WEB EDITION
ROAD AND TRAFFIC INFORMATION – RTI
Esemény a következő irányítási pontnál Útiterv úti célja A következő út/utca neve Az útvonalból kizárt terület Érdekes hely (töltőállomás) Becsült távolság az úti célig Becsült távolság az úti célhoz vagy becsült érkezési időpont (ETA) A térkép méretaránya Tervezett útvonal Aktuális út/utca neve
G032524
Tervezett útvonal köztes úti céljai
Úttípus
Szín
Autópálya
Zöld
Főút
Piros
Kisebb főút
Sötétszürke
Közönséges út
Világosszürke
Szöveg és szimbólumok a kijelzőn Tárolt hely (bármilyen szimbólum és szöveg) A következő irányítási pont távolsága
Következő irányítási pont Ismert tereppont Az autó helyzete Teljesített tervezett útvonal Tervezett útvonal kezdete Közlekedési információk Közlekedési információkkal lefedett szakasz Az iránytű külső gyűrűjén található nyíl az úti cél irányát jelöli Iránytű
ÚTINFORMÁCIÓS ÉS NAVIGÁCIÓS RENDSZER - RTI A Volvo navigációs rendszere egy, a Volvo által kifejlesztett közlekedési információs és navigációs rendszer. A rendszer elvezeti az úti célhoz és információkat nyújt az út során. Tájékoztat az olyan helyzetekről, például balesetekről, útépítési munkákról amelyek hatással vannak a közlekedésre és alternatív útvonalakat mutat.
Meg fogja látni, hogy milyen intuitív a használata. Próbálja ki. Azt javasoljuk, hogy ismerkedjen meg a kézikönyvben található információkkal, hogy elboldoguljon a rendszer használatával.
Lehetséges útiterv készítése, az útvonal mentén található létesítmények keresése, különleges helyek tárolása stb. A rendszer mutatja az autó pontos helyzetét és rossz irányváltások esetén mindig javítja az útvonalat, és az úti célhoz vezeti Önt.
NAVTEQ ADATBÁZIS licencszerződés
A megközelíthetőség megkönnyítésével és a vezetési távolságok rövidítésével, a Volvo navigációs rendszere hozzájárul a tisztább környezethez. A végfelhasználónak szóló információkért - lásd az alábbi oldalt: 78.
Tartalomjegyzék
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Útmutató..................................................... Indulás előtt................................................ Menük....................................................... Komponensek elhelyezkedése és funkciók az XC90 esetében............................. Kezelőszervek........................................... Billentyűzet................................................ Kijelzési módok és hangüzenetek............. Főegység, frissítés, karbantartás..............
02 Könnyű felhasználói mód 8 9 11
Menük....................................................... Menüfa...................................................... Set destination (úti cél beállítása)............. Úti cél mutatása/törlése............................ Beállítások.................................................
03 Haladó felhasználói mód 24 26 27 30 31
Menük....................................................... Menüfa...................................................... Set destination (úti cél beállítása)............. Útiterv........................................................ Pillanatnyi helyzet..................................... Közlekedési információk........................... Beállítások................................................. Szimuláció.................................................
01 02 03
2
14 16 17 18 20
34 38 40 45 48 49 50 56
Tartalomjegyzék
04 Közlekedési információk Általános leírás.......................................... Forgalmi problémák elkerülése................. Információk kiválasztása........................... Információk olvasása................................ Adók..........................................................
60 62 64 65 66
05 Szimbólumok a térképen
06 Kérdések és válaszok
Tereppontok és utak számai..................... 70 Szimbólumok és érdekes helyek.............. 71
Gyakran ismételt kérdések....................... 76 EULA - végfelhasználói licencszerződés.. 78 Copyright.................................................. 80
04 05 06
3
Tartalomjegyzék
07 Betűrendes tárgymutató Betűrendes tárgymutató........................... 82
07 4
Tartalomjegyzék
5
6
G028780
Útmutató................................................................................................... 8 Indulás előtt............................................................................................... 9 Menük..................................................................................................... 11 Komponensek elhelyezkedése és funkciók az XC90 esetében.............. 14 Kezelőszervek......................................................................................... 16 Billentyűzet.............................................................................................. 17 Kijelzési módok és hangüzenetek........................................................... 18 Főegység, frissítés, karbantartás............................................................ 20
ISMERJE MEG A NAVIGÁCIÓS RENDSZERÉT
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Útmutató
01
Az útmutatóval kapcsolatos általános információk Az útmutató az összes piacra vonatkozó általános funkciókat írja le, de az adott piacra jellemző információkat is tartalmazhat. A rendszerhez hasonlóan az útmutató és az Egyszerű és Haladó felhasználói beállításokra van osztva.
Menüpontok/keresési útvonalak Minden, a kijelzőn kiválasztható lehetőség kissé nagyobb és szürke színű betűkkel van szedve az útmutatóban, például Úti cél beállítása. A keresési útvonalak a menüfában az alábbiak szerint jelennek meg: Set destination (úti cél beállítása) Város
Cím
Speciális szövegek
MEGJEGYZÉS A MEGJEGYZÉS jelölésű szövegek például az egyes szolgáltatások vagy funkciók megkönnyítését szolgáló tanácsok vagy tippek.
8
Lábjegyzet Az útmutatóban olyan információk találhatók, amelyek lábjegyzetként jelennek meg a lap alján vagy táblázatokkal közvetlen kapcsolatban. Ezek az információk kiegészítik a szöveget, amelyre a lábjegyzet száma utal.
Változások az útmutatóban A használati útmutatóban szereplő műszaki adatok, kialakítási jellemzők és ábrák nem kötelező érvényűek. Fenntartjuk az előzetes bejelentés nélküli változtatás jogát. © Volvo Car Corporation
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Indulás előtt Általános leírás Az autó navigációs rendszere úti cél kiválasztása nélkül is használható. Az autó helyzetét mutató térkép jelenik meg a képernyőn és az autót egy kék háromszög jelzi. A rendszer folyamatosan frissül és ezért olyan funkciókat is tartalmazhat, amelyek nincsenek leírva a jelen útmutatóban.
(Easy mode) vagy Haladó (Advanced mode) kiválasztásával.
Térképhelyzet A bekapcsolást követően a főmenü jelenik meg, amíg a képernyő térkép módba nem kapcsol. Ennél a pontnál a pillanatnyi térkép lefedi az egész képernyőt.
A rendszer tartalma kis mértékben országonként eltérő lehet és bizonyos menüpontok technikai okokból egyes országokban nem érhetők el.
•
Nyomja meg a BACK gombot a főmenübe lépéshez, lásd az alábbi oldalt: 24.
•
Nyomja meg az ENTER gombot a gyorsmenübe lépéshez, lásd az alábbi oldalt: 24.
Indítás
1. Nyomja meg a navigációs gombot a görgetés mód aktiválásához, hogy megtekintse például a térkép képernyőn kívüli részét. 2. Ebben a módban az ENTER gomb megnyomása aktiválja a görgetés menüt, lásd az alábbi oldalt: 24.
A rendszer egy olyan képernyővel indul, amelyen meg kell erősítenie a szöveg tartalmát az ENTER gomb megnyomásával az Egyszerű
1
A gyújtáskulcs helyett használatos a kulcs nélküli rendszerrel rendelkező autókban.
01
Beállítások A rendszer rendelkezik alapértelmezett beállításokkal, de az utoljára használt beállításokkal indul. Ha egy beállítást megváltoztatott és újra a gyári beállításokra van szükség, akkor ez csak az aktuális funkciót érinti. Nincs olyan funkció, amely az összes beállítást egyszerre visszaállítja.
Be/ki Be A rendszer a gyújtáskulcs/indítógomb1 I vagy II helyzetbe kapcsolásakor automatikusan bekapcsol. Ha a rendszer automatikusan kikapcsolt, akkor azt az alábbiak szerint lehet manuálisan bekapcsolni: 1. A gyújtáskulcsnak/indítógombnak I vagy II állapotban kell lennie (lásd az autó kezelési útmutatóját). 2. Nyomja meg az ENTER vagy BACK gombot. 3. A képernyő bekapcsol.
}}
9
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét 01
Indulás előtt A rendszernek néhány másodpercre van szüksége az autó helyének és mozgásának észleléséhez.
Ki A rendszer a gyújtáskulcs 0 állásba fordításakor automatikusan kikapcsol. A rendszer az alábbiak szerint manuálisan is kikapcsolható és ilyenkor nem kapcsol be automatikusan a gyújtáskulcs I állásba fordításakor: 1. Nyomja meg a BACK gombot a főmenübe lépéshez.
Bemutató (szimulált irányítás)
Amikor a navigációs rendszer bekapcsol, kiválasztásra kerülnek a kívánt felhasználói beállítások.
Adjon meg egy úti célt, hogy áttekintést kapjon a célbairányítás működéséről. A célbairányítás egy adott úti célhoz szimulálható az autó álló helyzetében.
• Egyszerű Ebben a módban csak a legfontosabb menük állnak rendelkezésre. Az A és B pont közötti egyszerű utazásra alkalmas.
• Haladó Az összes beállítás és funkció ebben a módban érhető el.
A beállítások közötti váltás
2. Görgessen a Leállítás lehetőséghez a navigációs gombbal.
Az Egyszerű és Haladó módok közötti váltás a Beállítások menüpontban lehetséges.
3. Nyomja meg az ENTER gombot.
Az Egyszerű módban végrehajtott beállítások nem érvényesek a Haladó módban és viszont, hanem az egyes módokban kerülnek tárolásra.
4. A képernyő kikapcsol.
MEGJEGYZÉS A rendszer a motor leállított állapotában is rendelkezésre áll. Ezért ne feledje, hogy a navigációs rendszer rendszeres használata a motor leállított állapotában lemerítheti az indítóakkumulátort.
10
Egyszerű/haladó beállítás
A következő oldalon találja, hogy milyen menük különböznek a kétféle beállításban.
Ez a funkció csak Haladó módban érhető el. A bemutatóval kapcsolatos további tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 56.
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Menük Kétszintű menüpontok az egyszerű módban Úti cél beállítása Cím Érdekes helyek Utolsó 20 Pont a térképen Úti cél mutatása Úti cél törlése
Hangüzenetek Hangüzenetek hangereje Nyelv Szín Térképnézet Felhasználói mód Leállítás Az egyszerű mód összes lehetséges menüpontjához, lásd az alábbi oldalt: 26.
01
Kétszintű menüpontok a haladó módban Úti cél beállítása Cím Érdekes helyek Tárolt helyek Utolsó 20 Visszatérő út Pont a térképen Szélesség/hosszúság
Beállítások Útiterv Célbairányítás indítása Útitervhez adás Útvonal-beállítások Útiterv törlése Következő úti cél
11
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét 01
Menük Cím Pillanatnyi helyzet Beállítások Forgalmi információk Útvonal-beállítások Térképbeállítások Célbairányítási beállítások Rendszerbeállítások Bemutató indítása Leállítás A haladó mód összes lehetséges menüpontjához, lásd az alábbi oldalt: 38.
12
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Menük
01
13
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét 01
14
Komponensek elhelyezkedése és funkciók az XC90 esetében
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Komponensek elhelyezkedése és funkciók az XC90 esetében Fő egység A rendszer merevlemezes alapú. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 20. A főegység a vezetőülés alatt helyezkedik el és az alábbi funkciókat foglalja magában:
• •
Az autó helyzetének kiszámítása
• • • •
Közlekedési információk kezelése
A megadott úti célhoz vezető útvonal kiszámítása Hangos irányítás Térképadatok tárolása DVD-lejátszó; a térképadatok és a szoftver frissítéséhez.
MEGJEGYZÉS A főegység DVD-lejátszója Volvo térképlemezekhez van kialakítva.
A GPS és TMC vevők a főegységbe vannak építve.
ha a GPS jel ideiglenesen megszűnik, például amikor az autó alagúton halad át.
Közlekedési információk A TMC (forgalmi információs csatorna) a forgalmi információk szabványos kódolási rendszere. A vevő automatikusan megkeresi a helyes frekvenciát. A vétel az FM antennán keresztül valósul meg. A rendszer lefedettségi területe folyamatos fejlesztés alatt áll, ezért van szükség folyamatos frissítésekre, lásd az alábbi oldalt: 20. Az Egyszerű vagy Haladó felhasználói beállítások használatától függetlenül, a forgalmi információk mindig vételre és megjelenítésre kerülnek. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 60.
Hangszórók A navigációs rendszer az első hangszórókat használja.
01
Billentyűzet A billentyűzet a kormánykerék jobb oldalának hátulján helyezkedik el. Használhatja a különböző menüpontok közötti görgetéshez, választások megerősítéséhez vagy a visszalépéshez a menükben. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 16.
Kijelző A képernyő jeleníti meg a térképeket és részletes információkat nyújt az útvonal típusával, a távolsággal, menükkel stb. kapcsolatban. A képernyő ápolásával kapcsolatos tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 20.
Infravörös vevő A távirányító infravörös vevője az audiorendszer kezelőpaneljén helyezkedik el. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 16.
Helymeghatározás Az autó sebességérzékelője és egy giroszkóp számítja ki az autó pillanatnyi helyzetét és haladási irányát a GPS műholdrendszer jeleinek használatával. Ennek a koncepciónak az előnye, hogy a navigációs rendszer akkor is képes az útvonal kialakításának rögzítésére és kiszámítására,
15
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét 01
Kezelőszervek A billentyűzet és az infravörös vevő elhelyezkedése
Billentyűzet, kormánykerék/távvezérlő
BACK Visszavonja a legutóbbi választást vagy viszszalép a menüszerkezetben.
