Ára: 1,50 hrivnya
2012. március 29.
Tv
AJÁNLÓ
Lucaszékeként épül a magyar gimnázium
Nőszövetségi konferencia Guton
5. oldal
Javuló mutatók, stagnáló gazdaság?
4. oldal
2. oldal
8.
prilis 2– -műsor á
16. évf. 13. szám
„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Széchenyi István sommázott gondolata máig ható érvénynyel bír. Még akkor is, ha sokszor úgy érezzük, ez a társadalom nem becsüli meg az értelmiséget, a tudást, még mindig inkább az ügyeskedőké a világ. Mindamellett rá kell jöjjünk: ez a helyzet már nem sokáig tartható fenn, mindinkább a
A Kárpátinfo vidékünk, Kárpátalja magyarságának leghitelesebb információs hírforrása. Valljuk: számunkra az Olvasó a legfontosabb. Éppen ezért kötelességünk, hogy hiteles, megbízható tájékoztatást adjunk. Hogy igaz értékeket képviseljünk. Hogy a hit, remény és szeretetet nevében a békességet, a megbékélést hirdessük. (Index 08776)
Legyen Ön is a partnerünk! Fizesse elő a Kárpátinfót!
Horváth Annára emlékeztek
6. oldal
13
Fizesse elő a Kárpátinfót!
Zöldházprogram: országos hírnév
Vízmintavizsgálat, szemétgyűjtés, rajzpályázat
tudásra kell alapoznunk a jövőt. Ehhez persze az is kell, hogy gyermekeink megfelelő alapokkal vágjanak neki az életnek, hogy helyt tudjanak állni mind a hazai, mind a külföldi egyetemeken, főiskolákon. Éppen ezért fontos, hogy magas színvonalú tehetséggondozást végezzünk. Ezt a feladatot vállalták fel Kárpátalján is a líceumok, gimnáziumok... Folytatás az 5. oldalon
Versünnep Nagypaládon A víz világnapján Beregszászban
A víz világnapja alkal-
mából Óvjuk a vizet! címmel nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett a Beregszászon működő Kárpátvíz Kft., melynek során a szakemberek a Részletek a 6. oldalon
Otthon lenni szülőföldünkön
Bármennyire is kiábrándító az ukrajnai politikai légkör, a KMKSZ-tagok jelentős része továbbra is érdeklődéssel figyeli az országunkban zajló eseményeket, tisztában van a helyzettel. Mindez arra a reményre jogosít fel bennün-
ket, hogy az őszi választások idején kellő mértékben tudjuk mozgósítani a tagságot, hangsúlyozta elnöki beszámolójában Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének 24. közgyűlésén. Folytatás a 3. oldalon
tiszta ivóvíz fontosságára, környezetünk megóvására hívták fel a figyelmet. A program keretében számos, a vízellátással kapcsolatos problémát vitattak meg, nyílt nap kere-
tében a polgárok betekintést nyerhettek a helyi vízmű munkájába, leadhatták az általuk hozott vízmintákat, s ily módon tájékoztatást kaphattak arról, hogy milyen minősé-
Konferencia a magyar–lengyel barátság napján
gű ivóvizet fogyasztanak nap mint nap. A további részletekről Obednyina Izabella bioökológus, az akció főszervezője számolt be. Folytatás a 3. oldalon
R endhagyó
konferenciának adott otthont a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola március 23-án. Magyarország Beregszászi Konzulátusa szervezésében ukrán területen méltatták a magyar-lengyel barátság napját. A konferencia azzal a céllal jött létre, hogy felidézzék a két nép történelmének azon mozzanatait, amikor a lengyelek siettek a magyarok segítségére vagy fordítva, a magyarok támogatták tevőlegesen a lengyelek nemzeti mozgalmait. Ezek minden esetben szabadságküzdelmek voltak a legnemesebb eszmékért, melyek képesek voltak megmozgatni a két ország társadalmát, mondta köszöntőjében Tóth István főkonzul. Országok, nemzetek kapcsolataiban ez talán páratlan szerte a világon. Folytatás a 2. oldalon
2
Heti körkép
2012. március 29.
Amiről beszélnek
Egy ukrán lap figyelemre méltó véleménye Figyelemreméltó cikket közölt március 24-i számában az Ungváron megjelenő RIO című hetilap. Az antagonizmus története című írásában Volodimir Martin, a cikk szerzője arra a következtetésre jut, hogy „a két magyar párt ellenségeskedése Kárpátalján növeli a hatalom képviselőjének esélyét a magyar nyelvű egyéni választókerületben aratott győzelemre.” Mivel a tárgyilagos, szélsőségektől mentes, egész oldalas cikk bizonyára érdeklődésre tarthat számot a magyar olvasók körében, elhatároztuk, kivonatosan közöljük tartalmát. A cikk szerzője röviden összefoglalja a két kárpátaljai magyar szervezet – a KMKSZ és az UMDSZ – eddigi történetét. A KMKSZ 1989-ben alakult meg, az UMDSZ – két évvel később. Jelenleg két közismert magyar politikus áll az élükön – a 44 éves Kovács Miklós (KMKSZ) és a 40 éves Gajdos István (UMDSZ). Kovács Miklós 1998ban győzött a beregszászi egyéni választókerületben, parlamenti képviselő lett, a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó bizottságban tevékenykedett, mint pártonkívüli képviselő a Szolidaritás frakció tagja volt. Gajdos István a 2002. évi parlamenti választásokon nyerte el parlamenti mandátumát, és ugyanebben a bizottságban dolgozott, mint az Egyesített Szociáldemokrata Párt tagja, pártja parlamenti frakciójának a tagja volt, a „narancsos” forradalom után azonban átült a Szocialista Párt frakciójába. Az ezt követő parlamenti választásokon azonban egyik ukrajnai párt sem ajánlott „befutó” helyet a több mint 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség képviselőjének, ezért jelenleg nincs képviselőjük a Legfelső Tanácsban. 2005-ben a választási törvény megváltoztatása következtében, melynek értelmében csak politikai pártok állíthattak képviselő jelölteket, mindkét magyar szervezet országos politikai párttá alakult. A cikk szerzőjének véleménye szerint jelenleg a KMKSZ hozzávetőlegesen több mint 40 ezer, az UMDSZ több mint 20 ezer tagra számíthat. Erről pontosabb adatot valószínűleg csak a következő parlamenti választásokon nyerünk majd. A megyei tanácsi választásokon egyébként a KMKSZ 20,5 ezer szavazatot szerzett és 3 képviselőt delegálhatott a testületbe, az UMDSZ 15,5 ezer voksot kapott, de ezzel nem érte el a 3 százalékos küszöböt, egyéni választó kerületekből viszont 4 képviselőt delegálhatott a megyei tanácsba. A cikk szerzőjének véleménye szerint az eddigi magyar kormányok nem
segítették elő a két magyar szervezet közeledését, együttműködését. Az előző magyar kormány egyértelműen az UMDSZ-t támogatta, Orbán Viktor kormánya viszont a KMKSZ-t favorizálja. Az utóbbinak egyik leginkább közismert bizonyítéka, hogy az UMDSZ-t megfosztották a schengeni vízum kiadásához szükséges támogató nyilatkozatok kiállításának jogától. A cikk szerzője megkísérelte tisztázni ennek okát, az ungvári főkonzulátus viszont kérdésére azt válaszolta, hogy nem illetékes ennek a kérdésnek a tisztázására. Az újságíró kérdéseire válaszolva, Gajdos István, az UMDSZ elnöke kifejtette, hogy személy szerint ő és az UMDSZ mindig a két magyar párt közötti ellentétek megszüntetésére törekedett, a KMKSZ viszont a szembenállás mellett szállt síkra. Véleménye szerint az UMDSZ és a KMKSZ két éven keresztül kiválóan oldották meg a támogató nyilatkozatok kiadását, ennek ellenére 2010-ban, a FIDESZ győzelme után az UMDSZ-t alaptalanul fosztották meg ettől a jogától. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke szerint a két magyar szervezet együttműködése jelenleg lehetetlennek tűnik, véleménye szerint ugyanis az UMDSZ a hatalom jelenlegi birtokosait szolgálja ki. A magyar középiskolák végzősei nem egyenrangúak az ukrán tanintézetek érettségizőivel a felsőoktatási intézményekbe való felvételizésnél, a hivatalos kétnyelvűség is csorbát szenved még a túlnyomóan magyarlakta beregszászi járásban is, ahol a járási közigazgatási hivatal vezetői között már egy magyar sincs. A cikk szerzője szerint a két magyar szervezet közötti ellentétek az idén súlyos következményekhez vezethetnek. Míg az 1994, 1998 és 2002 évi választásokon a beregszászi egyéni választókerületben mindig magyar nemzetiségű képviselőjelölt került ki győztesen, most a helyzet gyökeresen megváltozott. A választókerület határait ugyanis úgy jelölhetik ki, hogy a magyar nemzetiségű választópolgárok kisebbségbe kerülhetnek, Ha pedig a magyar szervezetek nem egy közös jelöltet, hanem kettőt jelölnek meg, könnyen vereséget szenvedhetnek. Egy közös jelölt megnevezése mindenképpen növelné a magyarok esélyeit, hogy képviselőt juttassanak a parlamentbe, a két magyar párt közötti ellentétek azonban egyelőre ezt lehetetlenné teszik. Amit a cikk szerzője szerint a hatalmon lévő erők nem fognak kihasználatlanul hagyni.
-i-gy
Ukrajna lassan küzdi le a krízist
Javuló mutatók, mégis stagnáló gazdaság Az elmúlt évek eseményei alapján sok mindent el lehetne mondani Ukrajna gazdasági helyzetéről. Korábban már volt szó arról, hogy a politikai eseményektől, parlamenti összetételtől, sőt, a parlament működésétől, illetve nem működésétől függetlenül, a gazdaság szinte önálló gépezetként működött tovább. A gazdasági és pénzügyi krízis rányomta bélyegét az ukrán gazdasági szektorokra is, a politikai helyzet pedig még tovább rontott a befektetési klímán. Ennek ellenére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank statisztikái szerint Ukrajna 2010 és 2011 folyamán javuló tendenciákat tudott felmutatni: megállították a gazdasági termelés csökkenését, továbbá megteremtették a jóléti növekedés alapjait. A két világszervezet véleménye meghatározó jellegű, hiszen a külföldi befektetők nem az ukrajnai statisztikák alapján tájékozódnak. A pozitívumok mellett ki kell emelni, hogy a politikai elit, a jelenlegi kormány továbbra sem tud mit kezdeni az olyan ágazatokkal, amelyek a fejlesztése
a perspektivikusabb gazdasággal rendelkező országok csoportjába sorolhatná Ukrajnát. A kisvállalatok támogatására nem léteznek hatékony szabályozások, problémás a mezőgazdasági szektor és a számítógépgyártás ágazata is. Éppen ezért a pozitív tendenciák csak viszonylagosnak tekinthetők, valójában nem történik előrelépés, marad a stagnálás. A GDP terén szintén viszonylagos a kialakult helyzet. 2008-ban 180 milliárd amerikai dollárnyi GDP-t sikerült kitermelni, viszont 2009-re, a krízis időszakára ez a termelés 110 milliárdra esett vissza. Az emelkedés viszont ezután újraindult és 2011-re elérte a 150 milliárd dollárt. Szakértők szerint 2013-ra Ukrajna GDP-je meghaladja majd a krízis előtti időszak mutatóját és eléri a 190 milliárd amerikai dollárt. Mindez jól hangzik, viszont ha összehasonlítjuk a lengyelországi és törökországi adatokkal, már nem fest annyira jól a hely-
Barátság évszázadokon keresztül
Konferencia a magyar– lengyel barátság napján Elejét lásd az 1. oldalon Ráadásul sem genetikai, sem nyelvi rokonság nincs a két nemzet között. Vannak azonban ezek fölött lebegő eszmények: a keresztyénség tudatos vállalása, a család szentségének hirdetése, a nemzeti önazonosság őrzésének programja, fogalmazott a főkonzul. M e g n y i t ó j á b a n D r. Brenzovics László történész Lengyelországnak vidékünkkel való szoros kapcsolatát elevenítette fel. Mint mondta, Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa, élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatokkal, a legfőbb kapcsolattartó vidék volt Magyarország és Lengyelország között. Így volt 1939-ben is, amikor Németország és a Szovjetunió megegyezett Lengyelország kárára. Miután megszűnt a közös határ – Kárpátalja a Szovjetunióhoz került –, a kapcsolat intenzitása nem állt helyre, de a népben megmaradt a történelmi barátság emlékezete. A kárpátaljai magyaroknak van feladatuk a lengyel-magyar barátság megőrzésében és továbbfejlesztésében – mondta a szónok –, történelmünk, múltunk és reméljük, jövőnk is összeköt bennünket. A lengyel menekültügy
Magyarországon (1939-1946) címmel Wojciech Frazik történész, a krakkói Nemzeti Emlékezet Intézet főmunkatársa tartott előadást dr. Zoltán András egyetemi tanár közreműködésével. Hangsúlyozta, hogy a II. világháború alatt nemcsak a lengyelek kaptak segítséget Magyarországon – a zsidók, francia, brit, holland, olasz, szerb, szovjet hadifoglyok is –, viszont, ha a hagyományos lengyel-magyar barátságról beszélünk, ezt a motívumot a többiek esetében hiába keresnénk. Az előadó Stanisław Gabriel Worcell lengyel politikus és publicistát idézte: „Magyarország és Lengyelország két évszázados tölgy. Mindegyik külön-külön hatalmas törzset növelt, de gyökereik, melyek széles sávban elterülnek a föld alatt, egymásba fonódnak, és láthatatlanul összenőttek. Ezért az egyiknek a jóléte a másik szerencséjének is a függvénye” Gerencsér Tibor történész doktorandusz (ELTE-BTK) értekezésének a következő címet adta: A lengyel menekül-
zet. 1991 után Ukrajna, Lengyelország és Törökország megközelítőleg ugyananynyi GDP-t termeltek. Csakhogy azóta a lengyelek Ukrajnához képes meghárom-
szorozták a hazai össztermék mennyiségét, a törökök pedig megötszörözték. Ehhez képest Ukrajna gyakorlatilag egy helyben topog. Ukrajna kereskedelmi mérlege szintén jelentős mértékű visszaesést mutatott 2009-ben. 2008-ban 75 milliárd dolláros exportot sikerült produkálni, ami a következő évre 54 milliárdra esett vissza. A következő években viszont hatalmas tempóval kezdődött meg a mérleg visszaállítása: már 2011-re elérte a 73 milliárdot, 2013-ra pedig megközelítheti a 80 milliárd dollárt. Ezek az adatok nagyszerű eredmények lehetné-
nek, csakhogy figyelembe kell vennünk az importot is. Ennek tükrében kiderül, hogy az ország kereskedelmi szaldója egyre inkább a negatív irányba tolódik. A krízis időszakához képest több mint 2 milliárd dollárral nőt a negatív szaldó mértéke. Ukrajna sokkal többet importál, mint exportál, ez pedig csökkenti a fizetőképességét, mind a belső, mind pedig a külső piacokon. Elemzők szerint egyelőre bíztatónak mondható a nemzeti valuta árfolyama az amerikai dollárhoz képest. Bár 2000-ben még 5,5 hrivnyába került 1 amerikai dollár, 2008ban pedig még ennél is erősebb volt, 2009-re megtörtént a jelentős leértékelődése: 7,79-es árfolyamig. Elemzők szerint az elkövetkezendő 1-2 évben marad a 8 hrivnya/ USD dollár arány, ami kedvez a gazdasági helyzetnek. Láthatjuk, hogy Ukrajna gazdasági helyzete és megítélése meglehetősen nehéz feladat. Bizonyos szemszögből jelentős előrelépések vannak, de objektív értékelés alapján még mindig csak úszunk az árral. Közeledik a parlamenti választás, az erőviszonyok átalakulóban vannak. Most az a kérdés, hogy az új parlament és az új kormány mennyire lesz képes majd megmozgatni az állóvizet?
Újlaki László
tek Kárpátalján 1939-ben. Ebből kiderült, hogy a kárpátaljai Beregszász, Munkács, Ungvár, a Tatár-, az Uzsoki-, a Vereckei- és a Toronyai-hágó történelmi bizonyítékokkal alátámaszthatóan kapcsolódnak a lengyel menekültek fogadásához. Ami pedig rendkívül barátságos volt. Bár egyik napról a másikra egy viszonylag kis területen jelent meg több tízezer menekült, a viszszaemlékezésekből mégis azt láthatjuk, hogy a lakosság egyöntetű lelkesedéssel fogadta őket. Szalonnával, ke-
is tapasztaljuk, mondta. Példaként említette, hogy amikor Magyarországot a nemzetközi pénzvilág megtámadta, a lengyelek érezték, tudták, hogy ez a támadás igazságtalan. Magyarország mellett foglalt állást a lengyel kormány és miniszterelnök, több uniós képviselő, de a társadalom is. Március 15-én pedig néhány ezer lengyel érkezett a magyar fővárosba. Ott voltak a Nemzeti Múzeum előtt és a Kossuth téren. Megismételhetetlen él-
nyérrel, szőlővel, csípős gulyással... Az előadó hozzátette: ez a magatartás követendő, nemcsak a magyarok számára, hanem más nemzeteknek is Európában. A rendszerváltás utáni magyar-lengyel kapcsolatokról beszélt Konrad Sutarski lengyel kisebbségi politikus, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára igazgatója. Az ezeréves lengyelmagyar barátság nemcsak létezik, de ma újabb hullámát
ménynek nevezte a találkozást, amikor a lengyelek és a magyarok megölelték egymást, megköszönve, amit egymásért tettek a történelem során. Ez a szolidaritás, a külföld által megtámadott Magyarországgal való összetartozás jele, fogalmazott Konrad Sutarski. Az ünnepségen népdalcsokrot adott elő a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kórusa.
Soós Katalin
3
Közélet KMKSZ közgyűlés Beregszászon
ta fel a figyelmet, hogy fontos lenne, ha ősztől a kárpátaljai magyarok képviselője ott lenne az ukrán parlamentben. A vita során felszólaló Kovács Miklós, a KMKSZ
aljai magyarság érdekei ellenében cselekszik. A KMKSZ-nek viszont mindig is olyan ügyek mellé kell állnia, amelyek a kárpátaljai magyarság hosszú távon való megmaradását biztosítja, és ezt várja el a tagságtól is, az egyéni érdekeken felülemelkedve. Brenzovics László alelnök beszámolt arról, hogy Magyarország a Keleti Part-
súlyozta Orosz Ildikó, a KMPSZ, illetve a magyar főiskola elnök asszonya. Sokat várunk az elfogadás előtt álló nyelvtörvénytől, ám ne feledjük, a jelenleg hatályos nyelvtörvény is számos lehetőséget biztosít a beregszászi járásban abszolút többséget alkotó magyarság számára. A kétnyelvű űrlapok használatához ugyanúgy jogunk
elnöke elismeréssel szólt a KMKSZ törzsgárdájának kitartásáról és állhatatosságáról, melyet az elmúlt nyolc év alatt sokszor próbára tettek. Az elnök kiemelte: gyakran nincs könnyű helyzetben az a kárpátaljai magyar, aki, hogy hivatali felettesei jóindulatát elnyerje, nemzettársait arra buzdítja, hogy szavazzanak ukrán pártokra. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor az egyén saját egzisztenciáját védve a kárpát-
nerség jegyében egymillió dollárt fektet kárpátaljai oktatási intézmények fejlesztésébe. Ukrajna ezen projekt keretében vállalja, hogy állja az összeg másik felét, s ily módon többek között számos magyar oktatási intézmény felszereltsége javul. Ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarság a szülőföldjén otthon érezze magát, mind szélesebb körben kell biztosítani az anyanyelv használatához való jogot, hang-
van, mint ahhoz, hogy a különböző hivatalokban magyarul tudó hivatalnokok intézzék ügyes-bajos dolgainkat. Horkay Sámuel, a KMKSZ beregszászi városi szervezetének tiszteletbeli elnöke a nyelvkérdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kárpátaljai magyar az anyanyelve mellett, és ne az anyanyelve helyett tanuljon meg ukránul.
Otthon lenni szülőföldünkön Elejét lásd az 1. oldalon A magyar főiskolán vasárnap megtartott fórumra a Beregvidéken működő mind a 34 szervezet elküldte küldötteit, akik valamivel több, mint kilencezer tagot képviseltek. Voltunk már többen is, jegyezte meg a létszám kapcsán az elnök, aki sikeresnek és eredményesnek nevezte a szervezeten belül zajló megújulási folyamatot. A beszámolóból kiderült, hogy az elmúlt év alatt közel negyven kisebb-nagyobb rendezvényre került sor a KMKSZ szerevezésében. Mit ad nekem a KMKSZ? – ezt a kérdést elég gyakran szögezik nekik aktivistáinknak, folytatta gondolatmenetét az elnök. A kérdést valószínűleg nem így kellene feltenni, ám ha már egyszer így fogalmaztunk, jusson eszünkbe, hogy az oktatási-nevelési támogatás, vízumdíj-visszatérítés, a főiskola, líceumaink fenntartása mind-mind olyan tétel, amelyet jelentős részben a KMKSZ közbenjárásának köszönhetően folyósít a magyar állam. A muzsalyi aranybánya, a Beregszászi Magyar Gimnázium új szárnyának felépítése és más ügyek kapcsán is az elnök arra hív-
Környezetvédelmi nap a Vérke-parti városban
Vízmintavizsgálat, szemétgyűjtés, rajzpályázat Elejét lásd az 1. oldalon
– Mit mutattak a vízminták? – Köztudott dolog, hogy Beregszászon a vájt illetve vert kutak vízminősége nem a legjobb. Ebből a szempontból tehát nem ért minket meglepetés. Ám hogy a város különböző körzeteiben mely káros anyagok jelentik a fő veszélyforrást, az csupán a konkrét vizsgálatok alapján állapítható meg. Azon a csütörtöki napon több mint ötven vízmintát hoztak be városunk lakói. Ezek közül sok vízmintában a vas- és mangántartalom meghaladta az elfogadott normát. Ismét bebizonyosodott, hogy egyre nagyobb veszélyforrást jelent nálunk az ivóvízben található jelentős mennyiségű nitrit és nitrát. Ezek a vegyületek gyakran olyan magas koncentrációban vannak jelen a kutak vizében, hogy hosszabb távon a fogyasztóknál egészségkárosodást idézhetnek elő. Ahová tehát nem jut el a vezetékes ivóvíz, ott a lakók alapvető érdeke, hogy mihamarabb tisztázzák, milyen káros anyagokat tartalmaz az általuk használt ivóvíz.
2012. március 29.
– A megoldás? – Nyilvánvaló, hogy a városi központi vezetékrendszer kibővítése nem megy egyik napról a másikra, ám mint a gyakorlati példák mutatják, annak számtalan útja-módja van, hogy a főzéshez használt ivóvízmennyiséget beszerezzük az egészséges vizet adó kutakból, esetleg máshonnan.
reagált pozitívan. A nap folyamán több mint másfélszázan kapcsolódtak be a munkába. A késő délutáni órákban négy teherautónyi szemetet szállítottunk el. Túl a konkrét eredményeken azt is fontosnak tartjuk, hogy mind többen szembesültek azzal a ténnyel: mi magunk is rengeteget tehetünk környezetünk megóvása érde-
– Mennyire volt sikeres az e napra meghirdetett szemétgyűjtő akció? – Az akció fő célja az volt, hogy a Vérke partján található, illetve a csatornából kihalászott szemetet öszszegyűjtsük. Felhívásunkra a város igen sok polgára
kében. Természetesen azt is próbáltuk tudatosítani a város polgáraiban, hogy a tiszta víz az egyik legféltettebb közös kincsünk. Ezen a napon a Polgármesteri Hivatalban a megyei kommunális szolgálat kihelyezett kollégiumi ülésére is
Kovács Elemér
sor került. Gajdos István polgármester pozitívan értékelte a Kárpátvíz Kft. munkáját, mely mára napi 24 órás vízszolgáltatást biztosít. Mindamellett, mint mondta, igen sok gonddal küszködnek: például igencsak elavult a szennyvízelvezető és a vízszolgáltató rendszer, ezek felújítása immáron halaszthatatlan feladat. Emellett vízeink megóvása, környezetünk tisztántartása érdekében fontos szerepet kap a szemételszállítás és -tárolás is. A 2006-tól működő Bereg Vertikál Vállalat megfelelő színvonalon gyűjti össze és szállítja el a háztartási hulladékot, mondta Gajdos István, aki abbéli reményének is hangot adott, hogy az Európai Unió támogatásával 2013 végéig Makkosjánosi határában felépül egy korszerű hulladék-feldolgozó üzem. A vizeink és környezetünk megóvása közös feladatunk. A Földet kölcsön kaptuk unokáinktól. A mi felelősségünk, hogy milyen állapotokat hagyunk magunk után. Most hatalmas összegeket fordítunk arra, hogy eltakarítsuk a szemetet, tisztítsuk vízrendszerünket. Pedig van egy sokkal olcsóbb megoldás: nem kell szemetelni. Ezt a nálunk fejlettebb országokban már régen felismerték…
Eszenyi Gábor
Gazdasági forradalom készül Ukrajnában Petro Porosenko elfogadta a gazdasági miniszteri poszt betöltésére való felkérést, mivel az ukrán államfő ígéretet tett arra, hogy a minisztérium reformja, illetve az ország gazdaságának reformja terén támogatást nyújt. Az új gazdasági miniszter előtt három fő feladat áll: a gazdaság átláthatóvá tétele, az üzleti környezet javítása és az erőforrások hatékony felhasználása. Porosenko elsőrendű feladatnak egy nyílt közbeszerzési rendszer létrehozását tartja. Ehhez a statisztikai mutatók nyilvánossá tétele szükséges, valamint az, hogy a társadalom és a befektetők számára információkat biztosítsanak a reális gazdasági helyzetről – adta hírül a Tsn.ua internetes hírportál. A reform második része a vállakozói tevékenység szabadságát hivatott megteremteni. Porosenkónak meggyőződése, hogy a gazdasági minisztériumnak az üzeti tevékenységek védelmére kell kelnie és likvidálnia kell a bűnöldöző szervek indokolatlan beavatkozását az üzleti tevékenységekbe. Ezzel kapcsolatban azt javasolja, hogy a gazdasági károkat pénzügyi felelősség terhelje. Ez a rész konkrét feladatokat tartalmaz: a tulajdonjogok bejegyzésének egyszerűsített rendszere bevezetését, az ukrán vállalatok és szervezetek állami nyilvántartásához való nyílt hozzáférésének biztosítását, valamint az offshore penziós ügyletek betiltását. A harmadik rész a hatékony erőforrás felhasználásának kérdése. Ennek célja a versenyképesség biztosítása és a makrogazdasági egynesúlytalanságok kiegyenlítése. Ezt Porosenko véleménye szerint az exporthitelezési rendszer bevezetésével és az ukrán vállalatok külső piacokon való politikai támogatásával, kockázatbiztosítással lehet elérni. Ezenkívül a hazai vállalatokat a külföldi gyártók részéről való tisztességtelen versenytől tervezik megóvni, a föld minimális árára vonatkozóan jogi szabályozást terveznek biztosítani és a falvak infrastrukturáját tervezik fejleszteni.
Biztonságosnak ítélték az ukrán atomerőműveket A stressz-tesztek eredményei szerint biztonságosak az ukrán atomerőművek – jelentette ki március 22-én Brüsszelben Nyikita Konsztantinov, az ukrán energiaügyi és szénipari minisztérium stratégiai politikai, beruházási és nukleáris energetikai komplexumának igazgatója. „Az ukrán atomerőművek biztonsági szintjének értékelése során bebizonyosodott, hogy az atomerőművek nem jelentenek veszélyt” – mondta a köztisztviselő. Konsztantinov megjegyezte, hogy Ukrajna a stressz-teszt programban részt vevő más országokkal együtt befejezte a nemzeti jelentés elkészítését. Ukrajnában jelenleg olyan független szakértők dolgoznak, akiknek ellenőrizniük kell a nemzeti jelentés eredményeit. Mint ismeretes, Ukrajna és Svájc is csatlakozott az atomerőművek stressz-tesztjének európai programjához, mely a japán Fukushima-1 atomerőműben történt baleset után vette kezdetét. Az értékelést három szakaszban végzik: az elsőben a villamosenergia-gyártó vállalatok nyújtják be jelentéseiket, a második szakaszban a nemzeti hatóságok nukleáris biztonságra vonatkozó jelentéseit készítik el, majd a harmadikban az Európai Nukleáris Biztonsági Szabályozó csoport szakértői vizsgálják a nemzeti jelentéseket.
