Top20 Kisparcellás Összehasonlító Fajtakísérletek Small plot comparative variety trials 1
EREDMÉNYEK RESULTS 2016
HIBRIDKUKORICA CORN
I. – II. Korai és középérésű csoport Early and medium maturity groups KŐSZÁRHEGY 2016. 11. 21.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 1010295257437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
A Top20 Fajtakísérletek értékelése és eredménytáblázatai, 2016. Összefoglaló táblák és a kísérleti helyek adatai A kísérletek tervezését és irányítását a Magyar Kukorica Klub Top20 Bizottsága dr. Szieberth Dénes szakmai irányításával végezte. A bemutatott eredmények 16 kísérleti helyen elvetett kisparcellás, négyismétléses, véletlen elrendezésű kísérletből származnak. Mindegyik helyen 18 korai érésű és 6 középérésű hibridkukorica fajtát vetettek el, az éréscsoportoknak megfelelően elkülönített kísérletekben. A középérésű kísérletben egy késői éréscsoportba tartozó hibrid információs jelleggel szerepelt. A 16 elvtett kísérletből 15-öt takarítottak be sikeresen, de az időjárási és talajviszonyok miatt 4 kísérlet adatai nem érkeztek be időben, ezek értékelésére később kerül sor. Az értékelést a MTA Mezőgazdasági Kutató Központ, Martonvásár Növénytermesztési Osztályának munkatársa, Arany Anikó végezte, Dr. Árendás Tamás osztályvezető irányításával. Az adatfeldolgozás módszertana a korábbiakhoz hasonlóan, Sváb János alapvető biometriai munkásságára épült.
1. ábra: A Top20 kísérletek elhelyezkedése (Magyarország, Ausztria)
A magyarkukoricaklub.hu weboldalon található interaktív térkép tartalmazza a fajtakísérletekre jellemző adatokat, s lehetővé teszi kommentárok hozzáfűzését (1. ábra). A Magyar Kukorica Klub Egyesület a kísérleti tevékenységhez szükséges költségek jelentős részét támogatásokból fedezi, ezért a fejlesztésekhez szívesen fogad támogató összegeket, adományokat. Az adományozók nevét, amennyiben ehhez hozzájárulnak, a közlések alkalmával megemlítjük.
Kísérlet beállítási és érékelési szempontok A kísérletbe vont hibridek sorát részben a Top20 Bizottság döntése, részben a Fajtatulajdonosok bejelentései alapján állítottuk össze. Továbbra is hiányoljuk a termelői igényeket. Jóllehet, a köztermesztésben számos hibrid szerepel hivatalos vagy független hazai ellenőrző adat nélkül. A termelői igényre és részvételre első sorban a vizsgált hibridválaszték kialakítása miatt volna szükség. Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 1010295257437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
2
Úgy tűnik, a kukoricatermesztés gazdaságossága még mindig elviseli az ismerethiányból származó termelési kockázatot. A kísérleteket az eredeti tervtől és a korábbi szokásoktól eltérően az értékeléskor a tervezett csoportsztenderdeket nem vettük figyelembe. A csoportsztenderdet így a csoportátlag képviseli. A DKC4943-at meghagytuk az átfutó sztenderd szerepben, s a csoportátlagot a korai csoportban két számmal jellemeztük. Itt nem részletezett okokból elhagytuk a tenyészidőt jellemző FAO-szám hazai módszer szerinti újraszámolását. Úgy gondoltuk, hogy ezekkel az intézkedésekkel kísérleteink jobban harmonizálnak a rendszerváltás után kialakult szabadabb vetőmag piaccal. Kárpótlásul hozzájárulunk ahhoz, hogy bárki elvégezze ezeket az elemzéseket az általunk közreadott adatok alapján, s ha új eredményre jut, megfelelő hivatkozással azt szabadon közreadja.
A kísérletek főbb általános jellemzői: A kísérleteket 3 kísérleti kivitelezésre és kutatásra specializált céggel (AgResearch Kft. Bóly; Staphyt Franciaország és Argenus Kft., Pécs) és egy magánkivitelezővel (Augusztinyi Nagy András, Nyíregyháza) kötött megállapodás keretében folytattuk le. A vetőmagok begyűjtését, kiszerelését és kiszállítását az AgReseach Kft. végezte, és a fajtasorrendi utasítást is ők készítették el. A kísérletek kivitelezők közötti megoszlása az 1. táblázatban található. A fajtakísérletezésnél lehetőséget biztosítunk emelt szintű technológiák megjelenítésére oly módon, hogy a mezőgazdasági beszállítók részére ú.n. Optimum kísérletek kivitelezésére vállalkozunk. Az azonos helyen beállított, eltérő kezelésű kísérletek, jóllehet nem perdöntők, de a beszállítónak és a termelőnek egyaránt fontos kiegészítő információforrást jelentenek, és tárgyalási alapul szolgálnak. Az Optimum kísérletek az agrotechnikai célkísérletek eredményeit kiegészítik fontos általános és egyes hibridekre vonatkozó tapasztalatokkal. Az öntözéses változatokat azért állítjuk be, mert meggyőződésünk, hogy a vízzel való gazdálkodás már most is az egyik legfőbb korlát a kukoricatermesztésben. Az öntözéses kísérletekkel szeretnénk azt a meggyőződésünket is alátámasztani, hogy a vízzel való helyes gazdálkodás nélkül nem képzelhető el hatékony tápanyag gazdálkodás. 1. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek helyszínei és főbb jellemzői
