Tökfélék termesztése. Szerkesztette Kappel Noémi

Tökfélék termesztése Szerkesztette Kappel Noémi

Tökfélék termesztése

1

Írták Balázs Gábor Halász Krisztián Kappel Noémi Kazinczi Gabriella Nagy Géza Nagy József Palkovics László Pap Zoltán Petróczy Marietta Szamosi Csaba Vétek Gábor

Nagyváthy János az első magyar mezőgazdasági szakkönyv szerzője Ezt a művet kiegészítő tankönyvként ajánljuk a gazdaképzés és a szaktanácsadók számára 2

Tökfélék termesztése Szerkesztette Kappel Noémi

3

Lektorálta Berényi János Hallgatói lektor Szabó Anna

Fidelis Reklám- és Rendezvényszervezés Kék-Vizi Bernadett e. v. 2233 Ecser, Mátyás u. 7. Telefon: (06-70) 771-3637 Fax: (06-70) 900-8903 [email protected] © dr. Kappel Noémi, 2011 ISBN 978-963-286-646-8 ISSN 1214-1042 Mezőgazda Kiadó – az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének tagja – 1036 Budapest, Lajos u. 48–66. B/2 Felelős kiadó: a kiadó ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: Wenszky Ágnes Műszaki vezető: Körösi Andrea Borítósorozat-terv: Kiss István Borítófotó: Kappel Noémi Megjelent 18 (A/5) ív terjedelemben, 9 ábrával, 119 színes képpel MGK 716 242/11

4

Előszó

Cucurbitaceae család: 95 nemzetség, 950–980 faj! Ebben az első ránézésre átláthatatlan szövevényben próbál a szerkesztő, Kappel Noémi szerzőtársai segítségével eligazodni, egyúttal az olvasót is orientálni. E szóban forgó sokaság hazánkban is ismert és termesztett képviselőit jó gyakorlati érzékkel két, egymástól megkülönböztethető, a szedési érettséget, valamint az elkészítés módját is figyelembe vevő csoportba sorolja. Ennek alapján nyári (főző) és téli (sütő) tökökről beszélhetünk. A könyv lényegében a tökfélék családjának névadó nemzetségébe (Cucurbita) tartozó fajok fajtáinak termesztését adja. A Cucurbitaceae család fajait, fajtáit a legfontosabbak közé sorolhatjuk, amikor az emberiség számára táplálékot adó növényeket vizsgáljuk. Ez a megállapítás alátámasztható azzal a ténnyel is, miszerint napjainkban a tökfélékkel hasznosított terület 1,5 millió ha körüli, a megtermelt termés összes tömege pedig eléri a 20 millió tonnát. A tökfélék növénytani leírása és rendszerezése című fejezet a szerző témában való jártasságát, pontosságát, mindenekelőtt szakmai hozzáértését bizonyítja. A morfológiai leírásban részletesen jellemzi az egyes növényi részeket, kitér a citológiai és genetikai tulajdonságokra, továbbá az ivarjelleg kialakulására is. Megemlíti a beporzás jellemzőit, kitér a mag- és termésképzés mikéntjére is. A fontosabb fajok jellemzésekor a botanikai és a magyar neveken kívül az idegen nyelvű elnevezéseket is leírja, részletes botanikai jellemzést ad, továbbá fontosnak tartja a más fajoktól történő megkülönböztetést, valamint a genetikai diverzitás elemzését is. 5

A tökfélék ökológiai igényei és termesztése fejezetek szerzői a lényegre szorítkozva korrekten leírják a termesztés feltételeit, részletesen jellemzik a szabadföldi termesztéstechnológiát, ezen belül a nyári és a téli tökök termesztését. A fejezeten belül felhívják a figyelmet a vetésváltás és a talaj-előkészítés fontosságára, elemzik a szaporítás helyrevetéses, illetve palántaneveléses technológiáit. Az ápolási munkák ismertetésekor tárgyalják a tápanyag-utánpótlás, az öntözés, a megtermékenyítés szükségességét és lehetőségeit. Ezt követően kerül sor a hajtatási ismeretek leírására, itt is a már klas�szikusnak számító rendszer szerint történik az ismeretek közlése. A könyv értékes színfoltja a különleges tökfélék termesztésével foglalkozó fejezet. A 17, hazánkban nem vagy csak kevésbé ismert, a Cucurbitaceae családba tartozó faj, elsősorban házikerti termesztési lehetőségeit tárgyalja. A jobb szemléltetés érdekében a legtöbb termésének színes fotóit is bemutatja. Ugyancsak gondos munkát, széles körű tájékozottságot feltételez a nemesítési, magtermesztési fejezet összeállítása. A rendelkezésre álló génforrások felsorolása után a szerző ismerteti a fontosabb nemesítési eredményeket, majd kitér a főzőtökökkel és a sütőtökökkel kapcsolatos nemesítési törekvésekre. Mindkét esetben kifejti a rezisztencianemesítés aktuális állapotát, elsősorban a vírus ellenállóság megteremtését tartja a legnagyobb kihívásnak. A kabakosok termesztésekor a vírusok okozhatnak problémát, több mint 30 faj károsítása ismert. A gombás megbetegedések közül a peronoszpóra és a lisztharmat fertőzheti meg az állományokat, hajtatásban pedig a szklerotíniás betegség lehet számottevő. A részleteken túlmenően állítható, hogy ilyen átfogó, a Cucurbitaceae család különböző értékeit bemutató, a rendszertannal, a termesztési és nemesítési ismeretekkel, növényvédelemmel foglalkozó könyv Magyarországon napjainkig még nem született. Ajánlható a gyakorlati termesztőknek, oktatóknak, kutatóknak, s nem utolsósorban az egyetemi hallgatók is haszonnal forgathatják.

dr. Gyúrós János

6

1. A   tökfélék jellemzése, származása és elterjedése (Kappel Noémi)

1.1. A tökfélék jellemzése A kabakosok családjába tartozó görög- és sárgadinnyéről, valamint az uborkáról széles körű termesztési ismeretekkel rendelkezünk, ezeket a fajokat régóta ismerjük. A  Cucurbitaceae család azonban ennél jóval „nagyobb”, a legtöbb emberi fogyasztásra is alkalmas fajt tartalmazza. A  legújabb összesítés 95 nemzetséget és mintegy 950–980 fajt számlál (Schaefer & Renner 2011), ezzel a számmal a közepes méretű növénycsaládok közé sorolható. A család tagjai túlnyomórészt trópusi növények, az életformájuk igen változatos: nagyrészük hosszú főhajtást fejlesztő felfutó, kacsokkal kapaszkodó (egyéves vagy évelő) vagy kacsokkal nem rendelkező bokor habitusú, de számos egyéb formájuk is létezik. A családon belül a legfajgazdagabb nemzetségek a következők: Trichosanthes (100 faj), Sicyos (75 faj), Cucumis (55 faj), Momordica (60 faj), Zehneria (60 faj), Cayaponia (59 faj), Cyclanthera (40 faj), Gurania (37 faj), Coccinia (30 faj). A monotipikus, vagyis egyfajú nemzetségek száma 23–25. A családon belül a Citrullus lanatus-on, a Cucumis sativus-on és a Cu­cu­mis melo-n kívül – az általunk „tökféléknek” nevezett egyéb fajok közül – az emberi táplálkozásban betöltött szerepük miatt a Cucurbita nemzetség fajai a legfontosabbak, közülük is 5 faj emelhető ki. A botanikusokat és a laikusokat is csodálatba ejti a rendkívül változatos és néha bizarr formájú terméseket produkáló növények e csoportja. Legegyszerűbb a csoportosításuk az alapján, hogy az ehető terméseiket milyen érettségi állapotban takarítjuk be. Ez szoros összefüggésben van a hazai irodalmakból már korábban is ismert, különböző étkezési célú felhasználásuknak megfelelő főzőtök és sütőtök kategóriáknak. Származásuknak megfelelően Amerikában jóval nagyobb kultusza van termesztésüknek és 7

fogyasztásuknak. Ennek megfelelően az egyes csoportok elkülönítésére jól alkalmazható kifejezések találhatók az angol nyelvű irodalmakban. Teljes (biológiai) érettségben szedjük a Cucurbita maxima (angolul: winter squash, giant pumpkin), a Cucurbita moschata (angolul: butternut squash), valamint a Cucurbita pepo (angolul: pumpkin, acorn squash) egyes fajtáinak terméseit. (Az angol „squash” szó a Massachusetts-i indiánok „askutasquash” szavából származik, melynek eredeti jelentése „nyersen vagy főzés nélkül fogyasztva”. A „pumpkin” szót a görög „pepon” kifejezésből származtatják, ami „nagy dinnyét” jelent.) Ezek hosszú tenyészidejű fajok, a termések betakarítása ősszel történik, a termések hónapokig is eltarthatóak, ezért téli tököknek nevezhetjük őket. Az első két faj képviselői élénk narancssárga hússzínnel és kiemelkedő beltartalmi értékekkel (magas karotin- és cukortartalom) jellemezhetők. Konyhai elkészítésük alapján ezt a csoportot hívjuk más néven sütőtököknek. A Cucurbita pepo teljes érettségben szedett és étkezési célra használt fajaira a durvább, kevesebb karotint tartalmazó terméshús jellemző. Szintén ehhez a fajhoz tartoznak – és biológiai érettségben takarítjuk be – a díszítő értékkel bíró (dísztökök, töklámpás), valamint az ehető tökmag és a tökmagolaj előállítására alkalmas fajtákat. Gazdasági érettségben szedjük a Cucurbita pepo alapfaj nagyon sok fajtáját (angolul: summer squash). A termések zömét tavasszal és nyáron fogyasztjuk, ezért ezeket nyári tököknek nevezzük. Konyhai elkészítésük alapján ezt a csoportot hívják főzőtököknek. A legismertebb csoportok a nyakas- és görbetök (ezek hazánkban ma sem elterjedtek), a spárgatök, a cukkini és a sajátos termésformájú patisszon. A Cucurbita nemzetségen kívül azonban a kabakosok családjában nagyon sok egyéb faj található, melyek termesztése és fogyasztása a világ különböző részein igen nagy jelentőségű. Hazánkban a Lagenaria nemzetség szintén már régóta ismert (legismertebb képviselői: lopótök, kolbásztök, angolul: bottle gourd), üzemi szintű termesztésük azonban a későbbiekben sem fog elterjedni, házikertek növényei maradnak. Az ebbe a nemzetségbe tartozó fajokat ugyanúgy „töknek” hívjuk, és már a korábbi időkben is félreértésekre adott okot, hogy a „cucurbita” szót ugyanúgy használják rájuk. Ezért sokszor a tévesen átvett szóhasználat, valamint a megfelelő rendszertani ismeretek hiánya ugyanúgy tükröződik a tudományos leírásokon is. 8

Ma már a szakemberek számára természetesen nem jelent problémát egy-egy fajta beazonosítása és besorolása, arról azonban gyakran megfeledkezünk, hogy nagyon nehéz volt összegyűjteni és rendszerezni az ismereteket a Cucurbitaceae család esetében. Az első leírásoktól a járható nevezéktan és ésszerű rendszerezés megalkotásáig 300 év kemény munkájára volt szükség. A viasztök (Benincasa hispida), a szivacstök (Luffa spp.), a keserűuborka (Momordica charantia), az egymagvútök (Sechium edule) még a jelentősebb és ismertebb fajok közé tartoznak. A Cucumis anguria, Coccinia grandis, Cyclanthera pedata, Trichosanthes cucumerina pedig a trópusi területeken élő népcsoportok táplálkozásában töltenek be fontos szerepet (1. táblázat). Könyvünkben áttekintést szeretnénk adni a kabakosok családjának „tökfélék”-ként aposztrofált tagjairól, a nálunk is ismert Cucurbita fajok termesztéséről, és bemutatunk több, hazánkban még kevésbé ismert, de nálunk is termeszthető fajt.

1.2. A tökfélék származása A kabakosok egyike a legrégebb óta termesztett növénycsaládoknak. Archeológiai leletek szerint a lopótök már 10 ezer évvel ezelőtt elterjedt volt a trópusi területeken. Cucurbita pepo magmaradványokat találtak Floridában Kr. e. 10 000–30 000-ból és Mexikóban Kr. e. 7000–9000-ből. Az uborkát, a sárgadinnyét, a görögdinnyét már az ókori Európában is ismerték. A Cucurbita nemzetség 5 faját (Cucurbita argyrosperma, Cu­cur­ bi­ta ficifolia, Cucurbita moschata, Cucurbita maxima, Cucurbita pepo) az Újvilágban háziasították, ahol évezredekkel ezelőtt ismerték és termesztették is őket. A C. maxima kivételével, melynek őshazája Dél-Amerika, a többi faj a közép-amerikai régióból származtatható, habár ezt a tényt nem minden esetben tudják bizonyítani a kutatók. Az Amerika felfedezése utáni évszázadban a Cucurbita nemzetség két faja bizonyítottan is bekerült Európába. Az egyik faj a Cucurbita pepo volt számos változattal, a másik faj pedig a Cucurbita maxima. A korabeli botanikai leírásokban a különböző szerzők eltérően jellemezték az egyes változatokat, így a ma meglévőket nagyon nehéz egységesíteni. A tanul9

10 cucumber

Cucumis sativus L.

sárgadinnye

melon african horned cucumber

Cucumis melo L.

Cucumis metuliferus E. Mey. ex Naud.

?

teasel gourd

Cucumis dipsaceus Ehrenb. ex Spach.

uborka

afrikai tüskés uborka

nyugat-indiai uborka

white-seeded melon bur gherkin

Cucumeropsis mannii Naud.

?

mexikói egérdinnye

?

?

?

?

?

Magyar név

Cucumis anguria L.

Cucumerinae

Melothria scabra

Melothrieae mouse melon

pseudo-fritillary

Bolbostemma paniculatum (Maxim.) Franq.

Cucurbitoideae

he-zi-cao

Actinostemma tenerum Griff.

Actinostemmatinae

jiao-gu-lan luo-guo-di

Gynostemma pentaphyllum (Thunb.) Mak.

antidote vine

Elnevezés

Hemsleya amabilis Diels.

Gomphogyninae

Fevillea cordifolia L.

Fevilleinae

Zanonieae

Zanonioideae

Besorolás, latin név

gyakori, széles körű

szórványos, széles körű

gyakori, széles körű

szórványos, széles körű

lokális, széles körű

lokális, Afrika

szórványos, széles körű

lokális, Ázsia

lokális, Ázsia

lokális, Ázsia

lokális, Ázsia

ritka, trópusi

Gyakorisága, termesztés helye

1. táblázat. Cucurbitaceae család áttekintő táblázata Robinson–Decker–Walters (1997) alapján

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

dísznövény

étkezési

étkezési

gyógyászati

gyógyászati

gyógyászati

gyógyászati

gyógyászati

Felhasználása

11

luo-han-guo red hail stone

Siraitia grosvenorii (Swinle) Lu&Zhang

Thladiantha dubia Bunge

?

indreni

Trichosanthes lepiniana (Naud.) Cogn.

?

kínai kígyótök

?

pointed gourd chinese snake gourd

Trichosanthes dioica Roxb.

Trichosanthes kirilowii Maxim.

kígyótök

– snake gourd

?

?

?

?

?

Gymnopetalum cochinchinense (Lour.) Kurz

lard plant

? ?

Trichosanthes cucumerina L.

Trichosanthinae

Hodgsonia macrocarpa (Bl.) Cogn.

Hodgsoniinae

Trichosantheae

fluted pumpkin oyster nut

Telfairia occidentalis Hook. f.

Telfairia pedata (Sims) Hook.

Telfairiinae

– kaksa

Momordica cymbalaria Frenzl. ex Hook. f.

Momordica dioica Roxb. ex Willd.

?

keserűdinnye

bitter melon cochinchin gourd

Momordica charantia L.

Momordica cochinchinensis (Lour.) Spreng.

balzsamkörte

sponge plant balsam apple

?

Magyar név

Momordica angustisepala Harms

Elnevezés

Momordica balsamina L.

Thladianthinae

Joliffieae

Besorolás, latin név

lokális, Ázsia

lokális, Ázsia

lokális, Ázsia

jelentős, széles körű

ritka, Ázsia

ritka, Ázsia

lokális, Afrika

lokális, Afrika

szórványos, széles körű

lokális, Ázsia

lokális, Ázsia

ritka, Európa

szórványos, széles körű

gyakori, széles körű

jelentős, széles körű

ritka, Afrika

Gyakorisága, termesztés helye

gyógyászati

gyógyászati

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

gyógyászati, dísznövény

gyógyászati

étkezési

étkezési

gyógyászati

étkezési, gyógyászati

étkezési

használati

Felhasználása

12 mi-mao-gua-lou

piros földitök

? tindora ? magrúgó

bryony bryony bryony colocynth watermelon – ivy gourd lollipop climber squirting cucumber bottle gourd round melon

Bryonia alba L.

Bryonia cretica L.

Bryonia dioica Jacq.

Citrullus colocynthis (L.) Schrad.

Citrullus lanatus (Thunb.) Matsum.&Nakai.

Coccinia abyssinica (L.) Cogn.

Coccinia grandis (L.) Voigt.

Diplocyclos palmatus (L.) C. Jeffrey

Ecballium elaterium (L.) A. Rich.

Lagenaria siceraria (Molina) Stand.

Praecitrullus fistulosus (Stocks) Pang. angled loofah smooth loofah

Luffa acutangula (L.) Roxb.

Luffa cylindrica (L.) M.J.Roem.

Luffinae

fekete földitök ?

wax gourd

hengeres szivacstök

bordás szivacstök

tinda

lopótök, kolbásztök

görögdinnye

citron

viasztök

nara

Acanthosicyos horridus Welw. ex Hook. f.

?

?

japán kígyótök

Magyar név

Benincasa hispida (Thunb.) Cogn.

Benincasinae

Benincaseae

japanese snake gourd

Trichosanthes ovigera Blume

Elnevezés

Trichosanthes villosa Bl.

Besorolás, latin név

gyakori, széles körű

gyakori, széles körű

lokális, Ázsia

gyakori, széles körű

szórványos, Európa

lokális, Európa

szórványos, széles körű

lokális, Afrika

gyakori, széles körű

szórványos, széles körű

szórványos, széles körű

lokális, Európa

szórványos, széles körű

gyakori, széles körű

lokális, Afrika

lokális, Ázsia

gyakori, Ázsia

Gyakorisága, termesztés helye

étkezési, használati

étkezési, használati

étkezési

használati, étkezési

dísznövény

dísznövény

étkezési

étkezési

étkezési

gyógyászati

gyógyászati

gyógyászati

gyógyászati

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

Felhasználása

13

squash, pumpkin figleaf squash squach, pumpkin squach, pumpkin squach, pumpkin calabazilla, buffalo gourd casabanana

Cucurbita argyrosperma Huber.

Cucurbita ficifolia Bouché.

Cucurbita maxima Duch. ex Lam.

Cucurbita moschata Duch. ex Poir.

Cucurbita pepo L.

Cucurbita foetidissima

Sicana odorifera (Vell.) Naud.

?

stuffing cucumber wild cucumber

Echinocystis lobata (Michx.) Torr.&Gray. chayote –

Sechium edule (Jacq.) Swartz.

Sechium tacaco (Pitt.) C. Jeffrey

Sicyinae

?

–

Cyclanhera explodens Naud.

Cyclanthera pedata (L.) Schrad.

?

csajot, egymagvútök

süntök

ugróuborka

?

?

muskotály/sonkatök

télitök/sütőtök

laskatök

–

Cyclanthera brachybotrys (Poepp.&Endl.) Cogn.

Cyclantherinae

Sicyeae

nyáritök/főzőtök buffaló-tök

–

?

–

?

Magyar név

Cayaponia ophthalmica R.E.Schult.

Elnevezés

Cayaponia kathematophora R.E.Schult.

Cucurbitinae

Cucurbiteae

Besorolás, latin név

lokális, trópusi

szórványos, széles körű

szórványos, széles körű

szórványos, széles körű

lokális, trópusi

lokális, trópusi

szórványos, trópusi

lokális, széles körű

gyakori, széles körű

gyakori, széles körű

gyakori, széles körű

lokális, széles körű

lokális, széles körű

ritka, trópusi

ritka, trópusi

Gyakorisága, termesztés helye

étkezési

étkezési

dísznövény

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési, használati

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

étkezési

gyógyászati

dísznövény

Felhasználása

1–2. ábra. Fuchs tökillusztrációi (Whitaker, 1947 nyomán)

mányok alapján az a következtetés vonható le, hogy a nyugati világ botanikusai nem ismerték a Cucurbita nemzetséget 1492 előtt. A Cucurbita pepo őshazája az Észak-Amerika déli része és Dél-Amerika északi, szubtrópusi része közötti terület. Egyes szerzők szerint, igaz erre nincs bizonyított dokumentáció, a Cucurbita pepo-t az ókori rómaiak és görögök már ismerték, ez azonban erősen vitatható. Valószínűleg Fuchs (1542) volt az első olyan botanikus, aki lejegyezte az első termesztett és felismerhető terméseket adó tökféléket munkájában. Elnevezésként a „török uborka” és a „tengeri uborka” kifejezéseket használta. Illusztrációiban kétségtelenül a Cucurbita pepo egy-egy változatát ábrázolja (1–2. ábra). A rajzon látható növények általános megjelenésük, a mélyen karéjos leveleik és a termések formája alapján megfelelnek a napjainkban is ismert „tök” fogalmának. Bock (1546) javaslatára, hogy elkülönítsék őket az uborkától, „indián almának” nevezte el őket (forrás: Teppner, 2004). A XVI. században aztán a dinnyékre használt „Melopepo” és „Pepo” elnevezést is alkalmazták, teljes zűrzavart okozva ezzel a tökfélék nevezékta14

nában. A tökfélék gyors megjelenése az Óvilág különböző részein hamarosan azt eredményezte, hogy szinte már mindenütt megtalálhatóak voltak és a hibás nevezéktannal az ókori szövegekbe bekerülve (pl. Plinius leírásaiban) az a téves következetés vonható le, hogy korábbi eredetűek. Végül Wittmack (1888) és Whitaker (1947) dokumentálták munkáikban a tökfélék újvilági eredetét. Meglepőnek tűnhet, hogy a Cucurbita moschata nem került be a XV. században egyből Európába. Ennek több oka lehetett: egyrészt érzékenyebben reagált az alacsonyabb hőmérséklet és a rövidebb nappalok arányára, másrészt a mai leírások szerint Mexikó, Közép-Amerika, Kolumbia nehezebben megközelíthető területein volt őshonos. A Cucurbita ficifolia elsősorban kemény héjának és rágós húsának köszönhetően nem volt annyira perspektivikus a felfedezők számára. Ez utóbbi két faj több kutató szerint az 1800-as években került be Európába, de már Dél-Ázsiából. A Cucurbita argyrosperma változatait az amerikai kontinensen kívül ma sem nagyon ismerik. Az archeológiai maradványok szerint több mint 7000 évvel ezelőtt Dél-Mexikóban már termesztették. Az USA-ban és Dél-Amerikában ma is jelentős a termesztésük. Ezt a fajt egyes irodalmi források Cucurbita mixta néven írják le. A hazánkban kevésbé ismert egyéb fajok is a melegebb égövből származnak. Indiai származású pl. Luffa, Trichosanthes és a Coccinia, a Mo­ mor­di­ca pedig Délkelet-Ázsiából származik.

1.3. A tökfélék elterjedése A tökfélék termesztése világviszonylatban sokkal nagyobb jelentőségű, mint hazánkban. A Föld trópusi területein és ma már a mérséklet éghajlati övben is megtalálhatóak. Származásuknak és a hagyományoknak (az észak-amerikai indiánoknak a tökfélék alapvető élelmiszernek számítottak) megfelelően Amerikában ma is jóval nagyobb a „kultuszuk”. A fajok szelekciójával, keresztezésével az USA-ban már régóta foglalkoznak. Napjainkban azonban a tökféléket Ázsiában termesztik a legnagyobb mennyiségben. Egyes országokra vonatkozóan elég nehéz megbízható kimutatásokat találni a tökfélék termesztéséről. Sok helyen az összegyűjtött adatok nem publikusak, másutt az adatok rendszerezése nagyon eltérő. 15

2. táblázat. A világ töktermesztésének legfontosabb adatai (FAO adatok) Régió Világ

Termőterület 1996–2007

(1000 ha) 2008

Termelt mennyiség (1000 t) 1996–2007

2008

1 434,40

1529,90

18 478,00

20 889,00

Afrika

226,30

242,90

1 715,00

1 714,00

Amerika

190,80

203,20

2 242,00

2 536,00

Ázsia

846,00

936,60

11 053,00

13 390,00

Európa

153,90

129,90

3 196,00

2 937,00

Kelet-Európa

118,80

92,20

2 073,00

1 705,00

Észak-Európa

0,36

0,15

6,02

2,66

29,30

29,20

899,00

937,00

5,40

8,20

217,00

292,00

17,20

17,20

272,00

310,00

Dél-Európa Nyugat-Európa Óceánia

(hivatalos és becsült adatokat is tartalmaz)

FAO adatok alapján, a világon jelenleg kb. 1,5 millió hektáron termesztenek tököt, ebből több, mint 900 ezer ha Ázsiában található (2. táblázat). A termőfelület és a megtermelt mennyiség az elmúlt évek átlagához képest kismértékben növekedett, 30 év alatt azonban jelentős volt a növekedés, a termőfelület megháromszorozódott, a megtermelt mennyiség pedig megnégyszereződött. Ez utóbbi jelenleg 20 millió tonna körül van. A kontinensek adatait tekintve az elmúlt évek átlagaihoz képest Európán kívül növekedett a termőfelület Afrikában (17 ezer ha-ral), Amerikában (kb. 20 ezer ha-ral) és Ázsiában (90 ezer ha-ral). Európában a termőfelület közel 15 ezer ha-ral esett vissza, viszont a megtermelt mennyiség a magasabb termésátlagoknak köszönhetően nem csökkent olyan jelentős mértékben. Az igen eltérő termésátlagokból adódik, hogy a termőfelület és a megtermelt mennyiség alapján eltérő rangsor állítható fel az egyes országok között. Leggyengébb a termésátlag az afrikai kontinensen (7000 kg/ha), ezzel szemben Nyugat- és Dél-Európában ennél akár ötször nagyobb termésátlaggal számolnak (32–35 ezer kg/ha). A termésátlagokból adódó nagy különbségek általában tükrözik az eltérő termesztési színvonalat is. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a különböző méretben szedett termések is nagyban befolyásolják az egységi területről leszedett áru mennyiségét. 16

3. táblázat. A világ legfontosabb töktermesztő országainak az adatai (FAO adatok) Termőterület (1000 ha)

Ország

Termésátlag (kg/ha)*

2008

355,5

360,0

F

3 433,3

3 500 ,0

9 658

9 722

261,4

330,2F

4 542,4

6 359,6F

17 077

19 259

Kamerun

98,1

110,0F

114,8

130,0F

1 173

1181

Kuba

59,3

73,0F

328,8

422,4F

5 077

5784

48,1

53,0

F

977,3

1 000,0

F

20 711

18 867

Ukrajna

43,1

26,0

F

831,4

533,4

F

19 656

20 515

Irán

41,3

40,0F

532,2

505,0F

12 866

12 625

Egyesült Államok

38,2

34,7

F

808,7

786,9

F

21 145

22 666

Egyiptom5

37,5

35,0F

668,6

651,8F

17 804

18 624

Mexikó

37,3

30,6

F

513,9

485,6

F

14 684

15 855

Ruanda

35,5

43,0F

177,9

215,0F

5 001

5000

Banglades

27,9

36,9

F

213,7

315,6

F

7 625

8534

Pakisztán

24,5

26,0F

248,1

259,9F

10 133

9996

Törökország

21,4

22,0

F

358,0

378,7

F

16 698

17 213

Argentína

20,3

21,0F

305,8

300,0F

15 118

14 285

Románia

19,3

5,2

F

157,7

52,4

F

9 602

9929

Thaiföld

17,9

18,5

F

217,5

226,0

F

12 102

12 216

Japán

17,0

17,0F

237,9

237,0F

13 971

13 941

F

F

India

Kína1

Oroszország

3

4

2008

Termelt mennyiség (1000 t) 1996–2007

2

1996–2007

1996–2007

F

2008

Dél-Afrika

16,8

11,0

266,9

72,9

15 335

6627

Olaszország6

15,8

16,5F

455,0

518,9F

28 717

31 296

Magyarország

0,6

0,5F

13,9

11,6F

23 409

23 200

* kalkulált értékek F FAO becsült adatok 1–6 Rangsor a megtermelt mennyiség alapján

A jelenlegi adatok alapján a legnagyobb mennyiséget Kínában termesztik, majd India, Oroszország, az Egyesült Államok, Egyiptom és Olaszország számít a legnagyobb töktermesztő országnak (3. táblázat). Indiában ez a mennyiség pl. az összes zöldségtermesztés közel 6%-át teszi ki. A 3. táblázat a korábbi évek átlagait figyelembe véve a termőterület alapján rangsorolja az országokat, érdemes viszont megfigyelni, hogy a 17

megtermelt mennyiségek szerint ez a rangsor hogyan alakul. Termőfelület alapján India áll az élen, a nagyobb termésátlag miatt viszont Kínában a közel ugyanakkora felületről 2008-ban kétszer annyi termést értékesítettek (6,3 millió tonna). A területi adatok miatt a táblázatból kimaradt, de a megtermelt mennyiség alapján még említésre érdemes országok: 300 ezer tonna körüli mennyiséggel: Koreai Köztársaság, Spanyolország, Fülöp-szigetek, közel 200 ezer tonnás mennyiséggel: Új-Zéland és Franciaország. Nagyon érdekesek a Romániát érintő adatok. 30 évvel ezelőtti adatok szerint Románia rendelkezett a világon a legnagyobb töktermesztő felülettel. A megtermelt mennyiség tekintetében azonban a már akkor is nagyon alacsony termésátlag miatt csak a 4. helyet foglalta el. A világ töktermesztésének a termőterületi adatok szerint 9%-a, a megtermelt mennyiség alapján pedig 14%-a származik Európából (3. ábra). A  legtöbb tököt Olaszországban és Spanyolországban termesztik, de a franciák termesztési adatai is figyelemre méltók. Ezek az adatok szoros összefüggésben vannak a kialakult étkezési szokásokkal. A  kisméretű „bébi tök”, sőt a tökvirágok fogyasztása teljesen hétköznapinak számít 61% Ázsia

14%

9% 13%

64%

Európa 12%

Amerika

16%

Óceánia 8%

1%

Afrika

termőterület termelt mennyiség

3. ábra. A világ töktermesztésének megoszlása a termőterület és a megtermelt mennyiség alapján (FAO 2008-as adatok alapján)

18

2%

ezekben a konyhákban. A  jelentősebb, étkezési célra termesztett fajok mellett azonban több egyéb faj vagy abból készült termék termelési adatai is számottevőek. Kína és Japán jelentős mennyiségben exportálja pl. a Gynostemma és Trichosanthes gyógyhatású készítményeit. Az amerikai és az európai piacokra kerülő afrikai tüskés uborkát (amit kiwano néven is forgalmaznak) Új-Zélandon termesztik nagy mennyiségben, de Kenya és Izrael is jelentős exportőr. A legnagyobb szivacstöktermesztők Japán és Közép-Amerika. Mexikó és Costa Rica nagy mennyiségben termel egy­ mag­vú­tö­köt, Peru pedig lopótököt. Magyarországon a FAO által becsült adatok szerint 2008-ban 500 hektáron termesztettek tökféléket és a megtermelt mennyiség kb. 11 ezer tonna volt. A  3. táblázatban szereplő 23 ezer kg/ha-os termésátlag az európai átlagnak megfelelő. A KSH hasonló értéket ad meg a hazai spárgatök termesztésről 2008-ra vonatkozólag, a többi tökféléről nem közöl adatokat. A 2009. évi számokban azonban már részletesebb felbontásban szerepelnek az adatok: spárgatökből 498 hektár volt a termőfelület (megtermelt mennyiség 12 565 tonna, termésátlag 16 330 kg/ha), cukkiniből 49 ha-on 1358 tonnát termesztettünk 15 370 kg/ha-os termésátlaggal. Szintén külön kategóriában kerültek összesítésre a sütőtök, dísztök és lopótök adatai: termőfelületük 915 ha, a megtermelt mennyiség 14 070 tonna, termésátlag 13 110 kg/ha volt 2009-ben. Ezeket az adatokat figyelembe véve az éves zöldségtermesztő felületünkből és a megtermelt zöldségmennyiségből a tökfélék csak 1,75%-ot képviselnek. Az étkezési tökök közül hazánkban korábban csak a spárgatököt ismerték, termesztéséről már Lippay is beszámolt az 1664-ben íródott Posoni kert című munkájában. A hazai étkezési szokások azonban nem kedveztek különösebben a tökfélék nagyobb mértékű elterjedésének és termesztésbe vonásának. Az 1960-as, ’70-es években tapasztalható volt egy fellendülés, amikor több egyetem, kutatóintézet és termelőszövetkezet összefogásával a különleges tökfélék hazai termesztése megindult. Ebben az időben honosították meg Magyarországon a csillagtököt vagy más néven a patisszont, amit elsősorban konzervsavanyúságként dolgoztak fel. Hazai viszonyainkhoz adaptált fajtát is nemesítettek ebben az időben (Óvári fehér). A ’80-as években Nagy György és munkatársai tevékenységének köszönhetően sikerült felkelteni a hazai termesztők érdeklődését is a különleges tökfélék termesztése iránt. Kézzel végzett és gyakori szedésük miatt elsősorban kisüzemi és házikerti termesztésük terjedt el ebben 19

4. ábra. Korabeli ifjúsági lap keretében gyerekek számára szervezett országos kertészverseny a különleges tökfélék termesztésének propagálására.

az időben. A csillagtök mellett egyéb fajokat is bevontak a honosítási vizsgálatokba, ezeket nyakastök, görbetök, olasztök, csíkostök elnevezéssel láttak el. Országos kiterjedésű, nagyszabású ételbemutatók mellett 1985ben és ’86-ban országos kertészversenyt is szerveztek a tökfélék gyerekek által végzett házikerti termesztésére (4. ábra). Annak az elképzelésnek, hogy a különleges tökfélék bemutatásával, megismertetésével növelhetjük, változatosabbá tehetjük zöldségfogyasztásunkat, ezáltal – nem elhanyagolható, hogy egészségesebbé – a táplálkozásunkat, korábban és most napjainkban is van létjogosultsága. Az elmúlt néhány évtizedben a hazai piacon is megjelenő külföldi vetőmagos cégek kínálatában találunk tökféléket is, ezek propagálása azonban a kevésbé jelentős profitot jelentő kultúrák között nem kap megfelelő hangsúlyt. Hasonló az oka annak, hogy hazai forgalmazásban nagyon kevés, valóban különlegességnek számító tökféle vetőmagja kapható. 20

1.4. A tökfélék jelentősége és felhasználhatósága A kabakosok családja gazdaságilag igen jelentős, elsősorban az ehető terméseik miatt. De vannak olyan fajok is, melyeket gyógyászati vagy egyéb más célra használnak. A 4. táblázat különböző felhasználhatóság szerint csoportosítva mutatja be a család kevésbé ismert fajait. A  táplálékként fogyasztott fajok felsorolásánál láthatjuk, hogy nagyon sok esetben nemcsak a terméseket fogyasztják, hanem a zsenge hajtások, a fiatal levelek és a termések magja is értékes élelmiszerforrások. Néhány fajt dísznövényként is alkalmaznak, elsősorban az erőteljes főhajtást fejlesztő, esetleg dekoratív virággal rendelkezőket. A  kabakosok családjának tagjait előszeretettel alkalmazzák a népi gyógyászatban is. Származásuknak és elterjedésüknek megfelelően Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában van nagy hagyománya az ilyen jellegű felhasználásuknak. 4. táblázat. Kabakosok családjába tartozó fajok csoportosítása a felhasználhatósági területük alapján (teljesség igénye nélkül) Táplálékként fogyasztott fajok

Gyógyhatással rendelkező fajok

Egyéb célra is alkalmazott fajok

Benincasa hispida érett és éretlen termését, fiatal leveleket és a virágrügyeket fogyasztják

Citrullus colocynthis éretlen terméshúsa colocint tartalmaz, ami erős hashajtó, gyökerében glükozin és szaponin található

Lagenaria siceraria terméséből edényeket, hangszereket készítenek

Coccinia grandis éretlen és érett termését, magokat és a zsenge hajtásokat fogyasztják

Coccinia grandis gyökeréből készült levet cukorbetegség, a leveléből készült kivonatot fülgyulladás kezelésére használják

Luffa cylindrica termését mosdó­ szivacsként használják

Cucumis anguria éretlen terméseket fogyasztják

Cyclanthera pedata magjából készült tea alkalmas a magas vérnyomás kezelésére

Sicana odorifera illatos termése légfrissítésre használható, magokból ékszereket készítenek

Cucumis metuliferus terméseket, levelét fogyasztják

Ecballium elaterium termése hashajtó és gyulladáscsökkentő hatású

Siraitia grosvenorii édesítőszerként használják, az érett termés leve 5-ször édesebb a szacharóznál

21

Táplálékként fogyasztott fajok

Gyógyhatással rendelkező fajok

Egyéb célra is alkalmazott fajok

Cyclanthera pedata érett és éretlen terméseit, zsenge hajtásokat és fiatal leveleit fogyasztják

Fevillea cordifolia hashajtóként és mérgezések ellenszereként használják

Trichosanthes ovigera szárított termést szappan helyettesítésére használják

Lagenaria siceraria zsenge termését, hajtásait és leveleit fogyasztják

Gynostemma pentaphyllum leveléből készült tea népgyószászati szer

Sechium nemzetség szárának rostjából kosarakat, kalapokat szőnek

Luffa nemzetség 2 faja zsenge termések és levelek fogyaszthatók

Hemsleya amabilis cucurbitacin hatóanyag rákellenes hatású

Momordica charantia zsenge termések és levelek fogyaszthatók

Momordica charantia termésből készült kivonat alkalmas a cukorbetegség kezelésére

Praecitrullus fistulosus zsenge terméseit fogyasztják

Sicana odorifera terméshúsból készített erjesztett ital torokbetegségek kezelésére

Sechium edule termését, hajtásokat és fiatal leveleit fogyasztják

Solena amplexicaulis gumója és magja hashajtóhatással rendelkezik

Sicana odorifera termését fogyasztják

Trichosanthes tricuspidata termését asztma és fülfájás enyhítésére használják, a magok hashajtó, szélhajtó, hánytató hatással rendelkeznek

Telfairia nemzetség 2 tagja leveleket és a magokat fogyasztják

Wilbrandia ebracteata gyökerében és a termésben lévő cucurbitacin gyulladásgátló és fájdalomcsillapító hatású

Trichosanthes nemzetség 2 faja éretlen termését, levelét, zsenge hajtását fogyasztják

1.4.1. Táplálkozásban betöltött szerepük A tökfélék élelmezési célú felhasználása világviszonylatban még ma is sokkal nagyobb arányú, mint Magyarországon. Nagyon sok országban a tökfélék mindennapos élelmiszernek számítanak, és számos, általunk nem is ismert faj kerül az asztalokra sajátos elkészítési formákban. Egyes 22

fajoknak nemcsak a termését, hanem a virágját, a zsenge hajtásait és a leveleit is fogyasztják. A tökfélék virágainak fogyasztása Olaszországban például már igen régóta elterjedt, ezt bizonyítják a korabeli festmények ábrázolásai is. Vincenzo Campi itáliai reneszánsz festő 1580-as Gyümölcsárus című képén számos tökféle termése és külön a tökvirágok is láthatók (1. kép). A XVI. századi Olaszországban már direkt azért szelektáltak a hosszabb termésű változatokra, mert ezek termős virágait könnyebb elkészíteni. Mind a hím-, mind a nővirágok fogyasztása ma is elterjedt. A hímvirágokat kis műanyag dobozokban árulják (2. kép). A termős virágokat virágnyílás előtt vagy után egy nappal szedik, és ezek számítanak a legdrágább csemegének. A mediterrán országokban ezeket hívják „bébi” vagy mini töknek. A tökfélék konyhai elkészítése nagyon változatos, levesek, savanyúságok, és sütemények is készíthetőek belőlük. Sütve, főzve, töltve, kandírozva, nyersen, nagyon sokféle formában fogyasztják őket. A terméseket frissen vagy tárolás után készítik el. A tökféléknek mi a termését fogyasztjuk, csoportosításuk és ennek megfelelően elnevezésük is az alapján történik, hogy a terméseket zsenge, kisméretű állapotban (nyári tökök) vagy teljesen kifejlődött, beérett állapotban fogyasztjuk-e (téli tökök). (Magyarázat lásd az 1.1.1. fejezetben.) Konzerv és mélyfagyasztott állapotban történő tárolásuk is lehetséges. A tökmag és a héj nélküli olajtök (Cucurbita pepo L. convar. pepo provar. styriaca) (3. kép) magjából hidegen sajtolt tökmagolaj fogyasztása hazánkban is elterjedt. Az előállításukhoz termesztett tökök azonban nem kertészeti, hanem szántóföldi kultúrának számítanak, könyvünkben ezért ezekkel nem foglalkozunk. Más országokban egyébként a tökmag fogyasztása a bennük található nagyon értékes olaj- és proteintartalom miatt sokkal nagyobb jelentőségű, mint Magyarországon. A modern táplálkozásban a tökfélék elsődlegessége a könnyű, kalóriaszegény, de ennek ellenére ízletes elkészíthetőségükben rejlik. Más élelmiszerekhez képest nagyon alacsony kalóriatartalommal rendelkeznek, emellett azonban nagyon fontos vitaminokat, ásványi anyagokat és bioaktív vegyületeket tartalmaznak (5. táblázat). Zsírtartalmuk rendkívül alacsony, ásványi anyagok közül káliumot tartalmaznak nagy mennyiségben, de jelentős a Ca-, P-, Mg- és mikroelem-tartalmuk is. A  bennük megtalálható másodlagos növényi anyag23

5. táblázat. Nyári és téli tökök táplálkozási értéke 100 g fogyasztható részre vonatkoztatva

Kalória (kcal) Fehérje (g) Triptofán (mg) Treonin (mg) Izoleucin (mg) Leucin (mg) Lizin (mg) Metionin (mg) Cisztin (mg) Fenilalanin (mg) Tirozin (mg) Valin (mg) Arginin (mg) Hisztidin (mg) Alanin (mg) Aszparaginsav Glutaminsav Glicin (mg) Prolin (mg) Szerin (mg)

Nyári tök nyersen (100 g ehető részre vonatkoztatva)

Téli tökök nyersen (100 g ehető részre vonatkoztatva)

16 (67 kJ)

45 (188 kJ)

1,2 11,0 28,0 42,0 69,0 65,0 17,0 12,0 41,0 31,0 53,0 50,0 25,0 62,0 144,0 126,0 44,0 37,0 48,0

1,5 14,0 30,0 39,0 57,0 37,0 12,0 9,0 39,0 34,0 43,0 56,0 19,0 42,0 107,0 175,0 37,0 36,0 39,0

Zsír (g)

0,2

0,1

Szénhidrát (g)

3,3

11,7

Élelmi rost (g)

1,1

2,0

2,2 30,0 750,0 950,0

2,2 220,0 990,0 990,0

17,0

21,0

Cukor (g) szacharóz (mg) glükóz (mg) fruktóz (mg) C-vitamin (mg) Tiamin (mg)

0,05

0,1

Riboflavin (mg)

0,1

0,09

Niacin (mg)

0,5

1,2

Pantoténsav (mg)

0,2

0,4

B6-vitamin (mg) Folsav (mcg) B12-vitamin (mcg)

24

0,2

0,2

29,0

27,0

0,0

0,0

Nyári tök nyersen (100 g ehető részre vonatkoztatva) A-vitamin (IU) retinol (mcg) alfa-karotin béta-karotin (mcg) béta-kriptoxantin (mcg) lutein + zeaxantin (mcg) E-vitamin (mg) (alfa-tokoferol) K-vitamin (mcg) Kalcium (mg) Vas (mg) Magnézium (mg)

Téli tökök nyersen (100 g ehető részre vonatkoztatva)

200,0 10,0 0,0 120,0 0,0 2125,0

10 631,0 532,0 834,0 4 226,0 3 471,0 0,0

0,1

1,4

3,0

1,1

15,0

48,0

0,4

0,7

17,0

34,0

Foszfor (mg)

38,0

33,0

Kálium (mg)

262,0

352,0

Nátrium (mg)

2,0

4,0

Cink (mg)

0,3

0,2

Réz (mg)

0,1

0,1

Mangán (mg)

0,2

0,2

Szelén (mcg)

0,2

0,5

Omega-3 zsírsav (mg) Omega-6 zsírsav (mg)

56,0 33,0

26,0 16,0

Víz (g)

94,6

86,4

cseretermékeket a gyógyhatásuknak megfelelően bioaktív anyagoknak is nevezik. A klasszikus civilizációs népbetegségek közé tartozó: szív- és érrendszeri megbetegedések, magas vérnyomás, öregkori cukorbetegség, túlsúly és a rákos megbetegedések elkerülése mind szerepelnek a tökfélék gyógyhatását leíró tanulmányokban. A téli tökökben igen magas az A-vitamin provitaminjának számító karotintartalom. A karotinoidok közül a legtöbbet a következő komponensekből tartalmaz: β- és α-karotin, lutein és egyéb fő karotinoidok, mint pl. fitofluin, zéta-karotin, neurosporin, violaxantin, neoxantin. A pektintartalmú sejtfalban poliszacharidok találhatók. Ezen túlmenően tartalmaznak folsavat és omega-3 zsírsavakat (alfa-linolénsav formában). Ez utóbbiból harmad annyit, mint a legna25

gyobb omega-3 zsírsavforrásnak számító dió. A termések húsa, de főleg a magvak igen gazdagok aminosavakban (aszparagin- és glutaminsav, alanin, cisztein, fenilalanin, glicin, hisztidin, izoleucin, leucin, metionin, prolin, szerin, tirozin, treonin, valin) is. Nem utolsósorban kiemelkedő a magas víz-, valamint az emésztést segítő élelmirost-tartalmuk. A táplálkozási érték jellemzésére használt (rost-, kalcium-, vas-, karotin-, C-vitamin- és fehérjetartalmat figyelembe vevő), Grubben (1977) által bevezetett ANV (average nutrition value) értéke néhány tökfélének kiemelkedő. A téli tökök a magas karotintartalmuk miatt viszonylag nagy ANV-értékkel (2,68) rendelkeznek. A  luffa és a viasztök ANV-értéke 2,04, az egymagvútöké 1,8. A  Momordica termése a benne lévő magas C-vitamin (57 mg/100 g) és vas (2,3 mg/100 g) tartalom miatt igen magas ANV-mutatóval rendelkezik (4,1). A KSH adatai szerint Magyarországon jelenleg az éves zöldségfogyasztás 120 kg/fő/év. Ezzel az értékkel ma már a jónak mondható kategóriába tartozunk (adatok lásd, alul). Az import zöldségek aránya a fogyasztásunkban ma már meghaladja a 20%-ot. Yamaguchi (1983) korábbi adatai szerint a ’80-as években a fejlett országokban a tökfélék egy főre jutó éves fogyasztása 5,84 kg volt, Magyarországon Nagy (1989) szerint főzőtökből ekkor 2,29 kg-ot fogyasztottunk. Napjainkban – köszönhetően az import áru jelenlétének, valamint általánosan a zöldségfogyasztásunk növekedésének és a táplálkozási szokásaink (lassú) változásának – tökfélékből is több kerül az asztalra. Alapvetően azonban még mindig a szezonalitás és a főzőtök-sütőtök elnevezésnek megfelelő, hagyományosan elkészített ételek jellemzik a hazai tökfogyasztásunkat. Szerencsére azonban egyre jobban érezhető a külföldi konyhák hatása és ennek megfelelően több tökfélét és új receptek alapján készítünk. A Budapesti Nagybani Piacon az elmúlt pár év (2008–2010 KSH) adatait tekintve a Spanyol- és Olaszországból behozott cukkini kb. az 1–23. és 41–52. hét között van jelen. (Az árak a januári-februári hónapban 500– 600 Ft/kg között mozogtak, de 2009-ben elérte a 800 Ft-ot is. Júniusra 250–350 Ft-os árral zárult a külpiaci cukkini szezonja.) Hazai áru a 15. hét környékén jelenik meg a piacon és kb. novemberig van jelen. Sütőtökből csak belföldi kapható, a szezon a 34–35. héten kezdődik, az elmúlt évek termelői átlagára alapján 250 Ft/kg áron indult, majd az év végéig folyamatosan csökkent 50–100 Ft-ra. (Érdekesség, hogy a 2010es évben a „kanadai típusú” sütőtök termelői ára az 50. héten 93%-kal 26

magasabb volt a 2009-eshez képest, míg a ’Nagydobosi’ sütőtöknél az emelkedés csak 15%-os volt). A januári és februári hónapban, a készletek kimerülésével párhuzamosan az ár újra emelkedik (elmúlt években 100–300 Ft-ra). A 2008-as évben kiugróan magas, 500 Ft-os árral zárt a szezon február közepén. A FAO nagyszabású programba fogott az afrikai kontinensen a zöldségfélék termesztésének növelésére. Jelenleg ezen a kontinensen 2,5%-os az éves népességnövekedés és 30 millió gyermek alultáplált. A kertészeti termesztésre alkalmas területek kihasználásában nagy lehetőségeket látnak a jövőre nézve. A zöldségfogyasztás itt még mindig nagyon alacsony a világ más részeihez viszonyítva. Jelenlegi adatok szerint a megoszlás (kg/fő/év): világ 111,6; Ázsia 131,9; Európa 115,5; Észak-Amerika 98,5; Dél-Amerika 45,8; Óceánia 97,7 és Afrika 51,8. Az ajánlott érték 73 kg zöldség elfogyasztása egy főnek 1 év alatt. Az adatokból látható és érthető a zöldségfélék termesztésének és fogyasztásának növelésére való törekvés Afrikában is. A tanulmányok szerint pedig a tökfélék az egyik perspektivikus növénycsoport ebben.

1.4.2. A tökfélék gyógyhatása A tökfélék gyógyászati célú felhasználása ugyanolyan régi hagyományokra tekint vissza, mint élelmiszerként történő fogyasztásuk. Az ősi népgyógyászati alkalmazásuk számos országban még ma is igen jelentős, és a modernkori gyógyszerészeti kutatásokban is rendkívül fontos szerepet játszanak (pl. rákkutatás). Alapvető gyógyászati hatásukat e növénycsalád tagjaira jellemző cucurbitacin nevű keserű triterpén vegyület okozza, melynek igen erős hatása van az emésztőrendszerre. A vad Cucurbita fajok keserű terméssel rendelkeznek, ezért minden valószínűséggel a tökfélék domesztikációjának első lépése a nem keserű termésű egyedek kiszelektálása volt. De számos toxikus és gyógyászati szempontból hasznos vegyületek, mint pl. szaponin, szabad aminosavak (kukurbitin) és egyéb alkaloidok (momordicin, luffakulin, trichosanthin) is megtalálhatóak bennük. A tökmagból nyert olaj megakadályozza, hogy a sejtekben mutációk keletkezzenek, így nagyon hasznos a rák megelőzésében. Férfiaknál csökkenti a jóindulatú prosztata-hipertrófia (BPH) tüneteit. A különféle tápanyagok, mint a mangán, a C-vitamin, A-vitamin, magnézium, rost, kálium, folsav, foszfor, riboflavin és réz rendkívül hasznosak az érelmesze27

sedés és a diabéteszes szívbetegségek megelőzésében. A magnézium segít továbbá a magas vérnyomás csökkentésében. A C-vitamin és a béta-karotin gátolják a koleszterin oxidációját. Ezek a tápanyagok gyulladásgátló hatásúak. A  nyári tökök rosttartalma csökkenti az érelmeszesedés és a diabéteszes szívbetegség kialakulásának kockázatát, távol tartja a rákot okozó méreganyagokat a vastagbél sejtjeitől. Valamint nem utolsó sorban kiemelendő a termések magas víztartalma, amely vesetisztító hatású és megakadályozza a kiszáradást is. A téli tökök a magas béta-karotin tartalom miatt erős antioxidáns hatással rendelkeznek. A béta-karotin szerepet játszik a koleszterin oxidációjának megelőzésében. A sütőtök gazdag továbbá béta-kriptoxantinban is, amely jelentősen csökkenti a tüdőrák kialakulásának kockázatát. A karotinoidok segítenek továbbá a vércukorszint szabályozásában, a káliumtartalom pedig a vérnyomás csökkentésében. A colocint tartalmú termések kivonata hashajtó, féregűző és lázcsillapító hatású. A keserű gyökerű fajok szintén serkentik a bélműködést. A levelekből teát vagy szárított port készítenek, a magokat gyógyhatású szerként féreghajtó hatásuk miatt fogyasztják. A Momordica fajok gyógyhatásának kutatása szintén igen jelentős elsősorban a cukorbetegség kezelésében. Kutatási eredmények szerint fokozza a szénhidrát hasznosulását a szervezetben, amellett, hogy fájdalomcsillapító, immunrendszer-erősítő és tumorgátló hatású. Egyes fajok (Trichosanthes, Lagenaria) szintén a rák elleni kutatásban játszanak fontos szerepet.

1.4.3. Tökfélék egyéb célú felhasználása, a kabakosok oltása A ritkábban termesztett tökfélék ma már Európában is ismertek, különleges csemegének számítanak, sokszor az áruházláncok egzotikus gyümölcsöket kínáló polcain találkozhatunk egy-egy képviselőjükkel (4. kép). Az étkezési felhasználásukon kívül azonban számos egyéb célú alkalmazásuk is ismert. Egyes fajok kiszárított terméséből (pl. Lagenaria) használati és dísztárgyakat készítenek (5–6. kép), de akár hangszerkészítésre is használhatóak. Vannak fajok (pl. Sechium) melyek szárainak rostjából kalapot és kosarakat fonnak, mások (Luffa) terméséből pedig mosdószivacsot (7. kép) vagy ipari szűrőket készítenek (4. táblázat). A kozmetikai ipar is felhasználja az egyes fajok magjából nyert olajat és a termésekből nyert kivonatot. A bennük található szaponinvegyület miatt alkalmasak szappan készítésére is. A  tökfélék dekorációs célú felhasználása is igen 28

jelentős, elsősorban az USA-ban, de Európában és hazánkban is egyre jobban terjed a különleges formájú és színű termések díszítő célú alkalmazása az őszi időszakban (8. kép). A lopótök termésének díszként történő elkészítése Peruban külön művészeti ágat képvisel. Végül néhány fajt dísznövényként is alkalmaznak. Lugasra felfuttatva Angliában régóta ültetnek Momordica-t az illatos virágok és a színes termések miatt (9. kép). A lopótök fehér virágai, a kolbásztök hosszú termései szintén jó dekorációs elemei a kertnek (10. kép). Gyűjtők számára különlegességet jelent a szukkulens kabakos fajok beszerzése (pl. Afrikából Gerrardanthus, Tro­ chomeria, Madagaszkárról Seyrigia, Xerosicyos, Észak-Amerikából Ma­ rah és Ibervillea). Egyéb kertészeti célú felhasználásuk is jelentős, a görög- és sárgadin�nye, valamint az uborka termesztésében az oltott palánták előállításánál alanyként alkalmazzák őket. A kabakosok oltását először egy hatodik századi kínai forrás említi. Kezdetben a nagyobb kabaktermés elérése érdekében próbálkoztak a családon belül az egyes fajok egymásra oltásával. A tökfélékkel kapcsolatos komolyabb kutatások az 1920-as években kezdődtek Japánban, amikor Cucurbita moschata-t alkalmaztak görögdinnye alanyként. A kutatások eredményei alapján ugyanebben az időben már a lopó- és a viasztököt is használták, elsősorban a fuzáriumos hervadással szembeni ellenálló képességük miatt (11. kép). Sárgadinnyével folytatott oltási kísérletekben a következő fajokat találták alanyként felhasználhatónak: Cucurbita moschata, Cucurbita maxima, Cucurbita pepo, Cucurbita ficifolia és a Lagenaria siceraia. Matsumoto (1931) lejegyezte, hogy a Cu­cur­bita nemzetség kompatibilis a dinnyékkel és az uborkával. Imazu (1949) az uborka oltásánál a Cucurbita moschata mellett a lopótököt, a viasztököt és a luffatököt is alkalmasnak találta alanyként való alkalmazásra (Davis et al., 2008). Japánban az uborka oltása az 1960-as években vált jelentőssé, elsősorban az alacsonyabb hőmérséklettel szembeni tolerancia, valamint a fuzárium ellenállóság fokozása miatt. Nagyjából ugyanebben az időben Európában is „felfedezték” az oltás jelentőségét és az 1950-es években Franciaországban elkezdték a kabakosok oltásának kutatását. Dinnyét és uborkát oltottak laskatökre, szintén a fuzárium ellenállóság tesztelésére. A  ’60-as években a spanyolok is nagyarányú kutatásokba kezdtek először dinnyékkel, ahol a viasztököt, mint alanyt vizsgálták a korai kiültetéseknél az alacsonyabb talajhőmérséklet elleni tolerancia növelésében. Később az uborka oltásával is elkezdtek foglalkozni. A ’80-as 29

’90-es években szintén jelentős kutatások kezdődtek sárga- és görögdin�nye oltásával Olaszországban is. Ekkoriban a kutatók egyik fő célja volt a talajlakó kártevők és kórokozók ellen alkalmazott talajfertőtlenítő szer, az erősen környezetszennyező/mérgező metil-bromid helyettesítésére alkalmas alternatív megoldási lehetőségek kidolgozása. A talajból fertőző kórokozókra rezisztenes alanyok alkalmazása kiváltja a talajfertőtlenítést, ami mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból előnyös. Napjainkban a kabakosok oltása Japánban, Koreában, Thaiföldön teljesen hétköznapi technológiának számít, ezekben az országokban a termesztett dinnyék és az uborka 95%-a oltott. Francia- és Spanyolországban az oltott uborka és sárgadinnye arányát 2004-ben 3% körülire becsülték. Ugyanebben az időben Spanyolországban a ­görögdinnye-állomány 50%‑a volt oltott. De Olaszországban is éves szinten 20 millió oltott görögdinnye és 5–6 millió oltott sárgadinnye palántát állítanak elő. Kínában a becslések szerint jelenleg a görögdinnye-állomány 20%-a oltott. De említhetnénk még számos olyan országot, ahol jelentős dinnye és uborkatermesztés folyik, az oltott növények alkalmazása mindenhol egyre nagyobb mértékű. Ennek megfelelően a kabakosok oltásával kapcsolatos kutatások ma is nagy jelentőséggel bírnak. A kabakosok oltásának az elsődleges célja a talajból fertőző kártevők és kórokozók elleni védekezés olyan esetekben, amikor a problémák leküzdésére genetikai és kémiai megoldások nem állnak a rendelkezésünkre. Egy fogékony nemesnek egy ellenálló alanyra való ráoltásával a termeszteni kívánt fajtánk is ellenállóvá tehető, megspórolva a hosszú és költséges nemesítési munkát. Ezen túlmenően az oltás növelheti az abiotikus stresszekkel szembeni ellenállóságot (hőmérséklet-tolerancia, szélsőséges nedvességi viszonyok, sóstressz), javíthatja a termésátlagot, hatékonyabb víz- és tápanyag-felhasználást eredményez, meghosszabbítja a tenyész-, így a szedési időszakot, valamint befolyásolja a termések minőségét. Ezeknek a céloknak megfelelően történik az alanyként alkalmazott fajok megválasztása. A  legtöbb növényvédelmi kutatással kapcsolatos irodalom a meditterán térségből és Délkelet-Ázsiából származik. Ezekben arról számolnak be, hogy oltással növelhető az ellenállóság több, mint tíz gombás, baktériumos és talajból fertőző kártevő ellen. A fuzáriumos hervadási elleni magasabb immunitás elérése érdekében kezdték alkalmazni pl. a Cucurbita maxima és Cucurbita moschata keresztezéséből előállított interspecifikus tök hibridet. A kutatási eredmények szerint ilyen alanyt 30

alkalmazva nemcsak a Fusarium oxysporum f. sp. melonis 1,2 rasszával, hanem a Dydimella bryoniae-val szemben is ellenállóvá tehetjük az oltványunkat. A kombinációk megválasztásánál nagyon fontos az alany-nemes fiziológiájának ismerete is. Az oltás során az oltási felületen keletkezett szétszakadt sejtek összeesnek és egy elhalt réteget képeznek, ami aztán a későbbi regenerálódási folyamatoknak köszönhetően eltűnik. Ebbe az elhalt rétegbe mind az alany, mind a nemes élő sejtjei aztán belenyúlnak, és végül kallusz híd képződik és a parenchimasejtek átlapolása során a sejtosztódás szétszakítja ezt a réteget. A parenchimasejtekből új kambium differenciálódik, ebből másodlagos háncs és farész fejlődik, biztosítva így a szállító edénynyalábokkal az alany és a nemes közötti kapcsolatot. Néhány kabakos faj szárában egy központi üreg található, 6 pontosan meghatározott elhelyezkedésű szállítóedény-nyalábbal. A teljes egybeolvadása ennek a 6 edénynyalábnak az alkalmazott oltási módtól függően néha nem lehetséges. A differenciálódást elsősorban a növényi hormonok segítik. Számos tanulmányban leírták, hogy a nemesben bekövetkező változásokat az alany befolyásolja, a tápanyagok, a víz és a növényi hormonok felvételén, szállításán és előállításán keresztül. A kabakosok családjában oltott fajokat és az oltásukhoz alkalmazott alanyokat a 6. táblázat foglalja össze. Görögdinnyénél interspecifikus tök hibrideket, lopótököt és egyéb Cucurbita fajokat alkalmaznak alanyként. Ez utóbbiak gyengébb termésminőséget eredményeznek. A  fuzáriumos hervadás megelőzésére a vad görögdinnyealanyok is alkalmasak, ezek a termésminőséget javíthatják, viszont fogékonyak az alacsony hőmérséklet és a magas nedvességtartalom okozta károkra. Külföldi tanulmányok a gyepűtököt (Sycios angulatus) is alkalmas alanynak találták elsősorban a hervadásos betegségek és a hideggel szembeni tolerancia fokozása miatt, viszont gyenge csírázóképessége megnehezíti az oltás kivitelezését és hatékonyságát. A viasztök a görögdinnyével jó kompatibilitású, viszont érzékeny az alacsony hőmérséklet okozta stresszre, ami igen késleltetheti az oltott növények fejlődését és virágzását. Magyarországon görögdinnye alanyként a lopótök és az interspecifikus tök hibridek használata terjedt el a gyakorlatban. Uborka esetében a termesztési mód (szabadföld vagy hajtatás) alapvetően meghatározza az oltással javítani kívánt tulajdonságot. Itt is a betegségekkel szembeni ellenálló képesség, az alacsony hőmérséklettel 31

32

uborka

görögdinnye

görögdinnye sárgadinnye

Laskatök (Cucurbita ficifolia)

Viasztök (Benincasa hispida)

Cucurbita pepo

fuzárium ellenállóság alacsony és magas talajhőmérséklet tűrés magas talajnedvesség tűrőképesség

betegség ellenállóság (Fusarium oxysporum f. sp. niveum) szárazságtűrő képesség

hidegtűrő képesség sótűrő képesség betegség ellenállóság

erőteljes gyökérrendszer fuzárium ellenállóság (Fusarium oxysporum f. sp. niveum, melonis, cucumerinum, lagenariae) hidegtűrő képesség nedvességtűrő képesség sótűrő képesség erőteljes növekedés

görögdinnye sárgadinnye uborka

Interspecifikus tök hibrid (C. maxima × C. moschata)

erőteljes gyökérrendszer fuzárium ellenállóság (F. oxysporum f. sp. niveum, cucumerinum, melonis ellen) hidegtűrő képesség erőteljes gyökérrendszer fuzárium ellenállóság hidegtűrő képesség

görögdinnye

Lopótök (Lagenaria siceraria)

Az alany fő jellemzői

Pézsmatök görögdinnye (Cucurbita moschata) sárgadinnye uborka

Milyen fajhoz alkalmazott

Alany

6. táblázat. Alanyként alkalmazott tökfélék bemutatása

gyengébb termésminőség fitoftóra fertőződés

kompatibilitási problémák egyéb termesztett fajokkal gyenge hidegtűrő képesség gyenge nedvességtűrő képesség oltási nehézségek (csírázáshoz magas hőmérsékletet igényel, vékony hypokotil)

oltási nehézségek csökkent termésminőség

gyenge termésminőség (dinnyénél alacsonyabb cukor-tartalom, rostosabb húsállomány)

gyenge termésminőség fitoftóra fertőződés

fogékony a Fusraium oxysporum f. sp. lagenariae- és a Colletotrichum lagenariummal szemben

Az alany hátrányai

fitoftóra fertőződés sárgadinnye Vad sárgadinnye (Cucumis melo)

fuzárium tolerancia jó termésminőség

oltási nehézségek (vékony hypokotil) gyenge hidegtűrő képesség rizoktónia fertőződés görögdinnye Vad görögdinnye (Citrullus lanatus)

fuzárium tolerancia szárazságtűrő képesség

csökkent termésmennyiség gyenge csírázóképesség oltási nehézséges (vékony hypokotil) uborka Gyepűtök (Sycios angulatus)

fuzárium ellenállóság fonálféreg ellenállóság magas és alacsony talajnedvesség tűrőképesség

gyenge hőmérséklet tolerancia közepes kompatibilitás görögdinnye sárgadinnye uborka Afrikai tüskés uborka (Cucumis metulifer)

fuzárium és fonálféreg ellenállóság alacsony és magas talajnedvesség tűrőképesség

Az alany hátrányai Az alany fő jellemzői Milyen fajhoz alkalmazott Alany

szembeni tolerancia, a termésátlag növelése és a jobb termésminőség elérése az alapvető cél. A Cucurbita fajokat, elsősorban a laskatököt, a Cucurbita moschata-t és in­ter­spe­ ci­fikus tök hibrideket alkalmazzák alanyaként. A  laskatök még mindig a leggyakrabban használt alany, nagyon jó a kompatibilitása az uborkával, valamint jó toleranciával rendelkezik a fuzáriumos hervadás, a fitoftóra, a fonálféreg és az alacsony hőmérséklet okozta károkkal szemben. Hátrányaként említhető, hogy a csírázása nem egyenletes, a csíranövény fejlődése azonban nagyon gyors, ami megnehezíti az oltásra való alkalmazhatóságát. A  külföldi irodalmak a Sycios angulatus-t és a Cucumis me­tulifer-t ajánlják még az uborka oltásához, elsősorban a fonálféreg ellenállóság javítására. Sárgadinnye oltásánál ma a világon szinte mindenhol inter­spe­ ci­fikus tök hibridet alkalmaznak alanyként. A  hibridek elterjedése előtt a viasztököt és a Cucurbita maxima-t használták. Sárgadin�nye hajtatásban a fonálféreg elleni védekezés is fontos kérdéssé vált. Ebben a témában sikeres eredményekről számoltak be szintén a Cu­cumis metulifer alanyként való alkalmazhatóságáról. A nyári tökök oltásával kapcsolatban hazánkban még nincs ta33

pasztalat. Kínában elterjedt a hajtatott tökfélék oltása, elsősorban a téli időszakban. A leírások szerint az oltott növények jobban megőrzik bokorhabitusukat, a termések egyöntetűek és jobb a hidegtűrő képességük. Laskatököt és egyéb Cucurbita fajokat alkalmaznak alanyként.

Fejezetben felhasznált irodalmak Berényi J., Karlovits Gy. (1995). Az olajtök származása, rendszertana és alaktana. Olaj, szappan, kozmetika 44(2): 54-59. Berenji, J., Sikora V. (2011): Sistematika, morfologija, poreklo, genetika i oplemenjivanje uljane tikve. In: J. BERENJI (ed.) Uljana tikva – Cucurbita pepo. Institut za ratarstvo i povrtarstvo, Novi Sad. 7-82. Davis, A. R., P. Perkins-Veazie, Y. Sakata, S. López-Galarza, J. V. Maroto, S. G. Lee, Y. C. Huh, Z. Sun, A. Miguel, S. R. King, R. Cohen, J. M. Lee (2008): Cucurbit grafting. Critical Reviews in Plant Sciences, 27:50-74. Grubben, G. J. H. (1977): Tropical vegetables and their genetic resourches. International Board for Plant Genetic Resourches, Rome. 199. Nagy, Gy. (1989): Különleges tökfélék termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 122. Nee, M. (1990): The Domestication of Cucurbita (Cucurbitaceae). Economic Botany, 44(3):56-68. Paris, H. S., J. Janick (2008): Early Evidence for the Culinary Use of Squash Flowers in Italy. Cronica Horticulturae, 45(2):20-21. Robinson, R. W., D. S. Decker-Walters (1997): Cucurbits. Crop Production Science in Horticulture. CAB International. 226. Teppner, H. (2004): Notes on Lagenaria and Cucurbita (Cucurbitaceae) review and new contributions. Phyton (Horn, Austria) 44(2):245-308. Whitaker, T. W. (1947): American Origin of the Cultivated Cucurbits. I. Evidence from the Herbals. II. Survey of Old and Recent Botanical Evidence. Source: Annals of the Missouri Botanical Garden, 34(2):101-111. Wittmack, L. (1888): Die Heimath der Bohnen und Kürbisse. Ber. deutsch. bot. Ges. 6:374-380. Yamaguchi, M. (1983): World Vegetables. A VI Publishing Comp. INC., Connecticut. https://www.aki.gov.hu/ (letöltés időpontja: 2011. 04.22.) http://www.cucurbit.org/family.html (letöltés időpontja: 2011.04.05.) http://faostat.fao.org/site/339/default.aspx (letöltés időpontja: 2011.04.13.) http://nutritiondata.self.com/foods-011000000000000000000.html (letöltés időpontja: 2011. 04.24.)

34

http://statinfo.ksh.hu/Statinfo/themeSelector.jsp?page=2&szst=OMN (letöltés időpontja: 2011. 04.10.)

