogy egészséges legyen mindenki a családjában és legyen elég pénzük mindig mindenre amit szeretnének megvásárolni maguknak. A másik amit nagyon szeretne az a saját kamionos cége. Kívánom neki, hogy sikerüljön megvalósítani az álmait, mert ez nagyon fontos dolog az életben.

„Egy cigánylány, aki más” A dolgozatom témájának olyan tanulót választottam aki roma származású és iskolánk tanulója már második éve. A munkám során kutató munkát és a személyes beszélgetést használtam fel eszköznek arra, hogy minél pontosabb képet kaphassak Renáta életéről és a tanulási nehézségeiről illetve a jövőének alakulási lehetőségeiről. A gyűjtő munkához még hozzá tudok járulni a személyes tapasztalataimmal is, mert én tanítom informatikából a gyermeket, így napi szinten tudom követni a fejlődését, helyzetének alakulását. Azért választottam ezt a gyermeket, mert Ő az akinek a körülményei nem teljes mértékben megfelelőek ahhoz, hogy folyamatosan és jó eredményt nyújtson. Ahhoz, hogy tisztán lássuk a jelenlegi romahelyzetet szeretném röviden összefoglalni, hogy miben is látom a probléma gyökerét ami miatt sajnos a társadalom hajlamos megbélyegezni a roma származású embereket. A köztudatban jelenleg az a bevett szokás, hogy a cigány származású emberek és a gyermekeik nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni. A magyar származású emberek azt gondolják, hogy aki cigány az nem szeret dolgozni, tanulni. Ebben természetesen van is igazság, de szerintem nem szabad egy kalap alá venni mindenkit. Azt gondolom, hogy nekünk pedagógusoknak igen nagy szerepünk van abban, hogy ezeket a téves nézeteket a helyes irányba próbáljuk meg terelni. Nagyon gyakran találkozom azzal az előítélettel a munkám során, hogy „ja ő cigány akkor nem tud semmit”. Ez természetesen nem igaz. Nagyon ritka az az eset, hogy mi pedagógusok felhívnánk a figyelmét a tanulóknak arra, hogy próbáljanak meg belegondolni cigány társuk helyzetébe. Őket folyamatosan csak le59

nézik, ahol lehet bántják gyakran ok nélkül. Természetesen ezzel nem azt szeretném mondani, hogy minden roma származású ember „fehér mint a hó”. Csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, hogy ő igenis más mint a népcsoportjának nagytöbbsége. Az osztályokban, ha előfordul nagy ritkán az, hogy bántják a romákat, (mert nálunk a mi sulinkban ez nem jellemző,) akkor azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy egy pillanatra gondoljanak bele a „Gazsi” helyzetébe. Neki nem sikerült magyar családba születnie amiről ő egyáltalán nem tehet. Azért mert romának született mindjárt rákerül a „bélyeg”, hogy „cigány” a rossz értelemben. Ezzel a hátránnyal kezdi meg az életét. Aztán a következő nehézség amibe beleütközik, hogy nem értik meg az óvodában, iskolában és egyéb helyeken, ha a saját anyanyelvét használja. Tudjuk jól, hogy a cigány nyelv lényegesen egyszerűbb mint a magyar. Ebből kifolyólag nehézségekbe ütközik amikor szeretné lefordítani a saját nyelvére a kapott információkat. Annak ellenére, hogy nincsen semmiféle szellemi hátrányban a többiekhez képest, sokkal több energiát őröl fel számára ez a kettősség. A népcsoport szokásai is teljesen mások. A tisztálkodási és étkezési szabályaik is nagyban különböznek a mieinktől. Amint közösségbe kerül, azonnal szembesülnie kell ezekkel a gondokkal, melyekről szintén nem ő tehet. Szinte folyamatosan kettős életet kell élnie a roma származású gyermekeknek, hogy mindenhol, a családjukban és a közösségi életükben is meg tudják állni a helyüket. Még egy dolgot tartok nagyon fontosnak itt kiemelni az pedig az, hogy tapasztalatból tudom, hogy ha egy gyereknek folyamatosan csak azt mondják, hogy „te buta vagy, lopsz, nem tudsz semmit, csalsz, hazudsz, kerülöd a munkát” akkor az a gyerek előbb-utóbb beleépíti a saját személyiségébe ezeket a tulajdonságokat és tényleg ezek szerint fog viselkedni. Hiszen azt gondolja, hogy ezeket a tulajdonságokat azért mondják nekem olyan gyakran, mert ezt várják el tőlem, akkor ezek szerint fogok viselkedni. Saját tapasztalatom, hogy a kisfiamnak folyamatosan mondták az oviban, hogy te „rossz vagy”. Ezt ő annyira megszokta, hogy mikor hazahoztam és kérdeztem tőle, hogy mi volt az oviban gondolkodás nélkül közölte velem, hogy megint „rossz voltam”. Kérdeztem tőle, hogy mégis mi történt amiért te úgy gondolod, hogy rossz voltál, azt felelte, hogy az óvó néni mondta. Nem hagyott nyugodni a dolog és meg kellett tudnom, hogy mit „követett el” az én csöpp amúgy nagyon értelmes gyerekem. A válasz az volt, hogy amikor feladatlapot töltöttek ki akkor amikor már végzett, akkor zavarta a társait, beszélgetett evések közben, nem tud nyugodtan megülni egy helyben. Azt gondolom, hogy a feladatlap nem töltötte ki a gyermekem idejét, amit amúgy 100%-ra írt meg és ezért unatkozott, szerintem ebben a helyzetben neki kellett volna még külön feladatot adni és teljesen jól elfoglalta volna magát. Valóban beszélget evés közben, mert megszoktuk itthon, hogy többnyire akkor van együtt a család akkor tudunk egymással biztosan mindent megosztani. Az meg, hogy mozog sokat az életkori sajátosság, én ezt „problémát” úgy szoktam áthidalni itthon, hogy ha szeretnék vele valamilyen tananyaggal foglakozni, akkor előtte elviszem biciklizni, vagy focizunk 60

egyet. Megkerestem a pedagógust és megkértem, hogy legyen szíves és ne használja azt a szór a gyerekemre, hogy „rossz”, mondja meg neki konkrétan, hogy éppen milyen viselkedési problémát fedezett fel a napi tevékenységében. Természetesen tudom, hogy erre a pedagógusnak nincs minden esetben ideje, ezért esténként is szoktunk itthon „levezető gyakorlatokat végezni”. Ezt a saját példámat azért tartottam fontosnak, hogy megosszam, mert ilyen típusú a problémákba ütköznek, ütközhetnek a roma gyerekek is napi szinten. Nem is biztos, hogy rendetlen csak lehet, hogy valami bántja és még sorolhatnám a lehetőségeket. Azt is gondolom, hogy a roma szülők nem mennek be és beszélik meg a pedagógusokkal az ehhez hasonló problémáikat, mert nem is tudják, hogy meg kellene tenniük. Ez után a rövid helyzetelemzés után szeretném bemutatni az általam választott tanuló helyzetét, tevékenységét. Renáta az általános iskolai tanulmányait követően került a mi iskolánkba a 11. pék osztályba, aztán onnan a 9. felzárkóztató osztályba. Ahhoz, hogy meg tudjam mutatni a gyermek fejlődési sajátosságait feltétlenül szükség van arra, hogy megvizsgáljam a gyermekkorát. 1992-ben született Szekszárdon. A szülés körülményeivel és a szülés lefolyásával nem volt semmi probléma. Teljesen egészségesen született egy szerető családba tervezett gyermekként. Egy nála 3 évvel idősebb nővére van, aki szintén velük él egy háztartásban a saját kisfiával együtt, egy 5 évvel idősebb nővére is van, aki Svájcban él. Tolnán laknak egy kertes családi házban. Óvodába járt 3 évesen, de ott már problémái voltak az óvónővel. Véleménye szerint a pedagógus egy alkoholista volt, aki nem szerette Őt sosem, és ahogy lehetett bántotta. Azt gondolom, hogy elég keményen kellett bántania a gyermeket, ha ilyen mély nyomokat hagyott benne, hogy most már középiskolás fejjel is tisztán emlékszik az eseményekre. Reni elmesélte, hogy nem szerette Őt az óvó néni, és ezért amikor csak lehetett bántalmazta Őt. Renáta azt a szót használta rá, hogy megtépte, ez azt jelenti, hogy a hajánál fogva ráncigálta a gyereket. Azt gondolom, hogy egy 3 éves gyerek nem tud olyasmit csinálni amire így kellene reagálni egy pedagógusnak, akinek munkaköri feladata, hogy védje és óvja a rábízott gyerekeket. Renáta szülei természetesen nem hagyták annyiban a dolgot és jelezték az óvodavezető felé a történteket. A panaszuk eredményeképpen Renit áthelyezték egy másik csoportba egy másik pedagógus felügyelete alá. Az események folytán nem szeretett óvodába járni a gyermek. Valószínű, hogy a gyermek származása lehetett a fő problémája az óvónőnek, ezt már így utólag nem tudta megmondani pontosa Renáta. Az ovit követte az általános iskola ahol nulladik osztállyal kezdett. A tolnai általános iskola évei nem mentek könnyedén. Reninek ugyan sosem kellett évet ismételnie, de gyakran volt szüksége a pótvizsgák letételére. Az általános iskolás évei igencsak „nyögve-nyelősen” mentek el. Mivel arra a következtetésre jutott Ő is és a családja is, hogy a tanulás nem megy olyan szinten, ahogy az jó lenne ezért kitalálták azt, hogy élnek azzal a lehetőséggel, melyet iskolánk tud biztosítani, hogy rögtön a 11. évfolyamba iratkozott be. Elmondása szerint nagyon örült neki, hogy szakmához juthat és ráadá61

sul olyan szakmához, ami tetszik is neki. Sajnos nem sikerült az évet teljesítenie, mert négy tantárgyból megbukott. Teljesen igazságtalannak érezte a dolgot, mert állítása szerint a négy tantárgy mindegyikét ugyanaz a tanár tanította és a tanár nem szerette Őt sosem. Szeretett volna évet ismételni, de nem tudott, mert közben kicsúszott abból az időből, ameddig a gyakorlati helyet kellett volna találnia. Azt gondolom, hogy ez a kislány nem szívesen vállalja fel a tetteit és annak következményeit, ezért keresi azokat az okokat, melyek miatt Ő nem tudja megoldani megfelelő időben a feladatait. Ezek után került be iskolánk felzárkóztató osztályába. Azt gondolom, hogy ez egy jó választás volt számára, mert a hiányzó kompetenciáinak a megszerzésére itt lehetősége nyílik. Nem szeret ebbe az osztályba járni, mert nem szereti az összes osztálytársát és az osztályfőnökével is vannak problémái. Számomra ennél a pontnál vált világossá, hogy véleményem szerint a roma gyerekekre nagyon jellemző beilleszkedési problémái vannak. Az osztályfőnökét már évek óta ismerem egyik kiemelkedő tevékenységet folytató munkatársa az iskolánknak, nagyon szereti a gyerekeket korra, nemre és származásra való tekintet nélkül. Reni most éli azt a korszakát amikor semmi sem lehet elég jó neki. Ennek számos oka van. Az apukája három éve meghalt, mert beteg volt. Ez rettenetesen megviselte Őt és valahol meg is bélyegezte a sorsát, mert a rajongásig szerette az apukáját. An�nyira megviselték az események, hogy teljes mértékben elzárkózik az elől, hogy anyukája bárkivel is bármilyen kapcsolatba kerüljön. Kiveri a víz a gondolattól is, ha csak eszébe jut, hogy az anyukája másik férfival találkozik, ha csak egy jó beszélgetésre is. Azt gondolom, hogy egy gyermeknek nem lenne szabad ilyen szinten beleszólnia a szülei magánéletébe. Megkérdeztem tőle, hogy miért szeretné, hogy szegény anyukája egyedül öregedjen meg, hiszen Ő rövidesen felnő és talán saját családot alapít és akkor anyának nem lenne senkije. Azt felelte, hogy így még nem gondolt bele a dologba, egyenlőre nagyon friss a helyzet és nem igazán tud vele mit kezdeni. Közben az élet még tudott rajta egyet „rúgni”, mert magukhoz kellett venniük a nagybácsiját, mert különben az utcára került volna. Még egy számára idegen emberrel is mag kell osztania a mindennapjait. Talán ebben azért van annyi jó is, hogy legalább nem csak ketten és nővérével és annak gyermekével kell éljenek egy háztartásban, hanem azért van férfi is a háznál. A házat és a környezetét a nagybácsi tartja rendben. Anya az egyetlen aki dolgozik a családban. Ő parkmunkásként keresi meg a mindennapi betevőt. Reni kap árvasági ellátást és mivel asztmája is van ezért kiemelt családi pótlékot is kap a család. Nagyon nehezen élnek meg ezért is szeretett volna minél előbb szakmát szerezni a kislány, hogy ne kelljen az anyukájának egyedül állnia minden költséget. A családot anyagilag támogatta a Svájcban élő nővér is amíg volt munkahelye. Az anyagi nehézségek miatt Renáta nyaranta, ha teheti dolgozik. Tavaly egy irodában takarított, hogy segítsen magukon egy kicsit. Szerintem ez egy igen pozitív hozzáállás

62

a részéről, hogy próbál kilépni az élete adta lehetőségeiből és a saját kezébe próbálja venni az élete irányítását. Reni a folyamatos gondok és problémák miatt nagyon sokat hiányzik az iskolából ezért az igazolatlanjai miatt folyamatosan kell járnia a családsegítő központba, hogy ellenőrizzék, hogy jár-e iskolába. Itt segítenek neki tanulni is, ha szükséges és adott esetben ki is kérdezik a tanulótól a megtanult tananyagokat. Édesanyja 8 általánossal rendelkezik. Anya viszont már pontosan tudja, hogy legalább egy szakmára szüksége van egy embernek ahhoz, hogy rendesen és rendes munkából megélhessen. Folyamatosan biztatja lányát a tanulásra. A családra jellemző az alacsony szintű iskolai végzettség, mert az apukájának is csak 8 általánosa volt. Nővérei elkezdték a középiskolai tanulmányaikat, de egyikük sem szerzett bizonyítványt. Ezzel a háttérrel és ezek után az események után Renit felvettük az előkészítő évfolyamunkra. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy néhány szóban leírjam azt, hogy mit is jelent ez az osztály, miért működik nálunk és melyek a törvényi hátterei. Oktatási törvény 27.§ 8) d. pontján alapszik a képzésünk, melynek a lényegi elemei a következők: „Ha a tanuló az e bekezdésben meghatározottak szerint nem szerezhet vagy nem kíván alapfokú iskolai végzettséget szerezni, a felzárkóztató oktatásban egy évig (tíz hónapig) tartó szakképzést előkészítő évfolyam keretében a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemeket (kompetenciát) szerzi meg, és a szakképzési évfolyamon a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott elméleti és gyakorlati tudáselemek (kompetencia) meglétéhez kötött szakképesítés megszerzésére készülhet fel.” Az előkészítő évfolyam feladatai ◆◆ Szocializáció ◆◆ Alapkészségek fejlesztése (kulcskompetenciák) ◆◆ Pályaorientáció ◆◆ Szakmai alapozás, felkészítés a szakmák tanulására •• (tíz hónapig) tartó szakképzést előkészítő évfolyam keretében •• a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemeket (kompetenciát) szerzi meg •• (kompetencia) meglétéhez kötött szakképesítés megszerzésére készülhet fel Alapelvek: ◆◆ moduláris felépítés ◆◆ heterogén csoportok ◆◆ egyéni haladás ◆◆ kompetencia alapú tananyag ◆◆ személyközpontú pedagógia ◆◆ projektmódszer alapú megközelítés 63

◆◆ legalább 3 szakmacsoport megismerése ◆◆ rugalmas programszerkezet Bizonyítvány: A felzárkóztató oktatás szakképzést előkészítő évfolyamának befejezéséről kiállított iskolai bizonyítvány a szakiskola első szakképzési évfolyamába lépésre jogosít. Az oktatatási törvény fent említett törvényét 2005-ben módosították. A módosítás kitér a törvény addigi hiányosságaira, kiegészíti a már meglévő rendelkezéseket, melynek a lényegi elemei a következők: „Azon fiataloknak, akik nem végezték el a 8. osztályt, alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkeznek, módjuk lesz már a 15. életévük betöltését követő évben beiratkozni – a szülő kérésére és a pályaválasztási tanácsadó javaslatára – a szakképzést előkészítő évfolyamra. Lehetővé teszi, hogy a felzárkóztató oktatásba bekapcsolódhassanak azok a tanulók is, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, de tanulmányaikat nem kívánják a szakiskola kilencedik évfolyamán megkezdeni, illetve folytatni.” A tanítási tevékenységek lényegi elemei a következők: −− Módszertani továbbképzés a differenciális módszerek, kooperatív technikák és a projektmódszer alkalmazásához −− Bemeneti kompetenciák kidolgozása további 8 szakmacsoportban −− Szakképzést előkészítő évfolyam programjainak fejlesztése további 8 szakmacsoportban −− Intézmények pedagógusainak felkészítése a szakképzést előkészítő évfolyam programjainak bevezetéséhez −− Az SZFP I-ben felgyülemlett tapasztalatok átadási rendszerének kidolgozása és átadása −− Nyelvtanárok továbbképzése A törvényi háttér és a felzárkóztató osztály működésének a lényegi, de semmiképpen sem teljes és mindent lefedő kiemelése után visszatérek Renáta tevékenységéhez, melyet az iskolánkban kezdett meg. A tanév kezdetén szokásos kompetenciamérésen nem vett sajnos részt a hiányzása miatt. A bemeneti kompetenciamérést minden tanévben elvégezzük az összes szakiskolai tanulónál és a felzárkóztató osztály esetében is. A mérés lényege, hogy egy időpontban mérünk mindenkit. Négy teszt típussal, melyek a következők: kommunikáció, problémamegoldás, szociális és a szabálykövetési tesztek. Ezeknek a teszteknek a kijavítása után a kapott eredményeket egy számítógépes on-line program segítségével felviszem egy adatbázisba. A program a kapott eredményekből generál egy szöveges értékelést, melyet azonnal tudok nyomtatni. Ennek az eredménynek a segítségével és a felzárkóztató osztályban külön végzett mérések alapján minden tanulóra készítenek a 64

kollégák egy egyéni fejlesztési tervet. Az egyéni fejlesztési tervek tartalmát megismeri minden az osztályban tanító kolléga és az abban lefektetett kompetenciákra fektetjük a hangsúlyt az adott gyermek esetében. A kompetenciamérést nem lehet pótolni, mivel az adatokat on-line kell felvinni a számítógépes programba, mely az értékeléseket generálja. Ezért a tanulónak másik, helyi méréseket kellett megcsinálnia ahhoz, hogy tudjunk magunknak valamilyen kiindulási pontot készíteni, amihez mérni tudjuk a fejlődését. Ennek a helyi mérésnek a az eredményei a következők az egyes területeken: 1. a tanuló beszéde: •• tiszta és érthető •• nagyon közlékeny, beszédes és fecsegő 2. a szóbeli kifejezőkészsége: •• szókincse meglehetősen egyszerű •• beszéde korának megfelelő •• még nehezen fejezi ki magát, mert nem ismeri a számára szükséges szakszavakat •• szívesen mond projektekhez kapcsolódó szövegeket társainak, többnyire papírból, esetlegesen saját tapasztalataival kiegészítve élő beszéddel •• szeret társai előtt szerepelni, szereti, ha figyelnek rá 3. írása: •• írásos anyagainak képe tiszta, rendezett •• írása lendületes, rendezett •• írásos anyagainak vezetése rendezett •• írásában ritka a betűkihagyás, betűcsere előfordul •• helyesírása jó 4. olvasása: •• elolvassa a rövidebb szövegeket, de azok megértésében bizonytalan •• szövegértése pontatlan, fejlesztést igényel •• olvasása hosszabb szövegnél akadozó 5. számítástechnika: •• a számítástechnikai és digitális eszközöket megfelelően használja 6. idegen nyelv: •• angolt tanul, az angol szókincse is fejlesztésre szorul •• nyelvtanulása aktív, motivált, érdeklődő, igyekvő 7. technikai ismeretek és vizuális kultúra területén: •• munkái igényesek, szépek •• ügyesen és balesetmentesen bánik az eszközökkel és az anyagokkal •• a tanult technikákat életkorának megfelelő szinten alkalmazza •• ötletes, kreatív a feladatok elkészítésében •• saját ötletei, elképzelései vannak a feladatok megoldása során 65

•• feladatainak megoldása során kitartó •• még nem törekszik az ésszerű anyagfelhasználásra 8. testnevelés: •• nem szeret mozogni •• állóképessége a korának még nem megfelelő •• a szabályok megtartására már képes 9. környezete iránt: •• érdeklődő, nyitott 10. feladatvégzése: •• kitartó, kezdeményező, fegyelmezett, pontos 11. tanulásban: •• motivált •• érdeklődő •• részben önálló •• kezd megbízható lenni 12. társas kapcsolataiban: •• segítőkész •• együttműködő •• lelkiismeretes •• társaival viszont időnként nyers •• őszinte tisztelettel: türelmetlen •• segítséget kér, ad, elfogad •• csoporttag szerepet vállal •• társaival szívesen dolgozik együtt a feladatmegoldás során, a nálánál lassabban dolgozókkal türelmetlen •• gyakran egyedül oldja meg a feladatokat •• még nem mindig képes mások véleményének elfogadására •• elfogadja normákat, szabályokat, de betartásukban nem mindig következetes 13. személyisége: •• megmozdulásaiban, cselekedeteiben nem mindig törekszik a megfelelésre •• betartja a házirend szabályait, alkalmazkodik a lehetőségekhez •• tevékenysége, hibái következményeit még nem vállalja 14. tárgyi környezettel való bánásmód: •• a környezetében lévő tárgyakat, eszközöket funkciójuknak megfelelően és körültekintően használja •• számon tartja saját felszerelését •• többnyire rendet tart maga körül Renáta a fent említett kompetenciákkal rendelkezik, illetve némely területen még hiányosságai vannak. A jelenleg osztályközösségébe jól beilleszkedett egyetlen lányként. Nem hagyja magát, ha a fiúk próbálkoznak kikezdeni vele, vagy csak kötekedni 66

szeretnének. Úgy vettem észre, hogy szereti „vezényelni” a munkákat és gyakran kiosztja a társaságot, ha neki nem tetszően viselkednek. Egy kicsit most olyan mintha Ő lenne az anyukájuk és terelgeti őket a szerinte megfelelő irányba. Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy azt mondta, hogy nem egészen érzi jól magát az osztályban teljesen jól beilleszkedett. A projektek alkalmával szívesen tevékenykedik. Nagyon szereti azokat az órákat amikor a konyhában dolgozhat, mivel neki ez a környezet nagyon otthonos. Nagyon szereti a hasát is. A főzési tevékenységet minden esetben megelőzi egy előkészítési folyamat, melyben szintén szívesen vállal vezető szerepet. Miután tisztázták a pedagógussal, hogy mi is a teendő a konyhában, megkezdődhet a szükséges ismeretek begyűjtése. A különböző tanórákon alá tudjuk támasztani a feladat megvalósítását. Miután a kollégákkal a szokásos heti megbeszélésen tisztázzuk a heti tervet mindenki a saját szakterületén alátámasztja az adott feladatot. Az informatika órákon én például, ha a heti feladat a palacsintakészítés, akkor recepteket töltünk le és azokkal végezzük el a szükséges szövegszerkesztési feladatokat, melyek éppen a tananyag szerint következnének. Mivel ezeknek a gyerekeknek és közöttük a Renátának is olvasási nehézségeik vannak ezért szoktam kérni, hogy ha valaki talál valamilyen érdekes receptet a témában legyen szíves megosztani velünk és olvassa fel. Ez számukra nagy előrelépés, hogy nem azt mondom, hogy most mindenki olvassa el a tankönyv valahányadik oldalát hangosan, mert azt nem szokták szeretni, viszont, ha saját „találmányukat” olvashatják fel akkor az olvasás minősége is javulni szokott. Így az informatika órákon párhuzamosan több kompetenciát is tudok fejleszteni. A matematika szakos kolléga pedig ki tudja számíttatni, hogy mennyi alapanyagra van szükség egy meghatározott számú palacsinta elkészítéséhez, ha megadja, hogy mi a nyersanyagarány mondjuk 10 palacsintára. De ki lehet számolni az összetevők százalékos megoszlását is, ha éppen a százalékszámítás az óra tananyaga. Az idegen nyelvi órán az alapanyagokat lehet megtanulni, valamint a különböző palacsinta fajtákat. A testnevelés órákon pedig azt helyezzük előtérbe, hogy hogyan is lehet úgy táplálkozni a palacsintákkal, hogy ne maradjon rajtunk fölösleges kilóként. Ezt a projektet is, mint az összes többit, egy saját munka zárja. Esetünkben egy plakát készítése, amin a megkeresett receptek vannak feltüntetve a pontos arányok megadásával és az elkészítés szakszerű leírásával, valamint képek felragasztásával vannak díszítve. Mivel ez a projekt Renihez nagyon közel áll ezért vállalta benne az irányító szerepét és rendezte maga körül a fiúkat. A saját napló készítése is szerves része a tanulók munkájának, aminek a neve: projektnapló. Ez egy igen szépen és pontosan elkészített munkanapló, mely szépen sorban egymásra épülve tartalmazza különböző tananyagrészeket, melyeket projektnek nevezünk. Renáta igen szépen és pontosan vezeti ezt a naplóját, az esztétikai készsége is fejlett. Azért emeltem ki a fent említett projektet a Reni esetében, mert a beszélgetéseink során kiderült, hogy szakács szeretne lenni és őt ezért érdekli kiemelten ez a 67

témakör. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon pozitív dolog, hogy talált valamit magának amit szeretne tanulni és mindenképpen szeretne dolgozni is benne. Az a tapasztalatom, hogy nagyon nehezen találják ki a tanulók, hogy mi is az ami igazán érdekli őket, mivel szeretnének foglalkozni, milyen szakmát szeretnének maguknak. Renáta figyelmét még a párkapcsolatának is szenteli. Van neki egy barátja, akivel már két éve tartó kapcsolatban van. A barátja a saját szüleinél él, de napi szinten találkoznak. Neki van már szakmája, szobafestőként dolgozik. Folyamatosan motiválja a kislányt, hogy tanuljon, mert nem lesz belőle semmi sem. Azt gondolom, hogy ez szintén nagyon jó dolog, mivel igen gyakori, hogy a gyerekek megismerik az „első igazi” szerelmet és nem tudnak másra koncentrálni csak is a párjukra és a saját boldogságukra. „Elfelejtenek” hazajárni, iskolába járni és tanulni. Szerencsére Reni nem ilyen ő tudja, hogy mit szeretne elérni az életében és kitartó folyamatos munkával küzd a céljaiért. Nagyon gyakori, hogy a roma társadalomban a 16 éves lányok már férjhez kell menjenek és gyerekeket kell szüljenek. Teljesen mindegy, hogy van-e lakásuk, vagy megélhetésük. Reni a saját tapasztalatából tudja, hogy nem akar a szerelmével egy kis „lukban” segélyeken élve nyomorogni. Ezt már tapasztalta, hogy milyen is a nélkülözés, milyen, amikor nincsen otthon ennivaló. A párkapcsolatának kialakításában is nagy szerencséje volt, hogy egy ilyen dolgos legénnyel hozta össze a sors. Mindent összegezve azt mondta Renáta, hogy Ő nem érzi, hogy a társadalom hátrányosan kezelné a roma származása miatt. Ez szerintem egy nagyon jó dolog. Azt mesélte a beszélgetéseink során, hogy neki több magyar barátja van mint roma. Ennek az lehet szerintem az oka, hogy nem tartja számára követendőnek a roma szokásoknak azt a részét ami a társadalom által nem elfogadott. Gondolok itt a folyamatos munkakerülésre és az emberek becsapásából származó tisztességtelen jövedelmek szerzésére. Azt gondolom, hogy ez a kislány nem szeretné erősíteni a romákról kialakított negatív sztereotípiákat és ezért inkább úgy döntött, hogy a magyarok „csapatához” csatlakozik. Természetesen nem veti el és tagadja meg a társadalmi szokásait a nemzetének. Ápolja folyamatosan a zenei kultúráját és táncát is. A társadalmi beilleszkedésében fontos szerepet játszik az is, hogy nem vesz részt a korosztályát jellemző hatalmas bulizásokban ahol az a legfontosabb szempont általában, hogy ki a legvagányabb és a legrészegebb. És akkor csak a „legenyhébb” kicsapongási eseteket taglaltam. Az összes szórakozása az, hogy néha elmennek a barátjával a közeli presszóba és fagyiznak egyet. Szerintem ez nagyon jó dolog, hogy nem veszi fel és követi a számára nem megfelelő normákat. Azt szeretném, ha ezzel a munkámmal példát tudnék mutatni a roma származású gyerekeknek, hogy igenis ki lehet és ki is kell törni azokból a helyzetekből amit az emberek „kényszerítik” a társaikat. Nem szabad senkire sem ráhúzni azt a bőrt amit nem visel szívesen. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen kövessék a Renáta által képviselt gondolatokat, cselekedeteket és sikerülne mindenkinek megtalálnia a helyét 68

az életben. A dolgozatom írása során nagyon sok érdekes helyzetet igyekeztem megvilágítani egy kicsit más szemszögből mint ahogyan azt megszoktuk. Remélem sikerült bemutatnom egy olyan gyermeket és annak fejlődését ami esetleg jó példaként jár elől. Szerettem volna rámutatni arra a tényre is, hogy a pedagógusokon is nagyon sok múlik és ezt a megkezdett utat feltétlenül folytatnunk kell. Ehhez van szükségünk a folyamatos továbbképzésekre, tanfolyamokra. A folyamatos képzések mellett szükség van arra is, hogy nyitottak legyünk a külvilágra, a folyamatosan változó körülményekre.

69

Kozmáné Vincze Éva

Hegyek és emberek… Első két tanévem az „F”-ben A Szakiskolai Fejlesztési Programról 2003 szeptemberében hallottam először a kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanévnyitó értekezletén, ahová akkor léptem be, a gyed lejárta után, magyar-orosz szakos és egészségfejlesztő-mentálhigiénikusi diplomámmal. Mivel előtte egy kis létszámú tanyasi általános iskolában tanítottam, nem nagyon értettem, miről is szól ez a program, csak annyi volt világos belőle, hogy nagy változásokat hozhat az iskola életében. Fél év munka után számomra is egyértelmű volt, hogy a szakképzésen van még javítani való, részt is vettem néhány, az SZFP beindításához kapcsolódó képzésen, de mivel ismét gyermekem született, kikerültem az iskolai életből. Azaz kikerültem volna, ha nem az a kolléganőm-, aki akkor már évek óta a legjobb barátnőm volt-kezdte volna el szervezni az SZFP „C” komponensét. De így, mivel napi kapcsolatban voltunk, mindenről értesültem, ami a reintegrációs osztállyal kapcsolatban felmerülhetett. Tudtam, hogy két-egyenként 12 fős osztály indul- szakmatanulásra felkészítő, előkészítő évfolyammal olyan tanulók számára, akik betöltötték 16. életévüket, és az alapiskolai bizonyítványt nem sikerült megszerezniük, vagy nem akarnak az általános iskola elvégzése után a hagyományos szakiskolai képzésbe lépni. Jónak találtam azt, hogy az osztályokban olyan kiscsoportos felkészítő, szocializáló, önismeret- és alap készségfejlesztő, majd szakmai előkészítő projektoktatás folyik majd, amely speciális jellegénél fogva az egyéni fejlesztést és felzárkózást segíti elő. A szakképzéshez szükséges kompetenciákat megszerző tanulók a következő tanévben annak ellenére megkezdhetik a választott szakma tanulását, hogy néhányuknak nincs alapiskolai végzettségük. Izgalmasnak, de hallatlanul nagy feladatnak tűnt, hogy a program a tanulási kudarcok csökkentését, a további tanulói életút sikerességét, az egyéni haladási ütemet a differenciált oktatásszervezés, a projektoktatás, a kooperatív tanítási-tanulási technikák alkalmazása biztosítja majd. Figyelemmel kísértem az építkezést, ami az oktatás helyszínének kialakítását szolgálta. Együtt izgultam a barátnőmmel, hogy készen lesz-e az épület, megérkeznek-e a bútorok, eszközök időben. A tanév kezdetére azután az F épület tökéletes lett, korszerűsítése 10 millió forintba került, a szakipari munkákat felsőbb évfolyamos tanulók végezték a szakoktatók 70

irányításával. Az SZFP 20 millió forintos eszközfejlesztése tette lehetővé az oktatás ideális feltételeinek megteremtését. Így minden készen állt arra, hogy megkezdődjön az oktatás a reintegrációs osztályokban a 2005/2006 –os tanévben. Közben, a gyes alatt beiratkoztam a Kecskeméti Főiskola differenciáló szakpedagógus posztgraduális képzésére, ezért gyakran belátogattam az akkor már működő „F” osztályokba (ez lett a megjelölése a szakmatanulásra felkészítő képzésnek)- anyagot gyűjteni a főiskolai feladatokhoz. A szakdolgozatomat is az ott folyó munkáról írtam, „Az aktív tanulás megvalósulása a Gáspár András Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium 9 F osztályaiban” címmel. A szakdolgozatom egyik része a bemeneti mérés feldolgozása volt, ezért elvállaltam, hogy megíratom a gyerekekkel és feldolgozom az eredményeket. A bemeneti mérés megíratásakor szereztem az első, máig is meghatározó élményemet. Az egyik fiú, aki hibátlanul megoldotta a matematika feladatlapon szereplő összeadásokat, kivonásokat és szorzásokat, hozzá sem fogott az osztáshoz. Amikor megkérdeztem, miért nem oldotta meg azokat a feladatokat, akkor magától értetődő egyszerűséggel válaszolta, hogy ő nem tud osztani. Nem értettem, hogy lehet ez, elkezdtem magyarázni az eljárást. Hamar kiderült, azt sem tudta, hogy kell hozzáfogni, de miután megmutattam neki, öt perc múlva bőszen osztott. (Ez a fiú idén 12. évfolyamos szobafestő tanuló, szakmai gyakorlata jeles, tavaly a KETISZK projektvetélkedőjén második helyezést ért el a csapatával.) Emlékszem még, mennyire hihetetlennek találtam, hogy éveken keresztül sem a szülei, sem a tanárai nem vették észre, hogy miért nem tud osztani. Abban az általános iskolában, ahol én előtte 15 évig tanítottam, egyszerűen elképzelhetetlen lett volna, hogy ezt ne tanulja meg valaki. Igaz, abban a kis iskolában megtanultak a gyerekek olvasni és írni is, továbbá volt idő beszélgetni, játszani, problémáikat, bánatukat, örömüket megbeszélni is, és abban az iskolában a szülők megszólták volna egymást, ha valaki nem ment volna el a gyermeke szülői értekezletére… Mivel az a félév, amit a gyes előtt a szakiskolában töltöttem, bizonyossá tett abban, hogy jelenlegi formájában a 9. és 10. osztály a gyerek többségének kínszenvedés, a tanár pedig vajmi keveset tehet értük, egyértelmű volt számomra, hogy a gyes lejárta után (ha csak iskolánk vezetősége nem gondolja másként), az F-ben szeretnék dolgozni. Szerencsére találkozott az elképzelésünk, és így nagy lelkesedéssel vártam a 2007/2008-as tanévet, amikor is az F-ben kezdhetek tanítani. Úgy döntöttem, mottóm Németh Lászlónak az a gondolata lesz, amelyet a szakdolgozatom bevezetése elé választottam: „A pedagógusi hit, amely inkább a természet, mint a nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddigieknél) különbbé nevelhetők, s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.”

