TRÓPUSI GOMBÁK A BUDAPESTI ÁLLATKERTBEN

Mikológiai Közlemények, Clusiana 49(1–2): 121–127. (2010) TUDOMÁNYOS DOLGOZATOK

RESEARCH ARTICLES

TRÓPUSI GOMBÁK A BUDAPESTI ÁLLATKERTBEN LUKÁCS Zoltán1, LOVAS János2 és KÁRNYÁCZKI Csaba3 1

1071 Budapest, Damjanich u. 54; [email protected] 1101 Budapest, Salgótarjáni u. 55. 3 1082 Budapest, Üllői út 54–56; [email protected] 2

Trópusi gombák a budapesti állatkertben. – Két Magyarországról korábban nem jelzett lemezesgomba első hazai megfigyeléseiről számolunk be dolgozatunkban. Az érdekességek a budapesti állatkert területéről kerültek elő. Egy trópusokon élő csiperkefaj, az Agaricus endoxanthus a Pálmaház humuszban gazdag közegéből, míg egy fülőkefaj, a Gymnopus luxurians először szabadból, mulccsal borított talajról, majd egy évvel később a Pálmaházból is előkerült. Ezek a fajok tropikus éghajlatú területekről érkeztek kontinensünkre. Tropical fungi in the Budapest Zoo. – The first occurrences of two tropical macrofungi species were detected in the Budapest Zoo. Agaricus endoxanthus was found on humus rich soil in the Palm House. Gymnopus luxurians was discovered at first on soil covered by wood-chips outside, and one year later also inside the Palm House. These species came to our continent from tropical areas. Kulcsszavak: Agaricus, Gymnopus, trópusi gombák Key words: Agaricus, Gymnopus, tropical fungi

BEVEZETÉS A Fővárosi Állat- és Növénykert Pálmaházában az igen jelentős páratartalom, az enyhe minimális hőmérséklet lehetőséget teremt egyes trópusi gombák megjelenésére. A téli hónapokban a hajnalok enyhék, a 16–18 °C napközben 24–30 °C-ra emelkedik a zárt térben. A pálmaházak, üvegházak humuszban gazdag talajának gombavilágának legfeltűnőbb képviselői elsősorban az apró termetű őzlábgombák (Leugoagaricus, Leucocoprinus, Lepiota, Melanophyllum). Hazai adatokról e csoportok elismert szakértőjének, Babos Margit tanulmányaiból tájékozódhatunk (BABOS 1985, 1989). Tizenegy taxon jelenlétét dokumentálta jeles kutatónk üvegházakból. Ám a cikkben szereplő Agaricus és Gymnopus leleteink meghatározásához más publikációk és további személyes levelezések voltak szükségesek. Agaricus endoxanthus Berk. et Broome 1871, J. Linn. Soc. Bot. 11: 548. Pileo e companulato plano-depresso, epidermide brunnea in squamas squamulasve rupta; stipite sursum attenuato fibroso-farcto, carne basis nitide flava; annulo amplissimo, lamellis postice rotundatis atro-purpureis (no. 787, cum icone). On the ground. Peradeniya, Nov. 1868.

Ismeretlen – elég kellemetlen szagú, szürkésbarna, szürkésfekete kalapú és tönkű, fiatalon Leucocoprinus-Leucoagaricus jellegekkel rendelkező, csoportos megjelenésű – gombánkra PARRA és mtsai (2002) dolgozatában bukkantunk rá, melyben Mikológiai Közlemények, Clusiana 49(1–2), 2010 Magyar Mikológiai Társaság, Budapest

122

LUKÁCS Z., LOVAS J. és KÁRNYÁCZKI CS.

