TRANSLATOLOGIA PANNONICA

2012., 1. szám

TRANSLATOLOGIA PANNONICA A PTE BTK FORDÍTÁSTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ELEKTRONIKUS FOLYÓIRATA

5.

Pécs, 2012

TRANSLATOLOGIA PANNONICA

A PTE BTK FORDÍTÁSTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ELEKTRONIKUS FOLYÓIRATA

Szerkesztő LENDVAI ENDRE

Szerkesztőbizottság Albert Sándor (Szegedi Egyetem) Cs. Jónás Erzsébet (Nyíregyházi Tanárképző Főiskola) Heltai Pál (Veszprémi Egyetem) Jankovics Mária (Nyugat-Magyarországi Egyetem) Klaudy Kinga (ELTE) Lehmann Magdolna (PTE) Márta Anette (PTE) Simigné Fenyő Sarolta (Miskolci Egyetem)

Technikai szerkesztő Berényi Szabolcs János

Szerkesztőség PTE BTK Fordítástudományi Kutatóközpont 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. Tel.: (72) 503-600/4663 Fax: (72) 501-558

Kéziratok beküldése Lendvai Endre elektronikus címére: [email protected]

Útmutató a kéziratok elkészítéséhez Szerzői adatok: név, tudományos fokozat, beosztás, munkahely, intézmény, hagyományos és Eposta cím, telefonszám. Tézis (absztrakt, rezümé): a kézirat elején; maximum fél oldal (1000-1500 karakter); angol, francia, német, olasz, orosz vagy spanyol nyelven; nyelve térjen el a cikk nyelvétől. Kézirat (cikk): 6-8 oldal (18.000-24.000 karakter); bármely európai nyelven. Betűtípus, Times New Roman, betűnagyság CE 12, sortávolság 1. Főcím: középen, félkövér, kisbetű, 16-os. Szerző neve: középen, kurzív, kisbetű, 14-es. Margók: bal, fent, lent 3, jobb 2 cm. Alcímek: első (1.), második (1.2.), harmadik (1.2.1.) címfokozat félkövér. Értelmi kiemelés: félkövér. Nyelvi példák: kurzív; kiemelés kurzív, félkövér. Idézet: lehetőleg a kézirat nyelvén; ha fordítás, a fordító nevének feltűntetésével. Utalás a közlemény szövegében: pl. (Cronin 2003) Hivatkozás a közlemény szövegében: pl. (Cronin 2003, 57) Hivatkozás a Bibliográfiában: pl. Cronin, M. (2003) Translation and Globalization. London, New York: Routledge. A ferntiektől eltérően szerkesztett kéziratokat nem tudjuk elfogadni.

Előszó a Translatologia Pannonica 2012. kötetéhez Tisztelt Olvasó! A 2012. májusában tartott „Kultúrák dialógusa a soknyelvű Európában VIII.” konferencia közreadja „Translatologia Pannonica 2013.” című tanulmánykötetét. A konferencia előadói Magyarország különböző részeiből, a szomszédos országokból, Kazahsztánból és Oroszországból érkeztek. A kötet cikkei a fordítástudomány és az interkulturális kommunikáció utóbbi kutatásait képviselik. Reméljük, e művek hathatósan hozzájárulnak az olyan alkalmazott nyelvészeti diszciplínákhoz, mint a fordítás gyakorlata, idegen nyelvek és az interkulturális kommuikáció oktatása. Pécs, 2013. május 30. Tisztelettel, a szerkesztő

Preface to the Proceedings of Translatologia Pannonica 2012 Dear Reader, Conference „Dialogue of Cultures in a Multilingual Europe VIII” held in May 2012 at the University of Pécs presents its proceedings „Translatologia Pannonica 2013”. Speakers of the conference came from all parts of Hungary, neighbouring countries, Kazakhstan and Russian Federation. Papers of the proceedings represent recent research into translation studies and intercultural communication. We hope they can contribute to the development of such applied linguistic fields as translation practice, teaching of foreign languages and intercultural communication studies. 2013, 30 May Sincerely, the editor

Предисловие к сборнику статей Транслатология Панноника 2012 Уважаемый Читатель! Конференция «Диалог культур в многоязычной Европе VIII» проведенная в мае 2012 г. в Печском университете, представляет сборник «Транслатология Панноника 2013». Докладчики конференции приехали из разных частей Венгрии, из соседних стран, а также из Казахстана и Российской федерации. Статьи репрезентируют новейшие исследования в области переводоведения и межкультурной коммуникации. Надеемся, они внесут свой существенный вклад в дело развития таких областей прикладной лингвистики как практика перевода, преподавание иностранных языков и межкультурной коммуникации. 30 мая 2013 г.

TARTALOM  CONTENTS СОЖЕРЖАНИЕ I. A konferencia előadásai Proceedings of the Conference Материалы конференции Borbély Angéla

Ekvivalencia kérdések a nyelvészeti terminológiában

7

Borgulya Ágnes

Komparatív kultúra- és kultúraközi kommunikációkutatás

13

Dadwandipour Zsuzsanna

Az üdvözléshez kapcsolódó nyelvi udvariassági formák az azeri és a magyar kultúrában

25

Falkné Bánó Klára

Intercultural competence, cultural intelligence; methods of their measurement and development in intercultural trainings

33

Jankovics Mária

Переводческая деятельность в России в 18 веке

43

Józsa Judit

A fordítás határesetei kapcsán

50

Kiss Timea

Functional research of figures in English translation of Ady’s poem

56

Kovács Ilona Julianna Разницы в толковании некоторых словарных статей на основе данных новых экономических словарей

62

Magyarné Eszter

Szabó Mi minden rejtőzhet Piroska sapkája alatt? A Rotkäppchen című Grimm-mese magyar adaptációjának elemzése

71

Nagy Péter

Az interkulturális kommunikatív kompetencia mérésének, értékelésének kérdéséről az orosz szakos bölcsészképzésben

78

Sabitova, Zinaida

Universal Features in Different Linguocultures

88

Tuka Ágnes

Az Európa Kulturális Fővárosa projektje az Európai Parlament tükrében

96

Voronchenko, Tatiana Global English of the city environment in the Eastern Siberia, Mikhina, Alla Russia

104

Бондаренко, Наталья Русская тема в культуре славян ( II половина XIX века)

113

Чайбок-Тверефу, Ильдико

Глокализация как результат диалогов культур

118

Ч. Йонаш Эржебет

Стилизация, окказионализм, архаизм в переводе

129

II. Lendvai Endre. Interkulturális tanulmányok Intercultural Studies  Межкультурные исследования 1.

A nonverbális kommunikáció grammatikája

139

2.

Interkulturális kommunikáció és globalizáció

147

3.

Interkulturális esettanulmányok

154

4.

Kultúrák dialógusa: lingvokulturális kölcsönzés

163

5.

Грамматика лингвокультуры

174

6.

Диалог культур и культурно-языковое заимствование

182

7.

Семиотическая характеристика языка русских жестов в сопоставлении с венгерским

189

II. Lendvai Endre. Interkulturális tanulmányok Intercultural Studies  Межкультурные исследования 8.

Русские жесты в языке и речи

198

9.

Знаковая природа грамматики лингвокультуры

207

Ekvivalencia kérdések a nyelvészeti terminológiában ”Tudás” és “tudatosság” angol-magyar-orosz összevetésben Borbély Angéla [email protected] Abstract Equivalence questions in linguistic terminology The English language has a role of lingua franca in linguistics therefore; the most linguistic terms are born in this language. Finding an equivalent of an English term may become necessary if a particular field has not been investigated in another language before. However, if terminology already exists, using it in a different meaning across various languages may be a source of several problems. On the one hand, usage of the English terms awareness and consciousness is not homogeneous. On the other hand, concepts described by the Hungarian terms nyelvtudás, nyelvi tudatosság, metanyelvi tudatosság and morfológiai tudás/tudatosság and their English translational equivalences may not overlap. As a third language comes Russian, where the same terms are used in a different field of linguistics. The paper turns attention to moments that have to be considered by linguists when looking for the proper translational equivalents of linguistic terms. 0. Bevezető Nyelvészként felfigyelhetünk arra a problémára, hogy az eltérő nyelveken megjelent tudományos írásművekben a kutatott témához tartozó terminológia nem mutat tökéletes átfedést, vagyis csorbát szenved a terminusok közötti ekvivalencia. Ez nem feltétlenül jelenti (de akár az sem kizárt), hogy a különböző nyelveken publikáló szerzők nem egészen ugyanazt a jelenséget írják le. Azonban ahhoz, hogy a szakcikkeket is publikálni kívánó kutató munkája egyértelmű lehessen, nem elégedhet meg a jelenség tudomásul vételével. A cikk egy leszűkített, konkrét példán keresztül mutatja be, hogy időnként fontossá válhat a terminusok jelentéskomponenseinek meghatározása, valamint a saját értelmezés felállítása. 1. Szaknyelv és terminológia A terminológiakutatás a nyelvészeten belül egybefonódik nemcsak a lexikológia, hanem a fordítás és a tolmácsolás tudományával is (Fóris 2007, 55). A szaknyelv nem egyenlő a terminológiával és terminusokkal. Előbbi egy adott szakmának vagy tudománynak a jellegzetes nyelvváltozata, amelyben nemcsak a szókincsen belül lelünk fel különbségeket más szakmák szaknyelvéhez, a szépirodalom nyelvéhez vagy a köznyelvi megszólaláshoz képest, hanem egyéb rá jellemző stilisztikai, morfológiai és szintaktikai jegyekkel is bír (Menus 2005). A közös szakszókincs és a szakmai nyelvhasználat számos esetben a köznyelv szavaiból táplálkozik, amelyek leggyakrabban új jelentésekkel gazdagodnak. Az átemelt szavak jelentései eltérnek a köznyelvi használattól, valamint különbségek mutatkoznak abban is, ahogyan az egyes diszciplínákban alkalmazzák és interpretálják őket (Kurtán 2003, 155). A terminológia, a három értelmezési lehetősége szerint jelentheti a terminusok, fogalmak, valamint e kettő kapcsolatának vizsgálatát; azokat az eljárásokat és módszereket, amelyeket a terminusok gyűjtésére, leírására, bemutatására alkalmaznak; vagy egy adott

tárgykör szókincsét (Fóris 2005, 33). Fejlesztése az utóbbi időben rendkívül fontossá vált. Ezzel kapcsolatban felmerül annak a problémája, hogy egymástól elszigetelten folynak a vizsgálatok, a kutatók egymásról, egymás eredményeiről gyakran nem tudnak. Nem kedvez a terminológia fejlődésének a részletproblémák kutatása sem. 2. Terminológiai követelmények — amikor a fordító a terminológus A nyelvészeti terminológiában mindenekelőtt a konzekvenciára, következetességre kell törekedni. Ideális esetben minden szó egy tudományágon belül csak egy fogalmat jelöl, egy fogalmat egy terminus ír le, amely világosan kifejezi a fogalom lényegét, rövid és találó (Fóris 2005). Így sem szinonímia, sem poliszémia nem létezne. A fordítás sikeressége az információnak két fogalmi és nyelvi rendszer közötti megfeleltetésének sikerességén múlik. A fordítónak ismernie és alkalmaznia kell a forrásnyelvi és célnyelvi terminusokat (Matalama 2010, 258, Fóris 2005, 91), egyeztetni kell a szövegek fogalmi, nyelvészeti és pragmatikai jellemzőit is (Fóris 2009, 41). Csak akkor képes a helyes terminológia alkalmazására, ha kitűnő nyelvi ismeretein túl rendelkezik a megfelelő szaknyelvi és szaktárgyi ismeretekkel is. Amennyiben több ekvivalens is rendelkezésére áll, úgy a forrásnyelvi szöveg témájától függően kell kiválasztania a megfelelőt, ugyanis az adott kontextus módosítja a terminus denotatív jelentését, amelynek különböző szövegkörnyezetekben megváltozhat az értelmezése (Fóris 2009, 40). Ha segédeszközök (szótár, enciklopédia, szaknyelvi segítség) alkalmazásával sem tudja megoldani az elé tárt feladatot, akkor meglehet, hogy nincs elfogadott terminus a célnyelven az adott fogalom megnevezésére (Fóris 2005, 91). Szükség lehet az új terminus megalkotására. Első lépés a fogalom lényeges jellemzőinek meghatározása, vagy a létező hibás terminus hibáinak feltárása (vö. Fóris–Kékesi–Kozma 2009, 104, 110). 3. Két nyelv  két fogalmi rendszer. Három nyelv… Mivel a különböző nyelvi közösségek gyakran különbözőképpen absztrahálják a fogalmak jegyeit, megeshet, hogy a különböző nyelvekben bevezetett terminusok jelentései sem egyeznek. A más világtapasztalat, a kultúra- és nyelvfüggő világtagolás eredményeképpen a különböző kultúrák kialakult fogalmi rendszereiben eltérésekkel találkozunk. A fogalmak kultúra és nyelvfüggők, az átjárhatóságot köztük a fogalmi rendszer ismerete biztosítja. Gyakori, hogy noha szó szinten a fordító megtalálja a terminus megfelelő ekvivalensét, fogalmi szinten nincs köztük átfedés (Fóris 2005, 24). Különbséget kell tenni a megnevezés szintje és a fogalom szintje közötti ekvivalencia kapcsolatok között, az első esetben a két nyelv, míg a második esetben a két fogalmi rendszer közötti azonosságokról és különbségekről beszélhetünk. Lényeges, hogy egy szó jelentés-definíciójában az adott fogalmat pontosan jellemző lényeges tulajdonságokat megtaláljuk. Azokat a tulajdonságokat kell keresnünk, amelyek elkülönítik az adott lexémát más, hasonló fogalomkörbe tartozó szavaktól, egyértelművé kell tennünk a terminus jelentését. Az eltérő fogalmi rendszerek miatt látszólagos szinonimitás fordulhat elő két nyelv lexikai egységei között. A feladatot megnehezíti, ha a terminust a köznyelv is használja. Ez egy valódi problémaforrás lehet a fordító számára is, főleg, ha ennek a szónak, a célnyelvben több ekvivalense is létezik (Matalama 2010, 260,266). 4. Awareness  consciousness Az emlékezetkutatásnak (Baddeley 2001) is témájává vált, hogy a tanulási és emlékezeti rendszerek működésének mely fázisában beszélhetünk tudatosságról. A tudatosság eredményeképpen képesek vagyunk figyelmünket az észlelés bizonyos vonatkozásaira összpontosítani. A nyelvi tudatosság nyelvtanulásban betöltött szerepének meghatározása

rengeteg kérdést vet fel. Az egyik első feladat az angol consciousness és awareness sokszor szinonim módon használt kifejezések elkülönítése volt (Huljstin–Schmidt 1994). A szakirodalomban mindkettő megjelenik, mint az agy válaszoló képessége és tudatossága, de jelenthetik az ébrenléti állapotot vagy saját magunk (mentális és valós fizikailag kivitelezett) tevékenységeink folyamatos követését és kontrollját. Az Oxford szótár szerint az awareness a tudáshoz, érzékeléshez áll közelebb. Egy olyan állapotot ír le, amely során a személy valamilyen tényt ismer, érzékeli, hogy egy adott jelenség fennáll, Awareness – 1. knowledge or perception of a situation or fact, 2. concern about and well-informed interest in a particular situation or development. Ugyanez a szótár az awareness kifejezésen keresztül szolgáltatja a consciousness magyarázatát, amely megjelenik annak szinonimájaként is (2. jelentésében), de tudatosságként, éber állapotként is (1., 3. jelentés), Consciousness – 1. the state of being aware of and responsive to one’s surroundings, 2. a person’s awareness or perception of something, 3. the fact of awareness by the mind of itself and the world. A tudatnak külön helyet nem adó behaviorista tanuláselméleteket (Pléh 2011, 50) követően először a consciousness és unconsciousness kifejezéseket írják le egymás ellentéteként. Később meghatározták azt a négy jelentést, amelyben a consciousness kifejezést nyelvészek alkalmazzák (Schmidt 1994, 11, Ellis 2009, 5), 1. intenció, szándék (intention, melytől függően véletlenszerű és akaratlagos tanulásról beszélhetünk, ld. Krashen), 2. figyelem (attention, figyelemmel történő és figyelem nélküli tanulás), 3. tudatosság, vagyis awareness (implicit vagy explicit tanulás), 4. vezérlés, kontroll (controll, automatizált vagy szabályozott tanulás) A fenti meghatározás szerinti az awareness a consciousness egyik értelmezési lehetősége – mintegy „aljelentése”. Schmidt (1994, 2001) a tudatosság mint awareness két komponensét különbözteti meg, azt a képességet, hogy a nyelvhasználó bizonyos nyelvi jelenségeket észrevesz (noticing) és a metanyelvi tudatosságot (metalinguistic awareness). A metanyelvi tudatosság magában foglalja az elemző képességet és a nyelvi jelenségeket irányító, mögöttük megbújó absztrakt nyelvi szabályokról való tudatosságot is (Ellis 2009, 7). 5. Implicit és explicit, passzív és aktív A metakogníció a kognitív folyamatokról szerzett tudásunk, ismereteink összessége, amelynek segítségével a gondolkodási folyamat ellenőrizhető (Józsa–Szteklács 2009, 377). Részeként megjelenik a tudatos nyelvhasználat. Ennek révén kialakul a tudatos nyelvikognitív viselkedés, mely képessé tesz bennünket beszédtevékenységünk kontrollálására, monitorozására. Képessé tesz minket továbbá egyetlen nyelvi jelenségnek a kontextusból történő kiragadására, valamint arra, hogy azon különböző műveleteket végezzünk (Lőrik 2006, 37). A metanyelvi tudásnak köszönhetően a nyelvtanulók képesek kijavítani, jellemezni és megmagyarázni az idegen nyelvi hibákat (Roehr 2007). Minél jobb metanyelvi képességekkel rendelkezik egy nyelvtanuló, annál gyorsabban és sikeresebben tudja megtanulni a nyelvet. Az explicit szabályalkotások rávezetik a tanulókat a metanyelvi tudatosság kialakulására (Ellis 2009, 17). A metanyelvi tudás és tudatosság terminusok használata sem egységes. Roehr használatában a metalinguistic knowledge a tudatosságnak a fentebb leírt tulajdonságát aknázza ki, vagyis azt, hogy a hallgatók milyen mértékig vannak tisztában az absztrakt nyelvi szabályokkal. A hibák javításának és azoknak a szóban történő megfogalmazásának azonban nem mindig feltétele a metanyelv és a pontos explicit szabályok kimondása. A tudatosságot fejlesztő tanítás célja az explicit tudás növelése, ez azonban nem egyenlő a metanyelvi tudással. A nyelvtan explicit megértése és elmagyarázása nem követeli meg a terminológia használatát. Korábban a metanyelvi tudást annak a nyelvnek az

ismeretével azonosították, amelyet maga a nyelv leírására használunk. Elder (2009, 113) szerint a metanyelvi tudás nem más, mint az információs struktúrák csoportja, amely mindig használatra készen áll a hosszú távú memóriában. A metanyelvi tudatosság pedig az egyén képessége hogy intuitív módon megfeleltesse az írott és a szóbeli megnyilatkozásokat a saját, nyelvéről való tudásával. A metanyelvi tudatosság (metalinguistic awareness) inkább implicit, semmint explicit tudást foglal magában. A metanyelvi tudás (metalinguistic knowledge) ezzel szemben analitikus, semmint intuitív természetű, mert explicit, nyíltan megfogalmazható szabályokat, információ részleteket foglal magában, amelyeket az adott személy a nyelvről tud. Adamikné (2006) szerint a nyelvi tudatosság intuitív analizáló képesség, amely nem azonos a metakognícióval. „A metakognícióhoz képest ösztönös tevékenység, de akkor, amikor tanítják az iskolában, tudatos tevékenységgé válik…” (Adamikné Jászó 2006, 153). A tudás és tudatosság kifejezések aktív és passzív oldalról történő megragadásának ellentétét látjuk egyéb szakirodalmi használatban, mely szerint a nyelvi tudatosság a nyelvre irányuló aktív analizáló képességünk, melynek köszönhetően képesek vagyunk felismerni a nyelvi jelek természetét, szétválasztani nyelvi jelet és jelentést (Lőrik 2006). Az anyanyelvi tudatosság valójában egy implicit rendszer, amely az implicit procedurális memóriára támaszkodik. A language awareness tartalma is ezt közvetíti. Azonban érdekes, hogy a magyar tudatosság szavunkhoz az explicithez vonatkoztatjuk, hiszen a tudatosság az explicit tudáshoz kapcsolódik (Pléh 2011, 60). Miért lehet mégis implicit az, ami tudatos? Ennek a kettősségnek angol és magyar nyelvi szemantikai/pragmatikai gyökerei vannak, melynek kiindulópontja az awareness és a tudatosság szavaink köznyelvi jelentése. A terminusok lényeges jellemzőinek meghatározása után a nyelvész feladata, hogy eldöntse, hogyan alkalmazza őket. A tudással passzív módon rendelkezünk, hiszen elsajátítottuk, amennyiben anyanyelvünkről van szó és megtanultuk, amennyiben egy idegen nyelvről van szó. A tudatosság pedig aktív, mert azon túl, hogy megtanultuk, nem csak hogy automatikus módon alkalmazni tudjuk ezt az ismeretünket a beszédprodukció és beszédpercepció folyamatában, de képesek vagyunk önálló szabályalkotásra, nyelvi műveletek elvégzésére is. A tudatosság kezdetben implicit, intuitív jellegű, de akár explicitté is fejleszthető. A problémát talán feloldaná, ha a magyar szakirodalomban a nyelvi érzékenység kifejezést vinnénk tovább, hiszen ez nem zárja ki az implicit, a tudat számára hozzá nem férhető folyamatokat a nyelvi információk kódolása és dekódolása során. 6. Nyelvi tudás és tudatosság az orosz terminológiában Cikkíróként találkoztam nemcsak a terminusok némileg eltérő jelentésben való használatával, hanem a terminuskeresés problematikájával is. Az angol és a magyar szakirodalomban alkalmazott nyelvi tudatossághoz harmadikként kapcsolódik az orosz nyelv. Usakova (2004) felhívja a figyelmet, hogy nincs egységes definíciója az orosz языковое сознание terminusnak, amely az utóbbi években nagyon közkedvelt téma az orosz pszicholingvisztikában. Ez egyszerre filozófiai, pszichológiai, de szociolingvisztikai fogalom is. Az általa leírt nyelvi tudatosság másik oldalról közelít a nyelv, nyelvhasználat és nyelvhasználó felé, a nyelvi tudatosságot vizsgáló munkák központjában a nyelvi megnyilatkozások vannak, amelyek hátterében a felhalmozódó beszéd-, gondolkodási és nyelvi mechanizmusok állnak. Ők elsősorban a publikumnak szánt politikai szónoklatokban megfigyelhető szándékosságot, a meggyőző elemeket vizsgálták (Usakova 2004, 13). A nyelvi tudatosság mint a közlő szándékának modifikátora jelenik meg. A megnyilatkozások a tudati állapot kifejezőeszközei, megnyilvánulási helyszínei, részei a grammatika és a szóválasztás is. Ez az értelmezés nem feltétlenül eltérő, hiszen a nyelv szerkezetével, a nyelvi információkkal végzett tudatos műveletek is a körébe tartoznak (Veprjova 2005). Ovcsinnyikova munkájában

a tárgyalt языковое сознание a mentális tevékenység eredményeként létrejött, lexikai eszközökkel verbalizált nyelvvel foglalkozik. A языковое сознание továbbá az orosz nyelvészetben magába foglalja az emberi beszédtevékenységet biztosító lélektani mechanizmusokat és a nemzeti kulturális tudat vizsgálati területébe is tartozik. Ez a fajta linguistic awareness ismételten többjelentésű az angol szakirodalmakban, ahol szintén találunk példát az orosz értelmezésre is. Keveredik a nyelvi tudatosság korábban részletezett típusával, valamint a két és többnyelvűek nyelvmegkülönböztető mechanizmusaival. A külföldi és hazai szakirodalomban is a fonológiai tudatosság jelentősen többet vizsgált téma, mint a morfológiai tudatosság. Mivel a morfológiai tudatosság orosz nyelvű megfelelőjének keresése a fordítás segítségével nem hozott eredményeket, ezért a fonológiai tudatosság nyomvonalán indulhatunk meg. Petrikova (2011) írásából kiderül, hogy az orosz nyelvészek közt alkalmazott a фонологическое сознание kifejezés, melynek eredményeképp lehetséges a nyelv hangzós oldalának megértése, a szó mint egység érzékelése. A morfológiai tudatosság terminus orosz megfelelőjének keresése során azonban eredménytelen maradt a preferált морфологическая сознательность, vagy az elképzelhető морфологическое сознание. Az orosz nyelvészek használatában a nyelvi tudatosság leggyakrabban nem az általunk vizsgált értelemben jelenik meg, tehát az angol, magyar és orosz nyelvészeti gyakorlat közötti különbségnek lehetünk tanúi. Az angol awareness kifejezés több módon is lefordítható oroszra. Amennyiben közelebb áll a tudáshoz (tehát oxford-i első jelentésében), úgy знание, осведомлённость. Amennyiben közelebb áll a tudatossághoz (második jelentésben), úgy сознание, понимание. Úgy tűnik, hogy a сознательность az agyi tevékenységek eredményeképpen létrejövő elme aktivitása felől közelít a tudatossághoz. Emiatt, valamint a nyelvi tudatosság leggyakrabban eltérő jelentése okán is, a морфологическая сознательность használata jó választás lehet a magyar morfológiai tudatosság és az angol morphological awareness értelmében.

Irodalom Adamikné Jászó A. (2006) Az olvasás múltja és jelene. Az olvasás pragmatikai, grammatikai és retorikai megközelítésben. Budapest: Trezor Kiadó. Baddeley A. (2001) Az emberi emlékezet. Budapest: Osiris. Elder, C. (2009) Validating a test of metalinguistic knowledge. Ellis et al. (szerk.): Implicit and Explicit knowledge in second language learning and teaching: 113-138.. Bristol: Multilingual matters. Ellis, R. (2009) Implicit and explicit learning, knowledge and instruction. Ellis–Loewen– Elder–Erlam–Philp–Reiders (szerk): Implicit and Explicit knowledge in second language learning and teaching: 3-25. Bristol: Multilingual matters. Fóris Á. (2005) Hat terminológia lecke. Pécs: Lexikográfia. Fóris Á. (2007) A terminológia megújításának feladatai, a műszaki-tudományos terminusok rendszerezése. Magyar Nyelv 103/1: 55-66. Fóris Á. (2009) A terminus háromdimenziós vektormodellje. Magyar Terminológia 2/1: 3145. Fóris Á.–Kékesi N.–Kozma L. (2009) Megjegyzések a terminusok jelentésmeghatározásának módszeréhez. Magyar Terminológia 2: 99-112. Hulstijn, J. H.–Schmidt, R. szerk. (1994) Consciousness in second language learning. Aila Review 11. Józsa, K.–Szteklács, J. (2009) Az olvasástanítás kutatásának aktuális kérdései. Magyar pedagógia 109/4: 365-397.

Kurtán Zs. (2003) Szakmai nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Lőrik J. (2006) A gyermeki fonológiai tudatosság megismeréséről. Beszédgyógyítás 17/2: 3260. Matamala, A. (2010) Terminological challenges in the translation of science documentaries, a case-study. Across Languages and Cultures 11/2: 255–272 Menus B. (2005) A szaknyelv(ek) es a köznyelv viszonyáról a német es magyar szakirodalom tükrében. BGF Tudományos évkönyv 2005: 361-368. Ovcsinnyikova I.G. / Овчинникова, И.Г. (2008) Что скрывается за понятием «языковое сознание»? Филологические заметки Часть 1. Македония – Словения – Хорватия – Россия. Petrikova A. A. /Петрикова А. А.(2011) Нейрофизиологические особенности процесса чтения младших школьников и их учет при овладении техникой чтения на иностранном языке. Молодой ученый 3/2: 144-151, Чита: Молодой ученый. Pléh Cs. (2011), A tudatos és a nem tudatos problémája a kísérleti pszichológia és a kognitív tudomány tükrében. Magyar Pszichológiai Szemle 66./1. 47–74. Schmidt, R.(1994) Deconstructing consciousness in search of useful definitions for applied linguistics. Hulstijn, J. H.–Schmidt, R. (szerk.): Consciousness in second language learning. Aila Review 11: 11-26. Usakova, T. N. / Ушакова, Т. Н. (2004) Понятие языкового сознания и структура речемысле-языковой системы. Уфицева, Н.В. (szerk.): Языковое сознание и текст, теоретические и прикладные аспекты, 6-17. Барнаул. Veprjova, I. T. / Вепрева И.Т. (2005) Языковая рефлексия в постсоветскую эпоху. Москва: Олма-Пресс. Forrás: http, //oxforddictionaries.com/

Komparatív kultúra- és kultúraközi kommunikációkutatás Borgulya Ágnes [email protected] Komparative Kultur- und interkulturelle Kommunikationsforschung Im Fokus des Beitrags stehen der Zusammenhang zwischen komparativer Kulturforschung und interkultureller Kommunikationsforschung, sowie die Herausforderung des praktischen Alltags. Im Zuge der Entwicklung der Forschung sind zahlreiche Modelle enstanden, die es ermöglichen, Kulturen miteinander systematisch zu vergleichen, und dadurch kulturelle Konflikte zu erklären. Die aus den Modellen abgeleiteten praktischen Anwendungen erleichtern die Vorbereitung auf das Treffen mit fremden Kulturen. Infolge der Globalisierung erhöht sich ständig die Zahl derjenigen, die mit fremden Kulturen in Kontakt treten. Aus praktischer Sicht ist die komplexe Wahrnehmung der Kultur immer wichtiger geworden, die gleichzeitig eine mehrdimensionale Vorbereitung auf die interkulturellen Interaktionen mit sich bringt, wo kognitive Komponenten mit emotinaler Entwicklung gekoppelt werden. Eines der komplexen Modelle ist das steyrische SIM-Modell. Kulcsszavak: kultúra-összehasonlító modellek, dimenziók, indikátorok, kulturális standardok, kultúraközi kommunikáció, kulturális intelligencia, SIM Modell A kultúrák összehasonlításának kutatásában az 1950-es években kezdődő időszak új fejezetet jelent. Erre az időre nyúlik vissza az észak-amerikai indián népcsoportok és bevándorlók kultúrájának vizsgálata (Kluckhohn, Kroeber, Strodtbeck munkássága), amely elindította a jelenkori érdeklődést az egymással interakcióba kerülő kulturális csoportok (eltérő nemzetek, etnikai csoportok) reprezentánsainak viselkedése, a kommunikációban megnyilvánuló másság iránt (Kroeber és Kluckhohn, 1952; Kluckhohn és Strodtbeck, 1961). Azóta a kutatások száma jelentősen emelkedett, a kutatott kérdések mélyültek, a kultúraközi kommunikáció kutatása, mondhatni, világméretű szellemi kihívássá nőtték ki magát. Számos modell, kutatási módszer kidolgozásának és a működési mechanizmusának leírása jelzi az eredményességet. E nagyfokú érdeklődést nem csupán a szellemi kihívás, a téma érdekessége motiválja, hanem az érdek is, amely azt kívánja, hogy a kultúrák ütközése kapcsán keletkező konfliktusokat, társadalmi viszályokat, anyagi veszteségeket el lehessen kerülni. A kutatókat alapvetően két kérdéskör foglalkoztatja. – Miben térnek el egymástól a kultúrák? Melyek azok a tényezők, amelyek az egyének személyiségét a szocializálódás során kulturálisan eltérővé formálják, amelyek a kulturális determináltságot okozzák, és amelyek a kultúrák közötti interakciókban a konfliktusokat előidézik? – Miért okoznak az eltérések konfliktusokat? A következőkben azt vizsgálom, hogy a válaszokat keresve a modellalkotásokban milyen gazdagodás és milyen tartalmi változások követhetők nyomon. 1. A kulturális orientációs minták kommunikációtudományi megközelítés

mint

elméleti

alapok

és

a

nyelvészeti-

A „kutatási boom” következtében a palettát a kutatási témák hihetetlen változatossága jellemzi. A humor, a szólások, a közmondások, a nyelvi klisék, az udvariassági formulák, a nyelvi tabuk kultúránként eltérő jellemzőitől kezdve a tárgyalások, az előadások, a használati

utasítások, az éves mérleg, a reklámszövegek változó jegyein át, a multikulturális munkacsoportok vezetéséhez szükséges információ-megosztás, problémamegoldás, döntéshozatal, motiválás, kritikagyakorlás kommunikációs gyakorlatáig megannyi feltárandó jelenségre figyeltek fel a kutatók. A kutatási irányzatok sokaságában két megközelítés emelkedik ki. Az egyiket a pszichológia értelmezési szférájába tartozó kulturális orientációs minták feltételezése és keresése és az ehhez kapcsolódó modellalkotás jellemzi. A másik nagy csoportot a nyelvészetikommunikációtudomány számára hozzáférhető jelenségek leképezése képezi. Mindkét megközelítés végső kérdése, hogy hogyan képesek a leírt jelenségek kommunikációs zavarokat előidézni. A kulturális (érték)orientációs minták kutatási irány A kulturális orientációs minták megközelítés követői azt feltételezik, hogy az egyének szocializálódásuk során, az őket befogadó szociális csoport (kulturális közösség) tagjaként olyan mintákat sajátítanak el, amely minták befolyásolják az észlelésüket, az érzelmeiket, a gondolkodásukat, a környezeti ingerek értékelését, és ezáltal cselekvéseik és viselkedésük vezérlő elveivé válnak. Vagyis az élet minden területén való iránymutatói és orientálódás eszközei. Átadásuk szimbólumok és a minták „előélése” révén történik. E minták kialakulásában nagy szerepet játszik a kulturális közösség tapasztalata, felhalmozott tacit tudása, amely a csoport alkalmazkodóképességét és életben maradását biztosítja. A minták mélyén alapfeltevések és azokból következő értékek nyugszanak. A minták követésének megszegését a közösség a maga kulturálisan determinált módján bünteti. Explicit módon törvényekkel, szabályokkal, vagy közösségi büntetésekkel sújtja a normákat megsértőket, megszégyeníti, kizárja őket a közösségből, ez a kollektivista kultúrákban az egyik legmegsemmisítőbb büntetés. A kulturális orientációs mintákat Kroeber és Kluckhohn „pattern”-nek (mintának, sablonnak) nevezi, amelyeket szimbólumok közvetítenek.i A minta sokat idézett Hofstede-i metaforája „az elme szoftvere”, „az elme kollektív programozottsága”, az emberi viselkedést szabályzó kognitív mintaként értelmezhető.ii A német szociálpszichológus, Alexander Thomas a kulturális standardok elnevezést használja a következő értelemben. ”Kulturális standardokon az érzékelés, a gondolkodás, az értékelés és a cselekvés valamennyi módját értjük, amelyet egy adott kultúra tagjainak többsége magára és másokra vonatkoztatva normálisnak, természetesnek, tipikusnak és kötelezőnek tekint. A saját viselkedés és mások viselkedésének értékelése és szabályozása ezen az alapon történik. Központi kulturális standardoknak azokat nevezzük, amelyek nagyon eltérő helyzetekben is érvényesülnek, és az észlelés, a gondolkodás, az értékelés és cselekvés széles tartományát szabályozzák, és hatással vannak az emberek közötti észlelési, megítélési és cselekvési folyamatok szabályozására”. (Thomas, 1998:38; ford. a szerző)

A kultúra anyagi, szociális és mentális tagolását alapul véve (Posner, 1993) a kulturális orientációs minták megközelítés a „mentális kultúrában” keresi a kultúrák közötti különbségek gyökerét és a viselkedésekben megjelenő eltérések okait. E megközelítésre az összehasonlítást segítő modellek sora épült, ezeket a későbbiekben részletesebben tekintem át. A nyelvészeti-kommunikációtudományi megközelítés A nyelvészeti-kommunikációtudományi megközelítés a kommunikáció eszközét, a verbális és nem verbális jelek használatát teszi az összehasonlítás alapjává. Akárcsak a kulturális orientációs minták kutatói, a nyelvészeti-kommunikációtudományi irányzat hívei is az

immateriális kultúraelemet kutatják, de nem a mentális, hanem a szociális kultúraelemekben, a nyelvben keresik a leírás tárgyát, illetve a kommunikációs zavarok forrását. E megközelítésre épülő kutatások egyik gyűjtő elnevezése a kultúratudományi (kultúraközpontú) nyelvészet (Cultural Linguistik: Palmer 1996), (Kulturwissenschaftliche Linguistik: Kuße 2008). A kultúratudományi nyelvészet gyökerei már a 19. század elején, Humboldtnál fellelhetők. E nyelvtudományi szemlélet a nyelvet, a kommunikációt és a szöveget a kultúra kifejeződésének tekinti. Kuße úgy véli, hogy a kultúratudományi nyelvészetnek az (lenne) a feladata, hogy vizsgálja, miként juttatja kifejezésre a nyelv a kultúrát, és hogyan él a gyakorlatban a kultúra a nyelvben. Utal arra, hogy Földes Csaba (2003) is hasonló nézetet vall, amikor az interkulturális lingvisztikai célkitűzések közé sorolja, hogy az a nyelvet kulturális környezetében kommunikációs és interpretációs eszközként mutassa be. A ma művelt nyelvtudományi részterületek, mint a szemiotika, grammatika, szemantika, pragmatika, a szövegnyelvészet, a diskurzuselemzés, a szociolingvisztika, a pszicholingvisztika, a nyelvtörténet mind megjelenhetnek a kultúratudományi nézőpontból is. (Kuße 2008) Kuße (2008) e tudományterületnek két irányzatát különbözteti meg: a (neo)humboldtiánus nyelvészetet és a diskurzusokat és szövegtípusokat megkülönböztető nyelvészetet. Értelmezésében a (neo)humboldtiánus nyelvészet az etnikai csoportok és nemezetek nyelvét holisztikusan tekinti a nyelvhasználók mentalitása és gondolkodásmódja hordozójának és kifejezőjének. Metodikájában erősen kötődik a kognitív nyelvészethez, azzal a különbséggel, hogy nem univerzális szemantikai, hanem kultúra-specifikus koncepciókat ismer fel és ír le. A diskurzusokat és szövegtípusokat megkülönböztető kultúratudományi nyelvészet nem a nemzeti és az etnikai nyelvek és a kultúrák teljességét vizsgálja, hanem a nyelveket kommunikációs területekre tagolva, differenciálva, amelyek nem csupán a nyelvi rendszer szabályait követik, hanem olyan normákat is, amelyek adott esetben más etnikai és nemzeti nyelvekben azonos alkalmazási területen jelennek meg. Rokonságban áll a nyelvészeti pragmatikával, a szövegnyelvészettel, a diskurzuselmélettel. Kuße álláspontja szerint „egy általános kultúratudományi nyelvészet módszertani vázát adhatja, minthogy benne a nyelv kommunikációs eseményként és a beszéd cselekvési interakcióként jelenik meg egy kultúra különböző kommunikációs területein.” (Kuße 2008, 24; f.sz.iii) A kultúratudományi nyelvészet egy sajátos ágának lehet tekinteni a „világkép-nyelvészetet” (Földes 2007; Kuße 2008), amely a világszemléletnek a nyelvekben való tükröződését kutatja. Követőit főként Moszkvában és Volgogradban leljük fel. Eismann (2000) „jazykovaja kartina mira” ennek az irányzatnak a képviselője. Karasik tana (2002) a lingvokulturologija (лингвокультурология) a kultúra és a nyelv kölcsönös összefüggésének és kölcsönhatásának tudományos ismereteit tartalmazza. Kuße rámutat arra, hogy nem új az a nézet, hogy a nyelvnek jelentős a szerepe a világról alkotott kép kialakulásában, majd ennek a nemzeti mentalitás, végül a kulturális identitás kialakulásában. Ezt azonban (Palmer 1999-re utalva) nem visszalépésnek tekinti, hanem a nyelvészeti antropológia és a holisztikus kognitív nyelvészet szintézisének. A magyar kutatásban Banczerowski Janus tanulmányai képviselik a világkép-nyelvészeti irányzatot, és annak kultúraközi összehasonlító aspektusát. „A halál mint kultúrafogalom a magyar és a lengyel nyelvben” című tanulmányában (2008) így ír erről: „Az adott nyelvközösségre jellemző világ nyelvi képében tükröződnek mindazon kultúrjelenségek, amelyek számára fontosak. Ezek a jelenségek főként frazeológiai kapcsolatokban, szólásokban, közmondásokban, mondákban, népdalokban, különféle szentenciákban stb. jutnak kifejezésre. Így e jelenségek nyelvi ábrázolásának tanulmányozása, leírása teszi lehetővé a nyelvhasználók kultúrrendszerének rekonstruálását. Ugyanazok a jelenségek, tapasztalatok a különböző kultúrközösségekben különböző módon jelennek meg” Banczerowski 2008, 255)

Földes Csaba interkulturális nyelvészet koncepciót dolgoz ki abból az alapnézetből kiindulva, hogy miközben számos tudományterületen virágkorát éli az interkulturális szemlélet, a lingvisztikában „a közelmúltig alig néhány kutató jutott el egy valóban „kultúraközpontú” nyelvtudományi paradigma felvetéséig” (Földes 2007, 16). Tárgyát a következőképpen definiálja: ’Interkulturális nyelvészet’: a különböző résztudományokat művelő nyelvészek részéről a nyelv és a kommunikáció kulturális meghatározottsága, különösen a nyelvi és kulturális kontraszt, továbbá két vagy több természetes nyelv szociális érintkezésének, valamint kulturálisan meghatározott interakciójának jelenségei iránt megnyilvánuló kutatási irányultság (beleértve a kulturális átfedések konstellációit is), a belőlük adódó elméleti és gyakorlati eljárásokkal egyetemben. Vagyis a nyelvi és kulturális kontraszt, illetve a kulturális érintkezés, a – legtágabb értelemben vett – kultúrákon átívelő kommunikáció és a (kulturális) idegenséghez való nyelvikommunikációs viszonyulás egyfelől rendszernyelvészeti, másfelől elsődlegesen pszicho-, szocio-, pragmalingvisztikai, kontaktusnyelvészeti, valamint nyelvpolitikai vizsgálatainak kombinációja.” (Földes, 2007, 25-26)

Földes az interkulturális nyelvészetet egyrészt nyelvszemléletként értelmezi. Ez esetben az interkulturális nyelvészet lefedi a nyelvtudomány szinte egészét, mint az Kuße-nél is láttuk. De – nézete szerint – tekinthető speciális nyelvtudományi részterületnek is. A hazai kutatások csatlakoztak a nemzetközi irányzatokhoz, megjelenítve a nyelvtudomány egyes területeinek interkulturális aspektusú szemléletét. Csupán néhány példa arra, hogy az interkulturális nézőpont tükröződik kognitív nyelvészeti témákban (Győri 2003, Andor, 2003), diskurzus-elemzésben (Komlósi 2003), megjelenik a pragmatikai kutatásban (Szili 2007), a metafora- (Kövecses 2003) és a humor-kutatásban (Lendvai 2007) és a fordítástudományban is (Heltai 2003). A két irányzat, az értékorientációs minták és a nyelvészeti-kommunikációtudományi irányzat felvázolása után, tekintsük át, hogyan differenciálódtak az elmúlt ötven évben az első csoportba tartozó vizsgálódások. 2. A kulturális (érték)orientációs minták kutatásának differenciálódása A kulturális orientációs mintáknak, mint a kultúrák összehasonlítása egyik lehetőségének mai értelemben vett kutatása kultúrantropológiai indíttatással az 1950-es évekkel kezdődött. Az amerikai Florence R. Kluckhohn és Fred L. Strodtbeck antropológusok (1961) modellje öt olyan, a kultúra alapját képező beállítódást, alapfeltevést, öt értékorientálódást azonosított, amellyel jól meg lehet ragadni a kultúrák közötti különbségeket. Ezek: (1) az emberi természetről alkotott alapfeltevés (human nature orientation): alapvetően jó-e, jó is és rossz is egyszerre, vagy rossz az ember, illetve változtatható-e ez a természet vagy sem? (2) az ember kapcsolata a természettel (man-nature orientation): alárendeltség, harmónia vagy a természet feletti uralkodás jellemzi-e e kapcsolatot? (3) az időorientáció (time orientation): a múltban, a jelenben vagy a jövőben van-e az emberi élet fókusza? (4) az emberi tevékenységről alkotott alapfeltevés (activity orientation): a létezésben, a valamivé válásban vagy a teljesítménnyel mérhető cselekvésben találja meg az ember önkifejezés, önmegvalósítás módját? (5) az emberi kapcsolatokról alkotott alapfeltevés (relational orientation): milyen az ember másik emberhez fűződő kapcsolatának modalitása; linealitás (időbeni perspektívában is szigorúan átszármaztatott lineáris), kollaterális kapcsolat (kollektivitás) vagy individualizmus jellemzi-e?

A két szélsőséges pólus közti hármas tagozódásra épül az értékorientációk változatai szerinti kultúra összehasonlítás. Például az észak-amerikai középosztály értékorientációja vonatkozásában Kluckhohn és Strodtbeck (1961, 12) individualizmust, jövőorientáltságot, cselekvés-teljesítmény-orintáltságot, a természet feletti uralkodás attitűdjét és az ember gonoszságra hajló természetét tudták azonosítani. A navaho indiánok ezzel szemben kollaterális kapcsolattal, jelenorientáltsággal, cselekvésorientációval, a természettel való harmóniára törekvéssel és az emberi természetről alkotott „jó-is-rossz-is” vélekedéssel voltak jellemezhetők. A kultúrközösség tagjait az értékorientációk követésében jelentős mértékű konformitás jellemzi. Kluckhohn és Strodtbeck öt értékorientációt tartalmazó modellje nagy hatással volt a későbbi (náluk sokkal ismertebbé vált) kutatók gondolkodására, így Hofstede és Trompenaars kiindulási pontjaira is. Ezekre a modellekre – éppen ismertségük miatt – csupán röviden térek ki. Az amerikai Edvard T. Hall kutatási módszeréről keveset tudunk. Ismert, hogy kvantitatív módszert nem alkalmazott. Utal ugyan az általa folytatott interjúkra, de feltételezhető, hogy ennél nagyobb helyet foglalt el ismeretei szerzésében a cselekvő, egymással interakcióban álló emberek pontos megfigyelése. A lényegi elemeket olyan sikeresen emeli ki, hogy azok, hasonlóan a fentebb értelmezettekhez, orientációs mintaként értelmezhetők, maga – mint a könyv címe is elárulja „dimenzióknak” nevezi azokat. Megfigyelései az idővel való gazdálkodásra (Hall 1959), a személyközi tér kezelésére (proxemika) (Hall 1966) és a verbális kommunikációban a kontextus jellemzőire (explicit információban gazdag közlés és sok implicit információt hordozó kontextus) vonatkoztak, és hoztak újat a kutatás számára. A The Silent Language (1959) bevezeti a monokronikus és polikronikus idő fogalmát. A monokronikus időgazdálkodás az „egymásra nem nagy hatással levő emberek” (kultúrák) jellemzője, az idő „felparcellázásával” jár, az ilyen emberek egy adott időpontban egy feladattal foglalkoznak. A polikronikus emberek több dologgal foglalkoznak egy időben párhuzamosan, gyakorta félbeszakítják az egyes műveleteket. Az először 1966-ban publikált „The hidden dimension” (magyarul Rejtett dimenziók, 1975) foglalkozik a proxemikának az összehasonlító kultúra-kutatásban való használhatóságával és a németek, az angolok, a franciák, a japánok, az arabok és az amerikaiak térkezelését hozza példa gyanánt. Hall az idővel és a térrel való gazdálkodást össze is kapcsolja, és azt állapítja meg, hogy „a monokronikus személy jobban szereti térben is elszigetelni egyes tevékenységeit”, hogy a polikronikus mediterránok népes terei az emberek közvetlen egymásra hatását szolgálja, az amerikaiak egyenes fő utcái pedig egyrészt az időstrukturálását, másrészt az emberek egymáshoz kapcsolódásának lazaságát is szemléletessé teszi (Hall 1987 231, 232). A kontextus kérdése (1990) a magyar szakirodalomban a high-context, illetve low-context nehezen fordíthatósága következtében magas-kontextusú, kontextus-gazdag vs. alacsony-kontextusú, kontextus-szegény szerepel (pl. Falkné Bánó 2008, 58-59). Maga az elnevezés azt takarja, hogy a közlő mennyire expliciten, részletesen kifejtett (a részösszefüggésekre is kitérő pontos) információt ad át, illetve, ennek ellenkezőjét: milyen mértékben játszik szerepet a kontextus a közlés értelmezésében. Ha közlő az üzenet jelentős részét csupán utalásokkal, a közös tapasztalatra, a beleértésre támaszkodva, akkor a kontextus tartalommal telített, információban gazdag lesz. Ennek a dekódolása a közösség tagjai számára kézenfekvő, míg a kívülállók számára nagy nehézségeket jelent(het). E vonatkozásban a kollektivista és individualista kultúrák és a kontextus összekapcsolása nyit meg új látószöget. E témában igen sokat idézik kutatók Geert Hofstede (1980) kvantitatív, pozitivista, kétpólusú

modelljét. Alapja a kérdőíves felmérésben megkérdezett egyének értékprioritása. E modell is felveszi dimenziói közé az individualizmus – kollektivizmus értékpárt. Az általa kimunkált további három dimenziót a kis vs. nagy hatalmi távolság, a bizonytalanság kerülése vs. bizonytalanság tűrése, a nőies vs. férfias jellemző-együttes értékpárok képezik. (Magyar nyelven: Hofstede, G. és Hofstede, G.J. (2008): Kultúrák és szervezetek. Az elme szoftvere. McGraw-Hill – VHE, Pécs.) Az amerikai antropológusok hatása Hofstedehez hasonlóan Fons Trompenaars (1993) dimenzióiban is felismerhető. Néhány általuk bevezetett dimenziót új tartalommal gazdagított (az idő, az individualizmus – kollektivizmus, a létezés – cselekvés – teljesítmény dimenzióit), és új orientációs mintaként is leír. Ilyenek a szabálykövetés (univerzalizmus vs. partikularizmus); az érzelmek kezelése, kinyilvánítása (érzelem kinyilvánító vs. azokat leplező neutrális kommunikáció); az ember személyiségének involváltsága a kapcsolatokban (specifikus vs. diffúz kapcsolat); a környezethez viszonyulás (az én által, belülről vezérelt vs. kívülről vezérelt viszonyulás). A kultúrantroplógiai indíttatású kutatások hamar felkeltették a nemzetközi menedzsment művelőinek érdeklődését, annál is inkább, minthogy Hofstede kutatása eredendően a menedzsmentben használható következtetések levonását célozta. Az orientációk összehasonlítása az interkulturális menedzsment eszközévé vált, beépült az oktatásba is. (Csath 2008). További kutatók adaptálták, bővítették és tovább finomították a dimenziókat. Ezt tették a STRATOS kilenc országbeli kutatócsoportjai (Fröhlich és Pichler 1988; Borgulya, Bencze és Kiss 1996) és a GLOBE kutatás kidolgozói is. House és munkatársai (House 1998; House et al. 2002) továbbfejlesztették a kutatást azzal, hogy különbséget tettek a megkérdezettek által ténylegesen követett és a kívánatosnak tartott értékek között, valamint a szervezeti (vállalati) és nemzeti értékek között. Azzal, hogy vizsgálják a történelmi, a vallási, nyelvi gyökereket is, a kutatás árnyaltabb eredményre jutott és a komplexitás irányába mutat. Trompenaars dimenzióinak továbbfejlesztésével jött létre a „Trompenaars és HampdenTurner-féle modell”, amely a válaszokban kompromisszum-, illetve szinergia- lehetőségeket is kínál, és magatartási döntéseket vizsgál. Az étikus vizsgálatok fő problémája, hogy bizonyos kultúraismérvek, értékek előfordulásának erősségét külső „mérőeszközzel” méri (a vizsgált érték egy külső entitás, a mérce): például milyen mértékben jellemző egy adott kultúrközösségre a partikularizmusnak, illetve ellenkezőjének, az univerzalizmusnak a megléte. Probléma továbbá, hogy a kétpólusú értékvizsgálatok, például az univerzalizmus versus a partikularizmus dominanciája (Trompenaars 1993) mesterséges sztereotípia-gyártáshoz vezetnek. Ugyancsak a kulturális/ értékrendi orientációs mintákat kutatja Alexander Thomas, német pszichológus. Az általa képviselt kulturális standardok modell jelentheti az orintációs minták kutatásának pszichológiai indíttatású vetületét. Jelentősen különbözik a már ismertetett modellektől, mert nem kétpólusú rendszerként szemléli az értékeket, hanem széles skálán láttatja azokat, attól függően, hogy az interakcióban részvevő személyek milyen saját kulturális determináltsággal bírnak, és milyen helyzetben élik meg egymás megnyilvánulásait. (Thomas 1999, Thomas et al 2003). A standardok, a minták megélt történések elmeséltetéséből, kvalitatív kutatási módszerrel következtethetők ki. Ennek lényege, hogy két eltérő kultúrában szocializálódott egyén interakciójában bekövetkező meglepő, szokatlan, bántó (kritikus) kommunikatív viselkedések alapján ragadja meg azt a orientációs rendszert, amelyben az egyének külön – külön mozognak. Az irányzat Magyarországon is követőkre talált (Borgulya 2000; Szalay 2002; Hofmeister Tóth et al. 2005; Topcu 2005). E kutatási

alapfelfogás szerint egy adott kultúrában szocializálódott egyén csak a saját kulturális determináltságán keresztül, annak értelmezési keretében képes interpretálni a másik ember megnyilvánulásait. Az ember egy másik ember kultúrát csak a saját kultúrája üvegén át tudja szemlélni. A kulturális értékorientációk kutatása számos párhuzamosságot mutat azokkal a pszichológiai és szociológiai indíttatású kutatásokkal, amelyeket Milton Rokeach (1973), majd Shalom Schwartz (1994) folytattak. Az értékek természetére, típusaira, az értékek közötti viszonyrendszerekre vonatkozó felismeréseik kapcsolhatók például Hofstede dimenzióhoz is. Shalom H. Schwartz értelmezésében a célokban megjelenő értékek „három egyetemes követelmény valamelyikére adnak választ. Ezek a követelmények, amelyeknek minden társadalomnak és egyénnek meg kell felelnie, a következők: az egyének mint biológiai lények szükségletei, az összehangolt társas interakciókhoz szükséges elvárások, valamint a csoportok zavartalan működéséhez és túléléséhez szükséges feltételek.” (Schwartz 2003, 98-99). A felállított tíz értéktípus valamelyikébe be lehet sorolni a különböző kultúrákban talált értékeket (pl. Schwartz hatalom motivációs értéktípusa – Hofstede hatalom dimenziójának kérdésköre). A korai hazai értékszociológiai kutatások Hankiss Elemér nevéhez fűződnek, aki a rokeach-teszt adaptációját alkalmazta amerikai – magyar összehasonlító kutatásában (Hankiss et al 1982). A napjainkban is folyó szociológiai értékrendi kutatások, mint a European Value Study (EVS), a World Value Survey (WVS), a European Social Survey (ESS) tematikus kérdéscsoportokban (így a család, a munka, a vallásosság, a szabadidő, stb.), kérdezőbiztosos, kvantitatív módszerekkel folytatott, reprezentatív kutatások keretében, nemzetek vonatkozásában mérik fel az értékek fontosságát. A megkérdezettek önmagukra vonatkoztatva a kérdéseket, saját értékeik alapján adnak válaszokat, és e válaszok alapján áll össze a nemzeti kép. Így különböző nézőpontú nemzet-típusok (például nyílt gondolkodású kultúrák vs. zárt gondolkodású kultúrák (Keller 2009) rajzolódnak ki. A szociológiai értékrendi kutatások nemzetek közötti összehasonlításban olyan különbözőségeket tárnak fel, amelyek előrevetítik annak lehetőségét, hogy munkahelyi együttdolgozás során ütközések keletkezhetnek a vizsgált kultúrák reprezentánsai között. Bár az ilyen kvantitatív kutatási eredmények átlagértékeket tartalmaznak, amelyek az egyes individuumokra nem feltétlen igazak, arra alkalmasak, hogy felhívják a figyelmet kulturális távolságok meglétére. A munka világában kiemelkedik a munka egyes aspektusainak, a vezetők utasításához, a külföldi munkavállalókhoz, a versenyhez való viszonyulásnak a jelentősége. (http://www.europeanvaluesstudy.eu; Borgulya 2007, Borgulya 2012) 3. A konfliktusok okainak kutatása A kulturális különbségek nyilvánvalóvá tétele, tudományos leírása felveti a kérdést: miért vezethetnek a kultúrák, a kultúrákban szocializálódott emberek viselkedésének eltérései konfliktusokhoz? Érthető, hogy a kulturális konfliktusok okainak kutatása is lendületet vett. Ezek egy része a társadalmi méretű, a nemzeti, az etnikai csoportok közötti, másik része az egyes egyének szintjén jelentkező kulturális konfliktusok okait keresi. A kulturális orientációs minták megközelítés feltevése az, hogy az emberek – miután egy kulturális közösségben szocializálódva, egyetlen kulturális mintarendszert sajátítanak el, más értelmezési keretet nem ismernek meg – a saját kulturális mintájukkal összhangban álló jelenség-interpretációt, kommunikációt, viselkedést várnak el mindenkitől. Ha ezek a várakozások az eltérő kultúrák találkozásakor nem teljesülnek – márpedig az eltérő kultúrákat

jellemző eltérő mintakövetés miatt nem teljesülhetnek – a kommunikáló felek furcsállást, zavart, frusztráltságot élnek meg, ellenséges érzéseket kelt bennük a váratlan helyzet. A kommunikáló felek közötti ellenséges attitűd viszont gátló tényező, pszichikai zaj a kommunikáció folyamatában. Hofstede nem fejti ki explicit módon, hogy miként válnak a kommunikáció gátjává a kultúránként eltérő értékorientációk, ugyanakkor az interkulturális találkozások velejárójaként kezeli az interkulturális konfliktust. A konfliktusok forrását a történelemben gyökerező identitás, értékek és intézmények különbözőségében találja meg. Az idegen kulturális környezet pszichikai hatásai közül a szorongást és a tehetetlenség érzését emeli ki, ami az ismeretlen kultúrába érkezőt „ellenségessé teszi az új környezettel szemben,” … „A nyelvi különbözőségek hozzájárulhatnak a kulturális félreértelmezésekhez.” (Hofstede és Hofstede 2008: 388, 392, 396) A beszédaktus-elmélet nézőpontjából értelmezve a problémát a megnyilatkozásoknak meg kell felelniük szituációból következő (az adott kultúrára jellemző) normáknak. E normák nem ismerete norma-sértéshez és a kommunikációs szándék vagy üzenet félreértelmezéséhez vezet(het). Els Oksaar (1991) megállapítása szerint a pragmatikai és szemiotikai kongruencia szabályainak betartása egy interakciós szituációban fontosabb lehet, mint a grammatikai és szemantikai szabályoké, mert az előbbiek az interakciós partnerek személyes kapcsolatát jobban érintik, mint a grammatikai szabályok megsértése. „Az udvariasság kifejezésének elmaradása, a beszédpartner „letegezése”, egy a helyzethez nem illő beszédtéma kezdeményezése rosszabb benyomást kelthet a beszélő személyiségéről, mint a grammatikai kongruencia elhanyagolása” (Oksaar 199, 118). A kutatások egy része a kommunikációban résztvevők kommunikatív viselkedésére fókuszál, és arra a következtetésre jut, hogy a résztvevők szociokulturális tudásának a hiánya miatt zavar keletkezik a kontextuális jelzések észlelésében és értelmezésében, amiből egyenesen következik, hogy a felek tévesen következtetnek a közlő kommunikatív szándékára. Gumperz 1979; Goffmann 1967). A kutatók egy másik csoportja az előítéletekben, a téves előfeltevésekben keresi és találja meg a félreértések okát. (Allport, 1954). A negatív sztereotípiák interakciót romboló hatását hangsúlyozzák, mert „bizalmatlanságot, tartózkodást” eredményeznek, az előítéletek mint attitűdök pedig még negatívabb viszonyulást váltanak ki. (Hidasi 2004). A kölcsönösen létrejövő negatív attitűdök mélyítik a konfliktust és a kommunikáció teljes megszakadásához vezethetnek (Borgulya 1999). Boromisza (2003) két megközelítés lehetőségét veti fel, mikro- és makroszintű, nyelvikommunikációs és szociokulturális jellegű kulturális konfliktusok meglétét mutatja be. Kevin Avruch (é.n.) megállapítása szerint a legtöbb konfliktus többtípusú egyszerre: nem csupán az interpretálások, a meggyőződések, az értékek, tehát a kultúra által determinált személyiség-összetevők ütköznek, hanem ezzel egyidejűleg cél- és forráselosztási konfliktus is kialakul, nehezítve a megoldást.

4. Törekvés a kultúra holisztikus leképezésére Mint az előzőek igazolják, az interkulturális kommunikáció kutatása 1950 óta egyre szerteágazóbbá és differenciáltabbá vált és számos aspektusból tárt fel mély ismereteket. A gyakorlatból arra érkezik igény, hogy az egyén, legyen bár üzletember, pedagógus, tanulmányait végző fiatal, egészségügyi vagy igazságügyi dolgozó, vagy bármi más, hatékonyan fel tudjon készülni a kultúrák találkozásában zajló kommunikációra. Croissant és

munkatársai a globalizáció és a kulturális konfliktusok összefüggését kutatva azt állapítják meg, hogy alapvetően vallási, történelmi gyökerű és nyelvi kiváltó okokat lehet azonosítani, illetve ezen okok egymással összekapcsolódva is fellépnek (Croissant et al 2010). Míg a vallás a világképet és az értékrendet befolyásolja alapvetően, a történelem és a nyelv az identitástudatot formálják. A nyelv ugyanakkor mint a kommunikáció eszköze is elemi szerepet kap az attitűdök és a kapcsolatok alakulásában. A gyakorlat a tudománytól átfogó kultúraleképezést, az egyéntől pedig interkulturális kompetenciát (Collier 1989; Gertsen 1990), kulturális intelligenciát (Early és Mosakowski 2005), azaz kulturális ismereteket, a viselkedésben megnyilvánuló alkalmazkodást és az elfogadásra képessé tevő érzelmi nyitottságot igényel. A kognitív komponens értelmezéséhez visszanyúlhatunk Rosengren 1984-es modelljéhez, aki a vallás, a politika, a gazdaság, a technológia, az oktatás, az irodalom és a művészetek együttes lecsapódását látja a kultúra mindenkori aktuális állapotában. Ennek ismerete az eligazodás alapja. Hofstadler és Wiesinger (2008) is kognitív tényezőkre építi SIM-modelljét. Benne a jogrendszer, a politika, a történelem, a vallás, a társadalmi berendezkedés és értékrend, valamint a filozófia egymással szorosan összefüggő komponensek, olyan tényezők, amelyeket a kultúrák találkozásában tevékenykedő egyénnek mind a saját, mind az idegen kultúra vonatkozásában ismernie és működésüket értenie kell. Ez az alapfeltétele annak, hogy egy idegen kultúra reprezentánsai iránt a hatékony együttműködést lehetővé tevő attitűdök alakuljanak ki.

1. ábra: Steyr-i Interkulturális Menedzsment Modell Forrás: Hofstadler és Wiesinger (2008) http://www.fh-ooe.at/fh-oberoesterreich/fh-plattform-interkulturalitaet Összegezve az áttekintést, ötven év tükrében dinamikus kép rajzolódik ki az interkulturális kommunikáció kutatásáról a kultúra-összehasonlító kutatások viszonylatában. Olyan diszciplínává fejlődött, amely forrásokra lelt az összehasonlító pszichológia, szociológia, szociálpszichológia, kiemelten az értékrendi, valamint a nyelvi-kommunikációtudományi kutatásokban. Modellek sorát alakította ki. Ösztönözve a gyakorlat kihívásai által ma univerzális, komplex kultúraértelmezés kerül a középpontba. A kulturális találkozásokra való felkészítés és felkészülés kognitív alapokra érzelmi felépítményt helyez. Ösztönzi a belső indítékot a másság megismerésére és elfogadására.

Irodalom Allport, G. W. (1954) The nature of prejudice. Reading, MA: Addison-Wesley. Andor J. (2003) On the Social-Cognitive and Linguistic Status of Various Types of Knowledge and Knowledge Structures. In: Komlósi et al Eds.: Communication and Culture. Amsterdam: Sic Sat, pp. 115-130 Avruch, K. (é.n.) Conflict resolution. Vol.1. Cross-cultural Conflict. http://www.eolss.net/Sample-Chapters/C14/E1-40-01-01.pdf Banczerowski, J. (2008) A világ nyelvi képe. A világkép mint a valóság metaképe a nyelvben és a nyelvhasználatban. Budapest: Tinta Könyvkiadó. Borgulya Iné, Bencze V. és Kiss T. (1996) A kis- és középméretű vállalatok értékrendje, stratégiai magatartása. Marketing & Menedzsment 1996. 6. szám pp. 30-38 Borgulya Iné (1999) Sztereotípiák, előítéletek és a kultúraközi kommunikáció. Marketing & Menedzsment 1999. 5. szám pp. 44-46 Borgulya Iné (2000) A magyar menedzserek és az interkulturális feladatok. OTKA-kutatási beszámoló. Pécs: PTE. Borgulya Iné (2006) Értékpreferenciák – interakciós konfliktusforrások multikulturális vállalatoknál. in: Menedzsmentkonferencia2006. Tanulmánykötet (Szerk. Szentes Balázs) CD. Pannonegyetem Gazdálkodástudományi Kar, Veszprém, pp. 27-35 Borgulya Iné (2007) A munkával kapcsolatos értékek Közép-Kelet-Európában – nemzetközi felmérések tükrében. Vezetéstudomány 2007. XXXVIII. évf. 7-8. szám pp. 51-67 Boromisza D. (2003) Az interkulturális félreértés kutatásának fő irányvonalai. Szociológiai Szemle. 4. pp. 76-87 Byram, M. (1997) Teaching and assessing intercultural communicative competence. Clevedon: Multiligual Matters. Croissant, A., Wagschal, U., Schwank, N. és Trinn, Ch.(2010) Kultur und Konflikt in globaler Perspektive. Gütersloh: Verlag Bertelsmann Stiftung. http://www.e-cademic.de/data/ebooks/extracts/9783867930376.pdf Collier, M.J. (1989) Cultural and intercultural communication competence. International Journal of intercultural Relation. Vol. 13. Issue 3. pp. 287-302 Csath M. (2008) Interkulturális menedzsment. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Falkné Bánó K. (2008) Kultúraközi kommunikáció. Budapest: Perfekt Early, P.C. és Mosakowski, E. (2005) Cultural Intelligence. Harvard Business Review. 2004. Oct. pp. 139-146 Földes Cs. (2007) Interkulturális nyelvészet. Problémavázlat. Magyar Nyelv 103 1, p. 16-38. http://www.c3.hu/~magyarnyelv/07-1/foldes.pdf Földes, Cs. (2003) Interkulturelle Linguistik: Vorüberlegungen zu Konzepten, Problemen und Desiderata. Veszprém: Universitätsverlag/Wien: Ed. Praesens (Studia Germanica Universitatis Vesprimiensis; Suppl.; 1) Fröhlich, E. és Pichler, H. (1988) Werte und Typen mittelständischer Unternehmen. Berlin: Dunckler & Humblot. Gertsen, M.C. (1990) Intercultural competence and expatriates. The International Journal of Human Resource Management. Vol. 1. Issue 3. pp. 341-362 Goffman, E. (1967) Interaction Ritual: Essays on Face to Face Behavior. Garden City, NY: Anchor Books Gumperz, J. J. (1979) The retrieval of sociocultural knowledge. Poetics Today Vol.1. pp. 273286. Győri G. (2003) Social Cognition and Language as a Cultural Nodel of Reality. In: Komlósi et al Eds.: Communication and Culture. Amsterdam: Sic Sat, pp. 81-91 Hall, E. T. (1987) Rejtett dimeziók. 3. kiadás, Budapest: Gondolat.

Hall, E.T. (1966) The Hidden Dimension. New York: Anchor Books, Doubleday. Hall, E.T.(1959) The Silent Language. Garden City, N.Y: Doubleday. Hankiss E., Füstös L., Manchin R. és Szakolczai Á. (1982) Continuity and Break: the Analysis of the Value System of Hungarian Society 1934 -1978. Budapest: MTA Szociológiai Intézet Heltai P. (2003) Similarities and Differences Between Monolingual Communication and Translation. In: Komlósi L., Houtlosser, P., Leezenberg, M. Eds. (2003) Communication and Culture. Amsterdam: Sic Sat pp. 43-52 Hidasi J. (2004) Interkulturális kommunikáció. Budapest: Scholar Kiadó. Hofmeister-Tóth Á., Kainzbauer, A., Brück, F. és Neulinger Á. (2005) Kulturális értékek, kulturális dimenziók és kulturális standardok. Vezetéstudomány, XXXVI. évf. 2. szám. pp. 215 Hofstadler, H. és Wiesinger, S. (é.n.) Interkulturelles Verständnis strukturiert betrachtet: Das SIMM. FH Oberösterreich, Steyr, http://www.fh-ooe.at/fh-oberoesterreich/fh-plattforminterkulturalitaet/ Hofstede, G. (1980) Culture’s Consequences. International Differences in Work-Related Values. London: Beverly Hills. Hofstede, G. (1991) Cultures and Organizations. Software of the Mind. London: HarperCollinsBusiness, Hammersmith. Hofstede, G. és Hofstede, G.J. (2008) Kultúrák és szervezetek. Az elme szoftvere. Pécs: McGraw-Hill – VHE. House, R. (1998) A brief history of GLOBE. Journal of Managerial Psychology. Vol. 13. Nr. 34. pp. 230-40 House, R., Javidan, M., Hanges, P. és Dorfman P. (2002) Understanding cultures and implicit leadership theories across globe: an introduction to project GLOBE. Journal of World Business, Nr. 37. pp. 3-10 Jorna, R. J., van Heusden, B. és Posner, R. eds. (1993) Signs, Search, and Communication. Semiotic Aspects of Artificial Intelligence. Berlin: de Gruyter. Karasik, V.I. (2002) Jazykovoj krug. Ličnost’, koncepty, diskurs. Volgograd: Peremena. Keller T. (2010) Magyarországi értéktérkép: normakövetés, egyéni teljesítmény, szolidaritás és öngondoskodás elfogadottsága a magyar társadalomban. Szociológiai Szemle. 20. évf. 2. szám pp. 42-70 Keller T. (2009) Magyarország helye a világtérképen. Budapest: TÁRKI. http://www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/gazdkult_wvs_keller.pdf Kluckhohn, C.(1962) Culture and Behavior. New York: Free Press. Kluckhohn, F. R. és Strodtbeck, F.L. (1961) Evanston IL, Elmsford NY. Evanston IL, Elmsford NY: Row, Peterson & Co. Komlósi L., Houtlosser, P., Leezenberg, M. Eds. (2003) Communication and Culture. Amsterdam: Sic Sat Komlósi L. (2003) In Quest of Cultural and Conceptual Universals for Situated Discursive Practice. In: Komlósi et al Eds.: Communication and Culture. Amsterdam: Sic Sat, pp. 159 176 Konczos-Szombathelyi M. (2008) Kommunikáló kultúrák. Paris, Torino: L’Harmattan. Kövecses Z. (2003) Culture-Internal Variation in Metaphors. In: Komlósi et al Eds.: Communication and Culture. Amsterdam: Sic Sat, pp. 9-30 Kroeber, A. L. és Kluckhohn, C.(1952) Culture. A Critical Review of Concept and defintions. Cambridge, Mass: Peabody Museum. Kroeber, A. L.(1952) The Nature of Culture. Chicago: University of Chicago Press. Kuße, H. (é.n.) Kulturwissenschaftliche Linguistik. I. Einführung: Kultur – Sprachwissenschaft – Kulturwissenschaftliche Linguistik. http://tu-

dresden.de/die_tu_dresden/fakultaeten/fakultaet_sprach_literatur_und_kulturwissenschaften/s lavistik/studium/unterrichtsmat/ss%2008/vorl_kultwiLing_einfuehrung_sose08.pdf Lendvai E. (2007) Verbális humor és interkulturális kommunikáció. Nyelvinfo 2. szám : pp. 39. Oksaar, E. (1991) Problematik im interkulturellen Verstehen. In: Müller, B-D. Hrsg. Interkulturelle Wirtschaftskommunikation. Iudicium Verlag, München, pp. 13-27 Palmer, G.B. (1996) Toward a Theory of Cultural Lingiustics. Texas: University of Texas Press. Posner, R. (1993) Believing, Causing, Intending. The Basis for a Hierarchy of Sign Conceptions in the Reconstruction of Communication. In: Jorna, R. J., van Heusden, B. és Posner, R. eds. (1993) Signs, Search, and Communication. Semiotic Aspects of Artificial Intelligence. de Gruyter, Berlin, pp. 215-270 Rokeach, M. (1973) The Nature of Human Values. New York: Free Press, Rosengren, K.E. (1984) Cultural Indicators for the Comparative Study of Culture. In: Melischek, G., Rosengren, K.E, és Stappers, J. Eds. (1984): Cultural Indicators: An International Symposium. Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaft, pp. 12-26 Schwartz, S. H. (1994) Are there universal aspects in the structure and content of human values? Journal of Social Issues. Vol. 50. pp. 19-45 Szalay Gy. (2002) Arbeit und Kommunikation in ungarischen Teams – Munka és kommunikáció német – magyar teamekben. Budapest: Goethe Institut – Internationes, NémetMagyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. Szili K. (2007) Az udvariasság pragmatikája. Magyar Nyelvőr 131. évf. 1. szám pp. 1-17. Thomas, A. (1999) Kultur als Orientierungssystem und Kulturstandards als Bauteile. In: IMIS-Beiträge, Heft 10. Osnabrück pp. 91-130 Thomas, A., Kammhuber, S. és Schroll-Machl, S. Hg. (2003) Handbuch Interkulturelle Kommunikation und Kooperation. Bd.2. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht Topcu K. (2005) A kulturstandard-kutatás elmélete és gyakorlata magyar-osztrák menedzserinterakciókban. PhD-értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani PhD Program Trompenaars, F.(1993) Riding the Waves of Culture. London: Nicholas Brealey Publ. Trompenaars, F. és Hampden-Turner, C. (1998) Riding the Waves of Culture. Understanding Cultural Divesity in Business. London: Nicholas Brealey Publ. i

„Culture consists of patterns, explicit and implicit of and for behaviour acquired and transmitted by symbols, constituing the distinctive achievemet of human groups, including their embodiment in artifacts; the essential core if culture consists of traditional (i.e., historically derived and selected) ideas and especially their attached values; culture systems may, on the one hand, be considered as products of action, on the other hand, as conditioning element of culture action.” (Kroeber és Kluckhohn 1952, 357)

ii

„Using the analogy of the way in which computers are programmed, this book will call such patterns of thinking feeling, and acting mental programs, or, as the sub-title goes: ’software of the mind’. (Hofstede 1991, 4) iii

f.sz.= a szerző fordítása

Az üdvözléshez kapcsolódó nyelvi udvariassági formák az azeri és a magyar kultúrában Dadwandipour Zsuzsanna Abstract Greetings and Politeness in Azerbaijani Culture This paper presents the way of greetings and the politeness customs in Azerbaijani culture. The aim is to understand the similarity and the contradictory between Hungarian and Azerbaijani dialogues (communications and languages). Learning politeness phrases and interviewing with native Azerbaijani people was my search method. This way, it helped me to go on with my research work based on analysis of the language in a proper way. The resultant of my task might be a good start for researchers and linguistics, who are interested in intercultural communications and languages among different nations. It can also be useful for businessmen in order to attract tourists and other professionals to create relationship between two different nations saying Azerbaijani people and Hungarian. Key words: Hungarian language, Azerbaijani language, intercultural communication, politeness, geeting forms. Bevezetés Dolgozatom tárgyául az üdvözléshez/köszönéshez kapcsolódó azeri nyelvi udvariassági megnyilvánulások bemutatását választottam. Indítékom, hogy többször jártam már Iránban, a „rózsák és a csalogányok országában” (Alavi 1958). Az ott ért benyomások mélyen megérintettek és arra ösztönöznek, hogy tudományos módszerrel kezdjek el foglalkozni a kommunikációs viselkedés e tárgykörével. Célom, hogy segítsem a két kultúra közötti minél teljesebb megértést, a kulturális alapú konfliktusok elkerülését. Kutatásomhoz a szociolingvisztikában, a pragmatikában és a kultúraközi kommunikációban, mint az alkalmazott nyelvtudomány részterületeiben találtam meg az elméleti támpontokat. A magyar kutatók közül Balázs Géza (1993), Borgulya Ágnes (2010), Dömötör Adrienne (2005), Kenessey Mária (2010), Kertész Manó (1936), Kiss Jenő (1995), Szili Katalin (2007) és Tolcsvai Nagy Gábor (2000) munkáira támaszkodom. A külföldi tudósok közül pedig elsősorban Erving Goffman (1981), Paul Grice (1975), Abdulla Kamal (2011) és Ronald Wardhaugh (1995) kutatási eredményeire építek. A hétköznapi élet különböző színterein vizsgálom az üdvözléshez kapcsolódó azeri nyelvi udvariassági formákat: bemutatom, hogy a családban és a kortárs csoportok tagjai között, továbbá a kevésbé formalizált és a formális színtereken, valamint az idegenek üdvözlése során milyen köszönési formákat használnak az azeriek. Módszerem az Iránban eltöltött évek tapasztalatainak lejegyzése és elemzése, a megfigyelések rendszerezése, azeri-magyar, azeri-angol és azeri-perzsa nyelvű szakirodalmak tanulmányozása, valamint interjúkészítés azeri anyanyelvű adatközlőkkel. A lejegyzések struktúrája: (1) a szituáció rögzítése, (2) a verbális közlések szituatív feljegyzése, (3) a kísérő (nem verbális) közlések megfigyelése és feljegyzése. Az így nyert tényanyag alkalmas összehasonlító vizsgálatok végzésére a magyar és az azeri nyelv, illetve kommunikáció vonatkozásában.