A FÁK-kal való szabadkereskedelem nem áll ellentétben az EU-integrációval A FÁK-kal való szabadkereskedelmi zóna nem áll ellentétben Ukrajna európai integrációjával – jelentette ki Valerij Horoskovszkij első miniszterelnök-helyettes az egyik ukrán tévécsatornának nyilatkozva. Arra a kérdésre, hogy a kormánynak az EU-integrációval kapcsolatban már van-e konkrét megállapítása, Horoskovszkij azt felelte: „Természetesen van. Biztos vagyok abban, hogy pont ezen az úton haladunk. Nagyon gyakran az Oroszországgal való viszonyok normalizálását szembeállítják az Európai Unióval kapcsolatos törekvéseinkkel. Nézetem szerint ez egy helytelen dolog. Ukrajnának jó viszonyt kell fenntartania a szomszédos országokkal, főleg Oroszországgal” – jelentette ki az első miniszterelnök-helyettes. „Teljesen rendben van, amikor mi a FÁK tagországok integrációs folyamataiban részt veszünk, de csak azokban, melyek nem ellenkeznek az európai integrációnkkkal” – tette hozzá Horoskovszkij. „Ezért, ami a szabadkereskedelmi zónát illeti: ez ama formájában, melyet jelenleg látunk nem ellenkezik az eurointegrációval” – jegyezte meg a köztisztviselő. Horoskovszkij pontosította, hogy a megállapodás aláírására az ellentmondások miatt nem került ezidáig sor – írja a Tsn. ua internetes hírportál. Mint ismeretes, Valerij Muntiyan, a Miniszteri Kabinet Oroszországgal, FÁK- és EURASEC tagországokkal való együttműködésért felelős kormánybiztosa március 12-én kijelentette, hogy a Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium nem lát okot a FÁK keretén belüli szabadkereskedelmi zónáról szóló megállapodás ratifikilásának késleltetésére. „A dokumentum Ukrajna kezdeményezésére készült el. Maximális szinten védjük benne érdekeinket. Ezt a dokumentumot az államfők illetve a kormányfők már jóváhagyták. A FÁK létrejöttének 20. évfordulója alkalmából tartott ülésen az államfők mégegyszer megvitatták a dokumentum előnyeit és hátrányait, és egyhangúan arra a következtetésre jutottak, hogy ez a dokumentum jobb az előzőnél. Ez elősegíti az áruforgalom növekedését, megszünteti a kereskedelmi akadályokat” – jegyezte meg a kormánybiztos.
4
Lélektől lélekig
2012. március 29.
Kirándulás a Vereckei-hágóra Az Úr szeretete ragyogjon rólunk Nőszövetségi konferencia Guton
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium testvériskolai kapcsolatokat ápol. Idén a pannonhalmi intézmény küldöttségét Karácsfalván láttuk vendégül, együtt ünnepeltünk líceumunk kápolnabúcsúján, majd közös kirándulást szervez-
tünk a Vereckei-hágóra, mely a magyarság számára fontos hely. Minden magyar ember szívében ott él a vágy, hogy ott álljon egyszer, ahol a honfoglaló magyarok az új haza földjére léptek 895-ben. A nagy hó miatt gyalog kellett megtenni az emlékműhöz vezető utat. A csaknem két órás gyaloglás során, megküzdve az előttük álló hóakadállyal, kissé „honfoglaló magyaroknak” érez-
hették magukat a diákok és tanárok. A fárasztó, kimerítő vándorlás során eszünkbe jut, hogy a kitűzött célok elérése érdekében sokszor viszontagságos és megpróbáltatásokkal teli utat kell végigjárnunk. A célhoz érve a szívünkben lévő öröm hatására azonban már nem is éreztük a fáj-
dalmakat. A gyönyörű havas táj látványa mindenkit elkápráztatott. Az elsőként felérkezett pannonhalmi diák jutalomként elhelyezhette a koszorút az emlékművön, majd közösen elénekeltük nemzeti imánkat, a Himnuszt. A visszaút már könynyebbnek bizonyult. Egy felejthetetlen, élményekben gazdag közös kirándulás volt diákok és tanárok számára egyaránt.
Fóris Csilla
Nagyböjti lelkigyakorlat „Az ember dolga a szív előkészítése, de az Úrtól érkezik a nyelv helyes válasza” – ezzel a Példabeszédek könyvéből vett részlettel kezdte beszédét Lődár Jenő atya, mezőgecsei áldozópap, aki a karácsfalvai líceum tanárainak és dolgozóinak tartott kétnapos lelkigyakorlatot. Az atya próbálta közelebb segíteni a jelenlévőket a minden bűnös emberért kereszthalált szenvedett és érettünk feltámadt Krisztushoz. Elmondta, hogy valójában nem Krisztust kell gyászolnunk, hanem a saját bűneinket kell siratnunk. Jézus tudta, hogy mit miért tesz és vállalta a halált. Mindenkinek fel kell tennie magában a kérdést, hogy ő tudja-e, mit akar. Tudatosan kell az életünkben cselekedni, tudatosan kell Istent szolgálni tetteinkkel és szavainkkal. Alkalmas vagy-e arra, hogy befogadd Jézus Krisztust? – intézte a kérdést a líceumi dolgozókhoz. Az Isten mindannyiunkat próbára tesz. Sokszor azt látjuk, hogy rossz a világ körülöttünk, és mindenért a környezetünket okoljuk. Kevés a pillanat, amikor az ember mélyen magába néz, mert a mindennapi gondok elveszik a figyelmünket. A lelkigyakorlat lehetővé teszi, hogy meglássam önmagam, hogy milyen ember
vagyok, hogyan viselkedem másokkal. Ilyenkor rádöbbenünk arra, hogy nemcsak másoktól kell várni a változást, nekem is változnom kell. Egy lépést teszek a másik ember felé és segítek annak, aki bajban van. A szeretet, amit nyújtunk, széppé tesz bennünket és a környezetünket is megszépíti. Jézus Krisztus is erre a szeretetre tanított minket. Az elmélkedést követően A kétszáz éves ember című filmet nézték meg a tanárok. A történet egy családról szól. Az apa egy nap hazavisz egy robotot, akinek az a feladata, hogy elvégezze a házkörüli munkákat. Hamarosan kiderül, hogy ez a robot más, mint a többi: véleménye van és szeretni is képes. Hoszszú idő elteltével rádöbben arra, hogy emberré akar válni, érezni akarja az örömöket, fájdalmakat... Másnap imaórával kezdtük a napot, majd a második elmélkedés következett. Jenő atya tovább folytatta nagyböjti gondolatait. Az élet gondjai megölik az Isten igéjét bennünk – mondta az atya. Böjtöléssel és imádkozással közelebb kerülünk Krisztushoz és általa az emberekhez is. Az elmélkedés után gyónási lehetőség is adódott, majd Szent Liturgia következett.
F. Cs.
Az elmúlt év augusztusában végre újraegyesült guti református gyülekezet immáron együtt várta az elmúlt szombaton a Kárpátaljai Református Nőszövetség küldötteit a templomukban szervezett nőszövetségi konferenciára. A megjelenteket Szilágyi Károly lelkipásztor köszöntötte, aki hálát adott Isten cselekvő szeretetéért, a kegyelemért, azért, hogy Gut református közössége újra együtt gyűlhet össze Isten házában, s hogy immáron vendégekkel együtt dicsérhetik az Urat e hajlékban. Pocsai Vince lelkész áhítatában a hit megtartó erejét hangsúlyozta. Köszöntötte a vendégeket Pocsai Ibolya, a nőszövetség elnöke és Orbán Erzsébet titkár. „Azért jött Jézus, hogy megkeressen, a kárhozattól megmentsen engem. Hogy
megragadjon áldott kezével, üdvösség útjára vezessen el. Hogy Őt követve minden lépéssel, Néki szolgáljon életem, Őt áldja életem…” – zengett a résztvevők ajkáról a Fekete Erikával tanult
cselekvő gyülekezetté kell válnunk, az Istentől kapott tálentumokkal jól kell sáfárkodnunk, de a legfontosabb: minden cselekedetünkkel Isten dicsőségére szolgáljunk. Sipos Géza, a Sámuel
új ének. Pocsainé Tövissi Tímea lelkésznő (Csongor) előadásában a hit és a cselekedet egységéről beszélt. Tábita példáján arra tanított, hogy
Alapítvány elnöke a gyermekről, mint áldásról beszélt. Bemutatta azt a munkát, amit az alapítvány végez annak érdekében, hogy
Csendesnap Ráton Március 24-én Ráton találkozhattak a környékbeli reformátusok kiskörzeti csendesnap alkalmával. Szimkovics Tibor helyi lelkipásztor nyitóáhítatában hangsúlyozottan kiemelte, hogy menynyire nehéz, ugyanakkor mennyire fontos, hogy a saját családunkban megéljük a hitünket. Óriási áldások fakadhatnak ott, ahol valaki őszintén felvállalja, hogy Krisztushoz tartozik, mondta. Héder János ungvári lel-
kész prezentációval egybekötött tartalmas előadása viszszavezetett Jézus eredeti miszsziói parancsához: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28,19) Imádkoznunk és dolgoznunk kell azon, hogy az egyház mindenkori legfőbb feladata megvalósulhasson, és minden más szolgálatunk és munkaterületünk ennek legyen alárendelve, hangsúlyozta az egyházkerületi főjegyző. Szabó Dániel, a Magyarországi Presbiteri Szövetség, valamint a Magyar
minél több elhagyott, árva gyermek kerüljön családba. Ezúttal a csetfalvai családtípusú gyermekotthon kis lakói mutatkoztak be, akik a Baraté házaspárnak köszönhetően szerető családra leltek, és testvéri közösségben nőhetnek fel. A szeretet fontosságát hangsúlyozta bizonyságtételében egy fiatal amerikai lelkésznő, Rachel Daley, aki önkéntesként szolgál most Kárpátalján, s alig több mint félév elteltével ezúttal magyar nyelven tett bizonyságot Isten gondviselő szeretetéről. Dancs Edina lelkésznő (Beregszász) záróáhítatában a bibliai nők szerepén keresztül világított rá arra, miként szolgálhat a mai nő a családban, a gyülekezetben, a közösségben. A guti asszonyok ezúttal nem csupán imáikkal szolgáltak, de cukrászi tálentumukat is megsokszorozták: éreztük, hogy szeretetüket sütötték a finomabbnál finomabb süteményekbe.
-marton-
Evangéliumi Szövetség elnöke arról számolt be, milyen különös utakon vezette őt az Úristen az elmúlt évtizedekben. Olyan né-
rükben ma hihetetlen lelki szomjúság tapasztalható. Az alkalmon – mely szeretetvendégséggel és lelki beszélgetésekkel zárult – a
pek között szolgálhatott, akik egy-két évszázada még semmiféle kapcsolatban nem álltak az evangéliummal, de kö-
ráti felnőtt énekkar és az ifjúsági közösség is énekszóval szolgált.
Sz. T.
Evangelizáció Badalóban
Népdaléneklési verseny a KMPSZ szervezésében
„Átal mennék én a Tiszán…” „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek...” A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett népdaléneklési verseny mottója is lehet ez a Babits-idézet, hisz itt lélekből szólt az ének, minden dalban üzenetet közvetítettek az előadók, és a hallgatóság ráhangolódott erre a tiszta hangra, befogadta azt. Idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került megrendezésre az Átal mennék én a Tiszán népdaléneklési verseny. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a KMPSZ elnöke, illetve Ber-
ki Károly, a pedagógusszövetség irodavezetője köszöntötte a résztvevőket. Az énekverseny eredményei: A legkisebbek – 6–12 évesek – kategóriájában első helyen végzett Kovács Abigél (Mezővári), a dobogó második fokára Paládi Attila (Péterfalva) állhatot fel, a harmadik pedig a szintén Tiszapéterfalvi Művészeti Iskola növendéke, Simon Patrícia lett. A 13–18 évesek korcsoportjában Lengyel Alexandra (Mezővári) produkcióját ítélte legjobbnak a zsűri – Pál Lajos, Pál Katalin, Pál Eszter, Tündik Tamás és Fring Erzsébet –, értékelésük szerint a második helyen Mitru Barbara (Aknaszlatina), a harmadikon pedig a szőlős-
A mögöttünk maradt héten evangelizációs alkalmakra került sor a badalói református templomban. Az igét az apostolok cselekedetei 10. részének verseiből hirdető Mező Miklós újbátyúi és bakosi lelkipásztor a Nem személyválogató az Isten nevet adta az egész heti szolgálatának.
A tanulságokkal tele imahét során szolgált a helyi református énekkar. Az evangelizációs hét végén Sápi Zsolt helyi református lelkipásztor és Tálián Attila gondnok egy-egy igével köszönte meg Istennek és az igehirdetőnek a kegyelemből felkínált alkalmakat.
gyulai Paládi Krisztina végzett. A csoportos előadók kategóriájában a Mezővári Credo Alapítvány Gyermekstúdiójának (Kovács Erika vezetésével) előadását ítélte legjobb-
nyen eredményesen szerepeltek többek között a csapi, a gáti, a guti, a nagydobronyi, nagypaládi, nagymuzsalyi, palágykomoróci, tiszaásványi, tiszaújhelyi, szőlős-
nak a zsűri, második lett az Aknaszlatinai Nefelejcs Együttes Holczberger Klára vezetésével, a harmadik helyen pedig a Tiszapéterfalvi Művészeti Iskola Kokas Erzsébet irányította formáció végzett. A verse-
gyulai, szürtei, ungvári fiatalok is. Gratulálunk a győzteseknek, egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik ápolják, őrzik és továbbadják népdalkincsünket.
(jakab)
Kósa Eszter
5
Közélet Lucaszékeként épül a magyar gimnázium
A tehetség legyőzi a nehézségeket Elejét lásd az 1. oldalon
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium az első állami nyolcosztályos gimnázium, ahol a kárpátaljai magyar gyerekek tehetséggondozása folyik. Az intézmény méltán büszke a nagy előd, az egykori Magyar Állami Királyi Gimnázium eredményeire, de az elmúlt évben újraindításának huszadik évfordulóját méltató mostani gimnázium tanárai sem szégyenezhetnek végzőseik miatt. – A mostoha körülmények ellenére kimagasló eredményeket produkál a Beregszászi Magyar Gimnázium. – Diákjaink sikereire igencsak büszkék vagyunk – kezdi beszélgetésünket Szabó Árpád igazgató. – Mind az állami, mind a KMPSZ tantárgyi vetélkedőin kitűnően bizonyítanak gyerekeink. A pedagógusszövetség vetélkedői még zajlanak, így arról nincs kimutatásunk, de sok mindent elárul az az adat, hogy az idei járási vetélkedőkön 71, a megyei olimpiádákon pedig 21 dobogós helyezést értek el tanítványaink. (Csak összehasonlításképpen: Beregszász összes tanintézménye – köztük van az ukrán gimnázium is – együtt 11 megyei helyezést hozott el!) Két diákunk pedig az országos versenyen képviseli majd Kárpátalját: Kocsis Adrienn (Csulák Katalin tanítványa) német nyelvből, Pallay Mária (Homa György tanítványa) pedig információs technológiák tantárgyból lett a megyében a legjobb. – A továbbtanulási mutatók is igen szépek! – Így van! Büszkék vagyunk rá, hogy végzőseink túlnyomó többsége sikeresen veszi a felvételi akadályokat, és átlagosan 95 %-ban tovább folytatják tanulmányaikat. – Éppen ezért sokkal nagyobb odafigyelést, törődést érdemelne a Beregszászi Magyar Gimnázium. – Az épületet – hála Istennek, vagy sajnos – mára
kinőttük. Már nincs olyan zug, amit be ne laktunk volna! A pincében is honfoglaltunk, ott is vannak tantermeink, laboratóriumaink. Bár el kell mondanom, ott legszívesebben csak a mellékhelyiségeket hagynám meg, mert az a rész aztán végképp nem éppen oktatási céllal épült! – Ez az egész épületre jellemző… Évek óta szorgalmazzák az új épületszárny építését. Hol áll most a munka? – A kérdésben a válasz is benne van: áll. 2004-ben tettük le az alapkövet, aztán 2007-ben végre hozzá is kezdtünk az építkezéshez. De anyagiak híján igencsak lassan halad a munka. Eddig a megyei büdzséből semmit nem kaptunk, a járási költségvetésből évente átlagosan 1 milliót utaltak ki erre a célra.
nyira az anyagi segítséget várnánk, viszont az ukrán-magyar kormányközi vegyesbizottság tárgyalási pontjaiba felvehették volna ezt a kérdést is, és talán ráhatásra az ukrán állam is lépne. Sajnos többszöri kérésünk ellenére a magyar gimnázium ügye nem került napirendre. És bár minden kritériumnak megfeleltünk, a nemzeti jelentőségű intézmények listájára sem kerültünk fel. Elszomorító, hogy sokszor a pártpolitika miatt kerülnek hátrányos helyzetbe oktatási intézmények. Legalábbis ez a gimnázium. Egyszer nem vagyunk elég pirosak, máskor meg nem eléggé narancssárgák… – Mégsem adják fel! – Nem is tehetjük. Hisz a kárpátaljai magyarság jövője is függ attól, milyen munka folyik oktatási intézménye-
– Ha jól tudom, a gimnázium új épületének tervezett költségvetése 22 millió hrivnya. Ha évente csak 1 milliót kapnak, s eddig 2007-től kb. 4 milliót ruháztak be, akkor még 18 évet kell várni a befejezésre… – De idén még azt az egymilliót sem kaptuk meg... Az egész járás oktatási intézményeinek fejlesztésére összesen 45 ezer hrivnya jut!… És nem kapunk anyaországi támogatást sem. – Hát ennek az intézménynek végül is ukrán állami költségvetésből kellene felépülnie, hisz itteni adófizető polgárok gyermekei tanulnak a gimnáziumban… – Így igaz, így kellene lennie, de sajnos nem működik, nem kapjuk meg a megfelelő támogatást. Az anyaországtól nem is any-
inkben, a gimnáziumban. Az eredményeink arról tanúskodnak, hogy jól végezzük munkánkat. És a tanári kar továbbra is arra törekszik, hogy tartsa, s lehetőleg emelje a színvonalat. – Az oktatási színvonal emelésén múlik egyébként magyar iskoláink megmaradása is… – Ezt vallom magam is. Sajnos az utóbbi években sok magyar szülő íratta ukrán iskolába gyermekét. És ez nem csak azzal magyarázható, hogy azt szeretnék, megtanuljon a gyermekük ukránul, hanem nézzünk szembe a tényekkel: sok magyar iskolában egyre több a cigány gyerek, akik sokszorosan hátrányos helyzetből kerültek ki, és értelmi fejlettségük is alacsonyabb. Míg őket a tanító felzárkóz-
Horváth Annára emlékeztek
Író, tanár, művész Horváth Anna a kárpátaljai képzőművészet máig egyik legjelentősebb alakja. Munkássága, alkotásai összekapcsolják az embereket, mivel e művek a kárpátaljai és a magyarországi népművészet hagyományaira épülnek, s az általa megformált alakok arcvonásaiból valódi élettapasztalat sugárzik.
Élete és neve összekapcsolódott Beregszászéval, hisz a mai napig ő az egyik legismertebb művésze a városnak. Nem véletlen hát, hogy a 6-os számú iskolában március 21-én tartott, Beregszász értékeit bemutató módszertani értekezlet záróakkordjaként kiállítást szerveztek a művész tiszteletére. A jelenlévőknek Fring
2012. március 29.
tatja, a többiek lemaradnak. Így aztán inkább az ukrán iskolába viszi a szülő a gyermekét. – Ahol meg ő kerül hátrányos helyzetbe… – Így van. Éppen ezért kellene arra törekedni, hogy a magyar iskolákban kellő szinten elsajátítsák a gyerekek az államnyelvet. Ehhez persze végre a minisztériumban is meg kellene érteni, hogy az ukrán a magyar gyerek számára mégiscsak egy idegen nyelv, s így az idegen nyelv oktatásának módszereit kellene alkalmazni. Egyébként az utóbbi időben egy újabb tendencia figyelhető meg: a szülők egy része az első négy osztály után visszahozza gyermekét a magyar iskolába. Hozzánk is felvételiznek ukrán iskolából… – Apropó, felvételi. Mit tapasztalnak, továbbra is csökken a jelentkezők száma? – Nem, már nincs csökkenő tendencia. Mindamellett, a fentebbiekből is következik: sok értelmes gyereket ukrán iskolába írattak, az elcigányosodás hatására csökken sok iskola oktatási színvonala, így kevés a magyar iskolákból igazán alapos tudással induló gyerekek száma. Ezért is döntöttünk úgy, hogy féléves ingyenes előkészítőt hirdetünk. Így hétvégeken a pedagógusok – ingyen és bérmentve – igyekeznek felkészíteni a jelentkezőket a rájuk váró feladatok megoldására, a szintkülönbségek csökkentésére törekednek, emellett a gyerekek megismerkednek az intézménnyel, a tanárokkal, s nem éri majd őket felvételikor stresszhatás. És nyitott az ajtónk a szülők előtt is, megismerkedhetnek a gimnázium életével. Három hónap eltelte után látjuk: a gyerekek ma már felszabadultan mozognak a gimnáziumban, és többségük alig várja, hogy itt tanulhasson. Mit is kívánhatnánk? A tanároknak sok értelmes gyereket, a diákoknak sok szép, maradandó élményt, jó tanulást. És mindannyiuknak: épüljön már fel végre az új épületszárny, hogy a lelkiismeretes, odaadó munkához, a jó tanuláshoz, a sikerekhez megfelelő körülmények is biztosítva legyenek.
Kovács Erzsébet
Erzsébet szervezőpedagógus beszélt Horváth Anna életéről, munkásságáról, s arról, hogy milyen ember is volt az egykori pedagógus,
ennél jóval többre is megtanította egykori diákjait. Egyrészt arra, hogy tanulják meg meglátni a szépet, másrészt pedig azt, hogy szeres-
aki a 6-os iskolában művelődéstörténetet okított, de
sék szülőföldjüket, Kárpátalját és szűkebb pátriájukat,
Megjelent az Együtt idei első száma A már hagyományos színű borítóval jelent meg a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának irodalmi folyóirata. Az Együtt idei első számát ezúttal Horváth Anna munkái illusztrálják. Vári Fábián László főszerkesztő Sikoly és sóhaj címmel barátjának, a Szentendrén élő Kutlán András festőművésznek írt verset. Sikoly és sóhaj a Tiszaháton. Ezt tedd a képre, Bandó barátom. Ebben a számban a prózai művek vannak többségben, de azért a líra kedvelői is kedvükre csemegézhetnek Czébely Lajos, Fecske Csaba, Lengyel János, Zselicki József, Béla István és Fodor Géza költeményeiből. Fodor Géza Nagymajtény méltósága című verse a 300 évvel ezelőtt véget ért magyar szabadságharcra emlékezik: „Pedig a kőbe zárt fogsorok alól Iszonyú szitkok lángmarása árad De závárzatra fagy mégis a kanóc Csonttörő szélben, Nagy Kurucországban.” A falusi élet mindennapjaiba enged betekintést Bartha Gusztáv A gabonafarkas legendája című novellája. A Tanakajdon élő Vasi Szabó János A grandville desert címet viselő írása a tudományos fantasztikum világába repíti az olvasót. Lengyel János novellájában Kosztolányi Dezső egyik regényalakja látogat el Kárpátaljára, ahol intim kapcsolatba kerül Mitracsek úrral. Novellával képviselteti magát Weinrauch Katalin, továbbá részletet olvashatunk Cseh Sándor Akácfák alatt című regényéből. Ernyei Beáta írása a kárpátaljai magyar színészek vendégelőadásaival, a magyarországi sikerekkel foglalkozik. A román Silviu Purcarete Scapin, a szemfényvesztő című művéből készült előadásról a következőket írta: „A tragikum és a komikum bizarr kombinációja Scapin halálánál mutatkozik meg a leginkább. A halál módja és a végső percek eseményei groteszk humorral telítődnek”. Zubánics László történelmi tanulmánya Petrőczy Kata Szidónia életével fog-
lalkozik. Huszt várának egykori úrnőjét az első magyar költőnőnek tartják. Dupka György munkájának témája a kényszermunkára hurcolt kárpátaljai fiatalok kálváriája. Kovács Eleonóra recenzióját a 2011-ben megjelent A magyar-ukrán közös múlt és jelen: összekötő és elválasztó „fehér foltok” című tanulmánykötetről írta. Az ungvári Intermix Kiadó által jegyzett könyvet Zubánics László szerkesztette. Ugyancsak könyvismertetővel jelentkezett Híres-László Kornélia, munkájának címe Mi is érintettek vagyunk. A Magyar anyanyelvű cigányok, romák Kárpátalján című kötet 2010-ben jelent meg Ungváron a PoliPrintnél. A könyvben többek között tanulmányt olvashatunk Braun Lászlótól, Csernicskó Istvántól és Molnár Józseftől. A hosszabb terjedelmű írások közé tartozik Kabdebó Tamás esszéje és Pomogáts Béla irodalomtörténész Az értelmiség szerepe a jelenben és a jövőben című előadása Nagy érdeklődésre tarthat számot Csordás László A felkészüléstől a szétszóródásig. A fiatal nemzedék helyzete a kortárs kárpátaljai magyar irodalomban című tanulmánya. Ez egy korábbi munka kibővített változata, amit a közelmúltban a Kortárs is leközölt. Az ambiciózus fiatal kritikus Becske József Lajos, Bakos Kiss Károly, Lőrincz P. Gabriella, Czébely Gabriella költők, Kovács Gábor filozófus, Pap Ildikó és Brenzovics Marianna írók, továbbá Lengyel János író-történész munkásságát elemzi. Csordás munkája egyúttal összegzi az érintettekről megjelent korábbi kritikákat. Ha Együtt, akkor természetesen nem maradhat el Dupka György lapigazgató szokásos Kárpátaljai Kultúrkrónikája. A szerkesztőbizottság továbbra is várja az előfizetőket és a támogatókat. Nem szabad hagyni, hogy 10 év sikeres működés után Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű irodalmi folyóirata a Hatodik Síp, a Pánsíp és a Véletlen Balett sorsára jusson.
Beregszászt. Elmondta, hogy Horváth Anna a keramika és a tanítás mellett írással is foglalkozott, s két önálló kötete is megjelent Az a régi nyár és Megtört a csend címmel. A jelenlévők az ungvári televízió által készített utol-
só Horváth Anna interjút is megtekinthették, melyben őszintén beszélt mindennapjairól, a munkájáról, arról hogy mit gondol az életről, az emberekről. Néhány szóban Máté Magdolna is megemlékezett egykori barátjáról. Fring Erzsébet arról is tájékoztatott, hogy az iskolában ezúttal kiállításra került szobrok, festmények, grafikák nem egy különálló magángyűjtemény darabjai, hanem sok-sok ember együttműködése kellett hozzá, hogy e tárlat létrejöjjön.
Grabovszky Zalán
Harsányi Andrea
6
Közélet
2012. március 29.
