Udvari Hírek AZ ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2014. DECEMBER
Áldott és Békés Karácsonyi Ünnepeket és eredményekben gazdag Új esztendőt kívánunk Sárrétudvari minden lakójának! Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata nevében, Kiss Tibor polgármester, Gyengéné Dr. Lévai Adrienn jegyző, és a Képviselő testület tagjai!
Advent Legszebb, legbensőségesebb ünnepünkre való készülődésünk az advent jegyében telik el. A karácsony már attól is más a többi ünnepeinkhez képest, hogy ezt egy szívet és lelket átjáró várakozás előzi meg. Az adventi várakozásnak településünkön is szép rendezvénye a gyertyagyújtások ünnepélyessé tétele. Önkormányzatunk, intézményeink, a civilszervezetek, a református egyház és magánszemélyek együttműködésével ebben az évben is megrendezzük az adventi ünnepségsorozatot. A szeretet megnyilvánulása ez a négy szombaton tartó közös együttlét, ahol a millenniumi parkunkban, az egyházi hangversenyen és a záró rendezvényen készítjük fel szívünket a közelgő karácsony meghittségével. Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik az adventi hétvégéken segítenek a szervezésben, közreműködnek a műsorban, s mindazon lakostársainknak, akik jelenlétükkel a közös ünneplés áldott hangulatához hozzájárulnak. Kiss Tibor polgármester
Az önkormányzat munkájáról Az önkormányzatunk október-november-december havi munkájáról és a községet érintő fő kérdésekről kívánom a lakosságot tájékoztatni! A képviselő-testület üléseinek napirendi pontjai közül a következőket emelem ki. 2014. október 21-én tartotta ünnepi alakuló ülését a megválasztott új képviselő-testület. A polgármesteri és képviselői eskütétel után elfogadásra került a következő időszak polgármesteri programja, és módosításra került az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata. A képviselőtestület titkos szavazással Dr. Fülöp Enikőt választotta meg alpolgármesternek, illetve megalakításra kerültek a testület bizottságai is. Így: pénzügyi bizottság – elnöke Ruzsicsné Szabó Jolán, ügyrendiszavazatszámláló bizottság - elnöke Faragó Attila, szociális bizottság - elnöke Makainé Madar Edit. November hónapban két ízben is ülésezett a képviselő- testület. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény értelmében új integrációs és működési feltételeknek kell megfelelni minden szolgáltatónak. Ennek alapján indultak el településünk részéről is azok a tárgyalások és egyeztetések, ami alapján a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt.-vel (mint eddigi szolgáltatóval) kötött üzemeltetési szerződések közös megegyezéssel felmondásra kerültek. Ezzel egyidejűleg a zavartalan és folyamatos ivóvíz-szolgáltatás biztosítása érdekében önkormányzatunk elhatározta, hogy a Magyar Állam többségi tulajdonába tartozó Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV Zrt.) viziközmű-szolgáltatóval kíván bérletiüzemeltetési szerződést kötni. Önkormányzatunk ebben az évben is pályázott a szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásra. Pályázatunk pozitív elbírálásban részesült, ami alapján 7.410.000 Ft. összegű vissza nem térítendő egyszeri támogatást kaptunk, amit 389 erdei köbméter keménylombos tűzifa vásárlására tudunk felhasználni. Önkormányzatunk ehhez a támogatáshoz saját költségvetéséből a tűzifa ideszállítását, s kuglizását biztosítja 1. 873.424 Ft. összegben. A képviselő-testület meghozta a szociális célú tüzelőanyag támogatásról szóló rendeletét, amely szabályozza a jogosultság feltételeit és a támogatás igénylésének módját. Az önkormányzatunktól ellátást kapó azon lakosok esetében, ahol az eddigi jövedelemigazolások alapján látható a támogatásra való jogosultság, személyre szóló értesítést küldtünk ki. A többi lakostársunkat plakát formájában értesítettük a lehetőségről. A szociális tűzifa kiosztása 2014. december közepén, illetve 2015. januárjában fog megtörténni, amelynek pontos időpontjáról tájékoztatni fogunk minden érdekeltet. A Szerep községgel 2013. március 2-a óta fennálló Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatalunk tekintetében fontos döntést hozott a képviselő-testület. A testületünk megállapította, hogy a sárrétudvari polgármesteri hivatal erőforrásai a továbbiakban nem teszik lehetővé a közös hivatal működtetését, így 2014. november 10-én az erről szóló megállapodásunkat felmondtuk. Döntésünkről azonnal értesítettük Szerep község önkormányzatának polgármesterét és a képviselő-testületének tagjait. Elfogadásra került Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának III. negyedéves költségvetési gazdálkodásáról szóló tájékoztató. Megállapítottuk, hogy a III. negyedéves gazdálkodás 110.305.000.Ft-al módosította költségvetésünk bevételi és kiadási előirányzatát. Ezek a módosítások alapvetően az évközi költségvetési támogatások, közmunkaprogramok, és pályázati összegek negyedéves elszámolásai következtében történtek. Ennek alapján a képviselő-testület a költségvetési rendeletünk bevételi és kiadási főösszegeit 824.766.000.- Ft-al állapította meg. Megállapítást nyert továbbá, hogy a költségvetésünk teljesülése időarányos felhasználást mutat, s az önkormányzati gazdálkodás biztosnak mondható. A képviselő-testület elfogadta azt a háromoldalú Együttműködési Megállapodást, amely a Sárrétudvari Nagyközségi Önkormányzat, a Sárrétudvari Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal között kötetett. A megállapodás rögzíti a roma nemzetiségi önkormányzat testületi működésének kereteit, és tartalmazza a közös hivatal feladatait a kisebbségi önkormányzat tekintetében. Az önkormányzatunk ebben az évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer pályázati felhívására és az Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételre. Ennek keretén belül 31 felsőoktatásban tanuló diákot támogatunk havi 2.000.- Ft.-al, illetve négy diák középiskolai tehetséggondozó programban történő jelentkezését támogattuk.
A képviselő-testület további támogatásról is döntött, melyek december hónapban jutnak el az érintettekhez. Ennek megfelelően 2000.- Ft./fő egyszeri vissza nem térítendő támogatásban részesítjük a 60 év feletti lakosokat. A település fejlesztési feladataink területén az alábbi tájékoztatást tudom adni. A szennyvízelvezetés tekintetében a munkák tervezésére és kivitelezésére indított közbeszerzési eljárást 2014. október 31-én zártuk le. A közbeszerzési felhívásra négy ajánlat érkezett, melyből a beruházás Társulási Tanácsa a KEVÍZ 21 Zrt. - KÖTIVIÉP’B Kft.-AQUAGENERÁL Kft. ajánlatát hirdette ki az eljárás győztesének. 2014. november 10-én kapott végzést a Társulási Tanácsunk a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, melyben tájékoztattak bennünket arról, hogy a KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. jogorvoslattal élt a Társulás által hozott közbeszerzést lezáró döntésünk ellen. E helyzetre tekintettel, csak a Közbeszerzési Döntőbizottság döntése után, és annak megfelelően lesz lehetőségünk a kivitelezői szerződés aláírására. Mindezek a körülmények hátráltatják egy időre a munkálatok megkezdését, de a kivitelezés megindulása 2015. tavaszán mindenképpen várható. Itt szeretném tájékoztatni a lakosságot, hogy a Társulati érdekeltségi hozzájárulások visszafizetése rendben zajlott, illetve zajlik. Jelenleg a rendes felmondás mellett döntők kapják vissza a pénzüket az OTP által jelzett időpontokban, illetve a választott utalási, vagy postai kifizetéssel. Az ivóvízminőség-javító beruházásunk a próbaüzem fázisában van. Az elkészült víztisztítási technológia biztonságos üzemeltetésre alkalmas működést mutat, a próbaüzem során eddigi jelentős, elháríthatatlan probléma nem merült felt. (Itt is megköszönöm a lakosság türelmét azokban az esetekben, amikor a felújítás során átmeneti vízhiányok léptek fel! ) A próbaüzem befejezésének határideje: 2014. december 10. A projekt megvalósulása során felmerült a vízműtelepen lévő klórozó helyiség korszerűsítésének szükségszerűsége. Ennek érdekében kidolgozásra került egy Változtatási javaslat, amelyet a Közreműködő Szervezet elfogadott, és megindult a munkák elvégzésére kiírt közbeszerzés lefolytatása. A klórozó helyiség felújításának munkálatai jövő év elején indulhatnak, s a projekt tervezett befejezéséig, 2015. április 30-ig fog elkészülni. Nagyobb beruházásaink tekintetében a fogorvosi rendelő építési munkái befejeződtek, jelenleg az eszközök beszerzései vannak folyamatban. Az átadás időpontja, s az épület rendeltetés szerinti használatba vétele ettől függően kerül meghirdetésre. Településünk új tornatermének előkészületei tovább folytatódnak, most kerülnek egyeztetésre a közműbekötések lehetőségei, illetve a szükségessé válik a „régi tejcsarnok” előtti 150 m2-es terület (régi üzemanyagtöltő) megvásárlása is. Jelen tájékoztatóban is szólni kívánok arról a közmunkaprogramról is, ami évek óta jelentős szeletét képezi önkormányzati munkánknak. A közmunkaprogramokban jelenleg 251 főt alkalmazunk, ahol a különböző START programokban, valamint a hosszabb időtartamú foglalkoztatásban vesznek részt a lakosok. 2015. december 1-vel zöldség-gyümölcs feldolgozó, és száraztészta készítő képzést indítottunk, ahol elméleti és gyakorlati órákon kerül elsajátításra a tananyag. Tisztelt lakostársak! Ennyiben kívántam tájékoztatást adni az október-november-december hónapok önkormányzati munkájáról, s engedjék meg, hogy a közelgő év vége és az előttünk álló ünnepekre tekintettel, megköszönjem mindazok munkáját, akik a 2014-es évben szerepet vállaltak településünk fejlődéséért, közösségi rendezvényeink sikereiért. Kiss Tibor polgármester
