Tomori Pál Fıiskola
TUDOMÁNYOS MOZAIK 1. kötet
2004
ISBN 978-963-06-3026-9 Ö ISBN 978-963-06-3027-6 Kiadó: Tomori Pál Fıiskola Felelıs vezetı: Dr. Meszlényi Rózsa
Tomori Pál Fıiskola
TUDOMÁNYOS MOZAIK 1. kötet Társadalom – gazdaság – kultúra
Kalocsa, 2004
Szerkesztıbizottság: Tompáné Dr. Daubner Katalin Dr. Miklós György Dr. habil Szántó Zoltán Miklósné Zakar Andrea Balázs Judit
Szerzık: Dános Anikó Dr. Dános Valér Dr. Feke Gyula Dr. Miklós György Süge Csongor Domboroczky Zoltán Holmár Krisztina Bánhegyi Tiborné dr. Dr. Finta József Dr. Kukorelli Katalin Miklósné Zakar Andrea Romsics Imre
Tartalomjegyzék
Elıszó .................................................................................................................... 8 TÁRSADALOM - SZEKCIÓ Dános Anikó Társadalmi szerkezetváltozás a rendszerváltozás óta ......................................... 11 Dr. Dános Valér C.S.c. A gazdasági bőnözés megelızése ....................................................................... 19 Dr. Feke Gyula A korszerő egészségügyi ellátás társadalmi - gazdasági terhei .......................... 25 Dr. Miklós György A nacionalizmus értelmezése és az európai társadalomszervezıdés kérdései.... 29 Süge Csongor Hétköznapi tévképzetek és közgazdasági átverések ........................................... 37 GAZDASÁG - SZEKCIÓ Domboroczky Zoltán Politikai marketing fejlıdésének történeti áttekintése ........................................ 43 Holmár Krisztina A finanszírozás egyes kérdései ........................................................................... 63 KULTÚRA - SZEKCIÓ Bánhegyi Tiborné dr. A felsıfokú képzés helyzetének, valamint a felsıfokú képzettségőek foglalkoztatási helyzetének alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban............................................................................................... 77 Dr. Finta József A kereszténység értékhordozó szerepe a mai európai társadalomban ................ 89
Dr. Kukorelli Katalin Az adekvát fordítás egyes kérdései ................................................................... 101 Miklósné Zakar Andrea Az Európai Unió tagállamaiban mőködı köztisztviselı – képzési modellek tanulságai, különös tekintettel a magyarországi köztisztviselı – képzés jövıjére .............................................................................................................. 107 Romsics Imre Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben............................................... 117
Elıszó
Nagy öröm számomra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által kezdeményezett Magyar Tudomány Ünnepének rendezvénysorozatában ez évben az újonnan létrehozott Tomori Pál Fıiskola is részt vesz. Ez az elsı alkalom a fıiskola számára, hogy oktatóink ilyen keretek között is bemutassák tudományos tevékenységüket, ezért úgy tervezzük, hogy minden évben csatlakozunk ehhez a nagyszerő kezdeményezéshez. A 20. század utolsó évtizedeiben a tudomány fejlıdése rendkívüli mértékben felgyorsult, átlépte a nemzeti kereteket, és szoros együttmőködésre ösztönzi a tudósokat, kutatókat. Magyarország mindig is büszke lehetett a szellemi tıkéjére, kiváló kutató, alkotó elméire, zseniális tudósaira. De ugyanígy igen büszkének kell lennünk azokra a nagyszerő mesterekre, pedagógusokra, akik kutatnak, oktatnak, és tudásuk legjavát átadva egyengetik diákjaik útját a siker felé. Elsısorban fiatal, PhD. tanulmányokat folytató kollégáinknak szeretnénk esélyt adni ezzel a kötettel is publikációs lehetıségként. A tudomány ünnepi szlogen tárgyköreinek megfelelıen három szekcióban tartottuk az elıadásokat, bár több dolgozat témája is interdiszciplinális jellegő. Reméljük, hogy kötetünkkel az elıadásokat meghallgató diákjainknak is kedvet csinálunk a tudományos kutatásokhoz. Kötetünket továbbá mindazok számára ajánljuk, akiknek érdeklıdését az általunk bemutatott témák felkeltették.
Dr. Meszlényi Rózsa PhD. fıiskolai tanár fıigazgató
Kalocsa, 2004. november 30.
- 8 -
Társadalom - szekció
- 9 -
- 10 -
Dános Anikó
A magyar nık munkaerı-piaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása
A MAGYAR NİK MUNKAERİ-PIACI HELYZETE, ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIK JAVÍTÁSA Dános Anikó fıiskolai docens A nıi foglalkoztatottság Magyarországon – a 90-es évek végére – nagyjából az Európai Uniós átlagnak megfelelıen alakult. A gazdasági aktivitás szempontjából leginkább érintett 25-54 éves korosztálynak addigra 64%-a dolgozott. Azt mondhatjuk tehát, hogy napjainkban a fiatal és a középkorú nık Magyarországon közel ugyanolyan arányban folytatnak keresı tevékenységet, mint számos más európai országban, de a jelenlegi helyzet eltérı trendek következtében alakult ki. Míg Magyarországon a 70-es, 80-as években az említett nıi korosztály foglalkoztatása 80% felett volt – egyes korcsoportok esetében a 90%-ot is meghaladta -, és innen következett be a csökkenés, addig Nyugat-Európában a nıi foglalkoztatottság állandó, folyamatos bıvülése volt tapasztalható. A közel azonos foglalkoztatottsági helyzet mögött tehát igen eltérı társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok húzódtak meg. Egy nyugateurópai szerves fejlıdés áll szemben egy közép-európai felülrıl vezényelt, kierıszakolt munkaerı - piaci változással és helyzettel. Foglalkoztatási ráták az Európai Unióban és Magyarországon EU-15
EU-25
Magyarország
(2003)
(2003)
(2004)
Férfiak (15-64 évesek)
72, 5
70, 8
63, 1
Nık (15-64 évesek)
56, 0
55, 0
50, 7
Együtt (15-64 évesek)
64, 3
62, 9
56, 8
15-24 évesek
42, 6
36, 4
23, 6
55-64 évesek
41, 7
40, 2
31, 1
Magyarországon – a volt szocialista országokhoz hasonlóan – a nık tömeges munkába állása az 50-es években kezdıdött, amely folyamat nem nélkülözte a gazdasági kényszer és az ideológiai nyomás elemeit sem. Nemcsak az eszközök voltak gazdasági és ideológiai jellegőek, de a célok is: egyfelıl a nagyarányú iparosítás, másfelıl a családi kötelékek lazítása, az állam szerepének, ráhatásának növelése a gyermeknevelésben. A propaganda direkt és indirekt sugallata szerint csak a „dolgozó nı” volt a társadalom értékes tagja, és ebben az értékítéletben benne volt a „csak” anyák, „csak” háziasszonyok lebecsülése, negatív minısítése is. Kérdés persze, hogy az érintettek -
hogyan viszonyultak ehhez a hivatalos képhez, mennyire volt a keresı tevékenység a nık számára belsı kényszer és mennyire szükséges rossz, hogyan tudták valóban összeegyeztetni a munkát és a családot, és mit tettek volna, ha lett volna választási lehetıségük?
Az 1990-ben megkezdıdött rendszerváltozás gazdasági hatásai legmarkánsabban a munkaerıpiacon jelentkeztek. A foglalkoztatottak száma drasztikusan visszaesett, és szinte egyik napról a másikra 700 ezer ember lett munkanélküli. A munkahelyeken feleslegessé vált emberek jelentıs része, mintegy 60%-a a munkanélküliség elıl korengedményes (rokkant-) és elı- 11 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
nyugdíjazásba menekült. A konszolidáció jelei 1998-tól mutatkoznak. Azóta tapasztalható, hogy nı a foglalkoztatottak és csökken a nem-foglalkoztatottak száma. A munkanélküliek egyre nagyobb arányban kerülnek vissza a munkaerıpiacra, nem kényszerülnek a végleges inaktivitást választani. A munkanélküliség, illetve a tömeges inaktívvá válás nem kímélte meg a munkaképes korú nıi népességet sem. 1990 és 2000 között az aktív korban lévı nık esetében az inaktívak aránya 22%-kal nıtt, és napjainkra a nık foglalkoztatási aránya mindössze 54%-os. Ha a gyesen és a gyeden lévı nıket az aktívak közé soroljuk, az aktív nık aránya 62%-ra emelkedik. Még azonban ez a kozmetikázott adat is jelentısen elmarad a 70-es, 80-as évekre jellemzı 80% feletti foglalkoztatási arányoktól. A rendszerváltozás óta eltelt évek anyagi és munkaerı-piaci bizonytalanságai abban erısítették meg az embereket, hogy egy családnak két pilléren kell állnia ahhoz, hogy valamelyikük munkanélkülivé válása ne lehetetlenítse el teljesen a család megélhetését, egzisztenciáját. A kétkeresıs családmodellt a többség azonban nem tekinti ideálisnak, és inkább csak kényszerbıl fogadja el. I. Helyzetértékelés A magyar munkaerıpiac legfontosabb jellemzıje az alacsony munkaerı-piaci részvétel. Az alacsony foglalkoztatottság (56, 8%) relatíve alacsony munkanélküliséggel (6, 1 %) és magas inaktivitással (39, 5%) párosul. 2004-ben éves átlagban a foglalkoztatottak száma 3 900 400 fı volt, ami a foglalkoztatottság stagnálását jelenti az elızı évek enyhe növekedése után. 2004-ben a munkanélküliek száma 252 900-ra nıtt, ami 6, 1 %-os munkanélküliségi rátát jelent. A munkanélküliek között a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezık felül- (31, 1%), a fıiskolát, egyetemet végzettek alulreprezentáltak (7, 5%), a munkaerıpiacon jelen lévı teljes sokasághoz képest. A foglalkoztatottak 85, 8%-a volt 2004-ben alkalmazott, közülük határozott idejő szerzıdéssel 6, 8% dolgozott. A foglalkoztatottak 4, 4%-a vallotta magát részmunkaidısnek. A munkaképes (15-64 éves) korúak száma 6 826 300 fı volt, közülük 2 699 200-an nem voltak sem foglalkoztatottak, sem munkanélküliek 2004-ben. Többségük (2 307 000 fı) nem is kívánt dolgozni. Azoknak az aránya, akik szerettek volna munkát vállalni, de ennek érdekében semmilyen konkrét lépést nem tettek, 2004-ben nem érte el a 15%-ot sem. Az inaktívak 41, 6%-a nyugdíjas, 27, 4%-a nappali tagozatos tanuló, 10%-a gyermekgondozási segélyben részesülı volt. Közülük 392 ezren szerettek volna dolgozni, de ebbıl 108 900 fı ún. passzív (vagy elbátortalanodott) munkanélküli, azaz azért nem folytatott aktív álláskeresést, mert kora, képzettsége (pontosabban annak hiánya), illetve a lokális munkaerıpiac korlátai miatt reménytelennek tartotta azt. Az inaktivitás elsısorban a középkorú és az idısebb népességet, a szakképzetleneket és a hátrányos helyzetőeket – köztük a roma népességhez tartozókat – érinti. A gazdasági átalakulás egyenlıtlenségei jelentıs regionális munkaerı-piaci egyenlıtlenségeket eredményeztek, különösen kistérségi és helyi szinten. 2003-ban a 15-64 éves népességben a nık aránya 51, 2 százalék volt, míg az összes foglalkoztatott között arányuk 45, 8%-os volt. Magyarországon nem a nık férfiakhoz viszonyított foglalkoztatási deficitje jelenti a súlyosabb problémát, hanem az általában vett, mindkét nemet egyformán sújtó foglalkoztatási szint. A nıi munkanélküliségi ráta 2003-ban 5, 6% volt, 0, 5%-kal kedvezıbb, mint a férfiaké (6, 1%). A nık munkanélküliségi mutatója 2004-
- 12 -
Dános Anikó
A magyar nık munkaerı-piaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása
ben elérte a férfiakét, ami összefügg a munkanélküliek összetételében bekövetkezı változással: egyrészt, a munkanélküliek között nıtt a tanulmányaik befejeztével állást keresık aránya, másrészt, a nyugdíjkorhatár növekedésével és egységesülésével az idısebb generáció helyzete nemétıl mind függetlenebbé vált. Munkanélküliségi ráták az Európai Unióban és Magyarországon
Munkanélküliségi ráta, %
EU-15
EU-25
Magyarország
(2004. november)
(2004. november)
(2004, éves átlag)
7, 9
8, 8
6, 1
A rendszerváltást követı években a nık munkaerı-piaci részvételének visszaesését a nıi munkavállalással kapcsolatos konzervatív attitődök terjedése is kísérte, a nık körében is. Ez csak az utóbbi idıben látszik megváltozni, különösen a magasan iskolázott fiatal nık körében. A foglalkoztatási ráták az Európai Unióban és Magyarországon, korcsoportok szerint, 2003ban, (Forrás: Eurostat) EU-15
HU
Eltérés
15-24 évesek
42, 5
29, 8
12, 7
25-54 évesek
86, 5
80, 1
6, 4
55-64 évesek
51, 6
37, 8
13, 8
15-24 évesek
36, 7
23, 8
12, 9
25-54 évesek
67, 8
67, 4
0, 4
55-64 évesek
32, 2
21, 8
10, 4
Férfiak
Nık
I. 1. A gyermeket gondozó szülık munkavállalásával kapcsolatos problémák Az alacsony szintő foglalkoztatás részben a kiterjedt, gyermekgondozással és a hozzátartozók gondozásával kapcsolatos ellátási rendszerre is visszavezethetı. A gyermekneveléshez kötıdı támogatásokat túlnyomó részt nık veszik igénybe. (2003-ban a GYES -t igénybe vevık 6 %-a, a GYED -et igénybe vevık 0, 7%-a volt férfi.) Ez hozzájárul ahhoz, hogy a fiatal nık évekre kimaradnak a munkaerıpiacról, és ez alatt készségeik megkopnak, ismereteik elavulnak, amely megnehezíti a késıbbi visszatérést. A 6-10 éves gyermeket nevelı nık aktivitása alacsonyabb, mint a gyermektelen, vagy idısebb gyermeket nevelı nıké. A magasabb iskolai végzettségő nık – még több gyermek születése után is – nagyobb sikerrel térnek vissza a munkaerıpiacra, mint alacsony végzettségő társaik. (Például a három gyermeket nevelı, felsıfokú végzettséggel rendelkezı anyák 63%-a dolgozik, szemben az általános iskolát végzett anyák 17%-ával.)
- 13 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
I. 2. A gyermekek és más hozzátartozók napközbeni ellátását biztosító szolgáltatások helyzete A három évesnél fiatalabb gyermekek napközbeni ellátását a bölcsıde, a családi napközi, valamint a házi gyermekfelügyelet biztosítja. A bölcsıdei férıhelyek száma 1990-tıl elıbb drasztikusan, majd enyhébb ütemben csökkent. 2002-ben a megfelelı korosztály 10, 1%-a járt bölcsıdébe. A bölcsıdei férıhelyekre jutó gyermekek aránya 2002-ben 120% volt, de a bölcsıdék rendszeres napi kihasználtsága 80% körül mozog. Rugalmas ellátásra lenne igény, de alig vannak a munkát vállaló szülık igényeihez jól alkalmazkodó gyermekgondozási formák. Jelentısek a területi egyenlıtlenségek a napközbeni gyermekellátáshoz való hozzáférés tekintetében. A 3-6 éves gyermekek napközbeni ellátása a közoktatási rendszerhez tartozó óvodákban történik. Magyarország jól kiépült óvodai hálózattal rendelkezik, az óvodába járók aránya európai viszonylatban is magas, megközelíti a 90%-ot. Ugyanakkor a hátrányos helyzető csoportok körében ez az arány alacsonyabb az átlagnál. Megoldatlan, különösen vidéken, a fogyatékos gyermekek napközbeni ellátása. A gyermekintézmények jelenlegi kihasználtsága mellett és a szőkös erıforrások miatt kevés intézmény vállalja fel sérült gyermekek integrált ellátását. 2001-2003 között jelentısen átalakult a szociális alap- és szakellátások, valamint a lakóhelyi szociális szolgáltatások rendszere, azért, hogy a rászorulók lehetıleg a saját lakókörnyezetükben kapjanak minél több segítséget, illetve a családok nagyobb mértékben mentesüljenek az ápolási feladatok alól. Ennek keretében új, az alapellátásokhoz tartozó szolgáltatásként létrejött a támogató szolgálat és a jelzırendszeres házi segítségnyújtás, valamint sor került a fogyatékos személyek nappali intézményeinek továbbfejlesztésére és a fogyatékos emberek fejlesztı központjainak kialakítására. I. 3. A munka és a család összeegyeztetésével és a munkaerıpiacra való visszatéréssel kapcsolatos problémák A munkahelyi és a családi kötelezettségek összeegyeztetésének támogatására 2000 óta minden évben meghirdetésre kerül a Családbarát Munkahely díj, amelyet a kiemelkedı családbarát intézkedéseket megvalósító vállalatok és intézmények nyerhetnek el. A pályázat fı célkitőzése azoknak a már meglévı intézkedéseknek, jó példáknak a megismerése és terjesztése, amelyek célja az alkalmazottak segítése a munka és a családi élet összehangolásában. A nık munkaerı-piaci re-integrációját 2001-2004 között PHARE Program támogatta. A 4 millió eurós program keretében twinning partneri együttmőködés és pályázati alap szolgálta a nık munkavállalásra történı felkészítését és az önfoglalkoztatás támogatását. A program célja a nık és a férfiak közötti munkaerı-piaci esélyegyenlıség erısítése volt, az inaktív nık reintegrációjának és késıi integrációjának támogatásával. A munkaügyi központok által indított munkaerı-piaci programok között rendszeresen szerepelnek kifejezetten a nıi célcsoportokra irányuló programok, amelyek a szolgáltatások, képzés és támogatott foglalkoztatás, a célcsoport igényeihez alkalmazkodó, együttes alkalmazásával hatékonyan segítik a nık munkavállalását. I. 4. Szegregáció, bérkülönbségek A nık foglalkoztatását egyaránt jellemzi a horizontális és a vertikális szegregáció. A horizontális szegregációra utal a nıi munkaerınek néhány, az átlagosnál rosszabbul fizetı szektorokban és foglalkozásokban való felülreprezentáltsága. Az egészségügyben és az oktatásban foglalkoztatottak több mint háromnegyede nı, ami részben e szektorok alacsony bérei-
- 14 -
Dános Anikó
A magyar nık munkaerı-piaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása
vel, részben a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolása szempontjából kedvezıbb munkafeltételeivel magyarázható. Miközben az összes foglalkoztatott között a nık aránya 45%, addig az irodai foglalkozásokban 96%, a felsıfokú végzettséget igénylı, kisegítı jellegő munkakörökben 65%. A vertikális szegregációt jelzi, hogy a magánszektorban a foglalkozási hierarchia csúcsát jelentı vezetıknek csak mintegy egytizede, a vállalkozóknak pedig mindössze 30%-a nı. A jellegzetesen nıi foglalkozásokban a nıknek kevesebb lehetıségük van jobban fizetett munkakörök, prémium, mőszakban végzendı munka vagy egyéb többletkereset megszerzésére. Az ilyen strukturális kérdések további munkaerı-piaci hátrányokat jelentenek a nık számára. Magasabb képzettségi szintjük ellenére, a nık átlagos bruttó keresete 19%-kal (EU: 28), nettó átlagkeresete 16%-kal alacsonyabb. Összehasonlítható munkakörökben az egyenlı értékőnek tekinthetı munkáért a nık a köz- és a magánszférában egyaránt átlagosan 13-14%-kal kevesebb bért kapnak. Ezek a különbségek alacsonyabbak az EU -átlagnál. A foglalkozási szegregáció és a bérkülönbségek között összefüggés van: a nıi munkavállalók felülreprezentáltak a hagyományosan alacsonyabban fizetett közszférában. Ugyanakkor az alacsonyabb fizetések miatta közszféra kevésbé vonzó a férfiak számára, ami tovább erısíti bizonyos szakmák elnıiesedését. A családbarát politikák hiánya gátolja a nıket, a munkahelyi és családgondozási feladataik közötti egyensúly kialakításában. A nık úgy érzik, hogy a gyermekgondozási szabadság az egyetlen lehetıségük arra, hogy elkerüljék a családi és a munkahelyi kötelezettségek kettıs terhét. Sajnálatos módon a férfiak általában nem vesznek részt a háztartási feladatok ellátásában, és ez szintén akadályozza a nık gazdasági és szakmai egyenlıségének megteremtését. A 90-es években a bölcsıdei ellátás visszaesett. 2004-ben a 3 év alatti gyermekeknek csupán 10 százalékát gondozták bölcsıdékben. Az óvodai ellátottság megfelelı, a 3-6 éves gyerekek 87%-a jár óvodába. A munkahelyi és a családi kötelezettségek összeegyeztetését az is nehezíti, hogy Magyarországon a nık csupán 5-6%-as dolgozik részmunkaidıben, és az egyéb rugalmas munkavégzési lehetıségek (például bedolgozás, munkakör-megosztás) is ritkák. A nık iskolai végzettsége magasabb a férfiakénál, de nem rendelkeznek olyan képesítéssel, amely lehetıvé tenné számukra az egyenlı munkapiaci versenyt, különösen a nem hagyományos ágazatokban és foglalkozásokban. A leginkább keresett készségek a nyelvismeret, a vezetési, számítógépes és technológia-alapú készségek. A nık foglalkoztatási lehetıségeinek javításához és a szegregáció leküzdéséhez biztosítani kell a nık ilyen típusú képzésekben való részvételét, és felkészülésüket az „új” gazdaságban végzendı munkakörökre. Emellett a nık vállalkozóvá válásának elısegítése érdekében biztosítani kell számukra az olyan vállalkozói készségek elsajátítását, mint a marketing, a költségvetés-készítés, a számvitel és az üzleti tervezés. Az egyes generációk képzettségi szintje eltérı. A probléma leküzdésére támogatni kell az élethosszig tartó tanulás gyakorlati megvalósulását, amelybe egyaránt be kell vonni mind a foglalkoztatottakat, mind pedig a munkakeresıket és a munkaerıpiacra visszatérni kívánókat. A felnıttképzési programoknak különösen a hátrányos munkaerı-piaci helyzető 40 év feletti nıkre kell összpontosulniuk. A férfiak és a nık rezervációs bére közötti különbség jelzi, hogy a munkaerıpiacra visszatérı munkanélküli nık hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak. A nık érdekképviselete ál-
- 15 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
talánosságban gyengébb, ennél fogva a nemek szerinti esélyegyenlıség elımozdítása kulcsfontosságú a rezervációs bérkülönbségek csökkentéséhez. A statisztikai adatokkal megragadható munkaerı-piaci esélyhátrányok mellett a nık bizonyos csoportjai esetében közvetett diszkrimináció is kimutatható. Leginkább a kisgyerekes anyák, valamint a gyermekgondozás vagy egyéb ok miatti távollét után ismét elhelyezkedni kívánó nık esetében tapasztalható a hátrányos megkülönböztetés. A „gender mainstreaming”, azaz a nemek közötti esélyegyenlıség érvényesítésére, vagy a nık munkaerı-piaci helyzetének javítására tett intézkedések hatásai még nem követhetık nyomon a statisztikában. E területen további fejlıdésre és a folyamatok értékelésére van szükség, hogy a nemek közötti egyenlıség az egyes szakpolitikák minden szintjén és minden szakaszában jelen legyen. A nık és a férfiak közötti egyenlıség a magyar jogrendszer egyik alapelve, amelynek érvényesülését szolgálja a közösségi jognak teljes mértékben megfelelı 2003. évi CXXV. Törvény „Az egyenlı bánásmódról és az esélyegyenlıségrıl”. A törvény célja, hogy fellépjen a különbözı csoportokat, köztük a nıket érintı hátrányos megkülönböztetés és egyenlıtlen bánásmóddal szemben a társadalmi élet számos vonatkozásában. Kihívások: - hatékonyan fel kell lépni a nıkkel szembeni diszkrimináció valamennyi formája ellen, - elı kell segíteni a nık munkaerı-piaci részvételét, - fejleszteni kell a nappali ellátásokat, - csökkenteni kell a szegregációt. II. Válaszlépések A nıkkel szembeni diszkrimináció elleni fellépés Az esélyegyenlıségi törvényben lefektetett számos intézmény a közeljövıben alakul meg: - 2005. január elsején kezdte meg mőködését a pénzbírságolási joggal felruházott országos hatáskörő szerv, - a Kormány idén indította el a Köztársasági Esélyegyenlıségi Programot (KEP), amely összefoglalja a tárcák és az országos hatáskörő szervek által indított esélyegyenlıségi programokat, többek között a nık és a férfiak közötti esélyegyenlıség megvalósulását szolgáló programokat. A KEP keretében országos felmérés és stratégia készül a bérkülönbségekrıl és azok csökkentésérıl, a munkaadók megfelelı tájékoztatást és támogatást kapnak a munkahelyi tervek elkészítéséhez és megvalósításához, különös tekintettel a közszférára. A Program ösztönzi a munkáltatókat, hogy mérjék fel a nık és a férfiak közötti bérkülönbséget, különös tekintettel az alkalmazott munkaértékelési rendszerre és az egyenlı értékő munkát végzıkre, - munkahelyi szinten az állami intézmények és vállalatok számára kötelezı esélyegyenlıségi terv tartalmazza a munkáltató intézkedéseit, amelyek – más munkavállalói csoportok mellett – a nık esélyegyenlıségének javítására irányulnak. A terv kiterjed a bérkülönbségek, a munkakörülmények, a képzésekhez való hozzáférés javítását szolgáló munkáltatói intézkedésekre. A nık munkaerı-piaci részvételének elısegítése A nık munkapiaci esélyeinek növelése érdekében a kormány az alábbi területeket érintıen hozott intézkedéseket:
- 16 -
Dános Anikó
A magyar nık munkaerı-piaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása
1. Családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolása, a részmunkaidıs foglalkoztatás támogatása. 2. A 45 év feletti nıket az általánosnál kedvezıbb feltételek illetik meg egyes támogatások esetében. 3. 50 év felettiek járulékkedvezménye. 4. Egészségügyi hozzájárulás fokozatos megszüntetése. 5. EQUAL Közösségi Kezdeményezés. 6. Humánerıforrás Operatív Programja. A családi és a munkahelyi kötelezettségek összehangolása érdekében: - A gyermek 12 hónapos korától lehetıség van a GYES, GYET, illetve ápolási díj folyósítása mellett részmunkaidıben (otthoni munkavégzés esetén teljes munkaidıben) munkát vállalni. A GYES, GYET -ben részesülı foglalkoztatottak után a munkaadóik 2004tıl mentesülnek az EHO megfizetése alól - Az ellátásokat mindkét szülı azonos feltételekkel veheti igénybe. A gyermek 1 éves korától a nagyszülınek is átadható a GYES. - Gyermekgondozás ideje alatt térítésmentesen szerezhetnek az anyák újabb szakképesítést, vagy vehetnek részt felsıfokú képzésben. 2002 óta a gyermekgondozási támogatásban részesülık is bekapcsolódhatnak munkaerı-piaci képzésbe. A munkáltatók ösztönzésének eszközei: - 2003 októberétıl támogatás nyújtható azoknak a munkáltatóknak, amelyek olyan személyek részmunkaidıben történı foglalkoztatását vállalják, akik háztartásukban legalább egy 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek, vagy ápolási díjban részesültek. - 2005. január 1-jétıl alanyi jogon 50%-os társadalombiztosítási járulékkedvezményt vehetnek igénybe azok a munkáltatók, amelyek olyan munkavállalókat alkalmaznak, akik gyermekük gondozását, illetve családtagjuk ápolását követıen kívánnak elhelyezkedni, akár részmunkaidıben. A 45 és 50 év felettiek elhelyezkedésének támogatása: - A képzések, a foglalkoztatást bıvítı támogatás, valamint a közhasznú foglalkoztatás esetében a 45 év felettieket az általánosnál kedvezıbb támogatási feltételek illetik meg. - 2005-tıl az 50 év feletti munkanélkülit alkalmazó munkáltatók számára 50%-os járulékkedvezmény adható. - Az 50 év feletti tartósan munkanélküli személy foglalkoztatása esetén a munkáltatónak nem kell megfizetni a tételes egészségügyi hozzájárulást. EQUAL Közösségi Kezdeményezés Az EQUAL az EU tagállamaiban biztosít arra lehetıséget, hogy bármilyen szempontból hátrányos helyzetőek sorsa jobbra forduljon. 2004-2006 között 10 milliárd forint értékő támogatást jelent hazánknak. A nık esélyegyenlıségét javító programok: - Egyenlı munkáért egyenlı bért, - Modellértékő támogató-rendszer kiépítése - Társulás a pályakezdı anyákért - Nı az esély! - Az „Esély Bölcsıdéje
- 17 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
A programok célja: - innovatív módon fellépni a nık hátrányos megkülönböztetésével szemben a bérezés és a foglalkoztatás terén, - a szolgáltatások javítása, - a kisgyermekes anyák munkaerıpiacra való visszatérésének segítése, - a nık és a férfiak esélyegyenlıségének biztosítása a munkaerıpiacon, a vertikális és a horizontális szegregáció csökkentése. A Humánerıforrás-fejlesztés Operatív Programja A Humánerıforrás-fejlesztés Operatív Programja 191 milliárd forintos támogatási kerettel rendelkezik. Célja a nık munkaerı-piaci részvételének támogatása, valamint a munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolásának elısegítése. A pályázati kiírásra eddig 72 projektterv érkezett be, 26 került elfogadásra, amelyek összesen 600 millió Ft támogatásban részesülnek
Irodalomjegyzék A nık munkaerı-piaci helyzete Magyarországon /Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ, Budapest, 2000. április/ Fülöp Edit: A nık munkapiaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása /Foglalkoztatás politikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2005./ Galasi Péter: Nıi-férfi kereseti különbségek Magyarországon /Országos Munkaügyi Kutatóés Módszertani Központ, Budapest, 2000./ Kertesi Gábor – Köllı János: Reálbérek és kereseti egyenlıtlenségek /A bérszerkezet átalakulása Magyarországon. Közgazdasági Szemle, 1997. 7-8. sz., 612-634. o./ Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv – Magyarország /Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2004./ Vincze Imre: A foglalkoztatási kedvezmények és támogatások várható munkaerı-piaci hatásai /Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, 2005./
- 18 -
Dr. Dános Valér
A gazdasági bőnözés megelızése
A GAZDASÁGI BŐNÖZÉS MEGELİZÉSE Dr. Dános Valér C.Sc. tanszékvezetı fıiskolai tanár Elıadásom címéül azt is választhattam volna: paradigmaváltás a gazdasági berendezkedésben – paradigmaváltás a gazdasági bőnözésben. Hogy a tétel elsı fele igaz-e, erre a kérdésre a közgazdászok hivatottak korrekt választ adni. A kriminológus viszont határozottan állíthatja, a gazdasági bőnözésben az elmúlt közel másfél évtizedben látványos paradigmaváltás történt. Minthogy a gazdasági bőnözés mélyen beleágyazódik a mindenkori gazdasági életbe, alaposan feltehetı, hogy paradigmaváltás a járulékos jelenségben csak akkor következhet be, ha magában az alapjelenségben is végbemegy. A paradigma egy erıteljesen redukált fogalmát akként definiálhatnánk, hogy az egy adott korszakban a vizsgálat alá vont terület alapelveirıl, tárgyáról, módszereirıl szóló közmegegyezés, egységes nézetrendszer, egyszerőbben szólva látásmód. Talán nem is létezik olyan bőnözési kategória, mint a gazdasági bőnözés, amelyben ennyire szembetőnıen jelentkezne a bőnelkövetık rendkívüli gyorsasággal történı deviáns alkalmazkodása a megváltozott jelenségekhez, társadalmi, de mindenek elıtt a gazdasági viszonyokhoz. Ha összevetjük a rendszerváltást megelızı idıszak gazdasági bőnözését a jelenkor gazdasági bőnözésével, látható, hogy a bőnelkövetıknek sokkal nagyobb mozgásterük van a piacgazdaság keretei között, mint a paternalista államban. A tervgazdálkodás, az egyszintő bankrendszer szinte teljességgel kizárta azokat a bőnelkövetéseket, amelyek a piacgazdaság kialakulásával igen gyorsan megjelentek és mára meggyökeresedtek hazánkban is. Az informatika fejlıdése, a bankkártyák és az értékpapírok megjelenése, az üzleti titok értelmet nyerı fogalma, mind olyan tényezıkké váltak, amelyek magukkal hoztak eddig ismeretlen bőncselekményeket, ismeretlen bőnelkövetési módokat. Az un. tervbőncselekményektıl így juthatunk el az off shore bőnözésig, avagy a szervezett bőnözést lehetıvé tévı pénzmosásos bőnözésig. Úgy tőnik, napjaink legaggasztóbb kriminális jelensége kétségkívül a pénzmosás. Magának a szervezett bőnözés kialakulásának lehetıségét is az teremti meg, hogy létezik olyan legális vállalkozás (egyéni vagy társulásos), amelyet igénybe lehet venni a bőncselekménnyel szerzett vagyoni elıny tömeges és folyamatos legalizálására. Ugyanis a szervezett bőnözı csoport hosszabb mőködésének legszükségesebb feltétele, hogy legalizálni lehessen a bőnös úton megszerzett pénzt, vagyontárgyat. Ehhez mindenképpen olyan legális vállalkozásra van szükség a már hivatkozott folyamatossághoz, ahol a bőnös pénzt tisztára lehet mosni. Ez megvalósulhat egyéni vagy kisebb társulásos vállalkozás mellett is, de a szervezett bőnözést inkább a tıkés vállalkozási jelleg reprezentálja. Ez esetben már a szervezett bőnözést finanszírozó szervezet vagy egyén közremőködésérıl van szó. Mindez nyilvánvalóan csak azokban a társadalmakban valósulhat meg, ahol nagy számban vannak tıkés kis- és nagyvállalkozások, gazdasági társaságok. Mint láthattuk, ezért is nem alakulhatott ki Magyarországon a korábbi évtizedekben a mai szervezett bőnözéshez hasonló jelenség. Mit is értük pénzmosás alatt? A pénzmosás azt a tevékenységet jelenti, amely megváltoztatja az illegálisan szerzett pénz azonosságát és legális forrásból származóként tünteti azt fel.
- 19 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
A pénzmosás különböztethetjük meg: - az elhelyezést, - a bujtatást és - az integrálást. Az elhelyezés a legegyszerőbb, ugyanakkor a legveszélyesebb fázis, ugyanis ez esetben a készpénz elsı ízben válik el az alapbőncselekménytıl. Legtipikusabb formája, amikor a bőncselekménybıl származó készpénzt más országba csempészik vagy közvetlenül, lehetıség szerint kisebb összegekben pénzintézetekben helyezik el (strukturálás), akár személyesen, akár más személyek bevonásával, ahonnan késıbb rövid idın belül továbbítják. A nyomozók szerint, ha ebben a fázisban nem sikerül a cselekményt felfedni, aligha jár eredménnyel a nyomozás további szakasza. A rendıri gyakorlatban e fázisra szokták mondani, hogy a pénzmosás egy pohár vízbe ejtett tintacsepphez hasonló, a tintacsepp lassan feloldódik, majd lassan észrevétlenné válik. A bujtatás vagy más szóval rétegezés a pénzmosás fázisai között olyan technikát jelent, amikor a bőncselekménybıl származó pénz eredete követhetetlenné válik, különösen az egymást keresztezı és fedı vásárlások vagy elektronikus úton való átutalások következtében. És itt jön be a már említett off-shore központok szerepe. Az integrálás olyan tevékenység, amely a bőncselekménybıl származó pénzt bejuttatja a gazdaságba és a továbbiakban már úgy tünteti fel, mintha az legális üzleti forrásból származó lenne. Ekkor más a pénz asszimilálódott, tisztává vált. Ezek a fázisok a gyakorlatban nem sorrendben követik egymást és nem feltétlenül valósul meg valamennyi folyamat. Ezek egymást keresztezhetik és átfedhetik, illetve egyes fázisok ki is maradhatnak. A készpénz névtelenséget biztosít a szervezett bőnözés számos formájához, így különösen a kábítószer-kereskedelemhez, a fegyver-kereskedelemhez és a terrorizmushoz. A pénzmosásból származó jövedelem szokásos közvetítı eszköz a szervezett bőnözésben, ezért nyomós érdek indokolta a pénzmosás bőncselekménnyé nyilvánítását. A szervezett bőnözés hazai és nemzetközi elterjedésével jelentıs pénzeszközök és anyagi javak halmozódnak fel a szervezett bőnözıi csoportok kezében. E csoportok a bőnös úton szerzett pénzek jelentıs részét a legális gazdaságban próbálják befektetni, amelynek célja, hogy a bőnös úton szerzett pénz azonosságát, eredetét leplezzék és legális forrásból származó eszköznek tüntessék azt fel. Ennek érdekében a piszkos pénzek megjelennek a bankok és az egyéb pénzügyi intézmények hálózatában, ezért a pénzmosás büntetendıvé nyilvánítása védi az elıbb említett intézmények, illetve a legális gazdaság törvényes mőködését, illetve a törvényes mőködésbe vetett bizalmat. A Dow Jones News szakírója szerint a pénzmosás évente a világ GDP-nek 2-5 %-át teszi ki, ami hozzávetılegesen 2-3.000 mrd dollárt jelent. (Magyarországon kb. 100 mrd, Ft) Mibıl származhat ez az óriási tisztára mosandó pénztömeg? - kábítószerkereskedelem, - fegyverkereskedelem, - prostitúció, - terrorizmus, - korrupció, - veszélyes hulladék elhelyezése, - nagyösszegő pénzlopás, - zsarolás (hivatali),
- 20 -
Dr. Dános Valér
A gazdasági bőnözés megelızése
- mőkincslopások, - csalás. A pénzmosás eredményes lefolyását elısegítı intézmények: - off-shore cégek (közvetítıkön keresztül – ügyfélazonosítás elkerülése) - levelezı bankkapcsolat (személyazonosság elrejtése) - privát banki tevékenység (kiemelt ügyfelek részére nyújtott banki szolgáltatás - fokozott diszkréció) - az aranypiac felhasználása (a külföldi eladásból származó pénz már tiszta) - kibertér felhasználása (egyik kontinensrıl a másikra történı transzferálás, feltölthetı mobiltelefonról). Honnan indult – és hova tart a pénzmosás világjelensége? A pénzmosás, mint kifejezés az USA-ból származik. A szesztilalom idején Al Capone a szeszcsempészetbıl származó óriási pénzösszeg tisztáramosására egy mosodahálózatot hozott létre, és ennek nyereségével magyarázta hatalmas jövedelmének eredetét. A magyar helyzet A pénzmosás elleni nemzetközi szervezet a Financial Task Action Force (FTAF) hazánkat felvette a feketelistára, és Liechtenstein, Svájc és Olaszország mellett a legnagyobb pénzmosók közé sorolta. A FTAF problémásnak tekintette az anonim bankbetétek létét. A magyar jogalkotás eredményeként ez évben végleg lekerült a feketelistáról Magyarország, elsısorban a pénzmosás megelızésérıl és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvénynek köszönhetıen. A gazdasági bőnözés a modern felfogás értelmezésében a bőnözésnek e szelvényét a gazdálkodással összefüggı bőncselekmények kategóriája képezi, amely a: - a Btk VXII fejezetébe tartozó gazdasági bőncselekményeket, - a Btk. XVIII. fejezetébıl a gazdálkodás körében elkövetett egyes vagyon elleni bőncselekményeket, - a Btk. XV. fejezetébıl a hivatali visszaélést, a vesztegetést, a befolyással üzérkedést, valamint a - a Btk. XVI. fejezetébıl a nemzetközi jogi kötelezettség megszegését, a visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel bőncselekményt, a környezet- és a természetkárosítás bőncselekményeket foglalja magába. E bőnözési alstruktúra összesen 72, a Btk-ban nevesített bőncselekménybıl áll. A gazdasági bőnözés terjedelmét vizsgálva megállapítható, hogy az ismertté vált bőncselekményeken belüli aránya 1–1,5% körül mozog (a kibıvített értelmezés szerint is csupán 8-10 %), tehát menynyiségét tekintve nem túlságosan aggasztó jelenségrıl vanszó. Számuk évente mintegy 30.000 körül ingadozik. E bőncselekményekkel okozott kár mértéke ellenben rendkívül nagy, évente mintegy 150 mrd Ft körül mozog. A gazdasági bőnözés jellemzıje, hogy egy részük viszonylag kisebb súlyú bőncselekményekbıl áll, másik része viszont rendkívül nagy vagyoni hátránnyal jár, sok esetben számszerően nem mérhetı erkölcsi kárt okoz a hazai és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban egyaránt. Jellemzıje továbbá az, hogy e bőncselekmények többségének közvetlen sértettje nincs, ezért rendkívül magas a látencia a bőnözésnek e szelvényénél. A közvélemény egyes bőncselekmények esetében nem főz ahhoz komolyabb erkölcsi rosszallást, ügyeskedésnek tartja a legalitást átlépı manıvereket. Talán a gazdasági bőncselekmé-
- 21 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
nyek azok, amelyek esetében a legelnézıbb a közvélemény, nem tekintik igazi bőncselekményeknek az adócsalást, a társadalombiztosítási csalást, de még a pénzmosást sem. További jellemzıje, hogy általában sorozatjellegő elkövetésrıl van szó, egy-egy elkövetıi csoport nagyobb számban és több fajta bőncselekményt követ el. Sok esetben több ilyen bőnözı csoport egymással közösen, egymás tevékenységét kiegészítve követi el a bőncselekmény sorozatot. A gazdasági bőnözés és a szervezett bőnözés kapcsolata mára már egyértelmővé vált. A gazdasági bőnözés okai igen sokrétőek, és nagyfokú hasonlóságot mutatnak a vagyon elleni bőnözés okaival. Objektív oldalon a gazdaság átmeneti állapota az egyik legjelentısebb oksági tényezı. Szinte teljesen lebontották a tervgazdálkodás rendszerét, de nem épült ki helyette a piacgazdálkodási szisztéma. A verseny szabályozatlansága majdnem hogy anarchia formájában jelentkezik, aminek következtében sokan használják ki az átmenetbıl adódó joghézagokat. A technikai modernizáció eszközei elıbb jelennek meg a bőnözık oldalán, mint ahogyan arra a jog reagálna. Ebbıl a fáziskésésbıl egyes vállalkozók óriási hasznot képesek realizálni. Szubjektív oldalon a gazdálkodási fegyelem erıteljes lazulása, a felelısség megállapíthatóságának hiánya jelentkezik erıteljesen. Különösen aggasztó az üzleti erkölcs romlása és a gazdaság alacsony szintő moralitása. A jogértelmezésben mutatkozó bizonytalanság is inspirálólag hat a bőnelkövetıkre. Igaznak tőnik az az állítás, hogy a tisztességes gazdálkodás nagyobb rizikóval jár, mint a tisztességtelen, az illegális tevékenység határát bıven átlépı gazdálkodás. Külön területe a gazdasági bőnözésnek a hazánkban eddig alig ismert off-shore bőnözés, ami különösen a szervezett bőnözés jellemzıje. A szervezett bőnözı csoportok az ilyen területenkívüliséget élvezı termelı és szolgáltató vállalkozások, bankok vagy biztosító társaságok adta lehetıségeket hamar felismerték, és a pénzmosás második fázisának, a keletkezés körülményeitıl, jellemzıitıl történı megfosztása (az ún. rétegzıdési folyamat) színterévé igyekeznek tenni. E tevékenységükhöz nagymértékben segítséget nyújtanak a különbözı számítógépes hálózatok, internetes kapcsolatok. A gazdasági bőnözés megelızése – az oksági tényezıkkel megegyezıen – rendkívül sok hasonlóságot mutat a vagyon elleni bőnözés megelızısével. A vagyon elleni bőncselekmények megelızésének fı irányai között a kriminológusok elsısorban a legfontosabb iránynak a bőnelkövetési alkalmak minimálisra történı csökkentését, a tulajdonosi szemlélet erısítését tartják. E bőnözési szelvény elleni fellépés leghatékonyabb eszköze a vagyonvédelem technikai és személyi feltételrendszerének javítása. Egyes becslések szerint a biztonságtechnikai eszközök a lakások legfeljebb 20%-ánál használatosak. Az üzleteknél alkalmazott riasztóberendezések nagyobb hányada elavult vagy nem megfelelı hatékonyságú. Csekély számban élnek az üzlettulajdonosok a távfelügyeleti vagyonvédelmi rendszer kínálta lehetıségekkel. Erısíteni szükséges a különbözı üzemrendészeti, civilbiztonsági és más társadalmi megelızési szervezıdések szerepét is a vagyon elleni bőncselekmények megelızésében. Az un, üzleti hírszerzés visszaszorítására is nagyobb figyelmet kell fordítani. Azok a megelızési eszközök és módszerek, amelyek hatékonyan alkalmazhatók a vagyon elleni bőncselekmények megelızésére, a gazdasági bőnözés esetében is használható eszközrendszert jelent. Az egyik legfontosabb kérdés a piacgazdálkodás jogszabályi kereteinek teljes körő definiálása, a joghézagok megszőntetése. Javítani szükséges a felderítés hatékonyságát, a generális prevenció hatásának növelése érdekében. Kiemelt fontosságú kérdés a munkanélküliség csökkentése, a gazdaságélénkítést szolgáló járulékcsökkentés. A szubjektív oldalon jelentkezı feladatok közül fontos az adózási fegyelem megszilárdítása, a közvéleményben a he-
- 22 -
Dr. Dános Valér
A gazdasági bőnözés megelızése
lyes értékítélet kialakítása, a gazdasági bőnözés elleni harcban érintettek szakmai felkészítésének növelése. Itt jutottunk el a Fıiskolánk lehetıségéhez. Mint gazdászképzı intézmény erkölcsi kötelessége, hogy az oktatás eszközével járuljon hozzá a gazdaság védelméhez. A mai, és különösen a jövı modern információs társadalmának egyik legnagyobb kihívása az, hogy miként sikerül a gazdasági információ-hírszerzés elleni védelem megszervezése egy adott intézményen belül, rendelkezésre állnak-e azok a szakemberek, akik az ilyen kihívásokra adekvát módon képesek reagálni, továbbá felismerik-e a belsı gazdasági visszaéléseket, és tudnak-e megfelelı stratégiai és taktikai döntéseket hozni a megelızés, a megakadályozás és a megszakítás érdekében. A gazdaság és a társadalom különbözı területein ma már –amint arról már volt szó- nem egyszerően a bőnözés hagyományos formái jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem a szervezetten, illetve a szervezett bőnözı társulások, egyes területeken pedig a maffiaszervezetek által elkövetett, esetenként milliárdos károkat okozó gazdasági kriminokrácia megjelenése. Csupán az illegális munkaerı foglakoztatás és a szoftverkereskedelem területén mintegy harminc-negyven milliárd kár éri évente az állami kincstárat, illetve a szoftverforgalmazókat. Nem is beszélve a már említett pénzmosás jelensége által okozott károkra. Ugyancsak kiemelkedıen nagy kárt okoznak a feketegazdaság területén tevékenykedı vállalkozások és magánszemélyek egyaránt. Az ilyen, a megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyokhoz rendkívül gyorsan, deviáns módon alkalmazkodni képes, a gazdálkodás biztonságát veszélyeztetı bőnszövetkezetek, más bőnös vállalkozások által elkövetett cselekményekkel szemben nem áll rendelkezésre megfelelı felkészültségő szakembergárda. Ez pedig azért alakulhatott ki, mert mind a mai napig nem vállalta fel egyik hazai felsıfokú tanintézet sem az olyan versenyképes ismeretek átadására irányuló felsıfokú gazdaságvédelmi szakemberképzést, amelynek eredményeként az említett problémákkal szemben hatékonyan és eredményesen fellépni képes szakértelmiség jelenhetne meg. A gazdaságvédelmi szakértelmiség képzésével biztosítható az, hogy a Tomori Pál Fıiskola olyan gazdaságvédelmi szakismeretekkel rendelkezı személyeket bocsásson ki, akik a tanulmányaik során elsajátított ismeretek birtokában képessé válnak az állami szervek, a vállalatok, az egyéni és társas vállalkozások gazdálkodását sértı vagy veszélyeztetı cselekmények idıben történı felismerésére, ezáltal azok megelızésére, megakadályozására és megszakítására. E képzés tehát valamennyi gazdasági vállalkozás vagyonvédelmi, rendészeti vezetıjének vagyon- és gazdaságvédelmi vezetıjének ajánlott. Erre tekintettel javasolom a Fıiskola vezetése felé, hogy többlépcsıs megoldással indítsa el a gazdaságvédelmi szakirányú képzést: I. II. III.
lépcsıben gazdaságvédelem címmel önálló tantárgy keretében kerül oktatásra a téma, majd a lépcsıben szakirányként, és a lépcsıben már szakirányú továbbképzési szakként.
