tükröződése anemzeti tudatban,

Magyarország ellátottságának minősítése

természeti

erőforrás-

Magyarország természeti erőforrásellátottságának minősítése és ennek tükröződése anemzeti tudatban, 1796–1956 Hajdú Zoltán

Bevezetés A társadalom és a földrajzi környezet viszonya, a természeti erőforrásokkal való ellátottság (gazdagság – szegénység) kölcsönkapcsolatának, hatásmechanizmusának problematikája sokak által megfogalmazottan filozófiai jellegű, és egyben világnézeti jelentőségű alapkérdéseként jelent meg a földrajztudomány kialakulásától kezdve. A filozófia és a geofilozófia, a természeti környezet és a társadalom kölcsönhatásának kutatása, illetve a viszony megválaszolása alapvetően kölcsönhatásban fejlődött a földrajztudomány történetében. A legtöbb népnek, közösségnek van a saját szállásterületére (szigetére, országára stb.) vonatkozó erőforrás-mitológiája. Ha a magyar honfoglalás időszakából a fehér ló mondájára gondolunk, akkor egyértelműen azt lehet állítani, hogy a magyarság e történeten keresztül egy nagyállattartó, földművelő nép környezet-optimumát fogalmazta meg az édes víz, a selymes fű és a televényes föld említésével.

11

HAJDÚ ZOLTÁN

12

Ettől az időszaktól kezdve a magyar közösségnek folyamatosan volt „minősítő, értékelő viszonya” az ország mindenkori, ismert, kiaknázott természeti erőforrásait illetően. Ezek a megítélések sokszor konzervatív jellegűnek mondhatóak, nem azonnal módosultak az új erőforrások, vagy újonnan feltárt készletek megismerésével, avagy az ország területének változásával párhuzamosan. A 18. században nem csak a földrajztudományban, hanem a formálódó statisztikában, közgazdaságtanban, sőt a szépirodalomban is megjelent az ország földrajzi környezetének, természeti erőforrásainak értékelése. A „nemzet gazdagsága” többféle tarlommal párosult, s mindenkor részét képezte valamilyen módon és mértékben a természeti környezethez, illetve a hasznosítható természeti erőforrásokhoz való viszony. A közgazdasági elméletben, illetve az állami gazdaságpolitikában megjelenő új felfogások (fiziokratizmus, merkantilizmus), illetve azok versenye, majd kritikája a magyar tudományos gondolkodásban is jelentős szerepet kapott. A földrajzi determinizmus (földrajzi materializmus) és a földrajzi nihilizmus (földrajzi idealizmus) mint a természeti környezet és a társadalmi fejlődés közötti kölcsönhatást általános érvénnyel megválaszoló koncepciók történetileg mély gyökerekkel rendelkeznek. Mindkét megközelítés magában hordta a közvetlen természetszemlélet általánosítására való törekvést, az elméleti megközelítések és a gyakorlat egybekapcsolásának az igényét. A két megközelítés történetileg vitatkozva, egymás mellett létezett az európai tudományos gondolkodásban és földrajztudományban, s néha egy-egy személyiség szemléletében is. A földrajzi posszibilizmus (a természeti környezet csak elvi lehetőség, a mindenkori társadalmi, gazdasági, technológiai viszonyok döntenek annak hasznosításáról) rendszerként a 19. század második felében fogalmazódott meg. A felvilágosult abszolutizmus minden korábbinál mélyebben és átfogóbban avatkozott be az állam területén lejátszódó folyamatokba. Magyarország esetében Mária Terézia, majd II. József a modernizáció keretei között számolt az állam természeti környezetével (megkezdte annak tudatos átalakítását is), számot vetett az ország valós helyzetével (katonai térképészeti felmérések), számba vette a „humán erőforrásokat” (népszámlálás és a népesség alapvető struktúráinak feltárása). A 19. század utolsó harmadától formálódó modern magyar földrajztudomány egyik folyamatosan újrafogalmazódó filozófiai jellegű alapkérdése a természetföldrajzi környezet és a társadalom közötti viszony meghatározása. E kölcsönviszony determinisztikus, nihilista, avagy posszibilista felfogása messzire ható következményekkel bírt a földrajztudományi megközelítések egészére. Ezen a kérdéskörön belül vetődött fel a társadalom legfontosabb

Magyarország természeti erőforrás- ellátottságának minősítése

politikai szervezete, az állam, és a földrajzi környezet kölcsönhatásának meghatározása is. A vizsgált korszak (1796–1956) sok szempontból az ország földrajzi környezetének, illetve természeti erőforrásainak értelmezése határköveinek tekinthető. Sajátos módon mind a két időhatárán alapvető kérdésként fogalmazódott meg az, hogy az ország természeti erőforrásainak az ismerete a nemzeti önismeret részévé kell, hogy váljon. Az erőforrások ismerete nélkül nem lehet reális döntéseket hozni. 1796-ban jelent meg Szaller György modern, magyar nyelvű földrajzi monográfiája, melyben először minősíti általános jelleggel az ország természeti adottságait, illetve természeti erőforrásait.1 Szaller számára lényegi kérdés volt a magyar nyelvű elemzés, hiszen úgy látta, hogy a magyarságnak magyarul is meg kell ismernie hazáját. 1956-ban a Petőfi Kör vitáiban korábban nem tapasztalt politikai élességgel vetődött fel az ország földrajzi környezete, a természeti erőforrások minősítésének kérdése, különös tekintettel a magyar bauxitra és uránra. A politikai vita úgy folyt, hogy a tényleges készletekről még senkinek sem voltak megalapozott ismeretei. Az „uránkérdés” ennek ellenére az 1956-os viták, majd tüntetések lényegi kérdéseivé váltak. A természeti földrajzi környezet, a természeti erőforrások értékelése, minősítése a korszak egészében lényegében három szakaszra tagolható: (1) a kezdeti időszakban a részletes elemzés nélküli minősítő értékelés; (2) az analitikus részkutatások megjelenése, majd kiszélesedése; (3) az analitikus kutatások eredményei alapján álló új szintézis-törekvések. A nemzettudat (a nemzeti önismeret, önértékelés, önmeghatározás) talán a legbonyolultabb kollektív kategória, illetve történetileg folyamatosan változó konstrukció. Hordozója és egyben formálója a közösség minden tagja, de ebben a folyamatban jelentős szerepet játszanak a nemzeti tudományok, így a földrajztudomány is. Ha a földrajztudomány felől közelítjük meg a természeti erőforrások és a nemzettudat kapcsolatát, akkor világosan látnunk kell, hogy lényeges, de korántsem egyetlen formálóját vizsgáljuk. Hatásában a szépirodalom, különösen a tájköltészet kiemelkedő szerepet kaphat. Az ország területének többszöri strukturális álalakulása lényegi kérdés a természeti erőforrások mindenkori megítélése, továbbörökítése szempontjából. 1526-ig egy nagyon gazdag ország képe fogalmazódott meg, az ország három részre szakadt állapotában a pusztulás, a szegénység válik közösségi élménnyé. A 18. század végétől újraépül a gazdag ország képe. 1867–1918 között 1

Szaller 1796.

13

HAJDÚ ZOLTÁN

a gazdagság tudatát a széles körű és az ország egészére kiterjedő természeti erőforrás-kutatás megerősítette. 1920 az ország területének radikális megcsonkítását, a természeti erőforrások nagyarányú csökkenését és belső szerkezeti átalakulását hozta. Mindenki (politika, tudomány, közvélemény) számára a szegénység érzete vált meghatározóvá. 1949-után a politikai vezetés érdekelt volt a „kis, szegény ország” képének a fenntartásában, hiszen ezen keresztül mintegy objektív alapokon tudták magyarázni a szovjet – magyar kapcsolatok mélyítésének gyakorlatát. Ebbe robbant be a Petőfi Kör vitája, melynek során elemi módon fogalmazódott meg a természeti erőforrások reális számba vételének igénye, s az azokra alapozott fejlesztések végiggondolása.