Tájékoztató a 2014. október 12-én megtartott polgármester, helyi önkormányzati képviselők és nemzetiségi önkormányzati képviselők választásról Településünkön a polgármester és a helyi önkormányzati képviselők választásának lebonyolítását 3 szavazókör biztosította: 1.sz. szavazókör Sárrétudvari, Kossuth u. 95. sz. (Művelődési Ház) 2.sz. szavazókör Sárrétudvari, Kossuth u. 55. sz. (Általános Iskola) 3.sz. szavazókör Sárrétudvari, Széchenyi u. 31. sz. (Idősek Otthona) A szavazatszámláló bizottságok munkájában Képviselő-testület által választott 3 főn kívül a jelölőszervezetek, és független jelölt által delegált tagok vettek részt. Tagot delegáltak a FIDESZ-KDNP, és az MSZP jelölőszervezetek valamint Mezei Gyuláné független jelölt. A települési névjegyzéken szereplő választópolgárok száma : 2393 fő A Helyi önkormányzati választáson jelölőszervezet és független jelölt indulhatott. A polgármesterjelölt nyilvántartásba vételéhez 72 jelölésre, a helyi önkormányzati képviselőjelöltek nyilvántartásba vételéhez : 24 ajánlásra volt szükség. A Helyi Választási Bizottság településünkön : 3 polgármester jelöltet, 17 önkormányzati képviselőjelöltet vett nyilvántartásba. A jelöltek nevének szavazólapon történő megjelenési sorrendjét a HVB nyilvános sorsolással állapította meg. A szavazólapokat tartalmazó dobozok egy héttel korábban megérkeztek, a Helyi Választási Iroda gondoskodott a biztonságos őrzésről a Polgárőrség közreműködésével. A szavazás reggelén 06.00 órakor minden szavazókör zavartalanul megkezdte a működését. A szavazás napján 15.00 óráig a szavazóköri névjegyzéken szereplő mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt gátolt választópolgárok mozgóurnát vehettek igénybe. A szavazás napján rendkívüli esemény nem történt. Részvételi arány a polgármester, és önkormányzati képviselők választásán: Névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 2393 fő Szavazáson megjelent választópolgárok száma: 1114 fő
Részvételi arány: 46,55 % A szavazókörök 19.00 órakor zártak. A szavazatok számlálása, a szavazóköri jegyzőkönyvek gépi feldolgozása és a választás eredményének feldolgozása folyamatosan történt, a HVB a HVI segítségével 2014. október 13-án reggel 6.30-kor végzett a választásnapi feladataival. Polgármester választás: Érvényes szavazatok száma:1100 Érvénytelen szavazatok száma:14 Szavazólap nem hiányzott az urnákból. A szavazólapon három jelölt szerepelt: Jelölt neve Mezei Gyuláné FÜGGETLEN Lepnyák Viktor JOBBIK Kiss Tibor FIDESZ-KDNP
Kapott szavazat száma 65 166 869
Összes szavazat %-a 5.9 15.09 79.00
Önkormányzati képviselő választás Érvényes szavazatok száma:1083 Érvénytelen szavazatok száma:31 Szavazólap nem hiányzott az urnákból. A szavazólapon tizenhét jelölt szerepelt. A hat legtöbb szavazatot kapott jelölt: Jelölt neve
Kapott szavazat száma
Összes szavazat %-a
Faragó Attila FÜGGETLEN
601
55.49
Dr. Fülöp Enikő FÜGGETLEN
518
47.83
Kiss László FIDESZ-KDNP
650
60.01
Makainé Madar Edit
791
73.03
565
52.16
411
37.95
FÜGGETLEN
Ruzsicsné Szabó Jolán FÜGGETLEN
Vass Erzsébet FÜGGETLEN
A településünkön a Roma nemzetiségi önkormányzati választás lebonyolítását 1 nemzetiségi szavazókör biztosította: 800. sz. Roma nemzetiségi szavazókör Helye: Sárrétudvari, Kossuth u. 95. sz. (Könyvtár) A Roma nemzetiségi szavazatszámláló bizottság a Képviselő-testület által választott 5 fővel működött.
Településünkön megválasztható Roma nemzetiségi önkormányzati képviselők száma: 3 fő volt. A Roma nemzetiségi névjegyzéken szereplő választópolgárok száma : 68 fő volt. (Roma nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán csak azok vehettek részt, akik 2014. szeptember 26-án 16.00 óráig kérték a nemzetiségi névjegyzékbe vételüket.) Roma nemzetiségi önkormányzati választáson csak jelölőszervezet által indított jelölt vehetett részt. A képviselőjelölt nyilvántartásba vételéhez 5 ajánlásra volt szükség. A Helyi Választási Bizottság településünkön 7 fő Roma nemzetiségi képviselőjelöltet vett nyilvántartásba az alábbiak szerint: 3 főt a Roma Polgári Tömörülés, 3 főt a Nemzeti Roma Összefogás, 1 főt a Roma Polgári Mozgalom B.A.Z. Megyei Szervezete jelölőszervezet indított. A jelöltek nevének szavazólapon történő megjelenési sorrendjét a HVB nyilvános sorsolással állapította meg. A szavazólapokat tartalmazó dobozok egy héttel korábban megérkeztek, a Helyi Választási Iroda gondoskodott a biztonságos őrzésről a Polgárőrség közreműködésével. A szavazás reggelén 06.00 órakor a szavazókör zavartalanul megkezdte a működését. A szavazás napján 15.00 óráig a szavazóköri névjegyzéken szereplő mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt gátolt választópolgárok mozgóurnát vehettek igénybe. A szavazás napján rendkívüli esemény nem történt. Részvételi arány a Roma nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán: Roma nemzetiségi névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 68 fő Szavazáson megjelent választópolgárok száma: 31 fő Részvételi arány: 45,58 % A szavazókörök 19.00 órakor zártak. A szavazatok számlálása, a szavazóköri jegyzőkönyvek gépi feldolgozása és a választás eredményének feldolgozása folyamatosan történt, a HVB a HVI segítségével 2014. október 13-án reggel 6.30-kor végzett a választásnapi feladataival.
A választás eredménye: Képviselők Kozák Csaba Roma Polgári
Szavazatok száma 23
Összes szavazat %-a 74.19
Tömörülés
Balogh János
Roma Polgári
10
32.25
Roma Polgári
19
61.29
Tömörülés
Balogh József Tömörülés
A polgármester, az önkormányzati képviselők és a Roma nemzetiségi képviselők megbízóleveleinek átadása 2014. október 17-én délelőtt 09.00 órakor megtörtént. Polgármester Úr, a Képviselő-testület és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének munkájához a Helyi Választási Bizottság nevében sok sikert kívánok! Sárrétudvari, 2014. Madar Gyula HVB. Elnök
SZÜLŐK BÁLJA JÓTÉKONYSÁGI EST A JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN
2014. november 29-én a Sárrétudvari Iskolás Gyermekekért Alapítvány és a Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola megrendezte jótékonysági bálját. Az iskolánkba járó 308 tanuló ez évben is számos olyan családot, vállalkozót, támogatót mozgósított, akik bizonyították segítőkészségüket. Köszönjük azoknak a támogatását is, akiknek nincs általános iskolába járó gyermeke, mégis érezték a támogatás erkölcsi és anyagi fontosságát, jelentőségét. 16. alkalommal rendeztük meg a Szülők bálját. A rendezvényre 150-en vásároltak jegyet, ebből 140 fő tisztelt meg bennünket jelenlétével. 43 fő élt a támogatójegy megvásárlásának lehetőségével. A sikeres hangulatról versmondók, mesemondók, néptáncegyüttesek, a zenei tagozat növendékei, valamint a szülők és az iskola dolgozói gondoskodtak. A műsor után feltálalt vacsora, a támogatóknak köszönhetően, igen gazdag volt. A tálalásra került húsleves, töltött káposzta, marhapörkölt elfogyasztása után következett az önfeledt szórakozás. A szülők által tett 100.- Ft-os felajánlásoknak, valamint a támogatói tomboláknak köszönhetően közel egy órán át tartott a nyertesek sorsolása. Voltak, akik pénzbeni felajánlással, voltak, akik jegyvásárlással és közel százan tombola felajánlással segítették a rendezvény sikerét. A segítő szándék (jegyvásárlás, tombolafelajánlás, büfé, természetbeni és pénzbeni támogatások) elérte célját: a rendezvény nettó bevétele 873.680.- Ft lett, mely összeget a tanulók érdekeit szolgáló iskolai felszerelés javítására kívánjuk fordítani. Támogatóink: Bodó Sándor és családja, Kiss Tibor és családja (Kossuth u.), Kiss László és családja (Zrínyi u.), Hegedűs Zoltán és családja (Erzsébet u.), Bagdi Katalin, Dr. Skaliczki Mariann és férje, Gyengéné dr. Lévai Adrienn és családja, Lévai György és családja, Hézser Tímea, Sólyom Péter és családja, Kiss Kálmánné és férje (Széchenyi u.), Gali Istvánné, Orbán Lajosné, Hangás-rét Kft., Bodnár Sándor és felesége, Tóth Tamás és felesége, Kun Tibor és felesége, Dan Lajos és felesége, Faragó Attila és felesége, Sárrétudvari Birkózó Egyesület, Szabó Lajos és felesége (Szomi farm), Dr. Lendvai Csaba és felesége, IMKI-FOOD KFT, Makai Lajos és felesége, Kun Tibor és felesége, Dobos Lajos és felesége, Szekrényesi Imre és felesége, Nagy László és felesége, Márkus József és felesége, Szabó Márton és felesége, Zagyva Imre és felesége, Jenei Imre Istvánné, Nagy Lászlóné (Bocskai u.), Kiss Elek és felesége, Kiss Jánosné, Földesi Jánosné, Szabóné Szekrényesi Tamara, Kunné Zagyva Ildikó és férje, Décsei Csabáné, Szabó Ernőné, Bencsik Edit, Décseiné Dan Beáta, Nemesné Vígh Anikó, Nádházi Krisztina, ifj. Nádházi Zoltán, Kárai Imola, Szendrei Istvánné, Nádházi Sándor, Szabó Erzsébet és férje, Szabó Bernadett, Kiss Anita, Asztalos Mónika és férje, Tóth Lászlóné, Kovács Károlyné, Vassné Rácz Anikó, Hegedűs Zoltánné és férje, Szabó Albertné, Csehné Zsurka Zita, Zagyva Sándorné, Jeneiné Lendvai Éva, Vígh László Jánosné, Pusztai Béláné, Gulyáné Nagy Edina, Dan Lászlóné, Horváth László, Bodó Imre, Kiss Kálmánné (Széchenyi u.), Hajduné Bak Etelka, Madarné Szabó Gizella, Györfi Krisztina, Szabó Mária, Szülők. Ezúton szeretnénk megköszönni a támogatóknak, az adományozóknak, a tombola felajánlóknak, az alapítványnak, a szülői munkaközösségnek, iskolánk dolgozóinak és tanulóinak segítségét, munkáját. A közelgő ünnepekre való tekintettel kívánunk mindenkinek áldott karácsonyt és boldog új esztendőt! Mile Gézáné intézményvezető-helyettes
