TUDOMÁNYOS MOZAIK 2. kötet

Tomori Pál Fıiskola

TUDOMÁNYOS MOZAIK 2. kötet

2005

ISBN 978-963-06-3026-9 Ö ISBN 978-963-06-3028-3 Kiadó: Tomori Pál Fıiskola Felelıs vezetı: Dr. Meszlényi Rózsa

Tomori Pál Fıiskola

TUDOMÁNYOS MOZAIK 2. kötet Tudás – etika – felelısség

Kalocsa, 2005

Szerkesztıbizottság: Tompáné Dr. Daubner Katalin Dr. Miklós György Dr. habil Szántó Zoltán Miklósné Zakar Andrea Balázs Judit

Szerzık: Dr. Gál Jolán Holmár Krisztina Dr. Finta József Dános Anikó Bánhegyi Tiborné dr. Dr. habil Szántó Zoltán Dr. Kapitány József Miklósné Zakar Andrea Szabó Matild Dr. Miklós György

Tartalomjegyzék

Elıszó .................................................................................................................... 7 Dr. Gál Jolán Tudás – etika – felelısség megjelenése a könyvvizsgáló tevékenységében......... 9 Holmár Krisztina A rendszerváltó országok bankrendszereinek fejlıdése ..................................... 15 Dr. Finta József A média szerepe a társadalom erkölcsi fejlıdésében.......................................... 29 Dános Anikó A magyar nık munkaerı – piaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása...... 37 Bánhegyi Tiborné dr. A jog szerepe a gazdasági és társadalmi felelısség érvényesítésében................ 45 Dr. habil Szántó Zoltán Max Weber tudomány– és oktatásetikai koncepciójáról .................................... 53 Dr. Kapitány József A magyar főszerpaprika kutatás – fejlesztése és eredményei ............................. 57 Miklósné Zakar Andrea Nagyhatalmi etika vagy társadalmi iniciatíva? Az Erdélyi magyar autonóm tartomány esete ..................................................... 63 Szabó Matild Etika és gazdaság................................................................................................. 71 Dr. Miklós György Jürgen Habermas kommunikatív etikája............................................................. 79 Abstract................................................................................................................ 87

Elıszó

Elıszó

A Magyar Tudományos Akadémia által kezdeményezett Magyar Tudomány Ünnepének tiszteletére a Tomori Pál Fıiskola immár második alkalommal rendezi meg tudományos konferenciáját. A konferencián fıiskolánk tanárai és kutatói lehetıséget kapnak arra, hogy szélesebb körben megismertessék kutatási eredményeiket a kollégákkal és mindazokkal, akik jelenlétükkel megtisztelik az eseményt. Jó alkalom ez az igen szerteágazó kutatások közös mederbe tereléséhez, a közös hangnem és a közös munka kiérleléséhez. De jó alkalom ez arra is, hogy ösztönözzük hallgatóinkat a kutatásokba való bekapcsolódásra, önálló kutatás elkezdésére és a tudományos munka tiszteletére. Remélve, hogy a Magyar Tudomány Tiszteletére második alkalommal megrendezett konferencia immár hagyományt teremt intézményünkben, a kötetté szervezett konferenciaanyagot minden érdeklıdınek szeretettel ajánlom figyelmébe.

Dr. Meszlényi Rózsa PhD. fıiskolai tanár fıigazgató

Kalocsa, 2005. november 30.

- 7 -

- 8 -

Tudományos Mozaik 2.

TPF

TUDÁS – ETIKA - FELELİSSÉG MEGJELENÉSE A KÖNYVVIZSGÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉBEN Dr. Gál Jolán fıiskolai tanár A piacgazdaságra való áttérés kihangsúlyozta a könyvvizsgálat fontosságát annak érdekében, hogy a vállalkozó által készített pénzügyi beszámoló hiteles információkat tartalmazzon a vállalkozó vagyonáról, pénzügyi helyzetérıl és jövedelmezıségérıl. A hitelességet a könyvvizsgálat biztosítja. A könyvvizsgálatot a könyvvizsgáló végzi, aki feladatát akkor tudja a könyvvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint ellátni, ha a felelısség, etika és tudás követelményei megtartásra kerülnek. Ebben az elıadásban be kívánom mutatni a könyvvizsgálat történetét és a felelısség, etika és tudás lényegét a könyvvizsgálatra tekintettel Rövid történeti áttekintés: Az 1723. évi LIII. tc. a kereskedelmi törvény, továbbá az 1875. évi XXXVII. tc. a kereskedelmi törvény, a kereskedelmi könyvek vezetésére vonatkozó elıírásokat tartalmazza, a könyvvizsgálatra a vonatkozó elıírásokat azonban nem szabályozza. A könyvvizsgálatra vonatkozó szabályozás az 1930. évi V. törvénycikk a korlátolt felelısségő társaságról szóló törvényben jelenik meg. A szabályozás kiterjed a hites könyvvizsgálók jogkörére, képesítésére. A hites könyvvizsgálók alkalmazását a törvény, kötelezıen csak egy esetben írja elı a társaság részére, ha a részvénytársaság korlátolt felelısségő társasággá alakul át. A hites könyvvizsgálóra vonatkozóan a törvény, a következı elıírást tartalmazza: A taggyőlés hites könyvvizsgálókat azokból választhat, akik megfelelı képzettséggel rendelkeznek. Elmozdítani ıket csak a cégbíróság jogosult. Magánjogi és büntetıjogi felelısségük a felügyelı bizottsági tagokkal azonos. A hites könyvvizsgálók hivatásának erkölcsi alapja a letett eskün alapszik, amely esküben fogadják, hogy munkájukat részrehajlás nélkül, legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint végzik, a tudomásukra jutott üzleti titkot szigorúan megırzik. „A hites könyvvizsgáló a gazdasági életben az orvos szerepét tölti be, aki megállapítja a diagnózist, prevenciót alkalmaz, akit erre a gazdasági életben összegyőjtött tapasztalatok, és szakismeret s az intakt erkölcsi alap nyújtotta függetlenség képesít.” (Dr. Kunce Ödön) A hites könyvvizsgálók foglalkoztatása kezdetben bírósági szakértıként történt, majd az 1916. XIV. tc. A Pénzintézeti Központ megalakulásáról szóló törvény elıírásaiban rögzített ellenırzéseket végezték. Késıbb az állami hivatalok foglalkoztatták a hites könyvvizsgálókat. A vállalatok idegenkedtek a hites könyvvizsgálók alkalmazásától, azonban a megnövekedett vállalati feladatok, az adójog vállalati alkalmazása szükségessé tette a hites könyvvizsgálók igénybevételét. A vállalatok felismerték, hogy a könyvvizsgáló a vállalat mellett, a vállalat érdekében tevékenykedik. A könyvvizsgálók elıtérbe kerülése az 1790/1947. ME rendelet tette szükségessé. A rendelet a II. világháború után megmaradt vagyon tényleges forintértéken történı megállapítását szabályozta. A nyitó mérleget leltárral kellett alátámasztani, melynek hitelességét

- 9 -

Dr. Gál Jolán

Tudás-etika-felelısség megjelenése a könyvvizsgáló tevékenységében

könyvvizsgálóval kellett igazolni. A könyvvizsgálat elvégzéséhez az igazgatóság köteles volt a társaság könyveit és a felülvizsgálathoz szükséges okmányokat, bizonylatokat a könyvvizsgáló rendelkezésére bocsátani. A könyvvizsgáló általi nyitó mérleg felülvizsgálat kiterjedt, a részvénytársaságokra, a korlátolt felelısségő társaságokra, továbbá a 100.000,- Ft-ot meghaladó vagyonnal rendelkezı szövetkezetekre is. A centralizált gazdaságirányítási rendszer jelentıs hatást gyakorolt vállalatok számviteli rendszerére. A számviteli rendszer kötelezı elemeinek elıírásával a népgazdaság, azaz a központi irányítás információs igényének kielégítése, nem tette szükségessé a könyvvizsgálói tevékenységet. Az 1980-as évek második felében megvalósult gazdaságirányítási reform a gazdaság valamennyi elemére kiterjedt. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény adta meg a lehetıséget a könyvvizsgálóknak, hogy vállalhassanak közremőködést a gazdasági szervezetek munkájában. Az újonnan alakuló Rt és Kft maga választotta, könyvvizsgálóval ellenırizteti a táraság által összeállított éves beszámolót, a mérleget és az eredménykimutatást. A törvény szabályozza a könyvvizsgálók feladatait, jogait és kötelességeit. A számviteli törvény kötelezıvé teszi, a kettıs könyvvitelt vezetı vállalkozónál a könyvvizsgálatot, ha annak éves nettó árbevétele az üzleti évet megelızı két üzleti év átlagában meghaladta az ötvenmillió forintot. A könyvvizsgálatra és a könyvvizsgálóra vonatkozó fontosabb jogszabályok a következık: - A 2000. évi C. törvény a számvitelrıl. - Az 1997. évi LV. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységrıl. - Az 1997. évi CXLIV. törvény a gazdasági társaságokról. A történeti áttekintés után nézzük meg, hogyan jelenik meg a tudás - etika - felelısség a könyvvizsgáló munkájában.

Tudás „Nincs hatalmasabb erı, mint a tudás: a tudással felfegyverzett ember – legyızhetetlen.” Makszim Gorkij A kínai bölcsesség szerint a tudás csak lassan, fokozatosan tud gyarapodni. Igaz ez a könyvvizsgálói hivatás tudására is. A tudás az adott területre vonatkozó elmélet megismerésére, majd ennek alapján a gyakorlatban történı hasznosítására irányul. Az elméleti ismeretek alapjait a könyvvizsgálójelölt, egyrészt az egyetemen, vagy fıiskolán szerzi meg, ahol pénzügyi, számviteli – elemzési és ellenırzési ismeretekbıl vizsgát tesz. Másrészt iskolarendszerő oktatásban, vagy azon kívül mérlegképes könyvelıi képesítést szerez. Az elméleti alapokon kívül legalább 3 éves gyakorlatot kell igazolnia, hogy számviteli, pénzügyi, ellenırzési területen dolgozott. Feltétel továbbá, hogy büntetlen elıélető legyen. Az elızı feltételek megléte esetén a megszerzett tudás mélyítése, szélesítése következik a könyvvizsgálói képzés során. A képzés tananyaga igazodik az Európai Únió 8. számú irányelvében meghatározott könyvvizsgálói képzés tematikájához. A könyvvizsgáló képzés a Magyar Könyvvizsgálói Kamara hatáskörébe tartozik. - 10 -


TPF

A könyvvizsgálói képzés témakörei a Kamarai törvény alapján a következık: - A gazdálkodással összefüggı hazai és nemzetközi jogi ismeretek. - Nemzetgazdálkodási és vállalati pénzügyek, azok makro, - és mikroszintő szabályozottságának rendszere, kapcsolata, összefüggései. - Vezetési, irányítási módszerek, a vezetés alkotó elemei, problémamegoldás és döntéshozatal korszerő módszerei. Vezetıi információs rendszerek. - Hazai és nemzetközi számviteli és elemzési ismeretek elmélete, módszertana, gyakorlata. - Számviteli rendszer kialakítása, átszervezése. - Makro- és mikroszintő ellenırzés módszertani alapjai. Adóellenırzés. Könyvvizsgálat. Könyvvizsgálati módszerek, technikák, eszközök a számviteli adatokra épülı beszámolók ellenırzésére. A sikeresen letett elméleti vizsgák alapján a könyvvizsgálójelölt okleveles könyvvizsgálóvá válik. Könyvvizsgálói feladatok elvégzéséhez azonban szükséges a magas színvonalú gyakorlati ismeretek elsajátítása is, ezt a 3 éves gyakorlat biztosítja, melyet a mentori rendszer illetve idıszak teremti meg az okleveles könyvvizsgálónak. A mentori idıszak azt jelenti, hogy az okleveles könyvvizsgáló egy mentor irányítása mellett szerzi meg a gyakorlati ismereteket. A mentor lehet könyvvizsgáló társaság, vagy természetes személy könyvvizsgáló. A mentori idıszak alatt a szakmai követelmények teljesítésére, személyre szóló szakmai programot kell teljesíteni az okleveles könyvvizsgálónak. A mentor és a kamarai tagjelölt könyvvizsgáló évente írásban értékeli az elırehaladást, illetve pontosítja a következı idıszak teljesítendı feladatait. A mentori idıszak leteltével a mentor összefoglaló értékelést készít a tagjelölt felkészültségérıl, melyet megküld a Kamarának. A Kamara felvételi bizottsága ennek alapján dönt a könyvvizsgáló bejegyzésérıl. A bejegyzéssel nem ér véget az ismeretek szerzése, a tudás szinten tartása elengedhetetlen követelmény a könyvvizsgálói hivatás végzése során. A változó számviteli szabályok és a Nemzetközi Könyvvizsgálati Standardok módosulása szükségessé teszi, hogy a bejegyzett könyvvizsgáló évi 3 napos kötelezı továbbképzésen vegyen részt. Ebbıl 2 napot a Kamara által meghatározott témában, egy napot, pedig bármely más szerv által meghirdetett témakörben tartott továbbképzés keretében szabadon válassza meg.

Etika „Az erkölcs a közösség elıítéleteinek az összessége.” Anatol France A bejegyzett könyvvizsgálóknak a legmagasabb etikai követelményeknek kell megfelelni. Az etikai követelmények biztosítják a legmagasabb szintő teljesítményt és a nyilvánosság bizalmát a könyvvizsgáló szakmával szemben, ezért a szakmai etikai elıírásokat be kell tartani. A Könyvvizsgálók Nemzetközi Szövetsége (IFAC) által kidolgozott Etikai Kódexben magatartási normákat határoz meg a könyvvizsgálók számára, továbbá útmutatást és alapelveket határoz meg a nemzeti etikai szabályok kidolgozásához. Az IFAC Etikai Kódexe szolgált iránymutatásul a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Etikai Szabályzatának kialakításánál is, mely 2004. április 24.-tıl hatályos. A könyvvizsgálói hivatás magatartás szabályai a következık:

- 11 -

Dr. Gál Jolán


Függetlenség: a leglényegesebb szakmai követelmény. - A könyvvizsgáló független személy, akit könyvvizsgálói tevékenysége során megbízója, vagy foglalkoztatója nem utasíthat és nem befolyásolhat a független véleményalkotásban. Foglalkoztatója csak elvi, szakmai kérdésekben adhat eligazítást. - A könyvvizsgáló munkáját csak részrehajlás nélkül, tárgyilagosan végezheti. Kerülni kell minden olyan helyzetet, amely alkalmas lehet függetlenségének veszélyeztetésére. - Függı helyzet akkor következik be, ha a könyvvizsgáló vagy közeli hozzátartozója üzleti tulajdoni részesedéssel rendelkezik ügyfele (megbízója) társaságában. - Az anyagi függetlenségre vonatkozóan a következı elıírásokat kell betartani. Az évi 10 millió Ft árbevételt elérı könyvvizsgáló ill. könyvvizsgáló társaság egy ügyféltıl származó árbevétele legfeljebb egy üzleti évben haladhatja meg összes bevételének 50%-át. Ezen elıírás alól a tevékenységüket kezdı, illetve a tevékenységüket szüneteltetı könyvvizsgálók három évig felmentést kapnak. Ez azt jelenti, hogy a követelménynek a harmadik év után kell megfelelni. - Az anyagi függetlenségre vonatkozóan további elıírás, hogy a könyvvizsgáló az ügyféltıl a könyvvizsgálói díjazáson felül más juttatást nem fogadhat el. Összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok A könyvvizsgáló nem vállalhat könyvvizsgálói tevékenységet, ahol hozzátartozóinak üzleti, érdekeltségi kapcsolata, vagy munkaviszonya van. Az összeférhetetlenség esetei: - ha a könyvvizsgáló ugyanazon ügyfélnél ugyanazon idıszakra a könyvelést végzi, illetve a könyvek vezetésében aktívan részt vesz; - ha a könyvvizsgáló közeli hozzátartozója hitelezıje, vagy adósa a könyvvizsgált társaságnak; - a vállalat átalakulásakor az a könyvvizsgáló, aki az átalakulási vagyonmérleget hitelesítette 3 évig nem lehet az adott társaság könyvvizsgálója; - a könyvvizsgáló, a könyvvizsgálói társaság nem láthat el könyvvizsgálói tevékenységet annál a könyvvizsgálói társaságnál, amely nála lát el könyvvizsgálói tevékenységet. Erre csak a megszőnést követı 3 év után kerülhet sor. Hirdetés, ajánlattétel A könyvvizsgáló által feladott hirdetés nem tartalmazhat rábeszélés jellegő szöveget, összehasonlítást más könyvvizsgálókkal, továbbá a díjazásra vonatkozó információkat. Ügyféllel szembeni magatartás - Hivatáshoz méltó, határozott, nyílt és egyenes magatartás tanúsítása. - A standardok ismeretén túl, olyan szakmai felkészültséggel kell rendelkezni, amely elegendı a vizsgálandó társaság megismeréséhez és a kockázati tényezık megítéléséhez. - Az ügyféllel való kapcsolat során – véleményeltérés esetén – a szóbeli tájékoztatás mellett, írásban is rögzíteni kell. - A könyvvizsgálónak az ügyfelével írásban szerzıdést kell kötni és az abban foglaltakat maradéktalanul teljesíteni kell. - Ha a könyvvizsgáló úgy ítéli meg, hogy a könyvvizsgálat elvégzéséhez más könyvvizsgálót, vagy más szakma szakértıjét is igénybe veszi, a könyvvizsgálatért ebben az esetben is ı felel. Titoktartás A könyvvizsgálat során tudomására jutott információkat köteles bizalmasan kezelni. Ez a titoktartás attól kezdve terheli, hogy a titkot képezı tényt vagy adatot a megbízás szándékával tudomására hozzák. A titoktartás az ügyfélkapcsolat megszőnését követıen is idıbeli korlátozás nélkül fenn marad. A titoktartás alól csak az ügyfél és csak írásban adhat felmen-

- 12 -


TPF

tést. Ettıl a könyvvizsgáló, sem polgári, sem közigazgatási, sem büntetı ügyben nem tekinthet el. Együttmőködés más könyvvizsgálókkal Követelmény az egymással szemben a korrekt, kapcsolat. Támogatni kell egymás szakmai munkáját. A szakmai tapasztalatcsere esetében is kötelezı a titoktartás. Az etikai szabályok megsértése etikai vétségnek minısül. Etikai vétséget követ el a könyvvizsgáló, a következı esetekben, ha: - a tevékenység gyakorlásából eredı kötelezettségét megszegi; - az etikai szabályzatban meghatározott magatartástól ellentétes magatartást tanúsít; - a könyvvizsgálói tevékenységet gondatlanságból, szakmai hiányosság miatt, vagy szándékosan nem a jogszabályok alapján végzi; - az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat megszegi. Az etikai vétség mellett a fegyelmi vétségre vonatkozó elıírások is megjelennek a szabályzatban. Fegyelmi vétséget akkor követ el a könyvvizsgáló, ha: - a szakmai továbbképzésen nem vesz részt. - a kötelezı felelısségbiztosítási szerzıdés nem köt, - a kötelezı adatszolgáltatásnak nem tesz eleget, - a pénzmosási szabályzat Kamara általi jóváhagyását nem szerzi be. Az etikai eljárás lefolytatása alapján a megállapított etikai elıírások be nem tartása miatt a könyvvizsgáló a következı büntetésben részesülhet: - fegyelmi büntetés; - írásbeli megrovás (pénzbüntetés); - kizárás.

Felelısség „Ha nem vállalod a felelısséged ma, nem bújhatsz ki a jövıbeni felelısségre vonás alól.” Abraham Lincoln A könyvvizsgáló felelıssége a könyvvizsgálat céljából vezethetı le. A könyvvizsgálat célja a Számviteli törvény 155 § alapján,” annak megállapítása, hogy a vállalkozó által az üzleti évrıl készített éves beszámoló, egyszerősített éves beszámoló, továbbá az összevont (konszolidált) éves beszámoló,(továbbiakban beszámoló) a törvény elıírása szerint készült és ennek megfelelıen megbízható és valós képet ad a vállalkozó vagyoni, pénzügyi helyzetérıl, a mőködés eredményérıl”. A könyvvizsgálat során ellenırizni kell, az éves beszámoló, az öszszevont (konszolidált) éves beszámoló és a kapcsolódó üzleti jelentés adatainak összhangját, kapcsolatát is. A könyvvizsgáló feladata a vállalkozó által készített beszámoló szabályszerőségének megbízhatóságának, hitelességének ellenırzése, továbbá az állásfoglalását tükrözı vélemény kialakítása a független könyvvizsgálói jelentés elkészítése. A könyvvizsgáló a könyvvizsgálata során köteles betartania magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardokban foglalt alapelveket és lényeges eljárásokat. A Standardok alkalmazásának módjáról a könyvvizsgálónak mindig az adott helyzet figyelembe vételével, illetve saját szakmai megítélése alapján kell dönteni. A Standard elıírása szerint a könyvvizsgálónak, el kell készíteni, és dokumentálni kell a könyvvizsgálati munkaprogramot. A könyvvizsgálati munkaprogramban, meghatározásra kerül, az átfogó könyvvizsgálati terv végrehajtásához szükséges tervezett könyvvizsgálati el-

- 13 -

Dr. Gál Jolán


járások jellege, ütemezése és terjedelme. A program eszközül szolgál a könyvvizsgálónak a munka pontos végrehajtásának ellenırzéséhez és dokumentálásához. A könyvvizsgálati eljárások tervezésekor meg kell határozni a könyvvizsgálónak azokat a megfelelı kiválasztási eszközöket, amelyekkel beszerezhetı a könyvvizsgálat céljának megfelelı könyvvizsgálati bizonyíték. A könyvvizsgálónak elegendı és megfelelı bizonyítékokat kell szerezni ahhoz, hogy a könyvvizsgálat befejezésekor határozott véleménye legyen arra vonatkozóan, hogy a vállalkozó beszámolója megfelel a számviteli törvényben foglaltaknak. A független könyvvizsgálói jelentésben a könyvvizsgáló (hitelesítı, korlátozott, elutasító) könyvvizsgálói záradékot, vagy a záradék megadásának elutasítását fogalmazza meg. Hitelesítı záradékot ad a könyvvizsgáló abban az eseten, ha a vállalkozó által készített beszámoló a vállalkozó vagyoni, pénzügyi helyzetérıl, a mőködés eredményérıl megbízható és valós képet ad. Amennyiben az elızıekben leírtak nem teljesülnek, akkor korlátozott, elutasító záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását tartalmazza a jelentés. Ebben az esetben a könyvvizsgáló köteles a jelentésében az összes alapvetı ok egyértelmő ismertetését, illetve az okok a beszámolóra gyakorolt hatásának számszerősítését is bemutatni. A könyvvizsgáló felelısségére a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálati tevékenységérıl szóló 1997. évi LV. törvényben, illetve a Polgári törvénykönyvben meghatározott felelısségi szabályok az irányadók. A fenti elıírások szerint a könyvvizsgáló köteles a tevékenységet a jogszabályok és a Magyar Könyvvizsgálati Standardok alapján körültekintıen végezni és köteles a könyvvizsgálat során az adott helyzetben elvárható gondossággal, legjobb tudása szerint eljárni. Ha a könyvvizsgáló, könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásából eredı kötelezettségét megszegi, akkor etikai vétséget követ el. Ha pedig a kötelezettség szegésével a hitelezıknek kárt okoz, akkor a hitelezık a könyvvizsgálóval szemben kártérítési igénnyel léphetnek fel.

Irodalomjegyzék A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységrıl szóló 1997. évi LV. törvény. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara etikai szabályzata. Az Európai Unió 8. számú irányelve. A Magyar Könyvvizsgálók és a Magyar Könyvvizsgálat története, SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Rt. 1993. 2000. évi C. törvény a számvitelrıl

- 14 -

Holmár Krisztina

A rendszerváltó országok bankrendszereinek fejlıdése

A RENDSZERVÁLTÓ ORSZÁGOK BANKRENDSZEREINEK FEJLİDÉSE Holmár Krisztina fıiskolai docens E cikk a kelet-európai országok bankrendszereinek átalakulásával és fejlıdésével, a folyamat tapasztalataival, az átmenet három fı elemének – bankkonszolidáció, privatizáció és szabályozás – lefolyásával és fıbb típusaival, valamint az újraépülı bankszektorok nemzetgazdasági súlyával foglalkozik, alapvetıen támaszkodva – külön hivatkozás nélkül – Gém Erzsébet munkájára és az általa felhasznált irodalomra. A kelet-európai országok bankrendszereinek fejlıdését egyrészt a rendszerváltáskor örökölt helyzetükhöz viszonyítva érdemes értékelni, másrészt a fejlett piacgazdaságok bankrendszereinek színvonalához képest. Megállapítható, hogy óriási fejlıdés játszódott le a szektorban, hiszen – különösen a balti országokban – szinte a nulláról indulva, egy nagy társadalmi költséggel járó bankkonszolidációt végrehajtva megtörtént minden országban az intézményi újraépítkezés, a bankok és a többi gazdasági szereplı kapcsolatrendszerének új, üzleti alapokra helyezése, korszerő szabályozás bevezetése lépésrıl lépésre, valamint a szektor tıkével és korszerő banktechnológiával történı megerısítése külföldi befektetık bevonásával. A banki közvetítés nagy erıfeszítésekkel elért szintje ugyanakkor jócskán elmarad az EUországok bankrendszereinek kiterjedtségétıl, ennyi idı alatt és ekkora fejlıdési dinamizmussal beérni nem, csupán közelíteni lehetett a fejlett országok bankrendszereinek teljesítményét. A mérlegfıösszeg, a magánszektor hitelei és az M2 (forgalomban lévı készpénz, látra szóló betétek és lekötött forint- és devizabetétek) GDP-arányos alakulását tekintve ötöde-fele annak. Az elmúlt évek fejlıdését tekintve szembetőnı a kelet-közép-európai országok relatív lemaradása. 1998-2002 között Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban a banki közvetítés minden mutató alapján stagnált vagy kissé szőkült, s ez részben – a magánszektornak nyújtott hiteleket leszámítva – igaz Magyarországra is. Ellenben dinamikusan bıvült a balti országokban, amelyek közül Észtországban és Lettországban a magánszektor bankhiteleinek GDP-hez viszonyított aránya már nagyobb, mint a kelet-közép-európai országokban. A leggyorsabb növekedést messze a horvát bankrendszer mutatta, s ennek eredményeképpen minden mutató tekintetében megelızte a korábbi régióvezetı, s ugyancsak folyamatosan, de lassabban bıvülı szlovén bankszektor teljesítményét. Ki kell még emelni a bolgár bankrendszer gyors fejlıdését, amelynek következtében az lassan eléri a kelet-közép-európai országok banki közvetítésének kiterjedtségét. 1. A bankrendszer átalakulása a rendszerváltó országokban Amíg a fejlett piacgazdaságokban a pénzügyi közvetítés szintje túlnyomórészt összhangban áll a gazdaság fejlettségével, addig a régió legtöbb országában a rendszerváltás küszöbén a pénzügyi szektor attól teljesen elszakadva, adminisztratív alapon, a modern pénzügyi közvetítés minden jellemzıjét nélkülözve mőködött. A gazdasági átmenet kezdetén a pénzügyi közvetítırendszer tipikusan és erısen bankalapú volt – a késıbbiekben is meghatározóan az maradt –, a tıkepiac bankokon kívüli intézményei egyáltalán nem, vagy csak csökevényes formában léteztek. A pénzügyi rendszer rekonstrukciója tehát alapvetıen a bank-

- 15 -


TPF

rendszer helyreállítását, mőködésének piaci alapokra helyezését, privatizációját, a nemzetközi standardoknak megfelelı jogi szabályozás megteremtését és a tıkepiac intézményeinek életre hívását jelentette. A bankrendszer kétszintővé tétele, konszolidálása, stabilizálása, privatizálása, tıkehelyzetének megerısítése, valamint mőködésének nemzetközi szabályozókhoz történı igazítása hosszú, költséges, érzékeny szakmai és politikai vitáktól kísért folyamat volt, amely a kelet-közép-európai országok többségében nagyjából már lezárult ugyan, de terheit – a bankkonszolidáció, a nagy arányú rossz hitelek, a feltıkésítés stb. költségeit – még ma is viselik. Ezek az óriási terhek természetesen nem elsısorban önmagában a pénzügyi rendszer átalakulásából származnak, hanem e gazdaságok restrukturálásának, verseny-képessé tételének társadalmi költségeit tartalmazzák. A pénzügyi és bankszektor konszolidálása, modernizálása és megerısítése ugyanakkor elengedhetetlen feltétele volt a piacgazdasági átmenetnek, s gyorsasága, elırehaladottsága egyben vissza is hatott arra. A bankszektor konszolidálása A rossz követelések részaránya az 1990-es évtized közepéig szinte mindegyik átmeneti gazdaságban elérte vagy meghaladta a 20%-ot. A portfólióromlást szinte mindegyik országra jellemzı közös okok idézték elı, mint például az elızı rendszerbıl örökölt, többnyire nem piaci alapon nyújtott hitelek befagyása, a gazdasági átmenet következményeként a régi kereskedelmi és vállalati, valamint KGST-kapcsolatok megszőnése, nagymértékő vállalati fizetıképtelenség kialakulása. Rontotta továbbá mind a vállalatok, mind a bankok helyzetét a piacszerő mőködési és vezetési ismeretek teljes hiánya, a kedvezıtlen makrogazdasági környezet, úgy mint jelentıs visszaesés a gazdasági növekedésben, magas infláció és reálkamatok, restriktív monetáris és fiskális politika, gyenge hazai vásárlóerı stb., külsı sokkok és piachiány, a banki és vállalati tulajdonosi kapcsolatok összefonódása, a banki szabályozás gyengesége stb. Az ágazat problémáival és az ezekbıl fakadó, az egész gazdaságra kiható nehézségekkel minden kormánynak szembe kellett néznie, s azokra elıbb vagy utóbb megoldást kellett találni. A bankkonszolidáció volt a feltétele minden továbblépésnek egy egészségesebb, a pénzügyi közvetítés modern gazdaságban nélkülözhetetlen formája felé, ugyanakkor a szektor privatizációjához is elengedhetetlen volt. A mindenkori kormányok két fıbb eljárást követtek a nagy volumenő befagyott hiteleket felhalmozó bankokkal szemben: valamilyen módon költségvetési pénzbıl konszolidálták ıket vagy magukra hagyták, és engedték, hogy felszámolódjanak. A két szélsı eset között különbözı átmenetek léteztek, s nem egy esetben egy adott ország ugyanazon kormánya is különbözı módon kezelte a problémás bankokat, azok fontosságától és méretétıl, a költségvetés teherbíró képességétıl stb. függıen. Megkülönböztethetı azonban és a fıbb csoportokba besorolható egy-egy ország jellemzı bankkonszolidációs gyakorlata: a kelet-közép és dél-európai országokban többnyire az elızı, a balti és FÁK-országokban pedig az utóbbi kategóriába tartoznak, bár kivételek mindenhol adódtak: Közép-Európában is hagytak kisebb bankokat tönkremenni, s Oroszországban és Litvániában is tartottak életben fontosnak ítélt nagybankokat. A) A költségvetési pénzbıl végrehajtott bankkonszolidáció típusai és gyakorlata a kelet-középés dél-európai országokban A költségvetési pénzbıl történı szektorstabilizálás változatos – országonként különbözı – eszköztárral történt: például államkötvényekkel történı feltıkésítéssel, bankokon belüli work-out részlegek felállításával a rossz hitelek kezelésére, vagy rossz hitelek kivásárlásával, e célra felállított központi ügynökség(ek)be helyezésükkel stb. Az eszköztár megválasztása inkább technikai kérdés volt, s bár befolyásolta a folyamat hatékonyságát és költségeit, nem határozta meg azt. Nagyobb jelentıségő volt

- 16 -

Holmár Krisztina


a konszolidációs folyamat beindításának ideje, mert az eldöntötte, hogy mikorra várható a bankszektor megfelelı mőködését gátló problémák megoldása. Az idızítést tekintve két fıbb csoportot különböztethetünk meg: - már az 1990-es évek legelején, a probléma realizálásakor programo(ka)t indítottak megoldására Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában; - egészen az évtized közepéig-végéig, a nehézségek eszkalálódásáig – pénzügyi válság kialakulása, tömeges bankcsıdök, bankprivatizáció lehetetlenné válása – nem tettek lépéseket Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában. A magyar bankszektor átalakulása az 1991-1994-ben több hullámban végrehajtott hitel- és bankkonszolidációval kezdıdött. Elsı lépésként 1991 végén az állam az ún. „örökölt” minısített hitelek felére garanciát vállalt, majd 1993-ban a folyamatosan növekvı minısített vállalkozói hitelállomány rendezését a bankok portfóliójának tételes áttekintésével és újraminısítésével, aztán tisztításával – az állam által történı megvásárlásával – végezték el. Összesen 102 milliárd forint névértékő követelést vásároltak fel 80 milliárd forint értékben, 20 éves lejáratú államkötvényekkel fizetve. További 57 milliárd forintnyi államkötvénnyel 12 kiemelt állami ipari nagyvállalat rossz hiteleit vették meg. A konszolidáció utolsó elemeként 1993 decemberében – mintegy 125 milliárd forint értékben – és 1994 májusában az arra rászoruló bankok feltıkésítése történt meg. Ehhez a bankoknak 1993. december 31-éig a nemzetközi standardok alapján az összes követelésükre, befektetésükre és függı kötelezettségükre kockázati céltartalékot kellett képezniük, ami alapján az állam két lépésben a 4%-os tıkemegfelelési mutató1 eléréséig feltıkésítette ıket új kibocsátású részvények államkötvények fejében történı megvásárlásával. Néhány nagyobb banknál 1994-ben további alárendelt kölcsöntıke-juttatásra került sor a 8%-os tıkemegfelelési mutató eléréséhez. A feltıkésítés ellenében a bankok konszolidációs szerzıdést írtak alá, amelyben szervezetük és mőködésük fejlesztését vállalták, ugyanakkor az adóskonszolidáció révén jelentıs szerepet játszottak a vállalati reorganizációban. A bankkonszolidáció keretében a bankrendszernek összesen mintegy 350 milliárd forintnyi államkötvényt juttattak. A magyarországi bank- és adóskonszolidációt mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalom erısen bírálta, miszerint a bankok túl nagy szerepet kaptak saját portfóliójuk minısítésében, s ezzel a konszolidálásukra folyósított összegek meghatározásában is, valamint a többszöri feltıkésítéssel újra és újra kisegítették ıket. Ennek ellenére fontos tény, hogy a portfóliótisztítással is járó bankkonszolidáció évtized közepére lejátszódó folyamat, valamint az ennek következtében lehetségessé váló privatizációval és a szabályozás szigorodásával meghonosodó prudens banki mőködés következtében Magyarországon a bankrendszer megszilárdult, erıs bankpiac alakult ki, s a bankok portfóliója az elmúlt 7 évben 90-95%-ban problémamentes volt. A bank-, hitel- és adóskonszolidáció magyarországi folyamatához hasonló bankkonszolidációs gyakorlat az évtized elején a többi kelet-európai országban nem volt. A lengyel bankkonszolidáció hasonlítható hozzá, de az szőkebb banki kört érintett. Lengyelországban a kormány 1991 végén szembesült azzal a problémával, hogy az állami tulajdonban lévı vállalati kör banki tartozásai – s mellesleg adó- és járuléktartozása is – évrıl évre megtöbbszörözıdnek. Az 1993 elején elfogadott Vállalati és Bank Rekonstrukciós Program az e vállalati kört hitelezı állami tulajdonú 9 kereskedelmi bank feladatává tette a minısített hitelek leépítését work-out, felszámolás, kölcsöneladás stb. révén, s ehhez megfelelı szabályozási hátteret is teremtett. A folyamatot a két legjobb állapotban lévı bank privatizálása, a többi 7 újratıkésítése vezette be. Ez utóbbi keretében 520 milliónyi dollárnak megfelelı 15 éves államkötvénnyel 12%-os BIS-szerinti tıkemegfelelési mutató eléréséig tıkésítették fel e bankokat az 1991 végi hitelportfólió állapota alapján. A kormány által kinevezett menedzsmenttel mőködı, saját maguk privatizációjára is készülı állami tulajdonú bankok természetesen nem tudták ellátni a széles állami vállalati kör restrukturálásának és privatizációra való felkészítésének összetett feladatát. A minısített hitelek aránya 5 év alatt közel felére csökkent ugyan, de a nem megfelelıen végrehajtott vállalati rekonstrukció, valamint a lassú pri-

1

Fizetıképességi mutató (szolvencia ráta): a fizetıképesség mérését szolgáló összetett mutatószám, amelyet a szavatoló tıke összege (számláló) és a korrigált mérlegfıösszeg (nevezı) aránya fejez ki.

