1 TOXIKOLÓGIAI ALAPISMERETEK Tompa Anna
A nemzetközileg regisztrált vegyi anyagok száma az 1990-es évekre elérte a 10 milliót, amiből 50-75 ezer anyag kerül be közvetlenül a környezetbe. Ezek száma országonként igen különböző lehet a környezetszennyezés, az iparstruktúra és a technológia függvényében. Az iparilag viszonylag fejlett, volt szocialista országokban a legrosszabb a helyzet, mivel az iparfejlesztéssel nem tartott lépést a környezetvédelem és a természetvédelem. Ezért a helytelen környezetvédelmi és ökológiai gyakorlat miatt a talaj, a felszíni és az ivóvíz készletek súlyosan károsodtak, amelyek megóvása és a további romlás megakadályozása leköti a jelenleg rendelkezésre álló teljes környezetvédelmi kapacitást. Tehát ezekben az országokban a gazdaság teljesítőképességének függvénye, hogy a már kialakult károkat a jövőben felszámolják, vagy sem. Magyarország ebben a térségben a közepesen szennyezett területek, közé tartozik. Környezeti ártalmak A környezeti ártalmak forrásuk szerint három nagy csoportba sorolhatók: kémiai, fizikai és biológiai ártalmak. Mindhárom tényező képes megbontani a környezet egyensúlyát. Az ember tevékenysége kapcsán leginkább a kémiai ártalmak révén tudja befolyásolni a környezetet. A környezet állapota megállapítható a levegő, víz és a talaj minőségének jellemzésével, amelyek szennyezettsége a meteorológiai, földrajzi tényezőktől, az ipari és mezőgazdasági létesítmények, valamint a közlekedés és a fűtés korszerűségétől függ. Az ivóvíz minőségét mindezeken az emberi szennyező forrásokon kívül a felszíni és felszín alatti természetes vizek állapota, a talaj összetétele és a vízgazdálkodás jellege is befolyásolja. Ilyenek lehetnek a víztisztítási eljárások, csatorna és a csapadékvíz elszállításának módja, vagy az árvízvédelem fejlettsége. Magyarországon a háztartásoknak csak az 1/4-e rendelkezik csatornával, a többi háztartási szennyvíz a derítőkbe, illetve a talajba kerül. A talaj minőségét elsősorban a mezőgazdaság intenzitása, a hulladékok elhelyezése, és a növényvédelmi eljárások határozzák meg. Magyarországon évente több mint 10 millió tonna hulladék keletkezik, aminek egyharmada a mezőgazdaságból közel fele az ipari termelésből, a többi a szennyvízből és a háztartásokból származik. Ennek csupán a fele kerül újra hasznosításra, a többit lerakják. A korábbi évekről felhalmozott hulladék mennyiségét jelenleg kb. 250-300 millió tonnára becsülik. Csupán vörös iszapból, amit 2004-ig veszélyes hulladéknak minősítettek Magyarországon az évek alatt 50 millió tonnára halmozódott fel anélkül, hogy ártalmatlanították, vagy hasznosították volna. Az EU jogszabályok azért nem tekintik veszélyes hulladéknak a vörös iszapot, mert a nehézfém tartalma és a rádióaktivitás mértéke általában nem haladja meg az egészségre ártalmas határértéket. Jóllehet a haza vörös iszap maró hatású (pH 13,5), így a bázeli egyezmény szerint, ami minden 11,5 pH feletti szennyeződést veszélyesnek minősített, lehetett volna az EU jogszabályok alóli felmentést kérni. Ennek közöm-
2 bösítése és feldolgozása önmagában meghaladja a veszélyes hulladék feldolgozására szánt hazai erőforrásokat. A külső levegőszennyezésének forrása részben a háztartások fűtéséből, az ipari tevékenység okozta légszennyeződésből és a városokban főleg a motoros járművek kipufogó gázaiból származik. A légszennyező anyagok, széndioxid, kéndioxid, nitrogén oxidok és a szálló por a sűrűn lakott településeken jelentős egészségkárosodást okoznak, a szív érrendszeri és a tüdő eredetű megbetegedések okozta halálozást emelik. A városi szmog szélcsendes időben, párás ködös hideg időszakban gyakori, amikor a levegőtisztasági határérték feletti koncentrációban vannak jelen a szennyezők, ilyenkor szmog-riadót kell elrendelni, ami főleg az ipari termelés és a közúti forgalom csökkentésével jár. A levegő szennyeződésének két fő típusát különböztetjük meg, az egyik a külső (out-door) és belső (indoor) környezet levegő szennyeződése. A belső levegőszennyezésnek is két típusa van, a munkahelyi, ami jól szabályozott és az otthoni, ami teljesen kontrollálatlan és csak