Dél-Erdélyben jártunk A sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. évfolyamának 31 tanulója és 4 kísérő pedagógusa élménygazdag kiránduláson vett részt Erdélyben 2014. október 1- 3-ig. Az utazás a Határtalanul pályázat keretén belül a Student Lines Diák Utazási Iroda szervezésében jött létre, melyet az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő finanszírozott. A pályázaton intézményünk 940.430.-Ft-ot nyert utazásra és szállásköltségre. A háromnapos kirándulás során alkalmunk volt megismerni a határon túli magyarság mindennapi életét, a történelmi Magyarország jelentős városait, valamint a sorsdöntő történelmi események színhelyeit. Jártunk Aradon, és koszorút helyzetünk el a vértanú honvéd tábornokok vesztőhelyén. Városi sétánk során megtekintettük a Megyei Könyvtárat, a Megbékélés parkját, és a Minorita Templomot. Látogatást tettünk a Bohus kastélyban, a Mária Radnai Kegytemplomban és Marosillyén Bethlen Gábor szülőházában. Csernakeresztúron megismerkedtünk a helyi általános iskola életével, barátságos sportmérkőzésen erősíthettük kapcsolatainkat a helyiekkel. Déván Böjte Csaba Árvaházában tanulóink megtapasztalhatták a másokon való segítés élményét, és megismerhettek szomorú gyermeki sorsokat. Külön élmény volt számunkra a magas Déva várához való feljutás. Utunk során megismerkedtünk a hunyadiak birtokával Vajdahunyadon. Növénytani ismereteinket gyarapíthattuk a piski Arborétumban. Jártunk Temesváron, és városnéző séta keretében megtekintettük a legjelentősebb nevezetességeket. Látogatást tettünk a temesvári református közösség épületében, ahol az 1989-es romániai forradalom kirobbant. Köszönjük a felejthetetlen élményt az utazási iroda felkészült idegenvezetőjének, Szabó Csabának is. Baranyai Lajosné és Kiss Gréta kísérő nevelők
Örömteli készülődést…….. Lassan elérkezett az év utolsó hónapja, Karácsony hava, melyet hívnak Télelő vagy Álom havának is. A természet lecsendesedik, minden visszahúzódik, befelé fordul. Az erdőt, a mezőt lassan hó borítja. A vadon élő állatok nehezebben találnak élelmet, s gondoskodnunk kell a madarak etetéséről is. Ez a hónap a pihenésé, a megbékélésé és fontos, hogy jó hangulatban teljen el. Ahogy a családban, úgy az óvodában is az örömteli készülődés és a szeretetteljes egymásra figyelés jellemzi az advent következő napjait, mely a csoportokban a közös gyertyagyújtással kezdődik. Az óvodában karácsony ünneplésének régi és gazdag hagyományai vannak. A gyerekeknek az időben való tájékozódást az egyre díszesebb csoportszobák és az Adventi naptár segítik. December elején a Mikulást várjuk. A Mikulásban hinni, várni, hogy mikor hozza az ajándékot, az valami………… mese! A Mikulás várása csoda, de egyben valóság is a kisgyermeknek. Vajon miért fontos nekünk felnőtteknek is, hogy halljuk a csengő hangját? Miért játszuk el évről évre, hogy most érkezik…de már el is illant, …hiszen nagyon sok kisgyerekhez kell még mennie. Mert a Mikulásban hinni ….jó! Gyermekkorunkat idézi és gyereknek lenni….. jó. December első napjaiban, az idén tizedik alkalommal látogatunk el a nagycsoportos gyerekekkel Debrecenbe. A Vojtina bábszínházban a „Menjünk el a látására” című dramatikus bábszínházi előadást nézzük meg, melyet bábkészítés követ. A karácsonyi díszkivilágításban pompázó belváros, a sétáló utca karácsonyi vásári forgataga gyereknek, felnőttnek egyaránt élmény.
Luca napi búza vetése is hagyomány már nálunk. Eleink a következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza keltetésével. A karácsony tájára kizöldült búzát a gyerekek hazaviszik. A családdal való közös készülődés a csoportokban szervezett nyílt napokon teljesedik ki, amikor a szülőket vendégül látva szépséges karácsonyi kézműves ajándékok készülnek. A gyerekekkel együtt énekelt dalok, az együtt munkálkodás, a gyertyaöntés, a mézeskalácssütés az összetartozás örömét és biztonságát adják. December 21 a téli napforduló, - a napos órák növekedésével- a remény éledését, a fény győzelmét a sötétség felett, az új élet születését jelenti. Néhány nap és itt a karácsony. A készülődésben örömmel veszünk részt, de karácsony a család ünnepe. A fenyő közös díszítése, a csengő hangja, - mely a Jézuska érkezését jelzi-, az ajándékok bontása semmihez nem fogható élmény és ajándék a gyermekeknek, melyet a szüleiktől kell, hogy kapjanak,……ahogy kaptuk mi is. Az óvoda és a bölcsőde dolgozói ezúton kívánnak mindenkinek: Áldott és békés Karácsonyt! „Ime szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek -ami azt jelenti : Velünk az Isten” Máté evangéliuma 1.rész 23.verse
Kedves Testvérek! A karácsonyi evangélium Krisztus születését hirdeti minden embernek. Az angyali üdvözlet bár elsőként Máriához szólt, de bennünket is szeretne megörvendeztetni, azzal az örömmel melyet egy gyermek, A GYERMEK érkezése jelent. Azonban ma is szükséges, hogy erre lélekben felkészüljön az ember, hogy az ünnepi előkészületek forgatagában kicsit megcsendesedve, a karácsonyi kellékek csillogó és szemet kápráztató fényei és kelengye tárgyai mellett észrevegye a lényeget. Mert egy gyermek érkezésekor a családban sem a pólya, a rugdalózó, a kiságy vagy a babakocsi, ami a legnagyobb öröm, hanem maga a gyermek, akiben Isten megajándékozza a szülőket. Karácsony csodája, lényege is A GYERMEK, Jézus Krisztus, akiben Isten maga akar megmutatkozni, aki által velünk akar lenni, de nemcsak az ünnep pillanataiban, hanem azután is. Egy gyönge és védtelen gyermek képében akar megkeményedett szívünkhöz közelebb kerülni. Nekünk adja, nekünk ígéri benne kegyelmét, szeretetét, gondoskodását. Akik készek e gyermeket várni, Jézus Krisztust befogadni, azok az ünnepek multával, a hétköznapok sokszor sivár világában is érezhetik: Velünk az Isten. Az angyalok az adventi gyertyák meglobbanó fényénél ma is hirdetik: „Ime szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek -ami azt jelenti : Velünk az Isten”. Legyen és maradjon velünk az Isten, hogy vele és általa legyen áldott az ember. Ámen ***
Gyülekezetünk hírei: Az év végéhez közeledve, a hosszúra nyúlt téli esték csöndes nyugalmában, gondolatban gyakran felidézzük a mögöttünk lévő hónapokat és a múló esztendő életünket meghatározó jelentős eseményeit. Gyülekezetünk életében is van mire visszatekinteni. Isten kegyelméből szeptember végére befejeződött a régi romos iskolaépületünk felújítása, mely gyülekezeti központként várja a település valamennyi lakóját. Az ünnepélyes átadó ünnepségen számos vendég jelenlétében főtiszteletű Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöke hirdette Isten igéjét és áldást kért gyülekezetünkre, s településünkre.
Az elmúlt hónapban, november elején tartottuk gyülekezetünkben immár harmadik alkalommal a konfirmáltak találkozóját, melyre közelről és távolról is eljöttek testvéreink, hogy együtt adhassunk hálát Istennek életünkben megmutatkozó kegyelméért, megtartó és megsegítő szeretetéért.
Harangjaink is megújultak, hisz a település összefogott és sokan segítették adományaikkal azt a sürgető felújítást, melyre nagy szükség volt. A harangjaink tartószerkezete, a harangütők, valamint a húzómotorok cseréje által ma már mindhárom harangunk szépen szól, hirdetve Isten dicsőségét. A tavasz óta meghirdetett adománygyűjtésünkre több, mint 200 befizetés érkezett, de még mindig várjuk az adományokat, mert bár a munkálatok elkészültek, de a teljes összeget még nem tudtuk kifizetni.
Bízunk benne , hogy még ebben az évben összegyűlik a hiányzó összeg és a megújított harangok hosszú évekig rendíthetetlen erővel állnak a település szolgálatára emlékeztetve mindnyájónkat Isten hívó szavára.
