Tudásközpont a nyolcadik kerületben Beszélgetés Roska Tamással Roska Tamás akadémikus a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának dékánja, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI-ban) az Analogikai és Neurális Számítógépek Kutatólaboratóriumának vezetője. Az analogikai celluláris szuperszámítógép-elv és csip-architektúra feltalálója. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el; 1994-ben Széchenyi-díjat, 2002-ben Bolyai-díjat kapott. "Info-bionika, nanoelektronika és mesterséges értés - multidiszciplináris információs technológia" című pályázatával 2005ben az OTKA tudományos iskolateremtő támogatását nyerte el.
Professzor úr nemcsak tudományos iskolát teremt, hanem azt az egyetemi fakultást is életre hívta - Budapesten, a Práter utca és a Szigony utca sarkán -, ahol most beszélgetünk. Ebben az évben végeztek először mérnökhallgatóik, akik Európában is egyedülálló képzést kapnak. Ma szerte a világon nagyon fontos trend az információs technológiák és a biotechnológiák összekapcsolása. A Szilíciumvölgyben a befektetők jelentős része már nem a klasszikus elektronikai-számítástechnikai technológiákba fektet be, hanem vagy a biotechnológiákba, vagy a biotechnológiák és az információs technológiák találkozási pontjában megjelenő új termékek és szolgáltatások létrehozásába. 1998-ban merült fel az a gondolat, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a három humán- és társadalomtudományi kar mellett egy új is megjelenjen. Ennek a megszervezésére kaptam felkérést. Ekkor már láttam és tapasztaltam, hogy a kaliforniai Berkeley Egyetemen, a Dél-Kaliforniai Egyetemen és a Johns Hopkins Egyetemen a villamos- és a számítógépmérnökök számára olyan képzést indítottak, amelynek során az élettudományok, elsősorban az idegtudomány területéről is rendezett ismeretanyagot kapnak a villamos- és számítógépmérnök-hallgatók. Ezt szem előtt tartva nálunk az úgynevezett informatikus mérnökhallgatók minden félévben egy további tárgyat tanulnak az akkreditált curriculum mellett. Így hét féléven keresztül a sejtek, az idegrendszer működéséről, az agy plaszticitásáról, végül a bionikus interfészekről - az elektronika és az idegrendszer között mérő-beavatkozó interfészekről - is szereznek ismereteket. Ennek köszönhetően merőben új
világlátásra, gondolkodásmódra tesznek szert. Néhány évvel ezelőtt hasonló képzés kezdődött Londonban, az Imperial College-ban is.
Az Információs Technológiai Kar nemrég elkészült épülete Időközben a Hámori Józseffel korábban elindított multidiszciplináris doktori programunkat ahol neurobiológusok és számítógép-mérnökök dolgoznak együtt - kiterjesztettük a nanoelektronika irányába. Ezeket a munkákat Csurgay Árpád irányítja. Mikroelektronikai tervezést is folytatunk, Kovács Ferenc felügyeletével. Palettánk egy harmadik programmal, a humán nyelvtechnológiák kutatásával is bővült. Ez a területet Prószéky Gábor irányítása alá tartozik. Érdekes módon tavaly már adtunk ki PhD-fokozatokat, mérnöki diplomákat azonban csak az idén kaptak először a hallgatóink. Doktori programunk kezdeti gesztorálásáért köszönet illeti a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karát és a Pécsi Tudományegyetem élettudományi fakultását. Hogyan lehet friss, állandóan gyarapodó tudást átadni a hallgatóknak? Az információs és biotechnológiák találkozási pontján szinte napról napra új termékek és szolgáltatások születnek. Nem arról van szó, hogy újabb és újabb típusok jelennek meg, mint a számítógép, az autó vagy a mobiltelefon esetében, hanem gyökeresen új szolgáltatásokkal rukkolnak elő. Soha nem volt korábban cochlea1-protézis. De nyolc-tíz éve elkészítették, és mintegy kétszázezer ember azért hall (és tanul meg beszélni) a világon, mert cochlea-protézist építettek be a fülébe. Itt