2010. december 30.
Részletek a 15. oldalon
5. oldal
Egyszerűsített honosítási eljárás
2. oldal
2. oldal
Letartóztatták Lucenkót
3-9.
Beszélgetés Gödöllő polgármesterével
Hozott alapanyag és bérmunka
7. oldal
Tv
nuár -műsor ja
14. évf. 52. szám
6. oldal
52
Békés, boldog új esztendőt kívánunk!
Ára: 1,50 hrivnya
Elfogadták az állami költségvetést
Irka karácsony
AJÁNLÓ
Agrárgondok, aranybánya, ivóvízellátás
A járási állami közigazgatás és a járási tanács irányítói év végi összegzésre hívták a Beregvidéken megjelenő írott sajtó képviselőit. A találkozón Medvigy István, a közigazgatás
elnökének első helyettese számolt be a 2010-es esztendő eredményeiről, az elvégzésre váró feladatokról, és az előttünk álló esztendő legfontosabb célkitűzéseiről. Folytatás a 3. oldalon
A két ünnep között is betlehemeztek Tiszacsomán
A karácsonyi ünnepek lezárásaként hétfőn Tiszacsomán betlehemes játékok bemutatójára, illetve a három királyokról szóló színdarab bemutatójára került sor a helyi iskolában. Bevezetőjében Rácz János, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke – miután köszöntötte az egybe-
gyűlteket, valamint Kovács Szvetlana helyi polgármestert – azon örömének adott hangot, hogy napjainkban a járás több településén is gondosan ápolják múltunkat, nagy hagyományai vannak a Jézus születését felelevenítő helyi betlehemes csoportok karácsonyi fellépéseinek. Folytatás a 4. oldalon
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola folyosói ezúttal nem az intézmény hallgatóitól, hanem kisiskolásoktól voltak hangosak. A
karácsonyt meglelőző kedden rendezték meg ugyanis az Esztergom teremben az immáron hagyományos Irka karácsonyt. A hangulat megteremtését segítet-
ték a halkan szóló karácsonyi dallamok, és a gyönyörű fenyőfa is, melyet idén is saját készítésű díszekkel öltöztettek fel a gyerekek. A terem zsúfolásig meg-
telt lelkes kisiskolásokkal, akiket Nagy Nikolett éneke után elsőként Punykó Mária, az Irka gyermeklap főszerkesztője üdvözölt. Folytatás a 3. oldalon
Élő adás a Sion Rádióban
A beregszászi Sion internetes rádió több mint tíz éve sugározza magyar nyelvű (kezdetben csak vallási tematikájú, majd közéleti) műsorait. 2008tól a www.sionradio.eu portálon napi 24 órában is lehetővé teszi a kárpátaljai magyarságot érintő események, hírek nyomon követhetőségét. November 29. és december 4. között a beregszászi református templomban zajló evangelizációsorozatot a Sion Rádió már élőben közvetítette internetes honlapján, amit a városközpontban elhelyezett óriásplakát előre meg is hirdetett. Folytatás a 4. oldalon
2
Heti körkép
2010. december 30.
Amiről beszélnek MEGKAPJÁK-E JÁRANDÓSÁGUKAT A „HÁBORÚ GYERMEKEI”? 2006-ban a kormány „A háború gyermekeinek szociális védelméről” címen rendeletet fogadott el arról, hogy azoknak a nyugdíjasoknak, akik 1945. szeptember 2-ig, vagyis a második világháború befejezéséig még nem töltötték be 18. évüket, pótlólagos illeték jár, mégpedig az akkori minimális öregségi nyugdíj 30 százaléka. A rendeletet 2006. január 1-től lépett hatályba, de folyósításához az Állami Költségvetésben nem volt pénz. Ezért az „Ukrajna 2006. évi költségvetéséről” szóló törvény értelmében felfüggesztették végrehajtását, pótlólagos nyugdíjat a „háború gyermekeinek” nem folyósítottak. Már 2007-ben is csak a rokkant nyugdíjasok kaptak némi kiegészítést öregségi nyugdíjukhoz, mégpedig a háború résztvevői számára megállapított kiegészítés felét. Az Alkotmánybíróság 2007. július 9-én kelt határozata értelmében azonban ezt a törvényt érvénytelennek, alkotmányellenesnek nyilvánították. Ettől kezdődően a fenti kategóriához tartozó nyugdíjasok, vagyis a „háború gyermekei”, folyamatosan követelik járandóságuk, vagyis az öregségi nyugdíj 30 százalékának folyósítását. Sajnos hiába! A kormány 2008-ban a helyzet megoldása érdekében rendeletet hozott arról, hogy a „háború gyermekeinek” járó pótlólagos nyugdíj mértéke havonta 49,8 hrivnya legyen. Az Alkotmánybíróság azonban ezt a rendeletet is alkotmányellenesnek minősítette. Ukrajna Nyugdíjalapja azonban, az említett kormányrendeletre hivatkozva, azóta mindöszsze 49,8 hrivnya pótlólagos illetéket számol fel havonta a „háború gyermekeinek” a 2006-ban elfogadott „A háború gyermekeinek szociális védelméről” című törvényben meghatározott 216,9 hrivnya helyett. Az illetékes hatóságok ezt a zűrzavart a törvényhozásban keletkezett „jogi hézaggal”, értelmetlen ellentmondásossággal magyarázzák. A Nyugdíjalap pedig a „háború gyermekeinek” járó pótlólagos illeték mértékének meghatározásánál továbbra is a 2008-ban elfogadott kormányrendelethez tartja magát. Ennek megfelelően utalják át a költségvetésből a „háború gyermekeinek” járó pótlólagos illetékek kifizetéséhez szükséges összegeket. A nyugdíjasok természetesen nem értenek egyet jogaik megsértésével, folyamatosan követelik a Nyugdíjalaptól a „Háború gyermekeinek szociális védelméről” szóló, 2006-ban elfogadott törvényben meghatározott járandóságuk folyósítását annak négyévi kamatával
együtt. Sokan bírósághoz fordultak ebben az ügyben. Kárpátalján egyes ügyeskedő ügyvédek, kihasználva a nyugdíjasok hiszékenységét, kiszolgáltatottságát, bizonyos százalék ellenében elvállalták ügyük képviseletét a bíróságok előtt. Az utóbbi hónapokban elterjedt a hír, hogy ügyfeleik egy része már meg is kapta elmaradt járandóságát annak négyévi kamatával együtt. Sajnos azonban ezek a hírek teljesen alaptalanoknak bizonyultak. Az illetékes szociális hatóságok, a Nyugdíjalap megyei főosztálya nem erősítették meg, de nem is cáfolták egyértelműen ezeket a híreket, a hozzájuk eljuttatott beadványokra válaszolva kijelentik, hogy az Állami Költségvetésről szóló törvény csak 10 százalékos pótnyugdíj folyósítását teszi lehetővé a „háború gyermekei” számára. A költségvetésben több pénz nincs erre. Tehát a 2006-ban elfogadott törvény szerint járó pótnyugdíjak folyósításáról szóló híresztelések teljesen alaptalanok. Az idős emberek érdekeit képviselni hivatott Nyugdíjalap ebben a kérdésben sajnos nem a nyugdíjasok érdekeit védi, ellenkezőleg, tiltakozik a bíróságokhoz benyújtott keresetek ellen, ha pedig azok mégis tárgyalásra kerülnek, nem képviselteti magát a bíróságon, fellebbezést nyújt be az elfogadott bírósági ítéletek ellen. A jogászok képtelenek egyértelmű választ adni arra a kérdésre, érdemes-e egyáltalán a bírósághoz fordulni ebben a kérdésben? Közülük egyesek azt tanácsolják ügyfeleiknek, forduljanak a megyei tanácshoz, követeljék a kérdés napirendre tűzését, a 2008-ban elfogadott kormányrendelet érvénytelenítését. A megyei tanács képviselői azonban egyelőre nem hajlandók erre. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a választók szavazataiért harcoló pártok minden választás előtt azt ígérték az embereknek, hogy megválasztásuk esetén élesen felvetik ezt a kérdést, kiharcolják a 2006-ban elfogadott „A háború gyermekei szociális védelméről” szóló törvény érvényesítését, a választások után azonban rendre megfeledkeztek ígéreteikről. És maradt minden úgy, ahogy volt. Azok, akik 1945. szeptember 2-ig nem töltötték be 18. évüket, nehéz körülmények között nevelkedtek, éheztek, súlyos szegénységben töltötték gyermekkorukat, kénytelenek voltak erejüket meghaladó munkát végezni. Igazán megérdemelnék, hogy az állam az eddiginél bőkezűbben gondoskodjon róluk!
-i-gy
Letartóztatták Lucenkót
„A hatalom hadjáratot indított a politikai opponensek ellen...” K ö z v e t l e n ü l l a p z á rta előtt közölték az ukrajnai sajtókiadványok, hogy őrizetbe vették Jurij Lucenkót, a Népi Önvédelem (NSZ) politikai erő vezetőjét, korábbi belügyminisztert, a narancsos forradalom egyik szervezőjét. A hivatalos értesülések szerint a letartóztatását különösen nagy összegű állami vagyon eltulajdonítása miatt rendelték el. A vád szerint az egykori miniszter a sofőrjével együtt 40 000 (!) hrivnyát lopott el az államtól. Lucenkót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Alfa különítményének 11 kommandósa tartóztatta le és szállította be a fogdába. Az elfogatása után nem volt teljesen világos, hogy miért is vették őrizetbe az egykori főrendőrt, ugyanis Lucenko állítása szerint Viktor Juscsenko megmérgezésének ügye miatt jöttek érte a kommandósok... A Népi Önvédelem hivatalos honlapján az eset után Jurij Lucenko gratulált Viktor Juscsenkónak azért, hogy a mérgezés óta eltel hat év után sikerült letartóztatni az első gyanúsítottat. A jelenlegi politikai helyzetben teljesen logikus, hogy a gyanúsított az egykori belügyminisz-
ter lett: Jurij Lucenko – áll a bejelentésben. A honlapon arról is olvashatunk, hogy az ex-miniszter felháborodott azon a tényen, miszerint az ügyben érintett Juscsenko az ügyészség többszöri behívására sem jelent meg vallomástételen, miközben az ő letartóztatására 11 kommandóst küldtek. Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a 2004 végén állítólagosan dioxinnal megmérgezett Viktor Juscsenko elnöksége idején nem tudta végérvényesen lezárni az ügyet. Eltelt öt év és a felelősök nem kerültek börtönbe, ráadásul sokan még azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán megtörtént-e a mérgezés. Napvilágra kerültek olyan elméletek, miszerint Juscsenko arcát egyszerűen csak egy ételmérgezés torzította el, esetleg egy roszszul sikerült plasztikai műtét. A dioxin tanulmányozásából pedig az derült ki, hogy ezt a szert a világ csak bizonyos laboratóriumaiban képesek előállítani, így a kör rendkívül leszűkült, de úgy látszik, ez sem segített az ügy felgöngyölítésében. A Vlasti.net internetes kiadvány elemzése szerint a közeljövőben olyan információk is megjelenhetnek,
miszerint az egész mérgezést Julija Timosenko egykori kormányfő tervezte volna meg és a végrehajtók között ott volt Jurij Lucenko is. A jelenlegi politikai hatalom mindent megtesz an-
nak érdekében, hogy Ukrajna külföldi pénzügyi támogatói szemében épp a korábbi kormányt tüntessék fel minden rossz okozójaként – írja a hírportál. Lucenko letartóztatásával előtérbe kerül az a korábbi magyarázat Juscsenko arcának elváltozására, miszerint a mérgezést maguk a narancsosok végezték el, hogy ezzel is az oroszok és a Régiók Pártja (egyben Viktor Janukovics) ellen befolyásolják a hazai és a nemzetközi közvéleményt. Viktor Juscsenkóból mártírt kre-
Egyszerűsített honosítási eljárás A magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosítását, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást. Az egyszerűsített honosítási eljárás lényege, hogy nem kell Magyarországon letelepedni a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság megszerzéséhez, nem kell állampolgársági vizsgát tenni, elegendő a magyar nyelv ismerete és nem kell a magyarországi lakóhelyet és megélhetést igazolni. Az egyszerűsített, kedvezményes honosítást kérheti a Magyarországon élő (függetlenül az itt tartózkodás időtartamától, jogcímétől) és a szomszédos államokban élő mellett a nyugat-európai, tengeren túli kérelmező egyaránt. A szabályozás nem teljesen újdonság a magyar jogrendszerben, hiszen már az első magyar állampolgársági törvény és az 1886. évi IV. törvénycikk is ismerte a határon túli magyarok, a
csángók egyszerűsített honosítási eljárását. Az új szabályokat a 2011. január 1. után benyújtott kérelmekre kell alkalmazni, de nincs időbeli korlát, azaz évek múlva is be lehet azonos feltételek mellett nyújtani az állampolgársági kérelmet. Kérelmet bárki benyújthat, nemcsak az a személy, aki megfelel az egyszerűsített honosítás/ visszahonosítás törvényi feltételeinek. A korlátozottan cselekvőképes, illetőleg a cselekvőképtelen személy nevében a törvényes képviselője terjesztheti elő a kérelmet. A kérelem benyújtása Kérelmet az nyújthat be, aki a kedvezményes honosítás következő (együttes) feltételeinek maradéktalanul megfelel: – maga vagy felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását – magyar nyelvtudását igazolja (ezt a kérelmet átvevő szerv ellenőrzi) – a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, és – honosítása nem sérti
Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. Az állampolgársági kérelem mellett a kérelmezőnek be kell nyújtani a születési anyakönyvi kivonatát és a családi állapotát igazoló okiratokat (házassági anyakönyvi kivonat, válást igazoló dokumentum stb.), valamint a magyar származást igazoló dokumentumokat (például a felmenők születési anyakönyvi kivonatai, de lehet plébánosi/ lelkipásztor igazolás vagy régi magyar okirat, például illetőségi bizonyítvány, iskolai bizonyítvány, katonakönyv, stb.). A magyar származás igazolásánál fontos, hogy a családi kapcsolat, azaz a leszármazás végig követhető legyen. Mellékelni kell még egy magyar nyelven, saját kézzel írt önéletrajzot és két darab igazolványképet (külföldön élőnek egyet). A kérelmező köteles nyilatkozni arról, hogy büntetlen előéletű és nem folyik ellene büntető eljárás, valamint arról, hogy az elmúlt öt évben elmarasztalta-e valamely bíróság szándékos bűncselekmény miatt. A külföldön élő kérelmezőnek az eljáró szerv
áltak, aki a politikai harc áldozataként mégis győzni tudott az igazságtalan közdelemben. A hírportál szerint Lucenko azt is bejelentette, hogy a jelenlegi hatalom hadjáratot indított az előző kormány tagjai ellen, ennek a végső célja pedig Julija Timosenko végleges politikai megsemmisítése. Ennek a tervnek a keretein belül mindenféle függőben lévő ügyet meg tudnak majd oldani, méghozzá egy csapásra – mondta Lucenko. A dioxin-mérgezés, a Gongadze-ügy és még egy sor rezonáns, felderítetlen ügy rövid időn belül megoldottá válhat. Csakhogy az eredményekkel a széles közvélemény előtt is el kell majd számolni és ebben a tekintetben Jurij Lucenko személye problémás lehet. Az egykori belügyminiszter és a kormányfő nevei ugyanis egyetlen nagyobb bűnténynél sem szerepelnek! A letartóztatás napján Lucenko ügyvédje bejelentette, hogy védencét nem a 40 000 hrivnyás ügy miatt vették őrizetbe, hanem egy olyan nyomozás miatt, amelyben tanúként fogják meghallgatni. Lapzártáig nem derült ki pontosan, miféle ügyről lehet szó.
Újlaki László
felhívására csatolnia kell a külföldi lakóhelye szerint illetékes hatóság büntetlenséget tanúsító igazolását. Az idegen nyelvű okiratokat nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése vagy viszonossági gyakorlat hiányában – hiteles magyar nyelvű fordítással, és – ha ennek elháríthatatlan akadálya nincs, diplomáciai felülhitelesítéssel ellátva kell az állampolgársági kérelemhez csatolni. Az állampolgársági kérelmet be lehet nyújtani – a magyarországi anyakönyvvezetőknél, – a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatóságainál, illetve – külföldön a magyar külképviseleteken a magyar konzuli tisztviselőknél. Ha az állampolgársági kérelem hiányos, vagy az elbíráláshoz szükséges okiratokat a kérelmező nem csatolta, az eljáró szervek a hiány pótlására határidő tűzésével felszólítják. A hiánypótlás teljesítéséig az ügyben dönteni nem lehet. Részletesebben a http://allampolgarsag. gov.hu honlapon. (Folytatjuk)
3
Közélet
Irka karácsony Elejét lásd az 1. oldalon Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntőjében a lélek felkészülési időszakának nevezte az adventet, s arra kérte a gyerekeket, erről az alkalomról is vigyenek haza olyan szeretetlángokat, melyeket aztán otthonukban tovább adhatnak. A karácsonyi hangulat
megteremtésében kivette részét a Kovács Sándor és Erika vezette mezővári református gyermekkórus,
akik énekeikkel nemcsak vidám hangulatot varázsoltak, de a melegség és szeretet légkörét teremtették meg mindannyiunk lelkében. Fellépésük után még inkább áterezhettük az Egressy Miklós makkosjánosi görög katolikus paróchus által felolvasott születéstörténetet csodás üzenetét, aki feladatot is bízott a gyerekekre: „Mondjá-
tok el a szüleiteknek is, hogy megszületett a Megváltó, s ne felejtsétek el dicsérni Őt ezért!” Weinrauch Katalin
gyermekíró ezúttal egy új, eddig még nem hallott versével ajándékozta meg a kicsiket, majd a Halábori Általános Iskola 9. osztályos tanulóinak az Irka folyóirathoz írt versét hallgathatták meg a jelenlévők. A sárosoroszi betlehemes csapat jókedélyű
2010. december 30.
Vraukóné Lukács Ilona, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (Nyíregyháza) munkatársa, a Magyar Kultúra Lovagja ezúttal örömmel ismertette a lovagrend határozatát, mely szerint a Magyar Kultúra Lovagja megtisz-
Év végi sajtótájékoztató: jól teljesített Beregvidék
Agrárgondok, aranybánya, ivóvízellátás Elejét lásd az 1. oldalon
előadása után Kovács Béla Európa parlamenti képviselő köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepség végén Ádám Erzsébet tanárnő egy kedves hangulatú dalt tanított meg a gyermekeknek, akik így nem csak ajándékcsomagokkal teli kezekkel, de örömtől túlcsorduló szívvel indulhattak neki az év egyik legszebb ünnepének.
telő címmel ruházza fel vidékünk egyik jeles szülöttét, az eszenyi Gönczy Sándort, a KMPSZ tankönyv és taneszköz tanácsának leköszönő elnökét, aki közel fél évszázadon át dolgozott lelkiismeretesen a kárpátaljai gyerekekért, a magyar oktatás színvonalának emeléséért.
A rendelkezésre álló adatokból kitűnik, hogy a járás területén működő tizenhárom nagyobb vállalat közül kilencen nyereséggel zárják a 2010-es esztendőt: ezek a cégek összességében negyvenegymillió hrivnya értékű terméket állítottak elő, ami az elmúlt évhez képest mintegy hat százalékos növekedést jelent. Az elmúlt időszakban 856 munkaképes korú falusi lakosnak sikerült munkába állnia. A járás iránt továbbra is élénk érdeklődés mutatkozik meg a külföldi üzletemberek részéről: idén a külhoni vállalatok 5, 8 millió dollá-
a labdarúgásnak, illetve a többi sportágnak. A rendelkezésre álló anyagi erőforrások révén ezt kívánják Beregvidék irányítói mind erőteljesebben támogatni. A találkozón számos újságírói kérdés is elhangzott. Vladiszlav Hoblik, a járási adminisztráció helyettese a sajtóban nemrég felröppent hírekre reagálva elmondta, hogy addig semmiképpen nem indulhat meg a nagymuzsalyi aranybányában a termelés, míg a csődeljárás itt be nem fejeződik. A mostani tempót látva ez még hónapokig eltarthat. Számos környezetvédelmi probléma merült fel a kitermelt több tízezer ton-
Újraindítják az aranybányát?
Harsányi Andrea
Karácsonyi koncert Az együtténeklés öröme Beregszászban
Ünnepvárás Beregdédában
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Beregszászi Művészeti Iskola beregdédai növendékei karácsony közeledtével szüleiknek és nagyszüleiknek bemutatják azt a tudásukat, amire az elmúlt hónapok folyamán sikerült szert tenniük. Ám amikor a szervezők hozzáláttak terveik megvalósításához, örömmel tapasztalták, hogy mind a helybeli iskola tanulói, mind az itteni Arany János Nyugdíjasklub tagjai szívesen részt vesznek a karácsonyi koncerten. Hogy aztán sikerült a Credo verséneklő együttest is megnyerni a kezdeményezésnek, az már csak hab volt a tortán. A repertoár jelentős részét a karácsonyhoz kötődő gyönyörű énekek és zeneszámok tették ki. Ezen a délutánon bizonyítást nyert, hogy a Beregszá-
dag Nándor, Kovács Dávid és a többiek – egyre biztosabb kézzel nyúlnak választott hangszerükhöz, játékuk máris élményszerű. A közösen előadott énekek pedig karácsony ünnepének meghittségét még inkább sugározzák. Jellemző, mennyire együtt élt a szépszámú közönség az eseményekkel: amikor erre a színpadon állók felkérték őket, a közönség velük együtt énekelt. A dédai nyugdíjasklub tagjai a tőlük megszokott magas színvonalon adták elő produkciójukat. A Credo verséneklő együttes tagjai nemrég megjelent CD-jükről mutattak be néhány számot. Nagy tetszést aratott Varga Katalin és Csákány Marianna szólóénekesek előadása. A beregdédai ifjú zenészpalánták, a helyi Arany János Nyugdíjasklub tagjai, valamint a Kár-
szi Művészeti Iskola helyi növendékei – Levcsenko Dávid és Illés, Homoki János, László és Dániel, Andrásko János és Náskó Amanda, Tóth Dávid, Gaz-
pát-medencében jól ismert Credo együttes közös produkciója valamennyiünk számára felejthetetlen élményt jelentett.
Eszenyi Gábor
Karácsony – a szeretet ünnepe. Sokunknak ezek a szavak jutnak eszünkbe, ha erre a csodás eseményre gondolunk, amihez nemcsak a szépen feldíszített ka-
mestert és Bohán Béla atyát. A koncertet az Oniszkó Erzsébet vezette gyermekkórus nyitotta meg, akik kedves előadásukkal és szép hangjukkal alapozták meg a rendezvény jó han-
rácsonyfa, a gondosan becsomagolt és elrejtett ajándékok tartoznak, de a zene, a karácsonyi énekek is, melyek Jézus születését mondják el úgy, hogy a gyermekek is megértik és a felnőttek szívét is meghatják. A zene egyébként is bűvös hatással van az ember lelkére. Ezért is volt nagy öröm, hogy a szent ünnep apropóján a Beregszászi Művészeti Iskola növendékei december 23-án karácsonyi koncertet adtak. A zsúfolásig megtelt helyiségben Pirigyi Béla, az intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket és a meghívott vendégeket: Tóth István beregszászi főkonzul urat, Gajdos István polgár-
gulatát, ami csak fokozódott a növendékek által előadott zongora, harmonika, hegedű, gitár és fúvós darabok során, melyet a gyerekek szólóban, duóban, vagy épp csoportosan adtak elő. Csodálatos hangjával kápráztatta el a közönséget Baraté Edina, aki a Boldog karácsony c. dalt adta elő, s a Karácsony előtt c. zenés darab szereplői is, akik új szöveggel felruházott, ám jól ismert dallamokat keltettek életre a színpadon. A fellépők az UMDSZ jóvoltából egy-egy apró ajándékot is kaptak. „...Krisztus megszületett” – zengték a karácsony üzenetét a gyermekkórus tagjai.
