TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2007. SZEPTEMBER (IV. ÉVFOLYAM)
Egyetemünk Orvostudományi Doktori Tanácsa 2007 július másodikán tartott ülésén a Dr. Kovács László akadémikus által vezetett doktori programba oktatóként akkreditálta Dr. Cseri Juliannát, karunk tanszékvezető főiskolai tanárát.
Szerkesztik: Dr. Fábián Gergely, Takács Péter, BodnárTóth Beáta
I. SZERVEZETI HÍREK
Az Oktatási és Kulturális Miniszter a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetést adományozta Dr. Fábián Gergelynek, karunk tudományos dékánhelyettesének.
2007. május 31-én tartotta meg alakuló országos közgyűlését a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. A szervezet küldöttei ismét Balogh Zoltánt, a MESZK korábbi elnökét választották ismét elnöknek. Az országos elnökség tagja lett Papp Katalin főiskolai docens is, aki a szervezet egyik titkára is egyben.
Mivel az előző évben karunk mentőtiszt szakos hallgatói már részt vettek és általánosan jó benyomást tettek a szervezőkre, ezért idén is meghívást kaptak a „Speciális Mentők V. Vetélkedője” elnevezésű versenyre, melyet augusztus 31 és szeptember 2 között rendeztek meg Tokajban. A speciális mentési, katasztrófa elhárítási, sürgősségi orvostani, ügyességi feladatokat hallgatóink szép eredménnyel teljesítették, és ismét kivívták a hivatásos speciális mentők elismerését, amelyhez ezúton is gratulálunk. A csapat tagjai Bathó János, Csuha Sándor, Méreg Attila, Kalmár József és Tóth Krisztián hallgatók voltak. Felkészítő tanáruk Sági István főiskolai tanársegéd volt.
Karunk mentőtiszt szakirányának hallgatói részt vettek az idei EFOTT rendezvényén, ahol külön sátorral rendelkeztek. A rendezvényen folyamatos volt a szakirány bemutatása, filmek és fényképek segítségével. Többször tartottak újraélesztési bemutatót, valamint elsősegélynyújtási szituációs gyakorlatokat. A résztvevők nagy számban töltötték ki az erre az alkalomra összeállított elsősegélynyújtási ismereti tesztet. A nagy számú érdeklődő számára sikerült karunkat, a szakirányt, illetve a mentőtiszti munkát ismertebbé tenni. A rendezvényen Méreg Attila, Záhonyi Anita és Bánki-Horváth Dezső hallgatók vettek részt. Felkészülésüket Sági István főiskolai tanársegéd segítette.
Szeptember 5-én került sor „Az Egészségügyi Főiskolai Kar képzései, szakmai és tudományos élete” elnevezésű rendezvényre, melyen a köszöntések elhangzása után vehette át Dr. Lukácskó Zsolt prodékán, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Életmű Díját, Csabai Lászlóné polgármestertől. A rendezvényen elsőként, mint alapító főigazgató ő tartott előadást „Visszaemlékezés, gondolatok 17 év távlatából” címmel.
2007 szeptember 1-től egyetemi tanári kinevezést kapott Dr. Bodolay Edit, az Ápolás és Betegellátás alapszak szakfelelőse. Főiskolai tanári kinevezésben részesült Dr. Cseri Julianna és Dr. Fábián Gergely. Kollégáinknak gratulálunk, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!
1
TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2007. SZEPTEMBER (IV. ÉVFOLYAM)
és sebészet témakörben megrendezett szekcióülésen. Az infekció, mikrobiológia, higiénia szekcióban Hajdúné Demcsák Lívia, Ápoló szakos hallgató tartott előadást „Egészségügyi dolgozók tájékozottsága a C vírus hepatitisről” címmel. A konferencia részvételt Prof. Dr. Fábry Zoltán koordinálta. Az előadásokat nagy érdeklődés kísérte, a megbeszélések és a hozzászólások is pozitívak voltak. Hallgatóink mindannyian megkapták a konferencia díszoklevelét, amihez ezúton is gratulálunk!