Versünnep Nagypaládon Idén is, akárcsak hosszú évek óra minden alkalommal, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett költészet napi vetélkedő nagyszőlősi járási középdöntőjének, melyen a térségben működő középiskolák és líceumok tanulói vettek részt. A házigazdák nevében Sőtér Géza iskolaigazgató üdvözölte a résztvevőket. A tanintézmény tánccsoportjának tagjai e jeles alkalomra új műsort készítettek: szatmári csárdást és dél-alföldi táncot mutattak be. Legmélyebb érzéseinket a költők tudják a legtisztábban és a leghi-
menő versmondást hallhattunk. Kiderült, költőink közül a tanulók körében ma is József Attila a legnépszerűbb. A második fordulóban a diákok Czébely Lajos Dal a viski várhegyről című költeményét tolmácsolták – idén ez a kötelező vers – többnyire hitelesen, kellő empátiával. A begyűjtött pontok alapján végül is a versünnepi megmérettetésen Cseh József, a Nagyszőlősi 3. sz. Középiskola tanulója (felkészítő tanára Mihilevics Mónika) végzett az első helyen, második lett Molnár Szabina, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum diákja (Fóris Csilla növen-
telesebb módon megfogalmazni, ezért míg lesz érző ember a földön, addig újabb és újabb költemények születnek, így a vers halhatatlan, hangsúlyozta köszöntőjében Braun Éva, a Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet módszerésze, a zsűri elnöke. A megmérettetésre benevezett nyolc versenyző először az általuk szabadon választott költeményt adta elő. Számos élményszámba
déke), harmadik Borcsik Gréta, a Nagypaládi Középiskola tanulója (felkészítő tanára Oroszi Zsuzsanna), míg a negyedik helyen Gecsei Sándor, a Péterfalvai Református Líceum diákja végzett (felkészítő tanára Tóth-Molnár Emőke). Ők négyen jogot nyertek arra, hogy részt vegyenek a költészet napi vetélkedő döntőjén, melyre április 11-én, a Bátyúi Középiskolában kerül sor.
-ardai-
Lapalapító-főszerkesztő: Szoboszlai István Felelős szerkesztő: Kovács Erzsébet Főmunkatárs: Kovács Elemér Tördelőszerkesztő: Turóczy Erzsébet Cím: Beregszász, Kossuth tér 4. Tel./Fax.: 2-40-89 Lapengedély száma: ZT 301 Kelt: 2003.07.01. http://www.karpatinfo.net, e-mail:
[email protected] Készült: PRAT Kárpátaljai Lapkiadó Vállalat. Ungvár, Gagarin u. 42/1. Ofszetnyomás. Példányszám: 10 550 Rendelési szám: 138 A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációnkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget. Карпатінфо (на угорській мові) Засновник і видавець редактор: Сабослай Степан Карлович Адреса: пл. Кошута 4. м. Берегово, Закарпатської обл., Україна Тел. 2-40-89 Реєстраційне свідоцтво ЗТ № 301 від 01.07.2003. Газета віддрукована у ПРАТ “Видавництво “Закарпаття” 88011 м. Ужгород, вул. Гагаріна, 42/1, Закарпатської обл. України Номер замовлення: 138 (Офс. друк. Умов. друк. Арк. 4). Тираж: 10 550
Zöldházprogram: országos hírnév
Vinnyicaiak Nagydobronyban
Ukrajna-szerte mind nagyobb az érdeklődés a Dorcas Jótékonysági Alapítvány által finanszírozott, és a Terra Dei Mezőgazdasági Szaktanácsadó Központ által koordinált Zöldházprogram iránt. Ennek lényege, hogy a pályázaton sikeresen szerepelt káprátaljai nagycsaládosok kölcsönbe egy magaslégterű fóliasátrat kapnak, melynek árát a fóliaházban termett zöldségfélék árából részletekben kell visszafizetni. Az öt évvel ezelőtt elindított kezdeményezés sikerét jelzi, hogy a projektben ma már hatvan család vesz részt, jó néhányan közülük
a kölcsönbe kapott mellé felépítették a saját fóliaházukat, melynek árát a maguk termelte primőrök értékesítéséből gazdálkodták ki. Nemrég a Vinnyica megyében működő Szajvo Szövetkezet húsz tagja érkezett vidékünkre, hogy három napon át tanulmányozza a Zöldházprogramban rejlő lehetőségeket. – A program sikeressége abban rejlik, hogy az alapítványi támogatás mellett a Terra Dei Szaktanácsadó Központ már a kezedetektől fogva biztosította azokat a szakembereket, akik a termesztési idény indulásától annak végéig felügyelték a fóliaházakban folyó munkálatokat – hangsúlyozta a vinnyicai vendégek előtt Omelcsenko Olekszandr
programfelelős, a Terra Dei ügyvezetője. – Hisz menet közben számtalan kérdés felmerül, igen sok olyan probléma adódik, amelyre a megoldást mihamarabb meg kell találni. Az volna tehát a legkézenfekvőbb, ha a Vinnyica környékén működő szövetkezet agronómusa – mint megtudtam, van ilyen – nálunk egy hoszszabb időt töltene, és ily módon sajátítaná el a kárpátaljai fóliás zöldségtermesztők munkamódszereit, az itt alkalmazott technológiát, hogy a program ottani indulásakor maximálisan a helyi termelők rendelkezésére tudjon állni. Hogy mennyi buktatót rejt magában a fóliás paradicsom- és uborkatermesztés, arról a Makkosjánosiban élő Barna
Magyarnak lenni Kárpátalján Páratlan lehetőségben volt részük a Beregszászi 3. Számú Középiskola tanulóinak, akik március 12–14. között a Salgótarjáni Arany János Tagiskola meghívásának tettek eleget. Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány „Magyarságtudat gyermeknyelven” témájú programjának keretében utaztak tanulóink Magyarországra. A projekt lehetővé tette a személyes találkozást, hosszú távú kapcsolattartást, barátságot a salgótarjáni tanintézmény és iskolánk tanulói között. A nagyszabású rendezvény előkészítésének heteiben mindkét iskolai tanulói rajzokat készítettek e témában, majd kis riportfilmet „Mit jelent számomra magyarnak lenni Ukrajnában?” címmel. A helyszínen, nemzeti ünnepünkön közös fellépéssel készültek a két iskola tanulói, melyet rendhagyó irodalomóra előzött meg. A fellépést követően kötetlen
foglalkozás keretében beszélgetés zajlott Babák László ezredes vezetésével a diákok között, melynek keretében kifejtették a tanulók, mi
ami a legérdekesebb, hogy a gyermekeink Budapestre is ellátogattak. Hiszen legtöbbjük még nem látta az anyaország fővárosának neveze-
a különbség magyarnak lenni Kárpátalján vagy az anyaországban. Ezt követően játékos vetélkedőre került sor vegyes csapatokkal. Változatos programokkal gazdagították vendéglátóink utazásunkat: így megtekinthettük a somoskői várat, Salgótarján nevezetességeit, de
tességeit, kulturális és nemzeti kincseit. E program kiemelt része volt az Országház megtekintése. Ezúton is szeretnénk hálánkat és köszönetünket kifejezni az utazást elősegítő személyeknek. Elsősorban az ADRA Alapítvány vezető igazgatójának, Bakosné
Irén számolt be a hallgatóságnak. A vetőmagvak, a vetési időpont megválasztása ugyanúgy lényeges, mint a megfelelő tő- és sortávolság betartása, a magas színvonalú növényvédelem illetve a szinte állandó nappali szellőztetés biztosítása. A gyakorlat azt mutatja, hogy az egyenletes tápoldatozáshoz elengedhetetlen a csepegtetőcsöves öntözőrendszer kialakítása. Bebizonyosodott az is, hogy nem érdemes a tőzegtápon spórolni: a biztonságos palántaneveléshez feltétlenül szükség van erre a maximálisan steril, és tápanyagokkal megfelelően ellátott termesztő közegre. Hidi László szaktanácsadó vetítőképes előadás keretében nyújtott tájékoztatót a fóliaházas paradicsom-, paprika- és uborkatermesztésről. Sevcsuk Antónia, a Szajvo Szövetkezet vezetője a négy évvel ezelőtt elindított Heifer Program eredményeiről számolt be. A program keretében szimentáli előhasú üszőket kaptak a pályázatban részt vevők azzal a feltétellel, hogy a szaporulatból egy üszőt – amikor az elérte az ivarérett kort – a szövetkezeti tanács döntése alapján tovább ad a programban részt vevő másik családnak. Természetesen a Heifer Program során is számtalan buktatót és nehézséget kellett leküzdeni a vinnyica megyeieknek, és kidolgozni azokat az elveket, amelyek mentén Ukrajnának ezen a vidékén megvalósítható a szarvasmarha-állomány feljavítása.
Eszenyi Gábor
Zohán Tündének, aki megszervezte és az anyagi fedezetet biztosította tanulóink utaztatásához. Továbbá köszönet Nagy Bélának, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnokának, a Diakóniai Koordinációs Iroda igazgatójának, Huszák Vaszilnak, a Bereg-
szászi Belügyi Főosztály Állampolgársági, Migrációs és Nyilvántartási Osztály vezetőjének és Gyurin Miklósnak, a Beregszászi Konzulátus vezető konzuljának a segítőkész és gyors ügyintézésért.
Ferencz Erzsébet szervező-pedagógus
7
Gazdaság
A koraiság fokozása a csemegekukorica-termesztésben Elterjedt nyári csemege a lőbb számára a középkötött főtt tengeri. Vagy tíz évvel mély termőrétegű, humuszezelőtt, amikor ban gazdag, enyzsengére érett a hén savanyú talaj. takarmánykuKerüljük a víznyokorica, törtük a másos, hideg talatejes csöveket, jokat. Olyan helyet fogyasztottuk keressünk a tengesülve, főve, kirink számára, hogy ki gusztusa szefeltétlenül öntözni Tel.: 2-41-74 rint. Majd nálehessen. lunk is megjeA fajtaválaszlentek a csemegekuko- tással. A korai fajták 85–91 rica-fajtákat kínáló vető- nap, a középérésűek 92–104 magcégek, amelyek édes nap tenyészidejűek a kelés vagy nagyon édes ízei, után. Elsősorban a korai fajroppanó érés idő és fel- tákra érdemes alapozni, amehasználói cél alapján ren- lyek másodtermesztésre is aldezett fajtasorokkal áll- kalmasak. tak elő. A konzervipari Egyéb fogásokkal. A célra termesztettek szé- Kárpát-medence a kukoripen elválnak a friss piaci catermesztés északi határán felhasználásra szántaktól. fekszik. A kukorica hőigéA piacra a szuper édes, nye plusz 22, minusz 7 fok. korai fajták valók, mert Normál szabadföldi termeszezen fajták csöveit 2–3 tés esetén a vetés legkorábhétig lehet érés után a tö- bi ideje április 20-ra tehető. vön tartani a minőség kü- A kelés gyorsasága – meglönösebb romlása nélkül. felelő nedvesség esetén – a A koraiság pedig minden- hőmérséklet fügvénye. Az nél lényegesebb. A tava- elvetett magvak 10 0C alatt lyi év árdinamikáját ér- 22 nap alatt, 15 0C-on 15 nap tékelve a munkácsi nagy- alatt, 20 0C – 7 nap alatt kelbani piacon, elmondható, nek ki. Itt van lehetőségünk hogy az első csemegeku- az anyatermészetnek besekorica csövek július első gíteni, hogy védett körülménapjaiban jelentek meg nyeket teremtsünk az elvetett 3 hrivnya körüli nagyba- magnak, akár úgy is, hogy a ni áron, majd a hónap vé- tengeriből palántát nevelünk. gére 1–1,2 hrivnya körüEz úgy kivitelezhető, li árra esett vissza, vagyis hogy a kukoricavetőmagot aki korán a piacra tudja sejttálcába vetjük, márcivinni az áruját, 2–3 szo- us 15-20 körül, biztosítva a ros árbevételt tud elérni. keléshez szükséges optimáMilyen módszerekkel lis hőmérsékletet (fóliasálehet a koraiságot fokozni? tor). Négyhetes palántaneA termőhely megvá- velési idővel lehet számolni lasztásával. Legmegfele- a csemegekukorica esetében.
Fel kell készülni, hogy négy, de legfeljebb öt lombleveles korban mindenképpen ki kell ültetni a növényt. Ezen áll vagy bukik a siker, mert a hatodik lomblevél fejlődésénél már megindul a csőképződés. Ha pedig ilyenkor nem tud fejlődésnek indulni
a kukorica, akkor hoz ugyan csövet, de kicsiket, nem piacos méretűeket. Az intenzív technológia előírásai szerint 65 cm széles bakháton, az ikersorok közötti távolság 32 cm, 22 cm a tőtávolság, így 55–58 ezer tő jut egy hektárra, ilyen sűrűséggel alig fattyasodik a kukorica. A bakhátakat ajánlatos fekete fóliával takarni, aláfektetve a csepegtetőcsöveket. Az ültetés előtt a palánta gyökerét mártsuk indítótrágya oldatba. A kiültetett állományt lehetőség szerint takarjuk fátyolfóliával, akár több sort takarva egyetlen szélesebb darabbal és művelőutanként rögzítve. A lazán felrakott fátyolfólia hasznos dolog, egy hét koraiságot biztosan jelent, mint egy búra, úgy védi a növényeket. Majdnem deré-
Indul a vetési idény
Milyen a tavaszi vetőmagellátás?
Tavaly ősszel a hosszan elhúzódó szárazság miatt még azok a termelők sem tudták bevetni a földjeiket, akiket a hatalmas ráfordítási költségek sem tudtak eltántorítani a gazdálkodástól. A legtöbben közülük most azt mérlegelik, hogy a hamarosan induló tavaszi vetési kampány során melyik kultúrát részesítsék előnyben. Vidékünkön a legtöbben a kukoricára esküsznek, ám akadnak szép számmal olyanok is, akik inkább a tavaszi búzával, tavaszi árpával illetve zabbal kísérleteznének. – Talán a kísérletezés szó jellemzi legjobban a mostani helyzetet – vallja Posztojenko Lídia, a beregszászi járási vetőmag-felügyelet munkatársa. – Ugyanis a tavaszi kalászosok sikeres termesztéséhez igen sok tényezőnek kell összejönnie. Ezek a kultúrák kifejezetten igénylik a jól elkészített nyugágyföldet, nagyon érzékenyen reagálnak a szárazságra, csak megfelelő tápanyag ellátottságú
földben fejlődnek normálisan, és adnak elfogadható hozamot. Egyébként a tavaszi búza fajták – nálunk a legismertebbek a korai 93-as, a Mironovkai tavaszi búza, e kettő hazai nemesítésű, és a Trizo német szelek-
a tavaszi búzához illetve tavaszi árpához, annak azt tanácsolom, hogy keresse fel Ukrajna Állami Vetőmagtartalék Alapja honlapját, és itt pontosan tájékozódhat a kínált fajtákról és azok áráról. Felsorolt tételek mellett itt
Folyik a piacon árusított zöldségmagvak ellenőrzése ciójú – sikértartalmuk jóval magasabb, mint őszi társaiké, ám hozamok tekintetében jóval elmaradnak tőlük. Sajnos a beregszászi járás vetőmegtermesztésére szakosodott gazdaságai – jelenleg négy van belőlük – még nem jelezték felénk, hogy zabon kívül rendelkeznek más tavaszi kalászos vetőmagjával. Aki tehát ragaszkodik
azt is jelzik, hogy mely kategóriájú vetőmagról van szó. – No és ha az interneten megtalált vetőmag több száz kilométerre van innét? – Szerintem akkor sincs nagy gond, mivel az egész országot behálózó csomagküldő szolgálatok – ha megtörtént a banki átutalás – rövid időn belül leszállítják a kért mennyiséget. Ezt az el-
2012. március 29.
kig ér a tengeri, amikor levehető a fátyolfólia, kicsit megnyomja a leveleket, de nem lesz semmi baja a növényeknek. Valamivel később érik a kukorica a helyrevetett technológiával. A vetés akkor kezdődhet, ha a talaj hőmérséklete 5 – 7 cm mélységben eléri a 12 – 14 0 C-t. Hasznos a koraiság szempontjából, ha vetőmagot barázdába vetjük. Töltögetővel, vagy más alkalmas eszközzel 7–10 cm mély barázdát húzunk és annak a mélyére vetjük a magot 3–5cm mélyre. A barázdát ne húzzuk vissza, hanem erre terítjük a fátyolfóliát, védett körülményeket teremtve a keléshez és a későbbi növekedéshez. Az ápolási munkák végzéséhez vegyük le a fátyolfóliát, majd végezve terítsük vissza, figyeljünk arra, hogy a fátyolfóliát párás időben este vagy kora reggel vegyük le, különben perzselést okozhatunk. A hektáronkénti vetőmagszükséglet korai vetések esetén 16–17 kg, későbbi vetésnél 10–12 kg. Korábbi vetéseknél azért célszerű megemelt vetőmagmennyiséget használni, mert számítani kell a csíranövények egy részének pusztulására.
Tavaszi permetezés A kora tavaszi tennivalók között az egyik legfontosabb a télvégi lemosó permetezés. Ezzel nem csak elpusztíthatjuk a különböző korokozók áttelelő alakjait, hanem erősen megnehezíthetjük aktív támadásukat a kerti szezon idején. Permetezés előtt a törzsek, ágak kérgét kéregkaparóval vagy drótkefével alaposan dörzsöljük át, hogy a repedésekben megbújó károsítók, áttelelő tojások, hernyók, bábok a felszínre kerüljenek. A sarjhajtásokat is ajánlatos levágni, mert ezek a vértetű kedvenc áttelelő helyei. A törzsön, vázágakon lévő varas sebeket éles késsel, kacorral az egészséges részig ki kell vágni, majd sebkezelő anyaggal bekenni. A permetezés előtt végezzük el a metszést is, mert a fák megritkított koronáját a permetszer könynyebben, hatékonyabban be tudja vonni. Mindenképpen távolítsuk el a beteg, elhalt ágrészeket is. A sebfelületeket sebkezelővel (Fagél, Fadoktor, Fabalzsam, Faplaszt, Fixpol) kell lezárni. Ezek hatóanyagai megakadályozzák a baktériumok, gom-
bák számára a seben keresztüli fertőzést. Az őszibarack levélfodrosodását, az almástermésűek tűzelhalás betegségét és a meggy moníliás betegségét okozó gombák ellen az eredményes védekezés alapja az optimális időben, jó minőségben végrehajtott tavaszi rezes lemosó permetezés. Rügyfakadás után óvatosan, a növény rézérzékenységének figyelembe vételével, kisebb dózissal – az őszibarackot, kajszit és almát piros bimbós állapotáig, a meggyet, körtét fehérbimbós állapotáig – kezelhetjük. Vigyázat, mert későbbi időpontban alkalmazva ezek a szerek perzselést okozhatnak! Kéntartalmú készítményekkel védekezzünk a lisztharmat ellen. Ezek a készítmények atkaölő mellékhatással is rendelkeznek. Olaj tartalmú szereket használjunk csonthéjas- és almatermésű gyümölcsfákon. Ezekkel a szerekkel tudunk a leghatékonyabban védekezni az atkák, pajzstetvek és a levéltetvek ellen. A kombinált hatóanyagú készítmények a kártevők és bizonyos kórokozók ellen is védelmet biztosítanak.
János gazda
Hidi László szaktanácsadó, Terra Dei
járást akkor ajánlanám, ha néhány zsák vetőmagról van szó. Több tonna esetében már érdemes járművet fogadni. Ha viszont valamilyen okból kifolyólag nem bíznak ezekben a szolgáltatásokban, akkor keressék fel valamelyik vetőmag-forgalmazással is foglalkozó cég kárpátaljai telephelyét, Szemagro, Eridon, Rajz. – A beszélgetésünk elején már utaltunk rá, hogy sokan valószínűleg idén is a kukoricát választják majd. – Kétségtelen, hogy a tavalyi jó termés miatt a magángazdák körében megnőtt a kukorica ázsiója. Sokan vallják, hogy a gyenge tápanyag-ellátottságú talajainkra leginkább egy helyi, igénytelen fajta, a Kárpáti sárga lófogú a legmegfelelőbb. Ám aki a magasabb hozamok érdekében hajlandó a megfelelő menynyiségű műtrágyát megadni, az bátran vásároljon a Pioner, illetve a Kiskun fajták közül. Hogy hol? Ismét az interneten való böngészésre hívnám a gazdákat. Ha pedig a hagyományos fajta mellett döntöttünk, akkor azt készséggel elárulom, hogy a Kárpáti sárga lófogú vetőmagja nálunk a járás néhány gazdaságában beszerezhető.
Eszenyi Gábor
A beregszászi piacon Mátyfalvi Sándornál megbízható, jó minőségű vetőmagvak, növényvédőszerek kaphatók.
Nyereményjáték E heti kérdésünk: Mennyi a korai csemegekukorica kelés utáni tenyész ideje? 1. 45–60 nap 2. 61–80 nap 3. 85–91 nap
A helyes válasz sorszámát karikázza be, a szelvényt vágja ki, (a kérdést és a válaszokat) ragassza fel a terjesztőinknél kapható szelvényre és küldje be terjesztőinkkel, illetve dobja be szerkesztőségünk postaládájába. Beküldési határidő: 2012. április 8.
A KárpátInfo 2012. 11. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: Igen, elpusztulnak a gyomok a takarásra használt fekete fólia alatt. (3. válasz) Nyertesünk: Mohacsek Júlia (Nagymuzsaly, Újélet u. 37.) Nyeremény: vetőmagok
8
Heti műsor
2012. március 29.
Hétfő, április 2.
05:25 Teleshop 05:40 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 06:00 Aktív Extra (ism.) 06:25 Tények Reggel 07:35 Reflektor Hírmagazin Reggel Közéleti műsor 07:00 Mokka Sztármagazin A TV2 reggeli ma09:10 A Silla királyság 07:50 Reggeli - Csak gazinműsora ékköve (dél-kor. csajok 09:35 Stahl konyhája filmsor., 38. rész) 08:25 A szerelem rabjai 09:40 Babapercek 10:10 Rex Rómában (arg. sor., 102. rész) 09:45 Teleshop (ism.) 11:00 Most a Buday! 09:25 Második esély 10:50 EZO.TV (sor., 142. rész) 11:30 Napirend előtt 06-90-602-022 Jósok, látók, médi12:00 Déli harangszó 10:35 Top Shop 12:15 Asztro Show umok! 12:01 Híradó délben 12:25 Az ifjú Herkules 12:25 Roma Magazin 13:15 Az éden titkai (am. kalandf.) (sor., 56. rész) 12:55 Domovina 13:25 Bali, az istenek 14:15 Sarokba szorítva 14:10 La Pola (kol. sor., 85. rész) (am. sor., 152. rész) szigete 15:15 Csoda Manhat15:15 Döglött akták 13:40 Marslakók tanben (am.-mex. (sor., 21. rész) (sor., 18. rész) rom. sor.) 14:10 A Szövetség 16:20 Marichuy - A 17:20 Update Konyha Biblia vetélkedő szerelem diadala (magyar főzőshow) 15:05 Angyali érintés (mex. sor., 29. rész) 17:25 Tiltott szerelem (sor., 5. rész) 17:20 Teresa (mex. film(török sor., 24. rész) 15:55 Veszélyes sor., 29. rész) 18:30 Tények szerelem (am. Hírműsor 18:30 RTL Klub filmsor., 52. rész) 19:35 Aktív Híradó 16:40 MM 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 A Lényeg 05:55 Ma Reggel
A megoldások magazinja
17:30 Gombold újra! Divat a magyar! 18:30 Maradj talpon! (magyar műv. vet.)
Esti kiadás
19:05 A Széf 20:10 Fókusz
Közszolgálati mag.
20:50 Barátok közt
(magyar filmsor.)
19:30 Híradó este Közben: 19:55 Sporthírek RTL-hírek 20:00 Időjárás-jelentés 21:25 Dr. Csont 20:10 Marslakók (am. krimisor., (sor., 22. rész)
V./22. rész)
20:40 Kékfény 21:40 Hacktion
22:25 Showder Klub
22:35 Az Este 23:10 Aranymetszés 00:10 Múlt-kor 00:40 Zöld Tea Ökomagazin
Utána: RTLhírek 23:35 PokerStars.net - Big Game 00:35 Reflektor
(ism.)
00:50 Kőkemény Minnesota
(sor., 8. rész)
01:05 Gombold újra! Divat a magyar! 02:00 MM (ism.) 02:53 Műsorszünet
Vidám show-műsor
Sztármagazin (am. filmdráma)
03:10 Műsorszünet
Szerda, április 4. 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este 05:55 Ma Reggel
Közéleti műsor
Kedd,
Köszöntjük Áron nevű olvasóinkat!
05:40 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 Reflektor Reggel Sztármagazin
A TV2 magazinja
20:10 Jóban Rosszban (magyar filmsor., 1789. rész)
20:40 Jóban Rosszban (magyar filmsor., 1790. rész) 21:20 NCIS (am. krimisor., 192. rész)
22:20 NCIS: Los Angeles (am.
krimisor., 54. rész)
Közben: Kenósorsolás 23:20 Aktív (ism.)
A TV2 magazinja
23:50 Tények Este 00:25 EZO.TV 01:00 NCIS (ism.) 01:50 NCIS: Los Angeles (ism.) 02:40 Aktív Extra (ism.) 03:05 Vers éjfélkor 03:40 Műsorszünet
05:25 Gazdakör 05:40 Híradó 06:00 Élő egyház (ism.) 06:30 Híradó 06:35 Isten kezében 07:00 Kárpát Expressz 07:30 Híradó 07:35 Kultikon (ism.) 08:30 Híradó 08:35 Közbeszéd (ism.) 09:00 Klubszoba (ism.) 10:00 Család-barát 10:50 1 könyv 11:00 Heti Hírmondó 11:30 Térkép (ism.) 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó - Déli 12:10 Vers 12:30 Napirend előtt 13:00 Kapcsoljuk az Országházat 16:10 A megregulázott fény, avagy lézer napjainkban (magyar ism.
Köszöntjük Buda, Richárd nevű olvasóinkat!
05:40 Top Shop 05:25 Teleshop 06:05 Jó reggelt, 06:00 TotalCar (ism.) skacok! 06:25 Tények Reggel Hírmagazin 07:35 Reflektor Reggel Közéleti műsor Sztármagazin 07:00 Mokka A TV2 reggeli ma09:00 A Silla királyság 07:50 Reggeli gazinműsora ékköve (dél-kor. Csak csajok 09:30 Stahl konyhája filmsor., 39. rész) 08:25 A szerelem 10:05 Mindenből egy rabjai (arg. film- 09:35 Babapercek 09:40 Teleshop van (magy. sor.) sor., 103. rész) 10:45 EZO.TV 11:00 Kékfény (ism.) 09:25 Második esély (am.-mex.-kol. 06-90-602-022 12:00 Déli harangszó filmsor., 143. rész) Jósok, látók, médi12:01 Híradó délben umok! 10:35 Top Shop 12:25 Srpski Ekran 12:20 Herkules a 12:15 Asztro Show 12:55 Unser Minotaurusz 13:15 Az éden titkai Bildschirm (görög filmsor., útvesztőjében 13:25 Bali, az istenek 57. rész) (új-zél.-am. fantasy) szigete (4. rész) 14:10 La Pola 13:40 Marslakók (ism.) 14:15 Sarokba (kol. drámasoroszorítva 14:15 Hacktion (ism.) zat, 86. rész) (am. sor., 153. rész) 15:10 Angyali érintés 15:15 Döglött akták 15:15 Csoda (am. sor., 6. rész) (am. sor., 20. rész) Manhattanben 16:00 Veszélyes szerelem 16:20 Marichuy - A (am.-mex. rom. sor.) (am. sor., 53. rész) szerelem diada- 17:20 Update Konyha 16:45 MM (magyar főzőshow) la (mex. filmsor., A megoldások masor., 9. rész) 17:25 Tiltott szerelem 30. rész) gazinja (sor., 25. rész) 16:30 Vigyázó szemek- 17:40 Everwood 17:20 Teresa (mex. film18:30 Tények kel a világ körül sor., 30. rész) (am. tévéfilm sor., Hírműsor (sp. ism. sor., 4. rész) 18:30 RTL Klub 14. rész) 19:35 Aktív 17:20 Kisváros Híradó 18:30 Maradj talpon! A TV2 magazinja (sor., 151. rész) Esti kiadás (magyar műv. vet.) 20:10 Jóban Rosszban 18:00 Híradó - 18:00 19:30 Híradó este 19:05 A Széf (magyar filmsor., 18:30 Közbeszéd 20:10 Fókusz 19:55 Sporthírek 1791. rész) 19:00 Térkép Közszolgálati 20:00 Időjárás-jelentés 20:40 Jóban Rosszban magazin 19:30 Hagyaték 20:10 Marslakók (magyar filmsor., 20:50 Barátok közt 20:00 Kultikon (magyar filmsor., 1792. rész) (magyar fi lmsor.) 20:55 Hírek 23. rész) 21:20 Bűntény a Közben: RTL21:00 Dunasport 20:40 Hóbortos támaszponton hírek 21:05 Puskás Ferenc szerelem (am. akcióthriller) 21:25 A mentalista Egy legenda (am. filmdráma) Közben: (am. krimisor., életre kel 22:15 Az Este Kenósorsolás 15. rész) (portréf., 2. rész) 22:50 Tudorok 23:15 Aktív (ism.) 22:25 A Grace klinika 21:50 Osadné (ír-kan.-am. filmA TV2 magazinja (am. drámasor.sor., III./26. rész) 22:55 Sportaréna 23:45 Tények Este ozat 6. rész) 23:50 A rejtélyes XX. 23:45 Érdi Tamás 00:20 EZO.TV 23:30 Reflektor század Születésnapi 00:55 Paszport - ÚtleSztármagazin koncert a Szép- 00:20 Angi jelenti vél a semmibe 23:45 Vészhelyzet Angi kincsei művészeti Mú(magyar játékf.) (am. sor., 11. rész) 00:50 Everwood (ism.) 00:45 Vészhelyzet zeumban 02:10 TotalCar (ism.) 01:20 Vers 01:35 MM (ism.) (am. sor., 12. rész) 02:35 Vers éjfélkor 01:25 Himnusz 02:32 Műsorszünet 01:45 Műsorszünet 03:10 Műsorszünet
05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este 05:55 Ma Reggel
Csütörtök,
Köszöntjük Izidor nevű olvasóinkat!
