ÚJSÁG NÁLUNK. A VICTORIA-I MAGYAR TÁRSASKÖR TÁJÉKOZTATÓJA 2016 NOVEMBER - DECEMBER NOVEMBER - DECEMBER

ÚJSÁG NÁLUNK

MI

A VICTORIA-I MAGYAR TÁRSASKÖR TÁJÉKOZTATÓJA

2016

NOVEMBER - DECEMBER NOVEMBER - DECEMBER

Weöres Sándor: Szép a fenyő

Szép a fenyő télen-nyáron, sose lepi dermedt álom: míg az ágán jég szikrázik, üde zöldje csak pompázik. Nagykarácsony immár eljő, érkezik az új esztendő. Míg a mező dermed, fázik, a zöld fenyves csak pompázik. www.hungariansocietyofvictoria.org

elnöki köszöntő

NOVEMBER - DECEMBER NOVEMBER – DECEMBER

A

ÚJSÁG NÁLUNK 2016

Elnöki köszöntő....................... 2 The Prime Minister’s letter .... 3

Kedves Tagtársaim!

MI

Tartalom

z elmúlt két hónap az 56-os forradalom ünnep— Vaszkó Ágnes lésének a jegyében zajlott le. Az 56-os forradalom akkor is fontos lenne, ha csak nekünk, magyaroknak változtatta volna meg a sorsát, de ez valóban világot rengető esemény volt, amely azt mutatta, hogy egy nemzetet nem lehet büntetlenül sanyargatni. Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy a szabadság vágyát elaltassák. De a hamu alatt, mindig ott volt a parázs.

Sokan voltak, akik a menekültek sorsát választották, mert az elnyomást nem tudták elviselni. Tulajdonképpen ezeket az embereket ünnepeltük, az elmúlt napokban. Számomra különös élmény volt a Powell River-be való utazás. Talán ott tudtam átérezni a legjobban, mivel kellet szembenézniük a Kanadába menekülteknek. Mai mércével nézve roppant szegényes körülmények között kellet elviselni az első hónapokat a soproni diákoknak, de amikor a most már koros emberek nézegették a régi fotókat és újságokat, amit a helyi múzeum elénk tárt, egy pillanatig se éreztem keserűséget vagy megbánást. Sok jó emlék jött vissza sport meccsekről, tánc estékről és kalandokról. Rájöttem, hogy egy életszemléletről van szó. Mindenben meg lehet találni a jót, a szépet. Megerősödött bennem, amiben eddig is hittem: a sopánkodás és sírás egy kalap szamócát se ér. Ha valamit el akarunk érni, el kell indulni és haladni előre. Legyen ez az üzenete a forradalom ünneplésének! Mi is haladunk és ahogy közelednek a téli hónapok, készülünk a hagyományos programjainkkal. November 25-én sor kerül az Erzsébetek és Katalinok ünneplésére. 26-án szeretettel várunk mindenkit a klubban, amikor a Mikulás ünnepre fogjuk díszíteni a termet. Minél többen vagyunk, annál jobb! A mikulás december 4-én érkezik hozzánk, és tudom, hogy a gyerekek már készülnek a műsorral. Sok szeretettel kívánok minden honfitársamnak Kellemes v Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet! 2

60 years; a long, long time..... 4 Return to Powell River mill..... 6 Én is ott voltam....................... 8 The Saanich Fair..................... 9 „Szabadnak Születtem”.........11 Mindenhol vannak magyarok.... 12 Körlevél ................................. 14 A “kunyhónk” kirándulása........ 17 The Third Eye........................ 19 Hazai hírek néhány sorban....... 20

XXXIX. ÉVFOLYAM/VOLUME Felelős Kiadó/Publisher: VICTORIAI MAGYAR TÁRSASKÖR Hungarian Society of Victoria 476 Bay St. Victoria, BC. V8T 5H2

Elnök/President: Vaszkó Ágnes Főszerkesztő/Editor-in-Chief: Nagy Zoltán (Kor Gable) Rovatvezető/Columnist: Györfy Kati Műszaki Szerkesztő/Technical Editor: Nagy Zoltán (Kor Gable) Kiadás/Publication: Kéthavonta/Every two months

3

MI

ÚJSÁG NÁLUNK 2016 NOVEMBER - DECEMBER NOVEMBER – DECEMBER

Sixty years; a long, long time... Kamill Apt’s speech at the Legislature in Victoria

MI



S

ixty years is a long, long time. Interesting times, fascinating times. There is a Chinese curse that says: “may you live in interesting times. Well, interesting they were, and worth remembering. My remembering began a bit earlier than that. It began in peaceful rural Hungary, before Hitler ran us over and pulled us into the Second World War. Then came the age of the the Yellow Star. The yellow Star of David made of cloth, that Jews were supposed to wear on their jackets. Then came the front, the Russians and then the age of the Red Star of Stalin. Tough times, not pleasant but worth remembering. More times of fear under a different color. People disappearing without a trace. Ten ugly, ugly years. Interesting times to grow up in. Then came 1956. The beginning of the sixty years I am going to scan over trying to sketch a quick image of what I think I saw. An unexpected, unannounced spontaneous revolution. I was a first year forestry engineering student at the University of Sopron, Hungary, when an older student I knew from before pulled me to one side and told me that there will be a meeting at such and such place at such and such time that I should go to, bringing one trustworthy classmate with me. We went there and learned that there will be a peaceful demonstration in support of the Polish mine workers who had a run-in with the Soviet Powers at that time. All universities in Hungary will march at the same time on October 23rd. The demonstration must

n Kamill Apt

be well disciplined, peaceful and quiet. We were told to quietly spread the word among our classmates and be ready for the march. We did. We all knew what we were playing with. I cannot describe the uplifting, ennobling feeling it gave me; doing something, anything about the choking, suffocating swirl of lies we had to live in. In Sopron we were lucky, October 23rd, 1956 passed without bloodshed Other cities were not so lucky, where the political police, the AVO opened fire, killing scores and scores of peacefully marching students. That is when and where it started. The student protest within a few hours turned into a full scale revolution. The people, as one, turned against the System, demanding independence. Army units opened their armouries and passed out arms for people to defend themselves. In less then ten days the new government withdrew from the Warsaw Pact and the Soviet troops began to leave Hungary. 4


ÚJSÁG NÁLUNK 2016 MI

n British Columbia Hungarians gathered at the Legislature in Victoria to commemorate the 60th anniversary of the 1956 Revolution.

