TrefortUtca Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola lapja
2006. JÚNIUS • 5. SZÁM
Kellemes nyári szünetet kívánunk minden kedves olvasónknak!
Szilveszter nyáron KEISZ ÁGOSTON
A tanév vége valahogy olyan, mint a szilveszter. El se hinnénk, mennyi mindenben hasonlít a szilveszterre ez a szerencsére egyre forróbb június. Először is mindenki örvendezik,miként januárban az új évnek, hogy most két hónapig nem kell iskolába járni; mindenki szinte bármit csinálhat. Ha jól belegondolunk, most még nagyobb okunk van az örömre, mint szilveszterkor: hisz akkor csak egy új év kezdődik, ami lehet, hogy jobb, lehet, hogy rosszabb lesz. Most viszont nagy valószínűséggel elmondhatjuk, hogy egy darabig sokkal jobb lesz… Egészen addig, amíg meg nem unjuk a nyarat, csömörünk nem támad a sok szabad időtől, fagyitól meg napsütéstől, és augusztus közepén már azt nem kívánjuk: bárcsak már elkezdődne az iskola. De a tanév vége másban is hasonlít a szilveszterhez. Fogadalmak születnek ekkor is, akkor is: újévkor megígérem magamnak, hogy megszabadulok káros tulajdonságaimtól, ezentúl kedves leszek mindenkihez, és igen: le fogom vinni mindig a szemetet. A tanév végén meg hallgathatjuk a mindenféle ígéretet: igen, jövőre rendesen fogok készülni minden dolgozatra, megírok minden házi feladatot, és nem félévkor meg év végén próbálok meg javítani és pótolni a mulasztásaimat. De ezek az ígéretek is pont annyit érnek, mint az újévi fogadalmak: amennyi megvalósul belőle az új évben, az új tanévben… És hát a legfontosabb: hogy a tanév vége is fellebbezhetetlenül jelzi az idő múlását. Mert az iskolába járó embereknek – legyen tanár vagy diák, teljesen mindegy – az idő nem naptári években telik, hanem tanévben. Az egységnyi idő szeptemberben kezdődik és júniusban ér véget, közte meg ott az a két hónap senkiföldje, ami valahogy nem számít sehová: a tizedik utáni nyáron, szoktuk mondani. Most tehát koccintsunk magunkkal arra, hogy véget ért az ótanév és… Nem. Ez az egyetlen különbség a szilveszter és az év vége között: hogy az ótanévet nem követi egyből az újtanév. Búcsúzzunk tehát a 2005/2006-os tanévtől, és köszöntsük együtt a nyarat! Az új tanévnek majd ráérünk örülni szeptemberben.
Aktuális
Évvége
Mint már lapunk címlapján is említettük, és bizonyára ti is észrevettétek, a tanév lezárult. E nagyszerű alkalomból lapunk három jeles munkatársa vetette papírra érzéseit, gondolatait. Évzáró hangulat.Most már csak a valódi évzárón lehetne jobban az év végi hangulatot érezni.Vége a visszaszámlálásoknak, a várakozásoknak, de legfőképpen vége az iskoláknak, az óráknak, két és fél hónap nyugalom. Persze a jó dolgok mellett ismét eltelt egy év a Trefortban, egy évvel öregebbek lettünk, de talán kevésbé bölcsebbek (viszont okosabbak, hiszen mindig felkészültünk az órákra, és mély figyelemmel hallgattuk tanáraink okítását). Ki mennyire, de mindannyian közelebb kerültünk, ahhoz a bizonyos dologhoz, ahhoz a sokat emlegetett, kiforgatott, megbeszélt, várva-várt, vagy rettegett nagybetűs ÉLEThez, ami annyira különbözik mindössze kisbetűs életünktől. Még emlékszem, amikor még kis hatodikosként felvételiztem a Trefortba, és nem is gondoltam volna, hogy mi minden fog történni ez alatt a pár év alatt, ami sajnos egyre gyorsabban telik el, néha túl gyorsan, máskor keservesen lassan. Ez ellen sajnos nem tudunk mit tenni. Az iskola már napok óra üresen kong, csak néhányan nem mentek sehova, köztük mi is, akik az év megkoronázásaképpen részt vettünk a félig-meddig már kötelezővé vált nomád táborban, amelytől sokan irtóztunk, de azt hiszem, az osztály összes tagjának nevében mondhatom, hogy az eddigi talán legjobb tábor volt. Természetesen sokat köszönhettünk Gyertyánfy és Fernengel tanár uraknak, továbbá a kistanároknak, és a tizenegyedikeseknek. Kilépve az iskola kapuján ezt az évet is lezártunk, és jövőre, frissen, tiszta lappal vágunk neki az évnek, hogy aztán újra fellélegezhessünk. SZÁSZ NÓRI 9.A Már csak pár nap, és erdei suli. Utána pedig itt az év vége. Az év vége sajátos hangulattal jár. Nyilván mindenki várja a nyarat, egyesekben (mint például bennem is) azonban ott a kis tüske, hogy mi lesz két és fél hónapig az osztály nélkül? Nyáron találkozni az egyik legkönnyebb dolog a világon, mégis a közös jó hangulat alapköve a Trefort. Trefort nélkül nincs osztályterem, osztályterem nélkül pedig nincs osztály, csak egy baráti társaság, aki összejött nyáron. Mielőtt viszont bármilyen társaság összejönne, ott az a sajátos év vége hangulat… Na, akármilyen zagyva is a bevezető rész, egy dolgot világosan ki lehet belőlle hámozni : Az év vége vegyes fogadtatású dolog. Hisz akkor végképp füstbe megy minden idei terv, amit nem valósítottunk meg, akkor már nincs mit csinálni, ha eggyel (netán kettővel) rosszabb került a bizonyítványba, mint amit szerintünk érdemeltünk volna. Az év vége azonban jár egy fajta sajátos szabadsággal is: vége a tanulásnak, a sok szenvedésnek, élvezzük az életet! A „Trefort-feeling” megismerése előtt így voltunk ezzel. Viszont most elérkeztem/tünk első évvégénkhez, amikor bátran kimondhatjuk: KÁR, HOGY VÉGE !!! SZENTGYÖRGYI BÁLINT 7.B Évértékelő beszámolómat talán azzal kezdeném, hogy nagy örömömre ebben a tanévben jelentősen megnövekedett az előző tanévhez képest a Dr. Hompot rovatba beérkezett levelek száma. Ennek okát én leginkább abban vélem sejteni, hogy ezen tanévben egyértelműen a Szaturnusz 46 fokos szöget zárt be a Vénusz és az Uránusz közt áthaladó sávval, és így a Jupiter hatása érvényesült leginkább, mely negatív kisugárzással van sokak pszichés állapotára. Másrészt számmisztika vonatkoztatásban is magyarázható a jelenség, tudniillik érdekes eredmények jönnek ki a TrefortUtca megjelenésével kapcsolatban, ugyanis ha az előző tanévben megjelent TrefortUtca számokat megszorozzuk 4,5-tel, és a szorzatból gyököt vonva a kapott szám sinusához hozzáadunk ötöt, akkor megkapjuk az idei tanévben megjelent TrefortUtcák számát. Harmadrészt talán az az elmélet is magyarázatot adhat a problémára, hogy amerikai tudósok kimutatása szerint minden iskolában adódnak bizonyos évek, amikor a tanulók máshogy viszonyulnak dolgokhoz. (Szakértők egy csoportja úgy véli, hogy annak is köze lehet a megnövekedett levélszámhoz, hogy a tavalyi évben a TrefortUtca című iskolaújság még nem került kiadásra.) Mindezek és persze a Jupiter kedvezőtlen állása ellenére szerintem ez egy mozgalmas, jó programokban gazdag év volt, és remélem a következő tanév is ilyen lesz. Kellemes nyarat kívánok, a nyáron a pszichés problémákkal küzdők fogyasszanak sok káposztát, mert előzetes felmérések szerint ez évben a Ikrektől a Szűzig terjedő időszakban az tartalmazza a legtöbb pozitív energiát. DR. HOMPOT
2
2006. június • TrefortUtca
Aktuális Miért ment el a 7.b osztály Szentendrére fagylaltért? KRICSFALUSY MÁRK 7.B
Ez bizony érdekes kérdés. Mi több, szokatlan. A válasz pedig legalább ennyire nyakatekert, és ha lehet, még hosszabb. De azért ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk meg az események normális sorrendjénél. Szombat reggel,enyhén (tényleg csak enyhén!) morcosan kikeltem az ágyból hajnali hét óra körül (Tudom, hogy hét óra már reggelnek számít, de hétvégén nekem kilenckor van reggel). Persze nem magamtól, hanem a biciklitúra miatt, amit pár hete tervezett az osztály, és amire én még az utolsó pillanatban eldöntöttem, hogy jelentkezem (egy kis szülői nyomás is volt a dologban…). Felöltöztem, reggeliztem, majd szülői segítséggel bepasszíroztam a biciklit a csomagtartóba (ez egy Fiat Punto esetében nem egyszerű, higgyétek el). Nem sokkal kilenc előtt már ott is voltam a Batthyány téren, természetesen nem egyedül, akkor már jó páran várakoztak ott.
