KARL JÁNOSNÉ CSEPREGI ERZSÉBET – NAGY ZOLTÁN
Tûzben égett élõ fa – tanáraink emlékezete Mintegy tíz évvel ezelõtt Dinnyés József daltulajdonos járt egy népfõiskolai ünnepségen, Sárszentlõrincen. – Állítsatok emléket tanítóitoknak! – biztatott minket. Tõle hallottunk elõször arról, hogy már sok községben felállították a Tanítók Fáját, név szerint emlékezve mindazokra, akik abban a községben jóra, szépre oktattak. Töprengeni kezdtünk. Hova, hogyan állítsuk föl az emlékfát? Milyen módon emlékezzünk tanítóinkra? Hosszas közös gondolkodás után született meg az elhatározás, hogy Sárszentlõrincen ne Tanítók Fája, hanem Tanítók Fala készüljön. Mégpedig a templomot és a volt egyházi iskolát (mostani óvoda) összekötõ falat nevezzük ki a Tanítók Falának, hiszen a templom és az iskola volt az államosításig az akkori kántortanítók életének, munkájának napi színtere. Hamar megegyezésre jutottunk abban a kérdésben, hogy Nagy Zoltán sárszentlõrinci fazekas barátunkat kérjük meg: õ tervezze meg a nevek megörökítésének módját. Láttuk azt is, hogy ha maradandót szeretnénk alkotni, a szóban forgó falszakaszt újonnan kell építeni. Szenicei Bárány György falualapító lelkész halála 250. évfordulójának ünnepére terveztük a Tanítók Fala avatását. Kérõ leveleket küldtünk szét elszármazott sárszentlõrincieknek. Az adakozás tárgyaként megjelöltük a Tanítók Fája (Fala) állítását is. Szinte napról napra jöttek az adományok. Összegyûlt az építõanyagok megvásárlásához szükséges 50.000 Ft. A Népfõiskolai Alapítvány férfi dolgozói munkához kezdtek. Nagy Zoltán megtervezte az égetett agyagból készült emlékfalat, én (Karl Jánosné Csepregi Erzsébet szerk. megj.) szorgalmasan gyûjtöttem a falra kerülõ tanítók, tanárok névsorát. A tervezés elsõ szakaszában eldöntöttük, hogy az államosításig, 1948-ig emlékezünk meg tanítóinkról. A névsor folytatása az utánunk jövõk feladata lesz.
176
KARL JÁNOSNÉ CSEPREGI ERZSÉBET – NAGY ZOLTÁN
MEGHÍVÓ AZ AVATÓ ÜNNEPSÉGRE, 2007
A nagy ünnep (2007. június 30–július 1.) közeledtén izgalommal vártuk, mindennel elkészülünk-e, idõben a helyére kerülnek-e a tanítóink emlékét õrzõ agyaglapok? Nagy ünnepünk nagyon szépen sikerült. A 10 órakor kezdõdõ istentiszteletet ebéd követte, majd összegyûltünk a templomkertben. Dinnyés József daltulajdonos énekei után Renkecz József sárszentlõrinci nyugalmazott iskolaigazgató megemlékezett tanítóinkról, az iskoláról. Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke megáldotta és felszentelte az emlékfalat. Elhelyeztük koszorúinkat az emlékmûnél, majd Nagy Zoltán fazekas beszélt arról, hogy milyen üzenete van számunkra az égetett agyag emlékmûnek. Végül a jelenlevõk közül megkértük, hogy lépjenek elõ tanítóink, tanáraink leszármazottjai. Az elemi iskolai tanítók közül dr. Halmai Olivér leánya, Kürtös Kálmán felesége, leánya, unokája és Mendöl Ede unokája voltak itt. Az algimnáziumi tanárok közül pedig Gombocz Miklós dédunokája, ükunokái voltak jelen. Lélekemelõ volt szembesülni az agyagtáblákon mindazok nevével, akik községünkben a fiatalság szépre, jóra nevelésén fáradoztak, s látni, hogy ez a
TÛZBEN ÉGETT ÉLÕ FA – TANÁRAINK EMLÉKEZETE
177
fal nemcsak a múltban, de a jelenben is összeköti a templomot és az iskolát. Megfogalmazódott bennünk a vágy, hogy ez az összeköttetés ne csak az anyagban, az anyagon keresztül, hanem a lelkekben is meglegyen. A falu olyan emlékhellyel gazdagodott, ahol a mindenkori diákok évrõl évre méltóképpen emlékezhetnek meg az elmúlt idõk jeles személyiségeirõl, tanítóikról.