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
Kivitelező AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. AgResearch Kft. Staphyt Staphyt Augusztinyi N. András Augusztinyi N. András Argenus Kft. Argenus Kft
Kísérleti helyszín Bóly Bóly Bóly Cegléd Cegléd Békéscsaba Nagyigmánd Dalmand Makó Hajdúböszörmény Bruck/Leitha Szerencs
Típus Normál Optimum Öntözött Normál Optimum Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál
Megjegyzés
Értékelés
Gyulatanya
Öntözött(*)
***
Gyulatanya
Öntözött(*)
***
Szalánta Szalánta
Normál Optimum
*** ***
Szerves starter kezelés* N kiegészítés Növényvédelmi kezelés**
Gabonakutató**** Monsanto****
N kiegészítés
meghiúsult
*Gramen Kft.; **BASF technológia; ***Megkésett betakarítás, későbbi értékelés, ****Cserekísérlet, (*) Nem az eredeti terv szerint végrehajtott öntözés és +N műtrágya kijuttatás
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 1010295257437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
3
Az összevont értékelésben szereplő kísérletek főbb agrotechnikai jellemzői: A kísérletek betakarításának késedelme nem tette lehetővé, hogy valamennyi kísérleti adat beérkezését megvárjuk a feldolgozáshoz. A késve beérkező kísérleti adatokat egy későbbi időpontban dolgozzuk fel és szintén közreadjuk. A 2016-ik esztendőre jellemző volt, hogy a többnyire gabona elővetemény ellenére nem volt tapasztalható jelentős drótféreg kártétel, de a kukorica elővetemény után sem tapasztaltuk súlyos kukoricabogár lárvakártételt. Ugyan mindenütt tapasztalható volt különböző erősségű kukoricamoly és gyapottok bagolylepke jelenlét, a fertőzés erőssége a kukoricára nézve kedvező időjárásnak köszönhetően sehol sem haladta meg a kritikus mértéket. A Lajta menti Bruck-ban (Ausztria) a kukoricamoly ellen Trichogramma fürkészdarazsakat helyeztek ki, sikerrel. Említésre méltó gombafertőzést csak Makón és Mezőfalván tapasztaltunk.
4
1 AgResearch Kft. Bóly Normál 1 1 150 04.21. 2 AgResearch Kft. Bóly Optimum 1 1 150 04.21. 3 AgResearch Kft. Bóly Öntözött 1 1 190 04.21. 4 AgResearch Kft. Cegléd Normál 2 2 142 04.23. 5 AgResearch Kft. Cegléd Optimum 2 2 142 04.23. 6 AgResearch Kft. Békéscsaba Normál 1 2 82 04.30. 7 AgResearch Kft. Nagyigmánd Normál 1 2 135 05.01. 8 AgResearch Kft. Dalmand Normál 1 1 150 04.25. 9 AgResearch Kft. Makó Normál 1 2 167 04.22. 11 Staphyt Bruck/Leitha Normál 1 2 135 04.22. 12 Staphyt Szerencs Normál 1 2 54 04.18. 13 Augusztinyi N. András Gyulatanya Öntözött 3 2 91 04.27. 14 Augusztinyi N. András Gyulatanya Öntözött 3 2 91 04.27. 15 Argenus Kft. Szalánta Normál 4 2 135 04.23. 16 Argenus Kft. Szalánta Optimum 4 2 135 04.23. *1 = őszi búza; 2 = kukorica; 3 = burgonya; 4 = szója, **1 = szántás nélkül; 2 = szántással
Betakarítás dátuma
Vetés dátuma
Elővetemény* Alapművelés** N műtrágya, kg/ha
Típus
Kísérleti helyszín
Kivitelező
2. táblázat: a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek főbb agrotechnikai jellemzői
10.05. 10.05. 10.05. 10.17. 10.17. 09.29. 10.25. 10.25. 09.23. 10.14. 09.18. 10.25. 10.25. 11.02. 11.02.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 1010295257437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
MKK301 MKK302 MKK303 MKK304 MKK305 MKK306 MKK307 MKK308 MKK309 MKK310 MKK311 MKK312 MKK313 MKK314 MKK315 MKK316 MKK317 MKK318 MKK401 MKK402 MKK403 MKK404 MKK405 MKK406 MKK407
Versenyző Kihívó versenyző Versenyző Versenyző Versenyző Versenyző Kihívó Kihívó Versenyző Versenyző Versenyző Versenyző Versenyző Versenyző Versenyző Kihívó Sztenderd Kihívó Sztenderd Versenyző Versenyző Versenyző Versenyző Teszt
DKC3623 P9074 DKC3939 DKC4351 DKC4555 DKC4541 Winxx P9537 P9486 RH15018 DKC4717 DKC4751 SY Dartona SY Octavius RGT Exxaltan LG30389 P9903 DKC4943 P0023 DKC4943 DKC5141 RGT Lexxtour Mexini DKC5068 DKC5830
2012 2014 2014 2015 2015 2014 2012 2015 2014 (2016) 2011 2015 2015 2013 2015 2014 2014 2014 2014 2014 2014 2014 2014 2016 2013
