A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottsága, a Magyar Orvostörténelmi Társulat, az Országos Műszaki Múzeum, a Magyar Szabadalmi Hivatal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára együttműködésben a Magyar Történelmi Társulattal, az MTA Történettudományi Intézetével, a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a Bay Zoltán Alapítvánnyal
24. országos ankétját rendezi
ÚJABB EREDMÉNYEK A HAZAI TUDOMÁNY-, TECHNIKA- ÉS ORVOSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL címmel
„ A természettudományok, a technika és az orvoslás tárgyi és épített emlékei” témában, benne „A Mechwart év”( 100 éve halt meg Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója, a hengerszék sikerre vivője, a Ganz elektromos osztály alapítója) c. szekcióval 2007. november 21-23-án Budapesten, 2007. nov. 21-én (szerdán) a Magyar Szabadalmi Hivatal Garibaldi Klubjában (1054 Budapest V., Garibaldi utca 2. földszint) 2007. nov. 22-én (csütörtökön) az Országos Műszaki Múzeum Elektrotechnikai Múzeuma Zipernowsky termében (1075 Budapest VII., Kazinczy utca 21.) 2006. nov. 23-án (pénteken) a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár 1023 Budapest, II., Török u. 12. alatti termében
Program MEGNYITÓ 2007. november 21. (szerda) a Magyar Szabadalmi Hivatal Garibaldi Klubjában 1054 Budapest, Garibaldi utca 2. földszint Elnök: Vámos Éva, a MTESZ TTB alelnöke 10.00 Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke: A házigazda köszöntője 10.10 Prof. dr. Hámori József alelnök, Magyar Tudományos Akadémia: Üdvözlő gondolatok a Magyar Tudományos Akadémia részéről 10.20 Prof. dr. Gordos Géza, a MTESZ elnöke: A Tudomány- és Technikatörténeti Bizottság és a MTESZ megújulási folyamatai 10.30 Prof. dr. Vámos Éva, a MTESZ TTB alelnöke: A tudomány-, technika-, orvostörténet kötet és CD bemutatása 10.40 Szünet I. Szekció Egyes szakterületek kérdései Elnök: Vámos Éva Plenáris előadás 11.00 Tóth László – Drótos László – Laár Tibor : Az ipari örökség útja 100 éves a Ford T-modell 11.30 Gáti József: Galamb József és a Ford T-modell 11.50 Legeza László – Horváth Sándor: 100 éve született Galamb József rajztábláján a 20. század autója 12.10 Hídvégi János: A 100-éves Ford T-modell ünnepére Egyes szakterületek kérdései 12.30 Nagy Ferenc: Jubileumi évfordulóink és az „Appendix” titka 12.50 Kovács Judit: A Felsőépítő Iskola egykori tanárainak iskolaépítő hagyatéka 13.10 Kovács Győző: Neumann János Számítógép-tudományi Társaság – Európa első programja a hazai információs társadalom kialakítására 13.30 Ebédszünet II. Szekció A természettudományok, a technika és az orvoslás épített emlékei Elnök: Németh József
2
14.00 Vámos Éva: Egy szaktudomány épületei 14.20 Antal Ildikó: Elektrotechnikai vonatkozású ipari épületek Budapesten 14.40 Gömöri Anikó: A Józsefvárosi Gázgyár épület-együttesének története a századfordulótól az ezredfordulóig 15.00 Bartha Lajos: Hogyan épültek a budapesti csillagvizsgáló obszervatóriumok 1871-1921 15.20 Szünet Elnök: Palló Gábor 15.30 Ferkai András: A magyar ipartörténet épített emlékeinek sorsa – esettanulmányok (Plenáris előadás) 16.00 Csath Béla: Az artézi kutak dísz-szobrai a 19. század végéig és azok újjászületése 16.20 Szeremley Tamás: Szemelvények az ajtó és az ablak történetéből 16.40 Tóth Sándor László: Egy tárgyi és egy épített emlék a fafeldolgozásban III. Szekció A természettudományok és a technika kiemelkedő egyéniségei Elnök: Fehér Márta 17.00 Krisztián Béla: Molnár Farkas Ferenc (1897-1945) 17.20 Gábor Éva: Egyesült Izzó – Tungsram – General Electric – Gondolatok az alapítás 115. évfordulóján (Egy láncszem az izzólámpa történetében: Polányi Mihály) 17.40 Némedi Csaba: Pillérek – a Vízépítéstani Tanszék oktatói (1878-1944) 18.00 Molnár László: A nanotechnológia etikai kérdései 2007. november 22. (csütörtök) Az Országos Műszaki Múzeum Elektrotechnikai Múzeuma Zipernowsky termében 1075 Budapest, Kazinczy utca 21. Elnök: Jeszenszky Sándor 09.00 Antal Ildikó: Házigazdai köszöntő 09.10 Dr.Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: Műszaki múzeumok integrációs folyamatai (Plenáris előadás) 09.40 Szünet