Kutatásom eredményei több célcsoport számára is fontosak lehetnek: részben azon nyelvészeknek, akik érdeklődnek az interkulturális kommunikáció iránt, másrészt azeri, illetve perzsa érdekeltségű üzletemberek számára, valamint minden olyan más kultúrabelinek is, aki szakmai, tanulmányi vagy turista célzattal kerül kapcsolatba ezzel a mesés kultúrával. 1. Az üdvözléshez mint udvariassági formához kapcsolódó fogalmak Az udvarias magyar nyelv történetének, az udvariassági formáknak és fordulatoknak a tárgyalásakor induljunk ki Kertész Manó: Szállok az Úrnak (1936) című könyvéből! Ebben a szerző bemutatja az udvarias érintkezés szavainak jelentésváltozásait. Művében – többek között – az alábbiakat olvashatjuk: „Udvariasság! A szó ott él minden [...] magyar ember ajkán, a szó kifejezte fogalom is tulajdona mindnyájunknak. Gyakorolja is ki-ki tettel, szóval, szimbolikus mozdulatokkal kisebb vagy nagyobb mértékben aszerint, amint neveltsége, társas érintkezésének színvonala és lelki hajlandósága parancsolja neki” (Kertész 1996: 3). A szó eredetével kapcsolatban a következőket fogalmazza meg: „... nagy társadalmi magasságban eredő jelenségekkel van dolgunk, amelyek fokozatosan lejjebb szállva szintjük arányában hódítják meg a különböző társadalmi rétegeket. Hogy honnan indul az udvariasság hódító útjára, azt maga a szó is világosan megmondja; (…) hogy az „udvar”, amely az „udvarol”, „udvarias”, „udvariasság” szavaink gyökere, nem lehet más, mint a fejedelmi, a királyi udvar. Négyszáz esztendővel ezelőtt magyarul még csak a fejedelemnek „udvaroltak”, vagy az égi királynak (…) (Kertész 1996: 3). (…) Az angyalok mint udvari emberek, akik „koronkéd” a mennyei király körül mindenféle személyes szolgálatot teljesítenek. Mert ennyit és semmi többet nem mond az „udvarias” szó hosszú ideig attól fogva, hogy a magyar ajkon első ízben megjelenik. Aki tehát a királyi udvarban tartózkodik, az 'udvarol' már puszta ottlétével, a fejedelem személyével való állandó érintkezés folytán” (Kertész 1996: 4). 2 Kertész Manó megfogalmazza, hogy magyar emlékek alapján a magyar udvariasság történetének mindössze jó négyszáz esztendejét írhatjuk, és csak néhol van módunk a régebbi idők homályába betekintenünk (Kertész 1996: 9). A magyar nyelv történetének ez a viszonylag rövid korszaka talán nem elegendő ahhoz, hogy minden udvarias kifejezésünknek az uralkodó személyéhez kötődő eredeti kapcsolatát igazoljuk, arra azonban a legtöbb esetben tökéletesen elegendő, hogy az ilyen fordulatok életútjának örök és változatlan irányát: a felülről lefelé való terjedést megismerjük (Kertész 1996: 10). Szili Katalin Az udvariasság pragmatikája (2007) című tanulmányában az udvariasság nem pragmatikai és pragmatikai tárgyalásmódjairól állított fel csoportosítást. 1.1. Nem pragmatikai megközelítés „Az udvariasság mint a tisztelet megnyilvánulása” című részben a kutató kifejti, hogy az udvariasság és a tisztelet bár rokon fogalmak, mégsem azonosak. „A tiszteletadás azt a respektust jelenti, amelyet mások iránt érzünk magasabb társadalmi rangjuk, státuszuk, koruk miatt, ilyen módon valójában a familiaritás ellentéte. Az udvariasság viszont a másokkal szembeni figyelmesség megnyilvánulásának általánosabb módja, részét képezik a tiszteletadás formái, de jóval több annál” (Szili 2007: 2-4). Az udvariasság mint kommunikációs stílus/regiszter című részben Szili Katalin megállapítja, hogy a kommunikációs stílus vagy regiszter „a szituációktól függő (szóbeli és írásbeli) nyelvhasználati módokat foglalja magába. (…) Az eltérő társadalmi kapcsolatok, helyzetek más-más nyelvhasználatot követelnek: másképp üdvözöljük a vendégeket egy

tudományos konferencián elnökként, és másképp a rég nem látott barátunkat az utcán, de eltérőképpen írunk meg egy hivatalos feljegyzést és egy, a családtagunknak szóló üzenetet” (Szili 2007: 4). Az udvariasságot mint megnyilatkozás szintű nyelvi jelenséget az 1970-es években megjelent udvariassággal foglalkozó munkák vizsgálták (Fraser 1978, Walters 1979). Az akkori kutatásokból három fő következtetés vonható le: – az anyanyelvi beszélők meglehetős biztonsággal ítélik meg, hogy hol helyezkedik el a képzeletbeli udvariassági skálán egy-egy forma, – minél kidolgozottabb egy alakzat grammatikai szempontból, annál udvariasabb, – a több nyelvre kiterjesztett interkulturális összevetések azt mutatták, hogy az egyes nyelvek bizonyos nyelvi cselekedetek végrehajtásához cizelláltabb, mások szűkszavúbb eszköztárral rendelkeznek (Szili 2007: 4-5). 1.2. Pragmatikai megközelítés Pragmatikai megközelítésben az udvariasság összefüggésbe hozható Grice (1975) és Leech (1977) munkáival. Szili Katalin az udvariasságot egyrészt mint a társalgási maximák megnyilvánulását vizsgálja, másrészt mint arcvédő tevékenységet. Az udvariasság mint a társalgási maximák megnyilvánulása című részben a szerzőnő először Grice Együttműködési Elvére irányítja a figyelmünket. Az Együttműködési Elvben megjelennek azok a maximák (a Mennyiség, a Minőség, a Relevancia és a Mód maximái), amelyeket a kommunikáció résztvevői az interakció hatékonysága érdekében követnek. Szili Katalin ezután Leech Udvariassági Elvét mutatja be, amelynek középpontjában a Tapintat, a Nagylelkűség, a Megerősítés, a Jóváhagyás, a Szerénység, az Egyetértés, az Együttérzés és a Fatikus Maximák állnak. Míg a grice-i Együttműködési Elv célja az információk legteljesebb átadása, az Udvariassági Elvé pedig az udvariatlanságunkkal kapcsolatos hiedelmek kifejezésének minimalizálása és az udvariasságunkat erősítő hiedelmek kifejezésének maximalizálása (Szili 2007). Az udvariasság mint arcvédő tevékenység című alfejezetben Brown-Levinson arcról szóló elmélete (1978, 1987) áll a középpontban. Ebben az elméletben az arc – amely BrownLevinson szerint lehet távolító/tartózkodó (negative) és közelítő/kedvező (positive) – mint a külvilágnak önmagunkról nyújtott kép jelenik meg. A zavartalan interakcióhoz egymás arcának elfogadása és megőrzése szükséges, így tehát az udvariasság annak a megnyilvánulása, hogy az interakcióban résztvevők milyen stratégiák segítségével próbálják mind a saját, mind a hallgatójuk arcát megőrizni (Szili 2007). Dolgozatomban tehát a köszönés / az üdvözlés magyar és azeri nyelvben előforduló formáival foglalkozom. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet meghatározni a köszönést, a Nyelvi fogalmak kisszótárában a következő választ, illetve fogalom-meghatározást találjuk: „Köszönés: nyelvi cselekvés, beszédtett, amelynek során két (vagy több) egymással találkozó, egymást ismerő vagy egymással beszélni akaró ember üdvözli egymást, kapcsolatot létesít egymás között, és az esetleges párbeszédet elkezdi. A ~ kifejezi az általános tiszteletet és udvariasságot, az ismertséget, a kapcsolat létesítésének szándékát, továbbá a beszélgetőtársak közötti társadalmi viszonyt (alá- és fölérendeltséget vagy egyenrangúságot), a korbeli és néha nembeli különbséget, gyakran a napszakot. A ~ formája hagyományos, rögzült szerkezet, amelynek eredeti jelentése legtöbbször már elhomályosult (pl. a szervusz köszönésben ma már nem érzékelhető az eredeti 'alázatos szolgája' jelentés). Ennek megfelelően a magázó köszönések ('Jó napot kívánok!') elsősorban felnőtt idegenek között, ill. formális, hivatalos helyzetekben használatosak, a tegező köszönések ('Szervusz!, Szia!')

főképp gyermekek, fiatalok és bizalmas viszonyban lévők körében, a néni, bácsi megszólítással együtt járó köszönések ('Kezét csókolom', Csókolom!') pedig gyermekek részéről felnőttek számára, ill. családon belül nagy korkülönbség esetén a fiatalok részéről hangzanak el. A ~ szoros összefüggésben áll a megszólítással” (Tolcsvai Nagy 2000: 132). 2. Verbális üdvözlési formák a hétköznapi élet különböző helyszínein A hétköznapi életben különböző színtereken és szituációkban üdvözlik egymást az emberek. E helyzetek az alábbi módon csoportosíthatók: Intim szféra: család, barátok, kortárs csoportok Idegenek üdvözlése: Kevésbé formalizált színterek (a szolgáltatói szférában): kereskedelmi és vendéglátóhelyek (étterem, cukrászda, kávéház, teaház), orvos, posta, bank, állomás, repülőtér Formális színterek: munkahelyi kommunikáció, oktatás, hivatali ügyintézés (közigazgatási szervek, rendőrség), terepmunka A média: tévé, rádió Hitélet Ebből a csoportosításból az intim szféra területeit (a családot és a kortárs csoportokat), az idegenek üdvözlését, a kevésbé formalizált színterek közül a kereskedelmi és vendéglátóhelyeket, a formális színterek kategóriából pedig a munkahelyi kommunikációt érintem jelen tanulmányomban. 3. Udvariassági megnyilatkozások az azeri kultúrában Az intim szféra legfontosabb egysége a család. Az azeri családban jól megfigyelhető hierarchia alakul ki a családtagok között. Az alábbiakban – az általam megfigyelt – legáltalánosabb és egyben ideális azeri családmodellt vázolom fel. Ezen családmodell legtekintélyesebb tagja az apa. Az azeri kultúrában a férj családja a domináns, mert a feleség a férje családjához költözik házasságkötésük után. Ez nem jelenti a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést, ez egy nagyon régi tradíción alapuló, napjainkban is jól megfigyelhető szokás. Minél kisebb egy település, annál inkább erősebb ez a hierarchia. Az üdvözlési szokások nagymértékben függenek a család méretétől is: egy nagy(obb) családban az apa és az apa testvére(i) egy háztartásban élnek, tehát egy életközösséget alkotnak. A családon belüli hierarchiát – udvariassági szempontok alapján – az alábbiak szerint lehet ábrázolni (ez a hierarchia természetesen abban a családban értendő, ahol minden megnevezett családtag él): (1) az apa → a legtekintélyesebb családtag, (2) az anya → szintén nagy tekintélynek örvend, (3) az apa és az anya fia(i) → alkotják a családon belüli hierarchia harmadik szintjét, (4) az apa és az anya menye(i), tehát a hierarchia következő szintjén a fiuk felesége/a fiaik feleségei állnak, (5) majd végül, de nem utolsó sorban az apa és az anya legidősebb fia. Léteznek az azeri nyelvben általánosan használt köszönések. Ilyen a Salam. Kertész Manó (1936) a következőket fogalmazza meg: „A zsidó salóm alékem és az arab asz-szálamu alajkum [esetén] (...) nem Isten békéjéről, a lelki békéről van itt eredetileg szó, hiszen erről a fogalomról csak a közműveltségnek és a vallásos életnek magasabb fejlődési fokán

beszélhetünk. Eredetileg a barátságos, békés szándékról biztosították vele a közeledőt: nyugodtan jöhet, nem lesz semmi bántódása. Még a kereszténység XV. századában is, a török világ szüntelen dúló viharai között az élet és vagyon biztonságát jelenti a 'békesség' szó ebben a sűrűn olvasható jókívánságban: „Isten viseljen nagy békességgel, járj szerencsével”. Nyilván nem a véletlen folytán, hanem a közviszonyok biztonságossá válása által múlta divatját a magyarban az ilyen békekívánás” (Kertész 1996: 8). Az azeri családban – a magyarhoz hasonlóan – a fiatalabb üdvözli először az idősebb családtagot. A gyerekeket már egészen pici koruktól kezdve – a magyar kultúrához hasonlóan – arra tanítják a szülők, hogy előre kell köszönniük minden tőlük idősebbnek. Az üdvözlés az előbb említett Salam konvencionális köszönési formával kezdődik. A Salam nemcsak üdvözlési forma, hanem – legtöbb esetben – a beszélgetés kezdetét is jelenti. Jelentheti a kapcsolatfelvételt is, például bemutatkozás, bemutatás során. Férj és feleség között az üdvözlési sorrend nem meghatározott: bármelyik mondhatja először. Régi azeri szokás, de napjainkban is akadnak olyan területek, ahol a feleség köszön előre a férjének, egyrészt azért, mert a férj általában idősebb mint a feleség, másrészt azért, mert a feleség így köszöni meg a férjének, hogy gondoskodik róla és a családjukról. A Salam-mal egy embernek és több embernek is lehet köszönni. A családban a kisgyerekek között (kb. 10-12 éves korukig) még nem elvárás, hogy mindig a fiatalabb köszönjön előre az idősebbnek. Későbbi életkorban viszont az idősebb családtagok már elvárják, hogy a fiatalabbak üdvözöljék őket először. A Salam-nak van egy olyan jelentése is, hogy a fiatalabbak e szóval köszönik meg az idősebb családtagoknak, pl. az édesapjuknak, az édesanyjuknak, hogy értük dolgoztak és dolgoznak, azért, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. A Salam a konszenzusra való törekvést is jelenti: a Salam szó kimondásával – harag, nézeteltérés esetén – elszáll a harag az érintett családtagok vagy ismerősök között. Ehhez kapcsolódik a szó 'béke és Istennek való alávetettség' jelentése is. A reggeli felkelést követően a Salam az első kiejtett szó az azeriek ajkán. Miközben a családtagok összegyűlnek a reggelizőasztalnál, a fiatalabbak mindig Salam-mal köszönnek az idősebbeknek. Az intim szféra másik körét a barátok alkotják. A barátoknak az azeri kultúrában – a magyar kultúrához hasonlóan – szintén nagy szerep jut. Az igazi, régi barátok a család után a második legfontosabb szerepet töltik be az azeri ember életében. Hasonló korú barátok között, illetve a kortárs csoporton belül bármelyik tag kezdheti az üdvözlést. Ha a barátok között van idősebb, akkor a fiatalabb köszön előre az idősebbnek, illetve a többieknek. Amikor az azeri ember belép pl. egy boltba, a vásárlók köszönnek előre az eladónak. Viszont ha az eladó (aki az azeri kultúrában legtöbbször a bolt tulajdonosa is) látja, hogy a belépő vásárló idősebb mint ő, előre köszön a vásárlónak. A munkahelyeken a később érkező köszönti Salam-mal a többieket, azonban ha a jelenlévők látják, hogy a belépő idősebb mint ők, akkor ők kezdeményezik az üdvözlést. Az üdvözlési formák szempontjából az életkor az azeri kultúrában – a hétköznapi élet bármelyik színterén – fontosabb mint a társadalmi státusz. Az üdvözlést az azeri kultúrában is kísérik nem verbális jelek: ha egy idősebb belép egy fiatalabbakból álló társaságba, először a fiatalok köszöntik az idősebbet a Salam-mal, közben felállnak. A felállás mint nem verbális és a Salam mint verbális köszönési forma szinte összefonódott az azeri kultúrában. A felállás egyben a figyelmesség egyik jele is: aki belép, fontos a jelenlévők számára. Megfigyeltem az azeri kultúrában, hogyha a háziasszony (a vendéglátó), kimegy a

konyhába, miután visszamegy a vendégek közé, a vendégek felállnak, mintegy így is kifejezve az iránta érzett tiszteletüket és köszönetüket. Ismerősök (tehát nem családtagok), vagy egymást nem ismerő emberek között általában a férfi köszön előre Salam-mal a nőnek. „A nőknek járó kezét csókolom (...) a valóságos kézcsókkal, a hódolatnak ezzel az egyébként évezredes kifejezésével együtt a Habsburgok udvarából terjedt el, és KözépEurópában csupán a régi Habsburg-birodalom területén ismeretes. Ez az egy példa önmagában is igazolja az udvarias szónak meg a cselekedetekben és mozdulatokban megnyilatkozó udvariasságnak szinte tökéletesen egyező természetét” (Kertész 1996: 11). A nőknek járó kezét csókolom az azeri kultúrában sem verbális, sem nem verbális formában nincs jelen. 4. Azeri köszönési formák és tipizálásuk A következőkben néhány, a valós helyzetben lejegyzett üdvözlési aktust mutatok be, majd összevetem őket a szakirodalom által javasolt típusmodellekkel. Az anyósom, Mama a legidősebb tagja a szép számú családnak Iránban. Nagy tekintélynek örvend, mindenki mély tisztelettel és szeretettel veszi körül. Mama testvérei a következő üdvözlési formákat használják: - Salam, Aghdas-bacı1! Necә san? Yaxşi san? ('Üdvözöllek, Aghdas nővérem! Hogy vagy? Jól vagy?') - köszönti anyósomat a huga, Turan. - Salam, Turan2! San necә san? Yaxşi san? ('Üdvözöllek, Turán! Te hogy vagy? Jól vagy?') válaszol Mama. Mama gyermekei között pedig az alábbi párbeszédnek voltam fültanúja: - Salam, Ahad-dadaşh3! Necә san? Yaxşi san4? ('Üdvözöllek, Ahad bátyám! Hogy vagy? Jól vagy?') - köszönti a fiatalabb testvér a bátyját. - Salam, Samad5! San necә san? Yaxşi san? ('Üdvözöllek, Samad! Te hogy vagy? Jól vagy?') - válaszol Ahad az öccsének. A köszönésformákat rendszerezi Balázs (1993). A magyar köz- és népnyelvben 1 Aghdas: Mama keresztneve. A bacı szó jelentése: nővér. A fiatalabb fiú- és lánytestvér is így köszön a(z idősebb) nővérének.

2

Turan: Mama hugának a keresztneve.

3

Ahad: a férjem bátyának a keresztneve. A dadaşh szó jelentése: bátyja valakinek. A fiatalabb fiú- és

lánytestvér is így köszön a(z idősebb) bátyjának.

4

Az azeri nyelv a T/V-típusú nyelvekhez tartozik. A san egyes szám második személyű alak, jelentése:

'te', a többes szám második személyű sız jelentése pedig: 'ti, Ön, Önök', pl. az orosz nyelvhez hasonlóan. Szili Katalin egyik, 2007-ben megjelent tanulmányában a következőket fogalmazza meg: A tisztelet nyelvi megnyilvánulásának szűkebb érvényű bizonyítéka a tegező és a magázó névmások megléte az úgynevezett T/V nyelvekben. Ez a francia nyelvben jelen lévő tu/vous névmások rövidítéséből származott elnevezés, amely „arra kötelezi a beszélőket, hogy interakcióikban kinyilvánítsák a hallgatójukhoz fűződő társadalmi viszonyukat, így az irányában megnyilvánuló tiszteletet is” (Szili 2007: 3).

5

Samad: a férjem keresztneve.

9

előforduló mai kapcsolatkezdő fatikus nyelvi elemek között öt csoportot különböztet meg, a fő csoportokat példákkal is szemléltetve. 1. Konvencionális köszönésforma (Szervusz!, Szia!) 2. Konvencionális köszönésforma és megszólításos köszönés (Szervusz, hová mész?, Hogy tetszik lenni, kezét csókolom?) 3. Köszönéspótló kijelentés és kérdés (Ezer éve nem láttalak!, Nahát, kicsi a világ!) 4. Halmozott köszönésforma (Jó napot, kezit csókolom!, Jó estét, jó estét!) 5. Köszöntés, jókívánság (pl. az emberi élet ünnepeihez fűződő köszöntések). Saját megfigyeléseim azt mutatják, hogy az azeri nyelvre legjellemzőbb a konvencionális köszönésforma, a megszólításos köszönés és az érdeklődés a hogylét felől típusú köszönésformák. Az 1. sz. táblázat azt mutatja meg, hogy fellelhetők-e az azeri nyelvben is a Balázs (1993) által megkülönböztett csoportok, illetve azt, hogy mely más csoportokkal lehet kiegészíteni azokat. Kapcsolatkezdő fatikus elemek

Előfordulás a magyar nyelvben Előfordulás az azeri nyelvben

Konvencionális köszönésforma

igen

igen (gyakorlatban: ritkán)

Konvencionális köszönésforma és megszólításos köszönés

igen

igen

Köszönéspótló kijelentés és kérdés

igen

nem

Halmozott köszönésforma

igen

igen

Köszöntés, jókívánság

igen

nem

1. számú táblázat: A magyar és az azeri köz- és népnyelvben előforduló mai kapcsolatkezdő fatikus elemek csoportosítása

Mint a táblázat mutatja, ezen csoportok közül a konvencionális köszönésforma, a konvencionális köszönésforma és megszólításos köszönés, valamint a halmozott köszönésforma megtalálható az azeri kultúrában is. Szólító, megszólításos vagy más néven köszönéspótló kijelentést és kérdést nem hallottam egész iráni tartózkodásom alatt. Azeri anyanyelvű adatközlőm szerint halmozott köszönésforma az azeri nyelvben is előfordul. Ez a konvencionális köszönésforma, a Salam megkettőzésével keletkezett. Ekkor a második tagot hosszan megnyújtva ejtik ki: Salam, salaaaaam! - így válik kedvessé, közelivé. Úgy gondolom, hogy a köszöntés és jókívánság csoportja sem jellemező az azeri nyelvre, én legalábbis nem találkoztam hasonlóval. A fenti csoportosítást – az azeri nyelvre vonatkoztatva – a konvencionális köszönésforma és megszólításos köszönés és érdeklődés a hogylét felől csoporttal egészítem ki. Véleményem szerint ez a legjellemzőbb az azeri nyelvre. Eddigi kutatásaim alapján az azeri köz- és népnyelvben az alábbi csoportosítást lehet felállítani: 1. Konvencionális köszönésforma 2. Konvencionális köszönésforma és megszólításos köszönés 3. Konvencionális köszönésforma és megszólításos köszönés és érdeklődés a hogylét felől 4. Halmozott köszönésforma. Összegzésül megállapíthatom, hogy az azeri nyelv a gyűjtött szövegmintáim alapján Balázs Géza megállapításaihoz képest érzelemmel telítettebb és tiszteletteljesebb. Ahhoz viszont, hogy általános érvényű következtetéseket lehessen levonni, számos azeri és számos

magyar családon belül és baráti körben kellene diskurzusokat rögzíteni. Ez a jövőbeni kutatások feladata. Összefoglalás Dolgozatomban az üdvözléshez kapcsolódó azeri nyelvi udvariassági megnyilvánulások bemutatását választottam. Magyar és külföldi kutatók tudományos munkái alapján először a témához kapcsolódó két legfontosabb definíciót – az udvariasságot és a köszönést – ismertettem, majd kutatásom színtereit vázoltam fel. Saját kutatásom eredményeit gyakorlati példákkal támasztottam alá, ezután rendszereztem az azeri köz- és népnyelvben előforduló mai kapcsolatkezdő fatikus elemeket. Tanulmányom végén Balázs Gézának a magyar köz- és népnyelvre vonatkozó csoportosítását az általam megfigyelt eredményekkel hasonlítottam össze. Köszönetnyilvánítás Szíves köszönetemet szeretném kifejezni Dr. Borgulya Ágnesnek a konferencia-előadás és jelen dolgozat elkészítésében nyújtott kedves segítségéért, Dr. Kassai Ilonának hasznos tanácsaiért és útmutatásaiért és végül, de nem utolsó sorban Dr. Lendvai Endrének azért, mert lehetővé tette jelen dolgozatom előadás formájában történő közlését a 2012. május 18-19. között Pécsett megrendezett Kultúrák dialógusa a soknyelvű Európában VIII. című konferencián. Irodalom Alavi, Bozorg 1958. A rózsák és a csalogányok országa. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. Balázs Géza 1993. Kapcsolatra utaló (fatikus) elemek a nyelvben. Akadémiai Kiadó, Budapest, Nyelvtudományi Értekezések 137. sz. Fraser, B. 1978. Acquiring social competence in a second language. RELC Journal 9: 1–21. Goffman, Erving 1981. A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Budapest: Gondolat. Grice, H. P. 1975. Logic and conversation. In: Cole, P.–Morgan J. L. (eds.): Syntax and semantics 3: Speech Acts. New York, Academic, 41–58. Kertész Manó 1996 [1936]. Szállok az Úrnak. Az udvarias magyar beszéd története. Győr: K. u. K. Könyvkiadó. Szili Katalin 2007. Az udvariasság pragmatikája. Magyar Nyelvőr 131. 1-17.

Intercultural competence, cultural intelligence; methods of their measurement and development in intercultural trainings Falkné Bánó Klára [email protected] Absztrakt Interkulturális kompetencia, kulturális intelligencia; mérésük és fejlesztésük módszerei interkulturális tréningeken Egy társadalom tagjainak interkulturális kompetenciája, illetve kulturális intelligenciája nagymértékben fejleszthető különböző interkulturális tréningprogramok alkalmazásával. Az előadás elemzi az interkulturális kompetencia, illetve a kulturális intelligencia koncepcióit, mérésük és fejlesztésük módszereit, valamint számba veszi a szerző, mint tréner interkulturális tréningtípusok sajátosságaival kapcsolatos tapasztalatait, különös tekintettel a legújabb, a jövő szempontjából talán legfontosabb tréningfajtára, a nemzetközi virtuális osztálytermi tréningekre. Kulcsszavak: interkulturális kompetencia, kulturális intelligencia, készségek fejlesztése, mérése, interkulturális tréningek, virtuális osztálytermi tréningek. 1. The importance of cultural and intercultural communication issues We live in a globalised 21st century where intercultural communication issues are more important than ever for all of us, from students in higher education who very often spend one or two semesters of their studies abroad to the average man in the street who may be very often exposed to intercultural interaction as well, but it is an especially relevant issue for expatriates, and managers and employees working for international companies, where they need to interact with people coming from different cultures on a day-to-day basis. At present most of these people are still not aware of the challenges and risks involved in their work in terms of the intercultural frictions and conflicts that may arise among members of international teams. It is obvious that a careful preparation for dealing with unfamiliar cultures can mean the difference between success and failure. When managers and business people in general demonstrate respect for their foreign counterparts and the knowledge of their counterparts' business and social practices, their firms can gain a distinct competitive advantage. It is a positive development that intercultural studies have been introduced in the curriculum of most higher educational institutions all over the world and also in the Hungarian higher educational system intercultural studies appear in the curriculum of most colleges and universities by now, which provide excellent opportunities for the future generations. But what about the forty, fifty-year old managers and employees, who haven't had any intercultural education or training and therefore don't realize that intercultural communication studies can be extremely useful for them. Companies pay considerable attention to the economic and financial aspects of their businesses, but they simply neglect the cultural/intercultural communication implications of

their day-to-day functioning. Many people working for international firms seem to be totally ignorant of the cultural let alone intercultural issues involved in their daily routine work. 2. How could we develop intercultural competence and cultural intelligence? People’s intercultural competence and cultural intelligence, the basic things one needs to effectively function across cultures, can be considerably developed through various types of intercultural trainings. Though there are many different types of communication trainings in organisations, intercultural communication trainings are typically missing from the supply even if we try to specifically look for them on the internet. This is unfortunate as these trainings could develop the staff’s intercultural competence and their cultural intelligence, which are of key importance in today’s dynamic globalised world. The cause of this is that there is still no real demand for them. In 2005-2006 we carried out a survey including forty-five international organisations in Hungary. We asked if they had intercultural communication trainings and if not what was the main reason for not having them: a./ there was no demand for such trainings b./ top management does not consider them to be important c./ they were not aware of the nature and contents of these trainings Out of the forty-five organisations asked only nine had some form of intercultural training and most of them provided these only for the top managers. This is equivalent to twenty per cent of the organisations, which is a rather small percentage considering the importance of the matter. (Falkné Bánó 2007) We made every effort to involve a wide range of international organisations in the survey. The organisations included companies from the industry, international banks, servicing companies and embassies. Some quotations from top managers: 1. Hungarian director of an international bank: ' In the last fifteen years it just hasn't emerged as a problem, we have learned to co-exist and work with the foreign colleagues. But you may be right in saying it would be useful to have intercultural communication trainings.' 2. Hungarian managing director of an international servicing organisation: 'The thing is we have so much to do, we haven't got as far as thinking about having these trainings yet. But I promise we will not foget about them.' 3. Western European manager in a large multinational factory: 'Intercultural trainings? It's all fudge...' (This company has intercultural trainings) 4. Hungarian top manager of a small international servicing company: 'What are these trainings about? Would you send us a description of a training? We may be interested.' 5. Hungarian employee in the Training Centre of a large multinational company: 'Intercultural training? And what do you mean by that?' It is interesting to point out that the company had such trainings, organised by a person sitting in the same room with this employee. 6. Hungarian manager in the Training Department of a large Asian factory: ' I know these trainings are extremely important but the Asian CEO wouldn't hear about them.' 7. Hungarian cultural attaché of a Western european Embassy: 'Our managers have culture specific trainings in the target country, they attend a special summer course at a university there, they study the customs, the literature, etc.' This is cultural but not intercultural training. The results of the survey showed some general trends:  Large multinational companies are more likely to have intercultural trainings than international banks or SME-s.

 In the explanations given with the negative answers it turned out that, as it was to be expected, reasons a./, b./, and c./ were very much interrelated, i.e. There seems to be no demand for such trainings where management has no idea what these trainings are about and therefore they do not consider them as impotrant.  In large multinational companies it happens that in the Training Centre assistant-managers do not have the information about in-house intercultural trainings simply because they are not organised by them, i.e. organisational communication in some cases is not satisfactory at all.  It was our experience that several organisations, especially SME-s would be interested to have trainings of this kind if they received information on them. There seems to be a lot to be done in this respect.  Some organisations seem to mix up two things. Intercultural studies may include culturespecific studies, but their primary function is different and much more important. These findings were about the conditions in Hungary but e.g. in the other ex socialist countries, like the Czech Republic or Poland, the situation seems to be rather similar. When these findings were presented at an international SIETAR congress, (SIETAR is a world organisation dealing with intercultural issues) comments and contributions from people living and working in these countries confirmed a similar tendency and that it is also valid for Western European countries, e.g. Germany. (Falkné Bánó 2007) 3. What is cultural and intercultural competence and how to measure its level? There are several definitions of the concept of cultural, intercultural, or multicultural competence. Some of them have relevance to the concept of organisational or corporate culture as well. A common feature of them is the emphasis on cultural competence requiring organisations to have a defined set of values and principles, and demonstrate behaviours, attitudes, policies, and structures that enable them to work effectively cross-culturally. Some specify the most important parts of the concept as well focusing on cultural competence as a developmental process that evolves over an extended period. Both individuals and organisations are at various levels of awareness, knowledge and skills along the cultural competence continuum. Nguyen Lan Anh, researcher at the ELTE University Centre for Intercultural Psychology and Pedagogy, summarizes the most important elements of intercultural competence on the basis of an 80-100 per cent agreement of the leading international experts in the field (Nguyen 2009) as follows:  To communicate effectively and in an appropriate way in intercultural situations on the basis of the individual’s intercultural knowledge, skills and attitudes;  Ability to identify culture guided behaviour, ability to initiate a new form of behaviour even when such behaviour is not familiar based on one’s own socialisation;  The ability to appropriately switch among the frames of reference and adjust to the cultural context; adjustment skills, flexibility, and the ability to extend the cultural frame of reference. Based on this we can define the concrete component parts of intercultural competence as follows:  To understand each other’s viewpoints;  To look at ourselves from the outside, self-assessment;  Adaptation to a new cultural environment, listening skills and observation skills;  A general openness to intercultural learning and learning from other cultures. Ability to adjust to changing intercultural communication and learning styles (ibid). Several scholars have tried and are still trying to measure the individual level of intercultural competence. We can mention e.g. Matsumoto’s Intercultural Adjustment

Potential Scale (ICAPS 2003), the Multicultural Personality Questionnaire, developed by the researchers of the University of Groningen (MPQ, Van Oudenhoven, Van der Zee 2000, 2001) or the Cross-Cultural Adaptability Inventory – CCAI (Kelley-Meyers 1995 in Nguyen 2009), and we can also relate the attempts to measure cultural intelligence (EarleyMosakowski 2004, Ang-Van Dyne 2007) to the research area of measuring intercultural competence. We need to point out that perhaps we can agree most with Darla Deardorff, who claims that according to several researchers in the field it is not the quantitative methods which prove best in this case. The best methods are rather case studies, interviews, quantitative and qualitative measuring methods combined, analysing narratives, different kinds of self-reporting tools, as well as observations by others, and by the host culture. (Deardorff 2006, Nguyen 2009) 4. How can we develop intercultural competence? 4.1. The Bennett model of Developing Intercultural Sensitivity, which aims to ascertain the level of intercultural sensitivity and to understand the development of intercultural competence (Bennett 1993, 1998 in Falkné Bánó 2008) is divided into six stages, the first three are the less developed ethnocentric stages, the second three are the more developed ethnorelative stages. The first stage is called denial. At this stage people deny cultural differences, they are unable to think of cultural differences in complex ways, they describe others only by using simplistic stereotypes. Defense is the second stage, people may have more ability to recognise cultural differences at this stage but they attach negative evaluations to them, attaching positive stereotypes only to themselves. They keep the other cultures at ’arm’s length’. Minimization is the next step, where people recognise superficial cultural differences but they think all people are essentially the same, cultural values may be mistaken for universal ones. E.g. US Americans may believe that all people desire individual freedom and competition, though these are individualistic cultural values which are not universally accepted. If people working in an international environment cannot go beyond these ethnocentric stages they will not be successful in their interaction with members of other cultures. (Falkné Bánó 2008) The more developed ethnorelative stages start with the acceptance stage, where people start enjoying and exploring cultural differences but they lack the skills, they cannot adjust their behaviour to a new cultural context yet. Adaptation is the fifth, a very important stage, perhaps the target stage for the successful international manager and team member. People at this stage are interculturally sensitive, they have empathy and can adjust their behaviour to a new cultural context. Some become bicultural, can shift between two cultures, e.g. a long-term expatriate, but they cannot apply the same adaptation skills to other cultures. The final stage is integration. As people move into this stage, they achieve an identity by which they see themselves as ’interculturalists’ in addition to their national or ethnic identity. People at this stage ’attempt to reconcile sometimes conflicting cultural frames of reference that they have internalised’. (Bennett 1998, 29) They may take on the role of intercultural mediators. People at the integration stage, which is rather rare, tend to interpret and evaluate behaviours from different cultural frames. The practical use of the Bennett model as a helpful tool is important, using its basic form anybody can attempt to identify their intercultural developmental stage. At intercultural relocation trainings we use it a great deal, e.g. with senior managers or CEO-s who often are eager to find out whether they have reached the ethnorelative stages in their intercultural development process. (Falkné Bánó 2008)

4.2. Cultural Intelligence The concept of cultural intelligence is relatively new. Earley and Ang (2003) and Earley and Mosakowski (2004) described it first but the definition comprises rather similar competences as the definitions of intercultural competence, so the concept is not unfamiliar. Cultural intelligence can be defined as ’an outsider’s seemingly natural ability to interpret someone’s unfamiliar and ambiguous gestures the way that person’s compatriots would. This is cultural intelligence or CQ.’ CQ is a vitally important aptitude and skill. CQ is related to emotional intelligence, but it picks up where emotional intelligence leaves off. (Earley, Mosakowski 2004, 139) One critical element that CQ and EQ share – a tendency to suspend judgment-to think before acting. Only when behaviour you have observed begins to settle into patterns can we safely begin to anticipate how these people will react in the next situation. People who are socially the most successful among their peers often have the greatest difficulty making sense of, and being accepted by, cultural strangers. (Earley and Mosakowski 2004) Are we born with CQ or we can learn it? Although some aspects of CQ are innate, anyone reasonably alert and motivated can attain an acceptable level of cultural intelligence. (Earley and Mosakowski 2004) The three Sources of Cultural Intelligence: the three components of cultural intelligence are: • the cognitive - the head • the physical - the body • the emotional/motivational - the heart The cognitive- the head: a newcomer needs to devise learning strategies. An individual with high cognitive CQ notices clues to a culture's shared understandings. These can appear in any form and any context but somehow indicate a line of interpretation worth pursuing. The physical-the body: evidence of an ability to mirror the customs and gestures of the people around you will prove that you esteem them well enough to want to be like them. By adopting people's habits and mannerisms, you eventually come to understand in the most elemental way what it is like to be them. your actions and demeanor must prove that you have already to some extent entered their world. (How you shake hands, how you order coffee, etc.) The emotional – the heart: Adapting to a new culture involves overcoming obstacles. People need to believe in their own ability. If they persevered in the face of challenging situations in the past, their confidence grew. Confidence is always rooted in mastery of a particular task or set of circumstances. A person who doesn't believe herself capable of understanding people from unfamiliar cultures will often give up after her efforts meet with incomprehension. By contrast, a person with high motivation will, upon confronting obstacles, setbacks, or even failure, reengage with greater energy and vigor. (ibid) Cultural intelligence links the emotional, cognitive and practical dimensions of intercultural interactions and enables people to have a more effective intercultural cooperation. (Borgulya 2010) Earley and Mosakowski (2004) mention six Cultural Intelligence Profiles: • The Provincial -effective when working with people of similar background • The Analyst –resorts to elaborate learning strategies • The Natural - relies on his intuition, not on a systematic learning style • The Ambassador – may not know much about the culture but convincingly communicates, confidence is a powerful component of CQ –most common type • The Mimic – a high degree of control over actions and behaviour, if not a great deal of insight into the cultural cues • The Cameleon – high levels of all 3 CQ components – uncommon managerial type

Many managers are a hybrid of two or more of the cultural intelligence profiles. The most typical one seems to be a hybrid of the ambassador and the analyst. (ibid) 4. 2. 1. Measuring cultural intelligence: Earley and Mosakowski’s self assessment tool ’Diagnosing Your Cultural Intelligence’ assesses the three factors of cultural intelligence and one can learn where their relative strengths and weaknesses lie. There are four statements in each part, which reflect different parts of cultural intelligence. For each set, we add up the scores and divide by four to produce an average. It is most useful to think about the three scores in comparison to one another. The method is rating the extent to which we agree with given statements, using the scale: 1 = strongly disagree, 2 = disagree, 3 = neutral, 4 = agree, 5 = strongly agree. Some examples: I plan how I'm going to relate to people from a different culture before I meet them. When I come into a new cultural situation,! can immediately sense whether something is going well or something is wrong. (Cognitive CQ) It's easy for me to change my body language (for example, eye contact or posture) to suit people from a different culture. I easily change the way I act when a cross-cultural encounter seems to reguire it. (Physical CQ) I have confidence that I can deal well with people from adifferent culture. (Emotional/motivational CQ) A similar but more complex method was worked out by Michigan State University researchers on the basis of Ang and Van Dyne (2007), a CQS (cultural intelligence scale) with an additional fourth factor compared to Earley and Mosakowski’s three, this is the metacognitive factor, which is the ability to think strategically about culture and cultural differences (Balogh-Gaál 2010). The CQ questionnaire evaluates people’s replies on a scale ranging from 1-7, 1 meaning ’I don’t agree with a statement’ to 7 ’I fully agree with the statement’. Balogh, Gaál and Szabó (2008) together with researchers of Michigan State University were testing 127 full time management students’ cultural intelligence at Pannon University with this scale. They found that out of students majoring in economic management, technical management and human management, those majoring in human resource management had the highest level of cultural intelligence and it showed a strong correlation with the behaviour, the physical factor. In their conclusion the authors point out that cultural intelligence can be developed, one scene of its development is higher education. Balogh and Gaál in 2009 extended their research, testing further 1427 full time students studying at Hungarian provincial universities. The results have proved that the cognitive component can well be developed through learning. The older students, 22-24 years of age, were much better than the younger ones (18-21 years old) but only in the cognitive component. When compared with foreign students the authors found that the cultural intelligence level of Hungarian students are similar to that of the American or Asian students. (Balogh-Gaál 2010) 5. Scenes of developing intercultural competence and cultural intelligence In higher education: we can find more and more intercultural communication and management courses in the Hungarian higher educational institutions at undergraduate, Masters and also at PhD levels. At these courses not only the theory but through analysing case studies the practical side of these studies, the intercultural competence and the cultural intelligence of the students can be developed as well. At intercultural company trainings,

which are much more practice oriented, the managers and employees intercultural competence can be developed a great deal. It is obvious that developing people's awareness of the cultural differences, their knowledge and understanding of the reasons behind them and developing their skills for more effective intercultural behaviour has a key role in imroving international cooperation in every field, e.g. in politics, in the economy, etc. This work is done at intercultural communication trainings, intercultural relocation trainings, and at intercultural coaching sessions. 5. 1. Ten years of experience with trainings In the last 10 years I have done 23 intercultural relocation trainings on behalf of three British, five USAmerican and one French intercultural consultancies for one or two people, and 2 for a larger Hungarian group and a French group of managers, 12 and 25 group members respectively. I had two full-day programs entitled Hungarian Business Culture and three twohour virtual international classroom trainings, with 9-12 participants for each. The relocation trainings (for 15 British, 4 US American, 3 French and one Portuguese international senior and middle managers) are usually one full-day programs. Prior to the training the participants have to fill in a pretraining questionnaire which provides useful information for the trainer as regards their special interest areas and the degree of involvement in international assignments. It is usually held soon after the expatriates’ arrival in the target country, but sometimes due to the expats’ engagements and travels it is postponed to about six months after their arrival. In this case the participant has some experience with their local team which makes the training more concrete and useful. The trainer can give concrete pieces of advice in solving problematic situations. The training has three parts: A Culture general part–the trainer presents basic concepts of intercultural studies with practical examples, a Living in Hungary part –this covers everyday topics from shopping and public transport to Health Care, etc. This is the main part for spouses, who more and more take on also language courses at basic level, and a Working in Hungary part – this is the most important part for the expat. The trainer gives a short presentation with practical examples on the characteristics of Hungarian business culture and responds to the expat’s questions concerning his/her day-to-day problems with his local team. This takes up about four and a half, five hours of the eight-hour programme. Some consultancies provide a prepared material which can be improved, others require the trainer to prepare the material and send it to them in advance. But there is no scenario for the discussion of concrete emerging problems, this is the most exciting and challenging part of the training. At the end the participant fills in a feedback training evaluation form for the consultancy and after the training the trainer also fills in a feedback form on the training process. These give useful feedback for the consultancies and also for the trainer. What are these expats like? Everybody is unique, impossible to describe in terms of stereotypes. But we can say most of them are responsive, open-minded people, it is nice to

work with them. One interesting phenomenon may be interesting to mention, which actually confirms what can be expected on the basis of the theoretical framework describing the cultural differences in question. The French participants, and also about 200-300 French Erasmus students we have had in the last decade have been very much interested in history, the past of a culture. They always ask a lot of questions on historical issues and we spend much more time with them on these topics than with the British and the American participants who are much more interested in practical issues at the workplace and the pragmatic sides of their everyday life. 5. 2. Experiences with the virtual classroom trainings In December 2009 on behalf of a British intercultural consultancy we did three two-hour international virtual classroom trainings for altogether 32 employees of a well-known multinational telecommunication company. (Falkné Bánó 2011) Communication with the Slovak, Czech, German and Portuguese participants from different cities of Europe was provided with a combination of internet, skype and telephone connections from my home computer equipped with a webcamera. These people had chosen Hungary from the offered (CSOTs) country specific online trainings. Prior to the virtual classroom training the participants individually studied an internet material on some basic concepts and dimensions of intercultural studies and their relevance to Hungarian business culture. The most important objective of the training was on the one hand to contextualise, giving up-to-date practical content to this internet material and on the other hand to provide useful advice for the participants’ concrete problems related to their workplace interactions with the Hungarian workforce raised during the virtual classroom trainings. (ibid) Before the trainings a senior manager of the British consultancy had two one-hour preparatory online one-to-one training for the trainers. This gave a mostly technical but also some methodological brief on how to conduct this new type of training. 5. 2. 1. What are the typical characteristic features of on-line trainings? A virtual online classroom training is very different from a personal contact training. We need a much more intensive, much more active contact to make up for the lack of personal contact. We need to elaborate a special trainer style for a training on the internet, online communication is very special. E.g. you need to communicate preparatory background activities, there shouldn’t be long silences. On the other hand if you start telling long anecdotes, participants may start reading their incoming e-mails. You need a very practiceoriented training in a virtual environment and you continuously need to keep the participants’ active attention. At the very beginning you need to specify methods and means of interaction. E.g. sound, chat pod, emoticons to demonstrate like or dislike, or that there is a question, a problem and we have to draw the participants’s attention where they can find these on the screen. This form of education is very intensive, requires concentration on several things at the same time, so it is very tiring. During the trainer’s presentation but especially during the interactive activities the written questions appear on the chatpod site at the same time with signalling someone wants to talk in the emoticons, showing like or dislike, agreement or disagreement also in the emoticons, and there may be some comments seen only by the trainer again on a different part of the screen. And all these appear at the same time. (Falkné Bánó 2011) In the brochure the trainers received prior to the trainings it was emphasized that when the number of participants reach 14-15, it is better to have two trainers sharing the job, while one is talking, the other may do the preparations for the next activity, can write replies to some questions which appear on the chatpod site.

These are some of the difficulties that may arise during online virtual trainings and of course the main fear is what happens if there is a short circuit or there is a breakdown of the internet system. It is rare but it can happen and the whole programme is ruined in such a case. On the other hand we must not forget about the great advantages of online trainings, the time and cost saving is enormous. There is no need for travelling costs, hotel costs and you save a lot of time. This means great advantages both for the participants and the trainer and these advantages may make these virtual trainings the most important intercultural training form of the future. The participants’ feedback forms were sent to the trainers by the organising company. On the basis of these filled in forms we can say that the feedback was very positive. With 22 per cent of the questions there was a 100 per cent positive evaluation, with 33 per cent of the questions this was 90 per cent and there were only minor reservations with the remaining 10 per cent. These were the questions concerning the training method, means providing interactivity and the trainer’s work. As regards questions on how the acquired knowledge can be applied at the workplace, 80 per cent of the participants gave a very positive response, the remaining 20 per cent had only minor reservations. (Falkné Bánó 2011) These were new type trainings of a pilot project, new for the company, new for the trainer, new for the participants, and considering these circumstances the whole training programme was very successful. Conclusion In this paper we have seen the great importance of people’s intercultural competence and cultural intelligence for organisational effectiveness and the ways in which they can be developed through various types of intercultural trainings. It is highly probable that in today’s globalised world the cost and time saving virtual classroom trainings will be the most important intercultural training forms of the future, where the cultural competence and cultural intelligence of managers and employees with considerably different cultural backgrounds can be developed together in a dynamic learning process. References Ang, S.-Van Dyne, L. (2007) Cultural Intelligence: Its Measurement and Effects on Cultural Judgment and Decision Making, Cultural Adaptation and Task Performance. Management and Organisation Review, 3 (3), 335-371. Balogh, Á., Gaál, Z., Szabó, L. (2008) CQ – Kulturális intelligencia a globalizált világ kulcskompetenciája. In: „Hagyományok és új kihívások a menedzsmentben” Nemzetközi Konferencia, Debrecen, Konferencia Kiadvány, 119-125 Balogh, Á., Gaál, Z. (2010) Intelligensen kulturált, vagy kulturálisan intelligens? CEO - A gazdasági intelligencia magazinja Vol. 4., 6-11 Bennett, M.J. (1998) Intercultural Communication: a Current Perspective. In: Basic Concepts of Intercultural Communication. Bennett, M.J. (ed.) Boston: Intercultural Press, 1-34 Borgulya Istvánné Vető, Á. (2010) Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben. Budapest: Akadémiai Kiadó

Deardorff, Darla, K. (2006) The Identification and Assessment of Intercultural Competence as a Student Outcome of Internationalisation at Institutions of Higher Education in the United States. Journal of Studies in International Education. Fall, 2006, 10, 241-266 Earley, P. C., Ang, S. (2003) Cultural Intelligence: Individual Interactions Across Cultures. Stanford Business Books, Stanford University. Earley, P.C., Mosakowski, E. (2004) Cultural Intelligence. Harvard Business Review, October 2004. 139-146 Falkné Bánó, K. (2007) Miért nincs elég interkulturális tréning Magyarországon, és mi a teendő? In: MANYE XVI. Nyelvi Modernizáció. MANYE Vol. 3/1, Heltai, P. (szerk.), MANYE Pécsi Tudományegyetem – Szent István Egyetem, Gödöllő, 1076-1082 Falkné Bánó, K. (2008) Kultúraközi kommunikáció. Az interkulturális menedzsment aspektusai; Cultural Aspects of Doing Business in Hungary. Budapest, Perfekt Kiadó Falkné Bánó, K. (2011) Virtuális osztálytermi tréning (VCT): a jövő interkulturális tréningformája. In: Vállalati kommunikáció a 21. század elején. Szerk.: Borgulya, Á., Deák, Cs., MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottság és PTE Közgazdaságtudományi Kar, Miskolc: Z-Press, 305-315 Matsumoto, D. et al. (2003) The robustness of the intercultural adjustment potential scale (ICAPS): the search for a universal psychological engine of adjustment. International Journal of Intercultural Relations 27. (2003), 543–562 Nguyen Luu Lan Anh (2009) Interkulturális kompetencia - a fogalom értelmezése, értékelése és alkalmazása. Előadás „Interkulturális Kompetencia - alkalmazkodás és együttműködés multikulturális környezetben” Nemzetközi Konferencia 2009. november 18. Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ, Budapest

Переводческая деятельность в России в 18 веке Jankovics Mária [email protected] 1. Введение Благодаря многочисленным реформам императора Петра Первого 18 век стал началом нового этапа не только в жизни России, но принес значительные изменения и в области переводческой деятельности, и в развитии переводческого мышления. 2. Перевод в России во время правления Петра Первого 2.1. Первые попытки В результате одного из значительных преобразований Петра Первого, реформы в системе образования России, стремления царя просветить своих подданных, появился целый ряд разных школ: цифирных и специальных. Для обучения детей основам разных наук в этих школах нужны были книги на русском языке, прежде всего учебники, которые привозили из разных европейских стран. Так как они были написаны на иностранных языках, нужно было сначала переводить их на русский язык. Таким образом дело перевода книг было одним из самых важных и самых трудных дел. Петр Первый и сам занимался этой сложной деятельностью: переводил и проверял переводы. Кроме этого в 1702 году им был издан специальный царский указ о том, что: - переводчикам рекомендуется переводить всегда лишь на свой родной язык, - кто владеет языками, но не знает искусства (т.е. математику, механику, архитектуру, анатомию, хирургию, военное дело и т.д.), должен их выучить, - а кто не владеет языками, пусть поедет за границу и изучает их там, - в первую очередь надо переводить литературу, дающую практическую пользу (художественную литературу и литературу религиозной тематики только в небольшом количестве). На основе греческого оригинала (Септуагинты) Феолифактом Лопатинским, Софронием Лихудом и их помощниками под наблюдением метрополита был снова переведен, точнее отредактирован и исправлен текст славянской Библии, но довести до конца это дело удалось лишь полвека спустя, при правлении дочери царя. Она вышла в свет двумя изданиями (в 1751 и 1756 ) под названием «Елизаветинская Библия». Позже в связи с ограничением сферы использования церковнославянского языка возник вопрос о переводе Священного Писания на русский язык, но несмотря на разные опыты, русская Библия появилась только в 19 веке. 2.2. Особенности передачи иноязычных текстов В следствие того, что для данной эпохи был характерен подход к переводу с практической стороны: - во-первых, не считалось столь важным соблюдение принципа переводить с оригинала, получили широкое распростанение переводы, сделанные с иностранных переводов оригинального текста, в результате чего книги иностранных авторов попадая в Россию теряли свой национальный характер; - во-вторых, при переводе принцип отбора «полезного» прямо предписывал не воспроизводить подлинник целиком, а прибегать к его сокращению, отбрасывая все,

что казалось малозначительным, излишним. И сам Петр Первый был такого мнения, но субъективные, не имеющие основания сокращения он резко критиковал (нпр. переводы Феофана Прокоповича (1681-1736) и Гавриила Бужинского (1680 -1731)); - в-третьих, так как переводы должны были служить практическим нуждам, передача должна была ориентироваться на получателя информации: переводили не слово в слово, а так, чтобы было понятно и на русском языке. Для этого от переводчиков требовалось преодоление целого ряда трудностей как объективного, так и субъективного характера. Прежде всего учитывая церковнославянско-русское двуязычие необходимо было решить на какой язык делать переводы: на книжный (церковнославянский) или на живой, народный (русский). Далее, так как оригинал резко отличался по своему характеру от традиционных славянских, сначала надо было понять сложный исходный текст, а потом – несмотря на отсутствие соответствующей терминологии – перевести на русский язык. Большинство переводчиков могло справиться с этой непростой задачей только практически отказываясь от передачи стилистических особенностей оригинала, они переводили в т..н. «русском стиле». Такая концепция – предназначенная в первую очередь для передачи научной и специальной литературы – в какой-то степени стирала грань между переводным и оригинальным творчеством. Однако именно в эту эпоху начало формироваться представление о своеобразной переводческой этике, исключающей полный произвол переводчика по отношению к автору. (Прокопович, подвергший текст оригинала при переводе существенным изменениям, был против слишком сильного отклонения от него, настаивал на необходимости «среднего пути». Бужинский же подчеркивал необходимость уважительного отношения к исходному тексту, чрезмерную вольность считал литературным воровством – это и можно считать понятием плагиата в России 18 века.) 2.3. Передача терминов В эпоху Петра Первого для переводчиков в первую очередь научно-технической и специальной литературы особую трудность представляла передача специальных терминов, отсутствовавших в русском языке, что вызвало необходимость разработки собственной терминологической системы. Для разрешения этой задачи предлагались разные пути: заимствование недостающих единиц из европейских языков, попытки подбора или создания соответствовавших им русских эквивалентов. В переводах – даже в одном и том же тексте – часто наблюдается своеобразная комбинация разных способов. Сами попытки создания русской терминологии далеко не всегда приводили к успеху. Так обстояло дело и с предложенными крупнейшим представителем русского перевода петровской эпохи, занимавшим в Академии наук должность переводчика и секретаря, автором ряда филологических работ, реформатором русского стихосложения, Василием Кирилловичем Тредиаковским «эквивалентами». Свою терминотворческую деятельность он пытался обосновать ссылками на церковнославянскую традицию. Зачинитель русского классицизма, политический деятель и дипломат, автор ряда басен и сатир, Антиох Дмитриевич Кантемир (1708-1744) переводя книгу французского мыслителя, толкование использованных им по отсутствии в русском языке иноязычных слов и выражений, а также русских лексических единиц, использованных в новом значении, давал в примечаниях. Процесс создания собственной системы научно-технических терминов наиболее плодотворным оказался в трудах великого русского ученого-энциклопедиста Михаила Васильевича Ломоносова. Он подчеркивал что современный ему русский язык

способен правильно и точно передать самый сложный иноязычный текст, но в переводах научного характера он должен был искать слов для наименования некоторых инструментов, действий и натуральных вещей, которые сперва могут показаться странными, но со временем в результате употребления они станут привычными, как это наблюдалось в эпоху принятия христианства. Целый ряд заимствованных в то время незнакомых понятий всем современникам на сегодня стали знакомыми. 3. Развитие перевода в послепетровское время 3.1. «Золотой век» перевода Проблемы перевода научной и технической литературы сохраняли свою актуальность в течение всего 18 века. Однако несмотря на обилие переводов с иностранных языков «полезных» книг, уже во второй половине века они пользовались гораздо меньшей популярностью. Возросший спрос на развлекательную литературу, выходившие в свет многочисленные переводы иностранных романов выдвинули на передний план вопросы, связанные с передачей художественных произведений. Этот процесс стал особо заметным во время царствования дочери Петра Первого, императрицы Елизаветы Петровны (годы правления 1741-1761), способствовавшей своим указом увеличению числа выходящих в свет переводных книг, в том числе и предназначенных для легкого чтения. Согласно ее указу Академия наук должна была организовать работу по переводу и публикации на русском языке книг различного содержания. В результате увеличилась потребность в переводчиках и в 1748 году в «СанктПетербургских ведомостях» появилось объявление Академии: приглашались желающие испробовать свои силы в роли переводчика. Те, уровень которых оказался удовлетворительным, получили заказ на перевод определенной книги, а по окончании работы и напечатания ее - гонорар. Но перевод художественной литературы стал особенно распространяться в эпоху императрицы Екатерины II (годы правления 1762-1796). Именно в это время появились на русском языке впервые важнейшие произведения мировой литературы от античности до 18 века, многие из них и не имели другого перевода вплоть до 20 века. Этот период переводчиками назывался «золотым веком» перевода. Переводческая деятельность становилась все более престижной, ею занимались многие, независимо от возраста, от сословий и слоев общества, к которым они принадлежали. Переводили литературные произведения с разных иностранных языков и писатели – А.Т. Болотов, И.Ф. Богданович, Д.И. Фонвизин, В.К. Тредиаковский, А.П. Сумароков, М.В. Ломоносов – и сама императрица Екатерина II. По инициативе Тредиаковского уже в 1735 году было основано Российское собрание, форум для академических переводчиков, где они могли обсуждать результаты своей работы. Императрица и материально поддерживала переводчиков, лучшим из них – в том числе графу В.Г. Орлову, графу А.П. Шувалову и коллежскому советнику Г.В. Козицкому - пожаловала в награждение ежегодно по пять тысяч рублей. Собрание просуществовало до 1783 года. За это время им было издано 112 произведений в 173 томах, но количество переводов значительно превышало это число: однако часть из них осталась в рукописях, а часть вышла в свет уже после 1783 года, когда Собрание прекратило свою деятельность. Были переведены на русский язык передовые философские тексты, европейская художественная литература, античное наследие, научная литература и учебники. Нормой для переводчиков Собрания – особенно в случае античных памятников – считалась передача с оригинала. Лишь в случае необходимости переводили с помощью языка-посредника. Переводы делались

чаще всего с французского, немецкого, древнегреческого и латинского, редко с итальянского языков. 3.2. Проблемы художественного перевода В результате возросшей популярности перевода художественной литературы возникла потребность углубленной разработки принципов и методов этой деятельности. При передаче художественных текстов предстояло решить ряд сложных проблем лексического и стилистического характера, обусловленных характером русского литературного языка эпохи: достаточно разработанной стилистикой прозы и отсутствием особенностей светского поэтического языка. В переводных произведениях с большим количеством лексических и фразеологических елиниц, не имевших еще в русском языке эквивалентных соответствий, переводчики – из-за нехватки справочной литературы, лексикографических пособий, особенно словарей – в затруднительных случаях должны были полагаться почти исключительно на собственную интуицию и изобретательность, в результате чего местами в текстах появлялись странные «эквиваленты». При переводе поэзии как о высшей форме литературы по сравнению с прозой сокращения, удлинения и другие переделки (даже передача в прозе) воспринимались допустимыми, считались даже нормой. С 30 годов 18 века переводчики стремились передать не столько данное конкретное произведение, сколько стоящий за ним идеал, к которому каждый из них должен был стремиться и ради чего допускалось даже превзойти автора. Такой подход стимулировал и другое присущее 18 веку явление, - переводческие состязания, когда один и тот же текст предлагался нескольким переводчикам, не с целью выявления индивидульного мастерства, а по возможности лучшего приближения к версии служившей идеалом везде и всегда, независимо от времени и конкретных условий, при которых жил и творил автор перевода. Для этой цели он свободно мог опереться на результаты работы своих предшественников, прямо переносить их в собственный текст. Это считалось не только правом, но и обязанностью переводчика эпохи классицизма (позднее это воспринималось обыкновенным плагиатом). Разработку теоретических проблем художественного перевода и требования к переводу наиболее четко сформулировал автор русской грамматики, переводчик Академии Василий Евдокимович Адодуров (1709-1780): перевод должен полностью совпадать с оригиналом, должен быть изложен четко без грамматических ошибок, не нарушая языковые нормы. Эти принципы принимались в свое время даже западноевропейскими переводчиками, но могли трактоваться по-разному. 3.3. Переводчики послепетровской эпохи Василий Кириллович Тредиаковский (1703-1769) по праву считается крупнейшим представителем русского перевода рассматриваемой эпохи. В отличие от своих современников для него характерно стремление четко и верно передать содержание оригинала, ориентируясь на читателя, принадлежавшего к образованному обществу, учитывая его вкус. Однако с его именем связаны не только переводы мночисленных литературных произведений, но и описание критериев хорошего перевода и требований к переводу поэзии. Крупнейший представитель русской культуры, великий русский ученый Михаил Васильевич Ломоносов (1711-1765) посвятил немало времени переводам и их редактированию. Однако переводы он рассматривал прежде всего как материал, который – после переработки и переосмысления иноязычных образцов – позволит обогатить русскую литературу новыми темами и формами. Ломоносов считал, что

перевод должен быть верным до такой степени, чтобы это не нанесло ущерба нормам русского языка, разработка которых для него являлась одной из самых важнейших задач. При межъязыковой передаче переводчик должен сохранить стиль оригинала. Выдающийся деятель русского классицизма, известный русский поэт и драматург Александр Петрович Сумароков (1717-1777) уделял вопросам перевода также немало внимания. С одной стороны он протестовал против все более возрастающего потока переводной беллетристики, прежде всего «бесполезных» романов, а с другой стороны и он сам переводил немало иноязычных авторов. Переводы занимали почетное место и на страницах издавшегося им журнала «Трудолюбивая пчела». Для Сумарокова было важно точно передать лишь форму иноязычного текста, но он стремился создать новое произведение, приближающееся к идеалу, а не передать оригинальное. Большинство написанных одним из основателей русского национального театра Владимиром Игнатьевичем Лукиным (1737-1794) пьес было получено в результате переделки французских авторов с той целью, повысить идейно-эстетическую ценность оригинала для русского потребителя. Ради этого – чтобы чужеземный колорит не затруднял восприятие произведения, и чтобы русские зрители не потеряли интерес к нему – черты чужого быта заменял собственными, иностранные имена русскими. 4. Переводческая деятельность в конце 18 века 4.1. Влияние сентиментализма на перевод В последние десятилетия 18 века резко увеличилось количество издаваемых переводных произведений, роль перевода в системе тогдашней культуры значительно повысилась. Особенно интенсивно развивался перевод беллетристики. Хотя при отборе иноязычных книг важнейшим критерием продолжает быть «общественная польза», – благодаря зарождавшемуся сентиментализму – начинают обращать внимание и на новизну, чувствительность, нежний стиль и т.д. В то же время – хотя встречались переводчики, которые работали бескорыстно и издавали свои переводы за собственный счет – для переводной литературы все более характерна ориентация на читательский спрос, т.е. влияние коммерческих факторов. К концу 18 века в России наблюдается бурное развитие переводческой деятельности, совершенствование уровня переводческого мастерства, все более обдуманный отбор книг для перевода и широкое распространение переводческой деятельности - после Москвы и Петербурга - и в русской провинции. Под влиянием сентиментализма становится все важнее передача индивидуального стиля автора, даже вместе с присущими ему недостатками. Помимо чисто формальных моментов переводчики-сентименталисты в соответствии с собственными вкусами и мировоззрением старались показать и другие стороны оригинала. Однако знаменитый литератор того времени Василий Сергеевич Подшивалов (1765-1813) в своем произведении «Сокращенный курс русского слога» посвятил специальный раздел переводу с иностранных языков на русский, в котором подчеркивает важность сохранения всех стилистических особенностей подлинника, с помощью которых автор всегда остается узнаваемым. Переводы по прежнему делались главным образом с французского языка, наиболее распространенного в русском образованном обществе того времени. Однако наряду с немецким он выступал и в роли языка-посредника. Переводы, сделанные непосредственно с английского оригинала появились лишь в самом конце столетия. Хотя переводческая деятельность в образованных кругах общества стала все более популярной, а сами переводчики считали свой труд средством просвещения

родной страны и приобщения ее к европейской культуре, осознание различия между переводной и оригинальной литературой утвердилось не сразу. Это объяснялось с одной стороны, тем, что имя автора часто отсутствовало (важнешим считалось содержание), а с другой стороны, тем, что считалось вполне допустимым создавать своеобразный синтез переводного материала с собственным творчеством. Начало принципиальному разграничению между ними было положено Н.М. Карамзином. 4.2.Карамзин и развитие русского перевода Крупнейший представитель русского сентиментализма, реформатор русского литературного языка, писатель, поэт, публицист, историк Николай Михайлович Карамзин (1766-1826) оставил значительный след и в области перевода. В первый период своей деятельности он много переводил, но одновременно выступал и как критик переводов. Он высоко ценил культуру перевода и считал деятельность переводчиков важным фактором в развитии русского языка и литературы. Однако признавал необходимым четко разграничивать переводное и оригинальное творчество, и присваиванием чужого «не обманивать русских читателей». Отрицательно относился и к практике, когда перевод полученный благодаря языку-посреднику, выдавался за версию, выполненную непосредственно по оригиналу. При переводе Карамзин стремился к верности, в то же время старался избежать противные русскому языку выражения и не отступать от нормы. Карамзин, будучи уже известным писателем, не прекращал заниматься переводческой деятельностью. Он интересовался и выработкой русской научной и политической терминологии. В самом конце столетия им создается даже итоговое произведение в данной области «Пантеон иностранной словесности» (1798), содержавшее его взгляды на перевод, его «ars poetic-у». Переводческая деятельность Карамзина была уже несколько десятилетий спустя высоко оценена крупнейшим русским критиком В.Г. Белинским, по словам которого «переводом...Карамзин оказал русскому обществу столь же важную услугу, как и своими собственными повестями» (Семенников in Нелюбин, Хухуни 2006: 234) 5. Заключение Просмотрев основные черты и особенности русского перевода 18 столетия можно установить, что 18 век являлся важной вехой на пути развития истории перевода в России. Именно в 18 веке был заложен прочный фундамент для переводчиков и переводов 19 и 20 веков. Именно в этот период осознавалась постепенно потребность в разработки собственных принципов передачи иноязычных текстов и теории перевода. Литература Нелюбин Л.Л., Хухуни Г.Т. 2006. Наука о переводе. Москва: «Флинта» Jankovics M. 2011. A fordítás elméletének és gyakorlatának orosz-magyar vonatkozásai. Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó

Янкович М. 2011. У истоков переводоведения. In: Gadányi K. (szerk.) Studia Slavica Savariensia 1-2. Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 147-155.

A fordítás határesetei kapcsán  Józsa Judit  Jozsa. [email protected]   

Riassunto  Alcuni casi di traduzione tra lingua e dialetto  Il critico Kálmán ha definito la pratica di traduzione da diverse varietá della stessa lingua un caso limite della traduzione. La produzione letterararia in Italia é ricca di questa situazione, sempre se si considerano i dialetti varianti diatopiche della lingua italiana. Il presente contributo intende ad esaminare alcune forme di traduzione tra lingua e dialetto, tenendo presente che si tratta di un campo in cui le soluzioni dipendono da una serie di fattori tra culturali, letterari, linguistici editoriali e personali.  1. A fordítás határesetei 

Kálmán C. György a fordítás határeseteit számba vevő tanulmányában (Kálmán, 1998) a műfordítás lehetséges határesetek között említi a nyelven belüli fordításokat:  6. eset. szinkron nyelven belüli fordítás: ha két dialektus úgy tekinthető, mint amelyek egy és ugyanazon nyelv részei, akkor az egyik dialektusban vagy szocioletusban írott szövegfordításai egy másikra ebbe a csoportba tartoznak. A magyarban ilyen fordítás tudatommal nem létezik, de talán német és olasz nyelvterületen lehetnek erre példák.  Kérdés, hogy mennyire alkalmazható ez a megállapítás épp az itáliai helyzetre, ahol, mint ismert, a dialektusok nem az olasz irodalmi nyelv változatai, hanem a vulgáris latinból kifejlődött kis újlatin nyelvek, melyek között néha a távolság jelentős s a kölcsönös érthetőséget nehézzé teszi, sőt egyes esetekben ki is zárja. Az olasz nyelvnek ez a tagltsága közismert, időként kicsit el is túlzott, illetve egy korábbi, még a kötelező iskoláztatás és a tömegkommunikációs eszközök elterjedése előtti állapotot tükröz. Az itáliai dialektusok számát senki sem tudja pontosan megmondani, sem a jelenséget megmagyarázni.   Az olasz nyelvi helyzet egyik legjobb értője szerint a történelmi és földrajzi okok mellett a magyarázat az olasz nép lelkületében is keresendő, amely ragaszkodik a gyökereihez és nem tűri a szabályozást. ( Rholfs 1976, 30)  Az itáliai dialektusok mellett az olasz köznyelvnek is vannak térbeli változatai, ezek a regionális olasz nyelvek, amelyek létrejötte viszonylag új jelenség és jellemzően a beszélt nyelv szintjén, illetve a beszédet imitáló narratív szövegekben létezik   Az olasz nyelvi fejlődés eredményeként a XVI-XVII. században végbement az irodalmi nyelv kodifikálása , s ezzel a többi , addig vele egyenrangú népnyelv dialektussá válása. Az, hogy ez pozitív, vagy negatív hatással volt-e az olasz irodalom fejlődésére, még napjainkba is vitatott kérdés, melynek tárgyalása most nem lehet feladatunk. Ízelítőül azért a Felvilágosodás nyelvfilozófusát, M. Cesarottit idézzük:   Lehet, hogy sokkal szerencsésebb lett volna, ha ugyanúgy, mint a görögök esetében , minden dialektust egyformán nemesként ismertek volna el, s az írók mindegyiket használták volna. Így mindegyik fejlődött, gazdagodott, tökéletesedett volna, s a nemzetnek most több nagy írója lenne. Köztudott ugyanis, hogy az írók saját anyanyelvükön tudnak legjobban írni, de ha más nyelven kénytelenek megtenni, akkor zavarba jönnek és középszerű teljesítményt nyújtanak. Ezekből a nyelvekből alakulhatott volna ki idővel az olaszok igazi közös nyelve. ( Cesarotti 1801, 1)  

A görög modell követése, szemben a centralizált rómaival más gondolkodóknál is felfel bukkan a későbbiek századokban is. Bár a dialektusok nem fejlődtek a görög minta szerint tovább, az olaszországi irodalom mégis sajátosan alakult. Számos dialektusnak van másodlagos, szépirodalmi használata is, s gyakorlatilag az olasz nyelvvel párhuzamosan a kezdetetektől létezik egy jelentős, dialektusokon írt irodalom. Ezek az alkotások hol kiegészítették az irodalmi nyelven írt irodalmat, hol az ellene való lázadás hangján szólaltak meg, ez olyan szerteágazó kérdés, melyre itt nincs módunk. A dialektális és irodalmi nyelven írt alkotások közti kapcsolatot csak a fordítások szempontjából vizsgálunk.   2. Az itáliai nyelvek egymás közötti fordításai  

Az Itáliában kialakult vulgáris nyelvek között sokrétű és sokirányú fordítói tevékenység folyt évszázadokon át. Fordítottak irodalmi nyelvről dialektusra, dialektusról irodalmi nyelvre és különböző dialektusok egymás között is. Bár itt nem vizsgáljuk, meg kell jegyezni, hogy dialektusra természetesen latinból, görögből és modern nyelvekből is fordítottak.   2. 1. Olasz nyelvről dialektusra  

A legtöbbet fordítást olasz nyelvről dialektusokra találhatjuk. Ez a tevékenység elsősorban nyelv és kultúrpolitikai célokat szolgált: a költő ily módon kívánta bizonyítani nyelve gazdagságát, érettségét, kidolgozottságát, szépségét, irodalmi célra történő felhasználásának alkalmasságát. Ezért fordítottál le Dante, Petrarca Boccaccio, Ariosto, Tasso alkotásait. Az olasz irodalmi nyelvről történő fordítások gyakran inkább átköltések, melyek célja a nevettetés. (Haller, 2002, 25).  Emellett létezik ellenkező irányú fordítás is dialektusról olasz irodalmi nyelvre. Ezek közül említünk néhány esetet.   

  Dialektusról olasz nyelvre  A legtöbb példát kétségtelenül a költészet kínálja. Már az elmúlt századokban is előfordul, hogy a dialektusban írt művet (általában költeményt) egy költőtárs olasz nyelvre fordítja. Erre példa Ugo Foscolo, aki olasz nyelvre fordítja Giovanni Meli sziciliai költő sziciliai dialektusban írt versét. A XX. században kiadott költői antológiákban bevett gyakorlat, hogy a szerkesztő ( sokszor maga is költő) fordítja a dialektusban írt verseket olasz nyelvre. Ilyen tevékenységet végzett Pasolini, is. A tájnyelvi költészet újjáéledése a XX. században az olasz irodalom érdekes jelensége. A dialektikuson írt költészet ekkor máig tartó fénykorát éli. Amíg az elmúlt századokban a beszélt nyelv a dialektus, a költészet nyelve pedig az olasz volt, a nyelvek közötti funkciómegoszlás megfordult. Mára már az olasz nyelv a beszélt nyelv, s a dialektus költői nyelvek alapjául szolgál. Leginkább kis, marginális nyelvjárásokról van szó, melyek a szó valódi értelmében nem is dialektusok, valahol az eredeti nyelvjárás és az idiolektusok határán mozognak. Költői nyelvek, melyek nem a dialektológust, hanem a nyelvészt érdeklik igazán. ( Berevini1990, 71) (és az irodalmárt, tehetjük hozzá). Hogyan jelennek meg ezek a művek az olasz és az olasz nyelvi kompetenciával rendelkező olvasó előtt? Többféle megoldás létezik: amikor a toszkán alapú irodalmi nyelvhez közelálló nyelvjárásról van szó, a szerkesztők sokszor megelégszenek lábjegyzetekkel, amely némely formai és/vagy lexikai elem magyarázatára szorítkozik. Amennyiben távoli, az irodalmi nyelvtől távol eső nyelvjárásban írt költeményről van szó, mellette /alatta találhatjuk a mű olasz nyelvi fordítását. A fordító személyét illetően az alábbi alapesetekkel találkozhatunk:

1. A fordító maga a költő, aki az eredeti művének egy későbbi időpontban elkészíti a az olasz nyelvű fordítását. Mivel önfordításról van szó, néha felmerül az a kérdés is, hogy mennyire lehetünk biztosak abban, hogy a költő a művét valóban dialektusban írta-e vagy éppen megfordítva történt, esetleg szinte egyidőben született meg két nyelven az alkotás. Nagyon sok tájnyelven alkotó költő irodalmi olasz nyelven is ír, alkotói periódusoként, műfajonként s még egy sor más szempont szerint váltogatva a nyelveket. A fordítás mikéntjével kapcsolatosan előfordul, hogy a költő művészi igénnyel készíti el a fordítást, amely önállóan is megállná a helyét. Saját, tájnyelven írt műveinek irodalmi nyelvre való fordításáról Gabriele Alberto Quadri úgy vélekedik, hogy azok koránt sem szolgai közvetítések, hanem igazi újraalkotások, mivel saját magunkat újrafordítani annyit tesz, mint újraértelmezni, újrafelfedezni, olyan, mint egyfajta pszichoanalízis, azt feltételezi, hogy elszakadunk a szövegtől és a saját látásmódunktól, hogy objektívan láthassuk, esetleg megkérdőjelezzük .(Quadri, 1997, 360). Sok esetben viszont hangsúlyozzák a költők,, hogy csupán prózai, tartalmi fordításra vállalkozott. Ez az eljárás egyébként sem idegen az olasz versfordítói hagyománytól, ahol a formahűségről általában lemondanak a fordítók, Dantét idézve eleve lehetetlennek tekintve a lírai művek formahű fordítását. Ellentétben a magyar gyakorlattal, az sem idegen az olaszországi gyakorlattól, hogy költő 2. A fordító maga is költő, aki vállalkozott arra, hogy költőtársa versét lefordítsa olasz nyelvre. Ismét Pasolini példájára hivatkozhatunk, aki antológiája számára számos dialektális költő versét fordította le. Biagio Marin, Virgilio Giotti, Mario Costa, Salvatore Di Giacomo és mások versei az ő fordításában olvashatjuk. 3. A dialektális művet kiadó szerkesztő az adott tájnyelvben járatos filológust kér fel a művek lefordítására. Ebben az esetben általában a fordító próbál háttérben maradni. a, Biagio Marin verseskötetének fordítója, Edda Sera, megjegyzi: „Míg az előző kötet fordítója Giovanni Battista Pighi ritmikus formát alkalmazott, az én fordításom jelzésszerű, néhány jegyzetre szorítkozik. Az olasz nyelv nem ugyanaz az eszköz, mint a dialektus.”( Serra, 1980, 47) Akárki is végzi a dialektuson írt művek olaszra történő lefordítását, maguk a fordítók, vagy későbbi kritikusaik jelzik, hogy az olaszra fordítás során erőszakot kell tenni, ami degradálja és mesterkélté teszi az eredeti költői szöveget. A fordítás csak segédlet, amely a legjobb esetben is csak az eredeti kontúrját tudja érzékeltetni-idézi Dante Isella véleményét Porta fordítása kapcsán Hasonló problémáról adnak számot mások is: a nyelv veszít frissességéből, az akadémiai nyelvhasználat, a merev, tökéletességre történő törekvés nem válik javára a költeményeknek Mások egyenesen feleslegesnek és kivihetetlennek tartják a dialektus irodalmi nyelvre való fordítását: Amit dialektusban mond az ember, azt nem lehet irodalmi nyelven elmondani és fordítva. Mi értelme van lefordítani bármilyen nyelvre, mi marad meg belőlük? Csak és kizárólag az eredeti nyelven kell őket olvasni. (Bonea, 1981, 19). Mindenesetre olaszra fordítani ezeket a verseket éppúgy veszteséggel kell számolnunk, mintha bármilyen más nyelvre ültettük volna őket át. A fentiek alapján azt gondolhatnánk, hogy a nyelv és dialektus közötti közlekedés a költői alkotások esetében vetődik fel. Távolról sincs így: A XIX. századtól kezdve az olasz elbeszélő irodalomban igen gyakori,amikor az író utalást tesz arra, hogy valójában szereplői nem azon a nyelven beszélnek, ahogy az olvasható, s ők maguk sem saját nyelvükön írják

történeteiket. Manzoni, Pirandello, Svevo, hogy csak a legismeretebbeket nevezzük meg, gyakran említik ezt a nehézséget, ami tulajdonképpen eleve fordításra készteti őket. Ignazio Silone a Fontamara c. regénye előszavában arról ír, hogy problémát okoz számára, hogy milyen nyelven beszélje el a történetet, hiszen senki se gondolja, hogy a fontamaraiak olaszul beszélnek. Mi az iskolában tanuljuk meg az olasz nyelvet, ahogy mások a latint, a franciát, az eszperantót. Az olasz nyelv a mi számunkra idegen nyelv, halott nyelv, olyan nyelv, amelynek szókincse, nyelvtana tőlünk, cselekvési szokásainktól, észjárásunktól, kifejezésmódunktól teljesen függetlenül alakult ki. De mivel nincs más eszközöm önmagam megértésére (és most mindenáron meg kell szólalnom) erőmet megfeszítve nagyjából lefordítom a tanult nyelvre, amit mindenkinek tudtára akarok adni.” ( Silone, 1973, 18.). Zsámboki Zoltán fordítása. Ugyanerről a problémáról tesz említést egy torinói író, Carlo Levi is, amikor továbbadja a történetet, amelyet „csodálatos piemonti nyelven meséltek el neki, s amit kénytelen lefordítani egy olyan olaszra, amit csak az emléktáblákon meg a sírköveken használnak. Levi,1988. 587). A dialektusról nyelvre történő fordítására rengeteg példát találunk a Reneszánsz komédiáiban, illetve ezek későbbi lejegyzett változataiban. Erre sok utalást olvashatunk a színházi művekhez írt előszavakban és ajánlásokban. „A szereplők nem az eredeti nyelveiken ( velencei, nápolyi, bergamói, pádovai) szólalnak meg, hanem olaszul, hogy mindenki értse„olvasható gyakran. Itt jegyezzük meg, hogy az olasz irodalom számos fontos alkotása született több nyelven, vagy kevert nyelven, amely más nyelvekre lefordíthatatlan. Tehát épp a többnyelvűsége okán ezek az alkotások csak az olasz(ul) olvasó számára élvezhetőek. 2. 3. Dialektusról másik dialektusra 

Nagy hagyománya van a kis újlatin nyelvek (dialektusok)esetében. Több olyan kezdeményezés is van, hogy megismertessék, fordítások útján egy más költészetét. Tudunk például olyan antológiáról, ahol friulán verseket fordítottak ladin és rétoromán dialektusokra, vagy friulán költőket több újlatin nyelvre/dialektusra. Azt, hogy az újlatin nyelvek kontinuumában, ahol az egyes nyelvek között a határok nem húzhatók meg mereven, mit tekintünk nyelvnek vagy dialektusnak, leginkább nyelven kívüli tényezők határozzák meg. Amennyiben csak szűkebb értelemben használjuk az itáliai dialektusok fogalmát, azaz nem tekintjük ide tartozónak a szárd, friulán és ladin nyelvre/ről történő fordításokat, nem ismerünk sok példát. Ez nem jelenti azt, hogy nem készültek, a dialektális irodalom nagy része feldolgozatlan, nehezen érhető el, szerzőjük is sok esetben ismeretlen. Haller számol be egy olyan esetről, amikor az eredetileg római nyelvjárásban írt népies hangvételű elbeszélő költeménynek Amerika felfedezéséről (Pascarella: La scoperta de l’ America) nyolc ismert dialektális fordítása léteik: milánói, velencei romagnolai és genovai nyelvjárásra fordították le. A népszerűség kulcsa a témaválasztásban rejlik, amely nagyon megmozgatta a népi képzeletet. A dialektális változatok sokfélék: szöveghű és erősen átdolgozott fordításokat találunk.   3. „Könnyű” nyelvekről történő fordítás?  

A fenti példák alapján láthatjuk, hogy olaszországi vonatkozásban nyelv és dialektus között a minden irányban történő fordítás a kezdetektől fogva minden műfajban bevett gyakorlat. Az újlatin nyelvek közötti fordítások kérdése komplex kérdés. Sokat idézik Cervantes híres mondatát a könnyű nyelvek közti fordításról. amit másolásnak tekint. Kevésbé ismert Terracini olasz nyelvész alapos tanulmánya, amelyben érinti az újlatin világ közti fordítások kérdését is.  

A fordító számára azonban a két nyelv, a két kultúra egyszerre létezik, markánsan különbözik, és teljesen egyenrangú. Ez az érzés nem hagyja el, munkája soron, sőt, a fordítás folyamatában ez ösztönzőleg hat rá. Cervantes „könnyű nyelvei” kapóra jönnek számunkra. Gondoljunk az újlatin középkorra, amikor a latin égbolt alatt a végtelen számú vulgáris változat nehezen tudott nemzeti nyelvekké válni. Gondoljunk Brunetto Latini, vagy Bölcs Alfonz irodalmi kétnyelvűségére, a szerelmes versekre és a regényekre, a provanszál lírára és a francia nyelvű prózára, melyek Dante tudatában együtt léteztek a dolce stil nuovóval, vagy gondoljunk arra a román nyelvi világra, amely a Dekameronban még szabadon közlekedik, és még Santillana marki Előszavában is. Fel kell tenni a kérdést, lehetett –e fordítani abban a világban, ahol nem voltak még stabil határok, sem térben, sem időben? És tulajdonképpen a középkor nem is fordít. A latinnal kapcsolatban vulgarizált, ami mesze nem ugyanaz. Ami a rokon nyelveket illeti, azok között csodás módon megvalósult a közlekedés. Főleg a francia és az olasz között. Marco Polo a Világ Csodái c. műve, előbb franciául született, aztán venétül, hibrid nyelven, ami annyira nem kedvez a fordításnak, aztán egy század leforgása alatt le lett tiszta francia nyelvre fordítva, aztán latinra, venétre, olaszra.   De hát erre alig lehet használni a fordítás-szót. Vegyük példának a Aldobrandino, egy másik franciául író olasz író művét. Aldobrandino tanácsokat ad a dajkáknak, hogy használják ki a rájuk bízott újszülöttek első napjait, hogy a végtagjait formálják. Ez nem a Duecento toszkán nyelve, hanem áttetszik alatta a francia. Parodi lustának nevezte ezeket a franciával átítatott olasz nyelven írt változatokat ,amelyek szolgai módon reprodukálja a szerkezeteket. Ez az adaptáció, természetes, ad hoc jellegű és nagyban hasonlít ahhoz, amikor egy népdal kicsit változik, színeződik, ahogy halad az útján, anélkül, hogy bármilyen fordítási szándékról beszélhetnénk. Mint ahogy akkor sincs ilyen szándék, amikor a szíciliai iskola terméseit toszkanizálják, vagy a helyi nyelvek irodalmába teszik át a kezdeti időszak irodalmi alkotásait, Franciaországban, Spanyolországban és főleg Itáliában. Terracini tehát inkább tekinti adaptációnak, mint igazi értelemben vett fordításnak az eltérő kulturális súllyal bíró nyelvek közötti közlekedéseket. Igaz, amúgy is elég szkeptikus álláspontja a fordítói tevékenység egészével kapcsolatban.   Mint láttuk, maguk a fordításokat végzők sem egységesek a saját fordítói műveletük megítélésében. Céljuk általában praktikus, nem kívánnak az eredetivel egyenrangú művészi élményt létrehozni. A kiadói oldalról is tapasztalható, hogy nem is tartják minden esetben szükségesnek megjelölni, ki végezte a fordítást. Igaz, ez nemcsak a dialektusról történő fordításnál fordul elő. Sokan tartják úgy, hogy nálunk olyan szerencséden alakultak a dolgok, hogy nagy költőket nagy költők fordítottak, máshol inkább csak a mesteremberek. Ez csak félig igaz: jelentős költők foglalkoztak a klasszikus irodalmak és a francia, angol irodalmi alkotások fordításával Olaszországban is. A kérdésre adó válasz függ attól, milyen definíciót fogadunk el, milyen fordítási modellt tekintünk alkalmazhatónak.    

Irodalom   

Boena, E. La poesia di Achille Curcio, in: Tassoni L (1981) Studi sulla poesia dialettale del Novecento, pp. 19-20.Catanzaro: Comune   Cesarotti, M. (1801) Saggio sulla filosofia delle Lingue, Pisa: Societá letteraria.  Dell’ Arco. M.- Pasolini, P.P. (1995) Poesia dialettale del Novecento, Torino: Einaudi  Brevini, F. (1999) La poesia in dialetto, Milano: Mondadori.  Brevini, F. (1990) Le parole perdute, Torino, Einaudi  Chiesa, M. – Tesio, G. (1984) Le parole di legno. La poesia del Novecento in dialetto, Milano: Mondadori   Haller, H. W. (2002) La festa delle lingue, Roma: Carocci 

Haller, H. W. (1995) Traduzioni interdialettali: La scoperta de l’ America da Pascarella ai genovesi RID  KálmánC., Gy. (1998) A fordítás néhány határesete in: Te rongyos (elm)élet, Budapest: Balassi Kiadó, ,pp. 45-52.  Pasolini, P.P. (1972) Canzoniere italiano, Milano: Garzanti  Rossi, F.(1994) Soreli, Udine: Institut ladin-furlan  Rholfs G. ( 1972), Studi e ricerche su lingua e dialetti d’ Italia, Firenze: Sansoni  Spagnoletti, G.-Vivaldi, C.(1990) Poesia dialettale dal Rinascimento a oggi, Milano, Garzanti  Terracini, B.(1957) Il problema della traduzione, Venezia: Neri Pozza Editore 

Functional research of figures in English translation of Ady’s poem Kiss Tímea [email protected] Abstract In my paper I examine the system of stylistic figures in poems by Endre Ady and the English translation of the same poem. I try to present how these figures appear in the translation. With my work I would like to help to identify the function of figures of speech in these texts. Repetition, parallelism, antithesis and other figures are the main organizers in Ady’s texts. The connection of these figures is an important component of his style. I examine whether the translations are showing these figures, and if so, what their function is. I mostly concentrate on repetitions in the translations. I present an analysis of one poem by Ady through the translated text and compare the source with the target text. In addition I examine how the style of the translator influences the style of the original version and how these changes influence the figures and their functions. Absztrakt Dolgozatomban a stilisztikai alakzatrendszert elemzem Ady Endre versében és műfordításában. A költő életművében kiemelt szerepük van az alakzatoknak mint jelentésképző és szövegszervező nyelvi elemeknek. A retorikai-stilisztikai alakzatok szerepének és működésének vizsgálata azért lehet célravezető Ady költői szövegeinek és fordításainak összevetésekor, mert az alakzatokat létrehozó műveletek használatában és alkalmazásában Adynak úttörő szerepe volt saját korában. Hipotézisem, hogy Ady alakzatai nem funkció nélküli díszítő elemek, hanem jelentés- és kompozícióképző erejük van, s a célnyelvi szövegvariánsokban fellépő hiányuk az eredeti szöveghez képest szemantikai és pragmatikai jelentésváltozásokat okozhat. A vizsgálat legfontosabb eredményének tekinthető, hogy az általam vizsgált célnyelvi ismétléses alakzatok funkcionálisan ekvivalensek a forrásnyelvi szövegéivel, de a fordítási folyamatban végbemenő lexikai és szemantikai változások következtében funkciójuk gyengébb. Kulcsszavak: alakzatok, fordítás, ismétlések, anafora, epifora, paralelizmus, adekvátság 1. Introduction To compare the source and target text I have chosen the poem A magyar Ugaron. While working on my PhD thesis I am currently analyzing Ady’s poetry of his early years and thus I have chosen this verse from volume Új versek (New Songs). Poems from this period of Ady can be difficult to understand for the translators, because scourging patriotism and ambivalence of his feelings come to the front. In my work I show how Bernard Adams struggled with the topic of Hungarian fallow. There have been several efforts made to translate Ady’s poems. But to precisely transfer the atmosphere, the music and sense of these verses is really difficult. One of his specialties is to quickly enlighten and enormously show the situation in his poems. His symbolism is luscious. They come from the world behind as they were just grown out from the soil. Ady is everything and in the same time opposite of everything. This is why his poetry is so mythical. (Lukács 1977; cited by Joó (translation by Kiss)). 2. Academic background Equivalency − which is always difficult to define − is one of the important questions of translatology. A certain group of translatologists believe that the source text is replaceable with the target text when linguistic and non-linguistic equivalency applies. (Torop 1995, quoted by Lőrincz 2007: 29 (translation by Kiss)).