AT SK IT HU HU HU HU HU HU HU AT HU EU EU FR SK FR HU IT HU FR IT IT HU IT
Monsanto Pioneer Monsanto Monsanto Monsanto Monsanto RAGT Vetőmag Kft. Pioneer Pioneer RAGT Vetőmag Kft. Monsanto Monsanto Syngenta Kft. Syngenta Kft. RAGT Vetőmag Kft. Limagrain Europe Pioneer Monsanto Pioneer Monsanto Monsanto RAGT Vetőmag Kft. RAGT Vetőmag Kft. Monsanto Monsanto
300 310 330 330 350 360 370 370 370 380 390 390 390 390 390 390 390 450 420 450 480 480 480 490 560
Versenyszint*
FAO szám
Nemesítő
Elismerő ország
Elismerés éve
Fajta neve
Szereplés jellege
Parcellakód
3. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica kísérletekben szereplő hibridek és fontosabb általános jellemzőik
4 3 4 4 4 4 2 3 3 2 4 4 1 1 2 1 3 4 3 4 4 2 2 4 1
*1=közlési szint, termés-sorrendben; 2=gazdasági értékelés is; 3=komplex értékelés, 4=komplex értékelés+”Év Kukoricája” címért versenyben részvétel (amennyiben a Termésversenyben is részt vesz)
Az időjárás a szokásosnál hűvösebb volt, és a viszonylagos kiegyenlítettség volt rá jellemző. A BalatonPolgár vonaltól északra kezdetben átmeneti csapadékhiány volt tapasztalható, amely ebben a térségben a kukorica növekedési ütemét visszafogta. A jelenség visszatükröződött a fajtakísérletek növényállományának magasságában. A Dunántúl nyugati területeit a többi országrészhez hasonlítva kezdettől fogva hűvösebb időjárás jellemezte. A nyár folyamán az ország több táján vonultak végig viharok, centrumukban bőséges csapadékkal, jéggel és viharkárral. A fajtakísérletekben a tenyészidőt jellemző folyamatosan kedvező talajnedvesség hatására a kukorica szárának szilárdító szövetei megerősödhettek. A szártörés így ebben az esztendőben nem volt jellemző. Az aktív hő összeg vontatott akkumulálódása miatt az érés későbbre tolódott, a vízleadás szokásosnál lassúbb volt.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 1010295257437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
5
4. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek komplex táblázata, korai csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 - Korai érésű hibridek csoportja Small plot comparative variety trials 2016 - Early maturity group
Fajták (* = Standard fajta)
Nemesítő rövid neve
Szemtermés
Töréskori szemnedvesség
50 % nővirágzás vetéstől
Szár-szilárdsági hiba
Bejelentett FAO szám*
Sorrend
Viszonyítás: csökkenő sorrend / descending
t/ha %a %b % elt. a elt. b nap elt. a % elt. a 15,34 107,4 100,0 19,80 0,43 1,93 78 1 3,2 -14,5 1 DKC4943 Monsanto 450 15,04 105,3 98,0 20,57 1,20 2,70 77 0 4,7 -13,0 2 DKC4751 Monsanto 390 14,94 104,6 97,4 19,67 0,30 1,80 76 0 17,0 -0,6 370 3 P9537 Pioneer 14,87 104,1 97,0 20,09 0,72 2,22 78 1 10,7 -6,9 370 4 P9903 Pioneer 14,85 103,9 96,8 19,29 -0,07 1,42 77 0 2,6 -15,1 370 5 P9486 Pioneer 14,72 103,1 96,0 19,40 0,03 1,53 75 -1 14,2 -3,4 350 6 DKC4555 Monsanto 14,51 101,5 94,6 18,92 -0,45 1,05 77 0 13,8 -3,8 330 7 DKC4351 Monsanto 14,50 101,5 94,5 19,48 0,11 1,61 76 -1 5,7 -12,0 360 8 DKC4541 Monsanto 14,31 100,1 93,3 19,87 0,50 2,00 76 0 14,4 -3,3 390 9 DKC4717 Monsanto 14,24 99,7 92,8 20,32 0,95 2,45 77 1 28,0 10,3 380 10 RH15018 RAGT 14,18 99,2 92,4 18,11 -1,26 0,24 75 -1 17,4 -0,3 310 11 P9074 Pioneer 14,12 98,8 92,0 19,66 0,29 1,79 76 0 11,8 -5,8 370 12 Winxx RAGT 13,79 96,5 89,9 19,25 -0,12 1,38 78 2 28,6 11,0 390 13 LG30389 Limagran 13,76 96,3 89,7 17,87 -1,50 0,00 76 0 4,6 -13,1 300 14 DKC3623 Monsanto 13,75 96,2 89,6 19,53 0,16 1,66 77 1 48,2 30,5 390 15 SY Octavius Syngenta 13,61 95,2 88,7 19,36 -0,01 1,49 78 2 54,1 36,4 390 16 SY Dartona Syngenta 13,51 94,5 88,0 19,07 -0,30 1,20 76 0 34,2 16,5 390 17 RGT Exxaltan RAGT 13,14 92,0 85,6 18,39 -0,98 0,52 74 -3 4,7 -12,9 330 18 DKC3939 Monsanto 14,29 100,00 19,37 0,00 76,53 0,00 17,66 0,00 Átlag 1 14,23 99,57 19,34 -0,03 76,46 -0,07 18,51 0,85 Átlag 2 0,42 0,44 0,67 n.s SzD5% 2,05 1,61 0,62 28,03 C.V. % 12 12 6 9 Helyek száma Átlag 1 - csoportátlag az összes szereplő figyelembe vételével; Átlag 2 - csoportátlag az átfutónak számító DKC4943 nélkül; % a - átlag 1-hez viszonyított relatív mennyiség; % b - maximumhoz viszonyított relatív mennyiség; elt. a - átlag 1-hez viszonyított abszolút eltérés; elt. b - minimumhoz viszonyított abszolút eltérés
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
6
7
