BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. DECEMBER 2., PÉNTEK zXIII. ÉVFOLYAM, 3617. SZÁM z ÁRA: 1,40 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
„Tisztességes kompromisszum”
Tizenhat oldalas
mûsormellékletünk – hét nap tévémûsoraival, filmajánlókkal és keresztrejtvénnyel – mai lapszámunk belsejében található.
Volt egyszer egy ’56
I
gencsak felkavarta a romániai magyar politikai vizeket az, hogy a magyarországi Fidesz–KDNP koalíció nyíltan részt vesz a közeledõ romániai parlamenti választások kampányában, ráadásul ezt az RMDSZ mellett teszi, annak ellenére, hogy az elmúlt
években hûvös viszonyt ápoltak a romániai magyar párttal. Ennek a kampánynak egyik része volt az a háromnapos körút, mely során Kövér László, a Magyar Országgyûlés elnöke több erdélyi és partiumi városban vett részt kampányrendezvényeken. Kövér szerepvállalá-
Adventi operagála A Bihar Megyei Tanács és a Nagyváradi Filharmónia hagyományteremtõ szándékkal adventi operagálát rendez a Filharmónia koncerttermében december 9én, pénteken 17 órától. Az operagála a Kolozsvári Magyar Opera vendégelõadása, amelyen fellép Pataki Adorján, Fülöp Márton, Vígh Ibolya, Barabás Zsuzsa, Balázs
Borbála, Hary Judith, Ádám János és Madarász Lóránt. Részletek és áriák hangzanak el Erkel, Kodály, Verdi, Puccini operáiból, valamint Kálmán, Lehár, Huszka és Szirmai operettjeibõl. Vezényel: Kulcsár Szabolcs. A kedvezményes árú jegyek hétfõ délutántól vásárolhatók meg a Filharmónia jegypénztáránál.
sa ebben a kampányban, több városban erõs indulatokat gerjesztett a fórumokon, ugyanis éppen Kövér volt az, aki igen vehemensen bírálta eddig az RMDSZ politikáját, az autonómiatörekvések elárulóinak titulálva többek között az RMDSZ vezetõit.
Ennek a háromnapos körútnak utolsó állomása volt Nagyvárad, ahol péntek este a váradvelencei római katolikus kultúrotthonban tartott közös fórumot Kövér László és a Bihar megyei RMDSZ vezetõsége.
Szõke Mária
(folytatás a 4. oldalon)
Nagyváradon is bemutatták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházában Benkõ Levente kolozsvári történész, újságíró legújabb kötetét, amely Volt egyszer egy ’56 cím alatt dolgozza fel az 1956-os forradalom és következményeinek erdélyi vonatkozásait személyes történetek által.
6.
Megnyílt a karácsonyi vásár Ünnepi fénybe borult csütörtökön 18 órakor a nagyváradi Szent László tér, amely az idei karácsonyi vásárnak ad otthont. Hatalmas tömeg gyûlt össze a nyitónapon, hogy részese legyen az ünnepi fények kigyúlásának. A megyeszékhelyen ez a második karácsonyi vásár, az elsõt tavaly a várban tartották meg, de a város vezetõsége idén úgy gondolta, hogy a Szent László tér megfelelõbb helyszín. Ameddig nem gyûlt össze annyi ember, hogy egymás lábát letapossák és a járólapok felületén kihúzott elektromos kábelekben, illetve a hangulatfényben nehezen észrevehetõ lépcsõkön botladozzanak, addig élvezhetõ is volt a téren kialakult ünnepi hangulat. A hangszórókból karácsonyi zene szólt, az ajándékbódék elõtt sokan válogattak a különféle portékákból – fából
Fûszeres forralt bort is kínálnak a helyszínen
faragott ajándéktárgyakból, csecsebecsékbõl, féldrágakövekbõl készült ékszerekbõl, édességekbõl stb. –, akik pedig megéheztek vagy megszomjaztak, a téli hidegben parázson sült gesztenyét, sültkolbászt és egyéb ínyencségeket
vásárolhattak, de kapható volt forró csoki és forralt bor is. A fõtéren lévõ korcsolyapálya is népszerû volt, hosszú sor kígyózott elõtte: sok gyerek és felnõtt is korcsolyacipõbe bújt.
Sükösd T. Krisztina
(folytatás a 3. oldalon)
2. reggeliújság
HÉTKÖZNAP
Megvilágosodott úton (15.) (folytatás múlt pénteki lapszámunkból) A vímeri-dûlõi tanyánkat 1948 nyarán építettük. Az egyik kõmûves mesterünk, amikor a kéményeket vakolta, annak malteros anyagába bekarcolta az évszámot meg azt, hogy melyik kémény kinek a jogos tulajdonába tartozik. Nagymamám évek múltán is emlegette azt a bizonyos évszámot. „Jó, hogy közelebb vagyunk Szalontához, de én akkor sem tudom felejteni azt a másik tanyánkat. A mi igazi otthonunk apáddal a csókási volt, az ittenit az Istennek sem tudom igazán magunkénak érezni. Ez itt a tiétek” – fordult apámék felé. „Ti építettétek, de azt a másikat mi csináltuk az urammal, és ha már a sors csapása úgy hozta, hogy nem mehettünk vissza Kötegyánba, legalább a falu tornyát láthattuk a határon keresztül, néhanapján a harangszó is áthallatszott (azt azért mégsem zárhatták el elõlünk). Itt meg még attól is meg vagyunk fosztva, hogy odaát tekinthessünk!” – panaszolta a nagymama. Közben teltek az évek, és jómagam is kezdtem mindegyre világosabban látni, több mindennek „megvilágosodott az útja”. Egy szép napon azt mondta az anyám: – Gyertek ide! – ez nekem meg a lánytestvéremnek szólt. Kezében a fényképtartó dobozt tartotta, aminek mindig megörültünk, mert tudtuk, fényképnézegetés következik. Már szinte mindenkirõl tudtuk, hogy ki kicsoda. Az egyikre pillantva kérdezte anyám: – Na, és ez? – Apuka! – mondtuk egyhangúlag. – És az, aki ott mellettetek áll, az kicsoda? – Az egy bácsi – vágtuk rá. – Nem, õ az igazi apukátok, amint látjátok! Ezt olyan határozottan adta tudtunkra anyánk, hogy hol egymásra, hol a képre, hol meg az addig bácsinak hitt idegenre néztünk, de utána tudomásul vettük, elhittük, hogy valóban õ az édesapánk. De nem csináltunk belõle nagy dolgot. Azután apukának szólítottuk, és kész. Felnõtt fejjel többször átgondoltam: mennyi nyomorúságot eredményez egy esztelen háborús idõszak, rengeteg szenvedést, emberáldozatot követel. A mi családunk annyiból volt szerencsés, hogy Komlósi nagyapa és édesapánk is hazajöhetett a háborúból. De vajon mihez kezdhetett volna a mi családunk, amikor megkaptuk a kedvezõtlen határzónai hírt, ha nem lett volna apánk…? Akárhogyan jöttek a sorscsapások, a családfõi tisztséget az apámnak (képünkön) kellett vállalnia. Neki kellett a sarkára állnia. A fájós lábú nagyapám örült, ha egyáltalán eltopoghatott a ház körül. A vímeri-dûlõi tanyánk felépítése után néhány év múlva ágynak esett. Többé nem tudott talpra állni. „Tanyasi világ, betyár világ!” Ha megfájdult a tanyasi ember feje, nem futhatott orvoshoz. Bár sok nyavalyára ismerték a gyógymódot – melyeket több-kevesebb sikerrel alkalmaztak is –, szakorvos hiányát mégsem pótolhatták. A komoly betegséghez az kellett, hogy a páciens az õ bajával az orvosi rendelõbe
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapelõtti feladványunk megfejtése:
2016. december 2., péntek
„Nincs kire szavazzanak a magyarok Biharban!” Távolmaradásra szólítja fel az embereket az EMNP
menjen. Orvosi segítségre azonban szegény nagyapám még álmában sem gondolhatott. Háromévi gyötrõdést követõen 1955 decemberében, éppen karácsony elõtt halt meg. Addig én nem láttam halottat. Eléggé megrázott minket a halála. Szegény nagyapát beletettük a koporsóba, fel a lovas kocsira, irány a nagyszalontai sírkert. Tanyasi ismeretlenségünk miatt temetésén néhányan, szinte csak a családtagjai vettünk részt. Temetési szertartása, a tõle való búcsúzás mély nyomot hagyott bennem: világossá vált, hogy többé nem láthatom, de az is, hogy amíg élek, az emlékeit senki sem veheti el tõlem. Amikor már érezte, hogy nem sok lehet neki hátra, megkért, ültessek a sírjára egy szomorúfûz vesszõt. Meg is magyarázta: „az azt fogja jelenteni, aki e sírban fekszik, annak sok szenvedés jutott életében osztályrészül”. Kívánságát teljesítettem, a kis szomorúfûzbõl hatalmas fa fejlõdött. Annyira nagy, hogy amikor évtizedek múltán a nagymamát helyeztük mellé, hát azt a szomorúságát jelentõ fûzfát ki kellett vágni. Igaz, másikat nem ültettem a kivágott helyébe, mivel sírkövet kapott, amelyre a mellette fekvõk nevei is fel lettek vésve. Közben elmerengek, mennyit változott a világ az én gyerekkorom óta: alig egy-két évtizeddel ezelõtt még jómagam sem tudhattam, hogy mi is az az internet. Nyugdíjas létemre pedig tessék, megadatott – köszönhetõen a mai virtuális világának –, megüzenem a Komlósi nagyapának is, hogy íme, ha sírjára nem is ültettem újból szomorúfûzfát, kárpótlásul megörökíthetem mint a nagyapa kívánságát, emlékeit. (folytatása jövõ pénteki lapszámunkban)
A közeledõ parlamenti választásokról tartott sajtótájékoztatót tegnap Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke, Csomortányi István (képünkön). Mint elmondta, annak ellenére, hogy több ízben tett a megyei néppárt vezetõsége olyan javaslatot, miszerint a Bihar megyei polgári oldal akár támogatná is a december 11-i választásokon az RMDSZ listáját, ha a képviselõjelölt-listáról Szabó Ödön és Bíró Rozália visszalépnek a maguk mögé utasított fedhetetlen jelöltek javára. Elõbbiek ugyanis nem egy kétes, korrupciógyanús ügy fõszereplõi, és a megye legmegosztóbb személyiségei között vannak számon tartva. Mivel a Bihar megyei Szövetség nem adott érdemi választ az ügyben (de megüzenték, hogy nem hajlandók visszalépni, s ez meg is jelent a megyei sajtóban), az EMNP megyei vezetõsége úgy értékeli, a megyében nincs olyan lista, amelyre nyugodt lelkiismerettel szavazni lehetne. A román pártlistákra sem, hiszen egyetlen román politikai alakulat sem tartotta még fontosnak a magyarság jogainak érvényesítését. A demokrácia szabályai szerint tehát az is tudatos „választás”, ha az EMNP szavazóbázisa nem nyilvánít véleményt, azaz nem vesz részt a választásokon. Azonban a hazugságkampány teljes gõzzel dübörög – sommázott Csomortányi –, mindenütt azt szajkózzák, hogy sikerült összefogni a Magyar Polgári Párttal (MPP) , de ez az öszszefogás Bihar megyében álságos kijelentésnek bizonyul, egy színjáték csupán, mellyel félre akarják vezetni a szavazókat. Ugyanakkor az RMDSZ mintha megfeledkezne arról, hogy az úgynevezett, hírhedt „Lex RMDSZ” szerint négy megyében (Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár), minden bizonnyal meg lesz a húsz százalékuk, de Biharban csak egy tulipános képviselõ nyerhet, ha elegen mennek szavazni rájuk, akkor is, a második képviselõ Bíró Rozália lenne, de az õ törvényhozásba való bejutásához a néppárt nem járul hozzá. Csomortányi ismételten felszólította az RMDSZ jelöltjeit, hagyjanak fel a tanintézetekben, árvaházakban, idõsotthonokban és a templomokban való kampányolással, mivel „gusztustalan, amit mûvelnek.”