Az ország természeti gazdagsága minősítésének szakaszos változásai A magyar történeti fejlődés, s benne a tértörténeti fejlődés meghatározó sajátossága, hogy a 895/896-os honfoglalástól kezdve kialakult egy „eredeti ország” területi tudata, illetve annak későbbi magyarázata, megideologizálása. Ez a fehér lóért „cserélt ország” vízben, legelőben, termőföldben rendkívül gazdag, jól kielégíti egy földművelő és nagyállattartó nép környezeti elvárásait. Az ország középkori történeti fejlődésének szerves eleme, mind a belső megítélés, mind pedig a külső kapcsolatok szempontjából, hogy ezüstben, aranyban, sóban gazdag, s a gyakran éhező Európában jó volt a lakosság többségének helyben biztosított élelmiszer-ellátása. A formálódó magyarországi „földrajztudomány” (latin, német, magyar nyelvű) a 16. századtól kezdve elsődlegesen a politikai keretekhez igazodott, az ország vált a földrajzi elemzés legfontosabb keretévé. Oláh Miklós 1536-ban, Brüsszelben írt történeti, földrajzi, nemzetpolitikai, nemzetstratégiai művében az ország három részre szakadásakor a nagy, gazdag, erős Magyarország képét fogalmazta meg, visszatekintő jelleggel, de előrelátó politikai céllal.2 A három részre szakadt ország történelmi időszakában (a 17. század végéig) a magyar politikai elit és a formálódó magyar tudomány fenntartotta a virtuális ország-egység gondolatát, sőt nem csak virtuálisan, de amennyire tudta, kísérleteket tett az ország egységének a helyreállítására. Az ország-kép alapvetően megváltozott. A szegénység, a kifosztottság a „siralmasság” vált meghatározó korabeli élménnyé, illetve formálódott egyfajta nemzeti önképpé.

2

14

Oláh 1985: 72–77. A munka már önálló fejezetben összegezte az ország természeti javakban való gazdagságát.


A Bél Mátyás (1684–1749) és tanítványa Tomka-Szászky János (1700–1762) által megalapozott, sajátos magyar történeti földrajzi iskola kitüntetett szerepet tulajdonított az államnak, illetve az állam tértörténeti elemzésének. A szemléletükben a közjogi kapcsolatok jelentek meg irányadóként a területi kérdések kutatása és a területi struktúrák megfogalmazása során. A „nagy ország” eszményének fenntartása jelentős szerepet kapott munkásságukban. A magyar közösségnek mély kötődései alakultak ki az országgal, a hazával kapcsolatosan. Ez jelentős részben a nemesi társadalomnak az országos jellegű kapcsolatrendszerén keresztül formálódott évszázadokon keresztül. Tükröződik mindez a latin és a magyar nyelvű szállóigékben is (a leghíresebb közülük az „Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita”,3 mely Szaller György munkájának is a mottója). A magyar költészetben lényegében a kezdetektől jelen van a szeretett Haza, vagy egy-egy imádott kisebb-nagyobb tájának, folyójának átélt megjelenítése. A tájköltészetnek nem elsődleges feladata az ország földrajzi sajátosságainak bemutatása, de az érzelmi azonosulásban, a táji öntudat kialakításában lényegi szerepet játszott. A szépirodalmi tájleírások csak részben támaszkodtak a tudományos kutatások eredményeire. A földrajzoktatás számára első kiadásban 1770-ben készült Hármas Kis Tükör csak a szűkebb értelemben vett Magyarországot jelenítette meg a diákok előtt, attól elkülönítve tárgyalta Erdély Ország történetét és földrajzát. A történeti leírásban jelent meg csak a „Nagymagyarország” problémája. A korabeli diák egy minden szempontból nagy és gazdag ország képét kapta tudásalapként.4 A II. József alatti nagy nemesi ellenállásban, majd az uralkodó reformjainak elbukása utáni nemzeti (nacionalista) hangulatban formálódott a politikai, a gazdasági, a tudományos élet nagy része, sőt még a szépirodalom is beilleszthető bizonyos tekintetben ebbe a folyamatba. A magyar nyelvű földrajzi szakirodalom Magyarország képe már megjelenésekor rendkívül fontos szemléleti alapokat rakott le. A formálódó nemzeti szellem jegyében fogalmazta meg: „Egész Európában leg-gyönyörűségesebb, s leg-kedvesebb Ország, ha Fekvését, és Termékenységét szemléllyük, Magyar Ország. Leg-alább meg nem irígyli

3 4

Tarnai 1969. A kis verses összefoglalás egyszerre szolgálta a történelmi és a földrajzi oktatást. Az ország sajátosságainak megfogalmazása „államilag jóváhagyott” jellegűnek tekinthető.

15

HAJDÚ ZOLTÁN ez más Tartománynak se Egét se Földét; olly kegyes és szelíd az ő Ege, s bő termékeny Földe”.5

A magyar földrajz történeti szemléletét a kezdetektől a történeti államtér jelentőségének kiemelése jellemezte: „XIV. és XV. Században 9. Országokat kormányzott a, Magyar Kormányszék, t. i. Magyar, Tót és Horvát Országokat, Rámát, Szerviát, Gallitziát, Lodomériát, s a Kun és Bolgár Országot mellyek egygyütt a, közép Időben Nagy Magyar Országnak hívattattak”.6 A „Nagy Magyar Ország” fogalma ettől a definiálástól kezdve a későbbiekben többféle tartalmat kap majd, de van egy közös elemük a meghatározásoknak, nevezetesen, hogy mindig nagyobb területet öleltek fel, mint a ténylegesen magyar uralom alatt álló területet. Egészében véve Szaller György lerakta a magyar földrajztudomány későbbi ország-szemléleti alapjainak jelentős részét: – a magyar földrajztudomány a nemzeti ébredés időszakában, a Habsburg felvilágosult abszolutizmussal szemben fogalmazta újra önmagát, s részben ezért erőteljesen hazafias szellemű lett, – Magyarország Európa legszebb, leggazdagabb, legkedvesebb országaként jelent meg az értékelésben, (ami a valóságot tekintve erős túlzás, de nem érdemes egy értéktelen országgal foglalkozni, az nem lehet a nemzet újraépítésének a bázisa), – Magyarország természeti javakban egy rendkívül gazdag ország (mind a növények, mind pedig az állatok, az ásványok országa stb. leírásakor egységesen a gazdag állapot fogalmazódott meg), – Magyarország határai a Kárpátokban természetesek, ezért stabilak, – a korabeli Magyarországnál történetileg volt egy nagyobb Magyarország, (Nagy Magyar Ország), mely a korabelihez képest még szebb, gazdagabb stb. volt, – a magyar földrajzban a felvilágosult abszolutizmussal szembeni küzdelem elemeként megjelent az osztrák-ellenesség, – Magyarország belső földrajzi elemzésére a természeti struktúrák tekintetében megjelennek a folyóközök, mint természetes földrajzi egységek, de az ország egészének feldolgozása a közigazgatási egységek keretei között történt. 5

16

6

Szaller 1796: 2. Szaller György magyarul és németül is megjelentette munkáját. A két változat között térszemléleti különbségek vannak, de a természeti gazdagság minősítése azonos jellegű a két műben.. Szaller 1796: 4.


Szaller számára az egész (ország) és a rész (megyék) bemutatása, jellemzése egyaránt jelentőséggel bírt. Nem lehet az országot csak egészként megérteni, megszeretni, hanem a települések, a járások, a megyék ismerete is szükséges ahhoz, hogy teljes egészében elmondhassuk, hogy ismerjük a hazát. Fényes Elek 1847-ben arról értekezett, hogy Magyarország térfogalma rendkívül bizonytalan, az adatok sok tekintetben ellentmondásosak, mert különböző értelemben használják az ország fogalmát. Legszorosabban csak az anyaországot értették alatta, majd hozzásorolták Horvát-Szlavonországokat, s tágas fogalmába már beletartozott Erdély is. Legtágasabb értelemben mindazokat a tartományokat értették Magyarország alatt, melyek hajdan a magyar koronához tartoztak: „Legtágasabb értelemben a magyar birodalmat e következő országok képezik: Magyarország, Dalmatia, Horvátország, Tótország vagy Slavonia, Bosnyákország vagy Ráma, Ráczország vagy Servia, Havasal- és felföld vagy Oláh- és Moldvaországok.”7

A reformkori magyar nyelvű költészet folyamatosan számon tartotta az ország, a haza, a szülőföld szépségét, majd megfogalmazta gazdagságát. Vörösmarty Mihály szinte a földrajzi posszibilizmus alapelvét vetette papírra 1832-ben íródott Magyarország címere című versében: Szép vagy oh hon, bérc, völgy váltakoznak gazdag öledben, Téridet országos négy folyam árja szegi; Ám természettől mindez lelketlen ajándék: Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.

