Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához, a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán

Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához, a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán A jogrendszer elemei

Hierarchia a jogban

Formai és szerkezeti kellékek

A §-jel

Az articulus

A jogi normák kisebb tagolása

A jogi normák nagyobb tagolása

Jogrendszerünk olyan – többé-kevésbé koherens – normahalmaz, amelynek elemei között strukturális és dinamikus vonatkozások érvényesülnek. Ezt a „kettős” vonatkozást hierarchiának nevezzük. Strukturális értelemben a „hierarchia” alá-fölé-, illetve mellérendeltségi viszonyokat jelent. A rendszer dinamikája szempontjából az egyes jogszabályok alkalmazhatóságát, érvényesülési folyamatait értjük e kifejezés alatt. „Hierarchia” nem jöhet létre, ha az egyes rendszerelemekben nincsenek közös „vonatkozások”. Két sajátosságra utalunk. Az egyik a jogrendszer formai, alaki sajátosságainak struktúrája, a másik lényeges ismérv a rendszerben érvényesülő elvek fontossága. Jogszabályainkat formai és szerkezeti jellegük különbözteti meg – például – a miniszteri tájékoztatóktól, irányelvektől, szakmai iránymutatásoktól, vagyis az „irányítás egyéb jogi eszközeitől” (1987: XI. tv. 46–56. §). Ugyancsak jól elhatárolhatók a jogszabályok a munkavédelemben alkalmazott szabványoktól is, noha a nemzeti szabványoknak is kialakított formája érvényesül (1995: XXVIII. tv.). • A jogszabályok jellegzetes formai kelléke a §-jel. E jel az adott jogszabályon belül önálló gondolati egységet, intézményt jelöl.1 Ha idézünk valamely jogszabályhelyet, a §-t szakasznak nevezzük. (Használatos a „paragrafus” is.) • Találkozhatunk – leginkább nemzetközi dokumentumokban, jogforrásokban – az „Art”, vagyis az artikulus megjelöléssel. [ENSZ-dokumentumok, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), vagy az Európai Unió irányelvei stb.] E jelölés megfelel – többnyire – a §-jel hazai alkalmazásának. Előfordulhat azonban az is, hogy az „Art” – cikkely, cikk – az általunk használt szakaszokból áll. • A §-ok, illetve az artikulusok (Art) kisebb egységekre, bekezdésekre tagozódhatnak. Amikor idézzük a jogszabályt, akkor a §-számot követően – ha van ilyen egység a törvényben, rendeletben – zárójelek közé tett arab számot kell alkalmazni. Ha pedig tovább tagolódik a §, vagy a bekezdés a magyar vagy a görög abc betűivel, esetleg számokkal, akkor azokat is tüntessük fel. Jogalkalmazáskor pedig ügyeljünk a felsorolások jellegére. Vannak ugyanis tételes (taxatív) és vannak példálódzó felsorolások. Ez utóbbiak lehetnek az „így különösen” fordulattal kifejezett mondatok [pl.: Mvt. 60. § (1) bek.]. Látni fogjuk: nem rigorózusságról van szó, hanem a szabatosságról, amelynek hiányában jogok és kötelezettségek érvényesíthetősége válhat nehezebbé. • A §-nál, „Art”-nál nagyobb, jogszabályon belüli egységeket sokféleképp nevezhetik (fejezet, cím, rész, könyv stb.). Csak felhívjuk Olvasóink figyelmét arra, hogy a fejezetekre, címekre stb. utalás nem feltétlenül szabatos idézés, és számos félreértésre adhatnak okot. Bemutatunk egy hibás hivatkozást: „A Szabálysértési Kódex végre1

A „paragrafus” szó a görög-latin nyelvből került át a jogásznyelvbe. Para = ön, saját, míg a graphosz (grafológia) = írást, vonalat jelent. Tkp. „aláírt szöveg”. Hasonló jelentése van a §-jelnek is. A latin sub + scriptum = aláírt, tkp. elfogadott szöveg. A régi joggyakorlatban és jogalkotásban az egyes szövegeket írta alá az uralkodó, vagy más jogalkotó. Az elfogadott – §-ból álló – törvényt a törvényalkotási ciklus végén szentesítették. Ez a gyakorlat a polgári jog keretei között – különösen 1990 után – ismét felerősödött hazai jogunkban. Gyakori, hogy a szerződéseket, megállapodásokat oldalanként írják alá (§) a felek, majd az egész szerződést annak végén látják el aláírásukkal.

–1–

Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához, a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán

hajtási rendelete tartalmazza a megvalósított munkavédelmi szabálysértés szankcionálását.”1 • A magyar jogrendszerben a jogforrásokat (jogszabályokat) számmal és címmel látja el a jogalkotó. Kétféle számozást alkalmazunk. Törvényeinket – történelmi hagyományaink alapján – római számjelekkel, míg egyéb jogszabályainkat az „arab” számokkal látja el a jogalkotó. A római számjelek használata

Nehézkes a római számjelek használata és olvasása. E számok betűket is jelentenek. Alapvetően a juxtapozíciós (összeadásos) elv érvényesül. Ilyenkor a jeleket össze kell olvasni. Pl. C. = száz, X. = tíz, III. = három, vagyis CXIII., azaz száztizenhárom. E szabályt kiegészíti az ún. szubtrakciós (kivonásos) rendszer. Ezekben az esetekben a nagyobb szám előtt álló értékből a kisebb értéket ki kell vonni. V. = öt, I. = egy, IV = egyöt = négy. A két rendezőelv kombinálódhat. Íme egy példa: CXLIV. tv. (Ez a szám a Gazdasági társaságokról szóló törvény jelölése.) C. = száz, XL. = negyven, IV. = négy, vagyis száznegyvennégy.

Jogszabály idézése

• Az „arab” számok vonatkozásában arra hívjuk fel a figyelmet, hogy jogszabályainkban – de a bírósági, alkotmánybírósági határozatokban is – a számhoz mindig illeszkedik a jogalkotás dátuma. Többnyire az év, majd a hónap és nap feltüntetése. Ez a dátum a promulgatio, azaz a kibocsátás napjára utal. Ha nem volna külön hatályba léptető rendelkezés a jogszabály záró rendelkezéseiben, akkor ez a dátum a jogok és kötelezettségek kezdő napja. Ne idézzünk így: „A 89-es azt mondja…” Ebben az esetben a 89/1996. (XII. 26.) Korm. sz. rendeletről van szó, amely a foglalkozásegészségügyi szolgálat szabályait rendezi. (Természetesen „bennfentes” körben ez a „rövidítés” megengedhető, de okiratok, hivatalos nyilatkozatok esetében nem.) • A számozás mellett, jogszabályaink tartalmukat tükröző elnevezést is kapnak. Törvények vonatkozásában gyakori, hogy a szám és a név helyett az elfogadott rövidítést – többnyire betűszót – alkalmazzuk. Ilyenkor az elfogadott, vagy a jogszabályban kifejezetten megjelölt rövidítést alkalmazzuk. Néhány példát mutatunk: 1992: XXII. tv., Munka törvénykönyve = Mt.; 1993: XCIII. tv., A munkavédelemről = Mvt.; A Magyar Köztársaság Polgári törvénykönyvéről = Ptk. stb. Néhány esetben szövegelnevezést használunk: szabálysértési kódex, illetékkódex stb. E rövidítéseket munkánk elején – tárgyunkat érintően – összefoglaljuk. A jogrendszer elemeinek formai vonásain túlmenően, az egyes jogszabályok között, vagyis azon normák között, melyeket „jogként” ismer el a jogalkotó főhatalom, elvekben megmutatkozó hierarchia érvényesül. Jogalkalmazó munkánkban, mindennapi életünkben ezek az elvek segítenek eligazodni a közel tizenhatezer hatályos jogszabály között. Célszerű, e hierarchiát alakító elvek ismertetése előtt, a jogforrások fajtáit áttekinteni.

Jogszabályaink elnevezései

A jogforrások hierarchiáját a jogalkotó szervek – Országgyűlés, Kormány, minisztériumok, önkormányzatok stb. – rangsora dönti el. E „rangsort” a feladatok, a hatáskörök, illetékességek bonyolult államjogi (közjogi) rendszere alakítja ki. Ebből kiindulva két táblázatot készíthetünk. Az első táblázatba a jelenleg jogalkotó hatalommal rendelkező szervek és jogszabályaik, illetve a hatályos, de már nem létező, más elnevezést kapott jogszabályok kerülnek bemutatásra. 1

Lábjegyzetben utalunk arra, hogy jogszabályaink hiteles – idézhető – szövegét a Magyar Közlöny, illetve az ún. tárcaközlöny tartalmazza (1987: XI. tv. 57–59. §). A CD-k, vagy más iratok tartalmazhatnak elírásokat, ezért óvatosan kell e szövegeket használni. Javasoljuk azt is, hogy a jogszabály megjelenését követő közlöny „hibajegyzékét” nézzük át, mert még a hivatalos szövegben is előfordulhat technikai vagy kézirati jellegű hiba.

–2–

Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához, a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán Jogforrások

A szoros értelemben vett jogforrások a következők: a.) Alkotmány (sajátos törvény); b.) Törvény (egyszerű és 2/3-os törvények); c.) Kormányrendelet; d.) Miniszterelnök rendelete; e.) Miniszteri rendelet; f.) Önkormányzati rendelet; g.) Időleges jogszabályok. (Az utóbbit a közérthetőség érdekében helyeztük el az 1987: XI. tv. – Jogalkotásról szóló tv., Jt. – 1. §-ának jogforrásai közé.)

A nemzetközi A nemzetközi jog forrásai csak a magyar jogszabályok által válnak jogrendszerünk jog szabályai a részévé. (Pl. az ILO 124., 127., 129., 132., 135., 136., 138., 141., 144., 148., 151., magyar 154., 155., 163., 164., 165., 166., 167. sz. egyezményeit a 2000: LXIII-LXXX. törvéjogban

nyek iktatták be jogszabályaink közé.) Hasonló elv érvényesül a nemzetközi szabványok nemzeti szabvánnyá tételének folyamatában is (1995: XXVIII. tv.). Rendeljük hozzá az egyes jogforrásokhoz a jogalkotó szerveket, és megkapjuk a jogforrási hierarchiát. Jogalkotó

Jogszabály Alkotmány Törvények

Országgyűlés Kormány Miniszterelnök Ágazati és funkcionális minisztérium

Régi elnevezések

Kormányrendelet ME-rendelet

Önkormányzat

Miniszteri rendelet Rendelet

Honvédelmi Tanács, Köztársasági elnök

Időleges (rendkívüli) jogszabály

• Találkozhatunk a magyar jogrendszerben olyan, mindmáig hatályos – alkalmazni rendelt – jogszabályokkal, melyek elnevezése eltér az 1987: XI. törvényben írott megjelölésektől. Ilyenek ME = miniszterelnöki rendelet, kormányrendelettel azonos szintű. (Ezt a rövidítést 1990 óta ismét alkalmazzuk.); MT = az egykori Minisztertanács rendelete, kormányrendelettel azonos szintű; tvr. = az 1989-ben megszüntetett Népköztársaság Elnöki Tanácsa által kiadott saját, vagy országgyűlési törvényt helyettesítő, törvényerejű rendelet, ma törvénnyel azonos szintű jogforrás;1 1

Erre utal az Alkotmánybíróság 20/1994. (IV. 16.) AB. hat.