Mikor aztán befutott mindenki, és csodálkoztunk egy sort azon, hogy kik nem jöttek biciklizni (a puhányok!) elindultunk. A terv az volt, hogy elbiciklizünk Szentendrére, betérünk a skanzenbe (avagy szép magyar nevén: Szabadtéri Néprajzi Múzeumba), megnézünk eztazt, okulunk belőle, majd visszabiciklizünk a Batthyány térre. Szerencsére kiépített bicikliút vezetett az út mentén, így nem kellett kaszkadőrmutatványokat végeznünk a forgalomban. A túra elején semmi sem történt, néztük a házakat, az embereket, a parkokat, és néha elmentünk rossz irányba. Később, már a Duna-parton, de még Budapesten megálltunk egy festői szocreál (értsd: betonkocka) üdülő mellett, és pihentünk egy kicsit, miközben a Dunát és a háttérben látható gyárkéményeket bámultuk. Mikor mindenki megette a szendvicsét, és elkészültek a csoportképek, továbbmentünk a part mentén. Mikor kiértünk Budapestről, békésen, vidáman biciklizve és fecsegve, még nem sejtettük, hogy ez az út más miatt is
TrefortUtca • 2006. június
emlékezetes lesz… Mikor elértünk egy elágazáshoz, majdnem rossz irányba mentünk (valami tábla volt a dologban, pontosan nem tudom), de aztán az élen levők kiókumlálták, hogy merre visz tovább az út. Szép új bicikliút volt, nemrég épülhetett, de az első tócsánál már gyanakodhattam volna. Ugyanis mint kiderült, egy rendkívül kreatív ember (de hisz tudjátok, ilyenekből rengeteg van) pont a Duna árterének kellős közepébe építette a bicikliutat. Bár valószínűleg esztétikai szempontok vezérelték (erdő, természet, miegyéb), és bár az áradás már elvonult, de az út még így sem festett túl csábító képet, ugyanis bokáig érő sár, gallyak, faágak, és egy helyen egy komplett fatörzs (!) díszítette, (hogy a szúnyogok százait ki ne hagyjam), amin mind-mind keresztül kellett magunkat verekednünk. Azon a két kilométeren fogalmat alkottam magamnak arról, hogy hogyan festhet egy afrikai mocsár. Amikor kiértünk, végigtekintettem a többieken – meg persze magamon is. Az összes bicikli fékpofáinál ökölnyi sárcsomók dagadoztak, a kerekeken vastag sárréteg volt, a ruhák pedig… Én még jól jártam, csak a nadrágom lett sáros a térdemig. Valakinek viszont még a pólóját is sárfoltok díszítették. Tehát az útnak ez a szakasza nem volt sétagalopp. Mikor mindenki kinyavalyogta magát,továbbmentünk, majd átvágtunk egy jókora mezőn, miközben kerekeink alatt csigák tucatjai lelték halálukat, hiába is kerülgettük őket. Azonban amikor kiértünk a főútra, örömmámorban ordítoztuk, hogy „Civilizáció! Végre! Hurrá”, stb. Majd betértünk egy benzinkútba kezet mosni. Majd továbbmentünk, mert az ominózus benzinkútban nem volt kézi autómosó. A következőben szerencsénkre már volt, így aztán jó egy órán át mostuk a bicikliket nagy odaadással. Bár sár azért még maradt rajtuk. Ekkor viszont kiderült, hogy már nincs időnk, hogy elmenjünk a skanzenbe (szép magyar nevén: Szabadtéri Néprajzi Múzeum). Én személy szerint nem örültem ennek, de nem haltunk bele a bánatba.(Egyébként egyöntetűen úgy véltük, hogy be se engedtek volna oda minket olyan állapotban) Viszont ekkor megszületett az ötlet, hogy akkor helyette menjünk el fagyizni. Elkerekeztünk a városközpontba, ahol kellő mennyiségű fagylaltot vettünk magunkhoz. A visszaút már a főút mentén történt, majd már Budapesten a kertváros, majd a panelházak kusza szövedékében haladtunk (közben pedig megszemléltünk pár elhagyott raktárat és gyárat). Végül a lemenő nap fényénél megérkeztünk a Batthyány térre, ahol már mindenkit vártak a szülei. Akit meg nem, az kesergett, hogy onnan még elbicajozhat hazáig. Elbúcsúzkodtunk, majd fájó ülepét ápolgatva mindenki hazament. Én pedig megállapítottam, hogy ez az út mindig is emlékezetes lesz számomra. És nem csak a sár miatt…
3
Aktuális Felszólaltunk a Parlamentben! KAPOSI DORKA 9.A
Az ÖKO-Parlament idei nagy durranása a parlamenti ülés volt, amin a Trefort öt csapata vett részt. A csapatok egész évben kutatásokat végeztek, tapasztalatokat gyűjtöttek. A témaköreik a következők voltak: egészséges és környezetbarát iskolabüfé; az iskolánk energiatérképe; a szórólapok környezeti problémái; kisiskolások környezeti nevelése; belső kerületek zöldebbé tétele. Az egész éves munkákat PowerPoint-prezentációk segítségével mutatták be a csapatok az Országházban. Május 19. péntek: eljött az izgalommal teljes nap, amit ki-ki az általa hozzáfűzött reményekkel várt. A főpróbák lezajlottak, az utolsó simításokat elvégeztük, most már csak élőben kellett helytállnunk. Felfogni is nehéz, hogy mekkora lehetőséget kaptunk: a Parlament épületében az alsóház gyönyörű üléstermében tarthattuk meg a prezentációinkat, olvashattuk fel javaslatainkat és nyílt leveleinket. Sok izgalommal, kíváncsisággal indultunk el az Országház épülete felé. A menet így nézet ki: a programban résztvevők Csaba Orsolya tanárnő vezetésével haladtak elől, és egyből utánuk a fél iskola, azaz a nézőközönség (hisz kár kihagyni egy ilyen lehetőséget, ahol egy parlamenti ülésen vehet részt az ember). Kissé nevetségesen nézhetett ki a bejutásra váró sor a szakadó esőben. A biztonsági kapukon való átjutás lassacskán, de sikerült mindenkinek. A lépcsőn felfele menve az izgalom fokozódott, megcsapott minket a politika szele. Az alsóház üléstermét az Ökö-Parlament feliratú útbaigazító tábla segítségével találtuk meg. A terembe belépve mindenki csodálattal figyelte a pompás díszítéseket, a tekintetek legtöbbje a plafonra tapadt. Eközben elfoglaltuk a számunkra kijelölt helyeket. Nem voltunk egyedül, a zsűritagok többsége már előttünk megérkezett, közülük néhányan még beszélgetésbe is elegyedtek velünk. Az ülés a nyitóbeszéddel vette kezdetét: a csapatok tagjait egyesével mutatta be Bendik Gábor, aki az egészet levezette, és az év során sokszor nyújtott segítséget. Ezután elkezdődtek a prezentációk, amiket egyesével értékeltek a zsűritagok. Ezt követte a szavazás, amin a teremben ülő nézők és szereplők egyaránt részt vehettek. A zöldesítés csapat kezdte a felszólalásokat. Ők azt szeretnék elérni, hogy a belvárosokban több zöld növény legyen. A megoldást tetőkertek kialakításában, futónövények telepítésében látják. Őket az energia-térképes csapat követte, akik elkészítették az iskola energiatérképét és beszámoltak a levont következtetésekről (pl: a termek fekvésének és átlag hőmérsékletének összefüggései, a diákok hangulatát javító tanteremfestés, díszítés). Javaslataik közt szerepelt napkollektor tervezése az iskola tetejére, figyelemfelkeltés a világítás lekapcsolására az üres termekben. A következő csapat a kisiskolások környezeti nevelésével foglalkozott. Ők a Telki Általános Iskolában tartott foglalkozásaikról számoltak be, és az a céljuk, hogy a gyerekek átfogóbb környezetvédelmi oktatásban részesüljenek. A sorban a szórólapos csoport következett, akik sokrétű közvéleménykutatásaiból sok minden kiderült (pl: a szórólapok minőségéről, témáiról és felhasználásáról).Javaslataik közt szerepelt a kifejezetten a szórólapok számára kialakított kukák elhelyezése. A sort a környezetbarát iskolabüfések csoportja zárta, akik azt szeretnék elérni, hogy egészségesebb ételeket is lehessen kapni az iskolabüfékben. Kutatásaik eredményeként (pl: felmérték, hogy a diákok mennyit költenek átlagosan a büfékben, lenne-e igényük egészségesebb ételekre) javaslataikban egy egészségesebb kínálattal rendelkező iskolabüfé kialakítása szerepel. A zsűritagok (közöttük Schróth tanárnő is valamennyi csapatot elismerően értékelték. A programot egy állófogadás zárta, amin mindenki részt vehetett. Az ülésről a tv és a rádió is készített műsort. A Parlamentben még nem volt példa arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi javaslatot, egységesen elfogadtak volna, úgyhogy ebből a szempontból is különleges volt ez az ülés. Összességében, szerintem mindenki jól érezte magát, köszönjük a lehetőséget, a felkészítést és a segítséget egyaránt! Reméljük, jövőre megismételjük!