több helyen is erősen sárguló egyedek fényképeit láthatjuk. A budapesti leleteknél a gomba felszíne fogásra, dörzsölésre nem sárgult, csak a húsban, a tönk bázisánál, ami megegyezett Marcus Wilhelm svájci állatkertben lelt gombáinak tulajdonságával (WILHELM 2006). A sárgulás hiányát jelezve Luis Alberto Parrának, ő az alábbiakat válaszolta: változó az elszíneződés, hisz az eredeti leírásból is hiányzik. Mint KERRIGAN és mtsai (2005) írják, ez a színváltozás és a negatív Schäffer-reakció, illetve a pozitív KOH-reakció jellegzetessége a Xanthodermatei (Singer) Wasser alszekciónak. PARRA és mtsai (2002) összegzéséből megtudhatjuk, hogy Srí Lankától (PEGLER 1986) Trinidadon át (HEINEMANN 1961), továbbá Kenya (PEGLER 1977, PEGLER és RAYNER 1969), Szingapúr, Malajzia (HEINEMANN 1980), Martinique (PEGLER 1983) mellett Brazíliában PEGLER (1997), valamint CARLA DE FREITAS és mtsai (2008) is kimutatták e gomba jelenlétét. Dél-Amerikából mások is jelezték ezt a PEGLER (1997) szerint pántropikus fajt: Venezuelából DENNIS (1973) és DELGADO és URDANETA (2002), illetve Argentínából WRIGHT és WRIGHT (2005). BOA (2004) munkájában a fogyasztható gombák között sorolja fel. A madridi mellett Európa több állatkertjéből ismertettek hasonmás gombákat, így a svájci WILHELM (2006, 2009) a zürichi Masoala-Halle, és a svéd JÆDERFELDT (2006) az észtországi Tallinn állatkertjének üvegházából jelezve, de az Agaricus rotalis nevet használva. Wilhelm először, a kalap tulajdonságai alapján egy provizórikus nevet is adott gombájának, A. nigrastriatum nom. prov. Majd az idevágó írások ismeretében az A. rotalis-t nagy termetű, kompakt, húsos gombaként, míg az A. endoxanthus-t egy vékonyabb taxonként jellemezte, ám elképzelése szerint lehetnek szinonimok is. PETERSON és mtsai (2000) a kalapszínben is találtak eltéréseket; szürke, szürkésbarna, sötétbarna, fekete a Casuarina (kazuárfa) alól gyűjtött A. rotalis, míg a leírások szerint a másik faj kalapszíne rózsaszín, bíborlilás, barna, de a madridi gyűjtés megegyezett az A. rotalis színváltozataival – ahogy a budapestieké is, kiegészülve a rózsaszínnel, mely a felszakadozott kalapbőrön, a világos részeken volt olykor megfigyelhető. KERRIGAN és mtsai (2005) a különbözőséget molekuláris genetikai vizsgálatokra alapozták, hozzátéve, hogy szabad szemmel nem látni feltűnő eltéréseket. A holland Else C. Vellinga (személyes közlés) példányát egyik taxon alá sem tudta besorolni. Mi úgy gondoljuk a brit szerzők régebbi leírása jól illik gombáinkra, ezért a PARRA és mtsai (2002) által alkalmazott nevet használjuk. Anyagot küldtünk Spanyolországba és Franciaországba is genetikai vizsgálatokhoz, mely várhatóan a későbbiekben hoz eredményt. CALLAC és GUINBERTEAU (2005) foglalkoztak mélyrehatóan a Xanthodermatei szekcióval. Európában 4 fajnak (A. endoxanthus, A. parvitigrinus, A. pseudopratensis, A. xanthodermulus) kisebb a kalapmérete 5,5 cm-nél, az A. endoxanthus-nál a kalap hifáiban a vakuolumok bőven tartalmaznak sötétbarna pigmentet. WILHELM (2006) zürichi gombái karbolszagúak; a kalapbőrszerkezet Echinoderma-szerű, sötétbarna intracelluláris pigmentáltság figyelhető meg; a spórák mérete: 5,2–5,5–6,5 × 2,7–3,5 µm; a keilocisztidáké 25 × 12 µm. Az A. rotalis észt anyagát JÆDERFELDT (2006) határozta meg, aki az interneten keresgélve, képek összehasonlítása alapján azonosította találatát egy hawaii gombával, ám anyagából szekvenálási eredmények még nem készültek. A Hawaii-szigeteki A. rotalis és Parra A. endoxanthus-a (spóramérete: (4,5–)4,8–5,2–6 × Mikol. Közlem., Clusiana 49(1–2), 2010