–3–


rek.

= országos hatáskörű szervek vezetőinek rendelkezése (innen az elnevezés rövidítése), a jelenlegi miniszteri rendelettel azonos szintű norma; tan. rend. = tanácsrendelet, az önkormányzatok 1990 előtti korszakban alkotott jogszabálya. Kiemeljük a fenti csoportból az 1979: 13. sz. tvr-t, amely a nemzetközi magánjog vonatkozásában rendelkezik. E tvr. – többek között – azokra a polgári és munkajogi jogviszonyokra vonatkozik, amelyek bel- és külföldi jogalanyok között jönnek létre. A nemzetközi magánjogra utal az Mvt. is. 10. §-ban, a törvény hatályának meghatározásakor, rögzíti a jogalkotó, hogy a magyarországi munkavégzések körében a nemzetközi magánjog szabályai is érvényesülhetnek. Az állami irányítás egyéb eszközei

A jogszabályok mellett találhatunk további normákat. Ezek a következők: a.) Országgyűlési határozat (Jt. 46-48. §); b.) Kormányhatározat (Jt. 46-48. §); c.) Önkormányzati határozat (Jt. 46-48. §); d.) Jegybanki rendelkezés (Jt. 51/A. §); e.) Statisztikai közlemény (Jt. 52. §); f.) Országgyűlési „irányelv” (Jt. 53. §); g.) Kormány által kiadott „irányelv” (Jt. 53. §); h.) Országgyűlés elvi állásfoglalása (Jt. 54. §); i.) Kormány elvi állásfoglalása (Jt. 54. §); j.) Miniszteri irányelv [Jt. 55. § (1)-(2) bek.]; k.) Miniszteri tájékoztató [Jt. 55. § (1) és (3) bek.]. A felsorolásból látható, a munkavédelmi, de egyáltalán a szabványok, szokványok nem képezik az állami irányítás eszközét. Csak, ha jogszabály ír elő valamely szabványalkalmazást, a szabványok ekkor nyerik el a kötelező alkalmazási szintet. A jogszabályok alakilag és tartalmilag is eltérnek a szabványoktól. Ez utóbbiak ugyanis nem öltenek jogszabályformát. A nemzeti szabványokat a Szabványügyi Hivatal speciális eljárás keretében dolgozza ki, illetve fogadja el. A nemzeti szabványosításról az 1995: XXVIII. tv. rendelkezik. A 2001: CXIII. tv. módosította a nemzeti szabványok hatályát. Kimondja a módosító jogszabály, hogy a nemzeti szabvány önkéntes [Nszt. 6. § (1) bek.]. Minthogy a nemzetközi szabványokat honosítani kell, így azok is nemzeti szabványként érvényesülnek, látszólag nincs komoly kényszerítő erő a nemzeti szabványok alkalmazására. Ez azonban csak látszat. Az Nszt. 6. § (2) bekezdése rögzíti, hogy „Műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amelynek alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy az adott jogszabály vonatkozó körülményei is teljesülnek”. Más szavakkal: e szabványok a törvény, rendelet stb. „ereje által” érvényesülnek. Minthogy a munkavédelemért a munkáltató – a szervezett munka vezetője – jogi értelemben felelős, a nemzeti, vagy a nemzeti szabványnál kedvezőbb, nagyobb biztonságot, egészségesebb feltételeket biztosító műszaki-technikai megoldásokat alkalmazni kell. Ehelyütt utalunk arra, hogy a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) jogalkotó szerv felkérésére gondoskodik a közérdekű, különösen az élet, az egészség, a testi épség, …a környezet védelmét, a fogyasztói érdekeket szolgáló nemzeti szabványok kidolgozásáról, illetve kiadásáról [Nszt. 9. § (1) bek.]. A nemzeti szabványok illeszkedhetnek a jogalkotáshoz kapcsolódó szabványok kidolgozásához. Ám, az a tény, hogy valamely szabvány egy meghatározott fajtájú norma (törvény, rendelet stb.) eleme, a szabványok között nem

–4–


teremt a jogforrásokhoz hasonló hierarchiát. A munkavédelemhez kapcsolódó szabványokról munkánkban még részletesen fogunk információkat adni. Jogrendszerünk különböző szintű jogszabályok hierarchiája. E „hierarchia” dinamizmusát a jogszabályok alkalmazása biztosítja. Minthogy a jogi normákat, előírásokat nem feltétlenül jogvégzett személyeknek kell, vagy lehet alkalmazni, célszerű a jogforrási hierarchiához kapcsolódó legfontosabb elveket – a gyakorlat szempontjából – áttekinteni. Az alá-föléÉrvényesül jogrendszerünkben a jogszabályok alá-fölérendeltségének elve. Ez azt rendeltség jelenti, hogy a jogszabályok hierarchikusan rendeződnek el. Ezt fejezi ki a következő elve tétel: Az alacsonyabb szintű jogszabály nem mondhat ellent a magasabb szintű jogszabálynak. Két szabályozási szintet különböztetünk meg: Ad. 1. Egyetlen jogszabály sem állhat ellentétben az Alkotmánnyal. Ha mégis így lenne, azt az Alkotmánybíróság előtt meg lehet támadni. Értelemszerűen: csak a jogszabályok alkotják a hierarchiát, a szabványok alkotmányellenessége csak akkor merülhet fel, ha a szabványra jogszabály utal. Ad. 2. Az önkormányzati rendelet (esetleg még létező tanácsrendelet) nem állhat ellentétben egyetlen magasabb szintű jogforrással sem. A miniszteri rendelet (esetleg államtitkári rendelkezés), miniszterelnöki rendelet ellentmondhat az önkormányzati rendeletnek, de nem állhat ellentétben a kormányrendelettel és a törvényekkel (törvényerejű rendeletekkel). Hasonló elvet követ a kormányrendelet, amely ellentétben állhat a miniszteri és miniszterelnöki rendelettel, önkormányzati rendelettel, de meg kell felelnie a törvények (törvényerejű rendeletek) rendelkezéseinek. Ily módon a kormányrendeletek a törvényekkel beiktatott nemzetközi jogi normáknak is meg kell hogy feleljenek. Ezt nevezzük negatív struktúrának, illetve dinamikának. Negatív azért, mert a jogalkotónak tartózkodnia kell a magasabb szintű szabály megsértésétől. Végezetül, a törvény nem mondhat ellent az Alkotmánynak. Ne feledjük: az Alkotmány 7. §-a elismeri a magyar jogban érvényesülő, nemzetközileg elfogadott elveket és normákat, de csak a tételes jog által jogrendszerünkbe „beemelt” (inkorporált) szabályokra lehet hivatkozni. Hogyan • Hogyan alkalmazzuk ezt a szabályt? Ha kétségeink támadnak valamely szöveg alkalmazzuk az jogszabályszerűségével kapcsolatban, vizsgáljuk meg a jogforrásokat. Az aláalá-föléfölérendeltség eldöntheti az alkalmazhatóságot. Jegyezzük meg: az Alkotmánybíróság rendeltség döntése értelmében, jogszabály-értelmezés céljából állásfoglalásokat a jogalkotó nem elvét adhat. Erőteljesen magukra vannak utalva a jogalkalmazók. Előfordulhat, hogy azonos szintű jogszabályokban találkozunk ellentmondásokkal. Két esettel számolhatunk: vagy ugyanazon jogalkotó rendeletei között van ellentmondás, illetve következik be „lyuk”, azaz joghézag, vagy más, de azonos szintű jogalkotó is „alkot” ugyanazon tényállásra jogszabályt. Ezt a problémát a „később alkotott szabály lerontja a korábban alkotott jogszabály hatályát” elv alkalmazásával oldhatjuk fel. Van azonban egy fontos jogalkotói gyakorlat, amely segíthet eligazodni. Törvényeinkben, rendeleteinkben gyakran találkozhatunk a következő kifejezéssel: „…e törvény alkalmazásában”. E kifejezést használja – például – az Mvt. 87. § is.1 A jogforrási hierarchiának régi elve az, hogy a magasabb szintű jogszabály módosíthatja az alacsonyabb szintű jogszabály rendelkezéseit. (Pozitív hierarchiaszabály.) 1

Szeretnénk utalni arra, hogy egyes szakmai kifejezések csak a szakma keretén belül értelmezhetők. Pl. „futómacska”, „csőgörény” stb. Ezek ismerete a szakemberektől, a foglalkoztatottaktól elvárható, de azokat a foglalkoztatónak is meg kell ismertetnie a dolgozókkal.

–5–

Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához, a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán Magasabb szintű jogszabály módosító ereje

• Kétféleképp módosíthatja a magasabb szintű jogszabály az alacsonyabb szintűeket. Vagy tételesen megjelöli a hatálytalanított jogszabályokat, illetve egyes §-okat, vagy megalkotja az új rendelkezést, de nem szól a hatálytalanításról. Esetleg azt olvashatjuk, hogy „e törvénnyel ellentétes, minden más szabály hatályát veszíti”. Ilyenkor szintén a később alkotott jogszabály erejét kell figyelembe venni. Szabványok esetében nem alkalmazható a jogszabályoknál leírt módszer. Itt konkrétan meg kell mondani, mely szabvány helyébe, mikortól stb. kell az újat figyelembe venni.