Irodalomjegyzék Górniok, Oktavia: A gazdasági bőnözés megelızésének eszközei az Európa Tanács ajánlásaiban. Magyar Jog. 1993. június Bezsenyi Mihály: Gazdasági bőnözés a rendszerváltás után. Belügyi Szemle. 2000.6. szám. 71-79.p. Jankovics Kornélia: A gazdaságvédelem törvényi, intézményi háttere. RTF Rendvédelmi Füzetek. 2003/3. - 23 -
- 24 -
Dr. Feke Gyula
A korszerő egészségügyi ellátás társadalmi-gazdasági terhei
A KORSZERŐ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TERHEI Dr. Feke Gyula kardiológus fıorvos A komolyságot kissé félretéve: amikor kézhez kaptam a tudományos konferencia programját, azonnal konstatáltam, hogy e szerint hová is pozícionálódik ma a magyar egészségügy. “Mint kiemelten nagy társadalmi veszélyességő tevékenység”: a gazdasági bőnözéssel egy sectioba. Újra komolyra fordítva a szót: ami az egészségügy társadalmi- gazdasági terheit jelenti, kétségkívül fajsúlyos gondról van szó. Az utóbbi 200 év alatt az egészségügyi ellátórendszer(ek) eseti kis, izolált karitatív egységekbıl magasan szervezett, hatalmas képzési, mőködtetési költségeket felemésztı, olykor hatósági jogkörökkel felruházott nemzetközi hálózatokká lettek, amelyek olyan nagy gazdasági egységeket is magukban foglalnak, mint a fegyverkereskedelem után a második legnagyobb nemzetközi piac, a gyógyszerpiac. Világszervezetet hoztak létre (WHO) és mint munkáltatók is meghatározó szerepet játszanak. Az egészségügy saját szakmai standardokat alakított ki, saját nyelve van (az orvosi latin, illetve a specializálódott orvosi angol), s számtalan egyéb más módon is sajátos, elkülönült világot képez (ruházat, sterilitási szabályok, speciális munkahelyi környezet, etc). Mindezek –azzal együtt, hogy a társadalom egésze rászorul az egészségügyre, s az individuum élete során (kezdve születése pillanatától s bevégezve halála órájával) számos alkalommal kapcsolatba kerül e rendszerekkel- egyfajta elkülönülést, elidegenedést, társadalmi megosztottságot szültek az ellátók és ellátottak között. Ezen túl az utóbbi évek tudományos, technikai fejlesztései egyfelıl soha nem látott, nem is álmodott lehetıségeket teremtettek, másfelıl egészségügyi “árrobbanás-”ra vezettek. A lehetıségek árát többnyire a társadalom egészének kell megfizetnie, hiszen a legtöbb országban úgynevezett “szolidaritás-elvet” (is) magában foglaló az egészségbiztosítási rendszer. Az egészségügy szívesen alkalmazná a korszerő és olykor méregdrága (többnyire igen hatékony) eljárásokat, a többségében aktuálisan egészséges társadalom pedig vonakodik azok árát megadni. Mindenek elıtt tisztázzunk néhány alapvetı kérdést. Alapelv az 1997. évi CLIV. Törvény (Törvény az egészségügyrıl) 7. §. (1) kimondja, hogy “Minden betegnek joga van –jogszabályban meghatározott keretek között- az egészségi állapota által indokolt megfelelı, folyamatosan hozzáférhetı és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz”. Ez tehát azt jelenti, hogy minden járadékfizetı jogosult a korszerő és olykor nagyon drága diagnosztikus és therapiás eljárások igénybevételére. Ugyanakkor naponta születnek új, a korábbinál hatékonyabb, kevésbé megterhelı, vagy biztonságosabb (és sajnos többnyire drágább) eljárások. Ki is az, aki az ellátórendszert finanszírozza? Természetesen mi, magunk. Ez a közös a különféle rendszerekben. A finanszírozás technikája különbözhet. A magyar valóság többnyire az, hogy a mőködtetés költségeit a Tár-
- 25 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
sadalombiztosítás, az intézményfenntartás és a mőszerbeszerzés költségeit a tulajdonos (pl. önkormányzat) finanszírozza. Mitıl lett olyan drága az egészségügyi ellátás? A teljesség igénye nélkül lássunk néhány alapvetı okot, szempontot. - Alig több, mint 100 esztendeje még nem használtunk röntgen-készüléket. - 85 éve még nem használtunk insulint a cukorbetegek gyógyítására. - 60 éve még nem voltak antimikrobás szerek a mikroorganizmusok okozta betegségek kezelésére. - 40 éve még nem használtunk orvosi ultrahang-készüléket. - 30 éve még nem volt CT (Computer-tomograph) - 20 éve nem volt MRI, nem volt PET, nem voltak korszerő daganatellenes és psychiatriai szerek. - 10 éve még nem volt koszorúérbe ültethetı implantatum, koszorúér-ultrahang, betegbe beültethetı kardioverter-defibrillator (utóbbi egy életmentı készülék). - 5 éve még nem volt korszerő és hatásos gyógyszer-protokoll az AIDS kezelésére (30 éve ismert maga a kórkép is csupán) - 1 éve még nem volt az úgynevezett „ıssejt-kezelések“ gyakorlati technikája kidolgozva. - Egyre több - korábban gyógyíthatatlannak tartott- beteget kell (sokszor hosszú élete végéig) kezelni (cukorbetegek, vérképzıszervi betegek, chronikus vesebetegségben szenvedık, stb.), drága gyógyszerekkel ellátni, költséges mőszeres kezelésekkel segíteni. Hogyan változtatták meg a fentiek az egészségügyet? - Ma szinte mindenkinek készül valamilyen rtg-vizsgálat (évente akár több is) - 1970 táján a cukorbetegség világszerte kb. 1.5%-os gyakoriságú volt. Ma a világ-átlag 5% körüli. 2000-ben kb. 100 millió cukorbeteg volt a Földön, 2025-ben kb. 250-300 millió lesz, ha így haladunk. Ennek a terhei óriásiak (insulin, diéta, szövıdmények kezelése, pl. a mővese-kezelések 70%-a cukorbetegség miatt válik szükségessé a fejlett országokban már ma is) - az antibiotikum-rezisztencia miatt mindig újabb és nehezebben elıállítható – s emiatt drágább- antibiotikumokra van szükség. - Az ultrahang-vizsgálat gyors, kényelmes, veszélytelen, emiatt igen elterjedt. De: egy ultrahang-készülék ára 20-120 millió Ft és hamar elhasználódik. - A CT, MRI, PET kiváló, többnyire veszélytelen, emiatt népszerő vizsgáló- eljárás, de egy készülék 50-200 millió Ft, egy vizsgálat 20-100.000 Ft. - A koszorúér-intervenciók emberéleteket mentenek, mőtéteket váltanak ki, de drágák az egyszer használható eszközök, egy szívkatéteres vizsgálat kb. 250.000 FT, egy koszorúér - implantatum is kb. 250.000 Ft (az újabban elterjedı, korszerő, gyógyszerrel átitatott formák még drágábbak). Egy betegbe néha 3-4 impantatum is kell... - A társadalom elöregedett, relatíve is több az idıs, emiatt betegesebb, vagy csak több törödést kívánó ember. - Gyakoribbak lettek az orvosok elleni kártérítési perek. Megnövekedtek a kártérítési összegek (Floridában 1991-ben 10 millió USD volt a perbeni marasztalások összege, 2002-ben 308 millió USD, ez 3080%-os növekedés! - Ezzel együtt nıttek az orvosi biztosítások díjai. (1 millió USD kárértékig 150-440 ezer éves biztosítási díjat is kérhetnek szakmától, tagállamtól függıen az USA-ban 2004-ben)
- 26 -
Dr. Feke Gyula
A korszerő egészségügyi ellátás társadalmi-gazdasági terhei
Mindezek mellett az egyes országok finanszírozási gyakorlata, a prioritások is eltérıek. Magyarország a bruttó nemzeti össztermék alacsony hányadát (kb. 2.8-3.5%) fordítja az egészségügyre. Más országok 7-8%-ot, az eleve sokkal nagyobb nemzeti össztermékbıl. Egy példa: 1999-ben személyesen tapasztaltam mindkét helyszínen, hogy a) a kalocsai –akkor 500 ágyas- kórház évi 4-5 millió USD- s költségkerettel gazdálkodott, míg b) az USA közepesen jó szociális ellátást nyújtó államában, Coloradoban egy 270 ágyas kórház éves büdzséje 192 millió USD volt! Ez egy kórházi ágyra vetítve 70-80szoros különbséget jelent! Adódik a megállapítás, hogy ha holnaptól arányosan ugyanennyit költenénk, akkor is csak a lemaradást konzerválnánk. Mégis, micsoda relatív javulást jelentene akár csak a finanszírozási különbség negyedére-felére csökkentése is (ez a mi jelenlegi finanszírozásunk 20-40szeresére növelését jelentené). Ehhez képest a magyar társadalombiztosítás 4 (négy!) éven át nem törzskönyvezett új, korszerő ( s emiatt drága, olykor milliós nagyságrendő kezelési költséget jelentı) rák-ellenes gyógyszereket. Újfajta konszenzusra van szükségünk az új körülmények között. Egy korszerő ellátórendszer másfajta társadalmi attitődöt és egyéni viszonyulást kíván meg. Ennek fejében viszont mást is várhatunk tıle. Önök, akik többségükben nem az egészségügy reprezentánsai, hanem a szolgáltatások igénybevevıi, Önök is kell, hogy döntsenek: mit várnak el az ellátórendszertıl. S ahhoz, hogy tudják, mit kaphatnak, s mi ennek az ára, ahhoz kívántam néhány adalékkal szolgálni. Természetesen ezek csak apró irányfények egy hatalmas adat-óceánban, de arányaikban érzékeltetik a probléma nagyságát. Ha döntés elıtt állnak, ha véleményt kell alkotniuk az „általános, ingyenes magyar egészségügyi ellátásról“, akkor legyen más fogódzkodójuk is, ne csak az orvosi váróban, a rendelıintézeti WC-ben vagy a málladozó vakolatú kórházi folyosón, vagy éppen a mőtıben szerzett benyomásaik, hanem lássanak valamennyit abból a hatalmas gazdasági erıfeszítésbıl, ami egy valóban korszerő egészségügy mögött áll. Ha ilyet akarnak maguknak és gyermeküknek, szüleiknek, szeretteiknek, családjuknak, - ennek a nemzetnek-, akkor kérem, segítsék a maguk eszközeivel, erejükkel, tehetségükkel, empátiájukkal ennek létrejöttét ne csak a jövıben, hanem itt és most, Magyarországon is.
Irodalomjegyzék KSH 2004-es évkönyv Klinikai kardiológia (2. bıvített kiadás), szerkesztette Papp Lajos
- 27 -
- 28 -
Dr. Miklós György
A nacionalizmus princípiuma és az európai társadalomszervezıdés vázlata
A NACIONALIZMUS PRINCÍPIUMA ÉS AZ EURÓPAI TÁRSADALOMSZERVEZİDÉS VÁZLATA Dr. Miklós György fıiskolai tanár Jelen tanulmány célja annak az elméletnek a bizonyítása, mely szerint a nacionalizmus és az európai társadalomszervezıdés elmélete illetve társadalmi gyakorlata elválaszthatatlan. Ugyanakkor hangsúlyozni kívánom azt is, hogy e két fogalom csak együttesen értelmezhetı. A történelmi és eszmetörténeti ismertetı fogalomtörténetileg és tudományelméletileg helyezi megfelelı keretbe, és az európai társadalomszervezıdés történelmén keresztül mutatja be a hagyományos és a modern nacionalizmus kialakulását. Írásommal remélhetıleg meggyızıen sikerül majd bizonyítom az organikus társadalomszervezıdési elméleten nyugvó konzervatív társadalomelmélet létjogosultságát és tudományos helytállóságát. Mindezek háttereként a magyar nacionalizmus rövid történetét is bemutatnám, ezzel elsısorban hiányosságainak és fogyatékosságainak okait szeretném feltárni. Fogalmi meghatározása szerint a nacionalizmus egyén és a közösség viszonyában a legalapvetıbb kapcsolódási formának a nemzeti-etnikai identitást tartja. A nacionalizmus a közösség legfontosabb összetartó ereje, kovásza. A történelem során kialakítja, és életben tartja a közösségi tudatot, az anyanyelvi kultúrát és a nemzeti gondolatvilágot. A történelmi nemzettudat a nemzeti történelem része, szorosan kapcsolódik a "nemzeti teória" fogalmához, mely szerves történelmi összefüggésében láttatja egy nemzet múltját. A nemzeti teória reflexív viszonyulást jelenít meg a múlthoz, a történelemhez. Az egyén és a közösségek tudatéletében egy bonyolult intencionális viszonyban feltárul és egységes egészként "adódik át nekünk" a nemzeti történelmi múlt, valamint formálódik és végleges alakot ölt a nemzeti identitás. Ez az önazonosság a családhoz, a szülıföldhöz való kötıdést jelenti és világnézeti, vallási, szociális és etnikai tartalmú. Ennek az önazonosságnak a belsı lényege a nemzettudat kialakulása, ami egyfelıl a történelmi fejlıdésben spontánul kibontakozó organikus folyamat, másfelıl – s ez már a modern nemzettudat kialakulásának és kialakításának válik elıfeltételévé – létrejötte egy olyan "szakmai és hivatásrend" meglétét feltételezi, amelynek feladata a nemzeti öntudat kialakítása, fejlesztése, a kor tudományos és kulturális elvárásaival való egyeztetése. A történelembıl ismert, hogy az újkori magyar és az európai nacionalizmus életben tartója a keresztény nemzeti középosztály. Ez a tanár, diák, író értelmiségi réteg elsıdlegesen a közösségi tudat kialakítását szolgálja, feladatának tekinti az anyanyelvi kultúra és a nemzeti, történelmileg egységes gondolatvilág tudatos fejlesztését. Magyarországon a tudományosan kialakított nemzeti öntudat születése, ápolása, elméleti szinten a XVI. században a Szent Korona-tannal kezdıdött. E felfogás szerint Magyarország Szent Koronája minden egyéni és közösségi jognak, valamint minden földbirtoknak a legalapvetıbb forrása. A társadalomszervezıdés oldaláról ez azt jelenti, hogy Magyarországon az állami fıhatalom Szent István, de különösképpen alkotmányosan is rögzítetten az Aranybulla óta a király és a nemzet kezében van. A történelmi országterület egésze a Szent Korona tulajdona. A Szent Korona tagjainak nevezzük az "államterület politikai jogokkal bíró lakóit", így a nemeseken kívül a birtokos egyházak és a városok is a Szent koronától eredeztetik birtokaikat. A királlyal együtt egységes közjogi egészet alkotva a „Szent Korona teste” nem mesterséges tákolmány, hanem történelmi alkotmány, a nemzet államfenntartó és jogalkotó képessége. A Szent Korona-tan nyitottsága a rendi nemzetfogalomhoz kötıdik. Magyarországon nem a rendiség teremtette meg a nemzetfogalmat, mint Nyugaton, mivel nálunk a rendiség az ısi nemzetfogalmat zárta magába, amely az „azonos nemzésbıl születettek közösségének” - 29 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
bázisára épült. A nemesség tehát nem egy kaszt a nemzeten belül, mint Nyugaton, hanem maga a nemzet „a népekkel állítva szembe”1. A „Corpus politicum” történeti és kulturális egységet, illetve jogfolytonosságot szimbolizál, mint ahogy Szőcs Jenı megfogalmazta: a barbár gentilizmus elvére épülı és kibontakozó rendi-nemzeti közösség hivatalos elnevezése, államformája, az "Universitas-Communitás regni" volt a középkori társadalom és államforma hivatalos elnevezése Magyarországon is.2 Ez az államforma történelmi egységben foglalja magában a keresztény univerzalizmust, a római jogot és az Arisztotelész Politikájában értelmet nyert koinon, illetve a polisz formáját. A középkor kezdetén útjára indultak a „societas civilis” (az azonos jogokkal felruházott, egy településen élı közösség) alakuló rendi formái. Fontos megjegyeznem, hogy a nyugati társadalom kialakulásának történelmi elızményei a keresztény egyházszervezési erıfeszítésekben keresendık. A Nyugat-Római Birodalom bukása során, miután szétesett az állami adminisztráció, csak az egyházi közigazgatás és hierarchia maradt viszonylag érintetlen. Ennek mintájára kellett felépíteni a társadalmi és a politikai struktúrát. E társadalmi szerkezet a maga alá és fölérendeltségi viszonyaival egy olyan életképes vázat alkotott, amelybıl a hőbéri láncolat eredıjeként sarjadt az állami fıhatalom, a fejedelem, a király és a császár intézménye. A struktúra alkotóelemei, tehát a különbözı társadalmi rétegek között kialakult viszony olyan életképesnek bizonyult, hogy az elkövetkezendı történelmi társadalmi struktúraváltások során magába tudta építeni a modern demokratikus társadalomszervezıdés alapelveit, és vált a jövendı polgári társadalmi berendezkedés alapjává. A magyar és a lengyel nemesség esetében a fenti gentilista tudat hagyományai élnek tovább és ezen, tehát az „azonos nemzésbıl születettek közösségén” alapul késıbb a XVII-XVIII. századtól a „nemesi respublica” gondolata. Ezen értelmezés szerint a jogokkal felruházott nemzet nem más, mint a politikai cselekvéshez jutott nép, a politikai jogaival szabadon rendelkezı polgárok közössége, és a nemzetté válás elsı periódusában, tehát rendi-korporatív formák között él. Nagyívő történelmi tabló rajzolható fel az európai társadalomszervezıdés és a nemzettudat kialakulásának folyamata mentén, mely a Nyugat-Római Birodalom bukásától kezdve évszázadokon keresztül szinte napjainkig tart. Ez a világi társadalom képlet az egyházi közösségtıl (societas fidelium-hívık közössége) egyre jobban levált, egyre hangsúlyosabb autonómiával bírt. A keresztény univerzalizmus a Szent Ágoston-i értelemben felfogott societas fidelium fogalmában ölt testet, majd e fogalom egyre jobban kitágul. Kezdetben rendezett közösségi együttélést jelent, majd társadalommá szélesedik. Egy társadalmi egészen belül a társulási-társadalmi formák markáns szétválását a regnum és a sacerdotium elválási folyamataként értelmezhetjük. Az egyház, mint tudjuk a tényleges hatalmi viszonyoktól független identitásként létezik. Nyugaton bekövetkezik a spirituális és a világi tekintély szétválása (egyben szétválik a polgári társadalom és a politikai keret is), s az egyház mintegy „elvegyülve”, tehát lelki és politikai súlyát megırizve tagolódik be a világi életbe. Ezen társadalmi testbe kétféle betagolódás valósul meg a történelem során, egyrészt alattvalóként, másrészt egy társadalom egyenjogú tagjaként. Így épül föl tehát az elıbb említett „universitas et communitas regni”, amely a késıbbiekben a központi hatalommal szemben álló társadalmi-korporatív pólust jelenti majd, ezáltal biztosítva lesz a különbözı rétegek közötti társadalmi kommunikáció, amely egyben a fejlıdés záloga is. A nyugati hőbériség kialakulásával a társadalom szerkezetében láthatóvá vált – a hierarchiának megfelelıen – a kölcsönösen biztosított jogok és kötelességek rendszere, az egymást egyensúlyban tartó szerkezetek megléte. A társadalomnak ez a meg-, illetve felosztása a történelem folyamán a természetjog, a népszuverenitás, a hatalommegosztás és a társadalmi 1 2
Joó 1990. 62-63. old. Idézi: Kocsis 1995. 256. old. Szőcs 1997. 305-309. old.
- 30 -
Dr. Miklós György
A nacionalizmus princípiuma és az európai társadalomszervezıdés vázlata
szerzıdés pillérein nyugodott. Hobbes, Locke, Rousseau államelméleti munkássága kiváló példát szolgáltatnak a fentiekre, míg az elıbb említett nagyfokú belsı autonómiával bíró szerkezetek Bibó István megállapítása szerint a „szabadság kis körei” néven neveztetnek. A kibontakozó, differenciálódó társadalmi fejlıdés a különbözı struktúraváltások sorozatán át lehetıvé tette a társadalom és az állam szétválását, s e folyamat során fejlıdtek ki a különbözı európai társadalmi modellek: a görög polisz, a római respublica és a középkortól pedig az említett societas civilis. A kulcsfogalom minden esetben a „társadalmi integráció” volt, tehát a társadalom különbözı csoportjainak egy harmonikusan mőködı „szerkesztett egészbe való foglalása”. Ehhez azonban nem bizonyultak elegendınek a szikáran gazdasági-társadalmi törvények, melyek sokszor az emberi közösség, a történelem feje felett jutottak érvényre, mint ahogy azt Hegel és Marx már megállapították. A társadalmi struktúraváltások és a bennük testet öltött integráció a történelem folyamán egyre inkább egy fejlett közösségi etnikai-nemzeti tudat meglétét feltételezték elsısorban a XVIII. és a XIX. századtól kezdve. Majd késıbb e történelmi nemzettudat hagyományai belenıttek, tovább éltek a modern nemzettudat szerkezetébe is. Fennmaradt az ısiség legitimáló erejébe vetett hit, amely szorosan és szervesen kapcsolódott össze egy organikus szemléletmóddal, mely nemcsak a történelmi múlt eseményeit, trendjeit látta egy szerves fejlıdési folyamat nyomvonalán, hanem egyfajta reflexív társadalmi attitőd keretében a jelen történéseit is efféleképpen értelmezte. E beállítódás által a közösségi lét történelme „egyetemes és magyar kultúrtörténetként” vált értelmezhetıvé, mint ahogy azt Karl Mannhein megállapította.3 Mindehhez hozzájárult a szintén organikusan felfogott „történeti jog”, s itt „megint csak a társadalmi és politikai rendszer különbözı formációinál megjelenı törésvonalakkal felrajzolható” a nagy történelmi ív a római ius publicumtól a középkori rendi alkotmányokon keresztül Napóleon Code Civil-jéig. Talán ebben rejlett, rejlik az európai fejlıdés titka. A modern nemzettudat legplasztikusabb megjelenési formájává a nemzeti nyelv vált. A nemzeti mozgalmak – így Magyarországon is – a nemzeti nyelvet jelölték meg az egy közösséghez tartozás eszközeként. A Lajtától nyugatra a nyelv másodlagosnak bizonyult a nemzethez tartozás szempontjából. Ezért a nyugati nemzettudat – eltérıen a keleti gentilista hagyománytól – elválaszthatatlanul összekapcsolódott az „államnemzet” fogalmával – ami az államszervezı képesség és nemzetté válás szinkronitását jelentette – és egy adott történelmi régió viszonylag nyugodt jogfolytonos fejlıdést biztosító voltát feltételezte. Míg Keleten e két fogalom sokszor elvált egymástól, és a sorozatos társadalmi kataklizmák, regionális geopolitikai átrendezıdések, a földrengésszerő, az egész társadalmat érintı történelmi megrázkódtatások révén alakult ki a nemzet és szervezıdött az állam és a társadalom. Ezen összhang hiánya miatt Keleten sajátosan értelmezett „kultúrnemzet” fogalomról beszélhetünk, mely – mint már említettük – a nemzeti középosztályt és az értelmiséget jelölte meg a történelmi továbblépés egyedüli letéteményeseként, s nem pedig a társadalom, az állam és a nemzet harmonikusan, objektíven törvényszerő mőködésére épített. A XVIII.-XIX. században az így kialakuló nemzetállamok Közép-Kelet Európában részben egy természetes evolúció útján keletkeztek, másrészt pedig a történelmi fejlıdés fıirányától való természetellenes „elkanyarodások”, „zsákutcák” következtében alakultak részben torz formájúakká, miután leszakadtak az európai gazdasági és társadalmi-politikai „centrumokról” és a „perifériára” szorultak. Írásomban az európai társadalomszervezıdési modell és a nemzetállamok kialakulásának tárgyalásakor óhatatlanul említést kell tennem az „organikusság elvérıl”, ami sajátosan a konzervatív gondolkodás és szellemiség jellemzıje. Azért hangsúlyozom az európai társadalomszervezıdés és nemzetté válás folyamatának konzervatív eszmei tartalmú oldalát, mert személyes meggyızıdésem szerint ez az elmélet foglalja össze 3
Mannheim 2000. 42-46. old.
- 31 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
legautentikusabban a társadalom kialakulásának sajátosan európai útját. Eddig is az organikus elven nyugvó európai társadalomszervezıdési és nemzetté válást elısegítı elveket boncolgattam, ezért is tőnik óhatatlannak a konzervatív gondolkodás kiemelése, másrészt pedig, ez tükrözi leghitelesebben elvi és tudományos meggyızıdésemet. Szeretném a jelenleg hazánkban és külföldön szinte kizárólagosan uralkodó eszmei, világnézeti magatartást némileg relativizálni, és a társadalomtudományok elemzésére szolgáló beszédmódot más aspektusból is értelmezni. Álláspontom nyilván vitákat is kiválthat, de korántsem törekszem nézeteim abszolutizálására vagy hegemonizálására. Ez azonban egyáltalán nem rendíti meg az organikus történelmi alapokon nyugvó társadalomszervezıdési szisztémába vetett, azóta tudományosan már sokszorosan igazolt meggyızıdésemet. De lássuk csak mindennek elméleti és fogalmi hátterét. Fogalmi meghatározása szerint a konzervativizmus tipikusan a társadalmi differenciálódás terméke. A konzervatív felfogást a strukturális összefüggés alapján kell értelmeznünk, például akkor, amikor egy cselekedet sajátszerősége már elızetesen meghatározható. Ez tudatos – ritkábban öntudatlan – irányulást (értsd: a történelmi eseményekre, folyamatokra való ráhangolódást) jelent. Tehát nem pusztán formális és reaktív cselekvésrıl van szó, hanem „objektív szellemi struktúra-összefüggésrıl”. Ez a lelki-szellemi tartalmak sajátos összetartozását jelenti, történeti dinamikus szerkezeti együvé tartozást, amely a történelemben teljesedik ki, és objektív tartalmat ölt. (A konzervativizmus nem tévesztendı össze a tradicionalizmussal, amely a hagyományokhoz való ragaszkodást tekinti elsıdlegesnek és kizárólagosnak. A tradicionalizmus pillanatnyi formális és reaktív cselekedetet tekint fontosnak a történelmi organikusság akár ontológiailag is értelmezhetı elvének teljes elhanyagolásával.) A konzervatív cselekvés tartalom-orientált, történelmileg és szociológiailag megragadható kontinuitást jelöl, (tehát történelmi korszakról korszakra haladva objektíven megragadható tartalmakra tesz szert), amelyek meghatározott történelmi helyzetben keletkeztek, és közvetlen kapcsolatban fejlıdtek mindazzal, ami a történelemben él. A konzervatív hisz a természetes evolutív módon kialakult intézményekben, s világ strukturáltságából indul ki, vallja, hogy az igazság objektív és egyedüli, és az emberi világ rendje a természeti világ rendjéhez van igazítva. Az igazság az egyedüli, kizárólagos és objektív mérce, egyedüli érték. Jelen esetben a társadalmi valóság organikus egészét transzcendens módon átfogva láttatja, tıle elszakíthatatlan, s azt „önmaga által birtokolja”. A valóság megismerésében egy állandó viszonyítási pontot jelöl, ezért az igazságot nem lehet valamiféle „reflexív teoretikus fogalmi konstrukció” eredményeképpen felfogni, mint ahogy azt a liberális és a szocialista felfogás vallja. Ezért érzi magát a konzervativizmus morális fölényben a többi eszmerendszer mellett. Az autoritás, mint a konzervativizmus másik jellemzıje (tiszteletet és állampolgári fegyelmet, engedelmességet jelent), a társadalomszervezıdésben a legitimáció másik fontos ismérve. Az autoritást a konzervativizmus világnézeti ellenfelei igen rosszízően „tekintélyelvnek” is szokták nevezni félreértve tartalmát. Mi azonban tudjuk, hogy az autoritás gyökerei a történelmi múltból táplálkoznak, ezért a történelmi idı vállain nyugszik az autoritás és konzervativizmus elválaszthatatlan szövetsége. Történelmi tapasztalatunk, hogy a közösségi rendet csakis a társadalom autoritása tartja fenn. A történelmi múlt, ami a konzervatív legfıbb szövetségese az emberi racionalitás határainak kijelölésére szolgál, azért, hogy az ember „ne akarjon Istenné válni”. Ez ellen a leghatásosabb gyógyír a történelmi organikusság szigorú szemléletmódja és az evolutív elveken nyugvó autoritás legitimáló ereje. Edmund Burke véleménye szerint „az emberek nem szeretnének olyan utódokat, akik nem tekintenek vissza elıdeikre.”4 Burke nem fogadja el, hogy az állam legitimitása kizárólag a társadalmi szerzıdés függvénye, s meggyızıdése, hogy egy nép igazi alkotmányát annak 4
Burke 1990. 107. old.
- 32 -
Dr. Miklós György
A nacionalizmus princípiuma és az európai társadalomszervezıdés vázlata
történelmi intézményei jelentik. Mannheim Károly úgy látja, hogy „egy konzervatív szemével látni a dolgokat azt jelenti, hogy az eseményeket a múlt körülményeibıl és helyzeteibıl történı beállítódással éljük meg.”5 A konzervatívok szerint a társadalmi valóság megértésére a történeti megközelítés a legalkalmasabb. „Nem tudhatjuk hol is tartunk, még kevésbé azt merrefelé haladunk, ha nem vagyunk tisztában azzal, milyen irányból érkezünk” – vallotta Robert Nisbet.6 A XIX. század óta az európai szellemi áramlatok közül egyre kiemelkedıbb és hangsúlyosabb helyet foglal el a modernitás fogalma. A modernitás középpontját alkotó „haladásfilozófia” konzervatív kritikája viszont a modern világban betöltött általános kultúrkritika szerepét tükrözi. A konzervatív gondolkodásban visszájára fordul a haladás liberális-radikális perspektívája, hiszen a történelem „progresszív fejlıdésére” a konzervatívok mindenesetre vegyes érzésekkel tekintenek (A francia forradalomról sem jut mindenkinek osztatlanul eszébe az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, mert számosan akadnak majd olyanok, akik e minden bizonnyal jeles esemény kapcsán a nyaktilóra gondolnak. És nem elsısorban az arisztokrácia köreibıl!) Amikor a konzervatív gondolkodás megkülönbözteti a kultúra és a civilizáció fogalmát, akkor ezt is az organikus fejlıdés mentén végzi el. A XVI.-XVII. század óta kibontakozó európai átalakulások záloga a polgárosodás volt. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a folyamat Európa szerte régiónként eltérı módokon zajlott. Írásomban – a teljesség igénye nélkül – e folyamat német és magyar jellegzetességeirıl szólok néhány szóban. Elıször a polgárság fogalmát tisztáznám vázlatosan, gondolataim ismertetéséhez elsısorban Max Webert hívva segítségül.7 Ha a polgár fogalmat gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális, vagyoni, értelemben használjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy olyan emberek csoportját takarja, akik sajátos helyzetüknél fogva speciális érdekekkel rendelkeznek. Politikai értelemben az „állampolgár” (a citoyen) jelenti a polgársághoz tartozást, míg rendi értelemben a polgárság a vagyon és a mőveltség embereibıl tevıdik össze. Megjegyezzük, hogy Közép-Kelet Európában a rendi, feudális társadalom felbomlási folyamata is errıl az utóbbi talajról indult. Mivel ebben a történelmi régióban az eredeti tıkefelhalmozás nem egy idıben jelentkezett a hasonló angolszász, francia vagy németalföldi eseményekkel, a polgári átalakulás sem volt gyökeres és össztársadalmi mérető, és nem következhetett be sajnos alapvetı társadalmi struktúraváltás sem. A mi történelmi régiónkban éppen ezért válhatott a keresztény nemzeti középosztály a társadalmi átalakulás motorjává, mivel ı rendelkezett egyedül a „polgári rend” azon ismérveivel, amelyekkel ı, mint iskolázott, tanult szakértelmiségivé vált, feltörekvı új társadalmi réteg, a körülötte lévı késıi feudális környezetet potenciálisan sikeresen meg is tudta változtatni. Ennek a társadalmi rétegnek lettek a „kimővelt emberfıi” – Hegel szavaival az ún. „Bildungsbürgerek” – ezen történelmi régió polgári átalakulásának letéteményesei. Hegel véleménye szerint a Bildung, a mővelıdés egy olyan szakadatlan folyamatként értelmezhetı, amely során az ember kiemelkedik természetes szingularitásából, és „társadalmi egyénné”, individuummá válik, esetünkben: polgárosodik. A mővelıdés igazi jelentése, végsı soron organikus és történeti, a szabad egyéniség kimővelésének általános fogalmát zárja magába, s egyben a mőveltség sajátos történeti formáját is jelenti. Oswald Spengler nagyívő történelem- és társadalomelméleti munkájában8 a történelmi fejlıdés mentén választotta el egymástól a kultúra és a civilizáció fogalmát, egy történelmi morfológiai folyamat keretében különböztette meg a különbözı történelmi, társadalmi és poli5
Mannheim 1994. 55. old. Nisbet 1996. 41. old. 7 Weber 1979. 252. old. 8 Untergang des Abendlandes, magyarul: A Nyugat alkonya. Európa Kiadó, Bp. 1994. 6
- 33 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
tikai ciklusokat, s ezzel a munkálkodásával a polgárosodás különbözı útjairól is átfogó elemzést adott. E nagyszerő munka elemzésére sajnos most nincs lehetıség, tekintve az írás terjedelmi korlátait. Ugyanakkor még össze kívánjuk főzni a polgárosodás magyarországi folyamatának ismertetését a magyar nemzettudat fogalmával. Az erıs történelmi hagyományokat magába ötvözı magyar nemzettudat kialakítása a XVI. századtól a köznemesség és késıbb az egyre izmosodó értelmiség munkálkodásán nyugodott. A középkortól, egyre inkább láthatóvá vált a közjogi-államjogi nacionalizmus megjelenése. Hazánkban szinte párhuzamosan jelentkezett egymás mellett a magyar „államnemzet” és a „kultúrnemzet” koncepció megfogalmazása. Werbıczy István óta tudjuk, hogy ennek milyen mély történelmi hagyományai vannak, hiszen a Werbıczy-féle ún. ”közjogi nacionalizmus”, mint az történelmünkben késıbb is látható volt, a nemzeti függetlenségi törekvések egyik leghatékonyabb eszközének bizonyult. 1867 után ez a törekvés megújult formában egészen 1918-ig tartott. Hazánkban a vesztett elsı világháború, a forradalmak pokla és a trianoni nemzeti sorstragédia után a két világháború közötti idıszakban az ún. „historizált nacionalizmus” szemlélete jutott érvényre. 1920 után az országnak újból talpra kellett állnia. Ezt az idıszakot jellemezve állapította meg Szőcs Jenı, hogy: „Minél több belsı ellentmondással valósul meg egy nemzet, annál aránytalanabbul uralkodnak szemléletében a történelmi elemek.”9 Ahol egy viszonylag békésnek mondható organikus fejlıdés eredményeképpen létrejött stabil polgári demokrácia honosodott meg, ott egyre kevésbé van szükség a historizálásra. Európa keleti részén egy sajátos társadalomlélektani jelenség alakult ki, s ezt a „nemzeti érzés historikumának” nevezzük. Ebbıl a közösséget formáló lelki szemléletmódból egyenes ágon következik az az állapot, amit – némileg torzító tartalma miatt – „múltszépítésnek” nevezünk. Ebben a lelki állapotban a nemzeti teória és a politikai praxis úgy ütközik egymással, hogy a hısi múlt válik hangsúlyosabbá a jelen szükséglete miatt. Ez a szemlélet szolgáltat táptalajt szüntelenül a képzelgésnek és az álmodozásnak. Ebbıl az érzésbıl születik meg a „nemzeti patriotizmus” gondolata, mely hazánkban elıször a Rákóczi-szabadságharc idején jelentkezett. Tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy történelmünkben a múlt túlhangsúlyozásának ára volt, hiszen a modern nemzeti tudat nem lehetett mindig a történelmi tudattartalmakból, a modern nemzeti állam a történelmi államból levezetni. Ennek oka abban a tényben keresendı, hogy bár az organikus társadalmi átalakulás elve továbbra is megkérdıjelezhetetlen marad, addig a változást az európai társadalmi fejlıdésben jelenlévı állandó struktúraváltozások fogják biztosan jelezni, még akkor is, ha a történelmi korszakokon átnyúló „szerkezetek” egyszerre vannak jelen a változásokkal. Bibó István hitt e kettısség dinamikájában, sıt éppen ezt tartotta a fejlıdés kulcsának.10 Szőcs Jenı éppen Bibóra hivatkozva állapítja meg, hogy a keleti történelmi modellek megmerevedéséért a társadalmi struktúraváltozások hiánya a felelıs, míg a nyugati fejlıdés titka abban rejlik, hogy a társadalomban jelenlévı ún „kummulatív energiák”, mindig rendre gyökeres szerkezetváltozásokat hoztak. (Nem úgy, mint Keleten, ahol ezen energiák változást elıidézı ereje a társadalmi ciklusok gyors vagy lassú egymásutániságát idézhette csak elı. Kimerült a puccsokban, palotaforradalmakban, az egymásután következı kínai, bizánci, japán, császár, szultán, kán, sah, pártfıtitkár váltásokban stb.)11 Ugyanezek a tendenciák sokszor a magyar fejlıdésrıl is elmondhatók voltak, különösképpen a XVI. századtól kezdve, mikortól egyre jobban láthatóvá vált a nyugati centrumoktól való leszakadásunk, a fejlıdés fı sodorvonalától való elkanyarodásunk. Természete9
Szőcs 1984. 28-38. old. Lásd a Nagy Francia Forradalomról szóló elemzését 11 Szőcs 1983. 22. old. 10
- 34 -
Dr. Miklós György
A nacionalizmus princípiuma és az európai társadalomszervezıdés vázlata
sen ez mély nyomokat hagyott, és hagy még ma is, a nemzeti öntudatunk alakulásában. A polgári átalakulás és modern nemzetté válás szempontjából kardinális jelentısége lenne, ha az ún. „nemzetiségi csoporttudatot” szervesen be tudnánk emelni és be tudnánk építeni nemzeti identitásunk gondolatkörébe, majd ezen túl is tudnánk már egyszer és mindenkorra lépni. Jól tudjuk, roppant kívánatos lenne, ha szilárd etnikai alapú csoporttudattal rendelkezhetnénk, ahol nemzetünk eredetére vonatkozóan minden kétséget kizáró tudományos alapelvek alapján láthatnánk végre saját történelmünket. Az elmúlt politikai rendszerek legtöbbje, a XIX. és a XX. században kínosan ügyelt arra, - elsısorban idegen nagyhatalmak érdekeit szem elıtt tartva -, hogy mindig a hatalmon lévık szája íze szerint hamisítsa, elhallgassa, vagy cenzúrázva és fragmentálva, - az összefüggéseket kínosan elhallgatva - interpretálja nemzeti történelmünket. (Sajnos valami tehetetlenség vagy burkolt szándékosság miatt jórészt ez ma is folytatódik, legalábbis e tekintetben az elmúlt évtizedekben nem történt számottevı változás.) Adósak vagyunk még a magyar nemzet történelmének valósághő feltárásával, beleértve a közelmúlt történelmét is. Ez volt az egyik torzító tényezıje a modern magyar nemzettudat kialakulásának. Az egészséges nemzettudat létrejöttének másik, hasonlóan súlyosan gátló momentuma a „rendi-nemzeti öntudat” hol lappangó, hol nyilvánvaló jelenléte. Itt nyernek erıteljes hangsúlyt a felemásra sikeredett struktúraváltások, mert úgy látszanak, mint a magyar történelem „megalvadt struktúrái”, amelyek átívelnek a történelem korszakain.12 A nemzeti katasztrófák után, - melyek egész történelmünket végigkísérték -, a polgári, modern nemzeti öntudat kialakulása állandóan, szinte törvényszerően rendi, korporatív falakba ütközött (és ütközik). Ezt a sajátosan magyar és lengyel rendi szerkezetet „familiaritásnak” nevezték, (nevezzük), s ez egy tipikusan közép-kelet európai jelenségre vonatkozott (vonatkozik), amely a nyugati hőbéri kapcsolat helyett egy erısen érzelmi alapú, társadalmi alá- és fölérendeltséget feltételez. Ez sajnos garantálja a társadalmi struktúraváltás elmaradását. Ezért régiónkban a rendies, hőbéri társadalmi és politikai szerkezet – ne legyen illúziónk – nemcsak a középkor letőnt relikviája. A régóta egyhelyben lakók, egy közös érdek köré szervezıdı csoportok, mind a köz-, mind pedig a magánélet szférájában saját születési és hivatásrendi érdekeiknek megfelelıen cselekszenek, s ha ez a folyamat az országos nagypolitikában történik, akkor beszélünk a központi hatalmat sikerrel befolyásolni, - vagy inkább kézben tartani tudó - rendi jellegő érdekérvényesítésrıl. E rendi érdekcsoportok a hétköznapi élet, a gazdaság, a kultúra, a tudományok területén egyaránt megtalálhatók, sıt napjainkban Magyarországon és Lengyelországban a legnagyobb befolyással és erıvel rendelkeznek. Természetesen ennek az állapotnak megfelelıen alakult országunk, nemzeti közösségünk öntudata is. A történelem során így deformálódik el, „kollektív pszichikai sajátosságokat” hordozó „nemzeti jellemünk” is. (Megjegyezzük, hogy a fenti poszt-feudál-állampárti érdekcsoportoknak a nagyon erıs társadalmi pozíciója képezi a legnagyobb akadályát a demokratikus átmenet teljessé tételének.) Bibó István a történelemre vetíti ki ezeket a társadalmi folyamatokat, s ezt az állapotot „eltorzult magyar nemzeti alkatnak”, míg következményeit „zsákutcás történelemnek” nevezi.13 Véleménye szerint, az idegen uralom, idegen hatás és idegen beolvadás a nemzeti érdekek felismerésének hiányát eredményezték a nagy történelmi sorsfordulók alkalmával, s ez vezetett a zsákutcákhoz. Az állandóan napirenden lévı és rendre halálraítélt, vagy tartós történelmi vegetációra kényszerített nemzeti függetlenség ügye, a sorozatosan levert nemzeti felkelések, forradalmak, s helyettük a rossz történelmi kompromisszumokon alapuló közjogialkotmányjogi megoldáskeresések pótcselekvése lassan eltorzították nemzetünk karakterét. (Elég itt Németh László, Szabó Dezsı munkásságára utalnunk, akik írásaikban – Új nemesség, A minıség forradalma, vagy a Holnap nacionalizmusa – ugyanezeket a káros vonásokat 12 13
Tellér In.: Beszélı 1991. febr. 2 Bibó 1986. 569. old.
- 35 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
tették szóvá, egyetemes összefüggésekbe ágyazva ıket, és keresték a lehetséges megoldásokat.) A torz közösségi mentalitások szülték aztán a „politikai hisztériákat”, melyek kiindulópontja a közösségnek valamiféle megrázkódtató történelmi tapasztalata, tartós félelmi állapota és a politikai tekintélyek összeomlása.14 Megállapítható tehát, hogy a társadalmi közösségek lelki zavarai elválaszthatatlanok az egyének lelki zavaraitól. A társadalmi integráció során ugyanis nem az egyén interaktívkommunikatív kapcsolata, nem a társadalom egyedeinek az életvilága, hanem inkább a „rendszerszerő” betagolódásuk sérül, vagyis a társadalmasodás forog veszélyben. A közéletben a torz közösségi mentalitásoknak megfelelıen hasonlóan torz egyéni mentalitások alakulhatnak ki. A valós, érdekérvényesítı társadalmi cselekvés hiányában például az erısen túlfőtött, érzelmi alapú integrálódni akarás, és a külsıségei alapján értelmezett, hamisan felfogott identitástudattal való dicsekvés nemcsak a társadalmi tolerancia teljes hiányát tükrözi, hanem egyben külsıségeiben látványos „ál-magyarkodásban”, és „mő-magyarkodásban” helyezi magát elıtérbe. Az organikus polgári fejlıdés természetesen hatásos gyógyír lenne ezekre a kóros jelenségekre. Nem tudhatjuk még, hogy az ezredforduló után milyen alternatívák kínálkoznak nemzetünk számára, hiszen a jövı igen kiszámíthatatlan. E tartósnak mutatkozó társadalmi és világállapot, e „hanyatlásvégi Róma” újra kísértetiesen elénk vetíti, és újból félelmetesen aktuálissá teszi a „Nyugat alkonyának” problémáját. Egy valami biztos, mégpedig az, hogy nemzetünk jövıje a polgárosodáson áll vagy bukik. A történelem könyörtelenül fel fogja nekünk és az utánunk jövı nemzedékeknek tenni a kérdést: tudott-e már egy megvalósult nemzeti egységben azon munkálkodni, hogy viharos zsákutcákkal teli történelmünk után megláthassuk végre a fényt az alagút végén.
Irodalomjegyzék Joó Tibor: A magyar nemzeteszme. Universum Kiadó, Szeged. 1990. Kocsis István: A Szent Korona tana. Püski Kiadó, Bp. 1995. Mannheim Károly: Tudásszociológiai tanulmányok. Osiris Kiadó, Bp. 2000. Burke, Edmund: Töprengések a francia forradalomról. Atlantisz Kiadó, Bp. 1990. Mannheim Károly: A konzervativizmus. Cserépfalvi Kiadó, Bp. 1994. Nisbet, Robert: Konzervativizmus – álom és valóság. Tanulmány Kiadó, Pécs. 1996. Weber, Max: Gazdaságtörténet. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Bp. 1979. Spengler, Oswald: A Nyugat alkonya. Európa Kiadó, Bp. 1994. Szőcs Jenı: Nemzet és történelem. Gondolat Kiadó, Bp. 1984. Szőcs Jenı: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvetı Kiadó, Bp. 1983. Szőcs Jenı: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Osiris Kiadó, Bp. 1997. Tellér Gyula: Az elit nem vész el csak… In.: Beszélı 1991. febr. 2. Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. In.: Bibó István Válogatott tanulmányok II. kötet. Magvetı Kiadó, Bp. 1986. Bibó István: Válogatott tanulmányok. I. kötet. Magvetı Kiadó, Bp. 1984. 14
Bibó István 1984. 365. old.
- 36 -
Süge Csongor
Hétköznapi tévképzetek és közgazdasági átverések
HÉTKÖZNAPI TÉVKÉPZETEK ÉS KÖZGAZDASÁGI ÁTVERÉSEK Süge Csongor tanársegéd A politika és az érdekérvényesítési kényszer Egy újszülöttnek minden vicc új – tartja a mondás. Jómagam, mint tapasztalatlan légy a pókok között, néha igencsak elcsodálkozom azokon a dolgokon, amelyek körülöttem történnek. Tudjuk, hogy a demokrácia számos hiányossággal jár együtt, a jelenleg elfogadott nézetek szerint mégis ez a jelenleg fellelhetı legjobb módszer a leginkább megfelelı megoldások fellelésére. Azt nem tudom megítélni, kinek mennyire bántja a tökéletlenség az igazságérzetét – talán mert én fiatal vagyok, az enyémet nagyon. A tökéletlenség, amelynek köszönhetıen a választók szavazata egyszerő áruvá degradálódik, amely árut a szimpátia sikeres megnyerésével már meg is vettünk. S ez a tény felveti az alapvetı kérdést, amellyel szembesülnünk kell: „Betöltie, betöltheti-e egyáltalán a demokrácia kinyilvánított célját, vagyis, hogy a tömegek szándékának megfelelıen a többség számára helyes útra tereljék a politikai elit által végrehajtott közösségi döntéseket?” Egyáltalán ez a helyes kérdés, vagy inkább így tegyük fel: „Garantálja-e valamilyen mechanizmus, hogy a tömegek választásokon kinyilvánított szándéka egyben a számukra leghelyesebb utat jelölje ki?” S a kérdést sokféleképpen fel lehetne még tenni, de gondolatébresztınek ennyi bıven elég. Számos ellenvetés nevesíthetı ugyanis, amelyek egyenként is jelentıs rizikófaktorok, s egyenként is megkérdıjelezik a rendszer mőködıképességét. Vegyünk sorra a legsúlyosabbakat ezek közül: 1. A tömeg intelligenciájának hiánya és rövidlátása. Mi garantálja azt, hogy a tömegek képesek felfogni döntéseik súlyát? Mi garantálja, hogy a kényelmes és rövid távon esetleg célravezetı megoldások helyett a bölcsebb, hosszú távon tartható és fenntartható utat választjuk? 2. Az alternatívák csomag-mivolta. Azzal ugyanis, ha leadom a voksomat valamelyik pártra, egyszerre el kellene fogadnom a nézeteit a külpolitikától kezdve az oktatáspolitikán át az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó irányelvekig. Ez nyilvánvalóan lehetetlen, de legalábbis kevés az esély rá. 3. Manipuláció. A politikának marketingje van. Megfigyelhetı, hogy az egyes pártok gondosan ügyelnek arra, hogy jó színben tüntessék fel magukat, s ezzel nem is lenne baj. Ez azonban napjainkban a tények elferdítésébe, sokszor nyers hazugságokba, rosszindulatú találgatásokba és ködösítésbe torkollik, s a hazai politikusok körében nem szokás eltőnni a politikai színtérrıl, ha a valótlanságra, hazugságra fény derül; azt valahogy bocsánatos bőnnek tekintjük. Már e három tény megfelelı alapot szolgáltat tehát arra, hogy megkérdıjelezzük döntési rendszerünk hatékonyságát, célravezetıségét. Egész könyveket lehetne fejtegetésekkel teleírni arról, hogy milyen rendszer miért jó és miért nem. Nyilvánvalóan jó lehet a bölcsek tanácsán, diktátoron, vagy akár istenkirályon alapuló rendszer, ha a vezetık bölcsen, s egyben haladó szellemben tudnak dönteni, ami ugye nem jár automatikusan együtt, sıt. Ha már a bölcsességet és a haladást neveztem meg, akkor meg kell mondani, lehet, hogy ebbıl a szempontból ta-
- 37 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
lán éppen a szakrális rendszer lehetett a csúcs – minden hiányosságával együtt –, amely rendszer honfoglaló ıseinknél is használatos volt. Természetesen vizsgálhatjuk más szemszögbıl is a demokráciát, akkor a közösségi döntések kudarcainál kötünk ki, amelyeket Hoós János így nevesít: 1. Lobbik: tıkeerıs csoportok elérik, hogy a társadalmi haszon helyett az ı csoporthasznukat maximalizáló döntések szülessenek. Ide tartozik a korrupció elfogadott és törvényileg tiltott megjelenése. 2. Rövid távú válságmenedzsment: a politikus ki van téve az új választásokon való megmérettetésnek, ezért ıt az érdekli, ami a következı választásokig történik, függetlenül attól, hogy az hosszabb távon megoldást jelent-e, jó, vagy rossz irányba tereli a társadalmat és gazdaságot. 3. Jövedelem-újraelosztás kudarca: törvényileg, általánosan megfogható szabályok segítségével nem egyszerő dolog meghatározni, hogy pontosan ki és mennyire rászoruló, illetve, hogy ki és mennyire bıvelkedik a javakban. 4. Érdekeltség hiánya: a politika nem érdekelt sem abban, hogy elismerje, sem abban, hogy kijavítsa hibás döntéseit és azok következményeit, ha lehetséges elodázni a dolgot. Akárhogyan is ragozzuk a dolgot, a politika bizony kényszeredetten… politika. Nem erkölcsös, nem igaz, nem tökéletes. Inkább nagyon is emberi, tékozló és számító. Az átlagember pedig nagyon sokszor nem is tudja, ki mirıl, és miért éppen úgy érvel, ahogy. A politika ködösít, okai pedig nagyon is kézenfekvıek, és gyakran semmi közük sincs a közérdekhez. Ennek bemutatásához a mai magyar politikai viták közül választottam ki kettıt, amelyek az érvelési kényszer kirívó példái. [1] Az elsı példa: vita az erıs forintról Egyik legfrappánsabb, és teljesen aktuális kérdés, hogy jó-e nekünk, az erıs forint. Tapasztalataim szerint az átlagember már az „erıs forint” kifejezést sem érti teljesen, s ha mégis valamit sejteni vél, az gyakorta téves. Pénzügyre specializálódó hallgatóimat pl. minden nehézség nélkül elvittem a zsákutcába, amikor felajánlottam számukra a hibás definíciót, mely szerint egy pénz erıs, ha egy egységéért sok egységet kell adni egy másik pénzbıl, így tehát az amerikai dollár erısebb, mint a forint. Késıbb persze elmondtam nekik, hogy mi az a bizonyos intervenciós sáv, mi történik az árfolyammal, s a hozzáértı mit is ért erıs forint alatt. Következı kérdésem természetesen az volt, hogy jó-e nekünk, jó-e a gazdaságunknak, hogy erıs a forint. Erre már nem tudtak válaszolni. Nem is csoda, hiszen mindenki másképp érvel. Tekintsük most át, mit mondanak a politikusok. Már megszoktuk, hogy az egyik fél mindig homlokegyenest mást mond, mint a másik. Vannak, akik ellenzik a forint árfolyamának a sáv erıs szélén tartását, mert az exportra termelı vállalatok így az unióban megkapott 1 euró ellenértékeként itthon kevesebb forintot kapnak. S nyilván, a kevesebb forintból kevesebb bért tudnak fizetni, kevesebb alapanyagot tudnak vásárolni itthon, pedig nekünk ez lenne a fontos. És akkor ott van az egyébként teljesen komoly és megbízható másik oldal, aki úgy érvel, hogy „A gyenge forint gyenge országot eredményez. Gyenge forintot csak gyenge ember akarhat. Gyenge országot csak gyenge ember akarhat. Magyarországnak erıs emberekre, erıs kormányra, meg erıs forintra van szüksége.„ [2] Kommentár nélkül.