a közelben - az is nagyon fontos, hogy ezen a környéken van a Semmelweis Egyetem klinikai rendszerének jelentős része - a múltkor egy doktoranduszommal megnéztünk egy műtétet: egy két-három éves kisgyermekbe operálták be ezt a protézist. A gyerek nem lesz süketnéma, hanem megtanul nemcsak hallani, hanem beszélni is! Egy évvel ezelőtt jöttek ki azok az inzulinpumpák, amelyek a krónikus betegek számára - mérés alapján - automatikusan adagolják az inzulint. Valószínűleg egy-két éven belül olyan berendezéseket konstruálnak, amelyek segítenek abban, hogy egy súlyos gerincsérült felálljon. Kísérleti példányok már ma is vannak az Egyesült Államokban. Nálunk gerincsérülésben megbénult betegek bicikliztek nemrégiben, egy Müncheni Intézettel végzett közös kutatás eredményeként. Hogyan lehet ezekre a találmányokra felkészíteni a hallgatókat? Az alapkurzusokban, tehát a graduális képzésben az alapismereteket tanítjuk meg, és példaként tárjuk fel egy-egy új berendezés működését. A doktori képzésben már ezekkel az új eszközökkel dolgozhatnak a
diákjaink, más esetekben pedig elküldjük őket olyan külföldi laboratóriumokba, ahol megismerkedhetnek velük. Emellett vannak olyan új, gyógyításban is használható berendezések, amelyeket Magyarországon eddig nem láthattunk. Ezek közé tartozik a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal regionális egyetemi tudásközpont pályázatának keretében elnyert - 3 teslás fMRI-berendezésünk.2 A Szentágothai Jánosról elnevezett tudásközpontot a Semmelweis Egyetem, a mi egyetemi fakultásunk, az Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete (KOKI), a Richter Gedeon Rt., valamint négy kisvállalat együtt hozta létre itt, a VIII. kerületben. Ezek az intézmények megállapodtak abban, hogy nem aprózzák szét a megpályázott beruházási összeget, hanem egyetlen célra összpontosítják. Ez nagyszerű dolog, de azt is látni kell, hogy ez az első ilyen berendezés "a Lajtán innen", míg a nyugat-európai és az amerikai kórházakban kettő-három is van belőlük. A mi berendezésünk részben kutatásra, részben gyógyításra szolgál, hiszen nem tudnánk kutatómunkát végezni, ha a gyógyítás nem állítana bennünket feladatok elé. Ilyen kísérleti berendezések nélkül nagyon nehéz ma a kutatás. A döntéshozóknak bizony tudomásul kell venniük, hogy a magyar felsőoktatás és kutatás rendkívül alulfinanszírozott. A mi fakultásunk szakterületén Leuvenben az egy hallgatóra eső képzési és fenntartási támogatás körülbelül nyolcszorosa a magyarnak. Münchenben ez az arány tízszeres, Torinóban hatszoros. "Jó, de vegyük figyelembe a fizetéseket" - vetik közbe gyakran. Ha ezeket is levonjuk, még sokkal rosszabb a helyzet! Tehát nincs forrás a kísérletek elvégzéséhez szükséges beruházásokra. Ezzel párhuzamosan az élettudományokban hihetetlenül megdrágultak a kísérletek, mert napról napra új, költséges eszközök, készülékek születnek. Egy fMRI-berendezés annyi millió dollár, ahány tesla erősségű. Reméljük, hogy a doktoranduszok is hamarosan birtokba vehetik az új szerzeményt. Korábban említette Professzor úr, hogy a doktori iskola az idegrendszer és az informatika határterületén folytatott kutatásokból nőtt ki. Hozzám ez a terület áll a legközelebb. Talán szerénytelenség nélkül elmondhatjuk, hogy nagyon intenzív nemzetközi kapcsolatokkal, elsősorban az amerikai Berkeley Egyetemmel együttműködve - egy egészen új kutatási irányban sikerült a nemzetközi kutatások élvonalába kerülnünk. Az új elven működő celluláris hullám-számítógépek továbbfejlesztésében már a doktori iskolánkban részt vevő fiatalok is jelentős szerepet játszanak. Korábban végzett doktoranduszaink közül kiemelném Zarándy Ákost és Rekeczky Csabát, akik ma ott vannak a nemzetközi tudományos élet meghatározó pontjain, és Berkeley-ben is kiemelkedően helyt állnak.