G019916
"Ne zavarj"
A navigációs rendszer a kormánykerék billentyűzetével vagy a távvezérlővel kezelhető. A billentyűzet a kormánykerék jobb oldalának hátulján helyezkedik el. Irányítsa a távvezérlőt a képernyő mellett, a hangszórórácson elhelyezkedő infravörös vevő felé vagy az audiorendszer vezérlőpanelje felé (csak XC90).
MEGJEGYZÉS A távvezérlős AAA vagy R03 típusú elemeket tartalmaz. Először próbálja meg új elemekre kicserélni ezeket, ha a távvezérlő nem működik.
16
A kormánykerék billentyűzete és a távvezérlő billentyűzete ugyanazokkal a funkciókkal rendelkezik. Használhatja a különböző menüpontok közötti görgetéshez, választások megerősítéséhez vagy a visszalépéshez a menükben. A kialakítás modellenként eltérő lehet.
navigációs gomb Görgessen a különböző menüpontok között a navigációs gomb használatával - a billentyű, , zet tájoló csapja vagy a távvezérlő és nyíl gombjai. A navigációs gomb a kurzort (szélkeresztet) is mozgatja a térképen.
ENTER Megerősít vagy aktivál egy választást.
Bizonyos helyzetekben a rendszernek néhány másodpercre van szüksége a számítások végrehajtásához. Egy szimbólum jelenik meg a képernyőn.
MEGJEGYZÉS Amikor megjelenik a számítás szimbóluma, akkor a rendszer nem képes utasításokat fogadni a navigáció, ENTER vagy BACK gomboktól.
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Billentyűzet Lehetőségek bevitele és kiválasztása
01
3. Válassza ki a lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot. A lista jobb oldalán található görgetősáv mutatja, hogy a képernyőn láthatókon kívül több lehetőség is rendelkezésre áll. A szám (110) jelzik a lehetőségek számát. 1. A BACK gomb használatával térhet viszsza a karaktertáblához a lehetőségek listájából.
A billentyűzet sok helyen használható a menükben az adatok beviteléhez, például érdekes hely típusa, ország, város, házszám, utca vagy irányítószám. 1. Válassza ki a betűket a navigációs gomb használatával, majd nyomja meg az ENTER gombot. > Amikor nincsenek további alternatív lehetőségek, akkor a név további betűinek bevitele automatikusan megtörténik. A képernyő alján található lista mutatja a bevitt betűkkel egyező első három lehetséges alternatívát. 2. Lehetséges a közvetlen lejjebb görgetés használatával a listában szereplő is a alternatív nevek közvetlen eléréséhez.
2. A bevitt karaktereket a BACK gomb használatával törölheti egyenként.
Általános keresés A keresés funkció mindig elérhető és mindig ugyanúgy működik a menü állapotától függetlenül, amikor bevitt egy helyet. Ha egy bevitel közben megnyomja az ENTER gombot, akkor az egyes vonatkozó alternatívák kombinációi jelennek meg: Város, utca, érdekes hely stb. Amikor a LO lehetőséggel keres, például London Airport, akkor megjelenik a Londont tartalmazó összes lehetőség. Minél több karaktert viszbe, annál pontosabb lesz a válasz. A LO keresés az olyan lehetőségeket is megjeleníti, mint például a Restaurant Lou Trivalou, mert a szóközökkel elválasztott több szóból álló szavakat is tartalmazza a keresés.
17
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét 01
18
Kijelzési módok és hangüzenetek
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét Kijelzési módok és hangüzenetek A különböző kijelzési módok megjelenése A képernyőkép megjelenése a földrajzi helyzettől és az elvégzett beállításoktól függ, például a térkép méretarányától, a megjelenítéshez kiválasztott létesítményektől stb. A kijelzőn megjelenő szöveg, jelek és szimbólumok magyarázata a borító belsején található. POI-k az autópálya mentén. Ez a funkció akkor is elérhető, ha nem vitt be úti célt. Csak akkor látható, amikor a kérdéses autópálya-szakaszon halad. Nyomja meg az ENTER gombot az érdekes helyek szimbólumán a gyorsmenü jobb szélén, lásd az alábbi oldalt: 35. Részletes elágazási térkép. A képernyő bal oldali része kinagyítja a navigációt a következő kereszteződésnél. (Alternatív navigálási lehetőségek csak a főbb utakhoz jelennek meg.) A helyzetet mindig hangüzenet egészíti ki. Két térkép választható ki kijelzési módként. A képernyő ugyanazt a térképet mutatja, de két különböző méretarányban. A térkép/útvonalvázlat szimbólumán az ENTER gomb megnyomását követően jelenik meg a gyorsmenüben, lásd az alábbi oldalt: 34.
Görgetés mód, lásd az alábbi oldalt: 24 és 36. oldal.
Hangüzenetek Miután beállított egy úti célt, a célbairányítás aktiválódik, és amikor közeledik egy kereszteződés vagy kijárat, a rendszer hangüzenetet generál a manőver távolságával és típusával. Ugyanakkor a leágazás részletes térképe jelenik meg. A hangüzenet az elágazáshoz közelebb megismétlődik. A hangüzenetek bármikor elérhetők az ENTER gomb használatával a gyorsmenü célbairányítás szimbólumán, lásd 24. oldal és 34. oldal.
MEGJEGYZÉS
01
Iránytű A térkép képe kétféle módon mutathatja az iránytűt: - Az északi iránnyal felfelé. - A jármű haladási irányával felfelé. Az iránytű piros vége észak, fehér vége pedig dél felé mutat a térképen. A szürke nyíl az iránytű külső gyűrűjében a kiválasztott úti cél irányába mutat. Menjen a Beállítások Térképbeállítások Térkép tájolása menüponthoz annak kiválasztásához, hogyan jelenjen meg a térkép iránya és hogy Iránytű hogyan jelenjen meg az iránytű, lásd az alábbi oldalt: 52.
Bizonyos esetekben, például az autótelefonon indított telefonhívások esetében, a hangüzenetet egy sípolás helyettesíti.
Fizetős utak Bizonyos területek fizetős utakat tartalmaznak. Amikor fizetős úthoz közeledik, akkor ezt hangüzenet jelzi. Az üzenethez be kell vinni egy úti célt.
19
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét 01
Főegység, frissítés, karbantartás A főegység tartalma
A képernyő gondozása
Minden térképinformáció a főegység merevlemezére van telepítve. Az egységben gyárilag nincs DVD-lemez. DVD-lemezre a térképadatok frissítéséig nincs szükség, lásd a csomag utasításait.
Tisztítsa meg a képernyőt puha, pihementes, enyhe ablaktisztító szerrel kissé megnedvesített ruhával.
Rendszeresen kiadásra kerülnek frissített és kiegészítő információkat tartalmazó DVDlemezek. A legújabb kiadással kapcsolatban érdeklődjön Volvo kereskedőjénél.
Kezelje gondosan a DVD-lemezeket. Amikor nincsenek használatban, akkor azokat a csomagolásukban kell tárolni. Kerülje a nedves, magas hőmérsékletű, közvetlen napfénynek kitett vagy poros helyen történő tárolást.
5. A frissítést követően a legújabb frissítést tartalmazó DVD-lemeznek a főegységben kell maradnia. Több mint egy lemez esetén az 1. számú lemezt kell használni. Ha eltávolítja a lemezt a főegységből, akkor a rendszer nem fog működni.
Frissítés DVD-lemezzel
Ha a rendszert a frissítés végrehajtása közben kikapcsolja, akkor az a rendszer következő bekapcsolásakor folytatódik.
Lásd még a www.volvocars.com/navi weboldalt a térképekkel stb. kapcsolatos további tájékoztatásért. Ha hibákba vagy egyéb problémákba ütközik a térképekkel kapcsolatban, akkor azt javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot közvetlenül a térképeket kiadó NavTeq vállalattal: lásd www.navteq.com.
MEGJEGYZÉS A főegység DVD-lejátszója Volvo térképlemezekhez van kialakítva.
A DVD-lemezek gondozása
MEGJEGYZÉS Ügyeljen arra, hogy az autó elektromos tápellátása biztosított legyen, mert a frissítés akár 2 órát is igénybe vehet.
Ha a DVD-lemez, az új térképlemezektől eltekintve, új szoftvert tartalmaz, akkor ez a rész indul el először. Az autó vezethető a térképadatok frissítése közben, de a rendszer nem használható, miközben a frissítés folyamatban van. 1. Kapcsolja be a rendszert. 2. Távolítsa el az esetlegesen az egységbe helyezett DVD-lemezt.
20
3. Helyezze be a frissítést tartalmazó DVDlemezt. Ha több lemez van, akkor a számozás sorrendjében helyezze be azokat. 4. A rendszer automatikusan telepíti a frissítéseket. Az információk mutatják a folyamat haladását.
Bizonyos esetekben a térképinformációk frissítései új funkciókat adhatnak a rendszerhez. A frissítés befejezését követően a kezdőképernyő jelenik meg.
Megszakított frissítés Ha megszakad egy frissítés, akkor az folytatható. A következő indításkor válassza ki a Térképfrissítés folytatása lehetőséget a navigációs menüben. A frissítés ezután folytatódik, nem az elejétől, hanem onnan, ahol a rendszer a frissítés megszakítását észleli.
01 Ismerje meg a navigációs rendszerét 01
21
22
24 26 27 30 31
G029194
Menük..................................................................................................... Menüfa.................................................................................................... Set destination (úti cél beállítása)........................................................... Úti cél mutatása/törlése.......................................................................... Beállítások...............................................................................................
KÖNNYŰ FELHASZNÁLÓI MÓD
02 Könnyű felhasználói mód Menük Általános leírás 02
Amikor a navigációs rendszer bekapcsol, kiválasztásra kerülnek a kívánt felhasználói beállítások Egyszerű.
Egyszerű módban csak a legáltalánosabb funkciókat tartalmazó legfontosabb menük érhetők el.
Főmenü
Gyorsmenü G028755
G029190
A legáltalánosabb funkciók a gyorsmenüben vannak összegyűjtve, amelyen keresztül könnyen elérhetők vezetés közben. 1. Nyomja meg az ENTER gombot térkép üzemmódban. 2. Válasszon ki egy szimbólumot a használatával.
vagy
A legtöbb rendszerbeállítás a Beállítások menüpontban végezhető el a főmenüben, míg mások csak a gyorsmenüből érhetők el.
G028755
– Cálbairányítás
Az ENTER gomb megnyomása megszólaltatja az aktuális hangutasítást.
Közlekedési információk1 Az Egyszerű vagy Haladó felhasználói beállítások használatától függetlenül, a forgalmi információk mindig vételre és megjelenítésre kerülnek. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 49 vagy 60. oldal.
Görgetés menü
– A térkép méretaránya
Egy két lehetőséget tartalmazó menü jelenik meg. A főmenü a menüfa tetején helyezkedik el és a BACK gomb többszöri megnyomásával érhető el. A Egyszerű és Haladó felhasználói beállítások közötti váltás a főmenüben lehetséges: Beállítások Rendszerbeállítások Felhasználói mód.
1
24
Nem minden területre/országra vonatkozik.
Az ENTER gomb megnyomása a (+) vagy (-) lehetőségen különböző fokozatokban változtatja a térkép méretarányát, 50 métertől 100 kilométerig, hogy nagyobb perspektívát nyújtson vagy több részlet legyen látható. Fokozat nélküli módosítás is lehetséges, ha nyomva tartja az ENTER gombot - engedje el a gombot, amikor a méretarány megfelelő.
Térképgörgetés Görgetés módban a szálkereszt mozog a térkép képe felett. –
Aktív görgetés üzemmód (Scroll menu) a navigációs gomb görgetésével.
02 Könnyű felhasználói mód Menük Minél hosszabban tartja nyomva a gombot, annál gyorsabban mozog a szélkereszt a térképen.
02
Menü –
Nyomja meg az ENTER gombot térképgörgetés módban a görgetés menü megjelenítéséhez.
Scale Megváltoztatja a térkép méretarányát a nagyobb perspektíva vagy több részlet érdekében. Az ENTER gomb megnyomása a (+) vagy (-) lehetőségen különböző fokozatokban változtatja a térkép méretarányát, 50 métertől 100 kilométerig. Fokozat nélküli módosítás is lehetséges, ha nyomva tartja az ENTER gombot - engedje el a gombot, amikor a méretarány megfelelő.
Beállítás úti célként (Set as destination) Kiválasztja úti célként a szálkereszttel jelölt helyet az ENTER gomb megnyomására. A célbairányítás azonnal elkezdődik.
25
02 Könnyű felhasználói mód Menüfa Menübeállítások 02
Az alábbiakban a menüfa három szintje látható. A hármas szint számos menüje további almenükkel rendelkezik - ezeket a vonatkozó részben tárgyaljuk részletesebben. Úti cél beállítása Cím Ország
oldal 27 oldal 27
Város
Kereszteződés oldal 28
Város
oldal 30
Beállítások Hangüzenetek Nő/férfi
Utolsó 20
oldal 28
Pont a térképen
oldal 29
oldal 31 oldal 31 oldal 31
Térkép és menü színe
oldal 31
Fekete/króm/kék/sötét
2D/3D
Név
oldal 31
Nyelv
Térképnézet
Típus
26
Úti cél törlése
Ki/1/2/3/4/5
Házszám
Ország
oldal 30
Hangüzenetek hangereje
Utca
Érdekes helyek
Úti cél mutatása
Távolság mértékegysége km/angol mérföld
oldal 31 oldal 31
Felhasználói mód Egyszerű/haladó Leállítás
oldal 31 oldal 9
02 Könnyű felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) Cím
1. Görgessen a Ország (Country) és/vagy Város (City) lehetőséghez, majd nyomja meg az ENTER gombot. 2. Vagy válasszon a legutolsó kiválasztott lehetőségek közül a megnyomásával. (A billentyűzet használatával kapcsolatos további tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 17.)