- 38 -
Süge Csongor
Hétköznapi tévképzetek és közgazdasági átverések
Egyébként el lehet gondolkodni azon, hogy a fentebb már említett amerikai dollár miért gyengül jóformán töretlenül évek óta? Vajon tényleg az iraki vagy afganisztáni háború, vagy a terrorizmus áll e mögött? Hiszen gazdaságilag tulajdonképpen nem árt ez az államnak. Sıt. A hadiipar a gazdaság motorja. Vagy netalán az amerikai gazdaság versenyképessége romlana ilyen mértékben mondjuk Európához képest? A tények ezt egyáltalán nem igazolják. Az a véleményem, hogy nem véletlen a folyamat, és az Egyesült Államok teljesen tudatosan gyengítik a valutájukat, mert rájöttek, hogy ezzel támogathatják vállalkozásaikat a nemzetközi versenyben. Érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy az exportra termelı gazdaságot támogathatjuk a forint gyengítésével, hiszen így idehaza több pénz áll rendelkezésre. Jelenleg ez a kormány álláspontja. Nyilván figyelembe kell venni ugyanakkor a vásárlóérték kérdését is: ugyanez, csak megfordítva. A lakosság, dolgozók egységnyi bérért cserében elméletileg több importterméket tudnak megvásárolni, ha erıs a forintunk. Ez ebben a formában sántít: az importtermékek ára sokkal kevésbé fog csökkenni, mint ahogy várnánk: a hasznot a közvetítık zsebelik be. Igaz ugyanakkor, hogy az erıs árfolyamnak infláció-visszafogó hatása van, erre építve talán védhetı lenne az ellenzék álláspontja. A két bonyolult, és a széles tömegek számára teljességgel érthetetlen érvrendszer mellett ugyanakkor ott van az egyszerő megoldást kínáló harmadik: az ellenzék az egykoron általa delegált, s köztudottan az ellenzékkel szimpatizáló jegybankelnököt védi álláspontjával. A második példa: az árfolyamnyereség-adó kérdése A másik kedvenc példám az árfolyamnyereség-adó tervezett bevezetése, amely végül szerencsére elbukott. Vizsgáljuk meg közelebbrıl, milyen hatásai lennének, ha bevezetnék ezt az adónemet. - Állam: az éves költségvetés 3 milliárd forint bevételtıl esik el, ami a fıösszeg ezrelékekben mérhetı részét képezné. Igaz, hogy az államnak mindenféle bevétel jól jön, de a 100 milliárdos általános tartalékra tekintettel ez az összeg elhanyagolhatónak mondható. - A befektetési alapok, a társadalombiztosítás, a nyugdíjpénztárak, a biztosítók mind-mind az adó hatálya alá kerülnének, s így kevesebb nyereséget produkálnának, sıt ügyfeleik egy része elpártolna tılük a bankbetétek irányába. İk egyértelmően vesztesek. - Ügyfeleket veszítenének a brókercégek, hiszen a tızsdén a sok-sok álmatlan éjszaka árán összegyőjtött nyereségbıl még adózni is kellene. Ráadásul a kisbefektetık számára elég nagy terhet jelent a fix tranzakciós díj is. - A brókercégek együtt a Budapesti Értéktızsde egyértelmően veszítene a dolgon, talán még stratégiailag is: hiszen ez visszafogná az amúgy is akadozva teljesülı regionális központtá válás teljesítésében, s várhatóan tovább tolná el a részesedési hányadot a belföldi befektetık kárára és a külföldi befektetık javára. - Vesztes nyilván a lakosság, hiszen pénze jelentıs részét éppen az imént felsorolt intézmények tárolják, s így kevesebb jövedelemhez jutna. - Ez a lépés a vállalatoknak sem tenne valami jót, hiszen papírjaik már kevésbé jelentenének vonzó befektetési lehetıséget, így a kölcsöntıkéhez jutásuk is nehezebbé válna. - Azt hiszem, ennyi vesztes után már illik valami nyertest is találni. Találtam is egyet, ez pedig a bankrendszer. A lakosság ugyanis a kevésbé vonzó alternatívák helyett szépen a bankba teszi a pénzét. S miután a banki kamatozás a más befektetési formát kedvelık számára kevésbé vonzó, ık kevesebbet takarítanak meg, így a lakossági hitelfelvétel is - 39 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
megnövekedne. A vállalkozásoknak pedig jobban rá lennének szorulva a bankokra, hiszen kölcsöntıkéjük egy részét a tıkepiacok helyett a bankoktól szereznék be. A fenti okfejtéshez nem szükséges közgazdásznak lenni, de még felsıfokú végzettség sem kell hozzá. Elég a józanész. S ezek után már megint hihetetlennek tőnik, de vannak, akik elfogadják a magyarázatot, amely szerint: „Azt gondolom, hogy a tıke- és a munkajövedelmeknek is adózniuk kell. Semmilyen okot nem látok arra, hogy a tıkejövedelmek bármely részét kivonjuk az adózás alól, ezért a kormány 25 százalékos árfolyamnyereség-adót terjeszt a parlament elé.” [3] Fantasztikus magyarázat. A kormány álláspontja meglehetısen gyenge lábakon állt, s mivel rajta kívül csaknem minden érintett hevesen ellenezte az adónem bevezetését, így az ellenzék érvelése nem is került különösebben a központba. A bankok természetesen hallgattak bölcsen, mintha nem is lettek volna érintettek a kérdésben. Tudtommal senki sem mondta ki, mert talán túl egyszerőnek hat. Nem csak én emlékszem az évi 30 milliárd forintos bankadóra, amit a Gyurcsánykormány beiktatása után behajtott. S azt is tudjuk, hogy a bankok kezdetben tiltakoztak ellene, majd egy zárt egyezkedés következett a miniszterelnök úrral, ahol megegyezés született, amelynek részleteirıl nemigen közöltek információkat. Azt a részt legalábbis kihagyták, hogy miért is vállalták ezt a bankok. Mivel igyekszem óvatosan bánni a szavakkal, így csak felvetem: nem lehet, hogy ez lett volna az ellentételezés a bankok számára? Szerintem ez nagyon is esélyes. Konklúzió Ilyenkor persze eszembe jut az az édes kis vicc, amelyben megkérdezik a matematikust, hogy mennyi a 4x4. A válasza: 16. Másodikként megkérdezik a fizikust, hogy mennyi a 3x3. Válasza: 9. Harmadikként megkérdezik a közgazdászt, hogy mennyi a 2x2. İ csak elmosolyodik, és visszakérdez: mennyi legyen? S azt hiszem, hogy ez a politikusokra kiváltképp igaz. S elég baj ez nekünk! Tévhitnek bizonyul tehát az erıs forint értelmezése mellett politikai vezetésünk, az állam megítélése is: a bölcs feljebbvaló, és a közös jót szolgáló tiszteletreméltó honatyák helyett többségében rövidlátó, önérdektıl vezérelt, megvesztegethetı tisztviselık gyülekezetét találjuk. Elég baj ez nekünk. Mint tapasztalatlan légy a pókok között, én csak forgatom itt a fejem, és nem gyızök csodálkozni azon, amit látok. Már-már kíváncsi vagyok a holnapra, hogy mi következik gazdaságunk, politikánk és tudományunk területén. Csak egy dologtól félek: ha így folytatjuk, egy nap eljutunk oda, hogy a vezéralakjaink elfelejtik, mit miért is kell úgy kimondani, publikálni vagy közleményben kiadni, ahogyan eddig tették, s egyszer csak elfelejtik, ki, mikor, miért, mit hazudott. Tévedésbıl mindenki önmagát veri át. Nos, ezt a napot nem szeretném én megérni.
Irodalomjegyzék Hoós János: A közösségi döntési rendszer. Aula, 2002. [1] Orbán Viktor szavai a HírTV-nek adott interjújából 2004. november 9. Visszakereshetı: [2] Gyurcsány Ferenc a Figyelınek adott interjújából. Szeptember 23-i cikkében idézi: [3] http://www.stop.hu/hirek/politika/index.tdp?f=48025 - 40 -
Gazdaság - szekció
- 41 -
- 42 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
A POLITIKAI MARKETING TÖRTÉNET ÁTTEKINTÉSE Domborócky Zoltán fıiskolai docens Bevezetés: A demokrácia fejlıdésével hazánkban is változóban van a politika és a marketing egymáshoz főzıdı viszonya. Az 1998-as és a 2002-es parlamenti választások tapasztalatai azt igazolták, hogy a politika területén alkalmazott marketing eszközök szerepe hazánkban is felértékelıdött. Természetesen ez nem csak hazai sajátosság, hanem jól nyomon követhetı nemzetközi tendencia. Ennek a trendnek az eredményeként elmondható, hogy az úgynevezett „hatalombrókerek” (tanácsadók, marketing szakemberek) befolyása hihetetlen mértékben megnıtt az utóbbi idıben. Néhány szélsıséges esetben már azt tapasztalhatjuk, hogy ténykedésüknél fogva fontosabbak, mint maga a jelölt vagy a politikai szervezet, akiket tanácsaikkal ellátnak. Megítélésem szerint a marketing politikába – tágabb értelmezés szerint az uralom megszerzésének és gyakorlásának metodikájába – való bekapcsolódása az utóbbi idıszak legdinamikusabb és legnagyobb hatású társadalmi, gazdasági változásokat generáló jelensége. A téma jelentısége ellenére egyelıre nemzetközi és hazai szakirodalma szőkös. A meglévı mővek többsége elsısorban szociológiai, politológiai vagy jogi szempontból vizsgálja a jelenséget, különös tekintettel a választások intézményét. Ugyanakkor a marketing szempontú elemzések is elsısorban a politikai marketing promóciós, marketing kommunikációs és személyi elemeire fókuszálnak, magát a kampányt és/vagy a jelöltet állítva a vizsgálat fókuszába. Természetesen a politikai, illetve az azt támogató marketing kampány jelentıségét nem lehet megkérdıjelezni, azonban ahogy a marketinget sem a termékek, sem a szolgáltatások szintjén nem lehet egyszerően reklámra silányítani, ugyanúgy a politikai szférában sem lehet egyszerően kampánnyá degradálni. A marketing ennél sokkal szélesebb körő vezetési, szervezési tevékenységrendszer, függetlenül attól, hol alkalmazzák. Napjainkban a politika alakításának alapvetıen három gyakorlati útja képzelhetı el: a politikai anarchia, a politikai diktatúra és a demokrácia. A politikai anarchia ellentétes a politikusok érdekeivel, hiszen magában hordozza egy bekövetkezı polgárháború veszélyét. A politikai diktatúrát úgy tekintjük, mint egy olyan rendszert, amiben közép- illetve hosszú távon mindennemő fejlıdés megáll, vagy lelassul. Rövidtávon esetlegesen eredményeket fel tud mutatni a diktatúra is, de nem veszi figyelembe az eredményeken túlmutató következményeket és ily módon zsákutcának tekinthetı. Jelen pillanatban a demokrácia az egyetlen olyan társadalmi rendszer, melynek a hosszú távon nyerhetı társadalmi hasznosságát megfelelıen nagynak ítéljük. A demokráciában, lényegébıl adódóan a különbözı politikai nézeteket képviselı szervezetek egységes feltételrendszer mellett igyekeznek megvalósítani céljaikat. Tehát szükségképpen a formálódó demokráciákban a marketingmódszerek jelentik azt a lehetıséget, amivel a politikai szervezetek elérhetik, hogy megszerezhessék, illetve gyakorolhassák az uralmat. A politikai szféra és a világ általános mediatizációja is ezt a folyamatot támasztja alá, kevésbé érvényesülnek a múltban oly jól bevált politikai elitista törekvések. A pártok által ellenırzött „elithez” szólni ma már nem elégséges a politikai hatalom megszerzéséhez és megırzéséhez. A parlamenti, azaz képviseleti demokráciában különbözı csatornákon keresztül, de közvetlenül kell szólni a választók eltérı rétegeihez megnyerésük érdekében. Az információs technológia eredményei napjainkban már lehetıvé teszik a politikusoknak és pártoknak, hogy a választókat szegmentálják és akár, mint egyéneket szólítsák meg üzenetükkel. Továbbá a
- 43 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
társadalom tagjainak beállítódása, viselkedése is alapvetıen megváltozott az utóbbi idıben. A társadalom nagy része apolitikussá és cinikussá vált. Egyrészt a pártoknak, jelölteknek meg kell küzdeniük az érdektelenséggel. Másrészt a választók úgy gondolják, hogy a hatalomra kerülık teljesítményének bizonytalanságából kifolyólag a rossz politikai döntések kockázata aránytalanul magas. Az érdeklıdés felkeltésére, a bizalom építésére és erısítésére valamint a kockázatérzet csökkentésére, továbbá a megválasztás és újraválasztás elérésére jelen körülmények között a marketing kínálta megoldások a legkézenfekvıbbek és kétség kívül a leghatékonyabbak. Természetesen azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a marketingmódszereknek a politikában való alkalmazása olyan etikai, társadalmi, gazdasági visszásságokat hoztak a felszínre, melyeknek a megoldására a politikai marketing rendszerét és esetleges szabályozását feltétlenül újra kell gondolni. A politikai marketinget vizsgáló marketing irányzatokat jelenleg három csoportra lehet bontani megközelítésük alapján: - „amerikai” iskola, - „kotleri” iskola, - egyéb szempontrendszerek. Az „amerikai” iskola követıi a politikai marketinget egyértelmően az Egyesült Államok választási – elsısorban elnökválasztási – kampányainak fejlıdésén keresztül vizsgálják. A „kotleri” iskola követıi Philip Kotler Marketing Menedzsment címő alapmővének megállapításait igyekeznek a politikai színpadára is átültetni, míg az egyéb törekvések képviselıi a politikához kapcsolódó, olykor határterületnek minısülı tényezık politikai befolyását hangsúlyozzák. Természetesen mindhárom irányzat némi szőklátókörőséggel jellemezhetı. Az „amerikai” iskola túlságosan az USA demokráciájára fókuszál, megállapításai így természetszerőleg más típusú demokratikus berendezkedés esetén minimum megkérdıjelezhetık. A „kotleri” iskola legnagyobb problémája egyfajta „elbeszélünk egymás mellett” effektussal írható le. A politikai marketinggel ebben a szemléletmódban marketing szakemberek kezdenek foglalkozni, akik nincsenek benne a napi politikában, vagy olyan politikusok, illetve politikai tanácsadók, akik aktív cselekvıi ugyan az eseményeknek, de nem rendelkeznek a marketing tudományterületén kellıen alapos ismeretekkel és rendszerszemlélettel. Ennek eredményeként azt mondhatjuk, hogy bár a törekvés nemes, de jelen pillanatban, aki élesben csinálja, nem tud róla megfelelı marketing szakmai színvonalon publikálni, aki pedig megfelelı nívón publikál, az csak elméleti síkon mozog, hiszen a napi politikai döntéshozatalba nincs betekintése. Az egyéb szempontrendszerek figyelembevétele esetén szintén eléggé kusza a kép. Minden, a gyakorlati politika határterületén mozgó tudomány- (vagy áltudomány) terület igyekszik bizonyítani befolyását a politikai marketingre. Ennek eredményeként a politikai marketing témában a politológia, a szociológia, a kommunikáció vagy szélsıséges esetben a stylist szakma, stb. felsıbbségét hirdetı tanulmányok jelennek meg, amik egyes politikusok esetében akár igazak is lehetnek, ugyanakkor általános érvényő következtetések levonására nem alkalmasak. Jelen tanulmány természetesen nem kíván igazságot tenni az irányzatok között. Mindössze arra tesz kísérletet, hogy – hiányosságai ellenére – az „amerikai” iskola szempontrendszere szerint megkísérli a politikai marketing újkori fejlıdéstörténetét felvázolni. A választás azért esett a nevezett irányzatra, mert bár a világ minden újkori demokráciájára a helyi sajátosságok figyelembevétele nélkül egyértelmően nem adaptálható, a jelenségek idıbeli megjelenést tekintve unos-untalan megelızi a világot, így ha fenntartásokkal is, de modellértékőnk tekinthetı.
- 44 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
1. Minden kezdet nehéz Mint korábban már említettem a politikai marketing alkalmazását semmiképpen sem szabad a politikai kampányok lefolytatására szőkíteni, hiszen ez annál egy sokkal komplexebb tevékenységsorozat. Azonban kétségtelen, hogy a kampányokban sőrősödik össze és csúcsosodik ki a marketing eszköztára, ezért a marketingnek a politikába való behatolását is célszerő a kampányok fejlıdésén keresztül vizsgálni. Az Egyesült Államokban az elsı, ilyen – marketing szempontból nagy jelentıségő – esemény Franklin D. Roosevelt nevéhez főzıdik, az 1940-es években. Tulajdonképpen a mai értelemben ez sem tekinthetı még teljes mértékig politikai marketingnek, hiszen az alkalmazott eszközök komplexitása szempontjából még nem teljes. Azonban a hosszú távú szemlélet és a tervszerőség, mint fontos szempontok már megjelentek. “A modem marketing módszereit már Franklin D. Roosevelt is alkalmazta elnökválasztási kampányában, hogy imázsokat alkosson és elfogadtassa nézeteit. Roosevelt erıfeszítéseinek középpontjában az állt, hogy egy fizikailag erıs vezetı képét sugározza. Imázs menedzserei az elnökválasztási kampánya idején meggyızték a választókat, hogy tud járni, holott nem tudott. Egy olyan technikával, amelynek elsajátításához évekre volt szüksége, fiának erıs karját szorítva, a másik kezében, pedig egy sétabotot tartva, képes volt azt az illúziót kelteni, hogy jár - holott mozgásképtelen volt. Az amerikaiak tudták, hogy gyermekbénulása volt, azt azonban sokan nem, hogy a betegség következtében nyomorékká vált. New York-i nyári lakjában mintegy 50 000 kép készült róla, és csupán kettı mutatja ıt tolószékben. Hogy meggyızze az amerikaiakat, nem nyomorék, a lábán lévı járó gépet feketére festtette, és mindig fekete nadrágot viselt, ami a cipıjét is takarta, hogy a járógép ne legyen látható.”1 Roosevelt elnök marketing tevékenységének tervszerőségét jelzi, hogy minden egyes nyilvános szereplésének forgatókönyvét tanácsadói segítségével gondosan megtervezte. A tervezésbe beletartozott, hogy a titkosszolgálat hol építi ki a rámpákat, amiken az elnök tolószékével fel- illetve le tud jönni a pódiumról, valamint, hogy a figyelem középpontjában hol legyen a széke. Napjainkban talán ezek a technikák már nem lennének mőködıképesek, hiszen a televízió leleplezné, azonban abban az idıben határozottan jól funkcionáltak és a felhasznált eszközök segítségével mozgássérült volta ellenére Roosevelt egy fizikailag erıs vezetı képét tudta kialakítani magáról. Talán jogos a felvetés, hogy ezzel félrevezette az állampolgárokat. De ha arra gondolunk, hogy éveken keresztül gyakorolta, azt a technikát, aminek segítségével gyakorlatilag járásképtelensége ellenére fiára és egy botra támaszkodva lépéseket volt képes tenni, akkor kijelenthetjük, hogy lelki erejére támaszkodva képes volt átlépni testének tökéletlenségét, vagyis nem csak fizikailag, hanem szellemileg is erıs vezetı volt. A jaltai konferencia után volt az elsı olyan alkalom, amikor ülve mondta el beszédét a Kongresszusban, láttatni engedve gyengeségét, mintegy elismerve, hogy ötkilónyi acél támasztja testét, amikor áll. Roosevelt ugyanakkor a – mai szóhasználattal élve – közönségkapcsolatoknak (PR) is mestere volt. Kitőnı kapcsolatokat ápolt a médiával, mely hozzásegítette arculata kiteljesítéséhez és fenntartásához. Egyes vélemények szerint a médiához főzıdı kapcsolata mentette meg a politikai bukástól is. A bennfentesek tudni vélték, hogy nagyon rosszul élt feleségével, és hogy ez alatt az idı alatt viszonya volt személyi titkárnıjével. A családi perpatvar akkor robbant ki, mikor Eleanor Roosevelt férjének aktatáskájában szerelmes leveleket talált, miután visszatért egyik hivatalos útjáról. Az elnök és a first lady között ekkor minden intim kapcsolatnak vége szakadt, még ha a látszatot igyekeztek is fenntartani.
1
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000. 115. o.
- 45 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Forrás: www.news.mpr.org 2.sz. kép: Azon ritka felvételek egyike, amikor Roosevelt tolószékben látható Mindebbıl azonban szinte semmi nem szivárgott ki, illetve talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy a sajtó tudott az ügyrıl, de megtette az elnöknek azt a szívességet, hogy “ejtette” az ügyet. A történtek ellenére a fírst lady a nyilvánosság elıtt kitartott az elnök mellet, és Roosevelt politikai sikerében jelentıs része volt felesége tevékenységének is. Házasságuk válsága ellenére Franklin és Eleanor Roosevelt politikai szövetséget kötöttek. Ennek megfelelıen Mrs. Roosevelt járta az országot, az elnök füle és szeme volt, és ezzel párhuzamosan az elnök New Dealprogramja mellett kampányolt. Utazásai során az országban bármerre járt állandóan figyelte a közhangulatot és az elnöki programmal kapcsolatos véleményeket. Valójában ezzel megalapozta a politikai közvélemény-kutatások szükségességét.
Forrás: www.filmmakerscollab.org 3.sz. kép: Eleanor Roosevelt kampánykörúton Marketing szempontból a politikai porondon a következı fontos dátum 1952-volt. Jelentıségét egy új médiumnak, a televíziónak köszönhette. A televízió megjelenésével és széles körő elterjedésével a politikusok kezébe egy olyan eszköz került, mely lehetıséget teremt az imázsra alapozott országos hatókörő választási programok kidolgozására. A jelentıs elırelépést ebben a folyamatban a televíziónak a választókra gyakorolt hatása és hatóköre jelentette. Az imázs kialakítása, mint láttuk, már korábban megjelent a politikusok gondolkodásának homlokterében, azonban ahhoz a televízió megjelenéséig mindössze a nyilvános szereplések, a nyomtatott sajtó, és a területi korlátokkal küzdı rádió állt rendelkezésre. A néhány száz támogató részvételével megtartott győlések, vagy a néhány ezer olvasót, hallgatót érintı sajtómegjelenések helyett sok százezer választóhoz szólhattak egyszerre. Az új médium hatalma és hatósugara valóban bámulatosnak bizonyult, fanyalgók szerint annyira, hogy a televízió nemzeti szórakozássá változtatta a politikát. Az mindenesetre történelmi tény, hogy Dwight Eisenhower volt az elsı elnökjelölt, aki 1952-ben felhasználta a televíziót kampányában. Reklámsorozatot sugároztatott ezzel a cím-
- 46 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
mel: "Eisenhower válaszol Amerikának" (Eisenhower Answers America). Ez a reklámsorozat mai szemmel talán kissé komikusan, és naivan hat. Hiszen Eisenhower a felvételeken merev arccal, merev testtartással, mintegy a kamera elıtti pozícióba merevedve, kissé akadozva olvassa a – képernyın természetesen nem látható – súgógéprıl a válaszokat, azokra a kérdésekre, melyeket beavatott színészek kissé mesterkélt ıszinteséggel tesznek fel, mint tipikus választók.
Forrás:www.polsci.ucsb.edu 4.sz. kép: Dwight Eisenhower Eisenhower reklámjait megnézve azok a rossz emlékő mosópor reklámok juthatnak eszünkbe, ahol a “spontán” kiválasztott és megkérdezett felhasználók dicshimnuszokat zengnek a termékrıl, melynek nevét a jelenetbıl kipillantva az operatır kezében tartott tábláról olvassák le. Termékkel kapcsolatos állításuk alátámasztására, pedig egy a csomagolásból éppen akkor kivett fehér inget lobogtatnak, amirıl azt állítják századszor lett mosva. Napjainkban a hatékony televíziós reklámoknak két szempontból kell megfelelınek lennie, mind kommunikációs, mind a forgalomra gyakorolt hatás alapján. Az eisenhoweri, és az említett mosópor reklám sem felel meg ennek a kitételnek. Abban mindkét típus megegyezik, hogy kommunikációs szempontból nem kifogástalanok, viszont a forgalomra gyakorolt hatásuk mégis megmutatkozik. Természetesen az ’50-es években még nem alakult ki az a kifinomult reklám kultúra, mely napjainkban jellemzı, ebbıl kifolyólag az Eisenhower által készített reklámok kommunikációs hiányosságaik ellenére is jelentı forgalomra gyakorolt hatást voltak képesek kifejteni. Míg napjainkban az olyan mosópor reklámok, melyek kommunikációs szempontból elmarasztalhatók, a fogyasztók megvetését és mindössze a forgalomra gyakorolt csekély hatást tudnak produkálni. 2. A modern politikai marketing megszületése A modem politikai marketing megszületését valójában 1960-ra tehetjük. Ekkor a John F. Kennedy és Richard Nixon közötti televíziós viták elıkészítésében már közremőködtek az Egyesült Államok vezetı reklámszakemberei, akik mindkét jelöltet marketing tanácsokkal láttak el és felkészítették ıket a párharcnak nem csak a politikai, hanem a marketing síkon való megvívására is. A televíziónak a politikai marketing eszköztárában való alkalmazása tovább fokozódott. “Sokak szerint, ha nem lett volna televízió, Kennedy - aki sokkal telegenikusabb és fesztelenebbül kinézı jelölt volt - nem nyerhette volna meg a választást. Akik a rádióban hallgatták a vitát, úgy vélekedtek, Nixon nyert, akik viszont a tévét nézték, Kennedyt tartották a vita gyıztesének. Nixon imázsát ugyanis megölte a bizonytalan tekintete és a verejtékezı felsı ajka.”2
2
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 44. o.
- 47 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Forrás:www.schenectadymuseum.org 5.sz. kép: Richard Nixon Az említett televíziós vita bizonyította a politikai tanácsadók számára azt a régi marketinges közhelyet, hogy nem elég a megfelelı imázst kialakítani és kommunikálni, annak feltétlenül összhangban kell lennie magával a termékkel. Erre világít rá, hogy a rádióhallgatók – tehát, akik nem látták Nixont ! – ıt tartották nyertesnek, vagyis a “termék” szintjén nem volt vele probléma. Azonban akik a televízión keresztül követték az eseményt egyértelmően Kennedyt érezték esélyesebbnek a gyızelemre. A “termék” szintjén tehát lehet, hogy Kennedy alulmaradt volna, de az ı “relatíve gyengébb terméke” harmonizált kialakított imázsával. Ez az összhang értékesebbé tette ıt, mint Nixon “relatíve jobb termékét” és a vele nem harmonizáló imázsát együttesen. Természetesen vitathatatlan, hogy Kennedy pozitívabb imázsában szerepet játszott kora, külseje, és karaktere, azonban ezek mind üres külsıségek lettek volna, ha marketing szempontból nem készítik fel, és nem sajátítja el többek között a kamerák elıtti fesztelen viselkedést és az imázsépítés többi elemét.
Forrás:www.members.optushome.com.au 6.sz. kép: John Fitzgerald Kennedy Kennedy hatalomra lépése után sem hagyott fel a marketing alkalmazásával, bár erre még nem a stratégiai szemlélet, hanem saját egészségi állapota kényszeríttette rá. John Fitzgerald Kennedy gyermekkorától kezdve Addison-kórban szenvedett, ami számára gerincproblémákat, kínzó izületi fájdalmakat és prognosztizálhatóan rövid életkort jelentett. JFK kicsapongásairól is híres, vagy inkább hírhedt volt. A tények ismeretében valószínő, hogy betegsége miatt „égette mindkét végén a gyertyát”, hiszen tudta, hogy amire másnak egy egész élet áll rendelkezésre, arra neki szőken szabott ideje van. Hivatali ciklusa utolsó éveiben betegsége odáig fajult, hogy fájdalmai enyhítésére folyamatos amfetamin és kortizon injekció kúrát tartott. Marketing szempontból betegségének és életmódjának hatása az lett, hogy a kórt és kicsapongásait már-már fanatikusan titkolta a média és a közvélemény elıtt. Olykor – talán vitatható módon – még a manipulációtól és a megtévesztéstıl sem riadt vissza. Választási kampánya során és hivatalba lépésekor ehhez rendelkezésére állt egy komoly marketing apparátus, amit természetesen a cél érdekében sikeresen ki is használt. Persze addigra már volt gyakorlata a megtévesztésben, hiszen egész korábbi életében ezt a „játékot” játszotta a külvilág elıtt. Jel-
- 48 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
lemérıl sokat elmond katonai pályafutásának története. Betegsége miatt a sorozóbizottság fizikai alkalmatlanságot állapított meg Kennedynél. Erre JFK apja vagyonát és befolyását kihasználva elérte, hogy mégis alkalmasnak nyilvánítsák, mert harcolni akart a II. Világháborúban a Szövetségesek oldalán. Ahogy az ifjú Kennedy egyik felettese – mellesleg a család tábornok barátja – mondta, ı volt az egyetlen katona, aki azért szimulált, hogy ott lehessen. Ténykedésének és kapcsolatainak eredményeként Kennedy tiszti rangot kapott és bevonulhatott a tengerészethez. A sors fintora, hogy, amikor naszádjukat kilıtték Addison-kórjával a gerincében, és egy sérült bajtársa mentımellényének pántjával a szájában megmentette katonatársát. Addig úszott az eszméletlen bajtársat a fogai között tartott hevederrel vontatva, amíg a mentıhajók rájuk találtak. A beteg, mellızött fiúból egy csapásra hıs lett. Természetesen ennek a történetnek a kommunikálása is komoly szerepet játszott a késıbbiekben JFK marketing tanácsadók általi arculatformálásában. Az ezt követı jelentıs lépés az 1964-es elnökválasztáshoz köthetı, ahol Lyndon Johnson Barry Goldwater elleni kampányában tovább növelte a televíziós reklámok szerepét. Ebben a kampányban alkalmazták elıször a negatív reklámokat a politikai marketing eszköztárában. “Abban az idıben Goldwatert az amerikai választók olyan politikusnak tartották, aki boldogan megnyomná a nukleáris rakéták indítógombját. Johnson kampányának része volt egy vitatható reklám. Ebben egy kislány egy margaréta szirmait tépkedte mosolyogva, és a virág váratlanul hidrogénbombává változott. Ez ‘margaréta’ -reklám (Daisy commercial) néven vált ismertté, és olyan agresszívnek tartották, hogy csupán egyszer vetítették. Goldwater azonban érezte a hatását. Egy háborús uszító imázsával lépett be a kampányba, aki elnökként boldogan bevetné az atomfegyvereket. Johnson stábja igyekezett „meglovagolni” az eseményeket, és elkészítették a reklámfilm egy adaptációját. Ebben a filmben ismét egy kislány tépegeti a margaréta szirmait, közben számolja ıket (és nagyon is reális lehetıségként) fordítva számol. Kedves, mosolygós arcocska, ártatlan, hamvasan fiatal. Mind, mind olyan képek, amelyek olyan csodás dolgokat juttatnak az ember eszébe, mint a béke, az élet, a boldog jövı. Aztán hirtelen a kamera közelképben mutatja a lányka arcát. A hangja lassan átváltozik egy kemény férfihanggá: visszaszámlálás egy atomrakéta indításánál, majd a lányka szemei hatalmas gombafelhıvé változnak. Ekkor a nézık hallják Johnson megnyugtató hangját: ‘Ez a tét: olyan világot akarunk, amelyben Isten gyermekei békében élhetnek, vagy eltőnünk a sötétségben. Meg kell tanulnunk, szeretni egymást, különben mindnyájan elpusztulunk.’ Johnson reklámja változást jelzett a politikai reklámok természetében. A felszínt tekintve erıteljes háborúellenes üzenet volt, egy mélyebb, rejtettebb síkon azonban arra emlékeztette az embereket, hogy Goldwater azt mondta az atombombáról, hogy az ‘csupán egy másik fegyver’.”3
Forrás:www.authentichistory.com 7.sz. kép: Goldwater kampánykitőzı (sticker) 3
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 45.o.
- 49 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Johnson ezzel a technikával egy nagyon rafinált módszert alkalmazott. Elsıként vetette be a negatív reklámot a politikai kampányok során. Mindenképpen tanácsadóit dicséri, hogy jól mérték fel a film fogadtatását. A negatív politikai reklámokhoz még hozzá nem szokott választókból a reklám huzamosabb jelenléte esetleges ellenvéleményt válthatott volna ki. Folyamatos sugárzása Johnsonnak nagyobb károkat okozott volna, mint vetélytársának. Az elsı sugárzás azonban elég volt ahhoz, hogy az üzenetet – vagyis hogy Goldwater egyenlı az atombomba alkalmazásával – sikeresen el tudta juttatni a választókhoz. Ezek után elég volt a szimbolizmus erejére és az emberek érzelmeire hagyatkozni a második sokkal árnyaltabb, ráutaló reklám alkalmazásakor, mely így is meghozta a kívánt eredményt. Ez a kampány tekinthetı tehát egy korszak kezdetének, ahol a politikai reklámok területén is széles körben alkalmazni kezdik a klasszikus termék, illetve szolgáltatások népszerősítését célzó reklámok teljes eszköztárát.
Forrás:www.pku.edu.cu 8.sz. kép: Lyndon Johnson A negatív reklámok politikai változatának 1964-es bevezetése után a következı állomás 1968. Ez az év egy nagy visszatérı Richard Nixon éve. 1968-ban nyolc évvel, azaz két választási ciklussal az 1960-as Kennedytıl elszenvedett fiaskó után Nixon ismét ringbe szállt az Amerikai Egyesült Államok elnöki hivataláért. Marketing szempontból az esemény jelentıségét az adja, hogy Nixon 1968-as kampányával vette kezdetét az a folyamat, amelynek során egyre növekvı befolyásra tettek szert a marketing szakemberek a politikai szférában.
Forrás:www.libwww.syr.edu 9.sz. kép: Richard Nixon a nagy visszatérı Nixon politikusi tehetségét mutatja, hogy az 1960-as választás hibáiból tanulva egy teljesen megváltozott szemlélettel kezd neki kampánya felépítéséhez. Reklámszakembereire támaszkodva a termékmarketing, a kor vívmányai szerint, legmodernebb módszereinek alkal- 50 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
mazásával alakította ki és kommunikálta imázsát. Alapkoncepciója az volt, hogy egy olyan tapasztalt, ugyanakkor szellemes és együtt érzı politikus képét fesse meg magáról, melyet a választók tömege nem utasít el, mint tették azt ’60-ban. Arra Nixon és tanácsadói külön figyelmet fordítottak, hogy a termék, és a róla kialakított imázs harmóniában legyen. Az ehhez szükséges rutint az elsı televíziós szereplés óta Nixon már megszerezte, amire lehetett építeni. “Az 1968-as kampány elkeseredett médiaháborúvá változott Nixon és Hubert Humphrey között. Nixon okosan vetette be a médiát, hogy lágyabbá tegyék az imázsát, amely addig híján volt a humornak és a melegségnek. Ö és az emberei, okulva hibáikon, gyorsan megértették, milyen fontos szerepe van a televíziónak és általában a médiáknak a kampányban. Nixon csapata közvélemény-kutatókat és szövegírókat (ghostwriters) alkalmazott a reklámkampány sikere érdekében. Ez volt az elsı választás, amelyen a jelölteket úgy reklámozták és "adták el" az amerikai népnek, mint a termékeket. Ennek eredménye az lett, hogy Nixon, a valós személy, és a legendája olyan valakivé olvadt össze, aki nagyobb, mint az élet, és érdekesebb, mint az élı személy. Az amerikai politikusok ezután már nem egyszerően önmagukat mutatták be a választóknak, hanem médiaszemélyiségként igyekeztek ragyogni.”4
Forrás:www.kenlight.com 10.sz. kép: Hubert Humphrey Nixon és tanácsadói elképzelése bevált, a kampánynak köszönhetıen bekerült a Fehér Házba és betölthette azt a hivatalt, amire oly annyira vágyott. A ’68-as kampány ugyanakkor számos marketing természető változásra is ráirányította a figyelmet. A jelölt imázsának kialakítását megalapozandó a politikai közvélemény-kutatásokat ekkor kezdték széles körben alkalmazni. A reklámipar szakembereit, szövegírókat alkalmaztak a politikai üzenetek megszövegezésére, ami arra a felismerésre utal, hogy az üzenet (politikai) tartalmán túl, egyre fontosabbá válik annak megfogalmazása, és formája, aminek igazodnia kell az alkalmazott reklámeszközhöz az elvárt hatékonyság érdekében. Általánosságban tehát elmondható, hogy a kampányszervezeten belül a fajsúly a pártfınökök, politikai döntéshozók, ideológusok irányából a reklámszakemberekre, a közvéleménykutatókra, a szövegírókra tevıdött át, ezzel egy új politikai tanácsadó elit körvonalai kezdett kirajzolódni. A legnagyobb tanúság, pedig az, hogy a jelölt, egyszerre több síkon létezik. Egyrészt valós személy annak emberi mivoltában, ugyanakkor létezik egy a tanácsadók által kreált személyiség is, a választópolgár ennek elegyét érzékeli, döntését is ez alapján hozza. A politikai kultúra mediatizációja miatt a valós személy már nem lenne elég figyelemfelkeltı és meggyızı, de a kreált személyiség is súlytalanná válna, ha nem valós alapokra építenék. A politikusról kialakult imázs tehát e két tényezı elválaszthatatlan eredıje. Nixon estében ehhez 4
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 46.o.
- 51 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
még hozzájárult az is, hogy megvalósította a politikai marketing elsı arculatváltását, amivel sikeresen újrapozícionálta magát a politikai piacon. Emlékezzünk vissza ’60-ra, amikor Nixon megfelelı tartalommal feltöltött imázsát egy csapásra tönkre tette a vita során bizonytalan tekintete és verejtékezı felsı ajka, ami a televízióban nem volt leplezhetı és így milliók véleményét formálta. Ehhez képest ’68-ban Nixon magabiztosan nyilatkozott a médiában: “Nem vagyok szimpatikus, kedélyes, nincs humorom, hanem realista, progmatikus és tapasztalt vagyok. De ilyennek kell lennie az Amerikai Egyesült Államok elnökének.”5 Ezzel a negatív reklámok egy újabb típusát vezetve be a politikai szférába, hiszen ebben az esetben önmagát minısíti negatívan kijelentéseiben. Nem kevés öniróniáról téve tanúbizonyságot, amikor azt állítja nincs humora és nem kedélyes ember. 3. Új szabályok, új játékosok A hetvenes években, a politikai marketingben jelentıs változások nem következtek be, a marketing kampányokat alapvetıen a Kennedy, Johnson és Nixon által lerakott alapokon folytatták. Egy akkoriban meghozott politikai természető döntésnek a hatása azonban alapjaiban fogja megváltoztatni a késıbbi kampányokat. Az 1971-ben elfogadott Szövetségi Választási Kampány törvény – Federal Election Campaign Act (FECA) – korlátozta a kampányköltségeket, és ezek nyilvánosságra hozatalára kötelezte a jelölteket. Ennek a törvénynek a lényege az volt, hogy meggátolj a háttérben mőködı tıkeerıs társadalmi vagy gazdasági szervezetek túlzott beavatkozását a politikába. A törvény megalkotásától azt várták, hogy a kampányban résztvevı jelöltek kampányfinanszírozási ügyei átláthatóbbak lesznek, ebbıl következıen a háttérben tevékenykedı szervezetek által juttatott pénzek ellenırizhetıvé és korlátozhatóvá válnak. A FECA egyebek mellett elıírta, hogy tételesen nyilván kell tartani a 200 dollárt meghaladó kiadásokat, és listát kell vezetni azokról, akik 200 dollárt meghaladó összeggel támogatják a jelöltet. Ennek azonban az lett a nem várt következménye, hogy a politikusoknak a kampányaikhoz szükséges források, a törvény adta kereteken belüli összegyőjtéséhez, alagyőjtı és direct marketing szakembereket kellett alkalmazniuk. Az új törvény megnövelte az elıválasztások hosszát is, ami a kampányköltségek növekedéséhez vezetett, egyúttal a politikusokat a kampány átgondoltabb tervezésére és szervezésére kényszerítette. A hosszabb elıválasztási szakasz a marketingkutatás legmodernebb módszereinek bevetését tette szükségessé, mert a jelöltek csak így tudták magukat sikeresen pozícionálni térben és idıben, ami az USA államai közötti különbségeket figyelembe véve és a választási ciklus elhúzódását tekintve egyre fontosabbá vált. Az 1976-os elnökválasztás tehát már az új szabályok jegyében telt. Az új törvény generálta változásokhoz a két jelölt Jimmy Carter, a kihívó és Gerald Ford a hivatalban lévı elnök közül az elıbbi tudott jobban alkalmazkodni. Carter tanácsadóira támaszkodva átgondolt marketingmódszerekre építette kampányát. Gondolkodásuk középpontjában a klasszikus termékmarketingbıl átvett piacszegmentálás állt. Ami tulajdonképpen az a folyamat, amelynek során a marketingszakember kideríti a különbözı fogyasztói csoportok igényeit, ezeket fedésbe hozza termékének bizonyos sajátosságaival. Ennek politikai marketing analógiája az, hogy valamilyen jellemzı ismérv alapján el kell különíteni választói szegmenseket, majd ezeket a szegmensek igényeinek leginkább megfelelı (politikai) reklámüzenettel kell megcélozni. Carter esetében ez azt jelentette, hogy a hosszabb elıválasztási szakasz során egy adott államban mindig a megfelelı üzenettel célozta meg a választókat. Illionoisban például a szegényekre fókuszált, jóléti reformokról beszélt. Az afroamerikaiak számára az esélyegyenlıséget 5
Forrai Péter: A tettek mezeje, Figyelı, 1994. 01. 20., 9.o.
- 52 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
hangsúlyozta, és így tovább. A piac szegmentációját, mint módszert politikai marketing esetében azonban csak akkor fogadhatjuk el, ha feltételezzük, hogy a jelölt a különbözı szegmenseknek programja mindig azon részét hangsúlyozza, melyre azok a legérzékenyebbek, legfogadóképesebbek. Ha arról van szó, hogy a különbözı szegmenseknek, adott esetben egymásnak ellentmondó ígéreteket tesz, vagy esetleg olyan ígéretekkel hozakodik elı a pillanatnyi szituáció hatására, mely korábban programjának része nem képezte, az nem egyéb puszta manipulációnál.
Forrás:www.baby.indstate.edu 11.sz. kép: Gerald Ford Az 1976-os választási kampány sajátossága az is, hogy politikai reklámok technikája és stílusa ismét finomodott. A Carter-Ford párharc elıtt egyre növekedett azoknak a reklámoknak a száma, amelyekben a jelöltek maguk nem szerepeltek. Azonban 1976-ban ráérezve a változások szelére, mind Carter, mind Ford visszatért a régimódi, személyes szerepléshez, ezzel ember közelebbivé tudták tenni kampányukat. 4. Integráltmarketing a politikában A nyolcvanas évek ismét változásokat hoztak a politikai marketingben. A kampányolás új formái a telekommunikációs ipar legújabb eredményeire épültek, ezek közül talán a telemarketing jellegő eszközök voltak a legnagyobb hatásúak. 1980-ban Ronald Reagan, mint elnökjelölt a marketing még kifinomultabb formáit vetette be, több olyan marketingmódszer integrálásával, amelyek az elmúlt negyven év során születtek. Ide értve a negatív reklámot, a direkt marketinget, a marketingkutatást, a közvéleménykutatást, a kampánystratégia kidolgozását és megvalósítását. A Reagan tanácsadói közt dolgozó közvélemény-kutatók megértették, milyen fontos, hogy az elnökválasztási kampányt olyan információk bázisán irányítsák, melyeket fókuszcsoportoktól, közvélemény-kutatásokból és marketingkutatásokból nyernek. A közvélemény-kutatásokkal prognosztizálni tudták bizonyos események bekövetkezési valószínőségét, marketingkutatásokkal, pedig igyekeztek kideríteni az emberek döntéseinek valódi motiváló tényezıit, melyek hatására az esemény bekövetkezett. Mindezek eredményeként a tanácsadóknak sikerült Reagant olyan vezetıként láttatni, aki erıs, határozott, és szívén viseli az ország sorsát. Reagan imázsának formálását mindenképpen segítette az a tényezı is, hogy egykori színészként, Reagannek több évtizedes tapasztalata volt a kamerák elıtt. Tudta, miként kell kihasználni saját elınyére ezt a médiumot, mindig legjobb “arcát” mutatva. Sok éves színészi karrierje nagy elınyt jelentett számára az elektronikus kampányolás új korszakában. Az eddig még soha nem tapasztalt mértékő integrációval jellemezhetı marketing kampány eredményeként Reagan a hivatalban lévı elnököt Jimmy Cartert volt képes legyızni.
- 53 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Carter a választások idején éppen egy politikailag zavaros idıszakot zárt le, mely sokat ártotta a ‘76-os kampány során kialakított és elnökként megtartani szándékozott imázsának. Sem a kül- sem a belpolitika nem kedvezett neki. Az iráni válság és a rossz gazdasági helyzet miatt gyenge elnök benyomását keltette, aki nem tud rendet és biztonságot teremteni. A választók ezzel szemben viszont egy erıskező elnököt akartak, aminek csak Reagan imázsa tudott megfelelni. Carter az imázsverseny szintjén alul maradt. A választók a nehéz gazdasági helyzet miatt a pozícióban lévı elnököt sokkal negatívabban ítélték meg, mint kihívóját. Carter helyzetét tovább bonyolította, hogy saját pártján belül is elégedetlenek voltak vele, ez vezetett ahhoz, hogy pártársa Ted Kennedy is ringbe szállt az elnöki posztért. Ezzel megosztva, és tovább forgácsolva az egyébként is csalódott és bizalmatlan demokrata szavazókat. Reagan stábja szerint három olyan tényezın múlt jelöltjük sikere: - hathetes reklámkampány, mely bemutatta Reagant, mit sikeres kaliforniai kormányzót, ezzel megalapozva imázsát; - Reagan kerülte Carter nyilvános személyes bírálatát, Carter ezzel szemben nyíltan vádaskodott, de ez valójában többet ártott neki magénak, mint ellenfelének, mert a közvélemény roszidulatúként könyvelte el; - és végül, hogy Reagan rábírta Cartert folytassanak tévévitát, ahol nagyobb médiarutinjával lemosta ellenfelét a pályáról. Az elemzı Carter legnagyobb hibáját egybehangzóan azt tartják, hogy mind a kampány során, mind a televíziós vita alkalmával, hivatalban lévı elnökként kevésbé látszott elnöknek, mint kihívója. Cartert az iráni túszválság kudarca érzelmileg láthatóan megtörte, míg Reagan jelöltként úgy tündökölt az elnöki poszt várományosának szerepében, mint aki már évek óta ezt csinálja.
Forrás: www.rescueattempt.tripod.com 12.sz. kép: Jimmy Carter a kamerák elıtt Reagan tehetsége 1984-ben, újraválasztásakor is megmutatkozott, hiszen nem követte el ugyanazt a hibát az elnöki székben, mint Carter a korábbi vetélytárs. Reagan és tanácsadói az 1980-ban lefektetett alapokon építkezve szervezték a ’84-es kampányt is, mikor ellenfele Walter Mondale volt. “Reagan újraválasztási kampánya annak iskolapéldája, hogyan lehet felhasználni a retorikát és az elnöki széket arra, hogy elhárítsák a demokraták támadását olyan korban, amikor a republikánusok sebezhetık voltak. Ez a választás egyben a régi és az új politika ellentétét is reprezentálta. Reagan marketingszempontú megközelítést alkalmazott, felhasználva a megfelelı módszereket, tanulmányozta a ‘fogyasztói’ magatartást, erısítette a ‘márka’ hírét. Mondale kampánya pártszempontú volt, régi témákat tőzött zászlajára, és a régi demokrata módszerekre, az alsó szintő szervezıdésekre támaszkodott. Felhasználva azokat a marketingismereteket, melyekre csapata 1980 óta tett szert, Reagan 1984-ben meggyızte az amerikai választókat, hogy Amerika erıs és nagyszerő. Kampányszervezete 1984-ben is igénybe vette a tehetséges marketingszakemberek közremőködését, hogy megfelelıen "csomagolják" Reagant, olyan egyszerő témákra támaszkodva,
- 54 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
mint amilyen a hazafiság, a család, és ismét csak bevetette a negatív reklám fegyverét.”6
Forrás:www.kapitalizm.republika.pl 13.sz. kép: Ronald Reagan Újraválasztási kampánya indulásakor Reagan sem volt irigylésre méltó helyzetben. Az általa vezetett republikánusok sebezhetık voltak, hiszen a költségvetési deficit nagyon magasan állt, továbbá a vallási jobboldal elıretörésének politikai árnya lengte be a közéletet, és mind a két tényezı komoly támadásokra adhatott okot. A demokraták viszont sikertelenül igyekeztek felébreszteni a választókban az elégedetlenség érzését, ijesztgetésre épülı taktikájuk nem hozott eredményt, és a Reagan vezette republikánusok simán nyertek. Reagan 1984-es sikere döntıen annak az imázsának volt köszönhetı, melyet a szakértıi és a tanácsadói alakítottak ki róla: szeretetre méltó személy, aki szerencsésen egyesíti magában a magabiztosságot, a kiváló kommunikációs jártasságot, és az erıs elkötelezettséget a vallás és a család iránt. Észre kell ugyanakkor vennünk, hogy ez az imázs már nem ugyanaz, mit ’80ban. Már nem elég a határozott erıskező vezetı képe, azt újabb, a kor és a szavazói szegmensek igényeinek is megfelelı értékekkel kell gazdagítani. Az így újrapozícionált imázsát Reagan jól ki tudta használni a Walter Mondale elleni kampányban. Mondale a kamerák elıtt mindig kicsit merev és ideges volt, ezzel szemben Reagan mint profi politikus és kommunikátor a médiában remekül tudott érvényesülni. Mind imázsának, mind kampányának középpontjában olyan egyszerő témák álltak, mint a hazafiság, és a család. Ezeknek a fókuszpontoknak a hangsúlyozásával képes volt elérni, hogy a kampányrendezvényeken és minden reklámban újrapozícionált imázsa érvényesüljön. Reagan tanulva Carter fiaskójából ugyanakkor azt sem felejtette el, hogy egy békében lévı világ, és egy erıs gazdaság nagyon megkönnyíti a kampányt a hatalomban lévı elnök számára. Ennek érdekében igyekezet a külpolitikai konfrontációkat kerülni, és mindent megtett annak érdekében, hogy az általános választás idejére a gazdaság erıs legyen. Kampányában, mindaddig nem beszélt a gazdaságról, míg az adatok nem támasztották alá az erıs gazdaság meglétét. “Ugyanakkor Mondale kampánya azért volt sikertelen, mert a jelölt rosszul kommunikált a tévén keresztül. Reklámjai zavarosak voltak, nehéz volt ıket követni. Reagan egyszerő és könnyen érthetı témáival összehasonlítva (ilyen volt például a hazafiság), Mondale témái az ‚adózz és költs’ kérdés köré rendezıdtek. Mondale sikertelenségének fı oka talán az, hogy képtelen volt azt az imázst sugározni magáról, amilyen az életben ténylegesen volt. Monadale-ról azt mondták, hogy jó természető, jó humorú, akivel kellemes az együttlét. A televízióban azonban merevnek és idegesnek tőnt. Mondale szerencsétlenségére a televízió már szerephez jutott a politikában, és képtelensége, hogy saját hasznára aknázza ki ennek a médiának a lehetıségeit, megölte az imázsát, és végül kampányának kudarcát okozta.”7
6 7
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 48.o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 100.o.
- 55 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Forrás:www.cnn.com 14.sz. kép: Reagan és Walter Mondale a televíziós vita során Reagan tehát olyan jól megtanulta a leckét, hogy nem csak, mint jelölt “tiszta lappal” tudott marketing csatát nyerni, hanem négy évvel késıbb, mint hivatalban lévı elnök is sikeresen tudta alkalmazni a marketing nyújtotta lehetıségeket, sıt a kampányra készülve kül- és belpolitikáját is áthatotta a marketingszemlélet. 1988-ban George Bushnak már sokkal könnyebb dolga volt, mint elıdeinek. A Reagan és tanácsadói által két periódus alatt kidolgozott marketing stratégiát vehette át, melyben ıt maga Reagan is támogatta. A ’88-as elnökválasztáson Bush ellenfele Michael Dukakis Massachusetts korábbi kormányzója volt. Bush kampánya alapvetıen a negatív reklámok köré lett szervezve, melynek nem titkolt célja ellenfelének lejáratása volt. Bush, illetve tanácsadói nem voltak olyan szemérmesek, mint annak idején Lyndon Johnson és kampánystábja. Dukakis nem volt hajlandó felvenni a kesztyőt, nem volt hajlandó hasonló „piszkos“ módszereket alkalmazni, ezzel azonban furcsa módon nem érte el a közvélemény jóindulatát. Dukakis mivel nem reagált a negatív reklámokra gyengének, nem kellıen versenyképesnek, összességében hozzáállása és magatartása alapján az elnökségre alkalmatlannak tőnt a közvélemény elıtt. Érdekes fordulat volt ez a választói magatartás elemzésének szempontjából, ami rámutatott arra, hogy a kampányok marketing orientációjának fokozódásával a választópolgárok hozzáállása is átalakult. A vetélytárs kíméletlen bírálata, ami Cartert rosszindulatúvá tette a közvélemény szemében, 1988-ra már szinte belépési korláttá vált a politikai csatározásokhoz. Bush emiatt már nem tőnt rosszindulatúnak, sıt a közvélemény inkább Dukakist ítélte el, amiért nem vette fel a kesztyőt. Általános érvényő tanúságként talán azt fogalmazhatjuk meg, hogy egy politikusnak, aki jelöltként egy posztra pályázik a negatív reklámok terén is, biztosan kell mozognia. Képesnek kell adni és kapni a csapásokat, mert ellenkezı esetben nem tőnik versenyképesnek. Ugyanakkor ügyelnie kell a negatív reklámok alkalmazásának körülményeire, hiszen ami egy relatíve gyengébb pozícióból vádaskodásnak tőnik, az egy jó pozícióból erınek, magabiztosságnak és a vélt vagy valós igazság felderítésébe vetett töretlen hitnek tőnhet. „Bush legrombolóbb hatású reklámja a hírhedt "Willie Horton" spot volt. Ez a 60 másodperces reklámfilm, amelyik Hortont mutatja, amint egy forgóajtón keresztül elhagyja a börtönt. Hortont súlyos bőncselekményért ítélték el, és Dukakis, mint az állam kormányzója, büntetésének letöltése elıtt szabadlábra helyezte. Alig szabadult, és máris egy újabb súlyos bőntényt követett el. Ez a reklám jól mutatja, milyen szintre emelkedett a negatív reklámok alkalmazása ebben az idıben, és azt is, hogy Bush milyen agresszíven használta ıket ellenfelének lejáratására. A Horton-reklám aláásta a demokraták állításának hitelét, miszerint ık az emberekrıl való gondoskodás, az együttérzés pártja. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Dukakis népszerőségi Átvéve: Campaign for president: The managers Look at ’84, Cambridge, MA: Harvard University, John F. Kennedy School of Goverment, Institute of Politics, 1981.