Busy we were. And happy, very happy. On the 4th of November our very happy and very naive honeymoon with Freedom collapsed, was crushed. New Soviet troops poured into the country. It took about a month of blood shed to finish it off. Some 200 000 of us left the country, became migrants. From Sopron more than half the students and almost the entire Faculty came out. How it happened is quite a story, but the long and the short of it is that we ended up coming to Canada where the University of British Columbia adopted our Faculty, lock, stock and barrel. By 1961 156 of us graduated, spread out between Victoria and St. John, and did our best to pay back what we owed our host nation. So in closing, I wish to express on behalf of all my colleagues my heartfelt gratitude. Thank you all; thank you very much. v

There was a general strike, only health and food workers were exempt from it. In Sopron, the University had a lead role in coordinating services. Order was kept in and around the city by threesome patrols made up of one university student, one policeman and one military man from the border patrol. Members of the political police were arrested and kept safe from potential public retaliations. Our philosophy was to maintain order and let the court of law decide who does or does not deserve penalties. It was important to us to be just, different from from the system we deplored. Being on the Austrian border, Sopron became the recipient of truck convoys of medical and humanitarian aid shipments, which we sorted in the University’s gymnasium and shipped on in guarded convoys to Budapest where the bulk of the fighting happened. 5

Return to the Powell River mill

Forestry students who immigrated to Canada in 1957 first landed in small town

A

MI



—Jason Schreurs / Powell River Peak - September 14, 2016 08:00 AM

group of more than 40 alumni of Hungary’s Sopron Forestry School, who first landed as immigrants in Powell River before attending University of BC, recently returned to the place where they were welcomed to Canada nearly 60 years ago. Nearly 250 students and faculty from the forestry school fled Hungary in 1957 to escape Soviet rule. Needing a place to stay when UBC was unable to house them, owners of Powell River Paper Company took in the students for several months as they were taught English by Powell River residents. “We owe a great deal of thanks to the company at that time. Through its generosity, we were offered bunkhouses at the mill and the company made all of the necessary arrangements to accommodate all of us, including a kitchen,” said alumnus Joseph Nemeth. “So we decided we should come back to Powell River after almost 60 years.” A banquet took place on Thursday, September 8, at Town Centre Hotel and a tour of Catalyst Paper Cor-

Jason Schreurs photo n FULL CIRCLE: Catalyst Paper Corporation president and chief executive officer Joe Nemeth [left] and his father Joseph Nemeth recently attended a reunion of Sopron Forestry School alumni. The Hungarians landed in Powell River in 1957 to learn English.

poration was held on Friday, September 9. The now-owners of the mill have a special link to the Sopron alumni; Joseph is the father of Catalyst president and chief executive officer Joe Nemeth, who also attended the reunion. “It’s not something I could have planned or expected, but what makes this special is this is more than a professional engagement for me; this is personal,” said Joe. “This is a group that the Canadian government and 6

the Powell River Paper Company opened its arms to and brought in as refugees. The Hungarian group’s presence made us a better province; they raised forestry practices through the roof.” The Sopron Division of UBC’s forestry faculty was established in the fall of 1957 after the students and faculty had spent several months in Powell River. “The Powell River mill provided an absolutely critical role in providing that interim point that enabled these


ly recognized Powell River compared to what it was like six decades ago. “It was very quiet here then. We had our own food prepared by Hungarians and spent our time learning English. The people from the town were the ones who taught us,” said Porpaczy. “The memories of Powell River still choke me up. It was very nice here.” Catalyst’s Powell River division vice-president and general manager Fred Chinn said events such as the Hungarian reunion are great examples of how Catalyst celebrates and honours the heritage of the communities it belongs to. “This is a big moment for us. It’s part of the history of the mill and the forestry in the area,” said Chinn. “This Hungarian group was given a chance to progress through

university and have a life in Canada and contribute to the forestry industry. And with our president and CEO being related to that whole history, it is very exciting to be part of this event.” Sopron alumni have remained close to this day, according to Joseph. The group, which still meets every month in Vancouver, were able to form that bond partly due to their time in Powell River, he said. “They did such a fabulous job and we are still grateful to this day; they looked after us so well,” said Joseph. “I would not be honest to say everything was smooth; we were starting a life in a country where we had practically nothing. To this day, we are still very grateful to the people in Powell River who helped and taught us, and the company that took us in.” v

Copyright © 2016 Powell River Peak

MI


students to come here, get settled, begin to understand Canadian culture and practise the language,” said UBC Faculty of Forestry dean John Innes. “It’s that interim stage that is often so important with new immigrants.” According to Innes, the Hungarian students ended up changing the scope of forestry in BC after graduating in 1961, bringing in progressive practices around tending and researching forests that previously had not been prevalent in the province. Nearly 30 per cent of the Hungarian immigrants were women, added Innes, something that was unheard of at UBC at the time. Sopron alumni member Lehel Porpaczy remembers fondly the short time he spent in Powell River back in 1957. While in town for the reunion he said he bare-

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Waitzner Ottó barátunk, Magyarországról hazafelé váratlanul elhunyt. Emlékét szeretettel őrizzük. Őszinte részvétünk feleségének, Györgyinek és családjának. 7

1956 én is ott voltam N

MI



[English version]