4
Nomád tábori napló
VIRÁG LAURA ÉS RÉTALLÉR ANDI 9.A 1. nap Na, ez egy hosszú nap volt. Amikor ideértünk (meg kell jegyeznem, először nemes egyszerűséggel átvonultunk a leendő táborhelyen éppen a leendő táborhelyet keresve), sehol semmi, csak csalán, patak, csalán, szúnyog, csalán. Aztán hősies fiaink bátran nekiestek a természetes növénytakarónak néhány kaszával (ökosuli, jee), Fruzsi vezénylésével órákon át pakolták a kétkilós konzerveket a leendő konyha egyik sarkából a másikba, vagy éppen órákon át gubbasztottak egy fán a „konyhaplafon” kifeszítése közben, netán deszkákból szerelték össze a vécét. De a személyes kedvencem akkor is a fürdőszoba-építés volt, bár a fürdőszoba nagyon erős kifejezés arra a botokból-levelekből álló akármire, szerintem úgy néz ki, mint valami bénán álcázott számháborús bunker. Meglátjuk holnapra mennyi marad belőle… Jaj tényleg, stábot még nem mutattam be. Nos, kaptunk két darab kísérőtanárt név szerint Fernengel és Gyertyánfy tanár urak, ezenkívül öt darab tizenegyedikes segítőt (Fruzsi, Misi, Ádám, Lóri, Áron), ráadásnak pedig két jegyben járó elég zöld kistanárt (Gábor TANÁR ÚR, Ildikó TANÁRNŐ). Na, de lényeg a lényeg: így a nap végére valahogy táborformája lett a dolognak, bár – hát igen – itt-ott érezhetőek a komfort hiányának jelei. (Most söpörtem le valami csótányállatot a tányéromról.) De nekem így tetszik. És úgy vettem észre, a többieknek is. Hol nyílik ez a hálózsák!? Megvan. 2. nap Ennek a napnak az elejét a táborépítés folytatásával, fürdéssel, és egyéb hasznos dolgokkal töltöttük. A többi osztály szerint - azok alapján, amiket hallottam - a táborépítés nem jó dolog: sokkal jobb, ha már előre megépített placcra mennek az emberek... Nos ez nem így van. A táborépítés nagy móka; vicces összeszerelni a budit néhány lap fából, és csavarból, jó dolog, ha mi verjük 2006. június • TrefortUtca
Aktuális fel sátrainkat, kreatív dolog a ‘zuhanyfülkéket’ néhány faágból, levelekből és kövekből kiépíteni, hidat fabrikálni, polcot szerelni, emésztőt, valamint a zuhanyhoz csatornát ásni; még mindez ha fárasztó munka is. Személy szerint örültem, hogy emiatt mi egy nappal tovább voltunk a táborban, mindenki kiélhette budiépítési és hasonló vágyait ezekben a napokban. Délután, mikor a füves rét helyett már egy igazi tábor pillantott vissza ránk, melyet mi varázsoltunk oda, elindultunk az első könnyed kis sétánkra, melyet túrának még nemigen lehetett nevezni. De ebben nem is az volt a lényeg, hanem a térképpel való ismerkedés, a tájoló használata, és végre egy jó nagy lélegzet a városi levegő bűzéből... helyett a friss tavaszias levegőből. Hazaérkezvén már sokkal okosabbak voltunk, a tájoló valamint a térkép használata is a kisujjunkban volt (többékevésbé...), majd este egy könnyed vacsora várta a sok kiéhezett embert, és valamilyen furcsa módon a táborban már kora este csönd uralkodott a sátrak körül... Csak nem kifáradtunk?
3. nap Hát, ilyen is kellett. Egész nap zuhogott. Ha figyelembe vesszük, hogy a tábor szerves része a mostanra egységes sártengerré vált talaj, ez felvet bizonyos problémákat (úgymint a konyha korlátozott megközelíthetősége). Ezzel együtt úgy tűnik, a társaság hangulatát ez nemigen rontotta el, vagy csak jól tűrjük. Tulajdonképpen az eső szinte alig befolyásolta a mostanra kialakult napi ritmusunkat, leszámítva persze a fürdést… Ma este az egész banda húzott a tűzhely köré (időről időre néhányunkban megfogalmazódik, hogy ez kezd nagyon hasonlítani egy menekülttáborra, főleg amikor kajáért állunk sorba…) Most azt hiszem, semmi pénzért nem másznék ki a (ha nem is jó meleg, de egyelőre száraz) sátorból. Reméljük, nem ázik be. Különben így sátorból is tökéletesen lehet közösségi életet élni, mivel a sátrak hangszigetelése mint olyan nem létezik. Ezt kihasználva a 11-es srácok épp most kezdték valami törzsi kántálásfélével szórakoztatni a népet. Ja, nem, Knight Rider. Változó sikerrel, de a hallgatóság figyel. Most áttértek a latin egyházi énekekre. Hm. Fiúk, részemről már ezért megérte idejönni. 4.nap Ezen a napon 5-6 fős csoportokban tettünk meg egy kisebb túrát, természetesen kísérők nélkül. Csak mi. Hatan.
TrefortUtca • 2006. június
Reggel kaptunk némi útravaló kaját tízóraira, és kulacsainkat is a legrosszabbra készítettük elő. Természetesen nem volt olyan félelmetes ilyen sokan menni ugyanarra a helyre együtt, de azért akkor még talán volt bennünk valamicske kétely afelől, hogy visszaérünke ebédre... Vagy talán vacsorára? Izgalmasan telt az egész, a csapatunkat a legnagyobb kitartás jellemezte, beszélgettünk azokkal, akikkel már rég nem, vagy akikkel eddig még nem. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy új barátságok szövődtek, de mindenesetre az eddigiek határozottan megerősödtek. Egy-két kanyart levagdoshattunk, ha tudtuk használni a tájolót, mert iránymenettel megspórolhattuk ezt a néhány métert is. Persze seeeenki nem csalt (főleg azok nem, akik nem használták a tájolót), becsületesen megtettük az egész utat, és voltak, akik többet is: az eltévedtek... Ők vacsorára már hősiesen be is futottak. Este a megszokott tűz körüli beszélgetés, a jó kis fíling, majd punnyadás a sátrakban, sötétben pisilés az erdőben (‘csodás május éjjel az erdő sűrűjében...’) - meztelen csigákkal, csak a szokásos. Este ismét hamar csönd honolt, csak horkolások zaját lehetett leszűrni; talán mindenki a másnapi tájsétával álmodott... Mi is vár ránk holnap?