71

Persze a mentális felkészülésnél jóval többre volt szükség, hiszen nyilvánvaló volt, hogy számítástechnikai ismereteim, amelyek akkoriban a nullával voltak egyenlők, fejlesztésre szorulnak, továbbá rá kellett vennem magamat arra, hogy a kézműves tevékenységek egyes ágaiban is gyakorlatot szerezzek. Ráadásul főnöknőm-kolléganőmbarátnőm, aki nyugdíjba vonulását fontolgatta, nyilvánvalóvá tette, hogy elképzelése szerint – mentálhigiénikusi végzettségem okán- nyugdíjazása után nekem szeretné átadni a programvezetői feladatkört, így minden adott volt ahhoz, hogy legalább olyan izgatottan várjam a tanévkezdést, mint leendő diákjaim. A munkába állást megelőző nyár e gondolatok jegyében telt. 2007 szeptemberében végre ott állhattam a tanévnyitón 12 fiú osztályfőnökeként. (Nálunk csak elvétve vannak lányok, hiszen iskolánk profiljának megfelelően építészeti és gépészeti szakmacsoportra készítjük fel őket.) Akkor még csak sejtéseim voltak arról, milyenek is a hozzánk jelentkező tanulók. Két tanév után már többet tudok róluk. Milyenek? Mindegyik más. Van, aki gyakorlatilag nem tud olvasni, van, aki színjátszó körbe jár. Van, aki két hónap elteltével mer megszólalni, van, aki az első pillanattól kezdve megállás nélkül beszél. Van, aki 16 évesen is igazi kisfiú, és van, akinek a tanév közepére gyermeke születik. Van, akinek teljesen rendezettek a családi körülményei, és van, aki állami gondozott, vagy alkoholista apjától fenyegetetten várja, hogy nagykorú legyen, és elköltözhessen „otthonról”. Van, aki márkás ruhákban, cipőkben jár, és van, aki otthagyja az iskolát, mert el kell mennie dolgozni, hiszen az egész családja munkanélküli évek óta. És persze, van, akinek felfüggesztett börtönbüntetése van, van, aki a börtönből való szabadulása után kerül hozzánk, és igen, van olyan lány, aki azért hiányzik sokat az iskolából, mert prostituáltként éli az életét. Ugyanígy a szülők között is van diplomás vállalkozó , és 4 általánost végzett, egész életében segédmunkásként vagy munkanélküliként vergődő is. Tehát nagyjából abban az egy dologban hasonlítanak, hogy mindegyik más, szoktuk viccesen mondani egymás között a kollégákkal. De komolyra fordítva a szót, abban hasonlítanak, hogy valamiért a segítségünkre szorulnak. Mi a kollégákkal próbálunk is minden tőlünk telhetőt megtenni. Miben tudunk nekik segíteni? Egyik legfőbb törekvésünk, hogy azonnal megérezzék, ahogy belépnek az F osztályba, hogy ez valami egészen más, mint az eddigi iskoláik. Ezzel a tanulók már a beiratkozáskor szembesülnek, hiszen alá kell írniuk a Tanulói megállapodást, amely tartalmazza az F osztály működésének szabályait, így pontosan tudják, milyen jogaik és kötelességeik vannak, és mi vár rájuk a szabályok be nem tartása esetén. A tanév folyamán azután rendszeresen hivatkozunk erre a megállapodásra, és emlékeztetjük őket arra, hogy év elején mi mindent vállaltak. A bátorító nevelést alkalmazzuk, 72

vagyis türelmesen, gyakorlatilag nap, mint nap elmondjuk, hogy igen, megteheted, hogy távozol az utolsó két óráról, szerintem nem helyes, de ez a Te döntésed, ezért vállalnod kell a következményeket, továbbá ezért én nem haragszom rád, mindazonáltal beírom a két igazolatlan órát, mert nekem meg az a kötelességem. Ezen először mindannyian meghökkennek, majd nagy nehezen belátják, hogy ezeket a tanárokat az eddigi tanulói pályafutásuk során alkalmazott módszerekkel nem, vagy legalábbis nagy erőfeszítések árán lehet csak felbosszantani. Aztán egy idő után felismerik, hogy minket nemcsak nehéz, de tulajdonképpen nem is nagyon érdemes bántani, mert mi sem bántjuk őket. Ugyanis nálunk egész egyszerűen nem történhet meg az, hogy egy tanulót megszégyenítsenek, kigúnyoljanak, megalázzanak azért, mert nem tud valamit. Mindent meg lehet kérdezni, bármilyen egyszerű, kézenfekvő dologról is legyen szó. Természetesen azt sem tűrjük, hogy egymást piszkálják. Nem szoktuk a „plénum” előtt firtatni sem az előéletüket, sem bármi más személyes dolgot, kivéve, ha valaki saját maga hozza fel a témát. Általában azt sem tudják egymásról, hogy ki milyen iskolai végzettséggel érkezett, hiszen ez mindegy is, mindnyájuknak valamilyen problémája van, amiért hozzánk került. Persze, borzasztóan nehéz ezt a „beszoktatás” időszakát kibírni, hiszen a tanár is csak ember, és néha minden pszichológiai képzettség ellenére is „kinyílik zsebünkben a bicska”. De még soha nem volt olyan szituáció, hogy bármelyik kollégát atrocitás érte volna a tanulók részéről, sőt még ennek a halvány esélye sem merült fel. Pedig az F épület a tanműhely egyik eldugott zugában van, és gyakran előfordul, hogy a tanár egyedül van az egyik csoporttal ott, mert a másik csoport éppen valamelyik műhelyben van, szakmai projekten dolgozva. Velem a két tanév alatt egyszer fordult elő, az előző tanév közepe felé, hogy egy tanuló nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett, amiért megjegyeztem, hogy a projektdokumentációját, amit éppen nem talált, a helyére kellett volna, hogy tegye, és akkor meglenne. Miután ordítva elmondta nekem, amit akart, a kabátját felkapva távozott, a többiek csak hüledeztek, majd az egyik fiú megszólalt: ”Hát ez a J. tényleg egy barom!” Később az illető tanulóval megbeszéltük az esetet, és fátylat borítottunk a történtekre. A tanévzáró ünnepély után egy rózsacsokor társaságában köszönte meg a munkámat, és még egyszer bocsánatot kért… Annak érdekében, hogy érzékeltessük a tanulókkal, itt minden okkal történik, tervszerűen, tanévkezdéskor a folyosó falán már látható az egész éves órarendjük, amelyből láthatják, melyik hónap melyik hetében milyen feladatok várnak rájuk, szeptembertől júniusig. Szintén tudomást szereznek arról is már a tanév elején, hogy az előkészítő osztály befejeztével milyen szakképesítések lesznek számukra megszerezhetők, illetve elmondjuk nekik azt is, milyen lehetőségek állnak előttük, ha esetleg mégsem zárják le eredményesen a tanévet. Tudatjuk velük azt is, hogy a félév végén minden tanuló szöveges értékelést kap, elmondjuk nekik, hogy havonta tartunk szülői értekezletet, és megrökönyödést szerzünk azzal az információval, hogy amennyiben reggel nem 73

jelennek meg a tanítás kezdete után néhány perccel, akkor felhívjuk a szülőt, hogy megkérdezzük, beteg-e gyermeke. Mindezt a felvételi beszélgetésen el szoktuk nekik mondani, majd a tanévnyitó ünnepély utáni első osztályfőnöki órán ismét. Volt már olyan tanuló, aki rögtön első nap közölte, hogy ő bizony egy percet sem marad tovább az F-ben. Nem tartóztattuk… Azóta sem jutott el a szakképző évfolyamig. Persze, év elején szembesülnek azzal is, hogy vannak itt pozitívumok is, hiszen nagyon szép, modern a tantermek bútorzata, rengeteg eszköz, szerszám áll rendelkezésükre, számítógépterem van, interaktív tábla, az idei tanévtől két darab szobabicikli, „pedalo” és más egyensúlyozó eszközök, kültéri pingpongasztal, lengőteke, ellenben nincs se házi feladat, se otthoni tanulás. De a legnagyobb „sokkot” az okozta az idei tanévnyitón a mostani tanítványaimnak, amikor megjelentek a tavalyi „gyerekeim”, és hangos „Csókolom, Éva néni, hogy tetszik lenni?” felkiáltással, valamint két puszival üdvözöltek. Akkor a teljes elképedés volt az arcukra írva, és valószínűleg el sem tudták volna képzelni, hogy ilyen viszonyban is lehet lenni egy tanárral. Pedig most már ők is jóban vannak nemcsak velem, de jó néhány kollégával is. Mondjuk, ez nem is nagy csoda, hiszen rengeteg időt töltünk együtt, bőségesen van alkalom egymás megismerésére. Hogyan telik el egy nap? Fél nyolckor kezdődik a tanítás, de az első tanulók már 7 óra körül megérkeznek, ezért a tanárok is 7 órára járnak. Pingpongozni szoktak becsengetésig (ami csak elméletben történik meg, mert nincs is csengőnk), számítógépezni vagy beszélgetni. Azután elkezdjük a munkát. Általában 90 percenként tartunk szünetet, de ha úgy látjuk, hogy elfáradtak a tanulók (vagy a tanárok), hamarabb is. Nincsenek tantárgyak, a projektmódszert alkalmazzuk, amelyben minden projektet egy felelős tanár, folyamatos órarendben vezet, a feladattól függően egy-három héten keresztül. Tíz tanár alkotja azt a team-t, amely a tanulókat segíti a szakképzés bemeneti kompetenciáinak eléréséhez, ha ők is akarják. A tanárok részéről a projektmódszer teljesen más szemléletet kíván. Tudomásul kell venni, hogy a tanulók egyéni ütemben haladnak, a jobb képességűeket több és változatosabb anyaggal lehet lekötni, a gyengébbeket fejleszteni kell. Ugyanakkor, aki az egyik projektben kiválóan teljesít, a másikban éppen a lemaradók közé sorolódik. Egyedi esetekben az osztály tanulói a program 7-8 különböző pontjain járhatnak, és ez is természetes. Ezért a napi tanulási folyamatok átgondolt dokumentálása rendkívül fontossá válik a tanár számára, hiszen állandóan pontosan tudnia kell, hogy a projektben milyen feladatok, hogyan következnek, és a tanulók aktuális helyzetük szerint éppen hol járnak. 74

Ez az oktatási forma nagy terhet ró a tanárokra, hiszen a projektórán nincs üresjárat, délután pedig jön a felkészülés a következő napra, a következő projektre, a bemutató anyagok készítése, könyvek, segédanyagok, számítógépek előkészítése, a tanulói útmutatók másolása, az aznapi anyagok lefűzése a tanulói portfólióba, a projektek és a tanulói haladás dokumentálása… Ugyanakkor a projektmódszer rengeteg lehetőséget is rejt a tanár számára. A tanár-diák kapcsolat, valamint a tanulók egymással való kapcsolata teljesen más, mint a hagyományos osztályokban. Mivel a tanár vagy szakoktató néha 2-3 héten keresztül is az adott osztállyal dolgozik 7-től 13 óráig, illetve az egyéni fejlesztés, pótlás, felzárkóztatás órákkal akár 7-től 15 óráig, így sokkal rövidebb idő alatt és alaposabban megismerik egymást. Az én kapcsolatom pedig még különlegesebb a fiúkkal, hiszen projektvezető tanárként szeptembertől márciusig folyamatosan velük vagyok, vagy egyik, vagy másik csoporttal, a tanév hátralévő részében pedig mint osztályfőnök és programvezető tartom velük a kapcsolatot, mely rengeteg reggeli és szünetekben lefolytatott beszélgetést, sok elmesélt viccet, hatalmas nevetéseket, tréfákat, zenehallgatást jelent, valamint hosszú „lelkizéseket”, szerelmi problémák meghallgatását, komoly családi gondok megoldásának kísérletét. Továbbá együtt gyűjtjük az idézeteket, amelyeket a folyosó falán teszünk közszemlére. Ezek között vannak humorosak, de nagyon komolyak is. A gyerekek kedvence pillanatnyilag a következő graffiti: „A tanárok olyanok, mint a drogosok. Mindig az anyagon jár az eszük.” A tanári kar körében pedig jelenleg a befutó egy depressziós napon közkedveltté vált Böhm Sándor gondolat: „Mindannyian egy csónakban evezünk. Ki erre, ki arra.” A tanári szobában is függ néhány aforizma. Nekem egy Mark Twain gondolat a legkedvesebb: „Minden a nevelés. Az őszibarack egykor keserűmandula volt, a kelvirág nem egyéb, mint diplomás kelkáposzta.” Büszke vagyok rá, hogy egyik tanítványunk az idézeteknek köszönhetően kezdte Márai Sándor és Paulo Coelho műveit olvasni. Persze az ilyen eset meglehetősen ritka, ugyanis többségük egyáltalán nem olvas semmit, még újságot sem, sőt a televízióban is csak a kereskedelmi csatornákat nézik, és teljesen tájékozatlanok a politikai vagy gazdasági élet terén. Mivel a képzésnek szerves része a szocializálás és a kommunikációs készség fejlesztése, ezért a gyerekekkel rengeteget beszélgetnek a kollégák is, általában jó, sok esetben bensőséges viszonyban vannak velük. Érdekes módon, szinte észrevétlenül kialakul az év folyamán egyfajta mentor-rendszer, mivel mindegyik tanuló talál magának olyan pedagógust, aki számára valamiért szimpatikus, és így alkalmas a tanuló segítésére. A felmerülő konfliktusokat szükség esetén mediációval oldjuk fel, időnként a szülőket is bevonva. Minden esetben az erőszakmentes megoldásra törekszünk, a problémát, ha az a tanulók többségét érinti, nyíltan, közösen beszéljük meg. 75

A tanulók egymással való kapcsolatainak felderítésére szociometriai felmérést végzünk évente több ízben, amelynek eredményei többnyire alátámasztják az osztályokban tanító tanárok megfigyeléseit. Minden tanév folyamán több rendhagyó foglalkozást is tartunk (városi könyvtár látogatása több alkalommal, Cifra Palota állandó és időszakos kiállításai, Népi Iparművészeti Múzeum, Bozsó-gyűjtemény, Vadaskert, Arborétum, Munkaügyi Központban pályaorientációs foglalkozás, kérdőívek, előadás hallgatása, Kecskemét-körséta). A tanulók ismereteinek bővítésén és a kulturált viselkedési szabályok gyakoroltatásán túl az osztályközösség formálását is segítik a kirándulások, amelyeket a tavalyi és az idei tanévben teljes egészében a KÖZOKA XIV. pályázaton nyert pénzből finanszíroztunk (Szentendre-Visegrád, Budapesten a Csodák Palotája, az Állatkert, a Tropicarium, az Álomautó kiállítás, a Közlekedési Múzeum, Eger-Szilvásvárad, Orosháza-Szarvas, Veresegyháza-Gödöllő). Mindezen feladatok óriási kihívás elé állítják a pedagógusokat, ezért a program sikerességének egyik feltétele, hogy pszichológiailag, módszertanilag jól képzett emberek legyenek a tanárok, akik mentálisan is bírják a terhelést. Iskolánkban különösen kiemelkedő az F osztályokban tanító szakoktatók toleranciája, empátiája, amellyel diákjainkhoz fordulnak, illetve az, hogy a gyerekeket igényességre, precíz munkára ösztönzik, amellett, hogy minden belső továbbképzésen, kiránduláson, egyéb rendezvényen aktívan részt vesznek. Mindannyian fogékonyak az új tanulásszervezési módszerekre, tanulmányozzák a szakirodalmat, megfelelően használják és a tanulókkal is megismertetik az IKT eszközöket (számítógép, laptop, digitális fényképezőgép és kamera, interaktív tábla). Elmondható, hogy nagyszerű kis csapat alakult ki az évek folyamán. Sokat segítünk egymásnak nem csak a munkában, hanem a magánéletben is. Néha megesik, hogy egy munkatársunk elbizonytalanodik a munkája hatékonyságát illetően, ilyenkor mindig akad valaki, aki emlékezteti az eredményekre, és próbálja benne tartani a lelket, amíg átesik a depressziós időszakon. Már szlogenné vált nálunk a „Kávé, tea, capuccino?”, mert a hozzánk betérő kollégákat és vendégeket mindig ezzel fogadjuk. Jó hangulatban telnek az értekezletek, belső továbbképzések is. Talán nem nagyképűség, ha azt mondom, az F épület már afféle szakmai műhellyé vált, mert egyébként a Városi Tanári Mentálhigiénés Munkaközösségnek is aktív tagjai vagyunk, (az idei tanévtől én a vezetője), és igény esetén e munkaközösség keretében is szervezünk továbbképzéseket városunk pedagógusai számára (projektpedagógia, projektírás, interaktív tábla használata). A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Karának egyik tanára minden évben elhozza a differenciáló szakpedagógus képzésre járó hallgatókat, hogy „élőben” tanulmányozhassák az interaktív tanulás lehetőségeit, módszereit.

76

De számon tartjuk egymás születésnapját, névnapját, sőt idén lelkesen szervezkedtünk, amikor egyik kollégánk esküvőre készült, majd boldogan mentünk babaruhát vásárolni, amikor kiderült, hogy gyermeke fog születni. Persze, előfordult már néhány esetben, hogy olyan kolléga került a team-be, aki vagy módszertanilag nem bizonyult elég felkészültnek, és nem vállalta, hogy tovább képezze magát, vagy mentálisan nem bírta a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásból adódó többletterheket, vagy nem tudott beilleszkedni a csapatba. Ők általában rövid idő múlva megköszönték a lehetőséget, hogy kipróbálhatták magukat ebben a képzési formában, és nem vállalták többet az F osztályokban való tanítást. Szintén elsődleges fontosságú az iskolai menedzsment teljes támogatása, ami iskolánkban maradéktalanul megvalósul. Úgy érezzük, hogy a vezetőség fontosnak tartja, sőt elismeri munkánkat. Rendkívül lényeges továbbá a megfelelő helyszín biztosítása, ami szerencsére adott volt. Szükséges még a program szellemiségéhez igazodó órarend, melynek megalkotása nem kis feladat. Végül, de nem utolsósorban nagy jelentőségű, hogy részt vegyenek a program munkájában támogató szakemberek (mentor, mentálhigiénikus, pszichológus), hiszen a tanárokra zúduló kihívás és pszichés terhelés jelentős volta miatt segítségük nagyon fontos. A programban részt vevő tanárok egyöntetű véleménye szerint e feltételek bármelyikének hiánya csak részleges eredményeket hozhat. Minden évben vannak olyan tanulóink, akiknek fejlesztéséhez nem elég egy „sima” pedagógus vagy differenciáló szakpedagógus, valamint van olyan tanulónk is, aki pszichológus segítségére szorul, mert az ő problémája már meghaladja a mentálhigiénikus kompetenciáját, ezért folyamatosan kerestük a lehetőséget, hogy gyógypedagógust és pszichológust tudjunk bevonni a munkánkba. Ennek az anyagi fedezetét a már említett KÖZOKA XIV. pályázat segítségével tudtuk megteremteni, így az idei tanévben három gyógypedagógus 40-40 órában foglalkozott a bemeneti mérés alapján arra rászoruló tanulóinkkal, a pszichológus pedig csoportépítő tréningeket és egyéni tanácsadást tartott a gyerekeknek és a tanároknak is. A gyógypedagógus és a pszichológus elfogadtatása a tanulókkal persze nem volt zökkenőmentes. Hosszú beszélgetéseket kellett velük lefolytatni, mire megértették, hogy nem „szellemi fogyatékos” és „bolond” az, aki az említett szakemberek segítségét önként igénybe veszi, vagy legalábbis nagy rábeszélés árán elfogadja. Pedig, ha valakik, hát ezek a gyerekek aztán rászorulnak a segítségre. Sokszor gondoltam már a két év alatt, egy-egy, tanulókkal folytatott mélyebb beszélgetés során, milyen szerencsés vagyok, hogy viszonylag rendezett családi körülmények között nőttem fel, és gyerek-vagy ifjúkoromban fogalmam sem volt olyan szörnyűségekről, amelyeket ezek a gyerekek már eddigi, rövid kis életük alatt is átéltek. Hiszen mivel is lehetne vigasztalni azt a 17 éves fiút, aki elmeséli, hogy egyéves volt, amikor szülei elváltak, édesanyja a két nagyobb testvérét magával vitte, őt az édesapjánál hagyta, és azóta sem kereste soha, még egy levelet sem küldött neki? 77

Mi mindent élhetett át az a gyerek, akit szülei – évente világra érkező testvéreivel együtt – csecsemőkorában állami gondozásba adtak, de nem mondtak le róluk, így nem voltak örökbe adhatók, viszont 13-14 éves korukban, amikor már az otthoni gazdaságban segíteni tudtak, hazavittek? Milyen élete van annak a gyereknek, aki az elvált szülei között hányódik, havonta költözködik, mert alkoholista apjánál sem érzi jól magát, de anyjának új élettársával sem tud kijönni? Milyen emlékei lehetnek annak a fiúnak az édesapjáról, aki azt hazudja mindenkinek, hogy apja meghalt, mert nem akar róla még beszélni sem? Milyen élet vár arra a tanítványunkra, aki 15 éves kora óta prostituáltként él? Persze, tagadja, hogy mivel foglalkozik, de édesanyjával, a családgondozóval, rendőrségi pártfogóval, gyermekvédelmi felelőssel karöltve sem bírom elérni, hogy hajlandó legyen legalább beszélni a szakmatanulásról. Ezekhez a tanulókhoz képest szerencsés, aki „csak” tanulási zavarral küzd, de egyébként rendezett családi körülmények között él. Vannak olyan tanulók minden évben, akiken, akárhogyan is próbálunk segíteni, nem tudunk, mert nem hajlandók elfogadni a segítséget. Nehéz ezt tudomásul venni, rossz érzés egy pedagógusnak, mikor látja, hogy egy-egy gyerek olyan útra lép, amely vagy zsákutca, vagy teljesen rossz irányba vezet. Szerencsére azért bőven van sikerélményünk is, hiszen több olyan tanítványunk van, aki elfogadta tanácsainkat, és ennek következtében megtalálta a helyét. Tavaly például két tanulónk egy diszkó előtt történt verekedés miatt három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az igazgató úr engedélyével bevittük nekik a projekteket a börtönbe, majd szabadulásuk után délutánonként pótoltuk velük a hiányosságokat. Egyikük kitartott év végéig, sikerült kompetencia-bizonyítványt szereznie, jelenleg 11. évfolyamon burkoló tanuló. Félévkor nem bukott semmiből, osztályfőnöke és szakoktatója dicséri. A másik fiúnak tavaly nem sikerült eredményesen zárnia a tanévet, idén évismétlő, de jár iskolába. Sok tanulónk van, aki a tanműhelyben jártában-keltében benéz hozzánk. Boldogok vagyunk, amikor látjuk őket munkásruhában feszíteni, jó érzés hallgatni, ahogyan az éppen aktuális munkájukról mesélnek. Persze, mint minden team-nek, nekünk is vannak olyan gondjaink, amelyeknek a megoldásán folyamatosan dolgozunk. Legjobban talán az bánt bennünket, hogy a nálunk végzett tanulók sok esetben ahelyett, hogy támogatást kapnának a szakképző évfolyamokon tanító kollégáktól, inkább újabb támadásoknak, becsmérlő magatartásnak vannak kitéve. Gyakran kapunk mi, az F-ben dolgozó tanárok is lekicsinylő megjegyzéseket egykori tanulóink miatt. ”Nem tudnak ezek semmit, úgysem lesz belőlük semmi, kár rájuk pazarolni azt a rengeteg pénzt, bezzeg a gimnáziumokban tanuló jó képességű gyerekeknek nincs 78

interaktív táblájuk, tiszta hülyeség ez a projektezés, ettől még nem tanulnak meg számolni…” Mondják ezt persze olyan kollégák, akiknek túlnyomó többsége még sosem járt az F épületben, a programunkat pedig természetesen nem ismerik. Fogalmuk sincs róla, hogy mit is csinálunk tulajdonképpen, nem tudják, hogy a program fő sajátossága a tervszerűség, mindennek, ami történik, annak oka van, és minden a szakmatanulás megkezdéséhez szükséges kompetenciák megszerzését segíti elő. Gyakori vád még, hogy tanulóink úgysem végzik el a szakiskolát, ezért az idei tanévben az első félév lezárása után készítettem egy elemzést a jelenleg szakképző évfolyamon tanuló egykori F-es diákok (21 fő) eredményeiről. Az osztályfőnököktől kértem pedagógiai véleményt, amelynek szempontjai a következők voltak: a tanuló magatartása, beilleszkedése az osztályközösségbe, fegyelmi ügyek, igazolt és igazolatlan mulasztások, tanulmányi eredmény. Ezeket a véleményeket összevetettem az iskola félévi statisztikájával. A következő megállapításokat tettem: Egy tanuló kivételével senkivel kapcsolatban nem említenek az osztályfőnökök magatartási vagy beilleszkedési problémát. Egy tanulóval szemben kezdeményezett az osztályfőnöke fegyelmi eljárást – igazolatlan mulasztásainak magas száma miatt. Három tanulónak kiugróan magas az igazolatlan mulasztása. Ennek oka – a tanulók családi körülményeinek ismeretében – egyértelműen a szülők elhanyagoló magatartására vezethető vissza. Az iskolában jelenleg szakképző évfolyamokon tanuló 21 egykori F-es diák közül a 2008/2009-es tanév első félévében: 7 tanuló nem kapott elégtelen osztályzatot semmiből (33%), 1 tanuló hiányzás miatt osztályozhatatlan volt (4%), 13 tanuló kapott elégtelent, közülük 1 tárgyból 9 fő 42%, 2 tárgyból 3 fő 14%, 3 tárgyból 1 fő 4%. Ha figyelembe vesszük, hogy ezek a tanulók honnan és hogyan indultak (néhánynak nincs meg az általános iskolai végzettsége), továbbá, ha tekintetbe vesszük, milyen részképesség-zavarokkal küzdenek, és megismerjük a családokat, amelyben szocializálódtak, (továbbá tudomásul vesszük, hogy az F-ben tanító tanárok igyekeznek mindent megtenni, de varázspálcájuk még mindig nincs), ez az eredmény szerintem jónak mondható. Négy tanulót kifejezetten dicsért az osztályfőnöke. 79

Az F osztályokban dolgozó pedagógusok ezért továbbra is úgy gondolják, hogy ezek a tanulók (néhány kivételtől eltekintve) nem teljesítenek rosszabbul, mint az iskola többi, nem az F osztályból kikerülő diákja. Folyamatosan végezzük az egykori tanulók utánkövetését, amelynek eredményei közül szükségesnek tartok két adat kiemelését. ◆◆ Az egykori F-es tanulók közül végzett és szakmát szerzett valahol (szakképző iskolában vagy a KKK-ban (Kecskeméti Regionális Képző Központ) 5 fő. ◆◆ Az eddigi évfolyamokon tanult-és követhető diákok közül-szakmát szerzett vagy jelenleg is tanul, illetve kimaradása után el tudott helyezkedni és dolgozik, tehát az oktatásban van vagy átlépett a munka világába 44 fő. Elemzésemben, amelyet átadtam iskolánk vezetőségének, a következő javaslatokat tettem az egykori F-es tanulók szakképző évfolyamba történő még sikeresebb integrálásának elősegítésére: „Mivel a diákok családi körülményei, amely sokuk esetében állandó problémaforrás, nehezen, vagy alig változtatható, hasznos lenne, ha az iskola mentálhigiénikusa már a szakképző évfolyamba történő belépéstől kezdve figyelemmel kísérné ezeket a tanulókat. Amennyiben igény van rá, az F osztályok osztályfőnöke részletes pedagógiai jellemzést készít a tanulókról, amely kiterjed eddigi tanulói pályafutásuk, sajátos nevelési igényük és családi hátterük bemutatására. Érdemes lenne talán a további mentorálási rendszer kiépítésén is elgondolkodni. Mivel a tanulási nehézségek (diszlexia, …) egész életük folyamán végigkíséri tanulóinkat, jó lenne, ha lehetőség nyílna a szakképző évfolyamokon is gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus alkalmazására. Továbbra is biztosítani kell az SNI-s tanulóknak az őket megillető, törvényben előírt jogokat (laptop használata, szóbeli számonkérés, hosszabb felkészülési idő biztosítása…).” Csak félve jegyzem meg, vajon jelenleg élhetnek tanulóink ezekkel a jogokkal? A két év alatt, amelyet az F-ben töltöttem, azt hiszem, én is rengeteget változtam. Sok mindent ellestem kollégáimtól, legtöbbet a beszámolóm elején már említett barátnőmtől, rengeteg tapasztalatot szereztem, több tucatnyi emberi sorsot megismertem, és hihetetlenül sokat tanultam a gyerekektől is. Egészen más ugyanis a minket körülvevő világ –az ő szemszögükből nézve. De konkrét dolgokat is tanultam tőlük, például sok mindent a számítástechnika területéről, amit boldogan tanítgatnak nekem, szemmel láthatóan élvezik, hogy végre valamihez jobban értenek. És valóban jobbak nálam ezen a területen jó néhányan, ezért szerintem nem szégyen tőlük tanulni. Így telnek a hetek, hónapok, évek az F-ben. Örömökkel, bánatokkal, nevetéssel, sírással. Életünket elég jól illusztrálja az az Aaron Ralston aforizma is, amely e beszámolóm címének ötletét adta:

80

„A hegyek csupán eszközök, a cél az ember. Nem a csúcsok elérése a legfontosabb, hanem az, hogy mi magunk fejlődjünk!” A beszámolóm elején említettem, hogy mielőtt a mostani iskolámba kerültem volna, 15 évet tanítottam egy kis tanyasi iskolában, amelynek fénykorában 116, a bezárását megelőző tanévben pedig 32 tanulója volt. Ott is egy nagyon jó tantestület alakult ki, akikkel nemcsak munkatársak, de barátok is voltunk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Néhány hónappal ezelőtt mondta egy volt kollégám a következőket: „Azt hiszem, nekünk egy nagy ajándék volt a sorstól, hogy ebben az iskolában taníthattunk. Több ilyen munkahelyünk az életben nem lesz.” Az első mondattal tökéletesen egyetértek. A második mondatban tévedett – legalábbis ami engem illet.

81

Mészárosné Soós Andrea

,,Jó szóval oktasd, játszani is engedd!” avagy a projektmódszer egy szakképzést előkészítő évfolyam oktatásában

Bevezetés ,, Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál”. (John Dewey, 1912)

A magyar oktatás alapjait már nagyon régen lerakták, oktatási módszereink nem változtak, a világ pedig közben elszaladt mellettünk. A régi diák élménye a könyv volt, a mai gyerek számára már minden képben érkezik (televízió, videó, dvd etc.), a könyv már nem elégíti ki igényeiket. Tankönyveink tele vannak szöveggel, nagy részük fekete- fehér, nem élmény kinyitni. A magyarországi közoktatás fontos, megkerülhetetlen kérdése a tanulással szemben alul motivált gyermekek oktatásának módja. Kulcskérdés az: hogyan? Az iskolának és az elavult módszereknek változniuk kell, a gyermekanyag adott. Ezzel együtt változnunk kell nekünk is – pedagógusoknak – , ahogy régi öregjeink mondták: „ A pedagógus a nemzet napszámosa”! A mai oktatási rendszer valódi központi problémája, hogy nehezen tudja biztosítani minden tanuló számára az esélyegyenlőséget és a sikerességet. Rengeteg olyan gyerek van ma az oktatás folyamatában, aki a korábbi képzés eredményeként alulmotivált, tanulási nehézségekkel küzd, ennek következtében ők nem tudnak bekapcsolódni a tanulás folyamatába. Mindezt erősíti a mai iskolarendszer szelekciója is, az, hogy a szakiskolába lényegében „maradék elv” alapján kerülnek a gyerekek. Az elitista törekvések következtében egyre gyakoribb a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek lemorzsolódása, s melynek következményévé a gyerekek problémáinak halmozódása válik. A pedagógusok nem vagy csak nehezen és későn, tehát semmiképpen sem idejében ismerik fel a halmozott nehézségekkel küzdő diákjaikat Sőt, az sem ritka, hogy azonos korosztályon belül akár 4 évben mérhető fejlettségbeli különbségeket az iskola tovább erősíti, generálja. 82

1. Iskolám bemutatása A karcagi Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium fejlesztő-pedagógusa vagyok. Karcag a Nagykunság szellemi életének központja, jellegzetes alföldi mezőváros. A mai szakképzés elődjeként 1890-ben indult meg a tanoncképzés. Így iskolám komoly történelmi múlttal rendelkezik. A mai formája 1988-ra alakult ki. Névadója Varró István, aki a 18. században Karcag nótáriusaként szerzett érdemek a városért. Intézetünkben szakképzés és szakközépiskolai képzés folyik. A szakiskolai tagozaton hat képesítéssel kapcsolatosan folyik szakmai alapozó képzés, mely után tanulóink a következő szakképzéseken vehetnek részt: szobafestő-mázoló-tapétázó, kőműves, fémforgácsoló, élelmiszer és vegyi áru eladó, bútorasztalos, villanyszerelő. A szakképzési évfolyam belépési feltétele szakmánként változó: 8 általános és 16. éltévet betöltött (10. osztály elvégzése) vagy a szakképzést előkészítő évfolyamon a szükséges kompetenciák megszerzése. Az utóbbit megszerző tanulóink, intézményünkben a következő tanévben kőműves vagy bolti eladó szakképzést kezdhetik meg. Az iskolánk 2006/07-es tanévtől kezdve részt vesz a Szakiskolai Fejlesztési Program II. részében, ezért vállalta a projektoktatás bevezetését szakiskolai osztályaiban és beindította a szakképzést előkészítő évfolyamot 12 fővel. Bevezetésének célja az volt, hogy csökkentsük azokat a problémákat, amelyek a gyerekek jövőjével, továbbhaladásával kapcsolatban igen gyakran felmerültek, hiszen nagyon sok tanulási nehézséggel küzdő tanulója van az iskolának. További célként merült fel az, hogy az iskolának is hozzá kell járulnia a legképzetlenebb fiatalok társadalmi mobilitásához, a társadalomba való tökéletes beilleszkedéséhez. Iskolánkban a 2006/07-es tanévben a 9/g osztály létrejöttét a szükség a kallódó gyerekek nagy száma hívta életre. Ez osztál tanulói oktatásában és nevelésében főként a projekt módszert alkalmaztuk. Az osztály tanáraként és osztályfőnökeként alkalmam nyílt megfigyelni e módszer hatékonyságát az előkészítő oktatás 10 hónapja folyamán. Ennek az „irodalmi” jellegű műnek a témáját a felkészítő évfolyam pedagógusaként átélt tapasztalataim ihlették.

2. A tanulók bemutatása A 9/g osztály szeptember 01.- én 12 fiatallal indult, sajnos október 01.-re ebből négy lemorzsolódott. Az egyik közülük Aszódon tölti büntetését, a másik a kábítószer fogságában él, a harmadik „elhált”- azóta már neveletlenül ő maga is gyereket nevel, a negyedik más nevelőszülőkhöz került és elköltözött a városból. Margit 83

Normális körülmények között nőtt fel egy roma családban. Édesapja ácsmester, mindent megadott kislányának, üvegházban nevelte fel, mint legféltettebb virágszálát. A kamaszkori dackorszakkal szemben sem édesanyja szeretete, sem édesapja szigora nem tudott megbirkózni, a kislány megszökött otthonról. Most egy felfüggesztettel, egy elrontott házassággal a háta mögött, egy kétéves gyerek anyjaként próbálja újra kezdeni elrontott életét. József I. Hasonlóan ő is rendezett roma családból származik, édesapja tehetséges jól kereső zenész. 13 évesen elvesztette az édesanyját, az ő halálát a mai napig képtelen feldolgozni, a drog, az ital, a cigaretta csalóka mámorába menekült. József II. A város peremén az északi külvárosban nőtt fel egy egyszobás putriban, amiben sem víz, sem villany, sem fűtés nincs. A szülei helyett az utca „nevelte”, számos felfüggesztettje van. Nem tűri a fegyelmet, problémáit erőszakkal, verekedéssel, késeléssel véli megoldani. Sándor Szülei alkoholisták, rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél húzza meg magát, a fedélért és az ételért általa lopott javakkal fizet. Tipikus megélhetési bűnöző. A börtön helyett az iskolát választotta. Attila A gyámügy későn figyelt fel rá. Kisgyerekként számtalanszor elnézte ittas apja erőszakos cselekedeteit, az apa agressziója az anya ellen irányult. Kívülről a szülők harmonikus kapcsolatot mutattak, mivel a gyerekpénz volt a család egyedüli jövedelme. Levente Aszódról érkezett hozzánk, büntetése egy részének letöltése után. A legjobban alakítható diák volt, tapasztalatból tudta mi vár rá, ha nem változtat életvitelén. Lajos Alacsony jövedelmű családból származik, korlátozott képességű szülőkkel. Kora gyermekkorában áldozatként találkozott a rendőrséggel, nem kapott pszichológus segítséget, legközelebb már ő volt az elkövető. Gábor A család érzelmi sivársága, rendezetlen belső viszonyai, szülők gyermekkel szembeni felelőtlensége hozzájárultak ahhoz, hogy igen korán megismerkedjen a bűnöző életmóddal.

84

A gyerekek mind problémásak, nehezen nevelhetőek, tanulásban akadályozottak, szociálisan ínadaptáltak, továbbá szociokulturálisan deprimáltak. A deviáns karrier jellegzetesen serdülő és fiatalkorban indult be. A kedvezőtlen irányba mutató személyiségfejlődés első figyelmeztető jeleit nem vagy nem idejekorán vették észre. Miután a deviáns viselkedésű kamaszok mögött általában nem állt prevencióra képes, kiegyensúlyozott család, az iskolára és a pedagógusokra hárul a feladat: a hátrányos, veszélyeztető környezetben gyökerező deviáns személyiség kialakulásának pedagógiai eszközökkel történő megakadályozása. Már a kezdetekkor fontos kérdésként merült fel bennem, hogy e hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára a kompetencia alapú oktatás és ezen belül a projektoktatás vajon hatékonyabb lesz-e, mint a hagyományos oktatás? A projektoktatás eredményességét átlagos középiskolák már felismerték, ám a projektmódszer hatásainak a szakképzést előkészítő évfolyamok tanulási nehézségekkel küzdő diákjainak oktatásában még kevésbé feltérképezettek.

3. Interjú a szakképzést előkészítő évfolyam 9/g osztályos tanulóival A tanulási nehézségek és a viselkedés zavarainak feltárásához a 10. hónap végén 9/ g osztályos tanulóinkkal interjút készítettem. A diákinterjúk elkészítéséhez a „láb a küszöbön” módszer alkalmazása és követése volt segítségemre. Ez a technika a nagyobb kérések teljesítését azáltal növeli, hogy előbb egy kisebb szívességre kérjük a személyeket. Ebből a „láb a küszöbön” elméletből kiindulva fontosnak tartom, hogy a diákjaim megismerjék a személyiségemet, hogy elfogadjanak engem. Cserébe természetesen releváns az is, hogy a gyerekeket én magam is elfogadjam és megértsem. Ennek következménye az lesz, hogy valódi segítségként és fejlődésként élik meg a közös munkánkat. Ezt próbáltam alkalmazni az együtt töltött 10 hónap során: eleinte, az ismerkedés időszakában kisebb kéréseket intéztem a gyerekekhez. Ezeket gondolkodás nélkül teljesítették, mert ezek kezdetben nem igényeltek nagyobb nehézséget és erőfeszítést számukra (például hozzon krétát a tanári szobából, hozza fel a füzeteket a tanáriba stb.). Később egyre inkább növekedtek azok a kérések, amelyeket a csoport tagjainak teljesíteniük kellett. Ezeknek a teljesítése már nagyobb erőfeszítést igényelt a részükről, de immár elkötelezték magukat, amikor korábban a kisebb kéréseket már teljesítették. A végső lépés az interjú volt: arra kértem őket, hogy olyan dolgokat meséljenek el életükből, amelyek nem feltétlenül tartoznak a törvényesség vagy az etikus viselkedés témakörébe és nagy mértékben érintették a gyerekek szociális helyzetét. Tehát a kérdések akár kellemetlenül is érinthették a tanulókat. Ezeknek a gyerekeknek nagyon fontos, hogy megbízzanak valakiben, hiszen nagyon bizonytalan szociális kapcsolatokkal 85

rendelkeznek. Viszont a korábbi szívességek megtétele miatt egészséges munkakapcsolat és bizalmas stílus alakult ki közöttünk. Teljesítették a kérésemet: válaszoltak az interjú kérdéseire, így olyan dolgokat is elárultak nekem, amelyeket egy idegennek nem feltétlenül mondtak volna el. A mellékletbe csatolt interjúk írásban, előre rögzített kérdések alapján zajlottak le. Az alábbi kérdésekre vártam tőlük őszinte választ: 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott)? 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? 4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? 5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? 7. Mire lennél büszke az életben? 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? 10. Mit csinálsz szabadidődben? Ezen kérdésekkel a diákok őszinteségét, családjuk való kapcsolatát, kommunikációját, életmódját és életcéljait térképeztem fel.