2. ábra: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek termés-szemnedvesség diagramja, korai csoport, 2016
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
5. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek termésadatai kísérleti helyenként, korai csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 Small plot comparative variety trials 2016 Korai éréscsoport - Terméseredmények, t/ha / Early maturity group - Harvest results, t/ha Kísérleti helyek / Trial locations Fajták
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
DKC3623 P9074 DKC3939 DKC4351 DKC4555 DKC4541 Winxx P9537 P9486 RH15018 DKC4717 DKC4751 SY Dartona SY Octavius RGT Exxaltan LG30389 P9903 DKC4943 Átlag 1 Átlag 2 Maximum Minimum SzD5% C.V. %
Bruck Nagyigmánd Dalmand
15,61 16,32 15,43 16,44 16,08 14,97 15,24 15,91 15,55 16,39 16,21 16,31 14,89 16,13 15,80 16,67 15,76 15,99 15,87 15,87 16,67 14,89 1,40 6,20
12,35 13,86 11,95 12,92 13,90 13,23 12,76 14,50 13,93 13,93 14,12 13,78 13,92 14,16 13,11 12,65 13,74 13,86 13,48 13,46 14,50 11,95 1,02 5,31
14,35 14,29 13,00 14,13 14,58 15,57 13,67 15,36 15,20 14,62 14,24 13,86 13,07 13,77 12,66 13,70 15,24 15,40 14,26 14,19 15,57 12,66 0,86 4,22
Bóly Bóly Bóly Cegléd Cegléd Eltérés a Öntözés Mezőfalva Makó Békéscsaba Szerencs Átlag Normál Optimum* Normál Optimum** Főátlagtól +N
13,25 14,04 12,56 14,52 14,21 14,51 14,44 14,10 15,72 13,73 13,85 15,78 12,10 12,81 9,99 12,92 14,97 15,71 13,85 13,74 15,78 9,99 1,34 6,80
14,02 15,28 12,88 15,45 15,77 15,16 15,28 16,04 16,14 13,51 14,49 16,03 14,59 13,65 14,44 13,96 16,45 16,71 14,99 14,89 16,71 12,88 1,19 5,59
13,44 12,85 12,73 13,40 13,85 13,87 13,73 14,44 15,51 13,26 14,28 15,51 13,82 13,03 12,39 13,24 14,74 15,77 13,88 13,77 15,77 12,39 1,13 5,75
16,33 15,18 14,70 16,12 17,33 16,15 16,18 15,72 15,32 15,91 14,97 16,53 15,46 15,95 16,43 15,52 16,27 14,81 15,83 15,89 17,33 14,70 1,77 7,87
13,15 14,32 12,59 14,44 13,60 14,06 13,17 14,18 13,39 13,08 13,50 13,69 13,17 12,66 13,39 12,41 13,78 14,28 13,49 13,45 14,44 12,41 1,18 6,14
13,03 13,81 13,09 14,56 14,16 14,29 13,90 16,08 15,07 15,17 14,32 15,54 13,80 14,39 14,26 14,21 15,67 16,02 14,52 14,43 16,08 13,03 0,93 4,49
13,22 14,05 13,03 14,23 15,28 14,84 15,11 14,65 14,57 14,27 14,51 15,11 12,08 12,28 13,92 14,29 14,77 16,42 14,26 14,13 16,42 12,08 1,08 5,32
13,15 12,28 12,43 13,90 13,90 13,90 12,69 13,69 14,85 13,93 13,27 13,76 13,13 12,59 11,53 12,98 14,77 15,44 13,45 13,34 15,44 11,53 1,07 5,61
13,24 13,82 13,28 14,00 14,03 13,48 13,28 14,61 12,96 13,12 13,96 14,58 13,28 13,61 14,15 12,98 12,31 13,68 13,57 13,57 14,61 12,31 1,75 9,06
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft.; **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
13,76 14,18 13,14 14,51 14,72 14,50 14,12 14,94 14,85 14,24 14,31 15,04 13,61 13,75 13,51 13,79 14,87 15,34 14,29 14,23 15,34 13,14
-0,53 -0,11 -1,15 0,22 0,44 0,21 -0,17 0,65 0,56 -0,05 0,02 0,75 -0,68 -0,54 -0,78 -0,50 0,59 1,05 0,00 0,03
8
6. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szemnedvesség adatai kísérleti helyenként, korai csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 Small plot comparative variety trials 2016 Korai éréscsoport - Szemnedvesség, % / Early maturity group - Grain moisture at harvest % Kísérleti helyek / Trial locations Fajták
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
Bruck
Nagyigmánd
Dalmand
Bóly Normál
Bóly Öntözés +N
DKC3623 24,12 21,25 17,88 15,05 15,35 P9074 22,68 21,68 18,18 15,80 15,98 DKC3939 23,82 21,63 18,55 16,30 16,18 DKC4351 23,44 22,23 19,53 16,63 17,25 DKC4555 25,67 22,53 19,80 16,90 17,15 DKC4541 25,73 22,65 19,25 16,80 17,10 Winxx 24,72 25,10 20,70 17,53 17,43 P9537 22,50 23,38 19,75 17,23 17,88 P9486 24,79 22,75 19,08 16,93 16,70 RH15018 23,49 23,43 20,68 17,78 18,63 DKC4717 25,87 23,23 20,18 17,13 17,50 DKC4751 26,00 24,68 21,15 17,85 18,63 SY Dartona 24,14 24,10 20,10 17,25 17,23 SY Octavius 23,46 22,78 20,05 17,68 17,63 RGT Exxaltan 24,06 22,80 19,00 16,58 16,53 LG30389 23,74 23,80 19,45 16,73 16,88 P9903 26,07 22,88 19,85 18,15 17,85 DKC4943 25,00 23,33 20,50 17,55 17,73 Átlag 1 24,41 23,01 19,65 16,99 17,20 Átlag 2 24,37 22,99 19,60 16,96 17,17 Maximum 26,07 25,10 21,15 18,15 18,63 Minimum 22,50 21,25 17,88 15,05 15,35 SzD5% 1,55 1,04 0,70 0,73 0,56 C.V. % 4,48 3,17 2,52 3,01 2,30 *Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft.