- 56 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
mutatója zuhanni kezdjen. A reklám végén szarkasztikusan idézik Dukakist, aki egy kampánybeszédében azt mondta, hogy ugyanazt akarja tenni Amerikáért, amit Massachusettsért tett. Az 1988-as Horton-reklám erısítette a republikánusoknak azt az üzenetét, hogy Bush a stabil és kipróbált vezetés garanciája.”8 Dukakis helyzetét az is nehezítette, hogy nem volt átgondolt marketing stratégiája, jelszavai hétrıl hétre változtak így nem tudott megfelelı imázst kialakítani és a célcsoportoknak megfelelı üzeneteket közvetíteni. Utólag azt mondhatnánk, hogy Bush azért nyerte meg a választásokat, mert agresszív negatív reklám hadjáratot folytatott, melyre Dukakis nem válaszolt, azonban a helyzet valójában ennél sokkal árnyaltabb és összetettebb. Bush sikerének alapja valójában az volt, hogy átgondolt, jól tervezett – és már Reagan által kipróbált – marketing stratégiával rendelkezett. Bush a kampány kezdetétıl az általános választásokig uralni tudta a médiát, reklámjai következetesek voltak, támogatták imázsát Alátámasztották a jelöltek vitájában nyújtott teljesítményét, ami ellenfele reklámjairól nem volt elmondható. Dukakis sok energiát ölt abba, hogy cáfolja Bush állításait, ami önmagában is bizonyítja, hogy Bush határozta meg a kampánytémákat.
Forrás:www.pbs.org 15.sz. kép: Bush és Michael Dukakis televíziós vitája Összességében megállapítható, hogy Dukakis kampánya tisztességes volt, de mivel nem alkalmazta az integrált politikai marketinget sikertelenségre volt kárhoztatva. Ez egy komoly jelenségre hívja fel a figyelmet. Dukakis tisztában volt azzal, hogy Bush milyen marketing módszerekkel operál, ezek alkalmazását azonban mereven elutasította. Ugyanakkor a választópolgárokban tudatosítani szerette volna, hogy a politikai marketing befolyása alatt hozzák meg döntéseiket, azonban nem tudta meggyızni az állampolgárokat, hogy hozzá hasonlóan utasítsák el a rájuk irányuló negatív marketing módszereket. Ennek akkoriban valószínőleg az volt az oka, hogy a politikai színtéren a választópolgárok még nem csömörlöttek még meg az ıket célzó marketing aktivitástól, aminek jelei a termékek, szolgáltatások piacán már komolyan megmutatkoztak. 5. A politikai telemarketing kiteljesedése 1992 egy új korszak nyitányát jelentette a politikai marketingben. Az eddigi közel negyven év alatt kialakult marketing stratégiát a jelültek újradefiniálták, illetve újabb eszközökkel gazdagították. 1992-ben három potenciális jelölt szállt ringbe Bush, a hivatalban lévı elnök, Bill Clinton, az igazi politikai ellenfél, és Ross Perot egy kívülálló, mint harmadikpárti jelölt. Az akkori kampányban az egyik legnagyobb változás az volt, hogy a jelöltek megkerülték a választókhoz vezetı hagyományos kommunikációs csatornákat, közvetlen kapcsolatot létesítve velük az élıben sugárzott interaktív (betelefonálós) mősorokban. Ross Perot odáig ment, hogy még az indulását is a televízióban jelentette be, a Larry King Live talk-showban. Bush továbbra is a kipróbált, és számára az elızı kampányban sikeres marketingstratégiát 8
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 49.o.
- 57 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
igyekezett alkalmazni, ismét a negatív reklám fegyveréhez folyamodott, elsısorban Clinton személyét támadva. Clinton azonban nem úgy reagált, mint Dukakis, hanem éppen ellenkezıleg. Bush minden egyes támadására “agresszíven” reagált, ráadásul át tudta venni a kampány témájának irányítását. Kampányának nemhivatalos szlogenjévé “A gazdaság a téma, te ostoba !” (It’s the Economy, Stupid !) jelmondatot tette. Ezt természetesen nem ebben a formában kommunikálta a választópolgárok felé, sokkal inkább kampánystábjának szólt, hogy erre a témára kell fókuszálni a közvélemény figyelmét. Clinton és tanácsadói végül is elérték a kívánt célt, ezzel a Bush és Cliton közötti vita fókuszát Clinton jellemérıl a gazdaságra, államigazgatásra és az egészségügyre tudták átirányítani. Ahhoz, hogy Clinton ezt keresztül tudja vinni marketing stratégián kívül marketing szervezetre is szüksége volt. A Clinton-stáb központját, joggal nevezték “fıhadiszállásnak” (war room), ami fel volt szerelve minden modern telekommunikációs vívmánnyal, és innen kísérték figyelemmel és irányították a politikai- és a vele párhuzamos marketing kampány minden lépését. A “fıhadiszállás” valójában sokkal inkább emlékeztetett egy hírügynökség és egy vállalati irányító részleg keverékér, mint kampánystábra. Azonban ez tette lehetıvé, hogy pillanatok alatt felfedezhessék a Clinton ellen irányuló támadásokat, és felvehessék a harcot, ellentámadásokat indítva bármely államban, vagy szavazói szegmentumban. A "fıhadiszállás" helyiségének falán természetesen ott volt a szlogen "It's the Economy, Stupid." Clinton esetében azonban nem folyt a kampány teljesen zökkenımentesen, hiszen mint ahogy Bush személye ellen indított támadásai is igazolták, valóban imázsproblémákkal küzdött.
Forrás:www.usinfo.state.gov 16.sz. kép: Bill Clinton “Az 1992-es kampány idején a demokrata stratégák kiderítették, hogy az amerikai választók mintegy 40 százalékának sem Clinton, sem pedig a felesége, Hillary, nem tetszik. A "General Election Projekt" nevő akcióprogramjuk végrehajtásával megformálták a házaspár új imázsát, és kidolgozták Clinton új tematikai üzenetét. A fı üzenet központjában az állt, hogy Clinton képes a középosztály számára kedvezı változásokat elindítani, és szembeszáll azokkal az érdekcsoportokkal, amelyek ártani akarnak ennek a rétegnek. A projekt részletesen tartalmazta azokat a taktikákat, amelyekkel ez az üzenet eljuttatható az emberekhez. A terv magába foglalta egy sajátos Clinton-imázs megformálását. Olyannak kellett ıt bemutatni, aki még édesanyja méhében volt, amikor apja meghalt, és aki állandó csatában állt egy alkoholista nevelıapával, aki bátyját és anyját bántalmazta.”9 A legjelentısebb változások azonban a jelöltek médiaválasztásaihoz és Perot megjelenéséhez főzıdnek. A hagyományos médiákat a jelöltek gyakorlatilag megkerülték. Nem csak az addig megszokott reklámokkal jelentkeztek, hanem élıben közvetített telefonhívásos tévémősorokban szerepeltek, élıben válaszoltak a feltett kérdésekre, ezzel még hatásosabbá tették a média imázsalakító funkcióját. 9
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 51.o.
- 58 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
A választók pozitívan reagáltak a fejleményekre, mivel úgy érezték a politikai érdekérvényesítés kicsúszott a kezükbıl. A média új típusú alkalmazásával éreztetni lehetett velük, hogy van beleszólásuk a dolgok alakulásába. A választók élve a lehetıséggel, kapcsolatba akartak kerülni azzal a személlyel, aki az elkövetkezı négy évben vezetni fogja a szabad világot. Mindennek végsı kihatása az lett, hogy a közvélemény már nem is annyira politikai jelöltként, hanem hírességként kezdett tekinteni az elnöki székért folyó versenyben résztvevıkre. Meglepı módon a jelöltek mindezt nem a nagy országos televíziós hálózatokon keresztül bonyolították, hiszen azok nézettsége éppen akkor esett. Erre a célra a helyi és kábeltelevíziós hálózatokat vették igénybe, ami a szegmentumok még jobb elérését tette lehetıvé a jelöltek számára. A ’92-es választások alkalmával Ross Perot volt a “sötét ló”, aki több újdonsággal is szolgált. Harmadik párti jelöltként szállt versenybe, és döntıen saját maga finanszírozta kampányát, amire durván 100 millió dollárt költött magánvagyonából. Mint üzletember tisztában volt vele, hogy ekkora pénzt nem dobhat ki az ablakon, ezért újradefiniálta a kampányt. Nem a választási győléseket használta fel, hogy kapcsolatot teremtsen az állampolgárokkal, hanem telemarketing-kampányt folytatott. Inforeklámokat és ingyenesen terjesztett videokazettákat vetett be. Úgynevezett “zöld számokat” hozott létre, amin keresztül telefonon győjtött pénz kampányához és szervezett önkéntes támogatókat. Tevékenysége eredményeként a szavazatok közel 20%-át szerezte meg, ami harmadik párti jelöltként nem elhanyagolható eredmény. Utoljára 1860-ban esett meg, hogy harmadikpárti jelölt nyert az elnökválasztásokon, amikor az akkor még új Republikánus Párt lépett a Whigek helyére, az illetıt, pedig Abraham Lincolnnak hívták. Azóta csak egyszer fordul elı, hogy harmadikpárti jelölt második lett az elnökválasztáson 1912-ben, amikor az exelnök, Theodore Roosevelt Progresszívként kampányolt és ezzel a szavazatok 28 %-át nyerte el.
Forrás: www.search.eb.com 18.sz. kép: Ross Perot Maga a tény, hogy Perot ilyen feltételekkel és kampánnyal ennyire jelentıs eredményt volt képes elérni a politikai tanácsadókat arra késztette, hogy átértékeljék a politikai marketing korábban dogmának hitt tételeit. Végül a választásokat Clinton ugyan megnyerte, de nyugodtan állíthatjuk, hogy magának a választási folyamatnak két nyertese volt Clinton és Perot. 6. A permanens kampány megszületése Clinton tehát ’92-ben nyert és ezzel egy új korszak kezdıdött a politikai marketingben a permananes kampányok korszaka. Ez tulajdonképpen azt jelenti, ha egy jelölt nyer, akkor váltania kell a “kampánypiacról” a “kormányzási piacra”. Ezzel a módszerrel elsıként kétségtelenül Clinton élt, hiszen a korábbi elnökök, amennyiben megnyerték a választásokat, és miu-
- 59 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
tán beiktatásra kerültek, felhagytak a kampány során folytatott marketing módszerekkel, hivatalukban csupán az “államgépezetre” támaszkodtak. A választási kampány során a jelölt kidolgozza imázsát és üzenetét, majd azt folyamatosan finomítja, ráhangolja az egyes szavazói szegmensekre, ha jól végzi marketingmunkáját – jobban, mint versenytársai – gyıztesként kerülhet ki a párharcból. Beiktatása után azonban elkövetkezik az idı, hogy szolgáltatni kezdjen, vagyis beváltsa a kampány során tett ígéreteit. Természetesen a szolgáltató tevékenység során is szükség van az állampolgárok visszajelzéseire, hiszen így hangolható össze a polgárok szükséglete és a megvalósítás folyamata. Ennek érdekében a permanens kampány során továbbra is közvélemény-kutatásokat végeznek, hogy lemérjék a különbözı intézkedések fogadtatását. Számítógép segítségével elemzik a választók “fogyasztói magatartás” változását, direkt-mail üzenetekkel céloznak meg véleményformálókat, lakossági fórumokon kommunikálnak az állampolgárokkal. Fókuszcsoportok bevonásával kontrollálják a politikus imázsának változását, adományokat győjtenek, és támogatókat toboroznak a következı választási kampányhoz. “Egy ‘permanens kampány’ rendeltetése az, hogy ‚eladja’ az elnök politikáját – annak népszerőtlen elemeivel együtt. A végsı cél pedig az, hogy elfogadtassák és megvalósítsák az elnök és pártjának hosszú távú elképzeléseit. Ha egy elnök sikeres akar lenni, a közvéleményre támaszkodó kormányzás arra kényszeríti ıt, hogy hatékonyan támaszkodjon a marketingre.”10 A permanens kampány fontosságát Clinton és tanácsadói ismerték föl elsıként. Ennek értelmében 1992-tıl kezdve a politikai marketing, választási kampányok és permanens kampányok szabályos ütemben változó sorozataként tekinthetı. A Clinton-stáb egyetértett abban, hogy az intézkedések elfogadtatásához, a választási ígéretek megvalósításához ugyanúgy kell “kampányolni”, mint a választási gyızelemért. Ennek megfelelıen, amikor 1996-ban Bill Clinton újra indult az elnöki posztért, kampányának logikájában ’92-höz képest radikális változás nem volt. Tulajdonképpen a ’92-ben alkalmazott választási kampányra alapozva, a ’92 és ’96 közötti permanens kampánnyá vált marketing tevékenységet hangolta újra választási kampánnyá. 1996-ban a választók tehát marketing szempontból ugyanazzal szembesültek, mint Clinton korábbi kampányában. Ugyanazt kapták, csak többet, jobb minıségben és még integráltabb szellemben. Clinton ellenfele ebben az évben Bob Dole volt. Clinton, mint hatalomban lévı elnök – Reaganhez hasonlóan – messzemenıen kihasználta, hogy a Fehér Házból könnyebb kampányolni. A 1992-es választáson a „termék“ maga Clinton volt, 1996-ban azonban a jövıbe vetett hit eszméje és a belıle formált üzenet.. Clinton azt kommunikálta, hogy a választók gyermekei számára valósággá válhat az “amerikai álom”. Kampányával kapcsolatban mindössze két említésre méltó esemény volt. Az egyik, hogy Clinton is sikeresen végre tudott hajtani egy újrapozícionálást, amit a tanácsadói által javasolt “háromszögezési” taktikának köszönhetett. Ennek segítségével Clinton washingtoni bennfentesbıl “outsiderré”, kívülállóvá tudta átpozícionálni magát. Ez ıt az adott politikai szituációban a választók számára elfogadhatóbbá tette, hiszen azt a képzetet sugallta, hogy nem vetül rá a korrupció és az államigazgatási inkompetencia árnyéka, ráadásul ellent tud állni a különbözı irányból érkezı politikai nyomásnak. Egy olyan háromszög csúcsán helyezkedett el, mely úgy mutatta ıt, mint aki se nem demokrata, se nem republikánus, tehát nem konzervatív, de nem is liberális, mindkét párt programjából átvesz elemeket, melyeket arra érdemesnek tart. A másik lényeges elem, hogy rendezte a médiával való viszonyát, rövid idı alatt a legudvariasabb, legegyüttmőködıbb elnökké változott, ami sok kellemetlenségtıl megkímélte. Ugyanakkor nagyobb figyelmet fordított a médiában valómegjelenésre is. Korábban voltak felvéte10
Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 149.o.
- 60 -
Domboróczky Zoltán
A politikai marketing történet áttekintése
lek, ahol a McDonald’s étteremben, vagy rövidnadrágban volt látható. Az ilyen jellegő felvételeket stábja a kommunikációs anyagokból ’96-ban már kiszőrte, sokkal inkább a felelıs államférfi imázsnak megfelelı képi kommunikáció zajlott. Mindezek eredményekét Clinton 1996-ban is elnyerte az elnöki széket.
Forrás: www.abbn.com 19.sz. kép: Bob Dole
Összegzés Az 1952-tıl 1996-ig terjedı idıszakot végigkövetve átlátható, hogy a politikai marketing milyen óriási fejlıdésen ment keresztül az Egyesült Államokban közel fél évszázad alatt. Természetesen ebben az idıszakban a politikai marketingnek nem csak elınyei és erényei váltak világossá, hanem olyan árnyoldalai is megmutatkoztak, melyeknek elemzése szükséges ahhoz, hogy a demokrácia intézménye ne sérüljön. A társadalmi kritika szemszögébıl a politikai marketing feléaz alábbi problémák, kételyek vethetık fel: - a politikai marketingben is definiálhatók a befolyásolás és a manipuláció közötti húzódó láthatatlan határvonal, és az ebbıl következı kockázatok; - közvélemény-kutatások szerepe a kampányok során túlságosan és indokolatlanul megnövekedett, amit tetéz a politikusoknak a kutatási eredmények irányába tanúsított túlzott érzékenysége, így a politikusok már nem valódi döntéshozók, sokkal inkább a választói elvárások óvatos reagálói; - a politikai kampányhoz elengedhetetlen marketing tanácsadók, szakemberek szükségessége nyilvánvaló, azonban ez esélyegyenlıségi problémákat vet fel, hiszen nem minden – egyébként politikailag alkalmas jelölt számára elérhetık a megfelelı kvalitású és tapasztalattal rendelkezı marketing szakemberek; - a média politikai marketing hatására megváltozott szerepe a közéletben még nem tisztult le, a média a bulvár és a közszolgálatiság között ingadozva egyelıre nem képes tisztázni saját viszonyát a marketinget alkalmazó politikához. “Miközben a marketing a legtöbb piacon a minıség vitathatatlan javulásához vezetett, újabban erısödnek a kétségek, hogy ez minden esetben így van-e a politikai piacán?”11 Ezekre a kérdésekre kell a politikai marketingnek rövid idın belül válaszokat megfogalmaznia. Ellenkezı esetben nem a demokratikus politizálás marketing orientációjáról, hanem sokkal inkább a politika negatívan értelmezhetı „elmarketingesesedésérıl” kell beszélnünk, ami semmi esetre sem szolgálja a minél nagyobb társadalmi hasznosság elvét.
11
Newman, Bruce I.: A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000. 202. o.
- 61 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Irodalomjegyzék Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000. 115. o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 44. o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 45.o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 46.o. Forrai Péter: A tettek mezeje, Figyelı, 1994. 01. 20., 9.o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 48.o Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 100.o. Átvéve: Campaign for president: The managers Look at ’84, Cambridge, MA: Harvard University, John F. Kennedy School of Goverment, Institute of Politics, 1981. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 49.o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 51.o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 149.o. Newman, Bruce I.. A politika tömegmarketingje, Bagolyvár Könyvkiadó, 2000., 202.o.
- 62 -
Holmár Krisztina
A finanszírozás egyes kérdései: a kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon
A FINANSZÍROZÁS EGYES KÉRDÉSEI: A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK FINANSZÍROZÁSA MAGYARORSZÁGON Holmár Krisztina fıiskolai adjunktus A kis- és középvállalkozások (röviden KKV-k) finanszírozásának kérdései igen aktuális, érdekes és széles spektrumú problémakört ölel fel. A témakör egyaránt izgalmas és lényeges a tudomány(ok) mővelıi, a gazdaság- és regionális politika alakítói, a pénzügyi közvetítı intézmények szakemberei és természetesen a kis- és középvállalkozók széles tömegei számára. E cikk alapvetıen Csubák Tibor Krisztián kutatómunkájára és annak eredményeire, valamint többségében – külön hivatkozás nélkül - az általa felhasznált irodalomra támaszkodva igyekszik bemutatni – a teljesség igénye nélkül - a KKV-szektor finanszírozási jellemzıit. 1. Finanszírozási döntések és finanszírozási formák [1] [2] Minden üzleti vállalkozás alapításához és mőködtetéséhez nélkülözhetetlen a tıke biztosítása, melynek pénz formában történı megjelenése a legkívánatosabb, hiszen csak így dönthet szabadon a vállalkozó, hogy tevékenységét az üzleti élet mely területén és hogyan szervezze meg. A pénz megszerzése, a tıke összegyőjtése sokféle konkrét formában és módon történhet, azonban lényegét tekintve alapvetıen két forrásból származhat: - a vállalkozás alapítóitól, tulajdonosaitól (saját tıke), valamint - a hitelezıktıl (idegen tıke). Saját tıkefinanszírozás esetében a forrást nyújtó személy (intézmény) tulajdonosi jogokra tarthat igényt, a vállalkozás pedig korlátlan futamidejő forráshoz jut, amelyet nem terhel fixen elıírt kamat vagy hozamfizetési kötelezettség. Idegen tıkefinanszírozáskor egy hitelezıi viszony alakul ki a vállalat és a forrást nyújtó között. A forrást nyújtó személy (intézmény) nem kíván tulajdonosi jogokhoz jutni a vállalkozásban, hanem - az üzletmenet sikerétıl függetlenül - elıre rögzített feltételek mellett meghatározott összegő kamat és tıketörlesztırészletekre vagy egyéb vállalati teljesítésre (például vevıi elılegek esetén árkedvezmény) jogosult a céggel szemben. A termelés megindításához a megszerzett tıkét be kell fektetni, a tevékenységhez szükséges eszközöket és munkaerıt meg kell vásárolni. A vállalkozók azzal a céllal fektetnek be pénzt (tıkét) különféle eszközökbe, folytatnak üzleti tevékenységet, hogy jövedelemre (nyereségre) tegyenek szert és ennek révén vagyonukat gyarapítsák. E fı cél elérése érdekében a vállalkozóknak gazdálkodásukkal, az üzlet vitelével kapcsolatban nap mint nap számtalan döntést kell hozniuk. Nincs azonban egyetlen olyan üzleti döntés sem, amelynek közvetve vagy közvetlenül ne volna pénzügyi vonatkozása. A pénzügyi vezetésnek – a vállalkozások értékének növelése során – alapvetıen két feladatot kell ellátnia: - gondoskodnia kell az eredményes mőködéshez szükséges forrásokról (finanszírozási döntések), - a rendelkezésre álló forrásokat pedig hatékonyan kell elosztania a felhasználási lehetıségek között (befektetési döntések). A vállalkozás mőködtetéséhez szükséges forrásokat eredet szerint is feloszthatjuk, melynek eredményeként szintén két kategóriát kapunk:
- 63 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
- belsı finanszírozási források, - külsı finanszírozási források. Belsı finanszírozás esetében a vállalkozás a rendelkezésére álló erıforrások segítségével próbálja finanszírozási szükségletét kielégíteni, külsı finanszírozás esetén pedig külsı intézményektıl, befektetıktıl, szervezetektıl származó forrásokat használ fel. A gyakorlatban létezı finanszírozási formákat a tıke fajtája és eredete szerint – tehát a fenti felosztásokat kombinálva - egy összefoglaló táblázatban az alábbi módon csoportosíthatjuk: 1. számú táblázat: Finanszírozási formák A) Saját tıke
B) Idegen tıke
- Üzemi cash-flow finanszírozás - Kölcsön a vállalati nyugdíjEszközök értékesítésébıl felszaalapból I. Belsı baduló cash-flow finanszírozás - Tıkeemelés - Bankhitelek és bankkölcsönök - Tızsdei részvény kibocsátása - Lízing - Tızsdén kívüli üzletrész érté- - Faktoring és forfetírozás kesítése - Egyéb hitelek és kölcsönök II. Külsı - Szállítói hitelek finanszírozás - Vevıi elılegek - Hosszú távú kötvénykibocsátás és rövid távú kereskedelmi papír kibocsátás Forrás: [2] Csubák Tibor Krisztián: Kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon (Budapest, 2003.)
Tekintsük át röviden a felsorolt finanszírozási formákat: I. A vállalkozások finanszírozási igényük kielégítése terén a legfontosabbnak világszerte a belsı finanszírozást - a mőködésbıl származó szabad pénzáramlásokat, a különféle tartalékalapokat, illetve az eszközök értékesítésébıl befolyó pénzáramlásokat - tartják, csak akkor fordulnak külsı finanszírozási forrásokhoz, ha a belsı források már nem elégségesek a finanszírozási igény kielégítésére. A belsı finanszírozás nagy elınye, hogy nem szükséges külsı forráskínáló személyek (intézmények) számára adatot szolgáltatni, információt átadni. A vállalkozás menedzsmentje gyorsan és a külsı érintettektıl függetlenül tud forrást szerezni, így a külsı forrásbevonással járó tranzakciós költségeket (információátadás, tárgyalás, dokumentáció, idıveszteség, díjak) meg tudják takarítani. A belsı idegen tıkefinanszírozásnál megjelenı vállalati nyugdíjalapok Magyarországon még nem jellemzıek, azonban az Európai Unió számos államában és például az Egyesült Államokban is vannak vállalati nyugdíjalapok, ahova a vállalat alkalmazottai nyugdíjelıtakarékossági céllal a bérük egy részét átutalhatják. A vállalat a nyugdíjalap kezelıje, de az ott lévı vagyon nem a cég tulajdona, hanem a munkavállalók egy csoportjáé. A vállalat természetesen kölcsönt vehet fel a nyugdíjalapból, azonban ezt a kölcsönt kamatostól vissza kell fizetnie. II. A külsı idegen tıkefinanszírozási formák alapvetı jellemzıi pedig a következık: - A hitelintézetek bankhitel (jutalék ellenében meghatározott összegő hitelkeret) és bankkölcsön (kamatfizetés ellenében meghatározott összeg, meghatározott célra történı ren- 64 -
Holmár Krisztina
A finanszírozás egyes kérdései: a kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon
delkezésre bocsátása) konstrukciók széles kínálatát nyújtják, amelyek paraméterei, tehát a futamidejük, kamatuk, felhasználási céljaik és fedezetük nagyon változatos képet mutatnak. - A lízing (pénzügyi lízing), mint finanszírozási forma tárgyi eszközök hosszú távú használatának vagy beszerzésének a finanszírozására alkalmas. Népszerőségét fokozza, hogy a lízingdíjak csökkentik az adó alapját. - A faktoring a rövid lejáratú (egy évnél rövidebb futamidejő) vevıi követelések megvásárlásának lehetıségét kínálja, elsısorban olyan vevıi követelések esetében jöhet számításba ez a finanszírozási forma, ahol a vevı nagyvállalat, közintézmény, állam. Az elaprózott kis összegő vevıi követelések, ahol vevıi oldalon magánszemélyek vagy KKV-k állnak, méretgazdaságossági okok miatt nem alkalmasak faktorálásra, mivel a faktoring díj aránytalanul magas lesz. A forfetírozás sokkal ritkább, mint a faktoring, hosszú lejáratú vevıi követelések megvásárlását jelenti. - A nem pénzügyi közvetítıktıl származó kölcsönök, mint finanszírozási formák igen esetlegesek. A nem banki hitelnyújtó személyek (vállalkozások) általában informális úton vannak kapcsolatban a forrást keresı vállalkozással, és mind a kamatkondíciók, mind a fedezetigények erısen eltérhetnek a banki konstrukcióktól. Kedvezıbb kondíciók esetében a kölcsönt nyújtó baráti, ismeretségi kapcsolatban áll a vállalkozás vezetıjével, tulajdonosával, ahol a visszafizetés biztosítéka a személyek közötti bizalom vagy egyéb érzelmi kapcsolat. (Érdemes itt megemlíteni a tagi kölcsönt, amikor a vállalkozás tulajdonosai magánszemélyként adnak hitelt a vállalkozásuk számára.) A banki konstrukciónál kedvezıtlenebb kamat- és fedezetkondíciók esetében a kölcsönt kérelmezı hitelképtelen a hitelintézetek szemében és - finanszírozási problémája miatt rá van kényszerítve, hogy a kedvezıtlenebb finanszírozási forrást vegye igénybe. - A vállalkozás mőködését jelentısen megkönnyítik a szállítói hitelek, amikor a vállalkozás a szállítóitól kapott termékek és szolgáltatások ellenértékét nem azonnal, hanem kölcsönösen megállapított határidın belül egyenlíti ki. A szállítói hitel „futamideje”, azaz a fizetési feltételek erısen függenek a vevı és a szállító alkupozíciójától. Minél erısebb a vevı pozíciója, annál hosszabb fizetési határidıt tud kicsikarni a szállítótól. A szállítói hitellel a szállító piacot szerez és biztosít magának, a vevı számára pedig a szállítói hitel csökkenti a likviditási problémákat és javítja a cash-flow helyzetet. A szállítói hitel költsége egyébként az az árkedvezmény, amit azonnali fizetéskor a szállítótól a vevı megkapna. - A vevıi elıleg is esetleges finanszírozási forma, szintén erısen függ a vevı és a szállító közötti alkupozíciótól. Amennyiben a vevı alkupozíciója erıs, csak akkor fizet vevıi elıleget, ha ezáltal árkedvezményhez jut. Amennyiben a vevı alkupozíciója gyenge, azért fizet vevıi elıleget, hogy biztosítsa a szállítót fizetıképességérıl, illetve csökkentse a szállítónak a vevıi nem fizetésbıl eredı kockázatát. - Kötvény, illetve kereskedelmi papír kibocsátásakor a forrást keresı vállalkozás a pénzügyi közvetítı intézményeket megkerülve, olcsóbb forráshoz jutás reményében közvetlenül a tıkepiacon lévı megtakarítók forrásait kívánja felhasználni finanszírozási igényének kielégítésekor. Kötvényt a vállalkozás egy évnél hosszabb futamidıre bocsát ki, a kereskedelmi kötvények pedig az egy évnél rövidebb lejáratú idegen tıke alapú értékpapír-kibocsátások. A kötvények nyilvános kibocsátása egyébként igen magas tranzakciós költségekkel jár.
- 65 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
És végül vizsgáljuk meg röviden a külsı saját tıkefinanszírozási formákat: - Nyilvános részvénykibocsátás keretében a vállalkozás megemeli a saját tıkéjét, és a részvények kibocsátásából befolyó ellenérték biztosít forrást a vállalat mőködésének végéig (végelszámolás vagy felszámolás). A részvényt vásárló befektetık tulajdonosi jogokat szereznek, így részesedésük mértékéig jogosultak osztalékra, a közgyőlésen történı szavazásra és azon keresztül az irányításban való részvételre. A részvényt jegyzık a tızsdén bármikor tovább adhatják részvényeiket, vagy annak egy részét, illetve tovább bıvíthetik részesedésüket. A nyilvános részvénykibocsátás jelentıs követelményeket támaszt a vállalattal szemben, hiszen meg kell felelni az adott tızsde (tıkepiac) különbözı elıírásainak, átláthatóan kell mőködni és a vállalat életét befolyásoló eseményekrıl folyamatosan tájékoztatni kell a nyilvánosságot. A részvénykibocsátás egyszeri magas tranzakciós költségekkel is jár a folyamatos transzparenciával kapcsolatos kiadások mellett. - Azon vállalkozások, amelyek méretüknél fogva túl kicsik tızsdei részvénykibocsátásra, vagy úgy ítélik meg, hogy tızsdén kívüli tıkeemeléssel kedvezıbb feltételek mellett juthatnak saját tıkéhez, tızsdén kívül is értékesíthetik üzletrészük vagy részvényeik egy részét befektetıknek. A befektetık lehetnek magánszemélyek, intézményes pénzügyi és szakmai befektetık. A befektetı magánszemélyek egy része érzelmi, rokoni, baráti, bizalmi kapcsolatban állhat a vállalkozás tulajdonosával, kulcsembereivel, ez esetben a tıkeemelés gyorsan és egy „baráti kerekasztal” mellett is végbe mehet. A pénzügyi befektetık (magánszemélyek, intézményes kockázati tıke befektetık) általában azzal a céllal fektetnek be a vállalkozásba, hogy évekkel késıbb komoly nyereséggel értékesítsék részesedésüket. Ennek megfelelıen kizárólag a nagy növekedési potenciállal rendelkezı innovatív, fejlıdı vállalkozások számára jöhet számításba ezen befektetık részére az üzletrészek értékesítése. A stratégiai vagy szakmai befektetık azért vesznek részesedést a vállalkozásban, hogy szakmai területükön az új üzleti megoldások, K+F fejlesztések eredményeit figyelemmel kísérjék és annak várható eredményeit vagy egyéb stratégiai elınyöket realizáljanak. Az üzletrész értékesítés nagyon magas tranzakciós költségekkel jár, mivel a befektetık nagyon magas kockázatot vállalnak és azt ellensúlyozandó nagyon alaposan meg akarják ismerni a vállalatot és annak perspektíváit. E fejezet végén megállapíthatjuk, hogy a vállalkozások finanszírozási döntései alapvetıen arra irányulnak, hogy - sikerüljön forrást találni a folyamatos fizetıképesség fenntartására, - minimalizálásra kerüljön a súlyozott vállalati tıkeköltség, továbbá - az eszközök és a források lejárati struktúrája összhangban legyen, azaz a rövid lejáratú kötelezettségekkel szemben rövid lejáratú források álljanak, a hosszú távú befektetések pedig hosszú lejáratú forrásokkal kerüljenek megvalósításra. A vállalat finanszírozási politikájától függ többek között a vállalat tıkeszerkezete, osztalékfizetési hajlandósága, gyakran a fizetett társasági nyereségadó és a csıd valószínőségének mértéke is. 2. A kis- és középvállalkozások fogalma, hazai története és jellemzıi [2] [3] Kis- és középvállalkozásnak az EU és a magyar jogszabályok alapján az a vállalkozás minısül, amelynek - összes foglalkoztatotti létszáma 250 fınél kevesebb, és - 66 -
Holmár Krisztina
A finanszírozás egyes kérdései: a kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon
- éves nettó árbevétele legfeljebb 40 millió eurónak megfelelı forintösszeg, vagy - mérlegfıösszege legfeljebb 27 millió eurónak megfelelı forintösszeg, továbbá, - amely vállalkozásban az állam, az önkormányzat vagy a vállalkozáson kívül esı vállalkozások tulajdoni részesedése – jegyzett tıke vagy szavazati jog alapján – különkülön vagy együttesen sem haladja meg a 25%-ot. Nem kell alkalmazni a tulajdoni részesedésre vonatkozó korlátozást abban az esetben, ha a KKV tulajdonosai olyan befektetık, amelyek nem rendelkeznek többségi irányítást biztosító befolyással. Kisvállalkozásnak az a vállalkozás minısül, amelynek - összes foglalkoztatotti létszáma 50 fınél kevesebb, és - éves nettó árbevétele legfeljebb 7 millió eurónak megfelelı forintösszeg, vagy - mérlegfıösszege legfeljebb 5 millió eurónak megfelelı forintösszeg. Mikrovállalkozásnak pedig az a vállalkozás minısül, amelynek - összes foglalkoztatotti létszáma 10 fınél kevesebb, és - éves nettó árbevétele legfeljebb 7 millió eurónak megfelelı forintösszeg, vagy - mérlegfıösszege legfeljebb 5 millió eurónak megfelelı forintösszeg. A ’80-as évek elején a politikusok reformszárnya felismerte azt, hogy Magyarországon is több vállalatra, ezen belül is több kisvállalatra lenne szükség. A KKV-k szerepének nyílt elismerése azonban nem volt összeegyeztethetı a központi tervezés gondolatkörével. Ennek ellenére ebben az idıben egyre több „maszek” jelent meg, akiknek mőködését a vezetés ha nem is támogatta, azért eltőrte. Ezek a kisvállalkozások elsısorban a lakossági szolgáltatások terén, mint kereskedelem, építıipar, kézmőipar, turizmus, vendéglátás igyekeztek kielégíteni a keresletet, illetve esetenként az állami nagyvállalatok mőködési folyamatában egyes kisebb részfolyamatokat vettek át. Valójában a politikai klíma megváltozása után nyílt meg az út a kisvállalkozások elıtt. 1988ban az Országgyőlés elfogadta a társasági törvényt, amely a lehetséges vállalkozási formákat kibıvítette és szabályozta az alapítás és mőködés feltételeit. E törvény teremtette legális mőködési lehetıségek miatt a KKV-k száma jelentıs mértékben emelkedett, sıt voltak a gazdaságnak olyan területei is, ahol szerepük meghatározóvá vált. A második gazdaságból kinövı kisvállalatokat a közfelfogás a piacgazdaságra való áttérés motorjának tekintette. Kínálatnövelı szerepük rendkívül fontos volt. A legtöbb új vállalkozás 1990-tıl az 1992-ig tartó idıszakban jött létre. A ’90-es évek elején azonban összeomlottak a kelet-európai gazdasági kapcsolatok, aminek következtében a nagyvállalatokkal együtt azok beszállítói is elveszítették legfontosabb piacukat. A legtöbb vállalat likviditási problémákkal küzdött, felszámolási- és csıdhullám alakult ki. A körbetartozások következtében sok egyébként tıkeerıs vállalat helyzete is megingott, majd 1995-ben a vállalkozások számában tapasztalt növekedés is megtorpant. Ennek alapvetı okai a következık voltak: - a könnyen betölthetı piaci rések számos területen megteltek, - a kormány stabilizációs programja a belföldi kereslet visszafogása és az export ösztönzése által csökkentette a kisvállalatok fejlıdési lehetıségeit, - hagyományos, méretbıl adódó versenyhátrányok (tıkehiány, vállalkozói kultúra hiánya stb.), - kedvezıtlen gazdasági környezet (magas infláció és kamatlábak, jelentıs adó- és adminisztrációs terhek stb.), - egyre erısebb verseny a külföldi nagyvállalatokkal szemben.
- 67 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Az 1995-ös gazdaságpolitikai stabilizáció és az azt követı 5-6 éves tartós gazdasági növekedés gyümölcseit is elsısorban az exportra termelı nagyvállalatok aratták le. A kis- és középvállalkozások gazdaságban betöltött súlya így 1995 óta folyamatosan csökkent. Egyes ágazatokban a nagyvállalatok térhódítása teljesen felborította a korábbi viszonyokat. Az egyre élesedı verseny ellenére azonban számos ágazatban továbbra is a KKV-k dominálnak. Cégformájukat tekintve a gazdaságilag aktív vállalkozások közel 60%-a az ezredfordulón egyéni vállalkozó volt. Az egyéni vállalkozók magas számát, illetve ezen vállalkozási forma széleskörő elterjedtségét gazdaságtörténeti és adózási okokkal lehet magyarázni. A rendszerváltást követıen ugyanis sokan veszítették el állásukat és kényszerültek arra, hogy egyéni vállalkozóként saját maguknak megélhetést biztosítsanak, mely folyamatot erısítette az elbocsátások során juttatott végkielégítés, illetve a munkanélkülieket támogató rendszer. Másrészrıl számos munkáltató számára jelent sokkal rugalmasabb és olcsóbb megoldást – a munkabéreket terhelı magas adó- és járulékfizetési kötelezettség miatt -, ha az alkalmazottakat egyéni vállalkozóként foglalkoztatják. Sok egyéni vállalkozó „de jure” vállalkozó, „de facto” alkalmazott. A társasági törvény hatálya alá tartozó jogi formák közül a Bt. és a Kft. a legnépszerőbb. A kis- és középvállalkozások egyébiránt a világ minden táján a gazdaság alapját képezik, különösen jelentıs a szerepük a foglalkoztatásban, a technikai innovációban, továbbá a bruttó hozzáadott érték elıállításban is nagy(obb) a részesedésük a reflektorfényben lévı nagyvállalkozásokhoz képest. Méretbeli adottságaik egyaránt szolgálják erısségeiket és gyengeségeiket. Elınyük, hogy rugalmasak, gyorsan reagálnak a külsı környezeti adottságok megváltozására, szervezetük általában egyszerő (lapos), amely a munkavállalók sokoldalúságára sokkal nagyobb mértékben támaszkodik, mint a nagyvállalatok. Gyengéjük azonban az, hogy mind a vevıikkel, mind a szállítóikkal, mind a többi külsı érintettel szemben lényegesen gyengébb alkupozícióval rendelkeznek, mint a nagyvállalatok. Erıs versenyben kell tudniuk talpon maradni, ami nagyon nehéz. Empirikusan bizonyított tény, hogy az újonnan alapított vállalkozásoknak csak a fele éri meg 5. születésnapját, a bukás okai azonban alapvetıen nem a piaci verseny létébıl adódnak, hanem a tıke (finanszírozási források), a tudás (a megfelelı vállalatvezetési és piacelemzési ismeretek) és az információ (különösen az információhoz való hozzáférés nehézsége) hiányából. Gazdasági súlyukhoz képest a KKV-k fıként Magyarországon igen alultıkésítettek, a finanszírozási források hozzáférése terén, mind a saját tıke, mind az idegen tıke vonatkozásában sokkal kedvezıtlenebb helyzetben vannak, mint a nagyvállalkozások. A KKV-k további alapvetı jellemzıi röviden a következık: - döntési mechanizmusuk gyors; - a vezetık és a tulajdonosok személye sok esetben egybeesik, a menedzsment és a tulajdonosok között nincs érdekellentét; - a vállalkozás megindításához szükséges tıkét legtöbbször egy személy vagy egy kis csoport teremti elı; - tevékenységüket helyben folytatják, a dolgozók és a tulajdonosok általában a közelben lévı településeken laknak; - magas a családtagok részvételi aránya, ennek két legfıbb oka a jövedelemeltitkoló szándék, valamint a feltétel nélküli megbízhatóság; - magas fokú a rokonok elkötelezettsége is a vállalkozások felé, azonban sok családi vállalkozás esetében hiányoznak a vállalkozói ismeretek és a vállalkozói hajlam, és hátrányukként mutatható ki a döntések érzelmi alapon történı befolyásolása; - a háztartás és vállalkozás egymásra épülése, legtöbbször nem fejlesztésre, hanem fogyasztásra és felhalmozásra törekednek;
- 68 -
Holmár Krisztina
A finanszírozás egyes kérdései: a kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon
- a munka termelékenysége alacsonyabb, mint a nagyvállalatoknál, mivel elsısorban magas munkaintenzitású tevékenységet folytatnak, míg a tıkeintenzív tevékenységek alapvetıen a nagyvállalatokhoz kötıdnek; - elsısorban a szolgáltató szektorban tevékenykednek - a társasági törvény hatálya alá tartozó vállalkozások Magyarországon 2000-ben a legnagyobb számban a kereskedelem és jármőjavítás, az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások, a feldolgozóipar, az építıipar, valamint a mezıgazdaság és vendéglátás területén folytatták tevékenységüket -, rugalmasságuk következtében fontos szerepet töltenek be a választék bıvítésében és a fogyasztói igények jobb kielégítésében; - növekedésük fontos területe a multinacionális cégek beszállítói hálózatának bıvítése, hiszen a nagyvállalatok segítségével könnyebben jutnak információkhoz, könnyebben juthatnak exportpiachoz (ha közvetetten is), továbbá bıvíthetik ismereteiket a piacról és a gazdaságról. A KKV-k alapvetı jellemzıinek megismerése után hasonlítsuk össze a rendelkezésünkre álló adatok alapján a KKV-szektor jellemzıit az Európai Unióban - Magyarország nélkül - és hazánkban! 2. számú táblázat: A KKV-szektor helyzete az Európai Unióban és Magyarországon 2000-ben A vállalkozások száma
Európai Unió
Magyarország
A nem mezıgazdasági vállalkozá- Közel 1,05 millió vállalkozás volt sok száma meghaladta a 19 milliót. bejegyezve 1999-ben, amelybıl valamivel több mint 800 ezer folytatott gazdasági tevékenységet.
A lakosság számához viszonyítva a nem mezıgazdasági vállalkozások aránya 5,1%. (2002-ben az EU lakossága 379,6 millió fı volt.) A vállalkozások - 0,21% nagyvállalkozás (alig 40 ezer); megoszlása - 0,83% középvállalkozás; - 5,83% kisvállalkozás; - 93,13% mikrovállalkozás. Foglalkoztatottság Az alkalmazottak közel kétharmadát a KKV-szektor foglalkoztatta. A vállalkozások fele mőködött alkalmazottak nélkül. Gazdasági súlyuk A KKV-k állították elı a több mint 19 milliónyi vállalat összárbevételének 55%-át és a bruttó hozzáadott értékének 51%-át, tehát gazdasági súlyuk nagyobb, mint a nagyvállalati szektoré.
A vállalkozások száma az ország lakosságához viszonyítva elérte a 10%-ot.
- 0,1% nagyvállalkozás; - 0,5% középvállalkozás; - 2,9% kisvállalkozás; - 96,5% mikrovállalkozás. A KKV-k szerepe - a foglalkoztatottságot tekintve - a versenyszférában elérte a 69%-ot. Valamennyi vállalkozás kétharmada mőködött alkalmazottak nélkül. A KKV-k a vállalkozások összárbevételének 58%-át adták, arányuk a bruttó hozzáadott érték elıállításában 51%.
Forrás: [2] Csubák Tibor Krisztián: Kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon (Budapest, 2003.)
- 69 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Az adatok alapján megállapítható, hogy a vizsgált év(ek)ben a magyar KKV-szektor gazdasági súlya és foglalkoztatásban betöltött szerepe magasabb, mint a nagyvállalati szektoré és megegyezik az EU tagállamainak átlagával. A probléma azonban az, hogy a hazai vállalkozások teljesítménye messze alacsonyabb, mint az EU-ban. Az EU vállalkozások - méretkategóriánként változó mértékben - átlagos árbevétele legalább a kétszerese, de például a középvállalkozások esetében négyszerese a magyarénak. Az átlagos bruttó hozzáadott érték az EU vállalkozásaiban az árbevétel 30-40%-a, míg Magyarországon 10-20% között mozog, ennek megfelelıen méretkategóriánként 4-6 szorosa az EU-beli vállalkozások átlagos bruttó hozzáadott értéke a magyarnak. [2] A hazai KKV-k versenyhátrányának egyik legfıbb okozója, hogy „átlagos” méretük jóval alacsonyabb az EU-beli átlagnál, jóval elaprózottabbak, mint az EU-ban lévık. 3. A kis- és középvállalkozások finanszírozási jellemzıi Magyarországon [2] A hazai vállalkozások pénzügyi forrásokkal való ellátottsága terén igen erıs a nagyvállalati dominancia. A vizsgált idıszakban a vállalkozások egy ezreléke, azaz a nagyvállalkozások rendelkeztek az összes saját tıke 69%-ával, a hosszú lejáratú hitelek 77%-ával és a rövid lejáratú hitelek 62%-ával. Különösen a mikro- és kisvállalkozások pénzügyi forrásokkal való ellátottsága nagyon gyenge. Részesedésük a saját tıkébıl mindösszesen 9%, és a hosszú lejáratú hitelek terén pedig mindösszesen 6,5%. Hosszú lejáratú hitellel a kisvállalkozások mindössze 20%-a, a közép- és nagyvállalkozások mindössze 30%-a rendelkezett. [2] Magyarországon a vállalkozások döntı többsége tehát nem képes intézményes finanszírozási formákon keresztül finanszírozni önmagát, aminek oka a pénzügyi közvetítırendszer fejlettsége és stratégiai viszonya a kis- és középvállalkozásokkal. A ’90-es évek elején a hitelintézetek komoly veszteségeket szenvedtek el a rendszerváltozás során kialakuló KKV-k hitelezésén, amely negatív tapasztalat hatására az évtized második felében nagyon visszafogott aktivitással foglalkoztak a kis- és középvállalkozásokkal. A KKV-hitelezés problémái banki szempontból a következık: - A kis- és középvállalkozások mőködése természetszerően sokkal kockázatosabb, mint a nagyvállalatoké, hiszen - a menedzsment (tulajdonos-vezetı) nem rendelkezik olyan sokirányú professzionális ismerettel, mint a nagyvállalatok sok fıbıl álló menedzsmentje; - méretüknél fogva nincs jó alkupozíciójuk sem a beszállítókkal, sem a vevıkkel szemben; - az üzleti körülmények romlására sokkal drasztikusabb teljesítmény-ingadozással reagálnak, mint a nagyvállalatok; - alacsony pénzügyi tartalékaik miatt nem képesek egy hosszabb üzleti hullámvölgyet túlélni; - a kulcsszemély (vezetı-tulajdonos) kiesését (betegség, baleset, egyéb okok miatt) az üzletmenet rendkívüli módon megszenvedheti. - Jóval alacsonyabbak az igényelt hitelösszegek a KKV-k esetében, mint a nagyvállalatoknál, így arányaiban a KKV-nál jóval magasabb a hitelelbírálás és monitoring díja. - A KKV ügyfelek valós pénzügyi helyzetét nem tükrözik a hitelelbírálás során igényelt dokumentumok, mint a mérlegek és eredménykimutatások, számviteli adatokon nyugvó cash-flow. - A nagyvállalatokhoz képest más módon kell a KKV-k hitelelemzését elvégezni, amelyben a kvalitatív elemzési módszerek óriási szerepet játszanak.