Szõke Mária
Nagyváradon is ünnepeltek Csütörtökön délelõtt Nagyváradon is megemlékeztek december 1-jérõl, Románia nemzeti ünnepérõl. A Nagyvásártéren (December 1 park) zászlókkal és kitûzõkkel gyülekezõ ünneplõ tömeg a román himnusz eléneklése után, rövid egyházi szertartást követõen Nagyvárad prefektusának, Claudiu Popnak a beszédére figyelt. A Traian Moºoiu ezredes nevét viselõ kórus dalai után a város elöljárói megkoszorúzták a tér közepén álló ismeretlen katona szobrát. (szamos)
Sára Péter
6 1 2 4
4 5 1 6
3
7 9 9 2
8
4
9
1 9
1 9
8 6 9
6 4 3 8
4 7 3
7 5 9 2
2 8 6 7 4 3 2 4 5 6 3 2 8 7 7 9 3 1
3 6 9 9 1 8
5 4 7
KÖZÉLET
2016. december 2., péntek
Új könyv a váradi magyar utcanevekrõl Várad lelke címmel mutatták be november 30-án, szerdán Nagy József Barna Nagyvárad történelmi magyar utcaneveivel foglalkozó könyvének második, bõvített kiadását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi székházában. A Magyar Polgári Egyesület gondozásában megjelent és a Bethlen Gábor Alap által támogatott kötetet ezúttal is kiegészíti a Csomortányi István által készített térkép, amely a nagyváradi utcanevek 1942-es állapotát mutatja be. A könyvbemutató keretében Nagy József Barna ismertette a kötet kialakulásának történetét az Erdélyi Magyar Ifjak által készített 2006-os, rövid kiadványtól a 2009-ben megjelent elsõ kiadású könyvön át a jelen kötetig. Mint hangsúlyozta, az ifjúsági szervezet keretében tevékenykedõ, majd onnan kinõtt generáció az elmúlt évek során sokat tett annak érdekében, hogy a történelmi magyar utcanevek ügyére ne csak a lakosság, hanem az önkormányzat is odafigyeljen. Tették ezt aláírásgyûjtések és utcanévtábla-kihelyezések formájában. A kötet az 1859–2009-es intervallum magyar utcaneveivel foglalkozik. Mint a szerzõk elmondták, ez idõ alatt volt olyan utca, amelyiknek négy, öt vagy akár tíz névváltozata is volt – ezekkel külön fejezetekben foglalkoznak. Mint hozzátették, a kötetet elsõsorban fiataloknak szánták, ezért juttatnak
3.
Teltház várta a kolozsváriakat Szerdán este vendégelõadást láthatott a nagyváradi közönség a Nagyváradi Állami Színház nagytermében, a Kolozsvári Magyar Opera Cigányszerelem címû kétfelvonásos elõadásán teltház fogadta a színészeket. Az elõadás elõtt ötletes felvezetõben kívántak kellemes kikapcsolódást a nézõknek és telefonjaiknak is. Lehár Ferenc operettjét dolgozta át a kolozsvári társulat: a történet egy székely lányról szól, akit az édesapja férjhez adna, de a lány egy cigány muzsikusba szerelmes. A lakodalom így meghiúsul, a magyar lány és a cigány zenész elszökik az erdõbe, ahol a cigányok tanyáznak. Ekkor már csak az a kérdés, hogy melyikõjük képes igazodni a másikhoz, idegenben is megmarad-e szerelmük, rátalálnak-e az igazi boldogságra. A vicces, de mégis elgondolkodtató, érzelmekben gazdag elõadást vastapssal jutalmazta a váradi közönség.
Kiss Erzsébet Janka
majd belõle az iskolákba és tantárgyversenyeken is felajánlanák jutalom gyanánt. Az utcanevek valóban a város lelkét jelentik, hiszen emlékeztetnek a múltra – hangsúlyozta Nagy József Barna, aki rámutatott, hogy jelenleg semmi sem állít emléket a város olyan kiemelkedõ történelmi személyiségeinek, mint például Sztaroveszky Imre, aki saját birtokát hagyta a városra, hogy ott gyerekkórház épülhessen, amely a róla elnevezett (mai Magheru) utcán állt vagy Rhédey Lajos, aki szintén gazdag adománnyal gyarapította a várost. Az emlékápolás végett a szerzõk egy rövid függelékben meg is emlékeznek a történelmi utcanevek névadóiról, a táblázatok és a nyers adatok közé pedig becsempészték több váradi költõ verseit.
A könyvbemutató utolsó részében Csomortányi István társszerzõ arra mutatott rá, hogy Várad erdélyi szinten éllovas a nyelvjogi küzdelemben, és Marosvásárhely mellett a második olyan város, ahol gyakorlati „utcanévharc” folyik. Beszédében több olyan nemzetközi és országos egyezményre is felhívta a figyelmet, amelyek jogalapul szolgálhatnak a történelmi magyar utcanevek jelenkori kihelyezéséhez, mint például a Nemzeti Kisebbségek Védelmérõl szóló 1995-ös strasbourgi keretegyezmény, a román–magyar alapszerzõdés, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek 2001-es Európai Chartája vagy a közérdekû információk kétnyelvûségére vonatkozó közigazgatási törvény.
Sz. G. T.
Hajdúvárosi versbarátok A nagyszalontai városi könyvtárban hétfõn, a délutáni órákban Pelok Gabriella nyu-
reggeliújság
galmazott tanár vezetésével elõadást tartottak, melyen Kosztolányi Dezsõ (1885– 1936) mun-
A résztvevõk is felolvastak Kosztolányi írásaiból
kásságával, életével ismerkedtek a szalontai versbarátok körének résztvevõi. Az író, költõ, mûfordító, kritikus, esszéista, Kosztolányi a Nyugat elsõ nemzedékének kimagasló formamûvésze, a huszadik századi magyar széppróza és líra egyik legkiemelkedõbb alakja volt, akinek emlékére Pelok Gabriella gyertyát gyújtott. A kimagasló magyar irodalmár munkásságát, Boér Andrea és Balázs Izolda magyartanárok, valamint Pelok Gabriella körvezetõ ismertették. Ízelítõül Kosztolányi prózájából, valamint közismert verseibõl hangzottak el részletek, melyek felolvasásba a résztvevõk is bekapcsolódtak.
Sára Péter
Világháborús lövedékekre bukkantak A Criºana Katasztrófavédelmi Felügyelõség (ISU) tûzszerészei november 30-án egy bihari magánház udvarán 92 darab, a második világháborúból visszamaradt lövedéket azonosítottak be és szállítottak el. Az elsõ riasztás november 28-án érkezett a katasztrófavédelmiekhez, akik
azonnal kiszálltak a helyszínre, s fokozatosan átkutatva a környéket rábukkantak a robbanószerekre. A pirotechnikusok összegyûjtötték, és az adott tûzszerészeti elõírásoknak megfelelõen elszállították a veszélyes „leleteket”, melyeket késõbb egy lakatlan helyen hatástalanítanak majd.
Megnyílt a karácsonyi… (folytatás az 1. oldalról) Egy alkotókuckónak is nevezhetõ, fûtött faházikó is van a téren, amelyben a gyerekek a téli ünnepekhez kötõdõ kerámiatárgyakat festhetnek ki. A foglalkozás ingyenes, azonban a kerámiatárgyakat 10–45 lej közötti áron kell megvásárolni, hogy arra festhessenek a gyerekek. A kisebbek körében a körhinta is népszerû volt. A jászolos sátorban 13 szoborral szemléltetik a Megváltó születésének jelenetét, az állókép a Nagyváradi Egyetem mûvészeti szakos Kigyúltak a fények hallgatóinak alkotása, a téren felállított színpadon pedig minden hétvégén koncertek lesznek. Sajnos a téren a vásár megnyitójának momentumára sem zárták le a jármûforgalmat, így mind a sofõrök, mind a gyalogosok igen kellemetlen „közlekedési dugókba” kerültek. A vásár nyitónapján Florin Birta váradi alpolgármester is köszöntötte a jelenlévõket, reményét fejtve ki, hogy Nagyvárad ezzel a rendezvénnyel azon városok közé zárkózik majd fel, mint például Bécs, Budapest vagy Prága, valamint Kolozsvár és Bukarest, ahol egész decemberben karácsonyi vásárral várják az érdeklõdõket. A karácsonyi vásár december 31-ig hétköznapokon 14–20, pénteken, szombaton és vasárnap 12–21 óra között tart nyitva. Az ajándékbódéknál sokan nézelõdtek
POLITIKA
4. reggeliújság
Maradjon helyben az adónk Az RMDSZ a nagy vitát kiváltó „Mentsük meg Nagyváradot Bukaresttõl” feliratú óriásplakátja az adóügyi decentralizációt szorgalmazza, mondta kedden Cseke Attila szenátorjelölt, a bihari RMDSZ elnöke. Az RMDSZ többek között azt szeretné elérni, hogy a jövedelemadó helyben maradjon. Jelenleg a Bukarestbe befizetett jövedelemadó 71,5 százalékát kapják vissza a megyék. A viszszaosztás nyomán az összegek 41,75 százaléka a helyi önkormányzatokhoz, 11,25 százaléka a megyei önkormányzatokhoz és 18,5 százaléka szintén a megyei tanácsokhoz érkezik, utóbbit a települések költségvetésének kiegyensúlyozására használhatják. Az RMDSZ javaslata szerint elsõ lépésben 80 százalékra emelnék a jövedelemadóból visszaosztott összegeket, 2–4 éven belül pedig a jövedelemadó teljes egészében azoknál az önkormányzatoknál maradna, amelyek megtermelik azt, mondta Cseke Attila.