- 17 -


TPF

vatizáció következtében az évtized végén újra nıni kezdett. Mindeközben a bankprivatizáció fokozatosan, de mérsékelt sebességgel haladt elıre. Szlovéniában a bankkonszolidáció 1993 januárjában az ország messze legnagyobb bankjának, a mintegy 80%-os mérlegfıösszeg-részaránnyal rendelkezı Ljubljanska Banknak a konszolidációjával kezdıdött, majd márciusban két másik bankkal folytatódott. A rossz hitelek mintegy 60%-át áttették egy e célra felállított szervezetbe, a Bank Rehabilitációs Ügynökségbe, amely így nagy mennyiségő vállalati adósság tulajdonosa lett, a széles érintett vállalati kör konszolidációja tehát a továbbiakban rá hárult. A konszolidációs folyamat részeként egészen 1997-ig a szlovén jegybank ún. likviditási hitellel refinanszírozta az arra szoruló bankokat, s csak a konszolidáció nagyjából ekkor történı lezárulása után kezdıdött a politikai vita a bankok privatizálásáról. Bulgária arra példa, hogy hiába kezdték el jelentıs költségvetési tehervállalással idıben a bankrendszer rendbetételét – a régió országai közül Bulgária költötte már 1993-1994-ben a legtöbbet, a GDP 26%-át a konszolidációs kötvények útján történı feltıkésítésre –, ha ez a folyamat nem volt elégséges a bankok tıkehelyzetének megfelelı megerısítéséhez, illetve ha azt nem követték olyan lépések, amelyek révén a bankok üzletszerő, prudens, piaci mőködése biztosítva lett volna. A vállalati kereszttulajdonlás a bankokban, a gyenge szabályozás, a kiterjedt jegybanki refinanszírozás és az elmaradt vállalati konszolidáció miatt a bankok portfóliója nem javult, s az 1996-os pénzügyi válságban mintegy 15 kisebb bank ment csıdbe, majd kormányzati segítség híján felszámolásba. A válság hatására a kormány 1997 elején új, szigorú szabályozást vezetett be a szektorba, és elindította a jelentısebb bankok privatizációját. Csehországban az ún. vócser- vagy kuponos privatizációs technika következtében a formális állami tulajdon dominanciája már 1992-ben megszőnt, a valódi tulajdonlás és a tıkehiány miatt elmaradt vállalati rekonstrukció, a tulajdonosi összefonódások, valamint a nem megfelelı szabályozási környezet azonban a vállalati adósságok jelentıs felhalmozásához vezetett, így 1999 végén a minısített hitelek aránya meghaladta az összes hitel egyharmadát, a GDP 25%-át, mely alapvetı gátjává vált a privatizációnak. A probléma kezelésére a kormány 2000 elején felállította az ún. Konszolidációs Ügynökséget, amelyhez a kereskedelmi bankok minısített hitelei közül mintegy 300 milliárd koronányi – a GDP 20%-a – került, valamint felgyorsította a még állami tulajdonban lévı nagybankok privatizálását. Horvátországban 1996 végén kényszerült a kormány az ország második legnagyobb bankját állami kézbe venni. A rossz hiteleket eltávolították a bank mérlegébıl, s államkötvényekkel tıkésítették fel. Ezután kerülhetett sor a bank privatizálására, hasonlóan az ország két nagyobb regionális bankjához, amelyeket több másikkal az 1996-1998 közötti rehabilitációs hullámban konszolidáltak. Romániában noha a bankrendszer ugyanolyan problémákkal küzdött, mint a többi rendszerváltó országban, a kormány nem foglalkozott az egyre halmozódó rossz hitelek ügyével, azok aránya folyamatos növekedés után az évtized közepére közel 50% volt. 1997-ben a szabályozás szigorítása után egy sor banknak támadtak likviditási nehézségei. Részben ennek, részben az 1998-as reformhullámnak köszönhetıen 1998-ban döntöttek a bankprivatizáció beindításáról, s megkezdték a két második legnagyobb bank, a Bankorex és Banca Agricola konszolidációját, rossz hiteleiket egy erre a célra felállított ügynökséghez helyezve. 1999-ben még egy bankot bevontak a konszolidációba, néhány kisebb bank pedig csıdbe ment. B) A felszámolással járó bankkonszolidáció gyakorlata a balti és a FÁK-országokban A balti országokban a 90-es évtized közepére vált akuttá a bankszektor válsága. Több kisebb bank csıdje után 1994-ben Észtország második legnagyobb bankja is csıdbe ment. Az észt állam nem segítette ki a tönkrement bankokat, így azok felszámolásra kerültek. A válság a szabályozás szigorításával, a BIS tıkemegfelelési elıírásainak bevezetésével (1994) és IAS számviteli szabályok adaptálásával (1995), valamint nemzetközi auditáló cégek alkalmazásának elıírásával szőnt meg. Litvániában és Lettországban a szabályozási környezet jelentıs szigorítása komoly fizetésképtelenségi hullámot idézett elı, amelynek következtében jelentıs betétkivonásokra is sor került. A válságban mindkét ország legnagyobb bankja is áldozatul esett, s megszőnt egy sor, fıleg kisebb bank. A bankszektor konszolidálása folyamatában tehát az évtized elején létrejött kis tıkeerejő bankok eltőntek:

- 18 -

Holmár Krisztina


Észt- és Lettországban a bankok kétharmada, Litvániában fele megszőnt. Az évtized második felére azonban a szigorú szabályozás és bankfelügyelet, valamint a beinduló privatizáció hatására a bankrendszer megszilárdult. Oroszországban és a többi volt szovjet utódállamban a balti országokhoz hasonló folyamat játszódott le, azzal a lényeges különbséggel, hogy az elıbbiekben a még hiányos szabályozás és az állam túlságos beleszólása a bankok vállalatfinanszírozási gyakorlatába nem szüntette meg a bankcsıdöket elıidézı okokat és azok további lehetıségét. A szovjet rendszer felbomlása után alulszabályozottá vált bankszektorban egyre-másra alakultak a kis tıkeerejő, gyenge finanszírozó képességő bankok, amelyek tömegesen váltak fizetésképtelenné a vállalatok tönkremenetele és a külsı sokkok közepette, a romló makrogazdasági és pénzügyi környezetben, az ismétlıdı válságokban. A kormányok nem segítették ki ezeket a bankokat, ezért a bankkonszolidáció megoldása a bankok felszámolása, illetve megszőnése volt, aminek következtében például Oroszországban 8 év alatt több mint 700-zal csökkent a bankok száma.

A bankkonszolidáció típusától függött tehát a költségvetésre rakódó teher nagysága. Legköltségesebb a közép-európai országok banki rekonstrukciója volt, ahol a kormányok kivásárolták a bankok rossz hiteleinek jelentıs részét, feltıkésítették, és ezek után privatizálták ıket. Ezzel szemben a volt szovjet tagköztársaságokban, így a balti országokban is a bankokat csupán az örökölt rossz hiteleik egy része után kompenzálták, s ahol ez nem volt elegendı, ott hagyták megszőnni ıket. A legtöbb esetben a betéteseket is csak részben kárpótolták, így ezekben az országokban a költségvetést jóval kisebb mértékben terhelték a bankkonszolidáció költségei. Fontos még megjegyezni, hogy a közép-európai országok kormányai a bankkonszolidációt túlnyomórészt nem készpénzzel, hanem hosszú lejáratú állampapírral finanszírozták, melynek következtében annak terhei a költségvetésben évente csak a fizetett kamatok erejéig jelentkeznek, a kibocsátott államkötvények állománya pedig az államadósságot növelte. Továbbá a bankokban felhalmozódott rossz hitelekben a gazdasági szereplık (vállalatok, bankok stb.) elégtelen mőködése miatt keletkezett veszteségek testesültek meg, így azok felszámolása vagy felszámolódása költségei mindenképpen terhelik az adott társadalmat, valakinek elıbb vagy utóbb meg kell fizetnie azokat. A költségvetés finanszírozásában ez szétterült az adófizetıkre, s idıben elıre is a jövı nemzedékekre, míg a tönkremenni hagyott bankok esetében a tulajdonosokra és a betétesekre hárult. Mindenképpen számolni kell még azokkal a társadalmi költségekkel is, amelyek a lakosság és a gazdasági szereplık pénzügyi rendszerrel szembeni bizalomvesztésébıl fakadtak, megtapasztalván a nagy számú bank eltőnését és elviselvén az ebbıl fakadó esetleges személyes veszteségeket. A konszolidációs folyamat egy modern piacgazdaságban jól mőködı pénzügyi közvetítı rendszer megteremtése irányába tett elsı szükséges, de önmagában távolról sem elégséges lépés volt. A bankrendszer életképességének megerısödéséhez további fontos feltételeknek kellett teljesülniük. Ilyen volt a bankok és vállalatok közötti kapcsolatok piacivá válása, a modern üzletszerő banki mőködés, és az ehhez szükséges technikai feltételek, valamint ismeretek meghonosítása, ami további tıkebevonást igényelt. E feltételek teljesülését régiónk országaiban leggyorsabban vagy kizárólag a külföldi szakmai befektetıknek történı privatizáció biztosíthatta. Ugyancsak fontos, de rövid távon nehezebben teljesíthetı feltétel a bankok mőködési hátterét jelentı makro- és mikrogazdasági környezet javulása, mely utóbbinak a bankkonszolidációhoz több országban kapcsolódó adó-, azaz vállalati konszolidáció is része volt.

- 19 -


TPF

A bankrendszer privatizációja A bankszektor privatizációja valójában két folyamatot takar. Az egyik az állami tulajdonban lévı bankok magánkézbe kerülését jelentette, a másik a külföldi tulajdonosok megtelepedését a régió országaiban. Az országok egy részében a két folyamat idıben elvált egymástól: Csehországban például a vócser-privatizáció következtében, a balti országokban a rendszerváltás után a jórészt a vállalati bázison kialakult bankrendszer tulajdonosi sajátosságai miatt, illetve a volt Jugoszlávia országaiban, ahol a bankszektor fele részben induláskor is magán (vállalati) tulajdonban volt. Az országok egy másik jelentıs csoportjában a két folyamat döntıen egybeesett: a bankprivatizáció az állami tulajdonban lévı bankok külföldi (szakmai) befektetık számára történı eladását jelentette. Ez történt Magyarországon, valamint részben és/vagy késıbb Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Romániában. A szektor megerısödését és a valódi megfelelıen mőködı bankpiac mőködését azonban minden országban a külföldi stratégiai befektetık megtelepedése hozta magával, hiszen egyéb tıkeerıs szereplı híján a bankszektor tıkével történı további erısítését, a korszerő mőködést lehetıvé tévı fejlesztéseket és finanszírozásukat mint új tulajdonosok ık látták el. A jelentısebb bankok privatizációja már minden országban lezajlott, a magántulajdon túlnyomóvá vált a szektorban. A folyamat, bár sehol sem problémamentesen, s egy sor országban csak az évtized végétıl, a szektor talpraállításának többszöri kudarcos kísérlete után, külföldi szakmai befektetık aktív részvételével zajlott. Ezt támogatták a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezetek is, így látván garanciát a stabil bankrendszerek létrejöttére a térségben. A legtöbb országban idıszakról idıszakra felülkerekedett ugyan az a politikai szándék, amely megpróbálta kizárni a külföldi tıkét a kulcsfontosságúnak tekintett bankszektor stabilizálásából – ilyen volt például Csehországban a vócser-privatizációs kísérlet, Szlovákiában a Meciar-érában a külföldi tıke kirekesztése, távoltartása, Szlovéniában a fontosabb bankok állami kézben tartásának egészen 2001-ig tartó gyakorlata, Lengyelországban a privatizációs folyamat elnyújtása, – 2001-re mégis mindenhol – Oroszországot kivéve – meghatározott tulajdoni hányadra tettek szert a külföldi, számottevı részben régióbeli bankok. Kelet-Közép- és Dél-Európában fıleg olasz, osztrák és német bankok jelentek meg, amelyek regionális hálózatot hoztak létre a térségben, s ezek építése, fejlesztése még ma is tart. A folyamatot tarkították a nemzetközi bankpiacon az évtizedben lejátszódó fúziók is. A megjelent nagyszámú külföldi bank közül egy tucat domináns piaci részesedésre tett szert a térség több országában is. Ilyen az olasz Intesa a CIB-csoporttal – amelybe a magyar CIB-en kívül a második legnagyobb szlovák bank, a VUB és a horvát Privredna Banka tartozik –, az Unicredito, amelyik az elmúlt évtizedben megszerezte a legnagyobb bolgár és horvát bankot, valamint a második legnagyobb lengyel bank többségét. Ilyen az Erste, amely Szlovákiában és Csehországban megvette a legnagyobb lakossági bankot. Az osztrák Raiffeisen Bank és a Creditanstalt, egyesülve a HVB-vel minden országban jelen van, de elsısorban nem felvásárlásokkal növekednek. A belga KBC tulajdonába került a magyar K&H, a legnagyobb cseh és szlovén bank. S ilyen a magyar OTP is, amelynek Magyarországon és Bulgáriában a legnagyobb lakossági bankok, Szlovákiában és Romániában pedig egy-egy erıs középbank van a birtokában. A balti országokban erıs a svéd, a finn és a német bankok jelenléte. Ezek közül a legnagyobb a svéd SEB-Swed Bank, amely az összes balti országban a bankpiac többségét meghatározó bankok tulajdonosa.

- 20 -

Holmár Krisztina


A privatizáció elsı szakaszában a térség összes országában fontos szerepet játszott az EUországok által 1990-ben a gazdasági átmenet elısegítésére alapított EBRD2 mint pénzügyi befektetı. Az EBRD a gyakran alkalmazott kétlépcsıs privatizációs módszer pénzügyi befektetı szereplıje volt. E privatizációs technika elsı lépéseként egy szakmai és egy pénzügyi befektetı – ez leggyakrabban az EBRD volt, de a Világbank fejlesztési-pénzügyi befektetési intézménye, az IFC3 is betöltötte idınként ezt a szerepet – megvette a felkínált kelet-európai bank 20-25% körüli részesedését, többnyire egy opciós megállapodással együtt. Ennek keretében általában az ügylet szakmai befektetı résztvevıje, de elıfordult, hogy az adott kormány elıre meghatározott idıpontban és minimumáron visszavásárolta részesedését az EBRD-tıl, és így közvetlenül, esetleg még egy lépésben a szakmai befektetı lett az adott bank többségi tulajdonosa. Az EBRD mindkét oldal számára a bizalmat erısítı szereplıként mőködött a folyamatban: a szakmai befektetık számára az átmeneti országokkal és az adott bankokkal kapcsolatos kockázat megosztását jelentette, az érintett kormányoknak pedig az a nemzetközi intézmény volt, amely garanciát nyújtott a privatizációtól várt elınyök megvalósulására. A kétlépcsıs módszer ugyanakkor elnyújtotta a fontos hazai állami bankok többségi külföldi tulajdonba kerülésének folyamatát, így az ettıl tartó politikai erıkkel szemben védhetıbb, a halogató kormányok számára vonzóbb volt. Magyarországon a Magyar Külkereskedelmi Bankot, a Budapest Bankot, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Szlovéniában, Horvátországban jelentıs bankokat privatizáltak ezen a módon. Magyarországon a bankszektor privatizációja 1994-ben a Magyar Külkereskedelmi Bank kétlépcsıs privatizációjával kezdıdött, amelynek végén a Bayerische Landesbank többségi tulajdonosa lett az MKB-nak. 1995-ben az OTP 25%-át tızsdén értékesítették pénzügyi befektetıknek, 20%-át a tb, 5%át az alkalmazottak tulajdonába adták. Ugyanebben az évben adták el a Budapest Bankot az MKB-hoz hasonló kétlépcsıs fordulóban a General Electric Capital szakmai befektetınek. 1996-ban sor került a két utolsó nagybank, az MHB és a KHB szakmai befektetıknek történı eladására is, elıbbit a holland ABN AMRO, utóbbit a belga KBC vette meg. 1997-ben folytatódott az OTP és a KHB tulajdoni részeinek privatizálása, az Erste megvette a Mezıbankot, a német DB a Takarékbankot, összeolvadt a CIB és a CIB Hungária, 1999-ben bejött a HVB, 2000-ben fuzionált a K&H és az MHB-ABN AMRO, 2003-ban az Erste megvásárolta a Postabankot, s az MKB pedig az utolsó állami tulajdonban lévı bankot, a Konzumbankot. Mindeközben a gyorsan liberalizált leánybank-alapítási lehetıséggel élve gyakorlatilag az évtized elejétıl folyamatosan telepedtek le az országban elsısorban a nagy európai, kisebb részben tengerentúli bankok: Citibank, Deutsche és Dresdner Bank, Commerzbank, Paribank, Credit Lionnais stb. A folyamat eredményeképpen a magyar bankszektorban nagyon gyorsan túlnyomóvá vált a külföldi tulajdon, 1998-ban 4 év alatt részesedésük meghaladta a 60%-ot, napjainkban már a 90% felé tart. Lengyelországban az 1990-es évtized bankprivatizációi során a külföldi befektetık jellemzıen több lépcsıben, s egy idıben elnyújtott folyamatban lettek az eladott bankok többségi tulajdonosai, mivel a magánosítást, azon belül is a külföldiek tulajdonszerzését nagy politikai és társadalmi vita kísérte. Ugyancsak jellemzıje volt a folyamatnak, hogy a viszonylag nagyszámú regionális bank részleges összeolvadása is kísérte. Az elsı két, 1993-ban privatizált regionális bank a bankkonszolidációba bevont 9 kereskedelmi bank közé tartozott, vevıjük két szakmai befektetı, a holland ING és az ír Allied Irish Bank volt. A privatizáció két évvel késıbb a két további regionális bank részleges eladásával folytatódott, de ezekben a bankokban csak 1999-2000-ben lett többségi tulajdonos a szakmai befektetı német HVB, illetve egy portugál bank. 1997-ben kezdıdött s két évbe került, amíg az UniCreditoAllianz konzorcium többségi tulajdonosává válhatott a lengyel bankpiac egyik legfontosabb szereplıjének, a tengermellék összeolvadásával létrejött egyik regionális banknak. A Bank Austria 2000-ben vehetett meg egy varsói székhelyő, ugyancsak konszolidáción átesett bankot, amelyet 2001-ben egye-

2 3

European Bank for Reconstruction and Development. Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. International Finance Corporation. Nemzetközi Pénzügyi Társaság.

- 21 -


TPF

sítettek a HVB privatizálta másik bankkal. Ekkorra már 70%-ot ért el a külföldi tulajdon aránya, ami erıs társadalmi ellenérzést és újabb politikai vitát váltott ki. Szlovákiában a Meciar-korszak lezárultával merült fel az állami bankok privatizációjának szükségessége, ehhez elıbb azonban – Csehországhoz hasonlóan – konszolidálni kellett az érintett bankokat. E célból 1999-ben központi programot indítottak, amelybe a három legnagyobb állami tulajdonban lévı bankot vonták be. Ennek részeként a szabályozási szigorítás több kisebb bank csıdjéhez és fúziókhoz vezetett, így 2 év alatt negyedével csökkent a bankok száma. 2000-ben adták el az ország legnagyobb lakossági bankját, a Slovenska Sporitelnát az osztrák Erste Banknak, míg 2001-ben több kisebb bank privatizációja történt, s az ország korábban harmadik legnagyobb bankja eladása az OTP-nek. Romániában a bankprivatizáció 1998-ban a Román Fejlesztési Bank Societe Generale de France-nak történı eladásával kezdıdött, majd az ottani Postabankéval folytatódott. 2001-ben privatizálták a Banca Agricolát, s ezzel 57%-ra nıtt a külföldi tulajdon részaránya a román bankrendszerben. Bulgáriában az 1996-os pénzügyi válság elıtt csupán részleges privatizáció történt, melynek keretében a menedzsment kisebb részesedésekre tett szert egyes bankokban, illetve helyi vállalkozói körök megszereztek kisebb regionális bankokat. Felelısen és üzletszerően mőködı tulajdonosi kör ily módon nem alakult ki, az új tulajdonosok nem vállalkozások hitelezésével, hanem inkább pénzügyi spekulációkkal foglalkoztak. A válság felszámolása után a szektor szabályozásának szigorításával és a külföldi szakmai befektetıknek történı privatizálással konszolidálták a bankrendszert. Ez utóbbi keretében 1997-ben egy amerikai és egy helyi bankból, valamint az EBRD-bıl álló konzorcium vásárolta meg az elsı jelentıs állami bankot, majd egy másik nemzetközi konzorcium 1998-ban – többszöri halasztás után – a Postabankot. 1999-2000-ben privatizáltak két nagyobb regionális bankot, s 2000 végén az ország legnagyobb bankját, a Bulbankot. 2002-ben adták el a Bank Austriának az ország 4. legnagyobb, utolsó még állami kereskedelmi bankját, a Biochimet, majd 2003 tavaszán vehette meg a magyar OTP Bulgária legnagyobb lakossági bankját. Ezzel gyakorlatilag az utolsó jelentıs állami bank is külföldi tulajdonba került, s mivel egy sor nemzetközi bank leánybanknyitással lépett a bolgár bankpiacra, a szektor több mint 90%-a ma már külföldi tulajdonban van. Horvátországban a privatizáció a sikeres bankkonszolidáció után kezdıdött 1998-ban egy regionális bank eladásával, majd hosszú elıkészületek után 2000-ben gyorsult fel. Ekkor adták el az UniCreditoAllianz konzorciumnak az ország legnagyobb bankja, a Zagrebacka Bank elıször kisebbségi, majd 2001 elején többségi tulajdonrészét. A második legnagyobb bank 66%-át ugyancsak 2000-ben vásárolta meg a Banca Commercialna Italia (Intesa), míg az UniCredito megvette az ország harmadik legnagyobb bankjának a többségi részesedését. 2002-ben némi piaci átrendezıdés után a HVB német bank is megszilárdította jelenlétét a horvát bankpiacon, míg 2003-ban az Erste megvett három kisebb regionális bankot, mintegy 10%-os piaci részesedést szerezve így. A piac 90%-a ma már külföldi tulajdonban van. Szlovéniában az elsık között megtörtént konszolidációt nem követték a szektor piaci mőködését kikényszerítı további kormányzati lépések, sıt kimondottan versenykorlátozó és restriktív volt a szabályozás. A piaci koncentráció magas maradt: a piac több mint felét 2000-ig három nagybank uralta, amelyek közül az egyik magán-, részben külföldi tulajdonban volt (2001-ben lett többségi tulajdonosa a Societe Generale). Az állami tulajdonban maradt bankok privatizációja egészen 1997-ig a politikai vita napirendjére sem került. A külföldi bankok egészen 1999-ig nem nyithattak bankfiókot, s 19941998 között külföldi bank nem kapott leánybank-alapítási engedélyt. A bankprivatizáció 2001-ben, egy kormányváltás után indult el. 2002-ben történt meg a legnagyobb bank kétlépcsıs privatizációja a szakmai befektetı belga KBC és az EBRD részvételével, s indult a második legnagyobb bank értékesítése is. A külföldiek elıtti piacnyitás hatására egy sor külföldi bank telepedett meg az országban, s ennek során kisebb regionális bankokat is felvásároltak. A balti országokban a bankprivatizáció – az évtized közepének bank- és pénzügyi válsága által elıidézett bankkonszolidációs és felszámolási hullám után – az 1998-ra stabilizálódó bankszektorban indult meg, ahol a felszámolások és összeolvadások következtében mintegy fele-harmadára csökkent a piac szereplıinek száma. Mindhárom ország legnagyobb bankjait a svéd Swedbank és a SEB vásárolta meg, további fontos szereplı lett a finn Sampo of Finland. A domináns svéd banki jelenlét 2001-ben súlyos problémát idézett elı, amikor bejelentették a Swedbank és a SEB készülı fúzióját. A két bank

- 22 -

Holmár Krisztina


ekkor már, a mérlegfıösszeget tekintve Észtország piacának 80, Litvániának egy készülı privatizáció révén 70, Lettországnak is több mint 50%-át lefedte.

Az évtized végére tehát valamennyi átmeneti gazdaság bankszektorában abszolút teret nyert a külföldi tıke, s a végeredmény egy, a fejlett országokban is szokatlanul magas külföldi tulajdonosi dominancia lett. A fejlett országok csoportjából csupán Új-Zélandban és Luxemburgban, egyébként pedig csak néhány fejlıdı országban találunk ilyen magas külföldi részvételt a bankszektorban. Az EU-tagországok közül csupán Nagy-Britanniában és Írországban haladja meg némileg a külföldi tulajdon aránya az 50%-ot, az összes többi országban az arány messze kisebb: az országok 60%-ában 10% alatt van. A bankszektor nemzetközi normákhoz igazodó jogi szabályozásának folyamata A konszolidáció és a privatizáció mellett a bankrendszer fejlıdési kereteit meghatározó harmadik elengedhetetlen lépés a megfelelı szabályozási környezet kialakítása volt. Ez azonban nemcsak a bankszektor korszerő szabályozásának megteremtését jelentette, hanem értelemszerően együtt járt a tágabb értelmő tıkepiac intézményeinek létrejöttét, mőködési szabályainak kialakítását jelentı tıkepiaci szabályozás folyamatával is. A bankszektor szabályozása az elsı, nemzetközi standardoknak megfelelı kereskedelmi bankokról szóló törvények megalkotásával kezdıdött. A szektorra ugyanakkor nagy hatást gyakorolt az évtized fordulóján a gazdasági környezet hirtelen megváltozásából fakadó sokkszerő vállalati csıdhullám, amelynek jogszabályi kezelése csıdtörvényekkel történt. Magyarországon 1992. január 1-jén vezették be a rendkívül szigorú csıd- és felszámolási törvényt, amely jelentısen hozzájárult az átfogó adós- és bankkonszolidáció szükségességéhez, ugyanakkor rendezte a vállalati körbetartozások és alacsony fizetési fegyelem problémáját. 1992. január 1jén lépett hatályba az új Pénzintézeti törvény, amely európai normáknak megfelelı, meglehetısen szigorú tıke- és fizetıképességi követelményeket írt elı a magyar bankok számára, ugyanakkor kijelölte a bankprivatizáció kereteit azzal, hogy 5 év moratóriummal az államra is elıírta az egy-egy tulajdonosra vonatkozó 25%-os korlátot, s a 10%-nál nagyobb külföldi tulajdonszerzést egyszerően teljesíthetı elızetes kormányzati engedéllyel tette lehetıvé. A törvény meghatározta továbbá az Állami Bankfelügyelet feladatkörét és jogállását. Az ügyfelek szektor iránti bizalmának megerısödésével járt az Országos Betétbiztosítási Alap 1993-ban történı felállítása, amely bankonként 1 millió forint erejéig garantálta a névre szóló betétek visszafizetését, noha ez lényegesen kevesebb volt a 20 ezer eurós EU-normánál, de akkor még nagyjából megfelelt az átlag magyar (kis)megtakarító biztonsági igényeinek. 1997. január 1jén a Pénzintézeti törvényt felváltotta a Hitelintézeti törvény, amely tovább szigorította a tıkekövetelményeket, ugyanakkor a legszélesebb körő pénzügyi szolgáltatások nyújtásának lehetıségével ruházta fel a bankokat, lehetıvé téve számukra az univerzális bankká válást. A teljes körő befektetési szolgáltatás nyújtásának engedélyezésével az értékpapírpiacra azonban csak a törvény 1999-es módosításával engedték be a bankokat, addig leányvállalataikon keresztül vettek részt ezen a piacon. Ugyancsak 1997-ben jelent meg az Értékpapírtörvény, amely részletesen és átfogóan szabályozta a hazai tıkepiacot, s benne a bankok szerepét is. A törvény felváltotta és egységesítette az 1980-as évek végén elkezdıdött tıkepiaci szabályozást, amelynek egyes elemei lehetıvé tették a tıkepiac intézményeinek létrejöttét és szabályozták mőködésüket, úgy mint 1990: értékpapírok forgalmazásáról szóló törvény, június: BÉT megnyitása, 1991: befektetési társaságokról szóló törvény, 1993: önkéntes nyugdíjpénztárakról szóló törvény. Az egy évvel korábban felállított Értékpapír-felügyeletet belevonták az új Állami Pénz- és Tıkepiaci Felügyeletbe, egységesítve ezzel a tıkepiac állami felügyeleti rendszerét. 2001-ben ezt a törvényt váltotta fel a Tıkepiacról szóló törvény, amely egységes szerkezetben újraszabályozta a szektor mőködését. 1995-ben lépett hatályba a folyó fizetési mőveletek körében a forint konvertibilitását lehetıvé tévı új Devizatörvény, ami jelentısen

- 23 -


TPF

liberalizálta a külföldiek hazai értékpapír-befektetéseit, jelentıs lökést adva ezzel a tızsde fejlıdésének. Ugyanebben az évben született a Biztosítási törvény is. Az évtized közepére a nagy, „rendszeralkotó” szabályozási folyamat nagyjából befejezıdött, maradt azonban a szabályozási „aprómunka”: a külsı és belsı környezet változásaihoz igazítani a szektor intézményeinek mőködési feltételeit, elsısorban az EU-csatlakozás követelményeit figyelembe véve, illetve a szabályozási lyukak betömését célozva, például a pénzmosásra vonatkozó törvény, a kisebbségi részvénytulajdonosok védelmét szolgáló törvénymódosítás stb. Az évtized folyamán, többnyire a bankrendszer problémáinak felhalmozódásához köthetıen, a többi kelet-közép-európai országban is megtörténtek a szabályozási folyamat hasonló lépései. A nemzetközi pénzügyi szakértık szerint az évtized végére a régióban kiépült pénzügyi szabályozás színvonala és hatékonysága erısen megközelítette, de még nem érte el a fejlett piacgazdaságokét. 2002 végére a szabályozás terén is lejátszódott az a konvergencia, amely megfigyelhetı a régió bankszektorai fejlıdésének más elemeiben is. Nevezetesen, hogy országonként eltérı „vargabetők” után végül is a nemzetközi standardok alapján egységesült a bankrendszer szabályozása is. Az intézményi fejlıdés áttekintése után természetesen vetıdik fel az az alapkérdés, hogy az ezredfordulóra átalakuló kelet-európai bankrendszerek mekkora szerepet töltenek be az egyes nemzetgazdaságokban, s milyen mély az újonnan kiépült banki pénzügyi közvetítés. E kérdések megválaszolásához a pénzügyi közvetítés mélységének szokásos vizsgálatával és a mutatók nemzetközi összehasonlításával juthatunk közelebb. A rendszerváltó országok bankrendszereinek kiterjedtsége és a banki közvetítés mélysége az új évezred küszöbén A bankrendszer pénzügyi közvetítésben betöltött szerepét néhány standard mutatóval mérhetjük. A mérlegfıösszeg, a magánszektornak nyújtott hitelállomány és az M2 GDP-ben való részesedésének vizsgálata alapján ugyan némileg más-más képet kapunk, de európai öszszehasonlításban egyik sem kedvezı a kelet-európai országokra nézve. A mérlegfıösszeg/GDP arány nagyjából az EU-átlag harmadát-negyedét teszi ki. Tovább rontja a képet, hogy Szlovénián, Bulgárián és a gyors eszközállomány-bıvülést egyedül felmutató Horvátországon kívül az elmúlt 6 évben az összes többi rendszerváltó országban stagnált vagy csökkent a bankrendszer mérlegfıösszege a GDP arányában. Ezzel szemben az EU-átlag ugyanebben az idıszakban javult, tehát a régió relatív elmaradása tovább nıtt. Némileg kedvezıbb képet és jóval nagyobb szórást mutatnak a rendszerváltó országok a magánszektornak nyújtott banki hitelek állományát vizsgálva: az EU-átlag durván felét találjuk a volt Jugoszlávia fejlett utódállamaiban, harmadát Magyarországon és a balti országokban, negyedét-ötödét a kelet-közép-európai országokban, valamint Bulgáriában és Romániában. Még kisebb a régió országainak EU-átlagtól való elmaradása a vállalkozói szektor banki hitelezése terén. Ennek egyik fontos oka, hogy az európai országok bankjai jelentıs arányban nyújtanak hitelt külföldre, míg régiónkban a bankszektor hitelállományának szinte egésze hazai vállalkozásokkal szemben áll fenn. Ugyanakkor, miközben az EU-országok magánszektorral szembeni hiteleinek durván fele megy a vállalkozói szektornak, a másik fele a háztartásoknak, addig a lakosság hitelei a rendszerváltó országokban elenyészıek, és csak az utóbbi három évben indultak gyorsabb növekedésnek. 2002-ben a volt Jugoszlávia két fejlett utódállamát leszámítva minden rendszerváltó országban 10% alatt volt a lakossági hitelek GDP-hez viszonyított aránya, Magyarországon 6,8%. Egyedül Horvátországban közelítette meg a 25%-ot, de ez is csupán a negyedét tette ki a német, s felét a portugál értéknek.