A 19. századi tájköltészet (különösen Petőfi Sándor) sok vonatkozásban hamarabb ragadta meg a magyar tájak, mindenekelőtt az Alföld természeti, társadalmi, gazdasági sajátosságait, mint a földrajztudomány. A magyar tájköltészetben jelent meg a földrajzi táj esztétikuma, a tájlélek és tájkarakter problematikája is. A tájköltészet jelentős szerepet játszott a táji identitás kialakulásában. Az Alföld esetében egyfajta nagyregionális identitásról is beszélhetünk, amely meghaladta a megyék szintjét. Petőfi nem csak a tájköltészetben, de az ország szépségének, nagyságának, gazdagságának költői „felemelésében” is meghatározó szerepet játszott. A Magyar Nemzet című költeményében (1846. december) hihetetlenül 7

Fényes 1847: 3.

17

HAJDÚ ZOLTÁN

összetetten, s mégis árnyaltan fogalmazta meg az ország természeti erőforrásait, az erőforrások értéke és a szegényes valóság közötti ellentmondásokat: Ha a föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta! Oly szép ország, oly virító, Szemet-lelket andalító, És oly gazdag!...aranysárgán Ringatózik rónaságán A kalászok óceánja, S hegyeiben mennyi bánya! És ezekben annyi kincs van, Mennyit nem látsz álmaidban. S ilyen áldások dacára Ez a nemzet mégis árva, Mégis rongyos, mégis éhes, Közel áll az elvesztéshez.

A Magyar Birodalom és természeti gazdagsága A modern magyar földrajztudomány megteremtésének tudatos, az MTA által jóváhagyott intézményesülési folyamatában Hunfalvy János műve (megírására az MTA adott megbízást) a „Magyar Birodalom” természeti viszonyainak, s nem is csak természetföldrajzi sajátosságainak leírása meghatározó kiinduló pontot jelentett.8 Hunfalvy elkészítette a monográfiát, amelyben először foglalta össze Magyarország földrajzi megismerésének és kutatásának addigi történetét. Tételesen számba vette, hogy az ország megismerésében a magyarok mellett a németek, az angolok és a franciák is jelentős szerepet játszottak. Hunfalvy műve még nem egy teljes erőforrás-kataszter, de folyamatosan, szinte minden ágazati megközelítésben érzékelteti, hogy a Magyar Birodalom nagy és gazdag. Hunfalvy elsősorban az orográfiai viszonyok elemzése révén jutott arra a következtetésre, hogy: „A magyar birodalom általában véve természeti viszonyaiban világosan kifejezett jellemmel bíró, földirati egység; határai tehát, kevés kivétellel természetesek, azaz hegygerincek és folyók

8

18

Hunfalvy: 1863. A szerző szerint Magyarország nem egyszerűen ország, hanem a Magyar Birodalom egyik része. A Magyar Birodalom lehet csak partnere az Osztrák Birodalomnak.


által jelölvék”.9 A magyar birodalom déli határai természeti tekintetben a legproblematikusabbak, mivel „Dél felé sem Horvát-, sem Dalmátországok határai nincsenek a természet által kijelölve...” Ha 1873-tól kezdve 1887-ig végignézzük a Földrajzi Közlemények 15 évfolyamának teljes bibliográfiai feldolgozását,10 akkor egyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, hogy a „tájképi szépség”, a „tájképi leírás”, a táji viszonyok korán helyet kaptak a folyóirat hasábjain, majd megjelent egyes országrészek (Alföld, Kisalföld, Dunántúl, Felvidék, Erdély, Délvidék) valamilyen szempontú elemzése is, ugyanakkor a tájelmélet és tájföldrajz teljes gondolati rendszerében nem jelent meg. A magyar állam és a tájszemlélet közötti kapcsolatok szempontjából ez az időszak azért fontos, mert először a megállapítások, majd az evidenciák szintjén jelenik meg az, hogy Magyarország határai természetes határok, sőt azokat a természet jelölte ki lényegében. Magyarország határainak nagy része a történeti fejlődés során alig változott, ennek oka a Kárpátok. Magyarország minden tekintetben természeti-természetes földrajzi egység, individuum, egységes természeti nagytáj. Az ország természeti javakban, kincsekben gazdag. Ez a megállapítás kezdetben csak a földrajztudományon belül érvényesült, majd az oktatáson keresztül fokozatosan nemzeti konszenzussá vált. A korszakban nem csak a földrajztudomány vállalta fel az ország természeti erőforrásai megismerésének a feladatait, hanem az állam fokozatosan megteremtette azokat az állami szakintézményeket (részben kutatóintézeteket), amelyek elsődleges feladata lett az ország természeti adottságai egy-egy szegmensének a pontos feltárása. 1869-ben létrejött a Magyar Királyi Földtani Intézet, melynek elsődleges feladata az ország geológiai adottságainak és erőforrásainak a feltárása, részben a megismertetése lett. Az ország területén kiterjedt kutatásokat folytatott az intézet. Jelentős részben az intézet tevékenysége eredményeként bővült gyorsan az ország ismert ásványkincseinek az állománya. 1870-ben megalakult az Országos Meteorológiai és Földdelejességi Intézet, mely elsősorban az ország éghajlati adottságait és időjárási folyamatait kutatta, fokozatosan szerepet vállalva az időjárás előre jelzésében is. 1879-től fokozatosan formálódott a vízügyi kutatás, a vízépítés és árvízvédelem országos állami intézményrendszere. A sokszor átalakuló szervezetnek alapvető érdemei voltak az ország vízügyi adottságainak a megismerésében.

9 10

Hunfalvy 1863: 113. Thirring 1888.

19

HAJDÚ ZOLTÁN

Az erdő- és talajgazdálkodás állami irányítása, tervezése úgyszintén a dualizmus időszakában intézményesült. Az állam fokozatosan tisztába jött saját területének ilyen jellegű adottságaival is. A Hunfalvy Jánost a budapesti egyetem földrajzi tanszékén felváltó Lóczy Lajos inkább geológus, s elsősorban természetföldrajzi kutatói mentalitással és felfogással rendelkezett. Műveiben megjelent a természeti, mindenekelőtt a morfológiai tér sokszínűsége. Az ország geológiai feltérképezésében, az ásványkincsek területi elhelyezkedésének megállapításában kiemelkedő szerepet játszott. Az országról elkészített geológiai térképe több ország számára szolgált tudományos mintául. A 19–20. század fordulójának sajátos hangulata a magyar földrajztudományt is mintegy számadásra és újragondolásra késztette. Czirbusz Géza azzal a szándékkal jelentette meg Magyarország földrajzát,11 hogy az meghaladja Hunfalvy már teljesen elavultnak tekintett összegzését. Czirbusz a belső területi struktúrákat a természetföldrajzi nagytájak szerint dolgozta fel, mely során világosan meghatározta a tájak hierarchikus viszonyát is: a Kisalföld nagytájat hat kistájra, méghozzá elsősorban vízfolyásokkal tagolt és határolt kistájakra osztotta. A kistájak földrajzi sajátosságainak a megragadásakor első helyen a nagytájhoz való viszonyuk, topográfiai fekvésük jelent meg. Második elemzési szempontot a kistáj felszínének a felépítése adta. A kistáj jellegének megragadásakor megjelent a „tájképi tekintet”. A kistájak egyfajta fejlődési pályáját is megrajzolta, sőt kitért az emberi beavatkozás elemzésére (folyószabályozás), valamint a gazdasági használhatóság (búzatermelés, legeltetés) minősítésére is. A természeti földrajzi tényezők egyfajta szintéziseként jelent meg nála a tájelőny kategóriája. Czirbusz elmélettörténeti és elméleti munkásságának rendkívül jelentős területe volt a földrajzi determinizmus (földrajzi fatalizmus) elméleti elutasítása.12 A vallásos (szerzetes) Czirbusz számára az ember, a társadalom problematikája, az ember önmeghatározó képessége sokkal fontosabb volt, mint bárki számára az akkori magyar földrajztudományban.13 Czirbusz három kötetes antropogeográfiája Ratzel szellemében, de folyamatosan vele vitatkozva, tőle elhatárolódva fogalmazta meg a Föld felszínének hatásait, az emberföldrajz alapvető kérdéseit, illetve a geopolitika, s benne a magyar geopolitika meghatározó sajátosságait.14 Az ország esetében

20

11 12 13 14

Czirbusz 1902. Czirbusz 1912. Hajdú 2001. Czirbusz 1915, 1917, 1919.