Trópusi gombák a budapesti állatkertben

123

3–3,15–3,6(–3,8) µm) közt ITS-szekvenciális eltérés van, de morfológiai differenciák még a mikroszkópikus jellegekben sem figyelhetők meg. KERRIGAN és mtsai (2005) filogenetikai vizsgálatai szerint az A. endoxanthus és az A. rotalis gyakorlatilag megkülönbözhetetlen („practically indistinguishable”). Előbbinél az ITS1+2 szekvenciák 3–5 bázispárral különböznek, ITS-polimorfizmusa tggtcGgctcc @ 559, míg a Hawaii-szigetekről származó A. rotalis anyagé tcagcTtttat @ 145. Érdekes, hogy ez utóbbi gomba nemcsak Európa felé vette hódító útját, hiszen Nyugat-Ausztráliából BOUGHER (2007) nem is olyan régen jelezte először. GALLI (2007) a Funghi & Natura oldalán egy másik hasonmás, az A. silvipluvialis Pegler felvételét közli, ám ez a faj nem a Xanthodermatei szekcióba tartozik. Hazai észlelések, megfigyelések a budapesti állatkertben: 2008.07.28., 09.20., 10.10., 10.15., 10.31., 2009.02.08., 04.24., 06.03., 07.13., 07.27., 09.18., 09.22., 11.13., 12.20. A vizsgált anyag (herb. LZ 200810101) spóramérete: 4,32–5,40 × 2,70–3,24 µm. Gymnopus luxurians (Peck) Murrill 1916, N. Amer. Fl. (New York) 9(5): 362. Collybia luxurians Peck 1897, Bull. Torrey bot. Club 24: 141. Pileus thin, convex or subcampanulate, often irregular from its mode of growth, obtuse or umbonate, glabrous, moist, brown; lamellae narrow, close, whitish; stems caespitose, equal, flexuous, hollow, brown, thinly clothed above with a minute grayish pulverulent villosity which is often more dense and tomentose toward the base; spores elliptical, .00025-.0003 in. long, .00016 broad. Pileus 2–4 in. broad; stem 3–4 in. long, 2–3 lines thick. Under brush heaps. Auburn, Alabama. July. Underwood.

Kalap 4–6 cm, vörösbarna, rozsdabarna, csupasz, lemezéle nagyon sűrűn cakkozott, a hasadtlemezű gombához (Schizophyllum commune) hasonlóan kettős élű is lehet, tönk 6–10 × 0,8–1,3 cm világosbarna, szőrös felszínű, olykor csavarodott, hús fehéres, íze és szaga kissé savanykás, nem kellemetlen. Spórákat egyik példányban sem találtunk. ANTONÍN és HERINK (2000) szintén találkoztak dupla lemezélű változatokkal európai, amerikai és afrikai gyűjtésekben, amit ANTONÍN és ŠKUBLA (2000) fényképpel illusztrált is. 2008. július 24-én a budapesti állatkert egyik sétálóútja mellett leszórt mulcson hozott termőtesteket – egy a habitusa, a kalap színe, alakja, mérete és a tönk szőrössége miatt – Gymnopus (Collybia) hariolorum-ra emlékeztető csoportos megjelenésű robosztus fülőkefaj, ám hiányzott az arra jellemző rothadt káposztaszag, és a mikrojellegekben (kalapbőrszerkezet, cisztidák) is eltérések mutatkoztak. BON (1999) határozójából sikerült azonosítani ezt a fajt, a Gymnopus luxurians-t, mely Észak-Amerika keleti részén gyakori (DESJARDIN és mtsai 1999), és Alabamából írt le PECK (1897). Többek között BESSETTE és mtsai (1997), illetve HEMMES és DESJARDIN (2002) könyveiben is szép felvételeket találhatunk gombánkról. HALLING (1997) és DESJARDIN és mtsai (1999) ezen felül a mikrojegyeket is illusztrálja. A következő évben, mindössze néhány száz méterrel arrébb, a Pálmaházban is megtapasztalhattuk jelenlétét. Kontinensünkön a 90-es években figyeltek fel ennek a gombának a terjedésére. NOORDELOOS 1987-es első európai (Hollandia) jelzését, melyet ARNOLDS és mtsai (1999) dolgozata foglal magában, sorra követték más Mikol. Közlem., Clusiana 49(1–2), 2010