In case of literary texts we speak of a different type of equivalency than in case of other types of texts. At the same time lots of researchers deny that any type of adequacy can be created between poetical texts. Popovič uses the phrase communicative equivalency in case of literary adequacy. By him the most important factor is to keep the style of the source text. (vö. Popovič 1980). According to this, partial changes of the text are allowed in the target text till the equivalency globally appears. The dominant parts − which are necessary for the text cohesion − of the source text should be kept in the translations too and the differences should be compensated in other parts of the text (vö. Lőrincz 2007: 36). The communicative equivalent of the source text is the functional different target text which is equivalent with the source text (Popovič 1980: 148). 3. Methods In my paper I analyze the realization of communicative equivalency in parallel text corpuses using the method of functional stylistics. Charles Bally – the author of functional stylistics – says: the function of the stylistics is to study the means of expression of a language from the viewpoint of their emotive function. All the linguistic elements from single tones to complex sentences can have stylistic value (Kabán 2008: 50). The theory of stylistic figures – which is based on the theory of rhetorical figures – concentrates on research of the stylistic value of linguistic elements in different types of texts. A functional stylistic analysis analyzes the function of linguistic elements in expressed context. Identification of the message of the text, the most typical style and textual specialties are particularly important in literary texts (Szathmári 1998). 4. Figures in the poem The additional figures are dominant in this poem: parallelism, antithesis, anaphora, epanalepsis, epistrophe and climax. To help the understanding of these figures in the analysis see the definitions below: Parallelism: The use of similar structures in two or more clauses. Antithesis: Juxtaposition of opposing or contrasting ideas. Anaphora: Repetition of the same word or group of words at the beginning of successive clauses. Epanalepsis: Repetition of the initial word or words of a clause or sentence at the end of the clause or sentence. Epistrophe: Repetition of the same word or phrase at the end of successive clauses. Climax: Arrangement of words in order of increasing importance. 5. Functional and stylistic methods used for parallel corpus analysis The additional figures are examined in A magyar Ugaron and its English translation. I compare two texts to know how the translator re-interpreted the verse. The poem A magyar Ugaron is the cadence and gives the title of the cycle. The title of the version published in Budapesti Napló in 1905 was A magyar Ugar without the adverb of place. Adams uses the version from 1906: A magyar Ugaron. In the first strophe the narrative voice places itself in the imagined space; places itself on the fallow (Elvadult tájon gázolok). The verb in first person singular form wade (gázolok) strengthens the placement on the fallow. This is an antithesis because to wade on the passive, motionless, barren soil expresses an intensive movement. The title and the last sentence of the first verse create an epanalepsis: A magyar Ugaron, Ez a magyar Ugar. In between we can find enumerations which describe the fallow: Unweeded land, rank soil, wild meadow, weed, Hungarian millet. The first person singular verbs in present tense give more stress on the presence of the narrative voice: wade, know. Demonstrative pronouns: ez, ezt create an anaphora: ezt a vad mezőt ismerem, / ez a magyar Ugar. The English translation fairly differs from this. Although the narrative voice places itself on the fallow in the target text but the intensity of the word wade is softened to walk by the translator. The unweeded land in Adam’s text turns to land, fertile of old. With this the antithesis becomes less significant. The target text makes meaningful changes not just in the form but in the substance on the source text: I walk a land, fertile of old, / But now grown wild with millet-grass and tares. / This fallow field is Hungary, / For which none cares. Original version: I wade on a wild meadow, Lush ancient field, weeds, Hungarian millet, I know this wild field, this is the Hungarian fallow. The enumeration inside the epanalepsis cannot be found in the target text. In Adams’s variant the third line completely

changed and switched with the fourth line: This fallow field is Hungary, / For which none cares. In this way the repetition of the demonstrative pronouns is erased. In the second verse adversative thoughts appear. Creating semantic reverse with wild meadow, lush, ancient field the symbols of holy humus and virgin land appear: I wade on a wild meadow, lush ancient field, weeds, Hungarian millet, I know this wild field, this is the Hungarian fallow. I bow down to the holy humus, in this virgin land something is chewing. The differences between the texts are not as significant as in the first verse. Adams’s translation: Low to the sacred soil I bend, / Some baneful things its purity now sours. / Alas, you skywardstretching weeds, / Are there no flowers? If we look at the lexical meaning of the words we can find the words of the original poem. But the antithesis in the translation cannot be equivalent with the original, on the basis of emotionless and disappeared adjectives in the first verse. The holy humus is turned to sacred soil in the translation. But extra meaning of the word humus - which means rotten animals and plants - does not come with the word soil. So the antithesis is not strengthened in the adjectival locution. The second line of the second verse in the original text has been translated differently. In Adams’s text this line lexically differs from the original: Some baneful thing its purity now sours. While grammatically it remains active and present. The subject with the added adjective in the target text causes semantic change. The antithesis appears in the second half of the verse in the source text: I bow down to the holy humus, / In this virgin land something is chewing, / Hey, sky-high weeds, / So is there no flower here. The holy humus and virgin land are in contrast with sky-high weeds. The something is chewing includes the worms in itself, so it creates semantical contrast with the virgin and holy adjectival constructions. The second half of the second verse is transferred equivalently by the target text Adams: Alas, you skyward-stretching weeds, Are there no flowers? Between the first and second verse of the source text we can find antithesis. But we can also find this figure in the second verse creating parallelism between these strophes which ends with a question opening with the Hey interjection. We can find the mentioned figures in the target text but on account of changes and ellipsis the antithesis is not so deep as in Ady’s poem. Nor the interjection is missing but while Nyerges’s version is formally equivalent with the Hungarian: Hey / Hej; Adams has chosen Alas which means haj or ó. The question is almost the same like in the source: Are there no flowers? / Are there no flowers here? The lines of Adams’s version rhyme well but the semantic meaning changes: the lack of the demonstrative pronoun pushes the presence of the narrative voice on the fallow back into the background. To compensate for this, in the translation the narrative voice speaks to the weeds: Alas, you skyward-stretching weeds. In the third strophe of the original poem there is a change. The active narrative voice retires and the fallow becomes active: vine encircles, the weed pulls down, put to sleep, laughing wind whisking. While the narrative voice only peeps at the sleeping soul of the ground and is dazed by scent of flowers. We can determine that the narrative voice is dominant in the first two while the fallow is dominant in the last two verses. So antithesis makes tension between these strophes. We can find other figures in the closing verse, such as enumeration: the weed, the Hungarian millet, the weed pulls down, put to sleep, covers. The climax emphasizes the victory of the fallow over the narrative voice. This is followed by the laughing wind above the mighty fallow. In the target text we cannot feel this retirement of the narrative voice. Adams: The spirit of the land sleeps on. / I watch. About me tendrils sinuate. / The cherished scents of flowers long dead / Intoxicate. The antithesis remains but the complex picture is changing in the target text. In Adams’s variant the narrative voice is stressed by the first person singular pronouns (I, me, my). The original message is damaged because the translator changed the verbal subject peep to look and the adjective past to long dead. The lexical meaning is equivalent, but as a result of pragmatic modification the atmosphere of the antithesis between the narrative voice and the fallow is moderated. The closing strophe in Adams’s target variant is almost equivalent with the source: Silence. The millet/grass and tares / Drag me down, stupefy, envelop, and / A mocking wind wafts by above / Our fallow land. Besides the grammatical and lexical changes we can find the figures of climax and enumeration. To use the possessive pronoun our epenthesis appears and this stresses the proper place of the narrative voice. But detracting the adjective big and by use of the possessive pronoun the victory of the fallow is not clear. Since the narrative voice puts himself willingly onto the fallow, become one with it, causing semantical modification in the entire poem too. With the pragmatic changes questions of interpretation occur. The conflict between the fallow and the

narrative voice is not clear, the atmosphere of the Hungarian version is expressed by word mocking (in place of laughing), but antithesis between them is not stressed so much. Maybe the translator wanted to disambiguate the victory of the fallow even if the narrative voice is present in the whole poem. The last line of the opening verse is repeated at the end of the poem: this is the Hungarian fallow; above the big fallow. The epanalepsis is closed. The poem is rich in figures realized in adjectival construction: wild landscape, lush ancient field, wild meadow, holy humus, virgin land, sky-high weeds, wild vines, sleeping soul, flowers of the past, laughing wind. The function of these figures can be to keep up the appearance of visionary landscape poetry and to create the “falling composition”: wade, know, bow down, peep, intoxicate, to daze, pull down, cover. The laughing wind is whisking above the big fallow. The “falling composition” is based on the oppositional phrases up and down (vertical and horizontal). First the narrative voice is active later it is dazed by flowers and at the end it gets below the fallow. In the target variant the majority of the figures of adjectival construction are replaced with paraphrases. Even with these lexical and semantic modifications we can find the “falling composition”: walk – know – bend / bow – watch – intoxicate / steep – drag down – roof / envelope, mocking wind – mighty fallow. The vertical opposite of up and down is equivalent in the target variant, but the antithesis between the narrative voice and the fallow is modified by the more powerful presence of the narrative voice. This influences the basic structure of the whole poem. 6. Conclusion The structure of the poem is based on an antithesis joined with parallelism. Joint figures are created in these parallelisms with many other figures like antithesis, climax, rhetorical question and the anticlimax which results the “falling composition”. The effect of complex figure of visional allegory which weaves through the whole poem is weakened in the target text because of the grammatical, lexical and semantic changes. The poetical vision which capitalizes the Fallow as a metonymy is extracted by Adams (this fallow field is Hungary) but with this change its function is destroyed at the same time. Adams also uses the one time capitalization in his closing line of the poem: Our fallow Land. Using the possessive pronoun the metonymy is destroyed again. In the English translation the dual meaning of the motif fallow (system of dependence and lonely feeling of crisis) only glimmers. 7. Summary Translation is a kind of traveling between texts and this movement necessarily comes with changes, which deeply re-structuralize the semantic and pragmatic meaning of the source text (Lőrincz 2007: 119(translation by Kiss)). We can see this in the analysis above. To give back the stylistic figures of speech in poetic texts is not easy, especially in Ady’s poetry. The music of a Hungarian poem differs from other languages of the world. The structural and logical differences between languages also encumber the translation. It seems the translations of Ady have the feeling of the pre-Ady’s period. Also Kosztolányi admits about the context of history of Ady’s specific style, that a style cannot be exactly copied to another language. And the translator only wishes to symbolize Ady’s language which has no exact equivalent. If the translator would like to reach this then he would need a Csokonai, Vörösmarty and Arany-Petőfi period in his own culture (Szűcs 2007: 155(translation by Kiss)). The two target texts are more explicit than the original and the translator reaches from thought to grammatical form in a more complicated way. The translator – to help the communication – interprets, explains to make the information process easier for the target readers (Klaudy 2007: 158(translation by Kiss)). The translator expresses something more open, speaks clearly or sometimes uses more words in the target text compared to the source text (Klaudy 2007: 159(translation by Kiss)). Equivalency is another matter: the accuracy of the translations, the sameness with the original text. There are different opinions about this in literary pieces but the fact that literary translations cannot be kept as copies of the original text is widely accepted. As long as the complex equivalency appears the modification in levels and types of source are acceptable in the target text (Lőrincz 2007: 49(translation by Kiss)). But in case of Ady the paradox of impossibility of translation comes into question. It was declared by Ignotus that there is no translation only poet who some day writes how deeply he is in love, another time he writes a poem which he read in a foreign language (Ignotus, cited by Józan 2009: 161(translation by Kiss)). The phrasal and contextual complexity, the complexity of the language and thoughts has a role in creating adequate target texts. So the task of the translator is to fulfill the role of the transmitter despite the differences between the cultures and languages of the

world (Simigné Fenyő 2006: 99(translation by Kiss)). It is important to examine also the role or function of each translation in target context and besides giving back the invariant summary what other message is carried by the translation (Simigné Fenyő 2006: 98(translation by Kiss)). Especially in case of Ady’s poetry where the questions of translatability are still open and are often topics of discussions. The improvement in the methods of translation and the loss of importance in translation of classics are both responsible for the fact that Ady’s life-work is still waiting for a complex and high poetical quality interpretation. References Joó Etelka 2009. Franyó Zoltán német Ady-fordításai. In: Alkalmazott nyelvészeti közlemények. Miskolc. 2011. 111 – 119. Józan Ildikó 2009. A fordítás lehetetlensége. In: Mű, fordítás, történet. Balassi Kiadó. Budapest. 160 – 169. Lőrincz Julianna 2007. Magyar versek orosz és angol fordításban. In: Kultúrák párbeszéde. Líceum kiadó. Eger. 101 – 143. Lőrincz Julianna: A szépirodalmi szöveg és fordított szövegvariánsának egyenértékűségi viszonya. In: Kultúrák párbeszéde. Líceum kiadó. Eger. 2007. 47 – 49. Szűcs Tibor 2007. A magyar vers kettős nyelvi tükörben. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 2007. 153 – 155. Klaudy Kinga 2007. Az explicitáció hipotéziséről. In: Nyelv és fordítás. Tinta könyvkiadó. Budapest. 155 –169. Popovič, Anton 1980. A műfordítás elmélete. Madách. Bratislava. 148. Simigné Fenyő Sarolta 2006. A fordítás mint kulturális transzfer. In: A fordítás mint közvetítés. Miskolc. 98–115. Primary sources: Ady Endre összes versei 1998. Osiris Kiadó. Budapest. Bernard Adams: On the Hungarian fallow www.hlo.hu/.../poem_of_the_month_endre_ady_on_the_hungarian_ Letöltve: 2012. 07. 27. Ady Endre A magyar Ugaron Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. Lehajlok a szent humusig: E szűzi földön valami rág. Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? Vad indák gyűrűznek körül, Míg a föld alvó lelkét lesem, Régmult virágok illata Bódít szerelmesen. Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed S egy kacagó szél suhan el A magyar Ugar felett. Bernard Adams On the Hungarian fallow I walk a land, fertile of old, But now grown wild with millet-grass and tares.

This fallow field is Hungary, For which none cares. Low to the sacred soil I bend, Some baneful thing its purity now sours. Alas, you skyward-stretching weeds, Are there no flowers? The spirit of the land sleeps on. I watch. About me tendrils sinuate. The cherished scents of flowers long dead Intoxicate. Silence. The millet-grass and tares Drag me down, stupefy, envelop, and A mocking wind wafts by above Our fallow Land.

Разницы в толковании некоторых словарных статей на основе данных новых экономических словарей Kovács Ilona Julianna [email protected] Tézisek Néhány szótári szócikk értelmezésbeli eltérései új gazdasági szótárak adatai alapján A speciális lexika differenciáltságát nehéz visszaadni a szótárakban. Máig nincsenek megfelelően kidolgozva (lehet, ez megvalósíthatatlan elvárás) a szótári szócikkek leírásánálértelmezésénél a lényeg mértéke. A magyarázatok nyelvezete gyakran bonyolult, azok nem tudományos stílusban íródnak, maguk a szövegek stilisztikája se kifogástalan. Az előadás számára kiválasztott új kiadású szótárak nyelvezete a sztenderd nyelv szabályait követi, azonban a gazdasági terminusok szótári értelmezéseinek megfogalmazásai tartalmazzák a 'szótári' meghatározásokra jellemző vonásokat. A különböző definíciókban felfedezhető a szótár összeállítóinak az egyszerűsítésre való törekvése, viszont lelepleződnek megértésbeni hibák is. Kulcsszavak: A speciális lexika differenciáltsága – az értelmezési lényeg mértéke – tudományos stílus és sztenderd l kapcsolata a szócikk nyelvezetében – egyszerűsítési törekvésekAbstract Changing interpretation of some di ctionary entries in recetly published economic dictionaries It is hard to reflect in dictionaries how differentiated specific lexes are. The essential extent or measure of tghe description, interpretation of the dictionary entries has not been properly elaborated yet (or perhaps it is an absolutly impossible claim). The language of the explanations is often too complicated and not in a scientific style, neither is the stylistics of the texts perfect. The recerntly published dictionarie chosed toserve as a basis for the ppresent paper pursue the standard tules of of the use of language, the phrasing of the interpretation of the economic terms imply the typic dictionary references. In the various definitions you can detect how much the dictionary dimplators try to simplify the definitons and also to what extent they are unable to interpret them correctly. Keywords: how differentiated the special lexes are - extent or measure of essential interpretation - the relation of the scientific style to the standard language in the phrasing of the entry - simplification endevours 1. 1. Поиски новой лексики При научной работе практикующий преподаватель исходит из соблюдения методических и дидактических требований во время составления учебного материала. Часто приходится пользоваться иноязычными словарями, в которых надёжнее, что фигурирует новая лексика. Иноязычные толковые словари служат усовершенствованию родного языка, с их помощью пользователи могут выразить себя и на родном языке изящнее. Понятия надо более сжато сформулировать, в этом нам помогают словарные объяснения.

1

1. 2. Актуальность работы Для новой учебной программы собираем актуальный материал и соответственно разрабатываем его лексику. При этом надо просмотреть ряд словарей, изданных в последние годы, так как в старых учебниках много устаревших данных. Выбор новых терминов облегчается тем, что в словарях последних лет фигурируют современные толкования, часто описанные на понятном, стандартном языке, близком к более лёгкой коммуникации. Из толкований мы выбираем только существенную информацию. Наш учебник и словарь к нему будут электронизированы и доступны нашим студентам, преподавателям, далее и регистрирующим себя к программе специалистам, интересующимся нашей специальностью - международной экономикой и хотящим сдать экзамен по предмету на русском языке. 2. 1. Отрицательные и положительные стороны словарных описаний Словарные описания затрудняют и/ или облегчают работу с их обработкой: Наш выбранный термин многозначный, существует во всех трёх изученных языках: русский, немецкий, венгерский. В изученных словарях синонимичные значения даны также прямо или в скобках и другим шрифтом, например курсивом. Стоит внимания перечень использованных словарей, доказывающих, что специальности, разные ’языки’ смешивавются между собой и много научных областей признают разные термины своими. Это доказательство того, что в них много общих терминов. В толковых словарях много семантической кальки, узнаваемой по толкованиям других словарей. Особого внимания сзаслуживают новые словари с теми же недостатками (Скляревская, Ваулина 2004, 2006, словарная статья) 2. 2. Характеристика определений значений слов в разных словарях Конечно, вышеупомянутые характеристики показывают только минимальный отрывок проблематики. Стоит процитировать слова Декарта, описанного у Амбарцумова в рекомендации по употреблению словаря: „Определяйте значение слов и вы избавите свет от половины его заблуждений” (Амбарцумов 1993, словарные статьи). Каждый год издаётся ряд новых словарей, из последних самыми надёжными на русском языке для венгерской аудитории считаются: словари о рыночной экономике (Подмогильная :2004 словарные статьи) и словарь в учебнике «Международные отношения» (Дёргачёв :2005, словарные статьи).. Надеюсь, что описанные мною факты убедят читателей статьи и призовут к обсуждению о необходимости исправления методов обучения и проверки словарей, находящихся в распоряжении и доступных для приобретения. Смотри подробнее (И. Ю. Ковач 2004, 2005, 2007, перечень изученных словарей в библиографии). 2. 3. Характеристика новых экономических толковых словарей Новые экономические толковые словари издались в России, в них толкования не очень отличаются от предыдущих. Преимущества и недостатки так же характерны для них. В них фигурируют важные термины, однако отсутствуют другие важные термины – зато не отсутствуют менее важные термины. (Азирилян 2007 словарнаые статьи; Борисов 2010, словарные статьи) Азирилян описывает термин 'продукт’. Об этом позже будет идти речь в сборнике синонимичных значений этого термина.) словарная статья 3. 1. Выбор анализируемого термина, заимствования Для настоящего описания выбран термин: продукт. Многие могут сказать, зачем? Увидите, имеет смысл заниматься этим простым словом. Обогащаемся знаниями. Роже

2

Гоффен (Goffin 1999, 2124) высказался о терминах ЕС так, что и самый простой термин надо заново формулировать. В последние годы составитель статьи разрабатывает много учебных и экзаменационных заданий. Опыт доказывает, что самые современные данные для расширения знаний даёт Интернет. Стоит сравнить и группировать разные значения и толкования термина продукт. 3. 2. Cтепени основных различий в значении и толковании термина «продукт», изучения слова ведущие к обнаружению 1) Термин продукт означается по-разному по происхождению: он и английского, и латинского, и немецкого происхождения. Подобные отличия наблюдаются почти у всех терминов. 2) Главное значение термина продукт это: ’товар, изделие’. 3) Термин продукт фигурирует и вариантом по значению терминов 'транспорт’ и ’партия’. 4) Язык маркетинга различает друг от друга продукт и товар. 5) ’Термин продукт использован и в финансовом значении: доход вариантом по значению терминов ’дивиденд’ и ’проценты’. 6) Варианты значений термина продукт в русском, венгерском, немецком языках; (Социометрическое представление (см оригинал: И. Ю. Ковач 2004, ПхД-диссертация) 7) Варианты объяснений и толкований термина продукт с конца 19-ого века по 2004 год – потом до 2012 г. и по Интернету: 3. 3. Варианты значений термина продукт в русском: продукт, венгерском: produktum, немецком: Produkt языках При сопоставлении можем следить за тем, насколько совпадают сходства и различия значений вариантов и словарных толкований нашего заглавного слова в разных языках: (Для сокращения объёма статьи будут помещены только главные мысли. Они отделены от описания значений пунктирной линией объяснения. Совпадающие толкования будут снабжены звёздочкой.) Область употребления термина по языкам Финансы, бухгалтерея: продукт, produktum, Produkt Сельское хозяйство: продукт, produktum, Produkt

Язык для специальных целей/ общий язык: продукт, produktum Общий язык: продукт, produktum

Заменяющее слово, вариант по значению доход, результат:. бухгалтерск., Erzeugung, Fabrikat, Frucht, jövedelem, hozadék, hozam Зерно, урожай, Ernteertrag, Ertrag, Erträgnis./ Erzeugung, Fabrikat, Frucht, áru, hozadék, hozam, termelvény, termény, termés,* termék Товар, изделие, отдача, продукция, áru, árucikk, cikk следствие, результат, порождение чего-то Отдача, anyag, áru, *eredmény /и в переносном

Стиль в науке Специальный, научный Специальный. и общий

общеязычный

Переносный смысл

3

Экономика: продукт, produktum, Produkt

смысле/, produkció, termék /и в переносном смысле/ Отдача, Geschöpf, Gut /im volkswirtschaftlichen Sinne/, Güter, Handelsgüter, Handelsware, Produktion, Ware, Waren, Warenartikel, (Wirtschaft), eine erzeugte Ware oder Dienstleistung; áru,. árucikk, cikk, jövedelem, kereskedelmi javak, *termék /и в переносном смысле/ средство удовлетворения потребностей потребителей. полезная часть выпуска materielle Güter: bewegliche oder unbewegliche, lagerfähige oder nicht lagerfähige Güter, immaterielle Güter: menschliche Arbeit, maschinelle Arbeit, Information, Rechte, Kapital, -Ergebnis des Produktionsprozesses, -Teil des gesellschaftlichen Gesamtproduktes, -ein aus Prozeß der Leistungserstellung hervorgegangenes Gut, -industrielles, landwirtschaftliches Produkt, Produkte der chemischen Industrie; -Ergebnis des wirtschaftlichen Handels in einer Unternehmung durch Kombination von Produktionsfaktoren. Auch Dienstleistungen gehören hierzu, sie haben lediglich nichtmateriellen Charakter

Техника: продукт

Отдача

Химия: продукт, produktum, Produkt

Препарат, не выделанное // хим: вещесчтво, вырученное от соединения других

Специальный, научный

Специальный, научный Специальный, научный

4

веществ,.Erzeugnis, Naturalien, Präparat, származék, *vegyi termék. полезная часть выпуска -вещество, образующееся химическим или иным путём из другого вещества, Пищевая промышленность: продукт, produktum, Produkt

Математика: продукт, produktum Промышленность: продукт, produktum, Produkt

Научная жизнь: продукт,, produktum, Produkt

*продукт питания, Lebensmittel /Pl/, élelmiszer /Pl/, *termékek съестные припасы Произведение, сектор, szorzat /математика/ *продукция, фабрикат, фабричное изделие,. горное: первое, сырое произведение из переплавленной руды, Erzeugnis, -*Produktion, áru /и нефть/, ipari termék,* készítmény, kihozatal /шахта/, *termékek, *üzemi úton készült gyártmány результат производства, осуществление его материальной цели -то, что служит для изготовления чего-л. -всё количество продуктов, произведённых за определённое время

Общеязычный/ язык для специальных целей по пищевой промышленности Специальный, научный Специальный, научный

продукт умственного труда, Erzeugnis, *szellemi termék ------------------------предмет как результат человеческого труда -вещественный или нематериальный результат человеческого труда (предмет, научное открытие, идея) ------------------------------materielles Ergebnis menschlicher Arbeit -------------------------*alkotás, mű вещественный или

научный

5

нематериальный результат человеческого труда (предмет, научное открытие, идея) Медицина: Produkt

Präparat

Животные: produktum

jószág

Естественные науки: продукт

произведение природы (о сельских, полевых товарах, о сыром, естественном товаре Успех, siker, Erfolg

Общеязычное толкование: продукт, produktum, Produkt

Специальный, научный Специальный, научный научный Общеязычнsйб разговорный

По вышеизложенной таблице ясно видно знающим все три языка, как много калок среди вариантов по значению. Чем это объясняется? Наверно и тем, что термин продукт был описан уже и в конце 19 века, и он считается заимствованием во всех трёх языках. О термине продукт пишут часто дополнительное замечание: общеязычное слово. По представленной таблице всё-таки выясняется специальный характер (экономика) разъяснений. 3. 4. Варианты объяснений и толкований термина продукт в конце 19-ого века Даль и Гримм характеризовали изученный термин принадлежащим к научному стилю: Даль: произведение природы (о сельских, полевых товарах, о сыром, естественном товаре // горное: первое, сырое произведение из переплавленной руды, не выделанное // хим: вещесчтво, вырученное от соединения других веществ. Grimm: das Hervorgebrachte, ein Erzeugnis der Natur, Kunst, -Erzeugnis, das Erzeugte, Ertrag, Ergebnis, Gut, Ware, -Produktion. По-венгерски нет данных о судьбе термина в 19 веке. 3. 4. Объяснения и толкования термина продукт с девяностых годов XX-ого века до наших дней 3. 4. 1. Новые толкования, которые положительно дополняют объяснения:: Продукт (лат.) вещественный или нематериальный результат человеческого труда (предмет, научное открытие, идея. (Азирилян 2007)

6

3. 4. 2. Продукт в маркетинге: -средство удовлетворения его потребностей, -предложение товара на рынке для приобретения, -Зачастую ошибочно в маркетинге термин "продукт" приравнивается к термину "товар" - это некорректно (см. ниже). Продукт является более широким понятием - оно включает в себя как сам материальный предмет (товар), так и неосязаемую часть например, услуги при продаже, гарантийные обязательства... и даже главную идею бренда, под которым выпущен товар -Более того - термин продукт, равно как и полный инструментарий управления продуктами. -Особенно важно четкое определение продукта компании для сферы услуг, потому что от определения продукта зависит то, как именно должны оказываться услуги и даже характер самих услуг. Например, продуктом для парикмахерских услуг может быть как созданная стрижка, так и внешний вид клиента после создания ему новой стрижки (его ощущение себя "стильным", "модным"), или реакция окружающих на клиента с новой стрижкой (например, внимание противоположного пола), или довольный вежливым обслуживанием и приятной обстановкой (музыкальный фон, запахи, общение с персоналом) клиент. 3. 4. 3. Другие определения термина продукт (сопоставление со словом товар): -В современном русскоязычном маркетинге существует путаница в использовании терминов "продукт" и "товар". Это во многом обсуловлено тем, что в русском языке эти термины часто рассматриваются как синонимы. -Однако первый термин является более универсальным, поскольку под продуктом понимается все то, что может быть произведено и продано … -Следует отметить, что в английском языке кроме термина "product" есть специальный термин "goods", означающий физически осязаемые продукты. Кроме того, при употреблении этих терминов присутствует еще и "эстетический" аспект: мы привыкли говорить "рынок потребительских товаров", "конъюнктура рынка определенного товара", но термины "банковский продукт", "страховой продукт", "туристический продукт" звучат лучше, чем "банковский товар" и т. д.??? -Достаточно глубоко соотношение категорий продукт и товар проанализировано в работах К.Маркса и Ф.Энгельса. Они определяют продукт как предмет, который производится для собственного потребления - т.е. имеет потребительную стоимость. Товар же, наоборот, производится для обмена. На любом этапе цепочки товародвижения его участники, в том числе покупатель, если он не является конечным потребителем, покупают и продают товар. И только конечный потребитель приобретает не товар, а продукт, ту потребительную стоимость, ценность, выражаемую в выгоде, пользе, благе, т.е. в необходимой ему услуге. Но при этом продукт является также носителем потенциальной меновой стоимости, товаром. Таким образом, может происходить метаморфоза, превращение «продукт — товар — продукт…». Такое понимание термина "продукт" можно часто встретить в экономической литературе советского периода. -Также довольно часто в русскоязычной литературе под продуктом понимается результат труда или производственного процесса (процесса оказания услуги). Еще одно возможное толкование термина продукт в русскоязычном маркетинге (часто используется в устной речи) - продукты питания, т.е. продовольствие: съедобные предметы в виде запасов или товаров.

7

3. 4. 4. В немецком языке употребляется термин Produkt: и -в вычислительной технике: Softwareprodukt, Computerprogramme zur Nutzung als Anwendungssoftware oder Systemsoftware, - в математике Produkt (Mathematik), das Ergebnis bestimmter Verknüpfungen; Produkt (Kategorientheorie), Grundbegriff der Kategorientheorie,, in einem Teilgebiet der abstrakten Algebra. In der Mathematik ist ein direktes Produkt eine mathematische Struktur, die mit Hilfe des kartesischen Produkts aus vorhandenen mathematischen Strukturen. Ergebnis einer Multiplikation. -в химических исследованиях: Produkt (Chemie), aus einer chemischen Reaktion entstandene Stoffe. Chemie: Ergebnis einer Reaktion. 3. 4. 5. Венгеские примеры термина produktum свидетельствуют о дальнейшем фигурировании термина в венгерском языке, в языке для специальных целей. Примеры: -….. a jáspissá égett agyaghantok, a soknemű kristályozatok ...tanúskodtak, s a tudósok, a geológusok bizonyítják, hogy ezek valóban a hegyégés produktumai. (Jókai Mór - Fekete gyémántok) -… a matematika az emberi értelem rendszerezett produktuma. (Galaktika) -Másrészt, a könyv azért sem lehet azonos a valósággal, mert tartalmában, anyagában, formájában emberi csinálmány, produktum, performancia. , performancia . (Abádi-Nagy Zoltán: Mai amerikai regénykalauz) -Egyszóval úgy véled, hogy az én szépségem és hasonszőrű társai a természetes kiválasztódás produktumai? 3. 4. 6. Во всех трёх изученных языках наблюдается новое значение – толкование термина продукт, produktum, это: Produkt Успех, siker, Erfolg. 4. Выводы Перечень примеров показывает обилие объяснений в отдельных словарях. В работе я подробно описала окончательные выводы. Лексический – терминологический и – социометрический обмеры являются важными в достижении следующих целей как для преподавателей и студентов, так и для общей публики: 1) информация о подвергнутом изучению термина в словарном составе, 2) информация о характере данных в словарях, 3) помощь в выборе легче всего используемых вариантов, 4) вспомогательное средство в просачивании лишних значений и толкований, 5) полезный совет, сборник идей для будущих составителей словарей, 6) показ примера для того, что не надо бороться против внедрения интернационализмов в национальном языке – в нашем примере кроме самого термина все данные на данном национальном языке, 7) по подобному этому анализу можно следить за судьбой новейших значений и объяснений в словарях и в словоупотреблении.

8

Библиография А. Н. Азирилян: Новый экономический словарь, 2007. Институт новой экономики, Омега-л Амбарцумов А.-Стерликов Ф.: 1000 терминов рыночной экономики. Словарь справочник, справочное учебное пособие, 1993. Москва «Крон-пресс» А. Б. Борисов: Большой экономический словарь, 2010. ЗАО «Книжный мир» Даль В.: Толковый словарь живаго великорусскаго языка. 1880-1882 Дёргачов В.А.: Международные экономические отношения /мировая экономика, финансы, кредит/ вузовское учебное пособие (2005) (Дёрг Ковач И. Ю., Реформа в обучении иностранному языку для специальных целей и экономические словари (в: Международная научно - практическая конференция «Русский язык как иностранный: проблемы изучения, преподавания, оценки в свете общеевропейских компетенций владения иностранным языком», 13 – 14 мая 2005 г.Хельсинки, тезисы и статья, Москва: 294 – 300) Ковач И. Ю., Вицаи П. Т.: Введение в международную торговлю на русском языке. с 256, 2006 Ковач И. Ю.: (в: Мир русского слова и русское слово в мире, XII конгресс международной Ассоциации преподавателей русского языка и литературы, т 2 Проблемы фразеологии Русская лексикография: Тенденции развития) Сближение языкового взаимопонимания с помощью многоязычных экономических словарей (студия по социолингвистической лексикографии) с 434 – 438. 2007 Ковач И. Ю., Вицаи П. Т., Катерина Стрелкова: Russky jazyk pre pokrocilich III , Введение в международную экономику, 221 p.Vydavatelstvo EKONOM, Bratislava, ISBN. 2009 Подмогильная В.А. (отв.ред.) Современная рыночная экономика. Энциклопедический словарь. (2004) Modern piacgazdaság. Enciklopédikus szótár (2004) (Рын.эк.) Скляревская Т. Н., - Ваулина Е.У.: Давайте говорить правильно! Новые и наиболее распространённые экономические термины в современном русском языке. Краткий словарь-справочник 2006 СпбГУ http://europa.eu.int/comm/education/policies/lang/languages/index_de.html (2007. 09. 15.) Goffin, Roger: Terminographie bei der Europischen Kommission, in: Steger, Hugo – Wiegand, Herbert Ernst (hrsg): Handbücher zur Sprach-und Kommunikationswissenschaft. (HSK). Ein internationales Handbuch zur Fachsprachenforschung und Terminologiewissenschaft. Bd. 14. 1. 1998., Bd. 14. 2. 1999. Berlin, New York, de Gruyter, (: 2124 – 2138) Grimm: Deutsches Wörterbuch, 1854 Koch, Inga (Einbandgestaltung): Wirtschaft von A– Z. Neues Wörterbuch, 2000. München, Trautwein Wörterbuch– Edition Kovács Ilona: Szaknyelvi gyakorlatgyűjtemény Budapest, Külkereskedelmi Főiskola (1995) Kovács Ilona Julianna: Gazdasági terminusok szociolingvisztikai aspektusban (orosz, német, magyar anyag alapján, ELTE, PhD – disszertáció, 267 oldal, Budapest, 2004 Internet, google. ru Internet, google. de Internet, google. hu de.wikipedia.org/wiki/ wikiszótár www.produkt.de http://de.wiktionary.org/wiki/Produkt

9

Mi minden rejtőzhet Piroska sapkája alatt? A Rotkäppchen című Grimm-mese magyar adaptációjának elemzése Magyarné Szabó Eszter [email protected] Abstrakt Eine sehr interessante und aufregende Tätigkeit ist, einen originalen Text mit einer Adaptation zu vergleichen. In diesem Fall wird das Märchen Rotkäppchen von Brüdern Grimm untersucht. Die ausgewählte ungarische Adaptation stammt von György Rónay. Mit Betrachtung auf die verschiedenen Übersetzungsmethoden (Ersetzen, Umordnung, veränderung, Auslassung, Einfügung, Wahl) wird die Antwort unter anderem gesucht, nach welchen kriterien eine Übersetzung als künstliche Adaptation betrachtet werden kann; welche Stufen der Entsprechung zwischen dem Quellen text und Zieltext zu erwähnen sind; ob es in dem ungarischen Text wesentlichere Abweichungen gibt und wenn ja, was in derem Hintergrund zu erwähnen ist. Schlüsselwörter: Brüder Grimm, Märchen, Kontrastivität, Übersetzungsmethoden Tézisek Nagyon érdekes és izgalmas elfoglaltságot jelent, ha egy eredeti szöveget egy adaptációjával vetünk össze. Ebben az esetben a Piroska és a farkas című Grimm-mesét vizsgáljuk melynek kiválasztott magyar változata Rónay Györgytől származik. A különböző fordítói eljárásokat figyelembe véve (helyettesítés, átrendezés, megváltoztatás, kihagyás, betoldás, választás) arra keressük a választ, milyen feltételek mellett tekinthető egy fordítás művészi adaptációnak; a megfelelés / egyezés mely fokozatai jelennek meg a forrásnyelv és célnyelv között; adódik-e lényegesebb különbség a magyar szövegben és amennyiben igen, mi állhat ennek hátterében. Kulcsszavak: Grimm-fivérek, mese, kontrasztivitás, fordítói eljárások 1. A Grimm- fivérekről Korábbi tanulmányunkban (Magyarné Szabó 2012, 48-56.) már foglalkoztunk a két fivér munkásságával. Most arra az érdekességre térünk ki, melyre Wolosz Robert hívta fel figyelmünket. Eszerint a Grimm-fivérek dajkája francia származású volt, vagyis ezek után elgondolkodtató, mennyire aposztrofálható a mesegyűjtemény német eredetűnek, és mennyi benne az egyéb hatás. 2. Átváltási műveletek a fordításban Az átváltási műveletek a fordítói eljárások közé sorolhatók. Fajtáik: helyettesítés (differenciálás és konkretizálás), átrendezés (szórend, jelzős szerkezetek, kötőszók), megváltoztatás (értelmi / logikai kapcsolat hiánya), kihagyás (háttérismeret), betoldás (magyarázatok), választás (alkalmazás) (Klaudy 1994, 2007). Ezeket részletesebben a kiválasztott meseadaptáció elemzésénél mutatjuk be.

3. A magyar fordítás 3.1. A cím A német cím (Rotkäppchen) jelentését (Piros sapkácska) Rónay tovább bővítette, megnevezve a mese másik főszereplőjét is. Ezen kívül frappáns megoldást alkalmazott a kislány nevével kapcsolatban, hiszen  jóllehet a rész-egész kapcsolatot tekintve a magyar név nem csak egy tulajdonságot illetve birtokviszonyt, hanem a teljes személyt jelöli, valamint a némethez képest a magyar változat szintén előreutal egy későbbi mozzanatra, ami azt magyarázza, miért adták a kislánynak ezt a nevet  a fordításban nem hangzana túl megnyerően a ’Piros sapkácska’ név. Megjegyzendő továbbá, hogy a Piroska tulajdonnév a Piros régi magyar személynévből származtatható; utóbbi eredetileg az arc- és/vagy hajszínre utalt, később családnévvé is vált. Ebből a szempontból részleges megfelelést találunk, mert bizonyos értelemben főszereplőnk hajszínén módosított a híres ruhadarab. 3.2. A szereplők 3.2.1. Rotkäppchen / Piroska A német mese Rotkäppchenjét elsősorban a külseje miatt kedvelik / szeretik, a magyar Piroska viszont tulajdonságaival vált ki elismerést az emberekből (4.1.1). Rotkäppchen ezen túlmenően nagyon kötelességtudóan nyilatkozik édesanyjának, méghozzá erős belső indíttatásból; kezet is ad, ezzel a gesztussal is megerősítendő ígéretét. Piroska sokkal magabiztosabban és önállóbban, mondhatni nagyobb szabadságfokkal beszéli meg az édesanyával a feladatát. (4.1.3.) A Grimmfivérek hősnője az első találkozás alkalmával távolságtartóbban bánik a farkassal, mint magyar alteregója, aki nemhogy rámosolyog, de még becézi is a fenevadat (4.1.5.; 4.1.6.). Arról már nem is szólva, hogy a második beszélgetésükkor Piroska a látvány felett érzett döbbenetének nem csak verbálisan, hanem fizikai módon is hangot ad (4.1.8.). 3.2.2. Wolf / farkas Mindkét változatban alapvető kérdés, honnan tudja a kislány nevét, mivelhogy azelőtt soha nem találkoztak. Ezen kívül a magyar ordas sokkal kedvesebb és hízelgőbb német eredetijénél (4.1.9.). Az viszont vitathatatlan, hogy mindkét mesében nagyon kíváncsi és főként éhes, mert másodszor is pórul jár, ám ekkor véglegesen (4.5.17.). Ugyancsak tetten érhető mindkét vizsgált szövegben népszerűtlenségének mértéke (4.1.13.). 3.2.3. Großmutter / nagymama Az igazi nagymamának csupán a mese legvégén jut tényleges szerep (ezt a hosszabb változatot valószínűleg kevesebben ismerik, mivel a folytatás nem annyira terjedt el). Elmondható, miszerint Großmutterhez képest nagyi nemcsak észreveszi a farkas mesterkedését, de Rónay kihangsúlyozza a történet első felében tapasztalt sérelmek elszenvedéséhez képest a mostani nagyon is aktív közbeavatkozást (4.1.12.). További érdekesség, hogy nagymama amellett, hogy intézkedik kettejük védelméről, praktikusan is gondolkodik; másrészt bensőségesebben szólítja meg unokáját, hiszen nem Piroskának, hanem kislányomnak hívja (4.1.14.). 3.2.4. Jäger / vadász Ennek a szereplőnek kevés, ám annál jelentőségteljesebb feladat jut. Ismét különbséget fedezhetünk fel a német és a magyar változat között, hiszen az eredeti mesében viszonylag egyszerűen következtet a vadász nagyanyó horkolásának erősségéből az esetleges bajra, míg a

magyar adaptáció ennél jóval színesebben, eseménydúsabban ábrázolja a vadász gondolatmenetét. Ez az eltérés a folytatásban is tetten érhető: míg a Jäger meglehetősen nyugodtan állapítja meg, hogy megtalálta a farkast, addig magyar alteregója valóságos lélektani drámává alakítja az eseményeket ( 4.5.15.; 4.5.16.). 4. Alkalmazott fordítói eljárások Rónay több fordítói eljárást is felhasznált munkájában. Azt már tapasztalhattuk korábbi elemzésünk során, melyet szintén a már említett tanulmány tartalmaz (Magyarné Szabó 2012: 55), hogy Rónay előszeretettel él a szövegbővítés eszközével. Számos esetben alkalmazza a betoldás módszerét, így Piroska és az édesanya párbeszédeiben; a farkassal való első találkozás alkalmával; továbbá a nagymamával folytatott csevegésnél. Ezeket a kiegészítéseket a 4.1. alfejezetben elemezzük. 4.1. Pragmatikai adaptációk Pragmatikai adaptáció esetében érdemes megfigyelni, hogyan történik a változtatás, és milyen következményekkel jár mindez a mesekontextusban. GRIMM 1. die hatte jedermann lieb, der sie nur ansah 2. Einmal schenkte sie ihm ein Käppchen von rotem Sammet. 3. „Ich will schon alles gut machen”, sagte R. zur Mutter und gab ihr die Hand darauf.

RÓNAY 1. aki csak ismerte, mindenki kedvelte 2. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. 3. Bízzad csak rám, édesanyám, minden úgy lesz, ahogy mondod-felelte P. az intelemre, azzal karjára vette kosarát, és útnak indult.

Az 1. példa jelentésbeli módosítása, melyre fentebb, Piroska bemutatásánál már utaltunk, előrevetíti a mesetörténet egész további alakulását. A visszafogottabb, zárkózottabb Rotkäppchen iránti szeretet is elég felületesnek mondható (’mindenki kedvelte / szerette, aki csak ránézett’); Piroskát viszont valóban érdemei miatt érte ez a kitüntető figyelem. A 2. példában szereplő ige megváltoztatása (’schenken’=’ajándékoz’) mutathatja a nagyi önzetlen rajongását, hiszen pénzt is áldoz unokájára, továbbá az ajándék jelentőségét az a tény is alátámaszthatja, hogy a kicsinyítő képzős ’Käppchen’=’sapkácska’ helyett sapkát találunk a magyar szövegváltozatban. Piroska pedig nem édesanyja kezét, hanem a kosarát veszi kezébe, ráadásul a kényszerítő erejű ’wollen’=’akar’ igét felváltja az egyszerű jövő idejű létige (’lesz’), azaz a 3. példa szintén alátámasztja Piroska jellemrajzának módosítását. (Megjegyzendő, miszerint maga a ruhadarab is bizonyos módosulásokon ment keresztül, hiszen leginkább piros köpenyről olvashattunk más adaptációkban.) GRIMM 4. Wie nun R. in den Wald kam, begegnete ihm der Wolf. GRIMM 5. „Guten Tag, R.”, sprach er. 6. „Schönen Dank, Wolf.” 7. „Wohinaus so früh, R.?”, sprach er.

RÓNAY 4. Átvágott a mezőn, beért az erdőbe; hát ki jön szembe vele? Nem más, mint a farkas.

5. –Jó napot, P.!-köszönt rá a kislányra. 6. –Neked is, kedves farkas! 7. –Hová ilyen korán, lelkecském?-szívélyeskedett tovább a farkas. A német ’begegnen’ ige szerepeltetése a német szövegben, melynek jelentése ’véletlenül összefut valakivel’, a szereplők találkozásának sorsszerűségét szimbolizálja. A magyar fordítás

azonban ennél továbbmegy: a különböző kiegészítésekkel (’hát ki jön; nem más, mint…’) mintegy eme találkozás drámaiságát sugallja (4.1.4.). Ez folytatódik tovább azután beszélgetésükben is, tudniillik a német kislány szenvtelenül fogadja a farkas kezdeményezését, míg magyar megfelelője igencsak emberségesen bánik az állattal, ami csak annál inkább fokozza az elhangzottak és a farkas titkos terve közötti – egyelőre rejtett módon meghúzódó  ellentmondást. (4.1.5., 4.1.6., 4.1.7.) GRIMM 8. „Ei, Großmutter, was hast du für große Ohren!” 9. „Daß ich dich besser hören kann.” 10. „Ei, Gm., was hast du für große Hände!”

RÓNAY 8. Ej, nagymama, de nagy a füled! – csapta össze P. a kezét. 9. – Hogy jobban halljalak!-hangzott a felelet. 10. – Ej, nm., de nagy lett a kezed!

További szemléletes példa a magyar nyelv szókincsbéli gazdagságára a 8. és 9. mondatban olvasható, amikor nem csupán egy szóval, hanem tagmondattal bővül az eredeti szöveg. Ugyanakkor a határozatlanság / határozottság problematikája is újfent felszínre kerül, mégpedig a módbeli segédige elhagyásával: ’daß ich dich besser hören kann’=’hogy jobban hallhassalak’ helyett ’hogy jobban halljalak’. Ezen túlmenően a 10. példamondat német változata a 8. példamondat ritmusát folytatja, ugyanazokkal a szófordulatokkal, míg a magyar fordítás ezt is módosítja. GRIMM 11. Es wird auch erzählt, daß einmal…

RÓNAY 11. És ezzel vége is volna a mesének, ha folytatás nem volna. Mert – így beszélik – P. egyszer… 12. Aber die Großmutter merkte, was er im 12. De a nagymama kitalálta a szándékát, és Sinn hatte. túljárt az eszén. 13. Rotkäppchen aber ging fröhlich nach Haus 13. Meg is érdemelte! und tat ihm niemand etwas zuleid. GRIMM RÓNAY 14. Nimm den Eimer, R., gestern hab ich 14. Fogd a vödröt, kislányom, hurkát főztem Würste gekocht, da trag das Wasser, worin sie tegnap, minek álljon itt a leve, hordd ki a házból, gekocht sind, in den Trog. öntsd oda az eresz alá, abba a nagy kőteknőbe! A 11. példamondatban utalás történik a mese kétféle befejezési lehetőségére, melyek közül a német eredeti csak az ’azt is mesélték’ szófordulattal él, míg a magyar változat arra céloz, amit sokan el is követtek a mesével: egyszerűen megrövidítették. A 12. példamondat ’merken’=’észrevesz’ igéje helyett a ’kitalál’ szerepel, hangsúlyozva nagymama találékonyságát, sőt a mondat második felében olvasható ’was er im Sinn hatte’=’mi járt az eszében’ is az öreg hölgy képességének javára módosult. A legfeltűnőbb pragmatikai típusú átalakítást a 13. példamondatban fedezhetjük fel. Itt – Rónaynál szokatlan módon – jelentésszűkítés található, éspedig olyan módon, hogy alapvetően megváltoztatta a teljes közleményt. Az összetett mondatból egy egyszerű, rejtett alanyú mondatot hozott létre, amely nemcsak formailag, de tartalmi szempontból is eltér: ’Rotkäppchen aber ging fröhlich nach Haus und tat ihm niemand etwas zuleid’=’Piroska azonban vidáman / boldogan ment haza és senki sem sajnálta’ (a farkast).

4.2. Szórendváltások A két nyelv eltérő alapszórendi szerkezetéből következően (a magyar nyelvre a főnévmelléknév-ige / alany-tárgy-állítmány típusú, míg az indoeurópaira a melléknév-ige-főnév / tárgy-állítmány-alany típusú szórend jellemző) többször is megfigyelhető ez a jelenség, így a következő példamondatokban: 1, 11, 15, 17. Ez azt is jelenti, hogy a magyar nyelvben a jelzők a főnévtől balra, a német nyelvben viszont jobbra és balra is állhatnak. (Kivételt képez eme szabály alól az értelmező jelző, mely a magyar nyelvben a főnevet követi, továbbá a kijelölő jelző, amely állhat a főnév előtt és után is.) Az 1. mondatban a német szöveg a kedveltségre, míg a magyar a kedvelők számára helyezi a hangsúlyt. A 11. példamondatban Rónay közbeékelő mellékmondatot alkalmazott, továbbá feloldotta a német passzív mondatot. ’A vadász azt gondolta: „Ahogy az öregasszony horkol, csak meg kell nézned, hiányzik-e neki valamije / van-e valami gondja” – olvashatjuk a 15. példamondat német változatában. Ehhez képest megint stilisztikai többletet találunk a fordításban, mivel a közbeékelt igével (’gondolta’) egyúttal a feszültségfokozás eszközével is élt Rónay. 4.3. Inkorporációk A fordítói eljárások ezen eszközének használata szintén egyértelmű, mégpedig a két nyelv közötti grammatikai és szintaktikai eltérésekből adódóan. Többek között az 5., 9., 16. és 17. példában találkozhatunk velük. Ezekben a mondatokban a német nyelvben kötelezően szerepeltetendő személyes névmás, továbbá az igei vonzatok jelölésének részleges mivolta avagy éppen hiánya figyelhető meg a magyar fordításnál. Így: ’sprach er’→’köszönt rá’, hiányzik: ’ő’; ’ich dich hören kann’→’halljalak’, nem szerepel: ’én’, ’téged’; ’finde ich dich’→’megvagy’, hiányzik: ’én’, ’téged’; ’du alter Sünder’→’vén gonosztevő’. Ennél a mondatnál a jelző és jelzett szó a magyar nyelvben összeolvadt egy tárgyas alárendelő szóösszetétellé, hiányzik: ’te’; ’der Geruch von den Würsten’). Ezen túlmenően: ’der Geruch von den Würsten’→’a hurkaszag’; itt a hátravetett birtokos szerkezethez képest a magyar változatban alárendelő birtokos szóösszetétellel találkozunk. Több példát is fel lehetne még sorakoztatni csak a 17. számmal jelölt szakaszban, mégis a legutolsó kívánkozik még elemzésre. A német ’er sich nicht mehr halten konnte und anfing zu rutschen’=’nem tudta magát tovább megtartani és elkezdett csúszni’ a magyar változatban többféle átalakuláson is keresztülmegy. Nevezetesen a visszaható névmással kifejezett ige egyáltalán nem szerepel Rónaynál; a német kezdő ige, mely egyszerű múlt időben, valamint zu+Infinitiv szerkezetben található az eredeti meseszövegben, a magyarban igekötős múlt idejű igévé módosult: ’megcsúszott’. 4.4. Mondatfelbontások (grammatikai felemelések) GRIMM 15.Der Jäger dachte:’Wie die alte Frau schnarcht, du mußt doch sehen, ob ihr etwas fehlt.’

RÓNAY Ahogy meghallotta a nagy fűrészelést, csodálkozva állt meg. „Ejnye, hogy horkol ez az öregasszony”-gondolta. „-Csak nincs valami baja?” 16 „Finde ich dich hier, du alter Sünder”, sagte -Megvagy, vén gonosztevő!-kiáltotta. –Menyer, „ich habe dich lange gesucht.” nyit kerestelek! 17 Da stieg der Geruch von den Würsten dem Odafent a háztetőn a farkas orrát csakhamar Wolf in die Nase, er schnupperte u. guckte hin- megcsapta a hurkaszag. Ettől egyszerre nagyon ab, endlich machte er den Hals so lang, daß er nyugtalan lett, nyújtogatta a nyakát, szimatolt, sich nicht mehr halten konnte und anfing zu topogott, csiklandozta az ínyét a finom illat. Addig rutschen… izgett-mozgott, míg egyszer csak megcsúszott…

A német nyelvben az idézésnek szintén több módozata ismert; ezek közül itt a közbeékelt mellékmondattal találkozhatunk (4.4.15). Rónay azonban több önálló mondatot hoz létre, és ezek közé ékeli a vadászra vonatkozó megjegyzést. A 16. példamondat magyar változatában hatásosabbnak érezhetjük a vadász reakcióját, azaz a farkas hollétének felfedezése fölött érzett örömét, mert kétszer is felkiálthatott. A következő szakasz rendkívül hatásosan szemlélteti a két nyelv mondatszerkesztési sajátosságait: a német eredeti szöveg többszörösen összetett egyetlen mondatához képest (az idézet négy tagmondatot tartalmaz) Rónay három különálló mondatot hozott létre, jóllehet néhol bővítette is a forrásnyelv egyes kifejezéseit. (’Ahogy meghallotta a nagy fűrészelést, csodálkozva állt meg’) A tagolásnak köszönhetően a magyar fordítás nem tűnik annyira egybefolyónak; a farkas lélektani fordulópontjait jobban nyomon lehet követni (hurkaszag; nyugtalanság; izgett-mozgott). 4.5. Szófajváltások / modalitásváltások Ez a jelenség több, a tanulmányban szerepeltetett példamondatban felfedezhető, de közelebbről a 10., 11., 12. és 16. mondattal szeretnénk itt foglalkozni. ’Was hast du für große Hände!’ – állapítja meg Rotkäppchen, vagyis a Grimm-fivérek rendhagyó szórendet alkalmaztak, mivel a ’was für ein / was für…’ szerkezet felel meg a ’milyen’ típusú kérdésnek. A magyar fordítás ’de nagy lett a kezed’ mondatában a ’haben’ birtoklást kifejező segédigét felváltja a birtokos személyjel (’kezed’), továbbá a fordító a létige múlt idejű alakját is bevonja. A német nyelv előszeretettel alkalmazza a passzív szerkezet számos változatát; itt a folyamatos passzív szerkezetre találunk példát: ’Es wird auch erzählt…’=’az is el van mesélve’ / ’azt is mesélik’. Rónay adaptációja így alakította át: ’így beszélik’. A 12. mondatban ezt olvashatjuk: ’die großmutter merkte, was er im Sinn hatte’. Ennek egyik lehetséges fordítása így nézne ki: ’a nagymama észrevette, mi volt az eszében / gondolataiban’. Ehhez képest a következő mondat áll a magyar adaptációban: ’kitalálta a szándékát, és túljárt az eszén’, vagyis Rónay a birtoklást kifejező segédigét konkrét igévé bővítette. ’Finde ich dich hier’=’itt talállak’ – mondhatná a vadász, de nem ez áll a célnyelvi szövegben, hanem a következő szó: ’megvagy’. Ezáltal a német cselekvő ige, amely a vadászhoz köthető, átalakul mediális igekötős igévé, melynek elszenvedője a farkas. 5. Összegzés A magyar meseváltozatban több fordítói eljárást is találhatunk. Rónay több helyen alkalmazta a helyettesítés, átrendezés, megváltoztatás, kihagyás és betoldás módszerét. A címet a fordító a másik főszereplő megnevezésével bővítette. Ezáltal nemcsak több információhoz juttatott bennünket, hanem előlegezte a történet feszültségben bővelkedő folytatását is. Piroska német nevének átalakításával szintén módosított az olvasókra tett benyomáson. A szereplők mindegyike, így Piroska, a nagymama, a farkas és a vadász is jóval határozottabb, céltudatosabb Rónay meséjében. A német és a magyar nyelvre jellemző eltérő grammatikai és szintaktikai, továbbá szórendi szerkezetnek köszönhetően nemcsak szórendváltásokkal, inkorporációkkal és szófajváltásokkal, de több mondatfelbontással is találkozhatunk. A szókincsbővítés nagyon élvezetessé teszi a mese magyar adaptációjának olvasását illetve hallgatását, lásd: ’kam’=’jött’→’átvágott’, ’beért’ (4.1.4.); ’sprach er’=’mondta’→’köszönt rá’, ’szívélyeskedett’ (4.1.5.), továbbá stilisztikai többletjelentéssel is gazdagítja az értelmezést.

Irodalom Klaudy Kinga (1994) A fordítás elmélete és gyakorlata. Angol, német, francia, orosz fordítástechnikai példatárral. Budapest: Scholastika. Klaudy Kinga (2007) Nyelv és fordítás. Válogatott fordítástudományi tanulmányok. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 68.) Budapest: Tinta. Magyarné Szabó Eszter (2012) König Drosselbart versus Rigócsőr király. Két meseadaptáció kontrasztív elemzése In: Lendvai Endre-Wolosz Robert (szerk.) Translatologia Pannonica III. Kultúrák dialógusa a soknyelvű Európában VII. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Fordítástudományi Kutatóközpont, 2012. pp. 48-56. Rónay György (ford.) http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/grimm/html/

Az interkulturális kommunikatív kompetencia mérésének, értékelésének kérdéséről az orosz szakos bölcsészképzésben Nagy Péter [email protected]

Абстракт

Одним из наиболее распространённых терминов современной методической литературы ИЯ является межкультурная коммуникативная компетенция. Цель обучения языку - эффективная коммуникация с представителями других культур. Таким образом процесс обучения языку в основном обозначает развитие этой компетенции. Так как гуманитарное образование превращается в сферу услуг, при подготовки студентов-русистов университет должен обращать внимание на требования общающихся сторон. В этой статье рассматриваются методологические основы измерения и оценки межкультурной коммуникативной компетенции учащихся с особым вниманием на личность, на мотивацию студента, на цель и содержание образования. Ключевые слова: Межкультурная филологов-русистов

коммуникативная

компетенция,

погдотовка

1. Mit mérünk? Hagyományosan a mérés, értékelés célja a tanítás-tanulási folyamat sikerességét visszajelezni, további tervezését, ütemezését segítő információval szolgálni tanárnak, tanulónak egyaránt, illetve bizonyos esetekben (pl. egy-egy új tananyag, módszer bevezetésénél) a standardok meghatározása, esetleges hiányok feltérképezése. Ilyen módon az értékelés a pedagógiai kutatásnak is fontos része. Hughes (1989) a mérés célját állítja a vizsgatípusok kategorizálásának középpontjába, s ez alapján a nyelvtanulás mérésére négyféle alapvető módot ír le: placement test, azaz a vizsgázók felkészültség szerinti csoportokba foglalását célzó vizsga, achievementtesting, azaz haladást mérő vizsga, diagnostic testing, azaz a nyelvtanulók hiányosságaira, hibának felderítésére szolgáló vizsga, és végezetül proficiency-testing, azaz professzionalizmust mérő vizsga, mely a felkészülés folyamatától, sok esetben környezetétől teljesen szeparált körülmények között valósul meg, pillanatnyi felkészültségi szint megállapítását célozza. A mérés, értékelés a hazai nyelvoktatási gyakorlatban egy-egy anyagrész, pl. grammatikai probléma körüljárása, vagy lexikai egység feldolgozása, annak szókészletének elsajátítása után történik, írásban, vagy szóban. A bevett iskolai gyakorlat főképp ismeretek meglétének mérése, kisebb mértékben készségek, képességek feltérképezése, annak változásainak követése, és az elért eredmény mennyiségének, minőségének ötfokozatú skálán történő osztályozása. A kompetenciaalapú oktatással átalakul a pedagógiai mérés, értékelés rendszere is. A kompetenciák túlmutatnak az ismeret birtoklásán, magukban foglalnak olyan elemeket is, mint a problémaészlelés, a helyzetfelismerés, az ismeretek alkalmazásának módja, stb. A Közös Európai Refe-

renciakeret (KER), mely a magyar nyelvoktatási rendszer alappillére is, egyértelmű modellt állít a fejlesztendő kompetenciáknak. Két fő csoportban különböztet meg kommunikatív és általános kompetenciákat, előbbibe sorolja a pragmatikai, a szociolingvisztikai és a nyelvi kompetenciákat, utóbbiba az egzisztenciális kompetencia mellett az ismereteket, a készségeket és jártasságokat, illetve a tanulási képességet. A nyelvoktatásban a múlt század hetvenes éveiben történt paradigmaváltás eredményeképpen az interkulturális kommunikatív kompetencia fejlesztését tekintjük alapvető feladatnak. A KER modelljében az interkulturális kompetencia mind a kommunikatív, mind az általános kompetenciák egy új aspektusát jelenti: a fentebbiekben felvázolt kompetenciák így egészülnek ki azon készségekkel, képességekkel és tudással, valamint ezek alkalmazásával, melyek együttesen a sajáttól eltérő kulturális háttérrel rendelkező személyekkel történő sikeres kommunikációt képesek biztosítani az egyén számára. Magát az interkulturális kommunikatív kompetenciát Byram (2000)szerint lényeges megkülönböztetni az interkulturális kompetenciától: az előbbi a tanult célnyelven-, utóbbi az anyanyelvünkön történő kommunikációra vonatkozik, ennélfogva az előbbi inkább tanult-, utóbbi inkább veleszületett, de legalábbis kevésbé tudatosan elsajátított jellegű. Golubina (2008) tanulmányában a mérés, értékelés kapcsán az interkulturális kommunikatív kompetenciának általánosan elfogadott három komponensét nevezi meg: tudás (knowledge/savoir), készségek és képességek (knowing-how/savoir-faire), egzisztenciális kompetencia (being/savoir-être). A kompetenciaalapú oktatási modellben a személyiség egészének fejlesztéséről van szó, készségek, képességek kialakításán van a hangsúly, így tehát a kommunikáció aspektusából a „sikeresség” fogalma is egyénfüggő. Ha ebből indulunk ki, a mérés célja annak feltérképezése, hogy a kulturális sokk bekövetkeztét potenciálisan magában rejtő kommunikációs helyzetben előre megadott célokat eléri-e a vizsgázó, vagy sem. A kommunikáció célját az adott nyelvi ismeretszinthez igazítjuk, alapul véve azt, hogy nyelv és kultúra egymástól nem szétválaszthatók. Mivel a személyiség egészét érintő változásokat mérjük, az egyetemi képzés struktúrájában az interkulturális kommunikatív kompetenciát különböző szinteken, különböző helyzetekben, az egyes összetevőket külön-külön, illetve komplex módon, de eltérő fajsúllyal mérjük. Napjainkra a nyelvpedagógiai mérés, értékelés céljainak, feladatainak, módszereinek külön szakirodalma van, ami egyrészt a korábban bevett gyakorlat korszerűtlenségét, másrészt az interkulturális kommunikatív kompetencia fogalmának megjelenésével járó komplex személyiségfejlesztés értékelésének, mérésének összetettségét, a mérhetőség dilemmáit mutatja. 2. Mérés- és értékelésmetodikai kérdések Élénk viták zajlanak a mérésmetodika kérdésében is. Ez pillanatnyilag főképp az alap- és középfokú oktatásra jellemző, s az egyetemeket, főiskolákat azért kerülte el eddig, mert itt kevésbé érvényesül a kollektív értékelés. (Nem jellemzőek az osztályozóértekezletek, ahol az adott évfolyamon tanítók a hallgatók előmeneteléről, fejlődéséről, személyéről, stb. tapasztalatot cserélnének, az adott félévben a tárgyat tanító tanár önállóan dönt a saját kurzusára feliratkozott hallgatók értékelését illetően). E viták hátterében több komoly dilemma van, amelyek viszont napjaink felsőoktatásában is valószínűleg hamarosan aktualitást nyernek. A szlavista alapképzés eltér a többi nyelvszaktól abban, hogy az itt tanulók tanulmányaik első időszakában egyszerre nyelvtanulók és nyelvről tanulók. Hasonló gyakorlat létezik erre más szakok esetében, az orosszal kapcsolatban a helyzet azért egyedi, mert a kezdő nyelvtanulók megjelenése csupán az elmúlt öt-hat évben kezdődött, tehát tapasztalatok, bevált eljárások egyes problémákra még nincsenek. Erről később bővebben is lesz szó. Mérésmetodikai szempontból az első ellentmondás (1) abban rejlik, hogy a szlavistaképzésben nincs bemeneti mérés (felvételi vizsga), miközben az első két tanulmányi évben a kompetenciafejlesztés hangsú-

lyosabb, mint bármi más – azaz: a kompetenciák fejlődése és a hallgató személyiségében bekövetkező változás nem mérhető, mivel nincs kiindulási pont, viszonyítási alap. Kívánatos lenne a bemeneti szinten is felmérni a hallgatók tudását, készségeit, attitűdjeit. Így átfogó képet kapnánk az adott hallgató személyiségéről, olyan változók mentén, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek tanulmányai tervezéshez. (2) Második dilemma abból az egyébként kérdéses, (de napjainkban markánsan uralkodó) szemléletből fakad, hogy a tudomány mindenható. A bevett gyakorlat szerint ugyanis az első évfolyamokon szinte csak a nyelvismeret (nyelv- ill. irodalomtudományi alapú leíró jellegű) mérése történik, egy egyébként életszerű kommunikációs helyzet megoldásában igen releváns intuícióknak, a kommunikáció nem hangzó részeinek, a problémamegoldás, a konfliktuskezelés, az önálló ismeretszerzésnek, stb. mérése (motiváló hatású visszajelzése) pedig nem történik meg. A harmadik dilemma (3) ebből fakad: ha a személyiség egészének változásait akarjuk feltérképezni, a viszonyítás alapját maga a hallgató képezze-e, vagy állítsunk fel egy elvárt minimumszintet, s ehhez képest mérjük a szórást – egyszóval az egyetem első évében, az interkulturális kommunikatív kompetencia mérését differenciáltan végezzük-e? Az is kérdéses (4), hogy a mérés során alkalmazott értékelés szövegesen, vagy a bevett szokásnak megfelelően az ötfokú skálán történjen-e. E kérdéssel kapcsolatban Európa-szerte eltérő gyakorlattal találkozhatunk, már az alapfokú oktatástól kezdve. Ballér (2004) az alapfokú oktatási rendszerek mérési-értékelési gyakorlatát összegezve megállapítja, hogy a nyugati iskolákban egyre terjed a szöveges értékelés, melynek filozófiája az angol assessment szó latin gyökerében rejlik: ad sedeo – azaz mellé ülök: elmagyarázom, megbeszélem vele. Ez a szemlélet a felsőoktatásban és különösen a tanárképes szakok esetében kiemelten fontos lenne, hiszen a mérés, értékelés folyamatában a hallgató partnerként való bevonása nemcsak szociális, pszichés fejlődésére, hanem szakmájának gyakorlásához is fontos tréning lenne. A kommunikatív kompetencia mérése, értékelése egyike azon kompetenciáknak, melyeknél kifejezetten ajánlott a szöveges értékelés. A mérés, értékelés maga is egy kommunikációs helyzet, mindamellett az ötfokozatú értékelés egy sor statisztikai problémát is felvet. Kezdve azzal, ami minden középpontos skála problémája, nevezetesen a döntés során nyitva marad a középérték választása, mint „egérút” – (közepes évfolyamátlagoknál érdemes lenne az értékelést végző személy döntési képességeit megvizsgálni, akkor is, ha ez szélsőértékekből-, és abban az esetben is, ha a középérték gyanúsan sokszori előfordulásából adódik). A másik problémája az ötfokú skálának, hogy az egyes skálafokok közti távolság nem ugyanakkora, tehát az értékelés során nem valódi mérés, hanem hozzávetőleges becslés történik, s a látszat ellenére nagymértékben teret ad a szubjektivitásnak (ugyanaz az érdemjegy eltérő értéket jelent más és más tanároktól). (V.ö. Nádasdi, 2004, 32). További vitatható elem az interkulturális kommunikatív kompetencia mérése, értékelése során az (5), hogy a felnőttképzésben leírt, bevált, rendkívül változatos metodikai eljáráshoz viszonyítva igen kevés fajta vizsgatípus rendelhető. A legtöbb mérésfajta alkalmazásával a mérést végző személy a komplexivitásra törekszik, azaz gyorsan akar értékelhető eredményekhez jutni: tipikusan ilyen pl. a kurzuszáró esszé, vagy a féléves anyagot direkten számon kérő teszt, fordításos feladat, vagy a kollokvium kérdezz-felelek típusú része. A legtöbb hallgató valószínűleg nem is tud beszámolni más mérésfajtáról, ahol visszacsatolást kapott volna, hol tart kompetenciái fejlődésében. Arra is volt példa, hogy a Beszédgyakorlat című tárgyból egy félév során két zárthelyi dolgozat megírásával lehetett jegyet szerezni. Szót kell ejteni a kollokviumi gyakorlatról is. Gyakori tapasztalat, hogy a kollokvium – elnevezésével ellentétben – nem egy adott tudományos, vagy gyakorlati probléma megoldására irányuló tényleges beszélgetés tanár és növendékei között, hanem szóbeli tudástesztelés. Ez az egyetemiség hagyományaitól eltérő jelenség, mérésmódszertani hiba. A kollokvium értékelése is kérdéses: a jeles eredmény mihez képes jeles, a közepes mennyivel rosszabb, mint a jó? Az ilyenfajta értékelések lényegében a

nyelvvizsgák módszereit követik: a vizsgázó tulajdonképpen hibapontokat gyűjt, eredménye attól függően alakul, hogy adott időegység alatt mennyit. Az interkulturális kompetencia mérését a szóbeli vizsgatípus esetén épp ellenkező logika szerint volna érdemes végezni: a vizsgázó „nullaszintről” indulva, tudását, készségeit és képességeit optimálisan felhasználva adott időegység alatt valamely probléma megoldásában a tőle elvárható szintig jusson el. Az egyetemi képzésben egyes tudományos probléma kapcsán, elméleti vizsgatípus alkalmával az is elegendő lenne, ha újabb, releváns kérdéseket fogalmazna meg, amelyek közelebb vihetik az adott kérdés megoldásában. Az értékelés „assessment of learning” eredményorientált szemlélete helyett a kollokviumnak kellene leginkább „assessment for learning” motiváló szemléletet alapul vennie. 3. Az orosz szakos képzés specifikumai Tantermi akciókutatások egybehangzó eredménye, hogy az orosz szakon tanulmányokat folytató bölcsészhallgatók az egyetemi közösségen belül különállónak, egyedinek látják magukat. Azt, hogy ez vajon a kis szakok sajátja-e, vagy más okok is állnak az „oroszosság” különlegesnek ítélése mögött, nehéz megválaszolni, ennek az írásnak ez nem is célja. Ha abból indulunk ki, hogy napjainkban az orosz nyelvet és az általa közvetített kultúrát mennyi szélsőségbe hajló érzelem-alapú attitűd övezi mind az egyén, mind közösségek szintjén, vagy arra gondolunk, hogy orosz szak nem régóta tartozik azok közé, ahol a maga a nyelvtanulás (учить язык) szinte egyidejűleg zajlik a nyelv különböző aspektusú tudományos tanulmányozásával (изучать язык), érthetővé válik a különlegesség érzése. Ezt csak tovább erősíti a tudat, hogy az orosz hosszú időn át éppen nem a kis szakok közé sorolható volt. E megváltozott viszonyok közepette érdemes nemcsak az orosz szakos képzés nyelvi-nyelvészeti felkészítésének folyamatát, hanem e kombinált képzésben részt vevők eredményességének mérését is interkulturális szemléletbe ágyazva vizsgálni. Ha egy adott szakot, nyelvet, kultúrát alapvetően ennyire sokféle érzelemvezérelt döntés övez, akkor ott könnyen félreértések adódhatnak, amelyek többek közt a tanulmányok során előforduló mérésekkor ölthetnek testet. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a leggyakoribb ilyen félreértések: „Az orosz szak célja, hogy megtanítsanak oroszul” A kezdők megjelenésével sokan akadnak, akik olyan elvárásokat fogalmaznak meg a szakkal szemben, mint amilyeneket egyébként egy nyelviskolával szemben szokás. Kétségkívül a szakos tárgyak és vizsgák egy része meg is felel ennek az elvárásnak. A PTE-n a 2008-2012 közötti időszakban a megkérdezett BA képzést befejező hallgatók egy jelentős része (hozzávetőleg felük- kétharmaduk) nem értette, miért szerepelt a kötelező kurzusok között a mondattan, a nyelvtörténet, illetve az irodalom (!), s ezek a tárgyak miért nem csak választhatóként lettek felkínálva. Látni kell, hogy a kompetenciaalapú érettségi dacára, generációs sajátosság lett, hogy az egyes ismeretelemek közti kapcsolatrendszert külön meg kell tanítani, mert sokan maguktól azt nem fedezik fel. Az ebből származó kudarcok az interkulturális kommunikatív kompetencia fejlesztését hátrányosan befolyásolják. Akár önálló, tutorial-típusú kurzuson lehetne tárgyalni az egyes kurzusok tartalmai közti kapcsolatokat, például az első félévben beiktatni egy orientációs- pályamodell tervező kurzust, afféle egyetemi „osztályfőnöki órát”. Az összefüggések megvilágításával, (például hogy az orosz szakon tanulás учить язык (nyelvtanulás) és изучать язык (nyelvről tanulás) egyszerre), valószínűleg változna a motiváció, és ilyen módon az eredményesség is.    

 

„Kétnyelvűként könnyű elvégezni a szakot” Gyakori jelenség, hogy a kétnyelvű hallgatók úgy vélik, számukra a szak elvégzése jóval egyszerűbb, mint társaik számára. Tanulmányaik előrehaladtával ez mindinkább kétségessé válik, mely többek között annak felismerésével hozható összefüggésbe, hogy a két kultúrában való otthonos mozgás nem jár együtt azok tudatos megfigyelésével, illetve azok közti közvetítői képességekkel. Golubina az interkulturális kommunikatív kompetencia meghatározásánál szót ejt arról, hogy az interkulturális aktus során a partnerek saját kulturális identitásuknak tudatában kell, hogy legyenek, ami a kétnyelvűek közvetítői képességét illetően paradox, hiszen „itt is, ott is” a saját kultúrájukban mozognak. „Orosz szakosként olyanná kell válnom, mint az oroszok” Sokak számára az orosz kultúra vonzó, egzotikus, ami motiváló hatással bír. Ám sokszor a motiváció érzelmi komponense eluralja az értelmit. A túláltalánosítás, a sztereotipizálás gátolja, lassítja az interkulturális kompetenciák fejlődését, s emellett egy másik, nem kevésbé jelentős cél elérését: a saját kultúra referenciaként való objektív szemléletét. A Hidasi (2008), illetve Falkné Bánó (2001) által etnorelatív fázisnak nevezett szint elérése érdekében a képzés során nem szabad elfeledkezni a saját kultúrával való összevetés, tudatosítás fontosságáról, kikerülve így a következőkben példaként bemutatott kellemetlen helyzeteket (empíria): az orosz szakos végzett hallgató névjegykártyájára orosz állami jelképeket nyomtattatott „erősítendő az oroszos benyomást” leendő üzletfeleire. Egy másik hallgató lelkendezve számolt be szintén magyar társának arról, hogy az orosz egyházi ünnepek „érdekes módon” egybeesnek a földművelés egyes jeles napjaival, majd együtt megállapították, hogy „ez a fajta logika jellemző az oroszokra”. De akadt olyan hallgató is, aki moszkvai részképzésről visszatérve olyan, a hazai környezetben nem értelmezhető oroszos szokásokat vett fel, amelyekkel többek szemében komikussá, majd rövid időn belül igen magányossá vált. Később büszkén mesélt e szokásairól az Orosz Föderáció hazánkba delegált kulturális nagykövetének, aki hosszas vitában kényszerült kifejteni, hogy nem minden orosz iszik sört a buszon, az ő hazájában nem kötelező program a dácsába járás, nem mindenki szereti a céklalevest és napjainkra elenyészően kevesen készítik a teát szamovárral. De míg mindezen szokások természetesek, ha egy orosz bír velük, egy Magyarországon élő magyartól szokatlan, visszás. Mégha e példák nyilvánvalóan szélsőségesek is, fontos, sőt kiemelt jelentőségű az objektív, összehasonlító kultúratanulmányozás, a hasonlóságok és a különbségek feltárása, tudatosítása. 4. Ajánlások Hughes fentebb hivatkozott cél-orientált felosztásában a négy mérésfajta közös vonása, hogy standardokat állít, melyek referenciaként szolgálnak az eredmények kiértékeléséhez. Kiegészítve az interkulturális kompetencia (ill. a személyiség ezirányú fejlődésének) feltérképezésére más szempontokat is alapul kell vennünk a mérésfajták kiválasztása során. Mivel a személyiség változásait mérjük, a pszichológiában használt személyiségtesztek és a céges tudásmenedzsment-projektek ellenőrző-motiváló tesztjei mind sikerrel adaptálhatók a felsőoktatási gyakorlatba. A felnőttoktatás során alkalmazott módszertár (Koltai, 1996) sokkal több lehetőséget kínál, mint amennyi jelenleg a hazai ruszistaképzés gyakorlatában megfigyelhető. E módszerek a kompetenciamérés, értékelés legalább ily széles spektrumát kínálnák. Az alábbi táblázatban néhány olyan példa szemlélteti a kezdő szintű orosz szakos bölcsészhallgatók in-

terkulturális kommunikatív kompetenciájának mérésére alkalmasnak bizonyult módszereket, amelyeket a mérésben részt vevő hallgatók szokatlannak, ismeretlennek ítéltek meg: Az interkulturális kommunikatív kompetencia fejlődésének mérése Vizsgahelyzet leírása, hozzárendelt feladattípus

A feladat megoldásához minden hallgató jegyzőkönyvet kap, melyet a következő szempontok alapján tölt ki: milyen körülmények között, hol és hogyan látott a megoldáshoz, honnan szerzett információt, milyen problémákkal, milyen újdonságokkal szembesült (szavak, kifejezések, stb), mely elemmel mennyi időt foglalkozott. Órai munka: A projekt és a jegyzőkönyv bemutatása, majd közös kiértékelése (Szempontok: kinek a programjára menne el, ki oldotta meg a leghatékonyabban a feladatot, kinek a megoldása a legtanulságosabb, stb.)

-

Információszerzés, és feldolgozás, főképp olvasás útján

-

Problémamegoldás

-

Előadói

-

Kritikai

Tudás, ismeretek: -

országismereti

-

lexikális

Készségek, képességek: -

utánzásos

-

intuitív

-

konfliktuskezelési

-

szóbeli kifejezői

-

non-verbális kommunikatív

Tudás, ismeretek: -

nyelvi, nyelvtani

Hallgatótársak bevonásával, vita formájában, szóbeli, szöveges értékelés. Az egyes kritikai szempontok közös felállítása után minden résztvevő értékel, majd titkos szavazással ötfokú skálán értékel. A gyakorlatvezető a szavazás eredményét legfeljebb öt tizedessel módosíthatja egyoldalúan.

A szituáció a résztvevők fellépésének, viselkedésének közös elemzése, javaslattétel, („hogy jártam volna el én”). A kommunikáció sikerességének megfogalmazása után vita, majd kétfokú értékelés (sikerült/nem sikerült)

Mérés helye, ideje

U.a.

Az előző feladatban legjobb programtervnek megszavazott forgatókönyv elemeinek eljátszása (jegyvásárlás, utazás tömegközlekedésen, stb). (Előzetesen hasonló helyzeteket videofilmeken már közösen megtekintettünk.)

Készségek, képességek:

Értékelés módja

Beszédgyakorlat kurzus, kb. 100 óra nyelvtanulás után, szorgalmi időszakban.

Előzetesen feladott feladat: Csoporttársaival egy szabad hétvége eltöltésére készül Moszkvában. Részletesen tervezze meg a programot. Intéznivaló feladatait, napirendjét foglalja forgatókönyvbe.

Főbb fókuszált komponensek

(Konkrét feladatleírás: Járjon utána, ki a legnépszerűbb könnyűzenei előadó Oroszországban és számoljon be arról, hogyan jutott eredményre. Keresse meg azt az alkotását, amellyel e címet megkapta, és gyűjtse össze az Ön által legfontosabbnak tartott véleményeket. Válasszon ki ezek közül hármat, s válaszoljon rájuk). 

Készségek, képességek: -

Szövegértés

-

Írásbeli kifejezőkészség

-

Helyzetfelismerés- és a partner személyének, körülményeinek észlelése

-

Kulturális értékek öszszehasonlítása a sajáttal

Tanári értékelés: a szokásos íráskészségtesztek értékelési szempontjai szerint. (Stilisztikailag adekvát, koherens, nyelvtanilag pontos, nyelvhasználat szempontjából megfelelő, érthető, a szövegalkotó célját éri-e). Haladóknál tesztelhető „élesben” is, azaz a komment beposztolásával is.

Tudás, ismeretek: -

Nyelvi, nyelvtani

-

Tömegkultúra (a konkrét példában popzenei divat)

-

Internet használata orosz nyelven, (gépelés, keresőmotorok, stb.)