05:25 Teleshop 06:00 Babavilág (ism.) 06:25 Tények Reggel 07:00 Mokka
05:25 Gazdakör 05:40 Híradó 06:00 Unser Bildschirm 06:30 Híradó A TV2 reggeli ma- 06:35 Srpski Ekran gazinműsora 07:00 Kárpát Expressz 09:20 Stahl konyhája 07:30 Híradó 09:25 Babapercek 07:35 Kultikon (ism.) 09:30 Teleshop 08:30 Híradó 10:30 EZO.TV 08:35 Közbeszéd (ism.) 06-90-602-022 Jósok, látók, médi- 09:00 Kapcsoljuk az Országházat umok! 16:10 Ablak a 12:05 Törvényszéki természetre héják (am. vígj.) (magyar ism. sor.) 14:10 La Pola 16:20 1 könyv (kol. drámasorozat, 87. rész) 16:25 Utazás a Marsra 15:15 Csoda Manhat(kan.-fr.-japán tanben (am.-mex. ism. sor., 4. rész) rom. sor.) 17:20 Kisváros 17:20 Update Konyha (magyar tévéfilm
09:00 A Silla királyság 07:50 Reggeli - Csak ékköve (dél-kor. csajok filmsor., 40. rész) 08:25 A szerelem 10:05 Magyarország, rabjai (arg. filmszeretlek! sor., 104. rész) 11:15 Útravaló 09:25 Második esély (am.-mex.-kol. 11:30 Átjáró filmsor., 144. rész) 12:00 Déli harangszó 10:35 Top Shop 12:01 Híradó délben 12:15 Asztro Show 12:25 Hrvatska 13:15 Az éden titkai krónika (görög filmsor., 12:55 Ecranul nostru 58. rész) 13:25 Magyar elsők (magyar ism. sor.) 14:15 Sarokba szorítva (am. 13:45 Marslakók (ism.) filmsor., 154. rész) 14:15 Gasztroangyal Döglött akták 15:10 Angyali érintés 15:15 (am. sor., 21. rész) (magyar főzőshow) (am. sor., 7. rész) 16:20 Marichuy - A 17:25 Tiltott szerelem 16:00 Veszélyes (török sor., 26. rész) szerelem diaszerelem (am. 18:30 Tények dala (mex. filmsor., 54. rész) sor., 31. rész) 19:35 Aktív 16:45 MM A TV2 magazinja 17:20 Teresa (mex. filmA megoldások sor., 31. rész) Közben: Skanmagazinja 18:30 RTL Klub dinávlottó sor17:40 Everwood Híradó solás (am. sor., 15. rész) Esti kiadás 20:10 Jóban Rosszban 18:30 Maradj talpon! (magyar filmsor.) 19:05 A Széf 19:30 Híradó este 20:40 Jóban Rosszban 20:10 Fókusz 19:55 Sporthírek (magyar filmsor., Közszolgálati 20:00 Időjárás-jelentés 1794. rész) magazin 20:10 Marslakók 21:20 Doktor House 20:50 Barátok közt (sor., 24. rész) (am. sor., 6. rész) (magyar filmsor.) 20:40 Kasszasiker 22:20 Született (sor., 3. rész) Közben: feleségek (am. 21:30 Pesty Fekete RTL-hírek vígj. sor., 6. rész) Doboz - Kár21:25 Legyen Ön is Közben: pátalja Milliomos! Kenósorsolás 22:25 Az Este 22:35 Házon kívül 23:20 Én is szép vagyok Heti magazin 23:00 KorTárs 23:50 Aktív (ism.) 23:10 XXI. század - a 23:30 Aki megölte A TV2 magazinja Sherlock Holmesot legendák ve00:20 Tények Este (angol ismerett. film) lünk élnek 00:55 EZO.TV 00:35 Zegzugos törté- 23:45 Reflektor 01:30 Doktor House netek - PozsoSztármagazin (ism.) nyi út 00:00 Ments meg! 02:20 Született 01:05 Everwood (ism.) (am. filmsor., feleségek (ism.) 01:45 MM (ism.) V./13. rész) 03:10 Babavilág (ism.) 02:44 Műsorszünet 00:55 Műsorszünet 03:35 Vers éjfélkor
április 3.
sor., 153. rész)
18:00 Híradó - 18:00 18:30 Közbeszéd Aktuális háttérműsor
19:00 Térkép
Integrációs magazin
19:30 Múzeumtúra Francia módra (francia ism. sor., I./2. rész)
20:00 Kultikon
Szolgáltató magazin
20:55 Hírek 21:00 Dunasport Sportösszefoglaló
21:05 Thomas után
(angol filmdráma)
22:45 Új régi hang (magyar dokumentumf.)
23:40 Illényi Katica - Stéphane Grappelli emlékkoncert (magyar koncertf.)
00:40 Vers 00:45 Himnusz
április 5.
(magyar műv. vet.)
05:40 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 Reflektor Reggel
(magyar ism. sor., 1. rész)
16:20 1 könyv 16:30 Utazás a Marsra (kan.-fr.-japán ism. sor., 3. rész)
17:20 Kisváros (sor., 152. rész)
18:00 Híradó 18:30 Közbeszéd 19:00 Térkép 19:30 Múzeumtúra Francia módra (francia ism. sor. 1. rész)
20:00 Kultikon
Szolgáltató magazin
20:55 Hírek 21:00 Dunasport Sportösszefoglaló
21:05 A jövő kezdete (am. filmdráma)
23:05 Magyar Jazz Ünnep 2011. (magyar koncertf.)
23:55 Szent Márton útjai (magyar dokumentumf.)
01:00 Vers 01:05 Himnusz
Köszöntjük Vince nevű olvasóinkat!
05:25 Teleshop 06:00 Segíts magadon! 06:25 Tények Reggel 07:00 Mokka Közéleti műsor 09:30 Stahl konyhája Sztármagazin 09:10 A Silla királyság 07:50 Reggeli - Csak 09:35 Babapercek ékköve (dél-kor. 09:40 Teleshop csajok filmsor., 41. rész) 08:25 A szerelem rabjai 10:45 EZO.TV 10:15 Poén Péntek 12:20 Ami sok, az sokk (sor., 105. rész) 11:10 Kasszasiker 14:10 La Pola 09:25 Második esély (ism.) 15:15 Csoda Manhat(am.-mex.-kol. 12:00 Déli harangszó tanben filmsor., 145. rész) 12:01 Híradó délben 17:20 Update Konyha 10:35 Top Shop 12:25 Rondó 17:25 Tiltott szerelem 12:15 Asztro Show 12:55Alpok-Duna-Adria 13:15 Az éden titkai 18:30 Tények 13:25 Magyar elsők 19:35 Aktív (sor., 59. rész) (magyar ism. sor.) 14:15 Sarokba 20:10 Jóban Rosszban 13:45 Marslakók 20:40 Jóban Rosszban szorítva (am.sor., (magyar filmsor., 21:20 Szakítani 155. rész) 24. rész) tudni kell 15:15 Döglött akták 14:15 Négy szellem Közben: (am. krimisor., 15:10 Angyali érintés II./22. rész) Kenósorsolás (am. tévéfilm sor., 16:20 Marichuy VII./8. rész) 23:00 Aktív (ism.) A szerelem 16:00 Veszélyes 23:30 Tények Este diadala szerelem (am. 00:05 EZO.TV filmsor., 55. rész) (mex. filmsor., 00:40 Szakítani 16:45 MM 32. rész) tudni kell A megoldások 17:20 Teresa 02:05 Segíts magadon! magazinja (mex. filmsor., 17:40 Everwood (am. 02:30 Vers éjfélkor 32. rész) film sor., 16. rész) 03:05 Műsorszünet 18:30 RTL Klub 18:30 Maradj talpon! Híradó 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este (ism.) 05:55 Ma Reggel
05:25 Gazdakör 05:40 Híradó 06:00 Roma Magazin 06:30 Híradó 06:35 Domovina 07:00 Kárpát Expressz 07:30 Híradó 07:35 Kultikon (ism.) 08:30 Híradó 08:35 Közbeszéd (ism.) 09:00 Kapcsoljuk az Országházat 16:10 A mindenséggel mérd magad
07:35 Kultikon (ism.) 08:35 Közbeszéd (ism.) 09:00 Világ-nézet (ism.) 10:00 Család-barát 10:50 1 könyv 11:00 Pannon expressz 11:30 Térkép (ism.) 12:20 Kívánságkosár 14:15 Hagyaték (ism.) 14:40 Határtalanul magyar (ism.) 15:10 Száműzött magyar irodalom 15:40 Hazajáró (ism.) 16:10 Az eltűnt fáraó nyomában 17:00 Magyarok cselekedetei 17:20 Kisváros 18:00 Híradó - 18:00 18:30 Közbeszéd 19:00 Térkép 19:30 Múzeumtúra 20:00 Kultikon 20:50 Hírek 21:05 Isten hozta, őrnagy úr! 22:45 J. S. Bach: Máté-passió 00:50 Vers 00:55 Himnusz
Esti kiadás
19:30 Híradó este 19:05 A Széf 19:55 Sporthírek 20:10 Fókusz 20:00 Időjárás-jelentés Közszolgálati 20:10 Marslakók magazin (sor., 25. rész) 20:50 Barátok közt 20:40 Elcserélt lányok (am. sor., 6. rész)
(magyar filmsor.)
21:30 Fábry (magyar
21:25 A Főnix útja
22:50 Az Este 23:25 Örkény 100
Utána: RTL-hírek 23:40 Tudorok
szór. műsor)
Száz éve született Örkény István
23:55 Az ember melegségre vágyik
(magyar tévéf.) 01:15 Everwood (ism.) 02:00 MM (ism.)
02:46 Műsorszünet
(am. akcióf.)
(ír-kan.-am. filmsor., II./3. rész)
00:50 Reflektor
Sztármagazin
01:05 Infománia Multimédia magazin
01:45 Műsorszünet
Élő kívánságműsor -Egy óra a legjobb zenékkela Sion Rádióban! Minden hétköznap, hétfőtől péntekig 14 óra 30 perctől. BIRTA VIKTÓRIA műsora WWW.SIONRADIO.EU; Adás vonal: (+3803141) 23236; SMS: +38099 2323790; SKYPE: sion.radio Email:
[email protected]
9
Heti műsor
Péntek, április 6. 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este 05:55 Ma Reggel Közéleti műsor
09:05 A Silla királyság ékköve (dél-kor. filmsor., 42. rész)
10:10 Elcserélt lányok (ism.)
10:55 Tetőtől talpig 11:30 Múzeumtúra (francia ism. sor., II./5. rész)
12:01 Híradó délben 12:25 P’amende Roma kultúra
12:55 Esély 13:30 Passió - Munkácsy Mihály Trilógia 14:00 Marslakók (ism.) 14:35 Telesport Magyarország Macedónia
16:35 MM
A megoldások magazinja
17:40 Everwood
(am. tévéfilm sor., 17. rész)
18:30 Maradj talpon! (magyar műv. vet.)
19:30 Híradó este 19:55 Sporthírek 20:00 Időjárás-jelentés 20:10 Marslakók (magyar filmsor., 26. rész)
20:40 Páduai Szent Antal - A szó, mely éget
(olasz életr. drám.)
22:25 Az Este 23:00 Négy szellem 23:55 Everwood
(am. tévéfilm sor., 17. rész) 00:45 MM (ism.)
01:52 Műsorszünet
05:25 Teleshop 05:40 Top Shop 06:00 Alexandra 06:05 Jó reggelt, Pódium (ism.) skacok! 07:35 Reflektor Reggel 06:25 Tények Reggel
05:25 Gazdakör 05:40 Híradó 06:00 Rondó 06:30 Híradó Sztármagazin 06:35 Alpok-DunaHírmagazin 07:50 Reggeli - Csak 07:00 Mokka Adria csajok 07:00 Kárpát Expressz A TV2 reggeli 08:25 A szerelem rabjai 07:30 Híradó magazinműsora (arg. sor., 106. rész) 09:30 Stahl konyhája 07:35 Kultikon (ism.) 09:25 Második esély 09:40 Babapercek 08:30 Híradó (sor., 146. rész) 09:50 Teleshop 08:35 Közbeszéd (ism.) 10:35 Top Shop 10:55 EZO.TV 09:05 Hogy volt!? (ism.) 12:15 Asztro Show 06-90-602-022 10:00 Család-barát 13:15 Az éden titkai Jósok, látók, médi- 10:50 1 könyv (görög filmsor., umok! 11:00 Csellengők (ism.) 60. rész) 12:30 Barátom, 11:30 Térkép (ism.) 14:15 Sarokba Charlie Brown 12:00 Déli harangszó szorítva (am. animációs 12:02 Híradó - Déli (am. sor., 156. rész) vígjáték) 12:10 Vers 15:15 Döglött akták 14:10 La Pola 12:20 Kívánságkosár (am. krimisor., (kol. drámasoro14:15 Vannak III./1. rész) zat, 89. rész) vidékek (ism.) 16:20 Marichuy - A 15:15 Csoda Manhat- 14:40 Szerelmes szerelem diatanben (am.-mex. földrajz (ism.) dala (mex. filmsor., 33. rész) rom. sor.) 15:10 Munka-Társ 17:20 Teresa 17:20 Update Konyha 15:40 Heuréka! (mex. sor., 33. rész) (magyar főzőshow) Megtaláltam! 18:30 RTL Klub 17:25 Tiltott szerelem 16:10 Ízőrzők: Pánd Híradó (sor., 28. rész) 16:40 Nagypénteki 19:05 A Széf 18:30 Tények passió 20:10 Fókusz Hírműsor 17:20 Kisváros 20:50 Barátok közt (sor., 155. rész) 19:35 Aktív (magyar filmsor.) 18:00 Híradó A TV2 magazinja Közben: 20:10 Jóban Rosszban 18:30 Közbeszéd RTL-hírek 19:00 Térkép (sor., 1797. rész) 21:25 CSI: Miami 20:40 Jóban Rosszban 19:30 Kulisszatitkok helyszínelők (sor., 1798. rész) 20:00 Kultikon (am. sor., 5. rész) 21:20 Megasztár 20:50 Hírek 22:25 Gyilkos elmék Döntő 20:55 Dunasport (sor., 5. rész) Közben: 21:00 Via Crucis Utána: RTLKenósorsolás XVI. Benedek hírek 00:05 Grimm pápa kereszt23:25 Gyilkos elmék (am. sor., 9. rész) útja a Colosse(sor., 16. rész) 01:05 Aktív (ism.) umból 00:25 Reflektor A TV2 magazinja 22:40 Haydn: A MegSztármagazin 01:35 Tények Este váltó hét szava 00:40 Törzsutas (ism.) Hírműsor a keresztfán 01:10 Kemény zsaruk 02:10 EZO.TV 23:40 „A kilencedik (sor., 4. rész) 03:10 Alexandra órában” 02:05 Autómánia (ism.) 23:50 Vers Pódium (ism.) 00:00 Himnusz 02:40 Műsorszünet 03:35 Vers éjfélkor
Vasárnap, 05:20 Hajnali gondolatok 05:25 Megszentelt tér 05:55 Magyar gazda 06:25 Esély 06:55 Ma Reggel 09:00 A sokszínű vallás 09:15 Evangélikus magazin 09:40 Református ifjúsági műsor 09:45 Krisztus feltámadt 10:25 Tanúságtevők 10:55 Húsvétvasárnapi római katolikus ünnepi szentmise 12:00 Kapcsoljuk Rómát! 12:40 Hírek 12:45 Szellem a palackból... 13:15 Anno 13:45 Húsvét Görög Földön 14:00 Julianus barát (magyar-olasz történelmi f., 2. rész)
15:05 Út Londonba 15:35 Telesport - Sport 7 16:10 Endemica Hungarica 16:50 Telesport Magyarország Svédország 18:45 „Imádságos harangozással...” 19:30 Híradó este 20:10 Magyarország, szeretlek! 21:25 Így készült Az ajtó 21:55 Lóvátett lovagok
(am.-angol-francia rom. vígj.)
23:30 Fausztina - Az irgalmasság üzenete (lengyel életr. drám.)
00:50 Rohmann Ditta 01:40 Műsorszünet
Köszöntjük Vilmos, Bíborka nevű olvasóinkat!
április 8.
06:30 Top Shop 07:00 Kölyökklub 10:00 Kaland a szavannákon (auszt.-francia kalandf.)
11:55 Fekete szépség (am.-angol kalandf.)
13:45 Egy zseni, két haver, egy balek (olasz-fr.-
NSZK akció-vígj.)
23:20 Édes november (am. rom. dráma)
01:40 Műsorszünet
Szombat, április 7. 05:20 Hajnali gondolatok 05:25 Az Este (ism.) 06:00 Magyar gazda 06:25 Anno 06:55 Ma Reggel Közéleti műsor
09:00 Delta 09:30 Mozdulj! 10:00 Angi jelenti Angi a bányában 10:30 KorTárs 11:00 Tér és idő keresztjén 11:30 Most a Buday! 12:01 Hírek 12:05 Székelyföldi húsvét 12:35 Zöld Tea
05:45 Reggeli gondolatok 06:15 Egzotikus Ázsia 06:45 Tv2 matiné 08:35 Nagy Vagy! 09:30 Őslények országa 11. - A pöttömszauruszok támadása (am. rajzf.) 11:05 Egérmese 3 A Manhattan sziget kincse
Szentföld megvalósítása, ám éppen válófélben vannak.
16:40 Papák a partvonalon
(am. családi vígj.)
18:30 Tények 19:00 Shrek
(am. rajzf.)
20:45 Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője (am.-németjapán akcióf.)
23:00 A kábelbarát (am. vígj.)
Autósmagazin
12:25 Amerika legkeményebb melói (am. dok. sor., 4. rész)
13:25 Lost - Eltűntek (am. kaland-filmsor., V./5. rész)
14:25 Lost - Eltűntek Ökomagazin 13:05 Tetőtől talpig (am. kaland-film13:35 Telesport sor., V./6. rész) Magyarország - 15:25 Hetedik érzék Brazília (am.-kan. film15:30 Giotto és Assisi sor., 6. rész) Szent Ferenc (olasz dok.f.) 16:30 Pokolba a 16:35 A Szövetség szerelemmel Biblia vetélkedő (am. rom. vígj.) 17:30 Gasztroangyal Eszik, iszik, sosem 18:30 RTL Klub alszik... Híradó 18:30 SzerencseSzombat Esti kiadás 19:30 Híradó este 19:00 Fókusz Plusz 19:55 Sporthírek 20:00 Időjárás-jelentés Magazin 20:10 Ben Hur 19:30 Csillag (angol-kan.-sp. Születik - A váakciófilm-sor.) logatás 2012 23:05 A Bécsi Filharmonikusok Tehetségkutató koncertje Madshow-műsor ridban 21:05 Féktelenül 2. 00:45 Giotto evan(am. akcióf.) géliuma - a 23:35 A nagy hajcihő (angol-am. vígj.) padovai Scrovegni ká01:20 Fókusz Plusz (ism.) polna (olasz dok.film)
01:55 Műsorszünet
06:00 Gazdakör 06:25 Nagyszombati körmenetek régen és most
Magazin
01:45 Műsorszünet
(magyar dokumentumf.)
06:45 Családi krónikák (dok. sor.)
(magazinműsor)
07:25 Heuréka! Megtaláltam! 07:50 Sírjaik hol domborulnak...
(magyar sportműsor)
08:20 Talpalatnyi zöld 08:45 Duna anzix
11:25 Bajnokok Ligája magazin
(dokumentumf.)
11:55 Én is szép (sor., 13. rész) vagyok (ism.) 09:05 Daktari 12:25 Gyilkos számok (sor., 48. rész) (am. krimisor., 10:00 Zarándokutakon 116. rész) 10:30 Világ-nézet 13:25 Top Speed 11:30 Munka-Társ Extrém-sport 12:00 Déli harangszó magazin 12:02 Híradó - Déli 13:55 Autóguru 12:10 Vers (magazinműsor) 12:15 Lyukasóra 14:25 Xena 12:40 Mindennapi (am. kaland-filmhősök sor., 110. rész) 13:10 Önök kérték! 15:25 Bűbájos 14:05 Pannon expressz boszorkák (am. filmsor., 14:35 Jézus 102. rész)
16:25 Hawaii Five-0
(am.-olasz-német filmdráma, 1. rész)
(am. filmsor., 21. rész)
16:05 Magyar elsők
Hírműsor
18:00 Híradó - 18:00 18:30 Hogy volt!? 19:30 A Megfeszített
(magyar ism. sor.)
17:25 Sas kabaré 18:30 Tények
16:25 Leányvásár
(magyar rom. vígj.)
19:00 Aktív Extra 19:35 Producerek
(am. zenés vígj.)
22:10 John Rambo
(magyar zenés f.)
21:20 Napok, évek, (am.-német akcióf.) századok Közben: 22:15 Dunasport Kenósorsolás 22:30 Lajkó Félix a 23:45 A fehér sárkány Művészetek Pa(hongk. akcióf.) lotájában 01:30 EZO.TV 00:10 Túlparton 02:30 Kalandjárat (grúz-kazah film) (ism.) 01:40 Húsvét szent 02:55 Teleshop Tavasza 03:25 Vers éjfélkor 02:10 Vers 03:45 Műsorszünet 02:20 Himnusz
Hirdessen nálunk, itt megéri! 06:00 Gazdakör 06:25 Húsvéti készülődés Baranyában 06:40 Szent Kristóf kápolnája 08:25 Magyar elsők 08:40 Akadálytalanul (magyar magazinműsor)
09:10 Másfélmillió lépés Magyarországon
(magyar ism. sor.,
(magyar dok. sor.)
14:40 Jézus
(am.-olasz-német filmdráma, 2. rész)
16:10 Hazajáró 16:45 Elcserélt ember 18:00 Híradó - 18:00 18:30 Heti Hírmondó 19:00 Önök kérték! 20:00 Quo Vadis? (am. történelmi dráma)
22:50 Dunasport 23:05 Száz szög
(olasz filmdráma)
00:50 A.I. - Mesterséges értelem
00:40 Haydn emlékkoncert 2009. A teremtés
03:10 Vers éjfélkor 03:30 Műsorszünet
02:30 Vers 02:35 Himnusz
(am. sci-fi)
Köszöntjük Herman nevű olvasóinkat!
06:30 Top Shop 06:00 Az idő örvényében 07:00 Kölyökklub (magyar ism. sor., 10:00 Hasítsatok bele! 1. rész) (kan.-japán 06:25 Tv2 matiné 10:00 Babavilág anim. sor.) (magazinműsor) 10:25 Asztro Show 10:25 9 hónap 11:20 Házon kívül (ism.) (magazinműsor) 11:50 Autómánia 10:55 Tűsarok
Köszöntjük Dénes nevű olvasóinkat!
Közben: 16.00 4. rész) (am. rajzf., ism.) Hatoslottó-sor- 12:40 Röfitábor 10:00 Élő egyház solás Vallási híradó (am. kalandf.) 16:20 A szomszéd nője 14:25 Szegény embert 10:30 Isten kezében mindig zöldebb az Amish húzza 11:00 Húsvéti refor(am. vígj., 1993) mátus istentisz(am. vígj.) 18:30 RTL Klub telet közvetítése Brad és Caroline Híradó New York aranypolKörösfőről 19:00 Marley meg én gárai voltak. Meg- 12:00 Kapcsoljuk (am. vígj.) volt mindenük, amit Rómát csak két ember kí- 12:30 Híradó - Déli 21:20 Két hét múlva vánhat e világon, kiörökké (am.véve a szerelmi há- 12:40 Vers auszt. rom. vígj.) zasságot és egy be- 12:45 Élő népzene George Wade New csületes könyvelőt. 13:15 Csellengők York egyik vezeÚj vállalkozásuk a 13:45 Határtalanul tő ingatlanfejleszvallások világán alamagyar tési vállalatának fepuló vidámpark, a 14:10 Arcélek lelős pozícióját tölti be. Bátyja, Howard a cég üzleti sikereinek motorja, és egyáltalán nem nézi jó szemmel testvére hóbortját. George ugyanis minden jogásznővel kikezd és amikor meghódított nő valami hibát vét, Howardra vár, hogy kirúgja a hölgyet. Most azonban betelt a pohár. Így kerül a céghez Lucy, a Harvardon végzett, intelligens, stratégiai elmével megáldott ügyvéd, akinek megvannak a saját elképzelései a főnökét illetően.
2012. március 29.
(német koncertf.)
A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!
Önnek nem kell mást tennie, mint
Kiemelt hirdetések mintája
– SMS-t küldeni a 066-2850283 mobilszámra; – felhívni a 8-241-2-40-89-es telefonszámot és lediktálni a hirdetés szövegét; – az
[email protected] e-mailcímre elküldeni a szöveget – pontosan kitölteni a hirdetési szelvényünket, s beküldeni a címünkre (90202, Beregszász, Kossuth tér 2.). Az ingyenes hirdetés maximum 5-ször jelenik meg, utána fizetni kell érte, az általános feltételek szerint! téseket csak a szerkesztőségben lehet feladni a megfelelő doku– az összes fizikai és jogi sze- mentumok felmutatásával. mélytől beérkezett hirdetés kereskedelmi hirdetés- Olyan tevékenységek hirdenek számít, akik kereskedel- tése és reklámozása, amelyek mi tevékenységet folytatnak; licenzet igényelnek, csak ak– különböző szolgáltatások kor valósulhat meg, ha az ukrán törvényeknek megfelelően nyújtása; – haszongépjárművek eladá- a szerkesztőségben felmutatják a szükséges engedélyt. sa, vétele; – munkások felvétele; – ipari és kereskedelmi terüle- A szerkesztőség fenntartja a tekkel, berendezésekkel és jogot, hogy egyes anyagokat alapanyagokkal történő mű- nem közöl az újságban. Nem veletek. közölhetőek azok a hirdetések, amelyek ellentmondanak Továbbá FIZETETT hirdetésnek számítanak: a szerkesztőségi feltételeknek – keretes, kiemelt hirdetések; és az ukrán törvényeknek. – elveszett iratokról szóló Egyes hirdetésfeladók rosszhirdetés; – ha egynél több – ugyanabba indulatúak lehetnek, éppen a kategóriába tartozó – tár- ezért legyenek óvatosak. Szükgyat/eszközt szeretne meg- ség esetén konzultáljanak hirdetni; szakemberrel. – köszöntők, képes hirdetések; A hirdetésekkel és reklámok– részvétnyilvánítás. kal kapcsolatos reklamációkat a szerkesztőség a lap megFigyelem! A hirdetés szövegét figyelmesen, jelenése után 3 napig fogadja. hibák és javítások nélkül írják meg. Egy szelvényen mindössze A szerkesztőség nem vállal felelősséget a hirdetés tartalegy hirdetés szerepelhet. Az elveszett dokumentumokról, máért, a megadott informácipecsétekről, továbbá a vállalkozá- ók, telefonszámok és címek sok megszüntetéséről szóló hirde- pontosságáért.
