Újpalotai 16. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 1156 Budapest Páskomliget u. 2-10.
Tűzvédelmi Szabályzat
Tűzvédelmi Szabályzat hatályba lép Budapest, 2016. március 31. napján 1
Bevezetés TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT alkalmazását, annak betartatását rendelem el. Szövetkezet tulajdonában öt épület van: egy épületben 72 lakás, lakószintek száma 12, szintenként hat lakás, azaz összesen 360 lakás. Lakószinteken kívül az első lakószint alatt és az aula között minden épületben szerelőszint, ahol a felmenő közművek szétosztása, valamint minden tulajdonosnak tároló helyiség van biztosítva. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló30 /1996. (XII. 21.) BM rendelet és ezt módosító 54/2014. (XII. 05.) BM rendelet (OTSZ), az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, valamint a 74/2015 BM rendelet (XII. 21.), amely kötelezte a lakásszövetkezetet TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT készítésére, abban az esetben, ha háromszintesnél magasabb és tíznél több lakóegységet foglal magában. Kötelezi a lakásszövetkezeti tagot, nem tag tulajdonost (bérlőt, lakáshasználót, haszonélvezőt is) a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról, illetőleg a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről és a tűzvédelmi bírságokról rendelkezik. Jogszabályok figyelembevételével elkészítette és kiadta az Újpalotai 16. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet (1156 Bp. Páskomliget u. 2-10.) Tűzvédelmi Szabályzatát. TŰZVÉDELMI SZABÁLYZATOT a 2016. évi közgyűlésen napirendi pontként ismertetni kell. Minden tulajdonost el kell látni a szabályzat 1-1 példányával, aki aláírásával igazolja átvételét. TULAJDONOS köteles a szabályzatban leírtakat betartani és betartatni abban az esetben is, ha nem a tulajdonos az ingatlan használója. TULAJDONOS ingatlan eladása esetén köteles SZABÁLYZATOT átadni az új tulajdonosnak.
a TŰZVÉDELMI
Külső hatósági ellenőrzésen feltárt hiányosságok jogi következményeit és pénzügyi (büntetés) teljesítését, bizonyítottság esetén annak a tulajdonosnak kell viselni, aki vétkes magatartásával azt elkövette. Jövőben nem elviselhető, hogy kisebbség előírásokkal szembeni magatartását a többség fizesse meg és vállalja annak jogi következményeit.
2
Szövetkezet valamennyi szervezeti egysége és foglalkoztatottja, tulajdonosai kötelesek a jelen Tűzvédelmi Szabályzatban leírtaknak megfelelően végezni tevékenységüket, illetve magatartásukkal hozzájárulni az előírások betartására. A szabályzat kiterjed a szövetkezet valamennyi foglalkoztatottjára, munkavégzésre irányuló munkaviszonyban, vagy egyéb munkajogviszonyban álló személyre, más szervezet dolgozójára, amennyiben a szövetkezet létesítményeiben, területén, bérleményeiben megbízás, vállalkozás, vagy egyéb szerződés alapján munkát vállal, vagy azzal összefüggő tevékenységet végez, valamint a munkavégzés hatókörében tartózkodókra is. A szövetkezet Tűzvédelmi Szabályzata közzététele napján lép hatályba és a visszavonásig érvényes. Tűzvédelmi Szabályzatot évente felül kell vizsgálni, a szükséges jogi, építészeti, műszaki változásokat átvezetni. Ha változás nincs, akkor közgyűlés tudomásul veszi, hogy szabályzat változatlanul érvényben marad. A szövetkezetnél a tűzvédelem irányítását és működését a közgyűlés által megválasztott elnök látja el. Tűzvédelmi szervezet tagjai: -
közgyűlés által megválasztott vezetőség tagjai közgyűlés által megválasztott felügyelő bizottság elnöke és tagjai szövetkezet gondnokai (2 fő) szövetkezeti takarító