Társaival készítsék elő egy orosz üzleti partnerrel való tárgyalás helyszínét, próbálják el a vendégfogadást. (A résztvevő hallgatók felkészítő előadásokon vettek részt, melyen megismerkedtek a protokoll és etikett különböző szabályaival, s ezzel kapcsolatosan orosz nyelvű szakirodalmat is olvastak. A feladatot úgy kellett megoldaniuk, hogy maguk döntötték el, ki milyen részt vállal, miért felel, s végeredményképpen egy valós tárgyalási helyzetet kellett teremteniük, annak minden külsőségével, tehát a terem berendezésétől egészen az öltözetükig. A projektre egy hét felkészülési időt kaptak.)

-

szociabilitás

-

érzékenység, fogékonyság

-

kreativitás

-

tolerancia

-

verbális és non-verbális kommunikáció szervezése, irányítása

Az értékelés szempontrendszerét tanár és hallgatók közösen állítják össze. Ezt közös megbeszélés követi (a mérésben két csoport vett részt, egymást értékelték). A résztvevők saját teljesítményüket is értékelik. Szöveges értékelés.

Tudás, ismeretek: -

orosz hagyományok és szokások

-

protokolláris

-

nyelvi, nyelvhasználati, stilisztikai

Készségek, képességek:

Az elkészült bejátszásokat közösen tekintjük meg, a többi csapat feladata lesz rájönni, mely elemek nem illenek az első filmekbe.

- kulturális háttérismeretek szokásokról, babonákról, stb.

- kreativitás - a kommunikációs helyzet tudatos tervezése Tudás, ismeretek: - sztereotípiák tudatosítása, felszínre hozása

Szempontrendszer előzetes közös kidolgozása: mikor tekinthető egy projekt teljesítettnek (megszólalások aránya, turn-ök száma, pragmatikai szabályok betartása, stilisztikai koherencia, korábban olvasott információk beépülése). Az egyes komponensek ötfokú skálán pontozhatók, ezek súlyozott átlaga érdemjeggyé alakítható.

Nyelv- és stílusgyakorlat c. kurzus évközi feladata, egy-másfél szemeszternyi alapozó nyelvi képzés után

Társaival (három-négyfős csoportokban) készítsenek két hatnyolcperces videofelvételt, melyen előre megadott témájú jelenetet játszanak el (véletlen választással a köv. jelenetcímek közül lehet húzni: fiatal orosz házaspár vendégül látja barátaikat, ismerkedés és bemutatkozás egy kirándulás alkalmával, útbaigazítás, szállodai szobafoglalás telefonon, családi reggeli készülődés és elkeveredett tárgyak keresgélése). Az egyik jelenetbe „csempésszenek be” kultúraidegen elemeket, illetve olyan elemeket, amik arról árulkodnak, hogy a felvételt magyarok készítették. Ugyanezen jelenet másodszori forgatásánál e bakikat igazítsák ki.

Protokoll és etikett c. kurzus félévzáró gyakorlati vizsgájának részfeladata.

Készségek, képességek:

Nyelv- és stílusgyakorlat kurzus, kb. 200 nyelvtanulással töltött óra után, szorgalmi időszakban

Nagy érdeklődést, vitát kiváltó témában készült youtube-on fellelhető videofilm kommentálóinak a véleményét olvassa el, közülük hármat válasszon ki és írja meg, mit válaszolna nekik.

5. Megjegyzések 5.1. A 3. pontban szereplő táblázat „értékelés módja” oszlopából kitűnik, hogy az adott mérések eredményeinek értékelésében a hallgatók is részt vettek. Ennek egyrészt lélektani oka van: a kompetenciafejlesztés túlnyomóan nem frontális munkával jön létre, ilyen téren senkinek a személyisége sem formálható pusztán „kívülről”, elengedhetetlen fontosságú az önértékelés, az önismeret. Ha valamennyi résztvevő egyben értékelő is, ez segíti a társas kapcsolatok, a közösséggé fejlődés folyamatát is. A másik ok ennél praktikusabb: hallgatóink egy része leendő kollégáink is egyben. Szakmai felkészítésük fontos része, hogy kritikus gondolkodásra, mások teljesítményének értékelésére tanítsuk őket. A mérés és annak értékelése hagyományosan lezáró, befejező aktusa egy-egy oktatási rész-folyamatnak. Jelen esetben – amikor az interkulturális kommunikatív kompetencia fejlődését mérjük – nincs „hozzárendelt feladategység” vagy konkrét tantárgy a háttérben. A személyiség különböző változók mentén történő fejlődésének szakaszait mutatja az ilyenfajta mérés, az egyes mérendő komponensek pedig az aktuális feladat függvényében eltérő mértékben kapnak hangsúlyt. Mivel az egyes komponensek fontosságának felismerése, az eszköztár optimális használata maga is része a kompetenciák bonyolult rendszerének, a tanár, vagy az értékelést végző személy nem maradhat független kívülálló. 5.2. Radnóti Katalin 2005-ben született, „Milyen oktatási és értékelési módszereket alkalmaznak a pedagógusok a mai magyar iskolában?” című tanulmányában írja: „Napjainkban a pedagógiai értékelésének egy újfajta eleme jelent meg, ez a portfolió, amely nem más, mint válogatás a tanulók szakmai anyagaiból. Mintegy alátámasztása annak, hogy a tanulók az évek során mit és hogyan tanultak. A portfoliónak azt kell bemutatnia, hogy miként fejlődtek a diák (személyes, kognitív, szociális és a speciális) különböző kompetenciái. A portfolió értékelése során a tanár és a diák számára láthatóvá, értelmezhetővé válik a tanulás folyamata, az adott eredményhez vezető út is. A portfolió értékeléséhez (is) láthatóvá kell tenni az adott tanulási egység célkitűzéseit, a tanulási egység tevékenységének, tanulási, gondolkodási folyamatának produktumait. A tervek, a vázlatok, a teljesített – kapott és vállalt – feladatok, az (ön)értékelések, az írásos reflektálások stb. egy mappába kerülnek. A munkán látható a tanár segítsége is. A jó portfolió mindig a valóságot tükrözi; szelektív, reflektív, szerkesztett, állandó változásban van.” Bár a szerző az általános- és a középfokú oktatás kapcsán fogalmazta meg eredményeit, írásában később arra is kitér, hogy az említett új módszerekkel a leendő tanárokat már hallgató korukban meg kell ismertetni annak érdekében, hogy rögzüljenek, átörökítődjenek ezek a fajta eljárások is. A portfólió nem csupán a hallgató visszakövethető, ily módon haladását nyomon követő „személyi aktája”, hanem a későbbiekben saját maga által szerkeszthető, szakmai életpályájának utánkövetését is szolgáló dokumentum lehet. 5.3. A sikeres oktató-nevelői munka érdekében az iskolának azon túl, hogy tartalmilag hagyományos értékeket közvetít, módszereit illetően igazodnia kell a korszellemhez. Csak a kor technikai-technológiai sajátosságaihoz alkalmazkodva lesz képes érdemben hatást gyakorolni a növendékek egészséges fejlődésére. Ma a számítástechnika fejlődése gyakorolja a legnagyobb hatást a fejlett társadalmakra. Az emberi kapcsolatok építésének elsőszámú színterei a különböző közösségi hálók, csak a Facebooknak 3,9 millió magyar felhasználója volt 2012 februárjában (ez a teljes népesség mintegy 40%-a), világszerte pedig 900 millió körül van a tagok száma (www.netkutatasok.hu/2012). Az információszerzés jelentős része vizuális úton történik, többféle ingert kiváltó információ egyszerre van jelen, egyazon felületen. Nem túlzás azt állítani: a számítógép sokak számára testrészként funkcionál (érdemes megfigyelni a vele kapcsolatos szóhasználatot is: a gép „vírusos”, „beteg”, „meg kell gyógyítanom” „meghalt a

videokártyám”, „izmos netem van”, „ki tud egy donort: haldoklik a RAM-om”, stb. A számítógép „szívének” leállását ugyanolyan hosszú sípszó jelzi, mint a humán EKG.). A gép folyamatosan jelen van, hatással van az emberi szervezet működésére és a személyiség fejlődésére egyaránt. E tények figyelmen kívül hagyása, vagy a „régi bevált módszerek” erőltetése a biztos kudarcot jelentik. A személyiség akkor fejlődik, ha implicit módon történik, észrevétlen, minden pontján természetes körülmények között zajlik, s teret kapnak érzelmek, intuíciók is. A mérés során is célszerű a technológia bevonására, az információ képszerű megjelenítésére törekedni. Az interkulturális kommunikatív kompetenciák mérésének kiváló eszköze lehet például az Xbox Kinect. A program játékos formában képes hatékonyan, gyorsan visszajelezni (és ezáltal tudatosítani) a kommunikáció nem hangzó részének, így például a felek térbeli elhelyezkedésének, mozdulatainak, gesztusainak megfelelőségét. A program a résztvevők mozdulatait több irányból kamerákkal veszi, és e mozgásokat egy virtuális felületen megjelenített szereplő mozdulataivá konvertálja. A skype segítségével arra is lehetőség van, hogy valós időben, valós helyszínekhez, valós személyekhez kapcsolódjunk, így azonnal teljes körű visszajelzést kapjunk az adott kommunikációs helyzet sikeres megoldásáró

6. Összefoglalás és kitekintés Ez az írás az orosz szakos bölcsészek interkulturális kommunikatív kompetenciájának méréséről, értékeléséről szól. A kérdés átfogó elméleti hátterét felvázolva, kiemelve a sajátosságokat, empirikus alapokra építve néhány gyakori dilemma megvilágítása után ajánlásképpen kipróbált módszereket mutat be. A cikk a Pécsi Tudományegyetemen már nyolcadik alkalommal megrendezésre került Kultúrák dialógusa a soknyelvű Európában c. konferencián elhangzott előadás nyomán született. Az előadás (2012. szeptember 18-án) több vitatott kérdést is a hallgatóság elé tárt. Az egyik ilyen Szépe György professzor úr gondolatát (a kommunikációnak a beszéddel való azonosításának hibája, 1997) továbbfűzve az volt, hogy a kommunikatív kompetencia mérésében hol és milyen módon kapnak helyet a kommunikáció non-verbális komponensei. Jelen írás szerzője 2008 óta foglalkozik jelnyelvkutatással és jelnyelvi tolmácsolással – e közel öt év tapasztalata azt mutatja, hogy a különböző kultúrákba ágyazottan működő jelnyelvek transzparens kerémái éppen attól érthetők a világ bármely, a jelnyelvet jól ismerő embere számára, mert vannak olyan alapvető gesztusok, amelyek egyetemesek, ősibbek a hangzó nyelveknél, s az általuk tükrözött kultúráknál. A jelnyelvek egy más szegmense ezekre a jelekre épül, ezekben az esetekben csupán kulturális torzítás figyelhető meg. E torzítások rendszerének feltárásával közelebb jutunk a kommunikáció jelentős részét kitevő nonverbális csatorna tudatos fejlesztése felé, így tehát a jelnyelvoktatásnak elvitathatatlan helye van az idegennyelv-oktatásban. Az említett előadás arra is kitért, hogy az interkulturális kommunikatív kompetencia fejlesztése a személyiség egészét érinti, befolyásolás, meggyőzés, érzelmek generálása útján, sokszor nem annyira tudatosan, mint intuitív módon. Így tehát a tanár szerepe merőben más, több mint információátadó-közvetítő. Tevékenysége sajátos művészi jelleget ölt. Az interkulturális kommunikatív kompetencia mérésében ez egyfajta hatásmérésként jelenik meg, amennyiben a kommunikáció célja valamely érzelem kiváltása. Nyitva maradó kérdés, hogy nem a kreativitás mérése történik-e? Fontos lenne a saját kultúra tudatos megfigyeltetése, elemző összevetése is. A huszonegyedik század Európájában egyre látványosabban erősödnek a szélsőségek, a nemzeti öntudat sokszor nem történelmi tényeken, hanem félreértéseken, érzelmi alapokon nyugszik. Ez veszélyek sorát rejti magában, orszá-

gunk gazdasági, politikai vonatkozásaiban okozhat károkat. Ha a mérésről beszélünk, legyen az ismeretek mérése összehasonlító jellegű, a tudáskomponens terjedjen ki a saját kultúra minél objektívebb ismeretére is. Ha az interkulturális kommunikatív kompetencia a kommunikációs helyzet sikerének kulcsa, a mérés során mindenekelőtt definiáljuk a sikert magát. Állítsuk fel, mely változók milyen mértékben befolyásolják a sikert és illesszük az adott szinthez pl. a szituáció bonyolultsága, a szükséges ismeretmennyiség, az adott helyzet előfordulási gyakorisága, az önismeret mértéke, illetve a ‘self’ és a ‘member’ szerep aránya mentén. Alkalmazzunk olyan, problémamegoldásra irányuló feladatokat, amelyek nem csak a mérésre alkalmasak, de maguk is segítenek a személyiségfejlesztésben: szituációk elemzése és újrajátszása, „visszanézéses” elemzés, „hass, alkoss, gyarapíts” szemléletű csoport-projekt, önálló projektmunka: információszerzéstől a kapcsolatfelvételen át az elemző tevékenységig (naplózás, szempontrendszer önálló kialakítása), fordítás és kogníció, reáliák (érzékelés, észlelés csatornáinak összekapcsolása ld. még Cs. Jónás, 2009). Nem lehet elégszer hangsúlyozni a képzésben való részvétel céljának fontosságát, azt, hogy a változó finanszírozási rendszer, az oktatáspolitikai előirányzatok a szolgáltató-egyetemek felé mutatnak. A kompetenciák fejlesztésének, mérésének a majdani munkáltató elvárásait is tükröznie kell. (Sőt, mivel az orosz szakos tanárok egy része a magánszektorban talál megélhetési forrást, időszerű lenne integrálni az egyetemi képzésbe az ún. one-to-one tanárképzés módszertanát is.)

Irodalom Ballér, P. (2004) Értékelési módszerek az európai országok alsó tagozatos osztályaiban in: Osztályozás? Értékelés? Budapest, Dinasztia Bárdos, J. (2000) Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Byram, M. (2000)  Teaching and Assessing Intercultural Communicative Competence Clevedon, Multilingual Matters Cs. Jónás E. (2009) Коммуникация художественного перевода в когнитивном аспекте in: Translatologia Pannonica II. Pécs, PTE Falkné Bánó K. (2001) Kultúraközi Kommunikáció; nemzeti kultúrák, szervezeti kultúrák, interkulturális menedzsment aspektusok. Budapest, Püski Kiadó Golubina, K. V. (2008) Параметры и инструменты оценки сформированности межкультурной коммуникативной компетенции http://inlang.linguanet.ru/Scientific Work / Conferences / detail.php?ELEMENT_ID=2260 Hidasi , J. (2008) Interkulturális kommunikáció Budapest, Scolar Hughes, A. (1989) Testing for Language Teachers Cambridge, University Press Koltai, D. szerk. (1996) Andragógiai olvasókönyv I., Pécs, PTE Lázár I; Huber-Kriegler, M; Lussier, D; Matei, G. S; Peck, C. (2007) Developing and assessing intercultural communicative competence Graz, ECML Nádasdi M. (2004) A szöveges értékelés szerepe a nevelés-oktatás folyamatában in: Osztályozás? Értékelés? Budapest, Dinasztia Radnóti K. (2012) Milyen oktatási és értékelési módszereket alkalmaznak a pedagógusok? http://www.ofi.hu/tudastar/tanulas-tanitas/hidak-tantargyak-kozott Szépe Gy. (1997) Modernizálási törekvések a legújabbkori magyarországi idegennyelvoktatásban in: A nyelvtanulás folyamata és mérése Pécs, JPTE Lingua Franca Csoport www.netkutatasok.hu

Universal Features in Different Linguocultures Sabitova, Zinaida [email protected] Тезисы Универсальное и уникальное обнаруживается в каждом языке. Обычно при сопоставлении языков выявляются универсальные, общие и национально-специфические, идиоэтнические черты. Исследования, предпринятые на материале различных (древних и современных) языков и культур, подтвердили наличие некоего общего фонда представлений и идей, с разной степенью реализуемых в конкретных культурах, языках. Наличие в языках универсальных явлений и категорий объясняется прежде всего единством объективной действительности, отражательной природой языка, универсальных истоков мифологического мышления и др. Мы обратились к лингвокультурному концепту СУДЬБА, в котором проявляются универсальные черты. В семантической структуре слов, вербализующих понятие «судьба», присутствуют смыслы «часть, выделенный», напр.: рус. судьба, удел, участь, доля, англ. destiny, fate, chance, нем. das Schicksal, das Los, die Chance, казах. жазмыш, нәсіп, тағдыр, қадір; кумык. насип, талай, къысмат, талигь, къадар; турец. felek, nasip, mukadderat, kısmet, şans. Это связано с тем, что судьба дается, «выделяется» нам богом, напр., в индоевропейских языках слово бог первоначально обозначало ‘наделяющий’, ср. др.-инд. bhágas ‘одаривающий, господин’ от др.-инд. bhájati ‘наделяет, делит’. Universal and unique can be observed in every language. Usually when one compares languages, one finds universal, common and nation-specific, idioethnic traits. The research conducted on the material of different (ancient and modern) languages and cultures confirmed the existence of a certain common stock of notions and ideas to a variable degree implemented in specific cultures and languages. The presence of universal linguistic notions and categories is explained first of all by the unity of the objective reality, the reflective nature of the language, the universal source of mythological thinking, etc. It is known that we are bound by our mother tongue and culture, that is why, for instance, spatial references (up – down, right – left), the opposition of light and darkness, fate given from above, a rainbow, North Star, and many others are perceived by us both uniformly and differently – through the prism of our own language. It is connected with the fact that there is an intermediary world between the world of objects and the world of words – the world of our own thoughts which is painted with the colours of our culture; that is the reason why it is specific for every nation. The national and cultural (unique) constituent is realized through a special component in the meaning of the word, it varies from one language to another. Here we are dealing with the lingucultural concept FATE, in which universal and unique features are occurred. The key word fate embeds “the experience of national understanding of categories of freedom and need with reference to human life, the attempt of human reason to find the last bases of life – the forces which operate world order and human behavior” [Postovalova 1994, p.208]. Fate (incidents, doom) inevitably predetermining a human’s life, his actions, and condition represents a providential entity. Any language stores the traces of providential worldview in their units. When using these or those words and expressions, a man is unaware of the degree to which the language is penetrated with the idea of god, to what degree the providential entity is “omnipresent” [Kuskov 1989, p.8].

Thus, saying a common word of thanks спасибо (from спаси бог), and also conjunctions ради бога, не дай бог, слава богу, құдай үшін, аллах (құдай) қаласа, бір құдай біледі, құдай сақтасын, құдайға шүкір, аруақ тәңір берсін, one does not read the original thought in them, and frequently does not relate them to the idea of god or providence. The sources of providential worldview lie in the ancient times. In the ancient man’s conscience god “filled the whole life space”, as he was the Maker, the Creator of everything living on Earth. Everything a man owned, everything what happened to him, his actions, conditions, qualities, – all of these were given and destined by god. All the trivial and historical events are explained from the providential point of view [Kuskov 1989, p.8]. 1. Fate is given, “designated” to us by god. The word god in the Indo-European languages originally meant “enduing”, Cf. Sanskrit bhаgah “deified wealth”, Old Hindi bhágas “gifting, master”, Avesta baγa “master, god”, from Old Hindi bhájati, bhájate “endows, shares”, Avesta baχšaiti “takes part” [Fasmer 1986, vol.1, p.181-182]. In the semantic structure of the words verbalizing the notion of “fate” there are meanings “part, allocated”, e.g. Russian судьба, удел, участь, доля, English destiny, fate, chance, German das Schicksal, das Los, die Chance, Kazakh тағдыр “fate, destiny, divine providence, doom” [Bektayev 1999, p.342, 431]; Kumyk насип, талай “happiness, fate”; къысмат, талигь, къадар “fate, destiny, fortune” [Russian-Kumyk Dictionary 1960, p.991, 996]; Turkish felek “fate, fortune”, nasip “destiny, fate”, mukadderat “fate”, şans “happiness, luck, chance” [Turkish-Russian Dictionary 2005, p.116, 187, 218, 223, 277]. The meaning “part” is relevant in the Bulgarian word късмет, which was borrowed into the Bulgarian language from the Arabic language through the Turkish. In the source language this word is used in the meaning “part, portion”, and later acquired the meaning “fate defined in advance”. The same is observed in the Albanian, Greek, Macedonian, Serbian and Croatian languages [Avramova 2007, p.220-225]. The seme ‘наделяющий, одаривающий’ (‘enduing, gifting’) can be found in the words богатый, убогий, небогъ (rich, needy, not god), e.g. Russian coll. (Yaroslavl) богатъ (< *bogъ ‘god’) “a lot, enough, copious”, Ukrainian багато “a lot, very much”, Cf. Sanskrit bhagah “divine wealth”, Old Hindi bhagas “property, happiness, share”; Russian богатье “possession, property”, Ukrainian збiжжа “grain bread, property”, Polish zboże “bread in grain”, Czech zboží “condition”; Central Slavic небог, небогии, небога “pauper, needy” [Lvov 1975, p.248]; убогий from *u (‘not’) + bogъ (‘poor, pauper, cripple’), убожество (wretchedness) [Tolstaya 1994, p.143]; Cf. Latin fortuna ‘fate, occurrence, happiness’, fortunae ‘property’ [Fasmer, vol.1, p.181182], and also the words обездоленный, ущемленный, обделенный, meaning ‘(about a person) who did not receive given, withdrawn, snatched out from a whole’ and having as an inner form the verbs обездолить, ущемить, обделить (to deprive, to impinge). Cf. this word in the Turkic languages, e.g. Kumyk къысмат ‘fate, destiny, fortune’ [Russian-Kumyk Dictionary 1960, p.991]; Turkish kısmet ‘happiness, luck, fate’ [TurkishRussian Dictionary 2005, p.187]. The seme ‘enduing, taking part’ is present in the Russian words, which mean a person’d fate gve to him by god: удел (share) (from делить, наделить to divide, to give), участь, счастье (destiny, happiness) (from часть – part), доля, жребий (share, draw), etc [Tolstaya 1994, p.143]. The word happiness (счастье) in the Common Slavic language (*sъ + čęstь + jе) is formed by merging the two words *sъ-: *su- ‘good + *čęstь ‘part’ = ‘good fate’ [Fasmer 1987, vol.3, p.816]. Dal gives the following definition to this word: “Happiness (со-частье – with part, share, tribute), Cf. doom, fate, part and destiny, share” [Dal 1999, vol.4, p.371]. The word draw (жребий) also has the seme ‘to distinguish, to cut’, riginaly t had the meaning ‘something cut, a cutoff’ and derived from an Indo-European stem *gerbh- ‘to scratch, to cut out, to incise’, Cf. the conjugate words in the Indo-European languages: German ‘to notch,

to chop, Anglo-Saxon ceorfan ‘to chop, to cut’ [Fasmer 1986, vol.2, p.47-48; Chernykh 1999, vol.1, p.306]. Thus, the words of the synonymic row in the Russian language fate – happiness, destiny, allotment, share, draw are “the descendants”, and the multiple repetition their historical “ancestors”, the result of concentration, compression of meanings of the previous word “generations”. 2. In many languages the words connected with the notion of “fate” include in their meaning the sense “written beforehand”, Cf.: Russian на роду написано; на лбу написано; Сь намъ знамение са дасть на челЬ [Sreznevskiy 1989, vol.3, p.1488]; Bulgarian не ми е писано ‘not on the cards’ [Chukalov 1981, p.797]; Cf.: Грядущие годы таятся во мгле; но вижу твой жребий на светлом челе (А.S. Pushkin). Kazakh маңдайында жазылган (‘written on the forehead’, маңдай ‘forehead’), аллах / құдай жазса ‘if god gives’ (fig. ‘if god writes’), жазмыш ‘fate’ (fig. ‘written’) ) [Bektayev 1999, p.318, 342], Karaim баш йазыш (‘fate’, fig. ‘written on the forehead’), Karakalpak ақ маңлай ‘a child of fortune’ (fig. ‘white forehead’); қара маңлайлы ‘unhappy’ (fig. ‘black forehead’) [Karakalpak-Russian Dictionary 1958, p.446]. 3. Fate is seen by people as an inevitable, all-seeing, all-knowing power, leading a person in the Russian language, it is personified in the following manner:  as fate (fortune, a mistress, a villainess): Но молча судьба между нами черту навсегда провела (I.F. Annenskiy); Судьба – проказница шалунья, определила так сама: всем глупым счастье от безумья, всем умным горе от ума (А.S. Griboyedov); Она [fate] чарует и сверлит, она колдует и слесарит, то стареньким орлом орлит, то шумным ханом государит (B.А. Slutskiy); Cf.: любимец судьбы, баловень судьбы (‘a child of fortune’); В 19 лет воображал себя баловнем Фортуны и счастливым принцем, у которого есть все, чем только можно обладать смертный (B. Akunin);  as doom: Зачем грустить молодцу, если рок судил ему угаснуть в краю чужом? (М.Y. Lermontov);  as nature: Твоим желаньям потакая, природа все тебе дала (М.А. Svetlov); Природа одарила ее щедро (I. Ilf, Y. Petrov); Природой здесь нам суждено в Европу прорубить окно (А.S. Pushkin);  as the sky: Гражданин, в каком бы состоянии небо родиться ему не судило, есть и пребудет всегда человек (А.N. Radishchev);  as the starts: Но сам-то Эраст Петрович знал: его снова сохранила счастливая звезда, она же Судьба. Но для какой такой цели? (B. Akunin). Let us discuss the image of the star. Cf. Russian родиться под счастливой звездой ‘to be lucky, happy, lucky in everything’ [Phraseological Dictionary of the Russian language 1986, p.390]; верить в свою звезду ‘to believe in one’s own purpose, in one’s own happy fate’ [Ozhegov, Shvedova 2003, p.226]. Ancient Turks believed that everyone has their own star. The expression жұлдызы жанды (жанған) ‘his star was shining’, жұлдызы жарық ‘his bright star’ characterize a happy person, the expression жұлдызы оңынан туды ‘his star has risen from the right side’ is used in the meaning ‘luck is with him’. The expression жарық жұлдыз (fig. ‘a bright star’) possesses a metaphorical meaning ‘gifted, talented, genius’ [Gordlevskiy 1978]. In the phraseological units of the Turkic languages there is an image of fate – star: Kazakh: бақыт жұлдызына сену ‘to believe in a lucky star’; жұлдызы жоғары (оңынан) туған; бақ жұлдызы басында туған; жұлдызы жанып туған ‘to be born under a lucky star’; жұлдызы жарқыраған; жұлдызы оңынан туған ‘someone has a lucky star’; (жұлдызы ағып түсті ‘his star has fallen’); бақыты жанған (жансын, жанды, жанып тұр)

‘happiness (fate) is smiling at somebody’; Karakalpak өмири зая жулдыздай өмен кетти ‘he has passed away forever’; жулдызы түсти, жулдызы отти ‘his star has rolled down’ [Karakalpak-Russian Dictionary 1958, p.260]. 4. One more universal feature is that a person in a language is considered to be an object of influence of the highest force, the pleader of a better destiny, that is why he is passive towards his fate, he is subordinate to it, e.g. Russian на произвол судьбы, если повезет, посчастливится, English If will have the luck, Not the destiny to meet, the mercy of fate, Kazakh тағдыр қосқан ‘connected by fate’. The Turkic languages express the passiveness of an individual towards his fate and his dependence to it, e.g. Kazakh тағдыр қосқан ‘connected by fate’, тағдыр тәлкегі ‘the irony of fate’ [Bektayev 1999, p.431]; Kumyk къаравсуз ‘left to the mercy of fate’ [Russian-Kumyk Dictionary 1960, p.1074]; Turkish felek kimine kavun yedirir, kimine kelek ‘some gets pies and doughnuts, some gets bruises and lumps’, bu sana nasip degil ‘it is not given to you, it is not fate’, nasiplemek ‘get one’s proper share’, mukadder ‘written by fate’, kısmet degil ‘not on the cards’, kısmet olursa ‘if one is lucky’, şansı varmış ‘he is lucky’ [Turkish-Russian Dictionary 2005, p.117, 187, 223, 227, 229]. In the Russian language the above is expressed in the following contexts: Мы просим воли у судьбы (А.N. Apukhtin); Не смейся надо моей пророческой тоскою; я знал: удар судьбы меня не обойдет (М.Y. Lermontov); Грущу я; но и грусть минует, знаменуя, судьбины полную победу надо мной (Y. Baratynskiy); Ее [fate’s] всевышний суд суров и прям (Y.А. Yevtushenko); Решенье судьбы неизменно (V.G. Benediktov); Не ты, но судьба виновата, что скоро ты мне изменила (М.Y. Lermontov); Что мне сулит судьба в дали грядущих лет (N.А. Моrozov); Мой путь уныл. Сулит мне труд и горе грядущего волнуемое море (А.S. Puskin), and the like. Moreover a person’s fate is seen as something unknown, unavoidable, all-seeing, allknowing [Gak 1994, p.199; Postovalova 1994, p.211, 213], Cf.. in the Russian language: Не властны мы в самих себе… даем поспешные обеты, смешные, может быть, всевидящей судьбе (Y.А. Baratynskiy); Они стояли в кругу, иногда возложив руки на плечи друг другу, иногда уронив их плетьми, а когда хотели, что их услышала божественная сила, неведомая и неотвратимая, но всевидящая и всезнающая, воздевали руки к небу (C. Aitmatov); И если верно, что судьба всегда норовит попасть в свою цель, то так оно случилось и на этот раз. Все произошло на редкость просто и оттого неотвратимо, как рок (C. Aitmatov); Все люди ей, всевидящей, ясны, в какой они себя ни прячут панцирь (Y.А. Yevtushenko), and the like. 5. Fate is directly connected with chance (fortunate or unfortunate) [Toporov 1994], Cf.: Нет, все-таки судьба есть, она определяет и добрые, и худые события. И надо же случиться такому везению, о котором, направляясь в Пушкинский музей, я даже не помышлял (C. Aitmatov); Жизнь – без начала и конца, нас всех подстерегает случай (А.А. Blok), and the like. N.D. Arutyunova has described five concept models of fate: Distributing, Playing, Directing, Lending, Legal Sentencing. Each of them follows its own interpretation of chance: Distributing Fate is initially accidental, in Playing Fate every event is nothing more than a play of chance, in directing Fate the chance is purposeful, in Lending Fate it is semiotic, Legal Sentencing Fate seizes the occasion as to give a person his due [Arutyunova 1999, p.628-629]. The word chance (случай) contains the seme ‘unexpectedness, unpredictability, surprise’. To the full extent the above said is described in the dictionary by V.I. Dal: “everything unexpected, unpredictable, sudden, accidental”; “unconscious and groundless source in which believe those who denies the providence”; Cf. also: “accidental, about an action, unintentional, unthoughtful, happened, occurred by itself, without somebody’s premeditation, intention, effort” [Dal 1999, vol.4, p.226-227]. The semantics of “uncontrollability” of events to a person is found in the phraseological units as well игра случая / судьбы, его величество случай (‘about the power of independent from a

person accidental circumstances’). The phraseological unit игра случая / судьбы has the meaning of ‘unpredicted or inexplicable concourse of circumstances’, the role of Playing Fate in a man’s life is revealed here as in the model of Playing Fate every event is a chance, it is either luck or failure. In the following context one can observe Directing Fate, where the purposefulness of “His Majesty Chance” is determined by the fact that it gives the vents the necessary orientation: Конечно, не следует думать, что случайный удар копья достаточен, чтобы изменить историю контакта на суперэтническом уровне, но иногда, хотя и редко, случай создает зигзаги исторического становления, а их последствия часто ощущаются долго. Такие зигзаги происходят тогда, когда противоборствующие силы на момент уравновешиваются. Вот тогда вступает в игру судьбы Его величество случай (L.N. Gumilev). In the contexts Странная игра случая занесла меня, наконец, в дом одного из моих профессоров (I.S. Turgenev); По поразительной, почти невероятной игре случая, на одном и том же поприще, с равною силою гения, сошлись два сверстника и соплеменника (V.V. Veresaev) the cultural memory of the word chance is viewed in the epithets странная, поразительная, почти невероятная игра случая (strange, striking, almost unbelievable play of chance). The person is seen as the object of an unseen, irrational power: игра случая занесла меня (the play of chance has led me), that is why it is defined as стечение обстоятельств (the concourse of circumstances). It is sometimes easier for a person to explain his passiveness by saying: Так сложились обстоятельства (As things came around); стечение обстоятельств (concourse of circumstance) (done by somebody else, on their own, but not by a human as an active agent). It is no coincidence that on the scale of verbs which signify the idea of unpredictability of events happening to a person: succeeded – managed – came to – turned out – happened, the verb to happen takes the outermost position as it is the least “agentive”, it describes the events which happen on their own, not as a result of human effort [Zaliznyak 2006, p.223, 226]. 6. Fate is sent to a man from above, that is why something is given to a human from the Creator. The actions of fate, doom towards a person (an object) are denoted with the verbs such as дать, дарить, ниспослать (to give, to give a present, to send) and the like. It is said about a talent дарование; дар божий; божья искра; талант, что богом дан (a gift; god’s gift; god’s spark; talent given by god), Cf. English The misfortune has fallen down a head, Uzbek бошга келмоқ / тушмоқ ‘to happen’ (тушмоқ ‘to fall’); Azerbaijani паjына душмәк ‘to fall on someone’s share’; Karakalpak басына ауыр ис түсти ‘a misfortune happened to him’. God’s actions (often in the form of fate, doom) towards a person (an object) are denoted with the verbs like дать, дарить, ниспослать, предназначить (to give, to give a gift, to send, to destine) and the like. It is said about a talent дарование; дар божий; божья искра; талант, что богом дан (a gift; god’s gift; god’s spark; talent given by god), etc. Interesting in this matter is a Russian word удача (luck) from the verb дать (to give), where the subject of “giving” is providence. Thus, in the sentence Мне это удалось (I managed to do it) also expressing the action happened not by the person’s will, but as if on its own, the verb удаваться (to manage) is connected with the verb дать (to give): ‘someone gave me the opportunity to fulfill the action’. Cf.: Мне радость выпала иная, мне жребий выдался иной: меняясь, но не изменяя, сто женщин видел я в одной (V.D. Fyodorov). The verb падать (выпасть) (to fall, to fall out) means the movement from top downward (from heaven to earth, from the Creator to human). In the Turkic languages there is also the direction, sending down of fate, e.g. Kazakh реті келіп тұр ‘got the chance do something; үлесіне тию ‘to fall to someone's lot’; Uzbek бошга келмоқ / тушмоқ ‘to happen’ (тушмоқ ‘to fall’); Uzbek proverb бошга тушганни кўз кўрар (fig. ‘what happens, eyes will see’) ‘you cannot run from your fate; what will be, will be’ [Uzbek-Russian Dictionary 1958, p.77]; Azerbaijani паjына душмәк ‘to fall on one’s share’ [Russian-Azerbaijani Dictionary 1960,

p.82]; Karakalpak басына ауыр ис түсти ‘a misfortune happened to him’ [KarakalpakRussian Dictionary 1958, p.87]. Let us quote an instance from belles-lettres: Творец тебя мне ниспослал, тебя, моя Мадонна, чистейшей прелести чистейший образец (А.S. Pushkin); Все мы порою, как дети, часто смеемся и плачем: выпали нам на свете радости и неудачи (S.А. Yesenin); Все это выпало на долю народов Восточной Европы после того, как они оказались в сфере влияния иудейской Хазарии (L.N. Gumilev); Если бы природа могла чувствовать благодарность к человеку за то, что он проник в ее жизнь и воспел ее, то прежде всего эта благодарность выпала бы на долю Михаила Пришвина (К.G. Paustovsky); Он знал и молодым, что страсть не треск, не звезды фейерверка, а молчаливая напасть (О.E. Mandelstam), Cf. Czech napast ‘unhappiness’; Творец тебя мне ниспослал, тебя, моя Мадонна, чистейшей прелести чистейший образец (А.S. Pushkin); Ничего не поделать! Такая судьба привалила для нашего брата. Оттого и робка и немного груба неуклюжая нежность солдата (А.А. Surkov). 7. In the Russian language the idea of uncontrollability of life, a person’s dependence to fate is clearly expressed on the syntactical level as well. In most of the cases the events sent to a human from above are denoted with passive or impersonal structures, in which the subject is not mentioned or t is inactive that is why the action is depicted as if happening by itself, not by the will of a person. In this one can find the typological peculiarity of the Russian language. “Among the European languages Russian, it appears, has gone further than other languages in its phenomenological way. Syntactically it is revealed in the immense (and always increasing) role which is played by the so-called impersonal sentences of various types” [Vezhbitskaya 1997, p.73]. The notion of life’s unpredictability and “uncontrollability” by a person’s efforts is expressed in the linguistic means of fate representation. Let us examine passive (1) and impersonal (2) structures, e.g.: 1. Ты была мне послана судьбою (D. Altauzen); С твоей холодной красотой, с твоей бесчувственной душою ты не назначена любить (N. Stankevich); Любви дни краткие даны, но мне не зреть ее остылой (А.А. Delvig); Нам разный путь судьбой назначен; ступая в жизнь, мы быстро разошлись (А.S. Pushkin); 2. Нам знать с тобою не дано, чей ближе смертный час (S.P. Shipachev); Когда бы все, чего хочу я, и мне давалось, как другим… (А.Т. Prasolov); Быть твоею сестрою отрадною мне завещано древней судьбой (А.А. Akhmatova); Много счастья уготовано тем, кто волен на пути (А.А. Akhmatova); Мне суждено судьбою, не полюбивши, разлюбить (I.P. Klyushnikov); Мне суждено для тебя быть судьбою (V.Y. Bryusov); Мне не дано в удел беспечно наслаждаться (А.N. Pleshcheyev); Не судьба нам встретиться. In the role of the predicate (or of its part) is the verbal forms суждено, дано, послана, завещано, назначена, давалось (written in the stars, given, sent, left, assigned, passed) and the like. The forms of short passive participles and impersonal verbs with -ся are used to express impersonality. Participles, being the nominative, impersonal verb form, equally correlate with the three grammatical persons; that is why they can express the actions of an indefinite subject. The verbal postfix -ся is a special morphological marker of the action without the subject connected to the verb with the immediate removal of the subject. Describing the action as subjectless, the speaker aims at presenting the situation as happening independently from a person’s will. The usage of reflexive verbs intensifies the impression, as if the emotions occurred by themselves, not under the influence of some outer factors [see: Linguistic world-image 2006, p.36-39]. In the passive structures “the thought, the action or other mental state or event are represented as occurring spontaneously in our heads, moreover we do not feel tied up to them by any obligations” [Vezhbitskaya 1997, p.69-70]. The providential component is especially clearly expressed in impersonal structures (Его занесло сюда – He ended up here), in which the subject is not mentioned, and the person

experiencing the actions of an unknown subject is seen as an object of impact. The Russian grammar abounds in impersonal structures in which “the actual world is opposed to human wishes and voluntary aspirations or, at least, independent from them” [Vezhbitskaya 1997, p.7071]. In common linguistic consciousness the action related to fate and is its “presupposition”, lack the agent, it is perceived principally as something impersonal. S.M. Tolstaya writes that “One of course resume that the agent is some highest power, a deity or nature. It is clear that a substitute to God is possible in Christian or other sense. But it is almost the same as impersonality” [Tolstaya 1994, p.143]. In impersonal sentences one can clearly see the patient orientation of the Russian man – the stress is on the ‘impotence’ and patience (‘I can do nothing’, ‘different occasions happen to me’). It is possible to say that “the language in the Russian cultural tradition reflects and in many ways encourages the tendency to examine the world as a composite of events unyielding both to human control or human comprehension; moreover, the events which are difficult to control fully are more often negative for them than positive. As fate is. [Vezhbitskaya 1997, p.76]. In the linguistic ways of representing the providential subject one can find universal features, furthermore, the features of national character as a sensation of life’s unpredictability, its “uncontrollability” by the human effort. The consideration of other nation-specific ways of contents interpretation in language units will become successful when compared to the grammatical phenomena in other languages, as the specifics in a linguistic phenomenon are especially clearly seen in comparison with other similar phenomena. The importance of the comparative research method was singled out by L.V. Shcherba: “comparing different in detail languages, we violate the illusion that is thought to us by the knowledge of one language, – the illusion that there exist secure notions which are the same for all the times and nations” [Shcherba 1974: 316-317]. Bibliography 1. Арутюнова Н.Д. Язык и мир человека. – М.: Языки русской культуры, 1999. – 896 с. 2. Бектаев К. Большой казахско-русский русско-казахский словарь. – Алматы: АлтынКазына, 1999. – 704 с. 3. Вежбицкая А. Язык. Культура. Познание / Пер. с англ. Отв. ред. М.А. Кронгауз. – М.: Русские словари, 1997. – 416 с. 4. Даль В.И. Толковый словарь живого великорусского языка: В 4 т. – М., 1999. 5. Гордлевский В.А. Временные и пространственные представления в «Книге моего деда Коркута» // Советская тюркология. – 1978. – № 6. 6. Гак В.Г. Судьба и мудрость // Понятие судьбы в контексте разных культур / Отв. ред. Н.Д. Арутюнова. – М.: Наука, 1994. – С.198-206. 7. Зализняк Анна А. Многозначность в языке и способы ее представления. – М.: Языки славянских культур, 2006. – 672 с. 8. Кусков В.В. История древнерусской литературы. – М.: Высш. школа, 1989. – 304 с. 9. Каракалпакско-русский словарь / Под ред. Н.А. Баскакова. – М., 1958. 892 с. 10. Львов А.С. Лексика «Повести временных лет». – М.: Наука, 1975. – 368 с. 11. Ожегов С.И., Шведова Н.Ю. Словарь русского языка / РАН. Институт русского языка им. В.В. Виноградова. – 4 изд., доп. – М.: ООО «ИТИ Технологии», 2003. – 944 с. 12. Русско-кумыкский словарь / Под ред. З.З. Бамматова. – М., 1960. – 1148 с. 13. Постовалова В.И. Судьба как ключевое слово культуры и его толкование А.Ф. Лосевым (фрагмент типологии миропониманий) // Понятие судьбы в контексте разных культур / Отв. ред. Н.Д. Арутюнова. – М.: Наука, 1994. – С.207-226.

14. Срезневский И.И. Материалы для словаря древнерусского языка. В 3 т. – СПб., 1893. – Т.I: А-К. (Репродукция, 1958). 15. Узбекско-русский словарь / Под ред. С.Ф. Акобирова, Г.Н. Михайлова. – Ташкент, 1988. – 727 с. 16. Чукалов С.К. Русско-болгарский словарь. – М.: Русский язык, 1981. – 911 с. 17. Толстая С.М. «Глаголы судьбы» и их корреляты в языке культуры // Понятие судьбы в контексте разных культур / Отв. ред. Н.Д. Арутюнова. – М.: Наука, 1994. – С.143-147. 18. Турецко-русский и русско-турецкий словарь / Рыбальченко Т.Е. – 5 изд. – М.: Русский язык – Медиа, 2005. – 694 с. 19. Фасмер М. Этимологический словарь русского языка: Пер. с нем. и дополн. О.Н. Трубачева. – 2-е изд. – В 4 т. – М.: Прогресс, 1986-1987. 20. Черных П.Я. Историко-этимологический словарь русского языка. – М.: Русский язык, 1999. – Т.1. – 624 с. 21. Щерба Л.В. Языковая система и речевая деятельность. – Л., 1974. – 188 с. 22. Языковая картина мира и системная лексикография / Отв. ред. Ю.Д. Апресян. – М.: Языки славянских культур, 2006. – 912 с.

Az Európa Kulturális Fővárosa projektje az Európai Parlament tükrében Tuka Ágnes [email protected] Tézisek Európa Kulturális Fővárosa /EKF/ program a 80-as évek Európai Közösségeinek egyik kezdeményezése abból a célból, hogy az európai érzés megerősödjön a tagállamok lakosságában. Az első időszakban, mivel a kultúra kizárólagosan nemzeti hatáskörbe tartozott, az integrációs szupranacionális intézmények nem foglalkoztak az EKF-fel. A 90-es évek közepétől tettek javaslatot szabályozásra és került többször az Európai Parlament napirendjére is a téma. Az előadásomban a következő kérdésekre keresem a válaszokat: Az állampolgárok érdekeit képviselő szupranacionális intézményben milyen kérdések és vélemények jelentek meg? Mennyiben érzékelhető az EP tagjainak érdeklődése az esemény iránt? Jelent-e újabb lehetőséget a tagállamok lakosságának, hogy megismerjék egymás kultúráját? Szerepet kap-e az európai identitás, a tolerancia, a sokszínűség ezen programokkal kapcsolatos uniós állásfoglalásokban? A téma része az OTKA pályázatunknak. Тезисы Европейская Столица Культуры в зеркале Европейского Парламентa Европейская Культурная Столица одна из инициатив Европейских Сообществ 80-ых годов, для того что бы европейское ощущение укрепилось в насилении стран-членов. В начале культура была исключительно под влиянием государств, супронайиональные институты не занимались с ней. С серединой 90-х годов Еврорейские Парламент и Комитет начали регулировать ЕКС. В моем докладе я ищу ответы на следующие вопроосы: Какие вопросы и мнения появились в Еврорейском Парламенте который представляет интересы граждан? Члены ЕП интересуются ли собитиями? ЕКС помогают ли укреплением европейского ощущения, ознакомлением культур европейских народов? какую роль играют европейские ощущения, толерантность в официальных решениях? Эта тема одна из нашего проекта OTKA. Le programme "Capitale européenne de la culture" dans les documents du Parlement européen Le programme „Capital européen de la culture” est l’une des initiatives des Communautés européennes à partir des années 80 ayant pour but de renforcer l’identité européenne des citoyens des pays membres. Étant donné qu’à l’époque, la culture relevait exclusivement de la compétence des États membres, lors de la première période du programme les institutions supranationales ne s’occupaient pas des questions relatives à ce programme du tout. À cet égard, au milieu des années 90, des propositions relatives à l’élaboration d’un cadre réglementaire ont vu le jour et le Parlement européen inscrivait, à plusieurs reprises, ce thème à son ordre du jour. Dans ma conférence, je cherche des réponses aux questions ci-dessous: Quelles étaient les questions soulevées et les opinions présentes lors des sessions du PE représentant les intérêts des citoyens? En quelle mesure est-il perceptible l’intérêt des députés européens relative à ce programme? Ces programmes donnent-ils de nouvelles opportunités

aux citoyens des États membres de connaître réciproquement leurs cultures nationales? Est-ce que lles questions relatives à l’identité européenne, à la tolérance, à la diversité culturelle jouent un rôle déterminant dans les résolutions du PE portant sur le programme „Capitale européenne de la culture”? Ce sujet fait partie de notre projet OTKA. Keywords:Европейская Культурная Столица, мнения европейских институтов о сохранении разнообразий, ознакомления с другами с другом. Le programme „Capitale européenne de la culture”, renforcer l’identité européenne des citoyens des pays membres, les propositions relatives à la culture, le rôle du Parlement européen. 1. A kultúra értelmezése és az európai integráció A választott témám nagyon sajátos és szűk metszetét adja a multikulturalizmus jelenségének, a kultúrák közötti dialógusnak. Közismert, hogy Pécs 2010-ben a kultúra egyik európai fővárosa volt. Tanszékünk arra vállalkozott egy OTKA kutatás keretében (OTKA 81571: „Pécs a többszintű kormányzás csapdájában”), hogy feltárja a döntéshozatal mechanizmusait az Európa Kulturális Fővárosa (francia nyelven hivatalosan „Capitale européenne de la culture" azaz a Kultúra európai fővárosa) cím elnyerésétől a megvalósításig. Ennek keretében az uniós szintet vizsgálom és jelen előadásom az Európai Parlament szerepét mutatja be. A kultúra értelmezése nagyon sokszínű és napjainkban szinte áttekinthetetlen irodalommal rendelkezik. Ahhoz, hogy a vállalt témát elemezni tudjam, szükség van egy meghatározásra, amely elég széleskörű, de mégis segítséget nyújt. „A kultúra az ember viszonya az objektivációkhoz, vagyis az "emberi műhöz", az ember által teremtett, megformált világhoz.” (Vitányi 2002, 720.) Bár az ókori római világban is közismert volt a kategória, mai értelmezése a 18. század második felétől formálódott. A 19. században a nemzetek kialakulásával egyre jobban a nemzeti kultúrák hasonlósága és különbsége került előtérbe. A 20. században a technika fejlődése, majd a gyorsuló globalizáció hatására jelentősen átalakult az emberek viszonya a létrehozott anyagi és szellemi értékekhez, a művelődéshez. Ennek hatására egyre élesebb vita bontakozik ki a tömegkultúra és az elit-, vagy „magas” kultúra jelenségeiről. Hiszen az utóbbi két évszázad megteremtette az általános művelődés lehetőségét és a Földünkön visszaszorult az analfabétizmus. Európában az egymás mellett fejlődő nemzeti kultúrák közös gyökerekkel rendelkeznek: az ókortól meghatározó művészetek, a vallás, a tudomány és a társadalom fejlődésének elemei, ám a nemzeti és kisebbségi elkülönítő sajátosságok dominánsabb hatást gyakorolnak napjainkban is. A kis kontinensen élők békés együttműködésének céljából – az európai közös értékek hangsúlyozása mellett – számtalan javaslat született, amelyek közül sok a 14. század elejétől fenn is maradt, befolyásolva az európai értelmiséget. Ezek a hol búvópatakként jelentkező gondolatok, hol a királyok számára is elküldött részletes tervezetek azonban csak a 2. világháború szörnyű évei után, a bipoláris nagyhatalmi szembenállás miatt kerülhettek a megvalósítás küszöbére. Az Európai Gazdasági Közösséget megalapító Római Szerződésben nem találunk utalást a kultúrára – ezt nemzeti kompetenciának tekintették. Csak a 80-as évek közepén fordult a figyelem az európai identitás megerősítése, növelése felé. Ennek okai között találjuk, hogy az integráció legfontosabb mozgatórugója – a béke megteremtése és megőrzése – háttérbe szorult. Felnőtt egy olyan új generáció, amelynek a békés jóléti fejlődés életének alapélménye lett. Ugyanakkor a 70-es évtized recessziós folyamatai az integráció helyett a nemzetállami válaszokat erősítették fel. Így azonban az Európai Közösség nem tudott megfelelő válaszokat adni a globalizációs kihívásokra. Ezért előtérbe került a gazdasági mélyítés, az Európai Unió meghirdetése, az európai identitás erősítése a közös zászló, himnusz és útlevél bevezetésével. Ebbe a folyamatba illeszkedett az, hogy újabb területeket

vontak be az együttműködés támogatandó rendszerébe. Így az Európai Unióról szóló Szerződések már beemelték a kultúra fogalmát is a szövegbe. A ma hatályos Lisszaboni Szerződés 167. cikke foglalkozik ezzel: „Kultúra.167. cikk (az EKSz. korábbi 151. cikke) (1) Az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget. (2) Az Unió fellépésének célja a tagállamok közötti együttműködés előmozdítása és szükség esetén tevékenységük támogatása és kiegészítése a következő területeken: — az európai népek kultúrája és történelme ismeretének és terjesztésének javítása; — az európai jelentőségű kulturális örökség megőrzése és védelme; — nem kereskedelmi jellegű kulturális cserék; — művészeti és irodalmi alkotás, beleértve az audiovizuális szektort is. (3) Az Unió és a tagállamok erősítik az együttműködést harmadik országokkal és a kultúra területén hatáskörrel rendelkező nemzetközi szervezetekkel, különösen az Európa Tanáccsal. (4) Az Unió a Szerződések egyéb rendelkezései alá tartozó tevékenysége során, különösen kultúrái sokszínűségének tiszteletben tartása és támogatása érdekében, figyelembe veszi a kulturális szempontokat. (5) Annak érdekében, hogy hozzájáruljon az e cikkben említett célkitűzések eléréséhez: — az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően ösztönző intézkedéseket fogad el, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását.” (Lisszaboni Szerződés, 2009, 121) Az általam kiemelt szöveg bizonyítja, hogy a kultúra továbbra is tagállami kompetencia, az Unió nem szól bele ezen szakpolitika alakításába, projektjeivel csak csekély anyagi támogatást nyújt. Az ösztönző politika keretében született meg a Kultúra program (2007–2013), amelyről félidős számvetés is készült 2010-ben. Az európai alapelvek hangoztatása mellett nagyon konkrét célokat és feladatokat határoztak meg. Ezek között a 3. cikk hangsúlyozta a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítását és ennek érdekében a többéves együttműködési projektek, az európai szintű kulturális szervezetek, a kultúrával kapcsolatos elemző munkák nyerhetnek el uniós támogatást. A 400 millió eurós pénzügyi fedezetű hétéves programba más európai országok is bekapcsolódhatnak. Új kezdeményezés a kulturális kapcsolódási pontok létrehozása, amelyek önkéntes alapon nemzeti szinten működhetnek. 2009-ben 749 pályázat érkezett, amelyből 256 tervet fogadott el az Európai Bizottság. (Kultúra, 2010) A támogatások 77%-át a kulturális fellépések támogatására fordítják. Most indul az új hétéves terv készítése, amelyben szintén helyet kér a kultúra! 2. Európa Kulturális Fővárosa Az Európa Kulturális Fővárosa ötlete Melina Mercouri görög és Jack Lang francia kultúráért felelős miniszterek 1985. januári informális beszélgetésén született az athéni repülőtéren.(Bizottság az EKF-ről) A világhírű színésznő-miniszter öntötte formába a javaslatot, és 1985 júniusában a kultuszminiszterek Tanácsa elfogadta a határozatot az egy évig vagy egy hónapig tartó Európai Kulturális Főváros cím odaítéléséről. Ez a kezdeményezés jól kiegészítette az európai identitás növelését szorgalmazó elképzeléseket, hiszen azt a célt szolgálta, hogy a tagállamok polgárai jobban megismerjék egymás kultúráját. A megvalósítás egyértelműen tükrözte, hogy ezt a területet a tagállamok nem közösségi ügyként, hanem kormányközi, hagyományosabb diplomáciai rendszerben kezelték. Azaz 1985-től 2004-ig a kultúrával foglalkozó miniszterek maguk határozták meg, mely város nyerje el a címet, és ebbe a folyamatba a nemzetek feletti, integrációs intézményeknek

(Európai Bizottság és Európai Parlament) semmilyen beleszólásuk nem volt. (A városok neve a mellékletben található.) 1992-ben a tagállamok miniszterei először határoztak meg kiválasztási kritériumokat. Akkor úgy döntöttek, hogy az ezredfordulóra tekintettel több város kaphatja meg a kitüntető címet. Végül 9 várost neveztek meg, ami felvetette e lehetőség rangjának értékét és hasznát. Ezért, illetve az Európai Unióban érzékelhető mélyítés hatására a kultúra kérdései közösségi szintre is kerültek. Így 1999-ben az Európai Bizottságnak és a Régiók Bizottságának ajánlása alapján a Tanács már az Európai Parlamenttel együtt vitatta meg az EKF szabályait, nevezték meg a tagállamokat 2019-ig, és módosították a kiválasztás szabályait. (EKF – 2005-2019) A dokumentum szerint a kandidáló város programjában: - nagy hangsúlyt kell helyezni az adott város történelmi hagyományaira, - a kulturális programokba be kell vonni a többi tagállam művészeit, - az uniós polgárok közötti párbeszéd új formáit kell megkeresni, - a civil szervezetek és ifjúsági csoportok aktívabb szerepevállalását szorgalmazni, - ugyanakkor segítse elő a társadalom szociális kohézióját, a munkahelyteremtést és a turizmust. Az Európai Bizottságot megbízták, hogy évente jelentést készítsen a programok sikerességéről. Ez a határozat egyben azt is jelezte, hogy a közösségi döntési módszer felé mozdult el az Európai Unió a kultúra ezen területen. Az Európai Bizottság 2004-ben tanulmányt készíttetett az EKF programok közel 20 éves tapasztalatairól. Robert Palmert bízták meg a jelentés elkészítésével, aki egységes szempontrendszerre támaszkodva vizsgálta meg az addigi sajátosságokat, feltárva egy-egy város programjának pozitív és negatív vonásait. Ezek alapján megállapítható, hogy az európai identitást erősítő elemek sokszor hiányoztak a kulturális programokból. A jelentés megállapításai további kihívást jelentettek az Európai Uniónak. 3. A kultúra kérdése az Európai Parlamentben Az Európai Parlament (EP) az Európai Unió legtöbbet fejlődött intézménye: az alapításkor 78 fős közgyűlés csak konzultációs jogkörrel rendelkezett, míg a jelenleg 752 tag az uniós polgárok által közvetlenül választott és az uniós polgárok érdekében társ-döntéshozói jogosítványokkal rendelkező, megkerülhetetlen integrációs szervezet. Az EP szupranacionális jellegét az is igazolja, hogy működésének kezdetétől tagjai nem nemzeti hovatartozás szerint, hanem politikai ideológiák alapján csoportokat, frakciókat alkotva tevékenykednek. A képviselők a 80-as évek végétől érték el, hogy támogatásuk nélkül az állampolgárok mindennapjait leginkább befolyásoló kérdésekben nem születhetnek közösségi jogszabályok Ezt az eljárást nevezték együttdöntési eljárásnak. Ma már az EU napirendjén lévő ügyek kb. 80%-át így kell elfogadni. Jelentőségét igazolja, hogy a legutóbbi szerződésmódosítás már rendes eljárásnak nevezi ezt a bonyolult döntési mechanizmust (Tuka 2009., Jogalkotás). Természetesen a parlamenti patkóban ülő politikusok minden általuk fontosnak tartott kérdésben állást foglalhatnak, amely dokumentumok hatást gyakorolnak mind a tagállamokra, mind az unió tevékenységére. Ezért is fontos megvizsgálni, milyen módon kerül terítékre a kultúra a plenáris üléseken. Az utóbbi tíz évre terjed csak ki most a vizsgálatom, hiszen a 60 év, amióta az EP és elődje tevékenykedik, lehetetlen feladat elé állítaná a kutatót. Az Európa Kulturális Fővárosa címmel ebben az időszakban csak kétszer fogadtak el határozatot a képviselők: 2004-ben (P5_TA(2004)0361) és 2006-ban. (EKF 2007-2019). A plenáris vita a témáról már 2004-ben kezdődött az együttdöntési eljárás keretében. (Vita, 2005) Az EP tagjai ekkor szembesültek és szembesítették magukat azzal a ténnyel, hogy 1999-ben nem vonták be a tagjelölteket a cím elnyerésére megnevezett országok közé, pedig 1998-tól már 6 állammal folytak a csatlakozási tárgyalások. Az első olvasatban beterjesztett

szövegben 2005-től megszabták, hogy melyik új tagállam melyik évre jelölhet várost. Hiszen 2004 májusától 10 új taggal bővült az Európai Unió. A második olvasatra 2005 februárjában került sor. A határozattervezet előterjesztője, Christa Prets felhívta a figyelmet arra, milyen jelentős ez a kezdeményezés a városok, régiók életében. Ugyanakkor a Palmer jelentésre hivatkozva rámutatott, hogy sem a hosszú távú fenntartás, sem az európai és társadalmi dimenzió nem kapott elég hangsúlyt a kulturális programoknál. Ezek problémák is indokolták a korábbi határozat módosításának szükségességét. A helyszín kiválasztását is demokratikusabbá és átláthatóbbá kell tenni. Ezt nemzetközi zsűri segítse. Elengedhetetlennek vélte, hogy egységes uniós támogatást kapjanak a kiválasztott városok. Ez az összeg azonban csak jelképes az EKF teljes költségéhez képest. A javaslat szerint minden évben 1 régi tagállam és 1 új tagállam jelölhet aspiránst a cím elnyerésére. Minden politikai csoport fontosnak tartotta, hogy hozzászóljon a témához. Az Európai Néppárt képviselője szerint helyre kell hozni az 1999-ben elkövetett hibát, amikor nem számoltak a várható új tagállamokkal. Szerinte az európaiságot erősíti, ha a tagállam két várost jelöl, amely közül a zsűri választ. Döntő érv legyen a kulturális sokszínűség bemutatása. A szocialista csoport nevében Hegyi Gyula beszélhetett. Egyrészt üdvözölte a döntést, amely az új tagoknak is egyértelmű lehetőséget biztosít, másrészt arra figyelmeztetett, hogy a két kulturális főváros váljon egyenlővé finanszírozás szempontjából is. Ez úgy nem valósulhat meg, ha a javasolt 1 milliós eurót kapja meg egyformán minden város. A civil szereplők részvételét tartotta kiemelkedőnek. Elmondta, hogy hazánkban 11 város kandidált a címre, köztük Budapest. Ő a főváros mellett állt ki, hangsúlyozva, hogy az erős kulturális élettel rendelkező város számára ez különleges lehetőség lehet. A Zöld frakció tagja sikeresnek ítélte meg az EKF eddigi történetét és az új rendszerben a régi és új tagállamok közötti kapcsolatok megerősítésének lehetőségét látta. Az EKF bizonyíték arra, hogy Európa nemcsak álom, hanem a jövő. A baloldali csoport álláspontja szerint a városok pénzügyi lehetőségei jelentősen különbözőek, ám ennek ellenére jelentős a program, hiszen a jelölésért küzdő városok új fejlesztési terveket dolgoznak ki városuk rekonstrukcióját újragondolva. A független demokrata csoport hozzászólója szerint is Európa legjobb ötlete az EKF, amely például a „halott” görög városból, Patras-ból élőt varázsolt. Az Unió a Nemzetek Európájáért csoport is üdvözölte a jelentést, bár a tradíciók mélyebb bemutatását szorgalmazta. Az ír Crok város példáját felhozva a csoport véleményének előadója nagyon pozitívnak értékelte azt a munkát, amit a város vezetői végeztek. Ám ő is a nagyobb uniós pénzügyi segítségért emelt szót. Érdekessége a vitának, hogy elsősorban azok a képviselők kaptak megszólalási lehetőséget, akik valamilyen formában érintettek voltak: vagy a városuk már volt kulturális főváros, vagy jelöltette magát a posztra. 2006 áprilisában az EP tagjai a 2007-2019-es esztendőkre vonatkozóan fogadtak el cselekvési programot. A dokumentum szerint (Határozat, 2006.): - nagyobb hangsúlyt kell kapnia a régiónak, ahol a város elhelyezkedik a nyilvánosság növelése érdekében; - szükséges a verseny erősítése, a szigorúbb uniós konzultáció és ellenőrzés; - a kiválasztást 13 tagú (7 európai szakértő és 6 nemzeti) testület segítse és ellenőrizze az előkészületeket; - az európai értékek megjelenése és megjelenítése kerüljön a pályázatok középpontjába; - a jelölésről az esemény előtt négy évvel szülessen meg a döntés, amit az adott tagállam hoz meg a választó testület javaslata alapján, majd az EP végül a Tanács hagyja ezt jóvá; - a Bizottság minden évben értékelje az előző évi EKF programját. Bár 2010-re még ez a határozat nem volt kötelező, de a magyar gyakorlat részbeni átültetése nyomán született meg. Ennek ellenére 2010-ben a plenáris ülésen egyszer sem került szóba a

pécsi EKF. Mi lehet ennek az oka? Véleményem szerint szerepet játszhatott egyrészt az, hogy ebben az időszakban még a régióból sem volt magyar képviselő (2012 májusa óta Bánki Erik lett tagja az EP-nek). Másrészt abban az évben az elnyert címmel kapcsolatban más város sem került a figyelem középpontjába. Isztambul, amely kissé váratlanul harmadikként lett kiválasztva 2010-re, az adott év elején szerepelt a plenáris ülés napirendjén, de a téma a török társadalom demokratizálódása volt és csak említés szintjén szerepelt a hozzászólásokban, hogy remélhetőleg az európai nagy kulturális projekt segíti ezt a folyamatot. 2011-ben a „kulturális és kreatív iparágakban rejlő potenciál felszabadításáról” született jelentés, amely rámutatott arra, hogy az EKF mint a kultúrán alapuló városfejlesztési „laboratórium” nagy lehetőséget rejt e területek számára és a jó tapasztalatok megosztása, a kultúraipari együttműködések továbbfejlesztése jelentős új célkitűzés. Az Európai Parlament javaslatot tett 2011 májusában arra, hogy 2014-ben Szarajevó is lehessen a kultúra fővárosa. A téma tárgyalása nagyon sajátos volt, mivel több területet összevonva vitattak a képviselők. Hiszen „Mozgásban az ifjúság - az európai oktatási és képzési rendszerek javításának kerete - Korai oktatás - Az EU külső fellépéseinek kulturális dimenziói” mellett döntöttek Szarajevóról is. (Szarajevó, 2011) Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoport szerint ezek a jelentések Európa jövőjét alapozzák meg. A gazdasági válság ellenére a kulturális ágazat bevételei nőttek, a fiatalok mobilitása, a közös értékek és védelmük az Európai Unió igazi szimbólumai. A Szocialisták és Demokraták örömüket fejezték ki, hogy egész délelőtt a kultúra és oktatás témái kerültek napirendre, mivel ezek a területek hozhatnak részben megoldást az unió válságára. Katarína Neveďalová, a csoport véleményének tolmácsolója egyik kezdeményezője volt Szarajevó EKF-a címének, amit azzal indokolt, hogy az adott régió lakói ennek segítségével is érezhetik az EU támogatását. A liberálisok szerint az EU külpolitikájában sokkal nagyobb szerepet kell kapnia a kultúrának. Síkra szálltak a 2006-os korábbi döntés módosítása mellett, amely lehetővé tenné újabb város beemelését a sikeres uniós programba. Érdekes az, hogy az egyébként nagyon piacpárti képviselőket tömörítő frakció előadója is hangsúlyozta: „A belső piac, a külpolitika és a biztonságpolitika nem lehet sikeres, ha nincs egy ezeket támogató, erős kulturális alap.” A konzervatívok nevében Emma McClarkin a témákat kiemelkedően fontosnak tartotta, ahol elsősorban a nemzetállamoknak vannak feladatai. Ezért elutasította, hogy az EU az oktatási reformokkal kapcsolatban bármilyen előírást megszavazzon. A válság miatt azonban ezek a területek gyakran háttérbe szorulnak. A zöldek nevében Oriol Junqueras Vies a nyelvtanulás fontosságáról és az esélyegyenlőségről beszélt, amit meg kell teremteni az egyetemre való bejutás terén, hogy egyetlen tehetség se menjen veszendőbe. A baloldali csoport a lemaradó régiók problémáját fogalmazta meg: hiába a kreativitás, a tehetség, ha nincs ennek kibontakoztatásához megfelelő támogatás. Kritizálták az államokat, amelyek az euró szétszaggatására törekednek az erősítése helyett. A Szabadság és Demokrácia csoport, amely tagjai alapjában euró-pesszimisták, támogatta a jelentéseket, az új lehetőségeket hangoztatva. Dimitar Stoyanov független képviselő az iskolából lemorzsolódók problémáját vetette fel, illetve a fiatalok munkanélküliségét bírálta. Mészáros Alajos a kreatív ipar pozitív lehetőségeit ecsetelte, ha a kis-, és közepes vállalatok nagyobb segítséget kapnának ehhez a tevékenységükhöz. Az EP tagjai, még ha egy frakcióhoz is tartoznak, markánsan eltérő véleményt fogalmazhatnak meg. A konzervatív Derek Clark feleslegesnek tartotta a „drága” mobilitási programokat és fellépett az uniós kultúrával szemben is: „Ne erőltessék az uniós kultúrát; tegyék az olasz, német, francia, holland, brit és más kultúrákat elérhetővé mindenki számára, aki kíváncsi rájuk….” A vita végén az Európai Bizottság e területért felelős biztosa leszögezte, hogy Szarajevó nem lehet kulturális főváros, mert az érvényes szabályozás szerint a címet 2011-től csak tagállam nyerheti el, de ígéretet tett arra, hogy más formában segítik a város kulturális életét.

Az Európai Unió most Mariborra és Guimarãesre figyel, amely kulturális fővárosok a nagy beruházások helyett a történelmi centrumuk revitalizációját valósítják meg, összekötve Adamic évvel és a portugál középkori városról készült fotókiállítással. A közel ezer rendezvény képet ad arról, amit európai kultúrának tartunk, és elősegíti, hogy minél jobban átérezzük e kis félsziget-jellegű kontinensünk közös vonásait. Melléklet: Európa Kulturális Fővárosai, 1985–2009 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Athén Firenze Amszterdam Berlin Párizs Glasgow Dublin Madrid Antwerpen Lisszabon Luxemburg Koppenhága Tesszaloniki Stockholm Weimar Reykjavik, Bergen, Helsinki, Brüsszel, Prága, Krakkó, Santiago de Compostela, Avignon, Bologna Rotterdam, Porto Brugges, Salamanca Graz Lille- Genova Írország (Cork) Görögország (Patras) Luxembourg (Luxembourg és környéke) UK (Liverpool) Ausztria (Linz), Litvánia, Vilnius Pécs, Essen és környéke, Isztambul Finnország, (Turku), Észtország (Tallin) Szlovénia (Maribor), Portugália (Guimarães) Szlovákia (Kassa), Marseille Lettország (Riga), Svédország (Umeå)

Irodalom Vitányi I.(2002) A civilizáció és kultúra paradigmái. Magyar Tudomány 2002/6. Lisszaboni Szerződés (2010) 2010.3.30. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 83

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés Egységes Szerkezetbe Foglalt Változata http://eur-lex.europa.eu/JOHtml.do?uri=OJ:C:2010:083:SOM:HU:HTML Kultúra program: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TC&reference=P6TC2-COD-2004-0150&language=HU Kultúra 2010: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=//EP//TEXT+CRE+20100309+ITEM-013+DOC+XML+V0//HU&language=HU Bizottság az EKF-ről: http://ec.europa.eu/culture/our-programmes-and-actions/doc443_fr.htm Tuka Á. (2009): Az Európai Uniónk színe és fonákja. Pécs Publikon Kiadó 11-15., 252. Jogalkotás: http://www.europarl.europa.eu/aboutparliament/hu/0080a6d3d8/Rendesjogalkot%C3%A1si-elj%C3%A1r%C3%A1s.html EKF 2005-2019: http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:1999:166:0001:0005:FR:PDF EKF 2007-2019: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=%2f%2fEP%2f%2fNONSGML%2bTA%2bP6-TA-20060128%2b0%2bDOC%2bPDF%2bV0%2f%2fHU Vita, 2005: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=//EP//TEXT+CRE+20050222+ITEMS+DOC+XML+V0//FR#creitem5 «Capitale européenne de la culture» pour les années 2005 à 2019 Határozat 2006: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=//EP//TEXT+CRE+20060404+ITEM-016+DOC+XML+V0//FR Szarajevó 2011: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=//EP//TEXT+CRE+20110512+ITEM-009+DOC+XML+V0//HU&language=HU

Global English of the city environment in the Eastern Siberia, Russia    Voronchenko, Tatiana, Mikhina, Alla [email protected], [email protected]     Abstract

The goal of our research now is to define the role of the English language in Russia-Europe integration; present the ways of the linguistic “hybridization” observed in the cultural space of the Trans-Baikal region; determine the consequences of this process and share our own experience in building up cultural and academic “bridges” by means of the innovative Master’s courses taught at our university in the English language. Russian scholars are nowadays concerned about the influence the Global English might have on the recipient cultures and languages. Some would see such negative tendencies here as, for instance, the corruption of the native language. Some others would consider the Global English as a main vehicle to enhance global communication, as a means to sustain the constructive cultural dialogue between European countries, between Russia and Europe, between Europe and Asia. The content analysis of the postgraduates’ papers written in English convince us that the Master’s program “World Literature” (given in English) introduced two years ago on the initiative of Dr. Tatiana Voronchenko enables students to gain a wider and more profound scholarly outlook. The enrichment of the students’ personal experience in the cultural and scholarly dialogue with Europe results in the development of their intercultural communication competence, which is viewed as a key one in the Russian higher education system. This paper is aimed at the further study of Russia-Europe integration observed both culturally and linguistically in everyday life in the Russian Federation. The focus on the aspects of the Cultural Linguistics will inevitably refer our article to the interdisciplinary sphere. The terminology which is nowadays scholarly used to describe these aspects has a dubious character. Such terms as “europeanization” (in Russian – “европеизация”) due to their polysemantic value cannot present a clear picture of the processes that are going on in the Russian language and culture. The given term is mostly found in the works by social scientists (Borzel and Risse, Bultner and Burch, Bulmer and Radaelli, Featherstone and Kazamias) that deal with EU politics and policies, the study of Europe and its integration. According to Johan P. Olsen “historically Europeanization has been understood as the spread of forms of life and production, habits of drinking and eating, religion, language, and political principles, institutions and identities typical of Europe and unknown in the rest of the world beyond European territory”1. Robert Harmsen and Thomas M. Wilson point out eight usages of the term “europeanization” in scholarly practice, where the eighth position is occupied by “europeanization as transnationalism and cultural integration”, i.e. the term refers to “spheres of interaction in everyday life, where people of Europe engage in face-to-face encounters with each other”2. In more recent works we can find even some statistics concerning the usage of the given term. Spyros Blavoukos and George Oikonomou produce in their paper “Is “Europeanization”                                                              1 Olsen, Johan P. The Many Faces of Europeanization.// JCMS: Journal of Common Manhet Studies. Vol.40. Number 5. Blackwell Publishers, 2002. – p. 937.  2 Harmsen, Robert and Wilson, Thomas M. Introduction: Approaches to Europeanization.// Yearbook of European Studies 14, 2000. – p. 18. 

1   

Still in Academic Fashion? Empirical Trends in the period 2002-2011” the following data, which show that the percentage of articles devoted somehow to europeanization issues depends on the subject matter of the scholarly works: “historical process – 0,5%, cultural diffusion – 12,4%, institutional adaptation – 31,9%, adaptation of policies and policy processes – 55,2%)”3. These are just a few works that all together with lots of other articles, books and dissertations devoted to the issue of europeanization prove the ambiguous nature of the term. There is another term – “westernization”, which seems more appropriate to speak about the changes observed in the Russian language and culture. Although in Hans Kohn’s paper “The Europeanization of the Orient” (1937) both words are treated as synonyms which “denote the political, social, economic and intellectual transformation”4, i.e. “the adoption and adaptation of forms of life and production which were first developed among the intellectual classes and the rising bourgeoisie in certain western European countries”, in most recent scholarship we find this term applied by Linguistics and Culture Studies. They use the term “westernization” trying to evaluate the contribution made by the Czar Peter I the Great who “boosted a westernization of the culture that promoted huge quantity of loan words borrowed from western languages” (see URL: http://www. orbislingua.com/eaha.htm) or trying to estimate the social role of translation in the westernization of Russia in the 18th century (see the works by Sergey Tyulenev). As it was already mentioned in the previous article by T. Voronchenko and S. Chugunova in Translatologia Pannonica III, “Geographically Russia lies on the territory of Europe and Asia which makes this country solve its political tasks in both parts of the continent divided by the Urals. Historically Russia is considered to be a European country. We can trace this idea back to the times of Peter the Great who once said, “Russia is a state of Europe”, then to the reign of Catherine II, and to the modern era and the Russian politicians’ speeches“5. Moreover, if we take into consideration that the Russian language belongs to the Indo-European language family6, it becomes clear that the europeanization of the European language is a doubtful process. So, we do not find the term “europeanization” appropriate enough to speak about the Russian language and culture. It is our opinion that the term “westernization” would be more correct in this context. Nowadays we can observe a certain tendency in the Russian scholarship to use westernization in its wider linguistic sense. This process as we see it leads to the hybridization of the Russian language. It is of our interest to trace the hybridization tendency of the Russian language through the mass-media (namely advertising) under the influence of the English language and AngloAmerican culture. The English language penetrates into our everyday life through the processes of sociocultural globalization spreading by western economy, mass-media and transnational corporations. Some researches describe these processes in such terms as “Fordism”, “McDonaldization”7.                                                              3

   Blavoukos, Spyros and Oikonomou, George. Is “Europeanization” Still in Academic Fashion? Empirical Trends in the period 2002-2011.// URL: http://www.idec.gr/iier/new/ - date of reference – august 29, 2012.  4    Kohn, Hans. The Europeanization of the Orient.// Political Science Quarterly. Vol.52, No.2 (June, 1937)// URL: http://www.jstor.org/stable/2144072  

   T. Voronchenko. The English and the Russian Languages in Russia-Europe Integration Process/ T. Voronchenko, S. Chugunova/ Translatologia Pannonica III, Pecs, Hungary, 2012. – P.154.  6 Большая энциклопедия Кирилла и Мефодия (онлайн версия) // URL:http://www.megabook. ru /Article.asp?AID=668896  7 Момджян, К. Об одном многократно упоминаемом процессе… /Карен Момджян// Сумерки глобализации: настольная книга антиглобалиста/ Сост. и ред. А.Ю. Ашкеров, М.: АСТ; Ермак, 2004. – С. 38-45. Мухамеджанова, Н.М. Межкультурные коммуникации в условиях глобализации/ Вестник ОГУ № 7 (113), Оренбург, 2010. – С. 70.  5

 

2   

Nowadays we can observe that globalization tendencies regarding to the English language extension affect different spheres of human being reality - education, science, leisuretime activities, as well as our way of life in general. To focus our attention on a problem we’ve decided to take into the consideration a city area, meant in culturology as a macro environment. Our direct observation reveals that this macro environment is being influenced by the English language and culture, as citizens have to come across it everywhere, for example reading some texts in English on the outside advertisements. These are the objects where the hybridization process of the Russian language can be clearly seen. The tendencies of the Russian script hybridization under the influence of the English language were described by E. I. Myachinskaya8. From our point of view, taking these tendencies into consideration, we may say, that the Russian language hybridization may become apparent in the following ways: 1) graphically (English spelling of some letters, their combination with the letters of the Russian alphabet or even the total substitution of the Cyrillic alphabet for the Latin one; the incorporation of some signs which are unusual for the Russian graphics into the words or phrases); 2) lexically (the combination of words in Russian and English; using only the words in English without any translation; the incorporation of the whole phrases in English into the Russian text); 3) morphologically (the separation of a part of the word (prefix, stem or suffix) or the incorporation of a foreign morphological component into a Russian word to give the word some additional concept); 4) linguistically or extra-linguistically (the introduction of some features of British and American way of life into the Russian society). It follows that the possibility exists for the tracing these tendencies everywhere in Russia, including a remote provincial city of Chita, Trans-Baikal, Siberia. The problem is best approached through the regional advertisement as an object of the research, mainly through outdoor advertisement (shop-signs, sign-boards, posters) as a subject. All these reveal the hybridization of the Russian language. Firstly, if we take into consideration a graphical (alphabetical) level the first series of illustrations shows the phenomenon of transliteration and reverse transliteration: ‐ ZASADA (Billiard Club), русск. «засада» – “zasada” means to lie in ambush, to lie in wait (7), but in modern Russia it has acquired a slang meaning – a difficult deal, a complicated task. Probably it was the reason to give this name to the billiard club; MOTIV (Jewellery Shop), русск. «мотив»; MOROZKO (winterwear shop), русск. «Морозко» – “Morozko” is a character of the Russian folklore, associated with winter, the so called Father Frost; NEVESTA (wedding salon), русск. «невеста»; Magazin (shop), русск. «магазин»; LINIA (furniture salon), русск. «линия»; CLAD (shop), русск. «клад»; SVALKA (clothes store), русск. «свалка» - a scrap heap; SREDA (advertising agency), русск. «среда» – meaning the environment, surroundings, not a day of the week; ‐ БЭСТ (travel agency), Эстет Трэвел (ticket office), АЛЕКДОРС (shop), Мебель Арт (design salon), СИТИ (candy store), НЕЙЛ АРТ (manicure salon), ЛИТЛ ФУТ (children’s footwear shop), НАЙС (beauty salon), БЬЮТИФУЛ СМАЙЛ (dentist’s office) . (photos 1-3) 1. 2. 3. 

                                                            

Э. И. Мячинская. Гибридизации русского письма под влиянием английского языка // URL: http://philarts.spbu.ru/structure/sub-faculties/engl-filolog/etyudy/gibridizatsiya-russkogo-pisma/

8

3   

The next group of the language examples depicts the phenomenon of the substitution of the Cyrillic letter for the Latin one with similar pronunciation. The word meaning doesn’t change, but visually it lends increasing importance to the business or organization under this name as if it deals with foreign partners, uses corporation work style or modern services: D - Dалькомбанк (bank), Dеловой мир (Study center), ЗВЕЗDА (telecommunication office), СтуDия ВОЛОС (beauty salon), АРКАDИЯ (hotel), Dефиле (clothes store), Сумкин DОМ, DАЧНИК, МоDаМо, DOMOCТРОЙ, ЭЛЬDОРАDО, АвтоDом (shops); L – Модный УгоL (boutique); S – ФОРSАЖ (taxi), SАРАФАН (restaurant of Russian cuisine); T – Секс t°чка (shop); V – Vерсаль (Hairdresser’s), Vиктория (advertising agency), PROVoкация (boutique); Z – ПартиZан (tourist equipment shop). (photos 4-7) 4. 5. 6. 7. 

Besides, this level can be represented by another phenomenon – diacritic (10) - the usage of some signs extrinsic to the Russian graphics. Now different symbols are intruded into the Russian words and word combinations forming the following hybrids: - post office Киберпочт@; - footwear shop Саш@; - bank service Сбербанк Онл@йн; - household goods shop «Браво и Богатырь» – Б&Б; - shops Подушки&Одеяла, Торты&Конфетки; - café Столовая& Кофейня; - shop Glance ®. (photos 8-11) 8.

9.

10.

4   

11.

Next examples illustrate the lexical level of hybridization when the words in Russian and English are combined in a phrase or the whole words or phrases in English are incorporated into the Russian text: ‐ ПирамидаCherry (Night club), TAXIПоехали, NEW ДУБЛЕНКИ КУРТКИ (Clothes store), HOTEL Забайкалье, Акватория spa-центр (Spa-center), MEGAпицца (restaurant menu advertisement), ZOOмагазин (shop), Забmedia.ru (web site advertisement), NEW. Впервые в нашем городе! Игрушки 3D FACE (advertisement); WANTED КОВБОЙ jeans (shop), ВСЁprint (graphic design office), Дорожный PROСВЕТ (autoshop). ‐ DRESSLIFE. Одежда. Аксессуары; Vemina city. Женская одежда; CityMan. Мужская одежда; Галерея UNDERGROUND; TOWN STYLE. Стильная мужская одежда; Soft Market. Сервисные услуги для ПК. (photos 12-15). 12. 13. 14. 15. 

It is also conceivable that there are words, word combinations or abbreiations which are not “suitable” for graphical and lexical assimilation into the Russian language because the translation seems to be wordy enough: - продажа SiM-карт; iQ оконные системы; Журнал Чита PR; Web камеры, flash карты; USB-флешки; Точка Wi-Fi; кино в 3D. (photos 16-18). 16. 17. 18. 