Romániában egyébként az utolsó valós decentralizáció 2010-ben, egészségügyi minisztersége idején történt, tette hozzá, az elmúlt három évben inkább központosítás folyik: helyi szintrõl az úgynevezett regionális vagy központi szintre kerültek át hatáskörök. Az egyik ilyen döntés az Országos Adóhatóság (ANAF) elnökének rendelete, melynek nyomán a közepes méretû adófizetõket a regionális adóhivatalokhoz csatolták, így a Bihar megyeiket Kolozsvárhoz. Ha 2015 és 2106 elsõ tíz hónapjának adatait összehasonlítjuk, látszik, hogy ezek a regionális központok többet fizetnek be az államkasszába emiatt, annak ellenére, hogy a közepes adófizetõk csak egy része mûködik az illetõ megyékben. Kolozs megye – ide tartoznak a bihari közepes adófizetõk – befizetései 63 százalékkal nõttek, a leglátványosabb, 110 százalékos a növekedés Brassó megyéé, Iaºi megye befizetései 80 százalékkal, Doljé 53-mal, Temes megyéé pedig 47 százalékkal nõttek. Az RMDSZ javasolni fogja
„Tisztességes kompromisszum” (folytatás az 1. oldalról)
ennek a rendeletnek a visszavonását, mondta Cseke Attila. A szenátorjelölt megemlítette még a 2013-ban bevezetett hét eurócentes illetéket, amelyet az üzemanyag árába építettek bele, és elvben autópályák építésére használták volna az innen származó pénzt. Bihar megyében egyetlen méternyi autópálya sem épült, a vállalkozó szerzõdését a közelmúltban felbontották, emlékeztetett Cseke Attila, aki szerint – ha az illetékbõl csak 2 eurócent helyben marad – Bihar megye több, nagyon rossz útját, például a Nagyvárad–Belényes vagy a Bihar– Bisztraterebes köztit is fel lehetett volna újítani.
megyei szervezet mindig támogatta és ösztönözte az önkéntes munkavállalást a közösség érdekében, éppen ezért indította el évekkel ezelõtt a Tulipán Kaláka sorozatot, melynek keretében több száz akciót szerveztek meg megyeszerte a helyi önkormányzatok, egyházak részvételével és támogatásával. A köz érdekében elvégzett munka eredménye mindenkié, és mint ilyen, a kis közösségek a magukénak érzik, mert tettek azért, hogy például megszépüljön egy park, megtisztuljon a temetõ, felépüljön egy játszótér, vagy mint a tótteleki eset mutatja: az egyház gazdagodjon a belsõ infrastruktúra fejlesztésével. A képviselõjelölt szerint az RMDSZ bizonyította, hogy van igény az önkéntes mozgalmakra, és hajlandóság is van az emberekben részt venni ezekben.
Szabó Ödön szerint szükség volna egy olyan programot elindítani, amely bukaresti, központi költségvetésbõl támogatja az önkéntes mozgalmakat, forrásokat kellene arra elkülöníteni, hogy összefogással, közös munkával az emberek megoldjanak bizonyos helyi problémákat. Mert ha a rávalót meg lehetne pályázni egy olyan alapból, amelyik kimondottan a kalákák, az önkéntes munkák támogatására jött létre, akkor elhárulna az állandó akadály, a pénzhiány. A magyar emberek szorgosak, kötelességtudók és felelõsséget éreznek közösségük és környezetük iránt. Emiatt mindig hajlandók áldozni szabadidejükbõl és energiájukból településük fejlesztése, szépítése érdekében – tudósított az RMDSZ Bihar megyei sajtóirodája.
Ingyen hazautazhatnak a diákok szavazni a választásokon Menettérti szabadjegyet kapnak az állami vasúttársaságtól (CFR) a 18. életévüket betöltött román állampolgárságú, nem állandó lakóhelyükön tanuló diákok és egyetemi hallgatók, hogy hazautazhassanak szavazni a december 11-i parlamenti választásokra. Errõl keddi ülésén fogadott el sürgõsségi rendeletet a kormány. A – kötelezõen menettérti – másodosztályú szabadjegyeket érvényes diákigazolvánnyal és román személyazonossági iratokkal a menetjegyirodákban és vasútállomásokon a december 8–12 idõszakra lehet igényelni oly módon, hogy a visszautazás napja december 11-ére vagy 12-ére essen.
A magyarországi politikust Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei elnöke köszöntötte, majd Csûr y István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, illetve Fodor József római katolikus általános püspöki helynök adott hangot örömének, hogy a magas rangú fideszes politikus csatlakozott a kampányhoz. A nagyváradi fórumon Kövér László hosszabb beszédet tartott. Mint elmondta, erdélyi körútja elõtt visszaolvasta azokat a nyilatkozatait, amelyeket az elmúlt évtizedekben az RMDSZszel kapcsolatban tett, és ezek esetenként meglehetõsen durvák voltak, melyekbõl jó párat a szemére is hánytak, szószerint idéztek neki az elmúlt napok találkozóin, Székelyudvarhelyen emiatt például szinte botrányossá vált a találkozó, mondta el a magyar házelnök. Kövér mégis úgy érzi, hogy jelen helyzetben, ezeknek az egykori nyilatkozatoknak a visszavonása nélkül arra kell biztatnia az erdélyi választókat, hogy álljanak oda az összefogás mögé s tekintsék ezt „tisztességes kompromisszumnak”.
Fried Noémi Lujza
Az állam is segíthetné az önkéntességet Hegyközcsatár községben járt a napokban Szabó Ödön parlamenti képviselõ, aki szóba állt az emberekkel, válaszolt kérdéseikre és tudatta, miért fontos a magyarság számára a parlamenti képviselet, illetve a részvétel a december 11-ei parlamenti választáson. Hegyköztótteleken az önkéntesség és a közösségi öszszefogást emelte ki Szabó Ödön. A képviselõjelölt szerint jó példaként szolgál mindenki számára az, ahogyan a tóttelekiek egymás mellé álltak és segítettek a római katolikus egyháznak a fûtési hálózat bõvítésében. A beruházásra szükséges pénz egy részét az egyházközség teremtette elõ, a hiányzó részt pedig az RMDSZ-es Pásztor Sándor vezette Bihar Megyei Tanács bocsátotta rendelkezésre. Szabó Ödön kiemelte: az RMDSZ és a Bihar
2016. december 2., péntek
December 11-én mindenki abban a szavazókörzetben adhatja le voksát, ahol az állandó lakhelye alapján szerepel a választói névjegyzékben, vagy ahova legalább 45 nappal a voksolás elõtt ideiglenes lakhelye alapján átjelentkezett. Ennek megfelelõen azok a nem állandó lakhelyükön tanuló diákok és egyetemi hallgatók, akik nem kérték október 26-ig felvételüket (bejelentett ideiglenes lakcímük alapján) annak a településnek a választási névjegyzékébe, ahol tanulnak, csak úgy adhatják le voksukat, ha hazautaznak. A megszorítás minden más román állampolgárra érvényes belföldön.
Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak azt kell mérlegelnie, hogy a legrosszabb bukaresti képviselet is jobb számára, mint a teljes képviselet-nélküliség. Mint elmondta, a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként is úgy véli, csakis akkor maradhat a bukaresti parlamentben az RMDSZ, ha az emberek félreteszik a múlt sérelmeit és összefognak. Erre biztatja tehát az erdélyi magyarságot a magyar kormány nevében. A közönség soraiból is elhangzott pár kérdés, volt, aki például arra volt kíváncsi, hogy a FIDESZ ezután is támogatja majd azokat a Demokrácia Központokat, amelyeket az Erdélyi Magyar Néppárt aktivistái mûködtetnek? Kövér erre röviden annyit válaszolt, hogy a magyar kormány felelõsségteljesen fog ezután is támogatni minden határon túli magyar szervezetet, ahogy teszi ezt évek óta az RMDSZ-szel is. A fórum végén Kövér László rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol ismételten azt a következtetést vonta le, hogy a jelenlegi helyzetben félre kell tenni a múlt sérelmeit s a Fidesz–KDNPkormánynak is határozottan érdeke az, hogy az RMDSZ bennmaradjon a bukaresti parlamentben, ugyanis csak így tudják ellenõrizni és befolyásolni a magyarságot érintõ jogokat, vagy éppen jogfosztásokat. A Magyar Országgyûlés elnöke szerint jelenleg Románia és Magyarország között feszült a viszony. Kérdésünkre, hogy milyen jellegû tárgyalások folytak az RMDSZ és a magyar kormány között, kik, hol és mit tárgyaltak a közelmúltban a romániai kampányról, Kövér kitérõ választ adott. Azt felelte, hogy õt csak azért vélték megfelelõ személynek, hogy részt vegyen a romániai kampányban, mert az MPP tiszteletbeli elnöke, de a kampányról egyeztetõ tárgyalásokról érdemben az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor tudna nyilatkozni.
2016. december 2., péntek
NEMZETPOLITIKA
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Orbán: egy gyõztes csapathoz tartozunk
reggeliújság
5.
Jelenlét és munka Sok mindent elmondhatna Szabó Ödön képviselõrõl, de ha röviden kellene jellemeznie, akkor azt mondaná: munkamániás és szókimondó, mondta Cseke Attila a Bihar megyei RMDSZ képviselõi listavezetõjének bemutatásakor. Tenni akar a közösségért, és erre lehetõsége nyílt pályája során, mondta Szabó Ödön, aki a fiatalokat is közösségi szerepvállalásra biztatja, ez alkalommal pedig öt, számára fontos jellemzõt és területet említett, Az elsõ jelenlét, szeret jelen lenni a közösségben, de a döntéshozatalnál is, hogy értse és befolyásolni tudja azt, ami történik. A megoldásokat keresi, az elsõ két jellemzõ miatt pedig fontosnak tarja az elérhetõséget. Mint Szabó Ödön elmondta, néha meg is lepõdnek, mikor nyilvánosságra hozza telefonszámát, vagy válaszol az ismeretlen számokról érkezõ hívásokra is. Fontosnak tartja az intézményesítést, egyik kezdeményezõje volt például az önálló magyar színháznak vagy éppen a pályázati rendszerek bevezetésének. Szabó Ödön szerint azért is fontos az intézményesítés, mert adott estben több egyedi problémára is ez adhat általános választ. Az ötödik fontos terület a tanügy, azon belül is a jó gyakorlatok átvétele, ezt szolgálják például az igazgatók számára megszervezett találkozók, hangzott el. Az is megtanulta, hogy bár fontos õszintén beszélni és kimondani dolgokat, nem kell minden alkalommal a támadásokra, mocskolódásokra válaszolni. A következõ idõszakban fontos lesz a jelenlét, nemcsak az õ, hanem a magyar közösség jelenléte is, mondta a képviselõjelölt, aki hozzátette: vállalható számára a munkamániás jelzõ, hiszen szerinte a jó ötletek és a kreativitás mellet a sikerhez elengedhetetlen a munka.