A tűzvédelmi feladatokat ellátó személyek tagjai jogosultak a tűzvédelemmel összefüggő bűncselekmény, szabálysértés, vagy egyéb károkozás elkövetésén tetten ért személyt a cselekményének folytatásának abbahagyására felszólítani, szükség esetén jogi eljárást, illetve feljelentést megtenni. Évente kettő alkalommal a vezetőség és felügyelő bizottság ellenőrzést tart az öt épületben a gondnokok részvételével. Az ellenőrzést dokumentálni kell. 1./ A tűzjelzés tartalmi követelményei, a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó szabályok. 1./a Tűzriadó Tűz esetén hívjunk segítséget, mások segítsége hasznos lehet a feladatok megosztásában, értesítsük a tűzoltóságot telefonon. Hívószám: 112 Gondnoki telefonszám: 06-30-347-8500 3
Tűzjelzésnek, kárjelzésnek tartalmaznia kell: - a tűzeset, káreset pontos helyét (cím, épület) - mi ég, milyen káreset történt, mi van veszélyeztetve, emberélet van-e veszélyben - bejelentő nevét, készülék hívószámát - a tűzesetet a tűzoltóság felé a 112-es számon lehet jelezni. Aki a tüzet, vagy annak közvetlen veszélyét észleli, illetve arról tudomást szerez, köteles azt elsősorban a tűzoltóságnak, ha erre nincs lehetősége, a rendőrségnek, a mentőszolgálatnak vagy pedig a polgármesteri hivatalnak késedelem nélkül jelezni. Riadalom, pánik elkerülése érdekében higgadtságra, nyugalomra és határozottságra kell törekedni. A tűz jelzését nyugodt hangon kell megtenni, hívást csak azután kell megszakítani, ha a tűzoltóság illetékese nyugtázta a tűzjelzés vételét. A tűzjelzésnél megadott információk nagyon fontosak, mivel a jelzés fogadó ügyeletes tűzoltó ezek ismeretében határozza meg a helyszínre vonuló tűzoltó gépjárművek darabszámát, milyenségét (létrás, emelőkosaras), valamint mentő személyzet létszámát. Jelzés alapján intézkedik a mentők, rendőrség kirendeléséről, és visszahívhatja a bejelentőt további információk szerzése céljából. 1./b Menekülés, mentés - Menekülés vezetője minden esetben a tűzoltóság kiérkezéséig a szövetkezet elnöke, távollétében gondnok (gondnokok), aki rendelkezik az épület, az épület elzárt részeinek ajtókulcsaival illetve tudomással bír az épületben és épületen kívül elhelyezkedő közművekről és azok elzárási és kikapcsolási lehetőségeiről. Hivatásos tűzoltóság helyszínre érkezésekor a kivonult egység parancsnokának az addigi felelős vezető adjon tájékoztatást. - Az emeleti szintekről minden esetben a füstmentes lépcsőházon keresztül hagyjuk el az épületet. Füstmentes lépcsőház minden épületben az emeleti szinteken a szemétledobó helyiséggel szemben található. - A lépcsőházba beszűrődő füstöt, a hőt a lépcsőházi ablakok, a hő és füstelvezető megnyitásával, üzembe helyezésével lehet elvégezni. Füstelvezetés megnyitása (főlépcsőház legfelső szintjén lévő ablak) minden lakószinten és szerelőszinten a fali tűzcsap szekrény mellett található falon kívüli dobozban lehetséges, amelynek ajtaja üvegezett. Betörése után nyomógomb benyomásával a főlépcsőház legfelső szintjén lévő lépcsőházi ablak automatikusan kinyílik, így biztosítva a füstmentes lépcsőház szellőzését. - Biztosítsunk elsőbbséget, segítsünk a gyermekek, gyermekes és terhes anyák, az idősek, rokkantak és a mozgássérültek, mozgáskorlátozottak menekülésében. 4
- Füst ellen az orr, illetve a száj elé szorított átnedvesített textillel (kendő, törölköző) a kimenekülés időtartamára hatásosan lehet védekezni. A forró füstgázok a levegőnél könnyebbek, így felülről rétegeződve telítik a helyiséget, így lehajolva, kúszva biztonságosabban elhagyhatjuk a füsttel telített helyiséget. - A lakás elhagyása esetén lehetőleg gondoskodni kell a gáz és elektromos áram elzárásáról. - Legyen menekülési terve a családnak, melyet minden családtag ismer. - A lakók informálják a tűzoltóság kiérkezéséig az elnököt, vagy a gondnokot az esetleges bent tartózkodók hollétéről (gyerek, beteg, mozgássérült). - A felvonót tűz esetén használni TILOS! 