Nowadays it is quite popular in Russia, including the cities in Siberia and in the Far East, to use the words in English without any translation in the advertisement signs or as the names of shops, agencies, service offices, etc. On the one hand, this tendency shows the spreading of the English language to every remote corner of the country, on the other hand it indicates the increasing level of Spoken English comprehension in the provinces. Moreover, from the businessmen’s and managers’ point of view it has a commercial value – such names attract more customers and sound more euphoniously than their Russian equivalents: 5   

Night club Paparazzi; MiX. Casual Bar; New Season. Shopping time; women’s clothes - «EXCLUSIVE»; «In Style»; NEW FASHION. Одежда. Аксессуары; the shop of musical instruments YES; advertising agency SCANDAL; CONCEPT CLUB; service agency HELP; KERIMOFF. Fur & leather. Milano, Mr. DooRS (furniture shop), ModaCity; INCITY; new medicine center «Asia-Spa»; WoolStreet (clothes store), TIME (café), Visa-Ticket (travel agency), GOOD (tea shop), Happy Day (clothes store). (photos 19-21). 19. 20. 21.  ‐

The morphological level is represented by the following examples showing the incorporation of the foreign component into a Russian word: ‐ БИGOODИ - русск. «бигуди», (hairdresser’s); КЕРИМОФФ. Кожа. Дубленки. Меха; Пивоварофф (beer bar). (photos 22-24). 22. 23. 24.

The following examples highlight the idea that in some cases a foreign component gives the word an additional concept, denoting a particular meaning in the English-speaking world. By capitalizing several letters, the word, and consequently the firm which bears this name, acquires the features of successfulness: ‐ магазин обуви БашмачОК; ‐ ателье НапёрстОК. The influence of the English language is revealed in the rebus writing (10): - 4U (shop) – For You – Для Тебя; - 4 MEN (advertisement) – For Men – Для Мужчин. (photos 25-27). 25. 26. 27.

6   

Another case of interest is obtained when there is some kind of “an intellectual hybridization” representing the part of the word which has an additional meaning and could be understood only by those who know English: ‐ Migom (urgent money transfer agency); МУЗON (music shop); BLAGODARYOU (gifts’ shop); COLORit (graphics agency), FreeДом (real estate agency). (photos 2830). 28. 29. 30.

Further, we suggest the examples which illustrate linguistic and extra-linguistic level of hybridization. First of all, we find the examples showing the penetration of some features of British and American style of living into the Russian reality through the advertising of special leisure-time activities, such as visiting spa-salons, pubs, night clubs and parties. These activities were impossible in Soviet Russia about two decades ago. Nowadays it demonstrates the process of westernization of the Russian society: ‐ Акватория Spa центр; Night Club RELAX; Halloween Party; пив-бар Fish&Beer; Irish pub. (photos 31-32). 31. 32. 

There is another example in the Buryat language (Buryat is a nation in TransBaikal region) – a hybrid of Buryat and English, advertising СагаалганPARTY, i.e. Buryat New Year Party (Сагаалган is a Buryat word, denoting a New Year according to Buddha Calendar). The bringing of some Anglo-American traditions into the Russian everyday life serves as a cultural indicator of the westernization of the Russian language. The advertising of lunch as a meal time in many cafes or restaurants and adopting a dress-code for offices prove this observation: ‐ ШОКОЛАДНИЦА. ЗАВТРАКИ от 149 р. ЛАНЧИ от 199 р. ‐ Бизнес-Ланчи (café advertisement); ‐ Dress Code – Деловая одежда (Office clothes store). The usage of dish names in the cafés and restaurants’ menu proper to the English or American cuisine demonstrates the introduction of American food to the Russian citizens, such as BBQ, cookies, sandwiches, cheesecakes, stakes, footlong, sub (“Subway” menu, for example). (photos 33-36). 33. 34.

7   

35.

36.

Hybridization as a linguistic process is being formed by the globalization processes which define the increasing role of the English language and Anglo-American influence on Russian everyday life through all its geographical space, including Siberia. To summarize the idea of hybridization we may say that due to the globalization processes the Russian language and culture are getting open for the influence of the English language and Anglo-American culture. There is a mutual accommodation of language units, thus different hybrids are being formed. Moreover, it proves the existence of serious linguistic changes which may cause some other processes. Literature 1. Olsen, Johan P. The Many Faces of Europeanization.// JCMS: Journal of Common Manhet Studies. Vol.40. Number 5. Blackwell Publishers, 2002. – p. 937 2. Harmsen, Robert and Wilson, Thomas M. Introduction: Approaches to Europeanization.// Yearbook of European Studies 14, 2000. – p. 18. 3. Blavoukos, Spyros and Oikonomou, George. Is “Europeanization” Still in Academic Fashion? Empirical Trends in the period 2002-2011.// URL: http://www.idec.gr/iier/new/ date of reference – August 29, 2012. 4. Kohn, Hans. The Europeanization of the Orient.// Political Science Quarterly. Vol.52, No.2 (June, 1937)// URL: http://www.jstor.org/stable/2144072 - date of reference – August 29, 2012. 5. Момджян, К. Об одном многократно упоминаемом процессе… /Карен Момджян// Сумерки глобализации: настольная книга антиглобалиста/ Сост. и ред. А.Ю. Ашкеров, М.: АСТ; Ермак, 2004. – С. 38-45. 6. Мухамеджанова, Н.М. Межкультурные коммуникации в условиях глобализации/ Вестник ОГУ № 7 (113), Оренбург, 2010. – С. 70.

8   

7. Voronchenko T. Chugunova S. The English and the Russian Languages in Russia-Europe Integration Process// Translatologia Pannonica III. Conference Dialogue of Cultures in a Multilingual Europe VII, Pecs, Hungary, 2012. – P.154. 8. Русско-английский словарь под общим руководством проф. А.И. Смирницкого (онлайн версия) // URL: http://www.classes.ru/dictionary-russian-english-Smirnitsky-term20992.htm - date of reference – November 15, 2012. 9. Большая энциклопедия Кирилла и Мефодия (онлайн версия) // URL: http://www.megabook.ru/Article.asp?AID=668896 - date of reference – October 19, 2012. 10. Э. И. Мячинская. Гибридизации русского письма под влиянием английского языка // URL: http://philarts.spbu.ru/structure/sub-faculties/engl-filolog/etyudy/gibridizatsiyarusskogo-pisma/ - date of reference – April 29, 2012.

9   

Русская тема в культуре славян ( II половина XIX века) Бондаренко, Наталья В истории Европы вторая половина XIX века была насыщена многими историческими явлениями. Среди них особое место занимают революционные события 1848-1849гг., которые оказали большое влияние на культурно-историческое развитие славянских народов. Несмотря на их зависимое положение в составе империй, славяне стремились к сохранению и защите родного языка и культуры. Так, в Словакии, входившей в состав Австро -Венгерской империи*, где официальным языком был немецкий, в 50-60 гг. XIX в. окончательно утверждается словацкий язык на народной основе. В 1863г. состоялось открытие Словацкой Матицы-общества, которое поддерживало развитие национальной культуры. В общем контексте возрождения в Европе развивается украинский национализм, начало которого тесно связано с Кирилло- Мефодиевским обществом (1846-1847гг). Среди активных представителей этого кружка следует назвать имена Н.И.Костомарова, П.Кулиша, Т.Шевченко и других. Центром интеллектуальной жизни национально-культурного движения Украины с 40-х годов . XIX становится Киев. 1848 год для Чехии прошел под знаком Славянского съезда и восстания, закончившегося разгромом. Однако эти события лишь усилили стремление чешской интеллигенции к развитию национальной культуры и языка. Сербское княжество (при князе Михаиле Обреновиче (1860-1868) становится центром подготовки и создания блока антитурецких сил на Балканах. После решительного перелома в русско-турецкой войне – взятия Плевны и перехода русской армии через Балканские горы – сербское правительство в декабре 1877 возобновляет войну с Турцией в союзе с Россией. Такое краткое перечисление исторических событий второй половины XIX века позволяет говорить о многовекторном отношении славян к России. Ввиду масштабности данной темы мне хотелось бы остановиться на вопросе о влиянии русской культуры на культуру чехов, словаков, хорватов, сербов, входивших в состав Австро-Венгерской империи. *заключение в 1867г. австро-венгерского дуалистической монархии Австро-Венгрии

соглашения,

привело

к

образованию

Взаимный интерес России и Австро-Венгрии был связан с революционной ситуацией (1859-1861) в обоих империях. Это событие обусловило перелом и в русско-славянских отношениях. В рассматриваемый период-вторая половина XIX- единственной независимой страной с огромным славянским населением и господствующим славянским языком была Россия. Большинство передовых представителей славянства не мыслили своей деятельности без знакомства с богатой русской культурой, несмотря на разочарования, возникшие после

подавления польского восстания. Напомним, что в центре большинства национальных программ по культурному возрождению славян остро стоял вопрос о сохранении и развитии родного языка. Неоценимый вклад в научные исследования и в дело просветительства в области славистики наряду с лингвистами (Йозефом Добровским, Йозефом Шафариком, Вуком Караджичем, Людевитом Гаем ) внесли и русские ученые И.И. Срезневский, О.М. Бодянский, П.И.Кеппен, П.И.Прейс, В.И. Григорович и другие. Это время отмечено небывалым интересом к русскому языку со стороны виднейших ученых Европы. Глубокие исследования в разных областях науки являлись одними из важнейших стимулов в деле изучения русского языка. Хорватская газета « ПОЗОР» писала, что «русскую культуру прославили не только Тургенев, Толстой, Достоевский, но и Менделеев, Пржевальский, Веселовский, Соловьев, труды которых внимательно изучаются во всей образованной Европе» (Сборник 1975: 171). В конце 60-х гг. В Санкт-Петербурге выходят в свет труды ученых- византологов Н.П. Кондакова, В.Г Васильевского и других. Знакомство с работами известных ученых побудили крупнейшего немецкого византолога Карла Крумбахера научиться русскому языку, знания русского языка он требовал и от своих учеников (Острогорский Г. 1940: 234). Франтишек Таборский - исследователь и популяризатор древнерусского искусства в Чехии- в 1867г в Моравии открывает славянскую гимназию, где изучаются славянские языки, в том числе и русский. Сознание родства по языку и происхождению с русским народом усиливало национальное самосознание славян. Так возник феномен, ставший важным компонентом чешского национально-освободительного движения – русофильство, образующее составную часть чешского мышления нового времени (Лилич Г.А. 1982: 27). Важнейшим событием второй половины века стал Славянский съезд и Этнографическая выставка, которые прошли в 1867г в Москве и Санкт- Петербурге. Для австрийских славян Габсбургской монархии (чехов. сербов, хорватов, словаков, словенцев) представилась возможность быть услышанными в независимой России. Общий настрой этих ярких дней выразил в известных строчках Ф.И. Тютчев: Но все же братья мы родные!/ Вот, вот что ненавидят в нас!/ Вам не прощается Россия,/ России – не прощают вас! Накануне съезда в Москве в журнале «Чтения в Обществе истории и древностей российских» был опубликован трактат словацкого общественного деятеля Людовита Штура «Славянство и мир будущего».( Штур Л. 1867) В нем автор подчеркивал, что одной из причин раздоров славян является то, что они забыли о своем общем происхождении и погрузили в глубокую тьму забвенья все узы родства,.. исключение составляют русские, основными чертами которых, по мнению Штура, являются благородство и гуманизм, «только творческая и охранительная русская сила может возродить обломки нашей народности»,- писал словацкий ученый. (Штур Л., 1867: 159). При выборе общего языка речь, как полагал Л.Штур, может идти только о русском языке-языке самого большого и единственного самостоятельного славянского племени. Эти аргументы обусловливались современной ему действительностью, где главенствующее место принадлежит русской культуре. Заканчивалась работа обращением к России осознать свое призвание и приняться за славянскую идею: ибо промедление может иметь дурные последствия» ( Там же; 164) Интерес ко всему русскому поддерживала и периодическая печать, публикуя на своих страницах яркие впечатления участников Славянского съезда, а также деятелей науки,

побывавших в разных городах России. Так, Президент Югославянской АН д-р Франьо Рачки (1818-1894), известный своей работой о святых равноапостольных Кирилле и Мефодии, Почетный член Одесского, Санкт-Петербургского университетов с восторгом вспоминал пребывание в России: «Я только что вернулся из Кремля, который осмотрел на скорую руку. Оттуда чудесный вид на город: купола за куполами, колокольни за колокольнями поднимаются над крышами. Россию стоит посмотреть! От России я в восторге!» (Сборник 1975: 169). Словацкие деятели Йозеф Шкультеты и Светозар Гурбан Ваянский, вспоминая пребывание в Киеве, искренне отзывались о русских, осознавая близкое родство с ними (Сборник 2007: 83). Вот какие мысли рождались в душе словацкого писателя Светозара Гурбана Ваянского, путешествовавшего по России: «...бесконечная равнина, белые березы, тишина, покой. ....Мальчики едут на конях..., вспомнаются Лермонтовские казаки. Прийдет час, помашешь ты рукой своей матери и полетишь искать славу или смерть. Как течет река, как веет ветер, как разливается воздух, так и в русском человеке пробуждается симпатия к далеким братьям» (Сборник 2007: 84). Существенное значение в развитии русско-славянских связей имели личные контакты русских деятелей культуры с учеными чехами, словаками, хорватами и другими. В Чехии в разное время в течение всего века гостили Н.В. Гоголь, Н. Веселовский, П.А. Вяземский, Ф.М. Достоевский, Н.С. Лесков, И.И. Срезневский, Ф.И.Тютчев, М..Балакирев, П.И.Чайковский, А.Рубинштейн, И. Е. Репин и многие другие. Развитию дружеских связей с деятелями австрийских славян содействовал Михаил Федорович Раевский (1811-1884)-настоятель русско-посольской церкви в Вене (1842г до конца). Осознавая значение славянского вопроса для России и России для славян, он не только вел переписку с Ф. Палацким, С. Милетичем, Л. Штуром, В Каражджичем, В. Якшичем, В.Я. Эрбеном и др., но и оказывал реальную помощь (Сборник 1975: 11). Так постепенно русская тема органично входит в культуру австрийских славян. Вселенская отзывчивость русского человека нашла отклик у славян. Примечательно. что вхождение русской культуры в славянскую среду началось с народной песни, которая со всеми характерными ее типическими особенностями включилась в развитие поэзии чехов анонимно и стала органической частью новой литературы. Известно, что в начале XIX века Франтишек Ладислав Челаковский, ученый и переводчик, издает три тома « Славянских народных песен» (1822 – 1827), которые ярко иллюстрировали самобытность и богатство славянской культуры. Двумя годами позже появился новый сборник, открывавшийся строками: А из-за леса, леса дремучего Конь нежданно - негаданно выскочил. Он не выскочил, вихрем вылетел, А на том коне – богатырь Муромец, Что из славного города Мурома...– так с первых строк стихотворения «Илья Муромец» из сборника «Отзвука русских песен» (1829) чешский читатель знакомился с героем русских былин – поборником справедливости. За ним следовали "Илья Волжанин", "Великая панихида" и другие оригинальные произведения. Иллюстрации к сборнику Миколаша Алеша вместе с текстами создавали яркую картину русского мира. Русская народная словесность и былины до конца XIX века вдохновляли чешских писателей и поэтов: так были созданы « Княжеские песни» (1883, 1897) Франтишека Квапила и произведения Юлиуса Зейера «Песня о мести за Игоря» 1882, «Песнь о горе доброго молодца Романа Васильевича» 1889, «Алексей человек божий 1899, «Сказка о добром

царевиче Евстафии" 1900. Бесспорно, что поэзия «откликов» искала новые художественные пути, стремясь сообразовываться с новыми художественными направлениями в культуре чехов (школы люмировцев). Вследствие этого она изменяла типические образы народных русских богатырей, придавая им иной характер, углубляя психологическую наполненность. Среди многих имен, оказавших влияние на становление национальной литературы, хотелось бы упомянуть имя Н.В. Гоголя, произведения которого пользовались большим успехом. Когда в 1862 году в Праге появился Национальный театр, то первой русской пьесой, которой открывался сезон, был «Ревизор» (премьера состоялась в 1862 году). За 20 лет она была поставлена 15 раз и пользовалась небывалым успехом. Эта пьеса была популярна и в Сербии. Как заметил сербский драматург Бранислав Нушич, «Наше общество того времени и особенно бюрократия были настолько схожи с теми сценами из «Ревизора», что Гоголь едва не считался нашим отечественным писателем» (Сборник 1988: 110). Широко известно влияние русского писателя на творчество словацкого писателя Мартина Кукучина (1860-1928), которого называли «словацким Гоголем». Сербских читателей покоряли «Вечера на хуторе...» атмосферой «узнаваемости»: вниманием к маленькому человеку, обращением к народной жизни. Популярной в то время была повесть «Тарас Бульба» – произведение, созвучное историческому опыту южных славян с их героической борьбой, а образ Тараса ассоциировался у сербов с Королевичем Марко. Ян Неруда – автор «Малостранских повестей» – в своей публицистике не раз отмечал основополагающую черту русской культуры: во всех деяниях человека, даже в злых его поступках увидеть и показать подлинную человечность. Эти размышления близки нашему современнику композитору Георгию Свиридову: «Русская душа всегда хотела верить в лучшее в человеке... Тысячи раз ошибаясь, заблуждаясь, разочаровываясь, – она не устает верить...Отними у нее эту веру – русского человека нет. Будет другой человек... среднеевропеец, но уже совсем, раб..» (Свиридов Г. 2002: 96). Несомненно, знакомство с произведениями русских классиков: А.С. Пушкиным, М.Ю. Лермонтовым, Н.В. Гоголем, Ф.И. Тютчевым, Л.Н. Толстым и других – значительно обогащали национальные литературы, что объяснялось родством эстетических идеалов и художественным талантом писателей. Важную роль в развитии интереса к русской культуре сыграл клуб « Умелецка беседа». В Праге с большим успехом прошли оперы М.И. Глинки « Руслан и Людмила», «Жизнь за царя», поставленные М.А.Балакиревым (1867). После премьеры «Ивана Сусанина» критики отмечали, что это произведение сделало Глинку великим основателем славянской оперы, доказавшим, что и славяне имеют свою собственную музыкальную речь» ( В Стасов 1950: 57). По приглашению деятелей чешской музыкальной культуры Прагу посетил П.И. Чайковский. Настоящим триумфом русской музыки стала премьера оперы «Евгений Онегин» (1888), которой дирижировал сам композитор. Чешские газеты, откликнувшись на концерты П.И. Чайковского, подчеркивали, что волшебство его музыки... заставило пережить мгновенья чистого, ничем не нарушаемого спокойствия. (Сборник 1970: 179). Русский композитор, в свою очередь, вспоминая теплый прием в Праге, отмечал в дневнике, что дни, проведенные в Чехии, были самыми радостными в его жизни. Ярким примером взаимовлияния русской и чешской музыки является творчество Леоша Яначека, посетившего города; Москву, Новгород, Петербург и написавшего несколько самобытных произведений на сюжеты русской классики, например, трагическую поэму

«Тарас Бульба», оперы «Из мертвого дома», «Катя Кабанова». Среди художников большой популярностью пользовались произведения Василия Верещагина. Его выставку, проходившую в Праге, в 1886 г посетило более 20 тысяч человек. В его произведениях чешские зрители увидели любовь к простому солдату и миролюбивый характер русского народа. Таким образом, русская культура оказала неоценимое влияние на развитие национальных культур славян. Следует отметить, что многие деятели культуры XIX века высказывали обеспокоенность по поводу того, сможет ли Россия устоять в непростое время, сохранив свою самобытность. В частности, словенский литератор, историк русской литературы Франё Целестин (1843-1895), несколько лет проведший в России, в одном из своих писем к Михаилу Раевскому размышлял: «Я в русском мире вижу фундамент, на котором должно развиваться и далее самобытная жизнь. Я боюсь, что великую Россию, как и славян, ждет то же самое НЕсамобытное развитие. ...это – жизненный вопрос не в смысле, что Россия пропадет, если разовьется по западному. Нет, она не пропадет, но будет испытывать лишние терзания. Это есть жизненный вопрос для России и славянства вообще» (Сборник 1975: 460). В ответ на эти размышления хотелось бы привести слова директора Института Этнологии и Антропологии Российской АН, члена-корреспондента АН В.А. Тишкова. В статье "Российский народ как европейская нация и его евразийская миссия" ученый подчеркивал: "...российская нация остается единственным хранителем до сих пор значимой для Евразии культурно-ценностной системы на основе русского языка, кириллического письма и христианского православия... забвение этой части цивилизационной миссии означало бы утрату собственной отличительности и огромный ущерб для мировой культуры» (Сборник 2007: 36).

Литература Лилич Г.А.1982 Роль русского языка в развитии словарного состава чешского литературного языка (начало XVIII – XIX в). Изд-во Ленинградского ун-иверситета, Ленинград Острогорский Г.1940 Анналы Института им. Н.П. Кондакова, Белград. Свиридов Г 2002. Музыка как судьба. М., Молодая гвардия Стасов В., 1950 Русская опера за рубежом М. Штур Л.1867 Славянство и мир будущего» (первое издание в русском переводе в журнале « Чтения в Обществе истории и древностей российских Материалы славянские , книги 1-3, Москва. Сборник 1970 Пути развития м взаимодействия чешского и русского искусства.М. Сборник 1975. Зарубежные славяне и Россия. Документы, архив М.Ф. Раевского 40 – 80 XIX. Наука, М. Сборник 1988 Н.В. Гоголь и мировая литература М. Сборник 2001. История южных и западных славян: В 2 т, Т..1. Средние века и Новое время, 2 издание, М.: Изд-во МГУ Сборник 2007 Русские и словаки в XIX – XX вв: конфликты, взаимодействие, стереотипы.

Глокализация как результат диалогов культур Чайбок-Тверефу, Ильдико

Аннотация В последнее время часто можно слышать о таких терминах как глобализация и глокализация. В статье рассматривается не только то, каким образом влияет глобализация на культуру и жизнь разных народов, но и то, какую роль играет глокализация в культуре и жизни этих же народов. В работе представлены и сравниваются некоторые фрагменты русской и ганской популярной культуры в области кино и других сферах жизни, с целью выяснить, в какой степени они похожи или различны, т.е. где играла роль глобализация, а где глокализация. В статье также представлено отношение русских и ганцев к глобализации и глокализации в некоторых сферах культурной и повседневной жизни. Ключевые слова: глобализация, глокализация, популярная культура, русские, Россия, гацы, Гана. Abstract Glocalization – a result of dialogues of cultures In recent years, terms such as globalization and glocalization can be heard often. In this article, we discuss not only the ways in which globalization affects the culture and life of different people, but also the role played by glocalization in the culture and life of these same people. Specifically, the paper presents and compares some aspects of the Russian and Ghanaian popular culture in film and other areas of life, with the aim of determining the extent to which they are similar or different, i.e. where globalization plays a role and where glocalization. The article also discusses the attitude of Russians and Ghanaians towards globalization and glocalization in some areas of cultural and everyday life. Keywords: globalization, glocalization, popular culture, Russians, Russia, Ghanaians, Ghana. Введение Трудно определить, когда термин глобализация был употреблен впервые. В различных источниках авторы статей приводят разные даты в зависимости от того, в связи с чем был использован термин. По мнению Кондкера (2004), в общественных науках термин впервые был употреблен, скорее всего, в 90-ом году прошлого века в названии сборника социологических статей. В то же время, по словам автора, слово уже и ранее использовалось в различных статьях. Однако, как правильно отмечено, глобализация, как «социальное» явление, имеет свою длительную историю, ведь с самого возникновения человечества люди общались, таким образом влияя друг на друга. Другими словами,

глобализация, как явление существует уже очень давно, но как термин, она достаточно молода. Когда термин глобализация перешел и в другие области науки, он стал широко употребляться не только в научных работах и на конференциях, но и в популярных статьях. В связи с этим слово стало понятно многим. По мнению Тощенко (2010), «когда речь идет о глобализации, имеют в виду, что технологические, экономические, технические, организационно-управленческие процессы приобретают некие стандартизированные, приемлемые для обеспечения более полного сотрудничества общие черты и характеристики» В связи с этим, процесс глобализации рассматривается многими либо как модернизация, либо как новая форма империализма. Западные исследователи считают, что глобализация – помощь развивающим странам, где после исчезновения границ можно (и нужно) улучшить жизнь людей. С другой стороны многие исследователи считают, что глобализация – лишь новая форма экономической и культурной империализации (Эзема 2010). Процесс глобализации широко исследован в разных областях, в таких как экономика, политика, социология, культурология, лингвистика и др (Интрилиджатор, 2003, Доминик 2006 и др). Изучая влияние глобализации на жизнь людей в разных странах, а также сам процесс глобализации, многие пришли к выводу, что, несмотря на тот факт, что глобализация широко представлена в различных сферах, есть разница в том, какое именно влияние она оказала на жизнь разных культур или народов. Таким образом, стало ясно, что в мире глобализация происходит по-разному. То, какая именно причина играла главную роль в том, как влиял процесс глобализации на жизнь людей разных стран, первыми стали изучать представители общественных наук. Они пришли к выводу, что в степени освоения глобальных тенденций важную роль играют оригинальная культура и жизнь людей данного общества. Ученые поняли, что если, например, в экономике одной страны какая-то модель хорошо работает, та же модель может вызвать обратный процесс в другой стране. Следовательно, не достаточно пригласить советников-консультантов из успешных стран, чтобы они показали «что и как надо», важно понять, сможет ли работать эта модель на новом месте или надо будет ее приспособить к местным (локальным) условиям. Поэтому термин глокализация стал употребляться в экономике. Он впервые был употреблен в самом конце 80-х годов прошлого века японскими экономистами. Новый термин из области экономики также начали использовать специалисты других областей. Термин глокализация обозначает «глобальную идею» с сохранением уникальных, традиционных, коренных моделей заимствующей культурой. Как только влияние глобализации стало заметным в разных, не обязательно профессиональных, сферах жизни, глокализация сразу же начала играть свою роль. Все это не смотря на то, что многие считали тот процесс глобализацией, а не глокализацией. Это может быть связано с тем, что было более заметно (или более интересно) сходство изменений в разных областях в научной и повседневной жизни разных культур (цивилизаций), чем-то, что не смогла изменить глобализация в тех же культурах. При

анализе, в какой степени играла роль глобализация или глокализация в жизни данной страны (культуры), следует выделить следующие факторы, выдвинутые Тощенко (2010): «взаимодействие рассматриваемых цивилизаций, которое проявилось в развитии экономических связей; состояние и тенденция развития социальной структуры общества» (по мнению Тощенко «цивилизационные характеристики развитых обществ становятся» похожими все больше и больше); «степень демократизации»; а также «развитости науки, образования, средств массовой информации, литературы и искусства». Популярная культура В наше время популярная и массовая культуры могут считаться синонимами, хотя в некоторых случаях они определяются по-разному (Савельева, 2000). По мнению Луговой (2001) в России (в Советском Союзе) массовая культура считалась только термином Запада, таким образом, приобретая негативную оценку. Однако автор считает, что массовая культура имеет два типа – «Западный» и «Советский». По электронному учебнику «Культурология» культура по формам разделена на материальную и духовную. По типам культуры выделяют мировую и национальную, также массовую, популярную и элитарную. http://warspear.net/lectiont5.html. Встречаются различные определения популярной культуры. Электронный учебник «Культурология» определяет популярную культуру, как «... способ адаптации традиционных гуманистических идеалов и ценностей, доминирующих в культуре, к запросам отдельных социальных групп или общества в целом. Она содержит тот ценностный универсум, который может быть востребован как массовой, так и элитарной культурой. Однако в отличие от массовой, популярная культура ориентирована на создание такой формы, которая соответствует потребностям человека и способна актуализировать традиционные смыслы культуры, обновляя их» http://warspear.net/lectiont5r4part1.html

Костина определяет популярную культуру, как ту которой «присуща опора на общепринятое в социальном и эстетическом смысле, она апеллирует к обыденному сознанию, для ее усвоения не требуется специальных знаний и навыков» (Костина 2005:213). Тут подчеркивается также главная функция популярной культуры – развлечение. В наше время массовая культура стала похожа на популярную, приблизив элитарную и массовую. По мнению Савельевой (2000) термин популярная культура более научный, хотя среди российских терминов он начал распространяться только в 90-ие годы прошлого века. Общей мыслью многих существующих определений популярной и массовой культуры является то, что они понятны всем социальным слоям и служат, в первую очередь, для развлечения. В некоторых случаях популярная культура включает в себя все области, связанные с СМИ, литературой, музыкой, кино, и другими сферами общественной жизни. В других же определениях она понимается более узко. Массовая культура, по мнению Разлогова, характеризована ее демократичностью: «чтобы ею наслаждаться, вовсе не обязательно быть образованным человеком, ибо она обращается не столько к разуму, сколько к эмоциям человека» (Разголов 1992 - сit. Лебедевой 2007). В то же время, как отмечает Соколов (2001 cit. Лебедевой 2007), появление массовой культуры объясняется изменениями, происходящими как в жизни людей, так и в

истории их культуры. Сюда относятся такие изменения, как например, появление различных стилей вместо одного в сфере искусства, или то, что люди в настоящее время легко меняют свое место жительство и даже страны, что может привести к потере своих коренных культур. Таким образом, эти люди будут членами массы «Мирового города». Однако, мы согласны с Савельевой, что в настоящее время массовая и популярная культуры очень похожи, поэтому под популярной и массовой культурами нами понимается «все то, что составляет повседневную жизнь людей» (Савельева 2000:3). Различные источники по-разному определяют время появления популярной культуры. В электронном учебнике «Культурология» считают, что появление этой культуры связано с 70-80 гг. ХХ века. В то же время в журнале «Энциклопедия гуманитарных наук» (2005 №3 стр.13 http://www.zpu-journal.ru/zpu/2005_3/Kostina2/33.pdf) развитие популярной культуры связывается с древним миром, когда появились разные формы развлечения. Следует отметить, что, по мнению Соколова (2001), для определения появления массовой культуры важно выявить исторические периоды, которые привели к появлению «массы», так как массовая культура смогла появиться лишь в связи с ее существованием; и пр мнению автора появление массовой культуры было неизбежно.   

Популярная культура в России и в Гане Популярная культура включает в себя разные сферы. Однако общим для этих сфер мы считаем развлекательную функцию. Таким образом, многие шоу по телевидению, радиотрансляциям, на сценах различных театров, а также развлекательные фильмы (боевики, мелодрамы, фильмы-ужасов, комедии и т.д.) – все это относятся к популярной культуре. При распространении культуры важную роль играют СМИ, с помощью которых быстро становятся известными новые звезды любых областей культуры и распространяются новые тренды в разных частях мира – и в Росси, и в Гане. Культурная жизнь России очень многообразна, вследствие ее многонациональности. Все это не смотря на то, что в основе культуры россиян лежит именно русская культура (Тощенко 2010). Разные российские музыканты, певцы, актеры, шоумены и т.д. играют роль в распространении популярной культуры в России. Что же касается ганской культуры, важно также принимать во внимание то, что в Гане много разных этнических групп. Самой большой из них считается акан. Туда относятся и ашанте и фанте. Кроме них на юге проживает большое число представителей га, а на севере Ганы – дагомба. Стоит упомянуть людей еве, которые живут на востоке Ганы на границе с Того. Также важно принимать во внимание тот факт, что на самом севере Ганы культура связана с исламской верой, а на юге с христианской. Ганская популярная культура также распространяется различными деятелями искусства. Самым последним «достижением» ганской популярной культуры можно считать танец «азонто». Как танцевать, посмотрите http://atghana.wordpress.com/2011/12/24/azonto-dance/ или http://www.youtube.com/watch?v=GTUIlOudlHI&feature=player_embedded

Развитие российской и ганской кинематографии Российская кинематография имеет длинную историю. Для краткого обзора мы используем работу А. Федорова (2011). Кино в Россию завезли французы в начале 1896-ого года. Русские сами сняли первый игровой черно-белый, немой фильм в 1908-ом году. После этого снимались фильмы разных жанров. До революции 1917 года было создано достаточно много фильмов. После революции кинематография опять ожила. Появились новые режиссеры, работающие в новых и старых жанрах. Первый советский звуковой фильм был снят в 1931-ом году. Как пишет Федоров, успешные режиссеры 30-х годов прошлого века должны были успеть освоить не только новые возможности звукового фильма, но и понимать и выполнять желания Кремля. В 40-ые годы было снято всего несколько фильмов, главной темой которых стала война, кроме того, были сняты некоторые фильмы-автобиографии важных в те времена деятелей, а также несколько комедий. В 50-ые и 60-ые годы число фильмов резко увеличилось. Не смотря на новую цензуру Кремля к старым режиссерам присоединялись и новые киномейкеры с настоящими шедеврами советского кино. Стали широко известны режиссеры и многие актеры того времени. Хотя с 1968-ого года цензура опять усилилась, зрители с удовольствием ходили в кино. К середине 80-х выросло новое поколение звезд советского кино. Накануне перестройки в связи с импортом иностранных фильмов, а также с появлением видео и конкурентоспособного телевидения, число зрителей кинотеатров резко упало, что и привело к уменьшению количества новых советских фильмов. И даже те фильмы, которые снимались в этот период, были более успешны, чем прежние фильмы этих же режиссеров. Следует отметить, что в это время зарубежом имели успех некоторые российские фильмы, что, скорее всего, объясняется тем, что в это время на Западе интересовались всем российским. После распада Советского Союза для россиян отечественное кино стало еще менее интересным; люди смотрели западные и американские пиратские видеофильмы, поэтому государство перестало тратить большие деньги на кинопроизводство. После этого пришло время коммерческих фильмов, казалось бы, вознесение российской киноиндустрии. Однако, по мнению Федорова, качеством новых фильмов публика была не довольна, продолжая смотреть иностранные фильмы. С 1991-ого по 1997-й годы число произведенных российских кинофильмов сократилось с 213 до 28. В 1998-м году было снято 32 кинофильма и с этого времени число фильмов каждым годом чуть увеличивалось. В 2004-ом году было снято много сериалов, и, как пишет Федоров, эти российские сериалы привлекли людей к экранам. В 2007-ом году уже снято почти 300 кино- и телефильмов, их количество не сильно уменьшил даже экономический кризис 2008-ого года. История ганской кинематографии значительно короче. По некоторым данным в Гане фильминдустрия начала работать уже в 1948-ом году, когда было создано Учреждение по Фильмам на Золотом Берегу. Следует пояснить, что Гана стала независимой от Британской Империи в 1957-ом году, а до того она называлась Золотой Берег. Учреждение должно было выпускать «учебные» фильмы, в которых показывались примеры жизни людей в британской колонии. В 1971-ом году было создано Общество по Производству Фильмов Ганы, где снимались в первую очередь черно-белые фильмы. С

1990-ого года производство таких фильмов стало уже не выгодным, а технику так и не смогли обновить в связи с денежными проблемами. Поэтому в 1996-ом году Общество было разделено и продано. http://www.filmbirth.com/ghana.html В 80-х годах прошлого века, когда было трудно найти деньги, чтобы снимать фильмы в Гане, некоторые взялись за видеокамеру, и, написав кое-какие сценарии, стали снимать фильмы. Зачастую актерами в этих видеофильмах были не профессионалы, а родственники, друзья или знакомые «директора» или «оператора». Хотя многие скептично относились к таким фильмам, скоро выяснилось, что людям они очень нравятся. После этого профессиональные режиссеры тоже взялись за видеокамеру, и стали снимать дешевые фильмы, чтобы таким образом собрать деньги для большого кино. В настоящее время качество ганских фильмов улучшается, хотя они еще далеки от совершенства. Часто слишком много громкой музыки (как и в нигерийских фильмах) и поэтому сами диалоги не слышны. Сюжетами для этих фильмов служат жизнь в городе и деревне, вера, верность и т.д. В последнее время во многих картинах появились агрессия и секс, что раньше не было характерно для ганских фильмов. В связи с развитием ганской киноиндустрии все чаще употребляется слово Галливуд (Ghallywood). В 90-ые годы уже снималось по 50 видеофильмов. http://movies.Ghana nation.com/Drama/ad1.asp?blurb=900 Однако, в начале столетия фильмы из Нигерии, которые были более качественными, чем ганские, заняли ганский кинорынок. Некоторые фильмы были сняты совместно Ганой и Нигерией, но скоро выяснилось, что дешевле, если их снимают только в Нигерии, хотя некоторые сериалы все-таки имели успех. Позже фильмы начали снимать и во второй столице Ганы – в Кумаси, на одном из местных языков. Люди снова начали покупать ганские фильмы, но смотрели их в первую очередь люди, живущие в этой части Ганы. Однако, эти фильмы продавались и в других частях Ганы, и даже заграницей. Таким образом, ганская киноиндустрия родилась заново. Следует отметить, что некоторыми эти фильмы считались слишком «местными», но они открыли дорогу новым фильмам, похожими на нигерийские. http://mightyafrican.blogspot.com/2008/09/story-of-ghanaian-movieindustry.html

Таким образом, ганская киноиндустрия родилась благодаря желанию ганских людей узнать и увидеть свою культуру, но следует отметить, что во многих ганских фильмах играет главную роль сверхсила, т.е. неестественная сила. Фильмы часто говорят о дьяволе, кого обычно побеждает христианская вера. Также важно добавить, что эти фильмы считаются «учебными» фильмами, так как в них говорится о морали. По некоторым данным такая продукция дает неправильное представление о ганской и африканской культурах, поэтому многие осуждают такие фильмы. В то же время, в первую очередь необразованные люди с удовольствием смотрят фильмы такого типа. В настоящее время выпускаются разные ганские фильмы. Во многих из них появляются привычные глобальные сценарии, но в то же время многие из них глокализованы.   Глокализация в русских и ганских фильмах В настоящее время очень много новых российских фильмов. Чтобы сравнить их с ганскими фильмами, мы выбрали два – Черная молния (2009) и Любовь-морковь (2007).

Оба фильма современные, в них обсуждается любовь, верность, жадность и т.д., важную роль в них играет Чудо и непонятные явления. Фильм Черная молния «рассказывает о превращении обычного студента в героя, защитника города, таинственного борца со Злом. Действие разворачивается в наши дни в Москве. Студент МГУ Дима Майков мечтает о хорошей машине и возможности красиво ухаживать за девушкой Настей. На день рождения он получает в подарок от отца старенькую "Волгу-21" и внезапно обнаруживает, что она может летать. Жизнь студента стремительно меняется. С помощью чудо-машины он зарабатывает деньги, о которых раньше мог лишь грезить. Днями напролет он беззаботно парит над московскими пробками. Но однажды случается беда, и Диме приходится повзрослеть. Так в небе над Москвой появляется "Черная молния", герой, готовый бесстрашно защищать попавших в беду горожан.» http://www.film.ru/afisha/movie.asp?code=CHERMOLN В рецензиях фильма Черная молния неоднократно отмечено, что фильм был создан под влиянием Голливуда. Рецензенты отмечают, что на вкус российских зрителей часто влияют американские фильмы, поэтому и в России часто создаются фильмы «под кокакольным соусом». http://www.kinopoisk.ru/level/1/film/439906/ Этот фильм не является исключением. Сценарий фильма был явно создан под влиянием американских фильмов о супергероях, таких как Супермэн, Человек паук, Черный рыцарь и др. Все выше написанное указывает на то, что в этом фильме имела место глобализация. Однако, следует обратить внимание и на влияние глокализации. События фильма происходят в Москве, на дно Москвы реки падает автомобиль «Волга». Главный антигерой ищет алмаз (один из главных составляющих элементов богатства России). Самым значительным влиянием считаем супермашину – «Волга». Также следует отметить, что пьяницы пьют водку. И, как во всех классических советских фильмах, в конце главная героиня выбирает хорошего парня. В образе главного героя многие легко российской молодежи. заметят представителя современной http://www.kinopoisk.ru/level/1/film/439906/

В то же время, некоторые считают, что фильм был создан не для российских зрителей. Прочитав несколько рецензий Черной молнии, кажется, что фильм не очень понравился россиянам. Однако студенты Университета Ганы смотрели его с удовольствием, правда, из-за влияния глокализации студенты нуждались в подготовке к фильму. — преуспевающий адвокат, В фильме Любовь-морковь «Андрей специализирующийся на бракоразводных процессах. Марина — известный искусствовед, директор модной галереи. Их прежде счастливый брак дает трещину, семейная жизнь превратилась в нечто обыденное и скучное. Они все больше ругаются по мелочам, все меньше проводят времени вместе. Прежняя страстная любовь как будто ушла. Перед ними замаячила перспектива развода, пока некий таинственный доктор не предлагает решить их семейные проблемы. На утро после посещения доктора Андрей и Марина обнаруживают, что поменялись телами... Очевидно, что теперь Ему придется вести жизнь своей супругиискусствоведа, учиться красить губы, ходить на шпильках и терпеть подруг, а Ей — стать

на время адвокатом, научиться завязывать галстуки и освоить навыки карате, поскольку поиски загадочного доктора затрудняются водоворотом криминальных событий вокруг этого перевоплощения.» http://www.film.ru/afisha/movie.asp?code=LUBVMRKV В основе идеи сценария этого фильма тоже много общего с другими картинами, такими, как Чумовая пятница (2003, США), Их поменяли телами (1996, Австралия). http://www.kinopoisk.ru/level/1/film/254776/ Так как речь идет о муже с женой и их жизненных проблемах, фильм легок для понимания. По всему миру в семьях часто встречаются проблемы подобные проблемам Андрея и Марины. Их недопонимание друг друга можно считать глобальными трудностями. Что касается «глокализации» в идеи сценария, действие и этого фильма происходит в Москве, мы также увидим Москву реку, как и в предыдущем фильме. Босс бандитов “крутой”, так как он жил в Америке, даже работал там таксистом. Корогодский, стоящий за всеми нынешними рабочими проблемами супругов, превратился в богатого бизнесмена из офицера, который не всегда был офицером штаба, а жил в казармах при воинских частях. Естественно, герои пьют водку, чтобы подкрепиться, а также мы видим старый газировочный автомат. Большинство рецензентов хвалит фильм, не смотря на уже знакомый сюжет. Многие довольны актерами, и считают, что такая милая комедия может быть снята только в Что касается студентов Университета России. http://www.kinopoisk.ru/level/1/film/254776/ Ганы, они и этот фильм смотрели с удовольствием. Однако, без объяснения «локальных» явлений часть фильма не была бы им понятна. Для представления ганских фильмов были выбраны два фильма – Связанные отношения (2011) и Игра (2010). В фильме Связанные отношения Адобеа, Буки и Тереза три женщины, представители разных слоев общества. Они знакомы друг с другом, но их отношение друг к другу скрепляет общее горе – потеря ребенка. В фильме представлены городские и деревенские сцены. Молодой врач – Буки, у которой недавно случился уже не первый выкидыш, чтобы забыть о боли, приезжает в деревню «Кроболанд», где по пути встречает бывшую одноклассницу – Адобеу, которая беременна. Они вместе приезжают в заброшенную клинику, в которой, по словам жителей деревни, живет приведение, в которого Буки, образованная женщина, не верит. Адобеа не работает, живет в деревне и ее главная роль – быть женой и матерью. Однако, как выясняется, у нее только неудачные беременности, она никак не может родить жизнеспособного ребенка. (В Гане в некоторых деревнях твердо верят, что бездетность – вина женщины. В некоторых случаях – как показано в этом фильме – свекровь и сестры мужа часто обращаются за помощью ко всяким «помощникам»: волшебникам деревни...). Тереза, американка, преподаватель университета, которая приехала из Америки в Гану и старается наладить отношения с двенадцатилетней дочкой, которую не полюбила сразу после рождения, поэтому муж взял ребенка к себе и оставил странную жену. Во втором фильме Игра, речь идет о братьях, которым отец оставил много денег и хороший бизнес. Однако один из них хочет присвоить все себе, и придумывает, как уничтожить своего брата. Параллельно с этой историей идет и другая, где девушка, которая постоянно врет, чтобы сделать свое агентство более успешным, рассказывает прессе, что ее друг – очень богатый молодой человек, которого мало кто знает в лицо.

Следует отметить, что единственная связь между двумя историями в том, что жена богатого брата – подруга девушки-вруньи. Важно добавить, что сам сюжет сценария о богатых братьях не ганский, он взят, скорее всего, из Болливуда, т.е. из Индии. В фильме много агрессии, хотя он о любви. Также представлены некоторые очень откровенные сцены, которые ганцы считают порнографическими, что, скорее всего, объясняется тем, что традиционно в Гане не принято показывать даже поцелуи, так как публично люди не целуются. Как видно, хотя сюжеты русских и ганских фильмов не одинаковы, картины похожи. Это, скорее всего обусловлено тем, что где бы не находились люди их объединяют общие помыслы. Более того, главная тема всех фильмов уже использовалась. Однако, наши фильмы «глокализованы». В первую очередь, конечно после выбора темы, глокализацией можно считать то, что фильмы сняты в столицах и типичной ганской деревне. Выбор мест съемок, по нашему мнению, не случаен, директора картин хотят перенести свои фильмы поближе к публике. В российских фильмах мы можем слушать как русскую, так и иностранную музыку. Интересно, что в фильме Черная молния иностранные мелодии получили русские стихи. Не все же знают иностранные языки! В ганских фильмах, в зависимости от сценария, слышны и ганские и иностранные мелодии. В деревне обычно играет традиционная ганская музыка или еще чаще только барабан. (У барабана специфическое значение в ганских традициях. Языком барабана можно рассказывать разные истории.) Что касается одежды, то в России все одеваются очень модно. Там люди разных возрастов одеваются, как и в других европейских странах. В то же время в ганских фильмах хорошо представлена глокализация одежды, в зависимости от места и возраста люди одеты по-разному. Западный стиль характеризует одежду городских молодых людей. Иногда они могут носить одежду из традиционных ганских материалов, но она тоже очень часто сшита по западной моде. Что касается людей в деревнях, они предпочитают ганский стиль и ганские материалы. Женщины дома могут ходить просто в несшитой ткани, которую завязывают как европейцы полотенце после душа. Мужчины в деревнях носят заношенные футболки и брюки, зато в городе можно увидеть и самые дорогие костюмы. Мебель тоже хорошо иллюстрирует глокализацию. Во многих местах Ганы самая дорогая кожаная мебель стоит на улице, как на витрине, чтобы её купили. Мебель изготовлена в западных стилях, но в то же время она может быть сделана из типичных местных материалов. Заключение Как показано, на примерах вышеуказанных фильмов – носителях популярной культуры, и в России, и в Гане можно говорить о влиянии глобализации. Однако, глокализация также играет огромную роль. Глокализация особенно важна в диалоге культур, у которых значительная разница в сравнительном социологическом анализе цивилизаций. В заключении мы согласны словами Тощенко (2010), который пишет: «глобализация в сфере культуры несет в себе ярко выраженный оттенок вестернизации, европеизации и даже американизации. В этой ситуации происходит вольное или

невольное навязывание ценностей одной цивилизации другой. А это в принципе глубоко ошибочно. Противоестественно. А значит и неприемлемо». (Стр. 477) Чтобы в наше время не было такой «противоестественной» ситуации в культурной жизни мира глокализация вместо глобализации, кажется, естественным выходом. Литература 1. Зак М. Русское кино 1896-1917 http://www.russkoekino.ru/books/ruskino/ruskino-0001.shtml 31.03.12 2. Костина А.В., Популярная культура. Знание, понимание, умение. Энциклопедия гуманитарных наук, 2005. http://www.zpu-journal.ru/zpu/2005_3/Kostina2/33.pdf 03.03.2012. 3. Лебедева В. Г. Судьбы массовой культуры России. Вторая половина XIX - первая треть XX века. - СПб.: Изд-во С.-Петерб. ун-та, 2007, с. 317-324   http://ec-dejavu.ru/m-2/Mass_culture-2.html 16.04.2012. 4. Лугова А.А., Российская массовая культура конца ХХ века. Материалы круглого стола. 4 декабря 2001 г. Санкт-Петербург. СПб.: Санкт-Петербургское философское общество. 2001. С. http://anthropology.ru/ru/texts/lugovoi/masscult_16.html 16.4.12 5. Разлогов К. Э. Коммерция или творчество: враги или союзники? М., 1992 6. Савельева, Ирина Геннадьевна Массовая и популярная культура в современном обществе :Коммуникационный аспект, 2000, Казань  http://www.dissercat.com/content/massovaya-i-populyarnaya-kultura-v-sovremennom-obshchestvekommunikatsionnyi-aspekt

07.05.2012. 7. Соколов Е. Г. Аналитика масскульта. СПб., 2001. С. 36. 44 8. Тощенко Жан Терентьевич, Общее и особенное российской и тюркской цивилизации: проблемы глокализации. Научные форумы. III Конгресс социологов тюркского мира «Глобализация и тюркский мир». Вестник Института социологии № 1, декабрь 2010 стр. 466-478 9. Федоров А.В. "Российское кино: очень краткая история" История кино10 февраля 2011 http://www.kino-teatr.ru/kino/art/kino/175/ 8.5.2012. 10. Ezema Ifeanyi, Globalization, information revolution and cultural imperialism in Africa. In: Information, Society and Justice, Vol. 3. No.1., January 2010, pp.11-22. 07.05.2012 11. Habibul Haque Khondker, Glocalization as Globalization: Evolution of a Sociological Concept. In: Bangladesh e-Journal of Sociology, Vol. 1. No. 2. July, 2004 12. History of Cinema in GHANA, Historical overview http://www.filmbirth.com/ghana.html 07.05.2012. 13. History of Ghana Movies: http://movies.ghananation.com/Drama/ad1.asp?blurb=900 09.05.2012. 14. Intriligator, Michalel M., Globalization of the World Economy: Potential Benefits and Costs and a Net Assesment. In: Policy Brief, No 33, January 2003., 07.05.2012. 15. Martin Dominique, Metzger Jean-Luc, Pierre Philippe The Sociology of Globalization Theoretical and Methodological Reflections. In: International Sociology, Jun 21, 2006 http://iss.sagepub.com/content/21/4/499 16. The story of the Ghanaian movie 'industry' Thursday, September 18, 2008

 HYPERLINK  "http://mightyafrican.blogspot.com/2008/09/story‐of‐ghanaian‐movie‐ industry.html"http://mightyafrican.blogspot.com/2008/09/story-of-ghanaian-movie-industry.html

Стилизация, окказионализм, архаизм в переводе (Василий Аксёнов Вольтерьянцы и вольтерьянки на венгерском языке) Эржебет Ч. Йонаш ([email protected]) Kivonat Stilizáció, okkazionalizmusok, archaizmusok a fordításban (Vaszilij Akszjonov Volterjánosok és volterjankák című regénye magyarul) A szépirodalmi szövegek szerzői gyakran használják a stílushatás érdekében a különböző stílustípusokat akár meghökkentő keveredésben. A stíluskontamináció által a szöveg új jelentést kap. Akszjonov regénye, a Volterjánosok és volterjankák (2004) kitalált, 18. századi kvázi-orosz nyelvet használ, amelybe – időnként „kikacsintásként” a mai olvasóra – mai orosz szlengfordulatok keverednek. Az azonosítás, vagyis a jelentéshez való hozzáférhetőség az orosz olvasó tudatában közös nyelvi előismeretben, generikus térben megy végbe. A magyar olvasóban a mentális terekre vonatkozó eredeti orosz térképző elemek közvetlenül nem idéznek fel semmit, nem biztosítják a szövegjelentéshez való „hozzáférést”. A fordító, Soproni András ezért hasonló módon jár el: magyar 18. századi kvázi-régies stílust és mai magyar szlenget vegyít. Helyenként azonban ő sem tud megbirkózni az orosz szójátékokkal. A magyar fordító minden szempontból birtokolja a szöveget. A történeti kort, a szociokulturális hátteret stb. idéző jelentésképző elemek hitelessé teszik a fordításban a magyar olvasó előtt a 18. század elképzelt világát, jóllehet ez nem más, mint kitaláció, mesteri nyelvi játék. Kulcsszavak: fordításstilisztika, jelentésképzés, stílusszándék, stílustulajdonítás, stíluskeveredés, mentális tér 1. Роман Аксёнова, вольтерьянки

Василия

Павловича

(1932–2009)

Вольтерьянцы

и

Источником для написания романа Василия Аксёнова Вольтерьянцы и вольтерьянки (2004) послужила переписка Вольтера и Екатерины II. Действие романа, которое представляет собой «правдивую историю, которой не было», происходит в России в 1764 году, когда Екатерина II взошла на престол, и Вольтер видел в ней идеал правительницы, которой можно привить либеральные идеи для создания гармонического общества. В центре сюжета – два друга, Миша Земсков и Коля Лесков, рязанские дворяне, агенты секретной экспедиции. Они лихо скачут на своих конях Тпру и Ну (называя их на французский манер Пуркуа-Па и Антр-Ну), дерутся на палашах, ухаживают за курфюрстиночками и параллельно выполняют тайные миссии Ея Императорского Величества, среди которых – организация встречи Екатерины II в облике барона Фон-Фигина и Вольтера. Несмотря на то, что повествование насыщено авантюрами, фантасмагориями, анекдотами и гротеском и является стилизацией исторического романа, в книге обсуждаются серьезные вопросы гуманизма, крепостничества, религиозной терпимости, и Вольтер здесь отнюдь не шутовской. В 2004 году роману была присуждена литературная премия "Букер".

В книге рассказы о великой русской императрице Екатерине Второй помогают словно наяву увидеть картины далёкой истории страны. Немка с русской душой и русским характером, Екатерина Великая сумела за годы своего правления провести коренные преобразования в российском государстве и оставить после себя сильную и могущественную державу – Российскую империю. Темою своею маститый автор берет русское «осьмнадцатое столетье», что само по себе уже довольно ответственно. Вероятно, этот век – самый значимый, поворотный момент в русском национальном сознании. При всей его многочисленной дикости есть в нем и нечто такое же притягательное, что и в воспоминаниях юности: там и вода мокрей, и страсти свежей, и люди ярче; и потом, в итоге – все-таки народился Пушкин… 2. Язык и стиль романа Аксёнова. Стилизация, окказионализмы, архаизмы Источником анализа языка романа Вольтерьянцы и вольтерьянки с точки зрения стилистики считается анализ И.В. Кашиной (Кашина 2007). Роман Василия Аксëнова имеет «старинный» подзаголовок, он переносит читателя в галантный 18 век, отмеченный эпистолярной «встречей» Екатерины Второй и Вольтера. Автор материализует эту встречу в маскарадной театрализованной форме. Подобная идея и сюжет предполагают погружение в далекую историю и вынуждают автора стремиться передать дух эпохи и ее язык, и В.Аксëнов, наш современник, прибегает к различным приемам стилизации (Москвин 2000), чтобы рассказать о прошлом соответствующим языком и выдержать жанр авантюрного романа. Основной принцип языковой игры в романе – архаизация современных слов, которая выражается в изменении их словообразовательной структуры, читатель словно открывает привычную лексику через авторские образования, окказионализмы, чьи выразительные возможности и природа освещены в работах русских и венгерских лингвистов (Земская 1979: 97, Лыков 1976: 118, Szathmári 2008, Tolcsvai Nagy Gábor 2006, Pethő 2006). 2.1. Существительные, отвлечённые с окказиональными суффиксами Словоформа

Суффикс

пользительность

-тель -ность повествовательность -тель -ность мучительность -тель -ность связанность -ность

Современная форма польза

Значение в венгерском языке haszon

повествование

elbeszélés

мучения

szenvedés

связь

kapcsolat

литературственность - ство - енность дружественность - ство - енность чувствования -ание

литературность

irodalmiság

дружба

barátság

чувства

érzések

чувствия

чувства

érzések

-ия

хозяйствование

- ование

хозяйство

gazdaság

Под пером Василия Аксенова наибольшему творческому вмешательству подвергаются существительные, что еще раз подтверждает номинативную функциональность имен. Отмечается иная, в сравнении с современным языком, словообразовательная структура имен отвлеченных: пользительность 'польза', повествовательность 'повествование': ˝…без сего словца не может обойтись ни одна философическая повествовательность˝, связанность 'связь': ˝..без всякой связанности с нашими скромными побуждениями˝, литературственность 'литературность', чувствования 'чувства': ˝приходится жертвовать обычными чувствованиями˝, чувствия 'чувства': ˝вызвал бурю чувствий˝, сельское хозяйствование 'хозяйство', дружественность 'дружба': ˝с небрежной дружественностью приобнял˝, мучительность 'мучения': ˝требовала ответов на сгустившиеся мучительности˝. Здесь наблюдается активность суффиксов -ость-, -ений, осложняющих производящую основу и утяжеляющих сами имена. 2.2. Отвлечённые существительные в устаревшем значении Словоформа

Стилистический приём архаизм

В устаревшем Значение значении в венгерском значение jelentés

события, кумпанейство воинство

окказионализм

общество

közösség

окказионализм

военное дело

katonáskodás

пчеловодство

окказионализм

человечество

отдаленности

в дали

с улыбчивостью

отвлечённое конкретном значении окказионализм

emberiség (nyüzsgő tömeg) távolság

с улыбкой

mosolyogva

детство клана

окказионализм

дети

gyerekek

знатность

Некоторые отвлеченные существительные выступают в устаревшем значении: знатность 'значение' события, кумпанейство 'общество' с одновременным восстановлением устаревшего фонетического облика, воинство 'военное дело': ˝кто возжелает сделать воинство своей профессией˝, а также следует отметить окказиональное употребление отвлеченного имени ˝пчеловодство˝ 'человечество': ˝..присоединиться к танцующему пчеловодству˝, ˝для пользы всему человечеству или… всему пчеловодству˝ с оживлением внутренней формы слова. Напротив современные отвлеченные имена автор использует в конкретном значении: в неизвестные отдаленности - 'дали', озирать собравшихся с благосклонной улыбчивостью - 'улыбкой', детство клана, семейства с большим детством - 'дети'.

2.3. Существительные с суффиксами субъективной оценки Словоформа

Суффикс

Значение с субъективной оценки Дьявол анекдот Колокол кафтан

Значение, синонимичное современное ördög tréfa csengettyű kaftán

дьяволки анекдотка колоколец кафтанец

–к-

вспышечка

-ечк-

вспышка

fellobbanás

генюша

-юш-

гений

zseni

-ец-

Другое средство стилизации – обилие существительных с суффиксами субъективной оценки, причем эти образования отличаются от современных синонимичных образований. Особенно активен суффикс –к-: фортка, пламеньки, дьяволки, молнийка, анекдотка. Столь же многочисленны образования с суффиксом -ец-: колоколец, крепостцы, кафтанец, хромотца, унци (юнцы). Представлены имена и с другими уменьшительно-ласкательными суффиксами: вспышечка, окказионализм неотразимочки 'принцессы', пушчонки, лукавинки, генюша 'гений'. Образования с просторечными морфемами и окказионализмы Словоформа

Суффикс

парнюги

-юг-

Значение, синонимичное современном русском языке парни

Значение в в венгерском

юницы

–иц-

девушки

ifjú hölgyek

внучьё

-й-

внуки

unokák

люд

собир. cущ.

люди

emberek

ifjoncok

Отмечаются немногочисленные образования с просторечными морфемами: шляпенции, морсняк 'морось', парнюги 'парни'. Для обозначения лиц женского пола используется суффикс –иц-, но создаются окказиональные корреляты к названиям лиц мужского пола: юницы, уницы, пострелицы, споручница, – выражающие ласково-ироническое отношение автора к персонажам. Для называния лица по роду занятий используется формант агентивного значения, отличающийся от современного названия: химист, что позволяет оценить его как окказионализм, а также и другое название лица мужского пола: неотразимец. Окказионализмами являются многочисленные собирательные имена с суффиксом -й-: жабьё, демоньё, единокровное внучьё 'внуки', автор использует и устаревшее собирательное существительное люд ˝…используется труд вотчинного люда˝. Суффиксально-префиксальное образование единственного числа: занебесье и

имена нулевой суффиксации являются окказионализмами: ˝…после знатной понюшки и прочиха˝, ˝подобные промельки учащались˝. Устаревший фонетический облик – графика и звучание Словоформа с сохранением устаревшей графики и звучания нощь

Словоформа современном русском языке

в Значение в Синонимичное венгерском языке явление в венгерском языке

нож

kés

’kézspenge’

младость

молодость

fiatalság

’fijatalság’

щастие

счастье

boldogság

’bódokság’

противустояние

противостояние

ellenállás

’elenálás’

противуречие

противоречие

ellentmondás

’elemmondás’

Сегодня стилизация углубляется и использованием существительного с иной родовой принадлежностью: ˝уселся в ловко подставленное стуло˝, и сохранением устаревшей графики и звучания: нощь, младость, щастие, противустояние, противуречие. Иноязычные существительные и жаргоны Словоформа с сохранением устаревшей графики и звучания машкерад

Словоформа современном русском языке маскарад

нем.

álarcosbál

галстух

галстук

нем.

nyakkendő

сурприз

сюрприз

франц.

meglepetés

буттерброттеры

бутерброды

нем.

szendvics

филозоф

философ

франц.

filozófus

парсуна

персона

англ.

személy

се фини

конец

франц.

vége

руссише фольк

русский народ

нем.

az orosz nép

путана

проститутка

итал.

prostituált

в Иноязычное происхождение

Значение в венгерском языке

Еще более показательно в целях стилизации использование иноязычных существительных, они поражают, во-первых, своим количеством, во-вторых, разнообразием языков-источников: латынь, греческий, немецкий, французский, английский, что говорит об активности контактов России при Екатерине Второй и формировании литературного языка. Важнейшее средство стилизации – обращение к иноязычной лексике, приемы использования которой весьма изобретательны: а) сохранение устаревшего фонетического облика слов (машкерад, галстух, сурприз, буттерброттеры, селибат, сиркьюль, шаривари, клюзы, альбум, филозоф, позицья, библиутеки, кумедия и др.; б) введение устаревших иноязычных слов: кунстюк, эксперьян, парсуна, абдомуман в устаревшей огласовке и др.; в) с целью эвфемизации использование научных терминов: урина, лимфа, сангва, экскременты; г) сохранение устаревших морфем у заимствованных слов: катаклизмус, циркус, эскулапус, дискуссанты, коммерсиалист и др.; д) транслитерация: се фини, сей нувель, аква вита, руссише фольк и др.; е) включение жаргонных слов: путана, зоо. Подобная игра со словом свидетельствует, что автор – человек эпохи постмодернизма, для которого характерно разрушение всех стереотипов и осмеяние всего; примечательно, что обнаруживается это на, казалось бы, самом неподходящем материале – стилизации языка 18 века, приемы обращения автора со словом выдают в нем нашего современника (Кашина 2007). 3. Венгерский перевод как образец функциональной стилизации венгерского языка 18 века Венгерский переводчик, Андраш Шопрони (1942–) закончил университет им. Лоранда Этвëша по специальности «венгерский и русский языки и литературы» в 1966 году. В 1964 он занял первое место на конкурсе издательства «Европа» по художественному переводу. С тех пор работает профессиональным переводчиком. Андраш Шопрони перевëл около 70 работ русских авторов для несколько десятков издательств. Член Ассоциации венгерских переводчиков художественной литературы. Роман Аксёнова он перевёл в 2006 году. Андраш Шопрони с большой находчивостью находил настоящие и окказиональные архаизмы венгерского языка, по эффективности соответствующие языковым средствам стилизации русского оригинала. 3.1. Стилизация архаизмов, музыкальность, фонетическая транскрипция в переводе – контаминация стилей Примерами для сопоставления некоторых русских и венгерских стилистических приёмов стилизации в оригинале и переводе на венгерский язык могут служить нижеприведенные цитаты: «Бешеный галоп выветривает вчерашнюю данцигскую пьянку из глав и телес двух шевалье, Николя и Мишеля. Слава тебе Господи, что лошади не пьют! Как это не пьют, как это не пьют? Водки не пьют, водки не пьют, водки не пьют! И пива не потребляют! И рейнского сладкого не глотают! Не пьют, потому что им нет, не дают, нет, не дают, нет, нет, нет! Только воду пьют, пьют, только воду пьют! Вровень несутся верные кони, взращенные в гвардейской Ея Императорского Величества конюшне, четырехлетние боевые жеребцы, два брата Тпру и Ну, ныне именуемые на французский манер Пуркуа-Па и Антр-Ну. Так скачут, будто и пить не хотят, пить не хотят, пить не хотят, воды не хотят, воды не хотят и по пиву не грустят, не грустят, будто не останови, так и протарабанят всю тыщу верст

до столицы французского королевства!» (http://magazines.russ.ru/october/2004/1/aks.htm 2012-01-10 ). «Az őrült vágta kisöpri a tegnapi danzigi tivornyát a két chevalier, Nicolas s Michel fejéből s testéből. Hála néked, Uram, hogy a lovak nem isznak! Hogy-hogy nem isznak, hogy-hogy nem isznak? Vodkát nem isznak, vodkát nem isznak, vodkát nem isznak! És sört se nyakalnak! És édes rajnait se szlopáznak! Nem isznak, mert nem kapnak, nem kapnak, de nem kapnak! Vizet isznak, mert azt kapnak, azt isznak, mert azt kapnak! Sebesen nyargalnak a hűséges lovak, az Ő Tsászári Felsége gárdájának istállójában felnevelkedett két harci mén, a két testvér, Tpru s Nu – magyarán Gyi s Hóha –, a’kik azonban most Francúz manér szerint így neveztetnek: Pourquoi-Pas s Entre-Nous. Úgy vártatnak, mintha inni se kérne, inni se kérne, inni se kérne, sör se hiányzik, asse hiányzik, s ha meg nem állítják őket, így trappolják végig mind az ezer versztát a Francúz Királyság székvárosáig!» (стр.8) Первое типичное стилистическое средство в тексте – это двойной и тройной повторы. Троп такого типа называется эпифорой, повторением концовки речевых единиц. Повтор – средство экспрессивности (Москвин 2004:230). Здесь удвоение и трипликация дают такой же стилистический эффект, как народные или детские песни в венгерском языке: A part alatt, a part alatt,/ három varjú kaszál, három varjú kaszál или Nem, nem, nem,/ nem, nem, nem,/ nem megyünk mi innen el... и прочие. На втором плане высупают современные жаргоны, как явления стилистической контаминации. В отрывке употребляются русские жаргонные слова, а в переводе – выражения соответствующие им по своему стилистическому эффекту: nyakalnak, szlopáznak (потребляют, глотают). В русском и венгерском корпусе встречаются окказиональные архаизмы: Ő Tsászári Felsége (Ея Императорского Величества), Francúz manér (французский манер). Стилизация архаизмов в русском языке выражается старой морфемой местоимения ея вместо её, а в венгерском переводе траскрипцией начального звука в слове tsászári, где соответсвенно современному правописанию пишется буква cs. Архаизм манер в венгерском языке имеет архаический оттенок. Особенное внимание уделяется фонологической игре слов русского и венгерского языков в именах лошадей: По-русски Тпру по-венгерски будет Hóha, а Ну соответствует Gyí! В венгерском переводе во всём тексте оригинала имена чередуются. Эти звукоподражательные слова, которые часто повторяются в тексте, имитируют различного рода звуковые явления. По терминологии фигур их название – ономатропы. А самое интересное, что французские соответствия, данные автором оригинала, никак не соответствуют ни русским, ни венгерским именам, так как они означают: Pourquoi-Pas (Пуркуа-Па)’Miért ne?’ (Почему нет?), Entre-Nous (АнтрНу)’Közöttünk’(Между нами). Чем объясняется французская словоформа? Единственное объяснение звуковая синонимичность произношения: в начале Тпру и Пуркуа (Pourquoi), а так же в конце слова Ну и Антр-Ну (Entre-Nous). В полноценном переводе трудно было бы находить соответствующие венгерские слова. 3.2. Иноязычные слова, стилистическая контаминация и окказиональные архаизмы в переводе «Воцарился, словом, “воздух всеобщей влюбленности”, как через сто лет после этого куршлюза написал Лев (не золотой, но) Толстой. Обе курфюрстиночки запали на

Мишеля, Николя завострился на обеих, Мишель же избрал Клаудию, хоть и невозможно было ея отличить от Фиоклы. « http://magazines.russ.ru/october/2004/1/aks.html (2012-01-10 ). „Egyszóval, »úrrá lett a szerelmesség légköre«, amint száz esztendővel e história után egy másik Oroszlán, Lion, Leo, avagy Lev, mármint Tolsztoj lészen írandó. Mindkét Kurfürst kisasszonyka belézúgott Michelbe, Nicolas rákattant mindkettőre, ami pedig Michelt illeti, ő Claudiát választotta, ámbár a kisasszonyt szinte lehetetlenség lett volna megkülönböztetni Theoklától.” (стр.15) Иноязычные слова немецкого, французского и английского происхождения выполняют в тексте функцию выражения многоязычности образованных людей эпохи, некую языковую глобализованность в Европе 18 века. Слова куршлюз (história), курфюрстиночки (Kurfürst kisasszonyka), а также французские имена русских парней Мишель, Николь (Michel, Nicolas) одновременно носят и характер архаизации. Поэтому чувствуем сильный контраст в сопоставлении их с жаргонными глаголами современного русского языка запали (belézúgott) и завострился (rákattant), которые однозначно выражают перспективу автора, иронический намёк на параллелизм современного общества России 21 века и Руси эпохи Екатерины II. Окказиональные архаизмы в русском языке прежде всего выражаются существительными, а в венгерском языке морфологическими и синтаксическими средствами старых форм прошедшего времени (повествовательное прошедшее), и также страдательными причастиями (lészen írandó). 3.3. Непереводимое в переводе – языковая игра (парономазия) В вышепредставленном абзаце видим языковую игру слов (парономазия) как фигуру речи. Эта игра слов, связанная с именем Льва Толстого, не переводится на венгерский язык, потому что значение фамилии Толстой воспринимается русским читателем в понятии слова толстый (имеется ввиду телосложение человека), а в понятийном восприятии этого слова венгерским читателем нет такой асоциации. Так выходит языковая игра рассказчика в трактире «Золотой Лев» о том, что историю любви «написал Лев (не золотой, но) Толстой». Венгерский перевод значения имени Льва излагается успешно, однако вторая часть «(не золотой, но) Толстой» не адаптируется. Таким образом здесь теряется эффект языковой игры. Более успешно получается передача игры с фамилией учёного, Ломоносова. Однако французский оборот, предложенный писателем, грамматически считается ошибочным. Правильная форма „comme il casse le nez” или „comme il se casse le nez”. Для писателя важным был только стилистический эффект фрацузской речи: «Эко как полыхнули очи Вольтера, не дашь ему и пятой части хронологического возраста! Быстрым разумом своим он мигом оценил исключительность сей экспедиции и, чтобы сбить с толку востроухих слухачей правительства, тут же запустил вдохновенную тираду об исторических шагах Санкт-Петербургской Академии в сторону просвещения, о достойных всяческих похвал достижениях ученых россиян, в частности, пейзанина месье Ломоносова: а правда ли, что славное имя переводится на язык Корнеля: “comme casse le nez”? – ах-ха-ха, клянусь Мельпоменой, иные носы

в наш век заслуживают доброй ломки!» http://magazines.russ.ru/october/2004/1/aks.html (2012-01-10 ). „Hogy’ kigyúlt e szavak hallatán Voltaire szeme! Valóságos korának szinte ötödét se lehetne reá-fogni! Fürge elméjével tüstént felfogná az expedíció rendkívüliségét, s hogy félrevezesse a kormányzat fülüket hegyező ispionjait, tüstént lelkes tirádába fogott a Szent-Pétervári akadémiának a felvilágosodás irányába tett történelmi lépéseiről, az orosz tudósok s kiváltképp a parisztokrata monsieur Lomonoszov minden dícséretet érdemlő eredményeiről, s kérdé: igaz-é, hogy a dicső név Corneille nyelvén annyit tészen: „comme casse le nez”, magyarán orra-törött? – ha-ha-ha, Melpormenére esküszöm, akadnak orrok, amelyek megérdemelnék, hogy alaposan bé-töressenek!” (стр. 55.) 3.4. Морфологическое словообразование старых форм прошедшего времени венгерского языка Видно, что при архаизации и стилизации русского языка доминирует словообразование номинативных форм, прежде всего существительных. В венгерском языке эти формы представлены старыми формами глагольных времён, прежде всего прошедшего времени. Под влиянием переводов с латинского языка в венгерской морфологии были в употреблении например разные варианты прошедшего времени. Формообразование глаголов такого типа употребляется и в переводе Андрашом Шопрони (Кифер 2006: 379–384): Прошедшее время в венгерском языке 17-18 веков vára (повествовательное прошедшее) várt (совершенное прошедшее) vár vala (несовершенное прошедшее) várt vala, várá vala, várt volt (давнопрошедшее)

Современная форма Русское соответствие венгерского языка 21 романе Аксёнова века várt ждал várt

ждал

várt

ждал

várt

ждал

в

У Шопрони тоже встречаются окказионализмы. Окказионализмом является сам венгерский перевод русского заглавия Volterjánosok és volterjankák. Он встречается и в формообразовании глаголов венгерского языка: старую форму будущего времени с окончанием –nd переводчик включает в причастную конструкцию переходного глагола будет написано (lészen írandó). 4. Выводы „Русский 18 век представляет огромное искушение именно как некое бучило, в котором рождались основные обиходно-языковые и литературно-стилевые тенденции русской культуры. В этом вопиюще грандиозном и ярком («яром») лингвохаосе только черпать и черпать, – особенно такому стилисту-джазмену, как Василий Аксенов. Не хочешь, а запоешь, закочевряжишься (псевдо)барочной ироническою языковой преизбыточностью, перевитой, как ленточкой, щеголеватой армстронговой хрипотцой…

В этом смысле роман Аксенова – в первую очередь, вот такой «кунстштюк», где игра с языковыми, сюжетными и смысловыми «моделями» 18 и 20 вв. становится едва ли не самодовлеющей и самодостаточной.” – пишет Валерий Бондаренко. Стилистическому мастерству оригинала вполне соответствует работа венгерского переводчика, Андраша Шопрони, который смело и удачно разбирается в разных стилистических слоях и приёмах венгерского языка 18 века. Литература Кашина И.В. 2007. Приемы стилизации языка Екатерининской эпохи в романе В.Аксенова ˝Вольтерьянцы и вольтерьянки˝ (имена существительные) / И.В.Кашина // В.А.Богородицкий: Научное наследие и современное языковедение: Труды и материалы Международной научной конференции (Казань, 4-7 мая 2007 года) / Казан. гос. ун-т; Ин-т языкознания РАН; Ин-т лингвист. исслед. РАН; под общ. ред. К.Р.Галиуллина, Г.А.Николаева.– Казань: Казан. гос. ун-т им. В.И.Ульянова-Ленина,– Т.1.- С.228 Татарский государственный гуманитарно-педагогический университет (г. Казань) Лыков, А. Г 1976.: Современная русская лексикология (Русское окказиональное слово). Высшая школа. Москва Москвин В.П. 2000.Стилистика русского языка. Приемы и средства выразительной образной речи / В.П.Москвин.– Волгоград, Бондаренко Валерий 2012. Кунстштюк с подогревом, или а почем нынче «букер»?(О романе Вас. Аксенова «Вольтерьянцы и Вольтерьянки») http://www.library.ru/2/liki/sections.php?a_uid=88 (2012-02-14) Земская Е.А. 1979. Русская разговорная речь: лингвистический анализ и проблемы обучения. Москва: Русский язык. Pethő J. 2006. Jelentéstan. Nyíregyháza: Nyíregyházi Főiskola Simon G. 2010. Az archaizáló nyelvhasználat leírása funkcionális kognitív keretben (ELTE Stíluskutató csoport, kézirat) Szathmári I. (главн. ред.) 2008. Alakzatlexikon. Budapest: Tinta Könyvkiadó. Tolcsvai Nagy G. 2010. Kognitív szemantika. Nyitra: Konstantin Filozófus Egyetem, Középeurópai Tanulmányok Kara. Tolcsvai Nagy G. 2006. Stilisztika. In: Kiefer F. (главн. ред.) Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. Источники Василий Аксенов 2004. Вольтерьянцы и вольтерьянки. Старинный роман. Опубликовано в журнале: «Октябрь». http://magazines.russ.ru/october/2004/1/aks.html (2012-01-10) Vaszilij Akszjnov 2006. Volterjánosok és volterjankák (Перевод: Soproni András). Budapest, Európa Könyvkiadó.