4. Az interjú eredményei és azok értékelése Ebben az interjúban feltett kérdésekkel a gyerekek átalakulására próbáltam rávilágítani, hisz szinte egy tanév telt el velük a projektoktatásban. Rákérdeztem a múltra, a jelenre, a jövőre, a szenvedélybetegségekre, a szabadidejük eltöltésére, és a szülőkkel való viszonyukra. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy nem teljesen őszinték. Viszont pozitívum az, hogy egyik tanuló sem tagadta meg a válaszadást. A 2, 3, 4 kérdés egyértelműen az őszinteségükre kérdez rá. Sajnos ezen diákokban nagyon erős az egy bandához tartozás érzése, a haverokat nem árulják el bármit is tesznek, félelemből vagy nagyon fontos számukra a valahova tartozás. ” Ezeket a diákokat a szülő helyett a banda neveli, az otthonuk az utca, mindent megtennének azért, hogy valahova tartozzanak, és ezt az érzést sajnos a bandaszellem adja meg számukra”. A második kérdés az áruláshoz is kötődik, itt egybehangzó válaszok születtek. Senki sem árulná el a társát, ha az valamilyen szabálysértést követne el. Tartanak a következménytől, és attól hogy a leleplezésből valamilyen bajuk származna. A harmadik 86

kérdésben a válaszadáskor úgy éreztem, hogy mindegyik diák átérzi a lopás bűnös voltát, a válaszok hangneme arra utal, hogy mindegyik lopott, de egyik sem hajlandó beismerni, legfeljebb a haverokkal beszélné meg. A hazugságra vonatkozó kérdés rávilágít, hogy ezt mindenki megtette már a csoport tagjai közül és ebben az esetben megint a félelem a mozgatórugó. „Ezeknek a gyerekeknek a családi háttere nagyon bizonytalan, a szülő-gyerek kapcsolat nem megfelelő, ezért nem vagy nehezen vállalják tetteik következményeit”. Az első és ötödik kérdés a deviáns viselkedésre vonatkozik. Szinte mindenki azt a választ adta, hogy nem venne részt iskolai verekedésben és azt is tagadják, hogy bántottak-e vagy bántanának-e náluk kisebbet, gyengébbet, fiatalabbat. A válaszok a két kérdésre nézve nem állnak összhangban. Az egyik tanuló nem verekedne, de már volt büntetve verekedésért. Egy másik tanuló nem bántana nála kisebbeket, ám a kistestvéreivel verekszik otthon. Ez pedig újra az őszinteség hiányára utal. A 7, 8, 9 és 10 kérdés a diákok életszemléletének megváltozására kérdez rá. Tanártársaim bizonyítottnak látták, hogy a gyerek változik, alakul, a válaszok viszont nem erre utalnak. Talán túl optimistán ítéljük meg őket, a jót akarjuk csak látni bennük. A jövőképükön sikerült változtatnunk, mindegyik szakmát akar tanulni, és munkából megélni. A szabadidejük felhasználása viszont nem erre utal, hisz a hobbijuk a csavargás és a tévénézés. Kevés olyan válasz született, amely a szabadidő hasznos eltöltésére vonatkozott volna. Bár a projektmódszerrel való nevelés és oktatás jótékonyan hatott a diákok jövőképére, ám életviteli problémáik több forrásból és okból erednek, melyek a projekt módszerrel meg nem változathatók. Az alkohol és a cigaretta szintén két olyan tényező, amely komolyan befolyásolhatja céljaik elérését. A drog kapcsán egyértelműen azt vallották, hogy nem találkoztak még vele, ez viszont életmódjukat tekintve számomra kérdéses. Nem javult a szülőkkel való viszonyuk sem. Ez valószínűleg nem egyértelműen a projektoktatás hibája, sokkal inkább a szülőé. ,,A projektoktatásban elért eredmények elsősorban a tanulótól és családi környezetétől függnek.” A válaszadás őszintesége kapcsán nyilvánvaló, hogy nem mondhattak el mindent a teljes igazságból. Ám már azt is haladásnak érzem, hogy egyik tanuló sem tagadta meg a válaszadást a kérdezéskor. Az őszinteség hiánya mindegyik kérdésnél felmerülhet. Az első, iskolai verekedéssel kapcsolatos kérdésnél szinte teljes az összhang: majdnem mindenki azt a választ adta, hogy nem venne részt iskolai verekedésben. A válaszadók közül csak SÁNDOR vallotta nyíltan, hogy részt venne iskolai verekedésbe, mellettük még ketten választanák azt az egyik megoldási lehetőségként vita esetén (JÓZSEF (1) és GÁBOR). A válaszok indoklásában a valamitől való félelem tükröződik (például az igazgató úrtól vagy szülőktől). Néhányan mintha elvből, szabálykövetésből gondolnák azt, hogy verekedni rossz, azért nem kezdeményeznének verekedést. A második kérdés az áruláshoz kötődik. Egybehangzó válaszok születtek: senki sem árulná el a társát akkor, ha az valamilyen szabályszegést követne el. Ezt azon87

ban szinte egyikük sem azért tenné, mert árulkodni csúnya dolog, hanem azért, mert tartanak az árulás következményeitől. Szinte mindegyikük attól tartott, hogy a leleplezésből bajuk származna. Itt LAJOS és LEVENTE válasza igen szembetűnő. Kiemelendő még SÁNDOR válasza is, amely kirívó esetnek számít: ő az egyedüli, aki nyíltan elárulná azokat, akiket nem szeret. A harmadik kérdés a lopással kapcsolatos, valamint a bizalom kérdéskörét is érinti: vajon elárulná-e a tanuló valakinek a lopás tényét és vajon ki lenne az. A válaszok hangneme bizonytalan szabálykövetésről tanúskodott. Mintha mindenki tudná, hogy a lopás bűn. Azonban mégis volt olyan, aki korábban (de csak és kizárólag korábban) már lopott, mint például LAJOS és MARGIT. SÁNDOR volt egyedül, aki nem volt hajlandó nyílt és egyenes választ adni azzal kapcsolatban, hogy korábban követett-e már el lopást. LAJOS elhárította magáról a felelősséget azzal, hogy a baráti társaság vitte bele őt a bűnös cselekedetbe, valamint a rendőrségtől való félelmével érvelt. Érvelést GÁBOR-tól is kaptam: ő apától tartana egy ilyen esetben. Akik teljesen elutasították a lopást (mint LEVENTE és ATTILA), azok a zsebpénz helyes beosztásával érveltek. A válaszok nagyon hasonlóak abban, hogy sokan a „haverokkal” beszélnék meg, ha a lopás bűnét követnék el. A negyedik kérdés a hazugságot érinti. Mindenki hazudott már a csoport tagjai közül. Ez rendjén is van, hiszen nincs olyan ember, aki még az életében nem hazudott. De a családi körülményeket is érinti ez a kérdés, ha jobban szemügyre vesszük, hiszen majdnem mindegyikőjük hazudik a szüleinek, utána pedig nem mondják el az igazságot. Ez a családi körülményekre nézve némi következtetés levonására késztet. A családi háttér ezeknek a gyerekeknek az esetében nagyon bizonytalan, a szülő-gyermek kapcsolat egyáltalán nem megfelelő. A gyerekek gondolkodás nélkül képesek hazudni, hogy nekik jobb legyen. Nem vagy nehezen vállalják tetteik következményeit akár otthon, akár az iskolában (hiszen olyan válaszok is születtek, amelyek a tanároknak való hazugság tényét közlik). Azonban, aki képes elárulni, hogy már hazudott a tanárának, annál jól működik a „láb a küszöbön” módszer. Az ötödik kérdés egy újabb deviáns viselkedésformára kérdez rá: bántottak-e már kisebbeket. Érdekes megfigyelni, hogy mennyire vannak összhangban az itt elhangzó válaszok az első kérdésre adott válaszokkal. JÓZSEF (1)-nél teljes az összhang: ugyanazt a választ kaptam mindkét kérdésre. JÓZSEF (2)-nél azonban érdekes, hogy az első kérdésre azt a választ adta, hogy nem verekedne, viszont általános iskolában már volt egy verekedéses esete egy nála fiatalabb gyermekkel. Két tanulónál találtam olyan választ, amely szintén a családi háttér fokmérője lehet: SÁNDOR és MARGIT válaszaiban a kisebb testvérrel való verekedés mintegy természetesnek számított. Ez a szülői kontroll és odafigyelés hiányáról tanúskodhat. A hatodik kérdés enyhe felüdülést ígért, hiszen arra kérdezett rá, hogy hogyan próbált a tanuló esetleg kitűnni a társai közül. A válaszadás során ez a kérdés igényelt talán a legtöbb gondolkodást, de kevés esetben született olyan válasz, amely a 88

tanuláshoz vagy az iskolához kötődött. Ennél sokkal fontosabb volt számukra baráti kapcsolatokból való kitűnés, vagy inkább helyes kifejezéssel feltűnés, feltűnősködés (például: pénz, „nagyduma”, feltűnő ruhák, sőt lopás). Így ezek közül csak LEVENTE válasza érdemel nagyobb figyelmet: csak az ő válasza vonatkozik egyedül a tanulás fontosságára. Ez a kérdés jól megvilágítja ennek a csoportnak, és talán ennek a korosztálynak a gondolkodásmódját. Mindennél fontosabb számukra a baráti társaságnak való megfelelés, illetve a csoporton belül elfoglalt pozíció megerősítése, a magas pozíció megőrzése. A hetedik kérdés a tanulók jövőjét, jövőképét érintette. Azt kérdeztem tőlük, hogy mire lennének büszkék az életben. A válaszok majdhogynem egybehangzóan a szakma elsajátítására és a jó munkahely megszerzésére vonatkoztak (kivéve talán ATTILA válaszát, aki számítógépre gyűjt). A válaszadásból kiderül, hogy a gyerekek tudják azt, hogy gondoskodniuk kell a jövőben az életükről, az eltartásukról, és ezt mindannyian a munka árán képzelik el. A nyolcadik kérdés a szülőkkel való kapcsolatra kérdezett rá. Igen fontos kérdés ez, hiszen megvilágítja, hogy milyenek a gyerekek családi körülményei. A gyerekek legtöbbjénél kiderült, hogy nem beszélgetnek otthon. Néha még meglehetősen kilátástalan életkörülményekről is kaphattunk beszámolót. A tanulók mindegyike a barátaival beszéli meg, ha valamilyen gondja van. A szülők ritkán kerülnek szóba. Ez a szülők gyermekneveléshez való hozzáállását is tükrözi. Bár ez manapság a legtöbb családban problémát okoz. A munkahelyi, magánéleti és pénzügyi gondok (a családokban gyakori a munkanélküliség, sokan segélyből élnek, vagy csak időszakos keresetük van) elvonják a szülők figyelmét, odafigyelését a gyerekeikről, így azok nem hozzájuk fordulnak segítségért. Ez a probléma pedig különösen látszik a vizsgált csoporton belül. Nem ritka ezekben a családokban, hogy mindössze egy szülő neveli a gyereket vagy nem ritkán gyerekeket, valamint igen gyakori az alkoholizmus, amely szintén eltávolíthatja a gyerekeket a szülőktől. Erősítheti a válaszokat az a tényező is, hogy a gyerekeknél ez az időszak a szülőktől való elszakadás ideje. Sokkal fontosabbak számukra már a baráti kapcsolatok, ezért hívják segítségül a „haverokat”. Az utolsó előtti, kilencedik kérdés a diákok három olyan, a mindennapi élet területén sajnos jelen lévő tényezőhöz való viszonyára kérdez rá, mint a drog, az alkohol és a cigaretta. A drog kapcsán szerencsére egybehangzó válaszok születtek: nem használtak még drogot. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy ez a korosztály az egyik legveszélyeztetettebb a szenvedélybetegségek és a drogozás szempontjából. Könnyen kialakulhat náluk függőség, a rossz társaságba való keveredés pedig egyre nehezebbé teszi számukra, hogy nemet mondjanak a drogra. Az alkohol kérdése már nem olyan szívderítő, mint a drogé. Szinte mindegyik tanuló fogyasztott már alkoholt. Mindenki, aki ebbe a kategóriába tartozott, a társaságra és a bulik jó hangulatára hivatkozott, amikor az indoklásra került a sor. Ugyanez a helyzet a cigarettával is. A tanulók közül szinte mindenki ivott már alkoholt és cigarettázott már, illetve rendszeresen szívja 89

is azt. Ennek oka talán a baráti kör befolyásában keresendő, de a szülői kontroll és ellenőrzés hiányában is. Valamint az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a szülők elnézőek a cigarettázó gyermekükkel szemben, hiszen ők maguk is dohányoznak. Az utolsó, tizedik kérdés a szabadidő eltöltésére vonatkozott. Szembetűnő, hogy igen elterjedt a csoport tagjainak körében a csavargás és a tévénézés. Igen kevés olyan válasz született, amely a szabadidő hasznos eltöltését állította volna a középpontba. Szinte teljesen hiányzik (egy-két kivételtől eltekintve) a gyerekek életéből a sport, az olvasás. A kérdésekre adott válaszok az elemzést végigtekintve nagymértékben függnek a szülői háttértől, a családok szociális helyzetétől és a szülői kontrolltól, illetve annak hiányától. A gyerekek gyakran mutatnak deviáns viselkedésformákat, és ez mindennél jobban mutatja, hogy a társadalomból való kiszakadásuk elkezdődött, vagy félő, hogy már végbe is ment. A válaszok nagyon jól mutatják, hogy ezen a gyerekeknek útmutatásra van szükségük, hogy a helyes magatartást elsajátítva újra bekerüljenek a társadalom kötelékébe. Ezt az útmutatást az iskola képes lehet megadni, azon belül pedig egy olyan módszer alkalmazása, amely túllépve a hagyományos tanórai kereteken, másfajta tanulási lehetőséget és sikerélményt ad a diákoknak: a projektmódszer.

5. A projektmódszer előnyei, hátrányai Napjainkban egyre többet hallunk annak fontosságáról, hogy az iskolának a mindennapi életben jól hasznosítható tudást kell közvetítenie. Megváltozott a tanulók tudáshoz való viszonya, így nem csak a szülők, de a tanulók is egyre gyakorlatiasabb, naprakész információk átadását várják el az oktatási intézményeinktől. A tanár szerepe is egyre inkább megváltozik: az egyirányú ismeretközlés helyett a tanulási folyamat megszervezésére, támogatására, a diákok aktív részvételére helyeződik a hangsúly. Erre az új kihívásra lehet – többek között – kiváló válasz a projektmódszer alkalmazása. E módszer az oktató-nevelő munkában való alkalmazásának számos előnye van. Többek között az, hogy a projektek, hogy az egyes diákok személyiségéhez, képességeihez, kompetenciáihoz alakíthatók, és ezáltal minden tanuló sikerélményhez juthat, a tanulással, ismeretszerzéssel kapcsolatos belső motivációja növekedhet. A projekt módszerrel tanuló diákok megtanulnak egymással összehangoltan, csoportmunkában dolgozni, feladatvégzésük során jobban számíthatnak egymás segítségére, emellett önállóságuk, életmódjuk. Életfelfogásuk és problémamegoldó is képességük fejlődik. A tanulók ,,játszva” tanulnak meg információkat, melyek élmény teliségük következtében megbízhatóbban, hosszabb távon megmarad emlékezetükben. Továbbá a tanár diák viszony is őszintébbé, kiegyensúlyozottabbá válik. Viszont a projektmódszer hátrányai, hogy időigényessége mellett kevesebb, kevésbé alapos ismeretet közvetít és sikeres alkalmazásához a diákok részéről bizonyos 90

mértékű belső motivációt és bizonyos alapkompetenciák meglétét feltételezi (például a gyűjtött információk megfelelő kiválasztása és rendszerezése. A módszer hatékonyságát, eredményességét és bizonyos esetekben a nehézségeit a hátrányos helyzetű és tanulási nehézséggel küzdő tanulók oktatásában egy megvalósult projekten keresztül szeretném szemléltetni.

6. Egy a szakképzést előkészítő évfolyamban végzett sikeres projekt bemutatása A projekt létrejöttének előtörténete Intézményünkben a szakképzésre előkészítő egyéves képzésen kompetencia alapú oktatás folyik a projektmódszerrel karöltve. Ezen az évfolyamon az általános iskolából tanulási, viselkedési zavarokkal, sikertelenségekkel kikerülő tanulók a szakképzés megkezdéséhez, az egyes szakmacsoportokra kidolgozott szükséges bemeneti kompetenciákat szerzik meg. Ez a program, mindemellett előírja az egyéni különbségekre alapozott nevelés (a tanuló előzetes tudását, annak gyengébb és erősebb területeit, a tanuló igényeit, törekvéseit, érdeklődését, személyiségének rá jellemző vonásait, speciális erősségeit, gyengeségeit) kialakításának szükségességét, a differenciálást. Ebben a rendszerben a gyerekek nem a hagyományos tantárgyfelosztásos rendszerben dolgoznak és tanulnak, a módszer nem tartalmaz tantárgyakat. A képzés moduláris oktatásszervezéssel valósul meg, a hagyományos tantárgyakra/műveltségi területekre építő oktatásszervezés helyett. A modulok a műveltségi területek, tantárgyak ismeretrendszere helyett az összes szükséges kompetencia megszerzését teszik lehetővé. A kereskedelmi szakmacsoport bemutatására, vonzóbbá tételére több, kereskedelemmel kapcsolatos témát dolgoztunk fel diákjainkkal, ezek sikeres egyike a Gyümölcsök projekt.

A projekt pedagógiai célkitűzései A Gyümölcsök projekt általános célja, hogy a diákok elsajátíthassák a konvertálható tudást, továbbá a permanens lépésváltást, az önmegújulás képességét. Ezek a feladatok lehetővé teszik, hogy a diákok megtanulják az információs környezettel való kapcsolattartást, az információ feldolgozást és felhasználást. Olyan szakemberekké válhatnak, akik megfelelő kompetenciákkal rendelkeznek mind a munkavégzéshez (szakmai és a szakma végzéséhez szükséges kompetenciák), mind a további tanuláshoz, továbbá képesek alkalmazkodni a folyamatosan változó munkáltatói igényekhez, a hazai és európai munkaerőpiacon. Ezen belül törekedtünk arra, hogy a mindenki által kedvelt és ismert árúk, a gyümölcsök világának kereskedelmi szempontú, élményt nyújtó, cselekvéses megismerése 91

által nyitottá váljanak a kereskedelmi munkák iránya felé, s ez pozitívan befolyásolja pályaválasztással kapcsolatos képüket. Továbbá, hogy átvegyék az egyes szakmacsoportokra kidolgozott szükséges bemeneti kompetenciákat. Ebben a projekt fő elsajátítandó kompetenciái a mondatokat alkotás, a számítógép billentyűzetének használata, és a társalgási szerepjáték játszás, melyeket a tanulók a projekt részfeladatainak megoldása során gyakorolhatják. Továbbá a személyiségfejlesztés, önismeret, tanulásmódszertan, alapkészségek fejlesztése: írás, olvasás, számolás számítástechnikai alkalmazás, általános szóbeli kommunikáció és a szakmai kommunikáció modulokhoz tartozó kompetenciáikat is fejleszthetik. Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezen szakképzést előkészítő évfolyam tanulási nehézségekkel és zavarokkal küzdő, főként diszlexiás és diszgráfiás diákjai számára ezen modulok és a hozzájuk tartozó kompetenciák fejlesztése kulcsfontosságú. Továbbá kiemelendő, hogy a kooperatív tanulásra, a diákcsoportok közös munkájára, tapasztalataikra és élményeikre épülő projekt által, mely figyelembe veszik a projekt csoportok tagjainak erősségeit, alkalmas arra, hogy fejlessze ezen fiatalok személyiségét, sikerélményhez juttathassa, önértékelését, önkontrollját növelje, társas kompetenciáit, érzelmi intelligenciáját fejlessze. Emellett jótékonyan hat a tanulócsoport légkörére, a diákok önbecsülésére, önkontrolljára, szerepvállalási képességére, a feladat megoldására szánt idő hatékony kihasználására. Végül, de nem utolsó sorban, ha egy sikeresen lezajlott projekt a produktum elkészítése során cselekvésesen, tapasztalatai úton szerzett ismereteket, ez az élmény növeli a fiatalok tanulási technikáit és tanulási motivációját. Téma: Gyümölcsök (produktum: gyümölcsalbum készítése) A szakképzést előkészítő évfolyam programjában a szakirányú alapozás keretében lehetőség nyílt a kereskedelmi szakmacsoporttal ismerkedésre, mégpedig többek között, egy projekt formájában, mely során a tanulók rendszerezhették az emberi táplálkozásban kulcsfontosságú árucikkeket, megismerkedhettek a gyümölcsök hasznosságával, termőterületeivel, főbb jellemzőivel, terméstípusaival, továbbá megtapasztalhatták és gyakorolhatták a vevők kiszolgálásának, ezen gyümölcsárúk mérésének, eladásának és a számítógép mindennapi feladatok során való alkalmazásának menetét. Projekt formájában, cselekvés- és gyakorlatorientált módon több tárgy tudásanyagát és készségeit fejlesztették. Tehát a hagyományos módszerekkel szemben, a projektmódszer azért is hasznos, mert nem a diákokat az információkat passzívan befogadó tanulásra, hanem saját tapasztalataik és élményeik alapján egy mélyebb, tartósabb, belátó tanulásra serkenti, amely valójában közelebb is áll, ahhoz a módhoz, ahogyan ezen fiatalok hétköznapi tanluási, információszerzési módjához. Csoportban kortársaikkal produktum készítése során, az információk mellett szinte ,,játszva” sajátítják el a munkaerőpiacon igen értékes kompetenciákat 92

és jártasságokat, s ez önbizalmat és önbecsülést ad, a hagyományos oktatásban korábban, sokszor kínlódva, kedvetlenül tanuló, kudarcokat átélő diákok számára. Segédanyagok: gyümölcs képek, reklámújságok, fotók, bolthelyiség, piac, árusító helyiségek, gyümölcsök, bolti mérleg, információs lapok, olló, ragasztó, karton, filctoll, színanyagok, Magyarország térkép, önellenőrzési lapok, számológép, mérleg, pénztárgép, számítógép, értékelőlapok. A projekt résztvevői: a szakképzést előkészítő évfolyam tanulói (8 fő) és három tanár A projekt időtartama: hat napot ölelt fel, összesen 27, 5 órában sikerült teljesíteni. Költségek: olló, ragasztó, karton, filctoll, színanyagok, Magyarország térkép. A projekt előkészítése A szakképzést előkészítő osztály oktatóiban több kereskedelmi szakmacsoportra alapozó téma is felmerült. Igyekeztünk a gyakorlatban jól megragadható, minél színesebb, érdekesebb témákat (pl. öltözködés, alapvető élelmiszerek, fűszerek) találni, melyek felkelthetik a tanulók érdeklődését, különösen a kereskedelmi termékek területén A gyümölcsökkel foglalkozó projekt ötlete az évfolyam mind a fiú és mind a lány tagjainak tetszését elnyerte. Többek közt, mert egy nagyon gyakorlatias és mindenki számára viszonylag jól ismert terület, továbbá mindenki szereti a gyümölcsöket. Különösképpen pedig azért, mert a gyümölcsök projekt eredményeként létrejövő produktumként egy képekkel teli, a gyümölcsöket többféle szempont alapján rendszerező gyümölcsalbumot találtunk ki, amely megalkotásához a tanulók használhatják szerkesztő képességüket, esztétikai érzéküket, kézügyességüket és kreativitásukat, mely inspiráló hatással lehet az iskolai tanulmányaik már kudarcot valló diákok tanulási kedvére. A projekt ötletének tanulók 93

általi pozitív fogadtatása után, két tanártársammal közösen hozzáláttunk a projekt kidolgozásához. A produktumhoz és a gyümölcsök megismeréséhez vezető útként a kiválasztott főbb kompetenciák mellett több különböző kompetenciát fejlesztő részfeladatot is kidolgozni és a projekttevékenységet hat napra megfelelően elrendezni és megszervezni.

A projekt végrehajtása Első nap: A projekt céljának újbóli megtárgyalása és a gyümölcsök neveinek és főbb jellegzetességeinek és táplálkozásra gyakorolt hatásaik összegyűjtése után, az osztály tanulóiból két kiscsoport alakult meg, amelyekben a diákok felvállalták egymás között a különböző csoport szerepeket. Majd a csoportok elkezdték első közös feladatukat a képek és a kapott információs lap felhasználásával összefoglaló táblázatot a különböző évszakokban fogyasztható gyümölcsökről. Majd az ellenőrző lapon tovább mélyítik megszerzett tudásukat. Második nap: A tanulók közösen egy boltba látogatnak el, ahol az előre megbeszélt szempontok szerint a boltban hallott információk lényegét lejegyzik, gyümölcslistát készítenek, felidézik és gyakorolják a gyümölcsök idegennyelvi órákon megtanult nevét, majd megismerkednek a gyümölcsök tömegbecslésével és mérésével (mérleg használatával). Továbbá az önellenőrzési lapok kitöltésével tovább mélyíthetik a négy alapművelet használatát és a mértékegységek átváltását, igen gyakorlati módon kiszámolhatják árát a megadott tömeg alapján. Harmadik nap: A tanulók csoportjai Magyarország térképe tanulmányozása segítségével összeírják a megyéket, majd a következő információs lap leírása alapján gyümölcs térképet készítenek képek felhasználásával, mely a gyümölcsök termőterületeit ábrázolják. Emellett aznap egyénileg gyakorolják a számítógép és a szövegszerkesztő program, továbbá a billentyűk használatát, majd páros szerepjátékot játszanak, amelyben gyakorolják a vevők kiszolgálását, kiszámolják a vásárolt gyümölcsmennyiség árát. Végül kitöltik az önellenőrzési lapot. Negyedik nap: Információs lap és a boltban, szempontok alapján készített jegyzete felhasználásával a csoport gyümölcstérképet készít a termésük alapján. Majd tovább mélyítik a szövegszerkesztő program használatában szerzett jártasságukat és párokban, idegen nyelven is eljátszák a vásárlás és kiszolgálás folyamatát, kiszámolják.

94

Ötödik nap: A diákok csoportjai megtervezik a végleges gyümölcsalbumot, majd pedig képek kartonok, filctollak, ollók és számítógép segítségével el is készítik. Majd az önellenőrzési lapon áttekinthetik és értékelhetik a gyümölcsalbum elkészítése során végzett munkájukat. Hatodik nap: Ezen a napon zajlik a projekt munka értékelése. A diákok értékelik saját és a másik csoport munkáját, majd kitöltik a saját részvételüket értékelő lapokat, majd pedig átesnek e projekt által főként fejleszteni kívánt kompetenciáik mérésében. Összegzés: Elmondhatom, hogy a Gyümölcsök projekt összességében sikerrel zárult. Kisebbnagyobb zökkenők árán, de mindkét csoport elkészítette a produktumot a gyümölcsalbumot. A diákok már a projekt megtervezésében is lelkesen vettek részt. A projekt indításakor a kialakított csoportokban problémák nélkül kiosztották a szerepeket. Bár a tanulók aktívabban és lelkesebben dolgoztak, mint egy hagyományos tanórán, időnként megfigyelhető volt figyelmük, kitartásuk lanyhulása, időnként voltak olyan tanulók akik a projekt lefolyása során munka nélkül maradtak vagy kisebb időkre kivonták magukat a munkavégzés alól. Bizonyos tanulók pedig a projektben még a kevésbé számon kérő, kimondottan nem tananyag jellegű feladataikban elbizonytalanodtak, kevésbé voltak magabiztosak (főleg a feladatok értelmezésénél, az információs lapok adatainak kiböngészésénél) elakadtak, a projekt elején kisebb-nagyobb vitákat is kiváltott az, hogy kinek mi a szerepe, kinek mit kellene csinálnia, s hogyan. Volt olyan alkalom, amikor még az időfelelős is kiesett a szerepéből. Többször a diákok projektfeladatok megoldási módok véleményei is hevesebben ütköztek a kelleténél. Időnként sértődések és viták bontakoztak ki a csoporttagok között, s néha a kelleténél türelmetlenebbek is voltak egymással. Ám megfigyelhető volt, hogy a kezdeti nehézségek ellentétek nagymértékben szelídültek a projekt előrehaladása során. A közös cél, s nem kis mértékben az egészséges versengés összekovácsolta a csapatok tagjait. Bátorították és kisegítették a feladatukban elakadt társakat és feltűnően igyekeztek a problémamegoldás során kialakult vitákat humorral elütni és önkontrollt gyakorolni, továbbá megtanultak jobban egymásra figyelni és türelemmel, kulturáltan megvitatni a csoporttagok különféle elképzeléseinek járhatóságát, alkalmazását. A csoport lanyhuló figyelmű és érdeklődésű csoporttagokat is igyekezett munkába fogni. Meglepően tapasztaltuk, hogy a hagyományos órákat sokszor megzavaró, túlontúl aktív tanulók a projektmester szerepében személyiségjegyeiket a projektmunka vezetésében kedvezően kamatoztatták és a munkatempó lanyhulása vagy a figyelem elkalandozása során feladatvégzésre, sietségre sürgette és összpontosította a többi tag figyelmét az időfelelőssel együtt. 95

Különösen örvendetes volt számunkra és úgy éreztük, hogy a projekt megtervezésébe és kidolgozásába vetett fáradságunk megtérült, hogy a hagyományos órákkal ellentétben a projektórákon jobban telt az idő a diákok számára, kitartóbban, motiváltabban dolgoztak, jobban elmélyültek a projekt módszer és a kooperatív tanulás nyújtotta élményszerűbb, gyakorlatiasabb, színesebb, tapasztalatibb, számukra megfoghatóbb világban. A Gyümölcsök projekt által nyújtott ismeretek, készségek és jártasságok több tantárgy, mint például a nyelvtan, irodalom, számítástechnika, biológia, földrajz, matematika, idegen nyelv tananyagának részét képezik. Ám ezek a projektmódszer és a kooperatív tanulás által feldolgozott ismeretek, készségek és jártasságok nem tűntek a diákok számára ,,tananyag szagúnak”, önmagukért valóak, mert egy igen életszerű közegben (mint például a bolt), húzómotiváló csoportmunkában, egészséges versengésben és életszerű cél (gyümölcsöket rendszerező bemutató album) elérése érdekében, mintegy melléktermékként sajátították el. E folyamat során a diákok maguk is felismerték, s a projektzáró beszélgetésen saját szavaikkal maguk is megfogalmazták, hogy ezek az ismeretek, készségek valóban fontosak és elengedhetetlenek lesznek későbbi életük és munkatevékenységük során. A projektórákon tehát a fiatalok a projektmódszer és a kooperatív tanulás cselekvéses, tapasztalati és jellegéből fakadóan sokkal aktívabban dolgozták fel a produktum megvalósításához szükséges ismereteket, készségeket és jártasságokat, s az élményszerű gyakorlatias elmélyítésnek köszönhetően, mint azt a későbbi mérések is igazolták, tartósan megmaradtak az emlékezetükben. Ez a jelenség különösen a diákok között született kisebb sztorik formájában maradt fenn, mint például sokáig emlegették, hogy az egyik társuk véletlenül a banán képét a Balaton –felvidéki termőterületre akarta ragasztani. Azóta is humorosan mondogatják, hogy a banán a Balatonnál terem. Ebből is megállapíthatjuk, hogy a fiatalok a hibáikból is tudnak tanulni, nem okoz számukra szégyent vagy kudarcot, mint például esetleg a hagyományos órák keretében, hanem inkább nevetnek a hibáikon, korrigálják őket és megpróbálnak tanulni belőlük. A projekt órák ezen pozívumai között még meg kell említenem, hogy a projekt órák légköre sokkal oldottabb és bizalomteljesebb volt, mint a hagyományos tanórákon, mind a diák-diák, mind a tanár- diák viszonyokat tekintve. A tanulók bátrabban és érdeklődőbben fordultak tanácsért hozzánk és a diákok közötti konstruktív, a feladat megoldásával kapcsolatos kommunikáció mennyisége és minősége is megnövekedett. Ennek következében korábban a kudarcra figyelő, bizonytalankodó (különösen a diszgráfiás, diszlexiás fiatalok) feladatok megoldásában bátrabbak, motiváltabbak, magabiztosabbak lettek és gyorsabb haladást értek el a feladatok megoldása terén. A projekt vége felé félénkebb, visszahúzódóbb tanulók is bátrabban, magabiztosabban vettek részt a csoportos projektmunkálatokban és a páros szerepjátékokban, 96

mely pozitív visszajelzésekkel látta el őket. Ez különösen a szóvivők prezentációinak hallgatása során volt feltűnő csoportok tagjainak büszke, elismerő pillantásai elért teljesítményüket illetően. A projekt végén, a diákok igen reálisan ítélték meg a produktum létrehozása során nyújtott csoportteljesítményüket, mind hibáik és mind erősségeik tekintetében. A tanulók kompetenciáinak fejlődéséről elmondhatjuk, hogy a legfőképpen fejleszteni kívánt kompetenciák területén (mondatokat alkot, használja a számítógép billentyűzetét, társalgási szerepjátékot játszik) a kompetencia mérések alapján az évfolyam minden tanulójánál, még diszgráfia és diszlexia esetén is, fejlődést tapasztaltunk, ki-ki a maga kiindulási kompetencia szintjéhez mérten mutatott előrehaladást. Ugyanezt mondhatjuk el az alapkészségek területén bekövetkezett pozitív változásokról is. A többi fent említett kompetencia területén is javulást találtunk. Mint azt az ös�szegzésben bemutattam a diákok közös célért folyatott csoportos munkája során több társas készség területén is fejlődtek, mint például a segítségkérés, segítségnyújtás, csoportnormák elfogadása, csoportszerepek vállalása, melyek által nőtt toleranciára, önkontrollra való képességük másokra való figyelmük, magabiztosságuk, önbecsülésük. A tanulásmódszertan egyes elemeit is sikeresen elsajátították, mint például a kitartó figyelem és az kapott információk megértése, továbbá bizonyos elemek területén még továbbra is rendelkeznek elmaradásokkal, ám a projekt során ezek alkalmazásának szintje is látványosan emelkedett (lényegkiemelés, alapvető összefüggések felismerése). Továbbá konstatálhatjuk, hogy a projekt bizalomteljes, színes és motiváló környezetben a fiatalok mind számítástechnikai mind általános és szakmai kommunikációjukban bátrabbak és biztosabbak lettek. Szakirányú alapozó kompetenciáikat gyakorlatias módon, igazi munkakörnyezetben, szintén felfrissítettük és mélyítettük (tömegbecslés, mérés, fejben számolás), emellett a munka világához való alkalmazkodáshoz szükséges önfegyelmüket és munkafegyelmüket, ,,talpraesettségüket” is munkába vettük és fejlesztettük.

Záró gondolatok Fontosnak tartom így a záró gondolatok közt elmondani, hogy szakképzést előkészítő évfolyamra tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek járnak (mindezeket jól mutatják a tanulókkal készített interjúk is). Az általános iskolát általában képtelenek voltak befejezni, társaikhoz képest ezért túlkorosak. Már az általános iskolában tanulási nehézségekkel küzdenek, sokan tanulási zavarosak, főleg diszlexiások és diszgráfiások. A tanulási nehézségek okai a leggyakrabban náluk a szociális háttérben keresendő. A legtöbb gyermek roma származású. Ez már önmagában sok esetben visszatartó ha97

tású, hiszen kisebbséghez tartoznak, más mentalitással és kulturális háttérrel rendelkeznek, mint magyar társaik. Ez a különbözőség kezdettől fogva frusztrációs hatással van a gyerekekre nézve. Továbbá elmondható, hogy csonka családból származnak, vagy nagycsaládos szülőkről van szó nem ritkán háromnál is több gyerekkel, így egyre kevesebb szülői odafigyelés jut a nagyobb gyerekek számára. Ezekben a családokban hiányos a verbális kommunikáció is. Az itt tanuló gyerekeknek igen kevés esetben volt sikerélményük korábbi tanulmányaik során, így gyakran bele sem mernek kezdeni az olyan feladatokba, amelyeknek végkimenetelét kudarcnak vélik, szoronganak a teljesítményük miatt.. Ez a „rossz tanuló” lét megbélyegzéssé is válhat, ami még inkább stresszesebbé teszi számunkra az iskolai légkört. Ezért tartottam fontosnak, hogy bemutassam a kooperatív tanulással ötvözött projektmódszer hatékonyságát ezeknek a fiataloknak az oktatásában. A módszer számos jótékony hatásai között elmondható, hogy e tanulásban korábban kudarcokat átélő tanulók produktum készítés során mintegy melléktermékként, játszva- versengve cselekvő módon , tapasztalatok útján, másokkal interakcióba lépve sajátítanak el fontos ismereteket, készségeket és jártasságokat. Számukra ez a tanulási mód ismerős, sokkal inkább megfelel a kulturális hátterükben is megtalálható tanulási módokhoz. Színes, gyakorlatias, életszerű és élményteli példákból szívesebben tanulnak. Sikerélményeket élnek át, pozitívan változik személyiségük: nő az önbecsülésük, magabiztosabbak, toleránsabbak, kezdeményezőbbek, a világ dolgai iránt nyitottabbak érdeklődőbbek lesznek, mely a munka világában igencsak a javukra válik. Ezen elmondottak alapján kijelenthetjük, hogy a projekt tervezése során lefektetett nevelési célok jó színvonalon megvalósultak. S elmondhatjuk, hogy a diákok jó úton vannak afelé is, hogy ezen alapozó év után bekerüljenek a kereskedelmi szakirányú képzésbe, továbbá, hogy elsajátíthassák a munkapiacon lényeges konvertálható tudást, továbbá a permanens lépésváltást, az önmegújulás képességét. A projektmódszer változást, a megszokásokkal való szakítást jelent úgy a diák, mint a tanár részéről. A tanár le kell mondjon vezérszerepéről, ő „csak” irányítója a projektnek, a tanulónak meg kell szoknia, hogy nem kész tényeket kap amit memorizálnia kell, hanem ő jár, ő olvas,ő keres utána az információknak és ő is dolgozza fel. Személyiség kérdése elsősorban, hogy ki mennyire könnyen adaptálódik. A mostani tanulók még a hagyományos oktatással kezdtek általános iskolában. Őket meg kell tanítanunk csoportban dolgozni. El kell fogadnunk, hogy mindegyik diákunk nem ért mindenhez, a csoportokat pedig úgy érdemes összeállítani, hogy a feldolgozás során minden rész megoldására legyen megfelelő tag. A diákok nem szeretnek integrált csoportokban dolgozni, a jobb képességű gyerekek külön válnak a gyengébb képességűektől. A projektoktatás megkezdése előtt ezt a problémát is fel kell számolnunk, sajnos, a tanulók egyre kevésbé toleránsak és segítőkészek egymás iránt. 98

A legutóbbi osztályfőnöki órámon nagy vihart kavart a versenyeztetés kérdése. A verseny a hagyományos oktatás alapja. A tanulók egy részét motiválja, érdekli, hogy ki is a „legjobb”. Ők hiányolják is az osztályon belüli „rangsorolást”. A tanulók másik része pont azért tud előrehaladni, mert nem lebeg a fejük felett néhány eminens tanuló árnyéka, ők azok, akik begörcsölnek, leblokkolnak, ha a verseny kialakul. Számomra sem egyértelmű, hogy a projektoktatásban milyen arányban kell – kellene benne hagyni a verseny fogalmát. Vannak projektvetélkedők, amelyeket az erre alkalmas diákok nagyon élveznek, motiválja őket a nyerés lehetősége, de vannak bevonhatatlan diákok is. Egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy nem erőltetem a versenyeket, de az érdeklődő diákoknak biztosítom a felkészülést és a részvételt. Ugyancsak egy osztályfőnöki óra témája volt a projektoktatás előnyei és hátrányai a tanulók szemszögéből. A pedagógusok megfogalmazásában: ” gátló tényező, ha a tanár erős személyiség”. A diákok szerint ez a projekt irányításában nagy előny. Ez arra utal, hogy a diákok maguk sem akarják elfogadni a megváltozott tanári szerepet. A projekt előnye kollégáim megfogalmazásában, hogy „a diákok megtanulnak együtt dolgozni”. Tanulóim ennél tovább mentek: egy projekt megvalósítása során az együttműködés szoros kapcsolatokat hoz létre, nemcsak barátságokat, szerelmeket is. Ezek a kapcsolatok hosszabb életűek, mint a szórakozóhelyeken kötöttek, hisz eleve közös érdeklődés alapján alakultak ki. A diákok szerint a tanár-tanuló viszony alapjaiban és eredményeiben is sokkal jobb a projekt osztályokban, mint a hagyományosakban. „Jó dolog alaposabban megismerni a tanárt”, „Érdekel, milyen civilben”, „Ha ismerem, jobban ki tudom számítani”, ez csak néhány vélemény a sokból. Tanulóim is a projekt és a hagyományos oktatás felváltva használatában látják önmaguk számára a lehetőséget. „Csak játszani folyton unalmas”, „Monoton a hagyományos óra”, „Jó, hogy mi projekttel tanulunk”, ”miért nem tanulunk mi is úgy, mint a többiek?” – csak néhány kérdés a sokból, melyekre választ kell adnunk. Én pozitívan értékelem, hogy a diák kérdez, hisz ez azt bizonyítja, hogy érdeklődik, gondolkodik, és ez már ezeknél a gyerekeknél óriási előrelépés. Azt, hogy„ A projektmódszer kompetenciákat fejleszt ”, a diákok tagadták. Ők inkább úgy fogalmaztak, hogy megváltoztak, átalakult a szemléletmódjuk, személyiségük, különben is „segíts magadon, s az Isten is megsegít”. Szerintük a projektoktatás „csak” arra tanítja meg őket, hogy magukon és társaikon segítsenek. Felvetettem kollégáimnak is a diákinterjúk lehetőségét. Érdemes lenne időt szánni rá, és gyakrabban kérni tőlük visszajelzéseket, akár a projekt-, akár a hagyományos oktatásban tanítóknak. Újra megfogalmazódott, hogy őszinte, értékelhető válaszokat csak azok a tanárok kapnának, akik közel állnak a gyerekekhez. A projektoktatás lényege, hogy átalakul a hagyományos tanár – diák viszony. A jövő iskolája óriási problémák megoldása előtt áll. Azok a hátrányos helyzetű tanulók, akik meg sem jelennek az iskolában, a legbiztosabb módszerekkel sem zár99

kóztathatóak fel. Motiválni is csak azt a diákot lehet, aki legalább jelen van. A másik probléma az eszközök elhasználódása az iskolában, egyre több a deviáns gyerek. A megelőzés még gyerekcipőben jár, erre kell a hangsúlyt fektetni. Most olyan érzésem van, mintha rombolnánk azért, hogy építhessünk. Dicséretes kezdeményezésnek látom azon általános iskolák próbálkozásait, akik még gyerekkorban próbálják kiszűrni ezeket a tanulókat, és nemcsak projekt, hanem bármilyen célravezető eszközzel próbálják visszatéríteni diákjaikat a helyes útra. A gyerek a jövő záloga, csak együtt, minden szinten összefogva tudunk eredményeket elérni.

Mellékletek 1. melléklet A projektmódszerrel tanuló diákokkal készített interjúk 1. LAJOS 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Nem vennék részt szerintem iskolai verekedésben. Mert nem szabad. Múltkor, amikor az udvaron az a két gyerek összeverekedett, akkor sem mentem oda. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) A verekedést meg a cigizést azt úgyis meglátják a tanárok, vagy az ijedősebbek azonnal szólnak az ügyeletes tanárnak, de a lopást azt nem árulnám el, mert megvernének árulkodásért, és ennek rosszabb következményei is lehetnek. Szerintem senkinek se jó, ha a rendőrség megjelenik az iskolában vagy otthon. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? Nem lopnék, mert az mindjárt nyakamra hozná a rendőröket. Loptál-e már, és azt elmondtad-e valakinek? Hát, már loptam egyszer, de arra a haverjaim vettek rá heccből. Azt még nem árultam el senkinek, csak most, de különben is már régen volt. 4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Szerintem néha kell hazudni, hogy jobb legyen nekünk. Volt már, hogy hazudtam a szüleimnek, testvéremnek, néha a haveroknak vagy párszor a tanároknak is.

Bevallottad-e?