Negatív „jogalkotás”

• Felhívjuk Olvasóink figyelmét az Alkotmánybíróság határozataiban rejlő módosító erőre. Arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság valamely jogszabályt, jogszabályszöveget részben vagy egészében megsemmisíthet. Egyszerű az az eset, amikor – an blokk – megsemmisíti a jogszabályt. Ilyenkor viszont ügyeljünk arra, hogy a hatálytalanítás időpontját a szabályok alkalmazásakor gondosan betartsuk. Bonyolultabb eset az, ha egy-egy szó, mondatrész kerül megsemmisítésre, ezért a jogszabályszöveg addigi értelme módosul. Ilyenkor célszerű a régi és az új szöveget öszszevetni, mielőtt intézkedne a jogalany. Az Alkotmánybíróság határozatai a Magyar Közlönyben megjelennek [Jt. 57. § (2) bek.]. • Mit tegyünk akkor, ha a jogszabályváltozás a jogforrási hierarchián kívüli, „az igazgatás egyéb jogi eszközeire” is kihat? Gondoljunk az eseti döntésektől az iránymutatásokig, szabályzatokig terjedő – alkalmazni rendelt – normaanyagra. Minthogy ezek sem kerülhetnek szembe jogszabállyal, e vonatkozásban – külön rendelkezéstől függetlenül is – megváltoznak. Ehelyütt a Bírósági Határozatok tárában található döntvények jogi tartalmára szeretnénk utalni. A perek – s így a Legfelsőbb Bíróság konklúziói is – gyakran évek múltán kerülnek elbírálásra. Időközben a jogszabályok is megváltozhatnak. Gyakran, a jogeset a módosult jogi szabályozás miatt használhatatlan (lásd: 2002/151. sz. határozat). • Azt mondottuk: jogszabályok a hierarchia elve szerint egymással nem állhatnak ellentétben, illetve a magasabb szintű megsemmisítheti az alacsonyabb szintű jogszabályokat. Vajon – merül fel a kérdés a gyakorlatban –, érvényesül-e ez az elv a vállalatok, társaságok, munkáltatók szabályzatai, kollektív szerződései esetében? Azt kell válaszolnunk, hogy attól függ. Amennyiben kógens (kötelező), vagy parancsoló (imperatív) a jogszabály, akkor a jogszabály eleve megsemmisíti az adott helyi szabályzatszöveget. Ha azonban nincs kifejezett tiltás, akkor a szabályzatalkotó, a szerződést kötő felek döntenek a hatálytalanított normák (szabványok) alkalmazásáról. A később alkotott jogszabály lerontja a korábbi jogszabály hatályát. Ezt az elvet a megelőző két pontnál már – példák vonatkozásában – említettük. Ehelyütt csak egyetlen problémára utalunk. Nem zárható ki, hogy az új jogszabályt hatálytalanítja vagy a jogalkotó, vagy az Alkotmánybíróság. Ilyenkor – ezt nyomatékosan hangsúlyozzuk – a korábbi, már hatálytalanított jogszabály nem „éled fel”. Kivétel lehet az, ha a jogalkotó ezt kifejezetten elrendeli. Különösen a Tbj-jogok körében fordulhat elő ez a jogi helyzet. Két és félezer esztendeje ismert a következő elv: A különös (speciális) szabály lerontja az általános (generális) szabály hatályát. Ez azt jelenti, hogy lehetnek olyan különleges esetek, amikor a jogszabály általános hatályától el kell, vagy el lehet térni. Ilyenkor a különös szabályt kell először alkalmazni, és csak azt követően az általánost. Fontos azonban tudni, hogy ezt az elvet a jogszabályokban megnyilvánuló, kifejezetten közölt eltérések esetén lehet alkalmazni. Ilyenkor ugyanis nincs ellentmondás a főszabály és a kivétel között.

A Bírósági Határozatok problémái

A később alkotott jogszabály ereje

A speciális jogszabály ereje

–6–


• Ha a törvény úgy rendelkezik, hogy a foglalkoztatottak biztonsága érdekében el lehet térni a törvény előírásaitól, akkor az eltérésre van jogi felhatalmazottság. Ilyen „felhatalmazottság” hiányában az eltérés kockázata a jogellenesen eljáró felet (személyt) terheli. Példák a Két példával mutatjuk be a fenti elv érvényesülését. Az Mvt. 10. § úgy rendelkezik, speciális jogi hogy a külföldi, ha szervezett munkát végeztet hazánkban, az Mvt-től akkor térhet el, normák ha törvény, nemzetközi szerződés, ez utóbbi hiányában a nemzetközi magánjog (1979: alkalmazására 13. sz. tvr.) másképp rendelkezik. E szabályt a vámszabad területeken is alkalmazni kell. Másik példa az Mt. 13. §-a, amely lehetővé teszi, hogy kollektív szerződésben, megállapodásban térhessenek el a felek az Mt-től. E két eset a speciális normák alkalmazási elsőbbségét mutatja be. Ugyancsak a jogforrási hierarchiához, annak dinamikus oldalához tartozik a köJogszabály nem ismerése vetkező elv: Jogszabály nem ismerése, nem mentesít annak hatálya alól. Sokan és sokszor félreértik ezt az elvet. Egyetlen jogrendszer sem lehet működőképes, ha a jog ismeretétől teszi függővé annak érvényesülését. A jogszabályokat (és a szabványokat is) ki kell hirdetni (1987: XI. tv.). Ez azonban csak elvi lehetőség arra, hogy a jogi normát megismerjék. A jogalanynak viszont nem kell a jogrendszer valamennyi szabályát ismernie. Az elv azt fejezi ki, hogy akár ismeri az adott személy a jogot, akár nem, azt, ha a körülmények úgy alakulnak, reánézve alkalmazni kell. Tartalmazza ez az elv azt is, hogy aki cselekszik, az köteles a cselekvéséhez kapcsolódó jogi szabályok tartalmáról meggyőződni. Ez a követelmény fog megjelenni a felelősség intézményeiben, így a munkavédelemért fennálló felelősség esetében is. A jog megismerhetőségét a modern számítástechnikai eszközök nagymértékben felerősítették. • Ha valaki nem ismeri a reá vonatkozó jogszabályokat, akkor fel kell őt világosítani arról. Ne feledjük: a munkaviszonyokkal, munkavédelemmel kapcsolatos munkáltatói döntések egy részénél – melyeket határozatoknak1 is nevezünk – kötelező a jogorvoslati jogra való utalás. • Sajátos problémával találkozhatunk az Mt. 104. §-ában. E paragrafus a munA munkáltatói utasítás és káltatói utasításról, illetve annak megtagadhatóságáról rendelkezik. Megtagadhatja az megtagadható- utasítás végrehajtását a munkavállaló, ha az jogszabályba, vagy munkaviszonyra vosága natkozó szabályba ütközik. „Munkaviszonyra vonatkozó szabály” az Mt. 13. §-ban írott kollektív szerződés, illetve kollektív megállapodás [Mt. 104. § (2) bek.]. Ugyancsak rögzíti az Mt., hogy akkor is megtagadhatja az utasítás végrehajtását, ha az kárt okoz, és a károkozásért fennálló felelősséggel a munkavállaló számolhat. Ilyenkor viszont csak felhívhatja az utasításadó figyelmét az esetleges kárra, de annak végrehajtását nem tagadhatja meg [Mt. 104. § (2) bek. utolsó mondat]. A fakultatív eseteket követi az a kötelező szabály, amely arra az esetre vonatkozik, hogy az utasítás végrehajtása más személy (korántsem csak munkatárs) életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti [Mt. 104. § (3) bek.]. Fontos tudni, hogy hiányzik az az eset, amikor saját életét, testi épségét fenyegető veszély esetén megtagadható lenne jogszerűen az utasítás. Ezt az Mvt. tartalmazza. a.) Az Mt. 104. § alkalmazása feltételezi, hogy a munkavállaló utasításmegtagadási jogának gyakorlása előtt tájékozódott a jogról. Ez azonban csak kivételesen van így. Legtöbbször az az eset áll fenn, hogy a munkát végző nem ismeri azt a helyzetet, 1

A munkaviszonyokban a munkáltatók káresemények – így munkabalesetek, balesetek – esetében határozatot hoznak. Ezek ugyan nem felelnek meg az államigazgatási eljárás előírásainak (1957: IV. tv.), de lényeges elemük a tényállás alapján hozott döntés, indokolás és a jogorvoslati jogra való „kioktatás”. A munkáltató tehát akkor is határozatot hoz, ha ez a döntése nem azonos a hatóságokra irányadó formával.

–7–


amely alapján az utasítás általa jogszerűen megtagadható.1 A munkavállaló tehát a balesetveszélyt legfeljebb vélelmezni tudja, ezért a bizonyítás igencsak problematikus. b.) Azoknál a munkáknál, amelyeknél eleve veszélyhelyzet áll fenn – például a kísérletezésnél, beüzemelésnél stb. –, az utasításadási jog megtagadhatóságát helyi szinten is célszerű rendezni. c.) A munkáltatók tárgyi (objektív) kárfelelőssége éppen azon a fikción alapul, hogy aki mást foglalkoztat, eleve ismeri a foglalkoztatás, a munkavédelem, munkaegészségügy stb. vonatkozó normaanyagát. Ezt minden munkáltatónak – az Mt-ben írott kivételtől eltekintve – számításba kell vennie. A 10 fő foglalkoztatású személynél nem több személyt foglalkoztató munkáltatóknál a vétkesség szerint alakul a kárfelelősség [Mt. 175. § (1) bek.]. Nem tartozik a hierarchia elvei közé, de ehelyütt kiemelten említjük a büntetőAz jogból jól ismert elvet: senki sem tekinthető bűnösnek addig, amíg a reá irányadó bíártatlanság vélelme róság bűnösségét – a védekezés jogának biztosítása mellett – meg nem állapította. Ez az elv azonban több mint büntetőjogi szemlélet kifejezése. Amikor a munkavállaló vonatkozásában – például – munkabalesetet vizsgál a munkáltató, a munkaviszonyokat érintő döntéseinél célszerű az „ártatlanság” vélelmének érvényesítése. • Az Mt. 96. § (3) bek. lehetővé teszi, hogy a munkáltató és a szakszervezet kollektív szerződésben a rendkívüli felmondás egyes – helyi szintű – esetköreit meghatározhatják. Gyakori, hogy a kollektív szerződések tartalmazzák, hogy a munkabalesetben vétkes munkavállaló munkaviszonyát rendkívüli felmondással [Mt. 96. § (1) bek.] a munkáltató megszüntetheti. (Természetesen a munkáltató vétkessége is alapot adhat a rendkívüli felmondásra a munkavállaló részéről.) Esetünkben a munkabaleset sérültje okozta önmagának – nagymértékű munkavédelmi Rendkívüli szabályszegések következtében – a károsodást. Keresőképtelen állapotba került. felmondás jogellenessége A munkáltató élt a KSZ-adta lehetőséggel, és a keresőképtelen munkavállaló munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. A munkavállaló arra hivatkozott, hogy keresőképtelenség tartama alatt nem lehet neki „felmondani”, és különben sem zárult le a felelősségét vizsgáló eljárás. Ne feledjük: az Mt. 90. § (1) bek. a) pontja csak a rendes felmondás (Mt. 89. §) alkalmazását zárja ki, a rendkívüli felmondás jogát nem. Abban viszont igaza volt a sérült munkavállalónak, hogy amíg a vizsgálat le nem zárul, addig őt is megilleti az „ártatlanság vélelme”, azaz a rendkívüli felmondás alkalmazhatóságára a vizsgálat jogerős lezárását követően kerülhet sor.

A munkavédelem alkotmányos alapjai Az Alkotmány rendelkezése

Melyek a nemzetközi „normák”

A Magyar Köztársaság Alkotmánya rögzíti, hogy a területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Hozzáteszi az alaptörvény azt is, hogy e jogok érvényesülését az állam a munkavédelem, az egészségügy és az orvosi ellátás megszervezésével is törekszik biztosítani [Alk. 70/D. § (1)–(2) bek.]. Alkotmányunk 7. § (1) bekezdése rögzíti azt, hogy hazánk elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog (jogrendszer) összhangját. Négy főcsoportot különböztetünk meg a nemzetközi jog vonatkozásában. A nemzetközi egyezmények és szerződések valamennyi ország számára nyitva álló körét, a re1

Az 1992 előtti Mt. végrehajtási rendelete még úgy szólt, hogy a munkavállaló saját élete stb. veszélyeztetettsége esetén megtagadhatja jogszerűen az utasítást. A kivételt azok képezték, akik foglalkozásuk révén – pl. mentők, tűzoltók, járványügyi szakemberek – kötelesek voltak munkát végezni.