Nagy Zoltán: Kõvé égetett élõ fa Furcsa a helyzet, mikor olyat kell készíteni, ami más, mint a korábbiak, nem a saját, megszokott munka. Furcsa, ahogyan fallá kell rendezni a fát. A fának van mitológiája, a falnak nincs. A fa a fejlõdés, a gyarapodás, maga a teremtõ és termõ élet, a fal a bezártság, a merev halál maga. Emelhetünk fából is falakat, de az a kõtõl nem lesz jobb semmivel. Persze hihetõ olyan olvasat is, amikor a fal a menedék, a védelem és az óvás. Úgy mondják, hogy az ember emléke addig él, amíg a fejfája áll még. Elvesztett Paradicsomunk óta, attól kezdve, hogy az Ember a halált megkóstolta, retteg az elmúlástól, retteg a felejtéstõl. Piramisokkal, diadalívekkel, kõbe rótt céltalanságokkal akarja a jövõ számára átmenekíteni magát. A Móra nevezte „célszörû szögény embör” nem jutott a kõhöz. Sírját, ha jelölték – csak egy fa volt. A katonának kopjáját szúrták a sírjára, rátéve süvegét, parasztnak csak fát ültettek a sírjára, hogy testével még halálában is táplálja azt. Szent ligetek vették körül régen volt falvainkat. Szent szellemek vigyázták hát ez erdõkben az embert. Fáját nem vágták, rõzséjét nem égették. Az õsök életének fája erdõvé magasodva fogta el a gonosz szelet a falutól, folytonos jelenlétével vigyázva annak minden léptét. Talán Kõ Pál mondta egy helyen azt, hogy hazánk „kisplasztikai” ország. Nálunk a legmonumentálisabb gondolat is arasznyi méretben valósulhat meg. Saint Germain, Strassburg, Köln dómjai is mire ideértek Nyírbátorban, Csengerben, A TANÍTÓK FALÁNAK AVATÁSA UTÁN, 2007
178
KARL JÁNOSNÉ CSEPREGI ERZSÉBET – NAGY ZOLTÁN
Tákoson már ember léptékûvé szelídültek. A szobrász, ha nemes anyag jut a kezébe, gyakran kénytelen frázisokban gondolkodni. A fából kopjafát, a kõbõl obeliszket faragunk, az érc oroszlánnak, hadvezérnek, már olimposzi magasságokba jutott embernek önthetõ. Mire írjuk tehát hajdan volt Szilvágyi Sámuel vagy Barla Mihály uram nevét? Néhai, sokszor hazájuk sem volt tanítóinkat gyakran szél fútta csak faluról falura. Jó eszû parasztgyerek, hét szilvafás kisnemes segítséget kap a paptól, Sopronba jut, tanul, hogy taníthasson és megindul a Felvidék, Dunántúl vagy a Dél-Alföld poros útjain, ha szerencséje van tán az atyai ház közelébe, ha AZ ALGIMNÁZIUM TANÁRAI, 2007 nem, hát messze attól. Sorsukat Csokonai is megírja, õ már csak tudja, hogy a sár, az nem csak a vendéget marasztalta hajdanán. Poros árkusokról nevek tekintenek ránk. Nevek, melyek java semmit sem mond már számunkra. Fejfájuk nevükkel, emlékezetükkel elkorhadt rég a temetõben, ha épp itt temették el õket. Esti beszélgetéskor valaki felidéz valamit, tán Tompa Mihály versébõl egy sort. Hozzátesz egy gondolatot. Maga sem tudja, hogy amit mond, azt nagyapja hallotta