„Út a munkához” program Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009)
Az átalakítás céljai és alapelvei 2
Célok: a segélyezettek munkaerőpiaci pozíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése, a foglalkoztatás növelése, a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködésének erősítése a segélyezettek integrációja érdekében. Alapelvek: együttesen érvényesüljön a társadalmi szolidaritás és egyéni felelősség, aki képes dolgozni az munkával járuljon hozzá a közteherviseléshez, a minimum szintű ellátást továbbra is biztosítani szükséges az arra rászorulóknak, a segítségnyújtás és az együttműködéssel szemben támasztott követelmények, valamint ezekhez kapcsolódó szankciók együttes alkalmazása.
Jogszabályi háttér 3
Az
egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról szóló 2008. CVII. törvény (Eszt.). (Ez öt törvény módosítását tartalmazza.) A pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokkal kapcsolatos egy kormányrendeletek módosításáról szóló 341/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet. Folyamatban vannak a foglalkoztatási területhez kapcsolódó jogszabályok kiadása (pl.: Foglalkoztatási és Szociális Adatbázist szabályozó).
Jogosultsági feltételek 4
A jogosultsági feltételek az aktív korúak ellátásánál azonosak, az eddigiekhez képest nem változtak: jövedelmi és vagyoni feltétel (a családi jöv. nem haladhatja meg a nyugdíjminimum 90%-át és vagyonnal nem rendelkezik), vagy lejárt az álláskeresési támogatása vagy előzetesen együttműködött egy évig.
Változás: Az előzetes együttműködési kötelezettséget munkaügyi szervvel lehet teljesíteni.
csak
a
Aktív korúak ellátása 5
Munkaképes korú, de állás és jövedelem nélküli személyek esetén két kategória lesz az eddigi egy (segély) helyett: Rendszeres szociális segélyezettek: munkára egészségi okok miatt nem képesek, 55 év felettiek, 14 éven aluli gyermek elhelyezését nem tudják napközbeni ellátás kertében biztosítani (feltéve, hogy a másik szülő ellátásban nem részesül).
Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak: a rendszeres szociális segélyre nem jogosultak, akkor kerül folyósításra, ha o nem vesz részt közfoglalkoztatásban, o olyan képzésben vesz részt, amelyhez
nem kapcsolódik keresetpótló juttatás.
Rendszeres szociális segélyezettek 6
Együttműködési kötelezettség: az önkormányzat által kijelölt szervvel,
jellemzően a családsegítő szolgálatokkal áll fenn (kivétel az egészségkárosodottak) – 15 napon belül kell jelentkeznie.
Együttműködés célja: képességfejlesztés, életmódformálás – helyi
rendeleti szabályozás.
Összege: az eddigi szabályokat kell alkalmazni, vagyis továbbra is a
család összetételének figyelembevételével a nyugdíjminimum 90%-ig egészíti ki a család jövedelmét (max. a nettó minimálbér – 57 815 Ft).
Önként vállalhatják a foglalkoztatásban való részvételt: o a településsel kötött megállapodás keretében 1 évig, o ez esetben a rendelkezésre állási támogatásra lesznek jogosultak.
Rendszeres szociális segély 7
A segély megszüntetése: együttműködés megszegése esetén (2 éven belül ismételten megszegi), jogellenes munkavégzés (1. alkalom 1 hónapos felfüggesztése, 2. alkalommal – 2
éven belül –megszüntetésre kerül sor), az eddigi kizáró okok is megmaradtak, pl.: o felülvizsgálatot akadályozza, o keresőtevékenységbe kezd, o GYES-ben vagy GYET-ben részesül.
Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak 8
Az ellátásra való jogosultság feltétele:
foglalkoztatásban vagy képzésben való részvétel (35. év alatti általános iskolát nem végzettek esetén speciális szabály). Együttműködési kötelezettség: állami foglalkoztatási szervvel (nyilvántartásba vétel és álláskeresési megállapodás megkötése – 15 napon belül kell jelentkeznie). Összege: fix, a család létszámától függetlenül a min. nyugdíj összegével egyezik meg, átmeneti szabály: ha kisebb a RÁT összege, akkor a 2008. decemberében kifizetett segélyt kell folyósítani az év végéig.
Rendelkezésre állási támogatás 9
Támogatásra való jogosultság megszüntetése: o o o o
neki felróható okból törlik az álláskeresők nyilvántartásából, a felajánlott munka visszautasítása, jogellenes munkavégzés (azonos a segélyével), általános megszűnési okok.
A felülvizsgálat speciális szabályai: o a közfoglalkoztatásból származó jövedelmet figyelmen kívül kell hagyni. o A többi ellátás tekintetében pedig a közfoglalkoztatásból származó jövedelemnek a önym-t meghaladó részét nem kell figyelembe venni.
Továbbfolyósítás (Mindkét ellátás esetén) 10
Ha keresőtevékenységet kezd, akkor az első három hónapban az önym. 50%-t, de legfeljebb a rendszeres szociális segély összegét kell folyósítani, ezt követő három hónapban pedig az önym. 25%-át, de legfeljebb a rendszeres szociális segély összegét. Ezen idő alatt az ellátást továbbra sem kell felülvizsgálni.
