Uisce
Beatha
Az élet vize 48
2007. III. évfolyam, 6. szám
Skócia és Írország. A zöld ezernyi árnyalatába burkolózó tájakon az ódon kastélyok árnyékában tőzegfüst száll fel a kandallókból, amely bódító fátyolként takarja be és védelmezi a kelta nép ősi otthonát. A hideget felmelegíti a helyiek vendégszeretete, vidámsága, akik esténként a pubokban zamatos malátawhiskyt és friss söröket kortyolgatva idézik fel apáiktól örökölt legendákat. Képzeletünkben így jelenik meg a legendás Felföld és a Samaragd-sziget. Jó érzés tudni, hogy nem is járunk olyan messze az igazságtól… Írta: Czinke István Fényképezte: Czinke Isván, Elter Károly, Horváth Gábor, Nagy Zsolt, Vámos Róbert, visitBritain.hu 2007. III. évfolyam, 6. szám
49
Panoráma
Skócia
nyugalom van. Szabadnak érzem magam, mint a sirály, amely most is felettem köröz. A búcsúzó Nap fénye Gépünk vidáman fickándozik az edinburghi reptér ki- még megcsillantja itt-ott az edinburghi háztetõket, a futója felett, majd pilótánk egy határozott mozdulattal távolban azonban a tenger lassan beleolvad a halványkék a földre kényszerít a gépmadarat. A reptéren szemerkél horizontba. Lefelé már gyorsabban megyek. Az éjszaka az esõ, igazi jó skót idõ fogad, de ez nem hervasztja le a már bontogatja szárnyát, és én még sötétedés elõtt le jókedvemet. Itt ugyanis az a mondás járja: „Ha rossz az akarok érni a városba. idõ, várj öt percet, s utána indulj el!” És tényleg: néhány perc elteltével már szikrázik a nap. Egy belvárosi vendégházban ledobálom felszerelésem, és irány az éjszaka. Az elsõ skót pubba betérve sajnálattal A skótok szerint a világ legszebb városa a Forth-folyó tor- veszem tudomásul, hogy a befektetett évek ellenére kolatában épült fel, hét dombra, akárcsak Róma. Edin- mégsem beszélek angolul… Kikérem az elsõ whiskeyt, burgh valóban gyönyörû. Parkjai, elegáns épületei, a majd leülök a bárpult biztonságot nyújtó árnyékába, mivárost büszkén õrzõ vár rengeteg turistát csábít az amúgy közben figyelem a helyiek barátságos csevegését. Egyszer is nyüzsgõ nagyvárosba. Sir Walter Scott szülõvárosa csak lelkes „Where are you from?”-mal mellettem terem azonban ennek ellenére képes volt megõrizni vidékies egy emberke, aki apró termetével és élénkvörös hajával báját. A nyári hónapokban a királynõ is az itteni Hol- inkább hasonlít egy koboldra, mintsem földi halandóra. lyrood palotába költözik, ha egy kis pihenésre vágyik. Válaszomat hosszas eszmefuttatás követi, amelybõl az elején egy kukkot sem értek. Aztán lassacskán rááll a A palota mögött, Edinburgh központjától nem messze fülem fura akcentusára. Kis idõ múltán arra eszmélek, magasodik Arthur széke – a különös formájú hegyet az hogy már az egész kocsma népe körém gyûlt, mindenki évszázadok alatt körbenõtte a város, így tetejérõl belátni történeteket mesél, miközben nevetgélve emelgetik a az egész vidéket: a vártól a távoli dokkokig. Egy lankás poharaikat. „Iske báha, iske báha” – mondogatják nekem ösvényen kapaszkodom felfelé, mely egyre meredekebbé válik. Kissé kapkodva szedem a levegõt, miközben a kilátás is egyre lélegzetelállítóbbá válik. A hegy tetejére érve a lábam alatt szinte lüktet a város, de itt béke és
Az élet vize
50
2007. III. évfolyam, 6. szám
2007. III. évfolyam, 6. szám
51
Panoráma
”Ágy & reggeli” – csábítja pihenésre a vándort a legkisebb skóciai falvakban is
gaelül, arra utalva, hogy az élet vizét kortyolgatom éppen, az uisce beathát. Kiderül az is, hogy képes voltam Skóciában ír whiskeyt rendelni. Újdonsült barátaim kiokosítanak, hogy már a neve alapján is megállapíthattam volna, hogy mit iszom, hiszen a skótok „e” nélkül, whiskynek írják, míg az írek, megtartva a régi hagyományt, whiskeynek. Mivel Amerikába az írek vitték a whiskeykészítés tudományát, így ott szintén ezt az írásmódot követik. – Ha már itt tartunk – mondja az egyikük – azt is jegyezd meg, hogy egy igazi skót soha nem kér a whiskyjébe jeget, mivel ez egyenesen barbárság lenne.