- 70 -
Holmár Krisztina
A finanszírozás egyes kérdései: a kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon
- A bankszektor tapasztalatlansága a KKV-finanszírozás terén, illetve a KKV-szektor rövid élettartama a vagyonfelhalmozás terén (kevés fedezet) a bankok számára nehezíti a kockázatértékelést. 2000-tıl kezdve azonban a magyarországi hitelintézetek üzletpolitikájukban megfogalmazták a KKV-szektor irányába történı nyitást, mely stratégiaváltás jórészt annak tudható be, hogy a nagyvállalkozások piacán leapadt az elérhetı kamatmarzs és egyre élesebb a verseny, továbbá az állami támogatás különféle formái és az általános kamatszínvonal csökkenése egyre inkább megteremtette a szükségét és a lehetıségét a szektor irányába történı nyitásnak. 2000tıl kezdve tehát a kis- és középvállalkozások hitelállománya jelentıs növekedésnek indult. A hitelintézetek tehát a következı okok miatt tartják vonzónak a KKV-ügyfélkört: - A nagyvállalati ügyfélkörben minimális a haszonkulcs, igen éles a verseny és nincs további növekedési potenciál, míg a KKV-k esetében jóval magasabb kamatmarzzsal lehet a hiteleket kihelyezni. - A KKV ügyfélkör számlatulajdonosként és betétesként nagyon vonzó ügyfél, ugyanis nagyon magas forgalmi jutalékhoz juttatja a hitelintézeteket, illetve betétesként is olcsó forrást biztosít a hitelintézet számára. - A KKV ügyfélkörnek számos értéknövelt szolgáltatást lehet értékesíteni. - Egyre magasabb azon KKV-k száma, amelyek több éve megbízhatóan, nyereségesen mőködnek és hitelképesek. A hitelintézetek már nagy növekedési potenciált látnak a kis- és középvállalati üzletágban, amelyet további magyarázatokkal indokolnak: - Nemzetközi mérce szerint még mindig nagyon alacsony a KKV-hitelportfolió aránya a vállalati hitelportfolióban, így a KKV-k eladósodottsága a hitelintézetek irányában jóval alacsonyabb, mint a fejlettebb EU tagállamokban. - A banki tapasztalatok szerint a KKV-k nagyon magas keresletet tanúsítanak a szabad felhasználási célú, alacsony adminisztratív teherrel párosuló gyorsan hozzáférhetı hitelekhez. - Évrıl-évre egyre több tapasztalat halmozódik fel a hitelintézeteknél a KKV-k igényeirıl, elvárásairól, így egyre inkább képesek olyan termékekkel bıvíteni a hitelkínálatot, ami megfelelhet a KKV-k igényeinek. - A beruházások gyors növekedése, valamint a csökkenı hitelkamatláb vonzó lehet mind több KKV számára. - A nemzeti és közösségi támogatások közvetítésében hatalmas lehetıségek és tartalékok rejlenek. Az EU-ban - szemben Magyarországgal - a hitelintézeti szektor már központi szerepet tölt be a tagállami és közösségi támogatások közvetítésében. A támogatások közvetítése üzletileg vonzó a hitelintézeti szektor számára. Egyrészt a kamatkedvezményes hitelek közvetítése esetében biztos kamatmarzsra számíthat a hitelintézet, mely hitelek mellé a hitelintézet rengeteg kapcsolt szolgáltatást is értékesíthet a vállalkozónak. E kamatkedvezményes hitelek révén olyan vállalkozások is hitelhez folyamodnak, amelyek eredetileg idegenkednek az eladósodás gondolatától. Másrészt a vissza nem térítendı támogatások esetében a hitelintézet végezhet elıfinanszírozást, azaz áthidaló kölcsönt adhat a pályázatban nyert összeg befolyásáig, vagy végezhet kiegészítı finanszírozást, amelynek keretében a támogatott projekt áfa-tartalmának megfinanszírozására adhat áthidaló hiteleket. Közösségi és tagállami támogatások közvetítésével tehát a hitelintézetek színesíthetik termékkínálatukat, vonzóbb finanszírozási alternatívákat nyújthatnak a KKV-knak, így a finanszírozási döntéseiket tekintve konzervatívabb vál-
- 71 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
lalkozásokkal is elmélyíthetik az üzleti kapcsolatot. A támogatott források közvetítésében a hitelintézetek tanácsadóként is közremőködhetnek, ami hozzájárulhat további jutalékbevételek megszerzéséhez. A magyar kis- és középvállalkozások fejlesztését és forrásbevonási lehetıségeinek javítását a hitelintézetek mellett a magyar gazdaságpolitika is egyre aktívabban támogatja. A finanszírozási problémák enyhítésére több program és intézmény alakult. A támogatásra fordított összeg növekedése az ország gazdasági helyzetének javulása és a KKV-k gazdasági jelentıségének elismerése miatt következett be. Az állam a KKV-hitelezési üzletágat a leginkább oly módon tudja elısegíteni, amennyiben biztosítja a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés feltételeit, a kiszámítható árfolyam és reálkamatláb viszonyokat, továbbá olyan jogi és infrastrukturális hátteret biztosít az érintettek számára, amely felgyorsítja és jogilag kiszámíthatóvá teszi a hitelügyintézést és az azzal párosuló jogi, szervezeti lépéseket. Az állami szerepvállalás alapvetı területe a KKV-k idegen tıkefinanszírozásában az állami támogatások rendszerének kialakítása, melynek piackonform módon kell mőködnie, azaz a lehetıségekhez képest minél kisebb módon szabad torzítania a piaci viszonyokat. A cél mindenképpen az lenne, hogy a támogatás révén a vállalkozások olyan helyzetbe kerüljenek, hogy elemi érdekük legyen a gazdaságos és hatékony mőködés és a késıbbiek során ne legyenek ráutalva az állami támogatásra. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a támogatás megvonásával olyan helyzetbe kerülhet az adott KKV, hogy kénytelen tevékenységét felfüggeszteni, aminek társadalmi költségei jóval magasabbak (munkanélküli segély, elmaradó adóbevételek), mint a támogatás további folyósítása. Az állami támogatások ezért arra irányulnak, hogy enyhítsék a KKV-k méretükbıl adódó hátrányos helyzetét a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés terén, illetve a támogatással egyben gazdaságpolitikai cél(oka)t is szolgáljon az állam. A finanszírozás állami támogatása elsısorban a következı formákban valósul meg: - Vissza nem térítendı támogatások nyújtása, melyek olyan gazdaságpolitikai célokhoz kapcsolódnak, amelyek révén a vállalkozások versenyképesebbé, környezetkímélıbbé válnak, továbbá nagyobb szerepet vállalnak a munkahelyteremtésben. A támogatások elsısorban vállalati beruházásokhoz kötıdnek, átvállalván a beruházási összeg bizonyos százalékát (20-50%). A támogatásokra pályázatot kell benyújtaniuk a vállalkozásoknak, amelyet az illetékes minisztérium munkatársai bizonyos idıközönként elbírálnak, majd sikeres pályázat esetén a megítélt összeget folyósítják. (Széchenyi-terv, Európa-terv) - Kamattámogatásos konstrukciók, melyek általában hasonló gazdaságpolitikai célokhoz köthetıek, mint a vissza nem térítendı támogatások. A KKV-k azon hitelintézeteknél férhetnek hozzá a lehetıségekhez, amelyek megállapodást kötöttek a refinanszírozást folytató „donor” intézménnyel (MFB, EBRD, EIB, Phare, PM, GKM stb.) A hitelek elbírálását és folyósítását a KKV-k felé ezek a hitelintézetek (általában a legnagyobb bankok, illetve az állami tulajdonban lévı bankok) végzik, ami azért elınyös, mert így piackonform módon kerülnek a kamattámogatásos hitelek a kis- és középvállalkozásokhoz. A kamatfeltételek általában a jegybanki alapkamat mértékétıl függenek. - A hitelintézeti hitelek igénybevételét elısegítı garanciavállalások biztosítása. Azok a vállalkozások, melyek nem rendelkeznek elegendı fedezettel a banki hitelelbírálás során, ugyanakkor a hitelelbírálás többi pontjában megfelelnek a banki elvárásoknak, a bank kérésére számíthatnak a garanciaalapok kezesség vagy garancia vállalására. A garanciaalapok készfizetı kezességet vállalnak a felvett hitelekre általában a felvett hitel 60-80%-a erejéig. Magyarországon a hitelezés a közhitelgarancia rendszer jegyeit viseli magán, azaz egy pénzügyi közintézmény állami támogatással vállalja a garanciát vagy kezességet a
- 72 -
Holmár Krisztina
A finanszírozás egyes kérdései: a kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon
vállalkozások hiteleiért. Magyarországon ez a rendszer a Hitelgarancia Rt. (HG Rt.) és az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) segítségével mőködik. - Mikrohitelek kínálata. Az alacsony összegő hitelek tartoznak a mikrohitelek fogalmába. A bankok az 5-6 millió forintnál alacsonyabb hitelkérelmekkel nem szívesen foglalkoznak, mert méretgazdaságossági okok miatt ezen kisösszegő hitelek elbírálása és folyósítása nem gazdaságos számukra. A mikrohitelezés problematikája akut probléma Magyarországon, mivel az EU átlagánál lényegesen kisebb magyar vállalkozási méretek és ebbıl adódóan a finanszírozási szükségletük gyakran esik a mikrohitelek kategóriájába. A Magyarországi Mikrohitel Program koordinátora a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), amely a program végrehajtása során együttmőködik a helyi vállalkozásfejlesztési közalapítványokkal és központokkal. A program finanszírozását a Phare és a Kormány biztosítja. A hitelintézetek pozitívabb hozzáállása, az állami támogatás fokozódása, továbbá a garanciaalapok aktív tevékenysége ellenére nemzetközi összehasonlításban hazánkban még mindig alacsony szerepet tölt be a pénzügyi közvetítı rendszer a KKV-k finanszírozási forrásokkal való ellátásában, így e területen bıven van még mit tenni a szereplıknek. 4. Végsı következtetések [2] A vállalkozások finanszírozási szokásait és lehetıségeit - a vállalkozás fundamentális adottságai (ágazat, méret, cash-flow) mellett - alapjaiban határozzák meg az adott régió pénzügyi infrastruktúrájának és jogrendszerének, adózási környezetének jellemzıi. A kis- és középvállalkozások finanszírozási döntésmechanizmusára és gondolkodásmódjára jellemzı, hogy elıbb elınyben részesítik a belsı finanszírozást, majd a külsı finanszírozási formák közül elıbb az idegen tıke jellegő, majd a saját tıke jellegő forrásokat választják. A magyar kis- és középvállalkozások vezetıi ódzkodnak külsı tıkéstárs bevonásától, ezért igen elutasítóak a saját tıke jellegő finanszírozással szemben. Magyarországon a külsı finanszírozási formák között az idegen források esetében a szállítói hitelek szerepe a legnagyobb. A szállítói hitelek vállalatfinanszírozásban betöltött jelentısége Magyarországon jóval nagyobb, mint az EU-ban lévı vállalkozások esetében. A szállítói hitelek a legkönnyebben hozzáférhetı külsı finanszírozási források, amelynek „kamatát” az EUbeli szektortársaikkal szemben a magyar vállalkozások olcsóbbnak tartják, mint a bankhitelek terheit. Az intézményes finanszírozási formák közül a legjelentısebb szerepet a bankhitelek és kölcsönök, valamint a lízingek játsszák, ezért a pénzügyi infrastruktúra legmeghatározóbb szereplıi a hitelintézetek. (A lízing használata egyébként gyakoribb a vállalkozások körében, mint a bankhiteleké, mivel jármővek, gépek beszerzésekor könnyen hozzáférhetı finanszírozási forrásnak számít.) A hitelintézetek domináns szerepét a KKV-k finanszírozásában egyrészt az magyarázza, hogy a legtöbb EU államban - pl. Németország, Franciaország, Ausztria, Magyarország - a pénzügyi közvetítırendszer banki alapú, tehát a pénzügyi közvetítés meghatározó intézményi szereplıi a bankok, ezen államokban a lakosság kockázatkerülıbb és a megtakarítások nagy hányadát bankbetétekbe helyezik el; másrészt az, hogy a KKV-k méretgazdasági okokból a tıkepiaci forrásokhoz (részvény- és kötvénykibocsátás) közvetlenül nem tudnak hozzáférni. Magyarországon a kis- és középvállalkozások banki hitelezése várhatóan továbbra is növekedni fog, az EU-csatlakozással a verseny a KKV-ügyfelekért a hitelintézetek között még élesebbé vált, mely mindenesetre a KKV-hitelkínálat bıvülésének irányába mutat. Az a hitelintézet kerülhet ki gyıztesen ebbıl a küzdelembıl, aki a leginkább képes alkalmazkodni a
- 73 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
KKV-k finanszírozási igényeihez, aminek követelménye az illeszkedı termékkínálaton túlmenıen az infrastruktúra, azaz fiókhálózat, a vállalati kapcsolattartók nagy száma és a hatékony információs rendszer. Várhatóan tehát a banki hitelezés szempontjából kedvezı folyamatok ellensúlyozzák az EU-ból begyőrőzı piaci és szabályozási kihívásokat. Az EU-ban ugyanis a tıkebefektetések szerepe a tıkepiaccal együtt folyamatosan növekszik, a piaci kihívások között a hagyományos banki termékek, mint betétgyőjtés és hitelek visszaszorulása, továbbá a bankok fúzióiból eredıen a bankpiac koncentrálódása és a fiókhálózat szőkülése egyértelmően veszélyeztetik a hitel- és lízingkonstrukciókhoz való hozzájutás feltételeit. Ezen folyamatok önmagukban a hitelszerzés tranzakciós költségeit és a kamatlábak emelkedésének a veszélyét hordozzák magukban. Szabályozási oldalon az új nemzetközi prudenciális szabályozási norma jelenthet veszélyt a KKV-k számára, ami a rosszabb hitelképességő vállalkozások - KKV-k nagy része - számára szőkülı hitelkereteket és magasabb hitelkamatokat eredményezhet. A piaci és szabályozási oldalon lévı kihívások a bankokat tevékenységi körük átértékelésére, esetleg megváltoztatására és új kockázatelemzési rendszerek kialakítására készteti. Empirikus felmérések igazolják, hogy folyamatosan romlik a KKV-k banki hitelekhez jutásának körülményei az Európai Unióban. Visszatérve az egyéb intézményes finanszírozási formákhoz megállapíthatjuk, hogy a faktoring, továbbá az állami kamattámogatású hitelek szerepe elenyészı, a faktoring után nem mutatkozik érdeklıdés, míg az állami kamattámogatású hitelek esetében a hitelekhez való hozzájutás nehézsége a legnagyobb akadály. A baráti kölcsönök szerepe a vállalkozások rövid és hosszú távú finanszírozásában nagyon szerény, kisebb, mint a hitelintézetek hitel és lízing termékeié, illetve mint a vevıi elılegeké. A barátok kölcsöneinek jelentısége a likviditás átmeneti menedzselésében válik meghatározóvá. A vállalkozók elsısorban emocionális okokból tartózkodnak a baráti kölcsönök igénybevételétıl.
Irodalomjegyzék Illés Istvánné: Társaságok pénzügyei (SALDO, 1998. Budapest) [1] Csubák Tibor Krisztián: Kis- és középvállalkozások finanszírozása Magyarországon Ph.D értekezés (BKÁE, 2003. Budapest) [2] A kis- és középvállalkozásokról, fejlıdésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. Törvény [3] Czakó Ágnes: Tanulmányok – Kisvállalkozások a kilencvenes évek elején (Szociológiai Szemle 1997/3. szám) [4] Brealey – Myers: Modern vállalati pénzügyek I-II. [5] www.gazdasagelemzo.hu [6] www.lib.uni-corvinus.hu [7] www.hbmvk.hu [8]
- 74 -
Kultúra - szekció
- 75 -
- 76 -
Bánhegyi Tiborné dr.
A felsıfokú képzés helyzetének, valamint a felsıfokú képzettségőek foglalkoztatási helyzetének alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban
A FELSİFOKÚ KÉPZÉS HELYZETÉNEK, VALAMINT A FELSİFOKÚ KÉPZETTSÉGŐEK FOGLALKOZTATÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN Bánhegyi Tiborné dr. fıiskolai docens Túlképzés vagy alulképzés van-e Magyarországon – ez az utóbbi években rendszeresen visszatérı kérdés hazánkban. A válasz nem is olyan egyszerő, számtalan politikai, gazdasági, oktatási, szociológiai, pszichológiai, stb. tényezı figyelembevételének függvénye a kérdés viszonylag objektív megválaszolása. A felsıfokú képzést motiváló tényezık Minden országban – így hazánkban is – létezik egy általános, a munkaerı szakmai szintjének emelését célzó politika. E politika megvalósításának két alapvetı módja van. Az egyik, emelni azoknak a fiataloknak a számát, akik az alapiskolázáson túl bent maradnak az oktatásban, illetve szakképzésben, és törekedni annak biztosítására, hogy azok, akik belépnek a munkaerıpiacra, valós esélyük legyen egy érdemleges karrier gyakorlására. A másik, növelni azoknak a személyeknek a folytatólagos szakképzését, akik már munkába álltak, vagy akik a munkaerıpiacról való idıszakos távollét után tértek vissza a foglalkoztatásba. A kormányoknak arra való hajlandósága, hogy növeljék az alapoktatáson túli oktatásra és az elsı szakképzésre fordított kiadásokat, vagy meghosszabbítsák a képzés idıtartamát, részben abból a meggyızıdésbıl fakad, hogy ezzel hozzájárulnak a gazdasági fejlıdés potenciáljának erısítéséhez. Tudományos kutatások igazolják, hogy a fejlett piacgazdaságokban a gazdasági növekedés alakulásában 70 %-ban a foglalkoztatottak száma és termelékenységének mértéke, 30 %-ban a tıkeállomány növekedése játszik szerepet. A termelékenység emelkedésében a kiválóan képzett munkaerı pedig kulcsfontosságú tényezı. Az amerikai gazdaságban 1909 és 1945 között a termelékenység növekedési üteme megkétszerezıdésében 12 százalék volt az egy dolgozóra jutó tıke növekedésének a hatása és 88 százalék a tudásé! Bebizonyosodott, hogy a fejlıdés motorja már régen az ember, a fejekben, kezekben, közösségekben rejlı értékek, képességek, magatartások, hajlamok és késztetések megléte összessége. A politikai szándék mögött – a gazdasági oldaltól függetlenül is – nyomós érvek szólnak amellett, hogy a felsıbb oktatáshoz való jutás a demokratikus társadalom alapvetı vonása. A politikai szándék és az a gazdasági potenciál, amely e mögött áll, egy feltételrendszer. Kérdés, hogy a megcélzott társadalmi rétegek mennyire élnek vele. Az 1. sz. táblázat adatai jelzik, hogy néhány országtól eltekintve a makrojövedelem egyre nagyobb arányát fordítják az országok oktatási célokra. Magyarország éppen a jelzett néhány ország közé tartozik, ugyanis a GNI oktatási kiadásokra fordított részarányában visszaesés tapasztalható a 90-es évek elejéhez képest. A többi európai országtól eltérıen az állam részesedése is sajátos képet mutat az oktatás finanszírozását illetıen, amennyiben 1990-ben csak Ausztriában fordítottak a költségvetésbıl a hazánkéhoz képest kevesebbet. Bár összehasonlító adattal nem rendelkezünk, feltételezhetı, hogy a
- 77 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
költségvetési kiadásokon belül nem sokat változott az oktatásra fordított kiadások abszolút és relatív nagysága. Erre utaló adat lehet, hogy a 2000-es évben – a felsıfokú képzésre – az állam kiadásainak csak 3,7%-át fordította. Oktatási kiadások az európai országokban 1. tábla
Oktatási kiadások Ország
a GNI %-ában 1990
Ausztria Belgium Csehország Dánia Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Magyarország Nagy-Britannia Németország Norvégia Olaszország Portugália Spanyolország Svájc Svédország
1996 5,4 3,1 5,1 8,1 7,5 6,0 3,1 5,1 6,0 4,6 5,3 4,8 7,4 4,9 5,8 5,0 5,4 8,3
5,4 5,0 5,9 7,1 5,7 5,4 2,5 6,0 5,6 6,1 4,9 4,8 7,3 5,2 4,2 4,4 4,9 7,7
a kormányzati kiadások %ában 1990 1996 7,6 ….. 12,7 11,8 11,9 ….. ….. ….. 10,2 7,8 ….. 9,5 14,6 9,0 ….. 9,4 18,7 13,8
10,4 6,0 ….. ….. 12,2 10,9 8,2 9,8 ….. ….. 11,6 9,6 15,8 9,1 11,7 11,0 15,4 12,2
Forrás: Nemzetközi Statisztikai Zsebkönyv. KSH. 2002. Ugyanakkor, a felsıoktatás létszámára vonatkozó adatok azt mutatják, hogy folyamatosan emelkedik hazánkban is azoknak a fiataloknak a száma, akik felsıfokú tanulmányokat folytatnak, illetve részt vesznek az elsı szakképzésben.
- 78 -
Bánhegyi Tiborné dr.
A felsıfokú képzés helyzetének, valamint a felsıfokú képzettségőek foglalkoztatási helyzetének alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban
Felsıfokú képzésben résztvevık száma Magyarországon (fı) 2. tábla Tanév
Egyetemi hallgatók száma
Fıiskolai hallgatók száma
1990/91 2000/01 2001/02 2002/03
47.498 113.513 117.947 124.606
54.889 181.527 195.291 216.581
Forrás: Statisztikai Zsebkönyv. KSH. 2002.
Az elmúlt egy évtizedben több mint két és félszeresére nıtt az egyetemi képzésben és majdnem négyszeresére a fıiskolai képzésben résztvevık száma. Ezen belül érdekességképpen meg kell jegyezni, hogy amíg a 90-es évek elején az összes felsıfokú képzésben résztvevı hallgató 12,5 %-a (50 %-ban nı) választotta a gazdasági pályát, addig a 2002-es évben 23,3 %-a (73 %-ban nı), mindez 10 év távlatában hatszoros létszámemelkedésnek felel meg. Mindezzel párhuzamosan a 90-es években a fejlett piacgazdaságok nagy részében jelentısen, hazánkban kis mértékben nıtt a felsıfokú végzettségő összes és gazdaságilag aktív népesség száma is. Érdemes elgondolkodni az emelkedés okain. Pontosabban a kérdés az, hogy az emelkedés a kereslet oldalról származik-e, tehát a munkaadóknak magasabban képzett munkaerıre van szükségük azon állások betöltésére, amelyek a gazdasági fejlıdés eredményeképpen jöttek létre, vagy ellenkezıleg – a kínálat oldaláról származik, az egyének azon vágyaiból fakadóan, hogy magasabb szinten legyenek iskolázottak. Az oktatáshoz való elvileg egyenlı hozzájutási lehetıség, az oktatásra fordított állami pénzalapok növekedése (az európai országok többségében) azt sugallja, hogy az oktatásban való részvétel növekedése elsısorban a kínálatoldal tényezıinek köszönhetı. A bizonyítékok azonban azt támasztják alá, hogy erıs húzóerı van a keresletoldalról is. Szoros összefüggés van ugyanis az elsajátított oktatási szintek és a foglalkoztatási esélyek között. Továbbá pozitív összefüggés van az elsajátított oktatási szintek és a keresetek között is, amibıl egyértelmően az következik, hogy a munkaadók hajlandók többet fizetni a jobban képzett szakembereknek (kétségtelen tény, hogy ennek a jelenségnek a kínálatoldalon is komoly húzóereje van). A szektorok közötti foglalkoztatási megosztás is jelentékenyen eltolódott a magasabb képzettséget igénylı, ezáltal nagyobb hozzáadott értéket biztosító tevékenységek irányába. A tercier szektor súlya – különösen a fejlett piacgazdaságokban – jelentısen megnövekedett nemcsak a nemzeti jövedelem termelı képességét, a felhasznált eszközállományt, hanem a foglalkoztatottak számát illetıen is.
- 79 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
A 25 éven felüli felsıfokú képzettségő népesség aránya a megfelelı korú össznépesség százalékában 3. tábla Ország Ausztria Belgium Csehország Dánia Nagy-Britannia Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Magyarország Németország Norvégia Olaszország Portugália Spanyolország Svájc Svédország
A felsıfokú végzettségő népesség aránya 1991 1992 6,5 20,0 8,5 18,0 16,0 18,0 11,7 10,6 20,0 13,1 10,1 17,3 17,9 5,7 7,7 8,6 14,1 21,8
7,8 26,0 11,0 27,0 25,0 31,0 17,7 18,0 25,3 21,0 10,8 18,6 27,0 7,7 10,0 21,0 23,6 24,0
Forrás: OECD (1993, 2001), valamint az egyes országok statisztikai kiadványai. Magyarországon a makrojövedelem oktatási kiadásokra fordított aránya és a 25 éven felüli felsıfokú képzettségő népesség aránya között sajátos és sajnálatos összefüggés mutatható ki, nevezetesen: mindkét esetben az európai országok mezınyében az utolsók között vagyunk. A vizsgált 18 ország közül a GNI-bıl való részesedés tekintetében a 16., a felsıfokú képzettségőeket nézve a 15. helyet foglaljuk el. Ugyanakkor, különösen az északi államok: Írország, Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország nemcsak a magyarországi ráta másfélkétszeresét (nem beszélve az e mögötti abszolút értékekrıl) fordítják oktatási célokra, ez megjelenik a népesség magasabb, két-háromszoros mértékő iskolázottsági fokában, így valószínő nagyobb jövedelemtermelı képességében is. A felsıfokú képzettségő aktív keresık száma az elmúlt évtizedben a legerıteljesebben Írországban, Spanyolországban, Görögországban növekedett, a legkisebb mértékben pedig Németországban és három volt szocialista országban, köztük Magyarországon. Miközben Írországban 1991 és 2000 között több mint kétszeresére, Görögországban majdnem a duplájára nıtt a felsıfokú képzettségő aktív keresık száma, addig Németországban ez az adat 20,2 %, Magyarországon 21,6 %, Csehországban 12,6 %. Összességében – az adatok alapján – nehéz összefüggést találni az országok gazdasági fejlettsége és a felsıfokú képzettek makromutatói között. Vannak olyan gazdaságilag fejlett
- 80 -
Bánhegyi Tiborné dr.
A felsıfokú képzés helyzetének, valamint a felsıfokú képzettségőek foglalkoztatási helyzetének alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban
országok, ahol nemcsak abszolute, relatív mértékben is többet költenek az oktatásra, így a felsıoktatásra is, amelynek eredményeképpen az aktív keresı népesség iskolázottsági foka is magasabb az átlagosnál. Ugyanakkor Németország, Ausztria esetében ez a jelenség nem fedezhetı fel. A relatíve gyengébben fejlett országok között is lehet találni ellenpéldát. Például Görögország, Spanyolország esete bizonyítja, hogy az alacsonyabb egy fıre jutó GDP nem zárja ki az aktív népesség nagyobb fokú iskolázottsági fokát (4. sz. tábla). A gazdasági fejlettségi szint és a felsıfokú képzettségő aktív keresık aránya 4. tábla
Ország Ausztria Belgium Csehország Dánia Nagy-Britannia Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Magyarország Németország Norvégia Olaszország Portugália Spanyolország Svájc Svédország
Az egy fıre jutó GDP 2001-ben* 27.800 26.900 15.100 29.900 25.400 25.900 25.100 17.800 28.600 31.400 13.200 26.500 31.100 26.100 18.700 21.000 31.000 25.600
A felsıfokú képzettségő aktív keresık számának változása aktív keresı népes-séghez viszonyított aránya 2000-ben 1991-2000 %-ban 42,4 54,4 12,6 53,5 74,7 33,7 53,0 95,2 47,3 129,4 21,6 20,2 43,9 45,3 39,3 108,8 55,2 36,3
9,6 31,9 11,3 24,7 26,1 31,2 25,4 27,9 23,8 33,8 16,5 23,8 28,4 11,4 9,0 26,6 26,0 29,6
*Folyó áron dolláron, vásárlóerı paritáson számolva Forrás: OECD (1993, 2001), valamint az egyes országok statisztikai adatai. Az adatok alapján tehát nem lehet egyértelmően azt állítani, hogy a gazdaságilag fejlettebb országokban az aktív keresı népesség egyben iskolázottabb is. (Lásd Görögország, Spanyolország vagy a már korábban említett Németország példáját.) Az kétségtelen tény, hogy a gazdasági fejlettségi szint az oktatás, így a felsıoktatás finanszírozására jelentıs hatást gyakorolhat, amennyiben a magánszféra és az állam is több forrással rendelkezhet a fejlettebb országokban, az alacsony 1 fıre jutó GDP mellett nyilván a képzésre fordítható kiadás kisebb lehet. Ahogy már korábban is utaltunk erre, a legtöbb európai országban a felsıfokú képzettségőek számának alakulása a fejlettségi szintnek nem egye- 81 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
nes következménye. Azokban az országokban, ahol elsısorban a kormányzatnak megvan a nagyobbfokú elkötelezettsége az alapoktatáson túli oktatás támogatására (a költségvetési kiadásokon belül relatíve nagyobb az erre a célra fordított kiadások nagysága), ott ez többnyire meg is jelenik a felsıfokú képzettségőek nagyobb arányában. Ez különösen szembetőnı az északi tagállamokban (pl.: Finnország, Norvégia), ahol a huszonöthuszonkilenc éves korú fiatalok közül csak kevesebb mint negyedének nincs képesítése az alapoktatáson kívül, Norvégiában ezek aránya összesen 5 %. Másrészt – tudományos kutatások bizonyítják – a felsıoktatás kibocsátását és ennek eredményeként a felsıfokú képzettségőek számát, különösen a fejlett európai országokban, a költségvetési hozzájárulás aránya mellett a felsıoktatás nagyobb mértékő diverzifikáltsága is meghatározza. A gazdaságban jelentkezı specializáció folyamatos emelkedése ugyanis a munkavállalótól speciális ismereteket, ez pedig speciális képzést igényel. Az ilyen specializált képzés több országban lényeges eleme lett a bizonyos állások betöltéséhez szükséges szakképzésnek. Ez pedig a képzési struktúra nagyobb fokú tagoltságát vonta maga után. Minél tagoltabb valamely országban vertikálisan és horizontálisan a felsıoktatási rendszer, annál inkább megvan – a kereslet és a kínálat oldaláról is – a lehetıség a megfelelı szakképzésbe való bekapcsolásra ill. bekapcsolódásra. Természetesen ez utóbbiban szerepet játszik a szakképzés megszerzéséhez főzıdı nagyobb fokú érdekeltség is: a munkaadók részérıl a hatékonyság növelése, a munkavállalók oldaláról a nagyobb személyi jövedelem megszerzése tekintetében. A diverzifikáltabb képzési rendszer mőködése pedig maga után vonja a magánszféránál (munkavállaló, vállalkozó) is a nagyobb fokú áldozatvállalást a képzés finanszírozásában. A gazdasági fejlettség, a képzésre fordított kiadások és a felsıfokú képzettségőek számának kapcsolata a fejlett országokban 1. ábra Felsıfokú képzettségőek száma és aránya az aktív keresıkön belül
feltétel
közvetlen meghatározó tényezı az oktatási kiadások aránya a GDP-n belül
1 fıre jutó GDP
oktatási kiadások aránya a költségvetési kiadásokon belül
és/vagy
a magánszféra (vállalatok, háztartás) részesedése az oktatási költségek finanszírozásában
a felsıfokú képzés diverzifikációjának mértéke
- 82 -
Bánhegyi Tiborné dr.
A felsıfokú képzés helyzetének, valamint a felsıfokú képzettségőek foglalkoztatási helyzetének alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban
A diplomás munkanélküliség kérdései nemzetközi összehasonlításban A dolgozat elején felvetett kérdés továbbra is fennáll, nevezetesen az, hogy a felsıfokú képzettségő aktív keresık számának fokozatos növekedése összhangban van-e a munkaerıpiac felvevıképességével, milyen mérvő a felsıfokú végzettségőek munkanélkülisége. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy az európai országokban a felsıfokú képzettségő munkanélküliek aránya az azonos képzettségő aktív keresık százalékában lényegesen alacsonyabb a középfokú végzettségőeknél, és ez az arány az évtized második felében az országok többségében – így Magyarországon is – még csökkenı tendenciát is mutat. Az egyes országok erre vonatkozó adatainak nagyságrendje azonban nagyon különbözı. A felsıfokú képzettségő munkanélküliek aránya az azonos képzettségő aktív keresık százalékában Spanyolországban és Görögországban a legnagyobb (2000-ben 11,5 illetve 10,0 százalék volt), ugyanakkor három százalék alatti nagyságú Svédországban, Portugáliában, Írországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Csehországban, Ausztriában és Magyarországon, ahol egyben a legalacsonyabb értéket is mutatja (1,6 százalék). Hazánkban különösen 1997-tıl kezdıdıen tapasztalható a felsıfokú képzettségő munkanélküliek kisebb aránya, a vizsgált idıszak végéig (2000-ig) két százalék alatti nagyságú volt. Ebben a folyamatban különösen az egyetemet végzett munkanélküliek arányának csökkenése jelentıs, de kedvezı folyamatot jeleznek az adatok a fıiskolát végzettek körében is. (Lásd: 5. sz. tábla) Felsıfokú képzettségő munkanélküliek száma és aránya az azonos képzettségő aktív keresık százalékában Magyarországon 5. tábla 1996 Képzési szint
munkanélküliek száma (ezer fı)
2000
munkanélküliek aránya az azonos képzettségő aktív keresık %-ában (%)
munkanélküliek száma (ezer fı)
munkanélküliek aránya az azonos képzettségő aktív keresık %-ában (%)
nı
Férfi
nı
férfi
nı
férfi
nı
férfi
Fıiskola
5,6
5,1
2,9
3,3
3,7
3,6
1,6
2,2
Egyetem
2,8
3,0
3,0
2,1
1,5
1,9
1,4
1,2
Együttesen
8,4
8,1
2,95
2,6
5,2
5,5
1,5
1,7
Forrás: KSH Statisztikai Évkönyv (1998, 2001) A hazai és a nemzetközi adatok is igazolják, hogy a munkaalkalmak adott szintje mellett a munkanélküliség elsısorban a szakképzetleneket, illetve az alacsonyabb végzettségőeket érinti. Ugyanakkor a diplomás munkanélküliség – egyes értelmiségi szakmák rendkívüli keresettsége ellenére – sem számít kivételes jelenségnek, a képzettség szintje legfeljebb bizonyos védettséget jelent(het) a munkanélküliek táborába jutása tekintetében. Hazánkban ezt a látszólagos védettséget az bizonyítja, hogy a diplomás munkanélküliségi ráta kb. egyharmada az országos rátának. Hogy mennyire csak „jelenthet” védettséget a képzettség foka abban, hogy valakibıl mikor lesz munkanélküli, a hazánkéval ellentétes nemzetközi tapasztalatok bizonyítják. Nevezetesen: az 1996-ban végzett felmérések igazolják, hogy 16 országból 6-ban a felsıfokú diplomával rendelkezık munkanélküliségi aránya nagyobb volt, mint a lakosság egészének rátája (pl.: Görögország 163 %, Olaszország 131 % vagy USA 118 %).
- 83 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Magyarországon a felsıfokú végzettségőek viszonylag alacsony munkanélküliségi rátája, továbbá az a tény, hogy létezik az inkongruencia másik formája, az alulfoglalkoztatottság is, a témával foglalkozó gazdaságkutatókat megosztja a diplomások túltermelése megítélése tekintetében. Nem véletlenül, hisz az ország nemzeti vagyonának jelentıs részét a szellemi tıke adja, amelynek hozzáadott érték termelı képessége nem közömbös az ország számára. Ugyanakkor input oldalról a képzés költség igényessége is jelentıs, ami a nemzeti jövedelem felhasználásánál érint érzékenyen bennünket. A felsıfokú képzettségőek jelenlegi – hazánkban viszonylag alacsony – munkanélküliségi rátája várható negatív következményeit önmagában nem lenne helyes túlbecsülni. A gazdaságitársadalmi folyamatoknak azonban vannak olyan megnyilvánulásai, amelyek bizonyos rejtett túltermelésre is utalnak. Például elrejtheti a diplomás túltermelést elıször is a felsıfokú oktatási intézményekbe felvételre jelentkezık áradata és a felvettek jelentısen növekvı száma. Továbbá: egyre több fiatalnál a tanulmányi idı meghosszabbodása tapasztalható, ami nem csupán az érdeklıdési körök kiszélesedésére utalhat, gyakran a pályakezdı diplomás elhelyezkedési nehézségeinek a következménye is lehet. Ma a fiatal pályakezdı diplomások elhelyezkedése hosszabb idıt vesz igénybe, mint régebben, és ez az idıtartam – nemcsak hazai, nemzetközi példák is bizonyítják – növekvı tendenciájú. A diplomás túltermelés legjellegzetesebb rejtett megnyilvánulási formája az, hogy a fiatal eleve alacsonyabb végzettséget igénylı munkakörben kénytelen elhelyezkedni és marad is, többnyire véglegesen. A felsıfokon kialakuló diplomás túltermelés rejtve marad, mert a túltermelés végsı soron az alacsonyabb végzettségőek körében csapódik le, ott okoz a szükségesnél nagyobb munkanélküliséget. Az hogy hazánkban 1996-2000 között a fıiskolai végzettségő munkanélküliek száma nagyobb mértékben csökkent az egyetemi végzettségőekhez képest, valószínőleg részben ez utóbbi jelenségnek tudható be. A felsıfokú képzettségő munkanélküliséget illetıen tehát nem is a nyílt munkanélküliség jelent komolyabb problémát. Az utóbbi években mértéke két százalék alá csökkent, Európában a legalacsonyabb, ezért globális túltermelésrıl nem nagyon beszélhetünk. Galasi Péter kutatásai is azt bizonyítják, hogy a diplomás munkanélküliség hazánkban nem rendkívüli jelenség, sıt szerinte nincs is hazánkban globálisan diplomás túlkínálat: a diplomások munkanélküliségi rátája nem növekszik ugyanis, minden egyéb végzettségő munkanélküliségi rátája is csökken, a felsıfokú végzettségőek bérelınye pedig növekszik a többi munkavállalóhoz képest. (8) Ugyanakkor ismerve a rejtett munkanélküliség különbözı formáit is, egyre inkább Falusné Szikra Katalin állítása látszik helytállónak, mely szerint a diplomás munkanélküliségnek hazánkban strukturális okai vannak. (2) A tapasztalatok azt tükrözik, hogy egyre nagyobb a távolság a munkaerıpiac igényei és az intézmények képzési struktúrája között. A legfrissebb felmérések szerint az elmúlt idıszakban egyre több pályakezdı diplomás regisztráltatja magát a munkaügyi központokban, mert a diploma megszerzése után nem talál magának munkát. Konkrét területeken konkrét szaktudást, vagy diplomát kell szerezni annak érdekében, hogy az elhelyezkedés esélyei jók legyenek. A felsıfokú képzésben résztvevı hallgatói létszámunk növekedése, annak ellenére, hogy a költségvetés oktatásra fordított kiadásaiban nincs számottevı változás, arra utal, hogy képzési rendszerünk diverzifikáltsága többékevésbé megfelel a magánszféra elvárásainak. A fennálló problémák enyhítésében ezért megszívlelendınek bizonyul ugyancsak Falusné Szikra Katalin véleménye (2), mely szerint „a magyar gazdaságnak a közeljövıben egyrészt a mainál nagyobb, de mégsem túl nagy számú, magasan képzett specialistára, másrészt egyenlıre még nagyszámú, de nem különösebben magas képzettségő dolgozóra lesz szüksége …”. Ez utóbbit pedig a szakoktatási rendszer (pl.: az akkreditált felsıfokú szakképzés) nagyobb fokú kiterjesztése tudná megfelelıen szolgálni, miközben ezzel párhuzamosan a felsıoktatási létszám további bıvülése mellett a felsıoktatás színvonalának is emelkednie kell (a mai – megkockáztatható – inkább csökkenı színvonala helyett). A felsıfokú oktatásban résztvevık, valamint a felsıfokú képzett- 84 -
Bánhegyi Tiborné dr.
A felsıfokú képzés helyzetének, valamint a felsıfokú képzettségőek foglalkoztatási helyzetének alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban
séggel rendelkezı népesség növekvı száma tehát önmagában nem lehet probléma. Ugyanúgy a képzési rendszerünk tagoltsága, a sokféle (vertikálisan és horizontálisan is létezı) képzési lehetıségek sem hátrányosak a gazdaság számára. A két oldalnak azonban kölcsönhatásában kellene szolgálnia a nemzetgazdaság érdekeit. Ehhez pedig a munkahelyi struktúra és a képzési struktúra inkongruenciájának jelentıs mérséklése lehet a megoldás. A diplomás munkanélküliség regionális jellemzıi A magyarországi globális munkanélküliségi folyamatok mellett célszerő a munkanélküliség regionális eltéréseire is figyelmet szentelni. A munkanélküliek adatai területi egységenként 6. tábla Fıváros, megye Budapest Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Gyır-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-SzatmárBereg Tolna Vas Veszprém Zala
Nyilvántartott munkanélküliek száma (fı) 1992 1995 2001 60.947
54.358
33.500
44.677
24.919
13.900
28.683
22.187
9.900
33.918
23.296
8.600
72.036
56.351
23.600
26.604
18.347
6.200
26.658
20.003
9.100
18.127
13.319
7.700
39.230
33.489
13.100
24.911
18.171
8.300
37.883
28.421
11.300
23.272
16.085
5.900
22.968
16.122
7.000
51.399
33.146
20.300
19.183
17.532
12.500
61.781
44.725
18.500
19.234
13.720
7.000
12.437
9.712
6.400
24.088
18.483
5.700
14.991
13.516
4.400
Forrás: KSH Statisztikai Évkönyv 1995, 2002. Köztudott dolog, hogy a nagyobb földrajzi egységek között jelentıs különbségek figyelhetık meg a munkanélküliség tekintetében. Hazánkban is 1991 végére lényeges eltérés volt tapasztalható e tekintetben az ország különbözı régiói között. Az Észak-keleti ország-
- 85 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
részben (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-SzatmárBereg megye) a munkanélküliségi ráta elérte a 25 %-ot, míg a körzetek felében csak 10 % fölé emelkedett a munkanélkülieknek az aktív népességen belüli súlya. A rendszerváltás utáni erre vonatkozó kutatások arra az eredményre jutottak, hogy a munkanélküliség regionális különbségei alapvetıen két tényezıre – az ország körzeteinek eltérı vállalkozói és ipari kapacitására – vezethetık vissza. (A két tényezı közül a vállalkozói kapacitás hatását találták meghatározóbbnak.) Ezt támasztja alá az ország két legfejlettebb területi egysége: a központi (Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megye) és az észak-nyugati (Gyır-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala megye) régió helyzete is. Történelmileg ezek az ország legiparosodottabb területei. A központi régió esetében ebben döntı szerepe van Budapest, az észak-nyugati régió esetében pedig a nyugati határ földrajzi közelségének, ami jelentısebb beruházásokat és jobb foglalkoztatási lehetıségeket jelent az érintett körzetek számára. Ugyanakkor az észak-keleti régió foglalkoztatási válsága két markánsan megragadható tényezıre vezethetı vissza: egyrészt a nehézipari válság leginkább ezt a területet érintette, másrészt pedig a Szovjetunió öszszeomlásával a régió elveszítette legfontosabb mezıgazdasági felvevıpiacát. Ezek az utóbbi folyamatok azonban 1993 végére gyakorlatilag lezárultak. Ezzel összefüggésben is a munkanélküliségi ráta régiók közötti tartós eltérésének okait a késıbbi kutatások a régiók munkaerı-állományának eltérı iskolázottságából és a magyarországi többszörösen hátrányos helyzető (pl.: cigány) népesség egyenetlen területi eloszlásából próbálták kimutatni (6). A gazdasági átalakulás korai szakaszában – e modell szerint – a többszörösen hátrányos helyzető (pl.: cigány) népesség nagyságában meglevı különbségek határozták meg inkább a körzetek közötti munkanélküliségi eltéréseket. A foglalkoztatási válság mélyülésével a helyzet fokozatosan megváltozott. Ahogy a nem cigány dolgozók közül is egyre többen váltak munkanélkülivé, úgy nıtt meg az átlagos oktatási szintekben fellelhetı regionális különbségek fontossága is, hiszen az újonnan regisztráltak között az alacsony végzettségő nem cigány munkanélküliek súlya is egyre inkább emelkedett. Úgy tőnik tehát, hogy hosszú távon a munkanélküliségi ráták régiók közötti eléréseiben az adott körzet emberi tıke állományának minısége fontos szerepet tölt be. A kutatási eredmények alapján megkockáztatható: talán nem véletlen, hogy a felsıfokú képzésben résztvevık száma különösen azon régiókban nıtt dinamikusabban (DélDunántúl, Észak-Alföld, Dél-Alföld), ahol a térség munkanélküliségi rátája az országos átlag feletti. Felsıfokú képzésben résztvevık száma 7. tábla Felsıfokú képzésben résztvevık száma (fı) 1990/91 2002/2003
Régiók Közép-Magyarország
21.731
53.403
Közép-Dunántúl
6.959
19.979
Nyugat-Dunántúl
7.770
18.455
Dél-Dunántúl
6.530
17.275
Észak-Magyarország
9.669
23.076
10.992
28.642
9.335
24.141
Észak-Alföld Dél-Alföld
Forrás: KSH. Statisztikai Évkönyv 2002.
- 86 -
Bánhegyi Tiborné dr.
A felsıfokú képzés helyzetének, valamint a felsıfokú képzettségőek foglalkoztatási helyzetének alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban
A táblázatban szereplı adatok a régióban tanulókra vonatkoznak, akiknek egy része a diploma megszerzése után az ország bármely részén vállalhat munkát. Ugyanakkor a régiók egészére más összehasonlító adatok nem állnak rendelkezésre, az országban nem vált még gyakorlattá a frissen végzett diplomások elhelyezkedésének követése. Ha feltételezzük azt, hogy a régióban található felsıfokú intézmények fı szívókörzete mégiscsak maga a régió, akkor helyt adhatunk korábbi állításunknak. Mindehhez hozzá kell tenni azonban azt is, hogy az intézményekbe áramló növekvı hallgatói létszám nemcsak tudásának gyarapítása céljából folytatja felsıfokú tanulmányait. Különösen ezekben a régiókban legalább olyan szerepe lehet a munkanélkülivé válás elkerülésének vagy késleltetésének ténye is.
Irodalomjegyzék Falusné Szikra Katalin: Munkanélküliség és képzettség. Közgazdasági Szemle, 1997/2. Falusné Szikra Katalin: Munkanélküliség és diplomás túltermelés. Közgazdasági Szemle, 2001/11. Bagó József: A hazai foglalkoztatáspolitika közelítése a hazai normákhoz. Esély, 2000/3. Ladányi Andor: A felsıfokú képzettségő szakemberállomány a kilencvenes években. Közgazdasági Szemle, 2003/1. Bánhegyi Tiborné dr: A munkanélküliség globális és strukturális vonásai hazánkban. ME DFK Közleményei XIX. Fazekas Károly: A munkanélküliség regionális különbségeirıl. Közgazdasági Szemle, 1993/78. Koltai Jenı: Munkanélküliség és foglalkoztatáspolitika Közép- és Kelet-Európában. Közgazdasági Szemle, 1994/2. Dr. Galasi Péter: Munkaerı-piaci túlkínálat – diplomás túlképzés. Általános helyzetkép, munkaerı-piaci kutatások, kutatási eredmények. A diplomás munkanélküliség. Hiedelmek, tények, kiutak címő konferencia. SZÁMALK Rt. Bp. 2004.
- 87 -
- 88 -
Dr. Finta József
A kereszténység értékhordozó szerepe a mai társadalomban
A KERESZTÉNYSÉG ÉRTÉKHORDOZÓ SZEREPE A MAI TÁRSADALOMBAN Dr. Finta József lelkipásztori püspöki helynök, irodaigazgató 1. Szüksége van-e a mai Európának a keresztény hitre? „Oroszországban a vallásellenes propaganda idején egy népbiztos brilliáns módon igyekezett bemutatni a tudomány sikereit. Az elsı őrutazást ünnepelték. Az elsı őrhajós, Gagarin dicsı pillanata volt ez, aki a földre visszatérve azt állította, hogy nagy kutatást végzett az égben, ám magát Istent nem találta. Következésképpen a népbiztos kihirdette a vallás végérvényes vereségét. A terem zsúfolásig tele volt. A győlés lassan véget ért. - Van valakinek kérdése? A terem sarkából egy idıs ember, aki nagy figyelemmel kísérte végig az elıadást, halkan megszólalt: - Krisztosz áneszti! – Krisztus feltámadt! Szomszédja kicsit hangosabban ismételte: - Krisztosz áneszti! Egy másik ember felállt és hangosan kiáltotta. Majd még egy ember felállt, és egy másik is. Végül mindenki felállt és együtt kiáltották: - Krisztosz áneszti! – Krisztus feltámadt! A népbiztos zavarodottan és legyızötten vonult vissza. Minden doktrínát és vitát felülmúl egy tény: „Krisztosz áneszti!” Az egész kereszténység ezen a tényen alapul. Tény, mely ellen nem lehet tenni. A filozófusok megpróbálhatják elhanyagolni, de „Krisztus feltámadt!”. Nem létezik más szó ezen a két szón kívül, mely képes volna lángra gyújtani az emberiséget.”1 Az új tagokkal kibıvült Európai Unió alkotmányának preambulumába több millió ember kifejezett kérésére sem került bele a keresztény gyökerekre való konkrét utalás, a keresztény hitnek és életformának, mint a történelmi Európa szellemi, kulturális arculata egyik legfıbb kiformálójának méltatása. Mintha az Európai Unió politikusainak nagy része és a hozzájuk hasonlóan gondolkodó „európai uniós polgárok” valamiféle túlhaladott ideológiának, „idejétmúlt ıskövületnek” tartanák a kereszténységet, amely betöltötte történelmi szerepét, s éppen ideje, hogy elfelejtıdjön. II. János Pál pápa a keresztény emlékezet és örökség elvesztésérıl beszél, mellyel együtt jár a gyakorlati agnoszticizmus és a vallási közömbösség. Európa egyre inkább „spirituális hátország” nélkül él.2 A keresztény hit feloldódni látszik a különféle vallások, szellemi áramlatok, hitelüket vesztett ideológiák zagyva egyvelegében. A keresztény erkölcsiség tekintélyét veszti a pluralista és mindinkább liberalizálódó gondolkodásmód hatására, amely nagyon nehezen ismer el – ha egyáltalán elismer – megváltoztathatatlan értékeket és megfellebbezhetetlen igazságokat. A szekularizáció gyorsuló folyamatát felületesen szemlélve valóban „megfontolandó, hogy a kereszténység nem a végét járja-e, s hogy nem ugyanezt kell-e az istenhitrıl is mondanunk. Nem lehet, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a vallásnak nincs jövıje, s hogy erkölcs lehetséges vallás nélkül is? S azt is mondják, hogy az ember céljainak eléréséhez a tudomány is elegendı, s hogy Isten lényegében az ember projekciója (Feuerbach), a nép mákonya (Marx), a vesztesek hiú önvigasztalása 1 2
FERRERO, Bruno, Az élet: mindened, amid van, Don Bosco, Budapest, 2003, 30. o. vö.: II. JÁNOS PÁL, Ecclesia in Europa, SZ.I.T., Budapest, 2003, 16. o.