A kar egyes képzési területeit, alapszaki tudományos programjait, szakmai elképzeléseit bemutatandó az alábbi előadások hangzottak el: Dr. Fábián Gergely: A tudományos élet és a nemzetközi kapcsolatok eddigi eredményei, fejlesztési lehetőségeink Pattyán László: Szakmai – kutatási műhelyek a szociális képzésekben Dr. Ködmön József: Kriptográfia és adatvédelem az egészségügyben Dr. Sárváry Attila: Az Észak – Alföldi régió lakosságának egészségi állapota Papp Katalin: Az ápolói hivatás, ápoláskutatás nemzetközi aspektusai Dr. Cseri Julianna: Képzés és kutatás a fizioterápia területén Prof. Dr. Módis László: A lineáris egészségügyi felsőoktatás néhány problémája hazánkban az orvosi laboratóriumi analitikus képzés tükrében A rendezvény zárásaként Dr. Kalapos István, dékán mutatkozott be a résztvevőknek „Az új dékán életútja, programja, tervei” címmel.
Ujváriné Siket Adrienn kolléganőnk több hazai és nemzetközi szakmai-tudományos rendezvényen szerepelt az elmúlt tanév során. „A körzeti ápolók kompetenciájának kérdésköre” címmel előadást tartott Mátrafüreden, a XI. Mátrai Háziorvosi Napokon. B. Kiss Valériával és G. Maráczi Gabriellával közösen a Budapesten megrendezett IUHPE 7th IUHPE European Conference on Health Promotion and Health Education, Globalization and Equity: Concequences for Health Promotion Policies and Practices nemzetközi konferencián poszterrel is szerepelt, melynek címe „The educational and training situation of the gipsies in Hungary” volt. A poszter szerkesztett változatát egy finn egészségügyi szaklap a közelmúltban megjelentette. Kolléganőnk a Balatonfüreden megrendezett VI. Háziorvosi Napok keretén belül szintén előadást tartott „Az ápolók jelenlegi feladatai és jövőbeni lehetőségei a kistérségi ellátásban” címmel. Az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus Alapszak Orvosi Laboratóriumi Analitikai Tanszék munkatársai, és levelező PhD hallgatói a 17. IFCC (International Federation of Clinical Chemistry) és a FECS (Federation of
II. TUDOMÁNYOS ÉLET Az Ungvári Nemzeti Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján három hallgatónk tartott előadást 2007 áprilisában főiskolai karunk képviseletében. Ferencz Anita, az Orvosdiagnosztikai Laboratóriumi Analitikus szak IV. éves hallgatója a biokémia, farmakológia, élettan témakörét feldolgozó szekcióban szerepelt „A Helicobacter pylori virulencia faktorainak és clarithromycin rezisztenciájának meghatározása paraffinba ágyazott szöveti mintákon” című munkájával. A Gyógytornász szak képviseletében Tóth Adrienn Klára „A gyermekkori könyöktáji törések komplex funkcionális kezelése” című előadással vett részt a traumatológia 2
TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2007. SZEPTEMBER (IV. ÉVFOLYAM)
European Societies of Clinical Chemistry) kongresszusán (2007. június 3-7. Amszterdam, Hollandia) mutatták be legújabb kutatási eredményeiket. Az előadás szerzői és címe az alábbi volt: Góth L, Tarnai I, Sükei E, Csordás M, Shemirani A, Rass P, Káplár M. “Associartion of blood catalase activity and C111T polymorphism of exon 9 of catalase gene in diabetes mellitus”.
A Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesülete rendezésében került sor augusztus 22-24 között a SZIME IX. országos kongresszusára Gyulán, melynek fővédnöke Lampert Mónika, Szociális és Munkaügyi miniszter volt. A kongresszus plenáris ülésén Dr. Horváth László, főiskolai docens is előadást tartott, melynek címe „A szociális szakma és szakképzettség lehetőségei az intézményekben” volt.
