TIZENNEGYEDIK ÉVFOLYAM
3. szám 2008. december
ADVENTI KÉSZÜLőDÉS Újra itt van az év legszebb szakasza , a karácsonyi ünnepekre való készülődés ideje. Mindenki fejében az a gondolat motoszkál, mivel is lephetné meg szeretteit. A karácsony méltó megünneplésének elengedhetetlen része az Ádvent, az ünnepet megelőző négy hét. Maga a szó latin eredetű, jelentése: az Úr érkezése. Egy magyar költő verse jut eszembe erről a szóról: „ mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.“ Az Ádvent csöndes várakozás, varázsos hangulatát a régmúlt mitológiája alakította ki. Abban az időben még hittek a babonákban, misztikus dolgokban. Koszorút fontak vesszőből, fűzfából , fenyőgallyakból, amelyet arany vagy piros színű szalaggal díszítettek. Minden egyes szín , forma saját jelentést hordozott. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, az arany és sárga pedig a fényé. A kör alakú forma az örökkévalóság jelképe, a varázserőé, ami soha el nem múlik. Ezzel védekeztek a gonosz ellen, s ebből alakult ki az ádventi koszorú. Végleges formája csupán 1860- ban alakult ki- azóta van a koszorún csupán négy gyertya- szimbolizálva Ádvent négy vasárnapját. Sajnálatos módon napjainkban már október végén, november elején megkezdődik a bevásárlókarácsony. Hiszem azt, hogy a legnagyobb ajándék ilyenkor a család, mely nem képmutatóan törekszik arra, hogy fenntartsa a boldog család látszatát „legalább ilyenkor“, és bízom abban, hogy az emberek nagy része egyetért velem. Legyen ezen a karácsonyon mindannyiunk számára a legszebb az együtt eltölthető idő. Mindenkinek áldott ünnepet kívánok Rozsár Edina, 3.D
MOTTÓ:
„ Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!“ WASS ALBERT
ISKOLÁNK VEZETőSÉGE MINDEN TANULÓNAK, SZÜLőNEK, KOLLÉGÁNAK ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN, EGÉSZSÉGBEN GAZDAG , BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN!
2
ÍGY IS LEHET Sztarovics András tanár úr lázas buzgalommal szervezte a 3. ill. 1.D osztályosok számára azt a tanulmányi kirándulást, melyre november 26- án került sor a fővárosban. Osztályát Recska tanárnő is elkísérte. Marosi Erika beszámolója következik: Izgatottan vártuk a kirándulást. Hetekkel ezt megelőzően már szerveződött a csapat, hiszen már a tanítási órák alkalmával megmutattuk, ki , mennyire birkózik meg a vállalatvezetéssel a gyakorlati órákon. Pozsonyba kalandos utunk volt, a tanár úr gondosan megtervezett minden útvonalat lakóhelyeink szerint. Már ezzel is úgy érzem közelebb kerültünk a való világhoz, hiszen többen közülünk még soha nem vállalkoztak efféle utazásra, s közben nyelvtudásunkat is helyenként kamatoztattuk, máskor tökéletesítettük. A gyakorló céges találkozón ugyanis több nemzet diákjai találkoztak, s üzleteltek egymással. Itt nagyon meg lehetett érezni az :aki mer, az nyer szabályt, bár hozzá kell tenni, nem elég bátornak lenni, kellő tudás nélkülszakmai ill. nyelvtudás- bizony nem sokra mentünk volna. Megesett, hogy kézzel- lábbal magyaráztunk az angoloknak és a németeknek, s ők ugyanúgy nekünk, csakhogy nyélbe üthessünk egy- két üzletet, s új kapcsolatokra, ismeretségekre tegyünk szert. A kemény munka után jött a jól megérdemelt pihenés: villamosoztunk a városban, s így jutottunk el a Magyar Múzeumba, valamint a Szlovák Nemzeti Bankba. Ez utóbbi nekem nagyon tetszett, jelenleg az euróra koncentráltak a különböző „minikiállításaikkal“. Kissé elfáradva, de nagyon sok élménnyel gazdagodva tértünk haza, örülök, hogy részt vehettem ezen az eseményen. Köszönjük a szervezést! Marosi Erika, 3.D