52
2007. III. évfolyam, 6. szám
Barátaim úgy tartják, hogy a legfinomabb whiskyk 1230 évesek, 30 év után állítólag elõször stagnál, majd romlani kezd az ital állaga. Cimboráim pletykái szerint néhány éve az egyik híres Spye-folyó környéki üzem eldugott, régi raktárában találtak két hordó 90 éves whiskyt. Nagy volt az izgalom! Megkóstolták, de állítólag szörnyû volt az íze. A lepárló úgy döntött, kiöntik az egykoron nemes italt. Ám egy japán delegáció – akik akkortájt éppen a környéken utazgattak – tudomást szerezve a felfedezésrõl, odasiettek és méregdrágán megvásárolták és lepalackoztatták az ódon whiskycso-
2007. III. évfolyam, 6. szám
53
Panoráma dát. Azóta gondolom, „repiajándékként” milliárdosok polcain pihennek a borzalmas ízû italok... Másnap Stirlingen át a Felföld fõvárosa, Fort William felé igyekszem. Az aszfaltcsík mesebeli tájakon kígyózik, mintha tudatosan arra törekedtek volna, hogy a legszebb vidéken vezesse az ideérkezõket. Egyre-másra kopár, ég felé törõ hegyek sorakoznak az út mentén, és mindenfelé békésen legelészõ birkákat látni: mindenütt ott vannak, hegyen-völgyön, mintha odaragasztották volna õket. Kora délután érkezem meg a zord szépségû Glencoe-völgybe, az Ördög-lépcsõhöz. Fel nem foghatom, hogyan kapta nevét ez a csodaszép emelkedõ, hiszen olyan nyugalmat áraszt, mint az általam elképzelt Paradicsom. Sziklás terepen kutyagolok a csendes tájon, hirtelen balra pillantva legelészõ szarvasokra leszek figyelmes. A helybeliek a glenek, vagyis a völgyek fejedelmeinek nevezik õket. Úgy tûnik, a hatalmas agancsot viselõ gímszarvasok rangon alulinak tartják, hogy kitüntessenek figyelmükkel, még csak rám sem hederítenek.
Õszbe borult viktoriánus homlokzat
A ménest is sziklából font kerítés õrzi
54
2007. III. évfolyam, 6. szám
2007. III. évfolyam, 6. szám
55
Panoráma Az Ördög-lépcsõ tetején, a kilátónál tartok egy kis pihenõt, elmajszolgatom az elemózsiám. Kicsit szemerkél az esõ, de közben a nap is kisüt: nemsokára szivárvány fonja körül a szürke felhõpamacsokba burkolózó hegyeket. Aztán mégiscsak rákezdi az esõ, egyre erõsebben csapkod, indulnom kell lefelé. A már ismert gyalogúton szaladok le a parkolóba a biztonságot nyújtó autómhoz. Mire leérek, elvonulnak a felhõk, és újra süt a nap. Hát ilyen Skócia…
Hagyomány és tisztelet
A Glencoe-völgy végén van egy elágazás jobbra, Kinlochleven felé. Az apró falucska a West Highland Way, a skót „Kék túra” vándorainak nyújt szállást és étkezési lehetõséget. Egy kiváló pubot találok a faluban, ahol a szomszédságában lévõ Atlas serfõzde sörét csapolják. A kandallóban pattog a tûz, a tõzeg jellegzetes illata lengi be a kocsma levegõjét. Elõzetesen úgy terveztem, Fort Williamben alszom, de nem tudok ellenállni a friss sörök csábításának, minden fajtát kipróbálok, így végül a közeli hosztelben keresek szállást. Itt hallom, hogy a néhány száz lelket számláló faluban mûködik Európa egyik legmodernebb beltéri mászóközpontja. Fáradtság ide vagy oda, nem sokat hezitálok, indulok is megnézni. Mit mondjak, leesik az állam, amikor belépek az óriási méretekkel rendelkezõ terembe, amit a hajdani alumíniumgyárból alakították át mászóparadicsommá. Az ajtó elõtt meditáltam egy kicsit azon, hogy vajon miért hívják Ice Factornak… Hát kérem, azért, mert egy komplett jégkamra is található benne, ahol a megfagyott vízeséseken kedvükre gyakorolhatnak a jégmászás szerelmesei. Bérletet váltok, és már magam is érzem a hûs jég illatát, ahogy felkapaszkodom a mesterséges jégzuhatagon. Záráskor fejezem be a mászást, már szinte csak rám várnak
