Újjáéledő hagyományok a katonai felsőoktatás intézményeiben Kardunk jelképe örök eszmének, Őseink terád büszkén esküvének! Világot győzött szent magyar penge, Most, csak most lennél akarásra gyenge? Hadisten kardja, egy örökségünk, Körülhordozni újra vágyban égünk, Vezess, érintsd meg roskadó vállunk S kürt-riogásra bátran harcba szállunk. Hadisten kardja, dicső, ragyogó, Véres múlt csatákban elől villogó, Suhanj még egyszer vitézid elé, Suhogj még egyszer négy felé!
(Molnár Sándor verse)
A díszkardok és a száznapos ünnepség hagyománya
Kossuth-dísztőr
1927-ben alapítványt hoztak létre a Ludovika Akadémiát és a volt császári és királyi bécsújhelyi és mödlingi akadémiát 1917-ben végzett magyar hallgatók: díszkardot ajánlottak fel a Ludovika Akadémia parancsnokságának azzal a rendeltetéssel, hogy azt minden évben, a minden tekintetben legkiválóbb IV. évfolyambeli akadémikus viselje. Ennek a díszkardnak a jelmondata a következő volt: „Nem veszett el Magyarország, ha fiai elődeik nyomán, kardba vetett hitüket nem veszítik el.” A legkiválóbb akadémikus az avatásig volt jogosult ünnepi alkalmakkor az emlékkardot hordani. A kitüntetett nevét és az odaítélés évszámát bevésték a kard lapjára.
A Ludovika-Emlékkard A száznapos ünnepség és a díszkardadományozás hagyománya a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán éledt újjá. 1992. március 15-én a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémiát végzett tisztek Melbourne városában élő bajtársi közössége Ludovika-emlékkardot adományozott a főiskola kimagasló teljesítményt felmutató, avatás előtt álló, rangelső hallgatójának. Ludovika-emlékkard Bolyai-dísztőr
Az új Borbála-kard
161
.. .. Az 1992 és 2010 kozott Ludovika-emlékkardot adományozottak listája
.. .. Az 1992 és 2011 kozott Bolyai-vándorkardot adományozottak listája
Újjáéledő hagyományok a katonai felsőoktatás intézményeiben
A kardot adományozók a következők voltak: Dabasy Tibor szolgálaton kívüli őrnagy, Baaden Benedek szolgálaton kívüli hadnagy, lippai Rauch Károly szolgálaton kívüli százados és Pénzes János szolgálaton kívüli hadnagy. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola nevében az emlékkardot Szabó János mérnök vezérőrnagy, főiskolaparancsnok vette át. Az ünnepélyes átadáskor Pénzes János a következőket mondta: „Adja Isten, hogy a közöttünk és napjaink honvédsége közötti láncok és kapcsolatok továbbra is előremozdítsák szeretett hazánk megújhodását. Honvédtiszti avatásunk szent pillanatában mi kardot rántva fogadtuk: »A Hazáért mindhalálig!«” Dolgozzanak, tanuljanak és éljenek Önök is e három szent szó szellemében a hazáért, mindhalálig.” Első alkalommal, 1992. június 3-án Szabó János mérnök vezérőrnagy, főiskolaparancsnok Pallag Zoltán zászlósnak adta át a Ludovika-emlékkardot. 1993 májusában, második alkalommal, a száznapos ünnepség keretén belül adta át a díszkardot – a kiválóan végzett Szarka Gábor törzszászlósnak.
Újjáéledő hagyományok a katonai felsőoktatás intézményeiben
A magyar királyi honvéd Ludovika Akadémiát végzett tisztek Melbourne-i Bajtársi Közössége nevében 1992. április 1-jén Pénzes János szolgálaton kívüli hegyivadász hadnagy díszkardot adományozott a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolának azzal a céllal, hogy azt végzős hallgató kapja, aki minden tekintetben a legkiválóbbnak bizonyult. A főiskolán 1992-ben újból felelevenített száznapos ünnepségen első alkalommal dr. Sasvári Andor, az 1944. augusztus 20-án rangelsőként avatott műszaki hadnagy – a régi Bolyai-díszkard egykori viselője – nyújtotta át a végzős évfolyam rangelső hallgatójának, Kondor Attila törzszászlósnak a Bolyai-vándorkardot. Így ért össze múlt és jelen.