35

2. A   tökfélék növénytani leírása, rendszertani helye, rendszerezése (Nagy József) 2.1. Tökfélék leírása és rendszerezése A tökfélék családja (Cucurbitaceae) a zárvatermők törzsébe, azon belül a valódi kétszikűek osztályának Eurosid I. kládjába tartozik. Többnyire lágy szárú, kacsokkal rendelkező, kúszó, felkapaszkodó, egyéves vagy évelő liánnövények egyivarú virágokkal és alsóállású termőtájjal. A párta többnyire forrt, a porzók egymással összenőttek. A családra jellemző beltartalmi anyagok a cucurbitacinok csoportjába tartozó keserűanyagok, melyek főként a termésekben találhatók, a magvak mindig mentesek tőlük. A legújabb összesítésük 95 nemzetséget és mintegy 950-980 fajt számlál (Schaefer & Renner 2011), ezzel a számmal a közepes méretű növénycsaládok közé sorolható. A családon belül a legfajgazdagabb nemzetségek a Trichosanthes (100 faj), Sicyos (75 faj), Cucumis (55 faj), Momordica (60 faj), Zehneria (60 faj), Cayaponia (59 faj), Cyclanthera (40 faj), Gurania (37 faj), Coccinia (30 faj). A monotipikus, vagyis egyfajú nemzetségek száma 23-25. A hagyományos rendszerekben (pl. Jeffrey 1990, 2005) a családot két alcsaládra (Nhandiroboideae és Cucurbitoideae) osztják. Világszerte a trópusi és szubtrópusi klímájú területeken elterjedtek és csak kevés fajuk fordul elő a mérsékelt övön. Közép-Európában csupán a földitök (Bryonia) nemzetség őshonos. Gyökerek és raktározó szervek

A legtöbb képviselőjük fejlett karógyökérrel rendelkezik, amely az uborkánál (Cucumis sativus) 1 méter, a tököknél (Cucurbita spp.) 2 méter mélyre nyúlik. A  szárazságtűrő Acanthosicyos nemzetség gyökerei akár 15 m mélységig lehatolnak. A felszín közelében az oldalgyökerek kiterjedt 36

hálózatot képeznek, amelyek legalább olyan méretű, vagy nagyobb területet behálóznak, mint a felszín feletti szervek. A kúszó hajtásokon gyakran képeznek járulékos gyökereket, akár anélkül is, hogy a hajtás közvetlenül érintkezne a talajjal (12. kép). Néhány szárazságtűrő képviselőjük raktározó gyökereket képez, amelyekkel a száraz időszakot átvészelik. A Cu­ cur­bita pepo négyosztatú (tetrarch) gyökereinek szállítási zónájában található vízszállító csövek (tracheák) átmérője 0,1–0,2 mm, ami kellően nagy kapacitást biztosít a sokat párologtató levelek vízutánpótlására (13. kép). Hajtások és kacsok

A hajtások lágyak, ritkábban kissé fásodók. Többségüké elfekvő, kúszó vagy felkapaszkodó. Keresztmetszetben gyakran szögletesek és a közepük üreges. Az első és másodrendű oldalhajtásaik hossza elérheti a 15 métert. A tökök között léteznek rövid ízközű, bokros növekedésű (ún. „guggon ülő”) formák. A szállítónyalábok bikollaterálisak, ami azt jelenti, hogy háncsrész található a farészen kívül és belül is. Többségüknek 10 szállítónyalábja van, amelyek két körben helyezkednek el a szár közepén található üreg körül. A  rostacsövek meglehetősen tágak, egyes nemzetségekben a kéregben szétszórtan is megtalálhatók, összekötik az egyes szállítónyalábokat. Sokuknak a hajtása és a levelei lágyan vagy érdesen szőrösek, csak kevésé kopasz. A szőrképleteik nagyon változatosak: lehetnek mirigyesek, egy- vagy többsejtűek, egyszerűek vagy elágazók. A család számos, egymással közelebbi rokonságban nem álló nemzetségében előfordul a raktározást szolgáló, vastag (palackszerű) törzsek képzése. A Nhandiroboideae alcsalád raktározó törzsű képviselői a Ger­ rar­danthus, Neoalsomitra, Xerosicyos és Zygosicyos nemzetségek. A  Cu­ cur­bi­toi­deae alcsalád Benincaseae tribuszából (=nemzetségcsoport) a Ce­pha­lopentandra, Coccinia, Trochomeria nemzetségek, a Coniandreae tri­bu­szá­ból a Corallocarpus, Doyerea, Ibervillea, Kedrostis, Seyrigia nemzetségek, valamint szórványosan a Marah, Sinobaijiana, Momordica, Odo­si­cyos és Tricyclandra nemzetségek egyes fajai. A legkülönösebb képviselőjük a kis fa termetű Dendrosicyos (14. kép). Az ágkacsok módosult hajtások, a család legszembetűnőbb bélyegei közé tartoznak. Néhány erősen módosult, fásodott szárú faj kivételével általánosan előfordulnak. Az ilyen fajok némelyikénél (Acanthosicyos hor­ ri­dus, A. naudiniana) tövissé alakultak át, másoknál (Citrullus ecirrhosus, 37

Dend­ro­sicyos socotranus, Ecballium elaterium, Melancium campestre, Myr­me­cosicyos messorius, Trochomeria polymorpha) teljesen hiányoznak. Három kacstípus különböztethető meg: • egyszerű, el nem ágazó kacs, amilyen például az uborkáé (Cucumis sa­tivus). • Elágazó kacsok, amelyek alsóbb része érintésre érzéketlen és nem tekeredik össze. Akár nyolc oldaláguk is lehet. Ez a típus főként a Cu­cur­bitoideae alcsaládban fordul elő. Néhány fajnak a repkényszőlőéhez hasonló, tapadókorongos kapaszkodószerve fejlődik, mint az Alsomitra macrocarpa, Neoalsomitra sarcophylla vagy a Tri­cho­ san­thes cucumerina esetében. • Elágazó kacsok, amelyek alsóbb része összetekeredik, és amelyeket zaninoid-kacsoknak is neveznek. Ez a típus mindenekelőtt a Za­no­ nieae tribusban és a Cucurbitoideae alcsalád néhány alapi helyzetű képviselőjénél fordul elő. Levelek

A levelek a hajtáson szórt állásúak, 2/5-ös elrendeződésben. A levélnyélben a szállítónyalábok félhold vagy gyűrű alakban rendeződnek. A szállítónyalábok egyenlőtlenek, a nagyobbak bikollaterálisak. A pálhalevelek általában hiányoznak. Az Acanthosicyos esetében fotoszintetizáló tövisekké módosultak. Néhány faj levelein extraflorális (=a virágon kívül képződő) nektáriumok találhatók. A levelek egyszerűek, kissé vagy mélyen, tenyeresen 3–5–7 karéjúak. Az erezetük is tenyeres. A szukkulens levelek ritkák, csak szárazságtűrő fajoknál fordulnak elő. A Xerosicyos levelének mezofillumában nagy víztároló sejtek találhatók, emellett a CAM típusú fotoszintézis is jellemző rá. A száraz és forró területek fajainak legtöbbjénél a levelek hő okozta károsodását a magas párologtatási rátájuk akadályozza meg. A sztómák túlnyomórészben anomocytikusak, melléksejtjeik nincsenek. Virágok

Legtöbb képviselőjük virágai nagyok, feltűnőek, rovarbeporzásúak. Néhány nemzetségnek, mint az Echinocystis és a Sechium apró, nem feltűnő virágai vannak. A virágok levélhónaljban keletkeznek, magányosan vagy virágzatban. Gyakori színük a sárga és a fehér, másféle színek, mint amilyen a Gurania piros virága, ritkák. 38

A virágaik többnyire egyivarúak, vagyis vagy csak hím, vagy csak női ivarlevelekkel rendelkeznek. A virágkezdemények mindig hímnős megalakulásúak, de vagy csak a hím vagy csak a női szerveik fejlődnek ki. A porzós virágok mindig tartalmazzák a termő csökevényét, a termős virágok pedig az elcsökevényesedett porzókat (=staminodiumokat). A fajok és nemzetségek egylakiak (a porzós és a termős virág egy növényen kialakul) vagy kétlakiak (egy növényen csak az egyik nemű virág jön létre). A családban közel fele-fele arányban fordulnak elő egylaki és kétlaki növények. De további ritka ivari viszonyok is előfordulnak. A virágok fejlett vacokcsővel (=hypanthium) rendelkeznek, amely csésze, vagy harang alakú és a virágtengelyből és/vagy a csésze és a párta összenőtt alapi részéből képződik. A virágok általában öttagúak. A kettős virágtakaró mindkét köre 5, ritkán 3–6 virágtakaró-levélből áll. A csészelevelek forrtak vagy szabadok. A  szirmok általában forrtak vagy ritkán szabadok, általában sugaras szimmetriájú, kerék, tölcsér vagy harang formájú pártát alkotnak. A porzóknak csak egy portokfelük (=theca) van, a vacokcsövön ülnek és a sziromlevelekkel váltakozva (alternálva) helyezkednek el, számuk öt. Egyes nemzetségnek, mint a Fevillea öt szabad porzójuk van, másoknak, mint a Cyclanthera mind az öt porzója összeforrt. Más nemzetségek, mint a Cucumis két pár összeforrt és egy szabadon álló porzóval rendelkeznek, azt a benyomást keltve, hogy három porzójuk van. A porzók többnyire a portokjaikon keresztül vannak egymással összenőve. A magház alsó állású. Általában három összeforrt termőlevélből áll, ritkán egyből vagy ötből. A bibeszálak száma nagyon állandó: a Nhan­di­ ro­boi­deae alcsaládban mindig szabadok és általában három, rikán kettő a számuk. A Cucurbitoideae alcsalád egy bibeszállal, két, három vagy öt bibével rendelkezik. Ezek gyakran megnagyobbodtak és hasonlítanak a porzókra, bizonyára vonzzák a beporzó rovarokat. A magház nem oszlik rekeszekre, a válaszfalak feloldódtak. A maglécek (=placenták), amelyeken a magkezdemények ülnek a termésfalon találhatók (parietális = fali placentáció). A Nhandiroboideae alcsaládban a magkezdemények száma kevés, a magkezdemények mindig csüngők. A  Cucurbitoideae alcsaládban többnyire nagyok a maglécek, olykor nagyon sok magkezdeménnyel, a Sechium edule esetében csak eggyel. A  magkezdemények többnyire egyenes vagy vízszintes elhelyezkedésűek, ritkán csüngők. A magkezdemények az egész családban vastag nucelluszúak (crassinucellátus), vis�39

szafordultak (anatrópok) és kettős burkúak (bitegmikusak). A magkezdemény teste (=nucellusz) palack alakú, ami karakterisztikus bélyege a családnak. Az embriózsák fejlődése Polygonum-típusú. A virágok gyakran nektáriumokkal rendelkeznek, amelyekkel a beporzó rovarokat vonzzák. A  vacokcső alapjánál találhatók. A  női virágokban a nektárium egy átjárható gyűrűt képez a bibeszál alapja körül, míg a porzós virágok esetében az elcsökevényesedett termővel (=pistillodium) együtt egy gombszerű dudort képez a virág közepén. Pollen

A családban a pollenszem nagyon változatos. A nyílása lehet hármas vagy többes zonokolpát, kolporát, három vagy több pórusú, vagy pantoporát. A  pollenszem külső burka (=exine) hálózatos, szabályosan szemcsézett vagy tüskés felszínű. A pollenszemek egyesével, vagy ritkábban négyesével, tetrádokban terjednek. A  Nhandiroboideae alcsaládban mindig trikolpát a pollenszem, 40 mikrométernél kisebb átmérővel. A  külső rétege többnyire csíkozott vagy ritkán hálózatos. A Cucurbitoideae alcsaládban a pollenszemek szokatlanul nagyok, akár a 200 mikront is elérhetik. A külső rétegük hálózatos vagy tüskézett, a nyílásai pórusok (porát) vagy barázdák (kolpát). Pollenszem alapján két tribust lehet meghatározni: a Cucurbitae tribusban a pollenszemek tüskézettek, három vagy akár sok csíranyílással rendelkezhetnek; a Sicyae tribusban a pollenszemek finoman tüskézettek, csírabarázdásak (kolpát) vagy összetett nyílásúak (kolporát). A többi tribusban a pollenszem túlnyomóan trikolporát. Termések és magvak

A termések általában bogyók, amelyeknek a héja gyakorta kemény. Ez az úgynevezett kabaktermés. Alakjuk és felszínük nagyon változatos. A lopótökök (Lagenaria) gömbölyű, körte, palack vagy megnyúlt alakúak (15. kép). A kabakok csíkozottak, foltosak vagy egyszínűek, a felszínük sima, ráncos vagy szemölcsös is lehet. A növényvilág legnagyobb termése a sütőtöké (Cucurbita maxima); 2010 októberében mértek le egy 821 kgos termést. A kabaktermésű fajok többsége szezonálisan száraz területeken honos. A keményhéjú, vízraktározó termések a bennük fejlődő magvak számára hosszabb érésidőt biztosítanak, akkor, amikor az anyanövény már elszá40

radt. A többségük éréskor zárva marad. A Momordica és a Cyclanthera nemzetségekben a termések felnyílók (lásd 9. kép). A földitök (Bryonia) nemzetség termései 5 mm-es gömbölyű, zöld, piros, vagy fekete színű bogyók. A magrúgó (Ecballium elaterium) és a robbanóuborka (Cyclanthera bra­chys­tachya) kocsányukról leváló, érett termései a nyomás alatt levő tartalmukat a magokkal együtt robbanásszerűen lövellik ki. A Cu­cu­mis hu­mi­fructus megtermékenyítés után a virágait a földbe rejti (geo­kar­pia), ahol a termések megérnek, majd a földimalac kiássa és elfogyasztja, így terjesztve a magokat. Az amerikai Apatzingania nemzetség termése is a földben fejlődik. A Nhandiroboideae alcsaládban túlnyomórészt toktermések fordulnak elő, amelyekből szárnyas magvak szóródnak ki. Egy-egy termésben többnyire nagyon sok mag található, gyakran százával. Igen ritkán termésenként csak egyetlen egy fejlődik. A magok általában laposak, esetenként szárnyasak. A maghéj alatt található a redukált külső tápszövet. A belső tápszövet hiányzik vagy alig megfigyelhető. Az embrió olajban gazdag, két sziklevele a mag nagy részét kitölti. A mag nagyság, forma és szín tekintetében nagyon változatos. A legnagyobb, 7 cm hosszú szárnyatlan magokat a Hodgsonia képzi, a legkisebbek a földitök (Bryonia) magjai, olykor csak 3 mm-es átmérővel. Citológia és genetika

Az uralkodó kromoszómaalapszám a 12, (7-től 24-ig terjed). A Cucurbiteae tri­busz fajai állandósult poliploidok, kromoszómaszerelvényük n = 20. Más tribuszokban is gyakori a poliploidia és az aneuploidia. A teljes családot a leucin-tRNA és a fenilalinin-tRNA gének közötti szakaszon egy 35 bázispár hosszúságú inverzió jellemzi, ami a Cucurbitales rend más családjainál nem fordul elő, tehát a Cucurbitaceae család közös levezetett bélyege (szünapomorfia). A Cucurbita digitata és a Neoalsomitra nemzetség esetében ez az inverzió egymástól függetlenül visszafordult. A Cucurbitaceae család genomja más családokéval összehasonlítva szokatlanul labilis. Náluk fordul elő az összesen ismert hat eset közül kettő is, amikor az egyébként plasztisz gén rbcL (a RuBisCO nagy alegysége) a mitokondriális genomba helyeződött át: az uborkánál (Cucumis sa­ti­ vus) és a tököknél (Cucurbita pepo, Cucurbita maxima), egymástól füg­ get­lenül. 41

A Cucumis nemzetség rendelkezik a legnagyobb ismert mitokondriális genommal is, amely az uborkánál 1500 kilobázispár, a sárgadinnyénél (Cu­ cu­mis melo) 2400 kilobázispár méretű. Mindkét fajnál a mitokondriális örökítés apai ágról (paternálisan) következik be, nem a megszokott anyai úton. Növekedés és fejlődés

Egyes fajok, mint az egymagvútök (Sechium edule) magjai képesek a termésben kicsírázni (= viviparia =elevenszülés) (16. kép). Sok fajnál ismert a magnyugalom, amely néhány heti alacsony hőmérséklettel megszakítható. A csírázáshoz sötét és meleg (általában 25–30 °C) szükséges. A csírázás epigeikus, ami azt jelenti, hogy a sziklevelek fotoszintetizálnak. Magas hőmérsékleten a tökfélék nagyon gyorsan nőnek. A Cucurbita foe­tidissima egy vadon élő példánya egy vegetációs időszakban egy 12 méter sugarú körben 360 hajtást fejlesztett 2000 méteres összhosszúságban. A  lopótök (Lagenaria siceraria) akár 60 cm-t is növekszik 24 óra alatt. A nagyméretű terméseket fejlesztő, kapaszkodó növények esetében a levélfelület exponenciálisan növekszik a terméskötés időpontjáig. Az ivarjelleg kialakulása

A tökfélék ivarisága rendkívül változatos és változékony, részben akár egy fajon belül is. A családban az ősi ivari jelleg a kétlakiság. Az egylaki és más típusok ebből származtathatók. Az androdiöcikus jelleg (porzós növény és hímnős virágú növény) rendkívül ritkán fordul elő, például a Schi­zopepon bryoniifolius-nál. A tökféléknél különösen ritkák a hímnős virágok, amelyek csak a haszonnövények néhány változatánál, fajtájánál ismertek. A kevés megvizsgált fajnál az ivari viszonyok egy vagy két gén által meghatározottak, amelyeknek mindig két vagy három allélje van. Az allélkombinációk révén például a Luffa acutangula esetében létezik egylaki, andromonöcikus (=porzós és hímnős virágú egyed), porzós virágú egyed, gynomonöcikus (=nő- és hímnős virágú egyed), nővirágú egyed és hímnős virágú egyed is. A Gurania nemzetség néhány fajánál az egyedfejlődésük során megváltozik az egyedek ivarisága. A Coccinia és Trichosanthes nemzetségben léteznek – részben eltérő alakú – ivari kromoszómák, amelyek az egyedek nemét meghatározzák. A Coccinia grandis esetében az emberhez hasonlóan, a két X-kromoszó42

mával rendelkező egyedek termősek. A nagyobb Y-kromoszóma meghatározza a hím jelleget és dominál, így a tetraploid egyedek három X- és egy Y-kromoszómával porzósak lesznek. Ezt a nagy változatosságot a termesztésben kihasználják. Így a legtöbb Európában termesztett uborkafajta nővirágú, tehát csak termős virágokat képez, amelyek beporzás nélkül is termést hoznak (parthenokarpia). Vetőmagtermesztéshez ezüstionok (egy etilén-inhibitor) segítségével porzós virágok képződését serkentik. Beporzás

A virágok többnyire korán reggel kinyílnak, a beporzás általában délig bekövetkezik. Egyes fehérvirágú fajok, mint a lopótök (Lagenaria si­ce­ ra­ria) virágai este nyílnak ki és reggelig nyílva maradnak. A napközben nyíló fajokat mindenekelőtt a pollent és nektárt gyűjtő méhek és más rovarok porozzák be. Köztük van néhány specialista is, így az Amerikában élő Peponapis és Xenoglossa méh nemzetségek mindenekelőtt a Cucurbita nemzetség virágait látogatják. Mag- és termésképzés

A belső tápszövet (= endospermium) nukleáris kifejlődésű (szabadon osztódó sejtmagok által, sejtképződés nélkül). A fiatal belső tápszövet szívóképletet (=hausztóriumot) képez a magkezdemény alapja (=chalaza) irányába. Ez cönocitikus marad (sejtképződés nincs, vagyis szabadok a sejtmagok) vagy később sejtessé válik. A belső tápszövet sejtjei a ké­sőb­ biek­ben sejtes stádiumban részben sokszoros poliploidok. Az Echinocystis lo­ba­ta esetében 3072n kromoszómaszerelvényt számláltak. Az érett magvakban a belső tápszövet erősen redukált és nagymértékben elkorcsosult. Gyakorta csak két sejtréteget foglal magába. Néhány fajnál alkalmanként előfordul poliembriónia, vagyis egy magban több embrió képződik. A Hodgsonia macrocarpa esetében ez állandósult. A tökfélék családjában a maghéj a magkezdemény külső burkából képződik, a belső burok elcsökevényesedik. A maghéj, kívülről befelé haladva áll egy gyakran három rétegű bőrszövetből, bőrszövet alatti hipoderma rétegből, holt szilárdítószövetből, átszellőztető alapszövetből és asszimiláló alapszövet rétegből. Ez az ötrétegű maghéjszerkezet jellemző a családra. Ettől kisebb eltérések ismertek. 43

A termés kifejlődéséhez általában sikeres megtermékenyítés szükséges. Mégis, a növekedési időszak végén jó néhány fajnál az utolsó virágok termői, megtermékenyítés nélkül is fejlődésnek indulhatnak, ha addig még a növénynek egy virága sem termékenyült meg. Másrészt a fejlődő termések sokszor a további termős virágok képződését meggátolják. A termések alakját, ami a tökféléknél nagyon változatos, gyakran már a magház formája megmutatja.

2.2. A Cucurbitaceae család rendszertana A tökfélék közelrokon családjai a Cucurbitales rendbe tartozó Begoniaceae, Ani­sophyllaceae, Coriariaceae, Corynocarpaceae, Apodanthaceae, Da­tis­ ca­ceae és Tetramelaceae családok. A tökfélék hagyományos rendszerezése mindenekelőtt a porzótáj, a termőtáj, a kacsok jellegein alapult, majd a XX. század közepe óta pollen szerkezetét és a maghéj felépítését is figyelembe vették. A család egyik legmodernebb morfológiai bélyegekre alapuló rendszerét 2005-ben C. Jeffrey készítette el. A család Jeffrey által (2005) közölt, Kocyan és mts. (2007) által módosított rendszere: (2 alcsalád, 11 tribus, 14 subtribus, 126 nemzetség) 1. Nhandiroboideae alcsalád (syn.: Zanonioideae) o Zanonieae Tribus § Zanoniinae Subtribus §  (Alsomitra, Bayabusua, Gerrardanthus, Neoalsomitra, Siolmatra, Xerosicyos, Zanonia, Zygosicyos) § Fevilleinae Subtribus § Fevillea § Gomphogyninae Subtribus § (Gomphogyne, Gynostemma, Hemsleya) § Actinostemmatinae Subtribus § (Actinostemma, Bolbostemma) § Sicydiinae Subtribus §  (Chalema, Cyclantheropsis, Pseudosicydium, Pteropepon, Sicydium) 2. Cucurbitoideae alcsalád o Joliffieae Tribus 44

§ Telfairiinae Subtribus § (Odosicyos, Telfairia) § Thladianthinae Subtribus §  (Baijiania, Indofevillea, Microlagenaria, Momordica,

Sinobaijiania, Siraitia, Thladiantha)

o Bryonieae Tribus § (Austrobryonia, Bryonia, Ecballium) o Trichosantheae Tribus § Ampelosicyinae Subtribus § (Ampelosicyos, Tricyclandra) § Hodgsoniinae Subtribus § (Hodgsonia) § Trichosanthinae Subtribus § (Gymnopetalum, Trichosanthes) o Herpetospermeae Tribus § (Biswarea, Edgaria, Herpetospermum) o Schizopeponeae Tribus § (Schizopepon) o Luffeae Tribus § (Luffa) o Sicyeae Tribus § Cyclantherinae Subtribus §  (Brandegea, Cyclanthera (incl. Cremastopus), Echinocystis,

Echinopepon (incl. Apatzingania), Elateriopsis, Hanburia, Marah, Pseudocyclanthera, Rytidostylis, Vaseyanthus) § Sicyinae Subtribus §  (Microsechium, Parasicyos, Sechiopsis, (incl. Pterosicyos), Sechium, Sicyos, Sicyosperma) o Coniandreae Tribus §  (Apodanthera, Ceratosanthes, Corallocarpus, Cucurbitella, Dendrosicyos, Dieterlea, Doyerea, Gurania, Guraniopsis, Halosicyos, Helmontia, Ibervillea, Kedrostis, Melothrianthus, Psiguria, Seyrigia, Trochomeriopsis, Tumamoca, Wilbrandia) o Benincaseae Tribus § Benincasinae Subtribus §  (Acanthosicyos, Bambekea, Benincasa, Borneosicyos, Cephalopentandra, Citrullus, Coccinia, Cogniauxia,

45

Ctenolepis, Dactyliandra, Diplocyclos, Eureiandra, Indomelothria, Khmeriosicyos, Lagenaria, Lemurosicyos, Neoachmandra, Nothoalsomitra, Papuasicyos, Peponium, Praecitrullus, Raphidiocystis, Ruthalicia, Scopellaria, Solena, Trochomeria, Urceodiscus, Zombitsia) § Cucumerinae Subtribus §  (Cucumeriopsis, Cucumis (incl. Cucumella, Dicoelospermum, Mukia, Myrmecosicyos, Oreosyce), Melancium, Melothria, Muellarargia, Posadaea, Zehneria) o Cucurbiteae Tribus §  (Abobra, Anacaona, Calycophysum, Cayaponia, Cionosicyos, Cucurbita, Penelopeia, Peponopsis, Polyclathra, Schizocarpum, Selysia, Sicana, Tecunumania) A szövegben használt rendszertani kategóriák és rövidítéseik magyarázata: Faj alatti rendszertani egységek: subsp. = ssp. – subspecies – alfaj var. – varietas – változat convar. – convarietas – kultúrrassz vagy kultúrváltozat-csoport (csak termesztett fajokra értelmezhető) provar. – provarietas – kultúrváltozat (csak termesztett fajokra értelmezhető) cv. – cultivar – fajta (csak termesztett fajokra értelmezhető) Faj feletti rendszertani egységek: Familia – család Subfamilia – alcsalád Tribus – nemzetségcsoport Subtribus – alnemzetségcsoport Genus – nemzetség Sectio – szekció, fajcsoport taxon – rangfokozat nélküli rendszertani kategória, bármely említett rendszertani egység helyettesíthető a kifejezéssel. Schaefer & Renner (2011) igen részletes, 14 genetikai marker molekuláris vizsgálatára alapozva készítették el a család természetes leszármazási vonalait tükröző új rendszerüket. Számos korábban önállónak tekintett 46

(köztük 13 monotipikus) nemzetségről mutatták ki, hogy elkülönítésük nem tartható fenn. Ez a rendszer 95 nemzetséget és 15 nemzetségcsoportot (tribuszt), köztük 5 újonnan leírtat különít el. o 1. Tribus Gomphogyneae (kromoszómaszáma n = 11, 14, 16) § Alsomitra (1 faj, Délkelet-Ázsia) § Bayabusua (1 faj, Maláj-félsziget) § Gomphogyne (2 faj, Kína, Nepál, Indokína) § Hemsleya (30 faj, Kína (Himalája), Indokína) § Gynostemma (10 faj, Ázsia) § Neoalsomitra (12 faj, India, Kína, Polinézia, Ausztrália) o 2. Tribus Triceratieae (kromoszómaszáma n = ?) § Fevillea (8 faj, Közép- és a trópusi Dél-Amerika) § Anisosperma (1 faj, Brazília) § Cyclantheropsis (3 faj, Dél- és Kelet-Afrika, Madagaszkár) §  Pteropepon (incl. Pseudosicydium) (5 faj, Peru, Brazília,

Argentína)

§  Sicydium (incl. Chalema) (7 faj, Mexikó, Közép- és a trópusi

Dél-Amerika)

o 3. Tribus Zanonieae (kromoszómaszáma n = ?) § Gerrardanthus (3-5 faj, trópusi- és Dél-Afrika) § Zanonia (1 faj, India, Kína, Indokína, Malajzia) § Siolmatra (2 faj, Amazonas-medence) § Xerosicyos (incl. Zygosicyos) (5 faj, Madagaszkár) o 4. Tribus Actinostemmateae (kromoszómaszáma n = 8) § Actinostemma (incl. Bolbostemma) (3 faj, Kína, Japán) o 5. Tribus Indofevilleeae (kromoszómaszáma n = ?) § Indofevillea (1 faj, ÉK-India, Bhutan, Tibet) o 6. Tribus Thladiantheae (kromoszómaszáma n = 9, 16) § Thladiantha (30 faj, India, trópusi DK-Ázsia) §  Baijiania (incl. Sinobaijiania) (5 faj, Kína, Indonézia, Taiwan,

Thaiföld, Borneó)

o 7. Tribus Siraitieae (kromoszómaszáma n = 14) §  Siraitia (incl. Microlagenaria) (3-4 faj, India, Dél-Kína,

Thaiföld, Malayzia, Indonézia, trópusi Afrika)

o 8. Tribus Momordiceae (kromoszómaszáma n = 11, 14)

47

§  Momordica (60 faj, Afrika, Arábia, trópusi Ázsia, Ausztrália,

Amerikában meghonosodva)

o 9. Tribus Joliffieae (kromoszómaszáma n = 12) § Cogniauxia (2 faj, trópusi Afrika) § Telfairia (3 faj, trópusi Afrika) §  Ampelosicyos (incl. Odosicyos, Tricyclandra) (5 faj,

Madagaszkár) o 10. Tribus Bryonieae (kromoszómaszáma n = 9, 10) §  Austrobryonia (4 faj, Ausztrália) §  Bryonia (10 faj, Földközi-tenger térsége, Kanári-szigetek, Észak-Afrika, Közép-Ázsia) §  Ecballium (1 faj, a Földközi-tenger térsége, Észak-Afrika, Délnyugat-Ázsia) o 11. Tribus Schizopeponeae (n = 10, 11) §  Schizopepon (6-8 faj, Oroszország, India, Myanmar, Kína, Japán) §  Herpetospermum (incl. Biswarea, Edgaria) (3 faj, India, Myanmar, Nepál, Tibet, Kína) o  12. Tribus Sicyoeae (kromoszómaszáma n = 11, 12, 13, 14, 15, 16, 44) §  Nothoalsomitra (1 faj, ÉK-Ausztrália) §  Luffa (5-7 faj, Afrika, Arábia, Ázsia, Ausztrália, Polinézia, Közép- és Dél-Amerika) §  Trichosanthes (incl. Gymnopetalum) (100 faj, Kína, India, Indonéz-szigetvilág, Ausztrália) §  Hodgsonia (2 faj, Északkelet-India, Indonézia) §  Linnaeosicyos (1 faj, Hispaniola) §  Echinocystis (1 faj, Észak-Amerika) §  Marah (7 faj, Ny-, DK-USA, Mexikó) §  Frantzia (5 faj, Közép-Amerika) §  Sicyos (incl. Microsechium, Sicyocaulis, Sicyosperma, Parasicyos, Sechium, Sechiopsis, Pterosicyos) (75 faj, Észak‑Amerikától Argentínáig, Hawaii, Ausztrália, Új‑Zéland, Galapagos) §  Hanburia (incl. Elateriopsis) (7 faj, Közép- trópusi Dél‑Amerika) 48

§  Cyclanthera (incl. Rytidostylis, Pseudocyclanthera,

Cremastopus) (40 faj, Észak-Amerikától, Mexikó, Közép- és trópusi Dél-Amerika, Galapagos.) §  Echinopepon (incl. Apatzingania, Brandegea, Vaseyanthus) (20 faj, Arizonától /USA/, Észak-Argentínáig) o 13. Tribus Coniandreae (kromoszómaszáma n = 12, 13, 14) §  Bambekea (1 faj, Közép- és Nyugat-Afrika) §  Eureiandra (8 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika) §  Dendrosicyos (1 faj, Socotra-szigetek) §  Seyrigia (6 faj, Madagaszkár) §  Trochomeriopsis (1 faj, Madagaszkár) §  Halosicyos (1 faj, Argentína) §  Cucurbitella (1 faj, Dél-Amerika) §  Corallocarpus (17 faj, Afrika, Madagaszkár, Arábia, India) §  Kedrostis (28 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika, Madagaszkár, India, Sri Lanka, Nyugat-Indonéz szigetvilág) §  Ceratosanthes (4 faj, Közép- és trópusi Dél-Amerika) §  Doyerea (1 faj, Közép-Amerika és Dél-Amerika északi része) §  Gurania (37 faj, Közép- és trópusi Dél-Amerika) §  Psiguria (6-12 faj, Közép- és trópusi Dél-Amerika) §  Helmontia (2-4 faj, Guyana, Venezuela, Brazília) §  Melothrianthus (1-3 faj, Brazília) §  Wilbrandia (5 faj, Dél-Amerika) §  Apodanthera (incl. Guraniopsis) (16 faj, Észak-, Közép- és Dél-Amerika) §  Tumamoca (1 faj, Észak-Amerika, Mexikó) §  Ibervillea (incl. Dieterlea) (9-10 faj, Texastól Guatemaláig) o 14. Tribus Benincaseae (kromoszómaszáma n = 7, 11, 12, 24) §  Citrullus (4 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika, Mediterráneum, Ny-Ázsia) §  Peponium (20 faj, trópusi Afrika, Madagaszkár) §  Lagenaria (6 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika, Madagaszkár) §  Acanthosicyos (1-2 faj, Délnyugat-Afrika) §  Raphidiocystis (5 faj, trópusi Afrika, Madagaszkár) §  Cephalopentandra (1 faj, trópusi Északkelet-Afrika) §  Lemurosicyos (1 faj, Madagaszkár) §  Solena (3 faj, Kína, Indokína, India) 49

§  Borneosicyos (1-2 faj, Indonézia) §  Benincasa (incl. Praecitrullus) (2 faj, India,

Pakisztán,Új‑Guinea, ÉK-Ausztrália)

§  Ctenolepis (incl. Zombitsia) (3 faj, trópusi és szubtrópusi

Afrika, Madagaszkár, India)

§  Dactyliandra (2 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika) §  Khmeriosicyos (1 faj, Kambodzsa) §  Papuasicyos (incl. Urceodiscus) (8 faj, Pápua-Újguinea) §  Scopellaria (2 faj, Délkelet-Ázsia) §  Trochomeria (8 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika) §  Indomelothria (2 faj, Délkelet-Ázsia) §  Melothria (incl. Melancium, Cucumeriopsis, Posadaea)

(12 faj, trópusi Közép- és Dél-Amerika, trópusi Nyugat‑Afrika) §  Ruthalicia (2 faj, trópusi Nyugat-Afrika) §  Muellarargia (2 faj, Madagaszkár, Malajzia, Timor, Ausztrália: Queensland) §  Cucumis (incl. Cucumella (11 faj), Dicoelospermum (1 faj), Mukia (6 faj), Myrmecosicyos (1 faj), Oreosyce (1 faj) 2007 óta) (55-65 faj Afrika, Madagaszkár, Ázsia, Észak-Ausztrália) §  Zehneria (incl. Anangia, Neoachmandra) (60 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika, Madagaszkár, India, Kína, DK-Ázsia, É-Ausztrália, Csendes-óceáni-szigetek) §  Diplocyclos (4 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika, Ázsia és Ausztrália) §  Coccinia (30 faj, trópusi és szubtrópusi Afrika, Ázsia) o 15. Tribus Cucurbiteae (kromoszómaszáma n = 20) §  Polyclathra (6 faj, Mexikó, Közép-Amerika) §  Peponopsis (1 faj, Mexikó) §  Cucurbita (15 faj, Észak-Amerikától Argentínáig) §  Calycophysum (5 faj, Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia) §  Sicana (4 faj, Közép-Amerika, Karib-szigetek) §  Penelopeia (incl. Anacaona) (2 faj, Dominikai Köztársaság / Hispaniola) §  Tecunumania (1 faj, Közép-Amerika) §  Schizocarpum (11 faj, Mexikó, Guatemala) 50

§  Cionosicyos (4-5 faj, Közép-Amerika, Kuba, Jamaika) §  Abobra (1 faj, Dél-Amerika) §  Cayaponia (incl. Selysia) (50-59 faj, Észak-Amerika déli

része, Mexikó, Közép-Amerika, trópusi Dél-Amerika, Nyugat-Afrika, Madagaszkár)

2.3. Jelentősebb nemzetségek és termesztett Cucurbita fajok botanikai leírása és rendszerezése 2.3.1. Benincasa nemzetség (incl. Praecitrullus) Az ide tartozó viasztök (Benincasa hispida) (17. kép) és tinda (Benincasa fistulosa) (18. kép), elsősorban Ázsiában termesztett zöldségnövények. Botanikai leírás Hosszú, elágazó szárú liánok. A kacsok 2-4 ágúak és a levelek hónaljában a pálhalevéllel ellentétes oldalon erednek. Egylaki, egyéves növények. A porzós és a termős virágok is egyesével állók. A virágok öttagúak, sárga színűek. A porzók száma 3, egymástól elkülönülnek vagy kettő összenő és egy szabad. A termés sokmagvú kabak. Kromoszómaszám: 2n = 24 Rendszerezése A Jeffrey (2005) által még monotipikusnak (egyfajúnak) tartott Be­nin­ ca­sa nemzetség, a legújabb kutatási eredmények alapján kétfajúvá bővült, az eddig szintén önálló nemzetségbe tartozónak vélt, közeli rokon Praecitrullus fistulosus átsorolásával (Schaefer & Renner 2011). A  faj érvényes új neve Benincasa fistulosa lett. C. Jeffrey (2005) szerint a családon belül a Benincasa nemzetség a Cucurbitoideae alcsalád Be­nin­ ca­seae tribuszába tartozik. Schaefer & Renner (2011) rendszere is a Benincaseae tribuszba helyezi. A nemzetség neve 1818-ból, Gaetano Savi-tól ered, aki egy, a botanikát támogató itáliai Benincasa gróf után nevezte el. A viasztököt korábban Thunberg Cucurbita hispida néven a tök (Cucurbita) nemzetségbe sorolta. 51

Elterjedés A viasztököt manapság Dél-, Délkelet- és Kelet-Ázsia-szerte termesztik, különösen Kínában, Indiában és a Fülöp-szigeteken. Latin-Amerikában és a Karib-térségben a bevándorlók honosították meg és termesztik. A fajt délkelet-ázsiai eredetűnek tartják. Kis termésű vad populációit (Be­nin­ca­ sa hispida var. pruriens) Dél-Kínában, Indonéziában, Japánban, Ausztráliában és néhány Dél-Csendes-óceáni-szigeten találták meg. Legalább 2300 éve termesztik. A feltételezhetően északnyugat-indiai eredetű tinda termesztése Indiában, Pakisztánban és Afganisztánban elterjedt.

2.3.2. Bryonia nemzetség A földitök (Bryonia) nemzetségnek Magyarországon két faja, a piros föl­ di­tök (Bryonia dioica Jacq.) és a fekete földitök (Bryonia alba L.) őshonos. Botanikai leírása A földitökök erős, gyors fejlődésű, lágy szárú kúszónövények, amelyek hajtásai akár 4 m magasra felkapaszkodhatnak. A kacsok ősszel elhalnak. A gyökerek répaszerűek. A lomblevelek karéjosak, érdesek. A csak pár milliméteres apró, jelentéktelen, sárgásfehér vagy zöl­des­ fe­hér színű virágok júniustól szeptemberig nyílnak. A virágok egyneműek. A termősök kis ernyőszerű csomókba, a porzósok hosszú kocsányú fürtökbe rendeződnek. A porzós virágok 5 porzójából 2-2 összeforr, így látszólag 3 porzójuk van. A bibe háromkaréjú. A piros földitök (Bryonia dioica) kétlaki faj. A fekete földitök (Bryonia alba) váltivarú egylaki növény. A piros és a fekete földitök éretten piros, illetve fekete 5–10 mm átmérőjű bogyótermései nagyon mérgezőek. Egy gyermek számára már 15 darab elfogyasztása halálos lehet. Minden más szervük (gyökér, szár, kacs, levél) is mérgező. A  bogyók szétdörzsölése a bőrön gyulladást és hólyagképződést okoz. Elterjedés és termőhely A Bryonia alba Magyarország egész területén szórványos, szub­me­di­ter­ rán elterjedésű évelő gyomfaj. Ártéri ligeterdőkben, sövények mentén, üde gyomtársulásokban fordul elő. A Bryonia dioica Nyugat- és Dél-Európában őshonos, hazánkban a Dunántúl területén, az előző fajhoz hasonló termőhelyeken megjelenő ritka évelő gyomnövény. 52

Rendszerezése C. Jeffrey (2005) szerint a nemzetség a Cucurbitoideae alcsalád Bryo­ nieae tribuszába tartozik. Schaefer & Renner (2011) rendszere változatlan formában megtartja a Bryonieae tribuszt. Fajok Európában három fajuk őshonos. • Fekete földitök (Bryonia alba L.), • Piros földitök (Bryonia dioica Jacq.), • Kanári földitök (Bryonia verrucosa Dryand.).

2.3.3. Citrullus nemzetség A Citrullus a tökfélék családjának egy kis nemzetsége. A nemzetség fajainak természetes elterjedési területe Dél-Európában, a Földközi-tenger keleti medencéjében, Afrikában és Ázsia trópusain van. Legismertebb faja a görögdinnye (Citrullus lanatus). Botanikai leírása A Citrullus-fajok kúszó, felkapaszkodó, egyéves, vagy évelő lágy szárú növények. A  száruk szőrözött. Szórtan álló, nyeles, egyszerű lombleveleik 3–5 karéjúak, mélyen, gyakran többszörösen tagoltak. Pálhaleveleik nincsenek. Egyszerű vagy kettéágazó ágkacsokat képeznek. Váltivarú egylakiak. A magányosan kialakuló egynemű virágok öttagúak, sugaras szimmetriájúak. Az öt csészelevél harangformán összeforrt. Az öt sárga sziromlevél körülbelül a feléig összeforrt. A porzós virágok három szabad porzót tartalmaznak. A  termős virágok három sztaminódiumot és egy szőrözött, alsó állású magházat tartalmaznak. A magházhoz egy bibeszál kapcsolódik, ami háromkaréjú bibét visel. A termés általában gömbölyded kabak, ami sok nagy, lapos, sima, sötét színű magot tartalmaz. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) szerint a Citrullus nemzetség a Cucurbitoideae alcsalád Be­nincaseae tribuszába, azon belül a Benincasinae szubtribuszba tartozik. Schae­fer & Renner (2011) molekuláris alapú rendszere is a nemzetséget a Benincaseae tribuszba helyezi. A Citrullus nemzetség négy faja és elterjedésük:

53

• Citrullus colocynthis (L.) Schrad. – Ezt az évelő fajt számos országban termesztik és el is vadul. Dél- és Nyugat-Ázsia, Észak- és Dél-Afrika, Égei-tengeri-szigetek. • Citrullus ecirrhosus Cogn. – Dél-Afrikában honos. • Citrullus lanatus (Thunb.) Mansf. – Görögdinnye. Vad alakjai Afrika déli részén élnek. Világszerte termesztik. • Citrullus rehmii De Winter – Hazája Namíbia.

2.3.4. Coccinia nemzetség A Cucurbitaceae család 30 fajt magába foglaló nemzetsége a Coccinia. Botanikai leírása Fajai évelő, lágy szárú kúszónövények. A  leveleik nyelesek vagy ülők, egyszerűek, többnyire nagyon változatos alakúak. A kacsok egy­sze­rűek vagy kettéágazók. Pálhaleveleik vannak. A  fajok kétlakiak. Virágaik színe krémfehértől a sötét narancssárgáig változik, ritkán rózsaszín beütéssel. A  porzós virágok egyesével, csoportosan vagy rövid fürtökben állók. A pártacső többnyire rövid, széles és harang alakú. A csészelevelek általában kicsik, szabadok, fog alakúak. A  párta forrt, ötkaréjú, karéjai ép szélűek. A  három porzó általában két-két portokfelet visel, ritkábban egyikük csak egyet. A porzószálak a pártacsőhöz forrtak, általában egymással összenőttek vagy legalább összefüggenek. A  portokok is egy gömbölyű fejhez kapcsolódnak, csak ritkán szabadok. A csatlók szélesek, a portokfelek S alakúan görbültek. A  termős virágok egyesével, ritkán fürtben fejlődnek. A magház kopasz, sok horizontális helyzetű magkezdeményt tartalmaz. A bibe háromkaréjú. A termés alakja gömbölyű, elliptikus vagy hengeres, fala vékony, húsos, éretten piros. A magok alakja ovális, lapos. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) a Coccinia nemzetséget a Cucurbitoideae alcsalád Be­ nin­caseae tribuszába, azon belül a Benincasinae szubtribuszba sorolja. Schae­fer & Renner (2011) molekuláris alapú rendszere is a nemzetséget a Benincaseae tribuszba helyezi.

54

Elterjedés A nemzetség az Ázsiában is előforduló tindora (Coccinia grandis) kivételével a trópusi és szubtrópusi Afrikában honos.

2.3.5. Cucumis nemzetség A fajgazdag nemzetség elterjedési területe a trópusoktól a mérsékelt övig terjed. Legismertebb termesztett faja az uborka (Cucumis sativus) és a sárgadinnye (Cucumis melo). Botanikai leírása Többnyire felkapaszkodó egyéves vagy évelő, lágy szárú, gyakran serteszőrös növények. A nyeles lomblevelek a száron váltakozva, spirálisan állók. A levéllemez tagolatlan, vagy tenyeresen 3–5 karéjú. A levélszél sima vagy fogazott. A pálhalevelek hiányoznak. A virágok egyneműek, csak nagyon ritkán hímnősek. A növények egyvagy kétlakiak. A  termős virágok magányosan, a porzósak többesével alakulnak ki a levélhónaljakban. A kocsányos vagy ülő virágok sugaras szimmetriájúak, öttagúak, virágtakarójuk kettős. Az öt csészelevél ös�szeforrt. Az öt sziromlevél harangformájúan szintén összeforrt. A porzós és a hímnős virágokban három működő (fertilis) porzó alkotta porzókör található. A termős és a hímnős virágokban (egy), kettő, három, vagy öt forrt termőlevél alkot alsóállású termőtájat. A bibeszálon a bibe általában háromkaréjú. Rovarbeporzású növények. Botanikai szempontból a termések bogyók (kabakok). A természetes vad alakok termésének átmérője 1,5–7 cm, hossza (1,5) 2–12 cm. A termések 20–100 magot tartalmaznak, amelyek szárnyasak vagy szárnyatlanok lehetnek. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) a Cucumis nemzetséget a Cucurbitoideae alcsalád Be­ nin­ca­seae tribuszába, azon belül a Cucumerinae szubtribuszba sorolja. A  2006-ban elvégzett DNS-szekvencia-analízis kimutatta, hogy korábban a Cucumis nemzetség parafiletikus volt, mert a Cucumella, Di­coe­lo­ sper­mum, Mukia, Myrmecosicyos és Oreosyce nemzetségek is a Cucumis nemzetségbe tartoznak. Schaefer 2007-ben ezeknek a nemzetségeknek a fajait formálisan is a Cucumis nemzetségbe sorolta át és a nemzetség új felosztását is elkészítette, amely így már 50-nél is több fajt foglal magába: 55

•  Humifructus alnemzetség   o Humifructosi szekció •  Cucumis alnemzetség   o  Cucumis szekció (Cucumis melo – sárgadinnye, Cucumis sativus

– uborka)

  o  Aculeatosi szekció   o  Sagittati szekció   o  Metuliferi szekció (Cucumis metuliferus – tüskés uborka / Kiwano)   o  Cucumella szekció

Schaefer & Renner (2011) molekuláris alapú rendszere a nemzetség helyeként a Benincaseae tribuszt jelöli meg. Elterjedés A fajgazdag nemzetség elterjedési területe Afrika, Madagaszkár, Ázsia, Észak-Ausztrália trópusaitól a mérsékelt övig húzódik. Fajgazdagságának centruma Afrikában van.

2.3.6. Cucurbita nemzetség A Cucurbita nemzetség a tökfélék családjának névadó nemzetsége. Öt termesztett faja: a Cucurbita argyrosperma, a laskatök (Cucurbita ficifolia), a sütőtök (Cucurbita maxima), a pézsmatök (Cucurbita moschata) és a kerti tök (Cucurbita pepo). Botanikai leírása A Cucurbita fajok egyéves vagy évelő, lágy szárú növények. A  legtöbb faj, köztük minden termesztett is, inkább mezofita és orsó gyökérzettel rendelkezik. Csak kevés fajuk megvastagodott gyökérzetű, szárazságtűrő (xe­ro­fita). A száruk többnyire elfekvő vagy felkapaszkodó. A kacsok 3–7 ágúak. Egylakiak. A  porzós virágok hosszú, a termősek rövid kocsányokon egyesével, levélhónaljakban fejlődnek. A csésze harang alakú, ötcimpájú. A párta 6-10 cm hosszú, a porzós és termős virágé közel azonos hosszúságú, tölcsér vagy harang alakú, ötcimpájú, legfeljebb a közepéig hasadt. A virág átmérője elérheti a 20 cm-t. A virágok színe aranysárga, a Cu­cur­ bi­ta okeechobeensis esetében krémsárga. A  porzós virágoknak látszólag három porzójuk van, valójában öt (2–2 összenőve + 1). A  porzószálak szabadok, a portokok hátoldalukkal összenőttek. A  termős virágoknak 56

apró sztaminódiumaik vannak. Magházuk három-, vagy ritkán ötrekeszű, alsóállású. A bibeszál rövid és 3–5 kétkaréjú bibét visel. A vacokban és a vacokcső alapjánál nektár termelődik. A nektárium a bibeszál alapját gyűrűként veszi körül. A termésük három- (öt)rekeszű, nagyméretű, sokmagvú kabak. A formája, mérete és a színe a termesztett fajtától függ. A  vad alakoknál a termésfal kemény és fásodott, sokáig zárt marad. Hosszabb tárolás után megmarad az alapvetően száraz termésfal, a kocsány és a magvak. A száraz termések úsznak a vizen. A magvak laposak, oválisak és megvastagodott a szegélyük. A nemzetség kromoszómaszáma 2n = 40. Úgy vélik, hogy az esetükben ősi poliploidiáról van szó. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) a család típusnemzetségét a Cucurbitoideae alcsalád Cucurbiteae tribuszába sorolta. Testvérnemzetsége a Peponopsis. A Pe­po­ nop­sis és Polyclathra nemzetséggel együtt egy, a tribusz többi nemzetségétől elkülönülő csoportot képeznek. Schaefer & Renner (2011) molekuláris alapú rendszere a nemzetség helyeként a Cucurbiteae tribuszt jelöli meg. A Cucurbita nemzetségbe 14(-15) faj tartozik: •  Cucurbita argyrosperma C. Huber (Mexikótól Panamáig) •  Cucurbita digitata-komplex, a néha csak alfajoknak minősített   o Cucurbita digitata A. Gray (DNy-USA, ÉNy-Mexikó)   o Cucurbita palmata S. Watson (DNy-USA, ÉNy-Mexikó)   o Cucurbita cordata S. Watson (Mexikó) •  Cucurbita ecuadoriensis H. C. Cutler & Whitaker (Ny-Ecuador) • Cucurbita ficifolia Bouché – laskatök (Mexikó, D-Amerika é-i

része)

•  Cucurbita foetidissima Kunth (DK-USA, Közép-Mexikó) •  Cucurbita lundelliana L. H. Bailey (Mexikótól Nicaraguáig) • Cucurbita maxima Duchesne – sütőtök (É-Argentína, Uruguay,

Bolívia)

• Cucurbita moschata Duchesne – pézsmatök (Közép-Amerika,

Mexikó)

• Cucurbita okeechobeensis (Small) L. H. Bailey (Florida,

DK‑Mexikó)

57

•  Cucurbita pedatifolia L. H. Bailey (Közép-Mexikó) •  Cucurbita pepo L. – kerti tök (Mexikó, USA déli része) •  Cucurbita radicans Naudin (Közép-Mexikó)

A Cucurbita nemzetség öt faját termeszti az ember. A közönséges tök, a sütőtök és pézsmatök a legfontosabbak, a Cucurbita argyrosperma és a laskatök csak regionális jelentőséggel bír. Az öt faj a termés és a levél bélyegei alapján különböztethető meg egymástól, amelyek a fajok leírásaiban olvashatók. Különösen az angol nyelvben létezik zavarbaejtően sok kifejezés a tök szóra, amelyek csak korlátozottan feleltethetők meg a botanikai taxonoknak. Értelmezésük a felhasználás módja felől közelíthető meg leginkább. • „Squash” – eredetileg a nyersen, főzés nélkül használt tököket ­jelenti.   o  „Summer Squash” – vagy nyáritök. Azok a fajták, amelyeket éretlen állapotban takarítanak be és nem tárolhatók. Többnyire a kerti tök fajtái. Általában főzve vagy kirántva fogyaszthatók.   o  „Winter Squash” – vagy télitök. Azok a fajták, amelyek éretten, tehát ősszel takarítanak be és egész télen át tárolhatók. Ilyen fajtái minden fajnak vannak. Általában főzve vagy sütve fogyaszthatók. • „Pumpkin” – az USA-ban termesztett fajták, nagy, kerek termésekkel, amelyek süteményekhez, maszkok készítéséhez és takarmányozásra használhatók, de étkezési célból, zöldségnövényként nem fogyasztják. A  muskotálytök és a sütőtök az USA-ban télitökként ismert fajtáit Indiában és más országokban ugyancsak pumpkin-nak nevezik. • „Cushaw” – a görbenyakú télitökök neve. Sütve vagy állati takarmányként hasznosíthatók. • „Gourd” – a legtöbb olyan tök neve, amely nem étkezési célra szolgál. Más nemzetségekbe tartozó fajokat is nevezhetnek így, mint például Bottle gourd vagy lopótök (Lagenaria sicerea).

58

Termesztett Cucurbita fajok leírásai

1. Cucurbita pepo – közönséges tök Botanikai név Cucurbita pepo L. Köznapi magyar nevei közönséges tök, úri tök, étkezési tök, kerti tök (spárgatök, gyaluló tök) Köznapi idegen nevei angol: pumpkin, vegetable marrow, summer pumpkin, autumn pumpkin; spanyol: calabaza; német: Garten-Kürbis, Gemüse-Kürbis; francia: cit­ rouille, courge pépon, courgeron, courgettes; orosz: tverdokoraja tykva Eredet, termesztésbe vonás és elterjedés Régészeti adatok alapján a C. pepo az első termesztésbe vont növényfajok egyikének tekinthető. A legrégebbi maradványait Mexikóban találták az Oaxaca völgyben (i. e. 8700) és Ocampo barlangjaiban, Tamaulipas szövetségi államban (i. e. 7000). Észak-Amerika területén a jelenléte hosszú múltra nyúlik vissza, miként azt a Missouriból (i.e. 4000-ből) és Mississippiből (i. e. 1400-ból) származó adatai jelzik. Ezt a fajt legalább két alkalommal, két különböző térségben vonták termesztésbe: Mexikóban és az USA keleti területein. A Cucurbita pepo feltételezhetően vad populációi ismertek Észak-Mexikó területéről (subsp. fraterna (L. H. Bailey) D. S. Decker, valamint az USA keleti és déli részéről a subsp. ovifera (L.) D. S. Decker var. ozarkana D. S. Decker és var. texana (Scheele) Filov. Mindhárom taxon jelölt a termesztett Cucurbita pepo őse címre. A termesztett alakok két alfajra válnak szét, úgy, mint subsp. pepo és subsp. ovifera var. ovifera (L.) Harz. Egy negyedik, ősi jellegű, termesztett alakokat magába foglaló alfajt, a közelmúltban, subsp. gumala Teppner néven, Guatemalából írtak le. A nemzetség fajai közül talán a C. pepo amerikai kontinensen kí­vüli elterjedése a legjobban dokumentált. Kolombusz tudósít róla, hogy a növényt 1492-ben, Kubában ismerte meg. Ismert továbbá, hogy néhány fajtája már az XVI. század első felében elért Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy máshová erről a kontinensről jutott. Ellentétben a C. pepo 59

Óvilágban való régi jelenlétével, a Dél-Amerikába való eljutása nagyon újkeletűnek tűnik. Jelenleg egyes fajtacsoportok, mint például a cukkini, cocozzella bír a világ több régiójában is egyre növekvő táplálkozási és kereskedelmi jelentőséggel. Ma a kerti tököt, mint zöldségnövényt különösen a Földközi-tenger térségében, Kis-Ázsiában és az USA-ban termesztik. Botanikai leírása Kúszó, tömött bokros, vagy félig bokros növekedésű egyéves, egylaki, érdes, szúrósan sertetüskés, heverő szárú növény. Maximális mérete elérheti a 8–10 métert. A szár szögletes, gyakran barázdált, a kúszó formáké erősen elágazhat, a csomóknál legyökeresedhet. A hajtásnövekedés akár 14 cm-t is elérhet naponta. Szórtan álló, egyszerű, pálhátlan leveleinek lemeze nagyjából tojásdad-szíves, háromszög-szíves, méretük 20–30 × (10‑)20–35 cm, fehér foltosak, vagy folt nélküliek. A tenyeresen erezett levél gyakran mélyen (3-)5(-7) hegyes karéjú, a karéjok között mély öblökkel. A levélszél fogas, fűrészes-fogas. Az aprón sertetüskés, üreges levélnyél hossza 10–24 cm, de elérheti akár az 50 cm-t is. A  kacsok 2–6 ágúak, a félig bokros növekedésűeké egyszerű és kevésbé fejlett, vagy gyakran hiányzó. Az elágazó kacsok néhány másodperc alatt képesek reagálni milliomod grammnyi terhelésre is. Nedves időben olyan gyorsan bekövetkezik a reakció, hogy a behajlásukat meg is lehet figyelni. A júniustól augusztusig levélhónaljakban nyíló tölcsérszerű virágok öttagúak, egyneműek, magányosak, sugaras szimmetriájúak, kb. 7–10 cm átmérőjűek. Színük citromsárga vagy aranysárga, délelőtt nyílnak. A porzós virág kocsánya tompán ötélű, 7–20(-25) cm hosszú, a vacok harang alakú, 9–12 mm-es, a csészelevelek szabadok, egyenesek, méretük 12–25 × 1–2 mm (19. kép). Az öt sziromból összeforrt párta csöves vagy harang alakú, 5–10 cm hosszú, hosszának harmadáig, vagy mélyebben hasogatott. A porzós virág három porzót tartalmaz, a porzószálak szabadok, a portokok általában összehajlanak egy nyúlánk, csavart testté. A  termős virág kocsánya 2–5 cm, erős, élelt, barázdált. Az alsóállású magház gömbös, összenyomott, tojásdad, hengeres, ritkábban körte alakú, sima, bordázott vagy bibircses, együregű (20. kép). A bibeszál vastag, a kétkaréjú bibék száma 3. A csésze nagyon kicsi (21. kép). Virágzáskor a nektár és a cukortermelés nagyon magas, 28 mg naponta. A  virágokat méhek és poszméhek látogatják. A pollenszem nagyméretű. 60

A kabaktermés éretten elérheti a 15–40 cm-es átmérőt és az 50 kg-ot. Alakja gömbölyded, tojásdad, visszás-tojásdad, párna alakú, hengeres lehet. A felülete nagyon változatos a világostól a sötétzöldig, egyenletestől az aprón pettyezettig, krémszínű vagy zöld alapon sárga, narancs vagy kétszínű. A termés húsa fehéres, krémszínű, sárgás vagy halvány narancsszínű, állaga lágy vagy rostos, íze kellemes vagy kesernyés lehet. A terméskocsány 5–8(-11) szögletes, általában nem vagy csak kissé szélesedik ki a termés csatlakozásánál (22. kép). A lapított magok alakja visszás-tojásdad, keskeny vagy széles elliptikus, ritkán kerek. Méretük 3–20 × 4–12 mm. A színük általában fehéres vagy sárgásbarna, a felületük sima vagy kissé érdes, a szélük sima vagy ráncos, néha mélyen barázdált. A kemény maghéj színe változatos. A csírázás epigeikus. Megkülönböztetése más termesztett tökfajoktól Más termesztett tök fajoktól a következő bélyegek alapján különböztethetők meg: A terméskocsány kemény, keresztmetszetben élesen szögletes, a termés ízesülésénél olykor kiszélesedő. A  hajtástengely kemény, élelt, barázdás és szúrós sertetüskés. A  levelek gyakran mélyen tenyeresen tagoltak, hegyes karéjúak, ezüstös mintázatúak és szúrós sertetüskések. A magok krémfehér vagy barnás színűek, sima felszínűek, szélük ép, fehér. A mag köldöke négyszögletes vagy kerek. Rendszerezése A Cucurbita pepo L. a Cucurbita nemzetség legformagazdagabb faja. Rendszerzése rendkívül bonyolult, még a közelmúltban is jelentős mértékben átalakult. Napjainkban négy alfaját (Teppner 2004), illetve számos termesztett fajtacsoportját különböztetik meg. A  két rendszertani megközelítés a következőképpen kapcsolható össze (Teppner 2004). • subsp. fraterna (L. H. Bailey) D. S. Decker – az Északkelet-Mexikóban élő vad alakokat foglalja magába. Kis termésű, kevésbé sertetüskés, mélyebben karéjos levelű (a csúcsi karéj még egyszer karéjos) növények. A termés gömbölyded, vagy hosszúkás (nem körte alakú), 7–8 cm, csíkos. Éretten a színe zöld, széles csíkokkal vagy sárga. Keserű vagy nem keserű. A kocsány általában a növény pusztulása után válik le a termésről. A magok 9–10 mm hosszúak, 4–6 mm szélesek. Termesztésbe vont változatai nincsenek. 61

• subsp. ovifera (L.) D. S. Decker A  termés nem bordázott. Minden

szerve kisebb, mint a subsp. pepo és a subsp. gumala szervei. A terméshús rostos. A vad típusok és néhány dísz fajta termései könnyen leválnak mielőtt a szár elszárad. Három változatát különítik el:   o  var. texana (Scheele) Filov – az USA déli részén (Új-Mexikó, Texas, Louisiana, Mississippi szövetségi államok területén) előforduló vad alakokat tartalmazza, amelyeket korábban önálló fajként, Cu­cur­bi­ta texana Scheele néven tartottak számon. A termés több­nyi­re körte alakú, ritkán gömbölyded, 5-10 cm hosszú, éretten zöld színű fehéres csíkozással, keserű ízű. A magok hossza 9–11,5 mm. Termesztésbe vont változatai nincsenek.   o  var. ozarkana D. S. Decker – Arkansas, Missouri, Illinois és Okla­ ho­ma szövetségi államok területén előforduló vad alakok. A legújabb vizsgálatok valószínűsítik, hogy a C. pepo subsp. ovifera vad őse. A termés gömbölyded, lapított gömbölyded vagy kissé körte alakú, 4–10 cm hosszú, éretten elefántcsontszínű, ritkán elmosódó, halvány, zöld-fehér csíkos, keserű ízű. A  magok 7–9 mm hosszúak.   o  var. ovifera (L.) Harz – Egyszínű vagy csíkos, változatos színű (zöld, fehér, sárga és narancs is), sima, bordázott vagy bibircses héjú, változatos alakú, nem keserű ízű, dísz- és étkezési célú termesztett fajtákat foglal magába:     §  Acorn-fajtacsoport: kisméretű, bordázott, a csúcsán kihegyesedő termésű (23. kép).     §  Scallop-fajtacsoport: kis, lapított, jellemzően hullámos szélű termésű. (Patisson) (24. kép).     §  Crookneck-fajtacsoport: a termés nyaka hosszú, vékony, görbült, felülete bibircses.     §  Straightneck-fajtacsoport: hengeres, buzogány alakú termésű, rövid, egyenes, kissé szűkülő nyakkal.     §  Oviform-fajtacsoport: díszformák (’Flat Striped’, ’White Egg’). • subsp. pepo – magába foglalja a legtöbb ehető, valamint olajtökfajtát és néhány dísz alakot. Vad alakjai nem ismertek. A termés kerek vagy megnyúlt, hengeres, éretten narancs vagy sárga színű, ritkábban fehéres. A  terméskocsány bordái a termésen folytatódnak és többé-kevésbé felismerhetők legalább a termés kocsányhoz közeli részén. A terméshús fehéres vagy narancsszínű, rostos. 62

  o  Pumpkin-fajtacsoport: kerek vagy ovális, nagy, narancs színű ter-

més. Ebbe a csoportba tartozik az olajtökök többsége: var. styriaca, var. georgica, var. oleifera és a tipikus Halloween-tökök (25. kép). A ’Citruille de Touraine’ fajta termése a 45 kg-ot is elérheti.   o  Vegetable marrow (főzeléktök)-fajtacsoport: a termés rövid, hengeres, a csúcsától a kocsány felé elkeskenyedő. Hosszának és szélességének aránya 1,5–3. Ide tartozik a spárgatök (26. kép).   o  Cukkini-fajtacsoport: a termés hosszú, hengeres, a csúcsa felé alig vagy egyáltalán nem keskenyedik. Hosszának és szélességének aránya 3,5–5 (27. kép).   o  Cocozelle-fajtacsoport: a termés hosszú, hengeres, a csúcsától a kocsány felé keskenyedő. Hosszának és szélességének aránya nagyobb 3,5-nél. A hossza elérheti a 75 cm-t.   o  Gömbölyded dísz alakok (’Small Orange’).   o  Bibircses dísz alakok (28. kép). • subsp. gumala Teppner – Guatemalában (Mexikóban?) termesztett, ősi, vad jellegeket mutató tájfajták tartoznak ide. Erős, nagylevelű növény, nagyméretű (12–13 cm hosszú) virágokkal. Termése kicsi, 13–20 cm átmérőjű, lapított, kerek, 10 erős, hosszanti bordájú, köztük általában két-két kisebb bordával. A színe kifejletten sötétzöld, teljes érésben narancssárga. A termés csúcsán, a bibeszál helye körül 3–8 cm átmérőjű parás gyűrű alakul. A külső termésfal igen vastag (3–10 mm), kemény. A terméshús narancsszínű. A magok (14)15– 21 mm hosszúak. A filogenetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a termés alakja alapján történt osztályozás lényegében a rokonsági viszonyoknak is megfelel. Fajtacsoportok kialakítására a rendszerezők különböző javaslatokat tettek, de ezek egyike sem vált általánosan elfogadottá. A mediterrán fajtatípust cukkininek vagy courgette-nek hívják, éretlen hengeres terméseiért termesztik. A  vegetable marrow, summer squash, cocozelle, crookneck és straightneck néven ismert amerikai és angol típusokat is fiatal, éretlen, míg a pumpkin vagy winter squash és acorn típusokat az érett terméseikért termesztik. Mansfeld (1986) az orosz Grebenscikov, elsősorban a növekedésformára alapozott, hagyományos felosztása alapján tárgyalja a rendkívül változatos fajt. Számos korábbi kiadású szakkönyv rendszere ilyen vagy ehhez hasonló felosztást tartalmaz: 63

• ssp. texana (Scheele) Filov – Közép- és Dél-Texasban előforduló ősi,

vad alakja.

• ssp. pepo – kultúrtaxonokat foglal magába. A csoport hosszú hajtású

(futó-) alakjai – longicaules Grebensc. néven a convar. microcarpina és a convar. pepo kultúrrasszokkal elsődlegesnek, ősinek tekinthetők, míg a bokros növésű formák csoportja – brevicaules Grebensc. néven a convar. giromontiina, convar. patissonina és a convar. torticollis kultúrrasszok leszármaztatottak, nemesítésük előrébb haladt.

   –  longicaules Grebensc. (hosszú hajtású) csoport:

    o  convar. microcarpina Grebensc. – dísztökök. Kis termésű, futó

alakok, szinte csak díszítő céllal. Ehető fajta nagyon kevés akad köztük. A mérsékelt övben, főként kertkultúrában termesztik, mind ritkábban. Ide sorolhatók a gömbölyű – var. pomiformis (Roem.) Alef. (pl.: cv. Little Gem), a körte alakú, nyakas – var. py­ri­formis Alef. et DC., a sima, tojásdad – var. ovifera (L.) Alef., a változatos alakú, bibircses felületű – var. verrucosa (L.) Alef. és a lapított – var. clypeata Alef. változatok.     o  convar. pepo – hosszan kúszó hajtású, takarmány- és étkezési célú fajták, nagyobb méretű, gömbös, henger vagy tojásdad alakú termésekkel. Általában éretten hasznosítják. Önálló kultúrváltozata a kúszó spárgatök – provarietas pepo (syn. ob­ lon­ga).     o  var. styriaca Grebensc. – maghéj nélküli olajtök csupasz magokkal. Valószínűleg spontán alakult ki és termesztették tovább Karinthia, Stájerföld, Szlovénia területén. Később bokros habitusú alakja is létrejött.    –  brevicaules Grebensc. (bokros növekedésű) csoport:

    o  convar. giromontiina Grebensc. – bokros habitusú nyári tök,

főzeléktök. A  termés alakja többé-kevésbé megnyúlt, hengeres. Széleskörűen elterjedt nyári főzeléknövények, különösen a Földközi-tenger térségében, Kisázsiában és az USA-ban, de északibb területeken is sokfelé. A szintén ide tartozó cocozella és cukkini fiatalon, éretlenül fogyasztható. A növények a nyár folyamán folyamatosan újabb terméseket fejlesztenek (remontáns jelleg).

64

    o  var. oleifera Pietsch – bokros növésű (lágyhéjú) olajtök.     o  convar. patissonina Grebensc. – patisszon. Termése lapos,

tányér- vagy pajzsszerű, sugárirányú kinövésekkel. Nyári zöldségnövényként a terméskötést követően hasznosítható. Igen régi fajtacsoport. Biológiailag érett állapotban a termésfala nagyon keménnyé válik és már csak dísztökként használható.     o  convar. torticollis Grebensc. – hajlott, görbült nyakú tökök. A bokros növekedésű tökök jól felismerhető csoportja, amelyek főként az USA-ban elterjedtek. Fiatal állapotban fogyaszthatók. (A taxonok jellemzése J. Kruse (1973) és a www.kuerbis.net honlap alapján kiegészítve.) A C. pepo ehető fajtáinak nyolc csoportját elkülönítő, gyakorlatias osztályozást közöl a mexikói Lira Saade & Montes Hernández (1994): • Pumpkin (C. pepo L. var. pepo L. Bailey) magába foglal gömbös, ovális vagy lapított termésű, lekerekedő vagy lapos végű, kúszó fajtákat. Ennek a csoportnak a terméseit éretten étkezésre, néha takarmányként hasznosítják. • Scallop (C. pepo L. var. clypeata Alefield) félig bokros habitusú növények, a termésük a lapostól a majdnem korongszerűig, szélük hullámos vagy egyenletes. Biológiai érésük előtt fogyaszthatók. • Acorn (C. pepo L. var. turbinata Paris) bokros és kúszó növények tojásdad vagy kúpos, hegyes csúcsú és hosszirányba barázdás termésekkel. A héj lágy, ezért a termés érett állapotban fogyasztható. • Crookneck (C. pepo L. var. torticollia Alefield) bokros típus, sárga, aranyszínű vagy fehéres termésekkel, amelyek csúcsi végükön görbültek és általában bibircses a héjuk. Éretlenül fogyaszthatók, mivel a héj és a hús kemény, ha megérik. • Straightneck (C. pepo L. var. recticollis Paris) bokros növény, sárga vagy aranyszínű termésekkel és bibircses héjjal, hasonló a var. torticollia-hoz, éretlenül fogyaszthatók. • Vegetable marrow (C. pepo L. var. fastigata Paris) félig bokros, kúszó habitusú növények, rövid, hengeres termésekkel, amelyek némileg kiszélesednek a csúcsukon. Sima héjuk az érés során megkeményedik és megvastagodik. Színe változatos, a krémszíntől a sötétzöldig terjed. Éretlenül fogyaszthatók. 65

• Cocozzelle (C. pepo L. var. longa Paris) hengeres, hosszú termésű,

ami a csúcsán kissé megvastagodott. Éretlenül fogyasztható.

• Zucchini (C. pepo L. var. cylindrica Paris) jelenleg a legközismer-

tebb csoportja a fajtáknak. Az előző csoporthoz hasonló. A cukkini csoport szoros rokonságban van a vegetable marrow csoporttal és az eredete szintén közelmúltbeli (XIX. századi). A növények általában félig-bokros habitusúak. A hengeres termések nem, vagy csak kissé szélesednek ki. Éretlen állapotban zöldségként fogyaszthatók.

Genetikai diverzitás A C. pepo genetikai állományának elsődleges tagolódása alapján három alfajra válik szét subsp. pepo, subsp. ovifera, subsp. fraterna. (A negyedik subsp. gumala alfaj genetikai vizsgálatának eredményeit még nem publikálták.) A nagyszámú különleges kereskedelmi fajta, amelyek együtt a főként Mexikóban termesztett sajátos helyi változatokkal rendkívül gazdag genetikai állományt jelentenek. Mégis, szemben más fajokkal ez a sokféleség nem biztosítja a kártevőkkel és betegségekkel szembeni genetikai rezisztencia bőséges forrását. A C. pepo talán a legfogékonyabb a termesztett Cucurbita fajokat megtámadó legfontosabb vírusos betegségekre. A C. pepo keresztezése más vadon termő vagy termesztett fajokkal speciális technikákat, mint például embriókultúrát igényel. Genetikai források A Cucurbita pepo genetikai anyagának jelentős gyűjteményeit őrzik a világ számos intézményében. Ilyenek az Institute of Crop Germplasm Resources (CAAS), Peking, Kína (390 tétel), Genebank Department, Vegetable Section Olomouc, RICP Prága, Cseh Köztársaság (380), Universidad de San Carlos (FA-USAC), Guatemala City, Guatemala (475), Vavilov Intézet, Szentpétervár, Oroszország (325), Banco de Germoplasma de Horticolas, Zaragoza, Spain (350), valamint North Central Regional Plant Introduction Station, USDA-ARS, Ames, USA (860). 2. Cucurbita maxima – sütőtök Botanikai név Cucurbita maxima Duchesne ex Poiret 66

Köznapi magyar nevei sütőtök, óriástök, olasztök Köznapi idegen nevei angol: pumpkin, squash, winter squash, summer squash; spanyol: ca­la­ ba­za, ahuyama, istacayota, uyama, zapallo; német: Riesen-Kürbis, Zent­ ner-Kürbis; francia: potiron, giraumon, potimarron; orosz: tykva krup­ no­plod­na­ja Eredet, termesztésbe vonás és elterjedés A vad alakja Argentínában és Uruguayban őshonos. A sütőtök Dél-Amerikában, az Andokban lett háziasítva, ahol zapallo-nak nevezték. A  faj diverzitásának centruma Észak-Argentínában, Bolíviában, Dél-Peruban és Észak-Chilében található. Már a XV. században az inkák fennhatósága alatt álló meleg klímájú területeken északi irányba elterjedt. A XVIII. században eljutott az USA északkeleti részére, ahol főként New-Englandben még ma is nagyon kedvelt. Ma a sütőtököt világszerte termesztik, különösen Dél-Amerikában, Indiában, Európában, a Fülöp-szigeteken, az USAban és Afrikában. Botanikai leírás Egyéves, lágy szárú kúszónövény, amely 2–5 ágú kacsokkal kapaszkodik. A szárak hengeresek, erősen elágazók, hosszan (4–10 m-re) futók, gyakran az ízeknél legyökeresedők. A  hajtás puha, szivacsos, lágyan szőrös. Néhány termesztett formája bokros növekedésű. A levelek szórtan állók, egyszerűek, pálhátlanok. A  levélnyél (5–)10–20 cm hosszú. A  levéllemez átmérője 7–25(–30) cm, általában vesealakú, gyengén 5–7 lekerekedő karéjú, alig öblös, mélyen szívesvállú, a válltól induló 3 érrel. A levél érdesszőrű, de nem tüskés, színi oldala néha fehér foltos. A levélszél finoman fogazott. A virágok magányosak, egyivarúak, sugarasak, öttagúak. Méretük nagy, az átmérőjük 10–20 cm, színük citromsárga, aranysárga vagy narancssárga. A  csészelevelek szabadok, ár alakúak, egyenesek, 0,5–2 cm hosszúak. A forrt párta harang alakú, szélesen kiterülő cimpákkal. A porzós virágok kocsánya hengeres, hossza elérheti a 23 cm-t. A virágokban 3 porzó található, a porzószálak szabadok, a portokok összehajlanak egy hosszú csavart testté. A  termős virágok kocsánya rövid (elérheti az 5,5 67

cm-t). A magház alsó állású, ellipszoid alakú, együregű. A bibeszál vastag, a bibék kétkaréjúak, számuk 3–5. A nagyméretű kabaktermés nagyon változatos. Az alakja gömbölyded, ovális, tojásdad, visszástojásdad, lapított. A súlya elérheti az 50 kg-ot, de egyes fajták esetében akár a többszáz kilogrammot is (a növényvilág legnagyobb méretű termései). A  színe széles skálán mozog, narancs, zöld vagy szürke, a felülete sima vagy bordázott. A  terméskocsány rövid, elparásodó, keresztmetszetben majdnem kerek, nem szélesedik ki a termés ízesülésénél. A terméshús sárgás vagy narancsszínű, kevéssé rostos, sokmagvú. A  magok visszástojásdadok, lapítottak, méretük 1,5–2,5 cm × 1–1,5 cm. A  színük fehértől a világosbarnáig terjed, a felületük sima vagy kissé érdes. A magok széle szembetűnő, keskeny, krémszínű, általában sima. A mag köldöke ferde. A csíranövény föld feletti (epigeikus) csírázású. A sziklevél alatti szárrész 3–3,5 cm hosszú. A sziklevelek alakja elliptikus, hosszuk 2,5–4 cm, ékvállúak, a csúcsuk lekerekedő, épek. Megkülönböztetése más termesztett tök fajoktól Gyakran nem könnyű elkülöníteni a Cucurbita maxima növényeket és terméseket a rokon Cucurbita moschata és Cucurbita pepo fajoktól. A növények habitusa hasonló, a termések alakja és mérete változatos. Az elkülönítés könnyebb, ha a terméskocsány, a szár és a levelek különbségeit megfigyeljük. A  Cucurbita maxima terméskocsánya puha, keresztmetszetben kerek, a termés ízesülésénél nem szélesedik ki. A  termés fejlődése során gyakran jelentősen megvastagszik, az átmérője 2–3-szorosa lesz a szár átmérőjének, felszíne gyakran elparásodik, repedezetté válik (29. kép). A szár lágy, lekerekedő, hengeres. A levelek általában nem vagy csak gyengén, lekerekítetten karéjosak. Ezzel szemben a Cucurbita mos­ cha­ta terméskocsánya kemény, szabályos ötszögletű, a termés ízesülésénél kiszélesedő. A szára merev, egyenletesen barázdált. A levelek lágyak, mérsékelten karéjosak. A  Cucurbita pepo terméskocsánya szögletes, a termés ízesülésénél néha kissé kiszélesedő. A szár merev, szögletes, barázdált és sertetüskés. A levelek tenyeresen, hegyesen karéjosak, gyakran mélyen öblösek és sertetüskések.

68

Rendszerezése A vad alakot alfajként Cucurbita maxima subsp. andreana (Naud.) Filov néven különböztetik meg a termesztett Cucurbita maxima subsp. maxima alfajtól. A vad alak termései keserűek. Mansfeld (1986) az orosz Grebenscikov felosztása szerint tárgyalja a fajt: Miként a C. pepo esetében, úgy a C. maxima-nak is léteznek rövidhajtású (bokros) habitusú alakjai, amelyek a hazáján kívül alig ismertek. • ssp. andreana (Naud.) Filov – Argentína, Uruguay sík területein és Bolíviában vadon nő. A ssp. maxima ősi, vad alakjának tekinthető. • ssp. maxima – ide tartozik minden termesztett kultúrtaxon.   o  convar. parvifructina Grebensc. – nagyon kis termésű, kemény héjú, vékony húsú termesztett fajták.   o  convar. maxima – kúszó fajták, nagy, lapos vagy gömbölyű, domború termésekkel. Általában sütve vagy befőttként hasznosítják. (p. p. = convar. ecoronata)   o  convar. bananina Grebensc. – magas minőségű nemesített, kúszó fajták, nyúlánk termésekkel.   o  convar. hubbardina Grebensc. – főként az USA-ban termesztett kúszó fajták, közepes méretű, nyaki résszel is rendelkező termésekkel.   o  convar. turbaniformis (Roem.) Alef. – turbántökök. Kúszó szárú, turbánszerű termésekkel rendelkező, dísznövényként termesztett fajták. A  termést elparásodott gyűrű osztja két részre. A  legnagyobb változatosságban Chilében találhatók, de másodlagos centrumuk alakult ki Közép-Ázsiában és Kasgarban is.   o  convar. zapallitina Grebensc. – az egyetlen kultúrváltozat-csoport, amely bokros növekedésű alakokat foglal magába, apró, kemény héjú termésekkel. Dél-Amerikán kívül alig termesztik. (A taxonok jellemzése J. Kruse (1973), valamint a www.kuerbis.net alapján kiegészítve.) A termesztett alfaj fajtáinak sokasága a következő, a termés alakjára épülő sémába rendezhető, ami az alábbi fajtacsoportokat foglalja magába: • Banana (banántök): mindkét végén kihegyesedő, hosszú termések, puha héjjal és barna magvakkal. • Delicious: enyhén bordázott, turbánszerű termés, kemény héjjal és fehér magvakkal. 69

• Hubbard: mindkét végén görbült, ovális termés, nagyon kemény

héjjal és fehér magvakkal.

• Marrow: a csúcsán hirtelen kihegyesedő, az alapjánál fokozatosan

összeszűkülő, ovális vagy körte alakú termés fehér magvakkal.

• Show: nagy narancsszínű termések lágy héjjal és fehér magvakkal. • Turban (turbántök): turbán alakú termés, ami úgy keletkezik, hogy

a virág termőjének legfelső része nincs körülvéve a vacok szövetével, a magház tehát nem teljesen alsó állású. A nyugati országok fajtái alapján kialakított fajtacsoportok alkalmatlanok a trópusi térségekben termesztett fajták rendszerezésére. Közismertebb fajták: • A ’Buttercup’ fajta egy széleskörűen elterjedt, tárolható (téli tök) fajta. A termés sötétzöld, a csúcsán szövetburjánzás látható. A turbántökök csoportjába tartozik. • A ’Turk’s Turban’ rendkívül színgazdag termésekkel rendelkező fajta, amely dísztökként vagy téli tökként használható. • ’Hubbard’ nagy, ovális termésű fajta, amelyek jól tárolhatók és igen jó minőségűek. Narancs, zöld és szürke formái léteznek. • ’Atlantic Giant’ és ’Big Max’ fajták, amelyek hatalmas, narancsszínű terméseket fejlesztenek és a legnagyobb méretű tökök versenyein váltak ismertté. • ’Hokkaido’ kisméretű, intenzív narancssrága színű, japántök néven is ismert. Külön említést érdemel a Kabocha fajtacsoport, ami a Cucurbita ma­ xi­ma Duch. és a C. moschata Duch. keresztezésével előállított F1 hibrid fajták csoportja. Genetikai források A Cucurbita fajok világszerte számos kutatóintézet génbankjaiban, gyűjteményeiben jól reprezentáltak. A  National Seed Storage Laboratory (NSSL), Fort Collins, USA, és a Vavilov Intézet (VIR), Szentpétervár, Oroszország tartanak fenn fontos bázisgyűjteményeket. A nemesített fajták bevezetése a régi tájfajtákat eltűnéssel fenyegeti. Az afrikai tájfajták genetikai anyagának összegyűjtése sűrgető feladat.