A távoli kék hegyek már a Hebridák tengerbe veszõ szigetei
56
2007. III. évfolyam, 6. szám
2007. III. évfolyam, 6. szám
57
Panoráma újdonsült mászó cimboráim, akikkel hol máshol, mint a falu pubjában fejezzük be a napot. Másnap a Great Glenben, a Nagy-völgyön át autózom északkelet felé. Fort Augustusnál pillantom meg Skócia leghíresebb tavát, a Loch Ness-t, amely 37 kilométer hosszan nyújtózik a Kaledóniai-árokban. A tó hírneves, bár eléggé szégyenlõs lakója, Nessi felderítésére már számtalan expedíciót szerveztek. A tóban rejtõzõ állítólagos plesioszaurusz azonban máig nem került elõ, pedig aki bizonyítani tudja létezését, annak 200 000 font üti a markát. A Nessi-múzeum tájékoztatása szerint a legjobb „szörnymegfigyelõhely” a tó derekánál, közvetlenül a parton fekvõ Urquhart kastélynál van. Az „engem nem érdekel a szörny, csak a tavat akarom megnézni” önáltató mondókát kántálva én is felkeresem a várat és végül órák hosszat bámulom a néhol sejtelmesen fodrozódó víztükröt…
Az Old man of Storr bizarr sziklája a Skye-szigeten Uisce beatha – Az élet vize
58
2007. III. évfolyam, 6. szám
A Loch Ness környékérõl másnap korán indulok, a Belsõ-Hebridák legnagyobb szigete, Skye felé tartok. Megint esik. Várakozás helyett a „Süss fel, nap”-ot énekelgetem, hátha. A nap azonban nem akar „felsütni”, így szürke esõfüggönyben autózom tovább a fátlan felföldi tájon. Lassan elérem a szigetet a szárazfölddel Zavarba ejtõ kínálat
Az ódon kastélyok sokat mesélnek Skócia történelmérõl A lepárlás tetszetõs réz pipasoron át történik
2007. III. évfolyam, 6. szám
59
Panoráma összekötõ hidat, de elõtte tartok egy kis pihenõt a közeli Eliean Donan kastélynál, vagyis a „Hegylakó váránál”. A látogatóközpontban csatlakozom egy finn csoporthoz, akiknek éppen egy angol nyelvû vezetés indul. Kísérõnk, egy markáns, tartánba öltözött öregúr vezet körbe minket. A három loch (tó) találkozásánál fekvõ várat állítólag egyszer két felnõtt és négy gyermek védelmezte a jakobita harcok idején. A vezetett program végeztével híg angol kávét kortyolgatok a vár információs központjában, majd az esõ dacára továbbindulok Skye ritkán látogatott szigetére. Átérve a hídon a Cullins-hegység mellett autózom, melynek ég felé törõ, bizarr csúcsai árnyként védelmezik a partvidéket. „Mintha Wagner mûvét, a Valkûrt, kõvé válva, hatalmas díszletként felakasztották volna az égre. Mintha a természet azt mondta volna, miközben teremtette a tájat: Olyan hegyeket alkotok, melyekben minden
rémség benne lesz...” – írta H.V. Morton az elbûvölõ látványról. Az erõteljes nyitány után a szigeten mûködõ világhírû Talisker malátawhisky kicsiny lepárlóüzeme elsõ látásra nem kecsegtet túl sokkal. Leparkolok a sziget nyugati partjánál fekvõ, aprócska faluban és besétálok a recepcióra.
Õsi fajtát képvisel a békésen kérõdzõ felföldi marha
Andrew O’Brien Strand Road, Rosslare Strand Co Wexford, Ireland Tel: 00353 86 2660941 E-mail:
[email protected]
ELADÓ LUXUSHÁZAK A festõi szépségû Zselici dombság lankái között, az európai színvonalú European Lakes Golf & Country Club közvetlen szomszédságában, új építésû, luxus színvonalú ingatlanok eladók. www.hungarianbalatonproperties.com, www.lellepark.com Értékesítési irodáink: Balaton Lelle Park Resort 8638 Balatonlelle, Köztársaság u. 11. Tel: 0036 85 450 317 E-mail:
[email protected],
[email protected] A misztikus Newgrange: „új magtár” vagy gigantikus naptár?