100

Hát, egyszer-kétszer kiderült már otthon a dolog, és akkor kaptam is egy-két pofont. 5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? Sosem, de már láttam másokat, hogy kicsiket vernek, de olyankor nem jó közbeavatkozni, mert nekem is bajom lehet belőle. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? A haveri körben avval lehet, hogy minél több pénz legyen nálam, meg viccesnek kell lenni. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha felvennének valami jó szakmára. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? A dolgokat mindig haverokkal beszéljük meg. Otthon nem szoktunk beszélgetni. Apám gyakran dolgozik, ha meg otthon van, akkor részeg vagy alszik. Anyám meg mindig kiabál, ha valami gond van. Úgyhogy inkább nem mondok semmit otthon. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? A drogról azt hallottam, hogy nagyon káros szenvedély lehet, viszont alkoholt ittam már, de azt is inkább a haverokkal. Már tízéves korom óta cigizek, de van, hogy nincs rávaló pénzem. 10. Mit csinálsz szabadidődben? Csavargok vagy barkácsolok valamit otthon. 2. JÓZSEF (1) 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Nem vennék részt, mert akkor behívnák a szüleimet. De mondjuk, ha sokat piszkálnának, akkor lehet, hogy odacsapnék egyet. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) Nem árulnék be senkit, főleg ha barátról van szó. Szerintem undorító dolog, ha valaki beköp valakit. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? Nem lopnék, mert tilos lopni.

Ha mégis lopnál, elárulnád? Ha mégis lopnék, nem árulnám el, mert félek, hogy beköpnének. 101

4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Néha már hazudtam a tanároknak, hogy ne büntessenek meg. Otthon sem mondok el mindent, például általánosban az egyeseket nem mindig mondtam meg. 5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? Nem, de ha nagyon piszkálódna valamelyik, akkor hiába lenne nálam kisebb, nekimennék, mert nem szeretem, ha felmérgesítenek. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? Nagydumásnak kell lenni. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha elvégezném az iskolát és lenne munkám, akkor el tudnám magam tartani. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? Otthon nem szoktunk beszélgetni, de inkább anyámnak tudok elmondani dolgokat, meg a haverokkal beszéljük meg, hogy mi volt aznap. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? Bulikon szoktunk néha inni, cigiből meg elmegy egy dobozzal egy-két nap alatt. A drogot még nem próbáltam, de már láttam, hogy kínálják. 10. Mit csinálsz szabadidődben? A haverokkal lógok, meg a játszótéren szoktunk dumálni. 3. MARGIT 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Nem jó az, ha verekednek, én nem verekednék sosem. És ha felbosszantanak valamivel? Akkor sem. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) Nem, mert ez mindenkinek a maga dolga, semmi közöm hozzá, hogy mit csinál a másik. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? Volt már, hogy loptam régebben, de csak csokit. Észre is vették és az előző iskolámba meg a házunkhoz is kijöttek a rendőrök. Még egyszer nem akarok lopni, mert akkor otthon kikaptam. Fogalmam sincs, hogy hogy derült ki, mert az ilyesmit nem mondja el az ember másnak. 102

4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Én mindenkinek tudok hazudni. Nem szoktam megmondani az igazat. 5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? A kistesóimmal elég gyakran verekszünk, de mással nem. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? Jó ruhákkal. Meg csinosnak kell lenni, hogy szépnek lássanak. Meg diszkóban feltűnően kell táncolni. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha majd dolgozhatnék a suli elvégzése után, mert a segély kevés. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? Néha a nővéremmel szoktam beszélgetni, meg a barátnőimmel. Mással nem. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? A drogot nem akarom kipróbálni, diszkóban vagy buliban ittam már, cigizni meg úgy szoktam, hogy otthon ne lássák meg. 10. Mit csinálsz szabadidődben? Tévét szoktam nézni meg sorozatokat, meg sokat telefonálok. 4. LEVENTE 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Nem, mert nem akarok az igazgató úrhoz bekerülni. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) Nem árulnék be senkit, mert nem akarnám, hogy a másiknak vagy nekem bajom legyen abból. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? Nem lopnék, mert meg tudom venni a zsebpénzemből azt, amire szükségem van. Ha lopnék, akkor sem árulnám el senkinek, megpróbálnék magam kikerülni a bajból. 4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Ritkán szoktam hazudni. Az iskolában néha előfordult, hogy ne kapjak ki, vagy ne haragudjon meg rám a tanár, de otthon is, hogy ne kelljen annyit dolgoznom. 103

5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? Nem, ráadásul csak idősebb testvéreim vannak, így a testvéreimet sem bántom. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? Próbálok jobban tanulni. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha nekem is sikerülne megszerezni a szakmát, mint a bátyámnak. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? A problémáimat főleg a bátyámmal vagy apával beszélem meg, mert mindig együtt megyünk dolgozni. Velük mindig sokat beszélgetek. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? Nem szoktam se drogozni, se inni. A cigit kipróbáltam már, de amikor apám megtudta, nagyon haragudott rám. 10. Mit csinálsz szabadidődben? Dolgozni járok apámmal és a bátyámmal, meg néha biciklizünk meg focizunk a haverokkal. 5. SÁNDOR 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Igen, mert szerintem meg kell védeni magamat, ha nekem van igazam. Nem lehetne más megoldást találni egy ilyen esetben? Biztos lehetne, de ha legyőzőm azt a másikat, akkor legközelebb nem kötnek belém. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) Nem, csak azokat árulnám be, akiket nem szeretek. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? A haveroknak elárulnám, mert jó téma lenne egy lopás. Otthon nem mondanám el. 4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Volt már, hogy otthon nem mondtam igazat, de az azért kellett, hogy ne legyen otthon balhé. Nem mindig mondom el az igazat, mert idővel úgyis elfelejtik. 5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? 104

A testvéreimmel előfordult már verekedés. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? Egyszer kaptam tatámtól egy aranyláncot, meg múltkor csináltattam tetoválást is. Amikor az készen lett, mindenki azt bámulta. Nagyon tetszett a haveroknak, vagánynak gondolták. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha el tudnám végezni az iskolát. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? Otthon inkább a testvéreimmel szoktam beszélgetni meg apámmal. Anyámmal nem nagyon. A dolgokat is inkább a srácokkal beszélem meg. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? Még nem drogoztam. Buliban már ittam, de akkor mindenki ivott. Cigiből elég sok fogy egy nap, de otthon is mindenki szívja. Apám is megengedte. 10. Mit csinálsz szabadidődben? Csavargok vagy a haverokkal lógok. 6. ATTILA 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Nem vennék részt benne, mert megpróbálok nem veszekedni vagy verekedni senkivel. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) A nevét biztosan nem merném megmondani, mert akkor kitudódna a tettes, azt pedig az a valaki biztosan nem akarná, és szerintem abból nekem is lenne bajom. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? Nem lopnék. Anyukám minden reggel vesz nekem uzsonnát. Meg kapok annyi zsebpénzt, hogy megveszem, ami kell, vagy gyűjtök rá. 4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Párszor előfordult már, hogy nem mondtam meg otthon az igazat, és akkor nem is derült ki az igazság.

Másnak hazudtál már esetleg? Tanároknak néha. 105

5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? Nem. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam. Ha a haverokkal vagyunk, akkor sokat viccelődünk, meg jó történeteket mesélünk egymásnak. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha össze tudnám gyűjteni a pénzt egy számítógépre. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? Otthon apa sokat dolgozik, emiatt csak az anyukámmal szoktam beszélgetni, de a haverokkal meg a barátnőmmel is meg tudok beszélni dolgokat. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? Nem szoktam drogozni, cigizni vagy inni. A cigit kipróbáltam már, de azért mert mások rávettek. 10. Mit csinálsz szabadidődben? Néha olvasok vagy a szomszéd gyerekkel biciklizünk. 7. JÓZSEF (2) 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Nem vennék részt, mert nem lenne jó, ha otthon kitudódna. A szüleim megharagudnának rám. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) Nem árulnék be senkit, mert utána mindenki árulónak tartana. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? Én nem lopnék sosem.

Ha mégis előfordulna, kinek mondanád el? Nem hinném, hogy elárulnám valakinek is, mert félnék, hogy lebukom. Nem mindenki tudja tartani a száját.

4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Szerintem mindenki hazudik, ha valami bajból ki akar kerülni. Olyankor nem akarom, hogy kiderüljön az igazság, így nem mondanám el senkinek. 5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? 106

Egyszer volt, hogy általánosban pofon ütöttem egy harmadikos gyereket. Hát abból nagy balhé lett. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? Amikor elvittem a bátyám robogóját a haveromhoz, akkor mindenki nagyon odavolt tőle. De persze aztán mindenki keresett, mert nem mondtam meg, hogy elvittem a robogót, és azt hitték otthon, hogy ellopták. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha elvégezném a sulit. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? Otthon nem sokat beszélek a gondjaimról. Néha apámnak elmondok ezt-azt, de inkább a haverokkal tárgyaljuk ki a dolgokat. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? Nem drogoztam még, meg csak bulin ittam. Cigiből anyám szerint sok elmegy egy nap alatt, de hát ő is szívja. 10. Mit csinálsz szabadidődben? Csavargok vagy tévét nézek. 8. GÁBOR 1. Részt vennél-e iskolai verekedésben? Ha igen, miért, ha nem, miért? Nem vennék részt, de az biztos, hogy jól megmondanám a magamét annak, aki belém köt a suliban, de nem verekednék vele. És ha ő ütne először? Szerintem visszaütnék, hogy megvédjem magam. 2. Elárulnád-e tanáraidnak, hogy valamelyik társad valami rosszat tett (lopott, verekedett, az iskola területén dohányzott?) Nem, mert nem szeretek semmilyen ügybe beleszólni, ami nem velem történik. De az ilyeneket mindig kitárgyaljuk a haverokkal, ha hallunk valamiről. 3. Lopnál-e boltból? Ha igen, elárulnád-e valakinek? Ki lenne az? Nem lopnék, mert apám le is törné a kezem.

Ha mégis előfordulna? Nem árulnám el senkinek szerintem, az ilyen dolgokat senki sem szereti nagydobra verni. De én akkor se lopnék.

107

4. Kinek tudnál hazudni? Később bevallanád-e a hazugságot, ha tudod, hogy ennek következményei lesznek? Volt már, hogy a haverokkal nem akartam elmenni valahova, ilyenkor mondtam nekik valamit, hogy nem érek rá. Tanároknak is hazudtam már, de még általánosban, mert nem volt kész a házim, és nem akartam, hogy megbüntessenek. 5. Bántottál-e már nálad gyengébbeket, kisebbeket, fiatalabbakat? Nem. 6. Hogyan próbáltál kitűnni társaid közül? Mostanában néha eljárok gyúrni, hogy izmos legyek. 7. Mire lennél büszke az életben? Ha lenne majd a suli elvégzése után jó munkahelyem. 8. Hogyan viselkedsz szüleiddel szemben? Kivel beszéled meg otthoni problémáidat? Apámmal meg a haverokkal beszélem meg a gondokat, de otthon kevesebbszer beszélünk. 9. Hogyan viszonyulsz a droghoz, az alkoholhoz és a cigarettához? Nem drogozom. Volt már, hogy berúgtam, de csak azért ittam, mert mindenki jól érezte magát. Cigizni szoktam, de régebben többet szívtam, mint most, mert a sport miatt le kellett tennem a cigit. 10. Mit csinálsz szabadidődben? Tévézek, vagy focizunk a játszótéren.

108

Simonné Szűcs Erzsébet

A „rejtély” nyitja Talán gyermekkorom óta foglalkoztat az a gondolat, miként lehet a társadalomnak küzdeni a hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének javításáért. Az általános iskolában (2000 fős kicsiny faluban) úttörős feladatként az osztályfőnökkel együtt elértük, hogy cigány osztálytársaink, akik nehéz körülmények között éltek, s a képességeik is gyengék voltak, szakmunkásképzőben továbbtanuljanak, és ők ma is jól élnek a mesterségükből. Talán életemnek ez az a motívuma, ami arra sarkall, hogy 50-en túl (több kollégámmal ellentétben) még mindig nem adom fel. Tóalmási iskolámból a nyolcadikos tarisznyámban hoztam magammal a segíteni akarást és a feltétel nélküli emberszeretetet. Kisegítőben kezdtem dolgozni 1-5. összevont osztályban, 21 kisgyerekkel. A főiskolán ezt nem tanították. 5 év után áthelyeztek az általános iskolába, mert ott „nagy szükség” volt rám. Gyermekeim születése után fejlesztőpedagógusként dolgoztam Nagykáta város leghátrányosabb helyzetű óvodájában és szakiskolájában. (Jelenleg is itt dolgozom.) A hátrányos helyzetű gyerekek közül is a leghátrányosabbnak a cigánygyerekek helyzetét látom. Szinte minden hátránnyal rendelkeznek, amivel a többi ilyen címkével ellátott gyermek, de nekik még marad az, az örökös dilemma is, hogy kinek az elvárásainak feleljek meg. Mert az ember már csak ilyen, meg akar felelni másoknak, viselkedését eszerint alakítja. A többségi társadalom normái több ponton is eltérnek a cigánytársadalom normáitól. Talán a színesség miatt nem is lenne ez baj, de nekünk itt a Kárpát medencében közös jövőnk van, egymáshoz ezért alkalmazkodnunk kell. A normák eltéréséről álljon itt néhány példa: Az 5 éves Dominik az óvodában egy franciasalátás tízórai apropóján boldogan meséli nekem, milyen finom volt a főtt kukorica, amit a papájával loptak az egyik kertből. Elmeséli részletesen, hogy rakták be őt a kerítésen, hogy hordta oda a Papónak a lopott kukoricát. Kérdésemre, hogy mikor öntöztétek és kapáltátok, csak széttárja a kezét. Elbeszélése kapcsán felbuzdulnak a többiek is, és beszámolnak róla, milyen ügyesen hozzák ki az áruházból fizetés nélkül, szüleikkel együtt a csokit, a kakaót stb.

109

Mikor már sok a hiányzás, megyek hozzájuk. Általában 10 óra körül. A gyerekek már a ház körül játszanak, a szülőket én ébresztem. Kérdésemre, miért nincsenek a gyerekek oviban, vagy iskolában, a válasz: Sajnáltuk felébreszteni őket. A szakiskolában már elkéstünk. Rögzült normák és szokások ellen már embertelen küzdelmet kell folytatni s az eredmény minimális. A kisgyermek minél előbb és minél többet tartózkodik a többségi társadalomban, annál mélyebben rögzülnek a többségi társadalom elvárásai, annál inkább törekszik a megfelelésre. Ez véleményem szerint nem a szolgalelkűségre nevelés, inkább a toleráns viselkedés szabályainak bevésése. Ezt segíti a bölcsődék, óvodák, iskolák bevonása ebbe a munkába. Ebben munkában az állam legfőbb partnere a gyermekkel naponta találkozó pedagógus lehet. A gyermekvédelmi szolgálatok, nevelési tanácsadók, gyámügyek döntéseiben kiemelt szerepet kellene adni a pedagógusnak. A gyakorlat azonban gyakran azt mutatja, hogy ezek az intézmények irányítani, bírálni, minősíteni kívánják a pedagógust, az érdemi döntésekből pedig egyszerűen kihagyják. Amikor már középiskolás a gyermek, akkor már ezeknek az intézményeknek a gyermekek sorsának alakításában, (hacsak azok nem vonulnak be az iskolába), nincs nagy szerepe. Az a törekvés pedig, miszerint a tanulók fejlesztését a nevelési tanácsadók végezzék, nem célravezető. Az iskolánkban jelenleg 19 B.T.M-es tanuló van, akiknek a heti 1 óra fejlesztését, önkormányzati megállapodás szerint a helyi nevelési tanácsadó végzi. Ebben a tanévben a 19 közül egyetlen tanuló sem volt a tanácsadó által szervezett foglalkozáson. Ezek dokumentálását nem ismerem. Az iskolában 34 SNI-is tanuló egyéni fejlesztését ketten, óraadó gyógypedagógusként végezzük. Tanév elején tájékozódtunk a tanulók otthoni körülményeiről, megfigyeltük szerepüket az osztályközösségben és fejlesztési tervük kidolgozásába aktívan bevontuk őket. A felzárkóztató osztály osztályfőnökével és az osztállyal olyan kapcsolat alakult ki, hogy bármikor egymás segítségére sietünk. Ebben az osztályban SNI-s, magatartászavaros, az átlagosnál jobb képességű, de iskolai jelentkezéskor hanyagságból lemaradt, és kivétel nélkül hátrányos helyzetű diák jár. Az itteni munka nem köthető munkaidőhöz. Az óraközi szünetek az itt tanítóknak nem pihenőidők, a tanítási nap vége nem az órarend szerint alakul, szinte naponta meghosszabbodik, mert ilyenkor jönnek elő az egyéni problémák. Az itt tanítók „pszichológusok, pótanyák, családsegítők, gyermekvédők”. Ezt a munkát nem díjazzák, túlórapénz nem jár érte.

A közösség elvárásai Kati 10 éves volt, és még nem járt iskolába. Mikor a szemetet vittem le a közös kukába, gyakran találkoztam vele. Sokszor kotorászott a szemetesben, ruhát és élelmet keresett. 110

A kisegítő tagozaton 1-5 összevonásban 20 gyereket tanítottam, 22 évesen. Kati megkereste az igazgatót azzal, hogy mostantól iskolába akar járni. Sem iskolalátogatási bizonyítványa, sem szakértői véleménye nem volt. Szeptember közepén ő lett a 21. tanulóm. Szorgalmas volt, gyorsan megtanult olvasni, számolni is jól tudott. Októberben a BNV-re vittem az osztályt. Kati is jelentkezett, de a vonat indulásánál közölte, nem sikerült megszereznie a vonatjegy és a belépőjegy árát. Mondtam, most az egyszer a vendégem, ne maradjon itthon. Boldogan jött velünk. A vásárban kérdezte, melyik sapka tetszik nekem. Egy kékrókára mutattam, ami az árus előtt a próbababa fején volt. Egy távolabbi sátornál Kati előhúzta a sapkát: −− Most már a magáé. – nyújtotta felém. Alig jutottam szóhoz. – Úgy vidd vissza, ahogy elhoztad. – mondtam. Kati nem értette a dühömet, de visszavitte. A vonaton hazafelé azon töprengett, miért nem kellett nekem a sapka ha tetszett. Akkor jöttem rá, a főiskolán erre nem képeztek ki. Kati más erkölcsi normák között élt eddigi életében, s nekem nehéz lesz elfogadtatnom a többségi társadalom normáit. Sajnos a következő évben elköltöztek Nagykátáról. 35 éves voltam, amikor egy falusi búcsúban kis híján kiraboltak. A céllövöldében a fiaimnak akartam lőni. Csak azt vettem észre, hogy a férjem egy cigánynővel vitatkozik. Kérdésemre, hogy mi ez a csetepaté, férjem elmondta, hogy ez a nő és a bandája ki akart engem rabolni, amíg én a gyerekeimmel voltam elfoglalva. A nő ordítozva tagadott és hirtelen felém fordult. Akkor ismert meg. – Hát én nem tudtam, hogy a tanár néni! – mondta Kati elvörösödve. Nagyon megasszonyosodott, alig ismertem meg. Szelíddé vált, beszélt a félresikerült életéről, és elbúcsúztunk. Néhány év múlva a Pest megyei Bíróságon férjem zsebesek ügyét tárgyalta. Elhívott a tárgyalásra, azt hiszem az volt a célja, hogy lássam, milyen veszélyeknek vagyok kitéve „budapesti egyéni” túráimon. Az elsőrendű vádlott Kati volt

Egy SNI-s B. Bence jelenleg a Nagykátai Ipari Szakközép és Szakiskola 10. évfolyamos hallgatója. A 2007-2008-as tanév második félévében keresett meg azzal, hogy neki szakértői véleménye van diszlexiájáról. Kérte, adjak neki időpontot, amikor fejlesztésre járhat. Erre azért került sor, mert a félévi bizonyítványában matematikából, magyarból, természetismeretből, angolból és történelemből elégtelen osztályzatot kapott. A szakértői vélemény alapján heti 2 óra diszlexia – diszgráfia, és heti 1 óra diszkalkulia reedukáció jár neki. Bencét először a Meixner Alapítvány vizsgálta 2000. 07. 03-án. Akkor organikus hátterű részképességkiesést tapasztaltak, ezért az 1. osztály megismétlését és a diszlexiaprevenciós olvasástanulást javasolták. A Szakértői Bizottság 15931/2003. ja111

vaslata az iskolai készségek kevert zavarát állapította meg. Idegen nyelv és helyesírás alóli mentesítést, valamint matematikából egyéni elbírálást javasolt. A 22014/2006-os felülvizsgálat is erre az eredményre jutott. Anamnézisének fontos momentuma, hogy császármetszéssel született, mozgás- és beszédfejlődése megkésett. A 2007-es felülvizsgálatának összegzése: Az elvégzett vizsgálatok alapján a gyermek a megismerő funkciók fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd. Továbbra is sajátos nevelési igényű. BNO kód: F 81.3 Javasolt intézkedés: •• Helyesírás értékelés, minősítés alóli mentesítés •• Idegen nyelv értékelés, minősítés alóli mentesítés •• Matematika értékelés, minősítés egyéni elbírálás szerint A félévi rossz eredmény miatt meggyűlt a baja a tanulással. Szorongással járt iskolába, félt a számonkérésektől. Osztálytársai előtt nehezen szólalt meg. A visszahúzódó, csendes fiú búskomorrá vált. Az osztályfőnök unszolására fordult hozzám. Beosztottam egy talpraesett osztálytársával a fejlesztő foglalkozásokra. Néhány hét múlva a két fiú baráti kapcsolatba került. Bence szélesebb körű ismeretanyaggal, míg barátja jobb képességekkel rendelkezik. A két fiú most egymást segíti a tanulásban. A matematikában volt Bencénél a legtöbb hiányosság. A számjegyeket keveri. A műveletek elvégzésénél sok hibát ejt. Nehezített a fogalmak kialakulása. Nehezen absztrahál. Nehezített a szabályalkotás is. Gyenge a szókincse. Nehezen tanul új szót. Olvasásnál gyakran téveszt betűt. Lassan olvas. Gyakran rosszul értelmezi az olvasott szöveget. Balkezes. Ritmusérzéke fejletlen. A tanév vége felé búskomorságát levetkőzte. Egyre szívesebben vett részt az osztály programjaiban. Kérte, csak az idegen nyelv értékelése alól mentsék fel, mert a többit meg akarja tanulni. Tanév végén már nem volt elégtelen osztályzata. Mostanra a magyart közepesre javította. A szakmai tantárgyakból közepes és jó eredménye van. Szerkezetlakatosnak tanul. A szakmai gyakorlaton rendkívül szorgalmas és munkabíró. Szülei 8 osztályt végzett emberek. Őstermelők. Állatokkal és földműveléssel foglalkoznak. Öccse általános iskolás, tanulási képességei jobbak, mint Bencéé. A szülők azt szeretnék, ha Bencének lenne szakmája, de maradna otthon a gazdaságban. Ő inkábba szakmájában szeretne dolgozni. 112

Bence legnagyobb iskolai problémájának a kudarctól való félelmét láttam. Ennek leküzdésében nagy segítség volt, hogy barátra lelt. Amikor rájött, hogy sok-sok ismerettel rendelkezik, önbizalma nőni kezdett. Munkadarabjai pontosak és tetszetősek. Az ezekért kapott dicséretek is növelték az önbizalmát. Mindig kér otthoni gyakorlásra feladatokat, és a megoldásokat szorgalmasan hozza. Műveltebb szülőkkel talán Bence tanulási zavarai kevésbé lennének súlyosak. A szülők úgy könyvelik el, Bence nem okos, de magukat sem tartják annak. A kezdeti nehézségeket ők úgy akarták megoldani, maradjon otthon a gyerek. Szerencsére Bence megérezte az egészséges versengés ízét, és rájött a saját értékeire. Leküzdötte a kisebbségi érzését is. Mostanra kiegyensúlyozott, kissé komótos, szerény és boldog gyermek benyomását kelti. A „diszek” reedukációjával esélye lehet az önálló tanulás elsajátítására, ezzel a gyermek személyisége megerősödne. Munkájában örömét lelő emberré válhat.

Diszkalkulia (ha nem ismerik fel időben) Gyuri nyurga, hajlott-hátú, madárfejű, rosszul és koszosan öltözött kamasz volt. A haja csomókban, és a közelében a bűztől nem lehetett megmaradni. A 17 éves fiú semmi jelét nem adta az együttműködési szándékának. Előttem egy kolléganőt „kinyírt” az osztály. A tanárnő novemberig bírta, akkor felmondott. Így kerültem én képbe, aki eddig csakis 15 év alatti gyerekekkel foglalkoztam. A felzárkóztatóban a tíz közül egyetlen gyereknek volt a 7. osztályról bizonyítványa és ez nem Gyuri volt. Ő az ötödik osztályig jutott el. Három éven keresztül buktatták matematikából. Láttam a matematika órákon ő lesz a Fekete Péter. Csakhogy őt kidobni nem lehet mint egy kártyalapot .Személyi anyagában nem találtam szakvéleményt vagy annak jelét hogy tanulási zavarának okát valaha vizsgálták volna. A családi körülményeiről sem találtam feljegyzéseket. Egyik nap felajánlottam neki, hogy mivel az ő falujában van dolgom, tanítás után szívesen hazaviszem. Az úton beszélt arról, hogy az általános iskola alsó tagozatát hol Szentmártonkátán, hol Nagykátán járta, attól függően, hogy szülei együtt voltak vagy külön. Gyuri előtte soha nem beszélt a családjáról. Osztálytársai is csak annyit tudtak róla, neki mindig van cigije és bárkivel képes szemtelenül beszélni. Nehezen lehetett rávenni a matematikai feladatok megoldására, többnyire nem tudott velük mit kezdeni. Csak a tréfás logikai feladatok érdekelték. Közben rájöttem, az alapműveleteket nem értelmezi, a tízes átlépés menetét még összeadáskor sem értelmezi, műveletvégzés közben irányt téveszt, áttér más műveletre, a szorzás és az osztás közötti kapcsolatot nem érti, a helyiértékeket nem értelmezi, számemlékezete gyenge. A szorzó és bennfoglaló táblát nem tudja. 113

Néha helyettesítettem az osztályban, olyankor rendhagyó órákat tartottam. Műveltségi teszteket töltöttek ki, könyvekből búvárkodó feladatokat kaptak. Ilyenkor megtáltosodott, élen járt a feladatmegoldásokban. Sok szépirodalmi művet olvasott és érdeklik a tudományos ismeretek is. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez ellen a gyerek ellen egy jóvátehetetlen bűnt követtek el a körülötte élő felnőttek, szülők és pedagógusok. A diszlexiára utaló jelek süvöltöttek a gyerekről. Mi lesz ezzel az akaratgyenge, semmittevéshez szokott kamasszal? Olvas, amíg lesz mit. Csavarog, mint az apja, fát lop, hogy ne fázzon, azt lesi, hogy tud becsapni másokat. Újratermeli a fizikai és szellemi nyomort, amiben él. A matematika tanításával azt akartam elérni ezeknél a tanítványaimnál is, hogy biztonságérzetük legyen. Ez elengedhetetlen a további fejlődésükhöz. Az a fontos, hogy mindig legyen hova visszanyúlni a gyereknek. Ha valamit nem tud, akkor tudjon visszanyúlni egy egyszerűbb fokozatra. Ha ilyenkor kétségbeesetten szavakat és formulákat keres, rosszul végeztük a dolgunkat. Nem takarítunk meg időt a gyereknek azzal, ha kimondjuk helyette a szabályt. Ha segíteni akarunk, akkor olyan helyzetet teremtünk, amelyben összegyűlik az elegendően sok tapasztalat a szabály felismeréséhez. Akinek több tapasztalatra van szüksége, annak még többet biztosítunk. Gyuri diszkalkuliás, bár szakértői bizottságnál nem járt. Diszkalkuliáról akkor beszélünk, ha a gyermek matematikai képességei elmaradnak az intelligenciája alapján elvárható képességektől. Diszkalkulia veszélyeztetettek a megkésett, az akadályozott beszédfejlődésű, a beszédgyenge, a diszlexia veszélyeztetett, a vizuomotoros koordinációs zavarral küzdők, a diszfáziás és esetleg az afáziás gyermekek. A diszkalkulia az érzékelés- észlelés folyamatának sérülése nyomán alakul ki. A figyelem rövid ideig tart és szétszórt. Főként a rövidtávú emlékezet sérült. A finommotorika is sérülhet. Fogalomzavar, fogalom-megnevezési nehézség, fejletlen szókincs, helytelen grammatika és a relációk helytelen kifejezése jellemzi a beszédet. A gondolkodás terén a szimbólumok felismerésével és tartalmi azonosításával gond van. A fogalmakkal végzett gondolkodási műveletek hibásak. A sor- és szabályalkotás, valamint a téri viszonyok érzékelése nehézkes. Megmutatkozik az alak- háttér észlelés és a sorrendezési képesség zavara. A lényeges információkat nem érzékelik. A fenti tünetek a következőképpen érintik a számolási képességet: A sorrendezési képesség zavara miatt hibás a számlálás, rosszul alkot számsort, elemeket kihagy és felcserél. A nyelvi nehézségek miatt fejletlen a matematikai szókincs is, a mennyiségeket nem tudja számnevekkel egyeztetni. Az alak- háttér észlelés zavarai miatt bizonytalan a mennyiségállandóság és a globális mennyiség-felismerés. A verbális- vizuális- akusztikomotoros integrációs nehézségek miatt nehezített a számjegyfelismerés, a számjegyek számképpel történő egyeztetése, a számjegyek megnevezése. A szimbólummegértés nehezítettsége miatt nem érti a matematikai jelek funkcióját. A relációk megértése és alkalmazása problémát okoz. A halmazok megadott szempontok szerinti csoportosítása, az azonosság különbség megfogalmazása 114

gyenge. A téri tájékozódás problémái miatt a számjegyek vizuális cseréje jellemző, és az is várható, hogy rossz irányban végez majd műveleteket. A diszkalkuliás gyermek nem figyel a környezetében lévő matematikai összefüggésekre, egyszerű jelekre, számjegyekre. Nem képes egyszerű feladatokat megoldani, nincs ötlete a megoldásra. Az elhangzott információkból nem képes kiemelni a lényeges jegyeket. Nem tudja a hallottakat elismételni, gondolatait megfogalmazni, a matematika nyelvén elmondani. Gyuri megmenthető lett volna, ha specifikus tanulási zavarát időben felismerték volna, és fejlesztését tudatosan végezték volna. Gyuri tanítói tanulási nehézségét feltehetően a gyermek szociokulturálisan hátrányos helyzetének fogták fel. Erre legjobb terápiának az tűnt, ha kizavarták az órákról, mert nem tudtak tőle tanítani. Jelenleg ez a gyerek tiszta, szegényes ruházatát tisztán tartja, szívesen jön iskolába, megtanulta a számítógép kezelését, kevés hibával, de elvégzi az alapműveleteket, megold egyszerű szöveges feladatokat, még százalékot is számol. 18 éves, és marad még az iskolában. Milyen helye lesz a társadalomban? Mi lesz vele, ha elengedi az iskola?

Bűnöző jövő? A 17 éves fiú a szakiskolában, OKJ-és szakképzésen, szerkezetlakatosnak tanul. Az általános iskolában többször bukott matematikából és történelemből. Öt osztályról volt bizonyítványa, amikor a szakiskolába került, a felzárkóztató osztályba. Két évig tanítottam neki matematikát heti 3 órában. Felszerelés nélkül járt iskolába, sokszor hiányzott, de a matematika órákra rendszeresen járt. Az első évben szavát nem hallottam, beszélgetést hiába kezdeményeztünk vele, nem sikerült megszólaltatni. Minden órán kért egy feladatlapot, azzal elvonult a hátsó padba, önállóan megoldotta, megmutatta, és megkérdezte: Van hibám? Pontatlan, apró számolási hibák akadtak. Talán 3 hónap telt el, amikor megelőzte az osztály legjobb matekosát, aki az általános iskola 7. osztályát is elvégezte. A második évben már úgy jött az órákra, hogy kérte, vele a százalékszámítást, a tizedes törtes feladatokat és a sebességszámítást tanítsam meg. Térlátása jobb volt osztálytársainál. A mértani testek vetületi rajzait jól elkészítette. Barátai nem voltak, szünetekben kért plusz feladatot, és azzal foglalatoskodott. Kezdetben néha látszólag minden ok nélkül felállt az óra közepén, tett egy kört a tanteremben, elvette valamelyik gyerek tollát, táskáját, vagy mobiltelefonját. Nagy könyörgések árán visszaadta a tulajdonosnak és jót nevetett. A gyerekek gyakran panaszkodtak, hogy a tanteremből mobiltelefonok, mp 3-as lejátszók tűnnek el. Az események azokon a napokon történtek, amikor én nem voltam az iskolában, így én nem folytam a nyomozásba. Rendőrségi ügy lett a dologból, Lacit gyanúsították, de nem tudták rábizonyítani az elkövetést. Megszüntették a nyomo115

zást, a lopások is megszűntek. Az áldozatok olyan gyerekek voltak, akik dicsekedtek a dolgaikkal, Lacinál jobb körülmények között éltek. Az autók, motorok és a rallyk érdekelték. Ha ilyen témájú újságot vittem, akkor bekapcsolódott a beszélgetésbe. Erre az első együtt töltött tanév vége felé került csak sor. Akkor mondta el, hogy jogosítványt akar szerezni. Laci édesapja bűnöző volt. Száguldó autóval menekült a rendőrök elől. Egy ilyen incidens során a rendőr lelőtte. Laci 6 éves volt. Édesanyjával magukra maradtak. Az anya alkalmi munkákból élt. Lacinak mindent megpróbált megvenni, amit a gyerek kért. Férje halála után nemsokára terhes lett, de a férfi nem vállalta fel a gyereket. Az anya most már két gyerekről gondoskodhatott. Pici parasztházban laknak. Az udvar piszkos, tele autó és motorroncsokkal. A házban nincs vezetékes víz. A gyerekeknek van számítógépük, a kicsinek sok sok játéka. A házba senkit nem engednek be , mondván a kutyák megharapják. A gyerekek tiszta és jó ruhákban járnak, de ruházatuknak dohos szaga van. Az anya munkanélküli évek óta. Alkalmi feketemunkával tarja el a gyerekeket. Néha adnak munkát Lacinak is, Koszorút kötnek és ahhoz szerzik be a fenyőt. Így sikerült jogosítványt szereznie. Első nekirugaszkodásra ment át a vizsgákon. Azóta folyton üzletel. Motorokat, autokat ad-vesz-cserélget. Csupa roncsokat kelt életre. Ismeri a gépek minden porcikáját. A 2 éves felzárkóztató után felvették lakatosnak. Ennek az édesanya nagyon örült. Bízik benne, hogy Laci élete jobb lesz az övénél. Nagyon szereti a gyerekeit, de az ő gyerekkora is borzalmakkal teli volt, nem volt jó édesanyja. Nem tanult jó anyaságot, csak azt tudja, ő jobb akar lenni az anyjánál. Ebben az igyekezetében hibát hibára halmoz. Túlköltekezik a gyerekek egyre növekvő igényei miatt, nem tűri a gyerekeit ért kritikákat, önmagát teljesen elhanyagolja, mindenkor biztos alibit biztosít gyerekei sumák dolgaihoz. A gyerekek nem vesznek részt osztálykirándulásokon, de családi ünneplésekről és kirándulásokról sem hallottam. A két gyereket nem látni együtt, nem beszélnek egymásról. Nincsenek barátaik. Egy alkalommal csak egyedül volt az osztályból. Valami félreértés, vagy félretájékoztatás miatt nem jöttek aznap a felzárkóztatósok, és az első órájuk matek volt. Laci odajött hozzám, és megkérdezte, ha nem jön senki, akkor is megtartom-e az órát. Olyan órát tartottunk, hogy ő kérdezhetett bármit. Először a matekról kérdezett, és egy hirtelen fordulattal megkérdezte, tudom-e hogyan halt meg az apja. Elmondtam amit hallottam, és hozzátettem, féltem őt attól, hogy megismétlődik az apja sorsa az ő sorsában. Csak mosolygott, és azt kérdezte, tudom-e miért bukott meg olyan sokszor. Nem tudtam. Azt mondta, őt mindig kizavarták az órákról az általános iskolában. Mondtam, biztosan zavarta az órát. −− Azzal, hogy nem vettem le a kabátomat? Utált engem a matektanár. Nem tudom, utálta-e Lacit az általános iskolai matektanár, de azt tudom, hogy nehéz élete van ennek a 17 éves gyereknek és régebben sem lehetett könnyebb.

116

Nincs rendszeresség az életükben. Ha van munka, menni kell, nem számít, hogy éjszaka van vagy iskolába kellene menni. Nincsenek otthoni kötelezettségek, mert az anya minden házimunkát magára vállal. Sokszor elkésik az iskolából most is, és ilyenkor nem engedik be a tanterembe. Felszerelés nélkül jár az órákra. Elhúzódik a többiektől, magányos. Néha az összetákolt járműveivel érkezik, és ilyenkor a többiek kinevetik. Gúnyolódás tárgya. Láttam vezetni. Bátor, ügyes vezető. Számára a gépeknél nincs fontosabb. Más élete lehetne, ha jobb helyre születik. Laci naponta küszködik az apja emlékével, a szegénységükkel, a szegényes beszédével, a magányosságával és azzal, hogy van valami, amit sokkal jobban tud azoknál a fiúknál, akikkel egy osztályba jár, és mégis őt nézik bolondnak.

