Történelmi megbékélés a Duna mentén

20.szám

1 / 72

Dunatáj Történelmi megbékélés a Duna mentén. szervezők MEGHÍVÓ Kovács András filmrendezővel a szerb-magyar Hideg napok-ról beszélget Glatz Ferenc akadémikus.

Glatz Ferenc elnök úr nevében ezúton szeretnénk meghívni a

Budapesti Európa Intézet „Európa Klub” sorozatának következő rendezvényére.

Téma: Történelmi megbékélés a Duna mentén.

Kovács András filmrendezővel a szerb-magyar „Hideg napok”-ról beszélget Glatz Ferenc akadémikus.

Időpont: 2011. november 17., csütörtök, 16. óra

Helyszín: MTA Vári Jakobinus Terme, 1014 Budapest, Országház u. 30.

Várva szíves visszajelzését, köszönettel és üdvözlettel: Antal Andrea

Az említett itt lehet megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=fL_M96E_NBc&feature=results_main&playnext=1&list=PLE1D03CE476B9FE20 [email protected]

2 / 72

Filozófia NÉHÁNY MEGJEGYZÉS AZ ISKOLÁK VILÁGNÉZETI SEMLEGESSÉGÉRŐL Csillag Dániel a CÍMBEN LÉVŐ GONDOLATRÓL SZÓLÓ ÍRÁS PUBLIKÁLVA

NÉHÁNY MEGJEGYZÉS AZ ISKOLÁK VILÁGNÉZETI SEMLEGESSÉGÉRŐL

Gyakran elhangzott az utóbbi években, hogy nem lehet világnézetileg semleges iskola, mert nincs világnézetileg semleges ember. Szándékosan nem idézek személy szerint senkit, mert nézetekkel szeretek vitatkozni és nem személyekkel, és különben is mindenki tudja, hogy kik szokták a fenti nézetet hangoztatni. Ennek az állításnak azzal a részével, hogy nincs világnézetileg semleges ember, most nem akarok részletesebben foglalkozni, fogadjuk el feltételesen, hogy tényleg nincs ilyen ember. Ettől függetlenül nem tartom feleslegesnek – kisebb kihagyásokkal – idézni Petőfi Sándor „Bölcselkedés és bölcsesség” című versét.

„Teremtve van-e a világ, Vagy örök idők óta áll? S fog-e örökké állani, Vagy egykor semmiségbe száll?

…………………………………….

Egy-e a lélek és a test? Honnan jövénk, hová megyünk? Elalszik-e a sírba’, vagy Új lángra lobban életünk?

Gunnyaszt a bölcs magánosan S ezen kérdések lengenek Virasztó szemei előtt Miként rejtelmes szellemek.

…………………………………….

E szellemeknek arcain Csak egy vonást sem fejte meg, Midőn feléje a halál, A végső szellem közeleg.

3 / 72

S te balgatag világ, te az Ily dőrét bölcsnek nevezéd, Ki kincset kíván szerzeni S eltékozolja életét.

Elég, hogy élsz! mi gondod rá: Mi volt és mi következik? Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs, Ki sohasem bölcselkedik.”

(Koltó, 1847 október)

Ez a vers, lehet, hogy meglepi azokat, akik Petőfitől csak a Nemzeti dalt és még néhány hazafias vagy szerelmes verset ismernek, de azok, akik olvasták összes költeményét, nagyon jól tudják, hogy ez pontosan jellemzi Petőfi viszonyát a világhoz. Mivel nincs kedvem szavakon lovagolni, itt is nyitva hagyom azt a kérdést, hogy Petőfinek ez a verse felfogható-e a világnézeti semlegesség megfogalmazásának vagy sem. Döntse el mindenki saját maga. Itt csak egy feltételezést merek megkockáztatni: sem Petőfi, sem azok, akik ma hozzá hasonlóan gondolkodnak világnézeti kérdésekben, senkit sem lennének hajlandók – még szóban sem – megtámadni filozófiai vagy vallási nézeteltérések miatt, lehetőleg tartózkodnának – a békesség kedvéért – a határozott állásfoglalástól, és senkit sem nyilvánítanának erkölcstelennek vagy erkölcsileg kisebb értékűnek materialista meggyőződése miatt. Petőfi számára és hozzá hasonlóan gondolkodók számára az erkölcsösség nem a világnézeti állásfoglalástól függ, hanem attól, hogyan viselkedünk embertársainkkal az életben, a munkában, a családban, pihenés közben. Röviden az erkölcs evilági kérdés, és senkinek sincs joga ilyen vagy olyan vallási meggyőződés alapján magát erkölcsösebbnek nyilvánítani másoknál. Közvetlen tapasztalatom és a közvélemény kutatások is arra engednek következtetni, hogy így gondolkodik a magyar emberek kb. 70 százaléka, azaz abszolút többsége. Úgy látszik, Petőfi ebben a versében a magyar nép egyik nemzeti sajátosságát fogalmazta meg. Most térjünk vissza az iskolák és általában az oktatási intézmények világnézeti semlegességének kérdésére. Ma Magyarországon világnézeti és vallási kérdésekben objektíve pluralizmus van. Mihelyt megszűnik az intézmények világnézeti semlegessége, mihelyt az iskola valamelyik világnézet vagy vallás oldalára áll, azonnal elnyomott vagy megbélyegzett helyzetbe kerülnek azok, akik másként gondolkodnak. Ha igaz, hogy nincs világnézetileg semleges ember, annál inkább igaz, hogy az iskolának, az intézménynek semlegesnek kell lennie, hogy senkinek se legyen se joga, se módja arra, hogy saját véleményét vagy vallását másokra rákényszerítse, legyen az tanuló vagy tanár. Éppen az egyéni állásfoglalás szabadsága követeli meg az intézményi semlegességet. (Az egyéni állásfoglalás szabadságát filozófiai és tudományos értelemben kell gondolni, ez nem jelenti antihumánus, fajgyűlölő nézetek terjesztését.) Az egyén világnézeti semlegessége és az iskolának mint intézménynek a világnézeti semlegessége teljesen különböző fogalom. Azok az erők, akik az iskolák világnézeti semlegessége ellen harcolnak, – kimondatlanul – saját világnézetüket akarják másokra kényszeríteni, és ezzel megkérdőjelezik a lelkiismereti szabadság jogát, amit pedig az alkotmány biztosít minden magyar állampolgár számára ma is. Az a kérdés egy külön cikket érdemelne – ha ezt egyáltalán publikálni lehetne -, hogy a meggyőződéses materialista állampolgárok gyermekei számára is járna külön állami támogatással működő iskola, mivel egyházi iskolák léteznek, és azok támogatásban részesülnek. A világnézetileg semleges, önkormányzati iskolák éppen világnézeti semlegességük miatt nem biztosíthatják azt az elmélyült materialista oktatást, amit a tudatos materialista szülők éppoly jogosan elvárhatnak, mint ahogyan a vallásos szülők a felekezeti iskoláktól elvárják a vallásos nevelést. Azonban az állampolgári egyenjogúság és világnézeti szabadság ilyen mértékéről még álmodni sem lehet. Sajnos, a lelkiismereti szabadság joga ma sem érvényesül teljesen a gyakorlatban, ezért a sajtó, a rádió és a televízió tényleges irányítói felelősek. Egyes kivételezett vallások képviselői minden lehetőséget megkapnak nézeteik terjesztésére, ugyanakkor a materialista filozófusoknak nincs lehetőségük meggyőződésüket a tömegtájékoztatás eszközeivel terjeszteni, pedig materialista meggyőződésű állampolgár sincs kevesebb, mint tényleges hívő. Természetesen – minden művelt ember tudja -, hogy materialista alapon is létezik erkölcsi rendszer. De a vallások között nincs egyenlőség! Nekem nincs tudomásom arról, hogy pl. a „Jehova tanúi” nevű vallás tagjainak módjuk lenne a televízióban rendszeresen nézeteiket ismertetni, ill. istentiszteletet tartani. A lelkiismereti szabadságnak mindenkire kii kell terjednie, és nem fogadhatjuk el érvnek azt, hogy valamelyik vallás nem elég régi. Nem szeretném, ha vallási vagy filozófiai alapon ellenségeskedés keletkezne, ill. terjedne az iskolákban. A különböző világnézetű emberek baráti együttműködésének vagyok a híve. Azt szeretném, ha az iskolákban mindenki nyíltan kimondhatná világnézeti meggyőződését, és ezért se előnyös, se hátrányos helyzetbe ne kerülhessen. Ehhez azonban első lépésként mindenkinek el kellene ismernie az iskolának mint intézménynek világnézeti semlegességét.

Csillag Dániel tanár

4 / 72

5 / 72

Hétköznapjaink ESZPERANTÓVAL A HARMONIKUS KULTURÁLIS FEJLŐDÉSÉRT Értökös Gondolatok a világnyelv és kulturális fejlődés kapcsolatáról

Értökös:

ESZPERANTÓVAL A HARMONIKUS KULTURÁLIS FEJLŐDÉSÉRT

A nemzeti és az általános emberi viszonya korunk kultúrájában című nagyon tartalmas Jakócs-tanulmányban olvasom:

„A harmonikus kulturális fejlődés érdekében általában három idegen nyelvet lenne célszerű megtanulni. Elsőnek maradjon meg az angol (bár számunkra lehetetlenül nehéz), mert Európán kívül leginkább ezzel lehet boldogulni, utána választás szerint a francia, a német, az orosz vagy a spanyol és végül harmadiknak a legközelebbi szomszéd nép nyelve.”

Már-már kezdtem megneheztelni a szerzőre, amikor eszembe jutott, mennyivel előbb íródott a tanulmány, mintsem én az eszperantó nyelv népszerűsítésébe kezdtem a Világszabadság című internetes folyóiratban. Azért tanult barátom kellett, hogy halljon már előbb erről a jól bevált világnyelvről, és eszébe kellett volna jutnia, amikor - szaktanár lévén nem is alaptalanul - lehetetlenül nehéznek mondta az angol nyelv elsajátítását. Legyünk őszinték: az angolt alapszinten használni nem is olyan nehéz, annyira kevés toldalékot használ. Nem úgy a többi, megtanulásra ajánlott indoeurópai nyelv. A harmonikus kulturális fejlődéshez pedig nem elég valami alapszintű nyelvismeret.

Hát a szomszédos népek nyelvei? Kultúrájukat a „nagy” népekéhez képest alig (úgyszólván egyáltalán nem) ismerjük. Pedig beszélőikkel mondhatni édestestvérek vagyunk – majd’ minden magyar találhat elődei közt szlovákot, ruszint, románt vagy szerbet, horvátot. Melyik legyen közülük a „legközelebbi”?

És lássuk a való életet: az oktatás színvonala egyre csökken, a nyelvoktatásé is. Apad a tanári pálya iránti érdeklődés. A fiatalokat – a realitásból kiindulva – annyiban érdekli az idegennyelvtudás, hogy tud-e vele állást vállalni külföldön, illetve megkapja-e a diplomáját. Ilyen körülmények közt a harmonikus kulturális fejlődést bizony a legkönnyebb nyelv megtanulásával kellene kezdeni. A legkevesebbe kerül, ami nem mellékes dolog a mai bizonytalan világban. Gyors elsajátítása olyan sikerélményt biztosít az embernek, hogy kedve kerekedik más idegen nyelvet is elsajátítani. Szót lehet érteni a szomszéddal, akár román, akár szlovén az anyanyelve, persze ha ő is megtanult eszperantóul. Kölcsönösen meg lehet ismerni egymás irodalmának legjavát eszperantó fordításban.

Lássunk hát hozzá harmonikus kulturális fejlődésünk érdekében – speciálisan - első idegen nyelvként az eszperantó tanulásához!

HA SZORONGAT A SZEGÉNYSÉG (Gondolatok a szelektív 6 / 72

hulladékgyűjtés Értökös A hulldék válogatás munkahelyteremtő lehetőségéről

Értökös: „HA SZORONGAT A SZEGÉNYSÉG”

(Gondolatok a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán)

Lelkem mélyén őrzöm egy dal szövegét, talán az újpesti munkásotthon valamikori kultúrműsorának szüleimtől örökölt emlékeként: „Mesterségem kissé furcsa, nem is a legkönnyebb dolog, nekem abból kell megélnem, amit más ember eldobott…”

Kisgyerekkoromból ma is él bennem a falumban föl-föltűnő stráfkocsis „rongyos zsidó” és a fővárosi rokonaim udvarában kiáltozó handlé képe, de a hulladékgyűjtés „nagyobb” koromban már az úttörők mozgalmi ügye lett: „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded.”

Manapság elég hajnalban kinézni a ház elé, nap mint nap látni, amint szorgos-dolgos guberálók turkálnak a kukákban. Hasznosítható, esetleg ehető dolgokat keresnek aközött, „amit más ember eldobott”.

A tudományos ismeretterjesztés révén régóta közismert dolog, mennyire fontos az újra fölhasználható anyagok kimentése. Az utóbbi időben ki is alakult nálunk a szelektív hulladékgyűjtés rendszere. Itt, a fővárosban elég sűrűn telepített négy-öt konténerbe dobhatjuk külön-külön a papírt, üveg- vagy műanyag flakont, fémdobozokat. Teszik is sokan. Speciális, emelővel ellátott teherautók ürítik időnként ezeket.

De nem csak a speciális teherautók. Először csak egy-egy embert láttam, amint hónaljig nyúlva a bedobó nyílásba szedi ki az eladható „értékeket”. Aztán egyre több fölborított, fölfeszített aljú konténer mellett szétszóródott szemétkupac jelezte, hogy egyre nagyobb tétekben folyik a „játék”. Védekezésül vaskorlátot kezdtek a tároló dobozok köré húzni az illetékesek, ez sem igazán segített. Így is ki lehet feszíteni az alját. Vagy le lehet feszíteni az elejét, itt a túlsó sarkon a példa.

Komoly kárt okoznak az üzemeltetőnek azok, akik ezt teszik.

Ne tudnák ezt az „elkövetők”? Dehogynem! Csakhogy Katona József Bánk bán című drámájában szereplő Tiborcnak a XIX. században megfogalmazott panasza ma újra igaz: „… Ha szorongat a szegénység, a pokolt nem féljük - a mennyország sem jön oly szép színben a szemünk elébe.”

- Ki kell az ilyen kártevőket iktatni a civilizált társadalomból – mondják egyes politikusok, - ki kell őket tiltani a közterületekről, súlyos pénzbüntetésekkel venni el a kedvüket a rongálástól (persze, ha lenne nekik), vagy börtönbe velük!

7 / 72

Sok „tisztes polgár” hiszi –elhiszi! -, hogy ezt kell, csak ezt lehet csinálni. Nekem ilyenkor a valamikori illegális kommunisták közt elterjedt vélemény jut az eszembe: pár év börtön marxista egyetemi végzettséget nyújt. Igaz ez a köztörvényes elítéltekre is: onnan sokan „szakképzett”, alvilági kapcsolatokkal bíró bűnözőként kerülnek ki.

Növekvő bűnöző-utánpótlás? Uraim, hová vezet ez?!

Lehetséges más út is mind a hulladék eredményesebb hasznosítására, mind pedig a közterületi károkozások megszüntetésére.

A kommunális szemét szétválogatását végezhetnék azok, akiket kora reggel koszos, félig telt reklámszatyrokkal látunk kukától kukára járni, akik konténereket feszegetnek szét, akik lomtalanításkor megszállják az éppen kijelölt területet. Dolgozhatnának rugalmas munkaidőben. Chipes kártyával jelentkeznének be, dolguk végeztével ki a telephelyen, állnának a szemetet lassan „utaztató” szállítószalag mellé és szednének ki egy-egyfajta újrahasznosítható hulladékot. A leadott mennyiségért járó pénz automatikusan utalódna a kártyájára. Az egyéb – ócskapiaci, antikvár vagy kisiparilag még hasznosítható – holmi értékesítésére saját szövetkezetet működtethetnének.

Nem vagyok közgazdász. Nem tudom megmondani, mennyibe kerülne egy ilyen telep létesítése, de nem hiszem, hogy akár egy nagyságrenddel is többe, mint a jelenleg működő szelektív gyűjtési rendszer. A jövedelmező képességét nem kérdőjelezem meg. Biztosan egyre korszerűbbé lehetne fejleszteni a megtermelt nyereségből. Az egyszerű munkavédelmi eszközök, kesztyű, overall, porvédő álarc mellett hamarosan zuhanyozók, öltözők, pihenőszobák állhatnának a dolgozói rendelkezésére. Néhány budapesti gyűjtőhelyről külön busszal szállíthatnák a munkavállalókat, de munkásszállás, szociális bérlakás is épülhetne a rendszeresen dolgozók számára. Újra értékes embernek érezhetné magát a nyomorba szakadt társunk.

Vállalkozó urak, érdemes megfontolni az ilyen befektetést.

Elvtársaim, humanisták! Nem tartjátok-e érdemesnek ilyen ügy mellett teljes szívvel kiállni?

NEKEM NEM LESZ ÜNNEPEM a királyi korona napja Értökös A koronaünnep ellen emel szót.

Értökös:

NEKEM NEM LESZ ÜNNEPEM a királyi korona napja

Nem szoktam rendszeresen és következetesen figyelni a hírközlő médiumokat. Így történhetett meg, hogy csak négy-öt nappal a hír megjelenése után tudtam meg, említette egyik barátom, hogy új nemzeti ünnepről dönt hamarosan az országgyűlés. A fideszes Wittner Mária tudniillik azt javasolta, hogy legyen január 9-e a „Szent” Korona ünnepének napja. Ismerve a mostani parlamenti többség törvényalkotási módszereit, semmi kétség, el is fogadják. Jómagam, mivel elmúltam már annyi, a viccbeli Kohn bácsihoz hasonlóan elmondhatom, a király nélküli Magyar Királyságban születtem, a Magyar Köztársaságban cseperedtem, a Magyar Népköztársaságban szereztem diplomát. Már pályám végéhez közeledtem, amikor visszakiáltották a köztársaságot. Most, mint nyugdíjas ismét a Magyar Köztársaság állampolgára vagyok. De nem sokáig: a jövő évtől az új alaptörvény (tákolmány) szerint szülőhazám egyszerűen Magyarországnak neveztetik. Az igazán tiszteletre méltó honanya javaslatának kétharmados elfogadása után elképzelhető, újra Magyar Királyság lesz itt az államforma. Nem fogok repesni az örömtől, amint nem szoktak azok sem, akiknek utcájuk ismétlődő átnevezése miatt kell újból és újból személyi okmányaikat kicserélni. Nem örülök az igazán tiszteletre méltó nagyasszony kezdeményezte új ünnepnapnak. Nem azért, mert nekem már sajnos nem jelent munkaszüneti napot. Nem lévén elkötelezettje bármelyik vallásnak nem hiszek egyetlen tárgy szentségében sem. Miért akarja hát

8 / 72

előírni nekem, hogy ünnepeljek egy múzeumi tárgyat? Ráadásul a köré kanyarított történet is hamis: hiteles technika- és művészettörténeti vizsgálatok is azt bizonyítják, hogy nem lehet az első királyunk koronája, amelyet, úgy tartják, II. Szilveszter pápától kapott. A kalocsai királyfejen – talán István királyt képmása – abroncskorona van. A koronázási paláston ábrázolt alak – az egyetlen hitelesnek tartott kép – fején sem a jelenleg meglevő korona látható. Az úgynevezett szent koronát Dukász Mihály bizánci császár küldte I. Géza magyar királynak. A korona egy bizánci hercegnővel, I. Géza második feleségével érkezett. Kockázatos dolog volt ez! Az 1054-es egyházszakadás még fájdalmasan aktuális volt. VII. Gergely joggal tarthatott attól, hogy egy egész országnyi nyája elkóborol. (VII. Mihálynak is alighanem volt ilyen hátsó gondolata.) Nem babra ment hát a játék. I. Géza rövidesen meg is halt – megölték. Ilyen időtávlatból már nem nyomozható ki, hogy ki tette, kinek az utasítására tették, de azért tegyük föl a kérdést: kinek állt érdekében? Öccse, aki halála után trónra lépett, valamivel kiérdemelte a pápa háláját: szentté avattathatta nagy elődjét, I. Istvánt, annak fiát, Imrét és nevelőjét, Gellért püspököt – halála után őt magát is szentté avatták. Ugye nem zárható ki a gyanú? Hogy jelkép a magyar királyi korona? Igen, de nem a nemzeti egységé: a feudális Magyarország, az egyház és a bárók hatalmának jelképe. Amikor a „szent korona tant” kitalálták, a főuraknak és főpapságnak a király fölötti hatalmát deklarálták vele. Azóta egészen zagyva, misztikus fantazmagóriává nőtte ki magát a nagy „tan”. Hát, elnézését kérem, nagyműveltségű „honanya”, (aki biztosan érti a „szent korona misztériumát”,) én „nem lógok a mesék tején”! (J. A.) Nekem, aki végigéltem a második világháborút, a magyar királyi korona (az Árpád-sávos - apostoli keresztes pajzzsal együtt) inkább önkényuralmi jelvény: zsidó honfitársaimat vagonokba terelő csendőrök kalapját díszítette a kakastollak mellett! És ki tudja megmondani, hány embertelen ítéletet hoztak „a szent korona nevében”…? Ünnepelje hát a „szent korona napját” bárki, amíg le nem kopik szeméről a rózsaszínű hályog, én Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. (József Attila: Ars poetica)

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201002/ofelsege_a_szent_korona http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201002/ofelsege_a_szent_korona

Amerika után már Új-Zélandon is kiváltságnak számít a saját veteményes idokjelei.hu - Thea 2011/12/21 Az idokjelei.hu -ról átvett anyag. Döbbenten vettem tudomásul, hogy Amerika után most már itt Új-Zélandon is új élelmiszerbiztonsági törvényt léptetnek életbe, amelynek értelmében az élelmiszertermelés többé nem emberi jog, hanem kiváltság.

Amerika után már Új-Zélandon is kiváltságnak számít a saját veteményes Forrás: Investment Watch „Mi a vád biztos úr?” – „Túl sok zöldség.” Döbbenten vettem tudomásul, hogy Amerika után most már itt Új-Zélandon is új élelmiszerbiztonsági törvényt léptetnek életbe, amelynek értelmében az élelmiszertermelés többé nem emberi jog, hanem kiváltság. Az új törvénytervezet két szempontból is különösen aggasztó. Először is hatásának terjedelmében, másodsorban pedig azért, mert szinte teljesen észrevétlenül ment végbe a törvényalkotási folyamat. A média szinte egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, ami pedig alapjaiban változtatja meg az ország élelmiszerbiztonságát. A törvényt az amerikai Élelmiszerbiztonsági Hivatal, az FDA és a nagy élelmiszeripari cégek (lásd Monsanto és társai) befolyása alatt

9 / 72

álló Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nyomására léptetik életbe. [Tudtunkkal a törvényt még nem fogadták el és Új-Zélandon számos szervezet harcol ellene aláírásgyűjtéssel és egyéb módon.] Az új törvény rendkívül negatív hatással lesz a növények bio-diverzifikációjára és érzékenyen érintené a kisgazdaságokat, mivel jogilag rendelkezik a vetőmagok gyűjtésével, cserekereskedelmével, a barterezéssel és ajándékozással, tulajdonképpen illegálissá téve ezeket a tevékenységeket. Többet erről az nzfoodsecurity.org weboldalon olvashatunk. Íme, néhány megfontolandó pont a törvénnyel/törvénytervezettel kapcsolatban:

A növénytermesztéshez és a saját magunk által megtermelt élelmiszerek megosztásához fűződő jogot a kormány által nyújtható kiváltsággá alakítja, amit a kormány bármikor megvonhat. Megtiltja a „élelmiszerek” felhatalmazás nélküli terjesztését, az élelmiszereket pedig olyan módon definiálja, hogy abba beletartoznak a tápanyagok, a magok, a gyógyhatású készítmények, az alapvető ásványi anyagok és italok, a vizet is beleértve. A magok feletti rendelkezéssel a kormány elveszi az élelmiszertermesztés lehetőségét az emberektől és a multiknak adja. Ezzel a hatalommal természetesen könnyű visszaélni. A továbbterjesztésre szánt élelmiszerek termelését engedélyhez köti a kis családi gazdaságok számára is, az engedély megadását pedig az állam bármilyen ürüggyel megtagadhatja. Az új élelmiszerbiztonsági törvény értelmében a rendőrség élelmiszerbiztonsági ügyekben is eljárhat, bírósági végzés nélkül tarthat házkutatást és bármilyen általa szükségesnek ítélt eszközt bevethet a razziához, akár fegyvert is (265-1 paragrafus). A 243-as paragrafus értelmében a magánszektor tagjai is lehetnek élelmiszerbiztonsági tisztek, tehát a Monsanto alkalmazottai razziát tarthatnak egy farmon rendőri erősítéssel. A törvény büntető- és polgárjogi immunitást biztosít az élelmiszerbiztonsági tiszteknek, azaz tetteikért nem vonhatók bírósági úton felelősségre. Az új-zélandi kormány a törvényt a Kereskedelmi Világszervezet által támogatott Codex Alimentariusban* előírt kötelezettségeinek teljesítéseként alkotta. Tehát a kormány így vagy úgy, de köteles meghozni ezeket a változtatásokat. A törvény megakadályozza, hogy a helyi közösségek önellátóak legyenek. A törvény hatására a magbankok és magmegosztó hálózatok megszűnhetnek, amennyiben nem sikerül beszerezniük a működésükhöz szükséges engedélyt. A különböző magfajták elvesztése megnehezítené a saját részre történő termesztést. A bio-élelmiszer termelők elveszíthetik piaci részesedésüket a nagy élelmiszeripari cégek javára, ami a tápanyagszegény és genetikailag módosított élelmiszerek további térnyerését eredményezné. A kulcs a magokban rejlik. Természetesen bizonyos magok önmagukban is élelmiszernek számítanak. A törvény értelmében a gabona vetőmag, vetni való burgonya, rizs, stb. a kormány által felügyelt „anyagnak” számítanak és engedély nélküli birtoklásukért a kábítószer birtoklás esetében kiszabható büntetéshez hasonló büntetés jár. Jó mag nélkül pedig nincs jó étel.

*„Élelmiszer törvénykönyv” az általános és speciális élelmiszerbiztonsági szabványok sorozatát foglalja magában, és Fritz ter Meer náci háborús bűnös alapította.

10 / 72

Hírek Látogatás Bátonyterenyén és Polgáron Szili Leó Tájékoztatás dr. Jakócs Dániel mezőgazdasági témájú előadásáról

Látogatás Bátonyterenyén és Polgáron

Dr. Jakócs Dániel régebben heti rendszerességgel tartott mezőgazdasági előadásokat a MEBAL rádióban. Az előadások sikere kapcsán a Magyar Ifjúsági Közösségi Szervezet (MIKSZ) Polgáron működő alapszervezete meghívta a Május Elseje Társaság (MET) képviselőit és Jakócs tanár urat egy helyszínen tartandó előadásra. A meghívásnak eleget téve útba ejtettük a MET bátonyterenyei szervezetét, ahová a munkájukat segítő anyagokat vittünk le. Finom fánkkal kínáltak, s kellemes baráti beszélgetés alakult ki, de sajnos rövidre kellett fogni a társalgást, mert az idő szorított, s tovább kellett indulni. Polgáron az önkormányzat épületében lett megszervezve az előadás. Először a MIKSZ képviselői mutatkoztak be, s beszéltek röviden a munkájukról, majd Szebeni András a MET főtitkára ismertette a társaság létrejöttét, céljait és tevékenységét. Jakócs tanár úr először elmesélte, hogy ő ugyan az irodalomtörténet és az esztétika szakembere, de fiatal korában eredetileg kertész szeretett volna lenni, s ez a vonzódás a mai napig sem szűnt meg, s ha lehetősége volt, akkor a külföldi útjain is mindig érdeklődött a helyi mezőgazdasági eredmények és növények iránt, s ha lehetősége volt, akkor foglalkozott a termesztéssel is. Véleménye szerint a csak haszonszerzésre törekvő piacgazdaság a növények természetes beltartalmát tönkre teszi a különböző gyors érlelésekkel és a kinézetre való mesterséges beavatkozással. Magyarországon azonban még megvan a lehetőség a kiskert mozgalom felélesztésére, mert megvannak az ősi fajtáink a különböző gyümölcsökből és zöldségekből. Ezekből megfelelő mennyiséget lehetne előállítani, ezzel is csökkenteni lehetne az éhezést. Ez a termékskála még növelhető is a külföldön már jó eredményekkel termelt növényekkel. Példaként említette a hurmát és a kiváló tulajdonsággal rendelkező fekete berkenyét. Tanár úr az előadását vetített képekkel szemléltette, s az általa termesztett s éppen termő gyümölcsökből egy kis kóstolót is vitt, amit a jelenlevők megízlelhettek. Az előadása után kötetlen beszélgetés folyt a jelenlevőkkel.