a lakók környezet-egészségügyi ismeretei és anyagi lehetőségei szabályozzák a minőségét. A külső levegő fő szennyező forrása a lakóhelyeken (főként a városokban) a gépjárműforgalom (kb. 50 %), az ipari és háztartási energiafelhasználás, fűtés (kb. 20-25 %), valamint a különböző régiók, települések szennyezését sajátos mintázatúvá tevő ipari objektumok, mezőgazdasági tevékenységek vegyi anyag emissziója (az összes szennyeződés kb. 25-30 %-a). A nitrogénoxidok (NO, NO2, N2O, N2O4) főleg a földgázzal működő tűzhelyekből, sütőkből, konvektorokból, kazánokból, gázzal működő vízmelegítőkből jutnak a levegőbe és ott 130-2500 g/m3 koncentrációt is elérhetnek. Hatásukra daganatkeltő nitrozó-származékok (pirén, krizén, bifenilek, aromás nitro-vegyületek), a szekunder, tercier aminokból rákkeltő nitrozaminok keletkeznek. A belső terek szennyezésére vonatkozó egyik legkorábbi megfigyelés az azbesztrostok levegőben való jelenléte és a tüdő-, illetve a mellhártya (mesothelioma) rosszindulatú daganatai közötti összefüggés felismerése volt. Az USA-ban már az 1920-as években az iskolák szigetelésére használtak azbesztet. A szünetekben unatkozó gyerekek gyakran rugdosták, vagdalták, karcolták az iskola falát, s évtizedekkel később e csoportokban a pleurális mesothelioma (mellhártya daganat) előfordulása emelkedett. Magyarországon csak 2001-ben indult el egy óvatos felmérés arról, hogy középületeinkben milyen mértékben lehet azbeszt szennyezettségre számítani. Becslések szerint a hazai lakások közül közel félmillió esetében használtak azbesztet tűzvédelemre, vagy szigetelésre. A természetes szennyezők közül külön figyelmet érdemel a radon gáz, ami a talajból szivárog a lakásokba, főleg a termálvíz források mentén lakók veszélyeztetettek. Légtechnikai eljárásokkal a lakások radon tartalma jelentősen csökkenthető, de ennek megtervezéséhez el kellene készíteni a települések radon-térképét.
Élelmiszer biztonság A biztonságos élelmiszer felhasználást nemzetközi és hazai egyezmények, ajánlások, megállapodások és törvények garantálják. Az élelmiszerek kémiai biztonsága
a termelés, szállítás, feldolgozás és az árusítás kapcsán érvényesülő előírások betartásától függ. A környezetszennyező anyagok többsége főleg az élelmiszerek közvetítésével jut az emberi szervezetbe. Éppen ezért ezek kimutatása, határértékeinek megállapítása és biológiai hatékonyságuk elemzése elsődleges népegészségügyi érdek. A WHO 1996-os világélelmezési csúcstalálkozóján olyan cselekvési tervet fogadtak el 2000-2005 közötti időszakra, aminek alapján az Élelmiszer-biztonsági Tanácsadó Testület 1999-ben elkészítette a „Magyarország élelmiszer-biztonsági helyzete az ezredfordulón” című tanulmányát, ami részét képezi az új Népegészségügyi programnak. Az élelmiszerek előállításának kémiai biztonsága a termeléstől a fogyasztóig tart, így magába foglalja a növényvédelem, állattenyésztés, feldolgozás, tárolás és csomagolás során felhasznált vegyszerek összességét. Ezek közül a közvélemény által is leginkább vitatott területek a növényvédő szer maradékok, az állatgyógyászati szerek (antibiotikumok) és az élelmiszer adalékanyagok, színezékek, konzerváló szerek tolerálható kvantitative mennyisége a NOAEL (A felhasználó személyt érő expozíciós szint, amelynél még semmiféle káros hatás nem mutatható ki) és ADI (Emberre vonatkozó elfogadható expozíciós szint) érték. A természetes élelmiszerszennyezők közül a mikotoxinok, a nitritek, nitrátok és a nehézfémek okozhatnak gondot. Nemcsak mérgező hatásuk lehet jelentős, hanem a természetes alapanyagok tápértékét ronthatják, felszívódásukat gátolhatják, vagy a mikroelemekkel kölcsönhatásban anyagcserezavart okozhatnak. A genetikailag módosított élelmiszerek előállítása új kihívást jelentett az élelmiszerbiztonság számára, hiszen itt nem elsősorban szennyeződésről, hanem a vektorok által közvetített késői hatások felméréséről van szó. Európában fokozott óvatosság övezi a témát, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a technológiai fejlődésben Európa lemaradhat, hiszen ezek az élelmiszerek olcsóbban és nagy mennyiségben állíthatók elő.