- 24 -

Holmár Krisztina


A bankrendszer vállalkozói hitelállományát a GDP arányában mérve, az EU-átlag 2002-ben durván 55% volt, míg a kelet-közép-európai és a volt Jugoszlávia utódállamaiban ez az érték 25-30, s a többi országban pedig 12-25%-ot tett ki. Fontos megjegyezni, hogy a keleteurópai országok többségében a vállalkozói szektor hitelállományának jelentıs része – a kelet-közép-európai országokban mintegy a fele – nem hazai, hanem külföldi bankoktól származik. Ez a tény még akkor is a rendszerváltó országok bankrendszereinek egyfajta diszfunkciójára utal, ha figyelembe vesszük, hogy a pénzügyi szolgáltatások internacionalizációja gyors és szerte a világon terjedı jelenség. Rámutat ugyanakkor arra a tényre is, hogy a nemzeti bankrendszerek csökevényes mőködése esetén a vállalkozások jelentıs része képes egyéb csatornákon keresztül külsı forráshoz jutni. Ugyancsak érdekes, hogy az 1990-es évek végéig a régióban Csehország – s kisebb részben Szlovákia – bankrendszerében találjuk a legmagasabb értékeket a magánszektorral szemben fennálló hitelállomány GDP-hez viszonyított arányát tekintve, kétszeresét például a magyar és lengyel adatoknak. Ennek egyik oka az a még szocializmusból örökölt vállalatfinanszírozási gyakorlat volt, amelynek eszközeként a bankhitelt nagyobb arányban alkalmazták, mint a többi volt szocialista gazdaságban. További ok volt a magánszektoron belül a háztartások jelentısebb hitelállománya. A bankkonszolidációval járó kései portfóliótisztítás következtében azonban 2000-2001-ben mind Csehországban, mind Szlovákiában jelentısen visszaesett a magánszektornak nyújtott banki hitelek állománya, így a GDP-arányos, korábban 45% körüli mutató 2002-ben már csak 20% körül alakult. Ezzel ellentétben 1998 és 2003 között jelentısen bıvült a magánszektor hitelállománya Horvátországban, Lettországban és Magyarországon, s folyamatosan Szlovéniában és Észtországban. A növekedés húzómotorja minden országban a háztartások hiteleinek gyors emelkedése volt, miközben a vállalkozói hitelállomány is a GDP növekedési ütemét meghaladva bıvült. A magánszektor hitelállományának mérlegfıösszegnél gyorsabb növekedése arra utal, hogy az 1990-es évtized válságai és leépülése után a régió országainak bankrendszereiben egészséges fejlıdés indult. A fejlıdés, ütemét tekintve, azonban még mindig nagyon lassú folyamatnak tőnik. E lassúságban azonban nem csupán a pénzügyi közvetítırendszer esetleges alulfejlettsége, diszfunkcionális mőködése, hanem a gazdasági környezet (a makrogazdasági feltételek, a hazai és nemzetközi konjunktúra alakulása, a vállalati szféra hitelképessége, piaci és növekedési kilátásai stb.) is meghatározó szerepet játszanak. Lengyelországban például a bankrendszer az elmúlt 5 évben a lakossági hitelállományt leszámítva minden mutató alapján stagnált, miközben évrıl évre nıtt a problémás hitelek állománya. 2002-ben arányuk már 21,4% volt. Mindez azonban nem csupán, illetve nem elsısorban a bankrendszer teljesítményének, hanem az évezred fordulójára maradt ágazati és nagyvállalati restrukturálás elhúzódásának és az ebbıl fakadó nagyarányú hitelbefagyásoknak a következménye. Az M2 GDP-arányos alakulását tekintve a régió és az EU országai közötti különbség tovább mérséklıdik, ez azonban nem feltétlenül pozitív jelenség. Az M2 túlnyomórészt azon forráselemeket tartalmazza, amelyek a modern pénzügyi rendszerekben kiszorulóban vannak, nevezetesen a készpénzt és a banki betéteket. Ez utóbbiak aránya a fejlett országok megtakarítási formái között folyamatosan csökken, s a hosszú távú megtakarítások egyre inkább az egyéb tıkepiaci intézményekbe, a befektetési alapokba, nyugdíj- és egészségpénztárakba, s életbiztosítókhoz áramlanak. Ezek részaránya a rendszerváltó országokban még csekély. A banki betétek jelentıségét egyébként semmiképpen nem szabad lebecsülni: ezekben a forrásszegény országokban szerepük a makromegtakarításokban alapvetı. Jellemzı azonban, hogy pontosan azokban az országokban (Románia, Bulgária, balti országok), ahol a bankkonszolidáció jelentıs részben bankok felszámolásával és a betétesek csupán részleges kárpótlásával

- 25 -


TPF

járt, az M2 is kisebb volumenő. Ez – az alacsony megtakarítási képesség mellett – azzal is összefügg, hogy a megtakarítók bizalmát visszaszerezni idıbe telik. Befejezés Összefoglalásként megállapítható, hogy a bankszektor a vizsgált térség országaiban sok tekintetben még mindig diszfunkcionálisan mőködik, s így tıkeallokációs szerepét nem tudja megfelelıen betölteni. Az átmeneti idıszak elsı felében-kétharmadában volt ez különösen igaz, amikor az alultıkésített, forráshiányos, rossz hitelekkel és vállalati kereszttulajdonlással terhelt bankok csak nagyon részlegesen voltak képesek ellátni pénzügyi közvetítı szerepüket. A lakossági betétgyőjtés a bankrendszer iránti gyenge bizalom miatt stagnált vagy csökkent, hosszú távú forrásokhoz jutni nem lehetett, a bizonytalan vállalati szektor és magas állampapírhozamok miatt érdemesebb volt az államot finanszírozni, az infláció és a bankrendszer nagy mőködési és konszolidációs költségei miatt magas kamatok az életképes vállalati szektort külföldi hitelfelvételre szoktatták. Bár országonként eltérı mértékben még találkozhatunk ezekkel a jelenségekkel, napjainkban már visszaszorulóban vannak. Erre utal a bankkonszolidációtól kezdıdıen a magánszektornak nyújtott hitelek GDP-hez viszonyítva évrıl évre növekvı aránya, amin belül nı mind a vállalati, mind a lakossági hitelek volumene. Mérséklıdik a nemzetközi összehasonlításban magas kamatkülönbözet, ami a bankszektor mőködési költségeinek csökkenésére, egyben a hitelnyújtás egyre kisebb kockázatára utal. A bankrendszerben képzıdı források volumene is növekedésnek indult. A szektor egyre piacibb mőködésének fontos ismérve a kínálati piac kialakulása mind több üzletágban. Magyarországon például az évtized végére telítıdı nagyvállalat-hitelezési piac mellett ma már a kis- és középvállalkozói szektorért is verseny folyik, s a lakossági hitelezés piacán is már erısen kiélezıdött a verseny. A fejlıdés meglehetısen felgyorsult, fıleg az alacsonyabb bázisról induló országokban. Az országok közötti különbséggel kapcsolatban fontos hangsúlyozni a bankrendszer gazdaságba való beágyazottságának, a banki közvetítés mélysége örökölt színvonalának jelentıségét is. A volt Jugoszlávia országai ebbıl a szempontból mindenképpen elınyben vannak a régió többi országával szemben és ez megmutatkozik az említett mutatók mai alakulásában is. Ugyanakkor a balti országok és Bulgária példája mutatja, hogy rossz indulási pozícióból is lehet gyors fejlıdést elérni. Míg a megkésett cseh és szlovák bankkonszolidáció, az elhúzódó lengyel ágazati struktúraváltás és befejezetlen bankprivatizáció példája azt bizonyítja, hogy kedvezıtlen szabályozási és reálgazdasági körülmények a banki közvetítés mélyülését évekre visszavethetik.

Irodalomjegyzék Gém Erzsébet [2004]: A kelet-európai bankrendszer átalakulása és fejlıdése. Külgazdaság. 9. szám. Árvai Zsófia [2002]: A banki közvetítés mélysége Magyarországon. Közgazdasági Szemle. 78. szám. Balassa Ákos [1996]: A magyar bankszektor konszolidációja és jelenlegi helyzete. Külgazdaság. 4. és 5. szám. Banyár László [2003]: Egy az utunk? Bank és Tızsde. 11. szám. Banyár László [2004]: A tíz legnagyobb kelet-közép-európai (Csatlakozó nagybankok). Bank és Tızsde. 2. szám.

- 26 -

Holmár Krisztina


Bonin. J. P. – Schaffer. M. [1996]: Bankok, vállalatok, rossz hitelek és csıdök Magyarországon. 1991-1994. Közgazdasági Szemle. 2. szám. Bonin. J. P. [1996]: Átalakulóban a bankszféra – a magyar, a lengyel és a cseh bankprivatizáció. Külgazdaság. 7-8. szám. Botos Katalin [1996]: Elvesz(t)ett illúziók. A magyar bankrendszer helyzete és távlatai. KJK. Budapest. Köbli József [1994]: Bank- és adóskonszolidáció Magyarországon 1991-1994. Külgazdaság. 10. szám. 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekrıl és a pénzügyi vállalkozásokról. Mihályi Péter [1997]: A bankprivatizáció tanulságai. Külgazdaság. 10. szám. www.pszaf.hu www.mnb.hu www.mkbsikerklub.hu www.privatbankar.hu

- 27 -

- 28 -

Dr. Finta József

A média szerepe a társadalom erkölcsi fejlıdésében

A MÉDIA SZEREPE A TÁRSADALOM ERKÖLCSI FEJLİDÉSÉBEN Dr. Finta József morál teológus Modern korunk egyik nagy lehetısége, ugyanakkor kihívása a tömegkommunikációs eszközök helyes használata. A hiteles és gyors információ, a mind több és mind szélesebb körő ismeret megszerzése hatalommá vált az egyes emberek, emberi közösségek kezében. Azonban amennyire hasznos, annyira káros is lehet a média, fıként a napjainkban legelterjedtebb televízió és internet használata. Egyre inkább elıtérbe kerül mind a mősorkészítık, mind pedig a "fogyasztók", a tömegkommunikációs eszközöket használók erkölcsi felelıssége. Jelen cikkben arra kaphatunk válaszokat, hogy a Római Katolikus Egyház erkölcsi tanítása szerint milyen értékei, pozitívumai vannak a médiának, s melyek azok a veszélyek, amelyeket mindenáron el kell kerülni. A televízió, mint a jelenkori kultúra fontos alkotóeleme Az ember önmegvalósítása, képességeinek továbbfejlesztése elsıdleges szerepet tölt be az emberi kultúrában. E cél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy minden ember minél több ismeretre tegyen szert, minél nagyobb mértékben ismerje meg a teremtett világot. A társadalmi kommunikáció eszközei csodálatos távlatokat nyújtanak a társadalom számára, mivelhogy képesek óriási mennyiségő információ igen gyors eljuttatására emberek hatalmas tömegeihez.1 A napi sajtó és folyóiratok, mozi, rádió, televízió és az internet alkotják a tömegkommunikáció sarokpontjait: ezeket az eszközöket a mindennapi nyelvben „médiáknak” nevezzük. „Ezeken keresztül árad és terjed szét a tömegkommunikáció, amely nem más, mint a médiák által közvetített tájékoztató, látványos-szórakoztató, kulturális, reklám stb. tartalmak összessége.”2 Immár szokássá vált a tájékoztatásban, a szórakoztatásban és a kulturális ismeretek bıvítésében megjelölni a tömegkommunikáció három alapvetı funkcióját. Ez a hármas felosztás azonban nem megfelelı, mivel úgy tőnik, élesen különválasztja a kulturális gazdagítás funkcióját a tájékoztatástól illetve a szórakozástól. A valóságban nem beszélhetünk a médiák funkcióinak élesen körülhatárolható felbontásáról. Ha valamilyen módon mégis megkülönböztetni akarjuk ezeket a funkciókat, úgy két fı terület körül csoportosíthatjuk ıket, amelyek ugyanakkor szorosan összefüggenek egymással: úgymint az ismeret termelése és elosztása ( információk, ötletek, viselkedési modellek ), valamint egy kapcsolati hálózat létrehozása és közvetítés az egyének, különbözı csoportok és különbözı kultúrák között.3 A médiák közül kétségtelenül a televízió és az internet a legelterjedtebb és a leggyakrabban használt kommunikációs eszköz. A televízió az 50-es években született és villámgyorsan elterjedt, elsısorban a fejlett nyugati világban. Például Olaszországban már 1987-ben a családok 95%-ának volt TV-je és a személyek 91%-a „fogyasztotta” rendszeresen ezt a szolgáltatást.4 Manapság az egyének, mindenekelıtt a gyermekek a televízióból merítik annak az információnak a zömét, ami eléri ıket. A TV és az internet jelentik a mai társadalom legelter-

1

Vö. CONCILIO ECUMENICO VATICANO II. Inter mirifica, n. 1 ( II. Vatikáni zsinat, Inter mirifica n. 1.) ZANACCHI A., La sfida dei mass media, Ed. Paoline, Milano 1990. P.49. 3 Vö. Uo., pp. 132-133. 4 Vö. Uo., p. 52. 2

- 29 -


TPF

jedtebb oktatási és nevelı eszközét. A televízió és az internet tehát az emberi kultúra fontos, szinte nélkülözhetetlen összetevıjévé váltak. Azokat az okokat, amelyek az embereket a TV-nézésre és internetezésre motiválják, két fı csoportban foglalhatjuk össze: tájékozódás-kultúra és szórakozás-„menekülés”. A kutatások szerint a szórakozás-menekülés motívum valamivel hangsúlyosabb: a „fogyasztók” elsısorban szórakozás, a szabadidı eltöltése céljából néznek televíziót. Ma viszont, 50 évvel a TV megjelenése után, tagadhatatlan tény, hogy ennek az eszköznek a hatását egyfajta ambivalencia jellemzi. Lehet az emberi haladást a legalkalmasabb módon szolgáló eszköz, ugyanakkor viszont képes szétrombolni az emberi kapcsolatokat is. A televíziós és internetes mősorok fejleszthetik az egyén személyiségét, de el is torzíthatják azt.5 A súlyos negatív hatások miatt sok szerzı démonizálta és még ma is démoni jelenségnek tartja a televíziót ( pl. Marie Winn ), sıt az egyetlen megoldást gyakran a televíziótól való teljes tartózkodásban látják. Ez a totális elszakadás azonban ma már szinte lehetetlen. „A TV immár közöttünk van olyan mértékben, hogy akkor is nézzük a televíziót, ha valójában nem nézzük. Behatol az újságokba, a könyvekbe, az iskolába, a munka világába, csakúgy, min a szórakozáséba vagy a szabad idıébe. Szerepe meghatározó a kultúrában még akkor is, ha fizikai valóságában nincs jelen és éppen nem nézzük.”6 Nem szabad tehát démoni jelenségként kezelni és számőzni a televíziót, hanem meg kell keresni az autentikus helyét, akár személyes életünkben, akár az egész társadalom életében. Ez a sürgetı igény a mősorközlık felelısségére, és a fogyasztók felelısségére egyaránt rámutat. A televíziózással és internetezéssel kapcsolatos morális felelısségünket felismerve és gyakorolva törekednünk kell tisztázni a televíziós és internetes hírközlésben rejlı pozitív lehetıségeket és kiszőrni a negatív hatásokat. A televízió és internet használatában rejlı pozitív lehetıségek A katolikus egyház tanításában aláhúzza a tömegkommunikációs eszközök pozitív jellegét, köztük a televízióét és az internetét is. Ezek az eszközök alkalmasak arra, hogy fontos segítséget nyújtsanak a kapcsolatteremtéshez és az egész emberi társadalom fejlıdéséhez. Egyúttal arra is képesek, hogy gazdagítsák és a társadalmi életbe bekapcsolják az egyes személyeket.7 Ahhoz, hogy ezek a pozitív tendenciák megvalósulhassanak, a tömegkommunikáció szférájában is szükséges az erkölcsi elvek ismerete és tiszteletben tartása.8 A tömegkommunikációs eszközökre vonatkozó morális szabályozó elvek egyrészt az emberi méltóság helyes felfogásából adódnak, másrészt viszont az egyes „médiák” specifikus természetébıl és egyedi jellegzetességeibıl. A televíziós és internetes mősorok szerkesztıinek a közjót kell szolgálniuk, továbbá tiszteletben kell tartaniuk minden ember méltóságát. A mősorok, mind tartalmukat, mind a közlés módját tekintve meg kell, hogy feleljenek ezeknek az alapvetı követelményeknek. Nem mentes a felelısségtıl azonban maga a nézı és olvasó sem. Számára a legfıbb kötelesség abban áll, hogy tanúsítson kritikus magatartást a hírközlı eszközökkel szemben: azaz a mősorok körültekintı megválasztásában és az ezekkel kapcsolatos kritikus és autonóm vélemény kialakításában.9 A TV-nézés és internetezés következı pontokban felsorolásra kerülı pozitív szempontjai nem választhatók el élesen egymástól.

5

Vö. PONTIFICIUM CONSILIUM INSTRUMENTIS COMUNICATIONIS SOCIALIS PRAEPOSITUM, Communio et progressio,n. 21.(Szentszéki nyilatkozat a tömegkommunikációs eszközökrıl) 6 Aa. Vv. ,Famiglia, educazione e TV. In Ricerche pedagogiche, 104 (1992.) pp. 62-64. 7 Vö. Popularum progressio, n. 1. n. 15. 8 Vö. Inter mirifica, n. 4. 9 Vö. Inter mirifica, n. 9. ,Populorum progressio. N. 81-82.

- 30 -

Dr. Finta József


Tájékoztatás A televízió és internet elsı számú elınye az információk gyors és hatékony közlése a társadalom széles rétegei számára. Az információközlés „az a tevékenység, melynek során, egy potenciálisan felvilágosult és a legkülönbözıbb társadalmi-kulturális szituációkban található egyénekbıl összetevıdı közönség számára, azaz a tömegkommunikáció tipikus közönsége számára hírek, idıszerő eseményekhez kapcsolódó kommentárok és közérdekő események győjtése, feldolgozása és terjesztése történik”10 A manapság egyre bıvülı mennyiségő információ nélkülözhetetlen az egyénnek ahhoz, biztosítsa kapcsolatát a valós élettel. Ezért az információ pótolhatatlan szerepet tölt be mind politikai, mind gazdasági, kulturális, szociális, vagy szellemi síkon egyaránt. Következésképpen minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy tájékoztassák. Az információhoz való jogot megerısíti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az Egyház Tanítóhivatala is.11 A tájékoztatáshoz való jognak azonban megvannak a maga korlátai: az igazsághoz való jog, a magánélet védelmének joga, a titoktartás joga stb. A kommunikáció szabadsága nagyon fontos érték, de csak akkor, ha a közjó szolgálatában áll, különben az egész nem más, mint haszontalan öntetszelgés.12 Az információ közlése akkor jogszerő, ha ennek kapcsán három feltétel teljesül: az információ társadalmi hasznossága, az információ igazsága és a közlés olyan módja, hogy az minden érintett számára érthetı. A közvélemény formálása Pluralista és gyakran relativista társadalmunkban elengedhetetlen, hogy a polgárok rendelkezzenek közvéleménnyel, legalábbis az egész közösséget szorosan érintı dolgokat illetıen. A közvélemény „egy értékekbıl, hiedelmekbıl, elvekbıl, meggyızıdésekbıl, sztereotípiákból álló rendszer, amely valamely csoport közös öröksége.”13 A televízió és az internet alapvetıen fontos eszközök a közvélemény megfelelı és hiteles formálásában, amely természetesen megköveteli, hogy minden személy szabadon kinyilváníthassa saját egyéni véleményét, gondolatait. A többség véleménye nem szükségképpen a jobb, vagy az igazsághoz közelebb álló vélemény, mindazonáltal mind az egyházi, mind a polgári felsıbbségeknek figyelmesen tanulmányozniuk kell a szabad és közkelető véleményeket. Egyetemes közeledés A televízióval és internettel kapcsolatban a legjelentısebb pozitívum talán az, hogy bizonyos értelemben ledöntötték az egyes országok és földrészek közt fennálló tér-és idıbeli korlátokat. Képesek arra, hogy elımozdítsák a kölcsönös megismerést és az egyetemes együttmőködést a különbözı társadalmak és kultúrák között. Minél könnyebben értik meg egymást az emberek, annál gyorsabban lesznek képessé arra, hogy helyreállítsák az igazságot, a békét és a testvéri szolidaritást.14 A TV és internet segítségével minden ember és minden csoport felismerheti saját felelısségét a világ közös problémáinak megoldásában. A szocializáció és az integráció Ezek a pozitív funkciók szorosan összefüggenek az elızıkben elmondottakkal, de mindenekelıtt az egyén vonatkozásában. A szocializáció jelentése: ”létrehozni egy ismeretekbıl és ideákból álló közös alapréteget, amely lehetıvé teszi minden egyén számára, hogy szervesen beleilleszkedjék annak a társadalomnak a szövedékébe, amelyben él.” Az integráció viszont 10

ZANACCHI.La sfida dei mass media, p. 139. Vö. Populorum progressio n. 33. 12 Vö. Uo., n. 44-47. 13 ZANACCHI, La sfida dei mass media, p. 142. 14 Vö. Populorum progressio, n. 7-12. 11

- 31 -


TPF

„azoknak a különféle üzeneteknek a megértése, amelyre minden személynek, csoportnak, vagy nemzetnek szüksége van ahhoz, hogy kölcsönösen megismerjék és megértsék / megértessék egymást.”15 A szórakozás Amint láttuk, a szórakozás lehetısége az, ami a legtöbb embert a TV-nézésre és internetezésre motiválja. Ma a televíziózás és internetezés a szórakozásnak, a szabadidı kihasználásának egyik legelterjedtebb módja. Az Egyház tanítása is elismeri, hogy a médiák a kikapcsolódás és a pihenés hasznos eszközei.16 A televíziós programokban fellelhetı a szórakozás négy hagyományos formája: az ismeret (tájékoztató mősorok, dokumentumfilmek stb.), a játék (televíziós játékok, sportközvetítések stb.), a mővészet ( zene, színház stb.) és a társadalmi élet ( TV-híradó, televíziós viták stb.). Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a televízió a legtöbb esetben csupán passzív nézést, e szórakozási forma külsı szemlélését teszi lehetıvé és csak nagyon ritkán biztosítja az aktív részvételt. Éppen ezért nem kell elfogadnunk, hogy ez az eszköz váljon a legfıbb, sıt az egyetlen szórakozási eszközzé. A televíziós adások képesek megfelelı alap-effektusokat biztosítani a szórakozáshoz: felülemelkedést a hétköznapok nehézségein, problémáin; a pihenést, az örömöt és vidámságot, az intellektuális és érzelmi gyarapodást. Mindez azonban csak abban az esetben érvényesül, ha a TV-mősorok valóban az emberi személy és az egész társadalom javát keresik. Vagyis akkor, amikor a kikapcsolódás és felszabadulás jelszavát használva nem idéznek elı új félelmeket, újabb szorongásokat és feszültségeket, hanem valóban magas színvonalú kultúrát közvetítenek; pozitív, nemes érzelmeket, nem pedig negatív, közönséges érzéseket keltenek a nézıben. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozza, hogy nem megengedhetı, hogy a mővészet szabadsága szabad utat engedjen az erkölcstelen megnyilvánulásoknak. Az erkölcsi rend primátusát mindenkinek tiszteletben kell tartani.17 A nevelés Miután a televízió és az internet napjainkban az emberi kultúra egyik fontos összetevıjét képezi, ezért az oktatásban, nevelésben is jelentıs szerepet tölt be. A család egyre többet veszít az oktatásban-nevelésben és a szocializációban betöltött pótolhatatlan funkciójából.18 A gyerekek információikat gyakran inkább a televízióból merítik, mintsem a családból vagy az iskolából. Az információk hatalmas áradata miatt, és amiatt ahogyan ezt tálalják, a TV és az internet hatékonyabbnak tőnnek a családnál és az iskolánál. Egyrészt szükséges tehát, hogy a gyerekeknek szánt mősorok valóban nevelı jellegőek legyenek, szoros együttmőködést feltételezve e téren a szülıkkel és az oktatást nyújtó iskolával. Másrészt elengedhetetlen egyfajta figyelmes és okos közvetítés a szülık és nevelık részérıl, amelynek segítségével ellenırzik és a kiskorúak számára kommentálják a televíziós mősorokat. Ugyancsak a teendık között szerepel a TV-nézés idejének korlátozása.19 Az evangélium hirdetésének lehetısége A tömegkommunikáció az Egyház számára kihívás ugyan, de egyúttal nagy lehetıség is. „ Az Egyház vagy hallatja a hangját a tömegkommunikációs eszközökön keresztül, vagy a szószékrıl elhangzó szavait elnyomja a világ zaja és néma egyházzá válik.”20 Ezt a körülményt a 15

ZANACCHI, La sfida dei mass media, p. 136. Vö. Populorum progressio, n. 52. 17 Inter mirifica, n. 6. 18 ZANACCHI, La sfida dei mass media, p. 275. 19 Uo. pp. 283-284. 20 Uo. p. 290. 16

- 32 -

Dr. Finta József


Tanítóhivatal már a II. Vatikáni Zsinat elıtt felismerte. Minden hivatalos dokumentum sürgeti vallásos mősorok szerkesztését és sugárzását, valamint papok és világiak szakmai képzését, akik az evangéliumnak a médiákon keresztül való hirdetésével foglalkoznának. Pl. „Inter mirifica” (1963) és „Communio et progressio” (1971). A TV-nézés negatív hatásai az egyénre és a társadalomra Ma sajnos azt kell megállapítanunk, hogy a fent felsorolt pozitív lehetıségek kevésbé látszanak megvalósulni, s erısebben érvényesülnek a televíziózás és internetezés negatív hatásai. Ezért a szomorú helyzetért mind a mősorok szerkesztıi, mind azok fogyasztói felelısek De nemcsak ık, hanem mindazok, akik a „média világát” politikai vagy gazdasági eszközökkel irányítják. Véleményem szerint a TV és internet káros hatásának három alapvetı oka van: - A televízió nagyrészt ideológiai és gazdasági érdekeket kiszolgáló eszközzé vált. - A mősorok passzív és kritika nélküli fogyasztása a nézık részérıl. - A TV-nézés és internetezés túlzásba vitele. A televízió passzivizáló hatása Ez a hatás magából a TV „természetébıl” adódik, abból a „módból” ahogyan nézzük. A televízió könnyen passzívvá teszi azt a nézıt, akinek számára a TV jelenti a szabadidı felhasználásának legfıbb eszközét. „A kommunikációs folyamatból valójában hiányzik a viszonosság, mert a folyamat csak a kibocsátótól a befogadó irányába zajlik és fordítva pedig nem: egyutas vagy egyirányú kommunikációról van tehát szó (feedback, azaz visszajelzés nélkül).21 A televízió meghatározó mindenütt-jelenléte gyakran szinte mágikus hatást gyakorol az emberre és korlátozza mérlegelési és ítéletalkotási képességét. A televíziózás sok esetben nem ösztönzi az intellektuális tevékenységet sem. Igaznak tőnik B. Bettelheim megállapítása: „A TV megragadja a fantáziát de nem engedi szabadon”.22 Ma az emberek nagy része úgy tőnik, passzívan és minden kritika nélkül elfogadja a televízió által kínált „valóságot”: azokat a normákat, személyeket, modelleket és ideálokat, amelyeket a tömegkommunikációs eszközök bemutatnak neki. Kulturális uniformizálás - a „tömegkommunikációs mentalitás” A kultúra uniformizálása szoros kapcsolatban áll az elıbb említett negatívumokkal. A médiák, mindenekelıtt a televízió és az internet, igen sok személy vonatkozásában óhatatlanul erıs befolyást gyakorolnak az értékekre és az érzelmekre, a magatartásformákra, a valóság felfogásának módjára és a szokásokra. Az, aki nem képes arra, hogy kritikus megfontolással szemlélje a televíziós és internetes mősorokat, könnyen a kulturális uniformizálás áldozatává lehet. Valójában egy bizonyos fajta konformizmusról, nyájösztönrıl van szó, amelyet tömegkommunikációs mentalitásnak neveznek.23 Talán azt mondhatjuk, hogy egy ilyen mentalitás nem más, mint maga a közvélemény. A valóságban azonban a „médiás mentalitás” nem esik egybe a közvéleménnyel. Ez utóbbi tulajdonképpen autonóm egyének szabad eszmecseréjének a gyümölcse, amíg a tömegkommunikációs mentalitás egyoldalú manipuláció eredménye. Ez a manipuláció mutatkozik meg pl. abban a tényben, hogy a mai kereskedelmi filmek többsége sztereotípiákat közvetít ( szexuális, etnikai stb. ) és hiányoznak az alternatívák.24 A totalitárius országokban a tömegkommunikációt a politikai rezsim határozza meg,

21

Uo. p. 53. WINN M., La droga televisiva, Armando Editore, Roma 1978, p. 11. 23 Vö. ZANACCHI, La sfida dei mass media,pp. 185-186. 24 MANNA E., La televisione consapevole, in Censis- note e commente, 28 (1992). P.86 22

- 33 -


TPF

míg a „demokratikus” országokban sokdzor a kereskedelem, a gazdasági haszon. Így tehát ma is szinte képtelenség szabad társadalmi kommunikációról beszélni. A „menekülés” motívuma – elszakadni a konkrét valóságtól A televízió és internet esetében fellép a „menekülés”, a valóságtól való elszakadás jelensége. A TV képes arra, hogy kiemeljen bennünket a hétköznapokból, de ha túl sokat nézzük, hatására el is távolodhatunk a konkrét világtól. A tudományos megfigyelések szerint jelentıs mértékben megváltoztatja a „erıs mősorfogyasztók” valóságérzékelését: meghamisítja bennük a világ és a társadalom hiteles képét. A nézı téves ismeretei nem a hamis információkból származnak, hanem képzelt, fiktív mősorok ismételt nézésébıl, amelyek realisztikusnak tőnnek, realisztikus keretbe ágyazva.25 Amikor a TV fiktív világa eluralkodik a reális, az igazi világ felett, akkor ez utóbbi unalmassá és kevésbé hitelessé válik az ember számára. A valóság meghamisításának jele pl., hogy a filmek által bemutatott mintaképek és személyiségek az esetek többségében túlidealizáltak. A. Zanacchi szerint a televízió élvezete kétféle módon hat olyan irányba, hogy az egyén a reális élettıl eltávolodjék: „Egyrészt azáltal, hogy mőködésbe hozza a „menekülési” folyamatot, egy mesterkélt vagy képzeletbeli élet „bizományban” való megélésének lehetıségét ígérve, amelyet a kalandosság, a rendkívüliség, a szuggesztívitás szüntelen dinamizmusa ural; másrészt pedig azáltal, hogy illuzórikus összefüggést teremt a jelentısebb eseményekkel az aktualitásokról szóló tudósításokon keresztül, mivelhogy az integráció a valós életbe az esetek többségében pusztán képzeletbeli, fiktív.”26 A televízió mint „kábítószer” A túlzásba vitt TV-nézés és internetezés hasonló hatásokat tud kiváltani, mint a drogfogyasztás. Minden kábulatkeresés igazi oka abban áll, hogy az ember olyan örömöket és „magasságokat” hajszol, amelyek a valós életben nem elérhetık. Az ijesztı következmény a szervezet reakciója: a kábítószer fogyasztó egyre kevésbé képes meglenni a drog nélkül. A kábítószertıl való függıség legfontosabb hatásai a következık: - A drog használata hozzászokást, hiánya pedig frusztrációt idéz elı. - Egy drogos számára már nem léteznek más kellemes érzések: görcsösen keres egyfajta érzést de soha nem igazán elégedett. - A kábítószerek fogyasztása beszőkíti és kiüresíti az emberi kapcsolatokat. - Egyetlen dolognak a kizárólagos keresése a megkülönböztetés képességének elvesztésével jár ahhoz a dologhoz viszonyítva, amely a fogyasztót egyáltalán a keresésre indította. Az alkoholistának például nem fontos az elfogyasztott alkohol zamata. 27 A kábítószerélvezet fenti ismérvei a mértéktelen TV-nézésre és internetezésre is alkalmazhatók. Hasonlóképpen, sok televíziómősor-fogyasztó számára sem létezik másfajta szórakozási lehetıség, nem fontosak a személyes kapcsolatok, sıt a hosszas TV-nézés és internetezés szertartása maga fontosabb a nézett mősor tulajdonképpeni tartalmánál. A családi és közösségi kapcsolatok szétesése A passzív TV-nézés és internetezés szétrombolhatja az egyén kapcsolatát a családdal és az egyéb közösségekkel. Lehetetlenné teszi a beszélgetéseket és fokozatosan „idegenek puszta együttlakásává” fokozza le a családi együttélést.28 A mai család nagyon ritkán nézi közösen 25

Vö. WINN, La droga televisiva, pp. 86-87 ZANACCHI, La sfida dei mass media, p. 203. 27 Vö. WIIINN, La droga televisiva, pp. 36-40. 28 Vö. ZANACCHI, La sfida dei mass media, p. 277. 26