–8–


gionális jellegű szerződéseket, a többoldalú és a kétoldalú szerződések, megállapodások körét. Hazánk tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ). Minthogy e szervezet ENSZ-dokumentumok (és jogelődje, az 1947-ben megszüntetett Népszövetség) számos olyan dokumentumot fogadott el, amelyek az emberi jogokkal, az államok polgáraival, területükön élőkkel kapcsolatos kötelezettségeivel foglalkozik, e joganyag ratifikálás által része a magyar jogrendszernek. • Az ENSZ Közgyűlése 1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (továbbiakban: Deklaráció). Ez a dokumentum még általánosság szintjén rögzíti a munkához való jogot, illetve a munka szabad megválasztásának jogát. A Deklaráció 23. artikulusának első pontja már tartalmazza a „méltányos és kielégítő munkafeltételekre” utalást. Ez a kifejezés – 1947-ben – még alapvetően szociális jogi tartalmat hordozott. „Munkafeltételek” alatt a szerződéses szabadság érvényesülésének lehetőségét értették.1 A Deklaráció, évtizedek társadalmi változásai következtében, fokozatosan kibővült a nemzetközi gondolkodásban a biztonságos és egészséges munkafeltételek fogalmi körével. A kifejezést a magyar munkajog [Mt. 102. § (2) bek.] és a munkavédelmi normák egyaránt ez utóbbi értelemben használják. • A Deklarációt nemzetközi szerződések követték. 1963-ban megalkotásra került Egyezséga Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya. E dokumentum 12. okmányok cikkelyének első pontját alaptörvényünk 70/D. § (1) bekezdése – szinte szó szerint – megismétli. Az Egyezségokmány 7. cikkelye pedig „az igazságos és kedvező munkafeltételekre” utal. Két történelmi körülményre utalunk e szöveg értelmezésekor. 1949től fokozatosan kiépültek az ún. szocialista munkavédelmi rendszerek, illetve 1958-tól már az EU jogelődje, az Európai Közös Piac is kifejtette a munkabiztonság és egészségügy szervezésére irányuló törekvéseit. • 1963-ban pedig megszületett az Európa Tanács keretén belül az Európai SzociAz Európai ális Charta, melynek – ha sok állam nem is fogadta el a Chartát – jótékony szellemi Szociális hatása a hetvenes évekre megváltoztatta a munkavégzések addig uralkodó szemléletét. Charta (Hazánk csak az 1999: C. tv-nyel ratifikálta – akkor sem teljes szövegével – a Chartát.) Az ENSZ keretében kidolgozott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezményokmánya tehát a „munkafeltételek” fogalmi körébe, a szerződéses szabadság elvének érvényesülése mellett, a munkavégzés biztonságos és egészséges teljesítésének követelményét is megfogalmazta. A Nemzetközi • Az ENSZ 1919-ben – még a Népszövetség által – szakosított szerve, az 1969Munkaügyi ben Nobel-díjjal kitüntetett Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (Internationale Labour Szervezet Office = ILO). E szervezet keretében számos munkajogi, munkavédelmi egyezmény szerepe a mun2 kavédelemben (konvenció), ajánlás került kidolgozásra. A kidolgozott egyezményeket – ha azokkal az adott állam egyetért – ratifikálási eljárás keretében iktatják be az adott állam jogrendjébe. Hazánk esetében törvény iktatja be az ILO-konvenciókat a kötelezően alkalmazni rendelt jogszabályaink közé. • A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által kidolgozott egyezményeket az egyes államok gyakran nem, vagy csak évtizedek múltán emelik be jogrendjükbe. Így történhetett meg – például – Magyarország esetében is, hogy az ILO-normák 35–40 éves 1

2

Ne feledjük: ekkor még álltak a kényszermunkatáborok (Gulág, Recsk stb.). Nem a munkavégzés emberségesebbé tétele volt a Deklarációt aláíró nemzedék legnagyobb problémája, hanem a szabadság biztosítása. Ezt támasztja alá a 24. cikkely pihenéshez, szabadidőhöz stb. fűződő rendelkezései is. Az ILO legfőbb, döntést hozó testülete a tagállamok delegációiból álló Közgyűlés. Egy-egy delegáció tripartit rendszerben kerül kialakításra: 2 fő a kormány, 1 fő a munkáltatók, 1 fő a munkavállalók érdekképviseleti szervei által kerül kiküldésre. A kidolgozott egyezményt (konvenciót) azonban az adott tagállam legfőbb szervének is el kell fogadnia (ratifikáció). Így történhet meg az, hogy a kidolgozásban aktív állam törvényhozása mégsem fogadja el a delegációja által is támogatott normákat.

–9–


„késéssel” léptek be jogszabályaink közé. A 2000: LXIII. – 2000: LXXX. törvények számos, biztonsággal, munkavédelemmel kapcsolatos ILO-konvenciót is egyszerre „emeltek” be a hazai jogrendbe. (Az ILO-normákra egy bővítéskor térünk ki részletesen.) EU-irányelvek és rendeletek

Nemzetközi magánjog alkalmazása

A nemzetközi – átfogó – szabályozásokat követően szólnunk kell az ún. regionális nemzetközi szerződésekről, megállapodásokról. Említettük, hogy 1958. január elsejétől létrejött az Európai Közös Piac (1957. évi Római Szerződés), majd ez a szervezet 1992-ben – a Maastrichti szerződéssel – átalakult Európai Unióvá. Hazánk e regionális szerveződésnek társult tagja. Teljes jogú tagságunkig kötelezettséget vállaltunk arra, hogy belső jogszabályainkat az Alkotmány idézett 7. § (1) bek. alapján, jogharmonizációs eljárás keretében hozzáigazítjuk a közösségi joghoz. Felhívjuk Olvasóink figyelmét arra, hogy az EU két, kiemelten fontos jogforrásával kell számolnunk. Az egyik a Tanács rendelete, a másik az irányelv. Hazai jogéletünkre ez utóbbinak van jelentősége.( Tárgyköreivel munkánkban önállóan fogunk foglalkozni.) Vannak olyan nemzetközi szerződések, megállapodások, amelyeket több állam köt valamely konkrét tárgykörben. Ezeket a nemzetközi szerződéseket multilaterális (többoldalú) szerződéseknek nevezzük. Ilyen egyezmények születtek a környezetvédelemmel, a nemzetközi technológiákkal, azok forgalmával, egyes járványügyi eljárásokkal stb. kapcsolatban. Ezek az eljárások, egyezmények több államot érinthetnek ugyanazon ok vagy körülmény vonatkozásában. Kevés a többoldalú, a munkavégzések biztonságára, a munkaegészségügyre vonatkozó multilaterális joganyag. Ennek oka az egyes államok gazdasági-szociális lehetőségeivel, társadalmi hagyományrendszerével függ össze. Tény az, hogy a határokat átlépő multinacionális cégek a munkavédelmi előírások, normák vonatkozásában globalizációs szerepet is betöltenek.1 • Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy az Mvt. 10. §-ban említett „nemzetközi magánjog” nem azonos a jogszabályokban előírt egyezményekkel, megállapodásokkal. Ha a magyar foglalkoztató külföldi természetes személy munkavégzésével is összefüggő szerződést köt, azt magánjogi szerződésnek nevezzük. E szerződésekre az 1979: 13. tvr. szabályait kell alkalmazni. Ez a törvényerejű rendelet segíti a jogrendszerekben érvényesülő szabályok alkalmazását, ha a jogrendszerek között az adott tényállásra vonatkozóan eltérés (kollízió) lenne.2 Magánjogi szerződésekbe ezért kell – ha ez szükséges a szolgáltatás jellege miatt – a munkavédelmi, biztonsági stb. rendelkezéseket is felvenni. Alkotmányunk 7. § (1) bek. – mint írtuk – elismeri a nemzetközileg elfogadott gyakorlatot, tiszteletben tartja a nemzetközi – államunk által is ratifikált – szerződéseket, valamint a nemzetközi jog inkorporált szerződéseit törekszik összeilleszteni a bel-

1

A technika, technológia, de még az üzleti szerződések is érzékenyen érintik a nemzeti munkavédelem közjogi (jogszabályokban kifejeződő) struktúráit. Példaképp említjük a franchise (e.: frencsájz) szerződéseket. A franchise termékek, szolgáltatások, szabadalmak, jogok (márkanév-használat stb.) átadását jelenti üzleti ellenszolgáltatásért. Az átengedő elsősorban a terméket, szolgáltatást védi azzal, hogy kiköti az üzemszervezeti tevékenység – ideértve a technológiaszervezés, szakmai képzés, egészség- és munkavédelem feltételeit is – azonos színvonalának biztosítását. Ilyenkor összeütközésbe kerülhetnek a franchise követelmények a nemzeti szabványokkal. Ez utóbbiak nem olyan jellegű megkötöttségek alkalmazását írhatják elő, mint a szerződéskötő felek. Ezért kellett – a franchise-tól eltekintve – a nemzeti szabványok kötelező jellegét a globalizálódó folyamatokhoz igazítani. 2 A munka- és egészségvédelem szabályozása nem követi a határokat átlépő áruk, szolgáltatások gazdasági kamarák által kidolgozott szokványrendszerének elveit (INCOTERMS). E szokványok a határok átlépéséhez – jogrendszerek megváltozásához – fűznek eljárási szabályokat. Ha az árut Írországba kell szállítani, a fuvarköltségre, biztosításra, kockázatviselésre stb. az INCOTERMS előírásai jól alkalmazhatók, de az árut szállító munkavállalóra e normák már kevésbé. A munkavédelmi, balesetés egészségbiztonsági előírásoknál az egyes államok közjogi jellegű előírásai érvényesülnek. Ezek közötti kollíziót, ellentétet oldja fel az Mvt. 10. §-a. (A szabványokról később még részletesebben fogunk szólni.)

– 10 –


Bilaterális megállapodások haszna

ső jogrendszer elemeivel (jogharmonizáció). Ezt a folyamatot leginkább a kétoldalú (bilaterális) szerződések, megállapodások körében figyelhetjük meg. • Munkavédelmi vagy munkaegészségügyi rendelkezéseket tartalmazó két- vagy többoldalú megállapodás viszonylag kevés van a magyar jogrendszerben. Többnyire közvetett formában – például – a szociálpolitikai egyezményekben, szociális biztonságról szóló megállapodásban találkozhatunk ilyen tárgyú normákkal (lásd a 12. sz. lábjegyzetet). A foglalkoztatás munkavédelmi normái alapvetően a hazai jogrendszerek tárgykörébe tartoznak. Felhívjuk azonban a figyelmet olyan „bilaterális” egyezményekre, amelyek a munkavédelemhez szorosan kapcsolódnak. Ilyenek az ún. szociálpolitikai, illetve a szociális biztonság kérdéseit szabályozó egyezmények, szerződések.1 Külföldi személy foglalkoztatásakor célszerű az irányadó tb-, illetve a fennálló egyéb biztosítási formákat is áttekinteni [8/1999. (XI. 10.) SzCsM. sz. r. és az 1991: IV. tv. 7. §].