5. nap Ez gyors volt. Mármint nem ez a nap, nem, az kifejezetten hosszúnak tűnt, hanem, a tábor egészben. Ma szenvedtük el a Tájsétát. Nagy T-vel. Végül is utólag be kell látnom, hogy szervezői feltehetőleg nem ravaszul kitervelt gyilkossági kísérletnek szánták, mivel kis híján mindenki végigszenvedte magát az asszem 22km-en. Ki lelkesedéssel, ki fájó lábbal, ki sorsát átkozva, ki asztmásan. De megvan. Ha becsukom a szemem, olyan, mintha most is a Hintésen zötyögnék lefelé (és nekem még mázlim volt, hogy lefelé). Nem akarok Hintést… Aludni akarok.
5
Kultúra – Ajánló Vacsora a színházban RÓZSA LÁSZLÓ 11.A
Hmm, vacsorás színház! Az ember már ezért is szívesen indult május 30-án kedden a Deák tértől nem messze lévő Merlin Színházba. Beérkezvén egy nagyon kellemes, hangulatos helyen találtuk magunkat, volt egy aprócska kávézó is a színház előterében, egyszóval tényleg jó volt a hely. Némi várakozás után bejutottunk a „terembe”, itt jó pár asztal volt körbe rendezve, ezeknél foglaltuk el helyeinket. Az asztalokra többféle ital volt kihelyezve, amit már-már mindenki békésen szürcsölgetni kezdett volna, amikor hirtelen megkezdődött az előadás. A színeszek, mint az lassan tudatosult bennünk, ott ültek közöttünk. Először egyikük emelkedett szólásra, pohárköszöntőt mondott a vendégek tiszteletére, üdvözölt minket, majd ügyesen beleszőtte, hogy tulajdonképpen miért is került megrendezésre ez a mai összejövetel. Kiderült, hogy lányának, Hedvig Ekdal halálának egyéves évfordulója van.
Interaktív színház: Werle nagykereskedő (Gőz István) Ignáth Krisztinek (11.a) magyarázza üzleti könyveinek hitelességét
Itt az ideje megemlíteni, hogy mi is volt tulajdonképpen a darab, amit megtekintettünk, Henrik Ibsen: Vadkacsa című drámáját adták elő. Ezúton kérnék elnézést, hogy magát a darabot csak itt említem meg, de igazából ez az előadás szempontjából annyira nem is volt fontos, azonban erre majd csak később térnék rá. Nos, az első pohárköszöntőt egy második követte, majd szép lassan beindult az előadás, megjelentek az eredeti mű főbb szereplői, megismerhettük a jellemüket. Beszéltek erről-arról, meséltek sok érdekeset, nagyon humoros dolgokat mondtak (tényleg), csupán csak az eredeti darabhoz nem volt túl sok közük. Ez még nem is lett volna feltétlenül nagy baj, hisz akkor igazán érdekes és szokatlan egy előadás, ha el tud rugaszkodni az írott szövegtől, de
6
Terített asztal a közönségnek: a színészek köztünk vannak...
jelen esetben ez a szabadság már kissé nagyra sikeredett. Ibsen drámájának csak foszlányait lehetett felismerni, azt is csak annak, aki olvasta. Bár ez elég súlyos hibának tűnik, félreértés ne essék, nem szeretném itt lehordani az egész darabot, ugyanis ha ezt az apróságot nem vesszük figyelembe, ritka jó előadásban volt részünk! Az egész vacsorás szituáció nagyon ötletes volt, a színészek láthatólag kifejezetten jól érezték magukat benne, a közönség úgyszintén. Az előadás kötetlenül zajlott, egyeseket a közönség „soraiból” még magába a színdarabba is bevontak. A nagyrészt komikus szituációkat azonban néhol tragikus elemek szakították meg. Ezek nagyszerűen voltak elhelyezve, mindig hatottak a nézőkre, érdekes volt látni, ahogy az emberek arcára fagyott a mosoly és hirtelen már nem tudtak nevetni a helyzeten, csak döbbenten meredtek a színészekre. Az előadás amúgy a vacsora fogásai alapján volt részekre tagolva, ami szerintem szintén frappáns ötlet volt. Szeretnék még kiemelni egy részt az egész darabból, mégpedig a következőt: a színészek két alkalommal leültek a terem egyik sarkában elhelyezett székekre és itt mikrofonokba suttogtak. Ezzel az igen hatásos eszközzel az egyes szereplőkben lezajlódó lelki válságokról is képet kaphattunk. Majdhogynem olyan érzés volt, mintha a gondolataikat hallottuk volna. Összefoglalva én úgy gondolom, mindenképp érdemes elmenni egy efféle előadásra, ritkán lehet ilyen szokatlanul feldolgozott és különleges helyszínre helyezett színdarabbal találkozni. Egyet tartok csak nagyon fontosnak és ajánlok mindenkinek a figyelemébe: ha igazán élvezni és értékelni szeretné ezt az előadást, előtte feltétlenül olvassa el az eredeti drámát!!! Isten éltessen, Hedvig Ekdal! A H. U. D. I. Társulat előadása a Merlin Színházban, 2006. május 30. A jegy ára: 2900 Ft. Sajnos lapzártakor érkezett a hír, hogy ez volt az utolsó előadás...
2006. június • TrefortUtca
Tref-SP-ort
Sportnap
Margitszigeti Atlétikai Centrum, 2006. május 11. I.
7.A
197 pont
II.
8.C
186 pont
III.
9.A
171 pont
8. A
155 pont
11. B
145 pont
8. B
119 pont
11. C
111 pont
7. B
103 pont
9. B
98 pont
11. A
94 pont
10. B
85 pont
7. C
76 pont
9. C
46 pont
10. C
45 pont
10. A
16 pont
Reggel nyold óra körül bolyong sok-sok trefortos a Margitsziget felé… Általában így kezdődik a nap. A sportőrülteken és az éppen aznap felhalmozott energiákat birtokló embereken kívül mindenki a háta közepére kívánja a sportnapot. Az öltözők valamiért véletlenül mindig a bemelegítés alatt telnek meg… Nos, a mi osztályunk a sportnapot megelőző három napon Pécsett volt kirándulni, ami a többség véleménye szerint nagyon jó volt. És tényleg csak ilyen kis laza városban sétálgatós, kicsit kirándulós dolog volt. Mégis nehezünkre esett másnap felkelni… Hát nekünk így indult a sportnap. Végül aztán persze a legtöbb olyan ember számára beindult a nap, aki nem áll nagyon ellen és hajlandó megmozdulni. Így volt ez például velem is. A nap végén már úgy tartottam hazafelé a Margitszigetről, hogy fájz a lábam, fáradt vagyok, de jól éreztem magam. A sportnap szerintem egy ötletes és nagyon is szükséges program. Hiszen itt a rendkívül egészséges sportolás közben lehetnek együtt barátok, az iskola tagjai. Rengeteg program van, szinte mindenki megtalálhatja a neki valót, így a kötelező két versenyszám már nem is tűnik olyan teljesíthetetlennek, sőt… A nap a futásokkal kezdődött, különböző hosszúságú távokon, különböző neműeknek és korosztályoknak. Ezek után indultak a csapatos és egyéni labdajátékok, mint például a streetball, foci, röplabda, zsinórlabda, medicinlabda-hajítás és célbadobás. Sajnos a zsinórlabda és a streetball csapatban nem lehetett egyszerre részt venni, mert a meccsek egymással párhuzamosak voltak, ezért választanunk kellett. Szerezhettünk plusz pontokat az osztályunknak különféle egyéni sportokban, amikbők már néhányat az előtt is említettem, de ilyen volt még a kosárérintés, tollaslabdázás, zsákbanfutás és dekázás is. Ezek lebonyolításában nagyon sok tanár segített, és még ha nem is voltak testnevelés-tanárok és nem is kötődtek ahhoz a „sportághoz” semmilyen szinten, azért jó kedvvel segédkeztek, hogy mi minél jobban érezzük magunkat. Köszönjük. És külön köszönet illeti Magyar Éva tanárnőt, akinek sok munkája és lelkesedése volt ebben a napban.