jelentős szerepet tulajdonított a szerves természeti gazdagságnak. Szerinte Magyarország autarchiára képes ország volt. A soknemzetiségű Magyarország demográfia, etnikai, nemzetiségi, nyelvi, vallási sokszínűségének helyzetéről, állapotáról az 1900-as évek elején – az 1880-as népszámlálás bázisán – átfogó képet adott Balogh Pál statisztikusgeográfus.15 Az óriási munka és térképkötet-melléklete alig váltott ki visszhangot a magyar földrajztudományban, pedig azokat az alapkérdéseket dolgozta fel, melyekhez a viszonyulni kellett volna az új körülmények és kihívások között. Balogh többféle értelemben és területi kiterjedésben használta a „népességi táj” fogalmát. A legtágabb körben az országot mindössze két etnikai tájra osztotta, illetve az egyes nemzetiségek szállásterületével azonosította az etnikai tájak problematikáját. Balogh volt talán az első, aki a természeti potenciál mellett a szellemi erőforrások figyelembe vételét kiemelten megfogalmazta. Magyarország déli természetes határait vizsgálva Cholnoky Jenő arra a következtetésre jutott, hogy a folyók nem jó természetes határok. A „hegység az igazi jó politikai határ”.16 Ebből a felfogásból kiindulva úgy ítélte meg, hogy a déli részen is hegységi természetes határra kell szert tennie az országnak, tehát Magyarországnak terjeszkednie kell dél felé, el kell érnie a természetes határokat, melyeket vonalszerűen „ki is jelölt”. (A földrajzi determinizmus és a természetes határok elmélete hosszú idő alatt elvezetett a területi hódítás céljának megfogalmazásához.) Cholnoky a „medenceállamok” stabilitását mint történeti tényt határozta meg. A hegységperem és a medencefenék együtt kínál gazdag természeti erőforrásokat. Szerinte Európa államainak nem egymástól kell félniük, „hanem az ázsiai medencék sokkal nagyobb politikai alakulásaitól...”.17 Európa létérdeke, hogy megakadályozza a nagy ázsiai medencék egységes politikai szervezetének kialakulását. Prinz Gyula 1914-ben megjelent Magyarország földrajza monográfiája abból a szempontból érdekel bennünket, hogy még az I. világháború előtt készült, s egyben mintegy összefoglalja a magyar földrajztudomány „még tisztán tudományos” megközelítéseinek a legfontosabb kérdéseit.18 Prinz a természetföldrajzi elemzésekben tiszta természetföldrajzi, hierarchikus tájszemléletet érvényesített, olyannyira, hogy a „Délvidéki szigethegységek és a Száva medence” nagytáji egységében tárgyalta a Mecseket, a „Frusskagora”-t 15 16 17 18

Balogh 1902. Cholnoky 1914: 433–436. Cholnoky 1914: 437. Prinz 1914.

21

HAJDÚ ZOLTÁN

és a Pozsegai-hegycsoportot, tehát a történelmi Magyarországon belül figyelmen kívül hagyta a magyar-horvát közjogi jellegű közigazgatási határt. Az ország politikai földrajzát tárgyaló fejezetben Prinz kiinduló pontja az, hogy a hegyszerkezet „a Duna kettős medencéjét teszi az állam törzsévé”. Ettől az időszaktól kezdve az „állami magterület”, az „állami törzsterület” táji tartalma Prinznél folyamatosan jelen van. Az állam törzsterülete a maga gazdagságával kapcsolja magához jó esetben a peremterületeket, s nem hatalmi eszközökkel. A természetföldrajzi környezet és a politikai alakulatok, az államok közötti kapcsolatokat szemlélve arra a következtetésre jutott, hogy: „Földrészünk gazdag és erős vonalakkal kialakult tagosulása sok önálló, szorosan zárt egységes területet létesített. Európa államai a morfológiai területek természetes határai közé kényszerültek.”19

Prinz földrajzi determinisztikus felfogása így nem csak Magyarország, de egész Európa tekintetében is megjelent. Véleménye szerint a magyar állam csak az Adria irányában terjeszkedett hosszabb időn túl a „természetes”, „természetföldrajzi” optimum keretein. Ez a túlterjeszkedés azáltal válik magyarázhatóvá, hogy a tenger lett a magyar állam függetlenségének a bázisa. E tekintetben Prinz a történeti reálpolitika alapjaira helyezkedett. A földrajzi gondolat története feldolgozásakor Teleki Pál kitüntetett figyelmet fordított a földrajzi környezet és a társadalom közötti kölcsönhatások történetileg változó földrajzi elemzésének bemutatására.20 Szinte minden jelentős irányzat megközelítéseit kritika alá vonva fogalmazta meg saját tájelméletét. Teleki kiindulópontja, hogy az ember mint egyed nem lehet földrajzi faktor, hanem csak a szocializáció révén válik valójában földrajzi „tájfactorrá, tájalkotó tényezővé”. Az I. világháború rendkívül jelentős hatást gyakorolt a földrajztudományra és a politikai földrajzi gondolkodás fejlődésére. Szinte minden jelentős geográfus eljutott a világháború katonai, politikai jelentőségének elemzéséhez. Fodor Ferenc úgy ítélte meg, hogy a világháború „politikai egységeknek földrajzi egységekre való kiegészítésért folyik”,21 s így végeredményben földrajzi tényezők mozgatták az élethalálharcot.

22

19 20 21

Prinz 1914: 178–179. Teleki 1917. Fodor 1917: 338.


Lóczy Lajos 1913-ban kapta feladatul a Magyar Szent Korona Országainak sokoldalú feldolgozását, s a külfölddel történő megismertetését. A mű nemcsak földrajzi, hanem teljes (földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési, közgazdasági) képet kívánt adni a Magyar Szent Korona Országairól. Mivel közjogi egységet dolgozott fel, szemlélete elsősorban történeti. A belső struktúrák feltárásakor és leírásakor történeti és természetföldrajzi területi egységekben egyaránt mozgott.22 A mű hangneme rendkívül korrekt, ugyanakkor a közjogi felfogás elfogadásával rossz időben reprezentálta, hogy mit ért a magyar politikai és geográfiai elit 1918-ben a Magyar Szent Korona Országai térfogalmán, s ezt a külső tényezők egyértelműen imperialisztikus megnyilvánulásként kezelték. A mű a Magyar Birodalom szerves földrajzi egységének a dokumentuma. Annak felbomlása előtt szinte mindenre kiterjedően bemutatta a birodalom természeti földrajzi adottságait, geológiai sajátosságait, gazdasággeológiai értékeit. A magyar földrajztudomány a háború előtt, s különösen a háború alatt rosszul mérte fel, s rosszul fogalmazta meg az ország esélyeit a háború kimenetelét illetően. A magyar földrajztudomány a háború alatt „győzelemre készült”, s a vereség pillanatában alig volt válasza az új helyzetre.

Trianoni trauma: „mennyországból nem ország”-ba A magyar földrajztudománynak 1918 előtt csak áttételes hatásai voltak a politikára. Ezek a hatások elsősorban a középiskolai földrajzoktatáson keresztül jelentek meg. A magyar földrajzoktatásban az Osztrák-Magyar Monarchia részeként élő Magyar Királyság természeti erőforrásokban gazdag, gazdasági teljesítőképessége alapján emelkedő, önálló hatalmi politikai tényezőként jelent meg. 1918 őszén – a világháborús vereség árnyékában – a magyar földrajztudomány meghatározó egyéniségei – a Magyar Földrajzi Társaság nevében – egy kiáltvánnyal fordultak a világ földrajzi társaságaihoz a történelmi Magyarország területi épsége védelmében.23 A kiáltvány a magyar földrajztudományban rendkívül fontos szerepet játszott több okból: – a magyar földrajztudomány egésze állást foglalt a mellett, hogy az új, modern földrajztudomány nem más, mint „az egységes szerves földfelszín élettudománya”, – a földrajztudomány nem csak szintetikus élettudomány, hanem a földi terek szintézistudománya is, így eredményeit és véleményét 22 23

Lóczy 1918. Magyar Földrajzi Társaság 1918.