Bóly Optimum *
Mezőfalva
Cegléd Normál
Cegléd Optimum **
Makó
15,20 15,90 15,83 16,73 16,75 16,58 16,80 17,48 16,53 17,50 17,03 17,93 17,05 17,13 16,60 16,95 17,83 17,43 16,84 16,81 17,93 15,20 0,56 2,35
19,63 20,00 19,58 19,58 19,80 19,95 20,03 20,38 21,63 19,83 20,95 20,83 19,48 19,98 19,98 19,70 19,83 19,40 20,03 20,06 21,63 19,40 n.s 7,91
16,70 17,65 16,98 18,10 18,23 18,25 18,05 18,80 17,23 18,43 18,20 18,48 18,48 18,73 17,55 17,60 18,15 18,38 18,00 17,98 18,80 16,70 0,74 2,90
17,20 17,30 17,50 18,63 19,13 18,40 18,93 19,33 18,58 19,90 18,65 19,40 19,28 19,38 18,83 18,10 19,28 19,13 18,72 18,69 19,90 17,20 0,83 3,13
12,50 13,35 13,40 14,50 14,30 15,25 14,35 14,75 15,00 17,05 15,75 16,10 14,20 14,75 14,15 14,40 15,50 15,20 14,69 14,66 17,05 12,50 0,94 4,51
Békéscsaba
Szerencs
14,73 15,08 16,23 16,38 16,80 17,25 17,10 17,73 17,40 19,38 17,05 18,20 16,55 17,10 17,10 17,93 18,50 17,70 17,12 17,09 19,38 14,73 0,66 2,71
24,85 23,70 24,70 24,05 25,73 26,58 25,20 26,85 24,95 27,80 26,88 27,58 24,50 25,78 25,68 25,75 27,25 26,33 25,78 25,75 27,80 23,70 4,32 11,80
**Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
Átlag
17,87 18,11 18,39 18,92 19,40 19,48 19,66 19,67 19,29 20,32 19,87 20,57 19,36 19,53 19,07 19,25 20,09 19,80 19,37 19,34 20,57 17,87
Eltérés a főátlagtól
-1,50 -1,26 -0,98 -0,45 0,03 0,11 0,29 0,30 -0,07 0,95 0,50 1,20 -0,01 0,16 -0,30 -0,12 0,72 0,43 0,00 0,08
9
7. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szárszilárdsági adatai (Megdőlt tő %) kísérleti helyenként, korai csoport, 2016
Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 Small plot comparative variety trials 2016 Korai éréscsoport - Megdőlt tő % / Early maturity group - logged plants % Kísérleti helyek / Trial locations
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
Fajták
Nagyigmánd
Dalmand
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Átlag
DKC3623 P9074 DKC3939 DKC4351 DKC4555 DKC4541 Winxx P9537 P9486 RH15018 DKC4717 DKC4751 SY Dartona SY Octavius RGT Exxaltan LG30389 P9903 DKC4943 Átlag 1 Átlag 2 Maximum Minimum SzD5% C.V. %
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,85 0,00 8,11 1,63 0,00 36,59 0,82 0,42 2,42 0,00 0,00 2,85 3,02 36,59 0,00 n.s 149,70
3,72 13,92 2,91 6,52 8,32 1,21 29,84 29,84 1,95 58,30 13,40 3,29 68,03 66,78 58,83 44,23 28,57 3,59 24,63 25,86 68,03 1,21 n.s 69,62
5,95 38,42 13,16 31,90 40,06 7,18 14,80 25,29 6,92 33,28 35,37 5,98 90,85 63,43 78,44 60,19 8,12 6,52 31,43 32,90 90,85 5,95 n.s 58,90
1,70 15,37 5,46 9,15 19,09 8,78 12,31 18,98 1,63 45,07 22,27 6,20 66,85 53,19 24,69 32,19 7,43 4,20 19,70 20,61 66,85 1,63 n.s 58,68
6,23 43,06 11,85 42,62 28,57 19,31 20,77 26,24 1,71 35,89 20,98 11,20 67,91 64,09 62,34 36,42 12,79 6,31 28,79 30,12 67,91 1,71 n.s 67,48
0,83 1,21 0,00 0,40 0,77 0,79 0,00 2,19 1,19 0,82 0,00 0,85 21,83 12,53 5,69 5,03 2,08 1,59 3,21 3,31 21,83 0,00 n.s 118,27
0,00 2,87 0,00 0,00 1,67 0,00 0,83 0,43 0,00 5,49 0,86 0,00 27,92 19,14 6,97 8,83 2,00 0,83 4,33 4,53 27,92 0,00 n.s 114,50
10,66 17,06 0,40 16,67 8,51 1,97 7,90 22,81 1,66 34,21 11,36 3,36 72,90 89,33 23,25 23,42 16,18 0,45 20,12 21,27 89,33 0,40 n.s 49,42
4,29 5,32 3,69 2,43 6,34 4,07 5,58 7,49 1,57 8,09 10,42 6,20 13,76 14,10 10,58 15,07 4,99 1,99 7,00 7,29 15,07 1,57 n.s 35,47
3,71 15,25 4,16 12,19 12,59 4,81 10,28 14,90 1,85 25,47 12,92 4,12 51,85 42,60 30,13 25,31 9,13 2,83 15,78 16,55 51,85 1,85
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
Eltérés a főátlagtól -12,07 -0,53 -11,62 -3,60 -3,19 -10,97 -5,51 -0,88 -13,94 9,69 -2,86 -11,66 36,06 26,82 14,35 9,53 -6,65 -12,95 0,00 0,67
10
8. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek komplex táblázata, középérésű csoport, 2016
Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 - Középérésű hibridek csoportja Small plot comparative variety trials 2016 - Medium maturity group Viszonyítás: csökkenő sorrend / descending