Rekeczky Csabával (balra) és Zarándy Ákossal
Itt szeretném megemlíteni, hogy amikor a tudományos teljesítményeket mérjük - mert ezeket szeretnénk mérni -, akkor a nemzetközi citációk számát és az impakt faktort vizsgáljuk. Az impakt faktornak önállóan vizsgálva nincs jelentősége. Ez erősen szakterületfüggő. A mérnöki tudományterületeken két sajátos kvalitás jelenik meg: az egyik az új diszciplináris hozzájárulás, a másik az új konstrukció. Alap- és alkalmazott kutatásként is értelmezhetjük ezeket a kifejezéseket? Igen, bár az általam ismert területeken a kettő közötti viszony egyéni, példafüggő és talán titokzatos. A legfontosabb, hogy alapkutatás nélkül nincs innováció. Az alapkutatást pedig minden országnak magának kell megteremtenie. Néha szememre hányják, hogy nekem könnyű, mert sok amerikai pályázatom volt az elmúlt időszakban. Ez szerencse kérdése is, s általában nem várható el, de az EU-pályázatokon való sikeres részvétel igen. A mérnöki tudományokban elsősorban azokhoz az innovációkhoz kapcsolódnak a citációk, amelyek új elveke épülnek. Nekem nem azért van közel 3000 citációm és 1000-nél több érdemi hivatkozásom (a kettő különböző), mert annyival jobb vagyok, mint akinek, mondjuk, 100 citációja van, hanem azért, mert a celluláris hullám-számítógépünk új elve volt meglepő. De ugyanilyen értékesek azok az új berendezések konstruálásához kapcsolódó eredmények is, amelyek szabadalmakban testesülnek meg. Tehát a tudományos publikáció és a szabadalom az új felismerések két olyan megjelenési formája, amely a műszaki tudományokban meghatározó. Az impakt faktor egy adott folyóirat jelentőségét méri. Ennek csak egy viszonylag szűk tudományterületen belül van értelme. Az elektronikán, a számítástechnikán belül is léteznek olyan „mély” területek, ahol 0,8-es impakt faktornál nem is lehet többet elérni. A matematika egyes ágaiban 0,5-es impakt faktor a maximum. Az én területemen a három legjelentősebb folyóirat impakt faktora 1 körül ingadozik.3 Természetesem csak a - viszonylag szűk tudományterületek szakemberei tudják megítélni, melyek az ő legjobb folyóirataik és legfontosabb publikációik. Gondolkodtunk azon, hogy a következő metrikát vezetjük be: egy adott szakterületen a legmagasabb impakt faktort vagy a három legmagasabb átlagát tekintjük 100 százaléknak, és ahhoz viszonyítjuk a többi folyóiratét. Fontos tehát, hogy differenciáltan tudjunk értékelni. De az egyéni tudományos teljesítmény megítélését nem lehet algoritmizálni! Többször szóba került már az újfajta számítógép elve. Mennyiben különbözik ennek a gépnek a felépítése és a feladata a hagyományostól? A celluláris hullám-számítógépben vagy CNN-számítógépben (CNN: Cellular Nonlinear Network; celluláris nemlineáris hálózatnak vagy celluláris neurális hálózatnak is említik az alaputasítást) nagyon sok kis processzor van. Ezeket egy síkban, egy rács rácspontjaiban helyezzük el úgy, hogy főként a szomszédaikkal kommunikálnak, de van egy "globális" hozzáférés is (egy vezérlőhelyről oda-vissza mindegyikhez vezet kapcsolat). Ez a főként lokális és egyetlen globális összeköttetés tehát jellemző erre a technológiára. Nagyon érdekes, hogy ilyenfajta "processzor-architektúra" valósul meg a legtöbb topografikus érzékelés, például a látás, a tapintás esetében is. Amikor 1992-ben Leon Chuával megalkottuk az új számítógép elvét, nem elsősorban ez motivált bennünket. De hamar megtanultuk, hogy a későbbiekben igen fontos szempont lesz.