Június 22-24 között került megrendezésre Szlovákiában a TATRACRYPT’07 elnevezésű nemzetközi konferencia, amelyen karunk képviseletében több oktatónk is előadást tartott, melyek a következők voltak: Vályi Sándor - Takács Péter - Dr. Ködmön József: „Algorithmic aspects of some protocol verification logics” Takács Péter - Vályi Sándor: „On Verification of the MANA Protocol Family” Csajbók Zoltán: „On the distribution of points of reduced elliptic curves”
Dr. Góth László (Orvosi Analitikai Tanszék, ODLA): „A kreatinin meghatározás és a becsült (e)GFR” címmel tudományos előadást tartott, és szekció elnöki teendőket látott el Vissy Károly meteorológussal a „VIII. Sümegi Orvosnapok” IMAR konferencián, 2007. augusztus 3031 között. Vályi Sándor, főiskolai adjunktus doktori értekezésének előzetes munkahelyi vitája sikeresen lezajlott szeptember 13-án a DE Matematikai és Számítástudományok doktori Iskolájának szervezésében, a DE IK Számítógéptudományi Tanszéken.
Tokióban került megrendezésre július 912 között az ICMI2007 (13th International Congress of Mucosal Immunology) elnevezésű rangos nemzetközi konferencia, amelyen karunk képviseletében Dr. Lukácskó Zsolt és Kulja András vettek részt. Kollégáink egy olyan nemzetközi együttműködésben megvalósult kutatási program eredményeit ismertették, amelyben ukrán és amerikai partnerekkel dolgoztak együtt. Az előadás, amelynek absztraktja a konferencia kötetben is megjelent, a következő volt: Nadiya Boyko, Andras Kulja, Zsolt Lukacsko, Dmytro Kobuley, Elena Lysenko, Jeffrey Weiser, John Cebra: B1 cells selectively stimulated by phosphocholine prosthetic group of Haemophilus influenzae induce the innate and adaptive IgA response
Karunk képviseletében szeptember 7 és 15 között egy hét fős delegáció tett látogatást az Egyesült Államok két felsőoktatási intézményében, elsődlegesen azzal a céllal, hogy megismerkedjen az amerikai egészségügyi szociális munka szakterületeivel. A delegáció tagjai elsőként a University of Alabama vendégei voltak, ahol több intézmény megtekintése mellett egy szeminárium keretén belül bemutatták karunkat, a szociális képzések jellemzőit, illetve az öregedés okozta európai és hazai problémákat. A szeminárium címe „Issues in Social Welfare and Social
3
TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2007. SZEPTEMBER (IV. ÉVFOLYAM)
egészségügyi szociális munka mesterképzésben tanuló hallgatók forgathatnak majd haszonnal.
Gerontology in Hungary” volt, az elhangzott előadások pedig az alábbiak: Dr. Lukácskó Zsolt: The Educational Characteristics and the Academic and Professional Relationship of Health Faculty of University of Debrecen Dr. Horváth László: Social Worker Training at Colleges in Hungary, Transformation of Training Accordance with Bologna Process Pattyán László: Social policy and elderly care A delegáció ezután a University of Louisville által szervezett programon vett részt, melynek keretén belül további intézménylátogatásokra került sor. Szeptember 13-án karunk és az egyetem egy egynapos közös konferenciát tartott Joint Hungarian-American Conference on Social Work in Health Care elnevezéssel, melynek üléselnökei Dr. Terry Singer a Kent School of Social Work dékánja, Dr. Thomas R. Lawson professzor, valamint Dr. Lukácskó Zsolt prodékán voltak. A konferencián a vendéglátó intézmény oktatói és doktoranduszai mellett több amerikai egyetem vezető oktatói is előadást tartottak a Western Kentucky University, a Capital University és a University of Alabama képviseletében. Karunk oktatói az alábbi előadásokkal szerepeltek: Pattyán László: Social policy and elderly care in Hungary Balogh Zoltán: Complex rehabilitation of disabled persons Dr. Lukácskó Zsolt-Hunyadi KárolynéDr. Fábián Gergely: The operation of social work education: the Bologna process in the EU Dr. Horváth László: Social help of disabled children in the family A konferencián elhangzott előadásokból egy kétnyelvű tanulmánykötet is készül karunk és a Louisville-i Egyetem közös kiadásában, amelyet elsősorban az
Az elmúlt időszakban számos kollégánk nyert felvételt különböző doktori képzésekre - Huszti Éva, Rusinné Fedor Anita, Újváriné Siket Adrienn, Farkas Dóra, Dr. Némethné Gyurcsik Zsuzsanna, Mikóné Márton Julianna, Dr. Kiss János, Pattyán László -, akik az őszi szemeszterben kezdik meg tanulmányaikat. Velük együtt karunk oktatói közül összességében 26 fő folytat doktori tanulmányokat. Kollégáinknak ezúton is gratulálunk!
III. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK 2007 május végén tett látogatást karunkon a Dél-Csehországi Egyetem (Ceské Budejovice) Egészségtudományi és Szociális Karának vezetése. A vendégekkel - Prof. MUDr. Milos Velemínsky CSc dékán, PhDr. Valérie Tóthová PhD., R.N. dékánhelyettes - Dr. Lukácskó Zsolt dékán, Dr. Horváth László pedagógiai programfelelős és Papp Katalin alapszakfelelős-helyettes az oktatási és tudományos együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyaltak. Az Erasmus-Socrates csereprogram keretén belül Szervánszki Gábor, a Szociális Munka Alapszak III. éves, levelező tagozatos hallgatója három hónapos külföldi kiegészítő képzésen vesz részt a bécsi FH Campus Wien szociális munkás képzésében. A hallgató tanulmányait megelőzően egy két hetes intenzív nyelvi felkészítő kurzuson is részt vett Bécsben.
4
TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2007. SZEPTEMBER (IV. ÉVFOLYAM)
mérési eredmények értékelési módszereit, a minőségbiztosítás, a hazai és nemzetközi minőség-ellenőrzés elemeit. A könyv a tudományos kutatás rejtelmeibe is bevezeti az érdeklődő olvasókat. A kiadvány elsődlegesen az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus Alapszak hallgatóinak tanulmányait segíti.
IV. KIADVÁNYOK, PUBLIKÁCIÓK A Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság folyóiratának, a Hematológia, transzfuziológia ez évi első számában jelent meg Papp Katalin és Törő Viktória közös tanulmánya, „Palliatív ápolás jellemzői” címmel.
Az Egészségügyi Gazdasági Szemle 2007. évi első számában jelent meg Dr. Zrínyi Miklós, (PhD, Kórházi üzletágvezető, TEVA Magyarország zRt.), Dr. Zékányné Rimár Ilona, (Ápolási igazgató, Kenézy Gyula Kórház, Debrecen), Tóth Helga, Klinikavezető főnővér, (PTE Idegsebészeti Klinika), és Siket Adrienn főiskolai adjunktus, (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Ápolási Tanszék) közös tanulmánya „Időzített bomba? Pályaválasztás és elvándorlás” címmel.
A Medicus Universalis 2006. évi második számában jelent meg a „Körzeti ápolók élet és munkakörülményei, egészségi állapota című tanulmány, melynek szerzői Ujváriné Siket Adrienn főiskolai adjunktus és Dr. Becka Éva az Országos Alapellátási Intézet szakmai igazgatója voltak. A Szabolcs – szatmár – beregi Szemle 2007/2. számában jelent meg Dr. Sipos László, főiskolai docens, megyei főügyész-helyettes „Europa Nostra-díjas templomaink” című tanulmánya.
Az Informatika és Menedzsment az Egészségügyben című folyóirat szeptemberi számában jelent meg Dr. Ködmön József az EuroCrypt '07 nemzetközi kriptográfiai konferenciáról írt beszámolója, melynek címe „Két hét kriptográfia Spanyolországban”.
2007 május végén jelent meg főiskolai karunk kiadásában Barcs István és Kulja András közös jegyzete Mikrobiológia címmel. A kötet az Egészségügyi Főiskolai Jegyzetek könyvsorozat kilencedik kiadványa. A tankönyv 21 fejezetben tárgyalja a bakterológia, a klinikai mikrobiológia és a virológia legfontosabb tudnivalóit. A jegyzet az egészségtudományi képzésekben résztvevő hallgatók számára készült és megvásárolható a HISZI irodában.