MEGJEGYZÉS Úti cél beállítása
A rendszer az Utca szinttől kezd, hogy elkerülje a félreértést, amikor két közeli város/helység egymáshoz épült.
Cím
1. alternatíva –
Válassza ki az Utca (Street) lehetőséget a város kiválasztása nélkül.
Ha az utca több városban is megjelenik, akkor egy lista jelenik meg, amelyben választhat a lehetőségek közül. A rendszer a kiválasztott utca közepéhez irányítja.
2. alternatíva Írja be az utca címet A rendszer a először a Utca (Street) elemhez
helyezi a kurzort. Az utolsó kiválasztott Ország (Country) kerül kiválasztásra. Ha nem:
1. Kezdje a Város kiválasztásával 2. Ezután válassza ki az Utca lehetőséget.
MEGJEGYZÉS A város vagy terület meghatározása országról országra vagy egy országon belül is eltérő lehet. Bizonyos esetekben, ez egy helyhatósági területre, más esetekben pedig egy körzetre vonatkozik.
02
Kis helységekben nem vihetők be utcanevek a rendszerben. Mindig lehetséges a hely központjának kiválasztása úti célként.
Adja meg a házszámot Ha a kiválasztott cím házszámmal rendelkezik, akkor ez is bevihető az úti cél pontosabb meghatározásához. 1. Görgessen a Szám sorhoz az utca bevitelét követően, majd nyomja meg az ENTER gombot. > Alternatív házszámok jelennek meg. 2. Írja be a kívánt házszámot. 3. Görgessen a Kiválasztás ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot. > A cím ezután megjelenik az útitervben. 4. A kurzor a Start lehetőségen jelenik meg nyomja meg újra az ENTER gombot. > Elindul az útvonal megjelenítése. Vagy: }}
27
02 Könnyű felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) – 02
Görgessen a Start ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot. > Azonnal elindul az útvonal megjelenítése.
Ha nincs megadva házszám, akkor a rendszer a kiválasztott utca közepéhez vezeti.
Kiválasztás Megerősíti a bevitt számot.
Mégse
2. Görgessen a Irányítószám ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot. 3. Válassza ki a számjegyeket, és nyomja meg az ENTER gombot vagy válasszon a lehetőségek listájából. 4. Görgessen az Utca lehetőséghez a kiválasztott irányítószámú címek közüli választáshoz, majd nyomja meg az ENTER gombot. 5. Görgessen a Célbairányítás indítása lehetőséghez az úti célhoz irányításhoz.
Visszalép az előző képernyőhöz.
Kereszteződés bevitele Célbairányítás indítása – Görgessen a Célbairányítás indítása
lehetőséghez a célbairányítás indításához.
MEGJEGYZÉS Ez érdekes pontok keresésére is érvényes.
Keresés érdekes helyek alapján
–
Írja be és válassza ki az országot, és nyomja meg az ENTER gombot.
Város (City)
Cím
–
Egy város keresése helyett, kereshet egy irányítószám-körzet alapján is.
Írja be és válassza ki a várost, és nyomja meg az ENTER gombot.
Típus (Type) –
1. Válassza a Város lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Írja be és válassza ki az érdekes hely típusát, és nyomja meg az ENTER gombot.
Név (Name) – Úti cél beállítása
28
Nyomja meg az ENTER gombot a létesítmények keresési lehetőségeit tartalmazó almenübe lépéshez.
Ország (Country) –
Keresés irányítószám alapján Set destination (úti cél beállítása) Város
Az érdekes helyek a töltőállomások, hotelek, éttermek, Volvo kereskedések, kórházak, autóparkoló stb. közös elnevezése.
Érdekes helyek
Írja be az érdekes hely nevét vagy válaszszon a lehetőségek közül a menüben.
02 Könnyű felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) A lista csak a kiválasztott város/terület érdekes helyeit jeleníti meg.
Válasszon az utolsó 20 közül
02
MEGJEGYZÉS
Set destination (úti cél beállítása) Utolsó 20 A legutolsó húsz úti cél listája jelenik meg. –
2. Görgessen a Beállítás úti célként ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot.
A térképen közvetlenül is meg lehet keresni egy helyet a szélkereszttel a navigációs gomb használatával térkép módban.
Görgessen a kívánt úti célhoz a vagy ENTER gomb használatával az almenübe lépéshez.
Beállítás úti célként Az úti tervhez adja az úti célt.
Hely törlése Törli a helyet a listából Utolsó 20.
Hely a térképen Set destination (úti cél beállítása) a térképen
Hely
1. Használja a navigációs gombot a szálkereszt kívánt úti célhoz mozgatásához, és nyomja meg az ENTER gombot a görgetés menübe lépéshez, lásd az alábbi oldalt: 24.
29
02 Könnyű felhasználói mód Úti cél mutatása/törlése Úti cél mutatása a térképen 02
Úti cél mutatása –
Nyomja meg az ENTER gombot a végső úti célként beállított terület térképes áttekintésének eléréséhez.
Úti cél törlése Úti cél eltávolítása 1. Nyomja meg az ENTER gombot a törölni kívánt úti cél eléréséhez. 2. Nyomja meg újra az ENTER gombot az úti cél törléséhez.
30
02 Könnyű felhasználói mód Beállítások Gangüzenetek Beállítások
Gangüzenetek
Állítson be női vagy férfi hangot1.
Hangüzenetek hangereje Beállítások
Hangüzenetek hangereje
Beállítja a hangüzenetek hangerejét vagy teljesen kikapcsolja azt.
Nyelv Beállítások
Nyelv
Beállítja a menük, szövegek és hangüzenetek nyelvét.
Szín Beállítások
Térképnézet Beállítások
Térképnézet
02
A térkép megjeleníthető 2D (közvetlenül felülről) vagy 3D (ferdén felülről) formában.
A távolság mértékegysége Beállítások
A távolság mértékegysége
Válassza ki, hogy a távolságot km vagy UKmile (angol mérföld) mértékegységben jelenítse-e meg a rendszer.
Felhasználói mód Beállítások
Felhasználói mód
Vált az Egyszerű és Haladó felhasználói beállítások között.
Szín
Négyféle képernyőbeállítás áll rendelkezésre válassza ki az Önnek legmegfelelőbbet.
1
Hollandiában nem alkalmazható. Ehelyett a Holland és Belga nyelvek közötti választás lehetőségét kínálja fel.
31
32
34 38 40 45 48 49 50 56
G029196
Menük..................................................................................................... Menüfa.................................................................................................... Set destination (úti cél beállítása)........................................................... Útiterv...................................................................................................... Pillanatnyi helyzet.................................................................................... Közlekedési információk......................................................................... Beállítások............................................................................................... Szimuláció...............................................................................................
HALADÓ FELHASZNÁLÓI MÓD
03 Haladó felhasználói mód Menük Általános leírás Amikor a navigációs rendszer bekapcsol, kiválasztásra kerülnek a kívánt felhasználói beállítások Haladó. 03
Gyorsmenü G028755
G029190
A navigációs rendszer összes beállítása és funkciója a Haladó módban érhető el.
A legáltalánosabb funkciók a gyorsmenüben vannak összegyűjtve, amelyen keresztül könnyen elérhetők vezetés közben.
Főmenü
1. Nyomja meg az ENTER gombot térkép üzemmódban. 2. Válasszon ki egy szimbólumot a használatával.
vagy
A legtöbb rendszerbeállítás a Beállítások menüpontban végezhető el a főmenüben, míg mások csak a gyorsmenüből érhetők el.
A pillanatnyi helyzet gyors tárolása Az autó helyzetét bármikor mentheti a térképre egy gomb megnyomásával. A főmenü a menüfa tetején helyezkedik el és a BACK gomb egyszeri vagy többszöri megnyomásával érhető el. A Haladó és Egyszerű felhasználói beállítások közötti váltás a főmenüben lehetséges: Beállítások Rendszer-beállítások Felhasználói mód
- Útvonal vázlata/méretarány
Egy négy lehetőséget tartalmazó menü jelenik meg. Az ENTER gomb megnyomása a fenti lehetőségen egy térképet jelenít meg a hátralévő útvonal vázlatával1 az aktuális helyzettől az úti célig. Az ENTER gomb megnyomására a második lehetőségen egy, a teljes útvonal vázlatát1 mutató térképet jelenít meg a kiinduló ponttól az úti célig. Az ENTER gomb megnyomása a (+) vagy (-) lehetőségen különböző fokozatokban változtatja a térkép méretarányát, 50 métertől 100 kilométerig, hogy nagyobb perspektívát nyújtson vagy több részlet legyen látható.
Nyomja meg az ENTER gombot - tartsa nyomva, amíg a kijelző meg nem változik.
Fokozat nélküli módosítás is lehetséges, ha nyomva tartja az ENTER gombot - engedje el a gombot, amikor a méretarány megfelelő.
A helyzete tárolásra kerül, amelyet ez a szimbólum jelez. A helyzethez kapcsolt információk a Tárolt hely Szerkesztés menüpontban állíthatók be, lásd az alábbi oldalt: 43.
Ha két térkép megjelenítését választja, akkor a térkép méretarány szimbóluma jelenik meg a gyorsmenü két végén, hogy egyenként állíthassa be a vonatkozó méretarányokat.
•
G028755
– Cálbairányítás
Az ENTER gomb megnyomása megszólaltatja az aktuális hangutasítást. 1
34
Ki kell választani egy útvonalat.
03 Haladó felhasználói mód Menük
G028755
– Térkép/útvonal vázlata
Útvonal vázlata Az ENTER gomb megnyomása megjeleníti a közeledő útvonalpontok listáját. Az útvonalpontok közötti távolság és a manőver típusa is megjelenik az út nevén kívül.
Egy térkép/két térkép Az ENTER gomb megnyomása egy nagy vagy két kisebb térképet jelenít meg az adott területen. A térképekhez különböző méretarányok határozhatók meg.
Megfigyelés2 Lehetővé teszi a különböző megfigyelési területek térképnézeteinek mentését, például nagy forgalmi sűrűségű területek, amelyeken gyakran közlekedési problémák vannak. Válassza az 1. megfigyelés, 2 vagy 3 lehetőséget. Az előzőleg beállított megfigyelések megtekintéséhez, lásd az alábbi oldalt: 37.
G028755
– Elterelés
Egy menüt jelenít meg az Elkerülés és az 1-5-10-20-40-80 km lehetőségekről.
2 3
Csak olyan területeken, ahol vehetők a forgalmi információk. Nem minden területre/országra vonatkozik.
Utcák/utak elkerülése Ez a funkció utcákat vagy utakat töröl egy beállított útitervből úgy, hogy ne kelljen áthajtania például ismert útépítési területeken. 1. Válassza ki az Elkerülés lehetőséget az elterelés menüben, majd nyomja meg az ENTER gombot. Megjelenik az utcák/ utak listája az útvonal vázlatán. 2. Görgessen az elkerülendő utcához/úthoz, és nyomja meg az ENTER gombot. 3. Ha több utcát/utat is el kell kerülni, akkor kezdje az első utcához/úthoz görgetéssel a használatával az elkerülendők csoportjában, majd nyomja meg a ENTER gombot. Ezután görgessen az utolsó utcához/úthoz az elkerülendő csoportban, és nyomja meg az ENTER gombot. A rendszer ezután a lehetőségek szerint kiszámítja az új útvonalat, amely visszavezet az eredeti útvonalhoz a megadott távolság kikerülését és elhagyását követően.
Elkerülés kiterjedése 1-80 km között Ez a funkció megszünteti az egész terület kiválasztását az eredeti útitervben, így nem kell áthaladnia például sűrűn lakott területeken csúcsforgalomban.
–
Válasszon ki egy lehetőséget az elterelés menüben, 1-80 km, majd nyomja meg az ENTER gombot.
A rendszer ezután a lehetőségek szerint kiszámítja az új útvonalat, amely visszavezet az eredeti útvonalhoz a megadott terület kikerülését és elhagyását követően.
03
Egy terület elkerülése egy négyzet alakú terület kijelölésével is lehetséges a térképen, lásd Meghatározott területek elkerülése az alábbi menüpontban: Beállítások
Útvonal-beállítások
a 51. oldalon.
G028755
– Közlekedési információk3
Megjelenít egy menüt, amely különböző lehetőségeket tartalmaz a közlekedési problémák megtekintésével kapcsolatban a képernyőn megjelenő területen. A méretarány módosítása hatással van a mutatott üzenetek számára, lásd az alábbi oldalt: 65.
}}
35
03 Haladó felhasználói mód Menük
03
Üzenet olvasása
Az útvonal mentén
Az ENTER gomb megnyomása lehetővé teszi a képernyőn megjelenő forgalmi üzenetek görgetését.
Az ENTER gomb megnyomása lehetővé teszi a keresést az útvonal mentén. Lásd az alábbi oldalon: 41
Összes mutatása
Az autópálya mentén
Az ENTER gomb megnyomása megjeleníti az összes üzenetet.
Az ENTER gomb megnyomása lehetővé teszi az autópálya mentén található pihenőhelyek, töltőállomások és éttermek keresését.
Összes elrejtése Az ENTER gomb megnyomása elrejti az összes üzenetet.