- 34 -

Dr. Finta József


a televíziót, és a gyerekek általában a szülık nélkül nézik. Sajnos a televíziót gyakran tekintik a szülık egyfajta „elektronikus baby-sitternek”, amely lehetıvé teszi, hogy magukra hagyják a gyerekeket. Az ilyen jelenségek következménye az is, hogy manapság a kommunikációban már nem annyira a szavak érvényesülnek, mint inkább a nem-verbális közlési eszközök. A túlzásba vitt TV-nézés miatt nem marad idı a kötelességekre és az egyéb szórakozási formákra A „Communio et progressio” aláhúzza, hogy a szórakozást, amely önmagában szükséges és értékes, nem szabad a fontos kötelezettségek rovására gyakorolni. Egyik nagyon súlyos következménye a tömény televízió és internet élvezetnek, hogy elvonja az idıt: a kötelességek, fontosabb teendık elhanyagolásához vezet.29 Úgy tőnik, a TV és internet legyızi a kisebb fokú passzivitással járó egyéb szórakozási módokat is. Nagyon gyakran „megöli a társalgást, az olvasást, és a vágyat, hogy valami más, értelmesebb dologgal foglalkozzunk” 30 Az eddig említett negatív hatások, magának a televízió nézésnek a természetébıl származnak. Most végül szeretnék rámutatni két olyan romboló hatású következményre, melyek a mősorok tartalmából fakadnak: az erıszakra és a pornográfiára. Erıszak a televízió mősoraiban Sajnos vitathatatlan, hogy a mindennapi valóságnak az erıszak is részét képezi és így a tájékoztatásba is beletartozik. Az erıszak bemutatása azonban megkövetel egyfajta mérlegelést egyrészt a tájékoztatással kapcsolatos jogok és kötelességek, másrészt az emberi személy tisztelete között. A keresztény tanítás óvatos körültekintést tanácsol az erkölcsi rossz bemutatásával kapcsolatban. Erkölcstelen lehet egy olyan produkció, amely a rosszat és a bőnt felkészületlen, éretlen közönségnek mutatja be (pl. gyerekeknek)31. Az utóbbi években egyértelmő és egyre markánsabb növekedés tapasztalható a médiákban alaptalanul és feleslegesen bemutatott erıszakot illetıen. A filmek jelentıs részében az erıszak domináns elem és gyakran úgy van beállítva, mint valami pozitív dolog. A TV segítségével az erıszak könnyen hozzáférhetıvé vált a fiatalok, sıt a gyerekek számára is. Ez egy nagyon veszélyes helyzet, mivel a gyermekek még képtelenek arra, hogy világosan elkülönítsék a fantáziát a valóságtól. Fogékony, befolyásolható személyek, különösen a gyerekek esetleg úgy tekinthetik a szadista erıszakot, mint elfogadható, normális és utánzásra méltó dolgot.32 Kétségtelen tény, hogy az erıszakos cselekmények számának növekedése a TV- programok következménye is. Nem véletlen, hogy 1952 és 1972 között az Egyesült Államokban a súlyos vagy erıszakos bőncselekmények miatt letartóztatott fiatalkorúak száma 1600%-kal emelkedett.33 Az ijesztı jelenség az, hogy ezekbıl a fiatalokból szinte teljesen hiányoznak a normális érzések, úgymint a bőntudat vagy lelkiismeret furdalás. Talán nem csoda, amikor a „TV- ben megkínzott és meggyilkolt áldozatok feltámadnak” és tovább élnek. Az erıszak erıs hatást gyakorol a pszichére és megnehezíti a normális szociális kapcsolatok kialakítását. A legveszélyesebbek azok a filmek, amelyek valóságszerő, hihetı karakterrel rendelkeznek: ezek meghamisítják a társadalmi valóságot, alaptalan félelmet és szorongást keltenek. 34

29

Communio et progressio, n. 52. ZANACCHI, La sfida dei mass media, p. 264. 31 Communio et progressio, n. 58. 32 PONTIFICIO CONSIGLIO DELLE COMUNICAZIONI SOCIALI, Pornografia e violenza nei mass-media, 1989. n.12. (Szentszéki nyilatkozat: Pornográfia és erıszak a tömegkommunikációs eszközökben.) 33 Vö. WINN, La droga televisiva, p. 82. 34 Vö. ZANACCHI,La sfida dei mass media, pp. 259-261. 30

- 35 -


TPF

Az erıszak terjesztésének legfontosabb oka a médiákban a gazdasági nyereség, a profit hajszolása, valamint a kommunikációs eszközök tulajdonosainak és munkatársainak csekély felelısségérzete és érzékenysége. A pornográfia a televízió mősoraiban „ A pornográfia - a tömegkommunikációs eszközök esetében - az emberi testnek férfiúi vagy nıi mivoltában rejlı, „privacy”-hoz való jogának megsértése az audiovizuális eszközök által. Ez a sérelem az embert és az emberi testet egy személytelen, a féktelen vágyak prédájául vetett tárggyá redukálja.”35 A televízió, internet és más eszközök közvetítésével a pornográfia elterjedt az egész világon. Különösen a gyerekek és a fiatalok sebezhetık a pornográfia által és könnyen áldozatává válhatnak. A pornográfia lealacsonyítja a szexualitást, akadályt támaszt a hiteles szexuális kapcsolat meghitt jellegével szemben, megrontja az emberi viszonyokat, igájába dönti az egyént, tönkreteszi a házasságot és a családi életet, továbbá meggyengíti a társadalom morális szervezetét.36 A pornográfia a droghoz hasonlóan függıséget alakít ki, és arra ösztökéli a hatása alá került személyeket, hogy egyre ingerlıbb és egyre perverzebb produkciókat hajszoljanak. Igaz, hogy az ilyen termék elıállítására és forgalmazására nem kerülhetne sor, ha nem lenne rájuk piaci kereslet. A társadalom szexuális szabadosságát azonban éppen az olyan egyének és csoportok manipulálják, akik a gazdasági hasznot hajszolván ilyen filmeket gyártanak és dobnak piacra. Be kell látnunk, hogy bár a gazdasági kezdeményezés szabad, azonban ez nem folytatódhat a társadalmi hasznosság, a szabadság és az emberi méltóság rovására.37 A tömegkommunikációs eszközöknek nem szabad a kereskedelem és a gazdasági kizsákmányolás szolgálatába állniuk.

Irodalomjegyzék Concilio Ecumenico Vaticano II. Inter mirifica, Roma ( II. Vatikáni zsinat, Inter mirifica, nyilatkozat a tömegkommunikációs eszközökrıl.) ZANACCHI A., La sfida dei mass media, Ed. Paoline, Milano 1990. Pontificium Consilium Instrumentis Comunicationis Socialis Praepositum, Communio et progressio . Roma. (Szentszéki nyilatkozat a tömegkommunikációs eszközökrıl) Aa. Vv. ,Famiglia, educazione e TV. In Ricerche pedagogiche, 104 (1992.) Winn M., La droga televisiva, Armando Editore, Roma 1978. Manna E., La televisione consapevole, in Censis- note e commente, 28 (1992). Pontificio Consiglio Delle Comunicazioni Sociali, Pornografia e violenza nei mass-media, Roma 1989. (Szentszéki nyilatkozat: Pornográfia és erıszak a tömegkommunikációs eszközökben.)

35

Pornografia e violenza nei mass-media, n. 9. Vö. Uo. , n.. 10. 37 Vö. ZANACCHI,La sfida dei mass media, p. 124. 36

- 36 -

Dános Anikó

A magyar nık munkaerı-piaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása

A MAGYAR NİK MUNKAERİ-PIACI HELYZETE, ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIK JAVÍTÁSA Dános Anikó fıiskolai docens A nıkre általában alacsonyabb aktivitási ráta jellemzı a közép-kelet-európai országokban, mint a férfiakra. Még Svédországra is a nık 42, 3%-os inaktivitása volt jellemzı a munkaerıpiacon, szemben a férfiak 34, 3%-os inaktivitásával, 2004-ben. Ez nyolc százalékpontos „nemek közötti szakadékot” jelent. Horvátországban, Magyarországon és Lengyelországban a nemek közötti szakadék 14, 5 -15, 5 százalékpontos. Ez azonban még mindig alacsonyabb, mint némelyik nyugat-európai országban, mint például Írországban (21, 3 százalékpont) és Spanyolországban (23, 3 százalékpont). Általánosságban elmondható, hogy a nık foglalkoztatási rátája alacsonyabb a férfiakénál, és a nık kevésbé vannak jelen a munkaerıpiacon, mint a férfiak. Amíg a posztkommunista országokban a nıi munkaerı-piaci részvétel csökkenése tapasztalható, addig a nyugati országokra annak növekedése jellemzı. Ugyanakkor, a részmunkaidıs foglalkoztatás a nık körében sokkal inkább elterjedt, mint a férfiak körében. A részmunkaidıs foglalkoztatás kevésbé elterjedt KözépKelet-Európában, mint Nyugat-Európában, de azon belül igen magas a kényszerőségbıl vállalt részmunkaidıs állásvállalások aránya. A nıi foglalkoztatottság Magyarországon – a 90-es évek végére – nagyjából az Európai Uniós átlagnak megfelelıen alakult. A gazdasági aktivitás szempontjából leginkább érintett 25-54 éves korosztálynak addigra 64%-a dolgozott. Azt mondhatjuk tehát, hogy napjainkban a fiatal és a középkorú nık Magyarországon közel ugyanolyan arányban folytatnak keresı tevékenységet, mint számos más európai országban, de a jelenlegi helyzet eltérı trendek következtében alakult ki. Míg Magyarországon a 70-es, 80-as években az említett nıi korosztály foglalkoztatása 80% felett volt – egyes korcsoportok esetében a 90%-ot is meghaladta -, és innen következett be a csökkenés, addig Nyugat-Európában a nıi foglalkoztatottság állandó, folyamatos bıvülése volt tapasztalható. A közel azonos foglalkoztatottsági helyzet mögött tehát igen eltérı társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok húzódtak meg. Egy nyugat-európai szerves fejlıdés áll szemben egy közép-európai felülrıl vezényelt, kierıszakolt munkaerı piaci változással és helyzettel. Foglalkoztatási ráták az Európai Unióban és Magyarországon EU-15

EU-25

Magyarország

(2003)

(2003)

(2004)

Férfiak (15-64 évesek)

72, 5

70, 8

63, 1

Nık (15-64 évesek)

56, 0

55, 0

50, 7

Együtt (15-64 évesek)

64, 3

62, 9

56, 8

15-24 évesek

42, 6

36, 4

23, 6

55-64 évesek

41, 7

40, 2

31, 1

- 37 -


TPF

Magyarországon – a volt szocialista országokhoz hasonlóan – a nık tömeges munkába állása az 50-es években kezdıdött, amely folyamat nem nélkülözte a gazdasági kényszer és az ideológiai nyomás elemeit sem. Nemcsak az eszközök voltak gazdasági és ideológiai jellegőek, de a célok is: egyfelıl a nagyarányú iparosítás, másfelıl a családi kötelékek lazítása, az állam szerepének, ráhatásának növelése a gyermeknevelésben. A propaganda direkt és indirekt sugallata szerint csak a „dolgozó nı” volt a társadalom értékes tagja, és ebben az értékítéletben benne volt a „csak” anyák, „csak” háziasszonyok lebecsülése, negatív minısítése is. Kérdés persze, hogy az érintettek -

hogyan viszonyultak ehhez a hivatalos képhez, mennyire volt a keresı tevékenység a nık számára belsı kényszer és mennyire szükséges rossz, hogyan tudták valóban összeegyeztetni a munkát és a családot, és mit tettek volna, ha lett volna választási lehetıségük?

Az 1990-ben megkezdıdött rendszerváltozás gazdasági hatásai legmarkánsabban a munkaerıpiacon jelentkeztek. A foglalkoztatottak száma drasztikusan visszaesett, és szinte egyik napról a másikra 700 ezer ember lett munkanélküli. A munkahelyeken feleslegessé vált emberek jelentıs része, mintegy 60%-a a munkanélküliség elıl korengedményes (rokkant-) és elınyugdíjazásba menekült. A konszolidáció jelei 1998-tól mutatkoznak. Azóta tapasztalható, hogy nı a foglalkoztatottak és csökken a nem-foglalkoztatottak száma. A munkanélküliek egyre nagyobb arányban kerülnek vissza a munkaerıpiacra, nem kényszerülnek a végleges inaktivitást választani. A munkanélküliség, illetve a tömeges inaktívvá válás nem kímélte meg a munkaképes korú nıi népességet sem. 1990 és 2000 között az aktív korban lévı nık esetében az inaktívak aránya 22%-kal nıtt, és napjainkra a nık foglalkoztatási aránya mindössze 54%-os. Ha a gyesen és a gyeden lévı nıket az aktívak közé soroljuk, az aktív nık aránya 62%-ra emelkedik. Még azonban ez a kozmetikázott adat is jelentısen elmarad a 70-es, 80-as évekre jellemzı 80% feletti foglalkoztatási arányoktól. A rendszerváltozás óta eltelt évek anyagi és munkaerı-piaci bizonytalanságai abban erısítették meg az embereket, hogy egy családnak két pilléren kell állnia ahhoz, hogy valamelyikük munkanélkülivé válása ne lehetetlenítse el teljesen a család megélhetését, egzisztenciáját. A kétkeresıs családmodellt a többség azonban nem tekinti ideálisnak, és inkább csak kényszerbıl fogadja el. Helyzetértékelés A magyar munkaerıpiac legfontosabb jellemzıje az alacsony munkaerı-piaci részvétel. Az alacsony foglalkoztatottság (56, 8%) relatíve alacsony munkanélküliséggel (6, 1 %) és magas inaktivitással (39, 5%) párosul. 2004-ben éves átlagban a foglalkoztatottak száma 3 900 400 fı volt, ami a foglalkoztatottság stagnálását jelenti az elızı évek enyhe növekedése után. 2004-ben a munkanélküliek száma 252 900-ra nıtt, ami 6, 1 %-os munkanélküliségi rátát jelent. A munkanélküliek között a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezık felül(31, 1%), a fıiskolát, egyetemet végzettek alulreprezentáltak (7, 5%), a munkaerıpiacon jelen lévı teljes sokasághoz képest. A foglalkoztatottak 85, 8%-a volt 2004-ben alkalmazott, közülük határozott idejő szerzıdéssel 6, 8% dolgozott. A foglalkoztatottak 4, 4%-a vallotta magát részmunkaidısnek. A munkaképes (15-64 éves) korúak száma 6 826 300 fı volt, közülük 2 699 200-an nem voltak sem foglalkoztatottak, sem munkanélküliek 2004-ben. Többségük (2 307 000 fı) nem

- 38 -

Dános Anikó


is kívánt dolgozni. Azoknak az aránya, akik szerettek volna munkát vállalni, de ennek érdekében semmilyen konkrét lépést nem tettek, 2004-ben nem érte el a 15%-ot sem. Az inaktívak 41, 6%-a nyugdíjas, 27, 4%-a nappali tagozatos tanuló, 10%-a gyermekgondozási segélyben részesülı volt. Közülük 392 ezren szerettek volna dolgozni, de ebbıl 108 900 fı ún. passzív (vagy elbátortalanodott) munkanélküli, azaz azért nem folytatott aktív álláskeresést, mert kora, képzettsége (pontosabban annak hiánya), illetve a lokális munkaerıpiac korlátai miatt reménytelennek tartotta azt. Az inaktivitás elsısorban a középkorú és az idısebb népességet, a szakképzetleneket és a hátrányos helyzetőeket – köztük a roma népességhez tartozókat – érinti. A gazdasági átalakulás egyenlıtlenségei jelentıs regionális munkaerı-piaci egyenlıtlenségeket eredményeztek, különösen kistérségi és helyi szinten. 2003-ban a 15-64 éves népességben a nık aránya 51, 2 százalék volt, míg az összes foglalkoztatott között arányuk 45, 8%-os volt. Magyarországon nem a nık férfiakhoz viszonyított foglalkoztatási deficitje jelenti a súlyosabb problémát, hanem az általában vett, mindkét nemet egyformán sújtó foglalkoztatási szint. A nıi munkanélküliségi ráta 2003-ban 5, 6% volt, 0, 5%-kal kedvezıbb, mint a férfiaké (6, 1%). A nık munkanélküliségi mutatója 2004ben elérte a férfiakét, ami összefügg a munkanélküliek összetételében bekövetkezı változással: egyrészt, a munkanélküliek között nıtt a tanulmányaik befejeztével állást keresık aránya, másrészt, a nyugdíjkorhatár növekedésével és egységesülésével az idısebb generáció helyzete nemétıl mind függetlenebbé vált. Munkanélküliségi ráták az Európai Unióban és Magyarországon

Munkanélküliségi ráta, %

EU-15

EU-25

Magyarország

(2004. november)

(2004. november)

(2004, éves átlag)

7, 9

8, 8

6, 1

A rendszerváltást követı években a nık munkaerı-piaci részvételének visszaesését a nıi munkavállalással kapcsolatos konzervatív attitődök terjedése is kísérte, a nık körében is. Ez csak az utóbbi idıben látszik megváltozni, különösen a magasan iskolázott fiatal nık körében. A foglalkoztatási ráták az Európai Unióban és Magyarországon, korcsoportok szerint, 2003ban, (Forrás: Eurostat) EU-15

HU

Eltérés

15-24 évesek

42, 5

29, 8

12, 7

25-54 évesek

86, 5

80, 1

6, 4

55-64 évesek

51, 6

37, 8

13, 8

15-24 évesek

36, 7

23, 8

12, 9

25-54 évesek

67, 8

67, 4

0, 4

55-64 évesek

32, 2

21, 8

10, 4

Férfiak

Nık

- 39 -


TPF

A gyermeket gondozó szülık munkavállalásával kapcsolatos problémák Az alacsony szintő foglalkoztatás részben a kiterjedt, gyermekgondozással és a hozzátartozók gondozásával kapcsolatos ellátási rendszerre is visszavezethetı. A gyermekneveléshez kötıdı támogatásokat túlnyomó részt nık veszik igénybe. (2003-ban a GYES -t igénybe vevık 6 %-a, a GYED -et igénybe vevık 0, 7%-a volt férfi.) Ez hozzájárul ahhoz, hogy a fiatal nık évekre kimaradnak a munkaerıpiacról, és ez alatt készségeik megkopnak, ismereteik elavulnak, amely megnehezíti a késıbbi visszatérést. A 6-10 éves gyermeket nevelı nık aktivitása alacsonyabb, mint a gyermektelen, vagy idısebb gyermeket nevelı nıké. A magasabb iskolai végzettségő nık – még több gyermek születése után is – nagyobb sikerrel térnek vissza a munkaerıpiacra, mint alacsony végzettségő társaik. (Például a három gyermeket nevelı, felsıfokú végzettséggel rendelkezı anyák 63%-a dolgozik, szemben az általános iskolát végzett anyák 17%-ával.) A gyermekek és más hozzátartozók napközbeni ellátását biztosító szolgáltatások helyzete A három évesnél fiatalabb gyermekek napközbeni ellátását a bölcsıde, a családi napközi, valamint a házi gyermekfelügyelet biztosítja. A bölcsıdei férıhelyek száma 1990-tıl elıbb drasztikusan, majd enyhébb ütemben csökkent. 2002-ben a megfelelı korosztály 10, 1%-a járt bölcsıdébe. A bölcsıdei férıhelyekre jutó gyermekek aránya 2002-ben 120% volt, de a bölcsıdék rendszeres napi kihasználtsága 80% körül mozog. Rugalmas ellátásra lenne igény, de alig vannak a munkát vállaló szülık igényeihez jól alkalmazkodó gyermekgondozási formák. Jelentısek a területi egyenlıtlenségek a napközbeni gyermekellátáshoz való hozzáférés tekintetében. A 3-6 éves gyermekek napközbeni ellátása a közoktatási rendszerhez tartozó óvodákban történik. Magyarország jól kiépült óvodai hálózattal rendelkezik, az óvodába járók aránya európai viszonylatban is magas, megközelíti a 90%-ot. Ugyanakkor a hátrányos helyzető csoportok körében ez az arány alacsonyabb az átlagnál. Megoldatlan, különösen vidéken, a fogyatékos gyermekek napközbeni ellátása. A gyermekintézmények jelenlegi kihasználtsága mellett és a szőkös erıforrások miatt kevés intézmény vállalja fel sérült gyermekek integrált ellátását. 2001-2003 között jelentısen átalakult a szociális alap- és szakellátások, valamint a lakóhelyi szociális szolgáltatások rendszere, azért, hogy a rászorulók lehetıleg a saját lakókörnyezetükben kapjanak minél több segítséget, illetve a családok nagyobb mértékben mentesüljenek az ápolási feladatok alól. Ennek keretében új, az alapellátásokhoz tartozó szolgáltatásként létrejött a támogató szolgálat és a jelzırendszeres házi segítségnyújtás, valamint sor került a fogyatékos személyek nappali intézményeinek továbbfejlesztésére és a fogyatékos emberek fejlesztı központjainak kialakítására. A munka és a család összeegyeztetésével és a munkaerıpiacra való visszatéréssel kapcsolatos problémák A munkahelyi és a családi kötelezettségek összeegyeztetésének támogatására 2000 óta minden évben meghirdetésre kerül a Családbarát Munkahely díj, amelyet a kiemelkedı családbarát intézkedéseket megvalósító vállalatok és intézmények nyerhetnek el. A pályázat fı célkitőzése azoknak a már meglévı intézkedéseknek, jó példáknak a megismerése és terjesztése, amelyek célja az alkalmazottak segítése a munka és a családi élet összehangolásában. A nık munkaerı-piaci re-integrációját 2001-2004 között PHARE Program támogatta. A 4 millió eurós program keretében twinning partneri együttmőködés és pályázati alap szolgálta

- 40 -

Dános Anikó


a nık munkavállalásra történı felkészítését és az önfoglalkoztatás támogatását. A program célja a nık és a férfiak közötti munkaerı-piaci esélyegyenlıség erısítése volt, az inaktív nık re-integrációjának és késıi integrációjának támogatásával. A munkaügyi központok által indított munkaerı-piaci programok között rendszeresen szerepelnek kifejezetten a nıi célcsoportokra irányuló programok, amelyek a szolgáltatások, képzés és támogatott foglalkoztatás, a célcsoport igényeihez alkalmazkodó, együttes alkalmazásával hatékonyan segítik a nık munkavállalását. Szegregáció, bérkülönbségek A nık foglalkoztatását egyaránt jellemzi a horizontális és a vertikális szegregáció. A horizontális szegregációra utal a nıi munkaerınek néhány, az átlagosnál rosszabbul fizetı szektorokban és foglalkozásokban való felülreprezentáltsága. Az egészségügyben és az oktatásban foglalkoztatottak több mint háromnegyede nı, ami részben e szektorok alacsony béreivel, részben a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolása szempontjából kedvezıbb munkafeltételeivel magyarázható. Miközben az összes foglalkoztatott között a nık aránya 45%, addig az irodai foglalkozásokban 96%, a felsıfokú végzettséget igénylı, kisegítı jellegő munkakörökben 65%. A vertikális szegregációt jelzi, hogy a magánszektorban a foglalkozási hierarchia csúcsát jelentı vezetıknek csak mintegy egytizede, a vállalkozóknak pedig mindössze 30%-a nı. A jellegzetesen nıi foglalkozásokban a nıknek kevesebb lehetıségük van jobban fizetett munkakörök, prémium, mőszakban végzendı munka vagy egyéb többletkereset megszerzésére. Az ilyen strukturális kérdések további munkaerı-piaci hátrányokat jelentenek a nık számára. Magasabb képzettségi szintjük ellenére, a nık átlagos bruttó keresete 19%-kal (EU: 28), nettó átlagkeresete 16%-kal alacsonyabb. Összehasonlítható munkakörökben az egyenlı értékőnek tekinthetı munkáért a nık a köz- és a magánszférában egyaránt átlagosan 13-14%-kal kevesebb bért kapnak. Ezek a különbségek alacsonyabbak az EU -átlagnál. A foglalkozási szegregáció és a bérkülönbségek között összefüggés van: a nıi munkavállalók felülreprezentáltak a hagyományosan alacsonyabban fizetett közszférában. Ugyanakkor az alacsonyabb fizetések miatta közszféra kevésbé vonzó a férfiak számára, ami tovább erısíti bizonyos szakmák elnıiesedését. A családbarát politikák hiánya gátolja a nıket, a munkahelyi és családgondozási feladataik közötti egyensúly kialakításában. A nık úgy érzik, hogy a gyermekgondozási szabadság az egyetlen lehetıségük arra, hogy elkerüljék a családi és a munkahelyi kötelezettségek kettıs terhét. Sajnálatos módon a férfiak általában nem vesznek részt a háztartási feladatok ellátásában, és ez szintén akadályozza a nık gazdasági és szakmai egyenlıségének megteremtését. A 90-es években a bölcsıdei ellátás visszaesett. 2004-ben a 3 év alatti gyermekeknek csupán 10 százalékát gondozták bölcsıdékben. Az óvodai ellátottság megfelelı, a 3-6 éves gyerekek 87%-a jár óvodába. A munkahelyi és a családi kötelezettségek összeegyeztetését az is nehezíti, hogy Magyarországon a nık csupán 5-6%-as dolgozik részmunkaidıben, és az egyéb rugalmas munkavégzési lehetıségek (például bedolgozás, munkakör-megosztás) is ritkák. A nık iskolai végzettsége magasabb a férfiakénál, de nem rendelkeznek olyan képesítéssel, amely lehetıvé tenné számukra az egyenlı munkapiaci versenyt, különösen a nem hagyományos ágazatokban és foglalkozásokban. A leginkább keresett készségek a nyelvismeret, a ve-

- 41 -


TPF

zetési, számítógépes és technológia-alapú készségek. A nık foglalkoztatási lehetıségeinek javításához és a szegregáció leküzdéséhez biztosítani kell a nık ilyen típusú képzésekben való részvételét, és felkészülésüket az „új” gazdaságban végzendı munkakörökre. Emellett a nık vállalkozóvá válásának elısegítése érdekében biztosítani kell számukra az olyan vállalkozói készségek elsajátítását, mint a marketing, a költségvetés-készítés, a számvitel és az üzleti tervezés. Az egyes generációk képzettségi szintje eltérı. A probléma leküzdésére támogatni kell az élethosszig tartó tanulás gyakorlati megvalósulását, amelybe egyaránt be kell vonni mind a foglalkoztatottakat, mind pedig a munkakeresıket és a munkaerıpiacra visszatérni kívánókat. A felnıttképzési programoknak különösen a hátrányos munkaerı-piaci helyzető 40 év feletti nıkre kell összpontosulniuk. A férfiak és a nık rezervációs bére közötti különbség jelzi, hogy a munkaerıpiacra visszatérı munkanélküli nık hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak. A nık érdekképviselete általánosságban gyengébb, ennél fogva a nemek szerinti esélyegyenlıség elımozdítása kulcsfontosságú a rezervációs bérkülönbségek csökkentéséhez. A statisztikai adatokkal megragadható munkaerı-piaci esélyhátrányok mellett a nık bizonyos csoportjai esetében közvetett diszkrimináció is kimutatható. Leginkább a kisgyerekes anyák, valamint a gyermekgondozás vagy egyéb ok miatti távollét után ismét elhelyezkedni kívánó nık esetében tapasztalható a hátrányos megkülönböztetés. A „gender mainstreaming”, azaz a nemek közötti esélyegyenlıség érvényesítésére, vagy a nık munkaerı-piaci helyzetének javítására tett intézkedések hatásai még nem követhetık nyomon a statisztikában. E területen további fejlıdésre és a folyamatok értékelésére van szükség, hogy a nemek közötti egyenlıség az egyes szakpolitikák minden szintjén és minden szakaszában jelen legyen. A nık és a férfiak közötti egyenlıség a magyar jogrendszer egyik alapelve, amelynek érvényesülését szolgálja a közösségi jognak teljes mértékben megfelelı 2003. évi CXXV. Törvény „Az egyenlı bánásmódról és az esélyegyenlıségrıl”. A törvény célja, hogy fellépjen a különbözı csoportokat, köztük a nıket érintı hátrányos megkülönböztetés és egyenlıtlen bánásmóddal szemben a társadalmi élet számos vonatkozásában. Kihívások: -

hatékonyan fel kell lépni a nıkkel szembeni diszkrimináció valamennyi formája ellen, elı kell segíteni a nık munkaerı-piaci részvételét, fejleszteni kell a nappali ellátásokat, csökkenteni kell a szegregációt.

Válaszlépések A nıkkel szembeni diszkrimináció elleni fellépés Az esélyegyenlıségi törvényben lefektetett számos intézmény a közeljövıben alakul meg: -

2005. január elsején kezdte meg mőködését a pénzbírságolási joggal felruházott országos hatáskörő szerv, a Kormány idén indította el a Köztársasági Esélyegyenlıségi Programot (KEP), amely összefoglalja a tárcák és az országos hatáskörő szervek által indított esélyegyenlıségi programokat, többek között a nık és a férfiak közötti esélyegyenlıség megvalósulását szolgáló programokat. A KEP keretében országos felmérés és stratégia készül a bérkülönbségekrıl és azok csökkentésérıl, a munkaadók megfelelı tájékoztatást és támogatást kapnak a munkahelyi tervek elkészítéséhez és megvalósításához, - 42 -

Dános Anikó

-


különös tekintettel a közszférára. A Program ösztönzi a munkáltatókat, hogy mérjék fel a nık és a férfiak közötti bérkülönbséget, különös tekintettel az alkalmazott munkaértékelési rendszerre és az egyenlı értékő munkát végzıkre, munkahelyi szinten az állami intézmények és vállalatok számára kötelezı esélyegyenlıségi terv tartalmazza a munkáltató intézkedéseit, amelyek – más munkavállalói csoportok mellett – a nık esélyegyenlıségének javítására irányulnak. A terv kiterjed a bérkülönbségek, a munkakörülmények, a képzésekhez való hozzáférés javítását szolgáló munkáltatói intézkedésekre.

A nık munkaerı-piaci részvételének elısegítése A nık munkapiaci esélyeinek növelése érdekében a kormány az alábbi területeket érintıen hozott intézkedéseket: 1. Családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolása, a részmunkaidıs foglalkoztatás támogatása. 2. A 45 év feletti nıket az általánosnál kedvezıbb feltételek illetik meg egyes támogatások esetében. 3. 50 év felettiek járulékkedvezménye. 4. Egészségügyi hozzájárulás fokozatos megszüntetése. 5. EQUAL Közösségi Kezdeményezés. 6. Humánerıforrás Operatív Programja. A családi és a munkahelyi kötelezettségek összehangolása érdekében: - A gyermek 12 hónapos korától lehetıség van a GYES, GYET, illetve ápolási díj folyósítása mellett részmunkaidıben (otthoni munkavégzés esetén teljes munkaidıben) munkát vállalni. A GYES, GYET -ben részesülı foglalkoztatottak után a munkaadóik 2004tıl mentesülnek az EHO megfizetése alól - Az ellátásokat mindkét szülı azonos feltételekkel veheti igénybe. A gyermek 1 éves korától a nagyszülınek is átadható a GYES. - Gyermekgondozás ideje alatt térítésmentesen szerezhetnek az anyák újabb szakképesítést, vagy vehetnek részt felsıfokú képzésben. 2002 óta a gyermekgondozási támogatásban részesülık is bekapcsolódhatnak munkaerı-piaci képzésbe. A munkáltatók ösztönzésének eszközei: - 2003 októberétıl támogatás nyújtható azoknak a munkáltatóknak, amelyek olyan személyek részmunkaidıben történı foglalkoztatását vállalják, akik háztartásukban legalább egy 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek, vagy ápolási díjban részesültek. - 2005. január 1-jétıl alanyi jogon 50%-os társadalombiztosítási járulékkedvezményt vehetnek igénybe azok a munkáltatók, amelyek olyan munkavállalókat alkalmaznak, akik gyermekük gondozását, illetve családtagjuk ápolását követıen kívánnak elhelyezkedni, akár részmunkaidıben. A 45 és 50 év felettiek elhelyezkedésének támogatása: - A képzések, a foglalkoztatást bıvítı támogatás, valamint a közhasznú foglalkoztatás esetében a 45 év felettieket az általánosnál kedvezıbb támogatási feltételek illetik meg. - 2005-tıl az 50 év feletti munkanélkülit alkalmazó munkáltatók számára 50%-os járulékkedvezmény adható. - Az 50 év feletti tartósan munkanélküli személy foglalkoztatása esetén a munkáltatónak nem kell megfizetni a tételes egészségügyi hozzájárulást.

- 43 -


TPF

EQUAL Közösségi Kezdeményezés Az EQUAL az EU tagállamaiban biztosít arra lehetıséget, hogy bármilyen szempontból hátrányos helyzetőek sorsa jobbra forduljon. 2004-2006 között 10 milliárd forint értékő támogatást jelent hazánknak. A nık esélyegyenlıségét javító programok: -

Egyenlı munkáért egyenlı bért, Modellértékő támogató-rendszer kiépítése Társulás a pályakezdı anyákért Nı az esély! Az „Esély Bölcsıdéje

A programok célja: - innovatív módon fellépni a nık hátrányos megkülönböztetésével szemben a bérezés és a foglalkoztatás terén, - a szolgáltatások javítása, - a kisgyermekes anyák munkaerıpiacra való visszatérésének segítése, - a nık és a férfiak esélyegyenlıségének biztosítása a munkaerıpiacon, a vertikális és a horizontális szegregáció csökkentése. A Humánerıforrás-fejlesztés Operatív Programja A Humánerıforrás-fejlesztés Operatív Programja 191 milliárd forintos támogatási kerettel rendelkezik. Célja a nık munkaerı-piaci részvételének támogatása, valamint a munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolásának elısegítése. A pályázati kiírásra eddig 72 projektterv érkezett be, 26 került elfogadásra, amelyek összesen 600 millió Ft támogatásban részesülnek

Irodalomjegyzék A nık munkaerı-piaci helyzete Magyarországon. Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ, Budapest, 2000. április Fülöp Edit: A nık munkapiaci helyzete, elhelyezkedési esélyeik javítása. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2005. Galasi Péter: Nıi-férfi kereseti különbségek Magyarországon. Országos Munkaügyi Kutatóés Módszertani Központ, Budapest, 2000. Kertesi Gábor – Köllı János: Reálbérek és kereseti egyenlıtlenségek. A bérszerkezet átalakulása Magyarországon. Közgazdasági Szemle, 1997. 7-8. sz., 612-634. o. Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv – Magyarország. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2004. Vincze Imre: A foglalkoztatási kedvezmények és támogatások várható munkaerı-piaci hatásai. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, 2005.