Alkotmányunk 70/D. §-a több vonatkozásban is fundamentuma a munkavédelmi jogok kialakított rendszerének. • Amikor alaptörvényünk „Magyar Köztársaságot” említ, akkor nem az államAz „állam” meghatározása formára, hanem a központi állam kötelezettségeire utal. Az „állam” kifejezés alatt a a munkavéde- költségvetési törvény központi szerveit értjük. Miért fontos ez? Azért, mert a települési lem szemés helyi önkormányzatok a munkavédelmi előírások megalkotása vonatkozásában pontjából nem rendelkeznek jogalkotó hatalommal (tehát munkavédelmi tárgyú önkormányzati rendeletet saját hatáskörben nem adhatnak ki). Az önkormányzatok az egészségügy, a rehabilitáció, a környezetvédelem, az ellenőrzés területén viszont eljárhatnak, illetve kötelesek eljárni. Az Alkotmány megfogalmazásából következik az Mvt. 13. §-ban írott állami feladatok meghatározása. Mit tekintünk • Az Alkotmány úgy fogalmaz, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek egy állam van joguk a lehetséges legmagasabb szintű egészségbiztosításhoz. Terület alatt egy„területének” részt az államhatárokkal körülkerített térséget – földalatti tereket, felszínt és légteret – kell elsődlegesen érteni. Az Mvt. 2. § (2) bek. – akárcsak a munkaviszonyok körében az Mt. 1. §-a – szintén visszautal a Magyar Köztársaság területére. • Fontos tudni, hogy „terület” az a vízi, légi vagy közúti közlekedési jármű, amely az állam felségjelét viseli, vagy lobogója alatt (lex bandi) közlekedik. E szabálytól viszont nemzetközi megállapodás, nemzetközi magánjogi szerződés eltérhet. • Magyarázatot igényel az is, hogy miért nem állampolgárokról rendelkezik Az MK. területén élők alaptörvényünk a lehető legmagasabb színvonalú „testi” és „lelki” egészséghez való munkavédejog garantálásánál [Alk. 70/D. § (1) bek.]. Az alaptörvény ugyanis a „Magyar Közlemhez fűződő társaság területén élőknek” biztosítja a fentebb ismertetett, egészséghez való jogot. joga Ez azt jelenti, hogy társadalmunk nem tesz különbséget ember és ember között, ezért a bel- és külföldi természetes személy egyaránt érvényesítheti ezt az alkotmányos – egyébként emberi – alapjogot. Mindez vonatkozik a munka- és egészségvédelemre is. Az Mt. nem tesz különbséget a Magyar Köztársaság területén munkát végzők között. A munkavédelmi jog sem. Ter1

„Szocpol” egyezményeket a társadalombiztosítás körében kötött hazánk a volt szocialista államokkal. Hasonló tárgykörben kötöttünk megállapodásokat 1990 után, néhány nyugati állammal. Ezeket a szerződéseket „szociális biztonság” címmel látta el a jogalkotó. Minthogy a balesethez – így a munkabalesethez – ezek az egyezmények is kapcsolódnak, célszerű azokat röviden felsorolni. – „Szocpol” egyezmények: 1959: 20. sz. tvr. Magyar-jugoszláv egyezmény 12. cikkely; 1959: 38. tvr. Magyar-lengyel egyezmény 16. cikkely; 1959: 41. sz. tvr. Magyar-cseh/szlovák egyezmény 15. cikkely; 1962: 2. sz. tvr. Magyar-bolgár egyezmény 16–17. cikkelyek; 1962: 5. sz. tvr. Magyar-román egyezmény 6. cikkely; 1963: 16. sz. tvr. Magyar-szovjet/FÁK egyezmény 7–8. cikkely.

– Szociálbiztonsági egyezmények: 1998: VII. tv. Magyar-svájci egyezmény; 2000: XXX. tv. Magyar-német egyezmény (20. cikkely: üzemi baleset, 21. cikkely a foglalkozási megbetegedésekről); 2000: CXXIII. tv. Magyar-osztrák egyezmény.

– 11 –


mészetesen mód van a védelmi szabályok más állam jogrendje szerinti alkalmazására (Mvt. 10. §), de ez csak annyit jelent, hogy a természetes személyt nem a magyar, hanem a magyar jog által elismert külföldi jog védelmezi munkavégzésének teljesítésekor. A foglalkoztatót mindig kötelezi a munkavédelem feltételeinek biztosítása, akár a hazai, akár a külföldi jog szerint kell eljárnia. • Alaptörvényünk nem azt rögzíti, hogy az egyes személyeknek a „legmagasabb szintű” védelemhez van joguk. Csak azt írja elő az Alkotmány, hogy a „lehető” legmagasabb szintű ellátásokat lehet jogként igényelni. Mit jelent ez a követelmény a munkavédelem vonatkozásában? A „lehető” A „lehető legmagasabb szintű” kifejezést vessük össze az Mt. 102. § (2) bek. írott, munlegmagasabb káltatót terhelő kötelezettséggel. Aki munkaviszonyban foglalkoztat valakit – természeteszintű ellátás meghatározása sen ideértjük az Mt. 72/A. §-ban írott személyeket is –, annak objektív (kimentés nél-

küli) felelőssége az egészséges és biztonságos munkafeltételek biztosítása. E kötelezettség értelmében a munkáltatót terheli az elérhető legmagasabb szintű munkavédelmi üzemelési feltételrendszer beszerzése, működtetése. Nem hivatkozhat a munkáltató arra, hogy a munkavédelmi eszközök, eljárások költségesek, ezért gazdasági megfontolásból azokat nem vásárolja meg. Aki meghatározott vállalkozást akar folytatni, annak az egészséges és biztonságos munkafeltételekről gondoskodnia kell. Ezt a foglalkoztatott elvárhatja. Ilyenkor nemcsak az utasításmegtagadás joga illeti meg (Mt. 104. §), hanem a rendkívüli felmondás alkalmazása is [Mt. 96. § (1) bek. a) pont; (7) bek.].1

Ne feledjük: a munkavédelem az alkalmazott gyártási, üzemelési stb. folyamatokhoz igazodik. E folyamatok viszont átléphetik az országhatárokat (külföldi beruházások, gyártások, technológiák alkalmazása). Nem feltétlenül a munkáltató által, a nemzeti jogrendszerben előírt, beszerezhető védelmi eszközök, módszerek a „legmagasabb színvonalú” megoldások. Valamely kidolgozott eljárás már létezhet, de még nem terjedt el. Ezt a „legmagasabb színvonalú” munkavédelmi megoldást nem lehet elvárhatósági mércének tekinteni. Lényeges az, hogy a „lehető legmagasabb szintű” alkotmányos követelmény a műszaki elérhetőség, beszerezhetőség a szakmára irányadó átlagos mértéket elérje. Ismételjük: nem a ritkaság, hanem a szakma szempontjából átlagos beszerezhetőség a munkavédelmi felelősség egyik eleme. Mibe kerül a Aligha kerülhetjük meg a költségoldalt. Munkavédelem szempontjából az „elégsémunkavédelem ges”, „szükséges”, „indokolt” stb. költségfogalmaknak nincs jelentősége. Ha valamely tevékenység munkavédelmi jellegű ráfordításait meg kívánjuk határozni, úgy kockázatbecsléshez kell folyamodni. Minthogy a munkavédelem, egészségvédelem normáit közjogi jellegű szabályozás foglalja keretbe, az előírásoknak való megfeleltetés a költségalakító mérce. Ha a vállalkozás nem tudja biztosítani a folytatni kívánt tevékenység munkavédelmi (közegészségügyi) feltételeit – lévén az emberi kockázat nagyobb mint az elérhető haszon –, a „lehető legmagasabb szint” elérése a szükséges szintet sem közelíti meg, a tevékenységet, a foglalkoztatást át kell szervezni, vagy végső esetben meg kell szüntetni. De facto – ténylegesen – a „lehető legmagasabb szintű” testi és lelki egészséghez való jog korlátozódik. Mindig bizonyítást igényel az, hogy a konkrét munkavédelmi megoldás a „lehető legmagasabb szintű” megoldása a jogszabályokon alapuló kötelezett1

Természetesen ügyelni kell arra, hogy a „legmagasabb” szintű munkavédelmi eszköz, eljárás alternatív védekezéseit is megvizsgáljuk. Ha van két vagy több munkavédelmi megoldás, nem jogellenes az olcsóbb védekezés választása. Feltéve, ha ugyanazt a színvonalú munkavédelmi eredményt valósítja meg a választott megoldás. Ha nem áll fenn az azonosság, akkor a munkavállaló jogosult a „lehető legmagasabb” elérhető védelem követelésére.

– 12 –


ségek teljesítettségének. Kiemeljük, hogy vannak időszakosan vagy folyamatosan felmerülő olyan tevékenységek, amelyek eleve a fokozott kockázat állapotában végezhetők. Ezeket két fő csoportra tagoljuk: a) kísérleti, laboratóriumi, bevezetési és b) rendkívüli helyzetekben végzett tevékenységek. Ezekben az esetekben is megilleti a munkát végző személyt a „lehető legmagasabb szintű” védelemhez való jog. Itt a „lehető legmagasabb szint” az előreláthatóság keretein belül marad. Ezért kapnak kedvezményeket a fokozott veszélyhelyzetben alkalmazottak (szabadidők, pótlékok, rövidebb munkaidők, nyugellátások). Ezekre a kérdésekre – munkánk további részében – még kitérünk.