Gáti Georgina
ros befektetést eszközöltek. A szélsőséges időjárás nagyban visszavetette a mezőgazdasági termelést. A járás számára óriási hátrányt jelent, hogy sem a megtermelt tejmennyiség, sem az itt előállított hús, feldolgozására nincs helyben mód. A járási vezetés ezen a lehetetlen helyzeten szeretne a jövőben változtatni. Az agrárgondoknál maradva: már most látszik, hogy tavasszal a vetési kampány idején a gazdák számára nem áll majd rendelkezésre a megfelelő menynyiségű és minőségű vetőmag. Az egészségügy és az oktatás továbbra is prioritást élvez, hangsúlyozta az előadó. Az elkövetkező hónapokban számos iskola és óvoda épületének a felújítását végzik majd el, a tervek szerint megújul több felcserközpont és orvosi rendelő is. Jó hír mind a város, mind a járás lakóinak, hogy Beregszászon az egykori moziépületben a már működő könyvtárhelyiségek mellett olvasótermet, és koncerttermet alakítanak ki. Tervbe vették egy állandó képzőművészeti galéria létrehozását is. A járás vezetői meggyőződéssel vallják, hogy a Beregvidék SC sikeres szereplése az ukrán amatőr csapatok kupatornáján további lendületet ad
nányi kőzet miatt, s a helyzetet megnyugtató módon kell rendezni. Bihari András, a beregszászi járási tanács elnöke a jövő évi nagyszabású tervekről szólva a következőket mondta: miután Beregvidék falvaiban befejeződött a földgázvezeték építése, mihamarabb el kell érni, hogy az itt élők egészséges ivóvízhez jussanak. A járás területén mintegy másfélszáz olyan mélyfuratú kutat tartanak nyilván, melyek közül igen sok alkalmasnak látszik arra, hogy a leendő ivóvízhálózatot táplálja. Jelenleg a már említett kutak feltérképezése és minősítése folyik. Beregvidék szántóföldjeinek és legelőinek jelentős része a Szernyemocsárban található, mondta Ljasko Mihajlo, közigazgatási elnökhelyettes. Az utóbbi években az itteni több ezer hektárnyi szántóföldön a termelés igencsak kockázatossá vált. Mivel a parcellák egy-egy nagyobb esőzés után rendre víz alá kerülnek. A problémát a járás önerőből képtelen megoldani, mindehhez az érintett többi járás falvainak és a Szernye-mocsár körül elterülő beregvidéki települések lakóinak összefogására, illetve állami támogatásra van szükség.
Kovács Elemér
4
Lélektől lélekig
2010. december 30.
Ünnepség a legszebb osztályban A Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola 3. A osztályos tanulói Pallay Katalin tanítónő irányítása mellett kedves karácsonyi műsorral lepték meg a szülőket. Miczik Júlianna igazgatónő nem csupán a fellépést dicsérte meg, de abbéli örömének is hangot adott, hogy a szülők összefogásának köszönhetően ez az osztályterem lett a legszebb az iskolában.
Az Úr az én őriző pásztorom „Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az Ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából.” (Dániel 6, 27–28) Dárius, a nagy Babilonia királya rendeletét olvashattuk a fenti igeversekben. Egy pogány uralkodó az élő, egyedül igaz Istenről miért rendelkezett így? Valami nagyon komoly oka, indoka lehetett. A történet központja Dániel, a nemes családból származó, júdabeli rabszolga. Ő volt az, aki rabsága első napjaiban „…elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével, és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie” (Dániel 1, 8) Dániel hite és Istenhez való hűsége végig töretlen volt. Nagy árat fizetett hitének gyakorlásáért. Megfigyelt és üldözött volt, halálra kereste őt is Nabukodonozor király. Egyszer a király különös álmát a bölcsek nem tudták megfejteni, ezért halálra ítélt minden bölcset, tudóst, és Dánielt is, társaival, Sidrák, Misák és Abednégóval együtt. Dániel bölcsen időt kért a királytól, és társainak elmondta a dolgot és együtt könyörögtek Istenhez szabadulásért, látásért. Isten Lelke megjelentette Dánielnek a király álmát. Megszabadultak, de nem voltak hajlandók a bálványokat imádni. Újra bajba kerültek, a három fiatal barátot bevetették a túlfűtött kemencébe, ott is velük volt az Úr, újra megszabadultak. Nabukodonozor király legyőzetett, meghalt, új király jött utána, Dárius, aki megkedvelte Dánielt. Vezető állást akart adni neki, de irigy társai hamis váddal elítéltették. Az ítélet: halál az oroszlánok vermében! Mit tesz Isten az Ő hűséges gyermekeiért? A lehetetlent, az elképzelhetetlent! Az oroszlánok nem árthattak Dánielnek, mert „az én Istenem elbocsátá az Ő angyalát és bezárá az oroszlánok száját, és nem árthattak nékem”. Kedves Olvasóm, voltál már nehéz élethelyzetben bizonyára te is, mint én is voltam. Igaz, nem ítéltek még halálra, de tudom, hogy volt, aki szívesen megetetett volna az oroszlánokkal. Nem sikerült, mert Istennek más terve van veled és velem is! Kegyelmet, életet kaptam még. Miért? Mert az Ő szeretetét, irgalmát akarja bemutatni életeden, életemen ennek az acsarkodó, ellenséges, ingerült, istentelen világnak. Kegyelemmel vesz körül Isten. Érezted már, hogy az Ő angyalait melléd küldte, hogy őrizzenek? Ma reggel felfedeztem, hogy nyitott ajtó mellett aludtam újra. Nagy felelősség, azaz felelőtlenség volt tőlem. De megtörtént, elfelejtettem bezárni az ajtókat este. Veszélyes, mert itt a nyitott ajtókra a rablók, gyilkosok vadásznak. A magányos, idős emberek, a szép autók, a nagy házak meg egyenesen célpontjuk. A szomszédomban lakik a rendőrfőkapitány. Valamikor azt hittem, hogy a rablók talán tudják ezt és
elkerülik ezt az utcát. Tévedtem! Ellopták az udvaráról a leláncolt golfkocsiját! Miért nem jöttek be hozzám a nyitott ajtón? Tudom! Mert Isten angyalt küldött az én kis házikóm ajtaja elé, és nem árthattak nekem. Hányszor védett, örzött az Ő angyalaival?! Hányszor fogta be az ellenem tátongó oroszlán száját?! Nagyon-nagyon sokszor, tapasztalatból tudom! Áldott legyen az Úr! Pedig én nem vagyok olyan jó, tiszta és tökéletes, mint Dániel volt, de rajtam is rajtam nyugszik az Úr kegyelme. Szeret, véd, és nem engedi, hogy lelkem-testem ellensége diadalmaskodjon életem felett! Kedves Olvasóm, ha te az Úr Jézus megváltott gyermeke vagy, ne aggódj, ne rettegj, ne menekülj! Hívd segítségül Őt, és küld a védelmedre, ha kell, egy egész angyalsereget! Hiszen te az Ővé vagy. Rajtad akarja megdicsőíteni szent nevét. Győzelemre viszi tervét életünk felett, de mi legyünk szilárdak az elhatározásunkban! Nem szennyezhetjük be lelkünket, életünket azzal, amit a világ kínál. Nekem, nekünk kell ismerni a határt, ahol kimondjuk nyíltan, bátran és határozottan, hogy nem! Nem vállalhatom magamra a világ szennyes életgyakorlatát, még akkor sem, ha az az állásomba kerül. Nem hajolhatok meg a bálvány előtt és nem hódolhatok idegen isteneknek még akkor sem, ha szegényebb leszek, ha kicsúfolnak, ha megszégyenítenek... A világ belefáradt a csalók, ámítók, vesztegetők uralmába. Keresik az emberek, hogy ki a megbízható, kiben lehet reménykedni, hinni. Rád várnak az emberek, mert tudják, hogy te más vagy. A szenvedést, betegséget, nyomorúságokat te másként viseled. Honnan van erőd, békességed, miért tudsz mosolyogni, ki erősít téged, miben hiszel? Mondd el, hogy te az élő Istenben hiszel, akinek az uralma megmarad örökké. Lássák meg rajtad, életedben, hogy kedveltjévé választott tégedet az Úr. Magasztaltassék Isten neve a te győzelmes életed által! Képes lehetsz rá, mert az Úr adja az erőt és biztonságot, az Ő angyalaival véd! Ne félj, ne húzodj el, bátran éld napjaidat, mert az Úr őriz! Nincs olyan túlfűtött kemence, nincs annyi oroszlán, amely felett nem győzedelmeskedik a mi Istenünk! Nincs olyan nagy betegség, nincs olyan szegénység, nincs annyi rosszindulatú ember a környékeden, akik nem tartoznának Isten hatalma és ellenőrzése alá! Ez adjon erőt az új esztendőben is! Győzelmes Istenem, magasztalom áldott neved. Kicsiny, erőtelen, névtelen gyermeked vagyok és Te mégis szeretsz. Gondolsz rám, amikor én elfelejtem bezárni ajtómat a veszedelem előtt. Ó, hála Néked, hogy Te erősebb biztonsági berendezéssel véded életemet, mert a Te angyalaidat küldöd, hogy őrizzenek. Köszönöm. Kérlek, őrizd életemet a sátán támadása, kísértése idején. Segíts, hogy szilárd maradjak és elhatározásomat soha ne adjam fel. Csak Téged, csakis Téged kíván szolgálni a lelkem. Ámen
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Karácsonyi ünnepség az óvodában
Gimisek karácsonya A Beregszászi Magyar Gimnázium 3-os diákjai meghitt karácsonyi előadással kedveskedtek tanáraiknak, diáktársaiknak. A szívhez szóló énekek, versek mellett a gyerekek megelevenítették a karácsonyi történetet is. Nagy izgalommal készültek a karácsonyi ünnepségre a Beregszászi 6. Számú Óvoda kis növendékei. Szűcs Mária és Drobcsákné Mészáros Gyöngyi óvónők értő irányítása és biztatása mellett valamennyi gyerek szorgalmasan tanulta a közösen előadandó énekeket. A gyerekek emellett betlehemes játékkal is készültek. A kisdedet féltőn óvó Mária, az örömhírt hozó angyalok és a jászolt körbeálló pásztorok átéléssel adták elő a karácsonyi történetet. E csodálatos délután folyamán elhangzott valamennyi vers és ének a gyerekek szorgalmát, rátermettségét és az óvónők lelkiismeretes hozzáállását bizonyította.
Köszönet a támogatóknak A két ünnep között is betlehemeztek Tiszacsomán
A Beregszászi Magyar Gimnázium 1994 óta működik az egykori fiúgimnáziumnak szánt épületben. Hála a sok segítségért, mára sikerült itt megteremteni az oktatás-nevelés alapvető feltételeit. De helyszűke miatt örökös gonddal küszködünk. Az oktatási-nevelési feltételek javítása állandó törekvése a gimnázium vezetőségének és tantestületének. Gimnáziumunk megtapasztalta számos anyaországi és itthoni intézmény, valamint egyéni támogatók segítő szándékát. Ezúttal külön köszönetet szeretnénk mondani a Kárpátaljai Református Egyház Beregszászban működő Diakóniai Koordinációs Irodájának, melynek vezetője Nagy Béla. Az elmúlt évek során számtalanszor siettek a gimnázium segítségére, amikor arra a lehetőségek szerint mód nyílt. Támogatják a tehetséggondozó intézményt, a tehetséges és rászoruló diákokat, de az iskola felszereléséhez is számos esetben nyújtottak segítséget. Legutóbb 32 iskolapadot adományoztak a gimnáziumnak, melyekre óriási szükség volt, hiszen indulása óta a megfelelő berendezés biztosítása is nagy gondot okoz a tanintézménynek. Reméljük, az évek óta tartó sikeres együttműködés a diakóniai központtal a továbbiakban is folytatódik. Kívánunk az iroda vezetőjének és minden munkatársának sikerekben gazdag, boldog új esztendőt.
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium igazgatósága
Karácsony a Sion Rádióval Elejét lásd az 1. oldalon Ezen is túllépve a sionosok meglepő ajándékkal készültek az ünnepekre. A szentestét megelőző napon, december 23-án, a korzón található Fornetti kávéházból jelentkeztek többek között élő kívánság- és beszélgető műsorral. A járókelők, illetve az utolsó hajrában lévő bevásárlók az üveg-
Elejét lásd az 1. oldalon Ezt követően két mezőgecsei (felkészítőjük: Szatmári Viola), valamint egy beregújfalui (Heé Roland), egy badalói (Szalai Béla), egy nagymuzsalyi (Jakab Eri-
ka) és a házigazda jogán a tiszacsomai (Rácz János) betlehemes csoport színvonalas fellépését tekinthette meg a szép számban összegyűlt közönség. Bár a fellépések mindegyike hasonló koreográfia szerint zajlott, azért mindegyiknek volt valami helyi sajátossága, az
ablakok mögött berendezett stúdió műhelymunkáiba tekinthettek be, a gyerekek pedig a Sion Rádió fehérszakállú Mikulásától kaptak ajándékokat. Magasabb távlatot adva ennek a napnak, a rádió cipősdoboz-akciót is szervezett. Az éjjel tizenegyig beérkezett mintegy 250 ajándékcsomagot árvaházak és gyermekotthonok lakóihoz juttatták el karácsonyig.
s.k.
adott településre jellemző pikantériája. Nagy sikere volt a három királyokról szóló betlehemes színdarab bemutatójának is, melyre Mészáros Erzsébet a helyi könyvtár vezetője készítette fel a gyerekeket.
A műsoros előadás végén a rendezvény támogatója, a KMKSZ helyi alapszervezetének jóvoltából mindegyik csoport díszes oklevelet vehetett át, illetve egy ajándékokkal ellátott hátizsákkal térhetett haza.
(jakab)
5
Cselekvő szeretet Beszélgetés Gödöllő polgármesterével a nemzeti együvétartozásról
A gyerekek képesek a csodára Hat évvel ezelőtt, azon a bizonyos december 5-i népszavazáson pofonként érte a határon túli magyarságot az eredmény. A kettős állampolgárságra akkor Magyarországon igen sokan nemet mondtak. Fáj ez még ma is az akaratukon kívül a határon túlra szakadt, a szomszédos országokban élő magyaroknak. A mostani magyar kormány megalakulása első napjaiban az Országgyűlés elé terjesztette a kettős állampolgárság kérdését, és azt ezúttal meg is szavazták. Bár az egyszerűsített honosítással megszerezhető kettős állampolgárság némileg kárpótol, a tüske megmaradt… Trianon, s ennek az ominózus népszavazásnak a súlya most is nyomja a lelkeket. S nem csak a határon túlra száműzöttekét. Sokan vannak Magyarországon, akik szolidaritást vállaltak a határon túli testvéreikkel, akik nem nyugodtak bele a 2004es népszavazás eredményébe, akik azóta is igyekeznek tenni a kapcsolatok erősítéséért. Elsőként hívták életre a gödöllőiek a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítványt, hogy enyhítsék a határon túli magyarok kedvezményes honosítása ügyében tartott, eredménytelen népszavazás következményeit. Gémesi György polgármester a közelmúltban vi-
dékünkön járt: Beregszászt, Gödöllő testvérvárosát kereste fel. – Milyen céllal érkezett ezúttal a Vérke-parti városba? – Szeretnénk felélénkíteni Beregszász és Gödöllő kapcsolatát. Leginkább kulturális területen. Ezt a célt szolgálja az a kiállítás is, melyet a Rákóczi Főisko-
lán nyitottunk meg. De jártam a Beregszászi Magyar Színházban, ahol az igazgató úrral arról beszélgettünk, hogy újra élőbbé, intenzívebbé tesszük az együttműködést, oda-vissza. És szeretném, ha erősödnének a két város önkormányzati kapcsolatai is. Sok szép és jó elképzelésünk van, amiben, hiszem, közösen, együtt munkálkodva eredményeket érhetünk el. Ezzel foglalkozni kell, hogy előre léphessünk. – Mit takar, milyen munkát végez a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány?
– Nemes célokat tűzött ki maga elé az immáron öt éve működő Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány. Mádl Dalma elnökasszony, a kuratórium elnökének a támogatásával kárpát-medencei gyerekeket szeretnénk a kulturális területen folyamatosan aktivizálni. Ez a munka abban erősít meg, hogy a gyerekek képesek a csodára, képesek új alapokra helyezni a magyarmagyar kapcsolatokat. Látjuk, hogy gondolkodásukkal képesek nyitni a világ felé, de nem felejtik azt, honnan származnak, hová kötik őket a gyökereik. Erre alapozva szeretnénk egy újraépítkezést megkezdeni, aminek eredményeként ne kérdőjelezhessék meg még egyszer, hogy a külhoni magyar nem a magyar nemzethez tartozik. – Ehhez talán jobban meg kellene ismernünk egymást… – Az alapítványnak az a terve, és én is azt szeretném, hogy Gödöllőn is, és minden határon túli régióban legalább egy olyan tábort tudjunk kialakítani a gyerekeknek, ahol az együtt-táborozás, az együttlét kapcsán közösen hallanak arról, mit jelent a magyarság, mi a magyar történelem, mi a magyar felelősségünk és a küldetésünk a világban. Ha ez a lehetőség minden ha-
Megújult az infektológiai osztály Beregszászban Az elmúlt évek, évtizedek során a Beregszászi Járási Kórháznak talán egyetlen osztálya sem igényelte már anynyira a felújítást, illetve az új környezetet, mint az infektológiai részleg, amely nagyon sokáig egy legalább 100 éves épületben kapott helyet. Amellett, hogy azt az épületrészt már évek óta balesetveszélyesnek nyilvánították, lassacskán a betegek megfelelő szintű ellátása is komoly nehézségekbe ütközött. A kórház vezetése sokáig nem tudta eldönteni, hogy új épületrész építését helyezze kilátásba a probléma orvoslása végett, vagy egy már meglévő épületszárnyban biztosítson megfelelő helyet az infektológiai részlegnek. Végül ez utóbbi mellett született döntés, és a korábban a gyermekpoliklinikának helyet adó épületegyüttes mellett döntöttek. A több mint két évig tartó munkálatokban nagy segítséget jelentett az ukrajnai Kelet-Európai Misz-
szió önzetlen segítsége, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának, a Beregszászi Járási Tanácsnak, illetve a járás közigazgatási hivatalának a támogatása. A napokban megtartott ünnepi átadáson a házigazda szerepkörében jelen volt Ivan Males, a járási
Braun Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnökhelyettese, Mihajlo Poljak, a megye főinfektológusa. Beszédében Lubov Fatula, az infektológiai osztály főorvosa elmondta, hogy a két szinten elhelyezkedő épületben tágas és világos kórtermek és kiegészítő he-
kórház főorvosa, járási képviselő, Gajdos István, Beregszász város polgármestere, Medvigy István megyei képviselő, a járási közigazgatási hivatal első elnökhelyettese,
lyiségek állnak a betegek, illetve az itt dolgozó egészségügyi személyzet rendelkezésére, amelyek korszerű nyílászárókkal vannak ellátva. A 13 kórterem 30 be-
tár menti régióban kialakulhatna, akkor, hiszem, hogy nem lenne kérdés, ki hová tartozik, milyen felelőssége van a magyar nemzet együvé tartozásának erősítésében, hogy a magyar nemzet a határoktól függetlenül, fenn tudjon maradni. Azt gondolom, hogy az a kezdeményezés, amit a magyar kormány elindított azzal, hogy forrásokat teremetett arra, hogy támogatja magyarországi diákok osztálykirándulásait a határon túli régiókba, jó alapja annak, hogy törekvéseink előbb-utóbb megvalósuljanak. – Erre egyesek azt mondhatják, hogy ismét pénzek mennek el… – Nem! Ezúttal nem hatalmas pénzeken kiépített és fenntartott új üdülők építéséről van szó. A meglévőket kihasználva kell megteremteni a lehetőségeket arra, hogy mondjuk minden régióban évente öt turnusban, turnusonként 100-100 gyerek együtt tudjon lenni. Ha kiszámoljuk, ez 2500 gyerek egy évben. Tíz év alatt 25 ezer gyerek. Nem kérdés számomra, hogy ha ezt meg tudjuk csinálni, nincs szükség a magyarázkodásra, hogy ki hová tartozik, mi a dolga, hanem mindenki fogja tudni, hogyan építse tovább a magyar nemzetet. Így legyen. E nemes cél eléréséhez erőt, bátorságot és bátorítást, kitartást. Újév küszöbén pedig Gödöllő polgárainak, a magyar nemzet minden tagjának áldott, békés új esztendőt kívánunk.
Marton Erzsébet
teg (15 felnőtt, illetve 15 gyermek) befogadására alkalmas, de szükség esetén (pl. járvány idején) akár 60 betegnek is helyet tudnak biztosítani. A 35 éve a kórházban dolgozó főorvosnő végül köszönetet mondott az egész kollektíva nevében a csodálatos újévi ajándéknak is beillő infektológiai részleg átadásáért. Hozzászólásában Mihajlo Poljak megyei főinfektológus rámutatott arra, hogy a most átadott osztály megyei szinten az egyik legkorszerűbb hasonló jellegű intézménynek számít. Ivan Males, a járási kórház főorvosa köszönő okleveleket nyújtott át Gábor Péternek a Kelet-Európai Miszszió vezetőjének, Nagy Béla főgondnoknak, a KRE Diakóniai osztálya vezetőjének, Edwin Broakar önkéntes miszszionáriusnak, Fodor Sándornak, a Kelet-Európai Misszió munkatársának és Orosz Jánosnak, a kórház gazdasági osztálya vezetőjének a felújítási munkálatok során tanúsított önzetlen segítségükért.
Jakab Lajos
2010. december 30.
A legmagasztosabb feladat! A karácsonyi ünnepek egyik legmeghatóbb mozzanata, amikor a családok legkisebbjei csillogó szemmel, érdeklődve figyelik a betlehemi előadást bemutató fiatalok műsorát. Koruknak megfelelően, karácsony üzenetéből és az ünnep lényegi valójából még keveset értenek, számukra a pásztorok játéka az istállóban álló bölcső körül az, ami egyelőre lefoglalja táguló értelmüket. Annyit azonban kétségkívül látnak és értenek, hogy egy születéstörténet áll a középpontban, amely valami miatt különlegesebb, mint a többi hasonló eset. Sok kisgyermekként örökbefogadott gyermek nem is sejti még, hogy az ő születéstörténetük és nevelkedésük is megannyi különlegességet rejt magában. Családba fogadható
Szvetlana 7 éves Általános vélekedés, még kevéssé vallásos emberek között is, hogy a gyermek Isten ajándéka, nem pedig valamilyen biológiai esemény hozadéka. Már csak azért is fogadja ezt el mindenki tényként, mert nem minden együttlét jár gyermeknemzéssel, s nem minden fogantatást követően születik meg végül az áhított gyermek. Minden egyes születés Isten és a teremtett világ csodája – az élet ünnepe! Az átlagember sajnos hajlamos megfeledkezni erről, különösen ha egészséges testtel és számos saját gyermekkel rendelkezik. Ám vannak szülőpárok, akiknek az életében – környezetük számára is jól érzékelhető módon – még hangsúlyosabban jelentkezik a gyermekáldás „csoda” jellege. Felidézhetjük az Ószövetségből Ábrahám és Sára történetét, akiket Isten éppen akkor ajándékozott meg saját gyermekkel, amikor Sára kora miatt már nem szülhetett vagy az Újszövetségből Zakariás és Erzsébet esetét, akiket idős koruk ellenére a későbbi legnagyobb prófécia hirdetésével megbízott Keresztelő János felnevelésével bízott meg az Úr. S bátran gondolhatunk azokra a hétköznapi hősökre is, akiknek Istent szerető szí-
vük legyőzte terméketlen testüket, s gyermek utáni vágyukat látva, az Úr mások által megszült gyermekek nevelését bízta rájuk. Talán sok gyermektelen pár gondolja azt, hogy az örökbefogadáshoz „különlegesnek” kell lenni, az erre vállalkozó szülök biztosan olyan képességekkel rendelkeznek, amelyek révén kiemelkednek a többiek közül. Aztán a hivatali ügyintézés és a sorstársakkal való találkozás során ráébrednek és megerősítést nyernek abban, hogy a gyermek utáni vágy és a szülői szerep ellátása felől érzett elhivatottságuk által egyszersmind ők is a kiválasztottak között lehetnek. A keresztény- és a keleti tanok egyöntetűen vallják, hogy a szülői szerep- és feladatkör ellátására kiválasztódnak egyes emberek, akiknek az életében ezek az új jövevények helyet kérnek maguknak. Emberi szemmel és értékrenddel mérve sohasem tudhatjuk, kik lehetnek jó szülők, s hogy esetleg rossz természetű emberek, akiket méltatlannak érzünk a szülői feladatok ellátására, vajon nem a későbbi korok meghatározó egyéniségeit, szellemi nagyjait nevelik-e családjaikban?! Isten minden körülmények között gondoskodik ezekről a gyermekekről is. Jusson csak eszünkbe Mózes története, akit csecsemőként szülőanyja egy vízen úszó kosárban bízott Isten oltalmára, s a gyermek végül népének legnagyobb ellensége, a fáraónak családjában nevelkedett Egyiptom hercegeként. Jézus is helyet kért József és Mária életében, s ők földi élete során szerető gondoskodással vették őt körül. Volt idő – nem is oly régen –, amikor még megbotránkoztatóan hatott analóg párhuzamot vonni a betlehemi istállóban gyermekük születését ünneplő szent szülőpár és a modernkor örökbefogadó szüleinek helyzete között. Ám lássuk be: az, hogy kik válhatnak szülőkké, életüknek melyik szakaszában s milyen módon – ez mind Isten csodálatos tervében előre el van rendelve számunkra. A belé vetett hit az, ami késszé és alkalmassá tesz minket arra, hogy képesek legyünk felelősségteljes és gondoskodó szülőkké válni. S Ő ránk bízza az egyik legmagasztosabb feladatot: azt, hogy gondoskodjunk egyik szeretett gyermekéről annak földi tartózkodása idején!