124


országok kutatóinak publikációi. Így Franciaországból BON és MASSART (1996), PERICOUCHE és DURAND (1999), LAURENT (2000), CAVET (2004), ARMADA (2008), CUGNOT (2008), Olaszországból HAUSKNECHT és ZUCCHERELLI (1998), ZOVADELLI (1999), CONTU és LA ROCCA (1999), ZUCCHERELLI (2006), Csehországból ANTONÍN és NOORDELOOS (1997), ANTONÍN és HERINK (2000), Németországból MONTAG és mtsai (1999), Spanyolországból ROCABRUNA és TABARÉS (2001), Svájcból RIVA (2000), Ausztriából PIDLICH-AIGNER és HAUSKNECHT (2001), illetve Afrikából Benin területéről ANTONÍN és HERINK (2000). Jacques Guinberteau (személyes közlés) szerint ez egy inváziós faj. Terjedését szemlélteti az 1. táblázat. 1. táblázat. A Gymnopus luxurians felbukkanási adatai Európából. Table 1. Occurrence data of Gymnopus luxurians in Europe.

Időpont 1976. február 1983. április és július 1986. május 1993. október 1994. augusztus 1998. április 1997. június 1999. augusztus 1999. július 2008. július 2009. július 2009. december

Város (ország) Prága (Csehország) Liberec (Csehország) Limburg (Hollandia) Claoucy (Franciaország) Nijverdal (Hollandia) Graz (Ausztria) Barres (Franciaország) Schmelz (Németország) Beride (Svájc) Budapest (Magyarország) Budapest (Magyarország) Budapest (Magyarország)

Hely üvegházban üvegházban szabadban szabadban szabadban üvegházban arborétumból, szabadban szabadban szabadban szabadban üvegházban üvegházban

2. táblázat. A Gymnopus luxurians publikált élőhelyi vonatkozásai néhány spóraadattal. Table 2. Habitat and substrate conditions of Gymnopus luxurians.

Publikáció ANTONÍN és HERINK (2000)

Szubsztrátum Élőhely fakérgen, faszabadban, forgácson, holt üvegházban ágdarabok, fadarabok között talajon BON és MASSART (1996) komposzton CAVET (2004) komposzton erdőben, talajon CONTU és LA ROCCA (1999) DESJARDIN és mtsai (1996) Casaurina, Samanea HALLING (1997) fahulladékon, faforgácson KUO (2007) mulcson LAURENT (2000) mulcson mulcson parkokban MONTAG és mtsai (1999) NOORDELOOS (1995) komposzton parkokban PERICOUCHE és DURAND (1999) fagyal, fenyő, nyár alatt, faforgácson ZOVADELLI (1999) parkokban, kertben Jelen munka (budapesti állatkert) mulcson szabadban Jelen munka (budapesti állatkert, humuszos üvegházban Pálmaház) talajon Mikol. Közlem., Clusiana 49(1–2), 2010

Spóraméret (µm) (8,0–) 8,5–11,5 (–13) × 4,0–6,0

(6,5–)7–8,5(–10) × 4,5–5(–5,5) (7,7–)8,0–10 × 4,2–5,0(–5,4) átlagosan 8,5–9,3 × 4,5–4,8 6,4–9(–10,2) × 3,2–4,4(–5,6) 6,5–10 × 3–5,5 6,5–8,5 (–9) × 4,5–5,5 7,2–10,5 × 3,8–4,5 7–8,5 × 4,5–5,5

