Új Szöveges dokumentum Hol vannak a szakmunkások? Ketyegő bombát csináltak a szakmunkából Olyan kevés a szakmunkás, hogy az már a nemzetgazdaságot veszélyezteti. Erről elvileg a kormány is tud, nagyszabású tervei azonban több sebből véreznek, késlekedés és szerencsétlenkedés jellemzi azokat. Erre egy friss számvevőszéki jelentés is rámutatott, de az iskolákban is tisztában vannak vele. A helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon kevés gyerek akar szakmunkásnak tanulni, és ők sem túl jó képességűek. A jó szakmunkásért versenyeznek a cégek AjánlatDiákokra vadásznak a lecsúszó szakiskolák Megszüntetné a 18 éves tankötelezettségi kort a PDSZ AjánlatSzociális és Munkaügyi Minisztérium Egy tapasztalt, jó CNC-marós szakmunkás 300-400 ezer forintot is megkeres, egy jó forgácsoló pedig könnyen megkaphatja a diplomás minimálbér dupláját, a munkásokat mégis lasszóval kell fogni - két hiányszakmáról van szó, ahol a szakembereket egymás elől próbálják elkapkodni a cégek. Az egyedi gépalkatrészeket gyártó Metall-Techno Kft-nek például állandóan szüksége lenne szakmunkásokra, a folyamatos álláshirdetésekre mégsincs jelentkező - mondta az [origo]-nak Heinz Krisztina, a cég egyik vezetője. Tíz-tizenkét embert ezért Erdélyből kellett hozniuk, de mivel az ottani szakmunkások is egyre kapósabbak, most ukrán, szlovén területeken keresgélnek magyarul beszélő munkásokat. Egyelőre hiába: még mindig több gépük áll az üzemben, nincs aki kezelje ezeket.
A cég a frissen végzettekben is reménykedik: egy fővárosi szakiskolával sikerült megállapodniuk, onnan időnként érkeznek diákok az üzembe. "Próbáljuk lekötni, tanítani őket, és rávenni, hogy maradjanak nálunk, győzködjük őket arról, hogy dolgozni kell" - mondta Heinz Krisztina, aki szerint azonban a fiataloknak legtöbbször nem tetszik, hogy olajosak, koszosak lesznek a munkától, a szakiskolákba eleve már csak a lustábbja jelentkezik. Az üzemvezető pedig hozzátette, a képzés sem a régi már: a frissen végzetteket még vagy két évig kell türelmesen tanítgatni, amíg középkategóriás szakember válik belőlük. A kitanítottak pedig sokszor elmennek nyugatra dolgozni - például Németországba, ahol a hazai bérek 1. oldal
Új Szöveges dokumentum többszörösét is megkeresik. Miért nem működik? Sokan megkongatták már a vészharangot a szakmunkáshiány miatt. "Kétkezi munkásból ma olyan nagy a hiány, hogy az már-már akadályozza a nemzetgazdaság fejlődését" - jelentette ki az [origo]-nak korábban Nagy László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) főigazgatója. Az egyik leggazdagabb magyar üzletember, Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke pedig nemrég azt mondta, tarthatatlan, hogy Magyarországon "hat diplomásra jut egy szakmunkás, hat okosra egy szorgalmas". Valóban tapasztalhatók aránytalanságok: 2004-ben a középiskolások mindössze 23 százaléka ment szakiskolába, aki csak tehette, inkább érettségit is adó szakközépbe vagy gimnáziumba ment. A bajokat tetézi, hogy a mégis jelentkezők a legrosszabb tanulók közül kerülnek ki. "A friss diákjainknál csinálunk szintfelmérést, az eredmények eszeveszettül rosszak: a kettest alig érik el" - jellemezte a szakiskolákba jelentkezőket Menyhárt László, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola igazgatója.
Mióta 1996-ban felemelték a tanköteles kort 18 évre, az igazgató szerint még több nehézséggel küszködnek az iskolában, ahol hiányszakmákra - asztalos, ács, kőműves, burkoló - képeznek diákokat. Az első két évben sok gyereket írni, olvasni, számolni kell megtanítan - mondta Menyhárt László, aki szerint a gyerekek otthonról hozzák a hanyagságot, a tanulás nem érdekli őket. A kilencedik osztályban tavaly 20 százalék volt a bukási arány, 150-300 órás hiányzásokat produkálnak - sorolta az igazgató. A tanároknak nem könnyű ilyen körülmények között, ráadásul szerinte alacsony fizetésért tanítani. Egy német szaktanár körülbelül tizenötször annyit keres, mint egy itteni szakoktató, Csehországban ötször többet fizetnek az oktatóiknak - külföldi kollégáktól így tudja a Vörösmarty igazgatója. A hazai szakiskolai képzés ráadásul - ezt minden, a témával foglalkozó oktatási szakember és tanulmány kifejti - köszönőviszonyban sincs a munkaerőpiac igényeivel. Ez annak is az eredménye, hogy eddig nem nagyon működött a kommunikáció az iskolák és a munkahelyek között: a hiányszakmákról például hivatalosan alig lehetett tudni valamit, az új Országos Képzési Jegyzékbe (OKJ) pedig egy egyoldalas felsorolás került 2. oldal
Új Szöveges dokumentum csak be a különböző régiókban legkeresettebb szakmákról. (Egy nagyszabású munkaerőpiaci felmérés a közelmúltban ugyan megkezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara irányításával, eredmények azonban csak ősszel lesznek.) Mi változik? Nagyjából öt éve a kormány is rádöbbent arra, hogy a szakképzési rendszer sürgős beavatkozásra szorul. Még Magyar Bálint oktatási minisztersége idején elkezdték kidolgozni a részleteket, a szakképzés teljes átalakítása pedig mostanában zajlik, ennek része többféle intézkedés. Az első nagyobb változást az jelentette, hogy kettéválasztották a képzést: létrehoztak korszerűbb technológiával felszerelt központokat, ahol a gyakorlati oktatás folyik, míg az iskolában az alapokra tanítják meg a diákokat. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az iskolában a könyvekből tanulják a szakmát, a központokban viszont a gépekkel, technikai berendezésekkel ismerkednek meg.