23

HAJDÚ ZOLTÁN

figyelembe kell venni a békeszerződések előkészítésekor, s különösen az államhatárok megvonásakor, – a magyar földrajztudomány megemlítette a német földrajztudomány eredményeit is, de részletekbe menően a „győztesek földrajztudományi képviselőitől vett idézetekkel” érvelt az ország egysége fenntartása mellett, – Elisée Reclus és Brigham idézetekkel bizonyították, hogy a háború előtt a francia és angolszász földrajztudomány jeles képviselői is Magyarország csodálatos természetföldrajzi egységét emelték ki elemzéseikben, Magyarországot valós morfológiai, geológiai, tektonikai, orográfiai és tökéletes táji egységként határozták meg. – Vidal de la Blache idézetekkel érveltek a mellett, hogy egy geográfiai egyéniség nemcsak a geológiai és klímarégiók eredményeként jön létre, hanem abban jelentős szerepet játszik az ember, a társadalom. Az ember az, aki az évszázadok során kitermeli, megteremti a táj individualizmusát. A Kárpát-medence individualitását a magyarság ezer éves tevékenysége jelentős részben meghatározta, sajátos magyar tájjá alakította.

24

A kiáltvány a francia földrajz szemlélete alapján fogalmazta meg és elemezte Magyarország természeti tájait, s a természeti egységre épülő egységes nagy gazdasági régiót. A kiáltványban szinonimaként használták a magyar földrajzban korábban meghonosodott „természeti táj” és a most megjelenő „természeti régió” megnevezéseket. (Ettől az időponttól mindmáig a táj és a régió vitában ez a kérdéskör állandóan előjön). A történelmi Magyarországot 10 természeti régióra osztva mutatták be. A természeti régiók jellemzésekor a természetföldrajzi struktúrákon túl megjelentek gazdasági, társadalomföldrajzi elemek is. A kiáltvány szerzői a természeti régiók lehatárolásán túl is mentek akkor, amikor kimondták: „A Magyarországot alkotó természeti régiók ma egy közös magasabb rendű gazdasági életet élnek…”. A természetes és gazdasági életegység széttörése minden területre nézve hátrányokkal járhat, fogalmazták tovább az érvelést. A Magyarországot alkotó régiók együttese rendkívül gazdag, autarchikus gazdasági életre képes. Az egyes régiók keskenyebb – szélesebb átmeneti övekben alakulnak át egymásba. Az átmeneti övek rendkívül fontosak, mert ezekben a vásárövekben létesült a magyar városok jelentős része. A kiáltvány elméletileg a történelmi Magyarország természeti, társadalmi és politikai földrajzi szintézisét is adta egyben, méghozzá úgy, hogy a terminológia tekintetében keveredett a hagyományos magyar megfogalmazások


rendje (természeti táj, gazdasági táj, politikai táj) és a francia régió elmélet nagyon sok fogalmi és terminológiai eleme. 1918. október elején Teleki Pál szinte egyéni elhatározásból megkezdte a békekonferenciára való tudományos felkészülés munkáinak szervezését. Világosan látta, hogy az alapkérdés a nemzetiségi probléma kezelése lesz, ezért megkezdték az 1910-es népszámlálás alapján az ország részletes nemzetiségi térképének elkészítését. A megalakuló Békeelőkészítő Iroda keretei között korábban soha nem látott intenzitással és tudatossággal dolgozták fel az ország területi problematikájának minden elemét, összefüggését. A magyar békeküldöttség tudományos anyagának nagy részét Teleki irányításával készítették el, s Teleki maga is a magyar békeküldöttség tagjaként tevékenykedett 1920 januárjától Párizsban. A trianoni béketárgyalásokra készült földrajzi jellegű elemzések, illetve a béketárgyalások alatt született memorandumok kivétel nélkül az ország integritásának szükségességét igazolták, s a történeti Magyarországot egy természeti-természetes, történeti és gazdasági államegységként mutatták be. A béketárgyalásokra való készülődés során megszületett a modern magyar földrajztudomány, azon belül a társadalom- és gazdasági földrajz, valamint a gazdasági és politikai kartográfiai is más minőségi szintre emelkedett. 24 Az atlasz elsődleges feladata a régi és az új államterület összehasonlítása volt, kiemelve a történelmi államterület természeti egységét, természeti erőforrás-gazdagságát, s ahhoz képest az új államterület kicsiségét, szegénységét, természeti-táji lehetetlenségeit. Az atlasz dokumentálta a korábbi ország szinte mindenre kiterjedő természeti gazdagságát, s az új államterület erőforrás szegénységét. A magyar földrajztudománynak végig kellene gondolnia, szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy a történelmi Magyarország egységének földrajzi determinisztikus felfogása vezetett-e el ahhoz, hogy a magyar társadalom és a békedelegáció sem volt képes az új helyzetben új módon politizálni. A magyar társadalmat és a békedelegációt is „lebénította” a számára evidens történeti és földrajzi érvek figyelmen kívül hagyása. A két világháború közötti időszak magyar földrajztudományát alapvetően a Trianonhoz való viszony, a békeszerződés területi döntéseinek elutasítása, a területi revízió tudományos lapjainak kidolgozása határozta meg. Sem szakmailag, sem pedig érzelmileg a magyar földrajztudomány nagy része nem tudta, s nem is akarta elfogadni az új ország-kereteket. Az egész két világháború közötti magyar földrajztudomány arra az álláspontra helyezkedett, hogy 24

Edvi-Illés – Halász 1921.

25

HAJDÚ ZOLTÁN

a trianoni békeszerződés által megvont határok ellenkeznek a természetföldrajzi tényezők által követelt természetes állapotokkal, ezért ezek a határok csak ideiglenesek lehetnek, ezért Magyarország alatt mindenkor a történeti Magyarország földrajzát írták meg. Az államterület, s annak alakja, természeti erőforrásai, az ország mindenkori lélekszáma, belső közigazgatási tagozódása a 20. században többször és alapvetően változott. A földrajztudomány számára lényegi kérdésként vetődött fel, hogy természeti keretek között dolgozza-e fel a „pulzáló ország” földrajzi kérdéseit, avagy az ugyancsak változó, de egy-egy időszakban mégiscsak reálisan létező közigazgatási keretek között. Dékány István munkásságában megjelent a földrajztudomány paradigmatikus újraértékelésének az igénye, a társadalom és a földrajzi környezet közötti kapcsolatok újrafogalmazásának filozófiai megközelítése, de a korszak egészében véve nem követte megközelítéseit, s inkább ő hagyta el a földrajztudomány területét, s vált szociológussá.25 Teleki Pál személyén keresztül a két világháború közötti időszakban a magyar földrajztudomány szemlélete minden korábbinál erőteljesebb hatást gyakorolt a társadalom egészére, s Teleki 1941-ben bekövetkezett haláláig a politikai elitre is. Cholnoky Jenőnek az egész két világháború közötti politikai földrajzi szemléletét jól szemlélteti az az alapállása, mely szerint „a földrajz és történelem, különösen a földrajz könyörtelen igazságai abszurdnak minősítik a párisi határozatot...”.26 Cholnoky szerint a történeti Magyarország „zárt geografiai egységként” jelent meg mindig a nemzetközi földrajztudományban. Új elem Cholnoky szemléletében: „Nem a közös nyelv, nem a közös vallás, nem a közös faj teszi a medence lakosságának összetartozandóságát, hanem csakis a gazdasági egymásra-utaltság. S ez olyan törvény, amely ellen nincs apelláta.”27

Fodor Ferenc a béketárgyalásokra elkészült, minden korábbinál gazdagabb forrásanyag birtokában jelentette meg Magyarország első modern gazdasági földrajzi monográfiáját, s ebben direkt módon megfogalmazta, hogy mind-

26

25 26 27

Dékány 1922, 1924. Cholnoky 1920: 285. Cholnoky 1920: 291.


végig a csonkítatlan Magyarországot tárgyalja, hiszen „Csonkamagyarország gazdasági földrajzának megírása önmagában való ellentmondás” lenne.28 Fodor a magyar tájelméletben új fogalmat honosított meg: a „gazdasági táj” fogalmát. Felfogásában a gazdasági földrajz a gazdasági élet fizikai feltételeinek, a gazdasági javaknak és az azokat termelő és felhasználó embernek az egyes gazdasági tájakban való szimbiózisát feltáró tudomány. A Fodor által felfogott gazdasági táj egy harmonikusan kialakult „gazdaságföldrajzi egység”. Teleki tájfelfogásának szintézisében a tájat a következőképpen határozta meg: „A táj, – a földfelszíni élet természettől való synthesise – a természet, az élet úgy, amint van – megfigyelhető és még meg nem figyelt összes jelenségeivel, tulajdonságaival, – a föld egy bizonyos pontján, területén...”29

Az 1930-as évek második felében elkészült Magyar Földrajz30 szervesen illeszkedett a korszak nagy szellemtörténeti összefoglalásainak a sorába. A három kötet egy-egy rövid fejezetet leszámítva Prinz munkája. Prinz „hideg tárgyilagossággal csak egy földrajzi országot” tekint kutatási területének, nem a történeti, politikai teret, egy „természeti tájegység határvonalait” keresi, s abban azt, hogy „meddig ér benne a magyarság, meddig töltötte ki és meddig alakította ki magyar földdé”.31 Következetesen a tájföldrajzi megközelítést érvényesítette, akár a „nagyváros a tájban”, akár „a térszín államalakulásra gyakorolt hatását” vizsgálta. Mindvégig a történeti Magyarország a feldolgozás kerete, a természeti és az államtér harmonikus egységének a bizonyítása. A két világháború időszakában a magyar földrajztudomány – elsősorban Teleki személyén és politikai munkásságán keresztül – jelentős hatást gyakorolt a politikára és a közgondolkodásra. Mind a háború előtt, mind pedig a háború alatt a területi revízió határozta meg a magyar földrajztudomány törekvéseit. Az ország és a földrajztudomány tragédiája is, hogy ismét rosszul mérték fel a nemzetközi folyamatokat és erőviszonyokat, s Magyarország ismét a vesztesek között találta magát.