Kovács Sándor, a KaJA megbízottja
6 2010. december 30.
Istentől megáldott boldog új esztendőt kívánunk gazdálkodó rovatunk minden egyes olvasójának!
Adjon Isten füvet, fát, Teli pincét, kamarát. Sok örömet e házba, Boldogságot hazánkba! Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben, Jobb időt, mint tavaly vót, Ez új esztendőben! Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt, Jó termést és jó vásárt, Ez új esztendőben! Bort, búzát, barackot, kurta farkú malacot, szekerembe kereket, köcsögömbe feneket, poharamba vörösbort, hadd ihassak bőven, az új esztendőben.
Nyereményjáték E heti kérdésünk: A földfelszín alatt hány méter mélyen alakítjuk ki az igazi borospincét? 1. 3–4 m mélyen 2. 5–6 m mélyen 3. 8–10 m mélyen A helyes válasz sorszámát karikázza be, a szelvényt vágja ki, (a kérdést és a válaszokat) ragassza fel a terjesztőinknél kapható szelvényre és küldje be terjesztőinkkel, illetve dobja be szerkesztőségünk postaládájába. Beküldési határidő: 2010. január 9.
A KárpátInfo 2010. 50. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: Tőzegbarázdás termesztés esetén 25–30 cm mély árkot készítünk. (3. válasz) Nyertesünk: Bányai Róbert (Fornos, Béke u. 54.) Nyeremény: borászati segédeszközök
Lapalapító-főszerkesztő: Szoboszlai István Felelős szerkesztő: Kovács Erzsébet Főmunkatárs: Kovács Elemér Tördelőszerkesztő: Turóczy Erzsébet Cím: Beregszász, Kossuth tér 4. Tel./Fax:.: 2-40-89 Lapengedély száma: ZT 301 Kelt: 2003.07.01. http://www.karpatinfo.net, e-mail:
[email protected] Készült: PRAT Kárpátaljai Lapkiadó Vállalat. Ungvár, Gagarin u. 42/1. Ofszetnyomás. Példányszám: 10 030 Rendelési szám: 775 A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációnkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget. Карпатінфо (на угорській мові) Засновник і видавець р едактор: Сабослай Степан Карлович Адреса : пл. Кошута 4. м. Берегово, Закарпатської обл., Україна Тел. 2-40-89 Реєстраційне свідоцтво ЗТ № 301 від 01.07.2003. Газета віддрукована у ПРАТ “Видавництво “Закарпаття” 88011 м. Ужгород, вул. Гагаріна, 42/1, Закарпатської обл. України Номер замовлення: 775 (Офс. друк. Умов. друк. Арк. 4). Тираж: 10 030
Gazdaság Külhoni befektetések Kárpátalján. Pozitívan alakul a külkereskedelmi mérleg (2.)
Hozott alapanyag és bérmunka A Kárpátalja gazdaságába invesztált külföldi tőke nagysága és annak növekedésüteme, valamint a pozitívan alakuló külkereskedelmi mérleg a jövőt illetően óvatos optimizmussal tölt el bennünket – nyilatkozta lapunk tudósítójának Nuszer Ernő, a megyei európai integrációs és külkapcsolatok főosztályának vezetője. Hagyományosan Kárpátalja gazdasági külkapcsolataiban a külkereskedelem és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások játszszák a legfontosabb szerepet. Az idei esztendő elmúlt hónapjaiban a mérleg 1813 millió dollárt tett ki. A növekedés jelentős, több mint 461 millió dollár, s ez 34%-kal múlja felül a tavalyi időirányos mutatót. Az exportált áruk közel fele – pontosan 46%-a Magyarországra irányul, 10%-os a részesedése a földrajzilag hozzánk közel eső Ausztriának, s ugyanenynyi a nálunk jelentős tőkével jelenlevő Németországnak. Az import a 2010-es esztendőben a következőképpen alakult. A megye vállalatai és kereskedelmi egységei az elmúlt hónapok alatt 970 millió dollár értékű árut hoztak be, s ez majdnem 50 %-kal több, mint a 2009-es évi matató. A legtöbb árut Németországból (az összmennyiség 18%-át importáltuk), hasonló nagyságú a részesedése Magyarországnak (13,6%), sokak számára nem meglepő, hogy feljö-
vőben van a Kínai Népköztársaság. A távol-keleti ország a maga 9,7 %-os részesedésével mostanra megelőzte a megye olyan hagyományos partnereit, mint a Cseh Köztársaság (8,6%), Oroszország (5,6%), vagy Ausztria (5,3%). Az európai országok részesedése a megye külkereskedelmében igen jelentős, jelenleg meghaladja a 75%-ot. Régóta izgalmas a kérdés: a határmentiség mennyiben határozza meg gazdasági kapcsolataink alakulását illetve annak irányát? Kárpátalja kedvező földrajzi helyzete – az, hogy négy eu-s országgal határos – mennyiben vonzza a külhoni vállalkozókat? Be tudjuk-e tölteni az oly sokat emlegetett híd szerepet? A számadatok alapján egyértelműen arra a következtetésre juthatunk, hogy a megyénkkel szomszédos négy országgal sikerült stabil gazdasági kapcsolatokat kialakítani. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Románia részesedése a külkereskedelmi áruforgalomban jelenleg 36,4%-os, és emelkedő tendenciát mutat. Mindez számokban kifejezve: a négy országgal lebonyolított árucsere forgalom a las-
Amit a borok tárolásáról érdemes tudni Ha valaki járt már hegyoldalba vájt, igazi borospincében, az nosztalgiázva gondol erre a látogatásra, valahányszor a saját pincéjébe lemegy. Ugyanis a lakóház alatt vagy mellett borok tárolására kialakított helységeket igazából csak kellő jószándékkal nevezhetjük pincének. Amikor öt-hat évvel ezelőtt Villányban jártunk és a portákon megcsodáltuk az ottani pincéket, azokat legalább nyolc-tíz méter mélységben a föld alatt alakították ki. Ilyen helyiségek esetében már nem kell komolyabb hőmérséklet-ingadozással számolni, ott általában 13-15 fok közötti hőmérséklet az állandó. Aki csak felületesen is foglalkozik a különböző borok tárolási körülményeivel, általában tisztában van azzal, hogy a pezsgőket és
habzóborokat 6-8 oC-on, fehér borokat és a friss rozékat 11-14°C-on, a könnyű vörös borokat 14-17°C-on, a testesebb vörös borokat pedig 16-18 oC-on kell tárolni. Sokkal kevésbé közismert azonban, hogy mekkora figyelmet kell szentelni a tárolótér páratartalmának. Ezt a témát járjuk körbe az alábbiakban. A tárolás klasszikus formája a borpince, amit azonban manapság a háztartások nagyobb része, de még a vendéglátóhelyek is csak ritkán tudnak biztosítani, szinte csak a borászatoknál léteznek. Ilyenkor olyan különleges hűtőszekrényeket alkalmazunk, amelyek kifejezetten csak a bor szakszerű tárolására készültek. Nézzük, hogy milyen értékek az irányadóak: Tölgyfahordós érlelés, új hordók esetében: 79-88%, 15-12°C levegő hőfoknál.
san mögöttünk hagyott esztendőben 642 millió dollárt tesz ki, a múlt évihez viszonyítva 35%-os a növekedés. Szomszédainkkal a külkereskedelmi mérleg pozitív szaldójú, ennek nagysága megközelíti a 300 millió dollárt. Kárpátalján ez idő tájt 857 külföldi tőkével rendelkező vállalkozást tartanak nyilván, jelentős részük az iparban tevékenykedik. A klasszikus alaphelyzet a kö-
megfelelően a belőle készült termékek mennyisége is hasonló növekedést mutat. Tehát a külföldi tőkével működő vállalatoknál az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az elvégzett munka terjedelme. Az is figyelemreméltó, hogy a feldolgozásra behozott alapanyag egyes országok vonatkozásában miként növekedett az elmúlt évihez képest. A kis tigrisek régiójából, pontosabban Dél Koreából tizenhatszor annyi alapanyag érkezett, mint tavaly, Magyarországról és Kínából kétszer annyi. A külföldre irányuló
Olasz cég minőségi túracipőket gyárt Beregszászon... vetkező: az itteni cégek hozott alapanyagból, bérmunkában legyártják a kész árut, s ezt a külföldi érdekeltségű vállalkozások a már korábban kialakított piacaikon értékesítik. Az elmúlt hónapok alatt a feldolgozásra behozott alapanyag értéke 610 millió dollár volt. Ez egyébként az import 63,5 %-ának felel meg. A gyártás során 36 millió dollár hozzáadott érték keletkezett. Ami biztató: a feldolgozásra behozott alapanyag mennyisége egy év alatt 45%-kal nőtt, ennek
szolgáltatások terén is pozitívan alakul a mérleg. Az eltelt időszak alatt 48,3 millió dollár értékű szolgáltatást nyújtottak a megye vállalatai, ami közel 10%-os növekedést jelent az elmúlt évhez képest. Bizonyára a máig ható világválság is közrejátszott abban, hogy a külföldi vállalatoktól igénybe vett szolgáltatások – ez főleg áruszállítást jelent – értéke valamelyest csökkent. Vállalataink tehát ezen is spórolni kívánnak.
Ha a páratartalom magasabb, akkor a hordó igen hamar penészedni kezd. Ha alacsonyabb, akkor egyrészt a borból a faanyagon keresztül kipárolgás indul meg, amely számottevő folyadékveszteséget okozhat, másrészt haj-
lentenek a káros penészgombáknak is. Ilyen anyag esetén 76-84%-al kell számolni, és egyben tudomásul kell venni a nagyobb folyadékveszteséget, valamint a hordók külső kezelésére is több figyelmet kell fordítani. Tárolás régi fahordókban: 70-90%, 1115°C. 87% fölött azonban már jelentkezhet a penészedés veszélye, amennyiben nem kezeljük a hordókat. Különösen 60% alatt ugrásszerűen növekszik a folyadékveszteség. Természetes, régi pincéknél 70% pára alá általában nem lehet menni, legfeljebb mesterséges szellőzés/ szárítás alkalmazásával, ez azonban egyéb veszélyekkel is járhat. Palackos érlelés és tárolás (parafa dugós palackok). Mivel a dugón keresztüli kipárolgás, alkohol ill. folyadékvesztés itt is felléphet, a javasolt értéktartomány 70–80% a hőmérséklet függvényében.
szálrepedések keletkezhetnek a hordó felületén. Sajnos tölgyfa és tölgyfa között is van különbség: a fiatalabb fa szerkezete lazább (fajsúlya is kisebb!). Ezeknél nemcsak a kipárolgás lehetősége nagyobb, de jobb táptalajt je-
Kovács Elemér
-gönczy-
7
Gazdaság
A fajtaválasztás szempontjai a paprikánál A folytatásban sorra n. egyensúlyi fajtát, amelyvesszük a fajtaválasztás nek a kocsképzése viszonyszempotjait a termesztő lag gyenge. szemszögéből. – Jól kössön tavasszal és 1. A növény magassá- a nyári forróságban is. ga, növekedési erélye feHa hosszúkultúrában leljen meg a fó(esetleg fűtve) terliasátor méretémesztünk paprikát, nek. Innen köakkor tudnunk kell, vetkezik, hogy hogy egyes fajták egy nagy növea tavakedési erélyű, szi fénygyorsan magasszegény ra növő 2 – 2,5 időszakTel.: 2-41-74 m paprikafajta ban rosznem való alaszul kötcsony, félmagasságú léte- nek, a virágot apró sítménybe, mert hamar ki- terméskezdeményt növi azt, hanem ilyen hely- lerúgják. Ez a jere válasszunk gyenge nö- lenség inkább a fevekedésű fajtát, vagy akár hér húsú paprikálehet determinált (nem ra jellemző. Perfolytonnövő), paprikát is. sze hideghajtatásTermészetesen a fentiek a ban, valamilyen metszett, felkötözött állo- elővetemény után mányra igazak, a kordo- kiültetve, április nos állomány esetén in- közepe után ez a kább más szempontok az jelenség a papirányadóak. rikánál már nem 2. Viszonylag kevés jeletkezik. zöldmunkát igényeljen. A nyári forróA kötözött paprikanö- ságban, amikor a vényt, amellett, hogy 1-2-3 napi maximum hőszálra madzagra felvezet- mérséklet 30 0 C jük, rendszeresen (10-15 fölött van, bizony naponta) 2 levél után visz- gyakran előforsza kell csípni. Nyilvánva- dul, hogy a viráló, hogy ez képzett munka- gok nem kötődnek meg kelerőt, vagyis időt és pénzt lőképen. Az ilyen apró, csökíván. kött termésben a magszám Ha mindez korlátozot- alacsony vagy teljesen hitan áll rendelkezésünkre, ányzik. A jelenség oka – a akkor inkább válasszunk u. sátorban a 320C-ot megha-
ladó hőmérséklet és a légköri aszály (az alacsony páratartalom). Vannak fajták, amelyek az extrém körülmények között is jól termékenyülnek és elfogadható nagyságú bogyóméretet és így termésátlagot is produkálnak. 3. Ne liluljon a papri-
kabogyó. Hideg tavaszon, vagy akár hideg júniusban is előfordul, hogy a paprikabogyón lila csíkok jelennek meg, ízben a paprikahús nem változik, de piaci
Téli teendők a kertben A kertészember télvíz idején, sőt karácsony és újév között sem pihen. Már csak a nagy lakomák után is jólesik egy kis mozgás a szabadban. S ha már sétálunk a gyümölcsösben, legyen a kezünkben egy metszőolló, vagy céltudatosan vigyünk magunkkal baltát, fűrészt. Mert némi fazonigazítást most is végezhetünk. A téli idő a legalkalmasabb a kiszáradt vagy valamilyen okból feleslegessé vált fák és cserjék kivágására. A nagyon magas, terebélyes fák eltávolítását célszerű szakemberre bízni, de a kisebb fákat a család férfitagjai is kivághatják. Először az ágakat kell lefűrészelni, azután körülásni a fa tövét és a törzs mozgatásával minél nagyobb gyökérkoronát kiszabadítani a földből. A főgyökereket lehetőség szerint ki kell szedni, mert rajtuk káros penészgombák telepedhetnek meg. A dió-, a cseresznye- és a körtefák törzse értékes ipari faanyag, amelyet érdemes áruba bocsátani. A tűzifának való vastag ágakat és a törzset fűrészeljük 30 cm-es darabokra. (A munkát is nagyon megkönnyíti, illetve a ráfordí-
tott munkaidőt megrövidíti a motoros láncfűrész használata!) A tűzifát is fedett, védett helyen kell tárolni, mert különben gyorsan redvesedik, korhad. A kivágott gyümölcsfa helyére ugyanolyan csemetét (pl. kajszi helyére
kajszit) semmi esetre ne ültessünk! Ha már a láncfűrész kéznél van, akkor le lehet vágni a fák száraz, illetve a közlekedést akadályozó ágait is vigyázva arra, hogy csonkok ne maradjanak, mert ezek bekorhadnak és idővel a he-
lyükön odvak keletkeznek. A fűrészelt és simára faragott sebfelületeket ne felejtsük el bekenni sebvédő anyaggal! Ezt a műveletet ajánlatos egy-két alkalommal megismételni. Enyhe, csendes, napos
időben hozzá lehet látni a gyümölcsfák törzsének tisztogatásához. A lehántott kéregmaradékokat gondosan összegyűjtve el kell égetni, mert közöttük nagy számban húzódnak meg a betegségek spórái és kártevők áttelelő tojásai.
2010. december 30.
értéke csökken, így nehezen értékesíthető – szintén a világos, fehérhúsú paprikára jellemző. A jelenség oka: a hideg miatt a foszfor felvételében zavar támad, ha az idő kijavul, a jelenség a többi bogyón már nem fog jelentkezni. Védekezni az optimális hőmérséklet tartásával, megfelelő foszforellátással, és mivel a jelenség fajtafüggő is, megfelelő fajtavállasztással lehet. 4. A fehér husú paprikák termesztőinél évről évre előfordul, hogy növekvő a bogyó csúcsa környékén barna foltok, a szövetek elhalása tapasztalható. Leginkább az első, így a legdrágább bogyóknál jelentkezik ez a tünet. Az oka – relatív kálciumhiány. A kálcium nehezen mozog a növényben és hogy eljusson a fejlődő bogyóba, fejlett gyökérrendszer optimális hőmérséklet és vízellátás, valamint páratartalom szükséges. A következő számunkba folytatjuk.
Hidi László szaktanácsadó, Terra Dei
Ellenőrizzük, hogy az ősszel ültetett facsemeték, bokrok – melyek különösen érzékenyek a szélsőségesen zord, téli időjárásra – törzsét, tövét megfelelően védi-e még a takaró. S ahol a nyulak és egyéb rágcsálók látogatásától tartani kell, ott erre fokozottabban kell ügyelni. Mint már korábban is elmondtuk, a fák törzsét érdemes körbevenni drót-
hálóval vagy műanyag törzsvédővel, illetve napraforgószárral vagy náddal. A kukoricaszár nem alkalmas a törzs bekötésére, mert ez alatt mezei egerek és pockok telepedhetnek meg.
kertész
Villámgyors munka a parlamentben
Elfogadták a 2011-es állami költségvetést Az Ukrán Legfelsőbb Tanács olyan sebességgel fogadta el a 2011. évi állami költségvetést, hogy egyes szakértők vagy politikusok nem is érkeztek megismerkedni – nemhogy a teljes tartalmával, de még – egyes részleteivel sem. A parlament üléstermében 279 támogatói szavazattal fogadták el a dokumentumot, miközben a honatyák nem tekintették át a benyújtott 2000 módosítási javaslat közül egyiket sem. Ez a fajta hozzáállás a parlamenti képviselők részéről rendkívül újszerű volt, hiszen ennyire nagy jelentőségű törvénytervezetet még soha nem fogadtak el ilyen rövid időn belül. Az ülésteremben mindeközben nem voltak jelen az ellenzéki politikusok, ugyanis tiltakozásuk jeléül kivonultak. Az előző verzióhoz képest a jövő évi állami büdzsé annyiban változott, hogy növelték a honatyákra szánt összegeket, a szociális juttatások kérdésének megvitatását pedig 2011 második negyedévére halasztották. Oleg Ljasko frakción kívüli képviselő azt nyilatkozta, hogy a legutóbbi változtatásnak köszönhetően a honatyák 140 millió hrivnyával többet szavaztak meg maguknak a következő évre. Az Elnöki Adminisztráció közel 1,5 milliárd hrivnyával, vagyis 400 millióval nagyobb öszszegből gazdálkodhat az előző évhez képest. A parlament szintén több pénzt költhet, tavalyhoz képest 140 millióval. A Legfőbb Ügyészség 1 milliárd hrivnyával, az Ukrán Belügyminisztérium 2 milliárddal, az Ukrán Biztonsági Szolgálat 500 millióval növelte költségvetését, az állami hivatalnokok egészségügyi ellátására pedig 200 millióval utaltak többet. Mihajlo Pogrebinszkij politikai elemző úgy véli, hogy az állami költségvetés gyors elfogadása szükségszerű volt, hiszen a protokoll szerint a dokumentumot az év végéig ratifikálni kell. Pogrebinszkij kiemelte, hogy jelenleg létezik a parlamentben egy jelentős többség, amely együttműködik az államfővel és ezzel együtt a kormánnyal, így a döntések gyorsan megszületnek. A módosításokat pedig később fogják véghezvinni, ez már hagyomány az ukrán törvényhozásban. Andrij Skilj, a Julija Timosenko Tömb parlamenti frakciójának tagja szerint az új költségvetés egyetlen pontja sem szól az emberek életkörülményeinek javításáról. A politikus elmond-
ta, hogy szerinte a 2011-es büdzsé a korrupciós pénzek növekedéséről szól, mindez a 2012-es foci EB és az erőszakszervezetek támogatásának növelése mögé álcázva. Ráadásul a földgáz ára kétszer is 50 százalékkal emelkedni fog. Skilj felháborodásának adott hangot, amiért a kormány a költségvetés tervezetével elrejti a valós hiányt, amely egyes vélemények szerint akár 17 százalékos is lehet. Szintén felháborító, hogy az Elnöki Adminisztráció és maga az elnök fenntartása milliárdokkal többe kerül, mint korábban. Az egyetlen igazán pozitív összetevője a költségvetésnek az iskolabusz program nagyobb támogatása – mondta a BJUT-os képviselő. Olekszander Jefremov, a Régiók Pártja parlamenti frakciójának vezetője kijelentette, hogy az állami költségvetés sohasem szokott tökéletes lenni, ugyanis mindig akadnak emberek, akik nem értenek egyet a benne foglaltakkal. A frakcióvezető kiemelte a dokumentum időben való elfogadásának fontosságát, ugyanis így lehetősége lesz a régióknak elfogadni a helyi költségvetéseket még az idén. Mikola Katerincsuk, a Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem frakció tagja ki-
emelte azt a tényt, hogy a 2011-es állami költségvetés tervezetéhez közel 2000 módosítási javaslatot nyújtottak be, de egyet sem tekintettek át. Ez a parlamentarizmus intézményének durva megsértése – jelentette ki Katerincsuk, aki szerint ez a fajta hozzáállás feleslegessé teszi a Legfelsőbb Tanács létezését. Ezentúl szinte minden hatalom a kormányhoz vándorol át, ami ellentmond az alkotmánynak. A problémás kérdések az Alkotmánybíróság elé fognak kerülni – mondta a politikus. Vszevolod Sztepanyuk, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia munkatársa szerint teljesen normális, hogy a kormányt támogató parlamenti többség gyorsan elfogadott egy törvénytervezetet, ráadásul itt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseit is figyelembe kellett venni, miszerint még az idén le kellett zárni a jövő évi büdzsét. Ú.L.
8
Szilveszter
2010. december 30.