1./c. Tűzoltás - A tűz oltásában, az emberi élet és az anyagi javak mentésében mindenki köteles lehetőségeihez képest, külön felhívás nélkül részt venni. - Tűz észlelése esetén – a testi épség veszélyeztetése nélkül – kezdjük meg a tűz oltását - A tűzoltás vezető (kiérkező tűzoltóság parancsnoka) utasításait mindenki köteles végrehajtani. - A tűz oltását a rendelkezésre álló felszereléssel, eszközzel meg kell kísérelni. Minden emeleti szinten, valamint szerelőszinten és aulában beépített tűzcsap szekrények találhatók falba süllyesztve. Tűz esetén az üveg betörése bármilyen eszközzel lehetséges (alapállapot:szerelvény összeszerelve és vízhálózatra csatlakoztatva, tömlő feltekerve). Tömlő kifektetése után kell a csapot megnyitni, gondosan ügyelni a nagy nyomásra! - Villamos berendezésekben, azok közelében keletkezett tűz esetén az oltás megkezdése előtt áramtalanítani kell. Lakástűznél az emeleti szinten található elektromos helyiségben kell áramtalanítani a lakást, a szinten lévő 6 db lakást a mérőóra alatt található megszakítóval. Kiterjedt tűz esetén egész épület feszültség mentesítése, a földszinten lévő elektromos főelosztóban lehetséges. Az épület áramtalanítása után mindkét bejárati ajtó szabadon nyitható, mivel a mágneszár nem működik. - Éghető folyadékok tüze (pl. étolaj) vízzel általában nem oltható, mivel a vízgőz az olaj kivetődését okozza, de letakarással, elfojtással jól oltható - Kisebb méretű szilárd, éghető anyagok égésénél a rendelkezésre álló vízforrásból: vízcsap, flakonos víz, üdítő elkezdhetjük az oltást. - Alkalmazható továbbá a letakarás is, elfojtásra minél vastagabb, alacsony műszáltartalmú anyagokat célszerű használni. - Elektromos berendezések tűzének oltását csak áramtalanítás után – hálózati csatlakozás megszüntetése – után szabad megkezdeni. 5
- Sikertelen oltás esetén a tűz által érintett helyiséget, lakást elhagyva gondoskodni kell az ajtók (bejárat) lehetőség szerinti becsukásáról. - Lift gépházban minden épületben tűzoltó készülék vannak biztosítva az esetlegesen keletkező tűz oltására. 1./d Tűzoltási felvonulási út, terület Az épületek környékén lévő parkolóhelyek hiánya miatt gyakran a tűzoltási felvonulási területet használják a lakók parkolásra. Tekintettel a tűzoltási felvonulási területre, hogy az oltásra érkező gépkocsi megközelíthesse az épületet a parkoló gépkocsik ennek megfelelően helyezhetők el. A középmagas épületek tűzrendészeti előírásai alapján az épület megközelítését (tűzoltási felvonulási utat) legalább az épület egyik oldalán kell biztosítani. Összegezve, amikor járműveiket az épület előtt leparkolják, győződjenek meg arról, hogy tűz esetén az oltáshoz kivonuló tűzoltó járművek akadálymentesen meg tudják-e közelíteni az épületet. Ez elsősorban az élet- és vagyonvédelem miatt nagyon fontos, de azt is tudni kell, hogy oltás utáni tűzvizsgálat eredményeképpen a vétkes mulasztóval szemben, nagyon súlyos bírságok is kiszabásra kerülhetnek. 2./ A lakók, illetve az ott-tartózkodók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatai 2./a A kiürítés általános követelményei Az épületeinket úgy alakították, hogy tűz esetén a benntartózkodó személyek, a tartózkodási helyüket képező helyiséget elégséges számú, átbocsátóképességű és megfelelő helyen beépített kijáraton, lépcsőházon elhagyhassák, biztonságos térbe, szabadba juthassanak. Ennek érdekében épületeinkben kettő lépcsőház biztosított, így a főbejárathoz a füstmentes lépcsőház, a másik hátsó lépcsőházi kijárathoz vezet. Emeleti szinteken kettő kijárati ajtó található, amely kifelé nyílik és lépcsőházba vezet. A szerelő szinten egy kijárati ajtó van, amely a füstmentes lépcsőházba nyílik, szintén kifelé. Lehetséges menekülési út még a tetőtér, amelynek kulcsai a gondnokoknál találhatók. 2./b Menekülési útvonal követelményei Menekülési útvonal (lakószinti közlekedő, lépcsőház, aula) térszelvényét teljes szélességében szabadon kell tartani, oda használati tárgyat (bútort, virágot, kerékpárt stb.) elhelyezni, tárolni nem lehet, ennek megsértése kifejezetten szabálysértés.