A fiam barátja Kisebb fiam óvodás korában félt az erősebb fizikumú gyerekektől, nem szívesen barátkozott velük. Ő maga gyenge (súlyos mozgássérült), egy váratlan mozdulattal fel lehetett lökni. Férjem büntetőügyekkel foglalkozott, irodája a lakásunkban volt. Gyakran megfordultak nálunk bűnözők, akik sokszor hangoskodtak. A kicsi megtanult félni még a gyerekektől is. A hozzánk legközelebb eső óvodába jár a legtöbb cigánygyerek. Barátaink le akartak beszélni róla, hogy fiunkat oda írassuk. Mi a férjemmel úgy gondoltuk, meg kell tanulnia együtt élni a körülötte élőkkel. Így beírattuk ebbe az óvodába. R. Pali mosolygós, viszonylag tiszta és rendkívül erős gyerek volt. Imi (a fiunk) nem szerette, azt hiszem félt is tőle. Iskolába egy osztályba kerültek. Palika nehezen tanult meg olvasni (talán ötödikes koráig nem is tudott). Az iskolában nem volt konfliktus a két fiú között, de nem is barátkoztak. Az alsós tanító néni nagy-nagy szeretettel kezelte tanítványait. Pali szülei hat osztályt végzett emberek, akiket 15 éves korukban összeházasítottak. Az apa kilógott a családból, mert építkezéseken alkalmi munkát vállalt, és elköltöztek a roma utcából. Házat épített egy teljesen magyar lakta környéken. Három gyereket neveltek. Pali édesanyját beszervezték a Jehova tanúi, lelkes híve lett ennek a gyülekezetnek. Látva az én fájdalmamat súlyos mozgássérült fiam miatt, egyik nap meglepett egy táska könyvvel, amit a gyülekezettől kapott és melyekben bibliamagyarázatok vannak. Talán ez az asszony volt az oka, hogy Pali apja nem vált bűnözővé, hogy kivált testvérei közül, akik egytől-egyig kipróbálták a magyarországi börtönök vendégszeretetét. Az, hogy Pali sem olvasni, sem számolni nem tanult meg, az ötödik osztályban derült ki. Pótvizsgára buktatták történelemből és matematikából. Édesanyja sírt a bizonyítványosztáskor. Felajánlottam, hogy felkészítem a gyereket a javítóvizsgára. Azon a nyáron Pali kétnaponta jött hozzánk és együtt tanultunk. Imi a történelmet, én a matematikát tanítottam vele. Akkor tanult meg olvasni és tanulta 117

meg a szorzótáblát. A pótvizsga sikerült, Pali Imi osztálytársa maradt. A hatodik osztályban Imi az iskola udvarán kiesett a tolókocsiból. Pali a tornateremben meghallotta a fiam éktelen üvöltését és előbb termett Imi mellett, mint az ügyeletes tanár. Ölébe vette a tehetetlen gyereket és visszatette a tolókocsiba. Imit „összeszerelték”, de egész nyáron fekvésre volt ítélve. Pali minden nap meglátogatta. Felvidította, énekelt neki és órákon át beszélgettek. Ahogy kamaszodtak, Pali magatartása egyre vadabb lett. A tanítási órákon Imi lett a fékje. −− Palika! Állítsd már le magad. Ez volt Imi varázsmondata és ez Palinak a tanárok fenyegetésénél többet ért. Amikor nyolcadikból kimaradtak, Pali nagyapja elhatározta, hogy megnősítik a gyereket, mert nem bírnak vele. Csavargásba, lopásba, kábítószerezésbe keveredett. Megkerestem a családot, és kértem írassák be a helyi szakképző iskolába, 18 éves koráig járjon oda. Addig a család is kapja a családi pótlékot, és talán megjön a gyerek esze is. Ráálltak. Imi és néhány barátja ugyanabban az iskolába, csak szakközépiskolai osztályba jár. Naponta találkoznak. Palinak periódusokban van szüksége ránk. Gyakran tartózkodik nálunk, már-már családtagként. Aztán napokra eltűnik. Amikor újra előbukkan, töredelmesen bevallja bűneit. Gépeztek, csavarogtak, volt úgy, hogy zsarolásba keveredett. Hatalmas energiák szunnyadnak ebben a gyerekben. Testi adottságai kiválók az atlétikai sportokhoz. (Az általános iskolában kitiltották a sportkörből, mert a labdát kirúgta az utcára.) A középiskolában a testnevelés órák egy dohos konditeremben, összezsúfolva folynak. Nagyszerűen táncol, de Nagykátán nem támogatják az iskolán kívüli szabadidős tevékenységet, tehát lehetősége nincs kiélni szereplési vágyát. Beleszeretett egy szép magyar kislányba. A lány is szerette, de a lány szülei eltiltották tőle. Egyre többször gondolom, talán a mi családunk is bűnös abban, hogy Pali nem találja helyét a világban. Gyönyörű tájakra vittük kirándulni és táborozni. Vittük színházba, múzeumba. Bevontuk az általunk szervezett rendezvényekbe. Mutattunk neki egy világot, amibe belépőkártyát nem tudtunk adni. Húzza vissza a kaland, az éjszakai élet izgalma, a veszély, a vagányság. Az esze, azt hiszem, tudja a helyeset, szeretne megfelelni az elvárásoknak, de az akarat gyönge, könnyen befolyásolható. Sajnos nem találkozott olyan edzővel, aki következetesen, de szeretettel követelve ezt az akaratot jó irányba tudta volna fejleszteni. Az általános iskolai tanárok többsége az erős, gőgös cigánygyereket látta benne, akit meg kell törni. Ennek legfőbb eszköze a megszégyenítés volt, többnyire az iskolaközösség előtt a sorakozások alkalmával. A dicséret még akkor is elmaradt, amikor futásban (beugróként) aranyérmet szerzett az iskolának. Az unokatestvérei idősebb fiúk, akik ötödik-hatodik osztályból túlkorosként kimaradtak. Pali a 10. osztályával (osztályismétlés nélkül) professzornak számít közöttük. Amikor Imiékkel van egy a sok közül, ő is olyan, mint a baráti 118

társaság bármely tagja. Ő a humor, a jókedv forrása, de a többiek jobb körülmények között élnek, jobb intellektussal. Az unokatestvérek között fiatal kora ellenére ő a főnök, a vagány és a legintelligensebb. Ez a szerep egyre fontosabb lesz számára, ennek akar megfelelni. Féltem ezt a gyereket, mert jobb sorsra lenne érdemes. Képes lesz-e egyszer kitartó munkavégzésre, le tudja-e győzni magában a könnyű, bűnözéssel való pénzszerzés vágyát? Ez az ambivalens személyiség be tud-e illeszkedni valaha a többségi társadalomba? Milyen segítségre van szüksége ennek a 17 éves kamasznak ahhoz, hogy ne váljon bűnözővé? Rátalál-e valaki, aki segíteni tud neki, hogy megtalálja a „jó énjét”? Millió kérdés van bennem, amit 30 éves pedagógusi múlttal sem tudok megfejteni. Pedig tanítottam kisegítő iskolában, értelmi fogyatékosnak mondott, mezítlábas cigánygyerekeket, akik csak addig jártak iskolába, amíg ott tanítottam. Foglalkozom a „cigánysor” óvodáskorú gyerekeivel, akiket megpróbálok becsábítani és benntartani az óvodában elég jó hatékonysággal. Tanítok tanulni középiskolás, tanulásban akadályozott gyerekeket úgy, hogy már meg tudják védeni magukat az iskolai kudarcoktól. Ezt a gyereket mégsem tudom megfejteni, pedig mások azt hiszik, én ismerem őt a legjobban.

BNO.: F.70 2008-2009-es tanév úgy kezdődött, hogy mindenki, aki a felzárkóztatóban tanított háborgott. Keresték a bűnbakot, aki H. Lacit, a már középsúlyos értelmi fogyatékosság határát súroló tanulót hozzásegítette, hogy iskolánkba beiratkozhasson. A szülőket ismerem. Egyikőjük sem birkózott meg az általános iskola nyolcadik osztályának követelményeivel. Az édesanyának van munkahelye, az apa alkalmi munkából él, két gyermeket neveltek a minimálbérből. H. Laci a speciális tagozaton végezte az általános iskolát. Az ott tanító gyógypedagógus azzal vigasztalta a szülőket, hogy fiuk majd „kinövi”ezt az állapotot. Az osztályfőnök még szeptemberben arra kérte a szülőket, vigyék egy távolabbi városba gyermeküket, speciális tantervű középiskolába. Ők úgy döntöttek, kiveszik Lacit az iskolából, és majd otthon „ellesz”. Ekkor úgy döntöttünk az osztályfőnökkel, hogy intenzív fejlesztéssel megpróbáljuk a gyermeket szocializálni. A legnagyobb problémát ugyanis a 24 fős osztályban a gyerek antiszociális viselkedése okozta. Kést hordott magánál, ütött, rúgott és fenyegetőzött. A tanári utasításokat nem követte. Ápolatlan és büdös volt. Társai nem maradtak a közelében. Az egyéni foglalkozásokra szinte menekült. Szóvá tettem, hogy hosszúk és koszosak a körmei, ha nem bírja levágni, szívesen segítek. Önmaga rendbe rakta. Egyszer azzal menekült hozzám, hogy szagoljam meg, igaz-e, hogy büdös. Mondtam, nem tudom, hogy a ruhája öblítője-e az oka, vagy mosdatlanság, de én is furcsa szagot érzek. 119

−− Csak este mosakszom. – mondta. Megbeszéltük, hogy ezentúl reggel is fürdik, sőt még a haját is levágatja. Az osztály is észrevette a változást, s ennek Laci nagyon örült. A szülők tanácsot kértek, mit tegyenek, mert a gyerek csak ül órák hosszat és bambul maga elé. Tudtam, szereti az állatokat. Javasoltam egy kiskutyát, akiről neki kell gondoskodni. Kapott egy ónémet juhászkutyát. Együtt néztünk kutyatenyésztési tanácsokat az interneten. Naponta beszámol a kutyájáról, annak a gondozásáról és a kutyás élményeiről. Január végén félve jöttem elő előbb a szülőknek, majd a gyereknek azzal, hogy a következő tanévben egy távolabbi (ez az utazás miatt fontos) iskolában állatgondozást, esetleg kertészkedést lehetne tanulni. A nálunk elsajátítandó szakmákhoz Lacinak nincsenek meg a képességei. Legnagyobb meglepetésemre Laci boldogan újságolta, hogy édesapjával felkeresték az általam javasolt iskolát, és jövőre oda fog járni. Megmutatta az interneten is. A szülők is megnyugvással fogadták az új helyzetet. Javasoltam még a kollégiumot, de azt sajnos már nem fogadták el. Az osztály is profitált ebből a helyzetből. Talán hiba volt Lacit a képességei miatt felvenni ebbe a csoportba, de a jobb képességű gyerekek is tanultak toleranciát, a gyengébb gyámolítását, és a földi életben ez legalább olyan fontos, mint a helyesírásunk, vagy egy másodfokú egyenlet megoldása.

A pilóta 14 éves kora óta járt iskoláról iskolára. Különböző középiskolákban töltött 1-2 hónapot, és az igazolatlan hiányzások kiütötték. Öccsével együtt az édesanyja egyedül neveli őket. A tanév úgy indult, mint máshol. Két hét iskola, egy hét csavargás. Mindent tudott, amit a felzárkóztatóban tudni kell. Matematika szakos kolléganőm, aki rendkívül lelkiismeretes tanár, helyettesített az osztályban. Kíváncsiságként egy szakközépiskolai logikai feladatsort oldottak meg. Attila ügyesen vette az akadályt. Kolléganőm tőlem kérdezte, mi a véleményem erről a gyerekről. Akkor még csak az SNI-seket ismertem, így nem nyilatkoztam. Kérdeztem az osztályt, ki a P. Attila. Attila megszeppenve kérdezte, csak nincs valami baj? Elmondtam, nagyon nagy a baj, mert ő itt vesztegeti az idejét, és tanulhatna bármelyik szakközépiskolai osztályban, legalábbis a matek teljesítményét figyelembe véve. Nagyon szemrehányósra sikeredett a mondókám, azt gondoltam, ezzel vége a dolognak. Másnap Attila betévedt a fejlesztő szobába, és arról érdeklődött, jöhet-e fejlesztésre. Mondtam, jogosultsága nincs, de ha gondolja, állítok össze feladatsorokat, s 120

ha azokkal foglalkozik, jöhet. Azóta szinte napi vendégem. Az osztályfőnöktől is kap külön feladatokat, sőt még az angol nyelvet is gyakorolják. Két hete azzal keresett meg, hogy pilóta szeretne lenni. Mit tegyen? Beszéltünk az alkalmasságiról. Attila jó felépítésű, jó mozgású. Erős dohányos. Mondtam, itt van az első akadály. Ha ezt leküzdi, beszélhetünk a továbbiakról. Megígérte, hamarosan jelentkezik. Féltem a tavasztól, arra gondoltam, újra kezdődnek a csavargások. Tévedtem. Attila rendszeresen jár iskolába. Csoportjukból utolsónak hagyja el az épületet. Megegyeztünk, ha nem sikerül szeptembertől pilóta iskolát intézniük, akkor marad nálunk, és szerkezetlakatos szakmát tanul. Meg kellett ígérnem, ha lazsáláson kapom, figyelmeztetem. A középiskolás gyerek, ha iskolájában talál egy tanárt, aki bízik benne, aki számon kéri, dicséri, megszidja stb. megmenekült a süllyesztőből. Éreznie kell, hogy van valaki, akinek ő fontos. Talán ez a középiskolások nevelésének kulcsa.

121

Tolnainé Szabó Beáta

A MÁSIK „KISHERCEG” Nem a B-612-es kisbolygóról érkezett. A reggeli, diákokkal tömött autóbusszal jött ő is az iskolába. … „Én pedig egészen olyan voltam, mint a fölnőttek! Alighanem megöregedtem.” … Ismét szeptember elseje, ez már számomra a harmincadik tanév – a katedra tábla felőli oldalán. Sok majdnem-kisherceggel találkoztam már. Sok tanítványom élete volt különleges… tulajdonképpen mindegyikük élete megérdemelne néhány lapot. Miért éppen az ő ragadott meg? Talán azért, mert a szokásosnál is nehezebb volt a megszelídítése. Talán azért, mert a szokásosnál is csöndesebb és visszahúzódóbb volt. Talán azért, mert a szokásosnál is több időt tölthettünk együtt. Talán azért, mert a szokásosnál is több dolgot tudtam meg róla a két év alatt. Talán azért, mert továbbra is megismerhetetlen maradt számomra. Lassan két éve lesz, hogy először találkoztunk. Ő félénk, hallgatag, visszahúzódó, alacsony, vörös, boglyas hajú fiú. Szeme – kis bogárfekete szeme tele félelemmel és gátlásokkal. Öltözete szegényes, kopott, de tiszta. Alig múlt tizennégy éves, a világból még nagyon keveset ismer. Sajnos jóval kevesebbet, mint amennyit ismernie lehetne. Biztosan éppen ezért a szokásnál is elesettebb, a szokásosnál is zárkózottabb, a szokásosnál is magányosabb. Egy zárkózott, magányos fiú. Mik lehetnek a tervei? Mik az álmai? Mik a vágyai? Csak lassan, óvatosan kezdtük el kóstolgatni egymást. Éppen úgy, mint amikor az ember megkap egy régen áhított ajándékot, amire már nagyon rég vágyik. … és most itt van, a kezében tartja, szépen becsomagolva. Lassan bontogatja, hogy el ne röppenjen a meglepetés, hogy minél tovább lehessen élvezni azt, hogy a vágyak beteljesülnek. Két év… Két testvér… Tervek… Álmok… Célok ?

122

A nővére és ő mindig együtt jönnek az iskolába, vagy együtt nem jönnek az iskolába. Alig több, mint egy év van a két testvér között. A leány is vörös hajú, szép arcú. A szája sarkában mindig ott van egy kis kurta mosoly. Feltűnő a két gyerek közti különbség. A lány időnként még csacsog is a társaival. A tanulás egyiküknek sem erőssége. Néhány nappal a tanévkezdés után az egyik családsegítő kolléganő ajánlásával két gyermek érkezett az iskolába, két testvér – az idősebb leány, az ifjabb fiú. A leány befejezte az általános iskolát, a fiúnak még lenne egy tanéve. A család és a családsegítő úgy döntöttek, mind a két gyerek jöjjön Palánkra. A „Kisherceg” küszködik minden betűvel, számmal, nehezen fér össze a tudományokkal. Beburkolózva talpig magányába biztosan nehezen telnek napjai. Ahhoz, hogy elérje az autóbuszt, ami elhozza a városba, otthonról öt óra körül kell elindulnia, jó három kilométernyi út van előtte, amit minden reggel gyalog kell megtennie. Közben még a kisboltot is útba kell ejteni, ott veszi meg a reggeli-tízórait. Nem tudom biztosan, de az az érzésem, hogy ebben a boltban van a családi hitel. Azt viszont biztosan tudom, hogy az eltelt majd két év alatt még semmit nem vett az iskolai büfében. A minden reggeli gyaloglás nyomai jól látszanak – no nem a fiún! Egy ilyen korú fiú bírja a kiképzést, a reggeli testedzés formában tart. Még előnyben is van a többi, puhánnyal szemben. A gyaloglás nyomait a cipője hordozza – az előző napok sara, pora mind ott vigyorognak a cipó orrán. … Azt hiszem, nem volt, aki megtanította volna arra, hogyan kell cipőt pucolni. Megkezdődtek a dolgos iskolai hétköznapok. Az F osztály élete más itt az iskolában, mint általában az iskolákban a diákok élete – nálunk a fontos, hogy sokat legyünk együtt, beszélgessünk, próbáljunk meg minél közelebb férkőzni a ránk bízott gyermekekhez és próbáljunk minél többet bepótolni abból, amit eddig nem tanultak meg. Várhatóan izgalmas lesz a tanév – készen van a tanév projekt-beosztása, sok öntevékenységre lesz módja mindenkinek, aki az osztályba jár. A célunk az, hogy a nálunk oktatott szakmák világából minél többet megismertessünk, és a szakmáink valamelyikének tanulására vállalkozzanak majd a tanév sikeres zárása után. Nagyon vegyes az osztály – van nagyhangú agresszív és csendes, gondolkodó köztük. „Kisherceg” egyik csoportba sem tartozik. Ezt ő is pontosan érzi, nem is igazán talál helyet magának. A betűkkel igen hadilábon áll. Olvasása lassú, nyekergő. A hangokat bizonytalanul rakja egymás után. Sok betűt téveszt, a szóvégeket leharapja, elhagyja. Ettől még érthetetlenebbé válik, amit olvas. Nem csoda, hogy a nehezen elolvasott betűk az agyban nehezen állnak össze érthető, értelmezhető és megjegyezhető gondolattá. Olvasása az éppen most olvasni kezdők szintjén van. Ennek ellenére soha nem mondja, hogy ő nem olvas. Hatalmas munkával, elszántsággal bogarássza a betűket. 123

Néhány sor felolvasása nála több perc. A többiek előbb kinevették. Csúfos megjegyzésekkel illették. Kinevették, hogy nem lehet kivárni, amíg végigolvassa az olvasnivalóját. „Kisherceg” pedig, mintha meg sem hallotta volna, nagy elszántsággal tovább bogarássza a betűket. Lepergeti magáról a gúnyt, elszántsága tiszteletet teremt. Egy idő után már nem bántják őt. Izgalmas, amikor szituációs játékok kerülnek sorra – érdekes, életkoruknak megfelelő, életüket jellemző pillanatokat ragadunk ki, a szereplők szülők, gyerekeik, orvos, rendőr, tanár – akikkel nap-nap után találkoznak. A csoportok a szerepeket osztják ki, próbálnak. Néhány gondolat papírra vetve, a többit majd az improvizálás adja. Rendezkednek, az asztalra váza, bele még virág is kerül. Az asztal köré székek, vacsorához készül a család. Lázasan készül mindegyik, mondogatják a kevésbé kötelezőre íródott szöveget, rákiabálnak a másikre, ha nem azt mondja, amit előre megbeszéltek. Nagy a hangzavar, de ez most nem bántó. Ez a normális munkazaj. A „Kisherceg” is kapott szerepet, ő azonban nem vesz részt a próbákon, illetve hallgatag részese a többiek pörgésének. Mérgesek rá, hogy nem akar megmozdulni, hogy nem akar megszólalni. Találékony a diák-ész. Átlátva a helyzetet olyan szerepet osztanak rá, amelyikben nem kell megszólalni, nem kell produkciót nyújtani. Érdekes, hogy nem hagyják ki – ő is a csoport tagja. Igaz, ketten – hárman piszkálják, szidják. Csitítani kell a kedélyeket: −− „Kisherceg” most inkább maradjon szöveg nélküli színésze a szituációnak, majd a következőben, ha tudja már, mit kell csinálni, részt fog venni. – No, ez olaj a tűzre: −− „Kisherceg” miért maradhat ki mindig? Ő miért nem kell, hogy szerepeljen? Neki mért szabad, amit másnak nem? Egy sor kérdés, amit ebben a már nem gyerek, de még nem felnőtt társadalomban a felnőttnek kell megoldania. A felnőttnek kell feloldania úgy, hogy egyik fél se sérüljön nagyot, ne lehetetlenítsük el tovább az egyébként is gyengébb felet. Jön az okos felnőtt válasz: −− Tudjátok, ő nehezebben szerepel, inkább szemlélődő. Előbb meg kell figyelnie, hogy ti, akik erre gyorsabban reagáltok, ti, akik ebben jobban otthon vagytok mit csináltok. Szeretné látni, hogy ti mit mondotok, mit tesztek, hiszen mintát és példát adtok számára. Kuncogás, szilaj röhögés, könyörtelen bekiabálás. Bizony mosdatlan még a jövő nemzedék szája. Figyelmeztetés: „Már megint olyankor szóltál és úgy, ahogy nem kellett volna.” Sok-sok ütközés. Fejére hulló szidalmak, nem éppen könnyen elviselhető vélemények. „Kisherceg” sorsa az iskolában sem túl egyszerű. A tanítás kezdete előtt ő egyedül ücsörög az öltözőben. Direkt nem jött be a korábbi busszal, ott várt a megállóban, külön a többiektől. Direkt nem jön a korai busszal, 124

mert így kevesebb időt kell a tantermen kívül töltenie. A tanteremben, ahol van egy jellegzetes belső rend – ott talán egyszerűbb az élete. A tanteremben a tanár megnyesegeti a többiek kiszólásait, beszólásait – védelmet nyújt. Lehet, hogy ez a védelem megnyitja „Kisherceg” száját. Nem a társai, hanem tanárai felé. Lehet, hogy a felnőttekben jobban bízik, mint társaiban? Nagy a kihívás – „Kisherceg” bizalmába látszik fogadni! Csak el ne rontsak valamit! −− Bea néni! Karácsonyra fog megszületni a kistestvérem. – Ez volt az első mondat, amit akadozás nélkül és teljes önállósággal mondott el, másfél hónappal a megismerkedésünket követően. Megtört a jég – van kapaszkodó! Kijátszotta a kártyáit. Van érzékeny pontja. Most már lesz rajta fogásom – gondolom magamban. −− Várjátok már nagyon? – teszem fel a buta kérdést. A felnőtt viselkedés iskolapéldája – tűnődöm. −− Hát … igen – jön a kerek válasz. – Sokáig nem is tudtuk, hogy lesz kistestvérünk. −− Ugye „Kisherceg” segítesz otthon édesanyának, most biztosan szüksége van erre. – választ nem is várok rá. Ő bólint. A következő, amit megosztott velem, hogy nagyon szeret horgászni. A falu alatti vízre szokott kijárni. A hétvégén fogott is néhány kisebb halat – meg fogják főzni. −− Halászlé lesz belőle? – kérdezem. – Irigyellek, én nagyon szeretem a halászlevet. Ha friss halból készül, főleg úgy, hogy azt magad fogtad, nagyon jó tud lenni. −− Szoktunk kapni halat máskor is, azokból is mindig készítünk valamit. Halászlevet már főztem. Egy újabb lehetőség a bevehetetlennek gondolt vár bevételére! Reggelente két dolgot kérdezhetek tőle: hogy van édesanyád, voltál-e pecázni. Kezdetnek ez nem is olyan rossz! Hozzászokunk lassan, hogy csevegünk egymással. Tud beszélni. Időnként kicsit hadar, a fejét mindig leszegi, nem néz a beszélőtárs szemébe – de beszél. Szünetekben nem megy ki a tanteremből – ezért aztán én is bent maradok. Pakolászok, mintha fontos dolgot csinálnék, mintha szükséges lenne, hogy jobbról balra, balról jobbra tegyem a papírkupacot. „Kisherceg” odaáll mellém és kérdez: Mit pakolok, mit keresek, hány óránk lesz ma, lesz-e másik osztályban is órám. Sok semleges kérdés – számomra. A tanterem óvó szárnyai alatt egyre gyakrabban ejtek szót arról, hogy „Kisherceg”gel is történik ez-az. A többiek érdeklődve hallgatják. Lehet, hogy ők is azt hitték, „Kisherceg” fölött csak úgy nyomtalanul halad az idő. 125

Büszke az ember, ha úgy érzi, hogy valaki bizalmába fogadta. Emberi vérmérséklet és gyarlóság kérdése, hogyan sáfárkodunk mások bizalmával. Egyre többet fordul meg bennem az a gondolat, amit egy nagyszerű kolléga osztott meg velünk,: „ … Mint tanár „rémisztő következtetésre jutottam: az osztály döntő része vagyok, az én személyes megközelítésem határozza meg a hangulatot. Aznapi hangulatom határozza meg az „időjárást”. Hatalmamban áll, hogy boldoggá vagy nyomorulttá tegyem a gyerekek életét. Én lehetek a büntetés vagy az ösztönzés eszköze. Megalázhatom és megnevettethetem, megsérthetem és meggyógyíthatom őket. Minden helyzetben az én válaszomon múlik, hogy egy krízis szélesedik vagy szűkül, a gyerekek emberi módon viselkednek vagy elembertelenednek.” (Haim Ginott). Minden helyzetben, amikor sikerül hozzáférnem valakihez, vagy amikor éppen ellenkezőleg, nem sikerül hozzáférnem – ez a csodás gondolat villan át bennem. Ez a parancsszó – most vigyázz! Most kell tudatosan cselekedni, nem ösztönösen! Most van az a helyzet, amikor egy irányító hatás van – a meggyógyítás próbája. Láthatatlan kötelék van köztünk – a megszelídítés köteléke. Én egyelőre csak a kettőnk kapcsolatában érzékelem a szelídítés állapotát. Bizakodom benne, hogy a „Kisherceg” a tudás megszelídítésére is indul.

„Tanév modulokra, projektekre és életcélok megvalósítására” A hátrányos helyzetűek reintegrációjára indított szakmai felkészítő évfolyam azokat a diákokat karolja fel, akik alap-, vagy szakmai végzettség nélkül kerültek ki az iskolarendszerből, iskolázottság szempontjából „eltűntek”. Ők azok a fiatalok, akik java részt még az általános iskola nyolc osztályát sem tudták sikerrel zárni. Ennek hiányában további tanulmányok folytatása nehéz. Elmehetnek szakmát tanulni munkanélküliként – de a szakmai végzettség megszerzésére kevés az esélyük. Az utóbbi években számuk egyre inkább növekszik. E jelenség nem csak hazánkra jellemző. A nemzetközi tapasztalatok megerősítik mind a szám növekedését, mind a probléma kezelésével kapcsolatos eljárásokat is. Ők azok a fiatalok, akik testileg és szellemileg általában egészségesek, valamilyen ok miatt azonban a tanulásban a perifériára szorultak. Az iskolarendszerben nem találták meg a helyüket, elégtelenül teljesítettek. Másságukat oktatási rendszerünk nem tolerálta. A tanulás során a sikerek megtapasztalására nem volt alkalmuk, sokuknak családi háttere is erősen zilált. Ők a hátrányos, vagy halmozottan hátrányos fiatalok, akik tanulásukban és tanításukban sajátos igényt támasztanak. Ők azok a fiatalok, akik sikertelenségeik és kudarcaik miatt kirívó, renitens, a hagyományos iskola számára kezelhetetlen viselkedéssel hívják fel magukra a figyelmet. A szakmai előkészítő évfolyamon folyó képzés speciális igényeikhez alkalmazkodik. Moduláris rendszerre, a kompetenciák kialakítására alapozott képzés, a koopera126

tív tanulási technikák alkalmazása, a tanulói öntevékenységre alapozott ismeretelsajátítás a fiatalok „újraszocializálását” szolgálja. A szakmai előkészítő képzés moduláris felépítésű, nem tartalmaz hagyományos tantárgyakat, tankönyvek, hagyományos tanórák, nincs osztályzás. Ennek ellenére rendszeres elfoglaltságot, kemény munkát követelő a képzés, mely pedagógiailag megtervezett csoporttevékenységeket, tevékenységközpontú, tanulói aktivitásra épülő képzést jelent. Mit jelent ez a mindennapok gyakorlatában? A képzés moduláris felépítése biztosítja számunkra azt, hogy a tanévkezdést követő 1-1,5 hónapon át a tanulók személyiségével foglalkozzunk: felmérjük alapképességeiket, megismerjük készségeiket, felmérjük tudásukat, próbáljuk megismerni teljes személyiségüket. Olyan projektek megvalósításában vesznek részt a fiatalok, melyek során megismerhetik saját magukat, erényeiket akadályozottságukat és hibáikat egyaránt. A projekteket csoportosan valósítják meg, tehát társaikkal együtt dolgozva szocializálódnak és együtt, egymást segítve szereznek új ismereteket, egyúttal elsajátítva a csoportban végzett munka képességét is. Ebben az időszakban kezdjük, majd a tanév során folyamatosan segítjük a tanulók személyiségfejlesztését. Tudjuk azt, hogy a személyiség fejlődése a belső érés és a környezet kölcsönhatása által meghatározott. A fejlődő funkció spontán érésének maga a diák a motorja. Mi a környezeti feltételeket illesztjük a fiatal érési folyamatához. A környezeti feltételek alatt figyelembe veszünk minden hatást, ami a fejlődést befolyásolhatja: a pedagógust, a kompetenciákat, a módszereket és eszközöket, a családi házzal és a segítő szakemberekkel történő együttműködést. A személyiség megismerése után, bizonyos esetekben ezzel párhuzamosan tanulásmódszertani ismereteket is közvetítünk, tehát tanulni tanítjuk őket. A tanulni tanítás intenzív tanévkezdő szakasza után e megtanult módszerekre építünk a pályaorientáció és a szakmai alapozás időszakában. A szakmai felkészítő évfolyam név kifejezi, hogy a diákjaink nem „csak” magukat, hanem a szakmák világát is megismerik. Az ismerkedés a pályaorientációs projektek keretében kezdődik: először általános képet kapnak a szakmacsoportokról, ezek tanulásáról, a tanulás feltételeiről. Megismerik azt is hogy, hol és milyen körülmények között tudnak szakmatanulásra jelentkezni. Iskolánk három szakmacsoportban végzi a pályaorientációs tevékenységet: az Élelmiszeripari szakmacsoportban, a Mezőgazdasági-, Környezetvédelem-, Vízgazdálko127

dás szakmacsoportban, valamint a Gépészet-, Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportban. Projektjeink, melyek során a pályaorientációs ismereteket megszerzik tanulóink alapvetően iskolánk tangazdaságában, laboratóriumaiban és tankonyháján valósulnak meg. Csoporttevékenységek ezek, melyek célja az alkotás és a tudás megszerzése. A pályaorientációs 3,5- 4 hónapos időszakát a szakmai alapozás követi. Erre az időszakra jellemző, hogy megmaradnak a projekttevékenységek, a csoportban történő együtt dolgozás, a kooperatív tanulásszervezés. E mellett az elkövetkező szakmatanulásra készítjük fel a fiatalokat, arra a szakmatanulásra, melyet a lehetőségek közül maguk választanak. A tanév ideje alatt folyamatos a számítástechnika alkalmazása modul, valamint a szakmai kommunikáció és a szakmai idegen nyelvi kommunikáció. Ezek a projektbe ötvözve jelennek meg. Ugyancsak hetenként ismétlődő az alapkészségek fejlesztését szolgáló „írás-olvasás óra” és a „számolás”. A mi programunkban az alapkészség fejlesztése művészeti alapok nyújtását is jelenti. A szépség megélésén keresztül próbálunk hatni a nálunk tanulókra. Elsősorban rajzolás ez, színezéssel, festéssel, művészeti irányzatok megismerésével és a hozzá kapcsolódó zene hallgatásával. A fiatalok személyiségének fejlesztése megköveteli, hogy megismerjük családi hátterüket. Kialakult gyakorlatunk, hogy az osztályfőnök, a gyermek és ifjúságvédelmi felelős a lakóhely szerinti családsegítővel közösen családlátogatást hajtanak végre. A családnál szerzett tapasztalatok nagyban segítik a további fejlesztő tevékenységet. A családlátogatásokat követően az iskola és a család kapcsolata mindennapivá válik – igaz, hogy a szülő továbbra sem igen látogat el az iskolába, de tapasztalataink szerint telefonon keresztül szívesen tart kapcsolatot. Megkeresi az osztályfőnököt problémáival, kérhető segítsége egy-egy nevelési helyzet megoldásában. A tanév eleji bemeneti kompetencia mérését és kiértékelését, valamint a családlátogatások tapasztalatait összegezve minden tanulóra egyéni fejlesztési programot készítünk. Meghatározzuk, hogy a fejlesztendő területek közül melyek azok, amiket erősíteni akarunk, és azt hogyan fejleszthetjük. Sajnos sok esetben minden jószándékunk megtörik a fiatalok agresszivitásán. A hagyományostól eltérő tananyag, értékelés a hagyományostól eltérő oktatási dokumentációt követel meg. Saját készítésű az osztály naplója, a törzslapjuk és az ellenőrzőkönyv. Ezeket a kompetencia-teljesítések egyszerű bejegyzésére tettük alkalmassá.

128

A következő tanév tananyaggal feltöltése a megelőző tanév végén kezdődik. A folyamatosan halmozódó tapasztalatok segítik a projektek kiértékelését és javítását. Voltak projektek, melyeket jelentősen átalakítottunk, vagy éppen teljesen el is vetettünk. Nem véletlenül alkalmazom a többes számot, mivel ezzel kívánom jelezni , hogy ennek a képzésnek az elsődleges követelménye egy lelkes tanári csapat, amely folyamatos kommunikációval, egymás munkájának jó ismeretével végzi a mindennapos tevékenységét. Tanulói csoportok irányítását csak az a pedagógus tudja igazán jól csinálni, aki maga is megtapasztalta már a csoportban tevékenykedés örömét és fejlesztő hatásait. A Szakiskolai Fejlesztési Programban lehetőségünk volt arra, hogy „kihelyezett képzésen” készüljünk fel a tanévre. A tanév befejeztével, tizenkét pedagógus elvonult a világtól és három élményekben gazdag napot töltött együtt, természetesen kemény tanulással és munkával. Azóta is sokszor emlegetjük fel e három nap egy-egy mozzanatát. Reggel kilenc órától kis megszakításokkal este hat óráig „agytágítás” folyt, együtt ismerkedhettünk és mélyíthettük el ismereteinket a kooperatív tanítási-tanulási technikák és a projektoktatás terén. Itt alakítottuk ki a következő tanévet.

Három nap krónikája

A „tetthely”, ahol jó kis csapattá kovácsolódott össze a képzést végző kis kollektíva.

Mi így együtt … megértünk már sok mindent. Ez a három nap különösen jó volt!

129

Tanultunk reggeltől

eg t tek s Ők le

k. ítőin

folyamatosan...

...késő délutánig

130

A fűzek leple alatt töltöttük a szüneteket … de akkor sem pihentünk Minden pillanatot kihasználtunk … a tudás gyarapítása volt az elsődleges célunk… reggeltől

Kiélveztük a terített asztal örömeit is …!

131

Bejártuk a környéket.

Együtt voltunk !

Ennek az együtt töltött három napnak – is – az eredménye az a szeptembertől kezdődő időszak, melyet a felkészítő osztályban a következő projektekkel töltöttünk meg.

Egy tanév krónikája A következő oldalakon az olvasó megismerheti mindazon projektet és tevékenységet néhány sorban, mely alapján megítélheti az egész évi munkánkat. Ne feledje, hogy ez csak felszínesen érinti a tevékenységeket, hiszen e tevékenységekben tanultak és gyakoroltak tanulóink, e tevékenységeken keresztül értük el azokat a célokat, melyeket a Szakiskolai Fejlesztési Program kereteiben el akartunk érni. A mi tantermünk – a beérkező csapat a saját arcára alakította a tantermet. Megérkeztek szép, új bútoraink, szabad volt a vásár! Birtokba lehetett venni a következő hónapok életterét. Közösen készítettük el az elvárásfát és a házirendet.

132

Ilyen vagyok – bemutatkozás és bemutatás, egymás megismerése. Mértünk és számoltunk, körülrajzoltuk egymást. Megfogalmaztuk elvárásainkat magunkkal és társainkkal szemben. Tükröm-tükröm – további önismeretre, önmegismerésre nyílt alkalom. Tükröt állítottunk magunk elé. Van-e jó tulajdonságunk? Először nem volt, aztán társaink segítettek. Én, mi és az iskola – kitekintettünk magunkból és az osztálykeretből, megismerkedtünk az iskolával. Tied a pálya – Ez volt a tanévindító pályaorientációs projekt – szakmai DVD-k segítségével szakmák bemutatása, iskolarendszer, szakmatanulási lehetőségek megismerése. Az ismert szakmák, foglalkozások bemutatása. Mi szeretnék lenni – megfogalmazódtak tervek, talán soha el nem érhető álmok. Környezeti nevelés – ez alapvetően tanulás-módszertani projekt volt – szövegértés, fogalmazás, élő beszéd gyakorlása. A téma, ami köré a gondolatokat fontuk, az a környezet, annak megismerési lehetőségei, a környezet védelmének lehetőségei és fontossága. Megismerkedtünk hazánk Nemzeti Parkjaival, őshonos növényeivel és állataival. Ismerd meg Szekszárdot – irányító feladatlappal és térképpel a kézben jártuk a várost. Megismerhettük a legfontosabb közintézményeket, ahol ügyes-bajos dolgokat lehet intézni, az autóbusz- és vasútállomást, a város műemlékeit. A csoportok végigjárták a kijelölt útvonalat, mindent leírtak, amit fontosnak tartottak – a projekt zárása csoportonként egy-egy épület bemutatása volt. Szakmai szótár – ez egy teljes tanévi feladat kezdete volt. Címlapot tervezett mindenki a saját szószedetének, előbb vázlatrajzzal, majd számítógéppel. Végül minden címlap ki is lett nyomtatva. A szótárban három részre tagolva kezdtek gyűlni a sorok: mezőgazdasági-, élelmiszeripari-, gépészeti fogalmak, szakszavak. Érik a szőlő… – a projekt során lehetőség volt szüreten való részvételre, szőlőlé készítésére és egy borászat látogatására. Megneveztük a hazai 22 történelmi borvidéket, ezeket térképen meg kellett keresni és vaktérképbe be kellett jelölni elhelyezkedésüket. A térképhasználat nagyon nehezen ment. 133

Gazdaság – gazdagság – ismét önismeret, tanulásmódszertan, személyiségfejlesztés. Pénzek megismerése, magyar pénztörténet, a magyar bankjegyek megismerése. Ár – áru – érték – vásárlás. Zárásként a család havi „bevásárlókosarát” kellett elkészíteni. Áruházi katalógusok, szóróanyagok információi szerint pénzügyi elszámolást is kellett készíteni – mire elég a család jövedelme? Almakompót – almás pite – megismertük a gyümölcsök csoportosítását a gyümölcsfák morfológiáját. Részt vettünk almaszüreten, ropogtattuk az édes gyümölcsöt. Végül almát hámoztunk, szirupot főztünk, elkészült az almakompót és az almás pite. Receptgyűjtemény – az első bejegyzés a két almás étel készítése lett. Ezt követően folyamatosan telt a gyűjtemény. Elsősegélynyújtás – a szövegértés és tanulásmódszertan projektje volt ez is. Tartalmazta a szervezet működésének megismerését, foglalkoztunk az egészséggel és betegséggel. Végül képek és bemutatások után a különböző sebkötözések kerültek sorra. Mit, mikor, mennyit együnk – táplálkozás-élettan projekt. Megismerkedtünk a táplálkozással, anyagcserével, élelmiszerinkkel és azok előállításának lehetőségeivel. Étrendeket állítottunk össze, kiszámítottuk ezek kalóriaértékét. Szituációs játékok – kemény önismeret. Drámajátszás a javából. Saját sorsunk boncolgatása történt. Ügyes kezek – ez már a karácsonyi készülődés része volt. Az ügyes kezek és fejek kitaláltak sok érdekes, karácsonyra készíthető ajándékot, díszt és díszítést. Elkezdtük szívünk és lelkünk díszbe öltöztetését. Jeles ünnepek – Karácsony – személyiségfejlesztés, tanulásmódszertan – kommunikáció összefoglaló projektje volt. Verskereséssel, verstanulással, karácsonyi műsor összeállításával foglalkoztunk.