Búcsú Erikától Szerettelek, Erika! Igaz, nehezen kaptalak meg, külföldre kellett elmennem érted, mert idehaza hozzád hasonló nem volt. Vagy nem úgy beszélt, mint te! Emlékszem, milyen nehezen kaptam meg az útlevelet, micsoda tortúra volt a határátlépés! Aztán rád találtam. Végre megszereztelek. Igaz, hazafelé jövet még egy kicsit rejtegettelek a határon. De örültem, hogy új szelek fújdogáltak már idehaza is, és nem vettek rólad ujjlenyomatot, mint tették ezt korábban sorstársaiddal. Milyen boldog voltam, mikor végre enyém lettél és hazahoztalak! Azon nyomban kipróbáltalak. Sajnálom, ha olykor kemény voltam hozzád. Mert bizony gyakran előfordult, hogy egész éjjel ütöttelek, vertelek. De ugye emlékszel, engem is sürgettek. Oly ritka jelenség voltál akkoriban, hogy mások is szemet vetettek rád. És bizony előfordult, hogy kölcsön is adtalak. Mentségemre szólva: nem kértem érted soha semmit. Egy alkalommal viszont Ernő egy saját festményével honorálta meg szolgálataidat. (Ma is féltve őrzöm az élők sorából azaóta eltávozott pedagógus-kolléga munkáját)... Persze volt, hogy átvertél, nem engedelmeskedtél, néha leragadtál, érthetetlen módon mindent összeszaggattál. De amikor minden olajozottan működött, kezes bárányként viselkedtél. S ha engem sem sürgettek, türelmesebb voltam hozzád, élveztük az együtt töltött órákat. Igaz, kicsit hangos voltál. A szomszéd szobában alvó pici gyermeket éjjelente felébresztetted. Olyankor, kis időre, magadra hagytalak, de másnap mindent pótoltunk.
Nem voltál ám olcsó, tudod-e?! Össze kellett húzni a nadrágszíjat, hogy megszerezhesselek. De te beváltottad a hozzád fűzött reményeket. Mindig segítettél, ha szemrehányást kaptam: kényelmes vagyok, és téged sem használlak ki maximálisan. Köszönöm neked, hogy olyankor nem hagytál cserben! Tudom, még most, így, öregecskén is szívesen vállalnád, hogy segíts. Sajnálom, de fiatalabbat találtam. Fürgébbet, segítőkészebbet. Bár míg te csak az enyém voltál, rá már többen igényt tartanak. k. Olykor türelmetlenül nül várom, hogy gy visszakapjam. pjam. És sajnos jnos elég gyakran akran érzem m mellette tte úgy, hogy gy megöregedtem. dtem. Előfordul, l, hogy a fiatalabbaktól bbaktól kell tanácsot csot kérnem, hogyan gyan is kezeljem ljem a kialakult akult helyzetet. Bizony ny már többször bbször megszégyeégyenített… ett… És hát sokkal kkal követelőzőbb bb is nálad! Míg te megelégedtél égedtél egy új szalaggal, ő már csakk az üres á kétszer ké ü háhá zat hagyta meg, mindent eltüntetett, amit évek során – igaz a segítségével – összehoztam. És nem elég, amit a szobában lát: az egész világot be akarja járni, és látni meg hallani akar onnan mindent. Igaz, viszonzásul nekem is elhozza a nagyvilágot! Ezért igen hálás vagyok neki. Meg a levelezéseimben is
sokat segít. Emillel azonnal postáznak és fogadnak minden küldeményt, távoli országokból is! Bár olykor összeesküsznek ellenem, és eltüntetik az írásaimat, leveleimet, valami errort mutatnak, meg hogy nyet internet… Meg aztán kényesek is ezek a mai fiatalok, és hát gyakran kikészülnek, aránylag hamar beadják az unalmast. Főleg, ha már más is használta őket… Emlékszel, az együtt töltött évek alatt milyen gyakran volt áramkimaradás? Veled akkor is egymásra találtunk, te gyertyafénynél is készséges voltál. Bi-
zony, manapság is előfordul, l f d l hogy h kikapcsolják az áramot, de ez az új olyankor szóba sem áll velem: se kép, se hang. Emellett még el is tüntet minden nyomot, ami az előző percek együttműködésére utalna! Számomra az is szomorú, hogy legtöbbször nem is az én nyelvemen beszél! De ha magyarul szólal meg, akkor sem mindig értem, mit akar, mit
Nagy emberek újévi mondásai Szilveszterkor mindenki elszívta az utolsó cigarettáját, megitta az utolsó italát és elmondta az utolsó káromkodását. Újévkor vallásos és mintaszerű közösséget alkotunk. Harminc nap múlva szélnek eresztjük fogadalmainkat, és gyorsabban visszatalálunk hibáinkhoz, mint valaha. Mark Twain
hogy megbizonyosodjon az Az új év olyan, mint az óév elmúlásáról. Bill Vaughn új bankó. Kezdetben szép fényes, sima, de a napok kezéAz újév napja minden ben egyre fénytelenebbé, koember születésnapja. Charles Lamb
Eltelt az óév. A múlt hadd temesse el halottait. Az újév irányítja az idő kerekét. Köszöntsük a következő tizenkét hónap köteFiatalság az, amikor lességeit és lehetőséfenn maradhatsz szilvesz- geit! (Edward Payson terkor. Meglett kor az, ami- Powell) kor fenn kell maradnod. Bill Vaughn Lelkes Miklós
aforizmáiból
Sokan azért várják az Egyesek nagyon újévet, hogy újra kezdhes- sokat várnak az új évtől, de sék a régi szokásaikat. (Is- meglepően keveset önmameretlen) guktól. Mit ér, ha az év új, de benAz optimista azért ma- ne az emberek a régiek? rad fenn éjfélig, hogy lássa Új év szép új álmokkal, az újév beköszöntét. A pesz- de rossz régi tettekkel vajmi szimista azért marad fenn, keveset ér!
pottabbá, gyűröttebbé lesz. A szokás boldog új évet kívántat az emberekkel, de, ha realistább volna, inkább elviselhetőbb évet kívántatna. A közmondás szerint kutyából nem lesz szalonna, ami érthető (bár ki tudja?),
követel tőlem, miért nem akar beindulni. Olyankor nagyon haragszom rá, szidom is, de már nem tudok élni nélküle. Az életem részévé vált. Ne haragudj, kérlek, hogy ezt írom – éppen vele – neked! De foglyul ejtett. Olyan
s o k mindent min tud, hhogy ámulok csak ám bámulok! és bámu És most töret delmesen azt is be kell vallanom, hogy évtizedemíg hozzád évtiz voltam, ő kig hűséges volta már sokszor cserbenhacserbe gyott, így kénytelen voltam lecserélni. Igaz, hhogy a családjából szereztem az újat, de ezt a cserét mi mindig a pénztárcám bánta. Erika! Most fájó szívvel ugyan, de végleg búcsút veszekk tőled… l d Már a szomszéd ház előtt dudálnak, mennem kell, jön a kukásautó… Sandri széles mosollyal integet, s örömmel újságolja, hogy a néhány héttel ezelőtt kitett bajánon már harmonikázik a gyerek… Remélem, az Erikán (régi kedves írógépemen) megtanul írni is…
Kovács Erzsébet
de azért nem volna baj, ha az óév hamis kutyái kevesebb szalonnát lopnának az újban. Az óév utolsó napján divatosak az álarcok és harsonák, kereplők. No, álarcokban, harsonákban, kereplőkben a továbbiakban egész évben sincsen hiány, de korántsem vidámításra, hanem ámításra használatosak. A belépő újév zsákjában csak az óév gönce lehet. Mikor szerzett volna szempillantás alatt bármi újat? Szilveszter napja... Itt is robban petárda, ott is. Sokan talán inkább elijeszteni akarják az újévet, mint üdvözölni. Találkoztam az óév Nagy Optimistájával. Azt mondta: hiszek a Jövőben! Én is hiszek benne, azért félek.
A szilveszter státus szimbóluma: a pezsgő Miért koccintunk szilveszterkor éppen pezsgővel? Miért nem bort, pálinkát vagy éppenséggel sört iszunk? Milyen szilveszteri szokások, hiedelmek között ünnepeljük az új esztendőt? Szilveszter és újév napján számos szimbolikus jelentőségű tevékenységet végzünk. Van, aki álarcot visel, zajoskodik a szerencsétlenség elijesztésére. Az év első napja jelentősen befolyásolja az elkövetkező év eseményeit. Szilveszterkor semmit sem szabad kiadni a házból, szemetet kidobni, mert minden jót elvisz az újévben. Nem szabad veszekedni, mert az egész év bosszúsággal és perlekedéssel fog telni. Kimondottan szerencsétlenséget hoz, ha valaki szilveszteri vacsoraként szárnyast vagy lábasjószágot fogyaszt. A hiedelem úgy tartja, hogy a baromfi hátrafelé kapar, így elkaparja a szerencsét, míg a lábasjószág hátrafelé rúg, így elriaszthatja a következő év sikereit. A szilveszteri menü mindenképpen malacsült legyen, a disznó előre túr orrával, kifordítja a szerencsét. Szemes termékeket is ajánlatos fogyasztani, pénzt hoz a házhoz. Újév napján szerencsét hoz, ha elsőként férfit látunk, ha nővel találkozunk az szerencsétlenséget hoz. Úgy tartják, aki újév napján hideg vízben mosakszik, egész évben egészséges lesz. Szilveszterkor csakis gazdagságot hozó italt fogyasszunk. Erre más nem is alkalmasabb, mint a pezsgő. Kezdetekben a pezsgő csak az elit osztály által volt
hozzájutható. Elsőként az 1600-as években készítettek pezsgőt, Dom Perignon francia szerzetes borból véletlenül pezsgőt készített. A rákövetkező években külön üvegekben erjesztették a pezsgőt, egy-egy üveg pezsgő elkészítése évekbe tellett. A legtöbb üveg a készítés alatt felrobban, ezért is volt csak a nemesek kiváltsága pezsgőt fogyasztani. Nagy mennyiségű pezsgő gyártásáról az 1850-es évekről maradtak fent írásos jegyzetek. Napjainkban bárki hozzájuthat egy-egy üveg pezsgőhöz, ám a pezsgő ennek ellenére megtartotta előkelő jellegét. Ha újévben pezsgőt iszunk gazdag, úri évünk lesz.
Vidám percek
A medvecsaládnál összejövetel van. Az anyamedve megszólal: – Kisfiam, még be sem mutatkoztál a vendégeknek. – Bocs! Két rendőr először járőrözik repülőgépen. Megkérdezi az egyik rendőr a másiktól: – Mik azok ott? – és a propellerekre mutat. Erre a másik rendőr azt mondja, hogy ventilátorok. Majd megkérdezi a társa: – És honnan tudod te ezt? – Amióta megállt, úgy izzad a pilóta. – Tegnap egy vendéglőben akartam vacsorázni, de nem lehetett, mert ott volt a végrehajtó. – Honnan veszed ezt? – A pincér azt mondta, hogy minden asztal le van foglalva. Rózsi néni panaszosan megy be egy kereskedelmi csatorna irodájába: – Kérem szépen, felháborító, hogy amikor az adásukat nézem, akkor mindig elkezd ugrálni a kép! Csináljanak már valamit! – Rózsi néni, legközelebb a tévét ne a hintaszékből tessék nézni!
9
Heti műsor
Hétfő, január 3. 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Ma Reggel Közéleti műsor
09:00 Alaszka
Köszöntjük Benjamin nevű olvasóinkat!
05:30 Top Shop 06:00 Fókusz Plusz 06:25 Fókusz (ism.) 06:55 Reggeli
Reggeli magazinműsor
05:25 Teleshop 06:00 Magellán (ism.) 06:25 Tények Reggel 07:00 Mokka A TV2 reggeli magazinműsora
09:05 Te vagy az életem 09:00 Mokka habbal (arg. sor., 128. rész) 09:30 Stahl konyhája 10:05 Nappali 09:50 Míg a halál el 09:40 Babapercek 12:00 Déli harangszó nem választ 09:50 Teleshop (sor., 7. rész) 12:01 Híradó délben 11:20 Árva angyal 12:30 Kárpát Expressz 10:15 Top Shop (ism.) 12:00 RTL Klub 13:00 Szomszédok 12:10 Szent Iván napja (magyar filmsor., Híradó (magyar vígj.) 220. rész) 12:10 Asztro Show 13:50 EZO.TV 13:35 Roma Magazin 13:30 Fél kettő 06-90-602-022 14:05 Domovina Magazin a legjobb Jósok, látók, történetekkel médiumok! 14:35 Átjáró 14:35 112 - Életmentők 15:00 Dokik (am. film 15:05 Szülőföldjeim (sor., 79. rész) sor., 81. rész) 16:05 Emberek a 15:00 112 - Életmentők 15:30 Charly, majom természetben (sor., 80. rész) a családban 16:30 Híradó (sor., 133. rész) 16:40 Időjárás-jelentés 15:25 112 - Életmentők (sor., 81. rész) 16:30 Marina (mex.-am. 16:41 Körzeti híradó 15:55 A szerelem rabjai filmsor., 64. rész) 16:55 Teadélután (sor., 120. rész) 17:30 Árva angyal 17:35 A Silla királyság 16:50 NekedValó (sor., 123. rész) ékköve (dél-kor. 17:40 Mindörökké 18:30 Tények filmsor., 45. rész) szerelem (mex. 19:05 Ezek megőrültek! 18:35 India - Álmok filmsor., 30. rész) (magyar szór. műsor) útján (brazil-in18:30 RTL Klub 20:10 Aktív diai kaland-filmA TV2 magazinja Híradó sor., 19. rész) 20:45 Jóban Rosszban 19:00 ValóVilág 19:30 Híradó este (magyar filmsor., Összefoglaló 19:55 Sporthírek 1336. rész) 20:00 Fókusz 20:00 Időjárás-jelentés 20:35 Barátok közt 21:20 NCIS (am. kri20:05 ...meseautóban misor., 107. rész) (magyar filmsor.) Magyar filmslá22:20 Gyilkos számok Közben: RTLgerek (sor., 72. rész) hírek 21:05 Az Este Közben: 21:10 Dr. Csont 21:40 Orvosi bűnügyek Kenósorsolás (am. sor., 14. rész) (olasz tévéfilm 23:20 Elit egység 22:05 A rejtély (japán term. sor., 1-2. rész)
sor., 8. rész)
22:40 Szeretők
(angol drámasorozat, 8. rész)
23:30 Pécsi keringő (ism.)
(sor., 18. rész)
Utána: RTLhírek 23:00 Poker After Dark 2009 23:50 Reflektor
00:00 Hírek 00:05 Sporthírek Sztármagazin 00:15 Telesport (ism.) 00:05 Odaát (sor., 16. rész) 00:40 Ma Reggel (ism.) 02:37 Műsorszünet 00:50 Műsorszünet
Szerda, január 5.
(sor., 12. rész)
00:20 Tények Este 00:50 DAKAR 2011
Argentína - Chile
01:20 EZO.TV 02:15 Rókavadászat
(am.-boszniaihorvát filmdráma)
03:50 Flash Gordon (am. akciófilmsor., 1. rész)
05:35 Gazdakör 06:00 Hattól Nyolcig 08:00 Második esély
(am.-mex.-kol. filmsor., 148. rész)
08:50 Daktari
(am. kaland-filmsor., 28. rész)
Kedd,
2010. december 30.
január 4.
05:20 Hajnali 05:30 Top Shop 06:00 Trendmánia (ism.) gondolatok Életmód- és szép05:23 Kárpát Expressz ségmagazin 05:50 Ma Reggel 06:25 Fókusz (ism.) Közéleti műsor 06:55 Reggeli 09:00 Alaszka 09:05 Te vagy az életem
Köszöntjük Titusz, Leóna nevű olvasóinkat!
05:25 Teleshop 06:00 Babavilág (ism.) 06:25 Tények Reggel 07:00 Mokka A TV2 reggeli magazinműsora
(sor., 149. rész)
08:50 Újrakezdés
(sor., 157-158. rész)
09:40 Magyar elsők (japán term. sor., (sor., 129. rész) 10:00 Család-barát 3-4. rész) 09:40 „A magok 09:50 Míg a halál el 10:55 A világ konyhái 10:05 Nappali oltalmára...” nem választ 11:30 Kívánságkosár - Erdélyi erőd- 12:00 Déli harangszó (sor., 8. rész) 11:45 Híradó templomok 10:15 Top Shop 12:01 Híradó délben (ism.) 12:00 Déli harangszó 10:00 Család-barát 12:30 Kárpát Expressz 12:00 RTL Klub 12:20 A rút kiskacsa 12:01 Vers 10:55 Ízőrzők: Híradó meg én (francia- 14:00 Híradó - Nemzeti 13:00 Szomszédok Déli kiadás Méhkerék német-izl. anim. f.) (magyar filmsor., Krónika 12:10 Asztro Show 11:30 Kívánságkosár 13:50 EZO.TV 221. rész) 14:15 Kikötő - Friss 13:30 Fél kettő 11:45 Híradó, 06-90-602-022 14:25 Talpalatnyi zöld 13:35 Srpski Ekran Magazin a legjobb Jósok, látók, időjárás-jelentés 14:05 Unser Bildschirm 14:50 Ablak a történetekkel médiumok! 12:00 Déli harangszó természetre 14:35 Átjáró 14:35 112 Életmentők 15:00 Dokik (am. film 12:01 Vers 15:00 A Pireneusok a (német akciófi lmsor., 82. rész) 14:00 Híradó - Nemzeti 15:05 Alma Mater levegőből sor., 82-84. rész) 15:30 Charly, majom 16:00 Tudástár 2010 Krónika 15:30 A víz, a nők 15:55 A szerelem rabjai a családban 16:30 Híradó 14:15 Kikötő - Friss és 15.000 km (arg. sor., 121. rész) (német fi lmsor., 16:40 Időjárás-jelentés 16:50 NekedValó 14:25 Halld Izrael! 16:25 Törzsasztal (ism.) 134. rész) 14:55 Visszatérés 16:41 Körzeti híradók 17:40 Mindörökké 16:30 Marina (mex.-am. 17:15 Térkép pingvinvárosba 16:55 Teadélután 18:00 Híradó - 18:00 szerelem (mex. filmsor., 65. rész) 15:45 Bűntettek a filmsor., 31. rész) 18:35 Mese 17:35 A Silla királyság 17:30 Árva angyal természet ellen (sor., 124. rész) 19:00 Újrakezdés (sor., ékköve (dél-kor. 18:30 RTL Klub 16:45 Heuréka! 177-178. rész) Híradó 18:30 Tények filmsor., 46. rész) Megtaláltam! 19:00 ValóVilág 19:05 Ezek megőrültek! 20:00 Híradó - Nemzeti 18:35 India Álmok 17:15 Térkép Krónika Összefoglaló 20:10 Aktív útján (brazil-in18:00 Híradó - 18:00 A TV2 magazinja 20:15 Közbeszéd 20:00 Fókusz diai kaland-film18:35 Mese 20:45 Jóban Rosszban 20:40 Aki szétosztotta 20:35 Barátok közt sor., 20. rész) 18:55 Derrick (magyar filmsor., (magyar filmsor.) önmagát 19:30 Híradó este (német krimisor.) 1337. rész) Közben: RTL21:35 Sporthírek 20:00 Híradó - Nemzeti 19:55 Sporthírek 21:20 Deep Impact hírek 21:40 Fövenyóra (am. katasztrófa f.) Krónika (szerb-magy. dráma) 20:00 Időjárás-jelentés 21:10 Castle (am. film 23:35 A médium 20:15 Közbeszéd sor., 4. rész) 23:30 Váltó 20:05 Önök kérték! (sor., 70. rész) 20:40 Így veszett el 22:05 Döglött akták 23:40 Divathét Kívánságműsor 00:35 Tények Este Erdélyország (am. sor., 2. rész) 00:10 Kikötő - Friss 21:05 Az Este 01:05 DAKAR 2011 1940-1944 Utána: RTL00:20 Vers 21:40 Tim Argentína - Chile 21:30 Sporthírek hírek 00:25 Ez van! (auszt. filmdráma) 21:35 Váltó (magyar filmetűd) 22:55 XXI. század - a 01:35 EZO.TV 23:30 Kalokagathia 06-90-602-022 21:45 Sportaréna 00:35 A Zuglói Fillegendák velünk Beszélgetés MéJósok, látók, 22:30 A vagon harmónia - Szent élnek - Kovács médiumok! szöly Dezsővel 00:00 Múlt idő ‚90 István Király Kati 02:30 Sokszínű egység 00:00 Hírek Szimfonikus Ze00:30 Beavatás 23:25 Mocskos háború (magyar 00:05 Sporthírek nekar és Orató00:40 Kikötő - Friss (am.-angol thriller) dokumentumf.) 00:15 Ma Reggel (ism.) 01:05 Reflektor riumkórus hang(ism.) 03:50 Flash Gordon versenye 00:50 Vers 02:05 Jelfák Sztármagazin (am. akciófilm01:15 Himnusz 00:55 Himnusz 02:22 Műsorszünet 01:20 Műsorszünet sor., 2. rész)
Köszöntjük Simon nevű olvasóinkat!
05:20 Hajnali 05:35 Gazdakör 05:30 Top Shop 05:25 Teleshop gondolatok 06:00 Autómánia (ism.) 06:00 Két TestŐr (ism.) 06:00 Hattól Nyolcig Életmódmagazin 05:23 Kárpát Expressz 06:25 Fókusz (ism.) 08:00 Második esély Közszolgálati 06:25 Tények Reggel (sor., 150. rész) 05:50 Ma Reggel magazin Hírmagazin 08:50 Újrakezdés Közéleti műsor 06:55 Reggeli 07:00 Mokka (sor., 159-160. rész) 09:00 Önök kérték! Reggeli magazinA TV2 reggeli 09:45 Jelfák (ism.) műsor magazinműsora 10:00 Család-barát 09:55 Nappali vagy az életem 09:00 Mokka habbal 10:55 Ízőrzők: 12:00 Déli harangszó 09:05 Te (sor., 130. rész) (magyar mag.) Egervár 12:01 Híradó délben 09:50 Míg a halál el 09:30 Stahl konyhája 11:30 Kívánságkosár 12:30 Kárpát Expressz nem választ 09:40 Babapercek 11:45 Híradó, 13:00 Szomszédok (sor., 9. rész) 09:50 Teleshop időjárás-jelentés (magyar filmsor., 10:15 Top Shop 11:20 Árva angyal 12:00 Déli harangszó 222. rész) 12:00 RTL Klub (sor., 124. rész) 12:01 Vers 13:35 Hrvatska Híradó 12:10 Hóhatár - A fé- 14:00 Híradó - Nemzeti kronika 12:10 Asztro Show lelem felpörget Krónika 14:05 Ecranul nostru 13:30 Fél kettő (angol-német-lux. 14:15 Kikötő - Friss akcióf.) 14:35 Átjáró Magazin a legjobb 14:25 Szerelmes földrajz történetekkel 13:50 EZO.TV 15:05 A beszéd kezdete 15:05 A világörökség 14:35 112 Életmentők 06-90-602-022 16:00 Optika kincsei (német akciófilmJósok, látók, 16:30 Híradó 15:20 Az állatok nyelve sor., 85-87. rész) médiumok! 16:40 Időjárás-jelentés 15:55 A szerelem rabjai 15:00 Dokik (am. film- 15:50 Bűntettek a 16:41 Körzeti híradó (arg. sor., 122. rész) sor., 83. rész) természet ellen 16:50 NekedValó 15:30 Charly, majom 16:45 Nyelvőrző 16:55 Teadélután Nyelv-szöveg-játék a családban 17:35 A Silla királyság 17:40 Mindörökké (sor., 135. rész) 17:15 Térkép szerelem (mex. ékköve (dél-kor. filmsor., 32. rész) 16:30 Marina 18:00 Híradó 18:00 filmsor., 47. rész) (sor., 66. rész) 18:30 RTL Klub 18:35 Mese 18:35 India - Álmok 17:30 Árva angyal Híradó 19:00 Újrakezdés útján (brazil-in(sor., 125. rész) Esti kiadás (olasz tévéfilm sor., diai kaland-film18:30 Tények 179-180. rész) 19:00 ValóVilág sor., 21. rész) Összefoglaló 19:05 Ezek megőrültek! 20:00 Híradó - Nemzeti 19:30 Híradó este 20:00 Fókusz Utána: SkanKrónika 19:55 Sporthírek Közszolgálati dinávlottó 20:15 Közbeszéd magazin 20:00 IdőjárásAktuális háttérsorsolás műsor 20:35 Barátok közt jelentés 20:10 Aktív (magyar filmsor.) 20:45 Jóban Rosszban 20:40 A három 20:05 Rózsaágy Közben: RTL(sor., 1338. rész) királyok (auszt. tévéfilm hírek (francia vígj.) sor., 6. rész) 21:20 Doktor House 21:10 ValóVilág (sor., 76. rész) 22:20 Sporthírek 21:05 Az Este Kiválasztás 22:20 Mercy angyalai 22:25 Váltó 21:40 Revans 22:15 Erin Brockovich (sor., 18. rész) 22:40 Haifa - Az élet (am. filmdráma) - Zűrös terméKözben: (palesztin-német23:45 Múlt-kor szet Kenósorsolás holland dráma) Történelmi ma(am. életr. drám.) 23:20 Szellemekkel 23:55 Közelebb gazin Utána: RTLsuttogó (am. Kínához 00:10 Hírek hírek filmsor., 72. rész) 00:20 Kikötő - Friss 00:15 Sporthírek 00:35 Reflektor 00:20 Tények Este (ism.) 00:25 Ma Reggel Sztármagazin 00:50 DAKAR 2011 00:30 Vers (ism.) 00:45 Másnap (am. sci- 01:20 EZO.TV Közéleti műsor fi sor., 12. rész) 02:15 Vérvörös homok 00:35 Plastic Septet 02:20 Műsorszünet 01:15 Műsorszünet (angol-dél-af. dráma) 01:00 Himnusz
Csütörtök, 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Ma Reggel Közéleti műsor
09:00 Üdítő
Szilágyi Tibor műsora
január 6.