A nap végén egy helyi család vendégei voltunk, ahol a vacsora közbeni kellemes beszélgetéssel zártuk a napot.

Szili Leó a Világszabadság szerkesztője, a MET honlapjának tudósítója

A nettó jövedelmek alakulása 2010-2012 Hanti Erzsébet Jelenleg folyik a parlementben a 2012-es adó törvények vitája. Az elképzelések már nyilvánosságra kerültek, részletek még változhatnak de a tendencia már jól látható. A gazdagok tovább gazdagodnak, a szegények tovább szegényednek.

A vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat A Haladó Erők Fóruma MEGHÍVÓ A konferencia időpontja: 2011. november 8-a kedd, 16 óra Milyen legyen az energetikai portfóliónk? Gondolatok Fukusima után.

11 / 72

M EGHÍVÓ

A Haladó Erők Fóruma meghívja Önt

A vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat keretében a negyedik évad (2011-2012) harmadik rendezvényére.

A konferencia időpontja: 2011. november 8-a kedd, 16 óra

Téma:

Milyen legyen az energetikai portfóliónk? Gondolatok Fukusima után.

Előadó:

Dr. Szentgyörgyi Zsuzsa a Magyar Mérnökakadémia tagja.

A konferenciát levezeti: Dr. Romány Pál nyugalmazott miniszter

A konferencia helye: A Villányi úti Konferenciaközpont Budapest, Villányi út 11-13. 418-419. terem.

Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

Budapest, 2011. október 25. A Haladó Erők Fóruma Megbízásából Nagy Richárd szervező

Irodalmi Csillagdélután szerk. Irodalmi Csillagdélután Gyimesi László vendége: Kádár József helytörténész, építész

12 / 72

SZERELMESEK KALAUZA 13 / 72

Magyar- és Világirodalom Keres Emil előadói estje

A József Attila Klub szeretettel meghívja Önt, Hozzátartozóit és kedves Barátait 2011. november 10-én (csütörtök) 17 órakor BÚCSÚ A PÓDIUMTÓL 1. KERES EMIL kétszeres Jászai Mari-díjas Kossuth díjas, Érdemes és Kiváló művész ,,SZERELMESEK KALAUZA' című előadóestjére Ezt, a művészetek örök témájáról szóló, magyar és világirodalmi válogatást, - amely a férfi és a nő érzelmei egymásmellettiségéről, együttéléséről, a szerelemről próbál mesélni, álmodozni, értekezni, és amely Nagy Endre egyik híres könyvének címével nevezi meg magát, - a szerkesztési szándék két részre osztja. Az előadói szándék pedig a műsor első felében, a téma abszolút mélyét keresve, a megrázót, a beteljesültet, az azt nélkülözőt és keresőt igyekszik átélhetővé, ésszel-szívvel elérhetővé tenni, hogy a második felében ugyanezt derűsre hangolva megmosolyogtassa.

Helyszín: József Attila Klub (1067 Budapest, Eötvös u. 27-29.; Tel.: 373-0860; www.jamca.hu) Megközelíthető: A 4-es és 6-os villamos, a kis-földalatti Oktogon téri megállójától 5 perc (Aradi és Szondy utca között)

MEGHÍVÓ Ladányi Mihály emlékestre Szepes Erika - a költő halálának 25. évfordulója alkalmából

MEGHÍVÓ Ladányi Mihály emlékestre a nagy, proletár léte és kiállása miatt elhallgatott és éhhalálra kényszerített költő halálának 25.évfordulója alkalmából Időpont: 2011. nov. 22. kedd, 17 óra Helyszín: az Írószövetség klubja ( VI.ker. Bajza utca 18. I.em.) Fellépnek: Hegedűs D.Géza, Kovács István és Merényi Judit. A Trigonon együttes megzenésített Ladányi verseket ad elő. Utána a Nagy Lajos Társaság költői olvassák fel Ladányihoz írott verseiket.

Szepes Erika

A MÉDIUMOK TÁRSADALMI FELELŐSSÉGE Előadó:Dr. Agárdi Péter

14 / 72

A Haladó Erők Fórumának "Az ember és társadalom" tagozatának előadása.

MEGHÍVÓ Kedves Barátunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Haladó Erők Fóruma „Az ember és társadalom tagozata” első programja – Dr. Csepeli György szociálpszichológus, egyetemi tanár előadása: „A politika csábítása” elméleti és aktuális gyakorlati kérdéseiről –, nagy érdeklődést, kedvező visszhangot váltott ki. Az érdeklődés élénkségét bizonyította a jelenlévők széleskörű aktivitása, az előadó által is elismert magas színvonalú vita. A több mint 60 fős közönség arra szavazott, hogy folytassuk eltervezett programunkat, mely hiánypótló jelentőségű mai körülményeink között Második programunk nem kevésbé fontos és időszerű kérdéssel foglalkozik, a sajtószabadság tömegeket befolyásoló eszközével. Címe: A MÉDIUMOK TÁRSADALMI FELELŐSSÉGE Előadó: Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár, művelődés- és irodalomtörténész Az előadás és vita ideje: 2011. november 28, hétfő, 16-1830 órakor Helye: Villányi úti Konferencia Központ. Budapest XI. Villányi út 11-13. A terem száma a földszinti hirdetőtáblán lesz olvasható. Kérjük és hívjuk, hogy aktív jelenlétével és tapasztalataival gazdagítsa ismereteinket, vegyen részt a gondolatok csiszolásában a médiumok hírközlő, szórakoztató s nevelő tevékenységével kapcsolatos sok-sok problémánk megvilágításában és megfogalmazásában. A vita résztvevőivel egyeztetett, összegezett tapasztalatainkat továbbítani kívánjuk a legnagyobb társadalmi befolyással bíró médiumok hívatott vezető szakembereinek.

Reméljük, hogy részt vesz közös erőfeszítéseinkben. Tisztelettel hívjuk és várjuk. Ha érdeklik a fentiek, és várja a további meghívóinkat, kérjük a [email protected] címen jelezze . (Postacímünk: Haladó Erők Fóruma. Villányi úti Konferenciaközpont, 1502. Bp. 112. Pf.: 121.) Várjuk a szíves válaszát.

Dr. Széchy Éva egyetemi docens

Rajnai Gábor mérnök-közgazdász

„Az ember és társadalom” tagozat vezetője a Szervező Bizottság vezetője

A Zöld Baloldal párt kongresszusa Fogler Tibor Tudósítás a Zöld Baloldal Párt kongresszusáról.

A Zöld Baloldal párt kongresszusa 2011 november 6 -án tartotta a ZB tisztújító kongresszusát. Mint Vajnai Attila levezető elnök bevezetőjéből kiderült a tisztújításra azért van szükség mert a korábbi vezetőség több tagja, köztük az ügyvezető elnök is kilépett a pártból.

A kongresszuson jelen volt Tamás Gáspár Miklós a ZB eddigi elnöke is. Elmondta, hogy a ZB eddigi tevékenységét és ezen belül saját szerepét sem értékeli sikeresnek. Ezért nem jelölteti magát újra a párt elnöki tisztségére. Ezzel együtt a szervezettel továbbra is fenn fogja tartani a korrekt kapcsolatot. Általánosabb politikai kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az alakuló új ellenállási formák között tájékozódnia kell a ZB -nek és megtalálnia ott a helyét.

15 / 72

Ezután a tisztújításhoz formailag szükséges kérdések és tisztségviselők megszavazására került sor. Kisebb vita alakult ki a választmány létszámáról, végül Trasciatti Attila érvelése nyomán az eredeti 15 -fős javaslatot fogadta el a kongresszus.

A titkos szavazáson a kongresszus Trasciatti Attilát választotta meg ügyvezető elnöknek, az elnökség tagjai lettek: Frisch Róbert, Noé Krisztina, Róna Judit, Rácz Károly. Ezen kívül 15 fős választmány kapott bizalmat. A választmányban kapott tisztséget a párt előző alelnöke Vajna Attila is.

Trasciati Attila székfoglaló beszédében többek között a párt külföldi kapcsolatairól, az ebben rejlő lehetőségekről beszélt. Önkritikusan szólt a ZB eddigi munkájáról, miközben elismerte egyesek odaadó sokszor erőn felüli munkáját, itt külön megemlítette hogy ez a köszönet a kivált tagokat is megilleti. Elmondta, hogy jelenleg nem törekszenek a baloldal hegemón vezető szerepére, hanem a többi baloldali szervezet szövetségeseként kívánnak politizálni.

Konkrét azonnali teendőként munkacsoportok megszervezését javasolta, ezek: Munkaügy-szociális kérdések, Demokrácia – tolerancia, Ökológia, Pártszervezés, Kommunikáció marketing munkacsoport. Szükségesnek tartotta tudományos tanács létrehozását is, ebbe számít TGM közreműködésére is. Elmondta nyitott pártot szeretne, amely egyes célok eléréséért párton kívüliekkel és más pártokkal, civil szervezetekkel is együttműködik.

Ezt követően általános politikai vita bontakozott ki. Ebben aktuális belpolitikai, szociális, munkajogi, környezetvédelmi, pártszervezési, taktikai kérdések széles köre merült fel. A politikai vitához TGM is hozzászólt.

Összefoglalva abban egyetértés volt, hogy feladat, munka van elég, a többség társadalmi igényt is lát kibontakozóban egy új baloldali párt felbukkanására.

Sok sikert kívánunk a ZB -nek, ehhez a munkához, rokonszenvvel figyeljük és adott esetben, adott akciókban támogatni is fogjuk a párt tevékenységét.

Fogler Tibor

Build for 30 Nov strike - The fight of all our lives! átvett anyag From The Socialist newspaper, 9 November 2011 Build for 30 Nov strike - The fight of all our lives! Rob Williams, National Shop Stewards Network (NSSN) chair http://www.socialistparty.org.uk/

Az angol szöveg egy részének értelmi fordítása: „Csak napok vannak hátra november 30-ig, amikor az állami vállatok és intézmények ( állami szektor ) három millió munkása sztrájkolni fog , hogy megvédje nyugdíját, egy tökéletesen népszerű sztrájk…” A képen a lány mögött a zászlón az Internacionálé angol szövege van.

16 / 72

Home

Join us

Publications

Link to this page: http://www.socialistparty.org.uk/issue/693/13115

From The Socialist newspaper, 9 November 2011

Build for 30 Nov strike - The fight of all our lives! Rob Williams, National Shop Stewards Network (NSSN) chair One year ago over 50,000 students marched through the streets of London. That march set off a mass movement of hundreds of thousands of young people against the rises in tuition fees and the abolition of the EMA allowance for college students.

Jarrow March 2011: Jarrow March for Jobs arrives in London, photo Paul Mattsson (Click to enlarge)

Then we had the 26 March TUC mass demonstration and the fantastic strike civil servants, teachers and lecturers on 30 June.

Now we're just days away from 30 November (N30), when up to three million public sector workers will be striking to defend their This will be an overwhelmingly popular strike because all those who have suffered from these cuts want someone to stand up for them. A Guardian poll found 77% of respondents thought public sector workers were justified in going on strike. The grievances about all the cuts and attacks, the anger and frustrations, have been transferred into the battle over pensions. From the 250,000 job losses in the public sector this year to the thousands of pounds lost by many because councils of all pro-big business parties have attacked contracts. Workers are very practical. They'll say: "We might not have stopped all the cuts and saved all the jobs but on pensions we can win!" The National Shop Stewards Network (NSSN initiated in 2006 by the transport union RMT but we were created for times like this. The NSSN will always give support and solidarity to workers in struggle.

17 / 72

Kertbarátok, figyelem! Dr. Jakócs Dániel őszibarackfa-csemeték

Kertbarátok, figyelem! Néhány nap múlva befejeződik a lombhullás. Kertemben 20-21 palánta nagyságú, magnemes , a római korból a Kárpát- medencében visszamaradt őszibarackfajta csemetéi nőttek fel. Szívesen átadom ingyen bárkinek, csak megfelelő edényt hozzanak. Előzetesen meg kell beszélni telefonon este 20- 22 óra között az 1-256-29-12 számon. Jakócs Dániel

Meghívó Jakócs Dániel: A közösségi kertgazdaságok szerepéről szóló előadására Szerkesztőség Két közhasznú kezdeményezés

MEGHÍVÓ

A Világszabadság szerkesztősége valamint a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete meghívja Önt Jakócs Dániel: A közösségi kertgazdaságok szerepéről szóló előadására. Az előadásra a Baloldali Alternatíva Egyesület pénteki rendezvényeinek keretében kerül sor 2011 december 9-én délután 17 órakor. Helye : Bp.,II. Zsigmond tér 8. I. em.1. kapucsengő: 14.

Értesítés

A Világszabadság szerkesztősége értesíti olvasóit: Jakócs Dániel felújította a több éve megszakadt ingyenes angol nyelvi óráit a Skype-on távoktatási jelleggel. A foglakozások ideje minden szombaton 18-19 óra. Skype-név : bsachsb Érdeklődni lehet az órák előtt 15 perccel. Az órák december 3-án elkezdődtek.

Értesítés filozófiai előadásokról A szerkesztőség

18 / 72

DR. jakócs Dániel: "Beszélgetések a dialektikáról"

Értesítés

Értesítjük olvasóinkat, hogy Jakócs Dániel A Skype-on távoktatási jelleggel filozófiai előadásokat fog tartani „Beszélgetések a dialektikáról” címen. A foglalkozások konferenciabeszélgetés keretében lesznek. A konferenciabeszélgetésre jelentkezni bsachsb@mbit. hu címen kell. Akinek nincs számítógépe, az előadásokat az adás színhelyén is meghallgathatja élőben. Érdeklődni e-mailben lehet. Az előadások tervezett ideje szombatonként 17-16 óra. Megfelelő számú jelentkező esetén más időpont is javasolható. A SZERKESZTŐSÉG

Meghívó Szabó László Tibor könyvbemutatójára Nagy Lajos Társaság A LÁZADÁS ( kisregény és novellák )

A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság, valamint a Z-könyvek kiadója

szeretettel meghívja

Önt, családját és barátait

Szabó László Tibor író

könyvbemutatójára

2012. JANUÁR 10-ÉN, KEDDEN 17.OO ÓRÁRA

A Kossuth Klubba

( Budapest VIII. Múzeum u. 7 )

A szerző

A LÁZADÁS ( kisregény és novellák )

19 / 72

Című kötetét

Szepes Erika

Irodalomtörténész, író, a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke

mutatja be.

A kötet a helyszínen megvásárolható. Az estet dedikálás zárja.

A magyar társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege Eszmélet folyóirat szervezésében ... osztálytartalma - változások és kontinuitás a 2010-es "fülkeforradalom" óta - többféle (történeti-szociológiai, politológiai, ökonómiai, jogi) aspektusból

Az ESZMÉLET szerkesztősége nyilvános műhelykonferenciát szervez 2011. január 27-én, pénteken 15 órakor a Kossuth Klubban (Bp. VIII., Múzeum u. 7., Nemerkényi terem) Munkacím:

A magyar társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege, osztálytartalma - változások és kontinuitás a 2010-es 'fülkeforradalom' óta - többféle (történeti-szociológiai, politológiai, ökonómiai, jogi) aspektusból Felkért hozzászólók: Bartha Eszter, Szalai Erzsébet, Földes György, Kállai R. Gábor, Krausz Tamás Szigeti Péter Wiener György Moderátor: Lugosi Győző

A magyar társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege Eszmélet folyóirat szervezésében ... osztálytartalma - változások és kontinuitás a 2010-es "fülkeforradalom" óta - többféle (történeti-szociológiai, politológiai, ökonómiai, jogi) aspektusból

20 / 72

Az ESZMÉLET szerkesztősége nyilvános műhelykonferenciát szervez 2011. január 27-én, pénteken 15 órakor a Kossuth Klubban (Bp. VIII., Múzeum u. 7., Nemerkényi terem) Munkacím:

A magyar társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege, osztálytartalma - változások és kontinuitás a 2010-es 'fülkeforradalom' óta - többféle (történeti-szociológiai, politológiai, ökonómiai, jogi) aspektusból Felkért hozzászólók: Bartha Eszter, Szalai Erzsébet, Földes György, Kállai R. Gábor, Krausz Tamás Szigeti Péter Wiener György Moderátor: Lugosi Győző

MEGHÍVÓ: Az egész életen át tartó tanulás szerepe az egyén és a társadal VÁMOS TIBOR akadémikus A Haladó Erők Fóruma Az ember és társadalom tagozat 3. előadása

MEGHÍVÓ

Kedves Barátunk, Tisztelt Érdeklődő! 2012 február 27-én kerül sor a Haladó Erők Fóruma „Az ember és a társadalom” tagozata harmadik programjára, mely „Az egész életen át tartó tanulás szerepe az egyén és a társadalom fejlődésében” témakörrel foglalkozik. A témának különös jelentőséget ad a XXI. századi tudástársadalom létrejöttének világméretű igénye, mely a nemzetközi globális versenyben való sikeres helytállás forrása, az egyének boldogulásának, az egyes társadalmak felemelkedésének és lépéstartásának etalonja. Nem kevésbé indokolja a téma időszerűségét az új Köznevelési Törvény és egyéb az oktatásra, a tanulás sokfajta formájára és tartalmára sokáig visszavonhatatlan hatást gyakorló új törvények és jogszabályok sebes ütemben megszülető sorozata. Nem csak témaválasztásunkban törekszünk az aktuális problémákra koncentrálni, hanem az eszmecsere módszereiben is újítunk. Kerekasztal konferenciára készülünk, ahol minden jelenlévő a vita aktív részese lehet, akár az asztal mellől, akár a nézőtérről. Harmadik programunk címe: „ Az egész életen át tartó tanulás szerepe az egyén és a társadalom fejlődésében” Előadó és vitavezető: VÁMOS TIBOR akadémikus, kutató professzor emeritus. Korreferensek: Csoma Gyula oktatáskutató, Harangi László művelődéskutató, Dr. Maróti Andor ny. egyetemi docens, az MTA Andragógiai Albizottságának tagjai. A konferencia időpontja: 2012. február 27.-én 16-18.30 órakor.

21 / 72

Helye: Villányi úti Konferencia Központ Budapest XI. Villányi út 11-13. A terem száma a földszinti táblán lesz olvasható. Tisztelettel hívjuk és várjuk, hogy aktív közreműködésével, gondolataival, véleményével gazdagítsa eszmecserénket, mely maga is az interaktív kölcsönös tanulás, tapasztalatok elsajátításának fóruma és termékeny példája lehet. Dr. Széchy Éva egyetemi docens„Az ember és társadalom” tagozat vezetője Rajnai Gábor mérnök közgazdásza Szervező Bizottság vezetője A Haladó Erők Fórumának e-mail címe: [email protected]

SAJTÓKÖZLEMÉNY Rendszerkritikus Kerekasztal ... "célja az, hogy a valóban baloldali, kapitalizmuskritikus szerveződések a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) megalakulása előtt egyeztessék az ott képviselendő álláspontjukat."

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2012. február 4-én tucatnyi civil szervezet megalakította a Rendszerkritikus Kerekasztalt (RKKA). A megbeszélés célja az volt, hogy a valóban baloldali, kapitalizmuskritikus szerveződések a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) megalakulása előtt egyeztessék az ott képviselendő álláspontjukat. Az RKKA fő jellemzői: 1. Stratégiájának és propagandájának középpontjában a nép alapvető szociális jogai szerepelnek. 2. Gyakorlati célja, hogy felmutassa az DEKA-nál ülő szervezeteknek a rendszerkritikai baloldal értékeit. 3. Önállóan programokat készít és szellemi muníciót ad azokon a csatornákon keresztül, amelyekre a DEKA ráépül. 4. Szervezetei nem foglalkoznak konkrét pártpolitikával. Az RKKA nézetközössége az alábbiakra épül: · A végcél a szabadság és a társadalmi egyenlőség egyetemes és helyi megteremtésének igénye és szükségessége. · A közösségi termelés lehetőségeinek feltárása, kiszélesítése, gyakorlati megvalósítása. · A társadalmi önszerveződés, a közvetlen demokrácia lehetőségeinek gyakorlati feltárása, szervezeti megalapozása a civil körökben. · Mindenfajta – gazdasági, szociális, politikai, lelki, erkölcsi – elnyomás elleni politikai, szellemi-irodalmi, társadalmi küzdelem. Az RKKA a DEKA minden dokumentumát és akcióját az alábbi szempontok szerint méri és értékeli: 1. Csökkenti-e a társadalmi egyenlőtlenségeket? 2. Bővíti-e a munkavállalók és munkanélküliek szociális jogait? 3. Csökkenti-e a szegénységet, segít-e az elesetteken? 4. Támogatja-e a közösségi kísérleteket (szövetkezetek, társulások, földközösségek) a megélhetés, a túlélés biztosítása érdekében? 5. Bővíti-e a demokratikus jogokat, segíti-e a társadalmi önszerveződés lehetőségeit? Az RKKA alakuló ülésén megjelentek elhatározták, hogy időről-időre összeülnek és közösen reagálnak a DEKA megnyilvánulásaira a fenti kérdésekre adott válaszok tükrében. Budapest, 2012. február 7. Rendszerkritikus Kerekasztal

22 / 72

Művészet A HÉT VERSE - Martin Niemöller: Mikor elvitték a kommunistákat... Martin Niemöller - érdemes emlékezetünkbe idézni

MIKOR ELVITTÉK A KOMMUNISTÁKAT…

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.

Martin Niemöller

Majd a világ vége után egy nappal Gyimesi László Szatírikus írás, mai tanulságokkal

Gyimesi László Majd a világ vége után egy nappal

A pompás ebéd után jólesett a mázatlan korsókban felszolgált forrásvíz, bár nem hasonlított Istók varázsitalához. Jólesett a szelíd szó is, mert a két ősz emberből olyan derű, nyugalom áradt, hogy szívesen maradtak volna velük akár napokat is, számítsák azt völgyi, vagy hegyi időben, mindegy. – Mennünk kell – sürgette a társaságot Istók. Szépen megköszönték a vendéglátást, Bözse retiküljéből egy-egy spulni fehér és fekete cérna került elő, mindkettőben ott fénylett a beleszúrt tű. Odanyújtotta Máriának. A fehérhajú nő átvette, elrejtette ruhájában. – Kincs ez idefenn – mosolygott.

23 / 72

– Ha idetaláltok, máskor is szeretettel várunk benneteket – búcsúzott Péter. – Ha idetalálnánk – gondolt bele Eszter – Nekik más az útjuk – intett búcsút Istók, s elindult a karámon túl a következő sziklafal felé. – Majd a világ vége után egy nappal – suttogta Balogh Tamás, maga sem értve, honnan bukkant fel benne ez a mondat. – Vagy ha megtanulok repülni. – Mióta élnek az öregek idefönn? – kérdezte Burma. – Nem öregek – válaszolta Istók. – Veled egykorúak. És hogy mióta élnek itt? Éppen elég ideje ahhoz, hogy kifehéredjenek. – És mit csináltak azelőtt, lenn a völgyben? – kérdezte Tóbi. – Ezt tőlük kellett volna megkérdezned – vélte Istók. – Én keveset tudok róluk. A nő egy irodalmi folyóiratnál volt versrovat-vezető, szigoráról ismerték. A férfi egy banknak dolgozott, a jelzálogosokkal foglakozott. – Pont azokkal? – Úgy mondják, oda kőszív kell – borzongott meg Eszter. – A versrovat-vezetéshez is – mosolygott Tanárúr. – Csak ott nem megy vérre a dolog, ezer folyóirat van… – Hát ez a pali nem látszik kőszívűnek – kételkedett Tóbi. – Pedig az volt – folytatta a titkos nevű. – Vér, verejték, könnyek… Nem ismert irgalmat, csak a törvény betűit. – Akkor hogy került ide? – Egy szép napon utazott valahová, és a pályaudvaron vett egy bulvárlapot, csak hogy elüsse az időt. Általában nem olvasott ilyeneket, szaklapokat, magvas esszéket inkább, de most ez került s kezébe. – Velem is előfordul… – jegyezte meg Balogh Tamás. – Te nem utazol, nem veszel újságot, mert az egy kisfröccs ára, és nem tudsz olvasni – csapott le rá Tóbi. – Tamás könyvtárba is jár… – védelmezte a férjét Bözse. – Tízévente – erősítette meg Gutentág. – Ne ugrassátok már – vette vissza a szót Istók. – Péternek egy szalagcím ütötte meg a szemét, nagy vörös betűkkel hirdette: FELGYÚJTOTTA HÁZÁT A GYILKOS ADÓS . Már a szakmai kíváncsiság is arra kötelezte, hogy azt a vezető anyagot olvassa el először. – Emlékszem, pár éve volt – szólalt meg Pofapénz. – Igazi horror… Vitték a lapot, mint a cukrot, pörögtek a nyomdagépek, még délben is hoztak utánnyomást. – A történetre is emlékszel? – kérdezte a vezető. – Mert én csak a lényegére. – Nem esküszöm meg minden részletére, de elég jó a memóriám… – Kivéve, ha te következel a faházban… – gúnyolódott Gutentág. – Akkor mindig elkalandozik az a híres memóriád! – Hagyd már beszélni – figyelmeztette Tanárúr. – Valami nekem is rémlik. – Szóval élt erre egy házaspár, három kislányuk volt, mindenképpen szerettek volna egy kisfiút melléjük, végre a negyedik terhességnél az ultrahang kimutatta, hogy jön a tökös… Boldogok voltak, pedig nem éltek könnyen. Nagy hitelt vettek fel a házukra, amit egy örökölt kis házikó bővítésével alakítottak egyre megfelelőbbé. Jelzálogot jegyzett be a bank, de hát ez így szokásos. – Persze, svájci frank – sajnálkozott Eszter. – Apám is abba bukott bele. – Nem, nem, ez forint-hitel volt, legalábbis úgy emlékszem, és még akkor nem tört ki ez a hitelizé, válság, vagy mi – folytatta az újságos. – Szóval várták a kisfiút, tervezgettek, pontosan fizették a részleteket, éldegéltek csendesen. Akkor jött a tragédia. A férj túlórázott, éjfél felé ment haza, a járdán tolta a biciklijét, mert elszakadt a lánc… Egyszer csak egy narkós hülyeállat százhússzal felrohant a járdára, neki az emberünknek, aztán a házfalnak. Azonnal meghalt. – A narkós? – Az is, meg a történetünk hőse is. Megkezdődött az asszony kálváriája. Először az özvegyi nyugdíj ügyében kapott egy nagy pofont, a férjétől a munkáltatója minden hónapban levonta ugyan a járulékokat, de azt évek óta nem utalta át sem a társadalombiztosítónak, sem nyugdíjintézetnek. Csődöt jelentett, eltűnt. – Aztán jött a hagyatéki eljárás, kiderült, hogy a telekkönyvben csak a régi kis ház szerepel, amit a férj száz éve örökölt, az új háznak a papírokon nyoma sincs. No, de sebaj, gyors volt a hivatal, pótolta a mulasztást, s az új házat bevezették a matrikulába. A halott férj nevén, valami formai folytonosságra hivatkozva. Így azonnal a ház értékének felére ki is vetették az illetéket, méltányosságból, mondták, mert az egészre is kivethették volna. Ezt persze az asszony nem tudta befizetni. De nem tudta befizetni a következő havi banki részletet sem, a temetés elvitte az összes megtakarításukat. – Ilyen nincs – kezdte mondani Eszter. – És az önkormányzat? – Segítettek, adtak háromszor is valami kis pénzt, aztán – merő humánumból, hogy ne éhezzenek – a két nagyobb kislányt ideiglenesen állami gondozásba vették. Teltek a hónapok, az asszony dolgozott, amíg a szülés közeledtével táppénzre nem vették. Két hete volt otthon, amikor megüzenték neki, hogy a munkahelyét felszámolják, a szülési szabadságot még kifizetik – itt is a merő humánum, ugye – de utána nem tudják foglakoztatni. – Jogutód nélküli felszámolás lehetett – gondolkodott hangosan Eszter. – Alig emésztette meg a hírt az asszony, megkapta a bank cirkalmas jogi nyelven fogalmazott hatoldalas levelét, amit ugyan nem értett meg, én sem értettem volna, de a verdikt világos volt: felmondják a hitelt, az elmaradást és a hátralékot azonnal fizesse ki, ha nem, kilakoltatják a saját házából, mégpedig éppen azon a napon, amikorra ki volt írva a szülés várható időpontja. – Zokogva rohant a bankba, kereste az aláírót, de persze annak fogalma sem volt a dologról, egyik beosztottja intézte az ügyet, az meg szabadságra ment. Látva az asszony elkeseredettségét, kézírással ráírta a végzésre: Méltányossági okokból hat hónappal meghosszabbítva. Dátum, pecsét, aláírás, fénymásolat csatolva a lefűzött eredetihez. – Eltelt a fél év, egészségesen növekedett a kisfiú, gyarapodott a kislány, s velük együtt gyarapodott-növekedett a kifizetetlen adósság. Jött az új levél, de jött ám, tele haladéktalanul-lal, meg köztartozás-gyanánt-tal, meg ilyenekkel. Szaladt az asszony a múltkori megértő banki alfőnökhöz, az csak széttárta a kezét: hölgyem a mostani félév halasztásért is fegyelmit kaptam, nem tehetek semmit. Talán próbálja meg a képviselőjénél. A képviselőnek csak a titkáráig jutott, de az megígérte, hogy harminc napon belül választ kap. Akkor nem kell költöznöm? – kérdezte az asszony. – Én nem ígérhetek ilyet, válaszolta a titkár, de mindenképpen kielégítő választ kap. – Én megőrültem volna – Bözse rettentő méregbe gurult –, és agyoncsaptam volna valakit. – Lehet, hogy ez az asszony is megőrült – fejezte be a történetet Pofapénz –, nem sírt többet, hazament, fél-fél doboz altatót diktált a gyerekekbe, egy dobozzal bevett maga is, jól becsukta az ajtókat, ablakokat, és lecsavarta a propán-bután palack csatlakozóját. Kinyitotta a szelepet, lefeküdt a gyermekek mellé, meggyújtott egy szál gyertyát, és várt. A többit tudjátok. A ház felrobbant, ők meg porig égtek. – Felgyújtotta házát a gyilkos adós – idézte a címet Istók. – No, ezt a cikket olvasta Péter a bulvárlapban. – És a következő megállónál leszállt, és az első telefonról felhívta a bankot, hogy többet nem megy be, és hazament, és megmondta a feleségének, hogy kilép a társadalomból.