éretlen anyag éretlen anyag


125

Az élőhelyi vonatkozásokat (továbbá néhány spóraadatot) a 2. táblázat összegzi. A szabadban inkább a melegebb francia és olasz területeket, míg a hűvösebb éghajlatú Ausztriában és Csehországban üvegházi helyszíneket sorol felbukkanásaként ANTONÍN és HERINK (2000), köztük említve közép-európai régiónk eddigi legrégebbi, 1976-os adatát, ami akkoriban Gymnopus (Collybia) dryophilus „forma pileo pallide carneo” néven került herbáriumba. Talán a felmelegedést is jelzi, hogy az utóbbi években Németországból is a szabadból kerül elő, ahogy MONTAG és mtsai (1999) írják. BATTISTIN (2009) dolgozatában a szárítmány kalapjának felszínén mutatja be a KOH, NaOH, HNO3, Tl4O3, HCl, NH3, AgNO3 reagensek makrokémiai színreakcióit, mely lehetőséget ad régi gyűjtemények revideálására. Megjegyzés: A Fővárosi Állat- és Növénykert az Oázis kertészettől szerzi be a Pálmaházban található növényeket, a SOLINOVA-talaj tőzeget, agyagot, adalékanyagokat és tápanyagot tartalmazó földkeverékből áll (pH = 5,5–6,0; sótartalom 0,9 g/l; N: 140 mg/l; P2O5: 160 mg/l; K2O: 180 mg/l). *** Köszönetnyilvánítás – Hálánkat fejezzük ki Karin Montag asszonynak, Albert Pericouche, Jacques Guinberteau, Markus Wilhelm és Luis Parra uraknak a dolgozatunkhoz nyújtott segítségükért. Acknowledgements – We express our thanks to Mrs Karin Montag, Mr Albert Pericouche, Prof. Jacques Guinberteau, Mr Markus Wilhelm és Mr Luis Parra for their help.

IRODALOMJEGYZÉK ANTONÍN, V. és HERINK, J. (2000): Notes on the variability of Gymnopus luxurians (Tricholomataceae). – Czech Mycol. 52: 41–50. (1999). ANTONÍN, V. és NOORDELOOS, M. E. (1997): A monograph of Marasmius, Collybia and related genera in Europe. Part 2: Collybia, Gymnopus, Rhodocollybia, Crinipellis, Chaetocalathus, and additions to Marasmiellus. – Libri botanici 17. IHW-Verlag, Eching, 256 pp. ANTONÍN, V. és ŠKUBLA, P. (2000): Interesting macromycetes in the Czech and Slovak Republics. – Fungi non delineati 11. Libreria Mykoflora, Alassio, 46 pp. ARMADA, F. (2008): Quelques espéces rares ou intéressantes récoltées en 2006 (2e partie). – Bull. Mycol. Bot. Dauph.-Sav. 188: 5–22. ARNOLDS, E., KUYPER, TH. W. és NOORDELOOS, M. E. (szerk.) (1999): Overzicht van de paddestoelen in Nederland. Tweede ongewijzigde herdruk. – Nederlandse Mycologische Vereniging, Wijster, 880 pp. BABOS M. (1985): Studies on Hungarian Lepiota s. l. species. 6. Glasshouse species. – Agarica 6(12): 197–218. BABOS M. (1989): Magyarország kalaposgombáinak (Agaricales s. l.) jegyzéke I. – Mikol. Közlem., Clusiana 28(1–3): 3–234. BATTISTIN, E. (2009): Nuove reazioni macrochimiche in Gymnopus luxurians. – Riv. Micol. 52(1): 43–47. BESSETTE, A. E., BESSETTE, A. R. és FISCHER, D. W. (1997): Mushrooms of Northeastern North America. – Syracuse University Press, Syracuse, 582 pp. BOA, E. (2004): Wild edible fungi. A global overview of their use and importance to people. – Nonwood forest products 17. FAO, Rome. BON, M. (1999): Flore Mycologique d’Europe 5. Les collybio-marasmioides et ressemblants. – Doc. Mycol., Mém. hors sér. 5, Lille, 171 pp. Mikol. Közlem., Clusiana 49(1–2), 2010

