ÚJONNAN F E L F E D E Z E T T ZSÁMBOKY ARCKÉPEK JANTSITS GABRIELLA
Amikor az Egészségügyi Tudományos Tanács megbízásából orvosi arcképeket gyűjthettem, igyekeztem teljességre törekedni. A hazai könyvtárakat személyesen kerestem fel, a kül földi — Bécs, Párizs, London — gyűjteményekből pedig levélben kértem a fényképeket. A legtöbbet, mintegy 25 félét Zsámboky Jánosról (1531—1584), korának Európa szerte is mert tudós orvosáról sikerült megszereznem. Az ő portréival már több közlemény és elő adás is foglalkozott és úgy látszott, hogy nincs olyan arcképe, melyet ne ismernénk, de az itt látható három képe eddig még nem volt publikálva. Az első képet a Royal College of Physicians of London-hói kaptam a katalógussal együtt. (1. kép) Ebből lehetett megállapítani, hogy a rajz Arthur Ditchfield (1842—1888)
1. kép: Arthur Ditchfield (1842—1888): Zsámboky portréja
Catalogue of Engraved Portraits of the Royal College of London. London, Royal Coll. 1952.
m
A CA D E M I E
PES
SCIE K 0
tS,
2. kép: Nicolas de l'Armessin 1682-es Zsámboky-portréja 2
festő és rézkarcoló munkája. Alkotásainak fő területe a tájképfestészet volt, ezért érdemel figyelmet, hogy e gyűjteményben van tőle 37 orvos portréja. Köztük 14 arcképet az 1860— 61. évben rajzolt, amikor még csak 18 éves volt. Ezeket bizonyára a későbbi tanulmányai hoz gyakorlásnak szánhatta. S hogy miért éppen orvosokról készített arcképeket, azt levél útján sikerült megtudnom. A művész apja orvos volt, orvosok és tudósok arcképeit gyűjtöt te, majd az egész gyűjteményét a College-nek adományozta. Ezekről a metszetekről és más portré-albumokból, de festményekről és szobrokról is készítette másolatait. A katalógus minden portrénál közli, hogy milyen minta után készült, így pld. felhasználta Zsámboky János Icônes Medicorumának 1603-ban megjelent kiadását. Ebből 8 arcképet másolt: Agricola (38), Alessandrini (43), Altomare (46), Brassavola (35), Cordus (51), Cuspinianus (50), Massa (47) és Salviani (41) képét. 3
2
3
Thieme, U.—Becker, F.: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler. Leipzig, 1913, Bd. IX., 322—333. A zárójelben lévő számok a képek sorszámát jelzik Zsámboky könyvében.
Az itt látható portrét mégsem az Icones-bà\ másolta (2. kép), hanem Isaac Bullart: Académie des Sciences et des Arts portré albumának 1695-ös kiadásából. A kötetet Nicolas de l'Armessin párizsi rézmetsző illusztrálta, melynek egyik korábbi (1682) változata itt látható. Ditchfield a portré tükörképét adja, a keretdíszt és a szöveget elhagyta, de feltün tette az évszámot és amint a mintaképen is, a francia névváltozatot írta alá. Ez Zsámboky arcképen sehol máshol nem fordult elő. A másik arcképre a szegedi Tudományegyetem Központi Könyvtárában dr. Hencz Aurél hívta fel a figyelmemet. A kis 9x12 cm-es pasztell bekeretezve az egyik szoba falát díszítette. Történetét akkor ismertem meg, amikor