24 / 72

– – – –

Ő volt a haladékadó kisfőnök? – kérdezte Sunya. Nem mindegy? – szólt rá Tanárúr. Mit szólt a felesége? Láttátok, fenn él vele a hegyen.

KORTÁRSAM TÖRTÉNETE Szász Benjámin Vannak konfliktusok, amelyeket megold az idő

Szász Benjámin

KORTÁRSAM TÖRTÉNETE Vannak konfliktusok, amelyeket megold az idő

Nem tudom, hogy Kari baba első, kiábrándulással végződött útja után hányszor utaztunk Apámmal Győrbe nélküle, de valószínűleg nem többször, mint kétszer vagy háromszor. Közben Kari baba nagyon jól érezte magát egyedül nélkülünk. Anyu ekkor is nagyon el volt foglalva, és nem maradt ideje állandóan figyelni, hogy Kari baba mit csinál, ő pedig csendben volt, és Apánk szerszámai között játszott. Kari babát már ekkor elfojthatatlan kíváncsiság hajtotta, hogy minden műszernek, eszköznek megnézze a belsejét. Fel akarta tárni működésük rejtélyét. Akkor nem sok műszer volt körülöttünk, aminek titokzatos volt a működése, de ilyen volt a lakat és az óra. Az órákat egyelőre nem kutatta, de a lakat belső szerkezete izgatta. Meg akarta ismerni. Az emberre általában jellemző megismerési vágy hajtotta. Az nem érdekelte, hogy mi van azokban a helyiségekben, amit ezekkel a lakatokkal lezártak. Mi lehet egy nyári konyhában vagy egy fáskamrában, amit mi sufninak hívtunk? Szén, fa, néhány kerti szerszám, esetleg egy kopott, de még használható bicikli. Ezt úgyis tudta, és egyáltalán nem érdekelte, de nem értette a lakat működését, ezért figyelmesen tanulmányozta, hogyan lehetne szétszedni. A tettek embere volt, és munkához látott. Sok felnőttet megszégyenített volna kitartásával és türelmével. Végül tevékenységét siker koronázta. A lakatot sikerült kibelezni, szétszedni, szétverni. Ezután természetesen össze akarta szerelni, de nem tudta, és nem is lehetett, mert a lakat néhány alkatrésze tönkrement. Ha valaki, egy felnőtt, segített volna, akkor megtanulhatta volna a lakatot úgy szétszedni, hogy ne menjen tönkre, és össze is lehessen rakni, de ki törődött akkor ezzel? Még Apánk sem. Ki értette akkor (és ki érti most), hogy egy emberpalántában az egész emberiségre jellemző megismerési vágy működik mindaddig, amíg sikeresen ki nem ölik belőle. Mennyivel eredményesebb lenne a tanítás, ha erre a vágyra építene az iskolai oktatás, és a természetes kíváncsiság nyomvonalán haladva jutna el a lakat működésétől a fizikáig. Persze, ez az elején nehezebb lenne, mert a pici gyerekek érdeklődése is nagyon különbözik. Engem is nagyon érdekelt a környező világ, de nem éreztem ellenállhatatlan vágyat szétszedni a lakatokat. Inkább fúrni-faragni szerettem. A tönkretett lakat miatt volt mit hallgatnia Kari babának, de szerencséjére nem kapott ki. Bizonyos idő múlva ismét feltámadt benne a kíváncsiság a lakat belső működése iránt, és nem tudott ellenállni, hogy a szomszéd lakatját ne próbálja meg szétszedni. Több lakat a környéken nem volt. Törekvése teljesen indokolt volt, mert az első lakat szétszedése után nem lehetett megérteni a működését, hiszen tönkrement. A kísérlet azonban most sem sikerült. A lakatot teljesen szétverte, de már összerakni nem tudta, és kénytelen volt a tett színhelyéről titokban távozni. A szomszéd bácsi pedig a szétvert lakat láttán betörési kísérletet gyanított, és elkezdett nyomozni. Természetesen először nem gondolt Kari babára. Attól félt, hogy a betörő visszatér, és elviszi a tüzelőjét. Mivel gyakran nem volt otthon éjszaka sem, érthetően tartott a betörő visszatérésétől. Elég hosszan próbálta kideríteni a „betörőt”, amíg végül a nyomok Kari babához vezettek. Őt nevetséges lett volna meggyanúsítani szénlopási kísérlettel, még a szétszedett lakat is megvolt, de azért mérges volt, és Apánkhoz ment panaszkodni. Ő is nagyon mérges lett, mert már ez volt Kari baba második kísérlete, visszaeső „bűnös” volt. Szegény Kari baba nem is sejtette, hogy abban a társadalomban, amelybe beleszületett, milyen szentségtörést követett el. A lakat a magántulajdon védelmének a szimbóluma volt, a magántulajdon pedig szentebb a Szent Háromságnál, mert minden a magántulajdon védelmének volt alárendelve. A proletár környezet is pont annyira tisztelte ezt a szentséget, mint az egész társadalom. Az emberek tudatában a lopás számított a legnagyobb bűnnek. Az ő esetükben ez érthetőbb, mint a többi társadalmi rétegnél. Az a kevés vagyon, amivel rendelkeztek, becsületes munkájuk eredménye volt, nem mások munkájából származott. Bár már a létminimum felett éltek, ha ellopták a téli tüzelőt vagy a kerékpárt, esetleg egy szebb télikabátot, akkor azt nehezen tudták pótolni. Apám is és a szomszéd bácsi is elhatározták, hogy megmagyarázzák Kari babának, hogy a szomszéd lakatjának a szétverése nagyobb bűn, mint az egyszerű rosszalkodás, sőt a legnagyobb bűn, amit véletlenül sem szabad ismét elkövetni. Nem emlékszem, hogyan magyarázták meg, de mindketten elég mérgesek voltak ahhoz, hogy Kari baba megérezze, ez olyan nagy bűn, amit nem érdemes ismételni. Több lakat nem lett Kari baba tudásvágyának az áldozata. Közben egy újabb és váratlan esemény is elterelte a családi figyelmet a lakat szétveréséről. Anyu bejelentette, hogy éppen ideje lenne, hogy meglátogassa a Nagymamát, azaz az édesanyját. Ez egyben azt is jelentette, hogy a teljes rokonságát és legalább legjobb barátnőjét és volt munkatársát, Lincsi nénit. Mártika még kicsi volt ahhoz, hogy utazzon, de elég nagy ahhoz, hogy Anyánk húga és Apánk felügyelete alatt otthon maradjon. Kari babát pedig illett magával vinnie, mert Lincsi néni volt a keresztanyja, engem meg azért, hogy ne adjon túl sok dolgot Teri néninek. Szép nyárvégi nap lehetett, mert már nem volt forróság, de még nagyon kellemes, meleg volt az idő. Anyu, mint akkor a legtöbb nő, „háztartásbeli” volt, ezért utazhattunk hétköznap is. Kari baba is örömmel utazott az érzelmi megrázkódtatások után. Most már este sem akart hazamenni, hogy fehér szobában aludjon. Élvezte a változatosságot, az unokatestvérek gondoskodását, de az események fénypontja keresztanyjának, Lincsi néninek a meglátogatása volt.

25 / 72

Lincsi néni ugyanott dolgozott, ahol férjhez menetele előtt Anyu, Győr „Váci utcájában”, a Baross utcában egy divatüzletben, vagy ahogyan nagyzolva írták, divatszalonban. Ez a „divatszalon” elég szerény méretű üzlet volt, szélessége nem lehetett több öt méternél, a vásárlók számára biztosított hely pedig 12-14 négyzetméternél. Többre azonban nem is volt szükség, sok vásárló nem tolongott soha a „divatszalonban”, de kisebb-nagyobb szünettel mindig betért valaki. Kevés divathölgy sétált Győr belvárosában, s ez megfelelt a város szociális összetételének, de ennek ellenére szinte mindent meg lehetett kapni, amit Bécsben vagy Budapesten. Az üzlet utcára nyíló, kirakati része mögött még néhány kisebb szoba volt, ahol két-három szakmunkás a vásárló igényeinek megfelelően átalakította a ruhát vagy a kalapot. Anyám volt a kalapos, ő alakította ki a női kalapok végső formáját úgy, hogy a divatnak is megfeleljen, és a mérete is jó legyen. Amikor még dolgozott és utána is pár évig megbecsült szakma volt. Emlékszem, még otthon is készített az ismerősöknek divatos kalapokat a háztartási munka mellett. Egyszer azonban a női kalapok teljesen kimentek a divatból, és a szakmának, legalább is átmenetileg, befellegzett. A többi szakma azonban nem volt ilyen veszélyes helyzetben, a divat szerint változhatott az egyes ruhadarabok alakja és színe, de maguk a ruhák nem mehettek ki a divatból. Így Lincsi néninek és Anyám többi munkatársának az állását nem zavarta a divat változása. A szakma átmeneti válsága Anyámat már nem érintette, hiszen férjnél volt, csak kiegészítő jövedelme szűnt meg, de a növekvő háztartási munka miatt már úgysem lett volna ideje otthon kalapokat is készíteni. A divatszalon tehát maradt, és Lincsi néni későbbi látogatásaink alatt is mindig szép tiszta ruhában, mosolyogva fogadta a vevőket. Ki volt a cégtulajdonos, nem tudom, biztos, hogy nem Lincsi néni. Ő a boltvezető és az eladó funkcióját látta el egy személyben. Ha kellett, magyarul, ha kellett, németül társalgott a vevőkkel. Különben a női divat szakmunkásainak többsége akkor még német anyanyelvű volt, és természetesen magyarul is tudott. Mint már korábban is írtam, Anyám beszélt németül, és nyelvtudását nem az iskolából, hanem a családból hozta. Az elfelejtett családi hagyomány szerint tizenhét éves korában egy évig Bécsben dolgozott egy divatüzletben. Valószínűleg a szakmunkásvizsga után Bécsben volt szakmai gyakorlaton. Lehet, hogy pont annál a cégnél, amelyiknek a tulajdona volt a győri divatszalon is. Bár már Apám mesélte, de csak Anyámtól maradhatott ránk a női kalapos szakma következő vicce: Egy úri divathölgy annak ellenére, hogy a kalaposnő mindent megtett, amit az követelt, elégedetlen volt a kalappal. A munkásnő végül nem bírta tovább a szekálást (bocsánat a germanizmusért, de itt ez a legjobb szó), és kifakadva azt vágta a hölgy szemébe, hogy: „Kalap az csinálni tudok, de pofa az nem.” Ebben a rövid magyartalan mondatban mennyi mondanivaló lett besűrítve! A divathölgy és a munkásnő ellentéte, a munkásnő szakmai önérzete, hiányos magyar nyelvtudása, német (esetleg osztrák) származása, valamint annak a ténynek a megfogalmazása, amit árnyaltan a következőképpen lehet megfogalmazni: bár kalappal csökkenteni lehet egy arc hiányosságai által okozott kedvezőtlen benyomást, magukat a hiányosságokat megszüntetni nem lehet. Ne várjon a tisztelt hölgy lehetetlent. Ez lett volna az igazság tárgyilagos megfogalmazása, és ebben a tárgyilagos megfogalmazásban is kegyetlen lett volna egy hölggyel szemben, aki szépnek akar látszani, de nem az. Mégis a vicc lakonikus mondata a jó. Egy végletekig felbosszantott munkásnőtől, aki magyarul sem tud teljesen, nem várhatunk mást, mint az igazság nyers, bárdolatlan kifejezését. Most pedig e rövid kitérő után térjünk vissza Lincsi nénihez. Számunkra a nap fénypontja az ajándékok átadása volt. Lincsi néni mint szerető keresztanya szép ruhákat kötött Kari babának. Mivel azonban én is ott voltam, nem akarta, hogy megbántva érezzem magam, és nekem is készített pont olyan ajándékot, mint keresztfiának. A tapintatnak ezzel a szintjével ritkán találkoztam. Kár, hogy soha nem ment férjhez. Bár nagyon szépnek nem lehetett mondani, de csúnya sem volt, és természetesen mindig választékosan, elegánsan öltözködött. Az üzletből minden átöltözés nélkül bármilyen rendezvényre átmehetett volna. Ha nem utaztunk Győrbe, akkor is küldött nekünk minden ünnepre ajándékot, ezeket kivétel nélkül mindig maga kötötte vagy varrta. Utólag néhány tényt furcsának tartok. A lakásán sohasem látogattuk meg, se szüleiről, se testvéreiről nem tudok, nem tudtam meg semmit. Mindig az üzletben, azaz a munkahelyén találkoztunk. Anyám láthatóan jól érezte magát egykori munkahelyén, lehet, hogy nosztalgiával gondolt arra az időre, amikor saját jövedelme volt, amikor a családi munka taposómalma nem kötötte le minden idejét, ennek ellenére különös, hogy soha nem látogattuk meg Lincsi nénit a lakásán. Ennek az okát azonban már nem lehet kideríteni, alakja mint egy jóságos angyal maradt meg emlékezetemben. Lehet, hogy ekkor, lehet, hogy egy későbbi út során látogattunk el abba a házba, amely Anyámnak és két testvérének apai öröksége és ezért tulajdona volt. Ez a ház nagyapámé volt még a házassága előtt, tehát nem nagyanyámmal közös tulajdon. Amikor nagyapám még az I. világháború elején a fronton meghalt, a gyámhivatal a három testvérnek mint örökösöknek a nevére vezette át a házat, de rendelkezési joguk csak akkor lett, amikor elérték a nagykorúságot. Azt nem tudom, hogy nagyanyámnak mint özvegynek ebben az esetben járt-e, és ha járt, meddig, haszonélvezeti jog. Ebben a házban több lakás volt, és Anyám titokban abban reménykedett, hogy házassága után mint örökös oda költözik be. A házban bérlőként Nagyapám húgának a leszármazottai laktak, de lakást bérelni máshol is lehet. Az a lakás, amelyet Anyám szeretett volna, nem volt túl nagy, de két szoba, gáz, vízvezeték, villany jelentették benne a városi kényelmet, bár a ház a 17. század elején épült. Anyám még ekkor is szeretett volna visszaköltözni Győrbe, Isaszeget nem kedvelte, mert a vizet a kútból kellett húzni, a WC az udvarban volt, és lehetne sorolni. Isaszegen, különösen egy nő, sokkal nehezebb körülmények között élt. Teljesen urbanizált környezetből, komfortból és egy olyan munkahelyről, amelyik nem akármilyen belvárosban, hanem az ország egyik legfejlettebb városában volt, festői, de teljesen falusi helyre került. Győrnek is megvolt az alföldi magyar városokra jellemző, már korábban leírt mezővárosi kerülete, Szabadhegy, de a belvárosa akármelyik közepes osztrák vagy cseh város centruma lehetett volna. A gáz, a villany, a vízvezeték, a fürdőszoba stb. teljes hiánya mind-mind a nőket sújtotta. A háztartás ellátása, főzés, mosás, a gyerekek gondozása egytől egyig többször annyi munkába került. Az, hogy ez így volt az ország kilencven százalékában, őt nem vigasztalta. Apám is látta ezt, és eredeti terve szerint falusi viszonyaink között is biztosította volna négy-öt éven belül a fürdőszobát, a villanyt és mindent, ami a nők sorsát megkönnyíti. Szegény Anyám ezt nem érte meg, közvetlenül a háború végén meghalt betegségben. Apám pedig csak az 1960-as évek közepén tudta megvalósítani tervét. Erről azonban már a történelem tehetett, és nem ő. Anyám a házassága miatt a huszadik századi Európából a XIX. századi Magyarország második felének falusi viszonyai közé került. Egy egész kultúrtörténeti korszakkal lépett vissza. Ez a XX. századi Európa csak kis szigetekként létezett a XIX. századi falusi Magyarország tengerében, de mint már írtam, Anyámat ez nem vigasztalta, ő az európai szigetről származott. Mint már említettem, Anyám családi örökségében anyai nagyapám húgának leszármazottai laktak. Anyámat, mint tulajdonost és mint rokont, kedvesen fogadták, mindent megmutattak. Hogy mennyire örültek látogatásunknak, nem tudom. Valószínűleg nem nagyon féltek attól, hogy miattunk új lakást kell keresniük. Apámnak jól fizetett munkahelye volt Budapesten, éppen ezért költözött el Győrből. Nem lehetett volna könnyen ugyanolyan munkát találni. A méheit sem vihette Győr történelmi belvárosába. Persze, elhelyezhette volna őket testvérénél Szabadhegyen, de ehhez sógorának a beleegyezése is kellett volna. Ki tudja, hozzájárult volna-e a dologhoz. Nem mindenki szeret egy udvarban élni a méhekkel, de a visszaköltözés megoldható lett volna, ehhez azonban három-négy évre lett volna szükség. Apám pedig azt hitte, hogy a komfortos családi házat megoldja Isaszegen is három-négy év alatt.

26 / 72

Anyám családi örökségéhez a bejáratot egy dohos, vastag falú folyosón átmenve lehetett elérni. Először egy négy oldalról teljesen zárt kis kertbe jutottunk. A kertben néhány gyümölcsfa és vetemények voltak. Innen vezetett fel egy fából épített nyílt lépcsőház az emeletre a lakás bejáratához. Látszott, hogy utólag építették. A kert nem lehetett nagyobb száz négyszögölnél. Az egyetlen fügefa egyik hajtását 1990 után elhoztam, és most szép bokor lett a kertünkben. A többit már leírtam. Ezt a látogatást Anyámmal együtt 1944 előtt még néhányszor megismételtük továbbra is XIX. századi viszonyaink közül. A XX. századba csak 1960 után került Apám és az ország legnagyobb része. 1990 után azonban a XX. század kulturális vívmányai csak átokká váltak. A kultúrát itt a legtágabb értelemben értem. Ami Nagyapám, Apám barátai, Anyám rokonai számára a XX. század kulturális vívmánya volt, a városi, az európai összkomfort, az emberhez méltó élet, ma csak arra jó, hogy először eladósítsanak, és megfosszanak tartalékainktól, majd bírói ítélettel kidobjanak lakásunkból a szabad ég alá, ahol emberhez nem méltó körülmények között elpusztulunk, mint egy kóbor kutya. Ennek igazolására azok a neoliberálisok, akik kisajátították a „baloldaliságot és demokráciát”, azt állítják, hogy nekünk fizetni kell az adósságot és vállalni, hogy hajléktalanná tesznek bennünket, mert ellenkező esetben tönkremennek a szegény bankok, elmennek innen, és vége a demokráciának. Ezek után csak a következőt szeretném kérdezni: Anyám, Apám idősebb barátai, azaz nagyszüleim nemzedéke még jól szituált városi kispolgár volt az 1910-es években. Szüleim nemzedéke az 1920-as években szinte kivétel nélkül bérből és fizetésből élő szakmunkás lett. A lányok is szakmát tanultak, de csak addig maradtak állásban, amíg férjhez nem mentek, mint Anyám. Egy-egy családban 2-3 gyermek volt, az anya a háztartásban, otthon dolgozott, a család csak az apa keresetéből élt, és mégis ki tudták fizetni a gázt, a villanyt, a vizet, nem adósodtak el, és nem ment tönkre sem a gázgyár, sem a vízmű, sem az elektromos művek. Az eladósodás oka a tőke fékezhetetlen profitvágya és az, hogy ma nincs szervezett munkásmozgalom, amely még az 1930-as, 40-es években is képes volt a tőke féktelen étvágyát kordában tartani. A neoliberális ideológia vagy a nacionalizmus szellemi rabságába került értelmiségnek pedig csak azt javaslom, értse meg végre, hogy ő is proletár, és hogy a családból elég csak az egyik keresőnek munka nélkül maradni, és őt is úgy kidobják a házából, mint akárki mást. A kapitalizmus új kultúrtörténeti korszakba lépett.

A csillagkapu Szabó László Tibor 2 rövid elbeszélés: A csillagkapu és A Villamoson

Szabó László Tibor

A csillagkapu

Jeges szél söpört végig a városon, még a legbátrabb ebek is visszahúzódtak otthonaikba. A hóesés is hamarosan megindult, és a görnyedező ágak mind nehezebben viselték a rájuk nehezedő súlyt. Az est beállta után a külső kerületekben a hideg még erősebbé vált. - Becsöngetünk valamelyik házba, és megkérjük őket, hogy nyissanak ki nekünk egy fészert, vagy garázst, esetleg egy nagyobb kutyaólat. Ezt az éjszakát nem éljük túl a szabadban, Sándor. Már most is megállás nélkül köhögsz. - Nem fognak beengedni! Azt hiszik majd, hogy el akarunk valamit lopni. Sándor nem folytatta, egész testében remegett. A házak ritkultak és a viharos szél szinte a kerítéshez szegezte őket. Csak lassan haladtak tovább. Kisebb családi házak és egy-egy jólétet sugárzó villa nézett vissza rájuk. A szállásra nem megyek - suttogta maga elé Márton – reggelre megkopasztanak. Társára emelte tekintetét, aki botladozva araszolt mögötte. - Ezt a kerítésajtót nyitva felejtették, Sándor. Menjünk be. Talán mégis sikerrel járunk! - Ha olyan csórók, mint mi, akkor meghúzhatjuk magunkat valahol a házban, és még enni is kapunk, ha meg nem, akkor... Havi egymillió felett már minden fillér számít! A csöngetésre senki sem válaszolt, az ajtó már enyhe nyomásra is odaadta magát. A kisméretű családi ház lakatlannak tűnt. - Van itt valaki? Nem vagyunk betörők! – senki sem válaszolt. Márton felkattintotta a villanykapcsolót és a szűk folyosó azonnal fényárba borult. Tovább léptek. A szobában rend volt - régi, kopott bútorok, asztal, székek, televízió. Elbizonytalanodtak. Hol lehet a tulajdonos? A konyhában a szokásos edények, egy-két konzerv a polcokon, a jégszekrény üres. A vaskályhát már régen nem használhatták, tüzelő sehol. Úgy néz ki, mintha csak a szomszédba ugrott volna át a házigazda – gondolta Márton. - Ezek elfelejtették bezárni az ajtót! Lehet, hogy csak hónapok múlva térnek vissza. - Furcsa eset! De annyi szent, hogy itt nem fúj a szél. Talán a gondviselés vezetett el minket ide. Maradjunk, ameddig lehet!