126


BON, M. és MASSART, F. (1996): Deux espèces americaines decouvertes dans le Sud-Ouest de la France. – Doc. Mycol. 26(103): 29–32. BOUGHER, N. L. (2007): The Hawaiian fungus Agaricus rotalis in Australia. – Western Australian Naturalist. – Bibliogr. Details 25(4): 244–246. CALLAC, P. és GUINBERTEAU, J. (2005): Morphological and molecular characterization of two novel species of Agaricus section Xanthodermatei. – Mycologia 97(2): 416–424. CARLA DE FREITAS, M., TESSAROLO, G. és DOS SANTOS, S. O. (2008): Diversidade de fungos macroscopicos da „reserva ecologica” do campus da UEG, Anápolis, Goiás I. Agaricales. – IV Seminário de Iniciação Científica. CAVET, J. (2004): Journée des espéces rares ou intéressantes 2003. La Motte-Servolex 31 janvier 2004 (2e partie). – Bull. Mycol. Bot. Dauph.-Sav. 175: 59–62. CONTU, M. és LA ROCCA, S. (1999): Funghi della zona mediterranea insulare italiana. – Fungi non delineati 9. Libreria Mykoflora, Alassio, 48 pp. CUGNOT, J. (2008): Deux récoltes insolites: Gymnopus luxurians (Peck) Murrill, Clitocybe rufoalutacea Metrod ex Bon. – Féd. Mycol. de l’Est 6: 30–34. DELGADO, A. E. és URDANETA, L. M. (2002): Hongos Basidiomycota, orden Agaricales, en cinco municipios del estado Zulia, Venezuela. – Rev. Facult. Agron. 19: 56–70. DENNIS, R. W. G. (1973): Fungus flora of Venezuela and adjacent countries. – Kew Bulletin Additional Series 3. Royal Botanic Gardens, Kew, 531 pp. DESJARDIN, D. E., HALLING, R. E. és HEMMES, D. E. (1999): Agaricales of the Hawaiian Islands. 5. The genera Rhodocollybia and Gymnopus. – Mycologia 91: 166–176. DESJARDIN, D. E., HEMMES, D. E. és WONG, G. J. (1996): Agaricales of the Hawaiian Islands. – www.mycena/sfu.edu. GALLI, R. (2007): Funghi & Natura delle Seychelles. – Funghi & Natura 4(22): 44. HALLING, R. E. (1997): A revision of Collybia s. l. in the Northeastern United States and adjacent Canada. – http://www.nybg.org/bsci/res/col/. HAUSKNECHT, A. és ZUCCHERELLI, A. (1998): Ritrovamenti 5° parte: diverse Agaricales, nuovi reperti e aggiunte a gruppi già trattari e altri. – Boll. Gruppo Micol. Bresadola 41(2): 91–134. HEINEMANN, P. (1961): Agarici Austro-Americanici: I. Agaricus of Trinidad. – Kew Bull. 15: 231–248. HEINEMANN, P. (1980): Les genres Agaricus et Micropsalliota en Malaise et en Indonésie. – Bull. Jard. Bot. Belg. 50: 3–68. HEMMES, D. E. és DESJARDIN, D. E. (2002): Mushrooms of Hawai’i. An identification guide. – Ten Speed Press, Berkeley, Toronto. JÆDERFELDT, K. (2006): Långt hemifrån (Agaricus rotalis). – Svensk Mykol. Tidskr. 27(2): 44–46. KERRIGAN, R. W., CALLAC, P., GUINBERTEAU, J., CHALLEN, M. P. és PARRA, L. A. (2005): Agaricus section Xanthodermatei: a phylogenetic reconstruction with commentary on taxa. – Mycologia 97(6): 1292–1315. KUO, M. (2007): Gymnopus luxurians. – http://www.mushroomexpert.com/gymnopus_luxurians.html. LAURENT, P. (2000): Récoltes alsaciennes de Gymnopus luxurians (Peck) Murrill. – Soc. Mycol. Strasb. 78: 13–14. MONTAG, K., MÜNZMAY, T. és SAAR, G. (1999): Der Üppige Rübling Gymnopus (Collybia) luxurians (Peck) Murrill ist gut in Deutschland angekommen. – Der Tintling 17: 9. NOORDELOOS, M. E. (1995): Collybia (Fr.) Staude. – In: BAS, C., KUYPER, TH. W., NOORDELOOS, M. E. és VELLINGA, E. C. (szerk.): Flora Agaricina Neerlandica 3. A. A. Balkema, Rotterdam, pp. 106–123. PARRA, L. A., VILLAREAL, M. és ESTEVE-RAVENTÓS, F. (2002): Agaricus endoxanthus una specie tropicale trovata in Spagna. – Riv. Micol. 45(3): 225–233. PECK, C. H. (1897): New species of fungi. – Bull. Torrey Bot. Club 24: 137–147. PEGLER, D. N. (1977): Preliminary agaric flora of East Africa. – Kew Bulletin Additional Series 6. Royal Botanic Gardens, Kew, 615 pp. PEGLER, D. N. (1983): Agaric flora of the Lesser Antilles. – Kew Bulletin Additional Series 9. Royal Botanic Gardens, Kew, 668 pp. PEGLER, D. N. (1986): Agaric flora of Sri Lanka. – Kew Bulletin Additional Series 12. Royal Botanic Gardens, Kew, 59 pp. p