Ennek a számítógépnek az adatai nem számok, hanem képfolyamok. A magyar nyelvben a "picture" és az "image" szóra is ugyanazt a "kép" szót használjuk, de a tapintott információ ugyanolyan kép ebben az értelemben, mint a látott. Tehát az adatok időben változó képek ugyanúgy, mint a körülöttünk levő világ hozzánk érkező képfolyama. Az események gyakran jellegzetes mintázatok: például egy teniszező tenyerese vagy fonákja, egy jellegzetes gesztus vagy hang, egy melódiarészlet vagy az az esemény, amikor a megállóban megnézzük, hányas villamos érkezett meg. A beérkező képek tehát jelentéssel bíró mintázatot is hordoznak, és ezeket felismerjük, detektáljuk. Az adatokon és az eseményeken kívül meg kell határoznunk az elemi utasításokat is. A klasszikus számítógépekben az elemi utasítások az alapvető logikai elemek, illetve a belőlük felépített összeadás, kivonás, szorzás, osztás. A digitális számítógépek ezeknek a műveleteknek az elvégzésével fantasztikus teljesítményt nyújtanak. Vannak azonban feladatok, például a nemlineáris parciális differenciálegyenletek megoldása, amelyek igen hosszú ideig tartanak a hagyományos számítógépeken. A celluláris hullám-számítógépeknek éppen ez az erősségük. A CNN-rendszerek egyrészt nagyon sok kis processzorral dolgoznak, másrészt az elemi utasításaikat - amelyek képfolyamokon, hullámokon jelölnek ki műveleteket - a processzorok szomszédságában lévő szomszéd processzorokkal folytatott kommunikáció- (kapcsolat-) erősség mintázata jellemezi. Érdekes, hogy például a retinában hasonló folyamatok zajlanak. Az idegrendszerben nem digitálisan kódolt számok, hanem időben folytonos jelek vannak. Egy-egy neuron nem kódol semmit, csak a neuronok sokasága, halmaza képes erre. De talán a Rubik-kocka forgatása is szemléletes példa: a CNN-rendszerek működéséhez hasonlóan az elemi műveletek ebben az esetben is mások, mint a digitális számítógépeknél. A tinédzserek mégis könnyen megtanulják és virtuózan alkalmazzák ezeket. A celluláris hullám-számítógépekre, jóllehet ezek elemi utasításai sokkal bonyolultabbak, szintén sok tehetséges fiatal ír programokat szerte a világon. Amikor 1996 körül Sevillában Angel Rodríguez-Vázquez kutatócsoportja elkészítette az első igazi vizuális CNN mikroprocesszor-csipeket, amelyekben ötvözték az optikai érzékelést és a celluláris hullám-számítógépelvet, kiderült, hogy ezekkel az eszközökkel néhány feladat sokkal hatékonyabban megoldható, mint korábban. Sőt egy új változat is elkészült tizenhatezer processzorral - ezt hívtuk általában celluláris vizuális mikroprocesszornak (CVM). Ezzel azután két kollégám, a már említett Zarándy Ákos és Rekeczky Csaba vezetésével kidolgoztak egy olyan kis kamera-számítógépet - Bi-i-nak ("báj-áj"-nak) nevezték el a két szemre és a bionikus szemre utalva -, amely 2003-ban Stuttgartban "Az év terméke" díjat nyerte el. Akkor ez volt a világ leggyorsabb kamera-számítógépe. 30 ezer kép/másodperc sebességgel érzékel és dönt bizonyos esetekben.
A Bi-i kamera-számítógép A doktori program "második pillére" a nanoelektronikai kutatás. Nagy lehetőség számunkra, hogy Csurgay Árpád ezen a fakultáson olyan tanítási és kutatási kultúrát alakított ki, amelyben nemcsak a jövő nanotechnológiáját tanulják meg a hallgatók, hanem már ma olyan nanoméretű eszközök tervezésében, szimulációjában vehetnek részt, amelyeket az amerikai Notre Dame Egyetem Nanotudományi és technológiai Központjában elkészíthetnek, kipróbálhatnak. Ez az együttműködés annak köszönhető, hogy Csurgay Árpád tíz éve egy-egy szemesztert tölt ott minden évben. Melyek a mostani időszak kutatási-kísérleti munkái? A nanoantennák példáját emelném ki. Ezek kb. 10-20 nanométer vastag és fél hullámhosszú kis antennák, amelyek szelektíven érzékelnek például a hosszú hullámú infravörös tartományban. A celluláris hullám-számítógépcsipekre rá is ültethetők ezek a különböző speciális nano-érzékelőeszközök. Érdemes megemlíteni, hogy az Intel februárban bemutatott egy csipet, amelyen másfél milliárd tranzisztor van, s ezeknek 65 nanométer a legkisebb méretük. Körülbelül három év múlva ötmilliárd tranzisztort is elhelyezhetnek a csipen. Amikor Magyarországon az integrált áramköri technika kísérletei megindultak a '70-es években, akkor jött ki az Intel (1974-ben) az első komolyabb mikroprocesszorral, az Intel 8080-nal, amelyen ötezer tranzisztor volt. Ez azt jelenti, hogy egymillió