Le se tudtak ülni. Csak egy kis rácsos ablak nézett az utcára. Kilesték az őr menetét, lebontották a rácsot, és egyenként kimásztak és megszöktek. Mindegyik férfi visszajött a családjához—Isten válaszolt! Egy másik alkalommal, valamit csináltam a konyhában amikor hirtelen, ok nélkül, berohantam a nagy szobába a szüleimhez. Egy pillanat múlva egy nagy robbanás szét vágta a konyhát—nagy szerencsém volt. Végül, amikor már a lövöldözés megszűnt, kimentünk egyet sétálni. Sorba álltak a tankok az utcán. A ruszki katonák rajta ültek és dohányoztak. Ahogy mentünk, egyre láttam, hogy nagy buldózer gépekkel ásták a földet a Köztársaság tér körül. Ott lógtak, piszkos véres összevert emberek a fákra lábukkal felakasztva... Apu mondta, „Ezek a rohadt szemét ávósok.” Persze én ebből semmit nem értettem. Nem tudtam felfogni, hogy az emberek miért gyűlölik és ölik egymást. Ez után menekültünk. Emlékszem, felszálltunk egy buszra. Olyan vastag volt a csend, hogy késsel lehetett vágni. Én hangosan megszólaltam, „És aztán átmegyünk a határon?” Gondolom, hogy szintén egy tiszta gatya nem volt a buszon. Szerencsére mindannyian menekültök voltunk. És ahogy átmentünk a határon—egy kis patak, ami folyt Magyarország és Ausztria között—mindenki egyből megnyugodott. Persze én ezt se értettem, hogy egy kis patak egyik oldalán az emberek ölik egymást, a másik oldalán meg szeretettel fogadnak és teletömnek csokoládéval. Jövő év októberben folytatom a forradalmi élményeimet. v

yolc éves koromban épp a harmadik osztályt kezdtem el amikor egyik reggel retn Nagy Zoli (1956) tenetes csattanásos zajra ébredtem. Mentem kinézni az ablakon, hogy miért lármáznak ennyire. Apám gyorsan megfogott és visszahúzott, mondva, „forradalom zajlik kint. Az emberek lövöldöznek. Nem szabad kimenni, kinézni” „Hát akkor hogy megyek ma iskolába?” volt az első kérdésem. „Ma nem mégy iskolába,” mondta ő. Nem hittem a fülemnek! Az iskola egy olyan szent valami volt amiből egy napot, sőt egy órát nem volt szabad elmulasztani. Mi pont a forradalom forró közepében laktunk. Amikor felsikoltott a sziréna, rohantunk a pincébe ahol piszkos szenek közt egymást ölelve némán vártuk a csendet. Egy alkalommal egy nagy durranással ruszki katonák betörték a pince ajtót, és „davaj, davaj!” kiáltással géppuska lökésekkel kitoloncolták és elvitték a férfiakat. Én elkezdtem sikítozni és toporzékolni! Mindenki egyből elsápadt, mert a ruszki katonák könnyen lekaszálhattak volna minket ott a helyszínben. Persze ez nem történt meg, viszont azt hiszem, hogy azután egy tiszta gatya nem volt a pincében. Az este, egy szobában a szomszéd as�szonyokkal összegyűlve, imádkoztunk a jó Istenhez hogy a férjüket hozza vissza. Másnap kora reggel apukám csendesen beosont a lakásba. Elmesélte mi történt. Több mint száz embert bezsúfoltak egy kis szobába.

8

The Saanich Fair Cukros fahéjasan is lángos–e a lángos?

gítségével. Reggel kilenc órára érkeztem a Magyar Ház lángos sütödéjéhez. A munka már megkezdődött, az önkéntesek gyúrták, nyújtották, sütötték a “magyar kenyeret” a nyitás előtt fél órával. A Hungarian Society of Victoria bevételi forrásának egyharmada tulajdonképpen ezen a három napon gyűlik össze. Egyéb rendezvényeken nem tudnak haszonra szert tenni ilyen módon, ezért egy évben egyszer a Saanich Fair-en erejüket fe-

végéjén, amely egy multikulturális ételeket felsorakoztató, különböző szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket kínáló nyárbúcsúztató mezőgazdagsági vásár. A Victoriai Magyar Ház fenntartásához szükséges bevétel jelentős részét ekkor tudja kitermelni a magyar társasághoz tartozó önkéntesek se-

lülmúlva teljesítenek, kínálják a lángosokat napi 12 órán keresztül. Önkéntesek az egészen apróktól az idősebbekig részt vesznek a Magyar Ház fenntartásában, ki-ki a maga módján. A kisebbek adogatták a szalvétákat, mosolyogtak az ablakban. Sőt egy lelkes leányzó, Bíborka még a táncával is vevőket

MI



K

anadába érkezésem után néhány nappal már rögtön azon a rendezvényen talál■ Pap Johanna kozhattam, ismerkedhettem meg a kint élő magyarság színe-javával, mely kiemelt jelentőségű a Hungarian Society of Victoria életében. Idén 149. alkalommal rendezték meg a Saanich Fair-t szeptember első hét-

9



rájöttem: én azért maradok a megszokott, jól bevált tejfölös fokhagymás változatnál. Kifejezetten furcsa látványt nyújtottam az édes tömegben... A mellettünk virslit áruló német hölgy viccesen meg is jegyezte, hogy milyen sok tejföllel vagyok csak megelégedve. Akadtak azonban páran, akik vagy egy magyar ismerőstől, vagy egy magyarországi vakáció élményétől indíttatva már tejfölösen kívánták megenni a lángost. Emellett persze azért olyan bátor, kísérletező is volt, aki a kiskanál tejfölre szórta rá a fahéjat, biztos, ami biztos... Nem is gondoltam még otthon, hogy közel 9000 km-t kell ahhoz megtennem, hogy életemben először ennyi lángost lássak egy helyen, sőt ekkora folyamatosan kígyózó sort egy lángos előtt. A fesztivál ideje alatt rengeteg magyar is ellátogatott a victoriai sütödéhez, környékbeli ismerősök, a közösség tagjai, de szép számmal tűntek fel még soha nem látott magyar sorstársak is. A Magyar Ház több mint harminc éve üzemelteti lángossütő bódéját a környék legnagyobb piknikjének számító Saanich Fair-en. Nem számít, ki mikor érkezett ide, ki milyen korú, a magyar közösség irigylésre méltón összefogva tartja fenn az intézményét. Idén nagyjából 6000 lángost sikerült eladniuk a három nap alatt. v

csalogatott a magyarokhoz. Hímzett ingben, babos kendővel a fején forogva nem is volt meglepő, hogy a bájos leányka csak úgy vonzotta a járókelőket, mint a mágnes. A felnőttek tésztát gyúrtak, zsíroztak, zsírt olvasztottak, a kasszában ültek vagy az ablakban szolgálták ki az éhes várakozókat, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre. A közösségben sokan tökéletesen beszélnek magyarul, van, aki nehezen találja a szavakat, de olyan is akad, aki csak pár mondatot tud mondani. Mindannyian részt vesznek a munkában. A kanadaiak közül sokan vannak, akik egész évben erre a különleges eledelre áhítoznak. Egy apuka két gyermekével várakozott a kacskaringózó sorban. Mikor az ablakhoz értek, a férfi két kézzel a lángos után nyúlva, sóvárogva mesélte, hogy tavaly bizony lemaradtak a lángosról. Mire a harmadik napon ideértek már elfogyott az összes, ezért akkor megfogadták, hogy idén időben érkeznek a magyarok különlegesen ízletes ételéért. Hogyan eszik a juharszirup országában a lángost? Talán néhány magyarnak meghökkentő lehet - először számomra is az volt -, az emberek itt édesen eszik. Jól megcukrozva, fahéjjal megszórva. De miért ne lehetne így is finom? – Gondoltam, és a lángosom csücskét megmártva az édes porban 10