A munkavédelem jogi szintjei Az Alkotmányból következő követelményrendszer – mint jeleztük – döntően jogi formákban kerül meghatározásra. A jogszabályok ereje által – ipso iure – érvényesülnek azok a műszaki, technikai, technológiai elvárások, amelyek biztosítják a munkavédelem, egészségügyi orvosi ellátórendszer megfelelőségét. Ezt a jogi hierarchiát a munkáltatói belső előírások, szabályzatok egészítik ki. Mielőtt a magyar jogrendszer, pontosabban a hatályos jogszabályok összefüggéseit bemutatnánk, néhány sajátosságra, valamint a munkavédelmi jogviszony szerkezetére kívánunk néhány gondolatot fordítani. A munkavédelem – mint korábban jeleztük – közjogi jellegű normahalmazból Közjogi jellege áll. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályokkal érintett személyeknek kevés a szerződévan a munkavédelmi szases lehetőségük munkavédelmi jellegű megállapodások megkötésére. A közjogi bályozásnak szabályozás tárgya ugyanis nem a személyekhez, hanem a személyek által végzett tevékenységhez, e tevékenységek munkát végzőkre veszélyes elemeinek csökkentésére, kizárására irányul.1 A szabályozás egyrészt egy biztonsági elvárhatóság szintjét, másrészt az elvárhatósági szintet előíró szabályok érvényesülését eredményező magatartások meghatározására irányul. A munkavédelmi jogterület számos további, nem munkavédelemről szóló jogMunkavédelmet érintő anyagban található meg. Azokat a szabályozási tárgyakat, amelyek elég általánosak egyéb normák ahhoz, hogy jogi normák formájában érvényesülhessenek, a jogalkotó az ország adottságait is figyelembe véve törvényekben, rendeletekben, szabályzatokban stb. rendezi. A „munkavédelem” fogalmát azonban meg kell határozni ahhoz, hogy elvégezhessük az azonos tárgyak rendszerezését. Ezt a fogalmat az 1993: XCIII. tv. 1. § (1) bekezdése tartalmazza. E szerint munkavédelem: a szervezett munkavégzésre vonatkozó biztonsági és egészségügyi követelmények, továbbá e törvény (ti. az Mvt.) céljának megvalósítására szolgáló törvénykezési,2 szervezési, intézményi előírások rendszere, valamint mindezek végrehajtása. Ez a meghatározás magába foglalja a műszaki, biztonsági feltételek mellett az egészségügyi elvárásokat, követelményeket. Ily módon az egészségügyről szóló 1997: CLIV. tv. 53–55. §-ai határozzák meg a munkaegés1

2

Hasonló jellegű a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem közjogi jellegű eszköztára is. A környezetvédelem szabályozási logikája abból indul ki, hogy minden ember és minden élőlény egységet, szétválaszthatatlan rendszert alkot az őt körülvevő térrel, annak élő és élettelen vonatkozásaival. Aki ezt a rendszert bontja meg, köteles gondoskodni a környezetben élők biztonságáról. Itt nincs a környezetben élő személyeknek aktív cselekvésük a környezetfenntartásban. A környezetet befolyásoló személy köteles gondoskodni a megfelelő „legmagasabb testi és lelki egészség” feltételeinek biztosításáról. Munkavédelem esetében viszont a jog alapvetően azt a személyt védi, aki tevékenykedik. Ez a különbség a munkavédelmet részben a cselekvő személyhez köti, míg a környezetvédelem – légszennyezés, vízszennyezés stb. – abszolút szerkezetű jogviszony. Mindenki köteles a környezete átalakításakor tartózkodni más, környezethez tartozó ember, élőlény, élettelen világ kedvezőtlen irányú megváltoztatásától. Hasonló elven működik a fogyasztóvédelem is. Kérdéses lehet az, hogy mit kell érteni „törvénykezés” kifejezés alatt. E szó ugyanis a bírósági eljárásokat, és nem a jogalkotó tevékenységet jelöli. Az Mvt. 1. § (1) bek. egészét alapul véve, inkább az eljárási, ítélkezési, Mvt. céljaival összhangban álló gyakorlatát jelenti.

– 13 –


zségügy feltételrendszerének alapjait. A munkaegészségügy magába foglalja a munkakörnyezet-értékelés, kialakítás, az egészségkárosítás megelőzése stb. érdekében működtetett munkaegészségügyi struktúrákat, a rehabilitációs folyamatokat. Amíg a munkavédelem összefoglaló elnevezés (genus proximum), addig a munkabiztonság és a munkaegészségügy e tárgykör összefonódó, de jogi szempontból elkülönülő tárgykörök. • A munkavédelmi törvény állapítja meg a vonatkozó jogi szabályozás szintjeit. E szintektől elkülöníti a jogalkotó a „munkavédelemre vonatkozó szabályok” körét. Az alapvető – az általános – rendelkezéseket az Mvt. tartalmazza. A munkavédelem részletes szabályait az Mvt. felhatalmazása alapján a szociális és családügyi (a törvényben még: munkaügyi), valamint az egészségügyi miniszter által kiadott rendeletekből ismerhetjük meg. (Ehelyütt utalunk az előző fejezetekben írott jogforrási hierarchiára, az eltérő elnevezésű jogszabályok jogfolytonosságot biztosító azonosságára.) • Ugyancsak részletezéseket találhatunk más jogszabályokban is. E jogszabályok Biztonsági kiadására külön felhatalmazással kerülhet sor. Egyes, veszélyes tevékenységekre – szabályzatok technológiákra, eljárási módozatokra – az illetékes miniszter rendelettel szabályzatokat adhat ki.1 Ilyen szabályzatok – többek között – a biztonsági szabályzatok. A miniszteri rendelettel hatályba léptetett biztonsági szabályzatok és a szabványok között ellentétek keletkezhetnek. A konfliktushelyzetekre tekintettel hívjuk fel Olvasóink figyelmét arra, hogy a szabvány csak akkor „jogszabály”, ha azt jogszabály úgy rendeli. Ez azonban a szabvány – különösen a munkavédelmi szabványok – érvényesülésének nem feltétele. • Külön említi a munkavédelemre vonatkozó szabályok körében a jogalkotó a Szabványok szabványokat. Nem különbözteti meg a törvény a nemzeti és az egyéb szabványokat. jelentősége Ebből viszont az következik, hogy ahol nincs kötelező szabvány, ott a foglalkoztató, a munkáltató fokozott felelőssége érvényesül a munkavédelem céljának legjobban megfelelő (a „lehető legmagasabb színvonalat” biztosító) szabvány kiválasztására és alkalmazására (Mvt. 11. §). Itt említjük meg a szabványok és a szabályzatok után a munkáltató egészséget nem veszélyeztető, és a biztonságos munkavégzés követelményeinek megfelelő rendelkezéseit. E „rendelkezések” munkajogi értelemben munkáltatói utasítások (Mt. 102. §), amelyekkel szemben a munkavállalóknak utasításmegtagadási joguk van (lehet). Az Mt. 104. §-a e kérdésekre is ad eligazítást. Fontos azonban tudni, hogy a munkáltató munkavédelmi tárgyú rendelkezését köteles írásba foglalni, ha azt a munkavállaló kéri. Természetesen ez a jog a polgári jogi szerződéssel foglalkoztatott, a 72/A. §-ának hatálya alá tartozó fiatalkorúakat is megilleti. Ugyancsak megilleti a munkavédelmi utasításhoz fűződő jog a szervezett munkavégzésben résztvevő valamennyi személyt. Kérdéses lehet, hogy a vállalkozókat, Ptk. szerinti megbízási szerződéssel alkalmazottakat a konkrét megrendelő, megbízó üzemszervezetében folyó szervezett munkavégző tevékenység keretébe tartozónak tekinthetjük-e. A szervezett • Az Mvt. 87. § 5. pontja taxatíve felsorolja a szervezett munka Mvt. szempontjámunka ból fontos jogviszonytípusait. Vállalkozó másik vállalkozót, megbízási jogviszonyban meghatározása álló személyt foglalkoztathat, de azt a törvény nem sorolja a szervezett munkavégzés

1

Ideje utalnunk a szabvány és a szabályzat közötti jogi különbségre. A szabvány valamely kiemelt tevékenység szabatos leírását, míg a szabályzat valamely folyamat – lehetőleg teljes körű – normatív rendezését írja elő. A szabályzat utalhat a rendszerezett folyamat egyes pontjainál nemzeti, vagy más szabványra is. Amíg a szabvány de facto nem jogszabály, addig az ágazati miniszterek rendeleteivel kiadott szabályzatok jogszabályként érvényesülnek.

– 14 –


felelősségi tárgykörébe. Nyilvánvaló, hogy az ún. „függő vállalkozók”1 a munkavédelem szempontjából önálló jogalanynak minősülnek. A munkáltató Mt. 12. §-ban írott „rendelkezése” természetesen szabályzat formát is ölthet. E kérdésekre még vissza fogunk térni. Tudni kell azonban, hogy a munkáltatói rendelkezés (szabályzat) nem állhat ellentétben jogszabállyal, kötelező szabvánnyal. Azt is ehelyütt említjük: a kollektív szerződés nem munkavédelmi szabályzat, illetve nem inkorporálhat (nem olvaszthat be) munkavédelemmel kapcsolatos munkáltatói rendelkezéseket sem.

Munkavédelem és munkajog

Az Mt. szerinti együttműködés tartalma

Együttműködés a felvételi eljárásban

Munkaviszonyra vonatkozó szabály

Néhány összefüggésre az Mvt. és az Mt-n alapuló jogszabályok, valamint a munkajogi szabályozás között érdemes odafigyelni. Ahol lehet, a nem munkaviszonyok vonatkozásaira is fel kell hívni a figyelmet. • Az Mt. 3. § (1) bek. előírja: a munkáltató, az üzemi tanács (ideértve az üzemi megbízottat is), a szakszervezet és a munkavállaló kötelesek a jogok és kötelezettségek gyakorlása során jóhiszeműen és tisztességesen eljárni. Az Mt. 103. § (1) bek. c) pontja pedig kimondja, hogy a munkavállaló munkatársaival is köteles együttműködni, és olyan magatartást tanúsítani, amely nem veszélyezteti más személy egészségét és testi épségét. A munkavédelemért, annak működtetéséért a munkáltató felelős. Az együttműködés azonban az Mt-ben írott személyeket kötelezi. Együttműködés az is, hogy a munkavállaló a munkabiztonsági, munkaegészségügyi előírásokat megtartja, az akadályokról a munkáltatót, munkatársait tájékoztatja stb. Ugyancsak együttműködés az Mt. 65. § (3) bek. g) pontjában írott tájékoztatási kötelezettség is. Azt írja a törvény, hogy az üzemi tanács a munkavállalók lényeges érdekeit érintő szabályzatokat – azok kiadása előtt – véleményezi. „Szabályzat” alatt a munkavédelmi átfogó rendelkezést is érteni kell. Az üzemi tanácsok tehát véleményükkel segíthetik a cég munkavédelmi tevékenységét. • Az Mt. 3. § (2) bek. a munkaerő-felvételi eljárásban is előírja az együttműködést a munkáltató és a felvételis személy között. Ez az eljárási kötelezettség leginkább az egészségügyi alkalmasság tanúsítására, illetve a szakmai képesség bizonyítására szolgál. Jogesetként említjük azt, ha a munkaviszony létesítése előtt próbamunkát végeztet – próbaidő helyett [Mt. 81. § (1)-(3) bek.] – a munkáltató. Ebben az esetben sajátos jogi helyzet áll elő. Ilyenkor az Mt. 3. § (2) bek. alkalmazhatósága is kétséges, ugyanakkor munkavédelmi kötelezettség sem vonható a szervezett munka fogalmi körébe. Van azonban egy kivétel. Ha a „próbamunkát” a leendő munkáltató eszközeivel, munkavégzésre kijelölt területén kell elvégezni. • Az Mt. 13. §-a a „munkaviszonyra vonatkozó szabályok” címet viseli. E törvény csak jogszabályokra utal az (1) bekezdésben. Az a látszat, hogy a szabványok – nem lévén jogszabályok – nem minősülnek munkaügyi szabálynak. Munkaügyi szabály vonatkozásában csak azok a szabványok, szabályzatok „jogi normák”, melyeket az 1987: XI. tv. – a jogalkotásról szóló törvény – jogforrásnak tekint. Kisegíti a jogalkalmazókat az Mvt. 18. § (1) bekezdése. E törvényhely azért fontos, mert felsorolja a munkavégzések összes tárgyi feltételeit, mozzanatait. A „munkavédelmi szabályok” tehát az Mt. 13. § (1) bekezdéséhez hasonló módon érvényesülnek. 1

„Függő vállalkozó” az a természetes személy, aki az 1990: V. tv. szerinti vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik, egyedül – alkalmazott nélkül – látja el szerződéses kötelezettségeit volt munkáltatójánál, annak jogutódainál. Gondoljunk – például – a teher- vagy személygépjármű-vezetőkre. E személyek az adott cégnél teljes kapacitásukat lekötve – kvázi munkavállalóként – dolgoznak.