05:30 Top Shop 06:00 meneTrend (ism.) 06:25 Fókusz (ism.) 06:55 Reggeli Reggeli magazinműsor
09:05 Te vagy az életem (arg. sor., 131. rész)
09:55 Nappali 09:50 Míg a halál el 12:00 Déli harangszó nem választ 12:01 Híradó délben (sor., 10. rész) 12:30 Kárpát Expressz 10:15 Top Shop 13:00 Szomszédok 12:00 RTL Klub (magyar filmsor., Híradó 223. rész) Déli kiadás 13:35 Slovenski 12:10 Asztro Show Utrinki 13:30 Fél kettő 14:05 Együtt 14:20 112 - Életmentők 14:35 Átjáró (sor., 88-90. rész) 15:05 Összhang 15:35 A szerelem rabjai 16:00 Jelképtár (sor., 123. rész) 16:05 Eufória 16:50 NekedValó 16:30 Híradó 16:40 Időjárás-jelentés 17:40 Mindörökké szerelem (mex. 16:41 Körzeti híradó filmsor., 33. rész) 16:55 Teadélután 18:30 RTL Klub 17:35 A Silla királyság Híradó ékköve (dél-kor. 19:00 ValóVilág filmsor., 48. rész) Összefoglaló 18:35 India - Álmok 20:05 Fókusz útján (brazil-indiai kaland-filmsor., 22. rész)
Közszolgálati magazin
20:40 Barátok közt 19:30 Híradó este (magyar filmsor.) 19:55 Sporthírek Közben: RTL20:00 Időjárás-jelentés hírek 20:05 Jelfogó Közéleti-politikai 21:20 Jackie, a jó fiú magazin
21:05 Az Este 21:40 Lépteid nyomában
(olasz filmdráma)
(am.-hongk.-auszt. akció-vígj.)
Utána: RTLhírek 23:05 Házon kívül
23:30 Barangolások öt Heti magazin kontinensen - A 23:30 PokerStars.net drog - Big Game 23:55 Hírek 00:30 Reflektor 00:00 Sporthírek Sztármagazin 00:10 Ma Reggel (ism.) 00:45 Infománia Közéleti műsor
02:00 Jelfák 02:17 Műsorszünet
Multimédia magazin
01:05 Műsorszünet
09:00 Mokka habbal 09:30 Stahl konyhája 09:50 Babapercek 10:00 Teleshop 11:30 Árva angyal
05:35 Gazdakör 06:00 Hattól Nyolcig 08:00 Második esély
Köszöntjük Boldizsár, Gáspár nevű olvasóinkat!
05:25 Teleshop 06:00 Segíts magadon! 06:25 Tények Reggel 07:00 Mokka 09:00 Mokka habbal 09:30 Stahl konyhája 09:35 Babapercek 09:40 Teleshop 11:10 Árva angyal (ism.) 12:00 Ó, testvér, merre visz az utad? 13:50 EZO.TV 15:00 Dokik 15:30 Charly, majom a családban 16:30 Marina 17:30 Árva angyal 18:30 Tények 19:05 Ezek megőrültek! 20:10 Aktív 20:45 Jóban Rosszban 21:20 Édes kis semmiség 23:00 Tények Este 23:30 EZO.TV 00:25 DAKAR 2011 00:55 Bostoni halottkémek 01:45 Életfogytig zsaru 02:35 Életfogytig zsaru 03:25 Flash Gordon
05:35 Gazdakör 06:00 Hattól Nyolcig 08:00 Második esély 08:50 Derrick 10:00 Család-barát 10:55 A világ konyhái 11:30 Kívánságkosár 12:01 Vers 14:15 Kikötő - Friss 14:25 Virágzó Magyarország 15:20 Univerzum 16:15 Bűntettek a természet ellen 17:15 Térkép 18:00 Híradó - 18:00 18:35 Mese 19:00 Optimista - Winter Lajos, a pöstyéni fürdő építője 20:00 Híradó - Nemzeti Krónika 20:15 Közbeszéd 20:40 A velencei La Fenice színház 21:10 Sporthírek 21:15 Váltó 21:30 Velencei karnevál 23:20 A ruha 00:55 Kikötő - Friss 01:00 Vers 01:05 Himnusz
A Sion Rádió élő, információs magazinja délelőtt. Interjúk, helyi aktualitások,érdekességek. BIRTA ZOLTÁN műsorvezető várja önöket élőben. Adás vonal: (+3803141) 23236; SKYPE: sion.radio Email:
[email protected]
10
Heti műsor
2010. december 30.
Péntek, január 7. 05:30 Top Shop 05:20 Hajnali 06:00 meneTrend (ism.) gondolatok Utazási magazin 05:23 Kárpát Expressz 06:25 Fókusz (ism.) 05:50 Ma Reggel Közéleti műsor 06:55 Reggeli 09:00 Jelfogó (ism.) 09:05 Te vagy az életem (arg. sor., 132. rész) 09:55 Nappali 12:00 Déli harangszó 09:50 Míg a halál el nem választ 12:01 Híradó délben (am. vígj. sor., 11. 12:30 Kárpát Expressz rész) 13:00 Szomszédok 10:15 Top Shop (magyar filmsor., 12:00 RTL Klub 224. rész) Híradó 13:35 Körzeti 12:10 Asztro Show magazinok 13:30 Fél kettő 14:25 Közlekedő 14:20 112 - Életmentők 14:30 Átjáró (sor., 91-93. rész) 15:00 Nemzet és 15:35 A szerelem védelem rabjai (arg. film15:30 Sírjaik hol sor., 124. rész) domborulnak... 16:50 NekedValó 16:00 Bárka 17:40 Mindörökké 16:30 Híradó szerelem (mex. 16:40 Időjárás-jelentés filmsor., 34. rész) 16:41 Körzeti híradó 18:30 RTL Klub 16:55 Teadélután Híradó 17:35 A Silla királyság ékköve (dél-kor. 19:00 ValóVilág Összefoglaló filmsor., 49. rész) 20:05 Fókusz 18:35 India 20:40 Barátok közt Álmok útján
Köszöntjük Attila, Ramóna nevű olvasóinkat!
05:25 Teleshop 06:00 Alexandra Pódium 06:25 Tények Reggel 07:00 Mokka
05:35 Gazdakör 06:00 Hattól Nyolcig 08:00 Második esély
(am.-mex.-kol. filmsor., 152. rész)
Szombat, január 8. 05:45 Hajnali gondolatok 05:50 Ma Reggel
Közéleti műsor
09:00 Delta 08:50 Heuréka! A TV2 reggeli 09:30 Marci magazinműsora Megtaláltam! 09:50 A kis királylány 09:00 Mokka habbal 09:20 Lélek Boulevard 10:15 A bűvös 09:30 Stahl konyhája 09:45 Megyejáró körhinta 09:50 Babapercek 10:00 Család-barát 10:35 Amika 10:00 Teleshop 10:55 Carlo és vendégei 11:00 A világ meséi 11:30 Árva angyal (ism.) 11:30 Kívánságkosár 11:25 Sarah Jane 11:45 Híradó, 12:20 Szeretni jobb kalandjai (am. vígj.) időjárás-jelentés (angol sci-fi sor., 13:50 EZO.TV 10. rész) 12:00 Déli harangszó 15:00 Dokik (am. film- 12:01 Vers 12:00 Déli harangszó sor., 85. rész) 14:00 Híradó - Nemzeti 12:01 Hírek 15:30 Charly, majom 12:05 Sztársáv Krónika a családban 13:00 Motorvízió 14:15 Kikötő - Friss (sor., 137. rész) 13:30 Sárkány, ha jó... 14:25 „...filléres 16:30 Marina 14:00 Egészség ABC emlékeim...” (sor., 68. rész) 15:10 TÉRkép ráadás 14:25 Kincskereső 17:30 Árva angyal Székelyföldi 14:55 Látogatóban (sor., 127. rész) magazin Nagy Gáspár, 18:30 Tények 15:40 Felelet az életnek Kossuth-díjas 19:05 Ezek 16:10 Beavatás költőnél megőrültek! 16:25 Anya, az 15:25 Barangolások 20:10 Aktív állatorvos öt kontinensen 20:45 Jóban Rosszban (sor., 7. rész) - Karácsony (magyar filmsor., 17:15 Térkép 15:55 Zegzugos 1340. rész) 18:00 Híradó - 18:00 történetek 21:20 Hawaii Five-0 (magyar filmsor.) (brazil-indiai kaland18:35 Mese Teleki tér (am. sor., 1. rész) Közben: RTLfilmsor., 23. rész) 19:00 Híradó - Nemze- 16:25 Aranymetszés 22:20 Hawaii Five-0 hírek 19:30 Híradó este ti Krónika 17:20 Hogy volt!? (am. sor., 2. rész) 21:20 CSI: 19:55 Sporthírek 19:20 Ez Elvis 18:35 A csábító Közben: A helyszínelők 20:00 Időjárás-jelentés (am. életr. drám.) nyomozó (fr. Kenósorsolás (sor., 20. rész) 20:05 Üdítő 21:45 Sporthírek vígj. sor., 1. rész) 23:20 Hősök Utána: RTLSzilágyi Tibor 19:30 Híradó este (am. sor., 45. rész) 21:50 Váltó hírek műsora Gazdasági Híradó 19:55 Sporthírek 00:20 Tények Este 22:15 Gyilkos elmék 21:05 Az Este 22:00 Underground 20:00 Időjárás-jelentés 00:50 DAKAR 2011 (sor., 1. rész) 21:40 Halálos (francia-németArgentína - Chile 20:05 SzerencseSzombat Utána: RTLmagyar filmdrászívdobbanás 01:20 EZO.TV 21:00 Mama kicsi fia hírek ma, 1-2. rész) (fr. filmdráma) (am. vígj.) 06-90-602-022 23:20 A főnök 23:50 Kikötő Friss 23:25 Kultúrák és Jósok, látók, 22:35 Hírek (am. sor., 11. rész) (ism.) vallások az médiumok! 22:40 Sporthírek 00:15 Reflektor 23:55 Vers ókor romjain 02:15 Smallville 22:50 Zorán koncert Sztármagazin 00:00 Nem az én életem (sor., 123. rész) (magyar zenés f.) 23:55 Hírek 00:30 ittHON (am.-kan. thriller) 03:00 Smallville 00:35 Magyar pop 00:00 Sporthírek 00:55 Odaát 01:30 Trans(sor., 124. rész) 01:35 Magyar 00:10 Ma Reggel (ism.) (sor., 17. rész) Formation Flash Gordon bulizenék 02:00 Jelfák 01:30 Autómánia (ism.) 03:45 (am. Véda kertje akciófilm02:44 Műsorszünet 02:20 Műsorszünet 02:05 Műsorszünet sor., 5. rész) 02:20 Himnusz
Vasárnap, 05:45 Hajnali gondolatok 05:50 Ma Reggel 09:00 Engedjétek hozzám 09:05 Így szól az Úr! 09:15 Katolikus krónika 09:40 Mikor gyermek voltam 09:50 Pap vagy te mindörökké 10:15 A Lélek szavára 10:45 Református magazin 11:10 Baptista ifjúsági műsor 11:20 Útmutató 11:45 Nagy Zsolt portré 12:00 Déli harangszó 12:01 Hírek 12:10 Telesport - Sport 7 13:05 Rátkay Endre profán ikonjai 13:30 Bicske barátok kincse - Bicske 14:15 Villanófényben 14:50 Hogy volt!? 16:20 Három sárkány
január 9.
06:30 Top Shop 07:00 Kölyökklub 10:05 Trendmánia
Életmód- és szépségmagazin
10:35 Asztro Show 11:35 meneTrend
Utazási magazin
12:00 RTL Klub Híradó Déli kiadás
12:10 Havazin HAVAzós magaZIN
06:30 Top Shop 07:00 Kölyökklub 10:00 A fantasztikus négyes
06:00 Látlelet a Földről 06:25 Tv2 matiné 10:15 414-es küldetés
10:25 Asztro Show 11:25 Házon kívül
10:45 Kath és Kim
Vallási magazin
06:15 Teleki Sámuel útján
(magyar ism. sor., 1. rész)
06:45 Tv2 matiné 10:35 Nagy Vagy! 11:30 Stahl konyhája 12:00 Kalandjárat
Az útitárs Kandász Andrea
06:00 Gazdakör
Magazinműsor gazdálkodóknak 06:50 Élő egyház (ism.)
07:20 Arcélek 07:35 Hókusz-Pókusz Cirkusz (sor., 11. rész) 07:40 Antje Heti magazin 11:10 X. Real Team 07:55 Szimba, az 12:00 RTL Klub Kupa oroszlánkirály Híradó 11:40 Két TestŐr (ism.) (sor., 52/5. rész) Déli kiadás 12:10 Babavilág 08:25 Dunáról fúj 12:10 Autómánia 12:40 Sentinel a szél Autósmagazin Az őrszem 08:30 Hol volt, hol 12:40 Míg a halál el (sor., 58. rész) nem volt... nem választ 13:40 Sliders (am. 08:45 Cimbora (sor., 12-13. rész) filmsor., 15. rész) 09:15 Az Alhambra 13:25 Tuti gimi 14:40 Az Ügynökség jóslata (sp. rajzf.) (am.sor., 8. rész) (sor., 10. rész) 10:45 Univerzum 14:15 Sue Thomas 15:35 Shark - Tör11:45 Híradó, - FBI (am. filmvényszéki időjárás-jelentés sor., 11. rész) ragadozó (am. 15:10 Tengeri őrjárat krimisor., 37. rész) 12:00 Déli harangszó (olasz krimisor., 16:30 Duval és Moretti 12:01 Vers 12:05 Isten kezében 24. rész) (fr. sor., 11. rész) 12:35 EtnoKlub 16:00 Édes, drága 17:30 Luxusdoki 13:50 Daktari titkaink (am. (sor., 16. rész) (sor., 35. rész) filmsor., 9. rész) 18:30 Tények 14:40 Világörökség 16:55 Glee - Sztárok 19:05 Magellán leszünk! (am. A TV2 tudományos 15:10 Ötkarikás időutazás vígj. sor., 19-20. rész) és ismeretterjesztő 1960-2010, Róma 18:30 RTL Klub magazinja 15:55 Balatoni utazás Híradó 19:35 Bölcsek kövére 16:30 Talpalatnyi zöld 19:00 Fókusz Plusz (am. vígj.) Magazin 21:25 Boksz a sötétben 17:00 Pannonia 3 keréken 19:20 ValóVilág (orosz akcióf.) 17:30 Kirakat Kihívás Közben: 18:00 Híradó - 18:00 Utána: RTLKenósorsolás 18:30 Mese hírek 23:50 DAKAR 2011 19:00 „A zene az kell” 21:05 Szeretném, Argentína - Chile ha szeretnél (am.- 00:20 Egy lövés a fejbe, 19:35 Állomás 20:05 A nagy német rom. vígj.) öt a testbe hadgyakorlat (angol filmdráma) 23:05 Ha én gazdag (fr.-olasz dráma) 02:05 EZO.TV lennék 21:50 Dunasport 06-90-602-022 (francia vígj.) 22:10 Lélek Boulevard Jósok, látók, 01:00 Dögölj meg, médiumok! 22:40 Égő tűz édes! (am. vígj.) 03:00 Kalandjárat (boszniai-osztrák02:25 Fókusz Plusz török filmdráma) (ism.) (ism.) 03:25 Teleshop 00:25 Vers Magazin 03:55 Animációs 00:35 Schubert 1828 02:55 Műsorszünet filmek 01:10 Himnusz
Köszöntjük Marcell nevű olvasóinkat!
05:45 Reggeli gondolatok
Köszöntjük Gyöngyvér nevű olvasóinkat!
(am. anim. sor.)
(francia ism. sor.)
Hirdessen nálunk, itt megéri!
05:50 Gazdakör 06:40 Cimbora (ism.) 07:10 Reggelire legjobb a puliszka 07:45 Illemberke 08:00 Marsupilami 08:25 Szimba, az oroszlánkirály (francia-olasz anim. sor., 52/6. rész)
08:55 Csavargó kutya 3.
12:30 Borkultusz (am. családi 12:40 Míg a halál el (magyar kult. mag.) kalandf.) nem választ 13:00 Sliders 10:20 Lyukasóra (am. vígj. sor., 14. (am. sor., 16. rész) 11:15 Kalando-Zoo a rész) 13:55 Monk - Flúgos Kifutók mögött 13:05 Robin Hood nyomozó 11:45 Híradó, (angol kaland(am. krimisor., 82. időjárás-jelentés filmsor., 6. rész) rész) 12:00 Déli harangszó 14:00 Robin Hood 14:50 Tequila és 12:01 Vers (angol kalandBonetti leg12:05 Élő egyház filmsor., 7. rész) újabb ka12:35 Élő népzene 14:55 Doktor Addison landjai (olasz 13:05 Csellengők (am. filmfilm-sor., 9. rész) sor., 7. rész) Toprini nász 15:50 Sheena, a dzsungel 13:30 (magyar kalandf.) 15:45 Eltűntnek királynője 14:55 Dunáról fúj a szél nyilvánítva (am. kaland-film(am.-kan. akció15:05 A világ konyhái sor., 27. rész) film-sor., 7. rész) 15:35 Színház a jégen 16:50 Üsd, vágd, (magyar vígj.) 16:45 Ők is a 16:30 Törzsasztal focizzál! 17:35 Panoráma fejükre estek 17:15 Mese (hongk.-kínai-am. 18:05 Magyarország (dél-af.-am. vígj.) 17:40 Arcélek akció-vígj.) története 18:30 RTL Klub 18:00 Híradó - 18:00 18:30 Tények 18:35 A csábító nyomozó Híradó 18:25 Heti Hírmondó 19:00 Napló (fr. vígj. sor., 2. rész) Esti kiadás Mérlegen a valóság 19:15 Egy kis művészet 19:30 Híradó este 18:55 ValóVilág 20:05 Hirtelen 30 19:20 Kikötő - Extra 20:05 Szempont Összefoglaló (am. vígj.) 20:10 Határok nélkül 21:00 Illényi Katica 19:55 A király nevében 22:00 Bordertown - Szilveszteri gá- Stéphane (német-kan.-am. Átkelő a halálba Grappelli emkalandf.) laműsor a Szol(am.-angol thriller) lékkoncert 22:15 Heti hetes noki Szigligeti Közben: Vidám, aktuális 22:05 Aranymetszés Színházból Kenósorsolás talk-show 23:00 Hírek 22:20 Dunasport 00:05 Ray Utána: RTL23:05 Sporthírek Sportösszefoglaló (am. zenés dráma) hírek 23:10 Hungarian 22:35 Divathét 02:35 DAKAR 2011 23:30 Ments meg! Dracula Argentína - Chile 23:05 Éjjeli őrjárat (am. film(magyar tévéf.) (kan.-francia03:05 EZO.TV sor., 11. rész) 00:25 Magyar rock lengyel életr. drám.) 06-90-602-022 00:30 Portré 01:25 Magyar Jósok, látók, médi- 01:25 Vers Riportmagazin 01:30 Himnusz umok! válogatott 01:00 Másnap (am. sci-fi A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásá02:20 Kalandozó sor., 13. rész) nak jogát minden tévéadó fenntartja! 02:52 Műsorszünet 01:30 Műsorszünet
Önnek nem kell mást tennie, mint
Kiemelt hirdetések mintája – SMS-t küldeni a 8066-2850283 mobilszámra; – felhívni a 8-241-2-40-89-es telefonszámot Keretes hirdetés és lediktálni a hirdetés szövegét; HÁROMSZOBÁS LAKÁS – az
[email protected] e-mailcímre elküldeni a szöveget (nagy pince, konvektoros – pontosan kitölteni a hirdetési szelvényünket, s beküldefűtés) eladó Beregszászni a címünkre (90202, Beregszász, Kossuth tér 2.). ban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Az ingyenes hirdetés maximum 5-ször jelenik meg, Egyszeri hirdetés: 5 hrivnya utána fizetni kell érte, az általános feltételek szerint! téseket csak a szerkesztőségben lehet feladni a megfelelő doku– az összes fizikai és jogi sze- mentumok felmutatásával. mélytől beérkezett hirdetés kereskedelmi hirdetés- Olyan tevékenységek hirdenek számít, akik kereskedel- tése és reklámozása, amelyek mi tevékenységet folytatnak; licenzet igényelnek, csak ak– különböző szolgáltatások kor valósulhat meg, ha az ukrán törvényeknek megfelelően nyújtása; – haszongépjárművek eladá- a szerkesztőségben felmutatják a szükséges engedélyt. sa, vétele; – munkások felvétele; – ipari és kereskedelmi terüle- A szerkesztőség fenntartja a tekkel, berendezésekkel és jogot, hogy egyes anyagokat alapanyagokkal történő mű- nem közöl az újságban. Nem veletek. közölhetőek azok a hirdetések, amelyek ellentmondanak Továbbá FIZETETT hirdetésnek számítanak: a szerkesztőségi feltételeknek és az ukrán törvényeknek. – keretes, kiemelt hirdetések; – elveszett iratokról szóló hirEgyes hirdetésfeladók rosszdetés; – ha egynél több – ugyanabba indulatúak lehetnek, éppen a kategóriába tartozó – tár- ezért legyenek óvatosak. Szükgyat/eszközt szeretne meg- ség esetén konzultáljanak hirdetni; szakemberrel. – köszöntők, képes hirdetések; A hirdetésekkel és reklámok– részvétnyilvánítás. kal kapcsolatos reklamációkat a szerkesztőség a lap megFigyelem! A hirdetés szövegét figyelmesen, jelenése után 3 napig fogadja. hibák és javítások nélkül írják meg. Egy szelvényen mindössze A szerkesztőség nem vállal felelősséget a hirdetés tartalegy hirdetés szerepelhet. Az elveszett dokumentumokról, máért, a megadott informácipecsétekről, továbbá a vállalkozá- ók, telefonszámok és címek sok megszüntetéséről szóló hirde- pontosságáért.