Intel 8080-ast, tehát egymillió nyolcbites mikroprocesszort rá tudnak tenni egy csipre két-három éven belül. De miért nem teszik rá? Mert nem ismertek azok a hatékony számítógép-architektúrák, amelyekkel ezt a tranzisztorsűrűséget kihasználhatják. Az egyik lehetséges út a celluláris hullám-számítógép. Hogyan segítik az információs technológiai kutatások a humán nyelvtechnológiai4 programot? A klasszikus nyelvtani konstrukciók többnyire - érdekes módon - nem a természetes, hanem a mesterséges nyelvekben váltak rendkívül hasznossá. Ma sincs fordítóprogram. A természetes nyelvek elemzése nagyon bonyolult feladat, bár sok eredmény is született. A Prószéky Gábor
- karunk egyetemi tanára - vezette MorphoLogic cégnek is vannak fordítástámogató termékei. De ha beírjuk azt, hogy "Elhull a virág, eliramlik az élet", nem kapjuk meg a hű fordítást. Az egyik projektünkben megpróbáltuk kombinálni egy adott nyelv belső nyelvtani struktúráját és szemantikáját a külső, geometriai megjelenési formával, hogy a számítógépet "megtanítsuk" a kézírás olvasására. Amikor kézzel írott szövegen fut át a szemünk, nem akarunk minden egyes betűt felismerni. Ha már előrehaladunk egy mondatban, a szókezdetekből gyakran kitaláljuk az adott szót - attól függően, hogy vannak-e fölfelé vagy lefelé menő vonalak, kisebb vagy nagyobb körök. Néhány egyszerű geometriai elemből - ha ismerjük a kontextust és tudjuk, hogy melyik nyelvről van szó - már olvashatunk. Takács György szintén nagyon érdekes projektet vezet: a siketeknek fejlesztenek ki mobiltelefont. Ha valaki tudja, hogy egy siket van a "túloldalon", s elég lassan és tagoltan beszél a telefonba, akkor a mondottakat szájmozgássá vagy a siketek számára érthető jelbeszéddé alakíthatjuk át, és a kép megjelenhet a mobiltelefon kijelzőjén. Nemrég kezdtünk egy projektet, amelyet remélhetőleg egy-két éven belül be tudunk fejezni: hogyan segítheti a vakok tájékozódását egy fülhallgatós eszköz otthon, a munkahelyen és a kettő közötti közlekedésben? A látók számos dologra nem is gondolnak. Például egyáltalán nem triviális megállapítani, hogy egy mozgólépcső felénk jön-e, vagy távolodik tőlünk. Nem is mertem volna ebbe a projektbe belevágni, ha nincs a csapatunkban egy kitűnő szakember, aki vak - Szuhaj Mihály -, és aki folyamatos tanácsadással segít bennünket. A mindennapi tájékozódásban olyan jelenségeket akarunk felismerni, amelyekhez egy csipben szuperszámítógép-teljesítmény szükséges. A celluláris vizuális mikroprocesszor nélkül ezeket a bonyolult feladatokat nem tudnánk megoldani. A tudományos iskola rendkívül vonzó programja mellett ön arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen kevesen jelentkeznek nálunk természettudományos és műszaki képzésre. A gazdasági fejlődésnek van egy nagyon fontos eleme, mégpedig az, hogy egy adott országban a felsőoktatásban résztvevők hányad része tanul természet- és műszaki tudományokat. Ez az arány rendkívül nagy a fejlődő vagy a magas színvonalon álló ázsiai országokban. Indiában például rengetegen tengődnek hihetetlen nyomorban, de körülbelül 300 millió - Észak-Amerika lakosságával összemérhető számú - ember olyan élet- és főleg munkakörülmények között él, mint az európai vagy az észak-amerikai lakosság. Ott a fiatalok legalább 30 százaléka kap műszaki vagy természettudományos képzést. Európában ez az arány 25 százalék körüli, Magyarországon 10-11 százalék, Szlovákiában körülbelül a duplája. Olyan trendek indulnak el, amelyeknek a következményei beláthatatlanok. Másrészt a kétlépcsős oktatásnak nem szabad eltakarnia, hogy műfajbeli különbség van az egyetemi és a főiskolai képzés között. A magyar akkreditációs bizottság bölcs döntése szerint a BSc-képzésben már két változat van: a gyakorlati és az akadémiai szakirány. Remélem, mi is mielőbb visszatérünk ahhoz a - több év tapasztalata után kidolgozott - bolognai, illetve olaszországi rendszerhez, hogy lehet újra emelt szintű, ötéves BSc-MSc egyetemi képzésre jelentkezni: a hallgatók az első év után döntik el, hogy erre, vagy a háromévesre vállalkoznake. A Pázmány Egyetem Információs Technológiai Karán mi elsősorban az akadémiai szakirányt műveljük, kis létszámmal. Nálunk 150, a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán mintegy 1000 diákot vesznek fel évente. Nagyon fontos, hogy országosan növeljük a műszaki és a természettudományos képzésben résztvevők létszámát.