Az osztályok közötti pontverseny hivatalos végeredménye. Az egyes versenyszámok részletes eredményei az évkönyvben lesznek olvashatók.
TrefortUtca • 2006. június
KÁRMÁN BIANKA 9.A
7
Literatúra
Jorge Semprun: A nagy utazás (részlet)
A műfordító pályázatok győztesei
FRANCIÁBÓL FORD. RESZKETŐ TÍMEA (12.A) Akkor vettem észre ezt a házat, amikor a tábor felé tartottunk. Egy elég gazdag ház volt. De ami megdöbbentett, amitől mozdulni sem tudtam, az az volt, ahogyan elhelyezkedett. Az ablakaiból bizonyára tökéletes kilátás nyílt az egész táborra. Néztem az ablakokat, néztem a tábort, és azt gondoltam, hogy be kell menjek ebbe a házba, meg kell, hogy ismerjem azokat az embereket, akik itt laktak ezen idő alatt… Az ajtó félig kinyílt. Egy őszes hajú idős hölgy áll az ajtónyílásban és elmélyülten vizsgál. Nem mondanám, hogy fél, csupán aggódó arccal, kérdően szemlél. –Ich bin allein – mondja. Teljesen egyedül vagyok. –Ich auch. – Én is teljesen egyedül vagyok. Nézi az öltözékemet és kérdezi, hogy mit akarok. –Ich möchte das Haus besuchen – Mondom neki, hogy meg szeretném nézni a házát, és hogy semmi oka nincs rá, hogy féljen tőlem. Egyszerűen megtekinteném a házát. Nem úgy néz ki, mintha félne, csak azt szeretné tudni, miért akarom látni az otthonát, de végül kinyitja az ajtót és beenged. A földszinti szobák valójában nem érdekelnek, mivel az első emelet az, ahonnan jó kilátás kell, hogy nyíljon a táborra. Bizonyára nem zavarja semmi a kilátást. Gyorsan haladok egyik szobáról a másikra, az őszes hajú hölgy a sarkamban. Keresem a lépcsőt, ami az emeletre vezet. Meg is találom és felmegyek az emeletre. A nő hirtelen megáll a lépcső alján és nézi, ahogyan felmegyek. Valószínűleg tudni szeretné, hogy mit akarok. Úgysem értené, ha elmagyaráznám neki, hogy mit szeretnék: csupán látni. Kinézni. Semmi mást nem akarok. Kívülről nézni ezt a bekerített területet, ahol mi körben keringtünk éveken keresztül. Semmi mást. Ha elmondanám neki, hogy ez az, amit szeretnék és csak ez, nem értené. Hogyan is érthetné? Ahhoz benn kell lenni, hogy meg lehessen érteni azt a fizikai késztetést, hogy kívülről nézzek. Ő nem értheti, senki külső szemlélő nem értheti. Szeretném tudni felfelé menet a lépcsőn az emelet felé, hogy nem vagyok-e zavarodott, hogy azt akarom, hogy kívülről lássam a bentet, ahol körben keringtünk. Bejutok a nappaliba és ez az, amit vártam. De nem, őszintén szólva azt kell, hogy mondjam, mindez, ami itt várt rám, reméltem, hogy másképp lesz. Ez természetesen egy esztelen vágy volt, hiszen hacsak nem tüntetik el a tábort, hacsak nem törlik le a tájról, ez nem lehetett másképp. Közeledek a nappali ablakaihoz és megpillantom a tábort. Látom az egyik ablak keretén át a krematórium szögletes kéményeit. Csak nézem. Látni akartam, s most látom. Halott szeretnék lenni, de élek és látom. –Esténként – kérdezem – itt tartózkodnak, ebben a szobában? Rám néz. –Igen – mondja –, itt szoktunk lenni, ebben a szobában. –Régóta laknak itt? – kérdezem. –Ó, igen! – válaszolja – sok ideje már. –Esténként – kérdezem tőle, de igazság szerint ez nem is egy kérdés, hiszen a válasz felől nem lehet kétség
8
– esténként, amikor a krematórium kéményéből kicsaptak a lángok, látták a krematórium lángjait?
Neil Gaiman: Coraline (részlet) ANGOLBÓL FORD. SEBESTYÉN DÁNIEL (8.A)
Azon az éjszakán Coraline ébren feküdt az ágyában. Az eső elállt, és már majdnem aludt, amikor valami percegést hallott. Felült az ágyában. Azután valami megcsikordult. Coraline kikelt az ágyából és kinézett a folyosóra, de semmi különöset nem tapasztalt. Végigment a folyosón. A szülei hálószobájából mély horkolás hallatszott – az apjáé –, és időnként valaki álmában motyogott – ez az édesanyja volt. Coraline azon tűnődött, hogy vajon csak álmodta-e, akármi is volt. Valami megmozdult. Alig volt több egy árnyéknál; gyorsan keresztülsiklott az elsötétített folyosón, mint egy kis foltnyi éj. Remélte, hogy nem pók. Ki nem állhatta a pókokat. A sötét árny bement a nappaliba és Coraline követte, kissé szorongva. A szoba sötét volt. Csak a folyosóról szűrődött be némi fény, és Coraline az ajtóban állva hatalmas, torz árnyékot vetett a nappali szőnyegére: olyannak látszott, mint egy sovány óriásasszony. Coraline épp azon tűnődött, felkapcsolja-e a lámpát, amikor látta, amint a fekete árny lassan előmászik a heverő alól. Megállt, aztán némán keresztüliramodott a szőnyegen a szoba legtávolabbi sarkába. Abban a sarokban nem volt bútor. Coraline felkapcsolta a villanyt. Semmi sem volt a sarokban. Semmi, csak a téglafalba nyíló öreg ajtó.
Lev Tolsztoj: Az álom
OROSZBÓL FORD. TÖRÖK ÁDÁM (12.A) Az éjjel Nyikita álmodott – ugyanazt, mint már néhányszor. Könnyen, hangtalanul kinyitódott a terem ajtaja. A parkettán az ablakok kékes tükörképei látszódtak. Túl a fekete ablakokon a hold, mint egy óriási világos golyó. Nyikita felmászott az ablakok közötti asztalra és ezt látta: Szemben, a krétafehér falnál egy kerek inga lengett a magas óratokban, lengett, a tükröződő holdfényben. Az óra felett, a falon kép lógott, keretében szigorú öreg bácsi pipával és mellette öreg néni kendővel. Az órától a sarokig, a fal mentén, széles csíkos fotelek álltak. A sarokban alacsony dívány állt. A dívány alól egy kandúr bújt elő. Nyújtózkodott, felugrott a díványra, majd elindult, fekete volt és hosszú. Ahogy ment, farka lelógott. A díványról átugrott a fotelre, és a foteleken sétált a fal mentén. Elment a végéig, leugrott a padlóra és leült az óra elé, háttal az ablaknak. Az inga lengett, a bácsi és a néni szigorúan néztek a macskára. Ekkor a kandúr felkelt, egyik mancsát az óra tokjára rakta, a másik mancsával pedig az inga megállításán iparkodott. Nem volt üveg az óratokban. Így vagy úgy, a macska el 2006. június • TrefortUtca
Literatúra akarta érni mancsával az ingát. Nyikita nagyon szeretett volna ordítani. De az ujját sem tudta mozdítani. A holdfény mozdulatlan maradt a padlón. A teremben síri csend lett. A macska nyújtózkodott, lehajtotta fejét, fülét az óratokhoz szorítva mancsával elérte az ingát. Nyikita tudta: ha a kandúr hozzányúl – az inga megáll, és egy másodperc alatt minden megreped, széthullik, megremeg, majd mint a kámfor, eltűnik. Többé nem lesz se terem, se holdfény. Nyikita feje zúgott a félelemtől. Minden erejét összeszedve, kétségbeesett kiáltással a földre vetette magát és... felébredt. Ült az ágyban és körülnézett. A szobában – két jégvirágos ablak. Üvegükön keresztül láthatta a nagy holdat. Nyikita gyorsan keresztet vetett és bedugta fejét a párna alá. A párna meleg, puha volt és álommal teli. Alig hunyta le a szemét, megint az asztalon állt ugyanabban a teremben. A holdfényben lengett az inga. A bácsi a nénivel szigorúan nézett. A kandúr feje ismét elővillant a dívány alól. De Nyikita már kinyújtotta a kezét, ellökte magát az asztalról és ugrott. Elkezdett gyorsan kalimpálni a lábaival, elrepült a padló felett. A szobában szokatlanul kellemes volt lebegni. Amikor a lábai megérintették volna a padlót, néhány karcsapással lassan felemelkedett a mennyezethez. Nyikita ellökte magát lábával a faltól és lassan átrepült a szobán az órához. Az óra tetején egy bronz váza állt. És a váza alján volt valami. Nyikita úgy hallotta, mintha valaki ezt súgta volna a fülébe: „Mondd meg, mi van a vázában!” Nyikita odalebegett az órához és be akart nyúlni a vázába. De ekkor a képből gyorsan kinyúlt a gonosz anyóka és vézna kezeivel elkapta Nyikita fejét. Kitépte magát, de hátulról, a másik képből kinyúlt az öregember és ráütött a hátára. Nyikita leesett a földre, felnyögött és kinyitotta a szemét. Az ablakok jeges mintázatán keresztül látta a felkelő napot. Az ágya mellett állt Arkagyij Ivanovics, és a vállát rázogatva mondta: –Ébredj, ébredj, kilenc óra. Amikor Nyikita megdörzsölte a szemét és felült az ágyban, Arkagyij Ivanovics azt mondta neki: –Ma nem lesz tanítás. –Miért? –Mert elkezdődött a szünet. Két hétig azt csinálsz, amit akarsz. Kelj fel. Nyikita kiszállt az ágyból és rálépett a meleg padlóra. Majdnem elfelejtette, hogy a következő napon kezdődik boldogsága és két hétig tart. Nyikita mást is elfelejtett: az álmát, a vázát az óra tetején és a hangot, ami a fülébe súgta: „Mondd meg, mi van a vázában!”