70

3. Cucurbita moschata – pézsmatök Botanikai név Cucurbita moschata (Duchesne ex Lam.) Duchesne ex Poiret Köznapi magyar nevei pézsmatök, muskotálytök, sonkatök, kanadai sütőtök Köznapi idegen nevei angol: pumpkin, winter squash, musky squash, cushaw; spanyol: spanish ca­la­ba­za (Mexikó), ayote (Guatemalától Costa Ricá-ig), auyama (Panamától Venezueláig), zapallo (Ecuador, Peru), joko (Bolívia); német: Moschus-Kürbis, Muskat-Kürbis, Bisam-Kürbis; francia: courge mus­ quée, courge muscarde, giraumon (Antillák); orosz: muskatnaja tykva Eredet, termesztésbe vonás és elterjedés A faj csak termesztésben fordul elő, vad alakja, szülőfaja nem ismert. Korábban azt feltételezték, hogy a C. moschata ázsiai eredetű. De ma már egyértelmű, hogy Latin-Amerika területén vonták termesztésbe, bár még nem tisztázott, hogy ez Közép-Amerikában vagy Dél-Amerikában, pontosabban Kolumbiában történt-e. A  faj legrégebbi, i. e. 4900-3500-ból származó régészeti leleteit Északnyugat-Mexikóban találták (Ocampo barlangjaiban, Tamaulipas tagállamban). Maradványai ismertek Belize északi részéről, Guatemalából (Tikal) i. e. 2000-től, i. sz. 850-ig és Peruból (Huaca Prieta) i. e. 3000-ből is. A nyelvi bizonyítékok alapján a C. moschata ősi nevei ismertek mind a közép-amerikai térségben (főként Mexikóban), mindpedig Dél-Amerikában. A termés és a magvak változatossága is ebben a két régióban a legnagyobb. A C. moschata régészeti maradványainak földrajzi elrendeződése jelzi, hogy több mint 5000–6000 éve termesztésbe vonták és, hogy bizonyosan nagyon korán eljutott más országokba, mind Latin-Amerikában, de azon kívül is. Erről árulkodik a ’Seminole Pumpkin’ nevű fajta kialakulása, amit a pre-kolumbián idők óta termesztenek floridai bennszülött törzsek, és ami megjelenik már a XVII. századi botanikai illusztrációkon is. Ez a korai elterjedés folyamatos és nagymértékű volt. A XIX. század utolsó évtizedében már Indiában, Jáván, Angolában és Japánban is termesztették. 71

Botanikai leírása A C. moschata kúszó, 3–5 ágú kacsokkal felkapaszkodó lágy szárú, egyéves, egylaki növény. Ritkásan vagy dúsan szőrös, rövid és hosszú, el nem ágazó szőrképletekkel rendelkezik, amelyek nem szúrósak. Vegetatív hajtásai visszahajló csúcsúak, kezdetben molyhosak. Szára tompán szögletes, erősen elágazó, a csomóknál gyakran legyökerező, hossza elérheti a 6 m-t. A levelek szórtan állók, egyszerűek, pálhátlanok, lágyan szőrösek. Levélnyele barázdált, (10)–20–30 cm vagy hosszabb. Levéllemeze nagyjából ovális-szíves, majdnem kerek, lágy, gyakran fehér foltos, amik később elhalványulhatnak (30. kép). Mérete 20–25 × 25–30 cm. Kissé tenyeresen 3–5(-7) ovális vagy háromszögű karéjú. A levélkaréjok többnyire hegyesek, ritkán tompák. A levélváll 3–5 erű. A levélszél tüskés-fogas. Virágai egyivarúak, öttagúak, sugaras szimmetriájúak, magányosak, átmérőjük 10–20 cm. Színük a citromsárgától a sötét narancsszínűig terjed. A porzós virág kocsánya hengeres, hossza 16–18 cm. Vacokcsöve nagyon rövid, közel harang alakú. Az 1–3 cm hosszú, egyenes vagy áralakú csészelevelek szabadok, a csúcsuk felé kiszélesedők, levélszerűek. A párta hossza 5–13,5 cm, harang alakú, hosszának legfeljebb egyharmadáig öt szélesen kiterülő cimpára osztott. A porzók száma 3, a porzószálak szabadok, a portokok általában összehajlanak egy hosszúkás, csavart testté. A termős virág kocsánya ötélű, 3-8 cm hosszú, erős. Az alsóállású, együregű magház alakja gömbölyded, tojásdad, lapított, hengeres, körteforma vagy kúpos lehet. A vacokcső nagyon kicsi, a csészék sokkal gyakrabban levélszerűek (31. kép), mint a porzós virágé, hosszuk elérheti a 7,5 cm-t. A bibeszál megvastagodott, a bibék száma három, kétkaréjúak. A kabaktermés mérete és alakja nagyon változatos (általában a magház alakját követi). A súlya elérheti a 10 kg-ot. A felülete sima vagy lekerekedő bordázatú, ritkán bibircses vagy szemcsézett. A héja vastag, tartós, lágy és sima. A színe is nagyon változatos – halvány vagy sötétzöld, barnás vagy vörösessárga, egyszínű vagy krémszínű foltokkal, szürke csíkokkal tarkított, esetleg teljesen fehér (32. kép). A  terméshús világos vagy élénk narancssárga, ritkán zöldes színű, kissé vagy nagyon édes ízű, lágy és általában nem rostos, muskotály illatú. Az ötszögletű terméskocsány kiszélesedik a termés ízesülésénél (33. kép). A  termésben számos visszás-tojásdad alakú, 8–21 × 5–11 mm méretű, általában fehér, sárgásfehér vagy sárgásbarna színű mag található. A mag felszíne sima vagy kissé érdes, pereme szembetűnő. A csírázás epigeikus. A szik alatti szárrész 2–3 72

5. ábra. A C. pepo, a C. maxima és a C. moschata terméskocsányának és termésének ízesülése forrás: http://www.plantsciences.ucdavis.edu/vc221/cucurbits/squashrd.htm

cm hosszú. A sziklevelek épek, elliptikusak, 2–4 cm hosszúak, ékvállúak, a csúcsuk lekerekedő. Megkülönböztetése más termesztett tökfajoktól Más termesztett tökfajoktól a pézsmatök (C. moschata) megkülönböztethető kemény, lekerekítetten ötszögletű, a termés ízesülésénél erősen kiszélesedő terméskocsánya (kocsánykorona) alapján (5. ábra). (A porzós virágok kocsánya hengeres.) A fajtái mind futók, hajtástengelyük kemény és egyenletesen barázdált. A levéllemez majdnem kerek, kissé karéjos és lágy. A magok színe fehér vagy barna, a felületük sima vagy kissé érdes, a szélük (peremük) többnyire észrevehetően cakkos és sötétebb színű. Rendszerezése Mansfeld (1986) az orosz Grebenscikov felosztását követi: A faj vad alakja nem ismert. o  convar. nativa Grebensc. – trópusi amerikai területeken megtalálható, meglehetősen primitív termesztett formák. A termések többnyire kis- és közepes méretűek, bordázottak. o  convar. abbreviatina Grebensc. – általában magas minőségű nemesített fajták. A termés lapított vagy kerek. („Cheese Group” Cast. et Erwin in Bull. Agr. Exp. Sta. Iowa 244 (1927)) o  convar. moschata – Európában a legismertebbé vált forma, vélhetően Közép- és Elő-Ázsiában kialakult másodlagos alakgazdagsági centrummal. A termések hosszabbak, mint amilyen szélesek, elkeskenyedők vagy bunkó alakúak, a magok többnyire a termés csúcsi 73

részében találhatók. („Cushaw Group” Cast. et Erwin in Bull. Agr. Exp. Sta. Iowa 244 (1927)). o  convar. japonica (Zhiteneva) Grebensc. – számos, általában kiváló minőségű, Dél-Japánban nemesített fajta. A termések változatosak, többnyire, bordázottak, egyenetlenek, nagy szemölcsökkel, általában látható viaszréteggel bevontak. (A taxonok jellemzése a www.kuerbis.net alapján kiegészítve.) Az észak-amerikai fajták Grubben & Chigumira (2004) szerint három csoportra oszthatók: • Cheese: termésük változatos, általában lapított, többé-kevésbé bordázott, a héj színe sárgásbarna. • Crookneck: a termés nyúlánk, a vége lekerekedő, nyaka hosszú, egyenes vagy görbe. • Bell: a termés harang vagy hengeres alakú (’Butternut’). Ez a csoportosítás a trópusi amerikai és ázsiai fajtákra nem alkalmazható. A faj kolumbiai rasszai gyakran kis termésűek, sötétszínű magokkal. A japán fajták, mint például a ’Chirimen’ és a ’Kikuz’ termései szemölcsösek és ráncosak. Egyike a gyakran termesztett fajtáknak a ’Butternut’, amelyet téli tökként használnak. Régi, főként az USA-ban a XIX. században kedvelt fajta volt a ’Cheese’, amely konzervnek és marhák takarmányozására is alkalmas. Egyes újabb, összefoglaló munkákban már igyekeznek átfogó képet adni a világ különböző térségeiben, Amerikában, Ázsiában és Afrikában egymástól jórészt függetlenül létrejött, eltérő jellegeket mutató fajtacsoportokról. Hanelt (2001) dél-amerikai, mexikói, óvilági trópusi (in­ diai), eurázsiai (európai, mediterrán, közép-ázsiai, iráni, kínai, de ÉszakAmerikában is), Cheese (USA, Kanada) és Japonica (japán) fajtacsoportokat különít el. Genetikai diverzitás A széles magassági zóna, amelyben a C. moschata termeszthető az amerikai kontinensen; a magvak és termések jelentős morfológiai változatossága (szín, alak, a termés héjának vastagsága és tartóssága tekintetében); a különböző tenyészidejű változatok létezése, valamint a világ más részein 74

kialakult számos fajta és a kiváló agronómiai jellemzőkkel bíró helyi változatok létezése világosan jelzi, hogy e faj genetikai változatossága men�nyire tág. Érdekes latin-amerikai regionális változatok például a Yucatánfélszigeten megtalálható két eltérő tenyészidejű változat és azok a Guana­ jua­to-ban és Chiapas-ban termesztettek, amelyek között a közelmúltban egyes vírusos betegségeknek ellenállókat találtak. A C. moschata fajták változatosságának a faj természetes elterjedési területén kívül is létrejöttek forrásai. Erre példa az a Nigériában kialakult fajta, amely az egyetlen forrása bizonyos vírusos betegségekkel szembeni rezisztenciának. A C. moschata genetikai állományát képviseli az a sok kereskedelmi fajta is, amelyeket főként az USA-ban, kisebb számban Brazíliában hoztak létre. Kiemelkednek ezek közül a ’Butternut Squash’, ’Golden Cushaw’, ’Large Cheese’, ’Tennessee Sweet Potato’, ’Kentucky Field’, ’Menina Bra­si­ lei­ra’ és mások. E kereskedelmi fajták eltérő mértékű rezisztenciát, illetve fogékonyságot mutatnak egyes betegségekkel szemben, ami a faj széles genetikai változatosságát jelzi. A C. moschata keresztezhetősége más termesztett fajokkal (pl. C. ma­ xi­ma), megerősíti, hogy felhasználható ezeknek a növényeknek a nemesítésében. Izoenzimes vizsgálatok igazolták e faj és a C. argyrosperma csoport taxonjainak szoros rokonságát. Genetikai források A Cucurbita fajok genetikai anyaga jól reprezentált a világ számos kutatóintézetének génbankjaiban. A  C. moschata minták főként Mexikóból és Közép-Amerikából, kisebb mértékben Dél-Amerikából és a Föld más térségeiből származnak. A  National Seed Storage Laboratory (NSSL), Fort Collins, Colorado, USA, és a Vavilov Intézet (VIR), Szentpétervár, Oroszország tart fenn kiemelkedő bázis gyűjteményeket. A  Cucurbita moschata nagy gyűjteményei találhatók jelenleg az NBPGR, Új-Delhi, India; NPGRL, Los Baños, Fülöp-szigetek; NIAS, Ibaraki, Japán; INIA, Celaya, Mexikó és CATIE, Turrialba, Costa Rica génbankjaiban. Kevés figyelmet kaptak eddig az afrikai tájfajták. A nigériai helyi fajtákat a nyugati vetőmagcégek felhasználják (CMV, PRSV, WMV és ZYMV) vírusrezisztencia-gének forrásaként a nemesítés során. 75

4. Cucurbita ficifolia – laskatök Botanikai név Cucurbita ficifolia Bouche Köznapi magyar nevei laskatök, fügelevelű tök, feketemagvú tök, istengyalulta tök, (téli tök) (34. kép) Köznapi idegen nevei angol: fig leaf squash, Malabar gourd, black-seeded squash, cidra, sidra; na­ huatl: chilacayote (Mexico, Guatemala); spanyol: lacoyote (Peru, Bolivia, Argentina), chiverri (Honduras, Costa Rica), victoria (Colombia); német: Fei­genblatt-Kürbis; francia: Courge de Siam, melon de Malabar, courge à feuille de figuier, courge à graines noires; orosz: tykva figolistnaja Eredet, termesztésbe vonás és elterjedés Az 1900-as évek elején egyes szerzők utaltak a Cucurbita ficifolia ázsiai eredetére. A  XX. század közepe óta megegyeznek az amerikai eredetében. Mégis a származási központja és a termesztésbe vonásának helye még ismeretlen. Egyesek közép-amerikai vagy dél-mexikói eredetére utalnak, míg mások szerint Dél-Amerikából az Andokból származik. Bioszisztematikai vizsgálatok nem erősítették meg mexikói eredetét, amire pedig az Amerika-szerte ismert, nahuatl nyelvből származó, köznapi nevének elterjedése utal. A  dél-amerikai eredetről árulkodó, legrégebbi régészeti maradványok Peruban kerültek elő. Vad alakja nem ismert. A C. ficifolia termesztése Észak-Mexikótól Argentínáig és Chiléig terjed. Elterjedése Európában (Franciaországban és Portugáliában) és Ázsiában (Indiában) nyilvánvalóan a XVI. és XVII. században kezdődött meg, amikor a termései Dél-Amerikából eljutottak az Óvilágba. Azóta a termesztése átterjedt a világ számos más részére is (Németország, Japán, Fülöp-szigetek). Helyi fajtái Kelet-Afrikában is előfordulnak. Botanikai leírása A C. ficifolia kúszó- vagy felkapaszkodó szárú, egylaki növény. Egyéves, de bizonyos ideig kitart, ami évelő benyomását kelti (trópusi tájakon rövid életű évelő). Főgyökere eléri a 2 m hosszúságot, oldalgyökerei behá76

lózzák a talajt kevéssel a felszín alatt. Megvastagodott raktározó gyökerei nincsenek. Az alacsony hőmérsékletet elviseli, de a kemény fagyokat nem. Az egész növény érdesen vagy lágyan szőrös, a vegetatív részeken elszórtan apró, hegyes sertetüskékkel. Szára kissé ötszögletű, hengeres, lágy, de valamelyest elfásodhat, számos hajtást fejleszt, az ízeknél gyakran legyökeresedik. A  szár hossza elérheti a 15 métert. A  kacs hosszú, 3–4 ágú. A  levelek szórtan állók, egyszerűek, pálhátlanok. Levélnyele 5–25 cm hosszú. A levéllemez tojásdad-szíves, kerekded-szíves, majdnem vese alakú, színén fehér foltos lehet, három-öt lekerekített vagy enyhén hegyes karéjú, a karéjok között tompa öblökkel. A középső karéj nagyobb az oldalsóknál. A levéllemez átmérője 18–25 cm. A levélszél fogazott vagy ép. A virágok egyivarúak, öttagúak, magányosak, sugaras szimmetriájúak, átmérőjük eléri a 7,5 cm-t. Színük sárga, halvány narancssárga. A porzós virágok hosszú kocsányúak. A vacok 5-10 mm hosszú és hasonlóan széles. A csésze 5–15 mm hosszú, 1–2 mm széles, egyenes. A forrt, harang alakú párta az alapja felé kiszélesedő, 6–12 cm hosszú. A 3 porzó rövid, vastag, oszlopos porzótájat alkot. A  porzószálakon 1 mm-nél hosszabb szőrképletek találhatók. A termős virágok kocsánya 3–5 cm hosszú, élelt. A magház alsó állású, tojásdad, elliptikus. A csészecimpák néha levélszerűek. A párta kissé nagyobb, mint a porzós virágoké. A bibeszál vastag, a bibék száma három, kétkaréjúak. A kabaktermés 15–50 cm hosszú, gömbölyded, tojásdad-elliptikus. A héj sima, kemény, háromféle színű mintázattal: a) halvány vagy sötétzöld, a csúcs irányába futó hosszanti fehér vonalakkal vagy csíkokkal; b) aprón zöld-fehéren pöttyözött; c) fehér vagy krémfehér. Az érett termés húsa fehér, vastag, szívós, rostos, kissé száraz, sok magot tartalmaz. A terméskocsány nem, vagy csak kissé szélesedik ki a termés ízesülésénél. A magvak hosszúkás-elliptikusak, lapítottak, méretük 15–25 × 7–12 mm, színük fekete, sötétbarna, ritkán krémfehér. Közepes méretű termések 500-nál is több magot tartalmaznak és egy növény 50-nél is több termést hozhat. A csírázás epigeikus. Megkülönböztetése más termesztett tökfajoktól A taxonómiai szakirodalomban három jelleget említenek gyakran, ami a C. ficifolia-t megkülönbözteti más termesztett Cucurbita fajoktól. Ezek a következők: évelő növekedési habitus, a levélalak hasonlósága a füge leveléhez és a fekete színű magvak. Ezek a jellegek félrevezetőek is lehet77

nek, mivel a C. ficifolia élettartamban nem különbözik más termesztett tökfajoktól, a sajátos levélalak előfordul más fajoknál is, és a magok nem mindig feketék. A legtöbb leírás a következő fontos bélyegeket is tartalmazza: a porzós virágokban a porzószálak szőrösek, és a magvak alakja (a hosszúság és szélesség aránya 3:2, ami tágabb, mint más termesztett Cucurbita fajoké). Rendszerezése Vad alakja ismeretlen. Csekély alakváltozatosságú, monomorf faj. Alfajait, változatait nem különítettek el. Más tökfajokkal nem keresztezhető. Genetikai diverzitás Tekintettel a C. ficifolia a nemzetség más fajaival való reproduktív összeférhetetlenségére, azt lehet mondani, hogy a genetikai állománya elszigetelt. Jelentős izoenzim és kromoszómaeltéréseket mutat a nemzetség minden más taxonjához képest. Morfológiai változatai csak a termés és a mag színeződése és mérete tekintetében jöttek létre. Genetikai források A Cucurbita ficifolia a termesztett Cucurbita fajok közül a legkevésbé változatos. Számos kutatóintézet gyűjteményében megtalálható, jórészt Közép- és Dél-Amerikában (CATIE, Turrialba, Costa Rica; San Carlos University, Guatemala; INIFAP, Celaya, Mexico). Megtalálható az USA (National Seed Storage Laboratory, Fort Collins, Colorado; Southern Regional Plant Introduction Station, Georgia), Oroszország (Vavilov Intézet, Szentpétervár) és a Fülöp-szigetek (Institute of Plant Breeding, Los Baños) genetikai gyűjteményeiben. Ezek a gyűjtemények azonban nem reprezentálják megfelelően a teljes földrajzi elterjedését. Felhasználás és táplálkozási érték A legkisebb jelentőségű termesztett Cucurbita faj. Amerikában a termesztési területén mindenütt felhasználják élelmiszerként. Az éretlen termést zöldségként párolva fogyasztják, míg az érett termés húsát édességek, enyhén alkoholos italok készítéséhez használják. A  magvait nagyra értékelik és Mexikóban mézzel keverve a palanquetas nevű desszert készítéséhez használják. Mexikó egyes régióiban a fiatal hajtáscsúcsokat és a virágokat főzve fogyasztják, míg az érett termésekkel háziállatokat takar78

mányoznak. Ez utóbbi a leggyakoribb felhasználásmódja az Óvilágban is ott, ahol ezt a növényt meghonosították. A legfontosabbak táplálkozási szempontból a magjai, amelyek jelentős fehérje- és olajforrást biztosítanak. Ahogy azt a terméshús fehér színe jelzi, béta-karotinban szegény, közepes mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, a vitamin- és ásványianyagtartalma alacsony. A legújabb kutatások Chilében azt mutatják, hogy a C. ficifolia terméshúsának egyes proteolitikus enzimei felhasználhatók halfeldolgozó üzemek szennyvizének kezelésére. Japánban és Németországban fuzáriumrezisztenciája miatt az uborka és a sárgadinnye alanyaként használják. 5. Cucurbita argyrosperma Botanikai név Cucurbita argyrosperma Huber (syn. Cucurbita mixta Pangalo) (35. kép) Köznapi magyar neve – Köznapi idegen nevei angol: cushaw (USA); spanyol: calabaza, calabaza pinta, calabaza pipiana (Mexikó), pipián (Mexikó, El Salvador, Nicaragua, Costa Rica), saquil, pi­pi­toria (Guatemala); német: -; francia: la courge du Mexique; orosz: Eredet, termesztésbe vonás és elterjedés A fajt valószínűleg Mexikó déli részén vonták termesztésbe, ahonnan i. e. 5200-ból származó régészeti leletei kerültek elő. A Mexikóban és KözépAmerikában vadon élő subsp. sororia alfajból nemesítették a termesztett subsp. argyrosperma alfajt. A termesztésbe vonás folyamata során bizonyos jellegei átalakultak. Ezek többnyire kapcsolatosak a kezelésükkel és felhasználásukkal. Ilyenek a viszonylag egyidejű csírázás, a szőrképletek méretének és borításának csökkenése, a hasznosított növényi részek (termések és magvak) méretének növekedése, a terméshús keserűségének csökkenése. A var. argyrosperma változatba tartozó tájfajtákat tekintik a leg­ősib­ bek­nek, míg a var. callicarpa a legfiatalabb, leginkább specializált változat. A  var. argyrosperma viszonylag nagy magmérete jelzi, hogy elsősorban 79

magnyerés céljára szelektálták, míg a var. stenosperma és a var. cal­li­car­pa esetében a termések és magvak alakjának, színének és méretének nagy változatossága arra utal, hogy a szelekciónak kettős célja volt: terméshús valamint magvak nyerése. A termesztett Cucurbita argyrosperma változatok Amerikán kívül csak nagyon szórványosan, Ázsia egyes térségeiben fordulnak elő. Jelentősebb mértékben csak Mexikóban, Közép-Amerikában, a Karib-térségben, valamint Dél-Amerikában Peruban és Argentínában termesztik. Az USA délnyugati részén a var. callicarpa egyes fajtáit nagyon kis mennyiségben étkezési céllal, a var. argyrosperma ’Silver Seed Gourd’ nevű fajtáját pedig mint díszkertészeti különlegességet termesztik. E faj világszerte való ritkaságának és kis gazdasági jelentőségének oka lehet, hogy a terméshús minősége, összehasonlítva a C. moschata és a C. pepo húsával, gyenge. Ugyanakkor a termesztett fajták magvainak nagy mérete már az első európaiaknak feltűnt, akik tanulmányozták őket. Botanikai leírása C. argyrosperma kúszó vagy kapaszkodó molyhos vagy borzasan szőrös egylaki növény. Szőrképletei rövidek, merevek, hegyesek. Gyökerei rostosak, a szára kissé szögletes. Levele tojásdad-szíves alakú, 3–5 karéjú, háromszögletű vagy elliptikus karéjokkal. A fehér foltos levéllemez mérete 10–30 × 15–40 cm. A levélnyél hossza elérheti a 30 cm-t. A levélszél fogazott vagy tüskés-fogas. A kacsok 2–4 ágúak. A virágok öttagúak, magányosak, sugaras szimmetriájúak. A  porzós virágok 10–20 cm hosszú kocsányon fejlődnek, a vacok harang alakú, 5–20 × 8–25 mm. A csészék egyenes-lándzsásak vagy ritkán levélszerűek, a hosszuk 10–35 mm. A  párta csöves-harang alakú, a színe sárga, narancssárga, hossza 6–12 cm. A párta hosszának a felső harmadáig öt cimpára tagolt. A porzók száma három. A termős virág kocsánya 2–3,5 cm hosszú, vaskos. A magház gömbölyded, tojásdad-elliptikus, palack vagy körte alakú. Csészéje kicsi, a pártája valamivel nagyobb, mint a porzós virágé. A bibék száma három. A termés rövidebb vagy hosszabb, körte alakú, egyenes vagy az elkeskenyedő részén görbült, a mérete 10–50 cm. A héja kemény, sima vagy enyhén bordázott, színe fehér, hosszanti zöld, hálózatos csíkokkal vagy teljesen fehér. A terméshús fehér, sárga vagy narancsszínű. A magvak el80

liptikusak és kissé felfújtak, méretük 15–30 × 8–16 mm. A maghéj fehér, sima. Megkülönböztetése más termesztett tökfajoktól A termesztett változatok a következő bélyegek alapján különböztethetők meg a többi termesztett tök fajtól: a terméskocsány kemény, élelt, éréskor lekerekedő, parásodó és a termés ízesülésénél csak kissé szélesedik ki (6.  ábra). A  hajtástengely kemény, élelt és barázdált. A  levelek kissé karéjosak és lágyan szőrösek. A magok többnyire fehérek, olykor igen nagyok, felületük sima. A peremük jól felismerhető, sima vagy csipkézett, néha sötétebb.

6. ábra. Közép-amerikai Cucurbita fajok A) Cucurbita argyrosperma A1) levél; A2) termés; A3) mag; B) C. pepo; B1) levél; B2) termés; B3) mag; C) C. moschata; C1) levél; C2) termés; C3) mag; D) C. ficifolia; D1) levél; D2) termés; D3) mag forrás: http://www.hort.purdue.edu/newcrop/1492/cucurbits.html

Rendszerezése A fajt 1930-ig Cucurbita moschata változataként tartották számon, amire ugyan morfológiailag hasonlít, de amivel mégsem keresztezhető. Ezt követően Pangalo Cucurbita mixta-ként írta le, majd átsorolták Cucurbita argyrosperma néven, ami név alá a Cucurbita palmeri Bailey és a Cucurbita sororia Bailey fajok is változatként, illetve alfajként besorolásra kerültek. A fajt Robinson – Decker-Walters (1997) a következőképpen tagolja: • subsp. sororia (Bailey) Merrick & Bates – Mexikótól Nicaraguáig elterjedt vad populációkat foglal magába • subsp. argyrosperma – termesztett formákat tartalmazza 81

  o  var. argyrosperma – ősibb jellegű tájfajtákat foglal magába   o  var. callicarpa Merrick & Bates – az északi termesztett fajtákat

foglalja magába

  o  var. stenosperma (Pang.) Merrick & Bates – a déli termesztett faj-

tákat foglalja magába

  o  var. palmeri (Bailey) Merrick & Bates – északkelet-mexikói popu-

lációk, amelyek lehetséges, hogy a var. callicarpa elvadulásai és a vadon élő subsp. sororia populációk kereszteződésének eredményeként jöttek létre. Az argyrosperma és a stenosperma változat termései kerek vagy körte­ ala­kúak, krémszínűek zöld csíkozással. A callicarpa változat termései változatosak alak és szín tekintetében. A palmeri változat és a subsp. sororia alfaj termései kicsik, húsuk gyakran keserű.

Genetikai diverzitás A C. argyrosperma genetikai kapcsolatainak feltárása, a vad és a termesztett taxonok azonosítása által jelentősen bővült a faj genetikai állománya. Ez magában foglalja az USA délnyugati részén, Mexikóban és KözépAmerikában termesztett változatokat; a komplex két vadon élő taxonját (var. palmieri és subsp. sororia) és az USA-ban ismert ’Green Striped Cu­ shaw’, ’White Cushaw’, ’Magdalena Striped’, ’Papago’, ’Silver Seed Gourd’, ’Japanese Pie’, ’Hopi’, ’Taos’, ’Parral Cushaw’ és ’Veracruz Pepita’ fajtákat. A C. argyrosperma-hoz tartozó taxonok keresztezési kísérletei a Cu­ cur­bi­ta nemzetség más vad és termesztett taxonjaival és néhány terepi megfigyelés kimutatta, hogy a termesztett fajok közül a legmagasabb fokú a kompatibilitása a C. moschata-val. Összeférhetőség tekintetében a második csoportot a C. pepo vad és termesztett taxonjai, a C. maxima egyes fajtái és a vadon élő, évelő C. foetidissima H. B. K. alkotja. A harmadik csoportot a C. lundelliana L. Bailey, és a C. martinezii L. Bailey képezi, amelyekkel keresztezve csak életképes magok nélküli terméseket hoz. Genetikai források A termesztett C. argyrosperma taxonok génanyagának gyűjteményei nem túl ritkák, de a vadon élők nagyon nehezen beszerezhetők. A begyűjtött magtételek legtöbbje Mexikóból származik és a mexikói CIFAP, valamint az USA-beli USDA génbankban van elhelyezve. 82

Felhasználás és táplálkozási érték A C. argyrosperma termesztési területén virágait, fiatal hajtásait, fiatal és érett terméseit zöldségként fogyasztják. Az érett termést esetenként édességek készítésére használják, de a leggyakrabban takarmányként az állatok számára adják. A magvai fogyaszthatók egészben, sütve, pirítva vagy őrölve, továbbá fontos összetevője szószoknak is. Értékét 39%-os olajtartalma és 44%-os fehérjetartalma adja. A fogyasztása Közép-Amerika országaiban igen elterjedt. A Yucatán-félszigeten a parasztok a termesztett fajták terméshúsát égések, sebek és bőrkiütések kezelésére, míg a magokat a szoptatás során az anyatejtermelés fokozására használják.

2.3.7. Cyclanthera nemzetség A Cyclanthera nemzetség három zöldségnövényként hasznosított faja: az ugróuborka vagy caigua (Cyclanthera pedata), a robbanó uborka (Cyc­lan­ the­ra brachystachya) (36. kép) és a Cyclanthera brachybotrys. Botanikai leírás Fajai egyéves vagy évelő, kacsokat képező lágy szárú liánnövények. A hajtások 5–10 hosszanti barázdásak. A  levelek nyelesek, egyszerűek, vagy ölbefogottan összetettek, 3–5 levélkéjűek. A  levélalapnál mirigyesek lehetnek, vagy mirigytelenek. Egylakiak. A  porzós virágok fürtöt vagy keskeny füzérkét alkotnak, amelyek a lomblevelek hónaljából erednek. A csésze kehelyformájú, ötkaréjú. A párta zöldessárgától a fehérig, szintén ötkaréjú. Egy porzójuk van, amelynek a portokja egy redőzetlen gyűrűt képez. A portokfél felnyíláskor egy üregű. A termős virágok egyesével vagy kis csoportban szintén levélhónaljakban fejlődnek, a porzósoknál nagyobbak. A magház tojásalakú, 1–3 termőlevélből áll. A bibeszál egyetlen, szinte gömbölyű bibét visel. A termés tojásalakú és gyakran tüskés. Egyes fajok zárva maradó termésűek, de a legtöbb faj termése robbanásszerűen felnyíló és így a magok kilövődnek. A  több-kevesebb mag tojásalakú vagy szögletes és lapított. A maghéj ráncos vagy sima. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) a szűkebb értelemben vett Cyclanthera nemzetséget a Cu­curbitoideae alcsalád Sicyeae tribuszába, a Cyclantherinae szub­tri­ 83

busz­ba sorolja. Schaefer & Renner (2011) molekuláris alapú rendszere a nemzetséget a Sicyoeae tribuszba helyezi, kibővítve a Rytidostilis és Pseudocyclanthera nemzetségekkel. Így a tágabb értelemben vett Cyclanthera nemzetség már 40 fajt számlál. Elterjedés A nemzetség az USA délnyugati területein, Mexikóban, Közép- és DélAmerikában, Galapagoson elterjedt. A  Közép-Amerikában előforduló fajok közé tartozik a Cyclanthera pedata és a Cyclanthera brachystachya is.

2.3.8. Dendrosicyos nemzetség A Dendrosicyos socotranus (Szokotrai uborkafa) nemzetségének egyetlen képviselője. Szokotra szigetén fordul elő. Kistermetű fává nő (lásd 14. kép). Botanikai leírása Dendrosicyos socotranus egyike a tökfélék családjába tartozó kevés fás szárúnak. Akár 7 méter magasra is megnövő kis fa, ami palack formájú, puha, fás (pachycaul) törzset fejleszt. A törzs átmérője elérheti az egy métert. Számos ág és kis gally fejlődik belőle, ami megkülönbözteti a palackfa növekedési forma más képviselőitől. A  kerek lomblevelek 10 cm hosszúak és szélesek, a szélük kissé tüskés. A levélfonák szőrözött. A virágok levélhónalji virágzatokat alkotnak. A  faj egylaki, vagyis a porzós és termős virágok ugyanazon a növényen képződnek. A  virágok színe sárgásnarancs, hosszú pártacimpákkal. A  termések tojásdadok, éréskor felrepednek. Rendszerezése A monotipikus nemzetség C. Jeffrey (2005) rendszerében a Cu­cur­bi­ toi­deae alcsalád Coniandreae tribuszába tartozik. Schaefer & Renner (2011) molekuláris alapú rendszere is a Coniandreae tribuszba sorolja. Elterjedés és termőhely Kizárólag az Afrika szarva előtt található Szokotra szigetén fordul elő. A törzs és a levelek anatómiai felépítésének köszönhetően a száraz termőhelyekhez kiválóan alkalmazkodott. 84

2.3.9. Ecballium nemzetség Az Ecballium monotipikus nemzetsége a tökfélék családjának. Egyetlen faját, a magrúgót (Ecballium elaterium (L.) A. Rich.) olykor mint ritka különlegességet telepítik kertekben, gyűjteményekben (37. kép). Botanikai leírása Heverő, erősen elágazó, húsos szárú növény. Nálunk egyéves. Hajtásai 30–120 cm hosszúak, elálló szőrűek. A kacs hiányzik. A levél háromszögű-tojásdad, mélyen szíves, hullámos-csipkés szélű, fonáka érdes-molyhos. Egylaki faj. A porzós virágok nyúlánk fürtben állók, a termősek magányosak. Az öttagú, forrt párta fakósárga, 2–3 cm hosszú. Az öt porzó közül kettő-kettő portokja összenő, egy külön álló. A  termés tojásdad, 3–5 cm hosszú, durván serteszőrös. Érett állapotban érintésre leválik a kocsányáról és a termés levét a magokkal együtt több méteres távolságra kilövelli. Mérgező növény. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) morfológiai jellemzőkre alapuló rendszere az Ec­bal­ lium nemzetséget a tökfélék családjának Cucurbitoideae alcsaládjába, a Bryo­nieae tribuszba sorolta. Schaefer & Renner (2011) a tökfélék családjára molekuláris elemzések eredményei alapján készített rendszere is a Bryo­nieae tribuszba helyezi. Elterjedés A mediterrán térségben, Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában honos. Magyarországon néha kertekből kivadul.

2.3.10. Echinocystis nemzetség A süntök (Echinocystis lobata (Michx.) Torr. et A. Gray) a tökfélék családjának Észak-Amerikában honos faja, amely Közép-Európában elvadultan fordul elő. A süntök az Echinocystis nemzetség egyetlen faja (38. kép). Botanikai leírása A süntök egyéves liánnövény. Hajtásai 1–6, ritkán akár 8 méter hosszúra is megnőnek, szögletesek, barázdásak, szinte kopaszok. Felfelé erősen elágazók. A kacsok háromágúak. A levelek hosszú nyelűek, lemezük tenyeresen ötkaréjú, szíves levélvállal. A levélszél rövid szőrű, a levél színi 85

oldala érdes. A levélkaréjok keskeny háromszögletűek és finoman kihegyesedők. A  faj váltivarú egylaki. Virágai hattagúak. A  porzós virágok nyúlánk fürtben, a termősek egyesével fejlődnek. A  csészecimpák 1–2 milliméter hosszúak, ár alakúak. A  párta fehér, sárgásfehér. A  hat pártacimpa keskeny háromszögletű és mindkét oldalán mirigyesen, dúsan szőrös. A porzós virágok pártája 3–5, a termős virágoké 6–8 milliméter hosszú. A porzók oszlopszerűen összenőttek. Toktermése ellipszoid alakú, 3–5 centiméter hosszú, 5–6 milliméteres, lágy tüskéket visel, 4 magvú. Magjai 1,5–1,8 centiméter hosszúak, sötétbarnák. Kromoszómaszáma 2n =32. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) az Echinocystis nemzetséget a család Cucurbitoideae al­ csa­lád­já­nak Sicyeae tribuszába sorolja. Schaefer & Renner (2011) rendszerében is megtartja a helyét a Sicyoeae tribuszban. Elterjedés és termőhely Észak-Amerikában őshonos. Hazájában is gyomként lép fel folyóvölgyekben, kukorica és szójatáblákban, ahol az aratást megnehezíti. Néha síkvidéki cserjésekben és akár sövényekben is megjelenik. A természetes elterjedési területén kívül olykor dísznövényként termesztik. Közép-Európában veszélyes neofita gyomként meghonosodott. Meleg nyarú, dombvidéki, síksági területek tápanyaggazdag talajú folyópartjain gyorsan terjed.

2.3.11. Lagenaria nemzetség A nemzetség legismertebb faja a lopótök (Lagenaria siceraria), a legrégebben termesztett növényfajok közé tartozik (39. kép). Botanikai leírása Lágy szárú, évelő vagy egyéves (Lagenaria siceraria), lágyan szőrös kúszónövények. A kacs kettéágazó. A levelek szórtan állók, egyszerűek, nem vagy alig karéjosak. A levélnyél csúcsán két mirigy található. A levéllemez ovális-szíves vagy vese alakú. Egy- vagy kétlaki növények. A virágok öttagúk, magányosak vagy a porzós virágok fürtöt alkotnak. A virágszín fehér. A porzós virág kocsánya megnyúlt, a csészecsöve szűk harang alakú, 86

tölcsér formájú. A sziromlevelek szabadok, megnyúlt visszás-tojásdadok, csúcsuk kicsípett. A  porzók száma 3. A  porzószálak szabadok. A  portokok kissé forrtak vagy szabadok, megnyúltak. Az egyik portok egy, a másik kettő két-két, hullámosan görbült portokfélből (=theca =rekesz) áll. A pistillodium mirigyes. A termős virág kocsánya rövid, csészecsöve harang alakú. A termős virág csészéje és pártája a porzóséhoz hasonló. A magház tojásdad vagy hengeres. A magkezdemények száma sok, horizontális helyzetűek. A maglécek (placenták) száma 3. A bibeszál rövid. A bibék száma 3, kétkaréjúak. A kabaktermés változatos alakú, fel nem nyíló, húsos, éretten elfásodó falú, sokmagvú. A magok visszás-tojásdadok, lapítottak, határozott szélűek. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) szerint a nemzetség a Cucurbitoideae alcsalád Be­nin­ ca­seae nemzetségcsoportjába és Benincasinae szubtribuszába tartozik. Schaefer & Renner (2011) eredményei alapján is a Benincaseae tri­busz­ ban van a 6 fajt magába foglaló nemzetség helye. A Lagenaria siceraria (Molina) Standley faj két alfaját különböztetik meg: subsp. lagenaria – az afrikai és amerikai fajták és helyi válfajok. subsp. asiatica (Kobiakova) Heiser – az Ázsiából származó formák. Elterjedés A Lagenaria nemzetség hazája a trópusi és szubtrópusi Afrika. A La­ge­na­ ria siceraria a trópusokon széleskörűen elterjedt, évezredek óta termesztett faj.

2.3.12. Luffa nemzetség A tökfélék nemzetségeinek egyike a trópusokon honos Luffa nemzetség. Idetartozik a termesztett szivacstök (lásd 7. kép). Botanikai leírása A nemzetség fajai kúszó, felkapaszkodó egyéves, lágyszárú liánnövények. A leveleik egyszerűek, nyelesek. A kacsok kettő-hat ágúak. A fajok egylakiak, váltivarúak. A virágok sárgák vagy fehéresek. A porzós virágok fürtöt alkotnak. A virágkehely széles harang alakú, a csészecimpák nagyok és ép szélűek. Az öt sziromlevél szabad és épszélű. Az öt porzó csak egy-egy 87

portokfelet (theca) visel vagy három porzó van, amelyek közül az egyik egy theca-s, a másik kettőnek megvan mindkét portokfele. A porzószálak a virágkehelyben ülnek és szabadok. A  portokok ugyancsak szabadok, széles csatlójuk van. A portokfelek erősen görbültek. A termős virágok magányosak. A  magház lehet sima, bordázott, hengeres vagy tüskés. A sok magkezdemény horizontális helyzetű. A bibe háromkaréjú. A termés alakja a gömbölydedtől a hengeresig, a vége csőrös. A felülete sima, bordázott vagy tüskés. Az érett termés száraz, barna, rostos, a csúcsi részén felnyíló. A magok laposak, hosszúkás-elliptikusak. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) szerint a nemzetség a Cucurbitoideae alcsaládba tartozik, ahol egyedül alkotja a Luffeae tribuszt. Schaefer & Renner (2011) eredményei alapján a Sicyoeae tribuszban van a nemzetség helye. 7–8 faját különböztetik meg. Ezek a következők: • Luffa acutangula (L.) Roxb. (szögletes szivacstök) • Luffa aegyptiaca Mill. (hengeres szivacstök) • Luffa astorii Svenson • Luffa echinata Roxb. • Luffa graveolens Roxb. • Luffa operculata (L.) Cogn. • Luffa quinquefida (Hook. & Arn.) Seem. • Luffa sepium (G. Mey.) C. Jeffrey Elterjedés A fajok egy része Közép- és Dél-Amerikában fordul elő, mások az Óvilág trópusain: Afrikában, Arábiában, Indiában, Ázsiában, Ausztráliában és Polinéziában.

2.3.13. Melothria nemzetség A család 12 fajt magába foglaló nemzetsége Melothria. Ehető terméseiért termesztett növény a Melothria scabra Naudin (40. kép). Botanikai leírása Egylaki, lágy szárú, felkapaszkodó vagy kúszó liánok. Egyéves növények. Leveleik nyelesek, általában tenyeresen karéjosak. A kacsok egy­sze­rűek. A  porzós virágok rövid fürt vagy sátor virágzatot alkotnak. A  csésze 88

harang alakú vagy hengeres, ötkaréjú. A  párta sárga, öttagú. A  porzók száma három. Két porzó portokja két portokfélből áll, a harmadiké csak egyből. A portokfelek egyenesek vagy kissé görbültek. Csatló nem képződik. A csökevényes magház gömbölyded alakú. A termős virágok magányosak, általában a porzós virágokkal közös levélhónaljból fejlődnek. A csésze és a párta olyan, mint a porzós virágé. A magház gömbölyded vagy orsó alakú, 3 üregű. A  magkezdemények száma sok, horizontális helyzetűek. A bibeszálat az alapjánál egy gyűrű alakú lemez fogja körül. A bibék száma 3. A termés gömbölyű vagy hosszúkás. A magok száma sok, lapítottak, simák. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) morfológiai jellemzőkre alapuló rendszere a Melothria nemzetséget a tökfélék családjának Cucurbitoideae alcsaládjába, a Be­ nin­ca­seae tribuszba és annak Cucumerinae szubtribuszába sorolta. Schaefer & Renner (2011) rendszere is a Benincaseae tribuszba helyezi a nemzetséget. Elterjedés 12 fajuk Közép- és Dél-Amerika trópusi területein, illetve a Nyugat-Afrikában elterjedt.

2.3.14. Momordica nemzetség A tökfélék családjának 60 fajt magába foglaló nemzetsége Momordica. Ehető terméseikért termesztett növények a Momordica charantia L. és a M. balsamina L. (lásd 9. és 41. kép). Botanikai leírása A nemzetség fajai egyéves vagy évelő, lágyszárú vagy kissé cserjésedő kúszónövények, ritkán kis cserjék, olykor gumósan megvastagodott gyökérrel vagy rizómával. Egy-vagy kétlakiak. Leveleik épek vagy tenyeresen (3–7–15 levélkéből) összetettek. A kacsok egyszerűek vagy a csúcsukon kettéágazók. A porzós virágok magányosak vagy ernyőben, fürtben, bugában fejlődnek, alattuk gyakran egy kerek murvalevéllel. A termős virágok magányosak. A párta harang, hengeres alakú vagy zigomorf. A virág öttagú, szabad szirmú, fehér, sárga, krémszínű vagy zöldes, a közepe általában fekete. A porzók száma 3 vagy 2, a vacokcső alsó feléhez forrtak. 89

A  porzószálak szabadok. Két porzó portokja kétrekeszű, a harmadiké csak egy. A pollen nagyméretű, 3-kolporát, felszíne hálózatos. A termés kicsi vagy nagyméretű, orsó, tojásdad, ovális vagy gömbölyded alakú. A  felülete általában tüskés, bibircses, szárnyas vagy recés. A  termésfal 3 kopáccsal vagy szabálytalanul felnyíló, vagy zárva maradó. A  termés sok vagy kevés magvú. A magok színe sárga, barna vagy fekete. Gyakran fehér, sárga vagy piros magköpeny (arillusz) borítja őket. Alakjuk gömbös vagy lapított. A maghéj sima vagy változatos díszítésű, a széle gyakran barázdált. Több fajuk virágolajokat termel és speciális beporzók, a Ctenoplectrini nemzetségbe tartozó méhek porozzák be őket. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) rendszere a nemzetséget a Cucurbitoideae alcsalád Jo­ lif ­fi eae nemzetségcsoportjába és Thladianthinae subtribusába sorolta. Schae­fer & Renner (2011) rendszerében önálló tribusként Momordiceae néven jelenik meg, ahová egyetlen nemzetség 60 faja tartozik. Elterjedés Afrika, Arábia, Ázsia és Északkelet-Ausztrália trópusi és szubtrópusi területein elterjedtek.

2.3.15. Sechium nemzetség A Sechium a tökfélék családjába tartozó, húsos termésű nemzetség. Az egymagvútök (Sechium edule) termesztése a trópusi és szubtrópusi térségben elterjedt (42. kép). Botanikai leírása Lágyszárú, kúszó, évelő növények. A  gyökereik gumósak. Az ágkacsok 3–5 ágúak. A  levéllemez szíves alakú, hártyás. Egylaki növények. A  virágok fehér színűek, öttagúak. A porzós virágok fürtvirágzatot alkotnak. A csészecsövük félgömb alakú. A szirmok oválisak, lándzsásak, csúcsuk hegyes. A porzók száma 3, a csészecső alapjához kapcsolódnak. A porzószálak forrtak, a portokok szabadok. Két porzónak két, a harmadiknak egy portokfele (theca) van. A portokok csavarodottak. A termős virágok magányosak vagy párosával állók, általában ugyanabban a levélhónaljban fejlődnek, mint a porzósak. A csésze és a párta a porzós virágéval egyező. A magház orsó alakú, együregű, serteszőrös. A bibeszál rövid. A bibe 90

ötkaréjú, lebenyei visszahajlók. Magkezdemény egy, lecsüngő. A termés visszástojásdad alakú, húsos, a csúcsa barázdált. Termésenként egy nagy, ovális, lapított, fás mag fejlődik. A sziklevelek nagyok. Rendszerezése A Sechium nemzetség mintegy 11 fajt foglal magába, amelyek besorolása az utóbbi évtizedben többször változott. C. Jeffrey (2005) a nemzetséget a Cucurbitoideae alcsalád Sicyeae tribuszába, annak Sicyinae szub­tri­bu­ szá­ba sorolja. Korábban, a 90-es években a nemzetséget két, a Sechium és a Frantzia fajcsoportra osztották. A  két szekció megkülönböztethető a virágok nektáriumainak morfológiája és a porzók elrendeződése alapján. A Sechium nemzetség rendszere (JEFFREY et al. 1990 alapján) Sechium szekció S. compositum (J. D. Smith) C.Jeffrey S. chinantlense Lira & Chiang S. edule (Jacq.) Swartz, chayote-ként ismert   S. e. ssp. edule Amerikában, Afrikában, Ázsiában termesztett alfaj. Az aztékok és a mayák már a spanyol és portugál gyarmatosítás előtt ismerték és termesztették.    S. e. ssp. sylvestre Dél-Mexikóban elterjedt vadon növő alfaj. S. hintonii (P. G. Wilson) C. Jeffrey S. tacaco (Pittier) C. Jeffrey: A S. edule mellett a másik, Costa Rica-ban termesztett faj. S. talamancense (Wunderlin) C. Jeffrey Frantzia szekció S. panamense (Wunderlin) Lira & Chiang S. pittieri (Cogn.) C. Jeffrey S. venosum (L.D.Gómez) Lira & Chiang S. villosum (Wunderlin) C. Jeffrey Schaefer & Renner (2011) rendszerében a Sechium nemzetség önállósága megszűnik. A  fajok nagyobb része a Sicyos nemzetségbe kerül átsorolásra, míg a Frantzia szekció fajai önálló nemzetségként jelennek meg. A Sicyos és a Frantzia nemzetségek a Sicyoeae tribusba tartoznak. Elterjedés A nemzetség vadon élő fajai Mexikóban és Közép-Amerikában fordulnak elő. 91

2.3.16. Sicyos nemzetség Botanikai leírása Egylaki, felkapaszkodó liánnövények, 2–3 ágú kacsokkal. A levelek szórtan állók és tagoltak. Az öttagú virágok egyivarúak. A  porzós virágok fürtben, a termősek általában fejecskében állnak. A csészecső harang formájú. A párta harang vagy kerék alakú. Az öt porzó porzószálai oszlopszerűen összenőttek, a portokok szabadok. A termés 1–2 cm-es, szőrös vagy tüskés, egymagvú bogyó. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) rendszere a nemzetséget a Cucurbitoideae alcsalád Si­ cyeae tribuszába, a Sicyinae szubtribuszba sorolta. Schaefer & Renner (2011) rendszerében a Sicyoeae tribuszba tartozó nemzetség jelentősen kibővülve jelenik meg, magába foglalva a korábban önálló Microsechium, Si­cyo­caulis, Sicyosperma, Parasicyos, Sechium és Sechiopsis nemzetségeket. Így a nemzetség fajszáma 75-re nőtt. Elterjedés Fajaik Észak-Amerikától Argentínáig és a Hawai-szigeteken fordulnak elő. Magyarországon az észak-amerikai eredetű, egyéves gyepűtök (Sycios an­gulatus L.) itt-ott elvadulva sövényekben, üde gyomtársulásokban jelenik meg. Levelei rövid szőrűek, karéjos-hasadtak, a karéjok hegyesek, a levélszél fogacskás. Az öttagú párta 5–6 mm, sárgás vagy zöldesfehér színű. Porzós virágai hosszú kocsányú fürtben állók, a termősek fejecskét alkotnak. A termése 1–1,5 cm hosszú, tojásdad, tüskés, egymagvú bogyó. 1–5 m-re is elfut.

2.3.17. Telfairia nemzetség Telfairia a család egyik kis nemzetsége három fajjal a trópusi Afrikában. Két faját regionálisan élelmiszernövényként termesztik. Botanikai leírása Kétlaki liánok, amelyek akár 30 m hosszúra is megnőhetnek. Leveleik ölbefogottan összetettek, 3–7 levélkéből állnak, a kacsok kettéágazók. A pálhák hiányoznak. 92

A virágok nagyok, bíborszínűek. A porzós virágok sokvirágú fürtökben állnak. A vacokcső rövid és széles, a csészecimpák fogazottak. Az öt szabad sziromlevelet, hosszú, szálas rojtok díszítik. Három vagy öt porzójuk van. Az ötporzós fajok porzói két portokfelet viselnek, a három porzósoknál két porzó két theka-s, egy pedig egy portokfelet visel. A porzók szabadok, a pártacsövön ülnek. A  portokfelek egyenesek vagy enyhén görbültek. A termős virágok magányosak. Virágtakarójuk a porzós virágéhoz hasonló. A magház bordázott. A sok magkezdemény horizontális helyzetű. A bibe háromkaréjú. A termés nagy, húsos, bordázott és sokmagvú, 10 hosszan lefutó kopáccsal nyílik. A magok nagyok, széles oválisak, kerekdedek és laposak, a rostos belső termésfalba ágyazódnak. Rendszerezése C. Jeffrey morfológiai jellemzőkre alapuló rendszere a Telfaria nemzetséget a tökfélék családjának Cucurbitoideae alcsaládjába, a Joliffieae tri­ busz­ba helyezte, amelyben az Odosicyos nemzetséggel a Telfairiinae al­ nem­zet­ség­cso­por­tot képezi. Schaefer & Renner (2011) rendszerében a Tel­fai­ria a leszűkített Joliffieae tribuszba tartozik. A nemzetségbe három fajt sorolnak: • Telfairia batesii Keraudren – csak a Kamerunból származó típuspéldánya ismert. • Telfairia occidentalis Hook. f. – a trópusi Nyugat-Afrikától a Kongómedencéig ismert. • Telfairia pedata (Sims) Hook. – a trópusi Kelet-Afrikában Tanzániától Dél-Mozambikig fordul elő.

2.3.18. Thladiantha nemzetség Botanikai leírása Évelő, lágy szárú, felkapaszkodó, kúszó vagy heverő szárú liánnövények. A gyöktörzsük általában gumósan vastagodott. A szárak érdesek. A kacsok egyszerűek vagy elágazók. Kétlakiak. A levelek szórtan állók, általában egyszerűek, épek, nagyon ritkán 3–7 levélkéből tenyeresen összetettek. A levéllemez szíves, a széle fogazott. A porzós virágok fürtös vagy bogas virágzatban, ritkán magányosan fejlődnek. A csészecsövük széles harang alakú. Az öt csészecimpa egyenes, lándzsás, ovális-lándzsás, hos�93

szúkás, 1-3 erű. Az öttagú párta sárga színű, harang alakú. A  szirmok megnyúltak, széles oválisak, visszás-tojásdadok, általában 5–7 erűek, épek. A porzók száma öt. A porzók szabadok, gyakran 2–2 párokat alkot és egy külön áll. A  porzószálak rövidek. A  portokok megnyúltak vagy tojásdadok, mindegyik egy rekeszű. A rekeszek függőlegesek. A magház csökevénye makkszerű. A termős virágok magányosak vagy 2–3 sorakozik egy rövid kocsányon. A  csészéjük és a pártájuk a porzós virágéhoz hasonló. A magház tojásdad, megnyúlt vagy orsó alakú, sima vagy bibircses. A magkezdemények száma sok, horizontális helyzetűek. A három bibeszál szabad. A  bibék száma 3, kétkaréjúak, vese alakúak. A  kabaktermés lédús, húsos, fel nem nyíló, sima vagy bibircses, bordázott vagy bordátlan. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) a nemzetséget a Cucurbitoideae alcsalád Joliffieae nemzetségcsoportjába és annak Thladianthinae szubtribuszába sorolta. Schae­fer & Renner (2011) rendszerében a nemzetség az önálló Thla­ dian­theae tribuszba tartozik. Elterjedés Mintegy 25 fajuk a Himalájában és Dél-Ázsiában fordul elő. Magyarországon a kínai eredetű bozontos kabakpityóka (Thladiantha dubia Bunge) meghonosodott és itt-ott elvadulva sövényekben, üde gyomtársulásokban fordul elő. Levelei szíves vállúak, kerekdedek, hegyes csúcsúak, fonákuk bozontos. Virágai 1–3-asával állók. A csésze keskeny-lándzsás, visszahajló, a párta élénksárga, 2–3 cm hosszú. Az 5 porzó szabad. Termése 4–5 cm hosszú, tojásdad, éretten pirosodó, elálló szőrű. Termete 1–4 m.

2.3.19. Trichosanthes nemzetség A Trichosanthes a család ázsiai nemzetsége kereken 100 fajjal. Gazdasági jelentősége a kígyótöknek (Trichosanthes cucumerina) van (43. kép). Botanikai leírása Kisebb-nagyobb termetű kúszónövények, elsősorban évelők, ritkán egyévesek. A kacsok 2-5, ritkán akár 9 ágúak, csak kivételes esetben egyszerűek. A növények kétlakiak, ritkábban egylakiak. A leveleik egyszerűek, tagolatlanok vagy tenyeresen tagoltak (karéjosak, hasadtak, osztottak), 94

vagy 3–5 levélkéből összetettek. A levélszélen elszórtan apró, nagyjából 1 mm-es fogacskák ülnek. A levelek többnyire mirigyesek. A virágok egyivarúak. A sziromlevelek általában finoman szőrözöttek, fehérek, ritkán rózsaszínű vagy piros erezetűek. A szirmok széle hosszú rojtos és szőrös. A porzós virágzatokban a virágok ritkásan állók, általában kocsányos fürtvirágzatban, néha egy-egy magányos virág is megjelenik a lomblevelek hónaljában. A virágok kocsányosak. Pálhalevelek többnyire vannak, mirigyesek vagy csupaszok. A vacok cső alakú, a szája általában kiszélesedő és a belső oldala szőrözött. Az öt csészelevél épszélű, fogazott, vagy karéjos. A párta öttagú, forrt és mélyen osztott vagy szabad. A porzószálak szabadok és rövidek. A portokok közül kettő két portokfélből áll, a harmadiknak egy portokfele van. A portokok általában egy hosszúkás synandriumhoz kapcsolódnak. A magház csökevénye a vacokcső alapjánál látható. A termős virágok a szárcsomókon mindig magányosak. A virágtakaró megegyezik a porzós virágéval. A magház gömbölyded, ellipszoid vagy megnyúlt, sok magkezdeményt tartalmaz. A bibeszál vékony, a bibe mélyen három (öt) karéjú. A sztaminódiumok hiányoznak. A termések lecsüngő kabakok, tojás, ellipszoid vagy gömbölyded alakúak, ritkábban hengeresek. 3–15 cm hosszúak, csak a Trichosanthes cu­ cu­merina var. anguina-é éri el az 1 méteres hosszúságot. Belül húsosak, lédúsak. A külső termésfal bőrnemű, fásodó, vörösestől a zöldesig, világosabb csíkokkal. A felszíne sima, kopasz vagy szőrös. A középső termésfal fehértől a sárgásig, néha rostos. A terméshús zöldes-fekete, fehér, vagy vöröslő. A  sok mag többnyire szorosan helyezkedik el. A  formájuk nagyon változatos: kissé vagy erősen lapítottak, vagy a két oldaluk duzzadt. A peremük ép, csipkézett, vagy hullámos, a felszíne nem vagy alig mintás. Rendszerezése C. Jeffrey (2005) szerint a Cucurbitoideae alcsalád Trichosantheae tribuszának Trichosanthinae altribuszát alkotják a Gymnopetalum nemzetséggel együtt. Kereken 100 fajával a család legfajgazdagabb nemzetsége. Schaefer & Renner (2011) vizsgálati eredményeik alapján a nemzetséget átsorolta a Sicyoeae tribuszba.

95

Elterjedés A nemzetség Dél-, Délkelet- és Kelet-Ázsiától a trópusi Ausztráliáig és a Fidzsi-szigetekig elterjedt. Felhasználás A kígyótök mellett számos fajt Kínában gyógynövényként használnak. Ilyenek a • Trichosanthes dioica Roxb. – egy kétlaki kúszónövény évelő gyöktörzzsel. Dél-Ázsiában nő vadon és termesztik is. Az éretlen terméseket zöldségként és eltevéshez használják. A termés sima, hos�szúkás 8–12 cm hosszú. Vizelethajtó, hashajtó és szíverősítő hatású. Hörgőgyulladás, epebántalmak és láz esetén is használják. • Trichosanthes bracheata (Lam.) Voigt egy kétlaki, évelő kúszónövény. A terméseit asztma ellen és fülfájásra, valamint hashajtóként használják. Lereszelve, kókuszolajjal összekeverve sebekre teszik. • Trichosanthes cordata Roxb. – a gyökérgumóit erősítőszerként használják, lép- és májnagyobbodás esetén. A lereszelt gyökér és kókuszolaj keverékét a leprafekélyek kezelésére használják. • Trichosanthes nervifolia L. – erősítőszerként és lázcsillapítóként használják. A terméseket fogfájásnál is alkalmazzák. • Trichosanthes wallichiana Wight: a megőrölt leveleket külsőleg, vetélést követően alkalmazzák. Az érett terméseket ópiummal keverve méregként használják.

Fejezetben felhasznált irodalmak Ajayi, S.A., Dulloo, M.E., Vodouhe, R.S., Berjak, P., Kioko, J.I. (2007): Conservation status of Telfairia spp. in sub-Saharan Africa. In: R. Vodouhe, K. Atta-Krah, G.E. Achigan-Dako, O. Eyog-Matig, H. Avohou (Hrsg.): Plant Genetic Resources and Food Security in West and Central Africa. Biodiversity International 2007, ISBN 978-92-9043-750-5 Andres, T.C. (2000): Searching for Cucurbita germplasm: collectin more than seeds. In: KTRZIR, N, PARIS, H.S.: Proceedings of 7th EUCARPIA Meeting on Cucurbit Genetics and Breeding. Acta Horticulturae, 510:191-198. ISBN 90-6605-852-8 Art-Eintrag in der African Flowering Plants Database, (letöltve: 2008. április 7.) Chigumira Ngweruma, F., Grubben, G.J.H. (2004): Cucurbita maxima Duchesne. [Internet] Record from Protabase. Grubben, G.J.H. & Denton, O.A. (Editors). PROTA (Plant Resources of Tropical Africa / Ressources

96

végétales de l’Afrique tropicale), Wageningen, Netherlands. < http://database.prota.org/search.htm>. Accessed 6 September 2011. Decker, D.S. (1988): Origin(s), Evolution, and Systematics of Cucurbita pepo. (Cucurbitaceae). Economic Botany, 42:4-15. Decker-Walters, D.S., Staub, J.E., Chung, S.M., Nakata, E., Quemada, H.D. (2002): Diversity in Free-living Populations of Cucurbita pepo (Cucurbitaceae) as Assessed by Random Amplified Polymorphic DNA – Systematic Botany 27(1):19-28. Decker-Walters, D.S., Walters, T.W., Cowan, C.W., Smith, B.D. (1993): Isozymic characterization of wild Populations of Cucurbita pepo Ethnobiol. 13(1): 55-72. http://ethnobiology.org/sites/default/files/pdfs/JoE/13-1/ Decker-Walters.et.al.pdf Duyfjes, B.E.E., Pruesapan, K. (2004): The genus Trichosanthes L. (Cucurbitaceae) in Thailand. Thai Forrest Bulletin, 32:76–109. Fischer, M.A., Oswald, K., Adler, W. (2008): Exkursionsflora für Österreich, Liechtenstein und Südtirol. Dritte Auflage, Land Oberösterreich, Biologiezentrum der OÖ Landesmuseen, Linz 2008, ISBN 978-3-85474187-9 Fl. China 19: 46. 2011. 23. SECHIUM P. Browne http://flora.huh.harvard.edu/ china/PDF/PDF19/Sechium.pdf (2011. 09. 17.) Fl. China 19: 46–47. 2011. 24. MELOTHRIA Linnaeus http://flora.huh.harvard. edu/china/PDF/PDF19/Melothria.pdf (2011-09-16) Fl. China 19: 53. 2011. 31. LAGENARIA Seringe http://flora.huh.harvard.edu/ china/PDF/PDF19/Lagenaria.pdf Flora of China 19: 21–28. 2011. 11. THLADIANTHA Bunge http://flora.huh. harvard.edu/china/PDF/PDF19/Thladiantha.pdf Frohne, D., Jensen, U. (1992): Systematik des Pflanzenreichs unter besonderer Berücksichtigung chemischer Merkmale und pflanzlicher Drogen. 4 Auflage. Gustav Fischer, Stuttgart, Jena, New York 1992, ISBN 3-43720486-6.  Grebenscikov, I. In Mansfeld, R. (Eds. J. Schultze-Motel) (1986): Cucurbitaceae in Verzeichnis landwirtschaftlicher und gartnerischer Kulturpflanzen (ohne Zierpflanzen) – 2. Auflage, Akademie-Verlag Berlin and Springer-Verlag New York; Heidelberg; Berlin; Tokyo, 938-947. ISBN 3-540-15966-5 Grubben, G.J.H., Chigumira Ngwerume F. (2004): Cucurbita moschata Duchesne. [Internet] Record from Protabase. Grubben, G.J.H. & Denton, O.A. (Editors). PROTA (Plant Resources of Tropical Africa), Wageningen,

97

Netherlands. < http://database.prota.org/search.htm>. Accessed 6 September 2011. Guha, J., Sen, S.P. (1998): Physiology, biochemistry and medicinal importance. In: N.M. NAYAR, T.A. MORE: Cucurbits. Science Publishers, Enfield 97127. ISBN 1-57808-003-7 Hanelt, P. (eds.) (2001): Mansfeld’s Encyclopedia of Agricultural and Horticultural Crops (except ornamentals) – 1. Engl. ed., Springer-Verlag Berlin; Heidelberg; New York, 1545. ISBN 3-540-41017-1 Hegi, G. (1918): Cucurbitaceae in Illustrierte Flora von Mittel-Europa VI. Band, 1. – J. F. Lehmanns Verlag, München, 311-328. Jeffrey, C. (2005): A new System of Cucurbitaceae. Bot. Zhurn., 90:332-335. Jeffrey, C., BATES, D.M., ROBINSON, R.W. (eds.) (1990): Biology and Utilization of the Cucurbitaceae. Cornell University Press, Ithaca. Katzir, N., Tadmor, Y., Tzuri, G., Leshzeshen, E., Mozes-Daube, N., Danin-Poleg, Y., Paris, H.S. (2000): Further ISSR and preliminary SSR analysis of relationships among accessions of Cucurbita pepo. In: KATZIR, N., PARIS, H.S.: Proceedings of 7th EUCARPIA Meeting on Cucurbit Genetics and Breeding. Acta Horticulturae, 510:433-439. ISBN 90-6605852-8 Király G. (ed.) (2009): Új magyar füvészkönyv, Magyarország hajtásos növényei, Határozókulcsok – Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság. 293-294. ISBN 978-963-87082-8-1 Kocyan, A., Zhang, L-B., Schaefer, H., Renner, S.S. (2007): A multilocus chloroplast phylogeny for the Cucurbitaceae and its implications for character evolution and classification. Molecular Phylogenetics and Evolution, 44: 553-577. Kruse, J. (1973): Cucurbitales in Urania Pflanzenreich, Höhere Pflanzen 2. – Urania Verlag, Leipzig, Jena, Berlin. ISBN 963-280-083-4 Lira Saade, R., Montes Hernández, S. (1994): Cucurbits. In: Hernández Bermejo, J.E. & León, J. (Editors). Neglected crops: 1492 from a different perspective. Plant Production and Protection Series No. 26. FAO, Rome, Italy. pp. 63–77. Meeuse, A.D.J(1962): The Cucurbitaceae of Southern Africa in: Bothalia 8:95106. Messiaen, C.-M., Fagbayide, J.A. (2004): Cucurbita pepo L. [Internet] Record from Protabase. Grubben, G.J.H. & Denton, O.A. (Editors). PROTA (Plant Resources of Tropical Africa), Wageningen, Netherlands. < http://database. prota.org/search.htm>. Accessed 6 September 2011.

98

Nair, P.K.K., Satheesh, R. (1998): Palynology. In: N.M. Nayar, T.A. More: Cucurbits. Science Publishers, Enfield 85-95. ISBN 1-57808-003-7 Nayar, N.M., More, T.A. (1998): Cucurbits. Science Publishers, Enfield, ISBN 1-57808-003-7 I Office of International Affairs (Hrsg.): Lost Crops of the Incas: Little-Known Plants of the Andes with Promise for Worldwide Cultivation. National Academy Press 1989, S. 204. ISBN 0-309-07461-4 (online) Olson, M.E. (2003): Stem and leaf anatomy of the arborescent Cucurbitaceae Dendrosicyos socotrana with comments on the evolution of pachycauls from lianas. Plant Systematics and Evolution, 239:199–214. Piperno, D.R., Stothert, K.E. (2003): Phytolith Evidence for Early Holocene Cucurbita Domestication in Southwest Ecuador. Science, 299:1054-1057. Pitrat, M. Chauvet, M., Foury, C. (1999): Diversity, history and production of cultivated cucurbits. In: K. Abak, S. Büyükalaca: Proceedings of the First International Symposium on Cucurbits. Acta Horticultae, 492:21-29. ISSN 0567-7572 Renner, S.S., Schaefer, H., Kocyan, A. (2007): Phylogenetics of Cucumis (Cucurbitaceae): Cucumber (C. sativus) belongs in an Asian/Australian clade far from melon (C. melo) BMC Evolutionary Biology 7:58. Robinson, R.W., Decker-Walters, D.S. (1997): Cucurbits. CAB International, Wallingford. ISBN 0-85199-133-5 (botanikai jellemzők, növekedés és fejlődés, felhasználás) Saade, R.L. (1996): Chayote Sechium edule (Jacq.) Sw. Promoting the conservation and use of underutilized and neglected crops. 8. Institute of Plant Genetics and Crop Plant Research, Gatersleben/International Plant Genetic Resources Institute, Rom. ISBN 92-9043-298-5 online verfügbar als PDF. Saade, R.L. (2009): Cyclanthera. In: Flora Mesoamericana, abgerufen 5. Jänner 2009. Sanjur, O.I., Piperno, D.R., Andres, T.C., Wessel-Beaver, L. (2002): Phylogenetic relationships among domesticated and wild species of Cucurbita (Cucurbitaceae) inferred from a mitochondrial gene: Implications for crop plant evolution and areas of origin. www.pnas.org/ content/99/1/535.full.pdf Schaefer, H. (2007): Cucumis (Cucurbitaceae) must include Cucumella, Dicoelospermum, Mukia, Myrmecosicyos, and Oreosyce: a recircumscription based on nuclear and plastid DNA data. Blumea, 52:165– 177.

99

Schaefer, H., Renner, S.S. (2011): Phylogenetic relationships in the order Cucurbitales and a new classification of the gourd family (Cucurbitaceae) Taxon, 60 (1): 122–138. Schaefer, H., Telford, I.R.H., Renner S.S. (2008): Austrobryonia (Cucurbitaceae), a New Australian Endemic Genus, is the Closest Living Relative to the Eurasian and Mediterranean Bryonia and Ecballium. Systematic Botany, 33:125–132. Seybold, S. (Hrsg.): Schmeil-Fitschen interaktiv (CD-Rom), Quelle & Meyer, Wiebelsheim 2001/2002, ISBN 3-494-01327-6 (Jellegek) Smith , B.D. (2006): Eastern North America as an independent center of plant domestication – Edited by Joyce Marcus, University of Michigan, Ann Arbor, MI, http://www.pnas.org/content/103/33/12223.full Szalva P. (1985): Díszzöldségek és egyéb kiskerti növénykülönlegességek – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 222-250. Teppner, H. (2004): Notes on Lagenaria and Cucurbita (Cucurbitaceae) – Review and New Contributions. Phyton (Horn Austria), 44(2): 245-308. Ternes, W. (2005): Lebensmittel-Lexikon, Behr’s Verlag DE, 2005, S. 1011, ISBN 3-89947-165-2 Terpó A. (1987): Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival II. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 506-513. Tutin, T.G., Heywood, V.H., Burges, N.A., Moore, D.M., Valentine, D.H., Walters, S.M., Webb, D.A. (1968): Cucurbitaceae in Flora Europaea, Volume 2. Rosaceae to Umbelliferae – Cambridge at the University Press, 297-299. Wunderlin, R.P. (1978): Flora of Panama, Part IX, Family 182: Cucurbitaceae. Annals of the Missouri Botanical Garden, 65:285-368. Zhang, L.B., Simmons, M.P., Kocyan, A., Renner, S.S. (2006): Phylogeny of the Cucurbitales based on DNA sequences of nine loci from three genomes: Implications for morphological and sexual system evolution. Molecular Phylogenetics and Evolution, 39:305-322. http://www.bigpumpkins.com http://www.kuerbis.net/pflanze/bio/Kuerbisgewaechse.htm http://de.wikipedia.org/wiki/Coccinia; Cucurbita_argyrosperma; FeigenblattKürbis; Gartenkürbis ; Moschus-Kürbis; Riesen-Kürbis; Sechium; Stachelgurke; Telfairia; Trichosanthes; Wachskürbis; Zaunrüben, Momordica http://encyclopedia2.thefreedictionary.com/Thladiantha http://www.ars-grin.gov http://www.mobot.org/MOBOT/research/Apweb/

100

http://www.theplantlist.org/browse/A/Cucurbitaceae/Sicyos/ (2011-09-13) http://www.theplantlist.org/browse/A/Cucurbitaceae/Thladiantha http://www.umsl.edu/~renners/Schaefer&Renner_Cucs_Taxon2011.pdf

101

3. A   tökfélék ökológiai igényei (Kappel Noémi)

A fajok ökológiai igényén az életfenntartáshoz szükséges környezeti tényezőket értjük. A  tökfélék származásukból adódóan a melegigényes zöldségfajok közé tartoznak, sikeres termesztésükhöz legalább 4–5 fagymentes hónap szükséges. Tápanyagigényesek, a vetésforgóban a frissen trágyázott szakaszba kerülve a szervestrágyázást meghálálják. Mélyre hatoló gyökérzetükkel jól hasznosítják a talaj vízkészletét, magas termésátlagokat és jó minőségű termést viszont csak öntözéssel érhetünk el. A tökfélék hőigénye Hőigényük nagy, hőoptimumuk a Markov-Haev-féle besorolás szerint alapvetően 25±7 °C, a sütőtököknél 22±7 °C. Fagy- és hidegérzékenyek. Legjobban magas hőmérsékleten fejlődnek, a fagyokat nem viselik el. A magok csírázása 15 oC-on már megindul, de ilyenkor akár még 14 napig is elhúzódhat. Lendületes csírázáshoz 29–32 oC-os hőmérsékletet igényelnek. Termesztéskor a magvetés időpontjának megválasztásakor ezt vegyük figyelembe. A hideg, nedves talajba elvetett magok még a csírázás esetleges megindulása előtt elrothadnak. A gyökerek legjobban a 20 o C-os talajban fejlődnek. Termesztésnél ezért javasolt a talajtakaró fólia alkalmazása, amivel növelhető a talaj hőmérséklete, ezáltal a koraiság és a termésmennyiség. A levegő hőmérséklete befolyásolja a vegetatív növekedést, a virágzást és a terméskötődést. Fejlődésükhöz optimális hőmérséklet nappal 23–29 o C, éjszaka 15–21 oC. 10 oC alatt a növények fejlődése lelassul, leáll, az 5 oC alatti hőmérséklet pedig jó néhány napos késést okozhat az érésben. Az akár csak egy óráig tartó 0 oC fok alatti hőmérséklet elpusztíthatja a nö102

vényeket. Az egyes fajok hőigénye viszont elég eltérő lehet. A Cucurbita ficifolia, a Cucurbita maxima és a Cucurbita pepo jobban tolerálják az alacsonyabb hőmérsékletet is. Az alacsony hőmérsékletnek a virágzásra és a termékenyülésre kedvezőtlen lehet a hatása. A tökfélék egylaki növények, a termős és a porzós virágok ugyanazon az egyeden fejlődnek. Normális esetben a nővirágok előtt először hímvirágok képződnek. A hosszabb ideig tartó alacsony hőmérsékletre (22 oC alatt) a termesztett tökfélék csak hímvirágok képzésével reagálnak, így termés nem képződik. Vannak olyan nyári tökfajták is, amelyek az alacsony hőmérséklet hatására, főleg ha ez rövidebb megvilágítással is párosul, csak nővirágokat fejlesztenek. Hímvirágok és így pollen hiányában a megtermékenyülés azonban elmarad. Amikor a hőmérséklet és a megvilágítottság elkezd növekedni, a folyamat megfordul. Túlságosan magas hőmérsékletnél pedig már csak hímvirágok képződnek. A hőmérséklet hatással van a pollenzsák felnyílására is, minimális hőmérséklet alatt a pollenek mozgása gátolt. Egyes tökfajtáknál pedig túl magas hőmérséklet (22 oC éjjel, 32 oC nappal) esetén a nővirágok elhervadnak és elpusztulnak már a virágzás előtt. A hímvirágok ilyenkor normálisan fejlődnek és megfelelően nyílnak, a nővirágok viszont a termékenyülés előtt abortálódnak. A tenyészidőszak hosszát a hőmérsékleti viszonyok határozzák meg. A tervezett vetési vagy ültetési időnél is ezt kell figyelembe venni. Korai kiültetéseknél a kezdetben hosszabb ideig tartó alacsonyabb hőmérséklettel, késői ültetéseknél pedig esetleg a tenyészidő végén fellépő túl magas hőmérséklettel kell számolnunk. Tökfélék fényigénye A tökfélék egy része hosszúnappalos, tehát a virágzás indukciójához napi 12 óránál hosszabb megvilágítást igényelnek. Vannak azonban olyan fajok is pl. a Cucurbita ficifolia és a Sechium, ahol a hosszúnappalos megvilágítottság gátolja a virágképződést. Más részük nappalközömbös. Csírázáskor a magok érzékenyek a fényre. Szikleveles korban viszont a gyenge fényellátottság hatására nagyon könnyen megnyúlik a növények szára. A fény erősségének a tökfélék produktivitásában is alapvető a szerepe. A túl alacsony fényintenzitás gyenge terméskötődést okoz.