A száznapos ünnepség A száznapos ünnepség eredete évszázadokra nyúlik vissza. Az Osztrák–Magyar Monarchia tisztképző akadémiáin (Bécsújhely, Mödling, Ludovika) 1918-ig ezernapos, illetve ötszáznapos ünnepséget tartottak, amelyet az avatásuk előtt ezer, illetve ötszáz nappal ülték meg az akadémikusok házi ünnepség és közös vacsora keretében. A Ludovika Akadémián 1924-ben elevenítették fel a szokást, az avatást megelőzően száz nappal. A végzős hallgatók az osztályteremben a táblán a létszámadatok mellett a hátralévő napok számát is felírták. A száznapos ünnepség házi ünnepséggel kezdődött, majd a parancsnoki és tisztikarral együtt, bajtársi vacsorával ért véget, amelyen a végzős hallgatók is részt vettek. Az első pohárköszöntőt az akadémia parancsnoka mondta, amit a végzős évfolyamelső pohárköszöntője követett. Az ünnepség célja a bajtársi összetartozás szellemének erősítése, a ludovikás hagyományok és szokások ápolása volt. A Ludovika-kard adományozásának rendjét a főiskola jogutód intézményében az 1996. szeptember 1-jén megalakult Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen az alábbiak szerint szabályozták: „(1) 1992-től minden évben a „SZÁZNAPOS ÜNNEPSÉGEN” a ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi Kar (korábban Kossuth Lajos Katonai Főiskola) dékánja (Bajtársi Közösség képviselője) adja át az avatásra kerülő évfolyam elsőjének. (2) A kard viselője jogosult az avatásig ünnepi alkalmakkor és minden elrendelt kari rendezvényen az emlékkardot az Alaki Szabályzatban rögzítettek szerint hordani. (3) Legyen e kard a hősiesség és a barátság maradandó jelképe, emlékeztesse viselőjét a haza iránti önfeláldozásra, a nagy elődök emberi és vitézi helytállására, a magyar katonai becsület minden körülmények közötti megőrzésre.”
A Bolyai-vándorkard A Magyar Honvédség parancsnoka 1990. szeptember 25-én kelt 37/1990. számú parancsával elrendelte, hogy az addig Zalka Máté nevét viselő főiskola 1990. szeptember 29-én a pákozdi csata 142. évfordulóján. a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola nevet vegye fel. A felsőoktatási intézményt a magyar királyi honvéd Bolyai János Műszaki Akadémia jogutódjának jelölte ki. A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola első parancsnoka dr. Szabó Miklós ezredes volt. A főiskola 1990. december 4-én „Bolyai Napot” rendezett, amelyre a magyar királyi honvéd Bolyai János Műszaki Akadémia egykori hallgatóit is meghívták. Ezen az ünnepségen vette át az 1990 nyarán Magyarországra hazatért, negyvenhat évig Ausztriában őrzött zászlót a főiskola parancsnoka.
164
Az 1861 M
gyalogos tiszti kard hüvelyének külső felületén elhelyezett emléklap
Díszoklevél-adományozás Az első díszokleveleket a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán 1992. augusztus 19-én adományozták, ezt a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián 1992. szeptember 1-jén megtartott ünnepség követte. Az akkori felsőoktatási törvény felhatalmazásával az intézmény rektora/parancsnoka arany, gyémánt, vas, illetve rubin díszoklevelet adományozott. Nagyon sok emlékezetes jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségre került sor az évek során, és az első években nagyszámú, Ludovikát és a testvérintézményeket végzett bajtárs jelent meg az ünnepségeken. Az évek múltával létszámuk egyre fogyott. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 65. § (3) bekezdése értelmében „A felsőoktatási intézmény rektora – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott feltételek szerint – arany, gyémánt, vas, illetve rubin díszoklevelet adományozhat annak, aki ötven, hatvan, hatvanöt vagy hetven éve szerezte meg az oklevelét a felsőoktatási intézményben, és életpályája alapján közmegbecsülésre méltó.” A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 2008. szeptember 25-én rubin- és vasdiplomaosztó ünnepséget szervezett, ahol az 1943. augusztus 20-án avatott bajtársak nevében vitéz békei Koós Ottó nyugállományú alezredes mondott válaszbeszédet. 2009. szeptember 24-én újabb rubin- és vasdiplomaosztó ünnepségre került sor, amely különleges esemény volt: az ünnepségen először vett részt a HM ösztöndíjas, valamint a civil biztonság- és védelempolitikai szakos hallgatók egy csoportja. Az egykori hadnagyok nevében Damó Elemér nyugálllományú ezredes mondott köszönőbeszédet.