27 / 72

Márton lényegesen műveltebb volt barátjánál és már régen nem hitt a gondviselésben, de másban sem. Apjától örökölt lovagias jelleme miatt egyre lejjebb csúszott a válás után, és a barátnők is sokat segítettek ebben. Mindezt tettetett bohémsággal próbálta palástolni. Tudta, hogy nincs visszaút, legszívesebben messze elkerülte volna az embereket, de hamar ráébredt arra, hogy a mi századunkban ez már lehetetlen. Fokozódó embergyűlöletét együgyű, de a végtelenségig jóindulatú és tisztalelkű társának elfogadásával próbálta mérsékelni. Sándor már mindent feladott. Nem érdekelte, mennyi ideje van még hátra, követte Mártont mindenhová. Egyéniségét és önbecsülését is régen elveszítette. Hanyatló egészsége sem foglalkoztatta, csak a szenvedést próbálta enyhíteni. - Be kellene gyújtani, de mivel? - Hátramegyek, biztosan találok egy fás- vagy szeneskamrát. Fújd ki magad! Kapcsold be a televíziót, ezért talán nem haragszik meg a tulajdonos, ha közben mégis visszajön. Sándor aránylag gyorsan eligazodott a távirányító számtalan gombja között, és növekvő lelkesedéssel pásztázta a csatornákat. A fő adásidő előtti percekben majdnem valamennyi adón reklámokat sugároztak. Minden elképzelést felülmúló autók jelentek meg fátyolos szeme előtt, degeszre tömhette volna magát a legfinomabb joghurtokkal és sajtokkal. A koszos és szakadt télikabátban gubbasztó férfi már napok óta éhezett, és olcsó borokkal kábította magát. Az illúzió hídja így csak lassan formálódott meggörbült, lesoványodott alakja, és a képernyőn megjelenő finomságok között. Márton dolgavégezetlenül érkezett vissza. - Ezeknek még egy darab fájuk sincs, talán éppen ezért menekültek el valahová, valamelyik rokonukhoz, vagy mit tudom én… Találtál már valamit? Tekerd magad köré a takarót! - Képzeld, ez a most felfedezett énekesnő, aki azt a díjat is elnyerte – nem jut az eszembe, hogy melyiket – azonnal elvált a férjétől és bepasizott. - Mit csinált? Bepisilt? - Nem! Be-pa-si-zott! – mondta Sándor hangosan és szótagolva. A férje meg, az a híres sportoló két csajjal kavar egyszerre. Most aztán villoghat, legalább három hétig róluk írnak az újságok. - Jól van, Sándor. Látom, hogy lépést tartasz a legfontosabb eseményekkel, nem is olyan reménytelen a helyzetünk. - Azt mondja, hogy lelépett, de visszajönne! Sándor megnyomta a következő gombot és a képernyőn egy joviális kinézetű, negyvenes éveiben járó asszony jelent meg. Érdeklődő arccal hallgatta a bekapcsolt telefonvonal másik végén elhangzó mondatokat. Halk, éteri zene duruzsolt, a szférák zenéje. Az idős női hang a távolból arra próbált választ kapni, hogy miként fog fiatal menyének műtéte lezajlani. A stúdióban helyet foglaló és megértően bólogató hölgy közben már hozzá is kezdett a kártyák kirakásához. Válasza sem váratott sokáig magára. A két hajléktalan rövidesen megtudhatta, hogy a kezdeti komplikációk ellenére a fiatal meny sikeresen túl fog esni a beavatkozáson, a műtét után azonban vissza kell utasítania a kórházi menüt, mert ez újabb komplikációkat idézhet elő legyengült szervezetében. Csak a naponta bevitt, otthon készített ételek változatossága hozhatja meg a végleges gyógyulást. A hosszúra nyúló beszélgetés befejezéseként a táplálék kiegészítők káros hatásai is szóba kerültek. Márton magába fojtotta nevetését, de azért biztatóan nézett Sándorra: - Csak így tovább barátom, művelődjünk! A műsor folytatódott. A sorára váró és végre bekapcsolt újabb női hang zaklatott, már-már érthetetlen formában adta elő mondandóját. Előző éjszakai nyomasztó álmát szerette volna a jósnő segítségével megfejteni. - Van egy közelebbről meg nem határozható problémája, de idővel elmúlik. Ma este 20.00 órakor egy fénykört nyitunk, amely órákon át megközelíthető lesz, éljen az alkalommal! Az angyalokkal kell konzultálnia, velük tudja ezt az álmát maradéktalanul megfejteni. De én is sokat segíthetek! - Álmomban egy szabadon szaladgáló patkányt láttam, sárcipőt viselt! Óriási lába volt! - Asszonyom, ez egy jó hír! Miért nem ezzel kezdte? Az egyik legmegbízhatóbb álmoskönyv szerint a szabadon szaladgáló patkány azt jelenti, hogy valaki forrón és viharos szenvedéllyel szereti önt, a sárcipő meg azt, hogy esős napok jönnek. Látta a híres filmet: Ének az esőben? Nagy boldogság vár önre, ma este 20.00 órakor várom újabb jelentkezését. A megértés angyala támogatja kegyedet, ma este ő is velünk lesz! Sándor köhögése egyre erősebbé vált, a magára tekert ágyterítő sem segített sokat. Márton egy majdnem teli pálinkás üveggel jelent meg a végszóra, az egyik konyhaszekrényben találta. - Húzd meg! Szóval, ma este fénykör nyílik. Ott a helyünk! Talán a csillagkapun is át tudunk lépni, Sándor! Tudod, hogy azt a földöntúliak létesítették és egy távoli világba nyílik? - Te semmit sem veszel komolyan. Én hiszek az álmokban, és az álmokból meg lehet fejteni a jövőt. Múlthéten valamelyik lámpaoszlopon láttam egy hirdetést, kozmo-joga tanfolyamra lehetett jelentkezni - csak egy fillérem sem volt. - Remek ötleteid vannak! Fogd a telefont! Talán működik. Felhívom őket és elrepülünk valamelyik fénykörbe! Foglalkozol te egyáltalán a karmád építésével? Sándor! A legfontosabb az, hogy energetikailag is szabaddá tegyük magunkat! Egyszerű légzésgyakorlatokkal kell kezdeni – de te mindjárt kiköhögöd a lelked… Codein tablettára lenne szükséged, meg egy jó meleg fürdőre! A telefon működött.

28 / 72

- Halló! Általános elemzést kérek, sajnos hajlamos vagyok a kiegyensúlyozatlanságra. De lehet, hogy csak a körülményeim miatt van ez így. - Kedves uram! A kártya bölcsessége lehetővé teszi, hogy megismerje jelenét és megtudja jövőjét! Szokott álmodni? Ha igen, akkor kezdjük ezzel! - A múlt éjjel csónakot láttam közeledni, amelyben egy vőfély állt, körülötte egy kis mókus ugrabugrált, miközben hatalmas fagottját fújta. - Ez remek! A csónak, változást jelent az életében, a mókus pedig esküvőt. Házasoknak gyermekáldást hoz! Fagottot fújni egyértelműen a vidámság jele. A vőfély megjelenése pedig sikerrel kecsegtet. Önre már a közeli jövőben boldogság, nyugodt élet és sok siker vár! Azt mondja, hogy nemrégen még komoly gondjai voltak? Nos, akkor perceken belül küldjük a pozitív energiát, minden rendben lesz! Mondja, melyik jegyben született? November másodikán? Tehát a skorpió jegyében. Örömmel közölhetem, hogy már ebben az évben megoldódnak pénzügyi problémái, és népszerűsége ugrásszerűen emelkedik. Kétségei vannak? Legyen optimista! - Az épp mellettem szundikáló barátom január harmincegyedikén született. Üzenne neki is valamit? Van még időnk, hiszen csak húsz-harminc perce beszélgetünk egymással. - Ő a vízöntő jegyében látta meg a napvilágot. Magabiztosan mozog az irracionális világban, kedveli a váratlan helyzeteket, sőt még a polgárpukkasztásban is örömét leli. Szakadatlan töri a fejét valamin, a mindennapos megélhetés, a számlák elkerülik a figyelmét. Márciusban ki kellene használnia a bolygók kedvező állását, ekkor ugyanis hosszú távra megalapozhatná anyagi helyzetét. De ha novemberben valaki befektetési ajánlattal keresi fel, akkor legyen óvatos! Márton a nevetéstől fuldokolva tette le a hallgatót. A bársonyos női hang már a következő jelentkezővel csevegett, a sejtelmes háttérzene egy kicsit felerősödött. Sándor mintha aludt volna, oldalra dőlt a karosszékben. Csak félig nyitva felejtett szája, az elmaradt köhögés és semmibe meredő szeme tűnt szokatlannak. Egy csónakban közeledett a Csillagkapu felé, és már vártak rá a földöntúli lények. Kis mókusok ugráltak körös-körül, és vidáman lakmároztak. Az álmoskönyvből tudjuk, hogy ez nyugodt és boldog családi életet jelent. Az angyalok is ott feszítettek fényes egyenruhájukban, többnyire a hivatalos papírokkal foglalatoskodtak. Csak a túl nagyra nőtt szárnyak akadályozták őket olykor fontos tevékenységük ellátásában.

Sándor hosszú idő óta először érezte magát igazán boldognak.

Szabó László Tibor

A villamoson

A külső helyre ülök. Menjen az ablak mellé az, aki akar. A végállomásig utazom ma is. Hm, alig tud felszállni a néni, tele csomaggal a keze. Hogy ezek az öregek mit tudnak cipekedni! Néz rám, de nem szólal meg. Persze azt akarja, hogy csússzak át a másik helyre. Eszem ágában sincs, én szálltam fel előbb, jogom van ehhez a helyhez. Másszon be, ha akar! Intek neki a szememmel és rögtön hozzá is kezd az erőlködéshez. Átlendíti a térdem felett az egyik csomagját – még jó, hogy nem csapott az arcomba valami üveggel, vagy flakonnal – azután pipiskedik egy kicsit és zutty! Már ül is, jön rá az ablakon keresztül a friss levegő. Hát nem jobb így? Már a második megálló után kecmeregni kezd. Le akar szállni. Egyáltalán nem kellett volna felszállnia! Mi az a három megálló? Az egész csak arra jó, hogy megint átmásszon rajtam. Megúszom sérülés nélkül. Hát igen, ma már a villamos is veszélyes üzem. Ez a fiatal nő a helyemre pályázik! Azt hiszi, hogy el tud bűvölni a mosolyával, a szemével és majd arrébb csúszom. Nagyon téved! Ez még azt is köszönet nélkül hagyná, ha mind a két helyet átengedném neki. Egy frászt! Másszon be, ha le akar ülni. Állva marad. Most dacol velem, azt hiszi, hogy a következő megállóban majd úgyis felkelek, és akkor üressé válik a hely. Ezt még kivárom – gondolja. Hát, nagyot téved! A végállomásig megyek gyönyörűm, és az még legalább tíz megálló. Várjon csak szépen, ha úgy tetszik neki. Na ugye, hogy ő szállt le előbb! Akkor meg minek kellett volna itt rendezkedni, ide-oda csúszkálni, meg mit tudom én! Egy fiatal anya kisgyerekkel a karján. Miért nem gyerekkocsiban hozza fel a babát a villamosra? Ez is felém ácsingózik. Ott a hely a gyerekkocsinak, nem lenne gond, ha az emberek a körülményeknek megfelelően cselekednének. Lusta cipelni a gyerekkocsit! Pedig néha még az is előfordul, hogy valami lelkes fiatal nő odaugrik és segít a fel- és leszállásban. Van itt empátia, csak keresni kell! Na, most felugrik egy öregasszony az egyik külső helyről és a fiatal anya leül. A gyerek már éppen kezdett volna ordítani. Minek ennyi gyerek? A járművek zsúfoltak, a lakáshitel kamatai emelkednek, nagy a munkanélküliség. Persze mindenkinek szíve-joga, hogy szüljön, vagy ne szüljön. De azért végül mégis minden megoldódik. A gyerek sem kezdett el bömbölni. Remélem, hogy leszáll a nő, mielőtt a kölök

29 / 72

rázendít! Eszméletlenül lassan halad ez a villamos. Olyanokat tesznek a vezetőfülkébe, akiket egy másik országban még a sínek tisztogatására, meg a váltók kenésére sem alkalmaznának. Itt mindenki csak a könnyebbik végét akarja a munkának megfogni, meg más helyére ácsingózik! Ez a pasas is csak bámul a képembe, abban reménykedik, hogy átülök a másik ülésre, mert tisztelem a korát, azt, hogy huszonegynéhány évvel idősebb, mint én. Az öregség, meg az eziránti tisztelet nyolcvan felett kezdődik apukám! Ha egy ilyen valaki szállna fel, akkor én is átcsúsznék a másik helyre, de neked öregem semmi esélyed sincs! Még hatvannak sem nézel ki! Remélem, hogy elérem a trolit és nem kell egy félórát várakoznom a megállóban. Tessék, mindenkit magam elé engedek a leszállásnál. Ezzel persze veszítek egy percet, de olyan jól elültem itt ezen az ülésen, a legszívesebben tovább mennék, ha ez a rohadt villamos nem fordulna vissza. Éppen bent áll a troli, nyomás előre! Ez az állat az orrom előtt csapta be az ajtót és már indul is! Mi ez? Hol élünk? Megjegyeztem a rendszámát, és olyan levelet írok az igazgatóságnak, hogy megnézhetik magukat! Ki fogom rúgatni ezt az átkozott sofőrt! Meglátjátok, rend lesz itt!

Hajléktalan magányban Koosán Ildikó A hajléktalanság okozta kitaszítottság és magány érzésének felelevenítése versben

Koosán Ildikó:

Hajléktalan magányban

Bujkál, s nem talál védett zugot a szó amit rég kerestem, sem a burjánzó gondolat, hogy könyvlapokra fessem: Elég az áltatás, elég a kényszer! Felgyűlnek bennem, fojtogatnak, szófoszlányai az elnyelt szavaknak, kérdések egymásutánja, mi történt? mi változott meg mára? inog az akarat evidenciája betörtetni a várba? Lépcsőn fel, tágas szobákba érni, ahol a szó jelentéslényege helyet találna? Vén könyvet felütve jogunkat számon kérni, akárha sámán, varázsszót idézni, fáklyaláng mutasson utat a tettek labirintusán, trónfosztást remélni, s kiérni arra a térre, ahol az idő szigora szobrot enged emelni végre, aggatni rá pörgő szavakat, felváltva, imát, káromlásokat csipkedísz nélkül, tűnjék fel végül a kort idéző ijesztő torzó,

30 / 72

békeidőnk csonkoltjait gúzsba kötözők mása, elfeledettek iszonyú ordítása vádoljon némán is, mellbevágó, felrázó legyen, plakátok ezrein az égi flaszteren villám rajzoljon lángoló betűt: Kolduskalapba kenyeret, jövőt! Bujkál bennem a szó, nem talál zugot, tiltakozom hát, ahogyan tudok, hajléktalan magányban, félszegen. ..

Szombathely, 2011 július 17.

Levél Lev Nyikolajevics Tolsztojnak Ágai Ágnes A szerző képzeletbeli levélben fejti ki azonosság érzését a Feltámadás-ban megírt és a fennálló, jelenlegi világ között. Majd mesteri absztrakcióval szembesíti Tolsztojnak a Háború és béke művéből következő erkölcsi világlátását egy ugyancsak általa,

Ágai Ágnes:

LEVÉL LEV NYIKOLÁJEVICS TOLSZTOJNAK

Kedves Lev Nyikolájevics!

Bocsásson meg, hogy levelemmel zavarom és talán éppen készülő munkájától vonom el, de letéve Feltámadás című könyvét, úgy érzem, szót kell váltanom Önnel. A Feltámadást másodízben olvasom, először is élvezettel, de mintegy kötelező olvasmányként, mely azt bizonyította, hogy a cári rendszer bűnei miként ébresztették fel a tiltakozás, az elítélés és kárhoztatás indulatát még olyan lélekben és rangban nemes emberben is, aki az uralkodó osztály köréhez tartozott, éppúgy, mint Ön. Története, kálváriája és „feltámadása” Önt megihlette és saját erkölcsi nézeteinek szószólójává tette. Most néhány évtized elmúltával ismét elolvastam a regényt s azóta a világ sokat változott, helyesebben: semmit sem változott. Csak a körülmények, a történelmi fordulatok, szokások, külsőségek, a lényeg azonban változatlan. Nyehljudov herceg ma is végigjárhatná önként vállalt kanosszáját, láthatná a társadalom megosztottságát, az uralkodó osztály önkényét, dölyfét, kapzsiságát, a kiszolgáltatottak nyomorát, a világ elembertelenedését. Van-e feltámadás, Lev Nyikolájevics? Kapaszkodhatunk-e Isten ígéjébe, lelkiismeretünk parancsszavába, életünk értelmének felismerésébe? Azóta lezajlott a II. világháború, Ön, ha jól értesültem, (facebook információ) megírta a Béke és háborút, mely a nagy honvédő háború ihletéséből merítkezik a Háború és béke nyomvonalát követve. Láthatta a fasizmus színrelépését, hódítását, pusztítását és pusztulását, a szovjethatalom és birodalom szétesését, figyelemmel kísérheti napjaink vihardúlta eseményeit. Megannyi változás! Hol van Andrej herceg, hol vannak Rosztovék, Kareninék, hol van Nyehljudov herceg, az Ön irodalmi képmása, aki bűnhődni akar és eljut a megbocsátás mindent feloldó parancsához? De hiszen itt vannak, ezt Ön jól tudja, nem trojkán, fogaton járnak, hanem autókon, repülőkön utaznak, de kocsijaik éppen úgy suhannak a Nyevszkíj proszpekten Pétervárott, mint azelőtt. Itt vannak a miniszterek, tábornokok, bírák, ügyintézők, börtön felügyelők, itt a bizalmatlan, toprongyos muzsikok, a nincstelen bűnbeesők, a mindent vállaló politikai elítéltek. Itt van a Feltámadás valamennyi szereplője, naponta találkozunk, ütközünk velük. És változott-e Ön Lev Nyikolájevics? A 20. század felborította azt az eszmerendszert, melyet Ön felépített magának, azt a feladatsort, melynek teljesítését célul tűzte ki, azt az erkölcsi normatívát, melyet maga elé állított. Hű tudott-e maradni saját tanaihoz? A cári Oroszország kimúlt, elenyészett, a birodalom romjaira egy másik birodalom épült, a világon végigsöpört a fasizmus, mely a napóleoni háború pusztításának és szenvedésének sokszorosát zúdította az Ön hazájára és egész Európára. Nyehljudov végigjárja az Ön útját, a főúri világ csillogásából eljut a rabságban tartott nép fertelmes nyomorába kívülállóként és

31 / 72

mégis beolvadóként. Bűne, hogy elcsábított és elhagyott egy lányt, aki kényszerűségből prostituált lett, ma mindennapos történet. Melyik férfi érezné kötelességének, hogy emiatti bűntudatában magára vállalja a később ártatlanul megvádolt lány megmentését? Ez a megmentés ez az önbüntetés, melyet Nyehljudov erkölcsi parancsnak érez, íróilag lehetőséget nyújt Önnek, hogy saját nézetét, egzakt vallási meggyőződését kifejtse, alátámassza, bizonyítsa. Nem érzi-e ma életszerűtlenül naivnak a felelősség és áldozat vállalásnak ezt a fokát és indítékát? Hiszen Katyusa maga választotta útját, és körülményei ellenére választhatott volna más utat is. Ön szerint nem csak a prostitúció, de maga a testi szerelem is fertő, az elállatiasodás mocsara. Napjainkban a szex nem csak szabad és természetes megnyilvánulása mindkét nemnek, de eluralja a piacot, hiszen minden, ami kelendő, az eladható és reklámozható ebben az elüzletesedett világban. Ön talán ezért igazolva látja elutasítását és aggályait. Ám az is lehet, hogy saját érzelmeit és testi vágyait figyelembe véve ma már nem tartja kárhozatos cselekedetnek a szerelmi kívánság egészséges megnyilvánulásait, melyek változatosságra késztetnek férfit és nőt egyaránt. A prostitúció virágzik és a nők nagy része ma is rákényszerül erre az útra. Nem új jelenség, legfeljebb formájában, nyíltságában és méreteiben haladja meg a korábbiakat. Maszlovát ártatlanul vádolják vendége megmérgezésével, de Nyehljudov nem csupán ennek bebizonyítására törekszik, saját magát akarja büntetni és megváltani azzal, hogy a lány sorsában osztozik. A társadalmi berendezkedés bűnei a valóságos bűntettek, ezekkel néz szembe és számol le szibériai útja során. Ön, Lev Nyikolájevics, az ember tökéletesedését tűzte ki célul. Tökéletesedésen az erkölcsi és hitbéli magatartás, életszemlélet mikéntjét érti. Elutasítja a vallás dogmáit, de magát a vallást elfogadja, igényli, gyakorolja. Elítéli a jézusi tanoktól elidegenedett papok ájtatoskodó szereplését, az egyházi szertatások hivalkodó cifraságait, (meg is lett részükről ennek retorziója), a megbocsátás szellemétől idegen papi gyakorlatot. Istent otthon is lehet imádni és szolgálni, vallja. A papok eltávolodtak az igétől. Valóban láthattuk később, egy grúz szerzetes működése is mivé fajult. Van-e joga egyik embernek büntetni a másikat? - kérdezi. Hiszen ugyanazt a bűnt ő is elkövetné a bűnöző helyében, sőt talán más formában el is követte. A bűnöző, úgymond kiiktatása a társadalomból jogtalan és igazságtalan, hiszen akik ezt elrendelték és végrehajtják, ugyanannyira bűnösök. Nyehljudov börtönlátogatásai és szibériai útja során megismeri az akkori igazságszolgáltatás mechanizmusát, szereplőit és áldozatait. Innen nincs visszaút, a megnyomorítottak vagy ott pusztulnak el, vagy egész életükben viselik az átéltek nyomát. Megjavulnak? Nem, hiszen a börtön csak izolálja, de nem javítja őket. Nem is ez a célja. Védi a rendszert és a társadalmat, de a társadalomra éppen az ezt elrendelők veszélyesek. Lev Nyikolájevics, Ön azóta megismerte a náci börtönök és lágerek rendszerét, járt Auschwitzban is, pontos képe van a Gulág, Lubjanka fertelmeiről, hallott a quantanamoi foglyok kínzatásairól, a líbiai börtönök pokláról, a mi múltbéli vallatási módszereinkről is tudomása volt, hová fejlődött, módosult a cári törvénykezés gyakorlata? Mit értünk ma igazságszolgáltatáson? Kinek az igazságát és milyen szolgáltatást? Kik sínylődnek ma a börtönökben, ha nem is vasbilinccsel a lábukon, de milyen körülmények között és milyen jövőbeli kilátással? Kik, milyen sorból, milyen indokkal kerülnek oda? És ha kiszabadulnak, mit kezdenek a szabadságukkal? Miféle szabadság az, ahol a lét bizonytalan vagy bizonyosan kilátástalan? Ahol a társadalom jobbik esetben közömbös, ha nem kiközösítő és gyűlölködő? Egy börtönnek nevelőintézetnek kellene lennie, ahol nem fegyőrök, hanem tanárok, pszichológusok, orvosok, ápolók, művészek, papok dolgoznak, akik megtalálják és kihozzák a minden emberben meglévő jót. Megbocsátás, mondja Ön, de csak a megbánt, jóvátett bűnt lehet megbocsátani. És ahhoz, hogy megbánja, ha még lehet, jóvátegye, ahhoz támaszra, segítségre van szükség, különben visszaesik, visszazuhan a bűnbe. És hogy mi számít bűnnek, azt éppen Ön fejtegeti. Nyehljudov végigkilincseli az illetékes fórumokat és hatalmasságokat, hogy igazságának érvényt szerezzen. Tisztelettel, bár értetlen csodálkozással fogadják, mint akinek az a furcsa bolondériája támadt, hogy megment egy züllött prostituáltat, nem beszélve eszement ötletéről, hogy felosztja és bérbe adja földjeit a parasztoknak. De mégis nevét, rangját, származását tekintve közibük tartozónak érzik, ezért nyílhatnak meg a kapuk, a börtön és halottasházak ajtajai előtte, ezért követheti fogaton a Szibériába hurcoltak menetét. Micsoda érzékletesen írja le a fogolyszállítás körülményeit, amikor fullasztó hőségben kíméletlenül durván terelik a megbilincselt foglyokat, nőket, férfiakat, gyerekeket, fiatalokat, öregeket, betegeket az őket Szibériába szállító vonatba, csodálkozó, közönyös vagy helyeslő bámészkodók szeme láttára. Utólag bizonyára megképzett Önben a zsidók bevagonírozásának látványa. Bennem is felrémlett a vidéki pályaudvar, a puskatussal „rendet teremtő” csendőrök képe, amint a rekkenő nyári melegben a batyujukat szorongató, siránkozó vagy némán engedelmeskedő emberek tömegét a vagonokba zsúfolják. Indult a halálvonat. Mint ahogy indult később Szibériába elítélt foglyok és civilek menetoszlopa Kolima felé. Ott ciángáz, emitt megnyomorító munka, éh- és fagyhalál. Mit változott a világ, Lev Nyikolájevics? Csak a kínzások technikája, a vallatás módszere fejlődött. Figyelje csak korunk fajüldözését, az éhező, beteg, csontsovány szinesbőrűek kálváriáját, vagy a vallási fanatizmus mindenre elszánt megszállottjait, a pokolgépes merénylők robbantásait, a terror véres habzását, a gyűlölség áradásait! Figyelje a cigányok (akik között Ön gyakran időzött) kilátástalan nyomorát, kitaszítottságuk béklyóját, gyűlölködő megbélyegzésüket! Figyelje avult kultúrák maradványait, különböző eszmék, hitviták fondorlatos ütközéseit, a kommunisztikus társadalmi próbálkozás megfeneklését, az áruba bocsátott világ be-begyűrűző válságait és igazságtalanságait! Megannyi téma, Lev Nyikolájevics! Az Ön figurái csak köntöst cseréltek, de visszaköszönnek. Ott rajzanak Ön körül, régi ismerősök, csak át kell őket fazoníroznia. Az előkelő társasági francia kifejezések helyére az angol nyelvű keep smiling modort, a business és starworld szókincsét tegye. Megtalálja a méltóságos főurak ékes táborát, a főúrnők nyájas leereszkedését, a görnyedő muzsikok és a kisemmizett éhenkórászok, tanácstalan literátorok, meneküli vágyó gyerekek zömét, a tehetetlen köznép forrongó sokaságát. De hiszen ismeri, hiszen már életre keltette őket! Ezt csak Ön tudja a maga felemelő és lesújtó valóságában ábrázolni! Méghozzá nem töredezett forgácsokban, hanem nagy ívű totálban, ahogy eddig is tette. Ön kitűnően jellemez, alakjai teljes életnagyságukban jelennek meg előttünk, látjuk az ezredest, a tábornokot, amint jellegzetes göndör szakállát kunkorítja, látjuk a parancsnok csontos ujján gyűrűjének mintázatát, lefittyedt ajkát, szemhéját, egyenruhájának rojtját, bojtját, mozdulatait és pillantásait. Mindezt olyan aprólékos élethűséggel, hogy megismernénk az utcán, ha szembejön velünk. Manapság elszoktunk az emberek, a tárgyak, a háttér, a miliő részletes leírásától, az olvasók pergőbb ütemre hangolódtak, az író nem pepecsel a részletek tüzetes bemutatásával. Az olvasó át is ugorná a fárasztó és fölöslegesnek ítélt aprólékosságot, türelme se lenne hozzá. Önnél viszont a háttér precíz rajza, a környezet megjelenítése, a szereplő személyek külső és belső jellemzése elengedhetetlennek tetszik ahhoz, hogy a korba belehelyezkedjünk. Ezáltal válik a történet korhűvé és mégis elevenné. A férfiak portréja kimunkált, a megszólalásig életszerű, a nőké kevésbé. Katyusa telt keblei és bandzsító szeme még nem győzi meg

32 / 72

az olvasót ellenállhatatlan vonzerejéről, arról, hogy minden férfi meg akarja szerezni, és ezt nem csak mestersége, hanem csábító külseje miatt teszi. Nyehljudov külsejének leírásánál Ön kevésbé részletező, őt szavaival, gondolataival jellemzi, talán az önarckép megrajzolásának nehézsége miatt. A forradalmárnő alakja is elnagyolt, de a főúrhölgyek, a társaságbeli dámák vagy hervadt vénkisasszonyok szinte kilépnek a könyv lapjairól, érződik, hogy ez a világ a legismerősebb az író számára. A történet, amit feldolgoz, valóságos, ahogyan feldolgozza egy erkölcsi tétel narratívája, az Ön hitvallásának bizonyítása. Íme, az ember, illetve, íme, én! Bizony mondom néktek, így juttok el az igazsághoz! Azt Ön mindenki másnál jobban tudja, hogy mindenki másként jut el, hogy az utak különbözőek. Ezért realista író. A feltámadás, ha létezik, mindenki számára mást jelent, de mindenkiben él a vágy, hogy elérje, hogy legyen ereje megvalósítani. Megírása idején Önt támadták, illetve értetlenül fogadták kortársai a fennálló rend- és valláskritikája miatt. Természetesen sok követője is akadt és irodalmi nagysága kikezdhetetlen volt. Később úgy tartották, realista ábrázolásmódját, szemléletét nem lehet egyeztetni filozófiai nézeteivel. Az idő, Lev Nyikolájevics, nem csak külsőnket, de látásmódunkat is változtathatja. Ma ugyanazt vallja, mint a Feltámadásban? Összedőlt a cári Oroszország díszletvilága, a Kreml többszörösen gazdát cserélt, kis államok szakadtak ki a nagy testből, az Ön kedves Kaukázusán, Csecsenföldön harcok dúltak, a föld kimeríti tartalékait, reng és dübörög alattunk, a párkák életünk fonalát szaggatják, hogyan látja ma a világot? Mit érez, mikor a vonat megáll Asztropovónál? Vagy Jasznaja Poljana, mely éppen Ön miatt turista látványossággá vált még mindig enyhet adó oázis, ahol világra hozhatja műveit? Min dolgozik most, Lev Nyikolájevics, mit remél, mit vár, miféle tökéletesedésre buzdít? Ön elvonulva a világtól, a természet sűrűjébe menekülve is pontosan érzékeli, mi zajlik körülöttünk. Rendszerek, birodalmak, hatalmak épülnek, dőlnek, de az ember erkölcsi küzdelme, halála és feltámadása örök témája az irodalomnak. Remélem, jó egészségnek örvend, ezt a kort csak Ön tudja nem csupán híven ábrázolni, de ha lehet, megjavítani. Az embersége, a tisztasága, a művészete még segíthet rajtunk. Kérem, dolgozzék háborítatlanul és adja át tiszteletteljes üdvözletemet Szofja Andrejevnának. Őszinte nagyrabecsüléssel maradok híve, csodálója és bírálója:

Ágai Ágnes

A HÉT VERSE - József Attila: (Ős patkány terjeszt kórt...) József Attila - újra időszerű!