F. N. L.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma már egy gyõztes csapathoz tartozik, mert míg korábban megbélyegzett, kiszorított, kritizált ország volt, addig mára "hirtelen" a magyar politika a gyõztesek politikája lett. A magyar kormányfõ tegnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban értékelte kormánya munkáját. Úgy fogalmazott, ma már szerte a világban egyre könnyebb kiállni Magyarország mellett, pedig az elmúlt években ez egyáltalán nem volt így. Orbán Viktor köszönetet mondott a határon túli magyarok vezetõinek, hogy az elmúlt években az ellenszél ellenére is bátran és tiszta szívvel kiálltak az anyaország kormányának politikája mellett. A gazdasági válság kezelésének a magyar kabinet által választott módját vagyis, hogy a teljes megújulás mellett döntöttek, és munkaalapú társadalmat építettek ki , sikeresnek minõsítette, megjegyezve: a populista jelzõ nem állja meg a helyét, mert olyan populizmust még a világon nem láttak, amely államadósság-csökkentéssel, a hiány leszorításával és gazdasági növekedéssel jár. Beszélt arról is, hogy Magyarország külpolitikai elszigeteltsége bár sokan dolgoztak rajta nem következett be, mert a magyar külügyminisztérium stílust váltott és ma már megvédi a magyar érdekeket , a magyarság a határon túl sem hagyta magát, és mert más országokban is hasonló változá-
sok indultak meg, mint itt. Úgy összegzett, hogy a fekete bárányból mára fõsodrú politika lett a nyugati világban. A kormányfõ elõadásában az elmúlt hat év legnagyobb sikerének nevezte a nemzetegyesítést, amit a külhoni magyarsággal közösen valósítottak meg. Úgy fogalmazott: 100 évvel a trianoni diktátum után a magyar nemzet egyes részei egymásra találtak, és a magyarmagyar együttmûködés napi gyakorlattá vált. A résztvevõk elõtt beszámolt arról, hogy 860 ezren adtak be honosítási kérelmet, és eddig több mint 810 ezren tettek állampolgársági esküt, a diaszpórában pedig 100 ezer állampolgársági megállapítás történt. A kishitûségre semmi ok értékelt. A miniszterelnök szólt arról is, hogy a kisebbségi jogok biztosítása terén a térség országainak uniós csatlakozása csak szerény mértékben váltotta be a hozzá fûzött reményeket. Szerinte jó példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó-kollégium ügye, a zászló- és névhasználat körüli perek, valamint a korrupcióellenes harc álcájában zajló hadjáratok az erdélyi magyarság vezetõi ellen. Az unió nemzetiségek jogaival összefüggõ szabályai éppúgy halott betûk, mint a trianoni diktátum erre vonatkozó részei voltak fogalmazott. A magyar kormányfõ szerint szellemi zûrzavar uralkodik a nyugati világban, amit jól mutat a Fidel Castro volt kubai vezetõ halála utáni abszurd helyzet, Castro mentegetése, a valóság elhazudása. Ez a balliberális világrend összeomlásának jele, a
68-as álmodozók közül kikerült európai elit tagjai ugyanis még mindig nem értik, milyen volt a szocialista és a kommunista rögvalóság Európában vagy Kubában. Még nagyobb baj szerinte, hogy ennek az elitnek egy része hisz is abban az álomvilágban, amit a szocializmushoz és a kommunizmushoz kötött. Ez az oka annak folytatta , hogy Brüsszelben sokan a mai napig nem értették meg a Brexitet és Donald Trump gyõzelmét az amerikai elnökválasztáson. Pedig ezek azt mutatják, hogy a valóság gyõzött az ideológiák felett értékelt a miniszterelnök, hozzátéve: nem nehéz megtalálni a párhuzamot ezen események és a 2010-ben indult magyar változások között. Jól látható, hogy a baloldal eszméi teret veszítettek, ugyanakkor az európai helyzetet áttekintve a hagyományos jobboldal sem dicsekedhet különösképpen: neki is változnia kell, különben teret veszít, hasonlóan a baloldalhoz állapította meg a kormányfõ. Beszédében érintette a közelgõ romániai választást, amelyet sorsdöntõnek nevezett, mert szerinte Romániában a korrupcióellenes harc eszközét számos helyen a magyar közösség vezetõi ellen fordították. Régen fordult elõ mondta , hogy olyan komoly veszélybe került volna az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete, mint most. Ezért arra kérte az erdélyi magyarságot, hogy szavazzanak, a vezetõik mûködjenek együtt, és a bukaresti képviselet szempontját helyezzék az elsõ helyre. (Az MTI beszámolója nyomán)
Cseke Attila és Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ szenátori, illetve képviselõi listájának vezetõje
Megtiltott ünneplés A magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején jelentette ki a külügyminiszter. Szijjártó Péter azt üzente: a diplomatáknak tilos a részvétel azokon a fogadásokon, rendezvényeken, amelyeket az adott államban mûködõ román nagykövetség a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez. A Hvg.hu megkérdezte a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumot, milyen megfontolásból adtak ki ilyen utasítást, megítélésük szerint hatással lehet egy ilyen lépés a magyarromán kétoldalú kapcsolatokra. A tárca válaszában úgy fogalmazott: Mivel a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején, ezért a külgazdasági és külügyminiszter minden diplomatának és minden minisztériumi alkalmazottnak megtiltotta a román nemzeti ünnepségeken való részvételt. Egyben közölték, hogy Szijjártó Péter errõl a döntésérõl két ízben is tájékoztatta a parlamenti képviselõket: egyszer a Nemzeti Összetartozás Bizottság ülésén, egyszer pedig a Külügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság összevont ülésén. Mindez tehát azt is jelenti, hogy a magyar külügyminisztériumból nem volt ott senki a budapesti román fogadáson. Az egyébként fölöttébb elegánsan zajlott, az egyik budapesti belvárosi szálloda báltermében Marius Lazurca nagykövet románul és magyarul egyaránt köszöntötte a vendégeket, a román és a magyar himnusz nyitotta meg az estet, a diplomata az üdvözlõ beszédét angolul mondta el (a román, a magyar fordítást egy kivetítõn lehetett követni), majd következett egy hangverseny, ahol egy román hegedûmûvész Bartók, Bach és Enescu mûveket játszott. Ezt követte végül a fogadás.
KÖZÉLET
6. reggeliújság
Volt egyszer egy 56
Tarjáni gyermekek az idõsotthonban
Nagyváradon is bemutatták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházában Benkõ Levente kolozsvári történész, újságíró legújabb kötetét, amely Volt egyszer egy 56 cím alatt dolgozza fel az 1956-os forradalom és következményeinek erdélyi vonatkozásait személyes történetek által.
Benkõ Levente történész Volt egyszer egy 56 címû riportkötete azokat a visszaemlékezéseket tartalmazza, amelyeket az 1956-os magyarországi forradalommal szimpatizáló erdélyi, a kommunista rendszer által bíróság elé állított és elítélt foglyok meséltek el neki. A bemutatóra Benkõt felesége, Papp Annamária, a Szabadság címû napilap szerkesztõje is elkísérte, akivel közös érdeklõdésük jóvoltából a hadifogság és civilek internálása témában kutat, és közös köteteik jelennek meg. A szerzõ 1996-ban járta végig néhány volt elítélttel azokat a helyszíneket, ahol az egykori diákok raboskodtak: a Securitate székházaként mûködõ marosvásárhelyi épületet, a szamosújvári és a zsilavai börtönt, illetve a peripravai (Duna-delta) és a Luciu-Giurgeni-i (Brãilai nagysziget) kényszermunkatáborok színhelyeit. Visszaemlékezéseikbõl, melyeket Benkõ magnóra vett, született meg egy 1998-as riportsorozat,
Advent elsõ vasárnapján karácsony volt a Szent Erzsébet Otthonban. Az idõsek nagy örömére ellátogattak hozzájuk Bãrbuþi Péter atya kíséretében a köröstarjáni ifjúsági csoport tagjai, kifejezetten az õ kérésükre. Ebbõl az alkalomból Szent Erzsébet életébõl bemutatták azt a pillanatot, amikor a kötényében lévõ kenyér rózsákká változik. A gyerekeket Bodnár Erzsébet tanítónõ készítette fel. Ezt követõen ajándékcsomagokkal örvendeztették meg a lakókat, és házi süteményekkel gazdagították az otthon lakóinak vasárnapi ebédjét. Természetesen a lakók is megajándékozták a gyerekeket. A legkülönlegesebb ajándékok Herman Magdi és Tóth Erzsébet munkáját dicsérik. A gyöngybõl készült tárgyakat nagy örömmel fogadtak a gyerekek. A szentmise sem volt hagyományos, Péter atya nagyon szépen beszélt a lakókhoz, igazi üzenete volt minden egyes gondolatának. Ugyanakkor öröm volt látni, hogy Balázs atya is részt tudott venni a szentmisén. Felemelõ volt megtapasztalni a gyerekek példaértékû, szeretettel teli ajándékát, mely az adventi idõben biztosan elkíséri majd az idõseket.
A Szent Erzsébet Otthon lakói
Benkõ Levente
amelynek bõvített kiadása a mostani hiánypótló kötet. A délután folyamán a történész maga is visszaemlékezett és mesélt a kutatásairól, a különbözõ erdélyi forradalmi szervezetek tagjaival való beszélgetésekrõl, és a helyszíni látogatások alkalmával szerzett élményeirõl. Különös figyelmet szentelt a temesvári zendülésnek (1956. október 30), ahol a mûszaki egyetem egyik mérnökhallgatójának, Aurel Baghiunak felszólalására a jelen lévõ 2000 diák akik majdnem mind románok voltak hangot adott rektoruk, Coriolan Drãgulescu elõtt a
2016. december 2., péntek
budapesti forradalommal való egyetértésének. A könyvbemutatón jelen voltak a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szer vezetének (SZVISZ) képviselõi is: Petri József, Bodnár Márton és Oláh János, akik maguk is meséltek a fogság kínjairól és kalandos szabadulásukról. Jóllehet az õ történeteik nem szerepelnek Benkõ könyvében, a történész megígérte, hogy a jövõ évi évfordulóra elkészül egy újabb kötettel, amely Erdélyi srácok címmel ezeket is feldolgozza. Az este további beszélgetéssel és dedikálással zárult.