– 15 –


Az ajánlások jellege

OMMF utasítási joga

Baleseti ellátás megtérítése a munkáltató részéről A Szabálysértési Kódex bírsághatára

• Írtunk az Alkotmány 70/D. §-a kapcsán a lehető legmagasabb szintű „testi és lelki” egészséghez fűződő jogról. Minthogy az Alkotmány a „munkavédelmet” is betagolja az állami eszköztárba, érthető, hogy az Mvt. külön foglalkozik a dolgozók munkavédelmi szabályokban rögzített védő (prevenciós) intézkedésekhez fűződő jogával (Mvt. 60. § a/ pont). Ez a „jog” függ össze a munkáltatói utasítási, a munkavállaló utasításmegtagadási, illetve a munkajogi kárfelelősség kérdéskörével. • Rendelkezik az Mvt. a munkavédelem országos struktúrájáról. E Bizottság ajánlásokat fogadhat el, amelyek – nolens-volens – munkavédelmi szabálynak minősülnek. • A munkavédelmi felügyeletek jogosultak konkrét – munkavédelemre vonatkozó – utasításokat adni [Mvt. 81. § (1) bek.]. Ezek az utasítások maguk is „normák”, amelyek által a munkavédelmi szabályok végrehajtása, ellenőrzése valósul meg. • A „munkavédelmi szabály” – mint jogforrás – érvényesül az Mt. „egészséges és biztonságos munkafeltételekről” szóló rendelkezéseiben. Néhány további jogterületre hívjuk fel a figyelmet, ahol a „munkavédelmi szabályoknak” jelentősége van. 1997: LXXXIII. tv. A kötelező egészségbiztosításról szóló törvény 67. §-a arról rendelkezik, hogy a foglalkoztató (munkáltató) munkavédelmi szabályok általa történő megsértése esetén köteles a társadalombiztosításnak megtéríteni a baleseti ellátás költségeit. Ez a jogi kötelezettség rendkívül súlyos fenyegetettsége minden foglalkoztatónak. • Megjelenik a „munkavédelmi szabály” megsértésének tényállása az Egyes szabálysértésekről szóló kormányrendeletben is. A rendelet – amely e tényállásoknál 100.000 Ft-ig terjedő bírság kiszabását teszi lehetővé – általában a munkavédelmi szabályok megsértését rögzíti szankcionálási feltételként. Értelemszerűen az Mvt. 11. és 12. §-aiban írottakból kell kiindulni a konkrét esetek értékelésekor. [218/1999. (XII. 28.) Korm. sz. r., valamint az 1999: LIX. tv.]

A Btk. egyes • Külön utalunk az 1978: IV. tv-re, a Büntető törvénykönyvre. A Btk. 171. §-a a kérdései a „foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésről” tartalmaz rendelkezéseket. E törmunkavédelem vény a veszélyeztetés fokozataihoz igazítja a büntetéseket. Fontos tudni, hogy a „fogkörében

lalkozás” mint terminus technikus, igen tág fogalom. Évtizedekkel ezelőtt kezdődött e szó tartalmi átalakulása. Tegyük hozzá: máig sem alakult ki szabatos értelmezése. Sokáig a munkaviszonyban végzett munkát, illetve a szakmai végzettséghez kötött tevékenységet (orvos) tekintették „foglalkozásnak”. Később lazult ez a szemlélet. Azok is „foglalkozás körében” tevékenykednek, akik végzettség, vagy engedély nélkül szakképzettséget igénylő tevékenységet végeznek (kontárság). Itt hívjuk fel Olvasóink figyelmét az Mt. 83/A. §-ában írott átirányításra. Ha a munkavállalót a munkáltató olyan szakképesítéshez kötött munkakörbe irányítja Más munkakörben foglal- át, amely szakképzettséggel a dolgozó nem rendelkezik, a munkavédelmi kötelezettsékoztatás gekért a munkáltató különös felelősséggel tartozik. A munkáltatói utasítás jogellenesmunkavédelmi sége, munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközése nem feltétlenül alapozza meg a kérdései munkavállaló utasításmegtagadási jogát [Mt. 104. § (2) bek.]. Mivel saját testi épségének veszélyeztetése nem került a jogos utasításmegtagadás lehetőségei közé az Mtben, óhatatlan a konfliktushelyzetek kialakulása. Természetesen a munkavállalót is terhelheti felelősség. Amennyiben hozzá nem értése nyilvánvaló, és a következmé-

– 16 –


nyekkel számolnia kell, az Mt. 104. §-a szerint jogában áll az utasítást (átirányítást) megtagadni. A „foglalkoz- Még egy szót a „foglalkozás” és a „szakképesítés” munkavédelem szempontjából tatás” nem igé- fennálló értelmezési különbségéről. A „foglalkozás” nem kíván szakképesítést. Az nyel szakkép- „éjjeliőr” tevékenység nem igényel szakmai képesítést, de foglalkozás, amelynek zettséget vannak rögzített és gyakorlatban érvényesülő szabályai. A büntetőjog ezt a „foglalkozási szabály”-ismeretet kéri számon konkrét személy esetében. (A szakképzett „őrzővédő” szakemberek természetesen rendelkeznek sajátos ismeretanyaggal.) Az Mvt., illetve más jogszabályok a „munkavédelmi szabály” (Mvt. 11. §) kifejezésétől eltérhet. Használhatja valamely norma a „munkavédelmi előírás”, illetve „követelmények”, „munkavédelmi elvárások” stb. kifejezéseket. Ilyenkor e kifejezések esetében vagy a teljes munkavédelmi szabályt, vagy csak egy kifejezett intézményt kell érteni az adott szöveg alatt.

Törvényi szint a munkavédelemben

Az Mvt. tárgykörei

Az alkotmányi szintet a törvényi szint követi. Alaptörvényünk meghatározza az állam munkavédelemhez, egészségügyhöz és az orvosi ellátáshoz kapcsolódó kötelezettségeit. E kötelezettség egyik formája a jogalkotás. A magyar társadalomban a munkavédelem törvényi szintű szabályozása a meghatározó. Az 1993: XCIII. törvény – Mvt. – rögzíti e tevékenység általános normáit. Az 1993: XCIII. törvény először emelte a legmagasabb jogforrás szintjére a munkavédelmet. 1993. november 2-án került kihirdetésre. Megalkotása előtt a 47/1979. (XI. 30.) MT. sz. rendelet szabályozta – az állami vállalatok túlsúlyos rendszerében – a munkaegészségügy és munkabiztonság kérdéseit. E minisztertanácsi rendelet végrehajtására huszonhat további MT. és ágazati miniszter által kiadott rendelet szolgált. Az egyes rendeletek tárgykörei természetesen kidolgozásra kerültek az új – 1994. január 1-jétől hatályba léptetett – Mvt. és végrehajtási jogszabályok normáiban.1 A törvényalkotó az Mvt-ben érinti a munkavédelem alapvető tárgyköreit. Elhatárolásra kerültek az állami feladatok, a foglalkoztatók és a foglalkoztatottak jogai és kötelezettségei. Ismételten megemlítjük: a foglalkoztatás nem feltétlenül jelent munka- vagy szövetkezeti tagsági viszonyt. Ebből az elvből kiindulva a törvény definiálja a „szervezett munkavégzést”. Kimondja, hogy a szervezett munkavégzés akkor keletkezik, ha a munkáltató legalább egy munkavállalót, foglalkoztatottat irányít. (Annak tehát nincs jelentősége, hogy ez az irányítás milyen tulajdonosi szervezetben történik.) Ily módon illeszkedik az Mvt. az Mt. „munkáltató” fogalmához. A tulajdonosi irányítás – legyen az egyéni vagy társas vállalkozás – nem hat ki a munkavégzések egészséges és biztonságos szervezéséért fennálló felelősségre. Ily módon vonja a törvény hatálya alá a társadalmi munkatevékenységeket is. Az Mvt. a munkavédelem személyi és tárgyi feltételeit is meghatározza. Ugyancsak rendezi a munkavédelmi struktúrák irányítási, érdekérvényesítési és ellenőrzési (hatósági) rendszereit. A törvény – jogászi kifejezést használva – keretjellegű. Ez a technikai megoldás teszi lehetővé, hogy a Kormány, illetve az egyes szakterületeket irányító miniszterek részletes joganyagot adhassanak ki. Lehetőség nyílik arra is, hogy a változó technikai, technológiai folyamatokat a kormány- és a miniszteri rendeletek gyorsan tudják követni.

1

A 47/1979. (XI. 30.) MT. sz. rendelet még az akkor hatályos Mt. (1967: II. tv.) és az ugyancsak korabeli szövetkezeti törvény (1971: III. tv.) foglalkoztatási formáihoz igazodott. A szemléletváltást jól érzékelteti a jelenleg hatályos Mvt., amikor tulajdonlási formáktól függetlenül kívánja átfogó és komplex módon szabályozni életviszonyainknak ezt a sajátos területét [Mvt. 9. § (1) bek.].

– 17 –


• Gyakori panasz a jogalkalmazók részéről a jogszabályok rövid időközönkénti változtatása. Amennyire kellemetlenek az adminisztrációk, számítógépes programátdolgozások költségei miatt, annyira hasznosak is e változások. Ha a valóságos folyamatokat tükrözik, akkor lényegében jogi nyelvezettel megfogalmazott információknak is tekinthetjük ezeket a változtatásokat. Gondot a törvények módosítgatása jelenthet. De még ezt sem jelenthetjük ki általánosságban. Az Mt-t – például – negyvenszer módosították az elmúlt tíz esztendőben. Szabályai, jól-rosszul, a létező igényeket törekedtek kielégíteni. Az Mvt-hez konkrét jogi, szabványi előírások kapcsolódnak. Néhány, tárgyunkat érintő miniszteri rendeletre itt is és a CD-tárban is felhívjuk a figyelmet. − 8/1982. (VII. 13.) EüM. rendelet a külföldön munkát vállalók egészségi alkalmassági vizsgálatáról. − 2/1995. (I. 6.) MüM. rendelet az egyéni védőeszközök minősítő bizonyítványa kiadásáról. − 27/1995. (VII. 25.) NM. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról. − 2/1996. (II. 21.) MüM. rendelet a munkavédelmi jellegű bírság felhasználásáról. − 26/1996. (VIII. 28.) NM. rendelet az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállalók (napi, heti) expozíciós idejének korlátozásáról. − 27/1996. (VIII. 28.) NM. rendelet a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról. − 2/1998. (I. 16.) MüM. rendelet a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzésekről. − 8/1998. (III. 31.) MüM. rendelet a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről. − 25/1998. (XII. 27.) EüM. rendelet az elsősorban hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás minimális egészségi és biztonsági követelményeiről. − 33/1998. (VI. 24.) NM. rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről. − 7/1999. (XI. 3.) SzCsM. rendelet az egyéni védőeszközök munkavédelmi megfelelőségét vizsgáló szervezetek kijelölésének részletes szabályairól. − 50/1999. (XI. 3.) EüM. rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről. − 61/1999. (XII. 1.) EüM. rendelet a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről. − 65/1999. (XII. 22.) EüM. rendelet a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről. − 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM. együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról. − 26/2000. (IX. 30.) EüM. rendelet a foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről, és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről.