60
2007. III. évfolyam, 6. szám
GOL F * L E ISUR E * P ROP E R T Y 2007. III. évfolyam, 6. szám
61
Panoráma
A West Highland Way túraútvonal olykor középkori hidakon át vezet
Vidám nénike fogad, aki erõs skót akcentussal közli velem, hogy ma nincs látogatás, de holnap majd meg tudom nézni az üzemet. Elszomorodom. Elmesélem neki, hogy ez életem elsõ whiskylepárlója, és hogy mennyi ideje várok már erre a pillanatra, és hogy holnap már tovább kell utaznom, és hogy így nem láthatom a lepárlót... Figyelj csak! – hajol közelebb hozzám Tessy (a kitûzõjén olvasom). Maradj itt, megnézem Jon bent vane, ha igen akkor õ majd körbevezet. Csak várj nyugodtan, ne aggódj! – szól vissza az ajtóból, majd eltûnik. Jon, Jon, ó drága Jon csak bent legyél! – ismételgetem, miközben a kis whiskykiállítást nézegetem az elõcsarnokban. Nagy mosollyal az arcán siet vissza Tessy, és közli, Jon mindjárt itt lesz, addig nézelõdjek. Hálásan köszönöm! – mondom, és izgatottan várakozom. Kisvártatva berobog Jon, aki isten tudja, honnan került elõ. Kezeslábast és kockás inget visel, arcán komoly barázdákat hagytak a tovatûnt évek. Bemutatkozik, és gyors mesélésbe fog, alig bírom követni a fonalat. Érzem a hangján, és gyors lépteinek tempóján, hogy bár szívesen kísér körbe, de mihamarabb túl akar lenni a dolgon.
62
2007. III. évfolyam, 6. szám
Megtudom, hogy a skót whiskyt ugyan csak kétszer párolják, mégis finomabb a háromszor desztillált írnél. Jellegzetes, füstös ízét a tõzegtõl kapja, amely alapján szintén könnyedén megkülönböztethetõ ír rokonától. Az igazán jó whiskyt legalább 8-10 évig kell érlelni a hordókban, hogy a durva alkotók eltûnjenek és selymes, gazdag ízvilágú ital képzõdjön. Arany színét is a tölgyfahordótól kapja, és mivel a hordó porózus, ezért a nemes párlat érintkezik a külvilággal: magába szívja a skót felföld friss hegyi illatát vagy a tengerpart sós levegõjét, ami végsõ ízében szintén megmutatkozik.
Másnap Inverness érintésével a Speyfolyó völgye felé tartok. A táj hangulata lassan megváltozik, elhagyom a felföld hegyeit, és lankás síkságra érkezem. A Speyside Skócia egyik leghíresebb és egyben legfontosabb whiskygyártó vidéke. Az Északi-tengerbe ömlõ Spey völgyében több veretes múltú lepárlóüzem is található, közülük a glenliveti, a glenfiddichi, a Glen Moray-i, a granti és az aberlouri a legismertebb. Elõször a Utcazenész glenliveti üzembe látogatok el, nem véletlenül: állítólag a 18 éves glenliveti tiszta malátawhisky Sean Connery kedvence. A George Smith által 1827-ben alapított lepárló barátságos, szinte családias légkörrel fogad. A mosolygós recepciós kislány közli, hogy néhány perc múlva indul egy csoport, ha akarok, mindjárt csatlakozhatok. Vezetõnk egy szívélyes, középkorú úr, lelkesen mesél whiskygyártó elõdei történetérõl, majd a whiskyháborúról, mikor a gyenge árpatermés miatt a londoni parlament attól tartva, hogy nem lesz elég árpa a kenyérhez, egyszerûen beCapricorn, az egyszarvú
tiltotta a whiskygyártást. Az illegális fõzdék azonban tovább tevékenykedtek, fittyet hányva az adózásra és a tilalmakra, és a szeszcsempészet is megindult a déli területekre. A nedût titokban, éjszaka fõzték: erdõ mélyén, a föld alatt, ezért nevezte a népnyelv a whiskyt: mounten dew-nek (hegyi harmat) vagy moonshine-nak (holdfénynek). A XIX. századra már tarthatatlanná vált a helyzet. Végül megszületett az új whiskytörvény, amely már sokkal engedékenyebb volt, mint elõdei. Már nem érte meg kockáztatni, ezért a régi szeszcsempészek közül sokan törvényes keretek között kezdték párolni az élet vizét. A glenliveti üzem alapítója, George Smith 1828-ban az elsõk között váltotta ki a hivatalos engedélyt a Speyside-on, de sokáig pisztollyal járt, mert sok fenyegetést kapott a környezõ csempészektõl. Ám az idõ õt igazolta, hiszen a lepárló mára az egyik legpatinásabbnak számít a vidéken. A látogatás végén kóstolót kapunk a helyi whiskybõl: a klasszikus, 12 éves, tiszta malátawhisky markáns ízvilága szinte visszarepíti az embert az idõben. Aztán itt egy lágy, édeskés whisky, amit az éveken át tartó tölgyfahordós érlelés után, az utolsó fél évre sherry-s hordóba tesznek, amitõl íze vaníliássá válik. Vezetõnk szerint ez a hölgyek kedvence. A glenliveti szuvenírek begyûjtése után még ellátogatok Glenfiddich-be is, úgyis itt van a közelben. Utolsó skóciai éjszakámat már Aberdeenben töltöm, holnap indulok a Smaragdzöld-szigetre, Írországba. Egy belvárosi pubban, picit szomorúan, de várakozással telve, csapolt Guinness sört kortyolgatok, ami bár az ír nemzet itala, de most mégis itt marasztalna Skóciában.