165
Vas
Vas
díszoklevél átadása
Rubin
díszoklevél átadása dr.
Buttka Gusztávnak
díszoklevél átadása
Damó Elemérnek
Vas díszoklevél átadása dr. Martin Kornélnak
Sikota Győzőnek
Vas
Vas
díszoklevél átadása
díszoklevél átadása dr.
Harmath Lajosnak
Vas
díszoklevél átadása
Battha Endrének
Kakasy Gyulának
Vas
díszoklevél átadása
Vajay Tibornak
Vas
díszoklevél átadása vitéz békei
Vas
díszoklevél átadása dr.
Koós Ottónak
Palágyi Tivadarnak
Újjáéledő hagyományok a katonai felsőoktatás intézményeiben
2010. szeptember 23-án rubin és platina díszoklevél-adományozási ünnepséget tartottak a hetven és hetvenöt éve végzett tisztek részére. Dr. Szarka Gábor kabinetfőnök meleg szavakkal köszöntötte a jubilánsokat: „Amikor augusztus 20-án a Hősök terén az ifjú tisztek kardot rántottak, és felesküdtek »A Hazáért mindhalálig!«, egyben tisztelettel adóztak Önök előtt, akik 70, illetve 75 évvel ezelőtt ugyanilyen módon esküdtek fel a haza védelmére. Önöknek nem volt könnyű életük. Átélték a háborút, forradalmat, rendszerváltást, átélték és túlélték azokat a megpróbáltatásokat, amelyek ludovikás tisztként Önöket érték.” A továbbiakban arról is beszélt, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem híd a fiatal és az idős generációk között. Köszönetet mondott az idős tiszteknek, hogy eljöttek a rendezvényre, és az egyetemnek, hogy minden évben megrendezi ezt a szép, méltóságteljes ünnepséget. Ezt követően dr. Szarka Gábor viselettörténeti szobrot adományozott Hodobay Andor tüzér főhadnagynak majd pedig, emlékpajzsot adott át vitéz Szende László és Szentkirályi Frigyes nyugállományú ezredeseknek. Az ünnepség nem nélkülözte a felemelő pillanatokat sem. Az okleveleket az egykori ludovikások korukat meghazudtolóan, katonásan, emelt fővel, egyenes derékkal vették át. Az egyetem nevében Siposné dr. Kecskeméthy Klára oktatási rektorhelyettes szólt a bajtársakhoz: „Bátornak, tisztának, műveltnek, hősnek nevelték Önöket, ezért válhattak a nemzet szemében erkölcsi elitté. Ezért tudtak helytállni a fronton, a hadifogságban, a munkatáborokban és később a polgári életükben és foglalkozásukban is. A hősök napja, a Ludovikás Hősök emléktáblájának avatása, a Ludovika zászló hosszú hányattatás utáni hazatérése, mind meghatározó mérföldkövek voltak a rendszerváltozás utáni időszakban. Megelégedettségükre szolgálhat, hogy az utódok őrzik és ápolják a hagyományokat, a leendő tisztek a Ludovika Zászlóalj állományában nevelkednek, Ludovika-csapatzászlóval rendelkeznek, viszik tovább a hagyományokat, díszegyenruhájuk van, ősi szokás szerint rántanak kardot a tiszti esküjük után. A Ludovika, a Horthy és Bolyai Akadémiákról, jelentőségükről, szellemiségükről és emberformáló tevékenységükről írt visszaemlékezésekkel mélységesen egyetértek. Azon tisztek, akikkel közelebbi kapcsolatba kerültem és megtiszteltek barátságukkal, a legnagyobb tiszteletet és elismerést váltották ki bennem. Kivételes intelligenciájuk, tudásuk, emberi tartásuk példaértékű, mert az embertelen és sokszor megalázó körülmények dacára is meg tudták őrizni mindazon értékeket, amelyeket az Alma Mater adott át nekik.”