FIZETETT hirdetés
Keretes hirdetés HÁROMSZOBÁS LAKÁS (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 5 hrivnya
Kiemelt hirdetés Háromszobás lakás (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 3 hrivnya
Lakossági hirdetések: keretes hirdetés 5 h r. ; kiemelt hirdetés 3 h r. ; elveszett iratok 1 0 h r. ; részvétnyilvánítás 1 0 h r. ; köszöntő 6 h r. ; 4 sor vers+köszöntő 1 2 h r. ; képes köszöntő 1 2 h r. ; kép+4 sor vers 1 5 h r. ; 4 sor vers felett soronként 1 hr.;
Lakossági hirdetés árának kiszámolása: egy keretes, kiemelt hirdetés ára 20 szóig: 0 hr.+ 3 hr. +5 hr. = 8 hr. 20-40 szó között: 5 hr. + 6 hr. +10 hr. = 21 hr.
Kereskedelmi
hirdetés 20 szóig 5 hr. Példa az ár kiszámolására: egy keretes, kiemelt kereskedelmi hirdetés ára 20 szóig: 5 hr. + 3 hr. +5 hr. = 13 hr. 20-40 szó között: 10 hr. + 6 hr. +10 hr. = 26 hr.
10
Hétvége
2012. március 29.
KRIMINÁLIS Lányokat toboroztak orosz bordélyházakba A huszti járási rendőrkapitányság tudomást szerzett arról, hogy a városban emberkereskedő banda működik, amely fiatal lányokat toboroz Moszkva-környéki bordélyokba. A banda három férfiból és egy nőből, a 21 éves Angélából állt, aki régen maga is prostituált volt, most azonban már csak azzal foglalkozott, hogy fiatal lányokat közvetített bordélyházak számára. Különböző mesékkel vezette félre áldozatait, azt hazudta nekik, hogy közvetítésével jól jövedelmező álláshoz juthatnak Moszkva környékén, férje ugyanis egy elegáns étterem tulajdonosa, aki kárpátaljai lányokat keres felszolgáló pincéreknek havi 500 dollár fizetésért, amihez természetesen még jelentős összegű borravaló is jár. Sajnos voltak, akik hittek neki. A lányokat egy Mercedes kisautóbuszszal vitték a Moszkva közelében fekvő Podolszkba, ahol már az első nap semmivé foszlott a „jól fizetett, becsületes” munkáról szóló mese. A lányokat prostitúcióra kényszeríttették. Az emberkereskedők 500 dollárt kaptak minden lányért, ezen kívül még mindegyikőjüktől havonta 300 dollárt vettek el. Hét kárpátaljai lányt Podolszkban egy bérelt lakásban tartották fogva. Ha kérték, hogy engedjék szabadon őket, azzal fenyegették meg áldozataikat, hogy megölik és a szomszédos erdőben elássák őket, ahol senki nem találhatja meg
tetemüket. Több mint egy évig tartott ez a szörnyűség, az emberkereskedők egyre újabb és újabb áldozatokat hoztak. És ki tudja, meddig tartott volna szenvedésük, ha nem szól közbe a véletlen. A 21 éves Vera ugyanis összebarátkozott egy kliensével, Rusztammal. Többszöri találkozásuk után elmondta neki, mi történik vele és barátnőivel. Rusztam nem vihette őt otthonába, mert felesége volt, ezért lakást bérelt számára Podolszkban. Vera már hónapok óta a bérelt lakásban lakott, amikor véletlenül összetalálkozott a városban az emberkereskedőkkel. Nem sokat teketóriáztak vele, azonnal visszavitték a bordélyba. Egy hét múlva azonban megtalálta saját és egyik barátnője személyi okmányait, felhívta telefonon barátját, aki eljött értük és elvitte őket. Rusztam pénzt adott a lányoknak az útra. Hazatérve Vera egy ideig nem mert feljelentést tenni. A rendőrség mégis tudomást szerzett az emberkereskedő banda működéséről, megfigyelés alá helyezték tagjait, akik már összetoborozták a következő „szállítmányt”. A bandára Volin-megyében csaptak le. Többségüket letartóztatták, Angéla azonban még szökésben van, valószínűleg valahol Oroszországban rejtőzik, a rendőrség szerint elfogása csak idő kérdése. Az embercsempészekre 5-10 évi börtönbüntetés és teljes vagyonelkobzás vár.
A legkisebb ablakon is be tudott mászni Szergej élete már gyermekkorában kisiklott, szülei korán meghaltak, testvéreivel együtt gyermekotthonban nőtt fel. Idősebb bátyja lopásért börtönbe került, ahonnan csak három év múlva szabadult. Büntetéséből azonban levonta a kellő következtetéseket, megnősült, szakított múltjával. Szergej nem tanult bátyjától, 19 éves korában lopásért négy és fé évi börtönre ítélték, szabadulása után sehol nem dolgozott, szinte állandóan részegeskedett. A técsői járásban két betöréses lopást követtek el. Az ismeretlen tettes
egy hentesüzletből nagy mennyiségű húst, kolbászfélét, egy másik üzletből ruhaféléket, háztartási eszközöket zsákmányolt. Mindkét esetben a tettes nagyon szűk ablakon keresztül jutott be az üzletekbe, tehát feltehetően sovány testalkatú, alacsony ember lehetett. Rövidesen egy garázsba hatolt be, ugyancsak szűk ablakon keresztül. Innen különböző szerszámgépeket vitt el. Majd egy másik üzletet fosztott ki. Végül is Szergejt az egyik üzletben hagyott ujjnyomai alapján azonosították. Rövidesen újra börtönbe kerül.
Elfogták az útonállókat Ungváron az utóbbi időkben egyre gyakrabban fordult elő, hogy nőket, idős embereket támadtak meg az utcán, elvették pénztárcájukat, mobil telefonjukat, banki hitelkártyájukat. A rendőrség nagy erőket mozgósított a rablók leleplezésére. Az egyik ungvári áruház közelében egy 72 éves idős asszonyt fosztottak meg értékeitől. Egy fiatal férfi kiragadta kezéből retiküljét, amelyben 1000 hrivnya volt. Szerencsére az idős néni megjegyezte magának támadója arcát, használható személyleírást tudott adni róla, így a rendőrség rövid
idő alatt a nyomára bukkant. Mint kiderült, az idős asszonyt egy 22 éves fiatalember rabolta ki. Ugyanaznap este egy 36 éves asszonyt raboltak ki ez előtt az üzlet előtt, retiküljében azonban szerencsére csak 15 hrivnya volt. Mivel azonnal jelentette az esetet a rendőrségnek, ezért forró nyomon, rövid időn belül megtalálták a tettest, aki egy 15 éves fiú volt. Egy 47 éves asszonyt lakásának bejárata előtt támadtak meg, elvették pénztárcáját, amelyben 40 hrivnya és két banki hitelkártya volt. A rendőrség még keresi a tettest.
Legyünk óvatosak kertünk tavaszi takarításánál Beköszöntött a tavasz. Az emberek hozzáláttak udvaruk, kertjük rendbe hozásához, a tél folyamán összegyűlt szemét összegyűjtéséhez, eltakarításához. Sokan sajnos ennek legegyszerűbb módját használják: elégetik a szemetet. Királyházán ez tragédiához vezetett. Egy 84 éves asszony hatalmas máglyába rakta és meggyújtotta az összegereblyélt száraz füvet, lenyesett gallya-
kat, venyigét. A hatalmas lánggal lobogó tűz belekapott az idős asszony ruhájába. Sajnos senki nem volt otthon, aki a segítségére sietett volna. Unokája csak délben jött haza, akkor vette észre, hogy nagy baj történt. Azonnal kihívta a mentőket, az idős nénit kórházba szállították. Az orvosok sajnos nem tudták megmenteni az életét, testének 95 százaléka ugyanis harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.
Súlyos balesettel végződött a fémlopás Egy 21 éves Ungváron lakó roma férfi észrevette, hogy egy építkezésen nagy mennyiségű fémszerelvény hever. Elhatározta, hogy megszerzi és fémhulladékként eladja. Terve azonban balul végződött. A fémszerelvény
összegyűjtése közben ugyanis egy hatalmas betontömb esett rá, amely szétroncsolta egyik lábszárát. Az illetőt mentők kórházba vitték, ahol az orvosok kénytelenek voltak amputálni egyik végtagját.
A „Vidomosztyi Miliciji” és a „RIO” című hetilapok anyagai nyomán
SPORT
Dolhai stoptábla Badalónak
Nagybégányi siker a kupadöntőben
Nem sikerült a bravúrt jelentő továbbjutás a legjobb 16 közé a megyei labdarúgó-kupában a beregszászi járást képviselő Badalónak, miután a Tisza-partiak vasárnap hazai környezetben 1-0 arányú vereséget szenvedtek az esélyesebbnek számító Dolhai Borzsavától. Az első félidőben a vendéglátó Badalónak volt valamivel több helyzete, fordulás után a felső kapuvas mentette meg a góltól a vendégeket. A hajrára elfáradtak a hazaiak és nem sokkal a vége előtt egy középre lőtt labdából a megyei másodosztályú bajnokság egyik élcsapata megszerezte a továbbjutást jelentő találatot. *** Vasárnap Jánosiban finiselt az idei beregszászi járási téli kupa sorozat. A bronzmeccsen Beregsom 2-2-re vég-
zett a korábban éppen a badalóiakat búcsúztató Gát ellen, büntetőkkel a somiak bizonyultak jobbnak.
A kupa döntőjében a sorozat meglepetéscsapatának számító Nagybégány (képünkön) ismét kitett magáért és 2-0-ra bizonyult jobbnak a Beregszászi Csillagnál.
Kecskeméti parádé Kispesten
Kijevben botlott a Metaliszt
Az OTP Bank Ligában a 21., az ukrán Premier Ligában a 24. fordulót rendezték a hétvégén. A forduló egyik meglepetését a Kecskemét szállította azzal, hogy fölényes győzelmet aratott Kispesten. Nem kevésbé váratlan eredménynek számít a listavezető Debrecen botlása a Lombard Pápa ellen, illetve a Siófok győzelme Kaposvárott. Bombariadó miatt két órával később kezdték a Győri ETO hazai meccsét. Az FTC a 85. percig győztesnek érezhette magát Szombathelyen, végül mégis pont nélkül távozott. Eredmények: Honvéd – Kecskemét 1-4, Debrecen – Lombard 2-2, Kaposvár – Siófok 2-3, Pécs – Videoton 1-3, Vasas – ZTE 3-2, Diósgyőr – UTE 1-0, Győri ETO – Paks 4-1, Haladás – FTC 2-1.
Az 51 ponttal listavezető Debrecen előnye 4 pontra csökkent a 2. Győr előtt. *** A Premier Ligában, ha nehezen is, de hozta a kötelező győzelmet a listavezető Dinamo Kijev és üldözője, a Sahtar Donyeck. A harmadik Metaliszt viszont nem kis meglepetésre gólzáporos mecscsen vesztett Kijevben. Eredmények: Voliny Luck – Sahtar Donyeck 1-2, Arszenal Kijev – Metaliszt Harkiv 4-2, Dnyipro – Zorja Luhanszk 3-1, Metalurg Donyeck – Obolony Kijev 2-0, Illicsivec Mariupol – Dinamo Kijev 0-1, Csornomorec Odessza – Vorszkla Poltava 2-1, Krivbász – Tavrija Szimferopol 0-3, Kárpáti Lviv – Olekszandrija 1-1. A tabellát 64 ponttal vezető Dinamo három ponttal előzi meg a Sahtart és tízzel a harmadik Metalisztot.
Győzelemmel rajtolt a Hoverla Bár több mint egy órán keresztül képtelen volt bevenni ellenfele hálóját az Ungvári Hoverla, végül hozta a kötelező győzelmet Olekszandr Szevidov együttese, így még egy lépéssel közelebb került a Premier Ligához. A másodosztályú pontvadászat tavaszi idénynyitójának számító 22. forduló keretében az ungváriak az utolsó előtti Niva Vinnicát látták vendégül. A 68. percig az alig másfél ezer főnyi nézőközönségnek nem sok oka volt az örömre, ekkor azonban a csereként beálló Gibaljuk éles szögből megszerezte a vezetést. A 92. percben az ugyancsak csereként pá-
lyára lépő Dzsakobija állította be a 2-0-ás végeredményt. A riválisok közül a tabella élén telelő Metalurg Zaporizzsja a túlórában vesztette el a győzelmet a Naftovik vendégeként (1-1), a Szevasztopol viszont parádézott (1-5) az Energetik Burstin vendégeként. Az Arszenal nem bírt (0-0) az Odesszával. A listavezetői pozícióba így a Hoverla került 53 ponttal az 52 pontos Metalurgot megelőzve. A feljutásra leginkább esélyes két éllovas előnye megnyugtatónak tűnik a 44 ponttal harmadik Arszenal Bila Cerkva előtt. A március 29-én rendezendő 23. fordulóban az ungváriak a Titan Armjanszk otthonába látogatnak.
Néhány sorban
szavágón 26-18-ra kikapott a házigazdáktól. Szinte biztosra vehető, hogy a csoportból a német és magyar válogatott jut majd tovább. Érdekesen alakult az eddig még ugyancsak veretlen ukrán és spanyol csapat párharca. Az ukránok előbb Zaporizzsjában 23-22-re kikaptak, majd idegenben – amúgy az ungvári Natalja Turkalo utolsó másodpercekben esett találatával – 28-27re visszavágtak az otthoni vereségért. *** Drámai véghajrában nem tudta kiharcolni a legjobb nyolc közé kerülést a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leon elleni találkozón, miután a kinti háromgólos vereséget követően itthon 27-25-re tudott nyerni Mocsai Lajos csapata.
A Ferrarival versenyző Farnando Alonso nyerte meg a 2012-es Formula-1es szezon második futamát Malajziában, megelőzve a nagy meglepetésre másodikként finiselő Sergio Perezt, a Sauber mexikói pilótáját, aki ráadásul néhány körrel a vége előtt még a végső győzelemre is esélyes volt, de megcsúszott. A pole pozícióból induló Lewis Hamilton (McLaren Mercedes) most is a harmadik lett. A címvédő Sebastian Vettel defekt miatt feladta a versenyt. Összetettben Alonso vezet 35 ponttal a 30 ponttal második Hamilton előtt. *** Női kézilabda Eb-selejtezőn a magyar válogatott előbb Nyíregyházán 25-23-ra verte Németországot, majd a kinti visz-
Rovatvezető Jakab Lajos
Hirdetések Eladó egy Mercedes Benz 126 D típusú személyautó, 1986-os évjáratú. Ár megegyezés szeKonyhai ülőgarnitúra eladó. rint. Mob.: 095-7942766. Mob.: 099-2334016. Eladó egy 2004-ben gyárEladó Beregszászban egy vi- tott Lada 2107-es (gyári állalágos színű használt hálószoba pot), padlizsán színű, új guágy 2 éjjeli szekrénnyel. Mob.: mik, központi zár, riasztó, sö050-8879604. tétítve, pioneer mp3. Mob.: 099-0037931. Használt sarokrész újszerű állapotban (német) eladó. Irányár: Eladó Ford Sierra, 2,3 díze2500 hr. Ugyanitt 2 db fotel és les, 1988-as kibocsátású, piegy dívány (szétnyitható). Irány- ros színben, megkímélt állapotár: 1600 hr. Mob.: 099-7343162, ban. Irányár: 2300 USD. Mob.: 095-7942766. 093-7588072.
Bútor
Felhívás Keresem azt a sírkőöntőt, aki érdeklődött a Gáton kiadó telek hirdetésemre. Találtam megoldást, kérem hívjon. Mob.: 0502663473, 050-1911394. Szeretnéd növelni esélyeidet a munkaerőpiacon? Hiányosak a számítástechnikai és az angol nyelvi ismereteid? Akkor képezd magad a Beregszászon induló, INGYENES informatikai vagy angol nyelvi tanfolyamainkon! Részletesebb információt a www.malta.uz.ua honlapon lehet találni. Jelentkezés: dianna@ malta.uz.ua email címen. Mob.: +38099-5084220, vagy 2-33-75 telefonszámokon teheted meg. Gyűjtők találkozója! 2012. április 1-én, vasárnap, a Beregvidéki Múzeumban lesz megtartva a III. Nemzetközi Régiséggyűjtők találkozója. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Kezdete: reggel 9.00 óra (kijevi idő sz.). Belepő: 5 hr. Fémpénz és papírpénz, értékpapírok, kitüntetések, képeslapok, régi tárgyak gyűjtőit várjuk. Cím: Beregszász, Bethlen Gábor u. 1. (a katolikus templom mögött). Érdeklődni a 067-1001323, 066-0060133, 095-0444015 telefonszámokon lehet.
Eladó Németországból magyar papírokkal frissen behozott Passat B5, 1997. 08. kibocsátású, két év műszakival. Ár 1100000 Ft. Mob.: 099-2390517, 06205477334.
Eladó egy Lada 2105-ös személygépkocsi, felújított állapotban, 1300-as motorral, új karburátorral, új akkumulátorral, CD-s magnóval, golf ülésekkel, Beregszászban eladó egy 2003- jó gumikkal. Irányár: 2500 USD. as évjáratú Volkswagen Passat Mob.: 095-3274216. B5 plusz, magyar okmányokkal, egy év műszakival. Mob.: WV Passat 1,8 benzines metál-ezüst színű, 1988-as kibo066-0162484. csátású. Ár megegyezés szerint. Eladó Audi 80-as, 1982-es ki- Mob.: 099-1715510. bocsátású, piros színű, 1,6-os dízeles motorral. Mob.: 095- Eladó egy 1986-ban gyártott Renault 11-es személygépko9146976. csi, 1,6-os dízel motorral (5 liEladó egy Lada 01-es. Irányár: teres fogyasztás), új téli gumik550 USD. Mob.: 099-1755957, kal, új akkumulátorral, szép sza066-6892437. lonnal. Ára 1800 USD. Mob.: Eladó egy jó állapotban lévő 095-8635867. Fiat, 1985-ös kibocsátású, 1,6- Eladó Lada Samara 2109-es pios benzines motor, 7 literes fo- ros, alufelnivel, sötétítéssel, zegyasztás. Ára 2200 USD. Mob.: nével. Ára 3000 USD. Mob.: 050-9661756. 097-1092123. Eladó egy VAZ 2102-es, 1979- 1989-ben gyártott fehér színű es kibocsátású, jó állapotban, Lada 03-mas eladó, 5-ös váltósok extrával. Irányár: 1200 val 3-mas motorral, megkímélt USD. Mob.: 093-7588072. állapotban. Irányár: 1100 USD. Eladó Audi 80-as (púpos) 1989- Mob.: 095-7126620. es kibocsátású, fehér színű, 15-ös felnivel, vonóhoroggal. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-9426450. Eladó egy piros színű VW Transporter 9 személyes kisbusz. Gyártás éve: 1995, 1,9 dízel, kitűnő motor, 7 l-es fogyasztás, szép festés, 16-os alufelni, küszöb, MP3 lejátszó stb. Irányár: 8500 USD. Mob.: 099-5627174, 096-1980480.
Eladó egy Opel Omega 2000 injektoros motorral sok extráGépek és alkatrészeik val. Csere is érdekel. Ár megegyezés szerint. Mob.: 067Eladó egy pár Fiat Regatára 8690234. komplett lengéscsillapító. Ár Eladó Skoda Fabia 2006-os megegyezés szerint. Mob.: 050- kibocsátású, metálszürke sze1632997. mélygépkocsi, 1,4-os motorEladó 2 új állapotban lévő ral. Irányár: 8000 USD. Mob.: 800x200 külső gumi. Ár meg- 050-5407474. egyezés szerint. Mob.: 097- Eladó egy metálszürke 2108 Sa2428102. mara, 1991-es kibocsátású, hosz3 Autógumik, 80-90 %-osak 13-14- szú orrú, 1500 cm -es motorral, 5 sebességes váltóval. Ára 2700 15-16-os méretekben reális árakon USD. Mob.: +38066-2262317. eladó. Mob.: 050-9977979. Eladó Audi 100 A6 kasznis 2.0E Eladó Peaugot J5 teherszállító 4 hengeres motorhoz injektor- mikrobusz felújított állapotban, nak minden alkatrésze, AC pum- 1990-es évjárat, 2.5-ös dízel pa, elosztófej stb., és egy hátsó- motorral. Ár: 4200 USD. Csetengely tartozékokkal (dobfékes). re is érdekel 2000-es törött auCsere is érdekel alufelnire, első- tóra. Mob.: 050-5407474. sorban R-15-ös, vagy R-14-es Eladó Audi-100-as, fekete szíméretűre, 4x98 vagy max 4x100 nű, 1,8-as motorral, 1987-es kicsavarosztókörel. (Az alkatré- bocsátású, jó állapotban. Mob.: szek külön vagy egyben is eladó- 066-2446777, 095-1529361. ak, vagy elcserélhetőek.) Mob.: Eladó egy 1990-es Renault 097-9993012. Trafic furgon, 2,1 dízeles motor17 colos alufelni 58x112 lyukasz- ral. Irányár: 3200 USD. Mob.: tással, nyári gumival eladó. Mob.: 099-2271697. 099-7340183. Sürgősen eladó egy VolksFord Scorpio bontott alkatrészei wagen Transporter zöld eladók, motor, ajtók stb. Mob.: színű személybusz (gázos095-7267090. benzines) a gáz regisztrálva van, motor 25i, 1992-es Eladó Audi 80-ba (átmenetibe) kibocsátású. Irányár: 5200 komplett üvegszett. Ára 1000 hr. USD. Mob.: 066-9602757, Mob.: 096-8777737. 099-0550686. (Éva, BeregJawa motorbiciklihez vennék szász). vagy cserélnék alkatrészeket. Mob.: 096-3842990. Eladó egy 1985-ös Audi 100Eladó egy első és hátsó Delta ke- as, bézs színben, benzines. rekek komplett alufelnivel. Ára Ára 3000 USD. Mob.: 096200 hr. Ugyanitt eladó két hátsó 7226714. Delta amaltizátor. Ára 100 hr. És egy Delta bak. Ára 50 hr. Mob.: Eladó egy 1983-as kibocsátású Lada 2106-os, kék színben, 099-3204282. 1,6-os motorral, felújított állapotban. Irányár: 3100 USD. Gépkocsi Mob.: 095-9466901. Eladó egy 2109-es személygépkocsi, 2002-es kibocsátású, alufelni, mp3, kitűnő állapotban. Mob.: 050-1067639.
Eladó 1982-es kibocsátású Lada 2106-os, 03-as motorral, piros színben, megkímélt állapotban. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-4902977.
Eladó Audi 100-as, 1988-as kibocsátású, piros színű, 2000-es injektoros motorral, felújított állapotban. Mob.: 099-4931279.
Ha nálunk hirdet, hirdetése megjelenik a KÁRPÁTINFO.NET portál apróhirdetés rovatában is. Keretes hirdetése KIEMELTEN jelenik meg.
01-es Lada, két színű, elektromos gyújtással, vonóhoroggal, 07 üléssekkel rendezett papírokkal, USB lejátszóval, jó gumikkal. Mob.: 050-1632997. Eladó egy 126-os Mercedes, 1981-es kibocsátású, benzines. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-2836527. Eladó szürke Lada 21099-es, 2005-ös kibocsátású. Tartozékok: 4 alufelni nyári abroncsokkal. Mob.: 050-6526166. 1979-es kibocsátású fehér színű VAZ 2101-es eladó Zápszonyban. Irányár: 1000 USD. Mob.: 099-2653850, 0974618307. Eladó VAZ 2101-es Lada, 1971es kibocsátású, jó állapotban. Mob.: 095-1300014. Eladó egy Renault Master 2000es, fehér színű, teher (hűtő), 2,5 dízeles. Mob.: 050-0732038. Eladó egy kitűnő állapotban lévő Lada Samara 2199-es, 1997-es kibocsátású, 4 új gumi, új akkumulátor, új fűtőmű, új kormány, mp3, USB, CD lejátszó, GPS, Ára 4550 USD. Mob.: 066-5031112. Kisdobronyban eladó egy VAZ 2101-es, 1979-es kibocsátású, metál-rézvörös színben, teljes körű felújítással. Irányár: 2100 USD. Mob.: 098-6342870. Eladó egy bordó 2107-es, 2005ös kibocsátású, gyári állapotban. Irányár: 4100 USD. Mob.: 066-3070849. Eladó Audi 80-as (púpos), 1,8as benzines, szürke színű, 1987es kibocsátású, ugyanitt eladó egy Lada 2101-es első gazdától. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-6669401.
Eladó egy piros színű 05-ös Lada, 1980-as kibocsátású, jó állapotban. Ár megegyezés szeKék színű 2006-os kibocsátású rint. Mob.: 097-2918043. VAZ 21043 gépkocsi eladó Beregszászon. Mob.: 099-3356177. Eladó egy 1989-ben gyártott fehér 2106-os Lada, nagyon jó állaEladó VAZ 2106-os sárga szí- potban, karcmentes, alufelnivel. nű, 1,6-os motorral, elektromos Ára 2600 USD. Mob.: 099gyújtás, 1980-as kibocsátású, 7378176, 0997377686. CD magnó, elfogadható állapotban kisebb szépséghibával. Ára Eladó Mazda 626-os, 1986-os 1250 USD. Mob.: 099-6317422. évjáratú, 2,0 dízel, felújított állapotban. Ára 2500 USD. Mob.: Eladó egy jó állapotban lévő 050-5407474. 2102-es bézs színű Lada személygépkocsi, 1974-es kibocsá- Sürgősen eladó egy 21011-es tású. Irányár: 1350 USD. Mob.: Lada, 1,3-as motor, tűrhető állapotban. Ára 750 USD. Mob.: 050-5530179. 095-0859304. Eladó egy piros színű 2200 Mazda személyszállító mikro- Eladó Lada 2106-os, 1977-es busz, megkímélt állapotban, kibocsátású zöld színű, megkí1988-as kibocsátású, 7+1 szemé- mélt állapotban sötétített ablalyes, 8 liter fogyasztás. Irányár: kokkal, 1,6-os motorral, felújí7000 USD. Mob.: 050-1398527. tás után. Ára 1750 USD. Mob.: 096-9043442. Eladó egy 210994 (decemberi) Lada, 2007-es kibocsátású, Hangszer 1,6 injektoros motorral, szerviz könyvvel, központi zár, alufelni, Ukraina zongora eladó, reális téli-nyári gumival, mp3 Sony áron. Mob.: 066-0162484. magnóval, kitűnő állapotban, gyárifestéssel. Ár megegyezés Zongorát vásárolnék reális áron szerint. Mob.: 050-2644383, a Beregszászi járásban. Mob.: 098-963824. 067-2089102. Eladó egy jó állapotban lévő, Eladó egy jó állapotban lévő 1996-ban gyártott, kék színű akusztikus gitár húr nélkül. Ára Ford Transit, 2.5-ös dízel, 8+1 150 hr. Mob.: 066-0154923. személyes, B-kategóriás, nagy rakterű mikrobusz. Ár: 5900 Eladó egy fekete Ukraina zongora. Irányár: 1600 hr. Mob.: USD. Tel.: 050-2238676. 099-2547463. Eladó egy 2106-os Lada piros színű, 1978-as kibocsátáIngatlan sú. Irányár: 1600 USD. Mob.: 050-9664662. Beregszászban a Muzsalyi Eladó BMW-520, 2.0i mo- úton eladó egy egyszobás lator, metálzöld színű, újsze- kás a második emeleten. Mob.: rű állapotban, klímával, ab- 050-8879604. lakemelő, ABS, központi zár, Beregszászban (Búcsú) Srand immobilizer és egyéb extra. u. 3. szám alatt kertes csaláÁr megegyezés szerint. Mob.: di ház eladó. Telefon: 3-18-66, 097-1005696. 2-38-85. Eladó egy púpos Audi 80-as, szürke színű, 1989-es kibocsá- Beregszász külvárosában, zöld tású, 1,8-as benzines. Irányár: övezetben (Búcsú), családi ház 4200 USD. Mob.: 099-0304630. eladó (3 szoba, 2 konyha, spájz, fürdőszoba, pince), közművesítEladó egy jó állapotban lévő ve, 30 szotek födterülettel eladó.