Kiválasztott mutatása Az ENTER gomb megnyomása lehetővé teszi a térképen megjelenítendő forgalmi üzenetek típusának kiválasztását. Az Egyszerű vagy Haladó felhasználói beállítások használatától függetlenül, a forgalmi információk mindig vételre és megjelenítésre kerülnek. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 60.
G028755
– Érdekes pontok
Egy menüt jelenít meg, amely érdekes pontok keresésének különböző lehetőségeit kínálja.
Az autó környezetében Az ENTER gomb megnyomása lehetővé teszi a keresést az autó körül. Lásd az alábbi oldalon: 41
36
Ha a kiszámított útvonal több autópályára terjed ki, akkor a rendszer csak a pillanatnyilag használt autópálya-szakasz mentén keres.
Menü
–
Görgetés menü Térképgörgetés Görgetés módban a szálkereszt mozog a térkép képe felett. –
Aktív görgetés üzemmód (Scroll menu) a navigációs gomb görgetésével.
Minél hosszabban tartja nyomva a gombot, annál gyorsabban mozog a szélkereszt a térképen.
Nyomja meg az ENTER gombot térképgörgetés módban a görgetés menü megjelenítéséhez.
Scale Megváltoztatja a térkép méretarányát a nagyobb perspektíva vagy több részlet érdekében.
•
Az ENTER gomb megnyomása a (+) vagy (-) lehetőségen különböző fokozatokban változtatja a térkép méretarányát, 50 métertől 100 kilométerig.
•
Fokozat nélküli módosítás is lehetséges, ha nyomva tartja az ENTER gombot engedje el a gombot, amikor a méretarány megfelelő.
Beállítás úti célként (Set as destination) Úti célként kiválasztja a szélkereszttel megjelölt helyet.
03 Haladó felhasználói mód Menük •
Nyomja meg az ENTER gombot. A célbairányítás azonnal elkezdődik.
Érdekes pontok a közelben (Facilities around) Egy menü jelenik meg.
•
Válasszon a Utolsó 5 és All types (összes típus) lehetőség közül az adott hely körüli érdekes helyek kereséséhez.
Forgalmi üzenet olvasása (Read traffic msg.) Megkeresi az aktuális forgalmi üzeneteket a területen.
Megfigyelés (Set for surveill.)3 Az ENTER gomb megnyomására megjelenik a különböző lehetőségeket tartalmazó menü.
•
Válasszon a 1. megfigyelés, 2 vagy 3 lehetőségek közül, majd nyomja meg az ENTER gombot egy térkép tárolásához, amelyet megfigyelt területenként szeretne tárolni, például erős forgalmú utak, amelyeken gyakoriak a forgalmi problémák.
A térkép aktiválása Kiválasztja a térkép-beállításokat a gyorsmenüben.
•
3
Válassza ki a kívánt megfigyelést.
Hely mentése (Store location) Ment egy kiválasztott helyet, amely ezután az alábbiak alatt jelenik meg: Set destination (úti cél beállítása) Stored locations (tárolt helyek) 03
Kövesse az útvonalat az útitervben A beállított útvonal egyszerű követéséhez az útitervben, egy beépített "mágnes funkció" áll rendelkezésre ahol - az útvonal irányváltásaitól és az égtáj változásától függetlenül - a szálkereszt automatikusan követi az útvonal vezetését egyszerűen egy gomb nyomva tartásával.
Az útvonal vezetése automatikusan történik a vagy gomb használatával.
A szélkereszt egyik vonala mutatja, hogy melyik gombot kell kiválasztani - ez vastagabban jelenik meg, mint a másik.
Az útvonal vezetése automatikusan történik a vagy gomb használatával.
Ha nincs szükség a "mágnes funkcióra", akkor a vastag szálkeresztvonal eltűnik, amikor a szálkeresztet pár milliméterrel elmozdítja a kiválasztott útvonalról. A görgetés funkció visszatér a normál működéshez.
Nem minden területre/országra vonatkozik.
37
03 Haladó felhasználói mód Menüfa Menübeállítások Az alábbiakban a menüfa három szintje látható. A hármas szint számos menüje további almenükkel rendelkezik - ezeket a vonatkozó részben tárgyaljuk részletesebben. 03
Tárolt helyek Útitervhez adás/információk/hely tárolása/törlése Utolsó 20
Úti cél beállítása Cím Ország
oldal 40 oldal 40
Útitervhez adás/információk/hely törlése/összes törlése Visszatérő út
Város
Útiterv megtekintése
Utca Házszám Kereszteződés Érdekes helyek Érdekes hely név alapján
oldal 28
A térkép egy pontja körül Egy utca mentén
38
oldal 43
oldal 43
Pont a térképen
oldal 43
Szélesség/hosszúság
oldal 44
Útiterv
oldal 45
Az autó körül Az útvonal mentén
oldal 42
Célbairányítás indítása
oldal 40
Útitervhez adás
oldal 45
Cím megtekintése az úti terv beállításában
Útvonal-beállítások Útvonal-beállítások megtekintése a beállítások alatt
oldal 50
Útiterv törlése
oldal 45
Következő úti cél
oldal 40
Cím Cím megtekintése az úti terv beállításában
oldal 40
Pillanatnyi helyzet
oldal 48
Beállítások
oldal 49
Forgalmi információk Dinamikus célbairányítás Közlekedési információk kiválasztása Állomások keresése Alapértelmezett visszaállítása
oldal 49
03 Haladó felhasználói mód Menüfa Útvonal-beállítások Útvonal
oldal 50
Autópályák/fizetős utak/ kompok/autóvonatok/ forgalmi problémák/ időkorlátos utak/meghatározott területek elkerülése
Érdekes hely kiválasztása Térkép Jobb oldali térképnézet Bal oldali térképnézet
Hátralévő idő/távolság Érdekes hely figyelmeztetés Fizetős terület figyelmeztetés Alapértelmezett visszaállítása
Alapértelmezett visszaállítása Térképbeállítások
Célbairányítási beállítások
oldal 53
Rendszerbeállítások Hangüzenetek Hangüzenetek hangereje Nyelv
Alapértelmezett visszaállítása
03
Menü színe Térkép színe Képernyővédő Súgó
oldal 51
Távolság mértékegysége Felhasználói mód Dátum és idő GPS információk Névjegy Alapértelmezett visszaállítása
Iránytű Pillanatnyi helyzet
oldal 54
Bemutató indítása Leállítás
oldal 56 oldal 9
39
03 Haladó felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) Cím
1. Görgessen a Ország (Country) és/vagy Város (City) lehetőséghez, majd nyomja meg az ENTER gombot.
MEGJEGYZÉS A város vagy terület meghatározása országról országra vagy egy országon belül is eltérő lehet. Bizonyos esetekben, ez egy helyhatósági területre, más esetekben pedig egy körzetre vonatkozik.
2. Vagy válasszon a legutolsó kiválasztott lehetőségek közül a megnyomásával. (A billentyűzet használatával kapcsolatos további tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 17.)
03
MEGJEGYZÉS Úti cél beállítása
A rendszer az Utca szinttől kezd, hogy elkerülje a félreértést, amikor két közeli város/helység egymáshoz épült.
Cím
1. alternatíva –
Válassza ki az Utca (Street) lehetőséget a város kiválasztása nélkül.
Ha az utca több városban is megjelenik, akkor egy lista jelenik meg, amelyben választhat a lehetőségek közül. A rendszer a kiválasztott utca közepéhez irányítja.
Írja be az utca címet A rendszer a először a Utca (Street) elemhez
helyezi a kurzort. Az utolsó kiválasztott Ország (Country) kerül kiválasztásra. Ha nem:
40
2. alternatíva 1. Kezdje a Város kiválasztásával. 2. Ezután válassza ki az Utca lehetőséget.
Kis helységekben nem vihetők be utcanevek a rendszerben. Mindig lehetséges a hely központjának kiválasztása úti célként.
Adja meg a házszámot Ha a kiválasztott cím házszámmal rendelkezik, akkor ez is bevihető az úti cél pontosabb meghatározásához. –
Görgessen a Szám sorhoz az utca bevitelét követően, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Ha nincs megadva házszám, akkor a rendszer a kiválasztott utca közepéhez vezeti. Vagy: 1. Írja be a kívánt házszámot. > Alternatív házszámok jelennek meg. 2. Görgessen a Kiválasztás ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Mégse Visszalép az előző képernyőhöz.
03 Haladó felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) Kereszteződés bevitele – Görgessen a Kereszteződés (Junction)
lehetőséghez, és válassza ki a kiválasztott utcát keresztező utcát.
Célbairányítás indítása 1. Görgessen a Célbairányítás indítása
lehetőséghez a célbairányítás indításához.
2. Görgessen a Kiválasztás lehetőséghez a bevitt cím útitervhez adásához.
Információk Információkat nyújt az úti célról.
Keresés irányítószám alapján
1. Válassza a Város lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot. 2. Görgessen a Irányítószám ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot. 3. Válassza ki a számjegyeket, és nyomja meg az ENTER gombot vagy válasszon a lehetőségek listájából. 4. Görgessen az Utca lehetőséghez a kiválasztott irányítószámú címek közüli választáshoz, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Úti cél beállítása
Érdekes helyek
Az érdekes helyek a töltőállomások, hotelek, éttermek, Volvo kereskedések, kórházak, autóparkoló stb. közös elnevezése. –
Nyomja meg az ENTER gombot az érdekes helyeket meghatározó különböző keresési lehetőségek eléréséhez.
03
Érdekes hely név alapján (Facility by name)
5. Görgessen a Célbairányítás indítása lehetőséghez az úti célhoz irányításhoz.
MEGJEGYZÉS Ez érdekes pontok keresésére is érvényes.
Keresés érdekes helyek alapján –
Írja be az érdekes hely nevét vagy válaszszon az alternatívák közül a menüben.
A lista csak a kiválasztott város/terület érdekes helyeit mutatja. Úti cél beállítása
Cím
Város
Egy város keresése helyett, kereshet egy irányítószám-körzet alapján is.
Az autó környezetében (Around the car) Keressen az Utolsó 5 vagy All types (összes típus) használatával. }}
41
03 Haladó felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) A rendszer megkeresi az autó környezetében (max. 100 kilométeres körzetében) található érdekes helyeket. A keresés 40 érdekes hely megtalálását követően leáll.
03
Az útvonal mentén (Along the route) Keressen az Utolsó 5 vagy All types (összes típus) használatával. Amikor megadott egy úti célt, akkor a rendszer képes az érdekes helyek keresésre az útvonal mentén (az útvonal 1 kilométeres környezetében).
A térkép egy pontjának környezetében (Around point on map) A rendszer ugyanolyan módon keres, mint az Az autó körül esetében, de a térkép egy pontja körül. 1. Mozgassa a szálkeresztet a térképen a navigációs gomb használatával. 2. Nyomja meg az ENTER gombot a görgetés menü eléréséhez.
Egy utca mentén (Along a street) A rendszer a megadott utca környezetében keres.
MEGJEGYZÉS Lehetőség van az autó körüli érdekes pontok keresésére is az útvonal mentén vagy az autópály mentén a gyorsmenüben, lásd az alábbi oldalt: 24.
42
Érdekes helyek típusai/különböző kategóriák Set destination (úti cél beállítása) Létesítmények Érdekes hely név alapján A rendszer a először a Típus elemhez helyezi a kurzort. Az utolsó kiválasztott Ország kerül kiválasztásra. Ha nem: 1. Görgessen a Ország és/vagy Város lehetőséghez, majd nyomja meg az ENTER gombot. Vagy válasszon a legutolsó kiválasztott lehetőségek közül a megnyomásával. 2. Görgessen a Név ponthoz, és nyomja meg az ENTER gombot az érdekes hely nevének beviteléhez anélkül, hogy megadna egy várost. 3. Görgessen a Kiválasztás ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot. 4. Ezután görgessen a Célbairányítás indítása lehetőséghez, és nyomja meg az ENTER gombot a célbairányításhoz.
MEGJEGYZÉS A keresés finomításához, először válassza ki a várost, majd görgessen a névhez. Az éttermeknek például alkategóriái vannak az egyszerűbb keresés érdekében.
Az érdekes hely adatai Információk mutatja az érdekes hely címét, koordinátáit és - bizonyos esetekben - telefonszámát. Ha az autó beépített telefonnal rendelkezik, akkor a Hívás funkció is aktív.
Hívás A telefon tárcsázza a megadott számot.
Térkép Mutatja az érdekes hely helyzetét a térképen.
Egyéb érdekes helyek Például közvetlenül a repülőterek mellett gyakran vannak éttermek, tölőállomások stb. Ahelyett, hogy az éttermekre keresne rá a főmenüben, kiválaszthatja közvetlenül az éttermeket a kiválasztott repülőtéren. A nem a repülőtérnél elhelyezkedő alternatívák elkerülése gyorsabbá teszi a keresést.
03 Haladó felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) Stored locations (tárolt helyek) Set destination (úti cél beállítása) Stored locations (tárolt helyek) A tárolt helyek előzőleg mentett helyek, például otthoni cím, kedvenc étterem, repülőtér, Volvo kereskedés. A hely tárolási módjának adatai, lásd az alábbi oldalt: 46. –
Görgessen a tárolt helyek között, majd nyomja meg az vagy ENTER gombot az almenü eléréséhez.
Hozzáadás az útitervhez Az útitervhez adja a tárolt helyet.
Információk Információkat nyújt a tárolt helyről.
Szerkesztés Módosíthatja a tárolt hely nevét, hangot adhat hozzá stb. Lásd a következő, információk hozzáadása egy tárolt helyhez címszót.
Rendezés Ikon vagy név szerint rendezheti a tárolt helyeket.