FIZETETT hirdetés
Kiemelt hirdetés Háromszobás lakás (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 3 hrivnya
Lakossági hirdetések: keretes hirdetés 5 h r. ; kiemelt hirdetés 3 h r. ; elveszett iratok 1 0 h r. ; részvétnyilvánítás 1 0 h r. ; köszöntő 6 h r. ; 4 sor vers+köszöntő 1 2 h r. ; képes köszöntő 1 2 h r. ; kép+4 sor vers 1 5 h r. ; 4 sor vers felett soronként 1 hr.;
Lakossági hirdetés árának kiszámolása: egy keretes, kiemelt hirdetés ára 20 szóig: 0 hr.+ 3 hr. +5 hr. = 8 hr. 20-40 szó között: 5 hr. + 6 hr. +10 hr. = 21 hr.
Kereskedelmi
hirdetés 20 szóig 5 hr. Példa az ár kiszámolására: egy keretes, kiemelt kereskedelmi hirdetés ára 20 szóig: 5 hr. + 3 hr. +5 hr. = 13 hr. 20-40 szó között: 10 hr. + 6 hr. +10 hr. = 26 hr.
11
Hétvége KRIMINÁLIS Súlyos kárt okozott Kárpátalján az árvíz A megyei meliorációs és vízgazdasági főosztály összegezte a koratéli árvíz által okozott károkat, előzetes becslések szerint összegük megközelíti a 80 millió hrivnyát. A kommunális tulajdonban lévő objektumoknak 42,6, a vízgazdaságnak 13,2, az utaknak 4,2, az erdőknek 7, a mezőgazdaságnak 7,2 millió hrivnya kárt okozott az árvíz. 2,4 kilométernyi gát, 17 km töltés, 40 híd, 38,2 km út rongálódott meg, 1969 portát, 210 lakóházat, 3,2 ezer hek-
tárnyi szántóföldet öntött el az ár. A hatóságok kénytelenek voltak 671 személyt kilakoltatni. A Tisza árterületén az árvíz szintje elérte a 2001-ben regisztrált maximumot, a Latorca árterületén pedig több helyen meg is haladta azt. A megyei tanács legutóbbi ülésszakán a képviselők levelet intéztek a kormányhoz, amelyben rendkívüli segély kiutalását kérték a kárpátaljai árvízkárok felszámolásához.
72 alkoholista szülő ellen indított eljárást a megyei ügyészség Kárpátalján 11 hónap alatt 61,2 százalékkal nőtt a kiskorúak által elkövetett bűntények száma. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva 51,7 százalékkal több súlyos bűncselekményt követtek el serdülőkorúak, 97,9 százalékkal emelkedett a csoportosan elkövetett bűntények száma. Kétszer annyi bűntényt követtek el ittas kiskorúak, mint egy évvel ezelőtt. 41 bünte-
tett előéletű gyerek követett el ismét bűncselekményt, ami 57,6 százalékkal több a tavalyinál. A kiskorú bűnözés növekedésének oka elsősorban a gyerekek nevelésének elhanyagolásában keresendő. A hatóságok nem vonják idejében felelősségre a gyermekeik gondozását, nevelését elhanyagoló, rendszeresen iszákoskodó szülőket.
Becsapják a tankoló sofőröket Az ungvári városi ügyészség megállapította, hogy az egyik üzemanyagtöltő-állomáson becsapják a tankoló sofőröket, kevesebb üzemanyagot töltenek járműveik tartályába, mint amennyit a benzinkút kijelzője mutat. Az üzemanyagtöltő-állomás működését felfüggesztették, az ügyészség felelősségre vonta tulajdonosait. A megyei ügyészség által kezdeményezett széleskörű ellenőrzés során kiderült, hogy sajnos nem ez az egyedüli eset, sok más üzemanyagtöltő-állomáson is be-
csapják a tankoló sofőröket. Megállapítást nyert többek között, hogy az egyik beregszászi üzemanyagtöltő állomás megszegte a földhasználati törvényeket, nem rendelkezett semmilyen építési engedéllyel arra a földterületre, amelyen az állomás működik. Hasonló esetre bukkant a munkácsi járási ügyészség is. A megyei ügyészség 29 esetben talált szabálytalanságokat az üzemanyagtöltő állomásokon, 34 adminisztratív bírságot rótt ki üzemeltetőire, 29 dolgozóját vonta felelősségre.
Nadrágszíjjal fojtogatta feleségét Egyre gyakrabban fordulnak elő családi tragédiák. Az áldozatok nagy része szégyell feljelentést tenni a rendőrségen, az utóbbi hónapokban azonban sokan változtattak eddigi álláspontjukon. Csak az ilosvai járásban 122 „problémás” családot tart nyílván a rendőrség. Családon belüli verekedésekről több mint száz jegyzőkönyvet vettek fel, az áldozatok az esetek túlnyomó többségében asszonyok voltak. A napokban egy 42 éves asszony tett feljelentést a rendőrségen garázdálkodó férjére, aki ittas állapotban többször megverte. A körzeti felügyelő felkereste a családot, megállapította, hogy a házaspárnak négy gyermeke van, a családfő szinte állandóan részeg, sehol nem dolgozik, apósa nyugdíjából tartja fenn magát és családját. A családfő megígérte,
hogy változtat viselkedésén, felhagy az iszákoskodással. Ígéretét azonban nem tartotta be. Néhány nap múlva újra berúgott, ittas állapotban összeveszett feleségével, majd ököllel támadt rá. Az asszony fájdalmat érzett karjában, de egyelőre nem fordult orvoshoz. Rövidesen férje ismét többet ivott a kelleténél, kegyetlenül ütlegelte feleségét majd nadrágszíjával fojtogatni kezdte. A szerencsétlen asszony életét gyermekei mentették meg. Az asszony gyermekeivel együtt a kertben vészelte át az éjszakát, reggel pedig először a rendőrséghez, majd az orvosokhoz fordult panaszával, akik megállapították, hogy kartörést szenvedett. Az ilosvai járási rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményezett a garázda férj ellen.
Ököllel és késsel próbálta „megnevelni” mostohafiát Ebben a családban szinte nem múlt el egyetlen nap sem veszekedés, verekedés nélkül. A családfő sehol nem dolgozott, felesége alkalmi munkákból igyekezett fenntartani gyermekeit. Egy este az asszony dolgozni ment, férje egyedül maradt tízéves mostohafiával és annak négyéves húgával. A családfő ittasan elaludt. Kislánya azonban felébresztette, ugyanis álmában leesett ágyáról és sírni kezdett. A feldühödött apa széket vágott hozzá, majd hozzálátott mostohafia „neveléséhez”. Haján ragadta a tízéves gyereket, többször a falba verte fejét, majd kivonszol-
ta a konyhára, öklével ütlegelni kezdete, végül egy késsel többször megszúrta, majd ismét lefeküdt aludni. A súlyosan sérült kisfiú, összeszedve minden erejét, elment anyja után, aki azonnal a kórházba vitte. Az ügyeletes orvos természetesen azonnal értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkezett rendőrök ittas állapotban találták a családfőt, aki letartóztatásakor ellenállást tanúsított. A ház átkutatása során megtalálták a véres konyhakést. A rendőrség átadta az ügyet az ügyészségnek.
Hármas karambol Várkulcsa közelében A munkácsi járási Várkulcsa (Kljucsarka) közelében súlyos, de szerencsére áldozatokat nem követelő közlekedési baleset történt. Egy 66 éves munkácsi lakos meg akart fordulni gépkocsijával az úton, de eltévesztette a manővert és nekiütközött egy közeledő BMW-nek, amely nekicsapódott az út másik oldalán várakozó autóbusznak. Szerencsére az utóbbi csaknem teljesen üres volt, mindössze két utas tar-
tózkodott benne. A BMW vezetője és utasai, közöttük egy hároméves kislány, sérüléseket szenvedtek. Az ugyanebben a járásban lévő Mezőterebesen (Sztrabicsevón) késő éjszaka egy VAZ márkájú személygépkocsi sofőrje elvesztette uralmát járművének kormánya felett, az út menti árokba hajtott majd nekiütközött egy betonhídnak és felfordult. Két utasa közül az egyik életét vesztette, a másikat súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
A „Vidomosztyi Miliciji” és a „RIO” című hetilapok anyagai nyomán
2010. december 30.
SPORT
Kézilabda
Idegenben vesztett a Kárpáti A válogatott Eb-szereplése miatt beiktatott több mint egy hónapos szünetet követően a hétvégén folytatódott a bajnoki pontvadászat az ukrán élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban. Az Ungvári Kárpáti a bajnoki címvédő Szparta Krivij Rih otthonában lépett parkettre. Azt már a mérkőzések előtt sejteni lehetett, hogy a bajnokságban egyébként jól álló ungváriaknak csekély az esélyük az esetleges pontszerzésre a most folyó pontvadászatban eddig hibátlanul menetelő bajnokesélyes Szparta ellen. Ennek ellenére az első találkozón Borisz Petrovszkij csapata alaposan ,,odatette” magát és szorosnak mondható, 31-27 arányú vereséget szenvedett vendéglátóitól. A másnapi visszavágón már könynyebben nyert a Szparta, amiről a 36-26 arányú hazai győzelem is tanúskodik. A Kárpátinál az Eb-ét is megjárt Turkalo mellett Szmereka és Szemal nyújtott átlagon felüli játékot, míg a hazaiaknál az ukrán válogatott egyik leggólerősebb játékosa, Manaharova most is kitett magáért, hiszen a két találkozón összesen 25 góllal terhelte meg a Kárpáti hálóját. A másik két lejátszott bajnoki találkozó közül a Podatkovij Universzitet Irpeny előbb 29-22-re, majd 31-24-re győzte le a sereghajtó Halicsanka Lviv csapatát, míg a Zaporizzsja, miután nagy csatában 2625-re győzte le a Dnyiprjanka Herszont, a visszavágón 18-22-re alulmaradt a herszoniakkal szemben. A Szpartak Kijev szabadnapos volt a fordulóban. A bajnokságban 10 mérkőzést követően a Szparta pontveszteség nélkül, 20 ponttal vezeti a 7 csapatos tabellát a 12 pontos Kárpáti előtt. A két mérkőzéssel
kevesebbet játszott Szpartak Kijevnek 9 pontja van. A jövő hétvégén rendezendő fordulóban a Kárpáti szabadnapos lesz, az ungváriak legközelebb január 14-én és 15-én a Dnyiprjanka Herszont látják vendégül a kárpátaljai megyeszékhely Junyiszty sportcsarnokában. *** A magyar férfi kézilabda-válogatott Veszprémben megkezdte a felkészülést a január 13-án kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
A Barcelona átlövője, Nagy László január 2-ig kapott haladékot azt illetően, hogy eldöntse, vállalja-e a játékot a magyar nemzeti csapatban. A magyarok január 6. és 8. között Lengyelországban szerepelnek egy négy csapatos tornán, ahol a vendéglátók mellett még Szlovákia és Csehország lesznek az ellenfelei. A vb csoportmeccsein sorrendben az olimpiai ezüstérmes Izland, Norvégia, Brazília, Japán és Ausztria lesznek a magyarok ellenfelei. A középdöntőbe a legjobb három válogatott kerül. *** Zácsik Szandra ismét az FTC játékosa lett. A szlovén Krim Ljubljana és a magyar válogatott átlövője másfél év kitérő után került ismét a zöld-fehérekhez, miután korábbi klubjában vállsérülése miatt jó néhány hónapos kényszerpihenőre kényszerült, ám műtétje után mostanra újra bevethető állapotba került.
Labdarúgás
Szjomin visszatért a Dinamóhoz
Ismét Jurij Szjomin lett a Dinamo Kijev labdarúgó-csapatának vezetőedzője. A régi-új trénert Igor Szurkisz klubelnök mutatta be a minap sajtótájékoztató keretében. Szjomin két éve ukrán bajnoki címmel és kupagyőzelemmel a tarsolyában hagyta ott Kijevet, hogy visszatérhessen korábbi klubjához, a Lokomotív Moszkvához. Magával vitte Olekszandr Alijevet is, aki akkoriban még a D-betűsöknél sem volt stabil csapattag. Szjomin most ismét rábólintott a Dinamo hívó szavára és három és fél éves szerződést kötött a kijeviekkel. Hogy követi-e kedvenc trénerét az azóta az orosz bajnokságban egyik leggólerősebb Alijev, az még a jövő kérdése, az viszont tény, hogy amennyiben Igor Szurkisz ismét kékfehér mezben szeretné látni az időközben az ukrán válogatottból is kihagyhatatlan egykori fenegyereket, Alijevet, akkor alaposan a kasszába kell nyúlnia a vételárért. Jurij Szjomin segítője egyébként a vezetőedzői posztot az utóbbi hónapokban ellátó Oleg Luzsnij mellett Szerhij Rebrov lesz a Dinamónál. A bajnokságban egyébként a Dinamo a második helyen áll a Sahtar mögött, hátránya azonban alighanem behozhatatlan, 12
pont, a nagy riválissal szemben. Az Európa Ligában a kijeviek a török Besiktas ellen készülnek a folytatásban. *** A Kárpátaljai Megyei Labdarúgó-szövetség évzáró és egyben tisztújító közgyűlésén az elkövetkezendő négy évre ismét Mihajlo Lanyónak szavaztak bizalmat az elnöki széket illetően. Új elnöke van a Beregszászi Járási Szövetségnek is, ahol Bidzilja Pál halálát követően sokáig nem volt betöltve ez a pozíció. Utóda Olekszandr Csehil lett. *** A ghánai Antvi Princ lett az Ungvári Zakarpattya első igazolása a téli szünetben. Az országos másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a harmadik helyen telelő ungváriak már fél éve kinézték maguknak a 24 éves középpályást, leigazolni azonban csak most sikerült. Princ egyébként az első ghánai futballista Ukrajnában. Igor Gamula csapatának még három hétig tart a téli szabadsága, majd január második felétől kezdik meg a felkészülést a tavaszi idényre. A tervek szerint a Zakarpattya Törökországban és Debrecenben is edzőtáborozik majd a felkészülés során.
Rovatvezető Jakab Lajos
12
Hirdetések
2010. december 30.
Bútor Eladó előszobabútor 1,80 m széles és 2,80 m magas (két szekrény és fogas rész). Mob.: 097-6180546. Telefon: 4-26-51 (délután). Régi almárium és karosláda eladó. Mob.: 066-1779893. Eladó 1 darab világos intarziás kétajtós ruhás szekrény, 2 darab világos intarziás éjjeliszekrény és 1 darab mahagóni ágynemű tartó. Ár megegyezés szerint. Cím: Csoma, Druzsba u. 103. szám érdeklődni minden nap 11 órától este 5 óráig. Mob.: 066-3152310, 050-0721722. Gyerek emeletes ágy eladó. Mob.: 066-1779893. Eladó 1 darab egyszemélyes ágy, jó állapotban, külön matracos. Ára 350 hr. Mob.: 099-3508002. Használt hálóbútor a 60-as évekből eladó (egy ikerágy, egy kétajtós szekrény és egy háromajtós szekrény). Telefon: 62-248. Mob.: 0951512739.
potban, vagy csere is érdekel. Lada 21150-es, 1,5 injektoMob.: 097-8902952. ros 2004-es decemberi, sötétzöld metál színű. Ára 5900 Eladó egy 1991-es ezüst USD. Mob.: 095-5258925. szürke Lada 2107-es meg3 kímélt állapotban, 1500 cm Eladó egy Lada 2106-os, motor, 5 sebességes váltó, 2000 évjáratú, 1,3-as benzimp3-lejátszó, elektromos nes, piros színű. Ára 2500 gyújtás, új akkumulátorral, USD. Mob.: 050-5530132. 2011-ig érvényes műszakiIzs kombi Moszkvics eladó a val. Mob.: 099-1847564. Beregszászi járásban. Mob.: Eladó egy Audi 80-as púpos, 050-2991162, 099-1247380. 1989-es évjáratú, 1,6-os díEladó egy jó állapotban lévő zeles, piros színű. Ára 5000 krémszínű 1993-as kibocsáUSD. Mob.: 096-9450690. tású ZAZ-1102 személygépEladó 2105-ös piros Lada, kocsi. Mob.: 066-9923192. 1983-as kibocsátású, Vennék egy ZAZ 968-ast doalufelnivel. Irányár: 1500 kumentumokkal, elfogadható USD. Mob.: 095-1285647. áron. Mob.: 050-08627746. Eladó Renault Trafic, 1990Eladó egy felújítás utáes évjáratú, felújított állapotni, jó állapotban lévő söban, 2,1 dízel motor. Iránytétkék 1991-es kibocsátáár: 3900 USD. Mob.: 050sú Opel Kadett, 1.4-es ben5407474. zines motorral. Csere is érSürgősen eladó egy 1500-as dekel. Ára 3300 f.e. Mob.: Moszkvics kitűnő állapotban. 050-0782269. Mob.: 095-8717825.
Eladó egy 2103-as bordópiros Lada, 1980-as kibocsátású, jó állapotban, 03-as eredeti motorral, 5-s váltóval, 2012-ig érvényes műszaki9 darabos hálóbútor eladó val. Mob.: 050-8687043. fekete színben ugyanitt el- Sürgősen eladó VAZ 2101adó egy 4 méteres konyha- es motorral Sony CD rádióbútor, sarokülő, asztal 4 da- val, lejárt műszakival. Ár rab székkel. Ár megegyezés megegyezés szerint. Mob.: szerint. Mob.: 095-0881282. 099-6286583. Hálószoba bútor eladó, meg- Sürgősen eladó VW Transkímélt állapotban. Mob.: porter T4-es, 1993-as évjá099-5067757. ratú, 2,4 dízeles, 8+1 személyes. Irányár: 6800 USD. Gépek és alkatrészeik Mob.: 096-3440669. Eladó egy 1980-ban gyártott Ford Granada, 1,6-os benzines motorral 2012-ig érvényes műszakival. Irányár: 1650 USD. Mob.: 066Eladó 4 darab felni Audi 804344164, 097-0485492. as gépjárműre, darabja 100 1989-es évjáratú fehér benhr. Mob.: 099-9574511. zines „púpos” Audi-80-as, Eladó egy csomagtérajtó bal jó motorral, központi zárral hátsó Opel Combihoz, moeladó. Irányár 4300 USD. torháztető Mitsubisi L200 Mob.: 097-4328748. vagy Pajero Sporthoz, téli gumik 215-55 R-17. Mob.: Eladó 2106-os Lada, 1980-as kibocsátású, 0,6-os motorral. 095-3260426. Mob.: 066-2450025. Eladó egy 011-es Zsiguli motor jó állapotban. Ár Eladó egy Volkswagen megegyezés szerint. Mob.: Passat extra hosszú, 2,5 dízeles. Irányár: 9500 f.e. Mob.: 050-7114138. 050-7245247. OZ márkájú 13-as 4X100-as hófehér hatágú alufelni eladó Eladó Ford Transit, 1987-es gumikkal együtt. Ára 1500 évjáratú, felújított állapotban, 1,6-os benzines motorhr. Mob.: 095-6026460. ral, személy+teherszállító. Gépkocsi Irányár: 4700 USD. Mob.: 050-5407474. Eladó egy piros Lada 2106os személygépkocsi, jó álla- 1977-es kibocsájtású bézs potban. Ár megegyezés sze- színű Lada 2106-os eladó. Mob.: 050-8017936. rint. Mob.: 099-1300745. Eladó Lada 2107-es, sötét Megvásárolnám Samara barna, 1986-os évjáratú, mű09-es személygépkocsiját töszaki 2012-ig, kitűnő motorrött állapotban, rendezett paral, frissen felújított alváz, jó pírokkal, 500 euróig. Mob.: gumikkal, garanciás akku063-8219883. mulátorral. Ára 2100 USD. Vennék 2104-es Zsigulit Mob.: 096-7517415. 12 éves korig. Mob.: 095Eladó egy bordópiros színű 1513467. Lada 2104-es, 1998-as évjáSalánkon eladó Mercedesz ratú, 0,3-as motorral. Mob.: 124, 2,5 dízeles motorral, 050-2795402. jó állapotban. Mob.: 096GAZ 21-es, 1961-es évjáratú 8412532. személygépkocsi eladó, gyűjEladó egy 1986-os évjára- tőknek vagy akár alkatrésztú 1,6-os dízel Audi, jó álla- nek is. Mob.: 098-0546228. Eladó egy Alpha motor alkatrésznek, új hátsó kereket igényel. Ár megegyezés szerint. Mob.: 050-0848520.
Befektetésnek kitűnő! Szabolcs megyében a határtól 70 km-re lévő, dinamikus városban elegáns étterem, +250 fő befogadására alkalmas rendezvényház, tágas konyhával, teljes felszereltséggel eladó. Az épületegyütteshez gyönyörű terasz is tartozik. Mob.: +36020-9521344. Eladó Badaló központjában egy ötszoba- konyhás családi ház (melléképületekkel, privatizálva, nagy kerttel, gázcsonk az udvaron). Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-8611163. Tiszakeresztúrban 10x10-es családi ház eladó, gáz, villany van. Mob.: 097-7767024. Dercenben kétszobás családi ház eladó, melléképületekkel, gáz, víz bevezetve. Mob.: 099-3813564.
Beregszászban a Kutuzov u. 68. szám alatt eladó (egy régi) családi ház (szoba, Hangszer konyha) privatizált földdel Barcarale 120-as bordópi- (10 szotek). Ára 15000 USD. ros tangóharmonika kifogás- Mob.: 095-7126799. talan állapotban eladó. Mob.: Aklihegyen (közel a temp099-7581952. lomhoz) eladó egy családi Vásárolnék jó állapotban ház (melléképülettel) nagy lévő használt zongorát, elfo- kerttel és gyümölcsössel, gáz, gadható áron a Szőlősi vagy víz bevezetve. Ára 10000 a Beregszászi járásban. Mob.: euró. Mob.: 097-7114375, 097-7114376. 067-3075048.
Családi ház sürgősen eladó Beregszászban a Kovács Vilmos 14. szám alatt (párhuzamos a Munkácsi utcával), minden papír rendben van. Mob.: 066-0799068.
Eladó MTZ-80-as nagy fülkés traktor. Mob.: 0956121403.
Eladó JuMZ nagy kabiBeregszászban a Munkánú export traktor, kombájn csi u. 24/8. szám alatt közös ,,Fortsrit”-516 (elcserélheudvaron lakás eladó. Mob.: tő traktorokra, mezőgazda095-8743295. sági gépekre, személygépHáz eladó Nagybégányban a kocsira) továbbá eke, tárFő úton. Mob.: 095-4876734. csa, mikszeres frézer, MTZ traktorra kultivátor. Mob.: Eladó Beregszászban a 097-1532333, 095-8390791. Muzsalyi úti lakótelep garázsparkjában a 32. szá- Vásárolnék Kirgizisztán mú garázs. Villamosítva, kockabálázót alkatrésznek nyilvántartva a Beregszá- és vákuumos kukorica-vetőszi Áramszolgáltató Válla- gépet. Mob.: 050-1767936. latnál. Érdeklődni: BeregMezőgazdaság szász, Macsolai u. 9. Telefon: 3-10-93. Még nem használt, új állaHázat vennék faluba, 12000 potban lévő méhkaptárok hrivnyáig. Mob.: 099-092- eladók. Két családos, stan5852. dard, ukrán típusúak. Érd.: Beregszászban eladó első 095-170-3926 emeleti 3 szobás lakás (vá- Tehén trágya eladó. Mob.: rosi víz, gáz fűtés) a Gyár ut- 050-8658464. cában. Mob.: 095-6787275, Eladó jó minőségű bálás lu097-4599854. cerna széna. Darabja 20 hr. Nagymuzsalyban eladó pri- Mob.: 066-9969271. vatizált házrész két szoba, spájz, veranda, hozzá tar- Jó minőségű szemes kukotozó építkezési telek és 20 rica, tritikálé, búza, árpa és szotekes kert gyümölcsös- zab eladó. Házhoz szállítási sel. Ára 12000 USD. Mob.: lehetőség is. Beregszász. Telefon: 2-32-68. Mob.: 050099-0304633. 6680756.
