Átvállalási tájékoztató Jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkezők társaságok/szervezetek részére (személy- és kishaszon gépjárművek vonatkozásában) Tisztelt Érdeklődő! A szerződés átvállalásának ügyintézésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk. Átvállalás feltételei: - valamennyi, az átvállalás napjáig esedékessé vált fizetési kötelezettség rendezése, - az átvállalás a gépjármű piaci értékének 80%-a és az aktuális kintlévőség közötti különbözet önerőként történő megfizetése esetén lehetséges, - amennyiben a finanszírozási szerződést a Felek korábban CIB Havi Fix konstrukcióban kötötték meg, ezen konstrukció az átvállalás eredményeképpen megszüntetésre kerül, és a szerződés az átvállalást követően változó kamatozásúra módosul - amennyiben a finanszírozási szerződést a Felek korábban Forint Fix konstrukcióban kötötték meg, és az átvállalás során a szerződés akként kerülne átütemezésre , mely érinti a fizetési ütemezést is, ezen konstrukció az átvállalás eredményeképpen megszüntetésre kerül, és a szerződés az átvállalást követően változó kamatozásúra módosul Átvállalás ügyintézésének megkezdéséhez szükséges dokumentumok: mindkét fél által aláírt, kitöltött átvállalási kérelem (másolatban is megfelelő) átvállaló fél által cégszerűen aláírt, kitöltött átvállalási adatlap (bírálatra elegendő másolatban, de szerződéskötésre mindenképpen pótolni szükséges eredetiben aláírva a kitöltött Tényleges tulajdonosi nyilatkozattal és az „Ügyféltájékoztatás és Ügyfélnyilatkozatok” című dokumentummal együtt) a szerződést átvállaló fél részéről a későbbiekben aláíró személy(ek) aláírási címpéldányának másolata az utolsó teljes lezárt évre vonatkozó éves beszámoló másolata (amennyiben nem rendelkezik teljes évre vonatkozó éves beszámolóval, akkor a beszámolóhoz csatolni szükséges a főkönyvi kivonatának másolatát) amennyiben az átvállaló cégjegyzékben nem szereplő szervezet: alapító okirat (társasági szerződés) és bírósági bejegyző végzés másolata szükséges A dokumentumokat az alábbi elérhetőségekre kérjük eljuttatni: Postacím: CIB Lízing Zrt. Átstrukturálási és átvállalási csoport 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2-8. Fax-szám 06-1-489-6719 E-mail cím
[email protected] Átvállalás ügyintézésének menete: az átvállalás ügyintézése csak hiánytalan dokumentáció megléte esetén indulhat a bírálati döntés alapján egyéb feltételek, kiegészítő biztosítékok bekérhetőek pl. kezesség előírása, további dokumentumok bekérése stb. Társaságunk minden esetben fenntartja jogát, hogy hitelbírálati, kockázatkezelési szempontjai alapján egyedi feltételt támasszon és/vagy dokumentumokat, igazolásokat kérjen be vagy a kérelmet elutasítsa. pozitív bírálat esetén a szerződés aláírásának helyszíne a CIB Lízing Zrt. Személyes Ügyfélszolgálati Irodája (1024 Budapest, Petrezselyem utca 2-8.), az aláíráskor mindkét fél és az átvállaláshoz biztosítékot nyújtók együttes megjelenése szükséges kérjük a szerződés aláírásra hozzák magukkal azokat a dokumentumokat, amelyeket bírálatra másolatban küldtek meg részünkre (adatlap, tényleges tulajdonosi nyilatkozat) a szerződés aláírásának feltétele valamennyi lejárt fizetési kötelezettség (havi díj, késedelmi kamat, monitoring díj stb.) és a CIB Lízing Zrt. által bekért önerő teljesítése a szerződés aláírását követőn az okmányirodai ügyintézés az átvállaló felet terheli (Hitelügylet esetén a törzskönyvet postázzuk a lakcím szerint illetékes Okmányiroda részére, ahol a szerződés aláírása után megkapott dokumentumokkal és az egyéb átíráshoz szükséges iratokkal (pl. adásvételi szerződés, eredetiség vizsga, kötelező biztosítás stb.) intézhető a tulajdonjog átíratása. Lízing ügylet esetén csak az üzembentartó személyében történik változás, amelyet szintén módosíttatni kell az átvállalónak az illetékes okmányirodában, az ehhez szükséges dokumentumokat a szerződés aláírását követően küldjük meg az átvállalónak.)