Kastély a sziklákon
Miközben Jon a whiskykészítés menetét meséli, végigkísér az üzem termein. A rézbõl készült lepárló pipasor úgy csillog, mintha csak most gyártották volna. Megköszönöm Jonnak a körbevezetést, aki már rohan is tovább. Sok a munka, most van a takarítás miatti nagyleállás. Nemsokára én is továbbállok. Találok egy szimpatikus Bed and Breakfastet (BB), ami viszonylag elfogadható áron kínálja a szobát és a reggelit. Egy kedves, fiatal hölgy nyit ajtót, megmutatja a szobámat, megbeszéljük a reggeli idõpontját, majd magamra hagy.
2007. III. évfolyam, 6. szám
63
Panoráma
Írország Aberdeenbõl másnap az ír fõvárosba, Dublinba repülök. Az idõ meglepõen tiszta, alattunk az Ír-tenger, és már látni vélem a sziget partvonalát is. A skóciai békés napok után már kiéheztem egy kis nyüzsgésre, alig várom már, hogy beérjek a dubliniak kedvelt szórakozó negyedébe, a Temple Barba. Mivel már estefelé jár, a pubok tele vannak, ráadásul hurlingmeccs van. Két rivális ír csapat játszik bajnoki mérkõzést. A bárpultnál találok még egy utolsó helyet, egy lelkes szurkoló mellé sikerül letelepedem. Óriási a hangzavar, alig érti a csapos, hogy mit rendelek. Miután megkapom a pint Guinnessem én is boldog elégedettséggel bámulom a kivetítõt. Egyelõre csak annyi világos, hogy a fejvédõs, fejsze formájú ütõkkel rohangáló srácok mindegyike egy kicsi, fehér labdára hajt. Ír szomszédom õrült kitörései azonban a tanulatlan számára is hûen tükrözik a meccs aktuális állását. Félidõ! – könnyebbülök meg, mert végre csend lett mögöttem. A pubból közben kitódul a nép dohányozni az utcára, mivel a kocsmákban itt tilos füstölni… Alig lélegzem fel, mikor „õrült barátom” újra megjelenik, rendel – a pultos egy
Az Achill Head sziklái Írország legnagyobb szigetén
64
2007. III. évfolyam, 6. szám
2007. III. évfolyam, 6. szám
65
Panoráma pint Smithwick’s-et dob elé – és mellém ül. Bár örültem volna a nyugalomnak, õ mindenáron beszélgetni akar. Hát persze, hogy a hurlingról. Rögtön leveszi, hogy nem igazán értem a játékot, így hát úgy dönt, beavat, mert nekem ezt feltétlen tudnom kell. Boldog vagyok... Büszkén fejtegeti, hogy a hurling egy õsi kelta csapatsport, amit a világ leggyorsabb mezei csapatsportjának tartanak. A játék célja pedig a labda eljuttatása az ütõk segítségével az ellenfél kapujába – ezen valahogy nem lepõdöm meg… Szerencsére kezdõdik a második félidõ, barátom pedig egy idõ után képtelen megosztani figyelmét köztem és a meccs között, így végül sikerül észrevétlenül elsomfordálnom. Másnap kissé nyúzottan kelek útra, de Glendalough ideális hely a feltöltõdésre, hiszen Gleann dá Loch, azaz a Kéttavak völgye Írország egyik leggyönyörûbb vidéke. Egy jókora sétát teszek az elmélyülésre ösztönzõ, sûrû erdõvel borított völgyben. A feljegyzések szerint egy Kevin nevû szerzetes a VI. század elején virágzó közösséget hozott itt létre. Négy évszázad múlva Glendalough már egyike volt az Ír-sziget legfontosabb szerzetesi központjainak. Sajnos elõbb a vikingek fosztották ki a kolostort, Dublin – minden egy helyen
majd az angolok tették földdel egyenlõvé, így a XVII. századra végül teljesen elnéptelenedett. Elõször az Alsó-tavat járom körül. Az ország egyetlen fennmaradt kolostorkapuján át egy még ma is használatos sírkertbe jutok. Jellegzetes kelta keresztek díszlenek mindenfelé. A Felsõ-tó környéke, ha lehet, még szebb. FelkapaszPár szó a whisk(e)yről Fő alapelemei az árpa, a víz és az élesztő. A víz minősége nagyon fontos, minden lepárló saját forrással rendelkezik, amely a whiskey zamatát alapvetően meghatározza. Az árpát malátásítják (nyakon öntik vízzel és csíráztatják), majd az így keletkezett „zöld malátát” lekacsolják, és megszárítják. Írországban forró levegővel, míg Skóciában tőzegfüst felett, ettől kapja jellegzetes füstös ízét. A szárított malátát