Jogszabályi háttér Magyarország, amióta csatlakozott a legfejlettebb ipari országokhoz, az OECD keretében folyamatosan alakítja át jogszabályait, amit az Európai Uniós csatlakozás tovább erősít. Ennek köszönhetően ma már a kémiai biztonságról szóló törvény (2001: LXXVIII törvény) és a hozzákapcsolódó rendeletek révén, a hazai jogalkotás teljes mértékben harmonizálta szabályozását. A jogi teendők után a fő feladat e jogszabályok érvényesítése a gyakorlatban. Ehhez viszont az szükséges, hogy a megvalósításban szereplő szakemberek kellő képzettséggel rendelkezzenek. A kémiai biztonság jogszabályban is belefoglalt alapelvei elsősorban a megelőzést szolgálják. Az elsődleges megelőzés (primer prevenció) olyan aktív tevékenység, amely a valódi kockázatok függvényében meghatározza a veszélyes anyagokkal foglalkozók teendőit és folyamatosan ellenőrzi a jogszabályok betartását.
3
4 A toxikológiai ismeretek haszna a gyakorlatban A veszélyek elhárításának módja, a valódi kockázatokat időről-időre történő felmérése, monitorozása, amihez a veszélyes anyagok környezeti koncentrációját folyamatosan mérni kell, mert a becsült adatok, csak tájékoztató jellegűek. A kockázat becslésnek különböző fázisai vannak, amit az alábbiakban ismertetek.
Kockázatanalízis A Kémiai Biztonság, mint fogalom, magába foglalja a toxikológiai és a farmakológiai ismeretek mellett a kockázatok elemzését és a vegyi anyagok életciklusának követését is. A kockázatanalízis fejlődő terület, mivel a vegyi anyagok és készítmények nagy száma, a felhasználás biztonságságára irányuló igény megköveteli a kockázatbecsléssel, kockázatkezeléssel és kockázat-közléssel kapcsolatos intézkedések megszervezését. Magyarországon a 2001: LXXVIII törvény 26.§ (4) bekezdése alapján valamennyi munkáltatónak el kell végeznie a kockázatok értékelését és döntéseket kell hoznia a kockázatok kezelésére. A kockázatanalízis olyan eljárás, amely magába foglalja a veszély tudományos értékelését, a kockázat valószínűségének és mértékének megállapítását (kockázatbecslés), valamint az összes intézkedés meghozatalát és végrehajtását, amellyel lehetővé válhat a megfelelő szintű védettség. A veszély kialakulási okainak feltárása és a javasolt kockázatkezelési intézkedések a munkáltatót terhelik. A kockázatanalízis három eleme közötti kapcsolat egyértelműen interaktív, a munkáltatók, munkavállalók és a felügyelők, (akik a végrehajtást ellenőrzik) folyamatos együttműködését feltételezi. Nincsenek hierarchikus alá, illetve fölérendeltségi viszonyok. Az Európai Unió (EU) 2000. december 20-án adta közre a kockázatanalízissel kapcsolatos harmonizálási tevékenységének előzetes eredményeit. Ez az anyag valamennyi a kockázattal kapcsolatos tevékenységet együttesen kockázatanalízisnek (kockázatelemzésnek) nevezi. A kockázatanalízisen belül megkülönbözteti a kockázatbecslést, a kockázatkezelést és a kockázat-kommunikációt. A három tevékenység általában időrendi sorrendet is jelent és a továbbiakban ezek rövid ismertetésére vállalkozunk.