6
3./ Az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység és a tárolásra vonatkozó előírások szabályai 3./a A használatra vonatkozó általános tűzvédelmi szabályok A tűzvédelmi műszaki megfelelőségi feltételeket a lakásszövetkezet igazgatóságának épület tekintetében igazolhatóan biztosítani kell. Az építményt csak a használatbavételi, üzemeltetési engedélyben megállapított a rendeltetéshez tartozó tűzvédelmi követelményeknek megfelelően szabad használni. Az épületben alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet csak az előzetesen írásban adott engedély birtokában, a helyszín adottságainak ismeretében, meghatározott feltételek alapján szabad végezni. A feltételek megállapítása a munkavégzésre közvetlenül utasítást adó, munkát végző személyek tevékenységét közvetlenül irányító személy feladata. A lakóépület helyiségeiben, építményeiben és szabadtéren csak a folyamatos tevékenységhez szükséges robbanásveszélyes vagy tűzveszélyes osztályba tartozó anyag tárolható. Az építményben tárolt anyag, termék mennyisége nem haladhatja meg a tervezéskor alapul vett anyagmennyiséget. 3./b Tűzmegelőzési és tűzvédelmi feladatok Szabályozás előírja, hogy középmagas épületek önálló rendeltetési egységeinek (lakásoknak) bejárati ajtaját „nehezen éghető” szerkezetből kell kialakítani. Ezért felhívjuk a tulajdonosok figyelmét, hogy a lakásajtók biztonságosabbra cserélésekor a megfelelő tűzállósági határértékű ajtókat építsenek be. Régi ajtók esetén tűz könnyen bejuthat, illetve kijuthat a lakásból. Ezzel akadályozza az épületben tartózkodók menekülését, valamint elősegíti a tűz terjedését. A betörések elleni acélrácsok alkalmazása csak egyedi lakásbejárati ajtóknál engedélyezett. Nagy gondot jelent, hogy a lakók a folyosórészekre (a lezártra is), szerelőszinti folyosókra, tárolókba éghető anyagokat, lomokat helyeznek el. Nem élnek a lehetőséggel, hogy évente egy alkalommal lomtalanításnál megszabaduljanak feleslegessé vált lomoktól. Nagyon fontos, hogy a kiürítésre igénybe vett folyóson, lépcsőházban éghető anyagokat, bútorokat, egyéb tárgyakat ne tároljanak, nemcsak a bírság kiszabása miatt, hanem a saját biztonságuk érdekében sem. Tilos bármit tárolni az emeleti szinteken lévő közlekedési utakon (ha leszűkíti az előírt menekülési utat) elektromos mérő helyiségekben, szemétledobókban csak tisztító és takarító eszközök tárolása megengedett. Lépcsőházakra ugyanazok a szabályok vonatkoznak tárolási szempontból, mint emeleti közlekedőkre. Az aulában, az elektromos főelosztóban tárolni bármilyen anyagot, eszközt tilos. Az aulában lévő szemétledobókban tilos olyan jellegű eszközt, anyagot tárolni, 7
amelyek nem kerülnek a kukákba, illetve nem szemétszállítás céljából kerültek a helyiségekbe. 4./ Nyílt láng használatára, dohányzásra vonatkozó korlátozások, fűtőberendezések, hő- és füstelvezetés szabályai A Lakásszövetkezet közgyűlési határozata értelmében a lakások és bérlemények kivételével az épületekben DOHÁNYOZNI TILOS. Égő, parázsló dohányneműt, gyufát és egyéb gyújtóforrást (pirotechnikai anyagokat, csillagszórót) tilos olyan helyre tenni vagy eldobni, ahol az tüzet, vagy robbanást okozhat. Szövetkezetünknél távfűtés üzemel minden lakásban. Kiegészítő fűtésként csak olyan eszköz használható, amely rendeltetésszerű működése során nem okoz tüzet, vagy robbanást. Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú fűtő és főzőberendezést szabad használni. Épületekben PB gázpalackok tárolása, használata nem megengedett A hő- és füstelvezetés épületeinkben megoldott, a füstmentes lépcsőház (főbejárati ajtóhoz kapcsolódó lépcsőház) legfelső részén nyílászáró található, amely minden lakószintről, szerelőszintről távirányítással működik. A nyílászárón beépített piros színű tesztgomb van, amely benyomásával az ablak mechanikusan nyílik. 5./ Elektromos berendezések használatának előírásai, tűzvédelmet biztosító eszközök, szellőző rendszerek, berendezések használatára vonatkozó előírások 5./a Villamos hálózat Minden épület villamos hálózata, berendezések betáplálása úgy lett kialakítva, hogy az építmény áramtalanítása egy helyről lekapcsolható, azaz az aulában található elektromos fogadó helyiségben, amely a szemétledobóval szemben található. 5./b Elektromos berendezések A villamos berendezések időszakos szabványossági felülvizsgálatát a 28/2011. (IX. 6.) BM rendelettel megjelent az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) írja elő. Szövetkezet vonatkozásában 6 évenkénti gyakorisággal. A lakások villamos vezetékei a létesítéskor, 1975. évben a feltételezett villamos fogyasztás figyelembevételével kerültek kiépítésre, amelyet a mai igények jelentősen meghaladnak. A jelenlegi fejlettségi szint, elektromos berendezések elterjedésének eredményeként a lakásban a villamos fogyasztók együttes használata során jelentős teljesítményfelvétel is jelentkezhet (mosógép, légkondicionáló, hűtőgép, mikrohullámú sütő stb.). 8
Másik fő villamos veszélyforrás a lakásokban a villamos készülékek nem megfelelő szigetelési állapota, amit főleg öregedés, vagy sérülés okozhat. A lakáson belüli hálózatot kizárólag szakszerelővel célszerű javíttatni. Az alumínium kötések idővel korrodálnak, illetve meglazulnak és az érintkezések ennek következtében szikráznak, ívet húznak, amelyek a vezeték felmelegedéséhez vezetnek, aminek következtében szigetelés meggyullad. Figyelmeztető jel a lakásban lévő égők vibrálása, amelynek következménye lakástűz kialakulása is lehet. Ezen kívül megállapítható, hogy sokan a rossz csatlakozók, az egymásba dugott hosszabbítók, régi kapcsolók, biztosítékok (táblák) által előidézett vészhelyzetet nem érzékelik. Az épület közös elektromos hálózatára vonatkozóan kötelező villamossági felülvizsgálatok készülnek, de a lakások elektromos hálózatának kötelező időszakos átvizsgálását a lakástulajdonosnak is el kell végeztetni. Probléma akkor jelentkezik, amikor elektromos tűz esetén a biztosító ennek hiányában elutasítja a kártérítést. A lakásokban rosszul elhelyezett berendezések, a zsúfoltság kialakulása nem biztosítja a megfelelő szellőzést, (pl. beépített televíziók, számítógépek a bútorokba,) így nincs biztosítva a készülékeknél keletkező hő elvezetése. Ezért lakásfelújítás esetén, túl azon, hogy jogszabály előírja a felülvizsgálatot, célszerű a lakásban élő családtagjainak biztonsága érdekében elvégeztetni. Korszerű háztartási berendezések biztonságos használatához elengedhetetlen lenne a lakás elektromos hálózatát is a megfelelő biztonsági szintre hozni! 