megőrlik, forró vízzel néhány órán át összekeverik (a folyamat során az enzimek a keményítőt cukorrá alakítják). Lehűtve adják hozzá az élesztőgombákat, amelyek a cukrot alkohollá dolgozzák. El is készült a 7-8 alkoholszázalékos durva, sörszerű ital, amit a réz pipasoron átengedve átlátszó alkohollá párolnak. A desztillálás folyamata során három részre különíthető az alkohol: fej (igen erős), szív (legértékesebb rész), farok (értéktelen). Az értékes alkoholt Skóciában kétszer, Írországban háromszor engedik át a lepárló réz pipasoron. Amerikában azonban csak egyszer… A világos színű párlatot kizárólag használt, általában tölgyfa hordókba teszik, és mindkét országban legalább három évig érlelik, majd palackozzák vagy tovább érlelik. Az érlelés során elpárolgott alkoholt az „Angyalok részének” nevezik.
kodom a tó déli partjának t á m a s z k o d ó , m e re dek sziklagerincre, a Spinkre. Némán csodálom a völgy idõtlen szépségét. Reggel már a nyugati part felé száguldok, a Limerick és Galway között félúton lévõ Moher szikláit szeretném látni. A több mint 200 méter magas, tökéletesen függõlegesek szirtek minden figyelmeztetés nélkül érnek véget és zuhannak a tengerbe. Általában hemzsegnek itt a turisták, de most szinte senki sincs itt, az új látogatóközpont is kong az ürességtõl. Bármeddig el tudnám nézni a hullámok és a sziklák soha nem lankadó küzdelmét. Nehezen intek búcsút a tájnak. Megszeretem ezt a helyet. Moherbõl Connemara felé veszem az irányt és átkelve a Burren kopár mészkõfennsíkján, este érkezem meg a Connemara Nemzeti Park szomszédságában lévõ Letterfrack faluba. Az egyik sarki pubban kibérelek egy szobát. A picike falut talán ha pár százan lakják, de három kocsmája is van… Éhes vagyok, így gyors léptekkel közelítek a kocsma felé, talán kapok valamit enni is. Jól megtermett mama ül a pult mögött, rendelek egy pinttel
Szent Patrick Írország védőszentje az V. század elején kezdte meg térítő munkáját, a legenda szerint ő honosította meg a keresztény hitet az egész szigeten. A szentháromság misztériumát gyakran a háromlevelű lóhere egyszerű példáján keresztül magyarázta el a népnek, így válhatott az Szent Patrick és egyben Írország jelképévé. Szent Patrick tiszteletére minden évben március 17-én óriási karnevált rendeznek országszerte. Patakokban folyik a Guinness, zöldbe öltözik az egész ország, mindenki ünnepel az óvodástól az aggastyánig.
kedvenc, félbarna sörömbõl és érdeklõdöm az étkek felõl. Leteszi elém a Smithwick’s-emet és megkérdi: – Fish and chips vagy Irish stew? – Hogy micsoda? – kérdezek vissza. A hal és sült krumpli már unalomig ismerõs, de az ír gulyásról még nem hallottam. – Nem ettél még soha? – kérdez vissza, majd folytatja: – Ez a mi nemzeti ételünk. Birkahús, sok krumpli, fehérrépa, meg hagyma van benne. Megkóstolod? Látja rajtam, hogy habozom egy kicsit. – Akkor hozom, jó? – és már el is siet. Óriási tányérral tér vissza, amit színültig meg van pakolva. Nem sajnálta. Kanalazom a levest a tányérból, nagyon ízlik, talán a mi paprikás krumplinkra hasonlít, csak itt Moher-sziklái Írország egyik legkedveltebb kirándulóhelye
Dublini mozaik
66
2007. III. évfolyam, 6. szám
2007. III. évfolyam, 6. szám
67
Panoráma
A Guinness Az írek nemzeti itala vízből, árpából és komlóból készül, élesztő hozzáadásával. Az árpának egy részét megpörkölik, ettől kapja jellegzetes, sötét színét ez a finom ital. A „folyékony kenyér” találékony kifejezés ellenére a Guinness-sör csak 198 kalóriát (868 KJ) tartalmaz pintenként, kevesebbet, mint az azonos mennyiségű narancslé, vagy fölözött tej. A sör szintén tartalmaz nitrogént és némi szén-dioxidot, amelyek együttes hatására lesz olyan szép, egyenletesen fehér a habja fogyasztáskor. Írországban egyes helyeken a Guinness-t „prédikátornak” is hívják éppen tetszetős gallérja miatt.