Szamos Mariann
(x)
2016. december 2., péntek
REKLÁM
reggeliújság
7.
Megoldást kell találni a vidéki családok problémáira
(x)
(x)
ügyeleteket, vagy bölcsõdéket építsenek. Amennyiben komolyan gondoljuk a vidékfejlesztést és azt, hogy a fiatalokat helyben tartsuk, ezeket a gondokat prioritásként kell kezelni. Sajnos az állam és a kormány csak beszél a családok támogatásáról, de még az ilyen kérdésekben sem képes elõrelépni. Ami Siterben probléma, a kisgyermekek felügyelete nehézkes más Bihar megyei településeken is, de akár Ilfov vagy Konstanca megyében is mondta a képviselõjelölt. Szabó Ödön szerint haladéktalanul be kell indítani egy olyan programot, központi, állami finanszírozással, hogy amennyiben egy településen megvan egy minimális létszámú gyerekcsoport, akkor lehessen gyerekmegõrzés azok számára, akik munkába igyekeznek, és korán kell elmenniük otthonról. Ez a helyzet ugyanakkor felveti azt a problémát, hogy egyre több helyen kellene bölcsõdéket építeni, és délutános programokat létrehozni, de e mögé is finanszírozás kell, hogy ne a szülõket terhelje ennek költsége, hogy így se legyen jövedelem-kiesésük. Régen mûködtek üzemi óvodák és bölcsõdék, de felbomlott ez a rendszer, ami sokaknak komoly gondot okoz. Ma ezek helyett kell valamilyen formában megfogalmazni az állam ajánlatait. Az RMDSZ-nek van erre javaslata, a megvalósításhoz azonban erõs parlamenti képviselet és kormányzati eszköz kell mondta Szabó Ödön képviselõjelölt. (közlemény)
Comandat de PNL BIHOR. Cod unic AEP 11160004 (x)
A Hegyközcsatárhoz tartozó Siterben is járt Szabó Ödön az elmúlt idõszakban. Az itt lakók szívélyesen fogadták, és bizalommal fordultak a politikushoz, akinek elmondták legfõbb problémáikat. A fiatal felnõttekkel folytatott beszélgetése során az egyik legfõbb probléma a kisgyermekek elhelyezése, megõrzése volt. A még nem óvodáskorú gyerekekre, ha nincs nagyszülõi segítség, egész nap a szülõk egyikének gondot kell viselnie, ami azt jelenti, hogy nem tud munkát vállalni, hogy kicsinyére vigyázhasson. Konkrét példa is elõkerült a siteri beszélgetések során. Az egyik édesanya elmesélte, ott kellett hagynia a munkahelyét, mert nem volt kire hagynia kisgyermekét. Vidéken ugyanis nincs megoldva az a lehetõség, hogy legyen településenként bölcsõde vagy korai óvodai felügyelet. Akinek nincs segítsége, azoknak ez nagyon nagy gond, mert a kisgyermekeket nem lehet otthon hagyni felvigyázatlanul, ha szülei dolgoznak, ezért a család is megszenvedi a helyzetet, kiesnek bevételek, egy teljes fizetés, és az életkörülmények romlanak fogalmazott az egyik siteri lakos. Szabó Ödön válaszában elmondta, ismeri a problémát, már másutt is szembesült vele. A megoldást azonban egy központi szintû kezdeményezés jelenthetné, amely lehetõséget és költségvetési forrást biztosít a helyi önkormányzatoknak, hogy beindíthassák a korai óvodai fel-
VOLT, VAN, LESZ
D E C E M B E R
8. reggeliújság
2. péntek
Karácsony hava
Köszöntjük Melinda nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepeltek Olivia, Ferenc a vasárnapi Borbála.
ÉVFORDULÓK l 1796-ban Nagyváradon megszületett Beöthy Ödön, Bihar vármegye fõispánja (megh. 1854-ben). l 1886-ban meghalt Ipolyi Arnold mûvészettörténész, nagyváradi püspök, a rendszeres mûemlékvédelem magyarországi megalapítója (szül. 1823-ban).
Szombat
l 1909-ben megszületett Ladányi Ferenc Kossuthdíjas színész, színigazgató (megh. 1965-ben). l 1937-ben meghalt József Attila költõ, a forradalmi líra világviszonylatban is kiemelkedõ alakja (szül. 1905ben). l Ma van a fogyatékos emberek világnapja.
Arisztokraták honfoglalása Az Erdély újranemesítõi címû, az erdélyi arisztokrácia visszatérésével foglalkozó kötet folytatása Csinta Samu Arisztokraták honfoglalása címû könyve, amelyet december 2-án, pénteken 18 órától mutatnak be Nagyváradon, az Illyés Gyula Könyvesboltban (Teleki utca). A kötetben újabb négy fõnemesi család a Kemény, a Bánffy, a Csávossy és a Barcsay sorsa és perspektívái kínálnak érdekfeszítõ olvasmányt. A szerzõvel Balogh Levente újságíró beszélget.
Adventi gyertyagyújtás a Szent László téren Advent a várakozás megszentelése írta Pilinszky János. E várakozást jelképezi több mint másfél évszázada a nyugati kereszténység számára az adventi koszorú, amin idén elõször már nem csak otthonaikban és a templomokban gyújthatnak gyertyát a nagyváradiak, hanem a Szent László téren felállított koszorúnál is lehetõség nyílik néhány percre együtt elcsendesedni, imád-
kozni, és sorra meggyújtani a gyertyákat. A Szent László Napokat is szervezõ Szent László Egyesület éppen ezért december 4én, advent második vasárnapján 18 órától is szeretettel várja a váradiakat a Szent László templom mellé kihelyezett koszorúhoz a közös gyertyagyújtásra. Várjuk együtt a karácsonyt, Krisztus születésének ünnepét!
Vasárnap
l 1821-ben megszületett Ernst Wilhelm Leberecht Tempel német csillagász, litográfus (megh.1889-ben). l 1875-ben megszületett Rainer Maria Rilke német költõ (megh. 1926-ban). l 1925-ben meghalt Ferenczy József festõmûvész (szül. 1866-ban).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 2 oC
NAPPAL: 6 oC
Nyílt napok a Diakónia Méhecske Mûhelyben
Adventi vásár VALUTAÁRFOLYAM a székesegyház elõtt
Két óvodás beszélget: De szép kisz szisza. Micoda? Szisza. Mi van? Nem bijod kimondani hogy matka?
reggeliújság
Kiállítás és színielõadás a PKE-n
Nagyváradra érkezik a Magyarok a Szovjetunió táboraiban (19441956) címû vándorkiállítás a Gulág-Gupvi Emlékév alkalmából. A Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh szeretettel meghívja az érdeklõdõket a kiállítás megnyitójára, amelyre december 7-én, szerdán 17 órai kezdettel kerül sor az egyetem emeleti aulájában. Az esemény alkalmából köszöntõt mond dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora. A kiállítást megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója, a kiállítást méltatja dr. Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet fõigazgató-helyettese. Ezt követõen 18 órai kezdettel a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termében Én a szabadságot választottam. Egy szovjet tisztviselõ politikai és magánélete, Viktor Kravcsenko azonos címû regényébõl készült egyszemélyes kiáltvány lesz megtekinthetõ, Balázs Zoltán színész-rendezõ elõadásában. Az elõadásra a belépés ingyenes. Szeretettel várják az érdeklõdõket.
Mikulás-vásár Nagyszalontán Kézmûves portékák, egyedi ajándékok, mézeskalács csalogatja a vásárlókat december 2-án és 3-án 1016 óra között a szalontai városháza elõcsarnokába. A vásár szervezõje a Handmade Salonta egyesület.
A december 2-i munkaszüneti nap bepótlása érdekében a Bihar megyei prefektúrán dolgozók munkarendje december 5-6-7-én két órával hosszabb lesz, tehát 818.30 óra között dolgoznak.
Esõs, szeles idõre számíthatunk.
A NAP VICCE
Gulág emlékév Váradon
Munkarend a prefektúrán
A Diakónia Keresztyén Alapítvány Méhecske védett mûhely (Szilágyi Dezsõ/Moscovei utca 14. szám) vásárral és kreatív foglalkozással egybekötött nyílt napokat szervez karácsonyig az alábbi program szerint: hétfõ 1821, péntek 1619, szombat 1114 óra között. Telefon: 0770/284-915.
1 amerikai dollár 5 4,2616 lej 5 4,5162 lej 1 euró 100 magyar forint 6 1,4515 lej
2016. december 2., péntek
Irgalmasok mint az Atya volt a nemrég lezárt Irgalmasság Évének mottója. Ezt az irgalmasságot gyakorolva szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség idén is a Jótékonysági Adventi Vásárt 2016. december 3-án, szombaton 15 órától a székesegyház elõtti téren. Újabb tagokkal bõvülve családoknak, gyermekeknek, szülõknek, nagyszülõknek kínálnak a szervezõk sokszínû, érdekes vásári termékeket, finom, házi készítésû karácsonyi süteményeket, ötletes díszeket, lélekemelõ adventi és karácsonyi muzsikát, kézmûves foglalkozásokat. A felkínált termékeket adomány ellenében lehet elvinni, mely öszszeget a püspökség jótékonysági célra fordít. A vásár 19 órakor szabadtéri gyertyagyújtással zárul. A rendezvény egész ideje alatt meleg teát kínálnak a Caritas Catolica munkatársai.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
Az útlevélosztályon Ma 8.3016.30 óra között adnak ki útleveleket az útlevélosztályon. December 5-6-7-8-án az útlevélosztály, valamint a jogosítvány-, illetve a gépjármû-bejegyzési osztály munkarendje 8.3018.30 óra.
A lakosságnyilvántartó iroda mûködési programja A nagyváradi polgármesteri hivatal lakosságnyilvántartó irodájában december 2-án, pénteken a születéseket 1014 óra között jegyzik, házasságkötés 1314 óra között. December 3-án, szombaton haláleseteket 8.3012.30 óra között jegyeznek, házasságkötés 1315 óra között. Vasárnap a hivatal zárva van.
DISZNÓTORRAL EGYBEKÖTÖTT SZABADTÉRI RÉGISÉGVÁSÁR l De-
cember elsõ hétvégéjén, 3-án és 4-én disznótorral egybekötött szabadtéri régiségvásárt rendeznek a nagyváradi Rhédey kertben (Bãlcescu parkban). A vásáron sokféle régi tárgy közül válogathatnak az érdeklõdõk, lesznek márkás porcelánok, üvegtárgyak, festmények, ezüsttárgyak, bronztárgyak, régi órák, gyertyatartók, érmék, papírpénzek, bélyegek, könyvek és egyéb érdekességek. A régiségvásár mellett a parkban étterem és árusító bódék fognak mûködni, ahol hagyományos disznótoros ételeket lehet megkóstolni és vásárolni. Mindenkit szeretettel várnak a szervezõk!