Ismerkedés Beregszászban kertes családi ház eladó. Tel.: 3-32-97. 180 magas, független BuSürgősen eladó egy GAZ- Mobil: 095-5452851. dapesti férfi, csinos 20-35 53-as típusú Szamoszvál te- Jánosiban a Templom u. évesnél nem idősebb értelherautó, érvényes papírokkal, 246. szám alatt kétszobás mes hölgyet keres. Mob.: új motorral, megkímélt álla- családi ház eladó. Telefon: +3670-3664636. potban. Mob.: 066-5621097. 64-256. Mob.: 096-7218854. Kiadó/Albérlet GÁZ 53-as teherautó eladó Benében eladó egy ötszobás, kitűnő állapotban új gumik- kertes, összkomfortos csaláÚj háromszobás családi ház kal és felújított motorral. Ár di ház, összterülete 130 m2. kiadó bútorral, hűtővel, famegegyezés szerint. Mob.: Mob.: 050-9887047, 0620gyasztóval, gáztűzhellyel, 096-8550868, 099-7333617. 2115679. automata-mosógéppel. Ár Ingatlan Beregardóban a Novonabe- megegyezés szerint. Mob.: rezsna 1. szám alatt privati- 066-5722661, 050-7748694. Eladó kétszobás lakás a zált nagy kertes családi ház Fűtés Mikrorajonban (műanyag eladó (6 szoba, konyha, fürablak, vas bejárati ajtó, saját dőszoba, benti WC, mellékEladó használt gázkazán, fűtés) a 4. emeleten. Mob.: épületek, rendezett udvar). gázkonvektor, gázspór. Mob.: 050-2968044. Mob.: 095-8611781. 096-8038603. Eladó kétszobás lakás Be- Nagyberegen háromszobás Új gázkonvektor 50-es Fég, regszászban a Muzsalyi úton ház eladó nagy kerttel. Érd: dobozban bolti árától sok(az FKOKÁ-val szemben) a 066-2970655 kal olcsóbban, ugyanilyen harmadik emeleten. Irányhasznált, 5 éves eladó. Mob.: ár: 35000 USD. Mob.: 067- Nagyberegen, a Beregszá098-9068952. szi járásban eladó egy két8890620, 066-90426501. szintes családi ház (garázs, Fatüzelésű folyton égő Eladó egy háromszobás lakás nyárikonyha, melléképü- kandalló eladó. Mob.: 098a 2. emeleten. Érdeklődni le6362558. het: Beregszász, Muzsalyi u. letek, 0,5 ha kert, gáz, víz, kanalizáció). Ár megegyezés 109/55. Mob.: 099-9630981. Eladó Kamino öntvényszerint. Telefon: (03141)56- elem kandalló (fa és szénKígyóson ABC-bár eladó, 2-90. Mob.: 03670-7719594. tüzelésű) Fornoson. Mob.: rendezett papírokkal, priva050-2261798. tizált területen. Mob.: 050- Eladó Beregszászban a Muzsalyi úton (a poliklini- Mezőgazdasági gépek 1823712, 050-2650344. ka mellett) háromemeletes Magyarországon Tiszavas- tégla házban a 2. emeleten vári központjában kétszobás egy kétszobás összkomfor- Megkímélt Japán, 1992-es gyártású Hinomoto 18,2 LE összkomfortos 80 m2 csalátos lakás. Minden új: páncél traktor, gyári rotációsgéppel, 2 di ház garázzsal 1400 m teajtó, műanyag ablakos, egye- ekével eladó. Ára 6200 USD. lekkel eladó. Irányár: 8 millió ft. Mob.: +3630-3974515, di fűtésű, ajtók, víz filterek. Mob.: 097-9993012. Nagy garázs van. Ára 18000 +380953418. Jó állapotban lévő nagy kaUSD. Mob.: 066-4060935, binú JuMZ traktor szervo2-3 szobás lakást vásárolnék 097-9034430. kormánnyal eladó. Telefon: (részletfizetés megegyezés 2-21-58. Mob.: 050-2284369. Családi ház eladó (kétszoba, szerint). Mob.: 066-3942376, konyha, folyosó, spájz, 095-6949953. Eladó egy nagy fülkés JuMZ, melléképületek, kert). Ár Sürgősen eladó egy szép megegyezés szerint. Cse- 1997-es évjáratú teljesen felcsaládi ház nagy kerttel, re is érdekel mikrobuszra újított állapotban. Mob.: 097Tiszadobon. Mob.: +3620- vagy Passatra. Mob.: 099- 8902952. 4848261. Eladó egy cseh gyártmányú 7374880. Haszongépjármű
kaszagép, bármilyen traktorhoz. Mob.: 096-8525866.
Dercenben jó minőségű lucernaszéna (bálázott) eladó. Mob.: 066-8401981. Kiemelt
Mobiltelefon Eladó egy 512-es Mini SD memória kártya. Irányár: 40 hr. Mob.: 050-7695224. Eladó egy kiváló állapotban lévő Sony Ericsson k550i (2 mpx, vaku, mp3 stb.) Ára 480 hr. Mob.: 099-1703902. Nokia 5610 Express Music, egy hónapos telefon papírokkal eladó. Mob.: 050-6984917. Eladó egy Sony Ericsson K800i cyber-shot mobil (3,2 mpx kamera, vaku, infra, Bluetooth, mp3, mp4, bővíthető memória). Ára 530 hr. Mob.: 095-3223868. Eladó egy Nokia X 300-as mobiltelefon 2 GB memóriakártyával, fülhallgatóval, töltővel, USB-vel, dobozával együtt és még 7 hónap érvényes garanciával. Ára 999,99 hr. Mob.: 095-7066128. Eladom jó állapotban lévő Nokia N73-as telefonomat (simbian 9,2, kamera 3,2 megapixel, 2 hangszóró) vagy elcserélem érintős képernyős simbianos, androidos, windowsos telefonra. Mob.: 099-1897490. Eladó egy Nokia 6500c mobiltelefon töltővel. Ára 550 hr. Mob.: 095-8987471. Eladó egy Fly Ds160-as két sim kártyás mobiltelefon, kitűnő állapotban, első kézből, dobozával, mp3, kamera, 2 GB memória kártya, fülhallgató, Bluetooth, töltő. Ára 850 hr. Mob.: 066-7357428, 099-4246960.
A hirdetés tartalmáért, a megadott információk, telefonszámok és címek pontosságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!!!
13
Hirdetések Iphone i9 (2 sim, karcmentes, kijelző érintős ceruza, 2 db aksi, orosz nyelvű) eladó. Mob.: 050-8330336. Sony Ericsson K790i mobiltelefon, töltő, headset, USB-kábel, telepítő CD-vel eladó. Ára 600 hr. Mob.: 0992032329.
48 éves férfi munkát keres (szemén szürke hályog, műteni kellene, hallása is kissé károsodott s így sehova se kell, grupát sem kap). Alkalmazási területe: kőműves, asztalos, állattartás, kertészkedés, kenyérsütés, főzés, beltéri munkák. Aki tud segíteni, hívja a következő számot 050-1755841.
Eladó Samsung Pixon érintős mobiltelefon (8 mega pi20 éves fiatalember kereskexel kamera, 2 GB-os memódelmi diplomával, jogosítriakártyával). Ára 1200 hr. vánnyal munkát keres. Mob.: Mob.: 093-7271702. 095-7891269. Sony Ericsson K800i cyberMunkát kínál shot kamerával eladó vagy elcserélhető. Mob.: 066Idős házaspár felesége mellé 4085887. (könnyű betegsége miatt) kiEladó egy LG KG 225 típu- segítőt keresek hosszabb távsú kinyithatós kamerás mo- ra. Feltétel: 40-60 év között biltelefon. Ára 230 hr. Mob.: és jogosítvány előny. Mob.: 095-8864697. 0620-2146844. Eladó egy Nokia N73-as mobiltelefon, jó állapotban, 2 GB-os kártya, 3 mpx kamera, fekete. Ára 650 hr. Mob.: 095-6641905.
Motor, robogó Eladom Minsk motoromat jó állapotban, 1993-as kibocsátású, 12 voltos, papírokkal, új kerekekkel. Mob.: 099-1897490. Eladó egy kéthengeres Izs motor olcsón. Mob.: 0951411091.
Beregszászi fafeldolgozó cég munkást keres, fizetés 15002500 hr-ig. Jelentkezni a Széchenyi u. 3. szám alatt a 2. emeleten. Telefon: 4-23-35. Mob.: 067-3100236. Bárpultost és pincéreket felveszünk beregszászi kávézónkba. Mob.: 066-9315932. Beregszászi ABC-be elárusítót keresünk. Mob.: 0956233728. Magyarországi munkahelyre, Hévízre, exkluzív Beauty szalonba, gyakorlattal rendelkező műkörmösöket, fodrászokat, pedikűrösöket felveszünk. Mob.: +3630-9373081.
Eladó egy 49 cm3-is kétszemélyes nagytestű Sabur robogó kifogástalan állapotban, 3 hónapos beregisztrált riasztóval, csomagtartóval ellátott. Ár megegyezés szerint. Keresünk manikűröst és pedikűröst. Mob.: 066-158Mob.: 050-7607638. 1988. Eladó egy szürke színű 48 cm3-is Sabur robogó, félautoMűszaki cikkek mata, tárcsafék, riasztó, 2157 km-el. Ára 4000 hr. Mob.: Kárpitozott dobozban két db 066-7106036. Magnat 3 utas, 20 cm átméMinszk motor eladó piros rőjű hangszóró kifogástalan színben, üzemképes álla- állapotban, hozzá való erőpotban. Ára 700 hr. Mob.: sítővel eladó. Külön-külön is eladók. Ára 700 hr. Mob.: 050-2284311. 066-2962374. Alfa motor musztáng nagytestű 49 cm 3-is moped el- Használt hűtők, automata adó. Ára 750 USD. Mob.: mosógépek, gáztűzhelyek kitűnő állapotban kapha095-6302664. tók. Mob.: Fornoson 050E l a d ó e g y p i r o s s z í n ű 2934120. Salánkon 097Simpson 51-es motor tűr- 8403388, 092-7719503, hető állapotban, papírokkal. 0 5 0 - 1 5 3 6 3 7 7 . w w w. Ára 1600 hr. Csere is érdekel. hasznaltaru.mlap.hu. Mob.: 066-0797668. Eladó Viper 200-as sport- Használt villanysütő eladó motor fekete színű, 2007-es Beregszászban. Tel.: 4-26-51 évjáratú jó állapotban, pa- (délután). pírokkal, de nem beregiszt- Eladó egy TV-kártya. Ára rált. Irányár: 7500 hr. Mob.: 180 hr. Ugyanitt RED kár096-7218919. tya. Ára 100 hr. Mob.: 0993 Eladó 49 cm -is Sabur robo- 9645834.
gó, alufelnivel, félautomata, Eladó egy Panasonik videotárcsafékes, riasztós. Irányár: kamera. Mob.: 066-6930384. 2500 hr. Mob.: 066-0182094. Eladó egy VIKTORIA márMunkát keres kájú elektromos, asztali varrógép, megkímélt állapotMunkát keresek, őrködést. ban. Minden működik rajta Mob.: 066-2439310. (engliző, spulnizó). Bármi21 éves nő bébiszitterkedést kor hívhatnak. Ára: 500 hr. vállal. Mob.: 097-8685042. Mob.: 066-0872893. Középkorú nő munkát ke- Eladó egy használt autóerőres: takarítás, gyerekfelügye- sítő és mélynyomó. Mob.: let, idősek gondozása. Mob.: 097-8750230. 099-5084598. Orion márkájú négykarikás Gyerekfelügyeletet vállalok gáztűzhely, villanysütővel Beregszász környékén. Mob.: reális áron, sürgősen eladó. 099-6337401. Mob.: 095-7169525.
Hajdú márkájú centrifugát szeretnénk vásárolni elfogadható áron. Telefon: 64-235. Eladó egy jó állapotban lévő színes TV, Beregszász, Macsolai u. 70. Mob.: 0958905568.
Növények Nagyon nagy szobapáfrány eladó, legalább 1 m az átmérője. Ára 200 hr. Mob.: 050-8489578.
Megbízhatóság, minőség, szakértelem Műanyag nyílászárók rendelése Beregszászon kizárólag német alapanyagból (Aluplast) További ajánlataink: külső és belső párkány, szúnyogháló, reluxa, textil és bambusz roletták, szalagfüggöny.
Vállalunk munkát csőszerelés, vízvezetés, fűtés, Beregszászban a Pálóczi kanalizáció, hegesztés minHorváth Lajos u. 38. szám den mértékben. Mob.: 095alatt szalagfűrész abrigter el- 8813401, 066-3501769. adó. Telefon: 2-34-41. Mob.: 066-4750614. Érintőképernyős száFaesztergapad eladó. Mob.: m í t ó g é p e k , U S B 097-4009070, 098-8195253. mikroszkópok, napelemes játékok, LED-karórák Eladó egy saját készítésű és egyéb exkluzív természecskavágó motorral. Ára kek! Online katalógus: 1000 hr. Telefon: 71-56-57. www.mich.mlap.hu. Cím: Mob.: 068-1868423. Beregszász, Imidzs kereskedelmi központ, Prestige Beregszászban eladó egy új üzlet (az udvaron). hegesztő. Ára 600 hrivnya. Mob.: 066-0799068.
Számítástechnika
Kijevi iskola filiálja felvételit hirdet: fodrász, manikűr (zselés körömépítés), köröm díszítés, pedikűr, smink, maszszázs narancsbőr ellen kozmetológus szakokra. A felkészítés igény szerint magyar nyelven is folyhat. A tanfolyam elvégzése után diplomát és szertifikátot kapnak. Mob.: 050-8782726. Látogassák meg húsboltunkat (Beregszász, Hősök tere 1., a Fehérkő mellett). Hús és húskészítmények legolcsóbb árakon.
5 év garancia!
Téli akció
–10-15 % + a reluxa
- BRAMA beltéri ajtók - VELUX tetőtéri ablakok féláron Cím: Beregszász, Puskin tér 4. (a szerb pékség épületében). Telefon/fax: (8-241) 4-31-29, Mob.: +380-97-91-26-146, +380-66-20-61-602
Szerszám, ipari gép
Szolgáltatás
2010. december 30.
Vásárolnék egy 20 vagy 30 GB-os winchester, reális áron. Mob.: 050-2988419. Eladó Pentium 4-es számítógép, 1800 MHz processzor, 1 GB RAM, 256 MB, Geforce 9600 videokártya, 160 GB winchester 5-1-es hangkártya. Irányár: 1650 hr. Mob.: 099-7343149. Eladó egy USB-s TV kártya alig használt állapotban. Ára 250 hr. Mob.: 095-6091624. Vásárolnék 128 MB-os integrált videokártyát jutányos áron. Mob.: 050-7695224.
Pentium IV-es számítógép eladó Beregszászban minden tartozékával (monitor, billenMárvány- és csiszolt sírkö- tyűzet, egér, hangfal). Mob.: vek készítése. Érd.: Bereg- 095-8833683. szász, Macsolai u. 83. Tel.: Eladó egy 19” sík képernyős 2-50-64. Mob.: 066-4688890. monitor nem LCD. Ára 250 Esküvői ruhák bérelhetők. hr. Mob.: 050-0157072. Ünnepi alkalmakra edény kölcsönözhető. Cím: Be- Számítógép (4800 MHz regszász, Kinizsi u. 34. Te- Corez Duo), 2 GB RAM, 80 lefon: 4-29-38. Mob.: 095- GB HDD, DVD-író, hang3188391. Érdeklődni lehet szóró, 17” monitor, fekete (az Alexandra ABC és az házban, billentyűzet, lézer Ádám-Éva fodrászat között). egér, internet kártyával, újszerű állapotban, 384-es viDiplomás kozmetikus vál- deokártya eladó. Ára 2000 hr. lalja szép sminkek elkészí- Mob.: 099-6268046. tését, arcfestést, cellulitisz masszázst és egyéb kozme- Pentium IV-es számítógépek tikai eljárásokat. Vállaljuk (gépház, monitor, billentyűszép frizurák, kontyok elké- zet, egér) jutányos áron elszítését, hajfelvarrást, esemé- adók. Mobil: 097-9240804, nyekre való elkészülésben se- 050-0156667 gítséget nyújtunk (esküvők, Eladó egy Pentium 2-es száegyéb). Tanulni is lehet dip- mítógép alkatrésznek. Mob.: lomára. Mob.: 095-6044919 050-7432202. (kozmetikus), 050-1726512 Eladó egy Intel Pentium 4 (fodrász). HP 2,8 MHz, (2 MB), 512 Egyéni női ruhaneműk var- RAM, 40 GB winchester, rása rendelésre. Mob.: 066- 128 MB videokártya, DVD 0820387. olvasó, billentyűzet, moniFűtés és vízvezeték beveze- tor, egér, internetkártya. Gatését, illetve szerelését vál- ranciával és házhoz szállílalom. Mob.: 097-3475616. tással. Ára 1500 hr. Mob.: 099-6268046. Fiatal nő zongorából és zeneelméletből magánórát válVegyes lal magyar nyelven, 1-4. osztályosok számára a Be- Lada gépkocsik javításához regszászi járásban. Mob.: műszaki könyv eladó. Mob.: 097-8685042. 095-1308155.
Baranyi József féle Kon- adó Csongoron. Érd. 099kordanciát vásárolnék a Ká- 2060891, 066-4168051, 096rolyi Bibliához. Mob.: 095- 4533936. 0045835.
Állatok
Libatoll eladó. Mob.: 066177-9893. Fiatal hízott pulykák (5-7 kg Nagy vastartály (ciszterna) súlyúak) eladóak, melyek aleladó Dédában kb. 28000 li- kalmasak tenyésztésre vagy pecsenyének is. Mob.: 050teres. Mob.: 095-8905568. 6680756. 1 db 5000 db-os, teljesen automata előkeltető, valamint 1 Palotapincsi kiskutyák eldb. 2500 db-os bújtató sürgő- adók Gáton. Mob.: 099sen eladó Magyarország ke- 4544818. leti részén, Vámospércsen. Jól tejelő tehenet vásárolnék Ára 1700000 Ft., 6300 euró. lehetőleg a Munkácsi járásMob.: 003670-9474803. ban. Mob.: 099-6317422. E-mail: sztmagdi@gmail. Törzskönyvezett sima szőrű, com. nagyfülű vizsla kölyök eladó. Vásárolnék takács szövő- Mob.: 095-5655017. széket tartozékaival, jó állapotban legfőképpen a Mun- Fejős tehén eladó. Mob.: kácsi járásban. Mob.: 095- 099-7277439. 4584767. Eladó egy jó fejős kecske. Volinyi szén eladó. Ár meg- Ára 300 hr. Telefon: 64-214. egyezés szerint. Mob.: 095- Egy héthónapos uszkár kan 9368939. kiskutya elcserélendő egy köJó állapotban lévő etető- lyök palota pincsi kiskutyára. széket vásárolnék. Mob.: Mob.: 050-8266802. 72-304. Jól tejelő tehenet vennék. Eladó egy kis menyasszonyi Mob.: 099-7277414. ruha kitűnő állapotban. Mob.: Kilenchetes német juhász 095-1296349. kiskutyák eladók, leoltva, féEladó Donatan babakocsi regtelenítve. Mob.: +38097ikreknek, kitűnő állapotban 9447009. és Chicco készségfejlesztő Dalmata kiskutyák eladók. tolóka-járóka. Mob.: 050- Mob.: 095-7253982. 7232426.
Építkezési kellék
Jó állapotban lévő babakocsi eladó hozzá való tartozékok- Csongoron 8 db betonplita kal. Ár megegyezés szerint. eladó. Mérete 6x150 cm. Mob.: 066-5616664. Mob.: 095-2017393. Eladó egy jó állapotban megőrzött 140 literes akvárium, E l a d ó f a l a z ó b l o k k : tartozékokkal együtt. Mob.: 20x20x40 cm (4,50 hr./ db.), 20x25x30 cm (4,50 050-9444007. hr./db.), 12x20x30 cm (3 Sílécek, bakancsok, kor- hr./db.). Ingyenes házcsolyák eladók. Beregszász, hoz szállítás. Mob.: 050Macsolai u. 70. szám. Mob.: 7621611. 095-8905568. Tel.: 3-20-34. Vennék használt tető cseSífelszerelés (síléc, csiz- repet jó állapotban. Mob.: ma, bot) több méretben el- 099-3744915.
14
Minőségi nyílászárók Műanyag, alumínium nyílászárók, beltéri ajtók, garázskapuk, automatikák, VELUX tetőtéri ablakok. akció
-20 -40 %!
Mobil: +380 50-507 65 60 Tel.: +3803141-4-33-41 Cím: Beregszász, Zrínyi u. 3.
Szemészeti központ (ЗІР) – Szemészeti diagnosztika és gyógykezelés. – Kontaktkorrekció, kontaktlencsék. – Szembetegségek szakorvosi konzultációja és kezelése. – Szemüveglencsék kiválasztása és szemüvegek készítése. – Számítógépes diagnosztika. Új technológiával készült napszemüvegek széles választéka, valamint a legismertebb cégek szemüvegkeretei.
Munkács, Duhnovics u. 2. (a római katolikus templom mellett) Tel.: 8-(231)-2-13-05.
Neurológus
Lic. AB N9292784 2005.10/27 N2007
Turmix
2010. december 30.
Igor Ivanovics Nahovszkij szakorvos
Az Egészségügyi Minisztérium AV 116501 engedélye alapján
DIAGNOSZTIKA ÉS GYÓGYÍTÁS
Megkezdte működését a apróhirdetési portál. Hirdesse ingyen szolgáltatását, eladó ingatlanát, járművét stb.
www.karpatapro.net
- neurózis - fejfájás - magas vérnyomás szívkoszorúér-betegség - agysérülés szövődményei - agyi fertőzés szövődményei
- degenerativ csontosodási betegség (osteochondrosis), ideggyökér-gyulladás - agyi érelmeszesedés - vegetatív zavarok - epilepszia - depresszió
Munkács, Béke u. 10. II. emelet (вул. Миру) Bejelentkezés: 050 581-23-26; 063 682-30-15; 098 524-09-26; (03131) 5-20-44
www.karpatinfo.net Kárpátalja hírforrása
Olasz-magyar vegyesvállalat ukrajnai telephelye irodavezetőt és titkárnőt alkalmazna kiemelt bérezéssel
(munkácsi városi közjegyzői körzet) • Szerződések, meghatalmazások hitelesítése • Adásvételi, ajándékozási szerződések kiállítása, jelzálogszerződés megkötése • Dokumentumokon, gyerekvízum kérelmeken, gyerekkel külföldre történő utazásról szóló kérelmeken szereplő aláírások hitelesítése • Fordítások, másolatok hitelesítése • Végrendelet készítése Munkács, Dosztojevszkij u. 6/2. (régi passzázs) Telefon: 0 231 2 25 81; mob.: 050 524 4411
A Beregszászi Rádiógyár Zrt. sürgősen felvételt hirdet a következő munkakörbe:
– vezető asszisztens, Elvárások: magyar és az angol nyelv ismerete, számítógép ismerete, nagyfokú felelőségérzés, pontosság. Információ: 050-4321826 (900-1700) munkanapokon Kis példányszámú színes nyomtatás A4 – A3-as méretben! Fotók, plakátok, falinaptárak akár 1 darabtól
Feltételek: - rövid szakmai önéletrajz (fényképes) - számítógép kezelés ismerete - nyelvismeret előnyt jelent - kereskedelmi, ill. irodai gyakorlat előnyt jelent (Jelentkezésüket dr. Kiss András a cég ügyvédje várja.)