SZALAGAVATÓNK A mi nagy napunkra december 6- án került sor. Addig , amíg meg nem szólalt a bevonulási zenénk mindannyian nagyon izgultunk, hogy minden jól sikerüljön, úgy, ahogy azt betanultuk. Felsorakozásunk után Murányi György igazgató úr tartott pompás nyitóbeszédet, melyben felvázolta azt, mi vár még ránk június végéig. Ezután egyik diáktársunk szólt hozzánk, s verssel köszöntött bennünket. Bereczky Zsuzsanna osztályfőnöknőnk tűzte fel a remény zöld szalagját. Ezután mi kedveskedtünk énekkel szüleinknek, tanárainknak megköszönve eddigi biztatásukat, szeretetüket irányunkba. A ceremónia után a közös előadás következett, melyet három végzős osztály hozott létre. Nyolc óra körül átvonultunk a Skopp étterembe, s még vacsora előtt megtáncoltattuk szüleinket, tanárainkat. ☺ Szokol mérnök úr pohárköszöntőjét
még egy kis magán- műsorszám követte, majd tortavágás és köcsögtörés következett. A buli fergetegesen jól sikerült- azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy minden hétvégén tarthatnánk ehhez hasonlót. Zuber Niki és Svitek Lúcia, 4.D
TUDOM- NEM TUDOM Minél többet tudok, annál jobban érzem, hogy még mennyi mindent nem tudok. Ismerős Ismer s ez az érzés? Egy idegen ország idegen iskolájába mentem olyan dolgot tanulni, amellyel csak pár hónapja ismerkedem. Beléptem az iskolába ,s az igazgató úr – Gyergyádesz László- fogadtatása után máris úgy éreztem, új családot kaptam. Nos, így kezdődött az én varázslatos tanfolyamom a díszzománcozás területén. Egy kicsit sokkolt, amikor megtudtam , hogy többnyire miniatűr darabokkal fogunk dolgozni, de aztán elégedetten tapasztaltam, hogy a résztvevők nagyon széles skálájú technikával érkeztek- legalább volt mit meg/ellesni. Néhányan a kollégák közül a híres mester Ötvös Nagy Ferenc tanítványai- az Ő könyveit használjuk mi is
a zománcanyagtan ill. technológia oktatásához. A mi tanárunk Tóth Pál volt- türelmes, motiváló , ám rendkívül szigorú ember. Turi Endre zománciparművésszel is volt szerencsém találkozni, aki már majd 50 éve kísérletezik különböző zománctechnikákkal. Amikor időnként csüggedni kezdtem, hogy nem bírok a kiosztott feladataim végére érni, még akkor sem , ha napi 12- 14 órát dolgoztunk, akkor Svetlana Tóth orosz művésznő, restaurátor buzdított és vidított fel. Mindig azt mondta, hogy ne kínlódjak, örüljek, hogy dolgozhatom ebben a műhelyben és elsajátíthatom ezeket a fortélyokat. Így történt, köszönhetően ezeknek a csodálatos embereknek, hogy sikerült beleszerelmesednem a zománcművészetbe. (...) Hát, ilyen volt az én iskolázásom a kecskeméti nemzetközi művésztáborban. Mindenkinek köszönettel tartozom, aki lehetővé tette számomra ezt a tanfolyamot. Kovács Inga, mesternő
3 KINCSKERESőN JÁRTUNK Az idei, azaz 4. alkalommal megrendezett Kincskeresők konferencián barátnőmmel, egyben osztálytársammal Navrátil Zsuzsival vettem részt. A rendezvény két napot vett igénybe , hiszen 48 versenymunka került bemutatásra. A pályázat célja az volt, hogy a diákok bemutassák legszűkebb környezetük kincseit, legyen az művészeti, természetvédelmi, földrajzi és ugyanúgy vonatkozhat a Kincskeresés a történelmi- történeti értékekre is. Indulhattak max. 2 fős csapatok, ill. egyénileg is lehetett versenyezni. Ami nekem nem tetszett az az volt, hogy csak egy kategória volt minden témakörnek, meg minden korosztálynak. Mi földrajzi bemutatót tartottunk, Takács Beáta tanárnővel készültünk fel a megmérettetésre. Munkánk a Kis csónakom leng a Vágnak vizén címet kapta. Bemutatónk úgy készült, mintha egy tanulmányi kirándulás eseményei lennének rögzítve. Az általános információkat a prezentációnkban rögzítettük, s mellékletként térképet is rajzoltunk. Mivel ez egy konferencia volt nincsenek helyezések, de mindegyikünk kapott diplomot és értékes könyveket. Nekünk az volt a legjobb, hogy kipróbálhattuk egy éjszakára a kollégiumi életet, megismerkedtünk más iskolák gyerekeivel és sok új információ tárult elénk Szlovákia egyes részeiről. Örülök, hogy eljutottunk oda, és már első osztályosokként is képviselhettük iskolánkat. Tejes Katalin, 1.D