103

Tökfélék vízigénye A kabakosokra általánosan jellemző a nagy, kiterjedt hajtásrendszer és ennek a nagyméretű zöldtömegnek a párologtatása igen jelentős. A termések is nagy mennyiségű vizet tartalmaznak. A tökfélék mélyen gyökeresedő növények, ezért a száraz körülményeket is elég jól elviselik. Azonban a hosszan tartó szárazság gyenge kötődést és kisméretű terméseket eredményez. Egyes fajok a túlzottan nedves gyökérkörnyezetet is jól tolerálják. A vízfelvétel fokozására járulékos gyökereket is tudnak fejleszteni. A nyári tökök érzékenyebbek a szárazságra, mivel a termések szedése a kötődés után néhány nappal történik. Elegendő víz nélkül a termések fejlődése nem lesz megfelelő. Termesztésük ezért öntözés nélkül nem gazdaságos. Szabadföldön a téli (sütő-) tököket zömében öntözés nélkül termesztik. Amennyiben azonban van rá lehetőség, virágzáskor és a termések növekedésekor célszerű hetente öntözni. Súlyos vízhiány első tünetei a leveleken jelentkeznek, az idősebb levelek és a fejlődő termések vége kifakul. A vízstressz viszont minden fontos növényélettani folyamatot befolyásol, a fotoszintézistől kezdve a szénhidrátok képződéséig. Tökfélék talaj- és tápanyagigénye Talaj iránt nem kifejezetten igényesek, de legjobban könnyen melegedő, humuszban gazdag, középkötött és jó levegőzöttségű, 6,5–7,5-es pH-jú talajokon termeszthetőek. Az enyhén savanyú (5,8–6,7 pH) talajok is kedvezőek a számukra. Szinte valamennyi talajtípus megfelelő, de legkedvezőbbek a jó vízgazdálkodású talajok, amelyekben a gyökerek könnyen le tudnak hatolni legalább 1 méteres mélységig. A homokos-vályog talajon fejlődnek a legjobban. Tápanyagigényük nagynak mondható, a nyári tökök fajlagos tápanyagigénye nitrogénből 3,7–4 kg/t, foszforból (P2O5) 0,9–1 kg/t, káliumból (K2O) 4 kg/t. A téli tökök fajlagos tápanyagigénye nitrogénből 4,2 kg/t, foszforból (P2O5) 1 kg/t, káliumból (K2O) 6,6 kg/t. A nitrogén túlzott adagolása a minőség romlásával járhat. A szervestrágyázást meghálálják.

104

Környezeti tényezők hatása a tökfélék növekedésére és fejlődésére A magnyugalmi állapot sok vad fajnál előfordul, de a legtöbb termesztett fajnál ez nem okoz komoly problémát. A  magnyugalmi állapot néhány esetben a frissen betakarított terméseknél jelentkezhet, de ez viszonylag könnyen megszakítható a termések egy hónapos utóérlelésével, tárolásával. A 15 oC fok alatti hőmérséklet erősen gátolja a csírázás megindulását. Megfelelő körülmények között (alacsony fényintenzitás, 25–30 oC-os hőmérséklet, megfelelő nedvesség-tartalom) a kabakosok magja 2 nap, de maximum 2 hét alatt kicsírázik, ha nincs nyugalmi stádiumban. Ideális körülmények között a tökfélék rendkívül gyorsan növekednek. A lopótök szára akár 60 cm-t is tud hosszabbodni 24 óra alatt. A gyökérzetük fejlődése is igen intenzív, naponta 6 cm-t is nőhetnek. A biomasszatermelés mértéke az egyes fajok és fajták között azonban eltérő. Ezt nagyban befolyásolják a termesztési körülmények (állománysűrűség, öntözés, tápanyag-utánpótlás), valamint a környezeti tényezők. A bokor habitusú Cucurbita pepo fajokban a giberellin növényi hormon bioszintézise gátolt. Amennyiben az ilyen fajokat gibberellinsavval kezeljük (3–4,5 mmol l-1) az internódiumok hossza megközelíti a kúszó fajok hajtásrendszerének a méretét. A  bokor habitusú változatok kiszelektálása a C. maxima esetén is célja a nemesítőknek, mivel a determinált növekedésű egyedek jobb tulajdonságokkal rendelkeznek (kiegyenlített növekedés, jobb alkalmazkodás a nagyobb állománysűrűséghez, nagyobb produktivitás). A kabakosok virágzásbiológiáját nagyban befolyásolják a környezeti tényezők is. Az ivari jelleg kialakulása nem csupán genetikai szabályozás alatt áll, hanem a hormonháztartás, a nappalok hossza és a hőmérséklet által is befolyásolt. A magas hőmérséklet a porzós, az alacsony a termős virágok kialakulását segíti elő. A rövidnappalos feltételek (napi nyolc óra megvilágítás) gyakorta termős virágok képződését eredményezik. Általánosságban termős virágok képződnek olyan körülmények között, amikor szénhidrát-akkumuláció történik.

105

4. A tökfélék termesztése

Az előző fejezetekben leírtaknak megfelelően láthatjuk, hogy a Cu­cur­ bi­ta­ceae család „tökféle”-ként aposztrofált tagjai milyen nagy számban kerülnek felhasználásra. Az egyes fajok termesztési jelentősége és teremsztési technológiája (7. táblázat) a világ különböző részein nagyon eltérő. Ebben a fejezetben a hazai termesztés szempontjából fontos fajok technológiáját tárgyaljuk, külön kitérve az ökológiai szemléletű gazdálkodásra. A  fejezet végén néhány, hazánkban is sikeresen termeszthető egyéb, különleges fajt mutatunk be.

4.1. Tökfélék szabadföldi termesztése (Kappel Noémi, Balázs Gábor)

A hivatalos adatok szerint jelenleg hazánkban 1500 hektáron termesztenek tökféléket. Ennek a felületnek az egyharmadát teszik ki a nyári tökök (spárgatök, cukkini, patisszon). A sütőtök, a dísztökök és a lopótök termőfelülete közel 1000 hektár. Ez utóbbiak termesztése kizárólag szabadföldön történik. Nyári tököt szabadföldön is termesztenek, jelentősebb azonban a termesztőberendezésben való hajtatásuk. A tökfélék szabadföldi termesztéstechnológiája attól függően, hogy a nyári vagy a téli tökök közé tartoznak, eltér egymástól. Ez a különbség alapvetően adódik a fajok eltérő tenyészidőszakának hosszából, másrészt az eltérő szedési érettségből (gazdasági érettség -nyári tökök, biológiai érettség - téli tökök). A nyári tökök szabadföldi termesztésére az intenzív technológia (palánta ültetése, talajtakaró fólia, csepegtető öntözés, a ko106

107

Sechium edule

2 3 5

gazdasági

gazdasági teljes érettség előtt pár nappal teljes/ biológiai 500

20 000 6 000

4 3

2 000

3 000-15 000 40 000

8 000

5 000

Javasolt állománysűrűség (db növény/ ha)

2

Cucurbita maxima Cucurbit pepo Lagenaria siceraria Benincasa hispida Luffa cylindrica Momordica charantia

Vetőmagmennyiség (kg/ha)

teljes/ biológiai gazdasági gazdasági

Termés érettségi állapota betakarításkor

Faj

120-360

  80-180   70-110

  80-160

  50-120 100-180

Kiültetéstől ez első és utolsó szedésig eltelt napok száma (nem magyarországi viszonyokra vonatkozó értékek)   90-150

20, 60, 150

8, 11, 15 5, 8, 15

10, 20, 80

10, 15, 30 10, 15, 30

6, 10, 20

Termés­átlag (t/ha) alacsony közepes magas

7. táblázat. Néhány Cucurbitaceae faj fontosabb termesztési adata (Grubben, 1977 nyomán)

–

90 60

70

70 150

170

Ezermag­ tömeg

1

  50-250   20-150

100-250

  50-200   50-250

100-600

Egy termésben található magok száma

raiság fokozására kisalagutas fóliás takarás) használata a jellemző. A téli tökök szabadföldi termesztése pedig inkább a szántóföldi kultúrák technológiájához hasonló.

4.1.1. Nyári tökök termesztése (spárgatök, cukkini, patisszon) A korábbiakban leírtaknak megfelelően a nyári tökök közé azokat a termesztett tök fajokat/fajtákat soroljuk, melyeknek a terméseit gazdasági érettségben, folyamatosan és zömében a nyári hónapokban szedjük. Az alapvető konyhai elkészítésük alapján régebbi elnevezésük szerint főzőtököknek hívjuk őket. Termesztésük a választék bővítése, a fogyasztók igényének növekedése eredményeként folyamatosan növekszik. Főnövényként alkalmazva egyre elterjedtebben intenzív technológiával folyik a termesztésük. Gyors fejlődésük miatt azonban elő- vagy utónövényként is termeszthetők. A  korai állományok után másodnövényként cékla, téliretek, saláta, karalábé tehető. Másodnövényként termesztve előtte áttelelő saláta, spenót, zöldhagyma, retek vagy korai karalábé termeszthető. Termesztésük gazdaságosságát tekintve rendkívül gyorsan termőre forduló zöldségfajok, vetéstől számítva (55–60 nap) már szedhető termést adnak. A piac igényeihez igazítva akár szakaszolva (10–14 naponta) is vethetők vagy ültethetők. Az utolsó szakasz kiültetése az első fagyok előtt minimum 60 nappal kell, hogy történjen. A nyár végi és az őszi termesztésüket a betegségek intenzívebb megjelenése azonban lerövidítheti. 4.1.1.1. Fajtamegválasztás

A nyári tökök közé alapvetően a Cucurbita pepo alapfajhoz tartozó csoportok tagjait soroljuk. Trópusi területeken a Cucurbita moschata és Dél-Amerika egyes területein a Cucurbita maxima néhány változatának termését is zsengén, gazdasági érettségben fogyasztják, tehát ilyen értelemben ezek a fajták is a nyári tökök közé tartoznak. A Cucurbita pepo alapfaj rendkívüli változatossága miatt a fajták kertészeti csoportosításának számtalan változata ismert. A 8 ehető fajtacsoportja közül 6 sorolható a nyári tökök közé. (A fennmaradó másik két csoport a téli tökök közé tartozik) (8. táblázat). A Cucurbita pepo kultúrváltozatainak csoportosítása alapvetően a termések alakját veszi figyelembe (7. ábra): 108

8. táblázat. Cucurbita pepo fajtacsoportjai Faj Cucurbita pepo L.

Nyári tök spárgatök/Vegetable Marrow cukkini/Courgette patisszon/Scallop, Patty Pan olasztök/Cocozelle nyakas tök/Straightneck görbe tök/Crookneck

Téli tök halloween-tök/Pumpkin makktök/Acorn, Table Queen

7. ábra. Cucurbita pepo faj nyolc ehető kultúrváltozatának termésalakja (Rajz: Istella Sándor) (1-görbetök; 2-patisszon; 3-nyakas tök; 4-spárgatök; 5-olasztök; 6-cukkini; 7-halloween tök; 8-makktök)

109

1. Spárgatök: termése ovális, fehér színű (lásd 26. kép). Magyarországon a legáltalánosabban elterjedt főzőtökféle. (Formája alapján külföldön ezt a változatot hívják „spagetti” töknek, amit egyébként teljes érettségben, téli tökként fogyasztanak. Izraeli nemesítők előállítottak narancssárga terméshúsú fajtát is belőle, amit sütve készítenek el). 2. Cukkini: a kínált fajtái indátlanok, a növekedési erélynek megfelelően lazább vagy tömöttebb bokrot képzenek, ez a gyakori szedést mindenképpen megkönnyíti. A termés a fajra jellemző alakját már fejlődése kezdetén felveszi, mely hosszúkás, a kocsánya felé enyhén vékonyodó, csúcsán gömbölyded és sima felületű. A zsenge termés kezdetben középzöld, beérve sötét, olykor feketészöld vagy a fajtának megfelelően narancssárga (44. kép) vagy vajsárga is lehet és általában egyszínű, de előfordulhat az alapszínnél világosabb vagy sötétebb színnel „spriccelt” változat is. 3. Patisszon: sajátos csillag formájú termések színe csontfehér, sárga vagy sötétzöld. A  patisszon más tökfélékhez hasonlóan egyéves, lágy szárú, indás vagy indátlan növény, de többnyire inkább a determinált, ún. guggon ülő, rövid (30–60 cm) indákat fejlesztő változatai az ismertebbek. A  kertekben előforduló egyéb tökfélék között a nagyméretű, kevésbé karéjos, fogazott élű leveleiről és sajátos formájú terméseiről könnyen felismerhető. A  fonákán végig serteszőrős levelét megdörzsölve kellemetlen szagot érezhetünk. A termések mérete a felhasználási célnak megfelelően, a szedéstől függően változik, színe a közismert fehér (lásd 24. kép) mellett akár sárga (45. kép) vagy zöld is lehet. Az étkezési célra alkalmas fajták mellett számos, dísz változattal is találkozhatunk. A  levélnyelek hónaljából fejlődő, sárga színű, tölcsér alakú virágok egyivarúak, egylakiak. A virág szabad szemmel látható és mérhető megjelenésétől a megtermékenyüléséig 12 nap alatt méretének 10-szeresére növekszik. Termésének jellege és felhasználása szerint étrendünkben az uborka és a spárgatök, esetleg a cukkini mellett helyezkedik el. Hazánkban kevésbé ismert csoportok: 1. Cocozelle (kokocella vagy csíkostök): hosszúkás, hengeres, a tetején elvékonyodó, hosszában csíkozott termések. A hosszúsági-szélességi arányuk 3,5 vagy annál nagyobb. A termés alapszíne közép vagy sötétzöld, mozaikszerű foltokkal. 110

2. Crookneck (görbe tök): megnyúlt termések görbe nyakkal. Színe éretlenül zöldessárga, biológiai érettségben narancssárga. 3. Straightneck (nyakas tök): hosszúkás, enyhén szűkülő nyakkal rendelkező termések. Színük zsenge állapotban zöldessárga, majd az érés során fokozatosan naracssárgává válik. Felülete biológiai érettségben elszórtan szemölcsös is lehet. Spárgatökből a minősített fajták száma igen csekély. A hajtásrendszer vonatkozásában ma már szinte csak a kisebb tenyészterület igényű és rövidebb tenyészidejű bokorhabitusú típusokat termesztik. A  tenyészidőben jelentős különbség lehet a fajták között. A korai technológiák céljára a rövid tenyészidejű fajták (vetéstől az első termésszedésig 45-70 nap) választása ajánlatos. Termésalak szerint adott fajon belül a fajták között nincs lényegi különbség. Termésszín szempontjából újabban a fiatal korban világoszöld színű típusok is piacosak. Fajtakínálat: ’Albatök’, ’Indátlan fehér’, ’Vecsési indátlan’. A nyári tökök között tárgyalt fajok közül cukkiniből jóval szélesebb a választék. A termésszín szempontjából a cukkini esetében van választási lehetőség, amit a piac igényeihez igazodva kell megtenni. Megkülönböztethetők világoszöld, sötétzöld, feketészöld, sárga pettyes, krém és sárga héjszínű fajtacsoportok. Rezisztencia és tolerancia terén az egyes fajták akár három vírusbetegséggel (CMV, WMV, ZYMV) szemben is ellenállóak. Egyes cégek kínálatában találkozhatunk olyan fajtákkal is, melyek ún. részben partenokarpok (partenokarpia = megporzás, illetve megtermékenyülés nélküli termésképzés), fénytelen, hűvös időszakban, amikor kevesebb hímvirág képződik, képesek megporzás nélkül is termékenyülni. Fajtakínálat: ’Elite’, ’Brillante’, ’Cassiopee’, ’Diamant’, ’Suha’, ’Am­bas­sa­ dor’, ’Consul’, ’Cigal’ (teljesség igénye nélkül néhány példa). Csillagtökből a minősített fajták száma szintén igen csekély. A jellegzetes termésalak szerint a fajták között nincs lényegi különbség. Termésszín szempontjából a hagyományosnak tekinthető fehér szín mellett megkülönböztethetők világoszöld, sötétzöld, krém és sárga héjszínű fajtacsoportok is. Fajtakínálat: ’Óvári fehér’.

111

4.1.1.2. Vetésváltás, talaj-előkészítés

A zöldséges vetésforgó első, szervestrágyázott szakaszába kerüljenek. Önmaguk és más kabakosok után legalább 4–5 évig ne kerüljenek ugyanarra a területre. Jó vetésforgóval a talaj szerkezete is javítható a mélyen és sekélyen gyökeresedő növények váltakoztatásával. A vetésforgó kulcsszerepet játszik az integrált növényvédelmi programban is, segít a betegségek, kártevők és a gyomok elleni küzdelemben. A nyári tökök közepesen mélyen elhelyezkedő gyökereikkel a talajt jó szerkezetben, levegősen adják át a következő kultúráknak. Mivel nagyméretű maggal rendelkeznek, nem igényelnek tökéletesen előkészített magágyat, a talajban lévő előző évi növénymaradványokra nem érzékenyek. Főnövényként is termeszthetők, de a rövid tenyészidejű fajtákat előnövényként, ritkábban utónövényként is alkalmazzák. A különböző termesztéstechnológia eltérő talaj-előkészítést igényel. Az alaptalajművelés más szántóföldi és zöldségkultúrákhoz hasonlóan történik (tarlóhántás, tarlóápolás, őszi mélyszántás). Első tavaszi munka a simítózás. Ezt követően – a vetésig, illetve ültetésig – a felső talajréteg fogas boronával, kombinátorral művelhető, igény szerint. A főtermesztésű nyári tökök talaj-előkészítése előző év őszén kezdődik. E műveletek fő célja a talaj vízkészletének megőrzése, a morzsás talajszerkezet kialakítása, a szükséges tápanyagok bevitele, az előzetes gyomirtás, valamint a talajlakó kártevők elleni megelőző védekezés beindítása. Az őszi tarlóhántás, majd mélyszántás után tavasszal még kétszeri gyomirtó talajporhanyítás zajlik le a vetésig vagy az ültetésig. A vetés vagy az ültetés előtti talajmunkák során juttatják ki a tavaszi nitrogén- és káliumadagokat és a talajfertőtlenítő, valamint a gyomirtószer-kombinációt, amelyet 6–8 cm mélyen azonnal be kell dolgozni. Vetés előtt a talajt tömöríteni kell (túl laza magágyba nem szabad vetni). Ma már egyre szélesebb körben elterjedt a nyári tökök termesztésénél is az ún. szabadföldi intenzív termesztési technológia (46. kép). Talajtakart, kiemelt ágyásokban, csepegtető öntözéssel történik ilyenkor a termesztés. A  koraiság fokozására alkalmazható a dinnyetermesztésnél általánosan elterjedt kisalagutas fóliás takarás. A gyakorlatban kétféle szélesség között választhatunk. Az egyik a 120 cm, a másik pedig a 180 cm széles fólia. A növény habitusát is figyelembe véve érdemesebb a szélesebb fóliát választani, hiszen ezt tovább tudjuk a növényeken hagyni, így a fólia miatt 112

kevésbé szenvednek napégést a levelek. Különféle vastagságú kisalagút fóliák léteznek a piacon. A termesztők általában a 15–25 mikron vastagságúakat alkalmazzák. A  vastagság kiválasztásához tudnunk kell, hogy mikor történik az ültetés. Korai termesztésnél a vastagabbakat, későbbi ültetéseknél pedig a vékonyabb típusokat érdemes választani. Amennyiben meleg a tavasz, célszerű perforált (előre kilyukasztott) fóliát használni, így elkerülhető, hogy alatta hősokkot kapjanak a palánták. A talajtakaró fóliák alkalmazásának egyik legfontosabb előnye, hogy növelik a talaj hőmérsékletét, így elősegítik a gyökerek víz- és tápanyagfelvevő képességét, ezáltal erőteljesebb növekedést és jobb terméskötődést biztosítanak. Emellett segítik megőrizni a talaj nedvességtartalmát, valamint jó gyomelnyomó képességgel is rendelkeznek. A talajtakaró fólia színe meghatározza annak optikai tulajdonságait (visszaverő képesség, elnyelőképesség, áteresztőképesség), ezen keresztül pedig azt, hogy milyen mértékben melegszik fel a fólia alatt a talaj, illetve milyen mértékben változik meg a növény körüli mikroklíma. A nyári tökök termesztésénél a fekete színű fólia a legelterjedtebben alkalmazott (47. kép). A fekete színű fólia elnyeli a beérkező napsugarakat, és az energiát hőátadás útján átadja a talajnak, így felmelegíti azt, nagyobb mértékben, mintha a sugarak közvetlenül a talajfelszínre érkeznének. Mivel a fekete fólia nem engedi át a napsugarakat, a gyomok a fotoszintetizálás hiányában nem tudnak fejlődni alatta. Az átlátszó talajtakaró fóliák átengedik a napsugarak nagy részét, és bár így jobban felmelegítik a talajt, mint bármelyik színes fólia, a gyomok erőteljesen növekednek alattuk. A talajtakaró fóliáknak viszonylag új változata a fotoszelektív típus, mely átmenetet képez a fekete és az átlátszó fólia között. A napsugárzásnak azon részét, mely a gyomok növekedéséhez szükséges, elnyeli, a többi részét viszont átereszti. Így a gyomok nem nőnek alatta, a talajt viszont közel annyira felmelegíti, mint az átlátszó fólia. Az ágyásos technológiában kiültetés előtt egy-két héttel elkészíthető az ágyás (de lehet az ültetéssel egy időben is) ágyáskészítő gépekkel. Az ágyás mélysége 25–32 cm. Az ágyáskészítő kiültetés előtt fellazítja, levegőssé teszi a talajt, ezzel megteremti az optimális magágyat. Ezt követi a fóliafektető gép munkája, amely az ágyásra ráteríti a maximum 30 mikron vastag, 120 cm széles fóliát. A fóliafektetéssel egymenetben helyezzük ki a csepegtető öntözés csöveit. Ennél a technológiai változatnál a talaj az egész tenyészidőben megtartja jó szerkezetét, biztosítja a gyökérzet za113

vartalan működését és hozzájárul a termésátlagok jelentős növeléséhez. A  nyári tököknél mind a helyrevetéses mind a palántaneveléses szaporítási módnál alkalmazható a talajtakarásos kiemelt ágyas technológia. A nyári tökök síkműveléses termesztése is megtalálható a gyakorlatban (48. kép). Ez gazdaságosabb technológia, mint a kiemelt ágyásos, de megvannak a maga hátrányai. Többek között nehezebben melegszik fel a talaj, ezáltal a növények fejlődése is lassabb, valamint csapadékos időjárás esetén nehezebben szárad ki a talaj. Ennél a változatnál két mód ismeretes. Talajtakarásos és takarás nélküli. Utóbbinál többszöri kapálás szükséges, mivel itt nem érvényesül a talajtakaró fólia gyomelnyomó képessége. A másodvetésű nyári tökfélék talaj-előkészítésére a június közepéig lekerülő zöldhagyma, spenót, saláta, hónapos retek, korai burgonya vagy zöldborsó után nagyon rövid idő áll rendelkezésre. A 20–25 cm mélységű szántás előtt ajánlatos a területet alaposan beöntözni. Közvetlenül szántás után lengő- és hengerborona kombinálásával készítsünk kemény magágyat. A hagyományos technológia sajátos munkája a fészekkészítés. Alkalmazása a ritka térállásra ültetett növényeknél terjedt el, főleg a kisüzemi, a kisgazdasági termesztésben. 4.1.1.3. Szaporítás

A nyári tökök szaporíthatók állandó helyre vetéssel és palántázással is. A magvetés illetve a palánták kiültetése a tökfélék hőigénye és a magyarországi átlagos időjárási viszonyoknak megfelelően a következő technológiai változatok szerint történhet: 1. Szabadföldi termesztés állandó helyre vetéssel:    a) tömegtermesztésre: vetés ideje: április 10–20-ától május végéig.    b) másodtermesztésnél: vetés ideje: legkésőbb július közepe. 2. Szabadföldi termesztés, palántázott:    a) tömegtermesztésre: ültetés ideje: május 10–20.    b) korai termesztésre (alagutas fóliatakarással): palántázás ideje: április 5–25. Az alkalmazott tőszám indás fajtákkal hektáronként 2500–4500, bokorhabitusú fajták esetén 8–12 ezer lehet. (A ma termesztésben lévő nyári tökfajták zömében bokornövekedésűek). A  sor- és tőtávolság az alkalmazott technológiai változatnak megfelelően lehet sima soros 100– 114

120×100–120 cm vagy ikersoros 150+50×100 cm-es és 200+50×80 cm-es elrendezéssel. Helyrevetéses termesztés A nyári tökök végleges helyrevetéssel nagyon jól szaporíthatók. Mivel erős növekedésű, szerteágazó, nagy területet behálózó gyökérrendszerrel rendelkeznek, helyrevetéskor a gyökerek a magcsírázástól kezdve zavartalanul a vetés helyén fejlődhetnek ki. A régi konstans fajták (sokszor szedett) magjának helyrevetésekor azonban számolni kellett az általában tapasztalható rosszabb kelési aránnyal, ezért is terjedt el korábban a fészkes vetési megoldás, amikor is fészkenkét 3–4 mag vetésével kiküszöbölhető volt ez a probléma. Ez a megoldás a 2–3-szoros magszükséglet esetén is jóval olcsóbb megoldás volt, mint bármilyen palántanevelési eljárás. A ma termesztett fajták magját (amiből egyre több a hibrid) azonban már alapvetően szemenként vetik. Fészkes vetésnél 3–7 kg/ha vetőmagigén�nyel számolhatunk, szemenkénti vetésnél az alkalmazott állománysűrűség függvényében kalkulálható a vetőmagmennyiség. A vetés tavasszal akkor kezdhető, ha a talaj 10 cm-es mélységben legalább 3 egymás utáni napon, a déli órákban eléri a 12 °C-ot. A csírázás sebességét rendkívül nagymértékben befolyásolja a talaj hőmérséklete. Az ideális vetésidő május első dekádja, ilyenkor gyors és egyenletes a kelés. A másodvetés legkésőbbi időpontja július közepe. Az ideális vetésmélység 3–4 cm, lazább talajon inkább mélyebbre, kötöttebb talajon sekélyebben lehet vetni. Talajtakarásos technológiánál az ágyások elkészítése után a fólián készített lyukakba vethető a mag (49. kép). Palántáról történő szaporítás A tökfélék palántaneveléssel is szaporíthatók. A koraiság fokozása érdekében mindenféleképpen ajánlott a palánták előnevelése. Korai szabadföldi kiültetéshez fűtött palántanevelő berendezésben nevelhetjük meg a palántákat. A fűtési szint minimum 15 ∆t oC legyen. A késő tavaszi vagy a nyári palántanevelésénél gondoskodni kell a palántanevelő berendezés árnyékolásáról. A palántanevelési módok közül a tűzdelés nélküli, földlabdás megoldások alkalmazhatók. Nagyobb lyukmérettel rendelkező tálcákat, kisebb méretű (4x4–6x6-os) tápkockákat vagy cserepeket használhatunk. A cse115

repek készülhetnek műanyagból, valamint a környezettudatos technológiának megfelelően tőzegből vagy újrahasznosított papírhulladékból. Ez utóbbiak nagyon jól megfelelnek a tökfélék rövid ideig tartó palántaneveléséhez, előnyük, hogy kiültetéskor nem kell megsérteni a fiatal növények érzékeny gyökerét, mivel a palántával együtt kiültethetők a talajba. A palántanevelés ideje 30–40 nap. A tervezett kiültetési időből számoljuk vissza a vetés időpontját. Nem szükséges nagyméretű palántákat nevelni, az ültetésre kész, kifejlett tökpalántának 3–4 lomblevele van (50. kép). Amennyiben nem csávázott a vetőmag, a csírázás elősegítésére, meggyorsítására alkalmazható a magok előáztatása, előcsíráztatása is. Az előcsíráztatott magok csak kézi vetésre alkalmasak. A palántanevelés során a hőmérsékleti igény vonatkozásában a fejlődés egyes szakaszaiban nagy az eltérés. Csírázáskor az egyöntetű, gyors kelés érdekében a csírázás számára optimális hőmérsékletet kell tartani. Szikleveles fejlettségi korban a tökféléknél kifejezetten fontos, hogy a megnyúlás elkerülésére csökkenteni kell a hőmérsékletet. A  fényviszonyoktól és a fejlődési stádiumtól függően a következő hőmérsékleti értékek tartása javasolt: csírázáskor szikleveles korban nappal éjjel lombleveles korban nappal, napos idő esetén borús idő esetén éjjel, napos időt követően borús időt követően

26–28 oC 18–20 oC 16–18 oC 24–25 oC 20–22 oC 18–20 oC 16–18 oC

A szabadföldi kiültetést megelőzően 7–10 nappal fokozatosan el kell kezdeni hozzászoktatni a növényeket a külső hőmérséklethez. Csökkentsük, majd szüntessük meg a fűtést és egyre hosszabb ideig szellőztessünk. Az utolsó napokban már éjszakára is nyitva kell hagyni az ajtókat és a szellőzőket. A palánták számára szükséges tápelemek kijuttatása oldott állapotban, foszfortúlsúlyos komplex műtrágyák formájában 0,2–0,3%-os töménységben javasolt.

116

4.1.1.4. Növényápolás

Tápanyagellátás A nyári tökök tápanyaigénye elsősorban az uborka igényéhez hasonlítható. Elmondható, hogy nagy tápanyagigényűek, elsősorban a nitrogén hiányára reagálnak érzékenyen. Továbbá a klórra és a magas sótartalomra is érzékenyek. Tápanyaigényük 1 tonna termésre számítva átlagosan 3,7–4 kg nitrogén, 0,9–1 kg foszfor-pentoxid, 4 kg kálium-oxid. A nyári tökök üzemi termesztésében is meghatározó az alaptrágyázás. Mivel meghálálják a szerves trágyát, ezért a vetésforgóban közvetlen a szervestrágyázott szakaszban célszerű elhelyezni őket. Kötöttebb talajon ősszel is kiadható az alaptrágya, de a középkötött és lazább talajokon a későbbi vetés/kiültetés miatt indokoltabb lehet a tavaszi előkészítés. Intenzívebb öntözés esetén a sekély gyökerezés miatt az alaptrágyát ne dolgozzuk túl mélyre. A trágyaelosztás módja lehet terítés (az egész területre), sortrágyázás vagy fészektrágyázás. Az utóbbi két megoldásnál azonban arra ügyelni kell, hogy az ilyen formában adagolt trágya a következő kultúra fejlettségében eltérést fog okozni. A fészektrágya ősszel és tavasszal is bedolgozható. Szervestrágyázásra legjobb a három évig érlelt marhatrágya, fészektrágyának is ez a legmegfelelőbb. A javasolt kijuttatandó mennyiség 10–30 t/ha. A ló-, a sertés-, a juh-, sőt a baromfitrágya is jól hasznosítható a tökfélék alá. A trágyaféleség megválasztását befolyásolja a talaj típusa és kötöttsége is. Minél kötöttebb a talaj, annál mérsékeltebben bomló, almosabb trágyát használjunk. A szerves trágyát igény szerint kiegészítjük műtrágyákkal. A trágyamennyiségeket laboratóriumi vizsgálatok alapján célszerű meghatározni. Ezeket az értékeket természetesen nagyban befolyásolják a talajvizsgálati eredmények és az elérni kívánt termésátlagok. Az indító trágyát vetéskor, illetve ültetéskor adjuk a kezdeti fejlődés meggyorsítására. A tenyészidőben kijuttatott fejtrágya lehetővé teszi a folyamatos, zavartalan tápanyagellátást. Ősszel foszfor és káli műtrágyát is kaphat még, az indítóműtrágyázás a talajvizsgálat eredményeinek megfelelően történjen. A nyári tökök érzékenyek a klórra, ezt figyelembe kell venni a kálium műtrágyák megválasztásakor. Hagyományos rendszerű tápanyagutánpótlás esetén a tenyészidő alatt 2–3 alkalommal fejtrágyázzunk (9. táblázat). A nitrogén 117

9. táblázat. Nyári tökök trágyázási javaslata 30 t/ha terméshez N

P2O5

K2O

MgO

CaO

kg/ha Alaptrágyázás (5-15 t/ha szerves trágya bedolgozása esetén) virágzás előtt Fejtrágyázás első kötések növekedése

50-60

48-60

70-90

8-0

30-45 35-55

12-20

50-70

8-15

50-75

fejtrágyázás adagját a kijuttatott szervestrágya adagja, minősége, a növényállomány növekedési üteme nagyban befolyásolja. Az intenzív termesztéstechnológia részeként alkalmazott tápoldatozás esetén a kiültetett növények megerősödése idején 1:1:1 N-P-K arány mellett napi 0,5–1 kg N/ha tápanyagdózis adagolható. Intenzív vegetatív növekedéskor ez 1:0,5:1 arányra és 1,5–2 kg N/ha/nap adagra, míg a termésnövekedés és a szedés időszakában 1:0,5:2 és 1,5 kg értékekre módosul. Virágzás után a kötődés serkentésére majd a termésnövekedés elősegítésére lombtrágyázás is javasolható. Nitrogén A nagy zöldtömeg kifejlesztéséhez a megfelelő nitrogénmennyiség elengedhetetlen. Az alkalmazott szerves trágya minőségének és mennyiségének megfelelően számítjuk az esetlegesen még műtrágya formájában kiadandó N mennyiségét. Nitrogénhiány esetén az idősebb levelek sárgulnak, a növény fejlődése lelassul. Fiatalabb növényeken teljes kivilágosodás figyelhető meg. A terméskötések fiatal korban elpusztulnak. Kálium Jó minőségű talajoknál és szerves trágya alkalmazása esetén ritkán okoz problémát a hiánya. A kijuttatandó mennyiséget a talajvizsgálati eredményekre kell alapozni. Jelentős káliumhiány esetén a töknövények fejlődése lelassul, a fiatal levelek hegyén és szélein sárgulás jelentkezik. A levél világoszöld színű lesz, a levélerek azonban hosszú ideig zöldek maradnak. A levélszélek a fonák felé kanalasodnak. A levéllemez egyes részei elhalnak, a termések egészségesek maradnak, de a növény hervadásnak indul.

118

Foszfor A kijuttatandó foszfor mennyiségét alapvetően a talajvizsgálati eredmények határozzák meg. Vetéskor vagy ültetéskor a gyökeresedés elősegítésére javasolt indítótrágya formájában is adagolni. Hiánya esetén a fiatal levelek aprók és fakó színűek, a terméskötődés gyenge és késik a termésérés. A  szürkészöld, idős leveleken elszórtan sárgásbarna foltok mutatkoznak. A  levélállás merev, a levélszélek hólyagosak lesznek. Általában foszforhiány akkor lép fel, ha a pH-érték nem az optimális tartományban van. Alacsony talajhőmérséklet a foszfor felvételét szintén akadályozza. Kalcium A burgonyafélékhez hasonlóan a kalcium hiánya a tökféléknél is a termések végén csúcsfoltosság formájában jelentkezhet. Először egy vizenyős, ütődéshez hasonló folt keletkezik a termés bibepont felőli végén, ami a későbbiekben bebarnul és bepenészedhet. A  tünet könnyen ös�szetéveszthető a termékenyülés hiányából adódó terméskezdemény elhalással. Tartós hiány és erős napsugárzás hatására a hajtásvégek elhalnak. A kalciumhiány oka lehet a talaj nedvességtartalmának szélsőséges ingadozása miatt bekövetkező gyökérsérülés okozta gyenge növekedés vagy a túl magas sótartalom. Magnézium Különösen a könnyű, savanyú talajokon jelentkezhet a hiánya, ahol nem alkalmaztak meszező anyagokat. Erős hiánytünet esetén az idős levelek érköze kisárgul és a szélein felfelé pöndörödik, a levelek törékenyek lesznek. A levéllemezen nekrózisok keletkeznek, a termések színe a megszokottnál világosabb lesz, a terméshozam lecsökken. Ha a talaj magnéziumszintje nagyon alacsony, akkor feltétlenül pótolni kell. Ilyen esetben pl. magnézium-szulfát formájában (11% MgO) 90 kg/ha trágya kijuttatása javasolt (10 kg/ha magnézium-oxid). Mikroelemek Bórhiány esetén a fiatal levelek torzulnak, a levélnyélen és a terméseken repedések keletkeznek. Mangánhiány homokos talajokon jelentkezhet. Hiánya esetén a fiatal levelek érköze kisárgul, a levelek fokozatosan kihalványulnak. Kénhiánnyal szintén az alacsony szervesanyag-tartalmú homoktalajoknál találkozhatunk. Erős hiánytünete esetén a növény fejlő119

dése gyenge, a fiatal levelek sárgák. A mikroelemek hiánytünetei levéltrágyázással könnyen megszüntethetők. Öntözés A tökfélék mélyen gyökeresedő növények, ezért elvileg jól tűrik a szárazabb körülményeket is. A  terméskötődés és betakarítás közötti időszak azonban kritikusnak mondható a vízigényük szempontjából. Amennyiben ilyenkor nem áll elegendő nedvesség a rendelkezésükre, a terméskötődés gyenge lesz és a termések fejlődése is lelassul. Ebben az időszakban hetente 25–35 mm víz kijuttatása javasolt a számukra. Az alkalmazott termesztéstechnológiának megfelelően választható az öntözési módszer is. Intenzív talajtakarásos technológiánál csepegtető öntözést alkalmazunk. A  csepegtetőszalag különböző lyukelosztású lehet. A  legelterjedtebb a 10, 20, illetve 30 cm-es elosztás. Ügyelni kell a tápoldatozás során, hogy csak jól oldódó műtrágyákat használjunk, ellenkező esetben a csepegtetőszalag perforációi eltömődhetnek, ami a vízáram megszűnését jelenti. Amennyiben a tenyészidő során megfelelően alkalmazzuk, és nem ejtünk rajta felületi sérülést, akkor akár több éven keresztül is használhatjuk. Takarás nélküli technológiánál esőztető öntözés is használható. Ennél az öntözési módnál azonban figyelembe kell venni, hogy a növény hűtése révén kedvezőtlenül hat a virágzásra, másrészt a termések gyakori szedése miatt a gyakori taposással a nedves talajt tömörítjük. Legjobb a csepegtető öntözés alkalmazása, így a tápanyag-utánpótlás is könnyen megoldható. Korábbi vizsgálatok tapasztalatai azt mutatták, hogy a cukkini vízigénye a tenyészidőszakban nem egyforma, a virágzásig több vizet igényel, a későbbiekben a túl sok víz terméshozam csökkenést okoz. A tenziométeres talajnedvesség méréssel viszonylag olcsón és pontosan megállapítható a kijuttatandó vízmennyiség nagysága és gyakorisága. A  műszer a talaj szívóerejét (tenzióját) méri, azt az erőt, amivel a talaj visszatartja a vizet, és így azt az erőt is, amit a növény gyökere fejt ki a talajból való vízfelvételkor. Egyéb növényápolási munkák Idesoroljuk a növényápoló talajművelést és a tőszámbeállítást (amennyiben szükséges végezni), illetve kisalagutas termesztéskor a szellőztetést és 120

később a fólia eltávolítását. A tökfélék kiemelt és nagyon fontos ápolási munkája a termékenyülés elősegítése, biztosítása. A „fészek” porhanyítására az állandó helyrevetésnél kerül sor. Óvatosan végezzük, hogy a csírában lévő magot ne mozdítsuk ki a helyéről, leginkább csak a felső kérget lazítsuk, aprítsuk. A növényápoló talajművelés a mechanikai gyomirtásból, kapálásból és a kultivátorozásból áll. Addig végezzük a növényápoló talajművelést géppel vagy kézzel, amíg a növényállomány ritka, s közé lehet menni. A  fóliatakarásos technológiáknál a takaratlan területet szintén műveljük, ápoljuk szükség szerint. Ritkítással és tőszámbeállítással történik a kívánt növényállomány beállítása, ami precíziós vetőgépek használatakor elmaradhat. 2–3 lombleveles fejlettségénél a sűrűbben kelt növényeket kapálással kivágjuk, és csak a kívánt állománysűrűségnek megfelelő növényszámot hagyunk meg. A korai szabadföldi, illetve az ágyásos technológiáknál sor kerülhet a késői fagyok elleni védelemre is (fagyvédő öntözés, füstölés stb.). Fóliás takarás nélküli eljárásoknál fokozott szerepe van ugyanis a fagyvédelemnek. Az ápolási munkák közé soroljuk a kisalagutas fóliás termesztésnél az időjárás függvényében végzett fóliafelület megnyitását (ablakolás) és a takarófóliák eltávolítását. Erre májusban akkor kerülhet sor, amikor megjelentek a termős virágok a növényeken, illetve ha kellő mértékben megemelkedett a külső levegő hőmérséklete. Lehetőleg borús időben, eső után, vagy az esti órákban végezzük el ezeket a munkákat. A fólia eltávolítása után a tartóbordákat (vesszők stb.) eltávolítjuk és a hagyományos, takaratlan technológiával megegyezően folytatjuk a művelést. Kisüzemben és házikerti körülmények között a növényeket támrendszer mellett is nevelhetjük. Az alsó, elöregedett levelek eltávolítása így könnyebb, a termések nem érintkeznek a talajjal, szedésük egyszerűbb. A növények általános egészségügyi kondíciója így jobban megőrizhető (51. kép). Megporzás, termékenyülés elősegítése A nyári tökök egylaki növények, a hím- és a nővirágok külön, de ugyanazon az egyeden fejlődnek. A  terméskötődéshez a pollennek tehát el kell jutnia a porzós virágról a termős virágra, ez rovarok segítéségével történik. A  tenyészidőszak során a hím- és nővirágok aránya általában 121

3:1 vagy ennél nagyobb. A termős virágokat könnyű megkülönböztetni, rövidebb és vastagabb virágnyélen mindig jól látható az alsó állású magházból fejlődő terméskezdemény. Először mindig a hímvirágok jelennek meg. A porzós virágok hosszabb és vékonyabb virágnyéllel rendelkeznek. A megporzást szabadföldön elsősorban házi méhek végzik. A megfelelő termékenyüléshez hektáronként legalább 2–3 méhkaptár kihelyezéséről kell gondoskodni. A  sikeres termékenyüléshez egy virágot többször is meg kell látogatnia a rovaroknak. Ez viszonylag nehéz mivel a tök virágai csak egy napig nyílnak és többnyire a reggeli órákban. A méhkaptárokat célszerű ezért az első termős virágok megjelenése után 3–5 nappal (amikor az állomány 10–15%-án már megjelentek a termős virágok) kihelyezni. A pollen életképessége is nagyon rövid, a hímvirág nyílása napján reggel 92% körüli, másnap már csak 10%. Ezért is nagyon fontos, hogy a nővirág beporzására a nyílás napján a lehető legkorábbi órákban kerüljön sor. Megporzás és termékenyülés hiányában a terméskezdemények elsárgulnak, elszáradnak és lehullnak a növényről. Kedvezőtlen körülmények hatására deformált termések képződnek (52. kép). A nyári tökök termései nagyon gyorsan fejlődnek, naponta akár 1,9–2,5 cm-t is növekedhetnek. A Cucurbita pepo fajon belül az alfajok között átporzás jelentkezhet. Ez azt jelenti, hogy pl. a cukkini és a spárgatök egymás mellé ültetve átporozhatja egymást, ilyenkor „vegyes” külsejű terméseket kapunk. Ez az átkereszteződés más Cucurbita fajokkal nem okoz problémát. A megtermékenyülést nagyon sok tényező befolyásolhatja. A  gyors növekedés elősegíti a korábbi virágzást, azonban a túl magas hőmérséklet és a túl sok nitrogén erőteljes vegetatív növekedést okoz, ami csökkenti a virágzást vagy nagyobb arányú hímvirág-képződést eredményez. Az időjárási körülmények is nagyban befolyásolják a virágzást. A virágok nyílásának hosszát a hőmérséklet és a páratartalom befolyásolják elsősorban. Amikor alacsony a hőmérséklet (10–13 oC) és a páratartalom 75% feletti, a virágok délig nyitva vannak. Amikor a hőmérséklet jóval magasabb és a páratartalom is alacsonyabb a virágok sokkal hamarabb elhervadnak. A tökvirágok a többi kabakoshoz képest (pl. az uborkához vagy a dinnyékhez viszonyítva) sokkal érzékenyebbek virágnyíláskor a környezeti tényezőkre. A  korai ültetéséknél a hideg időjárás problémát okozhat a sikeres megporzásban. A méhek aktivitása ugyanis 15 oC alatt szinte teljesen leáll. A szeles és csapadékos időjárás szintén nem kedvező 122

a méhek munkájához. A növényvédelmi kezeléseknél figyelni kell, hogy méhkímélő szereket alkalmazzunk, a permetezéseket pedig a késő esti órákban kell végezni, amikor a méhek kevésbé aktívak. 4.1.1.5. Betakarítás

A terméseket gazdasági érettségben takarítjuk be. Betakarítása kizárólag kézzel történik, éles késsel választjuk le a terméseket a tőről. A betakarított termés fejlettsége és így mérete tág határok között változhat, a termős virág megtermékenyülésétől egészen a biológiai érettség kezdetéig. Hazánkban a tavaszi és kora nyári időszakban frisspiaci fogyasztásra a 15–20 cm hosszúságú termések a keresettek. Későbbi időszakban, alacsonyabb árfekvéssel, nagyobb terméstömeg mellett is értékesíthető. A  spárgatök feldolgozóipari célú értékesítésénél a minél nagyobb tömeg elérése érdekében célszerű megvárni szinte a biológiai érettséget. A fiatal zsenge termések héja rendkívül érzékeny a sérülésre, szedéskor vigyázni kell, hogy ne sértsük meg a felületüket. Nedvességtartalmukat gyorsan elvesztik, ezért a leszedett terméseket egyből tegyük hűvös helyre. A kis méretben betakarított termések 7–10 napig tárolhatóak, 7–10 °C-on és 85–95%-os páratartalom mellett. Hazánkban kevésbé, a mediterrán országokban jóval elterjedtebb a tökvirágok fogyasztása. Mind a hímvirágok, mind a nővirágok értékesítésre kerülnek. Műanyagtálcás vagy dobozos kiszerelésben árusítják őket. A frissességüket nagyon rövid ideig őrzik meg. A termések rendkívül gyorsan fejlődnek. A legjobb áron értékesíthető, kisméretű termések eléréséhez ezért akár 2 naponta is szedni kell az állományt. A fóliaalagutas állományok már május elejétől betakaríthatók, időleges takarás nélkül május végétől kezdődhet a szedés, míg a helyrevetett állományok június közepétől szedhetők. Az egységnyi területről betakarítható termések darabszáma és tömege a szedési méret függvényében változik. A 25–30 t/ha-os termésátlag jónak tekinthető, de ennek két-háromszorosa is elérhető.

4.1.2. Téli tökök termesztése (sütőtök, muskotálytök) Az őszi és a téli hónapokban igen kedvelt zöldségféle a téli vagy sütőtök, amelynek elkészítése rendkívül változatos lehet. A korábbiakban leírtaknak megfelelően, amikor sütőtökről beszélünk, botanikailag nem egy fajról van szó. A magyar elnevezése a „sütés” az elkészítési módjára próbál 123

utalni. Talán könnyebben értelmezhető az a megközelítés, hogy sütőtököknek nevezzük azokat a tökféléket, amelyeknek a termését biológiai érettségben és zömmel sütve elkészítve fogyasztunk. Szántóföldi kombinált vetésforgóban gabona utáni frissen trágyázott szakaszban termeszthetők, utánuk más kapásnövény is jól termeszthető. A téli tökök jó előveteményei a kalászos gabonaféléknek is, mert a talajt gyommentesen hagyják maguk után. Termesztési módjuk hazánkban extenzív: szaporításuk zömében helyrevetéssel történik, és gyakran még ma is öntözés nélkül termesztik őket (53. kép). 4.1.2.1. Fajtamegválasztás szempontjai, termesztésre javasolt fajták

Elsősorban a piac igényeihez igazodva történik a termeszteni kívánt fajták megválasztása. A régi hagyományos, nagyméretű terméssel rendelkező fajták mellett napjainkban a téli tököknél is kezdenek előtérbe kerülni a kisebb terméssel rendelkező változatok. A könnyebb kezelhetőség miatt a kisebb méretű termések a hazai piacon ma keresettebbek. Ezért is elterjedtebb a palack formájú „sonkatök” termesztése. Téli tökként elsősorban a Cucurbita maxima és a Cucurbita moschata fajhoz tartozó rendkívül formagazdag fajtaválasztékot termesztik (10. táblázat és 54. kép). De ebbe a csoportba tartoznak a Cucurbita argyrosperma. és a Cucurbita pepo egyes fajtái is. Ez utóbbiak termesztése és fogyasztása hazánkban még kevésbé elterjedt. Bár a Cucurbita pepo fajhoz tartozó halloween-tökök nálunk is egyre népszerűbbé válnak. 10. táblázat. A fajokon belül a termés külső megjelenése alapján különítik el az egyes csoportokat. Magyar nyelvű elnevezésük ezeknek a csoportoknak nincs Faj Cucurbita maxima sütőtök

Cucurbita moschata sonkatök/muskotálytök/ pézsmatök

124

Nyári tök Zappallito

Téli tök Banana Delicious Marrow Hubbard/Uchiki Kuri Show Turban/Buttercup Kabocha Cheese Crookneck Butternut

A téli vagy sütőtök fajták beazonosításához, hogy melyik fajhoz tartoznak, nagy segítség a termések kocsányának a megvizsgálása. Cucurbita maxima fajhoz tartozó fajták (angol elnevezésük lehet: Buttercup, Kabocha, Hubbard, Hokkaido) rövid, kemény, parásodott, kerek kocsánnyal rendelkeznek (55. kép). A legnagyobb méretű terméseket fejlesztő fajták ehhez a fajhoz tartoznak. Narancssárga, zöld vagy szürke színű, sima vagy bordázott felületű termésük van, egy csoportjuk jellegzetes turbán formájú. Magyarországon ismert tájfajtái: ’Nagydobosi’: középerős, erős hajtásrendszert fejlesztő fajta. A termés lapított gömb, a héj világosszürke, a hús narancssárga. Egy-egy termés átlagtömege 4–8 kg. Jól tárolható. ’Kiszombori’: erőteljes hajtásrendszert fejleszt. Termései enyhén megnyúlt gömb alakúak. Terméshéja fehéresszürke. Húsa narancssárga. Tenyészideje rövidebb, húsa vastagabb, mint a ’Nagydobosi’ fajtáké. Friss fogyasztásra, de még inkább feldolgozó ipari célra termeszthető. Egy-egy termés átlagtömege 4–6 kg. Cucurbita moschata fajhoz tartozó fajták – leggyakoribb angol elnevezése: Butternut (56. kép), Cheese (57. kép) – kocsánya mélyen barázdált, ötszögletű, sima felszínű. A termések héja nemcsak sima, hanem szemölcsös vagy ráncos is lehet. Színükre jellemző a zöldes vagy barnássárgás márványozottság. A termések formája lehet lapított, kerek, ovális, vagy hosszúkás-görbe nyakú. A  legismertebb termesztett fajták kisméretű terméssel, hosszú, egyenes nyakkal és alul palackszerűen kiszélesedő kis magüreggel rendelkeznek. Ehhez a fajhoz tartozó közismert fajta: ’Orange’: középerős növekedésű. Termése megnyúlt körte alakú. A terméshéj színe éretten sötétnarancs. Hússzíne megegyezik az érett termés héjszínével. Friss fogyasztásra, esetleg feldolgozásra alkalmas. Viszonylag rövid ideig tárolható. Termésének átlagtömege 2–4 kg között változik. A Cucurbita argyrosperma – angol elnevezése: Green Striped Cushaw – fajtái az illeszkedésénél kiszélesedett, parás kocsánnyal jellemezhetőek. Az egyes fajtatípusoknak megfelelően a termések alakban és színben igen változatosak lehetnek. Az alapvetően nyári vagy főzőtökként ismert Cucurbita pepo alapfaj – angol elnevezésük: Acorn, Delicata/Sweet potato (58. kép), Spaghetti – idesorolható fajtáinak a kocsánya kemény, fásodott, hosszú barázdákkal. 125

4.1.2.2. Vetésváltás, terület-előkészítés

A termesztési célnak megfelelően kell eljárni a termesztő terület megválasztásakor. A talajban található esetleges szermaradványokra ügyelni kell: a tökök mélyre hatoló gyökérzete könnyen megtalálja a több méteres mélységben esetlegesen felhalmozódott kémiai vegyületeket is. Bébiételek vagy ökotermék előállítása során az előírások még szigorúbbak. A legtöbb talajtípuson sikeresen termeszthetők, amire ügyelni kell, az a jó vízelvezetés és a megfelelő tápanyagtartalom. A szervestrágyázást nagyon meghálálják. Talaj-előkészítésénél a gyökerek behatolásának elősegítésére a mélyművelés javasolt, az őszi szántás mélysége minimum 30 cm legyen. Alacsony fekvésű területeknél, különösen ott, ahol a vízelvezetés problémás lehet, javasolt kiemelt ágyásokat készíteni a növények számára. Magas agyagtartalmú talajoknál számolni kell a gyakoribb gyökér- és szárbetegségek megjelenésével, különösen esős időszakokban a megemelkedett talajnedvesség és páratartalom miatt. Ilyen talajtípus esetén ezért a kiemelt ágyas termesztés még inkább indokolt lehet. 4.1.2.3. Szaporítás, tenyészterület

A téli tökök szaporítása alapvetően helyrevetéssel történik. Természetesen palántanevelés is alkalmazható, ez viszont jóval költségesebb és nem is feltétlenül indokolt megoldás. A  helyrevetés ideje, figyelembe véve a fajok hőigényét és a magyarországi átlaghőmérsékleti viszonyokat, április közepe-vége. A téli tökök nagy tenyészterületet igénylő fajok, az egységnyi területen maximálisan kifejleszthető termések számához és a könnyű betakarítás biztosításához ezt vegyük figyelembe. Az állománysűrűség és az elérhető termésmennyiség között szoros összefüggés tapasztalható. A jól megválasztott sor- és tőtávolsággal a gyomborítottság mérsékelhető, viszont a hajtások terjeszkedéséhez bőséges helyre van szükség. A magok elhelyezkedése alapján a kabakosoknál régóta elterjedt a fészkes vetés gyakorlata. Ilyenkor 2–3 darab magot vetnek egy fészekbe, melyeket 2–3 levél fejlettségi állapotban kiritkítanak. Házikertekben elterjedt, hogy érett trágyából vagy komposztból kiemelt fészkeket/dombokat készítenek a magok számára. A domb mérete 0,9 × 0,9 méter lehet, ebbe 4–5 szem mag vethető, amiből ritkítás után 2–3 jól fejlett egyed 126

hagyható. A dombok közötti távolság 1,5–2 méter, a sorok közti távolság 3–4 méter legyen. Nagyüzemben alkalmazható soros növényelrendezés: 150×150 cm (2,25 m2/növény, 4444 db/ha), 150×200 cm (3,00 m2/növény, 3333 db/ha), 200×200 cm (4,00 m2/növény, 2500 db/ha). Vetésmélység 3–5 cm. Vetőmagszükséglet az alkalmazott fajta vetőmagméretétől és az alkalmazott állománysűrűségtől függően 1,8–3,5 kg/ ha lehet. 4.1.2.4. Növényápolás

Tápanyag-utánpótlás A tápanyag-utánpótlást a talajvizsgálati eredmények és a termeszteni kívánt fajta tápanyagigénye alapján kell végezni. Szerves trágya vagy komposzt kijuttatása javasolt 10–30 t/ha mennyiségben. A  növények nagy tenyészterület-igényéhez kialakított elrendezés miatt alkalmazható a soros vagy fészkes trágyázás (elsősorban a szerves trágyák kijuttatása esetén), ennél azonban figyelembe kell venni, hogy a következő növénykultúra alatt a talaj tápanyagellátottsága nem lesz egyenletes. Az egyes tápelem mennyiségét tekintve a nitrogén, a foszfor és kálium igényük közepesen magasnak mondható. Fajlagos tápanyagigényük 1 tonna termésre vonatkoztatva: 4,2 kg N, 1 kg P2O5 és 6,6 kg K2O. Mezo- és mikroelem- igényük közepes, a kalcium és a magnézium pótlására kell figyelni. A  kijuttatandó trágya mennyisége alap, indító és fejtrágya formájában adagolható. A javasolt kijuttatandó összes tápmennyiség hektáronként a talaj tápanyag-ellátottsági szintjétől és a várható termésmennyiségtől függően kb. 120–200 kg N, 50 kg P2O5 és 200–330 kg K2O. A fejtrágyázást célszerű 15-30-15 NPK aránnyal kezdeni a fiatal növények begyökeresedésének elősegítésére, majd amikor az első kötések megjelennek már egy kiegyenlített arány (20-20-20) alkalmazható. A termések fejlődésekor nagyobb kálium arány javasolt (pl. 15-11-29). Öntözés A magas termésátlag és a jó minőség elérése érdekében a téli tök állományainak öntözése is indokolt. A növények mélyrehatoló gyökérrendszere valamint az extenzív termesztési technológiának megfelelően azonban 127

gyakran öntözés nélkül termesztik őket hazánkban. Amennyiben öntözés biztosítható, leggyakoribb az esőztető, kisebb üzemekben esetleg a barázdás-árasztásos önözés. Csepegtető öntözés használata természetesen szintén lehetséges, viszont költségessége miatt alkalmazása nálunk nem terjedt el. A túl gyakori öntözés súlyosbíthatja a levélen és a terméseken jelentkező betegségek előfordulását. Ezért inkább a ritkább, de nagyobb vízadaggal történő öntözés javasolt. Egy öntözés alkalmával a talaj egy mélyebb rétegének az átnedvesítése célszerű, a két öntözés között pedig elég időt kell hagyni a talajfelszín felszáradásához. Esőztető öntözésnél a kora reggeli időszak javasolt, hogy napközben legyen elegendő idő a levelek leszáradásnak, így csökkenthető a betegségek megjelenésének a veszélye. A vízhiány elsősorban a virágzás és a terméskötődés időszakában okozhat problémát. A virágok vagy a fiatal termések leszáradnak, a termések mérete elmarad a fajtától elvárható mérettől, összességében kisebb termésátlaggal számolhatunk. Amennyiben homokos talajon történik a termesztés, figyelni kell az öntözések gyakoriságára. 4.1.2.5. Betakarítás, tárolás

A betakarítás előtt ellenőrizni kell, hogy az esetlegesen alkalmazott vegyszerek egészségügyi várakozási ideje lejárt-e. A higiéniai szabályok betartása szintén alapvető fontosságú. A téli tökök termését késő ősszel szedjük, amikor elérik a biológiai érettséget. Csak az érett terméseket szabad leszedni, kocsánnyal együtt. Az éretlen termések minősége nem lesz megfelelő, ilyenkor még kevés bennük az elraktározott szénhidrát és rosszabbul is tárolhatók. A túlérett termések tároláskor könnyebben megrothadnak. Lehetőleg száraz és hűvös időt válasszunk a betakarításra. A nedves terméseket ne szedjük le. Lehetőleg kerüljünk minden olyan műveletet, ami sebzést ejtene a termések felületén. Az érettség jelei: •  kocsány elkezd barnulni, parásodni, •  terméshéj kemény, •  terméshéj felszíne elveszti a fényességét, •  termés melletti szár elsárgul. A terméshéjon ejtett kis metszés segítségével szintén ellenőrizhető az érettségi állapot, az éretlen terméseknél krémes-enyhén sárgás, az éppen 128

érésben lévő terméseknél világossárga, a már érett terméseknél sárga-narancssárga szín látható. A termések felszínén alkalmazott a „körömteszt” azonban fogékonnyá teszi őket a betegségek megjelenésére. A terméseket tiszta késsel vagy metszőollóval választjuk le a szárról. A termések végén hagyjunk egy kis darabot a kocsányból (javasolt 2–2,5 cm), arra azonban ügyeljünk, hogy a túl hosszúra, vagy a nem sima vágási felülettel hagyott szárvégek a termések mozgatásánál sérüléseket okozhatnak a terméshéjon, amik szintén a betegségek elterjedését fogják elősegíteni. A leszedett terméseket összegyűjtés után lehetőleg a leghamarabb szállítsuk az értékesítési vagy tárolási helyükre. A termések „utókezelése” elősegíti az esetleges sebzések gyorsabb begyógyulását és keményíti a terméshéjat. Ez a betárolás előtt 10–20 napos 25 oC-on való tartást jelent. A tárolás alatti élettartam meghosszabbítására lassítani kell a termések légzését, és meg kell védeni őket a betegségek kialakulásának a veszélyétől. A  hőmérséklet csökkentésével tudjuk legjobban befolyásolni a termések légzési sebességét. Minden egyes 10 oC-os hőmérséklet-csökkentés hatására a légzési sebesség megközelítőleg a felére csökken. A tárolóhelységben lévő levegő relatív páratartalmának nincs nagy befolyása a termések légzési sebességére. Az optimális páratartalom 60–70% közötti, ennyi szükséges, hogy a termések ne száradjanak ki. Az ennél magasabb (85% feletti) relatív páratartalom viszont meggyorsítja a betegségek megjelenését, azáltal lecsökkentve a tárolási élettartalmat. A betárolás előtt ellenőrizzük le, hogy a termések között nincs-e kártevővel vagy kórokozóval fertőzött, nincs-e rajtuk növényvédőszer-maradvány, ütődés vagy rothadás. A kellemetlen szag szintén a romló áru jele. Tárolás előtt a terméseket moshatjuk és fertőtleníthetjük. A mosáshoz egy könnyen kialakítható automata mosóberendezés használható: a szállítószalagon lévő termésekről a fúvókákon keresztül érkező víz mossa le a szennyeződéseket. Élelmiszer-ipari lúg (pl. nátrium-hidroxid) is tehető a mosóvízbe. A termések felületén található kórokozók elpusztítására klór (nátrium-hipoklorit 6%-os 100–200 ppm töménységben), jód, hidrogénperoxid (H2O2 3%) vagy ecetsav alapú, szintén élelmiszer-ipari fertőtlenítőt alkalmazhatunk. A fertőtlenítő oldatot rendszeresen cseréljük, hogy a kívánt töménység és hatékonyság biztosított legyen. Mosás után a terméseket meg kell szárítani. A betárolás előtt a termések felülete viasszal is lekezelhető, így még tovább növelhető a tárolási időtartam. 129

Mivel a terméseket az elnevezésük alapján télen fogyasztjuk, fagymentes, száraz és tiszta levegőjű helységben kell őket tárolni, így fajtától függően 2–6 hónapig eltarthatók. A tárolhatóság időtartama nagyban függ a termések tulajdonságaitól. A vékonyabb héjjal rendelkező, palack formájú sonkatök rövidebb ideig tárolható, mint a vastagabb-viaszosabb héjjal rendelkező ’Nagydobosi’ változatok. A javasolt tárolási hőmérséklet 10–15 oC. Az ennél magasabb hőmérsékleten tárolt termések gyorsan veszítenek a súlyukból, a színükből és beltartalmi értékeikből. Érzékenyek a hidegre, a 10 oC alatt tárolt terméseken kitárolás után hirtelen foltosodás, rothadás következhet be. Fajtától függően már 1 hónapig tartó 5 oC-on történő tárolás is „megfázási” tüneteket okozhat. A terméseket lehetőleg ne tegyük hideg talpazatra, mert a pára kicsapódásától könnyebben rothadnak, célszerű faládákba vagy papír, karton dobozokba tenni. Az lenne a legjobb megoldás, ha a termések nem is érnének egymáshoz, ez viszont a korlátozott tárolási hely miatt nem mindig megoldható. Amennyiben helyszűke miatt mégis a termések felhalmozására kényszerülünk, 90 cm, maximum 1 méter magas halmokat képezzünk, így még biztosítható lesz a termések megfelelő átszellőzése. A  termések légzési sebessége (respirációja) a kibocsátott szén-dioxid mennyisége alapján: 60–120 mg CO2 /kg-óra 25 oC-on. A termések által termelt hő mennyiségének kiszámításához ezt meg kell szorozni 61-gyel, ekkor megkapjuk a keresett értéket kcal/tonna/nap egységben kifejezve. A terméseket méret szerint osztályozhatjuk: óriás >25 kg, extra nagy 15–25 kg, nagy 10–15 kg, közepes 5–10 kg, kicsi <5 kg. Hektáronként 30–50 t termésátlagot is elérhetünk.

4.2. A tökfélék hajtatása (Kappel Noémi, Balázs Gábor) A tökfélék közül hazánkban a nyári tökök közé tartozó spárgatök, cukkini és patisszon hajtatása ismert. Környezeti igényük miatt a különleges tökféléknek számító egyéb fajok is elvileg sikeresen hajtathatók. 130

A tökfélék üvegházi hajtatása igen ritka. Fóliasátrakban, elsősorban a fűtés nélküli berendezésekben történő hajtatásuk elterjedt. Fűtéssel történő termesztésük a piaci értékesítési lehetőségekhez igazított.

4.2.1. A termesztés feltételei A nyári tökök magas légterű és alacsony fóliasátrakban egyaránt hajtathatók. Hajtatásuk a többi zöldségfajhoz hasonlóan a létesítmények fűtési erősségének megfelelően építhető be a hasznosítási rendszerbe. Magyarországon a termesztő létesítményekben különböző fűtésszint mellett hajtatók a tökfélék (11. táblázat). Hazai körülmények között a tökfélék hajtatása talajon történik (59–60. kép). Külföldön azonban elterjedt a talaj nélküli termesztésük is, elsősorban a vödrös technológiát alkalmazzák (61. kép). 11. táblázat. Tökhajtatás különböző fűtésszintű termesztőberendezésekben Technológia Fűtési szint Ültetési idő

Fűtetlen fólia – ápr. 1–15.

Fűtetlen fólia, belső takarással – márc. 15.

Enyhe fűtésű fólia 5–10 °C Δt márc. 1–15.

Fűtött fólia

Őszi hajtatás

15–25 °C Δt febr. 1–30.

(15 °C Δt) július

A sárgadinnyéhez hasonlóan jól fűthető berendezésekbe február elejétől ültethetjük őket főnövényként. A kultúra helyfoglalási idejének hos�szúságát a szabadföldi tömegáru piaci megjelenése szabályozza. Enyhe fűtésű fóliasátrakban a tökféléket célszerű a második hasznosítási szakaszban ültetni. Ez március közepétől lehetséges. A fűtetlen fóliás hajtatás elterjedten alkalmazott technológia. A kis légterű, könnyen átszellőztethető fóliasátrak használata lehetővé teszi a legigényesebb piacra történő értékesítést is. A fűtés nélküli fóliás létesítményekben a hidegtűrő zöldségfajok kikerülése után, április első, második dekádjában ültethetjük ki a tökfélék palántáit. Kettős takarással már március végétől indítható a kultúra. A  fogyasztási időszak meghosszabbítására az őszi hajtatás is figyelemre méltó lehet, ahol rövid kultúrában, gyenge növekedési erélyű és lisztharmatnak ellenálló fajtákat termeszthetünk. Őszi hajtatásban július közepén történő ültetésből október végéig szedhetünk, ha kiegészítő fűtéssel a hajnali órákban a levelek leszárításával a lisztharmat ellen védekezni tudunk. 131

4.2.2. Fajtamegválasztás szempontjai, termesztésre javasolt fajták A Cucurbita pepo alapfajhoz tartozó nyári vagy főzőtökök csoportosítását a 4.1.1.1. számú alfejezet tartalmazza. Hajtatásban hazánkban a piaci igényeknek megfelelően elsősorban a spárgatököt termesztik. A cukkini hajtatása is jelentős, a patisszon hajtatási felülete viszont elenyésző. Termesztésük támrendszer nélkül történik, ezért csak a bokor habitusú fajták használata elterjedt. Spárgatökből az ’Alba’ fajtát hajtatják. Cukkiniből betegségellenálló fajtákat is kínálnak a vetőmagos cégek. A partenokarp fajták használta hajtatásban sokkal indokoltabb lehet.

4.2.3. Termesztéstechnológia Fóliával borított termesztőberendezések eredeti talaján történik a termesztésük. Hazai gyakorlatban a 120 méter hosszú és 7,5 m széles fóliasátrak használata elterjedt. Korai hajtatásuk egyik technikai feltétele, hogy a hajtató létesítmény dupla borítású legyen a jobb szigetelés miatt. Terület-előkészítés A hajtatási szezonra való felkészülést már az előző szezon végén el kell kezdeni. Első teendő a hajtató létesítmény gondos kitakarítása. A növénykultúra felszámolása előtt ajánlatos gondos fertőtlenítést végezni pl. kén elégetésével. Egy légköbméterre számítva 1–1,5 g kénpor elégetése javasolt, az adott növény szintjénél magasabban, mivel a képződő kén-dioxid nehezebb a levegőnél, így lefelé áramlik. 4–5 nap múlva minden kártevő elpusztul és hozzá lehet kezdeni a növényi maradványok kihordásához, a talajtakaró fólia eltávolításához. A vázat, a nehezen tisztítható zugokat 2%-os formalinoldattal bepermetezve is jó fertőtlenítő hatást érhetünk el. A következő teendő a talajmintavétel a felső 25–30 cm-es talajrétegből. Követve a mintavétel szabályait, több helyről mintát véve egy átlagmintát kell készíteni. A  talajvizsgálati eredmények alapján szakszerűen elkészíthető a következő termesztési szezon trágyázási terve. A csepegtető csöves, kellő intenzitással fejtrágyázott kultúrák után olyan magas sókoncentráció alakulhat ki a létesítmény talajának felső szintjén, hogy mindenképpen indokolttá válhat ennek csökkentése nagyadagú öntözővíz (150 l/m2) kijuttatásával. Sókimosásnál a talajban lévő tápanyagok szintje eltérően változik meg. A nitrogén és a kalcium csaknem teljes mennyisége, a kálium, a magnézium, a kén fele és a foszfor kisebb része 132

mosódik ki. Az átmosató víz jobb befogadásához a talajfelszínt pl. rotációs kapával meg lehet járatni. Amikor a felszín megszáradt annyira, hogy járhatóvá válik, akkor lehet hozzákezdeni a szerves trágya kijuttatásához. A felszáradását elősegíthetjük, ha a szellőzőket, ajtókat akár több héten át nyitva tartjuk. A talaj szerkezetére kedvezően hat és higiéniai szempontból is előnyös, ha hagyjuk átfagyni a fóliasátor talaját. Közismert, hogy a gyökérközeg kémhatása meghatározza a gyökérzet növekedését, működését és a tápelemek felvehetőségét is. Ezért fontos a talaj kémhatásának (pH) is az ismerete. A nyári tökök számára a 6–7 pH körüli talajok ideálisak. Amennyiben az öntözővíz minősége miatt huzamosabb ideig való intenzív termesztés során a talaj kémhatása lúgos irányba (> 7 pH) mozdul el, a közeg savanyítása szükségessé válik. A termesztés előkészítésének ellentmondásos része, hogy gyakran a magas a kémhatás ellenére a kémhatást emelő mésztrágyázást is kell végezni. A pH-érték csökkentésére savanyító anyagokat lehet a talajba dolgozni. Savanyú tőzeg kijuttatásával és 15–20 l/m2 bedolgozásával egyrészt nagyban javítható a talajszerkezet, másrészt néhány tized pH-értékcsökkenést is elérhetünk. A  kémhatás csökkentésére alaptrágyaként pedig javasolható a szulfáttrágyák – ammónium-szulfát, kálium-szulfát, magnéziumszulfát stb. – használata. Előfordulhat, hogy kalciumpótló meszezésre is szükség van a talaj előkészítésekor. A meszező anyagok többsége – a gipszet kivéve – lúgosító hatású, így a savanyítást ennek ellensúlyozására is alkalmazni kell. A meszezéskor tehát cél, hogy felvehető kalciumtápanyagot adjunk, de ne emeljük túlságosan a pH-értéket. A  mészpor adagja 5–10 dkg/m2. A gipsz lassabban hasznosuló kalciumot szolgáltat, de nem emeli a talaj pH-ját. Nagy előnye, hogy átmenetileg csökkenti a szikesedést is. Adagja 5–15 dkg/m2 lehet. A kultúra indítása előtt alaptrágyázással be lehet állítani az induló biztonsági tápanyagszintet. Talajos intenzív termesztésben az alaptrágya mennyisége 20–40% is lehet a teljes tápanyag-szükségletnek. Egy középkötött talajon a közepes tápanyagszint: N 20–30, P2O5 40–60, K2O 20–30 mg/100 g. Lehetőség szerint célszerű jó minőségű érett istállótrágya bedolgozása legalább 20 kg/m2 mennyiségben. A  fóliaház talajviszonyai miatt a kiszórt szerves trágya hatóanyagai már az első évben hasznosulnak. Az alaptrágya kijuttatása és bedolgozása előtt néhány nappal célszerű a talajt beöntözni, hogy a talajművelés megfelelő minőségű legyen. A trá133

gyabeforgatás egyben a mély lazítást is jelenti. A  lazítást követi a sima talajfelszín kialakítása. Az ültetéshez apró morzsás szerkezetű ültetőágyat kell készíteni. A  talajt olyan mélyen porhanyítsuk, amilyen mélyen ültetünk. Ezt követően történik a sorok és a tövek helyének a kijelölése. Vegetációs fűtés és csepegtető öntözés esetén a csövek lefektetésére is sor kerül. Amennyiben talajtakarást is alkalmazunk, a fóliát is fektessük le a sorokra. Talajtakaró fólia alkalmazása elsősorban a növényhigiéniai szempontok miatt lehet indokolt (62. kép). A  gyakorlatban elterjedten alkalmazzák erre a célra mind a fekete, mind a színes (zöld, lila) fóliákat. Szaporítás A nyári tököket hajtatásban alapvetően palántáról szaporítjuk. Júliusban a másodkultúra indításánál a termesztési költségek csökkentése miatt helyrevetéssel is történhet a szaporítás. Korai ültetésekhez jól fejlett, tálcás, tápkockás vagy cserepes palántát neveljünk. A tápkocka mérete 8 × 8 vagy 10 × 10 cm legyen. Korai ültetésékhez az előzetesen tálcába elvetett magokból kifejlődött növényeket átcserepezhetjük 10-es vagy 12 cm-es cserépbe. Tálcás palántanevelésnél nagy cellaméretű (pl. 40 sejtes) tálcákat használjunk. A palántanevelés ideje 40–45 nap. Biztonságosan csak fűtéssel ellátott berendezésekben lehet a tökpalántákat megnevelni. A vetés idejét a tervezett ültetési időtől visszaszámolva határozzuk meg. Például március közepi kiültetéshez január végén, április eleji ültetéshez február közepén vetjük a magot. Őszi hajtatáshoz nyáron, fűtetlen berendezésben neveljük a palántákat, árnyékolással. Magvetéstől a kelésig terjedő időszakban a tökpalánták hőmérséklet igénye 20–25 °C. Kelés után nappal távolítsuk el a kiegészítő takarásokat, és gyengén szellőztessünk, így biztosíthatjuk, hogy a növények szik alatti szára ne nyúljon meg. Nappal napos időben 20–25 °C, éjszaka 16–18 °C hőmérséklet tartása szükséges. A gyökérközeg talajának hőmérséklete 18–20 °C legyen. A palántákat kiültetés előtt egy héttel célszerű átrakni úgy, hogy a levelek kiültetésig ne érjenek össze. A palánták átrakását lehetőleg este vagy hajnalban végezzük, ha ez nem lehetséges, napsütésben árnyékoljuk a növényeket. A nevelés ideje alatt a palántákat gyakran öntözzük kis vízadaggal, ellenkező esetben a gyökerek befulladnak. Gyökérközegként tőzeg alapú földkeverék használata ajánlott, így erős gyökerű, jól fejlett palánták nevelhetők. A  magvetést tápanyagszegény keverékben végezzük. Fontos, hogy ne tartalmazzon káros elemeket (ma134

gas só-, Na-, Cl-tartalom stb.) és hogy megfelelően levegős szerkezetű legyen. Tápanyagellátásnál felvehető formában lévő tápelemeket kell biztosítani a palánták számára. A tápelemek közül főleg a könnyen felvehető foszforra és mikroelemekre kell figyelnünk. A magas vagy teljes men�nyiségben könnyen felvehető foszfort tartalmazó alap és starter műtrágyák lehűléskor is megfelelő ellátást biztosítanak. Tápanyaggal feltöltött keveréken általában csak kiegészítő tápoldatozásra lehet szükség. Natúr közegeknél az első lomblevél megjelenése után tápoldatozással a palánták tápanyagellátása folyamatosan biztosítható. A perzselés elkerülésére a tápoldat töménysége 0,1–0,2 % legyen. A kiültetés előtt a palántákat edzéssel szoktatjuk az új körülményekhez. Ilyenkor a fűtést és a kiegészítő öntözést vissza kell fogni, szellőztetést intenzívebben végezzük. A  tápanyag és vízellátás szerepe meghatározó a palánták edzésében. Ekkor az öntözést kisebb adaggal vagy magasabb EC-vel végezzük a palánták megnyúlásának elkerülésére. A tápoldat ös�szetételét foszfortúlsúlyosra kell beállítani, és minimálisra kell csökkenteni a frissítő öntözést az alacsonyabb páratartalom tartása miatt. Ültetés, elrendezés A palánták kiültetésének időpontját a termesztőberendezés fűtési szintje határozza meg. Belső növénytakarással az ültetési idő még korábbra hozható. Alkalmazható egyszeri vagy dupla növénytakarás is (63. kép). A tökfélék palántája legkorábban az erősen fűtött (∆t 25 oC) ter­mesz­tő­be­ ren­de­zé­sek­be ültethető, ennek időpontja február eleje. Takarással ez előrehozható január közepére. Enyhe fűtésű fóliába március első dekádjában ültethetők ki a palánták. Fűtetlen fóliában takarás nélkül április elején, takarással március közepén indítható a kultúra (11. táblázat). A sor- és tőtávolságot a fajta növekedési erélyének és a rendelkezésünkre álló területnek megfelelően kell megválasztani. A lényeg az, hogy maximum 1,5 növény legyen 1 m2-en. Korai ültetésnél 1 m2-re 1 növényt ültessünk. A nyári tököket sima soros elrendezésben termesztjük. A jobb helykihasználás miatt a palánták ültethetők háromszögkötésbe is. A sorok közötti távolság az ültetési idő függvényében legalább 150 cm, a soron belüli tőtávolság minimum 65 cm legyen.