Interkulturális tanulmányok Lendvai Endre [email protected]

1. A nonverbális kommunikáció grammatikája Abstract Bemutatjuk a gesztusnyelv(ek) rendszerjellegét, szerves kapcsolatát a verbális nyelvvel, lingvokultúrával. Megvilágítjuk, hogy a gesztuskommunikáció a verbális kommunikációhoz hasonló szisztémát alkot, azzal szinergikus viszonyban áll. Fontos körülmény, hogy az eltérő lingvokultúrához tartozó kommunikátorok szemében a partner gesztusnyelve önmagában is kolorithordozó. Mivel napjainkban a nem angol születésű, de angol munkanyelven kommunikáló beszélők száma meghaladja az angol anyanyelvűekét, potenciális külhoni partnereink közül várhatóan sokan nem angolszász, hanem egyéb (mediterrán, arab, kínai stb.) gesztusrendszereket alkalmaznak. A megértés szintjén tehát tanítanunk kell a világ főbb gesztusnyelveit. 0. A globalizáció hozadéka A globalizációnak köszönhetően napjainkban exponenciálisan növekszik az interkulturális találkozások száma. Nincs már a világnak két olyan pontja, amelynek lakói – reálisan vagy virtuálisan – ne folytathatnának egymással rendszeres információcserét. A naponta milliós nagyságrendeket kitevő kultúraközi érintkezés (pl. az üzleti életben) az interkulturális „koccanások” számos esetét produkálja, különösképpen a nonverbális kommunikációban. A megfigyelések, esettanulmányok révén e téren hatalmas korpusz van felhalmozódóban, amelynek feldolgozása, az eredmények pedagógiai alkalmazása megszüntetheti az interkulturális zavarokat. Korábban csak néhány kutató (pl. E. Hall 1959) hangoztatta, ma már remélhetőleg elfogadott nézet: a humán kommunikáció eszköze a kultúra a maga alrendszereivel, ahol is a nonverbális csatornák (testbeszéd, kommunikatív viselkedés) információ mennyisége meghaladja a verbális csatornáét. A „csendes nyelv” – ahogy E. Hall nevezi (uo.) – részaránya akár kétharmados is lehet. Ám itt nem annyira a mennyiségi, mint inkább a minőségi paraméterek relevánsak. A nonverbális nyelv ugyanis alapvetően nem kognitív, hanem pragmatikai tartalmakat továbbít a beszélőkről. A személyközi kapcsolatok bizalmi fundamentumát képezi, amelynek megroppanása a kommunikációs aktus összeomlásához vezethet. A globalizáció tehát nyelvoktatási innovációt sürget, melynek lényege, hogy nem nyelveket, hanem lingvokultúrákat kell tanítani. Az „idegennyelv-tudás” ma már kevés. Célunk az interkulturális kompetencia, a partner lingvokultúra készségszintű ismeretének elérése. A kérdéskörön belül ezúttal a testbeszéd szemiotikai leírásához kívánunk hozzájárulni. 1. Gesztus, gesztusnyelv A gesztusnyelv (testbeszéd) a nonverbális kommunikáció verbális kommunikációval együttműködő, laza rendszert alkotó csatornája. Alapegységei a gesztusok (kinémák). Gesztusoknak nevezzük az emberi test (főleg kar, kéz, arc) konvencionális jelentéssel bíró mozdulatait, helyzeteit, jelkombinációit. A gesztuskészletek felhasználásának mértéke és módja az egyes lingvokultúrák között szignifikáns eltéréseket mutathat. A gesztusnyelv és verbális nyelv együttműködésében az utóbbi dominanciája vitathatatlan,

hiszen a verbális kommunikáció gesztusok nélkül is teljes értékű lehet, ennek fordítottjáról viszont nem beszélhetünk. A gesztushasználat legfőbb értéke, hogy növeli a kommunikáció hatékonyságát, kifejező erejét. Valódi közege a kötetlen szóbeli kommunikáció. Figyelemre méltó a gesztusnyelv markáns visszatükröződése a verbális nyelv frazeológiájában: rábólint valamire, főhajtással adózik előtte, meghajol előtte, szemet huny felette, rajta tartja a szemét, szembenéz a nehézségekkel, ajtót mutat vkinek stb. Különösen érdekes az „állati gesztusok” humán relációban történő használata: hegyezi a fülét, feláll a szőr a hátán, behúzza fülét-farkát, kimutatja a foga fehérét stb. Az irodalmi, ezen belül a drámai művek szerzői utasításai pedig gazdag tárházát adják a gesztusok verbális megnevezéseinek, jelentésvilágának: X döbbenten néz B-re, zavartan B. felé fordul, könyörgően néz L-re, álmodozón néz körül, bocsánatért esedezve a lány elé térdel, zokogva B. vállára borul stb. Ez a forrásanyag hatékony hozzájárulás lehet egy gesztusszótár elkészítéséhez. A gesztus-kommunikáció tudati szintje lényegesen alacsonyabb, mint a verbális közlésmódé. A nem autonóm, vagyis a verbális kommunikációt illusztráló, ütemező és árnyaló gesztusokról (lásd alább) mindenképpen elmondható, hogy tudatalatti jellegűek (erre épül A. Pease testbeszéd-koncepciója, 1989). Igazolja mindezt az is, hogy a beszélőket rendszerint csak a testbeszéd-vétségnek a másik félből kiváltott negatív reakciója (pl. megbotránkozás) ébreszti rá, hogy kommunikáció történik. Innen ered a gesztusnyelv etnocentrikus természete: minden nyelvközösség a saját nonverbális rendszerét „tekinti” kizárólagosnak. A nonverbális vétség (pl. araboknál étkezéskor a bal kéz használata, európai, észak-amerikai kultúrákban a kézzel történő evés, közel-keleti kultúrákban a fügét mutat gesztus stb.) „elkövető” hitelét rombolja. A gesztusok jel-státusza gyakran ambivalens. A tarkóvakarás számos esetben akkor történik, amikor a cselekvő személynek viszket a tarkója, eközben a tarkóvakarással nem kíván semmiféle üzenetet sem küldeni. Ugyanez a mozdulat kvázi-jelként funkcionál, ha a cselekvő személy fejtörésének spontán kísérője, amiből a másik fél a partner töprengésére következtet. Valódi jel akkor lehet, amikor a beszélő ezzel a gesztussal szándékszik jelezni 'töprengését'. A gesztusok inferenciális természetét a következő példával világíthatjuk meg. Találkozáskor az európai férfiak rendszerint kézfogással indítják az interakciót. Ilyenkor „a kézfogás, úgymond, nem jelent semmit, ám ha eközben a másik fél hátra teszi a kezét, akkor vétség történik, melynek [inferenciális – L. E.] üzenete, hogy az illető haragszik társára” (Верещагин, Костомаров 1973: 26-27). Persze, enyhe túlzás, hogy az ilyen gesztusok (kézfogás, kalapemelés, meghajlás, integetés stb.) „nem jelentenek semmit”, ugyanis a gesztusnyelv multipoláris rendszer. Amikor X kéznyújtását a partner kézfogással / kézfogással + meghajlással / kézfogással + meghajlással + főhajtással fogadja, akkor a 'zérus-következtetés' (csupán egyike a jelentés-skála opcióinak: '' / ’udvarias’ / ’nagyon udvarias’ / ’túlságosan udvarias’. A skálának van negatív oldala is: zsebre tett kéz / hátra tett kéz / stb., melyek az ’illetlen’ / 'haragos’ / stb. inferenciát váltják ki. Ahogy a verbális közlésben léteznek cselekmény-értékű kijelentések (beszédaktusok), úgy a gesztusnyelvben is vannak kijelentés-értékű cselekedetek, aminek az interkulturális aspektus ad különleges relevanciát. A magyar mosoly jelentés-skálája ('öröm', 'vidámság', 'boldogság') rövidebb az amerikai mosolyénál ('öröm', 'vidámság', 'boldogság' + 'testi-lelki fittség' + 'külvilág iránti pozitív attitűd'). Ennek okán a magyarok úgy vélik, hogy az amerikaiak „mindig” mosolyognak, vagyis ’képmutatók’, az amerikaiak pedig úgy vélik, hogy a magyarok „soha sem” mosolyognak, tehát ’mogorvák’. Interkulturális csapdában vagyunk, melyből a kivezető út a nonverbális kommunikáció komparatív oktatásában jelölhető meg. 3. A gesztusrendszer leírhatósága „Ahogy a szavaknak, úgy a gesztusoknak is van jelentése, a szavakhoz hasonlóan a gesztusok is képesek térben-időben változni. (…) A gesztus-konfigurációk (…) nagyon emlékeztetnek a természetes nyelvek mondattani törvényeire, szabályaira. (…). A gesztusok leírásában egyes nyelvészeti kutatási módszerek sikeresen alkalmazhatók”, írja G. J. Krejdlin in [Григорьева и др. 2001, 174-175], mi több, „szemantikai primitívák” segítségével rendszeres lexikográfiai leírásnak

vethetők alá (uo. 25). A gesztusok rendszer-jellegét gazdag tipológiájuk is igazolja. A gesztusrendszerek egzakt leírhatóságát viszont az alábbi körülmények nehezítik: egyrészt, nincs egységes szemiotikai metanyelve, másrészt, hiányzik a verbális-nonverbális (pl. Hát, nem is tudom, – mondta X és megvakarta a tarkóját.) valamint a nonverbális-nonverbális (pl. A kérdésre csak gondterhelt tekintet és tarkóvakarás volt a válasz.) jelkombinációk „mondattana”. A rendszer leírását tovább komplikálja a gesztusok variálhatósága, diffúz jellege, szituáció-függősége. Jól példázza mindezt a kézfogás sokfélesége: függőleges síkban tartott tenyér 'egyenjogú partnerség', vízszintes, hátával felfelé néző tenyér 'fölényre törekvés', a partner kezének mindkét oldalról, két kézzel történő megszorítása 'fokozott öröm', hosszan tartó kézrázás 'fokozott pozitív érzések', kézfogáskor a szemtaktus hiánya 'lekicsinylés, udvariatlanság' stb. A kutatások kezdeti stádiuma miatt a gesztus-kommunikációnak a magyarban nincs kialakult metanyelve. Meglehetősen zavaró a szakkifejezések poliszémiája, szinonímiája: a gesztus szó, például, 'nemes cselekedetet' vagy 'karmozdulatot' jelent (lásd gesztikuláció), a terminológiában azonban a 'testrészekkel leadott jelként' kívánjuk használni. Az angol és orosz terminológia ez utóbbi jelentésben használja a gesture, жест szavakat, a gesztusok pedig többnyire rögzült megnevezésekkel rendelkeznek: thumb up, fig sign, shoulder shrug; показать большой палец, показать кукиш, пожать плечами stb. Az angol és orosz lexikográfiai metanyelvet a bólint gesztus példáján mutatjuk be. „Headnod: [jel leírása:] 1. A vertical up-and-down movement of the head [jelentés leírása:] used to show agreement or comprehension while listening. 2. [jel leírása:] A flexed forward, lowering motion of the skull, [jelentés leírása:] used to emphasize an idea, an assertion, or a key speaking point” (www.mikolaj... 2012). Кивнуть 1.1 [jel leírása:] Голова несильно наклоняется вперед и возвращается в нормальное положение. [jelentés leírása:] Жестикулирующий подтверждает истинность некоторого суждения, высказанного адресатом. Кивнуть 1.2 [jelentés leírása:] Жестикулирующий показывает, что он понимает то, что говорит адресат, и готов слушать дальше (Григорьева и соавт. 2001, 59-62). 4. Gesztus-tipológia Gesztus-tipológiánk az alábbi források ismeretében készült: Balázs G. (2005), Büky B. 1986, Voigt V., Balázs G. 2003, Акишина и соавт. (1991), Армстронг и соавт. (2007), Крейдлин in [Григорьева и др. 2001]. A felosztásban az 'autonóm' vs 'másodlagos', 'kommunikatív' vs 'érzelmi' komponensek adják a domináns oppozíciókat. 4.1. Az autonóm (szimbolikus, emblematikus) gesztusok kijelentés-értékűek (van verbális egyenértékesük), kommunikatív tartalmat közölnek, s rendszerint alakilag motiválatlanok. Domináns komponensük a 'közöl' szémában jelölhető meg, mely a 'tudatosság' elemét explikálja. A kultúraközi egybeesések a közös történelmi gyökereknek, kulturális kontaktusoknak, kölcsönzési folyamatoknak köszönhetők. Hatékonyságuk rövidségükben és stilisztikai kifejező erejükben rejlik. Az autonóm gesztusok alkalmazásához adekvát szituáció és mimika szükségeltetik. Önálló voltuk ellenére, nagy valószínűséggel elhangzik a gesztus verbális egyenértékese is: Máskor elő ne forduljon, – fenyegette meg ujjával a nagypapa (kijelentés + gesztus); Hogyhogy nem tudod, – vonta össze a szemöldökét a tanár (kijelentés + gesztus); X kategorikusan félbeszakítja partnerét: felmutatja függőlegen tartott tenyerét, s azt mondja: Eddig és ne tovább! (szándék + gesztus + kijelentés); X helyesel / igaznak fogadja el / érti a partner közlését / egyet ért vele: Bólint, majd azt mondja: Ez igaz / Értem / Egyetértek (szándék + gesztus + kijelentés); Búcsúzáskor X integet a partnernek, s azt mondja: Viszlát! (szituáció + gesztus + kijelentés); X széttárja a karját, s azt mondja: Sajnos, nem tehetek róla (gesztus + kijelentés); X gúnyos arckifejezéssel fügét mutat (mimika + gesztus) stb. A gesztusokhoz rendelt sajátos, metanyelven nehezen leírható mimika miatt a gesztusszótárak rendszerint rajzokat, fotókat alkalmaznak. Az autonóm gesztusok kisebb része alakilag motivált: X felmutatja V betűt formáló mutató

és középső ujját: 'győzelem'; X mutatóujját a szája elé teszi 1. Csend legyen!, Halkabban! 2. Ezt el ne áruld! Első példánkban a victory szó „V”-betűje, a másodikban a „lakat” metafora adja a képzési motívumot. A szimbolikus gesztusok készletében, használatában interkulturális eltérések mutatkozhatnak. Autóstoppoláskor a magyarok, nyugati mintára, karjukat oldalt kitartják, a behajlított ujjak közül a hüvelykujj felfelé mutat. Az oroszoknál eközben a tenyér nyitott, a hüvelykujj pedig a többi ujjhoz simul. Szavazáskor az oroszok két gesztus-szinonimát használnak: magasra tartott kéz előre néző tenyérrel (mint a magyarban), valamint: a függőleges alkar könyékkel az asztalra támaszkodik, a függőleges tenyér éle pedig előre mutat. Interkulturális homonímia figyelhető meg az előre tartott kar, a mutatóujj apró köröket rajzol gesztus használatában. Ezt a jelzést a magyar autós az országúti közlekedésben használja, hogy figyelmeztesse szembejövő társát: 'Ellenőrzés következik!'. Az oroszoknál ugyanez a gesztus konferenciákon, értekezleteken használatos. A hallgatóság közt ülő partner így jelzi az előadónak 'Letelt az időd, ideje befejezned!' (motiváltsága a закругляться – 'lekerekíteni', 'befejezni' igére vezethető vissza). Az angol gesztus-kommunikációban (ugyanúgy, mint az oroszban) az 'egy' mennyiséget nem a feltartott hüvelykujj (magyar gesztus), hanem a felemelt, ujjbeggyel kifelé fordított mutatóujj jelzi. Hasonló módon, a 'kettő' jelentést, ellentétben a magyarral (felemelt hüvelyk- és mutatóujj), az angol és orosz nyelvközösség felemelt, ujjbeggyel kifelé fordított mutató- és középső ujjal fejezi ki. Angolszász sajátosság, hogy a 'very good', 'OK' versus 'not good', 'not OK' szemantikai oppozíciót a szimmetrikus thumb up versus thumb down gesztusokkal fejezi ki, amely az alaki motiváltságnak is (hüvelykujj fel  hüvelykujj le) remek példája. Utóbbit a magyar és az orosz gesztusrendszer nem alkalmazza. Hasonló a helyzet a victory sign és a reverse of the victory sign esetében (ujjbeggyel kifelé fordított, V betűt formáló mutató- és középső ujj  ujjbeggyel befelé fordított, V betűt formáló mutató- és középső ujj), azzal a különbséggel, hogy itt nincs szemantikai oppozíció, lévén, hogy elsőnek a jelentése 'Győzelem!', a másodiké pedig 'Tűnj el a szemem elől!'. Egyébként, a magyar, orosz stb. nyelvközösségekben több angol (amerikai) gesztus is meghonosodott, illetve terjed. Ilyenek az oké-jel, s ennek szinonimájaként használt hüvelyk- és mutatóujjal formált kör, a két kéz ujjaival mutatott idézőjel, búcsúzáskor a jobbra-balra ingatott nyitott tenyérrel való integetés, a Gimme five! (Дай пять!) nevű, 'közös sikert elkönyvelő' tenyér-összecsapás és mások. 4.2. A verbális interakciónak alárendelt, másodlagos gesztusok nem közlésértékűek, csupán a beszélő kijelentéseit modifikálják. A közös szemantikai tartalom a '(spontán módon) kifejez' komponensben realizálódik. 4.2.1. A közlést illusztráló (ikonikus, deiktikus) gesztusok alakilag motiváltak. A kéz segítségével cselekvések jellegzetes mozdulatait imitálják: pohár ital kiivása, madarak repülése, halak úszása, harisnya stoppolása, evezés, ökölvívás, kiemelve az adott cselekvés domináns mozzanatait. Más gesztusok a tárgyak alakját ábrázolják sematikusan: kör, gömb, ellipszis, téglalap, négyzet stb. A harmadik csoport tagjaira a deixis jellemző: jeltárgyak helyére, irányára mutatnak: Ott van a Kossuth szobor, A bejárat az épület túloldalán van, Itt is ott is emeletes házak vannak, A Vár a Duna másik partján van stb. Interkulturális relációban a közlést illusztráló gesztusok között nagyfokú egybeesés figyelhető meg, ezért a kommunikatív problémák száma elenyésző. Az viszont már nem mindegy, mely kultúra, mely gesztusokat, milyen arányban választja ki a „közös” készletből. Az 'ott', 'az' jelentést például alkalomadtán mutatóujjal, fejmozdulattal, sőt szemmozdulattal, azaz tekintettel is kifejezhetjük. Európai kultúrákban azonban utcán, színházban stb. történő ujjal mutogatás tabunak minősül, használója illetlen ember. „Az oroszoknál rendkívül udvariatlan ujjal mutatni valamire, különösen valakire. Ha mindenképpen szükséges, az egész kar segítségével történik a rámutatás” (Акишина и соавт. 1991, 143).

4.2.2. A fatikus (regulatív) gesztusok használatának a verbális interakciót ütemezése a hivatása: utalnak a kommunikatív aktus kezdetére, végére, lefolyásának szegmentálására. A kézfogás egyik funkciója a 'verbális interakció kezdetének / végének' jelzése; a bólogatás nem csupán azt fejezi ki, hogy 'értem a mondottakat', hanem a 'folytasd' komponenst is tartalmazza; a tenyér néhányszori összeütése 'Egy kis figyelmet kérek!' jelentéssel új információ közlésére hív fel stb. A tárgyalóasztaltól történő felállás – előzetesen elhangzott záró formulákat követően – a tárgyalás végét jelzi. A fatikus gesztusok használatában rendszerint nem tapasztalunk interkulturális nehézségeket. 4.2.3. A közlést érzelmileg árnyaló (szimptomatikus, affektív) gesztusok alaphelyzetben tudatalatti mozdulatok. A. Pease szerint „egyes gesztusok evolúciós eredete ősi, állati múltunkig követhető vissza” (1994, 11). Azonban a kommunikátor tudatosan is végrehajthatja őket, ha érzelmi állapotára kíván utalni, sőt a gesztust akár „el is játszhatja” (Григорьева 2001, 20): (meglepetésében) összecsapja a tenyerét, (kétségbeesetten) a kezét tördeli, (rémülten) a fejéhez kap, (önérzetesen) a szívére teszi a kezét, nagy szemeket mereszt (a csodálkozástól), (haragosan) összevonja szemöldökét, stb. További példák orosz-magyar egybevetésben: отшатнуться (от испуга) – (ijedtében) hátrahőköl, схватиться за голову (от ужаса) – (rémülten) a fejéhez kap, закрыть лицо руками (в отчаянии) – (kétségbeesésében) arcát a kezébe temeti stb. 5. Szemantikai kategóriák 5.1. Poliszémia vs. monoszémia A gesztusok túlnyomó része többjelentésű, diffúz természetű. Az összecsapja a tenyerét például nemcsak a 'meglepetés', hanem a 'felháborodás', 'öröm' kísérő gesztusa is lehet. Mindhárom közös eleme lehet a 'váratlanság' mozzanata. Adekvát szituáció, verbális kontextus, valamint mimika nélkül jelentésük nagyrészt nehezen értelmezhető. Poliszémia esetén egy gesztusnak egynél több, egymással szerves kapcsolatban álló jelentésének kell lennie. E feltételt elégíti ki a függőlegesen tartott mutatóujját a szája elé teszi gesztus három jelentése: 1. 'Halkabban!' 2. 'Csend legyen!', 3. 'Erről egy szót se!' A három rokon jelentés közös komponense a 'lárma, beszéd limitálásában' van. A fejéhez kap kifejezhet 'váratlan' 1. 'kétségbeesést', 2. 'elkeseredést', 3. 'tanácstalanságot'. A gesztusok között kisebb az egyjelentésű gesztusok részaránya: halántékánál megforgatja mutatóujját 'X nem normális', átölel valakit 'szeretet kinyilvánítása', megemeli a kalapját 'udvarias üdvözlés'. 5.2. Homonimia Homonimia esetén azonos alakú gesztusok jelentései között nem lehet szemantikai kapcsolat, pl.: lebiggyeszti ajkát 1 'lekicsinylés', lebiggyeszti ajkát 2 'sértődöttség (gyermekeknél)', bólint 1 'Így van', bólint 2 'Értem', bólint 3 'Egyetértek', bólint 4 'Üdvözöllek'; ingatja a fejét 1 'Ejnye!', ingatja a fejét 2 'Kétlem', feltartott hüvelykujj 1 (a magyar kultúrában) 'egy mint mennyiség', feltartott hüvelykujj 2 'minden rendben'. 5.3. Szinonímia vs. antonímia Szinonímia esetén különböző gesztusok szemantikai azonos vagy hasonló jelentés áll fenn: verbális üdvözlés Jó napot kívánok!, illetve: kalapemelés; bólintás; felemelt kéz. Feltartott, kört formázó hüvelyk- és mutató ujj, valamint: feltartott hüvelykujj: 'nagyszerű, kiváló”. Különböző gesztusok szemantikai oppozíciója esetén antonímiáról beszélünk: (bánatosan) lehajtja a fejét – tapsol (örömében); megcsókolják egymást, kezet csókol vkinek, megemeli a kalapját (üdvözlés); színész a nézők előtt meghajol, X megszorítja vkinek a kezét (köszönet, hála kifejezése); a fogát vicsorítja, rázza az öklét, ökölbe szorítja kezét (harag), kétségbeesés: a kezét tördeli, fejéhez kap; büszkeség:

kidülleszti a mellét, emelt fővel jár, magasan hordja az orrát. 6. Interkulturális gesztus-tipológia Kultúraközi egybevetésben célszerűnek látszik a gesztusok jelentéstani egybevetése, mely a fentieken kívül ugyancsak alapjául szolgálhat az interkulturális kommunikáció oktatásának. Reprezentatív vizsgálatok alapján az alábbi kategóriákat különítjük el. 6.1. Egybeesés, analógia Az egyes kultúrák gesztusállományai megközelíthetik az ezres nagyságrendet. Az egybevetések azt mutatják, hogy e viszonylag nagy számon belül a gyakori, szótári reprezentációval is rendelkező gesztusok között az analógia és egybeesés a legjellemzőbb. Különösen áll ez a rokon (pl. brit, amerikai) vagy az egymáshoz földrajzilag-történelmileg közeli (pl. közép-európai) kultúrákra, ahol a közös gesztusállomány domináns szerepet játszik. Ilyen esetekben az eltérő vagy ekvivalens nélküli gesztuskészlet legfeljebb néhány tucatra tehető. Részben a fenti tény lehet az oka annak a tévhitnek, miszerint a gesztusrendszerek egybeesnek. A nagyszámú egybeesés pozitív kedvező voltát némileg árnyalja, hogy az egzakt vizsgálatok tükrében az „egyforma” gesztusok között fontos – interkulturális konfliktusokra is „képes” – eltérések lehetnek. Az arányok és árnyalatok érzékeltetésére tekintsük át az alábbi angol, magyar, orosz helyzetképet. Handshake, kézfogás, рукопожатие: 'üdvözlés'. Hivatalos találkozókon mindhárom kultúrában kötelező gesztus. Férfiak közt, kötetlen találkozáskor oroszoknál mindig, magyaroknál általában, angolszász kultúrákban pedig ritkán használatos. Headnod, bólintás, кивнуть: Igenlés, egyetértés. Mindhárom kultúrában gyakori. Headshake, fejrázás, покачать головой: 'tagadás, ellenvélemény'. Mindhárom kultúrában gyakori. Applause, taps, аплодисменты: '(főleg közös) tetszésnyilvánítás'. Mindhárom kultúrában egyaránt használatos. Shoulder shrug, vállat von, пожать плечами: 'nem tudom, nem értem', a magyarban, ezen kívül – 'nem tehetek róla', 'nekem mindegy'. Mint általában, ez is „összetett gesztus, amelynek három fő része van: a széttárt tenyér, a felhúzott váll és a felvont szemöldök” (A. Pease 1994 11). Thumb up, hüvelykujj feltartása, показать большой палец: 'nagyon jó'. Kötetlen szituációban mindhárom kultúrában használatos. A brit, amerikai és orosz kultúrában hagyományos, a magyarban pedig relatíve új gesztusnak számít. Cheek kiss, arcon csókol, поцелуй в щеки: 'szeretetnyilvánítás', 'üdvözlés'. A gesztus szükségszerűen kapcsolódik az öleléshez. Angolszász környezetben szűkebb rokoni körben üdvözléskor, búcsúzáskor (tehát szempontunkból ritkán) stb. az arc egyik oldalára adnak csókot. A magyar kultúrában a fenti szituációkon kívül barátnők, gyakran barátok, egykori osztálytársak stb. az arc mindkét oldalán megcsókolják egymást (amerikai aspektusból nézve módfelett egzotikus, a Magyarországon élők double cheek kiss-nek nevezik). Az oroszoknál, barátok, régi ismerősök közt hagyományos (ma kissé divatjamúlt, ritkuló) üdvözlési mód a háromszoros csók. Viszont terjed az angolszász minta. Az „egyformának” tartott gesztusokkal tehát óvatosan kell bánnunk. Valószínűbb, hogy nem egyformaságról, hanem szignifikáns különbségekkel terhelt analógiáról van szó. 6.2. Ekvivalencia vs. nonekvivalencia Ekvivalencia esetén alakilag eltérő gesztusok azonos jelentésfunkciójáról van szó. Ezt példázza a magyar és orosz autóstopp (4.1.). Nonekvivalenciáról akkor beszélünk, ha egy gesztusrendszer valamely eleme sem alakilag, sem jelentéstanilag nem „talál” egyenértékesre a másik gesztusrendszerben. Magyar szempontból nonekvivalens orosz gesztusok: присесть на дорогу (fontos út előtt rövid időre leül) 'az utazás sikere érdekében', «ищу третьего» (kabát egyik szárnya alá dugott kéz, két ujj kívül hagyásával) 'harmadik partnert keresek egy üveg vodka elfogyasztásához', пощелкать по шее (ujjával az álla alatt megfricskázza a nyakát) 'italfogyasztás kezdeményezése, említése', захлопать глазами (sűrűn pislogni kezd) 'értetlenség kifejezése',

прижать руки к груди ( alkarjait egymást keresztezve a melléhez szorítja) 'könyörgés'. Magyar egybevetésben nonekvivalens angol gesztusok: thumb down 'nagyon rossz', reverse of victory sign 'Tűnj el a szemem elől!', good luck! (mutató- és középső ujj keresztezése) 'szerencsekívánat', chatter box (beszélő száj utánzása a hüvelykujj és a többi ujj többszöri összeérintésével) 'X túl sokat beszél! ', nosy (mutatóujj az orr hegyére mutat) 'X túl kíváncsi', „non of your business” sign (mutatóujj az orr oldalára mutat) 'Nem a te dolgod'. Természetesen a fenti gesztusok is szituációfüggők, egynél több jelentés(árnyalatuk) lehet és megfelelő mimikával kombinálódnak. Esetünkben a nonekvivalencia csak gesztus-szinten értendő; minden gesztusnak van vagy lehet verbális egyenértékese. Például, nem lévén egyenértékese a magyar gesztusrendszerben, a 'Good luck!' jelentésű to keep one's fingers crossed gesztust verbálisan feleltetjük meg: Sok szerencsét! Egy kalap szart kívánok! (lásd még a variánsokat). Az oroszban ugyanúgy, frazeológiai szinten találunk egyenértékest: Ни пуха, ни пера! (eredetileg vadász-szerencsekívánat: tkp. Se pihét, se tollat!, vagyis: Ne kis-, hanem nagyvadat lőj!). Az oktatásban célszerű figyelembe venni, hogy utóbbi angol példánk ugyancsak megjelent a magyar lingvokultúrában. Összegzés A fentiekben vázlatosan bemutattuk a gesztusnyelv(ek) rendszerjellegét, szerves kapcsolatát a verbális nyelvvel, lingvokultúrával. Megvilágítottuk, hogy a gesztuskommunikáció a verbális kommunikációhoz hasonló szisztémát alkot, azzal szinergikus viszonyban áll. Fontos körülmény, hogy az eltérő lingvokultúrához tartozó kommunikátorok szemében a partner gesztusnyelve önmagában is kolorithordozó. Mivel napjainkban a nem angol születésű, de angol munkanyelven kommunikáló beszélők száma meghaladja az angol anyanyelvűekét, potenciális külhoni partnereink közül várhatóan sokan nem angolszász, hanem egyéb (mediterrán, arab, kínai stb.) gesztusrendszereket alkalmaznak. A megértés szintjén tehát tanítanunk kell a világ főbb gesztusnyelveit. Ehhez tesznek jó szolgálatot a különböző lingvokultúrák gesztusait bemutató szótárak (lásd Morris 1994, Armstrong et al. 2003). Bibliográfia Armstrong, N., Warner, M. 2003. Field Guide to Gestures. Quirk Production, Inc. www.mikolaj.info/edu/Body_Language_-_List_of_Sighns_s_Gestures.pdf. (2012.07.02.) Büky B. 1986. Pillantás a gesztusok világába. (VII/1.) 87-97. Hall, E. T. 1959. The Silent Language. New York: Doubleday. Illés É. 2002. Angliában minden másképp van. Ways and Words in England. Budapest: Corvina. Morris, D. (1994) Bodytalk. A World Guide To Gestures. London: Jonathan Cape. Pease, A. 1989. Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Budapest: Park Kiadó. Voigt V., Balázs G. 2003. (szerk.) A magyar szemiotika olvasókönyve. Budapest: magyar Szemiotikai Társaság. Акишина А. А. , Кано Х., Акишина Т. Е. 1991. Жесты и мимика в русской речи. Москва: «Русский язык». Армстронг Н., Варнер, М. 2007. Толковый словарь языка жестов. Москва: Издательство АСТ. Верещагин Е.М., Костомаров В.Г. 1973. Язык и культура: Лингвострановедение в преподавании русского языка как иностранного. Москва: «Русский язык». Григорьева С. А., Григорьев Н. В., Крейдлин Г. Е. 2001. Словарь языка русских жестов. Москва – Вена: языки русской культуры, Wiener Slawistischer Almanach.

2. Interkulturális kommunikáció és globalizáció Abstract Intercultural communication and globalization Globalization leads to growing number of intercultural encounters, characterized by many failures, misunderstandings, culture shock. These undesired side effects are motivated by the ignorance of partner cultures’ communicative peculiarities. Basically, the speakers' communicative insufficiency goes back to the weaknesses of intercultural aspects in foreign language teaching. For future prevention adequate intercultural communication studies must be introduced, including the following topics: comparative studies of lexical meaning, culture-bound lexical units (realia), idioms, communication strategies, meaningful behaviour, national mentality, values, habits, customs, myths, beliefs, stereotypes and body language. Key words: intercultural communication, intercultural conflict, intercultural competence, verbal / nonverbal communication. 1. Az interkulturális kommunikáció aktualitása Az interkulturális kommunikáció (eltérő lingvakultúrájú beszélők információcseréje – IKK) manapság egyre divatosabb téma. Miként a verbális humorhoz vagy a gender-nyelvészethez, az IKK-hoz is mind többen próbálnak érteni. Ennek hordalékaként kialakulóban vannak bizonyos szakmai sztereotípiák, melyek két oldalról is fenyegetik a tudományos gondolkodást. Egyesek misztifikálják a partnerkultúrák sajátos kommunikációs szokásait, s okkal-ok nélkül „kuriózumokról”, „lefordíthatatlanságról” beszélnek. Mások abszolutizálják a globalizációs tendenciákat, állítván, hogy Glóbuszunkon néhány évtized múlva bekövetkezik a totális egynyelvűség, s többé nem lesz szükség nyelv-és kultúraközi közvetítésre. Természetesen, szimplifikáló nézetekkel állunk szemben, ugyanis a globalizáció lényege nem az amerikanizációban, hanem a minden korábbinál intenzívebb kultúraközi interakcióban keresendő. Egyébként pedig, az amerikanizálódás folyamata az átvevő regionális és nemzeti nyelvkultúrák számára számottevő gazdagodást, prosperálást jelent. Egyebek között a globalizáció azt is magával hozta, hogy az angolt munkanyelvként használó nem-angolok száma immár meghaladja az anyanyelviek (britek, amerikaiak, kanadaiak, ausztráliak, új zélandiak stb.) számát, akiknek nyelve – mellesleg szólva – már a megelőző évtizedekben sem volt egységes. A közkeletű mondás szerint „Amerikát és Nagy-Britanniát a közös nyelv választja el egymástól”. Az angolt érintő behatásokat illetően, gondoljunk továbbá a nem-angol EU-tisztségviselők „angoljára”, mely a fonetikától az idiomatikáig őrzi a multilingvális Európa nemzeti lenyomatait. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az IKK első számú nyelve világszerte az angol. Nos, a globális angol sem képes gátat szabni az IKK tömegméretű kudarcainak, ti. ezek okai többnyire nem a verbális, hanem a nonverbális nyelvben („silent language”) rejlenek, s ez remélhetőleg végképp elénk tárja a kommunikáció kulturális determináltságát, ezen belül pedig a nonverbális csatorna egyenrangúságát. A nyelvközi mediációt (főleg a tolmácsolást) sokan az emberiség második (!) legősibb foglalkozásának tartják. Miközben ezt állítják, csak kevesen értik ide annak kultúraközi aspektusát, holott utóbbi a homo sapiens öntudatra ébredése óta létezik, s a lingvakultúrák differenciálódásával vált a civilizáció részévé. A kultúrák „cserekereskedelme” a történelem előtti időktől zajlik. Ahhoz, hogy erre érdemben ráeszméljünk, egy világrengető integrációnak kellett bekövetkeznie. Moliere hőse is hatvanon túl volt már, amikor rádöbbent, hogy tulajdonképpen prózában beszél, ami nem más, mint egy irodalmi műfaj. Az emberiség életében ez az életkor a globalizáció kora. Már nem lehet nem észrevenni: beszédaktusaink interkulturális kontextusban zajlanak, idegenekkel folytatott kommunikációnk tehát szükségszerűen IKK. S itt nem csak a külhoni partnerekkel folytatott közvetlen eszmecserére gondolnunk, mert az csupán az IKK prototípusa. Az IKK

hozadéka az is, amikor a média a cunamiról tudósítja a világot, minek nyomán bárki megérti, ha egy politikus a világválságot „pénzügyi cunaminak” nevezi. 2. Kommunikációs zavarok Az IKK tehát a globalizáció révén került a nyelvtudomány látókörébe (maga a név az angol nyelvű szakirodalomban az 1950-es évek óta létezik). A naponta lejátszódó milliós nagyságrendű interkulturális találkozások kommunikációs zavarai adják azt a „kritikus tömeget”, amely a problémákat robbanásszerűen elénk tárta. Tévedés ne essék, itt nem grammatikai hibákról van szó. Azokat a külföldi partner kegyesen elnézi nekünk. Az IKK-s „balesetek” főleg az idegen nyelvet „jól beszélő” kommunikátorokkal fordulnak elő, akik a dolog természeténél fogva már kommunikációs helyzetbe kerülnek a külföldiekkel. Végzős angol szakos egyetemi hallgatók, angol tanárok rendszerint nem tudják, hogy az amerikai beszédetikett szerint érkezéskor nem a vendég, hanem a házigazda köszön előre, mintegy üdvözli az újonnan érkezőt. Pedig egy emiatt keletkező kommunikatív konfliktus fatális következmények okozója lehet. Egy magyarul kiválóan beszélő, hazánkban élő amerikai ismerősünk mesélte, hogy első konfliktusa – akkor még leendő – anyósával pontosan a két nyelvi etikett eltérése miatt történt. Első alkalommal szállt meg menyasszonya szüleinél. Reggel felébredvén, a konyhába is bekukkantott, ahol az anyósjelölt épp a reggelit készítette. Baljós csend támadt. Mindketten azt várták, hogy a másik köszönjön. Ez azonban nem történt meg. Így esett, hogy amerikai barátunk „udvariatlanság” miatt rossz pontot kapott az anyósjelölttől. A félreértés okát később, menyasszonya közvetítésével sikerült tisztázni, de az esetet már nem lehetett meg nem történtté tenni. A felkészületlen kommunikátor tehát ismeretlen „aknamezőn” halad; nem tudhatja, mikor következik be a robbanás: mikor vét az partnerkultúra beszédetikett-, nyelvszokás-, kommunikatív viselkedési, gesztusnyelvi normái ellen. A beszélőben alighanem csak ritkán tudatosul, hogy az olyan gesztusnyelvi elem, mint a mosoly kultúránként különböző jelentésekkel rendelkezhet. Pedig így van. A magyar mosoly az 'öröm, vidámság, boldogság stb.' spontán vagy tudatos kifejezése. Ugyanígy az orosz mosoly is, de az orosz ember munka közben nem mosolyog, mert az, úgymond, komoly tevékenység. Ezzel szemben az amerikai mosoly más filozófiával dolgozik, s az előbbi kettőnél jóval szélesebb skálán mozog. A fentiek mellett obligát módon kifejezi 'a testi-lelki jó közérzetet, a partner iránti szimpátiát, barátságos attitűdöt'. Ennélfogva az amerikaiak sokat mosolyognak (Keep smiling). A kínai mosoly specifikus vonása, hogy többek között a 'zavar, bánat stb. leplezésére' is felhasználják. A fentiekből adódóan egy sor félreértés, tévhit keletkezik. Az amerikaiak ’mogorvának’ tartják a kelet-európaikat, különösen az oroszokat. A magyarok és az oroszok viszont úgy látják, hogy az amerikaiak mosolya ’őszintétlen, képmutató’. Az oroszok gyakran mondják, hogy az amerikaiak arcán „krónikus mosoly” ül. A ’zavarodottságot’ kifejező kínai mosolyból egy európai esetleg arra következtet, hogy a kínai netán ’kineveti őt’. „Egy ilyen egyszerű, de éles különbség komoly zavart okozhat,… megingathatja az egymás iránti bizalmat” (Mohr 2007: 107). Ennyit tesz, ha nem ismerjük mindenkori partnerünk nonverbális kommunikációját. A beszélő járatlansága következtében a legártatlanabb szituáció is kommunikatív vesszőfutássá válhat. Egy amerikai újságíró megkérte a szerkesztőségbe induló japán kollégáját, lenne szíves egyúttal bevinni az ő kéziratát is. A japán újságíró egy pillanatra kővé dermedt, mintha azt kérték volna tőle, vesse alá magát a lépcsőházi aknába. Aztán nagy nehezen összeszedte magát és, még a liftről is megfeledkezve, elindult lefelé a lépcsőn. „Hogy kérhet ilyet egy meglett korú, tekintélyes embertől, egy kétgyermekes apától?! – korholták japán kollégái az amerikait – ilyesmit egy küldönctől szokás kérni!” (Prohorov, Sztyernyin 2007: 13). Az amerikai döbbenten észlelte, hogy egy pillanat alatt romba döntötte eddigi jó kapcsolatait. Az akaratlanul elkövetett társalgási deviancia felszínre dobta a 'japán szívességkérés' pragmatikai szabályait, amit a felháborodott japán újságírók szakavatottan ki is fejtettek. A konfliktus tanulsága, hogy nem elég tudni a 'kérés'

kifejezésmódjait. Az is megtanulandó, milyen szituációban, milyen partnertől, mit lehet kérni. Kudarc-prevenció csakis a partnerkultúra kommunikatív viselkedési szabályainak feltárásával lehetséges. Függetlenül a nemzetközi munkanyelvtől, ami rendszerint az angol, a felkészítésben a partner lingvakultúrára (legyen az arab, japán, kínai vagy portugál) kell fókuszálni. Pár szót magunkról is. Angol nyelvi megnyilatkozásaikban a magyarok hajlamosak Helloval búcsúzni, étkezés előtt Good appetite-ot kívánni, annak befejeztével pedig Thank you for the lunch-ot mondani. A How are you? kvázi-kérdésre készséggel elmondják személyes problémáikat. Megannyi inadekvát közlés, „lingvakulturális akcentus”, amelyből a tapasztalt külföldi azonnal tudja, hogy magyar emberrel van dolga. De nemcsak megnyilatkozásainkban, hanem ítéleteinkben is csalatkozhatunk. Udvariatlannak tartjuk azt a külföldit, aki nem fog kezet, nem köszöni meg az ebédet, érkezésekor „elvárja”, hogy a házigazda köszönjön előre, holott az illető egyszerűen csak nem magyar. Ezek az IKK-ban járatlan beszélő szimptómái. 3. IKK aspektusok Rövid pályafutása alatt az IKK máris több aspektusra tett szert: (1) eltérő lingvakultúrájú emberek üzenetváltási aktusa, (2) a nemzetközi információcsere napi gyakorlata, (3) alkalmazott nyelvtudományi irányzat, (4) nyelvoktatási aspektus (lásd „nyelvi országismeret”), (5) felsőoktatási kurzus, (6) kultúrák diakrón dialógusa. A hagyományos szűk értelemben az IKK a verbális csatornára szorítkozik és (1.a.) eltérő nyelvkultúrájú partnerek közvetlen társalgását, levelezését, illetve (1.b.) közvetett információcseréjét (tolmácsolás, fordítás) jelenti. Ez a túl szűk értelmezés „vádolható” a lingvakulturális interferencia előfordulásáért. Ezért a nyelvoktatásban nagyobb figyelemben kell részesíteni a nyelvi világkép, nyelvi reáliák, kultúra-specifikus frazeológia, beszédetikett, beszédstratégiák, kommunikatív viselkedési minták, gesztusnyelv problematikáját. Tágabb értelemben az IKK túllép a verbális csatornán, s előtűnik szemiotikai természete. Ide tartoznak a nonverbális kommunikáció csatornái: a nemzeti mentalitás, viselkedés, szokásrendszerek, gesztusok, öltözet, szimbólumok jelentésvilága. E tudás híján az oktatásból kikerülő kommunikátor a saját lingvakulturális beidegződöttségeit alkalmazza. Az interkulturális találkozások jelenlegi modellje szerint, például egy magyar-kínai üzleti tárgyaláson a felek verbális nyelve valószínűleg az angol („Hunglish”, „Chinlish” beütésekkel), nonverbálisan viszont ki-ki a maga otthonról hozott jelrendszerével „dolgozik”, nem sejtvén, ez milyen kommunikációs zavarok okozója lehet. A nonverbális jelrendszer mélytudati beidegződöttségű, ezért a beszélőben nem tudatosul, hogy társalgás közben nem egy, hanem két csatornát működtet. Ebből az „üzemmódból” általában csak valamilyen deviancia (normasértés) zökkenti ki a beszélőt, amire negatívan reagál. A naiv beszélő értelemszerűen a saját normáját tartja az egyetlen helyes normának. Alaphelyzetben, más norma létezéséről nincs tudomása. Kutatók 40:60 arányúnak tartják a verbális / nonverbális üzenetek arányát a mindennapi kommunikációban, tehát e kódrendszer ignorálása többszörösen indokolatlan a nyelvoktatásban. Az idegennyelv-oktatás a kommunikációt a grammatika Prokrusztész-ágyába fekteti, pedig az emberi közlés ugyanolyan mértékben pragmatikai, mint kognitív, ugyanolyan mértékben paralingvisztikai, mint lingvisztikai tevékenység. Minden nyelvkultúrában sok még a búvópatakként meghúzódó, feltáratlan szabály. A tudományos feldolgozás egyes helyeken már elkezdődött (Prohorov, Sztyernyin 2007), de hosszú az út, mire az eredmények tananyaggá válnak. A nyelvtudomány restanciája az IKK komparatív leírásában, az idegennyelv-oktatásé pedig annak tantárgypedagógiai bevezetésében határozható meg. Az IKK azonban már jelenleg is a témára fókuszál.

4. IKK stratégia A szocializáció során nyelvkultúránkat nyelvi-kognitív eszközökkel „fedezzük fel”. Amikor idegen nyelvet tanulunk, a tanár vezetésével egy új nyelvkultúrát kellene felfedeznünk. Jelenlegi oktatási stratégiánkban azonban az idegen nyelvkultúra nem más, mint saját nyelvkultúránk más kódokkal történő leképezése. Az újrafelfedező stratégia ezzel szemben abból indul ki, hogy a tanult nyelvkultúra egy másik világ, amit a nyelvközösség sajátos módon ábrázol. Két ok miatt beszélünk „a világ újrafelfedezéséről”. Egyrészt, az új nyelvet egy másik kultúra adekvát kifejezési eszközeként tanuljuk meg, másrészt mindez hozzásegít saját kultúránk mélyebb megismeréséhez is. Az oroszok népköltészetben is megénekelt fája a черёмуха. Magyar megfelelője, a zelnicemeggy, mely a magyarok számára gyakorlatilag ismeretlen. Némi vizsgálódás után kiderült azonban, hogy a zelnicemeggy, ez a fehér illatos virágú dekoratív fafajta észrevétlenül szerénykedik hazai parkjainkban. A Christmas pudding-ról tanulva megtudjuk, hogy tetejére holly (Krisztus-tövis, magyal) ágat tesznek. Nos, a magyar tanulók valószínűleg a Christmas pudding révén ismerkednek meg a Krisztus tövis, alias magyallal. Mint látható, a tanulónak rá kell hangolódnia, hogy egy, az övétől sokban eltér nyelvkultúra felfedezése a feladata, mely verbális és nonverbális alrendszerekre tagolódik. A tanulás permanens egybevetések jegyében zajlik. Keresnünk kell az azonosságokat, hasonlóságokat és eltéréseket a két nyelvkultúra között. Alapszabály, hogy az egybevetés, még ha árnyalatokban is, de eltéréseket mutat. A teljes azonosság a ritka jelenségek közé tartozik. Az interkulturális kommunikáció alapelve tehát a másságra épül. Ebből fakadóan – a nemzeti sztereotípiákkal ellentétben – a tanult nyelvkultúra nem jobb és nem rosszabb a miénknél, mindössze más. Az IKK aranyszabálya tiltja a saját lingvakultúrától eltérő jelenségek bírálatát. Arra tanít, hogy a megismerés és megértés érdekében törekedjünk mély ismeretekre. Ezek szerint, az angol beszédetikett nem alkalmazza a magyar Jó étvágyat! Köszönöm az ebédet! udvariassági formulák tükörfordításait. Mindazonáltal nem udvariatlan, mert az étel felszolgálása előtt használhatja a Something smells very good! formulát, mire a háziasszony hálás Thank you-val válaszol. Az étkezés megkezdése előtt jó kívánságukat a háziak az Enjoy your meal! formájában juttatják kifejezésre, annak befejeztével pedig a vendég The meal (pork, stake) was delicious! vagy ehhez hasonlóan fejezheti ki elsmerését, háláját. Az udvariassági formulákban jelentős eltérések mutatkoznak ugyan, de a mélyszerkezetben hasonlóságok vannak, tudniillik mind a magyar, mind az angolszász jókívánságok, elismerést, hálát fejeznek ki. A nyelvkultúrák mássága ennél jóval mélyebb dimenziókat is érinthet. A 'kínai kultúrában például a barátság és a köszönetmondás kizárják egymást. Csak idegeneknek szokás valamit megköszönni. A kínaiak gyakran mondják: „Nem kell megköszönni, hiszen barátok vagyunk!” Ha tehát a vendég megköszön valamit a kínai partnernek, utóbbi könnyen megsértődhet, mondván: „A külföldi vendég nem tekint barátjának” (Prohorov, Sztyernyin 2007, 14). 5. Egy IKK-kurzus alapvonalai A bevezetőben megindokoljuk a tárgy interdiszciplínáris létjogosultságát. Kifejtjük, hogy az IKK ismeretanyagát a globalizált világ kommunikációs kudarcai teszik indokolttá. Elsajátítása prevenciós megfontolásokból indokolt,célja adekvát interkulturális kompetencia kialakítása. Ugyancsak a bevezetőben tárgyaljuk az IKK más tudományágakhoz (kulturális antropológia, szocio-pszicholingvisztika, nyelvi országismeret, komparatív lingvokulturológia, paralingvisztika stb.) fűződő viszonyát. Az emberi kommunikációban a „Mit kívánok közölni?” általában tudatos, míg a „Milyen nyelvi eszközökkel fejezem ki magam?” spontán jellegű. A tudatalatti beágyazottság különösen a nem-verbális kommunikációra jellemző. A laikus beszélő kommunikációs magatartása önközéppontú. Etalon a saját lingvakultúra. Minden ettől eltérő rossz (lásd „nemzeti sztereotípiák”). Idegennyelv-tanulás helyett célszerűbb idegen nyelvkultúra tanulásáról beszélni, mert a kultúra is

szemiotikai rendszer. Amikor idegen nyelvkultúrát tanulunk, .sajátítsuk el a partnerkultúra szabályait (When in Rome, do as Romans do! В чужой мнастырь со своим уставом не ходят.), de őrizzük meg identitásunkat. 5.1. Szókincstanítás A beszédközpontú szótanulásban a hangsúly a szójelentés kultúrkomponensén van. Példaként tekintsük a nyelvközi homonímia („a fordító hamis barátai”) egy esetét. Az emotional – emocionális, lobbanékony, érzelmes „szóegyenletben” meg kell haladnunk a látszólagos ekvivalenciát. A komparatív jelentés analízis pragmatikai oppozíciót mutat. Az emocionális, lobbanékony, érzelmes szavak pozitív felhanggal is bírhatnak, míg az emotional egyértelműen negatív, vö. emotional (wo)man: weak, unreliable individual who is out of balance and might be lacking maturity and self control. She is embarrassingly emotional in public. A példa alapján revideálnunk kell jelenlegi szókincstanítási szokásainkat. Az is kiderül, hogy a nyelvoktatás által frekventált friend = barát típusú szóegyenletek nem helytállóak. A friend a ’férfi barátját’, a ’nő barátnőjét’ jelenti. A girlfriend ’a lány, akinek a fiú udvarol’, a boyfriend ’a lány udvarlója’ (ennek mintájára a magyarban is terjed a barát ’boyfriend’, illetve a barátnő ’girlfriend’ jelentésű használata). További szemantikai differenciát mutat a friend ≈ barát + ismerős képlet. Vagyis a magyar ember nehezebben fogad el valakit barátjának, mint az amerikai ember friend-jének. Felfigyeltek erre a nálunk élő amerikaiak is: „Introducing someone as a barátom communicates more commitment to the Hungarian than what Americans mean using the word friend. [Among Magyars] it takes time for someone to call you his barát. If you move from being just an ismerős (acquaintance?), co-worker, jogging partner to being a friend, you will be loved for who you are and not for the role you play (Directory of Hungarian Links (http://www.wideweb.hu. ).” Hasonló megfigyeléseket tehetünk a nyelvi világkép terén is. A megnevezés transzparens szerkezetéből adódóan az angol gyakran használja az in-laws fogalmát: father-in-law (após), mother-in-law (anyós), son-in-law (vő), daughter-in-law (meny), brother-in-law (sógor), sister-inlaw (sógornő), ami a gondolkodási mintákat is befolyásolja. Mindezt a magyar körülírással (nem vér szerinti rokonok, házasság révén keletkezett rokonság) fejezi, emiatt ritkán használja. A kulturális specifikum fő letéteményesei a nyelvi reáliák, melyek inadekvát kezelése kvázi-kommunikációhoz vezet. Ilyen az, amikor angol órán a christmas pudding = karácsonyi torta. Az újra-felfedező módszer szerint: christmas pudding is a rich steamed pudding containing dried fruits, spices and often brandy, decorated with a small holly in the top and served as part of a Christmas dinner. A magyarázatban újabb reália van: holly - magyal, Krisztus-tövis, melynek konnotációja: in Britain holly is associated with Christmas. Small pieces of holly are often used for decoration in houses and churches. A magyar nyelv kulturális konnotációiról, idegeneknek szóló interpretációjáról szól Bart István: „Bilingual dictionaries, constructed on the principle of equivalence, do not help here, because they do not try to invoke the thoughts, concepts and images that are invoked for the native speaker upon hearing the name of a town of a region, a festival, a form of address, a dish peculiar to his country or the lines of a song” (2002, 5). Igényes IKK esetében pontosan e tartalmak színvonalas közvetítése a feladat, például, az alábbi történelmi-kulturális reáliáknál: honfoglalás, kalandozások, államalapítás, Aranybulla, tatárjárás, Mohácsi vész, reformkor, kiegyezés…; Halotti beszéd, Ómagyar Mária-siralom, Himnusz, Szózat, a legnagyobb magyar, a haza bölcse... A kulturális dialógusban a külföldinek is fontos lehet, mennyiben más a bableves, mint a bean soup. Bableves is „the indispensible item on the menu of every Hungarian restaurant, and especially every roadside inn (csárda), it is the favorite Hungarian one-dish meal, and is therefore usually well made even in the most modest of places. The recipe calls for onions, pint of beans, smoked pork, especially smoked butt or flank, and paprika (pirospaprika) and is said to taste even better reheated than freshly made. Some people like to eat it with the addition of a spoonful of sour cream or a dash of vinegar (...) When served at home, it is usually followed by a helping of poppy

seed noodles (mákostészta)” (Bart 2002: 19.). A reáliák hálózatot alkotnak, amire a nyelvtanárnak különösen oda kell figyelnie: bableves, mákostészta, pirospaprika, csárda stb. Tevékenysége során (tolmácsolás, fordítás) egy interkulturális mediátornak otthon kell lennie olyan reála értékű közmondások, szólások, szállóigék megfeleltetésében, interpretálásában, mint pl.: Több is veszett Mohácsnál. Egyszer volt Budán kutyavásár. Meghalt Mátyás, oda az igazság. Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Él, mint Marci Hevesen; There is no need to carry coal to Newcastle. Penny wise, pound foolish. Time and tide wait for no man. A rising tide lifts all boats. A smooth sea never made a skilled mariner . 5.2. Beszédetikett, beszédstratégia A beszédetikett relevanciáját lásd a 2., 4. pontban. A „beszédstratégia” terminust elterjedtsége miatt elfogadjuk, azzal, hogy a „beszédtaktika”, „beszédszokás” jobban kifejezi a lényeget. E területet joggal nevezhetjük a nyelvoktatás „fehér foltjának”, holott rendkívül fontos. Néhány példa. Társaságban az amerikaiak minden igyekezetükkel fenn akarják tartani a folyamatos társalgást, hogy ezzel a közlékeny, jó társalgó benyomását keltsék. A spontán bekövetkező szünetet egyfajta kudarcként élik meg. A magyarok is igyekeznek ébren tartani a beszélgetést, de más céllal. Mi a jólneveltség, illemtudás követelményeinek kívánunk ezzel eleget tenni. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy magyar férfiak körében a szűkszavúság is erény lehet. A kevés szavú ember bölcs és megfontolt. „Csak a nők, meg az éretlen gyerekek fecsegnek.” A 2. pontban említett How are you? kérdésre az amerikaiak rituálisan „Thank you, I’m fine”-nal válaszolnak. Hasonlóan, ha megdicsérik ruházatukat (pl. Your hat is very nice), a válasz egyszerűen Oh, thank you! Az efféle verbális tiszteletkörök neve white lie. A velük analóg magyar megnyilatkozások még (!) nem üresedtek ki, tehát nem feltétlenül kegyes hazugságok, ezért a Hogy vagy?, Szép a fülbevalód! valós megnyilatkozásnak számítanak, párbeszéd elindítói lehetnek. Ha munkáról van szó, az angolokat a Time is money elve vezérli. Az amerikaiak ezt köntörfalazás nélkül kifejezésre is juttatják (Go ahead! Be explicite! Don't beat around the bush!). Az időhöz való viszonyulásban a magyarok az interkulturális középmezőnyben helyezkednek el. A „wasting time”-faktor számukra kevésbé számít kisebb tragédiának. További angolszász megfigyelés, hogy a magyarok jó néven veszik, ha otthonukba meghívott vendégük a háziak iránti szolidaritásból öt-tíz percet késik. Ismerkedéskor az amerikaiak rendre felteszik a partner személyére, családjára, munkájára vonatkozó kérdéseket. A fizetés, jövedelem tabutéma! Formálisan így van ez a magyarban is, de mégsem egészen. Az angolszász kultúrában az adott kérdés gyakorlatilag nem hangzik el. A magyarban olykor igen, amire rendszerint kioktatás a válasz: Ezt nem illik megkérdezni! Olyan magyarral is találkoztam, ezt reagálta a Mennyiért vetted a garázst? kérdésre is. Az sem ritka, főleg korosabb emberek között, hogy a kérdezett megmondja, mennyi a fizetése. A nyugdíjasok pedig gyakran minden kérdezés nélkül megmondják, mennyi a nyugdíjuk. Dilemma tárgyát képezheti, az IKK-nak melyik szegmenséhez tartozik a kommunikáló egyén alaptermészete. Mi a beszédstratégiához soroljuk, különösen, ha az egyenlő a nemzeti karakterrel. A 2. pontban említett amerikai mosollyal függ össze a Jakabos Zsuzsa pécsi úszónővel folytatott beszélgetésből kiragadott idézet: „− És milyenek az amerikaiak? − A legszembetűnőbb különbség, hogy állandóan jókedvűek, közvetlenek és ott segítenek, ahol tudnak” (Új Dunántúli Napló, 2009. június 22., 15.). Ebből következően, az amerikaiaknál a panaszkodás is tabu alá esik. A magyar panaszkodást megütközéssel fogadják.

5.3. Testbeszéd Néhány kivételtől eltekintve, megállapítható, hogy angolszászok körében a testkontaktus kevésbé frekventált, mint a magyarban. Ilyen a váll, hát megérintése pozitív attitűd kifejezése céljából, mely a magyaroknál valamivel ritkább, s csak közeli, bizalmas kapcsolat esetén alkalmazzák. A kézfogás funkciói a két kultúrában ugyan azonosak (üdvözlés, búcsúzás, gratulálás, megegyezés), de az angolszászoknál jóval ritkább, inkább hivatalos szituációban, míg a magyaroknál kötetlen szituációban is gyakori, főleg férfiak között. Találkozáskor és búcsúzáskor, a magyar nők körében gyakori, férfiaknál ritkább az arc két oldalára adott rituális csók (a nőknél esetleg annak utánzata). Az angolszász társadalmakban családtagok, közeli rokonok, barátok között fordul elő az arc egyik oldalára adott csók. A proxémikáról szólva, társalgáskor két egymással szemben álló beszélő közötti szokásos testtávolság az angolszászoknál 30-35 cm, szemben a magyarok 25-30 cm-ével. A magyar nyelvközösségben, miként a verbális nyelvben, úgy a testbeszéd terén is tapasztalható a nyugati minták átvétele, ami felszámolja a korábbi eltérésekből fakadó veszélyforrásokat. A felemelt hüvelykujj nálunk pár évtizede még csak az 'egy' mennyiséget jelölte. Ma már 'oké'-t, 'autóstoppolást' is jelent. Ugyanez érvényes a V-alakban tartott ujjakra 'győzelem' jelentésben. A korszerű IKK tehát mindkét kultúrára kitekintő kompetenciát követel az idegen nyelveket jól beszélő egyéntől, melynek kommunikátor, fordító, tolmács, idegenvezető, interkulturális mediátor minőségében vagy ezek valamelyikében kell megfelelnie. Bibliográfia Bart, István. Hungary & the Hungarians. A concise dictionary of facts and beliefs, customs, usage & myths. Budapest: Corvina, 2002. Directory of Hungarian Links (http://www.wideweb.hu. Hidasi, Judit. Interkulturális kommunikáció. Budapest: Scolar, 2004. Hidasi, Judit (ed.) Kultúrá[email protected]áció. Budapest: Perfekt, 2007. Intercultural Communication Principles. (http://en.wikipedia.org/wiki). Journal of Intercultural Communication http://www.immi.se/intercultural. Mohr Richárd. Kína. In: Hidasi Judit, 1997. Апажева, А. Н. Межкультурная коммуникация в условиях глобализации. http:// pn.pglu.ru/index.php?module=subjects&func=viewpage&pageid=659, 2004 Верещагин, Е. М., Костомаров В. Г. Лингвострановедческая теория слова. Москва: «Русский Язык», 1980. Лендваи, Э. Диалог культур: говорящие поступки, коммуникативные неудачи. В сб. Бойцов И. А. (ред.) Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания. № 21, Будапешт: Российский культурный центр, 2007, 48-53. Прохоров, Ю. Е.б Стернин, И. А. Русские: коммуникативное поведение. Москва: «Флинта», «Наука», 2007. Сергеева, А. В. Русские: Стереотипы поведения, традиции, ментальность. Москва: Флинта: Наука, 2005.

3. Interkulturális esettanulmányok Abstract Case studies of intercultural encounters are powerful devices for comparative description of the „hidden” rules of how different cultures communicate. For compiling a grammar of a certain culture („linguaculture”) a great number of intercultural case studies must be provided, but the good news is that this process is under way. Case studies consist of stories of respondents, expert's commentaries and evaluations in a methodological perspective. It is crucial that communicative acts of uncoscious nonverbal behaviour should be transcripted by explicite verbal language. The data gained this way sould be fitted into the system of cultural dimensions and key concepts of cultures in comparison. Key words: case studies of intercultural encounters, grammar of linguaculture, explication of acts of nonverbal communication, cultural dimensions, key concepts of cultures. 1. Bevezető gondolatok A XX. század második felétől a nyelvoktatás a korábbi grammatizáló, olvasó-fordító módszerről praktikusabb célokra váltott. A strukturalista, majd generatív nyelvészet hatására az 1960-as évektől az idegennyelv-oktatás feladata a verbális kommunikáció tanítása lett, melyet tulajdonképpen a szókészlet nyelvtani szabályok szerinti használatával azonosított. A globalizációs folyamatok azonban rávilágítanak e korszerűnek gondolt koncepció gyenge pontjaira is. A „globális falu” kialakulásával ugyanis exponenciálisan növekszik az interkulturális találkozások száma. Manapság nincs a világnak két olyan pontja, amelynek lakói reálisan vagy virtuálisan ne léphetnének egymással napi kapcsolatra. Ez a kommunikációs robbanás hozta felszínre nyelvfelfogásunk, nyelvoktatásunk és nyelvtudásunk eddig latens vagy ignorált fogyatékosságait, melyek paradox módon épp az „univerzálisnak” mondott angolban diagnosztizálhatók a legjobban. A jelenség releváns paramétere, hogy glóbuszunk nem angol származású, de angolul kommunikáló egyedeinek száma ma már meghaladja az anyanyelvi angolok létszámát. A mennyiségi fölény következtében a globális angol bizonyos mértékben változik. Fokozott mértékben érvényes mindez a verbális interakcióval összefonódó tudat alatti kommunikatív viselkedésre, melyet Hall találóan „silent language”-nek nevezett (1959). A globális falu kommunikációs kavalkádja kommunikatív malőrök aknamezőjévé vált. Ebben az új helyzetben a verbális kódváltásra szorítkozó idegennyelv-oktatási koncepció elavult. Ma a nyelvtudomány húzóágazata a kognitív nyelvészet, amely kimondja, hogy a nyelv azonos a világ verbális rendszerbe foglalásával, a beszéd pedig e rendszer kommunikatív célú alkalmazása. Minden nyelv a maga módján tükrözi, tárolja a világ mentális képét, a nemzeti kultúra lenyomatait. A globalizációs kihívások nyomán kialakult szemlélet a kultúrát olyan szemiotikai rendszernek tekinti, amely integrált verbális-nonverbális alrendszerekből áll. A korszerű idegennyelv-oktatásnak ezért egy új lingvakultúra elsajátíttatása a feladata. 2. Az interkulturális kommunikáció (IKK) pszicholingvisztikája Az IKK-s kudarcok hatékony megelőzése érdekében figyelembe kell vennünk a verbális és nonverbális csatorna néhány lényegi különbségét. A nonverbális csatorna mintegy kétszer annyi információt közvetít, mint a verbális csatorna, ami arra int, hogy a kutatás és oktatás súlypontját a nem-verbális közlés irányába kell elmozdítani. Mindez azért fontos, mert – szemben a főleg kognitív üzeneteket közvetítő verbális kóddal – a nonverbális kód pragmatikai (érzelmi, értékelő) tartalmakat közvetít. E csatornával különösen értően kell bánnunk, mert a pragmatikai hiba károsíthatja a beszélő ethoszát, aláásva a partneri kapcsolatokat. További probléma, hogy míg a verbális kommunikációban a nyelvi tudatosság, vagyis „a nyelvre irányuló

analizáló képesség” (Zimányi 2006: 2) rendszerint kellően éber, addig a nonverbális üzenetközvetítés tudatalatti üzemmódban működik, következésképpen nehezen észlelhető, javítható. S. Niemer szerint „Még ha az angolt lingua franca-ként használják is a partnerek (...), a nonverbális eszköztárak továbbra is a saját kultúrára épülnek, miközben használatuk, hatásuk általában nem tudatosul. A saját normához való tudatalatti kötődés komoly félreértés, ellentét forrása lehet. A beszélő folyamatos jeleit a partner vagy tévesen dekódolja, vagy képtelen dekódolni, hiszen a kulturális-szemiotikai eszköztárak eltérőek” (1995: 278). A beszélő ab ovo a saját normarendszerét tekinti evidensnek, kizárólagosnak. A társadalmilag kódolt kommunikatív viselkedést rendszerint rendszerint a normasértés zökkenti ki a tudatalatti állapotából, amit a partner szankcióval bűntet: az amerikai mosolyt az európai beszélő 'képmutatónak' minősíti. Az európai mosoly jelentés-skálája ('vidámság + öröm + boldogság') ugyanis rövidebb az amerikaiénál ('vidámság + öröm + boldogság + pozitív beállítódás + barátságos attitűd'). Az amerikai fél ezt a többlet-funkciót hiányolja az európaiaknál, 'barátságtalanságnak' minősítve a szemiotikai vákuumot. A kölcsönös félreértés kölcsönös diszkreditációhoz vezet. 3. Interkulturális találkozások Az interkulturális találkozások elemzését, azaz verbális úton történő feltárását az IKK-ra való felkészítés hatékony módszerének tartjuk. Alábbi elemzésünk három részből áll: adatközlők esetleírásai, S. P. Verhuyten kommentárjai (angolból ford. – L. E.), valamint saját megjegyzéseink. Kurzívval az esetleírást, kövér kurzívval az adatközlők releváns interkulturális megnyilatkozásait jelöljük. 3.1. Közép-Európa – USA Helyszín: Amerikai Egyesült Államok. Adatközlő: Mariana L., Szlovákia. Három hónapot töltöttem az USA-ban. (...) Az alábbi eset érkezésem után pár héttel történt. Egy kerti mulatságra voltunk hivatalosak. A ház, ahol a bulit rendezték, egy mellékutcában volt. Egy idő után feltűnt nekünk (két cseh diáktársammal voltam), hogy egy diák áll a ház előtt, aki egyfajta őr szerepét tölti be. Azt mondták, azért áll ott, nehogy valaki egy pohár sörrel vagy borral a kezében kimenjen az utcára. Mihelyt valaki megpróbált itallal a kezében kimenni a házból, az őr menten utána futott és elmagyarázta, hogy az utcán tilos alkoholt fogyasztani. Később megtudtuk, hogy az USA-ban még egy sor furcsa tilalom létezik, pl. parkokban, kirándulóhelyeken történő sörivásra vonatkozóan. Verhuyten kommentárja: Az USA-val ellentétben Európában nem kapcsolódik erkölcsi stigma az olyasmihez, mint nyilvános helyeken történő sörivás. Az európaiak általában nem azért isznak, hogy lerészegedjenek (ahogy esetleg egyes amerikai diákok). (...). Ellenkezőleg, azt tisztelik, ha valaki sokat iszik, s mégis józan marad, és csak a társalgás, illetve az ital jó íze miatt isznak. (...) Megjegyzés: Az interkulturális „koccanások” szerencsés esetével van dolgunk. Nem történik konfliktus, mert Mariana rákérdez a szituációra, explicit magyarázatot kér, mely érthetővé teszi az amerikai kultúra egy sajátos mozaikját. Verhuyten releváns különbségre utal: alkoholfogyasztáskor az USA-ban főleg az ital hatása, Európában pedig az íze, illetve a társalgási lehetőség a fő motívum. 3.2. Olaszország – Japán Helyszín: Edinburgh, Skócia, 1990. Adatközlő: Raffaela P., Olaszország. Unokatestvéremmel, Paolával és barátnőmmel, Valentinával háromhetes tanfolyamon voltunk Edinburghban. Egyik alkalommal Valentinával bementünk az egyetemre, hogy megkeressük Paolát, akinek ott volt órája. Véletlenül összefutottunk Yukoval és japán barátnőjével. Mivel Yuko egy

házban lakott Paolával és egy csoportban tanultak, megkérdeztem, nem látta-e Paolát. Miután nemmel válaszolt, tapintatosan megkértem, ha összefutna vele, mondja meg neki, hogy kerestük. Ezután tovább mentünk. Azonban feltűnt, ahelyett, hogy folytatták volna útjukat, Yuko és barátnője ott maradt és várt. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki és tovább mentünk. Negyed óra múlva ugyanezen az úton jöttünk visszafelé, s már messziről láttam, Yuko és barátnője még mindig ott áll a korábbi helyen. Paolát várták! Úgy döntöttünk, elbújunk, hogy ne zavarjuk meg őket, és megvárjuk, mikor mennek el onnan. Újabb tíz perc telt el, látható volt, nem fogják elhagyni a helyüket, hacsak magunk nem teszünk valamit. Odamentem hozzájuk, udvariasan megköszöntem türelmüket. Mondtam, minden rendben van, most már mi várakozunk tovább. Megkönnyebbülten megköszönték (gondolom azt, hogy felmentettük őket a feladat alól), majd elmentek. Verhuyten kommentárja: A japán társalgási minták az enyhítő kifejezésekre, indirekt üzenetekre épülnek. Ezért, ha kérésünket homályosan fogalmazzuk meg, azt a japánok könnyen enyhítő szerkezetbe burkolt utasításként dekódolhatják. Ehhez társulhatnak bizonyos nyelvi problémák, valamint a 'várakozás' általános konnotációi, melyek együtt kiteszik egy apró, de zavaró kultúraközi félreértés összetevőit. Hogyan tudnánk Yukónak értésére adni, ne keresse Paolát, ne várakozzon rá, csupán az a kérésünk, ha találkozik vele, informálja arról, hogy keressük? Vigyázzunk, ha direkt megmondjuk neki, mit szeretnénk – mint ahogy Raffaella tette – Yuko azt hiheti, többet akarunk, akárcsak a japánok, amikor kevesebbet mondanak, mint amit ténylegesen el akarnak érni. Megjegyzés: Ebben az esetben az interkulturális malőr elkezdődik ugyan, de Raffaela intelligenciájának köszönhetően a konfliktus elmarad. Amikor Yukoék viselkedésében „feltűnik neki” valami, Raffaela tulajdonképpen interkulturális megfigyelést, kísérletet végez. Elemez, következtet, majd elhárítja a félreértést. Mindez verbális úton történik. 3.3. USA – Németország Helyszín: Németország, Bad Breisig. Adatközlő: Greta P., USA. Anyuval pár napos látogatásra érkeztünk a németországi Bad Breisigbe az ott élő rokonokhoz. Nagy izgalommal néztem elébe a látogatásnak, hiszen hétéves korom óta nem láttam őket. Amikor megérkeztünk, kitörő örömmel ugrottunk ki a kocsiból és ölelésre tárt karokkal futottunk oda anyu nagynénjéhez és nagybátyjához. Azonnal észrevettem, hogy nem viszonozták érzelmeinket, leeresztett karral és közömbös arckifejezéssel álltak ott. Bántott a dolog, mert viselkedésüket durvának, barátságtalannak éreztem. Most, ahogy visszaemlékezem az esetre, látom, félreértettem őket. Ezt azért gondolom, mert úgy érzem, az együttlét során megváltoztak irányunkban: kedvesek, mosolygósak voltak és általában szeretettel viszonyultak hozzánk. Verhuyten kommentárja: Az érintés, ölelés kultúraspecifikus, csakúgy, mint az érzelmek kifejezése. A német emberek, a kézfogás kivételével, többnyire mellőzik az érintést, a nyilvános érzelemnyilvánítást (öröm, düh, szomorúság stb.) korlátok között tartják. Az amerikaiak állandó mosolyát az európaiak megütközéssel fogadhatják, gondolván, hogy az mesterkélt, felszínes. Európában nem feltétlenül a mosoly a barátságos attitűd kifejezése. (…) Megjegyzés: A találkozás során a nonverbális kommunikációé a főszerep. Az amerikai fél által elvárt kommunikatív gesztusok (mosoly, ölelés, csók) elmaradása ki nem mondott kulturális konfliktushoz vezet, melynek verbális feltárása nem történik meg. Grétát csak retrospektíve győzi meg a német rokonok pozitív viselkedése arról, hogy az USA-ban szokásos üdvözlő gesztusok elmaradásának nem volt üzenetértéke. 3.4. USA – Hollandia (1) Helyszín: Hollandia, Maastricht. Adatközlő: Caroline C., USA. Nem sokkal Maastrichtba érkezésünk után egy este néhány amerikai diáktársammal moziba mentünk. Az izgatott bennünket,

milyen angol nyelvű filmeket játszanak errefelé. Mihelyt kényelmesen elhelyezkedtem a helyemen és figyelni kezdtem a filmet, odajött hozzám az egyik jegyszedő és dühösen jelezte, hogy vegyem le a lábamat az előttem levő ülésről. Verhuyten kommentárja: Európában durva illetlenségnek számít, ha feltesszük a lábunkat a székre. Az európaiakat felbőszíti, ha például vonaton vagy másutt is ezt tapasztalják az amerikaiak részéről. (Gondoljunk arra, hogy Európában a járdák esetleg piszkosabbak, amitől a cipő talpa is piszkosabb lesz.). Megjegyzés: Tipikus kétoldalú interkulturális konfliktussal állunk szemben. Caroline nincs tudatában, hogy amerikai típusú „kényelmes elhelyezkedése” Hollandiában normasértő, a jegyszedő pedig szándékos barbarizmusként értékeli azt. Tudat alatt mindkét szereplő a saját norma kizárólagos érvényességét vallja, ezért normasértőnek értékeli a partner viselkedését. A lezajlott konfliktust már csak szakember tudja orvosolni, aki diagnózist és terápiát, e kettőn keresztül pedig – a jövőre vonatkozóan – profilaxist tud javasolni. De miért is irritálja az európaiakat az asztalra, székre tett láb? Verhuyten magyarázat itt nem szerencsés, ugyanis az európai és amerikai járdák között nincs érdemi higiéniai különbség. Helyénvaló viszont az esztétikai-etikai megfontolás. Európában egyszerűen illetlenség, ha valaki az asztalra teszi a lábát. Ismert vicc: Egy amerikai újságíró meglátogatja a Nobel-díjas angol tudóst. Az interjú előtt megkérdi, felteheti-e a lábát az asztalra. „Akár mind a négyet is!” – válaszolja a házigazda. Nyilvánvaló a nonverbális gesztusok pragmatikai üzenete, amit, ahogy példánk is mutatja, verbális fordítással lehet adekvát módon értelmezni. 3.5. USA – Hollandia (2) Helyszín: Hollandia, Maastricht. Adatközlő: Catherine P., USA. Már 48 órája nem aludtunk, amikor társaimmal, életünkben először megérkeztünk Maastrichtba. Majd meghaltunk az éhségtől, ezért négyen útnak indultunk, s a város forgalmas részén beültünk egy pizzériába. Miután nagy nehezen átsilabizáltuk az étlapot, rendelni szerettünk volna. Pincér azonban nem volt a láthatáron. Negyed óra múlva üdvözöltek bennünket és felvették a rendelést. Már ekkor is nagyon türelmetlenek voltunk, de újabb 25 percet kellett várnunk, amikor kihozták az ételt. Ráadásul nem egészen azt kaptam, amit rendeltem. (Ilyenkor az USA-ban a főnök odajön az asztalhoz, elnézést kér, sőt, talán még a pénzt is visszaadja.) Nekem mindössze egy odavetett „elnézést” jutott. Miután befejeztük a vacsorát, türelmetlenül vártuk a számlát, de csak nem hozták ki. Direkt szólnunk kellett a pincérnek, hogy hozza ki a számlát, csak akkor tettek eleget kérésünknek. Én azt a következtetést vontam le, hogy mint amerikai turisták nem voltunk fontosak sem a pincérnek, sem pedig az étteremnek, levegőnek néztek bennünket. Verhuyten kommentárja: Az első jó tanács igen egyszerű, habár gyakran figyelmen kívül hagyják: „Nézz körül alaposan, és figyeld meg, hogyan működik az adott rendszer!” (Kiemelés – L. E.) Ha a helyi vendégsereg is ugyanannyit vár a pincérre, s ha nem azt várják, hogy a pincér magától odajöjjön, hanem szólnak neki, hogy hozza a számlát, akkor itt ez a tényállás, nem pedig az, hogy haragszik rád a pincér. Az eset jó példa az önközéppontúságra (Kiemelés – L. E.), mely arról az implicit elvárásáról szól, hogy „A dolgok mindenütt ugyanúgy történnek, illetve kell, hogy történjenek, mint odahaza”. Az amerikaiak Európában gyakran úgy érzik, hogy, például éttermekben, a személyzet nem adja meg nekik a kellő tiszteletet. Ezzel szemben az Amerikába látogató európaiak gyakran úgy érzik, hogy ilyen helyeken kutyafuttában kell elfogyasztaniuk az ételt. Mihelyt az ember helyet foglal, a pincér azonnal megjelenik, mihelyt megetted az ételt, máris ott a számla, azt sugallva, hogy fel kell szabadítanod az asztalt. Ráadásul a pincér árgus szemekkel figyel, miközben eszel. Ilyenkor az európaik közül sokan gondolják: „Szállj le rólunk, nem látod, hogy eszünk! Majd szólunk, ha szükségünk van rád!” Amikor az európaiak étterembe mennek ebédelni vagy vacsorázni, számukra ez egy kellemes, kikapcsolódást jelentő társas esemény, tehát annál jobb, ha a szokásosnál kissé tovább tart. Az európai társadalmak a múltban erős osztálytagozódást mutattak, ezért lehet, hogy mások kiszolgálását behódolásnak, szervilizmusnak

tartják. Meglehet, a pincérek lélektanilag alacsonyabb társadalmi státuszukat igyekeznek kompenzálni azzal, hogy ridegen bánnak a vendéggel. Megjegyzés: Verhuyten kommentárjának első felét árnyalt, kiegyensúlyozott elemzésnek tartjuk. Érzékletesen bemutatja az amerikaiak és az európaiak kölcsönös frusztrációját, amit tudat alatti önközéppontúságuk okoz. A maastrichti pincérekkel kapcsolatban azonban mind az adatközlő, mind Verhuyten általánosítása felületes. Egy maastrichti étteremben tapasztaltak alapján hiba volna sommásan ítélkezni Európáról, Hollandiáról, de még a maastrichti vendéglőkről is. „A múltban erős osztálytagozódásra”, az „alacsonyabb társadalmi státusz kompenzálására” hivatkozni meglehetősen tetszetős okfejtés, de nincs valóságfedezete, hiszen – legalábbis Európa nyugati felében – a vendéglátás általában udvarias és kulturált. Az ilyen kommentárok újabb nemzeti sztereotípiák forrásai lehetnek. 3.6. Belgium – Marokkó Helyszín: Marokkó, Agadir. Adatközlő: Koen C., Belgium. 1992 nyarán Marokkóban, Agadirban voltam egy belga barátommal, akinek arab az édesapja. Egyszer meghívtak vendégségbe a rokonaihoz. Barátom előre megmondta, hogy kézzel fogunk enni. Vacsora közben volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, valamit rosszat követtem el. A barátom észrevette, hogy bal kézzel eszem. Hollandul odaszólt, hogy azonnal hagyjam abba. Ezután már minden simán ment és a vacsora remekül sikerült. Verhuyten kommentárja: Az arab országokban az emberek jobb kezük három ujját használják, amikor kézzel esznek. A bal kéz étel és emberek érintésére történő használatát sok muszlim (és más) országban tabu tiltja. Bal kezüket „alacsonyabb” funkciókra (például WC) használják, ezért azt szimbolikusan tisztátalannak tartják. Megjegyzés: Belga adatközlőnk szerencsés helyzetben van, mert barátjától előzetes interkulturális tréningben részesül. Igaz, később kiderül, hogy a felkészítés lehetett volna alaposabb is, vö. Verluyten rövid, világos kommentárjával. 4. Kulturális dimenziók Az emberi kommunikáció verbális (textuális) és nonverbális (kontextuális) kódrendszerekből integrálódik lingvakultúrává. Ennek a szemiotikai rendszernek a vázát részben az alábbi forrásokban feltárt kulturális dimenziók adják, lásd Hall (1959, 1966, 1976, 1990), Hofstede (2001, 2004), valamint a Trompenaars – Hampden-Turner (2003). Illusztrációként a 3.1. – 3.6-ban ismertetett interkulturális találkozásokat használjuk fel, de egyéb, az üzleti és vállalati szférából vett forrásokra is utalunk. 4.1. Kontextus Kontextuson a nonverbális kommunikáció elemeinek (hagyományok, szokások, szituációk, indirekt üzenetek, gesztusnyelv) relevanciája értendő. Az erős kontextusú (japán, arab, keleteurópai, mediterrán stb.) kultúrákban a nonverbális faktor markánsan befolyásolja a verbális üzenetek jelentését. A gyenge kontextusú (észak- és nyugat-európai, angolszász) kultúrákban a verbalitás dominál. Az üzenet rendszerint megegyezik a kijelentés szó szerinti jelentésével. A jelenség viszonylagosságára utal, hogy az amerikaiak a francia kultúrát erős, a magyart közepesen erős kontextusúnak tartják. Az esettanulmányok azt bizonyítják, hogy a kontextus a legrelevánsabb kulturális dimenzió. A 3.1-ben említett amerikai tilalmakat az USA törvénykezés explicit módon kodifikálja, a külföldi mégis úgy érzi, ezek a „furcsa tilalmak” a kontextus, esetünkben a szokásrendszer részei. A 3.2. a japán társalgás indirekt üzeneteire utalva kontextuális különbségeket fed fel, melyek pragmalingvisztikai módszerrel is leírhatók, pl. ilyen címmel: „a kérés kifejezésmódjai enyhítő

szerkezetekkel európai – japán relációban”. Hangsúlyozzuk, hogy az esetek túlnyomó többségében mindezt japán partnerrel folytatott angol nyelvű diskurzusban kell megvalósítani. Ilyenkor tehát a partner lingvakultúra jellegzetességeit (esetünkben a japán beszédetikett elemeit) transzplantáljuk angol beszédaktusainkba. A 3.3. az amerikai mosollyal kapcsolatos elemzéshez hasonlóan azt példázza, milyen különbségek lehetnek az egyes szituációkhoz (pl. találkozás) kapcsolódó nonverbális szokások között, illetve e nonverbális aktusoknak (mosoly, ölelés) mennyire eltérő a funkciórendszere. Rendkívül szimptomatikus, hogy az amerikai adatközlő német rokonokról alkotott első, negatív véleménye ('közömbösek, barátságtalanok') a pozitív élmények hatására törlődik. A szemiotikai kontextus tehát markánsan befolyásolja (módosítja, kiegészíti) a verbális üzeneteket. Bizonyos áttételekkel itt tárgyalható a semleges vs emocionális magatartás dimenziója is. Például, a 3.3. német szereplői a semleges, az amerikaiak pedig az emocionális attitűdöt képviselik. A semleges magatartású kultúrák tagjait a hűvös önuralom és önmérséklet, az emocionális kultúrák képviselőit az érzelmek kifejezése, gesztusokat és mimikát alkalmazó kommunikáció jellemzi, ahol is komoly szerephez jut a kontextuális háttér. Előbbi a nyugati kultúrákra, utóbbi a mediterrán, arab kultúrákra jellemző. A magyar kultúra átmeneti jelleget mutat. 4.2. Időfaktor A monokrón viselkedésminta a gyenge kontextusú (német, skandináv, brit, észak-amerikai) kultúrák jellegzetessége. Az így szocializálódott társadalmak időben lineárisan rendezik el eseményeiket, egyidejűleg igyekeznek egy dologgal foglalkozni, amit pontosan, lelkiismeretesen végeznek. A polikrón, ugyanakkor erős kontextusú (mediterrán, arab, latin-amerikai, kelet-európai, balkáni) kultúrák egyszerre több dologgal is foglalkoznak; náluk kevésbé releváns a pontos, precíz munka. A japánok erős kontextusú, de monokrón kultúrában élnek, a franciáknál kisebb szerepet játszik a kontextus, tevékenységük azonban polikrón jegyeket is mutat. A magyar kultúra mindkét aspektus elemeivel rendelkezik. E dimenzióval erős korrelációt mutat a rövidtáv- vs hosszútáv orientáció. A rövidtáv-orientáltságú társadalmak tagjai gyors eredményekre törekszenek, hagyomány- és szerepkör-tisztelők, gondosan ügyelnek respektusuk megőrzésére. A hosszútávorientáltságú kultúrák tagjai inkább a jövőre koncentrálnak, ezért pragmatikusak, takarékosak, kitartóak. A magyarok ebben az aspektusban is vegyes képet mutatnak. Itt tárgyalható a múlt- vs jelen- vs jövő-orientáció kérdése is. A múlt-orientált társadalmakra jellemző az ősök, az idősebb emberek, a történeti kontextus tisztelete, a jelen-orientáltakban az aktuális események, a jövőorientáltakban pedig a perspektívák előtérbe helyezése a fontos. Az ázsiai, kelet-európai és arab kultúrák erősen kötődnek a hagyományokhoz, míg a nyugati kultúrák inkább jövő-orientáltak. A magyar kultúra ebben a kérdésben is átmeneti jelleget mutat. Esettanulmányainkban az európaiakhoz képest a japán (3.2.) az amerikaiakhoz viszonyítva pedig a holland (3.5.) kultúra képviselői mutatnak hosszútáv-orientált jegyeket, ezek relevanciája viszont nem jelentős. 4.4. Hatalmi távolság Az egyenlőtlenségnek minden társadalomban van egy rá jellemző mértéke. Ez a konszenzuális egyenlőtlenség előírja a hatalmi távolságot, mely az ázsiai, arab, kelet-európai, mediterrán társadalmakban nagyobb, az angolszász, skandináv kultúrákban pedig kisebb. A magyar kultúrában a hatalmi távolság e két szélső pont között helyezkedik el, ami azt jelenti, hogy a német, angolszász, skandináv országokhoz képest nálunk vezetők és beosztottak között meglehetősen nagy a hatalmi távolság. A konszenzuális egyenlőtlenség pregnáns esetei a korporatív szférában fordulnak elő: nyugati szemmel nézve, a magyarok lekezelően bánnak azon munkatársaikkal, akik a ranglétra alacsonyabb fokán helyezkednek el (takarítónők, gépkocsivezetők, titkárnők stb.); a magyar vezető felháborodik, ha a nyugati partnervállalattól érkező technikus „diktál” neki; a vegyesvállalatot demokratikusan irányító angol igazgató távozása után érkező magyar menedzser a vezető posztokba azonnal barátait ülteti, hatalmi piramist építve maga alá (Falkné Bánó 192).