A 4.C SZALAGAVATÓJA 2008. november 29-én, szombaton 17:30-tól vette kezdetét a gútai VMK-ban. Az előkészületek, próbák már májusban megkezdődtek. A várva várt szombati napon mindenki nagyon izgult, nemcsak a fellépés miatt, de a szalagkitűzés végett is. Eljött a fél hat, szüleink már vártak a nagyteremben és elindult a bevonuló zenénk. Azt hiszem mindenki rezgő lábakkal ment a színpad felé. A „hivatalos beszédek“, majd a szalagkitűzés után egy dallal kedveskedtünk szüleinknek. Ezek után következett az F2-sök és a 4.D-sek segítségével előadott műsorunk, amely a Képzelt Riport egy amerikai pop-fesztiválról c. musical volt. A visszhangok és a közönség tapsa szerint is nagyon jól sikerült. Örömmel töltött el bennünket, hogy fáradozásunk végül meghozta gyümölcsét. Na, de csak ezek után jött az est legjobb része...Mindenki átöltözött és átmentünk a SKOPP étterembe, ahol Szokol Dezső mérnők úr mondott beszédet , majd mindenkivel koccintottunk. A vacsora után fergeteges táncba kezdtünk, de nemcsak a diákok, hanem a tanárok is! ☺ Két fiunk hatalmas showt csinált a hastánc bemutatójával, melyet Zsapka Anikó tanított be nekik. Úgy gondolom mindenkit nagyon megleptek vele. Végül reggel öt óra körül zárult a mulatság azzal, hogy szüleinknek énekeltünk. Diáktársaim nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és ha lehetne megismételnénk még párszor ezt az estét... ☺ Ezúton is szeretnénk Kis Péntek Józsefnek megköszönni a segítséget és persze nem hagyhatjuk ki Szabó Szokol Katica tanárnő fáradozását sem. Köszönjük! Kovács Tímea, 4.C
FRIZURADIVAT Mesternőink nem tétlenkednek- annak érdekében, hogy diákjaiknak többet tudjanak adni, ők maguk is különböző tanfolyamokon vesznek részt. Miskolci Gabriella mesternő ( akitől most kérek elnézést előző számunk elírása miatt, ahol Mészáros Gabriellaként tüntettem fel a nevét ) vázolta fel néhány mondatban, mi történik egy- egy ilyen iskolázás során. Például, hogy a nálunk használt hajat a hosszabításhoz Mesternő, hol van ezen bemutatók helyszíne? Nyitrára járunk több alkalommal a Sellavie szalonba, ez Indiából importálják- eredeti, tehát indiai nők haja, s mivel a hely Slávka Holíkováé, aki a hajformázás többszörös ez egészséges, erős szálú haj, ezt alkalmazzák a neves díjazottja Szlovákiában. szalonokban is. Alkalmi frizurákat ott a helyszínen babafejeken „ gyártottunk “, hisz itt más fogások, Milyen témakörökkel foglalkoztatok eddig, mire technikák érvényesülnek, mint sima frizurakészítéskor, irányult a képzés?A Gaudini Team alkalmi frizurák hajvágáskor. Más a tupírozás, csomózás, sok múlik fésülését mutatta be és ez mellett a We ho – vitality’s a fantázián, a vendég haján. Gyakorta alkalmazták termékcsaládot, Slávka partnere Richard Couka volt. Egy mestereink a hajpótlást a különböző díszek mellett. másik alkalommal Zaneta Janecková Besztercebányáról a hajhosszabítás folyamatát mutatta be. Legközelebb hová mentek? Azt még nem tudom, viszont azt igen, hogy máris sok új Mik azok az érdekes, hasznos tudnivalók, melyeket ötlettel lettünk gazdagabbak. megosztanál a BAKANCS olvasóival? Köszönöm a beszélgetést!
4
TÖKFEJEK AZ ISKOLÁBAN?! ☺ Az Amerikából indult szokás mára nálunk is nagy teret hódított magának .Gondolom mindenki kitalálta már, hogy a HALLOWEENről van szó. A tökök kifaragását és azok versenyeztetését célul kitűző és megvalósító DIÁKPARLAMENT
projektje
sikerrel
zárult.