Írország nyugati partjai állandó ostrom alatt állnak
68
2007. III. évfolyam, 6. szám
a kolbászt birkahús helyettesíti, és persze a paprikának nyoma sincs… Nemsokára teli hassal, elégedetten ücsörgök a kis asztalnál. A kocsmában csak kevesen vannak, fáradt is vagyok, így kivételesen hamar aludni térek. A Connemara Nemzeti Park bejárata közvetlenül Letterfrack mellett van, így másnap gyalog sétálok el oda. A belépõ ingyenes. Megnézem a nemzeti park kicsinyke tárlatát, mely bemutatja az ír lápvilág jellegzetességeit, majd bejárom a Parkban remekül kiépített tanösvényét, ahol a süppedõs területeken fapallók könnyítik a haladást.
Felkaptatok egészen a Diamond Hillig, utamat Skóciára emlékeztetõ hegyek kísérik. Mire a nap kisüt a távoli partvidék kontúrja már belevész a tenger ölelésébe. Másnap Írország legnagyobb part menti szigetére, Achill Island felé tartok. A szigeten csak írekkel találkozom, turista egy szál se. Az idõ kissé barátságtalan, az aranyhomokos öböl partját morcos hullámok zaklatják. A táj azonban így is csodaszép, csak ámulok és bámulok, ahogy kapaszkodom felfelé a sziklagerincre, ahonnan mesébe illõ panoráma tárul elém. Bálnahátra emlékeztetõ sziklák emelkednek ki a tengerbõl, az óceánt viharos szél korbácsolja, a hullámok állandó ostrom
Órarend Mindkét országban, de különösen ír földön szigorú szabályokhoz kötik a pubok nyitva tartását. Csütörtökön, pénteken és szombaton, valamint a nemzeti ünnepnapok előtti este, egész évben 12.30-kor zár a pub, 30 perces türelmi idővel (eddig még meg lehet inni az előzetesen kikért söröket). Hétfőn, kedden, szerdán 11.30ig áll a bál. A vasárnap délután „szent óra”-nak számít, 14.00-tól 16.00-ig zárva tartanak a pubok, a végső zárás 23.00-kor. Van két „fekete nap”, nagypéntek és karácsony napja, ekkor ki sem nyitnak. Az alkoholos palackozott italokat kizárólag „off-license” boltokban szerezhetjük be mindkét országban.
Az állandóan fújó nyugati szél megtépázza a szívós cserjéket is
2007. III. évfolyam, 6. szám
69
Panoráma alatt tartják a meredek partot. Talán itt van a világ vége és kezdete is egyben. Valahogy egyszerre meleg és hideg ez a hely. Örökre belopta magát a szívembe.