Vályi Sándor, főiskolai adjunktus Nagy Benedekkel, az Informatikai Kar oktatójával közös publikációt jelentett meg az „Interval-Valued Computing as a Visual Reasoning System” a San Franciscoban megtartott „13th Int. Conference on Distributed Multimedia Systems 2007” nemzetközi konferencia „International Workshop on Visual Languages and Computing” workshopjában. Az előadás megtartása mellett a cikk előadó szerzője a szekció levezető elnöki tisztségét is ellátta.
Az Egészségügyi Főiskolai Jegyzetek 10. köteteként látott napvilágot 2007. júniusában, főiskolai karunk kiadásában Dr. Góth László „Általános klinikai laboratóriumi ismeretek című könyve. A jegyzet 13 fejezetben tárgyalja a méréstechnikai alapfogalmakat, az egyes 5
TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2007. SZEPTEMBER (IV. ÉVFOLYAM)
lehet pályázni. A Talentum Díj elnyerésére az a magyar állampolgár pályázhat, aki a pályázatban megjelölt benyújtási határidő időpontjáig 35. életévét még nem töltötte be. A díj odaítélésekor a képesítés, vagy elért tudományos fokozat nem szempont.
V. PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A Német Szövetségi Köztársaság Család,- Idős,- Nő-és Ifjúságügyi Minisztériuma ebben az évben is meghirdette ösztöndíját, mely lehetőséget nyújt a szociális munkás munkakörben dolgozók számára, hogy egy nyolchetes, németnyelvű (tovább)képzés keretében új tapasztalatokat szerezzenek, illetve betekintést nyerjenek a Német Szövetségi Köztársaság elméleti és gyakorlati tevékenységébe a szociális munka, illetve a gyermek-és ifjúságvédelem terén. Az ösztöndíjas pályázatokat 2007. december 31-ig kell benyújtani a Német Szövetségi Köztársaság követségére. Tájékoztató és jelentkezési lap kérhető Dr. Fábián Gergely, tudományos dékánhelyettestől.
Beadási határidő: 2007. október 25. A pályázat elbírálását a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány Kuratóriuma által kijelölt tudományos Döntőbizottság végzi. A Döntőbizottság előterjesztése alapján a végső döntést a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány Kuratóriuma hozza. Döntésével szemben fellebbezésnek helye nincs. A döntést az Akadémiai Értesítőben közzé tesszük. A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia: – pontosan kitöltött űrlap – önéletrajz – két Akadémikus ajánlása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „TALENTUM” AKADÉMIAI DÍJ ELNYERÉSÉRE
A pályázati űrlap elérhető az Interneten az MTA web szerverén (http://www.mta.hu) valamint az Alapítvány szerverén. A pályázatot 1 eredeti és 3 másolt példányban, amelyből 1 példány fűzetlen, kizárólag postai úton (postabélyegzővel igazolhatóan feladni legkésőbb 2007. október 25-én 24 óráig, a borítékon a tudományág feltüntetésével, levélcím: „Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány – Talentum Díj -2007”, 1024 Budapest, Lövőház u. 2-6.) kell eljuttatni az Alapítvány címére. Az elfogadásról illetve elutasításról a pályázókat levélben értesítjük.
A MTA és a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány Kuratóriuma 2007. évre pályázatot hirdet: – a természettudományok – élettudományok – társadalomtudományok területén, fiatal tudósok, kutatók, szakemberek szellemi kreativitásának elősegítésére, kimagasló tudományos teljesítmények elismerésére. A Talentum Díjat egyenként 20.000 EURO értékben a Kuratórium a három különböző tudományterületen egy-egy fő részére adja. A Talentum Díj elnyerésére kutatási-, fejlesztési-, tudományos eredményekkel, illetve megvalósítás alatt álló projektekkel
6
TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2007. SZEPTEMBER (IV. ÉVFOLYAM)
7