József Attila: (ŐS PATKÁNY TERJESZT KÓRT...) Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, a meg nem gondolt gondolat, belezabál, amit kifőztünk, s emberből emberbe szalad. Miatta nem tudja a részeg, ha kedvét pezsgőbe öli, hogy iszonyodó kis szegények üres levesét hörpöli. S mert a nemzetekből a szellem nem facsar nedves jogokat, hát uj gyalázat egymás ellen serkenti föl a fajokat. Az elnyomás csapatban károg, élő szívre mint dögre száll s a földgolyón nyomor szivárog, mint hülyék orcáján a nyál. Lógatják szárnyuk az ínségnek gombostűjére szúrt nyarak. Bemásszák lelkünket a gépek, mint aluvót a bogarak. Belsőnk odvába bútt a hálás hűség, a könny lángba pereg űzi egymást a bosszuállás vágya s a lelkiismeret. S mint a sakál, mely csillagoknak fordul kihányni hangjait, egünkre, hol kinok ragyognak, a költő hasztalan vonit...

33 / 72

Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva vastőrökül köröskörül hányszor lelkembe vagytok szurva (itt csak meghalni sikerül.) S mégis bizom. Könnyezve intlek, szép jövőnk, ne légy ily sivár!... Bizom, hisz mint elődeinket, karóba nem húznak ma már. Majd a szabadság békessége is eljön, finomúl a kín s minket is elfelednek végre lugasok csendes árnyain. 1937. január

HANGULATOK A HAJÓGYÁRI SZIGETRŐL szervezők LANTOSNÉ GRUBITS GIZELLA festőművész kiállítása

MEGHÍVÓ

Az Óhegyi Közösségi Házban

(Budatest III. ker. Toronya u. 33.)

2011. november 11-én, pénteken 18.00 órakor

nyílik

LANTOSNÉ GRUBITS GIZELLA festőművész

HANGULATOK A HAJÓGYÁRI SZIGETRŐL

című kiállítása

34 / 72

ÖNT IS SZERETETTEL VÁRJUK!

A helyszín a Szentlélek térről a 137-es autóbusszal közelíthető meg!

A HÉT VERSE - József Attila: Lebukott József Attila Költői dokumentum a magasztalt Horthy-rendszer bűneire

József Attila: LEBUKOTT Megvallattak, hogy vérzett a husunk. Elvtársunk, ki még sétálsz, mint a fény, gondolj reánk, kik fel-le futkosunk és messze nézünk cellánk szögletén. Lágyult az izmunk, fekhelyünk kemény, eledelünket kiköpi a szánk, gyomor- s tüdőbajt ítéltek reánk s ha nem pusztulunk, elpusztítanak. Még harcolunk, de testünk oly sovány. Testvér, segítsd a lebukottakat. Otthon a tűzhely hűvös és repedt, hideg fazékban készül az ebéd: a csarnok nyirkos kövéről szedett kis káposztalevél és hulladék. Az asszony szédül, szidja gyerekét s a szomszédné a gangon kiabál, hogy tőlünk sosem kapja vissza már az ujjnyi kevés lámpaolajat. Tél lesz, ragyog a fagy s az éhhalál. Testvér, segítsd a lebukottakat. Gondoljatok a büdös kiblire, mely ködgomolyban küld új nyavalyát. Adjatok szappant, lóhúst s télire apadt testünkre adjatok ruhát. Küldjetek könyvet, bármily ostobát, mert megőrjít a patkánypuha éj, az asszony nélkül gyötrő szenvedély. Enyhítsd kínunk, ha munkás vagy s szabad, Elvtárs, hisz te vagy a Vörös Segély! Testvér, segítsd a lebukottakat. Küzdtünk híven a forradalomért, nem halhatunk meg, élnünk kell tovább. Zizegve várnak a röpcsik, a hék s éhbérrel várnak mind a burzsoák. A mozgalom vár, munka és család, míg megbukik a kizsákmányolás, sarló villan, lesújt a kalapács s börtönről, gyárról lehull a lakat. Éljen a Szovjet, a munkástanács! Testvér, segítsd a lebukottakat. 1930. november

35 / 72

Szarka István: Az öt legújabb vers Szarka István A költő lírai termésének legújabb költeményei

Szarka István: Az öt legújabb vers

NÉPGYŰLÉSEK A Dévaványai Köztársaság emlékére

Ványai fekete föld, másképp gondoló Vaták, Ambrusok földje, őrizd meg porainkat, negyvennégy késő ősze, maradj velünk: nehéz kard szív felől, karabély széles háton, almásderes tűz a Dobszóra / ülj lóra ritmusában, a Rajta kuruc dallamában, utolsó szegénylegény Dékány Imrével, háborúk-forradalmak megélőjével – s önnön lovasrendőrségünknek oltalmában, népgyűlésben máris mily mesebeli léptekkel tanultuk honfoglaló magunkat! Indult az élet, menekült a bűn, megtört a vadpiac, sanyargatók pofáján megjelent a rémület, de a Vadkacsa szegény kis hotelkurváját így bocsátotta el Imre bácsi: Pízt ezír mostantúl nem adunk, fogd a cókmókod, ereggy dógodra, lyányom – Imre bácsi, én, a térdig érő gyerekember, emlékezem, mint jössz apámmal, valamit mint akartok, és mire mentek véle, s tán fölös a szó, de hát már Ladányi sincs – ám most Thulé felől testvér kemény nép gyűlése üzen, milyen is az, ha törvényt ő maga tesz, hogy kell Kaszinót, Uzsorát szétzavarni, szent tulajt, aljas intézőt, megélhetési csatlóst helyre tenni

36 / 72

s szájtól-szájig életre lélegezni a holt reményt. Vatnajökull csak ünnepel magában az elhallgattatott, ünneptelen planétán, íme hát az evoé a tökéletes hírzáron át oda-vissza, hogy mesebeli léptekkel tanuld magad. Alkosd meg világodat.

(Szeptember 1.)

LÍRATÖRTÉNET Madár Jánossal

Alternatív Tokajba hívtál minket, özönöltünk mi országosan, magam is Rakamaz felől, címbeli hullámtérbe, remélve kosztot-kvártélyt s barátságos tetőt fennkölt szellemünk fölé, hogy hátha most az a valami történni kezd, hiszen miért ne, aztán csak az a két rozsdás lakat a nosztalgia kerti kapuján, meg a kenuval bíbelődő szomszéd, hogy húzzak el, mert jön már a víz s üstöllést mellig ér, láttalak aztán fönn a szárazon nagy futkározásban föl-fölbukkanni itt-ott s napenyészetre lőn más koszt-kvártély s nyitható tér ott fönn a szárazon, mert hátha most, Franciska hozta még Baranyit, végül így belemerengtünk az esteledő hegybe – óriás fáradtságod elgyönyörködött bennünk a hold alatt.

(Szeptember 10.)

37 / 72

ÍNSÉGEINK KÖZÜL

Az iparkodás csarnokain, a művelt földek ege alatt, a szolgálatok áldozóhelyén, a szellem műhelyében ínségeink között kevés örömmel teremtjük szüntelenül boldogabb világotok,

ti elvonó fölélők, háborúkkal ráncigált szekér bűnrossz gazdái, istentelen alfanőstények–alfahímek, bomlott pocsékolók – csak teremtünk benneteket, lét kényszerében, kánonotok szerint.

Bár a két főhazug szó, a Nincs Alternatíva kioszthat még pár közgazdasági nóbelt, könyörtelen határok vágtatnak felénk a muszáj-időben, hogy kézbe vegyük a mi ügyünket, mivel a bolygót a Vég erői kinőtték már. Nyílj meg, járatlan út.

(Szeptember 24.)

VIRÁGAIM

Naptorkú mézelők, égszemű csodálkozók, nagyasszony-vonulású rejtelmes-lila Virágaim,

bíbor lampionokkal

38 / 72

bólongató, örömtől eszement sisteri fűszeresek,

tegnap még nyár volt – s hideg eső lompos örvénye fosztogat már, kászálódik a fagy,

viszlek tehát magammal benneteket, befelé, magam felé, Baktérítőm, Szigeteim felé: jó szélben jó hajóm

süllyed-emelkedik, hasában parányi kert, versbeli házam-hazám, benti egem-napom.

(Október 7.)

TANULANDÓ

Midőn a Tájba lép s középig fölvonul a Fa, holott mindig is ott volt, s föl-fölmagaslik és meg-megáll az ónidőnek az érett fény végtelenített pillanataiban, a már-már boldog halmazok sikolyában – hogy is van ez? Ők tudják! A lomb, mint rendesen, csak bizonygatja az Istent maradékzöldes rőtaranyával, őzbarnák melegével. Együtt tehát az ősz, önnön-magában gázol, új fűben, üde égben, pulzusa telt, légzése mély, mosolya titkos.

39 / 72

Tanulandó-szép. Maga az élet. Igen.

(Október 29.)

A kis vagány "Homo Hungaricus" munkástörténet a múlt század hatvanas éveiből

„Homo Hungaricus”: A kis vagány

Épp anyámról álmodtam, amint áll a konyhában, kitárt karokkal, hogy eltűnt fiát fogadja, amikor a vekker csörögni kezdett. Kinyújtottam a kezem, hogy elnyomjam, de nem találtam. Kénytelen voltam felülni és kinyitni a szemem. A szobában félhomály volt, de a redőny résein már bevilágított a hajnali fény. Ruháim a széken hevertek. Zúgott a fejem. Az este sokat ittam. Hiába, még nem szoktam meg a piát. Rózsi még ott döglött mellettem. Platinaszőke haja borzas volt, hálóinge derékig felcsúszott. Szemén a festék szétmázolódott, és az arca most olyan kiéltnek tűnt, mint talán még soha. Kiugrottam az ágyból és fölhúztam a redőnyt. A szobában vakító világosság támadt, Rózsi az arcát a párnába fúrta. Visszamentem hozzá, és rápaskoltam formás combjaira. – Ébredj, kisanyám, melóba kell mennem! Valamit morgott, de amint szavaim a tudatába hatoltak, felült, és kézfejével még jobban szétmázolta szemén a festéket. Szörnyen ronda volt most a feje, szinte utálatos. Amint megszokta a fényt, szemével engem keresett a szobában. Rám talált, tekintete végigsiklott meztelen testemen, majd arcomba mosolygott. – De ronda vagy, kicsim… – gondoltam magamban. Kimentem a fürdőszobába. Hideggel letusoltam, ez kissé felfrissített. Már törülköztem, mikor benyitott. Ő is kilötykölte szeméből az álmot. Felöltöztünk, lementünk az utcára. Rózsi kinyitotta a kocsit, beült a volánhoz, én meg mellé. Már tudok vezetni, de csak hadd törje magát. Áthajtott a Margit hídon, irány Angyalföld. A gyár előtt megállt. Megcsókoltam hanyagul tatarozott arcát, kiléptem a kocsiból, rácsaptam az ajtót. Már beléptem az kapun, mikor felzúgott a motor. Nem néztem vissza, pedig szokásom volt egy mosolyt dobni utána. Átöltöztem, lementem a műhelybe. Épp ekkor indították a gépeket. Nekiláttam dolgozni. Cígöltem a lemezeket, a fúvó masinával permeteztem rájuk az olajzöld festéket. Közben elgondolkodtam. Anyáék jutottak eszembe. A nevelőszüleim, mert az igaziakat nem is ismertem. Azt sem tudom, kik lehettek, de nem is érdekes! Nem igaz? Apám rendőr őrnagy. Jó fej. Ő tanított meg kocsit vezetni meg lőni. Mindenfajta fegyverrel tudok bánni, még ágyúval is. Igaz, hogy csak elméletben, de ha odaállítanának, nem esnék kétségbe. Már öt hónapja nem láttam őket. Az előző munkahelyemről kirúgtak, mert a főnökre rácsaptam az ajtót, de úgy, hogy keretestől rádőlt. Marha erőm van. Pedig ványadt kis kölyök voltam. Tíz éves koromban kezdtem el sportolni, amikor Pestre kerültünk. Annak több mint hat éve. Mindent csináltam már, egy éve kezdtem el birkózni. Nagyanyámék vidéken laknak. Nem messze, csak Gödöllőn. Mi is ott éltünk, mielőtt oda költöztünk. Ha hazamegyek nagyanyámhoz, az ismerős kis srácok majd’ szétszednek. Mind velem akar birkózni! Marhára szeretnek.

40 / 72

De más is van ott, aki szeret engem… Panni. Még az oviból ismerjük egymást. Nagyon bírom. És ő is engem. Helyes kis csaj. És értelmes! Gimibe jár! Én persze nem. A nyolcadikban is csak azért engedtek át év végén, mert az edző tornatanárunk térden állva könyörgött, és esküdözött nekik, hogy belőlem világklasszist nevel! Hallgattak rá, nem húztak meg! Persze nem sikerült a terve, de ez nem rajta múlott. Én mentem el birkózni. Baromi erőm van. Egyszer lent voltam nagyanyámnál, és Pannival meg a bátyjával elmentünk táncolni. A zenekar mellett kaptunk helyet. Amíg táncolni voltunk, az egyik zenész srác beleivott a poharamba. Nem gurultam be, csak megjegyeztem, hogy ez nem volt szép. Mire újra visszatértem az asztalhoz, mert Pannit lekérték, a fej ott állt a székemen, és gitározott. Felnéztem rá, rosszallóan megvontam a szemöldököm, mire ő gúnyosan visszaröhögött. Erre én fél kézzel elkaptam a mellettem lévő széket, meglódítottam, és úgy oldalba vágtam a fickót, hogy menten elájult: a mentők vitték el. Én meg ültem érte három hónapot. Apám nem segített, akkor nagyon pipa voltam rá. De mire kijöttem a sittről, beláttam, hogy igaza volt. Állati hirtelen vagyok. Mint a ló! Megcsíp egy légy, és máris rúgok, nem nézem, mekkorát. Nem tudom fékezni az erőmet. Egyszer mégis elbántak velem. A Várban sétáltam egy csajjal. Sötét volt már, úgy este tíz körül. Hirtelen odalépett hozzám egy hosszú hajú csavargó: – Adnál egy szál cigit? A csaj adni akart, de én nem engedtem. – Menj el dolgozni, és majd lesz pénzed cigire! Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer még én is kerülhetek hasonló helyzetbe. A fej morgott valamit és elment, a sötétben szem elől tévesztettem. Amint jöttünk lefele a lépcsőn, előttünk, az egyik pihenőn néhány alakot láttam ácsorogni. Nem ijedtem meg, pedig voltak vagy öten. Még visszafordulhattunk volna, de a csaj előtt nem akartam rossz lenni. Nem szóltam hát semmit, csak lépegettünk lefelé. Hiába számítottam támadásra, mind az öt egyszerre jött rám. Izmos fickók lehettek, mert sikeresen lefogtak, és az egyik rugós tőrrel fölhasította a csuklómat, Már jócskán folyt a vérem, mikor elengedtek. Szédültem. Az első rendőrnek elmondtam, mi történt. Mentőt hívott, kórházba vittek. Semmi bajom nem lett. A fejeket nem kapták el. Meglógtak. Érdekes, a csajt nem bántották! Csak velem bántak el. Különben a jobb csuklómmal sok baj van. Könnyen megrándul. A munkahelyemről is ezért rúgtak ki. Nem akartak orvoshoz engedni, pedig fájt a kezem. Ezért csaptam rá a főnökre az ajtót, bal kézzel. Egyszer meg a sportorvosnál csináltam balhét. Nem engedett versenyre a csuklóm miatt. Ott álltam vele szemben, és fogtam az asztal szélét. – Nem enged? – Nem! – Nem?! – Nem! Erre ráborítottam az íróasztalt. Ha nem emelem fel róla, agyonnyomja. Az írnoknővel kihúztuk alóla, és kisétáltam a szobából. Utána nap mint nap a nyakára jártam. Mikor meglátta, hogy jövök, azt sem tudta, mit tegyen idegességében. Ha megfogtam az asztal szélét, máris kirúgta maga alól a széket, és ugrott hátra. Irtó muris volt. Két hónap elmúltával aztán mégiscsak leigazolt. Szóval a főnökre rávágtam az ajtót, mire kirúgtak a munkahelyemről. Otthon aztán jött a nagy duma, hogy így meg úgy, meg milyen szemét alak vagyok, napokon keresztül. Végül meguntam. Kicsodák ők nekem, hogy így macerálnak! Elvégre csak a nevelőszüleim! Csak a fogadott gyerekük vagyok! Köszönöm, nekem ebből elég! Szia, öreglány! Erő, izom, apafej! Mikor már harmadik napja nem aludtam otthon, anyám köröztetni akart. De apám azt mondta, várjanak még egy kicsit. Egy hét múlva megérkezett a levelem:

41 / 72

„Élek, jól vagyok! Ne keressetek! Most tanulmányozom az életet!” Nem is kerestettek. Hetente adtam életjelt magamról. Nem volt rossz dolgom, jó idő volt, lehetett a szabadban is aludni. A csajok elláttak kajával, mert pénzem, az nem volt. Egyszer aztán gondoltam egyet, stoppal lementem Siófokra. Klassz volt, állandóan fürödtem, napoztam. A csajok döglöttek értem, mert állati jól néztem ki. Mindenem megvolt, amire csak szüksége van ilyenkor az embernek. Ezt is meguntam végül. Kiálltam az országútra. Haza akartam jönni. Pokoli meleg volt, levetettem az ingem. Csak a farmer volt rajtam, meg a fürdőnadrágom, félig nedvesen. Nem intettem minden kocsinak, ráértem. Lehetett válogatni, volt belőlük bőven. Egyszer aztán jött egy Trabant, volánjánál egy platinaszőke nő. Amint meglátott, lassított. Mellém ért, tetőtől talpig végigmért, aztán kinyitotta az ajtót. Én meg beszálltam. – Hová? – kérdezte. – Pestre – feleltem. – Rózsi vagyok – nyújtotta felém lakkozott körmű kezét. – Laci. Közben már rohantunk az országúton. Rózsi kérdezgetett, én meg úgy hazudtam neki, mint a vízfolyás. Azt mondtam, hogy húsz vagyok, őszre várom a katonai behívót. Pedig csak tizenhat múltam. Kacéran rám pillantott, és megjegyezte: – Pedig nagyon kölyök fejed van! – Ez a jó! – Te sem nézel ki huszonkettőnél többnek! Pedig éreztem, hogy túl van a harmincon, de még nagyon jó a formája. Klasszul van dekorálva, és a ruhája is ott emeli ki a lényeget, ahol kell. A csomagom után érdeklődött. – Nem hoztam magammal, mert csak szombat-vasárnapra jöttem. – Épp vasárnap délután volt. Még erősen tűzött a nap. Fürdőnadrágot sem? – kérdezte tőlem. De igen. – Hát az hol van? – és nevetett huncutul. – Rajtam, de még félig nedves – feleltem, és éreztem, hogy közben a vérem pezsegni kezd. – No, ha kiérünk a faluból, megállunk és megszárítjuk. Jó? – mondta anyáskodón, és megpaskolta bronzbarna hátam. – Jó! – válaszoltam, és rávillantottam a fogaim. Így is történt. Letértünk egy mellékútra, egy erdő mellett megálltunk. Levetkőztem, a nasztrót kiterítettük a kocsi tetejére. Mire megszáradt, Rózsi is rendbe szedte a ruháját. Már sötét volt, mire megálltunk Budán a lakása előtt. Nála aludtam. Másnap is, harmadnap is. És azóta mindig. Oboatudománya teljesen elvarázsolt. Ruhákat vett nekem, príma kajákat, piát minden este. Nagyon bír, állást is kerített, a mostanit, hogy jó legyen a flepnim. Minden reggel bevisz a melóba. Délután nem vár, sokszor még nem találom otthon. Állítólag ő is dolgozik, de hogy hol, nem tudom. Nem lényeges. Honnét van ennyi pénze? Azt mondja, volt egy négyese a lottón. A lakást meg a férjétől kapta, mert elváltak. Klassz cuccokat vett nekem, Csak az az örökös pia ne volna esténként! Meg a rumlik! Meghívja a barátnőit, krapekokkal. És akkor mind utánam bomlik. Mert nekem van állítólag a legjobb testem. Nem tudom, mi teszik nekik, de ez van! Vadulnak értem! Az este is! Fent voltak ketten. Meg egy krapek. Mikor táncoltunk, a nők úgy simultak, hogy alig kaptam levegőt. Végül aztán Rózsi kidobta őket. Megint kikészített! Még mindig zúg a fejem a piától. A fenét! Visszamegyek anyámékhoz! Ez már az ötödik hónap, hogy nem láttam őket. Apám biztosan le fog barmolni, de hát joga van hozzá. Nem? Elvégre a nevelőapám! Örülhetek, hogy eddig fölneveltek! Visszamegyek! A meló megvan, szeretem ezt a bazi nagy gyárat! Nem ma, majd holnap! A francot holnap! Hogy ma este az a mórógép megint kikészítsen? Most azonnal! Munka után! Holnap edzésem

42 / 72

van! Szia, Rózsi! Minden jót!

1965. április 27.

Szarka István: ... és még kettő Szarka István - a kírai költemények közül

Szarka István: … és még kettő

SIRÁZI RÓZSA („A rózsa, mint királyné” – Csokonai: A Hafíz sírhalma)

(Hercegem, kereng a hír: algásodik Dubájod, víziutait bűzlő medúza-dög borítja – ó, mintha visszavenné természetét a tenger…)

Elő a mappát! Barkácsbombát kutatva merre dúl majd megint a téboly, a Megelőző Válasz? Hol lobban el a világ? Hormuz, átkozd a sorsod.

Háfizunk, menekíts el egy szál sirázi rózsát.

(November 24.)

43 / 72

LAUDA

Sárga Árvácskám betekintget ez irgalmas november hajnali üvegein, borzongó-borzongató napocska-arc: mintha a kedvesemé, anyukámé, húgomé, kislányomé, lányunokámé, jó szeretőkkel viháncoló lánybarátoké, leendőké, valaha-voltaké – ó gimnazista dédikék! Sárga Árvácska betekintget s dalol-dalol, hogy van-van-van tovább.

(November 2.)

Macskabátorító Alapítvány Szabó László Tibor Szatirikus novella napjaink jelenségeiről

Szabó László Tibor: Macskabátorító Alapítvány

Az alapítvány célja egyértelmű és világos volt. A bejegyzés is gyorsan megtörtént a megyei bíróság Civil Szervezetek Nyilvántartási Osztályán, az adó- és bankszámla megnyitása csupán egy napot vett igénybe. Az induláshoz szükséges összeget Kőkereki Mihály építési vállalkozó biztosította. A kuratórium elnöke is ő lett, tagjai pedig többnyire a rokonok köréből verbuválódtak. Már csak egy talpraesett és megbízható ügyvezető igazgatót kellett találni, aki rövid idő alatt ismertté teszi az alapítványt és bonyolítja az ügyeket. A család Sügér Antal magyar-történelem szakos tanárra gondolt, aki Udvaralja városának egyetlen gimnáziumában tanított. A megkeresésre hamarosan pozitív választ kaptak, ugyanis egy idő óta már mind szélesebb körben terjedt el a hír, miszerint a gimnáziumot a tanév befejeztével megszüntetik, vagy legalábbis a megye székhelyén működő másikkal vonják össze. Ez utóbbi megoldás is jelentős létszámleépítésre engedett következtetni. Sügér Antal felmondott, és a Macskabátorító Alapítványnál már másnap megkapta ügyvezető igazgatói kinevezését. A kuratórium – mint mindenben – ebben is vita nélkül, egyhangúan döntött. Az újdonsült igazgató első tevékenysége egy nagyformátumú hirdetés feladása volt, amely több országos napilapban is megjelent:

Tisztelt macskatulajdonos!

44 / 72

Bizonyára Ön is többször átélte már azt az idegborzoló jelenetet, amikor macskáját vérebek vették üldözőbe és a szerencsétlen állat csak üggyel-bajjal tudott felmenekülni egy közeli fára, vagy a lakóház tetejére. A szabad mozgás és a friss levegő élvezete nemcsak emberi alapjog, ez minden állatnak is kijár. Nem tapadhat félelem az alapvető jogok gyakorlásához!

Alapítványunk pszichológiailag többszörösen tesztelt és már több országban bevált módszert kínál mindenféle- és fajta macska bátorítására. Támogassa Ön is a Bátor Macska Programot, ajánlja fel adójának l %- át a Macskabátorító Alapítvány működésére! Adószámunk ... Az adományokat a …számú bankszámlára kérjük átutalni. Előre is köszönjük együttérzését és támogatását!

A sajtóban megjelent hirdetések, valamint a szórólapok százezrei rövidesen meghozták az eredményeket. Számos állatbarát utaltatta át befizetett adójának 1%-át az alapítvány számlájára és az adományok is gyülekeztek ”jóllehet itt kisebb volt a tolongás. Senki sem vitatta, hogy ez alkalommal is nemes lelkületű emberek kiemelkedő állampolgári aktivitásáról van szó. Róza néni – Kőkereki felesége – négy macskát is tartott, a vállalkozó egyik menye pedig úton útfélen azt mesélte, hogy nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor a kiscicák megszületnek és anyjuk vigyázó szemmel pásztázza környezetét. Kőkereki öccse is többször hangoztatta a kisváros szinte mindenki által látogatott patinás kocsmájában, hogy neki ugyan semmi baja sincs a kutyákkal, de a macska, az valami egészen más… Az alapítvány tevékenységének felfutásával a szükséges apparátus is hamarosan kiépült. Sügér Antal titkárnőt kapott, az adminisztrátorok folyamatosan készítették pontos számvetéseiket, és több állatpszichológust is felkértek a Bátor Macska Program kidolgozására. Jó ütemben haladt a számítógépes adatbázis kiépítése is. A cél az volt, hogy a Magyarországon élő valamennyi macskáról pontos katasztert készítsenek, majd a nyilvántartásba vett alanyokat pszichológiai aspektusok alapján osztályozzák. A távolabbi tervekben még az is szerepelt, hogy az adatokat a világhálóra felvigyék, és a rendszert más állatokról készült adatbázisokkal kapcsolják össze. Ezzel a törekvésükkel sem álltak egyedül a világban. Az egyik népszerű tudományos ismeretterjesztő lapban többek között arról olvashattak, hogy az Egyesült Államokban a teknősbékák körében készül egy mindent átfogó adatbázis. Az amerikai felméréseknél magától értetődően a teknősbéka-cápa-korreláció állt az előtérben, a macska adatbázissal kapcsolatos érintkezési területek kimunkálása a jövő tudósaira várt. Az alapítvány tevékenységének jelentős kiszélesedése magával hozta a kutatási és fenntartási költségek növekedését is. A fejlesztés első lépéseként ugyanis megemelték a kuratóriumi tagok tiszteletdíját, valamint azon állatpszichológusok honoráriumát, akik hajlandók voltak a felvett összeg 50 %- át az alapítványba visszaforgatni. A dologi költségek robbanásszerű növekedése egyre több fejtörést okozott Sügér Antal ügyvezető igazgatónak. Komoly pénzeket kellett költeni a kuratóriumi tagok utazásaira, és a készülő kutató bázis építési költségei is egyre nagyobb terhet róttak az intézményre. A megbízást Kőkereki Mihály építési vállalkozó cége nyerte el. Az állatpszichológusok továbbképzése is tetemes kiadást jelentett. A többnyire külföldi professzorok előadásai és szemináriumai – nem beszélve az oly gyakori, valamennyi alkalmazottra kiterjedő tréningekről – szintén rengeteg pénzt emésztettek el. Sajnos az is gyakran előfordult, hogy a külföldi előadók előadásuk megtartásában valamilyen oknál fogva akadályoztatva voltak. Ők azonban ilyenkor is megkapták a tiszteletdíjukat.

