1
TOVÁBBKÉPZÉS Az érbetegek rehabilitációjának eszközei Írta: DR. BALLAGI FARKAS
Bevezetés Az a megtiszteltetés ért, hogy Urai László professzor, volt tanítómesterem halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen elıadást tarthattam. A rendezvény ünnepélyességét fokozta, hogy a MÁV Központi Rendelıintézet érgondozója fennállásának 30. évfordulóján az ugyancsak harminc esztendıs kapuvári Érbeteg Rehabilitációs Osztály is köszönthette. Az alábbi közlemény az elıadás alapján készült. Urai professzor is hangsúlyozta, hogy az angiológiai klinikumban a különbözı eredető pathológiai folyamatok nyomán azonos morfológiai következményekkel és jellegzetes tünettel járó, úgynevezett "krónikus obliteratív verıérbetegség" az egyik leggyakoribb, sok terápiás problémát okozó, a végtag elvesztésének veszélyével járó betegségcsoport. A rehabilitációs feladatokat tekintve is kiemelkedik a perifériás érbetegségek koréból, ezért mint modellbetegségen keresztül mutatjuk be a hazai rehabilitációs lehetıségeket. A krónikus obliteratív verıérbetegség fı jellemzıi: multifaktorális eredető, krónikus, generalizált, progresszív jellegő folyamat. Jelenleg hathatós oki terápia nem ismert, a betegek fogyatékossá vagy rokkanttá válása gyakori. A krónikus obliteratív verıérbetegségben szenvedık állapotuktól függıen belgyógyászati, invazív radiológiai vagy érsebészeti beavatkozásokon, végsı esetben amputáción esnek át. Gyógyításukat, gondozásukat a betegség megállapításától kezdve életük végéig rehabilitációs orvosi szemlélettel kell végigkísérni. A betegek rehabilitációs programjának összeállításához a legfontosabb az aktuális teljesítıképesség felmérése. Ehhez segítséget nyújtanak a noninvazív mőszeres, elsısorban a CW és duplex ultrahang, valamint a plethysmographiás vizsgálatok, illetve a funkcionális próbák (klaudikációs index, Ratschow-féle helyváltoztatási próba stb.) A betegek anamnézisében szereplı rizikófaktorok az invazív beavatkozások, a betegség egyéb érlokalizációi és a kísérıbetegségek, amelyek megoszlását az 1996. évi beteganyagunkból (915 alsó végtagi idült obliteratív verıérbeteg anamnézise alapján) az 1. ábrán, valamint az I. , a II. és a III. táblázatban mutatom be. Az adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy többszörös károsodással, illetve fogyatékossággal kell számolni, ebbıl adódóan a rehabilitációs programot egyénre szabottan kell összeállítani.
2
1. ábra. A leggyakoribb rizikótényezık (1996).
I. táblázat. Az anamnézisben szereplı invazív beavatkozások.
II. táblázat. Az anamnézisben szereplı egyéb érlokalizáció.
III. táblázat. Az anamnézisben szereplı kísérıbetegségek. A következı lépés a rehabilitációs célok megjelölése, amelyek az alábbiak: 1. a teljesítıképesség fokozása, 2. a progresszió lassítása, másodlagos prevenció, 3. az életminıség javítása
3 A rehabilitációs program eszközei a következık: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
mozgásterápia, balneoterápia, fizioterápia, masszázsterápia, dietoterápia, életmód terápia. pszichoterápia.
Mozgásterápia A perifériás érbetegek rehabilitációjának leghatékonyabb részét képezi. Urai is felhívta a figyelmet arra, hogy az izommunka eredményeként a lokálisan keletkezı, nem specifikus anyagcseretermékek egyéb effektusokat elnyomva erıs vasodilatációt okoznak. így a perifériás ellenállás csökken, a perfúziós nyomás nı, a kollaterális keringés javul, a vénás visszafolyás fokozódik. A mozgásterápiának egyéb kedvezı hatásai is ismertek, így a fibrinolitikus aktivitás megnı, az oxigén szaturáció fokozódik, a glukóz tolerancia javul, a zsíranyagcsere kedvezıbbé válik, még a munkakedv is fokozódik, idıs korban pedig az inaktivitási szindróma elkerülhetıvé válik. Természetesen ügyelni kell arra, hogy a terhelés ne legyen nagyobb, mint a kompenzációs lehetıség. Az érelzáródás nagysága és funkcionális stádiuma szerint, gyógytornász irányítása mellett, egyénre szabottan, napi harminc perces értornát, valamint 100 lépés/perc ütemő járásgyakorlatokat kell a betegnek elvégeznie. Az amputáltaknál és a hemiplég betegeknél a gyógyászati segédeszközök használatára és a járástanításra külön hangsúlyt kell fektetni. A járást, helyváltoztatást segítıeszközök (tám- bot, mankó, járókeret, kerekesszék) biztosítása, illetve a korai és jó protetizálás alapvetıen fontos. A fı cél az, hogy a perifériás érbeteg ne váljon az ágy rabjává. Balnoeterápia A több évszázados kedvezı tapasztalatok és az évtizedek óta bizonyított kedvezı kemospecifikus élettani hatások alapján a szénsavas vizes vagy gázfürdık a perifériás érbetegek kiegészítı kezelésére - a megfelelı indikációk figyelembe vételével - felhasználhatók. Hazánkban a perifériás érbetegek rehabilitációs kúrájában szénsavas fürdıkezelést jelenleg Balatonfüreden, Kapuváron és Szolnokon alkalmaznak. Fizioterápia A perfúziós zavarok figyelembe vételével elsısorban a kisfrekvenciás elektroterápia különbözı formái (diadinamikus áram, iontoforézis, TENS stb.) és az ultrahangkezelés fájdalomcsillapításra és a mozgásszervi eredető kísérıbetegségek ellátására használhatók. Neuropathiák, fantomfájdalom esetén magnetoterápia is szóba jöhet. Trófikus fekélyek, idült bırelváltozások kezelésére a fotóterápia (polarizált fény, softlézer) biostimuláló hatása is felhasználható.