Kockázatbecslés A kockázatbecslés a kockázati forrás(ok) okozta expozíciót követően, meghatározott feltételek mellett az embert vagy a környezetet érintő káros hatás(ok), esemény(ek) valószínűségének és súlyosságának értékelési folyamata, beleértve a kísérő bizonytalanságok azonosítását. A kockázatbecslés magában foglalja: • a veszély azonosítását, • a veszély jellemzését,
• az expozícióbecslést és • a kockázat jellemzést. A kockázatbecslés elvégzéséhez szükséges lépések megértéséhez tisztázni kell a veszély, a kockázat és a kockázati forrás fogalmát. Veszély – az a képesség, hogy egy kockázati forrás egészségre, környezetre káros hatást, vagy eseményt vált ki. A veszély jellemzésére a dózis-választ vesszük alapul a NOAEL/LOAEL hányados alapján. LOAEL= az a legalacsonyabb expozíciós szint, ahol a káros hatások már megfigyelhetők. A NOAEL= az a szint, amelynél semmiféle káros hatás még nem mutatható ki. Ha ennek hányadosa nagyobb, mint 1, akkor fokozott veszéllyel kell számolni. Kockázat valamely káros hatás/esemény bekövetkezésének valószínűsége és súlyossága, amely az embert vagy a környezetet érinti kockázati forrás(ok) okozta expozíciót követően, meghatározott feltételek mellett. Kockázati forrás – olyan tényező, közeg, kereskedelmi/ipari folyamat, eljárás vagy helyszín, amely rendelkezik azzal a képességgel, hogy káros hatást/hatásokat váltson ki.A veszély valamely vegyi anyag meghatározott feltételek mellett (gyártás, felhasználás, raktározás, szállítás, stb.) kifejtett egészségkárosító és környezetszennyező/károsító hatásának esélyét jelenti. A veszély azonosításakor az első lépést a vegyi anyagról vagy készítményről rendelkezésre álló információk (fizikai-kémiai, toxikológiai, ökotoxikológiai) összegyűjtése és a károsító hatás megítéléséhez szükséges vizsgálatok (állatkísérletek, környezeti károsodás/szennyeződés mérése) elvégzése jelenti. A veszély azonosítása az embert vagy a környezetet érintő káros hatásokat, eseményeket okozó kockázati források azonosítása. A humán kockázatok megítéléséhez egyes vegyi anyagok vizsgálatánál nyert állatkísérletes adatok, epidemiológiai felmérések, vagy modellek alkalmazása jöhet számításba. Genotoxikus, vagy szenzibilizáló anyagok esetében küszöbdózist nem lehet megállapítani. Az állatkísérletekben viszonylag nagy dózisokkal végzett kísérletek eredményeiből kell megállapítani a humán körülmények között várható alacsony dózistartományban történő expozíció hatását. Ezeknél a kalkulációknál számításba kell venni a különböző expozíciós utakon (belégzés, lenyelés, bőrön át történő felszívódás) történő felszívódásból adódó különbségeket. Meg kell fogalmazni a hiányzó adatok miatti kényszerű egyszerűsítéseket, valamint a számítások bizonytalansági tényezőit. A veszély azonosítási eredmények összehasonlíthatósága érdekében az utóbbi 30 évben jelentős lépések történtek a fizikai, kémiai, mikrobiológiai, toxicitási és ökotoxicitási vizsgálati módszerek elvégzésének és az eredmények értékelésének egységesítése érdekében. Az OECD és az Európai Unió ezzel kapcsolatos erőfeszítéseit érdemes kiemelni, ugyanis útmutatókat adnak közre (test guideline), amelyek segítségével az in vivo és in vitro vizsgálatok elvégezhetők. A kockázatok jellemzésére a gyakorlatban bevezették a mikrorizikó (µR) fogalmát: µR = 1/106 kockázat. Ez azt jelenti, hogy ha egymillió embert 1 µR kockázatnak tesznek ki, akkor 1 halálos áldozat várható. Többnyire ezt úgy állapítják meg, hogy az emberek 1 µR -t jelentő helyzetet teljesen elfogadhatónak tartanak. A kockázat mértéke függ valamely kórosnak ítélt jövőbeni esemény bekövetkezési valószínűségétől és a kár nagyságától.