135

Növényápolási munkák Hőmérséklet-szabályozás A nyári tökök 25 és 30 oC között fejlődnek a legjobban, valamint ha az éjszakai hőmérséklet nem süllyed 10 oC alá. 10 és 15 oC fok között a növekedés lelassul, a virágzás gátolt lesz. 35 oC felett pedig a virágok károsodnak, elhalnak vagy torz termések fejlődnek. Belső takarással tovább javítható a hőmérséklet. Napi szellőztetés akkor is szükséges, ha a külső hőmérséklet 10 oC alatt van. A fólián szellőzőket kell kialakítani úgy, hogy kellőképpen biztosítani tudjuk a megfelelő levegőcserét a növényeink számára. Egy 120 méteres, 7,5 m széles sátortípuson kb. 10 db szellőzőt célszerű kialakítani. Lehetőség szerint májustól a fóliasátor mindkét végét ki kell nyitni. A júliusi másodvetéseket vagy ültetéseket célszerű árnyékolni raschel-hálóval vagy a fólia külső lemeszelésével (64. kép). Öntözés, tápanyag-utánpótlás A vízadagolás mértéke és gyakorisága befolyásolhatja a fejlődésmenetet mind a virágzás, mind a termésalakulás tekintetében. Talajon történő hajtatásnál az integrált csepegtető csövek alkalmazása javasolható. A kiültetési kötéstől függően választhatunk 20–30–40 cm-es elemkiosztású csepegtető csövet. Minden növénysorhoz egy csövet rendeljünk. A csepegtető csőrendszer biztonságos és pontos üzemeltetéséhez elengedhetetlen, hogy a csőben állandó és megfelelő értékű nyomásviszonyok legyenek. Alapkövetelmény, hogy a legtávolabbi csepegtető elemnél is biztosított legyen az 1,0 atm nyomás. A virágzás idején ügyelni kell a megfelelő vízmennyiség kijuttatására. Ha sok vizet adunk ebben az időszakban, akkor a dinnyefélékkel ellentétben a virágokat elrúgja a növény. Az előzetesen szerves trágyázott talajon általában a növény általános fejlettségi állapotához viszonyítva történik a kiegészítő tápanyag-utánpótlás. A szabadföldi termesztéshez hasonlóan a talajvizsgálati eredményekből, a tervezett termésmennyiségből és a fajlagos tápanyag igényből kiszámítható a szükséges tápanyagmennyiség. A tápoldat pontos bekeveréséhez és a kijuttatás ellenőrzéséhez fontos eszközök a kézi EC- és pHmérő műszerek. A gyökérzónából kivett talajoldatmintával folyamatosan kontrollálható a tápoldatozás. Erre a talajoldat-kivonó szonda alkalmas. A tenzióméterek tájékoztatást nyújtanak a gyökérzóna víztelítettségi állapotáról, ezáltal a túlöntözés elkerülhető. 136

Fitotechnikai munkák A hajtatott tökfélék zöldmunkája a tőtől felfelé haladva az alsó elöregedett levelek eltávolítása. A tövek „megkopasztásával” elősegíthető a növények újrakötődése (65–66. kép). A hajtatott nyári tökfajták növekedési típusukat tekintve bokorhabitusúak, tehát alapvetően a termesztés során támasztékot nem igényelnek. Egyes csoportoknál viszont alkalmazható zsinóros támrendszer a növények megtartására (67. kép). Így a szedés megkönnyíthető, valamint a kedvezőbb növényhigiéniai feltételek hosszabb betakarítási időszakot eredményeznek. A tökfélék különleges ápolási munkája a virágok mesterséges megtermékenyítése, főleg akkor, ha rovarbeporzás valamilyen ok miatt nem megfelelő. Hajtatásban is a termés kifejlődéséhez a termős virágok megporzása szükséges. Amennyiben a növény egészséges, de a fiatal terméskezdemények összezsugorodva leszáradnak, akkor termékenyülési problémáról beszélünk (68. kép). A  megporzást alapvetően rovarok (házi vagy poszméhek) végzik. Ezért a termesztőberendezésbe telepíthetünk méheket (69. kép), bár gyakran hatékonyabb, ha kézi megporzást alkalmazunk (70. kép). Cukkini esetében pedig a választhatunk partenokarp fajtákat is, ahol a terméskötődéshez nincs szükség megporzásra. Kézi megporzásnál fontos a porzós és a termős virágok megkülönböztetésének ismerete. A  termős virágnál a sziromlevelek alatt mindig jól látható az alsó állású magházból fejlődő terméskezdemény. A porzós virágok mindig egy hosszabb, vékony virágnyéllel rendelkeznek. A tökvirágok a kora reggeli órákban nyílnak és csak egy napig vannak nyitva. A kézi megporzást ezért célszerű a lehető legkorábban, a virágok kinyílása után azonnal elvégezni. A porzós virágokat szedjük le és a sziromlevél visszahajtásával tegyük szabaddá a portokot. Ezután érintsük a portokot a bibéhez a lehető legtöbb pollen átadásával. Egy hímvirággal 3 nővirágot is be lehet porozni. A megtermékenyítés sikerességét mutatja, ha a terméskezdemény elkezd növekedni, a sziromlevél pedig elhervad (71. kép). Szedés A tök termése gyorsan fejlődik, a virágok megtermékenyítése után 2–3 nap múlva már elérik a fogyasztható fejlettséget. Hazánkban, a tavaszi időszakban különböző fejlettségű főzőtököt vásárolhatnak a fogyasztók. Nálunk a mediterrán országokhoz képest 137

még kevésbé elterjedt az éppen megtermékenyült termős virágoknak a fogyasztása. Elsősorban a 10–20–25 cm-es termések a keresettek. Az ültetést követően 5–6 hétre a technológiától, a fajtától, valamint a környezeti tényezőktől függően már szedhető az állomány. A  szedés a termés méretétől függően hetente 2–4 alkalommal, kézzel történik. A fő termési időszakban a nagyon zsenge termések akár naponta is szedhetők. Magyarországon a kora tavaszi hónapokban spárgatökből a 70–80 dkg-os, a nyári hónapokban az 1–1,8 kg-os termésméret a keresett. Szedésnél fontos szabály, hogy nem szabad megsérteni a tökök felületét. A  termések éles késsel vagy csavarással választhatók le a tőről. A tökök végén mindig hagyjunk egy minimum fél cm-es kocsányrészt. Szedésüket célszerű kesztyűben végezni, hogy körmünkkel ne sértsük, ne karmoljuk meg a felületüket. Szedés után lehetőleg minél gyorsabban tegyük hűvös helyre az árut, ugyanis a zsenge tökök nagyon érzékenyek és romlandóak. Tisztítás, válogatás után a kereskedőknek 5 kg-os műanyag zacskóba történhet a csomagolás (72. kép). A fiatal, zsenge tökök 12–13 oC-on 1 hétig eltarthatóak, a teljesen kifejlődött termések ugyanezen a hőmérsékleten akár 1–2 hónapig is fogyaszthatóak maradnak. Az elérhető termésátlag a szedési fejlettség függvényében 3–15 kg/m2ig változó.

Fejezetben felhasznált irodalomak Berenji J. (2010): Proizvodnja uljane tikve. Institut za ratarstvo i povrtarstvo, Novi Sad. Paris, H. S. (1986): A proposed subspecific classification for Cucurbita pepo. Phytologia 61:133-138. http://www.terradei.org.ua/hun/index.php/technologies/43-folia/133-elkeszitmveletek-a-foliahazban http://www.kerteszekaruhaza.com/tapanyagellatas/zoldsegpalanta-tapoldatos. html http://www.kerteszekaruhaza.com/tapanyagellatas/fozotokfelek.html

138

4.3. Tökfélék ökológiai termesztése (Pap Zoltán) Az ökológiai gazdálkodás – igen széles körben– mint biogazdálkodás vagy organikus termesztés néven ismert. Radics, illetve Makkai alapján e termesztési rendszerbe sorolhatjuk a szintetikus műtrágya és növényvédő szer nélküli, a természetes biológiai ciklusokon, szerves trágyázáson, biológiai növényvédelmen alapuló gazdálkodási formákat. Ugyanakkor ennél szűkebben az ökológiai gazdálkodásnak azokat a tevékenységeket tekinthetjük, amelyek jogilag is szabályozott minősítés és ellenőrzés mellett, csak az engedélyezett szereket használó, a talajtermékenységet, állategészséget megóvó, az etikai alapelveket szem előtt tartó természetközeli vagy ahhoz alkalmazkodó, környezetkímélő megoldásokat részesítik előnyben. Ez alapján az ökológiai gazdálkodás kifejezés alatt a termesztő részéről – a megtermelt javak minőségi és mennyiségi paraméterein túlmenően – megjelenik a gondosan előállított, egészségünket 100%-osan támogató, a környezetet óvó és méltányos gazdasági jelenlétet elősegítő termesztés. Az ökológiai gazdálkodásban tehát meghatározó a termesztő szemlélete, de mindeközben a jogi szabályozás is kiemelkedő jelentőségű. Elmondható, hogy a termesztés alapfilozófiájának nem felel meg a maximális hozamok hajszolása és legtöbb esetben a helyben megtermelt javakat részesíti előnyben (mivel ez is hozzájárul a fenntarthatósághoz). Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi formája a múlt század elején több egymástól független irányzatból, és az azokból kialakuló alternatív mezőgazdasági eljárások kifejlődésével jött létre. Kialakulását elősegítette a XX. században fellendülő, de ugyanakkor óriási mennyiségű vegyszert felhasználó iparszerű mezőgazdasági termelés környezetkárosító hatása. Az ökológiai gazdálkodásnak számos irányzata létezik, melyek közül hazánkban (és a tökfélék termesztésénél) a jelentősebbek: biodinamikus gazdálkodás, szerves biológiai gazdálkodás, Soil Association, per­ma­kul­ tú­ra, fenntartható gazdálkodás (Sustainable Agriculture) és Masanobu Fu­kuo­ka által kifejlesztett módszer. Ezek az irányzatok mostanra némely esetben kombinálódtak, új megoldásokat szülve. Számos alkalommal a termesztők nem köteleződnek el teljes egészében egy irányzathoz, hanem a sok irányzatból a nekik legkönnyebben elsajátítható és megfelelő technológiai elemeket ötvözik a gyakorlatuk során. 139

Az ökológiai gazdálkodás minimális követelményeit tartalmazó feltételrendszert az IFOAM (International Federation of Organic Movement) készítette el, melyet az Európai Unió 1991-ben az ökológiai gazdálkodás minimális követelményeit tartalmazó 2092/91 számú rendeletében jelentetett meg.

4.3.1. Az ökológiai gazdálkodás elterjedése Az Ökológia és Mezőgazdaság Alapítvány (Stiftung Ökologie und Land­ bau/SÖL) és az Ökológiai Gazdálkodók Nemzetközi Szervezete (IFOAM) megbízásából évente felmérésre kerül az ökológiailag művelt területek nagysága a világon. Ennek alapján a 2011-es kiadású statisztikai adatok szerint az ökológiai gazdálkodás továbbra is folyamatos növekedést mutat. Mintegy 160 országban van jelen, összesen 37,2 millió hektáros területen (ebben az átállási területek is szerepelnek). Arányait tekintve a világon Óceánia 12,2 millió ha, Európa 9,3 millió ha, Dél-Amerika és KözépAmerika együtt kb 8,9 millió ha-os ökoterülettel rendelkezik. Ausztrália és Latin-Amerika nagyarányú részesedése a hatalmas kiterjedésű extenzív legelőknek köszönhető. Arányaiban legnagyobb területen Ausztráliában, Argentínában, illetve az Egyesült Államokban van jelen az ökológiai gazdálkodás, ez jelenleg a világ teljes mezőgazdasági területének mintegy 0,9%-a. Több országban komolyabb arányban végzik tevékenységüket ökológiai gazdálkodók. 7 országban 10%-nál magasabb arányban van jelen e gazdálkodás, ezek közül Európában kimagaslik Lichtenstein, ahol az agrárterületek 26,9%-án folyik ökotermelés, emellett a szomszédos Ausztria, mely termőföldjeinek 18,5%-án történik biogazdálkodás. A legerőteljesebb növekedés Európában volt tapasztalható az utóbbi 3 év során, ahol csaknem 1 millió ha-ral nagyobb területen zajlik már ökotermesztés. De komoly területi növekedést tapasztalhatunk Argentína, Törökország, Spanyolország esetében is, ezekben az országokban ös�szesen mintegy 10 millió ha-os növekedést regisztráltak az utóbbi években. Ázsiában több mint másfélmillió hektáron termelnek az ökológiai gazdálkodás feltételrendszere szerint. Az országok közti megoszlás és a gazdálkodás fejlettsége nagyon kiegyenlítetlen. Az afrikai kontinensre önellátó gazdaságok és belső kis piac a jellemző. Körülbelül 400 ezer ha ellenőrzött területen hozzávetőleg 71 ezer gazdaság tevékenykedik, melyeket európai szervezetek ellenőriznek. 140

Észak-Amerikában 1,64 millió hektár ellenőrzött terület található. Az USA azonban saját szabályozási és ellenőrzési rendszerrel rendelkezik. Éppen ezért az Egyesült Államok és az Európai Unió között napjainkban is folyik a szabályozások harmonizálása (Sundström, 2004). A világon 1,8 millió ökotermék-előállítót regisztráltak 2009-ben, mely a 2008-as adatokhoz képest 3%-os növekedést mutatott. E tekintetben a legnagyobb növekedés Indiában ment végbe. A  termék-előállításban Ázsia (40%), Afrika (28%), majd Latin-Amerika (16%) országaiban találjuk a legtöbb szereplőt. Az ökológiai gazdálkodású területek hasznosításának tekintetében elmondható, hogy csaknem 2/3 részük legelő (23 millió ha). Legalább 5,5 millió ha művelt terület van, melynek csupán töredéke (0,22 millió ha) az ökológiai zöldségtermesztés. Összehasonlításképp az állókultúra (beleértve kávé, olíva, szőlő) összesen mintegy 2,4 millió hektáron ellenőrzötten ökotermesztésű. A legnagyobb ökológiai termékpiaccal rendelkező országok a világon sorrendben: az USA, Németország, Franciaország, emellett a legtöbb öko­termék-fogyasztót Dániában, Svájcban és Ausztriában találjuk. Magyarországon „hivatalosan” az 1980-as években indultak az első ökológiai szemléletű gazdaságok, legtöbbjük német kezdeményezésre és segítséggel. Kezdetben a kiskerti gazdálkodás volt a jellemző. 1983-ban alakult meg a Biokultúra Klub, mely az ökológiai gazdálkodás hazai elterjesztésében játszott nagy szerepet. 1987-ben a klub Biokultúra Egyesület néven újraszerveződött és az IFOAM teljes jogú tagja lett. 1996-ban megalakult a Biokontroll Hungária Kht., mely az első hazai, nemzetközileg is elismert ökológiai gazdálkodást ellenőrző szervezet. Ezt követően hosszú ideig ez volt az egyedüli ellenőrző szerv, mára a Bikontroll Hungária mellett megjelent az osztrák anyatulajdonú Ökogarancia Hungária Kft. Így ma Magyarországon kétféle termékmegjelöléssel találkozhatunk: HU-öko-01 (Biokontroll Hungária általi tanusítás), illeve HU-öko-02 (Ökogarancia Hungária általi tanúsítás). Ma a jogszabályi hátteret az ellenőrző szervezetek számára egyrészt az Európai Közösségek Bizottságának Tanácsa rendeletei (lásd hivatalos ellenőrző szervezetek internetes oldalai) szabályozzák, más részről FVM-rendelet szól a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól. 141

Napjainkban elsősorban az ökológiai rét- és legelőgazdálkodás, valamint szántóföldi növénytermesztés terjedt el hazánkban. E két kategória teszi ki a hazai ökológiai termőterület 93%-át. Emellett a fogyasztást tükrözi, hogy a magyar ökogazdálkodók termékeik több mint 90%-át exportra termelik (főként gabonaféléket). Magyarországon az ökológiailag megművelt terület aránya az utóbbi évekig folyamatosan növekedett. A kezdeti rohamos fejlődés megtorpant, mely jelenség a gazdák szerint egyértelműen az ökológiai gazdálkodás támogatási forrásainak drasztikus csökkenésével magyarázható. Az ökológiai gazdálkodás fejlődésének lassítója továbbá a fejletlen belső piac. Termesztőink elsősorban a jól fizető nyugat-európai piacokra összpontosítanak, és áraikat belföldön is ehhez igazítják. Itthon csak a nagyon tudatos emberek, a felvilágosultabb kismamák egy része vagy a komoly betegséggel küzdő vásárlók hajlandóak megfizetni a biotermékek árkülönbözetét, valamint bizonyos rétegek életszínvonaluk növekedésével vállalják fel a divattá váló egészséges táplálkozást. Az öko-zöldségtermesztőket a gyakorlat oldaláról leginkább hátráltató tényező az ökológiai gazdálkodási forma által megkövetelt ismeretek hiánya. Legtöbb esetben a termesztők a konvencionális termesztés technológiai hátterét egy az egyben átvéve próbálnak gazdálkodni az ökológiai gazdálkodás szabályrendszere szerint. További hátrányt jelent az ökozöldség-termesztők számára az ökovetőmag igen magas ára, mely akár 8–10-szerese is lehet a konvencionális vetőmagénak, valamint az, hogy a hazai klímán megfelelő rezisztenciával rendelkező fajtákból egyszerűen nem állítanak elő ökológiai vetőmagot. 2008-ban az összes mezőgazdasági területnek 2,9%-án, közel 122 ezer hektáron folyt ökológiai gazdálkodás hazánkban, amely 546 hektárral több, mint 2007-ben. Az üzemek száma azonban 201-gyel csökkent. Napjainkban Magyarországon hozzávetőleg 1200 ha-on történik ellenőrzött körülmények között ökológiai szabadföldi zöldségtermesztés, mely az összes ellenőrzött területnek (kb. 110 ezer ha) alig több mint 1%‑a.

4.3.2. Az ökológiai gazdálkodás főbb irányzatai hazánkban Az ökológiai gazdálkodásnak a világon számos irányzata alakult ki az elmúlt évtizedek során. Ezek közül hazánkban a svájci eredetű szerves biológiai gazdálkodás, az angol Soil Association, az amerikai fenntartható gazdálkodás (Sustainable Agriculture), illetve az ausztráliából kiinduló permakultúra (Permanent Agriculture) irányelvei terjedtek el legnagyobb 142

mértékben. Míg az első két irányzat főként a talajélet generálásának elméletén keresztül igen gyakorlatias módszereket ad a termesztőknek, addig az utóbbiak számos elméleti és mély-ökológiai irányelvet határoznak meg, melyek a szemlélet kialakításában játszanak nagy szerepet. Az irányzatok közül alapvetően egyik sem kizárólagos, vagyis az elvek és a gyakorlati hasznosítás kombinálható, a termesztőnek nem kell elköteleződnie. Az iránymutatásokat követve az ellenőrző szervezet feltételrendszerének is megfelel majd a termesztés, állattenyésztés vagy gyártás. A biodinamikus gazdálkodás esetében bonyolultabb a helyzet, mivel itt sajátos ellenőrzési rendszer működik, melyek bizonyos szempontból szigorúbb feltételeket rónak a termesztőre. Ily módon két lehetőség áll fenn: egyiknél a gazda a biodinamikus gazdálkodás irányelveinek egy részét felhasználja a termesztés során (pl. „holdnaptár”, néhány biopreparátum), de a gazdálkodás nem áll át teljesen. Másik lehetőségként, amennyiben a gazdálkodó a biodinamikus gazdálkodás irányelveinek megfelelő átállási időszakon keresztüljut, a gazdasága hivatalosan is biodinamikus gazdasággá válik. Az irányzat alapvetően meghatározza a termesztői szemléletet, amely ilyen módon befolyással bír a technológiai elemekre. A növénytermesztés során alkalmazott módszerek pedig mindehhez szorosan kapcsolódnak. Így például a biodinamikus gazdálkodók (illetve az irányzattal szimpatizálók) szigorúbb feltételek mellett termeszthetnek, speciális módszereket és anyagokat alkalmaznak (pl. preparátumok, oltóanyagok). Ezért szűkebb értelemben a tökfélék termesztésének viszonylatában nézve nem mindegy, hogy melyik irányzat elkötelezettje a termesztő, mivel az a termesztési módszert mindez alapvetően befolyásolhatja. Az ellenőrző szervek minden évben engedélyezett termésnövelő anyag és növényvédő szerlistát jelentetnek meg. Ezek a hatóanyagok azonban nem minden irányzat elveinek felelnek meg, így az elkötelezettebb termelőknek néhány szigorúbb szabályt kell követniük. Természetesen ez kihat a termesztési volumenre, a minőségre, illetve a piaci csatornákra is.

4.3.3. Átállás az ökológiai gazdálkodásra Ökológiai termesztésre való átállás előtt meg kell győződnünk róla, hogy a felmerülő többletköltségek megtérülnek-e. A  bevétel a hagyományos termesztésben elérhetőnek körülbelül a két-háromszorosa, azonban a nagyobb ráfordítások miatt a nettó bevétel körülbelül ugyanannyi. Nem 143

szabad megfeledkezni arról sem, hogy ökológiai gazdálkodás körülményei között – a limitáltabb védekezési lehetőségekből adódóan – gyakran a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakulnak a dolgok. A termesztést limitáló tényezők sokasága befolyásolja, így a növényvédő szerek szűkebb köre, a tápanyag-utánpótló anyagok csekélyebb választéka, emellett néhány, az ellenőrző szerv általi szabályozás is nagy termesztői fegyelmet kíván. Az utóbbiak esetében a nitrogén hatóanyag évenkénti 160 kg-os maximalizálása alapvetően befolyásolja a termesztést mind a várható hozamok, mind pedig a minőség tekintetében. Az ökológiai gazdálkodásra való átállás az az időszak, amely alatt kialakításra kerülnek az ökológiai gazdálkodás feltételei, és az átállási terület (különösen a termőtalaj) mentesül a konvencionális gazdálkodásban alkalmazott szerek hatásaitól. Az átállási idő alatt a gazdaság az új technológiákat és módszereket bevezeti, emellett a terület természetvédelmi értelemben tisztulási folyamaton megy keresztül. Az időtartam függ a terület előéletétől. A kezdetekkor szükséges a célok, illetve bizonyos feltételrendszer kialakítása. A gazdaság átállása alatt e feltételek alapján alakítják ki a gazdaság átállási tervét. Állattartás esetén ez például az állatszám területi eltartó képességhez történő csökkentését vagy növelését jelenti, növénytermesztésnél a talajtermékenység, talajélet javítása, a termelési rendszer átalakítása (új növényvédelmi technológiák, új növényápolási teendők stb. bevezetése). Természetesen figyelembe kell venni a helyi adottságok adta befolyásoló tényezőket, a terület előéletét, esetleges környéki szen�nyező forrásokat, az előző gazdálkodás módját, intenzitását. Ezek az átállási időre lesznek befolyással. Növénytermesztés esetében az átállási idő alatt bevezetésre kerül az új termesztési gyakorlat, melyben az új talajművelési eljárások, mechanikai gyomszabályozás, biológiai növényvédelem, vetésforgó, illetve különféle köztes vetések alkalmazása kerülnek előtérbe. Nyilván a növényhasználat terén is változtatásokat javasolhat az ellenőrző szervezet. A természet megóvásának egyik feltétele az ökológiai környezet diverzitásának fokozása, ám olyan módon, hogy a terület természetes egységét ne bontsa meg nagymértékben a termesztés. Ez azt jelenti, hogy tájidegen fajok vagy fajták alkalmazása nem javasolt, ezzel szemben a honos vagy tájfajták alkalmazása ajánlott lesz. 144

Az átállás módja lehet szakaszos, melynek ideje így akár 5–10 évig is eltarthat, illetve történhet egy lépésben. Ennek eldöntése a gazdasági szempontok szerint történik. Szakaszos átállás esetében a gazdaságnak előbb csak 20–30%-a vagy 50%-a kerül átállásra. Számolni kell az átállás okozta költségnövelő hatásokkal (pl. nagyobb kézimunka-igény, biológiai növényvédelem bevezetése), kisebb mértékű hozamcsökkenéssel és azzal, hogy ekkor még csupán átállási termékként lehet forgalmazni a megtermelt javakat, amelyek ilyen értelemben nem értékesíthetőek ugyanolyan felárral, és bizonyos piaci korlátozások is érvényesek rájuk. A munkaerő-szükséglet mintegy 10–20%-kal növekedhet, emellett az ellenőrző szervezet is előír néhány költségekkel járó feladatot (pl. ellenőrzések, ehhez talaj- és vízminőség-vizsgálati kimutatások elkészítése), de költségtöbbletet jelentenek az új beruházások (pl. a higiéniaszint emelése a teljes gazdaság területén, ehhez szükséges berendezések megépítése), esetleg szaktanácsadó alkalmazása, minőségi és engedélyezett alapanyagok beszerzése. Az átállás idejére vonatkozó szabályok Az átállás kezdeti időpontját az ellenőrző szervezethez való hivatalos bejelentkezési időpont határozza meg. Ez lépcsőzetes átállás esetén az adott új területi egység vagy állomány írásbeli bejelentésének időpontja. Az átállás idejét több tényező befolyásolja. Növénytermesztés esetében például növénykultúrától is függ az alábbiak szerint: Egyéves növény termése akkor lesz először ökológiai, ha az adott növény vetéséig vagy ültetéséig legalább 24 hónap telik el, és ez alatt az előírásokat maradéktalanul betartották. Gyepek és évelő takarmánynövények esetében az a termés lesz először ökológiai, amelynek takarmányként történő hasznosítása (legeltetés, kaszálás) előtt legalább 24 hónap átállási idő eltelt, és ez alatt az előírásokat maradéktalanul betartották. Egyéb évelő növények esetében az a termés lesz először ökológiai, amelyik betakarításáig már legalább 36 hónap átállási idő eltelt, és ez alatt az előírásokat maradéktalanul betartották. Az átállási idő lerövidülhet, amennyiben a tagállam illetékes hatósága úgy dönt, hogy az átállási időszak részeként elismer bármely olyan korábbi időszakot, melynek során szabályozott körülmények közt igazolható módon és bizonyíthatóan nem használtak az ökológiai gazdálkodásban 145

nem engedélyezett szereket vagy az érintett területek olyan természeti, vagy mezőgazdasági területek voltak, amelyeket az ökológiai gazdálkodásban nem engedélyezett tápanyagokkal és növényvédő szerekkel nem kezeltek. Kielégítő az, amennyiben a fenti feltételek legalább három éven keresztül teljesültek. Ilyen értelemben például a korábban természetvédelmi, vagy tájvédelemben részesült területek gyorsabban átállíthatóak. Ennek ellenére a hazai eljárásrendben az érintett területeknek egy évet mindenképpen az ellenőrzési rendszerben kell tölteniük, vagyis a hivatalos bejelentkezéstől számított 12 hónap eltelte után kérvényezhető az eljárás rövidítése. Az átállás meghosszabbítható, amennyiben például az illetékes hatóság (MgSzH) a földterület ökológiai termelésre nem engedélyezett termékekkel való szennyezettségét bizonyítja. Gyakorlati felkészülés az átállásra Az átállási terv készítése segít előnyt kovácsolni a nehéz helyzetből, mivel kockázatbecslése révén segít a hibákat elkerülni. Érdemes az ökológiai gazdálkodást segítő szervezeteket felkeresni (pl. Biokultúra Szövetség és alszervezetei vagy Magyar Ökológiai Gazdálkodásért Egyesület (MÖGÉRT) stb.), szakmai találkozón részt venni, tanácsadót igénybe venni. Érdemes a gazdálkodók szervezeteivel kapcsolatba lépni, információt gyűjteni a gyakorlati teendőkről. Emellett megelőzően érdemes a gazdaságban kísérletet beállítani, olyan területeket kialakítani, ahol az ökológiai gazdálkodás irányelveinek megfelelően végezhetünk termesztést, de egyelőre hivatalos ellenőrzés igénybevétele nélkül. A tanácsadó cégek, illetve tapasztalt szaktanácsadó segítsége, banki kölcsönök, vagy pályázati lehetőségek figyelembe vétele ugyancsak segítség lehet a felkészülési időszakban. Zöldségtermesztő gazdaságok esetén az alábbiakra kell figyelni: • vásárolt szerves trágya minősége, • komposztálás lehetőségének megteremtése, • munkaerő-felhasználás kalkulációja (pl. akár a komposztáláshoz is szükséges újabb munkaerő), • további beruházásokra:   o  mechanikai gyomszabályozás eszközei, 146

  o  hőhatáson alapuló gyomszabályozás eszközei, • engedélyezett növényvédő szerek és termésnövelők, • hasznos élő szervezetek, • tápanyag- és humuszgazdálkodás kialakítása (vetésforgó pillangós szakaszokkal), • nagyobb ökológiai és technológiai tudás igénye. Amennyiben a motiváció, az elkötelezettség és a kialakított célok a megvalósítást segítik, az átállás önmagában véve nem egy kínos teher, hanem egy szükséges kihívás lesz, amely lehetővé teszi a gazdaság hosszú távú fennmaradását. Az ökológiai termesztés szabályozottsága nagymértékben függ az ellenőrző szerv tevékenységétől, amely ugyanakkor a tanúsítás révén visszaigazolást nyújt a fogyasztó felé. Amíg annyi vád éri az ökológiai gazdálkodást, sokszor elfelejtjük, hogy az intenzív kemizált termesztés hibáit és ellenőrizetlen szabálytalanságait a fogyasztók egészsége bánhatja. Az átállási idő sok olyan nehézséget előhoz a termesztők számára, melyek megoldása a későbbiek során a gazdaság fennmaradását segíti.

4.3.4. Ökológiai termesztés gyakorlata A területválasztás szempontjai A területválasztást nagymértékben befolyásolja a szemléletnek, az irányelveknek megfelelő termesztés. A permakultúra és a fenntartható mezőgazdaság alapelveinél többször felhívják a termesztők figyelmét a helyi növényi sokféleség (diverzitás) feltérképezésére, mely segít meghatározni a megfelelő növényválasztást. Ilyen értelemben óva intenek a tájidegen, esetleg invazív fajok betelepítésétől, amely később akár a táj teljes arculatát megváltoztatja. Ilyen értelemben sohasem szabad elfelejtkezni az eddig elkövetett hibáinkról, melynek eredményeként ma számos tájidegen faj (pl. parlagfű, disznóparéj, korábban gyalogakác stb.) oly széles körben elterjedhetett (bár mindehhez több tényező együttes fennállása is szükséges volt). A területválasztást továbbá befolyásolja a talaj termékenysége, állapota. A tökfélék esetében (mivel melegigényes növényekről van szó) nagyobb jelentőséggel bírnak a lazább, könnyebben felmelegedő talajok, az enyhe déli lejtésű vagy teljesen sík területek. Nagy jelentősége van a zöld sávoknak, erdősávoknak, sövényeknek, melyek egy részről fizikai védelmet nyújtanak, más részről azonban a hasznos rovaroknak biztosítanak 147

folyamatos élőhelyet. Mindez az ökotermesztésben nagy jelentőséggel bír, így a terület megválasztásánál erre is figyelemmel kell lenni. A területválasztás többi eleme az adott növénynek megfelelően alapvetően a konvencionális gazdálkodáshoz hasonló. Talaj-előkészítés A talaj-előkészítés elvei megfelelnek a konvencionális gazdálkodás elveinek (adott tökféléhez mérten). Abban az esetben, ha a gazdálkodó a minimum tillage vagy a nontillage elveit alkalmazza (egyes ökológiai irányzatok alapján), a talaj-előkészítés ezen elveknek megfelelően valósul meg. Ebben az esetben a szántás teljesen hiányzik a talajművelésből, sőt adott esetben a munkagépek teljes használata kizárt (non-tillage). Ezekben az esetekben a gyomszabályozás speciális ismereteket igényel. A tökfélékről elmondható, hogy nagy gyomelnyomó tulajdonsággal bírnak, és jó talajfedésük, árnyékoló hatásuk révén a talajszerkezetre is pozitív hatást gyakorolnak. Ezért ezeket a növényeket sokszor köztesként alkalmazhatjuk a termesztés során. A tápanyag-utánpótlás lehetőségei Tápanyag utánpótlás szempontjából jelentős szerepe van az ellenőrző szervezet által minden évben kiadásra kerülő engedélyezett tápanyag utánpótló anyagok listájának (12. táblázat). Emellett a természetes eredetű anyagok zömmel szabadon használhatóak (így a saját előállítású komposztok, komposztteák, növényi kivonatok, ellenőrzött ökológiai vagy extenzív állattartásból származó istállótrágyák). 12. táblázat. Ökológiai termesztésben alkalmazható tápanyag-utánpótló anyagok Trágyázó és talajjavító anyagok Agyagásványok (pl. alginit, bentonit, riolittufa, zeolit) Algák és algából készült termékek

Trágyázó és talajjavító anyagok fűrészpor, faforgács, fahamu és fakéreg komposzt GEOAGIT-CNPK-1 mikrobiológiai készítmény

Állati eredetű termékek és melléktermékek

GEOCELL-1 mikrobiológiai készítmény

148

Trágyázó és talajjavító anyagok MICROBION UNC mikrobiológiai készítmény MIKRO-VITAL BAKTÉRIUMTRÁGYA mikrobiológiai készítmény Myco-Sin VIN növénykondicionáló készítmény

Trágyázó és talajjavító anyagok Alumínium-kalcium foszfát AMALGEROL PRÉMIUM növény- és talajkondicionáló AZOTER BAKTÉRIUMTRÁGYA mikrobiológiai készítmény BACTERIOSOL komposzt ("bio" változat) Bázikus salak BIOFERT PLUSZ ipari melléktermék eredetű oldattrágya BIOFIT BIOTERM oldattrágya BIOFLUID TÁPOLDAT növénykondicionáló készítmény

BIOKAL 03 TÁPKOCKA komposzt BIOKAL 05 talajkondicionáló készítmény BIOMIT PLUSSZ – ÚJ GENERÁCIÓ lombtrágya BIOREX-1 (Bacid Humusz+) és BIOREX-2 (Bacid Nitro) kétkomponensű folyékony talajoltó anyag BIOREX szilárd talajoltó anyag Cefre és cefrekivonat (kivéve ammóniumcefre) C-KOMPLEX oldattrágya COFUNA szerves trágya

Trágyázó és talajjavító anyagok GÉRCEI ALGINIT ásványi trágya giliszta- és rovarürülék (gilisztakomposzt)

Trágyázó és talajjavító anyagok nátrium-klorid (kősó)

GOËMAR BM 86 növénykondicionáló készítmény GOËMAR MULTOLEO növénykondicionáló készítmény gombakomposzt (külön engedéllyel)

NATUR BIOKAL 2 növénykondicionáló anyag

GREENSOIL termékcsalád granulátum-trágya

nyers kálisó (kainit, szilvinit stb.)

GROW Cu/Zn mikroelem keverék trágya GREENMAN AGRO (párhuzamos néven Ökonet Agro, Greenman Floralia, Ökonet Floralia) mikrobiológiai készítmény guanó

nyomelemek

GÜLLEMAX trágyakezelő HUMINIT-DUDARIT talajkondicionáló készítmény HUNGAVIT TERMÉKCSALÁD A/B/D/G/P/ UNIVERSALNOP növénykondicionáló készítmények IREGI NATÚR SZÓJA OLTÓPOR mikrobiológiai készítmény istállótrágya nem iparszerű tartásból ITALPOLLINA 4-4-4 baromfitrágya kalcium-klorid oldat

NATUR BIOKAL 1 növénykondicionáló anyag

NATUR BIOKAL 2 M növénykondicionáló anyag növényi anyagok komposztált vagy fermentált keveréke

OIKOMB két komponensű növénykondicionáló készítmény

ÖKO-NI mikrobiológiai készítmény PHOMOBIL mikrobiológiai készítmény PHYLAZONIT® CB mikrobiológiai készítmény PHYLAZONIT® G mikrobiológiai készítmény

PHYLAZONIT® MC mikrobiológiai készítmény PLANTELLA ORGANIC SZUPER szerves trágya PREV-B2TM narancsolaj alapú, bórtartalmú lombtrágya puha őrölt foszfátkő

149

Trágyázó és talajjavító anyagok Mésziszap (cukorgyári)

Trágyázó és talajjavító anyagok kalcium-szulfát (gipsz)

DC HYPERFOSZFÁT P26 (granulátum)

kalcium-karbonát (természetes, pl. kréta, márga, mészkő,foszfátkréta) kálium-szulfát (magnézium-sót is tartalmazhat) komposztált állati ürülék extenzív tartásból komposztált vagy fermentált háztartási hulladék kőzetlisztek

DC HYPERFOSZFÁT P29 (puha őrölt foszfátkő) Dohány gyártása során keletkező melléktermékek EM-1 OLTÓANYAG mikrobiológiai készítmény EM-BIO aktivált mikrobiológiai készítmény Elemi kén

Fertileader GOLD-BMo mikroelem oldattrágya Fertileader TONIC mikroelem oldattrágya FITOKONDI növénykondicionáló készítmény

FitoNatur Aktív növénykondicionáló készítmény Folyékony állati ürülék extenzív tartásból (hígtrágya, trágyalé stb.)

Trágyázó és talajjavító anyagok SOLVITIS lombtrágya termékcsalád: S.-polifém, S.-Cu, S.-Fe, S.-Zn, S.-Mn, S.-Mg, S.-Ca szárított istállótrágya és baromfitrágya ext. tartásból

TCaP 28 100% természetes kalcium-foszfát tart. trágya TERRA-VITA M KOMPOSZT trágyázó szerként használt növényi eredetű termékek és melléktermékek tőzeg (kizárólag kertészetben)

KUNWURM GILISZTAHUMUSZ TÁPOLDAT növénykondicionáló készítmény LATAGRO NATÚR TŐZEG szerves talajjavító anyag LATAGRO SEMLEGES TŐZEG szerves talajjavító anyag magnézium-kalciumkarbonát (természetes eredetű, magnézium-mész, magnézium-mészkőliszt stb.) magnézium-szulfát (pl. kiezerit)

TRIBU 3-3-3 szarvasmarhatrágya

MICROBION mikrobiológiai termékcsalád

ZSÓFI GILISZTAHUMUSZ

VINASZ ipari mellékterm. er. szerves trágya, talajjavító VitiSan növénykondicionáló készítmény WUXAL® Aminocal oldattrágya, WUXAL® Ascofol növénykondicionáló készítmény

ZÖLDPAJZS levéltrágya

A természetes eredetű anyagok használatára sarkallt ökológiai gazdálkodás újból jelentőssé tette a szervestrágya-használatot. Ez nem hátrányos tényező, mivel a szerves trágya nagy érték, számos szinten javítja 150

a talaj termékenységét (pl. kémiai-fizikai-vízgazdálkodási tulajdonságait, szerkezetét, humuszanyag-növelő, illetve talajélet-serkentő hatással bír). A  talajok szervestrágyázásának szerepe az utolsó évtizedekben alapvetően megváltozott. Korábban a szerves trágya (nagyrészt istállótrágya) elsősorban a talajból a terméssel eltávolított tápelemek utánpótlását szolgálta. Az 1970-es években a műtrágyázás térhódításának köszönhetően a szervestrágyázás elsősorban a talaj kedvező fizikai állapotának, morzsás szerkezetének, víztartó képességének, ezen kívül az adszorpciós komplexum kapacitásának stb. fenntartását szolgálta. Pedig a szerves trágya tudatos használatával a talajélet serkentése mellett a növények fejlődése is egészségesebb lesz. Integrált termesztésben a szerves trágya segít a növénynek a műtrágyák jobb hasznosításában. Ökológiai termesztésben azonban más út nem is létezik a megfelelő növénytáplálásra. Az utóbbi évtizedekben hazánkban elterjedt az a nézet, hogy kizárólag műtrágyával lehet megvalósítani a növények tápanyagigényének megfelelő tápanyag-utánpótlást. A fejlettebb országok ökológiai gazdálkodóinak körében ez az elmélet már régebben megdőlt. A szervesanyagutánpótlás esetében ismert tény, hogy elsősorban a teljesen érett, esetleg komposztált trágya használható a zöldséghajtatásban, illetve az intenzív termesztésnek is egyik meghatározó eleme. Amennyiben megfelelő eljárással komposztálnak nagy mennyiségű szerves anyagot, úgy a keverék tápanyag-összetétele kiegyenlítetté válhat. Ennek eredményeként ma már számos olyan termék létezik, melynek előállítása során extenzív vagy akár öko-állattartásból származó szerves trágya jön létre. Ennek a tápanyag-összetétele kiegyenlített, ugyanakkor nem találkozhatunk a hátrányos tényezőkkel (gyommagvak, esetleges hulladék anyagok). Kiemelendő, hogy a kijuttatásuk (mivel pelletált vagy granulált formában vannak jelen) épp olyan egyszerű, mint a műtrágyák kijuttathatósága. E termékek nem mindegyike szerepel az engedélyezett anyagok listáján, ám némelyik már megtalálható (pl.: Green Soil Humin komplex granulátum, Ital­pol­li­ na termékcsalád granulált szerves trágyái), és ezekhez konkrét technológiai útmutatást kaphatnak a termesztők (13. táblázat). A kabakos növények általában magasabb tápanyagigényűek, mint más zöldségfélék. Ez a nagyon intenzív növekedési erélyükkel, gyorsabb termésképzésükkel magyarázható. Tápanyag-ellátási igényük szempontjából jelentős különbség van a hajtatott kabakos növények és a szabadföldiek között. 151

13. táblázat. Szerves trágyaként kijuttatható termékek Alkalmazási időszak Talaj előkészítésekor

Termék ITALPOLLINA vagy TRIBÚ

Adagolás 1,0–1,2 t/ha

Megjegyzés szerves tápanyagokkal a talajélet (biodiverzitás) jelentősen növekszik

Ültetéskor ágyáskezelés

GUANITO NPK 6-15-3 + 2Mg + 10 CaO

0, 6–0,8 t/ha

szerves foszfor = erős generatív szervek: gyökérzet és virágok

Intenzív fejlődési időszakban

DIX 10 N

0,2–0,4 t/ha

a nitrogén a vegetatív szervek fejlődését segíti

Virágzás/ terméskötődéskor

GUANITO NPK 6-15-3 + 2Mg + 10 CaO

0, 2–0,4 t/ha

terméskötődés és minőség javítás

Figyelem: a mennyiségek átlagos tápértékű talajokra vonatkoznak, egyéb esetben a megfelelő dózist a termőföld laboratóriumi elemzése során kell megállapítani. Az egyes növényfajoknak eltérő tápanyagigényeik lehetnek.

A szerves tápanyagok segítik a növények immunreakcióit, biztosítják a tartós betegség ellenálló képesség kialakulását, stressztoleranciájuk megnő. Ha a növény gyökérzónájában kellő mennyiségű szerves anyag található, úgy a makro-, mezo- és mikroelemek, valamint a humin-, amino- és fulvolsavak biztosítják a növény kiegyensúlyozott, egészséges fejlődését. Gyakori probléma a kabakosoknál is a kevés szerves anyag használata, mellyel a növények a betegségekre fogékonyabbak lesznek, stressztűrő képességük csökken. A tápanyag utánpótlás egyik limitje az ellenőrző szerv által előírt évenként kiadható 160 kg nitrogén hatóanyag. Ennek értelmében magas dózisban nem juttatható ki az istállótrágya sem, mivel ez is nitrátossá teszi a talajainkat, mely ugyanúgy elsavanyodásához vezet. Ugyanakkor a talajélet serkentésével a nitrogénfeltáródás gyorsítható, a tápanyagfelvétel javítható. Ezt szolgálják különféle baktériumtrágya-készítmények, emellett a mikorrhiza gombák használata is előtérbe került az utóbbi években. Ennek révén szimbionta gombák lépnek kapcsolatba a növény gyökerével (mely a természetes erdő és erdőssztyepp társulásokban amúgy is megvan), a növény értékes cukrokat, tápanyagokat ad át a gombának, míg a gomba a növény számára nehezebben feltárható tápanyagokat szolgáltatja, ezzel is generálva a nagyobb hozamot, gyorsabb és egészségesebb fejlődést. E készítmények java (mint élő szervezetek) ugyancsak feltűnnek az engedélyezett anyagok listáján. 152

Növényváltás az ökológiai termesztésben A növényváltás a konvencionális termesztésnek megfelelően történhet. Azonban egyes ökológiai irányzatoknál (permakultúra, biodinamikus gazdálkodás) megtalálhatjuk a vegyeskultúra fogalmát, mely a növényváltásnak különleges keretet adhat. A vegyeskultúra vagy vegyes társítás területünk növényekkel való oly módú hasznosítása, ahol a fajokat aszerint rendezzük egymás közelébe, hogy növényvédelmi és gazdasági szempontból a leghatékonyabb termesztést tudjuk megvalósítani, a lehető legkevesebb külső beavatkozással. A növények társításának elmélete már a középkorban megfogant, valójában gyökereit megtalálhatjuk a vetésváltás, a vetésforgó használatánál, és a középkori szerzetesközösségek kertjeinek összeállításánál. Jó példa lehet erre a bencések által hazánkban is több helyen megtalálható, manapság újra fellendülő gyógynövényes-zöldséges kertek léte (pl. Bakonybél – Bencés monostorkert vegyes társításai). Az elméleti alapot a növények egymásra gyakorolt hatása fekteti le. E szerint meghatározó jelentőségű, hogy az egyes növények milyen növénykárosító rovart, kórokozót vonzanak magukhoz, esetleg a mellettük lévő gyomok segítik-e a haszonnövények károsítóinak szaporodását. Németországban, Fuldában ugyancsak egy apátságban élő nővérek egy kis csoportja már a II. világháború befejezése óta foglalkozott a növényi kölcsönhatások vizsgálatával, és vegyeskultúrák létesítésével. Magyarországon elsők között azonban Gertrud Franck elméletei terjedtek el, és azóta is sokszor támaszkodnak eredményeire azok, akik ilyen kerteket alakítanak ki. A vegyes társítás legfőbb elemei: • soronként, (szalagos vetésnél növényszalagonként) más növény, • olyan növények összeültetése, melyek a megfigyelések szerint segítik egymást (növényvédelmi szempontból is) a fejlődésben, • mulcsnövények alkalmazása, • nagy sorköz, hogy elegendő hely legyen a növényeknek, és a leke­ rülő mulcsanyagnak, mely a tápanyag-utánpótlást szolgálja, • sűrű vetés, beültetés, amennyiben „zöld mulcsként” alkalmazzuk növényeinket.

153

Szaporítás az ökológiai termesztésben A nagymagvúak szaporítása általában helyrevetéssel történik, ugyanakkor a vetőmagról történő szaporítás egy igen sarkalatos kérdés az ökológiai gazdálkodás esetében. A jelenlegi szabályozás értelmében szaporítóanyagként kizárólag ökológiai minősítésű szaporítóanyag (mag, dugvány, palánta stb.) használható. A generatív szaporítóanyagok esetében az Európai Unió Bizottság rendelete engedélyezi a nem ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag használatát is ökológiai gazdálkodásban, amennyiben a termelők nem tudnak ökológiai módszerekkel előállított szaporítóanyagot beszerezni (ehhez a termesztőnek eseti engedélyt kell igényelnie). Az engedélyezési eljárást a tagállamok hatáskörébe utalja. Ennek érdekében előírja a tagállamok számára egy számítógépes adatbázis létrehozását és folyamatos működtetését azoknak a fajtáknak a nyilvántartására, melyekből igazoltan rendelkezésre áll az ország területén ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag, illetve burgonya vetőgumó. Ökológiai gazdálkodás során, nem ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag használatára engedély csak abban az esetben adható ki, ha a felhasználó által kívánt fajnak egyetlen fajtája sem szerepel az adatbázisban, vagy ha a felhasználó által beszerezni kívánt fajta nem szerepel a nyilvántartásban, és a felhasználó igazolni tudja, hogy ugyanezen fajon belül egyik regisztrált alternatíva sem megfelelő. A palántanevelés szempontjából is jelentős, hogy az ökológiai gazdálkodásban nagy hátrányt jelent a megfelelő vetőmag-előkezelés (esetleg csávázás) nehézsége, illetve hiánya. Számos kutatás foglalkozik e témakörrel. A tölgyfakéreg, a varádicskóró, a cickafark és a pásztortáska kivonatai különböző mértékben gátló hatással vannak a növénypatogén baktériumokra. A  torma vizes kivonata gombákkal szemben mutat antimikrobiális hatást. Ezek az anyagok adott esetben alkalmasak lehetnek a vetőmagok előkezelésére, mely a palántaneveléshez oly fontos fertőzésmentességben segíthet. Borsosmenta (Mentha piperita L.) és kakukkfű (Thymus vulgaris L.) olajának alkoholos oldatával kezelt magtételen jelentősen csökken a Penicillium chrysogenum, a Fusarium equiseti és a F. oxysporum fertőzöttség, de egyes kutatások alapján gátló hatású a maggal terjedő Ascochyta sp. és Fusarium moniliforme kórokozókra is. A vetőmag minőségének javítására biológiai védekezés is használható. Szinte minden élőlény rendelkezik valamilyen konkurenssel, amely benne vagy rajta élősködik, amely elfogyasztja vagy amellyel a közös 154

életterük táplálékforrásaiért harcol. Ezeket a kapcsolatokat aknázza ki a biológiai növényvédelem. A  növényi betegségeket okozó gombafajok elleni biológiai védekezés alapja a hiperparazitizmus jelenségének kihasználása. A leggyakrabban alkalmazott mikoparaziták a Trichoderma fajok, a Streptomyces fajok és a Coniothrium minitans. Biológiai védekezés szempontjából a leginkább tanulmányozott gombacsoport a Trichoderma nemzetség és annak fajai. A Streptomyces fajok a sugárgombákhoz tartoznak, általánosan elterjedtek különböző talajokban és jelentős szerepük van a talajba került szerves anyagok lebontásában. E fajok többsége antibiotikumokat termel és bontják a cellulózt és a kitint. A Coniothrium minitans a piknídiumos gombákhoz tartozik és számos szkleróciumot képző gomba valódi parazitája. Képes közvetlenül parazitálni és lebontani a szkleróciumot. A vetőmag szempontjából általában talajból fertőző, palántadőlés és hervadásos betegséget okozó növénypatogén gombák ellen sikeres az alkalmazásuk. A belőlük készült, talajba juttatandó készítmények hatásosak Phytium sp., Phytophtora sp., Rhizoctonia solani, Sclerotinia sclerotiorum és Botrytis cinerea ellen. A kabakosok szaporításának módja a vegyszerek használatától mentesen, esetleg a fent említett módszerek valamelyikének alkalmazása mellett ugyanúgy történhet helyrevetéssel vagy palántaneveléssel, mint a konvencionális termesztésben. A palánta előállításánál tápanyag utánpótlásként alkalmazhatjuk az Italpollina termékcsalád mikrogranulált trágyakomposztjait, de ugyanígy megfelelhet a komposzt és felláptőzeg keveréke, vagy kísérletek alapján komposztált lótrágya, vagy komposztált szarvasmarhatrágya + felláp tőzeg 30+70 v/v%-os keveréke. A felláp tőzeg esetében mindenképpen figyelemmel kell lenni a tőzeg savanyú kémhatására, melyet 2,5–3 kg/m3 takarmánymész bekeverésével tehetünk optimálissá. A kabakosok esetében tálcás palánták előállításánál mindenképpen legalább 5–6 cm átmérőjű sejtekbe vessünk. Nagyobb magvú tökféléknél (pl. Lagenaria sp. fajok) az ennél nagyobb sejtek vagy a tápkocka alkalmazása az előnyösebb. Növényápolási teendők A növényápolási teendőknél kiemelten fontos a gyomszabályozás a kiültetést, vagy kelést követő első 4–6 hétig. Legalább két alkalommal történő kézi kapálás vagy mechanikai gyommentesítés segíthet a gyomok 155

növekedésének visszatartásában, később a levelek záródását követően a kultúrnövények gyomelnyomó hatása megoldhatja a gyomproblémákat. A fejtrágyázás hígtrágyával vagy trágyalével elősegítheti, hogy a kultúrnövények megelőzzék a gyomokat. Az ökológiai gazdálkodásban a talajvédelemnek is kiemelt szerepe van, így szem előtt kell tartani a talaj fedését is. Ennek következtében a mulcsanyagok szerepe a zöldségtermesztésben megnő. Például az intenzív cukkinitermesztés esetében a szélesebb sorok gépi úton is művelhetőek a záródás idejéig, a sorokat pedig természetes eredetű mulcsanyagokkal vagy takarófóliával védhetjük. Természetes mulcsként hüvelyes zöld-maradványokat használva (vörös vagy fehér here, lóhere) nitrogénben dúsítjuk a talajt, mely tovább erősíti a vegetatív fejlődést. A mulcsanyag közé csepegtető öntözőcső is elhelyezhető. A szedésig a gyakori öntözések mellett a fejtrágya adagolására és a növényvédelemre kell figyelmet fordítani. Utóbbinál az engedélyezett hatóanyagok listáját az ellenőrző szervek mindenkor aktuális weboldalain érhetjük el. Betakarítás A növények betakarítása konvencionális elveknek megfelelően történik. Fontos azonban, hogy tárolásnál és esetleges feldolgozásnál az ökológiai gazdálkodás ellenőrző szervei adnak iránymutatást.

Fejezetben felhasznált irodalmak Berenji, J, Sikora V. (2009): Organsko oplemenjivanje - novi pravac u oplemenjivanju biljaka. Selekcija i semenarstvo 15(3):12-22. Dias D. C. F. S., Ribeiro F. P., Dias L. A. S., Silva D. J. H. (2004): The influence of stage and fruit maturation on seed quality in tomato (Lycopersicon escolentum Mill.). Abstracts of the ISTA Seed Symposium, 2004, Budapest. 48 Divéky-Ertsey A. (2006): A vetőmag kezelési lehetőségei az ökológiai gazdálkodásban. Doktori értekezés. Budapesti Corvinus Egyetem, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék, Budapest. Eddy, D. (2008): Organic explosion. American Vegetable Grower. 56(1):8-9. Fischl G. (szerk.) (2000): A biológiai növényvédelem alapjai növénykórokozók, kártevő állatok és gyomnövények ellen. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Kovács D. (2008): Éves Jelentés 2008 – A Hungária Öko Garancia Kft. publikus jelentése a 2008. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről (http://www. okogarancia.hu)

156

Kritzinger, Q., Aveling, T. A. S., Marasas, W. F. O (2002): Effect of essential plant oils and storage fungi germination and emergence of cowpea seeds. Seed Science and Technology, 30:609-619. Lampkin N. (1992): Organic Farming. Farming Press Books, Ipswich, UK. 701 p. Pap Z. (2011): Minőségi korai burgonyatermesztés szerves trágya alkalmazásával. Agrofórum. 22(2):108-110. Polgár A. L. (szerk) (1999): A biológiai növényvédelem és helyzete Magyarországon (különös tekintettel az EU 5. K+F programjában való részvételre). MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, Budapest Radics L. (2001): Ökológiai gazdálkodás. Dinasztia Kiadó, Budapest. Radics L. (2002): Ökológiai zöldségtermesztés. in RADICS L. (szerk.): Ökológiai gazdálkodás II. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 432-473. Radics L., Pusztai P., Gál I. (2008): Az ökológiai gazdálkodás helyzete a világban. Gyakorlati agrofórum. 19(3):14-17. Roszik P., Baliné S. E., Bálintné V. K., Bánfi B., Bauer L., Császár A., Nagy Z., Rusói R., Széles V. (2009): Jelentés a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. 2008. évi tevékenységéről. (http://www.biokontroll.hu) Sarkadi J. (1974): Trágyázási osztály. Az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetének 25 éve. Akadémiai Kiadó, Budapest Seléndy SZ. (1997): Biogazdálkodás az ökológiai szemléletű gazdálkodás kézikönyve. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. Sundstrom, F. J. (2004): Progress of harmonization of EU and US organic seed regulation. Proceedings of the First World Conference on Organic Seed. Challenges and Opportunities for Organic Agriculture and Seed Industry. July 5-7, 2004, FAO Headquaters, Rome, Italy. 26-27. Tóbiás A., Lehoczki-Tornai J., Szalai Z., Csambalik L., Radics L. (2007): Effect of different treatments to bacterial canker (Clavibacter michiganensis subsp. michiganensis), bacterial speck (Pseudomonas syringae pv. tomato) in tomato, and bacterial spot (Xanthomonas campestris pv. vesicatoria) in pepper, Internatonal Journal of Horticultural Science 13(2):7-10. Tóbiás A., Lehoczki-Tornai J., Szalai Z., Csambalik L., Ferenczy A. (2008): Examinations of potential environmental friendly materials against tomato and pepper patogens, International Journal of Horticultural Science 14(4):7-12. Willer, H. and Kilcher, L. (Eds.) (2009): The World of Organic Agriculture. Statistics & Emerging Trends 2009. IFOAM, Bonn, Germany & Research Institute of Organic Agriculture FiBL, Frick, Switzerland.

157

Wai O. K. (2006): Organic Farming in Asia. In: WILLER H., YUSSEFI M. (ed.): The World of Organic Agriculture. Statistics and Emerging Trends 2006. International Federation of Organic Movements (IFOAM), Bonn Germany & Research Institute of Organic Agriculture FiBL, Frick, Switzerland. 108‑117.

4.4. Különleges tökfélék termesztése (Halász Krisztián)

A tökfélék családja (Cucurbitaceae) az egyik legfontosabb az emberiség táplálékot adó növényei között. A  Magyarországon régen meghonosított fajokon túl még jó néhány akad, amelyek termesztése lehetséges, legalább házikerti körülmények között. Az alábbi fejezetben 17 kabakos jellemzését (8. ábra) és hazai termesztési lehetőségeinek leírását foglaljuk össze. Ezek közt vannak inkább a téli vagy a nyári tökökre emlékeztető, uborkaként fogyasztható, édességként felhasználható, vagy speciálisan elkészíthető növények is. Igyekeztünk a lehető legtöbb fajt bevonni a körbe – habár akadnak még lehetőségek – és támpontot nyújtani éppúgy a vállalkozó kedvű és az újdonságokra fogékony szakembereknek, mint a hobbikertészeknek, hogy újabb tapasztalatokkal gyarapodva segítsék elő a hazai mezőgazdaság fejlődését.

4.4.1. Laskatök, istengyalulta tök Tudományos név: Cucurbita ficifolia Bouché Angol név: Malabar gourd, fig-leaf gourd Spanyol név: chilacayote Az istengyalulta tököt hazánkban évtizedek óta ismerik, a vetőmagja is kereskedelmi forgalomban van. Nevét arról a tulajdonságáról kapta, hogy nem szükséges gyalulni, mert főzés közben rostokra, szálakra esik szét. Könnyedén termeszthető, és igen bőven termő főzőtökféleség. Őshazája nem pontosan ismert, de a lingvisztikai és régészeti bizonyítékokra alapozva valahol Mexikó és Peru között lehet, ahol egyébként évezredek óta ismerik és termesztik is. Vadon nem fordul elő jelenlegi ismereteink szerint. Húsa magas cukortartalmú, de sütésre nem alkalmas. A növény évelő, de nálunk egyéves, egylaki, különnemű virágokkal. 158

8. ábra. Különleges tökfélék változatos termésalakjai (Rajz: Istella Sándor) 1 – laskatök; 2 – viasztök; 3 – citron; 4 – lopótök; 5– buffalo-tök; 6 – tinda; 7 – nyugat-indiai uborka, 8 – tüskésuborka; 9 – balzsamuborka; 10 – főzelékdinnye; 11 – ugróuborka; 12 – tindora; 13 – kígyótök; 14 – egérdinnye; 15– egymagvútök; 16 – hengeres szivacstök; 17 – bordás szivacstök

Igen erőteljes növekedésű, szőrözött hajtásai könnyedén elfutnak 10–15 méterre is. Finoman szőrös levelei mélyen szeldeltek, szélei lekerekítettek, átmérőjük nagy tenyérnyi lehet. Virágai egyesével jelennek meg, sárgák. Termése gömbölyded vagy kissé megnyúlt, átlagosan 15–20 cm átmérőjű és 5–6 kg-ot nyom, egy tövön több tucat is kifejlődhet egy szezonban. Héja fényes, kemény, világoszöld alapon fehéres, beszűrődő foltokkal (lásd 34. kép). Húsa fehér, laza szerkezetű, enyhén édeskés. Magja matt fekete, féregűző hatással rendelkezik, termésenként kb. 500 db van belőle. Ezermagtömege 180–250 g. Termesztése egyszerű, kevésbé gyakorlott kertészeknek is ajánlható. Palántát nem szükséges nevelni, hiszen magja jól csírázik, a növény nagyon gyorsan növekszik, és hamar termőre is fordul. A laskatök talajban nem válogatós, agyagos vagy homokos közegen is megfelelően fejlődik, és a napos, meleg fekvést részesíti előnyben. A gazdag termés érdekében 159

forgassunk be érett istállótrágyát a talajba a vetést megelőzően. Május közepén, a fagyveszély elmúltával vessünk négy-öt magot fészkenként, 1–2 cm-es mélységben. A csírázás 1 hét alatt indul meg, és hamarosan követi a hajtások intenzív növekedése. Számoljunk óriási térigényével! Ha lehetőség van rá, felfuttathatjuk még akár fára is, de talajon kúszva is jól terem. Messzire nyúló hajtásait vissza is metszhetjük. Vízigénye közepes, az aszályos időszakban hetente egyszer-kétszer öntözhetünk. Másfél hónap után már virágzik, és júliusra kifejleszti első terméseit. Tárolásra az érett tököket szedjük le, hűvös, száraz helyen akár egy évig is eltarthatók. A fiatal laskatököt ugyanúgy használhatjuk fel, mint a spárgatököt, főzhetjük, kiránthatjuk, de vegyük figyelembe édeskés ízét. Az érett tökökből pedig kifejezetten édességeket készítenek, például kandírozzák, lekvárt vagy édes tölteléket gyártanak belőle. Kimutatták vércukorszintet csökkentő hatását is. A laskatöknek számos fajtája létezik, melyek eltérnek például tenyészidőben, a virágzás időpontjában, de rezisztenciára nézve is vannak különbségek. A feltűnő tulajdonságokat tekintve előfordulnak világos magvú vagy sárga héjú genotípusok is. Hazai fajtái a ’Téli zöld’ és a ’Szentesi téli tök’.

4.4.2. Viasztök Tudományos név: Benincasa hispida (Thunb.) Cogn. Angol név: wax gourd, winter melon, winter gourd, Chinese preserving melon, ash gourd Kínai név: dong gua Japán név: tahgan Ázsiai eredetű trópusi növény, valószínűleg Jáváról származik. Termesztése több ezer évre nyúlik vissza. Ma is jobbára a távol-keleti országokban, főleg Kínában termesztik, illetve az Újvilágban letelepedett ázsiai közösségek kertjeiben találkozhatunk vele. A növény egyéves, több méterre futó hajtásai nagy területet hálóznak be, illetve támasztékra is felfutnak. Hajtásai vastagok, barázdáltak és szőrösek. Levelei nagyméretűek, érdesek. Virágja 5–6 cm átmérőjű, a sárga szirmok az alapjuknál összeforrtak, de elég nagy cimpával rendelkeznek (73. kép). Termése gömbölyded vagy hengeres kabaktermés, alsó vége gyakran talpasan lapított. Az éret160

len viasztök héja a fajtától függően lehet világos- vagy sötétzöld, de akár liláskék színben is pompázhat. Húsa fehér. Éretten felszínét durva szőrök fedik (74. kép), és vastag viaszréteg alakul ki rajta, melyet a mai napig gyűjtenek különböző célokra (lásd 17. kép). A vastag védőréteg megvédi a termést a rothadástól, így az akár 12–18 hónapig is tárolható hűvös, száraz helyen. A kisebb tökök súlya 2 és 5 kg körül van, ez amolyan „családi méret”, melyből jellegzetes, héjában feltálalt leves készül Kína egyes vidékein. A  nagyobb termések 10–45 kg-ot nyomnak, de híresztelések szerint szélsőséges esetben eléri az 500 kg-ot is! Kínai kertészek az amerikai óriás tökök termesztéséhez hasonlóan versengtek a minél nagyobb méretű termés eléréséért, ennek érdekében speciálisan gondoztak egyegy tövet. Folyamatosan feltöltötték a talajt a növény töve körül, hogy a járulékos gyökerek több tápanyaghoz juttassák, és külön trágyázták a legyökerezett oldalhajtásokat is. Az ily módon nevelt növény egyetlen példánya több ezer négyzetmétert is képes behálózni. Magja viszonylag vékony héjú, fehéres vagy sárgásbarna, csíraképességét már 2–3 év után elveszíti. Ezermagtömege kb. 75 g. A viasztök számos gombás megbetegedésnek ellenáll, így gyakran alkalmazzák érzékenyebb kabakosok oltási alanyául. Termesztése a többi tökféléhez hasonló, de számoljunk nagyobb hőigényével és hosszú tenyészidejével. Az optimális hőmérsékleti tartomány 23–28 °C a növekedéséhez. Bár a termés teljes biológiai érettségéhez mintegy 150 nap szükséges, minden fejlődési fázisban szedhető, akárcsak a cukkini. A szárazságot viszonylag jól tűri, de erősen fagyérzékeny. Legalkalmasabbak számára a könnyen felmelegedő, laza, tápanyagdús talajok, melyek a legtöbb tökféle igényeinek is megfelelnek. Vetés előtt a magot kicsit roppantsuk meg, hogy a csírázást elősegítsük. Helybe vetése hosszú tenyészidőszaka miatt nem ajánlható, inkább palántát neveljünk. A csírázás 25 °C felett kielégítő, a fiatal növényeket az első hetekben fűthető helyen neveljük, hogy éjszaka se essen a hőmérséklet 10 °C alá. A palánták kiültetése a fagyok biztos elmúltával lehetséges, a legalkalmasabb méret 25–30 cm. Ha kordonra futtatjuk, 60 cm-es tőtávolságot hagyjunk, amennyiben a talajon kúszik, 2,5–3 méteres térközzel számoljunk. Frissen trágyázott területre ültessünk, és a növekedés során három-négy hetente pótolhatjuk a tápanyagot. Ültetés után 60 nappal jelennek meg az 5–6 cm szélesre nyíló, sárga virágok. A viasztök virága hideg időben nem köt, és a fiatal termések is elsárgulnak, majd lehullanak. A fiatal, éretlen termése161

ket már a kötés után egy héttel szedhetjük. Ezek ugyanúgy felhasználhatók, mint a fiatal nyári tökök, de egy-két hétnél nem tarthatók el tovább. Az érett, vastagon viaszos tököket viszont akár egy-másfél évig is betárolhatjuk, például egy száraz pincében, az ideális hőmérséklet erre 13–15 °C. Vigyázzunk, hogy tárolás alatt ne érjenek egymáshoz a termések. Megfelelő fajtaválasztékot csak a Távol-Keleten találunk, ahol nemesítése is folyik. Külön nemesítési irányt képviselnek a betegségekre rezisztens, a különböző környezeti igényeknek megfelelő és a nappalhosszra semleges vonalak. Népszerűek a viasz nélküli hibridek is, melyeket legtöbbször frissen fogyasztanak. A kisebb, gömbölyded termésű fajták koraiságuk miatt kedveltek, és sokféleképpen felhasználhatók. Hazai fajtái a ’Szentesi hosszú’ és a ’Szentesi gömbölyű’. A viasztök tápértéke alacsony, kiváló diétás fogások is készíthetők belőle. A fiatal és a félérett termések ízesebbek, mint a teljesen kifejlettek, elkészíthetjük sütve, töltve, lerakva stb., de a Távol-Keleten savanyúságnak, illetve cukrozott ínyencségnek is felhasználják. Népszerű fogás a saját, szépen faragott héjában feltálalt, több órán át gőzölt levesféleség, melyeket ünnepek alkalmával fogyasztanak (75. kép).

4.4.3. Citron dinnye, kandírozni való dinnye Tudományos név: Citrullus lanatus (Thunb.) Matsum. & Nakai var. citroides (L. H. Bailey) Mansf. Angol név: citron melon, tsamma Lassan feledésbe merülő növény, amely igazából a görögdinnye egy nyersen nem élvezhető termést nevelő alfajához tartozik (76. kép). Származását tekintve, csakúgy, mint a görögdinnyének, a Kalahári-sivatagban található meg vad alakja. Jelentőségét kemény húsa adja, melyet eleink télire cukorszirupban tettek el, hasonlóan az étkezési dinnyék héjának belső, fehér rétegéhez, de a nagyobb termést hozó fajtákat a mai napig használják takarmányozásra. A kandírozni való dinnye íze nem édes, de gyakran erőteljesebb aromájú, mint a ma fogyasztott görögdinnyék, és pektintartalma is jelentős, ami miatt házi befőzéseknél ma is értékes alapanyag lehet. Vad ősei között előfordulnak keserű ízű fajok, de a termesztésbe vont fajták általában mentesek mindenfajta keserűségtől. Emberi fogyasztásra inkább a kisméretű gyümölcsöt termő fajták alkalmasak, melyeket több földrészen megtalálunk. 162

A növény egyéves, 3–4 kúszó hajtást fejleszt, melyek 1–2 méterre futnak el. Levelei sötétzöldek, mélyen karéjosak, a karéjok tompán lekerekítettek. A hajtást és a leveleket is bársonyos szőrzet fedi. Termesztése a görögdinnyééhez nagyon hasonló, de jobban tűri a szárazságot. Magja jól csírázik, ha vetés előtt egy napra langyos vízbe áztatjuk, 25 °C-on már 4–5 nap alatt megjelenik a gyököcske. Válasszunk napsütötte helyet, ahol megfelelően laza a talaj, árnyékban vagy pangó vizű talajon nem vezet sikerre a termesztés. A fagyok elmúltával kezdhetjük a magvetést, mivel ugyanúgy fagyérzékeny, mint a többi görögdinnye. Ha palántát nevelünk, 2–3 lombleveles korban ültethetjük ki végleges helyére. Tenyészterülete 1–1,5 m × 1–1,5 m. A virágok egyivarúak, a lepel sárga, cimpája 8–12 mm hosszú. A termés gömbölyded vagy megnyúlt, az ökölnyitől a több tíz kilósig változhat. A kisebb termésű fajták akár száz darab bogyót is teremhetnek tövenként. A termés felszíne fiatalon sűrű szőrrel borított, mely az érés folyamán nagyrészt eltűnik. Héja éretten is világos- vagy sötétzöld, gyakran márványozott, igen kemény. Húsa szívós, rostos, áttetsző fehér, krémszínű vagy halványsárga, ízetlen vagy savanykás, benne egyenletesen elszórva találjuk a vörös vagy zöld, 12–15 × 6–8 mm nagyságú magokat (77. kép). Ezermagtömege 50-90 g körül van. Akkor szüreteljük, ha kocsánya fonnyadni kezd. Friss fogyasztásra nem alkalmas, viszont kitűnő cukrozott édesség készülhet belőle és lekváralapanyagnak is felhasználható (78. kép).