Mobil: 066-793-8143
www.gaborprint.com.ua
E-mail:
[email protected] Філія Київської школи-студії підготує спеціалістів за напрямками: перукарська справа; апаратна косметологія; манікюр та гелеве нарощення; макіяжвізаж, масаж. По закінченні — диплом. м. Мукачево, вул. Я. Мудрого, 15 салон “Красотка” Тел.: (03131) 4-15-27; 093-455-56-97; 050-776-17-77.
Magánközjegyzői szolgáltatások J.O. Pereszta
Ablak, ajtó műanyagból már a Szíriusz épületében is
(a Rozsoskert utca felől) További ajánlataink: Téli akció külső és belső párkány, -10-15% szúnyogháló, reluxa, + a külső párkány textil és bambusz roletták, ajándék szalagfüggöny. Mob.: +380-99-754-25 -43,
+380-97-91-26-146
Turizmussal foglalkozik? Helyezze el szolgáltatását az interneten OROSZUL és MAGYARUL!
Kettőt kap egy áráért! Cím: Beregszász, Tel.: +38031-41-2-40-89 Kossuth tér 2. Mob.: +38066-2910418 Web.: www.karpatinfo.net.ua, www.karpataljaturizmus.net E-mail:
[email protected]
Felhívás
2011. január 5-én szerdán 14.00-tól – 17.00-ig fogadóórát tart Kovács Béla, az Európa Parlament független képviselője az Illyés Gyula sétány 2. szám alatt lévő irodájában. Jelentkezni a 4-25-04-es a 095-8824230 telefonszámokon lehet.
PÁLYÁZAT MAGYAR FIATALOK HATÁROK NÉLKÜL ALAPÍTVÁNY Alapítványunk önkénteseket keres! Ha... - örömmel veszel részt Kárpát-medencei programokban - szívesen szervezel ifjúsági rendezvényeket - nem riadsz vissza a pályázatírástól - és a papírmunka sem tántorít el Alapítványunk várja jelentkezésed az mfhn@ mfhnalap.org címen!
Esküvői
meghívók készítése www.gaborprint.com.ua Akár egyedi tervezés is!
A Kárpátinfo szerkesztősége
reklámszervezőt keres!
Cím:
Beregszász, Kossuth tér 4.
Tel.: 2-40-89. Mobil: 066-2910418.
Leadási határidő: 2010. február 28. Tisztelettel: Kopp Kristóf, elnök; tel: (00-36) -70-967-35-53 Novák Zsuzsanna, titkár, tel: (00-36)-20-953-03-20 Bajzát Olivér, alapító
ELVÁRÁS: - JÓ KOMMUNIKÁCIÓS KÉSZSÉG, - OROSZ/UKRÁN NYELVTUDÁS.
A magyar nyelv ismerete előny, de nem kötelező.
A pályázati anyagok mellékleteként küldd be egy oldalas önéletrajzod és motivációs leveled, melyben bemutatod eddigi szervezeti tagságod és tevékenységed, fő érdeklődési köröd és igazolod a határon túli magyarság iránti elköteleződésed.
Beregszász: Nagyszőlős: Mezőkaszony:
066-793-8143, 068-140-8669, 096-279-7067.
Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány Budavidéki Református Egyházkerület Budapest 1126 Böszörményi út 28. Internet: www.mfhnalap.org
15 NBU licenz №217 Dátum: 27.05.2010
2010. december 30.
Platinum Bank
Pt
R
Telefon:
0-800-308-308 FORTUNA PLUSZ Háztartási szaküzlet
Hitel KÉSZPÉNZ ÁRUHITEL
Beregszász Ivan Franko u. 4 Tel.: 2-50-38. Mob.: 050-3517977
4 000 10 000
hrivnyáig hrivnyáig
Haláboron január 2-án ünnepli 1. születésnapját
Simon Áron.
Ebből az alkalomból köszöntik őt a badalói nagyszülők. „Egy éve már, hogy a világra jöttél, a mi drága kincsünk akkor te lettél. Minden napunkat bearanyoztad, családunkba a fényt, a napsugarat hoztad. Nem kérünk Istentől kincset, gazdagságot, csak neked egészséget és boldogságot. Este, ha lefekszel, álomra hajtod kicsiny fejed, angyalok őrködjenek álmaid felett. Utaid mindig áldás kísérje, dobogó szíved, sok-sok öröm érje. Imába foglaljuk azt a napot, amikor a jó Isten téged nekünk adott. Isten a napjaidat minden jóval áldja, a mi szerető szívünk ezeket kívánja.” Dercenben december 25-én ünnepelte 8. születésnapját
Dóka Szabolcs.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei, testvérei: István, Dénes, és kishúga, Izabella, valamint a Dóka és a Pallagi nagyszülők. „Viruló tavasznak nyíló ibolyája, legyen a te szíved boldogság tanyája. Úgy szálljon rád Istennek áldása, mint nyári reggelen harmat a rózsára. Az élet tengerén van egy kicsi sziget, boldogság a neve, az legyen a tied. Virágos legyen életed, mint a legszebb kikelet, három csillag vezéreljen: hit, remény és szeretet.” Csongoron január 2-án ünnepli 50. születésnapját
Orosz Natália.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntik őt barátnői: Marton Paulina és Horváth Ivánna. „Hihetetlen, hogy futnak az évek, elérted az 50. évet. Egészség, szerencse, szeretet és béke – ez legyen életed állandó vendége. Bár az élet olykor mostoha, de ha mi szeretünk, nem lehet baj soha!” Boldog születésnapot! Zápszonyban december 17-én ünnepli 1. születésnapját
Nagy Milán.
Nyereményjátékunk résztvevői vágjanak ki lapunkból 7 különböző sorszámú Fortuna Plusz emblémát, s küldjék be egy borítékban szerkesztőségünk címére. A 8-ik héten egy jokeres embléma jelenik meg, mely bármelyik sorszámra helyettesíthető. Így ha véletlenül későbben kapcsolódott be játékunkba, nyerési esélye nem csorbul. Az összegyűjtött emblémákat a szerkesztőség címére küldjék be (Beregszász, Kossuth tér 4. Tel.: 2-40-89.)
Beküldőink között a következő nyereményeket sorsolunk ki:
– 1 db. 2000 hrivnyás vásárlási utalvány, melyet a Fortuna Plusz üzletben vásárolhat le. – 20 db. Havasi délibáb című könyvet, illetve előfizetéseket nyerhetnek.
A nyeremény készpénzre nem váltható!
Ez alkalomból köszöntik őt szülei és nagyszülei. „Egy éve már, hogy világra jöttél, a mi drága kincsünk akkor te lettél. Minden napunkat bearanyoztad, családunkba a fényt, a napsugarat hoztad. Nem kérünk Istentől kincset, gazdagságot, csak neked egészséget és boldogságot. Este, ha lefekszel, álomra hajtod kicsiny fejed, angyalok őrködnek álmaid felett. Utaid mindig áldás kísérje, dobogó szíved sok-sok öröm érje. Imába foglaljuk azt a napot, amikor a jó Isten nekünk adott. Isten a napjaidat minden jóval áldja, a mi szerető szívünk ezeket kívánja”
Köszönetnyilvánítás Köszönjük a segítséget! A Csonkapai Napsugár Óvoda köszönetét fejezi ki Ködöböcz Angéla vállalkozónak a Mikulás-napi ajándékokért.
Varga Nelli óvodavezető
Beregszászon január 1-jén ünnepli 72. születésnapját Beregvidék egykori kiváló sportolója,
Bakkancsos Gyula,
akinek tehetségét Gácsi Béla neves tréner fedezte fel. Sportpályafutását Bakkancsos Gyula a Beregszászi Kolhoznyikban kezdte 1955-ben. 1956-ban a Kalusi Kolhoznyikhoz szerződik, majd 195758 között, tényleges katonai szolgálat ideje alatt az SZKVO Szverdlovszk csapatában futballozik. A katonacsapat az oroszországi első osztályú bajnokságon szerepelt sikeresen. 1959-ben elszerződik a Szverdlovszki Uralmas csapatához, amely a Szovjetunió első ligájában szerepel. 1962-ben a Ternopoli Avangard csapatához igazol. 1963-ban pályafutásának újabb sikeres szakasza következik. Ebben az évben alapítják meg a Lembergi Kárpátit, melyhez meghívást kap. Bakkancsos Gyula 1967-től 1968-ig az Ungvári Verhovina csapat védelmét erősítette. Ekkor a Verhovina a szovjet bajnokság B-csoportjában szerepelt. Pályafutásának végén 1969–1975 között ismét Beregszászon játszik a Kooperátor csapatában, edző-játékosként bajnoki címhez segítve az együttest. Születésnapja alkalmából sikeres sportpályafutásához gratulálnak egykori játékos társai. Családjának tagjai pedig erőben, egészségben és boldogságban eltöltött éveket kívánnak a ma is aktív sportember számára. Beregújfaluban december 26-án ünnepelte 30. születésnapját
Ráti Ferenc.
Ebből az alkalomból köszönti őt felesége, Krisztina, gyermekei, Olivér és Kristóf, valamint szerettei. „Az életben legjobb boldognak lenni, mindennek örülni s vidámnak lenni. Ha sírnod is kell, akkor is nevess, ne gyűlölj senkit, mindig csak szeress. Ha az élet tova is szalad, a legdrágább nekünk akkor is te maradsz.” Dercenben december 29-én ünnepli 1. születésnapját
Szakács Roland.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szerető szülei, bátyja, Jonatán és a nagyszülők. „Egy éve már, hogy a világra jöttél, a drága kicsi kincsünk akkor te lettél. Szeme fénye lettél édesanyádnak, szíve büszkesége édesapádnak. Mi, a nagyszülők a percet is áldjuk, mikor téged először a karjainkba zártunk. A kis Jézuska fogja mind a két kezed, óvja, kísérje minden egyes lépted. Adjon neked erőt, egészséget, hogy te legyél a földön a legboldogabb gyermek.” Beregszászban január 2-án ünnepli 50. születésnapját
Bakó Katalin.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszönti férje, valamint gyermekei és unokái. Kívánják számára tiszta szívükből, hogy nagyon sok boldog évet éljen még meg erőben, egészségben a jó Isten segedelmével. Dercenben december 30-án ünnepli 27. születésnapját
Balla Csaba.
Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntik őt szülei és testvére, Karcsi. „Örömöd sok legyen, bánatod semmi, segítsen az Isten boldognak lenni. Bár az élet olykor mostoha, de ha mi szeretünk, nem lehet baj soha.” Boldog születésnapot! Tiszaújlakon december 30-án ünnepli névnapját
Varga Dávid.
Ez alkalomból köszöntik őt a csepei nagyszülők. „Neved napján kívánunk néked nagyon sok szépet, legyen vidám, derűs számodra az élet. Szerencse galambja mindig feléd szálljon, légy boldog sokáig ezen a világon.”
10000
Nagypaládon január 7-én ünnepli névnapját
Kakas Dzsenifer Ramóna.
Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntik őt szülei, a paládi keresztszülők, unokatestvére, Tamara, és az almási nagyszülők. „Szellő szárnyán szálló idő e szép naphoz vezetett, szívem imádságait suttogja a szeretet. Ez a nap is legyen örömnek napja, kívánjuk, hogy a jó Isten ezeket megadja.” Gáton január 2-án ünnepli 50. születésnapját
Heé Balázs.
E-mail:
[email protected]
Ebből az alkalomból köszönti őt édesanyja, testvére, sógora, keresztlánya és annak férje. „Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, és a szívedet soha ne bántsa meg senki! Születésnapod is legyen örömnek napja, kívánjuk, hogy a sors ezeket megadja!”
16
Rejtvények
2010. december 30. A rejtvényt készítette: Balázsi DÜRRENMATTIDÉZET
AZ ÖTÖK EGYIK VEZETė ZENESZERZėJE
UDVARIAS
DEFICIT
BECÉZETT ELEMÉR
Csaba
Beküldési határidő: január 9.
SPANYOL AUTÓJEL NAPSZAK LÉGIES HALMAZÁLLAPOT
FÉLBE ! FÉLSZ !
EN PASSANT
KÖZPONTI ÉGITEST
TISZTÍTÓSZER
ÜLėMOSDÓ
A SZABADBA
DACOS
LITER KACATOKTÓL MEGSZABADÍT ZENEKAR
SZORÍTÓPAD
KOS (3. 21.-4. 20.)
KÁRPÁTALJAI HELYSÉG, MA CSINAGYIJEVO
A héten hajlamos lehetsz a türelmetlenségre. Úgy érezheted, nem tudsz várni, mindent azonnal akarsz. Ami eszedbe jut, azt rögtön szeretnéd megvalósítani. Ez bizony konfliktusokhoz vezethet a családon belül. Anyagi kérdésekben is számíthatsz vitákra. Sok feszültséggel, nehéz helyzettel kell megbirkóznod, változékony hangulatod miatt gyakran leszel ingerült és ideges. BIKA (4. 21.-5. 20.) Néha úgy érezheted, hogy az önzetlenségedet sokan kihasználják, és ez szomorúvá tesz. Segíts továbbra is a rászorulókon, ha a lelkiismereted ezt diktálja, és ne ítélkezz senki felett. Egy régebbi kapcsolatod újra kezdődhet, és megkaphatod a válaszokat azokra a kérdéseidre, amelyek már régóta foglalkoztatnak.
MÉRLEG (9.23.-10.23.) Folyton magyarázatokat, önigazolásokat keresel, ahelyett, hogy próbálnád megoldani problémáidat, amelyek akadályoznak abban, hogy végre a saját életedet éld. Szabadulj meg a hátráltató beidegződéseidtől, engedd el a múltat. Gondold át, mit szeretnél megvalósítani, mert most sikerülhet, ha összeszeded magad, és az önsajnálkozás helyett inkább a tettek mezejére lépsz. SKORPIÓ (10.24.-11.22.) Szeretetre vágysz, és szeretni akarsz. Ábrándokat szövögetsz egy új szerelemről. Most komoly esélyed van kiszállni a számodra méltatlan helyzetekből. Ez nem lesz könnyű, felkavaró események, szituációk előzhetik meg a végső szó kimondását. Ami eddig nem működött jól, azt kár erőltetni. Mégse siesd el a döntést, adj időt magadnak, hogy alaposan átlásd, átérezd a dolgokat.
IKREK (5.21.-6.21.) Ezen a héten nagylelkű és adakozó leszel, szívesen segítesz másoknak. A szerelemben már régen voltál ennyire kiegyensúlyo–Nézd, drágám, attól a tézott, mint ezekben a napokvében reklámozott újfajta moban. Partnereddel kedves és sóportól tényleg teljesen hófefigyelmes vagy, új terveket hér lett az inged! szövögetsz vele kapcsolat– Szép-szép – dörmögi a ban, ábrándozgatsz a közös férj –, de be kell vallanom, ... jövőről. Maradj a realitások talaján, főleg, ami a pénz(A válasz folytatását, azaz ügyeket illeti. a vicc csattanóját, a megmaradt szavakból állíthatja össze.) RÁK (6.22.- 7. 22.) El kellene döntehogyan toKétbetűsek: AS, DT, IK, KE, LP, MC, MÉ, RÁ, RB, RE, SÓ, Kedves rejtvényfejtők! A megfejtéseket a ter- ned, vább. A duzzogásSS, TA, VK. jesztőknél, illetve a szerkesztőségben kapható szelvésal nem mész semnyeken küldjék be. Hárombetűsek: ABA, APA, ÁFA, ÉDI, IKÓ, IRE, IZO, NEG, mire, mint ahogy az is hátráltatOTT, RÉG, RIT, RTG, SÉF, TIK, TON, UTA. ja a helyzet megoldását, hogy Nyerteseink Négybetűsek: AGÁT, AZÚR, ÁSÍT, BANK, BOCI, CSÚZ, fogalmad sincs arról, mit is INFO előfizetést nyert: GIZI, HOGY, IKVA, KATA, KIES, LAPP, LÁPI, LEVŐ, szeretnél igazán. Szinte percKenéz Tímea (Muzsaly, Fő u. 89.) OKOZ, ÓKOR, PÁRT, PÓRI, REMI, SZÉF, TAKI, TART, ről-percre változtatod a véleméTóth Angéla (Oroszi, Tanító u. 20.) TATI, TERI, ZÁRT. nyedet. Ne sértődj meg állandóKósa Erzsébet (Nagyszőlős, Gorkij u. 22.) Ötbetűsek: AZÉRT, ÁRAZÓ, CSATA, IJEDŐ, LÉCEZ, NEan, ha valami nem úgy történik, Szabó Juliánna (Bótrágy, Széchenyi u. 67.) KEM, OTTAN, SZÁDA. ahogyan te szeretnéd. Ideje felnőni és kevésbé önző módon NAPLOPÓ szórakoztató magazint nyert: Hatbetűsek: ALSZIK, ARANKA, FÁRADT, JOBBAN, KAhozzáállni a dolgokhoz. KAÓZ, KIROVÓ, KOKOTT, LÁTKÉP, OLAJÁR, PRIZPeleskei Emília (Feketeardó, Május 1. u. 27.) MA, RÁRAKÓ, SZELEP, TILTÁS, VALTER, ZARGAT. Ljáskó Gizella (Bátyú, Petőfi u. 31.) OROSZLÁN (7.23.- 8.23.) Szatmári Szabina (Zápszony, Petőfi u. 5.) Hétbetűsek: BÁRITAL, BODROGI, DATOLYA, ÉLETTÉR, Jó lehetőséget tarElefánti Dénes (Beregszász, Geológusok u. 39/14.) KÉTKEZI, KURIZÁL, LEFIALÓ, MAGÁZÁS, MÉTEtogat ez a hét a kapKukri Béla (Fornos, Béke u. 56.) RES, MOSDATÓ, NYOMKOD, ÓVILÁGI, RITMIKA, csolatok ápolására. Major Jolán (Muzsaly, Zakarpatszka u. 3.). SMETANA, SZINTÉN, TAMILOK. Mozgékony, eseményekben gazdag napok elé néNyolcbetűsek: ALÁKOTOR, ANALÍZIS, ANTRACIT, APART2010. 50. szám megfejtése: Ha semmid zel, arra azért nem árt számítani, MAN, BEÁRAMLÓ, CSÍKOSAN, DIRIGENS, ELTEsincs, van szép szabadságod. hogy az elképzeléseid nem reKINT, INDIREKT, KATARZIS, KÉZÁPOLÓ, MEGISMER, MINIÁTOR, RIPACSOK, TANGÓZIK, TETSZETT. Plusz egy vicc: ... és hozzon nekem vala- alizálódnak olyan hamar, mint ahogyan szeretnéd. Hogy sikeTizenkét betűsek: FELCSATTANÁS, VISSZABESZÉL. mi röviditalt! resen kiküszöbölhesd az akadályozó tényezőket, kérd ki azoknak a véleményét, akik jobban átlátják mindazt, amiben te még kezdő vagy. HOZZÁVALÓK: 50 dkg fagyasztott gesztenyepüré, 3 narancs, 3 dl SZŰZ (8.24.-9.22.) tejszín, 24 darab babapiskóta, 25 dkg mascarpone sajtkrém, 2 evőkanál Ezen a héten kakaó, 2 tasak kapucsínó por. megosztod enerELKÉSZÍTÉSE: A gesztenyepürét szobahőmérsékleten hagyjuk felgiáidat a munka engedni. A narancsokat megmossuk, egyet félreteszünk a díszítéshez és a és a család között. másik kettőt meghámozzuk és felaprózzuk. A gesztenyepürét simára kaA hangulatod viszont meglevarjuk, hozzákavarjuk a mascarponét és 1 dl tejszín felvert habját. A mahetősen hullámzó. Légy köradék 2 dl tejszínt kemény habbá verjük. A kapucsínó porból elkészítjük a vetkezetesebb és megfontolkapucsínót és a babapiskótát egyenként, gyors mozdulatokkal megmártjuk tabb szerelmi kapcsolati kéra kapucsínóba, majd egy közepes méretű, négyszögletes tálba, szép szorodésekben. Bár jobban tensan lerakjuk. Tetejükre simítjuk a krém felét és megszórjuk a felaprózott néd, ha kerülnéd a bonyonaranccsal. Erre jön egy következő réteg kapucsínóba mártott babapiskóta, dalmakat és hűséges maradamire rákenjük a maradék krémet. A tetejére ráhalmozzuk a tejszínhabot nál. Ideje lenne a rendrakásés a tálat lazán letakarva egy északára hűtőbe rakjuk. Tálalás előtt a tetejét nak, és nemcsak a lakásban, megszórjuk vastagon kakaóval és a félretett naranccsal díszítjük. hanem az érzelmeid terén is.
NYILAS (11.23.-12. 21.) A társasági élet, a mozgalmasság és a kalandok kerülnek előtérbe ezen a héten. Neked mindig szükséged van új kihívásokra és helyzetekre, hogy a legjobb formádat tudd hozni. Szívesen ápolod az új és régi kapcsolataidat. Flörtölésre kiválóan alkalmas ez a hét, megérinthet az újdonság varázsa, akár egy új partner is megjelenhet a láthatáron. BAK (12. 22.-1. 20.) Váratlanul feltörő érzelmekre, lelki konfliktusokra számíthatsz ezen a héten. Bármennyire is felkavaró az érzés, azért nem árt az okos mérlegelés. Ha nem vagy független, gondold végig, mibe vágsz bele, érdemes-e vállalni a kockázatot, feladni a biztosat a bizonytalanért. Jó lenne másféle perspektívából is megvizsgálni a helyzetet, mielőtt végzetes hibát követnél el. VÍZÖNTŐ (1. 21.- 2.20.) Váratlan fordulatokra számíthatsz a szerelmi életedben. Gyakran érezheted úgy, hogy már nincs beleszólásod az események alakulásába. Pedig most kellene szembenézni önmagaddal, az érzéseiddel, és azzal, miért alakultak így a dolgok. Ez az érzelmek megmérettetésének, a végső elhatározásoknak és a fontos döntéseknek az ideje. HALAK (2. 21.- 3. 20.) Mintha kicsit viszszahúzódóbb lennél a szokottnál is. Vigyázz, ne ess az illúziók csapdájába. Maradj a valóság talaján, nézz szembe a realitásokkal. Még mindig nem vagy képes rendet tenni a gondolataidban egy bizonyos személlyel kapcsolatban. Pedig a nehezén már túl vagy, csupán el kellene fogadnod, hogy nem tudsz megváltoztatni senkit...
SZEMLÉLHETI
BIZONYÍTÁSRA ALKALMAZOTT PÉLDA OROSZ VÁROS
A
FENEKÉT LENMAG !
PAMUTSZÖVET DUGONICS ANDRÁS MĥVE
ABONÁL
NEWTON
BECÉZETT AZÁR
AKCIÓBAN VAN!
TÍZENTÚLIAK TÁRSASÁGA AMELY SZEMÉLLYEL CSAPATTAG!
DOVER RÉSZE !
ARANY
AMPER METROGOLDWYNMAYER
ÜZEMRÉSZ!
SPANYOL KERÉKPÁROS
LÁTÓSZERV
1
LAJSTROM RÉSZE !
KELVIN
VAD KÖNNYEZIK
NEHEZEN ELHAGYJA A BAJT KERET RÉSZE !
FÜLKÖZÉP ! GYÜMÖLCSNEDV
TÉLI CSAPADÉK
HUNOR ÉS MAGOR ANYJA
ANGOL RÉGÉSZ, KRÉTA-KUTATÓ KÉTJEGYĥ BETĥ
ELEMES ! TÍZ FELE
SÚLYT HAJÍT
TITÁNVAS
KELVIN
TONNA
MAGAS TÁTRA
Plusz egy vicc Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat – hat kivételével – az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A hat megmaradt szóból a következő vicc csattanóját állíthatja össze:
Gesztenyés-narancsos tiramisu
Ɓ
BIBLIAI SZEMÉLY
L A P P