- 89 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
(Nietzsche), az infantilis szinten rekedt emberek illúziója (Freud).”3 Azonban ha a felületes szemlélésbıl kilépve mélyebb, ıszintébb vizsgálódásnak vetjük alá az európai társadalmak mai helyzetét, azt látjuk, hogy rendkívül komoly kérdések, problémák merülnek fel, melyekre mintha a kereszténység által képviselt hit- és erkölcsi alapelvek nélkül nem létezne válasz. A különbözı emberi társulások, közösségek (család, nemzet stb.) és az egyes személyek is mind zavarodottabbá, talajvesztettebbé, a szó szoros értelmében gyökértelenné válnak. Ha vallási és erkölcsi téren „mindig mindenkinek igaza van”, vagy épp ellenkezıleg „senkinek sem lehet maradéktalanul igaza”, akkor éppen az emberi természetünk legmélyébıl felfakadó kérdéseink biztos válasz nélkül maradnak. Nincs támasz, nincs kapaszkodó, nincsenek szilárd értékek, amelyekre építeni lehetne. Próbáljunk ıszintén válaszolni a következı kérdésekre: Vajon jobban érzi magát az ember, mióta „Isten meghalt” a számára? Kiegyensúlyozottabb, boldogabb lett az élete azzal, hogy a kereszténység által hordozott erkölcsi törvényeket a szabad egyéni választás vagy az ún. demokrácia játékszerévé téve mellızi vagy kicsavargatja, s egyre lejjebb és lejjebb teszi a mércét önmaga számára? Talán a többség még hisz egy „ártalmatlan kis istenecskében”, akinek azonban semmiféle beleszólást nem enged az életébe, akinek nincsen joga törvényeket hozni és fıként azokat számon kérni. Egyre világosabb, hogy az imént feltett kérdésekre nemmel kell válaszolnunk. Nem, az ember nem érzi jobban magát az Isten eltávolításával, a vallás és a belıle fakadó erkölcsiség megtagadásával vagy „szigorúan magánüggyé” történı lefokozásával. Giovanni Martinetti szerint valami eltőnıben van az egyre szekularizáltabb nyugati demokráciákban, ahol terjed a gyakorlati ateizmus: mégpedig az élet értelme és öröme. „Manapság mind gyakrabban kerül felszínre valamiféle általános kedvetlenség. Mindenhol találkozhatunk vele, az elıkelı negyedektıl az egyszerő házakig, a hivataloktól, gyáraktól és iskoláktól a szórakozóhelyekig. Nem olyan depresszió ez, amelynek oka valami nagy szerencsétlenség, súlyos kudarc lenne. Életuntságról, különösebb ok nélküli csalódottságról, célvesztésrıl van szó. … Honnan erednek a félelmek, fóbiák, neurózisok, ezek a nagyon zavaros és bonyolult lelki jelenségek, amelyeket a pszichiáterek nemigen tudnak kibogozni? Honnan a sok feszültség, aggodalom, idegkimerültség, álmatlanság, neuraszténia, szorongás, reménytelenség? Mi az oka a sok-sok öngyilkosságnak, kábítószerezésnek? Van, ami még a drognál is súlyosabb és riasztóbban terjed: az abszolút értékhiány, amit a fogyasztói társadalom testál a fiatalokra. Fel kell ismernünk, hogy a világ, amelyben élünk, becsap minket is, önmagát is. A jövedelmek egyre magasabbak, a szex is egyre szabadabb, az emberek azonban alap nélkül épült házakban laknak, cél nélkül mennek az utcákon, és a kenyér, amelyet esznek, nem táplálja ıket.”4 A pápa egyenesen reménytelenségrıl, reményvesztett Európáról beszél, melyben a jövı inkább félelmet, semmint vágyat ébreszt. A belsı üresség, az élet értelmének elvesztése jellemzi az európai jóléti társadalmak lakóinak nagy részét, az általánosan terjesztett jövıkép sivár és bizonytalan. A reménytelenség jelei közé sorolja a születések számának drámai megfogyatkozását, a papi és szerzetesi hivatások fogyását, a végleges döntések halogatását, sıt elutasítását még a házasságra vonatkozóan is, az élet gyakori szétesését, a magányérzet eluralkodását, a megoszlások és ellentétek sokasodását. A remény elveszítésének fı okát abban a próbálkozásban látja, mellyel egy Isten és Krisztus nélküli antropológiát akarnak érvényesíteni. Ez a gondolkodásmód úgy tekinti az embert, mint a valóság abszolút központját, aki mesterségesen elfoglalja Isten helyét. Az Istenrıl való elfelejtkezés azonban magával hozta magának az embernek elveszítését.5
3
MARTINETTI, Giovanni, A mai hit észérvei, Paulusz Hungarusz-Kairosz, 2001, 22. o. uo. 21. o. 5 vö.: II. JÁNOS PÁL, Ecclesia in Europa, 17-18. o. 4
- 90 -
Dr. Finta József
A kereszténység értékhordozó szerepe a mai társadalomban
A technikai civilizáció fejlıdése óriási felfedezéseket produkált, rendkívüli módon megnövelte az ember természetbe való beavatkozásának lehetıségét, ugyanakkor ehhez a fejlıdéshez nem társult megfelelı erkölcsi érlelıdés, felelısségvállalás. A kezünkben lévı eszközök (atomfizika, géntechnika stb.) felhasználhatók jól és rosszul egyaránt, s a közelmúlt történelme bıségesen szolgáltat példát mindkettıre. Az új technikai berendezések és tudományos módszerek éppen ezért nemcsak a kényelmünket és biztonságérzetünket, hanem ezzel párhuzamosan félelmeinket, szorongásainkat is növelték. A demokrácia nagy vívmányát, a különféle elnyomó rendszerekkel szemben kiharcolt szabadságot komolyan veszélyezteti a média által vezérelt tömegmanipuláció. A nyílt elnyomást a rejtett, szinte észrevehetetlen, a szabadság álarca mögé bújó – épp ezért veszélyesebb – manipulációs technikák váltják fel, melyek szinte láthatatlan, de annál valóságosabb csoportosulások anyagi érdekeit szolgálják. Manapság már ott tartunk, hogy az erıszak és pornográfia nyíltan, alig korlátozva megjelenhet tévémősorokban, újságokban, közterületek óriásplakátjain, de ha az egyházak nyilvánítanak véleményt valamilyen társadalmi vagy erkölcsi kérdésben, akkor rögtön „politizálnak vagy személyiségi jogokba avatkoznak”, ezért el kell ıket hallgattatni. A fogyasztói mentalitás uralta közgondolkodásban „a pénz lett az egyedüli mércéje a társadalmi javaknak és értékeknek. Mindennek megvan az ára. … Ez a monetáris logika társadalmaink egész területeit teszi tönkre. Mert ha kizárólag a piaci törvények számítanak, akkor miért ne lehetne ugyanúgy megvásárolni a gondolatokat is, döntéseket is, mint a fogyasztási javakat?”6 Hosszasan lehetne még sorolni társadalmunk visszásságait, amelyek megoldás után kiáltanak. Ezeknek elhatalmasodása egyértelmően összefügg a vallásos hit és erkölcsiség hanyatlásával, a már sokat emlegetett szekularizációval. Az elvilágiasodás nemcsak az egyház számára jelent kihívást, hanem a világi kultúra és általában az ember számára is. „A magukat modernnek tartó társadalmak, amelyek az erkölcsi törvényeket és a vallásos hitet archaikusnak, egy letőnt kor ittfelejtett kövületének tekintik, többnyire egy illúzió áldozatai. Ugyanis a törvényhozóknak és a kormányoknak egyre olyan kérdésekkel kell megbírkózniuk, amelyek megoldása erkölcsi meggondolásokat feltételez.”7 Számszerősíthetı tények igazolják, hogy a hitetlenség, illetve a langyos hit félelmetes erkölcsi romboláshoz vezetett az ipari országokban. A „fejlett” társadalmak nemsokára eljutnak oda, hogy megérdemlik, hogy eltőnjenek. Ez az erkölcsi hanyatlás felbomlasztja az életvilágokat, s válságba sodorja az egyént, mint azt a fiatalok közt egyre általánosabb destruktív kultúra is tanúsítja: drog, abortusz stb. Az olyan elvilágiasodás, amely nagymértékben aláássa a tradicionális értékeket, ám nem állít a helyükre hatékony alternatív erkölcsi normákat, erısíti a társadalmi állapot széthullását.8 A pápa a „halál kultúrájának” nevezi ezt a számos áldozatot követelı mentalitást és életmódot. Tény és való: napjainkra az emberiség már szinte mindent kipróbált, sıt hosszasan gyakorolt, ami a keresztény hit szerint Isten parancsaival ellentétes, mégsem lett kiegyensúlyozottabb és boldogabb. A nagy kísérlet a vége felé közelít. Ha ıszinték vagyunk, lassan el kell ismernünk, hogy a kereszténység igenis hordozott és ma is hordoz maradandó és nélkülözhetetlen értékeket, melyeknek éppen kiáltó hiányuk mutat rá fontosságukra. Ezért írhatja bátran II. János Pál: „Az egyház tudja fölajánlani Európának a legdrágább kincset, amit senki más nem tud neki adni: a hitet Jézus Krisztusban, a meg nem csaló remény forrásában.”9 Tagadhatatlan, hogy nagyrészt a Bibliára épülı zsidó és keresztény hitben, valamint az arra épü6
LUSTIGER, Jean-Marie, Emberhez méltón, Vigília, Budapest, 1997, 7-8. o. uo. 7. o. 8 vö.: MARTINETTI, A mai hit észérvei, 229-232. o. 9 II. JÁNOS PÁL, Ecclesia in Europa, 25. o. 7
- 91 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
lı közösség, az egyház tevékenységében gyökerezik számos olyan érték, amely az elmúlt évezredek, évszázadok folyamán Európában kifejlıdött, s most – minden elméleti hangoztatásuk mellett – válságban van: a személy elidegeníthetetlen méltósága, az emberi élet szent volta, a család központi szerepe, az oktatás fontossága, a gondolat-, szólás- és vallásszabadság elismerése, a személyek és csoportok törvényes védelme, a közjó és a szolidaritás elımozdítása, a munka méltóságának elismerése stb.10 A kereszténység által képviselt értékek nem egy bizonyos korhoz, kultúrához, társadalmi berendezkedéshez kötıdnek csupán, hanem minden kor minden emberének múlhatatlan szüksége van rájuk. Mégpedig azért, mert meggyızıdésem szerint nem emberi alkotásokról, hanem a teremtı Isten által természetünkbe öntött javakról van szó, melyeknek életre váltását a bőn ugyan akadályozza, de sohasem építheti le ıket teljesen. Jelen cikkemben a kereszténység által hordozott három olyan értékrıl szeretnék röviden értekezni, melyek alapértékként, „győjtıfogalomként” számos más értéket is magukban foglalnak, s melyekrıl korunk társadalma leginkább megfeledkezni látszik. Az újkor, majd azt követıen az ipari forradalom, a Nagy Francia Forradalom és a felvilágosodás kora olyan változásokat generált Európában, amelyekre jórészt szükség volt és számos pozitívum fakadt belılük. A középkor túlzott, erıszakos kollektivizmusával szemben megjelent az egyén, a konkrét személy jogainak hangsúlyozása. Rendkívüli mértékben megnövekedett a szabadságigény, s az egyes társadalmi rétegek sorra vívták ki a különféle elnyomó tekintélyekkel szembeni függetlenségüket. A technika fejlıdése, az iparosodás pedig magával hozta a földi élet nagyobb kényelmét, mind több materiális, testi igény kielégítését, s ezzel párhuzamosan az emberi észbe, a haladásba vetett bizalmat. Tagadhatatlan azonban, hogy napjainkra ezek a törekvések túllıttek a célon, átlendültek a ló másik oldalára. A félelmetes méreteket öltı individualizmusnak, önzésnek áldozatul esnek az alapvetı emberi közösségek, a puszta függetlenség értelmében vett szabadságból szabadosság lesz, a materializmus okozta túlzott testiség és fogyasztói szemlélet pedig teljesen eltereli a figyelmet a lelki értékekrıl és a túlvilági örök boldogságról. 2. Szabadosság helyett szabadság Napjainkban két, egymással ellentétes hamis nézet létezik párhuzamosan az emberi szabadsággal kapcsolatban. Az egyik valójában tagadja az ember személyi szabadságának létét. A társadalmiszociális környezet nyomása, az orvosilag egyre inkább bizonyított genetikai meghatározottságok, a tudatalattinkban hordozott megrögzöttségek és egyéb determináló tényezık olyan erıvel befolyásolják az emberi döntéseket és cselekedeteket, hogy szabadságról beszélni gyakorlatilag puszta illúzió. Ha pedig valódi szabadság nem létezik, akkor természetesen felelısségrıl sem lehet szó. Noha a rossz jelen van a világban és az emberi életben, senki sem tehetı azért személyesen felelıssé. Nem létezik erény és bőn. A másik nézet szerint nagyonis létezik emberi szabadság, sıt az egyes személyek szabad döntései megfellebbezhetetlen, mindenek fölött álló értéket jelentenek. Vagyis eszerint az álláspont szerint a szabadság a mindentıl és mindenkitıl való függetlenségben áll, abban, hogy „azt csinálok, amit akarok!”. A korlátlan szabadságot igénylık jelszava ez, akik jónak tartanak mindent, amit személyesen ık döntöttek el és hajtottak végre. Természetesen itt sem beszélhetünk bőnrıl vagy felelısségrıl, hiszen semmiféle törvény vagy erkölcsi értékrendszer nem állhat az egyes személyek szabad döntéseibıl fakadó tettek fölött.
10
vö.: uo. 26-27. o .
- 92 -
Dr. Finta József
A kereszténység értékhordozó szerepe a mai társadalomban
Ez a második hamis nézet a melegágya a „felvilágosult” társadalmakban eluralkodó szabadosságnak, mely a korábbi, fıként keresztény táptalajban gyökerezı erkölcsi meggyızıdésnek ellentmondó cselekedetek megengedettségét hirdeti, az egyéni lelkiismereti döntés mindenek felett álló mivoltát hangsúlyozva. „Az elvilágiasodás bizonyosfajta szabadságfogalommal jár: eszerint a szabadság az a lehetıség, hogy erkölcsi értékektıl függetlenül válaszszunk magatartás- és életformát. … A mai nyugati társadalom jellegzetes vonása az anómia, azaz az általánosan érvényes erkölcsi normák hiánya. … A bőn kifejezés ma nem divat, mert feltételezi Istent és a törvényt, amit İ írt az emberi tudatba, ezek a szavak pedig sérthetnék a beszélgetıpartner véleményszabadságát. Továbbá a vétek és a rossz kifejezéseket sem használhatjuk, ezek mögött ugyanis az a koncepció áll, hogy vannak olyan tettek, amelyek természetüknél fogva rendezetlenek és hibásak, vagy mindenkire érvényes belsı normákkal ellentétesek. ”11 A szabadosság, mely a korábbi erkölcsi gátakat kiiktatva, bőntudat nélkül hajszol bele tömegeket a rossz csapdájába, helytelen lelkiismeret- és szabadságfogalmon alapul. Az emberi személy lelkiismeretét nem szabad csalhatatlan, egyszer s mindenkorra jól mőködı, tökéletes gépezetnek tekinteni. „Az emberek még hallgatnak a lelkiismeret hangjára, ez azonban a tömegkommunikációs eszközök homogenizált, sıt homogénezett tejtermék-lelkiismerete: nem Isten egyetemén forrott ki, hanem a közvélemény konzervgyárában, a lehetı legkönynyebb módon. S azt se igen felejtsük el, hogy gazdájának zsigeri indíttatásaitól függ, s a Hold állásának megfelelıen változik.”12 A lelkiismeret igenis tévedhet, ki van szolgáltatva a manipulációnak, a közvélemény nyomásának és a saját „elhomályosult értelmünknek és rosszra hajló akaratunknak”. A lelkiismeretnek fejlıdésre, alakításra van szüksége, nem mentesítheti magát az igazság állandó keresése alól és nem függetlenítheti magát a megtalált igazságtól. A lelkiismeret szabadsága soha nem az „igazságtól,” hanem az „igazságban” való szabadság.13 A pápa a Veritatis splendor enciklikában elutasítja a „kreatív lelkiismeret” fogalmát, vagyis azt a feltételezést, hogy a lelkiismeret hozná létre, teremtené az értékeket, s következésképp amit a lelkiismeret szabad döntése nyomán az ember cselekszik, az mindjárt jó is kellene, hogy legyen. A lelkiismeret helytelen értelmezése szorosan összefügg az emberi szabadság helytelen értelmezésével, lehetıségeinek eltúlzásával és céljának félreértésével. Az ember szabadsága létezı, valóságos szabadság, istenképiségének egyik fontos összetevıje, a személy lényegéhez tartozik. Azonban nem tökéletes, korlátlan, teremtı szabadság. Ilyen szabadsága csak a teremtı Istennek van, csak İ képes valóban mindent megtenni, amit elhatároz. A mi szabadságunk teremtményi és nem teremtı szabadság. Az ember számára nem létezik a „mindig és mindenhol azt teszem, amit akarok” szabadsága. Aki ilyen korlátlan függetlenség illúziójában él, az – elkerülhetetlen korlátaiba ütközve – sokszor csalódik élete során, s legtöbb esetben odadobja igazi szabadságát a „pillanat urának”, korunk bálványainak.14 Mit is jelent valójában az emberi szabadság keresztény értelmezésben? „A szabadság – lényege szerint képesség, tehetség a jó megtételére. … Tehetségünk a jó megtételére Isten képére teremtett létünkbıl, Isten szabadságában való részesedésünkbıl ered.”15 De hiszen a bőn is az emberi szabadság terméke, nem? A szabadság magában foglalja a lehetıséget a rossz megtételére is. Igen, ez valóban igaz, de az erkölcsi rossz választása nem hiteles megélése, nem a lényege szerinti megvalósítása az emberi szabadságnak. Szabadságunk nem egy minden ízében kész, befejezett tény, ami változatlan marad, akármiképpen használjuk is fel. 11
MARTINETTI, A mai hit észérvei, 230. o., 243. o. uo. 230-231.o. 13 vö.: II. JÁNOS PÁL, Veritatis splendor, SZ.I.T., Budapest, 1993, 80-83. o. 14 vö.: BOULAD, Henry, Használd a szabadságodat, Szegletkı, Budapest, 1994, 42. o. 15 HÄRING, Bernard, Krisztus törvénye I., Efo, Pannonhalma – Róma, 1998., 120. o. 12
- 93 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Az emberi szabadság Istentıl kapott ajándék, de feladat is egyúttal: egyre tökéletesebben megvalósítható, de ugyanakkor le is rombolható. Szabadságunk akkor bontakozik ki mind teljesebben, ha hőséges marad isteni eredetéhez, vagyis ha a mindig csak jót akaró és jót cselekvı Isten szabadságából való részesedés marad. A bőnben azonban ennek éppen az ellenkezıje történik. Bruno Hidber éppen ezért a bőnt a „szabadság elárulásának” nevezi, hiszen az erkölcsi rossz választásával az ember a szabadságát annak céljával, lényegével ellentétesen használja fel.16 Häring pedig azt tanítja, hogy a bőn nem más, mint a szabadságról való lemondás, annak fokozatos rombolása, korlátozása.17 A szabadosság tehát az igazi szabadság halálát, vagy legalábbis súlyos sérülését jelenti. A szabadosság sokszor az igazi szabadság álarca mögé bújik, és sokakat megtéveszt. A törvények ellen lázadó embert a függetlenség érzetével tölti el, melyrıl azt hiszik, hogy ez már a szabadság csúcsa. Pedig ez egyáltalán nem igaz. A függetlenség, a valamitıl való szabadság egyáltalán nem csúcsa és beteljesülése, hanem legföljebb kezdte a valódi emberi szabadságnak. Természetesen szükség van a szabadságra a valakitıl vagy valamitıl való függetlenség értelmében is, hiszen ez teszi lehetıvé, hogy az ember önálló döntési helyzetbe kerüljön. Botor dolog azonban megállni ezen a szinten: függetlenségünk fitogtatásánál, a törvényekkel és tekintélyekkel való szembenállásnál, anélkül, hogy elköteleznénk magunkat valamilyen jó követésére és megvalósítására. Az igazi szabadság nem a szabadság valamitıl, hanem a szabadság valamire. Aki nem jut el odáig, hogy döntési szabadságát felhasználva konkrét, egész életét meghatározó elhatározásokat tegyen, elkötelezze magát valamire, annak élete értelmetlen marad, szabadsága pedig üresség, fel nem használt lehetıség. A szabadságunk ugyanis önmagában nem cél, hanem csupán eszköz: az önmegvalósítás eszköze. Döntéseinkkel formáljuk, fejlesztjük személyiségünket. Isten engedi bekapcsolódni az embert önmaga teremtésébe, ezért ajándékozta meg szabad akarattal. Természetesen a szabadságunkkal együtt járó felelısség miatt minden döntés kötelezettséget jelent az ember számára és áldozatot követel tıle. Egy bizonyos döntés ugyanis mindig kizárja a többi lehetıséget, s minél komolyabb az elhatározás, annál nagyobb önmegtagadást kíván meg. Ez azonban egyáltalán nem jelenti a szabadság megszőnését. Ha késıbbi döntéseinkkel minduntalan ellentmondunk korábban szabadon tett elhatározásainknak, önként felvállalt kötelezettségeinknek (és a szabadosságban sokszor ez történik!), éppen ez jelenti szabadságunk megtagadását. A hiteles önmegvalósítás, ami valóban a boldogság felé vezeti az embert, nem azonosítható az önzéssel, az önmagunk körüli forgással, mindig csak saját, éppen aktuális igényeink hajszolásával. Az evangélium arról tesz tanúságot, hogy az ember élete akkor válik valóban az ı életévé, ha képes azt feláldozni másokért. „Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!”18 A szeretetbıl fakadó döntések jelentik a szabadság legmagasabb fokát, mert ezekben a döntésekben az ember nem pusztán a külsı kényszertıl, befolyásoktól szabad, hanem saját egoizmusától is. Ezért vallja Häring, hogy szabadságunk egyetlen mértéke az Isten és a felebarát iránti szeretet.19 Ezt a szabadságot és az erre a szabadságra épülı erkölcsiséget hirdeti a kereszténység a szabadosság szellemével szemben. „Az erkölcs, amely az igazságon alapul, s amely az igazságban megnyílik a valódi szabadság elıtt, a személyes, a családi, a társadalmi és a politikai élet minden területén teljességgel eredeti, mással nem helyettesíthetı és magasrendő szolgála-
16
vö.: HIDBER, Bruno, Il peccato, un tradimento della libertá, Roma, 1996, 14. o. vö.: HÄRING, Krisztus törvénye I., 121-122. o. 18 SZENTÍRÁS, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1997, Gal. 5, 13. 19 vö.: HÄRING, Liberi e fedeli in Cristo I., Paoline, Roma, 1982, 92. o. 17
- 94 -
Dr. Finta József
A kereszténység értékhordozó szerepe a mai társadalomban
tot tesz egyrészt a jó felé törekvı személyiségnek, de ugyanakkor a valódi fejlıdésre törekvı társadalomnak is.”20 3. Individualista szemlélet helyett közösségi szemlélet Tagadhatatlan, hogy az utóbbi egy-két évszázadban, a felvilágosodás kora óta az emberiség nagyot lépett elıre az egyén személyiségi jogainak felismerése és megfogalmazása, kiharcolása területén. Szükség is volt erre, hiszen a túlzott vagy inkább rosszul értelmezett és gyakorolt kollektivizmus sokszor sárba tiporni látszott a személyi szabadságot, az egyén lelkiismereti döntéseit és vele járó felelısségét. Márpedig az ember elsısorban a maga egyediségében rendkívül nagy érték, s minden közösségnek is valamiképpen az egyéniség kibontakozását kell szolgálnia. „Az emberi egyediség egyszeriséget, a létezınek egyszeri, megismételhetetlen, kicserélhetetlen megvalósulását jelenti. … Az általánossal szemben az egyediség valóságos értéktöbblettel rendelkezik.”21 Bizonyos mértékig szükséges és elkerülhetetlen volt tehát a középkorban mind eltúlzottabbá váló kollektivizmus leépítése, az erıszakkal uralkodó tekintélyek elleni küzdelem. Kétségtelen azonban, hogy napjainkra ezen a területen is a másik irányba lendült ki szélsıségesen az inga: az egyén – legalábbis elméleti síkon – minden közösség felett állónak, minden tekintélytıl függetlennek szeretné tudni magát. Sajnos az emberek nagy része „egyedülvalóságban”, „magánakvalóságban”, „elszigeteltségben” éli meg a maga egyediségét. Istentıl és a többi embertıl elszakadva értelmezi önmagát. „Ha nincs Isten, tényleg mindenki azt csinál magával, amit akar, mert akkor senki sem azért született, hogy elérjen bizonyos célt. Sıt, ha nincs Isten, miért ne tehetném tönkre mások egészségét és életét is? Miért ne, ha nekem úgy tetszik, ha jókora elınyömre és örömömre szolgál?”22 Ezt a mentalitást, gondolkodás- és életformát nevezzük individualizmusnak, melynek elhatalmasodása sajnos együtt járt, együtt jár a legalapvetıbb emberi közösségek bomlásával, talajvesztésével. Ilyen közösségek pl. a család, a lakóközösség (egy-egy adott falu közössége vagy város polgársága), a nemzet stb. A felvilágosodással nagyjából egyidıben megjelenı és mindinkább kibontakozó ipari forradalom és urbanizáció ugyan emberek minden korábbinál hatalmasabb tömegeit sodorta egymás közvetlen közelébe, ezek a folyamatok mégsem segítették elı újabb közösségek létrejöttét, hanem inkább siettették a meglévı közösségek széthullását, felmorzsolódását. Megjelent a tömegben élı, de magányos ember, melynek jellemzıje a „kommunikációképtelenség és névtelenség: a technopoliszokban gyérek, sietısek és felületesek a szomszédok közti kapcsolatok. Élünk egymás mellett, de nem ismerjük egymást. Nem számít az ember, csak amit csinál: pozíciója és pénze.”23 A mai európai társadalmak embere már alig találkozik igazi közösséggel, csak a tömeg és a szervezet adott számára. Ezek pedig alapvetıen különböznek a közösségtıl. A tömegben a személy nélkülözi az igazi személyi jelleget, pusztán atomként sodródik a többiekkel, irányító akarat és cél nélkül. „A tömegben egyformaság, egyhangúság, meggondolatlanság, értékelésre való tompultság és a fertızésre felkorbácsolható készség uralkodik, mely egyik emberrıl a másikra ragad.”24 A tömeg atomjai természetesen nincsenek egymással személyes kapcsolatban, hiszen éppen személyi mivoltukat illetıen szenvednek súlyos hiányosságot. Az emberi együttlét másik gyakori formája, a szervezet sem azonosítható a közösséggel. Itt ugyanis az egyén nem annyira egyedi személy, mint inkább funkcionárius. A szervezetet nem érdekli a személy értéke, belsı szándéka, állásfoglalása: egyedül a funkció 20
LUSTIGER, Emberhez méltón, 53. o. HÄRING, Krisztus törvénye I., 95. o. 22 MARTINETTI, A mai hit észérvei, 251. o. 23 Uo. 235. o. 24 HÄRING, Krisztus törvénye I., 98. o. 21
- 95 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
betöltése, a feladat végrehajtása a fontos. Az individualizmus kiáltó ellentmondása tehát abban áll, hogy míg az emberek teljes erıvel törekednek a személyi szabadságra, az egyediségre, az önállóságra, saját egyéniségük kibontakoztatására, igazi közösségek híján mindez egyre távolabb kerül tılük. Arctalan, egyéniség nélküli, könnyen manipulálható, a termelıi és fogyasztói gépezetnek kiszolgáltatott atomokká válnak. Ennek számos jelét tapasztalhatjuk. A „felvilágosult”, sokféle tudással, információval felvértezett, magát szabadnak hirdetı mai ember semmivel sem kevésbé befolyásolható, mint az elızı korok embere, sıt! Pusztán a manipuláció eszközei cserélıdtek ki – finomodtak, ugyanakkor rejtettebbé váltak. A média közvéleményt formáló hatására gondolok elsısorban. Pluralista társadalmunkban minden kollektív döntés meghatározója a többség feltételezett véleménye. De ez a bizonyos „közvélemény” felelıs, gondolkodó, valóban szabad személyek átbeszélt, megosztott, mindenki által kellıképpen megismert és elfogadott közös véleménye? Sajnos nagyon sok esetben nem. Igazat kell adnunk Lustiger bíborosnak, aki szerint a tömeg véleményformálását illetıen „az észérvekkel együtt a kritikai gondolkodás is háttérbe szorul a vágyat felkorbácsoló technikákkal szemben. Azt mondhatjuk, hogy az a közvélemény, amely az észérveknek nyitott, nemes, az, amelyik manipulálható, leigázásunkra szolgál.”25 A rádió, televízió és egyéb eszközök nemigen adnak alkalma arra, hogy „vitatkozzunk” velük, hogy saját véleményünket kifejtsük velük szemben, s fıként a passzív tévénézés le is szoktatja errıl az embert. A médiától való függés, ami a „modern kor” sajátos jelensége, meggátolja az embert abban, hogy keresse és megtalálja önmagát. Eltőnik a beszélgetése, a tévénézés gyakran a legmagányosabb emberek összejövetele. Egyesek látóköre azután olyannyira „tágas” lesz, hogy a média már nyugodtan szemétre dobhatja ıket.26 A tömeg egyformaságából és unalmából kitörni akarók – többnyire fiatalok – nagyon sokszor rossz irányba indulnak el. Az individualizmus által megfertızve, a hamis szabadság és önmegvalósítás jelszavait hangoztatva „mindenkitıl különbözni” akarnak, minden tekintély ellen lázadnak, elutasítják a közösségben való elkötelezıdést, s ezzel éppen egyéniségük kibontásának, önmagukra találásuknak legbiztosabb, nélkülözhetetlen eszközét veszítik el. Méginkább egyedül maradnak, s végül már az érzékeiket, vágyaikat uraló „hiénák” szinte azt tesznek velük, amit akarnak. Az igazi egyéniség kiforrásához ugyanis nélkülözhetetlen a közösség. „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” – írja József Attila. „A személy sohasem jelenvalóbb önmagánál, önmaga számára, mint akkor, ha saját belátásából és elhatározásából a Te-nek adja át magát. … A Te számára való önfeltárás, önkitárulkozás … a másik személy konkrét és értékes megismerésében megy végbe, mely csak a szeretet és az odaadás gesztusában éri el célját és teljességét. … Csak a Te iránti odaadásban és tiszteletben tudjuk egyéniségünk gazdagságát kibontakoztatni.”27 Az igazi közösség a tömeggel szemben önálló akarattal, véleménnyel, kreativitással bíró, egyedi személyekbıl áll, akik így képesek is arra, hogy személyes kapcsolatokat alakítsanak ki. A valódi közösséget ezenkívül nem csupán valami célkitőzés megvalósítása kapcsolja össze, vagyis nem szervezetként mőködik. A közösség gyökere az emberi természetbe nyúlik vissza. Az ember természeténél fogva közösségi lény. A maga egyediségében és személyiségében csak közösségben élhet, melyet az egymás iránti kölcsönös szeretet tart össze. Csak ilyen közösségek lehetnek az erkölcsi értékek valódi hordozói, hiszen ezek képesek ırizni és hitelesen átörökíteni az erkölcsi értékeket. Igazi közösségek – fıként a család és az egyházi közösség – megtartó ereje nélkül az egyének erkölcsi „nívója” könnyedén lecsökken a manipulatív eszközök hatására. „Manapság az erkölcsök már-már a közvélemény pillanatnyi állásától függenek: amikor valamit a többség úgy csinál, úgy is kell csinálni. … Egyetemes és mindenütt jelenlévı kényszer ez, amely nem is hasonlítható a hajdani kisközösségek 25
LUSTIGER, Emberhez méltón, 10. o. vö.: MARTINETTI, A mai hit észérvei, 235. o. 27 HÄRING, Krisztus törvénye I., 97. o. 26
- 96 -
Dr. Finta József
A kereszténység értékhordozó szerepe a mai társadalomban
és egyes társadalmi körök nyomásához. A mai fiatal nemzedék aligha képes szembeszállni az egymást követı divathullámokkal. A közvetítı rétegek, a családok, a pedagógusok, a szociális munkákat végzık egyre nehezebben tudják továbbadni azokat a szokásokat vagy viselkedési formákat, amelyek ellentétesek a média erıteljes támogatásával mőködı kulturális mintákkal. Az attól eltérı viselkedési formák hirdetése és igazolása gyakran jár összeütközésekkel, de mindenképpen roppant bátorságot igényel.”28 Ilyen bátorságra, hısiességre ritkán képes egyegy ember, a közösség azonban sokkal inkább. Mivel is kell leginkább megharcolni? A konzumizmussal, a fogyasztói mentalitással. Az embernek szív és lélek, sıt agy nélküli, termelı és fogyasztó gépezetté való lefokozása ellen küzd az, aki ma az individualizmus túlhajtásával szemben a kisközösségek újraélesztésén fáradozik. Igen, a családok és egyházi közösségek, a falu vagy kisváros, a nemzet szétrombolása, atomjaira bomlasztása azok egyértelmően anyagi érdekeit szolgálja, akik az „individuumot”, a magányos, gyenge és kiszolgáltatott embert saját önzı céljaik szerint befolyásolni és kihasználni igyekeznek. Az kereszténység létének kezdeteitıl fogva közösségben valósult meg és bontakozott ki, minden korábbinál tartósabb közösségeket hozott létre. A Katolikus Egyház és a többi keresztény felekezet életében voltak ugyan olyan idıszakok, amikor sok egyházközség, szerzetesrend vagy egyéb egyházi csoportosulás inkább „szervezetként” mőködött, semmint közösségként. Az egyháznak – tartós mőködésre berendezkedve – ki kellett építenie a maga szervezeti formáit, intézményeit, melyek részben kiüresedtek a történelem folyamán, elveszítették személyességüket, emberközeli jellegüket. Azonban soha nem hiányzott a sok hiteles, személyiséget építı, gazdagító közösség a keresztény országokban, s mindig képesek voltak megújulni közösségi jellegükben az egyházak egyes sejtjei, sokkal inkább, mint bármely emberi csoportosulás a világon. Egy-két éve vallást nem gyakorló ember szájából hallottam a következı megállapítást: „Manapság lassan már csak az egyháznak vannak igazi közösségei.” Nem hiszem, hogy feltétlenül örömmel és büszkeséggel kellene eltöltenie bennünket, hívıket ennek a ténynek. Ez inkább társadalmunk szétesését mutatja. Azonban mindenképpen reménynyel, felelısséggel, Isten iránti hálával kell észrevennünk, hogy a keresztény közösség mekkora értéket hordoz a még mindig individualizálódó, de már annak komoly hátrányait is érzékelı „civilizált világban”. Igen, az emberek kétségbeesett, sokszor tévutakra vivı, de mégis leküzdhetetlen igyekezettel keresik a személyes életükhöz, boldogságkeresésükhöz nélkülözhetetlen közösségi élményeket. Fıként ez vezetett az elmúlt évtizedekben a kisegyházak, szekták gyors felfutásához és terjedéséhez. Azonban érzékelik az emberek közösség utáni vágyát a nagy, történelmi egyházak is. Sorra jönnek létre a személyes jellegő kisközösségek a katolikus plébániák és lelkiségek kebelén, s rendkívül szép gyümölcsöket teremnek. A keresztény egyházak azonban nemcsak saját egyházközségeik felfejlesztésén munkálkodnak, hanem teljes erıbedobással küzdenek olyan, szintén nélkülözhetetlen emberi közösségek fenntartásán, helyreállításán is, mint a házasságra épülı család, a nemzet, az egyes falvak, városok polgári közössége. 4. A nyers materializmus helyett a lelki és szellemi igények megbecsülése, a földi életen túl az örök élet távlatának megmutatása Az elmúlt évtizedekben – fıként a marxista-kommunista ideológia részérıl - sokszor érte a katolikus egyházat vagy általában a kereszténységet és a vallást az a vád, hogy a túlvilági örök boldogság hamis ígéretével „kábítja a szegény, tudatlan és kizsákmányolt népet”, hogy elfordítva figyelmét az evilági igazságtalan viszonyokról ne akarjon változtatni sorsán. A földi életet „siralomvölgyként” feltüntetve a mennyei örök boldogságban jelölte meg a mindennél fontosabb célt, nehogy véletlenül a „földön akarjon boldog és elégedett lenni” a 28
LUSTIGER, Emberhez méltón, 10. o.
- 97 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
megtévesztett ember. Én most – a kommunizmus bukott kísérlete és a minden eddigit felülmúló technikai és tudományos fejlıdés ismeretében – szeretnék visszakérdezni. A mai világnak, melyrıl egyáltalán nem állítható, hogy a benne élı emberek többsége az evilági, anyagi élet helyett a túlvilági boldogságot helyezné elıtérbe, sikerült-e megszüntetnie a Föld „siralomvölgy” mivoltát? Sikerült-e a szaktudományok terén elért páratlan haladásnak, a gépek tökéletesedésének és a szolgáltatások kiterjesztésének elérnie azt, hogy megszőnjön a szenvedés, a betegség, a szegénység, kiszolgáltatottság, éhínség és halál? Egyik kommunista párttitkár imígyen „prédikált” az elmúlt rendszerben egy elhunyt párttársa állami temetésén. „Neked, elvtárs, még meg kellett halnod. De a fejlıdı szocialista országok tudósai hamarosan megtalálják a módszert a halál legyızésére. Gyermekeid, unokáid már örökké fognak élni!” Akkor hogy is állunk most ezzel a „földi mennyországgal”? A választ mindannyian tudjuk. Anélkül, hogy tagadnánk a földi életmód gazdagabbá, kényelmesebbé válását, a biológiai élet meghosszabbodását és a szükséges földi javak mellett a „luxuscikkek” eljutását mind nagyobb tömegekhez, meg kell állapítanunk, hogy a Föld „siralomvölgy” jellege egyáltalán nem szőnt meg. Az éhezık létszáma minden eddigit felülmúl a világon, az élet meghosszabbodása sokszor a betegségek okozta szenvedés meghosszabbodását jelenti csupán, s a felhalmozott anyagi javakat, kényelmes életünket egyetlen óra alatt semmivé teheti egy kiszámíthatatlan katasztrófa. Gondoljunk csak a most lezajlott dél-kelet ázsiai földrengésre és cunamira! „A rossz nem technikai probléma: ellenáll a legfejlettebb eszközöknek is.”29 Tény, hogy az ipari forradalom, a gépek tökéletesedése és elterjedése, a kapitalizmus kialakulása, a termelékenység növekedése, a mesterségesen támasztott materiális igények és azok mind szélesebb körő kielégítése sok mindenben megváltoztatta a világot, s számos pozitív hatással is járt. Az ember gazdagabbá és kényelmesebbé tette környezetét, amelyben él, s a magasabb életszínvonal lehetısége megnyílt a társadalom szélesebb rétegei elıtt is. Ugyanakkor az anyagi javakban való nagyobb bıvelkedés megtermette a maga keserő gyümölcseit is. Ha összefoglaló nevet akarunk adni ezeknek, akkor a pápai szociális enciklikák terminológiáját követve a materializmus és ökonomizmus jelenségérıl beszélhetünk. Azt a szomorú folyamatot értjük ez alatt, amelynek során az anyagi jólét és az azt eredményezı gazdasági élet maga alá győrte magát az embert, a testi élvezetek hajszolása lekörözte az ember lelki és szellemi kincseinek gyarapítását és ırzését. Ennek a folyamatnak termékeként alakult ki a fogyasztói mentalitás, mely talán mindennél jobban jellemzi az ún. jóléti társadalmakat. „A termelık és fogyasztók világában élünk. Olyan világban, amely állandó kísértést érez arra, hogy az embereket inkább az alapján ítélje meg, hogy mit birtokolnak, mit termelnek és mit fogyasztanak, semmint az alapján, hogy kicsodák is valójában, vagy hogy milyenek az emberi kapcsolataik.”30 A birtoklás szinte fontosabbá vált, mint maga a lét, az életminıség megelızte magát az életet. Amikor a fogyasztói szemlélet meghatározza társadalom gondolkodását, nem kell csodálkoznunk azon, ha az érzéki gyönyörök hajszolása kerül elıtérbe. Az emberiség nem csekély része energiáit, melyeket régen Isten és az örök üdvösség keresésére szentelt, immár a természet leigázására és az egyre növekvı materiális kényelemre fordítja. A termelést célnak kezdi tekinteni, s nem eszköznek, amely az élet jobbá tételére szolgál. Az ember egyre inkább része, semmint ura a termelés és fogyasztás gépezetének. Önnön magát is árucikknek kezdi tekinteni. Fı törekvése, hogy a lehetı legelınyösebben „adja el magát a piacon”. A boldogság pedig azonos az egyre újabb és jobb termékek fogyasztásával, továbbá a megfelelı mennyiségő szex, szeszes ital, cigaretta, szórakozás, zene és film passzív befogadásával és élvezetével.31 Kérdés azonban, hogy nem hatalmas önbecsapás, önámítás-e ez? Valóban megtaláljuk boldogságunkat az elıbb felsorolt dolgokban? Ó nem, pedig vannak számszerősíthetı tényezık, amelyek az utóbbi száz évben mérhetetlenül megnövelték a gazdasági jólétet, kultúrát és permisszivitást. 29
LUSTIGER, Emberhez méltón, 114. o. HÄRING, Liberi e fedeli in Cristo II., 205. o. 31 vö.: MARTINETTI, A mai hit észérvei, 233-234. o. 30
- 98 -
Dr. Finta József
A kereszténység értékhordozó szerepe a mai társadalomban
A tudományról, a közoktatásról, a jobb táplálkozásról, információról, szórakozásról, a kevesebb fáradságról és áldozatról, a szabadságról, továbbá, mint minden jó gyökerérıl, a termelésrıl és a GDP folytonos növekedésérıl van szó. Mindezek következtében az utóbbi száz évben nyugaton példátlanul magasfokú boldogságnak, s eddig elképzelhetetlenül értelmes életnek kellett volna megvalósulnia. Csakhogy nem valósult meg. Sokkal inkább bizonyos mélységes kielégületlenség, állandó belsı, egzisztenciális elégedetlenség, rossz közérzet, az élet értelmének elvesztése jellemzi az általános életérzést.32 Az ember nem lehet „csak testében” boldog. A boldogság az „egész ember” boldogsága, melyhez szorosan hozzá kell tartoznia a szellemi, lelki értékek keresésének és kibontakoztatásának is. „Az érzékek orgiájába fulladó szaturnáliákból igazában véve hiányzik a remény és az emberi méltóság. Bennük az ember nem a felszabadult örömet tapasztalja meg, hanem inkább valamiféle kétségbeesést. El akarja hitetni magával, hogy merıben biológiai lény, de ez sohasem sikerülhet neki.”33 A keresztény hit kezdettıl fogva mértékletességet hirdetett a földi javak élvezete területén. Az embert nem tekintette és ma sem tekinti pusztán „e világ állampolgárának”, hanem vallja, hogy létének végsı célja, értelme túlmutat a földi élet határain. Az Istenben és a túlvilági örök, boldog életben való hit képes kiemelni az embert abból a reménytelenségbıl, enerváltságból, mely egyre jobban eluralkodik rajta. Isten felé mutató, transzcendens vágyaink megtagadása a legnagyobb árulás önmagunk ellen, s annak szomorú következményeit egyáltalán nem képes palástolni a földi javak birtoklásából, használatából és a testi gyönyörök hajszolásából merített pillanatnyi, gyorsan múló öröm. A keresztény tanítás ezért nemcsak a materializmus kommunista változatával, hanem annak kapitalista megnyilvánulásaival szemben is kitart az örök élet hirdetése mellett. A kommunizmus már megbukott, mert hamis eszmény volt. A konzumizmus azért bukik meg, mert egyáltalán nem eszmény. 5. Záró gondolatok Martinetti így jellemzi a „nyugati civilizáció” társadalmait: „Szaporodnak a luxuscikkek, az esszenciális javak ellenben gyérülnek. És a hajó ma is megy: kényelmes, jól felszerelt, s minden toalett egészen kiváló, az ember jókat ehet, s van egy tágas táncterem is, ahol csupa díjnyertes filmet vetítenek. Az iránytőt azonban a tengerbe dobták.”34 A kereszténység ezt az elveszített, vagy inkább elhajított iránytőt akarja visszaadni Európának, mutatni a kivezetı utat abból a tagadhatatlanul mélyülı erkölcsi és társadalmi válságból, amelynek egyértelmő jeleit cikkemben bemutattam, s amelyeket sajnos tulajdon bırén érzékelhet minden ıszinte ember. Nem állítom, hogy jelen korunk helyzete általánosan rosszabb lenne, mint bármely kor helyzete Európa és a többi földrész történelme során. Inkább csak mások, de semmivel sem kisebbek a problémák. Korábban talán – ahogy jeleztem is – inkább az emberi jogok nem megfelelı érvényesítése, a kellı szabadság hiánya, a szegénység és tudatlanság jelentette a bajok forrását. Ma pedig a szabadság és önmegvalósítás félreértésébıl, a túlzott anyagiasságból és az istenhit hiányából fakadnak a legfıbb gondok, legalábbis térségünkben. Ahogyan a kereszténységnek oroszlánrésze volt a századok során a különféle társadalmi problémák kezelésében és megoldásában (oktatás, szociális rendszer, emberi jogokért folytatott küzdelem stb.), úgy ma sincs ez másként. Az evangéliumtól a mai Európának sincs mit félnie. ”Európának minıségi ugrásra van szüksége spirituális örökségének tudatosításában. Ilyen ösztönzést csak Krisztus evangéliumának újra-meghallgatásából kaphat.”35
32
vö.: uo. 228-229. o. BODA LÁSZLÓ, A végsı ünnep reménye, in Teológia 1983/2 sz., 72. o. 34 MARTINETTI, A mai hit észérvei, 234. o. 35 II. JÁNOS PÁL, Ecclesia in Europa, 100. o. 33
- 99 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Európa nem mondhat le lelki küldetésérıl, hangsúlyozza Lustiger bíboros, Párizs érseke. Mert ha elutasítja ezt a történelmi felelısséget, akkor elárulja az üdvösséget, melyrıl az egész emberiség javára kell tanúskodnia. Európa identitását egy közös történet adja, melyrıl mai kultúránk, a pillanat és a jelen kultúrája meg akar feledkezni. Az emlékezés hiánya azonban bosszút áll! Európa szellemi történetét a bibliai kinyilatkoztatással történt találkozása ihlette meg. Ha sok bőn és vétek árán is, de ez a vallási genezis alakította ki az éppen eredete révén egységesülı kontinens arculatát. A Bibliából ihletett, vallási története által egységes Európának be kell gyógyítania azokat a nagyon mély sebeit, amelyeket az emberi bőnök ütöttek rajta.36
Irodalomjegyzék SZENTÍRÁS, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1997. II. JÁNOS PÁL, Veritatis splendor, SZ.I.T., Budapest, 1993. II. JÁNOS PÁL, Ecclesia in Europa, SZ.I.T., Budapest, 2003. BODA LÁSZLÓ, A végsı ünnep reménye, in Teológia 1983/2 sz. BOULAD, Henry, Használd a szabadságodat, Szegletkı, Budapest, 1994. FERRERO, Bruno, Az élet: mindened, amid van, Don Bosco, Budapest, 2003. HÄRING, Bernard, Krisztus törvénye I., Efo, Pannonhalma – Róma, 1998. HÄRING, Liberi e fedeli in Cristo I., Paoline, Roma, 1983. HIDBER, Bruno, Il peccato, un tradimento della libertá, Roma, 1996. LUSTIGER, Jean-Marie, Emberhez méltón, Vigília, Budapest, 1997. MARTINETTI, Giovanni, A mai hit észérvei, Paulusz Hungarusz-Kairosz, 2001.
36
vö.: LUSTIGER, Emberhez méltón, 86-87. o.
- 100 -
Dr. Kukorelli Katalin
Az adekvát fordítás egyes kérdései
AZ ADEKVÁT FORDÍTÁS EGYES KÉRDÉSEI Dr. Kukorelli Katalin tanszékvezetı fıiskolai tanár „So treu wie möglich, so frei wie nötig” („Annyira hően, amennyire csak lehet, és anynyira szabadon, amennyire feltétlenül szükséges”). I. Bevezetés A nyelvi közvetítésre – tolmácsolásra és fordításra – ısidık óta szükség van. A tolmácsolás a különbözı nyelvek megjelenése óta létezik. A források tolmácsokról és tolmács szolgálatokról az írás feltalálása óta szólnak. Az írás megjelenését az öregek Isten adományának tartották. A tolmácsolás a felvilágosodás korától már külön szakma volt, amely sokban hasonlított a mai tolmács szakmára. (Pederin, 1998). A kétnyelvőség a mai társadalomban is ilyen vagy olyan formában nyelvi-közvetítıi, illetve fordítói funkciókkal jár. A XX. században a nyelvi-közvetítıi tevékenység három fázisát különböztetik meg: - az elsı fázist (1900-1919) a francia nyelv, mint a „lingua franca”, - a másodikat (1919-1945) az angol-francia kétnyelvőség és - a harmadikat (1945-1990) pedig a többnyelvőség jellemzi (Wilss 1998). A XXI. században is szükség van/lesz jó fordítókra és tolmácsokra, ezért általánosítani kell a fordítók eddigi tapasztalatait, fel kell tárni az esetleges törvényszerőségeket, és képezni kell a „nyelvi közvetítıket”. Ez pedig felveti az igényt, mind az alkalmazott, mind az alapkutatások (Klaudy, 1994), valamint a fordítók és tolmácsok képzése iránt. II. A tan- és az adekvátfordítás A fordítás során az eredeti, azaz forrásnyelvi szöveg gondolati-nyelvi transzformációja zajlik a célnyelvre. Eközben figyelembe kell venni a célnyelv sajátosságait. A két szöveg tartalmi síkon invariáns marad, kifejezési síkon pedig variáns. Ez abból adódik, hogy a forrásnyelvi és a célnyelvi szövegben a gondolatot nyelvileg eltérıen kódoljuk. Következésképpen a fordítás kommunikatív síkon nem más, mint egy forrásnyelvi szöveg elemeinek a célnyelvi szöveg megfelelı elemeire való átkódolása. A fordításelmélet egyfajta kontrasztív szövegnyelvészet. A fordítás feltételezi a hallás utáni megértés, az olvasás, az írás- és a beszédkészség meglétét, valamint a felsorolt készségek specifikus összekapcsolását és a két nyelvi rendszer, valamint a két nyelven történı párhuzamos beszédtevékenység idıbeli összehangolását. A fordítónak mindig két szöveggel, vagyis két nyelvi rendszerrel van dolga. A fordítás, mint reprodukálás egy mentális operációs lánc végfázisa, amelyben a következı folyamatok lépnek interakcióba: - elemzés - összevetés - analógkeresés - interferencia - mérlegelés - kiválasztás - kombinálás - asszociálás - interpretálás.
- 101 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Ahhoz, hogy a fordító behatoljon a fordítandó szövegbe, azaz esélye legyen az adekvát fordításra, a forrásnyelv mind formai, mind pedig tartalmi oldalát maradéktalanul ismernie kell. A sikeres fordítás lingvisztikai elıfeltételei: - a fordítandó szöveg: - logika-szintaktikai struktúrájának, - lexika-frazeológiai jelentéseinek és azok konnotációinak, - valamint stilisztikai színezetének és árnyalatainak - megértése. A fordítást sok tényezı befolyásolja. Ezekhez a tényezıkhöz tartoznak a fordító: - testi/lelki állapota, - tudása, tapasztalata, - igényszintje, - képessége arra, - hogy felismerje a szöveg nehézségi fokát és a saját fordítói kompetenciáját, - a forrás- és célnyelv közötti kontrasztivitást, - a szöveg adaptálhatóságát, - a viszonyt a motiváció és az észlelés között, stb. (Wilss 1992; 1996). A fordításnak még nincs egységes definíciója. De munkadefiníciónak elfogadhatjuk a következıt: A fordítás – egy forrás nyelven megfogalmazott közlés teljes értékő átadása a célnyelv eszközeivel. A „teljes értékőség“ legmagasabb fokával rendelkezı fordítást adekvát fordításnak nevezzük. Az adekvát fordítással különbözı paraméterek alapján szembeállítjuk a szabad, bető vagy szó szerinti, rövidített, körülíró, magyarázó munka- valamint nyersfordítást. Itt csak azon két fordítást említem, amely az adekvát fordítás elıtt a legelterjedtebb volt. A bető vagy szó szerinti fordítás egy interlineális fordítás, amely során a fordító a forrásnyelvi szöveget szó szerint adja vissza. Ez gyakran a tartalom (a szöveg értelmének) és mindig a nyelv kárára történik. Ez a fordítás az ókorban és a középkorban volt uralkodó, de ma is elıfordul a kezdıknél. A szabad fordítás esetében a fordító „elidegeníti” a szöveget, mesterséges tartalmi változtatásokat hajt végre a szövegen. Az adekvát fordítás ezzel szemben a gyakorlati fordítói tevékenységbıl fejlıdött ki, és kísérletet tett a nyelvi-közvetítıi tevékenység elméletének a megalapozására. Az adekvát fordítás következtében a célnyelvi szöveg közel egyenértékő a forrásnyelvi szöveggel. Sokat hallunk a tanfordítástól is, amely a szakszerő fordítás ellentéte. A tanfordítás eredeti célja a fordítási készség elsajátítása, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy ma a tanfordítás inkább a nyelvtanulás eszközévé vált. A tanfordítás (idegen nyelvrıl magyarra, azaz L2-rıl L1-re) már az elsı idegen nyelvi órákon alkalmazható, mint a szókincs értésének ellenırzésére szolgáló eszköz, mint a fordítás nélküli idegen nyelvő szöveg értésének elıkészítı gyakorlata. A tanfordítás során az anyanyelv eszközeibıl kialakul egy különös, a természetes nyelvtıl eltérı nyelv, a „tanfordítás metanyelve“. A metanyelvnek nincsenek szabályai, ezen „hibridnyelv“ eltérését az anyanyelv általános szabályaitól a tanár az adekvát és nyersfordítás közötti különbséggel magyarázza. Az elsı idıkben a nyersfordítás igen elterjedt. A végleges, azaz adekvát fordítás kidolgozása, a nyersfordítás transzformálása útján történik (magyarítjuk a nyersfordítást). A transzformáció különbözı módjaival kapcsolatos ismeretek és készségek elsajátítása a fordítói képzés egyik további fontos eleme. A szemantikai és formális jellegő (jelentésszőkítés és
- 102 -
Dr. Kukorelli Katalin
Az adekvát fordítás egyes kérdései
–bıvítés, antonimfordítás, cserék, áthelyezések, betoldások, kihagyások, a mondathatárok megváltoztatása, a szórend és a mondatstruktúra megváltoztatása, a szófajok megváltoztatása, különbözı szintek közötti átváltások, stb.) mennyiségi és minıségi transzformációkat konkrét példákon kell elmagyarázni. A képzésben résztvevık elég korán találkoznak az ekvivalencia hiánnyal. Azaz azzal a jelenséggel, amikor egy forrásnyelvi elemnek nincs állandósult megfelelıje az idegen nyelvben. Ez azonban nem jelent „fordíthatatlanságot”. A nyelvek közötti ekvivalencia viszonyok három megjelenési formát ölthetnek: 1. ekvivalencia-nélküliség (ideiglenes 1 : 0 viszony) 2. egy ekvivalens létezése (1:1 viszony) 3. sok ekvivalens létezése (1 : sokhoz viszony) A képzés során a hallgatókat fel kell készíteni az olyan helyzetekre, amikor ideiglenes „fordíthatatlansággal“ állunk szemben. Azaz, ki kell fejleszteni a leendı fordítókban azt a készséget, amely segítségével el tudják majd dönteni, hogy a szöveg nehezen fordítható pragmatikailag irreleváns elemeit kihagyja, körülírja, illetve transzliterálja magyarázattal. Ebbıl következik, hogy a képzés célja az, hogy olyan tudást és készségeket közvetítsünk a fordítóknak, amelyek garantálják a fordítás nyelvi eszközeinek kiválasztásához szükséges maximális szabadságot. Az eszközválasztás szabadságát azonban tudatosan alá kell rendelni annak a fı feladatnak, hogy az idegen nyelvő szöveg egészét teljes körően (=közel tartalmi veszteségek nélkül) átadják. A fordítói tevékenység különlegessége, hogy a gyakorlatban, a konkrét beszédhelyzetben a választás szabadsága az ekvivalensek alacsony száma miatt korlátozott. Az is elıfordul, hogy csak egy ekvivalens létezik. Következésképpen attól függetlenül, hogy továbbra is érvényes az az állítás, hogy az ekvivalens kiválasztásának folyamata szelektív, a gyakorlati fordítói tevékenység során a szakember kész ekvivalenseket használ (kölcsönöz/merít az elızı generációk kollektív tapasztalatából). Ezért a képzés alatt fontos helyet kap az állandó ekvivalensek (törvényszerő megfelelések) elsajátítása. Az ekvivalensek elsajátítása nem más, mint az elızı fordítói tapasztalat interiorizálása, vagy másként szólva, egy specifikus, a fordító tevékenységére vonatkozó kétnyelvő szótár „beültetése“ az individuális memóriájába. A nyelvszakos képzés során a fordítás oktatása szorosan együtt jár más nyelvi aspektusok oktatásával. Az aspektusok helyes koordinációjára fontos odafigyelni. A teljes értékő, azaz az adekvát fordítás idegen nyelvre szigorúan véve csak akkor lehetséges, ha a forrásnyelv és a célnyelv közötti eltérések megszőnnek. Az idegennyelv-tudás korlátozottsága miatt megváltozik az arány az ekvivalens kiválasztásának szabad elve és az állandó ekvivalensek elınyben részesítésének elve között. Ezért az oktatás során tudatosan figyelembe kell venni az elkerülhetetlen fordítási veszteségeket. A szövegek mőfaját és tematikáját gyakran korlátozni kényszerülünk. A hallgatókat azonban arra kell ösztönözni, hogy az általuk célnyelvre lefordított szöveg a befogadóknak közel azt jelentse, amit a forrásnyelvi szöveg a feladó beszédközösségében. A tolmácsolásnál a szöveg megformáltságával szemben támasztott követelmények mindig szigorúbbak, mint az írásbeli vagy az írásos input alapján szóban történı fordítással szemben. Hiszen itt a kommunikációs paramétereket a közvetlen beszédfolyam adja meg, amely valós körülmények között egy konkrét beszédhelyzetbe ágyazott (Barhudarov, 1975). A hallgató korábban már fejlesztett hallás utáni értés készségét tovább kell tökéletesíteni: erısíteni kell a készség azon elemeit, amelyek segítik a percipiált beszéd logikai jelentésbéli elemzését, memorizálását, valamint a fordítandó kommunikatív-releváns elemek kiszőrését. A szóbeli fordítás oktatásának módszertana jelentısen eltér az írásbeli fordítás oktatásának módszertanától. A szóbeli fordítás oktatása esetében a fı erıfeszítés arra irányul, hogy egy - 103 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
sor készséget automatizáljon: a hallás utáni megértést, a memorizálást, a nyelvváltást (irányváltást), a nyelvi megformáltságot. Ezek a készségek nagy mértékő pszichológiai átállást követelnek. Ez a tolmácsolásban, azaz a beszédtevékenység leginkább paradox fajtájában nyilvánul meg a legteljesebben. A tolmácsolás során „természetüknél“ fogva összeegyeztethetetlen (pszichológiailag) beszédtevékenységek zajlanak. A tolmácsolás oktatása során a hallás utáni megértés kommunikatív-értelmi irányultságot kap. A tolmács számára az elhangzó beszéd nemcsak egy szövegrész, hanem egy közlés, amely valós információt tartalmaz, amelyet valaki valakivel meghatározott beszédszándékkal közöl. Az információk megtartását nagyban segíti, ha a hallgatókat megtanítjuk a releváns információkat kivonatolni. A képzés alatt tanítani kell a különbözı szakterületeken és beszédhelyzetekben használatos kifejezéseket, szófordulatokat és a szóbeli szövegépítés modelljeit. A tananyagot ajánlatos didaktizált szövegek (szószedet, feladatok, laborfeladatok) segítségével oktatni. A szóbeli fordítás oktatásának egész ideje alatt reális kommunikációs helyzetet/beszédhelyzetet kell imitálni, vagyis a hallgatónak mindig publikum elıtt kell dolgoznia. A viselkedés szerephez kötött elemeit stimulálni kell mind szervezési intézkedésekkel (a teremben úgy kell elhelyezkedni, hogy az mindenkori „elıadó – fordító/tolmács – publikum“ szerepekhez igazodjon), mind pedig az órára való felkészülés és a foglalkozás tartalmával (pl. tan-sajtókonferencia, küldöttség látogatásának megtervezése, szakmai tárgyalás, stb.). A tanár ezeken a foglalkozásokon lehet külsı szemlélı, és egyben játszhatja a tanácsadó szerepét, mivel bizonyára gyakran lesz szükség a tanár segítségére ahhoz, hogy biztosított legyen a nyelv idiomatikussága és az improvizált beszéd tempója. Bizonyos beszédhelyzetekben azonban lehet a beszélgetés valós szereplıje is. III. Összegzés Ebben a tanulmányban az adekvát fordítás és tolmácsolás egyes kérdéseire tértem ki. Röviden említettem, hogy a tolmácsolás, illetve fordítás tulajdonképpen egyidıs a nyelvvel, vagyis az ember nyelvi tevékenységével. Írtam a követelményekrıl, amelyeknek meg kell felelnie egy fordítónak/tolmácsnak, a sikeres fordítás feltételeirıl, valamint a tanfordítás és az adekvát fordítás közötti göröngyös út megtételének szükségességérıl. A tanfordítás során „metanyelv” segítségével fogalmazzuk meg a fordítási változatokat és jutunk el a nyersfordításig, majd pedig transzformációk útján a közel teljes értékő, azaz az adekvát fordításig. Pontosabban a tanfordítástól a nyersfordításig a bető illetve szó szerinti, a körülíró és/vagy magyarázó fordítással juthatunk el a „munka fordításig”. A fordító tevékenysége során ekvivalensek után kutat a saját „eszköztárában". Elıfordulhat, hogy ideiglenesen nincs megfelelı kifejezés a forrásnyelvi közlendı kifejezésére a célnyelvben, ilyenkor dönt a fordító arról, hogy az adott kifejezést magyarázza, vagy transzliterálja. Az ekvivalensek a célnyelvben akkor jelennek meg, ha erre társadalmi és emberi igények merülnek fel. Nem szabad elfelejteni, hogy a fordítás individuális teljesítmény, vagyis hibák mindig elıfordulhatnak. (Egy kezdı fordító, pl. akkor sem tudja lehívni az ekvivalens megoldást, ha az már régóta létezik.) A fordító egyénisége, tudása, rutinja nagyon nagy szerepet játszik abban, hogy mennyire „hosszú” az út a tanfordítástól az adekvát fordításig.