S

repít vissza bennünket a 20. századi Magyarország egyik legfontosabb eseményéhez, 1956-hoz. A két fiatal művész a magyar költészet valaha legszebb műveivel állít görbe tükröt a diktatúrának, és mutat utat a szellem szabadsága felé. Ezt a nagyszerű műsort október 16-án volt szerencsénk élvezni, a Victoria-i klubban. Köszönet Takács Katinak, aki fáradságot nem ismerve hozza felénk a kitűnő magyar művészeket. Mindannyiunknak hatalmas élmény volt ez a vasárnapi délután. v

zabadnak születtem, vallja a két budapesti színész, Pankotay Péter és Lutter Imre. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján, a Magyar Szabadság Évében, olyan versszínház részese lehet a néző, amely nemcsak a hősöknek és az áldozatoknak állít emléket, de a közönséget is testközelbe hozza a forradalomhoz. A zenés-verses előadás a szabadság és az emberi méltóság középpontba helyezésével, a pesti srácok hitével, hevületével és elszántságával, a költészet és az ének erejével

MI



Az 56-os forradalom megemlékezése „Szabadnak Születtem” című előadás

11

Mindenhol vannak magyarok

MI



A

Ez év szeptember huszonhatodikán délután fél öt után már keverték is a habokat a hajó propellerjei a Lions Gate híd alatt, Victoria felé. Már az első este figyelgettem a személyzet blúzaikra csatolt névjegykártyákat. A kártyákon teljes név, az alatta levő sorban a beosztás neve és az alatt az ország nemzeti lobogója szerepel. Nem láttam egyetlen-egy személyt sem piros, fehér, zöld, színnel a névjegykártya harmadik sorában. Besétáltam a kaszinóba. Eddigi tapasztalataink alapján, ott általában két-három magyarországi fiatal szokott ülni a hazárdjátékok asztal főjén. Kutatásom sikertelen volt, kérdésemre az asztal mögött ülő személyzet válasza az volt, hogy nem ismernek itt senkit sem Magyarországról. Most már csak a hetedik emeleten lévő személyzeti osztály alkalmazottai segíthetnek, így ott kezdtem tovább kutatni. Ott megtudtam, hogy hatvanhét országból van az ezeregyszáz számú személyzet. Negyven százalékuk a Fülöp szigetekről származik. ABC sorrendben, az ország neve szerint tarják nyilván az alkalmazottakat. Leírtam neki a HUNGARY szót, mert első keresése eredménytelen volt.

z egyre jobban zsugorodó tagságot számláló kis magyar közösségünknek szeretnék röviden beszámolni arról, hogyan is sikerült anya■ Fazekas Jóska nyelvemen társalogni azon a luxushajón, melyen kétezer ötszáz utas, valamint ezeregyszáz személyzet utazott. Gabikámnak kilenc nappal az indulásunk előtt sikerült egy nagyon jó árat találni azon a hajón, melyet az alaszkai szezon befejeztével Va n c o u n Háttérben az NCL óriáshajó verből Los Angelesbe irányítottak át, a Karib szigetek körüli utak szezonjának kezdésére. Ez a hajó a Norwagian Cruise Line-nak a hajója. Ezzel a társasággal utaztunk nyolcan, barátok a társaskörünkből 2007 januárjában a Pride of Alohán. Sara néni a mai napig is emlegeti ezt a nagyon jól sikerült, nekünk az első utunkat az óceáni luxushajón. Rajtunk kívül nem voltak magyarok ezen a hajón. Azóta is minden ilyenfajta kirándulásainkon megpróbálom felderíteni, vannak-e utasok vagy magyarul beszélő személyzet a fedélzeten. 12



Ez azonban segített. Természetesen a nevet tián nem mutatkozott. Rohantam arra az emenem tudta kimondani, így leírta egy papírra. letre, ahol előző nap Daniellel találkoztam. Krisztián az egyedüli magyar, az étteremben Balszerencsémre akkor nem dolgozott. Egy dolgozik. Szobaszámot, telefonszámát az sötétebb bőrű étterem vezetőt megkérdeztem, alkalmazottaiknak azonban nem adnak ki. A hol találhatom meg őt, sürgősen kell vele betizenkettedik emeleten a nagy büfében néze- szélnem. Ez a személy aztán felhívta őt a mogettük a pincérek arcbőrének a színét. Itt-ott bilján. Danielnek akkor a hatodik emeleten a rá is kérdeztem, nem-e ismerik Krisztiánt. nagy étteremben volt szolgálata. Kért várjak Eredménytelenül addig, még meg nem szó- rá ott, ahol vagyok. Pár percen belül meg is lítottam egy fehér inges fiatalembert. Kér- érkezett. Felhívta Krisztián szobáját. Szobatársa mondta, most désemre magyarul ment ki a szobából. válaszolt. KimereszHa visszajön menjen tettem a szememet a megegyezett helynévjegy kártyájára, re, volt a parancs. hogy az apró betűkMi vissza mentünk, kel írott szöveget el és pár perc múlva tudjam olvasni. DaKrisztián is megérniel Ostojovic, Szerkezett. Első találbiából. Szerbiáról kozásunk volt vele. megint egy hazafias, Nagyon mentegette régi katonanóta jut magát. az eszembe. SzerElmondta, hogy biában megfújták a Battonyából szármatrombitát. zik, közel a román Magyarul mondhatárhoz. Az interneta, hogy Szabadkáten találta a hirdetést, ra költöztek szülei, jelentkezett rá. Több ott ragadt rá valami n Krisztiánnal a találkozás megbeszélésen ment a magyar nyelvből. Nagyon szimpatikus, segítőkész személyre keresztül, de a végen felvették. Egy hónapja kezdett a hajón, ez az élete első nyolc hótaláltunk benne. Krisztiánnal az éttermekben nem talál- nap hosszú kirándulóhajó társasággal kötött kozhattunk, ő egy hónapja kezdett. Egy hó- szerződése. Lelkiismeret furdalása volt azért, napig betanuláson van, magyarázta nekünk. hogy nem tudott időben ott lenni a találkán. A negyedik emeleten a hajó személyzetét A betanulási időben rengeteget dolgoztatják szolgálja ki. Oda, arra az emeletre, az uta- őket. Az történt most is, hogy tovább kellett sok bemenetele tilos. Daniel előhúzta mobil dolgoznia. Nekik tilos a vendégek szobájába telefonját, felhívta Krisztiánt, megtudta tőle telefonálni, azért nem tudathatta velünk, hogy mikor van szabadideje, megbeszélte vele ne- mi történt. Hetente hetven órát is dolgoztatnak velük, künk a randevút. Ott is voltunk időben a találkán, de Krisz- de többet nem egy perccel sem, mert akkor 13