- 44 -

Bánhegyi Tiborné

A jog szerepe a gazdasági és társadalmi felelısség érvényesítésében

A JOG SZEREPE A GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FELELİSSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSÉBEN Bánhegyi Tiborné dr. oktatási fıigazgató-helyettes A jog gazdasági elemzése sokat vitatott téma a jogászok és a közgazdászok körében egyaránt. A kérdés központjában az áll, hogy a modern gazdasági elmélet gondolkodásmódja (szőkösség, költség-haszon elemzés, választás, haszonmaximalizálás) hogyan alkalmazható a jogi problémák elmélyültebb megértéséhez, a jogi érvelés ésszerőségének, ezáltal a jog társadalmi szerepének növeléséhez. Ez utóbbinál a jog különösen a tranzakciók költségek okozta problémák kezelésénél, az extern hatások internalizálásánál kap, illetve kaphat gyakorlati szerepet. A jog gazdasági magyarázata egy sor igen szigorú feltevést igényel. Ezek a problémák nemcsak a jog területén, máshol is jelentkeznek, ahol a gazdasági elemzést alkalmazzák vagy kívánják alkalmazni. A dolgozat címe többféleképpen is megfogalmazható. Az eredeti cím helyett lehetett volna még a „jog gazdasági elemzése”, „a jog és a gazdaság” vagy akár a „jog gazdasági értelmezése” is. A megkülönböztetésektıl függetlenül a következı két kérdésre helyezzük a hangsúlyt: I. Mit jelent a jog gazdasági megközelítése? II. Milyen közös és eltérı jegyei vannak a két diszciplínának (a jognak és a gazdaságnak), ezáltal a jog milyen szerepet és milyen hatékonysággal játszik illetve játszhat a gazdasági megközelítés szerint a gazdasági és/vagy a társadalmi érdek érvényesítésében? A jog gazdasági megközelítésének néhány kérdése A jog és a gazdaság összefüggése sokat vitatott téma az elméleti tudományokban. A jog gazdasági megközelítésére példákat találunk a XVIII. században Bentham mőveiben, a XIX. században Marxnál, a XX. századfordulón Commons írásaiban. A marxizmus klasszikusai a gazdaság végsı meghatározó jellegét vallották, a jogot a gazdaságnak közvetlenül megfelelı felépítményként tárgyalták. Ugyanakkor a polgári jogtudósok egy része a jogi megoldásokat a gazdaság szempontjából esetlegesnek, közömbösnek tekintették. A jog gazdasági elemzése a XX. század második felében került ismételten az érdeklıdés középpontjába a közgazdászok és a gazdaságtani érdeklıdéső és szemlélető jogászok körében. Sajó András magyar jogászprofesszor szerint „A jog gazdasági elemzése csak része egy nagyobb szabású kísérletnek, amely a gazdaságtani szemléletet és alapfeltevéseket a társadalmi viselkedés magyarázatára is ki kívánja terjeszteni „ a tulajdonjogtól kezdıdıen, a házasságon át, a bőnelkövetésig, stb. A jogi-közgazdasági iskola, amely a jog gazdasági elemzésével foglalkozik, elméletet legáltalánosabban olyan újszerő és igényes kísérletnek lehet tekinteni, amely a modern gazdasági elmélet koncepcióit és gondolkodásmódját alkalmazva jogi problémák elmélyültebb megértését és a jogi érvelés fokozottabb ésszerőségét kívánja elérni. A mögötte álló elméleti tétel –

- 45 -


TPF

nagyon leegyszerősítve- a következı: a gazdaságtan központi kérdése – nevezetesen: a választás elmélete- elvben az egyének és intézmények minden magatartására alkalmazható. Aligha véletlen azonban, hogy a gazdasági elemzés új területekre való kiterjesztése éppen a jog vizsgálatával kezdıdött, aminthogy az sem, hogy itt a legelterjedtebb. A válasz talán könnyen megkockáztatható: a jogi szabályozás és különösen a polgári jog közvetlen kapcsolatban áll a gazdasági viselkedéssel. Az állam gazdaságszabályzó tevékenysége szerves részének tekinthetı a közigazgatási és adójogi gazdaságszabályozás területe. A jog gazdasági elemzése tehát nem a közgazdaságtan belsı fejlıdésének hatására bontakozott ki önmagában, e megközelítéseket a modern gazdaság mőködésében felvetıdı jelenségek kihívása is táplálja. Ugyanakkor a gazdasági megközelítést egyre inkább a jognak a mőködése is kívánatossá teszi. A jog gazdasági elemzése tulajdonképpen olyan megközelítés, amely se nem sajátlagosan gazdasági, sem sajátlagosan a jogra irányuló. Magának az elemzésnek a középpontjában az áll, hogy a gazdasági törvényszerőségek mennyiben alkalmazhatóak a jogi gyakorlatban, ezzel is szolgálva a gazdasági és társadalmi hatékonyság érvényesülését. Az elemzés kiindulópontja, un.”gazdasági paradigmája” három feltevésen alapul: a) Az emberi szükségletek elvileg korlátlanok, ezzel szemben a rendelkezésükre álló erıforrások korlátozottak. Az ember tehát kénytelen a szőkösség jelenségével szembenézni, amely állandó választásra kényszerít. b) A szőkösség jelenségbıl következik, hogy az emberek a választás során arra törekednek, hogy a rendelkezésükre álló szőkös erıforrásokból a maximális hasznosságot biztosítsák maguknak. Az emberek ennek megfelelıen szükséglet-maximalizálóként viselkednek a különbözı cselekvési lehetıségek hasznainak és költségeinek szüntelen mérésével. Mivel a jog emberi magatartásokat szabályoz, ennek a szempontnak – a költségek és hasznok mérlegelésének – a jog gazdasági oldalról történı elemzésében is központi jelentıséget kell kapnia. c) A hasznosság mérésének – a gazdaságelmélet szerint – kardinális és ordinális megközelítése van. A hasznosság kardinális megközelítésérıl akkor beszélünk, amikor az alkalmazott modellben jelentıséget tulajdonítunk a szerezhetı hasznosság abszolút nagyságának. Ez a megközelítési mód szubjektivitása miatt tudományosan nehezen kezelhetı. Az ordinális megközelítésben arról van szó, hogy mindössze azt várják el a fogyasztótól, hogy képes legyen megmondani, melyik jószág jelent számára nagyobb kielégülést. Ilyenkor azt feltételezzük, hogy a fogyasztó a különbözı jószágkombinációkat sorrendbe tudja állítani aszerint, hogy azok egymáshoz képest nagyobb, kisebb vagy egyenlı mértékő szükséglet-kielégítést jelentenek. A gondolatmenet további része ehhez kötıdik. A gazdasági megközelítés kiinduló feltevése szerint az egyénnél magánál senki sem tudja jobban, hogy számára mi a jó. Ebbıl következik, hogy az egyénfeletti értékmérık, sıt a társadalmi rend tartóintézményei – ezek közé számítandó a jog is – ezért sosem ítélhetık meg létrejövetelüktıl függetlenül. A jog gazdasági megközelítése erre a három alapfeltevésre épít, hangsúlyozva, hogy a jog számára ezek egyúttal szabályozási célokként is szolgálnak, a jogi normáknak ezekre kell tekintenie. Tudjuk, hogy az emberek magatartását különbözı társadalmi mechanizmusok szabályozzák. Egy társadalom tagjai ezeket a mechanizmusokat használják magatartásuk olyan irányítására és alternatív cselekvési lehetıségek közti egyéni döntéseik olyan összehangolására, ami mindenki hasznára és jólétére szolgál. Melyek ezek a társadalmi mechanizmusok és mi a jog jelentısége ezek mőködıképességében?

- 46 -

Bánhegyi Tiborné


Dahl-Lindblom: Politika, gazdaság, jólét c. mővében a következı négy társadalmi döntési eljárást különböztet meg egymástól (Megjegyzendı, hogy a társadalmi mechanizmusoknak más felosztása is ismeretes. Polányi Károly szociológus vagy Kornai János közgazdász valamenynyivel eltérıbb módon foglalkozik a mechanizmusok elméletével – igaz jellemzésükben témánktól eltérı szempontok játszottak szerepet.) 1. piac, mely az egyének cserefolyamatokra vonatkozó, árorientált döntéseit hangolja össze. 2. a bürokratikus koordináció, amely az egyéni döntéseket hierarchikusan felépülı szervezetek keretei között, vertikális láncolat mentén koordinálja, 3. politikai döntési mechanizmus, amely az egyéni döntéseket egyetértés kialakításával, választások és szavazások alapján koordinálja, 4. az un.alku eljárás, amely úgy mőködik, hogy az egyének csoportokat alkotnak és ezek folytatnak egymással tárgyalásokat. Nem kell különösebben bizonygatni, hogy minden társadalmi rendben ezek a különbözı koordinációs mechanizmusok kölcsönösen kapcsolódnak és kölcsönösen átszövik egymást. Hazánkban is a gazdasági problémák szerkezetileg piaci szabályozottságúak, de emellett államigazgatás keretei között és a nagyvállalatokon belül bürokratikus rendszerek mőködnek, továbbá a gazdaságpolitikai problémák egy része (például az elosztáspolitikai kérdések) tárgyalásos úton rendezıdnek. A négy irányítási rendszer közül a továbbiakban csak a piac teljesítıképességérıl lesz szó, rávilágítva arra, hogy a jog területe mennyire alkalmas terep arra, hogy a maga eszközeivel elısegítse a gazdasági törvényszerőségek érvényesülését a piacon. A jog és a gazdaság kapcsolata, a jog szerepe a gazdasági és/vagy társadalmi érdek érvényesülésében Már korábban utaltunk arra, hogy a jog gazdasági elemzésének újraéledése a jog és a gazdaság belsı igényeibıl egyaránt fakad. E mögött pedig a két diszciplína közös találkozási pontjai feltétlenül szerepet játszhatnak. Melyek ezek a közös találkozási pontok? a) Ma már egyre inkább nyilvánvalóbb, hogy a gazdaságtan nem szőkíthetı le a gazdaság szférájának vizsgálatára. A modern gazdaságtan inkább tekinthetı módszertani megközelítésnek, amely módszert a gyakorlatában a jog is alkalmazhat. Kétségtelen, hogy a gazdaságtan összefüggı és hathatós fogalomrendszere az a viszonylagos legfıbb erény, amit a jogi tanulmányoknak nyújthat. Talán ennek is tulajdonítható, hogy különösen Amerikában a jogtudósok növekvı mértékben fogadják el a gazdasági megközelítésmódot. b) Mindkét szaknak van egy közös tárgya, és ez az emberi cselekvés, amelynek mozgatórugói és következményei összetettek, és amely jogi és közgazdasági aspektusból is vizsgálható. Különösen a „tulajdoni jogokról” szóló irodalom jut el egy szélsıséges következtetésig. Nevezetesen: a tulajdoni jogosultságok elemzése és a hagyományos közgazdaságtan átfedi egymást, végsı fokon – mondják- a tökéletesen kidolgozott mikroökonómiai elmélet egyenlı a tulajdonjogi megközelítéssel. Példaként említhetı: gazdasági erıforráson közgazdaságilag a termelés mennyiségének és minıségének alakulását szolgáló termelési tényezıket értünk. A jog ugyanezeket a tényezıket bizonyos (fizikai) cselekmények megvalósítására szolgáló jognak tekinti. Közgazdasági aspektusból a termelı ember a rendelkezésre álló erıforrásokat saját gazdasági érdekeinek megfelelıen használja. A jog tulajdonképpen ennek az érdeknek az intézményesült formája, következménye a termelésben mindkettınek ugyanaz.

- 47 -


TPF

A tulajdonjog gazdasági elemzıi joggal fogalmazhatják meg ennek alapján gondolataikat: „..lényegében a közgazdaságtan a szőkös erıforrásokhoz főzıdı tulajdoni jogosultságokat tanulmányozza….” c) A közgazdaságtudományokban kétféle hagyományos tárgyalási módszert különböztetünk meg: a pozitív és a negatív elemzést. A pozitív közgazdaságtan eszközeit a joghatás – tanulmányoknál alkalmazzák. A normatív közgazdaságtan, vagy más szóval jóléti közgazdaságtan, a piac kudarcának felfogására épül. Ha a tökéletesen kompetitív piac alapját képezı feltevések nem valósultak meg, a piac mőködése nem lesz hatékony, és ez egyik elengedhetetlen feltétele a jogi beavatkozásnak. A piac mőködésének kudarcát az un. tranzakciós költségek léte adja. Mi a tranzakciós költség? Röviden úgy fogalmazható meg, mint a piaci megegyezéssel járó akadályok, nevezetesen: az információszerzési költség, az utazási költség, megegyezés – keresési költség- megjelenése a piaci kapcsolatokban. A jogi szabályozás – a gazdasági elemzés fényében – a tranzakciós költségek okozta problémák kezelésére szorítkozik. A szabályozás részben a tranzakciós költségeket korlátozhatja (pl: kötelezı minıségellenırzéssel az egyéni információszerzések költségét csökkenti), illetve magát a tranzakciót teszi gazdaságilag lehetıvé oly módon, hogy a teljes tranzakciós szabadságot megszünteti. Minden estre a jogi szabályozásnak a tranzakciós költségek legolcsóbb kiküszöbölését kell tartalmaznia. (Nem piaci megoldásra kell törekedni akkor, ha a piaci megoldás megvalósításának költségei meghaladják a nem piaci megoldás piaci megoldáshoz képest mért hatékonyságcsökkentı hatását.) A gazdasági és társadalmi hatékonyság növelése érdekében a jogi szabályozás konkrét eszközei a következık lehetnek. 1. a tulajdonjogok egyértelmő tisztázása. A jogi probléma itt késıbb az lehet, hogy a jogosítványok megadása után már csak korlátozottan képes a szabályozás, sıt az érintettek is, a helyzet változásaihoz alkalmazkodni. Amikor egy külsı hatás károsít valakit, ez már adott jogosultság- elrendezés mellett történik, például úgy, hogy a károsultnak joga van zavarásoktól mentes életre. Az így adott elrendezés azonban, ha megváltozhatatlan, megakadályozza a gazdaságilag hatékony megoldás kialakulását. A jogilag elıírt jogosítványokat úgy kell meghatározni, hogy azok változtathatók legyenek. A tranzakció lehetıségét – épp a szükséges korrekciókhoz – célszerő nyitva hagyni. Ám,ha ezek a tranzakciók ennek ellenére sem valósulhatnak meg vagy túlságosan költségesek lennének, sor kerülhet szabálymódosításra. Ez a szabálymódosítás lehet eseti vagy a szabályozás által elırelátott. 2. Ha a tranzakciós költségek nullával lennének egyenlıek, az is érdektelen lenne, hogy a közjavakra vonatkozó tulajdoni jogokat kire ruházzák. Mindhogy azonban a javakból való kizárás teljeséggel lehetetlen, az embereket nem lehet rávenni arra, hogy a közjavak tekintetében kinyilvánítsák preferenciáikat, s ezek szerint vásároljanak. A tulajdoni jogok semmiféle telepítése sem eredményezheti így e javak optimális elosztását pusztán a piac révén. Ilyenkor valamiféle kompromisszumra van szükség ahhoz, hogy az elérhetı leghatékonyabb megoldásra jussunk (például megállapodás abban, hogy ezen a területen kollektív döntéshozatali eljárást kövessenek, a többségi szavazással). 3. Továbbá, a használati jogok hatékony elosztása és ezzel a külsı hatások internalizálása csak annyiban valósítható meg cserefolyamatokban, amennyiben ezt a túl magas tranzakciós költségek nem hiúsítják meg. A mennyiben a tranzakciós

- 48 -

Bánhegyi Tiborné


költségek a cserefolyamatok létrejöttét megakadályozzák, úgy a piac a jogilag elrendezett allokációt nem igazíthatja ki, vagyis az externalitások fennmaradnak. A piacirányult magánjavak számára ebbıl olyan szabályozás feladata adódik, mely a kizárólagos jogosultság intézményesítésén túllép. A jognak a tranzakciós költségek csökkentésére kell törekednie, amire négy szervezési lehetıség nyílik: csökkenthetı az alternatívák száma, korlátozható a döntésben résztvevık száma, mérsékelhetı a döntéshez megkövetelt hozzájárulások száma, továbbá a döntések száma. Ha ezek sem vezetnek a tranzakciós költségek megfelelı csökkenéséhez, a jognak a tulajdonjogokon és a tranzakciós költségeket csökkentı szabályokon kívül további szabályozási struktúrákat kell elıkészítenie, amelyek lehetıvé teszik a külsı hatások internalizálását. Erre a jognak két lehetısége adódik: egyfelıl a tilalmak, másfelıl a kártérítési szabályzások. A tilalmazó megoldás egy meghatározott hasznosítási lehetıséget gyakorlatilag véglegesen kizár a piacról. Ezzel azonban más, csak a tilalmazott használati mód érvényesítése mellett elıállítható és esetleg nagyon pozitívan értékelt javak termelése is kényszerően meghiúsulhat. Tilalmazó megoldásoknál ezért különösképp figyelni kell arra, hogy a társadalmi költségek nem haladják-e meg a társadalmi hasznosságot. A rugalmasabb megoldást a kártérítési szabályok kínálják. Ezzel ugyan rákényszerítik a cselekvıt a külsı hatások számbavételére, de döntésére bízzák, hogy kártérítésköteles tevékenységet folytat vagy felhagy azzal. Hogy a kártérítési felelısség kit terhel a hatékonysági szempontok döntik el. Hatékonysági szempontból mindig az választandó, aki kevesebb költséget okoz. 4. Ha a tranzakciós költségek magasak, a piaci tranzakciók útján szervezett termelésnek alternatívája a vállalat létrehozása is lehet. A vállalaton belül kiiktatódik a termelés különbözı együttmőködı tényezıi közötti egyéni alkudozás, és a piaci tranzakciót adminisztratív döntés pótolja. Így a termelés átszervezıdik anélkül, hogy a termelési tényezık tulajdonosai között egyezkedésre lenne szükség. Ezt a megoldást mindazokban az esetekben célszerő alkalmazni, amikor a cég adminisztratív költségei alacsonyabbak, mint az általa pótolt piaci tranzakció költségei, és a tevékenység újraszervezésébıl származó elınyök nagyobbak, mint a cégnek az ezzel kapcsolatos szervezési költségei. 5. Van persze egy további alternatíva, semmit se tenni a probléma megoldására. Elıfordulhat ugyanis, hogy a kormány adminisztratív gépezetének mőködésébıl – a káros hatásokat okozó cselekmények szabályozásából – származó elıny kisebb lesz, mint az állami szabályozással járó költségek (különösen, ha a kormány ezirányú tevékenységének valamennyi következményét is számbavesszük). Összességében a tranzakciós költségek létével összefüggésben a megoldandó probléma a káros hatások kezelésére szolgáló megfelelı társadalmi elrendezés kiválasztása. Valamennyi megoldás költségekkel jár, így akkor születhetnek kielégítı szempontok és megoldások, ha elızetesen meggyızıen bizonyítható, hogy a piac, a vállalatok és a kormányzat a gyakorlatban miként kezeli a káros hatásokat és ezt követıen a jogrendet a racionális szempontok és megoldások szolgálatába állítjuk. A jog gazdasági elemzésében felmerült lényeges kérdés a fentiekhez kötıdıen a következı: milyen helyzet adódik a jogász számára akkor, ha nincs tranzakciós költség, a piaci mechanizmus mőködése önmagában biztosítja a hatékonyság érvényesülését? Erre ad választ a jól ismert Coase tétel: mely szerint teljesen mindegy, hogy milyen jogi konstrukciók léteznek, kik legyenek a jogosultak, ha a tranzakciók költsége zé-

- 49 -


TPF

rus, úgy a gazdasági érintettek megállapodással kialakíthatják a gazdaságilag legmegfelelıbb, leghatékonyabb elrendezést. Természetesen itt is szükség van valamiféle minimális jogrendre: kiinduló elrendezésre, a létrejött megállapodások szavatolására. d) A jog számára a gazdasági megközelítés egyik lényeges területe az externáliák vagy másképpen fogalmazva a külsı hatások léte a gazdaságban. Mit jelent a külsı hatás? A gazdálkodásnak vannak olyan, a környezetre ható kedvezıtlen vagy kedvezı hatásai, amelyek nem jelennek meg költségként. Ez a probléma részben összefügg a közjavak problémájával, azonban az extern jelenségek a közjavakénál általánosabb kérdésként jelennek meg. Részletesebb elemzés nélkül kijelenthetı, hogy bármiféle tevékenység-eredmény megjelenhet külsı hatásként. Mind a jogi, mind a gazdasági szabályozás közös problémája az, hogy miként szüntethetı meg (v.csökkenthetı) a külsı hatás. A két iskola externália kezelésének kérdésében jelentısen eltér egymástól. Demsetz, amerikai közgazdász szerint a világ egészét tekintve semmilyen káros vagy kedvezı hatás nem tekintendı külsınek,minthogy „ valamely személy vagy személyek mindig elszenvedik vagy élvezik ezeket a hatásokat”. Külsıvé attól válnak e káros vagy éppen kedvezı hatások, hogy nem éri meg a ráfordított költség, ha lehetıvé teszik, hogy a szóban forgó hatás befolyást gyakoroljon az egymással kapcsolatban álló személyek közül egynek vagy többnek az elhatározására. E hatások „belsıvé tétele” olyan folyamatra, rendszerint a tulajdoni jogosultságokban beálló változásra utal, amely lehetıvé teszi, hogy e hatások nagyobb mértékő befolyást gyakoroljanak valamennyi, egymással kölcsönös viszonyban álló személyre. Általánosságban externhatások létezésének egyetlen oka a gazdaság tárgyát jelentı jószágok tulajdonjogának tisztázatlansága. A tulajdonjog egyértelmő tisztázásával, társadalmi elfogadtatásával megszőnnek az externáliák. A tulajdoni jogosultságok telepítése megszabja tehát a dolgokkal kapcsolatosan azokat a viselkedési normákat, amelyeket mindenkinek tekintetbe kell vennie másokkal való kapcsolataiban, vagy viselnie kell ezek megszegésének következményeit. Fontos továbbá, hogy a jóléti iskola externália felfogása egy szereplıre az externália forrására (elıidézıjére) helyezi a hangsúlyt, és a megoldásaiban ennek a szereplınek a tevékenységét igyekszik megváltoztatni pozitív vagy negatív ösztönzıkkel (szubvenciókkal és adókkal). A jogi-közgazdasági iskola álláspontja ezzel szemben a következı: a hagyományos megközelítés – mely szerint, ha „A” okoz kárt „B”-nek, akkor azt kell eldönteni, miképpen lehetne”A”-t ettıl visszatartani- helytelen. Itt ugyanis reciprok természető problémával kell szembenézni! A „B”-t érı kár elkerülése A-nak okozna kárt. Valójában azt kell eldönteni, hogy „A”-nak engedjük-e meg „B” károsítását vagy „B”-nek azt, hogy „A”-nak kárt okozzon. Véleményük szerint az alapvetı kérdés az, hogyan lehet nagyobb kárt elkerülni. Ha a javak optimális elosztását akarjuk elérni, kívánatos, hogy mindkét fél vegye figyelembe a káros hatást, amikor cselekvését elhatározza. És, ha a piaci ügyletek lehetısége fennáll, akkor valójában éppen ez fog bekövetkezni. Ezért ebbıl arra a fontos következtetésre lehet jutni, hogy az erıforrások optimális elosztását sohasem lehet elérni egyoldalúan alkalmazott adók és szubvenciók révén, amíg nem szüntetjük meg az összes létezı külsı gazdasági hatást. Amennyiben azonban a kereskedelem helyett egy adó-szubvenció módszer kerül alkalmazásra, ennek kétoldalú adóztatásból, szubvencionálásból kell állni. Nemcsak „A” magatartását kell úgy módosítani, hogy biztosítsuk azt, hogy ı vegye figyelembe a „ B”-t érı külsı költségeket, hanem B magatartását is módisítanunk kell úgy, hogy biztosítsuk, hogy ı is ve-

- 50 -

Bánhegyi Tiborné


gye számításba az „A”-ra kirótt költségeket. Az ilyen kettıs adó-szubvenció rendszerben könnyen ki lehet elégíteni az erıforrások hatékony elosztásának igényét. Egy további különbségre is célszerő felhívni a figyelmet, ami a két iskola elemzésében fellelhetı. A jóléti iskola a magán- és a társadalmi termékek közötti eltérések alapján elemzi az externális hatásokat, és hajlik azt a meggyızıdést táplálni, miszerint minden olyan intézkedés, amely a hiányosságokat megszünteti, szükségképpen kívánatos. A jogi-közgazdasági iskola ezzel szemben felhívja a figyelmet arra,hogy a jóléti közgazdaságtan követıi eközben elterelik a figyelmet a rendszer egyéb változásairól, amelyek elkerülhetetlen együttjárói a kijavítást szolgáló intézkedéseknek, és amelyek valószínőleg több kárt okoznak, mint maga az eredeti elégtelenség. Ezért az extern költségek megszüntetése érdekében fontosabbnak tartják a különbözı társadalmi elrendezések által létrehozott össztermékek összehasonlítását. Eddigi elemzéseink rávilágítanak arra, hogy a jog gazdasági magyarázata egy sor igen szigorú feltevést követel. Ezek a fogyatékosságok természetesen nemcsak a jogi problémák elemzésében jelentkeznek, hanem sok más területen is, amelyre a gazdasági elemzést alkalmazzák vagy kívánják alkalmazni. Ha a piaci modell tisztán érvényesülne, a jog viszonylag csekély szerepet kapna. Ezzel szemben a való világban az ellenkezıjével találkozunk. A téma felvetése mindenképpen kitekintést jelent a gazdaságon kívüli területekre – esetünkben a jogra – egy gazdász szemével, azzal a céllal, hogy másokat is továbbgondolásra ösztönözzön.

Irodalomjegyzék Sajó András (1984) Közgazdaságtani vizsgálódások a jogról. A jog gazdasági elemzése. KJK.Bp. Sajó András (1999) A jogosultságok lehetısége. Székfoglalók.2.köt. 15.p. Bp. Demsetz H. (1984) A tulajdonjog új elméletének alapjairól. (American Economic Review,Papers and Priceedins 1967) A jog gazdasági elemzése. KJK.Bp. Coase R.H. (1984) A társadalmi költség kérdése. (The Journal of Law and Economics 3. 1960) A jog gazdasági elemzése.KJK.Bp. Scitovsky T. (1991) Erkölcs és gazdasági jólét. Közgazdasági Szemle 7-8. Veljanovski C.G. (1984) A jog gazdasági megközelítése (British Journal of Law and Society 1980) A jog gazdasági elemzése. KJK.Bp. Williamson O.E. (1984) A tranzakciós költségek gazdaságtana ( The Journal of Law and Economics 1979.) A jog gazdasági elemzése. KJK.Bp.

- 51 -

- 52 -

Dr. habil Szántó Zoltán

Max Weber tudomány- és oktatásetikai koncepciójáról

MAX WEBER TUDOMÁNY- ÉS OKTATÁSETIKAI KONCEPCIÓJÁRÓL ELİADÁS Dr. habil Szántó Zoltán fıiskolai tanár Ismét hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy képesek legyünk különbséget tenni megismerés és megítélés között, s hogy egyaránt teljesítsük a tudományos és a gyakorlati kötelességünket: lássuk meg a tények igazságát, és álljunk ki a saját eszményeink mellett. Max Weber1 Az elıadás Max Weber kalasszikus tudományelméleti és oktatásetikai koncepcióját vázolja. Áttekinti a tudományos állítások és értékítéletek szétválasztására vonatkozó weberi álláspontot, valamint az ehhez kapcsolódó oktatásetikai álláspontot, mely szerint az egyetemi oktatónak a katedrán is törekednie kell az állítások és értékítéletek megkülönböztetésére. A gondolatmenet felvázolja a négy lehetséges oktatásetikai koncepciót, amely Weber álláspontjából fakad, s részletesebben áttekinti azt a pozíciót, mely szerint a tudományos eredmények közlésére vállalkozó egyetemi oktató is köteles empirikus és logikai állításait elválasztani értékelı kijelentéseitıl. Max Weber oktatásetikai álláspontja több szálon szorosan kapcsolódik a társadalomtudományok "értékmentességére" ("objektivitására", tárgyilagosságára) vonatkozó nézeteihez. Az "értékmentesség"-problematikával összefüggı konkrétabb kérdéseket két nagy csoportba sorolhatjuk: 1. az értékektıl közvetlenül nem függı ismeretelméleti-logikai kérdések, valamint 2. az értékektıl - közvetlen és közvetett módon egyaránt - függı normatív kérdések csoportjába. Az elsı típusba tartozik például, hogy elkülöníthetık-e egymástól a tudományos állítások és az értékítéletek valamilyen általános érvényő megfontolás alapján? Az utóbbiba pedig mondjuk, hogy hozzon-e értékítéletet a kutató tudományos munkája során? Vagy: Közvetítsen-e az egyetemi oktató értékítéleteket a katedrán? Míg az elsı típusú kérdéseket megválaszolhatjuk logikai érvek alapján, addig a második típusú kérdésekre adott válaszokat nem tárgyalhatjuk tudományosan - sem logikailag, sem empirikusan -, hiszen maguk is közvetlenül értékektıl függnek, etikai megfontolások alapján dönthetık el. A tudományos állítások és az értékítéletek logikai státusa alapvetıen különbözik, áthidalhatatlan logikai-ismeretelméleti szakadék választja el az igaz vagy hamis analitikus/empirikus állításokat a sem nem igaz, sem nem hamis kategorikus értékítéletektıl. Ez tehát az az általános érvényő logikai érv, amelynek alapján minden tudományos kutatónak - mővelje akár a 1

Az idézet forrása: Weber (1998(1904):15)

- 53 -


TPF

természet-, akár a társadalomtudományt - szem elıtt kell tartania a "tudományos állítások és értékítéletek különválasztásának" elemi metodológiai követelményét. Max Weber klasszikus megfogalmazásában: "… kizárólag arról az önmagában véve fölöttébb triviális követelményrıl van szó, hogy a kutató és az elıadó feltétlenül válassza külön az empirikus tények megállapítását … és a saját gyakorlati értékelését …" (Weber 1998(1917): 81) A megkülönböztetést azért kell hangsúlyozni, mert Weber oktatásetikai koncepciója a normatív kategóriába tartozó problémákat vet fel, s koncepciója értelemszerően sajátos értékeket közvetít. Ugyanakkor a weberi nézetek rekonstrukciója révén lehetıség adódik a különbözı egyetemi oktatásetikai nézetek kifejtésére és összehasonlítására, valamint az egyes álláspontok mellett és ellen felhozott érvek átgondolására. "… helyénvaló-e, ha valaki az egyetemi oktatásban "hitet tesz" a maga etikai alapokon vagy kulturális eszményeken nyugvó vagy más módon, de világnézetileg megalapozott gyakorlati értékelései mellett. Tudományosan ez nem tárgyalható, hiszen a kérdés maga teljes egészében gyakorlati értékelések függvénye, … Képviselni szokták - hogy csak a szélsıségeket említsük - azt az álláspontot, hogy a) bár joggal különítik el a tisztán logikailag kikövetkeztethetı és a tisztán empirikus tényállásokat a gyakorlati, etikai vagy világnézeti értékelésektıl, ennek ellenére (sıt, talán éppen ezért) mindkét kategória a katedrán tárgyalandó problémák közé tartozik, valamint azt is, hogy b) az oktatásban még akkor is ajánlatos lehetıleg minden gyakorlati értékproblémát mellızni, ha ezt az elkülönítést logikailag nem lehet következetesen keresztülvinni." (Weber 1998(1917): 70). Az idézet alapján az egyetemi oktatásetikai álláspontok négy tiszta típusát különböztethetjük meg az analitikus/empirikus állítások és értékítéletek különválasztásának és az egyetemi oktatásban betöltött szerepének lehetséges kombinációi alapján: A) A tudományos (analitikus/empirikus) állítások és az értékítéletek logikailag különválaszthatók, s mindkettınek helye van az egyetemi katedrán (az idézetbeli a) álláspont). B) A tudományos (analitikus/empirikus) állítások és az értékítéletek logikailag különválaszthatók, de az értékítéleteknek nincs helye az egyetemi katedrán. C) A tudományos (analitikus/empirikus) állítások és az értékítéletek logikailag nem választhatók külön, s mindkettınek helye van az egyetemi katedrán. D) A tudományos (analitikus/empirikus) állítások és az értékítéletek logikailag nem választhatók külön, de az értékítéleteknek nincs helye az egyetemi katedrán (az idézetbeli b) álláspont.). A négy álláspont közül Weber a B)-vel jelzett mellett teszi le a garast: "… azt hiszem, arra kell törekednünk, ami helyes, és (véleményem szerint) az a helyes, ha a tudós arra szorítkozik, hogy az elıadótermen kívül kínálkozó megfelelı alkalmakkor képviselje gyakorlati értékeléseit - ezzel csak növeli azok súlyát -, és ha az elıadóteremben szigorúan csak azt teszi, ami "a hivatala". De mindez maga is éppenséggel gyakorlati értékelés, és ezért nem lehet végiggondolni és megmondani, mi a helyes." (Weber 1998(1917): 76). Weber szerint mindazonáltal az A) álláspont is tartható, bizonyos feltételek teljesülése esetén: "…akkor és csak akkor elfogadható, ha az egyetemi oktató feltétlen kötelességének tekinti, hogy minden egyes esetben - még akkor is, ha elıadása emiatt veszít a vonzerejébıl könyörtelenül világossá tegye hallgatói és fıképpen önmaga számára, hogy mindenkori fejtegetéseiben mi az, amire tisztán logikai következtetés vagy tisztán empirikus ténymegállapítás útján jutott, és mi az, ami gyakorlati értékelés. Véleményem szerint csakugyan ezt kell tenni, ha egyszer elismerjük, hogy a két szféra idegen egymástól: az intellektuális becsületesség egyenest ezt parancsolja …" (Weber 1998(1917):71).