A doktori képzésben és kutatásban különösen meghatározó, hogy a kar és Jedlik Laboratóriuma öt MTA-kutatóintézettel tart fenn aktív kapcsolatot. Az MTA SZTAKI, KOKI, MFA (Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet), Pszichológiai Intézet, Enzimológiai Intézet egyes kutatócsoportjaival kölcsönösen támogatjuk egymás munkáját. Tudománypolitikánk egy fontos és neuralgikus pontján sikerült harmonikus együttműködést létrehoznunk. Hasonlóan fontos az ERICSSON és a Richter Gedeon Rt. multinacionális vállalatokkal és több kisvállalattal fennálló intenzív kapcsolatunk. Ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonítok a multidiszciplináris oktatásnak. Ahogyan említettem, nálunk egy hallgató 19 éves korában egyszerre tanulja meg egy tranzisztor és egy neuron modelljét. Éppen tegnap volt nálunk egy magas szintű amerikai delegáció, és amikor doktori iskolánk hallgatóin keresztül bemutattuk laboratóriumaink kutatási programjait, elámultak: a hallgatók úgy ismertették komoly eredményeiket, hogy a csatlakozó diszciplínán belüli jártasságuk is kitűnt. Ez új jelenség a világban, de egyre több helyen képeznek ilyen fiatalokat. Remélem, hogy a Szentágothai János-tudásközpontban ősszel meghirdethetjük a molekuláris bionikának nevezett alapképzést: ez a molekuláris biológia, az alkalmazott nanoelektromágnesség, az idegtudomány és az elektronika-számítástechnika alapjait ismerteti meg azzal a generációval, amelyik majd személyre szabott, új gyógyszereket tervez vagy azokat a protéziseket konstruálja meg, amelyeket ma még el sem tudunk gondolni. Itt tanulhatnak azok a jövőbeli kutatók is, akik nem fizikusok, biológusok, kémikusok vagy matematikusok akarnak lenni, hanem ennek a most kibontakozó multidiszciplináris természet- és elektronikai-számítástechnikai tudománynak a szintézisét szeretnék megteremteni. Fiatal hallgatóink és doktoranduszaink eljuthatnak szakterületünk legjobb intézményeibe, például Münchenbe, Leuvenbe, az Imperial College-ba, Torinóba vagy a Cataniai Egyetem nagyszerű bioinspirált robotlaboratóriumába, Notre Dame-be, Berkeley-be, Sevillába. Ennek a generációnak természetessé válik az, ami az én korosztályomnak millió szerencsével kialakult privilégiuma volt. A rátermett fiatalok egy része kint is marad, de ők természetes módon épülnek be a vezető kutatólaboratóriumokba; esetleg később visszajönnek, ilyenre is akad már példa. Most volt nálam egy végzős fiatalember, aki hamarosan kimegy Amerikába, abba a laboratóriumba, ahol a bionikus interfészeket készítik. Egy év múlva visszajön, három évig - doktoranduszként - az ott szerzett ismereteit felhasználva dolgozik, és az ottani találkozásai során megismert, hasonló korú kutatókkal kapcsolatot tartva építi majd kutatói pályáját. Ezek az intellektuális kapcsolatrendszerek, barátságok - a multidiszciplináris ismeretek mellett - meghatározóak a mostani fiatalság világlátásának és jövőjének kialakításában. www.otka.hu