Szeretnénk kifejezni köszönetünket a szorgalmas osztályoknak, akik segítették munkánkat. A verseny helyettjei a zsűri szerint: 1.hely : 1.E osztály, oszt ly, 2. Hely: 3.C osztály, oszt ly, 3. Hely: Hely: 2.C osztály. oszt ly. A nagyrabecsült zsűrit Simon Erzsébet, Laboda Róbert és Gál Mónika tanáraink alkották.
CHÁTEAU BÉLA Még mielőtt miel tt bárki is találgatni kezdene ki ez a Béla, eláruljuk, hogy egy 20002000- ben újraépített kastályról van szó. Ide járnak szakgyakorlatra szakgyakorlatraatra- a német grófnőhöz grófn hözhöz- iskolánk vendéglátószakos diákjaidiákjai- persze csak néhányan: a legjobbak. dicsőség ség ez számukra és úgy Az írás alkotói nevük eltitkolására kértek, bár én legszívesebben kiírnám, hiszen dics gondolom elismerés is a mesternő mestern , s az iskola részér részéről. ér l. Jel, a bizalom jele. Lássuk a beszámolót!
Hét évig tartott felújítani az annak idején elkobzott kastélyt, amiben évekig börtön üzemelt. Jelenleg bekerítve több száz négyzetméter- úszómedencével, parkkal, készülő golfpályával, tóval, melynek közepén egy húsz méterre fellövelő szökőkút van. A tó mellett kisebb erdő áll a sétálni vágyók rendelkezésére. A kastély ajtaját átlépve csodálatos látvány tárul elénk: értékes, ízlésesen elrendezett bútordarabok sorakoznak előttünk, melyek a háziak kényelmét , valamint a barátságos vendéglátást hivatottak szolgálni. Első alkalommal az ING biztosító szlovákiai követeinek találkozóján szolgáltunk fel, s mivel elégedettek voltak munkánkkal a következő alkalomra is minket hívtak. Ez pedig nem kisebb rendezvény, mint egy német pár lakodalma volt 110 vendéggel. A kastély grófnője már több alkalommal is rendezett partit, s ilyenkor is nekünk szól. Azt hiszem egy kicsit furcsa ez a helyzet, hogy igazi grófnő, kastályalkalmazottak, menedzserek veszik körül diákjainkat - mint a filmekben. Most érezhetik igazán, milyen jó, hogy az iskolában is elég jó eredményeket érnek el, főleg a nyelvtanulás terén, hiszen csak az mehet oda , aki a megfelelő szaktudás mellett jól beszél szlovákul és németül vagy angolul. Ez azért van, mert a főszakács csak szlovákul, a főnökük angolul, a grófnő pedig németül beszél. A közeljövőt nézve szintén sok munkára számíthatunk, s ezt annak köszönhetjük, hogy elégedettek voltak teljesítményünkkel. Bevallom, ez büszkeséggel tölt el bennünket. Fiúk, biztosíthatlak afelől, hogy minket is! Büszkék vagyunk rátok!
DIÁKJAINK AJÁNDÉKA November hónapban a diákparlament gyűjtést gy jtést szervezett az izomsorvadásban szenvedő szenved Czézinger Tomika megsegítésére. Közös erővel er vel közel 5000,5000,- koronát sikerült sikerült összegyűjteni, összegy jteni, amit minden adakozónak köszönünk. Reméljük, hogy a család ezzel is közelebb kerül celjához, hogy kijuthassanak Kijevbe, őssejt ssejtssejt-beültetésre, ami nem kis összegbe kerül és egyszeri alkalom nem is elegendő. elegend . Tomika kétéves kora után különös különös módon kezdett el mozogni, lábujjhegyen járni. Az orvosok szerint a diagnózis myopatia. Az édesanyja, Czézinger Marika a fiának rendeli alá az életét. Egyedül gondoskodik a kisebbik fiáról, mert Tomika édesapja édesapja májusban elhuynt. A kisfiút kisfiút etetni, mozgatni, mozgatni, tornáztatni kell, hiszen egyedül egy mozdulatra sem képes. Kétszer már lélegeztető újjáélésztrésre is szorult. Tamáska, mióta lélegeztet gépen van új erőre er re kapott, javult a közérzete is.
5
Sztártitkok Miután Maráz Maráz Zoltán(Zaze) főszerepet f szerepet kapott a sikeres iskolai színdarabban színdarabban nagy hírnevre tett szert iskolánkban, iskolánkban, ezért ezért úgy gondoltuk kifaggatjuk őtt egy kicsit - kívancsiak voltunk az ő véleményére is a darabról. Adry: Miért kezdtél el színeszkedni, mi vonzott benne?