- 54 -

Dr. habil Szántó Zoltán

Max Weber tudomány- és oktatásetikai koncepciójáról

A felsorolt oktatásetikai álláspontok közti választás végsı soron attól függ, hogy milyen feladatokat tőzünk ki az egyetem elé, mit várunk az egyetemi oktatástól. Az effajta kérdésekre adott válaszok két alaptípusa: - az egyetem alapfeladata az emberek formálása, értékrendjük és világnézetük alakítása, egyszóval a - tág értelemben vett - nevelés, - az egyetem alapfeladata az emberek képzése, (szak)ismeretek átadása, egyszóval a - tág értelemben vett - (szak)oktatás. Az utóbbi állásponton belül két további nézetet különböztethetünk meg: - a technokrata álláspont lebecsüli, lényegtelennek tartja az emberek formálását, értékrendjük és világnézetük alakítását, s ezért állítja elıtérbe az egyetem oktatási szerepét, - Weber álláspontja ezzel szemben az, hogy az emberek nevelése és oktatása egyaránt fontos feladat, de törekedni kell arra, hogy a kettı ne keveredjen, s nem azonos a nevelés és az oktatás színtere. Az A) és C) oktatásetikai álláspont hívei elsısorban nevelési, míg a B) és C) képviselıi elsısorban oktatási funkciókat tulajdonítanak az egyetemi oktatásnak. Az A) és C) álláspont védelmében felhozott érvek többnyire kitüntetett (egyedül "helyes", üdvözítı stb.) értékrendszerek, végsı világnézeti álláspontok (vallási, ideológiai stb. nézetek) létezésének elfogadásán, vagy pedig az egyetemi oktatói - állítólagos - személyiségjogaira történı hivatkozáson nyugszanak. Az értékmonizmus álláspontján alapuló elsıként említett érv igencsak távol áll az értékpluralizmustól, melyet Weber is képviselt. Az ellen az érv ellen pedig, hogy az oktatónak jogában áll saját világnézetét hirdetni a katedrán, érdemes szemügyre venni a következı szempontokat: egyetemi autonómia esetén az ellenırizetlenség és sérthetetlenség privilégiuma az oktató szakmai kvalifikációjára, nem pedig világnézeti állásfoglalásaira vonatkozik. Viszszaélés az oktatói pozícióval, ha a hallgatók sajátos kényszerhelyzetét (kötelezı óralátogatás, kritika és bírálat korlátozott lehetısége stb.) használják fel világnézetük hirdetésére. Weber szerint erre nem az egyetemi katedrán, hanem politikai győléseken, templomokban, a sajtóban, egyesületekben stb. kell sort keríteni, vagy ha oktató hivatva érzi magát, hogy az ifjúság személyes tanácsadója legyen, teremtsen a fiatalokkal személyes kapcsolatot. Az A) és C) álláspont következetes képviseletére akkor van esély, ha egyrészt biztosak lehetünk abban, hogy minden világnézet egyformán szóhoz juthat a katedrán, másrészt ha korlátlan szabadsággal meg lehet vitatni a legalapvetıbb elvi kérdéseket is. A szóban forgó álláspont következetlen képviselete - magától értetıdı módon -, ha valaki jogot formál az értékelésre, de csak az általa elfogadott értékek és világnézetek hirdetését követeli meg.

Irodalomjegyzék Weber, Max 1998. Tanulmányok. Budapest: Osiris. Weber, Max 1998(1904). A társadalomtudományos és társadalompolitikai megismerés "objektivitása". Megj.: Weber 1998. Weber, Max 1998(1917). A szociológiai és közgazdasági tudományok "értékmentességének" értelme. Megj.: Weber 1998.

- 55 -

- 56 -

Dr. Kapitány József

A magyar főszerpaprika kutatás-fejlesztése és eredményei

A MAGYAR FŐSZERPAPRIKA KUTATÁS-FEJLESZTÉSE ÉS EREDMÉNYEI Dr. Kapitány József ügyvezetı igazgató A főszerpaprika fontos gazdasági növény, bioaktív anyagai az emberi szervezet számára kedvezıek, a magyar konyha nélkülözhetetlen főszere. Termesztése több évszázados hagyományra tekint vissza, mintegy 100 éve fontos export cikk. Nem véletlen, hogy 1917-ben Európában elsıként Kalocsán indult meg a főszerpaprika kutatás, és jelenleg is a világon egyedülállóan csak főszerpaprika témában végzi kutatás-fejlesztı tevékenységét. Legfıbb feladata a termelıi, feldolgozói és fogyasztói igényeket kielégítı korszerő biológiai alapok biztosítása, termesztés-, és feldolgozás technológiai módszerek kidolgozása, gyakorlatnak történı átadása. Az emberek már több évszázad óta felfigyelnek a főszerpaprika íz, zamat és festékanyagaira, kiváló főszerezı hatására, így elterjedt és kedvelt főszerré vált az egész világon. Talán senki sem gondolja végig, közülünk, magyarok közül, hogy amikor ırölt paprikát teszünk ételeinkbe, a lángvörös főszer lehulló apró szemcséivel együtt a világtörténelem fél évévezredének egy pici része is újra és újra lepereg elıttünk. E főszerben egyesül a Kolombusz elıtti Dél- Amerika növényvilága és a Dél-Alföld klímája, talaja, hogy az itt élık munkáját messze földön is dicsérve, és híressé téve a világot egy már egy jellegzetesen magyar ízzel, aromával és illattal, főszerrel gazdagabbá tegye- az ırölt paprikáéval. Több mint ötszáz éve annak, hogy Kolombusz felfedezte Amerikát, és az emberi kíváncsiságnak engedve a paradicsommal, burgonyával, kukoricával együtt a paprikát (Capsaicum) is elhozta Európába. Spanyolországból azután az utazók, hajósok, kereskedık közremőködésével lassan elterjedt az egész kontinensen, elıször csak mint dísz-, majd gyógynövény, legvégül pedig mint főszer (1. ábra). Minden bizonnyal nem is sejthették, hogy mintegy háromszáz év múlva így ismeri a világ ezt a „jövevényt, mint az igazi magyar főszert.

1. ábra: A paprika elterjedése a világban A magyar főszerpaprika termesztés kialakulása több évszázados hagyományra tekint viszsza. A Kárpát-medence száraz kontinentális klímája, Magyarország sajátos ökológiai adottságai között: talaj, mikroklíma, a főszerpaprika minısége igen magas szinten alakult ki. A belı- 57 -


TPF

le készült ırlemény magas színezéktartalma, kitőnı íze, zamata, illata, aromatartalma miatt a magyar konyha jellegzetes, nélkülözhetetlen főszere. A főszerpaprika ırlemény az illatok, ízek, aro-mák együttese, a magyaros ételek legfıbb záloga, gazdag vitaminforrás (A;C;E;Pvitamin). Megnyerı színe, magas színezék-tartalma és édeskés vagy csípıs íze, fontos beltartalmi értéke igazi magyar főszerré alakította ki, jelentıs mértékben hozzájárult a magyar konyha hírnevének megalapozásához. Nincs más főszer a világon, amely e kívánatos tulajdonságok mindegyikét egyesíthetné magában, csak a magyar paprika. Joggal nevezetjük magyar nemzeti főszernek is! A magyar főszerpaprika ırlemény ezen értékes tulajdonságai miatt a világon egyedülállóan a legjobb minıségő termék, igazi „hungaricum”. Olyan termék, amire büszkék lehetünk, ami igazi, eredeti, hamisítatlan magyar termék (biológiai alapoktól végtermékig), mert csak nálunk található és a külföld elismerésére is számot tart. A főszerpaprika, mint az egykori fıúri kertek dísznövénye, az elmúlt évszázadok története során a táplálkozásban betöltött szerepénél és gazdasági jelentıségénél fogva egyre közelebb került a magyar emberhez, összefonódott mindennapi életével. A főszerpaprika termesztése nagyobbrészt ma is a kalocsai és szegedi történelmileg kialakult termıtájon történik. Nem véletlen, hogy a főszerpaprika kutatás 1917-tıl kezdıdıen Európában elsıként Kalocsán, 1927ben Szegeden létesített kutatóintézetben valósult meg állami feladatkörrel. Az intézet, mely ma is a világon egyedülállóan önálló szakintézmény kalocsai székhellyel, kalocsai és szegedi kutatóhelyen végzi tevékenységét. Eddigi munkájával és eredményével mindenkor meghatározó tényezıje volt a termelésfejlesztésnek, és hozzájárult a magyar főszerpaprika világban történt elismertséghez. Az 1930-as évekig kizárólag csípıs fajtákat termesztettek és dolgoztak fel. Ezekbıl készültek a különbözı osztályokba sorolt, az alig csípıstıl a csípısig színes skálán megtalálható ırlemények, amelyek elkészítését rendkívül precíz, minden lépésében kiforrt tradícionális, kézi-munkaigényes feldolgozás technológia (csipedés, hasítás, szárítás, törés-zúzás, ırlés) tette lehetıvé. Kalocsán 1928-ban Vitéz Horváth Ferenc az akkori Paprika és Vegykísérleti Állomás vezetıje által a termelık jelzései alapján megtalált csípısség nélküli növényekbıl nemesítetve megjelentek a csípısség nélküli fajták, ezáltal elmaradhatott a feldolgozás során igen kemény munkát jelentı kézi hasítás. A tipikusan kisüzemi, melegigényes növény hagyományos feldolgozása korszerősödött. Ez a körülmény az egész feldolgozást forradalmasította, mely az export jelentıs növekedését tette lehetıvé. A főszerpaprika a gyógyászatban is jelentıs szerepet tölt be. Főszeres illata és zamata az emésztınedvek képzıdését kedvezıen segíti, jobbá teszi az emésztést. A csípıs paprika „kapsaicin” tartalma a gyomor-és bélnyálkahártya izgatásával vérbıséget idéz elı, növeli a kiválasztást, gyorsítja a bélmozgást. Külsıleg, bırre dörzsölve bır alatti szövetekre kiterjedı vérbıséget idéz elı, fájdalmakat enyhíti. A paprika gazdag vitaminforrás, az illóolajok, cukrok, ásványi anyagok tárháza. Ezért is érthetetlen és sajnálatos, hogy éttermek zömének asztaláról, egyes ételeibıl szinte eltőnt az egészséget és magyaros ízt kölcsönzı paprika, viszont megmaradt az egészségtelen só és bors, mely „úgymond” a korszerő ételek elmaradhatatlan főszere. Egészségünk megırzése valamint növelése érdekében indokolt és érdemes több paprikát fogyasztani! Az utóbbi idıszakban, mint természetes színezıanyag (élelmiszeripari, kozmetikai ipar) is az érdeklıdés középpontjába került, és mindinkább keresetté vált. Felhasználása, ırleményként történt felhasználásán túl, a legkülönbözıbb változatos formában, főszerkeverékek, levesporok, leveskockák, mártások, krémek, szószok megjelenítésében történik. A magyar népmővészetben folklorisztikus megjelenítése is rangot vívott ki a kalocsai hímzésben, porcelánfestésben.

- 58 -



Nagy utat tett meg a magyar főszerpaprika kutatás, termesztés és feldolgozás az elmúlt évtizedekben. A Főszerpaprika Kutató-Fejlesztı Kht. kalocsai és szegedi kutatói által nemesített magas biológiai értékő főszerpaprika fajták messzemenıen kielégítik az élelmiszeripar minden területének igényét, legyen szó kiváló minıségő ırlemény, vagy más élelmiszeripari alapanyag elıállításáról. A főszerpaprika Magyarországon az egyedüli növényfaj, melynek természetes kizárólag hazai nemesítéső fajtákkal történik. Ez mind a termelık, mind a feldolgozók megelégedettségét, bizalmát jelenti a magyar fajták iránt és egyben a kutatómunka elismerését is jelzi. Az 1960-as évektıl kezdıdıen korszerő nemesítési eljárások alkalmazásával elıállított 26 államilag minısített fajta illetve fajtasor áll a termelık szolgálatában: folytonos növekedéső, féldeterminált és determinált fajtatípusban, csípısségnélküli és csípıs változatban (2. ábra). A fajták részletes leírása és főszer-paprika termesztéstechnológiája a Kht. honlapján olvasható. www.fuszerpaprika.axelero.net

2. ábra: Főszerpaprika fajtatípusok A főszerpaprika kutatás nem öncélú tevékenység, mindenkor az ágazatot érintı legfontosabb feladatok megoldására irányult, és ezután is ezt teszi. A kutatómunka szolgálat, eredményeivel szolgája a termelıt, a feldolgozót, és természetesen a fogyasztót is. Kutatási programunkban olyan célokat tőztünk ki, melynek eredményei a gyakorlatban a termelésfejlesztést szolgálják, és hatékonyságot növelik, a minıség egyidejő növelésével. Legfıbb feladatunk a biológiai alapok biztosítása, a termesztés és feldolgozástechnológia kutatás-fejlesztése, valamit a kutatási eredmények menedzselése, gyakorlatban való elterjesztése. A korszerő fajtákkal szemben elvárt fıbb igények a/ Fogyasztói igények: - belföldi igények: - nagy színezıképesség - jó főszerezı hatás - kellemes íz, illat, zamat - capsaicin tartalom, ill. mentesség - élénk tüzes piros szín - export igények: - kellemes íz, aroma, speciális főszerezı jelleg - nagyfokú színezıanyag stabilitás b/ Termelıi igények: - nagy termıképesség és termésbiztonság - könnyő szedhetıség - korai, biztonságos érés - nagyfokú betegségrezisztencia, különös tekintettel a baktériumos betegséggel szemben

- 59 -


TPF

c/ Feldolgozóipari igények: - jó tárolhatóság - magas szárazanyag és színezékanyag tartalom (capsanthin, capsorubin magas aránya) Valamennyi tulajdonságot természetesen egy fajta nem örökíthet. Ezért egy-két –három tulajdonságot kiemelkedıen magában hordozó fajtákat állítottunk elı, melyek különbözı termıhelyi adottságok, különbözı szaporítási mód és termesztési eljárás mellett sikeresen termeszthetık. A kutatás a főszerpaprika vertikum egy szelete, mindenkor meghatározó szerepet töltött be a termelésfejlesztésben. A tudományos eredményeket az ágazat szereplıi igényelték és igénylik ma is, bízva abban, hogy a biológiai alapok, a korszerő fajták a termelésfejlesztés mozgató rugói, valamint hogy a jó minıség, a magas hozam és betegség ellenállóság a termeléshatékonyság növelés fontos tényezıje. A kutatással szembeni követelmények az idık folyamán változtak – általában nıttek, fokozódtak. A folyamatos kihívásokra a főszerpaprika nemesítés, technológiai kutatás, fennállásának 89 éves története során mindig pozitív választ adott. A köztermesztésben levı főszerpaprika fajták kiváló termesztési és ipari értékük ellenére nem rendelkeznek a betegség ellenállóság kívánt szintjével. Ezért a fajtákkal szemben támasztott fokozódó követelmények szükségessé tették a génikus rezisztencia magas szintő kialakítását, fajspecifikus rezisztencia források beépítését a fajtákba, megtartva kiváló tulajdonságaikat. Ez a munka az 1992-ben Kalocsán indított rezisztencia nemesítési program keretében vette kezdetét és eddig nemzetközi szinten is elismert eredményei egy új korszak, újabb fejezetét nyitották meg, mely kiemelkedı jelentıségő változást eredményez reményeink szerint a főszerpaprika termelés fejlesztésében. A várható versenyhelyzet megköveteli, hogy ezek a fajták betegségellenállóság tekintetében hazai és nemzetközi összehasonlításban is világszínvonalat képviseljenek és továbbra is élvezzék a felhasználó termelık bizalmát. A főszerpaprika legfontosabb kórokozója sajátos ökológiai viszonyaink között szinte járványszerően megjelenı és terjedı Xanthomonas campestris, baktériumos levélfoltosság évjáratonként, és az évben is nagy károkat idéz elı a főszerpaprika termesztésben. A járványok megelızésének leghatékonyabb módja a baktériummal szembeni ellenállóság kialakítása a fajtákban, mert az alkalmazható növényvédıszerek nem nyújtanak kellı védelmet a kórokozókkal szemben. A rezisztencia nemesítési munka eredményeként eddig 5 fajta (Kaldóm, Kalorez, Kalóz, Kalmár, Globál) kapott állami elismerést. Ezek a fajták a kórokozókkal szemben vegyszeres védekezés nélkül is tünetmentesek. A legújabb, jelent és jövıt megalapozó kutatási eredmények, az elıállított rezisztens fajták alapvetı elınyökkel rendelkeznek, ezáltal a főszerpaprika termelésfejlesztés és különösen az ökogazdálkodás igen fontos tényezıi is lehetnek. A rezisztens fajták termelésébe vonásával megvalósítható az indokolt termelıi és társadalmi elvárás, fogyasztói igény, hogy a mezıgazdaság okozta környezetszennyezés mérséklıdjék és az élelmiszerek minısége minden vonatkozásban megfeleljen az egészséges táplálkozás követelményének, az élelmiszerbiztonságnak. Reméljük, hogy a rezisztencia nemesítés eredményei a fajták, csökkent növényvédıszer felhasználásával vagy nélkül, a hatékony főszerpaprika termesztés és a környezetbarát mezıgazdaság feltételrendszerében meghatározó szereplıvé válnak. Intézetünk a megoldandó feladatok vállalásában továbbra is nyitott, aktív közremőködésére az ágazat szereplıi méltán számíthatnak.

- 60 -



Irodalomjegyzék Márkus F. - Kapitány J.: (2001) Főszerpaprika termesztése és feldolgozása. Mezıgazdasági. Szaktudás Kiadó. Budapest. 112.p. Kapitány J.: (2005) A főszerpaprika termesztése. Szaktanácsadási füzetek. Főszerpaprika Kutató-Fejlesztı Kht., Kalocsa, 1-22 p Kapitány J. (2006): A főszerpaprika termesztéstechnológiája és feldolgozása. Szerk.: Zatykó Lajos, Márkus Ferenc, Étkezési és főszerpaprika termesztése Mezıgazda Kiadó 64-88p Kapitány J. (2006): A szántóföldi paprikatermesztés, - feldolgozás és a vetımag – elıállítás gépei Szerk.: Zatykó Lajos, Márkus Ferenc, Étkezési és főszerpaprika termesztése Mezıgazda Kiadó 90-127 p

- 61 -

- 62 -

Miklósné Zakar Andrea

Nagyhatalmi etika vagy társadalmi iniciatíva? Az erdélyi magyar autonóm tartomány esete

NAGYHATALMI ETIKA VAGY TÁRSADALMI INICIATÍVA? AZ ERDÉLYI MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY ESETE Miklósné Zakar Andrea fıiskolai adjunktus A tanulmány igyekszik megvizsgálni, hogy az 1952-ben létrehozott Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének volt-e bármiféle társadalmi-gazdasági alapja, ráépült-e a magyar kisebbségi társadalom igényeire, vagy valóban csupán egy szovjet nyomásra létrejött területi lehatárolásról volt-e szó. Ezen kérdés megválaszolása érdekében a régióban lezajló társadalmi és gazdasági folyamatok egyaránt górcsı alá kerülnek. A címben megfogalmazott kérdés akár költıinek is tőnhet, hiszen aki a Magyar Autonóm tartományról valaha is hallott, tudja, az 1952-ben létrehozott régió a szovjet nagyhatalmi játszma egyik eredménye volt, és nem megoldani kívánta az erdélyi magyar kisebbség problémáit, hanem épp ellenkezıleg, a román-magyar ellentétbıl kívánt elınyt kovácsolni. De talán mégsem hiábavaló azt vizsgálni, hogy volt-e bármiféle társadalmi-gazdasági alapja a tartomány létrejöttének, ráépült-e a magyar kisebbségi társadalom igényeire, kezdeményezéseire, vagy valóban csupán egy szovjet nyomásra létrejött területi lehatárolásról volt-e szó. A vizsgálat azért is idıszerő, mert napjainkban az erdélyi-székelyföldi autonómia ügyében kialakult polémia érdekes felhangokat szabadított fel: a román sajtó egy csoportja szerint, akik ma a régióban bármiféle autonómiáról gondolkodnak, visszasírják a Magyar Autonóm Tartomány éveit. A probléma alapos körbejárásához elengedhetetlen a történelmi-politikai kontextus vizsgálata, annak a sajátos atmoszférának a feltérképezése, amely Romániában az 1950-es években uralkodott. Ugyanakkor a társadalmi szerkezet, folyamatok, változások kérdéskörében nagyon fontos felvázolni a Magyar Autonóm Tartomány nemzetiségi és anyanyelvi megoszlását, a régi és az új elit viszonyát, az oktatás és a kultúra tartományon belüli lehetıségeit és a magyar egyház mozgásterét. A gazdasági folyamatok esetében a már adott tulajdonviszonyok között keressük azokat a változásokat, amelyek a MAT nem egész egy évtizedes sorsát végigkísérték az ipar, illetve a mezıgazdaság szektoraiban. Mindezek a szempontok csak együttesen adhatják vissza a kor hangulatát, a benne rejlı lehetıségek és lehetetlenségek árnyalt természetrajzát. Politikai és történelmi háttér A kérdéses idıszakot Romániában Gheorghe Gheorghiu-Dej egyeduralma jellemzi, akinek hatalomra jutása a 40-es évek végétıl fokozatosan nyomon követhetı, de csak 1950tıl válik egyértelmővé, hogy Dej lassan fölébe emelkedik a Párt többi tagjának és prominens személyiségeinek. Az 1948. február 21-23. között megtartott pártértekezleten a Román Kommunista Pártból és a Szociáldemokrata Párt balszárnyából megalakult a Román Munkáspárt, elsı titkárának pedig Gheorghiu Dejt választották. Az ugyanebben az évben tartandó választásokra készülve ezen Munkáspárt vezetésével és további két párt, az Ekésfront és a Nemzeti Néppárt részvételével megalakult a Népi Demokrácia Frontja, mely politikai tömörülés a márciusi választásokon megszerezte a szavazatok 93,2%-át. Ezek után a kommunista többségő parlament 1948. április 13-án elfogadta Románia új alkotmányát, amely az 1936-os szovjet alkotmány mintájára készült. 1952-re Dej az elsı titkári kinevezés mellé megszerezte a miniszterelnöki pozíciót is, amikor Petru Grozát elmozdították a kormány élérıl. Vezetı helyze-

- 63 -


TPF

tét Dej a tényleges hatalmat gyakorló Luka László – Ana Pauker – Emil Bodnăraş csoport félreállításával-letartóztatásával szilárdította meg, az ún. „nemzeti vonal” erejének stabilizálása érdekében. Luka magyar, Pauker zsidó, Bodnăraş pedig ukrán származású volt: Dej nacionalista és antiszemita nézetei tehát hamar napvilágra kerültek.1 Dej minta-államában államosították a nagyipart, bányászatot, a biztosító- és szállító vállalatokat, az új titkosszolgálat (Securitate) és a rendırség (milícia) pártirányítás alá került, államosították az egyházi iskolákat, a szovjet modellen alapuló kollektivizálás eredményeként pedig gyökeresen átalakították a társadalom és a mezıgazdaság hagyományos szerkezetét. Ilyen politikai-történelmi pillanatban hozzák létre, jelölik ki a Magyar Autonóm Tartomány határait, amikor az 1944-es román szemlélet paradigmaváltása után, a francia modell helyett a szovjet modellt utánozva, Románia beleesik a szovjet nagyhatalmi játszmák hálójába. Az államhatalmi szervek strukturális felépítése a csatlós kelet-európai országok közül Romániában hasonlít a legjobban a szovjet mintára, és ez a hasonlóság még késıbb, a román „különutasság” idején is megmarad. A II. Világháború után azonban a magát gyıztesként ünnepeltetı Románia szálka a Szovjetunió szemében, ezért az „oszd meg és uralkodj” elv alapján, jól ismerve a román-magyar ellentéteket, Sztálin egy magyar autonóm terület létrehozására utasítja Romániát. Nyilván nem képzelhetı mindez másképpen 1952-ben, csakis az ún. sztálini autonómia-modell alapján. De milyen is ez az autonómia-típus és hogyan mőködik? Sztálin a területi autonómia sajátos típusát fejlesztette ki, melynek elsıdleges célja az adott kisebbségi kérdés megoldása, (le)rendezése. A forma látszólagosan egy területi autonómia, vagy pontosabban látszat-autonómia, melynek tartalma az osztályharc lett. Az autonóm tartomány szabályozásának lépései pedig a következık voltak: 1. a területi lehatárolás; 2. egy új, a központhoz lojális nemzetiségi elit kialakítása, a hagyományos nemzetiségi elit ellenében; 3. indoktrináló, átnevelı munka; 4. folyamatos, erıs, kritika nélküli valóságkép kialakítása, természetesen a szocialista valóság jegyében.2 Az autonómia, mint olyan, valójában a területi decentralizációnak egy jól meghatározott lehetısége, a fenti kontextusban azonban mindez csupán játék a szavakkal, hiszen a sztálini szovjet autonómia-modell épp a hagyományos definíció ellen szólva nem a decentralizáció, hanem a centralizáció eszköze. Társadalmi folyamatok a Magyar Autonóm Tartományban Az 1952-ben módosított román alkotmány 19-ik paragrafusa rendeli el a magyar Autonóm Tartomány létrehozását tíz rajont foglalva magában: Csík, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Erdıszentgyörgy, Marosvásárhely, Kézdivásárhely és Maroshévíz rajonokat. Ez a területi lehatárolás nagyjából lefedi a Székelyföldet, az ún. tömbmagyar erdélyi területeket, mégis van két rajon, Régen és Maroshévíz, melyeknek nemzetiségi összetétele jelentıs román túlsúlyt mutat, mégis belekerültek a létrehozandó magyar tartományba. Régen rajonban 31.366 magyart és 59.102 románt tartottak számon, míg Maroshévíz területén 10.047 magyart és 28.429 románt.3 A tartomány nemzetiségi összetételét vizsgálva kiemelném az anyanyelv szerinti megoszlást is, hiszen nagyon sokan, akik magukat nem magyarnak, hanem más nemzetiségőnek vallották, anyanyelvükként mégis a magyart jelölték meg, több mint tízezerrel növelik a ma1

Hunya-Réti 1990 Gagyi 2004 3 Anuarul Statistic 1960, 40-41. 2

- 64 -



gyarság számarányát. İk többnyire a zsidó származású lakosok, akik Erdélyben a magyar identitáshoz kötıdtek leginkább a sajátjuk után, illetve azok a kisebbségek, akik a tömbmagyar területeken anyanyelvüket tekintve asszimilálódtak a magyar lakossághoz, de ırizték még a kisebbséghez tartozás hagyományát, érzését. Érdekes módon a szakirodalom errıl nem szól, pedig a Tartomány egyetlen, 1960-ban kiadott Statisztikai Évkönyv (Anuarul Statistic 1960) adatai e tekintetben is sokatmondóak. A következı két táblázatot összehasonlítva jól látható, hogy az anyanyelvi hovatartozást vizsgálva a magyarok felé billen a mérleg, a román és az egyéb anyanyelv rovására. 1. Táblázat: A MAT népességének nemzetiségek szerinti megoszlása Nemzetiségek Népesség öszszesen Összesen

731.387

Városban Vidéken

208.792 522.595

Magyar

Román

565.510 (77,32 %) 161.011 404.499

146.830 (20,08 %) 41.223 105.607

Egyéb 19.047 (2,60 %) 6.558 12.489

(Forrás: Anuarul Statistic 1960, 40-41. o., ill. az adatok alapján végzett saját számítások)

2. Táblázat: A MAT népességének anyanyelv szerinti megoszlása Anyanyelv Népesség öszszesen Összesen

731.387

Városban Vidéken

208.792 522.595

Magyar

Román

575.737 (78,71 %) 165.035 410.702

144.624 (19,77 %) 40.476 104.148

Egyéb 11.026 (1,5%) 3.281 7.745

(Forrás: Anuarul Statistic 1960, 42-43. o., ill. az adatok alapján végzett saját számítások) A társadalmi folyamatok vizsgálatakor a sztálini autonómia-modell definíciójából kell kiindulnunk, és a területi lehatárolás utáni struktúra feltérképezése után az ún. új kommunista elitnek a megjelenését kell keresnünk. A levéltári és egyéb forrásokat feldolgozó szakirodalom egy olyan tartományi pártelitnek a kiépítésérıl számol be, mely a MAT esetében a Tartományi Bizottságot, a Politikai Bizottságot és Pártkollégiumot képviselı fontos tisztséget betöltık körébıl szervezıdött, és kb. 40-50 személyt számlált.4 Természetesen ezen politikai szereplık kinevezése a „demokratikus centralizmus jegyében mőködı döntéshozói mechanizmus” szerint ment végbe, míg a káderképzésben a Tartomány székhelyéül választott Marosvásárhely játszott jelentıs szerepet.5 Az 1952-es alkotmány „autonóm közigazgatási veze4 5

Novák 2004 Uo. 194.o.

- 65 -


TPF

tést” ír elı (conducere administrativă autonomă),6 de az autonóm jelzı természetesen itt is az említett sztálini definíció szerint értendı. Mint ahogyan ezt a Scânteia román újság is megírta 1952. július 30-iki számában: „az autonómia nem jelent függetlenséget”, sıt, az autonómia „az egység legkézzelfoghatóbb formája”.7 Az így kialakított új elit (rejtett) célja a hagyományos értelmiségi körök ellehetetlenítése, a szokások megváltoztatása, a történelmileg rögzült társadalmi hierarchia, vagyis a tradicionális alapok szétzúzása. Példa erre a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Intézet tekintélyes professzorainak lejáratása, mivel az új elit véleménye szerint néhányuk „nacionalista-kozmopolita” tevékenységet folytat, és nem ismerik el „a szovjet tudomány felsıbbrendőségét”.8 A hagyományos struktúra szétzilálására való törekvés nyilvánult meg a magyar egyházzal szemben történt fellépésekben is, melyekkel (jórészt a katolikus egyház) szertartásait próbálták degradálni, ellehetetleníteni, megakadályozni. A Tartomány elsı teljes évében, 1953-ban már hatalmas támadást indítottak a csíksomlyói búcsú ellen, mikor tüntetıleg, vele párhuzamosan egy grandiózus kulturális-nevelı-sport rendezvényt szerveztek. Késıbb, 1957ben Márton Áron székelyföldi bérmakörútja borzolta fel a hatalmi elit kedélyét, és látva, hogy a párttagok gyermekei is nagy számban részt vesznek a szentség-kiosztásban. Ennek következményeképpen egyre több győlést szerveztek az átnevelı munka erısítése érdekében. A „templom és az iskola” nemzetmegtartó kettısénél maradva az oktatás kérdése a következı problémakör. Ezen a területen több olyan „kirakatvívmányt” is említhetünk, mely szinte egyedülálló módon pozitív sajátja volt a tartománynak. Az 1952/53-as tanévben a 250 hétosztályos elemi iskola 80%-a, a középiskolák 75%-a volt magyar tannyelvő.9 Ezt összevetve a magyarajkú lakosság tartománybeli 78,71%os arányával, az adatok igen kedvezı képet mutatnak. Kedvezı ez azokhoz a drasztikus lépésekhez képest is, amelyek a tartományon kívül rekedt magyarokat érintették, hiszen Erdélyben a MAT-on kívül ebben az idıszakban egyre csökkent a magyar nyelvő iskolák száma, többnyire magyar tagozatokként beolvasztva más iskolákba. A felsıoktatás terén a Bolyai Tudományegyetem esete pedig egy kifejezetten nyílt támadás volt a magyarság ellen, amikor a magyarországi 1956-os események erdélyi megtorlásának egyik kiemelt helyszíneként kezelték, és 1959-ben az intézmény beolvasztása és az ezáltali likvidálása mellett döntöttek, mely „egy részletekbe menıen megtervezett politikai színjáték csinnadrattája közepette zajlott le”.10 Az így kialakult felsıoktatási intézmény a Babes-Bolyai Tudományegyetem nevet kapta. A tartományon kívüli erdélyi magyar oktatás helyzetéhez képest tehát a MAT-on belüli oktatásügy valamelyest megnyugtató állapotokat mutatott, bár az egyetemi oktatói elit itt sem maradhatott ki a célpontok közül, amint azt már említettem. De már az 50-es évek végén, olyan destruktív kezdeményezések láttak napvilágot, melyek a minden oldalról támadták a tartományban elért apró eredményeket. Így például az oktatás terén a meglévı magyar iskolák léte került veszélybe, amikor a MAT pártbizottsága és a tartományi néptanács végrehajtó bizottsága felvetette, hogy „egyesítsék azokat a külön intézményként mőködı román és magyar tannyelvő iskolákat, amelyek ugyanazon épületben vannak”, illetve amikor az akkori oktatási miniszter, Athanase Joja kijelentette „tévedés volt eddig a külön magyar anyanyelvő iskolák engedélyezése”.11

6

Constitutie 1952, Art. 19. idézi Bottoni 14.o. 8 Gagyi 2004 9 Vincze 1999 10 Nagy 1999, 377.o. 11 Idézi Vincze 1999, 204-205.o. 7

- 66 -



A kulturális életet tekintve a MAT mintegy üvegházként12 mőködött, ahol olyan virágzó kulturális közeget lehetett létrehozni, melyet Erdélyben máshol nem. Így sikerült a támogatott színházak, mővelıdési házak, népi tánccsoportok által megırizni az archaikus székely népi identitást. Habár e támogatott kulturális élet a MAT-on belül egy hamis biztonságérzetet is eredményezett, és nyilván ez volt a központi hatalom burkolt szándéka is, véleményem szerint az akkor szerzett kulturális élmények mai napig kihatnak a székelység identitástudatára. Gazdasági folyamatok a Magyar Autonóm Tartományban A tartományon belüli gazdasági folyamatokat a MAT létrehozása elıtti gazdasági szerkezetváltásból kiindulva kell szemlélnünk, hiszen ez teremtette meg azokat a nem túl ideális alapokat, amelynek talajáról a tartománybeli bármiféle gazdasági tevékenység elindulhatott. A szerkezetváltás egyrészt a magán- és egyházi tulajdonok kisajátításának (CASBItörvények), a földreformnak, illetve a román és magyar szövetkezetek összevonásának köszönhetı.13 Ezekkel az intézkedésekkel megnehezítették a magyarok helyzetét, átalakult a tulajdonosstruktúra a magántulajdon minden vonatkozásában. A mezıgazdaságban lezajló folyamatok vizsgálatakor a kollektivizálási kényszerfolyamatot kell kiemelnünk, melynek következtében a falusi társadalom teljesen átalakul. 1959-re ennek köszönhetıen 142 kollektív gazdaság, egy termelıszövetkezet és 632 ún. mezıgazdasági társulás (a kollektív gazdálkodást megelızı forma) jött létre. A termelıszövetkezettel Erdıszentgyörgy rajon büszkélkedhetett.14 Ilyen formában a kollektivizáltság aránya a tartományban átlagosan 80,7%, ezen belül a két végletet egyrészt Székelykeresztúr rajon képviseli a 93,6 %-os teljesítményével, másrészt pedig Csík rajon a maga 38,3%-os arányával. A paraszti társadalom kollektivizálás elleni belsı ellenállását a tartományon belül napjainkban kezdik feltárni, és az így feltárt mozzanatok bizonyára számos értékes adalékkal gazdagítják majd a MAT történetét.15 Az ipari szektorban hatalmas fellendülésnek lehetünk tanúi, hiszen Székelyföld alapvetıen kevés ipari hagyománnyal rendelkezı térségnek számított. Ezt az állapotot felszámolandó egy nagyszabású iparosítási program keretén belül új iparágakat telepítettek a tartományba, ezáltal megváltoztatva az addigi struktúrát is. A faipar vezetı helyét az élelmiszeripar veszi át, és 1959-re az élelmiszer élelmiszeripar 23,3 %-ban, a faipar 13,3 %-ban, a könynyőipar 9,3%-ban képviseltette magát az ágazati palettán. 1957-re két várost emeltek ipari központi rangra: Marosvásárhelyet és Sepsiszentgyörgyöt. Vásárhelyen 40 vállalat mőködött ebben az idıszakban, ezek közül az egyik egy új vegyipari kombinát, melynek alapkıletételén maga Gheorghiu-Dej is részt vett. A tartomány életének utolsó évei egyikében, 1958 beszámolót adtak közre a tartomány 15 éves fejlesztési tervének kidolgozásáról. 1960-ig a fejlesztési tervnek három változata látott napvilágot, de megvalósításra egyik változatnak sem volt esélye. 1960-ban egy tartománybeli neves közgazdász, Keszi-Harmath Sándor, aki a Tartományi Néptanács Tervosztályának munkatársa volt, megírja és közreadná A MAT a gazdasági fejlıdés útján címő munkáját, melynek kiadását még a nyomdában állítják le. Ezután természetesen a kornak megfelelı módon a szerzı ellehetetlenítésére és a kiadásban résztvevık megfélemlítésére került sor. Tehát el kellett telnie néhány évnek ahhoz, hogy a tartományban élı szakember-állomány saját tervei alapján átgondolja, értékelje, kezelni próbálja a tarto12