Átvállalás elfogadása esetén szükséges további dokumentumok: Egyéni casco biztosítással kötött szerződések esetén a casco biztosítás igazolása másolati példányban casco ajánlattal vagy kötvénnyel (a casco biztosításnak teljes körűnek kell lenni - törés, totál/lopás és elemi kárra kiterjedőnek -, az önrész nem lehet magasabb 20%-nál és 200.000 HUF-nál, kedvezményezettként szerepelni kell a CIB Lízing Zrt.-nek). Az ügyletbe beépített casco biztosítás kérhető, a részletes tájékoztatásért keresse ügyintézőinket! amennyiben az ügylet beépített casco biztosítást tartalmaz az átvállaló fél részéről kitöltött csatlakozási nyilatkozat szükséges, a Hirdetmény szerinti átvállalási díj megfizetése és annak igazolása
Amennyiben kérdése van, munkatársaink a következő telefonszámon állnak rendelkezésére: Tel.: 06-40-242-242.
CIB Lízing Zrt. CIB Leasing Ltd. H-1027 Budapest, Medve utca 4–14. H-1537 Budapest Pf.351 Központi ügyfélszolgálat: 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2 – 8. Telefon: 06 40 242 424 Fax: (06 1) 489 6700 Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-044131 Adószám: 11879978-4-44 CSASZ: 17781028-5-44 Csoport közösségi adószám: HU17781028 Tevékenységi engedély száma: 2585/1999, EN-I1598/2010
1
ÁTVÁLLALÁSI KÉRELEM
ÜGYFÉLADATOK: Ügyfél (átadó fél) neve: Szerződésszám: Ügyfél (átadó fél) telefon, fax, e-mail elérhetősége Átvállaló fél neve: Átvállaló telefon, fax, e-mail elérhetősége
GÉPJÁRMŰ ADATAI: RENDSZÁM TÍPUS SZERŐDÉSSZÁM
Az átvállalás díját - melyet jóváhagyás után az átvállaló fél részére kerül kiszámlázásra – az Ön szerződésére vonatkozó érvényes Hirdetmény tartalmazza. (megtalálható a www.cib.hu honlapon jelenleg érvényes díja a 2003.07.01. után kötött szerződéseknél: 40 000,-Ft). Az átvállaló fél kijelenti, hogy a szerződésben meghatározott átvállalási díjat tudomásul veszi, valamint azt is, hogy amennyiben a finanszírozási szerződést a Felek korábban CIB Havi Fix kötötték meg, ezen konstrukció az átvállalás eredményeképpen megszüntetésre kerül, és a szerződés az átvállalást követően változó kamatozásúra módosul. Amennyiben pedig a finanszírozási szerződést a Felek korábban Forint Fix konstrukcióban kötötték meg, és az átvállalás során a szerződés akként kerülne átütemezésre, mely érinti a fizetési ütemezést is, ezen konstrukció az átvállalás eredményeképpen megszüntetésre kerül, és a szerződés az átvállalást követően változó kamatozásúra módosul. Az átadó fél, azaz jelenlegi ügyfél jelen okirat aláírásával kifejezetten felhatalmazza a finanszírozó társaságot (CIB Lízing Zrt.-t) arra, hogy az átvállalás lebonyolításának céljából szükséges összes információt, banktitkot az átvállaló fél részére átadjon. Egyéb megjegyzés:
_______________ 201________.______________ hó _______nap
_______________________ Ügyfél aláírása
______________________ Átvállaló fél aláírása
Előttünk, mint tanúk előtt /csak természetes személy esetén kell a formanyomtatványt tanúkkal ellátni/: 1. (aláírás)
2. (aláírás)
Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím:
Személyazonosító ig. száma:
Személyazonosító ig. száma:
CIB Lízing Zrt. CIB Leasing Ltd. H-1027 Budapest, Medve utca 4–14. H-1537 Budapest Pf.351 Központi ügyfélszolgálat: 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2 – 8. Telefon: 06 40 242 424 Fax: (06 1) 489 6700 Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-044131 Adószám: 11879978-4-44 CSASZ: 17781028-5-44 Csoport közösségi adószám: HU17781028 Tevékenységi engedély száma: 2585/1999, EN-I1598/2010
2
ÁTVÁLLALÁSI ADATLAP Jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok/szervezetek részére (személy- és kishaszon gépjárművek vonatkozásában) Teljes név: Székhely: Postacím: Nyilvántartási szám (Cégjegyzék szám): Adószám:
Rövid név:
KSH szám:
Alapítás éve: Fő tevékenység: E-mail cím: Tevékenység kezdete: Telefonszám: Fax szám: Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó elérhetősége: Számlavezető bank neve: Bankszámlaszám: □ igen □ nem Van-e kapcsolata a CIB Csoporttal? Kapcsolat jellege (számlavezetés, értékpapír stb.) Jogi személy/Jogi személyiséggel nem rendelkező társaság/szervezet képviseletére jogosult/kézbesítési megbízott/meghatalmazott adatai**: Név: Születési név: Születési hely: Születési idő: Anyja neve: Állampolgárság: Személyazonosító igazolvány száma, típusa, lejáratának ideje: Lakcímet igazoló hatósági igazolvány száma: Állandó lakcím: Postacím: Telefonos elérhetőség: Családi állapot: Iskolai végzettség: Beosztás: Szakmában töltött idő: Aláírással kapcsolatos adatok1: Szerződés aláírója □ vállalkozás □ meghatalmazott képviselője/kézbesítési megbízott
Gépjármű adatai: Gépjármű fajtája □ személygépjármű □ kishaszongépjármű Gépjármű típusa: Aktuális futott kilométer állás:
Gépjármű rendszáma: Első forgalomba helyezés időpontja:
Tájékoztatjuk, hogy az önerő megfizetése automatikus előtörlesztésként kerül elszámolásra, ezért kérjük, válasszon az alábbi lehetőségek közül: az előtörlesztés következtében a futamidő csökkenjen változatlan összegű törlesztőrészletek/lízingdíjak mellett az előtörlesztés következtében a havi törlesztő-részletek/lízingdíjak összege csökkenjen a futamidő hosszának változatlansága mellett Az előtörlesztés megtörténtét követően Társaságunk megküldi az Ön részére a módosított fizetési ütemezést. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam a jelen adatlapon feltüntetett információk a valóságnak megfelelnek. A jogi személynek/jogi személyiséggel nem rendelkező társaságnak/szervezetnek lejárt köztartozása nincs, ellene felszámolás, csődeljárás nem folyik. A jelen adatlap aláírásával felhatalmazom a CIB Lízing Zrt-t a fenti információk hitelességének ellenőrzésére. Tudomásul veszem, hogy a CIB Lízing Zrt. Az okiratokról készült másolatokat, a vezető tisztségviselő, meghatalmazott, illetőleg más, az ügyfél nevében eljáró személy hozzájárulása esetén a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. (Pmtv) 28.§ (1) bekezdése alapján az adatrögzítéstől számított, szerződéskötés esetén pedig az üzleti kapcsolat megszűnésétől számított 8 évig köteles megőrizni. _______________ 201________.______________ hó _______nap _______________________________ Átvállaló fél cégszerű aláírása
_________________________________ Átvállaló fél nevében vagy megbízása alapján eljáró személy aláírása
Előttünk, mint tanúk előtt /csak természetes személy esetén kell a formanyomtatványt tanúkkal ellátni/:: 1. (aláírás) 2. (aláírás) Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím:
Személyazonosító ig. száma:
Személyazonosító ig. száma:
1 Amennyiben nem a vállalkozás képviseletre jogosultja írja alá az Engedményezési és tartozás átvállalás szerződést, akkor szükség van a CIB Lízing Zrt. által rendszeresített, szabályosan kitöltött és aláírt meghatalmazásra is.
CIB Lízing Zrt. CIB Leasing Ltd. H-1027 Budapest, Medve utca 4–14. H-1537 Budapest Pf.351 Központi ügyfélszolgálat: 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2 – 8. Telefon: 06 40 242 424 Fax: (06 1) 489 6700 Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-044131 Adószám: 11879978-4-44 CSASZ: 17781028-5-44 Csoport közösségi adószám: HU17781028 Tevékenységi engedély száma: 2585/1999, EN-I1598/2010
3
Ajánlatszám:...................................................... Szerződésszám:................................................. ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÁS ÉS ÜGYFÉLNYILATKOZATOK A./ TÁJÉKOZTATÁS A Központi Hitelinformációs Rendszerbe történő adattovábbításról 1.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Törvény) alapján, amennyiben Ön a Törvény 2. § (1) bekezdés g) pontja szerinti vállalkozás (gazdasági társaság, fióktelep, európai részvénytársaság, szövetkezet, a lakásszövetkezet és az egyéni vállalkozó, a továbbiakban: Vállalkozás), a Vállalkozás alábbi referenciaadatait Társaságunk köteles a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) részére átadni , ha Önnel pénzügyi lízing vagy pénzkölcsön nyújtásra (mint pénzügyi szolgáltatásokra) vonatkozó szerződést kötött, a szerződés megkötését követő 5 munkanapon belül: azonosító adatok: a) cégnév, név, b) székhely, c) cégjegyzékszám, egyéni vállalkozói igazolvány szám, d) adószám.