Egy tárolt hely helyzetének mozgatása 1. Válassza ki a Szerkesztés lehetőséget, görgessen a használatával a Beállítás lehetőséghez, és nyomja meg az ENTER gombot, hogy új helyzetet határozzon meg a tárolt helyhez.
2. Mozgassa a szálkeresztet az új helyzethez a navigációs gombbal, majd nyomja meg az ENTER gombot. 3. Ezután válassza ki a Hely tárolása lehetőséget, és nyomja meg az ENTER gombot a hely mentéséhez.
Információk hozzáadása a tárolt helyhez – Válassza ki a Szerkesztés, lehetőséget, görgessen a használatával az Információk hozzáadása hozzáadása lehetőséghez, majd nyomja meg az ENTER gombot, hogy további információkat adjon a tárolt helyhez.
03
Minden tárolt hely rendelkezhet az alábbi információkkal:
•
Riasztás be/ki (...hogy tájékoztassa a járművezetőt, amikor megközelíti a helyet)
• • • • • • • •
Ikon Név Cím Város Ország Telefonszám E-mail URL
Hely törlése Töröl egy tárolt helyet.
Összes törlése Törli az összes tárolt helyet. }}
43
03 Haladó felhasználói mód Set destination (úti cél beállítása) Válasszon az utolsó 20 közül Set destination (úti cél beállítása) Utolsó 20 A legutolsó húsz úti cél listája jelenik meg. 03
–
Görgessen a kívánt úti célhoz a vagy ENTER gomb használatával az almenübe lépéshez.
Hozzáadás az útitervhez Az úti tervhez adja az úti célt.
Információk Információkat nyújt az úti célról.
Hely törlése Törli a helyet a listából Utolsó 20.
Összes törlése Törli az összes címet az Utolsó 20 listából.
Visszaút Set destination (úti cél beállítása) Visszaút –
Válassza a Célbairányítás indítása lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
A rendszer ezután elkezdi a célbairányítást vissza a helyhez, ahol kiválasztotta a Célbairányítás indítása lehetőséget.
44
Keresés a térkép pontján keresztül Set destination (úti cél beállítása) a térképen
Hely
1. Használja a navigációs gombot a szálkereszt kívánt úti célhoz mozgatásához, majd nyomja meg az ENTER gombot a görgetés menübe lépéshez. 2. Válassza ki a Beállítás úti célként lehetőséget, lásd az alábbi oldalt: 36.
MEGJEGYZÉS A térképen közvetlenül is meg lehet keresni egy helyet a szélkereszttel a navigációs gomb használatával térkép módban.
Keresés szélesség/hosszúság alapján Set destination (úti cél beállítása) Szélesség/hosszúság 1. Válasszon ki egy úti célt a koordinátáinak bevitelével. 2. Írja be a szélességet a navigációs gomb használatával: válassza az N lehetőséget az észak vagy a S lehetőséget a dél kiválasztásához.
MEGJEGYZÉS London a 0 (nulla) hosszúsági foknál helyezkedik el. A Londontól nyugatra elhelyezkedő hosszúsági fokok W (West,nyugat), a keletre elhelyezkedők pedig E (East, kelet) jelölésűek.
3. Görgessen a következő sorhoz és adja meg a hosszúságot: válassza a E lehetőséget a keleti vagy a W lehetőséget a nyugati kiválasztásához. Nyomja meg az OK gombot > Mutatja a megadott koordinátájú helyet a térképen. 4. Nyomja meg az ENTER gombot a görgetés menübe lépéshez. 5. Görgessen a Beállítás úti célként lehetőséghez, és nyomja meg az ENTER gombot a hely úti célként történő kiválasztásához. 6. Nyomja meg a BACK gombot a visszatéréshez a koordináta-bevitelhez.
Mégse Vissza az előző képernyőhöz.
03 Haladó felhasználói mód Útiterv Útiterv készítése
Célbairányítás indítása (Start guidance)
Útiterv elrendezése
03
Úti cél/köztes úti cél Az Útiterv (Itinerary) menüpont csak akkor
Útiterv
érhető el, ha bevitt egy útitervet.
Célbairányítás indítása az úti célhoz.
Állítson összes egy útitervet több útvonalponttal, hogy elkerülje az egyes úti célok egyenként történő bevitelét az út során. Egy útitervben egy végső úti cél és legfeljebb hat útvonalpont adható meg.
Hozzáadás az útitervhez (Add to itinerary)
Útiterv –
Válasszon ki egy úti célt, majd nyomja meg az ENTER vagy gombot az almenübe lépéshez.
Itt adhatók további útvonalpontok az útitervhez, lásd az alábbi oldalt: 40.
Információk (Information)
Útvonal-beállítások (Route options)
Törlés (Delete)
Útvonal-prioritási beállítások, lásd az alábbi oldalt: 50.
Útiterv törlése (Clear itinerary) Törli a teljes útitervet.
Információkat nyújt az úti célról. Törli az úti célt az útitervből.
Mozgatás (Move) Módosítja az úti cél helyét az útitervben.
Beállítás (Adjust) Megváltoztatja az úti cél helyzetét a térképen.
Tárolás (Store) Menti az úti célt, amely a Tárolt helyek menüpontban lesz elérhető. }}
45
03 Haladó felhasználói mód Útiterv Törlés az útitervből Útiterv
A teljes útiterv törlése 03
Minden útvonalpont és a végső úti cél törlésre kerül. –
Görgessen közvetlenül az Útiterv törlése ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Tárolás újbóli használathoz Legfeljebb 250 úti cél tárolható újbóli felhasználáshoz a különböző útitervekben. Egy hangjelzés jelzi a járművezetőnek, hogy egy tárolt helyhez közeledik, és egyéb információk is a tárolt helyhez kapcsolhatók, lásd az alábbi oldalt: 43 - Információk hozzáadása egy tárolt helyhez.
3. Használja a navigációs gombot a térképen megjelenítendő szimbólum kiválasztásához, majd nyomja meg az ENTER gombot. 4. Írja be a kívánt nevet. 5. Görgessen a Tárolás (Store) ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Hely mentése a térképen
Köztes útvonalpont törlése az útitervből 1. Válasszon ki egy köztes úti célt, majd gombot nyomja meg az ENTER vagy az almenübe lépéshez. 2. Görgessen a Törlés ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot.
MEGJEGYZÉS Az elkerült útvonalpontok automatikusan törlődnek az útitervből.
Útiterv
Hely mentése az útitervből 1. Használja a navigációs gombot a tárolni kívánt úti célhoz lépéshez, majd nyomja gombot az almemeg az ENTER vagy nübe lépéshez. 2. Válassza a Tárolás lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
46
Görgetés menü 1. Görgetés módban, használja a navigációs gombot a tárolni kívánt ponthoz lépéshez, majd nyomja meg az ENTER gombot. 2. Válassza ki a Hely tárolása Sore location lehetőséget a görgetés menüben, majd nyomja meg az ENTER gombot.
03 Haladó felhasználói mód Útiterv 3. Használja a navigációs gombot a térképen megjelenítendő szimbólum kiválasztásához, majd nyomja meg az ENTER gombot. 4. Írja be a kívánt nevet. 5. Görgessen a Tárolás ponthoz, majd nyomja meg az ENTER gombot. A pillanatnyi helyzet is gyorsan tárolható vezetés közben például egy gombnyomással, lásd az alábbi oldalt: 34 - Pillanatnyi helyzet gyors tárolása.
Következő úti cél az útitervben
03
A térkép a következő úti célt mutatja. 1. Nyomja meg az ENTER vagy gombot, ha információkat szeretne megtekinteni az úti célról, például a nevét, az időt vagy a távolságot a pillanatnyi helytől az úti célig. 2. Nyomja meg az ENTER gombot, ha több úti cél jelenik meg, hogy megtekintse az információkat és azokat a térképen. 3. Lépjen a Térkép (Map) nézethez, majd nyomja meg az ENTER gombot a terület térképének megtekintéséhez.
Következő úti cél
47
03 Haladó felhasználói mód Pillanatnyi helyzet Pillanatnyi helyzet
GPS Megadja a műholdak számát, amelyekkel a rendszer kapcsolatban van.
03
Pillanatnyi helyzet
A térkép képe mutatja az autó helyzetét. –
48
Nyomja meg az ENTER vagy gombot a jármű helyzetének adataihoz, például a név és a koordináták megtekintéséhez.
03 Haladó felhasználói mód Közlekedési információk Közlekedési információk
03
Beállítások
Forgalmi információk
Az Egyszerű vagy Haladó felhasználói beállítások használatától függetlenül, a forgalmi információk mindig vételre és megjelenítésre kerülnek. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 60.
MEGJEGYZÉS A közlekedési információk nem minden területen/országban állnak rendelkezésre.
49
03 Haladó felhasználói mód Beállítások Útvonal-beállítások
Avoid motorways Meghatározza, hogy el kell-e kerülni az autópályákat az útvonal kiszámításakor.
Avoid toll roads Meghatározza, hogy el kell-e kerülni a fizetős utakat az útvonal kiszámításakor.
03
Avoid ferries Meghatározza, hogy el kell-e kerülni az autókompokat az útvonal kiszámításakor.
Route Beállítások (Settings) Útvonalbeállítások (Route options) 1. Görgessen a funkciók között, válassza ki a kívánt beállítást, és nyomja meg az ENTER gombot a beállítások mentéséhez. 2. Nyomja meg a BACK gombot a visszavonáshoz.
Választhat a gyors, rövid vagy egyszerű útvonal között az útvonal kiszámításakor.
• Gyors: A lehetőségek szerint a rendszer
előnyben részesíti a magas sebességkorlátokkal rendelkező főbb útvonalakat.
• Rövid: A lehetőségek szerint a rendszer a legközelebbi utat részesíti előnyben.
• Egyszerű: A lehetőségek szerint a rendszer azokat az utakat részesíti előnyben, amelyek nem tartalmaznak bonyolult manővereket és kereszteződéseket.
MEGJEGYZÉS Az útvonal számításakor a rendszer a lehetőségek szerint figyelembe veszi a vezető által kerülendőnek választott alternatívákat. Azonban ez alól kivétel, ha nincs ésszerű alternatíva.
50
Avoid car train Meghatározza, hogy el kell-e kerülni az autóvonatokat az útvonal kiszámításakor.
Avoid traffic problems Meghatározza, hogy a rendszernek figyelembe kell-e vennie a forgalmi problémákat az útvonal számításakor.
Avoid time-restr. roads Válassza ki az Igen lehetőséget, ha a
•
•
rendszernek teljesen ki kell kerülnie az időkorlátos utakat az útvonal számításakor.
Válassza ki az Nem lehetőséget, ha a rendszernek figyelembe kell vennie az időkorlátos utakat az útvonal számításakor.
A rendszer az autó órájának idejét használja annak meghatározásához, hogy ki kell-e kerülni egy utat.
03 Haladó felhasználói mód Beállítások MEGJEGYZÉS Ha átlépi egy időzóna határát, akkor az autó óráját át kell állítani.
Meghatározott területek kikerülése A funkció meghatározott területek, városok vagy körzetek elkerülésére használható. A rendszer figyelmen kívül hagyja a kiválasztott területeket az útvonal kialakításának kiszámításakor. A kivételek az autópályák, amelyeket az elkerülendő területeken is számításba vesz a rendszer az útvonal kiszámításakor.
1. Hívja elő a térképet a elemre kattintva vagy a Kiválasztva-en, kattintson a Térkép lehetőségre, majd nyomja meg az ENTER gombot az egyik lehetőség megjelenítéséhez a listában. > Görgessen a kívánt területhez a jelölő mezővel, majd nyomja meg az ENTER gombot. 2. A méret módosításához: Válassza ki a Méret beállítása Adjust size lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot. > A jelölő mező alakjának módosításához a navigációs gombbal úgy, hogy az lefedje az elkerülendő területet, majd nyomja meg az ENTER gombot. Ugyanilyen módon, a jelölő mező mód a Terület beállítása (Adjust area) lehetőség alatt módosítható.
Beállítások Útvonal-beállítások Meghatározott területek kikerülése Kiválasztva
4. Erősítse meg a terület elkerülését az ENTER gomb megnyomásával az OK lehetőségen. > A rendszer ezután lehetőség szerint elkerüli ezt a területet az útitervben. A listában tárolt területek mérete és földrajzi elhelyezkedése a Szerkesztés alatt állítható be és a Törlés lehetőséggel törölhető véglegesen a listából. Több aktív terület egyidejűleg az Egyik sem lehetőséggel kapcsolható ki.
03
Alapértelmezett visszaállítása Az útvonal-beállítások gyári beállításainak visszaállítása. –
Nyomja meg az gombot, válassza a OK lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Térképbeállítások
3. Válassza a Állítsa be az elkerülendő területet lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot. > A kiválasztott terület az elkerülendő területek listájába kerül, amelyek tárolhatók és szükség szerint aktiválhatók.
Válassza ki a területet, amelyet az útitervnek el kell kerülnie a térképen egy négyzet alakú mező közvetlen kiválasztásával. }}
51
03 Haladó felhasználói mód Beállítások Beállítások (Settings) Térképbeállítások (Map options)
03
Itt válassza ki azt, hogy milyen érdekes helyek jelenjenek meg a térképen és hogyan jelenjen meg a térkép a képernyőn. 1. Válassza ki a beállítandó funkciót a navigációs gomb használatával. 2. Nyomja meg az ENTER gombot a funkció megnyitásához.