Ezekben a napokban, advent idején az Úr érkezését hirdetik és hívogatón kondulnak meg vasárnap reggelente, hogy együtt készülhessünk az ünnepre. Adventi istentiszteleteinken együtt készülünk Krisztus érkezésére a hittanos gyermekekkel, akik vasárnapról vasárnapra verses és énekben csendülő rövid szolgálatukkal a karácsonyi csodavárás öröméről tesznek bizonyságot. Gyermek istentiszteleteinken pedig különféle kézműves foglalkozások által igyekszünk a legkisebbek számára is előkészíteni az ünnepi perceket. December 20-án szeretnénk folytatni a Jobb adni jótékonysági programunkat, melynek keretén belül egy tál meleg étellel szeretnénk segíteni azoknak, akik a mindennapi nehézségeikben ezt elfogadják tőlünk. Ebben az esztendőben is útnak indítottuk karácsonyi jókívánságokat tartalmazó levelünket, melyben egy régi hagyományt tovább ápolva meghirdettük a karácsonyi borítékos adakozás lehetőségét. Évről évre egyre többen fejezik ki hálájukat Isten iránt a borítékban elhelyezett önkéntes adományaikkal, melyet ezúton is hálás szívvel köszönünk meg minden adakozó testvérünknek. Idén is szeretettel várjuk, hogy ki-ki anyagi lehetőségei szerint, a maga módján segítse azt a szolgálatot, melyet Isten nevében és az ő dicsőségre embertársaink javára végzünk a gyülekezetben. Isten dicsőségére szánt karácsonyi adományaikat szeretettel várjuk a Lelkészi Hivatalban illetve a templomban elhelyezett adománygyűjtőkbe ünnepi alkalmainkon, melyeket a következő rendben tartunk: -December 13-án, du. 4 óra: Zenés áhitat a templomban, vendég fellépő: Takács Nikolasz -December 24-én du. 5 óra Szentesti istentisztelet a templomban -December 25-én de. 9 óra: Karácsonyi istentisztelet úrvacsoraosztással -December 26-án de. 9 óra:Karácsonyi istentisztelet kereszteléssel -December 31-án du. 5 óra: Óévi hálaadás a templomban -2015.január 1-én de. 9 óra:Újévi könyörgés Szeretettel hívjuk és várjuk kedves szeretteivel együtt ünnepi alkalmainkra! Hálás szívvel köszönünk meg minden gyülekezetünknek nyújtott támogatást és ezúton is köszöntünk minden adakozót az ige szavaival: „A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket, teljes épségben, fedhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (1.Thesszalonikai levél 5. rész 23 verse) A település minden lakosának Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk! a Sárrétudvari Református Egyházközség nevében: Hézser Tímea lelkész
Idősek napi megemlékezés Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. A megemlékezés célja, hogy figyeljünk az idős emberekre és felhívjuk a figyelmet rájuk. Köszönjük nekik a példamutatást, az emberi értéket, az életbölcsességet, a tapasztalataikat, melyeket átadtak nekünk. Köszönjük féltésüket, törődésüket, gondoskodásukat, a sok fáradozást! Községünk a tavalyi évhez hasonlóan az idén is kifejezi háláját, tiszteletét, megbecsülését és szeretetét azok iránt, akik a hosszú, munkában eltöltött évek után, köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Idén október 16-án vidám műsor keretében rendeztük meg a művelődési házban az Idősek napját, amelyet sok ünnepelt tisztelt meg a jelenlétével. A rendezvényen Kiss Tibor polgármester mondott ünnepi beszédet és köszöntötte a megjelent vendégeket. A Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata meghívott vendégekkel kedveskedett az idősek számára. A jó hangulatról Agárdy László humorista, Szeredi Krisztina és Bokor János előadó művészek gondoskodtak. Az énekeseket kísérték és tovább fokozták a jó hangulatot Kiss Vilmos Tibor, Molnár
Lajos, Décsei László és Győri Zoltán zenészek. Elmondhatjuk, hogy egy kellemes és vidám délutánt sikerült együtt töltenünk! Kívánjuk Önöknek, hogy családtagjaik szeretete aranyozza be hétköznapjaikat és ünnepeiket, ajándékozzák meg Önöket vidámsággal, békességgel és szeretetükkel. Gubáné Zagyva Henrietta
A Sárrétudvari Nyugdíjas Klub téli kirándulása 2014. december 2-án borongós, esős időre ébredtünk. E napra terveztük debreceni kirándulásunkat. A rossz idő ellenére bizakodva, jókedvűen indultunk utunkra. Megérkezve ünnepi zsongás, jó idő fogadott bennünket. Célunk a Nagytemplom, a Déri Múzeum és a Kossuth téri karácsonyi vásár megtekintése volt. Megilletődve léptünk be a Nagytemplomba, ahol szeretettel fogadták csoportunkat. Az 1500 m2-es épület a város legjelentősebb műemléke, az ország legnagyobb református temploma. Az 1802. évi nagy tűzvészt követő évben kezdődött meg a leégett középkori Szent András templom újjáépítése. Bár a tervet többször módosították, a ma is látható Nagytemplomot Péchy Mihály munkájaként, a magyar klasszicista építészet kiemelkedő alkotásaként tartjuk számon. A leégés utáni első istentiszteletet 1819. november 24én tartották. 1849. április 14-én itt olvasta fel Kossuth Lajos a Függetlenségi Nyilatkozatot, és itt választották őt az ország kormányzójává. Karosszékét ereklyeként őrzik. Felmentünk az emeletre, ahol Csia Lajos református lelkész 2008-ban nyílt kiállítását tekintettük meg. A kiállítás keretében a lelkész által készített 25 nagyméretű makett látható, melyek a Szentírás egy-egy helyszínét ábrázolják. Ugyanitt látható Tichy Kálmán festőművész 56 darab alkotása. Ajánlom megtekinteni minden érdeklődőnek, hitre, vallásra való tekintet nélkül. E kiállítás valódi nemzeti kincs! Utunk következő állomás az impozáns Déri Múzeum volt. Belépve megérintett minket az 1800-as évek szellemisége. Megtekintettük a Munkácsy-trilógiát; az 1881-ben készült Krisztus Pilátus előtt, az 1884-es Golgota, és az 1896-os Ecce Homo című festményeket. Mindhárom gyönyörű alkotás! Megnéztük továbbá a múzeum néprajzi gyűjteményét, valamint Weöres Sándor költőnk munkásságát bemutató csodás tárlatot. Láthattuk még a szép egyiptomi kiállítást, ahol beleéltük magunkat a fáraók világába. Néhány perces pihenő után átsétáltunk a fényárban úszó karácsonyi kirakodóvásárba, a Kossuth térre. Itt apró ajándékokat vásároltunk. Este jókedvűen, élményekkel telve búcsút vettünk a szépen kivilágított Debrecentől. Hamarosan hazaértünk a mi kis falunkba, ahol a fények szebben csillognak, mint bárhol a világon. Ezúton mondunk köszönetet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Jogi, Ügyrendi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának, azért, hogy lehetővé tették számunkra ezt a kirándulást. Kun Béláné az egyesület vezetője
Sárréti Dalos Klub A Dalos Klub a 2014-es évet sikeresnek értékeli. A betervezett rendezvényeket, programokat megtartottuk, látogatottságuk jó volt. Ezekről már korábban olvashattak. Legutóbbi nagy őszi rendezvényünk szeptemberben a Népzenei Találkozó volt, amelyen a környék és a helybéli népzenei csoportok műsorait hallhattuk, majd vendégül láttuk a szereplőket és az érdeklődőket. Októberben, Püspökladányban szerepeltünk a Segítő Kezek Szociális Intézményeinek Idősek Napján, majd Kabán hasonló jellegű rendezvényen vettünk részt. Novemberben névnapokat tartottunk, 22-én Biharnagybajomban a Dalárdabálon voltunk: szerepeltünk és a bálban is jól éreztük magunkat. Advent alkalmából énekeltünk az első alkalmon, advent második hetében pedig kézműves foglalkozást tartottunk: adventi koszorúkat és karácsonyi díszeket készítettünk. Nagyon kedveltek ezek az alkalmak, itt mindenki kifejezheti kreativitását. Decemberben az évzárónk lesz még. Ez is jelentős rendezvény, vacsorával egybekötött zenés esten lehet szórakozni, ahol a Mikulás is meglátogat bennünket. Mint ahogy látják folyamatos program, és irányított foglalkozások várják a tagokat. Áldott, Békés,Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek! Vass Erzsébet
Számvetés a Zagyva László Vegyes Kar 2014 évi munkájáról Néhány mondatban felidézném az éves munkánkat, amely sok örömöt, sok-sok munkát, kellemes közös kikapcsolódást, jó hangulatot hozott a kórusunk életébe. Február1-én a Hajdúszováti Kulturális Egyesület felkérésének eleget téve az V. Hajdú kórustalálkozón Hajdúszováton lépett fel a kórusunk. Igen jól sikerült a fellépésünk, kórusunk kapta a legnagyobb tapsot a közönségtől. Március 8-ra kötetlen, jó hangulatú vacsorával, tánccal összekötött Tavaszköszöntő, nőnapi rendezvényt szerveztünk. Nagy sikert arattak az esti műsorral a kórus vállalkozó kedvű tagjai, a vendégeink, és dalosaink is jól érezték magukat. Igaz erre a rendezvényre is sokat kellett készülni, tanulni tagjainknak, de a közösségformálás terén igen jó szolgálatot tesz egy-egy ilyen kikapcsolódási lehetőség mindnyájunknak. Tavaly júniusban pályáztunk eszközbeszerzésre a Bihar- Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület pályázat keretében, amely sikeres volt, így tudtunk vásárolni egy számítógépet, egy digitális zongorát, egy szekrényt, amelyben a fellépő ruháinkat tudjuk tárolni, és a kalendárium nyomdaköltségének kifizetéséhez is kaptunk segítséget. Március 15-én már teljesen más hangulatú fellépésre került sor a Művelődési házban, a nemzeti ünnepünk alkalmából énekelt a kórus, ahol már az új zongorán kísérte a kórus műsorát Farkas Ágnes zongorakísérőnk. Az ünnepségen Petőfi Sándor, és Csokonai Vitéz Mihály versét Csenki Imre feldolgozásában adtuk elő. Igazán szép befejezése volt a szépen összeállított ünnepi műsornak a kórus éneke. 2014. május 3-án ünnepelte a kórus a megalakulásának 140 éves évfordulóját. A jubileumi ünnepség első része a helybeli református templomban kezdődött, hálaadó istentisztelettel. Hézser Tímea Sárrétudvari református lelkész bevezető áhítata után Dimény József unitárius esperes szolgálatával. Már önmagában is szép műsort sikerült összeállítanunk a délelőtt folyamán, a Szentmihályi Vegyes Dalkör, a Nagykaposi Erdélyi János Vegyes Kar, és kórusunk emlékezetes szép előadását hallhatta a közönség. A kórusok előadása közben az általános iskolai tanulók fellépése, Nyíri Erzsébet szavalata, Kiss Hedvig Zsófia orgona játéka csak fokozta a hangulatot. Már itt átadta az ajándékát a Sárrétudvari Gazdakör a kórusunknak, amelyet itt is megköszönünk nekik, de megemlékeztünk az elhalt dalosokról, megkoszorúztuk Kántor Elek és Zagyva László emléktábláját. Délutáni műsorunkban a délelőtti kórusok mellett fellépett még az ÁFÉSZ Énekkari egyesület, a Nyugdíjas Népdalkör, a Kézenfogva Testvéreinkkel Alapítvány énekkara is. Saját versét adta elő Csíbiné Szabó Piroska dalostársunk, és Bokor Gábor községünk szülöttje is.