a pénzügyi lízingszerződésre vagy pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési adatok: a) a szerződés típusa és azonosítója (száma), b) a szerződés megkötésének, lejáratának, megszűnésének időpontja, c) a szerződés megszűnésének módja, d) a szerződés összege és devizaneme, valamint a törlesztés módja és gyakorisága, l) a szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme. A Törvény alapján a jelen pontban foglalt adatátadásról Önt az adatátadást követő öt munkanapon belül írásban tájékoztatjuk. 2. A Törvény alapján Társaságunk köteles a Vállalkozás alábbi referenciaadatait átadni KHR részére, amennyiben az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének a Vállalkozás oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozása több mint harminc napon keresztül fennáll. Azonosító adatok a) cégnév, név, b) székhely, c) cégjegyzékszám, egyéni vállalkozói igazolvány szám, d) adószám. A pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési adatok: a) a szerződés típusa és azonosítója (száma), b) a szerződés megkötésének, lejáratának, megszűnésének időpontja, c) a szerződés megszűnésének módja, d) a szerződés összege és devizaneme, valamint a törlesztés módja és gyakorisága, e) a 14. §-ban meghatározott feltételek bekövetkezésének időpontja, f)a feltételek bekövetkezésekor fennálló lejárt és meg nem fizetett tartozás összege, g) a lejárt és meg nem fizetett tartozás esedékességének időpontja és összege, h) a lejárt és meg nem fizetett tartozás megszűnésének időpontja és módja, i) a követelés másik referenciaadat-szolgáltató részére történő átruházására, perre utaló megjegyzés, j) előtörlesztés ténye, ideje, az előtörlesztett összeg és a fennálló tőketartozás összege, valamint pénzneme, k) fennálló tőketartozás összege és pénzneme, l) a szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme. 3. A KHR törvény alapján amennyiben a Vállalkozás az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződés hatálya alatt előtörlesztést teljesít, Társaságunk az előtörlesztést követő 5 munkanapon belül átadja a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak a Vállalkozás alábbi referenciaadatait: -
előtörlesztés ténye, ideje, az előtörlesztett összeg és a fennálló tőketartozás összege, pénzneme. A KHR törvény alapján Társaságunk a tárgyhót követő ötödik munkanapig átadja a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére a szerződés alábbi referenciaadatait: fennálló tőketartozás összege és pénzneme szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme. Társaságunk adatátadási kötelezettsége a már átadott referenciaadatok módosulása esetén is fennáll. Ebben az esetben Társaságunk. az adatot az arról való tudomásszerzést követő 5 munkanapon belül írásban átadja a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére. A KHR törvény alapján a vállalkozásra vonatkozó szabályok az egyetemleges kötelezettre is irányadóak. 3. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS Mi a KHR-be való adattovábbítás célja? Tájékoztatjuk, hogy a KHR-be való adattovábbítás célja, hogy a hitelnyújtók rendelkezésére álljon egy zárt rendszerű adatbázis, és így lehetővé váljon a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az adósok és a referencia-szolgáltatók bizonsága érdekében. Amennyiben tehát az Ön adatai szerepelnek a KHR-ben, az nem jelenti feltétlenül, automatikusan azt, hogy Ön pénzügyi szervezettől nem kaphat hitelt, kölcsönt vagy nem veheti igénybe a pénzügyi intézmény egyéb szolgáltatásait. A hitelezési kockázat csökkentése révén a KHR működése hozzájárul a hitelnyújtók biztonságosabb működéséhez is. A KHR-ben kezelt adatokat csak a KHR törvényben meghatározott célra lehet felhasználni. Mikor szolgáltat rólam adatot a KHR? Az Ön referenciaadatai az 1. pontban foglalt eset miatt átadott referenciaadatok kivételével kizárólag az Ön előzetes írásbeli hozzájárulása esetén adhatóak át más pénzügyi szolgáltatók részére , ha a következő pénzügyi szolgáltatásokta veszi igénybe: - hitel és pénzkölcsön nyújtása, - pénzügyi lízing, - pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása, - elektronikus pénz kibocsátása, - olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak, - kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása, - kereskedelmi kölcsön nyújtása, - befektetési hitel nyújtása a befektetőnek, - értékpapír-kölcsönzés. Hogyan kérhetek információt a KHR-ben szereplő adataimról? A KHR-be adatot szolgáltató pénzügyi intézménynél bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely pénzügyi intézmény adta át.