Érdekes helyek kiválasztása Nyomja meg a eléréséhez.
az almenü lehetőségeinek
• Összes mutatása: Minden érdekes hely • Összes elrejtése: Nem jelennek meg
3. Nyomja meg az ENTER gombot a mentéshez.
szimbólumok.
• Kiválasztott mutatása: Nyomja meg az lehetőséget az összes szimbólum mutatásához, amelyek megjeleníthetők a térképen. Ezután válassza ki a szimbólumokat az alábbiak szerint:
A 3D lehetőség esetén mindig a menetirány jelenik meg felül a képernyőn.
•
A 2D menetirány lehetőség esetén a 2D nézet a menetiránnyal felfelé jelenik meg a képernyőn, a 2D észak lehetőség esetén pedig 2D nézetet mutat és az északi irány néz felfelé.
1. Görgessen a szimbólumok között a vagy megnyomásával. 2. Aktiválja a kereszttel rendelkező kívánt szimbólumokat a vagy gomb használatával.
szimbóluma megjelenik a térképen.
•
Térkép Válasszon a Mutatás vagy Elrejtés lehetőségek közül. Ha a térkép el van rejtve, akkor a rendszer egy nyíllal irányít.
Jobb oldali térképnézet Válassza ki, hogy a térkép 2D (közvetlen felülről) vagy 3D (ferdén felülről) módban jelenjene meg.
Az emelkedési szög beállítása.
Beállítások Térképbeállítások Térképnézet 3D A 3D nézet kiválasztását követően a vagy , majd az ENTER gombbal, megjelenik az emelkedési szög. Válassza ki a kívánt szöget vagy , majd az ENTER és a BACK a gombbal.
Bal oldali térképnézet Lásd az előző részben található leírást.
52
03 Haladó felhasználói mód Beállítások MEGJEGYZÉS Ha a 3D mód van kiválasztva a térképhez a jobb oldalon, akkor a bal oldal csak 2D megjelenítésre képes.
Válassza ki, hogy megjelenjen-e az iránytű a képernyőn.
Pillanatnyi helyzet Meghatározza, hogy megjelenjen-e a képernyő alján annak az utcának/útnak a neve, amelyen a jármű pillanatnyilag halad.
Alapértelmezett visszaállítása A térképbeállítások gyári beállításainak viszszaállítása. Nyomja meg az gombot, válassza a OK lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Irányítási beállítások Beállítások
Célbairányítási beállítások
Hátralévő idő/távolság Válassza ki a RTA/ETA/Elrejtés lehetőségek valamelyikét.
zésig hátralévő idő.
Érdekes hely figyelmeztetés
• ETA (Estimated Time of Arrival): Az érkezés várható időpontja.
MEGJEGYZÉS
Iránytű
–
• RTA (Remaining Time to Arrival): Az érke-
03
Az autó óráján beállított idő vezérli az ETA időkijelzését.
Fizetős terület figyelmeztetés A sorompóval vagy megállító rendszerrel ellátott fizetős utak mellett fizikai korlátok nélküli fizetős útvonalak/zónák is léteznek, ilyenek például az olyan területek, amelyeken dugódíjat kell fizetni. Válassza az IgenBe lehetőséget, ha azt szeretné, hogy a rendszer figyelmeztesse az ilyen típusú utakra, egyébként válassza a NemKi lehetőséget.
Biztonsági kamera.
A járművezetőt hangjelzés és egy szimbólum figyelmezteti, hogy biztonsági kamerához közeledik. A szimbólum narancssárga, ha a jármű sebessége meghaladja a megengedett korlátozást - egyébként fehér színű.
•
Válassza az Igen lehetőséget a hangjelzés bekapcsolásához vagy a Nem lehetőséget, ha nem szeretne hangjelzést hallani.
MEGJEGYZÉS A térképben foglalt információk típusát országos szabályozások írják elő. Az aktuális információkhoz, lásd www.volvocars.com/navi.
}}
53
03 Haladó felhasználói mód Beállítások MEGJEGYZÉS
•
•
03
•
Bizonyos területeken a maximális megengedett sebesség nincs feltüntetve a térképen a kamera figyelmeztetéssel együtt. Ügyeljen arra, hogy a feltüntetett maximális megengedett sebesség bizonyos esetekben eltérhet a navigációs adatbázis tartalmától. Mindig a járművezető a felelős az érvényben lévő sebességkorlátok betartásáért.
Rendszer-beállítások Beállítások
Rendszer-beállítások
Súgó
2. Nyomja meg a BACK gombot a visszavonáshoz.
A távolság mértékegysége Válassza ki a távolság megjelenítendő mértékegységét - km vagy angol mérföld.
Válassza ki a hangüzenetek kívánt beállításához: Nő/Férfi1.
Felhasználói beállítások Vált az Egyszerű és Haladó módok között.
Hangüzenetek hangereje Állítsa be a hangüzenetek hangerejét.
–
Beállítja a menük, szövegek és hangüzenetek nyelvét.
Nyelv
Menü színe Válassza ki a Fekete, Króm vagy Kék lehetőséget a menük megjelenítéséhez.
Térkép színe Válassza az 1. fényes, 2. fényes vagy Sötét lehetőséget. A világos színek nappali, a sötét pedig éjszakai vagy sötét körülmények közötti használatra szolgál.
54
Válassza ki, hogy megjelenjenek-e a súgószövegek a képernyő alján.
Gangüzenetek
A célbairányítási beállítások gyári beállításainak visszaállítása.
1
Meghatározza, hogy kell-e használni képernyővédőt (a képernyő 30 másodperccel az utolsó billentyűhasználatot követően kikapcsol).
1. Görgessen a funkciók között a navigációs gomb használatával, majd nyomja meg az ENTER gombot a beállítások mentéséhez.
Alapértelmezett visszaállítása
Nyomja meg az gombot, válassza a OK lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
Képernyővédő
Hollandiában nem alkalmazható. Ehelyett a Nederlands és Belgisch nyelvek közötti választás lehetőségét kínálja fel.
Dátum és idő információk Válassza ki, hogyan jelenjen meg a dátum és az idő.
03 Haladó felhasználói mód Beállítások GPS információk
–
Nyomja meg az gombot, válassza a OK lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
03
Az autó helyzete és tengerszint feletti magassága (Altitude).
lehetőséget az autó koorNyomja meg az dinátáinak és tengerszint feletti magasságának valamint annak a megjelenítéséhez, hogy hány darab műholddal van kapcsolatban a rendszer.
MEGJEGYZÉS A magassági adatok megjelenítése 10 méteres lépésekben történik. A tengerszint feletti 50 méternél alacsonyabb magasságok <50 méterként jelenik meg.
Névjegy Megmutatja a rendszer és a térkép adatait.
Alapértelmezett visszaállítása A rendszerbeállítások gyári beállításainak visszaállítása.
55
03 Haladó felhasználói mód Szimuláció Bemutató (szimuláció) indítása Beállítások
03
Bemutató indítása
A bemutató az autó álló helyzetében mutatja be a rendszert egy utazás szimulálásával egy meghatározott helyre. A bemutató során is lehetséges a beállítások módosítása.
Bemutató leállítása leállítja a szimulációt.
MEGJEGYZÉS A bemutató működéséhez be kell írni egy úti célt.
56
03 Haladó felhasználói mód
03
57
58
60 62 64 65 66
G029197
Általános leírás........................................................................................ Forgalmi problémák elkerülése............................................................... Információk kiválasztása......................................................................... Információk olvasása.............................................................................. Adók........................................................................................................
KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK
04 Közlekedési információk Általános leírás Megjelenítés és vétel
Közlekedési szimbólumok a térképen
A közvetített forgalmi információk mindig vételre és megjelenítésre kerülnek, függetlenül attól, hogy az Egyszerű vagy Haladó felhasználói beállítás van-e kiválasztva.
Álló forgalom
Annak beállításai, hogy meg kell-e jelenniük a forgalmi információknak, csak a Haladó módban állnak rendelkezésre, lásd az alábbi oldalt: 34. 04
A közlekedési információk megjelenítése a továbbítás módjától is függ.
MEGJEGYZÉS A közlekedési információk nem minden területen/országban állnak rendelkezésre. A közlekedési információk közvetítési területe folyamatosan bővül.
Lassú forgalom mindkét irányban
Területi üzenet Egyéb információk Forgalmi üzenet szimbóluma.
Egy szimbólum jelenik meg a térkép bal oldali felső sarkában, amikor legalább egy forgalmi üzenet van az útiterv útvonalán. A navigációs gomb használható a közlekedési problémák előre görgetéséhez és pontos helyének valamint természetének megtekintéséhez.
Kiterjedés
A közlekedési problémák szimbólumokkal, vonalakkal és keretekkel vannak jelölve. Ezek piros vagy sárga színűek. Piros - fontos információk. Sárga - általános információk. Baleset Lassú forgalom
60
Bizonyos közlekedési üzenetek a közlekedési akadály kiterjedéséről is információt nyújtanak. A kiterjedés 5 kilométerig minden méretarány esetében piros vagy sárga vonallal van jelölve az érintett útvonal mentén. A vonal hossza a
04 Közlekedési információk Általános leírás közlekedési probléma kiterjedésének (hoszszának) megfelelő.
04
61
04 Közlekedési információk Forgalmi problémák elkerülése
Beállítások
Útvonal-beállítások
Új útiterv bevitelével kapcsolatban a navigációba: Válassza ki, hogy figyelembe kell-e vennie a rendszernek a forgalmi problémákat, amikor aktív a Célbairányítás indítása funkció, lásd az alábbi oldalt: 45. 04
1. Állítsa be a Avoid traffic problems (forgalmi problémák elkerülése) funkciót. 2. Válasszon az Igen vagy Nem lehetőségek közül.
Igen A rendszer a lehetőségek szerint megpróbálja elkerülni a forgalmi problémákat, amikor az útiterv aktív.
Nem A rendszer nem kerüli ki a forgalmi problémákat, amikor az úti terv aktív.
MEGJEGYZÉS A rendszer bekapcsolásakor 15 percet is igénybe vehet a területre vonatkozó összes forgalmi információ betöltése.
Az utazás közben Beállítások Közlekedési információk Dinamikus célbairányítás A rendszer másik útvonalat javasol, ha van alkalmas alternatíva, például ha egy forgalmi üzenet azt jelzi, hogy probléma van az eredeti útvonalon.
Man/Sem-aut/Auto/Off (manuális/ félautomatikus/automatikus/ki)
• Off (ki) A rendszer nem mutat és számít ki alternatív útvonalakat.
Üzenetek az útvonal mentén Az előző rész Man (manuális)/Sem-aut (félautomatikus) alternatíváinak egyike ki
van választva és közlekedési probléma merül fel az útvonalon:
Válassza ki, hogyan jelenítse meg az alternatív útvonalat a Man (manuális)/Sem-aut (félautomatikus)/Auto (automata) kiválasztásával vagy állítsa le a funkciót a Off (ki) lehetőség kiválasztásával.
• Manuális A rendszer másik útvonalat javasol, attól függetlenül, hogy az jobb vagy rosszabb válassza ki/fogadja el a javasolt útvonalat, ezután az új útiterv kerül használatra.
• Semi-auto (félautomatikus) A rendszer másik útvonalat javasol, de csak akkor, ha az jobb - válassza ki/fogadja el a javasolt útvonalat, ezután az új útiterv kerül használatra.
• Auto (automata)
62
A rendszer automatikusan új útitervet számol ki és használ, ha létezik jobb útvonal.
G037262
A célbairányítás indítása előtt
Ha egy másik útvonal kikerüli a problémát, akkor a kijelző mutatja a különbséget a távolságban és vezetési időben:
Megváltozott forgalmi helyzet, Új útvonal?: 600 méterrel hosszabb, 00 óra 09 perccel gyorsabb. (Changed traffic situation. Use new route?: 600m longer, 00h 09m faster).
04 Közlekedési információk Forgalmi problémák elkerülése •
Válassza az Igen vagy Nem lehetőséget.
Igen (Yes) Az új útvonal kerül használatra - a probléma körül és mellett.
Nem (No) Elvezet a problémához és át azon.
Új útvonal mutatása (Show new route) Egy térképet mutat az új útvonalat kiemelve. 04
63
04 Közlekedési információk Információk kiválasztása Közlekedési információk kiválasztása
2. Válassza ki a vagy használatával azokat a forgalmi információs szimbólumokat (forgalmi üzenetek), amelyeknek meg kell jelenniük a térképen. 3. Aktiválja vagy inaktiválja a gomb használatával.
vagy
4. Erősítse meg a beállításokat az ENTER gombbal.
Közlekedési jelzőtáblák a térképen
04
Válassza ki azoknak a forgalmi információknak a típusát, amelyeket a rendszernek meg kell jelenítenie és az útvonal számítása során figyelembe kell vennie. Beállítások Forgalmi információk Közlekedési információk kiválasztása
Összes mutatása Minden forgalmi információ rendelkezésre áll.
Baleset Szembe jövő forgalom Elterelés Információk
Összes elrejtése Nem jelennek meg forgalmi információk.
Kiválasztott mutatása 1. Nyomja meg a gombot az információk szimbólumokról történő kiválasztásának lehetővé tételéhez.
Szűk út Parkolás Torlódás
64
Útépítés Csúszós útviszonyok Egyéb veszély
04 Közlekedési információk Információk olvasása Közlekedési üzenet olvasása
3. Görgessen előre vagy hátra a vagy használatával, majd nyomja meg az ENTER gombot a részletes forgalmi információkhoz (az ábra egy példát mutat). 4. Nyomja meg a BACK gombot az aktuális üzenetek újbóli böngészésének lehetővé tételéhez. A vonatkozó térképterület forgalmi üzenetei megjelennek a képernyőn. G028868
Részletes forgalmi információk.