Az iskola diákjai zongora és ének előadásukkal varázsolták el a hallgatóságot. Szentmihályról érkezett a Dávid Ferenc Ifjúsági csoport, akik humoros jelenetekkel szórakoztatták a közönséget egy-egy fellépő kórus előadása között. A műsor végén köszöntöttük a jelenlegi kórus tagokat, és azokat, akik ma már nem vesznek tevékenyen részt a kórus munkájában koruk, vagy egyéb elfoglaltságuk miatt. A jól sikerült évfordulós műsor után közös vacsorán vettek részt a találkozó vendégei. Május 11-én Püspökladányba kaptunk meghívást az id. Csenki Imre kórustól, a Református templomban lépett fel a kórusunk. A szereplés után vendéglátás, kötetlen beszélgetés keretében töltöttünk együtt néhány órát. Május 24-én Hajdúböszörménybe utazott a kórusunk a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület Megyei Kórusfórumára. az egész napos rendezvényen sikeresen szerepelt a kórusunk, sok szép dallal, kórusművel ismerkedhettünk, de a résztvevő kórusokkal is sikerült jó kapcsolatot kiépítenünk. Természetesen a falunapon is részt vettünk, főztünk a tagjainknak, és a tagokból alakult kis színjátszó csoport is szórakoztatta a megjelent közönséget. Már hagyomány a kórus életében, hogy a Sárrétudvari Gazdakör Hagyományőrző Aratónapi rendezvényére hívnak bennünket. Ebben az évben is énekeltünk a kivonulás alkalmával a szekereken, a bandaaratás közben, és a vendéglátás előtti kulturális műsor alkalmával. Szeptember 27-én a 800 éves évfordulós rendezvény-sorozat zárásaként, és a Többfunkciós Szolgáltató Központ átadása alkalmából tartott Hálaadó istentiszteleten szolgált a kórusunk. 2014. október 17-én kora reggel indultuk el a Szentmihályi Vegyes Dalkör meghívásának eleget téve Erdélybe. Terveink szerint haladva először Nagyvárad nevezetességeit, a felújítás alatt álló várat, a sétálóutcán a szépen felújított épületeket, a Nagyváradi Színházat csodálhattuk meg. Utunkat folytatva mintegy 50 km megtétele után érkezett a csoportunk Rév községbe, ahol egy kiadós séta után érkeztünk a Zichy barlanghoz. Bár az időjárás nem igen kedvezett a túrázásnak (végig ömlött az eső) megérte a fáradságot a vízesés látványa, a szinte még most kiépítés alatt álló barlang bejárása, a szebbnél szebb cseppkőképződmények látványa. Utunkat folytatva az esti órákban érkeztünk meg vendéglátóinkhoz, ahol nagy szeretettel fogadták a kórusunkat. Másnap, 2014. október 18-án 10 órakor került sor a II. Egyházzenei hangverseny - Kórustalálkozó megrendezésére. Dimény József esperes lelkész úr (a Szentmihályi Vegyes Dalkör kóruselnöke) szószéki szolgálata után Zeng János polgármester úr megnyitóbeszéde következett. Köszöntötte a résztvevő öt kórust, de külön kiemelten köszöntötte a testvérközségből, Sárrétudvariból érkezett kórusunkat. Kórusunk által előadott művek: 1. Johann Staden: Szálljon a hála éneke 2, Giacomo Carissimi: Bűnbánó szívemet 3,Pierluigi da Palestrina: Nagy felség 4,Ádám Jenő: 130 Genfi zsoltár 5. Samuel Jacobi: Simeon éneke 6. Samuel Jacobi: Hitben élj Zongorakísérőnk László Bernadett, karnagyunk Pintér Éva volt, aki nagy fegyelemmel, hozzáértéssel vezette a kórust, a műsor összeállításunk is nagyon az alkalomhoz illő volt, nem hiába kapott a kórusunk nagy tapsot a hallgatóságtól. A hangverseny záró kórusa a rendező kórus volt, nagyon szép, mély érzésekkel átitatott előadást láthattunk és hallhattunk előadásukban, karnagyuk Szabó Zsombor vezetésével. A találkozó végén koszorúzásra került sor a Mindenkori dalosok kopjafájánál, és itt énekelte el a hat kórus közösen Szabó Zsombor vezénylésével a Soli Deo Gloria című művet. A közös ebédet kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Vasárnap délelőtt indult a csoportunk haza, de útközben megálltunk megnézni a Vajda Hunyad várát. A nagyrészt már felújított, és felújítás alatt álló vár nagyon szép élménnyel gazdagította a kórusunk tagjait, mint a fellépés, és az egész kirándulás is. Megköszönjük a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatását, amely lehetővé tette, hogy részt vehessünk ezen a szép rendezvényen, és tovább építsük a baráti kapcsolatainkat az Erdélyi barátainkkal. Közben idehaza a régi gyógyszertár épületében lévő próbatermünk felújítása is folyamatban volt. A kórus alkalmazkodva az épület külső homlokzatához kicseréltette az utcai két ablakot, (mivel a régi vaskeretes
ablakoknak szigetelése egyáltalán nem volt) és sor került a szobák meszelésére is, aminek kivitelezésében az Önkormányzatnál alkalmazásban álló közmunkások segítségét vettük igénybe, amelyet ezúton is megköszönünk nekik Közben készítettük az Udvari Kalendárium 2015 évi számát, amelynek ünnepélyes átadója október 23-án volt a Református Többfunkciós Szolgáltató Központban volt megtartva. December 6-án a VI: Hajdú Kórustalálkozóra vagyunk hivatalosak Hajdúszovátra. December 22-én az Adventi várakozás IV. hétvégéjét lép fel a kórusunk. Mint láthatják a tisztelt olvasók, kórusunk sok színes programban szerepelt ebben az évben. Megköszönjük a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, a Sárrétudvari Önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap, és a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület támogatását, amely segítségével a kórusunk működése biztosított, és amellyel lehetőséget adtak arra, hogy méltóan megünnepelhessük a 140 éves évfordulót. Ez úton is megköszönjük minden támogatónknak az egész éves munkánkhoz, a kalendárium kiadásához nyújtott önzetlen segítségét. A kórus minden tagja nevében kívánok a község lakosainak Istentől gazdagon megáldott meghitt karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag, békés, boldog új évet! Szabó Lajosné
„Vajdasági és Sárréti Népdalcsoportok és Nótások találkozója” 2014. november 15-én került megrendezésre a Sárrétudvari Művelődési Ház színháztermében a „Vajdasági és Sárréti Népdalcsoportok és Nótások találkozója”. Egy fergeteges előadásnak lehettek részesei Sárrétudvariban azok, akik eljöttek megnézni a műsort. Először a Sárrétudvari Nótakör Egyesület elnöke köszöntötte a művészeti csoportok vezetőit és tagjait, valamint az érdeklődőket. Bodó Sándor országgyűlési képviselő, egyben a műsorunk fővédnöke köszöntötte a jelenlevőket, és a rendezvényt megnyitotta. Kiss Tibor Sárrétudvari polgármesterének köszöntője, majd a Vajdasági VIVE Magyar nóta- és Csárdásfesztivál igazgatója Mészáros Bába Lucia köszöntője után a két konferanszié Zagyva Lászlóné és Eszenyi Imréné a színpadon ülve már rutinosan, hozzáértően konferálták be a műsorszámokat. A műsor kezdetén először a Nótakör Egyesület csoportja lépett színpadra. Előadásukban népdalokat hallhattak, citerán kísért Oláh József. Az amatőr népdalénekeseket és a meghívott csoportokat Oláh József kísérte citerán. Míg a nótásokat Tordai Zoltán és cigányzenekara kísérte. Vendégszerepelt körünkben a Sárrétudvari Nótakör csoportja mellett a „Kézenfogva Testvéreinkkel” Alapítvány Népdalköre, a Kossuth Olvasókör Népdalköre Püspökladányból és a Földes Nosztalgiaklub Hagyományőrző Egyesület csoportja. Műsorunkban közreműködtek: Bodó Imréné, Bokor Gábor, Eszenyi Imre, Horváth Ferencné, Iványi Józsefné, Kárai Lajos, Lepnyák Lajosné, Lepnyák Viktor, Rácz Dóra, Tóth Zoltán, Tóthné Szabó Mária, Török Imréné, Szabó Márton, Zagyva Lászlóné. Változatos műsorszámok követték egymást. Ki-ki kedvére válogathatott a szebbnél-szebb nóták, népdalok, slágerek, táncdalok és versek sokaságából. Műsorunkban 14 előadó mutatkozott be a lelkes közönségnek. 12 énekes és 2 versmondó tette emlékezetessé a délutánt. A 4 és fél órás műsor szenzációsan nagy élményt nyújtott és jó hangulatot teremtett. Többen elérzékenyültek egy-egy vers vagy szomorú nóta hallgatása közben, és voltak, akik együtt énekeltek az énekessel. Műsorunkban zömmel népdalok hangzottak el. A népdalkincsünk megőrzése mellett célul tűztük ki, hogy a helyi fiatalokkal megismertessük és megszerettessük e műfajt, s hívjuk őket sorainkba. Egy fiatal előadót, Rácz Dórát a Kossuth Olvasókör „kis dalos pacsirtáját” sikerült megnyernünk és bemutatni a kedves közönségnek. Dórika népdalokat énekelt saját citera kísérettel. Minden csoport és előadó átvehette a Nótakör szerény ajándékát: egy-egy Emléklapot és egy kistányért, melyen műsorunk szlogenje és Sárrétudvari község címere látható. Műsorunk végén a Vajdaságból érkezett vendég énekesek pillanatok alatt elvarázsolták a közönséget a gyönyörű hangjukkal. Fésűs Marika lépett először színpadra. Előadásában magyar nóták hangzottak el. Marika a Torontálvásárhelyen minden évben megrendezésre kerülő VIVE vetélkedőn 2oo9-ben a magyar