–Hogy maga milyen nagy tréfamester! Hányan vannak a családban? – erősködött a kutas. –Hárman, nem, négyen, mégsem, hárman – dadogta apám. A benzinkutas azon volt, hogy fölajánlja az utat egy másik úrnak, aki épp megállt a benzinkút ólommentes oldalán. Akkor apám elmagyarázta, hogy otthon hárman vagyunk, viszont anyám terhes. Apám kifizette az ezer pesetát a benzinre, fogta a jegyeket és köszönetet mondott: –Köszönöm. Ami engem illet, az első dolgom volt, hogy vegyek egy esernyőt, szükség lehet rá. Apám elővett egy angol kazettát és nekilátott, hogy ismételje a mondatokat, amelyek igencsak rosszul hangzottak az ő szájából. Anyám felhívta a testvérét, a nagynénémet, és elmesélte, hogy Londonba utazunk egy teljes hétvégére. Milyen nagy szerencséje volt apámnak, ámbár aznap este neki kellett elmosogatnia. Közeledett az első alkalom, hogy repülhetek. Egyre idegesebb lettem. Az is először fog megtörténni, hogy elhagyhatom Spanyolországot. Na jó, álmomban már jártam az Amazonas partján és az egyiptomi piramisoknál, de az az igazság, hogy a valóságban ez lesz az első alkalom. Elképzeltem a repteret tele emberekkel, mind esőkabátban és mobiltelefonnal, elfoglaltak, fontos ügyeket intéznek a vállalatuk számára, illetve az országuk érdekében. Végül eljött a nagy pillanat. Ott voltunk a beszállókapunál, már láttam a repülőt az üvegen keresztül, amikor anyám megszólalt: –Ajaj, Tomás, azt hiszem, mégsem mehetünk Londonba. –Otthon hagytad a jegyeket? – kiáltott apám. –Nem a jegyek! A gyerek! –De hát itt van – mondta apám és felém bökött. –Nem, nem ő, a másik – mondta anyám és a hasára mutatott. Apámnak hívnia kellett a mentőt, hogy bevigye anyámat a kórházba. Taxit is rendelt, hogy én meg eljussak a nagymamámhoz. Lehet, hogy a gyerekeket a gólya Párizsból hozza, ahogy azt mifelénk mondják, de hogy Londonba nem jutnak el, azt a mellékelt ábra mutatja. Így történt, hogy a külföldi utazás kútba esett. Azon az éjszakán, amelyen a testvérem megszületett, álmomban egy hajón keltem át a Temzén és én voltam a révkalauz. Megfújtam a sípomat. Aztán a Tower-híd következett, ahogy minden fotó ábrázolni szokta, felemelkedett, hogy átengedjen.
Daniel Nesquens: Londoni utazás
David Mitchell: A Fojtogató
Apám feltűnt a kapuban három repülőjegyet lobogtatva, amelyek Londonba szóltak. Egy benzinkútnál nyerte őket. –Nyert egy családi utat Londonba, azért mert itt tankolt, ennél a kútnál. Egy hétvége teljes ellátással – mondta a benzinkutas és fülig érő szájjal mosolygott. –Én csak szeretném, ha letisztítaná a szélvédőt – mondta apám.
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a hebegés és dadogás egy és ugyanaz, pedig szó sincs erről. Dadogás az, mikor kimondod egy szó első szótagját, de aztán nem bírod abbahagyni, da-da-da-dadogás, akár a hasmenés. A hebegés viszont az, mikor az első szótag után megakadsz: he…begés. Székrekedés. Hebegésem miatt járok Mrs. Warwickhoz és költői kérdéseket teszek fel magamnak, mint például: „Mit rontottam el, mikor beszélni tanultam?” Nem tudom.