Forgalmi üzenet olvasása A forgalmi üzenetet egy szimbólum jelzi a képernyőn. A forgalmi üzenetek olvasásához: 1. Nyomja meg az ENTER gombot a gyorsmenü megjelenítéséhez:
A forgalmi probléma részletes adatai is megjelennek. A probléma kiterjedése fent jelenik meg. Ha a forgalmi probléma a kiválasztott útvonal mentén helyezkedik el, akkor annak távolsága meg van adva. Ha rendelkezésre állnak részletek, akkor az alábbiak jelennek meg:
• •
időtartam
•
érintett utak.
G029190
2.
lehetőséghez a Görgessen a vagy használatával, majd nyomja meg az ENTER gombot, lásd az alábbi oldalt: 34 és 35. oldal. > Az aktuális üzenetek piros vagy sárga keretben jelennek meg. G028755
04
sebesség-, járműszélesség-, és magasságkorlátozások
Méretarány A térkép méretaránya meghatározza, hogy milyen mennyiségű információ jeleníthető meg - minél nagyobb a mutatott térképterület, annál több információ jeleníthető meg. További tájékoztatásért, lásd az alábbi oldalt: 24.
65
04 Közlekedési információk Adók Forgalmi információk állomásának keresése/kiválasztása Beállítások Közlekedési információk Állomás keresése A rendszer automatikusan megkeresi a forgalmi információkat közvetítő állomásokat, de egy adott állomás is kiválasztható. 04
Állomások keresése –
Nyomja meg az ENTER gombot a rendelkezésre álló állomások kereséséhez.
Állomás kiválasztása 1. Nyomja meg az ENTER gombot a választáshoz a rendelkezésre álló állomások közül. 2. Válassza ki az állomást a vagy gomb használatával, és nyomja meg az ENTER gombot. 3. Nyomja meg a BACK gombot az előző képernyőhöz történő visszatéréshez.
Pillanatnyi állomás Mutatja a forgalmi információkat sugárzó aktuális állomást.
Alapértelmezett visszaállítása Az állomás-beállítások gyári beállításainak visszaállítása.
66
–
Nyomja meg az gombot, válassza a OK lehetőséget, majd nyomja meg az ENTER gombot.
04 Közlekedési információk
04
67
68
G028760
Tereppontok és utak számai................................................................... 70 Szimbólumok és érdekes helyek............................................................ 71
SZIMBÓLUMOK A TÉRKÉPEN
05 Szimbólumok a térképen Tereppontok és utak számai Tereppontok
Hegycsúcsok
Sok ország/város jól ismert tereppontokkal rendelkezik, amelyek célpontokként állathatók be.
A hegycsúcsok az 5 km vagy ennél alacsonyabb térképméretarány mellett jelennek meg (csak bizonyos területekre vonatkozik).
Amikor a térkép méretaránya 1 km vagy kisebb, akkor megjelennek a tereppontok, például templomok és kastélyok.
Létesítmények
MEGJEGYZÉS A tereppontok csak Európában állnak rendelkezésre. 05
Utak számai Az utak helyi és nemzetközi számai megjelennek a térképen.
70
Létesítmények Térképbeállítások Érdekes helyek kiválasztása Válassza ki a térképen megjelenítendő érdekes helyeket.
05 Szimbólumok a térképen Szimbólumok és érdekes helyek Válassza ki, hogy megjelenjenek-e az érdekes helyek a térképen vagy adja meg, hogy melyeknek kell megjelenniük.
1. A Érdekes hely kiválasztása (Facility selection) kiválasztott állapotában, nyomja meg a gombot – egy menü nyílik meg. 2. Válassza ki a Kiválasztott mutatása (Show selected) lehetőséget, és nyomja gombot - egy menü nyílik meg az meg. 3. A kereszttel megjelölt érdekes helyek megjelennek a térképen - görgessen a listában és távolítsa el a jelölést a használatával a nem megjelenítendő szimbólumoktól. 4. Fejezze be az ENTER gomb megnyomásával, amikor végzett az összes kiválasztással - a menükből a BACK gombbal léphet ki.
MEGJEGYZÉS Az érdekes pontok szimbóluma országonként változó lehet.
(Beállítások Térképbeállítások Érdekes hely kiválasztása) Beállítások Térképbeállítások Érdekes helyek kiválasztása
Az alábbi szimbólumok jelzik a képernyőn megjeleníthető érdekes helyeket. Követség Gyógyszertár
Fürdőhely Bank Üzemanyagtöltő állomás Könyvtár Autóklub Autókölcsönző Autójavító műhely
05
Filmszínház Könyvesbolt Bowling Tűzoltóság Buszállomás Városközpont
}}
71
05 Szimbólumok a térképen Szimbólumok és érdekes helyek
05
72
Bíróság
Vasútállomás
Múzeum
Repülőtér
Kávézó
Hatóság
Játszótér
Kaszinó
Konferenciaközpont/kiállító terem
Játszótér
Vegytisztító
Éjszakai klub/zenés szórakozóhely
Kompkikötő
Közösségi ház
Sűrített földgáz
Cseppfolyós földgázt áruló töltőállomás
Koncertterem
Vidámpark
Golfpálya
Művészeti múzeum
Nyilvános sportrepülőtér
Templom
Megyei tanács
Baleseti helyszín
Történelmi emlékmű
Élelmiszerbolt
Parkolás
Hotel
Orvos
Parkolóház
Sportközpont
Egészségügyi szolgálat
P + R parkoló
Ipari terület
Tanya
Elővárosi vasútállomás
Jégkorcsolyázás
Emlékmű
Vendégház
05 Szimbólumok a térképen Szimbólumok és érdekes helyek Rendőrség
Biztonsági kamera
Posta
Színház/opera
Pihenőhely
Túrista látványosság
Étterem
Idegenforgalmi információk
Városháza
Vasútállomás
Bevásárlóközpont
Egyetem/főiskola
Uszoda
Kilátóhely
Kórház
Bankjegykiadó automata
Síelő hely
Pincészet
Iskola
Volvo kereskedés
Vitorláskikötő/csónakkikötő
Fizető kapu
Városháza
Állatkert
05
Nagyvállalat
73
74
G028784
Gyakran ismételt kérdések..................................................................... 76 EULA - végfelhasználói licencszerződés................................................ 78 Copyright................................................................................................ 80
KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
06 Kérdések és válaszok Gyakran ismételt kérdések Az autó helyzete rossz a térképen A GPS rendszer körülbelül 20 méteres pontossággal mutatja az autó helyzetét a térképen. Amikor egy másik úttal párhuzamosan, kanyargós utakon, több szintű utakon halad vagy hosszú távolságot vezetett bármilyen megkülönbözető kanyar nélkül, akkor nagyobb esély van a hibára. A magas hegyek, épületek, alagutak, völgyhidak, aluljárók/felüljárók stb. szintén negatív hatással vannak a GPS jelek vételére, ami azt jelenti, hogy az autó helyzetének kiszámításának pontossága csökken.
A rendszer nem mindig a leggyorsabb/ legrövidebb utat számítja ki 06
Az útvonal kiszámításakor a távolság, az út szélessége, az út típusa, a jobb- vagy balkanyarok, a körforgalmak száma stb. mind figyelembe vételre kerülnek a legjobb elméleti útvonal kiszámítása során. Az adott terület ismeretében ennél hatékonyabb útvonal is lehetséges lehet.
A rendszer akkor is használja a fizetős utakat, autópályákat és kompokat, ha azok elkerülését jelölöm be Műszaki okokból a rendszer csak a főbb utakat tudja használni a hosszú távolságot átívelő útvonalak kiszámítása során.
76
Ha a Nem lehetőség van kiválasztva a fizetős utak és autópályák esetében, akkor azok a lehető legnagyobb mértékben elkerülésre kerülnek és csak akkor használja azokat a rendszer, ha nincs más ésszerű lehetőség.
Szállítást követően az autó helyzete helytelen a térképen Ha például kompon vagy vonaton vagy a GPS-jelek vételét egyéb módon akadályozva szállítják az autót, akkor akár 5 percet vehet igénybe az autó helyzetének helyes kiszámítása.
Az autó helyzete a térképen az akkumulátor lecsatlakoztatását követően helytelen Ha a GPS antenna tápellátása megszűnik, akkor több mint 5 percet is igénybe vehet a GPS jelek megfelelő vétele és az autó helyzetének kiszámítása. Az autó szimbólum a képernyőn a gumiabroncsok cseréjét követően szabálytalan A GPS vevő mellett, az autó fordulatszámérzékelője és egy giroszkóp is segít az autó pillanatnyi helyzetének és haladási irányának meghatározásában. A pótkerék felszerelését vagy a nyári és téli kerekek cseréjét követően a rendszernek "meg kell tanulnia" az új kerekek méretét.
A rendszer optimális működésének eléréséhez ezért több kilométer vezetésre is szükség lehet számos jelentős kanyart beleértve.
A térkép képe nem felel meg a valós helyzetnek Az olyan tényezők, mint az úthálózat folyamatos bővítése és átépítése, az új közlekedési szabályok folyamatos bevezetése stb. azt okozzák, hogy a térképadatbázis nem mindig teljes. A térképeken tárolt információk folyamatosan fejlesztés és frissítés alatt állnak. Volvo kereskedője további tájékoztatással szolgálhat. Lásd még a www.volvocars.com/navi weboldalt a térképekkel stb. kapcsolatos további tájékoztatásért.
A térkép méretaránya néha megváltozik Bizonyos területeken nem állnak rendelkezésre részletes térképadatok. A rendszer automatikusan módosítja a nagyítás mértékét.
Hiányzik a várt menüpont Ellenőrizze a végrehajtott beállításokat. Válassza a Alapbeállítások visszaállítása menüpontot az eredeti beállítások visszaállításához.
06 Kérdések és válaszok Gyakran ismételt kérdések A rendszer mutatja az utat amelyiken vagyok A rendszer nem talál jó alternatívát a pillanatnyi útvonalhoz az Új számítása vagy Elterelés lehetőség kiválasztásakor.
A térképadataim nem napra készek Keresse fel a legközelebbi Volvo kereskedést a térképadatok frissítése érdekében. Lásd még www.volvocars.com/navi
Az autó szimbólum ugrál vagy forog a képernyőn A rendszernek elindulás előtt néhány másodpercre van szüksége az autó helyzetének és mozgásának észleléséhez. Kapcsolja ki a rendszert és állítsa le a motort. Indítsa el újra, de maradjon álló helyzetben egy ideig az indulás előtt.
Hosszú útra indulok, de nem akarom megadni az úti célt a városokhoz, amelyeken át szeretnék haladni. Hogyan hozhatok létre legkönnyebben útitervet? Adja meg közvetlenül az úti célt a térképen a szálkereszttel. A rendszer automatikusan a végső úti célhoz vezet akkor is, ha elhalad a köztes úti célok mellett.
06
Miért nem kapok mindig forgalmi üzeneteket? A funkció nem elérhető, teljesen kifejlesztett és nem minden piacon áll rendelkezésre. Ellenőrizze a megfelelő beállításokat az Útvonal-beállítások menüpontban.
77
06 Kérdések és válaszok EULA - végfelhasználói licencszerződés Figyelmeztetés a felhasználónak KÉRJÜK, OLVASSA EL FIGYELMESEN EZT A VÉGFELHSAZNÁLÓI LICENCSZERZŐDÉST A NAVTEQ ADATBÁZIS HASZNÁLATA ELŐTT.
06
EZ EGY LICENCSZERZŐDÉS - ÉS NEM ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS - ÖN ÉS A NAVTEQ EUROPE B.V. KÖZÖTT A NAVTEQ NAVIGÁCIÓS TÉRKÉPADATBÁZISRA VONATKOZÓAN, BELEÉRTVE A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ SZÁMÍTÓGÉPES SZOFTVERT, ADATHORDOZÓT ÉS A NAVTEQ ÁLTAL KIADOTT NYOMTATOTT MAGYARÁZÓ DOKUMENTÁCIÓT (EGYÜTTESEN AZ "ADATBÁZIST"). AZ ADATBÁZIS HASZNÁLATÁVAL ELFOGADJA ÉS EGYETÉRT A JELEN VÉGFELHASZNÁLÓI LICENCSZERZŐDÉSBEN ("SZERZŐDÉS") FOGLALT FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKKEL. HA NEM ÉRT EGYET A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKKEL, AKKOR HALADÉKTALANUL SZOLGÁLTASSA VISSZA AZ ADATBÁZIST, AZ ÖSSZES KAPCSOLÓDÓ ELEMMEL A BESZÁLLÍTÓJÁHOZ VISSZATÉRÍTÉSSEL.
TULAJDONJOG Az adatbázis és a szerzői tulajdonjogok vagy a szomszédos jogok tulajdonosa a NAVTEQ vagy annak engedélyezői. Az adatbázist tartalmazó adathordozókat a NAVTEQ és/vagy az Ön beszállítója visszatartja, amíg teljes mértékben ki nem fizette a teljes összeget a
78
NAVTEQ és/vagy a beszállító számára a jelen megegyezésnek vagy hasonló megegyezés(ek)nek megfelelően, amelyek alapján az árukat az Ön rendelkezésére bocsátották.
LICENC ENGEDÉLY A NAVTEQ nem kizárólagos jogosultságot biztosít Önnek az adatbázis személyes használatára vagy, ha alkalmazható, belső üzleti tevékenységeihez. Ez az engedély nem tartalmaz továbbengedélyezési jogot.