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Kiss Erzsébet Janka, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás, Szõke Mária Magdolna. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2016. december 2., péntek
MIKULÁS-NAPI MULATSÁG z A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus Mikulás-napi mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában december 4-én, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl a Dreamers gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/954-690-es, valamint a 0770/273-102-es telefonszámon lehet.
MOZI Lotus Center Cinema Palace
z Allied – amerikai thriller (12.30, 15.45, 18.40, 20.10, 22.20) z Arrival – amerikai sci-fi (10.20, 20.55) z Bad Santa 2 – amerikai feketekomédia (11.20, 14.45, 17.45, 20, 22) z Doctor Strange 3D – amerikai akciófilm (12.55, 21.25) z Fantastic Beasts and Where to Find Them 3D – amerikai– angol fantasztikus akciófilm (15, 19.05, 21.45) z Hacksaw Ridge – amerikai–ausztrál film (19.30) z Moana 3D – szinkronizált amerikai animációs kalandvígjáték (10.50, 12.05, 14.10, 18.05) z Nocturnal Animals – amerikai pszichothriller (13.10) z Snowden – német–amerikai életrajzi dráma (15.20) z Snowtime 3D – szinkronizált kanadai családi animációs film (10.35, 14, 18.15) z The Neon Demon – amerikai–dán–francia thriller (16.30) z Trolls 3D – szinkronizált amerikai animációs kalandfilm (10.20, 12.15, 16.15, 17.25) z Underworld: Blood Wars 3D – amerikai kalandfilm (11.45, 13.30, 15.15, 17, 18.45, 20.30, 22.15)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Underworld: Blood Wars 3D – amerikai kalandfilm (16.20, 19.30, 21.30) z Fantastic Beasts and Where to Find Them 3D – amerikai– angol fantasztikus akciófilm (13.15, 13.45, 20.30) z Trolls 3D – szinkronizált amerikai animációs kalandfilm (15.50) z Snowtime 3D – szinkronizált kanadai családi animációs film (17.45) z Allied – amerikai thriller (12.15, 19.05, 20) z Nocturnal Animals – amerikai pszichothriller (17.40) z Viktoria – német dráma (14.40, 22.30) z Arrival – amerikai sci-fi (13.15, 18.10, 20.30, 22.50) z Hacksaw Ridge – amerikai–ausztrál film (15.35) z Bad Santa 2 – amerikai feketekomédia (13, 21.30) z Florence Foster Jenkins – amerikai–angol vígjáték (14.55) z Shut In – amerikai–kanadai– francia fantasztikus thriller (17.10) z Doctor Strange 3D – amerikai akciófilm (23.05) z Moana 3D – szinkronizált amerikai animációs kalandvígjáték (18.15)
December 2-án, pénteken 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. December 3-án, szombaton 17 órától a színház termében: Máli néni. Tanay Emil-bérlet. December 4-én, vasárnap 17 órától a színház termében: Máli néni. Bessenyei György-bérlet. December 9-én, pénteken 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Bányavirág. z A Szigligeti Színház jegypénztára hétfõtõl péntekig 14–19 óra
között, valamint egy órával az elõadások elõtt várja a jegy- és bérletvásárlókat.
Iosif Vulcan Társulat
December 10-én, szombaton 16 és 19 órától a színház nagytermében: P. I. Csajkovszkij: Diótörõ. A Kolozsvári Román Opera vendégjátéka. z Jegyek a román társulat jegypénztáránál válthatók hétköznaponként 10–19 óra között, illetve hétvégenként 10–13 óra között. Jegyfoglalás a 0259/ 440-742-es telefonszámon. Jegyek vásárolhatók interneten is a www. biletmaster.ro weboldalon.
KONCERT A Romániai Magyar Zenetársaság (RMZT) és a Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh a Mozart–Bartók Emléknapok keretében hangversennyel tiszteleg a két nagyság emléke elõtt. Nagyváradon december 2án, pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében 19 órakor kezdõdõ zongorakoncert két elõadója Demény Balázs és Lászlóffy
Zsolt. Mûsoron: Mozart: C-dúr szonáta négy kézre, K. 521; Bartók: 15 magyar parasztdal; Mozart: C-dúr szonáta négy kézre, K.19d; Bartók: Szabadban. Mindenkit szeretettel várnak a szervezõk. A belépés ingyenes. z December 8-án, csütörtökön 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók termében szimfoni-
kus hangverseny lesz. Vezényel Gordon Hunt (Anglia). Közremûködik Ludovic Armin Cora oboán (Anglia). Mûsoron: R. Strauss: Esz-dúr szerenád 13 fúvós hangszerre, op. 7; D-dúr oboaverseny; L. v. Beethoven: III., Esz-dúr „Eroica” szimfónia. Jegyek az intézmény székhelyén válthatók (Moscovei utca 5. szám), telefon: 0259/430-853.
KIÁLLÍTÁS z A Nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeumban, a fejedelmi palota második emeleti termeiben: A Református Egyház Nagyváradon z Megörökölt 900 év – fejezetek a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történetébõl. Az A épület földszintjén: Erdélyi motívumok fába égetve. Weisz Miklós N. pirogravált munkái. Az E épület alagsorában: Ellenállás és megtorlás Biharban. z Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): Eseul Photo. Az elsõ fotótanfolyam végzõseinek tárlata. z Az Euro Foto Art Galériában (Nagyvásártér 12. szám): Novemberi utazó. Nicoleta Gabor fotótárlata (december 19-ig).
z A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. z A váradi vár B szárnyának elsõ emeletén Ovi D. Pop nagyváradi fotómûvész fotótárlata Nagyváradi vár, 10 év emléke – 2006–2016 címmel. z A vártörténeti múzeumban a Nagyváradi Euro Foto Art Egyesület Téli népszokások címû fotótárlata (december végéig). z A Darvas–La Roche-házban ékszerkiállítás. z A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Vassy Erzsébet pasztellfestményei. z A nagyszalontai Arany Palotában: Doberdó hõse: Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi – vándorkiállítás.
z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Õszi szalon 2016. z Az Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagyvárad, Aurel Lazãr utca 13. szám) Nagyvárad és a szecesszió. z A Vizuális Mûvészetek Galériájában Hidak és jelek 3. Képzõmûvészeti kiállítás. z A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) a Tibor Ernõ Galéria alkotóközösségének tárlata. z A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában (Sulyok István utca 9. szám): Az 1956-os magyar forradalom. z A Megyei Könyvtár emeleti kiállítótermében Õszi illatok. Gyermekrajzok.
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) A fizikai restség nem jellemzõ önre, most mégis erõt vett önön valami lustaság. Csak ne hagyja, hogy teljesen hatalmába kerítse. BIKA (április 21.–május 20.) Valaki a távolból szereti önt, és nagyon is sokat gondol önre. Mégis félénksége miatt tartózkodó és visszahúzódó. IKREK (május 21.–június 21.) Eseménydús napokat hagyott maga mögött, de most már ideje lenne egy kicsit lassítania. RÁK (június 22.–július 22.) Pénzügyekben most jobb óvatosnak lennie. Mindig számolja meg a visszajárót, ha vásárol. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Talán nem viselkedett mindenben helyesen az utóbbi idõben barátaival vagy alkalmi ismerõseivel. Valakiben tüskét hagyott a kapcsolatuk. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Sokkal többen szeretik önt, mint ahány ellenlábasával mostanában találkozni volt kénytelen. Némelyiktõl azért szabadulhat.
9.
Duna TV
SZÍNHÁZ Szigligeti Színház
reggeliújság
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Gyakran érzi magát magányosnak, de ez nem így van. Sokan vannak ön mellett, és sokszor és szeretettel gondolnak önre. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Az összegzés, a mérlegelés és számvetés ideje jött el az ön számára. Jelentõs haladást érhetett el az utóbbi esztendõben. NYILAS (november 22.–december 21.) Ne feledkezzen meg a barátairól, és hívja meg õket egy kellemes kis borozgatásra vagy vacsorára. Nem árt melegen tartani a kapcsolatukat. BAK (december 22.–január 20.) Valaki talán irigykedik önre, és ha jobban belegondol, meg is van rá minden oka. Ennek azonban ön csak örülhet. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) Talán csalódnia kellett valakiben, aki pedig nagyon fontos volt az ön számára. Azért ne vessen rá követ. HALAK (február 21.–március 20.) Hamarosan az egészsége bánhatja, ha nem változtat az életmódján. Talán túl sokat görnyed a számítógép elõtt.