28 29 30 31

Fodor 1924: 9. Teleki 1936: I/292. Prinz – Teleki – Cholnoky é.n. Prinz – Teleki – Cholnoky é.n.: 10.

27

HAJDÚ ZOLTÁN

A II. világháború végétől 1956-ig A világháborús vereség új helyzetet teremtett a magyar földrajztudomány számára is. Rónai András a háborús viszonyok között jelentette meg az Államtudományi Intézet több éves munkájával készült Közép-Európa atlaszt. Az atlasz a legteljesebb áttekintést adja a térségről, s hangneme a korábbiaktól erőteljesen különbözik, kifejezetten óvakodott a durva, szélsőséges minősítésektől. Az atlasz politikai földrajzi ábrái tényszerűek és korrektek.32 A térség két világháború közötti problémáinak megértéséhez ma is nélkülözhetetlen az atlasz eredményeinek a figyelembe vétele. 1945/46-ban készült, s 1947-ben Mistéth Endre építés- és közmunkaügyi miniszter előszavával jelent meg Schmidt E. Róbert geológus, műegyetemi magántanár nagy ívű, szinte a teljes geológiai, gazdasággeológiai irodalom kritikai összefoglalását is tartalmazó összegzése Magyarország ásványi nyersanyagairól.33 A szerző úgy fogalmazott, hogy művével egyrészt „a magyar iparnak, anyaggazdálkodóinkon és nemzetgazdászainkon keresztül pedig az egész ország újjáépítésének is szolgálatot teszek”,34 másrészt „a honismeret elmélyüléséhez és ezzel a magyar föld és termékeinek fokozottabb megbecsüléséhez valamivel is hozzájárulhatnék”.35 A kismonográfiában a szerző egyszerre alkalmazta a kartográfiai ábrázolás széles spektrumát (olyan térképsorozatot készített, amely 1949 után titkossá vált), illetve a statisztikai feldolgozás és a közgazdasági elemzés kölcsönviszonyában fogalmazta meg a lehetőségeket. A már többször megfogalmazott ásványkincs és energia tengely egyértelműen felbukkan rögtön a könyv elején: a Lispe–Telkibánya vonal között, mintegy 50 km szélességben és 420 km hosszúságban helyezkedik el ásványi nyersanyagaink és energia-forrásaink döntő többsége. Ez egyszerre jelent területi koncentrációt, ugyanakkor lehetőséget is arra, hogy több helyen alakuljanak ki jelentősebb kitermelő ágazatok, illetve azokra épülően feldolgozó ipari kapacitások. Az energiakészleteket összegezve a következőeket állapítja meg: „Ezidőszerint számbavehető ásványi eredetű energiakészletünk 6621 billió kalória. Ennek 81.64%-át a legfontosabb energiahordozónk, a szén képviseli, 15.96%-át a tőzeg, 1.9%-át a földiolaj és kereken 0.5%-kát a földigáz”.36

28

32 33 34 35 36

Rónai 1945. Schmidt 1947. Schmidt 1947: 4. Schmidt 1947: 4. Schmidt 1947: 12.


A szénkészlet és a tényleges termelés alapján arra a következtetésre jutott, hogy a készletek 82–95 évre teszik lehetővé a széntermelést, illetve minimális növekedési lehetőséget is hordoznak. Összefoglalóan azt állapítja meg, hogy „Nemzeti szempontból nem nagyon megnyugtató számok ezek”, „energiagazdasági helyzetünk nem rózsás, de nem is reménytelen”.37 Az ércvagyont illetően az alaphelyzet megfogalmazása világos: a történelmi Magyarországgal szemben a csonkaország ércekben igen szegény. Nagyon sokféle érc fordul elő az ország területén, de a bauxitot és a mangánt leszámítva nincs jelentősebb és értékes előfordulásunk. A bauxit-készletünk (melynek a becsült nagysága az I. világháborútól kezdve folyamatosan változott, tendenciájában jelentősen csökkentek a becsült készletek) az egyetlen, mely európai, sőt világviszonylatban is jelentősnek tekinthető. Ezért a szerző úgy látta: „[I]ndokolt lenne, ha szakszervei útján az állam a jövőben fokozott mértékben ellenőrző irányítása alá vonná e nagy nemzeti kincsünkkel való gazdálkodást. Beleértve természetesen a kutatást, a termelést és a felhasználást is.”38

Az ország egyéb hasznosítható ásványkincsei (a kőkészletektől a márgán, homokokon át a földiszurokig) nagy mennyiségben vannak jelen, az építőipar számára fontosak, belső hasznosításuk kívánatos, de szinte egyetemleges elterjedésük miatt külgazdasági szempontból kicsi a jelentőségük. Az ország erőforrásainak számbavételekor ki kell térni a vizekre is, mert az ország nemzetközi összehasonlításban gazdag gyógyvizekben, s ivó- és ipari víz bázisai is kiemelkedően nagyok. Ugyanakkor jelentős problémát képez az, hogy az ország lakosságának 80%-a ásott kutakból nyeri az ivóvizet, s az ásott kutak vizének 75%-a egészségi szempontból kifogásolható. A végső összegzés pedig: „[B]ár a magyar föld nem bővelkedik gazdag ásványelőfordulásokban, mégis számos olyannal rendelkezik, amely szakszerű feltárás és céltudatos kihasználás esetén komoly tényezője lehetne gazdasági életünknek és az ország újjáépítésének”.39

37 38 39

Schmidt 1947: 18. Schmidt 1947: 25. Schmidt 1947: 75.

29

HAJDÚ ZOLTÁN

A korszak – témánk szempontjából – legfontosabb monográfiája Bulla Béla és Mendöl Tibor A Kárpát-medence földrajza volt.40 A mű megírása már 1945 előtt megkezdődött, s befejezése és megjelentetése a háború utáni időszakra esett. A szerzők szükségét érezték – részben a megváltozott történelmi helyzet miatt –, hogy az előszóban részletesen megmagyarázzák a területválasztás indítékait. A legfontosabb szempontjuk az volt, hogy: „Államterületünk többféle természetes tájból részesedik, határaik nem egész tájakat, hanem ilyen tájaknak darabjait fogják össze politikai egységgé. [...] A Kárpát-medence az a legkisebb természetes egység, amelynek tág keretein belül a magyar állam területe, egyéb államokkal osztozkodva, mindenestől elfér.”41

Az 1948–49-es időszaktól kezdve mind a politikai nyilatkozatokban, mind a tudományos művekben, mind pedig a középiskolai tankönyvekben szinte egyszerre folytatódott a két világháború közötti erőforrás-szegénység minősítése. A negatív minősítés mellett megjelent a mindenben gazdag Szovjetunió testvéri segítségére való hivatkozás. Az I. ötéves terv előkészítésétől kezdve a földrajzi nihilizmus (földrajzi idealizmus) vált lényegében meghatározóvá: a szegénység ellenére, a Szovjetunió támogatásával a vas- és acél országa, erősen ipari-mezőgazdasági országgá kell válnunk. Az 1956 tavaszán a Petőfi Körben folyó viták során Markos György már az első közgazdasági vitában megfogalmazta: „Irreális politikát csináltunk a mezőgazdaságban és az iparban is, nem vettük figyelembe az ország adottságait.”42 A „Vita hazánk természeti-gazdasági adottságainak kiaknázása népgazdaságunk tervezésében” címmel 1956. június 20-án rendezett tanácskozás korábban sohasem látott mélységben, s szinte minden „ágazati struktúrára kiterjedően” tekintette át az ország természeti földrajzi erőforrásait, adottságait, a különböző jellegű természeti erőforrások rendelkezésre álló készleteit.43 Mind a korabeli vitapartnereknél, mind pedig a vita publikálásakor írt szerkesztői értékelésben az jelent meg első helyen, hogy: „Markos György érdeme, hogy leszámol a földrajzi nihilizmus dogmatizmusával is, de szól a természeti adottságok szerepéről. Enélkül ugyanis nem lehetséges a regionális tervezés és az ország természeti adottságainak kiaknázása.”44

30

40 41 42 43 44

Bulla – Mendöl 1947. Bulla – Mendöl 1947: VI. Hegedűs – Rajner 1989: 80. Hegedűs – Rajner 1989: 103–166. Hegedűs – Rajner 1989: 18.