11
2012. március 29. Ár megegyezés szerint. Telefon: 800 m2-es épület a Szvoda u. 14. 2-52-23. Mob.: 050-9627702. szám alatt (varrodának megfelel), Haláboron 120 m2-es lakóház a Beregszászban a Muzsalyi u. Nagy u. 2. szám alatt, Asztélyban 47. szám alatt összkomfortos be- 400 m2-es épület közvetlen a harendezett családi ház eladó vagy tár mellett. Mob.: 095-0361567. kiadó (3 szoba, 2 konyha, 2 fürdőszoba, 2 spájz, udvar, kert). A B e r e g s z á s z i j á r á s b a n Mob.: 095-1752738 (hétvégén), Borzsován vásárolnék ingat0620-2473093. lant. Minden megoldás érdekel telek, félkész ház, ház. Mob.: Guton a Rákóczi u. 11. szám 099-5196233. alatt privatizált családi ház eladó, nagy kerttel, gyümölcsfák- Beregszászban a város közkal, melléképülettel, kút és gáz- pontjában az I. Franko u. 11/3. csonk az udvarban. Ár megegye- szám alatt eladó egy udvarban zés szerint. Mob.: 066-6962920 két összkomfortos privatizált (17-19 óra között). családi ház. Az új házban 2 szoba, főzőfülke, előszoba, WC, zuBeregszászban a V. Guci u. el- hanyzó. A másik házban egy szoadó egy 3. emeleti kétszobás ba, konyha, előszoba, fürdőszoösszkomfortos, eurofelujított ba, WC. Ár megegyezés szerint. lakás. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-7167316. Mob.: 066-0860436. Sürgősen eladó egy házrész BeNagy családi ház eladó Bereg- regszász központjában a Bethlen szászban (Ardó). Mob.: 095- G. u. 13. szám alatt (60 m2 össz8611776. terület, 2 szotek földdel), megViszonteladót keresek ház felelő üzletnek vagy irodának. ügyben sürgősen. Mob.: 050- Ár megegyezés szerint. Telefon: 4-31-71. Mob.: 066-5713032, 8785291. 096-5808138. Nagymuzsalyban családi ház eladó. Ára: 8000 USD. Mob.: Sürgősen eladó 80 méter hosszú, 8 méter széles, több helyiségből 095-1327150. álló tégla épület. Irányár: 25000 Borzsován családi ház eladó a USD. Mob.: 099-7329873. Borzsához közel. Mob.: 095Tiszaújlakon a Móricz Zsig8623552. mond u. 7. szám alatt (régi Nagymuzsalyban a Lenin u. Kombingyár út) sürgősen eladó 20. szám alatt családi ház eladó egy összkomfortos családi ház. (összterület 145 m2, lakóterü- Tel.: 8-243-6-15-48. Mob.: 050let 87,6 m2) 0,16 hektár földdel. 1564192, 095-6158713. Telefon:71-3-78. Mob.: 066Háromszobás 66 m2-es lakás 5126894, 098-2462269. eladó a 3. emeleten BeregszászBeregszászban a Muzsalyi u. ban a Korjatovics utcán, a Sport111/57. szám alatt 3 szobás la- komplexum mellett. Saját kazán, kás eladó garázzsal. Mob.: 066- fűtés, gáz és vízóra, két nagy bal2469990. kon, kulcsra zárt lépcsőház. Telefon: 2-42-36. Beregszászban a Munkácsi útközben 3 szobás lakás a 4. eme- Nagymuzsalyban családi ház leten, saját fűtéssel eladó. Ár eladó. Ár: 35000 USD. Mob.: megegyezés szerint. Mob.: 099- 050-5385463. 3602712, 095-9137643. Dédában ház eladó a Fő úton Baktán kétszobás felújított la- (szoba, konyha, nagy kerttel). kás sürgősen eladó. Mob.: 050- Ár megegyezés szerint. Mob.: 7269532. 066-3156407. Beregszászban a Széchenyi u. Aklihegyen (közel a temp7/11. szám alatt kétszobás lakás lomhoz) eladó egy családi ház eladó. Mob.: 050-2087701. (melléképülettel) nagy kerttel és gyümölcsössel, gáz, víz beveBeregszászban a Bolugyánszki zetve. Ára 10000 euró. Mob.: úton az 5. emeleten egy jó álla- 097-7114375. potban lévő egyszobás lakás eladó. Irányár: 13000 USD. Mob.: Beregszászban a Kutuzov u. 096-1826071, 050-7643784. 97. szám alatt eladó egy kertes családi ház, konvektoros fűtésBúcsúban kertes családi ház sel, központi vízzel. Mob.: 050eladó (gáz, víz van). Mob.: 066- 9585008, 066-9403874. 9403874, 050-9585008. Beregszászban, az Ivano FranBeregszászon a Bulgárkert ut- ko utcában egy egyszobás házcában új építésű családi ház el- rész (szoba, konyha, előszoba, adó, földterülete 14 szotek. A fürdőszoba, WC) melléképületszomszéd telek hozzá vásárol- tel, kerttel eladó. Gáz, víz van. ható. Irányár: 40000 USD. Mob.: Mob.: 066-0823913. 050-8606152. Nagymuzsalyban családi kerNagymuzsalyban eladó egy tes ház eladó (3 szoba, konyha, összkomfortos családi ház (4 60 szotek gyümölcsössel). Mob.: szoba, 2 konyha, gáz, víz, te- 050-8687055. lefon, internet). Mob.: 0954185401. Beregszászban lakás (összterület 54,4 m2) eladó. Mob.: Batáron a Fő úton egy csalá- 095-3656023. di ház, nyárikonyhával és melléképülettel sürgősen eladó. Sürgősen eladó BeregszászÁra 10000 USD. Mob.: 096ban a Rozsoskert u. 126. 1012665. szám alatt egy új ház. Két szoba, konyha, fürdő (összBeregszászban új építésű összkomfortos, gáz, víz bevekomfortos kertes családi ház 96 zetve), eurós színvonal. Ára m2 területtel (3 szoba, konyha, 20000 USD. Mob.: 095fürdőszoba, garázs), közel a vá7086439. ros központjához, a Sörkert utcában Mihók u. 10. szám (Zöld. u.) Beregszászban kétszobás lakás alatt. Mob.: 099-3204352. sürgősen eladó az 5. emeleten az Beregszászban, a Tamás Mihály új kórház hátánál. Telefon: 2-42u. 20 szám alatt kétszintes ház 58. Mob.: 066-0053437. melléképületekkel (150 m2 lakható terület), nagy udvar, orosz Eladó Budapesttől 20 km-re, 2 fürdő, 7 szotek földterület, saját Erdőkertesen egy 100 m -es, víz, gáz, villany eladó. Mob.: cirkófűtéses, 3 szobás családi ház, kerttel, garázzsal, mel050-9943163. léképületekkel, 16 millió Ft-ért. Sürgősen eladó privatizált két- Mob.: +3630-5625126. szobás lakás (bútorral együtt) van két kert, saját emésztő, gáz, Eladó Budapesten, a körút2 víz. Irányár: 18000 USD. Tele- hoz közel, egy 100 m -es, cirkófűtéses, 3 szobás társasfon: 4-25-87. ház, 16 millió Ft-ért. Mob.: Nagymuzsalyban sürgősen el- +3630-5625126. 2 adó egy 160 m -es kúria a Lenin Folytatás a 12. oldalon u. 245. szám alatt, Nagybaktán
A hirdetés tartalmáért, a megadott információk, telefonszámok és címek pontosságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!!!
12
Hirdetések
2012. március 29. Beregszász központjában házrész eladó (1,5 szoba, fürdőszoba, konyha, spájz, központi fűtés, víz, garázs, kamara, száraz pince). Mob.: 095-5359560.
vagy elcserélhető egyszobás la- jó állapotban, 41,5 m2, bebútokásra hozzáfizetéssel a Sztefanik rozva. Mob.: 050-1561292. úton. Telefon: 3-15-72. Mob.: Nagybaktán kertes házban ki099-0038180. adó 3 szoba albérletbe. Mob.: Beregszászban a Munkácsi út- 050-7102136. közben eladó egy kétszobás lakás a 3. emeleten (saját fűtés, Beregszászban a Bethlen Gávízóra van). Mob.: 097-6217440. bor u. 14. szám alatt bérbe kiadó 120 négyzetméter területű keresEladó egy félkész ház az Uzkaja kedelmi ingatlan (50 hr/négyzetúton. Csere is lehetséges lakásra. méter) vagy eladó 6 szotek földMob.: 050-6651820. del. Mob.: 066-2030917.
Eladó egy háromszobás összkomfortos ház (összterület 118 m2) Beregszászban a Szuvorov úton (fürdőszoba, WC, városi víz, parketta) új kazán, 6,7 m2es földterület, garázs. Mob.: 095-9139801 (15 óra után), 097-5259160. Mezőgecsében a Béke u. 98. Beregszászban az Ivan Fran- szám alatt egy családi ház ko úton ház eladó, 52 m2-es (2 sürgősen eladó. Mob.: 050szoba, konyha, víz, gáz). Irány- 2485807. ár: 39000 USD. Mob.: 066- Jánosi központjában családi ház 3488243, 0630-7290131. eladó. Mob.: 066-9030701. Sürgősen eladó Beregszászban Beregszászban a Bolugyánszki a Bem József u. 9. szám alatt ki- úton eladó egy négyszobás lakás sebb családi ház (2 szoba, kony- a 2. emeleten, fűtés, víz. Mob.: ha, előszoba, spájz, gáz, udvar 067-3875332. és kert). Mob.: 050-8589265, Beregszászban a Lehel utcá066-5146933. ban egy 6 szobás családi emeleBeregszászban a Muzsalyi úton tes ház eladó, rendezett udvareladó egy kétszobás, felújított la- ral és kerttel. Gáz, víz, internet, kás. Mob.: 095-5643459. privatizált föld. Ár megegyezés Bátyúban a Simon Menyhért u. szerint. Telefon: 2-37-75. Mob.: 49. szám alatt eladó egy családi 093-1165809. ház földszinti része, összkomfor- Tiszacsomán családi ház eltos, 3 szoba+nappali, 96 m2 alap- adó (4 szoba, központi fűtés, területű, 15 szotekes kert is hoz- fürdőszoba, melléképület, gazátartozik. Mob.: 068-1416007. rázs). Telefon: 4-13-27. Mob.: Csomán eladó egy családi ház 050-2496362. kerttel, kúttal, gázzal. Ár meg- Dédában a Druzsba u. 4. szám egyezés szerint. Mob.: 050- alatt összkomfortos 4 szobás 9909441. családi ház eladó (garázs, melBeregszászban sürgősen eladó léképület, gáz, víz). Mob.: 095egy háromszobás lakás az 1. 7889549, 099-3353642.. emeleten. Mob.: 095-2087512. Beregszászban a Rozsoskert Beregszászban a Muzsalyi u. utcában (a piac hátsó bejárata) 105. szám alatt kétszobás össz- összkomfortos családi ház eladó. komfortos lakás a 3. emele- Mob.: 050-0768401. ten eladó. Csere is érdekel. Te- Beregardóban a Dózsa u. 7. lefon: (03141) 4-22-93. Mob.: szám alatt eladó egy családi 066-0941799. ház (4 szoba, 2 konyha, 2 spájz, Jánosi központjában a Sevcsen- fürdőszoba, pince, garázs, táko u. 3. szám alatt két szintes gas udvarral 10+15 szotek). Ár családi ház eladó (4 szoba, kony- megegyezés szerint. Mob.: 096ha, fürdőszoba, spájz, garázs, 7282016, 066-8895698. pince) 33 szotek földdel. Mob.: Kisbégányban összkomfortos 099-4428885, 099-4428873. családi ház (3 szoba, fürdőszoFelújításra szoruló kétszo- ba, konyha, spájz, melléképübás házrész nagy kerttel, csalá- letek) eladó vagy csere is érdi okok miatt olcsón eladó Be- dekel beregszászi házra. Mob.: regszászban a Munkácsi u. 144. 099-3110945. szám alatt. Ára 14000 USD. Eladnám vagy elcserélném 3 Mob.: 095-1750593. szobás lakásomat az 5. emeleten Orosziban eladó egy félkész egy egyszobásra, utánfizetéssel. Mob.: 099-0256173. ház. Mob.: 067-1685751. Beregszászban az Arany János Beregszászban a Sport u. 17. u. 158. számú felújítás alatt lévő szám alatt családi ház (2 szoba, ház sürgősen eladó. Ár megegye- fürdőszoba, összkomfortos) elzés szerint. Mob.: 095-8914054, adó kerttel. Mob.: 050-2928058. 095-8914058. Beregszászban a Széchenyi u. Nagydobrony központjában a 56/2. szám alatt eladó vagy bérKossuth L. u. 25. szám alatt új épí- be vehető egy 60 négyzetméter tésű, két emeletes, gyönyörű ker- alapterületű üzlethelyiség. Mob.: tes családi ház eladó. Ára:70000 099-4275057, 099-4132702. USD. Mob.: 099-0237754. Sürgősen eladó egy kétszintes Nagyberegen eladó egy 5 szo- családi ház, privatizált földdel, bás ház pincével, melléképület- garázzsal, melléképülettel. Értel, gáz bent van, műanyag abla- deklődni a helyszínen: Beregkok. Irányár: 16000 USD. Mob.: szász, Füzes u. 49. Ára: 95000 UDS. Mob.: 099-3356426. Te050-2288689, 067-1424502. lefon: 2-22-43 (a nap bármelyik Magyarországon (Fényeslitke) idejében). családi ház eladó Záhonytól 15 km-re lévő községben. 3 Beregszászban, a Bercsényi szintes, 140 m2 alapterületű, 5 utca 61. szám alatt kertes ház szoba, 2 nappali, fürdőszoba, eladó. Ára 13000 USD. Mob.: konyha, étkező, WC, garázs, 095-8313811. az udvaron melléképülettel, Beregszászban a Mikrorajonban beépített tetőtérrel, parkosí- a 105/45. szám alatt háromszotott udvarral. 1 km-re hama- bás lakás eladó. Ár megegyezés rosan ipari park épül, amely szerint. Telefon: 2-37-75. Mob.: munkalehetőséget biztosít. 093-1165809. Irányár: 54000 EUR. Mob.: 003620-2547084. Ismerkedés Kétszobás lakás eladó Beregszászban a Gyár u. 42/4. szám alatt. 35/170/70 ápolt, független, bizMob.: 066-5232650, 095-3303524. tos anyagi háttérrel, lakással rendelkező nyíregyházi férfi, Beregszászban a Munkácsi út- házasság céljából, káros szenköz 6a. szám alatt sürgősen el- vedélyektől mentes kárpátaljai adó egy egyszobás lakás (saját független hölgyet keres 22-28fűtés, gázóra) jó állapotban, 41,5 éves korig, olyan társat kerem2, bebútorozva. Irányár: 14000 sek akinek szándéka átköltözni Magyarországra! Elérhetőség: USD. Mob.: 050-1561292.
[email protected]. Eladó egy 1,5 emeletes új, háromszobás ház (110 m2), 0,30 Kiadó/Albérlet ha privatizált földterülettel. Cím: Hunyadi (5 km-re BeregszászBeregszászban a Munkácsi úttól). Mob.: 050-7112074. köz 6a. szám alatt kiadó egy egyEladó egy háromszobás lakás, szobás lakás (saját fűtés, gázóra)
Hosszabb távra kiadó Beregszász belvárosában egy 2 szobás összkomfortos családi ház. Mob.: 099-1812033. Beregszász központjában a Munkácsi u. 10. szám alatt 82 m2-es helyiség kiadó. Eurofelujítás után, 2 szoba és mellékhelyiség, kitűnően megfelel irodának, patikának vagy kereskedelmi egységnek. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-0913758.
Fűtés Eladó használt gázkazán, gázkonvektor, gázspór, gázbojler, fagyasztóhűtő. Mob.: 0967328344, 096-8038603. Eladó egy Lampard ETNA-52 típusú gáz kandalló, ugyanitt egy 50-es konvektor. Mob.: 099-2639874. Eladó egy új gázbojler. Mob.: 095-2184070. Sürgősen eladó egy folyton égő. Ár megegyezés szerint. Mob.: 050-9711305. Eladó ROSZ márkájú gázbojler. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-7506701.
relő és centírozó gépek. Mob.: Eladó Nokia N70-es mobilte097-6115052. lefonba képernyő. Mob.: 0507657425. Eladó egy MTZ-80 nagyfülkés traktor hozzávaló tartozékok- Eladó újszerű állapotban lévő kal, eke, tárcs, utánfutó, góré- Samsung GT-C 310-es telefon, vágó (Kir). Mob.: 099-2063593. fülhallgatóval, töltővel. Ára 520 hr. Mob.: 067-2965804. Eladó 4 tonnás traktorutánfutó jó állapotban, rendezett papírok- Eladó egy Alcatel OT 800-as kal. Mob.: 066-8401981. érintőképernyős mobiltelefon, hozzátartozókkal. Mob.: 099JMZ 6-os traktor, eke és tár- 7506701. csa jó állapotban eladó. Mob.: 067-3125759. Eladó Csapon egy Samsung S3310, jó állapotban, Bluetooth, 1993-ban kibocsátott jó állapot- 2 mp kamera, mp3. Ára 350 hr. ban lévő JMZ 6-os traktor eladó, Mob.: 095-9118394. 3 köldökű eke és 4 tömbös tárcsa. Mob.: 067-3125759. Eladó eredeti Windows Mobile, 4 mega pixel, Bluetooth, start Salánkon eladó Kirgizisztán bá- menü, karcmentes, sok extrával, lázó. Mob.: 098-9299603. ára 700 hr. Ugyanitt egy Nokia Eladó 3 db 16-os keréktárcsa, 1600, színes, kihangosítható, 2 db teherautó kerék tengellyel, ára 150 hr. Egy elektromos plusz 2 kerékaggyal és további dárctábla, dárc nélkül, ára 120 szekéralkatrészek. Csere is érde- hr. Mob.: 050-1918699. kel! Mob.: 099-0278137. Eladó Nokia 6500-s mobilteleSalánkon eladó egy ötkerekű fon, gyári előlappal, megkímélt utánfutó és egy búzavető. Mob.: állapotban. Mob.: 097-6446684. 097-5654687. Eladó egy Sony Ericsson W200i mobiltelefon, jó állapotban, meMezőgazdaság termék móriakártyával, töltővel. Ára 200 hr. Mob.: 099-3659695. Hetyenben nagykrumpli és vetőkrumpli eladó. Telefon: 66- Eladó egy jó állapotban lévő rózsaszín Samsung 5230-as, 214 az esti órákban. érintőképernyős telefon, 2 Istállótrágya eladó. Mob.: 099- GB memóriakártyával, töltő3375015. vel. Ára 500 hr. Mob.: 0950977274. Nagydobronyban Pannónia krumpli eladó 1 reproduk- Eladó egy Nokia 6300 telefon ció. Vetőkrumpli ára: 1 kg – 4 sürgősen. Mob.: 095-5504715. hrivnya. Nagykrumpli ára: 1 kg – 2 hrivnya. Mob.: 095-8390791, Eladó Samsung GTS5230-as mobiltelefon, kitűnő állapot097-1532333. ban (töltő, USB kábel, fülhallBalazséron lucerna mag eladó. gató), saját dobozában. Ára 600 Ár: 40 hr. Mob.: 099-0291337. hr. Mob.: 098-7923860.
Öntöttvas kazán eladó. Mob.: 099-2576486. Takarmányrépa eladó. Ára 50 Eladó egy Nokia N5230-as érinhr. Mob.: 099-2649232. tőképernyős mobiltelefon, 1 GB Mezőgazdasági gépek memóriakártyával, töltővel, fülhallgatóval, ceruzával. Mob.: Mobiltelefon Vadonatúj 6 lóerős Briggs mo095-0981570. toros kapálógép eladó. Mob.: LG KP500-as típusú mobiltele099-2123411. Motor, robogó font cserélnék egy Sony Ericsson Eladó egy saját gyártmányú két- V950-re, de bármilyen típusú 3 soros kukoricavetőgep. Mob.: Sony Ericsson is érdekel. Mob.: Eladó egy 49 cm -es Kanoni ro050-7599179. bogó, akár alkatrésznek is. Mob.: 095-5017790. 050-7834255. Nagydobronyban eladó trakto- Eladó egy jól működő kínai rok: JuMZ, T-40, T-25 valamint gyártmányú iPhone doboz- Eladó Gepard robogó, 2004-es ekék, tárcsák. Ugyanitt két hen- zal, minden tartozékkal (2 aku, kibocsátású, 3piros színű, 4 ütegeres kínai traktor kabinnal és headset, töltő, USB), mindent mű, 150 cm -es, 3500 km-rel, rendezett papírokkal. Ára: 3500 tud, amit egy telefonnak tud- jó állapotban, rendezett papíUSD. Mob.: 097-1532333, 095- nia kell. Irányár: 550 hr. Mob.: rokkal. Ár megegyezés szerint. 099-3375748. Mob.: 050-7762676. 8390791. Vásárolnék négyköldökös ekét. Eladó egy Nokia X2-00 mobil- Eladó egy3 kitűnő állapotban telefon, 2 GB-os memóriakár- lévő 49 cm -es Stinger robogó, Mob.: 050-1767936. tyával, töltővel, fülhallgatóval, 2500 km-rel. Ára 2000 hr. Mob.: dobozában első kézből. Mob.: 066-1590705. Gépi és kézi szemenkén066-9093925. ti vetőgépek eladók egyeEladó egy nagytestű robogó, pinesen a gyártótól. ViszontEladó egy Sony Ericsson K660i ros színű, jó állapotban. Mob.: eladók jelentkezését is vármobiltelefon, 1 GB memóriakár- 093-1184838. juk! Mob.: 003620-7782081. tyával, 2,0 megapixel kamerával, Meglehet tekinteni a: www. egy moto Corvette 49 32 MB belső memória, töltő. Ára Eladó pannongep.hu. cm3-es robogó majdnem újsze400 hr. Mob.: 095-8972876. rű állapotban, 100 km-rel, borEladó két darab háromkorpu- Eladó Samsung GT-E 1080 dó színben. Ára 3600 hr. Mob.: szos eke. Mob.: 050-9742661. mobiltelefon, töltővel, új álla- 099-7378176, 099-7377686. potban. Ára 200 hr. Mob.: 095Eladó egy eke és egy simalapú 6422432. Eladó egy Delta 49 cm 3-es, tárcsa. Mob.: 050-5472466. keveset használt, megkímélt Eladó Dercenben egy BMW te- állapotban, 2009-es kibocsáEladó egy 1990-es évjáratú Niva lefon, jó állapotban 2 simkártyás, tású. Ára 2300 hr. Mob.: 099kombájn. Ár megegyezés sze- 2 GB memóriakártyával. Ára 5576276. rint. Mob.: 067-1685751. 1100 hr. (lehet alkudni). Mob.: Eladó egy 150 cm 3-es roboHasznált rotációs kapák tarto- 050-1937074. zékokkal eladók, kedvező áron. Eladó egy Nokia 5530-as Xpress gó. Ára 6000 hr. Mob.: 0508255650. Mob.: 066-5237483. Music érintős képernyős mobilte3 Traktor után ötkerekű utánfutó lefon, simbian op rendszerrel, ki- Eladó egy 200 cm -es Tiger tűnő állapotban, 2 GB memóriaSportmotor, rendezett papírokeladó. Mob.: 095-6136709. kártyával, 3,2 kamera, töltővel. kal, jó állapotban. Ára 1150 Salánkon eladó Kirgizisztán bá- Ára 800 hr. Mob.: 099-5248071. USD. Mob.: 095-5630561. lázó. Mob.: 098-9299609. Eladó Nokia X2-00, új álla- Eladó egy Minszki motor 1976Eladó egy Fortschritt E512-es potban, minden gyári kiegé- os kibocsátású, kitűnő állapotkombájn, jó állapotban rendezett szítővel. Ára 700 hr. Mob.: ban. Ára 2500 hr. Mob.: 066papírokkal. Ár megegyezés sze- 095-1445001. 0058730. rint. Mob.: 095-8743522. Eladó egy Sony Ericsson W850i Eladó egy 49 cm3-es piros szíEladó egy háromkorpuszos csúsztathatós telefon, kitűnő ál- nű Alpha Zs50F motorkerékpár, eke, jó állapotban. Mob.: 095- lapotban, töltővel és 1 GB kár- kitűnő állapotban. Ára 3500 hr. 5363508. tyával, külső-belső kamera, 2 Mob.: 066-2447263. Eladó egy orosz gyártmányú megapixel vakus. Ára 400 hr. kéttányéros műtrágyaszóró. Ár Gáton. Mob.: 095-4809204. Munkát keres megegyezés szerint. Mob.: 095- Eladó Samsung Galaxy Ace 5363508. Androidos okos telefon, másfél 53 éves matematikus munkát keEladó Fortschritt E-514-512- év gyári garancia, újszerű állapot- res. Mob.: 099-5180550. es kombájnok, T-150-es traktor ban, két hátlap, USM, memória- 29 éves megbízható, függet240 lóerős motorral, eke, tár- kártya, töltő. Mob.: 099-4384268. len nő munkát keres. Felsőfocsa, utánfutó, krac sebességszek- Eladó kínai Nokia E71 alkat- kú végzettséggel rendelkezem, rény, mini terménytisztítógép, résznek. Ára 50 hr. Mob.: 098- szakmám nővér pszichológus, német búzavetőgép, gumisze- 4318767. anyanyelvi szinten beszélem a
magyar, ukrán és orosz nyelvet. Mob.: 050-2407239. 35 éves nő munkát keres hetente három nap Munkácson vagy Beregszász környékén. Mob.: 095-2059551. 45 éves nő idős emberek gondozását vagy házvezetést elvállalna. Mob.: 050-5015053. 41 éves, megbízható, magyar okleveles masszőrhölgy, perfekt ukrán és orosz tudással maszszőr állást keres a beregszászi vagy a nagyszőlősi járásban. A masszázs jellege frissítő, lazító test- és talpmasszázs a tanfolyamot Budapesten végeztem el. Szépségszalon, gyógyfürdő, szanatórium egyaránt érdekel. Mob.: 0670-5211852. Két, húsz éven felüli fiatal napszámos vagy segédmunkásként munkát keres. Mob.: 0662441415. Egy 18 éves lány munkát keres a beregszászi járásban. Mob.: 095-5650862. Munkát keresek. Egyedülálló, özvegyasszony, idősebb emberek gondozását vállalom Magyarországon. Kiváló egészséggel rendelkező és jó munka erővel. Mob.: 096-6353693. 43 éves férfi BC kategóriás sofőri munkát keres. Mob.: 0508255650.