Zaze: Hát úgy volt, hogy nem fogok játszani, mert én először díszletként kerültem a darabba és ez lett belőle! :-) Teljesen váratlanul ért, hogy legyek főszereplő. Adry: Milyen érzés volt főszerepben mutatkozni ? Zaze: Fuh, hát amikor nekem megmondták ,hogy én leszek a főszereplő- aznap tán nem is voltam észnél!Nem tudtam elhinni! Szerintem nagyon jo érzés!Olyan,
ÉRETTSÉGIZőKNEK ☺ ☺ ☺ 1. Rekonstruálták a Mikulás arcát. Hogy nézett ki az eredeti? a. 168cm, kreol bőr, rövid, fehér szakáll, szögletes állkapocs, sötétbarna szem, törött orr b. piros ruhát és sapkát viselt fehér szegéllyel, kissé telt alkatú, hosszú fehér hajú és szakállú, szemüveges 2. Hol él a Mikulás? a. Kanada b. Lapföld
mint amikor a focimeccsen te lövöd a győztes gólt.. :-) Adry: Hogy tetszettek a próbák ? Zaze: Hát a próbák nagyon jók voltak,mert szerintem nagyon jó társaság jött össze! A színdarab eleinte nem nagyon tetszett,de amikor már ment simán az egész , akkor már nagyon élveztem a játékot! :) Adry: Melyik volt a kedvenc jeleneted? Zaze: Kedvenc????Hát az első ,amikor Nikivel(stoppos csaj) játszuk el a tipikus stoppos jelenetet,de amit Pityuval(Renével) játszunk az is nagyon szuper! Adry: Gondolom most nagy sztár lettél a suliban. Megállítanak gratulálni ? Zaze: Miii??Sztár?Áaa ,szó sincs ´´sztárságról´´-azért ott még nem tartunk! Néhány tanárom persze megdícsért- ennek nagyon örülök! :) Adry: Folytatod színészi karrieredet? Zaze: Á, nem hiszem ,mert szerintem nem vagyok olyan jó, hogy komolyabb szinten is megállnám a helyem, de ha lenne rá lehetőségem, akkor talán elmennék megpróbálni... Zazenak nagyon szépen köszönöm, hogy nyilatkozott csak itt, csak most, csak nekem! Drozdík Adry, 2.D
3. Mely szavak jelentik ugyanazt?(MIKULÁS) a. Sankt Herr, Pere Noel, Kris Kringle b. Néméhotátse, Me Do Wo, Chit Pade 4. Milyen nemű Rudolf? a. kizárólag hím b. nőstény vagy kasztrált hím 5. A Földön több, mint 2 milliárd 18 éven aluli gyerek él. A Mikulás ezek 15 %-val törődik. Háztartásonként 3,5 gyereket számítunk.
Kedvelt karácsonyi levesek☻: Lencseleves salátakoronával Hozzávalók: 30dkg lencse, 1 szál póréhagyma, kevés olaj, só, őrölt bors, babérlevél, 1 – 2 gerezd fokhagyma, 1 dl tejszín, 1 csokor petrezselyem, zellerzöld, néhány salátalevél, ízlés szerint mustár vagy torma A lencsét kiválogatjuk, 3 – 4 órán keresztül áztatjuk. Egy fazékba olajat teszünk, rádobjuk a darabolt póréhagymát és a fokhagymát, üvegesre pároljuk, beledobjuk a levétől leszűrt lencsét és vízzel felöntve főzni kezdjük. Sóval, borssal, babérlevéllel ízesítjük, 34 – 45 percig főzzük. Ha megpuhult,hozzáadjuk a tejszínt, a zöldfűszereket és egyszer összeforraljuk . Hagyjuk sũrüre! Néhány salátalevelet nagyobb darabokra tépkedünk és a tányérba szedett levesre halmozzuk. Utána pedig ízesíthetjük tormával, vagy mustárral .