4.4.4. Kabaktök, lopótök, nyakastök, fiastök Tudományos név: Lagenaria siceraria (Molina) Standley Angol név: bottle gourd, calabash, white-flowered gourd Német név: Flaschenkürbis Spanyol név: calabaza A kabaktök az egyik legősibb kultúrnövény, melynek őshazáját mindmáig sok vita övezi. Mind az Óvilágból, mind Amerikából előkerültek többezer éves leletek, melyek bizonyítják a prekolumbiánus elterjedést. Az egyik legújabb elmélet szerint Afrikából került a korai ember vándorlásával Ázsiába, és az utolsó eljegesedés végén együtt vitték magukkal Amerika benépesítői. Ezt támasztja alá a világ kabaktök fajtáinak genetikai elemzése is. 163

A Lagenaria az egyik legváltozatosabb alakú kabakos, melyet világszerte használnak különböző használati és dísztárgyak készítésére (lásd 5–6. kép), néhány fajtáját – amelyek nem keserűek – főzeléknövényként fogyasztják. Hazánkban is régóta ismertek a lopótökök és a kolbásztökök, melyekből borászati kellék, szépen faragott asztali dísz, vagy éppen madárodú készül. A világon termesztett fajták némelyike oly hatalmas kabakot terem, hogy abban akár egy kisgyerek is elfér, míg a keskeny kolbásztökök akár két méter hosszúak is lehetnek (79. kép). Megint mások igen kemény kiemelkedéseket, varacskokat viselhetnek, vagy teknőspáncélhoz hasonlóan táblásan mintázottak. A fiastökök alakja két, egymásra helyezett gömböt formáz, a lopótökök, nyakastökök pedig hosszabb-rövidebb nyelű bunkóra hasonlítanak. A kabaktök egyéves kúszónövény, indái rendkívüli gyorsasággal nőnek, és bármit befonnak, ami az útjukba kerül. Levelei egyszerűek, tompán szögletesek vagy szív alakúak, enyhén molyhosak, átmérőjük tenyérnyi vagy jóval szélesebb. Megdörzsölve jellegzetes pézsmaillatot árasztanak. Egyivarú virágaik egyesével, a nappalhossztól függetlenül jelennek meg a levélhónaljakban, már hat-nyolc héttel az ültetés után. A párta a szirmok tövénél összeforrt, fehér színű, 5–8 cm átmérőjű. A termés változatos alakú és méretű, a biológiai érettséget csak hosszú idő múltán éri el. Magja lapított pajzs alakú, vastag héjú, felületén két-két barázda húzódik. Ezermagtömege fajtától függően 80–200 g. Termesztése házikertbe javasolható, és nem bonyolult. Április közepén vethetjük magjait tápkockába, cserépbe, ha palántát akarunk nevelni. A csírázási optimum 25 fok körül van. A maghéjat vetés előtt felsérthetjük a gyorsabb csírázás reményében. A palántát legkésőbb a második lomblevél megjelenésekor ültessük ki végleges helyére, mert gyökere érzékeny az átültetéskor bekövetkező sérülésre, utána nehezen indul növekedésnek. Helybe vetéskor egy fészekbe 2–4 magot ültessünk, 1–2 cm mélyen, kelés után egy növényt hagyjunk meg. A fészkeket 1–1,5 méterre alakítsuk ki egymástól. Talajban nem válogatós, de legkedvezőbbek a magas tápanyagtartalmú, laza talajok, ahol nagy zöldtömeget képes nevelni. Érett istállótrágyát a talajba beforgatva jóval nagyobb terméshozamot érünk el. A nagy termésűeknek nagyobb mennyiséget adjunk, hogy a fajtára jellemző alakot és méretet elérjék. A szárazságot nem jól tűri, folyamatos vízellátásról gondoskodjunk. Tűző napon fejlődik leginkább. Hőigénye magas, 15 oC alatt fejlődése lelassul, és természetesen a legkisebb fagy is 164

károsítja. A nagy nyári melegben fejlődik a legszebben, ekkor akár 20 cm-t is képes nőni naponta. Ekkor fokozottan ügyeljünk a víz utánpótlására. A virágok rovarbeporzásúak, de a biztos terméskötés érdekében szükség lehet a kézi beporzásra is. Nem kereszteződik más tökfélékkel, viszont a különböző kabaktökfajták könnyen keresztbe porzódnak. A nagyméretű terméseket kötözzük a támasztékhoz, mert a szél leszakíthatja. A terméseket az ehető fajták esetében zsenge állapotban szüreteljük, amikor még a héj körömmel benyomható. Elterjedt tévhit, hogy a kolbásztök növekvő terméséből egy darabot levágva, a maradék újraképződik. Nos, a sebhely valóban képes beforrni, de az eltávolított darab már nem nő vissza, de a csonk akár be is érhet és magot érlelhet. A cukkinihoz hasonlóan sokféleképp felhasználható, az egész fiatal tököket meghámozni sem szükséges. Ha nem étkezési céllal neveljük, addig hagyjuk a növényen, amíg egészen meg nem fásodik a héja. A fagyok előtt még szedjük le, és szárítsuk tovább, amíg meg nem barnul, és csontkeménnyé nem válik. Hosszabb idő alatt a termés húsa is összeszárad, és finom szálkákra esik szét, ami, ha felnyitjuk, irritálhatja a nyálkahártyát. Ilyen állapotban tartós használati tárgyakat, még folyadéktároló edényt is alakíthatunk belőle, melyek évtizedekig is kitarthatnak. Hazai fajtái között találunk néhány lopótököt, kolbásztököt, nyakastököt és fiastököt, ezek közül a kolbásztök alkalmas fogyasztásra, a többi inkább dísztárgyak, eszközök készítésére alkalmas.

4.4.5. Buffalo-tök, calabazilla Tudományos név: Cucurbita foetidissima Kunth Angol név: calabazilla, Buffalo gourd Spanyol név: calabazilla Igen érdekes, szárazságtűrő tökféle, mely Észak-Amerikában honos, és vadon nő szerte a nyugati sivatagok környékén. Gasztronómiai jelentősége alacsony, viszont öntözés nélkül is megterem. Az őshonos indián törzsek sokféleképpen felhasználták gyógyászati és étkezési célokra, és a rég feledésbe merült botanikai és kertészeti ismereteket felelevenítő jelenlegi mozgalom is nagy érdeklődéssel fordul felé. A Buffalo-tök évelő kabakos, hatalmasra meghízó víz- és tápanyagtároló gyökerével képes a hosszabb száraz időszakot is átvészelni. Egyes irodalmi adatok szerint a -25 oC-os hideget is túléli. Több tíz kilósra is megnövő gyökeréből erős növekedésű, 165

sűrűn szőrös indák erednek, és a talajon 5–6 méterre is elfutnak. Levelei vastagok, majdnem bőrneműek, 10–15 cm hosszúak, megnyúlt szív alakúak vagy gyengén ötlebenyűek. Felületüket durva, ezüstös szőrzet fedi. A hajtások meglehetősen kellemetlen szagot árasztanak. Virágai egyivarúak, élénksárga lepellel. A termés mindössze 7–10 cm átmérőjű, gömbölyű kabak (80. kép). Héja éretten kemény, zöld csíkosból sárgára változik, a termés belsejében vastag héjú magok ülnek. Ezermagtömege kb. 200 g. Termesztésével elsősorban egyéves növényként, terméséért próbálkozhatunk, de takarással át is telelhet. Május közepén vessük laza, jó vízáteresztő talajon kialakított fészkekbe, kb. 1 × 1,5 méteres térállásba. Érett istállótrágyát vagy komposztot is tehetünk a fészkek alá a vetést megelőzően. Kelés után egy növényt hagyjunk csak, hogy erős gyökérzete jól fejlődhessen. Hamar kifejleszti hajtásait, melyeket hagyjunk a talajon heverni, minél több tűző nap érje! Júliusban jelennek meg virágai, augusztusban pedig már beérnek első termései. Nagymértékben szárazságtűrő, öntözni nyári aszály esetén sem kell, de a nagyobb hozam elérése érdekében hetente egyszer-kétszer pótolhatjuk a vizet. A magok keléséig és az azt követő időszakban, az első két-három lomblevél kifejlődéséig folyamatosan tartsuk nedvesen a talajt, de akkor se álljon alatta a víz. A terméseket felhasználhatjuk egészen fiatal korukban a zsenge cukkinihoz hasonlóan, de nem jóízű, éretten pedig magas kukurbitacin szintje folytán ehetetlenül keserűvé válik. Az érett magokból jó minőségű étolaj nyerhető, olajtartalmuk 34%, a magok héja viszont szívós és vastag (81. kép). A termés húsát és a magas keményítőtartalmú gyökeret mérgezőnek mondják, többek között hashajtó hatásúak. Mindkettő tartalmaz szaponinokat, emiatt szappant is készítenek belőlük, és természetes hajmosószerként is szolgálnak. A  kiszárított tökből kisméretű tárgyakat, kanalakat, csörgőket is készítenek. A  Buffalo-tök még mindig vadnövénynek számít, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban néhol termesztik is. Több fajtája létezik, melyeket főleg takarmányozási célra, keményítő, olaj és bioetanol előállítására nemesítettek.

166

4.4.6. Tinda Tudományos név: Benincasa fistulosa (Stocks) H. Schaef. & S. S. Renner Angol név: tinda, Indian round gourd, round melon A tindát az indiai szubkontinensen kívül alig ismerik, ott viszont igen népszerű zöldségféle, melyet számos ételféleségben felhasználnak. Régebben úgy gondolták, hogy a tinda a dinnyék egy ősi formáját képviseli, azonban az újabb kutatások kiderítették, hogy a növény legközelebbi rokonai az ugyancsak ázsiai elterjedésű viasztökök (Benincasa fajok). Termesztése Kelet-Afrikában és Ghánában is megindult az ázsiai eredetű bevándorlóknak köszönhetően. A növény indái egy-másfél méterre kúsznak, hajtásai és levelei is szőrösek. Levelei karéjosak vagy szeldeltek, 10–15 cm átmérőjűek. A virágok mintegy 3 cm szélesre nyílnak, a párta sárga. A termések éretlenül finoman szőrösek, majd lekopaszodnak, 6–12 cm átmérőjűek. Alakjuk lapított gömb, a kocsánynál és a kabak csúcsánál bemélyedéssel. A termés héja vékony és zöld, húsa tömör, fehér vagy világoszöld (lásd 18. kép). Számos, éretlenül ehető mag található a terméshúsban, melyek éretten 8 mm hosszúak, feketék. Ezermagtömege kb. 100 g. A növény őshazája valószínűleg Pandzsáb állam, ennek megfelelően melegkedvelő. A  tinda termesztése hazánkban is lehetséges, de csak a nyári hónapokban. Legmegfelelőbbek számára azok a napok, amikor a nappali 25–30 °C után éjjel sem hűl 18 °C alá a levegő. A laza, homokos talajokat kedveli, ahol gyökere mélyre hatolhat, a kötött talajt az esetlegesen pangó víz miatt nem tűri. Biztosabb a termés, ha palántát nevelünk. Ehhez a magokat egy éjszakára langyos vízbe áztathatjuk, majd 1–2 cm mélyen tápkockába nyomjuk. A csírázás 5–7 nap alatt következik be. A 3–4 lombleveles palántákat május végén, június elején ültessük ki frissen istállótrágyázott helyre, térigénye kb. 90 × 150 cm, ha kordon mellett neveljük, sűrűbb is lehet. Szárazság esetén heti 2–3 alkalommal öntözhetünk. A nővirágok egy héttel az első hímivarúak után kezdenek nyílni. Az első terméseket a vetéstől számított 40–50 nap múlva szüretelhetjük, egy tövön 6–8 termés teremhet, bár az új nemesítésű fajták nagyobb hozamúak is lehetnek. A termést egy héttel a virágzást követően, a biológiai érettség előtt takarítjuk be, amikor a magok még puhák és fehérek. Felhasználhatjuk savanyítva, töltve, ragukba, de akár kandírozva édességként is 167

fogyaszthatjuk. A trópusokon több fajtáját termesztik, de már Európában is kezdenek megjelenni kultúrváltozatai.

4.4.7. Nyugat-indiai uborka Tudományos név: Cucumis anguria L. Angol név: West Indian burr gherkin Portugál név: maxixe A nyugat-indiai uborka a jól ismert uborka közeli rokona, de attól jóval kisebb jelentőséggel bír. A többi uborkához hasonlóan – és nevével ellentétben – Afrikából származik, onnan terjedt el lassan a világ egyéb trópusi, szubtrópusi tájain, mint konyhakerti vagy dísznövény. Ez is egyéves, kúszó termetű növény, hajtásai 2–3 méterre futnak, és kacsokkal a támasztékra felkapaszkodnak. Levelei szürkészöldek, kicsinyek, kissé vastagok, csak 5–6 cm átmérőjűek, mélyen karéjosak, a görögdinnyéére emlékeztetnek (82. kép). Felületük érdes. Apró virágai sárgák, egyesével jelennek meg a levelek tövében. Termései 4–8 cm hosszúak, megnyúlt gömbölydedek, rendszerint világoszöldek, felületüket sűrűn álló, lágy tüskék borítják (83. kép). A  tüskék a népszerűbb típusoknál csak apró dudorokként vannak jelen, míg az ősi alakokon 1–1,5 cm-t is elérhetnek. A tömzsi kis uborkák mintegy 20 cm hosszú kocsányon csüngenek. Nagyszámú magot tartalmaznak, melyek éréskor, a termés felnyílásakor kilökődnek és szétszóródnak. Ezermagtömege kb. 6–8 g. Termesztése az uborkáéhoz hasonló, ahol az megterem, ennek a fajnak is van esélye. Palántát nem szükséges nevelni, május közepétől vethetjük helyre az előcsíráztatott magokat. A magok 23–30 fok között 7–10 nap alatt csíráznak. A talaj megválasztásánál lehetőleg kerüljük a hideg, nedves, agyagos közeget, mert gyökere nem kedveli a pangó vizet. Sivatagi növény lévén száraz körülmények között is megterem, de a jó minőségű termés érdekében szárazság esetén öntözzünk. A terméseket egészen fiatal állapotukban szedjük le, mert szívóssá, ehetetlenné válnak, és a sok mag is zavaróan keménnyé válik. Leszedve tovább érik, lehetőleg egy-két napon belül használjuk fel. Fogyasztható nyersen, önmagában vagy salátába keverve, de savanyúságnak is el lehet tenni. A Karib-tenger vidékén hússal együtt népszerű ragunak is feltálalják. Nem szükséges meghámozni, puha tüskéi is ehetőek. 168

A nyugat-indiai uborkának már számos változata előfordul világszerte, melyek számos tulajdonságban, például a hőigényben, vagy a termések méretében, tüskézettségében különböznek. A ’Liso Calcutta’ például nagyméretű és tüskéktől mentes.

4.4.8. Tüskésuborka, kiwano Tudományos név: Cucumis metulifer E. Mey. ex Naudin Angol név: Kiwano, African horned melon A kiwano közép-, illetve dél-afrikai eredetű uborkaféle, amely az utóbbi évtizedekben meglehetős népszerűségnek örvend a déligyümölcsöket kedvelők között. Hazánkban is évek óta megtalálható az egzotikumokat árusító specialisták és a nagyobb élelmiszerboltok polcain. A kiwano eredetileg évelő növény, de a fagy elpusztítja. Mérsékelt éghajlaton egyévesként is nevelhető, hiszen rövid idő alatt termést érlel. Hajtásai a földön kúsznak, szögletesek és barázdáltak, több méteresre megnőnek, az idősebbek meg is fásodnak. A hajtások könnyen sérülnek, kisebb szélvihar is letördelheti őket a levelekkel együtt, de ez a fejlődésben nem okoz problémát, mert nagyon gyorsan új hajtásokat fejleszt. A száron 5–7,5 cm-ként találhatók az internódiumok, ezekből 2,5–5 cmes kacsok fejlődnek. A kacsok nagyon szorosan rátekerednek a rendelkezésre álló támaszra, a hajtások utólagos átrendezése nagyon nehéz Levelei szélesen oválisak, szív alakúak vagy 3–5 karéjosak, 5–6 cm hosszúak és szélesek. Felszínük durván szőrös. A  levelek vékonyak, könnyen sérülnek, tapintásuk papírszerű. A virágok színe halványsárga, méretük apró, 1–1,2 cm, a párta öt sziromlevélből forrt össze (84. kép). A virágok kéthárom napig vannak nyitva. Kitartóan és nagy mennyiségben virágzik, a porzós virágok a bibés virágok előtt jelennek meg. A termés alakja ovális henger, a felszínét ritkásan borítják a szélesen kúpos tüskék. Színe kezdetben sötétzöld, később fehéreszöld, majd az érés kezdetével sárgára vált, és legvégül narancssárga lesz. Az átlagosan 210 g súlyú termések 7–12 cm hosszúak, tövenként akár 10–100 is teremhet, nálunk az alsó érték a reális. A termés húsa vékony, ezen belül számos magot találunk, melyek sötétzöld kocsonyás magköpenybe vannak ágyazva (85. kép). Tulajdonképpen ezt fogyasztjuk a magokkal együtt. Íze enyhe, a citrusokra, banánra és sárgadinnyére emlékeztet. Ezermagtömege kb. 35 g. 169

Termesztése hasonló a sárgadinnyééhez. Április közepén-végén vessük poharakba, kis konténerekbe a magokat, néhány nap alatt kicsíráznak 20–25 fokon. A palántákat három-négy hetesen ültessük ki. Helybe is vethetünk május közepétől, ekkor egy-másfél méterre alakítsunk ki fészkeket, és 7–8 magot helyezzünk bele, 2–3 cm mélyre. A homokos, jó vízáteresztő, magas tápanyagtartalmú talajokat kedveli. Kelés után a legerősebb 3–4 növénykét hagyjuk meg. Vízigénye közepes, hetente 20–30 mm-rel öntözhetünk szárazság esetén. Optimális körülmények között a vetés után 6–8 héttel megkezdődik a virágzás. Ezt követően 30–40 nappal később már betakaríthatóak az első termések. A  kiwano sokáig eltartható szobahőmérsékleten, és utólag is beérik, ha még zölden szedtük le. Frissen szokták leginkább fogyasztani, félbevágva kikanalazzák vagy gyümölcssalátába, fagylalthoz keverik. Magyarországon elismert fajtája nincsen, de a trópusi, szubtrópusi országokban jelenleg is folynak nemesítési munkák. Előny a tompább tüskézet, nagyobb terméshozam, nagyobb méretű, ízletesebb termések.

4.4.9. Balzsamuborka, keserűuborka Tudományos név: Momordica charantia L. Angol név: bitter gourd, bitter melon, balsam pear Kínai név: ku gua, jin li zhi, lao pu tao Hindi név: karela Nagy jövő előtt áll a nyugati világban is a balzsamuborka, hiszen számos gyógyhatását mutatták ki az elmúlt években, többek között vércukorszint- és vérnyomáscsökkentő, továbbá alkalmazható bizonyos típusú cukorbetegségeknél, valamint vírusfertőzéseknél is. Keserű íze ellenére termését több ezer éve fogyasztják, népszerű indiai és délkelet-ázsiai ételek nélkülözhetetlen hozzávalójaként termesztik. A fagymentes vidékeken évelő növény, melynek évről-évre vastagodó gumós gyökeréből törnek elő a kúszó hajtások, melyek 4–5 mm vastagok, kevés, érdes tapintású rövid szőrrel. Akár 5–10 méterre is elfutnak az indák, és kacsokkal felkapaszkodnak fákra, kerítésre. Nálunk csak egyévesként lehet nevelni, de a termés neveléséhez ez is megfelelő. Levelei sötétzöldek, alakjuk változatos lehet, a kerekdedtől a többszörösen tenyeresen szeldeltig fajtánként különböző formák fordulhatnak elő. Szélük fogazott, csúcsuk kihegyezett, a főbb erek pedig besüllyednek a levéllemezbe. 170

A hajtás habitusa némileg a komlóra emlékeztet. A levelek legfeljebb 10– 15 cm szélesek, ritkás érdes szőrökkel. A kecses, illatos, sárga virágok 4–5 cm átmérőjűek, egyivarúak, vékony kocsánnyal, szirmuk alsó fele összeforrt (86. kép). A termés éretlenül ezüstös fehér, sötét- vagy világoszöld, orsó alakú vagy hengeres, mérete a 4–5 cm-estől a 30 cm-esig változhat a fajtától függően. Felszínét összetéveszthetetlen rücskök, szemölcsök, kiemelkedések borítják, melyek tíz hosszanti borda köré rendeződnek (lásd 41. kép). Éréskor a termés megsárgul, a csúcsa felől felnyílik, és szabaddá válik égővörösre változott pulpája (lásd 9. kép). Ebben a stádiumban már nem fogyasztható. Magja 10–15 mm hosszú, vaskos, szögletes, felszíne matt sárgásbarna vagy fekete. Ezermagtömege 150–180 g. A meleg égövi országokban házikertekben és ültetvényeken is termesztik számtalan változatát. Az ázsiai bevándorlók meghonosították a többi kontinensen is, de az igazi termesztési körzet továbbra is Ázsia déli része maradt. Hazánkban is sikerrel termeszthető, ha hő- és vízigényét biztosítani tudjuk. Magjainak fala vastag, parás, ezért vetés előtt érdemes beáztatni 24 órára langyos vízbe. Az optimális csírázási hőmérséklet 27– 29 °C, amelyen néhány nap alatt csírát hajt. Csíraképességét két-három év alatt elveszíti, ezért előcsíráztathatjuk a magokat nedves papír közt. A palántanevelés ajánlott, az átültetést is jól tűri. Április végén, május elején a csírázott magokat 1–2 cm mélyen ültessük palántanevelő cserepekbe vagy tápkockába, és legalább 18 °C körüli hőmérsékleten neveljük tovább 3–4 lombleveles korig. Ügyeljünk, hogy 10 °C alá semmi esetre hűljön a növény. Kedveli a sok napfényt, a forró, nedves klímát, meleg nyarakon terméshozama is jóval nagyobb. A palántákat május végétől ültethetjük ki alaposan szervestrágyázott helyre, további tápanyag-utánpótlás általában nem szükséges. Mindenképpen biztosítsunk támasztékot, amely mellett 60 cm × 60 cm-es vagy 30 cm × 90 cm-es térállásban helyezzük el a töveket. Meleg időben sok vizet igényel, de nagyon gyorsan is fejlődik. Nappalhosszra nem érzékeny, az első virágok 50–60 nap múlva jelennek meg, melyek után hamarosan kifejlődnek a termések. Az erős napsugárzás égési foltokat okozhat, és a keserű ízt is fokozza, ez ellen Kínában egyesével, papírzsákokkal óvják az érő terméseket. Néhol 60–90 cm magasan kialakított, vízszintes rendszerű támasztékra futtatják a keserűuborkát, ahonnan a lombozat sátrának takarásában, szabadon csünghetnek alá az érő termések. Az öt centiméteres hosszúságtól kezdve bármilyen méretben szüretelhetünk, de arra vigyázzunk, hogy még a narancssár171

ga foltok megjelenése előtt szedjük le a termést, amíg tapintásra kemény. A gyors érés miatt néhány naponta szükség van a szedésre. Utóérő lévén leszedve tovább érik, de néhány napig vagy egy-két hétig hűtve eltartható. Felhasználásakor hámozni nem kell, de el kell távolítani a magokat az azokat körülvevő állománnyal együtt, mely könnyen leválasztható a termésfalról. A magok enyhén hashajtó hatásúak. Az ujjnyi vastag, kivájt keserűuborkát gyakran töltik, párolják, főzik, sütik, igen ízletes és tápláló eledel. A sokak számára zavaró keserű íz csökkenthető, ha forrázzuk és a forrázóvizet leöntjük vagy szeletekre vágva besózzuk és 10 perc múlva alaposan leöblítjük. Az utóbbi években nagyon sok új fajtáját állították elő az ázsiai nemesítők, köztük van számos F1 hibrid is, melyek kisebb belső üreggel rendelkeznek, korábban termőre fordulnak, nagyobb hozamúak és különféle betegségekkel szemben ellenállók. Magyarországon elsősorban a korai és hidegtűrőbb változatok ajánlhatók termesztésre, ilyen például az ’India Long White’.

4.4.10. Főzelékdinnye Tudományos név: Cucumis melo L. subsp. melo var. conomon (Thunb.) Makino Angol név: pickling melon Kínai név: yue gua Japán név: shima-uri, shiro-uri A sárgadinnye változatos megjelenése számos kutatót és termesztőt csodálattal tölt el. Az egyik fajtakört a főzelékdinnyék alkotják, melyek megjelenése leginkább tömzsi uborkára emlékeztet. Felhasználása szintén megegyezik a nálunk kedvelt kisméretű uborkafajtákkal. Elterjedési területe ma is a Távol-Keletre korlátozódik, pedig választékbővítő szerepet tölthetne be hazánkban is. A főzelékdinnye növénye a többi sárgadinnyétől jelentősebb különbséget megjelenésében gyakorlatilag nem mutat. Egyéves, kúszó termetű növény, érdes szőrökkel borított hajtásai legfeljebb 2–3 méterre futnak. Levelei tenyérnyi nagyságot érnek el, tompán ötszögletűek, szőrösek, szélük fogazott. A levelek tövében fürtökben hozza egyivarú, sárga pártájú virágait, melyekből hosszabb-rövidebb hengeres vagy ritkán gömbölyded termések fejlődnek. A kifejlett termés elérheti a 30 cm hosszúságot és a 8 172

cm átmérőt is. Húsa vastagabb, mint a C. sativus fajtáinál, halvány zöldes vagy sárgás, sokáig ropogós állagú marad. A héj színe lehet fehér, világos- vagy sötétzöld, tarkíthatják pettyek vagy hosszanti csíkok. Éretten színe halványul, szinte kifehéredik (87. kép). Fiatalon bársonyos szőr borítja, ami később nagyrészt lekopik. Íze az uborkáéra emlékeztet, de annál gazdagabb, biológiai érettségben pedig sárgadinnye-aromát kap. Fontos tulajdonsága, hogy idős korban sem keseredik, így a már rostos, túlérett terméseket üdítőital készítésére is felhasználják. Magja kisméretű sárgadinnyemag, ezermagtömege 15–20 g. Termesztése nem okozhat gondot azokon a terülteken, ahol a sárgadinnye megterem, sőt, mivel általában éretlen terméseit fogyasztjuk, rövidebb tenyészidőszak is elég hozzá. Magja 20 °C-on 4–5 nap alatt csírázik. Amennyiben palántát nevelünk, április közepén vessük a magokat 1–2 cm mélyen, majd a fagyok biztos elmúltával ültessük ki 1,0 m × 1,5 m-es térállásba, ha földön hagyjuk futni vagy 50–60 cm tőtávra, ha kordonművelést alkalmazunk. Helyre vetéssel is terem, május közepén-végén vessük fészekbe vagy sorba, kelés után az említett távolságokra ritkítsunk. A hajtásvégeket csípjük vissza az oldalhajtások megerősítése érdekében. Kevesebb, mint két hónap után virágzik, ezt követően egy-két hét múlva szedhetjük a termést. Friss fogyasztásra, savanyításra igyekezzünk még a héj fehéredését megelőzően leszedni, mielőtt a magok beérnek. Ekkor még héja vékony, nem szükséges hámozni sem, később azonban már csak levét préseljük ki felhasználásra, mert állaga szívóssá válik. A Távol-Keleten közkedvelt savanyúságként nagy mennyiségben fogyasztják, de kovászolhatjuk, ecetes uborkaként vagy saláta formájában is tálalható. Egyik népszerű fajtája a zöld-fehér csíkos ’Shimauri Stripe’, világos típus a ’Numame’, amely hűvösebb klíma alatt is jól terem. Egyre több hibrid fajtát is kínálnak a katalógusok, melyek fokozott rezisztenciát mutatnak néhány betegségre, például uborka mozaikvírusra.

4.4.11. Ugróuborka, caigua Tudományos név: Cyclanthera pedata (L.) Schrad. Angol név: slipper gourd, achocha, caigua Spanyol név: achocha, caigua Ez a könnyen nevelhető, bőtermő növény Dél-Amerikában, az Andok hegyei közt honos, az ott élő őslakosok régóta fogyasztják kis zöldpaprikára 173

emlékeztető terméseit. Később behurcolták az Óvilágba, ahol több helyen el is vadult. Egylaki növény, öt méter hosszú, csupasz indáin kétágú kacsokkal. Levelei tenyeresen szeldeltek vagy tenyeresen összetettek, 3–7, fűrészes szélű lebenyből illetve levélkéből állnak, csupaszok. Fürtökben hozza apró, sárga, egyivarú virágait. Termése meggörbült, kihegyesedő tok, kifejletten akár a 20 cm-t is elérheti (88. kép). Világoszöld színű, felszínét egyes fajtáknál hegyes, de hajlékony tüskék borítják, máskor teljesen csupasz. Termésfala mintegy fél centiméter vastag, fehér, és körbeveszi a lazább szerkezetű pulpát, amiben legfeljebb 20–30 mag ül. A magok éretten kb. 1 cm átmérőjűek, matt feketék, szabálytalan puzzle-elem alakúak. Ezermagtömege mintegy 120 g. Trópusi hegyvidéki faj lévén, a mi klímánkon is gond nélkül termeszthető. Április közepén vessük a magokat 1 cm mélyre kis konténerekbe. Jól csírázik, egy-két hét alatt kibújnak a növények. Május közepe táján, a fagyok elmúltával palántázzuk ki a szabadba, félárnyékos helyre, mert a tűző nap megperzselheti a leveleket. Gondoskodjunk elegendő térről a későbbi növekedés számára, és a nagy teherbírású támrendszerről se feledkezzünk meg. A töveket egymástól egy-másfél méterre helyezzük el. A  középkötött, tápanyagban gazdag talajokat részesíti előnyben, amely nem szárad ki néhány napnál hosszabb időre. A pangó vizet azonban kerüljük. Júliusban jelennek meg első virágai, és augusztusban szedhetjük az első terméseket. Habár jóval nagyobbra képesek megnőni, a néhány centiméteres, zöld színű tokokat gyűjtsük, ezek a legjobb minőségűek. Az idősebb termés halványabbá, fehéressé válik, fala pedig rostosodik. A fiatal termések az uborkára, zöldbabra emlékeztető ízük és ropogós állaguk miatt sokféleképpen elkészíthetőek, remek savanyúság készülhet belőlük, ezen kívül ehetjük nyersen vagy főve, keverve más zöldségekkel és húsokkal, a nagyobbakat tölteni is lehet, miután kivájtuk a belső részét a magokkal. Egyéb jó tulajdonságai között meg kell említeni gyulladásgátló, koleszterinszintet és vércukorszintet csökkentő hatását, melyek révén a gyógyszeripar is felhasználja. Az ugróuborka magját gyűjtőktől vagy internetes cégeken keresztül könnyen beszerezhetjük, de nagyobb vetőmagcégek nem foglalkoznak vele. Termesztett fajtáit hazánkban nem tartják egyelőre számon, pedig igen változatos megjelenésű, különleges és hálás kerti növény válhatna belőle. 174

4.4.12. Tindora Tudományos név: Coccinia grandis (L.) Voigt Angol név: ivy gourd, scarlet gourd, tindora A Coccinia nemzetség afrikai eredetű, legismertebb faja a tindora, mely Indiában és Délkelet-Ázsiában vált igazán népszerűvé. Kisméretű terméseit ellensúlyozza bő termőképessége és egyszerű feldolgozhatósága. Ázsián kívül csak ott tudott eddig elterjedni, ahol a bevándorlók magukkal vitték. Évelő növényről van szó, melynek gumója és megfásodó indái képesek hosszabb száraz évszakot is átvészelni. Akár 20–30 méteres hosszúságot is elér, komoly gondot okozva azokban az országokban, ahol már gyomként elvadult. Hidegérzékeny, tehát nálunk legfeljebb csak egyévesként jöhet szóba termesztése. A  növény kétlaki, gyors növekedésű, iszalagszerűen szövi be a rendelkezésre álló területet. Vaskos levelei egyszerűek, tenyeresen karéjosak-osztottak, 3–5 lebennyel. Átmérőjük 3 és 15 cm között változhat, színük sötétzöld, felszínük csupasz. Virágja fehér, kissé harangszerű, 4–5 cm átmérőjű. A termések ujjnyi hosszt érnek el és 2–3 cm vastagok lehetnek, végük kihegyezett, héjuk fiatalon zöld, fehér csíkokkal, éretten piros (89–90. kép). Belsejükben nagyszámú, 6 × 3 mmes, lapított körte alakú mag fejlődik. Ezermagtömege 20–25 g. Indiában gyakran hajtásdugvánnyal szaporítják, hogy gazdaságosabb legyen a termesztés, ugyanis a hím- és nővirágú egyedek arányára 1:10 az optimális. Ehhez 10–15 cm hosszú hajtásokat használnak, melyeket ferdén duggatnak el, a gyorsabb gyökérképződést elősegítendő. A maggal történő szaporításhoz a magokat április közepén kisméretű konténerekbe vetjük, 0,5–1 cm mélyen. Mérsékelten nedvesen tartva 25 °C-on egy hét alatt bekövetkezik a csírázás. Május közepén ültessük ki a palántákat napos vagy félárnyékos helyre, 1 m tő- és 1,5 m sortávolságra. Talajban nem válogatós, de az istállótrágyát meghálálja. Számítsunk arra, hogy nagyon térigényes növény, valamint minden elérhető tárgyat befut és közelben növő egyéb növényt elnyom. Legalább 2 méter magas támasztékot használjunk. Öntözésre aszály esetén szükség lehet, legalább heti két alkalommal pótoljuk a vizet. A virágok mintegy 60 nappal a vetést követően jelennek meg, és egy hétre rá szedhetők a fiatal termések. Heti kétszer érdemes szedni. Csak az a termés ehető, melyen még nem jelent meg a piros szín se kívül, se belül. A leszedett tindora hűtve két hétig is eltartható. Felhasz175

nálható curry-be, húsokkal, más zöldségekkel vegyítve, de ehető nyersen, uborkaként is. Létezik partenokarp típusa is, ahol nincs szükség hímvirágú egyedekre a termésképzéshez. Egyre újabb fajtáit hozzák létre, melyeknek nagyobb a terméshozama, de egy kifejlett, több éves tő így is 15–20 kg-ot képes évente hozni. Nálunk mindenképpen ügyelni kell hőigényére, ezért a korai fajtákkal érdemes próbálkozni. Természetesen fűtött üvegházban át is teleltethetők a tövek, és a termésképzés is jóval biztonságosabbá tehető.

4.4.13. Indiai kígyótök Tudományos név: Trichosanthes cucumerina L. Angol név: serpent gourd, snake gourd, pointed gourd A Trichosanthes fajok közül többet termesztenek étkezési céllal vagy gyógyhatásuk miatt Dél- és Kelet-Ázsiában, de a legnagyobb jelentősége az itt tárgyalt fajnak van. Gyakran nevelik támrendszerre futtatva, mint a keserűuborkát, felhasználása pedig megegyezik az uborkáéval. Az indiai kígyótök trópusi éghajlaton évelő növény, de egyévesként is termeszthető. A  növény gyökérzete húsos, elágazó főgyökérből és messzire nyúló oldalgyökerekből áll. A tövenkénti két-három hajtás ötélű, ceruzavastagságú, és 4–5 méterre képes elkúszni. A levelek sötétzöldek, 8–25 cm átmérőjűek, tenyeresen karéjosak-szeldeltek, 5–7 lebennyel rendelkeznek. Felületük molyhos, szélük fogazott. A virágok egyivarúak, a fehér szirmokon rendkívül mutatós, hajszerű függelékekkel (91. kép), melyek miatt dísznövényként is nevelik. A termés hossza elérheti a 100–150 cm-t is. Felszíne barázdált, gyakran vastag viaszréteggel, alakra pedig leginkább egy tekergőző kígyóra hasonlít (lásd 43. kép). Csúcsa jellegzetesen kihegyesedő. Fiatalon sötétzöld vagy fehér, éretten megvörösödik és felnyílik, szabaddá téve a pirosra változó terméshúst. Magja 10–15 mm hos�szú, szabálytalan csepp alakú, szürkésbarna, a maghéj vastag, mintázott. Ezermagtömege kb. 300 g. Termesztése inkább a melegebb éghajlatú tájakon jöhet szóba, de hazai körülmények között is sikeres lehet. A magokat helyre is vethetjük május közepe táján, de a rossz csírázási ráta miatt hatékonyabb palántát nevelni. Április elején-közepén áztassuk a magokat langyos vízbe pár órára, majd helyezzük nedves papír közé, és tegyük 28–30 °C-ra. A csírák nagyjából két hét alatt bújnak elő. Cserepekbe helyezzük, ezután 25 °C körüli hő176

mérsékleten neveljük további 3–4 hétig, amíg megjelenik néhány lomblevél. Május végén ültessük napos fekvésbe, tápanyagdús, jó vízáteresztő, homokos talajba. Az érett istállótrágyát vagy komposztot is kedveli. A tövek között hagyjunk 1–1,5 m sor- és tőtávolságot, és mindenképpen futtassuk fel kerítésre vagy pergolára. Aszályos időszakban heti két-három alkalommal öntözni szükséges. Az első termések megjelenésére 80–90 nappal a csírázás után számíthatunk. A növekvő kabakok végére gyakran súlyt erősítenek, ezáltal egyenesebb alakot érnek el. Szedésérett az a kígyótök, amelyik tapintásra még kemény, színe a viaszréteg alatt élénk sötétzöld. Ha tovább hagyjuk érni, megpuhul, megvizenyősödik, íze savanyúvá válik. Ilyen állapotban is felhasználják például Nyugat-Afrikában paradicsompótlónak, de az éretlen termés sokoldalúbban elkészíthető. Fogyasztható nyersen, vagy főve, sütve, párolva, az indiai konyha előszeretettel alkalmazza. Magja hashajtó és féregűző hatású. Számos fajtáját kínálják a piacon Ázsiában, melyek erősen eltérnek méretben, színben, tenyészidőben. Magyarországon elsősorban a rövid tenyészidejű és a hűvösebb időszakot is átvészelő fajtákat nevelhetjük sikerrel.

4.4.14. Mexikói egérdinnye Tudományos név: Melothria scabra Naudin Angol név: mouse melon, Mexican sour gherkin, cucamelon Spanyol név: sandita Ahogy a neve is mutatja, ez a kabakos mexikói eredetű. Jelentősége csak házikertben van, és inkább csak választékbővítő és díszítő szerepet tölt be. A növény egyéves, csupasz vagy gyengén ritkás szőrzettel fedett, vékony indái 1–2 méterre futnak el. Levelei legfeljebb 10–12 cm átmérőt érnek el, karéjosak, a lebenyek hegyesek, emlékeztetnek a szőlőlevélre. Hajtásai gazdagon elágaznak, összefonódva sűrű hálózatot képeznek. Vékony kacsokkal kapaszkodik mindenre, amit elér. Virágai egyivarúak, aprók, a párta sárga színű (92. kép). A sokmagvú bogyó egres méretű, héja zöld-fehéren mintázatos, szabálytalan hosszanti sávokkal díszített, nagyon hasonlít egy miniatűr görögdinnyére (lásd 40. kép). Kettévágva halványzöld húsba ágyazott 3–4 mm-es, fehéres-krémszínű magokat találunk. Ezermagtömege kb. 5–6 g. 177

Az egérdinnye termesztése igen egyszerű, nem igényel sok gondozást. Az utolsó fagyok elmúltával vethetjük szabadföldbe. Talajban nem válogatós, de a nehéz, agyagos talajokat kerüljük, mert nem tűri a pangó vizet. Legkedvezőbbek a tápanyagdús, laza vagy félig kötött, semleges vagy akörüli kémhatású, napos vagy félárnyékos fekvésű talajok. A magok egy héten belül csíráznak, nem igényelnek semmiféle előkezelést. Az első néhány héten a növény igen lassan növekszik, ezt követően viszont hajtásai erőteljesen futni kezdenek. Palántát nevelni nem érdemes, egy-két héttel hozhatjuk csak előre a virágzást. Néhány lombleveles korban ritkítsuk a töveket 20–30 cm-re, és ne feledkezzünk el a kordon biztosításáról. A vetést követően 70–80 napra virágzik, és pár nap alatt neveli ki bogyóit fogyasztásra érdemes méretűvé. Betegségekre nem érzékeny, fiatal korban viszont a gyomokat távolítsuk el. Később gyomirtásra sincs szükség, mert elfojtja maga körül a kelő gyomokat. Hetekig szüretelhetjük folyamatosan a bogyókat, melyek akkor a legjobbak, ha éppen lekopik róluk a ritkás szőrözöttség. A bogyók mérete 2 és 5 cm között változhat, alakjuk lehet gömbölyded vagy megnyúlt, de előfordul körte alakú is. Kellemes uborka ízük van, mellette egy citromos-savanykás árnyalattal, nyersen fogyasztva üdítő csemege. Felhasználható salátákba vagy savanyúságba, mint az uborka, de hőkezelve ropogós állaga tönkremegy. Fajtái egyelőre nem ismertek, de fellelhetők különböző vonalak, melyek eltérést mutatnak például a bogyó méretében, alakjában vagy a hajtások hosszában.

4.4.15. Egymagvútök, trópusi tüskéstök Tudományos név: Sechium edule (Jacq.) Sw. Angol név: vegetable pear, chayote, cho-cho Francia név: christophine Portugál név: chuchu Régóta ismert kultúrnövény Közép-Amerikából, melynek már csak termesztett változatai fordulnak elő, vad alakját nem sikerült fellelni. Közkedvelt és sokoldalúan felhasználható zöldségféle, mely a szubtrópusi országokban sokfelé megtalálható házikertekben. Az egymagvútök évelő kúszónövény, mely jelentős méretű gumót nevel, eredeti élőhelyén ezzel vészeli át a száraz időszakot. Ez a magas keményítőtartalmú gumó több éves növényeken akár 8–10 kilogrammot is nyomhat, melyet sütve, főzve 178

fogyasztanak. Hazai körülmények között a egymagvútök nem telel át, így csak egyévesként, terméséért érdemes nevelni. A növény indái akár 20 méterre is elfutnak, óriási területet hálóznak be. Hajtásai legfeljebb 1 cm vastagok, csavarodottak, szívósak. A tenyérnyi, érdes levelek hozzávetőlegesen ötszögletűek, levéllemezük konvex. Kacsokkal kapaszkodva minden tárgyra, kerítésre, fára felkúszik. Virágai jelentéktelenek, csak 3 mm-esek, a porzós virágokat fürtökben hozza, a termősek pedig magánosan ülnek a levélhónaljakban. Rövidnappalos növény, virágzására inkább csak nyár végén számíthatunk, 12–13 órás nappalhossz mellett. Nagyjából 30 nappal a virágzást követően válik szedéséretté a termés, mely az egyik legkülönlegesebb a kabakosok között. Mérete az ökölnyitől a 20 cm hosszúig változhat, súlya eléri akár az egy kilogrammot is. Egy tövön több tucat termés teremhet még hazánk éghajlati adottságai mellett is. A szinte gömbölyű terméstől az oldalról lapított körte alakúig és a szögletesen megnyúltig számtalan változata előfordul, de leggyakoribb a tömzsi körte alak (lásd 42. kép). Felszínük lehet teljesen sima vagy szúrós tüskékkel fedett, hosszanti barázdák is díszíthetik. Színe a világos krémszínűtől a sötétzöldig számos árnyalatban pompázhat. A bogyó csúcsán minden esetben egy csukott szájra emlékeztető barázdát találunk, ahonnan a csíra előtör (lásd 16. kép). A legszokatlanabb a termésben a magános, nagyméretű (3–6 cm hosszú) mag, melynek héja összenőtt a termésfallal, nem választható el attól. Amennyiben mégis eltávolítják, a mag rövidesen kiszárad, elveszíti csíraképességét. Szaporítása éppen ezért nem magról történik, hanem az egész termést süllyesztik a földbe két-háromujjnyi mélyen. A mag egyébként már a termésben csírázni kezd, ha például az ősszel leszedett egymagvútököt nem használjuk fel, szobahőmérsékleten 1–2 hónap alatt megindul a csírázás, és a bogyó „száján” keresztül előtör az új hajtás. Igen intenzíven növekszik, pár hét alatt méteresre megnő, miközben a terméshús fokozatosan megkeményedik és összezsugorodik. Ha ilyenkor már nagyméretű cserépbe ültetjük, május végére szépen fejlett növényt kapunk, melyet a kertben lehetőleg tápanyagdús, félárnyékos helyre ültessünk. Folyamatos vízellátást igényel, és gondoskodjunk megfelelő támrendszerről is. A termés sokáig eltartható szobahőmérsékleten is, és egészen a csíra megjelenéséig fogyasztható.

179

4.4.16. Szivacstök Hengeres szivacstök Tudományos név: Luffa aegyptiaca Mill. Angol név: smooth luffa, dish cloth gourd, vegetable sponge Kínai név: si gua, shui gua, pu tong si gua, man gua Japán név: hechima, ito-uri Szögletes vagy bordás szivacstök Tudományos név: Luffa acutangula (L.) Roxb. Angol név: angled luffa, Chinese okra Kínai név: si gua, lin jiao si gua, you lin si gua Japán név: hechima A szivacstökök nagy népszerűségnek örvendenek a szubtrópusi éghajlatú vidékeken, ahol balkonokat, teraszokat futtatnak be velük. Nemcsak indáik, leveleik mutatósak, hanem termésük is hasznosítható: fiatalon ízletes zöldségféle, az érett kabak rostjaiból pedig sokféle hasznos tárgy készül. A szivacstökök kúszó egyéves növények, vékony indáik akár 4–5 méterre is elfutnak (93. kép). Leveleik mélyen szeldeltek, a L. aegyptiaca -nál élénkzöldek, a L. acutangula esetében pedig fiatalon ezüstös foltok díszítik. A bordás szivacstök termése 30–60 cm hosszú és 3–5 cm vastag, de ennél hosszabb is lehet (94. kép). Pontosan tíz hosszanti, éles borda díszíti, melyek némileg hasonlóvá teszik az okrához (Hibiscus esculentus), amely zöldségnek egyébként az égvilágon semmi köze nincs a szivacstökökhöz. A hengeres szivacstök termése hengeres, 30–45 cm hosszú, zöld, és nevéhez méltóan sima, legfeljebb lapos gerezdek láthatók rajta. Rendszerint jóval nehezebb, mint a rokon faj, vége pedig jellegzetesen kiszélesedik (95– 96. kép). A szivacstökök melegigényes növények, és meglehetősen hosszú tenyészidőszakot igényelnek a terméséréshez. Általában, ahol az uborka megterem, ott jó esélye van a luffáknak is, bár valamivel magasabb a hőigényük. Egyes fajtáik érzékenyek a nappal hosszának változására, ezért csak hosszú­nap­palos fajtát válasszunk szabadföldi termesztésre, fóliában vagy üvegházban persze a rövidnappalosak is beérnek. A szivacstökök magja kemény, fekete, a L. acutangula magján milliméter széles perem látható. A szögletes szivacstök ezermagtömege kb. 90 g, a hengeresé pedig 110 g. 180

Csíráztatás előtt áztassuk langyos vízbe a magokat, utána 25–30 °C hőmérsékleten tartva cserépben vagy tápkockában egy-két hét alatt kicsíráznak. A  palántákat május végén kiültethetjük, 60 cm tőtávolságot hagyva. Támasztékról mindenképpen gondoskodjunk. A  másfél méter magasra felkúszó növények csúcsát csípjük vissza, ezzel serkentve a termésképzést. Hideg időben a terméskötés romlik, és a fiatal tököket is eldobja a növény. Vetés után 2–3 hónappal már megjelennek a termések, melyek fogyasztásra akkor a legalkalmasabbak, amikor elérik a 10–15 cm hosszúságot. Az ilyen zsengén leszedett szivacstökök nem tárolhatók jól, egy-két napon belül érdemes feldolgozni. Ha használati tárgyakat szeretnénk inkább készíteni a luffából, hagyjuk megérni, és amikor a kocsánya megsárgult, akkor szüreteljük csak le. A L. aegyptiaca jobb minőségű és könnyebben tisztítható anyagot ad. A leszedett terméseket néhány hétig tovább szárítjuk meleg, száraz helyen, majd, mikor már a héja megbarnult, meghámozzuk. Folyó víz alatt kimossuk a váz rostjai közül a terméshús maradványait, majd a kívánt fehér színt háztartási hipó segítségével érhetjük el.

Fejezetben felhasznált irodalmak Ashworth S. (2002): Seed to Seed: Seed Saving and Growing Techniques for Vegetable Gardeners. 2. edition. Seed Savers Exchange, 320 pp. Bemis W. P., Curtis L. D., Weber C. W., Berry J. (1978): The feral buffalo gourd, Cucurbita foetidissima. Economic Botany 32: 87-95. Fabinyi M. (2006): Különleges kabakosok (szivacstök, kiwano) termesztése. Szakdolgozat, Budapesti Corvinus Egyetem Gopalakrishnan, T. R. (2007): Vegetable Crops (Horticulture Science Series4) New India Publishing Agency. 343 pp. Grubben, G. J. H., (1977): Tropical vegetables and their genetic resources. IBPGR, Rome, Italy. 197 pp. Horváth Gy. (1987): Különleges kerti növények, Mezőgazdasági Kiadó, Bp. Janick J., Paull R. E. (2008): The encyclopedia of fruit & nuts. CABI Publishing. 954 pp. Laghetti G, Hammer K. (2007): The Corsican citron melon (Citrullus lanatus (Thunb.) Matsum. et Nakai subsp. lanatus var. citroides (Bailey) Mansf. ex Greb.) a traditional and neglected crop. Genet Resour Crop Evol 54:913‑916. Larkcom J. (2008): Oriental vegetables. Frances Lincoln, 288 pp.

181

Peter, K. V. (2007): Underutilized and underexploited horticultural crops. New India Publishing Agency. Vol. 1-4. Szalva P. (1985): Díszzöldségek és egyéb kerti növénykülönlegességek. Mezőgazdasági Kiadó, Bp. Whealy K. (2005): Garden Seed Inventory: Inventory Of Seed Catalogs Listing All Non-Hybrid Vegetable Seeds, Available in the United States and Canada. Seed Savers Exchange. 504 pp. http://www.szabadfold.hu/cikk?27984 Termesszék velem: lugaspaprika http://www.pfaf.org/user/default.aspx http://ecocrop.fao.org/ http://www.hort.purdue.edu/newcrop/proceedings1990/V1-232. html#Buffalo%20Gourd Földi T., Fráter E., Kósa A., Kósa G., Lunk G. (ford.) (2009): Ehető! A világ élelmiszernövényeinek története, felhasználása. Kossuth Könyvkiadó, 360 p. Horváth GY. (2002): Zöldség- és fűszerkülönlegességek termesztése. Mezőgazda Kiadó, 262 p. Jeffrey, C., Bates, D. M., Robinson, R. W.  (eds.) (1990): Biology and Utilization of the Cucurbitaceae. Cornell University Press, Ithaca. Nagy GY. (1989): Különleges tökfélék termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 122 p. Nagy J. (2005): A sárga- és a görögdinnye. Szaktudás Kiadó Ház Rt. 390 p. Yamaguchi, M. (1983): World Vegetables. A VI Publishing Comp. INC., Connecticut.

182

5. Tökfélék nemesítése és magtermesztése (Szamosi Csaba)

5.1. A nyári tökök (főzőtökök) nemesítése 5.1.1. Rendelkezésre álló génforrások A C. pepo vad alakjainak természetes előfordulását Közép- és DélkeletAmerikában a XIX. század közepétől kezdve számos helyen kimutatták. Bár az ősi változatok leggyakrabban Texasban fordulnak elő, a főzőtökök feltételezett géncentruma Mexikó. A mai tudásunk alapján e vad C. pepo formák nemesítési forrásként történő felhasználása nem jöhet számításba. Ennek legfőbb okai a rendkívül erőteljes indaképzés, valamint a mindössze 3–4 cm átmérőjű, kemény héjú, vékony, rostos, keserű ízű hús. Ráadásul egyelőre egyetlen vad-, vagy termesztett C. pepo változatból sem sikerült a tököket károsító főbb betegségek valamelyikével szemben rezisztenciát biztosító géneket kimutatni. Olaszország, valamint Törökország területén a Cucurbita pepo subsp. pepo számos tájfajtáját, illetve tradicionális fajtáját termesztik még napjainkban is. Bár ezek zöme olykor egyszerre több nemkívánatos tulajdonságot (erőteljes inda- és zöldtömeg-képzés, késői érés, túlnyomóan hímvirágúság) is ötvözhet, nemesítési értékük nem lebecsülendő. Az olaszországi tájfajták némelyike, pl. bokorhabitusú („guggon ülő”), ami kiemelt fontosságú tulajdonság a többszöri termésszedés, valamint az egységnyi felületen realizálható termésátlag növelése szempontjából. Éppen ezért tekintjük például a tradicionális cocozelle tájfajtákat, illetve régi szabadelvirágzású fajtákat a cukkininemesítés értékes génforrásaként. Ezek mellett egyéb nyári tök (C. pepo) tájfajtákkal is sikerrel növelhetjük a modern tökfajták szín-, és alakgazdagságát. A  cukkini a főzőtökök legfiatalabb, ugyanakkor legnagyobb gazdasági jelentőségű fajtacsoportja, de egyben sajnálatos módon a legszegényebb genetikai háttérrel is e fajtatípus jel183

lemezhető. Éppen ezért az alakgazdag, változatos fenológiai bélyegeket hordozó tradicionális fajták szerepe a jövőben felértékelődhet. Míg más alfajok kontinensünkön mutatják a legnagyobb genetikai sokféleséget, érdekes módon a C. pepo subsp. texana (csillagtök, patis�szon) változatait Európában igen ritkán találhatjuk meg. Dr. Nagy György és munkatársainak köszönhetően Magyarország e tekintetben kivételnek számít: a Bjeling 13 oroszországi fajta pozitív szelekciójával nemesített ’Óvári fehér’ patisszon (elsősorban házi kerti) termesztése napjainkban is folyik. A tökfajok gyakorlati nemesítésben közvetlenül használható formáinak genetikai bázisai kimerülőben vannak. Az intenzív termesztéstechnológiához illeszthető hibrid fajták térhódításával párhuzamosan a tradicionális fajtákat az eltűnés veszélye fenyegeti. A kipusztuló fajták, változatok génállománya nem pótolható, nem reprodukálható. Ez magyarázza a nemzeti programok kiemelt támogatását, a világméretű összefogást és a nemzetközi szervezetek növekvő érdeklődését és szerepét az agrobiodiverzitás megőrzésében és hasznosításában. Akár az in situ (eredeti termőhelyen történő fenntartás), akár az ex situ (eredeti termőhelyről begyűjtött, génbankokban mesterségesen szaporított tételek) módszert választjuk azonban a diverzitás megőrzésének alapjául, biztos, hogy a génbanki tevékenység munkaerő és jelentős anyagi költséggel járó tevékenység. Bár a hosszú távú magtárolók fajlagos költsége elenyésző lehet, a megőrzésre érdemes fajok, illetve fajtáik száma óriási. A génbanki fenntartás tehát jelentős anyagi befektetést igényel, ugyanakkor a biológiai sokféleség üzleti szempontból, különösen rövid távon az emberek nagy része szerint értéktelen. Nem elég csupán megőrizni a növényfajokat és fajtákat, ugyanis egy génbankban őrzött tájfajta vagy genotípus értéke a rendelkezésre álló információk számával egyenes arányban növekszik. A tökfélék génbanki tételeinek leírása során a nemesítők megegyezése alapján minimális elvárás az alábbi (túlnyomórészt) morfológiai, illetve fenológiai információk rögzítése: • Növényhabitus: bokorhabitus, közepesen erős-, erőteljes indát fejlesztő; • Az első hím-, illetve nővirág megjelenésének ideje; • Héj színe biológiai érettség, illetve főzőtökök esetében gazdasági érettség állapotában; 184

• Héj színének mintázata: egyszínű, csíkos stb.; • Hússzín; • Termés hossza és átmérője (cm); • Magüreg átmérője (cm); • Érett termés tömege • 1000 mag tömege; • Különleges értékek (pl. rezisztencia); • A rendszertani besorolás helyességének igazolása. A génbankokban őrzött tételek kártevők és kórokozók elleni rezisztenciatesztelése az állami intézmények (egyetemek, kutatóintézetek), illetve magán jellegű vetőmagforgalmazó-nemesítő cégek feladata. A rezisztenciát biztosító géneket a tökfélék esetében majd minden esetben a termesztett tökfélékkel távoli rokonságban álló vad, egzotikus fajok változatai hordozzák (C. lundelliana, C. martinezii, C. ecuadorensis, C. foetidistima, C. oke­echobeensis, C. moschata). Mivel e fajok némelyike (még embriókultúra segítségével sem) keresztezhető sikeresen a termesztett tökfélékkel, a rezisztencia beviteléhez gyakran interspecifikus hibridizáció (és) embriókultúra, vagy keresztezési hidak alkalmazása szükséges. Példaként említhetjük az uborkamozaik (CMV), valamint a lisztharmat-rezisztencia átvitelét a C. okeechobeensis-ből a C. pepo (főzőtök), valamint a C. moschata (muskotálytök) fajtáiba. A C. okeechobeensis × C. pepo keresztezéséből, még ha nagyritkán embriókultúra segítségével sikerül is növényeket nevelni, az interspecifikus hibrid generáció nagymértékű sterilitást mutat. Ezt az inkompatibilitási problémát a nemesítőknek a C. pepo, és a C. okeechobeensis × C. moschata F1 generációjának keresztezésével sikerült áthidalnia. E hosszadalmas és időigényes „előnemesítési” folyamatot a gyakorlatban az állami nemesítő- és kutatóintézmények, illetve egyre gyakrabban a magán nemesítő cégek külön erre a feladatra alkalmazott nemesítői („pre-breeder”) végzik. Az ő feladatuk az adott rezisztencia (rezisztenciák) bevitele egy elfogadható termesztési értékekkel rendelkező, közvetlenül is keresztezhető genotípusba. Ezek után az adott fajtatípusért, nemesítési programért felelős nemesítő végzi a további szelekciót, szükség esetén keresztezéseket (legtöbbször a „back-cross” módszert alkalmazva) mindaddig, amíg a morfológiai és beltartalmi értékek már lehetővé teszik a szülővonalként történő alkalmazásukat.

185

5.1.2. Főbb nemesítési eredmények 5.1.2.1.Keserűségmentes termés és nagyobb méret

A főzőtökök nemesítésében elért alapvető fontosságú eredményeket az amerikai bennszülötteknek köszönhetjük. Évezredekkel ezelőtt ők szelektálták a nagyobb méretű és magvú, keserűségmentes változatokat, következetes „nemesítés” során rögzítették ezen előnyös tulajdonságokat. 5.1.2.2. Termés alak- és színváltozatosság

Annak ellenére, hogy a termesztésbe vonáshoz vezető döntő lépések egyértelműen az amerikai őslakossághoz fűződnek, nincs bizonyíték arra, hogy az európai hatás előtt léteztek volna az ősi formától (gömb, lapított gömb, ovális) jelentősen eltérő alakú termesztett fajták, változatok. A megnyúlt termésformára történő intenzív szelekció minden bizonnyal csak a XVI. századi Olaszországban vette kezdetét. Ugyanakkor a csillagtök vagy más nevén patisszon (C. pepo subsp. texana) különböző színű változatait már széleskörűen termesztették Amerika felfedezése előtt is. 5.1.2.3. Bokorhabitus

Az emberek többsége szerint a legnagyobb kulináris értéket képviselő főzőtök a cukkini, melyet a nemzeti szokásoknak megfelelően naponta vagy 2-3 naponta szednek a hetekig, vagy olykor hónapokig tartó szedési időszak folyamán. A könnyen elvégezhető többszöri szedés a ’Bu’-gén által kódolt bokor habitusnak köszönhető. Ez a berövidült és megvastagodott internódiumoknak köszönhető tulajdonság az ősi mexikói főzőtök tájfajták esetében meglehetősen ritka, többnyire hiányzik. Az első bokorhabitusú csillagtök (C. pepo subsp. texana) változatokat évszázadokkal ezelőtt az amerikai bennszülöttek kezdték szelektálni. A bokorhabitusra történő intenzív szelekcióra, mintegy 200 évvel ezelőtt került csak sor, amikor az olasz nemesítők a cocozelle fajtacsoport (C. pepo subsp. pepo) esetén is rögzítették a „guggon ülő” növekedési típust. Némely bokorhabitussal rendelkező főzőtök fajta szára merev, felálló, csak idősebb korban terül el. A felálló habitus tovább segíti az ápolási és szedési munkálatokat, egyes hajtatási hibrid fajták esetében lehetővé teszi a támrendszeres termesztést.

186

5.1.2.4. Kevesebb mellékhajtás, mérsékelt indafejlesztés

A termesztési időszak során többször szedhető főzőtökök esetében a vegetatív növekedés szabályozásában alapvető szerepet játszó bokorhabitus mellett a redukált mellékinda fejlesztésnek is kiemelkedő jelentősége van. Az indákkal és levelekkel borított terméseket nehéz megtalálni, szedni. A  nyitott habitusú, könnyen szedhető, a nyári töktermesztésnek óriási lendületet adó első cukkinifajták előállítása szintén az olaszországi nemesítőknek köszönhető. 5.1.2.5. Nővirágúság és koraiság

A hagyományos mexikói tájfajták, ugyanúgy mint a tradicionális nyári tökfajták, általában jóval több hímvirágot fejlesztenek, mint nővirágot (monoikusak). A túlnyomóan nővirágú főzőtökfajták nemesítése ugyancsak Olaszországban, a XIX. század végén kezdődött. A  bokorhabitus mellett a gynoikus virágzáshabitus is a koraiságot szolgálja, mivel hímvirág csak az első néhány nóduszon fejlődik. 5.1.2.6. Hibrid fajták, rezisztens hibridek

A termésmennyiségben, koraiságban, vigorban és egyöntetűségben megfigyelhető jelentős heterózis hatás, más zöldségfajokhoz hasonlóan a főzőtökök estében is a hibrid fajták széles körű elterjedéséhez vezetett. A  hibrid fajták egyben lehetővé tették a fajtaoltalmat, ezáltal megtérül a fajta előállításba fektetett hosszú idő, költség és energia. A  főzőtökök nemesítésének legfrissebb, áttörő jelentőségű eredményeképpen a hagyományos nemesítés és a biotechnológiai eljárások kombinálásával (lásd 5.1.1. fejezet végén) megszülettek az első, a főbb gombás és vírusos betegségekkel szemben ellenálló cukkini hibridek.

5.1.3. A főzőtökök nemesítésének céljai és jövőbeni kihívásai A nyári tökök nemesítése napjainkban intenzívebben folyik, mint ezelőtt valaha. Ennek oka, hogy termesztésében számos ország érintett, és az eltérő klimatikus adottságú országok (földrészek) között jelentős különbségek lehetnek a népszerű fajtacsoport vagy a kívánatos fajtatípusok között. Az Olaszországban népszerű cocozelle-k például más nemzetek számára szinte teljesen ismeretlenek. Az országok között felhasználás tekintetében, valamint a fogyasztás módjában is jelentős eltérések mutatkozhatnak. A laskatököt Magyarországon, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 187

egyaránt biológiailag érett állapotban fogyasztják. Ezzel szemben a franciák a fiatal, éretlen termések magházának eltávolítása után hússal, rizzsel vagy sajttal töltve készítik el. A legszéleskörűbben ismert és termesztett főzőtök azonban minden kétséget kizáróan a cukkini. Ennek megfelelően mind az állami kutatóintézetek, mind a magán jellegű nemesítő és magtermesztő cégek a legtöbb kutatást és legnagyobb anyagi beruházást a cukkinifajták nemesítésére fordítják. Más zöldségfajokhoz hasonlóan a töktermesztők számára is a koraiság, valamint a termésmennyiség a két legfontosabb fajtajellemző, mivel minél korábban minél több termést tudnak betakarítani, annál nagyobb haszonra tesznek szert. 5.1.3.1. Beltartalmi és morfológiai jellemzők

Az íz, a beltartalmi értékek és a konzisztencia a főzőtökök élvezeti értékének fontos meghatározói. A cukkini fogyasztása például annál nagyobb gasztronómiai élményt nyújt, minél fiatalabb termést fogyasztunk. A nyári tökök íze változó. Egyes típusok szinte teljesen ízetlenek, mások határozottan aromásak. A sárga hússzínű fajták íze jelentősen eltér a zöldekétől, de az azonos színű, egyazon fajtacsoporthoz tartozó tökök ízében is nagymértékű szórás mutatkozhat. Annak ellenére, hogy a fogyasztók számára az íz vitathatatlanul fontos tényező, sajnálatos módon úgy tűnik, hogy a vetőmag-forgalmazó cégek ennek a tulajdonságnak nem sok figyelmet szentelnek. Mivel a főzőtököket többnyire fiatal állapotban, ún. gazdasági érettségben fogyasztjuk, vitamin- és ásványianyag-tartalmuk nem túl magas, bár azok sok tekintetben meghaladják az uborkáét. A fajtacsoportok között, illetve fajtacsoporton belül is jelentős eltéréseket találunk. A cukkini foszfortartalma jelentősen meghaladja a patisszonét, a nálunk kedvelt intenzív mélyzöld színű cukkinifajták klorofilltartalma pedig akár hatszor is meghaladhatja a mediterrán országokban elterjedt világos-szürkészöld színű változatokét. A placenta és a magok jelenléte alapvetően befolyásolják a hús konzisztenciát. A  gömbölyű és rövid termésekben a magház terméshúshoz viszonyított aránya nagyobb, mint a megnyúlt termésformák esetén. Egyes biológiai érettségben fogyasztott gömbölyű vagy ovális nyári tök féle fogyasztása előtt a placentát a magokkal együtt eltávolítjuk. Minden 188

egyéb fajtatípus esetében a hosszúkás termésforma kedvezőbb konzisztenciával párosul. A cukkini minőségét meghatározó legfontosabb morfológiai jellemző a termés alakja, amely minél egyöntetűbb és minél jobban hasonlít az adott országban legkedveltebb, ideálisnak tartott alakhoz, annál jobb. A termés színe szintén alapvető fontosságú egy fajta sikerességét illetően, amelyet mindig a célpiac igényeihez kell megválasztani. Bár a kívánt szín tekintetében jelentős eltérések lehetnek, az élénk, fényes szín minden országban egyaránt kedvelt. A  nemesítők ez ideáig több mint 12 olyan gént azonosítottak, melyek a termés színének kialakításában játszanak szerepet (14. táblázat). 14. táblázat. A nyári és téli tökök jellegzetes karaktereinek kialakításában résztvevő gének felsorolása [Paris–Brown (2005) nyomán a teljesség igénye nélkül] Szimbólum Jellemző karakter a androikus virágzástípus a 'Greckie' fajtában, csak hím virágot fejleszt, recesszív az 'A' génnel szemben. B Bicolor : domináns allél, amely előidézi a karotin képződést, és gátolja a tokoferol képződést. Komplementer génhatásként az L-2 gén jelenlétében jelentősen növeli a terméshús karotintartalmát, halványsárga helyett intenzív narancssárga hússzínt eredményez. Bi Bitter (keserű) termés. Magas kukurbitacintartalmú termés, domináns a 'bi'-vel szemben. Bi a C. maxima subsp. andreanaban és a C. ecuadorensis-ben; bi a C. maxima subsp. maximaban. Bia vad C. pepo subsp. texana-ban, bia cukkiniben. bl blue (kék) héjszín. Bn Butternut fruit shape (sonkatök alak). Bu Bush (bokor) habitus. Rövid internódiumok. Fiatal korban domináns az erőteljes indaképzést meghatározó bu-val szemben. Cmv Cucumber mosic virus rezisztencia a 'Nigerian Local' tájfajtából. Domináns a fogékonyságért felelős cmv-vel szemben. de determinált habitus. Az indák kacsmentesek és a hajtáscsúcsok nővirággal zárulnak. Recesszív az indeterminált növekedést meghatározó De-vel szemben. Di diszkusz termésalak a csillagtök (patisszon) esetén, domináns a gömbölyű, ill. a körte alakkal szemben. Fr Fruit fly (Dacus cucurbitae) rezisztencia. Fr az 'Arka Suryamukhi' fajtában, domináns a fogékony fr-el szemben. G gynoikus virágképzés, domináns a monoikus virágzástípust meghatározó g-vel szemben

Faj C. pepo C. pepo C. moschata

C. maxima C. maxima x ecuadorensis C. pepo C. maxima C. moschata C. pepo C. maxima C. moschata C. moschata

C. pepo C. maxima C. foetidissima

189

Szimbólum Jellemző karakter Hi Hard rind inhibitor . A kemény héj kialakulását gátló Hi (C. maxima) gén domináns a gátló hatás nélküli hi-val szemben (C. ecuadorensis) mo-1 mature orange-1 : komplementer génhatás (dupla recesszív episztázis), jelenlétében a zöld hússzín éréskor narancssárgára vált. Recesszív az Mo-1-re. mo-2 mature orange-2 : komplementer génhatás, jelenlétében a zöld hússzín éréskor narancssárgára vált. Recesszív az Mo-2-vel szemben. ms-1 male-sterile-1 : hímsterilitás, a hímvirágok a portokok felnyílása előtt lehullanak. Recesszív a fertilitást meghatározó Ms-1 génnel szemben. ms-2 male-sterile-2 : hímsterilitás, a portokok összezsugorodnak és megbarnulnak. Recesszív. ms-3 male-sterile-3 : hímsterilitás, recesszív. n naked seeds : a tökmag olajért termesztett „héj nélküli” tök esetén a maghéj lignifikációját (elfásodását) gátolja. Receszív tulajdonság. Pm, Powdery mildew (lisztharmat) rezisztencia. Domináns Pm-0* rezisztencia a Podosphera xanthii által okozott lisztharmatra. Pm a C. lundelliana-ból, Pm-0 a C. okeechobeensis-ből és a C. pepo-ban. pm-1 Powdery mildew (lisztharmat) rezisztencia a C. moschata-ban. A rezisztencia szabályozásában 3 allél játszik szerepet: pm-1P, pm-1L, pm-1W pm-2 Powdery mildew (lisztharmat) rezisztencia a 'Seminole' fajtából. Recesszív. rd Red skin : piros héjszín, domináns a zöld, a fehér, a sárga, valamint a szürke héjszínnel szemben. s-1 sterile : sterilitás. pollen nélküli hím-, steril nővirágok. A 'Greengold' és a 'Banana' fajták keresztezéséből származik. s-2 sterile: sterilitás. Kisméretű, pollen nélküli hím virágok és steril nővirágok. Lisztharmat rezisztens főzőtök vonalból kiemelt mutáns. Slc Squash leaf curl vírusrezisztencia. Eredetileg a C. mochata-ból. T W

Wf

190

Trifluralin : domináns herbicidrezisztencia Weak (gyenge) héj színeződés. Domináns az intenzív éréskori termésszínnel (w) szemben. Komplementer a fehér héjszín kialakításában szerepet játszó Wf génnel. White flesh (fehér hússzín). Domináns a színes terméshúst meghatározó wf génnel szemben. Komplementer a fehér héjszín kialakításában szerepet játszó W génnel.

Faj C. maxima x ecuadorensis C. pepo

C. pepo

C. maxima

C. pepo C. maxima C. pepo C. moschata C. lundelliana C. okeecho­beensis C. pepo C. moschata

C. moschata C. maxima C. maxima C. pepo

C. pepo C. moschata C. moschata C. pepo (patisszon) C. pepo

Szimbólum Jellemző karakter Wmv Watermelon mosaic virus rezisztencia. Kapcsolt vagy azonos a Zym-1 génnel. Wmvecu Watermelon mosaic virus rezisztencia a C. ecuadorenis és egy meg nem nevezett C. maxima genotípus keresztezéséből. Wt Warty (rücskös, bibircsókos) héjú termés. ys yellow seedling : a klorofill teljes hiánya, letális. zymecu zucchini yellow mosaic virus rezisztencia. Recesszív a fogékonyságért felelős Zymecu génre nézve. mos zym zucchini yellow mosaic virus rezisztencia. Recesszív Zym-0 zucchini yellow mosaic viírus rezisztencia a 'Nigerian Local' muskotálytök fajtából. Domináns. Zym-1 zucchini yellow mosaic virus rezisztencia. Zym-1 domináns rezisztencia a 'Medina' nevű C. moschata fajtából. Visszakeresztezéses (back-cross) módszerrel átvitték a C. pepoba (cukkini), ahol a Zym-2 és Zym-3 génekkel komplementer génkölcsönhatás során biztosít rezisztenciát. A Zym-1 kapcsolt, vagy azonos a Wmv génnel így egyben a görögdinnye mozaikkal szemben is rezisztenciát biztosít. Zym-2 zucchini yellow mosaic virus rezisztencia-2. Domináns, komplementer a Zym-1-el. Zym-3 zucchini yellow mosaic virus rezisztencia-3. Domináns, komplementer a Zym-1-el

Faj C. moschata C. maxima x ecuadorensis C. pepo C. pepo C. ecuadorensis C. moschata C. moschata C. moschata C. pepo

C. moschata C. pepo C. moschata C. pepo

A termés fényessége, mint a frissesség indikátora sem elhanyagolható tényező. A hosszan pulton tartható (long shelf life) cukkini hibridek lényegesen hosszabb ideig őrzik meg csillogó fényüket, mint a néhány nap alatt mattá váló hagyományos fajták. A termés csúcsán található bibepont körüli forradás mérete lehetőleg minél kisebb legyen, a hosszabb és keskenyebb kocsány pedig megkön�nyíti a termések szedését. Hajtatott körülmények között több szerző is szól a parthenokarpia jelenségének előfordulásáról. A parthenokarpiára való hajlam fajtafüggő (a sötétzöld színű hibrid cukkinifajták mutatták a legnagyobb hajlamot), és nem annyira kifejezett, mint az uborka esetében. Mivel a főzőtökök, különösen a cukkini iránti igény folyamatosan nő, a közeljövőben a folyamatos ellátás biztosítása érdekében a hajtatott termesztés aránya is várhatóan növekedni fog. A megporzást biztosító méhek életfeltételeinek biztosítása hajtatott körülmények között gyakran problematikus, de a rovarbeporzás a korai vagy kései (fő szezonon kívüli) szabadföldi kultúrákban is elégtelen lehet. 191

A parthenokarpia a korai időszakban lehetővé tenné a tisztán nővirágú fajták termesztését, és javítaná a húskonzisztenciát is. A megtermékenyítés nélkül terméshozásra képes fajták szerepe a jövőben várhatóan tovább nő, új kihívások elé állítva a nemesítőket. Robinson és Reiners (1999) nemesítői munkájának eredményeként már létezik nagyfokú parthenokarpiát mutató multi-rezisztens cukkini hibrid, de az a rovarok általi megtermékenyítést kizáró fóliaalagút alatti termesztésben a szabadföldi, rovarporozta kultúra termésmennyiségének csak 83%-át érte el. Menezes és munkatársai (2005) a parthenokarpia öröklődését vizsgálva annak egyetlen, domináns jellegű gén általi kódoltságát állapították meg. Kutatásuk alapjául a parthenokarp terméseket hozó, a három legjelentősebb vírussal (lásd később) szemben rezisztens ’Whitaker’ cukkinivonalat választották. Ezt keresztezték a megtermékenyítés nélküli terméshozásra képtelen ’Caserta’ szabadelvirágzású fajtával (Whitaker × Caserta), majd a reciprok back-cross generációk előállítása érdekében újrakeresztezték mindkét szülővel (=Whitaker × F1 és Caserta × F1). Ezek utódgenerációinak vizsgálatai alapján, statisztikai elemzésekkel is bizonyíthatóan a parthenokarpia előidézésért egyetlen, erőteljesen domináns jellegű (additív génhatás feltételezhető) gén felelős. A növények vegetatív felületének redukálásában és a termésmennyiség növelésében kulcsszerepet játszó bokorhabitus jelentőségét korábban már tárgyaltuk (lásd 5.1.2.3 alfejezet). A növények szárát, leveleit borító szálkaszerű, hegyes serteszőrök a szedés folyamán megkarcolhatják a termés felületét, csökkentve ezzel az áru minőségét. A fajták serteszőrözöttségének mértéke nagyfokú szórást mutat. A jövő ideális fajtája tehát serteszőröktől mentes vagy serteszőrökkel csak kismértékben borított. A frissen fogyasztott főzőtökökhöz viszonyítva egészen más nemesítési szempontok érvényesülnek a magból sajtolható olajáért termesztett héj nélküli tök (C. pepo convar. pepo var. styriaca) szelekciója során, ahol a maghozam növelése mellett (cél a növényenkénti kötések számának növelése, a termés méretének csökkentése) a kinyerhető olaj mennyiségének és minőségének is nagy jelentősége van. Bebizonyosodott az is, hogy következetes szelekcióval az olajban található telítetlen zsírsavak, a linolénsav-, valamint a tokoferoltartalom (egyszóval antioxidáns hatású vegyületek) növelésére is lehetőség van. 192

5.1.3.2. Rezisztencianemesítés

A betegségekkel szembeni rezisztencia a főzőtökök nemesítésének legfontosabb célja és egyben legnagyobb kihívása. A  tökfélék sikeres termesztését hátráltató számos betegség, kártevő és élettani rendellenesség közül ebben a fejezetben csak a legfontosabbakat említjük. A nyári töktermesztésben a legnagyobb károk okozói egyértelműen a vírusos betegségek, ezért a vetőmag-forgalmazó cégek nemesítési programjában a vírusrezisztencia-nemesítés világszerte fő prioritásként szerepel. A vetőmag-kereskedelem számára a vírusrezisztencia a fajtaeladás „motorja”, elfogadható beltartalmi és minőségi értékek mellett garantálja az adott tökfajta jövedelmezőségét. A nemesítők mind a hagyományos, mind pedig biotechnológiai nemesítési módszerek segítségével áttörő sikereket értek el, melynek köszönhetően számos vírusrezisztens cukkini és ’Croockneck’ hibrid fajta került kereskedelmi forgalomba. A tökféléket károsító vírusok közül legjelentősebbek a potyvírusok (Potyviridae) csoportjába tartozók: a tök sárga mozaikja (Zucchini yellow mosaic virus – ZYMV), a görögdinnye mozaik (Watermelon mo­saic virus – WMV) és a papaya gyűrűsfoltossága (Papaya ringspot virus / PRSV-W/). Az előzőekhez hasonlóan globális problémák okozója még az uborkamozaik (Cucumber mosaic virus – CMV). (Az egyes vírusok terjesztésével és a védekezés lehetőségeivel kapcsolatos információk a 6.2.1. fejezetben részletesen olvashatók). Az említett vírusok mellett meg kell említenünk az ún. regionális jelentőségű vírusbetegségeket. Ilyen a tökmozaik (Squash mosaic virus – SqMV /Comoviridae/), valamint a közelmúltban megjelent üvegházi liszteske által terjesztett Squash leaf curl virus – SLCV /Geminiviridae/). A vírusrezisztencia-nemesítést évtizedek óta a töknemesítés legnagyobb kihívásának tekintjük. A vírusrezisztens hibridek száma még napjainkban is jóval alulmarad a kívánatosnál. Ennek legfőbb oka, hogy a Cucurbita pepo-n belül megfelelő rezisztenciaforrást nem találunk, ami az interspecifikus hibridiáció szükségességét vonja maga után. A különféle vírusrezisztenciákat kódoló géneket a muskotálytök (C. moschata) több változataiból mutatták ki (14. táblázat). Ezen gének interspecifikus hibridizációval való sikeres átvitele a nemesítők évtizedekig tartó erőfeszítésének eredménye. Az interspecifikus hibrid, valamint az első vis�szakeresztezésekből származó (back-cross) generációk ugyanis gyakran sterilitást mutatnak, ráadásul egy adott rezisztenciagén általában csak egy 193

adott vírus ellen biztosít védettséget, így a különböző vírusrezisztenciákat külön-külön kell átvinni. A génátvitel megtörténte után a rekurrens szülővonaléval megegyező vagy legalább azt megközelítő termesztési értékek (morfológiai jellemzők, íz stb.) visszaállítása szintén évtizedeket vehet igénybe. Egy adott vírus elleni rezisztencia nemegyszer több recesszív gén vagy komplementer génpár által kódolt. Ebből adódóan ugyanazon genotípusba egynél több vírussal szembeni rezisztencia bevitele, vagyis az ún. „multirezisztens” vonalak előállítása rendkívül idő-, energia-, és költségigényes folyamat. A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy még a legnagyobb termesztési értéket képviselő cukkini esetében is az ezredfordulóig kellett várnunk az első vírusrezisztens (ZYMV) hibrid fajta kereskedelmi forgalomba kerüléséhez. A főzőtöktermesztés legjelentősebb, járványszerű kórokozói közé tartozik a töklisztharmat (Erysiphe cichoracearum, Sphaerotheca fuliginea), valamint a tökperonoszpóra (Pseudoperonospora cubensis). A lisztharmat elleni rezisztenciáért egy dominás gén felelős (14. táblázat), amelyet két vad tökfélében, a C. lundelliana-ból, valamint a C. okeechobeensis esetén írtak le. Utóbbi fajból a korábban már ismertetett módszerrel (lásd 5.1.1. fejezet végén) a lisztharmat-rezisztencia átvitele a C. pepo-ba sikerrel járt, melynek köszönhetően napjainkban rezisztens fajták állnak a termesztők rendelkezésére. Sajnálatos módon azonban a lisztharmat-rezisztens hibridek potenciális termőképessége általában (kivétel azért szerencsére már akad) elmarad a lisztharmat-érzékeny fajtákéhoz viszonyítva. Ennek vélhető oka, hogy a vad C. okeechobeensis genomból a lisztharmat-rezisztenciát biztosító gén mellett néhány előnytelen kapcsolt tulajdonság is átkerült a főzőtökbe. E kapcsoltság megtörése, a rezisztens fajták tökéletesítése tehát a szintén a jövő nemesítési kihívásainak részét képezi. Az esős évjáratokban, illetve az esős-párás földrajzi régiókban járványszerűen megjelenő tökperonoszpórával (Pseudoperonospora cubensis) szembeni rezisztencia forrása a C. pepo-n belül egyelőre nem ismert. A kutatási eredmények alapján a peronoszpórára való érzékenység tekintetében különbség mutatható ki a fajtacsoportok között: a cocozelle és a cukkinifajták egyéb főzőtökökhöz viszonyítva kevésbé érzékenyek a peronoszpórával szemben. 194

A C. ecuadorensis-ben, valamint a C. okeechobeensis esetén kimutatott peronoszpórarezisztenciát szintén sikerült átvinni a C. pepo-ba, a nemesítési folyamat azonban még korántsem tekinthető befejezettnek, az első rezisztens fajták kereskedelmi forgalomba kerüléséig valószínűleg még évekre lesz szükség.