a keretből kivehettem és a hátlapján a következőket olvashattam (3. kép). „Dézsi — Nem leltári tárgy" (a kép alján pedig) „Sambucus János arcképe; festette gr. Apponyi Sándorné gr. Esterházy Alexandra; a nemes gróf emlékül nekem hagyományozta Dézsi Lajos ". Továbbá az 1933/34 lt. szám és a könyvtár pecsétje. Ezek után kerestem a feliraton szereplő személyekről bővebb adatokat és magyarázatot arra, ha nem leltári tárgy, miért van rajta számbélyegző? Azt hiszem nem kell bemutatnom Apponyi Sándor (1844—1923) személyét. Röviden csak annyit róla, hogy már diplomata korában külföldön is rendszeresen gyűjtötte a magyar és magyar vonatkozású könyveket. Amikor diplomáciai szolgálatából visszavonult lengyeli birtokára, idejét és vagyonát e nemes kedvtelésnek szentelte. Ennek köszönhető, hogy gyűjteményében orvosi könyvritkaságok is megtalálhatók. A könyvekhez nyomtatott kata lógust is kiadott, melynek munkálataiban a már említett Dézsi Lajos (1868—1932) is tevé kenyen részt vett. Dézsi pályáját könyvtárosként kezdte a debreceni kollégiumban, majd a kolozsvári, később a szegedi egyetem tanára lett és a M T A tagja. A 16—17. század irodal mával foglalkozott s amint Alszeghy Zsolt irodalomtörténész írja róla: „bámulatos könyv ismerete volt s különösen a katalógus IV. kötetének sajtó alá rendezésében működött közre, hiszen ennek megjelenését Apponyi már nem érhette meg". A gyűjteményt az Orsz. Szé chenyi Könyvtárnak adományozta, ahol a 3000 könyv és metszet a kutatók számára ma is hozzáférhető a Bibliotheca Hungarica Apponyiana különgyűjteményben. Felesége gr. Esterházy Alexandra (1856—1930) ugyancsak tudománypártoló volt, de emellett még tehetséges festőművész is. Sokféle műfajban mutatta meg képességét, mégis igen eltérően értékelték tevékenységét. A millennáris kiállításon több képpel is szerepelt, s bár művei a műkedvelők csoportjában szerepeltek. Szana Tamás korabeli műkritikus szerint nem műkedvelés, hanem igazi művészet, mely figyelmet és nagy elismerést követel. Egy kiállított „csöndélet-kép"-ről megállapít ja, hogy vázlatos, csak nagyjában odavetett kép, de mennyi igazság nyilatkozik meg ebben a tanulmányban. Át van érezve minden színfala, a mű hatása azért olyan közvet len, megkapó. S hogy a gyorsan dolgozó kéz akkor is értékes dolgokat teremt, ha részle tezésre adja magát: a művésznő miniatürképei mutatják. Ezek a végtelenül bájos és igaz apróságok tájrészleteket, leginkább hangulatokat ábrázolnak. Egyik szebb, igazabb a másiknál. Közülük a piaci jelenetet emeli ki: ez a tenyérnyi nagyságú képecske igazi 4
5
6
7
4
5
6
7
Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1893, I I . 848—849. Alszeghy Zsolt: Dézsi Lajos tudományos pályája. Irodalomtörténet. 16. (1927) 128—136. Műkedvelők a millennáris kiállításon. Fővárosi Lapok. (1896) 231. sz., 11. Művészeti Lexikon. Bp., Akadémiai K., 1968, I V . köt. 403.