Ha figyelembe vesszük a különböző időzónákat és a Föld forgását, akkor 24 óra helyett 31 óra áll a rendelkezésére. Jelen esetben vegyük, hogy a háztartások egyenletes távolságra helyezkednek el egymástól, tehát két ház közötti távolság 1,32 km.. Milyen sebességgel halad a Mikulás szánja? Ez mennyivel gyorsabb a hangsebességnél? Milyen sebességgel halad egy hagyományos rénszarvas? -BIANKA
Hagymaleves cipóban tálalva Hozzávalók:6 – 8 fej vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 3 dkg vaj, só, őrölt bors, 1 ek. liszt, 7 dl csont, vagy erőleves, 1 dl száraz fehérbor, reszelt sajt A hagymákat vékony karikákra vágjuk, és ½ liter vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a levest, kevés sót és borsot. Nagyon puhára főzzük. Az elpárolgott vizet időként pótoljuk. A lisztet 2 dl hideg vízzel simára keverjük, és ezzel sűrítjük be a levest. Jól összeforraljuk, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a fehérbort. A cipóknak levágjuk a kalapját, kikaparjuk kanállal a belsejüket, majd visszatesszük a tetejét és kb. 180 fokon 10 – 15 percig sütjük. Utána beletesszük a pirított cipókba a forró levest, és jól megszórjuk reszelt sajttal. Ezután a teli cipókat ismét betesszük a sütőbe, hogy elolvadjon a sajt. Jó étvágyat! Nagy Niki, 3.D
6
MEGHÍVÓ A Magyar Tannyelvű Magán Tannyelv Szakközépiskola értesíti a kedves szûl szûlőket, zûl ket, hogy 2009. január 1717én /szombaton/ szûlői szûl i bált szervez Gútán a Leonor Hotel éttermében. A jegy ára: 390,390,Sk /vacsora, ûdítők, ûdít k, bor, zenekar/. Mindenkit Mindenkit szeretettel vár az iskola vezetősége. vezet sége.
HÍREK Sikeresen szerepelt iskolánk színjátszócsoportja jelenetsorával, melynek keretén belül a becsületesség témakörét dolgozták fel. Laboda tanár úr készítette fel a csoport tagjait. Kézilabdázóink sorra szerezték a trófeákat: a selejtezőkön végig nyerésre álltak, a járási bajnokságon a fiúk 2., a lányok pedig 1. helyet szereztek- így ők képviselik iskolánkat Nyitrán a kerületi bajnokságon is. Póczos Adrienn festőművész kiállítását tekinthették meg tanulóink az oszlopgalériában. A nyitott napok keretén belül legalább 300 alapiskolás diák látogatott el hozzánk. Rozsár Edina, 3.D osztályos tanuló nyerte az idei Sajó Sándor szavalóversenyt Sladky Richárd, 2.A osztályos diákunk ismét verhetetlennek bizonyult az asztalitenisz versenyen Drokereső kutyák szimatolták végig kiképzőikkel tantermeinket Sikeresen zárult az a tanár – szülő- diák összefogás, melynek segítségével egy 2. C osztályos mozgássérült fiú pályázatot nyert Nemzetközi elismerésben részesült Prágában a szlovákiai magyar pedagóguskórus, melynek tagja tantestületünkből Balázs Zoltán tanár úr. Gratulálunk! FELELETMEGTAGADÓ KÁRTYA - Használati szabályzat: 1.,aki felfedezi megvásárolt újságában a számmal ellátolt=limitált szériás kártyát bármelyik órán felhasználhatja
2.,a kártyát le kell adni névvel ellátva az óraadó tanárnak, akinél alkalmazta 3.,minden kártya csak egyszer használható 4.,a kártya használati ideje szabályozott, csupán a megadott időpontig mutatható fel 5.,egy diák egy adott tantárgyban csak egyszer élhet ezzel a lehetőséggel 6.,írásbelire ez a kártya nem használható fel
KARÁCSONYI HUMOR
Két szőke nő beszélget. - Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik! - De remélem nem 13-ára... A skót kisfiú megkérdezi az apjától: - Apa, mi lesz lesz karácsonykor a fa alatt? - Parketta, kisfiam.
Mit mond az egyetemista november elsején? - De jó! Karácsonyig már csak kettőt alszunk! Jaj, de szép ez a csizma! mondta a Télapó, és besöpörte a zsákjába. Az élet 4 szakasza: 1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás. 2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás. 3. Amikor te vagy a Mikulás. 4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás.
Bakancs – diáklap Kiadja a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Slovenská 52, 946 03 Kolárovo – Gúta Tel.: 035/777 50 80, 035/777 50 81
Ez a lap nem jöhetett volna létre, ha nincs: Cseri Ilona,Kovács Ingrid,Takács Beáta, Miskolci Gabriella – tanárok és Rozsár Edina, Szántó Bianka, Nagy Niki, Bors Veroni, Kovács Tímea,Drozdík Adri,Zuber Niki, Svitek Lúcia, Marosi Erika,Tejes Katalin diákok