Mikol. Közlem., Clusiana 49(1–2), 2010


127

PEGLER, D. N. (1997): The agarics of São Paulo. An account of the agaricoid fungi (Holobasidiomycetes) of São Paulo State, Brazil. – Royal Botanic Gardens, Kew, 67 pp. PEGLER, D. N. és RAYNER, R. W. (1969): A contribution to the agaric flora of Kenya. – Kew Bull. 23: 347–412. PERICOUCHE, A. és DURAND, R. (1999): Collybia luxurians Peck, nouvelle récolte française dans le Loiret. – Bull. Soc. Mycol. Fr. 115(1): 51–56. PETERSON, K. R., DESJARDIN, D. E. és HEMMES, D. E. (2000): Agaricales of the Hawaiian Islands. 6. Agaricaceae 1. Agariceae: Agaricus and Melanophyllum. – Sydowia 52: 204–257. PIDLICH-AIGNER, H. és HAUSKNECHT, A. (2001): Grosspilze in den Gewächshäusern des Botanischen Gartens der Universität Graz. – Österr. Z. Pilzk. 10: 43–73. RIVA, A. (2000): Collybia luxurians Peck. Prima segnalazione per la cartografia Svizzera. – Schweiz. Z. Pilzk. 2000(4): 155–160. ROCABRUNA, A. és TABARÉS, M. (2001): Aportación a la flora micológica de la comarca del Maresme, III. Nuevos datos para la flora litoral catalana. – Rev. Catal. Micol. 23: 95–107. WILHELM, M. (2006): Pilzarten der Masoala-Halle des Zoo Zürich. Agaricus rotalis. – Schweiz. Z. Pilzk. 2006(5): 192–194. WILHELM, M. (2009): Die Pilze der Masoala-Halle des Zoo Zürich. Teil 1. – Der Tintling 59: 8–17. WRIGHT, J. E. és WRIGHT, A. M. B. (2005): Check-list of the mycobiota of Iguazú National Park (Misiones, Argentina). – Bol. Soc. Arg. Bot. 40(1–2): 23–44. ZOVADELLI, C. (1999): Collybia luxurians Peck. – Boll. Circ. Mic. „G. Carini” 37: 13. ZUCCHERELLI, A. (2006): Funghi delle pinete delle zone mediterranee 2. – Longo editore Ravenna, Italy, 397 pp.

Mikol. Közlem., Clusiana 49(1–2), 2010

TRÓPUSI GOMBÁK A BUDAPESTI ÁLLATKERTBEN

Recommend Documents