- 104 -
Dr. Kukorelli Katalin
Az adekvát fordítás egyes kérdései
Irodalomjegyzék Barhudarov, L. Sz. 1975. Язык и перевод. Москва: Международные отношения. Klaudy, K. 1994. A fordítás elmélete és gyakorlata. Scholastica. Pederin, I. 1998. Geschichte des Dolmetschens im Westen bis zur Aufklärung. Wilss, W. 1992. Übersetzungsfertigkeit. Annäherungen übersetzungspraktischen Begriff. Tübingen: Niemeyer.
an
einen
komplexen
Wilss, W. 1996. Übersetzungsunterricht. Eine Einführung. Begriffliche Grundlagen und methodische Orientierungen. Tübingen: Gunter Narr. Wilss, W. 1998. Übersetzen und Dolmetschen im 20. Jahrhundert. Teil 1: Die Zeit von 19451990. Lebende Sprachen zeitschrift für fremde sprachen in Wissenschaft und Praxis, XLIII. Jahrgang, Heft 4.
- 105 -
- 106 -
Miklósné Zakar Andrea
Az Európai Unió tagállamaiban mőködı köztisztviselı-képzési modellek tanulságai tekintettel a magyarországi köztisztviselıképzés jövıjére
AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAIBAN MŐKÖDİ KÖZTISZTVISELİ-KÉPZÉSI MODELLEK TANULSÁGAI TEKINTETTEL A MAGYARORSZÁGI KÖZTISZTVISELİ-KÉPZÉS JÖVİJÉRE Miklósné Zakar Andrea fıiskolai adjunktus A közszolgálati szakemberek egyik legjellemzıbb csoportjának, a köztisztviselıknek a szakképzése, illetve továbbképzése központi kérdés minden államban. A tanulmányban ezen belül is a nemzeti köztisztviselı-képzéssel kívánok foglalkozni, annak néhány aspektusát kiemelve. És mivel itt Magyarországon mi a magyar köztisztviselık képzésében vagyunk érdekeltek, a vizsgálat a magyar rendszer helyzetét tanulmányozza és gondolja tovább néhány olyan modell tanulságainak figyelembevételével, amely az Európai Unió tagállamaiban meghonosodott. A kérdéskör vizsgálatának megkezdésekor hipotézisem az volt, hogy a külföldi rendszereknek vannak olyan elemei, módszerei vagy eszközei, melyek átvétele jobbíthat a magyar képzésen. Ezeket kerestem akkor, amikor az Európai Unió tagállamaiban mőködı képzési modelleket1 vizsgáltam. A tanulmányban a szakemberképzést és a továbbképzést egyaránt bemutatom, tehát a közszolgálatba való belépést megelızı, a felsıoktatás részét képezı iskolarendszerő, illetve a munkavégzés alatti, iskolarendszeren kívüli szakmai továbbképzést is. A jelen formai korlátok azonban nem teszik lehetıvé azt, hogy minden aspektusból meg tudjam vizsgálni a két képzési forma jellegzetességeit az összes bemutatott modell esetében, ezért az összevetési szempontokat leszőkítettem. Így a jelen tanulmányban csupán az intézményi háttér és a képzési formák bemutatása, illetve összehasonlítása mellett döntöttem, remélve, hogy ez a leszőkített vizsgált terület is hozhat a feltételezésemet alátámasztó eredményeket. Az a folyamat, amely Magyarországot a rendszerváltás óta elkíséri a modern demokratikus jogállamiság útján, a közigazgatást is új feladatok elé állította. Ahhoz, hogy a Max Weber által felvázolt modellen alapuló korporatív testületté, szakmai- és hivatásrenddé válhasson, ugyanakkor a kor által megkövetelt újfajta technikákat alkotó módon építhesse be a munkafolyamatokba, új stratégiákat kellett kialakítania a köztisztviselık képzése terén is. Kétségtelen, hogy a rendszerváltás óta komoly lépéseket tettek a szolgáltató közigazgatás kialakítása, megteremtése érdekében, és ez a reform a képzés átalakítására is hatott. A magyar közszolgálat életében óriási kihívásnak számított és számít mai napig az Európai Unióhoz való csatlakozás és az azt megelızı felkészülési idıszak is, hiszen a csatlakozással Magyarország az Európai Közigazgatási Tér részévé válik. És bár a nemzeti közigazgatás kívül marad az EU-s szabályozáson, a közösségi vívmányoknak az ún. acquis communautaire-nek az átvételéhez szükség van jó néhány közigazgatási standard kialakítására, amelyek orientálják a tagállamokat. Így a magyar közszolgálati rendszernek is át kellett (át kellene) vennie például a professzionalizmus, a politikamentesség, az ügyfélközpontúság és a karrierrendszer alapelveit, illetve ezeknek az értékeknek tükrözıdniük kell mind a közigazgatási szakemberképzésben, mind pedig a közigazgatásban dolgozók továbbképzési stratégiájában. A depolitizáltság tekintetében például egy 2001-ben készített SIGMA jelentés2 a magyar közigazgatásról szólva 1
Jelen tanulmány a 2004-es bıvítés elıtt EU-15-ök képzési modelljeit vizsgálja és veti össze a magyar viszonyokkal 2 SIGMA 2001 Hungary Civil Service Assessment. Paris. 6. old in: Verebélyi 2002, 323 old.
- 107 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
e téren még csak részeredményekrıl számol be, megjegyezve, hogy a magyar köztisztviselık politikailag még mindig túl befolyásoltak. Az Európai Közigazgatási Tér standardjait jól körülírja az Általános Értékelési Keretrendszer (CAF)3 is, melyet az Európai Unió tagállamai a minıségmenedzsment-technikák közigazgatási alkalmazásának elısegítése érdekében dolgoztak ki, és amely rendszer megfelelı eszköz lehet a közigazgatási szervek minıségügyi rendszerének továbbfejlesztésére. A tagállamok közigazgatásért felelıs tisztségviselıi a 2000 májusában tartott lisszaboni konferenciájukon fogadták el a rendszer végleges formáját.4 A CAF egyfajta híd szerepet kíván betölteni az uniós tagországok által használt különbözı modellek és módszerek között. Magyarországon az 1057/2001. (VI. 21.) kormányhatározat a következıképpen fogalmaz e tekintetben: „a közigazgatás egészére érvényesíthetı egységes minıségbiztosítási, fejlesztési rendszer bevezetése érdekében el kell készíteni az Európai Unióban kidolgozott CAF rendszer hazai adaptációját, és meg kell kezdeni alkalmazását.” Ezen határozat következtében a magyar közigazgatásban egyre több helyen alkalmazzák már ezt a rendszert. Egy hatékony, a minıségbiztosítási elıírásoknak maradéktalanul megfelelı közigazgatás viszont elképzelhetetlen adekvát szakképzési háttér nélkül. Az Európai Unió nyugat-európai, illetve észak-európai államaiban jó néhány évtizeddel ezelıtt egy új közigazgatási reformirányzat5 kezdett teret hódítani. Ez a magánszektorból átvett új szervezési, menedzselési és igazgatási módszereknek a közigazgatásba való átültetését jelentette, legfıképpen a humán erıforrás menedzsment új megközelítése és a teljesítményhez kötött bérezés terén. Mindez a Max Weber-i hierarchizált közigazgatásokban nem volt könnyő feladat, és a köztisztviselık képzésére is nagymértékben hatott, mivel új képzési elveket és módszereket követelt meg. A tagországokban mőködı köztisztviselı-képzési rendszerek nagyban eltérhetnek egymástól, mely különbözıség több tényezıtıl is függ. Hatással van rá egyrészt, hogy az adott ország milyen közigazgatási struktúrával rendelkezik, függ a köztisztviselıi rendszer fajtájától, a jogi szabályozástól, a képzési céloktól, az intézményi háttértıl, a toborzási koncepciótól és még sorolhatnánk. A sokféleség ellenére az Európai Unió országaiban három jól körülhatárolható domináns köztisztviselı-képzési modellt különböztet meg a szakirodalom, mégpedig a francia, az angolszász és a német rendszereket. Ezeket bemutatva a jelen keretek között nem térhetek ki minden aspektusukra, de bizonyos összevetési szempontokat figyelembe véve egymással, illetve a magyar rendszerrel párhuzamba állíthatóak. Ilyen értelemben a modellek leírásakor a képzési formákat, illetve a képzéseket nyújtó intézményeket mutatnám be elsısorban. A francia képzési modell A francia köztisztviselık, közhivatalnokok speciális helyzetet élvezhetnek, jogi státusukat nem az általános munkajog, hanem ettıl eltérı rendelkezések szabályozzák. Kinevezés alapján kerülnek be a közszolgálatba, ez megvédi ıket attól, hogy a politikai erıviszonyoktól függjenek, és segíti ıket abban, hogy saját politikai semlegességüket megırizhessék.6 A francia közigazgatásban végbement decentralizációs folyamat, mely az 50-es évektıl kezdve a 80-as évekig tartott decentralizált unitárius állammá formálta Franciaországot. Az 1950-es években 22 tervezési régiót hoztak létre, majd ezek 1964-ben megkapták a megyéket koordináló, 1972-ben pedig a gazdaságfejlesztési funkciót, és csak 1982-ben váltak választott képviseleti egységekké.7 Ez a folyamat alapjaiban újította meg a közszféra egész rendszerét. Ehhez 3
Common Assessment Framework http://www.qualimed.hu/veztan_kozigazgatas.php 5 New Public Management 6 Hazafi 636. old. 7 Pálné 78. old. 4
- 108 -
Miklósné Zakar Andrea
Az Európai Unió tagállamaiban mőködı köztisztviselı-képzési modellek tanulságai tekintettel a magyarországi köztisztviselıképzés jövıjére
hozzárendelıdött az a modernizációs politika is, melynek folyamán a közigazgatásban dolgozók állományában minıségi és mennyiségi változtatásokra került sor. A képzésre fordítható anyagi forrásokat majdnem megduplázták, ezzel leginkább a kevésbé képzett állomány továbbképzését célozva meg. Ugyanakkor a továbbképzésben való részvételt alanyi jogként rögzítették, vezetı beosztásban pedig kötelezıvé tették. Emellett be kívánták vezetni a menedzser-típusú képzést, ezért minden fıosztályvezetınek és osztályvezetınek kötelezı menedzser-képzésben kell részt vennie két hetente három alkalommal.8 A francia köztisztviselı-képzési rendszert elitistaként is szokták emlegetni, mivel az iskolarendszerő szakemberképzés során a közigazgatásban dolgozó specialisták képzésére koncentrál. Ezen belül is elkülönül az alap, illetve a posztgraduális szinten folyó képzési forma, melyeknek legdominánsabb intézménye, az 1945-ben alapított Nemzeti Közigazgatási Iskola (ENA)9. Ez a központ a specialistákat, vagyis a leendı vezetı beosztásban dolgozó köztisztviselıket készíti fel. Az ENA sokáig csupán Párizsban mőködött, de 1991-ben az iskola vezetése Strasbourgba költözött, így az elméleti képzés azóta e két városban folyik. Az alapképzés során az iskola által nyújtott tudás lefedi a jogi, közgazdasági, költségvetési és pénzügyi ismeretek nagy részét, de betekintést ad a nemzetközi és európai léptékő kérdésekbe, illetve az emberi erıforrás menedzsment, az információs technológia rejtelmeibe. Az iskola oktatói kara nem annyira az egyetemi vagy fıiskolai professzorok közül, hanem leginkább a vezetı beosztású köztisztviselık körébıl kerülnek ki. A képzés 27 hónapos, és két fı részbıl, a gyakorlati, illetve az elméleti képzésbıl áll. A gyakorlati tanulmányok összesen 12 hónapot vesznek igénybe, és megelızik az elméletit. Ebbıl a 12 hónapból hetet egy prefektúrán, ötöt pedig egy diplomáciai testületnél vagy nemzetközi intézménynél kell a hallgatónak töltenie. Az ezt követı, részben Strasbourgban, részben pedig Párizsban folyó elméleti képzés is változatos, hiszen esettanulmányokat, konferenciákat, egyéni és csoportos foglakozásokat, illetve kiscsoportos kutatási programokat egyaránt tartalmaz. Az iskola posztgraduális szinten is nyújt képzési lehetıséget azoknak a köztisztviselıknek, akik már a közszolgálat során kívánnak továbbtanulni. Az ENA által képzett szakemberek többnyire országos vagy regionális hatáskörő intézményeknél kapnak állást, illetve a prefektúrákon vagy diplomáciai testületeknél is szívesen látott munkaerık. A köztisztviselık iskolarendszeren kívüli továbbképzéséért az Önkormányzati Közszolgálat Országos Központja a felelıs. Ennek az intézménynek a feladata a területi önkormányzatok hivatalnokainak továbbképzése, ennek koordinálása, illetve a képzési elvek, célok, tervek megfogalmazása. A Központot olyan Igazgatótanács vezeti, melynek tagjai között a szakszervezetek képviselıi is szép számban jelen vannak. Ez is azt mutatja, hogy a szakszervezet, mint olyan, a köztisztviselık továbbképzésének már a tervezési szakaszában jelen van, hozzásegítve ezzel a hivatalnokokat ahhoz, hogy saját érdekeiket ezen a téren is artikulálni tudják. Ezt biztosítja többek között a francia kormány és a szakszervezetek által aláírt accordcadre egyezmény is. A Központ által szervezett képzéseknek három fı formája van: továbbképzés, elımenetelhez szükséges képzés, illetve választott (önképzı) program. Ezeket a Központ saját maga vagy egy külsı szervezet bonyolítja le. Ugyanakkor a köztisztviselık továbbképzésében a minisztériumok, illetve különbözı szakképzı iskolák, regionális szintő intézmények is részt vesznek. Az elitista francia szakemberképzési modell elınye, hogy jól kezelhetı, átlátható struktúrát biztosít, költségei alacsonyak, a ráfordított pénzügyi források pedig jól koncentrálhatóak. Ezen túlmenıen a kis számú, de magasan képzett vezetı köztisztviselıi réteg biztosítja a szférán belüli mobilitást. Bizonyos értelemben a már itthon kialakított fıiskolai, illetve egyetemi szintő képzés is hasznosíthatná az ENA hagyományaiban és gyakorlatában rejlı 8 9
Hazafi 638. old. L’Ecole Nationale d’Administration
- 109 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
minta-megoldásokat, tekintve például a meghatározó gyakorlati képzést, vagy az elméleti tudás „gyakorlat-orientált” jellegét. A továbbképzés tekintetében követendı példa lehet a szakszervezetek, érdekvédelmi képviseletek bevonása a továbbképzés minden fázisába, vagyis tervezésébe és végrehajtásába egyaránt. Ezáltal a köztisztviselı – közvetve ugyan – de érvényesíteni tudná elképzeléseit a saját képzése tekintetében is. Az angolszász modell Maga a „közszolgálat”10 elnevezés is angol eredető, a 18. század vége felé bukkan föl, megkülönböztetve Indiában az East India Company11 szerzıdtetett alkalmazottait a katonai állománytól. Késıbb, amikor különválik a kétfajta tisztviselıi kategória, a politikai és az állandó tisztviselık révén, más országok is átveszik ezt a fogalmat, és a politikai folyamatoktól független szolgálati viszonnyal rendelkezı hivatalnoki kart jelölik vele. Így a 19. század második felében az elnevezés teret hódít a brit országhatárokon túl is. A közszolgálat legátfogóbb brit definícióját az ún. Tomlin Bizottság fogalmazta meg 1931-ben kimondva, hogy ık: „a korona azon szolgái12, akik nem töltenek be politikai vagy bírói hivatalt, polgári alkalmazásban állnak, és a bérezésük teljes egészében és közvetlenül a parlament által megszavazott pénzalapokból történik”.13 Késıbb az 1954-ben kiadott ún. Northcote-Trevelyan Jelentés14 következtetései és ajánlásai megalapozták a közszolgálat mai napig érvényes alapelveit: az „intellektuális” és a „mechanikus” igazgatási feladatok megkülönböztetését, a nyitott versenyen alapuló felvételt, a teljesítmény-függı elımenetelt és a mobilitást biztosító egységesítést. Ezen alapelvek többsége elıtérbe tolta a „generalista adminisztrátor” fogalmát, lerakva ezzel a generalista szakembereket preferáló közszolgálat alapjait. A generalista szakembereknek a túlsúlyát késıbb, 1968-ban a Fulton Jelentés15 tartotta aggályosnak, és ajánlásaival éppen ezen tendencia ellen kívánt fellépni. A fokozottabb professzionalizmus elérése érdekében ösztönözni akarta a specialisták képzését, és elıirányozta egy olyan közszolgálatképzı központnak a létesítését is, amely képzési és kutatási funkciókat egyaránt ellátna. A jelentés irányelvei és ajánlásai közül a késıbbiekben sok mindent elvetettek, de nagy eredménye az 1970-ben létrehozott Közszolgálati Képzési Központ16. Nagy Britanniában, illetve általában az angolszász közigazgatásokban, a Közszolgálati Bizottság felelıs a személyzeti politikáért, a toborzásért és a szakemberek képzéséért. A brit gyakorlatban azonban a közszolgálat megkezdéséhez nem szükséges speciális elıképzettség, vagyis e téren nem beszélhetünk tipikus iskolarendszerő szakemberképzésrıl, toborzáskor inkább a rátermettséget és a képességeket vizsgálják, semmint az elméleti tudást. Éppen ezért a szolgálat alatti képzés nagyon intenzív. A brit köztisztviselık továbbképzési lehetıségeinek 70%-át a minisztériumok, 20%-át a közszolgálaton kívüli intézmények, és 8%-át a fent említett Közszolgálati Képzési Központ nyújtja. A minisztériumok nyílván az ágazati igényeknek megfelelı képzést biztosítják a résztvevık számára, ezáltal speciális, szektor-orientált ismereteket adhatnak a köztisztviselıknek. Képzéseiket a minisztériumok külsı szervezetek bevonásával is lebonyolíthatják, például a Közigazgatási Felsıfokú Oktatási Intézeteknél. A köztisztviselı-képzésbe bevont közszolgálaton kívüli intézmények másfajta, esetleg az üzleti szférán belül honos képzési módszereket, szemléleteket adhatnak át a közszférának. Egyébként a magán-, illetve a közszféra közti szoros kapcsolat a köztisztviselık képzésére is nagy10
Civil service Az East India Company a brit uralkodóház nevében kormányozta Indiát az 1857-58. évi indiai lázadásig 12 Crown Servants 13 Report of the Royal Commission ont he Civil Service, 1929-31, paragr. 9. In Davey-Dobromir 79. old. 14 A reform iránti igény által elindított elsı komoly, a közszolgálatot érintı hivatalos vizsgálatot lezáró jelentés 15 A Fulton Bizottságot 1966-ban azzal a céllal hozták létre, hogy vizsgálja a közszolgálat nehézségeit, az eléje tornyosuló kihívásokat 16 Civil Service College 11
- 110 -
Miklósné Zakar Andrea
Az Európai Unió tagállamaiban mőködı köztisztviselı-képzési modellek tanulságai tekintettel a magyarországi köztisztviselıképzés jövıjére
mértékben hat. Az ún. New Public Management a brit közigazgatásban érvényesül a leginkább az üzleti megközelítést bevezetve a közigazgatásba is. A Fulton Jelentés hatására létrehozott Központ csupán a köztisztviselık kis számának a képzéséért felelıs, de jelentıs intézmény a brit struktúrában, irányításával a Menedzsment és Közpolitikatudományi Központ17 egyik igazgatósága van megbízva. Elıször Londonban, Sunningdale-ben és Edinburgh-ban kezdte meg mőködését, de 1977 óta ez utóbbi helyen gazdasági okok miatt már nem folyik képzés. A Közszolgálati Képzési Központ által nyújtott képzési szolgáltatások közül kiemelném az igazgatási és a kulcsfontosságú területeken nyújtott speciális tanfolyamokat, melyeket vezetı beosztásban lévı vagy oda aspiráló tisztviselıknek nyújtanak. Az ún. felsıfokú igazgatási tanfolyamot bentlakásos formában szervezik a felsı vezetıi hivatalnokok, illetve a magánszektorból érkezı gyorsított elımenetelőek részére. Évente négy ilyen tanfolyamot szerveznek, melyek hat hétig tartanak. A képzési formákat tekintve három jól elkülönülı változatról beszélhetünk a brit gyakorlatban. Az ún. bevezetı képzés az újnak minısülı személyi állomány beilleszkedését segíti, a szakmai a munkakör ellátásához szükséges speciális elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtja, míg az igazgatási képzés és továbbképzési lehetıségek a vezetı beosztású, nagyobb felelısséggel járó munkakörök betöltésére készítenek fel. A fentiekbıl látható, hogy az angolszász képzési struktúra áll a legtávolabb a magyar rendszertıl, mégis úgy gondolom, akad egy-két olyan eleme, amely hasznosítható számunkra is. Van mit tennünk a magán- és közszféra közti kapcsolat szorosabbá főzése tekintetében, akár a képzés terén is. Egy szorosabb kapcsolat újfajta technikák bevezetésének a lehetıségét nyitná meg a közigazgatás és a közigazgatási képzés számára például a vezetéselmélet, vezetéstechnikák vagy a menedzsment terén. A köztisztviselı kiválasztása is tanulságos lehet a magyar gyakorlat számára. Míg Magyarországon sok tekintetben az elméleti tudáson van a hangsúly, a brit gyakorlat a készségekre, a képességekre és a rátermettségre koncentrál a szolgálatba való beléptetéskor. Ha ezt a két szempontot együtt lehetne figyelembe venni, hatalmas elırelépés lenne a magyar köztisztviselıi kar minıségét illetıen. A német köztisztviselı-képzési rendszer A német köztisztviselıket a Beamte elnevezéssel illetik, és az állam végrehajtó szerveinek tekintik ıket, így mint ilyenek, bármely kormányt szolgálhatják, vagyis politikailag semlegesek. A német jogban a köztisztviselıi törvény a közszolgálat tágabb és szőkebb fogalmának segítségével kétféle tisztviselıt különböztet meg: közvetlent és közvetettet. A közvetlen köztisztviselık azok, akiket a Bund alkalmaz, az utóbbi csoportba pedig azok a személyek tartoznak, akiknek szolgálatadójuk valamilyen szövetségi testület, intézmény, vagy esetleg egyéb testület. A Bundesrahmenbeamtergesetz értelmében viszont az is köztisztviselı, aki nem a szövetséggel, illetve a Bundesbeamtergesetz-ben felsorolt szolgálatadókkal, hanem a tartományi, kommunális szervekkel, illetve intézményekkel állnak jogviszonyban, és a fentiekben említett tevékenységet látnak el. A jogviszony a német rendszerben is kinevezéssel keletkezik, amelynek többféle feltétele van. A jelöltnek vizsgakötelezettsége van a köztisztviselıi életpálya különbözı fokozatai között, mely életpálya típusainak Németországban a közszolgálati törvény külön fejezetet szentel, annak megfelelıen, hogy a köztisztviselı milyen szintő szolgálatot lát el. Az életpálya, illetve karrierútvonal tekintetében a német rendszer kissé merev, ez megnyilvánul a köztisztviselıi kar hierarchikus felépítésében is, amelyben a jól képzett elitet egy szintén felkészült adminisztratív állomány egészíti ki. A közszolgálat németországi reformja a ’80-as években indult, és leginkább a Kohlkormányzathoz köthetı. Ez a reform azonban igen lassú folyamatnak bizonyult, viszont olyan 17
Centre for Management and Policy Studies
- 111 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
fontos lépéseket is magában foglalt, mint a decentralizáció vagy privatizáció, ez utóbbi fıleg a közlekedés, illetve a tömegkommunikáció szektoraiban volt jellemzı. Ezen eredmények ellenére a német rendszer igencsak mértéktartó módon viszonyult az új menedzsment kultúra adaptálásához. Németországban a Belügyminisztériumok felelısek a közszolgálat személyzeti politikájáért, viszont nagyon sok minisztérium saját képzési programokat dolgoz ki, például a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium speciális posztgraduális képzést indított, de a saját képzési intézményeikkel a továbbképzésbe a szakszervezetek és különbözı közszolgálati egyesületek is bekapcsolódnak. Az iskolarendszerő szakemberképzés akadémiákon, egyetemeken és fıiskolákon folyik szövetségi, illetve tartományi szinten egyaránt. Ezek az intézmények azonban bekapcsolódnak a továbbképzési rendszerbe is a maguk posztgraduális, továbbképzési vagy speciális képzéseket nyújtó programjaikkal. Ezen felsıoktatási intézmények közül csak néhányat emelnék ki a teljesség igénye nélkül, mint például a Brühlben és Berlinben mőködı Szövetségi Közigazgatási Akadémia18, a berlini Közigazgatási és Jogalkalmazási Szakfıiskola19, a speyeri Közigazgatástudományi Egyetem vagy a kehli Alkalmazott Tudományok Egyeteme. Bemutatásuk túllépné a jelen írás kereteit, de a rendszer közös vonásaként elmondható, hogy az alapképzés struktúráján belül a fıiskolai és az egyetemi szint egymásra épülı képzést is biztosít, vagyis egy fıiskolai oklevél birtokában egyetemi kiegészítı képzésen vehet részt a leendı hivatalnok. Posztgraduális szinten a tanulmányi idı két és fél év, mely alatt a hallgató szőken vett jogi területeket érintı tudást szerezhet, kihagyva a közgazdasági és politikatudományi ismereteket. Az érintett felsıoktatási intézmények közül néhány (pl. a speyeri egyetem) egyéves magiszteri képzést is nyújt az érdeklıdık számára. Megjegyzendı, hogy, mint azt már említettem, posztgraduális képzést a németországi minisztériumok is szerveznek, nyilván a saját igényeiknek megfelelıen. Fontos eleme a német köztisztviselı-képzési rendszernek az, hogy a közigazgatási fıiskolák, egyetemek és akadémiák intenzíven részt vesznek a hivatalnokok továbbképzésében is. Sıt, vannak olyan felsıoktatási intézmények, amelyek kizárólag posztgraduális képzéseket, illetve továbbképzési programokat indítanak, és nem foglalkoznak a szakemberek alapképzésével. Ez is azt mutatja, milyen nagy hangsúlyt kap a továbbképzés kérdése, különösen a vezetı beosztásban lévı, vagy oda aspiráló köztisztviselık esetében. De elmondható, hogy Németországban a középvezetıi réteg, illetve a hierarchia alsóbb szintjein elhelyezkedı köztisztviselık is jól képzett, hozzáértı szakemberek. A szakszervezetek, illetve különbözı más érdekképviseleti szervek vagy egyesületek saját képzési intézményeikkel kapcsolódnak be a köztisztviselık továbbképzési rendszerébe, ezzel is színesítve az ismeretgyarapítási lehetıségeket. A köztisztviselık képzésének német megközelítése azért is figyelemreméltó a magyarországi viszonyok szempontjából, mert a magyar közszolgálati struktúra – nyilvánvalóan történelmi okokból kifolyólag – a német rendszerre hasonlít a leginkább. Ezért talán még a többi modellnél is fontosabbak a német képzési rendszer elemzésének tanulságai. Láthattuk, hogy a szakszervezetek bevonása a köztisztviselık továbbképzésébe Németországban is fontos gyakorlat, ugyanakkor a felsıoktatási intézmények intenzív jelenléte ugyanebben a kérdésben nagyobb hangsúlyt is ad ennek a képzési formának és megemeli a továbbképzések színvonalát. A minisztériumok által indított képzési programok a specialisták képzésére adnak lehetıséget, megerısítve a kis számú specialisták jelenlétét, illetve növelve létszámukat a jobbára generalista állomány mellett.
18 19
Bundesakademie für öffenliche Verwaltung Fachhochschule für Verwaltung und Rechtspflege
- 112 -
Miklósné Zakar Andrea
Az Európai Unió tagállamaiban mőködı köztisztviselı-képzési modellek tanulságai tekintettel a magyarországi köztisztviselıképzés jövıjére
A magyar rendszer néhány sajátossága A köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. kerettörvény megadja a magyar közszolgálat, és azon belül a magyar köztisztviselıi kar definícióját, felsorolva mindazon szerveket és intézményeket, melyeknek alkalmazottait érinti ez a meghatározás20. A köztisztviselıi életpálya fogalma viszont Magyarországon csak 2001-ben jelent meg, de mindenképpen egy kiszámíthatóbb, nagyobb perspektívát nyújtó rendszert vázolt fel a köztisztviselık számára. Az életpálya-fogalom új lehetıségeket nyit a hivatalnokok képzése, illetve továbbképzése terén is, hiszen a világosabban felvázolt elımeneteli rendszernek tükrözıdnie kell a képzési struktúrában. A közigazgatási szakemberképzés jó ideje arra törekszik, hogy ellensúlyozni próbálja a közigazgatásban nagyon nagy számban dolgozó jogászi, illetve közgazdász végzettségő köztisztviselık jelenlétét. A jogászok nagy arányára egyrészt a történeti hagyományok adnak magyarázatot, másrészt pedig az a tény, hogy a közigazgatási szakma eleinte leginkább a jogi diplomásokat vonzotta, mivel nagyrészt jogi-igazgatási jellegő tevékenységnek számított. Ez a helyzet megváltozni látszott akkor, amikor késıbb a szakma feladatai egyre sokszínőbbé váltak, de mai napig elmondható, hogy a jogászi végzettséggel rendelkezık aránya még mindig dominál a köztisztviselık körében. A közgazdászok hangsúlyos szerepe szintén régebbi jelenség, bár a közigazgatásban munkájuk leginkább a rendszerváltás után értékelıdött fel. Ezen domináló szakmák ellensúlyozására nagy szükség van, és ez leginkább az iskolarendszeren belüli közigazgatási szakemberképzésen múlik. Ha lassan is, de napjainkra már körvonalazódik az a rendszer, mely vélhetıleg biztosítani tudja a megfelelı számú és megfelelıen képzett szakembergárda útra bocsátását. A magyar rendszerben az iskolarendszerő közigazgatási szakemberképzés két szinten, vagyis alap és posztgraduális szinten is megvalósul. Az alapképzést jelenleg fıleg a Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Fıiskolai Kara látja el, mely intézmény 2000-tıl része az egyetemnek, addig önálló fıiskolaként végezte egyedülálló feladatát az 1977-es évtıl kezdıdıen. Az államigazgatás szakapparátusának utánpótlását szolgáló szakemberképzés valósul meg a Budapesti Corvinus Egyetem közszolgálati szakirányú képzésében, melyet a Közszolgálati Tanszék szervez az egyetem Gazdálkodástudományi, Közgazdaságtudományi és Társadalomtudományi Karainak hallgatói részére. Ez a szakirányú képzési forma 1992-tıl gazdagítja a közigazgatási szakemberképzés hazai palettáját. Régóta váratott magára e téren az egyetemi szintő képzési forma, melynek elindítására a 2003/2004-es tanévtıl kerülhetett sor, mégpedig elıször posztgraduális szinten, ún. Részidıs Egyetemi Képzésként (REK). Ezt az egyetemi kiegészítı képzést a Budapesti Corvinus Egyetem Közszolgálati Tanszéke 5 félév idıtartamban nyújtja az államigazgatási fıiskolai diplomával rendelkezıknek. A 2004/2005-ös tanévtıl kezdve viszont a magyar felsıoktatás történetében elıször nyílt lehetıség arra, hogy „a jogászképzéstıl különvált egyetemi oklevéllel záruló közigazgatási szakember-képzés”21 elindulhasson Magyarországon, amely az „Okleveles közigazgatási szakértı” szakképzettséget nyújtja. Ezzel a lépéssel a magyar közigazgatási szakemberképzés nagy álma valósulhatott meg, még ha nem is egy különálló, független intézmény keretein belül, hanem a BCE égisze alatt (ami érthetı a mai magyar felsıoktatási viszonyok és tendenciák közepette). A szolgálat alatti, iskolarendszeren kívüli közigazgatási továbbképzésnek több formája van, ezek bizonyos szempontból egymásra épülnek. A gyakornoki továbbképzés a pályakezdéshez közvetlenül kapcsolódik, és segíti a gyakornokokat a munkakörük betöltéséhez szükséges legalapvetıbb ismeretek elsajátításában. A közigazgatási és ügykezelıi alapvizsga illet20 21
lásd: http://www.adoszt.hu/ujsag/evkonyv/1_6.htm#1 http://www.bke.hu/subpage_choice_control.php?org=4&id=43&UC=0&subpage=0&L G=hun
- 113 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
ve a közigazgatási szakvizsgát is továbbképzés elızi meg egy rövid tanfolyam keretén belül, ezeket vizsgarendszeren belüli képzéseknek nevezzük. Az alapvizsga letételének határideje a szolgálat megkezdését követı egy, illetve két év, attól függıen, hogy a köztisztviselı legmagasabb iskolai végzettsége közép- vagy felsıfok. Ha ezt a határidıt a hivatalnok nem tartja be, akkor megszőnik a köztisztviselıi jogviszonya. A továbbképzési rendszer kialakításának elsı lépéseként, 1993-ban indították útjára ezt a fajta vizsgához kötött képzést. A szakvizsgarendszer bevezetésére 1998-ban került sor, célja, hogy az adott szakterületen többletismeretet nyújtson a köztisztviselık számára, és teljesítése általában a ranglétrán való elırelépésnek az elıfeltétele. A vizsgarendszeren belüli továbbképzések központi követelményrendszerre, tananyagra és egységes számonkérésre épülnek, a Belügyminisztérium felügyelete alatt állnak, és az általa elkészített éves terv alapján történnek, koordináló szervük pedig a Magyar Közigazgatási Hivatal Oktatási és Módszertani Igazgatósága. A belügyminiszter továbbképzési, vezetıképzési tevékenységét a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium, mint véleményezı, tanácsadó, szakértıi testület segíti. Ezen képzések, vizsgák hatékonyságát illetve a tananyag és vizsgatárgyak adekvát összetételét több publikáció22 is megkérdıjelezi ugyan, de a szakemberek között folytatott polémiáknak nyilván a jobbítási szándék a mozgató rugója. A magyar továbbképzési rendszeren belül meg kell említeni még a vizsgarendszeren kívüli továbbképzéseket, melyekre a köztisztviselı négy évenként 30 óra terjedelemben alanyi jogon jogosult. Egy 1998-ban született kormányrendelet kimondja az erre való jogosultságot, illetve azt, hogy mindez állami feladatnak minısül. A közigazgatási vezetıképzés, mint a rendszer utolsóként, de nem utolsósorban említett formája lehetıvé teszi, hogy a vezetı beosztásban dolgozó közhivatalnok felkészültségével meg tudjon felelni a folyamatosan változó világban. Ezekhez a tervszerő továbbképzésekhez kapcsolódó szervezési, oktatási és módszertani feladatokat szintén a MKI Oktatási és Módszertani Igazgatósága látja el. Írásom elején abból a hipotézisbıl indultam ki, hogy az Európai Unió egyes tagállamaiban kialakított köztisztviselı-képzési gyakorlatok, szokások, kialakított modellek elemzése, megvizsgálása a magyar rendszer számára is hasznos tanulságok levonását eredményezheti, akár egy ilyen rövid terjedelmő írás keretein belül is. Következtetéseimet az adott fejezetekben már nagyjából megfogalmaztam, de befejezésként összefoglalnám ıket. Közvetlenül adaptálható struktúrát nem találtam, de nem is lenne túl szerencsés teljes struktúrák átvételében gondolkodni. Leginkább csak olyan módszerek, szemlélet, képzési elemek keresése volt a cél, amelyek adaptálhatóak a már meglévı, de még alakulóban lévı magyar rendszer számára. Az iskolarendszerő szakemberképzés például sokat okulhat (és valószínőleg okul is) a nyugati intézmények gyakorlatából, hiszen a nemzetközi kapcsolatok ezt ma már lehetıvé teszik. A francia ENA például szolgálhat a gyakorlati képzés megszervezésekor, illetve az elméleti tudás gyakorlati alkalmazhatósága kapcsán. A német felsıoktatási intézmények elıremutatnak abban, hogyan tud egy-egy ilyen intézmény intenzíven jelen lenni a köztisztviselık továbbképzésében is, nem csupán az alap- vagy posztgraduális képzésben. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy a felsıoktatási intézmények koncentrálják a legfelkészültebb tudományosoktatási potenciált, így mindenképpen fıszerepet kell kapniuk a szervezett továbbképzési rendszerben. A továbbképzési rendszert illetıen a francia és a német példák szerencsés megoldásként tárják elénk a szakszervezetek, érdekképviseleti szervek, illetve különbözı egyesületek bevonását a köztisztviselık továbbképzésébe mind a tervezési, mind pedig a végrehajtási stádiumban. Ugyanez mondható el a minisztériumokkal kapcsolatban is, bár ennek már van gyakorlata a magyar rendszerben, de nem olyan mértékben és formában, mint ahogyan azt az angolszász vagy a német modellekben láthattuk. A brit szokások és tendenciák rámutatnak továbbá a magán- és közszféra közti kapcsolat szorosabbá főzésének a pozitívumaira is. Egy 22
Lásd: Gajduschek-Hajnal, ill. Verebélyi
- 114 -
Miklósné Zakar Andrea
Az Európai Unió tagállamaiban mőködı köztisztviselı-képzési modellek tanulságai tekintettel a magyarországi köztisztviselıképzés jövıjére
ilyen kapcsolat lehetıséget adna újfajta technikáknak a bevezetésére például a vezetéselmélet, különbözı vezetéstechnikák vagy a menedzsment terén. Nyílván ez a kérdés leginkább a vezetıképzést érintheti. A következtetések sorát folytathatnánk, különösen, ha az elemzések részletezıbbek lennének, több szempontot is figyelembe vennének, de mindezt a jelen írás terjedelme nem teszi lehetıvé. De úgy gondolom, hogy ez a néhány oldalnyi felvetés is bizonyítja, nem hiábavaló az országhatárokon túlra kitekinteni még akkor sem, ha olyan nemzeti jellegő kérdésrıl van is szó, mint a nemzeti közigazgatásban dolgozó köztisztviselık képzése-képzettsége.
Irodalomjegyzék Balázs István: A teljesítményhez kötött illetményrendszer bevezetésének helyzete az Európai Unió országaiban. In: Magyar Közigazgatás 2002/10. 577-581. old. Bouckaert, Geert: Administrative Convergence in the EU: Some Conclusions for CEEC’s. In: Fritz van den Berg (szerk.): East-West Co-operation in Public Sector Reform: Cases and Results in Central and Eastern Europe. (International Institute of Administrative Sciences Monographs Vol. 18.) IOS Press, Amsterdam. 2002. 59-68. old. Bovaird, Tony: Models of Knowledge Transfer in East-West Collaboration: Organisational Co-learning or Ships that Pass int he Night? In: Fritz van den Berg (szerk.): East-West Cooperation in Public Sector Reform: Cases and Results in Central and Eastern Europe. (International Institute of Administrative Sciences Monographs Vol. 18.) IOS Press, Amsterdam. 2002. 47-58. old. Davey, Kenneth – Dobromir, Mihajlov (szerk.) A brit helyi közigazgatás: magyar szemmel nézve. Közigazgatási füzetek 15., Magyar Közigazgatási Intézet, Bp. 1994. Gajduschek György – Hajnal György: Evaluation of the Hungarian General Civil Service Training Program. Discussion Papers 16. Open Society Insitute, Bp. 2000. Hartainé Benkı Ibolya (szerk.): A köztisztviselık képzésének, továbbképzésének integrált rendszere (kézirat). In.: Magyar Közigazgatási Intézet, Bp. 1997. Hazafi Zoltán: Közszolgálat a mai Franciaországban. Magyar Közigazgatás 1992/10. 636639. old. Hesse, Joachim Jens: Rebuilding the State: Public Sector Reform in Central and Eastern Europe. In.: Jan-Erik Lane (szerk.): Public Sector Reform: Rational, Trends and Problems. SAGE Publications, London. 1997. 114-146. old. Jenei György: Esatblishment of an Independent, Neutral Civil Service in the Former Socialist Countries of Central and Eastern Europe. In. Simon Mihály (szerk.) The Democratic Process and the Market: Challenges of the Transition. United Nations Univ. Press, Tokyo. 1999. 6074. old. LeLoup, Lance T. – Jenei György: East-West Co-operation in Public Administration: Ethics, Lessons and Conclusions. In: Fritz van den Berg (szerk.): East-West Co-operation in Public Sector Reform: Cases and Results in Central and Eastern Europe. (International Institute of Administrative Sciences Monographs Vol. 18.) IOS Press, Amsterdam. 2002. 173-180. old. Nunberg, Barbara: Ready for Europe: Public Administration Reform and European Union Accession in Central and Eastern Europe. The World Bank, Washington. 2000.