nóta - és csárdás fesztivál első díjasa lett. Szegedi Dankó vetélkedőn, ahol a Kárpát medence minden elszakított területéről voltak részt vevők. Itt 2. helyezést ért el. Másik nótaénekes vendégünk Szabó Dékány Zsófia észak-bácskai Felsőhegyen született. 2012-es VIVE magyar nóta- és csárdás fesztivál első helyezettje. Az idei Nótasztár döntőse: a zsűri különdíjasa és a legjobb női hangja. A Vajdaságból érkezett énekeseket Dékány Imre prímás kísérte. Dékány Imre a dél-bánáti Torontálvásárhelyen született, ott is él. A vajdasági VIVE- magyar nóta-és csárdás fesztivál énekeseinek rendszeres kísérője, valamint a zsűri oszlopos tagja. 2010-ben Dankó díjas ezüst-, 2011-ben pedig Dankó díjas arany fokozatú prímás kitüntetésben részesült. A sztárvendégeink előadása után a Nótakör elnöke az egyesület nevében köszönetet mondott a műsorban részvevő minden közreműködőnek, a vendégeknek, hogy elfogadták a meghívást, és részvételükkel megtiszteltek bennünket. Rendezvényt támogatták: Nemzeti Kulturális Alap, Hajdú–Bihar Megyei Önkormányzat, Sárrétudvari Önkormányzat, Bodó Sándor Országgyűlési képviselő, Kiss Tibor Polgármester, Gyengéné dr. Lévai Adrienn jegyző, Makainé Madar Edit képviselő, Ruzsicsné Szabó Jolán képviselő, Nt. Hézser Timea lelkész, Pandák Pál Fűzérradvány polgármestere és felesége, Guba Péterné Hetti és férje, Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Püspökladány, Segítő Kezek 4. számú Idősek Klubja Sárrétudvari, Dan Tamás vállalkozó, Kiss Kálmán és felesége, Madar Gyula és felesége, Molnár Ildikó, Kézenfogva Testvéreinkkel Alapítvány Sárrétudvari, Mozgáskorlátozottak Egyesülete és tagjai, Kiss Istvánné, Nyíri Gyuláné Évike, Gali Istvánné Eta a Kossuth Olvasókör vezetője és tagjai, Zagyva László Vegyes Kar elnöke Szabó Lajosné és Zagyva Gyuláné, Korbélyné Nonn Rozália a Földes Nosztalgia Klub elnöke és tagjai, id. Zagyva Béla, Hegedűs György, Balkus László és felesége, Bihari Imre és a Sárrétudvari Nótakör Egyesület vezetősége és valamennyi tagja. Szeretetteljes Békés Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánok a Nótakör minden tagjának és minden kedves olvasónak! Török Imréné Elnök
Sárrétudvari Mozgáskorlátozottak Közhasznú Egyesületének utolsó negyedéves munkája volt: Októberben Honismereti kirándulás Gyulán, ahol szakmai programokat szerveztünk és vettünk részt rajta. Megtekintettünk más civilszervezetek hogyan és mi módon, milyen programokkal tudták megvalósítani ezt a „I. Világháború hőseire emlékezve” című rendezvényt. A helyi civilszervezetek és az önkormányzati rendezvényeken részt vettünk, ahol tudunk, besegítetünk. Az egyesületünk gyermekeinek Mikulás csomagjait kiosztottuk, amelynek nagyon örültek. Idős és ágyban fekvő tagjainkat, mint minden évben Karácsonykor ismét meglátogatjuk. Nagyobb rendezvényünk majd februárban lesz, amiről a társaságot írásban fogjuk értesíteni. Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Karácsonyt, Egészségben gazdag, Sikerekben elért mindennapokat, Új évet kívánok! Vezetőség
A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat 4.sz.Idősek Klubja eseményei Szeptember: A Mozgáskorlátozottak Egyesülete által, az első világháború 100 éves évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezésen és kiállításon vettünk részt. Többen is tartották névnapjukat ebben a hónapban. Szeptember 18-án átszekereztünk Szerepre megnézni, hogy tavaly óta milyen alkotásokkal bővült Földesi László keramikus kiállítása. A klubtagok és a dolgozók felajánlásából süteményeket sütöttünk a szeptember 27.-i Hálaadó Istentiszteletre. A Művelődési Házban megrendezett jótékonysági koncerten és Mihály napi tűzgyújtáson képviseltük az intézményt. Október: Süteményeket sütöttünk és születésnapot köszöntöttünk. A kerti zöldségeket takarítottuk be, dolgoztuk fel, és savanyúságot készítettünk. Püspökladányban a Kistérségi Idősek Napján vettünk részt. Lukácsné Eta néni képviselte a klubot, két számára kedves dalt énekelt a közönségnek. Részt vettünk a helyi Művelődési Házban megrendezett Idősek Napján, ahol Bokor János nótaénekes, Szeredy Krisztina operetténekes és Agárdy László humorista szórakoztatta a jelenlévőket. Október 23.-i megemlékezésen koszorúztunk. Kézműves foglalkozás keretében koszorúkat készítettünk a közelgő halottak napjára. November: Halottak napja alkalmából megemlékeztünk az elmúlt egy év alatt elhunyt ellátottainkra, mécsest gyújtottunk értük. Citerás délelőtt Bácskai Varga Jánossal. Megcsodálhattuk az általa készített hangszereket, amiket meg is szólaltatott, majd közösen énekeltünk népdalokat, nótákat. Szerepen Egészségnapon vettünk részt néhány ellátottal. A program zenés reggeli tornával kezdődött, majd lehetőség nyílt egészségi állapot felmérésre, masszázsfotel kipróbálására, vérnyomás , vércukorszint, véroxigénszint mérésre. Szó esett az időskori táplálkozásról, a cukorbetegségről, valamint a test és a lélek kapcsolatáról.
Kézműves foglalkozás keretében karácsonyfadíszeket készítettünk Születésnapot köszöntöttünk: 80. születésnapját ünnepelte Györfi Imréné Esztike néni. Isten éltesse sokáig! Adventi készülődés – koszorúkat, mikulászacskókat, keresztszemes könyvjelzőket, horgolt csengettyűket csináltunk, amiket az első Adventi alkalmon megvételre kínáltunk a kirakodóvásárban. Ez úton szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik vettek az általunk készített apróságokból, hisz vásárlásukkal az Idősek Klubját támogatták! December: 8.-án Mikulásnapot tartunk, ha az idő engedi, kemencében fogunk lepényt sütni. 13-án Takács Nikolas koncertjén szeretnénk néhányan részt venni. 18-án tartjuk ebéddel egybekötött Karácsonyi ünnepségünket. Településünk minden lakosának kívánunk áldott, békés karácsonyt és örömben gazdag új évet! Földesi Jánosné A TEXTILPROGRAMRÓL Az Idősek Klubjában működött május közepétől október közepéig a textilprogram. Sok-sok hasznos dolog került ki a programban résztvevő asszonyok keze alól. Készültek az óvodások és bölcsődések számára: kispárnák, kisszatyrok, rongylabdák, játszókendők, ülőpárnák, kesztyűbábok, foglalkoztató textiljátékok, babzsákok, fejkendők, tornazsákok, ovizsákok a ruházatoknak, zsebes tárolók. Néhány intézmények és egy civilszervezetnek tudtunk a rendelkezésre álló anyagokból csinálni még székpárnákat és lábtörlőket. Megismerkedhettünk a hímzéssel, fonással, kézi varrással, különböző szövési technikákkal, szalaghímzéssel, bábkészítéssel. Módunkban állt használt és új anyagokból különféle díszítéssel vászontáskákat, mobiltelefon tartókat, papírzsebkendő tartókat, neszesszereket, díszpárnákat varrni. Továbbá rongyszőnyegeket, fonott és szövött lábtörlőket is készítettünk. A program hasznosnak bizonyult. December 01-től újra indult, és remélhetőleg a későbbiekben is folytatódni fog. Köszönjük Bíró Ferencnek a támogatást, hogy a program rendelkezésére bocsátott feldolgozható alapanyagot! Köszönet jár Hegedűsné Pongrácz Évának is, aki szintén hasonlóképp gondolt ránk! Itt szeretnénk a lakosság felé fordulni egy kéréssel: Akinek van feleslegessé vált ruhaneműje, maradék textíliája, kérjük, hozza el az Idősek Klubjába, ahol a program keretében esetleg még hasznosítani tudnánk. Köszönjük! Földesi Jánosné
Kedves Lakosok! Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Közösségi színtér és az e-Magyarország pont
ÜNNEPI nyitva tartása, a következőképpen alakul: december 22-23 (hétfő, kedd) NYITVA 900-1800 december 24, 25, 26, 27, 28. ZÁRVA december 29, 30. (hétfő, kedd) NYITVA 800-1800 december 31. Nyitva 900-1200 január 1, 2, 3, 4.-én ZÁRVA Gubáné Zagyva Henrietta
KÖNYVTÁRI HÍREK Értesítem a könyvtár beiratkozott és leendő olvasóit, hogy az állomány folyamatosan bővül, illetve a debreceni megyei könyvtár csereállományt biztosít a népszerű könyvekből. Ízelítő a legújabb beszerzésből: Bán Mór: Hunyadi könyvei, Leiner Laura: Bábel, J. K. Rowling: Átmeneti üresedés, Jennifer Armentrout: Obszidián, Fejős Éva: Mert nekünk szeretnünk kell egymást. A könyvtárban nem található, az olvasó által keresett könyvet könyvtárközi kölcsönzéssel tudom biztosítani. A szolgáltatás gyors és ingyenes. Nyitva tartás: hétköznap 8-12 és 13-17 óra között. Kölcsönzési határidő négy hét, hosszabbításra egyszer van lehetőség. A kölcsönzési lehetőség folyamatos biztosítása érdekében kérem, hogy a lejárt határidejű könyveket hozzák vissza. Kiss Judit könyvtáros
KARÁCSONYVÁRÓ KÉZMŰVESNAP A KÖNYVTÁRBAN 2014. december 22-én (hétfőn) 900– 1200 óráig.