már túlórát kellene fizetni. Egy hónapos betanulás után beosztják őket a büfébe és a vendégek éttermeibe is. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan ismerte meg a szerb Danielt. Battonya közel van Romániához is Szerbiához is. A községben van a magyar oktatás mellett román és szerb tanítási nyelvű alapiskola is. Ott tanult meg konyhanyelven szerbül. Így a nagyobb számú szerbekkel a hajón tud társalogni. Fiatal, huszonhárom éves, de nagyon szomorúnak érzi magát, hiányzik neki a magyar szó. Nincsenek magyar társai. Daniel nagyon sokat segít neki. Nagyon jó az angol nyelvtudása, tisztelettudó, barátságos, ami a legfontosabb egy ilyen hajón. Kérdeztük, volt-e már lent a hajóról szárazföldön. Első állomásunk ezen a hajóúton Victoria volt. Ott lemehetett, de csak egy kicsit sétált a közeli utcákon, mert be volt osztva munkába. Ez a hajó alaszkai utakon volt, Vancouverből

indult. Alaszkában lemehettek a fedélzetről a kikötőbe. Azt azonban már előre tudta, hogy most Amerikában sem San Franciscóban, sem Los Angelesben nem szabad elhagynia a hajót. Sokat olvasott, valamint látott erről a két városról, nagyon bízott benne még otthon, hogy valamikor majd sétálhat is ezeken a tájakon. Hallotta történtek olyan esetek, hogy a fiatal legénység kimenőre ment amerikai állomásokon, és soha többé nem látták őket vissza a hajón. San Franciscoban mi kimentünk a városba, elsétáltunk a Ghirardelli csokoládé üzlethez és az esti találkozónkon emlékként ebből a városból egy tábla csokoládéval ajándékoztuk meg Krisztiánt. Nagyon megörült a csekély figyelmességnek. Sajnálta, hogy másnap útjaink szétválnak, de megegyeztünk abban, hogy a legközelebbi alaszkai útján városunkban ismét találkozunk. v

KÖRLEVÉL tartalmazó munka, Sajgó Szabolcs költőien — Miska János

A

Kedveseink! nyári olimpiai játékok végeztével itt az ideje, hogy visszatérjünk a dolgok napi menetébe. S mi élvezetesebb annál, mint (ha csupán) körlevélben, életjelt adjunk a család tagjainak, kedves barátainknak és kollégáinknak a Táncsics 32-ből. Hála Istennek, van beszámolni való szépszerével. A tavasz szorgos munkával telt, Gáborékkal a Fáklyán dolgoztunk serényen. Meg is lett az eredménye. Június elején megjelent a tekintélyes kivitelű és gazdag tartalmú, 1200 körüli nevet felsoroló névmutatót

szép köszöntőjével és Koltay Gábor utószavával, a patinás Püski Kiadó gondozásában, Megyek fáklyát gyújtani: életregény címmel. Mint észlelhettétek, nehéz meghatározni a 420 oldalas könyv műfaji jellegét. Nevezhetjük talán életmunkának, de lehet az akár memoár, kérdés-felelet alapon, de lehet történelmi, vagy irodalomtörténeti összefoglaló, s egy kis szorítással kortörténeti munka is. Mert a könyv hőse lehetne bárki más a háromezer lelket számláló bona fide diák közül, akik Kanadában kerestek menedéket a forradalom leverése után. Örömmel vesszük, hogy már eddig is elég nagy az érdeklődés a könyv iránt. A könyv-

14



héten több, mint 70 példányt dedikáltam. Rá egy hétre, szülőfalumban száznál több darab talált olvasóra. A nyíregyházi író-olvasó találkozom 40 Fáklya jutott el az érdeklődők kezébe. Nem is szólva a posta útján terjesztett példányokról. Mint megtudtuk, itthon is nagy kiadásnak számít a 2500 példányban megjelent könyvünk! Számos visszajelzés érkezett írótársaktól, barátoktól, hivatalos személyektől. Áder János államelnök Liszt Ferencet idézve köszönte meg levelében a tiszteletpéldányt: ,,Nem lehet más igényem, csakhogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek. Ez a hitvallás végigkísérte az Ön életművét is. Kívánjuk, hogy töretlen lelkesedéssel folytassa munkáját mindannyiunk örömére.” Orbán Viktor Miniszterelnökünk Kányádi Sándor gondolatait tolmácsolta további buzdításomra: Építsd fel minden éjszaka, építsd föl újra s újra / amit lerombol benned a nappalok háborúja. / Ne hagyd kihunyni a tüzet, a százszor szétrúgottat, / szítsd a parazsat, nélküled újra föl nem loboghat. Semjén Zsolt Helyettes Miniszterelnök pedig Két pogány közt című könyvét küldte el elismerése jegyében. Közvetlenül a könyvhét után, Erzsike alighogy befejezte a konyhakert megalkotását (több mint 150 paradicsom- és más palántát ültetett el!), az ország keleti részébe vitt az utunk. Ez alkalommal Palotás Krisztike, a lelkes stáb tagja, más elfoglaltságai miatt, nem tudott velünk - Gáborral, valamint Attila operatőrrel, és kettőnkkel - jönni. Kellemes napos időben utaztunk végig a szépséges Alföld és a mesés hepehupás Nyírség határain át. Csodálattal szemléltük a kocsi ablakán keresztül a tavaszi növények életbe fakadását. Szülőfalumban három feladatot oldottunk meg: a nevemhez fűződő alapítványi ösztöndíj ünnepélyes átadását, a Fáklya bemutatását és