feletti résen, majd végigkúszva a folyosón mintegy 20 percre beragyogják a sírkamra oltárát. A nagy érdeklõdés miatt csak keveseknek adatik meg, hogy átéljék ezt a páratlanul misztikus élményt. De azért lehet próbálkozni: A következõ nap visszaindulok Dublinba. Útba ejtem vezetnek egy listát, ami alapján minden október 1-jén még Newgrange messze földön híres folyosósírját, kisorsolják azt a pár szerencsést, akik jelen lehetnek a ahol a kelta hagyomány szerint Tara legendás királya kivételes alkalomkor. Addig is az átlaglátogatónak marad nyugszik. A 80 méter átmérõjû, 13 méter magas, füves a mesterséges fénnyel szimulált jelenség… dombot az oldalát övezõ fehér kõfal teszi igazán ünnepélyessé. Ki is jár a Az este újra Dublinban köszönt. A Temple Bar helyett tisztelet Európa egyik most inkább a közeli Trinity College-nál (Szentháromlegrégebbi történelmi ság Egyetem) ejtõzöm egy kicsit. Ráérek, este 10-ig emlékének. A folyosó- nyugodtan lehet barangolni Írország legpatinásabb sírt Kr.e. 3200 körül egyetemének kertjében. Másnap újult erõvel a Guinness alakították ki, mintegy Store House (Raktárház) kiállításával kezdem a napot. hat évszázaddal a gízai Tagadhatatlan, hogy sokféle finom sörük van az íreknek, nagy piramisok építése a leger típusú Harptól kezdve a krémes Killkeny-ig, de elõtt. A sír tájolása egye- nemzeti italuknak mégis a Guinness-t tartják. Errõl dülálló: a téli napfordu- tanúskodik a szenzációs kiállítás is, amit egy régi raklón, valamint elõtte és tárépületben rendeztek be. A sör gyártásának története utána két-két napon még 1759-ben kezdõdött, amikor Arthur Guinness (december 19-23-ig) kevés örökölt pénzzel óriási üzletet kötött: Dublinban a nap reggeli sugarai 9000(!) évre bérleti szerzõdést írt alá az akkor hasznábehatolnak a bejárat laton kívüli gyárra, évi 45 font fizetségért. Mivel a sörké-
Írország tényleg ilyen…
A Galway-öbölben megbújó Kinvara kastélya egykor vándorénekesek gyülekezõhelye volt
70
2007. III. évfolyam, 6. szám
A rockzene szülõföldjén
2007. III. évfolyam, 6. szám
71
Panoráma szítés a vérében volt (hobbiból addig is készített sört), a kezdet nem is volt olyan nehéz, azonban még tíz év telt el, amíg az elsõ exportszállítmány elindult Anglia felé: 6 és fél hordó tiszta Guinness. Ma a gyár bevétele évi 2 milliárd euró, azaz mintegy 500 milliárd forint. Írország legkeresettebb italát még Nigériában is gyártják. A több szintes csarnokot végigjárva bárki teljes képet kaphat a Guinness világáról, az egyik sarokban még Guinness reklámfilmeket is lehet nézegetni a monitorokon. Az üveggel fedett tetõteraszon, a föld legismertebb sörével a kezemben, egész vidáman szemlélem az alattam terpeszkedõ ír fõvárost.
megjelenik Josephin, egy csodaszép ír hölgy (nincs sok belõlük), aki végigkalauzol minket az üzemen, és fény derül az ír whiskeykészítés mûhelytitkaira is. Be kell vallanom, inkább nyûgöz le Josephin bájos arca, mint a körséta a lepárlóban, mert kicsit turistás a dolog, de ez is véget ér, és most selymes Jameson’s whiskeyt kortyolgatok a bárban.
És hogy végül is kik találták fel a whisk(e)yt? Az írek vagy skótok? Ez ma már a történelem homályába vész. Vannak, akik a keltáknak tulajdonítják az ital létét, mások az ír, keresztény szerzetesekre esküsznek. Az tény, hogy a lepárlás tudományát mindkét országban sokáig Az ír-szigeti kalandozásom méltó zárásaként a bel- a szerzetesek gyakorolták, mint hajdan Európában a városhoz közeli, Smithfieldben lévõ Old Jameson kolostori serfõzdék esetében. Az elsõ írásos bizonyíték szeszfõzdébe látogatok el. A ma már csak múzeumként a skótok kezében van: 1494-ben IV. Jakab skót király mûködõ lepárló az egyik leghíresebb ír whiskeyt gyár- rendelt a nedûbõl udvara számára. 1994-ben, az 500 totta 1780-tól 1970-ig. Érdekes, hogy míg Skóciában éves évfordulón volt is óriási mulatság: az egész ország több mint 120 lepárló található a három fõ körzetben, törvényesen lerészegedhetett. Az „élet vizét” megilletõ a szigeteken, a Highland, és a Speyside vidékén, addig kitüntetõ figyelem természetesen azóta sem lanyhult Írországban jelenleg már csak három nagy whiskeyüzem Skóciában, és természetesen Írországban sem… mûködik: az észak-írországi midletoni és bushmills-i, valamint a cooley-i, bár ezekben sokfajta ízletes ital Nézze meg a Spektrum Televízióban! készül. A múzeum moziteremben levetítik az „Uisce Beatha” (élet vize) címû filmet, amely hûen bemutatja az ír whiskeygyártás igaz történetét. A kisfilm után
Vakáció Coxyval 3. rész – Írország December 11., 22:55
Repülj Olcsóbban BUDAPESTRŐL! GLASGOW (PRESTWICK)
BREMEN
LIVERPOOL DUBLIN
EAST MIDLANDS (NOTTINGHAM)
BRISTOL
FRANKFURT (HAHN)
BUDAPEST
Az Óriások asztalai, a dolmenek Írország legõsibb építményei
72
2007. III. évfolyam, 6. szám
2007. III. évfolyam, 6. szám
73