SPANYOLBÓL FORD. ROZGONYI DÁNIEL (11.A)
TrefortUtca • 2006. június
ANGOLBÓL FORD. HÉRA ANNA (11.B)
9
Literatúra Csak azt tudom, hogy a legtöbb elátkozott ember nem szolgált rá büntetésére. Mikor kezdődött? Nem tudom, de emlékszem egy fülledt délutánra, mikor elsős voltam a Szt. Michaelban, és ebéd előtt akasztófáztunk Mrs Jackle-lal. Odáig jutottunk, hogy KE . ER. Tudtam, hogy a keresett szó csakis a keVer lehet, jelentkeztem, és a tanárnő felszólított. A szó, „kever”, beugrott, de nem jött ki. Hurok szorította a nyelvem tövét. A „K”-t gond nélkül sikerült kimondanom, de aztán elakadtam. Minél jobban erőltettem, annál jobban szorult a hurok. Avril Copson pusmogott, Simon Preedy vihogott. Lehet, hogy az ő helyében én is nevettem volna. Aki hebeg, annak a szemgolyója kidülled, tátog és arca elvörösödik. Bár ez nem is olyan vicces, ha rólad van szó. Mrs. Jackle, az összes gyerek a teremben, az iskolában, Angliában, minden madár, körhinta, pók és felhő... Mind dermedten várta, hogy én, Jason Taylor kimondjam: „KEVER.” De nem tudtam. Megrendülve, begyulladva, elakadt lélegzettel, megszégyenülten, igen, majdnem úgy, mint aki bepisilt, azt mondtam: –Nem, mégsem tudom, tanárnő. Azt felelte: –Értem – és értette is, mert felhívta a szüleimet, és egy hét múlva mentem először Mrs. Warwickhoz. Ennek immár öt éve. Mindenesetre ha le kéne rajzolnom a hebegésemet, az egy hóhér lenne. Egy csuklyás, száj nélküli hóhér (nem rajzfilmfigura, hanem egy álombeli rém), aki a szülészeten megérinti gügyögő ajkaimat, és azt mormolja: „Ez az enyém.” Inkább a kezéről, mint az arcáról ismerem. Sikamlós ujjai vannak, akár az óriáskígyó, de belül a testemben, mint az ereim és a nyelvem. És ezek a kezek szorítják össze a nyelvemet, és fogják meg a légcsövemet minden „K” betűs szónál olyan szorosan, hogy a torkom is belefájdul. Ahol ezek az ujjak hozzám érnek, ott a görcs megbénít és egy hang sem jön ki a torkomon. Mikor „K”ilenc éves voltam, attól rettegtem, hogy megkérdezik, hány éves vagyok, mert a válasz olyan küzdelmes lett volna, mint egy szkanderezés. Ezért hozzászoktam, hogy az ujjaimmal mutatom koromat. A Fojtogató kezdte megtámadni a „T” betűs szavakat is, de később áttért az „S”-ekre. 20 millió szó kezdődik „K”val vagy „S”-sel! Legnagyobb félelmem – az atomháborút leszámítva – az volt, hogy a Fojtogató kipécézi a ,,J” betűs szavakat. És akkor nem tudom kimondani a nevemet, hacsak nem változtatom meg önhatalmúlag, de apám abba sose menne bele. Az egyetlen lehetőség a hóhér kicselezésére, hogy gondolatban egy mondattal előbbre jársz, és ha észreveszel egy veszélyes szót, még időben kapcsolsz, és nem azt használod. Természetesen anélkül, hogy a másik észrevenné. A szótárak olvasása segít kitérni a probléma elől. Ha ööö-zöl, időt nyersz, de ha túl sokat csinálod, bunkónak tűnsz. Ha a tanár kérdez valamit, és a válasz egy hebegős szó, akkor jobb, ha némának tetteted magad. Egy normálisan beszélő ember számára ezek a trükkök olyanok, mint egy ugróiskola féllábon egy aknamező útvesztőjében. De mi mást is tehetnénk? Ne beszéljünk? A világ nem engedné. Ezen a gondon nem segít a Braille-írás vagy a hallókészülék. Ragasszanak ránk egy címkét elöl-hátul,
10
hogy „Hebegős”? Ez határozott kiközösítést jelentene, míg világ a világ, így aztán küzdök. Eddig megúsztam, sikerült elrejtenem a Fojtogatót társaságban, de holnap reggel az iskolagyűlésen ez történik: Mindenki előtt állva (még Gaz Kane és Dawn Madden előtt is!) felolvasok Mr. Berkshire hittankönyvéből. Egyszerű imádságok egy bonyolult világért. Tucatszámra lesznek benne cikis szavak, amiket nem helyettesíthetek és nem színlelhetem, hogy nem tudom elolvasni, mert nyomtatva vannak. A Fojtogató előre fog ugrándozni és aláhúzza kedvenc „K” és „N” betűs szavait, és suttog: „Itt van, Taylor, itt, próbáld meg kinyögni.” Felforr az agyvizem, a Fojtogató pedig nemcsak szorítja a torkomat, hanem szét is morzsolja, és jobban fogok hebegni, mint valaha is életemben. Az arcom görcsbe rándul, mint Joey Deaconnak, és az első szünet végére én leszek az Egyetlen és Egyedüli Hivatásos Hebegő az iskolában. Még a kövéreknek, a strébereknek és sport-őrülteknek is van társaságuk, csak én maradok egyedül.
Hogyan ne fordítsunk? LENKEFI MIRTIL
Idegen nyelvről magyarra fordítani nem könnyű. Mennyire kell szigorúan venni az eredeti szöveg szó szerinti fordítását? Mit jelent az, hogy magyaros fordítás? Lehet-e egyáltalán használható tanácsokat adni egy vizsgára készülő diáknak? A napokban alkalmam volt nagy tömegben javítani olyan dolgozatokat, amelyeket a vizsgázók ugyanannak a szövegnek a műfordításaként adtak be. Eközben jutott eszembe, hogy itt a válasz az előbb említett kérdésekre. Nézzétek meg, hogyan ne! Első példa: Zenoni stoico animus ignis videtur. Zénón sztoikus lelke lángol. A sztoikus Zénón tüzes lelkűnek látszott. A sztoikus Zénón szerint a tűznek látszik a lelke. A sztoikus Zénón a lélek tüzét láttatja. A sztoikus Zénón szerint a tűznek lelke van. A sztoikus Zénón indulatosnak látja a lelket. Zénón és a sztoikusok úgy látják, hogy heves a lélek. Második példa: … ut iam ante Pythagorae visum erat… már Püthagorasz előtt láttatta (vajon ki?) ahogyan azt már Püthagorasz előtt is gondolták már eleve Püthagorasznak alakja (vajon mi is?) miként már Püthagorsz álomlátása előtt is volt mivel már Püthagorasz látomása előtt volt Püthagorasz előtt a természetben látták az értékét (???) Ha latinos vagy és tudsz jobb fordítást, add be Lenkefi tanárnőnek. A jutalom nem marad el. 2006. június • TrefortUtca
A TrefortUtca egy éve
Mi magunk
Lapunk első száma tavaly novemberben jelent meg. Azóta összesen öt szám látott napvilágot, átlagosan 150 példány fogyott el belőle; így lapunk anyagi értelemben önfenntartó volt ebben az évben. Ennél is fontosabb azonban számunkra, hogy egyre többen és többen kapcsólódnak be a lapkészítés örömeibe - van, aki csak távolabbról, nevét és már elkészült írását adva a laphoz, és van, aki egész évben fáradhatatlanul dolgozott az újságért. Első számunkban azt írtuk, hogy „lapot készítünk nektek, rólunk, veletek. Mert az iskolai újság csak úgy működhet, ha minél többen részt veszünk a készítésében.” Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez az óhajunk nagyjából valóra vált: miként az alábbi táblázatból kiderül, összesen 79 diáknak jelent meg írása a lapban, ez a Trefort teljes diákságának kb. 13%-a; ráadásul egy osztály kivételével valamennyi képviselve van a szerzők között. Nagyjából hasonló arányban képviselték magukat a tantestület tagjai is (8 fő), úgyhogy elmondhatjuk: a lap valóban az iskolának, valóban az iskoláról szól. Úgyhogy szívből köszönjük mindenkinek, aki a segítségünkre volt! Jövőre természetesen várunk mindenkit, aki szívesen írna, tördelne, nyomdába menne, vagy bármiben segítene, merthogy jövőre újult erővel folytatjuk ténykedésünket. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48.