a dokumentumfilmhez való forgatást. A művelődési ház nagyterme megtelt ünneplőkkel – felnőttekkel és fiatalokkal. Bagdi Sándor polgármester, Tronovics Tünde könyvtáros, valamint az alapítvány kuratóriuma két helybeli tagja, Somogyi Gyuláné, nyugalmazott iskolaigazgató és Gyarmati Attila iskolaigazgató közreműködésével átadtam öt pályázó közül Opre Dániel 8. osztályos nyertes tanulónak a díszoklevelet, a Fáklya dedikált példányát és a 200 ezer forint stipendiumot. A négy pályázó egy-egy dedikált Fáklyát kapott. Elismeréssel vettük a helyi pedagógusok önfeláldozó munkáját a pályázók előkészítésében. A program másik része a Fáklya bemutatója volt. Üdvözlő szavaimban elmondtam, hogy a könyvvel szülőfalumnak kívánok szolgálni. Köszönetemet szeretném kifejezni az irántam táplált érdeklődésükért, elvárásaikért és buzdításukért. Gábor barátsággá fejlődött ismeretségünkről és munkatársi kapcsolatunkról szólt. Ismertette a külföldre, s különösképpen Kanadába szakadt magyarság gazdag szellemi és kulturális örökségét, melynek feltárásához és megőrzéséhez ő maga is sokban hozzájárult maradandó filmsorozata és könyve megalkotásával. Szívhez-szóló szavai, hogy ,,történelmünk ismerete nélkül (s ide tartozik a külföldi magyarok történelme is!) nincs értelme az életnek´´, örökre megmaradnak a béltelki növendékek emlékezetében. A találkozón élénk hozzászólások hangzottak el a könyvről és munkásságomról általában, majd Muszta János nevelő énekkara szép népdalokkal tette színessé a műsort. A fentiek mellett filmforgatást végeztünk a járásban, a történelmi jelentőségű Nyírbátorban, Nyírbélteken, valamint Hajdúböszörményben és Nyíregyházán. Meghatóak voltak számomra falumban az Ady Endre utcai szülőházban, a görög katolikus templomban, 15



s a hajdani iskolám udvarán készült felvételek. A filmezés mellett Nyíregyházán író-olvasó találkozóra is sor került a Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtárban, Babosi László főkönyvtáros rendezésében. A Fáklya iránti érdeklődés, mint a fentiekben is említettem, kielégítő már eddig is. A Nyírségben és Miskolcon négy újság közölt róla ismertetést. Mindemellett három kanadai lap foglalkozott/foglalkozik a könyvvel: a montreali Magyar Krónika, a torontói, s a Budapesten is megjelenő Hungarian Reporter – Tudósító, és az ugyancsak torontói Kalejdoszkóp című irodalmi és társadalmi folyóirat. Ez utóbbi három ismertetést közöl. A nyár-végi számban Veszely Ferenc írását, mely így végződik: A könyv összhatása elkerülhetetlen. Csak ámulunk és bámulunk. A nyíregyházi író, Máriás József, 9 oldalas tanulmánya a nyíregyházi Szemle mellett a Kalej őszi számában is megjelenik, melyről Veszely Feri így nyilatkozott: Azért is szép ez az írás, mert minden szava igaz. A harmadik ismertetés Dancs Rózsa, szerkesztő és író munkája. Bár ezt még nem olvastam, de ismerve Rózsa önzetlen lelkiségét, úgy érzem, elismerő szavait nem rejti majd véka alá. Köszönöm, Rózsika. Köszönöm mindannyitoknak. Említésre méltó a 9O éves Domokos Sándorné, Mimike néni esete Winnipegen, aki az éjszakákba nyúló órákig olvasta a könyvet, s most megosztja barátaival, akik a régi időkből az én barátaim is! Kezdhettem volna azzal, hogy az év jól indult már a legelején. Január 22-én a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a Magyar Kultúra Lovagjává avatott. A felterjesztés a hátam mögött zajlott le. Kovács Ferenc villamosmérnök barátunk, az Osloi Egyetemről, a feleségemen keresztül szerezte be az adatokat. Halálos titoktartásban történt mindez, amiről az engem felterjesztő Bocskai István Gimná-

zium, a tiszteletemre rendezett összejövetelén szereztem tudomást. Köszönöm szépen a megtisztelő kitüntetést, Ferenc Lovagtárs. Köszönöm Gyulai Sándor intézményvezető és Kiss Attila, polgármester úr a figyelmességet. A múlt héten pedig elektronikus levél érkezett a victoriai Edwin Tollefson jogtudós barátunktól, aki hajdan Magyarországon is szolgált. Edwin értésünkre adta, hogy a szóban-forgó lovagi kitüntetés az angolszász világban, s ennek mi ma is részesei vagyunk, a Sir John P. titulust jelenti, Erzsikét pedig a Lady Elizabeth megszólítás illeti. No, a mindennapi életben nem készülünk használni a megtisztelő címeket, de boldogság járja át a szívünket, hogy két szerény sorból származó, de odaadó munkát végző egyén ilyen szép elismerésben részesülhet. Befejezésül, életünk hétköznapibb részéről annyit, hogy többé-kevésbé befejezést nyert a letelepedésünk a Táncsics 32-ben. A szorgos elfoglaltságok mellett jút kevés idő kellemes társadalmi életre is. Gyakori vendégeink között üdvözöljük a család tagjait, rokonainkat, barátainkat, kollégákat messze földekről, és a régi időkből. A három unoka részére angol nyelvkurzust indítottunk a lakásunkban. Tagjai vagyunk több neves tudományos és társadalmi intézménynek, rendszeresen látogatjuk a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyarország Barátai Alapítvány, a Nemzetközi Magyarságtudomány konferenciáit. S hogy gyorsan a felsorolás végére érjünk, kiadásra kész állapotban van két új könyvem, az egyik angol nyelven, a másik magyarul. Októberre pedig, ha Isten is segít bennünket, elkészül Gábor 7O perces dokumentumfilmje életmunkásságomról, melyet karácsony táján a Duna World TV is sugároz. Szeretettel köszöntünk Benneteket, kellemes őszi szezont kívánva, Erzsike és János v 16