4.5. Individualizmus vs kollektivizmus Az egyének családhoz, rokonokhoz, baráti körhöz, munkahelyi közösséghez való viszonyát tekintve a nyugat-európai és angolszász kultúrák individualistának, elkülönülőnek, az ázsiai, arab és mediterrán kultúrák kollektivistának, a közösséghez lojálisnak tekinthetők. A magyarok bizonyos tekintetben individualisták (vö. „Széthúzás – magyar betegség.” „Két magyar háromfelé húz.”), más tekintetben kollektívisták (vö. protekció, kapcsolati tőke). Itt tárgyalható az univerzalizmus vs partikularizmus oppozíció is. Az univerzalista kultúrák képviselői tevékenységük során szituációtól függetlenül az általános, univerzális szabályokra, a partikularisra társadalmak tagjai pedig inkább az emberi kapcsolatokra koncentrálnak, tetteikben a társadalmi kontextushoz igazodnak. A magyar kultúra partikularista jegyeket mutat. Mindezzel szorosan összefügg a teljesítmény- vs funkcióközpontúság. A teljesítményorientált kultúrák tagjai egyéni eredményeik, tudásuk alapján igyekeznek érvényesülni (ilyenek az angolszász és skandináv társadalmak), míg a funkció- vagy titulusközpontú társadalmak a közösség tagjaként kívánnak tevékenykedni, főnök- és titulus-központúak (Japán, Kína, posztszovjet országok, részben Magyarország). Ide sorolható a szeparatív vs diffúz orientáció is. A szeparatív kultúrák képviselői konzekvensen külön választják a munkát és a magánéletet, míg a diffúz társadalmaknál a két terület szerves kapcsolatban áll egymással, átszövi egymást. Előbbi a nyugati kultúrákra, utóbbi a mediterrán, arab kultúrákra jellemző. A magyar kultúra átmeneti jelleget mutat. Szorosan összefügg mindezzel a térigény dimenziója. Az erősen térközpontú angolszász kultúrák az interperszonális kapcsolatokban nagyobb személyes teret, elkülönülési, tulajdonlási lehetőséget igényelnek, míg a japánok, dánok ilyen irányú igényei jóval szerényebbek. A magyar kultúra közepes térigényű. Angolszász vélemény szerint a magyar alkalmazottak erős személyes, érzelmi kapcsolatban vannak egymással; a kollégák összetartanak, sokat tudnak egymás magánéletéről, sokat beszélnek egymás között; gyakran használják a titulusokat, a határidőket nehezen tartják be (Falkné Bánó 192-193). Ezek a kollektivizmus, partikularizmus, diffúz orientáció jellegzetességei. 4.6. Maszkulinitás vs femininitás A maszkulin társadalmak férfi tagjait a versenyszellem, családi, munkahelyi vezetőszerepre törekvés, konfliktusvállalás, női tagjait pedig a szerény, gondoskodó, kiegyensúlyozó viselkedésminták jellemzik. A feminin (pontosabban: nem-maszkulin) társadalmakban e különbségek elmosódnak, a férfiak is a feminin jegyekhez állnak közel. Az angolszász társadalmakban a férfiak maszkulinitása erős, bár enyhülő tendenciát mutat (l. genderizmus, politikai korrektség). A skandináv országok tipikus nem-maszkulin társadalmak. A magyarok között a maszkulinitás a macsó viselkedésmintákig terjed, különösen a kevésbé képzett társadalmi rétegekben. A magasan képzett népesség körében nem-maszkulin jegyek (pl. nagyobb fokú egyenjogúság a családban) is megfigyelhetők. 4.7. Bizonytalanságtűrés vs bizonytalanságkerülés A bizonytalanságtűrő – gyenge kontextusú (l. 3.1.) – társadalmak jól tolerálják a sokféleséget, másságot, új jelenségeket, a változást, míg a bizonytalanságkerülő, erős kontextusú kultúrák sok rítussal, szokással, szabállyal kanonizálják az életet, védekezve ezzel az ismeretlen, váratlan, a megszokottól eltérő helyzetektől. Ezzel kapcsolatban tárgyalható a belső vs külső orientáció dimenziója. A természeti környezettel és változásokkal kapcsolatban a belső orientáltságú kultúrák nagyobb dominanciát mutatnak, nehezebben tolerálják a változást, míg a külső orientáltságú társadalmak rugalmasabbak, kompromisszumra hajlamosak, kedvelik a külvilággal való harmóniát. A magyar kultúra e kérdésben is átmeneti képet mutat. Jó példa erre a magyaroknak a társadalmi mobilitással szemben tanúsított idegenkedése. Közgazdászok gyakran

vetik a magyar lakosság szemére, hogy egy jobb munka érdekében nem hajlandók megváltoztatni lakhelyüket. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet a kérdés sokirányú relativitására. Az 19501960-as években a magyar emberek tömegesen váltottak lakhelyet, mert új munkahelyükön kedvezményesen jutottak lakáshoz. Hasonló feltételek mellett ezt ma is megtennék. Mobilitásunk eklatáns példája továbbá, hogy magyarjaink százezres nagyságrendben vállalnak munkát nyugati országokban. 5. Konklúzió Az interkulturális elemzés alapvető maximája a relativitás. Az esettanulmányokban mindig konkrét interkulturális találkozások komparatív leírását kell megadnunk. Kategorikus következtetések helyett mindig meg kell határozni, milyen esetekre vonatkoznak a megállapított paraméterek. A legátfogóbb kulturális dimenziót Hall kontextuális tényezőiben látjuk, melyek többnyire kiterjeszthetők Hofstede és Tronpenaars dimenzióira is. Az erős kontextusú kultúrák rendszerint rendelkeznek a polikrónia, nagy hatalmi távolság, kollektivizmus, maszkulinitás, bizonytalanságkerülés, múlt- illetve rövidtáv-orientáltság, partikularista, funkcióközpontúság, emocionalitás, díffúzitás jegyeivel. Ezzel szemben a gyenge kontextusú társadalmak monokrón, kis hatalmi távolságú, individualista, feminin, bizonytalanságtűrő, hosszútáv-központú, univerzalista, jövő-, illetve teljesítményorientált, érzelmileg semleges, szeparatív kultúráknak számítanak. A kommunikatív átjárhatóság a gyenge kontextusú (angolszász, észak- és nyugat-európai) kultúrák között a legkönnyebb, a gyenge és erős kontextusú (mediterrán, ázsiai, arab) kultúrák között már nehezebb, míg egyes erős kontextusú kultúrák között lehet a legtöbbakadály. A kultúra felettes, integráló szerepköréből kiindulva megállapítható, hogy a kulturális dimenziók szükségszerűen rányomják bélyegüket az adott lingvakultúra szókészletére, frazeológiára, szemantikai-pragmatikai arculatára, nyelvi világképére, diszkurzív jegyeire. Ugyanakkor vagy éppen ezért, az eddig felfedezett és leírt kulturális dimenziók (melyek tulajdonképpen csupán az üzleti kommunikációra koncentrálnak!) csak elnagyolt vázát adják a lingvakultúráknak. Várat magára a lingvakultúrák integrált leírása, melyben a vázszerkezet hiátusait az adott kultúra kulcsszavainak pragmalingvisztikai leírása kell hogy kitöltse (vö. Room 1990, Lazari et al. 1995, Bart 1999). A „kultúrák grammatikájának” ismerete hozzásegíti a beszélőt, hogy prognosztizálhassa jövendő partnereinek lehetséges kommunikatív magatartásjegyeit. Fontos azonban, hogy csak puhatolózó prognózisokat állítsunk fel, mert a vizsgált dimenziók főként statisztikai szinten jellemzik az egyes kultúrákat, a társadalom egyes individuumai között jelentős szóródás lehetséges. Megfigyelhető, hogy az alacsony műveltségű népesség általában erősebb, az értelmiség általában gyengébb kontextust érvényesít a kommunikációban. Különbségek lehetnek az egyes korosztályok kommunikatív magatartásában is. Utalnunk kell továbbá a globalizáció konvergencia-hatására is. Szinte minden kultúrában erős amerikanizáció érvényesül. A kommunikatív jellegű interkulturális konfliktusok spontán, a partnerek szándékától függetlenül következnek be. A kiváltó ok rendszerint a partnerkultúra nemismerésében keresendő. Hozzá kapcsolódik az egocentrizmus-szindrómának nevezhető tünetegyüttes, melyet Verluyten így jellemez: a partnerek öntudatlanul úgy vélik, „a dolgok mindenütt ugyanúgy történnek, illetve kell, hogy történjenek, mint odahaza” (3.5.). A konfliktust átélt kommunikátor első reakciója negatív: „furcsa tilalom” (3.1.), „viselkedésüket durvának, barátságtalannak éreztem” (3.3.), „nem voltunk fontosak sem a pincérnek, sem pedig az étteremnek, levegőnek néztek bennünket” (3.5.). A kommunikátorok egy része utólag átértékeli a történteket, s végül eljuthat a partnerkultúra megértésének bizonyos szintjére: „mondtam, minden rendben van,... megkönnyebbülten megköszönték” (3.1.2.), „látom, félreértettem őket ... úgy érzem, az együttlét

során megváltoztak irányunkban: kedvesek, mosolygósak voltak és általában szeretettel viszonyultak hozzánk” (3.1.3.) stb. A szakember kommentárjai rendszerint adekvát helyzetelemzést adnak: „ha kérésünket homályosan fogalmazzuk meg, azt a Japánok könnyen enyhítő szerkezetbe burkolt utasításként dekódolhatják”(3.2.); „A német emberek, a kézfogás kivételével, többnyire mellőzik az érintést, a nyilvános érzelemnyilvánítást (öröm, düh, szomorúság stb.) ... Európában nem feltétlenül a mosoly a barátságos attitűd kifejezése” (3.3.); „Európában durva illetlenségnek számít, ha feltesszük a lábunkat a székre.” (3.4.); „Nézz körül alaposan, és figyeld meg, hogyan működik az adott rendszer!” (3.5.); „A bal kéz étel és emberek érintésére történő használatát sok muszlim (és más) országban tabu tiltja.” (3.6.) stb. Az explicit verbális közlés mind az IKK-ra történő felkészítésben, mind az interkulturális találkozások során a biztonságos kultúraközi információcsere garanciája lehet. Mindezt jól elősegíti az a körülmény, hogy legyen szó bármilyen „rejtett” dimenzióról, adekvát módszerekkel mindig lefordítható verbális nyelvre (Вежбицка 1978), melynek segítségével a felkészítés tudatossá tehető. Irodalom Bart, I. (1999) Hungary& the Hungarians. A Concise Dictionary of Facts and Beliefs, Customs, Usege & Myths. Budapest: Corvina. Falkné Bánó, K. (2008) Kultúraközi kommunikáció. Az interkulturális menedzsment aspektusai. Gyoma: Perfekt Zrt. Hall, E. T. (1959) The Silent Language. New York: Doubleday. Hall, E. T. (1966) The Hidden Dimension. New York: Doubleday. Hall, E. T. (1976) Beyond Culture. New York: Doubleday. Hall, E. T. (1990) Understanding Cultural Differences, Germans, French and Americans. Yarmouth: Intercultural Press. Hofstede, G. (2001) Culture's Consequences, Comparing Values, Behaviors, Institutions, and Organizations Accross Nations. Thousand Oaks CA: Sage Publications. Lazari, A. et al. (szerk.) (1995) The Russian Mentality. Lexikon. Katowice, Łódź: „Klinika Ksiąźki”. Hofstede, G., Hofstede, G-J. (2004) Cultures and Organizations: Software of the Mind. New York: McGraw-Hill, U. S. A. Niemer, S. (1995) Nonverbal expression of emotions in a business negotiation. In: Niemer S., Dirven, R. (eds.) The Language of Emotions. Amsterdam /Philadelphia: John Benjamins Publishing Company. Room A. (1990) An A to Z of British Life. Oxford: Oxford university Press. Trompenaars, F., Hampden-Turner, C. (2003) Busisess across Cultures. Capstone, UK. Verluyten, S. P. Intercultural Incidents. http://www.businesscommunication.org/resourses/ IC/Cases/InterculturalIncidentsNew.html Zimányi, Á. (2006) Adamikné Jászi Anna: Az olvasás múltja és jelene. Az olvasás pragmatikai és retorikai megközelítésben. Budapest: Trezor Kiadó, Recenzió, http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1304/130413.pdf. Вежбицка, А. (1978) Метатекст в тексте. В кн. Новое в зарубежной лингвистике. Вып. 8. Лингвистика текта. Москва, 402-421.

4. Kultúrák dialógusa: lingvokulturális kölcsönzés Тезисы Метафорическое выражение диалог культур означает взаимодействие языковых коллективов, в рамках которых происходит культурное заимствование: заимствуются / подражаются предметы, понятия, традиции, обычаи, менталитет, модели поведения и др. из одной культуры в другую. Будучи вербальным отражением культурного заимствования, языковое заимствование детерминировано им. Взаимодействие между венгерским языковым коллективом и лингвокультурой США современности носит односторонний характер: венгерская сторона заимствует / подражает фрагментам лингвокультуры США, последная же в этом плане пассивна. Американизация венерского языкового кеоллектива приводит к американизации венгерской лингвокультуры, изучение и учет которой важны при выработке межкультурной компетенции учащихся. Параллельно с изложением результатов своих поисков, мы будем опровергать „патриотические” вздляды на заимсвующие процессы, которые изображают родной язык в роли национального героя, отчаянно борющегося против „наплыва иностраннных слов”. Ключевые слова: диалог культур, „патриотическая” лингвистика, культурное заимствование, языковое заимствование (заимствование слов, калькирование словосочетаний), межкультурная коммуникация, межкультурная компетенция. 0. Célkitűzés, helyzetkép A magyar társadalom két évtizede amerikanizálódik. Vajon milyen változásokat idéz elő e folyamat a kultúrában, műveltségben, mentalitásban? Van-e relevanciája e változásoknak az interkulturális ismeretek oktatása számára? E kérdések megválaszolása érdekében fontosnak tartjuk az amerikai-magyar lingvokulturális kapcsolatok jelenlegi állásának áttekintését. Ugyanis a kapott eredmények alapján lehetőségünk nyílik az interkulturális tananyagok, módszerek konkrétabb meghatározására. Mivel a kulturális és nyelvi kölcsönzés között ok-okozati összefüggés van, releváns következtetésekre csakis e két folyamat komplex vizsgálatából nyerhetünk. Dolgozatunkban igazolni kívánjuk a nyelvi kölcsönzés kulturális meghatározottságát, egyúttal cáfolva a kölcsönzést nyelvrontásként értelmező megközelítéseket. A nyelvtudományban jelentős helyet foglal el a nyelvi kölcsönzés vizsgálata. Ennek egyik irányzata romantikus forgatókönyveket használ, melyek sarokköve a nyelv megszemélyesítése, féltett, de elhanyagolt nemzeti szimbólumként történő kezelése. E művekben gyakran olvashatunk arról, hogy nyelvünk „befogadja”, „asszimilálja”, máskor „kiveti magából” az idegen elemeket, olykor pedig n mint napjainkban is, „nem tud megbirkózni” a beözönlő idegen szavakkal. Gyakran találkozunk a, „nyelvi környezetszennyeződés”, „nyelvi elnyomorodás” típusú kifejezésekkel, sőt olyan eszmefuttatásokkal is, amelyek szerint a magyar nyelv romlik, "mert idegenszerűségek tendenciaszerűen támadják meg grammatikai szerkezetét, szókészletét, hangzását" (Balázs 1997, 4., vö. Sándor 2010, 2.). A drámai képeket felvonultató beszédből előbb-utóbb fantombeszéd lesz. A „nyelv mint élő szervezet” metonimikus névátvitel láttán az olvasónak olyan tévképzete támad, mintha nem is a magyar társadalom használná az ominózus „idegenszerűségeket”, hanem mindössze aggódó szemlélője volna nyelvünk romló állapotának. E naiv szemlélet tükröződik 2001-es Nyelvtörvényünk preambulumában is. Alábbi idézetünkben a tudománytalan szövegrészeket áthúztuk, a korrekciókat pedig szögletes zárójelben helyeztük el: „Nyelvünk [nyelvközösségünk] mindmáig képes volt a külső nyelvi hatások [az általa kölcsönzött idegen nyelvi elemek] nyelvi rendszerünkbe építésére. Az állandósult és megsokasodott idegen nyelvi hatásokkal [ elemekkel] a magyar nyelv [a magyar nyelvközösség látszólag] nehezen képes megbirkózni”. A Nyelvtörvény tehát azt kommunikálja, hogy nyelvünk ártó szándékú

„idegennyelvi behatások” áldozata. Az ilyen megközelítés szükségszerűen képtelen működőképes magyarázatot adni a kölcsönzési folyamatokra, esetünkben nyelvünk amerikanizálódására, ugyanis e folyamatoknak valójában mindössze egyetlen aktív szereplője van, ez pedig az amerikai kultúrát etalonként kezelő magyar nyelvközösség, a magyar ember. A nyelvet nem lehet jogi regulák közé szorítani (lásd: Sándor 2010, 1.). A fentiek okán az „átadó nyelv”, „átadó kultúra” megszemélyesítések tévesek, félrevezetők. Helyettük forrásnyelvről, forráskultúráról fogunk beszélni. 1. Szelektív értékorientáció Nyelvközösségünk mintegy húsz éve amerikai eufóriában él. Az anyagi és szellemi kultúrában egyaránt amerikai mintákat utánoz. Mozgató rugója egy – mellesleg szólva, globális jellegű – Amerika-központú értékrend, mely jeltárgyak, fogalmak, nézetek, eszmék, viselkedési formulák, szokások, hagyományok, normák, mentalitás stb. formájában amerikai kulturális, nyelvi minták átvételére késztet bennünket. Mai szóval élve, ez most a trend. Azokat a mintákat utánozzuk, amelyek megfelelnek amerikanizálódó szükségleteinknek, számunkra presztízsnövelők, előnyökhöz juttatnak bennünket a kommunikációban. A szelektív mintakövetés „felülről lefelé” divatszerűen terjed. A minap egy hatvanon felüli falusi asszony fiával folytatott telefonbeszélgetését hallottam, melyben a kezdő formula a „Na helló!” a befejező pedig a „Na háj, háj!” volt. A folyamatot a mintakultúrával közvetlen kapcsolatban álló kétnyelvű mediátorok (újságírók, tudósok, média-személyiségek, szótárszerkesztők stb.) generálják. Az elit Amerikautánzó magatartását az egynyelvű rétegek tovább utánozzák. Így terjednek az olyan tevékenységek, jeltárgyak (nevüket nyomtatott nagybetűvel írjuk), mint a LEASING, FRANCHISE, BOWLING, GOLF, AMERICAN FOOTBALL, GARDEN PARTY, HALLOWEEN PARTY, VALENTIN’S DAY, DISK-JOCKEY stb., kisebb-nagyobb változtatásokkal átvéve megnevezéseiket is (ezeket kurzívval jelöljük): leasing (lízing), garden party (kerti mulatság), bowling (kiszorítva a kuglit és a tekét), golf, amerikai futball, halloween-party, Valentin-nap, disc-jockey, (DJ, lemezlovas) stb. A globalizáció korában a lingvokulturális kölcsönzés szempontjából a földrajzi közelség elveszti jelentőségét. A kulturális dialógus immár határok nélküli. A mobilitást feltételező migráció, a turizmus különböző formái, karitatív tevékenység, külkereskedelem, nemzetközi konferenciák, kiállítások, vásárok, külföldi ösztöndíjak, részképzések, tanulmányutak, valamint a karosszékből a TV és Internet segítségével végzett virtuális utazások mind elősegítik a tárgyak, eszközök, fogalmak, eszmék kölcsönzését (a dzsihad, cunami, vuvuzela típusú egzotikumok kölcsönzéséhez elég a média követése). A kulturális kölcsönzéssel befogadott idegen elemek az új miliőben axiológia változáson (sokszor felértékelődésen) mennek keresztül. Emlékezzünk a nyugatról behozott alumínium SÖRÖS DOBOZOK szerepére az 1970-80-as években. A nyugati világban eldobandó tárgyakat a magyarok nagy becsben tartották. Vásárokban, piacokon lehetett kapni őket; a szekrény tetején elrendezve sok magyar lakást „díszítettek”, a nyugati látogatók legnagyobb megdöbbenésére. Hasonló presztízzsel rendelkezett a COCA-COLA, az 1990-es évektől pedig a HAMBURGER, MAC DONALD’S étterem stb. Ami a nyugati világban az olcsó, gyors táplálkozást jelenti, Magyarországon státusz-szimbólum. A kölcsönzési folyamatok irányát, mértékét és minőségét tehát a nyelvközösség mindenkori értékorientációja determinálja. Ezekről az alábbiakban ejtünk szót. Az interkulturális oktatásban a fenti eredményeket rendszerint nem kezelhetjük úgy, mintha a szóban forgó reáliák minden változás nélkül meghonosodtak volna hazánkban. Elég arra utalnunk, hogy kultúránkban ezek rendszerint egzotikus jeltárgynak számítanak, míg a forráskultúrában rendszerint nem rendelkeznek ilyen paraméterrel. Nyelvoktatási szempontból azonban kedvező, hogy a tanulók használható ismeretekkel rendelkeznek róluk.

2. Kölcsönzés A kulturális kölcsönhatásokban a tárgyak, fogalmak, nézetek, magatartásformák kölcsönzésében, utánzásában az a nyelvközösség (a magyar) motivált, amely a partnerkultúrát (az amerikait) példaképnek ítéli meg, s ezért hozzá hasonlóvá kíván válni. A kölcsönzött elemeknek (kulturémáknak) a mentális lexikonban történő tárolásához a nyelvközösségnek megnevezésekre van szüksége. Kézenfekvő ezért, hogy a kölcsönzött jeltárggyal együtt annak nevét is átvesszük. Utóbbi, vagyis a nyelvi kölcsönzés tehát nem más, mint a kulturális kölcsönzés szükségszerű velejárója, verbális visszatükröződése. A fentiek miatt hangsúlyozzuk a kulturális és nyelvi kölcsönzés szerves egységét, metodológiai szempontból azonban átmenetileg külön tárgyaljuk őket. 2. 1. Kulturális kölcsönzés A kulturális mintákat a kölcsönző magyar társadalomnak az amerikai forráskultúrában jártas kétnyelvű mediátorai emelik át a célkultúrába úgy, hogy a hazai diskurzusban beszámolnak róla. A kétnyelvű mediátorok szóhasználatában felbukkanó információk és a velük kapcsolatos idegen megnevezések rendszerint befogadásra lelnek és gyorsan diffundálnak a társadalomban. E technikával új „jeltárgy – fogalom – megnevezés” jelentésháromszögek jönnek létre (OgdenRichards 1946) és tárolódnak a társadalom emlékezetében. A PERSONAL COMPUTER (ma: SZEMÉLYI SZÁMÍTÓGÉP) és járulékos elemei (HARDWARE, ma: HARDVER és SOFTWARE, ma: SZOFTVER) jeltárgyak megjelenésére mint nyelven kívüli impulzusra a nyelvközösség nominatív-definitív művelettel reagál, amit jeltárgy-vezérlésű kölcsönzésnek nevezünk. A társadalom egynyelvű tagjai rendszerint a mediátorok (pl. a Wikipedia szerkesztői) interpretációjában ismerkednek meg az új objektumokkal. A folyamatnak e második szakaszára a megnevezés-vezérlésű kölcsönzés jellemző. A megnevezést definitív beszédaktus követi (utóbbit ritkítva, a kölcsönszót pedig kiemelt kurzívval szedjük): „Hardver (angolul hardware) alatt a számítógép fizikailag megfogható részeinek összességét értjük” (http://hu.wikipedia.org/wiki/hardver, 2011. 07. 10.). A kognitív folyamatot tehát itt nominatív mozzanat generálja, melynek nyomán a hardverpiac lassulása, és ehhez hasonló szerkezetek érthetővé válnak a hallgató / olvasó számára. „A GPS (Global Positioning System) (...) a Föld bármely pontján, a nap 24 órájában működő (…) műholdas helyzetmeghatározó rendszer” (http://hu.wikipedia.org/wiki/GPS, 2011. 07. 10.). „A blog (…) periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal...” (http://hu.wikipedia.org/wiki/blog, 2011. 07. 10.). A nominatív és definitív szerkezetek összekapcsolódását szemiózisnak nevezzük. A kulturális kölcsönzés tehát eszközök, technológiák, eljárások, viselkedési minták, nézetek, hiedelmek átvételében, ezt követően pedig a kölcsönzött nyelvi jelek használatában mutatkozik meg. Társadalmunk tartós amerikai orientációja a magyar kultúrában amerikai szupersztrátumot hoz létre, ami jelentősen megkönnyíti az interkulturális ismeretek oktatását. 2. 2. Nyelvi kölcsönzés A nyelvi kölcsönzésnek két fő eszközét emeljük ki, a lexémakölcsönzést és a tükörfordítást. Róluk adunk képet rövid, tematikus elrendezésben: politika: checks and balances → fékek és ellensúlyok, political correctness → politikai korrektség, representative democracy → képviseleti demokrácia, House of Representatives → Képviselőház, Senate → Szenátus, senator → szenátor, Administration → adminisztráció ('kormányzat' jelentésben), Democratic party → Demokrata Párt, Republican Party → Republikánus Párt, Watergate → Watergate (utóbbiak amerikai politikai reáliák), impeachment → impeachment, lobby → lobbi, consensus → konszenzus; piacgazdaság: market economy → piacgazdaság, broker → bróker, decision maker → döntéshozó,

consumer society → fogyasztói társadalom, GDP → GDP (angolos kiejtéssel: dzsidípí), know-how → know-how, manager → manager, menedzser, management → menedzsment, marketing → marketing, monitoring → monitoring; pénzügyek, kereskedelem: promotion → promóció, transaction → tranzakció, image → (gyakrabban franciás ejtéssel: imázs) imidzs, PR → PR (angolos kiejtéssel: píár), leasing → leasing, lízing, non-stop → non-stop, discount → diszkont, off shore → off shore, franchise → franchise; intézmények működése: controlling → controlling, controller → controller, department of human resources → humán erőforrás osztály (korábban: személyzeti osztály), cafeteria → cafeteria (korábban: természetbeni juttatás); informatika: Internet → Internet, chatting → csetelés, cursor → kurzor, file → file, fájl, click → klikkel, E-mail → E-mail, ímél, Emil, drótposta, mouse → egér, interface → interface, interfész, scanning → szkennelés, username → usernév, mouse pad → egérpad, computer → komputer, számítógép, personal computer → személyi számítógép, laptop → laptop, notebook → notebook, homapage → honlap, online → online, onlájn; kultúra, szórakozás: sponsor → szponzor, producer → producer, casting → casting, kaszting, talkshaw → talkshaw, reality show → reality show, valóság show, new wave → új hullám, pub → pub, peep show → peep show, Halloween party → Halloween party, Valentine's Day → Valentinnap, check in → becsekkol, charter → charter, last minute → last minute; sport: match → meccs, goal → gól, corner → korner, szöglet, cricket → krikett, golf → golf, bowling → bowling (korábban: kugli, teke), baseball → baseball, doping → dopping, fair play → fair play, fitness → fitnesz, hobby → hobbi, camping → kemping, mountain bike → montenbájk, hegyibringa, wellness → wellness, snow board → hódeszka, squash → squash, fallabda, surf → szörf, nordic walking → nordic walking; oktatás, tudományos élet: BA → BA, MA → MA, PhD → PhD, post-graduate → posztgraduális, alumni → alumni (korábban: öregdiák),: abstract → absztrakt ('tézis, kivonat' jelentésben), handout → hand-out, kiosztmány; egyéb: baby-sitter → bébiszitter, genderism → genderizmus, gentlemen's agreement → gentlemen's agreement, challenge → kihívás, dramatic → drámai, surviving → túlélés, loser → lúzer, feeling → filing, happy → hepi, wow → wow, sex-appeal → szexepil, teenager → teenager, ice tea → ice tea, trend → trend, trendy → trendi, VIP → VIP (angolos kiejtéssel: viájpí), environment protection → környezetvédelem, environment friendly → környezetbarát, rain forest → esőerdő (korábban: őserdő), piercing → piercing, testékszer, loser → lúzer, shopping → shopping, sopping, trend → trend stb. A példaanyag körvonalazza, hogy a mintakultúra mely területeit sajátította el a magyar nyelvközösség. Ezzel együtt megmutatkoznak a kölcsönzési szándék határai is, vagyis azok a területek, ahol a kölcsönző nyelvközösség érdeklődése lanyhul, megszűnik. Például, eltekintve a magyar baseball-rajongók szűk táborától, társadalmunk nem mutat érdeklődést a BASEBALL konkrét szerkezete, működése iránt. Az infielders (pitcher, catcher, first baseman, second baseman, third baseman, shortstop), outfielders (left fielder, center fielder, right fielder), batter, inning, extra inning, two-bagger, three-bagger, home run, scoring a run stb. fogalmi és szókészlet nem szerepel a kölcsönzések anyagában. A forráskultúrából merített minták megnevezésének mikéntjét – kölcsönzés vagy tükörfordítás – tartalmilag irrelevánsnak tűnő, formai tényezők döntik el. Az egyszavas, szóképzésileg motiválatlan, illetve nem markánsan motivált megnevezések sorsa a kölcsönzés (impeachment → impeachment, broker → broker, marketing → marketing, monitoring → monitoring, controlling → controlling, controller → controller), a két vagy több szóból álló, illetve szóképzésileg markánsan motivált megnevezések megfeleltetési / átvételi módja pedig a tükörfordítás (checks and balances → fékek és ellensúlyok, political correctness → politikai korrektség, representative democracy → képviseleti demokrácia, market economy → piacgazdaság, personal computer → személyi számítógép). Utóbbi szabály alól kivételnek látszanak a

szóképzésileg ugyan áttetsző szerkezetű, de rövid megnevezések (non-stop → non-stop, off shore → off shore, laptop → laptop, notebook → notebook). 2.2.1. Lexémakölcsönzés Latin betűs nyelvekről lévén szó, angol-magyar relációban a lexémakölcsönzés egyszerű lexéma-átvételt jelent: impeachment → impeachment, Watergate → Watergate, marketing → marketing, monitoring → monitoring, off shore → off shore, non-stop → non-stop, nordic walking → nordic walking, laptop → laptop, notebook → notebook. Figyelemre méltó a magyar nyelvközösség angol kiejtés iránti fogékonysága. Az átvett lexémákban sok esetben – kissé magyarosan ugyan –, de megtartjuk az angol kiejtést (GDP [dzsídípí], know-how [nóhau], impeachment [impícsment], PR [píár]), off shore [offsor], franchise [frencsájz], PhD [píejcsdí]) stb. Talán e fogékonyság fokozott változata, vagy inkább egyfajta angolszó-mánia okozza, hogy beszélőink több esetben, a szemantikailag egyenértékű angol lexémának adva meg a prioritást, mellőzik a jól bevált magyar megnevezéseket (vezető helyett manager vagy menedzser; vezetőség, vezetés helyett management vagy menedzsment; piackutatás, piacképzés helyett marketing; megfigyelés, ellenőrzés, követés helyett monitoring; személyzeti osztály helyett humán erőforrás osztály; természetbeni juttatás helyett cafeteria). 2.2.2. Tükörfordítás Tükörfordításon a transzparens szerkezetű lexémák morféma-alapú, szó szerinti megfeleltetését értjük: checks and balances → fékek és ellensúlyok, market economy → piacgazdaság, consumer society → fogyasztói társadalom, environment protection → környezetvédelem, environment friendly → környezetbarát, rain forest → esőerdő, department of human resources → humán erőforrás osztály, personal computer → személyi számítógép, political correctness → politikai korrektség stb. Néhány példa az ún. féltükör-fordításra: decision maker → döntéshozó, check in → becsekkol, mouse pad → egérpad (az angol pad 'párna' és a magyar pad 'bench' homonímiája-okozta félrefordítás). A magyarosítás példái: username → usernév → felhasználói név, reality show → reality show → valóság show, Valentine's Day → Valentin-nap → Bálint-nap, mountain bike → montenbájk → hegyibringa, snow board → hódeszka, squash → squash → fallabda, surf → szörf → szélvitorlázás (a fallabda és a szélvitorlázás már értelmi fordítás). Egy szellemes magyarosítási kísérlet sajnálatos kudarca az 1980-as évekből a következő. A talkshaw-t elsőként Vitray Tamás használta. Többen kifogásolták, majd megszületett a telefere szóelegyítő javaslat (televíziós terefere). Végül maradt a talkshaw. A tükörfordítás a szerkezetileg tagolt transzparens kifejezések kölcsönzésének adekvát eszköze. A transzparens szerkezetű megnevezések esetében rendszerint a kölcsönzés korai szakaszában eldől, hogy a nyelvközösség nem kölcsönzést, hanem tükörfordítást alkalmaz: soap opera → szappanopera, indian summer → indián nyár, environment protection → környezetvédelem, environment friendly → környezetbarát, consumer society → fogyasztói társadalom, social worker → szociális munkás, scroll box→ gördítő csúszka, homepage → honlap, political correctness → politikai korrektség, human resources → humán erőforrások, decision maker → döntéshozó, market economy → piacgazdaság. A tükörfordításból keletkezett tükörszavak – lévén, hogy magyar elemekből építkeznek – rendszerint kívül esnek a nyelvművelők látómezőjén: state symbol → státusz szimbólum, indian summer → indián nyár, soap opera → szappanopera, human resources → humán erőforrás, rainforest → esőerdő stb. Utóbbiak kiszoríthatják a létező, de alacsonyabb presztizsű megnevezéseket: vénasszonyok nyara helyett indián nyár, limonádé ('banális tartalmú regény, színdarab, film') helyett szappanopera, őserdő helyett esőerdő. Amerikai mintára az utóbbi időben merőben új sémákat alkalmazunk a kommunikatív viselkedésben: Have a nice day → Szép napot (kívánok)!, majd immár magyar séma szerint: További szép napot!; to send a good night kiss →

jóéjt-puszit küld, telefonbeszélgetés végén, elalvás előtt stb.: I love you, darling → Szeretlek, drágám! stb. 2.2.3. Nyelvi reáliák Az egybevetett kultúra specifikus, tehát a másik kultúrából hiányzó jeltárgyainak (reáliák) és ezek megnevezéseinek (nyelvi reáliák) esetét külön tárgyaljuk: Yellowstone National Park → Yellowstone Nemzeti Park, Niagara Falls → Niagara vízesés, Great Lakes → Nagy tavak, Rocky Mountains → Sziklás hegység, Grand Canyon → Grand Kanyon, Wild West → Vadnyugat, Silicon Valley → Sziliciumvölgy, Capitol → Capitolium, White House → Fehér Ház, Independence Day → Függetlenség Napja, Thanksgiving Day → Hálaadás napja, american futball → amerikai futball, baseball → baseball stb. Gyakori, hogy a kölcsönző nyelvközösségnek, a tanulóknak a partnerkultúra reáliáiról nincsenek vagy csak hiányos ismeretei vannak. Ilyenkor az oktató, tankönyvíró, szótárszerkesztő stb. dolga a nyelven kívüli és nyelvi információ közlése: Mayflower – Mayflower (hajó, amelyen 1620-ban az első angol telepesek Amerikába érkeztek), pilgrim fathers – am. zarándok atyák (az első angol telepesek, akik 1620-ban a Mayfloweren Amerikába érkeztek), Plymouth Colony – am. Plymouth Település (a Mayfloweren Amerikába érkezett angol telepesek első lakhelye), Thanksgiving Day – Hálaadás Napja (a Plymouth Település első aratásának emlékét őrzi), Sunshine State – am. napfényes állam (Florida népszerű neve), Keystone State – am. (boltív) zárókő-állam (Pennsylvania népszerű neve), keystoner – pennsylvaniai ember, Golden State – am. arany állam (Kalifornia népszerű neve), The Last Frontier – am. utolsó határ (Alaszka népszerű neve), abolitionism – abolicionizmus (a rabszolgaság eltörlését célzó mozgalom a XIX. századi USA-ban), nickel – ötcentes (pénzérme), dime – tízcentes (pénzérme), native American – bennszülött amerikai, indián, Amish – pennsylvániai puritán, Las Vegas – Las Vegas (oázis-város a nevadai sivatagban, „a szórakoztatóipar fővárosa”), Beverly Hills – Beverly Hills (Los Angeles hírességek-lakta kerülete), Old Glory – Old Glory (az USA nemzeti zászlaja), White House – Fehér Ház (az USA elnökének rezidenciája), Oval Cabinet / Office – am. Ovális Dolgozószoba (az USA elnökének dolgozószobája) stb. Amerikanizálódásunk következtében a magyar nyelvközösség meglehetősen jól ismeri az amerikai reáliákat, amit fel lehet használni az interkulturális kompetencia kialakítása során. A mesterien szőtt magyarázó mondat, például, egyszerre közvetít kultúrspecifikus és nyelvi ismereteket: "Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is az angliai pubok (kocsmák) közkedvelt szórakozása a dárdadobálás, vagyis a darts." Kevésbé nevezhető viszont olvasóbarátnak az olyan idegenszó-használat, amikor a beszélő mellőzi a jelentésmagyarázatot: diszkont pakett, overnight aktív repokamat stb. (Lendvai 1998). 3. Asszimiláció és integráció Az angolból átvett szókészlet nyelvi betagozódásának kevésbé kutatott második szakaszában asszimilációs és integrációs folyamatokat figyelhetünk meg. Az angol lexikális elemek első szakaszban megfigyelhető tömeges átvétele után (a nyelvművelők szerint „idegennyelvi invázió”) a második szakaszban megindul e szókészlet tekintélyes részének magyarítása. Mindezt ugyanaz a magyar nyelvközösség teszi, aki a kölcsönzést, így ezt a periódust a „magyar nyelv szabadságharcának” is titulálhatnánk. A fordulat okai kézenfekvőek, s a nyelvközössé kommunikációs igényeiben keresendők. Mindehhez a fogyasztói társadalom mechanizmusai is csatlakoznak, ahol a tömegfogyasztás csúcsrajáratása a cél. Fontos, hogy a technikai, kulturális innovációkat ne csak a beavatottak szűk köre, hanem az egynyelvű vásárlók széles tömegei is felhasználják. Az eladások volumene nemcsak a jó reklámtechnika, hanem a terminológia magyarítása révén is (lásd: felhasználói kézikönyvek) jelentősen növelhető. A kölcsönzött szókészlet magyar nyelvbe történő betagozódása szerves egységben zajlik

ugyan, metodológiai megfontolásból azonban célszerű őket külön pontokban tárgyalnunk. 3.1. Nominatív asszimiláció A kölcsönszók asszimilációja és integrációja a nyelvközösség igényeit szolgálja. Eközben megváltozhat a szavak fonetikai-grafikai arculata, de lexémacserére is sor kerülhet. Így lett a fileból fájl, később irat, akta. A monitor mind gyakrabban képernyő, a printer – nyomtató, a disquette – lemez, a scanner – szkenner, lapolvasó, az attachment – csatolt fájl, melléklet. Hasonló megfigyeléseket tehetünk a kereskedelem nyelvében is, ahol a walkman mind gyakrabban sétamagnó, a mountain bike – hegyibringa, a jet-ski – vizirobogó, a snowboard pedig hódeszka. "Veszélyes szórakozás a vizirobogózás" - olvassuk a hírt, mely tudatja, hogy a vízen száguldó robogó, a jet-ski egyre jobban divatba jön és mind több balesetet okoz. Az angolról magyarra történő váltás hosszabb folyamat eredménye. Ezt a periódust a variánsok konkurenciája jellemzi. Élmény megfigyelni a nyelvközösség erőfeszítéseit, hogy az angol eredetű lexémákat „versenyképes” magyar neologizmusokkal cserélje fel: snowboard: csúszdeszka, csuszika, hegykeléc, hósaru, hódeszka (Minya 19). Az E-mail-nek is több magyar versenytársa akad – a lényegre utaló villanyposta, a kissé zsargonos drótposta, a humoros Emil. Ide sorolható az imént említett file → fájl → irat → akta megnevezés-evolúció is, melynek során a versenyből a szótári egyenértékes, az akta esélyes a győzelemre. Az átvett angol lexémák magyarításának további példái: lobby → lobbi, broker → bróker, manager → menedzser, management → menedzsment, cursor → kurzor, file → fájl, sponsor → szponzor, discount → diszkont, casting → kaszting, fitness → fitnesz, hobby → hobbi, camping → kemping, sex-appeal → szexepil. Számos példa akad az angol szó magyarra cserélésében is megmutatkozik (file → akta, E-mail → drótposta, username → felhasználói név, hand-out → kiosztmány, mountain bike → hegyibringa, snow board → hódeszka, squash → fallabda, windsurf → szélvitorla, piercing → testékszer). Figyelemre méltóak a hibrid szóképzés esetei: klikkel, szkennel, csetel, becsekkol, soppingol. A magyar szókészlet latin szupersztrátumára támaszkodva, a latin eredetű angol szavak átvételekor gyakran alkalmazzuk a „visszalatinosítást”, holott az adott latin szó korábban nem vagy csak ritkán volt használatos a magyarban (promotion → promóció, post-graduate → posztgraduális, genderism → genderizmus, promotion → promóció, destination → desztináció, dissemination → disszemináció). A honvédség NATO-felkészülése során például a logistics hatására nyelvünkben megjelent a logisztika (utánpótlás-szervezés) műszó. Hasonló módon aktivizálódtak a kompatibilis (compatible), kompatibilitás (compatibility) stb. szavak. NATOkompatibilisek vagyunk, de a csatlakozás feltétele a teljes kompatibilitás. Tanulságos visszatekintés a mára kialakult labdarúgás terminológiára: football → futball → labdarúgás, back → bekk → hátvéd; half → középhátvéd, középpályás; corner → korner → szöglet; touch → taccs → partdobás, bedobás; center → középcsatár; goal → gól; hands → [henc] → kezezés, kéz; off side – lesállás, les. A mai nyelvhasználatra a futball / labdarúgás; half / középhátvéd / középpályás; taccs / bedobás; stb. váltakozó használata jellemző. 3.2. Szemantikai integráció A nominatív asszimilációval párhuzamban szemantikai integráció megy végbe. A kölcsönzött angol szavak szemantikailag is idomulnak a befogadó magyar nyelv rendszeréhez. A szemantikai integrációnak négy típusát különítjük el: jelentésbővülés, jelentésszűkülés, melioráció, pejoráció.

3.2.1. Jelentésbővülés A mintakultúra utánzása egyes lexémák jelentésszerkezetének angol mintára történő „átszabásában” is megvalósulhat. Tekintsünk át néhány példát. Nyelvünk jelenlegi állapota szerint a drámai szó jelentése negatív árnyalatú – 'megrázó hirtelenséggel történő' tehát A beteg állapotában drámai romlás következett be mondat megfelel ennek. Pozitív változás esetén azt mondjuk, A beteg állapotában jelentős javulás következett be. Ugyanakkor az angol dramatic mintájára terjed a drámai szó jelentésének a pozitív kiterjesztése is. A beteg állapotában drámai javulás következett be – olvashatjuk tudományos vagy tudománynépszerűsítő írásokban. A kihívás a mai magyar nyelvben 'párbajra, mérkőzésre történő felszólítást', esetleg 'provokációt' jelent. Az angol challenge nyomán azonban terjed a szó 'komoly feladat, erőpróba' jelentésben történő használata, pl. A globális felmelegedés nagy kihívást jelent az emberiség számára. Jelenlegi normánk szerint ezt így kellene mondanunk: A globális felmelegedés komoly feladatot, próbatételt jelent az emberiség számára. A felelős szó jelentése jelenlegi nyelvállapotunk szerint – 'köteles a rábízott dolgokról számot adni', illetve 'köteles viselni a következményeket'. Az angol responsible hatására szemantikai bővülést tapasztalunk a felelős lexéma jelentésében; a szó kezdi felvenni a 'valaminek az okozója' jelentést: A tüdőgyulladásért a pneumokokkusz felelős – olvassuk egészségügyi témájú cikkekben. Jelenlegi normánk szerint így volna helyes: A tüdőgyulladás okozója a pneumokokkusz. Újabb példa: "a tesztoszteron a felelős (responsible) az agynak hím vagy nőstény irányba való fejlődéséért" (Lendvai 1998.). Túlélés szavunk feltűnően gyakori használata a survive hatására végbement jelentésbővülésnek köszönhető. A magyar lexéma (mely a jelenleg érvényes norma szerint 'életveszélyes állapot leküzdését' jelenti) felvette az addig rá nem jellemző 'nehéz helyzetek leküzdése' jelentéstartalmat, amely egyebek között a következő szókapcsolatokban jut kifejezésre: túlélő felszerelés, túlélő tábor, túlélő verseny, a túlélés oktatása, túlélési kiképzés (lásd még: Tótfalusi 2005, 6-10.). Elterjedtek az utóbbi időben a helyettes igazgató típusú megnevezések, szemben a megszokott igazgatóhelyettes-sel. Ez is angol hatás (deputy-manager). Hasonló, alábbi példáinkban metaforikus jelentésbővítési fejleményeket látunk az angol menu, table, mouse stb. szavak informatikai jelentése által motivált magyar ekvivalensekben: (al)menü ’a felhasználói tevékenység választéka a számítógépen’, asztal ’a programnak a számítógép képernyőjén látható felülete’, egér ’a számítógép kurzormozgató külső egysége’ stb. Végül erős angol mintakövetésről tanúskodó jelentésbővítési példák: „publikációs adatok exportja”, „folyamatban levő migrálás”, „import minősítésű rekordok jelennek meg a rendszerben”, „a migrált adatok duplumként jelennek meg az adatbázisban” (PTE MTMT Adatbázis automatikus körlevele, 2011.08.12.). Ellentétben az angollal, a magyar köszönési formák nem differenciálódnak a találkozás ↔ búcsúzás oppozíciója szerint, így a kölcsönzött angol köszönési formák a magyar nyelvi norma nyomására szemantikai bővülésen mennek keresztül. Találkozáskor, búcsúzáskor egyaránt használjuk a helló és háj szavakat (utóbbira példa az 1. pontban). Ugyanez a differenciálatlanság érvényes a korábban kölcsönzött szia-ra is (mely a tévhittel ellentétben nem a szervusz, szevasz származéka, hanem a See you (later) búcsúzó formula – köznyelvi kiejtése [szija] – hallás utáni átvétele. 3.2.2. Jelentésszűkülés A kölcsönzött angol lexémák nagy része többjelentésű, melyekből a befogadó nyelvközösség szelektál. A kölcsönzés szükségszerűen jelentésszűküléssel jár (promotion > promóció, sponsor > szponzor, broker > bróker, dealer > dealer (díler), monitor > monitor stb.

Részletesen: Angol lexéma

Jelentése

Kölcsönz ött lexéma

Jelentése

előmozdítás, promóció A magyar marketing promotion Előléptetés, hírverés, reklámozás eladásösztönzés.

szóhasználatban:

sponsor

Ajánló, jótálló, keresztapa, szponzor keresztanya, kezes, szponzor

Sport-, művészeti intézményt, civil szervezetet, és sportolókat, művészeket stb. reklámozási lehetőség fejében anyagilag támogató cég, személy.

broker

Alkusz; bíróságon bróker végrehajtó,teremőr, kézbesítő; tőzsdeügynök, zsibárus

Tőzsdei üzletkötő, ügyfelei alapján ad-vesz értékpapírokat.

dealer

Kereskedő, forgalmazó

Személy, intézmény, amely a brókerekkel ellentétben, saját számlájára vesz, elad.

monitor

Felügyelő tanár, diák, monitor folyami hadihajó, jelzőműszer, monitor, képernyő

kártyaosztó, dealer

megbízása

A számítógép legfontosabb kiviteli egysége (perifériája) a televíziókhoz hasonló számítógép-képernyő.

3.2.3. Melioráció és pejoráció Korunk magyar kommunikációjában az angol szónak presztízse, tekintélye van. A beszélők sokasága – ha csak teheti – a magyar helyett angol szót használ. E felértékelődés maga a nyelvi melioráció. Alábbi példánkban az angol innovation, strategy, presentation lexikális minták presztízsnövelő hatását látjuk az innováció, stratégia és prezentáció szavak túlburjánzásában. Az imponáló szókészlettel a szöveg szerzője „trendinek” érzi magát, ezért mellőzi a lehetséges magyar szinonimákat (újítás, fejlesztés; vezérelv, tervezet; bemutató, ismertető, előadás). „A rendezvényen olyan előadások hangzanak majd el, mint (...) Prof. Dr. Kovács L. Gábor tudományos és innovációs rektorhelyettes beszámolója a PTE Kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájáról, vagy az újonnan felálló Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettesének, Dr. Vadász Istvánnak a prezentációja (...). Az Innovációs Nap keretében több sikeres magyar találmányt mutatnak be és a PTE innovatív kutatási eredményei közül is megismerkedhetnek néhány kiemelkedő szellemi alkotással az innováció iránt érdeklődők, részben az Innovatív Kutatói Teamek előadásai, illetve plakátkiállítás révén” (http://www.pte.hirek/2243, Innovációs Nap a PTE-n. 2011. július 1.). Az angol team lexéma immár több évtizedes jelenléte a magyar beszédben lassan általánossá (de sokak által nem elfogadottá) válik, s a kutatócsoport, munkaközösség stb. szavakat teszi holtvágányra. A team lexéma visszaszorítása érdekében egyes beszélők a csapat szó „hadrendbe állításával” próbálkoznak. Természetesen, nyelvművelőink részéről állandó napirenden van a melioráció kritikája, általában az alábbi érvrendszer mentén:

„A közönség nem kis része számára azonban minden idegen szó veszélyt jelent és kerülendő. Ezt a vélekedést erősíti a rengeteg és valóban felesleges, csak divatból, felületességből használt idegen szó (promóció, menedzser, menedzsment, szponzor, tolerál, imázs vagy imidzs, GDP stb. stb.) Ezekben az esetekben sem maga az idegen szó használata a fő baj. A fő veszély a gondolat hiánya, ill. homályossága. (…), a menedzsment például melyik része, szerve, rétege egy intézménynek, vállalatnak? Az off shore-t, a likviditást-t meg nem is értjük, még részben sem. Hát akkor kinek, meg mit beszélünk?” (Benczédi 2009., 2.). A történelem során tulajdonképpen minden kölcsönszavunk keresztül ment ilyen „homályos szakaszon”. A kölcsönszókat ugyanis kezdetben mindig kevesek használják, a többség pedig eleinte csak „homályosan” érti. A társadalmi diffúzió (vagy annak elmaradása) mindig a nyelvközösség igényei szerint történik. Az eltúlzott anglomán kölcsönzésnek Benczédiénél mérsékeltebb vélemények szerint is vannak irracionális elemei (kurzív – L. E.): „Egymás mellé állítható óriáshűtő és fagyasztó alatt ott szerepel: „syde by syde”-ként használható”. Ugyanezt fejezi ki angolul! Minek? És ki érti? A „clip-on” fülhallgató vajon miért nem felcsíptethető? Itt az idézőjelek még jelzik az idegen elemet, de a szélessávú tuner szószerkezetben már semmi sem utal az utótag idegen voltára, pedig a szélessávú hangoló lenne a megfelelő magyar forma.” (Stephanides, http// www.kodolanyi.hu/ szabadpart/szam10/ stephanides10. html. 2011. július 1.) Stephanides az indokolatlan kölcsönzésekről beszél, melyek teljes értékű magyar ekvivalensekkel rendelkeznek: side by side – egymás mellett, clip-on – felcsíptet(hető), tuner – hangoló. Használatuk motivumai az anyanyelvi igénytelenség, kritikátlan Amerika-mánia, átlátható imázsnövelő szándék. Nem mellékes, hogy az amerikanizmusok „behozatala” révén keletkezett neologizmusok a magyar beszélők jelentős részének negatív attitűdjével találkoznak, tehát a melioráció együtt jár a pejorációval. Például, az átvett amerikai köszönéseket és azok tükörfordításait (Hi!, Szép napot!) sokan „émelygősen behízelgőnek” tartják, ami a pragmatikai jelentés módosulásaira utal. Ettől függetlenül a Szép napot! (← Have a nice day!) típusú szerkezetek magyar hatásra modifikálódhatnak. A Szép napot!-ból a További jó étvágyat! mintájára További szép napot! lesz. A pejorációra a köznyelv és a szleng nyújt további szemléletes példákat, melyek az alaki, kiejtési, szemantikai változásokat egyaránt jól illusztrálják: story → sztori, money → mani, okay →oké, happy → hepi, galery → galeri, (Scotland) Yard → jard stb. (lásd: Kövecses 2006.). 4. Összegzés A magyar kultúra húsz éve tartó amerikanizációs törekvéseinek eredményeként a magyar és amerikai kultúra között jelentős közeledést (konvergenciát) figyeltük meg. Ennek eredményeként nyelvközösségünk gazdag ismeretekkel rendelkezik a mintakultúra szerkezetéről, működéséről. Folyamatban van a célkultúra egyes részrendszereinek (pl. piacgazdaság, számítástechnika, telekommunikáció) elsajátítása. Az átvevő kultúrában az új elemek interakcióba lépnek annak régi elemeivel, s ki vannak téve a befogadó közösség ráhatásainak. Mi sem természetesebb, hogy az immár húszéves önkéntes amerikanizálódás tényei szóhoz jutnak az idegennyelv-oktatás, ezen belül az interkulturális kommunikáció oktatási programjában, tantárgypedagógiájában.

Bibliográfia, források Balázs G. "13 + 1 kérdés a magyar nyelvi kultúra lehetőségeiről" Édes anyanyelvünk, 1997/1., 4. Benczédi J. Szemben a nyelvi értékekkel. Édes anyanyelvünk, 2., 2009. december 2., http//édesanyanyelvünk.anyanyelvápoló.hu. Kövecses Z. Magyar-angol szleng szótár. Budapest: Aquilia könyvkiadó. 2006. Lendvai E. Gyógyír nyelvi önérzetünknek. Népszabadság, 1998. augusztus 8., 29. Minya K. Mai magyar nyelvújítás. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2003. Ogden, C. K. and Richards, I. A. (1923) The Meaning of Meaning. 8th edition, 1946, London: Routledge. Stephanides É. Átkos anglicizmusok. http//www.kodolanyi.hu/szabadpart/szam10/stephanides10. html. 2011. július 1. Sándor K. Globalizáció, regionalitás és nyelv. Http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/humfold/szocling/ Sándor_K/Global... (2011.06.07). Tótfalusi I. Hogy mi nem legyünk angol nyelvi gyarmat. http://www.tanszertar.hu/eken/2005_04 /totfalusi.htm. 2005. (2011.06.07) HERVIS SPORTS reklámfüzet 11/2004. http://hu.wikipedia.org/wiki/Hardver, 2011. 07. 10. http://mediapedia.hu/promocio. http://hu.wikiedia.org/wiki/monitor. http://www.kislexikon.hu/szponzor.html. PTE MTMT Adatbázis automatikus körlevele, 2011.08.12.

5. Грамматика лингвокультуры Аннотация. В общении глобального мира усиливается межкультурное начало. Растет число коммуникативных провалов и вместе с тем – роль изучения приороды невербальных каналов коммуникации. В прикладной лингвистике, на смену изучения и преподавания вербальных языков приходит изучение и преподавание лингвокультур, внутренними составляющими которых являются вербально-невербальные каналы коммуникации. Summary. In the period of gobalization of the world the concept of intercultural communication becomes prevalent. Growing number of communication failures gives importance to research of nonverbal channels. In applied linguistics a change of foreign laguage learning into foreign linguoculture learning is whitnessed, with its internal components of verbal-nonverbal channels of communication. 1. Межкультурная коммуникация во время глобализации В «глобальной деревне» складывается некая универсальная культура. Наблюдается невиданный рост межкультурных встреч, что порождает рост количества коммуникативных неудач: говорящие подсознательно переносят особенности национальных культур на акты коммуникации. Таким образом межкультурное общение порой превращается в „минное поле” коммуникативных неудач. Отметим, что культурно-специфические элементы коммуникативного поведения, менталитета, традиций, символов, жестов пока мало изучены и слабо отражаются в лингводидактике. Лингвокультура рассматривается нами как семиотическая сверхсистема, включающая каналы вербальной и невербальной коммуникации, которые взаимообусловлены. Очертания компаративного изучения лингвокультур лишь недавно стали вырисовываться [см. Гетьманенко 2010; Зиновьева, Юрков; 2009; Павловская 2010; Прохоров, Стернин 2007; Сегеева 2005; Стернин 2003а, 2003б; Стернин, Стернина 2003; Тен 2007; ТерМинасова 2008а, 2008б]. В перспективе им принадлежит ведущая роль: на смену преподавания иностранных языков постепенно приходит преподавание межкультурной коммуникации. Мы остановимся на проблеме структуры и содержания грамматики лингвокультур. По нашему мнению, «параметры культуры» [см. 14, 15, 16, 17, 18, 19, 21] могут послужить «каркасом» грамматики лингвокультуры. 2. Параметры грамматики лингвокультуры В работах вышеупомянутых ученых параметры культуры были выявлены и разработаны на базе корпоративных культур. Предполагается, что не только «каркас”, но и весь «дом лингвокультуры” нуждается в достройке, чтобы изучаемые лингвокультуры стояли перед учащимися в полной рельефности. Для продолжения работы необходимо выполнить дальнейшее компаративное изучение национальных лингвокультур, например, в общении дипломатической среды, иностранного туризма, иммиграции, стажировки студентов и аспирантов в зарубежных вузах и других формах межкультурного контактирования. Параметры лингвокультуры регулируют коммуникативным (в том числе и вербальным) поведением языкового общества, они же определяют сферы и способы действия семиотического инвентаря языкового общества. Симптоматично, например, что представители иных лингвокультур нередко характеризуют русских людей так: „русские часто перебивают собеседника, легко вмешваются в разговор, любят давать советы, критиковать, спорить, могут задавать личные вопросы, позволяют себе сделать замечания окружающим, навязывают свое мнение другим, не контролируют свои эмоции, в процессе

общения оказывают воздействие на собеседника, не всегда благодарят и извиняются, резко прекращают разговор и т. д.” [ 2: 197]. Если отвлечься от некоторых преувеличений, перед нами реальная характеристика коммуникативного поведения русской языковой личности. Для 'перебивания собеседника' в каждой лингвокультуре даны соответствующие средства выражения, однако в разных лингвокультурах эти инвентари различаются и используются по-разному. Представляется, что русский коммуникант использует конструкции, указанные выше в полном объеме стилистичевкой шкалы, а англичанин – всего лишь частично. Следовательно, в этом отношении в русской лингвокультуре превалирует параметр аффективности, а в англосаксонских лингвокультурах – параметр нейтральности. Параметров лингвокультур свыше пятнадцати, ниже представлены важнейшие из них. 2.1. Параметр контекста: сильный / слабый контекст (параметр Э. Холла). Под контекстом понимаются компоненты невербальной коммунникации, которые дополняют, видоизменяют, иногда заменяют вербальные сообщения, и вступают с ними в синергетическое взаимодействие. В англо-саксонских, скандинавских и германских лингвокультурах ведущая роль принадлежит вербальному языку: смысл сообщения, как правило, тождественен с буквальным значением высказывания, что считается признаком слабого контекста. В азиатских, арабских, средиземноморских и восточно-европейских лингвокультурах, наоборот, налицо сильный контекст. В них велика роль образных, иносказательных конструкций, а также невербальных факторов: коммуникативного поведения, традиций, обычаев, ритуалов, жестов, интуиций. „Для западных людей характерно вербальнологическое, а для русских – образное, интуитивное мышление. (…) Западный человек... слышит только то, что было сказано, не пытаясь домыслить услышанное. У русского же сначала работает воображение и интуиция, а уже потом воля и ум” [Сергеева 2005: 139]. В русской и венгерской лингвокультурах роль контекста колеблется между средней и сильной. Необходимо отметить, что в рамках одной и той же лингвокультуры могут наблюдаться как индивидуальные, так и групповые различия. Например, среди интеллигенции наблюдается более слабый контекст, чем среди малообразованных людей. Интуитивное мышление и чувство подтекста обычно более характерны для женщин, нежели для мужчин. 2.2. Параметр времени: моноактивное / полиактивное (параметр Э. Холла); долговременная / кратковременная ориентация (параметр Г. Хофстеде); направленность в прошлое / настоящее / будущее: уважение к прошлому и предкам / предпочтение настоящему и будущему (параметр Ф. Тромпенаарса и соавт.). В моноактивных культурах (Западная Европа, Скандинавия, Северная Америка) высоко оценивается роль времени, поэтому характерно, что в одно время выполняется всего лишь один вид деятельности. Ориентация в этих лингвокультурах является долговременной. Специфичными знаками этих лингвокультур являются еще выносливость, прилежание, терпение в достижении намеченых целей (Time is money, He who is everywhere is nowhere, If you chase two rabbits, you will not chatch either one, It is always darkest before the dawn). В полиактивных лингвокультурах характерной является возможность в одно время выполнять несколько видов деятельности. Роль фактора времени уступает роли традиций и личных отношений. Западные и северные лингвокультуры предпочтение отдают настоящему и будущему. «Русский человек более способен обсуждать пройденный путь, чем строить планы на будущее» [6: 184]. «В обществе укоренилась привычка (…) пренебрежительно относиться к соблюдению распорядка рабочего дня: опоздать на работу, уйти раньше положенного времени, растянуть обеденный перерыв ...” [6: 186]. Частично это характерно и для венгерского языкового еоллектива. Русская и венгерская лингвокультуры занимают

промежуточное положение между моноактивным и полиактивным типами. 2.3. Параметр пространства: большая / небольшая индивидуальная дистанция (параметр Э. Холла). Данный параметр учитывает размер личного «пространственного пузыря» коммуникантов. В южных и восточных лингвокультурах личный пузырь, как правило, меньше, а в западных и северных – больше. „При ходьбе, езде в транспорте, сидении в общественном месте русский человек не боится прикосновения корпусом. Вынужденное прикосновение корпусом мужчины к женщине не рассматривается как приставание к ней и не является таковым” [2: 195]. Венгры в этом плане проявляют меньше толерантности. 2.4. Параметр дистанции власти: большая / средняя / небольшая дистанция (параметр Г. Хофстеде). Каждая культура характеризуется тем, какова в ней степень социального неравенства. „По мнению аналитиков большинство россиян представляют себе модель современного общества в виде пирамиды, в основании которой население страны, сверху – политическая и экономическая элита страны ...” [5: 167]. Признаками большой дистанции власти являются культ власти или личности, вера в доброго царя, в справедливого лидера страны и др. Таковыми считаются и расхожие высказывания типа Начальник всегда прав, Я начальник, ты дурак, ты начальник, я дурак, За инициативу наказывают и др. В этом отношениии также симптоматично, какова роль того или иного жанра речи в данной культуре. К примеру, наблюдается обратная пропорция в плане демократии и политических анекдотов: при малоразвитой демократии или ее отсутствии развита система политических анекдотов, в противоположном случае таких анекдотов меньше [20)]. В Швеции, например, практически нет политических анекдотов. Таким образом, русская лингвокультура характеризуется большой дистанцией власти, венгерская – средней, а шведская – небольшой. 2.5. Параметр ндивидуализма / коллективизма: высокая / низкая степень индивидуализма / коллективизма (параметр Г. Хофстеде). Этот параметр показывает, насколько характерны для данной культуры личные или групповые ценности. В русском менталитете налицо архетип коллективизма. Об этом свидетельствуют события русского быта и черты характера русского человека: веселье, застолье, хлебосольство, тосты. У русских людей есть привычка «поговорить по душам», т. е. долго и откровенно говорить с хорошим знакомым, утешать его в случае нужды, давать ему советы. Все это – признаки коллективизма. Лексические единицы, устойчивые фразы, пословицы типа самоварничать, чувство локтя, быть как все, В тесноте, да не в обиде, Не красна изба углами, а красна пирогами, Один в поле не воин, Доброе братство дороже богатства, Ум хорошо, но два лучше и др. тяготеют к параметру коллективизма. В то же время, поговорить по душам и жаловаться (последнее характерно для венгров) на Западе считаются признаками дурного поведения. Западный идивидуализм уважает неприкосновенность личной сферы (privacy), см. пословицы An Englishman’s home is his castle, Every man for himself, Every man is the architecht of his own fortune, God helps those who help themselves, A public hall is never swept. В последнее время в России, особенно среди молодежи и деловых людей, намечаются тенденцции индивидуализма. В венгерском менталитете исторически заложен индивидуализм, который часто оказывается сильнее коллективизма. На шкале параметра индивидуализма / коллективизма (а также и других параметров) каждая лингвокультура занимает свое специфическое место. Японский коллективизм, например, не включает признаки русского коллективизма, отмеченные под пунктом 2 (перебивание собеседника, навязывание своего мнения другим, воздействие на партнера и др.). Японский коллективизм отдает предпочтение сотрудничеству в производстве и гражданской жизни, чувству долга (и стыда) перед коллективом, пожизненной верности к рабочему коллективу, сдержанности и доброжелательности в общении. Главное, что отдельные лингвокультуры отнюдь не монолитны, в них намечаются разные тенденции (см.

американизация менталитета), как в синхронном, так и диахроническом срезах. 3.6. Маскулинность / фемининность: высокая / низкая степень маскулинности /фемининности (параметр Г. Хофстеде) В маскулинных культурах, согласно менталитету, функции между представителями двух полов, например, между супругами, последовательно разделены по признаку мужское дело / женское дело. Маскулинность как признак менталитета распространена в лингвокультурах сильного контекста. Наиболее типичным представителем маскулинности среди мужчин является мачо (исп. macho – 'самец'), деревенский мужчина с мужланским характером. Согласно менталитету многих россиян позорно, если мужчина занимается «немужским» делом, например, стиркой, уборкой квартиры, приготовлением пищи и др. О таком мужщине говорят, он «под каблуком», значит подкаблучник. Аналогичное можно сказать о традиционном венгерском менталитете. 3.7. Избегание неопределенности: высокая / низкая степень избегания (параметр Г. Хофстеде)

неопределенности

Параметр избегания неопределенности показывает, насколько представители тех или иных культур подготовлены к новым, порой неожиданным, непредвиденным обстоятельствам: к неоднозначным ситуациям, новшествам, конкуренции, риску, плюрализму. Данные показывают, что в России люди не любят конкуренцию. Только 10% населения смогли приспособиться к новым условиям. Характерны ответы респондентов, „Не люблю рисковать. Не люблю нервничать. (см. Сергеева 2005: 223) Исключениями являются представители предпринимательства, новые русские и те миллионы, которые разъехались по всему миру (например, в Германии проживают сотни тысяч русских иммигрантов). В отношении Венгрии специалисты считают, что рабочие люди недостаточно мобильны, например, они не готовы переехать жить в другие города ради высокооплачиваемой работы. Такому выводу противоречи, что десятки тысяч венгров нашли временную или постоянную работу в Великобратании, Германии, Ирландии, Норвегии и других государсвах. Значит, люди могут расставаться со своими прежними привычками, если они в этом сильно заинтересованы. 3.8. Универсализм / партикуляризм: высокая / низкая степень универсализма / партикуляризма (параметр Ф. Тромпенаарса и соавт.) Для стран слабого контекста характерно, что люди отдают предпочтение общим правилам законам, нормам, веря в важной роли универсализма. В странах же сильного контекста господствует партикуляризм, согласно которому люди поступают выборочно: они готовы игнорировать принципы, законы, нормы в зависимости от своих личных интересов, предпочтения связей, человеческих отношений. Начиная с коррупции, вплоть до политических выборов, в Венгрии и России это имеет много проявлений. 3.9. Достигнутое / предопределенное: предпочтение достигнутых результатов индивида / предпочтение существующего порядка в обществе (параметр Ф. Тромпенаарса и соавт.) В странах слабого контекста и индивидуализма высоко оцениваются личные успехи и приобретенные знания. Отсюда уверенность в себе, целеустремленность, оптимизм у американцев. В странах же сильного контекста, наоборот, высоко оцениваются существующие традиции, нормы, ранги, титулы. Что касается архетипов, для русской и венгерской культуры характерна предопределенность, однако, намечаются тенденции к параметру достигнутого.

3.10. Нейтральность/ аффективность: холодное, прагматичное / эмоциональное отношение к окружающему миру. (параметр Ф. Тромпенаарса и соавт.) В культурах слабого контекста в поведении людей превалирует нейтральность, прагматизм, так как в борьбе за существование именно они оказываются полезными. Культуры же сильного контекста характеризуются аффективностью, эмоциональностью. Сюда относятся как русская, так и венгерская культуры, см. еще 3.11. 3.11. Специфичность / диффузность: отделение личной жизни от бизнеса / личная жизнь и бизнес (работа) смешиваются. (параметр Ф. Тромпенаарса и соавт.) Западные и северные культуры предпочтение отдают сппецифичности. Англичанин, американец, немец или швед дома не занимаются бизнесом, а на работе не занимаются семейными делами. „Русские часто смешивают очень разные вещи: профессиональное, социальное и индивидуальное (…) Русский человек на работе не только работает: он там эмоционально живет социальной и личной жизнью. Работа для него – не только добывание средств к существованию (денег), но способ „повышения своей социальной значимости, получения социального признания ...” (Сергеева 2005: 280). В этом отношении венгерский менталитет близок к русскому. 3.12. Внешнее / внутреннее отношение к природе: доминантное / гармоничное отношение к природе. (параметр Ф. Тромпенаарса и соавт.) Пожалуй, этот параметр является самым противоречивым из всех параметров культуры. Любовь к природе, отражаемая в фольклоре и поэзии и в самом языке (номинация, языковая картина мира, фразеология), свидетельствуют о внутреннем отношении русского человека к природе (см. Маслова 146-147). В то же время происходит уничтожение живой природы, доказывающее обратное. Это однако не специфичное, а гловальное явление. 4. Выводы Основным законом лингвокультуры нами считается закон контекста, который распросраняется на все остальные. Наблюдается общая закономерность: культуры слабого контекста (Западная Европа, Скандинавия, Северная Америка, Австралия, Новая Зеландия и др.) тяготеют к законам моноактивности, долговремености, большой индивидуальной дистанции, небольшой дистанции власти, индивидуализма, фемининности, толерантности к неопределенности, универсализма, нейтральности, специфичности и направленности в будущее. Лингвокультуры же сильного контекста (Азии, Африки, Средиземноморского побережья, Средней и Южной Америки, Балканского полуострова, Восточной Европы и др.) тяготеют к законам полиактивности, кратковременности, небольшого индивидуального пузыря, большой дистанции власти, коллективизма, маскулинности, нетолерантности к неопределенности, партикуларизма, аффективности, диффузности, внутреннего отношения к природе и направленности в прошлое. На фоне культурного разнообразия в глобальном мире намечается сближение лингвокультур сильного и слабого контекстов. Данный процесс можно назвать и тенденцией к унификации, ибо лингвокультуры сильного контекста в известной мере уподобляются лингвокультурам слабого контекста. Существует русская пословица Не в деньгах счастье, однако «все больше россиян сейчас признают, что «богатым буть не зазорно», и даже наоборот: все чаще деньги в России становятся мерилом успеха в жизни» (Сергеева 2005: 253). Об эйфорическом желании американизироваться свидетельствует прилив англоязычной лексики в состав русского языка (см. Костомаров 1993). Также характерно, что многие россияне, в особенности представители молодого поколения, отказываются от своего

отчества и просят иностранцев использовать только их имя и фамилию (Hidasi 2007: 177). Исследователям, преподавателям и студентам иностранных языков рекомендуется попарное сопоставительное описание двух конкретных лингвокультур на базе конкретных межкультурных событий. При этом стоит избегать поспешных выводов и категоричных суждений о тех или иных лингвокультурах. Вместо этого целесообразно сделать вероятностные заключения. Законы лингвокультур носят относительный характер. Показательно, например, что в компарации лингвокультуры США или Канады с лингвокультурой Франции, контекст в последней оказывается более сильной. 3. Параметры лингвокультур и образы их представителей Основным элементом каркаса лингвокультуры мы считаем параметр контекста, с которым соотносимы остальные параметры. Общая закономерность: лингвокультуры слабого контекста тяготеют к параметрам моноактивности, долговремености, большого «личного пузыря», небольшой дистанции власти, индивидуализма, фемининности, толерантности к неопределенности, универсализма, нейтральности, специфичности и направленности в будущее. Лингвокультуры же сильного контекста тяготеют к параметрам полиактивности, кратковременности, небольшого индивидуального пузыря, большой дистанции власти, коллективизма, маскулинности, низкой толерантности к неопределенности, партикуларизма, аффективности, диффузности, внутреннего отношения к природе и направленности в прошлое. В рамках групп слабого и сильного контекста индивидуальные лингвокультуры различаются по принципу «Мы похожи, но мы разные». Без дальнейшей детализации лингвокультур, мы бы создали благоприятную почву для распространения (и без того многочисленных) национальных стереотипов типа «Все русские коллективисты», «Все венгры индивидуалисты» и т. п. Разумная профилактика в том, чтобы заблаговременно создать реальные образы представителей разных лингвокультур. С этой целью необходимо дорабоьать грамматики лингвокультур, каркасы которых уже возведены. 4. О грамматике русской лингвокультуры Говоря о коллективизме той или иной лингвокультуры, необходимо давать гибкую картину о данном типе коллективизма. «Коллективизм, который действительно свойственен русским людям, отнюдь не исключает индивидуализма. Чтобы понять это, лучше всего обратиться (...) к крестьянскому миру. (…) Она [крестьянская община] «по справедливости» распределяла землю по хозяйским дворам. Но работала каждая семья сама по себе. (…) В этом плане крестьяне были страшные индивидуалисты, (...) категорически отказывались косить сообща, в один ряд, так как сено потом делили по числу кос, а косцы были разные – кто-то посильней, кто-то послабей. (…) Высокие заборы, которыми каждый русский «коллективист» норовит отгородиться от соседа (…) необходимы именно в коллективистском обществе, где все интересуются жизнью каждого, а каждый – жизнью всех» [4: 123-124]. Пример индивидуализма, подозрительности и скрытности сельских жителей России: «Деревенские грибники, как правило, стремятся прикрыть свою корзинку листьями …, говоря: «Зачем надо, чтобы другие знали» [4: 137]. Согласно национальному стереотипу, русский коллективизм предполагает сильного лидера, управляющего коллективом. Но оказывается, данный признак не охватывает полностью русскую лингвокультуру. Об этом свидетельствуют впечатления американского велосипедиста, проехавшего маршрут «Москва – Петербург» вместе со своими русскими попутчиками. Что поразило американца, «у группы русских велосипедистов не было лидера, ответственного за принятия решений. Просто все собирались вместе, обсуждали создавшуюся ситуацию, сообща принимали решение и выполняли его. (…) Вначале для него

было дико, что заранее ничего не организовано … Постепенно стало ясно, что только такая схема работает в России без сбоев...» [4: 125]. Оказывается, в данной ситуации потребность в лидере является компонентом менталитета американцев. Живучесть архетипа русского коллективизма проявляется в следующих рассуждениях. «Сколько бывших инженеров до сих пор с ностальгией вспоминают свою работу в какомнибудь конструкторском бюро. Вот это была жизнь: сообща, порой без сна, всегда без денег, делали важное общее дело, имевшее большое значение для всей страны (...). А сейчас, в своем бизнесе (если это, конечно, удачливый бывший инженер), никакой радости – ну дом, ну яхта, ну жена длинноногая молодая красавица, ради чего работаешь – не понятно, да и единомышленников нет, в бизнесе каждый сам за себя» [4: 133]. В русской лингвокультуре «праздники отмечаются долго и с удовольствием» ([4: 135]. Об этом свидетельствует, что «новогодние праздники растягиваются в среднем на месяц. "Весенний блок" – 23 февраля и 8 марта, когда бездействие продолжается не меньше двух недель, ноябрьские праздники, объединившие старые и новые» [4: 135]. 5. Вопрос знакового характера грамматики лингвокультур Невербальные фрагменты грамматики лингвокультуры носят инференционный характер: знаковость коммуникативных поступков реализуется в форме вывода собеседника. Среди параметров лингвокультур выделяются следующие прагматические оппозицци: контекст: сильный / умеренный / слабый, время: (1) моноактивное / среднеактивное / полиактивное, (2) краткосрочное / среднесрочное / долговсрочное, пространство: большое / среднее / небольшое, дистанция власти: большая / средняя / небольшая, индивидувализм / коллективизм: высокая / средняя / низкая степень индивидуализма / коллективизма, маскулинность / фемининность: высокая / средняя / низкая степень маскулинности / фемининности, избегание неопределенности: высокая / средняя / низкая степень избегания неопределенности, универсализм / партикуляризм: высокая / средняя / низкая степень универсализма / партикуляризма, достигнутое / предопределенное: высокая / средняя / низкая степень достигнутого / предопределенного, нейтральность / аффективность: высокая / средняя / низкая степень нейтральности / аффективности, специфичность / диффузность: высокая / низкая степень специфичности / нейтральности, отношение к природе: внешняя / внутренняя направленность. Инференционный характер наблюдается и в области коммуникативного поведения, например, в жестовой коммункации. На основе постоянной улыбки американцев русские делают вывод: «американцы неискренние», вывод американцев о неулыбчивости русских: «русские неприветливые». Перед нами модель взаимного межкультурного недоразумения, осуществляемого на базе оппозиции 'постоянная улыбка' ↔ 'непостоянная улыбка'. Посредством сбора и анализа подобных оппозиций можно разработать внутреннюю структуру грамматики разных лингвокультур. ЛИТЕРАТУРА 1. Гетьманенко Н. И. Восприятие иной культуры: прототипы и стереотипы. Москва: «Academia”, 2010. 2. Зиновьева Е. И., Юрков, Е. Е. Лингвокультурология: теория и практика. Санкт-Петербург: „МИРС”. 2009. 3. Лендваи Э. Диалог культур: говорящие поступки, коммуникативные неудачи. // Бойцов И. А. (ред.) Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания. № 21, Будапешт: Российский культурный центр, 2007,48-53. 4. Павловская А. В. Россия и русские. Москва: «Центручебфильм», 2010. 5. Прохоров Ю. Е., Стернин И. А. Русские: комуникативное поведение. Москва: «Флинта»,

«Наука», 2007. 6. Cергеева А. В. Русские: Стереотипы поведения, традиции, ментальность. Москва: Флинта: Наука, 2005. 7. Стернин И. А. Очерк русского коммуникативного поведения. Галле, 1991. 8. Стернин И. А. Русские глазами финнов. Протокол и этикет. №1 (10), 2003а. 9. Стернин И. А. Русское и немецкое коммуникативное поведение и проблема межкультурной коммуникации. Межкультурная коммуникация: парадигмы исследования и преподавания. Красноярск, 2003б. 10. Стернин И. А., Стернина М. А. Русское и американское общение: основные различия. Протокол и этикет, 2003. 11. Тен Ю. П. Культурология и межкультурная коммуникация. Ростов-на-Дону: «Феникс», 2007. 12. Тер-Минасова С. Г. Война и мир языков и культур. Москва: «Слово / Slovo”, 2008а. 13. Тер-Минасова С. Г. Язык и межкультурная коммуникация. Москва: «Слово / Slovo”, 2008б. 14. Hall E. T. The Silent Language. New York: Doubleday, 1959. 15. Hall E. T. The Hidden Dimension. New York: Doubleday, 1966. 16. Hall E. T. Beyond Culture. New York: Doubleday, 1976. 17. Hall E. T. Understanding Cultural Differences, Germans, French and Americans. Yarmouth: Intercultural Press, 1990. 18. Hofstede G. Culture's Consequences, Comparing Values, Behaviors, Institutions, and Organizations Accross Nations. Thousand Oaks CA: Sage Publications, 2001. 19. Hofstede, G., Hofstede, G. J. Cultures and Organizations: Software of the Mind. New York: McGraw-Hill, 2004. 20. Lendvai E. Russian and Hungarian Joke-Systems in Contact. In: Lendvai, E. (red.) Applied Russian Studies in Hungary, Pécs: Krónika Kiadó, 2000, 113-128. 21. Trompenaars F., Hampden-Turner C. Business across Cultures. Capstone: 2003.