a tanító úrtól, megmaradt a buksi kis fejben, felnõve továbbadta. Már sehol az ember, csak egy mondat, egy gondolat él csupán. Milyen fa õrizze tehát az emléküket? Milyen legyen? Ne legyen zöldmázas! Az népi. Olyan korban éltek pedig õk, ami a „népmûvészet” nagy korszaka volt. A nagyságos fejedelem veszte utáni kegyetlenkedésekre a lélek virágokkal válaszolt. Virágba borult az ország. Deákok kedvesüknek virágénekekkel udvaroltak, virág lepte a juhász szûrét, konyháink falát, kályháink oldalát, csizmák szárát, balták, fejszék vasát. Mindent, amihez csak a célszörû szögény embör csak érhetett. Istenem, ha Móricz apja is szûrszabó lett volna, mint Móráé, más irányt vehetett volna a XX. század csapásainak lelki
TÛZBEN ÉGETT ÉLÕ FA – TANÁRAINK EMLÉKEZETE
179
helyretétele! Jó, nem lesz zöld, nem lesz „népi”. Legyen modern? A modern – mode: divat szóból eredve a divatosat jelenti. Hogyan lehet „divatos” egy emlékfal? A divat jön és megy. A divat mindig hangos, csak magát erõlteti elõre. Hogyan említhetõek tanítóink egy lapon a divattal?! A lõrinci fa az levele volt a nagy, magyar emlékezet fájának. Egyszerre legyen rész és egész, legyen ez fa és legyen levél. Két ága, két ere legyen, hiszen két ágról jöttek tanítóink. Jöttek, mint a népiskola, az elemi és jöttek, mint az algimnázium tanítói. A kõvé égetett sár, melybõl a dombormû készült nem sokkal idõtállóbb, mint a fa – egyszerû tetõ alá került. Két oldalán bálványfaként két oszlop áll, melyre, ha emlékezünk, hát gyertyáinkat tehetjük. Fölöttük táblákon kézzel írva a nevek. Csöndes egymásutánban, ahogyan Õk jöttek. Tervezzük, hogy emlékparkká tesszük a teret, hol padon ülve emléküket megidézhetjük, szellemükbõl erõt meríthetünk. Áldás rájuk s áldás mindazokra, Kik ápolták e fát, áldozva itt, Hogy mint a kertek rózsabokra, Úgy ékesítse Tolna tájait. Sántha Károly A Tanítók Falán a következõ felirat található: „Az igazak emlékezete áldott”. (Példabeszédek 40,7.)
Elemi iskola 1722–1948 Szilvágyi Sámuel Tomcsányi György Masnicius Mihály Drinóczi Mihály Stephanides Sámuel Dzubner András Knar János Németh István Szalai Pál Eifert Hendrik Mendöl Ede Kürtös Kálmán Bus Pál
Dénes Mihály Bodóts Mihály Lang Pál Szabó György Beliczay Jónás Faragó Sámuel Németh Ferenc Ruppert Jakab Schád János Diebold Károly Nagy István Halmai Olivér Németh Lenke
180
KARL JÁNOSNÉ CSEPREGI ERZSÉBET – NAGY ZOLTÁN
Tanítók fája Emlékül állította a hálás utókor 2007. Algimnáziumi tanárok 1806–1870 Barla Mihály Druglányi Dávid Erhardt Sámuel Lehr András Berky Gusztáv Láng Frigyes Osztroluczky Mihály Jankó Dániel Támer János Gombocz Miklós
Unger Mihály Gödör József Haag Péter Ritter Károly Hathó Lajos Scherer Konrád Major Lajos Lehr Albert Wiesner Boldizsár