Elindult egy kilencmilliárdos program - Szakiskolai Fejlesztési Programnak (SZFP) nevezték el - is, amelynek keretében a szakiskolák fejlesztésekre, új eszközökre, tanáraik továbbképzésére nyerhetnek pénzt. A pályázaton nyertes iskolák segítséget kaptak arra is, hogy felkészüljenek a szeptemberben bevezetendő, úgynevezett moduláris képzésre. Ez a kifejezés a hazai szakképzési rendszer szerkezetének teljes átalakulását takarja. Az új, a korábbinál rugalmasabbra tervezett rendszer lényege, hogy aki egyszer elkezd szakiskolába járni, több helyen kiléphet az oktatásból, és több lehetősége van a szakmák között válogatni. A szakácstanulók például, ha előbb abbahagyják a képzést, egy részmodul elvégzése után dolgozhatnak gyorséttermek konyháin. Ha nem szállnak ki a rendszerből, lehet belőlük szakács, ha pedig még tovább maradnak, megszerezhetik például a diabetikus szakács végzettséget. Mi nem jó? Nagy tervekből nincs hiány, megvalósításuk azonban több sebből vérzik. Legalábbis ez derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egyik friss jelentéséből, amely többek között a Szakiskolai Fejlesztési Program (SZFP) megvalósulását vizsgálta. A 2003-ban indult programra - amely 120 ezer 3. oldal
Új Szöveges dokumentum szakiskolást érintett - eddig kilencmilliárd forintot költöttek, hatástanulmány azonban nem készült - állapítja meg az ÁSZ-jelentés. Vagyis nem tudni, hogy a ráfordításoknak volt-e egyáltalán értelme: javultak-e az érintett diákok esélyei, csökkent-e a lemorzsolódásuk. Problémát okozhat, hogy 2006-ban a szakképzés reformjával kapcsolatos ügyek az oktatási tárcától (OKM) a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz (SZMM) kerültek, ahol csak feleannyi ember foglalkozik a témával, mint az OKM-ben - olvasható a jelentésben. Emellett jelenleg nincs olyan információs rendszer, amely a munkaerőpiac igényeiről részletes adatokat tartalmazna. Egy ilyen adatbázisra azért is szükség lenne, hogy kiderüljön: melyek a leginkább hiányszakmák, és hol van túlképzés - állapítja meg a jelentés. Komoly hiányosság, hogy a szakmákhoz sürgősen szükség lenne a részletes szakmai- és vizsgakövetelményekre. Az ÁSZ-jelentés szerint azonban az ezek kidolgozásával megbízott tizenegy minisztérium közül mindösssze három végezte el a feladatát: a munkaügyi, a gazdasági és a földművelésügyi tárca. A Pénzügyminisztérium nemsokára elkészül, a többiek azonban csúsznak. Köztük van az egészségügyi, a honvédelmi, az igazságügyi, a környezetvédelmi, az oktatási, valamint az önkormányzati minisztérium. Az ÁSZ-jelentés szerint az új, moduláris képzésre való felkészülésben egyébként az általa vizsgált iskolák alig több mint fele jeleskedett, a többiek kevésbé törekedtek erre. Az intézmények a minisztériumok késése miatt jobb híján honlapokról, nem hivatalos dokumentumokból próbálnak felkészülni a szeptemberben induló új képzésre. A késedelmek miatt pedig rendkívül megfeszített munkára lesz szükség - állapítja meg az ÁSZ-jelentés.
Hozzá kell nyúlni a rendszerhez, de ezt előkészítetlenül és kapkodva teszik ezt érzi egy budapesti szakiskola névtelenséget kérő tanára. Az új képzéshez kialakított tankönyvek például még nincsenek készen, tudomása szerint. "Már augusztus van, kinek van még erre ideje, mit tud tenni a tankönyvkiadó?" tette fel a kérdést a tanár. Az [origo] megkérdezte az illetékes munkaügyi minisztériumot az ÁSZ-jelentés kritikai megállapításairól. "Az ÁSZ-jelentés részletes intézkedési tervjavaslatot tartalmaz a feltárt hiányosságok korrigálására, amit az SZMM elfogadott és ennek megfelelő intézkedéseket tesz" - válaszolták. A tárca kiemelte, hogy a szakképzéssel kapcsolatos feladatokat csak két éve vették át az oktatási tárcától. Az SZFP-programmal kapcsolatos hatásvizsgálat 4. oldal
Új Szöveges dokumentum elmaradását azzal magyarázták, hogy csak nemrég fejeződött be az első ütem, így eddig nem voltak látható eredmények. A minisztériumok mulasztását a vizsgakövetelmények kidolgozásával kapcsolatban pedig úgy kommentálták, hogy szeptember elsejéig az összes tárca elkészül vele.
5. oldal