Egy szép márciusi napon hatalmas erejű erkölcsi robbanás rázta meg Udvaralja városát. Az egyik népszerű országos magazinban leleplező cikksorozat indult Pénzmosó macskák címmel, és az egymást követő feljelentések következtében mindenre kiterjedő ellenőrzés kezdődött az alapítványnál. A vizsgálat azonban gyors és meglepő fordulattal zárult. Az adóhatóság megállapította, hogy az intézménynél visszaélések nem történtek, a működésre, bérekre, tiszteletdíjakra, illetve reklámra költött összegek után szabályosan adóztak. Az ügyészség sem kezdeményezte az alapítvány megszüntetését, mivel megállapítást nyert, hogy ennek tevékenysége minden kétséget kizáróan az alapító okiratban foglalt cél megvalósítására irányult. Némely akadékoskodó adományozók további feljelentései következtében egy ideig még folytak ugyan különböző vizsgálatok, de végül ezeknek is bebizonyították, hogy befizetett pénzüket az Alapítvány szabályosan és célirányosan költötte el. Az elért eredményeket három közvélemény kutatóintézet írásos anyagával is alá tudták támasztani, miszerint a Bátor Macska Program beindítása óta 34, 6 % - kal nőtt a kutyáknak ellenálló és l3,4% -kal a kutyákat megfélemlítő macskák száma.

A vizsgálat egyedüli vesztese az ügyvezető lett. Megrendült iránta a kuratórium bizalma, hiszen a vizsgálat mégiscsak bizonyos tekintély veszteséggel járt, és átmenetileg az adományok hömpölygő folyama is csendesebbé vált. Sügér Antalnak meg kellett válnia munkahelyétől. Másnap kétségbeesetten kereste fel a gimnázium igazgatóját, egykori kollégáját ”státuszát azonban már régen betöltötték. Nem tehetett mást, mint bejelentkezett a Polgármesteri Hivatal Munkaügyi Irodájában. Ott már több munkanélküli várakozott türelmesen.

45 / 72

Kedves mosollyal követték az ügyintéző komótos mozdulatait. Egy peckesen éppen arra járó és az ajtón bekukkantó bátor macska sem volt képes felderíteni Sügér Antal gondoktól gyötört keserű arcvonásait. Hát igen, a jó ügyért is fel kell valakinek áldoznia magát.

Néhány év elteltével a legbátrabb macskák elhatározták, hogy létrehozzák saját alapítványukat. Az induló tőkét hízelkedéssel, illetve az emberek terrorizálásával gyüjtötték össze. Hízelkedésükkel elsősorban a nőket környékezték meg, ha viszont ez nem hozott sikert, akkor gyorsan áttértek a terrorista módszerekre. Karmoltak, haraptak, hangos sziszegésekkel félemlítették meg az adakozástól elzárkózókat. Rövidesen összegyűlt az induláshoz szükséges összeg, bankszámlát nyitottak, és megkezdték működésüket. Meghirdetett céljuk kezdetben csupán annyi volt, hogy a kutyákkal és az emberekkel szembeni emancipációjukat kiharcolják, és ezt az egész világgal elismertessék. A fenti célt aránylag rövid idő alatt el is érték, mivel az egyre durvább karmolások és harapások következtében számos ember belátta, hogy csakis jövedelme egy részének felajánlásával tudja nyugalmát és egészségét megóvni. A kutyákat többnyire korrumpálták, olyan levescsontokat vásároltak nekik az összegyűlt alapítványi pénzből, amelyek korábban egy kutya szájában elképzelhetetlenek lettek volna. A Macskabátorító Alapítvány II. az évek folyamán magába szippantotta a Kőkereki Mihály vállalkozó által alapított Macskabátorító Alapítvány I.-t, és az ország legjelentősebb intézményévé vált. Az összegyűlt pénzeket a bátor macskák különféle alapokba és vállalkozásokba fektették, bróker cégük pedig nemsokára meghatározó szerepet játszott a tőzsdén. Némely újságírók kezdetben élesen bírálták az Alapítvány által szedett uzsorakamatokat, idővel azonban ők is rájöttek, hogy a bátor macskák hitelezési gyakorlata tulajdonképpen emberbaráti szeretetből fakad. Nem tesznek mást, mint segítenek a bajba jutottakon. A macskák még a korábban elvárt simogatásról is lemondtak a tiszta üzleti erkölcs megóvásának érdekében. Az általuk támogatott pártok a következő választáson a parlamenti helyek 90 %-át szerezték meg. A képviselők azonnal szabad utat nyitottak a bátor macskáknak, hogy az őket egykor üldöző kutyákkal kíméletlenül leszámoljanak.

A gyerekpesztra Homo Hungaricus Kedves történet egy szegény sorsú kislányról

Homo Hungaricus: A gyerekpesztra

Andor meséli: Anyámmal történt, amikor kislány volt, mindössze nyolc éves. A vidék, ahová született, tanyavilág az ország déli részén. Ott a házak, úgymond, madárröpte távolságra épültek egymástól, a kiáltás nem hallott át egyik tanyáról a másikra. Este, mikor már a gyerekek aludtak, a szomszéd tanyáról átjött a gazda: másnap feleségével bírósági ügyben a városba kell menni. Két gyerekére kéne vigyázni a kislánynak, ha az anyja nem kifogásolja. Másnap reggel aztán szólt a mama: - Rozikám, ha felöltöztél, és megreggeliztél, át kell hogy menj a Kovács tanyára vigyázni a négy gyerekre, mert a szülők a városba mentek. – És mit vegyek fel? – kérdezte a kislány. – Csak mint itthon. És ott a kenyér az asztalon, már leszeltem, kend meg lekvárral, és egyél. A tea a tűzhelyen, még meleg. A kislány megreggelizett, aztán elindult, hogy felelősséggel végezze el a rá bízott munkát. A tanyába érve a nyolc éves kisfiú és az alig hat éves kislány fogadták. A másik kettő még apró volt, egyik négykézláb mászkált, a másik meg még a bölcsőben, pólyázva.

46 / 72

- Reggeliztetek már? – Még nem. Mikor megébredtünk, anyuék már nem voltak sehol. – Csak a városban mentek, mert ott van dolguk – mondta a kislány, miközben előszedte és leszelte a kenyeret meg mellé a kolbászt, amit a spájzban talált. Aztán hárman együtt megreggeliztek. A két kicsinek azt adta, amit a tűzhelyen talált. A csecsemőnek langyos tejet, a mászócskának valami papit, amit anyja előre elkészített. Miután elmosogatott, mesélni kezdett a két gyereknek. Azok tátott szájjal hallgatták. Aztán játszottak papás-mamást, doktor-beteget, boltost és eladót. Ami épp eszükbe jutott, mert még nem voltak változatos szerepjátékok forgalomban. Délben megmelegítette a készételt, levest, pörköltet tarhonyával, és megebédeltek. A kicsiknek is adott, amit még talált kikészítve. Aztán tovább játszottak, és egészen elmerültek abban, amit épp csináltak. Már alkonyodott, de még nem annyira, hogy lámpát kéne gyújtani. Egyszer csak valaki megverte az ablakot. A gyerekek felkapták a fejüket, odanéztek, de nem láttak senkit. Megrettentek mind a hárman, hang sem hallatszott. Végül a kislány szólalt meg: – Biztosan rablók! – de csak halkan, súgva mondta. Aztán felmászott a másik ablakba, hogy kinyitja, kiugrik és elmenekül. Rozi leemelte az ablakról. Közben a fiú a konyhában felkapta a fejszét, és az ajtó mellett lesbe állt. De ekkor már a bejárati ajtón dörömböltek! És a „rabló” megszólalt: - Engedjetek hát be, az apátok vagyok! Rozi kizárta az ajtót, és a gazda és felesége belépett. - Anya, anya! – kiabált a két gyerek, és pillanat alatt körbevették anyjuk szoknyáját. A szülök egy páros szál kolbásszal honorálták Rozikának a munkáját. A kislány boldogan vitte haza a keresetét. Bár már tök sötét volt, de azért a csillagok, meg a Hold adtak annyi fényt, hogy ne cidrizzen a lába. Hazaérve a testvérei még épp az asztalnál ültek. A kisebbek tátott szájjal nézték, mert még életükben nem láttak kolbászt. Nem hogy ettek volna!

Kortársam története Otthoni hétköznapok Szász Benjámin Önéletrajzi sorozat folytatása

Szász Benjámin:

Kortársam története

Otthoni hétköznapok

Az előző történetben azt a települést, ahol laktunk, és immár új családi házunk állt, úgy jellemeztem, mint a XIX. század második felének falusi Magyarországát. Most már ideje nevén nevezni ezt a települést: Isaszeg volt. Amikor a falusi Magyarország részeként határoztam meg Isaszeget, abból indultam ki, hogy a kultúra milyen feltételeit biztosítja, ill. biztosította lakóinak, és, hogy milyen volt az egész település külső képe, milyen település benyomását keltette, faluét vagy városét. A hivatalos Magyarország falusi és mezőgazdasági településként kezelte annak minden következményével, és ezt a későbbiekben látni fogjuk. Ugyanakkor, amint már az előző részekben is utaltam rá, Isaszeg lakossága két nagy társadalmi osztályból állt: a „tősgyökeres” parasztságból és a betelepült munkásságból. A munkásság a XIX. század utolsó harmadában szivárgott be a vasútépítés következtében. Jelentős részük a vasútnál dolgozott, és Isaszegen vásárolt telket, így vasúti munkahelyét olcsón érhette el. Másik csoportjuk Budapest gyáraiban helyezkedett el, és szintén ingázott Isaszegről. Mivel valamennyien falvakból származtak, először ők is falusias stílusú házakat építettek, hosszú, félig nyitott folyosóval, ahonnan középen nyílt a konyha, kétfelől pedig egy-egy szoba. A szegényebbek házaiban csak egy szoba volt. Figyelmes szem azonban könnyen észrevehette a különbségeket a munkások és a parasztok házai között. Kisebb volt a hátsó szobát követő kamra,

47 / 72

az istálló is lemaradt a ház végéről. A hátsó udvart rendszerint elválasztották belső kerítéssel, itt helyezkedett el a baromfiudvar és gyakran a disznóól. A háromszáz négyszögöles kertek lehetővé tették még azt is, hogy évente disznót vágjanak. A szorgalmasabb és igényesebb munkások szőlőlugassal árnyékolták udvarukat, és kertjükbe fákat ültettek.

Ezek a falusi hagyományok egyben a mai modern törekvések előzményei voltak, csak akkor ezt még senki sem sejtette. A nyugati nagyvárosok központjainak lakói már régen a város külső részein elterülő zöldövezetbe költöztek. Akkoriban viszont a falusi jelleg a komfort teljes hiányát is jelentette, a vizet a kútból kellett húzni, a WC a szabadban, az udvar végében állt. Fürdőszoba nagyon ritkán akadt. A családtagok a konyhában, lavórban vagy teknőben mosakodtak. Csak néhány műszakilag képzettebb technikus szerelte fel családjának a fürdőszobát. A vizet a padláson elhelyezett tartályba pumpálták fel a kerti kútból. Létezett már ezekhez olyan fával fűtött vízmelegítő, amely egyben a fürdőszobát is bemelegítette, és folyamatos tüzelés mellett este az egész családot ellátta meleg vízzel. A meleg vizet ugyanis a konyhába is be lehetett vezetni és mosogatásra használni. A szennyvizet ülepítőgödörbe továbbították. Az isaszegi homok mindent elnyelt, a gödör közelében álló gyümölcsfák nagyobbra nőttek, és több termést hoztak. Mindez a család férfi tagjainak napi egy órás többletmunkát adott, de nem volt sem víz-, sem gázszámla. A fát természetesen meg kellett venni az erdőgazdaságban, de ez összehasonlíthatatlanul olcsóbb volt a mai közüzemi díjaknál. Falvakban, kisebb városokban ma is vissza lehetne térni erre a módszerre, legalább részlegesen. A vizet lehetne villanymotorral is a tartályba szivattyúzni, a vízmelegítő befűtése pedig már félóra alatt megoldható néhány darab fával, és így is sokkal olcsóbb lenne. A lakosság millióit meg lehetne szabadítani a magas víz- és gázszámláktól. A monopolhelyzetben lévő víz- és gázszolgáltató vállalatok pedig elveszítenék piacuk több mint ötven százalékát. Rögtön megértenék, hogy sokkal alacsonyabb árakkal is megéri nekik dolgozni. Ehhez azonban más társadalmi és gazdasági rendszer kellene, ahol a politikai vezetés nem a „vállalkozók”, hanem a dolgozó emberek érdekeit szolgálná. Még ennél is jobb lenne, ha az ország tényleges tulajdonosa és a politikai hatalom tényleges birtokosa a dolgozó emberek összessége volna. Ehhez viszont először magának a népnek kell megértenie saját erejét és megszerveznie magát, de ne ábrándozzunk. A mai viszonyok között is lehetne tenni valamit, a témánál maradva például a házi fürdőszoba számára a vizet szélmotorral szivattyúzni olyan udvari tartályba, amelynek vizét nyáron a Nap melegíti fel. Most azonban térjünk vissza a történelemhez. Amint írtam, az első világháború előtt Isaszegen fürdőszoba alig akadt, később pedig, az 1960-as évek elején, amikor Isaszegen is terjedni kezdtek az európai kultúra új vívmányai, már nem a nehézkesebb, de olcsóbb és energiatakarékosabb kezdeti megoldásokat alkalmazták. Természetesen nem csak a fürdőszoba hiányzott. A falu minden utcája kövezetlen volt, kivéve a három főutcát. Ezek két eltérő jellegű részből álltak. A középső, széles, makadámmal burkolt út az országos úthálózat részét képezte. Az úttestet, mint mindenütt, árok választotta el a teljesen kövezetlen járdától. A makadámút bizonyos értelemben rosszabb volt a földútnál. Járható volt ugyan esőben is, de nyáron, ha elhaladt egy teherautó vagy a tehéncsorda, olyan sűrű por emelkedett fel, hogy félórába került, mire leülepedett. Mivel – mint írtam – a főutcák egyben országútként szolgáltak, itt 10-15 percenként is áthaladt egy-egy teherautó, a levegőben szinte mindig por szállingózott. A többi utca levegője szerencsére mindig tiszta volt. A szekerek csendesen ballagó lovai nem vertek fel jelentős port, a járdát pedig száraz időben keményre taposták a gyalogosok. Esős időben, főleg tavasszal és ősszel bokáig jártunk a sárban, de mert a falu utcái a Rákos patak völgye felé lejtettek, a lankás utcákon gyorsan lefolyt a víz, a homokos talaj pedig áteresztette a csapadékot. A helyzet még rossz időben is tűrhető volt, ha a cipő nem ázott be. Sajnos, a lakosság szerény anyagi helyzete miatt nagyon sok ember hordott rossz cipőt, ezért viszont már nem hibáztathatók a földrajzi adottságok. A cipő drága volt, így a falu gyerekei az első meleg tavaszi napoktól az őszi hideg napokig rendszerint mezítláb jártak. Mezítláb mentek tanévben az iskolába is. A többségnek volt otthon szandálja, de azt csak ünnepkor vették fel. Otthon az udvarban és a házban a felnőttek is gyakran közlekedtek mezítláb, így érezték magukat jobban. A fennmaradt fényképeken ez nem látszik, mert a fényképezéshez külön felöltöztek, és természetesen a szandált is felvették. Ebben jártak a templomba is, annál inkább, mert a vasárnapi mise – a lakosság abszolút többsége katolikus volt – a divatbemutatót helyettesítette, különösen a lányok számára. A falu centruma, közvetlenül az országutak útvonalánál, hamisítatlan mezőgazdasági település volt. A hosszú, tágas udvarok mélyén istállók álltak lovakkal és tehenekkel, az úttestet, sőt a járdát is gyakran díszítette „tehénpalacsinta”. Nem ártott, ha láb alá néztünk. A „lógombócot” nem is említem, mert az gyakran előfordult a budapesti utakon is. A teherfuvarozás jelentős részét még ott is lovakkal végezték. Isaszeg mezőgazdasági és ipari munkássága között létezett átmenet is. Az 1930-as évekre a parasztság egy része annyira elszegényedett, hogy már nem tudott a földből megélni. Ennek a legfőbb oka az, hogy a népszaporulat következtében a föld felaprózódott. Ez Isaszegen mégsem vezetett drámai helyzethez. A túl kis földterületek férfi tulajdonosai beszegődtek Budapestre munkásnak, az örökölt 2-3 holdat a nők művelték. Ez a kettős jövedelem nagyobb biztonságot nyújtott sok családnak. A munkásfeleségek legtöbbje csak a háztartással és a ház kis kertjével volt elfoglalva. Nem lenne teljes a kép, ha nem írnánk le az egész település képét madártávlatból. Ez Isaszeg esetében kilátótorony vagy repülőgép nélkül is lehetséges. A falu fölött Délről magasodó 305 méteres dombról végig lehet nézni a helységet a tájból kiemelkedő és abba mégis szervesen illeszkedő ősi templommal, és tornyával. A lankás dombok úgy helyezkednek el, hogy egyik sem takarja el szemünk elől a másikat. A dombok alatt húzódik meg a völgy közepén a Rákos-patak vékony csíkja. A falut mindenfelől lombos erdők veszik körül, az összefüggő erdők közé nagyobb szántóföldek ékelődnek. A templomdombról is lehet gyönyörködni ebben a képben úgy, hogy a templommal együtt a táj részének érezzük magunkat. A templomról és a település nevéről a lexikonok szintjén elérhető információ számomra nem tűnik teljesen bizonyítottnak, ezért, ha később újabb adatok kerülnek elő, erre a kérdésre még visszatérek. Most csak annyit írok, amennyi a mai tények alapján bizonyítható. Újabb adatok pedig előkerülhetnek, mert nem valószínű, hogy az összes magyar történelmi dokumentumot átnézték volna abból a szempontból, vajon előfordul-e bennük Isaszeg neve vagy története. Könyvtári kutatásaim során a MTA évkönyveinek egyik kötetében mellékesen a ma már teljesen elfelejtett Ders és Kunched vitézek kapcsán utalást leltem arra, hogy ők az „isaszeghi” csatában részt vettek. Itt a szövegkörnyezet alapján az 1265-ös isaszegi csatáról lehet szó, így a lexikonoknak az az állítása, hogy az első ismert említés 1266-ból származik, valószínű. Ugyanakkor előkerülhet régebbi írásos adat is. Az ősi templomról közölt állítások egy részét is kétellyel fogadom, ez esetben azonban vannak konkrét tények: a templom áll, és mai formája alapján is levonhatunk több következtetést. A templom tornya a templom hajójához képest szokatlanul magas, mivel

48 / 72

hadászati szempontból a település a korai középkorban nagyon jelentős volt, őrtorony szerepe is lehetett. A torony nyolcszög alakú, de a nyolcszög szárai nem egyforma hosszúak. Négy egymással szembenéző falán szélesebb, négyszárnyú ablakok láthatók, ezek a falak szélesebbek, mint a másik négy. A falakat négykaréjos gótikus körablakok díszítik. A templom hajóját szintén gótikus támpillérek tagolják, ezeket mindenütt befalazott boltíves ablak választja el. Falai tömörek, vastagok, valószínűleg védelmi célból. E mellett a templom mellett, annak falaira merőlegesen egy románkori körtemplom alapjai maradtak fenn, a mai, gótikus templom tehát nem egy régebbi templom alapjaira épült. A török kiűzése után újjáépítették, de mai alakján sem lehet felfedezni a barokk stílus semmilyen nyomát, mint ahogy azt állítják. Összhatása egységesen gótikus. A patakvölgynek ez a kanyarulata volt a kapu Északkelet, Kelet és Délkelet felől a Rákos mezejére, onnan pedig könnyen járható út vezetett a Duna legkeskenyebb átkelőhelyéhez, a Gellérthegy északi lábához. Az a tény, hogy 1286 és 1540 között a Rákos mezején tartották a nemesi országgyűléseket, az isaszegi átjáró fontosságát bizonyítja. A mai írásos állítások szerint a falu 1541 után eltűnt, elnéptelenedett. Ezt azonban valószínűleg nem a hadjáratok okozták. Isaszeg területe ekkor az Alföld vonzáskörzetébe került, ahol a falvak lakói nagyobb mezővárosokba költöztek. Így alakult ki az alföldi tanyarendszer. Isaszeg népe talán Pestre költözött, de tanyák maradhattak a korábbi falu helyén. Ezzel és földrajzi helyzetével magyarázható, hogy gyorsan újjászületett.

A HÉT VERSE - Arany János: János pap országa Arany János Vélemény az egyház szerepéről

Arany János: JÁNOS PAP ORSZÁGA

Büszke, harcos, kalandor nép Volt a magyar nemzet, Kétélű kard, mely ha moccant,

49 / 72

Jobbra-balra sebzett; S jobbra-balra, merre fordult, A fegyvernek éle, Puszta lett a népes ország És üvöltött rajta végig Farkasok zenéje. Kin a német, minthogy őrá Járt a rud legjobban, Megfélemlék, megbusúla, Cselt szövött titokban: Nem birván az oroszlánnal, Annak vermet ása, Takarónak a veremre, Mint egyéb gazságra, jó lesz Krisztus szent vallása. 'Ázsiának sáska-féle Kóborló pogánya, Isten a te lelkedet bár Mind pokolra hányja! Ne legyen az idvességben Soha semmi részed: Lelked üdvösségeért nem; De saját bőrünk javáért Megtéritünk téged.' Így beszélt a német papság És a pénzbe markolt, (A papok nagytorku zsákja Már akkor is megvolt); Bor, tulok lett a dulásig, A pénzt nem kimélte, Tudta, nem vész kárba semmi, Húzni fogja firól-fira Az uzsorát érte. Lett is aztán dinom-dánom, Keresztyén tivornya. Hirdeté az istenígét Papok bora, bornya. Kocsma lett az istenháza, Melyben ittak-ettek, S egy-két szentnek a nevét ha Elgagyogták részeg fővel, Mindent megfizettek. Kiváltképen egy pap, neve Iván, azaz János, Többi közt legjobban értett Ehhez a munkához. Udvarán örökké tombolt A lakzi, kaláka, Hét mérföldre érzett a szag S úgy hítták ezt a vidéket: János pap országa. Kedves ország volt ez a táj Minden naplopónak, Kasza-kapa-kerülőnek, Éhen kóborlónak; Kujtorgó ebek lakoztak A jó sült szagával, Kujtorgó magyar nép dőzsölt - Ha tudott keresztet hányni Jánossal magával. Sült ökör hevert szanaszét János udvarában, Két szarván boros csobányok, Kés az oldalában. Akinek tetszett, odament, Az ökörből vágott, S jót ivott rá a csobányból,

50 / 72

Nem is könnyen hagyta aztán Ezt a jó országot. Alig futott ennek híre A népség között el, Aki nem jött a szagára, A hirére jött el, Nem, hogy jól lakjék, hanem csak Hogy valamit lásson, S addig nézte, addig nézte, Hogy maga is megkivánta, Kívül a palánkon. S aki egyszer megkivánta, Azt be is bocsáták, Pogány fővel el nem hagyta Többé a kalákát: Megtaníták kulacs-szónál A Krisztus hitére... Vagy nem is a hitre, hanem A vallást elundokító Sok mindenfélére. Első ága volt a hitnek (Elmondom a nagyját): Hogy minden termék tizedét A papoknak adják, Bort és búzát és baromfit, Földeket is mellé S faluszámra jobbágy-népet, Aki a kövér pusztákat Ingyen megmívelné. Másik ága volt a hitnek, Hogy: ne kapj a kincsen, Mennyországban a gazdagnak Semmi helye nincsen. Ne rabold el a némettől, Ami neki termett, Sőt ha ingedet lehúzza, Azt se bánd, mert Isten úgy ad Lelkednek kegyelmet. Harmadik volt: országodat Pap kezére bízzad, Ő ráér tanácsot adni, Míg más ember izzad. Ő mindent végez helyetted, Kell-e több jó annál? Bízd rá, ami gondba jőne; Csak a pásztor legyen ébren, Hadd aludjék a nyáj. Negyedik hitágazatja: Házasodjál össze, Gyenge a magyar, ha minden Nemzet nincsen közte; Hozz lakót, minél többfélét, Ültesd a nyakadra, S béketüréssel fogadjad, Ha tulajdon eszterhéjad Alól kizaklatna. Ötödik... mit én tudom mi? Az is ilyenféle Rágalom s káromkodás a Megváltó nevére, Melyeken a jó magyarság Gyönyörűen épült: Idegen kalandoroktól Ki hagyá magát pusztítni Csaknem mindenéből. Legott a királyi székre

51 / 72

Német ember hágott, Aki fogta, másnak adta Titkon az országot. S amiatt, hogy másnak adta S a magyart megrontá, Iszonyú belháborúban Magyar a magyarnak vérét Esztendőkig ontá. Attól kezdve többször is volt János pap országa. Sült galamb, borral folyó ér És ingyen-kaláka; Melyekért a jó magyar nép Mindenét od'adta, S tett olyat részeg fejével Hogy, mikor kijózanodott, Százszor megsiratta. Most is vannak, akik ilyen Hizlalóba vágynak: Lomhán a gyomornak élni És élni az ágynak; Kik előtt, a hashoz mérve, A haza sem drága, S midőn ez küzdésre készti, Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el János pap országa. (1848)

A HÉT VERSE - AdyEndre: A papok istene Ady Endre Antiklerikális költemény

Ady Endre: A PAPOK ISTENE Én véreim, búsak, szegények, Tudom én azt, hogy kell az ének, Kell a zsoltár, kell a fohász, Kell a hit, de ne higyjetek Soha a papok istenének. Tőle jött minden kénes átkunk, Sok meg nem hallott imádságunk, Földi poklunk, ős kárhozás, Szolga-voltunk, szegény sorunk És hogy mi még mindég csak - várunk. Ne dőljünk a szent Kába-kőre, Várjon égi csodát a dőre. Nekünk az élet a malaszt, A mi üdvünk a változás, A mi imánk: mindig előre. Én véreim, búsak, szegények, Tudom én azt, hogy kell az ének, Kell a zsoltár, kell a fohász, Kell a hit, de ne higyjetek Soha a papok istenének.

52 / 72

A HÉT VERSE - Radnóti Miklós: Himnusz a békéről Radnóti Miklós - a "Békemenet Magyarországért" címen tartott rendezvény apropóján

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád, könnyűléptű béke! Szólnék most újra, merre vagy? hová tűntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, - ellened! A szőlőszemben alszik így a bor ahogy te most mibennünk rejtezel. Pattanj ki hát! egy réges-régi kép kísért a dalló szájú boldogokról; de jaj, tudunk-e énekelni még? Ó, jöjj el már te szellős március! most még kemény fagyokkal jó a reggel, didergő erdők anyja téli nap: leheld be zúzos fáidat meleggel, s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk e háborúk perzselte télben itt, ahol az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit. Nyarakra gondolunk s hogy erdeink majd lombosodnak s bennük járni jó, és kertjeinknek sűrű illatában fáján akad a hullni kész dió! s arany napoknak alján pattanó labdák körül gomolygó gombolyag, gyereksereg visong: a réteken zászlós sörényű, csillogó lovak száguldanak a hulló nap felé! s fejünk felett majd surrog és csivog a fecskefészkektől sötét eresz! Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

ТРИ СТИХОТВО&# Valeri Petrov - a költő legújabb kötetéből

ТРИ СТИХОТВОРЕНИЯ НА ВАЛЕРИ / VALERI PETROV HÁROM ПЕТРОВ Gyimesi László fordításában

VERSE

Превел на унгарски Ласло Гьимеши

53 / 72

Szeretettel és örömmel köszöntjük Valery Petrovot abból az alkalomból, hogy legújabb kötete megjelent. Valery Petrov 92. évében jár, de mégis fiatal. Fiatal, mert alkotó kedve töretlen, fiatal, mert új, fontos és igaz mondanivalója van nekünk. Az alábbiakban három versét közöljük Gyimesi László fordításában. E három műből olvasóink többet tudnak meg arról, hogy milyen volt korunk emberének sorsa és lelkiállapota, mint nagyon okos kutatók vaskos köteteiből. Ezzel elmondtunk mindent, amit akartunk, a többit elmondják a versek. Olvassák terjesszék!!!