Bartus István Bata Zsófi Bodnár Domokos Bodó Márton Bognár Bori Boldizsár Célia Boldizsár Máté Csapodi Csaba Csapodi Zoltán Deák Rita Elekes Tamás Fábián László Farkas Antal Farkas György Fülöp Péter Gaál Miklós Garami Zsófi Hajimichael Ádám Herédi Juli Héra Anna Hompot Sebestyén Horváth Klaudia Ignáth Kriszti Illy Tamás Kálmánchelyi Gábor Kaposi Dorka Kármán Bianka Kárpáti Péter Keisz Ágoston Kenesei Zsanett Kéri Zsófi Keszthelyi Boglárka Koczkás Sára Kónya Márton Kósa Tamás Kovács Virág Kováts Judit Könczöl Orsi Könyves-Tóth Zsuzsi Kricsfalusy Márk Lakatos Levente Lenkefi Mirtil Major Zsófi Misák Zsófi Monori Andrea Német Luca Németh Dóri Nikolics Noémi
TrefortUtca • 2006. június
3 3 (tsz)* 4* 4 1, 4 (tsz) 4* 1,2,3,3,3 4 3 (tsz)* 1,1,2,4,4 3 1 4* 4 3 3 (tsz), 3 (tsz) 2 1* 4,4 (tsz)* 5* 1,*1,1,2,3/TS,4,5,5 2* 2* 1 1,3 3,3 (tsz),4,5 3 (tsz), 5 4 1,2,3,4,5 1 3* 4* 2,4* 2* 1,3/TS 2. (tsz) 3 1 1,2,2,3,4,4 5 2 (tsz) 2,5 1,3 (tsz),4. 3/TS 4* 4* 4. 4*
10.a 12.a 10.b tanár 11.c 7.a 11.a tanár tanár 10.c 12.b tanár 9.b 12.b 7.a 11.b 11.a 8.a 11.c 11.b 8.a 11.a 11.a 11.a 11.a 9.a 9.a 9.a tanár 7.a 8.c 7.a 11.a 10.a 8.a felvételiző 12.c 12.a 9.a 7.b 10.a tanár 9.a 8.a 10.a 8.c 11.a tanár
KEISZ ÁGOSTON
49. Nyulasi Barbi 2. (tsz) felvételizők 50. Palotás Petra 3/TS (tsz) 7.b 51. Papi Lőrinc 4* 7.a 52. Rácz Dániel 3 (tsz)* 12.a 53. Reszkető Tímea 5* 12.a 54. Rétallér Andi 1,1,2,2,2,3,4,5 (tsz) 9.a 55. Rétallér Orsi 1. végzett 56. Réti Csaba 4* 7.a 57. Rosner Dániel 3,4* 9.a 58. Rozgonyi Dániel 5* 11.a 59. Rózsa László 2,3,5 11.a 60. Sebestyén Dániel 3,5* 8.a 61. Sikari Dóri 3/TS 8.b 62. Siska Dóra 3 12.a 63. Steiner Johanna 2* 11.c 64. Stubnya Bence 2 (tsz) 10.a 65. Suszter Zsófi 2* 11.a 66. Sütöri Donát 3 11.a 67. Szabó Piri 3 11.c 68. Szántó Lívia 4* 12.b 69. Szántó Zsolt 3 (tsz)* 10.a 70. Szász Nóri 1,1,2,2,3,4,5 9.a 71. Szémán Szidi 3/TS (tsz) 7.b 72. Szentgyörgyi Bálint 2, 3, 4,5 7.b 73. Szilágyi Csenge 4 10.a 74. Szombathelyi Bence 1 11.a 75. Szöllősi Zsófia 4* 7.a 76. Szörényi Zoltán 4 tanár 77. Szűcs Ádám 4 78. Tamás Réka 2 (tsz) 10.a 79. Temesvári Orsi 4* 8.c 80. Teravágimov Dávid 1* külsős 81. Teravágimov Péter 1* külsős 82. Teravágimov Róbert 1* 8.a 83. Terjék Zsófi 2* 11.a 84. Török Ádám 5* 12.a 85. Tungli Katalin 4* 8.c 86. Ujvári Máté 3 (tsz) 11.b 87. Vágó Margit 4.* 10.c 88. Varga Lili 2,2 12.a 89. Varga Orsi 3/TS, 3/TS 8.b 90. Virág Laura 2,2,3 (tsz), 5 (tsz) 9.a 91. Weiszburg Zsuzsi 1,1,2,2,3,4 10.a 92. Zana Roni 3,4 9.a A táblázat második oszlopában azt olvashatjátok, hogy az adott szerzőnek melyik számában jelent meg cikke. * = Az adott írás eredetileg nem a TrefortUtca számára készült. (tsz) = társszerző; TS = TrefortStreet
11
Iskolai szervezésű nyári programok - 2006. időpont
időtartam
a program
helyszín
a résztvevők köre
létszám
szervező tanár és kísérők
június 16-23.
6 nap
haladó nomád tábor
Nagyvisnyó
9. a, 10. a
15
Fernengel András és házastársa
június 19-23.
5 nap
kenutábor
Szigetköz
7., 8. évf.
18
Regele György és edzők
június 23-27.
5 nap
tanulmányút
Róma
9. a
28
Gyertyánfy Annamária
június 23-28.
6 nap
"Kövek és kavicsok" tábor
Nagyvisnyó
10. a és 11. a
25
Körmendy Zsolt, Péter, öregdiákok
július 3 - 8.
5 nap
kenutúra
Mosoni Duna
8. c
23
Kutrovácz László, Mohay Péter, régi diákjaink
július 23 - 29.
6 nap
kenutúra
Rába
10. b
19
Mohay Péter, szülő, régi diákok
júl. 31.- aug. 4.
5 nap
biciklitúra
Balaton
8. c
23
Kutrovácz L., Mészáros P., Halmai Edit és egy öregdiák
augusztus 14 - 20.
7 nap
biciklitúra
Bécs - Budapest
10. a
15
Csapodi Csaba és házastársa
augusztus 21 - 25.
5 nap
természetismereti tábor
Fertő-tó
7. a
28
Csapodi Borbála
augusztus 23 - 28.
6 nap
ökotábor
Parád
9-12. évf.
40
Heszlényi J., Schróth Á., Chikán É., Gedeon G., Kutrovácz L.
aug. 24. - szept. 3.
10 nap
diákcsere
Münster (Németország)
10. évf.
8
Jászné Kajmádi Mónika
aug. 26. - szept. 2.
8 nap
nyelvtanfolyam
Hastings (Anglia)
7 - 8. évf.
39
Krasser P., Keleti I., Peredi O.
augusztus 28-31.
4 nap
filmes tábor
Gömörszőlős
7-12. évf.
19
Regele György és filmesek
Szembejövet
HOMPOT SEBESTYÉN 8.A József épp hazafelé ment. Egy volt osztálytársa jött vele szembe. Méghozzá nem is akármelyik. Az a lány, akibe több évig szerelmes volt, de sose vallotta be neki. József tudta, hogy köszönni fog majd, így neki is köszönni kell majd. Mindenesetre nem akarta, hogy észrevegye, hogy már ilyen messziről észrevette őt, ezért úgy csinált, mintha még nem is látná, hogy ő az. Az utca másik fele felé pillantgatott. Épp egy péksüteményt zabált, de az olyan cikisen nézett ki, ezért megállt, és berakta azt a táskájába. A morzsákat nekiállt lesöpörgetni a pulcsijáról, mert az is cikisen nézett ki. Miközben látszólag a mellette elhaladó autókkal foglalkozott, azon gondolkozott, vajon hogy fog köszönni a lánynak. Hogy nagyon lazának tűnjön, a pogácsa csomagolópapírját dobálgatta és hangosan fütyörészett. Most már biztos a lány is észrevette őt. A lány – bár nem vallotta be neki – biztos tudta, hogy szerelmes volt belé. Amikor annak idején beszélt vele, mindig érezte, hogy elvörösödik. De most elhatározta, hogy ő ugyan csak azért sem fog vörösödni. Izgatott volt. Hogyan köszönjön neki? Mosolyogjon rá, és nyálasan mondja azt,
TrefortUtca 2006. június • 5. szám
András,
Csabay Mészáros
Zoltán,
Cserős
hogy szervusz? De hát akkor rájön, hogy belé van zúgva. Bár eddig is tudta… Mindegy, ezt akkor se lehet csinálni. Vesse oda neki, hogy szevasz? Akkor meg egy bunkónak nézi, aki megpróbálja azt a benyomást kelteni, mintha nem érdekelné az egész találkozás. De legalább akkor a lány nem érezné úgy, hogy ő van „fölényben”. Ekkor leejtette a pogácsa csomagolópapírját. Felvette, és vigyort erőltetett az arcára. A lány odaért. –Szia! – köszönt neki, és érezte, hogy teljesen elvörösödik. –Szia! – köszönt vissza az mosolyogva. –Milyen az új suli? – kérdezte József nagy meglepetésére a lány. József érezte, hogy valami vicceset kell mondani. Mondott is: –Jó, kösz. –Akkor jó – mondta a lány – szia. –Szervusz. „Ja és mondjad meg a Mari néninek, hogy még nem rúgtak a jegyeim miatt.” – mondta. Volna, a régi fizikatanárának véleményére emlékezve. De ilyen vicces dolgok általában csak utólag jutnak eszébe. És akkor mindig szomorú, hogy ezt nem mondta tényleg, amikor találkoztak.
Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola lapja 1088 Budapest, Trefort u. 8. E-mail címünk:
[email protected] Felelős kiadó: Szörényi Zoltán igazgató Felelős szerkesztő: Keisz Ágoston
Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bognár Borbála (11. c), Boldizsár Máté (11. a), Deák Rita (10. c), Hompot Sebestyén (8. a), Könczöl Orsi (12. a), Könyves-Tóth Zsuzsi (9. a), Major Zsófi (9. a), Rétallér Andi (9. a), Sütöri Donát (11. a), Szász Nóri (9. a), Szombathelyi Bence (11. a), Virág Laura (9. a), Weiszburg Zsuzsi (10. a) Műszaki szerkesztő: Keisz Ágoston Nyomdai kivitelezés: CODEX-PRINT Nyomda Kft. 1063 Budapest, Bajnok u. 1.