Magyar “kunyhónk” kirándulása

MI



— Fazekas Jóska

N

e tessék gondolni, hogy ez hazugság, mert az alábbi sorokban bebizonyítom, hogy néha-néha, kunyhónk rövid útra kell. Az igaz, hogy sohasem hagyja el városunk területet, de társaskörünk anyagi helyzetét minden utazásával szépen növeli. Az elmúlt tíz-húsz évben, általában minden éven kétszer kellett leemelni az amúgy egész évi álmát alvó szállítókocsiról. Első alkalommal a június végén és július elején megrendezett és nagyon jól „tejelő” folk fesztiválon. Ez a fesztivál általában 8-10 napos volt, és a belvárosban a városháza mellett elterülő téren volt megrendezve. Sajnos az ICA rossz irányban haladó politi-

kája miatt ez a rendezvény bedöglött. Az eredeti küldetésű program helyet, amikor a város nemzetiségeinek kulturális csoportjai adtak ízelítőt, teljesen önkéntes módon, fokozatosan főleg afrikai zenekarokkal kezdte helyettesíteni. Ezek költségeinek fedezésére nem futotta az évről évre emelkedő kötelező belépődíjak összege sem. Megmaradt a Saanichton-i vásár, mely minden éven szeptember első hosszú hétvégén kerül megrendezésre. Erre a vásárra, az 1976-ban ügyesen megépített „kis fejős tehenünk” majdnem egy évig vár. Meg is hálálja nekünk, hogy elvittük a „kirándulásra” mert „sajtárjának” tartalmát mind 17

három nap jól megtöltve adja át kincstárósunknak. Augusztus elején kezdődik nemcsak a vásáron segédkező önkéntesek toborzása, de a kunyhónk előkészítése is erre az alkalomra. Jön a telefonhívás, utolsó időben az örökmozgó Kövér Katitól. Segítségre van szükség a kunyhónk belsejének kitisztításával. Rövidesen jön a következő telefonhívás a régóta mindig készenlétben álló, univerzális képességű Nagy Jancsinktól. Keres legalább négy „erős” férfit, akik fizikailag megvalósítják kunyhónk kirándulását, azaz szállítását. Vontató teherautóra is szükség van, de olyanra mely biztonságosan, a vásár rende-



zőknek utasítása szerint a számunkra kijelölt helyre húzatja házunkat. Néha ez pofonegyszerű művelet, mert a kijelölt helyhez érvén a vontatóautó sofőrje csak lekapcsolja a szállítókocsit. Gyakrabban azonban a rendezők rossz időzítése miatt, mire a mi házunk odaérkezik a szomszédjaink kunyhói már ott vannak, tehát nem tudjuk a kijelölt helyen hagyni a szállítókocsinkat. Ilyenkor az történik, hogy a vontatóautó vezetője csak lekapcsolja a még kerekeken ülő házunkat. Két órát kellett várnunk az idén is, amíg a vásár egyik rendezője Sydneyből rendelt oda egy olyan járművet, mely tovább tolta két szomszédunk kunyhónk. Ezek után a mi szállítókocsinkat a kijelölt helyre tolta be. Most kezdődik az „erős emberek” munkája. Leemelni a kunyhót a vontató kocsiról. Nem olyan veszélyes ez a művelet mint ahogy azt gondolnánk. Kunyhónk négy sarkára hidraulikus emelő van felszerelve. Ezeknek talpa alá beton blokkokat teszünk. Ez minél magasabb, annál jobb mert akkor kevesebb súly nehezedik az emelőre. Annyit emelünk a kunyhónkon, hogy a szállítókocsinkat ki tudjuk húzni alóla. A ház a négy lábon lóg a levegőben. Most következik a legfontosabb része

n Nagy János, a kunyhó gondnoka.

küldetésünknek. Mind a négy emelő mögött fizikailag ott kell lennie valakinek és egyszerre kinyitni az emelőn azt a csavart mely visszaengedi az emelő lábába sűrített speciális olajat a tartályba . Miért fontos, hogy ez a művelet egyszerre történjen, kérdezheti valaki, aki még ezt soha sem csinálta. A válasz egyszerű. Olyan nagy a súlya a kunyhónak, hogy kiszakíthatja ház falához csavarozott emelőt, elhajlíthatja annak lábat, legrosszabb esetben felbukhat a kunyhónk. Ezzel nem lehet sietni és csak lassan, óvatosan, fokozatosan kell engedni le a szilárd talajig a házat. Következik a vízszintmérés, amely megmutat18

ja, hogy melyik sarkát kell a háznak alápolcolni. Ha a ház nem vízszintes, akkor nemcsak a két oldalsó ajtó kinyitásával van probléma. Mivel a lángost forró olajban sütjük, a lángossütőben az olaj nincsen egy magasságban. No ez is sikerült. Jönnek a csavarhúzók és a matyó hímzésekkel festett panelok odacsavarozása a ház falához. A fagyott lángos-tészta előkészítése a nyújtáshoz a kunyhónk hátsó oldalán történik. A ponyva felakasztásával valamint a házhoz csavarozott tetőkonstrukció felemelésével majdnem készen is vagyunk az első nap sikeres megkezdéséhez. A vásár befejezése utáni napon, általában kedden délelőtt a fordított sorrendben kezdődik a kunyhónk előkészítése a húzatáshoz. Az illem megkívánja, hogy neveket is említsek, akik ez évben "karmesterünk" Jancsi "vezénylése" alatt mind a két alkalommal ott voltak a kunyhónk mozgatásánál. Jancsi mellett Blazkow Péter, Dobronay Róbert és jó magam. Az elmúlt években ezeken az embereken kívül a legaktívabbak közé Szamecz Tibor, Újfalusi Jóska, Borbás Gyula és Kárpáti Gyula tartoztak. Kunyhónk szerencsésen visszaérkezett Jancsi birtokára. Csatoltam néhány fényképet is erről az eseményről. v

Kor Gable—The Third Eye

Spirituality...