- 115 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
Page, Edward C.: Farewell to the British State?. In.: Jan-Erik Lane (szerk.): Public Sector Reform: Rational, Trends and Problems. SAGE Publications, London. 1997. 147-167. old. Pálné Kovács Ilona: Regionális politika és közigazgatás. Dialóg-Campus, Bp.-Pécs. 2001. Postif, Thierry: Public Sector Reform in France. In.: Jan-Erik Lane (szerk.): Public Sector Reform: Rational, Trends and Problems. SAGE Publications, London. 1997. 209-224. old. SIGMA No. 3 – Training Civil Servants for Internalisation. OECD/SIGMA, Paris. 1996. SIGMA No. 12 – Country Profiles of Civil Service Training Systems. OECD/SIGMA, Paris. 1997. SIGMA No. 16 – Public Service Training Systems in OECD Countries. OECD/SIGMA, Paris. 1999. SIGMA No. 16 - European Principles for Public Administration. OECD/SIGMA, Paris. 1999. Takács Klára: Nemzetközi áttekintés a köztisztviselık képzésérıl, képesítési elıírásairól és bérezésérıl. Magyar Közigazgatás 1992/2. 120-126. old. Temesi István: A közszolgálatképzési központok az Európai Tanács egyes tagállamaiban. Magyar Közigazgatási Intézet, Bp. 1995. Vámosi Dóra: A közszolgálati szakemberek továbbképzése. In.: Educatio 1997/2. 248-259. old. Verebélyi Imre: Megbízható és sikeres közigazgatással a jó kormányzásért. In.: Magyar Közigazgatás 2002/6. 321-350. old. Vörös Béláné Mecseki Jolán: A magyarországi köztisztviselık képzés-továbbképzés fejlesztési stratégiája I. In.: Humánpolitikai Szemle 2001/6. 8-26. old. Vörös Béláné Mecseki Jolán: A magyarországi köztisztviselık képzés-továbbképzés fejlesztési stratégiája II. In.: Humánpolitikai Szemle 2001/7-8. 21-37. old
- 116 -
Romsics Imre
Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben
TÁRSADALMI HATÁSOK A KALOCSAI NÉPMŐVÉSZETBEN Romsics Imre etnográfus - múzeumigazgató Általánosságban megfogalmazhatjuk, hogy a néprajzkutatás – az amatır kutatókat meg sem említve – még napjainkban is általában az ısit, az úgymond „eredeti” néphagyományt keresi. A kutatók jelentıs hányada ha nem is tagadja a népi kultúra folyamatos változásának a tényét, a győjtésekben és az interpretációkban mégis a változatlan kulturális elemek keresése domborodik ki, pedig a népi kultúra, benne a folklórmővészet, öntörvényei szerint is folyamatosan módosul. Okfejtéseink kellı mérlegeléséhez elöljáróban meg kell említenünk, hogy az Apor Péter által 1736-ban „náj módi, új módi, rossz módi”-ként1 ostorozott, német és bécsi hatásra kifejlıdött népi kultúrát tekintik manapság „eredeti” népi kultúrának. Apor Péter Metamorphosis-a éppen elegendı figyelmeztetés arra, hogy a folklorizmus, a folklorizáció, a népmővészet és a népi iparmővészet fogalmakat ne egymás mellett élı, hanem egymással bonyolult kapcsolatban lévı folyamatokként értelmezzük. Nem lehet véletlen, hogy hasonló gondolatai megfogalmazásához Csilléry Klára is a kalocsai népmővészet példájához fordult. Miért? Azért, mert a korai leírások2 ellenére is csak késın fedezték fel a kalocsai népmővészetet. A XX. század eleji nagy monográfiák meg sem említették létét.3 A kalocsai intelligencia csak 1926-ban fedezte föl, s az irányított és ellenırzött népmővészeti árutermelésbe csak az 1930-as évek elején kapcsolták be. Mindezek következményeként az emlékezettel is elérhetı idıszakig saját öntörvényei szerint alakult és fejlıdött a kalocsai népmővészet, vagyis kiválóan alkalmas a föntebb megfogalmazott probléma vizsgálatára. A kalocsai népmővészetnek öt jellegzetes ága alakult ki az elmúlt háromszáz esztendıben: a fazekasság, a fafaragás, a bútorfestés, a pingálás és a hímzés, mely utóbbival szorosan összefügg a népviselet, melyet egyedi sajátosságai miatt külön népmővészeti ágként is szoktam emlegetni. Jelen témánk szempontjából a fazekasság történetének elemzését mellızhetjük.4 A faragást, a bútorfestést és a pingálást nem csak azért hagyjuk el, mert azt Csilléry Klára – ha nem is a teljesség igényével – már tárgyalta, hanem azért is, mert kialakulásuk oly régi idıre nyúlik vissza, amely elérhetetlen a számunkra, s csak kevés számú adat elemzése utáni föltételezésekre hagyatkozhatnánk.5 A kalocsai hímzés kialakulása és fejlıdése azonban kiválóan alkalmas a felvetett kérdések megválaszolására.6 Simonyi Jenı 1882-es kalocsai viseletleírása meg sem említi a hímzés létet, ami azért is feltőnı, mert ugyanazon dolgozatában apró részletességgel elemezte a pingálást.7 Egy évtizeddel késıbb, Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben címő monográfia magyarországi részeinek második kötetében közölt képen a Simonyi által leírt viseletet látjuk. A lányokon színes szalagokkal ékített szövetszoknya rojtos végő selyemköténnyel, felsı testü1
APOR 1972. [1736] 94. SIMONYI 1882., NOVÁK 1909. 3 BOROVSZKY 1910., MALONYAY 1907–1922. 4 A néprajzi és a régészeti anyag összehasonlításával bátran állíthatjuk, hogy középkori gyökerekbıl táplálkozik az újkori kalocsai fazekasság. 5 A fafaragás, a bútorfestészet és a pingálás eredeztetésének problematikájáról lásd: CSILLÉRY 1983. 354–356. 6 A történeti kérdések részletezését lásd: CSILLÉRY 1983., ECKERT 1935–1936., ROMSICS 1994a., ROMSICS 1994b., ROMSICS 1996b., ROMSICS 1998a., ROMSICS 1998b. 7 SIMONYI 1882. 2
- 117 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
kön bodros ujjú és krézlis nyakú gyolcsingvál, rajta a szoknyák aljáig leérı, selyem vállkendı – Simonyi szerint nagyon drága, 25 forintos is lehet –, hajukban selyemszalagok, kezükben hujogatós kendı, lábukon magas sarkú tilanglis cipı. A legényen szalagokkal díszített sokszeles bıgatya, a csipkés gallérú és mandzsettájú ingen fekete, pitykés lajbi, melynek zsebébıl kilóg a csipkés szélő zsebkendı, nyakában drága selyemkendı, fején darutollas kalap, lábán sarkantyús csizma.8 A legelsı leírás és ábrázolás csupa gyári termékekbıl összeállított viseletét látva felmerül a kérdés, hogy mikor alakulhatott ki az oly jellegzetes kalocsai hímzés? A XIX. századi kialakulás idıszaka, a hıskor Az említett leírás és ábrázolás a módos kalocsai parasztpolgárok viseletét mutatja be, mely egyenes következménye a szociális különbségekre érzéketlen, a népmővészetben is az esztétikai szépséget keresı korai kutatásnak. Az 1860–1870-es években kialakuló hímzés a szegényebb parasztasszonyok és leányok sajátja volt. A legelsı hímzett darabokat nem az asszonyok írták maguknak, hanem Szeidler Ferencné kalocsai elınyomdájában üttették ki.9 Vajon hogyan ismerték meg ezeket a motívumokat a parasztasszonyok, amikor az elınyomda az úri középosztály hölgyeinek a megrendeléseit elégítette ki. Az utcán nem láthatták, hiszen az ágynemőket és az úrinık alsó ruhanemőit díszítették ezekkel az aprólékos, sok munkát igénylı mintákkal. A problémafölvetésben benne van a válasz is. Két lehetséges útja volt a motívumok megismerésének. A paszszívabb módja az, amikor a polgári háztartásokban alkalmazott szolgálók és cselédek kerültek kapcsolatba a szépen hímzett ruhadarabokkal. A mosás, vasalás, rakodás közben rácsodálkozhattak a szép singlölésekre, melyeknek hasonmásait láthatták a módosabb parasztasszonyokon is, bár azok akkor még gyári termékek voltak. A megismerés aktívabb módja viszont az – melyet Eckert Irma meg sem említett –, amikor a szegényebb parasztasszonyok és parasztleányok varrták ki a sok munkát igénylı elınyomott mintákat. Gyorsan kialakulhatott az igény e motívumok megszerzésére, hiszen a szegényebb családoknak reménye sem volt az akkor divatos ünnepi viselet megszerzésére, pedig a szépség iránti igény ezekben az asszonyokban is megvolt. Eleinte ha el is mentek Szeidlerék elınyomdájába, azért is fizetni kellett. A szállásokra végleg kiköltözı családok számára pedig sokszor elérhetetlen volt a téli ráérı idıszakban az elınyomda, hiszen a vízállásokkal sőrőn fölszabdalt határ akadályozta közlekedésüket. A kalocsai parasztközösségben éltek viszont azok az asszonyok, akik akkor már festették a bútorokat és pingálták a falakat. Ezeknek az ügyes kező asszonyoknak nem volt nehéz feladat megbirkózniuk az új motívumokkal, még akkor sem, ha addig ismeretlen új anyagra, a textilre kellett azokat rárajzolniuk. A XX. század elején még a kalocsai parasztoknak tulajdonított motívumok nem népi eredetőek. Szeidlerék nem a néptıl vették mintáikat, mert az úri asszonyok a parasztos holmit nem rendelték meg. Falmintákról, festett vázákról, épületekrıl, szövetekrıl vették le a mintákat.10 A Der Spiegel 1830–1840-es évfolyamai közöltek hasonló stílusú rajzokat. Az ütıfák metszıi a kor általános ízlése szerint komponáltak.11 Az ütıfák metszıi ismeretlenek, de néhány motívumot Szeidlerék is megfaragtak. Az összetett geometrikus ábrák – körtés, rozmaringos, nyolcas, keresztes-fenék, pávafarkos – eleve tagadják a népi eredetet. Ezeket a tetszetıs motívumokat kezdték el másolni a parasztok. Az ügyes kező pingálóasszonyokból lett írók keze alatt lett az indiai palmettából Kalocsán harcsás, a görög palmettából szíves. Kedveltek voltak a szılıfejesek. Az ókortól a napjainkig tartó rózsakultusz szülte a középkori heraldikus rózsa hasonlatára a legkedveltebb virágot, a hihetetlen formagazdagságú rózsát. 8
Az Osztrák-Magyar… 1891. 227. ECKERT 1935–1936. II. 47. 10 ECKERT 1935–1936. II. 50. 11 ECKERT 1935–1936. II. 48. 9
- 118 -
Romsics Imre
Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben
A legelsı hímzések az elınyomdai mustrák egymás mellé helyezett sokszorosításai. Eckert Irmának módjában állt még összehasonlítani Csörmölye Boris , Báling Julis és Csuka Boris mintakönyveit Szeidlerék mintáival. Megfogalmazása szerint „…a legrégibbnek vallott minták vonalról-vonalra egyeznek”.12 Ezzel ellentétben, az általa közölt rajzokon jól látszik, hogy a nagyfokú azonosság ellenére némi változást eszközöltek az íróasszonyok. Ha úgy tetszik, parasztosabb a komponálás. Nem is lehetett ez másképp, hiszen másnak kellett lenni, mint a mintát adó úri nık viselete. A megformálás azonban teljesen megegyezik, a likvarást – singlölést – kizárólag fehér fonállal végezték. A kialakuló kalocsai hímzés gyorsan önálló életre kelt. Egyszerre élt benne a meggyökeresedı tradicionalitás és az újításra való hajlam. Egy-két évtizeddel a kialakulása után gyors fejlıdés indult el egy technikai újítás bevezetésével. A likvarás mellett és helyett megjelent a tıtötvarás. Egyre nagyobb felületen töltötték be a leveleket és a virágokat, a kezdetben még továbbra is csak fehér fonállal. Az 1890-es évek elején már voltak olyan ruhadarabok, melyeken csak töltöttvarrás szerepelt.13 Teljesen új elemként jelent meg a búzakalász, a kistulipán és a tüzesliliom. Ezek a motívumok több forrásból táplálkoztak. Jól megkülönböztethetık a lyukvarrásos motívumokból képzett elemek – ilyen például a tüzesliliom –, melyek lehetnek a lyuksorok egyszerő betöltései, vagy a lyuksorok összevonásával és betöltésével kialakított teljesen új formák. A búzakalász és a kistulipán pedig teljesen azonos formában található meg Szeidleréknél, akik ezeket az új motívumokat a kékfestıktıl vették át.14 Az 1890-es évek elején újabb nagy lépést tett a hímzés a színezés bevezetésével. Fekete, sötétkék és piros fonallal kezdték hímezni a motívumokat. A korai kalocsai hímzések színét valószínőleg a gyári díszpertlik színei sugallták és határozták meg. A legáltalánosabban használt díszpertlik a fehér alapú, fekete és sötétkék virágúak voltak, de gyakran elıfordultak a piros virágúak is.15 Az íróasszonyok fantáziája egyre több elemet alkotott, melyeket szervesen beépítettek az egy-két évtizeddel korábban átvett és saját paraszti ízlésük szerint átkomponált, átfogalmazott mővészetbe. A XX. század elején kettészakadt a fehér és a tarka hímzés. Az idısebbek ragaszkodtak a fehér és az egyszerő sötét színekhez. Felnövekedett azonban egy új írógeneráció – Bóha Trëszka (Homokmégy), Csörmölye Boris (Keserőtelek), Katona Pöre (Öregtény) –, akik továbbfejlesztették a tulipánt, a rózsát és a liliomot, s számtalan variációjukat alakították ki. Egyre több motívum került le a pingált falakról a hímzésekbe, természetesen az anyag másságának megfelelı átformálással. A pingált motívumok átvételével együtt a színezés is gazdagodott, így a zöld, a bordó és a sárga színek hímzésbe emelésével egyre naturalisztikusabbá váltak a kompozíciók. Ettıl az idıszaktól kezdve a pingálás és a hímzés közötti kapcsolat kölcsönös maradt. A piktoroktól ellesett sablonok helyét felváltotta a hímzések motívumvilága. A pingáló-asszonyokat nem kötötte annyira gúzsba a hagyomány, mint a viseleteket alkotó íróasszonyokat, ezért szabadabban komponálhattak a falakon. Ebben az idıszakban is fontos forrása volt a motívumok gyarapodásának Szeidlerék elınyomdája. Az úri asszonyok között divatba jött kisebb-nagyobb csokrok közül átvették a fusziást, az árvácskást, a rúzsást és a konkolyost. Csuka Boris átvette a Szeidlerék mintakönyvében látott riselin és angolmadéra mintákat, de mivel a technikát még nem ismerték, ezért a színes hímzés mintáihoz formálta át azokat. Néhány virágot ellestek az asszonyok a selyemszoknyákról, selyemkendıkrıl és a széles selyemszalagokról is – csillagvirág, rózsa, bogyós ágak, levelek.16 Az 1890-es évektıl kezdve nemcsak a kalocsai, hanem a kiskırösi zsidó kereskedıknek is varrtak a kalocsai szállások asszonyai. A lyukak mellett jobbára figurákat, galambokat 12
ECKERT 1935–1936. II. 52. Vö.: ECKERT 1935–1936. II. 52–53. 14 ECKERT 1935–1936. II. 53. Az ifjabbik Szeidler Ferencnek Kalocsa leghíresebb kékfestıje volt az apósa. 15 ROMSICS 1998b. 401-402. 16 Vö.: ECKERT 1935–1936. II. 55–58. 13
- 119 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
és angyalokat drukkoltak az anyagra, s nagy mennyiségben varrták a riselint. Ez utóbbi sok munkát igényelt, ezért maguknak sosem varrták meg. Az angyalt és a galambot ha ritkán is, de kiíratták saját maguknak is, fıleg kötényekre, függönyökre és a templomi textíliákra.17 A felfedezés idıszaka, a második virágkor Az 1910-es évekre a hímzés és a hímzett ruhadarabokat is magába foglaló népviselet visszaszorult a már önálló falusi életet élı, valamikori kalocsai szállásokra.18 Mindkét szállásközpontban plébániát alapítottak, a szakmárit 1868-ban, a homokmégyit 1877-ben. A XX. század elejére a legtöbb szállási gazda eladta városi házát, ezzel a birtokos parasztnépesség életének nagy része a szállásokra tevıdött át. Jelentısen csökkent azon alkalmak száma, amikor a hímzett viseleteket felöltı asszonyok jelentek meg a városban. A piacokat, vásárokat és búcsúkat továbbra is rendszeresen látogató szállásiak viselete az alkalomhoz kötött, de valahova mönıs ruhájukon nem díszelegtek virágok.19 A városiak lassacskán elfelejtették a nem is oly régen kifejlıdött népviseletüket, s a XX. század második évtizedére a város és a rokon lelkülető „szállás-falvak” különbözıségének látványos megnyilvánulása lett.20 Megkülönböztette a városi polgárt és a szállási parasztot. Az elkülönülés szándéka oly mértékő volt, hogy a kalocsai városháza tanácstermében 1913. június 26-án megrendezett elsı háziipari kiállításon a kalotaszegi, torontáli, selmecbányai és matyó népmővészeti tárgyak mellett egyetlen kalocsai tárgy sem szerepelt.21 Ez azért is meglepı, mert akkor már megjelent Novák József Lajos homokmégyi tanulmánya.22 Gyökeres változást hozott az 1926. április 25-én ugyancsak a városháza tanácstermében megrendezett kiállítás, melyen már kalocsai, homokmégyi, szakmári, öregcsertıi és drágszéli hímzések is szerepeltek. Ezt a kiállítást is a kalocsai polgárasszonyok rendezték mint az elızıt, de ezen utóbbi kiállítás bírálóbizottságában már helyet foglalt a részteleki születéső festımővész, Gábor Lajos is. Nincsen adatunk arról, hogy a kiállítás tematikájának öszszeállítására milyen hatással volt Gábor Lajos, de a következı évek eseményei bizonyossá teszik azon föltételezéseinket, mely szerint neki köszönhetı a helyi népmővészet felfedezése és bemutatása, hiszen ı már beleszületett abba, természetesnek vette azt, amit gyermek és ifjúkorában maga körül látott. 17
Vö.: ROMSICS 1998b. 412. 1898. január 1-én Homokmégy és Szakmár központtal elszakadtak Kalocsától az állandó lakóhelyekké váló valamikori gazdasági telephelyek, a szállások. 19 Az alkalmakhoz kötött viseletekrıl lásd ROMSICS 1994a., ROMSICS 1998b. 376–396. 20 Az 1898. január 1-jén elszakadó szállásokra került e kalocsai birtokos parasztnépesség egésze. A városnak maradó kicsiny határ – a megmaradt Negyvenszállás kivételével – mélyfekvéső, lapos, vízjárta terület, mely földmővelésre nem, csak állattenyésztésre volt alkalmas. A nagyszámú értelmiségi és iparos réteg mellett csak a valamikori zsellérutódok maradtak a városban, akik uradalmi cselédségbıl és kubikolásból éltek. Az ı számukra elérhetetlen volt a kialakult hímzett népviselet, hiszen családjuk eltartása is gondot okozott. Ez nem mond ellent azon föntebbi megállapításunknak, hogy a XIX. század folyamán a szegényebbek viselték a hímzett darabokat. A félreértések elkerülése végett úgy kell fogalmaznunk, hogy a szegényebb birtokos parasztok hímeztek, akik ugyan meg tudták finanszírozni a népviseletet, de a legdrágább anyagokat nem. Ezeket helyettesítették a hímzett ruhadarabokkal. 21 Föltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy Kalocsa és az elszakadó szállások viszonya feszült volt. Az 1884. augusztus 16-diki képviselıtestületi közgyőlésen vetette fel Rezsnyák János homokmégyi plébános az önállósodás gondolatát. Másfél évtizedik folyt a vita a törzsvagyon megosztásáról. A megyei közgyőlés 1897. január 12-én járult hozzá a szállások elválásához. Mivel a közigazgatási bizottság kísérletei ellenére sem tudtak megegyezni a törzsvagyon megosztásáról a felek, ezért per útjára utasították ıket. A királyi törvényszék 1902-ben hozott ítéletét a szállások megfellebbezték, melyet a kúria 1904-ben elutasított. A szállásoknak még a saját maguk által épített iskolákat is meg kellett váltaniuk a várostól. (PETİ 1998. 187–191.) 22 Ma sincs ez másként. A város jelenlegi vezetése sem hajlandó tudomást venni az újabb kutatásokról még akkor sem, ha napjainkban meglennének a személyi föltételei az újabb eredmények közvetítésének. Visszavetítve e mentalitást a század elejére, hihetınek látszik, hogy a Budapestrıl érkezı kutató négy évvel korábban, egy szakfolyóiratban megjelent írása ismeretlen volt az akkori kalocsaiaknak. 18
- 120 -
Romsics Imre
Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben
A kalocsai népmővészet felfedezésével egy idıben terjedtek egyre nagyobb számban a hímzésre is alkalmas bobinos varrógépek. Mi motiválta a különbözı kiadványokban rostáshímzésnek vagy tőcsipkének, a kalocsai szállásokon pedig egyszerően csak riselinnek nevezett gépi hímzés elterjedését? A korai kalocsai hímzések motívumai között is megtalálhatók voltak kézi kivitelezéső, kezdetleges formái. Nagyobb mennyiségben viszont csak a már említett kalocsai és kiskırösi zsidó kereskedık megrendeléseire hímezték a lábakat.23 A színes kalocsai hímzés kialakulását közvetlenül megelızıen, az 1920-as évek közepétıl jelent meg a kalocsai szállások lakossága körében a riselin, kizárólag gépi hímzés gyanánt.24 Volt ahol a gyári termékek helyét foglalta el, például a hímzett kötık fodrainál, de volt ahol teljesen új díszítıelemként jelent meg, így például a pruszlikok virágai közötti áttöréssel. A riselin kialakulásánál és átvételénél a zsidó kereskedık hatása mellett – jelen esetben ezek szerepét minimálisnak tekinthetjük – mindenképpen figyelembe kell vennünk különbözı gyári termékeket. A varrógépek elterjedésével az évtizedek óta szeretett és használt selyem-, tül-, organtincsipkék és betétek áttört mintáit utánozhatták. Az ütıfák mintáinak és a díszpertlik színeinek XIX. századi átvétele után a gyári termékek újabb jelentıs befolyását sejthetjük a riselin kialakulása kapcsán. Természetesen ennek technikai föltétele is volt, vagyis a régi csónakos gépek helyett meg kellett vásárolni az újabb, hímzésre is alkalmas bobinos gépeket.25 A varrógépek elterjedésével négy új technika alakult ki, a riselin, az üresvarás, másnéven a lábatlan riselin, a madéra, és a rátétes. A kalocsai intelligencia mellett a korabeli és napjaink néprajzkutatása sem nézett jó szemmel a gépi hímzés kialakulására és létére. Az 1940-ben Kalocsán megrendezett népviseleti ruhaverseny zsőrijében K. Kovács László képviselte a Néprajzi Múzeumot. Sajnálattal állapította meg, hogy „…majd minden versenyzınek a ruházatában felfedezte a géppel való hímzést, a boltbéli, ízléstelen selyem-kacatokat”.26 A díjkiosztásnál csak azt vették figyelembe, hogy kinek a ruhájában volt a legkevesebb géphímzés. Csodálkozhatunk-e ezek után azon, hogy a „népmentı” Gábor Lajos a gépi hímzést teljesen mellızı öltözetben megjelenı lányokat engedte csak föl a színpadra a gyöngyösbokrétás csoportokban. A gépi hímzést szó nélkül hagyta Lengyel Györgyi és Pécsiné Ács Sarolta. Még Csilléry Klára sem foglalkozott bıvebben a gépi hímzéssel, csak tudomásul vette, hogy „...és hát természetesen nem hagyták el Gábor minden iránymutatónak szánt és megálljt kiáltó igyekezete ellenére sem a nagy hozzáértést kívánó és igen tetszetıs, varrógéppel való hímzést.”27 Erdei Ferenc fölösleges és kártékony illúziónak nevezte Gábor Lajos „népmentı”, „ízlésmentı” és „értékterjesztı” munkásságát.28 A mezıkövesdi „ragyogóégetés” mintájára Gábor Lajos is föllépett az „idegen” hatások ellen: „Hogy a drukkolás értéktelen és mővészetron23
Csilléry Klára az Új Idık Kézimunkakönyvébıl idézi, hogy az Országos Háziipari Szövetség is dolgoztatott Kalocsán, akik fıként angol madeirát és Richelieu-hímzést kértek. (CSILLÉRY 1983. 363.) 24 Egyenlıre értelmezhetetlen számomra, hogy Király Ilus „az 1910 körüli években kezdeményezte az elızıleg úri megrendelık részére kivitelezett Richelieu-hímzésminták átvételét”. Lengyel Györgyire hivatkozva mondja ezt Csilléry (CSILLÉRY 1983. 362–363.), aki szó-szerint az alábbiakat írta: „Az 1900-as években egy francia divatlapot mutatott neki egy leányait báloztató úriasszony, aki megkérdezte: le tudná-e rajzolni a divatlapban látható báliruha mintáját? Király Ilus a riseliı-mintát sikeresen átültette, lefordította a magyar népmővészet nyelvére.” (LENGYEL 1977. 23–24.) Értelmezhetetlen számomra ez akkor is, ha pongyola megfogalmazásnak tekintem – „az 1900-as években” formában leírt – datálását. A Viski Károly Múzeum győjteménye ezt nem igazolja vissza. Pontos választ csak akkor adhatunk, ha elvégezzük a múzeum textilgyőjteménye egészének a datálását. 25 A hímzésre is alkalmas varrógépek terjedésérıl, valamint a gépi hímzés kialakulásának a kezdeteirıl lásd ROMSICS 1998b. 413–418. 26 Népviseleti ruhaverseny 1940. A kiemelést idézte CSILLÉRY 1983. 364. 27 CSILLÉRY 1983. 364. 28 ERDEI 1957. 260. Szétfeszítené jelen tanulmányunk témáját és terjedelmét annak tárgyalása, hogy milyen célok és törekvések vezérelték Gábor Lajost és kortársait a népmővészet alakulási folyamataiba való beavatkozásra. Ezen kérdésekrıl bıvebben lásd: CSILLÉRY 1983. 360–368, ERDEI 1957. 258–262, ROMSICS 1998b. 418–440.
- 121 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
tó voltáról meggyızzem az asszonyokat, drukkolt és idegen virágelemekkel megcsufolt népi ruhadarabokat összevásároltam s azokat szakmári-, öregcsertıi- és keserőteleki asszonyok elıtt elégettem, az engedelmeseket pedig magas árral fizetett munkával láttam el…”29 A Gyöngyösbokrétában táncoló lányok ruháiról levetették a gyári termékeket – sík, csipke, betét, főzı, singlölés, díszpertli, selyemszalag –, ellenezték a gépi riselint, ezzel kialakítva a bokrétás csoportok sajátos viseletét. Az érintett parasztközösség azonban hasonlóképpen fogadta Gábor Lajos beavatkozási törekvéseit, mint a többi, kívülrıl jelentkezı hatást. „A maguk részére szánt alkotásokon tehát csupán azt valósították meg az ajánlásokból, ami megfelelt a népmővészeti alakulás itt egyébként is érvényesülı tendenciáinak” – írta Csilléry Klára.30 A népmővészet megtisztítását célzó törekvések csupán annyit eredményeztek, hogy tudatosították az íróasszonyokban a saját közösségük és a kívülállók számára írt darabok közötti szükségszerő különbözıséget. A kalocsai népmővészet 1929 nyarán lépett ki az ismeretlenségbıl és indult el hódító útjára. Az Ufa filmvállalat Várady Tihamér festımővészt kérte fel a Vasárnap délután fél négykor címő film díszlet- és kosztümtervezıjének. Várady a már gyakran szerepelt mezıkövesdi viselet helyett újat keresett, melyet a kalocsai szállásokon talált meg.31 Európa legelsı hangos filmjének hajósi forgatására számtalan újságíró érkezett, akik szétröppentették a kalocsai népmővészet szépségének hírét. Legnagyobb hatással a film vásári jelenete volt. Kujáni Ferenc, Szentlászlói Sándor és Gábor Lajos jól összehangolt tevékenységet folytatott a kalocsai népmővészet megismertetésére. Gábor Lajos az 1928. június 6-i városi közgyőlésen két képet adományozott a városnak azzal a céllal, hogy megteremtse a néprajzi és régészeti témájú városi múzeum alapjait.32 Hosszas csatározások után 1932. június 2-án nyitották meg a múzeumot a városháza folyosóján. Az 1932-es budapesti Szent István héten már részt vettek az elsı Gyöngyösbokréta néven szervezett föllépésen. Folyamatosan szerepeltek különbözı országokban és városokban, rendszeresen tartottak elıadásokat, többek között a rádióban is. Filmfelvételeken statisztáltak. A kalocsai idegenforgalom elindulását hivatalosan a Népmővészeti Ház 1936. június 7-i fölavatásától számíthatjuk. Csoportokat utaztattak a városba, kiállításokat szerveztek, képeslapokat adtak ki. A Népmővészeti Házban és bedolgozó rendszerben elıállított hímzéseket és fafaragásokat árusították vásárokon, számtalan megrendelést kaptak levélben. A pingálóasszonyok számtalan helyiséget kifestettek az ország különbözı helyein.33 E jól megszervezett népmővészeti árutermelés jó kereseti lehetıségnek bizonyult, melynek életképességérıl így írt Erdei Ferenc: „Az egyszeri fellobbanáson túl való mozgalmi jelentıségét az biztosítja a bokrétás parasztdivatnak, hogy jó kereseti forrás. Egészen váratlan bevételhez juttatja a falusiakat, és az anyagias parasztok ennek örülnek a legjobban. A bokrétát járt fiatalnak nem az a legnagyobb élménye, hogy járt Pesten, noha ennek is paraszthoz nem illı módon örül, hanem az, hogy 50 pengıért adott el egy babát, és egész ruhájáért százakat kapott. A bokrétás lelkesedést a paraszt fiatalság részérıl ez az elérhetı haszon magyarázza, az üzemszerően megszervezett parasztmő-gyártást pedig ez menti. Ma néhány legény dolgozik állandóan a népmővészeti ház mőhelyében, és 2,50 pengıt kapnak naponta. Ugyanakkor 1,20 pengıt keresnének az érseki uradalomban sokkal megerıltetıbb földmunkával.”34 Ez az Erdei által említett anyagi haszon az, amely részben motiválta az 1930-as évek elején a népmővészet nagyarányú fölfutását, s ugyan ez az anyagi haszon motiválta a népmővészet befolyásolásának igé-
29
GÁBOR 1938. 14–15. CSILLÉRY 1983. 362. 31 Kalocsai Néplap LIII. 1929. június 8. 1. p. 32 Kalocsai Néplap LII. 1928. június 9. 2. p. 33 Vö.: CSILLÉRY 1977. 87. 34 ERDEI 1957. 260 30
- 122 -
Romsics Imre
Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben
nyét és annak fokozódását.35 Kalocsa, és a szállások megélhetési gondokkal küszködı lakossága minden feltételt elvállalt, csakhogy munkához juthasson. Ennek következményeként mutattak kettısséget a népmővészeti tárgyak. Megrendelésre, a jó keresetért cserébe teljesítették Gábor Lajos kéréseit, de ezen termékek túlnyomó részben elkerültek az alkotó területrıl, megszőnt azok visszahatásának lehetısége az alkotókra. A hazai használatra viszont megmaradtak a saját hagyományaik által motivált, a saját ízlésüket tükrözı tárgyaknál, melyek alakításába csak azon elemeket vették át, melyek beleillettek az itteni alakulási folyamatokba. A fehér alapon ragyogó színes virágok nagy hatással voltak a szemlélıdıkre, ezért a Gyöngyösbokréta vezetıi a színek számának növelésére törekedtek. Ezen külsı törekvésnek a korábbi színesedési folyamat következtében nem volt akadálya. A Kalocsai Földmíves Ifjúsági Egyesület vezetıi felvették a kapcsolatot a nagyatádi pamutgyár budapesti kirendeltségével, a megrendelt fonalat Kalocsán osztották szét a bedolgozók között. A gyárilag színezett pamut elterjedésével élénkebb lett a virágok színe, a fehér alapra varrva még nagyobb hatást értek el. A központosított pamutbeszerzéssel pedig egységesedett a hímzések színezése.36 A színpadi fellépések miatt, a jobb láthatóság érdekében a virágméretek nagyobbítását is kérték az íróasszonyoktól. A virágméretek növekedése szintén egybeesett a korábbi népmővészeti alakulási folyamattal, így az 1930-as évek végére a kötık három csokra helyett már csak egyet írtak, mivel a középen díszelgı három rózsa a kötık felületének nagyobb részét elfoglalta. A Gyöngyösbokréta mozgalom kezdetének korai cifra népviselete helyett tehát az 1930as évek végére megnagyobbodott motívumokat, több színt és élénkebb színárnyalatú pamutot alkalmazó népviselet terjedt el. A viseletváltás természetesen korcsoportváltással is együtt járt, de gyors terjedését segítette az a tény is, hogy sok bokrétás a fellépések után az egész ruháját eladta. A viseletek elıállításának magas költségei miatt csak a módosabb családok fiataljai táncolhattak a Gyöngyösbokrétában. Zsubori Borbála így fogalmazott: Nem gondóhatunk mi āra. Nagyon drága vót. Azokat a selymöket csak a zsidókná lehetöt kapni. Most is az lösz. A hímzett népviselet ekkor vált véglegesen a módosabb családok ruhatárának jellegzetességévé, ellentétben a XIX. századdal, amikor a szegényebb családok ruhatárában díszelegtek a hímzett öltözetek.37 A város és a szállások viselete jóval gazdagabb és színesebb volt a bokrétások viseleténél. Gábor Lajos irányt mutató igyekezete ellenére is gyakran alkalmaztak gyári terméket és riselint, különös érzékkel komponálva, s megtalálva a viseletdarabok harmóniáját. A nyersanyagok, formák és kompozíciók gazdagsága tette lehetıvé a korcsoportok, társadalmi rétegek és az ünnepi valamint hétköznapi alkalmak megkülönböztetését.38 Ezen újabb törekvések megformálásában természetesen ismételten az író- és pingálóasszonyoknak volt a legnagyobb szerepük. Egy újabb, harmadik generáció igényeit elégítették ık ki, bár a leghíresebb íróasszonyok maguk is formálni tudták megrendelıik ízlését. E kor leghíresebb íróasszonya a már többször emlegetett, a Kalocsán lakó Kovács Jánosné Király Ilus (1886–1966) volt, aki ugyan még a XIX. században született, de az újítások iránti 35
A népmővészeti áru termelésének, a Gyöngyösbokrétának, a kalocsai idegenforgalom elindításának és szervezésének különösen jelentıs szerepe volt a munkaerı felesleggel rendelkezı vidéken. Kalocsa polgármesterei felismerve a gazdasági lehetıségeket, föltétlen támogatták a népmővészeti mozgalom munkásait. Elsısorban a földnélküli, szegény néprétegek és a szabad nıi munkaerı foglalkoztatását várták a népmővészeti termékek értékesítésétıl, az idegenforgalom elindításától. Minden elérhetı eszközzel igyekeztek segíteni a népmővészeti árutermelést, támogatásukkal az olcsó, piacképes termékek elıállítását ösztönözték. A város politikai vezetése szempontjából a Gyöngyösbokréta csak eszköz volt, különösen értékes reklámtevékenységként értelmezték a népmővészeti áru termelése és a kalocsai idegenforgalom segítésére. A népmővészet gazdasági hasznosságáról bıvebben lásd ROMSICS 1998b. 432–437. 36 A kalocsai szállások parasztnépességének színérzékérıl és a pamutszínekrıl lásd ROMSICS 1994b. 143-145. 37 Vö.: ROMSICS 1994b. 132. 38 Lásd ROMSICS 1994a.
- 123 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
fogékonysága a harmadik generáció íróasszonyává tette. Nem lehet az sem véletlen, hogy Gábor Lajos éppen hozzá fordult változtatásokat célzó kívánságaival.39 Az I. világháború környékén született írók és pingálók voltak azok, akik az 1930-as években kiteljesedı kalocsai népmővészetben segítıi voltak Király Ilusnak, így a szakmári Kolozsvári Mihályné Kovács Anna (1913–?) és az ugyancsak szakmáron született Vén Lajosné Török Giza (1919–). Király Ilussal volt egyidıs a homokmégyi Gábor Józsefné Peák Pöre (1885–1867), aki csak negyven éves korában kezdett rendszeresen írni és pingálni, s aki a pingálásban és a bútorfestészetben hozott számtalan újítást. Az író- és pingálóasszonyok harmadik generációjára is jellemzı volt, hogy idegen motívumokat és technikákat – lásd például a föntebb már említett gyári rávalókat – ültettek át a kalocsai népmővészet már hagyományossá vált világába, törekvéseik azonban a korábbiaktól merıben más formavilágot is hoztak. Az idegen motívumok átültetése mellett egyre nagyobb számban írták és pingálták a saját fantáziájukban született virágokat. A leghíresebbek tucatszám találták ki az új ornamenseket. A virágok legnagyobb részének nevet sem adtak, csak akkor, ha a környezet igényelte azt. Ha egyes tetszetıs motívumokat át is vettek egymástól az asszonyok, a sajátos fantázia meghatározó szerepét mutatja az, hogy a hasonló megformálású virágoknak más-más nevet adhattak. Gábor Lajos a legújabb motívumok keletkezését is meg akarta magyarázni, ezért elhitette magával és másokkal is, hogy az asszonyok a kertekben és a mezıkön látott növények stilizált rajzaival gyarapítják mővészetüket.40 A Novák József Lajos által már fölvetett romantikus elképzelést oly hatásosan közvetítette, hogy az napjainkban is hitelesített tényként jelenik meg különbözı kiadványokban. Lengyel Györgyi Király Ilust idézve veti föl minduntalan e témát.41 A virágok megformálása azonban óvatosságra int. Találhatunk ugyan olyan motívumokat, mint például a nefelejcs vagy legújabban a paprika42, melyek a megszólalásig hasonlítanak a nevüket adó növényre, de a legtöbb virágnál nem föltételezhetjük a közvetlen kapcsolatot. A virágok kikövetelt névadásakor ragasztották és ragasztják hozzá a környezetükben lévı virágok neveit. Szélsıséges esetben csak a színe egyezik meg a textilre és falra kerülı, valamint a nevet adó virágnak. Ebben a korszakban különösen nagy hatással volt egymásra a hímzés és a pingálás. Az I. világháborút követı gazdasági válság idején visszatértek az olcsóbb, patronos falfestéshez, ezért a hagyományos falpingálás szinte teljesen visszaszorult, a régi koszorúkat egyre több helyen lemeszelték. Mivel az író- és pingáló asszonyok ugyan azok voltak, ezért természetesnek kell vennünk, hogy az 1930-as évek elején újjáélesztett pingálásban a hímzések motívumai jelentek meg. Ez idıtıl kezdve szoros kölcsönhatásban volt a két népmővészeti ág egymással. A pingált falak sosem hódították vissza a parasztok utódainak a házát. A pingálóasszonyok csak a közintézményekben mutathatták be tudásukat, s a pingált falak megmaradtak státuszszimbólumként az író- és pingálóasszonyok elıszobáiban. A falak csokrait szabadabban komponálhatták, mint a viselet darabjait, mégis a falakon begyakorolt virágok gyorsan megjelentek a textileken, természetesen a technika és az anyag követelményeinek megfelelı átfogalmazásban. A tradíció felbomlásának az idıszaka, a hanyatlás kora A II. világháborút követı társadalmi átalakulás már elırevetítette a népmővészet változásának szükségszerőségét is. A kalocsai tradicionális társadalom, s annak tradicionális konvenciói azonban egy-két évtizeddel kitolták e szükségszerő változás idejét, melyet segített az a tény, hogy a bőnös városként emlegetett érseki székhelyen elmaradtak az ipari beruházások.
39
Vö.: CSILLÉRY 1983. 362. GÁBOR 1938. 15–17. Vö.: CSILLÉRY 1983. 360. 41 LENGYEL 1977. 23. Lásd még LENGYEL 1983. 14–15. 42 A paprika népmővészetben betöltött szerepérıl lásd ROMSICS 2000. 40
- 124 -
Romsics Imre
Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben
A kalocsai népmővészetnek volt azonban annyi ereje, hogy e változó társadalmi környezetben és nehéz gazdasági helyzetben is alkalmazkodjon és fejlıdjön. A nyersanyaghiányt a „bóhásvarás” és a „hamisvarás” bevezetésével enyhítették. Új motívumként jelent meg a „takartrúzsa”. Tovább növekedett a virágok mérete, a riselin beborította a kötények egészét. Változott a hímzések színösszetétele. A piros rózsák mellett megjelentek a rózsaszín- és sárga rózsák. A kisebb mérető kék és lila virágok egymás mellé helyezett példányaiból nagyobb foltokat képeztek. Az állandóan változó és megújuló kalocsai népmővészetbıl sem hiányzott azonban a „népmővészeti ornamentális rendszerek konstans tényezıje, a kötött mintaszerkesztés.”43 Már a korai, az iparosoktól átvett mintákból is úgy tudtak valódi népmővészetet alkotni a kalocsaiak, hogy a tradicionális szerkesztésmódot alkalmazva helyezték szabályos rendbe a motívumokat, s azok közé helyezték a kalocsaivá érlelt újabb motívumokat. A legifjabb írógeneráció ugyan még kialakíthatta a negyedik korosztály viseletét, de azt már nem sokáig hordhatták, hiszen az 1960-as évek közepétıl egyre nagyobb számban vetkıztek ki a fiatalasszonyok, a kamaszodó lányok pedig már fel sem öltötték a hagyományos népviseletüket. Ebben a történelmi helyzetben kezdték újraéleszteni a népmővészeti árutermelést. A Kalocsai Népmővészeti és Háziipari Szövetkezet 1952-es megalakulásával egyre erısödtek a külsı behatások, a Népi Iparmővészeti Tanács zsőrizéseinek megindulásával pedig mindennapos lett a népmővészet alakulási folyamatába való beavatkozás. A fiatalabb korosztályok az 1960-as évek elejétıl rövid idı alatt kivetkıztek, ezért a népmővészet és a népviselet elveszítette megjelenési lehetıségének, társadalmi talajának túlnyomó hányadát. Habár a tradicionalitás szabályait továbbra is mindenki jól ismerte, mégis az alkalmazott népmővészet csak az idısebb korosztályok viseletében maradt meg. Ez az idısebb korosztály egészen napjainkig megırizte viseletét, a mai napig megjelenít új divathullámokat, tehát folyamatosan élnek a korábbi innovációkat ösztönzı mechanizmusok. Ezt a leszőkült társadalmi hátteret foglalták el a hivatalnokokból és néprajzkutatókból verbuválódott szaktanácsadók. Kihasználva a „szaktudással” rendelkezı és foglalkoztatási gondokkal küszködı munkaerıpiacot, a Kalocsai Népmővészeti és Háziipari Szövetkezet a világ szinte minden táján meghódította a piacot. A szövetkezet által szervezett minısítések révén akár tudatosan, akár jóhiszemően, de a néprajzos szaktanácsadók beavatkoztak a népmővészet – a kezdetekben még meglévı – alakulási folyamataiba. A beavatkozás a népmővészet egészére kiterjedt. A szaktanácsadók elterjesztették például az itteni hagyományos pruszlik elnevezés mellett – néhány asszony esetében azt kell mondanunk, hogy helyett – a boleró szót. Múzeumi kutatásaik alapján egyes kompozíciókat kineveztek kötény motívumnak, terítı motívumnak. Nem hajlandók tudomásul venni a megváltozott társadalmi környezetet. A megrendelık kívánságának megfelelıen az íróasszonyok bármilyen felületet képesek betölteni, számukra elsıdleges a térkitöltés, a kompozíciók csak másodlagosak. Ugyanígy félrevezetık a múzeumban ırzött tárgyak stílusjegyei. A korábbi idıszakokban a népmővészeti tárgyakat földmőves asszonyok esténként és téli idıszakokban alkották, így természetszerő a durvább megformálás. Napjaink népmővészei állandóan ezzel foglalatoskodnak, így hihetetlenül finom rajzkészségük alakult ki.44 Néhány verseny díjazásakor megfigyelhetı, hogy a kalocsai alkotók helyett olyan budapesti pályázók nyerik el „kalocsai” termékeikkel a díjakat, akik bár komponálásukban nem fe-
43
CSILLÉRY 1983. 372–373. A közfelfogással ellentétben az író- és pingálóasszonyok száma nem nagy. 2001. október 26. – 2002. szeptember 23. között rendeztük meg az „Élı népmővészet” Kalocsán címő idıszaki kiállításunkat a Viski Károly Múzeumban, melynek célja az volt, hogy számba vegyük a ma is élı asszonyokat. Tizenheten vannak: ketten 80 év fölött, kilencen 60 év fölött, hatan 30–55 év között. A kiállításról katalógus jelent meg: ROMSICS 2002. 2004 tavaszán eltávozott közülük egy, Szınyi Marcsa. Tizenhatan maradtak. 44
- 125 -
Tudományos Mozaik 1.
TPF
lelnek meg a még ma is ismert és elvárt szabályoknak, stílusukban mégis – a begyakorlottság hiányából adódóan – a múzeumokban ırzött régi tárgyakhoz hasonlatosabbak. A terminológia, a komponálás és a stílus befolyásolása mellett a motívumokat sem hagyták figyelmen kívül a szaktanácsadók. Csilléry Klára historizálásnak45 nevezte azokat a folklorizmustörekvéseket, melyek csak egy korábbi hagyatékot tekintenek igazi népmővészetnek. Az íróasszonyok kénytelenek voltak tudomásul venni a „hivatal” elvárásait, alkalmazkodtak ahhoz. Tudomásul kellene azonban vennünk azt, hogy a korai motívumokat a legújabb kalocsai stíluson felnevelkedett íróasszonyok nem tudják, de nem is akarják sematikusan alkalmazni. A korai motívumok újrakomponálását az akadémikus mővészet példájára „neoöregvarrásos”-nak nevezte Csilléry.46 A historizálástól merıben eltérı példákat is tudunk említeni a motívumokba való beavatkozásról. A köznépi sztereotípiák irányíthatták azt a zsőrit, amely azért utasított vissza pályamunkát, mert nem hímeztek paprikát a kompozícióba. A paprika hímzésmotívumként az 1930-as évek végén jelent meg. A kalocsai múzeum sok száz darabos textílgyőjteményében csak kilencen szerepel a paprika, mindegyik darab az 1930–1940-es évek fordulóján íródott, s többségük Király Ilushoz kötıdik. Az egyik folklorizálódott történet szerint az 1970-es években Párizsban mutatkozott be Kalocsa. Az akkori párttitkár kérésére telehímezték paprikával a népviseleti ruhadarabokat, mondván, Kalocsa nemcsak a népmővészetnek, hanem a paprikának is a fıvárosa. Az 1990-es évek elején láttam olyan estélyi ruhát a budapesti Váci utcában, amelyre kizárólag paprikát hímeztek. Az íróasszonyok egy része ma sem szereti írni a paprikát, csak a megrendelık kizárólagos kérésére teszik a kompozícióba.47 A polgári elıképekkel, esetleg a korai fejlıdési szakaszban megrekedı más, ismertebb tájegységekkel való összetévesztést sejthetjük a mögött, hogy az 1994 ıszén, Kecskeméten összeült zsőri visszautasított egy gyönyörően kiírt és kivarrt terítıt azzal az indoklással, hogy motívuma nem kalocsai. A terítı szélén végtelen sorokban kígyózott a legkorábbi kalocsai minták egyike, a harcsa. A múzeumi győjtemények mellett a harcsa motívum rajzos formában is megjelent már.48 Az íróasszonyok kisebb részét a hiúság, másokat megélhetésük biztosítása kényszeríti zsőriztetésre. Az éppen aktuális zsőri elvárásait kielégítendı, sokszor a hagyományoktól teljesen elrugaszkodott alkotások születnek, s kapnak minısítést. Az íróasszonyok alkalmazkodóképessége saját magukban is ellentmondást kelt, s fönntartja az 1930-as években kialakult kettısséget. Egyrészt elıállítják a zsőri ízlésének megfelelı termékeket, amelyek nagy mennyiségben kerülhetnek és kerülnek kereskedelmi forgalomba. Az elızı korszakhoz hasonlóan ezen termékek is kikerülnek az alkotóterületrıl, ismételt folklorizációjuk esélye ezért csekély. Másrészt kiírják a kalocsai szállások lakosságának hagyományokhoz ragaszkodó és ízlésének megfelelıen fölmerülı igényeit. A tradicionális népviselet elhagyása után a modern lakásokban is elmaradhatatlan díszítı kellék a hímzés. A legújabb alakulási folyamatnak megfelelıen a nagyvirágú, színes, riselines terítıket kedvelik. A historizáló törekvések hosszú ideig nem tudtak belsı igényt felkelteni, ami a népmővészeti gyakorlat terészetes velejárója, de napjainkban egyre gyakrabban lehet találkozni vele, fıleg a távolból ideköltözött értelmiségiek körében.49 A legtöbb íróasszonyoknak nem okoz gondot a különbözı stílusok közötti vándorlás. Az igényeknek és a betöltendı felületnek megfelelıen alakítják mintáikat.
45
CSILLÉRY 1983. 376. CSILLÉRY 1983. 376. 47 A paprika motívumának elterjedésérıl részleteiben lásd: ROMSICS 2000. 53–55. 48 NOVÁK 1909. 162. VIII. ábra, ECKERT 1936. 49. 1. tábla, PÉCSINÉ 1970. 17/6. ábra, LENGYEL 1977. 29. 13. kép 49 Vö.: CSILLÉRY 1983. 378. 46
- 126 -
Romsics Imre
Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben
Összegzés Aprólékosan végigolvasva a leírtakat, láthatjuk, hogy a kalocsai hímzés életének minden egyes korszakában, azok minden egyes pillanatában jelen van a folklorizáció és a folklorizmus egyaránt. Tévesek tehát azok a felületes megnyilatkozások, amelyek kizárólag a legújabb népmővészeti korszakok sajátjának tekintik a külsı hatásokat. A folklorizmus és a folklorizáció egymással bonyolult kapcsolatban van, a folklorizmusok újra folklorizálódhatnak. Ugyancsak folklorizálódhatnak, tehát népmővészetté válhatnak a népi iparmővészeti tárgyként értelmezhetı alkotások. Ezen bonyolult kölcsönhatások rendszerében hogyan maradhat fönn maga a népmővészet? A válasz egyszerő. Az író- és pingálóasszonyok azok a személyiségek, akik a folklór önálló esztétikai objektivációs rendszerének megfelelıen a külsı és a belsı hatásokat egyaránt önmagukhoz, a saját közösségük által meghatározott tradíciókhoz alakítják. Ha egyéni újításaikkal alakítják is környezetük esztétikai értékítéletét, azt mindig a tradícióba ágyazva teszik. A kalocsai hímzés történetében többször is bekövetkezett robbanásszerő változás mindig generációs különbségeket takar, új generációhoz tartoztak az alkotók és a befogadók vagy megrendelık vagy alakítók egyaránt. A változások ellenére minden új korszak mélyen gyökerezett a korábbi korszakokban, hiszen az erısen tradicionális kalocsai parasztközösségben nem gyökerezhettek volna meg az újítások. E folyamatok eredményeként meg kell állapítanunk, hogy a kalocsai népmővészet szerves továbbélése az elızményeknek. A folklorizmus és a historizálás behatolásai ellenére népmővészetként kell értékelnünk a legújabb megnyilatkozásokat is, egészen a végleges kihalásig. Saját kutatásaink alapján is fölhívjuk a figyelmet Csilléry Klára azon ajánlására, hogy az aktív, a folklorizmus által befolyásolt alkotók esetében különböztessük meg az egymástól eltérı tartalmú megnyilvánulási módokat: Nevezzük konzerválásnak a még élı, a befolyásolók által követendınek ítélt hagyomány lehetıleg változtatás nélküli folytatását illetve másolását. Nevezzük historizálásnak a már megszőnt helyi stílus legfıbb stílusjegyeinek adaptációjával készült új alkotásokat. Csilléry Klára az eklekticizmus fogalmát javasolta a különbözı helyi stílusok tudatos keverésével létrehozott új alkotások megnevezésére. Én ezeket a tárgyakat tekintem népi iparmővészeti alkotásoknak.
Irodalomjegyzék APOR Péter 1972 [1736] Metamorphosis Transylvaniae, azaz Erdélynek változása. [Budapest] – Magyar Helikon 1910 1977
1982
BOROVSZKY Samu Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye I–II. Budapest – Országos Monografia Társaság CSILLÉRY Klára, K. Kalocsa és vidéke népmővészete. In.: Népmővészeti Akadémia II. (Szerk.: Varga Marianna) 81–102. Budapest – Népi Iparmővészeti Tanács, Tudományos Ismeretterjesztı Társulat Néprajzi Választmánya Folklorismus, Historismus und Fortleben an dem Beispiel eines Dorfes. In: A folklorizmus fogalma és jelenségei. Folklór, Társadalom, Mővészet 10–11. (Szerk.: Verebélyi Kincsı) 59–65. Kecskemét
- 127 -
Tudományos Mozaik 1.
1983
TPF
Folklorizmus, historizmus és továbbélés egy Kalocsa környéki falu népmővészetében. Ethnographia XCIV. 353-382. – Magyar Néprajzi Társaság
ECKERT Irma 1935 Egy jeles idıszak Kalocsán. In: Búvár I. 189-193. – Franklin-Társulat 1935–1936 A kalocsai hímzés eredete és fejlıdése I-II. Szegedi füzetek II. 55-64., III. 47-59. – M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete 1936 A népi észjárás-kelmenevekben. Népünk és nyelvünk VIII. 42-43. 1957 1991
ERDEI Ferenc Futóhomok. Budapest – Gondolat Kiadó FEJİS Zoltán Népmővészeti divat a múlt század végén és a századelın. In: Népi kultúra és Nemzettudat (Szerk.: Hofer Tamás) 143–158. Budapest – Magyarságkutató Intézet
1997
FÜGEDI Márta Mítosz és valóság: a matyó népmővészet. Miskolc – Herman Ottó Múzeum
1937 1938
GÁBOR Lajos Kalocsa vidéki népmővészet, népszokások. Kalocsa – a szerzı kiadása Kalocsa vidéki népmővészet, népszokások. Kalocsa – a szerzı kiadása
1961
1977 1983 é.n.
KUJÁNI Ferenc Adatok Kalocsa és vidéke népmővészetéhez. Vigília 20VI. 391-398. – Vigília munkaközösség LENGYEL Györgyi Király Ilus és a kalocsai népmővészet mesterei. Bp. – Népi Iparmővészeti Tanács Kalocsai virágok. Budapest – Magyar Nık Országos Tanácsa, Kossuth Könyvkiadó Kalocsai pingálás. h.n. – Népi Iparmővészeti Tanács
MALONYAY Dezsı 1907–1922 A magyar nép mővészete. Budapest – Franklin-Társulat Népviseleti ruhaverseny… 1940 Népviseleti ruhaverseny Kalocsán. Magyar Népmővészet II. 1–2. – Kalocsa, Népmővészeti Ház 1909
1891
1973 1998
1993
NOVÁK József Lajos Homokmégy népi mővészete. Néprajzi Értesítı X. 153-166. – Magyar Nemzeti Múzeum Az Osztrák-Magyar… Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben. Magyarország II. Budapest – Magyar Királyi Államnyomda PÉCSINÉ Ács Sarolta Kalocsa népmővészete. Kalocsa – Kalocsa Város Tanácsa V. B. PETİ Melinda Homokmégy története 1898–1945. In.: Homokmégy. Tanulmányok Homokmégy történetébıl és néprajzából (Szerk.: Romsics Imre) 181-240. Homokmégy – Homokmégyért Alapítvány ROMSICS Imre Néprajz és/vagy esztétika? Gondolatok a kalocsai példa nyomán. In: A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. 7-12. Miskolc – Herman Ottó Múzeum
- 128 -
Romsics Imre
Társadalmi hatások a kalocsai népmővészetben
1994a Adatok a homokmégyi nıi népviselet XX. századi történetéhez. Korosztályok - korcsoportok és társadalmi rétegek. In.: In memoriam Sztrinkó István (Szerk.: Újváry Zoltán) 265-289. Debrecen – Kossuth Lajos Tudományegyetem 1994b Kereskedelem és népmővészet. A gyári termékek szerepe a homokmégyi nıi népviseletben. Néprajzi Értesítı LXXVI. 127-155. – Néprajzi Múzeum 1996a Kalocsa. In.: Hungarian folk costumes and embroidery (Szerk.: Tamás, Hofer Kumiko, Ichikawa) 88-97, 107-109. Tokyo – Art Business Time Inc. 1996b Gyöngyösbokréta és népviselet együttélése a kalocsai szállásokon. In.: Viselet és társadalom viselet és jel (Szerk.: Korkes Zsuzsa) 78-94. Aszód – Petıfi Múzeum 1997 Népmővészeti és népviseleti kutatások a kalocsai szállásokon. In.: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Szerk.:Székelyné Kırösi Ilona) 153-158. Kecskemét – Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete 1998a Népmővészet - úti emlék - nemzeti jelkép. Gondolatok a kalocsai idegenforgalom történetérıl. In.: A turizmus mint kulturális rendszer (Szerk.: Fejıs Zoltán) 150-155. Budapest – Néprajzi Múzeum 1998b Kalocsa népmővészete. In.: Homokmégy. Tanulmányok Homokmégy történetébıl és néprajzából (Szerk.: Romsics Imre) 371-448. Homokmégy – Homokmégyért Alapítvány 2000 A paprika a kalocsai népmővészetben. In.: Terítéken a paprika… Régi ételek, anekdotákkal főszerezve (Szakál László) 48-57. Budapest – Tax és Társa Kiadó 2002 Élı népmővészet Kalocsán. Kalocsa – Viski Károly Múzeum, Kalocsai Múzeumbarátok Köre 2003 A népmővészet és a népi iparmővészet a kalocsai népmővészet példáján. In: Néprajzi jelenkutatás és a múzeumi győjtemények változása (Szerk.: Fejıs Zoltán) MaDokfüzetek 1. 29-39. Budapest – Néprajzi Múzeum 1882
SIMONYI Jenı Kalocsa környéke. Földrajzi közlemények X. 281-320. – Magyar Földrajzi Társaság
2002
SZILÁGYI Miklós A népi iparmővészet és a néprajzi muzeológia. In: Ház és Ember 15. (Szerk.: Cseri Miklós – T. Bereczki Ibolya) 291–300. Szentendre – Szabadtéri Néprajzi Múzeum
1997
VEREBÉLYI Kincsı A poszt-folklorizmus jelenségeirıl. In: Európából Európába. Tanulmányok a 80 esztendıs Balassa Iván tiszteletére (Szerk.: Csoma Zsigmond – Viga Gyula) Néprajzi Látóhatár VI. 62–69. Budapest – Debrecen – Györffy István Néprajzi Egyesület
- 129 -
- 130 -