Várjuk minden gyermek érdeklődését, aki saját készítésű ajándékkal szeretné meglepni családtagjait. Részvételi díj: 300.– Ft
Művelődési ház
A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek. Wass AlbertA Sárrétudvariból Elszármazottak Baráti Köre Egyesület nevében szeretettel kívánok boldog Ádventi készülődést, áldott Karácsonyt és békés Új Esztendőt!
.
Boldog, békés örömteli ünnepeket kívánunk Sárrétudvari vezetőségének, lakosainak, a faluban működő civilszervezeteknek, s intézmények munkatársainak!
Az Elszármazottak Baráti Köre ez év októberének utolsó szombatján ismét haza látogatott a szülőföldre Sárrétudvariba. Ajándékot is vittünk a Költő Nagy Imre Könyvtárnak,- könyvadományunkat szeretettel fogadta Kiss Judit könyvtárvezető, reméljük az olvasók is szívesen veszik kézbe. Megemlékeztünk mi elszármazottak is, az I. Világháborúról, Udvari béli áldozatairól. Tartalmas és érdekes beszédet tartott Boros Imre alelnökünk a Templomkertben álló emlékműnél. Az Udvari férfikar énekelt szépséges katonadalokat. Majd a többi emlékhelynél is tisztelegtünk, koszorúztunk. Megcsodáltuk az újonnan átadott Református Szolgáltató Központot. Találkozónk további eseménye volt a Tejmalom megtekintése, ahol Dr. Lendvai Csaba szíves vendéglátását, bemutatóját élvezhettük. Megismerkedtünk a malom történetével jó magam - a Tejmalom helyén álló szélmalom történetét ismertettem a tagságnak, melyet a neves természettudós Hermann Ottó jegyzett le Sárrétudvariban való látogatásakor, (és le is rajzolta a régi malmot.) amikor a Sárrét - akkor még igen gazdag madárvilágát, élővilágát kutatta. Simon István tanító fogadta a faluban. A Tejmalomhoz vezető utunk során az épülő gazdagodó faluban, megtekintettük az Elszármazottak Baráti Köre által a szülőfalunak ajándékozott alkotásokat, szobrokat, emlékköveket, emléktáblákat. Nagy fájdalmunkra, a Helytörténeti gyűjteményt, hozzáférhetetlensége miatt nem tudtuk megnézni. Nagyon szeretnénk és elkötelezett partnerek is vagyunk abban a törekvésben, amely megvalósítja végre méltó helye lenne, a Baráti Kör –Szőke Ilona áldozatos munkájával összegyűjtött néprajzi gyűjteménynek hogy egy minden módon megfelelő ház legyen , Sárrétudvari kincseinek bemutatására. Éves hazalátogató közgyűlésünkön új tagot is üdvözölhetünk sorainkban az elszármazott Kenéz Lajost Sárrétudvari szülöttét, nyugalmazott honvéd alezredest. Találkozónkat megtisztelte és köszöntötte Kiss Tibor Polgármester úr, akinek Baráti Körünk ez úton gratulált újbóli megválasztásához sok sikert kívánva munkájához. Az alelnöki köszöntő és az elnöki beszámoló után hangulatos ízletes ebéd melletti beszélgetés következett. A délutáni órákban szavalatot hallhattunk Bíró Ferencné oszlopos tagunk előadásában akit megkülönböztető tisztelttel köszöntöttük pedagógusi pályájának kitüntetése alkalmával. Tagságunk megismerkedhetett azzal a szívet melengető történettel melyet ismertettem számukra, miszerint örömmel üdvözölnek a Vácról és az ország más tájairól is tevékeny alkotó szervezetünk munkálkodása okán. Különösen Költő Nagy Imre emlékének megőrzésében irodalmi munkásságának felelevenítésében, posztumusz kötetének kiadásában tett odaszánásainkat üdvözölték, a Vácon működő irodalmi kör vezetője, Kovács T.István, valamint a híres Pepita füzetet (Költő Nagy Imre elveszettnek hitt 80 éve lappangó verses füzete) megtaláló Kovács Balázs. Az összejövetelünkre, Gubáné Zagyva Henrietta, Műv. Ház igazgató, munkatársaival gyönyörűséges gazdag kiállítást állított fel a Falunapi események néprajzi kiállítás fotóiból és más így az ásatásokat, s Sárrétudvari történetét bemutató képekből. Ez úton mondunk köszönetet a szíves fogadtatásáért, a segítő munkálkodásokért, Polgármester Úr mindenkori pártoló együttműködésért, köszönjük minden segítőnek Varga Ambrusné Icukának, Labát Györgynének, Kovács Katalinnak, Németh Lászlónak, Hegedűs Györgynek és a finom süteményeket étkeket készítőknek
2015-n lesz az a Sárrétudvariból Elszármazottak Baráti Köre megalakulásának 20. évfordulója. Különös gonddal készülünk a jubileumot megünnepelni. Hívunk és váruk minden régi és új tagot, pártolót, helybeli földijeinket. A rendezvényt illetően a továbbiakról, értesítéssel leszünk. Szomorú szívvel adjuk mindenki tudtára, Zoli bácsi elhunytát. Fájó szívvel búcsúzunk vitéz Bartha Zoltán gazdasági felelős, vezetőségi tagunktól. Béke poraira! Emlékét örökké őrizzük - áldozatos az Egyesületünkben folytatott munkálkodására, mindig hálás szívvel gondolunk. A rohanóvilágban megkoptak a fények, halványak a hitek és halványak a remények. Nem szeretnék mást csak hinni a szóban, őszintén szeretni, s bízni a jóban. P.Stébel Ildikó Sárrétudvariból Elszármazottak Baráti Köre Egyesület
SÁRRÉTUDVARI POLGÁRŐRSÉG Egyesületünk évről-évre megvalósított programja a település személyi- és vagyonvédelmének biztosítása, a vidékünkre jellemző külterületek fokozott ellenőrzése, az egyedül élő, idős állampolgárok segítése, a közterületeken elkövetett bűncselekmények megelőzése, településünk lakosainak közbiztonság érzetének javítása. Bűnmegelőzési tevékenységünket 2014. évben is demonstratív megjelenéssel és rejtett figyeléssel végeztük. A szolgáltatások ellátása napi rendszerességgel történt, kétnaponta éjszakai járőrszolgálat vállalásával, illetve közös rendőri járőrszolgálat szervezésével. Együttműködési megállapodást kötöttünk a településen működő Családsegítő Szolgálattal és a Sport Egyesülettel. Részvettünk a novemberi küldöttgyűlésen. A szervezetünk működéséhez és munkánk végzéséhez nélkülözhetetlenül szükséges anyagi támogatásokért köszönet illeti meg a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot, illetve Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő Testületét. Az OPSZ által nyújtott I. és II. félévi támogatás valamint a pályázati lehetőségek útján nyert támogatások szintén jelentésen hozzájárulnak egyesületünk hatékony működéséhez, ezúton szeretnénk megköszönni Nádházi Krisztina pályázati ügyintézőnek is a lelkiismeretes munkáját. A közösségi programokkal, célfeladatokkal szeretnénk vonzóvá tenni az ifjúság számára a polgárőr szervezeti életet. 2014 évében a Polgárőrség létszáma 6 fővel emelkedett. Továbbra is várjuk a fiatal, 18. életévét betöltött személyek jelentkezését; akik betekintést szeretnének nyerni a szervezet közösségi munkájába. Várjuk továbbá magánszemélyek és cégek jelentkezését, akik tevékenységünk végzéséhez szívesen hozzájárulnának anyagi vagy egyéb támogatással. A lakossági bejelentéseket a következő telefonszámon várjuk: 06 30/751-3728 06 30/751-4291 Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Nyugodt Új Évet kívánunk minden lakos számára! Mezei Sándorné gazdasági vezető