06.45 Hajnali gondolatok; 06.50 Az én ’56-om – ismétlés; 07.05 Végtelen szerelem – ismétlés; 08.00 Híradó; 08.25 Életkerék; 08.55 Öt kontinens – ismétlés; 09.25 Az én ’56-om; 09.40 Feketén-fehéren – brazil sorozat; 10.35 Elfeledett szerelem – mexikói sorozat, ismétlés; 11.20 Család-barát; 13.00 Híradó; 13.45 Az én ’56-om; 13.55 Ízõrzõk: Báta; 14.35 Halálbiztos diagnózis – amerikai krimisorozat; 15.25 A császárság kincse – koreai sorozat; 16.30 Elfeledett szerelem – mexikói romantikus sorozat; 17.15 Charly, majom a családban – német sorozat; 18.10 Ridikül – talk-show; 19.00 Híradó; 19.35 Végtelen szerelem – sorozat; 20.30 Fölszállott a páva – szórakoztató mûsor; 23.00 Prima Primissima Díjátadó Gála; 01.10 Szerelmi hadviselés – angol–NSZK vígjáték; 02.40 Az én ’56-om – ismétlés; 02.55 Szeretnivaló szörnyeteg – német vígjáték; 04.35 Hagyaték
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárásjelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.35 Idõjárás-jelentés; 13.50 Ma délután; 14.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 14.15 Ma délután; 18.55 Ma este; 19.00 Híradó; 19.25 Idõjárás-jelentés; 19.30 Ma este; 20.30 Híradó; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 01.02 Záróhíradó; 01.15 Ma éjszaka
MTV 2 04.55 Mit gondolsz, ki vagy? – Nigella Lawson; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok, bábfilmsorozatok; 13.25 Táncakadémia – ausztrál drámasorozat; 13.50 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.05 Mit gondolsz, ki vagy? – Jeremy Irons; 22.10 Én vagyok itt – magazinmûsor; 23.45 Római helyszínelõk – Árulkodó nyomok – olasz krimisorozat; 00.45 Akvárium Stage Pass; 01.45 Doc Martin – angol sorozat; 02.35 Én vagyok itt – magazinmûsor; 04.05 Római helyszínelõk – Árulkodó nyomok – olasz krimisorozat, ismétlés
RTLKlub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.35 Story Extra – ismétlés; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó; 09.05 Fókusz – ismétlés; 09.45 Magyarul Balóval – ismétlés; 10.25 Asztro-show; 11.25 Top Shop; 13.25 EgészségKalauz – ismétlés; 13.50 Nyugi, Charlie! – amerikai vígjátéksorozat; 14.25 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 15.40 Döglött akták – amerikai krimisorozat; 16.45 A kis menyasszony – indiai romantikus sorozat; 17.25 A mentalista – amerikai krimisorozat; 18.25 Story Extra – sztármagazin; 19.00 RTL Klubhíradó; 19.55 Fókusz; 20.35 Éjjel-nappal Budapest; 21.50 Barátok közt; 22.25 Gyertek át! – vetélkedõ Sebestyén Balázzsal; 23.40 Playback párbaj – show-mûsor; 00.10 Showder Klub; 01.15 RTL Klub-híradó; 01.50 Magyarul Balóval; 02.25 CSI: Miami helyszínelõk – amerikai krimisorozat; 03.30 Gyertek át! – ismétlés; 04.30 Gálvölgyi-show
TV 2 06.00 Red Carpet – Sztárok testközelben – ism.; 06.10 Hungerõ – zenés mûsor; 07.05 Red Carpet – Sztárok testközelben – ism.; 07.15 Stahl konyhája – ism.; 07.20 Mokka; 10.00 Ízes élet – fõzõshow; 10.20 Tûsarok – magazinmûsor; 10.35 Babapercek; 10.40 Ékszer TV – magazinmûsor; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.30 Aktív; 14.00 Walker, a texasi kopó – amerikai sor.; 15.05 Csapdába csalva – német dokureality-sor.; 15.40 Magánnyomozók – dokureality-sor.; 16.45 María – mexikói sorozat; 17.50 Megtört szívek – török drámasor.; 19.00 Tények; 20.25 Bumm! – magyar kvíz-show; 21.40 A szultána – török történelmi sor.; 23.00 Nyakiglove – amerikai romantikus vígjáték; 00.50 Red Carpet – Sztárok testközelben; 01.00 A férjem védelmében – amerikai drámasor.; 02.00 Tények Este; 02.50 Aktív – ism.; 03.10 Sportos – sportmûsor; 03.15 Ékszer TV – magazinmûsor
SPORT
10. reggeliújság
2016. december 2., péntek
Holnap bokszgála Négygólos póló-elõny, lesz Szalontán négypontos kosár-vereség
Fotók: Christian Sandor
Harmadszor rendezik meg a Gyémántok és Boksz nevet viselõ ökölvívó gálát, amelynek szervezõje a Nagyszalontai Basti Boksz SK. A kezdeményezés célja, hogy adományokat gyûjtsön olyan tehetséges ökölvívók számára, akik szûkös anyagi körülményeik miatt nem tudnak teljes erõbedobással készülni a versenyekre. A holnap 18 órától a nagyszalontai Zilahy Lajos Mûvelõdési Házban sorra kerülõ eseményre 25 lej a belépõ, a bevételt kizárólag szociális célokra, a sportolókra és az ökölvívásra fordítják a szervezõk. Idén egy szorítót vásárolnak majd a Basti Boksz SK képviselõi, ugyanis a jelenlegi olyan régi, hogy abban még az egyetlen román olimpiai bajnok ökölvívó, Nicolae Linca is bokszolt.
Bizakodva várhatja a visszavágót a VSK-Digi együttese
Alig két óra eltéréssel két fontos meccset játszottak a Nagyváradi VSK csapatai a nemzetközi porondon. Egy gyõzelem és egy vereség lett a mérleg. Elsõként a VSK-Digi vízilabdacsapata fogadta az olasz Nápolyi Canottieri gárdáját a LEN Eurokupa negyeddöntõjének elsõ találkozóján. A Ioan Alexandrescu Uszodában megtartott találkozón több mint nyolcszáz nézõ szurkolt a váradiaknak, akik kissé álmosan kezdtek, így az elsõ negyed végén az olaszoknál volt az elõny (12). A hajrában rákapcsoltak a hazaiak, akik 30-s második negyedet produkálva 42-es fórral mehettek pihenõre. A térfélcserét követõen a gólok száma is nagyobb lett, a zárónegyed elõtt egy gólra felzárkóztak a vendégek, de a hajrában a VSK-Digi volt eredményesebb, és végül 117-re megnyerte a találkozót. Hogy a négygólos különbség elég lesz-e a továbbjutáshoz, az a december 10-ei nápolyi visszavágón derül majd ki.
Szoros meccs A pólómeccs nézõinek többsége a találkozó után azonnal gépkocsiba ült, hogy átszelve az esti órákra igencsak bedugult várost, az Antonio Alexe Sportcsarnokban buzdítsa a férfi kosárlabdacsapatot, amely a Bajnokok Ligája csoportkörében bizonyíthatott. Az ellenfél itt is olasz csapat volt, a Velencei Umana Reyer, amely hat fordulót követõen a rangsor második helyén állt. A találkozót álomszerûen kezdték a váradiak, akik 60-ra vezettek is, de az elsõ negyed végül dön-
tetlennel (1919) zárult. A nagyszünetig egypontos elõnyre tett szert a vendégcsapat, ezt követõen a végjátékban a váradiak tûntek befutónak, mígnem egy 110-s hajrának köszönhetõen az olaszok átvették a vezetést (6155), és négy ponttal megnyerték a találkozót. Az utolsó másodpercekre is maradt azért izgalom, de a lelkes közönség által buzdított hazaiaknak nem sikerült fordítaniuk. Holnap Galacon játszik bajnoki meccset a VSK, amely jövõ kedden a török Pinar Karsijaka vendégeként lép pályára a BL-ben.
Eredmények A férfi vízilabda Eurocup negyeddöntõjének elsõ találkozóin: Primorje RijekaFerencváros 913, BVSC ZuglóSM Verona 1314, Nápolyi PosillipoJadran Herceg Novi 69. A visszavágókra december 10-én kerül sor. A kosárlabda Bajnokok Ligája B csoportjának hetedik fordulójában: Avtodor Szaratov Le Mans Sathre 7895, Pinar
KarsijakaKataja Basket 66 84, Maccabi Rand MediaKimik 7448. Következik (december 67.): MaccabiKataja, PinarVSK-ESK, Umana ReyerLe Mans, AvtodorKimik.
Román élvonal A 11. forduló találkozói, ma: DinamoKolozsvár (17.15, Digi Sport), holnap: NagybányaNagyszeben, GalacNagyvárad, SteauaCraiova (20, Digi Sport), vasárnap: PiteºtiMarosvásárhely (20, Digi Sport). Temesvár szabadnapos. Az élen: 1. Kolozsvár (17 pont), 2. Steaua (17), 3. Nagyszeben (15), 4. Nagyvárad (15), 5. Temesvár (15).
A kosárlabda BL B csoportjának állása 1. Le Mans 2. Umana Reyer 3. Karsiyaka 4. Szaratov 5. Maccabi 6. Nagyvárad 7. Kataja 8. Kimik
7 7 7 7 7 7 7 7
Szoros csatában szenvedett vereséget a kosárlabdacsapat
6 5 4 3 3 3 3 1
1 2 3 4 4 4 4 6
538452 532483 500503 619608 497503 487508 539581 447521
13 12 11 10 10 10 10 8
Fotó: Roby Boros
Statisztika Nagyváradi VSK-DigiNápolyi Canottieri 117 (12, 30, 23, 52). A VSK-Digi összeállítása: G. Pijetlovic, D. Creþu M. Gheorghe 1 gól, T. Negrean 4, N. Diaconu 2, M. Chioveanu 1, A. Prioteasa 2, B. Pavlovic, Szabó I., A. Creþu, R. Georgescu 1, M. Costa, B. Remeº. Edzõ: Kádár Kálmán, segítõje: Gheorghe Dunca. A Canottieri összeállítása: Rosso, Vassallo Buonocore, Maccioni, Baviera, A. Giorgetti 1, Borrelli, Dolce, Campopiano 2, M. Gitto, Velotto 2, Baraldi 1, Esposito 1. Edzõ: Paolo Zizza.
Nagyváradi VSK-ESKVelencei Umana Reyer 6973 (19-19, 14-15, 17-16, 1923). A VSK-Digi pontszerzõi: Mirkovic (12), Zeno (9), Mandache (9), Paºca (2), Lucsics (15), Denison (14), Pasalics (8). Játszott még: Petriºor, Þîbîrnã, Nicolescu és S. Pop. Edzõ: Cristian Achim, segítõje: Milan Mitrovics. Az Umana Reyer pontszerzõi: Haynes (17), Higgins (13), Ejim (6), Bramos (9), Visconti (2), Filloy (6), Ortner (2), Viggiano (6), McGee (12). Játszott még: Ress, Criconia. Edzõ: Walter De Raffaele.
Hétvégi fociprogram A román másodosztály 20. (a visszavágók elsõ) fordulójában ma 18 órától: MioveniJuventus (Digi Sport 1), holnap 11 órától: ResicabányaSzatmárnémeti, BrãilaCãlãraºi, SuceavaTatrang, 12 órától: Râmnicu VâlceaAradi UTA (Digi Sport 1), 13 órától: Clinceni Luceafãrul, 14.30 órától: Brassói FCSepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (Digi Sport 1), vasárnap 11.30 órától: Târgoviºtei ChindiaTemesvári Poli (Digi Sport 1). Afumati és Baloteºti szabadnapos, mivel a Pankotai ªoimit kizárták, a Berceni-i SK pedig visszalépett a bajnokságból. A román harmadosztály ötödik csoportjának 15. (õszi utolsó) fordulójában ma 14 órától: Marosvásárhely II Zilah, KolozsvárHermannstadt, Zsuk FCPusztadaróc, Fugyivásárhelyi SKDés, KudzsirSülelmed, holnap 14 órától: LénárdfalvaMedgyes II, RadnótSzászrégen. Beszterce szabadnapos. A román fociélvonal 18. fordulójában: ChiajnaMarosvásárhely 12, KonstancaJászvásár10, CraiovaTemesvár 20, BotosaniMedgyes 00, DinamoSteaua 31. A hétvégi program, ma: JászvásárChiajna (20.30, Digi Sport 1), holnap: KonstancaCraiova (20.30, Digi Sport 1), vasárnap: VásárhelyBotoºani (18, Digi Sport 1), SteauaTg. Jiu (20.30, Digi Sport 1), hétfõn: KolozsvárTemesvár (18, Digi Sport 1), MedgyesDinamo (20.30, Digi Sport 1). A magyar fociélvonal 18. fordulójában holnap: GyirmótHonvéd, MezõkövesdFerencváros (16.30, M4 Sport), MTKÚjpest, PaksHaladás, VasasDiósgyõr, DebrecenVideoton (19, M4 Sport).