134

Ismerjük meg a dísznövényeket – Ez még mindig PO projekt volt – dísznövények csoportosítása, gyökérzet, szárak csoportosítása, levelek szerkezete, virágok és termések. Dísznövények csoportosítása és szaporítása. Projekttermék: egyszerű szaporítással dísznövény, cserepes szobanövény szaporítása, hagymás növények hajtatása, Luca-búza ültetése. Édesítsünk – Egy kis szerves kémia – szénhidrátok, fotoszintézis, édesítés-édesítőszerek, mesterséges anyagok hatása az emberi szervezetre. Laboratóriumi gyakorlat – különböző egyszerű szénhidrátok édesítő hatásának ös�szehasonlítása, cukoroldat készítése, oldatok töménysége. Projekttermék: hozott receptek alapján édes sütemény sütése. Élet az ember előtt – történelem, földrajz – sok képpel, őslénnyel. Tanulás-módszertani és szóbeli kommunikáció projekt Mesélj nekem régmúlt időkről – Múzeumi projekt – felkészültek a városi múzeumban található történelmi korszakokról, majd csoportokban egy-egy történelmi időszakot kellett a kiállított tárgyak és a múzeumi ismertetések alapján a társaiknak bemutatniuk. Engedélyt kértünk, hogy csapatonként 4-5 tárgyat lefényképezhessenek – ezt is bemutatták prezentációjukban. Hosszúra nyúljon, mint a hurkaszál… – ez már igazi szakmai alapozás. Állatfajták – testtájak – állati termékek táplálkozási jelentősége – hústermelés – vágás és húsfeldolgozás. Projekttermék: zsírszalonnából zsír és tepertő készítése, a tepertőt megettük friss kenyérrel, a zsírt pedig a későbbi sütésekre tettük el. Azt mondták, nem szeretik a zsíros kenyeret. Fogyasszunk keményítőt – Megkeressük azokat az élelmiszereinket, melyek nagy mennyiségben tartalmaznak keményítőt. Megismertük a keményítő felépítését, kimutatását, és azokat az élelmiszereket, melyekben nagy mennyisé135

gű keményítő található. Projekttermék: száraztészta készítése, majd grízes tészta, krumplis tészta főzése, és sztrapacska készítése. Fehérjék – azokkal az élelmi anyagokkal ismerkedtünk, melyek jellemzően nagy fehérjetartalmúak: a húsfélék, a tojás, a tej. A projekt élvezetesebb része, amikor a tojással és a tejjel finomságokat készítettünk. Sejtek – szövetek – szervek – szervrendszerek – a táplálkozás, emésztés megismerése volt a cél. Ismerjük meg a haszonnövényeket – növénytani projekt – projektterméke a csodálatos maggyűjtemény lett. Szeretnék szántani – Mezőgazdaság és élelmiszeripar kialakulása, fejlődése a téma. Iskolai múzeumunkban egy-egy szakma feldolgozása és prezentálása ( pl.: az eke fejlődése, a kasza történte, gazdasági eszközök, pékség története, a böllérek, tejfeldolgozás, kenderfeldolgozás ). Végezetül nemzetiségi ételeket főztünk. Ilyen vagyok… – Összefűzött könyvecske készítése, tele fényképekkel, rajzokkal arról, milyen voltam régen, hogyan élek ma, mit várok a jövőtől. Nálatok laknak-e állatok? – állatfajták, házi- és vadonélő állatok, háziasítás, fajtacsoportok jellemzése. A projekt helyszíne az iskola tanistállója volt. Tavaszi jeles napok – Március 15. – Egy kis történelem – szövegértéssel, memoriterekkel és kokárda varrása. Jeles napok – Húsvét – Memoriterek, egyszerű és könnyebb tavaszi versek. Tavaszi ünnepkörrel – kiemelten a húsvéttal foglalkoztunk. Megismerkedtünk a sárközi tojásmintákkal, írókázással. Szenvedély – elsősorban földrajzi ismereteket foglaltunk össze – a naprendszertől eljutottunk a Földig, megismertük a térképkészítés dolgait – a nagy földrajzi felfedezések kapcsán a gyarmati árukkal foglalkoztunk, majd teasüteményt sütöttünk és teáztunk. Mehemed – című szakmai projektünk a szarvasmarha tartás rejtelmeibe vezette a 136

gazda szakma iránt érdeklődőket. Részt vettünk fejésen is. A friss tejet megalvasztottuk, túrót készítettünk, végül jól bepalacsintáztunk. Ismerkedés a laboratóriummal – Laboratóriumi rendszabályok, laborrend, laboreszközök – egyszerű alapműveletek a laboratóriumban – tömegmérés gyakorlása voltak a témák. Jég-víz – gőz – halmazállapot-változások – Miért folyik a víz? Miért nem folyik a víz? Miért illan el a víz? Ezekre a kérdésekre is választ lehet találni a projektben. Őseink – szóbeli kommunikáció, melyben kis-magyar történelemmel ismerkedtünk. Honfoglalás és honfoglalás előtt, Álmos, Géza, vérszerződés, Vajk – István, Árpádház, tarsolylemezek – nemezelés. Oldás – oldatok – a projektben komoly laboratóriumi munka folyt, oldat töménységet számoltunk, meghatározott töménységű oldatot készítettünk, koncentrációt ellenőriztünk. Mikrovilág – volt az egyik legérdekesebb projekt címe. Mikroszkóp alatt volt lehetőség kész metszeteket vizsgálni és saját metszeteket készíteni. Búzacipó – termőföldtől az asztalig projekt – hogyan lesz a gabonából kenyér Gabonanövény – ismeret, malom-látogatás, malmi feldolgozás. Látogatás a pékségben – kenyér- és péksütemények. Az élesztő hatása, sütési gyakorlat Cseresznyebefőtt – címet viselte az a projekt, amely során előbb megmásztuk a cseresznyefát, majd a tankonyhán cseresznyebefőttet készítettünk. Palánták – paprika és paradicsom, valamint dísznövény palánták pikírozását, majd kiültetését végeztük. Jó volt látni, milyen szépek lettek a növények. Dísznövény-kert – saját tervezésű kerteket alakítottunk és azokat a továbbiakban, egészen a tanév végéig gondoztuk, ápoltuk. Az élelmiszeripari ágazatok és a minőségbiztosítás – ez már ismét keményen szakma volt. A minőséggel, élelmiszerbiztonsággal, higiéniával ismerkedtünk. Projekt zárására higiénikus ételkészítést végeztünk

137

Az Erdő könyve – ezt a címet viselte a tanév utolsó projektje. Megismerkedtünk az erdő életközösségeivel, állat és növényszintjeivel. Az igazi próbatétel a túra volt, amit a Gemenci erdő megismerésével kötöttünk össze. Ennyi fért egy tanévbe – modulok, projektek, elsajátított kompetenciák. Sokat küzdöttünk, küszködtünk, de szép tanévet zártunk. Az eredmények: •• sok-sok együtt töltött idő, •• sok munka, tapasztalat, •• sok nevetés, •• két fiatal, aki most már érettségire készülő osztályban tanul, öt fiatal az iskolánkban kezdte meg a szakmatanulást, 2 fiatal más iskolában tanul szakmát.

138

Dudás Gabriella

Projektvetélkedő mámorában Nehéz feladat a tanítás. Én 34 évesen szembesültem ezzel először, mikor tanárként helyezkedtem el egy vidéki kisváros szakközép- és szakiskolájában. Két kisfiam születése után döntöttem úgy, hogy kipróbálom a tanítást és szerencsére épp volt egy megüresedett rajztanári állás, melyet sikerült megkapnom. Mindenki féltett, hülyének nézett, hogy egy saját vállalkozásból miért épp egy ilyen iskolába megyek el dolgozni. Sok kérdés merült fel ezzel kapcsolatban bennem is. Tudok-e majd tanítani? Lehetséges-e egyáltalán tanítani egy ilyen típusú iskolában? Fogom-e bírni ezek között a nem túlságosan válogatott gyerekek között? Azt mondtam magamnak, hogy ez hamar derülni, és ha nem bírom, hát elmegyek. Azóta eltelt három év és még mindig itt vagyok. Foggal-körömmel ragaszkodok ehhez a helyhez. Ezt meg kell magyaráznom. GYES-en lévő tanárnő helyére jöttem, aki helyett 2 évig voltam rajztanár. Azután a harmadik évben visszajött dolgozni és nekem már nem jutott óra. Szerencsére az iskola látta azt, hogy van bennem valami olyan lelkesedés a gyerekek és a munka iránt, ami arra késztette őket, hogy találjanak nekem helyet. Ekkor már egy évet „lehúztam” a HHR-ben, így idéntől óraadóként folytattam ezt a munkát – heti 8 órában. Szerintem kevés tanár alkalmas erre a feladatra, de talán azt mondhatom, hogy általában egy szakiskolában való tanításra is. Nekem szerencsém volt, mert nagyon gyorsan, kivétel nélkül elfogadtak a gyerekek, így nem okozott gondot a beilleszkedés. Megtaláltam velük a közös hangot, próbáltam egy kicsit közel engedni magamhoz őket és ezt meghálálták. Mivel rajzot tanítottam az órák légköre is megengedte, hogy sokat beszélgethessünk, mással is foglalkozzunk. A HHR-ben való munka még inkább megköveteli ezt a fajta részvételt az órákon. Most már lassan 2 éve tanítok ebben az osztályban és úgy érzem, megértettem és megtanultam a lényegét, hogy mit is kell itt csinálni valójában. Az első év a tapasztalás éve volt a tanárok részéről. Hatan tanítottunk ebben az osztályban és a véletlennek köszönhetően – én legalábbis nem tartom tudatosnak a tanárválasztást az igazgatóság részéről – nagyon jó összhangban voltunk egymással; úgy gondolom mindnyájan odavalóak voltunk. Így közösen kísérleteztük ki, mit és hogyan kell csinálnunk. Senki sem lelkesedett, hogy ebben az osztályban kell dolgoznia, de mégis valahol büszkék voltunk magunkra a kollégák előtt, hogy mi ezt felvállaltuk és becsülettel csináljuk. A magam részéről elmondhatom, hogy szerettem, szeretem ezt csinálni! 139

Nehéz feladat a tanítás! Pedig nekem még nem is kell olyan „fontos” dolgot átadnom. De hát itt nem is attól nehéz a munka, hogy megértik-e a gyerekek, amit magyarázok nekik, hanem attól, hogy egyáltalán megteremthessem azt a közeget, annak a lehetőségét, hogy elmondhassam azt, amit akarok. Az idei osztályom 12 fiúból áll. Hatan a mi iskolánkból buktak kilencedik osztályból a rengeteg hiányzás, meg természetesen a borzasztó tanulmányi eredmények miatt. A többiek nem fejezték be az általános iskolát. Egy hónapon keresztül úgy éreztem, sokan vannak, nem tudom lekötni őket, nem tudok rájuk hatni. Elszomorított a dolog, nagyon nehezen viseltem a kudarcot. Aztán beállt a rend, mindenki megszokta az új osztályát, a gyerekek is megismerték egymást, a tanárokat. Engem a „jó” tanár kategóriába soroltak, így megszűntek a problémáim. Érdekes dolog ez is. Kétféle tanár típus „jön be” ezeknek a gyerekeknek. Pontosabban két féle tanár típus tud tanítani és náluk valamit elérni. Az egyik az aki nagyon szigorú, szinte kegyetlen. Az ilyen tanárt nem szeretik, de mégis rend, csend, fegyelem van az óráin, mindent át tud adni, mindent el tud érni velük. (Természetesen az ilyen tanár a szigorúsága emellett segítőkész!) A gyerekek a háta mögött mindennek elmondják, mégis szó nélkül csinálják, amit kér tőlük és soha nem mernek ellenkezni. Nálunk két HHR-es osztály van és a lányok osztályfőnöke ilyen. Az én fiaim is rendesen kapnak „kiosztást tőle”, holott nem is tanítja őket. Ennek ellenére mindenki tudja ki az úr a házban és betartják azokat a szabályokat, amiket megmond nekik. Aztán lázadnak nálam, hogy nekik miért parancsol egy olyan tanár, aki nem tanítja őket. Mert akinek ezt el merik mondani, az a másik tanár típus, akit szeretnek, mert ilyen helyzetekben megértően viselkedik velük, kicsit igazat ad nekik és le tudja csillapítani a lángoló indulatokat. Én ezt a kategóriát képviselem – legalábbis úgy gondolom. Az én taktikám az, hogy megpróbálok természetes maradni és nem csak okító tanárként fellépni, és hanem inkább felnőttként bánni velük. Egy felnőtt is foglalkozik, beszél olyan témákról, amik őket érdeklik, neki is van véleménye a szexről, kapcsolatokról, bűnözésről… Neki is vannak hibái, történetei, bűnei, amit ha – megfelelő keretek közt – megoszt a gyerekekkel, azt ők értékelik: igen, ez közénk való, neki bármit elmondhatok, vele bármit megbeszélhetek, jó miatta iskolába járni. Szerintem ez fontos, hogy valaki, vagy valami miatt jó legyen iskolába jönni ezeknek a gyerekeknek. Az már fél siker, hogy jönnek iskolába! Az elfogadtatás után jön a nehezebb feladat. Ha már eljött, rá kellene venni, hogy csináljon is valamit. Itt megint a tanáron múlik, hogy hajlandó-e dolgozni a gyerek. Bár nem csak ez számít, mert minden nap más, nem mindegy aznap éppen ki jött el az iskolába, hány „zavaró” tényező van aktuálisan a jelen levők között. A mostani osztályomban két ilyen gyerek van. Ha ők ott vannak, szinte semmit nem lehet csinálni. Folyamatos figyelmet igényelnek, állandóan az kell néznem, éppen mit tesznek tönkre, kiben tesznek kárt, mihez nyúlnak hozzá, amihez nem kellene. Be nem áll a szájuk. Megoldhatatlan probléma, mert ha jelen vannak, nem lehet dolgozni. De nem küldhetem haza őket! Pedig ez az egy lehetne a megoldás! Tudják ők is és a második 140

órától kezdve megpróbálnak felőrölni elkéredzkedni, úgy, hogy ne írjam be őket hiányzónak. „De tanárnő elenged?”- hallom egész órán keresztül. Az óra végére már többiek is kérlelnek, hogy engedjem el a két „lógóst”, mert már őket is idegesíti. Volt már úgy, hogy elengedtem 1-2 alkalommal őket, amikor fontos és sürgős dolgot kellett a többiekkel csinálni, de rájöttem, hogy ezzel csak rosszabb lett a helyzet. Most már türelemmel kivárjuk mindnyájan a 45 perces kérlelést, mert tudjuk, úgyis elmennek maguktól is, még ha be is írom. Ennél a két gyereknél tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk megmenteni őket. Nem harcolok azért, hogy ne menjenek el a második, vagy harmadik órában, mert ha maradnak, a többi gyerekkel tennék rosszat. Ők tényleg szeretnének tanulni, hasznosan tölteni az idejüket. A tanuláshoz nem csak az én szándékom szükséges, kell az Ő akarásuk is. Mindezekkel a problémákkal akkor szembesültem leginkább, amikor idén elkezdtünk készülni a projektvetélkedőre. Komoly, nagy munkát végeztünk, amely során nem lehetett megoldani azt, hogy én állandóan fegyelmezetlen gyerekkel foglalkozzak. És a többi gyerek sem szerette volna ezt. Igazi értékek, érzelmek bontakoztak ki ez alatt a két hónap alatt a gyerekekből és – így utólag elmondhatom -, hogy talán életük első fontos, felelősségteljes feladatát hajtották végre. Először érezhették azt, hogy fontosak, hogy számítanak rájuk és hogy kötelességük van. Rövid tanári pályafutásom alatt ez volt az első nagyobb megmérettetésem és az első szóbeli elismerésem a gyerekek részéről. De, talán kezdjük az elejéről! Ebben a tanévben is úgy döntött az iskola, hogy a HHR-es osztály is méresse meg magát a Szakiskolai Programban szervezett Országos Projektvetélkedőn. Az előző évben már részt vettem egy hasonló vetélkedő, mint mentortanár, ugyanígy egy HHR-es osztállyal, így a tapasztalatom már megvolt ahhoz, hogy másodszorra az én vezényletemmel állítsunk csapatot. Csak hát, teljesen új tanulókkal kellett ez véghezvinni. Senki nem tudott semmit erről a versenyről, nem is tekintették fontos dolognak a gyerekek, csak egy feladatnak látszott a sok közül. Én már tudtam mennyi munkával fog ez járni, és úgy gondoltam, ha már belekezdünk, szeretném nagyon jól csinálni. Gondolom, ezt mindenki tudja, aki már végrehajtott hasonló feladatot, ez nekem, nekünk, tanároknak is rengeteg munka, ha színvonalasan szeretnénk megvalósítani. Hát, én ezt szerettem volna! Több cél lebegett a szemem előtt. A gyerekeknek olyan élményt nyújtani, amit talán soha nem felednek el, magamnak pedig bebizonyítani, hogy meg tudjuk nyerni, és persze az iskola többi tanárának, osztályának is megmutatni, hogy igen, egy HHR-es osztály is ki tud állni és megelőzni őket a versenyben. Ebben a szellemben kezdtünk neki a munkának. Az volt a feladat, hogy olyan reklámanyagot készítsünk iskolánkról, amivel aztán széles körben népszerűsíthetjük. Miután elmondtam nekik, mi is vár ránk, mi a feladatunk, a csapatkijelölés következett. Ebben nem adtam nekik választási lehetőséget. Úgy gondoltam, én jelölöm ki 141

a résztvevőket, mert különben nem akar majd senki jelentkezni. A szempontom az volt, hogy olyanok vegyenek részt benne, akik megérdemlik, hogy szerepelhessenek, és esetleg jutalmat kapjanak érte. Egyébként ez volt a fő motiváló erő. A jutalom! Én nem annak szántam érvelésemnél, de azt kellett látnom, hogy ezen az egy dolgon csillant fel a szemük, és a kérdések a megbeszélés után is ezzel kapcsolatban merültek fel. Hat ember nevét soroltam fel, akik részt vehettek a játékban, ebből hármat biztosra mondtam, a maradék egy helyre pedig ők dönthették el ki kerüljön. (Tehát végül is Ők is jelentősen befolyásolták az induló csapatot.) Azok lettek a csapat tagjai, akik rendszeresen jártak egész évben iskolába, akikre lehetett számítani, hogy nem hagynak a cél előtt cserben és talán lelkesedéssel vesznek részt a munkálatokban. A csapatom így 3 olyan fiúból állt, akik tavaly a mi iskolákba jártak és nem sikerült elvégezniük a kilencedik osztályt, és egy olyan srácból, akinek nincs meg a nyolc általánosa. Nem túl fényes csapat! Ez akkor még eszembe se jutott, hisz nálunk ők voltak a legjobbak. Később, a versengés végén fogalmazódott meg bennem ez a dolog, hogy kikkel is szerepeltem én, és, hogy milyen elvárásaim lehettek feléjük, na, meg, hogy a vezetőségnek felénk, felém. Ebből látszik igazán, miben tud segíteni egy ilyen osztály azoknak a gyerekeknek, akik ide járnak. Korábban ők voltak a rosszak, lógósak, bukottak, most meg rájuk építjük az osztály csapatát, mert, itt tudnak, ezek között a körülmények között lehetőségük van jól teljesíteni. Itt kaphatnak olyan feladatot, amit eddigi életükben talán sohasem, mert mindig voltak náluk jobbak, okosabbak, ügyesebbek, szerethetőbbek. Megígértem nekik a legelején, hogy megnyerjük az iskolai fordulót. Úgy gondoltam, ha nem is segítenek sok mindenben, én mindenképpen annyit fogok vele dolgozni, hogy sikerüljön ez. Nagyon szerettem volna őket sikerhez juttatni. Utólag azt gondolom, megérte a sok munka, hisz pont azokat a visszajelzéseket kaptam tőlük, ami a célom volt velük kapcsolatban. Lassan indult a munka, szokás szerint húztuk-halasztottuk a dolgokat. Miután megbeszéltük, hogy egy fotókból összerakott kisfilmet készítünk az iskolai életről és a nálunk tanulható szakmákról, kezdett körvonalazódni, melyek is lesznek azok a lépések, amelyeket végig kell járnunk. Próbáltam, minél hasznosabbá, érdekesebbé tenni a felkészüléssel töltött időt, azt, hogy az egész osztály magáénak érezze a feladatot, és ők is tanulhassanak belőle. Így elindultunk megismerni az iskolánkat! Sajnos vagy nem sajnos, sok új dolgot tudtam nekik mutatni, sok olyan helyen jártunk, amiről fogalmuk se volt, hogy merre van, van-e egyáltalán ilyen. Bekopogtunk termekbe, könyvtárba, tornaterembe, konditerembe, étterembe és fényképeztünk. Végigjártuk az iskolánk területén található összes tanműhelyt. Ahol szerencsénk volt, ott a tanár beszélt is nekik pár szót az ott folyó munkáról, bekerülési lehetőségről. Magukkal kezdték az iskola megismerését, hisz, hogy tudnák úgy reklámozni, ha azt se tudják, milyen szakmák vannak. Tanulságos kör volt, hiszen tapasztaltuk azt a hiányosságot, hogy év elején nem mutattuk be az iskolát, hogy a HHR-nek is meg kell mutatni a tanműhelyeket, lehetőségeiket, nem csak a szakiskolás osztályoknak. Mi vagyunk a 142

„rossz gyerekek” az iskolában. Mindenki sajnálja azokat a tanárokat, akiknek itt kell tanítani. Amikor jártuk a sulit fényképezőgéppel, nem egy tanár nézett rám sajnálkozva, hogy te szegény, ezekkel kell lenned. Mindenki azt gondolja, hogy ezek nagyon buta és rossz gyerekek, és egy napot se bírna ki velük. Szerintem nem így van. Az tény, hogy nem könnyű velük, hisz egyikük se egyszerű eset, de úgy gondolom, hogy mint a többiek, ők is, ahogy nőnek, egyre komolyodnak, egyre reálisabban látják a dolgokat, és lehet, hogy az előző évben még használhatatlan tagjai voltak a kilencedik osztálynak, de idén már akarnak tenni azért, hogy továbbjuthassanak. Persze ez nem mindenkire igaz, róluk már írtam korábban. Úgy gondolom, nagyon élvezte az egész osztály a fényképezést. Felváltva fotóztak, ők választhatták meg a beállításokat. Egy kicsit izgultam ugyan, hisz az én saját gépemet használtuk, és ahogy kapkodták ki egymás kezéből rémisztő volt, de ezzel kapcsolatban megint pozitív a tapasztalatom. Értékelték azt, hogy odaadom nekik a sajátomat, nagyobb gonddal vigyáznak rá, és elraktározzák az agyukban azt a gesztust, hogy nem sajnáltam tőlük az enyémet. Talán ez által megtanulják, hogy meg kell becsülni az is, ami nem az övék, és igen is ára van egy ceruzának, radírnak is, amit könnyű szívvel eddig tönkretettek a tanteremben munka közben. Mivel a fiúk az építőipari szakmaterületen tanulhatnak tovább, így az igazán érdekes látogatás az iskolán kívül eső építős tanműhelyek meglátogatása volt. Ez felért egy kirándulással számukra. Sokan korábban még nem voltak ebben az épületegyüttesben. Együtt indultunk el jó félórás sétánkra, egyedül kísértem őket. Szerencsére mindenki odaért, senki se morzsolódott le út közben. Aki csinált már ilyet tudhatja, ez nagy eredmény. Itt már előre leszerveztem, hogy legyen egy vezetőnk, aki részletesen bemutatja nekik a szakmákat, az ott folyó munkát. Megnéztük az asztalosokat, a festőket és a kőműveseket. Jó volt látni, hogy nem unott képpel, hanem érdeklődéssel hallgatták az információkat, sokat kérdeztek, érdekelte őket a bemutató. Láthatták munka közben a többi tanulót és így nagy segítséget nyújtott nekik abban, hogy eldönthessék, ők melyik szakmát is szeretnék választani. Ezzel véget is ért az egész osztályt megmozgató tevékenység, mert a további munkában már csak a négy kiválasztott gyerek vett részt. Innen kezdve nehezedtek a feladatok. Muszáj volt a projektekkel is haladni, de közben a vetélkedőre is készülni kellett. Nem tudtam kétfelé szakadni és mindenkinek feladatot kiadni. A HHR-es munka megkívánta a teljes jelenlétet agyban és fizikailag is. Mivel én csinálom velük a szakmai projekteket, ezért nálam mindig elő van véve rengeteg szerszám, eszköz. És hát ezekkel az eszközökkel sohasem szeretnek rendeltetésszerűen dolgozni. Mindig ott kell lennem, felügyelni mit csinálnak. A nap végére abba fáradok el, hogy egyfolytában azt nézem, figyelem, nehogy valami baleset történjen, és sajnos azt is, hogy nehogy eltűnjön valami. A tavalyi osztállyal nem volt ilyen probléma, mindent rájuk lehetett bízni, de idén tűntek el dolgok, tönkrementek műszaki berendezések, télen rendszeresen elromlott a konvektor. Az, hogy ilyen dolgokra kell koncentrálnia az 143

embernek folyamatosan, elveszi a kedvét a munkától. Márpedig ez elég sokszor előfordult. Nincs olyan nagy tanítási múlt mögöttem, de úgy gondolom, ez nincs így a többi, más jellegű osztályokban, vagy legalábbis nem ilyen rendszerességgel történik meg. Itt az a tény, hogy rengeteg eszköz áll a rendelkezésükre, hogy nincsenek kötött szabályai az órának, hogy szabadabban kezeljük őket, okot adhat nekik arra, hogy ne vegyék komolyan az elvárásainkat. Nagyon jó, hogy úgy lehet itt dolgozni, hogy nincs technikai és anyagi akadálya az anyagbeszerzésnek, bármilyen ötletet meglehet valósítani, de hát, hogy tanulja meg a gyerek értékelni a dolgokat, hogyha itt tönkremegy, eltörik, elveszik valami, adok helyette másikat. Ráadásul, amíg van, muszáj is adnom új ceruzát, radírt, vonalzót, mert különben nem tud dolgozni. Elgondolkodtató ez, mert egyik megoldás se tökéletes szerintem. Az olcsó gyakran drága régi mondást én is megfigyeltem ebben az évben. Tavaly a legolcsóbb körzőket vettük meg, melyek persze azonnal tönkrementek, pontosabban tönkretették őket. Apró darabokra szedték szét egy-két órai használat után. Idén jó minőségű körzőket vásároltunk, abból a megfontolásból, hogy a tavalyiak baja az is volt, hogy nem lehetett szépen dolgozni velük a minőségi hibáik miatt. Érdekes módón idén egy körzőnek se lett semmi baja, mind megvan, mind működik. Amikor először kiosztottam őket, felhívtam a figyelmüket arra, hogy a körző nagyon drága volt és mindenki felel azért a darabért, amit átadtam. Úgy gondolom, ez különösebben nem hatotta meg őket, de az a tudat, hogy egy minőségi eszköz van a kezükben, arra késztette őket, hogy vigyázzanak rá. Ezt ajánlhatom másoknak is, akiknek ilyen problémáik vannak, próbálják ki! A projektvetélkedő keretein belül sok új dolog megismerésére volt lehetőség. Olyan munkát lehetett megvalósítani, ahol fontos volt az előre gondolkozás, a feladatok átlátása, a logikus építkezés. Ez is hasznukra vált a fiúknak. Tudták, hogy van kötelességük, mert a határidő gyorsan közeledett, és nem oldhattam meg helyettük mindent. Napirendünk úgy nézett ki, hogy először egy kicsit tanultunk, aztán a többieknek feladatot adtam, mi öten pedig leültünk dolgozni. Összegyűjtöttük az összes képet, amit csak felleltünk a suliban, hozzáadtuk az általunk készítetteket és elkezdtük válogatni, elrendezni őket. Számukra a legélvezetesebb része a munkának a zene kiválasztása volt, ami a film alatt szólt. Ezt kisebb kikötésekkel, de rájuk bíztam. Hatalmas energiával ültek neki az internetnek, hogy zenéket töltsenek le. Ez megint egy jó beszélgetési témává vált, hisz elindult a kérdezgetés: „Tanárnő milyen zenét szeret? Mit szokott hallgatni? Ismeri X.Y. előadót?” Megint egy pont, ahol közel kerülhet a tanár hozzájuk. Ezeket a beszélgetéseket rettentően igénylik, és igenis érdekli őket, hogy nekem mi a véleményem az ő általuk hallgatott zenéről, de leginkább az fontos, hogy beszélgessek velük. Valószínűleg otthon erre nincs lehetőségük. Itt éreztem először, hogy adnak a véleményemre, hallgatnak rám, és próbálnak nekem megfelelni, mert tudják, én jót akarok nekik. Ez nagy elismerés, még ha nem is mondják ki. Itt láttam először rajtuk, hogy felfogták mit is csinálunk, hogy ezt valójában ők csinálják. Létrehoznak valamit. 144

Olyat, amit eddig még soha nem csináltak. Amikor megmutattam nekik, hogy lehet egy ingyenesen letölthető program segítségével filmet csinálni a fotókból és a zenéből, ragyogott a szemük. Másnap hárman is úgy jöttek iskolába, hogy újságolták, otthon kipróbálták. Megint egy olyan dolgot tanultak, ami a hagyományos oktatás keretein belül nem valószínű, hogy megvalósulhatott volna. A HHR-nek itt van megint a nagyszerű szerepe, hogy lehetőségeket ad ilyen projektek megvalósítására is. Lehet, hogy a mindennapi élethez ez nélkülözhető, sőt a szakmához is, de ezeknél a gyerekeknél meg kell ragadni minden lehetőséget, ötletet arra, hogy felkeltsük valamivel az érdeklődésüket, és majd az életben valamikor használható tudásként elevenítsék fel ezeket az élményeket. Mihelyt elkészült a film, onnantól kezdve minden nap azzal kezdődött, hogy megnéztük. Mindig más volt megbízva a laptop, projektor, hangfalak összeszerelésével, a fájl elindításával. Akik eddig nem igazán tudták használni ezeket a dolgokat, most már könnyűszerrel kezelték. Megtanulták a Windows Commander file-kezelő használatát, a véletlenül kitörölt képek visszaállítását és sok egyéb hasznos dolgot. Nem én erőltettem, hogy megnézzük, ők kérték. Élvezték, hogy egy olyan anyagot állítottunk össze, amin ők is rajta vannak. Várták, mikor jelennek meg valamelyik képen, mindig bekiabálták, hogy ha valamelyik képet ők fotózták. Büszkék voltak magukra! A feladat élvezetes része eddig tartott számukra. Innentől kezdve, már rám hárult a munka nagyobb része. A tavaly elkészített anyagokat felhasználva készítettük el a PowerPoint-os bemutatónkat, valamint a projektnaplót. Arra nem volt lehetőség, hogy teljesen rájuk bízzam a feladatot, hisz egyik programmal se dolgoztak még, de azért odaültettem a géphez felváltva őket, mert gépelni azért tudtak ők is. Kicsit lassan haladtunk így, de legalább dolgoztak. Én diktáltam, ők írtak. Ez már az unalmas fázisa volt a munkának. Ezzel már nem tudtam lekötni az érdeklődésüket. Főleg azért nem, mert itt már előjött az a probléma, hogy nekik dolgozniuk kellett, a többieknek meg nem. Már nem tetszett nekik, hogy ők lettek megbízva a vetélkedőn való részvétellel. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Eddig a pontig tudtam eljutni azzal, hogy segítsenek, hogy együtt csináljuk. Innentől kezdve az estéim teltek otthon az előkészületekkel. Sajnos, ez benne van a pakliban. Tudtam, hogy mit vállaltam a mentorkodással, és nagyjából azzal is tisztában voltam, meddig tudok eljutni velük. Ha valaki eredményesen akar szerepelni egy vetélkedőn, muszáj neki is a csapat részévé válni, és megcsinálni azokat a feladatokat, amiket a gyerekek már nem tudnak olyan színvonalon elvégezni, ami elegendő a jó szerepléshez. Mint tapasztalhatjuk, nem minden tanár vállalja fel ezt a szerepet. Itt a HHR-ben sokkal több energiát kell befektetnünk, ahhoz, hogy célt tudjunk érni, hogy megkönnyítsük magunknak a napjainkat velük. Lassan közeledett a megmérettetés napja. Mindenkin úrrá lett az izgalom, ráadásul az egyik emberünket nem láttuk akkor már két hete. Kellett egy beugró, akit én jelöltem ki szintén a szorgalma miatt. Elvállalta, de kizárólag a szeme előtt lebegő 145

jutalomért. Utolsó akadályként lépett fel, hogy ki beszéljen a bemutatón. Mondanom sem kell, egyikük sem tudott folyékonyan olvasni. Így aztán a legrosszabbul olvasóra, de ennek ellenére a legbátrabbra esett a választás. Szabolcs tipikusan az a fajta ember, akiből nagyon jó szakember lesz. Mindent meg tud csinálni, semmilyen munka nem derogál neki. Ő az, akire a legjobban számíthatok az egész osztályba. Ő nem szégyellte olvasási tudását, hanem felvállalva azt, bátran kiállt, gyakorolt, lelkes volt. Csak hát, szegény elég csúnyán olvasott. De sebaj, ezen csak nem bukunk el, mások se tudnak olyan jól olvasni. Az anyagunk összeállt, ezerszer elpróbáltuk, biztos voltam a sikerünkben. Ezt elhitték szerintem már ekkor ők is, mert mire menni kellett, nagyon magabiztosak voltak, nem féltek a feladattól. Jó volt látni, hogy az egész osztály izgult értük. Nem irigykedtek rájuk, hanem támogatták őket. Azt hiszem, ezek voltak azok a napok, amikor igazán összekovácsolódott az egész társaság. Kellett ehhez, egy olyan nagy projekt, ahol mindenki együtt dolgozhatott, ahol segítették egymást a munkájukkal, és talán a többiek büszkék is voltak arra, hogy ők is hozzárakhattak egy keveset, hogy ez az anyag megvalósulhasson. A nagy napon nem izgultak, alig várták, hogy szerepelhessenek. Ez is érdekes, mert eddig ilyen megmérettetéshez nem voltak hozzászokva, ennek ellenére teljesen rutinosan viselkedtek. Persze kellett, hogy ott álljak mögöttük, a szememmel jelezzem, mikor kinek mi a dolga. Én fontosnak tartottam, hogy ne hagyjam őket magukra a szereplés közben. Ezt már tavaly megfigyeltem, hogy nagyobb önbizalmat ad a gyerekeknek, ha ott a támasz a hátuk mögött, és nem messziről a közönség sorai közül figyeli őket a felkészítő tanár. Ezek a gyerekek nincsenek hozzászokva a szerepléshez, ha nem kapnak megfelelő segítséget közben, elmegy a kedvük későbbiekben az egésztől, és szembesülhetnek azzal, hogy ezt se tudták megoldani. Számomra furcsa volt, hogy a legtöbb tanár azt a módszert választotta, hogy had birkózzanak meg magukban kint a porondon, és ha leégnek, ha szerencsétlenkednek, hát legyen. Szerintem, nem ez a helyes mód, hiszen, hogy lesz önbizalma a későbbiekben bármiféle önálló tevékenységre, ha legalább egyszer nem áll ott mellette valaki, aki „fogja a kezét” és a pillantásaival jelzi, hogy vele van, hogy szorít neki, és bármelyik pillanatban kisegítheti. A HHR-ben ez megszokás, hogy nem hagyom őket egyedül dolgozni. Mindig kell a felügyelet, a támasz, a segítség. Igénylik is, hogy ott legyünk, és velük együtt részt vegyünk a munkába, bármi is legyen az. Én úgy dolgozok velük, hogy mindig közéjük ülök. Ha valamit készítünk, én is megcsinálom a magam példányát. Kicsit szakkörös hangulata van a dolognak. Ülünk, ragasztgatunk valamit és közben beszélgetünk. Érzelmileg szükségük van erre a fajta kötődésre a tanárral. Itt a tanítás megengedi azt a lehetőséget, hogy elkalandozzunk. A szereplésünk után, fogalmuk sem volt arról, hogy hogyan is sikerült a többiekéhez képest a bemutatónk. Nincs meg az a képességük, hogy reálisan felmérjék az erőviszonyokat. Azt tudták, hogy ők jól szerepeltek és, hogy nagyon tovább akarnak jutni. Hát, sikerült nekik! Elsők lettünk! Nagyon örültek neki, de legjobban az ajándé146

koknak. Az ő reakciójuk nem volt annyira látványos a győzelem miatt, mint a visszhangja a suliban. Nagy elismerés volt ez a HHR-nek, mindenki fülébe eljutott a hír, hogy megelőztük a többi csapatot. Igazi, őszinte gratulációkat kaptam, hisz mint már leírtam, a legtöbben egy ilyen brigáddal hozzá sem kezdtek volna a munkához. Az egésznek az értékét az is fokozta, hogy egy olyan férfi kolléga osztályát vertük meg, akik már tavaly is továbbjutottak, és idén biztosra mentek, hogy ők nyernek. Tudni kell azt róla, hogy maximalista, lelkes és nagyon jó ötletei vannak. Ő tipikusan az a tanár, aki ilyen gyerekek közé való. Elszomorította, hogy egy HHR-s csapat megverte az ő elit osztályát. Miért gondolja mindenki azt, hogy egy szakiskolás osztály jobb mint, egy HHR-s? Igazából csak abban különböznek egymástól, hogy más módszerrel tanulnak és kevesebben vannak. Na, jó, viszont itt mindenkit két embernek lehet számítani ismert tulajdonságai miatt. Mindenki azt látja, hogy mi csak játszunk, ragasztgatunk, festegetünk, tehát semmit se csinálunk, de leginkább nem tanulunk. Fogalmuk sincs arról, hogy ezekkel a dolgokkal észrevétlenül mennyi mindenre megtaníthatjuk őket, mennyi mindent lehet fejleszteni. Az a baj, hogy az itt tanulók közül is ezt gondolják többen. Ők azok, akik lemorzsolódnak. Akik elfogadják a tanulási módszer e fajtáját, azok is többször közlik, hogy hagy tanuljanak már egy kicsit rendesen. Aztán amikor elkezdünk tényleg rendesen tanulni (pl.: axonometrikus ábrákat rajzolunk) már minden bajuk van. Én a projektvetélkedő közbeni nagy hajtásban kezdtem el velük kifesteni a termet. Már nagyon idegesítette őket, hogy mindig hoztam a laptopot, és nyaggattam őket, hogy készítsük az anyagot. Én is untam, hogy mindig csak könyörögni kellett nekik, hogy haladjuk vele, így jól jött egy kis falfestés mindenkinek. Ilyenkor azt hiszik, hogy csak úgy kedvtelésből, mert hát milyen jó buli, kifestjük a termet, de közben egy komolyabb projektet hajtunk végre, hisz rengeteg dolgot megtanulhatnak a festő szakmával kapcsolatban. Ezek a projektek, amikor nagyon látványos dolgot alkotunk, nagyon tetszenek nekik. Ezekért a napokért járnak szerintem iskolába. Várják, hogy dolgozhassanak. Ilyenkor látszik, ki is érdemli meg, hogy elmehessen szakmára, hogy ki az, aki szeret dolgozni. Nem tudom, egy szakoktató melyik típusú gyereknek örül, ha hozzá kerül. Annak, akinek van esze, aki kitud mindent számolni, de rettenetesen lusta, látszik rajta, hogy legszívesebben soha sem dolgozna (és valószínűleg a tanult szakmájában nem is fog), vagy annak a típusnak, aki az elméleti dolgok iránt nem érdeklődik, viszont ég a keze alatt a munka, szépen, precízen dolgozik, de valószínűleg sohasem fog tudni bonyolultabb dolgokat átlátni. Nagy dilemma. Pedig elnézve ezeket a gyerekeket itt a HHR-ben, e két kategóriába tartoznak. A vetélkedő utáni napok a dicsekvéssel teltek. Mesélték a többieknek, milyen ajándékokat kaptak, hogy hogyan verték le a többi csapatot. Büszkeségtől dagadt a mellük. Néha azért leállítottam őket, hogy gondolkozzanak el, ők mennyit tettek igazából a siker érdekében, és akkor tényleg elismerték, hogy azért a tanárnő nélkül nem ment