Hajléktalanokra vonatkozó szabályok (Mindkét ellátás esetén) 11
Általános szabály: o az ellátásra vonatkozó jogosultságot továbbra is a tartózkodási hely szerint jegyző állapítja meg és az együttműködési kötelezettség teljesítése is e szerinti illetékes szervvel áll fenn, de az ellátást a főjegyző folyósítja. Fővárosban: o a főjegyző állapítja meg az ellátást és a közfoglalkoztatást is ő szervezi, illetve az együttműködés az általa kijelölt szervvel történik.
Közcélú foglalkoztatás 12
Önkormányzat szervezi (társulás, más szerv). Állami vagy helyi önkormányzati feladat. Foglalkoztathatók köre – négy csoportot határoz meg a törvény. Legalább 5 munkanappal korábban kell értesíteni. Időtartama: legalább évi 90 nap és napi 6 óra, felső korlát álláskeresési támogatásra lesz jogosult Határozott idejű munkaszerződést kell kötni. Legalább a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot a munkaügyi szerv finanszírozza és ő is küldi el (Flt. 48.§). Felülvizsgálat kezdeményezhető a szakellátásnál. 50%-os a közterhek mértéke, amit fizetni kell (Pmtv. 8/A. § bekezdése).
Lakcím változás: vagy megszűnik a munkavégzés vagy ha az továbbfolytatható, akkor az iratokat meg kell küldeni az új lakcím szerinti jegyzőnek, aki hivatalból indít eljárást az ellátás megállapítása iránt.
Közfoglalkoztatási terv 13
Az önkormányzatnak ill. a társulásnak (ha így történik a
foglalkoztatás) évente – II.15.-ig (2009-ben IV. 15.-ig) kell a tervet elkészíteni.
Ehhez az ÁFSZ információkat biztosít, illetve előzetesen
véleményezi (15 napon belül).
A terv az alábbiakat tartalmazza: a munkára kötelezettek számát és összetételét, o az ellátandó közfeladatokat és hozzákapcsolódó létszámot, o forrásokat. o
Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis 14
Az állami foglalkoztatási szerv az aktív korúak ellátására jogosult személyekről elektronikus nyilvántartást vezet. A jegyző csak azon adatokhoz fér hozzá, akinek az ellátását ő állapította meg. Az információ csere a két szerv között az adatbázison keresztül elektronikusan történik. Az adatbázis a személyes adatok mellett tartalmazza a munkaügyi ellenőrzés által átadott adatokat, valamint a foglalkoztatásban, képzésben, programban történő részvételre vonatkozó információkat.
Finanszírozás I. 15
A meglévő források átcsoportosítása közfoglalkoztatásra: a segélyre rendelkezésre álló forrás közel 40%-a kerül átcsoportosításra, az önkormányzatok által felhasználható közhasznú munka forrása pedig beleolvad a közcélú munkavégzésbe.
Eredmény: a források 50%-a foglalkoztatásra került betervezésre. Változások: egy előirányzat lesz a jövedelempótló támogatásokra és a közcélú foglalkoztatásra lehívható forrás – felső korlát nélküli, az önkormányzatok adminisztrációs terheinek csökkentésére kb. 2 000 fő foglalkoztatás szervező kerül alkalmazásra a munkaerőpiaci program keretből – februárban lesz pályázat.
Finanszírozás II. 16
Az önkormányzati érdekeltség megteremtése az önrészen
keresztül:
o rendszeres szociális segélyezetteknél – 10%, o rendelkezésre állási támogatásban részesülőknél – 20%, o közcélú foglalkoztatás esetén a személyi kiadások (munkabér és
közterhek) – 5% » »
megszűnik a keret, de a visszaigénylés a minimálbér alapján történik, a támogatás 15%-nak a visszatartására vonatkozó rendelkezés.
Átmeneti időszak 17
A törvény jan. 1-jétől lépett hatályba, a folyamatban lévő ügyekre is
alkalmazni kell.
2008.
XII. 31-én ellátásban részesülőket március 31.-ig kell felülvizsgálni az aktív korúak ellátására való jogosultság szempontjából – felülvizsgálatot követő hónaptól kell rendelkezni az új ellátásról.
2008.
XII. 31-én közfoglalkoztatásban foglalkoztatás lejártával kell felülvizsgálni.
résztvevő
személyt
a
Az álláskeresési támogatásban részesülőnek a megállapított segélyt
annak megszűntéig tovább kell folyósítani.
A beilleszkedési programra is kiterjed a felülvizsgálat.
Előleg kifizetése 18
A
havi rendszerességgel járó ellátások igényelhető – a hónap 5-25. napja között.
terhére
előleg
Az előleg összege: legfeljebb az ellátás 50%-a. Három munkanapon belül kell megállapítani. Hat hónap alatt egyenlő részletekben történik a visszafizetés –
ha megszűnik az ellátás, akkor egy összegben válik esedékessé, de lehet méltányosságot gyakorolni. Amíg a visszafizetés nem történik meg újabb előleg nem
igényelhető.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!