6. Диалог культур и культурно-языковое заимствование Тезисы В метафорическом выражении диалог культур, на наш взгляд, слово культура означает 'языковой коллектив', а слово диалог равнозначно 'взаимодействию'. Под взаимодействием языковых коллективов нами понимаются их синхронно-диахронические контакты, в результате которых происходит культурное заимствование предметов, понятий, традиций, обычаев, менталитета, образцов поведения и др. из одной культуры в другую. Языковое заимствование – это вербальное отражение культурного заимствования. Диалог культур между Россией и США конца XX – начала XXI вв. носит односторонний характер: активное культурно-языковое заимствование происхожит лишь со стороны российского языкового коллектива. Лингвокультура США, наоборот, в данном словесном импорте выступает как объект целенаправленного подражания. В противоположном же направлении наблюдается лишь стихийная культурная диффузия. 1. „Патриотическая лингвистика” о заимствовании Язык есть отражатель действительности, поэтому истолкование языкового заимствования с учетом одних лишь лингвистических факторов искажает реальные факты. „Патриотической лингвистикой” мы называем эмоциональный подход к языковым явлениям, стремящийся придавать родному языку роль загадочного национального символа. „Лингвисты-патриоты” (выражение В. Г. Костомарова, см. 1997, 110) стремятся воспринимать крылатые слова Ивана Тургенева в буквальном смысле: „Во дни сомнений, во дни тягостных раздумий о судьбах моей родины, – ты один мне поддержка и опора, о великий, могучий, правдивый и свободный русский язык! Не будь тебя – как не впасть в отчаяние при виде всего, что совершается дома? Но нельзя верить, чтоб такой язык не был дан великому народу!” (И. Турненев, июнь 1882 года). Представители „патриотической лингвистики”, рисуют положение русского языка в драматических красках. Так, по мнению Н. А. Лукьяновой, профессора Новосибирского государственного университета, „эти слова [И. Турненева – Э. Л.] могут быть отнесены и к российской культуре, и к российской государственности. На протяжении столетий русский язык является поддержкой и опорой для них. От степени прочности опоры зависит будущее России. (…) Процессы, происходящие в современном русском языке, не раз становились предметом обсуждения ученых, литераторов, педагогов, публицистов. Не раз указывалось на то, что в современной устной и письменной речи проявляются тревожные тенденции, которые нужно преодолеть для того, чтобы сохранить русский язык во всем его разнообразии, богатстве и красоте. Необходимость поддержки русского языка была признана и на уровне высших органов государственного управления. (…) Русский язык – самая большая ценность народа. Он является душой нации в прямом и переносном смыслах” (Долгушин 2007, 1). По этому мнению русский язык наделен функциями, не свойственными естественным языкам: „поддержки и опоры культуры и государственности, от которых зависит будущее России”. В связи с „порчей” венгерского языка также нередко звучат „патриотические” высказывания из уст видных лингвистов: „происходит нашествие инородных элементов, которые тенденциозно нападают на грамматический строй, лексический и звуковой состав венгерского языка” (Balázs 1997, 4). Такой наивный подход наблюдается и в „Законе о защите венгерского языка” 2001-го года. В патриотических порывах такого рода отсутствуют основные признаки бытия языка, влияние внеязыковой действительности через менталитет языкового коллектива и закон непрерывного развития. Взгляды лингвистов-патриотов напоминают гносеологическую пещеру Платона. В

сравнении древнего философа изображены люди, обитающие в пещере вход которой направлен к свету. Из того, что происходит снаружи, они не в состоянии видеть ничего, кроме искаженных теней, отбрасываемых на стены пещеры. А говор живущих снаружи лишь эхом отдается внутри пещеры. Так же как и обитатели пещеры, ревнители чистоты языка не видят причинно-следственных отношений внешнего мира, общественного сознания и языкового отражения. Язык является зеркалом того, что происходит в „умах и душах” людей. Якобы „тревожные тенденции” нужно искать не в языке, а в менталитете языкового коллектива. 2. Лингвистические труды о заимствовании Следы „лингвистического патриотизма” найдены и в современных лингвистических текстах: „Использование англицизмов разрушительно для языковой нормы русского языка как языка перевода. Язык-донор навязывает принимающему языку-рецептору – русскому – свою синтаксическую модель словосложения и фразопостроения...” (Власенко 2009, 65). Подобные гиперболизированные метафоры и олицетворения („язык-донор”, „языкрецептор”, „разрушает”, „навязывает”) внушают читателю дословное восприятие сказанного. Вместо утрирующей формулировки было бы правдоподобно сказать: „Чрезмерное применение переводчиками (!) англицизмов не соответствует языковой норме русского языка. Недостаточно подготовленные переводчики (!) навязывают русскому языку синтаксическую модель словосложения и фразопостроения исходного языка”. Главным деятелем заимствующих процессов является не язык, а коллектив носителей языка. Близко к реальному звучит следующая формулировка: ”Ряд авторов, учитывая растущий масштаб употребления англицизмов в русском языке и других языках мира, справедливо называют американскую этнолингвокультуру лингвокультурным донором” (там же, 64). Источником заимствования здесь уже назван не язык, а этнолингвокультура. Однако метафора и здесь неуместна, ибо в процессах заимствования „доноров” (передатчиков) нет! Этнолингвокультура США в данном случае избрана в качестве объекта подражания. В аутентичных лингвистических исследованиях названы внеязыковые предпосылки заимствующих процессов: демократизация, либерализация общества, раскованность общения (Костомаров 1997, 5-8). Также отмечено, что „как и в большинстве стран мира, США в сознании россиян, особенно молодежи, все более укореняются в качестве центра, излучающего если не законодательно, то привлекательно технические новшества, образцы общественнного порядка, и экономического процветания, стандарты жизненного уровня, эстетические представления, эталоны культуры, вкусы, манеры поведения и общения” (там же, 104), что лишний раз доказывает решающую роль менталитета в процессах языкового заимствования. 3. Культурное заимствование и языковое заимствование Сдвиги американизации в структуре менталитета стимулируют механизмы культурного заимствования. Перенимаются предметы, понятия, идеи, ценности, образцы поведения, фрагменты ментальности, цивилизации и культуры США. Культурным заимствованием считается „перенесение [материальных и духовных – Э. Л.] ценностей одной культуры на почву другой”. „Понятие культурных заимствований указывает на то, что и как именно перенимается: материальные предметы, научные идеи, обычаи и традиции, ценности и нормы жизни” (Кравченко 2001: 1). Большую роль при этом играет, в заимствовании каких артефактов, и в подражании каким идеям, обычаям, образцам поведения заинтересован заимствующий этнокультурный коллектив. Модернизация экономики и инфраструктуры страны требует перенимания и использования предметов передовых зарубежных технологий. К предметно-понятийному заимствованию относятся, например,

нововведения экономики, компьютерной технологии, виды спорта и т. д. (они пишутся прописными буквами): БИЗНЕС, БИЗНЕСМЕН, МЕНЕДЖЕР, СПОНСОР, ДИЛЕР, БРОКЕР, ДЕВЕЛОПЕР, ДИСТРИБЬЮТОР, ДЕФОЛТ, БРЕНД, КОНСАЛТИНГ, МАРКЕТ, МАРКЕТИНГ, ХОЛДИНГ; КОМПЬЮТЕР, НОУТБУК, МОНИТОР, КУРСОР, ДИСК, ФАЙЛ, ИНТЕРНЕТ, СЕРВЕР, САЙТ, ПОРТАЛ, БЛОГ, ВЕБ; БОУЛИНГ, ДАЙВИНГ, СКЕЙТБОРД, СНОУБОРД, БАЙКЕР, ФИТНЕС, ДЖОГГИНГ, БОДИБИЛЬДИНГ, БАНДЖИ-ДЖАМПИНГ и т. п. Культурное заимствование воздействует на языковые механизмы заимствования: при заимствовании референтов, заимствуются и их наименования. В процессе вхождения в новую культуру предметы и понятия „тянут за собой” свои исходные наименоывания. Однако языковая обработка (транскрипция, транслитерация) заметна уже на этой стадии: business → бизнес, businessman → бизнесмен, manager → менеджер, sponsor →спонсор, dealar → дилер, broker → брокер, developer → девелопер, distributor → дистрибьютор, default → дефолт, brand → бренд, consulting → консалтинг, market → маркет; computer → компьютер, notebook → ноутбук, monitor → монитор, cursor → курсор, disc → диск, fájl → файл, Internet → Интернет, server → сервер, site → сайт, portal → портал, blog → блог, web → веб; bowling → боулинг, diving → дайвинг, skateboard → скейтборд, snowboard → сноуборд, biker → байкер, fitness → фитнес, jogging → джоггинг, bodybuilding → бодибильдинг, bungijumping → банджи-джампинг и т. п. Заимствование является специальным случаем языковой номинации. В ходе номинативного процесса тесно сотрудничают четыре фактора: человек (языковой коллектив), предмет (объективный мир), понятие-значение (языковое отражение взаимоотношения первых двух факторов) и знак (языковая система). Наименование рождается в когнитивно-номинативном процессе как результат познавательно-назывных усилий языкового коллектива. Здесь уместно вспомнить "треугольник значения" Ч. К. Огдена и И. А. Ричардса: "Когда мы говорим, знаки используются нами отчасти, чтобы указывать на предмет, отчасти в силу социальных и психологических факторов – целей, ради которых мы совершаем данное указание; желаемого эффекта, который мы намерены произвести на собеседника, а также вследствие нашего отношения к этим факторам" (1936, 10-11). „Рассматривая номинативный акт таким, как он есть, неодходимо добавить еще один компонент: именующий субъект. (…) Однако именующий субъект называет в акте речи данный объект не „для себя”, а для собеседника, в связи с чем при выборе названия проявляется социальный фактор (выделения мои – Э. Л.) – взаимоотношения между собеседниками и условия общения” (Серебренников, Уфимцева, 241). Перед нами синергический комплекс, векторы которого предопределяют продукт заимствующих действий языкового коллектива. С помощью закономерностей данного синергического комплекса прагмалингвистика способна ответить также и на вопрос, почему говорящие так часто используют американизмы „без надобности”. Ниже представим три лингвистических подхода к мотивам языкового заимствования. На первом месте У. Вайнрайх выделяет экстралингвистическую причину: наличие нового, инокультурного предмета в когнитивном поле заимствующего коллектива. На втором-пятом местах у него фигурируют лингвистические факторы: высокая частотность иноязычного слова-синонима, цель снятия омонимии (амбиваленьности), утрата выразительности словаэквивалента и цель семантической дифференциаци в языке заимствования. На шестом месте фигурирует прагматический фактор: высокий престиж другой культуры и языка (Вайнрайх 1979). На первом месте Л. Крысин выделяет когнитивную причину: отсутствие в языке заимствования соотвeтствующего понятия, что по сути дела совпадает с первым фактором Вайнрайха. На втором-четвертом местах Крысиным отмечены языковые факторы: отсутствие точного эквивалента, создание стилистического эффекта в языке заимствования, коннотативный „плюс” и олднословность иноязычной лексемы. В классификации Крысина отдельно упоминаются „социальные” мотивы (первые три из них когнитивны): новая вещь,

новое понятие, дифференциация понятий, высокий престиж иностранного языка и коммуникативная актуальность иностранного cлова (Крысин 1996). К этим факторам А. Дьяков добавляет внеязыковые факторы: активизацию связей с Западом и изменение менталитета русскоговорящих людей (Дьяков 2003). Среди факторов, действующих при заимствовании на первое место мы выдвигаем менталитет языкового общества с его когнитивно-аксиологическими факторами. В начале 1990 гг. резким поворотом в системе ценностей российского языкового коллектива сложилась стратегия американизации. Моторами бурного преобразования были реформаторы страны, сторонники капиталистического строя, проводившие политику модернизации государственного управления, экономической, научной и культурной жизни. К этому примкнули высокий престиж американской культуры и языка. При таких условиях „большую роль в процессе номинации играет оценочный момент, наличие так называемой избирательной заинтересованности (выделения мои – Э. Л.), которая заключается в преимущественном выделении одних объектов (или одних свойств, признаков, качеств предметов) по сравнению с другими” (Серебренников, Уфимцева, 4-5). Кроме перечисленных мотивов заимствования, в использовании американизмов, „право голоса” имеют еще такие – нередко субъективные – факторы, как (кажущиеся!) моносемичность (ср. 5.2), словообразовательная прозрачность, произносимость, благозвучие, престижность слова, и, не в последнюю очередь, желаемая престижность самого говорящего перед собеседниками. Синергическая деятельность мотивов заимствования означает, что в определенных речевых поступках мотивы заимствования или их группы могут проявляться одновременно. Среди них, как правило, есть главные и второстепенные факторы. В случае заимствующих актов mini-shop → мини-шоп, coffe-shop → кофе-шоп, sex-shop → секс-шоп, print-shop → принт-шоп, на наш взгляд, главным язвляется фактор наличия нового референта. Наряду с фактором наличия новых разновидностей референта, этот же фактор выступает в качестве главного и в случае примеров hamburger → гамбургер, fishburger → фишбургер, → cheeseburger. чисбургер, chickenburger → чикенбургер. Нетрудно догадаться, что в этих случаях в сознании говорящего могут параллельно присутствовать и (субъективные) факторы моносемичности, престижности, благозвучия, произносимости, коммуникативной актуальности и др. Дальнейшие примеры: наличие нового типа референта: электронно-вычислительная машина (ЭВМ) + компьютер как современный, западный тип ЭВМ; наличие нового подвида референта: компьютер + ноутбук; наличие частей нового предмета: компьютер + монитор, винчестер, флоппи, компакт диск (compact disc → СД). В последних примерах, на наш взгляд, действует гиперонимическая аттракция: к лексеме ЭВМ тяготеет лекесема экран, а к лексеме комьютер – лексема монитор. 4. Когнитивно-языковая интеграция Лексический состав является самой открытой подсистемой языка. Первые акты использования американизмов в русской устной и письменной речи считаются лишь попытками включить их в словарный состав русского языка. „Не следует также забывать, что все, что создается в языке, в конечном счете утверждается обществом” (Серебренников, Уфимцева, 5). Когнитивно-лингвистическими приоритеты при заимствовании: семантическая дифференцированность, коннотативность, однословность, высокочастотность элементов языка-источника. Экспериментальная стадия оязыковления иноязычных элементов начинается с семиозиса (см. Лендваи 1995, 565). Параллельно с ней происходят процессы когнитивно-языковой интеграции, приводящие к стадии становления достоянием заимствующего языка.

4.1. Семиозис В процессе познавательно-номинативной деятельности языкового коллектива происходит семиозис, "соединяются смысл (понятийные формы мышления), имя (языковая форма) и действительность (обозначаемые внеязыковые объекты)" (Серебренников, Уфимцева 1977, 13). В качестве примера семиозиса при заимствовании приведем слово факс (см. Костомаров 1994, 92-3; Гришина, 600, 635). Появление этого прибора ФАКС в России и слова факс в речевой практике русского языка датируются 1988 годом. Для первой стадии становления нового слова характерна неустойчивость обозначения, возникающая по причине обилия конкурентов-наименований. Это явление вызвано новизной предмета и является языковым отражением когнитивных процессов по его ментально-лингвистической обработке. В нашем примере перечислены стадии данной номинативной эволюции в виде потенциальных наименований, отмечено также развитие мнгозначности слова факс (см. Лендваи 1995). Английские прототипы русского слова: facsimile, facs, telefax, fax. В примерах даны микроконтексты употребления анализируемой лексемы. Формирование значения 'аппарат': Как же полезна в работе эта вещь - факсимильный аппарат!; связь осуществляют около 400 факсимильных установок; принцип работы факсимильной машины; Соединенные Штаты, где факс-машин сейчас 2,5 млн; текст "выползает" из факс-аппарата; обычный телефакс стоит 700 долларов; имеется около 200 "факсов"; набор стандартных просьб: компьютер, факс, ксерокс. Формирование значения 'способ передачи информации': для связи создается телефаксимильная связь; скорость передачи страницы "по факсу" – 30 секунд. Формирование значения 'номер абонента ': 191186, Санкт-Петербург, наб. р. Мойки, 48; телефон (812) 314-44-92; факс (812) 312-11-95. Итак, перед нами процессы семиозиса, т. е. формирования устойчивой лексемы: факсимильный аппарат, факсимильная установка, факсимильная машина → факс-аппарат, факс-машина → телефакс → факс) и семантической структуры, т. е. становления многозначности: 'аппарат' + 'способ передачи информации' + 'номер абонента '. 4.2. Семантическое сужение С интеграцией номинативных инноваций тесно связано семантическое сужение. Дело в том, что в английском языке преобладают многозначные, омонимичные слова, которые при заимствовании утрачивают ряд своих исходных лексико-семантических вариантов. В наших примерах цифры, включенные в скобки, свидетельствуют о степени семантического сужения: sponsor (5) – спонсор (2), dealer (3) – дилер (1), broker (4) – брокер (1), rating (8) – рейтинг (2), display (8) – дисплей (1), monitor (12) – монитор (3). 4.3. Вклинивание англицизма в семантическое поле В результате заимствующих процессов языковой коллектив включает англицизмы в лексикосемантическую систему русского языка. В этой деятельности когнитивно-языковая конкуренция и вклинивание иноязычного элемента в семантическое поле тесно связаны между собой. Нередко возникает вопрос, на каком основании „вторгается” иноязычная лексема в те или иные микрополя, когда в них существуют „эквиваленты” данного нововведения? Практива показывает, что в ряде случаев мы имеем дело не с эквивалентностью, а разными степенями семантической близости. Так, в семантическом поле слов меценат, покровитель, попечитель, защитник, патрон, благодетель, милостивец лексема cпонсор, образуя семантическую оппозицию со словом меценат по признакам 'поддерживать за деньги' ↔ 'поддерживать бесплатно', как дифференцирующий фактор, имеет право на жизнь (см. Костомаров 2007, 107-108). Аналогичные примеры, в которых англизизмы, данные после знака „+”, обладают семантико-коннотативным плюсом по

сравнению с членами микрополя: „шантаж, вымогательство + рекет”; средства массовой информации (СМИ) + масс-медиа; встреча в верхах + саммит; председатель горсовета + мэр; пресс-конференция + брифинг; убийца + киллер; образ + имидж; бутерброд + сэндвич, гамбургер, фишбургер, чисбургер, чикенбургер; электронно-вычислительная машина + компьютер, ноутбук; экран + монитор /, винчестер, флоппи, компакт диск, СД, сайт, браузер. Разумеется, существуют спорные вопросы. Например, есть мнение, согласно с которым иноязычные лексические единицы нередко вытесняют ранее освоенные или исконно русские слова, например, имидж, вместо образ. На наш взгляд, в этом случае речь идет о возникновении новых синонимических или гипонимических отношений (ср. Дяков 2011, 12). Словарный эквивалент, лексема образ никогда не использовалась в том значении, что слово имидж 'целенаправленно сформированный образ (какого-л. лица, явления, предмета), выделяющий определенные ценностные характеристики, призванные оказать эмоциональнопсихологическое воздействие на кого-л. в целях популяризации, рекламы и т. п. ' (ССИС 1993, 229). В результате между лексем возникает функциональное перераспределение: имижд компании, менеджера, делового человека, деловой женщины; светлый образ матери, Поэт мыслит образами, Артист вошел в образ, Плюшкин – образ купца, старинный образ в окладе (ТСРЯ 1998, 435). 5. Заключение Языковое заимствование это – вербальное отражение новых открытий языкового коллектива, сделанных под влиянием актуальных культурно-языковых контактов. Эйфорические процессы языковой американизации носят отпечатки изменения общественного менталитета в сторону американизации. В настоящее время происходит когнитивно-лингвистическая обработка тех компонентов лингвокультуры США, которые подлежат освоению заимствующим языковым коллективом. Драматизация этих процессов лишена научных фундаментов. Игнорируя закон непрерывного развития языка, сторонники патриотической лингвистики желают „сохранить русский язык”, что фактически равнозначно замораживанию его развития. Также неверно изучение языкового заимствования без учета экстралингвистических и ментальных факторов. Рассматриваемые нами процессы и явления полностью поддаются комплексному культурно-лингвистическому анализу, способному обеспечить реальную интерпретацию сценария заимствующих процессов и языковой интеграции, происходящих в системе современного русского языка. Библиография Академический проект, 2001. В Интернете: Формы распространения культуры, http://www.countries-ru/library/theory/dynfrc.htm Верещагин, Е. М., Костомаров, В. Г. (1980) Лингвострановедческая теория слова. Москва: Русский язык. Вайнрайх У. Языковые контакты. Состояние и проблемы исследования. Киев: „Вища школа”, 1979. Власенко С. В. Русский как язык перевода современного глобального языкового кода. Русский язык за рубежом, №3/2009, 63-68. Долгушин Д. О современном русском языке и культуре речи (беседа с Н. А. Лукьяновой, профессором Новосибирского государственного университета). Новосибирский епархиальный вестник, №2 (63) январь 2007 г., http://www.orthtdu.ru/nev/2-63-07/o-culrech.htm, 20.05.2011. (20.05.2011) Дьяков А. И. Причины интенсивного заимствования англицизмов в современном русском языке. В сб. Язык и культура, Новосибирск: 2003, 35-43, http://www.lingvotech.com/dyakov-03. 20.05.20011.

Костомаров В. Г. Языковой вкус эпохи. Москва: Афинский институт им. А. С. Пушкина, 1997. Кравченко А. И. Культурология: Учебное пособие для вузов. 3-е изд. Москва: Академический проект, 2001. http://www.counties.ru/library/theory/dynfrc.htm. Крысин Л. П. Иноязычные слова в современной жизни. Русский язык конца XX столетия. Москва: 1996. Лендваи Э. Заимствование и семантические процессы. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok V. (szerk.: Gadányi Károly), Szombathely: 1995, 583-89. Серебренников Б. А., Уфимцева А. А. (ред.). Языковая номинация. Общие вопросы. Москва: „Наука”, 1977. ССИС – Современны словарь иностранных слов. Москва: „Русский язык” 1993. ТСРЯ – Ожегов С. И., Шведова Н. Ю. Толковый словарь русского языка. Москва: „Азбуковник”, 1998. Ogden, C. K., Richards, I. A. (1923) The Meaning of Meaning. 8th edition, 1946, London: Routledge

7. Семиотическая характеристика языка русских жестов в сопоставлении с венгерским Тезисы

Процесс глобализации характеризуется невиданным ростом частотности межкультурных встреч, что влечет за собой рост количества межкультурных коммуникативных неудач. Коммуникативные провалы подобного рода проливают свет на культурную насыщенность лингвокультур, в первую очередь в области речевого этикета, языковых реалий, афористики, языковой игры, языка национальных жестов и коммуникативного поведения. В таком освещении вербальная коммуникация вступает в синергетическое единство с каналами невербальной коммуникации, в том числе и языка жестов (кинесики). В живом общении доля «беззвучного языка» (см. Э. Холл, 1959) составляет примерно две трети коммуникативного содержания. Язык жестов передает главным образом прагматическую (эмоционально-оценочную) информацию, от которой зависят фундаменты речевого сотрудничества, т. е. взаимное доверие коммуникантов. Неудачи невербальной коммуникации могут привести к провалу межличностных отношений. Положение задрудняется и тем, что в актах межкультурной коммуникации стороны «говорят» на своих невербальных языках неосознанно. Массовый характер этого язвления наводит нас на мысль о включении лингвокультур в преподавание иностранных языков. Остановимся на компаративном изучении языков русских и венгерских жестов. 1. Терминология, лексикографические источники Термин языка жестов (жестовый язык) имеет два значения. Согласно [yandex.ru.wikipedia.org Русский жестовый язык, с. 1, 07.04.2012] язык русских жестов это – «язык жестов, используемый русскоязычным сообществом глухих и слабослышащих в России». В кинесике, к которой относится и наша работа, язык жестов понимается как язык коммуникативных движений и поз человеческого тела (рук, ног, туловища, головы и лица). Жестовый язык является особенно продуктивным в разговорной речи. В русской лингвокультуре существует несколько сотен активных жестов. Из них в словаре «Жесты и мимика в русской речи» (ЖМРР) А. А. Акишиной и соавт. (1991) представлено 196 жестов. Словарные статьи этого словаря включают «описание жеста, его характеристику, словесные формулы выражающие данный жест в письменной речи, примеры из литературы или запись разговора» (ЖМРР 2), обеспечивающие, таким образом, удобное применение лексикографической презентации большого количества русских жестов в практике изучения языка. «Словарь языка русских жестов» (СЯРЖ) С. А. Григорьевой и соавт. (2001), содержит 59 словарных единиц. Этот словарь «является первым опытом словаря жестов, основанным на принципах интегрального описания языка». В нем «отражаются семантические, стилистические, прагматические, коннотативные, сочетаемостные особенности русских жестов. Все статьи снабжены также обширными справочными зонами, в которых указываются жестовые и речевые аналоги, а также русские фразеологизмы, связанные с определенными жестами» (СЯРЖ 4). В венгерской лексикографии до сих пор нет словаря языка венгерских жестов, поэтому, сопоставляя русские жесты с венгерскими жестами, мы опираемся на свой опыт в области венгерской лингвокультуры. Источниками наших исследований также являются литературные произведения (они использованы и в ЖМРР и СЯРЖ) и наблюдения над разговорной речью.

3. Функции жестов в коммуникации По сравнению с вербальным языком язык жестов играет вспомогательную роль в общении. Усилительные жесты дают ритм речи и подчёркивают фрагменты речи, эмоциональные жесты подчёркивают чувства, а изобразительные жесты конкретизируют речь. В некоторых случаях жесты могут употребляться и самостоятельно: кивок головой («Да», «Понимаю»), приложить палец к губам («Тише!», «Молчите!»), поднимать большой палец («Отлично!», «Класс!»). Нужно отметить, что даже в таких случаях могут употребляться вербальные эквиваленты жестов. В межкультурном сопоставлении символические жесты имеют особое значение. Без специальной подготовки венграм не понятны, например, русские жесты крутить указательным пальцем (жестикулирующий рисует адресату круги в воздухе, которые обозначают «Закругляйся!», «Кончай выступление!»), „ищу третьего» (жестикулирующий прижимает руку к груди и показывает два пальца со значением «Нас двое, нужен еще третий человек для выпивки»), бить себя по шее (жестикулирующий ребром ладони ударяет себя по шее сзади со значением «кто-н. или что-н. слишком обременяет меня»). 4. Осознанность / неосознанность жестов Осознавая знаковый характер вербального языка, носители знают, что вербальные языки, например, переводятся друг на друга. В противоположность этому, языки жестов в основном используются неосознанно. Жестикуляция обычно не происходит на подсознательном уровне. Отсюда этноцентризм и миф универсальности национальной жестовой коммуникации: носители национальных лингвокультур «предполагают», что их невербальная коммуникация универсальна, поэтому проявления других систем ими дискредитируются. Приведем русские жесты и их венгерские эквиваленты, исполняемые, как правило, неосознанно (а) и осознанно (б): (а) Всплеснуть руками (от удивления ...)

Összecsapja a tenyerét (a csodálkozástól...)

Ломать руки (в отчаянии ...)

A kezét tördeli (kétségbeesésében...)

Отшатнуться ( от испуга...)

Visszahőköl (ijedtében...)

Почесать в затылке (в раздумье )

Megvakarja a tarkóját (fejtörés közben...)

Схватиться за голову (от ужаса ...)

A fejéhez kap (rémülten...)

(б) Заткнуть уши (не хочет слышать)

Befogja a fülét (nem akarja hallani...)

Отвести глаза (не хочет видеть)

Elfordítja a tekintetét (nem kívánja látni...)

Развести руками (Ничего не поделаешь!)

Széttárja a karját (Mit tehet az ember!)

Склонить голову (скорбь, соболезнование..) Meghajtja fejét ( gyász, részvét kifejezése...) Показать кукиш (отказ, отрицание)

Csipiszt, fügét mutat (elutasít vmit...)

5. Семантические категории русских жестов 5. 1. Однозначность / многозначность Кинемы характеризуются многозначностью и диффузностью. В отрыве от ситуации значения жестов «расплывчаты». Русский жест всплеснуть руками выражает чувство неожиданности, связанной с удивлением, огорчением, возмущением, страхом, отчаянием, или радостью (СЯРЖ 41); семантический потенциал русского жеста целовать кого: «выражение тёплого дружеского чувства при приветствии, прощания, благодарности, поздравления, соболезнования» (ЖМРР 38). Этот жест в ЖМРР изображажен в виде многозначной единицы: 1) радость, восторг; 2) недоумение, крайнее удивление; 3) недовольство, возмущение; 4) горе, отчаяние (78). Большинство жестов характеризуется многозначностью: качать головой – csóválja / ingatja a fejét: 1) cомнение, недоверие («Сомневаюсь!» – «Kétlem.”), 2) недовольство, осуждение («Как это нехорошо!» – «Ejnye, ez nem jó!”); смотреть большими глазами – nagy szemeket mereszt: 1) удивление, недоумение («Неужели?» – „Tényleg?”), 2) особый интерес, радость, восторг («Красота!» – „Gyönyörű!”), 3) страх, ужас („Господи!» – „Te jó ég!”); прижимать палец к губам – Mutatóujját a szája elé teszi: 1) призыв к молчанию, тишине („Тише!» – Csend legyen!”), 2) призыв сохранить секрет („Об этом ни слова!» – „Erről egy szót se!”); щёлкнуть пальцами – csettint az ujjával: 1) Привлечение внимания, 2) Желание найти, вспомнить нужное слово, 3) Внезапно пришедшая мысль, идея. Примечание: в венгерской лингвокультуре жест щёлкнуть пальцами может означать 'Что-либо очень легко решить'. Семантика жестов обычно уточняется ситуацией и контекстом: Света всплеснула руками от удивления. – A meglepetéstől Szveta összecsapta a tenyerét. Света всплеснула руками от возмущения. – A felháborodástól Szveta összecsapta tenyerét. Света всплеснула руками от испуга. – Szveta ijedtében összecsapta a tenyerét. Жесты в коммуникации редко бывают самодостаточными. Они, как правило, сопровождаются мимикой и речевыми синонимами (семантизацией), или сами сопровождают последние, см. «И все запуталось, перепуталось – и наконец распуталось так н е о ж и д а н н о , что сам волшебник, привыкший к чудесам, и тот всплеснул руками о т у д и в л е н и я » (СЯРЖ 42, разрядка – Э. Л.). Поэтому жесты могут быть однозначными сравнительно редко, см. бить себя в грудь – a mellét döngeti (убеждать адресата), воздушный поцелуй – puszit küld (любовь, нежность), встать навытяжку – vigyázzban áll (готовность подчиниться), выпятить губы – lebiggyeszti az ajkát (быть обиженным), «ищу третьего» – a harmadik ivócimborára vár (поиск третьего человека для выпивки), целовать кого-н. – vkit megcsókol (выражение тёплого дружеского чувства в случае приветствия, прощания, благодарности, поздравления, соболезнования) (ЖМРР 38). 5. 2. Омонимия Жесты-омонимы внешне совпадают, а семантически расходятся: кивнуть 1 (подтверждение истинности суждения адресата), кивнуть 2 (сигнал понимания суждения адресата), кивнуть 3 (приветствие адресата), кивнуть 4 (сигнал согласия с суждением адресата). Жесты-омонимы:

Кивнуть 1 („Да, это так.»)

Bólint 1 („Így van.”)

Кивнуть 2 («Понимаю.»)

Bólint 2 („Értem.”)

Кивнуть 3 («Приветствую.»)

Bólint 3 („Üdvözlöm.”)

Кивнуть 4 («Согласен.»)

Bólint 4 („Egyetértek.”)

Покачать головой 1 («Не нравится.»)

Ingatja a fejét 1 („Ejnye!”)

Покачать головой 2 («Сомневаюсь.»)

Ingatja a fejét 2 („Kétlem.”)

Примечание: жест, обозначающий указание на определенный объект, по-русски также называется кивнуть (по-венгерски – int / mutat a fejével). Внешнее его исполнение: движением головы жестикулирующий указывает на данный объект – fejével az adott tárgy felé mutat. За исключением данного расхождения по номинации, в рассмотренном омонимическом блоке наблюдается межсистемное совпадение. 5. 3. Синонимия Синонимия жестов близка к вариантам. Например, поднимать руку или голосовать одинаково могут означать 'согласие с выдвинутым на собрании предложением'. По ЖМРР для выражения этого значения имеются варианты: 1) «Руку поднимают вверх, сгибая в локте, ладонь с сомкнутыми вытянутыми пальцами развёрнута в бок»; 2) «Руку вытягивают вверх ладонью вперёд» (ЖМРР 91). Данное явление также нетрудно представить в виде синонимичности двух русских жестов. Вариантами скорее можно воспринять жесты воздушный поцелуй: 1) «Выпрямленные пальцы одной или двух рук прикладывают к губам, а потом поворачивают в сторону собеседника. Мимика радости»; 2) «Большой, указательный и средний пальцы прокладывают к губам, а потом раскрывают в сторону собеседника»; 3) «Ладонь прокладывают к губам, потом разворачивают вверх – второй рукой делают щелчок указательным и большим пальцем (как бы что-то сбивают) в направлении к собеседнику» (37). По наблюдениям, сделанным нами в последнее время в русской лингвокультуре, 4-ым вариантом можно считать «выпрямленные пальцы одной руки прикладывают к губам, имитируя поцелуй, потом поворачивают в сторону собеседника и, как воздушный шарик, сдувают воображаемый поцелуй в сторону собеседника». Примеры жестов-синонимов (вариантов): Русские жесты-синонимы Голосование 1) Руку поднимают вверх, сгибая в локте, ладонь направлена ребром вперёд. При голосовании: «Согласен.» Голосование 2) Руку вытягивают вверх ладонью вперёд. При голосовании: «Согласен.» (ЖМРР 91)

Венгерские жесты  Szavazás: Magasra emelt kar, nyitott tenyér előre mutat. „Megszavazom.” Венгерский жест физически совпадает с русским жестом голосование 2)

5.4. Антонимия Антонимией называется семантическая противоположность на базе общего родового признака. Антонимами являются, например, сидеть расставив ноги: «сидеть, раздвинув колени и поставив ступни далеко друг от друга. Свободная, непринуждённая поза.

Женщинам запрещается нормами этикета.» (ЖМРР 55) и сидеть, скрестив ноги: «колени ног соединены, одна нога стоит чуть дальше другой. (...) Поза скромности, почтительности. Этикет предписывает женщинам» (ЖМРР 56). Ниже представлены русские жесты-антонимы и их толкования на венгерском языке: сидеть расставив ноги: свободная, непринуждённая поза. Женщинам запрещается нормами этикета. (ЖМРР 55) – Szétterpesztett lábbal ül: fesztelen, lezser (nőknél illetlen) tartás; сидеть, скрестив ноги: поза скромности, почтительности. Этикет предписывает женщинам (ЖМРР 56). – Összeszorított térddel ül: szerény, illemtudó tartás; опускать голову (грусть) -- lehajtja fejét (bánat); хлопать в ладони (радость)-- tapsol (öröm); ударить себя по лбу («Какой я глупый!»)-- homlokára csap („Milyen ostoba vagyok!”); прикладывать палец к голове: («Какой я умница!») Ujját a fejéhez érinti („Milyen okos vagyok!”). 6. Семантические группы русских жестов Как жесты вообще, русские жесты служат выражению различных, чаще всего прагматических значений: Семантические типы русских жестов

Русские жесты

Венгерские жесты-эквиваленты

Жесты интереса

бросать взгляд на кого ловить ráveti a tekintetét vkire чей взгляд elkapja vkinek a tekintetét поднимать глаза на кого ráemeli tekintetét vkire

Жесты приветствия

кивать головой кому целовать друг друга целовать руку кому

bólint vkinek megcsókolják egymást kezet csókol vkinek

Жесты благодарности

кланяться кому пожимать руку кому прижать руку к груди

meghajol vki előtt kezet szorít vkivel szívére teszi a kezét

Жесты удивления

смотреть большими глазами поднимать брови захлопать глазами

nagy szemeket mereszt felemeli szemöldökét sűrűn pislogni kezd

Жесты восторга

целовать себе кончики пальцев хлопать в ладони

megcsókolja ujjai hegyét tapsol

Жесты досады

стукнуть себя по лбу чесать себе лоб щёлкнуть пальцами

öklével megkopogtatja a fejét homlokát vakarja csettint az ujjával

Жесты гнева

скалить зубы грозить кулаком сжимать кулак

a fogát vicsorítja rázza az öklét ökölbe szorítja kezét

Жесты отчаяния

ломать руку схватиться за голову

a kezét tördeli fejéhez kap

Жесты недоверия

бросать взгляд исподлобья бросать косой взгляд

gyanakodva néz ferdén néz vkire

Жесты гордости

выставлять грудь выпячивать kidülleszti a mellét губы ajkát csücsöríti задирать нос magasan hordja az orrát

Жесты одобрения

выставлять большой палец

feltartja a hüvelykujját

7. Сопоставление русских жестов с венгерскими жестами 7.1. Сопоставление по физическому исполнению В изучении иностранных языков сходство / совпадение поверхностной структуры языковых единиц (межъязыковая омонимия) типа бор (tűlevelű erdő) – bor (вино), уборка (takarítás) – uborka (огурец), канал (csatorna) – kanál (ложка) не является релевантным фактором, что ярко отражается и в общественном сознании. Что касается невербальных каналов общения, в том числе и жестов, дело обстоит по-иному. Наличие или отсутствие в них тех или иных жестов в глазах носителей культуры считаются признаками сходства или расхождения двух кинетических систем. Мы учитываем данное обстоятельство, поэтому сопоставление начнем с поиска внешне совпадающих жестов. Сопоставление русских жестов с венгерскими обнаруживает сравнительно небольшие расхождения между двумя системами. В корпусе СЯРЖ содержится 59 словарных единиц. Из них 42 единицы имеют как физически, так и семантически совпадающие венгерские пары, например: воздушный поцелуй – puszit küld, всплеснуть руками – összecsapja a tenyerét, голосовать 1 – szavaz, кивнуть – bólint, махнуть рукой – legyint, обнажить голову – fedetlen fővel tiszteleg, поглаживать подбородок, бороду – simogatja állát, szakállát, ломать руки – a kezét tördeli, отшатнуться – visszahőköl, подбочениться – csípőre teszi a kezét, подмигнуть – kacsint, пожать плечами – vállat von, показать кукиш – csipiszt mutat, показать большой палец – felmutatja hüvelykujját, покачать головой 1 – csóválja a fejét, покачать головой 2 – fejét rázza, поманить пальцем – ujjával odaint, погрозить пальцем – ujjával megfenyeget, ударить себя по лбу – a homlokára csap, почесать затылок – megvakarja a tarkóját, схватиться за голову – a fejéhez kap, развести руками – széttárja a karját, толкнуть в бок – oldalba bök, воздеть руку (к небу) – égnek emeli a kezét и т. д. 7.2. Сопоставление в плане семантического содержания «Наивный» носитель лингвокультуры рассматривает межсистемную омонимию (внешнее совпадение или сходство жестов) признаком тождества самих знаков, что будет учтено в следующей типологии. 7.2.1. Эквивалентность Группа жестов типа воздушный поцелуй, всплеснуть рукам, закрыть лицо руками, заткнуть уши, тождественна с их венгерскими парами не только по внешним, но и по корпусе СЯРЖ семантическим признакам. В связи с эквивалентностью см. еще 7.1. В имеется пять русских жестов, которые оказались квази-эквивалентами (или аналогами) соответствующих венгерских жестов: бить себя в грудь, голосовать I, голосовать II и закрыть лицо руками и проводить рукой по шее. Кинема бить себя в грудь имеется в системе венгерских жестов, однако не со значением убеждения адресата, а со значением демонстрации своих заслуг или достоинств, поэтому русский жест бить себя в грудь нужно считать межсистемным омонимом. Русские жесты голосовать I и голосовать II соотносятся со своими венгерскими парами следующим образом. 'Быть согласным с выдвинутым предложением (на собрании)' выражается венгерским жестом «рука поднята на уровень головы или выше, и обращена ладонью к адресату». В этом случае речь может идти об аналогии поверхностных структур. Анализ русского жеста голосовать II и соответствующего венгерского жеста раскрывает сходное положение. Чтобы ловить попутную машину, рука русского человека «как бы образует подобие шлагбаума, перед которым машина должна остановиться» (СЯРЖ 48). Соответствующий венгерский жест тоже образует «шлагбаум», но при этом большой палец направлен вверх (ср. русский жест показать большой палец).

Русский жест проводить рукой по шее (elhúzza a tenyerét a torka előtt Teleettem magam. Megelégeltem a dolgot. Túl sok a teendőm. Ezért a fejemet veszik) многозначен, в силу чего, он выделяется сравнительно высокой частотностью. Венгерский жест-аналог семантически менее насыщен. 7.2.2. Омонимия Венгерский жест показать большой палец 1 означает 'один', значит он омоним русского жеста показать большой палец со значением 'очень хорошо'. А венгерский жест показать большой палец 2 со значением 'очень хорошо' семантически совпадает с русским жестом показать большой палец. Во втором случае речь идёт об эквивалентности. 7.2.3. Безэквивалентность Безэквивалентностью называется отсутствие слова в сопоставляемом языке по причине отсутствия предмета в сопоставляемой культуре: самовар, матрёшка, балалайка, былина, раскольник, декабрист, народник и др. В кинесике частично безэквивалентными, квази-реалиями считаются жесты, у которых нет физических подобий в другой лингвокультуре, например, считать на пальцах (az ujjain számol), делать круги пальцем в воздухе (ujjával köröket rajzol a levegőben, pl. konferencián: jelezve az előadónak, hogy lejárt az ideje), постучать себя по лбу (öklével néhányszor megkopogtatja a homlokát, jelezvén, hogy ostobaságot követett el) и т. д. Отметим, что венгры также считают на пальцах (разгибая их), делают круги пальцем в воздухе (водители встречным машинам, для сообщения о контроле ГАИ), стучат по лбу (один раз ладонью) и т. п. Собственно реалиями считаются жесты, не имеющие ни физических, ни семантических соответствий в сопоставляемой системе: бить себя по шее (a nyakát ütögeti : vmi, vki túlságosan a terhére van), показывать кончик мизинца (a kisujja hegyét mutatja, a hüvelykujj körmét a kisujj utolsó percére téve; jelentése: 'nagyon kevés'), сгибать мизинец (behajlítja a kisujját: nagyot mondó társának jelzi, hogy kételkedik), плевать три раза через левое плечо (háromszor köp a bal válla felett, nehogy kellemetlenség érje), «Ищу третьего» (harmadik ivócimborát keresek: kabátjára tett két ujjal jelzi, hogy ketten már vannak), пощёлкать по шее (megfricskázza a nyakát, jelezve, hogy ihatnékja támad) присесть на дорогу (leül a nagy út előtt, közvetlen indulás előtt), прижать руку к груди (melléhez szorítja a kezét, jelezvén, garantálja, hogy igazat mond) щелкнуть по носу ( felnőtt a gyereknek megfricskázza az orrát: „Túlbecsülöd a képességeidet!”). Библиография Акишина А. А., Кано Х., Акишина Т. Е. Жесты и мимика русской речи. Лингвострановелческий словарью Москва: «Русский язык», 1991. Григорьева С. А., Григорьев Н. В., Крейдлин Г. Е. Словарь языка русских жестов. Москва – Вена: Языки русской культуры. Wiener Slawistischer Almanach, 2001. yandex.ru.wikipedia.org Русский жестовый язык, с. 1, 07.04.2012. Жесты: попытка обобщения и классификации http://www.hrliga.com/index.php?module=newsop=viewCid=8564 22.04.2012. Автономное употребление жестов. http://psychologiya.ucoz.ru/publ/16-1-0-85. 30.03.2012. Жесты-информаторы. http://psychologiya.ucoz.ru/publ/16-1-0-87. 30.03.2012. Символика жестового общения. http://psychologiya.ucoz.ru/publ/16-1-0-84. 30.03.2012. Армстронг Н., Варнер, М. 2007. Толковый словарь языка жестов. Москва: Издательство АСТ. Armstrong, N., Warner, M. 2003. Field Guide to Gestures. Quirk Production, Inc. www.mikolaj.info/edu/Body_Language_-_List_of_Sighns_s_Gestures.pdf. (2012.07.02.)

Büky B. 1986. Pillantás a gesztusok világába. (VII/1.) 87-97. Morris, D. (1994) Bodytalk. A World Guide To Gestures. London: Jonathan Cape. Voigt V., Balázs G. 2003. (szerk.) A magyar szemiotika olvasókönyve. Budapest: MSZT.

8. Русские жесты в языке и речи Тезисы Процесс глобализации характеризуется невиданным ростом числа межкультурных встреч, что влечет за собой рост количества межкультурных коммуникативных неудач. «Виноваты» в этом скрытые механизмы невербальной коммуникации, подсознательно сотрудничающие с вербальным каналом общения. Речь идет о качественных параметрах общения (взаимное доверие). В языке жестов, что чрезвычайно важен в межкультурной коммуникации, преобладает обмен эмоционально-оценочной информацией. Abstract Russian Gestures in Language and Speech The procedure of gobalization is characterized by growing number of intercultural failures, that gives importance to research of nonverbal communicative channels. In applied linguistics a change of foreign laguage learning into foreign linguoculture learning is whitnessed, with its components of verbal-nonverbal channels of communication. On the level of gesture communication, which is of high relevance in intercultural communication, an exchange of emotional and axiological information is prevalent. 1. Сознательность и жесты Носителт языка осознают знаковый характер вербального языка, жесты же наоборот, обычно используются неосознанно. Другими словами, при жестикулирующий и адресат не осознают, что между ними происходит обмен информацией. Отсюда этноцентризм: «вера» в универсальность жестовой коммуникации своей лингвокультуры. Приведем примеры неосознанного употребления жестов: Всплеснуть руками (от удивления ...)

Összecsapja a tenyerét (a csodálkozástól...)

Закрыть лицо руками (в отчаянии...)

Kezével eltakarja a szemét (kétségbeesésében...)

Ломать руки (в отчаянии ...)

A kezét tördeli (kétségbeesésében...)

Отшатнуться ( от испуга...)

Visszahőköl (ijedtében...)

Почесать в затылке (в раздумье )

Megvakarja a tarkóját (fejtörés közben...)

Схватиться за голову (от ужаса ...)

A fejéhez kap (rémülten...)

Употреблени слежующих жестов может быть и осознанным: Заткнуть уши (не хочет слышать)

Befogja a fülét (nem akarja hallani...)

Захлопать глазами (от удивления...)

Sűrűn pislogni kezd (a csodálkozástól ...)

Отвести глаза (не хочет видеть)

Elfordítja a tekintetét (nem kívánja látni...)

Развести руками (Ничего не поделаешь!)

Széttárja a karját (Mit tehet az ember!)

Склонить голову (скорбь, соболезнование..) Meghajtja fejét ( gyász, részvét kifejezése...) Показать кукишь (отказ, отрицание)

Csipiszt, fügét mutat (elutasít vmit...)

2. Семантические категории русских жестов (РЖ)

Жесты (кинемы) характеризуются многозначностью (диффузностью). Русский жест всплеснуть руками выражает чувство неожиданности, связанной с удивлением, огорчением, возмущением, страхом, отчаянием, или радостью (СЯРЖ 41). Семантический потенциал русского жеста целовать кого: «выражение тёплого дружеского чувства при приветствии, прощания, благодарности, поздравления, соболезнования» (ЖМРР 38). О близости многозначности и диффузности свидетельствует ЖМРР, изображающий этот жест в виде многозначного жеста: 1) радость, восторг; 2) недоумение, крайнее удивление; 3) недовольство, возмущение; 4) горе, отчаяние (с. 78). Жесты редко бывают самодостаточными. Они, как правило, сопровождаются мимикой и речевыми синонимами, или сами сопровождают последние. В контексте: «И все запуталось, перепуталось – и наконец распуталось так н е о ж и д а н н о , что сам волшебник, привыкший к чудесам, и тот всплеснул руками о т у д и в л е н и я » (СЯРЖ 42, разрядка – Э. Л.). 2. 1. Однозначность / многозначность РЖ Семантика однозначных жестов обычно уточняется ситуацией и контекстом: русские жесты

функции жестов

бить себя в грудь

убеждение адресата

воздушный поцелуй

выражение любви, нежности

встать навытяжку

выражение готовности подчиниться

выпятить губы

выражение обиды

«ищу третьего»

поиск третьего человека для выпивки

Однозначные русские жесты в сопоставлении с венгерскими жестами (аналогия, омонимия, эквивалентность ): русские жесты

венгерские жесты

функции венгерских жестов

бить себя в грудь

a mellét döngeti

выражение хвастовства

воздушный поцелуй

puszit küld

выражение любви, нежности

встать навытяжку vigyázzban áll

готовности подчиниться (в армии)

выпятить губы

lebiggyeszti az ajkát

выражение уничижения

«ищу третьего»





Примеры показывают, что словесные наименования русских жестов находят свои венгерские эквиваленты. Между физическими исполнениями жестов, а также их семантикими содержаниями наблюдаются параллели в двух знаковых системах: бить себя в грудь – a mellét döngeti выполняются одинаково и выражают хвастовство, воздушный поцелуй – puszit küld выполняются одинаково и выражают любовь, нежность, встать навытяжку – vigyázzban áll выполняются одинаково и (чаще шуточно) выражают готовность подчиниться и т. д. Жесты типа «ищу третьего» в сопоставлении с венгерскими жестами являются безэквивалентными. В устной речи, особенно в разговорной ситуации, жесты реализируются кинетически (они даны в квадратных скобках):

семантика жестов 

жесты Света всплеснула руками.

удивление 

Света всплеснула руками.

радость, восторг

Света всплеснула руками.

горе, отчаяние

Света всплеснула руками.

возмущение

Света всплеснула руками.

испуг

В письменной речи, например, в литературных текстах, обычно даны словесное описание жестов (часто в виде фразнологизмов) + описание (толкование) их семантического содержания: Света всплеснула руками от удивления. Света всплеснула руками от радости, восторга. Света всплеснула руками от возмущения. Света всплеснула руками от возмущения. Света всплеснула руками от испуга. 2. 2. Омонимия РЖ Жесты-омонимы внешне совпадают, а семантически расходятся: кивнуть 1 (подтверждение истинности суждения адресата), кивнуть 2 (сигнал понимания суждения адресата), кивнуть 3 (приветствие адресата), кивнуть 4 (сигнал согласия с суждением адресата). Жесты-омонимы: Кивнуть 1 („Да, это так.»)

Bólint 1 („Így van.”)

Кивнуть 2 («Понимаю.»)

Bólint 2 („Értem.”)

Кивнуть 3 («Приветствую.»)

Bólint 3 („Üdvözlöm.”)

Кивнуть 4 («Согласен.»)

Bólint 4 („Egyetértek.”)

Покачать головой 1 («Не нравится.»)

Ingatja a fejét 1 („Ejnye!”)

Покачать головой 2 («Сомневаюсь.»)

Ingatja a fejét 2 („Kétlem.”)

Примечание: жест, обозначающий указание на определенный объект, по-русски также называется кивнуть (по-венгерски – int / mutat a fejével). Внешнее его исполнение: движением головы жестикулирующий указывает на данный объект – fejével az adott tárgy felé mutat. За исключением данного примера, в рассмотренном омонимическом блоке наблюдается межсистемное совпадение. 2. 3. Синонимия РЖ Синонимия жестов близка к вариантам: поднимать руку или голосовать одинаково могут означать 'согласие с выдвинутым на собрании предложением'. По ЖМРР для выражения этого значения имеются варианты: 1) «Руку поднимают вверх, сгибая в локте, ладонь с сомкнутыми вытянутыми пальцами развёрнута в бок»; 2) «Руку вытягивают вверх ладонью

вперёд» (ЖМРР 91). Данное явление также нетрудно представить в виде синонимичности двух русских жестов. Вариантами скорее можно воспринять жесты воздушный поцелуй: 1) «Выпрямленные пальцы одной или двух рук прикладывают к губам, а потом поворачивают в сторону собеседника. Мимика радости»; 2) «Большой, указательный и средний пальцы прокладывают к губам, а потом раскрывают в сторону собеседника»; 3) «Ладонь прокладывают к губам, потом разворачивают вверх – второй рукой делают щелчок указательным и большим пальцем (как бы что-то сбивают) в направлении к собеседнику» (37). По наблюдениям, сделанным нами в последнее время в русской лингвокультуре, 4-ым вариантом можно считать «выпрямленные пальцы одной руки прикладывают к губам, имитируя поцелуй, потом поворачивают в сторону собеседника и, как воздушный шарик, сдувают воображаемый поцелуй в сторону собеседника». Русские жесты-синонимы Русские жесты-синонимы Голосование 1) Руку поднимают вверх, сгибая в локте, ладонь направлена ребром вперёд. При голосовании: «Согласен.» Голосование 2) Руку вытягивают вверх ладонью вперёд. При голосовании: «Согласен.» (ЖМРР 91)

Венгерские жесты  Szavazás: Magasra emelt kar, nyitott tenyér előre mutat. „Megszavazom.” Венгерский жест физически совпадает с русским жестом голосование 2)

2.4. Антонимия РЖ Антонимией называется семантическая противоположность на базе общего родового признака. Антонимами являются, например, и . Ниже представлены русские жестыантонимы и их толкования на венгерском языке: сидеть расставив ноги: свободная, непринуждённая поза. Женщинам запрещается нормами этикета. (ЖМРР 55) – Szétterpesztett lábbal ül: fesztelen, lezser (nőknél illetlen) tartás; сидеть, скрестив ноги: поза скромности, почтительности. Этикет предписывает женщинам (ЖМРР 56). – Összeszorított térddel ül: szerény, illemtudó tartás; -- lehajtja fejét (bánat); - tapsol (öröm); -homlokára csap („Milyen ostoba vagyok!”); Ujját a fejéhez érinti („Milyen okos vagyok!”). Русские жесты-антонимы: сидеть расставив ноги

сидеть, скрестив ноги

«сидеть, раздвинув колени и поставив ступни далеко друг от друга (...) Свободная, непринуждённая поза. Женщинам запрещается нормами этикета.» (ЖМРР 55)

«колени ног соединены, одна нога стоит чуть дальше другой. (...) Поза скромности, почтительности. Этикет предписывает женщинам» (ЖМРР 56)

опускать голову (грусть)

хлопать в ладони (радость)

ударить себя по лбу («Какой я глупый!»)

прикладывать палец к голове: («Какой я умница!») 3. Структурно-семантическое сопоставление РЖ с венгерскими жестами 3.1. Физическое исполнение жестов двух систем В изучении иностранных языков сходство / совпадение поверхностной структуры языковых

единиц (межъязыковая омонимия) типа бор (tűlevelű erdő) – bor (вино), уборка (takarítás) – uborka (огурец), канал (csatorna) – kanál (ложка) не является релевантным фактором, что ярко отражается и в общественном сознании. Что касается невербальных каналов общения, в том числе и жестов, дело обстоит по-иному. Наличие или отсутствие в них тех или иных жестов в глазах носителей культуры считаются признаками сходства или расхождения двух кинетических систем. Мы учитываем данное обстоятельство, поэтому сопоставление начнем с поиска внешне совпадающих жестов. Сопоставление русских жестов с венгерскими обнаруживает сравнительно небольшие расхождения между двумя системами. В корпусе СЯРЖ содержится 59 словарных единиц. Из них 42 единицы имеют как физически, так и семантически совпадающие венгерские пары, например: воздушный поцелуй – puszit küld, всплеснуть руками – összecsapja a tenyerét, голосовать 1 – szavaz, кивнуть – bólint, махнуть рукой – legyint, обнажить голову – fedetlen fővel tiszteleg, поглаживать подбородок, бороду – simogatja állát, szakállát, ломать руки – a kezét tördeli, отшатнуться – visszahőköl, подбочениться – csípőre teszi a kezét, подмигнуть – kacsint, пожать плечами – vállat von, показать кукиш – csipiszt mutat, показать большой палец – felmutatja hüvelykujját, покачать головой 1 – csóválja a fejét, покачать головой 2 – fejét rázza, поманить пальцем – ujjával odaint, погрозить пальцем – ujjával megfenyeget, ударить себя по лбу – a homlokára csap, почесать затылок – megvakarja a tarkóját, схватиться за голову – a fejéhez kap, развести руками – széttárja a karját, толкнуть в бок – oldalba bök, воздеть руку (к небу) – égnek emeli a kezét и т. д. 3.2. Семантическое содержание РЖ в сопоставлении с венгерскими Для «наивного» носителя лингвокультуры совпадение / сходство физического оформления жестов (межсистемная омонимия) – релевантный признак тождества самих кинетических знаков. Типологию мы представим с учетом этого явления. 3.2.1. Межсистемная эквивалентность Группа жестов типа воздушный поцелуй, всплеснуть рукам, закрыть лицо руками, заткнуть уши, тождественна с их венгерскими парами не только по внешним, но и по семантическим признакам. В связи с эквивалентностью см. еще 7.1. В корпусе СЯРЖ имеется пять русских жестов, которые оказались квазиэкывивалентами (или аналогами) соответствующих венгерских жестов: бить себя в грудь, голосовать I, голосовать II и закрыть лицо руками и проводить рукой по шее. Кинема бить себя в грудь имеется в системе венгерских жестов, однако не со значением убеждения адресата, а со значением демонстрации своих заслуг или достоинств, поэтому русский жест бить себя в грудь нужно считать межсистемным омонимом. Русские жесты голосовать I и голосовать II соотносятся со своими венгерскими парами следующим образом. 'Быть согласным с выдвинутым предложением (на собрании)' выражается венгерским жестом «рука поднята на уровень головы или выше, и обращена ладонью к адресату». В этом случае речь может идти об аналогии поверхностных структур. Анализ русского жеста голосовать II и соответствующего венгерского жеста раскрывает сходное положение. Чтобы ловить попутную машину, рука русского человека «как бы образует подобие шлагбаума, перед которым машина должна остановиться» (СЯРЖ 48). Соответствующий венгерский жест, как и западно-европейский, тоже образует «шлагбаум», но при этом большой палец направлен вверх (ср. русский жест показать большой палец). Русский жест проводить рукой по шее (elhúzza a tenyerét a torka előtt Teleettem magam. Megelégeltem a dolgot. Túl sok a teendőm. Ezért a fejemet veszik! ) многозначен, в силу чего, он выделяется сравнительно высокой частотностью. Венгерский жест-аналог семантически менее насыщен.

4. Изобилие жестовых и семантических вариантов (на примере улыбки) Отметим, что у жеста улыбка наблюдается обилие семантико-прагматических значений и их оттенков, однако у этого жеста (мимемы) и его синонимов пока нет адекватного лексикографического описания. Словарь Денисова и Морковкина дает общее толкование улыбки: «движение мышц лица (губ, глаз), показывающее расположение к смеху или выражающее радость, удовольствие, иронию и т. п.» (1978: 619). Характерно, что мимема улыбка не представлена в словнике Словаря Григорьевой и соавт. (2001). Все это связано с недостаточной разработанностью лексикографического описания коммуникативных движений лица человека. На основе сочетаемости слова улыбка, и ситуаций употребления, можно сказать, что при исполнении этого жеста жестикулирующий обычно не осознает факт передачи какойлибо информации. Носитель национально лингвокультуры обычно не в состоянии сознательно исполнять обворожительную, очаровательную, застенчивую, кроткую, детскую улыбку, улыбку радости, умиления, смущения и т. д. Но «слушающий» или наблюдатель воспринимают сообщение, передаваемое «движением мышц лица (губ, глаз)». Им легко доступно содержание обаятельной, привлекательной, приятной, доброй, открытой, благодарной, наивной, располагающей, довольной, грустной улыбки в виде семантико-прагматичеких оттенков чувств и намерений жестикулирующего: 'приветливость', 'ласковость', 'лукавость', 'кокетство', 'загадочность', 'злость', 'ирония', 'издевательсство', 'ехидство', 'презрение', 'хитрость' и т. д. В лексикографии описаны лишь основные функции улыбки. Семиотический диапазон улыбки чрезвычейно широк, о чем свидетельствуют многочисленные примеры, взятые из контекста. Они во многом «дописывают» семантический портрет этого жеста, см. данные www.ruscorpora.ru (16 марта 2013):

.. улыбка Катина показалась Анне Федоровне раслабленной и глуповатой (Л. Улицкая. Пиковая дама) Женина внутренняя улыбка чуть отразилась на губах. (Л. Улицкая. Казус Кукоцкого) Улыбка у него была такая обезоруживающая, лишний раз спросить – язык отнимался. (Г. Я. Бакланов) Ясный взгляд, открытое лицо и совершенно детская, почти младенческая улыбка. (Сергей Довлатов) Временами по его лицу бродила страдальческая улыбка. (Сергей довлатов. Чемодан) На бледном лице выделялась помада. Улыбка была детской и немного встревоженной. (Сергей Довлатов. Чемодан) Теперь улыбка у Алевтины извиняющаяся и робкая. (Владимир Маканин. Отдушина) В голосе Стрепетова и улыбка и ирония. (Владимир Маканин. Отдушина) Улыбка у него была острая и тонкая как вся форма лица. (Александр Солженицын. В круге первом) У Машки Калашкиной растерянная улыбка на нерасивом лице. (Булат Окуджава. Новенький как с иголочки) На черном лице Юрки засветилась хитроватая улыбка. (Виталий Губарев. Трое на острове) Профессор слегка пожал плечами и чуть улыбнулся. Улыбка была беспомощная и жалкая. (Ю. О. Домбровский. Обезяна приходит за своим черепом)

-- Я теперь никто, -- ответил мастер, и улыбка искривила его рот. -- Та же плохая улыбка исказила лицо Левия, ... (М. А. Булгаков. Мастер и Маргарита) Потом вдруг на черном лице закривилась улыбка, он поспешно протянул руку и бережно принял бутылку. (В. В. Вересаев. В степи) На лице его теперь была напряженно-предупредительная улыбка. (В. В. Вересаев. В степи) Какая у ней на лице улыбка ангельская, а от лица-то будто светится. (А. Н. Островски. Гроза) Приторно-лукавая улыбка растягивала ее ввалившиеся губы, ёжила тусклые глазки. ((И. С. Тургенев. Ася) Тут свои идеальные радости и печали, как улыбка сквозь слёзы, как солненый луч при дожде. (И. А. Гончаров. Хорошо или дурно жить на свете?) Если бы не эта ее благодарная улыбка, я возможно, не решился бы предложить ей свою беседу. (Олег Зайончковский. Счастье возможно: роман нашего времени) 3.2.2. Межсистемная омонимия Омонимами называются внешне совпадающие, а семантически не совпадающие слова (жесты). Венгерский жест означает 'один', значит он омоним русского жеста показать большой палец со значением 'очень хорошо'. А венгерский жест показать большой палец 2 со значением 'очень хорошо' семантически совпадает с русским жестом показать большой палец. Во втором случае речь идёт об эквивалентности. Русские жесты

Венгерские жесты

показать большой палец

показать большой палец 1

Очень хорошо!

Очень хорошо!



показать большой палец 2 Количество 'один'

делать круги пальцем в воздухе (разг.) делать круги пальцем в воздухе Предупреждение докладчику и т. д.: 'твое Предупреждение встречному время истекло!' 'впереди контроль ГАИ'

водителю:

3.2.3. Межсистемная безэквивалентность В лингвистике безэквивалентностью называется отсутствие слова и его значения в сопоставляемом языке по причине отсутствия данного предмета в сопоставляемой культуре, например: самовар, матрёшка, балалайка, былина, раскольник, декабрист, народник и др. Квази-реалиями считаются жесты, у которых нет физических подобий в другой лингвокультуре. Собственно реалиями считаются жесты, не имеющие ни физических, ни семантических соответствий в сопоставляемой системе: бить себя по шее (a nyakát ütögeti [vmi, vki túlságosan a terhére van]), показывать кончик мизинца (a kisujja hegyét mutatja [a hüvelykujj körmét a kisujj utolsó percére téve; jelentése: 'nagyon kevés']), сгибать мизинец (behajlítja a kisujját [nagyot mondó társának jelzi, hogy kételkedik]), плевать три раза через левое плечо (háromszor köp a bal válla felett [nehogy kellemetlenség érje]), «Ищу третьего» (harmadik ivócimborát keresek [kabátjára tett két ujjal jelzi, hogy ketten már vannak]), пощёлкать

по шее (megfricskázza a nyakát [jelezve, hogy ihatnékja támadt]) присесть на дорогу (leül a nagy út előtt [közvetlen indulás előtt]), прижать руку к груди (melléhez szorítja a kezét [jelezvén, garantálja, hogy igazat mond]) щелкнуть по носу ( megfricskázza az orrát [felnőtt a gyereknek: „Túlbecsülöd a képességeidet!”]). Русские жесты-реалии

Венгерские жесты-соответствия

показывать кончик мизинца



пощёлкать по шее 



плевать три раза через левое плечо



присесть на дорогу 



«Ищу третьего»



прижать руку к груди



щелкнуть по носу 



«Синтаксис разговорной речи строится на таких принципах, что допускает вариативность в замещении некоторых синтаксических мест вербальными и невербальными средствами. В морфологии разговорной речи выделяются классы слов и форм, регулярно сочетающиеся с жестами в определенных функциональных сферах и сближающиеся с ними по признаку меньшей языковой оформленности» (Земская 1983: 234). По сравнению с вербальным языком язык жестов играет вспомогательную роль. Во многих случаях жесты могут употребляться и самостоятельно: кивок головой (в значениях «Да», «Понимаю», приложить палец к губам («Тише!», «Молчите!»), поднимать большой палец («Отлично!» «Класс!»). Усилительные жесты дают ритм речи и подчёркивают фрагменты речи, эмоциональные жесты подчёркивают чувства, изобразительные жесты конкретизируют речь. В межкультурном сопоставлении символические жесты имеют особое значение. Без специальной подготовки венграм не понятны русские жесты крутить указательным пальцем (рисовать круги в воздухе, обозначающине «Закругляйся!», «Кончай выступление!»), „ищу третьего» (прижать руку к груди, показывая два пальца: «Нас двое, нужен еще третий человек для выпивки»), бить себя по шее (ребром ладони ударять себя по шее сзади со значением «кто-н. / что-н. слишком обременяет меня») и др. Литература Денисов П. Н., Морковкин В. В. (ред.) Учебный словарь сочетаемости слов русского языка. Москва: «русский язык», 1978. ЖМРР – Акишина А. А., Кано Х., Акишина Т. Е. Жесты и мимика русской речи. Лингвострановелческий словарь. Москва: «Русский язык», 1991. Земская Е. А. (отв. ред.) Русская разговорная речь. Фонетика. Морфология. Лексика. Жест. Москва: «Наука», 1983. Лендваи Э. Семиотические категории языка русских жестов в сопоставлении с венгерским языком. В сб. Захарова Е. Е. (отв. Ред.) Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания. Будапешт: Российский культурный центр, 122127. СЯРЖ – Григорьева С. А., Григорьев Н. В., Крейдлин Г. Е. Словарь языка русских жестов. Москва – Вена: Языки русской культуры. Wiener Slawistischer Almanach, 2001. Функционирование и проблемы преподавания. Будапешт: Российский культурный центр, 122-127. Лендваи Э. Русские жесты и жестовые фразеологизмы. В сб. Веграри В. (ред.) Россия:

История и язык. Печ: Edenscript Kft., s 114-119. www.ruscorpora.ru. (2012) Национальный корпус РЯ объемом более 300 млн. слов, информационно-справочная система, основанная на собрании русских текстов в электронной форме.

9. Знаковая природа грамматики лингвокультуры Abstract Influenced by the boom of intercultural communication in globalized world a change is going on from the study of foreign laguages into the study of linguocultures, embracing all verbal-nonverbal channels of communication. The paper is devoted to the problems of signality in linguocultures. Keywords: linguoculture, signality, pragmatic opposition, axiological inference. 1. Межкультурная коммуникация во время глобализации В «глобальной деревне» складывается некая универсальная культура. Ведущим вербальным носителем этого процесса в настоящее время является американский вариант английского языка, который функционирует как универсальный язык-посредник. Наблюдается рост межкультурных встреч, что порождает рост количества коммуникативных неудач: говорящие подсознательно переносят особенности национальных культур на акты коммуникации, поэтому межкультурное общение порой превращается в „коммуникативное минное поле”. Большинство провалов возникает в невербальной коммуникации. Помимо неосонанного характера коммуникативного поведения, это связано с тем, что роль невербальной коммуникации в межкультурном общении пока мало изучена. Лингвокультура рассматривается нами как семиотическая система, включающая коплекс вербальноневербальных каналов общения. Систему, закономерности и правила функционирования лингвокультурыобразно мы называем грамматикой лигвокультуры. Очертания компаративного изучения и преподавания лингвокультур лишь недавно стали вырисовываться на карте прикладной лингвистики (см. Гетьманенко 2010; Зиновьева, Юрков 2009; Павловская 2010; Прохоров, Стернин 2007; Сергеева 2005; Стернин 2003; Тен 2007; Тер-Минасова 2008а, 2008б). На смену преподавания иностранных языков приходит компаративное изучение лингвокультур, иными словами – преподавание межкультурной коммуникации. На путях к этой цели мы остановимся на проблеме знакового характера лингвокультур. Мы не предполагаем, что лингвокультуры функционируют по знаковому принципу, наподобие фонологии, морфологии и семантики многих языков. Однако гипотезируем, что в области коммуникативного поведения применимы процедуры компонентного и пропозиционного анализа с той разницей, что по невербальным каналам лингвокультур в основном происходит обмен прагматической информацией. В данной работе представлена попытка найти элементы знаковости (системности) в грамматиках лингвокультур, могущих содействовать процессу разработки межкультурной компетенции лиц, изучающих иные лингвокультуры.

2. Знаковый характер грамматики лингвокультуры Параметры (измерения) лингвокультуры рассматриваются нами как ценностные установки, детерминирующие вербально-невербальные поступки носителей данной лингвокультуры. Параметры лингвокультуры (например, параметры контекста, дистанции власти, индивидуализма / коллективизма, избегания неопределенности, маскулинности / фемининности и др.) определяют сферы и способы действия семиотического инвентаря, регулируют коммуникативным поведением членов культурно-языкового коллектива. Тончайшие расхождения между измерениями сопоставляемых лингвокультурных общностей обнаруживают семиотические расхождения между их коммуникативными традициями, средствами и формами общения. К примеру, представители иных лингвокультур нередко характеризуют русских людей следующим образом: „русские часто перебивают собеседника, легко вмешиваются в разговор, любят давать советы, критиковать, спорить, могут задавать личные вопросы, позволяют себе сделать замечания окружающим, навязывают свое мнение другим, не контролируют свои эмоции, в процессе общения оказывают воздействие на собеседника и т. д.” (Зиновьева, Юрков 2009: 197). Из этого следует, что тексты порождаемые русскими коммуникантами, содержат значительное количество речевых конструкций перебивания собеседника, вмешивания в разговор, выражения совета, критики, спора и т. д. Разумеется, подобные конструкции имеются и в других лингвокультурах, однако формы и меры их реализации различаются как в количественном, так и в качественном планах.

Для грамматики лингвокультуры характерен не ассоциативный, а инференционный способ работы. Это означает, что информация коммуникативных поступков реализуется в виде аксиологических выводов собеседников / окружающих. Приведем пример из жестовой коммуникации. Наблюдая «постоянную» улыбку американцев, русские делают вывод, что «американцы неискренние». В свою очередь, вывод американцев о «неулыбчивости» русских звучит так: «русские неприветливые». Перед нами формула взаимного межкультурного недоразумения, осуществляемого на базе оппозиции 'постоянная улыбка' ↔ 'редкая улыбка'. Посредством сбора и анализа подобных оппозиций можно разработать курсы типа «Грамматики русской лингвокультуры в сопоставлении с венгерской». Аксиологические выводы о коммуникативных поступках инокультурных собеседников работают следующим образом. Если поступки представителя лингвокультуры «А» соответствуют нормам лингвокультуры «Б», то его репутация возвышается (или может возвышаться) в глазах представителей лингвокультуры «Б». Если же его поступки не отвечают нормам лингвокультуры «Б», то в оценках представителей лингвокультуры «Б» о нем возникают негативные выводы, вследствие чего его репутация снижается. Позитивная / негативная оценку репутации собеседника поддается прогнозированию. В качестве иллюстрации приведем пример тоста, широко практикующегося в русской лингвокультуре, высоко оценивающей умение говорить красноречивые тосты. Так, на вопрос «Ценится ли человек, умеющий произносить тосты?», в русской среде гарантирован ответ «Да», в противном случае – «Нет». Русский человек, оказавшийся в гостях у венгров, с удивлением констатирует отсутствие тостов. Венгру же, приглашенному в гостеприимный дом русского человека, может показатяся уникальным, что во время застолья русские не могут обойтись без тостов. Таким образом в примерах, представленных выше, налицо знаковый характер лингвокультур. Здесь необходимо оговориться об этноцентризме, который представляет собой «механизм межэтноческого восприятия, заключающийся в склонности оценивать явления окружающего мира сквозь призму традиций и норм своей этнической группы, рассматриваемой в качестве всеобщего эталона» (Этноцентризм 2013, 1). Добавим, что указанная в определении «склонность» носит неосознанный характер, вследствие чего (как правило, отрицательные) аксиологические суждения лингвокультурных общностей реализуются на базе подсознательных «убеждений». Подсознательная вера во всеобщий характер национального эталона означает, что невербальные каналы коммуникации виртуально функционируют в качестве универсальной семиотической системы.

3. Оппозиции между параметрами лингвокультур В работах Э. Холла 1959, 1966, Г. Хофштеде 2001, 2004 и Ф. Тромпенаарса 2003 выдвинуты следующие параметры (измерения) культур, релевантные в коммуникативном поведении: 1) контекст, 2) дистанция власти, 3) индивидуализм – коллективизм, 4) избегание неопределенности, 5) маскулинность – фемининность, 6) время, 7) пространство, 8) универсализм – партикуляризм, 9) нейтральность – аффективность, 10) специфичность – диффузность. Из них мы остановимся на первых 5-и параметрах.

3.1. Параметр контекста (сильный – умеренный – слабый контекст) Под контекстом понимаются компоненты невербальной коммунникации (Э. Холл 1959: „the silent language”), которые дополняют, видоизменяют, заменяют вербальные сообщения и вступают с ними в синергетическое взаимодействие. В англо-саксонских, скандинавских и германских лингвокультурах ведущая роль принадлежит вербальному языку: смысл сообщения, как правило, тождественен с буквальным значением высказывания. Это – признак слабого контекста. В азиатских, арабских, средиземноморских и восточно-европейских лингвокультурах, наоборот, налицо сильный контекст. В них велика роль невербальных факторов, традиций, обычаев, интуиций, ритуалов, коммуникативного поведения, кинем, а также образных, иносказательных конструкций вербального языка. „Западный человек (...) слышит только то, что было сказано, не пытаясь домыслить услышанное. У русского же сначала работает воображение и интуиция, а уже потом воля и ум” (Сергеева 2005: 139). В русской и венгерской лингвокультурах роль контекста колеблется между средней и сильной. При этом необходимо отметить, что в рамках одной и той же лингвокультуры могут наблюдаться как индивидуальные, так и групповые различия. Например, среди интеллигенции

наблюдается более слабый контекст, чем среди малообразованных людей. Также примечательно, что интуитивное мышление и чувство подтекста обычно более характерны для женщин, нежели для мужчин. Таблица демонстрирует прагматические оппозиции между лингвокультурами низкого и высокого контекстов: признаки лингвокулькультур

низкий контекст

высокий контекст

Велика ли роль невербального общения?

–

+

Важна ли роль фоновых знаний?

–

+

Велика ли роль интуитивного мышления?

–

+

Является ли ведущим вербально-логическое мышление?

+

–

Близок ли смысл сообщения к буквальному значению высказывания?

+

–

Четко ли выражается в высказываниях оценка говорящего?

+

–

3.2. Параметр дистанции власти (большая – средняя – небольшая дистанция власти) Каждая культура характеризуется тем, насколько высока в ней степень социального неравенства. Признаками большой дистанции власти являются культ власти и личности, вера в доброго царя, в справедливого лидера страны и др. Примечательно, что наблюдается обратная пропорция в плане демократии и политических анекдотов. При малоразвитой демократии или диктатуре богата и развита система политических анекдотов, в противоположном случае таких анекдотов меньше (Лендваи 2000). В Швеции, например, практически нет политических анекдотов. Русская лингвокультура характеризуется большой дистанцией власти, венгерская – средней, а шведская – небольшой. В странах с низким индексом дистанции власти власть не дает особых льгот и привилегий. Ценятся образованность, идеи и личные достоинства, а не статус данного человека. Предпочтение отдается минимизации неравенства и личной инициативе. В странах со значительной статусной дистанцией в семье царит атмосфера послушания и подчинения старшим. Некоторые прагматические оппозиции между лингвокультурами низкого и восокого индекса дистанции власти: признаки культуры

низкий индекс дистанции власти

высокий индекс дистанции власти

Дает ли власть особые льготы и привилегии?

–

+

Наблюдается ли минимизация неравенства?

+

–

– (+)

+

Высоко оценивается ли образованность?

+

– (+)

Высоко оценивается личная инициатива?

+

–

Налицо ли в семье атмосфера послушания и поднинения старшим?

–

+

Налицо ли в семье равные отношения?

+

–

Высоко оценивается ли статус?

3.3. Параметр ндивидуализма – коллективизма. Этот параметр показывает, насколько характерны для данной культуры личные или групповые ценности. В индивидуалистических лингвокультурах признаки коллективизма уступают личным ценностям, в коллективистских – наоборот. В русском менталитете налицо архетип коллективизма. Об этом свидетельствуют события русской жизни, традиции, обычаи и привычки русского человека (многочисленные праздники, веселье, застолье, хлебосольство, тосты и т. д.). Руссий человек любит «поговорить по душам», т. е. долго и откровенно говорить с хорошим знакомым, утешать его в случае нужды, давать ему советы. Признаками коллективизма являются и лексические единицы и устойчивые фразы типа самоварничать, чувство локтя, быть как все, и пословицы Человек без народу – что дерево без

плоду; В тесноте, да не в обиде; Один в поле не воин; Доброе братство дороже богатства; Семейная каша погуще кипит; И в раю жить тошно одному и др. Веселье в русском быту является непременным составляющим групповых ценностей: Веселье – от всех бед спасенье; Кто умеет веселиться, того горе не боится; Живи, не скупись, с друзьями веселись; Веселье Руси есть пити, не можем без того быти; У нас на Руси – прежде гостю поднеси; Не красна изба углами, а красна пирогами; Красному гостю – красное место; Умел звать – умей и угощать. Индивидуализм англосаксов отражается в следующих пословицах: An Englishman’s home is his castle; My house is my castle; Every man for himself; Every man is the architecht of his own fortune; God helps those who help themselves; A public hall is never swept. В последнее время в России, особенно среди молодежи, намечаются тенденцции индивидуализма. В венгерском менталитете исторически заложен индивидуализм, который часто оказывается сильнее коллективизма. Вообще говоря, на шкале параметра индивидуализма – коллективизма (и других измерений лингвокультур) каждая лингвокультура занимает свое специфическое место. Японский коллективизм, например, не включает признаки перебивания собеседника, навязывания своего мнения другим, воздействия на партнера и др.). Он отдает предпочтение сотрудничеству в работе и в быту, чувству долга перед коллективом, пожизненной верности к рабочему коллективу, сдержанности и доброжелательности в общении. Некоторые прагматические оппозиции между лингвокультурами низкого и высокого индекса коллективизма: признаки культуры

низкий индекс коллективизма

высокий индекс коллективизма

Зависит ли карьера от связей?

–

+

Зависит ли карьера от личных качеств и достижений?

+

– (+)

Отдается ли предпочтение пожизненной верности к рабочему коллективу?

–

+

Отдается ли предпочтение сотрудничеству в работе и в быту?

– (+)

+

Высоко ли ценятся веселье, застолье, хлебосольство и тосты?

–

+

Является ли ценностью привычка «поговорить по душам»?

–

+

Является ли ценностью неприкосновенность личной сферы?

+

–

3.4. Параметр избегания неопределенности (высокая – средняя – низкая степень избегания неопределенности) Параметр избегания неопределенности указывает на то, насколько представители данной лингвокультуры толерантны к неопределенным, неоднозначным ситуациям, новшествам и плюрализму. В лингвокультурах, толерантных к неопределенности риск, перемена места жительства, места работы являются нормальными явлениями жизни. Более того, то, что отличается от привычного, в людях вызывает любопытство. Наоборот, ценностями культур, стремящихся к определенности, являются стабильность, традиции, отсутствие риска и перемен. То, что отличается от привычного, в людях может вызвать чувство опасности и страха. «В культурах, толерантных к неопределенности, деление на «своих» и «чужих» отсутствует; отношения между членами группы и «аутсайдерами» практически одинаковые – ровные и приветливые, но при этом не слишком близкие. В этих культурах улыбаются всем, со всеми одинаково вежливы, Люди часто здороваются с незнакомыми, легко вступают в контакт, но дальше отношения не всегда имеют продолжение, сближение происходит медленно, в отношениях сохраняется определенная дистанция.» (Параметры измерения культур 2013: 9). В русской и венгерской культурах наблюдается высокая степень избегания неопределенности. В них характерны высчказывания „Не люблю рисковать. Не люблю нервничать” ( Сергеева 2005: 223). Некоторые прагматические оппозиции между лингвокультурами низкого и восокого индекса избегания неопределенности:

признаки культуры

низкий индекс избегания неопределенности

высокий индекс избегания неопределенности

Вызывает ли в людях любопытство то, что отличается от привычного?

+

–

Вызывает ли в людях чувство опасности и страха то, что отличается от привычного?

–

+

Высоко ли оцениваются стабильность и традиции?

–

+

Бывает ли, что люди улыбаются незнакомым?

+

–

Бывает ли, что люди здороваются с незнакомыми?

–

+

Одинаково ли вежливы люди с членами группы и с «аутсайдерами»?

+

–

Характерно ли деление людей на «своих» и «чужих»?

3.5. Параметр маскулинности – фемининности (высокая – средняя – низкая степень маскулинности или фемининности) В маскулинных культурах функции между представителями двух полов последовательно разделены по признаку мужское дело / женское дело. Маскулинность как признак менталитета распространена в лингвокультурах сильного контекста. Наиболее типичным представителем маскулинности среди мужчин является мачо (исп. macho – 'самец'). В культурах с женским началом нормы в равной степени касаются мужщин и женщин, наблюдаются равенство полов, разделение обязанностей по дому и воспитанию детей. Согласно менталитету многих россиян позорно, если мужчина занимается «немужским» делом, например, стиркой, уборкой квартиры, приготовлением пищи и др. О таком мужщине говорят, он «под каблуком», значит подкаблучник. Аналогичное можно сказать о традиционном венгерском менталитете. Некоторые прагматические оппозиции между лингвокультурами низкого и восокого индекса маскулинности: признаки культуры

низкий индекс маскулинности

высокий индекс маскулинности

Характерно ли равенство полов?

+

–

Четко ли разделены мужские и женские функции?

–

+

– (+)

+

мужским

+

–

Наблюдается ли разделение обязанностей по дому и воспитанию детейБ

+

–

Называется ли мужчина, занимающийся домашними делами, подкаблучником?

–

+

Предпочитают ли мужчины амбициозность, достижение успеха, силу воли и власть денег? Является ли сочувствие достоинством?

к

слабым

Отметим, что «это деление не является дихотомическим. В одной и той же культуре могут присутствовать как одни, так и другие характеристики» (Параметры измерения культур 2013: 10).

4. Оппозиции внутри параметров лингвокультур В целях выяснения элементов знаковости лингвокультур, необходимо давать детальную картину о культурных параметрах, потому что «коллективизм, который действительно свойственен русским людям, отнюдь не исключает индивидуализма. (...) [Крестьянская община] «по справедливости» распределяла землю по хозяйским дворам. Но работала каждая семья сама по себе. (…) В этом плане крестьяне были страшные индивидуалисты, (...) категорически отказывались косить сообща (…) Высокие заборы, которыми каждый русский «коллективист» норовит отгородиться от соседа (…) необходимы именно в коллективистском обществе, где все интересуются жизнью каждого, а каждый – жизнью всех» (Павловская 2010: 123-124). Фрагменты индивидуализма в рамках русского коллективизма: признаки лингвокультуры («крестьянский мир»)

признаки индивидуализма в рамках коллективизма

Каждая семья работала сама по себе?

+

Крестьяне отказывались косить сообща?

+

Крестьяне строили высокие заборы?

+

Еще один пример необходимости четкой картины о культурных параметрах. Согласно национальному стереотипу, русский коллективизм предполагает сильного лидера. Однако, впечатления американского велосипедиста, проехавшего маршрут «Москва – Петербург» вместе с русскими попутчиками-велосипедистами, вносит поправки в эту картину. Американца поразило, что «у группы русских велосипедистов не было лидера, ответственного за принятия решений. Просто все собирались вместе, обсуждали создавшуюся ситуацию, сообща принимали решение и выполняли его» (Павловская 2010: 125). Получается, что в данной ситуации потребность в лидере является компонентом не русского, а американского менталитета. Пример того, что коллективизм не всегда предполагает присутствие лидера: признаки лингвокультуры («велосипедный тур»)

группа русских велосипедистов

американский велосипедист

Нужда в наличии лидера

–

+

Обсуждение маршрута сообща

+

–

Коллективное принятие решений

+

–

В других ситуациях архетип русского коллективизма сохраняется по сей день: «Сколько бывших инженеров до сих пор с ностальгией вспоминают свою работу в каком-нибудь конструкторском бюро. Вот это была жизнь: сообща, порой без сна, всегда без денег, делали важное общее дело, имевшее большое значение для всей страны (...). А сейчас, в своем бизнесе (если это, конечно, удачливый бывший инженер), никакой радости – ну дом, ну яхта, ну жена длинноногая молодая красавица, ради чего работаешь – не понятно, да и единомышленников нет, в бизнесе каждый сам за себя» (Павловская 2010:133). Фрагменты сохранившегося коллективизма в мире индивидуализма:

признаки лингвокультуры («ностальгия бывшего инженера») Высоко ли сообща?

оценивается

Высоко ли оценивается единомышленниками?

вести

признаки коллективизма в мире индивидуализма

работу

работа

+

с

+

Высоко ли оценивается работа над важным общим делом?

+

В силу параметров лингвокультур межкультурные оппозиции могут реализоваться также и на уровне лексической семантики, см. значение слова умный в сочетании с лексемой человек (источник данных – Сергеева 2005: 13.15):

обладает хорошими ментальными способностями легко учится новому ведет себя скромно является порядочным доброжелателен готов помочь настойчив образован любит читать рассуждает логично видит все аспекты проблемы умеет говорить ясно любит общаться принимает других как они есть интересуется окружающим умеет встать на точку зрения другого человека умеет сочувствовать является хорошим слушателем является хорошим оратором

Умный человек: русский американе ц + + + + + +

японец

финн

венгр

+

+

+

+

+

+ +

+ +

+ + +

+ + + + + +

+ + + + + + + +

5. Заключение Опыт преподавания межкультурной коммуникации показывает, что подобные компаративные разыскания в области параметров линвокультур полезны в профилактике межкультурных коммуникативных неудач (от недоразумений вплоть до коммуникативных провалов), и могуть стать эффективными средствами в предупреждении национальных стереотипов. ЛИТЕРАТУРА Гетьманенко Н. И. Восприятие иной культуры: прототипы и стереотипы. Москва: «Academia”, 2010. Зиновьева Е. И., Юрков, Е. Е. Лингвокультурология: теория и практика. Санкт-Петербург: „МИРС”.

2009. Лендваи Э. Диалог культур: говорящие поступки, коммуникативные неудачи. // Бойцов И. А. (ред.) Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания. № 21, Будапешт: Российский культурный центр, 2007,48-53. Лендваи – Lendvai E. Russian and Hungarian Joke-Systems in Contact. In: Lendvai, E. (red.) Applied Russian Studies in Hungary, Pécs: Krónika Kiadó, 2000, 113-128. Павловская А. В. Россия и русские. Москва: «Центручебфильм», 2010. Параметры измерения культур. www.telenir.net/kulturologija_kategorija vezhlivosti_i_stil_kommunikacii/p4.php#metkadoc7 (23.01.2013). Прохоров Ю. Е., Стернин И. А. Русские: коммуникативное поведение. Москва: «Флинта», «Наука», 2007. Cергеева А. В. Русские: Стереотипы поведения, традиции, ментальность. Москва: Флинта: Наука, 2005. Стернин И. А. Очерк русского коммуникативного поведения. Галле, 1991. Стернин И. А., Стернина М. А. Русское и американское общение: основные различия. Протокол и этикет, 2003. Тен Ю. П. Культурология и межкультурная коммуникация. Ростов-на-Дону: «Феникс», 2007. Тер-Минасова С. Г. Война и мир языков и культур. Москва: «Слово / Slovo”, 2008а. Тер-Минасова С. Г. Язык и межкультурная коммуникация. Москва: «Слово / Slovo”, 2008б. Тромпенаарс – Trompenaars F., Hampden-Turner C. Business across Cultures. Capstone: 2003. Холл – Hall E. T. The Silent Language. New York: Doubleday, 1959. Холл – Hall E. T. The Hidden Dimension. New York: Doubleday, 1966. Хофштеде – Hofstede G. Culture's Consequences, Comparing Values, Behaviors, Institutions, and Organizations Accross Nations. Thousand Oaks CA: Sage Publications, 2001. Хофштеде – Hofstede, G., Hofstede, G. J. Cultures and Organizations: Software of the Mind. New York: McGraw-Hill, 2004.