5
6 Elfogadható kockázat az olyan fájdalommal, vagy egészségkockázattal járó állapot, vagy sérülés valószínűsége, amely az egyén, csoport vagy a társadalom által még elfogadható. Az elfogadható kockázat kialakítását befolyásoló tényezőket az 1. táblázat mutatja. A veszélynek való kitettséget minden egyes hatásra és embercsoportra el kell végezni. Az eljárásnak főleg azokat az expozíciós toxikológiai vizsgálatokat kell célzottan elvégezni, amelyeknél már hatás várható. A kockázatot nem minden esetben tudjuk mérőszámmal jellemezni, és nincs is mindig szükség a kockázat abszolút értékének mérésére (kvalitatív expozíció becslés). Gyakori, hogy egy sor környezeti problémát, vegyi anyagot, terméket vagy szennyezett területet csak egymással szeretnének összehasonlítani, sorrendbe akarják őket állítani és a prioritásokat meghatározni. Ilyenkor nincs szükség abszolút mérőszámra, megfelel a relatív kockázatbecslés is. A relatív vagy kvalitatív kockázatbecslést gyakran előzetes kockázatbecslésre használják, végeredménye leggyakrabban egy pontszám, mely azonos típusú környezeti problémák és hatások összehasonlítására alkalmas és szennyezett területek felmérése, rangsorolása során alkalmazott eljárás. Az iparágak jellegzetes és jól körülhatárolt környezeti hatásainak megítélésére kidolgozott vagy egyes nemzeti kármentesítési programok céljára létrehozott relatív kockázatbecslési módszerek olyan eszközt jelentenek, melyek segítségével a környezetvédők és irányító szakemberek értékelhetik és osztályozhatják az iparágakat, az üzemeket vagy a szennyezett területeket.
Lakossági kockázatbecslés Ezek a relatív kockázatbecslési módszerek általában lokális kockázatok jellemzésével foglalkoznak, és elsősorban és a károk megelőzésére összpontosítanak. Általában előzetes felmérésre vagy szűrésre használják, s a pontszámban kifejezett eredmény alapján összehasonlítás, illetve rangsorolás lehetséges. Az egyes területek tervezéséhez, rendeletek megalkotásához, szabályozásához, vagy büntetéshez nem adnak elegendő információt. A lakossági környezeti kémiai kockázat abból adódik, hogy az ökoszisztéma, és benne az ember a természetbe kikerült veszélyes anyagok komplex hatásainak van kitéve. A vegyi anyagok a környezetbe kerülve az ökoszisztémában nehezen becsülhető változásokat eredményeznek, egyensúlyok eltolódását, a fajok eloszlásának megváltozását, gyakran egyes fajok teljes kipusztulását, s ezzel helyrehozhatatlan károkat okoznak. A károk jelentkezhetnek globálisan, az egész Földet, vagy kisebb-nagyobb régiókat érintve, pl. vízgyűjtő területeken, vagy lokálisan, így hulladéklerakó helyek, vagy bizonyos gyárakhoz kötve. A hatás az egyes környezeti elemekben eltérő, így ugyanazon anyag kockázata különbözhet talaj és felszín alatti víz, vagy felszíni víz és üledékének esetében.
Kockázatkezelés A kockázatkezelés elsősorban az érintettek tájékoztatását és a teendők megnevezését jelenti. Ezért nem mentes politikai megfontolásoktól. A társadalom igényeihez igazodva teszi meg a szükséges intézkedéseket és használja fel a kommunikáció eszközeit. A kockázatok közlése a kockázat kezelés része. A közlés mellett a megnyugtató védelmi intézkedéseket is közölni kell, és a közlésnek az előre kiépített kontroll lehetőségek alkalmazására (monitoring/surveillance) kell támaszkodnia. Ebből következik az is, hogy a kockázatkezelés olyan döntéshozó folyamat, amelynek során a politikai, szociális, gazdasági és műszaki irányítást végzők a kockázatbecslésre alapozott véleményüket különböző szinteken kommunikálják.