11 Sorrend
1 2 3 4 5 6
Fajták (* = Standard fajta)
Nemesítő rövid neve
Töréskori szemnedvesség
Szemtermés
50 % nővirágzás vetéstől
Szárszilárdsági hiba
t/ha
%a
%b
%
elt. a
elt. b
nap
elt. a
%
elt. a
15,37 14,97 14,96 14,86 14,83 14,40
103,2 100,5 100,4 99,8 99,5 96,7
100,0 97,4 97,3 96,7 96,5 93,7
21,71 22,49 20,95 20,77 20,17 21,51
0,44 1,23 -0,31 -0,50 -1,10 0,24
1,54 2,33 0,79 0,60 0,00 1,34
78 79 76 78 78 78
0 1 -1 0 0 0
11,3 8,0 6,3 7,3 3,0 16,3
2,6 -0,7 -2,4 -1,4 -5,7 7,6
Átlag
14,90
100,00
-
21,27
0,00
-
77,86
0,00
8,70
0,00
SzD5% C.V. % Helyek száma
0,45 2,41 12
P0023 Mexini DKC5068 DKC5141 DKC4943 RGT Lexxtour
Pioneer RAGT Monsanto Monsanto Monsanto RAGT
1,00 3,74 12
0,68 0,70 6
n.s 26,55 9
Átlag - csoportátlag az összes szereplő figyelembe vételével ; % a - átlaghoz viszonyított relatív mennyiség; % b - maximumhoz viszonyított relatív mennyiség; elt. a - átlaghoz viszonyított abszolút eltérés; elt. b - minimumhoz viszonyított abszolút eltérés
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
Bejelentett FAO érték
420 490 480 450 480 480
12
3. ábra: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek termés-szemnedvesség diagramja, középérésű csoport, 2016
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
9. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek termés adatai kísérleti helyenként, közép érésű csoport, 2016
Bóly Optimum*
Mezőfalva
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Szerencs
13,75 13,25 14,43 13,91 14,46 13,85 13,94 14,46 13,25 0,87 4,94
15,63 16,02 14,84 13,64 14,54 15,55 15,04 16,02 13,64 0,85 4,56
15,18 14,90 14,56 14,09 14,93 14,39 14,67 15,18 14,09 1,28 6,90
16,45 15,13 16,09 14,58 16,06 16,18 15,75 16,45 14,58 1,33 6,77
15,51 14,89 14,60 14,87 15,40 15,38 15,11 15,51 14,60 1,16 6,14
16,00 15,33 14,95 14,63 14,86 15,39 15,19 16,00 14,63 1,51 7,92
13,93 13,84 14,32 13,37 13,14 13,57 13,70 14,32 13,14 1,19 6,92
15,27 14,71 14,90 14,31 15,04 14,31 14,76 15,27 14,31 0,86 4,61
15,86 15,24 15,42 15,32 15,99 15,24 15,51 15,99 15,24 1,11 5,70
15,29 14,87 13,67 14,11 13,90 14,55 14,39 15,29 13,67 0,69 3,81
14,65 14,16 14,05 14,34 14,06 14,24 14,25 14,65 14,05 1,00 5,56
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
15,37 14,83 14,86 14,40 14,97 14,96 14,90 15,37 14,40
%
Bóly Öntözés + N
16,94 15,63 16,54 15,68 17,25 16,90 16,49 17,25 15,63 1,07 5,21
Átlag
Bóly Normál
P0023 DKC4943 DKC5141 RGT Lexxtour Mexini DKC5068 Átlag Maximum Minimum SzD5% C.V. %
Dalmand
1 2 3 4 5 6
Nagyigmánd
Fajták
Bruck
Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 Small plot comparative variety trials 2016 Középérésű csoport- Terméseredmények, t/ha / - Medium maturity group - Harvest results, t/ha Kísérleti helyek / Trial locations – Dunántúl és Alföld
103,17 99,53 99,76 96,66 100,46 100,42 100,00
13
10. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szemnedvesség adatai kísérleti helyenként, középérésű csoport, 2016
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Mezőfalva
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Szerencs
26,33 23,39 23,52 25,07 27,49 26,63 25,40 27,49 23,39 3,09 9,77
27,23 25,78 26,80 28,40 28,80 25,65 27,11 28,80 25,65 1,00 2,92
21,70 21,00 21,38 22,03 22,33 20,30 21,45 22,33 20,30 0,81 2,97
19,15 18,43 19,20 19,13 20,50 18,58 19,16 20,50 18,43 0,84 3,45
18,48 18,23 19,18 18,78 19,90 18,45 18,83 19,90 18,23 1,03 4,34
18,88 18,48 18,78 18,70 20,25 18,90 19,00 20,25 18,48 0,65 2,70
22,85 20,78 23,05 21,65 21,48 21,35 21,86 23,05 20,78 n.s 10,71
19,93 13,90 18,60 19,45 19,63 18,83 18,39 19,93 13,90 n.s 24,55
20,20 19,30 14,28 20,40 19,75 19,58 18,92 20,40 14,28 n.s 25,04
17,50 17,35 16,70 17,40 17,70 16,55 17,20 17,70 16,55 1,25 5,73
19,05 17,93 18,38 18,58 21,15 18,50 18,93 21,15 17,93 0,82 3,42
29,25 27,45 29,40 28,50 30,98 28,13 28,95 30,98 27,45 n.s 10,13