Tragédia miatt nem lesz döntõ A brazil élvonalbeli Chapecoense labdarúgócsapata is azon a repülõgépen utazott, amely 68 utassal és kilencfõnyi személyzettel a fedélzetén lezuhant a kolumbiai Medellín városa közelében helyi idõ szerint hétfõn késõ este. Az együttes a második számú Dél-Amerikai Kupa döntõjére tartott. A szerencsétlenséget hatan túlélték, 71-en meghaltak. A hivatalos információk szerint négy játékos (Alan Ruschel, Marcos Danilo, Jakson Follmann, Zampier Netó), Jimena Suárez légiutas-kísérõ és Rafael Henzel újságíró élte túl a katasztrófát. A döntõbeli ellenfél, az Atlético Nacional sportszerûségbõl és szolidaritásból jelesre vizsgázott, arra kérte a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetséget (CONMEBOL), hogy nyilvánítsa a Chapecoensét a Copa Sudamericana idei gyõztesének.
HIRDETÉS
2016. december 2., péntek
INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás 21.000 euróért, Decebal-Bãlcescu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/477774.
Kétszobás Elcserélném államosított, 65 nm-es, rendbe tett lakásomat egy kisebbre. Hõszigetelõ ajtó-ablak van. Telefon: 0754/ 991-819. Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, 32.000 euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
Ház Eladó új ház (90 százalékban kész állapotban) a pályi Orizont II. negyedben, 217 nm beépített, 500 nm összterület, földszint és manzárd, 4 szoba, nappali, 2 fürdõszoba, 2 terasz, nagy konyha, rendezett udvar, luxus körülmények. Ára 90 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó 2 szobás, konyhás, fürdõszobás, nagy pincés központi ház, központi fûtéssel. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó magánház a Megyei Kórház környékén, összterülete 300 nm, 2 szoba, konyha, fürdõszoba, kamra, nyári konyha, autóbejárat, gáz az utcán. Ára 50 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020482, 0766/764-705. Eladó kétszobás, összkomfortos ház a központban. Telefon: 0745/454-053.
Telek Eladó építkezési terület az Apateului környékén, erdõ mellett, 600-3000 nm/ telken. Ára 23 euró/nm. Telefon: 0747/ 020-482, 0766/764-705.
Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny. Telefon: 0788/ 207-020.
Eladó 90 nm-es ház pirosban 116 nm-es telekkel, nagy utcafronttal, 53.000 euróért, Iuliu Maniu övezet. Telefon: 0788/ 207-020.
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es bokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
Eladó 122 nm-es ház pirosban 363 nmes telekkel, 58.000 euróért, Calea Clujului-Plastor. Telefon: 0788/207-020.
Háromszobás Eladó 3 szobás (2 hálószoba, nappali, bútorozott konyha, terasz, 116 nm), második emeleti luxuslakás a Soarelui negyedben. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás 41.500 euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/437-571.
Eladó Szentjánoson 125 nm-es, 2012ben befejezett ház, 239 nm-es telekkel, 59.500 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó 490 nm-es (17,5 m utcafront) házhely Nagyvárad és Szentandrás között, köves út, villany, 9500 euróért. Telefon: 0788/201-020. Eladó 600 nm-es (16 m utcafront) házhely Biharpüspökiben, köves út, villany, 12.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020. Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
reggeliújság
11.
Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020.
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok Eladó nagyon olcsón vitrines szekrény nippekkel együtt. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja:
Háztartási cikkek Eladó olcsón késkészlet, 6 személyes étkészlet, új konyhai bárd és klopfoló. Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14 óra után.
z felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy z betörésvédelmi rendszer beépítése z videomegfigyelés z testõrszolgálat z tûzvédelmi berendezések z GPS-lokalizálás
EGYÉB KÍNÁL Használt tégla és cserép eladó. Telefon: 0757/701-649. Eladó egy kétkerekû húzható kiskocsi, egy köbméter fa (tüzelni való), 20 és 10 literes üzemanyagtartály. Telefon: 0359/ 179-348. Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14 órától). Eladó vadonatúj diódaráló, valamint 10 és 50 literes ballon. Tel.: 0359/179-348. Eladó féktárcsa, felnik, új ventilátorszíj, 5 db hengerfejpakolás, vadonatúj benzinpumpa és 4 db kerék 1310-es Daciához. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után.
KERES Vásárolok régi parasztbútorokat (szekrényeket, komódokat, padokat, székeket), szódásüveget, vasszekrényeket, teljes hagyatékot. Telefon: 0771/785-506. Vásárolok régi festményeket, bútorokat, porcelán dísztárgyakat, öntött vaskályhát, egyebeket. Telefon: 0745/253-996.
Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad Tel./fax: 0359/466-454, Mobil: 0771/657-970 E-mail:
[email protected] www.guardiasecurity.ro
SZOLGÁLTATÁS
GYÁSZJELENTÉS
KÍNÁL Beteggondozást, fõzést, takarítást vállalok. Fõzést eseményekre is. Telefon: 0741/918-170. Kártyavetés, átok, rontás, családi viszályok megoldása. Piros asszony. Telefon: 0757/304-742.
KERES Keresek egy megbízható, komoly hölgyet (lehet nyugdíjas is) a Rogériusz negyedbõl, aki bevásárol, segít a háztartásban (takarítani, fõzni), valamint gondviselést vállal. Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14 óra után.
MUNKAHELY KÍNÁL
Festményeket, könyvtárhagyatékot, bútorféléket, porcelántárgyakat, órákat, szódásüvegeket is vásárolok. Telefon: 0771/355-176.
Takarításra komoly, megbízható hölgyet keresek. Telefon: 0359/880-176.
Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelántárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ 758-164.
Hajdú-Biharban egyedül élõ, fiatalos, 60-as, független, diplomás értelmiségi férfi korban hozzá illõ társat keres. Telefon: 0036/703-453-649, 0040/741-292680.
TÁRSKERESÕ
„Térj pihenni, fáradt vándor. A sír keble vár reád.” (Temetési ének) Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett gyermek és feleség,
DANILICS ERIKA ANTÓNIA (Érolaszi) életének 51. évében, november 29-én megtért Teremtõjéhez. Istenem, õrködj drága kincsünk álma fölött! Temetése 2016. december 2-án, pénteken lesz 13 órakor az érolaszi kápolnából. Akik soha nem felejtik el: édesanyja Ilona és férje Mihály.
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak decemberben érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
2016. december 2., péntek
Különleges barátságról különleges képek
I
mmár több mint két éve elválaszthatatlan párost alkot Buddy, az imádnivaló amerikai kisfiú és Reagan, a barátságos labradoodle kutyus. Sandi Swiridoff, a kisfiú mamája aranyos fotókon örökíti meg kettejük különleges barátságát. A kalandjaikról készült képeket a nagymama az Instagramon is megosztja, ahol az elbûvölõ párosnak már több mint 100 ezer követõje van, nem hiába, hiszen a róluk készült képek igazán szívmelengetõk. A szõke kisfiút 11 hónapos korában fogadták örökbe a szülei, Reagan pedig nem sokkal elõtte, néhány hónapos korában került a nagyszülõkhöz, és már elsõ pillanattól fogva
imádták egymást. Gazdája szerint a kedves természetû kutyus mindenkivel szívesen barátkozik, nagyon jól kijön a gyerekekkel és más kutyákkal is, de legszívesebben a kis játszótársával szeret lenni, aki ha esetleg nélküle fekszik le egy kicsit szundítani, akkor az ágya mellett ücsörögve várja, hogy felébredjen. Buddy és Reagan kalandjaiból válogatva egyébként már egy album is megjelent, az ebbõl származó bevételeket Sandi Swiridoff segélyszervezetek, illetve segítségre szoruló gyermekek számára ajánlja fel. De a rajongók akár még egy naptárt is beszerezhetnek Reagan fõszereplésével.
(x)
A legidõsebb olasz 117 éves Emma Morano, aki 1899. november 29-én született Olaszországban, a héten ünnepelte a 117. születésnapját. Ezzel õ lett hivatalosan Olaszország legidõsebb embere. Lakóhelyén, a Lago Maggioréban lévõ Verbaniában zenés esttel ünnepelték, ahol bemutatták életének legfontosabb állomásait. Emma Morano hét testvérével nõtt fel, mind fiatalabb volt nála, de mindegyikü-
A NAP KÉPE
ket túlélte. 1938-ban, röviddel hét hónapos fia halála után elvált erõszakos férjétõl, és egyedül élt, ami ebben a korban a katolikus Olaszországban meglehetõsen szokatlan volt. Hetvenöt éves koráig egy jutazsákokat készítõ üzemben dolgozott. Az idõs nõ tavaly óta ágyban fekszik, és ápoló segítségére szorul. Szelleme teljesen ép, csak a hallása és a látása gyenge, valamint a beszéd is nehezére esik.
JÓ ÉTVÁGYAT! Zserbógolyók Hozzávalók 15 személyre: 25 dkg háztartási keksz, 20 dkg darált dió, 20 dkg baracklekvár, 2 evõkanál porcukor, 15 dkg étcsoki, 1 evõkanál olaj. Elkészítés: A kekszet és a diót ledaráljuk, egy tálba tesszük, és annyi lekvárt adunk hozzá, hogy jól formázható masszát kapjunk. Körülbelül egy órára a hûtõbe tesszük, majd pihentetés után három-négy centi át-
Az idén is osztottak csülkös babfõzeléket Nagyváradon december 1-jén, Románia nemzeti ünnepe alkalmából. Tegnap délben ez alkalomból a Nagyvásártéren két helyszínen is kígyózott a sor. A 2700 adag meleg ételért és a hozzá járó párolt savanyú káposztáért, forró teáért legalább ötven méteres sorok alakultak ki. Ahol kevesebben álltak, ott 5 lejért lehetett megvásárolni az ünnepi menüt. Kép és szöveg: Sükösd T. Krisztina
mérõjû golyókat formázunk belõle. A mázhoz az étcsokit vízgõz felett megolvasztjuk, közben hozzákeverünk egy evõkanál olajat. A forró mázba villával belemártjuk a golyókat, lecsepegtetjük, és egy tálcára rendezzük, majd hûtõbe tesszük, hogy megdermedjen. A tetejére szórhatunk még darált diót. A zserbógolyók hideg helyen több napig is elállnak.