5./c Villámvédelem A felülvizsgálatot a 28/2011. IX. 6.) BM rendelettel megjelent új Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) írja elő. Szövetkezet vonatkozásában 6 évenkénti gyakorisággal. Az épületek villámcsapások hatásaival szembeni védelmét a jogszabály kötelezően előírja, amit a szabvány szerinti villámvédelemmel biztosítani kell. Ha az épület villámvédelmi rendszerét helyre kell állítani, vagy a jövőben fel kell újítani, a jogszabály választási lehetőséget biztosít a lakásszövetkezet számára, hogy az épület rendeltetése a létesítés óta nem változott meg, akkor a létesítés idején érvényben lévő előírások szerint – úgynevezett nem norma szerinti módon – kívánja elvégeztetni. Erre való tekintettel a jövőben a norma szerinti felújítást (korszerűsítést) kell megvalósítani. Nagyon fontos a belső potenciál kiegyenlítő hálózat is, amelyek a villámcsapások másodlagos hatásának kárkövetkezményeit csökkenti. 5./d Szellőzőrendszerek Az épületekben központi szellőzőrendszer biztosított. Épületenként tíz szellőző motor üzemel a lapos tetőn. Ebből kilenc a lakásokban lévő konyha-, e.ü.-i- és fürdőszobai helyiségek légcseréjét, egy elszívó motor a szemétledobó légcseréjét biztosítja. 9
Központi szellőző berendezés rendszeres tisztítását 2016. március 31-ét követően három évenként megfelelő műszaki megoldás alkalmazásával kell megoldani. A konyhákban a tulajdonos által gáztűzhely fölött elhelyezett szagelszívókat a központi szellőzőrendszerekbe bekötni tilos. A lakásszövetkezet igazgatósága köteles a lakóépületek műszaki megoldásainak, berendezési és felszerelési tárgyainak üzemeltetői ellenőrzéséről, időszakos felülvizsgálatáról, karbantartásáról az 54/2014. (XII.5.) BM rendelet 18. mellékletében foglalt táblázat szerint, meghatározott módon és gyakorisággal, valamint javításáról szükség szerint gondoskodni, ennek eredményét írásban dokumentálni is kell. Tűzoltó készülékek ellenőrzését, karbantartását kizárólag a jogszabályi feltételeknek megfelelő, a hatóság által nyilvántartásba vett karbantartó szervezet, vagy az ilyen karbantartó szervezettel szerződéses jogviszonyban álló felülvizsgáló végezheti. 6./ Tűzvédelmi berendezések, eszközök karbantartása, felülvizsgálata Tűzoltó készülékek évente egy alkalommal. Fali tűzcsap, vízforrás évente egy alkalommal. Tűzoltó tömlő és sugárcső nyomáspróba 5 évenként. Füstmentes lépcsőház távvezérelt nyílászáró 6 havonta. 7./ Mindenkitől elvárható tűzvédelmi használati szabályok 1. Lakóépületekben és közvetlen környezetében tűzveszélyes tevékenységet (hegesztés, nyílt lánggal járó szigetelési munkálatok stb.) csak alkalomszerűen és a vonatkozó előírásoknak megfelelően, előzetesen kiadott írásbeli szabályozás alapján, az abban meghatározottak szerint lehet végezni. 2. Lakóépületek helyiségeiben éghető anyagot nem szabad olyan mennyiségben és módon tárolni, amely eltér a helyiség rendeltetésszerű használatától. Az építményt és annak valamennyi helyiségét csak az érvényes használatbavételi engedélyben megállapított rendeltetésének megfelelően szabad használni. Ettől eltérni csak a rendeltetés változás tárgyában kiadott engedély birtokában lehet. 3. Tárolókban, tetőtérben éghető anyagot csak olyan mennyiségben és olyan módon lehet tárolni, hogy az a környezetére veszélyt ne jelentsen, és a tetőszerkezet megközelíthető legyen. A tárolási mód tegye lehetővé a szükség szerinti eltávolítását. 4. Tetőtérben, tárolókban tűzveszélyes anyag, illetve éghető folyadék (pl. üzemanyag) nem tárolható.