Валери Петров: НЕВЕСЕЛ АНЕКДОТ

Предутверждавам отсега читателите, че с тъга, а не за да извиквам смях, споделям този случай с тях, и казвам го, понеже сам усетих му вкуса едвам когато го измислих днес. И тъй: на някакъв конгресс Йордан Босилков, наш поет, се запознал с коллега, швед. Тез близости най – често са нетраен спомен след часа на чашка в бар, но в унисон тъй с този Гунар Густавсон оказали се те, че щом се върнал всеки в своя дом, афенитетът им сродил далечно Малмьо с Кюстендил. - Но – ще речете – отдалеч, по пощата, без жива реч, угаснал е навярно сам епистоларният им плам? Пък той гаснел и дори по – буйно почнал да гори, когато нашият узнал по някакъв ТВ канал, че Гунар като бил мним и че под шведски псевдоним бил писал Якоб Голщайн, от нескандинавски произход… Вий мислете, че туй, нали, нали, би трябвало да намали приятелството им понедельник

54 / 72

от нашата страна, но не, тъй станало, че наш Йордан при тази вест бил обладан от ново чувство, тъй като ( и казано във скоби, то се криело и по - напред във техния аффинитет ) … та казвам, тъй като итой, Йордан, подобно оня свой далечен шведски адресат, бил таен Буко Бенбасат… Да, много смешно, и дотук, със лек антисемитски звук, завършва веселият стих, но, както ви предизвестих, той ражда не един въпрос, първият от тях е тоз: - В пак двамината дали да публикуват са могли, ако останел всеки горд със името си по паспорт? Защото, ако не, то те не са за присмех въобще. Но те могли са. И все пак духът им бил немного драг на този – онзи. А защо е тъй от векове, като света е той обогатил със своя тъжно – весел стил, помогал им да хвърлят мост след всеки мини – холокост към следния?... Стил, в който аз и тук използвах в таз историйка за имена, с надежда мъничка една: преминал някак си отвъд хумористичното, смехът да е във нея прозвучал не без печал, не без печал…

55 / 72

2011

SZOMORKÁS TÖRTÉNET

Intem minden olvasómat, Ne gondolja ezt humornak, Míg megosztom az esetet, Inkább a bánatnak engedek. Engem is a bú töltött el, Ahogy ízét megéreztem, És most gyorsan versbe mentem.

Költőkongresszus, messze külföld – Jordán Boszilkov lett a küldött, Egy svéd költővel futott össze, Valahogy rögtön megkedvelte. Múló emlék, néhány pohár… A bárban töltött est után, Költőnk és Gunar Gusztavson Megegyezett, ne eddig tartson, Ha otthonukba, visszatérnek Kapcsolatuk maradjon épnek. Vonzalmukkal rokonná teszik Malmö s Küsztendil népeit.

Nos, hihetnétek, messziről A posta-kapcsolat kihűl, Élőszó nélkül langy a láng, Holt szóból nem ért a barát.

De a láng nem csendesedett, Sőt a tüze hevesebb lett, Amikor költőnk megtudta, Mondta egy tévé csatorna, Nem is igazi svéd Gunár, Felvett név alatt írdogál, Nem svéd, nem is skandináv,

56 / 72

Jákob Golstein, ki publikált.

Gondolnátok, ettől gyengébbre Fakult a barátság fénye, Mondjuk a részünkről, de nem, A hírtől új érzés fogta el Jordánunkat, mivel titkon (És csak zárójelben mondom, Bízva, rejtve marad tovább), Bíz a bolgár költő barát Sem született Boszilkovnak, Buko Benbaszát volt tegnap… Vidám mesém itt ér véget, Könnyed zsidózásba téved, Véget ér a derűs versem, De mint előre sejttettem, Történetem több kérdést rejt, Nézzünk közülük most egyet: Mindketten írók lettek volna, Gondoltak volna a tollra, Ha az anyakönyvben bejegyzett Igaz névvel büszkélkednek? Mert ha nem, úgy akkor ők Gúnnyal nem illethetők. Így publikálhattak. Mégis Szellemük – vajon miért is? – Ennek, annak ritkán tetszett, Így van ez, századok peregnek, Gazdagíthatják a világot, Adnak bánatot, vidámságot, Tudják, hidat hogy verjenek Egy mini holokauszt felett Elérni az új rettenetet…

E könnyed stíl, amellyel A nevekről szóló történettel Előálltam, reményt hordoz: Eljutok vele a humorhoz, Derűt adnék, ez nem kevés. De vigyázok, a nevetés

57 / 72

Ne önfeledt öröm legyen, Ne önfeledt öröm legyen…

ЕСЕН Сред мокрите клони вятър облаци гони, хладно е, влажно е, а от всичко най-важно е, че при мисълта туй, как е могла тази същата есен, сега в дъжд и мъгла, да започне с чудесен пъстроцветен разкош, да, при тази ми мисъл и паралел един лош ми иде наум: яркоцветна такава на промените наши бе и бурната слава, а какво се получи? Сред мокрите клони вятър облаци клони. 2011

ŐSZ Ázott ágak közül a szél felhőket űz, a lég nyirkos, hideg, gyötörj, emlékezet, gondold meg ezt miként is lehetett, eső szemerkélt, köd permetezett… ugyanilyen ősz volt, pompás színekben játszott. Keserű párhuzam tolul tűnődő eszembe, dicsőségünk viharos, rendszerváltó kedve csillogott bele az őszbe, és mi lett , mi lett belőle?

58 / 72

Ázott ágak közül a szél felhőket űz.

2011.

«Малкият» език Често с болка си казвам: -какво можеш да сториш ти, стихотворецо български, с твоя малък език!И вий, автори, англо-или франкоговорещи, бих желал да вслушате в моя горестен вик.

Струни без резонатор, уви, ето какво сме ний, като звън на комарчета слаб е нашият глас, а – сами полУглоти – като омагьосани – слухтим, жадни да чуем как се пише по вас.

А какво от това, че бил малък езика ни, ний си знаем как хубав е и как гъвкав, нали? Но, каквито свидетелства и да бъдат извиквани, хубост мъчно доказва се, от което боли.

И боли, че тез жалби са всуе и те, и се чудя как стана, пред вас ги излях, като тяхната болка , явно, няма да чуете, ни… ръката на автора ще почувсвате в тях. 2011

A „kis’’ nyelv

Fájó szívvel gyakran mondom magamnak: mit tehetnél, Bolgár költő, ezzel a kicsike, furcsa nyelveddel! És ti szerzők, a magatok angol vagy francia nyelvén, Szeretném, ha visszhangoznátok, amit búsan megértettem.

Rezonátor nélküli húrok, ó, jaj, ezek vagyunk mi,

59 / 72

Mint szúnyogzümmögés, olyan gyengécske a hangunk, Félnyelvűek, nem poliglottok lettünk, kár varázsra várni, Mohón figyeljük, hogy alakul nyelveteken a rangunk.

No, de mi van akkor, ha nyelvünk kicsi, elhagyatott? Mi mindig tudtuk, milyen hajlékony, mily szép, ha zenél! Sorolnánk bús érveinket, nézitek, ki makog ott, Szépsége csak titkos nyelvünkön ragyog, csak befele él.

Fáj, hogy e panaszaink végérvényest hiábavalóak, Csodálkozom is, miért öntöm ki most elétek újra, Nem érthetitek ezt a fájdalmat, se ma, se holnap, S azt sem: szegénységetekre mutat a poéta ujja…

2011

60 / 72

Olvasnivaló Krausz Tamás: Sztálin 1996. Recenzió Terbe Teréz Muszáj azzal kezdenem, hogy ennek a tizenhat évvel ezelőtt íródott könyvnek a tiszta logikája, világos gondolatvezetése engem arról győzött meg, hogy nem érdemes újabb tizenhat évet bukdácsolni a kipróbált utakon. A célszerű az volna, ha újra feltennénk a forradalom eredeti kérdéseit de most nem költői kérdésként, hanem saját magunkat is válaszra kényszerítve

Krausz Tamás: Sztálin – 1996. Recenzió

Muszáj azzal kezdenem, hogy ennek a tizenhat évvel ezelőtt íródott könyvnek a tiszta logikája, világos gondolatvezetése engem arról győzött meg, hogy nem érdemes újabb tizenhat évet bukdácsolni a „kipróbált” utakon. A célszerű az volna, ha újra feltennénk a forradalom eredeti kérdéseit – de most nem költői kérdésként, hanem saját magunkat is válaszra kényszerítve

„A sztálini rendszer alapjai egy sajátos „eredeti tőkefelhalmozás” (1929-1933) sodrában jöttek létre, és felszámolásának útja szintén az „eredeti felhalmozásba”, ámbár annak egy másik történelmi formájába torkollt.” – állapítja meg Krausz Tamás történelmi esszéje végén, melyben lényegre törő logikával rajzolja meg a korszak ívét. Hangsúlyozza, hogy „Nem létezett korábban semmilyen NAGY TERV, amely alapján Sztálin „megalkotta” volna a GULAG-ot, nem létezett 1928 előtt semmilyen forgatókönyve az erőszakos kollektivizálásnak stb…. sztálinizmusnak nem volt előzetesen elmélete”. Ugyanakkor a sztálinizmus kialakulásának társadalmitörténelmi feltételei mégis sokkal korábbi időkben gyökereznek. „A forradalmárok a cári birodalmat akarták leverni, és „szabad népek szabad szövetségét” akarták létrehozni. De a romokból egy idő után újrakezdődött a „birodalom”; a „soknemzetiségű haza” felépítése. A cári Oroszországban a forradalmárok elméleti és politikai vizsgálódásaik középpontjába a nemzet, az elmaradottság és az államhatalom problémakörét állították már a századelőn. Nem minden forradalmár ismerte ki magát az imperializmus és az extraprofit gazdasági elméletében. Viszont mindenki, csaknem mindenki elismerte (később aztán sokan elfelejtették), hogy az önkényuralom megdöntésének kulcsa a proletariátus diktatúrájának megvalósítása nemzetközi méretekben. Másfelől azt hangoztatták, hogy Oroszországban nem válik külön az antifeudális és az antikapitalista forradalom. Plehanov még a századfordulón is hangsúlyozta: Oroszországban a forradalom vagy mint munkásforradalom győz, vagy nem győz egyáltalán.” A forradalom győzött, előkészítette a terepet, azonban az orosz elmaradottság, a kedvezőtlen nemzetközi helyzet, az elszigeteltség a forradalom után is újra és újra kérdésessé teszik a világtörténelmi kísérlet végrehajthatóságát. „ Sztálin a 20-as évek elején még ilyen kérdésekkel szembesült: végigmehet-e egyáltalán az orosz forradalom a maga szocialista útján egészen az állam, az elkülönült apparátusok és a tőke uralmának teljes felszámolódásáig? Kibontakozhat-e az osztálytársadalom helyén a társadalmi önkormányzás rendszere, amelyben a termelés közvetlenül egyéni és közösségi szükségleteket elégít ki a pénz és a piac, a tőkés osztály és a bürokrácia közvetítése nélkül?” Mikor a NEP-et bevezetik, Lenin ezt pusztán taktikának, kényszerintézkedésnek tekinti, miközben meg akarja őrizni a forradalom perspektíváját, a stratégiai célokat. Az a körülmény azonban, hogy a polgárháború végeztével megszilárdul a hatalom, olyan belső változásokat is elindított – írja Krausz – hogy „„A forradalmárok hamarosan „politikai munkatárssá”, a katonai parancsnokok és munkásvezetők igazgatóvá, hivatalnokká avanzsáltak, szerte az országban megkezdődött a hatalmi apparátusok, az oktatási hálózat és jónéhány más intézmény, igazgatási hivatal kiépülése. Az új, óriási többségében valóban munkásokból és parasztokból verbuválódó értelmiség és állami elit ideológiai szempontból fenntartotta a forradalmat – miközben a valóságban az új hatalmi pozíciók megőrzésében váltak érdekeltté. Nem volt többé igaz a tézis, hogy „csak láncaikat veszíthetik”. „ Sztálin, akinek legfőbb személyes ambíciója a hatalom szeretete, érzékeli ezt a hangulatot, a hatalomszervezés lehetőségeit és a NEP védelmezőjévé válik. Sztálin számára, nem függetlenül az orosz hagyományoktól, magától értetődő a gondolat, hogy az állam oltalmazó karjának kell óvnia a piacot.” A sztálini érvelésben a piac és az állam egymást feltételező kategóriák, ezért azok a társadalmi erők, amelyeknek az „állami árak” megkerülése áll érdekében, a NEP tudatos ellenfeleinek tűntek fel. Sztálin számára ugyanis a szabadpiac és a NEP nem egymást kiegészítő, hanem egymásnak ellentmondó kategóriákként jelentek meg. A NEP Sztálin számára az államilag szabályozott piacgazdaság szinonimája volt.” „A NEP-et Sztálin nyilvánosan soha nem adta fel.”. Mindez azt is jelentette, hogy a forradalom távlati stratégiai céljai ellenére a „szocializmus” többé nem vált el az árutermeléstől, az árués pénzviszonyoktól, (jóllehet, államilag ellenőrzött formában jelentek meg azok), s ez meghatározta a további útját, mely szükségképp a kapitalista rendszerváltásba torkollt. S mi a helyzet, ha a forradalmi célok közül az önkormányzás kialakulását, az állam, az elkülönült apparátusok, és a tőke felszámolódását nézzük? A valódi önkormányzás létrejöttének szükséges és elengedhetetlen feltétele, hogy az önkormányzatok képesek legyenek

61 / 72

valamilyen formában megvalósítani az önellátás lehetőségeit, városokban és falvakban egyaránt. Mi történt ehelyett? Az új korszak nyitányát az a szemléletes példa illusztrálja, mikor Sztálin hadjáratot kezdett az önellátó paraszti gazdaságok ellen. 1928-as beszédeiben egyértelműen síkra szállt a vegyes típusú kisparaszti gazdaságok ellen, épp azért, mert azokban az élelmiszerellátás biztonságát valamilyen szinten meg lehetett oldani, s így nem függtek az állami elosztástól: „A kisparaszti gazdaságok kevéssé védettek az időjárás viszontagságaitól, a szerencsétlenségektől, és hogy biztosítsák magukat ilyen esetekkel szemben, arra törekszenek, hogy vegyes típusú gazdaságok legyenek. Nem akarnak tiszta gabonagazdaságok lenni, mindent akarnak termelni, mivel úgy tartják, hogy ha rossz a gabonatermés, majd termelnek burgonyát, ha rossz a burgonyatermés, majd terem a napraforgó, majd lesz több tejtermék meg több baromfi. Ilyen a vegyes gazdaság típusa, a kisgazdaság tehát egy nagy ország számára szerencsétlenség. Miért? Mert az ilyen típusú gazdaság nem biztosítja sem a mezőgazdasági gépek, sem a tudományos ismeretek felhasználását a kultúrák javítása terén, sem a műtrágya alkalmazását, stb.” Ezután következett az erőszakos, elhamarkodott, rohamszerű kollektivizálás. Sztálin az államosítás és a társadalmasítás fogalmait egymásba csúsztatva „a forradalom örökségével kívánta igazolni a „nagy áttörést”. Végső soron arra a következtetésre jutott, hogy a kollektivizálással „kiapasztjuk mindazokat a forrásokat, amelyek melegágyai a kapitalistáknak és a kapitalizmusnak, és megszüntetjük a kapitalizmus visszaállításának lehetőségét.” „Sztálin a maga „rendszerváltását” hirtelen fordulattal (aminek valóságos művésze volt) indította meg. E „sokkterápia” objektív alapját mindenekelőtt a falusi elszegényedés képezte. Sztálin a kultikus propaganda segítségével mozgósította a szegénységet, „kanalizálta” a társadalmi-politikai konfliktusokat, az elégedetlenségi és tiltakozási hangulatokat. Egy antikapitalista célrendszer érdekében koncentrálta a személyi hatalmat. A Szovjetunió és a szegények megmentőjének tűnt. A „nagy fordulat” nyomán Sztálin a Szovjetunió jelképe lett, miként az ötéves terv és a kollektivizálás.” A „kisgazdaság vagy nagygazdaság” alternatívában Sztálin csak a kulák nagygazdaság vagy a kollektív nagygazdaság közötti választást tartja értelmes választásnak, „harmadik út” nincs. „Ezzel az önkéntes, valóban társadalmi gazdaságok fölött is meghúzta a lélekharangot, nemcsak a kapitalista magángazdaságok fölött.” A párton belül számít azoknak a támogatására, akik a hadikommunizmus egalitarianizmusa, fegyelme, katonai modellje iránt nosztalgiát éreznek, valamint a felemelkedni vágyó nincstelen falusi milliók reményeire. „Sztálin tehát a szilárd államhatalom, a kiszámíthatóság reményében, az utolérő iparosítás javára történő tőkefelhalmozás szükségleteiből kiindulva, az erőszakapparátus mozgósításával 1929 őszén megkezdte azt a történelmi horderejű akciót, amely sok évtizedre, egészen a Szovjetunió összeomlásáig meghatározta a fejlődés alapszerkezetét.” Sztálin és hívei„Trockijban látták azt, ami Sztálin lett: az erőltetett iparosítás diktátora.” „ A 30-as években megszilárdult egy antikapitalista rendszer, amelyet soha senki meg nem tervezett, sőt, megvalósult formájában el sem képzelt. Sztálin sem. A rendszer tehát nem a „megálmodott” úton, az „állam elhalása” útján jött létre, hanem ellenkezőleg. A „normális állam” követelése nem volt más, mint magának a forradalomnak az „elkonspirált” tagadása. A forradalmi célok adott feltételek közötti megvalósíthatatlanságát egyszerűen „megvalósultnak” ábrázolták. A lenini „félállam” helyett már maga Lenin indítványozta a hadikommunizmusból a NEP „államkapitalizmusába” való átmenet idején, hogy a munkások védjék meg magukat saját államukkal szemben. Sztálin ezzel szemben egyenesen a centralizált állam szószólójává vált. A párt és a szakszervezetek „államosítása” minden más politikai erő és irányzat szabad szervezkedésének felszámolását eredményezte. Egy furcsa – modern kifejezéssel – pluralizmus mégis kialakult: ez a jelenség a különböző hatalmi csoportok, helyi és központi intézmények, hivatalok és állami szervezetek érdekküzdelmeiben fejeződött ki a legvilágosabban. A hierarchisztikus rendszer csúcsán a sztálini hatalmi apparátus állt, amely közvetlenül nem is a kommunista pártra, hanem a belügyi népbiztosságra és az állambiztonsági intézményekre támaszkodott.” A „sok kis Sztálin”(Lukács kifejezése) azzal igazolta a hatalmi ambícióit, hogy gondoskodnak a nép szükségleteinek kielégítéséről, az analfabétizmus, a munkanélküliség felszámolásáról, a fejlődésről. Ha nem teljesültek a tervszámok, a „sok kis Sztálint” le kellett cserélni. A végrehajtást levezénylő hatalmi elit ekképp zsarnok is volt, de egyúttal áldozat is. Amilyen mértékben erősödik a hierarchia, úgy halnak el az önszerveződő termelés, az önigazgatás utolsó lehetőségei is. „A felülről irányított rendszerben a szovjetek már csak mint a felső hatalmi akarat közvetítői szerepeltek. Az állam mint a Szovjetunió fennmaradásának legfőbb eszköze, mint katonai-ipari hatalmának legfőbb forrása feltételezte a teljesítmények behajtásának intézményrendszerét, amelynek élén maga Sztálin, illetve személyi diktatúrája állt” A Szovjetunió fennmaradása a nagyhatalmakkal való vetélkedés „végkimenetelétől”, a „Nyugat utolérésétől” függött. Sztálin legalábbis ebbe az összefüggésbe ágyazta a történelmi kérdést.” 1931. február 4. Az ipar funkcionáriusainak I. össz-szövetségi konferenciáján mondta Sztálin (a szöveg első négy mondata egyébként Krausz könyvének mottója is): „Az ütemet fékezni annyi, mint elmaradni. Aki pedig elmarad, azt verik. Mi azonban nem akarjuk, hogy bennünket verjenek. Nem, nem akarjuk! A régi Oroszország történelme egyebek között abból állt, hogy elmaradottsága miatt szüntelenül verték… Katonai elmaradottsága miatt, kulturális elmaradottsága miatt, ipari elmaradottsága miatt, mezőgazdasági elmaradottsága miatt. Verték, mert ez jövedelmező volt és mert büntetlenül tehették.” Ez milliók számára volt meggyőző érvelés. Ez az érvelés öltött testet a fejlesztési vagy „utolérő” diktatúra, a „gondoskodó népállam” megvalósulásában. Azt a rendszert, amely ezen az alapzaton megszilárdult, leggyakrabban államszocializmusnak nevezik.” Az 1931-es sztálini beszéd megfogalmazásai már egyértelműen egy versenyelven működő társadalom ideológiáját tükrözik. Ráadásul a verseny célkitűzései már ekkor irreális dimenziókat öltenek – Sztálin megfogalmazása szerint egy évtized alatt kell iparilag utolérni a fejlett világot. Nehéz megállapítani utólag, hogy hol volt az a határ, amikor már nem a Szovjetunió védelméről, helyzetének stabilizálásáról volt szó, hanem mind egyértelműbben az egyre fokozódó ütemet diktáló és torzító hatású nemzetközi birodalmi versenylogika határozta meg az

62 / 72

ország belső fejlődését, egészen a végső összeomlásig, mely egy egyértelműen kapitalista formáció megjelenését tette lehetővé. „ Számokban kifejezve világtörténelmileg példátlan gazdasági növekedés játszódott le, amely a tömegkultúra ugyancsak példa nélkül álló fellendülésével párosult. Enélkül ilyen hosszan Sztálin kultusza nem is lett volna fenntartható. Mindennek ára a fejlődés szélsőséges egyoldalúsága és az áldozatok óriási száma volt.” „A tőkefelhalmozás és az iparosítás megvalósult formáját a hatalmi elit a Szovjetunióban a munkakényszer és a kényszermunka nélkül nem tudta működtetni.” „A „modernizáció”, az „utolérés”, a korszak nyelvén az iparosítás a munkaerő állandó fegyelmezését követelte meg. A paraszti eredetétől még meg nem szabadult orosz munkás a modern munkafegyelemmel nem könnyen barátkozott meg, anarchisztikus természete a szabadságot áhította.” Miközben a birodalom épül és terjeszkedik, a dolgozó embertől egyre jobban elidegenedik, egyre távolabb kerül a saját munkája, a saját tevékenysége. Amikor az ország nemzetközi tekintélye erősödik, felfigyelnek világszerte a szovjet példára, az emberek ezt nem a saját teljesítményüknek, hanem Sztálinnak és rendszerének tulajdonítják. „A sztálini rendszer különös diktatúra volt, mely magát demokráciaként határozta meg. A forradalom öröksége ugyanis az új rendszer ideologikumának legbensőbb lényegéhez tartozott, maga volt a legitimáció”. Az a perspektíva, az a meggyőződés, az a jövőbe vetett hit, amit a forradalom adott azoknak, akik a forradalom cselekvő részesei voltak, hosszú időn keresztül erőforrás volt a mindennapokban, s ez tette lehetővé, hogy a „történelmi kényszerekbe”, az áldozatokba beletörődjenek a tömegek. De a forradalom szabadságának emléke egyre jobban elhalványodott, s a jövő érdekében vállalt „történelmi kényszerekből” eltűnt a jövő perspektívája és a kényszer maradt csupán. A kényszer egyik megjelenési formájának tekinthetjük azt is, amikor a rendszer - a harmonikusan fejlett személyiség forradalmi ideáljával szemben - egyre inkább egy egyoldalúan technika-központú szemléletnek vetette alá az emberi lét minden szféráját. „Sztálin szemében az utolérés egész politikai és gazdasági gyakorlatának egyik döntő mozzanata éppen abban rejlett, hogy technikailag csökken a Nyugathoz mért különbség. Csak akkor tulajdonított igazi értéket és jelentőséget egy dolognak, ha az a konkurens kapitalista világhatalom technikai túlszárnyalását jelenthette vagy azt megközelíthette. Sztálin a háború alatt még inkább a kapitalista civilizáció teljesítményének hatása alatt állt. Éppen technikai, technológiai és üzemszervezési téren rettegett egy más típusú, alternatív fejlődés támogatásától.” A nukleáris fegyverkezési versenybe beszállva „Sztálin egy olyan új iparág és egy olyan új érdekcsoport (a katonai-ipari komplexum) létrejöttét alapozta meg, amely az egyre terebélyesedő bürokrácia mellett a legnagyobb erőforrás kiszivattyúzását jelentette a szovjet gazdaságfejlődés és a szociális szféra területeiről.” A forradalmi perspektíva szellemi vagyonának elvesztése után így egyre jobban megrongálódnak, elenyésznek az államszocializmus létének tisztán gyakorlati-materiális alapjai is. Megmarad viszont az az állami és párbürokrácia, az az „új osztály”, melyről Trockij az Elárult forradalom c. művében azt írja, hogy az majd mindenáron meg akarja őrizni privilégiumait. Úgy vélte, hogy ha a szocialista munkásság egy újabb forradalmi szakaszban veszélyeztetni fogja ezeket a privilégiumokat, akkor ez a „bürokratikus kaszt” az állami tulajdont örökletes tulajdonává, újra magántulajdonná alakítja… --------Krausz Tamás így fejezi be Sztálin – 1996 c. esszéjét: „A Szovjetunió felbomlása után éppen arról győződhetünk meg, hogy mely utak nem járhatók, mely utakon nem célszerű járni a jövőben… De amíg az új utak nem körvonalazódnak, addig arra ítéltetünk, hogy a régi, „kipróbált” utakon bukdácsoljunk… E könyv is szeretné az útkeresés részének tudni magát.” A könyv tiszta logikája engem arról győzött meg, hogy nem érdemes újabb tizenhat évet bukdácsolni a „kipróbált” utakon. A célszerű az volna, ha újra feltennénk a forradalom eredeti kérdéseit – de most nem költői kérdésként, hanem saját magunkat is válaszra kényszerítve.

Terbe Teréz

A száműzött Trockij Terbe Teréz A Krausz Tamás szerkesztette tanulmánynak Terbe Teréz írta meg a recenzióját. A szerző portrét rajzol a politikusról, értékeli annak több ismert írásművét, tételét.

Terbe Teréz Recenzió

A SZÁMŰZÖTT TROCKIJ

63 / 72

Írta és szerkesztette Krausz Tamás. (Kolibri Könyvkiadó Kft.)

Krausz Tamás írja bevezetőjében a Sztálin- Trockij viszonyt jellemezve: „Az igazi nagy problémák akkor merültek föl, amikor Trockij az elmélet és gyakorlat közvetítéseinek megragadását elmulasztotta… Trockij kezdettől vonzódott a „rendszerek”, az elméleti szisztematizálás felé, és idegenkedett az empirizmus minden formájától.” Úgy gondolom, ez a jellemzés jól illik a létező szocializmus korának más tevékeny politikai-közéleti szereplőire is, akik sajátos módon értelmezték az ideológia, a termelés és a politika összefüggéseit. Az államszocialista rendszerekben a Marxra-Leninre hivatkozó ideológia és a pragmatikus politika között nem létezett olyan részleteiben kimunkált gazdaságfilozófia, mely az emberek többségének szükségleteiből kiindulva segítette volna a termelés szervezésének gyakorlatát. A gazdasági megfontolások vagy egy kidolgozott részletek nélküli, absztrakt távoli jövőt vetítettek a jelen gazdasági állapotaira - mintegy már megvalósultnak tekintve azt - vagy pedig pusztán a napi politikai aktualitásokhoz igazodtak. Az államszocialista formációkban bizonyos periódusokban valóban javultak az emberek többségének életkörülményei, de az nem fordult elő soha, hogy a termelés legfőbb szempontja az lett volna, hogy kielégítse mindenkinek a természetes szükségleteit. A „mi az előbbre való, a gazdaság vagy az ember?” kérdését az államszocialista rendszer is rendre a gazdaság előtérbe helyezésével válaszolta meg. A gazdaságot pedig a politikai rendszer ideológiai szintre emelt gyakorlatának igyekeztek alárendelni.