Bottoni kifejezése Hunya-Réti 1990, Vincze 2000 14 Anuarul Statistic 1960 adatai, 71-73.o. 15 1. pl. Oláh 2001 13

- 67 -


TPF

mány sorsát, fejlıdését. De a saját, a társadalom felıl jövı fejlesztési terveknek, ötleteknek a végeredménye a tartomány átstrukturálása, szétzúzása. Ezek alapján egyértelmő, hogy az ipar és a mezıgazdaság központilag irányított átszervezése, a tartománybeli ellenállás vagy másképp-gondolkodás üldözése csakis a centralizáció eszközeként értelmezhetı. Összegzés Mielıtt a magyar tartományon belül a székelység elkezdett volna bármiféle tıkét kovácsolni a MAT létezésébıl, mikor olyan „eszmélések” kezdıdtek, melyek eredıje egy valós autonómiát célzott volna meg, a tartomány átalakításra került. 1960. december 24-én (valószínőleg karácsonyi ajándéknak álcázva) módosították az 1952-es alkotmány 19. cikkelyét, így a tartomány újabb, többségében románok által lakott területeket kapott, Ludas és Sármás rajonokat, valamint Dicsı rajon egy részét, de el is veszítette Sepsi és Kézdi rajonokat, ahol a magyarok 85,3%-ban, ill. 91,2%-ban éltek (körülbelül a mostani Kovászna megye területe). Így jött létre az ún. Maros-Magyar Autonóm Tartomány, ahol a nemzetiségi arányok jelentısen rosszabbodtak a magyarok számára, hiszen 77,3%-ról 62,2%-ra csökkent a magyar népesség tartománybeli aránya, a románoké ellenben 20%-ról 35%-ra nıtt.16 Az így megváltozott nemzetiségi arculat a tartomány magyar jelzıjét is egyre inkább halványította, formálissá téve ezt is a már formális autonóm jelzı mellett. A végsı felszámolásra 1968-ban, Ceauşescu utasítására került sor, amikor a tartományi-rajoni közigazgatási rendszert szétzúzva kialakították a megyerendszert. Ennek következményeképpen híre-hamva sem maradt (még a szavak szintjén sem) bármiféle autonóm vagy magyar közigazgatási egységnek. Egyértelmő, hogy a Magyar Autonóm Tartomány fennállásának néhány évét értékelni a leírt tényeknek, folyamatoknak és adottságoknak a fényében, nem könnyő, de nem is lehetetlen, különösen, ha a bevezetıben feltett kérdésre szeretnénk válaszolni: volt-e bármiféle társadalmi-gazdasági alapja a tartománynak? Igaz, hogy a lehatárolás nagyrészt figyelembe veszi az etnikai határokat, és valóban egy jórészt magyar-lakta övezetet hoz létre Romániában, a benne lezajló társadalmi-gazdasági folyamatok nem az önállóságot mutatják, hanem sokkal inkább a kiszolgáltatottságot, hiszen nagyjából ugyanazokkal a folyamatokkal találkozunk, mint Románia bármelyik tartományában. A társadalmi elit szerepköre (hiába magyarokból állt) sem mutatott (mutathatott) tovább a központ általi utasítások végrehajtásánál, hiszen minden ez ellen ható megmozdulást megakadályoztak, illetve megtoroltak. Kivétel talán az oktatás és a kultúra területén figyelhetı meg, ahol voltak olyan engedmények, eredmények, melyeket a tartományon kívüli magyarok nem élvezhettek. Úgy tőnik, a MAT létrehozásával a Dej-kormány fölhagy az egyéb „aktív nemzetiségpolitikával”, és, mint aki jól végezte dolgát, kényes magyarokat érintı ügyekben a tartományra „mutogat”. Vagyis az övezeten kívül rekedt magyarok kétszeresen szenvednek: a MAT hátrányosan érinti ıket. Feszültség keletkezett Marosvásárhely, mint új magyar centrum, és Kolozsvár között, amely addig a magyarság központjaként mőködött, mivel bizonyos intézmények átköltöztetése és a presztízsveszteség is érzékenyen érintette a kolozsváriakat.17 Sajnos a fent említett néhány példán kívül nehéz olyan mozzanatokat találni a MAT életében, amely ne a centralizáló tendenciákat támasztaná alá, hanem valóban egy magalapo16 17

Hunya-Réti 1990 Gagyi 2004

- 68 -



zott autonóm terület képét tárná elénk. Így végkövetkeztetésként ki kell mondanunk, hogy bár voltak próbálkozások a társadalom, illetve engedmények a központ felıl a tartomány „másként kezelésére”, a MAT nem maradt egyéb, mint a „kirakat politika” egyik eszköze.

Irodalomjegyzék Anuarul Statistic al Regiunii Autonome Maghiare, 1960 = A Magyar Autonóm tartomány Statisztikai Évkönyve, 1960 (1960) Központi Statisztikai Igazgatóság – MAT Statisztikai Igazgatóság, Bukarest. Gagyi József: Magyar Autonóm Tartomány: egy centralizációs kísérlet – hatalom, értelmiségiek, társadalom (2004). - (szerk. Fedinec Csilla) Nemzet a társadalomban. Teleki László Alapítvány, Bp. 173-190. o. Novák Csaba Zoltán: A Magyar Autonóm tartomány elitjének kialakulása és megszervezıdése (2004). - (szerk. Fedinec Csilla) Nemzet a társadalomban. Teleki László Alapítvány, Bp. 191202. o. Vincze Gábor (1999) Illúziók és csalódások : fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetébıl. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda. Vincze Gábor (2000) Magyar vagyon román kézen : dokumentumok a romániai magyar vállalatok, pénzintézetek második világháború utáni helyzetérıl és a magyar-román vagyonjogi vitáról. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. Varga E. Árpád (2001) Erdély etnikai és felekezeti statisztikája I. Kovászna, Hargita és Maros megye, Népszámlálási adatok 1850-1992 között. Teleki László Alapítvány - Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. Nagy György (1999) Eszmék, intézmények, ideológiák Erdélyben. Komp-Press Kiadó – Polis Kiadó, Kolozsvár. Hunya Gábor – Réti Tamás (et al.) (1990) Románia 1944-1990 : gazdaság- és politikatörténet. Atlantisz - Medvetánc, Bp. Bottoni, Stefano: A sztálini „kis Magyarország” megalakulása (1952) http://www.gecse.com/Bottonisztalini.htm Constitutia Republicii Popolare Romane (1952). Marea Adunare Nationala, Bucuresti. Oláh Sándor (2001) Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén (1949-1962). Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda.

- 69 -

- 70 -

Szabó Matild

Etika és gazdaság

ETIKA ÉS GAZDASÁG Szabó Matild fıiskolai tanársegéd „A törvény szerint valaki akkor bőnös, ha megsérti mások jogait. Az etika szerint akkor, ha fontolgatja, hogy ezt megteszi.” (Immanuel Kant) Az üzleti etika létjogosultságát olykor még ma is vitatják. Az üzleti etika meghatározás kapcsán felvetıdik a kérdés, hogy fogalmilag egyáltalán lehetséges-e olyan, hogy üzleti etika? Bárhogy állnak is a viták az üzleti etika létjogosultságáról, tény, hogy vannak üzleti etikai kezdeményezések és üzleti etikai intézmények. Ma a gazdaságban nem azért kell erkölcsösnek lenni, mert az „erkölcsi normák és értékek önmagukban követendık, hanem elsısorban azért, mert ez gazdaságilag kifizetıdı”. Az etika szó jelentése Az etika az ethosz görög szóból ered, jelentése erkölcs, erkölcsi elvek rendszere, erkölcstan. Bár többféle meghatározás lehetséges, azt mondhatjuk, hogy az etika a cselekvés tudománya, méghozzá olyan cselekvésé, amelynek hatása van másokra. Ezek a „mások” lehetnek emberi személyek vagy azok csoportjai, szervezetek vagy azok együttesei, de akár természeti lények vagy azok közösségei az ökoszisztémák is. A lényeg az, hogy az etika szempontjai akkor merülnek fel, ha a cselekvésnek lényeges, a cselekvın túlmutató hatásai vannak. Az etika mindig arra keresi a választ, hogy mit tegyünk, hogyan cselekedjünk bizonyos helyzetekben. Innen az etika alapvetıen normatív természete. Tehát az etika: erkölcsre, szokásra vonatkozó minták, normák (magatartási szabályok), normatív eszmék összessége. Ezek a normák arra hivatottak, hogy irányítsanak bennünket életünkben, továbbá alapját képezik az erkölcsi értékítéletnek, ítéletalkotásnak is. Etika és közgazdaságtudomány kapcsolata „A gazdaság, a jog, az állam és a politika igen szoros kapcsolatban áll az erkölccsel. Jól mutatja ezt az a tény, hogy a közgazdaságtudomány eredetileg az erkölcstan része volt.”1 Amartya Sen (a Harvard Egyetem professzora) szerint: „Aki ma belép a közgazdaságtudomány területére, jobb, ha felhagy az etika minden reményével.” Ez az állítás ellentétes a fent említettel, miszerint valaha a közgazdaságtudomány a morálfilozófia része volt. „Az elmúlt 200 év során azonban az etikai megfontolások és szempontok fokozatosan kiszorultak a gazdasági vizsgálódásokból. A standard ökonómia lényegében elérkezett az etika nullfokára. A gazdasági cselekvés elvének a szigorú önérdekkövetést tartják. Eszerint: aki nem ezt teszi

1

Andrássy György – Szabó Gábor (1999): Üzleti etika és közéleti etika Szöveggyüjtemény. Pécs, 3. p.

- 71 -


TPF

(nem a saját érdekét követi), irracionálisan cselekszik. Mára egyre világosabbá válik, hogy az etikai null-szint nem tartható tovább a gazdasági elméletben.”2 Beszélhetünk-e üzleti etikáról? Az üzleti etika létjogosultságát olykor még ma is vitatják. Az üzleti etika meghatározás kapcsán felvetıdik a kérdés, hogy fogalmilag egyáltalán lehetséges-e olyan, hogy üzleti etika? A kérdésre, hogy létezik-e egyáltalán üzleti etika, három lehetséges válasz létezik. Van egy úgynevezett merev elutasító álláspont (elsı lehetséges válasz), miszerint nem érdemes az üzletet erkölcsileg vizsgálni. Az üzlet és etika kizárják egymást. Az üzleti etika hívei és mővelıi (második lehetséges válasz) azt vallják, hogy üzleti erkölcs van, csak más mint a többi. Ezért specifikumával kell foglalkozni és így kell elfogadtatni. Szerintük az üzleti etika eszményei nem állhatnak szemben a magánélet erkölcsi eszményeivel. Kívánatos és véleményük szerint lehetséges is, hogy az üzleti élet erkölcsei változzanak, s végsı soron a magánélet erkölcsi eszméihez igazodjanak. A harmadik lehetséges álláspont szerint az üzleti életben vannak erkölcsi normák, csak különböznek más erkölcsi normáktól, de nem szabad ebbe beleavatkozni. Albert Carr is ez utóbbi nézetet vallja, mely szerint az üzleti etika normái különböznek a magánélet erkölcsi eszményeitıl. Albert Carr: Pókeranalógia Az üzleti életnek sajátos játékszabály-rendszere van, mely különbözik a hagyományos erkölcsi normarendszertıl. Albert Carr szerint az üzleti élet olyan, mint a pókerjáték. A pókernek vannak szabályai, normái, etikája. Ez az etika azonban Carr meglátása alapján különbözik a civilizált emberi kapcsolatok eszményeitıl. A póker lényege a szándékok eltitkolása, blöffölés, tények elhallgatása. Tehát valamilyen módon a másik félrevezetése. A blöffölés megengedett a pókerben és az üzleti életben is. De ez a megengedés a pókerben kifejezett, tehát nem csak megengedett, hanem kívánatos is, erre van szabály. Ellenben az üzleti életben a blöffölés csak hallgatólagosan megengedett, nincs rá szabály. „Magánemberként a legtöbb üzletember nem közömbös az erkölcs iránt, hivatalában viszont játékossá válik, akit más eszmék vezérelnek.”3 A hagyományos erkölcs alapja a Biblia, mely szerint az egyik legfontosabb aranyszabály: „Ne tégy másoknak olyat, amit magadnak nem kívánsz!” Az üzleti életben bizonyos esetekben az aranyszabály fordítottja igaz: „Tegyél másoknak olyat, amit magadnak nem kívánsz, mielıtt mások teszik ezt meg veled!!”4 A Póker-analógiát sok kritika érte. Például az, hogy elsıbbséget tulajdonít az üzletemberi szerepnek az egyén minden más szerepével szemben. Ennek kapcsán felvetıdik a kérdés: - Mikor szőnik meg az üzletemberi szerep? - Miként viseli el a személyiség a szerepváltogatást? Az erkölcsi normák betartása alapján egy skála írható fel. A skála egyik végpontján az egoizmus (önzés helyezkedik el, másik végpontján a heroizmus (önfeláldozás) található. A két végpont közötti középsı részen az altruizmus (önzetlenség, emberbarátság) helyezkedik el. A képzeletbeli skála tehát az önzést, ennek ellentétpárját, az önfeláldozást és a kettı fogalom közötti önzetlenséget ábrázolja. Vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy az önzést, ennek el2

Kindler József – Zsolnai László (1993): Etika a gazdaságban. Budapest, Keraban Kiadó, 7. p. Andrássy György – Szabó Gábor (1999): Üzleti etika és közéleti etika Szöveggyüjtemény. Pécs, 6. p. 4 Andrássy György: Üzleti etika elıadás PTE KTK 2005. február 3

- 72 -

Szabó Matild

Etika és gazdaság

lentétjét az önzetlenséget és az önzetlenség eltúlzott formáját, az önfeláldozást ábrázolja. E megkülönböztetı skála alapján be lehet határolni emberek úgynevezett prototípusait. Az emberek ilyen fajta csoportosítása – azaz, hogy léteznek homo oeconomicus, homo ethicus és homo heroicus típusú emberek – csak idealizált. Az említett típusok idealizált kategóriák, annak megfelelıen, hogy melyik magatartás jellemzı leginkább az egyénre adott esetben, adott szituációban: önzés v. önzetlenség v. önfeláldozás. Ennek alapján három ideáltípust különböztethetünk meg: gazdasági embert, heroikus embert és etikus embert. A továbbiakban a prototípusok jellemzıinek meghatározásánál nagy mértékben támaszkodom Kenneth E. Boulding: A közgazdaságtudomány mint erkölcstan c. tanulmányára és Dr. Andrássy György Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 2005 februárjában Üzleti etika c. tárgyból tartott elıadására. A homo oeconomicus legfontosabb jellemzıje, hogy költség-haszon kalkulációban gondolkodik, a döntései elıtt mindig mérlegel, számba veszi a felmerülı költségeket és az elérhetı hasznokat, ezeket összeveti és döntéshozatala során a kalkuláció eredménye alapján hoz döntést. Szélsıséges esetben a költség-haszon kalkulációt akár az élet minden területére kiterjesztheti, például: - Költség-haszon kalkulációban gondolkodik, döntések elıtt mérlegel. - Gazdaságilag racionális ember - Olyan döntéshozó, aki gazdasági érdekét felismerve dönt - Célja a profitmaximalizálás és a költségek minimalizálása - Szélsıséges esetben a költség-haszon kalkulációt akár az élet minden területére kiterjesztheti. - Cselekedeteit mindig az önérdek határozza meg. - A többi ember és a természet közömbös számára. - Számára az ember munkaerı és fogyasztó, a természet erıforrás és nyersanyag. Homo heroicus embertípus vagy heroikus etika híveinek jellemzıi a következık (az üzleti életben igen ritka ez a típusú ember, a tisztán heroikus magatartásmód): - Alapelv: „Ne kérdezd miért, tedd a kötelességed és halj meg!” - Három fı megnyilvánulási helye a katonai, vallási és az ún. sportszerő élet színtere. - Arra törekszenek, hogy kiszabadítsák magukat a költség-haszon elemzés vasszorításából. - Ugyanez az elv található a költészetben, mővészetben, építészetben. Homo ethicus - Figyelembe veszi mások érdekeit. - Erkölcsi eszméken nyugvó elvekhez ragaszkodik. - Összekapcsolja a három fogalmat, az egoizmust, az altruizmust és a heroizmust. Mindegyik magatartástípusra képes - Fontosnak tartja a kooperációt és szolidaritást, de ezáltal nem marad le az önérdekrıl. Az egyes kategóriák elkülönítéséhez egy új fogalom bevezetésére és meghatározására van szükség. A jószándék ráta az a mérték (elcserélhetı áruk mennyisége), amit hajlandó az ember feláldozni azért, hogy a másik ember jóléte egy egységnyivel növekedjen. Ha a jószándék ráta pozitív, akkor a másik ember iránti jóakaratról beszélhetünk, azaz homo heroicusról vagy homo ethicusról. Ha a jószándék ráta 0, akkor közömbösségrıl beszélünk vagy tiszta egoizmusról, tehát homo oeconomicusról. Ha a jószándék ráta negatív, akkor rosszakarattal állunk szemben. (A közgazdászok egyébként elhanyagolják a rossz-szándék és a jószándék problémát.) - 73 -


TPF

A fentiek alapján felvetıdik a kérdés, hogy hogyan viselkedjen az ember. Megállapíthatjuk, hogy a döntési folyamatokban heroikus és gazdasági elemekre is szükség van. Az egyén (individuum) és a társadalom fejlıdésének e tény képezi alapproblémáját. A heroikus és gazdasági elemeket kell megfelelı egyensúlyban és feszültségben tartani. A homo oeconomicus embertípust köznapi kifejezéssel élve az „érzéketlen fadarab”, míg a homo heroicus embertípust legtöbben a „bolond” kategóriába sorolnák. A kettı között – az érzéketlen fadarab és a bolond között – keresi az „emberi ember” a maga bizonytalan útját. Bárhogy állnak is a viták az üzleti etika létjogosultságáról, tény, hogy vannak üzleti etikai kezdeményezések és üzleti etikai intézmények. Ilyenek pl.: • • • • • •

Oktatás és kutatás Etikai kódexek (pl. Magyar Reklámetikai Kódex) Etikai bizottságok Etikai vállalati/intézménypolitika Etikai igazgató Etikai tanácsadás

Reklámetika A továbbiakban az etika egy speciális területérıl a reklámetikáról lesz szó. Elıször is tisztázzuk, hogy mi a reklám! A reklám hirdetés jellegő tájékoztatás, melynek célja valamire való ösztönzés, illetve a cél elımozdítása. A hirdetés céljától függıen a reklámoknak két fajtáját különböztetjük meg: - Direkt reklám: közvetlenül célja a hirdetés jellegő tájékoztatás, (ez az elsıdleges célja) - Indirekt reklám: közvetetten célja a hirdetés jellegő tájékoztatás A direkt reklámoknak három típusa lehet: - Gazdasági reklám: Célja valamilyen termék, szolgáltatás, ingatlan, jogkör értékesítése vagy egyéb módon történı igénybevétele, vagy valaminek az elımozdítása. - Társadalmi reklám: Valamilyen széles körben elfogadott, támogatott gondolatnak, célnak, eseménynek, értéknek a megerısítésére, elérésére, védésére hív fel. Például: közlekedés, biztonság javítása, egészséges életmód, környezet védelme, természet, táj védelme, nemzeti kultúra kincseinek megırzése, vallási értékek fenntartása. - Politikai reklám: Politikai eszmék, célok, programok, szervezetek, személyek megismertetésére, elfogadtatására, népszerőségének növelésére, a velük való azonosulásra hív fel, ezek elérését próbálja elımozdítani. Életünkben legnagyobb jelentıségük a gazdasági reklámoknak van. A társadalmi reklámok iránti fogékonyság is egyre magasabb, úgynevezett tudatosulási trendrıl beszélhetünk. Kampányidıszakban a politikai reklámok jelentısége ugrásszerően növekszik. Az indirekt reklámok közé tartoznak a támogatások, szponzorálások, a vásárlásösztönzés, termékminta-osztás. A reklámetika legmegbízhatóbb forrásai a reklámetikai dokumentumok, melyek jellemzıi a következık: - Nemzeti, országos szinten fogalmazódik meg - Léteznek nemzetközi reklámetikai dokumentumok is - Vannak nem teljes mértékő reklámetikai dokumentumok, például a Kereskedelmi és Iparkamara etikai szabályzata - Kifejezetten reklámetikai dokumentumnak számítanak a reklámetikai kódexek - Vállalati, intézményi etikai dokumentumok szintén érintik a reklám kérdését

- 74 -

Szabó Matild

Etika és gazdaság

Magyar Reklámetikai Kódex - 1981-ben hozták létre az elsıt, a szocialista országok között elsıként Magyarországnak volt reklámetikai kódexe. - 1991-ben a rendszerváltás miatt módosították. - 1997-ben és 2001-ben a reklámjogban bekövetkezı változások eredményeként ismét módosították. - 2005-ben ismét megváltoztatták. - Felépítése: 1. cikkely: A kódex hatálya 2. cikkely: Értelmezések 3. cikkely: Alapelvek 4. cikkely: Általános reklámkövetelmények 5. cikkely: Általános reklámtilalmak és korlátozások 6. cikkely: A megtévesztı és összehasonlító reklám szabályai 7. cikkely: A reklám azonosíthatósága 8. cikkely: Az anyanyelv védelme 9. cikkely: A hitelrontás tilalma 10. cikkely: Az árumegjelölések és a reklámötletek védelme 11. cikkely: A személyhez főzıdı jogok védelme 12. cikkely: Gyermekek és fiatalok védelme 13. cikkely: A szavatosság, jótállás (garancia) érvényesítésére vonatkozó reklámetikai szabályok 14. cikkely: Az egyes áruk reklámozására vonatkozó elıírások 15. cikkely: Élelmiszerek reklámozása 16. cikkely: Interneten közzétett, illetve egyéb elektronikus úton (sms, mms) küldött reklámok külön szabályai 17. cikkely: A társadalmi célú reklámokra vonatkozó külön szabályok 18. cikkely: Felelısség a reklámért A Magyar Reklámetikai Kódexben meghatározott reklámetikai alapelvek (3. cikkely): 1. A reklámnak jogszerőnek, tisztességesnek és igaznak kell lennie. 2. A reklámot társadalmi felelısségérzettel kell elkészíteni. 3. A gazdasági reklám akkor tisztességes, ha megfelel a gazdasági versenyben általában elfogadott tisztességes piaci magatartás jogi és erkölcsi szabályainak. 4. A reklámozásban figyelembe kell venni a társadalom általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normáit, valamint a közízlést. 5. Egyetlen reklám sem ronthatja a reklámszakma hírnevét, illetve nem ingathatja meg a reklámtevékenységbe vetett közbizalmat. 6. A reklámszakma szereplıi és szervezetei – a reklámszakmai önszabályozás keretei között – a kereskedelmi szólásszabadság mindenkori érvényesítése érdekében lépnek fel. 7. A reklám nem élhet vissza kutatási eredményekkel, illetve mőszaki és tudományos kiadványokból vett idézetekkel. Tilos a tudományos eredmények és kifejezések megtévesztı felhasználása. Általános reklámtilalmak és korlátozások (5. cikkely) 1. A reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, és nem kelthet olyan összhatást, amelyek sértik a társadalom általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normáit. 2. A reklám nem élhet vissza a fogyasztó bizalmával, nem használhatja ki tapasztalatlanságát, hiszékenységét vagy tudatlanságát. - 75 -


TPF

3. Természeti, történelmi, tudományos, kulturális értékek, emlékek reklámban való alkalmazása nem sértheti azok megbecsülését. 4. A reklám nem sérthet semmilyen világnézeti (ezen belül vallási) meggyızıdést. Vallási jelképek, motívumok a reklámban kizárólag a jó ízlés határai között és a tárgyhoz illı módon használhatók fel. 5. A reklám nem tartalmazhat népek, nemzetiségek, etnikumok, nemek, korosztályok közötti, illetve szexuális hovatartozás, vallási kötıdés, vagy fogyatékossággal élıkkel kapcsolatos hátrányos megkülönbözetést, illetve nem támogathat ilyen nézeteket. 6. Nemzetek jelképei a reklámban – elsısorban termékek, szolgáltatások eredetének megjelölésére való utalásként – a jó ízlés határai között használhatók fel. A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek használatáról törvény rendelkezik. Az egyes megyék, települések jelképei csak az illetékes önkormányzat elızetes engedélyével használhatók fel a reklámban. Mindezen jelképek használata során meg kell ırizni azok tekintélyét. 7. A reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, és nem kelthet olyan összhatást, amely agresszív, erıszakos vagy törvénybe ütközı cselekedeteket, durva antiszociális magatartást ösztönöz, támogat vagy igazol. 8. A társadalmi célú reklám kivételével a reklám nem kelthet félelmet. 9. A reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, és nem kelthet olyan összhatást, amely az emberi élet, az egészség vagy a testi épség veszélyeztetését, a természetes és épített környezet és a köz- vagy magántulajdon károsítását, az állatok kínzását ösztönzi, támogatja, vagy igazolja. 10. Tilos a reklámozásban az erotika, a szexualitás öncélú – a reklám tárgya, témája által nem indokolt – felhasználása. Az emberi testnek a jó ízlés határai között történı ábrázolása nem kifogásolható, de az ábrázolás módja nem sértheti a személyhez főzıdı jogokat, így különösen az emberi méltóságot. 11. A reklám nem tartalmazhat tudatosan nem észlelhetı elemeket. 12. Semmilyen terméket sem szabad felszólítás nélkül elküldeni a potenciális ügyfélnek. Ez alól csak azok a reklámajándékok képeznek kivételt, amelyeket a fogyasztó / befogadó ingyen, vásárlási kényszer nélkül kap meg. A kódexben eljárási szabályok nincsenek. A Magyar Reklámetikai Kódex az érvényes jogra épülı, a rekláméletet annál részletesebben és sokoldalúbban szabályozó – mind a gazdasági, mind a társadalmi célú reklámokra kiterjedı – erkölcsi normagyőjtemény. A kódex (3. Cikkely) felsorolt hat alapelve közül három valójában a fogyasztó érdekeit fogalmazza meg: „(1) A reklámnak törvényesnek, tisztességesnek és igaznak kell lennie. (2) A reklámot társadalmi felelısségérzettel kell elkészíteni. (4) A reklámozásban figyelembe kell venni a társadalom általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normáit, valamint a közízlést." Ezek a követelmények egyértelmővé teszik, hogy a reklám nem csak a reklámozó érdekeit fejezze ki, de a célközönség: a fogyasztó érdekeit is. Összegzés A Magyar Reklámetikai Kódex alapelvei és elıírásainak jelentıs hányada a fogyasztó ízlésvilágát, erkölcsi értékrendjét, reklámba vetett bizalmát, egészségét, biztonságát védi, a megtévesztéstıl igyekszik megóvni, s mindez kiemelten érvényes a gyermek- és fiatalkorúakra. A reklámszakma jelentıs része társadalmi felelıssége tudatában szem elıtt tartja saját reklámszakmai érdekei mellett, illetve szinte annak részét is képezı fogyasztói érdekeket. A reklámélet önszabályozásának – etikai szabályozásának – szervei gondosan ırködnek a reklámok

- 76 -

Szabó Matild

Etika és gazdaság

tisztessége, igazságtartalma fölött, kapcsolatot tartva a reklámokat esetenként bíráló panaszos fogyasztókkal. A felügyeleti hatóság/ok és az etikai önszabályozás szerveinek kapcsolata a reklámok megítélésében a jog és az erkölcs összhangját valósítják meg. A fent leírtak alapján azt állíthatjuk, hogy erkölcs és gazdaság kapcsolata nem csupán e két tárgykörbıl tevıdik össze. A teljesség érdekében be kell iktatni e kapcsolatrendszerbe a jogot is, ugyanis jelentıs szerepet játszik a jog és erkölcs egymáshoz való viszonyában. Ezért került sor a tanulmányban a (speciális) jogi vonatkozások tárgyalására. A gazdaság és etika viszonyát az teszi igazán problematikussá, hogy lehetıség van arra, hogy nem etikus eszközökkel érjenek el profitot a vállalatok és/vagy vállalkozók. A gazdaságban nem azért kell erkölcsösnek lenni, mert az „erkölcsi normák és értékek önmagukban követendık, hanem elsısorban azért, mert ez gazdaságilag kifizetıdı”.5 Leegyszerősítve a problémát a sikeres gazdálkodáshoz rövidtávon két út vezet: erkölcsös és erkölcsileg kifogásolható. A kérdés már csak az, hogy lehetséges-e befolyásolni a gazdasági döntéseket és attitődöket. Az etikai kódexek létrehozása, az etikai bizottságok felállítása ezt hívatott szolgálni, tehát „elvileg van lehetıség a gazdasági tevékenység erkölcsösebb irányba való befolyásolására”. Ebbıl a szempontból jelentıs szerepe lehet a jogrendszer olyan fejlıdésének, ahol a jogszabályok etikusabb magatartásra ösztönöznek, illetve nem abba az irányba determinálnak, hogy a vállalatok vagy egyének kénytelenek legyenek a fennmaradásuk érdekében etikátlan magatartást tanúsítani. Összegezve a tárgyalt problematikát „a gazdaság és erkölcs konvergenciája hosszú folyamat”. Ralph Dahrendorf, világhírő szociológus utal rá, hogy „a politikai rendszerváltás megvalósítható hat hónap alatt, a gazdasági rendszerváltáshoz már hat évre van szükség, míg a megfelelı etikai normákat és mintákat közvetítı civil társadalom kiépüléséhez hat évtized kell. Számolni kell tehát azzal, hogy az etikusabb gazdaság magatartás fokozottabb térhódításához igen hosszú idıre lesz szükség”.6

Irodalomjegyzék Andrássy György: Üzleti etika elıadás PTE KTK 2005. február Andrássy György: Üzleti etika elıadás PTE KTK 2005. február Andrássy György – Szabó Gábor (1999): Üzleti etika és közéleti etika Szöveggyüjtemény. Pécs, 6. p. Andrássy György: Üzleti etika elıadás PTE KTK 2005. február Andrássy György – Szabó Gábor (1999): Üzleti etika és közéleti etika Szöveggyüjtemény. Pécs, 9. p. Andrássy György: Üzleti etika elıadás PTE KTK 2005. február Kenneth E. Boulding: A közgazdaságtudomány mint erkölcstan Andrássy György – Szabó Gábor (1999): Üzleti etika és közéleti etika Szöveggyüjtemény. Pécs, 12. p. Andrássy György: Üzleti etika elıadás PTE KTK 2005. február http://www.mrsz.hu (2006. 07.17.)

5

Saldo Pénzügyi és Tanácsadó Informatikai Rt. (2002): Üzleti etika. I. fejezet, Dr. Földesi Tamás: Jog, erkölcs, gazdaság 13. p. 6 Saldo Pénzügyi és Tanácsadó Informatikai Rt. (2002): Üzleti etika. I. fejezet, Dr. Földesi Tamás: Jog, erkölcs, gazdaság 17. p.

- 77 -


TPF

Saldo Pénzügyi és Tanácsadó Informatikai Rt. (2002): Üzleti etika. I. fejezet, Dr. Földesi Tamás: Jog, erkölcs, gazdaság Saldo Pénzügyi és Tanácsadó Informatikai Rt. (2002): Üzleti etika. I. fejezet, Dr. Földesi Tamás: Jog, erkölcs, gazdaság 17. p. Andrássy György – Szabó Gábor (1999): Üzleti etika és közéleti etika Szöveggyüjtemény. Pécs, 7. p.