5.1.4. Klasszikus nemesítési módszerek és technikák A többi zöldségfajhoz hasonlóan a tökfélék nemesítése akkor a legcélravezetőbb, ha a nemesítés folyamatát a termesztési viszonyokhoz minél hasonlóbb körülmények között végezzük. Mivel a főzőtököket leggyakrabban szabadföldön termesztjük, a szelekciós munkákat is általában itt végzik. A tökfélék növényházi hajtatásának aránya egyre több országban növekszik. Természetesen a hajtatott körülményekhez legjobban alkalmazkodó fajták szülővonalainak szelekciója, valamint a fajtatesztelés szintén fóliában, ritkábban üvegházban történik. A nagyobb fokú alkalmazkodóképesség érdekében évről évre váltogathatjuk is a szelekció színhelyét a szabadföldi és hajtatott körülmények között. Földünk különböző tájainak igen eltérő környezeti feltételeiből adódóan (gondoljunk csak a hazai és a mediterrán kora tavaszi hajtatás fényviszonyainak különbségére), a vezető vetőmag-forgalmazó cégek több földrészen, más-más éghajlati körülmények között folytatják nemesítési programjaikat. 5.1.4.1. Klasszikus nemesítési módszerek

A növények morfológiai jellemzőiből adódóan a tökfélék nemesítésének területi igénye jelentős. Az adott növényekben rejlő genetikai potenciál felmérhetősége érdekében a szelekciós anyagot általában 180 × 5060 cm-es sor- és tőtávval ültetjük. A nagy tenyészterület megkönnyíti a szelekciót, de a kész szülővonalak, valamint a hibridek tesztelését már a termesztési gyakorlatnak megfelelő sor- és tőtávra ültetve célszerű végezni. A szelekcióra irányuló környezeti hatások változtatása érdekében lehetőség van ugyanazon szelekciós anyag (azonos genotípusok) több, eltérő klimatikus adottságú terültre (vagy földrészre) való kiültetésére. Ily módon a szelekciós nyomás változtatásával (pl. hűvösebb kontinentális, mediterrán vagy trópusi jellegű éghajlat) nagyban elősegíthetjük a célpiac (piaci szegmens) termesztési viszonyaihoz való adaptációt, ezáltal a majdani hibrid faja sikerességét. 195

A hosszú, meleg nyarú mediterrán, vagy szubtrópusi klímájú területeken palántás kiültetés esetén a nemesítési cél minél gyorsabb elérésének érdekében a főzőtök nemesítésben évi három generációt nyerhetünk. Kettőt szabadföldön, egyet (a harmadikat) növényházban. A  vegetatív, illetve generatív morfológiai bélyegekre irányuló szelekciót lehetőség szerint minél korábban el kell végezni, hogy a színes szalaggal, vagy a kiválasztott egyed genotípusára vonatkozó alapvető információval (generáció, rezisztencia) ellátott etikettel megjelölt növények mesterséges öntermékenyítésére minél előbb sor kerülhessen. Mesterséges, izolált termékenyítés A nyári tökfélék virágzástípusa monoikus, vagyis külön-külön nó­du­ szo­kon fejlődnek a hím- és a nővirágok. Bár a fenológiai fejlődés során először a hímvirágok jelennek meg, a később kialakuló nővirágok kifejlődése gyorsabb, így a környezeti tényezők befolyásolása által (hűvösebb időben több nővirág fejlődik, míg a nagy meleg vagy egyéb szélsőséges stressz hatások a hímvirágok tömeges kialakulásához vezetnek) a különböző ivarú virágok nyílása többé-kevésbé átfedi egymást. A hím-, illetve a nővirágok megkülönböztetése a tökfélék esetében rendkívül egyszerű: a hímvirágok egyenes, hosszú, keskeny kocsányon ülnek, míg a rövid, vaskos kocsányon ülő nővirágok esetében a sziromlevelek alatt a magházkezdemény látható, melynek alakja megegyezik a később fejlődő termés alakjával (97. kép). A monoikus virágzáshabitus, valamint a virágok nagy méretéből adódóan a tökvirágok öntermékenyítése, illetve keresztezése viszonylag könnyű és egyszerű, de egyben időigényes művelet. Az izolált öntermékenyítés lépései a következők: Késő délután – első nap: • Eltávolítjuk a korábban kötődött terméseket (különösen szabadföldi szelekció estén a szelekció elvégzése után alapvető jelentőségű), amelyek hátráltatnák az általunk termékenyített termések fejlődését. • A másnap reggel nyíló nő- és hímvirágokat speciális ragasztószalag vagy csipesz segítségével szigeteljük (98. kép). A  nyílásra kész virágok mérete nagyobb, és szirmai élénksárgák. Bár egy nővirág megtermékenyítéséhez egy hímvirág pollenje általában elegendő, a biztonság kedvéért nővirágonként 2–3 hímvirágot szigeteljünk. 196

• Az indát fejlesztő típusok esetén célszerű az izolált virágokat színes szalaggal jelölni, így másnap megspórolható a szigetelt virágok keresgélésére fordított időveszteség. Kora reggel (7:00) – második nap: • Kocsányostul megszedjük az adott növényen korábban szigetelt hímvirágokat, és óvatosan „lehámozzuk” a sziromlevél kört. • Eltávolítjuk a nővirágot szigetelő csipeszt vagy ragasztószalagot, ezután a hímvirág porzó részét a kocsánynál fogva óvatosan a bibéhez hengergetjük (99. kép), majd szükség esetén a további hímvirágokkal ezt megismételjük. A bibe pollenborítottsága szabad szemmel is jól látható. • A megporzás után a bibét pamutvatta pamaccsal óvatosan körbeborítjuk, majd a virágot ismét szigeteljük. • Végül a megtermékenyített virágot etikettel jelöljük, melyen feltüntetjük a szülő(k) kódját, valamint a megtermékenyítés dátumát. A keresztezés menete az öntermékenyítés folyamatától csak annyiban tér el, hogy az anyanövények termős virágainak megtermékenyítéséhez használt hímvirágokat az apai vonalon kell izolálni. A termések szedése általában a megtermékenyítéstől számított 40 nap elteltével, a biológiai érettség elérése után kezdhető. A leszedett termések szobahőmérsékleten is hetekig tárolhatók a mag minőségének romlása nélkül, sőt, legtöbb esetben a tárolt termésekből kinyert mag csíraképessége jobb, mint a szedés után azonnal kinyert mag esetében. A terméshús csírázásgátló anyagokat tartalmaz, ami még túléretten sem engedi a magok termésben történő kicsírázását. Szelekció A vírusrezisztenciára történő szelekciót palánta állapotban végzik. Általános módszer a fiatal növények leveleinek vírusszuszpenziós bedörzsölését követő vizuális szelekció. A rezisztens növények kiválasztását követően, azokat nagyobb konténerekbe vagy közvetlenül a szelekciós parcellákba ültetik. A gombás betegségekkel (pl. lisztharmat) szembeni rezisztenciára történő szelekció legtöbbször csak a termesztési szezon második felében, vagy annak vége felé kivitelezhető. Az érett termésekkel terhelt, elöregedett növények ugyanis jóval fogékonyabbak, mint a fiatal növények. Ekkora azonban az esetek nagy részében már nincs lehetőség az izolált 197

mesterséges termékenyítések elvégzésére, mert ha az sikerrel is járna, a fagyok beállta előtt a biológiai érettség elérésére már nincs elegendő időnk. A kívánt genotípus „átmentésére” két lehetőség mégis adott: • A szelektált rezisztens növények fiatal hajtáscsúcsairól dugványt szedhetünk, melyeket gyökereztetés után (általában növényházi) kiültetésig tálcában, tápkockában vagy cserépben nevelünk. • A hajtáscsúcsokat más, alanyként használt, a korai virágzást elősegítő nyári tökre oltjuk. A nyári tökök esetében még számos konstans, szabad beporzású fajta van forgalomban, de (különösen a cukkini termesztésben) egyre nagyobb teret hódítanak a hibridek Konstans (szabad elvirágzású, angolul open pollinated) fajta-előállítás esetében a nemesítői munka történhet egyedszelekcióval: az alap- vagy kiindulási populációból ki kell választani a nemesítési célnak megfelelő tulajdonságú egyedeket. Ezt a műveletet pozitív szelekciónak nevezik. Ha a vizsgált tulajdonság csak a virágzás után értékelhető, a tökök, mint idegentermékenyülő növények esetében a szelekció hazánkban a tartalékvetőmag-, vagy Ohio-módszerrel történik. A módszer lényege, hogy a kiindulási anyagból kiemelt minden anyatő magtermésének egy részéből magtartalékot képeznek, a többit összehasonlító kísérletbe vetik el a következő évben. A kísérlet kiértékelését követő évben csak a legjobb eredményt adó tételek tartalékmagjából vetnek újra. Megint anyatöveznek, a képződött vetőmagból tartalékot képeznek, illetve a rákövetkező évben újra összehasonlító kísérlet következik és így tovább, míg az anyatörzsek az adott tulajdonságra már nem szelektálhatók tovább. A génbankokban őrzött tájfajták fenntartása során (természetesen az izolációs távolság figyelembevételével) tömegszelekciót (pozitív, illetve negatív tömegszelekció) végzünk. A modern hibrid tökfajták szülővonalainak előállítása során általánosan alkalmazott nemesítési módszerek a hibridizációt követő pedigré-, a visszakeresztezéses (back-cross), valamint a visszakeresztezéses-pedigré módszer. A pedigrémódszer során évről évre (a szétválasztó, a negatív és pozitív egyedszelekciót alkalmazva) szelektálunk az öntermékenyítésből származó utódnemzedék növényegyedei közül. Leginkább akkor alkalmazzuk, ha a kiindulási hibridizációban (F1 nemzedék) szereplő mindkét szülő több értékes (morfológiai és/vagy rezisztencia) tulajdonsággal rendel198

kezik. A nyári és téli tökök termékenyülési viszonyuk alapján fakultatív idegentermékenyülők. Míg a termesztésbe vont genotípusok többszöri öntermékenyítés során sem mutattak ki genetikai leromlást, a rezisztenciaforrásként használt vad fajok esetében több szerző tapasztalta a beltenyésztés negatív hatásait. A visszakeresztezéses (back-cross) módszer lényege, hogy az egyik vonalból (donor) „bekeresztezünk” egy egyszerűen öröklődő (domináns, monogénes) tulajdonságot a termesztési szempontból kedvező, de a kívánt tulajdonságot nem tartalmazó genotípusba (rekurrens szülő). Az első keresztezésből származó utódnemzedéket ismételten keresztezzük a rekurrens szülővel. A gyakorlatban három-négy visszakeresztezés után a populáció már majdnem teljesen a rekurrens szülőre hasonlít, amit öntermékenyítéssel fixálhatunk. Természetesen a donortulajdonságra folyamatosan szelektálni kell. A  visszakeresztezés a rezisztencianemesítés legáltalánosabban alkalmazott módszere. A visszakeresztezéses-pedigré módszer lényege és menete a sima back-cross-hoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a donorban levő tulajdonság recesszív, így a kívánt genotípus elérése érdekében többszöri visszakeresztezést és szelekciót igényel. A heterózis vagy hibrid nemesítés alkalmazása, a mezőgazdaságban a XX. század egyik legnagyobb eredménye volt. A  sorozatos öntermékenyítéssel (beltenyésztéssel) kialakított homozigóta szülőtörzsek első utódnemzedéke (F1) a tulajdonságok zömében jelentősen felülmúlja a szülőtörzseket. Ezt nevezik hibridvigornak. A  beltenyésztett vonalak előállítását követően azok egymással való kombinálódó képességét meg kell vizsgálni (top-cross, diallél keresztezés), hogy megtudjuk, mely szülői kombinációk adják a legjobb utódnemzedéket. A kiválasztott legjobb hibridek a későbbiekben a kontrollfajtákkal beállított termesztési kísérletek során már új fajtaként bírálhatók el. 5.1.4.2. Biotechnológiai eljárások a tökfélék nemesítésében

A főzőtökök (C. pepo) nem tartoznak a világkereskedelmi szempontból öt legfontosabbak tartott zöldségfaj közé, emiatt a rájuk fordított kutatási források is elmaradtak. A Cucurbita nemzetség géntérképe az uborka és a sárgadinnyéhez képest jóval kevésbé kutatott. Bár a kutatóknak ez idáig több mint 100 lókuszt sikerült azonosítania, genetikai kapcsoltságot csak néhány 199

esetben sikerült kimutatni. Ennek következménye, hogy a molekuláris karakterizációhoz, valamint a rezisztencianemesítésben alkalmazható markerezési eljárások számára kevés eszköz (marker) áll rendelkezésünkre. Míg például a paprika vagy a paradicsom esetén a főbb vírusrezisztenciák majd mindegyikét könnyedén tesztelhetjük molekuláris markerek segítségével, a tökfélék nemesítésében a rutinszerűen alkalmazható módszerek kidolgozása még folyamatban van. A mára széleskörűen ismert – hagyományos nemesítési módszerekkel csak nehezen keresztezhető C. pepo és a C. moschata keresztezéséből kapott – interspecifikus hibridek előállítását követően hosszú időn keresztül kevés anyagi befektetés és figyelem irányult a tökfélék nemesítésben alkalmazható biotechnológiai eljárások fejlesztésére. Az elmúlt évtizedben a vezető vetőmagforgalmazó-nemesítő cégek, kutatóintézetek és egyetemek egyaránt felismerték a világviszonylatban máig túlnyomórészt tájfajtákat, hagyományos fajtákat használó tökfélék termesztésének és nemesítésének fejlesztési lehetőségeit. A dugványozást helyettesítő vagy megkönnyítő mikroszaporítás rutinszerűen alkalmazott, az in vitro regeneráció (pl. interspecifikus keresztezésből származó hibrid embriók regenerálása) adott genotípusokra nézve már pontosan kidolgozott technológia. A haploid-dihaploid technológia jelentősége az adott nemesítési cél elérésére fordított időtényező jelentős lerövidítésében rejlik. Tegyük fel, hogy egy leendő hibrid fajta szülővonalába egy-egy újonnan bevitt tulajdonság, vagy rezisztenciát biztosító gén rögzítéséhez hagyományos nemesítési módszerekkel is 6–10 év szükséges. A kromoszómaállomány megfelezése, majd megduplázása során kapott 100%-os homozigóta dihaploid növények előállítása ezzel szemben csak 1,5–2 évet vesz igénybe. A haploid-dihaploid technológia a dinnyefélékhez hasonlóan a tökfélék esetében is több szerző által publikált, de köztudottan genotípusfüggő. Az egymással versengő vezető vetőmagforgalmazó-nemesítő intézmények szinte mindegyike rendelkezik többé-kevésbé kidolgozott dihaploid előállítási technológiával, de ezek teljes egészében és pontossággal ritkán kerülnek nyilvánosságra. A  hagyományos tájfajtákban és genetikai forrásokban gazdag Törökországban az állami kutatóintézetek, egyetemek, valamint a privát nemesítő cégek szakembereinek együttműködésével dolgoztak ki dihaploidizációs technológiát. Ennek sematikus lépései a következők: 200

Az izolált nővirágok gamma sugárkezelt (legjobb eredményt 25 és 50 Gy sugárdózis eredményezte) pollennel történő mesterséges megtermékenyítésből származó termések magjaiban fejlődő embriók kis százaléka torpedó vagy szív alakú, vagyis nagy valószínűséggel haploid. Az in vitro regenerációhoz használt embriók detektálása történhet egy ún. „átvilágításos módszerrel”. A megtermékenyítéstől számított meghatározott időt (3–4 hét) követően szedett éretlen termésekből steril körülmények között eltávolítjuk a magkezdeményeket. Steril mosás után az egy rétegbe helyezett magok közül üveglapon erős fénnyel átvilágítva vizuális úton kiemelhetők a kívánt (lehetőleg torpedó vagy szív) alakú embriót tartalmazók (100. kép). Az embrió alakja és a haploidia közötti összefüggés nem mindig egyértelmű, valószínűleg genotípus függő. A maghéj eltávolítását követően az embriókat meghatározott összetételű steril táptalajon regeneráljuk. Az így nyert haploid növényeket (101. kép) mikrodugványokkal történő felszaporítás után vagy a nélkül kolhicines kezelésben részesítjük. A dihaploid növények citométeres detektálását a gyökérindukció követi. A regenerált növényeket ezután talajkeverékbe ültetve fokozatosan hozzászoktatjuk a természetes környezethez (102. kép). A növényházi kiültetést követően a virágok kézi öntermékenyítése és a magfogás menete, valamint a dihaploid vonalak fenntartása megegyezik a hagyományos nemesítés során alkalmazottakkal. A vírusok jelentősen befolyásolhatják a tökfélék termesztésének sikerességét. A főzőtökök (C. pepo) mindegyike vírusérzékeny és a rezisztenciaforrást biztosító alfajokkal való keresztezése jelentős nehézségekkel jár, ráadásul az egyes vírusok relatív jelentősége folyamatosan változik. Ez ösztönözte a biotechnológiai módszerrel előállított transzgénikus vírusrezisztens nyári tökfajták előállítását. A program a ZYMV, a WMV és a CMV rezisztenciákra koncentrált. A rezisztenciákért szimpla domináns gének felelnek (ezek a vírusok köpenyfehérje génjeinek beépítésével adnak rezisztenciát az adott vírussal szemben), ezek együttes bevitelével Amerikában a ’Crookneck’ (C. pepo, a mi spárgatökünkhöz hasonló típus) fajtacsoportban sikeres multivírus-rezisztens, transzgénikus tökfajták születtek. A géntechnológiai, génsebészeti kutatások a tökféléknél továbbra is folynak, az eredmények gyakorlati felhasználása jelenleg több országban (így hazánkban is) törvényi tilalom alatt áll. Természetesen a transzgénikus tökfélék termesztésbe vonásával kapcsolatban az engedélyezett országokban is készültek bíráló, azok környeze201

tünkre való potenciális veszélyességét tárgyaló tanulmányok. Az Egyesült Államok déli részein a természetesen előforduló vad főzőtök (Cucurbita pepo ssp. ovifera var. ozarkana) agresszív gyomként jelentkezik a szója- és gyapottáblákban. A hagyományos nyári tökfajtákhoz hasonlóan jelenlegi formájában nem tartalmaz ellenállóságot semmilyen gombás vagy vírusos betegséggel szemben, így kártételének mértéke évjáratfüggő. Tegyük fel azonban, hogy a fentebb említett transzgenikus, multivírus-rezisztens főzőtök fajták összekereszteződnek a vad főzőtökkel. Mivel a főzőtökök alfajai a méhek segítségével tökéletesen termékenyítik egymást, és a vírusrezisztenciát domináns gének kódolják, megfelelő elővigyázatosság hiányában a rendkívül agresszív, vírusellenálló „gyomtök populációk” kialakulása valós veszélynek tekinthető.

5.1.5. A főzőtökök fajtafenntartása és vetőmagtermesztése A fajtafenntartás célja a fajták fenotípusának változatlan megőrzése a szaporítás során. A tájfajták és a szabad elvirágzású (konstans) fajták fajtafenntartása, illetve magtermesztése viszonylag egyszerű, olcsó. Alapjában véve nem igényel mást, mint megfelelő földterületet, a megtermesztésre szánt fajta vetőmagját, és a megfelelő izolációs távolság melletti szabad méhbeporzás biztosítását (a virágzás kezdetén célszerű a méhcsaládok telepítése). Konstans fajták esetében a fajtafenntartás egyed- vagy tömegszelekcióval történik. Annak függvényében, hogy jó vagy kedvezőtlen tulajdonságú egyedek kiemelése történik, lehet beszélni pozitív vagy negatív szelekcióról. A fajtatisztaság biztosítása érdekében az izolációs távolság szabványban rögzített mértékű. A tökfélék esetében a magtermő tábla körül elit vetőmagtermesztéskor 1000 m, I. fokú szaporulat esetén 800 m, szabvány vetőmag előállításakor 500 m-es izolációs távolságot kell tartani, ami azt jelenti, hogy ezen a távolságon belül más, adott fajú növény termesztése nem engedélyezett az esetleges átporzás miatt. A nyári (és téli) tökök vetőmagtermesztése során a területkiválasztástól kezdve az ápolási munkákon át egészen a betakarításig alapvetően a termesztési gyakorlatnak megfelelően kell eljárni. A gyakorlati tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy a vetőmagtermelők kevesebb figyelmet fordítanak a talajművelésre és a tápanyag-utánpótlásra, ami rontja a vetőmag minőségét (rövidebb csírázóképesség, gyengébb csírázási erély stb.). 202

Olyan területeken, ahol a fagymentes tenyészidőszak rövid, a koraiság fokozása érdekében célszerű a palántás kiültetés, ami biztosítja az állomány nagyjából egy időben történő virágzását, majd később – ebből adódóan – az egyszerre történő érést, ami vetőmag-előállítás esetén a koncentrált betakarítást is segíti. Egyéb esetekben a helyrevetéses módszer jóval költségtakarékosabb. A  magtermő táblában két fő szelekciós időszakot különíthetünk el: virágzás előtt, majd az érett termések betakarítása előtt távolítjuk el a fajtaidegen, beteg, vírusgyanús töveket. Ezen felül természetesen az eltérő fenotípusú (levélszín, növekedési típus, alak stb.) egyedek kiszelektálása, eltávolítása a teljes tenyészidőszakban fontos munkaművelet. A hibrid fajták szülővonalainak fenntartása lényegében megegyezik a szabadvirágzású fajták magtermesztésével. A különbség csupán abban mutatkozik, hogy a nagy értékű hibrid fajták szülővonalainak vetőmagját a 100%-os tisztaság biztosítása érdekében gyakrabban szaporítják izolált növényházakban vagy vektorhálóval borított termesztőlétesítményekben. Természetesen ez esetben a megtermékenyítést végző méhcsaládok betelepítéséről is mindenképpen gondoskodnunk kell. A  hibridek hosszú távú, változatlan megőrzése nehéz feladat, mert a szülőtörzsek a fajtafenntartás során genetikailag kismértékben megváltozhatnak, ami az utódnemzedékben fenotípusosan is jelentkezhet, ezért a szülőtörzsek fenntartása különösen nagy figyelmet igényel. A hibrid fajták magtermesztése már jóval költségesebb. Kezdetben a hibrid mag előállítását kizárólag izolált kézi megtermékenyítéssel vagy pedig a hímvirágok anyanövényekről való mechanikus eltávolításával végezték. Mindkét módszer meglehetősen költséges eljárás. A Cucurbita nemzetségben ez idáig nem mutattak ki citoplazmás hím sterilitást. A  recesszív gén által kódolt genetikus hím sterilitás (ms-1, ms-2, ms-3 gének) rendelkezésre áll ugyan, de a rutinszerű kimutatására használható molekuláris markerek hiányában (a rendelkezésre álló információk alapján) még nem alkalmazzák széleskörűen a hibrid vetőmagtermesztésben. A tökfélék hibrid vetőmag-előállítása során jelenleg az etiléntartalmú, a kereskedelem által etafonként ismert vegyszert használják leggyakrabban a virágok ivararányának módosítására. Az etafont két lombleveles állapotba kell a növényekre permetezni. Ebben a fejlődési állapotban, a későbbiekben az első 5–6 nóduszon fejlődő hím virágkezdemények már differenciálódtak. A  szer hatására ezek a virágkezdemények elhal203

nak, majd a kezelést követő héten differenciálódó virágkezdemények nőivarúak lesznek. Az etafonos kezelés hatására így a későbbiekben előidézhetünk egy olyan 1–2 hetes időszakot, amikor a leendő hibrid fajta anyanövényein csak nővirágok nyílnak. Az azonos, megfelelő izolációs távolsággal rendelkező megtermő táblán ebben az időszakban az egyetlen pollenforrást a kezeletlen apa vonal hímvirágai biztosítják. Így méhkaptárok kihelyezésével hatékonyan idézhető elő a kívánt keresztezési kombináció. Az etafon használatának is vannak hátrányai. Alkalmazásával a 100%os hibrid arány elérése gyakorlatilag lehetetlen, mert néhány hímvirág nyílása mindig előfordul az anyanövények tisztán nővirágú szakaszában is (a hibrid százalék vizuális ellenőrzéssel/hímvirág eltávolítással természetesen javítható, de további költségeket von maga után). A  vegyszer alkalmazásának egyéb negatív hatásai a termésekben fejlődő magok számának és méretének csökkentésében mutatkozhatnak. A  hímvirágzás indukciójára giberellinsavas vagy ezüstnitrátos kezelésre is lehetőségünk van, de erre igen ritkán lehet szükség. Betakarítás A biológiai érettség állapotának (a megtermékenyítéstől számítva min. 40 nap) elérése után szedett tökterméseket felvágva eltávolítjuk a magokat. Kisebb terület vagy kisebb egyedszám esetén a termésekből kézzel szedik ki a magokat a magléccel, hússal együtt, nagyobb mennyiség esetén az érett terméseket kupacokba rakják és a terméseket géppel kicsépelik. A hagyományos eljárás szerint a kinyert húst a magokkal műanyag hordókba vagy polietilén zsákokba tették, vízzel kissé felhígították, és 2–3 napig erjesztették. Amikor a magról leerjedt a hús, tiszta víz túlfolyatásával lemosták a magról a húst és a léha magokat. A hordó aljára leülepedett jó magokat széljárta, árnyékos helyen szúnyoghálóval vagy szitaszövettel borított kereteken szétterítették és 10–12%-os nedvességtartalomig szárították. Újabban az erjesztés helyett megfelelő töménységű sósavoldatot használnak, így a többnapos művelet fél-egy órára lecsökkenthető. A kimosott vetőmagokat szitaszövetre terítve szárítóberendezés segítségével, meleg levegővel száradásig átfújatják, majd megfelelő tasakokban, zsákokban hűtött körülmények között tárolják. A vetőmagcsávázásra nemesítési anyagok esetében mosás után, szárítás előtt, kereskedelmi for204

galomba kerülő vetőmagtételek esetén szárítás, osztályozás, valamint a különféle teszteléseket (pl. csírázóképesség-vizsgálat) követően kerül sor.

5.2. Téli tökök (sütőtökök) nemesítése 5.2.1. Génforrások, genetikai tartalékok Az öt termesztésbe vont Cucurbita faj mellett a nemzetség mintegy 10 vad fajt foglal magába. Mivel ezek majd mindegyike keresztezhető egymással (9. ábra), elvileg a génátvitel lehetőssége is fennáll. A termesztett, valamint a vad fajok tájfajtái, helyi változatai egyaránt értékes tulajdonságokat

9. ábra. Cucurbita fajok keresztezhetőségi poligonja Robinson – Decker-Walters (1997) nyomán

205

hordozhatnak a nemesítők számára, ennek ellenére számos génbankban őrzött tételről szinte semminemű információ nem áll rendelkezésünkre. Bár több vad faj esetén írtak le értékes rezisztenciagéneket, a poligénes öröklődésű agronómiai tulajdonságok (elsősorban mennyiségi tulajdonságok, minőségi, beltartalmi értékek) a génbankokban őrzött tételekre nézve csak elvétve állnak rendelkezésre, éppen ezért használhatóságuk meglehetősen korlátozott. Figyelembe véve a tényt, hogy a sütőtökök termesztése földünk valamennyi országában (a kevés kivételtől eltekintve, melybe hazánk nem tartozik bele) napjainkig szinte kizárólag tájfajtákkal, tradicionális szabad elvirágzású fajtákkal folyik, kiemelt fontosságú nemzetközi feladat a génbanki anyagok valós értékeinek mielőbbi feltárása. A magár mellett éppen a minőség (legtöbb esetben a különleges íz) a legfőbb oka annak, hogy a kertészek zöme a hibridek jelentősen magasabb termésátlaga ellenére is ragaszkodik a hagyományos téli tökfajtákhoz. A téli tökök közül a legnagyobb genetikai változatsággal messzemenően a C. moschata rendelkezik, melynek megszámlálhatatlan tájfajtáját termesztik Amerika tropikus országaiban. A kolumbiai fajták leírása még csak néhány éve kezdődött, a kubai, valamint a perui tájfajták értéke a szélsőséges termesztési viszonyokhoz való nagyfokú alkalmazkodóképességükben rejlik. Nagyfokú morfológiai diverzitást mutattak ki az ázsiai és afrikai helyi változatok esetében, a nigériai tájfajták között rezisztens genotípusokat is találtak. A C. moschata valószínűleg egyike a legősibb genommal rendelkező fajoknak, amit leginkább (valamennyi termesztésbe vont faj mellett) a vad fajokkal való keresztezhetősége bizonyít. A C. agyrosperma subsp. sasoria, a C. lundelliana és a C. okeechobeensis subsp. martinenzii L. H. (Bailey) egyaránt őshonos Mexikóban, és mindhárom faj esetén többször írtak le vírus, és/vagy gombás betegségekkel szembeni rezisztenciát. A termesztett változatok vad alakokkal való spontán kereszteződésének lehetősége Mexikó egyes vidékein a mai napig fennáll. Valószínűleg ez lehet a magyarázata, hogy a muskotálytök-változatok között a kutatók rezisztenciát hordozó genotípusokat is találtak. A sütőtök (C. maxima) géncentruma Dél-Amerika mérsékelt övi klímájú tájaira tehető, ahol a tájfajták olyan érdekes tulajdonságokat hordoznak, mint pl. a Bolíviából leírt, rendkívül hosszú tárolást lehetővé tevő, fásodott héjú tájfajták. Helyi változatok nagy számban fordulnak elő, továbbá Észak-Amerikában, Ausztráliában, Afrikában (Zambia, 206

Zimbabwe, Nigéria), Ázsiában (Kína, India, Irán, Afganisztán) és Európában (Spanyolország, Törökország). A sütőtök ősének tekintett apró, keserű termésű C. maxima subsp. andreana természetes élőhelyén (dél-amerikai országok) szabadon kereszteződhet a termesztett fajtákkal. Gyakori jelenség, hogy a kertészek arra panaszkodnak, hogy ez a gyomnövény „megkeseríti” a termesztett fajtákat. Ecuador endemikus faja, a szárazságtűrő C. ecuadorensis szintén közeli rokonságban áll a sütőtökkel. A C. maxima-val való könnyű keresztezhetőségéből adódóan a rezisztencianemesítési programok során génforrásként sikerrel használható. A többi termesztett fajhoz viszonyítva a laskatök (C. ficifolia) szűk genetikai háttérrel rendelkezik. Bár a többi téli tökfajhoz képest kevésbé elterjedt, tájfajtáinak kiskerti termesztése a géncentrumként számon tartott Dél-Amerika mellett az Egyesült Államokban, Európában és Ázsia fejlődő országaiban egyaránt előfordul. A genetikai tartalékok megőrzésének fontosságáról és lehetőségeiről az 5.1.1. fejezetben írtunk. A Cucurbita nemzetség legérdekesebb génbanki gyűjteményeit a mexikói (INIFAP, http://www.inifap.gob.mx) és a Costa Rica-i (CATIE, http://www.catie.ac.cr) génbankokban találhatjuk, de értékes genotípusokat őriznek a brazil, (EMBRAPA, http://www.cenargen. embrapa.br), a kolumbiai (CORPOICA, http://www.corpoica.org.co), valamint a bolíviai (http://www.fundacionpatino.org) gyűjtemények is. Az Egyesült Államok legjelentősebb génbankjában (USDA, http:// www.ars-grin.gov) a nyári és téli tökök vad rokon fajai mellett a Földünk különböző országaiból gyűjtött tájfajtákat és a termesztett, modern fajtákat egyaránt megtalálhatjuk. A közelmúltban, az IPGRI (International Plant Genetic Resources Institute) kezdeményezéseként létrejött az Európai génbankok hálózata, amely együttműködésre késztette a bulgár, cseh, német, magyar, portugál, orosz, spanyol, török és holland állami kutatóintézeteket, génbankokat (http://www.comav.upov.es). A kabakosok legjelentősebb gyűjteményét Európában a Szentpétervári Vavilov Intézet (N. I. Vavilov Research Institute of Plant Industry) őrzi.

207

5.2.2. Főbb nemesítési eredmények 5.2.2.1. A termesztésbe vonás során szelektált tulajdonságok

A poligénes öröklődésű termésméret kivételével a domesztikáció során szelektált tulajdonságok zöme (a héj felülete és keménysége, a termés keserűsége - kukurbitacin tartalom) egyetlen (legtöbbször domináns) gén által meghatározott (lásd 14. táblázat). A termés alakja és színe a mai napig fontos tulajdonságok a szelekció során. A termésalak alapvetően poligénes meghatározottságú, de a C. pepo (Di=Disc) és a C. moschata (Bn=Butternut) estében egyszerű domináns géneket is ismerünk. A szín kialakításában is legtöbbször több, egymást kiegészítő allél (komplementer génhatás) játszik szerepet. Kivétel itt is akad, a ’Turk’s Caps’ névre hallgató sütőtök (C. maxima) fajta piros héjszínét például egy domináns gén határozza meg (Rd=red skin). 5.2.2.2. Termőképesség – növekedési típus, tenyészidőszak lerövidítése

A termőképesség fokozásában kulcsszerepet játszó bokorhabitus jelentőségét a főzőtökök esetében az 5.1.2.3. fejezetben tárgyaltuk. A C. pepo-ból származó domináns Bu (Bush) gént ugyan sikerült átvinni a C. maximaba, de a kompakt habitus / elfekvő, indafejlesztő habitusátalakulás a heterozigóták esetén a főzőtökökhöz viszonyítva jóval koraibb fejlettségi stádiumban következik be. Ennek ellenére a nemesítőknek már számos „félig bokorhabitusú” (semibush) vagy mérsékelt indafejlesztő sütőtökfajtát sikerült előállítania. A C. moschata estében a determinált növekedést a recesszív de (deter­ mi­nate) gén határozza meg, amely nem azonos a bokorhabitussal (lásd 14. táblázat). A bokorhabitus (Bu gén) muskotálytökbe való átviteléhez először interspecifikus hibridizációra (C. pepo × C. moschata), majd a C. mos­ cha­ta-val való többszöri visszakeresztezésre (back-cross) volt szükség. E hosszadalmas nemesítési folyamat végeredményeként kapott bokorhabitusú vonalak, és az indafejlesztő genotípusok keresztezésével előállított első hibridek az elmúlt évtizedben kerültek kereskedelmi forgalomba. A  bokorhabitusú hibridek magasabb termésátlaggal, de kisebb termésmérettel rendelkeznek, mint a hagyományos tájfajták. A kezdeti idegenkedést követően az amerikai zöldségtermelők egyre szélesebb köre ismeri fel a bokortípusú fajták nyújtotta előnyöket: a koraibb virágzásból adódó 208

korábbi érés, a nővirágok hímvirágokhoz viszonyított nagyobb aránya, nagyobb termésmennyiség, a termés kineveléséhez szükséges zöldtömeg csökkenése lehetővé teszi az állomány sűrítését, amely egyúttal elősegíti a lombozat gyorsabb záródását, így a gyomirtás is kevesebb problémát jelent. A bokor habitusú vagy félig bokorhabitusú fajták a hűvösebb klímájú, rövidebb tenyészidőt biztosító területeken is elősegítették vagy megkön�nyítették a téli tökök termesztését. A trópusi eredetű laskatök (C. ficifolia) változatok esetében gyakran találkozhatunk adaptációs problémával. Ezek hosszúnappalos megvilágítás esetén nem virágoznak. Az alanynemesítés céljára szelektált vonalak már nappalközömbösek, koraibb virágzásúak, bár továbbra is igen késői érésűek. 5.2.2.3. Rezisztencianemesítés

A tökféléket károsító legjelentősebb gombás betegségek, a lisztharmat (Ery­siphe cichoracearum, Sphaerotheca fuliginea) és a peronoszpóra (Pseu­dor­peronospora cubensis) elleni rezisztencianemesítésről a főzőtökök kapcsán már írtunk. A lisztharmat rezisztencia átviteléhez a C. okee­ cho­been­sis-ből a C. pepo-ba éppen a C. moschata szolgált keresztezési hídként az interspecifikus keresztezéshez. Nem meglepő tehát, ha napjainkban lisztharmat rezisztens hibrid sütőtök (Cucurbita spp.) fajtákat is találunk a vetőmag-katalógusokban. A C. ecuadorensis-ben, valamint a C. okeechobeensis esetén kimutatott peronoszpóra rezisztencia szintén átvitelre került a C. pepo-ba, a C. maxima-ba és C. mochata-ba, így a peronoszpórarezisztens fajták előállításához is van rendelkezésre álló nemesítési alapanyag. A tökféléket károsító vírusok közül legjelentősebb a levéltetű által terjesztett tök sárga mozaikja (Zucchini yellow mosaic virus – ZYMV). A vírus különböző rasszaival szembeni rezisztenciát biztosító gén (zymecu) C. ecuadorensis-ből történő kimutatását követően a C. maxima-ba való átvitele is megvalósult. A tök sárga mozaikjával szemben a C. moschata esetén különböző rezisztencia géneket mutattak ki (lásd 14. táblázat). A legígéretesebb rezisztencia forrásként a ’Nigerian Local’ névvel ellátott nigériai muskotálytök tájfajta tekinthető, amelyet a tök sárga mozaikjával szembeni rezisztencia biztosítása mellett (Zym-0) a kutatók a görögdinnyemozaik (Watermelon mosaic virus – WMV), a papaya gyűrűsfoltossága 209

(Pa­pa­ya ringspot virus-W /PRSV-W/), valamint az uborkamozaik (Cu­ cum­ber mosaic virus – CMV) elleni rezisztencianemesítésben egyaránt sikerrel használtak. A görögdinnye mozaikkal (WMV) szembeni rezisztenciát (Wmvecu) a C. ecuadorensis-ből is kimutatták, és a C. maxima-ba való átvitele is megtörtént.

5.2.3. A téli tökök nemesítésének céljai és jövőbeni kihívásai A termés színének, ízének és morfológiai tulajdonságainak javítása, a termésátlag és a tárolhatóság növelése, valamint a kártevőkkel, kórokozókkal szemben rezisztens fajták előállítása továbbra is a téli tökök nemesítésének alapvető céljai között szerepel. Az adott kórokozókkal szembeni rezisztenciaforrásokat számos betegség esetén sikerült azonosítani. A téli tököket károsító főbb gombás és vírusos betegségekkel szemben használható nemesítési alapanyag a kutató-nemesítők rendelkezésére áll ugyan, de a kereskedelmi forgalomba került rezisztens hibrid fajták száma egyelőre meglehetősen korlátozott. A rezisztens vonalak előnytelen morfológiai tulajdonságainak kiküszöbölése, a kapcsoltság megtörése, vagyis a megfelelő termesztési értékekkel bíró rezisztens szülőtörzsek nemesítése folyamatban van. A kórokozókkal való harcot nehezíti, hogy egy adott éghajlatú termesztési régión belül is gyakran évről évre változik a fellépő vírusos vagy gombás betegségek jelentősége, ráadásul az újabb rasszok megjelenése is bármikor bekövetkezhet. Ebből adódóan a multirezisztens vonalak, illetve fajták előállítását a jövő véget nem érő nemesítési kihívásának tekinthetjük. Mindezek mellett az abiotikus stressztényezőkkel szembeni ellenállóság fokozása is szükségszerű. Az alacsony hőmérséklettel, valamint a különféle talaj eredetű stressztényezőkkel (pl. sótolerancia) szembeni rezisztencia mechanizmusát az alanyként széleskörűen használatos C. ficifolia esetén a kutatók részletesen tanulmányozták. A kapott ismeretek a jövőben hozzájárulhatnak az abiotikus stressztényezőkkel szemben toleráns téli tökfajták nemesítési folyamatának meggyorsításához. 5.2.3.1. A termés minőségének javítása

A téli tök termesztésében a mai napig világszerte az elfogadható minőségű, nagy termőképességű, helyi viszonyokhoz jól alkalmazkodott (többnyire tájfajtából szelektált) szabad elvirágzású fajták uralják a piacot. Ezen 210

fajták termésének alakja, mérete, hússzíne, egyszóval minősége nem kiegyenlített. Különösen a nem megfelelő fajtafenntartás, saját magfogás esetén olykor meglehetősen nagy szórást tapasztalhatunk az áru minőségében. Ezzel párhuzamosan a kereskedő és a fogyasztó részéről a termés minőségével szemben támasztott követelmények az utóbbi években egyre szigorúbbak. Ebből adódóan az adott ország fogyasztói szokásoknak megfelelő, kiegyenlítetten jó minőségű, homogén árut adó téli tökfajták nemesítése sürgető feladat. A minőséggel szemben támasztott követelmények a termés végső felhasználási módja szerint változnak. A friss piaci értékesítésre szánt sütőtökök esetén a kereskedelmi kritériumok csak a termés külső megjelenésére vonatkoznak (nem lehetnek felületi hibák, sérülések), figyelmen kívül hagyva a méretre, alakra, valamint a hússzínre vonatkozó fogyasztói igényeket. A téli tökök élvezeti értékét alapvetően a konzisztencia és az íz (édesség, aroma) határozza meg. A sütőtökök minőségének elsődleges megítélésére a szárazanyag tartalom, mint egyszerűen mérhető paraméter, jól használható. A  termés szárazanyag tartalma biológiai és genetikai tényezők együttes befolyása alatt áll, ideális értéke fajtatípusokként, illetve a felhasználás célja szerint változik. A téli tökök beltartalmi értékei szintén fontos minőségmeghatározó tényezők. A sütőtökökben bőven találhatunk egészségvédő, antioxidáns vegyületeket. Ezek közül legjelentősebb az A-vitamin provitaminjának számító karotin, de a sütőtökök tokoferol, valamint az aszkorbinsav-tartalma sem elhanyagolható. Az összes karotintartalom szoros korrelációt mutat a hússzín intenzitásával. Míg a főzőtökök (C. pepo) esetén a karotin tartalmat meghatározó genetikai háttér jól ismert (lásd 14. táblázat), a sütőtökök (C. maxima, C. moschata) karotintartalmának öröklődésében szerepet játszó gének egyelőre nem ismertek. A téli tökök közül legélénkebb hússzínnel rendelkező C. moschata esetén az ígéretes, magas karotintartalmú genotípusok szelekciója megtörtént, a kiemelt táplálkozási értékű fajták nemesítése folyamatban van. Ipari feldolgozásra a nagy termőképességű, legélénkebb hússzínű, legízletesebb sütőtök (C. maxima, C. moschata) fajták a legalkalmasabbak. Az ipari fajták héja vékony, nem túl kemény (könnyen vágható), lehetőleg világos narancssárga színű. A feldolgozott termék megfelelő konzisztenciája érdekében a közepes vagy alacsony (9–11%) szárazanyag-tartalom 211

megfelelő. Míg az édesség mértéke az ipari célra termesztett fajták zöménél nem kiemelt fontosságú (a feldolgozás során mesterségesen javítható), a bébiételgyártók részéről a magas cukortartalom alapkövetelmény. 5.2.3.2. Alanynemesítés

A téli tökök egyes változatait szélsőséges körülményekhez való kiváló alkalmazkodóképességéből adódóan régóta használják más kabakos növények alanyaként. A Cucurbita fajok a görög- és sárgadinnye, valamint az uborka termesztésében az oltott palánták előállításánál alanyként való alkalmazásának előnyeiről könyvünk 1.2.3. fejezetében részletesen írtunk. Az alanynemesítés a tökfélék nemesítésének speciális területét képezi. Számos vetőmag-forgalmazó cég rendelkezik faj-, vagy fajtatípus specifikus intra-, illetve interspecifikus (C. maxima × C. moschata) hibrid alany fajtával. Az abiotikus stressztényezőkkel, valamint a főbb talaj eredetű kórokozókkal szembeni rezisztencia, a termésátlag növelő hatás mellett az alanynemesítés során egyre nagyobb figyelem irányul az oltott növényen nevelt termés minőségi tulajdonságának megőrzésére, esetleg javításának lehetőségeire.

5.1.4. A téli tökök nemesítési módszerei, fajtafenntartása és magtermesztése A téli tökök nemesítésében alkalmazott módszerek, a fajtafenntartás, illetve a magtermesztés menete szinte teljes mértékben megegyeznek a nyári tökök kapcsán tárgyaltakkal. Az ismétlések elkerülése érdekében ezért ebben a fejezetben csak néhány kiegészítő információt közlünk. A téli tökök szelekciós nemesítésének területi igénye a nyár tökökhöz viszonyítva a nagyobb, és csaknem kizárólag szabadföldi körülmények között zajlik. A  nyári tökökhöz viszonyítottan jóval hosszabb tenyészidőből adódóan még az eltérő klimatikus adottságú földrajzi régiókkal rendelkező nemesítő műhelyek is maximum évi 2 generáció kinevelésére képesek (hazánkban évi 1 generáció magfogására van lehetőség). A rezisztenciaforrásként használható vad fajok és egyes primitív genotípusok rendkívül erőteljes indaképzéséből, és kései virágzásából adódóan egy tenyészidőszak alatt gyakran problémás lehet a magfogás. E probléma kiküszöbölésére általánosan alkalmazható ideális megoldás nincs, de az értékes tételek fenntartásának sikerességét elősegítendő fogások rendelkezésre állnak. 212

Fokozhatjuk a koraiságot, ha a jól fejlett palántákat fekete sortakaró mulcsra ültetjük ki. A  hibrid magtermesztésben használt etafont adott genotípuson belül néhány növényen alkalmazva indukálhatjuk a nővirágfejlesztést, majd a kezeletlen növényekről szedett hímvirágokkal mesterségesen termékenyíthetjük azokat. Az etafonos kezelés előnye az indaképzés redukálásában is jelentkezik, azonban a virágrügy-differenciálódás fázisán át nem esett növényeken hatástalan. A nyári tökre (Cucurbita pepo) való oltás szintén elősegíti a vad fajok virágzását. Könnyű belátni, hogy a modern biotechnológia módszerek térhódításával párhuzamosan a génforrásgyűjteményekben őrzött tájfajták, vad rokon fajok értéke is nő, hiszen a klasszikus nemesítési eljárások és a biotechnológia nyújtotta lehetőségek kombinálásával akár kedvezőtlen termesztési paraméterekkel rendelkező fajtákból vagy távoli alakokból is viszonylag gyorsan átvihető egy-egy lényeges tulajdonság (pl. rezisztencia). A molekuláris markerek alkalmazási lehetőségei (pl. marker assisted pre-planting selection) egyelőre a tél tökök nemesítésében is korlátozottak. A  tök sárga mozaikja (ZYMV) elleni rezisztenciagén kimutatására alkalmas marker kidolgozása pl. még csak kezdeti stádiumban van, de fontosságából adódóan rutinszerű alkalmazhatóságára valószínűleg már nem kell sokáig várnunk. Bár a téli tökök esetében a hibrid fajták használata világviszonylatban is (Magyarországon a kísérleti parcellákat leszámítva gyakorlatilag nem termesztenek hibrid sütőtökfajtát) jóval elmarad a nyári tökökhöz képest, a koraiságban, a termésminőségben és mennyiségben egyaránt érzékelhető erőteljes heterózis hatásnak köszönhetően a hibridek lassú térhódítása a jövőben elkerülhetetlen. A sütőtök (C. maxima) fajták magtermesztése során különösen ügyelni kell arra, hogy kerüljük a korai szedést, és lehetőség szerint ne kapkodjuk el a termések magozását. A kutatási eredmények alapján ugyanis a legjobb minőségű, legmagasabb csírázási százalékú vetőmag a szedés után 60 napig tárolt termésekből nyerhető.

Fejezetben felhasznált irodalmak Ashworth S. (2002): Seed to Seed (Seed saving and growing techniques for vegetable gardeners). Seed Savers Exchange, Inc. 110-117.

213

Baggen, J. R. (1972): Open growth habit in summer squash. HortScience, 7: 288. Bársony Cs. (2009): Kabakosok. In: Némethyné Uzoni Hanna-Ertseyné Peregi Katalin (szerk.): Zöldségvetőmag-termesztés. Mezőgazda Kiadó, 182-193. Brown, R. N., Bolanos-Herrena, A, Myers, J. R., Miller, J. M. (2003): Inheritance of resistance to four cucurbit viruses in Cucurbita moschata. Euphytica, 129(3): 253-258. Brown, R. N., Myers, J. R. (2002): A genetic map of squash (Cucurbita sp.) with randomly amplified plymorphic DNA markers and morphological markers. J. Amer. Soc. Hort. Sci. 127: 568-575. Cho, M. C., Om, Y. H., Huh, Y. C., Mok. I. G. (2003): Two oriental squash varieties resistant to powdery mildew red through interspecific crosses. Cucurbit Genet. Coop. 26: 40-41. Cohen R., Leibovich, G., Shtienberg, D., Paris. H. S. (1993): Variability in the reaction of squash (Cucurbita pepo) to inoculation with Sphaerotheca fuliginea and methodology of breeding for resistance. Plant Pathology, 42: 510-616. Curtis L. C. (1939): Heterosis in summer squash (Cucurbita pepo) and the possibilities of producing F1 hybrid seed for commercial planting. Proc. Amer. Soc. Hort. Sci. 37: 827-828. Decker, D. S. (1988): Origin(s), evolution, and systematics of Cucurbita pepo (Cucurbitaceae). Econ. Bot. 42: 4-15. Demir, I., Eraslan, K., Sariyildiz, Z. (2003): Seed quality in winter squash (Cucurbita maxima L.) seeds stored at high moisture content in the fruit after harvest. Eur. J. Hort. Sci. 68(5): 201-203. Eisa, H. M., Munger, H. M. (1986): Male sterility in Cucurbita pepo. Poroc. Amer. Soc. Hort. Sci. 92: 473-477. Ferriol, M., Pico B. (2008): Pumpkin and winter squash. In: J. PROHENS, F. NUEZ (szerk): Vegetables I: Asteraceae, Brassicaceae, Chenopodicaceae, and Cucurbitaceae (Handbook of Plant Breeding). pp. 317-349. Ferriol, M., Pico, B., Nuez, F. (2003): Genetic diversity of gremplasm collection of Cucurbita pepo using SRAP and AFLP markers. Theor. Appl. Genet. 107: 271-282. Fuchs, M., Tricoli, D.M., Carney, K.J., Schesser, M., Mcferson, J. R., Gonsalves, D. (1998): Comparative virus resistance and fruit yield of transgenic squash with single and mutiple coat protein genes. Plant Disease, 82:1350-1356.

214

Kurtar, E. S. (2003): An investigation on partehocarpy in some summer squash (Cucurbita pepo L.) cultivars. Pakistan Journal of Agronomy, 2(4): 209-213. Kurtar, E. S., Sari, N., Abak, K. (2002): Obtention of haploid embryos and plants through irradiated pollen technique in squash (Cucurbita pepo L.). Euphytica, 127: 335-344. Kwack, S. N. (1995): Inheritance of determinate growth habit in Cucurbita moschata Poir. J. Kor. Soc. Hort. Sci. 36(6): 780-784. Kwack, S. N., Fujieda .K. (1985): Breeding high female lines through interspecific hybridization of Cucurbita. Cucurbit Genet. Coop. 8:78-79. Lee, Y. K., Chung, W. I., Ezura, H. (2003): Efficient plant regeneration via organogenesis in winter squash (Cucurbita maxima Duch.). Plant Science, 164(3): 413-418. Mccreight, J. D., Staub, J. (1999): Report of the Cucurbit Working Group. Publications from USDA-ARS / UNL Faculty. In: Ecological Effects of Pest Resistance Genes in Managed Ecosystems, pp.79-87. (http:// digitalcommons.unl.edu/asdaarsfacpub/483) Menezes, C. B., Maluf, W. R., Azavedo, S. M., Faria, M.V., Nascimento, I. R., Nogueria, D.W., Gomes, L. A. A., Bearzoti, E. (2005): Inheritance of parthenocarpy in summer squash (Cucurbita pepo L.). Genetics and Molecular Research, 4(1): 39-46. Pacher, M., Lelley, T. (2004): Different genes for resistance to zucchini yellow mosaic virus (ZYMV) in Cucurbita mochata. In: Lebada. A., Paris, H. S. (szerk): Progress in cucurbit genetics and breeding research, Proceedings of Cucurbitaceae 2004. pp. 237-243. Paris, H. S. (2008): Summer squash. In: J. Prohens, F. Nuez (szerk): Vegetables I: Asteraceae, Brassicaceae, Chenopodicaceae, and Cucurbitaceae (Handbook of Plant Breeding). pp. 351-379. Paris, H. S. (1996): Summer squash: history, diversity, and distribution. HortTechonogy, 6: 6-13. Paris, H. S., Brown, R. N. (2005): The genes of pumpkin and squash. HortScience, 40: 1620-1630. Paris, H. S., Cohen, R. (2002): Powdery mildew resistant summer squash hybrids having higher yields than their susceptible, commmercial counterparts. Euphytica, 124: 121-128. Robinson, R. W., Decker-Walters, D. S. (1997): Cucurbits. CAB International, Wallingford, pp. 39-57. Robinson, R. W., Reiners, S. (1999): Parthenocarpy in summer squash. Hortscience, 34: 715-717.

215

6. Tökfélék növényvédelme

6.1. Tökfélék kártevői (Vétek Gábor) Kártevők tekintetében a termesztett tökfélék a kevésbé veszélyeztetett kultúrák közé sorolhatók. Néhány kártevőtől eltekintve, szabadföldi körülmények között, rendszerint nem fordulnak elő olyan fajok az egyes tökökön, melyek az eredményes termesztést jelentősen megnehezítenék. Amennyiben a területen a talajlakó kártevők nem jelentenek gondot, illetve egyedszámuk a veszélyességi küszöbértéket nem éri el, továbbá, ha a levéltetvek tömeges megjelenésére sem kell számítanunk, kártevők szempontjából a sikeres töktermesztés feltételei jelentős részben már teljesültek is. Mindezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a tökfélék kártevők elleni védelmére jelenleg engedélyezett növényvédő szerek száma minimális (15. táblázat). Ugyanakkor, éppen a viszonylag kisszámú kártevő faj miatt a különböző rovarölő szerek gyakori használata egyébként sem szükséges. Különösen indokolt esetben más kabakosok (pl. uborka) védelmére engedélyezett, adott növényvédő szer használatára eseti engedély kérhető a növényvédelmi hatóságtól. Összességében azonban elmondható, hogy megfelelő termőhelyi és átlagos időjárási viszonyok, valamint egészséges palánták kiültetése esetén szabadföldi körülmények között a töktermesztés költségeiben semmiképpen sem a kártevők elleni védelem lesz a meghatározó tétel. A tökfélék hajtatásánál is elmondható, hogy viszonylag kevés kártevő jelenthet problémát. Mindamellett számítani lehet néhány olyan faj megjelenésére és különböző mértékű károsítására, melyek a hajtatásban általánosan előfordulnak, és a tápnövények között kevésbé válogatnak. E kártevők között kell megemlíteni a gyökérgubacsképző fonálférgeket (Meloidogyne spp.), a dohánytripszet (Thrips tabaci), az üvegházi moly216

15. táblázat. Kártevők ellen engedélyezett növényvédő szerek tökfélékben 2011‑ben (forrás: Ocskó et al., 2011) Növényvédő szer Affirm Force 1,5 G

Hatóanyag emamektin benzoát teflutrin

Kultúra spárgatök, cukkini, patisszon, sütőtök tök

Match 050 EC

lufenuron

Mospilan 20 SP Gazelle 20 SP Vertimec 1,8 EC

acetamiprid acetamiprid abamektin

kabakosok (hajtatott) cukkini (hajtatott) cukkini (hajtatott) tökfélék

Voliam Targo

abamektin + klorantraniliprol

főzeléktök (hajtatott)

Kártevő gyapottok-bagolylepke talajlakó kártevők (drótférgek, pajorok) bagolylepke lárvák levéltetvek levéltetvek takácsatka, nyugati virágtripsz gyapottok-bagolylepke, gerbera-aknázólégy, takácsatkák

tetűt (Trialeurodes vaprorariorum), az uborka-levéltetűt (Aphis gossypii), valamint a közönséges takácsatkát (Tetranychus urticae). Amennyiben a palántanevelést követően a növényházba kártevőktől mentes növények kerülnek kiültetésre, és a növények nevelése során mindvégig ügyelünk a termesztőlétesítményben a megfelelő higiénére, akkor különösen a tökfélék korai hajtatása során – amikor a termés egyébként is magasabb áron értékesíthető – a kártevők elleni védelem költségein jelentősen spórolhatunk. Ezzel párhuzamosan pedig a növényvédő szerek indokolatlan vagy következetlen használatából eredő szermaradék problémával sem lesz gondunk. Külön érdemes megjegyezni, hogy a hajtatás során, a megporzást segítő méhek betelepítését követően a rovarölő szerek megválasztása és használata még alaposabb körültekintést igényel! A következőkben a tökfélék szabadföldi termesztése és hajtatása során előforduló leggyakoribb kártevőket mutatjuk be.

6.1.1. Gyökérkártevők Gyökérgubacsképző fonálférgek (Meloidogyne spp.) Tökféléken a Meliodogyne nemzetségbe tartozó fonálféregfajok közül több is károsíthat. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy e kártevőcsoport tagjai – különösen a kertészeti gubacs-fonálféreg (Meloidogyne incognita) 217

– számos kertészeti növényen okozhatnak súlyos gazdasági kárt, általánosságban a tökfélék viszonylag jól tolerálják a gubacs-fonálférgeket. A Meloidogyne fajok ún. inváziós lárvái a talajban tápnövényeik gyökereit támadják meg. A szövetekbe hatolt és fokozatosan fejlődő lárvák szívogatása következtében a gyökéren gubacsok jelenhetnek meg, melyek akadályozzák a növény víz- és tápanyagforgalmát. A kifejlett, kb. 1 mmes nőstény a gubacsban táplálkozik, színe opálos, csepp alakú, testének végén pedig kocsonyás állagú tojászsák található (103. kép). A tojásokból kikelő lárvák újabb gyökereket támadnak meg. Jelentősebb károsítás esetén a föld feletti részen, a leveleken sárgulás, illetve tápanyaghiányra emlékeztető tünetek jelentkeznek, a növény fejlődése vontatottá válik. Védekezés Töktermesztésben, szabadföldi körülmények között, helyrevetés esetén a gyökérgubacsképző fonálférgek ellen nem szükséges védekezni. Ugyanez igaz, ha a kártevőtől mentes, földkockás palántákat ültetünk ki. Amen�nyiben a területen előzőleg gabonaféléket termesztettek vagy például, ha szerves trágyázott és megfelelően gyomirtott kukorica volt, akkor mindez további előnyökkel jár a szabadföldi gubacs-fonálféreg (Meloidogyne hapla) károsításának megelőzése tekintetében. Hajtatásnál is a legfontosabb a megelőzés, azaz az egészséges palánták Meloidogyne fajoktól mentes földbe történő ültetése. Több termesztési helyen a rendszeres, intenzív hasznosítás miatt azonban a talaj e kártevőktől való mentessége gyakorlatilag nem biztosítható. A tökfélék viszonylagos jó ellenállóságát mutatja ugyanakkor az a tény is, hogy ilyenkor éppen a tök hajtatása jelenthet alternatívát más növényfajok esetleg már kevésbé rentábilis termesztésével szemben a gazda számára. Leginkább uborkatermesztők körében ismert, hogy az ő esetükben alanyként használt laskatök vagy istengyalulta tök (Cucurbita ficifolia) a M. incognita fajjal szemben toleráns, mely valószínűleg erőteljes gyökérzetével van összefüggésben. Egyes korábbi, hazai vizsgálatokban, a gyökereken kialakuló gubacsok száma alapján a laskatökhöz hasonló mértékben károsodott az ’Óvári fehér’ csillagtökfajta, míg ezeknél szignifikánsan kevesebb gubacs jelent meg az ’Alba’, és még ennél is kevesebb az ’Indátlan fehér’ spárgatök- és az ’Orange’ sonkatökfajtákon. A ’Nagydobosi’ sütőtök az említett spárgatökökhöz és sonkatökfajtához volt hasonló. Érdemes azonban megjegyezni, hogy csupán a gubacsszám alapján nem vonhatunk le egyértelmű követ218

keztetést arra vonatkozóan, hogy az adott növényfaj vagy fajta mennyire képes tolerálni a gubacs-fonálférgek károsítását. Mindenesetre a tökfélék általánosságban vett kisebb gubacs-fonálféreg érzékenységétől függetlenül a károsítás megelőzési, illetve a kártétel csökkentését célzó eljárások megvalósítási lehetőségeit az adott termesztési körülmények között érdemes áttekinteni. Amennyiben a palánták előállításakor a nevelésre használt földben nem voltak gubacs-fonálférgek, akkor ez a közeg frissen bányászott tőzeggel, marhatrágyával vagy folyami homokkal keverhető a gubacs-fonálféreggel való fertőzés kockázata nélkül. Hangsúlyozandó, hogy ismeretlen eredetű földkeveréket, illetve olyan földet, amely egyéb kultúrnövényekkel korábban hasznosított területről származik, lehetőség szerint ne használjunk a palántanevelés során. A  termesztőlétesítmény talajcseréje vagy a fizikai eljárások közül a 90 oC-os talajgőzölés a legköltségesebb megoldások közé tartoznak, ráadásul nem megfelelő kivitelezés esetén csökkent hatékonyságúak, így töktermesztésben inkább csak mint elvi lehetőségek jönnek számításba. A szervestrágyázás sem olcsó megoldás, de amellett, hogy a tökfélék meghálálják, a talajba juttatott nagy mennyiségű antagonista fonálféreg korlátozza a kártevő fajokat. Ha a téli időszakban szüneteltetjük a termesztést, és lehúzzuk a fóliát, akkor hideg teleken a melegigényes gubacs-fonálféreg fajok, köztük a legjelentősebbnek mondható M. incognita egyedszáma az átfagyott talajban jelentősen csökkenhet. A  módszer hátrányai közt munkaigényessége, illetve az a tény említhető, hogy a M. hapla faj akár –11 oC-ot is elvisel károsodás nélkül. Emellett korántsem elhanyagolható szempont az sem, hogy éppen a fűtött fólia alatti korai hajtatásból jelentősebb árbevétel származhat. Kémiai védekezés a dazomet hatóanyagú talajfertőtlenítő készítmén�nyel lehetséges. Fitotoxikus hatása miatt a granulátumot kizárólag növénykultúrától mentes létesítményben lehet kijuttatni és a talajba dolgozni. A  kezelés finom, morzsalékos szerkezetű talajon végezhető el. Fontos továbbá a megfelelő talajnedvesség, ezért már a kezelést megelőző hetekben érdemes alaposan beöntözni a talajt, majd a nedvességet fenn kell tartani. Az egyenletes kiszórást és 10–15 cm mély bedolgozást követően a felületet fóliával célszerű letakarni a talaj nedvességének megőrzése érdekében. A  talaj hőmérsékletétől függően a készítményt néhány hétig kell hagyni, hogy hatását kifejthesse (a gubacs-fonálférgeken kívül számos egyéb szervezetre, pl. rovarlárvákra, talajlakó gombákra, csírá219

zó gyommagvakra is hat), illetve lebomlása megtörténjen, majd a talajt át kell forgatni, és bioteszttel meg kell győződni arról, hogy a talajban nem maradt növényeinkre káros szermaradék. Utóbbi vizsgálat a következőképpen történik: A kezelt és egy kezeletlen területről származó talajmintát külön-külön üvegedénybe helyezünk. Ezután egy-egy nedves vattára saláta- vagy zsázsamagokat rakunk, majd ezeket cérnán az egyes edényekbe lógatjuk, és az üvegeket lezárjuk. Amennyiben a két mintát tartalmazó üvegben a magok csírázásában – szobahőmérsékleten ez néhány nap múlva látható – eltérést tapasztalunk (a kezelt talajú mintánál a magok nem csíráznak), a területre még nem ültethetjük ki a palántákat, hanem a talajfertőtlenítő gyorsabb lebomlása érdekében a növényházban ráfűtés és a talaj további lazítása, forgatása, szellőztetése szükséges. A vetés, illetve palántázás csak akkor végezhető, ha a bioteszt mintáiban eltérést nem tapasztalunk. Fontos szem előtt tartani, hogy az esetlegesen elvégzett talajfertőtlenítés sem jelent minden esetben tökéletes védelmet. Mindamellett fokozott a kártétel kialakulásának kockázata, ha az előzőleg fertőtlenített talajba gubacs-fonálférges palántákat ültetünk ki. Pattanóbogarak (Elateridae) A pattanóbogarak lárvái, a drótférgek talajlakó kártevők. A  rovarcsoportba tartozó fajok közül növényvédelmi vonatkozásban az Agriotes nemzetség tagjainak van a legnagyobb jelentősége. A jellegzetes, pattanó mozgásra képes, megnyúlt testű, sötét árnyalatú imágók táplálkozásukkal gazdasági értelemben vett kárt nem okoznak. A jellegzetesen kemény, kitinizált („drótszerű”), hengerded testű, három pár, viszonylag kisebb lábú, valamint fajtól függően világossárgától vörösesbarnáig változó színű lárvák viszont a gyökerek megrágásával számos egyéb tápnövényük (elsősorban pázsitfűfélék, köztük több gabonanövény) mellett a tökféléken is károsíthatnak. Jelentőségüket fokozza, hogy az Agriotes nem fajai a talajban 3–5 évig fejlődnek. A drótférgek talajbeli mozgására hatással van a talaj hőmérséklete és nedvességtartalma. A  vegetációs időszakban a nem túlságosan nedves (pl. öntözött) talaj annak alacsonyabb hőmérséklete miatt is vonzza a drótférgeket. Forró, száraz nyarakon, amikor a talaj felső rétege erősen felmelegszik és kiszárad, a lárvák lejjebb húzódnak. Talajtípus tekintetében a hazánkban gyakoribb Agriotes fajokat barna erdőtalajú területeken gyakran megtalálhatjuk. 220

Védekezés A cserebogaraknál leírt talajvizsgálati módszer alkalmas a drótférgek felvételezésére is, azonban az Agriotes fajok lárvái esetében a veszélyességi küszöbértéket általánosságban 3 lárva/m2-ben jelölhetjük meg. A talajvizsgálat fontossága külön hangsúlyozandó, ha a területen korábban éveken keresztül gabonaféléket vagy pillangósvirágúakat termesztettek, illetve, ha a felület előzőleg gyomokkal (különösen fűfélékkel) sűrűn borított volt. A drótférgek károsításának esélyét csökkenthetjük, ha a tökféléket olyan területen vetjük vagy ültetjük, ahol a korábbi években nem az előzőleg említett, érzékeny növényeket termesztették, továbbá, ha megfelelő talajmunkákkal fenntartjuk a gyommentességet. A megfelelő mechanikai művelésben részesített, nagy térállású tökféléket táplálékforrás hiányában a pattanóbogarak imágói nem szívesen keresik fel. Emellett a bolygatott talaj az esetlegesen lerakott peték túlélésének sem kedvez. Kémiai védekezés tekintetében a cserebogarak lárvái kapcsán leírtak az irányadók. Érdemes még tudni, hogy több Agriotes faj monitorozására kereskedelmi forgalomban kapható feromoncsapda (gyártó: MTA Növényvédelmi Kutatóintézete). Ezek a kártevő fajok területi előfordulásának megállapítása és rajzásának nyomonkövetése mellett az egyedszám gyérítésére is alkalmasak, valamint a fogásszám alapján a kémiai védekezés szükségességének eldöntéséhez is hasznos információt nyújthatnak. Cserebogarak (Melolonthidae) A gyökérkárosító rovarok közül legjelentősebbek a cserebogarak lárvái, a pajorok. A  rovarcsaládba igen sok faj tartozik, melyek közül töktermesztésben potenciálisan a legtöbb problémát a többéves fejlődésű fajok okozhatják. Ezek lárvái az adott területen évekig jelen vannak a talajban, ahol a gyökerek folyamatos rágásával különösen a fiatal növények túlélését veszélyeztetik. Mivel a tökfélék a nagy tenyészterületű növények közé tartoznak, ezért már viszonylag kevesebb növény pusztulása is érezhető termésveszteséget és bevételkiesést okozhat. A jelentősebb kártevő fajok lárváira jellemző, hogy fehérek, illetve csontszínűek, jellegzetesen meggörbültek, kifli alakúak, hosszuk teljesen kifejlődve akár a 40–50 mm-t is elérheti, három pár lábuk jól fejlett, rágóik pedig erősek. Az egyes fajok lárva alapján történő azonosításához 221

alapvető fontosságú a pajor utolsó potrohszelvényének hasi oldalán lévő tüskesorok sztereomikroszkóp segítségével végzett vizsgálata. Míg a fiatal lárvák elsősorban humusszal, bomló szerves anyagokkal táplálkoznak, addig a fejlett pajorok a kultúrnövények gyökereinek megrágásával már súlyos károk előidézői lehetnek, különösen a fiatal növényállományokban. A  talajban történő bábozódást, majd kifejlődésüket követően az imágók egyes fajok esetében fás szárú növények lombját fogyasztják, ilyen pl. a májusi cserebogár (Melolontha melolontha), míg más fajok kifejlett egyedei nem vagy csupán alig táplálkoznak. Utóbbiak között említhető például a homoktalajokon gyakori kalló cserebogár (Polyphylla fullo) vagy a keleti cserebogár (Anoxia orientalis). Védekezés A cserebogarak elleni hatékony védekezés lehetősége napjaink szabadföldi kertészeti termesztésének egyik legégetőbb kérdése lett. Míg az elmúlt évtizedekben a lárvák ellen jó hatékonysággal használt, karbamátot vagy szerves foszforsav-észtert tartalmazó, talajkezelésre alkalmas rovarölő szerek lehetővé tették a kertészeti kultúrák pajorokkal (illetve más talajlakó rovarokkal) szembeni megfelelő védelmét, addig napjainkban e készítmények engedélyének visszavonásával a cserebogarak lárvái elleni gyors és eredményes védelem korántsem garantálható. Jelenleg a legolcsóbb, leginkább környezetkímélő és talán a legbiztosabb védelmet a tökfélék termesztése esetén is az jelentheti, ha a növényeket a kártevő lárváitól mentes talajba ültetjük ki. Ennek megállapítása céljából ültetés előtt – különösen, ha új területen kezdenénk meg a termesztést – végezzük el a talajlakó kártevő felvételezését a következő módon: A terület méretétől függően több, véletlenszerűen kiválasztott helyen jelöljünk ki 1 m2 nagyságú mintavételi pontokat, ahol kb. 40 cm (két ásónyom) mélységben termeljük ki, és vizsgáljuk át a földet. Amennyiben a fejlett pajorok száma a mintavételi pontok átlagában nem éri el a 0,5–1 lárva/ m2 veszélyességi küszöbértéket, a termesztés megfelelő biztonsággal végezhető. Fontos megjegyezni, hogy a mintavételezést a nyár végi – kora őszi (szeptember) vagy a késő tavaszi (legkorábban áprilistól) időszakban célszerű elvégezni, mivel ekkor a melegebb talaj miatt a pajorok a felsőbb rétegekben tartózkodnak. A korai, még hideg talajon történő felvételezés magában rejti annak veszélyét, hogy az akár 100 cm mélyre is lehúzódó pajorok nem kerülnek bele a vizsgált talajmintába, így a területen jellem222

ző átlagos egyedszámukat alábecsüljük. Amennyiben a megfelelő mintavétel eredményeként az előbbiekben említettnél nagyobb lárvaszámot állapítunk meg, fokozottan kell számolnunk a pajorok állományunkban okozott kártételével. Ebben az esetben a palánták ültetése az adott területre meggondolandó. A kártétel valószínűségének csökkentése érdekében lehetőség szerint kerüljük a tökfélék szabadföldi termesztését erdőségek, erdősávok (pl. tölgyes elegyes erdők, nyárasok, akácosok, fenyvesek) közelében, mely területeken több cserebogárfaj is megtalálja kedvező életfeltételeit. A lárvák egyedszáma a termőterületen talajművelés révén csökkenthető. A hagyományos, fészkes vetés esetén nagyobb vetőmagmennyiség használatával mérsékelhető a fiatalkori növényveszteség. Ügyeljünk arra, hogy a termesztés során kijuttatásra szánt szerves trágya pajoroktól és más kártevőktől mentes legyen! A kémiai védekezés irányulhat az imágók vagy a lárvák ellen. Mivel a kifejlett egyedeket számos faj esetében a fás szárú növények lombján találhatjuk meg, így tömeges rajzáskor a töktábla környezetében lévő fás szárú kultúrák célzott kezelésére érdemes összpontosítani. A talajban lévő rovarlárvák ellen tök kultúrában jelenleg a teflutrin hatóanyagú rovarölő szer használható, mely a talajban gázosodva fejti ki hatását. Kijuttatásakor törekedjünk arra, hogy a granulátum formátumú készítmény a vetés során a magok mellé, illetve kiültetéskor a palánták gyökérzetéhez közel kerüljön. Fontos, hogy a készítményt fedje a talaj. Mindamellett érdemes megjegyezni, hogy szakszerű kijuttatás esetén is a kezelés eredményességét több tényező, így pl. a lárvák fejlettsége (a fiatalabbak érzékenyebbek az inszekticidekre), illetve azok talajban való elhelyezkedése is befolyásolhatja.