21,71 20,17 20,77 21,51 22,49 20,95 21,27 22,49 20,17
%
Dalmand
P0023 DKC4943 DKC5141 RGT Lexxtour Mexini DKC5068 Átlag Maximum Minimum SzD5% C.V. %
Átlag
Nagyigmánd
1 2 3 4 5 6
Fajták
Bruck
Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 Small plot comparative variety trials 2016 Középérésű csoport- Szemnedvesség, % / - Medium maturity group - Grain moisture at harvest % Kísérleti helyek / Trial locations – Dunántúl és Alföld
102,09 94,82 97,67 101,12 105,78 98,52 100,00
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
14
11. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szárszilárdsági adatai (Megdőlt tő %) kísérleti helyenként, középérésű csoport, 2016
Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016
Small plot comparative variety trials 2016
Középérésű csoport - Megdőlt tő % / Medium maturity group - logged plants %
Cegléd Optimum*
Makó
Békéscsaba
28,50 6,49 34,71 43,01 18,82 25,49 26,17 43,01 6,49 n.s 65,30
5,02 3,70 5,24 10,30 6,62 4,73 5,94 10,30 3,70 n.s 75,66
10,43 3,24 2,93 23,62 7,14 7,92 9,21 23,62 2,93 n.s 56,24
0,42 0,00 0,38 5,75 0,00 0,00 1,09 5,75 0,00 n.s 283,67
0,00 0,00 0,00 1,60 0,00 0,40 0,33 1,60 0,00 1,14 282,86
10,73 2,63 5,74 5,88 16,71 4,32 7,67 16,71 2,63 n.s 81,85
5,19 1,76 2,93 3,21 2,04 2,07 2,87 5,19 1,76 1,96 51,44
10,82 2,80 7,26 15,79 7,70 5,97 8,39 15,79 2,80
%
Cegléd Normál
26,27 4,58 6,18 32,91 10,28 2,86 13,85 32,91 2,86 n.s 51,31
Átlag
Bóly Optimum*
P0023 DKC4943 DKC5141 RGT Lexxtour Mexini DKC5068 Átlag Maximum Minimum SzD5% C.V. %
Bóly Öntözés + N
1 2 3 4 5 6
Bóly Normál
Fajták
Dalmand
Kísérleti helyek / Trial locations – Dunántúl és Alföld
128,96 33,38 86,57 188,13 91,78 71,18 100,00
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
15
12. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Korai csoport (%-os eltérés az országos átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
Hibridek
Mezőfalva
Bruck
Bóly Öntözés + N
Cegléd Optimum
Dalmand
Makó
Bóly Optimum
Bóly Normál
Szerencs
Nagyigmánd
Cegléd Normál
Békéscsaba
Átlag
DKC4943* DKC4751 P9537 P9903 P9486 DKC4555 DKC4351 DKC4541 DKC4717 RH15018 P9074 Winxx LG30389 DKC3623 SY Octavius SY Dartona RGT Exxaltan DKC3939 Átlag 1 Átlag 2
3,66 15,69 9,99 13,88 7,21 21,30 12,80 13,00 4,80 11,36 6,27 13,27 8,60 14,29 11,60 8,17 15,01 2,88 15,83 15,89
11,90 14,16 11,34 10,33 8,83 12,57 15,07 4,76 13,42 14,72 14,24 6,67 16,66 9,22 12,86 4,20 10,61 7,97 15,87 15,87
16,93 12,22 12,23 15,14 12,98 10,39 8,13 6,11 1,40 -5,48 6,91 6,94 -2,30 -1,86 -4,44 2,11 1,03 -9,88 14,99 14,89
12,14 8,78 12,57 9,64 5,46 -0,93 1,92 -0,00 0,21 6,20 -3,35 -2,73 -0,58 -8,78 0,74 -3,43 -0,16 -8,36 14,52 14,43
7,80 -2,99 7,49 6,64 6,40 2,01 -1,09 8,94 -0,33 2,34 0,04 -4,32 -4,09 0,42 -3,62 -8,56 -11,40 -8,98 14,26 14,19
14,93 5,72 2,55 3,39 1,94 6,97 -0,44 3,87 1,52 -0,14 -1,67 5,75 0,04 -7,49 -14,05 -15,46 -2,59 -8,84 14,26 14,13
10,40 8,53 1,07 3,19 8,58 -3,07 -6,19 -2,92 -0,04 -7,17 -10,04 -3,87 -7,36 -5,96 -8,81 -3,28 -13,28 -10,93 13,88 13,77
9,95 10,45 -1,34 4,80 10,03 -0,55 1,65 1,58 -3,06 -3,91 -1,72 1,03 -9,61 -7,25 -10,35 -15,32 -30,09 -12,11 13,85 13,74
-4,26 2,07 2,26 -13,87 -9,33 -1,78 -2,05 -5,68 -2,32 -8,21 -3,29 -7,08 -9,17 -7,34 -4,73 -7,09 -0,97 -7,04 13,57 13,57
-3,00 -3,58 1,48 -3,81 -2,53 -2,75 -9,60 -7,38 -1,17 -2,52 -3,00 -10,70 -11,47 -13,59 -0,92 -2,54 -8,21 -16,38 13,48 13,46
-0,05 -4,15 -0,79 -3,54 -6,31 -4,81 1,05 -1,59 -5,53 -8,49 0,20 -7,82 -13,17 -7,95 -11,40 -7,79 -6,31 -11,91 13,49 13,45
8,07 -3,70 -4,16 3,38 3,92 -2,69 -2,75 -2,72 -7,12 -2,50 -14,04 -11,22 -9,17 -8,00 -11,89 -8,13 -19,30 -13,00 13,45 13,34
15,34 15,04 14,94 14,87 14,85 14,72 14,51 14,50 14,31 14,24 14,18 14,12 13,79 13,76 13,75 13,61 13,51 13,14 14,29 14,23
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
16
13. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Korai csoport (%-os eltérés a helyi átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak)