10
5. Szövetkezet épületeiben lévő lakásban legfeljebb 10 liter I-II. tűzveszélyességi fokozatú folyadék tárolható. Lakóépülethez, lakórendeltetésű épületrészhez tartozó gépkocsi tároló helyiségben a gépkocsikba épített üzemanyagtartályon kívül, parkoló állásonként és tároló helyiségenként legfeljebb 5 liter, a gépkocsi vagy más robbanómotoros gép üzemeltetéséhez és a háztartásban használatos éghető folyadék tárolható. 6. Hőt fejlesztő, elektromos és világító berendezéseket, készülékeket, eszközöket úgy kell elhelyezni, rögzíteni, használni, illetve köztük és az éghető anyag között olyan távolságot kell tartani, hogy a környezetükre tűzveszélyt ne jelentsenek. Az elektromos készülékeket házilagosan javítani nem szabad, a kismegszakítókat és olvadó betéteket (biztosíték) túlbiztosítani „patkolni” szigorúan tilos. 7. Késedelemmentes beavatkozás és a biztonságos menekülés érdekében az épületben a villamos berendezés kapcsolóját, a közmű nyitó- és zárszelvényeit, a hő- és füstelvezető kezelőszerkezetét, továbbá tűzvédelmi berendezést, felszerelést és készüléket eltorlaszolni, a belső közlekedési utakat, ajtókat és a kiürítési útvonalakat leszűkíteni még átmenetileg sem szabad. 8. Tűzveszélyes osztályba tartozó folyadékot, gázt fejlesztő anyagot a közcsatornába bevezetni tilos. 9. Lakóház környezetében található tűzcsapokat, azok csonkját gépjárművel vagy más módon eltorlaszolni, üzembe helyezésüket gátolni, vagy késleltetni nem szabad. 10. Épületek megközelíthetőségét, a kijelölt tűzoltási felvonulási utat és területet mindenkor biztosítani kell, parkoló járművekkel leszűkíteni, vagy eltorlaszolni tilos. 11. Aki tüzet, vagy annak közvetlen veszélyét észleli, illetve arról tudomást szerez, köteles a tűzoltóságnak jelezni a 112 telefonszámon még akkor is, ha a tüzet már eloltották, vagy önmagától megszűnt az égés. A tűzjelzéshez, tűzoltáshoz köteles mindenki – ellenszolgáltatás nélkül – rendelkezésre bocsátani telefonját, hírközlő berendezését, tűzoltásra alkalmas eszközét, szükség esetén járművét is. Az Újpalota 16. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet SZABÁLYZATA hatályba lép 2016. 03. 31.-én.
TŰZVÉDELMI
Készült 2016. március 28. napján Szabályzatot készítette Lukács László elnök. Melléklet: Tájékoztató a bírsági tételekről Lukács László elnök 11
Melléklet Tájékoztató a bírsági tételek mértékéről Lakásszövetkezetet/társasházat, lakásszövetkezeti tagot, nem tag tulajdonost/társasházi tulajdonost is érintő bírsági tétel (tájékoztató jelleggel): - Menekülésre számításba vett kijárat, folyosó (vészkijárat) leszűkítése oly módon, hogy a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség nem biztosított: 30.000 Ft – 45.000 Ft/kijárat. - Menekülésre számításba vett kijárat, folyosó, vészkijárat lezárása, leszűkítése oly módon, hogy a menekülő számára az nem szüntethető meg azonnal: 200.000.-Ft – 300.000.-Ft/kijárat. - Épületek menekülési útvonalain és azokkal egy légteret alkotó helyiségrészben szabálytalan tárolás, a rendeltetéssel nem össszefüggő elektromos berendezés felügyelet nélküli üzemeltetése, továbbá a menekülési útvonalak a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség mértékén túli leszűkítése: 60.000 Ft – 500.000.- Ft. - Tűzvédelmi előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő: 100.000 – 1.000.000.- Ft, - Tűzvédelmi szabály megszegése, ha azzal közvetlen tűz- vagy robbanásveszélyt idéztek elő: 100.000.-Ft-1.000.000.Ft. - Tűzvédelmi szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási tevékenységben a tűzoltóság beavatkozása is szükséges: 200.000.-Ft3.000.000.-Ft. - Tűzoltóság beavatkozásának akadályozása: 30.000.-Ft-2.000.000.-Ft. - Ha a létesítés során jóváhagyott tűzoltási felvonulási út, terület maradéktalanul nem biztosított: 50.000.- Ft-1.000.000.- Ft. - Tűzvédelmi szabályzat frissítésének elmaradása, vagy hiánya 200.000250.000.-Ft/eset Ha a jogsértő magatartás azzal valósul meg, hogy valamely tűzveszélyes állapotot nem szüntetnek meg, az folyamatosan fennáll, a tűzvédelmi bírság ismételten kivethető.
12