147

volna. Már most nem emlékszem, hogy megköszönték-e a segítségemet, de az biztos, hogy nagyon hálásak voltak, és elismerték, hogy sokat dolgoztam értük. Fontos beszédtéma lett, hogy mi lesz a területi fordulón. A többiek is vérszemet kaptak, és elkezdett menni az irigykedés, és a számonkérés felém, hogy ők miért nem lehetnek a csapat tagjai. Mindegyik vágyott a sikerre, és sajnálták, hogy nem ők részesülhettek belőle. Jó érzés volt látni, hogy milyen sokat jelentett nekik ez a verseny, és a többieknek is – ezek szerint. Az egy szem elveszett gyerekem a csapatból, másnap megjelent és közölte, hogy ő most már fog jönni mindig, és szeretne visszakerülni. A beugró szívesen visszaadta neki a helyét. (Ha a lustaság fájna!) A csapatom tagjai innentől kezdve nagy mellénybe jártak. Teljesen lelazultak, azt hitték, nekik már mindent szabad. Nem is láttam kettőjüket utána 2 hétig. Elfelejtettek iskolába jönni. Velem is egy kicsit más hangot ütöttek meg. Azt hitték most már barátként kezelhetnek. Tény, hogy közelebb kerültek hozzám, és ezt érezték is, így azt hitték nekik már mindent szabad, mert úgyis elnézem nekik. Ilyen helyzetekben eshet a tanár abba a hibába, hogy már képtelen irányítani őket. Én hajlamos vagyok erre. Nem tudok igazán szigorú lenni. Persze vannak kirohanásaim, amik után összehúzzák magukat, de legtöbbször rájuk hagyok mindent. Bizonyos határokig bármit szóba hozhatnak, kérdezhetnek, bárhogyan viselkedhetnek. Általában ezeket a határokat gyorsan megtanulják, és nincs is probléma később belőle. Viszont, ha kedvesen pofátlanok, azzal nem tudok mit kezdeni. Sajnos, ezt érezték ők is. Kiengedtünk mindnyájan, lazábban teltek a napok, aminek az lett az eredménye, hogy a területi fordulóra megint kapkodni kellett, hogy minden meglegyen. A mi iskolánk bonyolította le ezt a fordulót, így jó lett volna előkelő helyen végezni. Én úgy éreztem, meg is van erre az esélyünk. Végül is lelkiismeretesen végeztük a dolgunkat. Plusz feladatként kaptuk, hogy egy iskolában népszerűsítsük a mi sulinkat az általunk készített anyaggal. Érdekes módon az elveszett fiúnk, Gergő volt a leglelkesebb ezekben a hetekben. Ő az osztály esze, sokkal nagyobb tudással rendelkezik a többieknél, hisz jó általános iskolákba járt (többet is elfogyasztott), csak a rengeteg hiányzása és magaviselete miatt nem tudta elvégezni a nyolc osztályt. Önállóan leszervezte az általános iskolai látogatásunkat. Beszélt az igazgatóval, leegyeztette a dátumot, mindent megszervezett. Csodálkoztam önállóságán, hisz nem vártam el ezt tőle, és nem is gondoltam, hogy meg tudja oldani. Bizonyította sokoldalúságát ezzel a ténykedésével. Az általános iskolai látogatás elég jól sikerült. Kicsit bártortalanok voltak, de legalább volt még egy lehetőségük a szereplés gyakorlására a következő forduló előtt. Egyébként ez alatt az egész projektvetélkedő alatt, itt ért a legnagyobb elismerés részükről. Egy elejtett, halk mondat volt az egyik fiútól, de talán a legfontosabb számomra. Álltunk reggel az iskola előtt, és vártuk, hogy megérkezzen mindenki. A lelkükre kötöttem, hogy ne melegítőbe, ne szakadt farmerbe jöjjenek, és, hogy ne késsenek. Ezeknek a szabályoknak a nem betartása részükről, arról szól, hogy ők milyen lazák, 148

nem félnek, hogy mennyire magabiztosak. Patrik és Alex volt csak időben ott a megbeszélt helyen, mindketten kapucnis pulóverben és melegítőben. Ők ketten az arany középutat képviselik. Rendszeresen járnak suliba, dolgozgatnak is (persze csak annyit, ami nem megerőltető), aránylag jól viselkednek, de semmi plusz nincs bennük. Ők azok, akik ha csinálnak valamit, amiért dicséretet kapnak, akkor már másnap nem jönnek, mert úgy gondolják, megérdemlik az előző napi jó viselkedésükért a szabadnapot. Szóval álltunk ott hárman az öt helyett, és én már kezdtem morogni, hogy miért nem tudják ezt a kevés elvárát betartani, amit kérek tőlük, és elkezdtem mondani, hogy igazán értékelhetnék, mennyit dolgozok értük. Ekkor hangzott el az a halk mondat, hogy: „Tanárnő szerint miért vagyunk itt?”. Ez nekem nagyon sokat jelentett. Ekkor kaptam, a legnagyobb elismerést tanárként azzal, hogy igazából már csak értem csinálják a feladatot. Közölték ezzel a mondattal velem, hogy nehogy azt higgyem, hogy a vetélkedő kedvéért dolgoznak és jönnek el egy idegen iskolába szerepelni. Itt árulták el, hogy nagyon félnek a szerepléstől és, hogy túl nagy falat ez nekik. A területi döntő napjára úrrá lett rajtuk a félelem. Itt már teljes volt a káosz. Mindenki izgult, nem tudott a feladatra koncentrálni. Megbeszéltük, hogy fehér ingben szerepelnek, mert az van mindenkinek. Kettőjüknek sikerült abba jönni. Gergő, aki egyedült mondta volna a szöveget a bemutatón (itt már nem lehetett megkockáztatni egy dadogó felolvasást, így ő mondott mindent, mert egyedül ő tudott folyékonyan olvasni) nem érkezett meg csak egy órás késéssel, egy fekete pamut pólóban, nem túl józanul. Félelmét próbálta ezzel a nemtörődömséggel palástolni. Szerencsére nem csak én voltam rá dühös, hanem a többiek is. Személyes sértésnek vették, hogy nem öltözködött fel rendesen. Úgy érezték, ezzel őket, az ő munkájukat nem tiszteli meg annyival, hogy rendesen szerepeljen. Azonnal hazaküldtük – felügyelettel, nehogy elves�szen, esetleg még többet igyon. Mindenki aggódott, nehogy miatta fulladjon kudarcba az elmúlt két hónap munkája. Végül eljött a mi időnk. Mindenki szépen végezte a rá bízott szerepet. Patrik kezelte a laptopot, Gergő mondta a szöveget, Szilárd osztogatta az elkészült reklámtárgyakat, Alex pedig életében harmadjára vasalót vett a kezébe, és egy textilszatyorra vasalta fel az iskola logóját, ott élőben. Nem volt annyira látványos a szereplésünk, mint elterveztük, és mint beharangoztuk az igazgatóságnak, mert félszegek voltak, izgultak. Azért összességében jól teljesítettünk. Remegő lábbakkal, teljesen leizzadva jöttek le a színpadról. Nagyon megdicsértem őket, mert olyan tettet hajtottak végre, amire igazán büszkék lehetnek. Olyanok voltak, mint a kisiskolások. Csiripeltek, be nem állt a szájuk, úgy mondták érzéseiket a szerepléssel, az átélt élményekkel kapcsolatban. Végre felszabadultan, boldogan beszéltek egymással, mert ők maximálisan meg voltak elégedve magukkal. Számukra ez egy akkora tett volt, amit el se tudtak volna képzelni egy fél évvel ezelőtt. Nem ismerem a múltjukat, nem tudom, általános iskolában milyen szerepléseken vettek részt, de azt gondolom, életük egyik legnagyobb

149

megmérettetésén estek túl, és minden elismerésem nekik, hogy ezt becsülettel, tisztes helytállással végigcsinálták. A hosszú menetelés végét jelentette az eredményhirdetés. A fiúk nagyon bíztak magukban. Úgy érezték, most sokkal jobbak voltak, mint az iskolai fordulón, ezért itt is csak nyerhetnek. Annak ellenére, hogy ők is láttak pár csapatot szerepelni, nem tudták felmérni a valós értékét a mi produkciónknak. Az ő szemükben ez tényleg egy akkora tett volt, hogy csak maximálisra tudták értékelni magukat. Én próbáltam felkészíteni őket, hogy szerintem jó közepes helyezést értünk el. Együtt ült az iskolánk két csapata és várta az eredményt, amikor egy fiú a másik csapatból azt mondta, hogy neki mindegy, hogy hányadik helyen végeznek, csak a HHR-t előzzék meg, mert az mekkora szégyen lenne, ha „ezektől” kikapnának. Tizenhárom csapat vett részt a versengésben, és mi a hetedikek lettünk, egyetlen egy ponttal megelőzve iskolánk másik csapatát. Nagy volt a nevetés és egyben a bosszankodás is a másik csapat részéről. Az én fiaim kicsit csalódottak voltak, jobb eredményre számítottak. Az iskolai vezetés is kicsit csalódott volt, hisz hazai szervezésben nem sikerült előkelő helyet szereznünk. Tudták, mennyit dolgoztunk ketten tanárok, tudták, hogy nagyon készültünk, így joggal hihették, hogy ennél jobb helyezést érünk el. Hát, sajnos nem! Szorgalmas, jobb képességű gyerekekkel, esetleg lányokkal – mint a győztes csapatok is mutatják – lehetett volna jobb eredményt elérni. Ezekből a fiúkból életük nagy szereplését hoztuk ki. Nekik ez a maximum. Ha két éves lenne ez az osztály, és jövőre is indulhatnánk ezzel a csapattal, már biztosan ma-

150

gabiztosabban, nagyobb rutinnal vághatnánk bele. Az ebbe az osztályba járó gyerekeknél az a lényeg, hogy nem számon kell kérni rajtuk a hibákat, hanem megdicsérni őket azért, amit elvégeztek. A HHR lehetőséget adott nekik arra, hogy megmérettessék magukat, hogy ők lehessenek a középpontban, és megismerhessék képességeiket, azok határait, és majd ha eljutnak a szakma tanulásához, tudják azt, mi mindent ki tudnak hozni magukból. Tudják, hogy nincs különbség köztük és a szakiskolás osztályokból jövők között, hisz akár ők is lehetnek jobbak, ügyesebbek. Ezt most bebizonyították maguknak! Számomra egy kisebb sikertörténetet ért itt véget. Azonban tisztába kellett jönnöm azzal, hogy túlságosan magas mércét állítottam magamnak, nagy dolgokat szerettem volna megvalósítani. Megerősödtem abban az elhatározásban, hogy jövőre még nagyobb energiával akarok ebbe belevágni, és a sok tapasztalattal felvértezve próbálok, próbálunk még jobban szerepelni. Örülök, hogy egy HHR-es osztályban taníthatok, örülök, hogy ez a vetélkedő bebizonyította, hogy jó az, amit csinálok, és képes vagyok azt elérni, hogy ha másért nem is, de legalább az én becsületemért dolgozzanak. Márpedig mindegy, hogy kiért, miért dolgoznak, a lényeg, hogy tanuljanak belőle.

151

152

Papp Magdolna

Visszafordítás A nagykanizsai Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában két évvel ezelőtt – tizenhárom éves tanári tapasztalattal – kezdtem a felzárkóztató osztályban tanítani. Az indulás nehézségeinek jellemzésére Németh László gondolatát tartom a legmegfelelőbbnek: „Az ember törekedik a jó felé. Csak a maga homályában megváltozik, átalakul a jó; indulat, tudatlanság hozzáadja magát, s az ember ebben a félvilágosságban botorkál.” Az első évben osztályfőnökként és információkezelés során találkoztam a tanulókkal, a második évben ismét osztályfőnökként és a kereskedelmi szakmai alapozás oktatójaként tanítottam/tanítom a diákokat, heti 21 órában. Az osztályban a legtöbb tanuló már két alkalommal is sikertelenül próbálkozott a 9. osztály elvégzésével, de voltak olyanok, akik az általános iskolában ismételtek, vagy nem volt befejezett 8 osztálya. Az első néhány hét alatt, még mindenki lelkes volt, ám minden nap volt hiányzónk, teljes osztálylétszám (18) fő, nem volt. Ekkor a hiányzások oka még az egészségügyi könyv elkészítésével volt magyarázható, de később be kellett látnom, hogy ők nem szeretik a kötöttséget, a fegyelmet, ha valamilyen érzelmi problémájuk van, a legegyszerűbben úgy oldja meg, hogy nem megy el iskolába. Tetszett a tanulóknak, hogy nem a hagyományos módon fognak tanulni, nincsenek tankönyvek, nem lesz házi feladat, nem találkoznak a korábbi tantárgyakkal, amelyek nehézségek okoztak számukra. Pozitívumként könyvelhető el, az első időszakban a szocializáció, a sok beszélgetés és a csoportmunka. Végre lehetőséget kaptak arra, hogy óra alatt is szabadon beszélhessenek, akár a tanárral, vagy egymással és ennek nincsenek következményei. Meglepő őszinteséggel meséltek saját sorsukról, nemcsak a tanulási problémáikról, hanem családi körülményeikről, szüleikről, testvérekről, baráti társaságukról, a szabadidő eltöltéséről, hétvégi szórakozásukról. A pályaorientáció során – néhány tanuló kivételével – tudták, hogy milyen szakmát szeretnének tanulni, s ehhez rendelkeztek is megfelelő rátermettséggel, adottságokkal. A bizonytalan tanulókat sikerült a helyes irányba fordítani, felébreszteni kíváncsiságukat valamelyik szakma iránt, s azóta sem volt olyan visszajelzés, hogy helytelenül választott volna valaki szakirányt. Meglepően tájékozottak a tanulók a napi eseményekkel kapcsolatosan, pontosan tudják, hogy a munkaerőpiacon milyen a helyzet, tisztában vannak azzal, hogy ha 153

nem szereznek szakmát, szinte esélyük sem lesz az elhelyezkedésre, a munkavállalásra. Ennek ellenére még mindig nem tesznek meg mindent az év végi bizonyítvány megszerzéséért, – ez alatt most csak a sok hiányzást értem – mert ha veszik a fáradtságot és eljönnek iskolába, akkor a feladatokat ügyesen elvégzik. Úgy látom, hogy a hozzám került tanulók még nem voltak olyan sanyarú helyzetben, hogy igazából fel tudják fogni azt, hogy mit jelent az, hogy van valakinek munkája, vagy nincs. Egyszer szerettem volna egy fogalmazást készíttetni velük „Mit tennék, ha teljesen egyedül maradnék” címmel, de ezek a fogalmazások nem készültek el, mert nem tudták elképzelni, hogy abszolút egyedül kellene megbirkózniuk mindennel. Még körülöttük van a szülői védőháló – még ha az nem minden esetben tökéletes, – még nem kell saját családról gondoskodni, önálló életvitelt kialakítani, megkeresni azt a pénzt, amelyből meg tud élni. Saját tanulmányaim során találkoztam Mérei Ferenc idézetével, s ezt igyekszem mindig szem előtt tartani, amikor a tanulókkal valamilyen konfliktus kezd kialakulni, vagy csak egyszerűen segíteni kell nekik a saját problémájuk megoldásában: „Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülni! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek veszteségek, összeomlások, újrakezdések is.” A továbbiakban néhány tanulói történetet írok le, melyek nagyon is elgondolkodtatóak. Niki Szülei nagykanizsai származásúak, egy ideig itt éltek a városban, de elköltöztek egy Szolnok környéki faluba, van egy 9 év körüli húga. Mindkét nagymama itt lakik Nagykanizsán, az anyai nagymamával együtt él az édesanya húga is, aki kb. 30 év körüli, nincs saját családja. Niki itt kezdte az általános iskolát, majd Farmoson folytatta, nem sok sikerrel, mert a 6. osztályt megismételte, de az általános tudása is nagyon gyenge, ami azt hiszem annak tudható be, hogy nem figyelt rá soha egy tanár sem, mert nem tartozott a kedves gyerekek közé. Az évek során összegyűjtött tanulási hiányosságait nem próbálták meg csökkenteni, valószínűleg igyekeztek inkább továbbengedni, csakhogy megszabaduljanak tőle. A helyesírása nagyon sok kívánnivalót hagy maga után, hangosan, szöveghűen olvasni nem tud, aminek a hátterében az állt, hogy ő képekről tanult olvasni – nem sok sikerrel. Logikája a csoport tagjaihoz viszonyítva jobb, mint az átlag. Ősszel még annyira zárkózott volt, soha nem mondott magáról semmit, az osztálytársai is próbálták szóra bírni, elhívni magukkal, sajnos nem sok sikerrel. Igyekeztek hatni rá, próbáltak neki tanácsokat adni a stílusváltoztatásra, hiszen első ránézésre mindenki fiúnak hitte, majd lassan mindenki megunta, nem lett az osztályból, a csoportból barátja. Niki későbbi elmondása szerint, az általános isko154

lában azért voltak barátai, mert verekedős volt, és félelemben tartotta társait. Fiús stílusa (külső, belső) miatt a lányok között nem nagyon talált barátokra, a haverjai is fiúk. Augusztus végén jelentkezett a felvételi elbeszélgetésen, már ekkor kiderült, hogy szüleivel, elsősorban édesapjával nagyon rossz a kapcsolata, ezért költözik vissza Kanizsára. Kollégiumban lakott, csak hétvégén aludt a nagymamánál és a nagynénjénél. Már a meghallgatáson kiderült az is, hogy rendőrségi eljárás folyik ellene és a baráti köre ellen, mert valamilyen rongálásban vett részt, azóta pártfogói felügyelet alatt áll. Amennyiben ismételten elkövet valamilyen törvénybe ütközők, el kell mennie javítóintézetbe. Niki elmondása szerint az édesapjával való rossz viszony azért alakult ki, mert őt születése óta nem szereti az apja, nem is akarta, nem tudja elfogadni, ellenben a húgával, akit szeret. Ennek ellenére, Niki szereti a húgát és az anyukáját is, de az apját gyűlöli. Az apa kamionos, jól keres, de gyakori a veszekedés a szülők között is, aminek a vége általában az, hogy az apa kezet emel az anyára. Niki általában az édesanya védelmére szokott kelni, de már az is megfordult a fejében, hogy végez az apjával. Most húsvétkor is volt veszekedés, verekedés, majd úgy menekültek el a házból, leutaztak Kanizsára, majd miután az apa elment dolgozni, kocsival visszamentek és elköltözött az anyuka is a kislánnyal, de egy hét után visszamentek. Az ilyen családi háttér következtében lett az évek során egyre jobban visszahúzódó, csendes, depressziós. Amennyiben az osztály létszáma 30 fő vagy e feletti, a tanároknak nincs lehetőségük és idejük (az általános iskolában sem) minden egyes tanulóra odafigyelni, s az a tapasztalatom, hogy könnyebb a jobb képességű gyerekekkel eredményt, sikert elérni és a tanárok többsége ezt választja. Egy zárkózott, sok tudáshiánnyal érkező gyerekkel nincs lehetőség foglalkozni az órai keretek között, s valószínűleg tanítási órák után sem, s nincs is kedvük olyan gyermekhez, akinek nyers a modora, nem mosolyog, nem kedves a tanárokkal, a társaival, mindig csak a problémát okozza. Niki alapvető problémája a szülői háttérből ered, mivel ilyen érzelmi háttérrel nem tud megbirkózni egy kisgyermek, úgy, hogy még az anyukája sem áll ki mellette teljes mértékben. Ő sajnos nem találkozott olyan pedagógussal, ifjúságvédelmi szakemberrel, aki tudott volna neki segíteni, érzelmileg támogatni, elmagyarázni neki, hogy az otthon ért sérelmeket nem lehet levezetni társain, vagy úgy tiltakozni, hogy nem tanul. Az évek múlásával a problémák csak sokasodtak, az érzelmei egyre inkább sérültek, megoldást nem látott az otthoni problémákra, ezért egyre rosszabb baráti társaságba került, és elkeseredett dühükben törtek zúztak. 155

A felzárkóztató osztályban az első feszültség akkor keletkezett, amikor hangos olvasásra került sor – s bizony mindenkinek kellemetlen az, ha valakinek nem megy az olvasás. A tanulónak is és a társainak is, bár úgy tapasztaltam, hogy társai megértőbbek voltak a vártnál, van több tanuló is a csoportban, akinek nem jó a hangos olvasási teljesítménye. Nikinél ez enyhült azzal, hogy vissza lehetett vezetni a helytelen tanulási alapokra (képekről tanult olvasni), s társai sem szóltak be neki, soha nem szégyenítették meg. Ősszel Niki a családi problémáinak a „megoldását” abban látta, hogy bejárt iskolába, de nem kapcsolódott be a munkába. Addig nem mesélt az otthoni problémáiról, ezért nem tudtuk, hogy ez az ő egyéni hárítási módja. Egy idő után társai nem hagyták szó nélkül lustaságát, feladatkerülését, az egyik lánnyal egyre hangosabb vitába keveredett, majd lökdösődés lett a vége, aminek következtében majdnem leesett a tanári asztalról az LCD monitor, szerencsére az egyik fiú elkapta. A konfliktus tisztázása után Niki bocsánatot kért, úgy tűnt, hogy nem lesz további veszekedés, hiszen a későbbiekben nem volt egyik fél részéről sem háttérbeli morgolódás, nemtetszés. Niki jött még pár napot, majd kérte, hogy engedjem el orvoshoz, mert nem érzi jól magát. Később derült ki, hogy orvoshoz nem ment el, hiányzásai igazolatlanok lettek. Ezután fegyelmi tárgyalás következett, valamint egy közös beszélgetés, ahol az édesanya is jelen volt, majd Niki megígérte, hogy változtat az eddigi viselkedésén, s úgy tűnik ígéretét, betartja. Korábban úgy nyilatkozott, hogy ő nem akar családot, gyereket. Ekkor mondtam neki, hogy soha ne mondd hogy soha, majd megbeszéltük az aktuális reklámot. Később az egyik feladat során már szerepelt a fogalmazásában, azért is igyekszik tanulni, hogy jó anya legyen, hiszen a legfontosabb a család. Szilárdan elhatározta, hogy megszerzi a szükséges kompetenciákat, hogy év végén bizonyítványt kapjon, ezután két év alatt eladói szakmát szeretne, de a távolabbi tervei között ott szerepel az is, hogy leérettségizik, majd logisztikai végzettséget szerez. Belátta, hogy csak a saját jövőjével kell foglalkoznia, s megtenni mindent azért, hogy minél előbb önálló életvitelt tudjon kialakítani, s olyan munkája legyen, amelyet ő maga választott és szeret. Linda Vékony, törékeny lány, az utolsó divat szerint öltözködik, bár nagyon kevés ruhája van. Mindig magas sarkúban jár, műköröm nélkül nem tudja elképzelni az életét. Két alkalommal sem sikerült elvégeznie a 9. osztályt, saját bevallása szerint azért, mert nem tanult. Szülei elváltak, az anya újra férjhez ment, az apának is van élettársa. Az apai nagymamával jó a kapcsolata, a nagymama segíti zsebpénzzel. Egy 11 éves húga van, mindketten az anyukával élnek. Az anyának van egy szép új, 3 szobás lakása, amelyet albérletbe kiadott, az élettársának a szolgálati lakásában 156

élnek (kertes ház), amelyet szépen felújítottak, gyakran náluk étkezik a nevelőapa 2 fia is. Mindketten dolgoznak, az apa kamionsofőr (sokat van távol), az anya varrodában dolgozik, csoportvezetőként. Minden héten tornára és fodrászhoz jár. Új autóval rendelkeznek, de az utóbbi időben egyre többet hívják az édesanyát a bankból, mert elmaradása van a lakástörlesztéssel. Az évelején Linda még kedves, aranyos, tisztelettudó volt, majd egyre csúnyább stílust engedett meg magának a tanáraival – elsősorban velem – szemben. Az osztályból az új barátnője a Kriszti lett, aki Budapestről költözött le az édesapjához, a barátja fővárosban maradt, így ő minden pénteken utazott hozzá, de mindig olyan autóbuszt választott, amelynek az eléréséhez el kellett indulni fél 11 órakor, holott a tanítási nap vége negyed egy. Egy idő után úgy alakult, hogy Linda barátja is Tatabányán dolgozott, később Tiszaújvárosban, így már ő is kérte, sőt követelte, hogy írjak kilépőt. Mindkettőjüknek igyekeztem elmagyarázni, hogy ez nem tisztességes a többi tanulóval szemben, de ők ezt nem akarták megérteni. Ezután én lettem az utálatos, rossz osztályfőnök és ez tükröződött a beszédjükön is, továbbá meggyőzték a többieket is erről. December vége felé már egyre többet beszéltünk a szakirány választásról, hiszen a második félévben már a szakmai alapozás csoportbontása ez alapján történt. Linda elhatározta, hogy cukrász lesz, Kriszti pedig, szakács, így mindketten a vendéglátó szakma tanárnőjéhez kerültek volna, nem hozzám, a kereskedő csoportba. Mindig elfogadtuk a tanulók választását, döntését, hiszen az ő életükről volt szó, de mindketten (a vendéglátást oktató tanárnővel) úgy láttuk, hogy Linda választása óriási hiba lenne. Amennyiben a következő félévben bekerülne egy cukrász osztályba, a gyakorlaton konfliktusba kerülne az oktatójával, hiszen ő nem válna meg a műkörmeitől, a munkaruhát nem kedveli, a felzárkóztató osztályban szerzett bizonyítványával másik osztályba nem tudna átiratkozni, az iskolából nem maradhat ki, hiszen tanköteles. Próbáltam beszélni vele többször is, hogy megóvjam a döntésének a következményeitől, de sikertelenül. A félévi kompetencia eredmények elég nagy felháborodást keltett a tanulók körében, de a szigorúságunknak volt eredménye. Többen belátták, hogy azokat a kompetenciákat valóban nem teljesítették, amelyeket nem kaptak meg, gyakran kérdezték, hogy a másik miért kapta meg. Linda is jött hozzám és kérdőre vont, hogy ő miért nem kapta meg az „önfegyelmet gyakorol” és a „betartja az alapvető viselkedési normákat” kompetenciákat, a Zsófi pedig igen, mert véleménye szerint a Zsófi teljesítménye sem jobb az övénél. Igyekeztem neki elmagyarázni, hogy a kompetenciák teljesítésének feltétele az is, hogy nem szabad elkésni minden reggel, valamint megkérdeztem, hogy szerinte hogy beszél velem, milyen hangnemben, mert én úgy gondolom, hogy a kutyájával 157

sem beszél így. Ezt halkan mondtam neki, talán az osztály sem hallotta, de Linda elsírta magát, s megkért, hogy menjünk ki a folyosóra beszélgetni. A folyosón aztán előtört belőle, hogy minden problémájának a hátterében az anyukájával való viszony áll, úgy érzi, nem szereti eléggé, nem törődik vele igazán. Nem tudnak beszélgetni, sokszor a nevelőapjának tudja elmondani a dolgait. Neki vallotta be, hogy dohányzik, s csak az ő biztatására mondta el az anyukájának is. Alig van ruhája, amelyek ugyan csinosak, de nem drágák, soha nem kap otthon zsebpénzt, tízórait, sokszor nem főz az anyukája, és csak szendvicset tud enni, ha hazamegy. Ha segít valamit nem dicséri meg, csak annyit mond, hogy „na végre csináltál valamit”. Többször visszahallotta már, hogy az anyukája a rokonoknak, vagy a barátoknak szidja őt. Igyekeztem megvigasztalni, javasoltam neki, hogy akkor még fontosabb, hogy minél előbb szakmát szerezzen, hogy önálló életet tudjon kezdeni. Ezután megváltoztatta a döntését, a kereskedő szakmai alapozó csoportba jött. Azóta bebizonyosodott, hogy közel áll hozzá ez a munka, hiszen nagyon szívesen beáll a csemegepult mögé kiszolgálni, vagy a pénztárgép használata is a kedvenc feladata közé tartozik. Továbbra is panaszkodik, hogy nem sikerült rendezni a viszonyát az anyukájával, van jobb és rosszabb időszak a kapcsolatukban. Megfigyelte, ha a nevelőapja nincs itthon, akkor sokkal türelmetlenebb velük és a háztartást is olyankor hanyagolja inkább. Nemrég mesélte, hogy megkérte az anyukáját, hogy vegyen neki egy harisnyát, de nem vett neki, viszont magának vett egy tavaszi kabátot. Pár nap múlva ő lopott egyet, s elmondta az anyukájának, de nem szidta meg. Elképedve hallgattam a történetet (bár az osztálytársaitól már tudomást szereztem erről), s amikor megkérdeztem, hogy hogyan szeretne így kereskedő lenni, azt mondta, hogy ott nem fog lopni. Majd indulatosan azt is elmondta, jobb is lett volna, ha lebukik, mert akkor rendőrségi ügy lett volna belőle, és az anyja talán „égett volna” és elgondolkodna. Megkértem Lindát hogy küldje be az anyukáját, mert szeretnék beszélni vele, ezt a jövő hétre ígérte, nem akarta ezen a héten, amikor 1 napos kirándulásra mentünk Keszthelyre, mert akkor nem kapott volna semmi költőpénzt. Rita Jó képességekkel rendelkezik, ha valamelyik tantárgyat meg akarja tanulni, nem okoz gondot számára. Szereti a matematikát, a történelmet, szeret olvasni. Sajnos az egyik legzűrösebb családi körülményekkel rendelkezik. Először az édesapa nem ismerte el saját gyermekének, majd később a nevére vette, amikor bebizonyosodott, hogy tőle van. Egy öccse és egy húga van, a kislány nevelőintézetben van jelenleg is, mert veszélyes a társaira, saját magára. 158

Az apa nevelte a kicsiket, amikor az anya börtönben volt, majd intézetbe kerültek. Rita 10 évet élt különböző intézetekben, ahol ő törődött kisebb testvéreivel. Időközben az apa meghalt, majd amikor az anya kiszabadult és megteremtette a feltételeket, hogy a gyermekeit magához vehesse, kérte őket. Rita döntése volt 14 éves korában, hogy jönnek, mert ha akkor azt mondja, hogy maradni akar, akkor nem kellett volna hazajönniük. Mivel nagyon vágyott a családra, igazi karácsonyra, ezért döntött úgy, hogy jönnek. Elmondása szerint az első fél év valóban csodálatosan jó volt, aztán megváltozott minden. Az édesanya nagyon beteges, asztmás, munkát nem tud vállalni, le van százalékolva. Van egy nevelőapja, szintén rokkant. Albérletben élnek, jobban mondva egyik helyről költöznek a másik helyre. Sok esetben a rezsit felhalmozzák, nem fizetik ki utólag sem. A család a rendőrség látószögében is bent van, mert az anya „kerítéssel” is foglalkozott, egyes háttér információk szerint jelenleg is, és sajnos azt mondják az ismerősei Rita is „dolgozik”. Először érettségiző osztályban kezdte a 9. évfolyamot, majd szakmunkásban próbálkozott, miután második alkalommal sem sikerült – a sok hiányzása miatt, – került a felzárkóztató osztályba. Erről az időszakról, ha beszél, úgy emlékszik vis�sza, hogy sokat ivott, drogozott, bulizott, elismeri, hogy rossz társaságba került. Gyakran hangoztatja, hogy volt már terhes, és elvetette a babáját, de nem hajlandó gyógyszert szedni, vagy óvszert használni. November közepétől hiányzott, melynek egy részét igazolta, de felhalmozott 100 óra igazolatlan órát, majd a fegyelmi tárgyalás után, és a családvédelmi hivatal figyelmeztetését követően ismét rendszeresen járt iskolában, aktív volt a foglalkozásokon, leginkább a számítási feladatokat kedvelte. A tavaszi szünet óta ismét nem jött iskolába. Egyik alkalommal megkérdeztem, hogy véleménye szerint hol tartana most, ha akkor nem úgy dönt, hogy hazajön, azt mondta, hogy valószínűleg egy év múlva már érettségizne, s amikor betöltené a 18. életévét kapna pénzt, amivel el tudna indulni. Amióta hazajött, az addig megtakarított összeg a bankszámlájáról már lassan megfogyatkozott, sokszor kérvényeznie kellett, hogy felvehessen belőle, mert csak így tudtak tovább létezni, abból tudott öltözködni. Sajnos az ő életében is inkább hátrányt okozott a család, az anya, a baráti társaság, pedig az lenne a feladatuk, hogy segítsék gyermeküket a tanulásban, a pályaválasztásban, a felnőtt élet megalapozásában. Petra Ő az előző tanévben volt a felzárkóztató osztályom tanulója. Két évvel korábban a nulladik évfolyamon kezdte tanulmányait, német nyelvből középfokú nyelvvizsgát tett. Értelmes, szép, talpraesett lány, aki a második évben olyan sokat hiányzott 159

igazolatlanul, hogy osztályozhatatlan lett. Még tanköteles volt, ezért a felzárkóztató osztályba került, hogy legalább szakmát tudjon szerezni. A beszélgetések során kiderült, hogy édesapja nevelte fel, 11 éves koráig úgy tudta, hogy az anyukája meghalt. Egy napon az általános iskolában megjelent egy nő és azt mondta neki, hogy ő az anyukája. Petra sem tudta megfogalmazni az érzéseit, de azt hiszem, hogy nem is lehetne leírni. Továbbra is az édesapjával élt, a problémák akkor keletkeztek, amikor már elég nagy volt ahhoz, hogy diákmunkát tudjon vállalni, mert önálló keresetre vágyott. Ekkor az anyuka kezdte magához csalogatni a kislányt, aki az anyai szeretet utáni vágyódás miatt ment, pedig csak a keresete és az apa tartásdíjára volt szüksége az anyának. Otthonról elindult, mintha iskolába menne, majd az anyukájához ment az iskola helyett, így meghiúsult az érettségi bizonyítvány megszerzésének lehetősége. Amikor a felzárkóztató osztályba került, már hivatalosan is az anyukájánál volt elhelyezve. Délelőtt iskolába járt, kettő órától pedig ment dolgozni este tíz óráig. A hónapok múlásával lassan Petra is rájött, hogy az anyukája nem szeretetből hívta magához, vagy azért mert hiányzott volna neki a legkisebb gyermeke. Egyre több konfliktusa keletkezett a testvéreivel is. A felzárkóztató év is elég bizonytalanul telt el számára, hiszen voltak olyan mély érzelmi hullámai, amikor nem lehetett rá hatni azzal, hogy az ő saját életéről van szó, s az nem mindegy milyen módon alapozza meg. Szerencsére sikerült kereskedelmi szakirányban év végén bizonyítványt szereznie, jelenleg a 11. E osztályban eladói szakmát tanul. Félévkor még volt 2 tantárgyból elégtelen osztályzata (az egyik testnevelés), de a második félévre már szépen javított, egyre több ötös, négyes osztályzat található a naplóban. Nagy lendületet adott a tanulásának az, hogy hallott arról a lehetőségről, hogy a következő évben indulni lehet a Szakma Kiváló Tanulója versenyen, amelyhez nagyon nagy kedvet érez. Indult már ilyen versenyen az egyik bátyja (hegesztő szakmában), és most ő is bizonyítani szeretne, valamint megmutatni az anyukájának, hogy lesz belőle valaki, mert amikor visszaköltözött az apukájához, azt mondta az anyukája, hogy úgysem fog bizonyítványt szerezni, nem fogja semmire sem vinni az életben. Nagy örömömre szolgál, hogy ebben az évben – amikor már nem vagyok az osztályfőnöke – ha valamilyen családi problémája keletkezik, megkeres és elmondja, még akkor is, ha ténylegesen nem is kell neki segíteni.

160

Tapasztalatok összegzése „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megismerje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.” (Szent-Györgyi Albert)

A felzárkóztató osztály valóban alkalmas arra, hogy a sok éven keresztül sikertelen tanulók a munka valamely területén sikert érjenek el, rádöbbenjenek arra, hogy bizony ők is ügyesek, jók valamiben. Így valósul meg Szent-Györgyi Albert gondolata a mi kis osztályunkban. Amikor látják a munkájuk eredményét, büszkén mutatják mindenkinek, s egy idő után egymással is versenyeznek, hogy még jobb legyen a saját teljesítménye, mint az előzőekben a társáé. Ilyenkor jó nézni a tanulók arcát, az elvégzett munka utáni elégedettség látszik a mosolyukban, a csillogó szemükben. A sok nehézség közben ekkor érzem, hogy van értelme, eredménye a munkánknak, sikerült visszairányítani a tanulás, a szakmaszerzés útjára a fiatalt. Gyakori eset az is, hogy csak egy-egy tantárgy „nem szeretete” veszi el a kedvét a tanulástól és keseríti meg sok diák életét. Pedig tudjuk, hogy bizonyos tantárgyak tudása nélkül is lehet valaki tehetséges szakács, cukrász, kereskedő, kőműves, ács, stb. Sok tanulónak nehézséget okoz a 9-10. osztály követelménye, hiszen 14-15 évesen an�nyi más dolog is van, amire kíváncsiak, ami leköti a figyelmüket, az érdeklődésüket, így nem marad idejük tanulni. Megfigyeltem a tanulók nem szeretnek olvasni, még a feladathoz tartozó tanulási útmutatót sem. Inkább meghallgatják, vagy olvassa fel valaki, csak magára a feladatra koncentrálnak, azt tudja megoldani, ha nem érti, akkor esetleg elolvassa, de inkább megkérdezi. Az eddigi tapasztalataim alapján határozottan tudom javasolni, hogy továbbra is legyen felzárkóztató osztály, vagy hasonló képzés e problémás tanulók számára. Kell olyan lehetőség, ahol további esélyt kapnak arra, hogy felkészüljenek valamilyen szakma megszerzésére, s ne bukdácsoljanak 18 éves korukig, ami lelkiekben megviseli, megalázza őket. Naponta bizonyítják a gyerekek azt is, hogy szükségük van egy helyre, egy megbízható felnőttre, hogy elmondhassák gondjaikat, legyen kivel beszélniük, ha már otthon a „valamilyen” családban erre nincs lehetőségük. Ma már az iskoláknak, a tanároknak egyre jobban erre a szerepre is fel kell készülniük. Ahhoz, hogy valóban tudjunk segíteni a sok tönkrement családoknak, a félresiklott életeknek a gyerekeket már tudatosan kellene nevelni a felnőtt életre. Az osztályfőnöki órák heti egyszeri lehetősége túlságosan kevés, sokkal hatásosabb lenne olyan órák bevezetése, ahol életvitelről tanulhatnának a gyerekek, hogyan kell beosztani a pénzt, helyesen gazdálkodni a keresettel. Hatásos lenne a tanulóknak az is, ha önismerettel többet foglalkozhatnának, ez már nagyobb magabiztosságot adna számukra az életben, a pályaválasztásban, de a 161

párválasztásban is. Fontos lenne számukra a társas- és a családi életre nevelés is. Legyenek emberségesebbek az emberek egymással az utcán, a hétköznapokban. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha már gyermekkortól következetesen erre neveljük őket. Az egyre inkább romló társadalmi helyzetet is csak így tudjuk visszafordítani. Tudják, hogy kinek milyen szerepe van a családban, hogyan kell viselkedni ahhoz, hogy megmaradjon a család, s ne csak megmaradjon, de boldogan éljenek együtt, ne legyen olyan sok csonkacsalád, sérül gyermek. Tudatosan készüljenek majd a családalapításra, s nem felelőtlenül, nem várt terhességek következtében, hiszen ezek a kapcsolatok nem lesznek tartósak. Tudják majd azt, ha nekik lesz gyermekük, melyek a helyes gyermeknevelési elvek, módszerek. Napjainkban egyre kevesebben készülnek tudatosan a családalapításra, a gyermeknevelésre, nem vesznek kezükbe könyveket a neveléssel kapcsolatban. Ha az iskolában gyermekként hall erről, akkor jobban érdekli (hiszen ez már felnőttes téma), s jobban meg is marad az emlékezetében a helyes viselkedés, amikor már ő maga lesz szülő. Sok tanuló a szülei hibáiból már tudja, hogy milyen szülő nem szeretne lenni, de azt még nem tudják, hogy mikor, milyen módon lesznek majd jó szülők. Aki tudatosan készül arra, hogy jó szülővé váljon, jobban teljesít az iskolában, a munkában, mert ő már tisztában van vele, hogy ezek az alapok szükségesek ahhoz, hogy családot alapíthasson, hiszen így biztosítani tudja az anyagi hátterét a megélhetésüknek, s ez is egyik feltétele, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőtté válhasson. Rudolf Steiner idézetével zárom gondolataimat, melyet gyakran felidézek, amikor nehéz helyzetbe kerülök a munkám során, vagy egy pillanatnyi kudarc elkeserít: „Munkánk művészet, amely a legnemesebb anyagon dolgozik, ami csak ember elé kerülhet, magán az emberi lény alakulásán és fejlődésén.”