CIB Lízing Zrt. CIB Leasing Ltd. H-1027 Budapest, Medve utca 4–14. H-1537 Budapest Pf.351 Központi ügyfélszolgálat: 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2 – 8. Telefon: 06 40 242 424 Fax: (06 1) 489 6700 Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-044131 Adószám: 11879978-4-44 CSASZ: 17781028-5-44 Csoport közösségi adószám: HU17781028 Tevékenységi engedély száma: 2585/1999, EN-I1598/2010
4
A pénzügyi intézmény a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a pénzügyi intézménynek, amely azt, a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja Önnek. A tájékoztatásért költségtérítés és egyéb díj nem számítható fel. Milyen lehetőségeim vannak, ha úgy gondolom, hogy adataim jogellenesen szerepelnek a KHR-ben? Önnek lehetősége van kifogást tenni adatainak a KHR-be történt átadása, azoknak a KHR-ben való kezelése ellen, és kérheti az adat helyesbítését, illetve törlését. A kifogást a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz vagy ahhoz a pénzügyi intézményhez nyújthatja be, amelyik a kifogásolt adatot a KHR-be továbbította. A kifogást a a kézhez vételtől számított három munkanapon belül ki kell vizsgálni ás a vizsgálat eredményéről Ön írásban kap tájékoztatást, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában legkésőbb a vizsgálat lezárást követő két munkanapon belül. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a helyesbítésről vagy törlésről haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül értesít valamennyi olyan pénzügyi intézményt, amelynek Önről a helyesbítést vagy törlést megelőzően referenciaadatot továbbított. Három esetben keresetet is indíthat adatainak helyesbítése vagy törlése céljából a lakóhelye szerinti illetékes helyi bíróságnál: - amennyiben kérésére – az erre vonatkozó szabályoknak megfelelően – nem kap tájékoztatást arról, hogy adatai szerepelnek-e a KHR-ben, - kifogás eredményéről való tájékoztatás elmaradása esetén, - kifogás eredményéről való tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül, amennyiben a tájékoztatás eredményével nem ért egyet. A tárgyalást a bíróság úgy tűzi ki, hogy az első tárgyalás legkésőbb az iratoknak a bírósághoz való érkezését követő nyolc munkanapon belül megtartható legyen. B./ ADATELLENŐRZÉS Tudomásul veszem, hogy a CIB Lízing Zrt. a részére átadott személyes adatokat, benyújtott, bemutatott okmányokat, illetve a nyilvántartásból való esetleges kikerülés okát és idejét, továbbá az arcképemet és aláírásomat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nyilvántartásában a GIRO Elszámolásforgalmi Zrt. (1054 Budapest, Vadász u. 31., cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041159) útján ellenőrizze. A jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok ahhoz, hogy a CIB Lízing Zrt. az így megismert adatokat legalább a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. szerint megállapított 8 évig megőrizze és kezelje. Amennyiben a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. 2. szakasz (1) bekezdés alapján adatletiltási jogát érvényesítettem, úgy eseti engedélyt adok a tilalommal érintett adatok kiadására is. C./ NYILATKOZAT SZEMÉLYES ADATOKAT TARTALMAZÓ OKIRATOK MÁSOLÁSÁRÓL A személyes adatokat tartalmazó okiratokról történő másolatkészítéshez és annak felhasználásához a megfelelő tájékoztatás birtokában, önkéntesen, előzetes hozzájárulást adhatok az alábbiak szerint: Az Adós/Lízingbevevő Vállalkozás képviseletében eljáró természetes személyként, vagy az Egyetemleges kötelezett társlízingbevevő/Egyetemleges kötelezett adóstárs nevében vagy megbízása alapján eljáró természetes személyként, vagy természetes személy Egyetemleges kötelezett társ-lízingbevevőként/Egyetemleges kötelezett adóstársként önkéntesen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy a CIB Lízing Zrt. az arcképes személyazonosító igazolványomról, az útlevelemről vagy vezetői engedélyemről, valamint az általam közölt személyes adatokat tartalmazó okiratokról - többek között a lakcímet igazoló hatósági igazolványról - másolatot készítsen, és azt kockázatkezelés és a személyes adatok egyezőségének ellenőrzése céljából, a jogok és kötelezettségek érvényesíthetőségének elévülésig, de legalább a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. szerint megállapított 8 évig felhasználja. D./ ADATKEZELÉS ÉS ADATÁTADÁS A CIB BANKCSOPORTON BELÜL Tudomásul veszem és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy a CIB Lízing Zrt. a CIB Bankcsoport tagjai részére, valamint a CIB Bankcsoport tagjai a CIB Lízing Zrt. részére a rám vonatkozó, egyébként banktitoknak, üzleti titoknak, biztosítási titoknak vagy személyes adatnak minősülő információkat és/vagy adatokat adatkezelés – ideértve az adatkezelések összekapcsolását is – és nyilvántartás céljára akár külföldre is kiszolgáltassák, e körben felmentem a CIB Lízing Zrt-t és a CIB Bankcsoport tagjait a titoktartási kötelezettségük alól. Az adattovábbítás és adatkezelés célja: (i) CIB Lízing Zrt.