Markos kiinduló pontja az, hogy a „természet és a társadalom, az ember és a természet viszonyának a kérdése” alapvető filozófiai kérdés, ugyanakkor látható, hogy ez a problematika egyre inkább szaktudományi kérdésekké kezd válni. Úgy vélte, hogy a magyar tudomány, benne a gazdasági földrajz is, átesett a filozófiai ló másik oldalára: „[A]melyet röviden úgy nevezhetnék, hogy: földrajzi determinizmus, és helyette beleestünk a földrajzi nihilizmusba. Egész egyszerűen tényeket, objektív természeti törvényeket nem egy esetben nem létezőnek tekintettünk. Nem vettük észre, hogy ha a természeti földrajzi tényezők, a természeti földrajzi környezet nem is predestinál a szó vallásos értelmében, de a szó filozófiai értelmében determinál, ha nem is döntő módon, de meghatároz bizonyos dolgokat, bizonyos lehetőségeket ad, és ha megállapítom, hogy a lehetőségeink ezek és ezek, ilyenek és ilyenek, ennyi és ennyi, akkor már nemcsak a lehetőségeket mutatom meg, hanem a korlátokat is.”45

A természetföldrajzi környezetet, a természet objektív tényezőit a gazdasági földrajz földrajzi potenciálnak nevezi, „amely adott társadalmi forma, adott fejlődési szakasz és adott ország szerint egy többé-kevésbé pontosan körülírható nagyság. Tehát nagyon kényes kérdés ez.”46 Markos az ország természeti földrajzi adottságainak ágazati összegzésekor, értékelésekor direkt gazdaságpolitikai következtetéseket fogalmazott meg. Ezek az értékelések csak részben bizonyultak hosszú távon is helytállónak. A vita során egyre egyértelműbben bontakozott ki annak megfogalmazása, hogy ha már az I. ötéves terv során a politikai vezetés és a tervezés nem vette figyelembe az ország tényleges és valós természeti adottságait, akkor legalább a még tervezés alatt álló II. ötéves tervben ez történjen meg. Nem elegendő a természeti potenciált, a természeti adottságokat, a földrajzi előnyöket hangsúlyozni, hanem meg kell találni a valóságos folyamatok alakításában a reális helyüket. Jánossy Ferenc fogalmazott talán a legvilágosabban az erőforrások megítélése tekintetében: „Biztosan igaz, hogy nyersanyagszegény ország vagyunk, csak az a kérdés, hogy ezt a tényt hogyan vetjük fel: a mi gazdasági hibáinknak magyarázataként és leleplezéseként vagy azért, hogy a nyersanyagszegénységből kiindulva helyes 45 46

Hegedűs – Rajner 1989: 105. Hegedűs – Rajner 1989: 105.

31

HAJDÚ ZOLTÁN konzekvenciákat vonjunk le. Véleményem szerint két konzekvenciát kell levonni. Az első konzekvencia az, hogy nem lehet Magyarországon autarchiás törekvésekről sem beszélni, sem ilyeneket végrehajtani.”47

A gyapottermelés kapcsán felvetődött a „kommunisták részére nincs lehetetlen”, illetve, hogy „a mezőgazdaságnak is vannak objektív földrajzi adottságai”.48 Ugyanakkor látni kell a folyamatok rendszerszerű összefüggését: ha a gyakorlatban az USA mezőgazdasági struktúráit és hatékonyságát alkalmaznánk, akkor a 2 milliós mezőgazdasági lakosunk helyett 100 ezer mezőgazdasági dolgozó meg tudná művelni a rendelkezésre álló mezőgazdasági területet. Hova menjenek a felszabadulók? Az ülésen megindult az atomerőművekkel és az uránnal kapcsolatos vita is. Füst László tervező mérnök megfogalmazta, hogy az atomerőmű kérdése alapvetően nem „uránkérdés”, hiszen 50 tonna uránnal 20 millió tonna szén váltható ki, hanem az erőmű megépítésének a kérdése. Az így előállítható villamos energia a legdrágább, 5–10 éven belül nem várható e tekintetben radikális áttörés.49 A „bauxit-készlettitok” mellett az ülésen nyilvánosságot kapott az „urántitok is”, s úgy beszéltek róla, hogy érdemi készlet-információkkal senki sem rendelkezett, s nem is rendelkezhetett, mert ilyenek még nem álltak rendelkezésre az országban. Az „urántitok” jelentős szerepet kapott az 1956. október 23-án megtartott tüntetésen, illetve a tüntetés jelszavai között. Olyan kérdés jelent meg a politikai színtéren, melynek mibenlétéről, nagyságáról, értékéről stb. a résztvevők lényegében alig tudtak valamit, de a „nem tudás” politikai értékké transzformálódott.

Összegzés Az ország természeti erőforrásainak megismerése a felvilágosult abszolutizmus időszakában gyorsult fel, illetve II. József reformjai kudarca után nemzeti tartalmat kapott. A természeti erőforrásokban való gazdagság egyszerre jelent meg a földrajztudományban és a szépirodalomban. Mindkettő erős túlzásokba is esett a reformkor időszakában. A természeti környezet és a társadalom kölcsönhatásának a vizsgálata alapvetően ellentétes megközelítésekhez vezetett a 19–20. század fordulóján,

32

47 48 49

Hegedűs – Rajner 1989: 114. Hegedűs – Rajner 1989: 116. Hegedűs – Rajner 1989: 112–113.


mind a nemzetközi, mind a magyar földrajztudományban, szélesebb értelemben pedig a társadalmi gondolkodásban. A filozófiai jellegű alapkérdés megválaszolásának jelentős szerepe lett az állam gyakorlati politikájában is. Az ország természeti erőforrásait részben a tudományok, részben pedig a dualizmus időszakában kiépülő állami szakigazgatási, kutatási feladatokat is végző intézetek végezték. Az államnak szüksége volt arra, hogy minél pontosabb és teljesebb képet alkosson saját területének erőforrásairól. A századforduló magyar földrajztudományának meghatározó személyiségei (Lóczy Lajos, Cholnoky Jenő) a földrajzi determinizmus alapján elemezték a társadalom és a földrajzi környezet kölcsönkapcsolatát. Úgy vélték, hogy az ország földrajzi környezete, természeti erőforrásainak mennyisége és minősége meghatározó hatást váltott ki a magyar társadalom fejlődésében. Czirbusz egy gyorsan, ellentmondásosan átalakuló ország és világ érzékeny, jó megfigyelő elemzője volt. Általános elvként elvetette a mechanikus földrajzi determinizmust, inkább nihilista, illetve posszibilista az alapkérdés általános megválaszolásakor. Ország és világképe sok vonatkozásban természetes módon korszakkötött, de jó néhány tekintetben megelőzte korát, egyes vonatkozásokban megítélésünk szerint a nemzetközi földrajztudományt is. Dékány István történeti, elméleti igényessége, filozófiai törekvése jelentős mértékben hozzájárult a földrajzi determinizmus, a földrajzi nihilizmus szélsőséges megfogalmazásainak tompításához, a francia emberföldrajzi szemlélet magyarországi meghonosításához, a földrajzi posszibilista szemlélet alapjainak lerakásához. 1945 után új folyamatok bontakoztak ki az ország természeti erőforrásainak az értékelésében. Az értékelés a részletes számbavétel alapján kezdődött meg, de a politikai vezetés és a tudomány meghatározói is a „szegény ország” képének a fenntartásában voltak érdekeltek. Csak ezen a bázison tudták elfogadtatni, hogy a kis, szegény Magyarországnak milyen nagy szüksége van a hatalmas, testvéri Szovjetunió kimeríthetetlen természeti erőforrásaira, segítségére, szövetségére. Az 1956-os Petőfi Kör vita szinte mindenre kiterjedően megkérdőjelezte az ország 1945 utáni gazdaságfejlesztési politikáját. Az ország természeti erőforrásainak teljes körű, pontos számba vételét sürgették. Vallották, hogy csak a reálisan felmért erőforrásokra alapozva lehet megalapozott ország-fejlesztést folytatni. A „bauxitvita” részben amerikai készletbecslések alapján folyt, az „uránvita” minden érdemi tárgyismeret nélkül, mégis az uránkérdés vált az 1956. október 23-i tüntetés egyik fontos politikai jelszavává.