MI



ON BEING RELIGIOUS AND SPIRITUAL

W

ith Christmas coming, we are getting ready to celebrate the birth of Jesus, who taught pure spirituality. His mission can best be summed up in His own words: “I have come that they may have life, and that they may have it more abundantly.” (John 10:10). And this abundance is not only material, but also spiritual. But what is spirituality anyway? Many who think it is some kind of nebulous, mysterious other-worldly enigma that only saints and so-called “holy” people can know. In reality, spirituality is for everyone, and it is in fact very psychological and pragmatic. Spiritual richness consists of a heart filled with love and compassion; a mind wealthy in knowledge and understanding; a character that is just, upright and merciful; a soul that is forgiving and self-sacrificing. In other words, to be spiritual is to be a good person living a virtuous life, always seeking to be better and ready to help others in need. One does not need a church to achieve that, for it is all in the heart and the mind. Going to Mass once a week and worshipping God for an hour, begging His forgiveness for our sins, then going back to “business as usual” the next week, continuing to cheat, lie, hurt and destroy, is not spirituality, no matter how strictly one observes it. To me this is “religiosity.” Even the Ma-

fiosi attend Mass after a hit to absolve themselves of murder—they are very religious. Moses gave us the Ten Commandments, which was all about what not to do. Jesus updated that program and distilled it into two commandments of what to do: “Love the Lord your God with all your heart, with all your soul, and with all your mind. And love your neighbour as yourself.” (Matthew 22:37-39). And while the Jewish clergy of His time were aghast by His abrogating the Laws of Moses, if one thinks about it, His two commandments, followed faithfully, makes it impossible to break the Ten Commandments. Another “golden thread” that runs through all the world’s religions is the so-called “Golden Rule”—that of “Doing unto others as you would have them do unto you.” But don’t take my word for it, click here to read for yourself just how widespread it is. While one can be spiritual without being “religious,” or religious without being “spiritual,” ideally the two should go hand in hand. It is not enough to give mere lip service, no matter how heart-felt, to all those high virtues we are supposed to be inculcating into our character, but to strive day by day to live them. That is spirituality. So in closing, I wish for you spiritual abundance along with a very Merry Christmas and a Happy prosperous New Year. v 19

MI



Hazai hírek néhány sorban

Januártól jön a bürokrácia-csökkentés, 10-20 ezer ál-

Ma már szinte minden magyar egyetért abban, éljen bárhol ezen a világon, hogy ha volt a XX. századi magyar történelemnek ünnepi pillanata, az 1956. október ■ Györfy Kati 23.-át követő néhány nap egészen biztosan az volt. Minden, ami ma Magyarország, abból a néhány napból ered, ott van a gyökere kitéphetetlenül. Jelenlegi egyéni, nemzeti szabadságunk, az ország szuverenitása a pesti és vidéki fiúk, lányok, férfiak és asszonyok nélkül ma biztosan más lenne, ha lenne egyáltalán. 1956 októberének legnagyobb öröksége, hogy ha összefog ez az ország, akkor világrengető dolgokra képes. 1956-ban sokan sokfélét akartak. Másért harcolt a józsefvárosi cigány forradalmár, másért az egykori katonatiszt, másért a sértett párttag és másért a kínzókamrából menekült „ellenforradalmár”. Másfajta országot képzelt el Nagy Imre, mint Mindszenty József vagy éppen Mansfeld Péter.

lami dolgozót bocsáthatnak el, –a háttérintézmények jelentős része, mintegy 60 intézmény megszűnik mondta a Figyelőnek Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese.

Ma 25 százalék felett van az állami foglalkoztatottak aránya, ezt szeretnék 15-20 százalékra mérsékelni – tette hozzá. Olyan létszámcsökkentést akarnak, amellyel képzés is párosul, hogy az elengedett emberek piacképesek legyenek.

A magyar egészségügyi ellátórendszer legnagyobb intézménye jön létre Debrecenben a Kenézy kórház és a Debreceni Egyetem (DE) integrációjával a finanszírozást és a betegszámot tekintve 2017. január 1-jétől a Kenézy kórház fenntartója a Debreceni Egyetem lesz, az egyetemi kórház működtetésével kapcsolatos döntéseket pedig a felsőoktatási intézmény rektora hozza meg. Az integrációtól a betegellátás színvonalának javulását, és az orvosképzés nívójának további emelkedését várják.

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karáról indult útjára ez az egyedülálló találmány, amely orgonista közreműködése nélkül is képes megszólaltatni az orgona sípjait

De volt valami közös kincsük, közös akarásuk: a szabadság, a függetlenség. Minden más, ami elválasztotta őket, lényegtelen volt ezekhez képest, s amikor úgy hozta a sors, mindenféle ellentétet félre tudtak tenni ezért az akarásért. De ennél többre is képesek voltak: készek voltak az életüket is áldozni ezért a közös kincsért. Hatvan évvel a forradalom kitörése után, a mai viszonylagos jólétünkben, kényelmes életünkben vajon tudjuk-e kellőképpen értékelni, értjük-e, micsoda tiszteletreméltó, felbecsülhetetlen értékű tettet vittek véghez az akkori magyarok?

Angster József orgonaépítő mester 1887-ben még nem gondolhatta, hogy az általa épített, több mint hatezer síppal, nyolcvanegy regiszterrel és négy manuállal működő orgona sípjai egyszer majd emberi közreműködés nélkül, eredeti hangzásban szólalnak meg. A Pécsett megalkotott visszajátszó rendszert a világon egyedülállóvá teszi, hogy sok műveletet párhuzamosan tud kezelni, emellett tabletről is v vezérelhető. 20

ÚJSÁG NÁLUNK. A VICTORIA-I MAGYAR TÁRSASKÖR TÁJÉKOZTATÓJA 2016 NOVEMBER - DECEMBER NOVEMBER - DECEMBER

Recommend Documents