Munkát kínál Nagybaktán bárba 18 év feletti munkást keresünk. Megbízható, szorgalmas lányt vagy fiút. Mob.: 095-0881282. Tiszaújlak határában levő falatozóba munkást keresünk, lehetőleg a környékbeli falvakban élők közül. Mob.: 095-6264332. A Nemzetközi Korporáció Irodája jó kommunikációs készséggel rendelkező munkatársakat keres menedzseri s vezetői állásra. Oktatás, karrier, jövedelem 1000-5000 hr. Lehetőség van részmunkaidős foglalkoztatásra is. Mob.: 050-9697509, 099-2339973. Csordást keresünk Beregszászban. Mob.: 050-0822161. Budapesti varrodába tapasztalattal rendelkező varrónőket keresünk. Szállást és munkavállalási engedélyt biztosítunk. Mob.: 050-1375024. Munkát ajánlunk! Beregszászi irodánkba keresünk turisztikai végzettséggel rendelkező agilis, kommunikatív munkatársat. Számítógépkezelés, magas szintű ukrán és magyar nyelvtudás feltétel (angol nyelvvizsga és ECDL vizsga előny). Jelentkezni lehet: 2-34-16, 099-5196233 telefonszámokon. Beregszászi kis kertészet női munkást keres. Mob.: 066-0823913. Beregszászi kávézóba gyakorlattal rendelkező munkást keresünk (csak beregszászi, aki a kassza gépet tudja kezelni). Mob.: 066-9492677. Beregszászi üzletembe kereskedelemben jártas női elárusítót keresek. Elvárások: ukrán-magyar nyelvtudás, 35-45 éves életkor. Mob.: 066-7635357. Beregszászban az „Ugocsa Priorbud KFT” építkővállalat munkavezetőt, tervezőmérnököt felvesz. Mob.: 0503723201.
Műszaki cikkek Használt televíziók eladók (37 cm – 250 hr, 55 cm – 450 hr, 70 cm – 650 hr) ugyanitt mélyhűtők (700 hr-tól – 1200 hr-ig) valamint automata mosógépek. Mob.: 099-7373162, 0957942766.
13
Hirdetések Jó állapotban lévő használt au- Egy benzinmotoros valódi nétomata mosógép eladó. Mob.: met PRO KRAFT márkájú lánc067-1685751. fűrész sürgősen, áron alul eladó. Mob.: 095-3260426. Használt hűtők, automaEladó egy gyári asztalos vita mosógépek, gáztűzhelyek zes csempevágó. Ár megegyekitűnő állapotban kaphatók. zés szerint. Mob.: 096-9930220. Mob.: Dercen 050-2644235. Salánkon 097-8403388, Vas esztergapad eladó Ardóban. 092-7719503, 050-1536377. Telefon: 4-21-72. www.hasznaltaru.mlap.hu. Eladó nagy teljesítményű akHasznált háztartási cikkek, au- kumulátor-töltő. Mob.: 067tomata mosógépek, hűtő, fa- 2523851. gyasztó, televízió eladó. Mob.: Esztergapad eladó. Mob.: 093095-6158714. 1158748. Eladó egy jó állapotban lévő üvegajtós (Snaige) hűtő. Mob.: Eladó egy használt lábmeghajtású régi varrógép. Mob.: 050-5015053. 050-9102199. Vadonatúj Samsung LED tévé, 82 cm-es eladó. Ára 2800 hr. Eladó egy vadonatúj, még nem használt egyfázisos hegesztő. Mob.: 099-1809432. Ára 450 hr. Mob.: 096-2596558. Autóba való mély láda erősítővel eladó. Ára 800 hr. Mob.: Eladó egy 30 cm-es gyalupad motorral együtt, és egy lovas 099-3385374. szekér. Mob.: 050-9909441. Eladó egy újszerű állapotban lévő digitális fényképezőgép. Szolgáltatás Irányár: 400 hr. Mob.: 0996695369. Vállalok különböző vízvezetékEladó egy Singer varrógép. szerelési (csaptelepek, fürdőkádak, zuhanyzók, WC, bidé, sziMob.: 098-7038228. vattyúk), fűtési (központi fűtés, Beregszászban eladó egy var- kazánok), hűtési (légkondiciorógép. Mob.: 096-1826071, nálás), villanyszerelési (villany050-7643784. óra utáni, dugaszok, kapcsolók, biztosítékok, vezetékek, csilláEladó egy Elektron színes TV. rok stb.), munkákat, ill. ezek jaÁra 400 hr. Ugyanitt háromajtós vítását. Vállalatokkal is együttszekrény. Ára 300 hr. Íróasztal. működöm. Mob.: 050-4322360. Ára 200 hr. Mob.: 097-7248736. Ácsmunkát és tetőtéri szoEladó egy alig használt DVD bák beépítését vállalom akár (Millenium) lejátszó. Ára 200 külföldön is. Mob.: 095hr. Mob.: 095-1207642. 0980692. Eladó 1 GB-os MP3-om lejátszó, USB kábellel fülhallgató- Fa aprítását és kivágását vállaval ,alig használt állapotban. lom. Mob.: 099-1701662 (AndÁra 250 hr. Mob.: 066-2165472. rás). Majak típusú Dyras (max 90 watt) kazettás magnó stereó rádióval tökéletes állapotban sürgősen eladó. Mob.: 0951737020. Eladó 250 W-os erősítő autóba kábelekkel. Irányár: 600 hr. Mob.: 050-9664662. Eladó FED-5 fényképezőgép, kitűnő állapotban, bőrtokkal. Mob.: 099-2875459. Eladó egy Praga márkájú gázbojler, egy Philips CRT monitor és egy Polaroid fényképezőgép (Beregszász). Mob.: 066-3259893.
Növények Gyümölcsfák eladó (cseresznye, alma). Mob.: 099-3434428. Oltott díszfák termelői áron eladók: csüngő barkafűz (cicuskafa) és japán fűz (flamingó). Cím: Beregszász, Macsolai út 70. Tel.: 3-20-34. Mobil: 0958905568. Cékla eladó Zápszonyban. Mob.: 095-5748746.
Régiség Régi szövött vászonzsákokat és türetben maradt anyagokat, széles szájú és letűrt peremű befőttes üvegeket, szikvizes üveget, falapátot, fateknőt, összerakható vaskályhákat, cserépedényeket, petróleum függőlámpákat, viharlámpákat, lovascsengőket, komódot, karos ládát, régi fakerekű szekeret, és egyéb régiségeket vásárolnék. Mob.: 099-2359256, 096-2796950. Tel.: +38031-41-67-1-13.
Szerszám, ipari gép Alig használt csempehajlító eladó jutányos áron. Mob.: 099-1927852. Terménydaráló eladó. Mob.: 096-2124211. Eladó gépi fejéshez kanna tartozékokkal együtt. Irányár: 1200 hr. Mob.: 066-4401180. Eladó kétütemű légkompreszszor. Mob.: 050-7112074.
Csongoron eladó PC: CPU Core 2 Duo 2600 MHz, 2 GB RAM, ATI HD 4670 512 MB videokártya, 16xLG Lightscribe DVD író, 250 GB Samsung HDD. Irányár: 2500 hr. Mob.: 0667658150.
Beregszászban kék-piros színű babakocsi eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-1989347.
Eladó egy versenybicikli, ára 500 hr, húsdaráló (Orion), ára 350 hr, asztali varrógép (Rzsev), ára 500 hr, mikrohulEladó használt laptopok és lámú sütő (Simens), ára 400 hr, egyéb hardveregységek www. bukósisak, ára 350 hr. Mob.: bereghardver.com. Kiszállítás- 099-0067945. sal, 3 hó garanciával. Like-olj Vásárolnék nikkelezett dróbennünket facebook-on! Mob.: tot, titán spirált, drót teker066-7622276. cset, nikkellemezt, molidént, Eladó PSP (Play Station Porbabitot, PSzP forrasztót, rozstable) dobozában, 2-cd-vel, damentes lemezeket, sárga 1-GB-os memóriakártyával, tölréz, bronz lemezeket. Mob.: tővel, USB-vel, jó állapotban. 095-6940348. Ár: 250 USD, de alkudni is lehet. Mob.: 095-7141159. Vásárolnék szovjet típusú rádió alkatrészeket, reléEladó Lenovo v560-as laptop ket (REC-7.8.9.10.15.22.32. CPU INTEL CORE i3 2x2.5 Ghz RPSz 3-36-ig), kapcsolóHDD 500 GB RAM 3 GB video kat, rezisztorokat, csatlakocard 512 MB geforce. Irányár: zót, kondenzátorokat, tran3500 hr. Mob.: 066-0285141. zisztorokat, mikrosémákat. Eladó egy Pentium 4-es számíMob.: 095-6940348. tógép 2200-as processzor, 1,5 GB RAM, 64-es videokártya, Chicco babakocsi eladó Bereg80 GB-os winsester. Ára 900 hr. szászon, merev mózessel, sportMob.: 050-5044101. kocsi résszel, állítható karmaEladó laptop. Fujitsu-sie- gasság, minden tartozék. Sötétmens CPU: Core 2 Duo 2GHz, kék-drapp. Ára: 550 hr. Mob.: HDD:250 GB, RAM:1GB. Vagy 095-5276940. csere tablet PC-re. Mob.: 050- Eladó egy Coneco babahordo5510283. zó (autóülés) újszerű állapotban. Eladó Pentium 3-as számító- Mob.: 066-0071376. gép, minden tartozékkal, CD Használt vagy új méhkaptárt író, DVD olvasó, nyomtató, keresek elérhető áron. Mob.: fénymásoló, szkennelő. Mob.: 095-0045835. 095-5226651. Beregszászban eladó egy minEladó egy 17” monitor, egy bil- tás használt csempekályha. lentyűzet, egér, DVD író és ol- Mob.: 050-8879604. vasó. Ár megegyezés szerint. Vásárolnék használt női kemMob.: 099-0159470. ping kerékpárt reális áron. Mob.: Eladó egy Intel Pentium-4 3400 050-7566877. MHz, 2 GB RAM, 80 GB winchester, 128 videokártya, DVD Eladó két használt, jó állapotban Zongorahangolást vállalok. olvasó, billentyűzet, monitor, lévő redőny, 157 centiméter széegér, internetkártya. Garanciával les, kisebb és egy nagyobb részMob.: 099-1738963. és házhoz szállítással. Ára 1600 re osztva. Ár megegyezés szeEsküvői ruhák bérelhetők. Ün- hr. Mob.: 099-6268046. rint. Mob.: 095-0980648. nepi alkalmakra edény kölcsönözhető. Cím: Beregszász, Ki- Pentium 3-as számítógép eladó, Eladó Takó-Natalia babakocsi, nizsi u. 34. Telefon: 4-29-38. 800 MGh proci, 256 MB. Mob.: megkímélt állapotban, tejeskávé színben. Ára 1200 hr. Mob.: Mob.: 095-3188391. Érdeklőd- 099-4325773. ni lehet (az Alexandra ABC és Eladó Pentium-4-es számító- 099-2123411. az Ádám-Éva fodrászat között). gép, CPU 2800, 2 RAM, 256 Kiváló állapotban lévő sellő tíMB és 1 GB, 2 winchester, 80 pusú menyasszonyi ruha eladó Esküvői, családi rendezvéGB Samsung és 320 GB Wes- kiegészítőkkel együtt. Mob.: nyen videó- és fotókészítést tern Digital, TV és internet kár- 099-7376959. vállalok reális áron. Továbtya, hozzá való CD-vel, minden bi információért hívja: 097kellékével. Ára 2000 hr. Mob.: Egyszer használt menyasszonyi 9760953-as telefonszámot, ruha minden kiegészítővel eladó. 050-7639179. vagy írjon a brex01@gmail. Mob.: 066-2515277. com e-mail címre. Weboldal: H.P.I - K számítástechnikai üzeskuvoalom.atw.hu. let végkiárusítást rendez bezá- Eladó egészséges diófatörzs búrás miatt! Mob.: 066-5539630. tor készítéshez Ungvár mellett. Mob.: 097-9342754. Márvány- és csiszolt sírkövek készítése. Érd.: Beregszász, Telek Első osztályú használt ruha Macsolai u. 83. Tel.: 2-50-64. kis- és nagytételben eladó. Ára: Mob.: 066-4688890. Nagybaktán privatizált építke- 2 euró/kg. Mob.: 093-2932612. zési telek (15 ár/szotek) 100 da- Másfeles, mintás csempekályGázkazánok javítását és rab termő gyümölcsfával eladó. ha eladó. Mob.: 097-8745921. karbantartását, új fűtési- és Telefon: (03141) 4-14-36. Mob.: vízrendszerek, automatikák, Babakocsi eladó. Ára 500 hr. napkollektorok telepítését, 050-7102136. Mob.: 050-9102199. valamint minőségi anyaEladó egy 9 áras (szotekes) gok – kazánok, radiátorok, építkezésre alkalmas földterü- Eladó egy gyöngyökkel díszített szivattyúk – beszerzését relet, gáz, víz, Beregszászban a menyasszonyi ruha. Ára 1000 hr. ális áron vállalom. Mob: Kiserdő u. 33. szám alatt. Mob.: Mob.: 099-6695369. 066-1593183. 050-2644354. Eladó egy elektromos cigaretta Számítástechnika Eladó egy privatizált földterület töltővel, filterekkel, dobozában. 0,14 hektár Borzsován a Borzsa Ára 100 hr. Mob.: 095-0981570. Eladó egy Pentium 4-es számí- folyó mellett, az üdülőövezet tógép, 2200 proci, 120 GB HDD, környékén. Mob.: 050-7112074. Vásárolnék egy Lada 06-os magyar nyelvű műszaki könyvet, 128-as videokártya, DVD író, 512 RAM, monitor, egér, billen- Földművelésre vagy építkezés- elfogadható állapotban és reális tyűzet. Ára 1300 hr, csere is ér- re is megfelelő telek (6 szotek) áron. Mob.: 050-0822161. dekel. Mob.: 095-5645350. eladó Tasnád alatt, rendezett pa- Eladó 30 db 2 m x 08 m hosszú Eladnám vagy elcserélném pírokkal. Mob.: 066-1753329, ágas, 70 kg drót (2,5 mm-es cinkezett, rozsdamentes). Ár meg4-es számítógépem egy robo- 050-8589265. egyezés szerint. Cím: Lehoczki góra. Mob.: 099-3062950 (fél Eladó Beregszászban a Csizaj T. u. 25. Mob.: 095-0363185. egy után). úton egy építkezési telek. TeleEladó egy HPIntel (R) Core fon: 3-16-58. Mob.: 050-551- Eladó 2 darab használt monoblokkos WC, hátsó kifolyá(TM) 2 CPV 6300, 1.86 GHz, 1352. sú. Ára 100 hr/db. Mob.: 0992 GB RAM, 80 GB winchester, 256-os videokártya, DVD ol- Beregszászon a Bulgárkert utcá- 2123411. vasó, internetkártya, billentyű- ban 14 szotekes privatizált telek zet, egér, monitor garanciával és eladó. Két oldalról belakott, fásí- Vásárolnék 2 vagy 3 darab spórházhoz szállítással. Ára 1900 hr. tott, frontról fundamentumos ke- platót, lehetőleg Beregújfaluból rítés, gáz, áram, internethuzal a vagy környékéről. Mob.: 066Mob.: 099-6268046. telek előtt. Ár: 6000 USD. Mob.: 0341701. Eladó egy nagyon jó állapot- 050-8606152. Eladó egy egyszer használt, jó ban lévő LG 17” monitor. Mob.: állapotban lévő menyasszonyi 050-8032847. Vegyes ruha. Ára 1300 hr. Mob.: 095Pentium IV-es számítógépek 3430834. Modern, egyszer használt meny(gépház, monitor, billentyűzet, egér) jutányos áron eladók. Mo- asszonyi ruha eladó. Ára 800 hr. Menyasszonyi ruha eladó. Mob.: 099-1206838. bil: 097-9240804, 050-0156667. Mob.: 098-7774967.
2012. március 29.
Megbízhatóság, minőség, szakértelem
Műanyag nyílászárók 5 év garancia!!! További To ábbi ajánlataink: - külső és belső párkány, - szúnyogháló (ajtóra is), -10-15% - reluxa, - anyag és bambusz roletta, - szalagfüggöny Beregszász, Puskin tér 4. (a szerb pékség épületében). Tel./fax: 4-31-29, Mob.: +380-97-912-61-46, +380-99-754-25-43. Akció
Spórplatók eladók. Mob.: 099- Németjuhász kiskutyák eladók oltva, féregtelenítve. Mob.: 0669696841. 9907061. Orosz fürdőhöz, finn szaunához Lipa lambéria, valamint lócák- Hathetes borjút vennék. Mob.: hoz Liap farönkök eladók. Mob.: 095-2536275. 050-7031753. Palotapincsi kölyök kutyák Eladó egy kék színnel kom- eladók Somban. Mob.: 098binált átalakítható babako- 8028428. csi, mózeskosárral, szélvédővel, esővédővel, szúnyogvé- Vásárolnék Dalmata lány kudővel együtt. Ár 500 hr. Mob.: tyát. Mob.: 099-7343129. 095-4612188. 9 éves ellős tehén eladó TiszaKitűnő állapotban lévő, eredeti bökényben. Mob.: 098-9670538. Adidas és Nike futballcipők elPalotapincsi lány kiskutyát váadók! Mob.: 099-5067263. sárolnék. Mob.: 095-7100319. Csongoron frissen vágott diófa eladó. Teljesen görcsmentes, Mangalica malacok, süldők elegészséges. Méretei: 195-44 cm, adók, ugyanitt fejős tehén is. 200-34 cm. Mob.: 097-0659984, Mob.: 096-8501580. 050-7638584. Csivava kan kutyát keresek páTehergépkocsi és autóbusz ve- roztatás céljából, lehetőleg kis zetők (C, D, E) számára tan- fajtát. Mob.: 099-2282007. könyv eladó. Ára 200 hr. Mob.: Nagytestű bak nyúl eladó. Mob.: 095-1737020. 050-1777347. Eladó Beregszászban konyhaasztal, új konyhaszékek, ruhafo- Vietnámi malacok és süldők elgas, cipőtartó, fa könyvespolcok, adók. Mob.: 095-0022583. kétszemélyes pihe paplan, ablak üvegek. Mob.: 050-6173086. Építkezési kellék Beregszászban eladó kétajtós szekrény (2 db), 3 ajtós szekrény (1 db), Bosh hűtőszekrény, balkon ajtó (2 db), fürdőszoba ajtó, gázbojler. Mob.: 050-6173086.
Vásárolnék kb 6 darab 80x100as beton gyűrűt, reális áron, a Munkácsi és Beregszászi járásban. Mob.: 050-9661756.
Alig használt női camping ke- Használt tégla és cserép elrékpárt vásárolnék reális áron. adó nagy mennyiségben. Mob.: Mob.: 050-7566877. 066-1681268. 180 literes új tölgyfa hordó Vakológép eladó. Mob.: 095eladó. Ára 450 hr. Mob.: 099- 6044546. 5327088. Eladó 2 darab német Foris már110 mm átmérőjű vastagfalú kájú új műanyag ablak. Méret vascső eladó, reális áron. Mob.: 1X1,2 m, 3 kamrás. Ára 2000 050-1572455. hr. Mob.: 050-7177261. Nemzetközi jövedelmet szeret- Fundamentumba kő eladó. nél - kivándorlás nélkül? Milyen Mob.: 095-2184070. érzés lenne, ha anyagi problémáktól mentesen élhetnél? Ren- Használt ajtók és ablakok elgeteg pénzzel, sok szabadidő- adóak nagyon olcsón. Mob.: vel, minden kötöttségtől men- 099-3508002. tesen... Ugyanis most pont erre van lehetőséged! A linkre kat- 2 jó állapotban lévő 150x130tintva tudhatsz meg öbbet: http:// as ablak rolóval együtt eladó. internetfutureisnow.weebly.com/ Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-2334016. magyar.html. Vasszerkezetű fóliaváz 6/45 Eladó egy tiszta új, világosméter, fóliával együtt eladó. barna színű, 200x78 harmoÁr: 2500 USD. Mob.: 097- nikaajtó, illetve egy 198x80 cm sötétbarna üveges har2282265. monikaajtó. Ugyanitt egyszárnyas, tokos ajtó (205x83) Állatok és kétszárnyas tokos ablak (160x118 cm). (Beregszász). Eladók sima szőrű, fekete-bar- Mob.: 066-3259893. na színű jagdterrier kiskutyák, ugyanitt németjuhász kutyaköly- 3 külső redőny eladó. Mob.: kök. Mob.: 099-7540966. 095-5652159.
Minőségi nyílászárók Műanyag, alumínium nyílászárók, beltéri ajtók, garázskapuk, automatikák, VELUX tetőtéri ablakok. akció
-20 -40 %!
Mobil: +380 50-507 65 60 Tel.: +3803141-4-33-41 Cím: Beregszász, Zrínyi u. 3. www.jakisnivikna.ucoz.ua
14
Hirdetések
2012. március 29.
A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet a 2012/2013-as tanévre
Műholdas TV AKCIÓS bekötés
195 hr-ért. Csak március 31-ig!!! 100 magyar nyelvű csatorna!!! Hihetetlen! Érdeklődjön személyesen: Beregszász, Kossuth tér 5. szám alatt a Beatricce számítógépes szaküzletben (a főiskolával szemben, a régi Gasztronom épületében)
Részvételi felhívás
a Kárpát-medencén belül és kívül élő magyar fiatalok és művészeti csoportok számára A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Hungarofest Nonprofit Kft. közös szervezésében 2012. augusztus 14. és 21. között ismét megrendezi a Vendégségben Magyarországon - Külhoni Magyar Fiatalok Találkozóját a Kárpát-medencén belül és kívül élő magyar fiatalok részére. Szeretnénk, ha a Vendégségben Magyarországon rendezvényen a ti régiótokat is képviselnék 16 és 22 év közötti fiatalok, illetve kísérőik. Elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik: egyéni vagy csoportos produkcióval rendelkeznek (néptánc, színjátszás, kórus, zenekar stb.), melyet bemutathattok egymásnak és a budapesti illetve vidéki közönségnek. A programban harmonikusan ötvöződnek a közösségi együttlétek és a művészeti fesztiválok jellemzői; éppen ezért a találkozó legfontosabb célkitűzései: – A jeles évfordulókra való emlékezés. E programok során a fiatalok az elmúlt években már megismerkedhettek többek között Liszt Ferenc életével, munkásságával és korával. Az idei évben Örkény Istvánra és az olimpiára fordítunk kiemelt figyelmet. – Budapest és Eger történelmi, kultúrtörténeti értékeinek megismertetése. – Változatos szabadidős tevékenységek (közösségi együttlétek, vetélkedő, egyéb szórakoztató programok). A rendezvény 7 napja alatt szállást és teljes ellátást biztosítunk a résztvevők számára, a Budapestre való utazáshoz indokolt kérelem alapján támogatást nyújtunk. Ha felkeltette érdeklődésedet a Vendégségben Magyarországon – Külhoni magyar fiatalok találkozója és részt vennél rajta csoportoddal együtt, néhány soros bemutatkozással (művészeti csoport neve, létszáma – amely ne haladja meg a 20 főt –, a tagok életkora stb.) mellékelve jelezd szándékotokat az alábbi elérhetőségeink egyikén legkésőbb 2012. április 20-ig. A produkcióról rövid képanyagot is kérünk – esetleg link formájában. Felhívjuk a figyelmedet arra, hogy a keretek végessége miatt a felhívásra való jelentkezés nem jelent automatikus részvételt az Ifjúsági Találkozón. A megküldött bemutatkozók elbírálása után 2012. április 30-ig mindenkit értesítünk a döntésről, illetve a jelentkezés elfogadása esetén a további teendőkről. Hungarofest Nonprofit Kft. Cím: H-1082 Budapest, Kisfaludy u. 32. E-mail:
[email protected] Honlap: www.hungarofest.hu
Részvétnyilvánítás
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kollektívája együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki Nagy Gyöngyinek a főiskola munkatársának, édesanyja elhunyta miatt.
Декларування доходів громадян за 2011 рік !
З 1 січня 2012 року триває кампанія декларування громадянами доходів, одержаних у минулому році. Громадяни, які протягом 2011 року одержували окремі види доходів, з яких при їх нарахуванні чи виплаті податок не утримувався, доходи із-за кордону, від здачі в оренду майна, спадщину, подарунки зобов’язані до 1 травня 2012 року подати до податкового органу за податковою адресою податкову декларацію про майновий стан і доходи затверджена наказом Міністерства фінансів України від 07.11.11 № 1395 у редакції наказу Міністерства фінансів України від 03.02.2012 р. № 84. Фізичні особи, які мають право на нарахування податкової знижки, подають податкову декларацію про майновий стан і доходи за наслідками звітного податкового року до кінця податкового року, тобто граничний термін подання декларації не обмежується 1 травня поточного року. Наприклад, платники податку можуть зменшити свій річний оподатковуваний дохід, якщо упродовж звітного податкового року вони сплачували кошти за навчання, за договорами довгострокового страхування життя, повертали фінансовим установам проценти за іпотечний кредит тощо. Починаючи з 01.01.2012р., державні службовці щорічно до 1 травня року, що настає за звітним, заповнюють і подають органу державної податкової служби за своєю податковою адресою, у порядку, встановленому ст. 179 лише додаток 7 до декларації про майновий стан і доходи, якщо не отримували за минулий рік інші доходи відмінні від заробітної плати. Консультації з питань декларування також можна отримати у Берегівській ОДПІ за телефонами 2-35-48, 2-31-03. Режим роботи Берегівської ОДПІ на час кампанії декларування : Понеділок- п»ятниця з 9.00 до 19.00 Субота-неділя з 9.00 до 13.00 Сектор взаємодії із ЗМІ та громадськістю Берегівської ОДПІ
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum felvételt hirdet a 2012/2013-as tanévre A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum azon diákok jelentkezését várja, akik 2012-ben fejezik be a 9. osztályt (ukrán tannyelvű osztályban végzetteket is), és a jövőben szeretnének továbbtanulni és eredményesen felvételezni egyetemre, főiskolára. Intézményünkben az oktatás ideje két év. Az érettségi bizonyítvány megszerzése mellett az alábbi képzési lehetőségek is elérhetőek. - Népművészeti fafaragó - képzés - Asztalos - képzés - Virágkötészeti- képzés Turisztika- képzés - Számítógép-kezelő-operátor képzés A felvételt nyert tanulók számára iskolánk bennlakást és teljes ellátást biztosít. A jelentkezőknek írásbeli vizsgát kell tenniük magyar nyelv és irodalomból (az ukrán tannyelvű diákoknak ukrán nyelvből és irodalomból), matematikából és hittanból. Líceumi nyílt nap: március 27-28. A konzultációk időpontjai: március 31., április 21., 9.00 óra. A jelentkezés határideje: 2012. április 27. A felvételi vizsgák időpontja: 2012. április 28., 8.00 óra. Címünk: 90320, Karácsfalva, Béke u. 54, Tel./fax:(03143)36-817. E-mail: kará
[email protected], weboldal: www.sztojkaliceum.com
Intézményünk azon diákok jelentkezését várja, akik 2012ben fejezik be a 7. és 9. osztályt. Két évfolyamon indítunk osztályokat a következő tanévben: 8. és 10. osztályba várjuk a diákok jelentkezését. Iskolánkban a 10. osztályban az angol (német), az ukrán nyelv és irodalom tantárgyak tanulhatóak emelt óraszámban, emellett lehetőség van minden fő tantárgyból fakultatív órákon elmélyíteni a tudást. A felvételizőknek matematikából, magyar nyelv és irodalomból, bibliaismeretből kell felvételi vizsgát tenniük, és elbeszélgetésre is sor kerül. Február 18-tól szombat napokon előkészítő foglalkozásokat tartunk a líceumban matematikából, magyar nyelvből és irodalomból. Az iskolában elérhető az ECDL tanfolyam, valamint hangszeres képzésre is van lehetőség. A 8. osztályba való felvételhez a diákoknak felvételi elbeszélgetésen és általános ismeretfelmérésen kell részt venniük. Ez a 7. osztályos tananyag alapján fog történni a kiadott témák figyelembe vételével. A jelentkezés határideje: 2012. április 18. A felvételi vizsgák időpontja: 2012. április 21., 8:00 óra A felvételizés díja: 50 hr Részletesebb tájékoztató a felvételivel kapcsolatban az iskola honlapján érhető el: www.nbrl.try.hu vagy www.krenbrl. wordpress.com Jelentkezni a líceumban igényelhető jelentkezési lapon lehet, amely letölthető a líceum honlapjáról is. A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkész zárt borítékban csatolt ajánlólevele. Címünk: 90242, Nagybereg, II. Rákóczi F. út 80. Telefon: (03141) 56-2-96, (03141) 4-29-88
FELHÍVÁS A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány felvételt hirdet a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumba a 2012-2013-as tanévben aktív jogviszonnyal bíró, nappali tagozatos hallgatók számára. Kutatásaikat kárpátaljai felsőoktatási intézményekben folytató hallgatók jelentkezését várjuk. A jelentkezési adatlap a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjában igényelhető vagy letölthető a www. genius-ja.uz.ua címről. Jelentkezési határidő: 2012. május 31. 17.00 óra. Részletes tájékoztatás a
[email protected] e-mail-címen és a 0-241-24343 telefonon kapható. A jelentkezést személyesen kérjük benyújtani az alábbi címre: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központ 90200 Beregszász Kossuth tér 6. A pályázati adatlaphoz mellékelni kell az alábbi dokumentumokat: - pontosan és olvashatóan kitöltött jelentkezési adatlap; - tutori (témavezetői) adatlap. - a tutor tudományos fokozatát igazoló dokumentum másolata - a tutor szakmai önéletrajza - személyigazolvány másolat - szülőföldi hallgatói jogviszony fennállásról szóló igazolás - a jelentkező indexének hiteles másolata - részletes (max. 5 oldal terjedelemben) kutatási terv - strukturált szakmai önéletrajz További csatolható mellékletek: - tanulmányi versenyen elért eredmény igazolása; - szakmai (és közéleti) tevékenység igazolása - nyelvvizsga-bizonyítvány másolata; - tudományos tevékenységet igazoló dokumentumok: a) publikációk igazolása: a publikációt tartalmazó kötet borítójának, tartalomjegyzékének és a publikáció első oldalának fénymásolata, megjelenés alatt álló tanulmány esetében a kiadó igazolása a megjelenés várható időpontjáról b) konferencia részvételt igazoló oklevelek (csak abban az esetben fogadható el, ha iktatási számmal van ellátva)
Mezőkaszonyban, a Fő úton sürgősen eladó egy BÁR! Minden tartozékkal együtt!