-vel kötött szerződés előkészítése, megkötése és végrehajtása, (ii) az erre vonatkozó külön hozzájárulás esetén CIB Lízing Zrt. és a CIB Bankcsoport tagjai által történő, közvetlen üzletszerzési, piackutatási célú megkeresés (levélben, telefonon vagy egyéb, elektronikus és más formájú kommunikációs eszközökön keresztül), (iii) az, hogy a CIB Bankcsoport tagjai közvetlenül mérhessék fel igényeimet azok magasabb szintű kielégítése érdekében (statisztika készítés), (iv) kockázatkezelés (elemzés, értékelés, mérséklés valamint a prudens működés, kockázatvállalási és tőkemegfelelési előírások betartása), (v) a CIB Bankcsoport által nyújtott termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos visszaélések megelőzése, kivizsgálása, feltárása (vi) a CIB Bankcsoport tagjai jogi kötelezettségeinek teljesítése, jogos érdekeinek érvényesítése, így különösen a pénzmosás és terrorizmus finanszírozás elleni, továbbá a CIB Bankcsoport tagjai által nyújtott pénzügyi, biztosításközvetítői, befektetési szolgáltatásokat szabályozó jogszabályokban írt kötelezettségek teljesítése, (vii) az, hogy a CIB Bankcsoport tagjai a követeléseiket egységes behajtási eljárással érvényesíthessék és az egymással szembeni esetleges elszámolási kötelezettségük érvényesítését elősegítsék, (viii) a szerződés megszűnését követően a szerződésből származó jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, így különösen a szerződésen alapuló igények érvényesítése. A CIB Lízing Zrt. biztosítja, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás és nyilvánosságra hozás, törlés, továbbá sérülés vagy megsemmisülés elkerülésének biztosításáról. A CIB Lízing Zrt. által kezelt, vagy a CIB Bankcsoport tagjai részére továbbított és így általuk nyilvántartott személyes adataimat bármikor helyesbíthetem, továbbá azokról jogszabályban meghatározott esetekben térítésmentesen tájékoztatást kérhetek, illetve kérhetem személyes adataim törlését vagy zárolását. Tudomásul veszem, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban Infotv.) szerinti jogokat a CIB Lízing Zrt. a külföldi adatkezelés esetén is biztosítja. Tudomásul veszem annak tényét, hogy a CIB Lízing Zrt. vagy a CIB Bankcsoport tagjai az általuk kezelt vagy részükre átadott adatok feldolgozása érdekében adatfeldolgozót vehetnek igénybe, különösen, de nem kizárólag postai befizetési utalvány, számla nyomtatása vagy megszemélyesítése, illetve egyéb levelezés, továbbá az általam a CIB Lízing Zrt.-vel vagy a CIB Bankcsoport tagjával kötött szerződés aláírását megelőzően vagy azzal összefüggésben a CIB Lízing Zrt. vagy a CIB Bankcsoport tagjai rendelkezésére bocsátott valamennyi okirat archiválása céljából. Tudomásul veszem, hogy a CIB Lízing Zrt., valamint a CIB Bankcsoport tagjai az általuk felvett és általam szolgáltatott adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában a CIB Lízing Zrt.-re vagy a CIB Bankcsoport tagjaira vonatkozó jogi kötelezettség CIB Lízing Zrt. CIB Leasing Ltd. H-1027 Budapest, Medve utca 4–14. H-1537 Budapest Pf.351 Központi ügyfélszolgálat: 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2 – 8. Telefon: 06 40 242 424 Fax: (06 1) 489 6700 Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-044131 Adószám: 11879978-4-44 CSASZ: 17781028-5-44 Csoport közösségi adószám: HU17781028 Tevékenységi engedély száma: 2585/1999, EN-I1598/2010
5
teljesítése vagy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll, további külön hozzájárulás nélkül, valamint a hozzájárulásom visszavonását követően is kezelheti. A CIB Bankcsoport tagjainak felsorolását a CIB Lízing Zrt. általános szerződési feltételeket tartalmazó Üzletszabályzatai tartalmazzák. Tudomásul veszem, hogy érintettként tiltakozhatok a CIB Lízing Zrt.-nél a személyes adataim kezelése ellen az Infotv. 21. § (1) bekezdése szerinti esetekben, valamint a jogaim megsértése esetén bírósághoz, illetve személyes adataim kezelésével kapcsolatos jogsérelem bekövetkezése esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., postacím: 1534 Budapest, Pf.: 843, honlap: www.naih.hu, telefon: +36 (1) 391-1400, fax: +36 (1) 391-1410, központi e-mail cím:
[email protected]) is fordulhatok. Kijelentem, hogy tudomásom van arról, hogy a jelen nyilatkozatban meghatározott adatkezelés a hozzájárulásomon alapul, kijelentem továbbá, hogy az adatkezelés megkezdése előtt a fentiek alapján egyértelmű és részletes tájékoztatást kaptam, azt megértettem és elfogadom, tudomásul veszem, hogy az adatkezelés - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a jogok és kötelezettségek érvényesíthetőségének elévülését követő 5 évig tart. E./ LÍZINGSZERZŐDÉS ESETÉN FELHATALMAZÁS ADATOK ÁTADÁSÁRA BIZTOSÍTÓ RÉSZÉRE Tudomásul veszem, hogy amennyiben a Vállalkozás pénzügyi lízingszerződést köt a CIB Lízing Zrt-vel és a Lízingbevevő kérésére és érdekében a CIB Lízing Zrt. mint lízingbeadó a lízingszerződéssel összefüggésben bármilyen vagyonbiztosítást köt, akkor a CIB Lízing Zrt. átadhatja az érintett biztosítónak azokat az adatokat, amelyek a biztosítási szolgáltatással összefüggnek (lízingbevevő adatai, finanszírozott gépjármű adatai, a lízingszerződés megkötésének, módosításának, átvállalásának vagy bármilyen okból történő megszűnésének ténye és időpontja, a lízingszerződés futamideje, a lízingszerződés devizaneme, lízingbevevő törlesztő-részlete, a törlesztő-részlet esedékessége, Lízingbevevő mindenkori aktuális tőkekintlévősége, a biztosítási szolgáltatás kezdete és vége, a biztosítási szolgáltatás díja).Tudomásul veszem, hogy az adatátadás célja a biztosítási szolgáltatások teljesítésének és a károk megfelelő nyilvántartásának elősegítése. A Lízingbevevő írásbeli kérésére a lízingbeadó minden, a személyére vonatkozóan nyilvántartott, kezelt és továbbított adatot írásban közöl a lízingbevevővel. A./ ponthoz kapcsolódó ügyfélnyilatkozat A KHR-be történő adattovábbításra vonatkozó tájékoztatást elolvastam, megértettem az abban foglaltakat tudomásul vettem. B./ ponthoz kapcsolódó ügyfélnyilatkozat Az adatellenőrzésre vonatkozó tájékoztatást elolvastam, megértettem az abban foglaltakat tudomásul vettem. C./ ponthoz kapcsolódó ügyfélnyilatkozat Az Adós/Lízingbevevő képviseletében eljáró természetes személy
A személyes adatokat tartalmazó okiratokról történő másolatkészítéshez és annak felhasználásához a megfelelő tájékoztatás birtokában, önkéntesen, előzetesen hozzájárulhatok a C.) pontban foglaltak szerint:
Természetes személy Egyetemleges kötelezett társlízingbevevő/Egyetemleges kötelezett Adóstárs
Egyetemleges kötelezett társlízingbevevő/Egyetemleges kötelezett Adóstárs képviseletében eljáró természetes személy
Hozzájárulok
Hozzájárulok
Hozzájárulok
Nem járulok hozzá
Nem járulok hozzá
Nem járulok hozzá
D./ ponthoz kapcsolódó ügyfélnyilatkozat Az adatkezelésre és adatátadásra vonatkozó tájékoztatást elolvastam, megértettem az abban foglaltakat tudomásul vettem. E./ ponthoz kapcsolódó ügyfélnyilatkozat A biztosító részére történő adatátadásra vonatkozó tájékoztatást elolvastam, megértettem az abban foglaltakat tudomásul vettem. Dátum: ______________________________________, _____________
Leendő Lízingbevevő aláírás):
Leendő Egyetemleges kötelezett Adóstárs/ Egyetemleges kötelezett Társ-lízingbevevő (aláírás):
Adós/ (cégszerű
Név:
Név:
Székhely: Leendő ügyfél/ Adós/ Lízingbevevő nevében vagy megbízása alapján eljárós természetes személy aláírása:
Székhely/Lakcím: Leendő Adóstárs/ Egyetemleges kötelezett/ nevében vagy megbízása alapján eljárós természetes személy aláírása:
Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím: Előttünk, mint tanúk előtt (csak természetes személy esetén töltendő ki):
1. tanú (aláírás):
2. tanú (aláírás):
Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím:
CIB Lízing Zrt. CIB Leasing Ltd. H-1027 Budapest, Medve utca 4–14. H-1537 Budapest Pf.351 Központi ügyfélszolgálat: 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2 – 8. Telefon: 06 40 242 424 Fax: (06 1) 489 6700 Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-044131 Adószám: 11879978-4-44 CSASZ: 17781028-5-44 Csoport közösségi adószám: HU17781028 Tevékenységi engedély száma: 2585/1999, EN-I1598/2010
6