- 78 -

Dr. Miklós György

Jürgen Habermas kommunikatív etikája

JÜRGEN HABERMAS KOMMUNIKATÍV ETIKÁJA Dr. Miklós György fıiskolai tanár Jürgen Habermas a kritikai társadalomelmélet hagyományát folytatva írásaiban a társadalmi integráció és identitás kérdéseivel foglalkozott. A kommunikatív racionalitás, Habermas elméleti kiindulópontjainak egyike, egy olyan elmélet, amely igyekszik megmagyarázni az emberi racionalitást, mint a sikeres társadalmi kommunikáció alapját. A tanulmány Habermasnak errıl alkotott véleményét boncolgatja, rámutatva az elmélet gyenge pontjára, a történetiség és szerves fejlıdés hiányára. Ezért mondhatjuk, hogy Habermas ilyen irányú elmélete egy fajta társadalom-utópia. A kritikai társadalomelmélet kutatását évtizedeken keresztül mővelı, a Frankfurti Iskola harmadik generációjához tartozó német filozófus 1955-tıl Theodor Adorno (a Frankfurti Iskola egyik alapítója) asszisztenseként dolgozott Frankfurtban. Eredeti szándéka szerint Max Horkheimernél (akiben szintén Adornoval együtt, a Frankfurti Iskola másik alapítóját tisztelhetjük) szeretett volna doktorálni, de Horkheimer idıközben vallásos-konzervatív „fordulatot vett,” ezért a „Marxból indító,” (ezek Habermas saját szavai, melyeket 1977-ben mondott Papp Zsoltnak) 1961-ben habilitált a nagy filozófiai – különösen újkantiánus - hagyományokkal rendelkezı Marburgban. Habilitációs írásának címe: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, magyar nyelven is olvasható, két kiadást is megért. Ezután a frankfurti egyetemre került, ahol a filozófia és a szociológia különbözı szakterületeinek tanításával foglalkozott. 1968-ban a diáklázadások idején, szembefordult a diákok követeléseivel, mert azokat túlságosan megalapozatlannak és radikálisnak találta. Ebben az idıben el is hagyta a frankfurti katedráját. 1971-ben a München melletti Starnbergbe ment, ahol a Tudományos-Technikai Életfeltételek Kutatására szakosodott Max Planck Intézet egyik igazgatójaként tevékenykedett tovább, majd 1981-ben visszatért Frankfurtba a Goethe Egyetemre, ahol jelenleg is a filozófia és a szociológia professzori tisztét tölti be. Látható, hogy Habermas élete Frankfurt am Main „körül forog”, ezért úgy gondolom, hogy néhány szóval bemutatnám azt a szellemi csoportosulást és filozófiai iskolát, amely kiváló társadalomtudósok egész nemzedékeit nevelte ki: a Frankfurti Iskolát. 1923-ban Frankfurtban Társadalomtudományi Kutatóintézet (Institut für Sozialforschung) létesült azzal a céllal, hogy a baloldali, marxista tradíciók alapján kezdje meg oktatói és tudományos tevékenységét. Az intézet, a megalapításától kezdve a frankfurti egyetem mellett mőködött. A náci hatalomátvételt követıen az 1933-as év folyamán az Intézetet leválasztották a frankfurti egyetemrıl, s ezzel tulajdonképpen az megszőnt létezni. 1950ben alakult újjá, amikor tagjainak egy rész visszatért a külföldi emigrációból Frankfurtba. A Frankfurti Társadalomkutató Intézet elsı igazgatója Carl Grünberg professzor volt, aki a bécsi egyetemen tanított politikai gazdaságtant. Grünberg mély baloldali meggyızıdéső emberként markáns vezetési stílust honosított meg az Intézetben. Az intézet falán – Max Horkheimer íróasztala fölött – az Intézet „Alapító Nyilatkozata” díszelgett. Ebbıl egy részlet: „Az Intézet kutatóintézet, rendeltetése, hogy a történelem (elsısorban a jelen) társadalmi mozgalmait, minden megjelenési formájukban, akár pártszerő alakulatként nyilatkoznak meg, akár szakszervezetként, megragadja és okszerően magyarázza (…) Az Intézet tudományos jellege kizárja a pártpolitikával való bárminemő érintkezést.”1 1

Jahrbuch des Institut für Sozialforschung (1924) Frankfurt

- 79 -


TPF

1931-ben igazgatóváltás történik az Intézetben, Grünberg leköszön és átadja a helyét Max Horkheimernek. 1933-tól az Intézet emigrációba kényszerül Franciaországba, majd az Egyesült Államokba. Horkheimer barátjával Theodor Adornoval együtt külföldön is folytatják tudományos tevékenységüket, a modern ipari civilizáció és a fasizmus értelmezésérıl, annak társadalompszichológiájáról nagyszerő mőveket alkotnak (A felvilágosodás dialektikája, Az autoritárius személyiség). Az amerikai emigrációban csatlakozik hozzájuk Herbert Marcuse, akit talán a legnagyobb hírnévre szert tett frankfurti filozófusként tisztelhetünk. İ volt az a frankfurti filozófus, aki Martin Heideggernél doktorált, disszertációjának címe: Hegel ontológiája és a történetiség elmélete. Heidegger tudományos felfogását azonban túl konzervatívnak, eszmei meggyızıdését pedig túlságosan jobboldalinak találta, ezért 1929 után ı is csatlakozott a Frankfurti Iskolához. Az ı nevéhez olyan kiváló alkotások főzıdnek, mint a fasizmus filozófiai alapjait bemutató és azt kíméletlenül bíráló Ész és forradalom, majd a hasonlóképpen brutális, szovjet totalitárius rendszert leleplezı, A szovjet marxizmus és késıbb a hatvanas években a modern ipari-technikai társadalmat kegyetlenül ábrázoló, Az egydimenziós ember címő alkotások. Nem feledkezhetünk meg persze az ötvenes években írt, a modern társadalom életviszonyait és a mindennapok társadalomlélektani mechanizmusait, Sigmund Freud nyomdokain haladva, azt kíméletlenül kritizáló, Erkölcs és civilizáció címő mővérıl sem. El kell azonban mondanunk, hogy természetesen nemcsak ez a néhány ember tartozott a Frankfurti Iskolához. A fentebb felsorolt személyeket azért mutattam be kissé részletesebben, mert az ı munkásságuk gyakorolta a legnagyobb szellemi hatást Jürgen Habermas kibontakozó filozófiai álláspontjára. Meg kell még említeni Friedrich Pollock, Henryk Grossmann, a késıbbi kiváló szovjet hírszerzı, Richard Sorge, majd Erick Fromm és Walter Benjamin nevét is. Jürgen Habermas folytatta és folytatja a Frankfurti Iskola kritikai társadalomelméleti hagyományait és most csak a teljesség igénye nélkül néhány alapmővét sorolnám fel, elsısorban azokat amelyek magyar nyelven is rendelkezésre állnak: A társadalomtudományok logikája, A tudomány és technika, mint ideológia, A történelmi materializmus rekonstrukciójának kérdéséhez, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Legitimációs problémák a modern államban, A kommunikatív cselekvés elmélete. Jelen írásomban Habermas kommunikatív etikájának vázlatát szeretném ismertetni, mivel úgy gondolom, hogy ezen tudományterület talaján állva a filozófus talán egész életmőve bemutatható. Habermas nevéhez főzıdik többek között, az ún. „egyetemes pragmatika” elméletének a kidolgozása is. Ezen elmélet válik nála a kritikai társadalomelmélet alapjává, amely hagyományaiban a marxi kritikai gazdaságtant tekinti fundamentumának, és nagymértékben támaszkodik a Frankfurti Iskola generációi által kimunkált kritikai társadalomelméleti hagyományra. Habermas, jól érzékelve a jelen modern társadalmának mélyreható válságát, szemei elıtt egy harmonikusan integrált társadalom képe lebeg, jobban mondva, a társadalmi integrációt minden történelmi korban a legfontosabb társadalomszervezı erınek, illetve célnak tekintette. Elméletének alfájává és omegájává a „társadalmi integráció” fogalma válik. Ezen elmélet kiindulása szerint a társadalmi integrációt korábban a „vallások és mítoszok” biztosították, ma ez a feladat a tudományokra vár, de objektív, megnyugtató megismerés nem létezik, mivel a tudományok „érdekkötöttek”. A történelmi tapasztalatok azt a felismerést kínálják, hogy az ésszerő identitás kialakítása az emberi együttélés gyakorlatára nyúlik vissza. Ekkor válnak ugyanis láthatóvá bizonyos életvilágbeli összefüggések, amelyekbıl olyan közösségi együttélési formák fakadnak, és olyan meggyızıdések és érdekek születnek melyek a nyelvi interakciókban, s azok pragmatikájában öltenek majd testet. A különbözı társadalmi cselekvési formák közül a kommunikatív cselekvés elsıbbséggel rendelkezik a stra-

- 80 -

Dr. Miklós György


tégiai cselekvéssel szemben, mert a stratégiailag cselekvı ember „performatív ellentmondásokba” keveredik, beszédaktusaiban elıfeltételezi a megértetésre való törekvést, amit viszont a stratégiai cselekvésében tagad. Ezért kerül elıtérbe a kommunikatív cselekvés. Habermas szerint az egyetemes pragmatika feladata a lehetséges megértetés egyetemes feltételeinek azonosítása és utólagos megteremtése. Ilyenformán elmélete az etika területén fejti ki a legnagyobb hatást. A nyelv, társadalomban betöltött feladata alapján, a habermasi elmélet középpontjává válik. A természetes emberi nyelv segítségével az objektív, a szociális és a szubjektív világ bevonódik a cselekvésbe, s ezek a világok fogják képezni a három ontológiai vonatkozásait a társadalmi cselekvéseknek. Természetesen jelen írásomnak nem feladata Habermas fımővének, A kommunikatív cselekvés elméletének mélyreható ismertetése, de most mégis nagyon vázlatosan szót kell ejtenem a többi társadalmi cselekvéstípusról is, hiszen a német gondolkodó elméleti felfogása, megítélésem szerint, csak így válik teljesen érthetıvé. Elıször az ún. „teleológiai cselekvést” vesszük szemügyre, ami Arisztotelész óta áll a filozófiai érdeklıdés középpontjában. Célrealizálást és az alternatívák közötti döntést jelent. Erısen utilitarista felfogás, nagyfokú énközpontúság és sikerorientáltság jellemzi. Történelmileg a klasszikus kapitalizmus magatartásmodelljét értjük alatta. Azután az ún. „normavezérelt cselekvésrıl” kell szólnunk, amelyben a társadalmi csoport tagjai közös értékekkel rendelkeznek, és aszerint is orientálódnak. Társadalmilag generalizált elvárások teljesítése, és normakövetés jellemzi, amely az ókori társadalmak, valamint a középkori városállamok és a napjainkban is meglévı helyi területi-nemzetiségi autonómiák, viszonylag némileg zártabb közösségek sajátja. Következik az ún. „dramaturgiai cselekvés,” ahol a csoportok és interakciós partnerek egymás számára publikumot képeznek. Önreprezentáció jellemzı rá, ahol a saját személyes élmények kifejezésének „nézıvonatkozású stabilizálása” zajlik. Általában az etikai vonatkozású magatartásformák tartoznak ide. Végül a „kommunikatív cselekvést” itt és most nem fogjuk elemezni, mert errıl majd a késıbbiekben részletesebben, összefüggéseiben lesz szó. A habermasi etika ismertetésénél ezen utóbbi társadalmi magatartástípust fogom kiindulópontnak tekinteni. Habermas véleménye szerint az életvilág képezi a „kulturálisan összehangolt elızetes megértés hátterét”. Ebben az életvilágban kell a kommunikatív cselekvésnek létrehoznia a megértést. Habermas szerint a filozófia már nincs abban a helyzetben, hogy a metafizikai vagy a pozitivista rendszertan által alapozza meg a társadalom önazonosságát. Ehelyett egy szigorú nyelvpragmatikai formában mutat rá arra az eljárásra, amellyel lehetséges a társadalmi identitás megszerzése. Erre az eljárásra annál is inkább szükség van, mivel korunkban „trónra emelkedik az instrumentális ész”. Ez a felfogás már egészen korán a fiatal Habermas hitvallásává vált, természetesen szigorúan szem elıtt tartva a Frankfurti Iskola kritikai társadalomelméleti hagyományait, különös tekintettel Theodor Adorno, Max Horkheimer és Herbert Marcuse munkásságára. Az „instrumentális ész trónra kerülése” – Habermas szerint – egészen más értelmezést ad a demokráciának, mint ahogy ezt eddig a szociológusok és a politológusok magyarázták. A modern polgári demokrácia meghatározásánál nem elég annak intézményrendszerére hagyatkoznunk, és csak azt értelmeznünk, mert az nem merül ki a puszta számok, jogi kategóriák és szociológiai tények ismertetésében. Habermas a problémák gyökeréhez szeretne hatolni, ezért felfogása a munka és az interakció fogalompár megkülönböztetéséig nyúlik vissza. Munkásságában már az 50-es években és késıbb, a modern társadalom következı évtizedekbeli elemzése során, meghatározó szerepet tulajdonít a kétfajta racionalitás-fogalom megkülönböztetésének. Az egyikkel, az instrumentális racionalitás fogalmával a kor technikai-civilizációs fej-

- 81 -


TPF

lıdését, míg a másikkal, a kommunikatív racionalitás fogalmával a társadalom életvilágbeli mőködési elveit és kultúrmechanizmusait elemzi. Ehhez kapcsolódik az a modern demokrácia felfogás is, amely nem csupán a formálisan megragadható intézményrendszer gépszerő mőködésében, hanem a társadalom valóságos kulturális, szellemi és életvilágbeli felépítettségében is lemérhetı. Habermas véleménye szerint a valóságosan létezı modern demokrácia társadalmában egy kritikailag kimunkált társadalomtudományra van szükség, amely szembehelyezkedik mind – a korunkat olyannyira jellemzı – empirikus alapú neopozitivizmussal, mind pedig az ontológiai alapú filozófiai tradícióval. Habermas elméletében megfigyelhetjük a „kritikai racionalizmus” Karl Popper elméletében kicsúcsosodó irányzatát, - amennyiben Habermas is elfogadja a társadalmi és történelmi törvények Popper által is képviselt evolutív modelljét és a fejlıdés teleologikus jellegét, bár tudjuk, hogy a hatvanas években az ún. „Pozitivizmus-vitában” milyen késhegyig folyó harcot vívtak egymással - és a német kritikai társadalomelméletet, valamint az ennek megágyazó filozófiai hagyományt. A habermasi társadalomkritika éle az ún. „konszenzus szociológiája” ellen fordul. Itt ugyanis, Habermas szerint az érdekkonfliktusok relativizálása történik meg, egy általános ún. „kiegyenlítı” érdek alapján. Létrejön ugyan egy sajátos érdekpluralizmus – a plurális parlamenti demokrácia alapszabályait betartva ugyan -, de tudjuk jól hogy a „jóléti állam” bármikor a „hadviselı állam” szerepkörét öltheti magára – mint ahogy azt Marcusenál már olvashattuk – és akkor ez a pluralizmus puszta látszattá változik, kiüresedik. Ebben az új világban a tudomány és technika mint új ideológia jelenik meg – lásd errıl Habermas önálló tanulmányát – és megmagyarázza az állampolgároknak a társadalmi konfliktusok irrelevanciáját a modern korban és azok veszélyét, (annak a bizonyos „általánosan kiegyenlítı érdeknek” az alapján). Habermas a modern parlamenti demokráciák társadalmi szerkezetét elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a modern polgári társadalom jobbítható, élhetıbbé tehetı nemcsak a tudomány és a technika mint ideológia közvetítıi útján, hanem egy tudatos rendszerátalakító magatartással is. Nem csoda, hogyha Habermas a kommunikatív cselekvés elméletének kidolgozására helyezi a hangsúlyt, mert így látja az általa óhajtott társadalmi integrációt megvalósulni. Mielıtt továbbmennénk a kommunikatív etika elméletének elemzése útján, ismerkedjünk meg röviden Habermas kommunikatív cselekvés elméletével! A kommunikatív cselekvés elsıdlegesen a nyelvet, mint a közvetlen megegyezés eszközét helyezi elméletének középpontjába. Egy kooperatív értelmezési folyamatnak lehetünk tanúi, amelyhez legalább két beszéd és cselekvıképes szubjektum interakciója szükségeltetik (a folyamaton belül a résztvevı szubjektumok „verbális interakcióra lépnek egymással”). A cselekvık egyetértést keresnek abból a célból, hogy terveiket, cselekvéseiket ésszerően összehangolják. Habermas a kommunikatív cselekvéstıl a következı „egyetértések” megvalósulását kívánja elérni. Az érvényességi szempontok szerint: 1.Meg akar érteni egy tényállást egy „közösen osztott propozicionális tudás” keretében. 2. Meg akar érteni egy normatív kontextust a normatív érvényesség szabályai szerint. 3. Meg akar érteni egy szubjektív viszonyulást a kölcsönös bizalom és a szubjektív ıszinteség jegyében. Így talán meg lehet alapozni az ún. „diskurzusetikát”, ahol a cselekvésben résztvevık egyetértése argumentatív úton alakul ki. A kommunikatív cselekvés során bizonyos társadalmi magatartás típusokat, erkölcsi jelenségeket egy sajátos egyszerő formálpragmatikai vizsgálattal tudjuk feltárni. Kialakul egy filozófiai alapú etika, egy sajátos érveléselmélet.

- 82 -

Dr. Miklós György


Habermas céljait ismerve, szinte állandó jelleggel merül fel a kérdés: A társadalmi egyetértés lehetséges-e, megvalósulhat-e? Ha az erkölcsi alapelveket egyetemesítjük, akkor egy sajátos ún. „transzcendentál pragmatikai” jellegő álláspontot alakítunk ki. Kialakulnak szerinte az ún. „dialógust konstituáló univerzálék”, amelyek a társadalom elemzése során olyan információt nyújtanak nekünk, miszerint a társadalmi törvények nem „értékfüggık”, maximum az ún. „ideáltípusok” fogalma köré csoportosíthatóak, mint ahogy ezt már Max Webernél megismerhettük. Ezen állásponttal nemcsak Habermasnál találkozhatunk, hanem Karl-Otto Apelnél is. Apel elmélete összefüggésben áll az igazság konszenzus elméletével, amelyet már Habermasnál ismerhettünk meg. Apel összekapcsolja Kant transzcendentális filozófiáját és a modern hermeneutikát, valamint a pragmatika szabályait. Véleménye szerint az emberi közösség eredendıen képes a megértésre, az emberek kommunikatív viszonyban vannak egymással. Minden kommunikációs közösségnek megvan a saját kommunikációját lehetıvé tévı feltételrendszere. A megismerés és a gondolkodás, de végsı soron a cselekvés is a kommunikáció keretein belül megy végbe. Apel a következı kérdéseket fogalmazza meg ezzel kapcsolatban: A kommunikáció lehetıségének mely elızetes feltételeit kell elfogadnunk, amelyek megalapozhatják a társadalmi konszenzust? Milyen feltételek mellett érvényesül a diskurzus és a megvitatás? „A megértés érvényességét és lehetıségének feltételeit érintı transzcendentális reflexióval valami olyasmihez érünk, mint a filozófia végsı megalapozásának cartesiánus programja. Az argumentatív megértés a priorija kitüntetett helyet foglal el a megértés transzcendentál-hermeneutikai elızetesség struktúráján belül. Az ember valamennyi szükséglete a kommunikációs közösség ügyévé tehetı, s érvelés útján valamennyi másik ember szükségletével összhangba hozható”.2 Habermas és Apel elméletének némileg ellentmond a felvilágosodás óta egyre erıteljesebben kibontakozó szellemi irányzat, miszerint egy szekularizált, vallási és metafizikai elıfeltevésektıl mentes világkép és erkölcs kerül elıtérbe, a hagyományos középkori skolasztikus világkép helyére. Az Ész számító erejére építünk, amely képes felmérni a tényigazságokat, de a gyakorlat birodalmában elsısorban a cselekvés eszközeinek körében marad. Itt elsısorban a természettudományok egzakt tényigazságainak a rendszerezésére gondolunk – a tudományelméleti eredmények fényében, különös tekintettel azokra a vívmányokra, amelyek a felvilágosodás szellemi hatása által válhattak az emberiség közkincsévé. Valamint nem feledkezhetünk el a társadalomtudományok területén bekövetkezett, valóban forradalmi jellegő változásokról sem, amelyek segítségével nem alakulhatott volna ki a modern társadalom, s annak korszerő tartalomelemzéses tudományos elmélete, vizsgálata, sıt maga a kritikai társadalomelmélet sem válhatott volna önálló tudományos diszciplínává. A sajátosan német talajon fogant romantika, csattanós választ akart adni a felvilágosodásra. Kant megjelenése óta az ún. „kategorikus imperatívusz” használata terjedt el, társadalmi cselekvés híján, az etika területén - természetesen német földön. Ez egyfajta feltétlen parancsot jelent, ahol nem annyira, sıt egyáltalán nem a társadalmi gyakorlati kérdések megvalósítására helyezıdik a hangsúly, hanem inkább egy etika orientált egyéni magatartás modellt tekint mintának. A gyakorlati kérdések ún. „igazságra való képességére” helyezıdik a hangsúly. Kialakul a normák parancsoló érvényessége, ami egy filozófiai etikát alapoz meg. Erre az etikatörténeti álláspontra alapoz Habermas, amikor kijelenti, hogy a nyelvileg közvetített emberi kommunikáció mélyszerkezetében bizonyos „normatív anticipációk” húzódnak meg. Álláspontja szerint a természetes emberi nyelvben létezik egy általános és korlátozatlan konszenzusra való igény.

2

Karl-Otto Apel 54.o.

- 83 -


TPF

Meg kell jegyeznünk, hogy ennek az álláspontnak a részletes kidolgozása készíti elı a német filozófus híres, ún. „nyelvfilozófiai fordulatát”. Ennek lényege, hogy az emberi nyelvben véli felfedezni a társadalmi emancipáció és integráció alapelemeit. Ez nagymértékben megegyezik a felvilágosodás álláspontjával. Szerinte az ún. „beszédaktusok” teszik lehetıvé a különbségtételt „lét és látszat, van és a legyen között.” Az ideális beszédhelyzet mércéül szolgál a cselekvési tervek összehangolásánál és a társadalom lehetséges szabadságfokának a megítélésénél. Habermas véleménye szerint a beszéduniverzum minden gát és nehézség ellenére megteremti az autonóm kommunikációs rendszer lehetıségét. Bizonyos kollektív tapasztalatok felhalmozása és átadása történik meg, a társadalom a nyelvben tárja föl, közli és tudatosítja saját társadalmi konfliktusait. De mégis, tulajdonképpen mi szükség erre az ún. nyelvfilozófiai fordulatra? Habermas a nyelvfilozófiai fordulatával a különbözı társadalmi formák, társadalmi cselekvés típusokban történı elemzı megközelítésével tagadja a történelmet és az organikusság elvét. Fel lehetne tenni persze úgy is a kérdést, hogy milyen társadalmi szükségletek sürgetik ezt a filozófiai fordulatot? Ha a probléma gyökeréig szeretnénk hatolni, akkor megállapíthatjuk – Marx és Heller Ágnes szavaival -, az ún. „másodlagos társadalmi szükségletek” körében keresendı a megoldás, vagyis ott, ahol az emberi emancipáció és integráció a társadalmi fejlıdés tétje, tehát az ember lényegi, nembeli szükségletei foroghatnak kockán. Korunkban Habermas szerint egy „refeudalizálódási” folyamat zajlik, ami az állam és a társadalom fokozatos egybecsúszását, a politikai participáció beszőkülését eredményezi. Habermas szerint ez egy hosszantartó történelmi folyamat, melynek egyik szomorú eredményeképpen a modern korban megjelenik az ún. manipulatív participáció, amelyet elsısorban a tömegmédia segítségével érnek el, és a társadalom atomizálását, nagyfokú elidegenedését idézi elı. Habermasnál a filozófiai gondolkodás, bizonyos értelemben, visszalép önmaga mögé. Anzenbacher szerint: „Habermas kezei között a filozófia reflexív kompetenciájával a tudományos konvenciók által megszokott kereteken belül átalakul metafilozófiává.”3 Vagyis szomorú végeredményként nem történik más, mint átadja helyét a szaktudományoknak. A modern korban a filozófia a társadalom önazonosságát sem képes már megalapozni. Habermasnál – mint láthattuk – a beszédaktusokból kibontakozó konszenzus válik az igazság és a helyesség döntı kritériumává. A filozófia ezek után már szigorú és bonyolult nyelvpragmatikai formában mutathat rá a társadalmi identitásra. Filozófiatörténetileg a reneszánsz kora óta fokozatosan a „valóság önmaga expilkatív elvévé válik.”4 Ez a folyamat látványosan felgyorsult Kant és a „Ding an sich” megjelenése óta. Ahogy a magánvaló, - a létében semmi másra, mint önmagára támaszkodó valóság, amely „nem tud nem lenni”, amelynél önmagából következik saját identitása és lényegisége zárójelbe került, valóságos társadalmi integráció és identitás már csak bizonyosfajta gondolati és gyakorlati konstrukció eredménye lehet. Lassan kialakult egyfajta kielégítı viszony az emberiség és a technikai világkorszak között. A kultúra sorsa beteljesült – az egyén már többé nem kreatív alkotó része a kornak, hanem a „korszak hordozója”. Ez a civilizáció korszaka, Oswald Spengler jóslata diadalt aratott.5 A felvilágosodás történelemellenességével csak tovább mélyítette az amúgy is egyre gyorsabb iramban kibontakozó válságfolyamatot, amikor megtagadta az organikusság elvét. A német 3

Arno Anzenbacher 198.o. Lásd: Molnár Tamás 2000. 5 Oswald Spengler 49.o. 4

- 84 -

Dr. Miklós György


„Bildungsbürger” fogalom helyébe a „citoyen” fogalma nyomult, amely egy pusztán kiüresedett jogi kategóriát jelentett már a XIX. században. Napjainkban, megmaradásunk érdekében könyörtelenül fel kell tennünk az alábbi kérdéseket: - Rehabilitálható-e a történelem és az organikusság elve? - Miért siklott törvényszerően félre a társadalmi evolúció? - Miért következett be a felvilágosodás dialektikája? - Miért halt el a filozófiai narratíva, vagyis a teoretikus magyarázó erı és a társadalmi praxist orientáló magatartás házassága? - Miért sikkadt el a filozófia egyik veleszületett tulajdonsága: a reflexió? - Miért süllyedt gondolkodásunk a szintetikus ítéletek színvonaláról az analitikus ítéletek nívójára? Meggyızıdésem szerint, az intuitív gondolkodás csıdbe juttatta az emberiséget és kiszolgálta, kiszolgálja azt a kort amelyben élünk. Az intuíció mindig gúnnyal tekintett az absztrakcióra, hiszen inkább a látszattá változtatott, széppé stilizált életet fogja fel valóságosként. Nietzsche szavaival: „a megtévesztés mindennapisága” jellemzi az ilyen gondolkodást. A tudományok többé már nem gyökereznek lényegi alapjaikban. A különbözı tudományterületek igen távol fekszenek egymástól, a diszciplínáknak széthullott a sokfélesége, s ez újra csak a gyakorlati kutatások területén egyesíthetı. Habermas kapcsán és egyébként is fel kell tennünk a kérdést: Mit tehetünk? Feltétlenül vissza kell térnünk a gondolkodás történeti alapjaihoz. Szem elıtt kell tartanunk, hogy a „gondolkodás önmagában az a cselekvés, amely párbeszédben áll a világ sorsával.”6 A teória és a praxis közötti transzmisszió nem torlaszolhatja el az „elıre gondolás” elıl az utat. A gondolkodás egyetlen mércéje magából az elgondolható dologból következik. „A gondolkodásnak meg kell tagadnia, hogy naprakész válaszokkal szolgáljon gyakorlati-világnézeti kérdésekre. Nekünk, mai embereknek talán túlságosan nagy az elgondolandó nagysága. Azon fáradozhatunk, hogy az átmenet keskeny, és ne nagyon messze nyúló hídjait építsük.”7 Jürgen Habermas az analitikus-pozitivista filozófia bírálójának nevezte magát és elutasította a kritikai realizmus – Karl Popper és Hans Albert által képviselt – álláspontját. Ugyanakkor a híres nyelvfilozófiai fordulatával a különbözı társadalmi formáknak, a különbözı társadalmi cselekvés típusokban megragadó elemzı megközelítésével végsı soron, tagadja az organikusság elvét. (A társadalmi cselekvések – Max Weber nyomán – egy sajátos, „itt és most” állapotot tükröznek és a nyelvfilozófia fogalmi apparátusába ágyazódnak. Erre annál is inkább szükség van, mivel a széles néptömegeket integráló vallási világképek széthullása után – Habermas szerint – majd a nyelvfilozófiai alapokon nyugvó kommunikatív etika lesz az, ami majd a valós társadalmi integrációt és identitást megteremti.) Napjainkra a filozófia talán végleg elvesztette eredeti hivatását, az alapvetı kritikai attitődöt. Sosem szabad szem elıl tévesztenünk, hogy a filozófiai kritika mindig egy ellenırzött transzformációt jelent. Ez annyit tesz, hogy az artikulált gondolkodás elemi szabályait állítja szembe az általa vizsgált valósággal. Ezek után talán a legfontosabbról sosem szabad megfeledkeznünk, nevezetesen, hogy az organikus történelmi és társadalmi mozgások (fejlıdés) elvét sohasem szabad megtagadnunk. Nem tagadhatjuk meg – végsı soron – a filozófiai gondolkodást, mert akkor nem teszünk mást, mint a „technikai világkorszak” apologetikáját mőveljük. A filozófia tudományának újra trónra kell emelkednie, vagyis elıre kell lépnie „önmaga elé”. Ez az egész emberiség érdeke. 6 7

Martin Heidegger 23.o. Heidegger uo.

- 85 -


TPF

Irodalomjegyzék Jürgen Habermas (1971) A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Gondolat, Bp. Jürgen Habermas (1986) A kommunikatív cselekvés elmélete. ELTE Filozófiai Továbbképzı Központ és ELTE Szociológiai Továbbképzı Központ, Bp. Jürgen Habermas (2001) A kommunikatív etika. Új Mandátum Kiadó, Bp. Papp Zsolt (1980) A válság filozófiájától a konszenzus szociológiájáig. Kossuth, Bp. Papp Zsolt (1981) Hétköznapok és filozófiák. Kossuth, Bp. Papp Zsolt (1985) Konszenzus és kihívás. Kossuth, Bp. Karl-Otto Apel (1992) A filozófia átalakulása. In.: Két erkölcsfilozófiai tanulmány. Áron Kiadó, Bp. Arno Anzenbacher (1992) Bevezetés a filozófiába. Herder Kiadó, Bp. Molnár Tamás (2000) Elkanyarodik a filozófia. Magyar Fórum Kiadó, Bp. Oswald Spengler (1994) A Nyugat alkonya. Európa Kiadó, Bp. Martin Heidegger (1995) Bevezetés a metafizikába. Ikon Kiadó, Bp.

- 86 -

ABSTRACT

The Appearance of Knowledge, Ethics and Responsibility in the Activity of Auditors Dr. Gál Jolán The switch to the market economy emphasized the significance of auditing activity in order that the financial report, prepared by the entrepreneur, shall contain authentic information about the assets, financial status and profitability of the entrepreneur. The authenticity is guarenteed by means of the audit. The audit is carried out by the auditors who will be able to perform their job in accordance with the auditing rules, if the requirements of responsibility, ethics and knowledge are complied with. In this presentation I wish to present the history of the audit and the essence of responsibility, ethics and knowledge in view of the audit activity.

The development of banking systems in the Eastern European countries Holmár Krisztina The subject of this article is the transformation and development of the banking systems in the Eastern European countries, the experiences of the process, the course and main types of the three elements of transition, namely bank consolidation, privatization and regulation as well as the national economic significance of reviving banking sectors. This article basically relies on work by Erzsébet Gém and the bibliography used by her without separate reference.

The rule of media in moral development of the society Dr. Finta József Both of great possibility and challenge of our age is the correct usage of mass media. The correct and fast information, gaining of more and wide range of knowledge has got power in the hands of people and human societies. Although the media is profitable, it can be harmful, mainly the usage of well-known TV and Internet. The ethical responsibility of program structurers and „consumers”, using mass media, comes to the fore more and more often. Actually we can get answers for the positives of media as moral teaching of the Roman Catholic Church and dangers must be undetected in all the time.

The Situation of Hungarian Women in the Labour Market Dános Anikó Women generally show lower rates of economic activity than men in Central and Eastern European (CEE) countries. Even in Sweden, which from a gender standpoint is an - 87 -

egalitarian labour market in European terms, population-wide female inactivity in the workplace was 42.3 per cent in 2004, compared to 34.3 per cent for men. This meant a "gender gap" of 8 percentage points. In Croatia, Hungary and Poland, the gender gap was 14.5-15.5 percentage points. However, this was still lower than in some Western European countries, such as Ireland (21.3 percentage points) and Spain (23.3 percentage points). In general, employment rates are lower for women than for men, and women are less present in the labour market than men. Meanwhile, in post-communist countries there is a decrease of female participation, contrary to the increasing trend in western countries. However, there is much higher participation of women in part-time employment than among men. Part-time employment is less widespread in CEE countries than in Western Europe, but there is a high level of involuntary part-time employment.

The role of law in validation of economical and social responsibility Bánhegyi Tiborné dr. The analysis of economical law is disputed among jurists and economists more often. The main topic is that how we can use the thinking method of well-known economical theory to understand absorbing problems of law and to grow the economical role of the law within the bounds of reason of law. At the last one, the law can get practical roles especially in usage of problems by transactions, expenses and internalization of extern effects. The economical explanation of the law requires a lot of serious sights. These problems don’t come up just in the law but other places such as usage or need of economical analysis.

On Max Weber’s position about objectivity of science and educational ethics Dr. habil Szántó Zoltán The lecture outlines Max Weber,s famous concept of the philosophy of science and ethics of education. It surveys the position of separation of the scientific statements and value judgements, which yields the following educational statement: the university lecturer should also make a distinction between empirical/logical statements and value judgements. The lecture confronts four basic positions in educational ethics, and presents in details the weberian position.

The development and results of the Hungarian spice research of the red pepper Dr. Kapitány József The red pepper is an important agricultural plants, contains bioaktive material favorable for human organisnm, and it also esential spice for Hungarian cuisine. Its plantison goes back to hundred-years- centuris it an important export goods. The red pepper research started firstly in Europe in Kalocsa, in Hungary, and presently the research of red pepper uniqly carried on in Hungary. The main role of research the pepper of spice is to fulfil and satisfy the requirements of people with modern technological equipments and spicety full processing technology and put it into the practise.

- 88 -

Magyar Autonomous Region: Between the Ethics of Political Powers and Social Initiatives Miklósné Zakar Andrea In 1952 the establishment of Magyar Autonomous Region was based on the Soviet model of autonomous territorial organization. The creation of such a territory raises the question: was it based on real social needs and roots or it was merely a plaything of political powers. Nowadays a group of the Romanian press mentions this region as an “ex-paradise” for Hungarian people living there. Was it really paradise? The study tries to answer the above questions looking for aspects and elements of social and economic independence in the life of the territory. At the same time the writing presents the political atmosphere of Romania in those years as well as the most typical events which had great impact upon the life of the Magyar Autonomous Region.

Ethics in Economics Szabó Matild The raison d’étre of business ethics is disputed to this day. According to the definition of business ethics the question is brought up how it is that concept. In any way so ever discussions are about the raison d’étre of business ethics, the fact is that there are initiations and institutions in business ethics. Today it is unnecessary to be morally in the economy because of following ethics norms and values by themselves but it is payable economically.

Habermas’s Communicative Ethics Dr. Miklós György Jürgen Habermas has been following the tradition of critical theory of society and his writings deal with the crucial questions of social integration and identity. Communicative rationality, one of the starting points of Habermas’s conceptual framework, is a theory which tries to explain human rationality as necessary outcomes of successful communication. In his view this communicative rationality has become the main society-organiser force and is based on the so called “speech act” theory. It is followed by the communicative action which converts the structure of society into a system of complicated and chaotic relationships. The “weakest” point of Habermas’s theory is the lack of historicism and organicism. Regarding these aspects we can say that this chapter of Habermas’s work is a kind of society-utopia.

- 89 -

- 90 -

TUDOMÁNYOS MOZAIK 2. kötet

Recommend Documents