mestermű a maga nemében. Ez a kis kép akkor is figyelmet érde melne, ha valamelyik nagyobb internacionális kiállításra küldené be a festője. Fentiekkel ellentétben értékelte művészi munkáját a szakiroda lom. A Szendrei-Szentiványi le xikon „műkedvelő festőnek" mi nősíti. Megemlíti ugyan, hogy a Budapesti Műcsarnokban az 1909. évi nemzetközi grafikai k i állításon Lengyelről készült táj képekkel és az 1910. évi tavaszi tárlaton is Tolna és Baranya cz. pasztelljeivel szerepelt. Mégsem lehet műkedvelő festő, hiszen ezeken a kiállításokon zsűri dön tött, kinek a képeit fogadják el. Egy másik vélemény ezzel szemben: „Minden dilettantizmus tól ment festő volt, aki nemcsak szenvedéllyel, de tehetséggel is dolgozott, képei arra vallanak ... igen jó művész lett volna, ha a 3. kép: Gróf Apponyi Sándorné Zsámboky-portréjának körülményei úgy alakulnak". hátfelirata Hoffmann Edit a Szépművé szeti Múzeum grafikai osztályának egykori nagytekintélyű vezetője szerint „Apponyiné tárlatokon nem igen szerepelt". Megemlíti, hogy a Műcsarnok 1915. évi Tavaszi Tárlatán volt egy pasztell képe Aratás után, melyet 1916. tavaszán a Magyar Képzőművésznők Egyesületének a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításán is kiállította s ekkor megvette a Szépművészeti Múzeum. Ilyen vélemények miatt próbáltam műveit megkeresni. Apponyiné teljes művészi hagyatékát a Nemzeti Múzeumnak adományozta, de sem ott, sem a Nemzeti Galériában nem találtam a képeit. Aratás után c. festménye, mely az Állami Számszéknél volt letétbe kihelyezve, a háború alatt megsemmisült. 8
9
10
11
8
9
0
1
Magyar Képzőművészek Lexikona. Szerk. Szendrei János—Szentiványi Gyula. Bp., 1915,1. köt. 43. Tóth László: Apponyi Sándorné. Magyar Könyvszemle. 36, (1930) 153. Magyar Könyvszemle. 37, (1930) 153. Az Országos Képzőművészeti Múzeum háborús veszteségeinek jegyzéke. Bp., M U M O K , 1952, 100. — lelt. sz. 4940.
4. kép: Peter van der Borcht arcképe az Emblemata 2. kiadásához
5. kép: Gr. Apponyi Sándorné, Esterházy Alexandra Zsámboky-portréja
Végezetül álljon itt a leghitelesebb vélemény Dézsi Lajostól, aki személyesen jól ismer te, s ezeket írja róla: Nemcsak megértette, de benső érdeklődéssel és örömmel kísérte férje tanulmányait és nemes bibliofil hajlamát. De különösen nemes kedvtelése volt a festészet. Raoul Frank müncheni híres aquarel-festőtől és Katona Nándortól tanult s művészi tehet ségének legbiztosabb jele, hogy férjének leghívebb arcképét ő festette meg. Tolna várme gye történeté-ben (Bp. 1896) is jelentek meg művészi illusztrációi. „A könyvtári stúdió mellett volt a grófné műterme, s mikor a nemes gróf könyvei közt tudományos kutatásba merült, neje művészi hajlamának szentelte idejét. Szebb és ideálisabb munkabeosztást el sem tudunk képzelni. De a kettő nem mindig volt szorosan így elkülönítve, mint mikor pl. a grófné megfestette Sambucus Jánosnak, a gróf tudós ideáljának művészi arcképét, melyet emlékül nekem hagyományozott". — A könyvtárukban lévő Zsámboky Emblemata 2. k i adásához (1566) Peter van der Borcht, a Plantin kiadó illusztrátora készítette ezt az arcké pet, amelyről Apponyiné a pasztellt festette (4., 5. kép). — Amikor Dézsi Lajos 1932-ben 12
13
14
15
Dézsi Lajos: Apponyi Sándor emlékezete. Emlékbeszédek. Bp., M T A , 1927, 10. köt. 3., 10—11. Katona Nándor (1860—1932) festőművész a Felvidéken Mednyánszkytól tanult. Apponyiné az Esterházyak Pozsony megyei ágából származott bizonyára ezért választotta Katona Nándort mesterének. A festmény az Országos Széchenyi Könyvtárban található, abban a szobában, ahol a gyűjteményt őrzik. A képet a Magyar Könyvszemle is közölte [32. (1925) 1.] — Eza kép díszíti az 1994. évi emlékkiállítás címlapját. Ren dezte W. Salgó Ágnes. Wosinsky Mór: Tolnavármegye az őskortól a honfoglalásig. Bp., 1896.