4 Masszázsterápia Gyógytornászok által végzett speciális reflexzóna masszázs alkalmazható, amely a szimpatikus tónust csökkenti, a nyugalmi keringést javítja. Dieloterápia Fıcélja az ideális testsúly elérése és fenntartása, a szénhidrát- és zsíranyagcsere normalizálása, a só- és vízháztartás egyensúlyban tartása. Életmód terápia A rehabilitációs munkacsoport minden tagjának feladata az életvezetési tanácsadás is, amelynek legfıbb elmei: a betegség lényegérıl való felvilágosítás, a rizikótényezık káros hatásairól és az életmód változtatás hasznosságáról való meggyızés. A tanácsadás során a lábápolás, az öltözködés és a mindennapi élet legkisebb részleteire is ki kell térni. Alapelv, hogy a tiltás helyett felvilágosítással kell a beteget motiválni helytelen életstílusának megváltoztatására. A tanácsadás csak akkor lehet hiteles, ha az egészségügyi dolgozók példát mutatnak (például nem dohányoznak). Pszichoterápia Sajátos eszközeivel a betegeket aktivizálja egészségi állapotuk helyreállítására (például a dohányzás abbahagyására), a károsodás elfogadására, motiválja a segédeszközök használatát. Új viselkedési formák begyakorlásával, társadalmi, környezeti adaptációval segíti az életstílus megváltoztatását, az önérvényesítés megvalósítását. Intézményrendszer Az érbetegek rehabilitációs eszköztára határozza meg a rehabilitációs munkacsoport összetételét. A team vezetıje rehabilitációs képzettségő angiológus orvos, tagjai: pszichológus, gyógytornász, fizioterápiás asszisztens, dietetikus,egészségnevelı, szociális munkás, ortopéd mőszerész, ápoló személyzet.
5 2. ábra. A perifériás érbetegek progresszív ellátásának, gondozásának és rehabilitációjának intézményrendszere. A rehabilitációs osztály tárgyi feltételei közül a legfontosabb a diagnosztikus és kezelı helyiségek mellett a tornaterem és csoportos pszichoterápiára, egészségnevelésre alkalmas közösségi helyiségek, valamint a mozgás- és fizioterápiához szükséges speciális berendezések biztosítása. A perifériás érbetegek progresszív ellátásának, rehabilitálásának intézményrendszerét a 2. ábra mutatja be. Itt kell hangsúlyozni, hogy a betegirányítás szervezésében, a gondozásban a háziorvosnak kulcsszerepe van. A szakmai ellátás fıközpontjai a fıvárosi, illetve megyei angiológiai centrumok. A rehabilitációs szakintézetek, szanatóriumok, így a kapuvári Érbeteg Rehabilitációs Osztály is speciális rehabilitációs szakfeladatokat látnak el, a fı szakmai koordináló szerep pedig az országos intézetekre hárul. A krónikus obliteratív verıérbetegek esetében a rehabilitáció akkor hatékony, ha a betegség korai szakaszában kezdıdik, s folyamatos, komplex és interdiszciplináris. Mindezek megvalósítása érdekében a minıségbiztosítás elengedhetetlen. A rehabilitáció célkitőzéseivel ellentétben áll a korai rokkantosítás. El kell érni, hogy a leszázalékolás, ha szükséges, csak a komplex rehabilitációs program után történhessen. Dr. Ballagi Farkas Lumniczer Sándor Kórház Érbeteg Rehabilitációs Osztály 9330 Kapuvár, dr. Lumniczer S. u. 10.
Érbetegségek: 1998/3. - 117-119. oldal