Ha elolvassuk a Krausz Tamás által felvázolt portrét, s Trockijnak a kötetben található írásait, akkor azt látjuk, hogy Trockijt ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint amelyek állandósulnak a mai baloldal vitáiban is. Alulról szerveződő társadalom vagy központi irányítás? Önkormányzás vagy centralizált állam? Közvetlen demokrácia vagy az élcsapat vezetése? Önellátás vagy a munka termelékenységének kikényszerítése a kollektivizálással? Szocializmus egy országban vagy nemzetközi permanens forradalom? És más hasonlók.

Idézünk néhány részletet abból, ahogy Krausz fölvázolja Trockij pályaképét: „Trockij, Lenin után az októberi forradalom „második embere” – a forradalom után tíz évvel gyakorlatilag számkivetett emberré vált. Élete utolsó esztendeit e tény megértésének szentelte, miközben családtagjai, barátai „eltűntek” mellőle.” „Gondolkodásában fokozatosan teret hódított, ahogyan később megfogalmazta, „az általános uralma a rész fölött”, a „törvényé a tény fölött”, szinte a kezdettől vonzódott a „rendszerek”, az elméleti szisztematizálás felé, és idegenkedett az empirizmus minden formájától.” A forradalom időszakában Trockij saját személyes vívódásaiban éli meg az alulról szerveződni és a felülről irányítani dilemma választásait. 1917-ben Péterváron „Lenin áprilisi téziseinek alapján állt, és a „minden hatalmat a szovjeteknek” jelszó, a proletárforradalom napirendre tűzésének jegyében folytatta forradalmi agitációs tevékenységét.” 1917 augusztusában „Trockij a „kerületköziekkel” együtt belépett a bolsevik pártba; gyakorlatilag meggyőződött ugyanis arról, hogy a bolsevik szervezetiségen kívül nincs más politikai erő, amely Oroszországban képes lenne átvenni a hatalmat.” A hadikommunizmusban a „gazdaság militarizátora”, a „munkahadseregek” szervezője. A „szakszervezetek államosítását” követeli, nem vet számot a munkásállam és a munkásosztály lehetséges konfliktusaival, míg ismeretes, hogy Lenin éppen ezt szűrte le a hadikommunizmus tapasztalataiból. 1920-ban kitör a kronstadti lázadás, a paraszti elégedetlenség kirobbanása a beszolgáltatási rendszer súlyos problémái miatt. Ezt Trockij irányításával verik le, a X. pártkongresszus küldöttei segítségével. Trockij ezután a NEP álláspontjára helyezkedik Talán a kényszerű döntések miatti kognitív inkonzisztencia-érzet motiválja Trockijt, amikor a kultúra szerepével foglalkozik az átmeneti korban. „A politika nyers uralmával szemben keresi a kultúra helyét a társadalomban.” Az ideológia, a termelés és politikai gyakorlat valamiféle egységének vágya fejeződik ki Trockijnak ebben a korabeli megfogalmazásában is: „A proletariátus saját módszerét nem egyszerre és a mai napig nem találta meg egészen. Ez a módszer jelenleg és csaknem kizárólag politikai célokat szolgál. A dialektikus marxizmus széles megismerési alkalmazása és módszertani fejlesztése egészében a jövőre hárul. Csak a szocialista társadalomban lesz a marxizmus a politikai harc egyoldalú eszközéből a tudományos alkotás módszerévé, a szellemi kultúra legfontosabb elemévé és instrumentumává”. Komintern 1921-es III. kongresszusán fölmerül a „szocializmus egy országban” és a „nemzetközi forradalom” problémaköre. Trockij a fő referátumban az európai forradalom fejlődésének lelassulására hívja fel a figyelmet. „S bár ellentmondásosnak minősítette a

64 / 72

kapitalizmus hanyatlását, ő maga is a permanens hanyatlás elkerülhetetlenségének, a tulajdonképpeni fejlődésképtelenségnek az előfeltevéséből indult ki. Ez volt későbbi komoly tévedéseinek egyik forrása.” 1923-tól, a XII. pártkongresszustól, „a szovjet fejlődés lehetőségeit az erőltetett iparosítás és a tervgazdálkodás bevezetésének fogalmaival ragadta meg. 1921-ben az ő kezdeményezésére jött létre – Lenintől is támogatva – az Állami Tervbizottság, a Goszplan.” Lenin halála után Trockij „a sztálini apparátusban nem tudott és nem is akart gyökeret ereszteni, a forradalmi-önkormányzati apparátusok pedig csak csírákban, elemekben léteztek, nem voltak „használhatók” a személyi-hatalmi harcok megvívásában…” Az alulról kezdeményező szerveződés lehetőségei egyre csökkennek az állami bürokratikus centralizációval szemben. „A „politika uralmának” periódusában Trockij az elmélet nyelvén próbált válaszolni. A „szocializmus egy országban” jelszót 1925-től „a nemzetileg korlátolt szociáldemokrata opportunizmus színvonalára való lecsúszással”, az internacionalizmus feladásával azonosította. Bárhogy ítéljük is meg álláspontját, kétségtelen, hogy érzékelte a „kényszerből erényt kovácsoló” ideológiai tendencia megerősödését, majd uralkodóvá válását.” „ A „szocializmus egy országban” praxisával a permanens nemzetközi forradalom kvázi-valóságát helyezte szembe.” 1927-ben, amikor a forradalom évfordulóján tüntetést szervez Leningrádban és Moszkvában a „Tüzet jobbra – a kulák, a nepman és bürokrata ellen”, „Végrehajtjuk Lenin végrendeletét” jelszavak jegyében – kizárják a pártból. 1929-ben a Központi Végrehajtó Bizottság rendelete alapján a GPU 1929 január 18-án Trockijt „szovjetellenes tevékenységéért” a Szovjetunió azonnali elhagyására kötelezte…. Trockij száműzetésében folytatta a „bolsevik-leninista ellenzék” (nemzetközi) méretekben való szervezését; ennek legfőbb eszköze a Bjulletyeny Oppozicii cimű elméleti politikai folyóirat volt.” Ennek a folyóiratnak a cikkei találhatók a kötetben. „Trockij csak későn, 1933-ban értette meg, a kollektivizálás legnagyobb tragédiája az, hogy nem a plebejus demokrácia kiterjedéséhez vezetett falun, hanem éppen ellenkezőleg az általa ostorozott „rendőri bürokrácia”, és a hivatalnoki-menedzseri réteg halalmának elburjánzásához. Így a kulákok kisöprése egyáltalán nem a falusi szovjetek hatalmának megszilárdulásához vezetett.” Ez ismét olyan ellentmondás, melyet a fájdalmas tapasztalat világít meg teljes mélységében: az önkormányzás elsorvad, ha önellátásra nincs lehetőség. „Trockij az átmeneti korszak lényegét gazdasági szempontból a pénz (piac) és a terv (állam) fogalmaival ragadta meg. Abból indult ki, hogy e két kategória (piac és állam vagy pénz és terv) egymást kölcsönösen feltételezik, általuk írható le a korszak legbensőbb sajátossága. A két fogalmat egy harmadikkal, a munka termelékenységével hozta összefüggésbe, amit a szocializmushoz, az önkormányzati társadalomhoz való felemelkedés döntő láncszemeként tartott számon… A szocializmus valódi győzelméről – hangsúlyozta Trockij – csak attól a pillanattól kezdve lehet beszélni, amikor az állam félállammá válik, és a pénz kezdi elveszíteni mágikus erejét… A pénz át fog alakulni egyszerű elszámolási elismervénnyé a statisztika és a tervezés kényelme érdekében…” Trockijnak igaza volt abban, hogy piac és állam valóban egymást kölcsönösen feltételezik, egymást erősítik. Ebből azt lehetett volna következtetni, hogy az erősödő piac és állam éppen hogy megszünteti azt a lehetőséget, hogy az „átmeneti kor” egy félállam felé vezessen, ahol a pénz egyszerű elszámolási elismervénnyé válik. Trockij azonban nem így gondolkodott. Ellenben még hosszú ideig a „bürokrácia politikai forradalom útján történő megdöntésének” lehetőségeit mérlegeli, de aztán belátja, hogy a fasizmus felemelkedésének időszakában „a helyzet ilyen forradalomra éretlen volt.” „… a forradalmárok kötelessége a Szovjetunió védelmezése az imperializmus agressziójával szemben.” ---Befejezésül néhány idézet Trockijnak a kötetben közölt írásaiból, melyek ma is meggondolásra érdemesek és vitathatók: „A munkásállam teljes elhalásának gazdasági alapja az anyagi gazdagság olyan magas szintű kifejlődése, amikor a termelőmunka már nem előfeltételezi az ösztönzést, a létszükségleti javak elosztása pedig nem igényel jogi szabályozást.” (Miért kell ahhoz túlburjánzó anyagi gazdagság, felesleges javakkal, hogy a termelésre ösztönözve érezzék magukat az emberek? Miért kell jogilag szabályozni a természetes létszükségleti javak elosztását?) „A szovjet gazdaságban a pénz szerepe nemhogy nem zárult le, de az ismert értelemben csak most kell kibontakoznia. Az átmeneti korszakra egészében véve nem az áruforgalom csökkenése, ellenkezőleg, rendkívüli kiszélesedése jellemző. A gazdaság valamennyi ága változik, fejlődik, és ki kell alakítaniuk egymáshoz kapcsolódásukat mennyiségi és minőségi tekintetben. Számos árucikket, amelyek a kapitalizmusban csak egy törpe kisebbség számára elérhetőek, most hatalmas mennyiségben kell előállítani. A fogyasztói parasztgazdaság és a zárt családi gazdálkodás felszámolása azt eredményezi, hogy mindaz a munka, erőkifejtés, ami most a falu határai vagy a magánélet falai között hasznosul, bekerül az áruforgalom áramkörébe.” (Milyen logika alapján vezethet az árutermelés erőszakos kiterjesztése a kapitalista árutermelés felszámolása irányába?) „A szocialista állam az összes termelőerőket nyilvántartásba veszi, és az ő feladata, hogy biztosítsa a társadalmilag legtermelékenyebb elosztásukat és kihasználásukat. A gazdasági elszámolásnak a kapitalizmusban kimunkált módszere, a pénzbeli elszámolás, nem szűnik meg, hanem társadalmasodik. A szocialista építés elképzelhetetlen a termelő és fogyasztó személyes érdekeltségének a tervezés rendszerébe való integrálása nélkül. Ez az érdekeltség csak úgy fejtheti ki a hatását, ha ezt egy olyan megbízható és rugalmas eszköz szolgálja, mint ” a szilárd pénzrendszer. Egyebek között a termelékenység növekedése és a termékek minőségének javulása sem érhető el olyan pontos értékmérő nélkül, ami szabadon behatolhat a gazdaság összes pórusaiba, azaz szilárd pénzegység nélkül.” „A termelékenység tömeges, össznépi ellenőrzése nem jelenthet mást, mint ellenőrzést rubelek által.” (Valóban elképzelhetetlen volna az élet „szilárd pénzrendszer” nélkül, mely pénzrendszerről egyébként mára ismertté vált, hogy valójában soha, semmilyen körülmények között nem igazán szilárd?)

65 / 72

„Spanyolország tapasztalata még egyszer megmutatta, hogy lehet ugyan „tagadni” az államot könyvekben, melyeket a burzsoá állam engedélyével „normál körülmények” közt adnak ki, ám a forradalom feltételei közt nincs semmiféle helye az állam „tagadásának”, épp ellenkezőleg, megköveteltetik az állam meghódítása.” (Valóban az állam meghódítása jelenti a forradalmi változást?) „A bolsevizmus morálja, mely magába foglalja a lemondást, az önzetlenséget, a férfiasságot; minden szemfényvesztésnek és csalásnak a megvetését – az emberi természet legjobb tulajdonságai – az elnyomottak szolgálatában álló forradalmi hajthatatlanságból következik.” (Valóban a lemondás és a hajthatatlanság az emberi természet legjobb tulajdonságai?)

66 / 72

Politika Karácsonyi üdvözlet Karácsonyi köszöntés ... E földön békesség és az emberekhez jó akarat. Luk. 2:14 На земле мир, в человеках благоволение.Лука , 2:14

Karácsonyi köszöntés „... E földön békesség és az emberekhez jó akarat.’’ Luk. 2:14 „…На земле мир, в человеках благоволение.’’Лука , 2:14

A fenti evangéliumi idézettel köszöntjük kedves olvasóinkat, és meg vagyunk győződve arról, hogy közülük mindenki őszintén kívánja, hogy e földön béke legyen, és az emberek közötti kapcsolatokban a kölcsönös jó akarat uralkodjék.

Ez utóbbi feltétele lenne annak is, hogy igazi béke legyen a földön, ettől azonban még nagyon messze vagyunk. Tudjuk,hogy az idézett evangéliumi helyen a fenti szavak előtt az áll, hogy „ dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek,’’ ezt a részt azért hagytuk el, mert a földön nagyon sok féle vallás és világnézet létezik, amelyek mind más-más és bizonyíthatatlan elképzelést vallanak a földöntúli világ létezéséről. Ugyanakkor van a vallásoknak evilági üzenete is. Számunkra ez az evilági és bizonyítható üzenet a fontos. Karácsonyi köszöntőnk alaptételeként azért választottuk a fenti idézetet, mert az kifejezi az emberiség évezredes vágyát a béke és a testvéri együttműködés után, azoknak az embereknek a vágyát is, akik semmit sem tudnak a kereszténységről. Luther „ Erős vár a mi Istenünk ’’ kezdetű korálja azt a reményt fejezi ki, hogy ez a vágy megvalósulhat. Ebben az évben Magyarországon szinte teljesen megfeledkeztek a reformáció ünnepéről október 31-éről, ezért határoztuk el, hogy a Karácsonyt a reformáció jegyében ünnepeljük meg, és egészen vízkeresztig ( január 6-ig ) röviden ismertetjük a reformáció legfontosabb eredményeit. Pontosan nem jegyeztük meg, hogy melyik évben gyújtotta meg Luther Márton a wittembergi vártemplomban a világ első karácsonyfáján a gyertyát, de azért az idén ha a karácsonyfán meggyújtjuk az első gyertyát, szólaljon meg az „ Erős vár a mi Istenünk’’ németül Luther szövegével és dallamával . ( Link „ Ein feste Burg ist unser Gott ’’)

( Folytatása következik. )

Első folytatás: A nagy fordulat, a reformáció emlékére

67 / 72

68 / 72

Tudomány A MARXIZMUS HÁROM FORRÁSA ÉS HÁROM ALKOTÓRÉSZE Lenin, Vlagyimir Iljics A marxi elmélet népszerű ismertetése

A MARXIZMUS HÁROM FORRÁSA ÉS HÁROM ALKOTÓRÉSZE Marx tanítását a civilizált világon mindenütt a legnagyobb ellenségeskedéssel és gyűlölettel fogadja az egész polgári (mind a kincstári, mind a liberális) tudomány, amely afféle „ártalmas szektát” lát a marxizmusban. Más nem is várható, mert „elfogulatlan” társadalomtudomány osztályharcra épülő társadalomban nem lehetséges. Vagy így, vagy amúgy az egész kincstári és liberális tudomány védelmezi a bérrabszolgaságot, a marxizmus viszont könyörtelenül hadat üzent neki. A bérrabszolgaság társadalmában elfogulatlan tudományt várni éppolyan ostoba naivitás volna, mint elfogulatlanságot várni a gyárosoktól abban a kérdésben, vajon nem kellene-e felemelni a munkások bérét a tőke profitjának rovására. De ez még nem minden. A filozófia története és a társadalomtudomány története egészen világosan mutatja, hogy a marxizmusban nyoma sincs holmi „szektásságnak”, mint begubózott, megcsontosodott tanításnak, amely az egyetemes civilizáció fejlődésének országútjától távol jött létre. Ellenkezőleg, Marx zsenialitása éppen abban rejlik, hogy választ adott azokra a kérdésekre, amelyeket az emberiség haladó gondolata már felvetett. Tanítása a filozófia, a politikai gazdaságtan és a szocializmus legnagyobb képviselői tanításának egyenes és közvetlen folytatásaként jött létre. Marx tanítása mindenható erejű, mert igaz. Teljes és következetes tanítás ez, mert az embereknek olyan befejezett világnézetet ad, amely nem fér össze semmiféle babonával, semmiféle reakcióval, a burzsoá elnyomás semmiféle védelmezésével. Jogos örököse a legnagyobb értékeknek, amelyeket az emberiség a XIX. században a német filozófia, az angol politikai gazdaságtan és a francia szocializmus formájában alkotott. A marxizmusnak ezzel a három forrásával és egyben három alkotórészével kívánunk most röviden foglalkozni. I A marxizmus filozófiája a materializmus. Európa egész legújabb kori története folyamán és különösen a XVIII. század végén Franciaországban, ahol döntő harc indult minden középkori limlom ellen, az intézményekben és az eszmékben uralkodó feudalizmus ellen, a materializmus bizonyult az egyetlen olyan következetes filozófiának, amely összhangban van minden természettudományi tanítással és ellenségesen szemben áll a babonákkal, az álszenteskedéssel stb.. A demokrácia ellenségei ezért minden erejükkel igyekeztek „megcáfolni”, aláásni, megrágalmazni a materializmust, és védelmükbe vették a filozófiai idealizmus különböző formáit, amely valamiképpen mindig a vallást védelmezi vagy támogatja. Marx és Engels a leghatározottabban síkraszálltak a filozófiai materializmus mellett és újra meg újra igyekeztek megmagyarázni az ettől az alaptól való minden eltérés hibás voltát. Nézeteiket a legvilágosabban és legrészletesebben Engels fejtette ki „Ludwig Feuerbach” és „Anti-Dühring” című műveiben, amelyeket — a „Kommunista Kiáltvány”-hoz hasonlóan — kézikönyvként forgat minden öntudatos munkás. De Marx nem állt meg a XVIII. századi materializmusnál, hanem előbbre vitte a filozófiát. Gazdagította a német klasszikus filozófia, valamint a hegeli filozófia eredményeivel, amely azután Feuerbach materializmusához vezetett. Ezek közül az eredmények közül a legfontosabb a dialektika, vagyis a fejlődésről szóló tanítás legteljesebb, legmélyebb és minden egyoldalúságtól mentes formája, az örökké fejlődő anyagot tükröző emberi tudás viszonylagosságáról szóló tanítás. A természettudomány legújabb felfedezései — a rádium, az elektronok, az elemeknek az átalakulása — fényesen igazolták Marx dialektikus materializmusát, szemben a polgári filozófusok tanaival, akik „újra” visszatérnek a régi, rothadt idealizmushoz. Marx a filozófiai materializmust — elmélyítve és tovább fejlesztve — következetesen végigvitte, kiterjesztette a természet megismeréséről az emberi társadalom megismerésére. A tudományos gondolat legnagyobb vívmánya Marx történelmi materializmusa volt. A történelemre és a politikára vonatkozó nézetekben eddig uralkodó káoszt és önkényt bámulatosan egységes és következetes tudományos elmélet váltotta fel, amely megmutatja, hogyan bontakozik ki a társadalmi élet egyik alakulatából, a termelőerők fejlődése folytán, egy másik, magasabb rendű alakulat, — például a feudalizmusból a kapitalizmus. Mint ahogy az emberi megismerés a tőle függetlenül létező természetet, vagyis a fejlődő anyagot tükrözi, éppúgy az ember társadalmi megismerése (vagyis a különböző filozófiai, vallási, politikai stb. nézetek és tanítások) a társadalom gazdasági rendszerét tükrözi. A politikai intézmények a gazdasági alapon emelkedő felépítmények. Látjuk például, hogy a modern európai államok különböző politikai formái arra szolgálnak, hogy megszilárdítsák a burzsoáziának a proletariátus feletti uralmát. Marx filozófiája következetes filozófiai materializmus, amely a megismerés nagyszerű fegyverét adta az emberiség, különösen pedig a munkásosztály kezébe. II Marx, miután felismerte, hogy a gazdasági rendszer az az alap, amelyen a politikai felépítmény emelkedik, a legnagyobb figyelmet e gazdasági rendszer tanulmányozására fordította. Főművében, a „Tőké”-ben, Marx a modern, vagyis tőkés társadalom gazdasági rendszerét vizsgálja. A klasszikus politikai gazdaságtan Marx előtt alakult ki Angliában, a legfejlettebb tőkés országban. Adam Smith és David Ricardo, a gazdasági rendszert tanulmányozva, megvetették a munkaérték-elmélet alapját. Marx folytatta művüket. Szabatosan megokolta és következetesen tovább fejlesztette ezt az elméletet. Kimutatta, hogy minden áru értékét az áru termelésére fordított társadalmilag

69 / 72

szükséges munkaidő mennyisége határozza meg. Ott, ahol a polgári közgazdászok tárgyak közötti viszonyt láttak (áru cseréje árura), Marx emberek közötti viszonyt tárt fel. Az árucsere az egyes termelők között a piac közvetítésével létrejövő kapcsolatot fejezi ki. A pénz azt jelenti, hogy ez a kapcsolat egyre szorosabbá válik, megbonthatatlan egységbe fűzve az egyes termelők egész gazdasági életét. A tőke ennek a kapcsolatnak további fejlődését jelenti: az ember munkaereje válik áruvá. A bérmunkás eladja munkaerejét a föld, a gyár, a munkaeszközök tulajdonosának. A munkás munkanapjának egy részét arra használja fel, hogy fedezze önmaga és családja fenntartásának költségeit (munkabér), a munkanap másik részében pedig ingyen dolgozik, létrehozva a tőkésnek az értéktöbbletet, a profit forrását, a tőkésosztály gazdagságának forrását. Az értéktöbbletről szóló tanítás Marx közgazdasági elméletének sarkköve. A munkás munkájával létrehozott tőke elnyomja a munkást, tönkreteszi a kistulajdonosokat és létrehozza a munkanélküliek seregét. Az iparban a nagyüzem diadala azonnal szembeötlik, de a mezőgazdaságban is ugyanez a jelenség figyelhető meg: a nagyüzemi tőkés mezőgazdaság fölénye egyre nő, egyre nagyobb mértékben alkalmaznak gépeket, a parasztgazdaság a pénztőke hálójába kerül, hanyatlik és tönkremegy az elmaradott technika nyomása alatt. A mezőgazdaságban mások a kisüzem hanyatlásának formái, de maga a hanyatlás vitathatatlan tény. A kisüzem kiszorítása után a tőke emeli a munka termelékenységét és monopolhelyzetet teremt a legnagyobb tőkések egyesülései számára. A termelés maga egyre inkább társadalmivá válik, a munkások százezreit és millióit tömöríti a tervszerűen működő gazdasági szervezet, de a közös munka termékét maroknyi tőkés sajátítja el. Fokozódik a termelés anarchiája, egymást érik a válságok, egyre veszettebb hajsza folyik a piacokért, egyre bizonytalanabb a lakosság tömegeinek a megélhetése. A tőkés rendszer, fokozva a munkásoknak a tőkétől való függését, létrehozza az egyesített munka óriási hatalmát. Marx végigkísérte a kapitalizmus fejlődését az árugazdaság első csiráitól, az egyszerű cserétől, legmagasabb formájáig, a nagyüzemi termelésig. S valamennyi tőkés ország tapasztalatai, a régieké és az újaké egyaránt, évről évre több és több munkásnak mutatják meg szemléletesen Marx e tanításának helyességét. A kapitalizmus győzött az egész világon, de ez a győzelem csak bevezeti a munkának a tőke fölötti győzelmét. III A jobbágyrendszer megdöntése és a „szabad” tőkés társadalom megszületése után nyomban kitűnt, hogy ez a szabadság nem más, mint a dolgozók elnyomásának és kizsákmányolásának új rendszere. Egykettőre különféle szocialista tanok keletkeztek, mint ennek az elnyomásnak a tükröződései, és mint tiltakozás ellene. Csakhogy a szocializmus eredetileg utópikus szocializmus volt. Bírálta, elítélte, átkozta a tőkés társadalmat, álmodozott megsemmisüléséről, ábrándokat szőtt egy jobb rendszerről, igyekezett meggyőzni a gazdagokat a kizsákmányolás erkölcstelenségéről. Ám az utópikus szocializmus képtelen volt megmutatni az igazi kivezető utat. Nem tudta sem a tőkés bérrabszolgaság lényegét megmagyarázni, sem a kapitalizmus fejlődéstörvényeit feltárni, sem azt a társadalmi erőt megtalálni, amely képes arra, hogy egy új társadalom alkotójává váljon. Közben azok a viharos forradalmak, amelyek Európában mindenütt és főleg Franciaországban a hűbériség, a jobbágyrendszer bukását kísérték, mind világosabban feltárták az egész fejlődés alapját és mozgatóerejét: az osztályok harcát. A politikai szabadság a hűbérurak osztálya felett egyetlen győzelmet sem aratott anélkül, hogy kétségbeesett ellenállásba ne ütközött volna. Egyetlen tőkés ország sem alakult ki többé-kevésbé szabad, demokratikus alapon anélkül, hogy a tőkés társadalom különböző osztályai élethalálharcot ne vívtak volna egymással. Marx zsenialitása abban rejlik, hogy mindenki másnál előbb tudta ebből levonni és hajthatatlanul érvényesíteni azt a következtetést, amelyre a világtörténelem tanít. Ez a következtetés az osztályharcról szóló tanítás. A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit. A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rothadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Arra pedig, hogy ezeknek az osztályoknak az ellenállását megtörjük, csak egy mód van: magában a környező társadalomban meg kell találnunk, fel kell világosítanunk és harcra kell szerveznünk azokat az erőket, amelyek képesek lehetnek — és társadalmi helyzetüknél fogva képeseknek is kell lenniük — arra, hogy félresöpörjék a régit és megteremtsék az újat. Csakis Marx filozófiai materializmusa mutatta meg a proletariátusnak a kivezető utat, abból a szellemi rabságból, amelyben eddig valamennyi elnyomott osztály sínylődött. Csakis Marx közgazdasági elmélete magyarázta meg a proletariátus tényleges helyzetét a kapitalizmus általános rendszerében. Szerte a világon — Amerikától Japánig és Svédországtól Dél-Afrikáig — sokasodnak a proletariátus önálló szervezetei. A proletariátus, osztályharca során, művelődik és nevelődik, megszabadul a polgári társadalom előítéleteitől, egyre szorosabbra tömörül és megtanulja helyesen felmérni sikereit, megedződik és feltartóztathatatlanul növekszik. „Proszvescsenyije”, 3. sz. 1913. március. Aláírás: V. I.

JEGYZETEK Lenin „A marxizmus három forrása és három alkotórésze” c. cikke a „Proszvescsenyije” c. folyóirat 1913. évi 3. számában jelent meg, amelyet Karl Marx halála 30. évfordulójának szenteltek. „Proszvescsenyije” („Felvilágosodás”) — havonta megjelenő bolsevik társadalmi-politikai és irodalmi folyóirat; Péterváron jelent meg legálisan 1911 decemberétől. A folyóiratot Lenin útmutatása szerint alapították a cári kormány által betiltott „Miszl” c. moszkvai bolsevik folyóirat helyett. Lenin külföldről irányította a „Proszvescsenyijé”-t; a folyóiratban Lenin következő munkái jelentek meg: „A választási kampány elvi kérdései”, „A választások eredményei”, „Kritikai megjegyzések a nemzeti kérdéssel kapcsolatban”, „A nemzetek önrendelkezési jogáról” stb. A szerkesztő bizottság tagjai M. A. Szaveljev, M. Sz. Olminszkij, A. I. Jelizarova és mások voltak. A folyóirat munkájában részt vett I. V. Sztálin is. A szépirodalmi rovatot Gorkij szerkesztette. A folyóirat példányszáma elérte az ötezret. A folyóiratot a cári kormány közvetlenül az első világháború előtt, 1914 júniusában betiltotta. 1917 őszén a lapot újból kiadták, de akkor csak egyetlen (kettős) száma jelent meg, amely közölte Lenin „Megtartják-e a bolsevikok az államhatalmat?” és „A pártprogram felülvizsgálásához” c. cikkeit.

70 / 72

71 / 72

72 / 72