33

HAJDÚ ZOLTÁN H I VAT KO Z O T T I RO DA L O M

34

Balogh Pál 1902: A népfajok Magyarországon. Budapest. Bulla Béla – Mendöl Tibor 1947: A Kárpát-medence földrajza. Budapest. Cholnoky Jenő. 1914: Magyarország természetes déli határa. Magyar Figyelő (4.) 432–437. Cholnoky Jenő 1920: Magyarország területének épsége tudományos földrajzi szempontból. Új Magyar Szemle 3. 285–293. Czirbusz Géza 1902: Magyarország a XX. évszáz elején. Temesvár. Czirbusz Géza 1912: A nemzeti művelődés geografiája és a geografiai fatalisták. Budapest. Czirbusz Géza 1913: Topografikus és geológiai földleírás. Budapest. Czirbusz Géza 1915: Anthropo-geografia I. (A Föld felületi formáinak hatása.) Budapest. Czirbusz Géza 1917: Anthropo-geografia II. (Az ember geográfiája.) Budapest. Czirbusz Géza 1919: Anthropo-geografia III. (Geopolitika.) Budapest. Dékány István 1922: Önellátó terület és területi munkamegosztás. Földrajzi Közlemények (50.) 230–234. Dékány István 1924: Az ember és környezete viszonyának új elmélete. Földrajzi Közlemények (52.) 1–23. Edvi-Illés Aladár – Halász Albert 1921: Magyarország gazdasági térképekben. Budapest. Fényes Elek 1847: Magyarország leírása. Pest. Fodor Ferenc 1917: A turáni államok jövendő békéjének földrajza. Turán (5.) 337–458. Fodor Ferenc 1924: Magyarország gazdasági földrajza. Budapest. Fodor Ferenc 1925: A trianoni Magyarország földrajza. In: Pethő Sándor (szerk.): Világostól Trianonig. Budapest, 249–324. Fodor Ferenc 1928: A trianoni békeszerződés földrajzi megvilágításban. In: Igazságot Magyarországnak. Budapest, 347–386. Hajdú Zoltán 2001: Magyarország közigazgatási földrajza. Budapest–Pécs. Hegedűs B. András – Rajner M. János. (szerk.) 1989: A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján I. Két közgazdasági vita. Budapest. Hunfalvy János 1863: A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása. I. Pest. Lóczy Lajos (szerk.) 1918: A Magyar Szent Korona Országainak földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési és közgazdasági leírása. Budapest. Magyar Földrajzi Társaság 1918: A Magyar Földrajzi Társaság szózata a világ Földrajzi Társaságaihoz. Földrajzi Közlemények (46.) 7–9. 289–320. Oláh Miklós 1985: Hungária. Budapest. Papp Károly 1915: A Magyar Birodalom vasérc- és kőszénkészlete. Budapest, Prinz Gyula 1914: Magyarország földrajza. (A magyar föld és életjelenségeinek oknyomozó leírása). Budapest. Prinz Gyula – Teleki Pál – Cholnoky Jenő. é.n.: Magyar Földrajz I–III. Budapest.

Magyarország természeti erőforrás- ellátottságának minősítése Rónai András (szerk.) 1945: Közép-Európa Atlasza. Budapest–Balatonfüred. Schmidt E. Róbert 1947: Magyarország ásványnyersanyagai. Budapest. Szaller György 1796: Magyarország földleírásának rövid foglalattya egy hozzá tartozandó újonnan rajzolt mappával együtt. Pozsony. Tarnai Andor 1969: Extra Hungariam non est vita… (Egy szállóige történetéhez.) Modern Filológiai Füzetek, No. 6. Budapest. Teleki Pál 1917: A földrajzi gondolat története. (Essay). Budapest. Teleki Pál 1936: A gazdasági élet földrajzi alapjai I–II. Budapest. Thirring Gusztáv 1888: A Földrajzi Közlemények I–XV. Kötet (1873–1887) név- és tárgymutatója. Budapest.

M ELLÉK LE T

1. táblázat: A magyar állam területének, és közigazgatási felosztásának változásai, 1900–1947 Államterület megnevezése

Év

Magyar Birodalom (Magyarország és Horvát-Szlavonország)

1900

A trianoni Magyarország (a Pozsonyi hídfővel)

Az ú.n. megnagyobbodott Magyarország Magyarország (a Pozsonyi hídfő nélkül)

Terület (km2)

Jelenlevő népesség

Megyék Járások száma száma

19 254 559

71

484

1918

20 886 487

71

513

1920

7 990 202

34

163

8 688 319

25

154

325 411

93 073 1930 1938

105 000

10 382 014

31

172

1939

117 061

11 076 036

34

184

1940

160 165

13 653 296

44

246

1941

171 640

14 683 323

44

264

1947

93 011

9 316 613

25

150

Forrás: Hajdú Zoltán 2001: 96.

35

36

Forrás: A szerző szerkesztése.

1: történelmi országhatár; 2: 1921. és 1947 utáni országhatár; 3: 1938. évi területgyarapodás; 4: 1939. évi területgyarapodás; 5: 1940. évi területgyarapodás; 6: 1941. évi területgyarapodás; 7: 1947. évi csökkenés

1. ábra: Magyarország államhatárainak változásai a 20. században

HAJDÚ ZOLTÁN

TEREK, TERVEK, TÖRTÉNETEK Az identitás történetének térbeli keretei 2.

Szerkesztette Cieger András

Atelier Budapest, 2011.

© Cieger András, Czoch Gábor, Csizmadia Dominika, Erdősi Péter, Gergely András, Granasztói György, Hajdú Zoltán, Horváth Gyula, Illés Iván, Klement Judit, Lajtai L. László, Sonkoly Gábor, Takács Ádám, Tevesz László, 2011.

A kiadásért felel: Gergely András kutatócsoport-vezető

A borító Navratil Judit‚ Tsepadub és Tsa’ című képsorozata (2010) felhasználásával készült.

A kötet Az identitás történetének térbeli keretei: civilizáció, nemzet, régió, város kutatási program keretében készült. MTA–ELTE Atelier, Európai Historiográfia és Társadalomtudományok Kutatócsoport (MTA TKI).

Nyomdai előkészítés: Kalonda Bt. Készült az OOK-Press Kft. nyomdájában Vezetõ: Szathmáry Attila

ISBN 978-963-08-3222-9

Tartalom

Cieger András: Előszó

7

Hajdú Zoltán: Magyarország természeti erőforrás-ellátottságának minősítése és ennek tükröződése a nemzeti tudatban, 1796–1956

11

Kovács Ákos András: „Németországba a Politiával!” Egy politikai fogalom használatáról Magyarországon a 18–19. század fordulóján 37 Tevesz László: „A hazának szent neve nem csatolja magát a föld porához”. Az államterület és a nemzet a reformkori ellenzéki liberális gondolkodásban 59 Czoch Gábor: A későrendi magyarországi polgári identitás területi különbségeinek kérdéséről

85

Cieger András: Konfliktusok a tér körül. Kormányzati területrendezési törekvések és a lokális identitás elbeszélései az 1870-es években Magyarországon

101

Varga Bálint: Árpád és Mária Terézia között. Pozsony város identitásai és emlékművei a 19. század végén

121

Horváth Gyula: Kísérletek az orosz államhatalom térbeli berendezkedésére az 1920–30-as években

145

Heltai Gyöngyi: Orfeum az operettben. A pesti zenés színházi szórakoztatás helyszíneinek fikcionalizálása

169

Sonkoly Gábor: Pannonhalma újkori territorializációja

191

Rácz Szilárd: Déli szomszédsági városhálózatok és hatások

211

5

tükröződése anemzeti tudatban,

Recommend Documents