A kockázatkezelés két nagy, egymásra épülő szakaszra oszlik: • a kockázatkezelésre és • a kockázatkezelési intézkedésekre (a kockázat csökkentése, kockázat elkerülése) A kockázatértékelés során felhasználják a különböző tudományágak információit és tapasztalatait, valamint a kockázat becslés eredményeit, és ezek integrálásával történik a létező kockázat objektív meghatározása. Ez szolgál azután a kockázat csökkentésére vagy elkerülésére irányuló javaslatok, kezelési eljárások és szabályok kidolgozására. Természetesen, alapelvként kezelendő valamennyi, a kémiai biztonságra és környezetvédelemre vonatkozó törvény és rendelkezés betartása, illetőleg betartatása. A kockázat csökkentésére elrendelt intézkedések hatékonyságát meghatározott időszakonként értékelni kell. A korábbi döntések eredményességét az jelzi, ha a következő alkalommal végzett kockázatbecslés alacsonyabb szintű kockázatot fog meghatározni. Abban az esetben, ha a helyzet nem változik vagy esetleg romlik, ez azt jelenti, hogy vagy a döntés volt hibás (szakemberek hibája, munkáltató vagy döntéshozók felelőssége), vagy az intézkedést nem hajtották végre.
Kockázat-kommunikáció A kockázatkommunikáció vagy kockázatközlés a kockázatra vonatkozó információk és tudományosan megalapozott vélemények interaktív cseréje a kockázatbecslők, kockázatkezelők, fogyasztók és más aktuális vagy potenciális érdekeltek között. Ebben a folyamatban az oktatásnak és a képzésnek különösen nagy jelentősége van, hiszen a hiteles tájékoztatás csak a tények ismeretére épülhet. A tények ismertetése viszont szaktudást feltételez, ezért nem tekinthető cenzúrának az, ha egy katasztrófa helyzetben bárki nem nyilatkozhat. A hatóságok szakértőket alkalmaznak, akik kellő óvatossággal próbálják a helyzetet felmérni és ennek alapján véleményüket kialakítani. Ez elsősorban a kormányzati szervek kötelessége és nem a civilek dolga, hiszen a döntésekért kormányzati szervek és szakembe-
7
8 rek vállalják a felelősséget. Ez feltételezi azt, hogy az érintett munkavállalók, a fogyasztók, és lakosság között érdemi és bizalmi kapcsolat legyen, aminek feltételeit biztosítani kell. Ezért írja elő a kémiai biztonságról szóló 2001. évi XXV. törvény 27 §-a az oktatói szféra számára a következőket: „A kémiai biztonság, illetőleg a veszélyes anyagok, illetve a veszélyes készítmények helyes kezelésének alapelveit, legfontosabb szabályait – különösen a veszélyes anyagok, a veszélyes készítmények felismerésére, az általánosan használt veszélyes anyagok (készítmények) tárolására vonatkozó ismereteket – a Nemzeti Alaptantervnek tartalmaznia kell.”. A munkahelyi, illetőleg lakóhelyi kockázatkommunikációhoz biztosítani kell a naprakész információkat (right to know elve). A kommunikációs csatornák mennyisége és minősége meghatározza az információcsere sebességét. A számítástechnika és telekommunikáció fejlődése garanciát jelenthet az információcsere színvonalának jelentős emelkedésére.
Ajánlott irodalom: Tompa Anna: Kémiai Biztonság és Toxikológia Medicina Kiadó Tompa Anna: Környezeti ártalmak és a rák. Sub Rosa Kiadó Tompa Anna: Sérült világunk egészsége, Semmelweis Kiadó
1. táblázat Az elfogadható kockázat kialakítását befolyásoló tényezők
HÁTRÁNYOK az egészségromlás gazdasági következményei az alkalmazottak elvesztése fokozott állami támogatás az egészségvédelem és a munkavédelem területén az életminőség csökkenése
ELŐNYÖK gazdasági előny az iparban, vagy a mezőgazdaságban az alkalmazottak megtartása fokozott állami bevételek
javuló életkörülmények
9