A HASZNÁLAT KORLÁTOZÁSAI Az adatbázis használati joga arra a rendszerre vonatkozik, amelyhez azt létrehozták. A rendelkező törvények (például az Európai Szoftver Irányelven (91/250) alapuló országos törvények) és az Adatbázis Irányelv (96/9) által megengedett mértéken felül nem nyerheti ki vagy használhatja fel újra az adatbázis lényeges részeit és nem reprodukálhatja, másolhatja, módosíthatja, alakíthatja át, fordíthatja le, fordíthatja vissza vagy fejtheti vissza az adatbázis semmilyen részét sem. Ha interoperabilitási információkhoz szeretne hozzáférni az Európai Szoftver Irányelvben (az azon alapuló országos törvényekben) foglaltaknak megfelelően, akkor ésszerű lehetőséget kell biztosítania a NAVTEQ számára az információk biztosítására a NAVTEQ által meghatározott ésszerű feltételekkel, beleértve a költségeket.
A LICENC ÁTRUHÁZÁSA A licencet nem ruházhatja át harmadik félre, kivéve, ha abba a rendszerre van telepítve, amelyhez azt létrehozták és nem tartja meg az adatbázis egyetlen példányát sem és feltéve, hogy az átvevő egyetért a jelen megállapodás minden feltételével és ezt írásban megerősíti a NAVTEQ számára. A többlemezes készletek csak a NAVTEQ által rendelkezésre bocsátott hiánytalan állapotában ruházhatók át vagy értékesíthetők és nem részben.
KORLÁTOZOTT GARANCIA A NAVTEQ garantálja, hogy az alábbi figyelmeztetések részben lefektetett kikötések kivételével, az adatbázis példányának Ön általi beszerzést követő 12 hónapig alapjában véve a NAVTEQ az adatbázis beszerzésének időpontjában érvényes pontossági és teljességi feltételeinek megfelelően fog működni; ezeket a feltételeket a NAVTEQ kérésre rendelkezésre bocsátja. Ha az adatbázis nem a korlátozott garanciának megfelelően működik, akkor a NAVTEQ ésszerű erőfeszítéseket tesz az adatbázis nem megfelelő példányának kijavítására vagy cseréjére. Ha ezek az erőfeszítések nem vezetnek az adatbázisnak az itt lefektetett garanciának megfelelő működéséhez, akkor meg van a lehetősége az adatbázisért fizetett összeg ésszerű visszatérítésre vagy a jelen szerződés érvénytelenítésére. Ez a NAVTEQ teljes felelőssége és az Ön egyet-
06 Kérdések és válaszok EULA - végfelhasználói licencszerződés len jogorvoslati lehetősége a NAVTEQ-kel szemben. Kivéve, ha a jelen fejezet kifejezetten nem tartalmazza, a NAVTEQ nem garantálja vagy utal arra az adatbázis használatának eredményességére az adatbázis helyessége, pontossága, megbízhatósága vagy egyéb vonatkozásában. A NAVTEQ nem garantálja, hogy az adatbázis hibamentes. A NACTEQ, a beszállító vagy bármely egyéb személy semmilyen szóbeli vagy írásos információja nem képez garanciát vagy terjeszti ki bármilyen módon a fentiekben rögzített korlátozott garancia terjedelmét. A jelen szerződésben lefektetett korlátozott garancia nincs hatással vagy sérti a jogi garanciában foglalt rejtett hibákra vonatkozó esetleges törvényes jogait. Ha nem közvetlenül a NAVTEQ-től szerezte be az adatbázist, akkor a NAVTEQ által biztosított jogokon felüli törvényes jogai lehetnek azzal a személlyel szemben, akitől az adatbázist beszerezte. A fenti NAVTEQ garancia nem befolyásolja az ilyen törvényes jogait és ezeket a jogait az itt biztosított jogokon felül érvényesítheti.
KORLÁTOZOTT FELELŐSSÉG Az adatbázis ára nem tartalmaz semmilyen feltételezett megfontolást az adatbázis használatával kapcsolatban felmerülő következményes, közvetlen vagy nem korlátozott köz-
vetlen károkkal kapcsolatban. Ennek megfelelően, a NAVTEQ semmilyen esetben nem felelős a következményes vagy közvetlen károkért, korlátozás nélkül beleértve a kiesett hasznot, adatokat vagy használatot, amely abból fakadt, hogy Ön vagy bármely harmadik fél használta az adatbázist, akár a szerződésben foglalt tevékenységről vagy károkozásból vagy a ganacián alapszik, akkor sem, ha a NAVTEQ-et tájékoztatták az ilyen károk előfordulásának lehetőségére. A NAVTEQ felelőssége minden esetben az adatbázispéldányának árára korlátozódik. A JELEN SZERZŐDÉSBEN LEFEKTETETT KORLÁTOZOTT GARANCIA ÉS A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA NINCS HATÁSSAL AZ ÖN TÖRVÉNYES JOGAIRA, AHOL AZ ADATBÁZIST NEM ÜZLETMENETBEN SZEREZTE BE.
FIGYELEM Az adatbázis pontatlan vagy nem teljes információkat tartalmazhat az idő múlása, a változó körülmények, források és a földrajzi adatok átfogó összegyűjtésének természete miatt, amelyek mind pontatlan eredményekhez vezethetnek. Ezek a helyzetek hibás eredményhez vezethetnek. Az adatbázis nem tartalmaz vagy utal olyan információkra, mint - többek között - a környék biztonsága, rendfenntartás, segélyszolgálatok, építési munkák, út- vagy sávlezárások, jármű- vagy sebesség-
korlátozások, útmeredekség, hídmagasság, tömeg vagy egyéb korlátozások, út és közlekedési feltételek, különleges események, forgalmi torlódás vagy utazási idő.
VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK A jelen szerződésre annak a területnek az igazságszolgáltatása vonatkozik, ahol Ön az adatbázis beszerzésének időpontjában tartózkodik. Ha ebben az időpontban az Európai Unión vagy Svájcon kívül tartózkodik, akkor az Európai Unió vagy Svájc igazságszolgáltatása az irányadó, ahol az adatbázist beszerezte. Minden más esetben vagy, ha az adatbázis beszerzési helyének igazságszolgáltatása nem határozható meg, Hollandia törvényei az irányadók. Az adatbázis beszerzési időpontjában érvényes tartózkodási helyén illetékes bíróság kompetens minden, a szerződésből eredő vagy azzal kapcsolatban felmerülő vita esetén, a NAVTEQ kötelezettsége nélkül arra, hogy a panaszokat az Ön jelenlegi tartózkodási helyének megfelelő igazságszolgáltatás elé vigye.
06
79
06 Kérdések és válaszok Copyright Ausztria
Portugália
© Bundesamt für Eich- und Vermessungswesen.
Forrás: IgeoE - Portugal.
Franciaország
Información geográfica propiedad del CNIG.
Source Géoroute® IGN France & BD Carto® IGN France.
Németország Die Grundlagendaten wurden mit Genehmigung der zuständigen Behörden entnommen.
Nagy-Britannia © Based upon Crown Copyright material.
Görögország Copyright Geomatics Ltd.
Magyarország Copyright © 2003; Top-Map Ltd. 06
Olaszország La Banca Dati Italiana è stata prodotta usando quale riferimento anche cartografia numerica ed al tratto prodotta e fornita dalla Regione Toscana.
Norvégia Copyright © 2000; Norwegian Mapping Authority.
Lengyelország © EuroGeographics.
80
Spanyolország Svédország Based upon electronic data © National Land Survey Sweden.
Svájc Topografische Grundlage: © Bundesamt für Landestopographie. © 2005-2014 NAVTEQ Minden jog fenntartva.
MEGJEGYZÉS Ausztráliára nem vonatkozik ez az egyezmény; lásd a speciális információkat.
06 Kérdések és válaszok
06
81
07 Betűrendes tárgymutató
1, 2, 3 ...
C
Elterelés gyorsmenü............................................ 35
2D vagy 3D.......................................... 31, 52
Célbairányítás hangereje........................... 31
Emelkedési szög 3D módban.................... 52
Célbairányítási hang.................................. 31
ENTER (bevitel).......................................... 16
A Akkumulátor kikapcsolás........................................... 76 távvezérlő............................................. 16 Alapértelmezés visszaállítása.............. 51, 55 Alapértelmezett beállítások.......................... 9 Az autó szállítása....................................... 76 Az útmutatóban leírt keresési útvonalak...... 8
B Be/ki............................................................. 9 07
Beállítások útvonal.................................................. 50 Beállítások közötti váltás........................... 24 Bemutató............................................. 10, 56 Billentyűzet elhelyezkedés....................................... 16 Biztonsági kamera..................................... 53
82
Cím bevitel............................................. 27, 40
É D
Érdekes pontok gyorsmenü............................................ 36
DVD-lemez ápolás................................................... 20 csere..................................................... 20 jel a térképen........................................ 70
Érdekes pontok mint úti cél................. 28, 41
Felhasználói beállítások közötti váltás................................... 10, 31
E Egyszerű felhasználói beállítások.............. 24 Elkerülés autópályák............................................ fizetős utak........................................... forgalmi problémák............................... időkorlátos utak.................................... kompok................................................. meghatározott területek.......................
F
50 50 50 50 50 51
Fizetős utak............................................... 53 Fő egység tartalom................................................. 20 Főmenü Egyszerű...................................... 24 Főmenü Haladó......................................... 34
07 Betűrendes tárgymutató
G
I
Kezelőszervek............................................ 16
Görgetés menü.......................................... 36
Infravörös vevő és távvezérlő.................... 16
Kijelző ápolás................................................... 20
GPS információk........................................ 55 Gyári beállítások.......................................... 9
Irányítás indítás............................................. 28, 41
Koordináták keresés................................................. 44
Gyorsmenü................................................ 34
Irányítási beállítások.................................. 53
Következő úti cél az útitervben.................. 47
Irányítás indítása.................................. 28, 41
Közlekedési információk............................ 24 gyorsmenü............................................ 35
Irányítószám keresés................................................. 41
H Hangjelzés kamera.................................................. országúti kamera.................................. tárolt hely.............................................. Tárolt hely.............................................
Köztes pont............................................... 45
Iránytű.................................................. 19, 53 53 53 43 43
Hangos irányítás........................................ 19 gyorsmenü...................................... 24, 34 Hangszóró................................................. 15
L
K Kamera hangjelzés............................................. 53 kamera (Hangjelzés)................................... 53
Hely mentése............................................. 46
Képernyő-beállítások Nyelv..................................................... 31 térkép színe.......................................... 31
Hely tárolása.............................................. 46
Képernyővédő........................................... 54
Hosszúság és szélesség............................ 44
Keresés általános............................................... a térkép pontján keresztül.................... irányítószám.......................................... koordinátákon keresztül.......................
Hegy és szintkülönbségek......................... 70
17 44 41 44
Legördülő menü egyszerű mód....................................... 24 haladó mód........................................... 36 Létesítmények Szimbólumok........................................ 71 Licencszerződés........................................ 78 07
M Megfigyelés.......................................... 35, 37 Menüpontok........................................... 8, 38
83
07 Betűrendes tárgymutató
Menüszerkezet egyszerű............................................... 26 haladó................................................... 38 Méretarány/aktuális útvonal a gyorsmenüben................................................... 24, 34
N
Szélesség és hosszúság............................ 44
Térképgörgetés egyszerű mód....................................... 24 haladó mód........................................... 36
Szerzői jog................................................. 80
Térképhelyzet.............................................. 9
Szimbólum - Ne zavarj............................... 16
Térképkép.................................................. 19
Szimbólumok létesítmények........................................ 71
Térképlemez ápolás................................................... 20 csere..................................................... 20
S
Szimuláció................................................. 56
Térkép méretaránya/aktuális útvonal a gyorsmenüben..................................... 24, 34
Navigációs gomb....................................... 16 Névjegy információk a térképlemezről............... 55 Nyelv.................................................... 31, 54 Nyíl gombok............................................... 16
T Tárolt hely Hangjelzés............................................ 43
Térképnézet............................................... 31 Térképszín................................................. 31 Törlés az útitervben................................... 46
Tárolt helyek.............................................. 43
07
P
Távolság egység........................................ 31 Becsült érkezési idő.............................. 53
Ú
Pillanatnyi helyzet...................................... 48
Távvezérlő és infravörös vevő................... 16
Pont a térképen................................... 29, 44
Tereppontok.............................................. 70
R
Térkép........................................................ 35 2D vagy 3D........................................... 52 irány...................................................... 52 mutatás/elrejtés.................................... 52 pont...................................................... 29 szín a képernyőn............................. 31, 54
Úti cél......................................................... 45 beállítás........................................... 27, 40 utolsó 20......................................... 29, 44
REAR (hátsó).............................................. 16 Rendszerbeállítások............................... 9, 54
84
Térképbeállítások....................................... 51
Úti cél beállítása.................................. 27, 40 Úti cél mutatása......................................... 30 Úti cél törlése............................................. 30 Útiterv........................................................ 45 következő úti cél................................... 47
07 Betűrendes tárgymutató
Útiterv beállítása........................................ 45 Út száma.................................................... 70 Útvonal....................................................... 35 Útvonal-beállítások.................................... 50
U Utolsó 20 úti cél................................... 29, 44
V Változások az útmutatóban......................... 8 Visszaút..................................................... 44
X XC90 főegység elhelyezkedés....................................... 15
07
XC90 komponensek elhelyezkedése és funkciói...................................................... 14
85
07 Betűrendes tárgymutató
07
86
Volvo Car Corporation TP 17296 (Hungarian) AT 1346, Printed in Sweden, Göteborg 2013, Copyright © 2000-2013 Volvo Car Corporation