Külön jogszabályok Az Mvt-vel összhangban, de legalábbis alkalmazási kapcsolatban állnak a külön jogszabályok. A kapcsolódásuk teljesebbé teszik a munkavédelem intézményrendszerét. Melyek ezek a jogterületek? Olvasóinknak a CD-n bemutatjuk a következőket e tárgykörből: − Bányatörvény (1993: XLVIII. tv.), − Energiaszabványok [30/1994. (XI. 8.) IKM. r.], – 18 –

Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához, a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán − − − − − − − −

A kémiai biztonságról szóló törvény

Gázenergia törvény (1994: XLI. tv.), Villamos-energia törvény (1994: XLVIII. tv.), Egészségügyi törvény (1997: CLIV. tv.), Munka Törvénykönyve (Mt.), Az államigazgatási eljárás általános szabályai (1957: IV. tv.), Szabálysértési kódex (1999: LIX. tv.), Büntető törvénykönyv (1978: IV. tv.), Fogyasztóvédelmi törvény (1997: LVIII. tv.) stb.

A külön jogszabályok (azok is, amelyekkel nem példálóztunk) az Mvt. számos rendelkezését kiegészítik, speciális vonatkozásokkal látják el. Kiemelkedik a „kémiai biztonság” kérdéseiről szóló 2000: XXV. törvény.1 Az Mvt. tehát nem ad teljes körű szabályozást, csupán keretet biztosít. A törvények – erre már utaltunk – a jogforrási hierarchiában mellérendeltségi viszonyban vannak. A munkavédelmet érintő törvények, rendeletek a jogszabály-előkészítés során kell, hogy összehangolást nyerjenek. S ha mégis lenne közöttük értelmezési vita, a megfelelő döntésre az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni.

Eltérő rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok A munkavédelem átfogó törvényi szabályozásához olyan jogszabályok is kapcsolódnak, amelyek valamely speciális ok miatt eltérő rendelkezéseket tartalmaznak. E rendeletek közül néhány, amelyek a honvédelmi, belügyi, igazságügyi területek normáira vonatkoznak: − 6/1996. (VII. 12.) IM. rendelet, − 29/1997. (XII. 21.) HM. rendelet, − 2/1999. (I. 11.) IM. rendelet, − 15/2000. (V. 26.) BM. rendelet, − 21/2000. (VIII. 18.) HM. rendelet.

Biztonsági szabályzatok Az Mvt. 11. §-a szerint az egyes veszélyes tevékenységek vonatkozásában az ágazati miniszterek „biztonsági szabályzatokat” adhatnak ki. Ezeket az 1993 előtti szabályzatokkal együtt bemutatjuk Olvasóinknak a CD-n.

Szabványok A szabványokról korábban is sok szó esett. Az Mvt. rendelkezéseit kitöltő legfontosabb normákat a szabványok, különösen az ún. nemzeti szabványok jelentik. Mennyiségileg is az ún. „nemzeti szabványok” alkotják e normacsoport zömét. Minthogy a szabványokról munkánkban önálló fejezetet írunk, ehelyütt részletezésüktől eltekintünk. Annyit azonban elmondhatunk, hogy a munkavédelemben érvényesül az az elv, hogy kötelező előírás hiányában a tudományos műszaki színvonal által elfogadott követelményeket kell érvényesíteni [Mvt. 18. § (1) bek.]. E kérdésekről a megelőző pontokban részletesen szóltunk. 1

Csak utalunk az ugyancsak fontos kémiai anyagok laboratóriumi vizsgálataira vonatkozó 9/2000. (III. 30.) EüM-FVM. rendeletre.

– 19 –


Munkáltatók munkavédelmi szabályzatai Munkáltatói utasítások és az MVSZ

További munkáltatói belső szabályzatok

A munkavédelem vonatkozásában kvázi „jogforrásként” a munkáltató által kiadásra kerülő munkavédelmi szabályzatokat (MVSZ) említjük. A munkavédelemre irányadó szabályok rendszerében nem jogi jellegű a munkáltató belső szabályozása. Az Mvt. 12. §-a biztosítja ezt a lehetőséget. A munkáltatói szabályozás kötelező erejű előírás. Megszegése ugyanolyan felelősséget jelent, mint a jogszabályokban meghatározott normák megszegése. A belső szabályozás lényege, a munkavédelmi követelmények megvalósításának módját a munkáltató határozza meg. Ezt neveztük korábban munkáltatói utasítással bevezetett rendelkezésnek. Az MVSZ alakszerűségéről (formájáról) az Mvt. nem szól. Egy helyütt jegyzi meg a törvény, hogyha a munkáltató ezt munkavédelmi szabályzat formájában teszi meg, akkor annak érvényes kiadásához a munkavédelmi képviselő (bizottság) egyetértése szükséges. Belső szabálynak tekintjük az egyéni védőeszközök biztosítása belső rendjének kialakítását, a mentési tervet, a veszélyforrások elleni védekezés szabályait (Mvt. 45., 48., 56. §). A belső szabályzatok részét képezhetik az egységes munkavédelmi szabályzatnak is, illetve külön-külön kiadhatók önálló munkaadói utasításként. Az MVSZ tartalmi követelményeit az Mvt. nem taglalja. A kialakult gyakorlat alapján a következő fontosabb kérdéseket indokolt rendezni: − A munkáltató vezetőinek, ügyintézőinek a munkavédelemmel kapcsolatos feladatés hatáskörét (ezt „ügyrendnek” is nevezzük). − Személyi feltételek (munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata, előzetes, időszakos, eseti munkavédelmi oktatás és számonkérés), az Mt-hez és az esetleges KSZ-hez fűződő jogi kapcsolódások. − Egyéni védőeszközök biztosítása (juttatás belső rendje). − A munkavégzés általános és különös helyi szabályai. − Műszaki eljárások: létesítési eljárás, üzembe helyezés, kockázatértékelés, megfelelőségi tanúsítás, időszakos biztonsági felülvizsgálat, soron kívüli vizsgálat. − A munkavédelmi ellenőrzés formái, felelősei. − Munkabalesetek és foglalkozási betegségek vizsgálata, nyilvántartása, külső jelentése. − Rendkívüli eljárások: mentési terv, rendkívüli helyzet, elsősegélynyújtás, soron kívüli műszaki feladatok. − Együttműködés a munkavédelmi képviselettel. − Speciális mellékletek, függelékek (orvosi vizsgálatok, oktatás, vizsgáztatás ütemezése, egyéni védőeszköz-jegyzék, korlátozás alatti munkakörök jegyzéke, gépjegyzékek, jegyzőkönyvminták stb.). Más belső munkáltatói szabályzat is tartalmazhat munkavédelmi rendelkezést. A szervezeti és működési szabályzatok (SZMSZ) tartalmazhatnak munkavédelmi hatásköröket. Megjegyezzük, hogy az 1997: CXLIV. tv. – a gazdasági társaságokról szóló törvény – nem írja elő kötelező jelleggel az SZMSZ-t. Egyes szervezeti formáknál találkozunk e szabályzattal (pl. bankok, biztosítók stb.). A tűzvédelmi, emelőgép, környezetvédelmi szabályzatok munkavédelmi előírásokat, eljárási rendeket is magukba foglalhatnak. A technológiai utasítások zömmel a biztonsági és egészségvédelmi követelményeket határozzák meg. A munkáltatóra és munkavállalókra kötelezően kiterjedő kollektív szerződés bizonyos munkavédelmi vonatkozású előírásokat tartalmazhat. Például a 26/1996. (VIII. 28.) NM. rendelet 3. §-a kimondja, hogy a munkáltató az egészségkárosító tényezőknek kitett munkavállalók körét és az expozícióban tölthető időt, valamint az ehhez szükséges munkaszervezési intézkedéseket kollektív szerződésben, a foglalkozás-egészségügyi szolgálat bevonásával határozza meg.

– 20 –


Kollektív szerződések és a munkavédelem Az Mt. 30. §-a lehetővé teszi kollektív szerződések megkötését. Amint láttuk: nincs kizárva egyes munkavédelmi jellegű szabályozás lehetősége. Fontos azonban tudnunk, hogy többféle kollektív szerződés létezik. Az Mt. szabályai szerint létezik − helyi KSZ [melyet a munkáltató és a szakszervezet(ek) köt(nek)]; − több munkáltatóra kiterjedő KSZ (melyet több munkáltató és egy vagy több szakszervezet köt); − ágazati (alágazati) KSZ [melyet munkáltatók érdekképviseletei és a szakszervezet(ek) hoznak létre]; − miniszteri (szélesebb hatályú) KSZ (melyet a reprezentatív munkáltatók és a reprezentatív szakszervezetek kötnek, és azt a miniszter kiterjeszti az ágazat, alágazat munkaszervezeteire). E struktúrák közül munkavédelmi kérdéssel bármely szintű KSZ foglalkozhat. Kérdésként merülhet fel: munkavédelmi rendelkezést is tartalmazó KSZ felmondása esetén, mi történik a KSZ-ben szabályozott munkavédelmi „kérdéssel”? Nem szabad feledni, hogy a munkavédelemért a munkáltató, és nem a szakszervezet a jogi értelemben vett felelős. E kérdéseket tehát a munkáltatónak a felmondási idő végére nézve (felmondási tartam alatt még nem) szabályoznia kell. Feltéve, hogy a KSZ-ben rögzített munkavédelmi előírás egyáltalán jogi jellegű, vagy szabványban, szabályzatban kötelezően előírt normát tartalmaz-e.

Üzemi megállapodás és munkavédelem Nóvum (újdonság) az Mt. 1999-ben bevezetett azon módosítása, amely szerint szakszervezet hiányában az üzemi tanács kollektív szerződéses kérdésekben üzemi megállapodást köthet a munkáltatóval (Mt. 31. §). Jegyezzük meg: ez a megállapodás ugyan nem KSZ, de értelemszerűen tartalmazhat munkavédelmi jellegű rendelkezéseket is.

– 21 –

Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához, a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán

Recommend Documents