6. kép: Nagy Márton rézkarca (1925)
7. kép: Az Icônes medicorum portréja (1574)
elhunyt, azután került a kép a szegedi Egyetemi Könyvtár tulajdonába s ez a magyarázata a leltári számnak és pecsétnek. A harmadik képet a pannonhalmi Főapátság könyvtárában találtam. A metszet készitője Nagy Márton (1901—1990) komáromi művész. Igen szegény 10 gyermekes családban született, s bár tanítói már korán felismerték rajztehetségét, tovább tanulni nem tudott, mert a családot kellett fizikai munkájával támogatnia. Közben autodidakta módon Munkácsy és Benczúr képeket másolgatott. Három-négy hónapig a bencés gimnáziumban tanult rajzolni, majd végre 1920-ban sikerült az Iparművészeti Iskolába bekerülnie. Ezt hamarosan ott hagyta és visszatért Komáromba. Az ott alkotó művészek között ő volt a legszegényebb. Selye János joggal tartotta küzdelmét és eredményeit „bámulandónak". A szlovákiai művé szek szerint nagy ígéret, azonban Trianon után az elszigeteltség miatt nem úgy érvényesült, ahogy kellett volna. Többször szerepelt kiállításokon: Komáromban, Kassán, Érsekújváron és Pozsonyban. Több művészeti egyesületnek a tagja lett. Komárom város ösztöndíjával Olaszországba és Franciaországban is eljutott. Ezek a tanulmányutak mély nyomot hagytak művészetén. A különböző irányzatok: az impresszionizmus, a jelképekben gazdag szeceszszió, de leginkább a sötét árnyalatú realista ábrázolások hatottak rá. Szociális témák érde kelték legjobban, az egyszerű nép életképeit festette meg pl. Cséplés, Patakban ruhát mosó asszonyok, Munkát keresők, Sztrájk, Béresek stb. Részt vett 1925-ben a Révkomáromban rendezett Jókai centenáriumi kiállításon, Jókai illusztrációkkal és Jókai arcképével. Ebből 16
1 6
Simkó Tibor: A szegénysors komáromi festője. Irodalmi Szemle, 15. (1975) 4. sz., 366—370.
az évből való Zsámboky arcképe is. Ma már nem lehet kideríteni, hogy a művész miért Zsámbokyról készített portrét? Az Icônes Medicorum 1574-es kiadásából másolta, de sok kal egyszerűbb formában, a díszes keret nélkül. A kép jobb oldalán a művész neve olvasha tó. A metszetből több példány is készült, ez az 5. sz. levonat. A leltárkönyv 794. sz. be jegyzése: Nagy Márton komáromi iparművész rézkarca. 1925. 5300 korona (6., 7. kép). Az életrajzából tudjuk, hogy a bencéseknél tanult rajzolni, akik ismerték küzdelmes életét és nehéz anyagi helyzetét, bizonyára ezért vették meg a képét. A II. világháború után el kellett hagynia szülőföldjét és nálunk próbált új életet kezdeni. Sok hányattatás után — Kőszeg, Nagykanizsa, Tatabánya, Szőny — véglegesen Komá romban telepedett le. Müveinek legnagyobb része Szlovákiában maradt és szétszóródott. A hazai művészeti szakirodalom igen szűkszavúan említi meg. Szij Rezső művészettörténész próbálja megfelelően értékelni művészi teljesítményét, mert szerinte műve torzó voltával is értékes fejezete szülővárosa művészettörténetének, nem hiányozhat az egyetemes magyar művészet történetéből sem. A külföldön élő magyar művészek alkotásaiból álló gyűjte ményét Csorna városának adományozta, ott kapnak majd helyet többek között Nagy Már ton képei is. 17
18
19
GABRIELLA JANTSITS, M . A., C. Sc. art historian H—1061, Budapest, Anker köz 1., Hungary
Művészeti Lexikon. Szerk. Éber László. Bp., 1925, I I . köt. 164. Szij Rezső: Nagy Márton. Új Forrás. 7. (1975) 3. sz. 119—121. Mikor lesz látható a Szij Rezső gyűjtemény? Magyar Nemzet. 1986. okt. 17., 5.