162

Tugyiné Orczi Zsuzsanna

Kétségek és sikerek Szeretet, elfogadás és türelem „Egy történet megvilágíthatja másokhoz fűződő kapcsolatainkat… Arra késztethet, hogy fontolóra vegyük, mi dolgunk a világon… Egy történet új igazságokra döbbenthet rá, új látásmódot adhat, új utat a mindenség érzékeléséhez.” (Ruth Stotter)

1

Megfigyelték már? Ha valaki a problémáiról kezd beszélni, a hallgatói is kezdik ros�szul érezni magukat. Velük meg kell értetnünk, szörnyű veszélybe kerülnének, ha nem lennének problémáik. Az azt jelentené, közel a vég. Igyekszem tehát a problémákról kevesebbet írni, de a hitelesség azt kívánja, hogy a legfontosabb tényeket közöljem. 23 éve vagyok a pályán. A tanítványaim korábban szerették, ahogyan a magyart, a történelmet tanítottam. Azelőtt azt hittem, ennél több nem is kell. Azóta rádöbbentem, a tantárgyak tanítása nem elegendő. A diákjaim csakis saját maguktól tanulhatnak, és minden erőfeszítésemet latba kell vetnem, hogy segítsek megismerni önmagukat. A felvilágosodás elveit követve azt hirdetem, hogy a leghatékonyabb a tapasztalati úton szerzett tudás. Úgy tanulunk meg valamit, miközben csináljuk. Olyan élményeket szeretnék nyújtani diákjaimnak, amelyeket sohasem felejtenek el. Ez a hagyományos módszerekkel nem oldható meg. Már főiskolás koromban elkezdtem kutatni olyan tanulási technikák után, amelyek könnyebbé tehetik a rengeteg történelem tananyag megtanulását. Az elmetérkép, az elmetükre, a memóriafogas módszere remek segítség a tanulásban. Ezekkel a tanulóimat is megismertetem. Az önismeret lényeges eleme az iskola- és szakmaválasztásnak. Emberi kapcsolatainkat, viselkedésünket is befolyásolja. Évekkel ezelőtt, elsősorban magánéleti okokból, több alkalommal vettem részt három napos önismereti táborban. Az ott tapasztaltakat ma is jól tudom hasznosítani a pedagógiai munkámban, a gyerekekkel való harmonikus kapcsolat kialakításában. Tavaly óta jelnyelvi tanfolyamra járok. Most már a középfokú nyelvvizsgára készülünk. Az iskolában sok a fogyatékos gyermek, így hallássérültek is vannak közöttük. 1 Jack Canfield és Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek, Harmadik porció, 12. oldal, Bagolyvár Könyvkiadó, 1997

163

Úgy gondoltam, gördülékenyebbé, biztonságosabbá teheti számukra az iskolai életet, ha valaki jelnyelven is tud velük kommunikálni. A szervezett továbbképzések is gyarapítják ismereteimet, szélesítik látókörömet. Tapasztalataimat szeretném megosztani másokkal, ezért gyakran részt veszek pályázatokon, és az idén nagy sikerrel tartottam bemutatóórát az osztályommal. Esténként, mielőtt elalszom, számvetést készítek az aznapi történésekről. Hálát adok a pozitív eseményekért, mert örömet okoztak nekem. Ugyanakkor hálás vagyok a negatív fordulatokért is, mert tanulhattam belőlük. Nem túl egyszerű azonban megfejtenem, miért vannak körülöttem, különösen az osztályomban, állandóan bonyodalmak. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdéseket, amelyek segítségével talán megoldhatom ezt a rejtélyt. A kétségeim, bizonytalanságom tükörképei a következő kérdések: Mi lehetett az előzménye az aznapi eseménynek, eseménysornak? Eléggé türelmes voltam, vagy éppen a türelmetlenségem fokozta az agresszív hangulatot? Mit tehettem volna, hogy pozitív irányú változás következzen be? Helyesen cselekedtem, vagy másképp kellett volna viselkednem? Miért történnek velem ezek az események? Tudom, hogy mindennek van valami oka. Én sem véletlenül kerültem ebbe az iskolába, és az sem véletlen, hogy éppen ezek a gyerekek kerültek az osztályomba. Évkezdéskor mindig újból meg kell küzdenem a kívülállók, olykor saját kollégáim előítéletével, kényelmességével, közönyével. Legtöbbször lekezelően bánnak a tanítványaimmal. Rengeteg erőfeszítésünkbe kerül, hogy változtatni tudjunk a negatív véleményeken. Minden évben bizonyítanunk kell. Amikor megkaptam az első reintegrációs osztályomat, tudtam, hogy nehéz dolgom lesz. A gyerekek elveszettnek érezték magukat. A szülők, ha egyáltalán hajlandóak voltak kapcsolatot fenntartani az iskolával vagy velem, mint osztályfőnökkel, arról panaszkodtak, mennyire tehetetlennek érzik magukat saját gyermekükkel kapcsolatban. A nehéz sorsú gyereke, a projektmódszer és az új értékelési módok új kihívások elé állítottak. Nem gondoltam azonban azt, hogy ekkora ellenállással kell megküzdenem. Sokkal több támogatást reméltem. A tapasztalatok hiányában senki nem tudott segíteni. Az osztályban tanító kollégák még kevesebbet tudtak, mint én, hiszen a továbbképzésen sem vettek részt. A legnagyobb segítséget a Kecskemétről készen kapott projektek jelentették. Munkámat megkönnyítették az új eszközök, amelyekhez a Szakiskolai Fejlesztési Programnak köszönhetően jutottunk. A számítógéppel támogatott órák érdekesebbek, látványosabbak. A projektek, a feladatok egy részét a diákjaim dedósnak, unalmasnak tartották. Rájöttem, hogy kevés a bevezető és a tanulási útmutató. Minden egyes feladatnak határo164

zott, pontos, valamelyik szakmacsoporthoz vagy a gyakorlati élethez legalább részben kapcsolható célja kell, hogy legyen. Nagy hangsúlyt fektetek az év eleji önismereti és társismereti feladatokra, játékokra. Ezek erősítik az összetartozás érzését, megkönnyítik a beilleszkedést. A pénzhiány és a diákok szépérzékigénye kényszerítette ki saját projektjeim megszületését, amelyek összekovácsoló erőt és jelentős változásokat hoznak a gyerekek magatartásában, önbecsülésében. Arra vonatkozó próbálkozásaim, hogy rávegyem tanulóimat a gondolkodásra, az önálló problémamegoldásra, eleinte mindig kudarcot vallanak. 100 kérdést feltesznek, vagy inkább meg sem szólalnak. Sehogyan sem akarnak hozzákezdeni a feladatokhoz, függetlenül attól, hogy egyedül, párban vagy csoportban kell dolgozni. Megdöbbennek, amikor megdicsérem egy-egy önálló gondolatukat. Jobban szeretik a készen kapott dolgokat, és nagyon lassan jutnak el odáig, hogy önállóan próbálkozzanak egy feladat megoldásával. Az új projekteket gyakran vezetem be ötletrohammal, ezzel is fejlesztve kreativitásukat, erősítve önbizalmukat. Rájöttem, nincs két hasonló év, ahogyan hasonló osztályok sincsenek. Lehet egy alapprogrammal dolgozni, de fel kell készülni rá, hogy az előrehaladás, a diákok érdekében általában változtatásra van szükség. Minden jószándékom ellenére azonban elfogadom a tényt, hogy egyes esetekben csak részleges sikert érhetek el. Minden egyes napra, amikor a jó eredményt elért diákoknak örülhetek, egy olyan nap esik, amikor dühös és csalódott vagyok. Ugyanakkor, ha feldühít valamelyik gyerek, mindig akad egy társa, aki kivívja tiszteletemet, megbecsülésemet. Lehet, hogy ők is hasonlóan éreznek velem kapcsolatban. Abban biztos vagyok, hogy ez alatt a 3 év alatt többet tanultam, mint bármikor az iskolában. Előttem is kinyílt a világ. Lehetőségem van a tudásom, a módszereim folyamatos fejlesztésére. Hogyan is várhatnám el, hogy javuljon a diákjaim viselkedése, fejlődjenek a képességeik, ha én nem tudnék változni? Manapság rengeteg negatív dologgal találkozik az ember. A politikában, a hírekben, a mindennapi életünkhöz szükséges információkban, tévéműsorokban. Utáljuk ezeket hallgatni, de nem térhetünk ki előlük. Mindig boldog vagyok, ha rátalálok valamilyen pozitív, szívmelengető példára, eseményre, történetre. Nem minden gyermek számára végződik happy enddel az iskolai élet. Én mégis azt szeretném, ha a saját életemből merített pozitív példák, a gyerekekkel elért kisebb-nagyobb sikerek minden kétségekkel küzdő pedagógusnak hitet és erőt adnának. Örömmel osztom meg Önökkel ezeket a történeteket, amelyek hűen tükrözik az elmúlt 3 év küzdelmes, kétségekkel, ugyanakkor örömmel és szeretettel teli eseményeit.

165

Második otthonunk az iskola „nem az a fontos, honnan jöttél, hanem, hogy hova mész.” (Illyés Gyula)

A szakmára előkészítő osztály képzési programjával kapcsolatos továbbképzést nagyon érdekesnek, tanulságosnak találtam Kecskeméten. Az a rendszer, amelyet a tanfolyamon megismertem, remekül működött. Ugyanezt a saját iskolámban magamnak kellett megalapoznom, működőképessé tennem. Csak halvány sejtésem volt arról, mire is vállalkozom. Az induláshoz sok jótanácsot, kész projekteket kaptam, viszont a napi problémákkal magamra maradtam. Rengeteg időt fordítottam az órák, a projektek tervezésére, szervezésére, de nem számoltam azzal, hogy azok a gyerekek, akik beiratkoznak hozzám, azonnal felborítják az összes tervemet. Könnyebb lett volna a helyzetem, ha a technikai adottságok megfelelőek. A program indulásakor nem volt eszközünk, papírunk, még rendes tantermünk sem. Az első két hetet ön- és társismereti játékokkal, csapatépítő feladatokkal kezdtük, nem túl nagy sikerrel. Olyan tanulókat igyekeztem osztállyá kovácsolni, akik gyakorlatilag feladták az iskolát. A jelenlét szórványos volt. Azt hiszem, sokuk csak azért jött, hogy a barátaival találkozzon, vagy, mert utált otthon lenni, nem pedig azért, mert úgy gondolta, hogy tanulhat valamit. Természetesen panaszkodtak mindenre az iskolával kapcsolatban: a korán kelésre, az iskolai tevékenység bármilyen változatára, a ronda tanteremre, a szabályokra. Már az első néhány nap után úgy éreztem, hiába volt a gondos tervezés. Nagyon jól megértettem, mi a különbség a frontális munka és projektmódszer között, de a gyakorlati megvalósításhoz az eszközök beszerzésén túl elsősorban a saját gondolkodásmódomon kellett változtatnom. Beletelt néhány hétbe, mire rájöttem, hogy nem a gyerekeket kell a programhoz alakítanom, hanem a felzárkóztatást kell a gyerekek igényei szerint módosítanom. A legelső kérdés az volt, hogyan motiválhatnám a diákjaimat. Átgondoltam, mit lehetne tenni, hogy kevesebb okuk legyen másokat hibáztatni. Kezdtük a házirend megvitatásával. Év elején meghallgatták ezt a diákjaim, de csak szükséges rossznak tartották. Azt szerettem volna, ha megértik, miért fontos ez számunkra. Ezzel összefüggésben átvizsgáltuk a csoportszabályokat. Így nem csak rutinszerű volt, hanem a diákok számára is egyértelműen elfogadható. A gyerekek véleménye szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy ha beléptek a tanterembe, azt érezték, hogy csak megtűrt személyek ebben az iskolában. Ebben nem volt semmi újdonság. Eddig is ezt éreztették velük. Így született meg az első saját projektem, „A második otthonunk az iskola” címmel. A tervezés a tanulóim segítségével történt. Ennek dokumentálására csak egy évvel később került sor, hiszen mindig időhiánnyal küszködtem. A megvalósítás minden reményemet felülmúlta. A diákjaim minden vállalt feladatot sikeresen végrehajtottak. Elkészítették a költségvetést, színeket választottak, gletteltek, festettek, díszítet166

tek, takarítottak. Két hét alatt gyönyörű, otthonos tantermet alakítottak ki, amelyben jól érezhették magukat. Utolsó lépésként idézeteket tartalmazó könyveket vittem be. Megkértem a diákjaimat, válasszanak ki két olyan idézetet, amelyről úgy érzik, kapcsolódhat a munkánkhoz, vagy a jelentése valamiért fontos a számukra. Olyan részleteket választottak, amelyeknek jelentését megértették és egyetértettek vele. Nem várt eredményként pedig kialakultak olyan csoportok, amelyek ezután szívesen dolgoztak bármilyen közös feladatban. Novembertől mindannyiunk munkája könnyebbé vált. A gyerekek, ha nem is mindig élvezték a feladatokat, de értelmet találtak a tanulásban, és jól érezték magukat szűkebb környezetükben. Büszkeségüket, önbizalmukat növelte, hogy több tanár, az iskola vezetősége és persze diákok is dicsérték munkájukat. Talán irigykedtek is, hiszen az egész iskolában nem volt ilyen szép tanterem. Akik itt lelkesen dolgoztak, azok most is remekül boldogulnak az OKJ-s képzésben, még akkor is, ha nem a festő szakmát választották. Tanulóim önbizalmát és összetartását a következő projektek még inkább erősítették. Fejlődésüket szerettük volna másoknak is megmutatni, mivel még mindig nagyon sok negatív véleménnyel találkoztunk a „felzárkóztatóval!” kapcsolatban. Újabb projekten gondolkoztam, de most már elsősorban a gyerekek ötleteire támaszkodtam. A második, látványos sikert hozó projektnek az „Ünnepi vendéglátás” címet adtuk. Gondos előkészítés után vendégül láttuk az iskola vezetőségét és néhány tanárt. A lányok nagy része mindent tudott a vendégfogadás szabályairól, feladatairól. Többen is önállóan vezették az otthoni háztartást a hiányos család vagy a sokat dolgozó, esetenként felelőtlen szülők miatt. Az osztály minden tagja óriási lelkesedéssel látott munkához. Még a fiúk sem riadtak vissza a szendvicskészítéstől, holott neveltetésükből adódóan korábban mindent a lányokkal akartak elvégeztetni. Hihetetlen élmény volt látni, hogy az év elején nyavalygó, kritizáló, érdektelen tanulók ott állnak ünneplőben az általuk festett, díszített terem közepén, és előadják a decemberi ünnepekhez kapcsolódó verseket, történeteket. Ezután pedig gondos házigazdákként kínálgatták vendégeinket a saját készítésű ételekkel. Büszkén magyarázták az érdeklődőknek, hogyan és milyen céllal készültek a projekttáblán látható albumok. Mindenki a saját munkájával akart dicsekedni. Az élelmesebbek a falon függő idézetekről tartottak gyors beszámolót. Év végén csak azok a tanulók nem mehettek szakmát tanulni, akik egyébként is sokat hiányoztak. Így nem tudták megszerezni a szükséges kompetenciákat. A többiek komoly feladat előtt álltak. Eleinte nehezen boldogultak a szakmai tárgyakkal, hiszen vissza kellet térniük a hagyományos oktatási formákhoz. Rosszul viselték a szokatlan megterhelést. Többször tértek vissza hozzám segítséget kérni. Emlékezetükbe idéztem a jól ismert, saját tanulási stílusuknak megfelelő technikákat, amelyek a későbbiekben megkönnyítették számukra a dolgozatokra, felelésekre való felkészülést. Közülük két lány most az élelmiszer- és vegyi áru-kereskedő osztály legjobb tanulója.

167

A „Pengék” „Tanár vagyok …folyvást kincseket keresek: új lehetőségeket tanítványaim képességeinek kibontakoztatására, és szüntelenül kutatom a tehetséget, mely néha saját maga ellenségeként elzárkózik.” John W. Schlatter 2

Az elnevezés a diákjaimtól származik. Az osztályt képviselve egy négyfős csoportnak kellett nevet adniuk, amelynek tagjai részt vettek az iskolai projektvetélkedőn. Hogyan jutottunk el idáig? Az osztályfőnöki órán zajló hosszú viták és komoly mérlegelés után. A tanév hasonlóan kezdődött, mint az első évben. A tanulóim nagy része ugyanúgy nem látta értelmét a tanulásnak, mint az előző évfolyam tagjai. Sokan ismerték egymást. Közel laktak egymáshoz vagy ugyanabba az általános iskolába jártak. A suliba eleinte bulizni jártak. Sokszor késtek órákról, mert – ahogy finoman megfogalmazták-, elbeszélgették (azaz elfiúzták, elcsajozták) az időt. Korábban sem jártak iskolába. Nem bírták elviselni a korlátokat. Ráadásul találtak az osztályban egy gyenge „láncszemet”. Egy visszahúzódó, szemüveges, a többiekénél is gyengébb képességekkel rendelkező fiút. Ha nem voltam a közelben, állandóan gúnyolták. Egyfolytában azon törtem a fejem, hogyan szüntethetném meg a csúfolódást és hogyan erősíthetném a közösség összetartozását. Az összekovácsoló erőként működő projektek ebben az osztályban erősítették ugyan a tanulók önbizalmát, de az ellentéteket nem szüntették meg. Viszont lassan kiderült, hogy néhányan sokkal jobb képességekkel rendelkeznek, mint az előző csoportom tagjai. Ezt a lehetőséget használtam ki. Vitára bocsátottam a felelősség kérdését. Ennek végeredményeként a diákjaim a következő gondolatokat fogalmazták meg: Soha nem szabad mást hibáztatnunk, egyedül mi vagyunk felelősek a saját életünkért. Csak rajtunk áll, tudunk-e változtatni helyzetünkön. Ha vállaljuk a felelősséget sajátmagunkért, fontos dolgokat vihetünk véghez. Eddig sem azért buktak meg, mert hülyék, vagy gyogyósok, hanem mert nem vállalták a felelősséget a tetteikért. Még számomra is meglepő volt, mennyire helyesen látják a helyzetüket. Amikor megkérdeztem, miért jutottak idáig, ha mindezt ennyire pontosan tudják, egyikük azt válaszolta: A felelősségvállalás nagyon kemény dolog. Sokkal könnyebb erre nem figyelni. Egyszerűbb rosszul viselkedni. Viccesebb is. A csoportszabályok alkotásánál megismerkedtek a szerződéskötés módjával. Újabb szerződést javasoltam. Tanulópárokat alakítottunk ki, amelyek tagjai egymással kö2 Jack Canfield és Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek, 115. oldal, Bagolyvár Könyvkiadó, 1996

168

töttek megállapodást. Megegyeztek a kölcsönös segítségnyújtásban. A párok tagjai közösen találták ki, miben segíthetnének egymásnak. Bevallom, nagyon elégedett voltam, amikor a legjobb tanulóm a gúnyolódások állandó célpontjául szolgáló Ádámmal alkotott tanulópárt. Az együttműködés nehezen indult meg, de februárra már látható eredménye volt. Újabb kihívás előtt álltunk. Köteleztek bennünket az iskolai projektvetélkedőn való részvételre. Átgondolva a témát, és megfontolva a lehetőséget, hogy pozitívan befolyásolhatjuk az osztályról kialakított véleményt, úgy éreztem, érdemes belevágnunk. A diákjaim rengeteg ötlettel álltak elő. A lelkesedésük örömmel töltött el. Úgy döntöttünk, makettet készítünk iskolánk jelenéről és jövőjéről. Az egész osztálynak jutott munka. Mindenki értett valamihez. Rajzoltak, vágtak, ragasztottak; padokat, szökőkutat terveztek. Ádám, akit eddig csúfoltak, végre kivívta a többiek tiszteletét. Ő volt az egyedüli, aki rendkívüli türelemmel készített faházakat fapálcikák összeragasztásával. A projektvetélkedőn négy tanuló képviselhette az osztályt. Hozzáértés alapján választottunk: Dórit, a legjobb olvasót; Gabit, a legtalpraesettebb szereplőt; Janit, a legjobb rajzolót és Matyit, a legjobb számítógépes szakemberünket. A több heti közös tevékenység, a munkamegosztás megteremtette az összhangot is a csoportban. Egy ideje már kezdték magukat „pengék”-nek nevezni. Az ötletet Jani Shongokut ábrázoló rajzai adták. A szó átvitt értelmére gondolva először csak viccelődve beszéltek róla. Később azonban, ahogy gyönyörködhettek az elkészült épület makettekben, valóságossá vált az elképzelésük a terveiket és a nevet illetően is. Közben erősödtek az osztályon belüli kapcsolatok. Megosztották egymással személyes gondjaikat. Kezdtek felelősséget érezni egymás iránt. Ösztökélték a lemaradókat. A lányokkal összeállítottuk a projektvetélkedőre szánt szöveget. Elkészítettük a projektdokumentációt tervrajzokkal, fényképekkel és Jani rajzaival. Matyi közben számítógépes programmal tervezte meg az új épületeket és elkészítette a PowerPointbemutatót. Az iskolai vetélkedőn büszkén mutatták be az elkészült makettet és a kiegészítőket. Frappáns, érdekes előadást tartottak a tervekről és a munkafolyamatokról. Ezzel a második helyezést érték el, így részt vehettünk a területi projektvetélkedőn. Az osztály minden tagja kitörő örömmel fogadta a hírt. Mindannyian hozzájárultak a sikerhez. Olyan alkotás született a kezeik által, amelyet az iskolán kívül megcsodálhattak. A csoport minden tagja fürdött a dicsőségben. A tanév végéig már semmi nem ronthatta el az örömüket. Azóta a többség tanul a választott szakmájában. A „pengék” tehetségét mások is felismerik. Gabi és Jani szorgalmasan tanulnak. Dóri mát többször szerepelt irodalmi műsorokban.

169

Matyi rocker. Cowboy-kalapjában és csizmájában érdekes jelensége iskolánknak. Ugyanakkor szerény, csendes. Nyugalma barátainak is biztonságot ad. Osztálytársai a tanulásban is számíthatnak rá. A félévi bukások óta néhányukat matematikából korrepetálja. Ennek jól bizonyítható eredményei a naplóban látható hármasok, négyesek. Matyi érdeklődésével, lelkesedésével, sport- és közösségi tevékenységével kivívta iskolatársai tiszteletét és bizalmát. Az idén, fiatal kora ellenére, megválasztották a diákönkormányzat elnökévé.

A siker titka „Olykor olyanokkal kell foglalkoznunk, akikről már mindenki más lemondott. Talán mi magunk is arra a következtetésre jutunk, hogy nincs esély az előrehaladásra. Ha ilyenkor rátalálunk egy halvány reménysugárra, az elég lehet a fordulathoz, a számottevő eredményhez, ahhoz, hogy megmentsünk valakit, aki arra érdemes. Próbáld meg, barátom, csak még ez egyszer!” (Hanoch McCarty) 3

A harmadik év nagyon rosszul kezdődött. Augusztus közepéig 5 tanuló iratkozott be a szakmára előkészítő osztályba. Már attól féltem, állás nélkül maradok. Az eddigi tapasztalataimat összegyűjtve, saját projektekkel gazdagodva még gondosabban készültem az évkezdésre. Néhány nap alatt 16 főre szaporodott az osztálylétszám. Nagy lelkesedéssel kezdtem az első órákat, hiszen az előző évet óriási sikerrel zártam. Ekkor jött a „fekete leves”. Az új osztályom rosszabb volt, mint az összes eddigi. A magatartásuk katasztrofális volt. Dühkitörések, cinizmus, gúnyolódás jellemezte őket. Minden megnyilvánulásukban benne volt a kudarctól, a nevetségessé válástól és a lenézéstől való félelem. Hangosan, káromkodva és agresszíven próbáltak maguknak tekintélyt kivívni. Az ismerkedési játékok után következett a szokásos év eleji tanteremfestés. Ebben az osztályban ezzel a feladattal is nehezen boldogultunk. Néhányan azt mondták, semmilyen „csicskamunkát” sem hajlandóak elvégezni. Inkább nem jönnek iskolába. Két tanulóval és a saját kezem munkájával sikerült a tantermet kifesteni. Ezután próbáltam őket kis csoportokban és egyenként is tanítani, de be kell vallanom, a legtöbb esetben nagyon gyenge eredményt értem el. Voltak ugyan páran, akikre úgy tűnt, lehet hatni egy-egy alkalommal, de az ember sohasem lehetett biztos benne, mikor tűnik el a pozitív hozzáállás halvány szikrája, hogy ellenállás, rosszindulat és kiszámíthatatlan dührohamok lépjenek a helyébe. Október végére úgy éreztem, nem bírom tovább. Mindenki ellenségesen kezelte az osztályt. Még soha nem fordult elő velem ilyen, de magam is megbélyegzettnek éreztem magam. Ha továbbképzésen voltam, a helyettesítő tanárok azt mondták, feladnák 3 Jack Canfield és Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek, Harmadik porció, 212. oldal, Bagolyvár Könyvkiadó, 1997

170

a pályájukat, ha ilyen borzalmas osztályban kellene dolgozniuk. Eddig sem volt szokatlan, hogy egyedül kellett megbirkóznom a feladattal, mégis valahogy sokkal nehezebben ment. Reggelente szorongva léptem be a terembe. Kétségbeesésemben másik álláson kezdtem gondolkodni. Valamiért egy időre elfelejtettem mindazt, amiben hittem. Hogy mi volt az oka, nem tudom. Eddig a hozzáállásommal nem volt gond. Eleinte a külső körülményekre fogtam a dolgot. A változékony időjárásra, a csillagok állására vagy a válságos gazdasági helyzetre. Bármibe belekapaszkodtam, hogy magyarázatot találjak. Azután egy nap az újabb megállíthatatlan, hangos, ocsmány szavakkal teli veszekedés után kifakadtam: −− A Jóisten miért pont engem áldott meg ezzel az osztállyal? −− Mit tettem, mivel érdemeltem ezt ki? A gyerekek döbbenten elhallgattak. Épp elégszer találkozhattak már hasonló kifakadással. Az utolsó órát képtelen voltam végigcsinálni. Hazaküldtem őket, de nagyon haragudtam magamra. Este sokáig nem tudtam elaludni. Aznapi számvetésem negatív mérleggel zárult. Tudom, hogy nem kell tökéletesnek lennem, de mindig igyekszem a legjobban cselekedni. Most nem így tettem. Arra gondoltam, hogy ezek a gyerekek már annyiszor hallották, hogy buták, gyogyósok, lógósok, hogy elhitték. Nem is akarnak másképp viselkedni, hiszen ezt várják el tőlük. Hogyan bízhatnának önmagukban, ha senki nem bízik bennük. Ha másra nem számíthatnak, nekem kell biztatnom, támogatnom őket. Ha az eddigi bevált módszerek nem működnek náluk, akkor újakat kell találnom. Olvastam, tanultam és tapasztaltam is, hogyan vihetjük sikerre terveinket. Tudom, hogy nem az iskolázottságon, a képességeken vagy a körülményeken múlik. Erről azonban még mindig sokszor elfelejtkezem. Épp ezért az idézetek és a gyerekek munkái közé kifüggesztettem a faliújságra a sikeresség alapelveit:

Hogyan lehetsz sikeres? •• •• •• •• •• ••

Ha sikeres akarsz lenni, összpontosíts a sikerre! Vállald önmagad! Azt is, aki eddig voltál, amit megtanultál! Változtass a módszereiden, változz magad is a siker érdekében! Írd le, és mindig tartsd szem előtt a céljaidat! Legyél kitartó! A nehéz helyzetekben se add fel az álmaid! Törődj a körülötted lévő emberekkel, és ha segítségre van szükséged, mindig megkapod. •• Bízz magadban, és higgy a sikerben!

171

A diákjaim először hitetlenkedve fogadták ezeket a gondolatokat. Megkérdeztem, tudnak-e olyan példát, amelyben lehetetlennek tűnő kívánságok, célok teljesültek. Néhány nap alatt hárman is meséltek egy-egy történetet. Egyikük egy újságcikket talált egy autóbaleset következtében lebénult beteg csodálatos gyógyulásáról. Két lány a barátnőjéről beszélt, aki sérült bokával futotta végig a megyei terepfutó versenyt, mert ez volt a vágya. Valaki pedig az unokatestvéréről mesélt, aki édesanyja halála után 18 évesen magára maradt a két öccsével. Úgy nevelte őket, hogy közben megszerezte azt a szakmát, amit annyira szeretett volna. Az ő példája hozzám is közel állt, ugyanis Betti, a történet főszereplője két évvel korábban az én osztályomba járt. Most is büszke vagyok rá, hogy az osztályfőnöke lehettem. Ezek a példák bebizonyították, hogy a lehetetlennek tűnő dolgokat is sikerre vihetjük. Ehhez nem kell sem gazdagnak, sem zseninek lennünk. Ha valami nem megy, vagy rosszkedvűek vagyunk, felolvastatom valakivel ezeket a gondolatokat. Előfordul, hogy a gyerekek maguk kérik, hogy olvassam fel ezt, vagy mondjak el egy történetet, amiből erőt meríthetnek családi probléma, szerelmi bánat, csalódás vagy kudarc esetén. Az egyik tanítványom, Balázs ettől kezdve megtáltosodott. Novemberben, amikor az osztályba került, azonnal kiderült, hogy sokkal jobb képességekkel rendelkezik, mint a többiek. Két hét után azonban teljesen beilleszkedett a csoportba. Minden negatív viselkedési mintát átvett a többiektől. Persze az előéletét ismerve, nem volt nehéz dolga. Állandó lógásai miatt ez volt az ötödik középiskolája. Bevallotta, hogy lusta tanulni. Csak egy szakmát akart elvégezni. Iskolánk fejlesztő pedagógusa kíváncsiságból elvégezte a szokásos vizsgálatokat. A tesztek szerint Balázs szakközépiskola elvégzésére is képes lenne. Erre nem mutatott túl nagy lelkesedést. Viszont a sikertörténetek és a tesztek után megerősödő önbizalma miatt már más terveket szövöget. Határozott célja, hogy pilóta legyen. Már a lehetőségeket is feltérképezte. A szakma megszerzése után leérettségizik, és utána már tanulhat pilótának. Lelkesedése, kérdezősködése addig vezette, hogy összeismerkedett egy pilótával. Balázs a saját füzetébe is leírta a sikeresség alapelveit. Ha ezeket szem előtt tartja, és elég kitartó lesz, eléri a célját. Ha a dolgok nehéznek tűnnek, én is mindig emlékeztetem magam ezekre a szavakra, és mindarra, amit elértem, vagy a gyerekekkel együtt elértünk.

172

Mindannyian mások vagyunk 4

„Mindenkinek kell az elismerés, hogy jól teljesítsen,…” The Best of Bits& Pieces

Az első lépéseket megtettük. Végigcsináltuk az összes közösségformáló projektünket. Valahogy mégsem működött. Egymással kevesebbet vitatkoztak, kiabáltak a diákjaim, viszont volt valaki, akit látni sem bírtak. Úgy ugrottak neki az oxigénhiánnyal született, 60-as IQ-val rendelkező, tőlük egyébként is látványosan különböző Lacikának, mint egy farkas falka. Ott martak bele, ahol csak tudtak. Minden beszélgetés, kérés kudarcba fulladt. Kétségbeesve tapasztaltam, hogy nem tudom megvédeni ezt a fiút. A helyzet egyre elviselhetetlenebbé vált. Rendszeresek voltak a veszekedések. Az önismeret fontos része a szakmára előkészítő osztály képzési programjának. Többek között azt is megtanuljuk, mennyire fontos önértékelésünk szempontjából, hogy mások megdicsérjék, értékeljék a tetteinket, munkánkat. Ha elismerésben, támogatásban van részünk, erősödik az önbizalmunk. Mindenkinek vannak fogyatékosságai. A különbség csak annyi, hogy van, akinek látszik, és van, akinek nem. Azt kell megtanulnunk, hogy mire vagyunk képesek. Erre kell összpontosítanunk. Ezzel tudtam rávenni a diákjaimat arra, hogy a negatív véleményüket tartsák meg maguknak, és próbálják meg inkább egymás munkáját megdicsérni. Vegyék észre a legkisebb pozitív eredményt is. Egy alkalommal, amikor Laci hiányzott, megkértem a többieket, hogy képzeljék magukat a helyébe. Próbáljanak azzal a kéztartással, amiből örökké gúnyt űznek, írni vagy rajzolni. Persze rendkívül ronda munkák készültek. A gyerekek felfogták végre, mennyire nehéz dolga lehet Lacinak. Megkértem őket, gondolják át, hányan vannak a környezetükben, akik mások, mint ők. Beszéltek a bőrszín és a testi adottságok különbségéről, a fogyatékosságról, sőt a belső tulajdonságokról és a képességekről is. Ez volt a fordulópont. Azóta, akik rendszeresen járnak iskolába, igyekeznek minden alkalmat megragadni mások elismerésére, legyen szó öltözékről, kimondott gondolatról, szép teljesítményről vagy projektmunkáról. Hatalmas siker volt Laci számára a karácsonyi projektünk. Ő volt az egyedüli, aki a választott verset kívülről mondta el a meghívott vendégek előtt. Ezzel nagyot nőtt a többiek szemében. A leglátványosabb változás a diákjaim viselkedésében állt be. Elkezdtek adni az öltözködésükre, ápoltabban jártak be. Nem várt eredmény, hogy kevesebb lett a verekedés, és jelentősen kevesebbet hiányoznak a tanulóim. Lényegesen kevesebbet kell figyelmeztetnem őket a trágár kifejezések miatt. Legtöbbször maguktól elnézést kérnek, ha észreveszik, mit mondtak ki. 4 Jack Canfield és Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek, Harmadik porció, 91. oldal, Bagolyvár Könyvkiadó, 1997

173

Bíztam a pozitív változásokban, így már novemberben pályáztam bemutatóóra tartásra. A februári időpont nagyon megfelelő volt a számomra, hiszen így kellően felkészíthettem az osztályt az idegenek előtti viselkedésre. Egy hasonló témájú projekt feldolgozásával pedig az eddig ismeretlen feladatokkal is jól boldogultak a tanulóim. A bemutatóórán mindannyian részt vettek. Egy kérésük volt, hogy a megszokott csoportjukban maradhassanak. Úgy gondoltam, ennyi engedményt tehetek a siker érdekében. Az osztályt, és a pedagógusok véleményét ismerve, óriási kockázatot vállaltam. Rendszeresen kötöttünk azonban megegyezéseket, és az ebben foglaltakat általában mindenki betartotta. Most is ebben bizakodtam. 20-22 vendég előtt kellett a gyerekeknek megfelelő módon viselkedni, és a feladatokat csoportmunkában, jól megoldani. Tudták, mi a tét. A sikeres bemutatóóra javíthatja az osztály hírnevét, megváltoztathatja a kialakult negatív véleményt. Szokatlan csendben, és nagy összhangban dolgoztak a csoportok. Gyönyörű plakátokat készítettek a szivárvány színeiről. Büszkeséggel töltött el, hogy talpraesetten mutatták be közösen készített plakátjaikat, és lényegre törően, olykor humorosan számoltak be a választott színnel kapcsolatban összegyűjtött anyagról. A jelenlévő vendégek, tanárok és diákok egyaránt elismeréssel beszéltek a bemutatóról. Akkora sikert arattunk, hogy felkértek bennünket egy általános iskoláknak szóló bemutatóóra megtartására. Az osztállyal megvitattuk a felkérést, és úgy döntöttünk május végén sort kerítünk rá.

Nem adhatod fel! „Ha elromlik minden, mint megesik néha, Ha utad csak hegyre föl vezet a célba, Ha kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol, Nevetnél bár, de sóhajtozol, Ha úgy érzed, a sok gond leterhel, Pihenj, ha kell – de soha ne add fel.” (Ismeretlen szerző) 5

Attila az egyik legkedvesebb tanítványom. 17 éves, de sokkal érettebb a koránál. Már a megismerkedésünk első napján megkedveltem élénk humora miatt. Mindig csendes nyugalommal figyelte osztálytársai összetűzéseit. Ritkán szólt közbe, legtöbbször a vesztésre álló fél érdekében. Higgadt viselkedése arra utalt, hogy ifjú kora ellenére már megtapasztalta az élet nehézségeit, és ezek túlélésére a zárkózottságot választotta. Tanítványaim általában titkolóztak. Csínytevésnél még akkor is falaztak egymásnak, ha nem értettek egyet a másik tettével. Szokásuk volt akkor felvilágosítani a történtekről, amikor már semmit nem tehettem. Hosszú időbe telt, mire tudtam ezen 5 Jack Canfield és Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek, Negyedik porció, 252. oldal, Bagolyvár Könyvkiadó, 1999

174

változtatni. Nagyon lassan, kitartó igyekezettel sikerült elnyernem a bizalmukat. Apránként megismertem a gyerekek családi hátterét. Azokat a részleteket is, amelyeket az év eleji szokásos adatlapon vagy kérdőíveken nem közöltek. Ha rosszkedvüket, lehangoltságukat vagy fellobbanó agresszivitásukat látva rákérdeztem a háttérben megbújó okokra, szörnyű dolgokra derült fény. Már az előző két évben is olyan emberi sorsokat ismerhettem meg, amelyek felnőtteknek is súlyos erőpróbát jelentenének. Időközben Attila titkát is megtudtam. Szerencsére soha nem volt rosszul, így nem is gyanítottuk, hogy egészségi problémái lehetnek. Az azonnal érezhető kölcsönös vonzalom oka Attila cukorbetegsége volt. Elsősorban a sok kórházban töltött idő miatt maradt le társaitól. Később pedig, mivel nehezen tudta elfogadni betegségét, gyakran kerülte az iskolát. Mindketten ösztönösen megéreztük a sorsközösséget, most már az okát is tudtam. Én csak akkor szoktam a gyerekeknek elmondani, hogy cukorbeteg vagyok, ha közös kiránduláson veszünk részt. Mondhatnám, hogy nem tartozik másra, vagy nem akarom, hogy erről beszéljenek, vagy így az egyszerűbb. Ugyanúgy védem a személyes szférámat, ahogyan a gyerekek. És nehezen bízok meg másokban. 13 éves korom óta már volt elég időm megismerni a betegség jellemzőit. Megtanultam, hogyan élhetek együtt vele feltűnésmentesen, nem is tekintve betegségnek. Most kivételt tettem. Attila őszinteségére nyíltsággal válaszoltam. Meséltem neki a saját betegségemről, a kezelés nehézségeiről. Ő hálásan fogadta bizalmamat. Élénkebb, vidámabb, lelkesebb volt az órákon. Elmondta, hogy célja egy szakma megszerzése. Villanyszerelő akart lenni, de a 9-10. osztály elvégzésével már nem akarja pazarolni az időt. Asztalos lesz, de már most is dolgozik, így a szakma megszerzése után biztos állása is lesz. Közben jogosítványt szerez és a fizetéséből, illetve a hétvégi munkákból telket vesz. Sajátmaga akarja felépíteni a házát. Kevés tanulóm rendelkezik ilyen határozott célokkal. Tudtam, hogy ilyen elszántsággal minden sikerülni fog Attilának. Néhány héttel később ismét megkeresett. Már korábban feltűnt sápadtsága, és mintha vékonyabb lett volna. Ha kérdeztem, azt válaszolta, csak fáradt a hétvégi buli miatt. Rájöttem, a többiek előtt nem akar beszélni. Kivárta a megfelelő alkalmat, hogy négyszemközt lehessünk. Elmondta, hogy az utóbbi napokban nem a szokásos orvosi ellenőrzésen vett részt. A gyomrában találtak egy daganatot, és 50% az esélye, hogy rosszindulatú tumorról van szó. Közben a combján is kialakult egy csomó. Mindkettőből szövetmintát vettek, és most várja a vizsgálat eredményét. Döbbenten hallgattam végig. A környezetemben, sőt a családomban már több rákosbeteg sorsát kísértem végig. Tudom, milyen szenvedésekkel járhat ez a betegség, de azt is tudom, hogy lehet esély a gyógyulásra. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a fiatalokat, épp azért, mert erős a szervezetük, elkerülik az ilyen komoly megbetegedések. Naív, téves gondolat. Attila a halálról, a tervei összeomlásáról beszélt. Már nem a telekre akart pénzt gyűjteni, hanem a temetésére. Morbid humornak is gondolhatnánk ezt, de ő halálosan komolyan gondolta. Kétségbeesését a hűvös nyugalom álcája mögé rejtette. Így osztálytársai semmit nem vettek észre rajta. A családjával pedig nem akart erről 175

beszélni, mert éppen a nővére esküvőjére készültek, az apjával pedig állandóan harcban álltak. Egy betegség legyengíti a testünket, de megerősíti a lelkünket. Ezt mindketten tapasztalatból tudtuk. Úgy hiszem, minden úgy történik, ahogy nekünk a legjobb. Még akkor is, ha néha ezt pechnek, átoknak, szerencsétlenségnek érezzük. Az a kérdés, hogyan viszonyulunk a dolgokhoz. Mindenből tanulhatunk valamit. Rajtunk áll, hogyan érezzük magunkat közben. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam meggyőzni Attilát arról, hogy nem szabad már most feladnia, mikor még az eredményt sem tudja. Kértem, hogy több figyelmet fordítson a vércukorértékeire, és otthon lazítson, pihenjen. Megértette, amit mondtam, de ez most kevésnek tűnt. Valamit tennem kellett érte. Az „Esély az egészségért” című projekttel kezdtünk el dolgozni az osztállyal. Tudtam, hogy két diákomnak is rákos az apukája. A téma bevezetése után összegyűjtöttük az egészség és a betegség feltűnő és láthatatlan jeleit. Megkérdeztem, kinek milyen tapasztalata volt már ezzel kapcsolatban. Az egyszerű náthától eljutottunk a halálos betegségekig. Természetesen a rák került előtérbe. Beszéltünk róla, mit tehetnek a családtagok ilyen esetben. Tudnak-e segíteni a betegeknek? Soha nem volt még ilyen megható beszélgetésünk. Volt olyan is, aki a mozgássérült anyukájáról, volt, aki a sérülten születő kistestvéréről beszélt. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a gyógyulásban nagyon fontos szerepe van a családnak. A szeretet akkor is segíthet, ha a gyógyszerek már nem. Az élethez ragaszkodnunk kell. Az embernek sajátmagával és a családjával szemben is kötelessége, hogy harcoljon. Mindent meg kell tenni a gyógyulásért. Talán, ha nincs ennyi érintett az osztályban, más végkövetkeztetésre jutottak volna. Így azonban megfogalmazták, hogy semmiképp sem szabad feladni. Attila az egész beszélgetés alatt hallgatott. Nem tudtam, milyen gondolatok járhatnak a fejében. Csak reménykedhettem benne, hogy nem fut ki a teremből. Óra végén odajött hozzám: – Tudom, hogy mit akart elérni a tanárnő. Megígérem, hogy harcolni fogok. Ha tényleg baj lesz, beszedek minden dilibogyót, amit kiírnak, és megcsinálok mindent, amit az orvos mond. Apámmal is beszélek, de csak, ha már tudom az eredményt. Köszönöm. Én is köszönöm a sorsnak, hogy ilyen remek diákokkal áldott meg. Még nem ismerjük a szövetvizsgálat eredményét. De bármi lesz is, tudjuk, hogy Attilát az osztálytársai döbbentették rá, hogy az életet kell választania.

176