A Sárrétudvari Birkózó Sportegyesület éves beszámolója. A Sárrétudvari Birkózók 2014-es év első versenyére Hajdúnánáson került sor január-18.-án. Egyesületűnk 8. fővel vett részt a,, IX. Hódos Imre Emlékversenyen”. Eredményeink: Csézi Zoltán IV., Nyüsti István III., Bökönyi Levente IV., Vígh Bálint IV., Kiss Imre V., Rácz Ernő V. Az évi versenysorozatúnk második állomása Hajdúböszörmény volt, Itt került megrendezésre február 01.-én a ,, Kincses Sándor Emlékverseny”. Csapatunk 10 fővel vett részt a megméretetésen. Eredményeink: Csézi Zoltán I., Nyüsti István II., Tóth Tamás III., Bodó Tamás III., Kiss Imre III., Vígh Bálint II., Komóczi Márk II., Rácz Ernő I. Birkózóink harmadik megméretetésére március 01.-én került sor Bökönyben. Csapatunk 9 fővel vett rész a versenyen. Eredményeink:Csézi Zoltán II.,Nyüsti István II.,Tóth Tamás II.,Bökönyi Levente II., Kiss Imre III., Vígh Bálint II.,Komóczi Márk I.,Rácz Ernő III. Versenysorozatunk negyedik állomása Nagyrábé volt. Itt került megrendezésre a „Mészáros István Emlékverseny”.Egy igen szép 192 fős nemzetközi versenyt sikerült rendeznie a Nagyrábéi birkózó szakosztálynak. A Sárrétudvari Birkózó SE 11 fővel vett részt a versenyen. Eredményeink:Csézi Zoltán I.,Erős Csaba I.,Tóth Tamás II.,Bökönyi Levente II., Bodó Tamás IV., Kiss Imre III., Vígh Bálint V., Földesi János V., Komóczi Márk II., Rácz Ernő III., Kiss Károly II. Március 15-én Püspökladányban került megrendezésre a „Bihari Lajos Emlékverseny”. A több mint 240 fős 3 szőnyeges nemzetközi birkózó versenyen 6 fővel szerepelt Egyesületünk. Eredményeink:Csézi Zoltán II.,Nyüsti István III.,Erős Csaba III.,Tóth Tamás III., Komóczi Márk II. A tavasz folyamán még 5 verseny várt birkózóinkra. A heti 2 x 2 edzés plusz a centrum edzés mellett nagy izgalommal készültünk az V. Sárrét Kupa saját rendezésű versenyünkre, melynek időpontja május 3. volt. Az,, V. Sárrét Kupát” 10 szakosztály 80 fővel tisztelte meg. A kis versenyzői létszám ellenére egy igen színvonalas versenyt sikerült rendeznünk. A saját rendezésű versenyünk után sem maradt idő pihenésre, hisz május 17-én rendezte meg egyesületünk a VI. Jótékonysági Birkózó Bálját. Ezen rendezvényünk is nagyon jól sikerült. A jótékonysági bálunkat több mint 130 fő tisztelte meg jelenlétével. Itt szeretnénk megköszönni Márkus Józsefnek és családjának a bálunkra készített remek vacsorát, Újvári Imrének pedig a remek zenei szolgáltatást. Az est 300.000 Ft-os bevételét egyesületünk a működési költségeinek fedezésére, és eszközbeszerzésre fordítsa. Az őszi szezonkezdésre szeptember 01- én került sor. A heti 2x2 óra edzés mellett birkózóink továbbra is részt vesznek a püspökladányi centrumedzéseken is. Ezek az edzések minden héten, kedden vannak megtartva 17.30-tól 19.30-ig. Első őszi versenyünk Balkányban volt szeptember 06-án a ,,III. Celspan Kupa”, amely egy nagyon erős nemzetközi verseny volt, ahol a nyolc induló versenyzőnk közül Tóth Tamásnak sikerült a III. helyet megszerezni. A második versenyünk szeptember. 20.-án a,,IV. Munkácsi Dezső emlékverseny” volt Kazincbarcikán. Eredményeink: Csézi Zoltán V, Nyüsti István V, Kiss Imre V, Rácz Ernő I, Tóth Tamás V, Soron következő harmadik versenyünk szeptember 28.-án a,, X. Hódos Imre emlékverseny” volt Hajdúnánáson. Eredményeink: Csézi Zoltán V,Nyüsti István II. Tóth Tamás II.,
Bökönyi Levente I., Kiss Imre V. Ugyan ezen a napon került megrendezésre Miskolcon az U23-as Magyar Bajnokság. Itt Kiss Károly képviselte egyesületűnket, és nagy öröműnkre a Szigetvári ellenfelét legyőzve megszerezte csapatunk első Magyar Bajnoki címét. Negyedik versenyünk október 04,-én, volt Kabán a,, X. Porcsin Gyula emlékverseny” Eredményeink: Csézi Zoltán I., Nyüsti István II., Tóth Tamás III., Bökönyi Levente II., Kiss Imre III., Mile István III., Komóczi Márk I., Kiss Károly II., Rácz Ernő II., Csák Dorina II., Erős Csaba V., Erős Bálint I., Szabó Petra I. Ezen a versenyen méretették meg. magukat leánybirkózóink, és nagyon szépen szerepeltek. Ötödik versenyünk szinté Kabán volt a,, XIX. Meteorit Kupa” október 11.-én. Eredményeink: Erős Csaba I., Erős Bálint III., Csézi Zoltán III., Nyüsti István III., Tóth Tamás III., Bököny Levente II., Kiss Imre V., Vígh Bálint V., Mile István II. Október 19.-én az őszi szezon hatodik versenyén vettünk rész Gyöngyösön a ,,XI. Szőke Miklós emlékversenyen. Eredményeink: Tóth Tamás III., Csézi Zoltán V., Nyüsti István II., Kiss Imre V., Bökönyi Levente III., Rácz Ernő II. A hetedik versenyünk Földesen volt október 25.-én. Eredményeink: Szabó Petra I., Csák Dorina II., Erős Bálint I., Nyüsti István I., Erős Csaba I., Csézi Zoltán I., Tóth Tamás I., Bökönyi Levente I Kiss Imre II., Komóczi Márk I. Nyolcadik versenyünk Tiszacsegén volt a ,,XXI. Cserkész Kupa” november 02.-án Eredményeink: Csézi Zoltán I., Nyüsti István III., Tóth Tamás II., Bökönyi Levente III., Kiss Imre III., Rácz Ernő II., Komóczi Márk V. Kilencedik versenyűnk Hajdúszoboszlón volt a,, III. Aqva- General Kupa” november 23.-án. Eredményeink: Erős Bálint V., Csézi Zoltán III., Nyüsti István III., Szabó Petra III., Csák Dorina II. Egyesületünk teljes mértékben meg van elégedve birkózóink eredményével. Persze van még hova fejlődniük, de jó irányban haladunk. Szeretnénk minden támogatónknak megköszönni a 2014-ben nyújtott segítséget és bízunk benne, hogy a jövőben is számíthatunk támogatásukra. BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN TELEPÜLÉSŰNK MINDEN LAKÓJÁNAK
A Sárrétudvari Birkózó S.E Vezetősége.
Sport 2014 Véget ért a 2014-es év labdarúgó csapataink számára. Elérkezett a visszatekintés ideje. A felnőtt csapatunk a 2013/2014-es bajnokságban ezüstérmet szerzett. A fiúk az elmúlt öt évben három ezüst és 2012-ben egy aranyérem birtokosai lettek. Ezen kívül egyszer megyei Magyar Kupa győzelmet is szereztek. U15-ös csapatunk szintén dobogós helyen végzett, a bajnokság déli csoportjának harmadik helyén végezve. Dicséret illeti az összes résztvevőt a sikerek kiharcolásában. Rövid nyári szünet és felkészülés után kezdődött a 2014/2015-ös év. Felnőtt keretünk kicsit megfogyatkozott (13 fő), ennek
ellenére szépen helyálltak a fiúk. A tizenöt fordulóból tizennégyszer veretlenül hagyták el a pályát. A táblázaton a második helyet foglaljuk el rosszabb gólkülönbséggel. 1. HAJDÚSÁMSONI T.T.I.SZ.E. 15 11 3 1 57 2. SÁRRÉTUDVARI KSE 15 11 3 1 43 3. HAJDÚSZOBOSZLÓI SE 15 9 2 4 40 4. DEBRECENI EAC 15 9 2 4 41
23 16 14 22
34 27 26 19
36 36 29 29
Korosztályos csapataink játékosait is meg kell dicsérni (U18). Gyakran egész hétvégéjüket a pályán töltik. Eredményeik is javuló tendenciát mutatnak. Pályánkról előző írásunkban már szóltunk. Reményeink szerint a helyzetünk tavasz folyamán rendeződik. Őszi helyezéseinket szeretnénk megtartani vagy javítani. Csapatunk játékos kerete minden korosztályban erősítésre szorul főleg létszámban, de minőségben is javítható. A 2014-es évet évzáró vacsorával fejezzük be. Vacsoránkon megköszönjük játékosainknak a szép eredményeket, edzőinknek, rendezőinknek a szorgalmas munkát, és támogatóinknak, hogy segítik egyesületünk működését. Lelkes szurkolónknak és a falu lakóinak kívánunk az új évben is jó szórakozást mérkőzéseinken. B.U.É.K! HAJRÁ UDVARI! A VEZETŐSÉG
Karácsony este Szent karácsony este Mikor a földre béke száll, S megannyi angyalka ajándékot ád, Isten áldását adja ránk Sok-sok szerető család otthon ünnepel, hisz ez a nap a szeretet ünnepe, kipirult arcokon boldog mosoly, Hisz olyan jó dolog, ha egy családba tartozol Hálát adva a sorsnak Éljük életünk Bárcsak minden napunk Ilyen lehetne, abban reménykedünk! Megyesi Lajosné
Akik születésének örülünk! 1. Szőke Gergő 2014.09.22. Dan Erika és Szőke Gergely Táncsics utca 5. 2. Rácz Hunor Álmos 2014.10.21. Birinyi Katalin és Rácz Imre Zrínyi 97. 3. Lukács Zselyke 2014.10.27. Rédai Renáta és Lukács Vilmos Zrínyi 136. 4. Rábai Viktória 2014.11.17. Horváth Mária és Rábai Imre Bocskai 18.
Akiktől búcsúzunk 1.Galó Jánosné sz.:Szabó Berta Vasút u. 105. sz.
2014. 09. 23.
71 év
2.Varga Imre Árpád u. 3.sz.
2014. 10. 04.
77 év
3.Török Lajos Vasút u. 104.
2014. 10. 07.
76 év
4. Kovács Béla Hunyadi u. 14.sz.
2014. 10. 17.
67 év
sz.: Madar Etelka
2014. 11. 04.
64 év
6. Oláh Ambrusné sz.: Nyiri Ilona Vasút u. 86. sz.
2014. 11. 04.
83 év
7. Kóti Gyula Jókai u. 17.
2014. 11. 19.
75 év
5.Kiss Lajosné Zrínyi u. 60.
8. Balogh Sándorné Radnóti u.2. 9. Dan Gyula Radnóti u. 10.
sz.: Mezei Mária
2014. 12.02.
63 év
2014. 12. 02.
63 év
Felelős kiadó: Kiss Tibor polgármester Főszerkesztő: Gubáné Zagyva Henrietta Készült: Hektográf Nyomda, Püspökladány Sárrétudvari, 2014. december