6.1.2. Lombkártevők Dohánytripsz (Thrips tabaci) A dohánytripsz kártételére szabadföldi termesztésben és hajtatásban is számíthatunk, azonban, ha egészséges palántát ültetünk ki, illetve a növényházban ügyelünk a megfelelő higiénére, akkor gazdasági kárt jellemzően nem okoz a tökféléken. Polifág faj, számos tápnövénye között kultúr- és gyomnövények is megtalálhatók. A kb. 1 mm nagyságú, hos�szúkás testű rovar lárvái és imágói a tökfélék leveleinek fonákján szívo223

gatva a leveleken apró, ezüstös elszíneződéseket okoznak. Évente több nemzedéke fejlődik, az imágó a talajban, illetve növénymaradványok között, védett helyen telel. Védekezés Egészséges palánta használata esetén, illetve megfelelő kultúrállapotú, gyomoktól és egyéb növényektől mentes állományban a dohánytripsz ellen tökfélékben rendszerint nem szükséges védekezni. Zárt termesztőberendezésben esetleges megjelenése egyébiránt sárga vagy zöldessárga, ragacsos felületű színcsapdával észlelhető. Amennyiben a növényvizsgálatok vagy a csapdák fogásai alapján a fiatal növényállományban mégis indokolttá válna kémiai védekezés, akkor figyelembe kell venni, hogy a kártevő egyes rejtett életmódú fejlődési alakjai miatt (prenimfa- és nimfastádiumok, melyek a talajban fejlődnek) a kezelés kb. 7–10 napon belüli megismétlése szükséges. A tripszek ellen az abamektin hatóanyagú készítmények megfelelők, de védelmet ad a leginkább a levéltetvek miatt kijuttatott, acetamipridot tartalmazó inszekticid is. A készítmények használatával kapcsolatos részletes tudnivalókat a közönséges takácsatkánál és a valódi levéltetveknél ismertetjük. Üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum) Az üvegházi molytetű tökféléknél hajtatásban, illetve a nyár folyamán szabadföldön is előforduló kártevő. Trópusi eredetű faj, hazánkban szabadföldön nem képes áttelelni. Tápnövényköre széles, különösen gyakori a zöldségfélék közül pl. paradicsomon és uborkán, azonban a tökfélék termesztése során rendszerint nincsen szükség ellene kémiai növényvédelmi beavatkozásra. A kifejletten kb. 1,5 mm nagyságú molytetű szárnyait fehér viaszpor borítja, emiatt liszteskének is nevezik. A lárvák, az ún. lárvabölcsős alakok és a kifejlett egyedek a levelek fonákján találhatóak meg. Az imágók a növények mozgatására fel-felröppennek, majd hamar visszatelepednek a fonákra. A  kártevő egyedei szívogatásukkal akadályozzák a növény fejlődését, továbbá ragacsos ürülékükkel (mézharmat) szennyezik a leveleket és a termést. A mézharmaton megtelepedhet a korompenész.

224

Védekezés A megelőzés szempontjából alapvető fontosságú, hogy csak egészséges palántákat ültessünk ki, illetve a növényházakban más, a molytetű számára alternatív táplálékforrást jelentő növényeket (köztük dísznövényeket) ne tartsunk, ne teleltessünk! A termesztőlétesítményben a növények lombjának (levélfonák) rendszeres vizsgálatával könnyen észrevehetjük, ha megjelenik a kártevő. A szárnyas alakok észlelésére használhatók a sárga színű ragacsos lapok is, melyek egyébiránt pl. a levéltetveket is fogják. Amennyiben a növényvizsgálatok vagy a csapdák fogásai alapján a fiatal növényállományban mégis a kémiai védekezés szükségességéről döntenénk, akkor figyelembe kell venni, hogy a védekezést a kártevő egyes nem táplálkozó fejlődési alakjai miatt (lárvabölcsős alak a levél fonákján) kb. 7–10 napon belül meg kell ismételni. Jelenleg nincs a tökfélékben az üvegházi molytetű elleni védelemre engedélyezett inszekticid, azonban hajtatott cukkiniben a levéltetvek ellen használható, acetamiprid hatóanyagú rovarölő szerek az üvegházi molytetű táplálkozó alakjai ellen is hatásosak. A készítmények használatával kapcsolatos részletes tudnivalókat a valódi levéltetveknél ismertetjük. A védekezés eredményességét nagyobb számú sárga színcsapda kihelyezésével fokozhatjuk, de ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy e kártevő esetében is egyértelműen a megelőzésre, a kártevőtől mentes palánta használatára kell fektetni a hangsúlyt. Valódi levéltetvek (Aphididae) A tökféléken több levéltetűfaj is károsíthat, melyek közül legjelentősebb az uborka-levéltetű (Aphis gossypii). Az egész világon elterjedt. A mérsékelt égövi régiókban, így hazánkban is leginkább növényházakban okoz problémát, de emellett szabadföldön is találkozhatunk olyan, erősen károsított növényekkel, ahol akár több ezer egyedből álló telepei is kialakulhatnak (104. kép). Az uborka-levéltetű kb. 1,5–2 mm-es, szárnyatlan nőstényeinek színe szabadföldön, nálunk általában sötét olajzöld, a potrohcsövek pedig feketék. A testet viaszpor borítja. Számos nyári tápnövénye között a tökféléket is károsítja. Növényházakban folyamatosan képes szaporodni, míg szabadföldi körülmények között tavasz végétől, nyár elejétől alakulhatnak ki fokozatosan népesedő kolóniái. A növekvő hajtásokon, különösen a levelek fonákján, erősebb kártétel esetén pedig akár a virágokon is szívogató egyedek (105. kép) akadályozzák a növény fejlődését, a hajtások törpülnek, a levelek és virágok torzulnak, a növé225

nyeken ragacsos mézharmat jelenik meg, melyen pedig megtelepedhet a korompenész. A legnagyobb veszélyt azonban a különböző vírusok – köztük a cukkini sárga mozaik vírus (ZYMV) és az uborka mozaik vírus (CMV) – terjesztése jelenti. A tökféléket fertőző vírusok terjesztésében az uborka-levéltetűn kívül a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae), a zöld borsó-levéltetű (Acyrthosiphon pisum), a fekete bükköny-levéltetű (Aphis craccivora) és más fajok szerepe sem elhanyagolható. Védekezés A palánták kiültetése során csak levéltetvektől mentes növényeket használjunk! A levéltetvek potenciális károsításának csökkentése érdekében fontos a növények kiegyensúlyozott tápanyagellátásának biztosítása is. Ezen belül ki kell emelni a túlzott nitrogéntrágyázást, mivel az ilyen típusú műtrágyák túlzott használata fokozza a növények hajtásnövekedését, amely kedvező feltételeket teremt a levéltetvek számára. A következetesen végrehajtott gyomirtás, különös tekintettel az alternatív tápnövényekre, szintén segíthet e kártevők visszaszorításában. A mechanikai védekezési módszerek közül az erősen levéltetves növények, növényi részek eltávolítása és megsemmisítése legfeljebb részleges megoldást jelenthet. Termesztéstechnológiai elemként a koraiságot segítő fátyolfóliás takarás is hozzájárulhat a levéltetvek elleni védelemhez. Ezek a részben megelőző jellegű védekezési eljárások tehát fontosak, azonban a leggyorsabb és leghatékonyabb védelmet a megfelelő inszekticidek használatával érhetjük el. Kerüljük azonban a programszerű permetezéseket! A jól időzített és megfelelően kivitelezett kezelések kielégítő eredményt adhatnak. A kezelést a levéltetvek esetében a szárnyas egyedek nagyobb arányú megjelenésekor, illetve az első kolóniák kialakulásának kezdetén érdemes elvégezni, mindenképpen még a szembetűnő kárkép kialakulása előtt. Bár a levéltetvek ellen napjainkban növényvédő szerek egész sora áll rendelkezésre, tökfélék védelmére csak nagyon kevés engedélyezett. Az acetamiprid hatóanyagú, felszívódó hatású rovarölő szerek tökfélék termesztésében jelenleg csak a hajtatott cukkini védelmére használhatók fel. A levéltetvek mellett a cukkinin potenciálisan károsító dohánytripsz és üvegházi molytetű ellen is hatásosak. További előnyük, hogy a méhekre nem jelentenek veszélyt, így szükség esetén virágzás alatt is kijuttathatók, valamint munkaegészségügyi várakozási idejük 0 nap, élelmezés-egész226

ségügyi várakozási idejük is csupán 3 nap. Egy termesztési időszakban legfeljebb kétszer, minimum egyhetes időközzel használhatók. Legkésőbb a cukkini érésének kezdetén permetezhetők ki. Közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) Szabadföldön száraz, meleg nyarakon szaporodhat el a közönséges vagy kétfoltos takácsatka. Rendkívül sok tápnövényű faj, mely zöldségféléken (pl. uborka, bab, tojásgyümölcs), de gyümölcsféléken, fás- és lágy szárú dísznövényeken, valamint gyomnövényeken egyaránt előfordulhat, és esetenként súlyos károk előidézője lehet. A kártevő egyes fejlődési alakjai jellemzően a tápnövény leveleinek fonáki részén találhatóak. A  lárváknak három pár, a kifejlett atkának négy pár lába van. Mivel testméretük nem éri el a 0,5 mm-t, a kártevő első egyedeinek észlelését célzó levélvizsgálatokhoz kézi nagyító (vagy sztereomikroszkóp) ajánlott (106. kép). A mozgó fejlődési alakok (lárva, adult) szívogatásukkal a levelek kifakulását, halványsárga elszíneződését (klorofillelhalást), súlyos esetben barnulását, száradását okozzák. A levelek kifakulása mellett a fonákon – a közönséges takácsatka tartózkodási helyén – megjelenő finom, pókhálószerű szövedék egyértelműen utal a kártevő jelenlétére. A károsító elszaporodásának kedvez, ha az elgyomosodott tábla megkésett gyomirtását követően a növénymaradványokat nem távolítjuk el azonnal a tábláról. Ilyenkor a sorokban és a sorközökben maradt, elszáradó gyomnövényekről a takácsatka egyedei tömegesen vándorolhatnak át a kultúrnövényre, ahol folytatni tudják a táplálkozást. A tökfélék hajtatása során szintén meleg, száraz, páraszegény körülmények, valamint a nem megfelelő gyomirtási technológia esetén számolhatunk a kártevő nagyobb arányú megjelenésével és bizonyos fokú kártételével. Védekezés Bár általánosságban a tökfélék nem tartoznak a közönséges takácsatka által leginkább veszélyeztetett kultúrák közé, előfordulásukra valamen�nyi termesztési mód és tökféle esetében számíthatunk. Mivel tökfélékben a közönséges takácsatka elleni kémiai védekezésre jelenleg nagyon kevés lehetőség kínálkozik, a kártevő elleni védelmet egyértelműen a megelőzésre kell alapoznunk! Ennél a károsítónál is hangsúlyozni kell, hogy kiültetésre csak takácsatkától mentes palántákat használjunk! Mind sza227

badföldön, mind pedig hajtatásban rendkívül fontos továbbá a rendszeresen és következetesen végrehajtott gyomirtás. Ennek részeként – ahogyan az előzőekben utaltunk már rá – nem elegendő a gyomokat elpusztítani, azokat azonnal el is kell távolítani a kultúrnövény környezetéből, különben a hervadó, száradó gyommaradványokról az atkák átvándorolnak a termesztett növényre. Ügyelni kell arra is, hogy a táblaszegély és a környező kultúrák szintén gyommentesek legyenek. A kártevő elleni kémiai védekezés szabadföldön legfeljebb akkor válhat indokolttá, ha tartósan meleg és száraz időre van kilátás – ez leginkább a nyár második felében jellemző –, illetve, ha gyomirtási problémák adódtak. Ilyenkor nem szabad megvárnunk, hogy a jellegzetes tünetek már szabad szemmel is jól láthatóak, feltűnőek legyenek, hanem a növények vizsgálata alapján a kártevő megjelenésének függvényében és mérlegelve az előbb említett tényezőket dönthetünk a kémiai védekezés szükségességéről. A takácsatkák okozta probléma hajtatásban is jelentkezhet, itt is fontos a korai, helyes diagnózis. Amennyiben a permetezés mellett döntünk, akkor tökfélékben jelenleg az abamektin hatóanyagú, atkaölő mellékhatású rovarölő szer jöhet számításba. Hajtatott főzeléktök védelmére az abamektin + klorantraniliprol hatóanyagú készítmény is használható. A transzlamináris hatásnak köszönhetően ezek a készítmények a fonákon táplálkozó atkák ellen hatnak ugyan, de mindemellett törekedni kell a fonák közvetlen permetléborítására is. További előnyük, hogy a tökfélékben esetenként károsító tripszeket is gyérítik, valamint kisebb mértékben a levéltetvek és a molytetvek tevékenységét is korlátozzák. Fokozott méhveszélyességük miatt viszont nem használhatóak virágzó állományban! Egy termesztési ciklusban az abamektint tartalmazó szer legfeljebb három, míg a kombinált hatóanyagú készítmény maximum két alkalommal juttatható ki, két kezelés között legalább egyhetes időtartammal. Rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejük (3 nap) miatt, szükség szerint, a betakarítás közeledtével (érés kezdetén) még felhasználhatók.

Fejezetben felhasznált irodalmak Ács, T., Pénzes, B., Mándoki, Z., Fail, J. (2003): The resistance of vegetable plants against Meloidogyne incognita (Kofoid et White, 1919) Chitwood, 1949. 4th International Conference of PhD Students, 11-17 August 2003, Miskolc, Hungary. Agriculture, pp. 169-173. Basky Zs. (2005): Levéltetvek. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 263.

228

Castle, S. J., T. M. Perring, C. A. Farrar, A. N. Kishaba (1992): Field and laboratory transmission of watermelon mosaic virus 2 and zucchini yellow mosaic virus by various aphid species. Phytopathology, 82(2): 235-240. Glits M., Pénzes B. (1998): A tökfélék (spárgatök, cukkini, csillagtök, sütőtök) növényvédelme. Növényvédelem, 34(9): 505-512. Jermy T., Balázs K. (szerk.) (1988, 1989, 1990, 1996): A növényvédelmi állattan kézikönyve 1, 2, 3/A, 6. Akadémiai Kiadó, Budapest. Ocskó Z., Erdős Gy., Molnár J. (2011): Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok 2011 I. Agrinex Bt., Budapest. Pénzes B. (2005): A dinnye kártevői. 337-351. In: Nagy J.: A sárga- és görögdinnye. Szaktudás Kiadó Ház Rt., Budapest. 390. http://www.australasianplantpathologysociety.org.au/Publications/POTM/ Feb10%20POTM.pdf (letöltés időpontja: 2011. 07. 25.) http://www.julia-nki.hu/csalomon/index.html (letöltés időpontja: 2011. 06. 08.) http://www.mgszh.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/noveny_talajvedelmi_ig/ kozerdeku_adatok/novsz (letöltés időpontja: 2011. 06. 08.)

6.2. A tökfélék betegségei

(Nagy Géza, Petróczy Marietta, Palkovics László)

A tökfélék a kórokozóktól általában kevésbé veszélyeztetett kultúrák közé tartoznak. A szabadföldi és hajtatott körülmények között fellépő betegségek megegyeznek, jelentőségük a termesztés körülményeitől függően eltérhet. Hazai viszonyaink között a termesztést a lisztharmat veszélyezteti legnagyobb mértékben. A vírusok és a peronoszpóra kórokozója okozta tünetek szintén gyakoriak. Általában öntözött körülmények között sütőtökön és spárgatökön számítani lehet a kolletotrihumos betegség fellépése következtében kialakuló terméskártételre. A  pszeudomónászos, kladospóriumos, valamint alternáriás betegségek előfordulása helyi jellegű és csak bizonyos évjáratokra korlátozódik. Talajon történő hajtatáskor, különösen sűrű növényállományban, a szklerotíniás betegség kórokozója is okozhatja növényeink pusztulását (16. táblázat).

6.2.1. A tökfélék vírusos betegségei A kabakos növények termesztését nagymértékben veszélyeztetik a különböző vírusok okozta betegségek. Több mint harminc vírust írtak le világ229

16. táblázat. Tökféléken előforduló betegségek összefoglaló táblázata

+++

++ ++

+

++ ++

+++ +++

++ ++

+++ +++ +++

+

+

+++ ++ ++ +

+

+

Kladospóriumos betegség

++

Alternáriás betegség

+

Szklerotíniás betegség

++

Kolletotrihumos betegség

Laskatök (istengyalulta tök)

Lisztharmat

Nyári tökök

Spárgatök    szabadföldi    hajtatott Cukkini    szabadföldi    hajtatott Patisszon

Peronoszpóra

Sütőtök

Baktériumos betegség

Téli tökök

Vírusos betegségek

+ ritkán előfordul, ++ általánosan előfordul, +++ súlyos megbetegedést okoz

+

+

+

+ +

+

+

+

+

+ +

Lopótök

szerte a kabakosokról, ezek jelentősége azonban földrésztől és termesztési körzettől függően változik. A kabakosok jelentősebb vírusai hazánkban – Cucumber mosaic virus (uborka mozaik vírus), Watermelon mosaic virus (görögdinnye mozaik vírus), Zucchini yellow mosaic virus (cukkini sárga mozaik vírus) Tünetek: A  fertőzött növények levelein elszórtan az alapszíntől eltérő mozaikos foltosság jelenik meg. A  tüneteket kísérheti az erek mentén sárgászöld elszíneződés és mozaik foltosság (107. kép) Előfordul, hogy a leveleken sötétzöld hólyagok jelennek meg. Ez a mozaikos tünet a terméseken is megfigyelhető (108–109. kép), a terméseken hólyagok is kialakulhatnak (110. kép). A tüneteket mutató termések növekedésben visszamaradnak, illetve különböző mértékben deformálódnak, torzulnak (111. kép). Súlyos esetben a növény lankad, sőt el is pusztulhat. Nyáron a tartósan magas hőmérséklet elfedheti a tüneteket, amelyek csak a hőmérséklet csökkenésével láthatók újra.

230

Terjedés: Levéltetvekkel, mechanikai úton (növényápolás, betakarítás során), de pollennel és maggal is terjedhetnek, gyomnövényeken is áttelelhetnek. Védekezés: A  vírusok elleni védekezés a termesztésen kívül a magtermesztésben is óriási jelentőségű. A tüneteket mutató töveket távolítsuk el az állományból és semmisítsük meg. A vírusátvétel mértéke csökkenthető a levéltetvek elleni rendszeres védekezésekkel.

6.2.2. A tökfélék baktériumos betegségei Pszeudomonászos betegség (szögletes levélfoltosság) - Pseudomonas syringae pv. lachrymans Jelentőség: Bár a betegségnek uborka esetében van a legnagyobb jelentősége, a kórokozó valamennyi tökfélét megbetegítheti. Szabadföldön, általában meleg, csapadékos nyarakon illetve öntözött körülmények között válik számottevővé. Hajtatásban a fokozott higiénia fenntartása miatt kevésbé jelentős. Esetleges kártételére a palántanevelés során számíthatunk. Tünetek: A tünetek már palántakorban kialakulhatnak. A szikleveleken sárgászöld, szabálytalan alakú foltok jelennek meg. Súlyos fertőzés esetén a kikelő növények többsége elpusztulhat. Az idősebb növények levelén szegletes, mellékerek által határolt, vizenyős foltok alakulnak ki. Esős időben, vagy ha nagyon magas a levegő páratartalma, a foltokból opálos színű baktériumnyálka szivárog ki. A vízzel átitatott foltok később középről indulva beszáradnak, megbarnulnak és elhalnak. A baktériumnyálka ilyenkor csillogó filmszerű bevonatként figyelhető meg a foltokon. Az elhalt részek mechanikai hatásra (szél, homokverés) beszakadoznak, kitöredeznek, a levéllemez rongyolódik, végül a fertőzött levelek elszáradnak. A levélnyeleken és a száron a foltok ovális alakúak, megnyúltak. A terméseken általában kerek, néhány milliméter átmérőjű, vizenyős foltok jelennek meg. A foltok kissé besüppednek, felületükön a baktériumnyálka szintén kialakulhat. A termést felvágva megfigyelhető, hogy a folt alatt a termés húsa megbarnul. Terjedés: A legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag, ahol a kórokozó a mag felületén helyezkedik el. További fertőzési forrás a talajon lévő növényi maradványok, amelyeken a baktérium 2–3 évig életképes marad. A kórokozó az egészséges levelekre a talajról felfröccsenő vízcseppekkel 231

kerül. Az állományban szintén vízzel terjed. Gázcserenyílásokon, mechanikai sérüléseken át jut be a növénybe. Védekezés: A vetésforgó kialakításánál figyelembe kell venni, hogy kabakos növény (főleg uborka) után ne termesszünk tökfélét legalább három évig. A növénymaradványokat a területről távolítsuk el vagy mélyen forgassuk a talajba. Vetőmagot csak egészséges, tüneteket nem mutató termésekből nyerjünk. A vetőmagvak csávázására korábban a kasugamicin hatóanyag volt engedélyezve. Sajnos ennek forgalomból történő kivonásával a növényvédő szeres csávázás a kórokozó ellen nem lehetséges. A kórokozó állományon belüli terjedését mérsékelhetjük az öntözés módjának megválasztásával. Kerüljük az esőztető öntözést, a vizet a tövek aljához juttassuk, lehetőleg a kora délelőtti órákban. A  baktériumos betegség ellen a réztartalmú készítmények hatékonyak (17. táblázat). A  készítményválasztáskor vegyük figyelembe a tökfélék eltérő rézérzékenységét! Az állománypermetezés alapja a megelőzés. A réz hatóanyaggal történő kezelés csak akkor lehet hatásos, ha preventíven végezzük. A fertőzésre hajlamosító körülmények között a kezelést már az első lomblevelek megjelenésekor meg kell kezdeni és szükség szerint kell ismételni.

6.2.3. Tökfélék gombás betegségei Peronoszpóra - Pseudoperonospora cubensis Jelentőség: A betegség kórokozója a kabakos növények közül az uborka esetében okozza a legsúlyosabb megbetegedést, fertőzi a sárgadinnyét, valamint az összes tökfélét, azonban ez utóbbi növényeken a kártétel általában nem számottevő. Szabadföldi és hajtatott körülmények között a betegség jelentősebb fellépésére csapadékos nyarakon vagy öntözött körülmények között kell számítani különösen azokon a területeken, ahol a közelben uborkát termesztenek. A fertőzés már a palántaneveléskor is kialakulhat. Tünetek: A  betegség tünetei kizárólag a leveleken figyelhetők meg, a levélnyél, az inda és más növényrész nem károsodik. A  levelek színén néhány milliméteres, kezdetben sárgászöld, szögletes, mellékerek által határolt foltok jelennek meg, amelyek a pszeudomónászos betegséggel ellentétben, soha nem vizenyősek és általában nem töredeznek ki. A foltok később sötétebbé válnak, összeolvadnak és gyakran az egész levéllemez 232

17. táblázat. Tökfélékben 2011-ben engedélyezett baktérium- és gombaölő szerek bemutatása Hatóanyag Készítmény példa Forgalmi kategória Baktériumos betegségek elleni kontakt készítmények rézhidroxid Champ DP III rézoxiklorid Rézoxiklorid 50 WP III rézszulfát Cuproxat FW III Gombás foltbetegségek és peronoszpórák elleni kontakt készítmények rézhidroxid Champ DP III rézoxiklorid Rézoxiklorid 50 WP III rézszulfát Coproxat FW III folpet Folpan 80 WDG I kaptán Merpan 80 WDG I mankoceb Dithane DG Neo-Tec III Lisztharmatok elleni kontakt készítmények elemi kén Thiovit Jet III Gombás foltbetegségek és lisztharmatok elleni felszívódó készítmények penkonazol Topas 100 EC III azoxistrobin Amistar III azoxistrobin +klórtalonil Amistar Opti 480 SC I Peronoszpórák elleni felszívódó készítmények azoxistrobin Amistar III azoxistrobin Amistar Opti 480 SC I +klórtalonil Szklerotíniás betegség ellen alkalmazható mikrobiológiai készítmény Coniothyrium minitans Öko-Ni III Gombás betegségek elleni csávázó készítmény thiram Royalflo I

sárgásbarna színűvé válik. A fonákon a kórokozó sporangiumtartó gyepe szabad szemmel nehezen megfigyelhető, gyér lilásszürke bevonatot alkot. A betegség előrehaladtával a foltok nekrotizálódnak, a fertőzött levélszövet barnán elhal. Súlyos esetben a növény levelei néhány hét alatt elpusztulnak. Terjedés: A  fertőzés forrásai a lehullott, beteg leveleken fennmaradó sporangiumok, amelyek több évig is fertőzőképesek maradhatnak. A sporangiumok a légáramlatokkal nagy távolságokat képesek megtenni, amely felveti a kórokozó távoli növényállományokból történő bekerülé233

sének lehetőségét. A kórokozó fejlődése vízhez kötött, ezért a fertőzéshez kedvező a magas páratartalom és a levélfelület hosszan tartó vízborítottsága. A sporangiumok továbbfejlődése és a sporangiospórák csírázása víz jelenlétében rendkívül gyorsan, akár néhány óra alatt is bekövetkezhet. Védekezés: A termesztéstechnológia során figyeljünk a relatív páratartalom helyes szabályozására. Hajtatásban és szabad földön is törekedni kell a megfelelő öntözési mód megválasztására, elkerülve, hogy a leveleket hosszabb idegig víz borítsa. Az öntözést lehetőség szerint a reggeli vagy a kora délelőtti órákban végezzük, törekedve az öntözővíz tövekhez történő juttatására. Hajtatott körülmények között a páratartalom csökkenthető levelezéssel. A kémiai növényvédelmet már palántaneveléskor meg kell kezdeni. Szabadföldi körülmények között a védekezés az intenzív indanövekedés időszakában válhat szükségessé kontakt vagy felszívódó készítményekkel (lásd 17. táblázat). A felszívódó készítmények használatát a súlyos fertőzési veszélyhelyzetre (hűvös, csapadékos időjárás, az első tünetek megjelenése) korlátozzuk és azokat egy, esetleg két alkalommal juttassuk ki. Kísérletek igazolják, hogy levéltrágyák használatával növelhetjük a növény ellenálló képességét csökkentve ezzel a kémiai kezelések számát és javítva a növényvédelem hatékonyságát. Lisztharmat – Erysiphe cichoracearum, Sphaerotheca fuliginea Jelentőség: A  betegséget két polifág gomba okozza, megjelenésével valamennyi kabakos növényen számolni kell, mind szabadföldön, mind hajtatásban. Tökféléken általánosan előfordul, fellépése az asszimilációs felület csökkentésével súlyos kártételhez vezethet. Tünetek: A betegség tünetei elsősorban a leveleken láthatók, a hajtásokon és a termésen ritkán jelennek meg. Többnyire júliusban alakulnak ki, az uborkán fellépő lisztharmatot követően. A levelek színén kezdetben apró foltokban, majd az egész levéllemezre kiterjedve, a kórokozó epifita micéliuma és konídiumláncai alkotta, szürkésfehér színű bevonat figyelhető meg. Később a fehér micéliumbevonatba ágyazódva apró, fekete, gömbszerű képletek (kazmotéciumok) alakulnak ki. A bevonat alatt a levéllemez sárgul, majd elhal (112– 113. kép). A  zöld levélfelület csökkenése miatt erős fertőzéskor a növények nem képesek kinevelni a termést. Terjedés: A fertőzési források a lehullott beteg levelek, amelyeken a kórokozó micéliuma, valamint a kazmotéciumok telelnek át. A fertőzés elindítói a micéliumon képződő konídiumok, valamint a kazmotéciumokban 234

keletkező aszkospórák. Növényállományban a konídiumok légmozgással terjednek. A  kórokozó számára a 15–25 °C és a magas páratartalom a legkedvezőbb, ámbár a fertőzéshez szükséges minimális páratartalom, más lisztharmat fajokkal összevetve, alacsonyabb. A konídiumok csírázása már 50% relatív páratartalmon is bekövetkezhet. A fertőzésre szabadföldön különösen számítani kell a hűvös nyári éjszakákat követő nagy nappali felmelegedések során. A fiatal növényeket kevésbé betegíti meg, számottevő megjelenésével inkább a vegetáció második felében kell számolnunk. Védekezés: A kereskedelmi forgalomban kaphatóak a kórokozóval szemben ellenálló fajták. A vetésforgó betartásával és a növénymaradványok megsemmisítésével megalapozható a vegetációs időben végrehajtott védelem. A betegség visszaszorítására alkalmasak a kéntartalmú készítmények, amelyeket az első tünetek megjelenésekor kell kijuttatni. A permetezéseket szükség szerint meg kell ismételni. A kezelés egyben a takácsatkákat is gyéríti. A kéntartalmú készítmények magas hőmérsékleten (25 °C felett) kijuttatva károsíthatják a növényeket! Az uborkával ellentétben a tökfélék kevésbé érzékenyek a kéntartalmú növényvédő szerek alkalmazására, azonban tapasztalat hiányában végezzünk próbapermetezést! A lisztharmat elleni védelemre felszívódó szerek is engedélyezettek (lásd 17. táblázat). Hajtatott körülmények között a védekezések hatékonysága fokozható, ha a készítményeket ködképzéssel juttatjuk ki, természetesen a technológiai előírások betartása mellett. Kolletotrihumos betegség (fenésedés) – Colletotrichum orbiculare Jelentőség: A betegség a tökfélék közül elsősorban sütőtökön és spárgatökön lép fel. Alkalomszerű kártételére, különösen szabadföldön, csapadékos időjárás esetén vagy öntözött növényállományban számíthatunk. Tünetek: A tünetek már palántakortól megjelenhetnek. A palánta szára vizenyőssé válik, megbarnul, befűződik, majd a növény elpusztul. A kifejlett növényeken a kórokozó okozta elváltozások általában a termésen figyelhetők meg. Levéltünetekkel ritkán találkozhatunk. A valódi lombleveleken kezdetben kivilágosodó, kerek foltok alakulnak ki, amelyek később növekednek és megbarnulnak. A  foltok a levélnyélen és a száron megnyúltak, besüppedőek. A  termések héján kerek, sötétbarna, kráterszerűen besüppedő elhalások mutatkoznak. Az elhalások alatt a szövet megbarnul, de nem rothad. A besüppedő foltok alján a kórokozó sza­po­ 235

rí­tó­kép­le­tei­ben, acervuluszaiban, párás időben, szembetűnő rózsaszínű masszaként a konídiumok tömege képződik (114. kép). Terjedés: A kórokozó a növényi maradványokban és a mag felületén marad fenn. A növényállományban konídiumokkal eső vagy öntözővíz útján gyorsan terjed. A fertőzéshez a magas páratartalom és a magas hőmérséklet a kedvező. Védekezés: A fertőzött növénymaradványokat semmisítsük meg! A vetésforgó kialakításánál figyelembe kell venni, hogy kabakos növény után ne termesszünk tökfélét legalább öt évig. A vetéshez csak csávázott vetőmagvakat használjunk! Az állomány védelmét már palántakorban meg kell kezdeni. Később, a fertőzésre hajlamosító környezeti körülmények fennállásakor a védekezéseket az indanövekedés időszakában hajtsuk végre. Kladospóriumos betegség - Cladosporium cucumerinum Jelentőség: a betegséget a tünetek alapján gyakran mézgás varasodásnak is nevezik. A fertőzésre elsősorban a nyári tökfélék (spárgatök, patisszon) fogékonyak. Kártétele szabadföldön és hajtatásban is kialakulhat a tökfélék számára kedvezőtlen hűvös, csapadékos, gyakori harmattal társuló időjárásban. A tárolt termések rothadásának egyik kiindulási alapja. Tünetek: A tünetek a növény összes föld feletti részén, általában a nyár második felétől jelenhetnek meg. A  leveleken kezdetben vizenyős, halványzöld foltok láthatóak, amelyek később beszürkülnek vagy kifehérednek és szögletessé vállnak. A  foltok gyakran kiszakadoznak. A  levelek foltosodása kevésbé szembetűnő és nagyon hasonlít a baktérium okozta szegletes levélfoltosságra. Az indákon a tünetek hasonlóak, a termésen súlyosabbak. A fiatal terméseken kezdetben apró, rovarszúrásra emlékeztető, vizenyős elhalások mutatkoznak. A foltok később megnagyobbodnak, és kráterszerűen besüppednek. A  foltokban a kórokozó konídiumtartói alkotta, dús szürkészöld penészgyep figyelhető meg. A  fertőzést gyakran kíséri mézgakiválás. A  mézgacseppek kezdetben a termés felszínéből kiemelkednek, később a kráterszerű foltok alján, barna gömböcskékre emlékeztetnek. A  fertőzés következtében a termések torzulhatnak (115. kép). Az idősebb korban fertőzött terméseken csupán varszerű parásodásodás alakul ki. A károsodott terméseken gyakran lép fel baktérium okozta lágyrothadás. 236

Terjedés: A legfontosabb fertőzési források a beteg, elhalt növénymaradványok, ahol a kórokozó szaprofita módon hosszú ideig fennmaradhat. A vetőmagnak szintén szerepe van a kórokozó fennmaradásában. A fertőzött magról a kórokozó közvetlenül a csíranövényekbe hatol. A  növénymaradványokról a párás körülmények között bőségesen képződő konídiumok a növényekre felfröccsenő vízcseppekkel kerülnek. A  kórokozó az állományon belül eső vagy öntözővízzel, illetve mű­ve­lő­esz­kö­ zök­kel terjed. Védekezés: Vetéshez csak csávázott magvakat használjunk. A megelőzés tekintetében a legfontosabb teendő a növénymaradványok mély aláforgatása, valamint a vetésforgó szigorú betartása. A kórokozóra fogékony uborkafajta közelében ne termesszünk tökféléket. Hajtatásban a termesztéstechnológiai elemek helyes megválasztásával törekedjünk a kevésbé párás mikroklíma kialakítására. A  fertőzéshez kedvező körülmények között a kémiai védekezéseket az indanövekedés időszakára időzítsük. A termésfertőzés bekövetkezte után végrehajtott kezeléseknek kicsi a hatékonyságuk. Szklerotíniás betegség – Sclerotinia sclerotiorum Jelentőség: A szklerotíniás betegség fellépésére elsősorban hajtatott körülmények között akkor kell számítanunk, ha ugyanabban a talajban hosszú ideig kétszikű növényeket termesztettünk. A  kórokozó számos gazdanövénnyel rendelkező, polifág faj, kitartóképletei a talajban hosszú ideig életképesek maradnak. Tünetek: A tünetek leggyakrabban a talajfelszín közelében jelennek meg. A száron, indákon, terméseken, ritkábban a sziromleveleken szabálytalan vizenyős foltok alakulnak ki. A foltok növekedésével, azok felületén fehér, vattaszerű micélium fejlődik. A micéliumban számos fekete, kemény, gyakran földrögre emlékeztető kitartóképlet, szklerócium képződhet. A fertőzött szövetek végső soron szétesnek. A száron és az indákon ritkábban szárazfoltosság alakul ki. A fertőzött részek hamuszürkévé válnak és gyakran a teljes szárat körülölelik. A szkleróciumok ez utóbbi esetben a fertőzött szár vagy inda bélszövetében fejlődnek ki. A fertőzött rész fölötti növényrész sárgul, lankad, hervad, végül elhal. A terméseken a vizenyős rothadó foltok a tárolás során is kialakulhatnak. Terjedés: A  kórokozó a talajban, a környezeti körülményekre rendkívül ellenálló, szkleróciumokkal hosszú ideig képes fennmaradni. 237

A szkle­ró­ciu­mok továbbfejlődve micéliumot vagy tölcsér alakú képletet, apotéciumot, fejlesztenek. A  micélium a talajfelszín alatti, vagy annak közelében elhelyezkedő növényrészeket fertőzi. Az apotéciumból kiszabaduló aszkospórák a talajfelszín feletti növényrészeket betegítik meg. Az apo­té­ciu­mok képzéséhez a fényszegény körülmények, a magas páratartalom és a 10–20 °C hőmérséklet kedvez. A kórokozó terjedésében a mű­ve­lő­eszközökre és cipőre tapadt, szennyezett talajnak és a fertőzött palántáknak is szerepe van. Védekezés: A legfontosabb megelőzés a kórokozótól mentes közeg használata. Ezt, a lehetőségekhez mérten, elérhetjük talajcserével vagy a fólia áttelepítésével. A növényvédő szeres talajfertőtlenítés (pl. dazomet használatával) nem kielégítő hatású. A ritkább növényállomány kialakításával, a levél és hajtásválogatással törekedjünk az alacsonyabb páratartalom kialakítására a gyökérnyak közelében. A  tövek környékén biztosítsuk a szellős talajállapotot. A fertőzött virágokat a tünetek észlelését követően azonnal távolítsuk el. A  betegség fellépésének veszélye esetén a kiültetést követően a szártövi részre irányított, nagy lémennyiséggel elvégzett permetezést hajtsunk végre azoxystrobin vagy azoxystrobin+klórtalonil tartalmú készítménnyel! Kiegészítő állománykezelésre a tünetek észlelését követően kerülhet sor. A kórokozó ellen jó eredménnyel alkalmazható a Co­niothyrium minitans hiperparazita gombát tartalmazó készítmény (lásd 17. táblázat). A biopreparátumot ültetés előtt 1–2 héttel kell a talaj felszínére kijuttatni, majd sekélyen bedolgozni. Talajfertőtlenítőkkel (pl. dazomet) és más gombaölő szerekkel együtt nem alkalmazható! Az alacsony hőmérséklet és a száraz talajállapot nem kedvez a hiperparazita tevékenységének. Alternáriás betegség – Alternaria cucumerina Jelentőség: A  betegség Magyarországon ritkán jelentkezik. Tökféléken fertőzésre a magas hőmérséklettel (20–32 °C) párosuló párás időben számíthatunk. A levélvesztés következtében a termés mennyisége és minősége csökken. Jelentős fertőzés az egyéb okok (biotikus és abiotikus stressztényezők) következtében legyengült növényeken alakul ki. Homokos talajokon általában súlyosabb a kártétel. Tünetek: Tünetek a terméskötéstől, először az idősebb leveleken mutatkoznak. Kezdetben apró, többnyire kerek, kissé vizenyős, világosbarna foltok jelennek meg. A foltok később gyorsan növekednek, méretük az 1–2 238

cm-t is elérheti és gyakran körkörösen zónázottá válnak, összeolvadva a levéllemez nagy részének elhalását okozzák. A foltok körül a levélszövet gyakran sárgul. A teljes vagy részleges levélhullás könnyen vezet a fiatal terméseken napégés kialakulásához. A túlérett terméseken körkörös, besüppedő foltok alakulhatnak ki, amelyeket a kórokozó konídiumtartóiból és micéliumából álló zöldesbarna penészgyep borít (116. kép). A tárolás során a foltok megnövekednek és alattuk a termés húsa kezdetben szárazon korhad, később rothadásnak indulhat. Terjedés: Elsődleges fertőzési források a beteg növénymaradványok, ahol a kórokozó micéliuma és klamidospórái telelnek. A fertőzés további kiindulópontjai lehetnek a kabakos gyomnövények, valamint a vetőmag. A  kórokozó a növényállományon belül a főleg levegő útján terjedő és rendkívül ellenálló konídiumokkal terjed. A betegség továbbvitelében a csapadéknak, öntözővíznek, illetve a művelőeszközöknek is szerepe lehet. A  fertőzés bekövetkeztéhez hosszan tartó, nagy relatív páratartalom és levélfelület nedvesség szükséges. Védekezés: A  megelőzés részét képezi a növények egyenletes fejlődésének biztosítása (termőhely-kiválasztás, öntözés, tápanyag-utánpótlás stb.), a kabakosokra nézve legalább 3–4 éves vetésváltás, a növénymaradványok mély aláforgatása, a gyomok irtása, valamint a fertőzésmentes, lehetőleg csávázott vetőmag használata. Gombaölő szeres védekezésre az első tünetek megjelenésekor, általában az indanövekedés-terméskötés időszakában kerülhet sor (lásd 17. táblázat). A kezelést szükség szerint kell ismételni.

Fejezetben felhasznált irodalomak Glits M., Folk Gy. (2000): Kertészeti növénykórtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest Ocskó Z., Erdős Gy., Molnár J. (2011): Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok 2011 I. Agrinex Bt., Budapest Seprős I., Aponyiné G. I. és Nagy G. (szerk.) (1999): Növényorvoslás a kertben. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest Terbe I., Glits M. és Pénzes B. (2000): Zöldségfélék tápanyag-utánpótlása és növényvédelme. Vállalkozók könyve 11. Olitor szaktanácsadó és információs szolgálat, Budapest Walker, J. CH. (1952): Diseases of vegetable crops. McGraw-Hill Book Company, New York

239

6.3. Tökfélék gyomnövényzete és gyomirtása (Kazinczi Gabriella)

6.3.1. A tökfélék gyomnövényzete A tökfélék gyomnövényzetére a melegigényes, nyárutói egyéves (T4-es életformájú) fajok dominanciája jellemző. Az évelő fajok közül a G3-as életformájú, szaporítógyökeres fajok lehetnek jelen. Kisebb arányban előfordulhatnak még téli egyévesek (T1 életforma) és T3-as életformájú fajok is. Főbb gyomnövényei fontossági sorrendben az alábbiak: Chenopodium album (fehér libatop, T4), Amaranthus retroflexus (szőrös disznóparéj, T4), Echinochloa crus-galli (kakaslábfű, T4), Galinsoga par­vi­flora (kicsiny gombvirág, T4), Hibiscus trionum (varjúmák, T4), Sta­chys an­nua (tarló tisztesfű, T4), Datura stramonium (csattanó maszlag, T4), Persicaria lapathifolia (lapulevelű keserűfű, T4), Sinapis arvensis (vadrepce, T3), Setaria pumila (fakó muhar, T4), Convolvulus arvensis (apró szu­lák, G3), Setaria viridis (zöld muhar T4), Diplotaxis muralis (fali kánya­zsá­zsa, T4), Sysimbrium sophiae (sebforrasztó zsombor, T4), Amb­ro­ sia artemisiifolia (ürömlevelű parlagfű, T4), Senecio vulgaris (közönséges aggófű, T1), Digitaria sanguinalis (pirók ujjasmuhar, T4), Amaranthus bli­ toi­des (henye disznóparéj, T4), Helianthus annuus (árvakelésű napraforgó, T4), Sonchus asper (szúrós csorbóka, T4), Cirsium arvense (mezei acat, G3), Capsella bursa-pastoris (pásztortáska, T1), Chenopodium hybridum (pokolvar libatop, T4), Solanum nigrum (fekete ebszőlő, T4), Setaria ver­ti­ cil­la­ta (ragadós muhar, T4), Polygonum aviculare (porcsin keserűfű, T4), Persicaria maculosa (baracklevelű keserűfű, T4). Természetesen ezeken a fajokon kívül mások is előfordulhatnak, attól függően, hogy a területen korábban milyen gyomfajok domináltak.

6.3.2. A tökfélék gyomszabályozásának sajátosságai E csoportba tartozó kultúrnövények rendkívül érzékenyek a gyomirtó szerekre. Ezért gyakran növényvédőszer maradványok – így gyomirtószer-maradványok kimutatására is – tesztnövényként használják őket. Tág térállásban termesztjük őket, ezért a tenyészidő elején nem borítják teljesen a talajfelszínt, gyomelnyomó képességük emiatt ilyenkor gyenge. Ugyanakkor, kúszó-kapaszkodó életformájukból adódóan fényigényesek, ezért nagyon érzékenyen reagálnak a gyomnövények jelenlétéből adódó fényért történő versengésből következő fényhiányra. Már a gyomnövé240

nyek kismértékű árnyékoló hatásának következtében is jelentős termésveszteséggel kell számolni. Levélzetük nagy felületű, mirigyes, szőrös, így a herbicideket könnyen felveszik a levélen keresztül, ezáltal jelentősen károsodhatnak. Fentiek miatt a termesztéshez szükséges nagyarányú kézi munkaerő jelentős része a gyomtalanításra fordítódik. Nagyon gyakran lehet látni elgyomosodott kabakos állományokat szabadföldön, ami nem minden esetben termesztéstechnológiai hibából adódik (117–118. kép). Az alapkezelésben részesített területeken (PPI, illetve preemergens technológia) ugyanis a készítmények tartamhatása legtöbbször a tenyészidőszak második felére megszűnik, és ekkor már a sorok összezáródása miatt mechanikai gyomtalanítást sem tudunk végezni. A kabakosok – így a tökfélék is – kifejezetten gyomnevelő kultúrák, bennük a gyomok magot érlelnek, ezt pedig az utóvetemény gyomirtási technológiájának tervezésekor feltétlenül figyelembe kell venni. A termésveszteséget okozó közvetlen kártételen kívül a gyomosodás közvetett kártétele is jelentős, ugyanis a gyomos táblán az ápolási és növényvédelmi munkák nehezebbé válnak, azonkívül a gyomnövények számos kabakosokon is előforduló kártevő és kórokozó alternatív gazdájaként, mint elsődleges fertőzési források szerepelnek. A tökfélék gyomirtása a termesztésre megfelelő terület kiválasztásával és/vagy az elővetemény gyomirtásával kezdődik. Olyan területet, amely évelő kétszikűekkel (apró szulák, mezei acat) és nehezen irtható egyéves kétszikűekkel fertőzött (selyemmályva, csattanó maszlag, parlagfű, szerbtövis-fajok), ne válasszunk, mert ezektől a gyomoktól a tökfélékben kémiai úton nem tudunk megszabadulni. A nagymagvú kétszikű gyomok ugyanis mélyebb rétegekből képesek kikelni, mint a talajherbicidek bemosódási/bedolgozási zónája, így azok ellen az alapkezelések teljesen hatástalanok. Amennyiben a termesztésre kiválasztott területen az előbbi fajok mégis előfordulnának, azoktól gabona előveteményben viszonylag olcsó, hormonhatású szerekkel megszabadulhatunk (MCPA, 2,4 D, dikamba hatóanyagú készítmények, pl. Dezormon, Dicophar, Banvel) és/vagy a gabonatarlón szisztémikus, nem szelektív totális hatású gyomirtó szereket alkalmazhatunk ellenük (glifozát hatóanyagú szerek, pl. Glialka). Tökfélékben a kevés, engedélyezett gyomirtó szerek hatásspektruma nem kielégítő; többségük hatástalan a fészkesek (szelíd csorbóka, gombvirág, parlagfű, árvakelésű napraforgó) keresztesvirágúak (pásztortáska, 241

vadrepce, sebforrasztó zsombor, fali kányazsázsa), burgonyafélék (fekete csucsor) és mályvafélék (varjúmák) családjába tartozó gyomok ellen. Tehát előnyös, ha a termesztésre kiválasztott területen ezek a gyomok sincsenek jelen. A terület kiválasztásánál a tökfélék rendkívüli herbicidérzékenysége miatt – a gyomflóra összetételén túl – arra is tekintettel kell lenni, hogy a terület talaja káros gyomirtószer-maradványokat ne tartalmazzon (pl. a karbamid típusú gyomirtó szerek jellegzetes érkivilágosodást okoznak (119. kép). Fentiek miatt tehát az agrotechnikai és mechanikai gyomszabályozás adta lehetőségeket fokozottabban ki kell használni, mint más szántóföldi kultúráknál. Célszerű a vetés, palántázás idejének kitolása, mert a kései talaj-előkészítés (tárcsa, kombinátor), egyben gyomirtást is jelent, hiszen az addig kikelt gyomokat könnyen elpusztítja. A tökféléket általában síktermesztésben termesztjük, és az ilyen technológia esetén csak a lombozat összeborulásáig tudunk mechanikai gyomtalanítást végezni. Zárt termesztőberendezésben, hajtatásnál soha nem használunk gyomirtó szereket! Ha a termesztés talajon történik, illetve a palánták nevelésénél a talajfertőtlenítő szerek többsége a talajban csírázó gyommagokat is elpusztítja (egyéb, talajlakó kórokozókkal és kártevőkkel együtt). Amennyiben az állomány mégis elgyomosodna, mechanikai úton, kézi gyomlálással szabaduljunk meg tőlük. Tekintetbe véve azt, hogy kis területen nagy termelési értéket állítunk elő, ez az egyetlen biztonságos lehetőség. Termesztőberendezésekben, fólialagutas termesztésnél kiemelt jelentőségű a sorközök takarása, illetve szabadföldön a fekete fóliás talajtakarás. Fontos kívánalom, hogy a fólia a víz és a levegő számára könnyen átjárható legyen.

6.3.3. Tökfélék vegyszeres gyomirtása A tökfélék nagyfokú herbicidérzékenysége miatt rendkívül kevés a használható gyomirtó szerek száma. Ezek hatásspektruma és hatástartama sem kielégítő, tehát ezekben a kultúrákban csak kémiai úton nem tudjuk megoldani a gyomok elleni védekezést. Ha a tökfélék termesztésére szánt terület korán kigyomosodna, a vetés, palántázás előtt mintegy 5-7 nappal, illetve a vetés után, még mielőtt a kultúrnövény magja a talajban megpattanna (pre/poszt kezelés) alkal242

mazhatjuk a glifozát hatóanyagú készítményeket (pl. Clinic, Domi­na­ tor Zöld, Glialka Star) a gyomnövények szik- (négy) leveles állapotában. A fenti hatóanyag és sói jelenleg 27 féle kereskedelmi név alatt vannak forgalomban. Valamennyi közös sajátossága, hogy nem szelektív, szisztémikus, a levélen keresztül szívódik fel, és a talajra kerülve elveszti aktivitását. Tökfélékben preemergensen (vetés után, kelés előtt) a klomazon hatóanyagú Command készítmény kijuttatható (dózis: 0,2 l/ha). Keresztes virágú gyomok, keserűfű-félék és libatop-félék ellen jobb a hatása, mint a PPI kijuttatandó benefin hatóanyagú készítményeknek (a benefin hatóanyagú készítmények csak uborka- és dinnyekultúrákban engedélyezettek jelenleg). A klomazon hatóanyag a karotinoid bioszintézis-gátlókhoz tartozik, a fiatal csíranövények gyökerén és hajtásán keresztül szívódik fel. Transzlokációja akropetális irányú (lentről felfelé). A  herbicidre érzékeny növények kikelnek, de – a színanyagképződés gátlódása miatt – albinók lesznek, és hamarosan elpusztulnak. A Command készítményhez az S-metolaklór hatóanyagú Dual Gold 1,4-1,6 l/ha-os dózisban preemergensen adható. Ennek hatása elsősorban az egyéves egyszikű fajokra, főleg a kakaslábfű és muharfélékre terjed ki, van azonban gyenge gyérítő hatása egyes magról kelő kétszikűek ellen is. Az S-metolaklór hatóanyag a klóracetanilidek csoportjába tartozik. Sejtosztódás- és csírázásgátló hatású. Szelektív herbicid, főleg a hajtás és a hipokotil veszi fel. Ha a területen az egyéves kétszikűek (disznóparéj- és libatopfélék, keserűfűfajok és keresztesvirágúak) dominálnak, lehet használni preemergensen a linuron hatóanyagú Afalon Dispersion készítményt a talaj szervesanyag-tartalmától függően 1,5-2,0 kg/ha-os dózisban (2011-ben nem engedélyezték újra). A  linuron hatóanyag a karbamid típusú herbicidek csoportjába tartozik. A 2. fotokémiai rendszerben fejti ki hatását, a fotoszintetikus elektron transzportot gátolja. Szelektív, szisztémikus gyomirtó szer, főleg a gyökérzeten, de kisebb mértékben a levélzeten keresztül is felszívódik. A  xylemben akropetális irányban transzlokálódik. A károsodás elkerülése miatt célszerű a kezelést addig elvégezni, míg a tök csírái legalább 1-1,5 cm-re vannak a talajfelszíntől. Amennyiben a területen egyéves egyszikű gyomok is jelen vannak, úgy az Afalon Dispersion + Dual Gold (1,1-1,2 + 1,4-1,6 l/ha) kombináció használata javasolt. 243

Valamennyi, preemergensen alkalmazott kezelés sikerének alapfeltétele, hogy a kezeléseket követően két héten belül legalább 10–20 mm bemosó csapadék essen. Ennek elmaradása esetén a gyomirtási hatékonyság jelentősen elmarad a várttól. A vetés, kiültetés előtt (PPI-technológia) és a preemergensen alkalmazott kezelések hatása csak az egyéves gyomokra terjed ki. Állománykezelésre posztemergensen (a tökfélék kelése illetve a palánták kiültetése után) jelenleg csak a szelektív egyszikűirtó készítményeket lehet használni anélkül, hogy a kultúrnövényeken toxikus tünetek jelentkeznének. Ezek alkalmazásának azonban jelentős akadályozó tényezője a hosszú élelmezés-egészségügyi várakozási idő (pl. a fluazifop-P-butil hatóanyagú Fusilade Forte herbicid élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 56 nap!), ami – sajnos – szinte betarthatatlan. A tökfélék gyommentesítése szabadföldön örökös problémát jelent. Vegyszeres gyomirtási kísérleteket főleg olajtökben végeztek a Növényés Talajvédelmi Szolgálatok herbológus szakemberei. Kísérleteik eredményeiből levonható legfontosabb következtetések az alábbiak: A Command 36 CS (pre) 0,6 l/ha-os dózisban nagyon jó, 0,3 l/ha-os dózisban jó, 0,2 l/ ha-os dózisban megfelelő hatékonysággal használható a kakaslábfű ellen. Egyik dózis sem irtja azonban elég hatékonyan a parlagfű, a lapulevelű keserűfű és a fehér libatopfajokat. A készítmény egyik dózisa sem okozott az olajtökön toxikus tüneteket. A herbológusok javasolják a Command Dual Gold-dal, illetve – erős kétszikűfertőzés esetén – az Afalon Dispersion-nal történő kombinációját. Ígéretesnek tűnik a Command + Dual Gold + Afalon Dispersion hármas kombináció preemergens kezelés formájában. Ennek biztonságos és hatékony alkalmazásához azonban további vizsgálatok szükségesek, mivel ezideig a szükséges bemosó csapadék hiánya miatt sem a gyomirtási hatékonyságot, sem pedig a kezelések kultúrnövényre gyakorolt toxicitását nem lehetett megbízhatóan értékelni.

Fejezetben felhasznált irodalomak Doma CS. (2011): Szóbeli közlés Eagle, D. J., Caverly, D. J., Holly, K. (1981): Diagnosis of Herbicide Damage to Crops. Ministry of Agriculture, Fisheries and Food, London, Her Majesty’s Stationery Office. 70 pp.

244

Kádár A. (szerk.) (2010): Vegyszeres gyomirtás és termésszabályozás. Kádár Aurél, Budapest. Kazinczi G. (2011): A zöldségféléken előforduló fejlődési rendellenességek és gyógyításuk. Gyomirtó szerek által okozott károsodások. In: Terbe I., Slezák K., Kappel N. (szerk.): Kertészeti és szántóföldi növények fejlődési rendellenességei. Mezőgazda Kiadó, Budapest 135-138. pp. Novák R. (2011): szóbeli közlés Petrányi I. (2000): A dinnyefélék gyomnövényzete és gyomirtása. In: Hunyadi K. – Béres I. – Kazinczi G. (szerk.): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 531-533. pp. Reisinger P. (2000): Az olajtök (Cucurbita pepo L.) gyomnövényzete és gyomirtása. In: Hunyadi K. – Béres I. – Kazinczi G. (szerk.): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 530-531. pp. Reisinger P. (2000): Az uborka (Cucumis sativus L.) gyomnövényzete és gyomirtása. In: Hunyadi K. – Béres I. – Kazinczi G. (szerk.): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 534-535. pp.

245

246

Tartalom

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 1. A tökfélék jellemzése, származása és elterjedése (Kappel Noémi) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.1. A tökfélék jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.2. A tökfélék származása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.3. A tökfélék elterjedése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.4. A tökfélék jelentősége és felhasználhatósága . . . . . . . . . . . . . . 1.4.1. Táplálkozásban betöltött szerepük . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.4.2. A tökfélék gyógyhatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.4.3. Tökfélék egyéb célú felhasználása, a kabakosok oltása Fejezetben felhasznált irodalmak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2. A tökfélék növénytani leírása, rendszertani helye, rendszerezése (Nagy József) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.1. Tökfélék leírása és rendszerezése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.2. A Cucurbitaceae család rendszertana . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3. Jelentősebb nemzetségek és a termesztett Cucurbita fajok     leírása és rendszerezése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.1. Benincasa nemzetség (incl. Praecitrullus) . . . . . . . . . . . 2.3.2. Bryonia nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.3. Citrullus nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.4. Coccinia nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.5. Cucumis nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.6. Cucurbita nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .



7 7 9 15 21 22 27 28 34

36 36 44

51 51 52 53 54 55 56 247

2.3.7. Cyclanthera nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.8. Dendrosicyos nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.9. Ecballium nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.10. Echinocystis nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.11. Lagenaria nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.12. Luffa nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.13. Melothria nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.14. Momordica nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.15. Sechium nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.16. Sicyos nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.17. Telfairia nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.18. Thladiantha nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.3.19. Trichosanthes nemzetség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalmak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .



83 84 85 85 86 87 88 89 90 92 92 93 94 96

3. A tökfélék ökológiai igényei (Kappel Noémi) . . . . . . . . . . . . . . . . 102 4. A tökfélék termesztése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1. Tökfélék szabadföldi termesztése (Kappel Noémi, Balázs Gábor) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.1. Nyári tökök termesztése (spárgatök, cukkini, patisszon) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.1.1. Fajtamegválasztás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.51.2. Vetésváltás, talaj-előkészítés . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.1.3. Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.1.4. Növényápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.1.5. Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.2. Téli tökök termesztése (sütőtök, muskotálytök) . . . . . . 4.1.2.1. Fajtamegválasztás szempontjai, termesztésre javasolt fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.2.2. Vetésváltás, terület-előkészítés . . . . . . . . . . . . . . 4.1.2.3. Szaporítás, tenyészterület . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.2.4. Növényápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.1.2.5. Betakarítás, tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.2. A tökfélék hajtatása (Kappel Noémi, Balázs Gábor) . . . . . . . . 4.2.1. A termesztés feltételei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 248

106 106

108 108 112 114 117 123 123



124 126 126 127 128 130 131

4.2.2. Fajtamegválasztás szempontjai, termesztésre javasolt fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.2.3. Termesztéstechnológia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalomak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.3. Tökfélék ökológiai termesztése (Pap Zoltán) . . . . . . . . . . . . . . 4.3.1. Az ökológiai gazdálkodás elterjedése . . . . . . . . . . . . . . . 4.3.2. Az ökológiai gazdálkodás főbb irányzatai hazánkban . 4.3.3. Átállás az ökológiai gazdálkodásra . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.3.4. Ökológiai termesztés gyakorlata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalmak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4. Különleges tökfélék termesztése (Halász Krisztián) . . . . . . . . 4.4.1. Laskatök, istengyalulta tök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.2. Viasztök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.3. Citron dinnye, kandírozni való dinnye . . . . . . . . . . . . . . 4.4.4. Kabaktök, lopótök, nyakastök, fiastök . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.5. Buffalo-tök, calabazilla . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.6. Tinda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.7. Nyugat-indiai uborka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.8. Tüskésuborka, kiwano . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.9. Balzsamuborka, keserűuborka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.10. Főzelékdinnye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.11. Ugróuborka, caigua . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.12. Tindora . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.13. Indiai kígyótök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.14. Mexikói egérdinnye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.15. Egymagvútök, trópusi tüskéstök . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.4.16. Szivacstök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalmak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .



132 132 138 139 140 142 143 147 156 158 158 160 162 163 165 167 168 169 170 172 173 175 176 177 178 180 181

5. Tökfélék nemesítése és magtermesztése (Szamosi Csaba) . . . . . . 5.1. A nyári tökök (főzőtökök) nemesítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.1. Rendelkezésre álló génforrások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.2. Főbb nemesítési eredmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.2.1.Keserűségmentes termés és nagyobb méret . . . . 5.1.2.2. Termés alak- és színváltozatosság . . . . . . . . . . . . 5.1.2.3. Bokorhabitus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .



183 183 183 186 186 186 186 249

5.1.2.4. Kevesebb mellékhajtás, mérsékelt indafejlesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.2.5. Nővirágúság és koraiság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.2.6. Hibrid fajták, rezisztens hibridek . . . . . . . . . . . . 5.1.3. A főzőtökök nemesítésének céljai és jövőbeni kihívásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.3.1. Beltartalmi és morfológiai jellemzők . . . . . . . . . 5.1.3.2. Rezisztencianemesítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.4. Klasszikus nemesítési módszerek és technikák . . . . . . . 5.1.4.1. Klasszikus nemesítési módszerek . . . . . . . . . . . . 5.1.4.2. Biotechnológiai eljárások a tökfélék nemesítésében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.5. A főzőtökök fajtafenntartása és vetőmagtermesztése . 5.2. Téli tökök (sütőtökök) nemesítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.2.1. Génforrások, genetikai tartalékok . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.2.2. Főbb nemesítési eredmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.2.2.1. A termesztésbe vonás során szelektált tulajdonságok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.2.2.2. Termőképesség – növekedési típus, tenyészidőszak lerövidítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.2.2.3. Rezisztencianemesítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.2.3. A téli tökök nemesítésének céljai és jövőbeni kihívásai 5.2.3.1. A termés minőségének javítása . . . . . . . . . . . . . . 5.2.3.2. Alanynemesítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.1.4. A téli tökök nemesítési módszerei, fajtafenntartása és magtermesztése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalmak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6. Tökfélék növényvédelme . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.1. Tökfélék kártevői (Vétek Gábor) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.1.1. Gyökérkártevők . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.1.2. Lombkártevők . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalmak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.2. A tökfélék betegségei (Nagy Géza, Petróczy Marietta, Palkovics László) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.2.1. A tökfélék vírusos betegségei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.2.2. A tökfélék baktériumos betegségei . . . . . . . . . . . . . . . . . 250



187 187 187 187 188 193 195 195 199 202 205 205 208 208 208 209 210 210 212 212 213 216 216 217 223 228

229 229 231

6.2.3. Tökfélék gombás betegségei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalomak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.3. Tökfélék gyomnövényzete és gyomirtása (Kazinczi Gabriella) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.3.1. A tökfélék gyomnövényzete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.3.2. A tökfélék gyomszabályozásának sajátosságai . . . . . . . . 6.3.3. Tökfélék vegyszeres gyomirtása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejezetben felhasznált irodalomak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

232 239

240 240 240 242 244

251

1. kép ◆ Vincenzo Campi: Gyümölcs­árus (1580) című olajfestmény részlete ◆ www. settemuse.it

2. kép ◆ Fogyasztásra kínált hím tökvirágok ◆ tömpe anna

3. kép ◆ Héj nélküli olajtök termése ◆ kappel noémi

I

4. kép ◆ Változatos piaci kínálat a kabakosok terméseiből ◆ gyúrós jános

5. kép ◆ Dísztárgyak Lagenaria termésekből ◆ kappel noémi

II

6. kép ◆ Lámpa kabaktermésből ◆ szamosi csaba

7. kép ◆ Luffatök levele, termése és a belőle nyert szivacs ◆ tóth kamil

10. kép ◆ Kolbásztök virága és termése ◆ kappel noémi

8. kép ◆ Dísztökök ◆ kappel noémi

9. kép ◆ Momordica sp. színes felnyíló termése ◆ geösel andrás

11. kép ◆ Tök alanyra oltott görögdinnye palánta ◆ tóth kamil

III

12. kép ◆ Járulékos gyökérképzés ◆ kappel noémi

13. kép ◆ Cucurbita pepo gyökerének szöveti szerkezete, keresztmetszet a szállítási zónából ◆ solymossy gábor

14. kép ◆ Baloldalon az egyetlen fatermetű kabakos: Dendrosycios socotranus ◆ pálffy péter

IV

18. kép ◆ Benincasa fistulosa (tinda) termése ◆ www.geneticseed.com

15. kép ◆ Lopótök palack formájú termései ◆ kappel noémi

19. kép ◆ Cucurbita pepo porzós virága ◆ kappel noémi 16. kép ◆ Sechium edule elevenszülés ◆ b. navez www.wikipedia.org

20. kép ◆ Alsóállású magház ◆ kappel noémi 17. kép ◆ Benincasa hispida (viasztök) termése ◆ www.biblio.tu-bs.de

V

22. kép ◆ Cucurbita pepo termésének kocsány­ ízesülése ◆ kappel noémi

21. kép ◆ Cucurbita pepo termős virága ◆ kappel noémi

24. kép ◆ Patisszon ◆ kappel noémi

VI

23. kép ◆ Cucurbita pepo Acorn típus ◆ www. chubeza.com

25. kép ◆ Cucurbita pepo halloween tök ◆ kappel noémi

27. kép ◆ Cukkini ◆ kappel noémi

26. kép ◆ Spárgatök ◆ kappel noémi

28. kép ◆ Cucurbita pepo bibircses dísztök ◆ kappel noémi

VII

29. kép ◆ Cucurbita maxima elparásodott terméskocsánya ◆ kappel noémi

31. kép ◆ Cucurbita moschata termős virágának magháza és a levélszerű csészék ◆ kappel noémi

30. kép ◆ Cucurbita moschata palánta levele ◆ kappel noémi

32. kép ◆ Cucurbita moschata termése ◆ kappel noémi

VIII

33. kép ◆ Cucurbita moschata termés­ kocsánya ◆ kappel noémi

35. kép ◆ Cucurbita argyrosperma ◆ www.botany.csdl.tamu.edu

36. kép ◆ Cyclanthera brachystachya ◆ h. cell www.geolocation.ws

34. kép ◆ Cucurbita ficifolia (laskatök) ◆ hans b. www.wikipedia.org

IX

37. kép ◆ Ecballium elaterium (magrúgó) ◆ www.botanische-spaziergaenge.at

39. kép ◆ Lopótökök ◆ kappel noémi

X

38. kép ◆ Echinocystis lobata (süntök) ◆ balogh lajos

40. kép ◆ Melothria scabra (egérdinnye) ◆ halász krisztián

41. kép ◆ Balzsamuborka ◆ halász krisztián

XI

42. kép ◆ Sechium edule (egymagvú tök) ◆ www.treknature.com

44. kép ◆ Sárga termésű cukkini ◆ kappel noémi

43. kép ◆ Trichosanthes cucumerina (kígyótök) ◆ geösel andrás

45. kép ◆ Sárga termésű patisszon ◆ kappel noémi

XII

46. kép ◆ Nyári tök termesztése szabadföldön intenzív technológiával ◆ kappel noémi

47. kép ◆ Fekete talajtakaró fólia alkalmazása szabadföldi töktermesztésben palántázással ◆ kappel noémi

XIII

50. kép ◆ Kiültetésre kész spárgatök palánta ◆ kappel noémi

48. kép ◆ Nyári tök síkműveléses termesztése ◆ balázs gábor

49. kép ◆ Talajtakarásos technológia helyrevetéssel ◆ kappel noémi

XIV

51. kép ◆ Cukkini termesztése támrendszerrel szabadföldön ◆ kappel noémi

52. kép ◆ Jellegzetes termésdeformáció ◆ kappel noémi

53. kép ◆ Extenzív töktermesztés ◆ kappel noémi

54. kép ◆ Balra és középen C. maxima jobbra C. moschata termése ◆ kappel noémi

XV

55. kép ◆ Cucurbita maxima Hubbard típus ◆ kappel noémi

56. kép ◆ Cucurbita moschata Butternut típus ◆ kappel noémi

XVI

57. kép ◆ Cucurbita moschata Cheese típus ◆ kappel noémi

58. kép ◆ Cucurbita pepo Delicata típus ◆ kappel noémi

XVII

59. kép ◆ Cukkini fűtetlen fóliás hajtatása talajtakarással ◆ kappel noémi

60. kép ◆ Spárgatök fűtött fóliás hajtatása talajtakarás nélkül ◆ kappel noémi

XVIII

61. kép ◆ Talajnélküli tök hajtatás ◆ www.squidoo.com

62. kép ◆ Teljes talajtakarás ◆ kappel noémi

XIX

63. kép ◆ Fólián belüli kettős takarás ◆ kappel noémi

64. kép ◆ Nyári ültetés árnyékolása ◆ kappel noémi

XX

65. kép ◆ Alsó levelek eltávolítása 1 ◆ kappel noémi

67. kép ◆ Patisszon támrendszeres hajtatása ◆ kappel noémi

66. kép ◆ Alsó levelek eltávolítása 2 ◆ kappel noémi

68. kép ◆ Termékenyülési hibából adódó elrúgott terméskezdemények ◆ kappel noémi

XXI

69. kép ◆ Megporzás elősegítésére poszméhek alkalmazása cukkini hajtatásban ◆ tompos dániel

70. kép ◆ Spárgatök kézi megporzása ◆ kappel noémi

XXII

71. kép ◆ Sikeres termékenyülés ◆ kappel noémi

73. kép ◆ Viasztök termős virága ◆ halász krisztián

72. kép ◆ Értékesítésre kész spárgatök ◆ kappel noémi

74. kép ◆ A fiatal viasztököt sűrű szőrzet borítja ◆ halász krisztián

XXIII

75. kép ◆ Jellegzetes távol-keleti leves viasztökből ◆ www.cosybake.blogspot.com

77. kép ◆ Félbevágott citron dinnye piros magokkal ◆ halász krisztián

76. kép ◆ Citron dinnye ◆ halász krisztián

78. kép ◆ Édesség citron dinnyéből ◆ www.ourfoodourhealth.blogspot. com

XXIV

79. kép ◆ Kolbásztök ◆ kappel noémi

81. kép ◆ Buffalo-tök olajban gazdag magjai ◆ www.findmeacure.com

80. kép ◆ Buffalo-tök éretlen terméssel ◆ www.westernfolklife.org

82. kép ◆ Cucumis anguria (Nyugat-indiai uborka) ◆ kappel noémi

XXV

83. kép ◆ Felül a tüskésuborka alul a nyugat-indiai uborka termései ◆ tóth kamil

85. kép ◆ Félbevágott kiwano ◆ fabinyi mária

84. kép ◆ Tüskésuborka termős virága ◆ fabinyi mária

86. kép ◆ Balzsamuborka virága ◆ halász krisztián

XXVI

87. kép ◆’Numame’ fehér főzelékdinnye már teljes érettségben ◆ halász krisztián

88. kép ◆ Caigua termések, érett magokkal ◆ www.zoom50.wordpress.com

89. kép ◆ Fogyasztásra alkalmas tindora termések ◆ www.chiliperchains.wordpress.com

XXVII

90. kép ◆ Tindora termés biológiailag már féléretten ◆ www.cropwildrelatives.org

91. kép ◆ Indiai kígyótök sallangos virága ◆ www.ruhr-uni-bochum.de

92. kép ◆ Egérdinnye virága és bogyói ◆ halász krisztián

XXVIII

93. kép ◆ Szögletes szivacstök intenzíven növekvő hajtása ◆ halász krisztián

94. kép ◆ Luffa acutangula (szögletes szivacstök) ◆ www.picasaweb.google.com

95. kép ◆ Luffa aegyptiaca hengeres szivacstök fiatal termése ◆ halász krisztián

XXIX

96. kép ◆ Hengeres szivacstök levele és termése ◆ kappel noémi

97. kép ◆ Nő és hímvirágok ◆ szamosi csaba

XXX

98. kép ◆ Izolált nővirág ◆ szamosi csaba

100. kép ◆ Szív alakú, nagy valószínűséggel haploid embrió ◆ szamosi csaba

99. kép ◆ Kézi porzás ◆ szamosi csaba

101. kép ◆ In vitro regeneráció során kapott haploid növények ◆ szamosi csaba

XXXI

102. kép ◆ Akklimatizálás ◆ szamosi csaba

103. kép ◆ Gyökérgubacsképző fonálférgek (a képen paprika gyökerén) ◆ vétek gábor

XXXII

104. kép ◆ Népes uborka-levéltetű kolónia Alba főzőtökfajta levelén, szabadföldön ◆ vétek gábor

105. kép ◆ Uborka-levéltetvek tökvirágon ◆ vétek gábor

107. kép ◆ Vírusos tünetek cukkini levélen ◆ petróczy marietta

106. kép ◆ Közönséges (kétfoltos) takácsatkák cukkini levelének fonákján. A kép felső részén a kártevő gömbölyű, opálosan csillogó tojásai is megfigyelhetők ◆ vétek gábor

108. kép ◆ Vírusos tünetek spárgatök termésén és levelén ◆ petróczy marietta

XXXIII

109. kép ◆ Vírusos tüneteket mutató cukkinitermés ◆ kmetyó gábor

110. kép ◆ Cukkini sárga mozaik vírus okozta tünetek cukkini termésén ◆ tóbiás istván

112. kép ◆ Lisztharmat tünete cukkini levelén ◆ nagy géza

111. kép ◆ Cukkini sárga mozaik vírus okozta súlyos termés és levéltorzulás, törpülés ◆ tóbiás istván

113. kép ◆ Lisztharmat tünete spárgatök levelén ◆ nagy géza

XXXIV

116. kép ◆ Alternáriás betegség tünete sütőtök termésén ◆ elizabeth bush, virginia polytechnic institute and state university, bugwood.org

114. kép ◆ Kolletotrihumos betegség súlyos tünete sütőtök termésén ◆ clemson university – usda cooperative extension slide series, bugwood.org

115. kép ◆ Kladospóriumos betegség tünete spárgatök termésén ◆ clemson university – usda cooperative extension slide series, bugwood.org

117. kép ◆ Erős egyszikű fertőzés kabakosokban ◆ magyar lászló

XXXV

118. kép ◆ Kétszikűekkel erősen fertőzött kabakos állomány ◆ magyar lászló

119. kép ◆ Karbamid típusú gyomirtószer-maradványok toxikus tünete kabakosok levelén (érkivilágosodás) ◆ adas

XXXVI

Egy olyan növénycsaládot ismerhet meg az olvasó ebben a könyvben, amelynek fajait évezredek óta termeszti az emberiség, hisz jelentős szerepet játszik az élelmezésben kiemelkedő táplálkozási értékük, nagyfokú változatosságuk miatt. Jelzi ezt az is, hogy napjainkban 1,5 millió hektáron termesztenek tökfélét. A kabakosok családja a legtöbb emberi fogyasztásra is alkalmas fajt tartalmazza. Az uborkán, a sárga- és görögdinnyén kívül az általunk „tökféléknek” nevezett egyéb fajok csoportja sokunkat csodálatba ejt a rendkívül változatos és néha bizarr formájú terméseivel. A könyv rendszerbe szedve áttekintést ad e növénycsalád tagjairól, részletezi a nálunk is elterjedt Cucurbita fajok termesztéstechnológiáját és bemutat több, hazánkban még kevésbé ismert, de nálunk is termeszthető fajt. A tökfélék növénytani leírása, rendszertani helye, rendszerezése című fejezet képet ad a növénycsalád változatos, 17 nemzetségbe sorolt fajairól. A termesztési fejezetben a szerzők részletesen ismertetik a három nyári tök, a spárgatök, a cukkini, a patisszon és a két téli tök, a sütőtök és a muskotálytök leírását, termesztését. A különleges tökfélék hazai termesztési tudnivalóit elsősorban a házi­ker­tek­ ben lehet érvényesíteni, mert 16 különös, érdekes formájú, színű, ízű tökféle színesítheti a kertünket. A tökfélék nemesítésével, magtermesztésével szerte a világban foglalkoznak a kutatók, a nemesítők törekszenek a minél több keserűségmentes termés, színés alakváltozatosság elérésére, a rezisztens fajták szelektálására. A szerzők átfogó, alapos szakmai felkészülését tükröző könyv ismeretanyaga mellett a színes felvételek valóban színes képet adnak a tökfélékről, melyeknek megismerését ajánljuk az árutermelő és az ökológiai termesztőknek, a kutatóknak, az egyetemi hallgatóknak, de még a különlegességeket kedvelő kiskerttulajdonosoknak is.

ISBN 978-963-286-646-8

3900 Ft