Hibridek
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
Mezőfalva Bruck
Bóly Cegléd Dalmand Öntözés + N Optimum
Makó
Bóly Bóly Cegléd Szerencs Nagyigmánd Békéscsaba Optimum Normál Normál
Átlag
DKC4943* DKC4751 P9537 P9903 P9486 DKC4555 DKC4351 DKC4541 DKC4717 RH15018 P9074 Winxx LG30389 DKC3623 SY Octavius SY Dartona RGT Exxaltan DKC3939
-6,76 4,05 -1,07 2,42 -3,57 9,10 1,46 1,63 -5,74 0,16 -4,42 1,88 -2,32 2,80 0,37 -2,71 3,44 -7,46
0,77 2,81 0,27 -0,63 -1,99 1,38 3,64 -5,65 2,14 3,32 2,88 -3,94 5,07 -1,64 1,64 -6,16 -0,39 -2,76
12,20 7,69 7,69 10,49 8,41 5,92 3,76 1,82 -2,70 -9,30 2,59 2,61 -6,25 -5,82 -8,30 -2,02 -3,06 -13,52
11,02 7,69 11,44 8,54 4,41 -1,92 0,90 -1,00 -0,79 5,13 -4,32 -3,70 -1,57 -9,69 -0,27 -4,39 -1,16 -9,28
8,51 -2,35 8,20 7,34 7,10 2,68 -0,44 9,66 0,33 3,01 0,69 -3,69 -3,46 1,08 -2,98 -7,95 -10,81 -8,38
16,23 6,91 3,70 4,55 3,09 8,18 0,68 5,04 2,67 0,98 -0,56 6,94 1,16 -6,44 -13,08 -14,51 -1,50 -7,81
14,55 12,61 4,87 7,07 12,66 0,57 -2,67 0,73 3,72 -3,69 -6,66 -0,26 -3,88 -2,43 -5,39 0,35 -10,02 -7,58
14,37 14,90 2,63 9,01 14,46 3,46 5,74 5,66 0,84 -0,04 2,24 5,10 -5,97 -3,51 -6,75 -11,91 -27,28 -8,57
0,82 7,49 7,68 -9,30 -4,52 3,43 3,14 -0,68 2,86 -3,34 1,84 -2,15 -4,35 -2,42 0,32 -2,16 4,28 -2,11
2,98 2,36 7,73 2,12 3,47 3,24 -4,03 -1,67 4,92 3,49 2,98 -5,20 -6,02 -8,26 5,19 3,46 -2,56 -11,23
6,21 1,86 5,43 2,51 -0,43 1,16 7,39 4,58 0,40 -2,75 6,48 -2,04 -7,72 -2,18 -5,84 -2,01 -0,44 -6,39
15,77 3,16 2,67 10,74 11,33 4,24 4,18 4,22 -0,50 4,45 -7,91 -4,89 -2,70 -1,44 -5,61 -1,59 -13,55 -6,80
15,34 15,04 14,94 14,87 14,85 14,72 14,51 14,50 14,31 14,24 14,18 14,12 13,79 13,76 13,75 13,61 13,51 13,14
Átlag 1 Átlag 2
15,83 15,89
15,87 15,87
14,99 14,89
14,52 14,43
14,26 14,19
14,26 14,13
13,88 13,77
13,85 13,74
13,57 13,57
13,48 13,46
13,49 13,45
13,45 13,34
14,29 14,23
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
17
14. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Középérésű csoport (%-os eltérés az országos átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak)
1 2 3 4 5 6
Fajták
Bruck
Bóly Öntözés +N
Makó
Mezőfalva
Bóly Optimum
Dalmand
Cegléd Optimum
Bóly Normál
Békéscsaba
Szerencs
Nagyigmánd
Cegléd Normál
Átlag
P0023 Mexini DKC5068 DKC5141 DKC4943 RGT Lexxtour Átlag
13,69 15,75 13,45 10,99 4,91 5,21 16,49
10,38 7,81 8,60 8,00 1,53 -2,15 15,75
6,47 7,34 2,27 3,51 2,30 2,81 15,51
7,41 -0,30 3,29 0,34 2,86 -1,79 15,19
4,12 3,33 3,24 -2,01 -0,07 -0,19 15,11
4,88 -2,43 4,38 -0,39 7,54 -8,49 15,04
2,47 0,93 -3,99 -0,03 -1,30 -3,94 14,76
1,90 0,20 -3,40 -2,31 -0,03 -5,44 14,67
2,59 -6,75 -2,37 -8,27 -0,23 -5,33 14,39
-1,66 -5,63 -4,43 -5,73 -4,95 -3,79 14,25
-7,70 -2,99 -7,02 -3,14 -11,07 -6,67 13,94
-6,54 -11,79 -8,92 -3,89 -7,09 -10,29 13,70
15,37 14,97 14,96 14,86 14,83 14,40 14,90
15. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Középérésű csoport (%-os eltérés a helyi átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak)
Fajták
1 2 3 4 5 6
Bruck
P0023 Mexini DKC5068 DKC5141 DKC4943 RGT Lexxtour Átlag
Bóly Öntözés +N
Makó
2,73 4,43 2,26 4,60 2,00 3,09 2,51 2,75 -1,77 0,29 2,18 -0,58 -5,20 -3,94 -1,74 -4,93 -7,42 -1,25 16,49 15,75 15,51
Mezőfalva
5,34 -2,23 1,29 -1,59 0,87 -3,68 15,19
Bóly Cegléd Bóly Cegléd Dalmand Békéscsaba Szerencs Nagyigmánd Optimum Optimum Normál Normál
2,68 1,90 1,81 -3,36 -1,45 -1,57 15,11
3,93 -3,32 3,43 -1,29 6,56 -9,32 15,04
3,48 1,92 -3,05 0,96 -0,33 -2,99 14,76
3,46 1,74 -1,92 -0,81 1,51 -3,98 14,67
6,19 -3,47 1,06 -5,05 3,27 -2,01 14,39
2,83 -1,32 -0,07 -1,43 -0,61 0,60 14,25
-1,36 3,68 -0,63 3,52 -4,95 -0,26 13,94
Megérte? A ProZea Alap Bankszámla száma: Budapest Bank Székesfehérvári Fiók, 10102952-57437000-02000004 Támogatási szándék bejelentő lap
1,68 -4,03 -0,91 4,57 1,09 -2,40 13,70
Átlag
15,37 14,97 14,96 14,86 14,83 14,40 14,90
18