Mobil: 050-2495403
15
Turmix Fornoson március 30-án ünnepli 7. születésnapját
Bányai Boglárka Felícia.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei, kishúga, Cintia Vanessza és nagymamája. „Életed legyen egy tündérálom, mindig boldog légy ezen a világon. Kevés ez a lap, hogy leírjuk, mit kívánunk neked, egészséget és hosszú boldog életet. A földön sok ember él, milliárd is megvan, de az egész földön belőled csak egy van. Áldásban, örömben ne legyen hiányod, nagyon sok boldog születésnapot kívánunk!” Balazséron március 26-án ünnepelte 4. születésnapját
Kiss Erik Dániel.
Ebből az alkalomból köszönti őt édesanyja, nagyszülei, unokabátyja,Béci és dédi Ardóból. „E napon minden érted van! A nap csiklandozó sugara, a lágy szellő s a madarak csodás dala. Ma neked nő a virág, mely ontja csodás illatát, s neked érik a gyümölcs, ami beszívja a hajnal harmatát. Ha jő az este s megjelennek a csillagok, hidd el, ma neked ragyognak, és az égre azt írják: boldog születésnapot!” Balazséron március 29-én ünnepli 18. születésnapját
Kiss Béci.
Ebből az alkalomból köszöntik szülei, testvére, Kitti, unokaöccse, Danika, nagymamája Ardóból. „Az életben legjobb fiatalnak lenni, mindennek örülni, s vidámnak lenni. Ha sírnod kell, akkor is nevess, ne gyűlölj senkit, mindig csak nevess. Soha ne bánkódj, ha múlnak az évek, mi akkor is nagyon szeretünk téged. S ha az élet tova is halad, a legdrágább nekünk akkor is te vagy.” Boldog születésnapot! Beregardóban március 25-én ünnepelte névnapját
Nagy Gábor és kisfia, Gáborka.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szerettei. „Legyen az Úr előttetek, hogy megmutassa a helyes utat. Legyen mellettetek, hogy ölelő karjával védjen. Legyen mögöttetek, hogy a támadásoktól megvédjen. Legyen bennetek, hogy megvigasztaljon szomorúságotokban. Legyen körülöttetek, hogy minden bánatot felfoghasson, és legyen fölöttetek szüntelen áldásával.” Beregardóban a napokban ünnepli 16. születésnapját
Huszár Kornélia.
Ez alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntjük őt, s kívánunk számára Istentől megáldott hosszú, boldog életet, sok örömet, boldogságot, egészséget, vidámságot: a Huszár család. „Kitárul előtted a nagybetűs élet, legyenek céljaid, és lesz miért élned. Ne add fel a harcot, küzdjél valamiért, és bízzál a holnapban, mely integet feléd. Bátran menj utadon, vezessen a remény, mindig csak arra járj, ahol nem jő tavaszra tél. Addig szép az élet, amíg te akarod, de a boldogsághoz legyen akaratod. Tégy fogadalmat, hogy szomorú sosem leszel, mert nem az a boldog, kinek kincse van, hanem az, akinek szerető szíve van!” Boldog születésnapot! Beregszászban április 2-án ünnepli 40. születésnapját
Rónay Andrea Csilla, valamint április 3-án 49. születésnapját
Rónay Aurél.
Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntik őket szüleik, keresztszüleik, unokatestvéreik: Irina és Vera Ungvárról, valamint Bogyó Mária. „Előbújt a hegyek mögül a nap reggelre, csodás fényével tekintett le a Kárpát-medencére. Meleg sugarával nem kukucskált hiába, hisz két drága virágszálnak ma van a születésnapja. Isten szeretetet adjon meleg szíveteknek, a világ összes rózsabimbója nyíljon ma csak Nektek. Áldjon meg az ég ezen a csodás napon, hadd szeressünk továbbra is tiszta szívből nagyon!”
FELHÍVÁS
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával, a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiummal együttműködve 2012. május 19-re meghirdeti a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók VIII. Konferenciáját. A konferenciára fiatal, 35 évnél nem idősebb, tudományos fokozattal még nem rendelkező kárpátaljai magyar kutatók jelentkezését várjuk. A nevezési lap a www.kmf.uz.ua és a www.genius-ja. uz.ua honlapokról tölthető le, vagy személyesen igényelhető a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjában. A nevezési lap, a bemutatásra szánt pályamű (mely nem haladja meg a 10 gépelt oldalt 12-es betűmérettel, másfeles sorközzel, Times New Roman betűtípussal szedve) elektronikus és nyomtatott változatának beküldési határideje: 2012. április 20. A nevezést elektronikusan az
[email protected] címre várjuk, nyomtatva az alábbi elérhetőségre kérjük eljuttatni: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központ, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. Részletes tájékoztatás a 8-241-24343 telefonon és az
[email protected] e-mail címen kaphatnak.
Nagyberegen március 18-án ünnepelte 3. születésnapját
Kázmér Alex.
Ebből az alkalomból kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel köszöntik őt szülei: Kitti és András, nagyszülei: Andzsi mama, Szilvi mama és Tibi nagyapa, valamint Tibi keresztapja. „Egy márciusi napon kegyes volt hozzánk a jó Isten, mert adott nekünk egy drága kincset. Három éve, hogy a világra jöttél, a mi drága kincsünk te lettél. Minden napunkat bearanyoztad, családunkba a fényt, a napsugarat hoztad. Drága szeme fénye lettél édesanyádnak, szíve büszkesége édesapádnak. Mi, a nagyszülők a percet is áldjuk, mikor téged először a karjainkba zártunk. A szívünk örökké imádkozik érted, tartson meg a jó Isten sok-sok évig téged.” Dercenben március 27-én ünnepelte 3. születésnapját
Biró Szintia.
Ebből az alkalomból köszöntik őt a Lőrinc nagyszülők, keresztapja, Géza, a Lőrinc és az Orosz dédszülők. „Életünknek ajándéka, már három éves lettél, mintha most lett volna, mikor megszülettél. A remény fényét varázsoltad életünk egére, nőj nagyra, és légy jó gyermek a család örömére. Jó Istenünk, arra kérünk, pici kincsünk tartsd meg nékünk, amerre jár kicsi lába, mindig gondod legyen rája. Adjál neki egészséget, feje fölé békességet, bánat könnye elkerülje, életébe, csak jó érje. Virág hulljon lába elé, reménysége csak te legyél.” Dercenben március 27-én ünnepelte 3. születésnapját
Biró Szintia.
Ezen a szép ünnepen szívük minden szeretetével köszöntik őt, s kívánnak számára gondtalan és boldog gyermekkort szerető szülei. „Ha száz szívünk volna, mind érted dobogna, szelíd arcod mind a százban napfényként ragyogna! Áldjon meg az Isten jártadban, keltedben, ahová nézel, a virág is ott nyíljék szebben. Nincs több, csak egyetlen egy van, de százzal szem tudnánk szeretni már jobban. Amíg a szívünk utolsót nem dobban, szeretünk és féltünk mindenkinél jobban. A te neved zengi szívünk minden dobbanása, szálljon rád, édes kislányunk az Isten áldása. Két kezed megcsókolva mi csak egyet kérünk, tartson meg a jó Isten sok-sok évig nékünk.” Kisbakosban március 30-án ünnepli 15. születésnapját
Lizák Evelin.
Ebből az alkalomból köszönti őt és kíván számára Istentől megáldott boldog életet szerető szívű nagymamája, keresztapja és annak felesége, Erika. „Nem kérünk Istentől kincset, gazdagságot, csak néked egészséget és boldogságot. Ha bármi baj van, mi veled vagyunk, jóban és rosszban mi veled maradunk. A jó Isten vezesse minden lépésed, és kérjük, hogy áldja meg az egész életedet.” Nagymuzsalyban március 31-én ünnepli 4. születésnapját
Nohács Istvánka.
Ez alkalomból köszöntik most őt Váriból keresztszülei, unokatestvérei: Heni és Hajni, Ica nénje és a két Sanyi bátyja. „A nap az égen is ma neked ragyog, hisz ma van a születésnapot. Azt kívánjuk mindnyájan e szép napon, ragyogjon rád napfény, légy boldog nagyon. Szíved sose féljen, bánat sose érjen, minden utadon az Isten kísérjen!” Dercenben március 30-án ünnepli 3. születésnapját
Biró Szilveszter Márk.
Ezen a szép ünnepen köszöntik őt, s kívánnak számára gyönyörű és boldog gyermekkort szerető szülei, bátyja, Krisztián, valamint a Biró nagyszülők és nagybátyja, Attila. „Életünknek ajándéka, már három éves lettél, mintha most lett volna, mikor megszülettél. A remény fényét varázsoltad életünk egére, nőj nagyra és légy jó gyermek a család örömére. Jó Istenünk, arra kérünk, pici kincsünk tartsd meg nékünk, amerre jár kicsi lába, mindig gondod legyen rája. Adjál neki egészséget, feje fölé békességet. Bánat könnye elkerülje, életében csak jó érje. Virág hulljon lába elé, reménysége csak te legyél. A jó Isten vezesse minden lépésed és kérjük, hogy áldja meg az egész életed.” Beregszászban a napokban ünnepelte 55. születésnapját a drága anyuka, nagymama,
Kovács Etelka.
Ebből az alkalomból köszöntik őt fiai: Sándor és István, menyei: Erika és Tímea, valamink az unokák: Dániel, Abigél, Tamás és Kamilla. „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!” 4.Móz. 6, 24
2012. március 29. Papiban március 29-én ünnepli 1. születésnapját
Barilló Sándorka.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntik őt szülei, nővére, Ivánka, nagyszülei és keresztszülei. „E szép tavaszi napon örül a mi szívünk, mert születésnapodon téged köszönthetünk. Imába foglaljuk azt a napot, mikor a jó Isten téged nekünk adott. Szeretettel kívánunk áldást, békességet, jó kedvet, szerencsét, erőt, egészséget. A mi szívünk imádkozik érted, tartson meg a jó Isten sok-sok évig téged.” Balazséron március 29-én ünnepli 18. születésnapját
Ködöböc János.
Ebből az alkalomból kívánok sok egészséget és boldogságot: Rózsika mama. „Vár a mosoly és a dal, maradj mindig fiatal. Soha bánat ne érjen, hozzád rossz szó ne férjen. Kicsi madár válladra vidáman repüljön, kacagó nótát csak neked fütyüljön. Csillogó szemedből könny sose guruljon, lágy tavaszi szellő arcodhoz simuljon. Az igaz boldogság ne hagyjon el soha, kísérje utadat angyalok mosolya.” Haláboron március 28-án ünnepli 60. születésnapját
Molnár József.
Ebből az alkalomból köszönti őt felesége, Erzsébet, fiai: István, Sándor és András, menyei: Erzsébet, Zsuzsa, Lívia, valamint unokái: Zoltán, Norbi, Sándor, Nikolett és Gábor. „Születésnapodon nem kívánunk egyebet, csendes léptedet kísérje a szeretet. Szívedben béke, lelkedben nyugalom, légy nagyon boldog ezen a szép napon. Szívünk szeret, ezt ne feledd, a legtöbb, mit adhatunk, a családi szeretet.” Zápszonyban március 27-én ünnepli 4. születésnapját
Kovács Évike.
Ebből az alkalomból köszöntik őt sok szeretettel a Kovács nagyszülők és keresztapja, Albert. „Könny sose érje csillogó kék szemed, ha bármi baj van, tudd, mi itt vagyunk veled. Szívedben béke, lelkedben nyugalom, légy nagyon boldog a születésnapodon. A jó Isten vezesse minden lépésedet, és kérjük őt, hogy áldja meg az egész életedet.” Kígyóson március 29-én ünnepli 11. születésnapját
Kocsis Norbert.
Ebből az alkalomból köszöntik őt Haláborról nagyszülei és unokatestvérei: Nikolett és Gábor. „Örömöd sok legyen, bánatod semmi, segítsen az Isten boldognak lenni. Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek, így kívánunk mi boldog születésnapot néked.” Dercenben március 29-én ünnepli 16. születésnapját
Orosz Annamária.
Nagyon sok szeretettel köszöntik őt szülei, nagyszülei, öccse, Lacika, valamint a Kret család. „Ha én írhatnám sorsod könyvét, szíved, lelked vágyát, életed örömét, oly széppé írnám, mint egy tündérálom, a legboldogabb te lennél ezen a világon.” Fornoson március 31-én ünnepli 12. születésnapját
Simon Krisztofer.
Ez alkalomból Istentől megáldott boldog életet és nagyon boldog születésnapot kívánnak számára szerető szülei, bátyja, Richárd és a nagyszülők. „Ma érted ragyognak a csillagok, veled ünnepelnek az angyalok. Ha meglátsz egy hullócsillagot, kívánj valamit, ma megkapod. Az életed legyen egy tündérálom, mindig boldog légy ezen a világon. A földön sok ember él, milliárd is megvan, de az egész földön belőled csak egy van. Áldásban, örömben ne legyen hiányod, nagyon sok boldog születésnapot kívánunk!” Dercenben március 26-án ünnepelte 8. születésnapját
Gorondi Vanessza.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszönti őt anyukája, apukája, nővére, Bernadett, nagyszülei és az Orosz nagymamája. „Kicsi szőke kincsünk, angyali kék szemekkel, gyönyörű virágszálunk, sose hervadjál el! Boldogság ragyogja be mindig az arcod, áldja meg a jó Isten a te gyermekkorod. Kísérjen utadon, fogja a kezed, adjon neked erőt, egészséget, hogy te legyél a földön a legboldogabb gyermek, s születésed napján ezt kívánjuk neked!”
16
Rejtvények
2012. március 29. A rejtvényt Balázsi WILLIAM BLAKEIDÉZET
MILNE HÍRES KÖNYVE
FELÜLVIZSGÁL
Csaba készítette
RAGADOZÓ NÉGYLÁBÚ
ÁTMÉRė
MEZėGAZDASÁGI ESZKÖZ
Beküldési határidő: április 8. NIKKEL
KIS TÁVOLSÁG
… ZOLA BERLIN FRANCIA ÍRÓ CENTRUMA !
REMI
ÉJFÉL !
BUDAPEST IPARI OLDÓSZER BESZÉD ELEME
BÍRÓSÁGI ÜGY
SUGÁR
1
RÁDIUM
ÁLARCOS LOVAS
SZÉTÁRADÓ FOGHÚS
HÁTRÁNYT CSÖKKENT
HAGYATÉK RÉSZE !
SZIKLADARAB !
SZOMORÚ EMLÉKÚ PATAK
BEHÓDOLÁS
2
AKTÍNIUM
TOL
JUTTAT
KISSÉ VIHÁNCOL !
OLASZ VÁROS
ALEKSZEJ TOLSZTOJ SCI-FIJE BECÉZETT ÖDÖN
HAPSI
NÉVELė
PARAGUAY KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE 1989-93 KÖZÖTT
BÁRIUM TANTÁL
MÚSORSZÓRÁS
KERESZTÜL
FÉRFIRUHA
MARÓ FOLYADÉK
SZÁRAZ (ITAL)
RÓMAI 2005
CIGARETTAMÁRKA FÉLSZ KASSÁK LAPJA VOLT HELYSÉG A SOMOGYIDOMBSÁGNÁL HÁBORGAT
FÉLÁR ! NUGÁTSZELET!
ALBÁNIA KIRÁLYA 1928-1939 KÖZÖTT NÁDDARAB !
GÖRÖG SEREGEK VEZÉRE A TRÓJAI HÁBORÚBAN ZABSZEM !
LENMAG ! KÉN
3
Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat – négy kivételével – az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A négy megmaradt szóból a következő vicc csattanóját állíthatja össze:
H E T I
KOS (3. 21.-4. 20.) Ezen a héten néhány délutánt kollégáid társaságában fogsz eltölteni, ezzel érdekes és értékes információkhoz jutsz, amelynek hasznát veheted a megélhetésben. Fontos, hogy egy váratlan helyzetben ne veszítsd el a higgadtságodat még akkor sem, ha úgy érzed azonnal szétrobbansz a dühtől. Számolj tízig, és ha lecsillapodtál akkor emeld fel a hangod, ha kell. BIKA (4. 21.-5. 20.) Hatalmas energiákat fektetsz a munkádba. Olyan merész ötleted támad, amelyet környezeted őrültségnek tarthat, ám ha ezt megvalósítod, fordíthatsz a sorsodon és átütő sikereket érhetsz el. Igaz, hogy kollégáid között akadnak olyanok, akik ellendrukkerként viselkednek és többször is akadályoznak a terveid megvalósításában, de gáncsoskodásuk rövidesen elbukik. IKREK (5.21.-6.21.) Szellemi fejlődésed szempontjából fontos hétnek nézel elébe, mert álmaid és elképzeléseid konkrét formát öltenek és megtalálod az utat az egyéni megvalósításhoz is. Fontos, hogy ne akarj hirtelen, erőből cselekedni, mert egy kis türelmes várakozással egyszerre csak világossá válik, hogy mi is a teendőd.
A gombócevő verseny után panaszolja barátainak az egyik kiesett versenyző: - Ha tudtam volna, hogy az utolsó öt gombócot ilyen nehezem tudom lenyelni, ... (A folytatást, azaz a vicc csattanóját, a megmaradt szavakból állíthatja össze.) Kétbetűsek: AY, CT, EK, ÉB, IN, LÓ, ÓL, ÖH, RÉ, RN, SŐ, SZ, YE, YL. Hárombetűsek: ALK, ÁSZ, GAT, GEA, IDU, JÓN, MTA, TAL, VER, VÉL. Négybetűsek: APOL, ARIL, AVES, ÁDÁM, BÁNT, ELZA, EMIL, ETNA, ÉGÉS, ÉKEL, HETI, INAS, IZEN, KOPP, LÓRÉ, MELL, MÓLÓ, NÁSZ, ÓHAJ, SIDE, SLAM, SZOL, TERI, URAL, VERA, VERI. Ötbetűsek: AGIKA, BIRKA, CIBAK, DISZK, ELŐRE, GLATZ, HUNOR, ITALA, ÍVELT, NELLA, REMÉL, SANYI, VOLNA, ZÖMÖK. Hatbetűsek: ALÁMOS, AZOKAT, BASKÍR, ERESZT, ÉKEZET, ÉTEREK, FEDETT, FEL-ALÁ, FÉNYÉV, GÁZÓRA, IBOLYA, IGÓ ÉVA, IJEDŐS, JOGDÍJ, LÉNÁRD, LIGETI, LORÉAL, NAVAHÓ, OMPOLY, ÓCSKÁS, PRIVÁT, RAFAEL, RIZIKÓ, SIKLAT, SZAJNA, TALPAL, TÁTIKA, TOLNAI, VETTEM, VIRÍTÓ. Hétbetűsek: ÁLLOGAT, ÉREMESŐ, LINEKER, MEKEGÉS, MOTETTA, ÖTEZRES, REAGÁLÓ, TRIKINI. Nyolcbetűsek: EISEMANN, HÉTÁGYAS, JELMEZES, LUKASÓRA, MEGSÓZÁS, MÉRŐSZÁM, MOSÓ MASA, TOCSOGÁS. Kilencbetűsek: KIAKASZTÓ, SZEMÉRMES.
horoszkop.zassa.hu
Kedves rejtvényfejtők! A megfejtéseket a terjesztőknél, illetve a szerkesztőségben kapható szelvényeken küldjék be.
Nyerteseink
INFO előfizetést nyert: Fiser Sándor (Nagymuzsaly, Hétéves terv u. 2.) Balogh Mária (Bátyú, Vasút u. 27.) Lukács Edit (Mezőkaszony, Duhnovics u. 20.) Kósa Erzsébet (Nagyszőlős, Gorkij u. 22.). NAPLOPÓ szórakoztató magazint nyert: Kukri Béla (Fornos, Béke u. 56.) Benkő Mónika (Csap, Béke u. 47.) Orbán Ilona (Oroszi, Fő u. 38.) Sándor Erzsébet (Beregszász, Sztefanik u. 29.).
2012. 11. szám megfejtése: Vannak árnyékok, amelyek olyan hosszúak, hogy még a fény előtt megérkeznek.
... és az istálló közötti távolságot... Plusz egy vicc:
KINDER PARADISO TÉSZTA: 12,5 dkg vaj, 12,5 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 tojás, 12,5 dkg liszt, 1 mokkáskanál sütőpor, csipet só, 1/2 citrom reszelt héja. A vajat habosra keverjük a kétféle cukorral, majd egyenként a tojásokkal. Habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a sütőporral és a sóval elkever lisztet és a 1/2 citrom reszelt héját. Alaposan kikeverjük, majd egy kb. 15 x 25 cm-es sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk a masszát. Világosra sütjük. A lapot félbe vágjuk. Míg sül és hűl a tészta, addig elkészítjük a krémet. KRÉM: 2,5 dl tej, 3 csapott evőkanál liszt, 6 dkg cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 25 dkg Mascarpone, 2 dl.tejszín, 1/2 citrom reszelt héja, csipet só, 2 kávéskanál zselatin kevés vízben felmelegítve. A tejben elkeverjük a a kétféle cukrot, a sót és a lisztet. Állandóan kevergetve, besűrítjük, krémet főzünk belőle. Kihűtjük. Mikor langyosra hűlt, belekeverjük a zselatint. Ezután habverővel belekeverjük a mascarpone krémet és a citrom reszelt héját. A végén lazán beleforgatjuk a krémbe a felvert tejszínhabot. Betöltjük krémmel a piskótalapokat, majd letakarva, hűtőbe teszszük 2–3 órára dermedni.
Illeskrisz konyhája
RÁK (6.22.- 7. 22.) Ezen a héten pénzt szaporító ötleteid lehetnek, vagy áron alul vásárolsz, esetleg olyan lehetőséget csípsz meg, amely miatt valaki nagyon irigyelni fog. Most érdemes lehet pályamódosításon is gondolkodni, mert nemcsak több pénzt kereshetsz vele, hanem azzal tudsz foglalkozni, amivel megtalálhatod a helyed a világban. OROSZLÁN (7.23.- 8.23.) Ezen a héten végre kifejlesztheted és kibővítheted a társasági érintkezéseidet, mert megnő a társadalmi érzékenységed, sőt még az sem kizárt, hogy kötelezettséget vállalsz a témában, és vagy egy nagyobb adománynyal segítesz egy társadalmi szervezetet. Családodnak egy égető kérdésben lehetsz segítségére, tanácsaiddal kihúzhatsz valakit a bajból. SZŰZ (8.24.-9.22.) Ezen a héten lesz néhány olyan alkalom, amikor utat engedhetsz szabad akaratodnak és hagyhatod azt érvényesülni. Nem feltétlenül lesznek ezek nagy dolgok, de te is tudod, hogy minden lényeges dolog a részletekben rejlik. Önbizalmad és az optimizmusod azonban erősödhet, amelyből minden családtagod profitálhat.
MÉRLEG (9.23.-10.23.) Úgy érzed, azonnal neki tudnál vágni a nagyvilágnak. Ha erre bármilyen apró lehetőséged is adódik, akkor ne habozz, mert nem mindennapi élményekben lehet részed. Ne keresd az olcsó megoldásokat! Ha olyan pénzért kell megküzdened, amelyik jár neked, de nem akarják kifizetni, akkor fordulj bizalommal a barátaid felé, akik el fognak látni jobbnál jobb ötletekkel. SKORPIÓ (10.24.-11.22.) Olyan lehetőségeket sodor utadba az élet, hogy Vénusz mázlistájának érezheted magad. Jogi problémák vagy új szabályok húzhatnak ki pénzt a héten a zsebedből, de pánikra semmi ok, mert a hiányzó összeg egy egészen váratlan helyről fog érkezni számodra. A hét közepétől visszatér az igazi életkedved és a heted úgy zárhatod, hogy valakivel valami nagyon jót teszel. NYILAS (11.23.-12. 21.) Egy irigylésre méltó kinevezés jóvoltából a neved reflektorfénybe kerülhet, de főnökeid utasításait nem értelmezheted a személyed elleni támadásnak, ők pusztán csak a saját akaratukat akarják keresztülvinni rajtad. Érdemes kicsit engedned, el fog jönni még a te időd. Ha van jogi, vagy bármilyen törvényességgel kapcsolatos ügyed, az most rád nézve kedvezően zárul. BAK (12. 22.-1. 20.) A szerelemben egy kapcsolat most tanulságos véget érhet számodra, még akkor is, ha a dolgok nem veled történtek meg. Az mindegy, hogy a határidőnaplódat hogyan töltöd meg programokkal, a lényeg, hogy a passzivitás helyett bújj ki a csigaházból és menj az emberek közé. A szégyenlősség ugyanis csak idegességet, depressziót és magányt szül. VÍZÖNTŐ (1. 21.- 2.20.) Egykori sikereidből élsz, de vigyázz, mert a rutin most visszaüthet a héten, ugyanis a váratlan szituációkban semmire nem mész vele. Szerelmi téren bonyodalmak várhatók, ugyanis egy olyan valaki hevül érted, akit te a hátad közepére sem kívánsz, viszont a te ideálod észre sem vesz téged. Ne add fel! Közeledj lépésről lépésre és rövidesen learathatod hódításaid gyümölcsét. HALAK (2. 21.- 3. 20.) Egyre többet kommunikálsz környezeted tagjaival, ami nagyszerű alkalom számodra, hogy végre kifejthesd nézeteidet az egyes témákban, de mindeközben azért ne felejtsd el meghallgatni a többieket is, mert hasznos meglátások birtokába kerülhetsz. Szerelmi kapcsolataidban először szedd rendbe a gondolataidat, mielőtt hangot adsz nekik...