Nyilatkozat az ügyfél tényleges tulajdonosairól Declaration on beneficial owners Alulírott(ak)......................................................................................................................................................................., mint a ......................................................................................................... képviselője (képviselői), büntetőjogi felelősségem (felelősségünk) tudatában nyilatkozom (nyilatkozzuk), hogy Undersigned .........................................................................................................................................., as representative(s) of ........................................................................................... and in full knowledge of my (our) responsibility under criminal law, declare that: a fent megnevezett jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (továbbiakban: Társaság) saját nevében jár el, és természetes személy tulajdonosai, illetve ha a Társaságban – részben vagy egészben, akár többes tulajdonosi áttételen keresztül is – más Társaság(ok) rendelkezik (rendelkeznek) tulajdonnal, akkor e Társaság(ok) legvégső természetes személy Tulajdonosai2 az alábbiak the legal entity or organisation without legal personality (furthermore: Entity) is proceeding on its own behalf, and natural person owner(s) of the Entity or, if the Entity is owned partially or fully, even through multiple ownership structures by other Entity(ies), then the natural person final beneficial owner(s)3 of such Entity(ies), is (are) the following person(s) a fent megnevezett jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (továbbiakban: Társaság) saját nevében jár el, és nincs természetes személy tulajdonosa, más Társaság(ok)on keresztül sem. the legal entity or organisation without legal personality (furthermore: Entity) is proceeding on its own behalf, and it has no natural person owner(s), even through multiple ownership structures a fent megnevezett jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet az alábbiakban megnevezett természetes személyek, mint tényleges tulajdonosok nevében jár el the legal entity or organisation without legal personality is proceeding on behalf of the following natural person beneficial owner(s) Természetes személy ÁllamTulajdoni Születési név Lakcím Anyja neve Születési idő tulajdonos neve polgárság hányad (%) Date of birth Name of natural person Ownership Birth name Address Nationality Mother’s name (YYYY.MM.D beneficial owner (%) D)
Kijelentem (kijelentjük), hogy amennyiben bármely jövőbeli megbízásomat (megbízásunkat) a jelen nyilatkozattól eltérő személy nevében, érdekében, javára kezdeményezem (kezdeményezzük), arról - a megbízás benyújtásával egyidejűleg - írásos nyilatkozatban tájékoztatom (tájékoztatjuk) a CIB Lízing Csoportot. I (we) declare that if I (we) initiate any future order on behalf of, in the interest of, or to the benefit of a person other than that specified in this declaration, I (we) shall notify CIB Leasing Group. of this in a written declaration submitted together with the order. ................................., 20.. ........................................ ..................................................................... cégszerű aláírás / official signature
2 Jelen nyilatkozat szempontjából Tulajdonosnak kizárólag az a természetes személy minősül, aki a társaságban közvetlenül vagy közvetve szavazati joggal vagy tulajdoni hányaddal rendelkezik (függetlenül annak mértékétől), aki a társaságot bármilyen más jogcímen tulajdonosként irányítja, vagy egyéb módon ellenőrzést gyakorol annak vezetése felett. Nem minősülhet tulajdonosnak az egyes tulajdonosi jogok gyakorlására meghatalmazott (nominee owner) valamint a meghatalmazott igazgató, (nominee director), a kiskorú vagy egyéb módon cselekvőképtelen személy, illetve bármilyen társaság vagy szervezet. 3 For the purpose of this current declaration only the following natural persons shall qualify as final beneficial owners: a person who, directly or indirectly, holds ownership or has voting rights in the Company (regardless of the size or percentage of such stake, share or voting right), who, in any capacity, manages the Company as owner or controls the Company in any other manner. The following persons shall NOT qualify as final beneficial owners: nominee owners and nominee directors, under-aged or incapab le persons, legal entities or organisations without legal personality.
CIB Lízing Zrt. CIB Leasing Ltd. H-1027 Budapest, Medve utca 4–14. H-1537 Budapest Pf.351 Központi ügyfélszolgálat: 1024 Budapest, Petrezselyem utca 2 – 8. Telefon: 06 40 242 424 Fax: (06 1) 489 6700 Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-044131 Adószám: 11879978-4-44 CSASZ: 17781028-5-44 Csoport közösségi adószám: HU17781028 Tevékenységi engedély száma: 2585/1999, EN-I1598/2010
7