Újjáéledő hagyományok a katonai felsőoktatás intézményeiben
Az 1940. július 14-én avatott hadnagyok nevében Szentkirályi Frigyes nyugállományú ezredes szólt. Csodálattal hallgatta őt az ünneplő közönség: „Emlékezni jöttünk ide, és ha ezt tesszük, első gondolatunk szálljon azon társaink felé, akik nincsenek és nem is lehetnek közöttünk. Közülük először is hősi halottainkat szólítom meg. Titeket, akik a legdrágábbat, az életeteket adtátok a hazáért. Büszkék vagyunk Rátok bátorságotokért, hősiességetekért, példamutatásotokért, helytállásotokért. De gyászoljuk azon társainkat is, akik túlélték a háború borzalmait, és időközben hagytak itt bennünket. Mindegyikük elvesztése szomorúságot és keserűséget okozott szívünknek, lelkünknek. A meghívottak közül nem mindegyik évfolyamtársunk tudott eljönni erre az alkalomra, Őket innen köszöntjük baráti szeretettel! Esetünkben az emlékezés és az ünneplés összefonódik, és egy napra koncentrál, 1940. július 4-ére, a tisztavatásunk napjára. Ez a nap valamennyiünk életében örökké emlékezetes marad, e tényen túl azért is, mert először törtük meg azt a rendet, amely szerint a két világháború között a tisztavatások augusztus 20-án történnek. Váratlanul, néhány héttel előre hozták avatásunkat, amelyet gyorsan, sietve hajtottak végre, de ennek ellenére mindez ünnepélyes keretek között, méltóságteljesen folyt le. Mindenki, aki befejezi iskolai tanulmányait, és úgymond kilép az életbe, megfogalmazza az adott területen jövőjét tekintve elképzeléseit, reményeit, vágyait, óhajait, álmait, talán bizonyos tekintetben még elvárásait is. Mi is így tettünk. A Ludovika Akadémián és társintézményeiben bennünket sok mindenre megtanítottak, így sok mindent tudtunk. Egyet azonban nem, hogy ezekből milyen kevés fog megvalósulni. Pedig milyen szépen indult minden. Még mint akadémikusok 1938 novemberében a Felvidék egy részének visszacsatolása keretében részt vehettünk a kassai bevonuláson, majd avatásunk után nem sokkal szinte ölünkbe hullott a felejthetetlen »Édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk, győz a szittya fergeteg, a rohanó sereg!« […] Egy gyors év után következett a felemásra sikeredett Délvidék. A szovjetek elleni háború megkezdése után egy hónap sem telt el, máris gyászoltuk első hősi halottainkat: A Bug körüli harcok során a páncélosok közül Pinezics Feri és Szotyori Bandi 1941. július 27-én hősi halált haltak. Ahogy a háború excalálódott, nőttek az ország veszteségei is, közte évfolyamunké is!” Vitéz lovag Sántha Tibor nyugállományú tüzérőrnagy beszédében elmondta, milyen magasztos élmény volt számára, amikor 2010. augusztus 20-án a tisztavatáson az ifjú hadnagyok ,,A Hazáért mindhalálig!” felkiáltással, és kardjuk ég felé rántásával ludovikás módon adtak bizonyságot esküjüknek, mint ahogy ők is tették hetven évvel korábban. A meghitt ünnepség díszebéddel zárult, ahol az idős bajtársak sorra vették emlékeiket. A legutóbbi, 2010. szeptemberi avatáson az 1935. augusztus 20-án avatott évfolyamból két fő, az 1940. július 4-én avatott évfolyamból tizenkét fő kérelmezte a platina, illetve a rubin díszoklevelet. Az 1939 és 1944 között végzettek különös korosztály tagjai voltak. Végigharcolták a háborút, sokan közülük életüket áldozták a hazájukért. A háború után azonban nem fogadta őket üdvözlés, inkább börtön vagy más megpróbáltatás következett. Voltak, akik nem jöttek haza, és a világ más táján próbáltak szerencsét. De a ludovikás neveltetés miatt ez a korosztály a nehézségek között is megállta a helyét, megőrizte méltóságát. Az akadémiák magas szinten oktatták a tisztjeiket, magas katonai és általános műveltséget adtak, amit a polgári társadalom is elismert és irigylésre méltónak tartott. Azok, akik ott végeztek, a legszebb, de a legnehezebb pályát választották.
168
169