3
IV. szekció Mechwart év (100 éve halt meg Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója, a hengerszék sikerre vivője, a Ganz elektromos osztály alapítója) Elnök: Kócziánné Szentpéteri Erzsébet 09.50 Bencze Géza: Ipar – gépipar – gyáripar a kiegyezést követő fél évszázadban (Plenáris előadás) 10.10 Lengyelné Kiss Katalin: Mechwart András Ganz törzsgyári működése 10.30 Vadas Ferenc: Újjáépítették a Mechwart korszakban – a Ganz törzsgyár kéregöntödéje 10.50 Sebők Tibor: A magyar gabonaipar forradalmasítója 11.10..Antal Ildikó: Mechwart András, a Ganz gyár elektrotechnika osztályának megalapítója 11.30 Szünet Elnök: Bencze Géza 11.40..Tóth László: Mechwart és kora 12.00 Jeszenszky Sándor: A villanyvilágítás kezdetei Közép-Európában 12.20 Gábor János: A korszerű vasúti szállítás eszközeinek fejlesztése 12.40 Szunyogh Gábor: Mechwart András fejlesztései és szabadalmai a gépgyártás területén 13.00 Millisits Máté – Schudlik Anna: Mechwart életéhez kapcsolódó képzőművészeti emlékek 13.20 Ebédszünet V. Szekció A természettudományok és a technika tárgyi emlékei Elnök: Hronszky Imre 14.30 Rosta István: A Magyar Tudományos Akadémia belföldi és külföldi kapcsolatainak tárgyi emlékei a dualizmus korában 14.50 Deák Antal András: Az esztergomi reneszánsz vízgép nyomában 15.10..Patai Pál: A kisgejőci harangöntők 15.30 Gulya István: Minőség a hétköznapokban – a mecenzéfi mezőgazdasági eszközgyártás története 15.50 Molnár Erzsébet: A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek korai történetéből 16.10 Képes Gábor: A lasergraph fotoplotter család 16.30 Szünet
4
VI. Szekció Kiemelkedő műszaki alkotók és természettudósok Elnök: Antal Ildikó 16.40 17.00 17.20 17.40
Fábián Éva: Harsányi Mihály élettörténete és munkássága Mikus Erzsébet: Egy elfelejtett vár és építője – Bory Jenő Árkos Iván: Magyar tudósok, mérnökök és feltalálók CD-ROM-on Berényi Zsuzsanna Ágnes: Berényi Lajosnénak az Első Magyar Tűzzománcgyár verőtőkéiről készített leírása 1935. augusztusából
2007. november 23. (péntek) a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltár könyvtára 1023 Budapest, Török utca 12. VII. Szekció Egyes szakterületek kérdései Elnök: Kapronczay Károly 09.00 Fejér László: A hazai vízút-fejlesztési koncepciók a 20. század elején, avagy a 101 éve épült Bökényi Duzzasztó Hajózsilip 09.20 Füstöss László: Uránia – Egy kísérlet a tudomány elfogadtatására VIII. Szekció Az orvostörténet kérdései Elnök: Schultheisz Emil 09.40 Kapronczay Katalin: Illusztrátor orvosok Magyarországon a 19. században 10.00 Kapronczay Károly: Az orvosi fényképezés története 10.20 Forrai Judit: Célszerűség és esztétikum – Fejezetek az orvosi műszerek fejlődéstörténetéből 10.40 Molnár László: A Budapesti Tudományegyetemi Orvoskar klinikai telepeinek építéstörténete 11.00 Szünet Elnök: Gazda István 11.10 Szála Erzsébet: A soproni Erzsébet kórház szemészetének története 11.30 Kótyuk Erzsébet: A Pravaz-fecskendő és társai 11.50 Czár Katalin: Tér és idő találkozása a Török utcában – egy épület vizsgálata társadalomtörténeti szempontból
5
12.10 Debrődy Gábor: A mentés tárgyi emlékei 12.30 Schiller Vera: Médea mítosz és építmények 12.30 Ebédszünet IX. Szekció A Semmelweis Orvostudományi Egyetem orvostörténeti doktori iskolájának eredményei Elnök: Forrai Judit 13.30 Tóth Andrea: Az inkubátorok fejlesztéstörténete 13.50..Bartók Adrienn: A pilulakészítés tündöklése és bukása 14.00 Bán Domonkos: A hang tükörképe orvos- és technikatörténeti megvilágításban 15.00..Kaldau Diana: Balesetvédelem a játszótéren – a biztonságtechnikai fejlesztések legújabb kori története 15.20 Vámos Éva: Zárszó A 25. jubileumi ankét témája 2008-ban: A tudomány-, technika- és orvostörténet irányzatai és intézményei az elmúlt negyed században
6