Tisztelt Akadémia! Elnök Úr! Kedves barátaim! A kiadott program azt az érzést kelti bennem, mintha szeleteket akarnánk Gruber Józsefről bemutatni rá emlékezve, mintha ezek a szeletek önállón tárgyalhatók lennének és a szeletek összessége valamilyen teljes képe tudna alkotni róla. Holott Gruber Józseffel kapcsolatban különösen áll az, hogy minden mindennel összefügg: Gruber, az Akadémia, a tanszéki kutatás, a tanári munkája és mérnöki gondolkodása nem tárgyalható elkülönítve. Engedjék meg, hogy a rám kiosztott szelet előtt egy jellemző esetet mondjak el önöknek róla, mely példázza a következményekkel nem törődő tisztességét. Kulmann László az előbb említette, hogy Gruber nem lett akadémikus. Felterjesztették, de végül nem került az MTA Közgyűlése elé. Ennek előzményét szeretném mindenek előtt elmondani, mivel ez a tény engem személy szerint érint olyan értelemben, hogy én akadémikus lettem, holott Gruber tudása mindnyájunk felett állt és ezt mindig visszásnak éreztem. – 196263-ban zajlott egy kirakatper, egy tipikusan koncepciós per – arra az időre jellemzően. A per azt volt hivatott igazolni, hogy Szabó József jezsuita páter, aki korábban a Műegyetem hivatalos lelkésze volt, politikai összeesküvést szervez a fennálló rendszer ellen. Számos oktatót és hallgatót gyanúsítottak az összeesküvésben való részvétellel – zárójelben megjegyezve engem is. A bizonyítás minden igyekezet ellenére sikertelen volt és végül csak Szabó páter és Gerey Tamás adjunktus ellen emeltek vádat és ítéltek el– egy összeesküvést két résztvevővel. Az akkori rendszer képtelensége. A Belügyminisztérium azonban az oktatási miniszteren keresztül utasította a rektort, aki akkor Gruber József volt, hogy emlékezetem szerint kilenc oktatót és tizenhat hallgatót fegyelmi úton távolítson el az Műegyetemről, mert kapcsolatban voltak az összeesküvő Szabó páterrel. Az akkori időkben a rektornak ezt végre kellett hajtania – de ő, rá jellemző módon tanulmányozta az iratokat és megállapította, hogy Bajcsay Pál adjunktus ellen nem lehet fegyelmit indítani, mert az iratok szerint több, mint tíz éve már nem volt semmilyen kapcsolata a Páterrel és ez kizáró ok fegyelmi eljárás indításával szemben. Ezt közölte Polinszky Károly miniszterrel és Bajcsay maradt. Évnyitó beszédében Polinszky közölte, hogy „egyes egyetemi vezetők a paragrafusok mögé bújva igyekeztek a bűnösöket menteni”, mondta a rektorra, aki ott ült mellette, majd évek múlva megtagadta a Minisztérium hozzájárulását Gruber akadémikusi megválasztásához – ami akkor feltétel volt. Mivel ez az elutasítás – amit az MTA Elnöksége előtt Kónya Albert, a TMB elnöke közvetített – fájdalmasan érintette Gruber Józsefet, úgy érzem, hogy ezt a történetet mindenkinek ismernie kell, amikor őrá emlékezünk. Húsz évet dolgoztam Gruber József mellett és ezalatt az idő alatt egy csodálatos embert ismertem meg benne mind szakmai, mind jellembeli vonatkozásban. Talán ezt támasztja alá az a tény, hogy húsz év alatt egyszer sem tévedett. Ha
állítása valószínűtlennek is tűnt, utólag mindig kiderült, hogy igaza volt – vagy röviden közölte, hogy nem tudja a választ. Gruber rendkívül sokoldalú is volt. Ezt példázza, hogy hallgató koromban együtt vizsgáztam nála egy évfolyamtársammal, akiről kiderült, hogy már kétszer bukott Grubernél. Józsi – minden munkatársa így hívta – párját ritkítóan nyugodt és türelmes vizsgáztató volt – kb. fél óra elteltével sajnálattal közölte, hogy kollegám kísérlete ezúttal is sikertelen volt. Erre kollegám fellázadt. Felháborodottan jelentette ki, hogy ez nem igazságos. A professzor urat nyílván a folyadékok mechanikája érdekli, tehát ért is hozzá – őt azonban ez nem érdekli, más érdekli és máshoz ért. Gruber angyalian szelíd lett (amikor már a Tanszékén voltam megismertem, hogy ilyenkor volt a legveszélyesebb) és megkérdezte, hogy „a kollega urat mi érdekli, mihez ért?”. Kollegám büszkén kivágta, hogy az elektrotechnika. Szerencsétlen nem tudta, hogy Gruber legalább olyan jó értett az elektrotechnikához, mint a folyadékok mechanikájához: Budapest ostroma után egy rádió-javító műhelyben is dolgozott, ahol még a szükséges műszereket is ő állította elő és a Villamos Karról számos alkalommal jöttek át kollegák tőle tanácsot kérni. „Rendben van”, mondta kollegámnak, „üzletet ajánlok. A továbbiakban elektortechnikából fogom önt vizsgáztatni és az érdemjegyét a folyadékok mechanikájához fogom az indexébe beírni”. Kollegám ragyogott – aztán jött egy félóra, ami alatt ez a ragyogás mély kétségbeesésbe ment át: Józsi kérdezett, a kollegám pedig nem tudott válaszolni, majd feladta. Gruber sokoldalúságának egyik oka az ipari múltja volt : Ganz Villamossági Gyár, majd a Zuglói Gépgyár mérnöke volt egyetemi kinevezése előtt. Ez a komoly ipari gyakorlata éreztette hatását látásés gondolkodásmódjában és képességeink arányában ezt tanultuk tőle mi, munkatársai is. A kiadott műsorra térve: A hozzám rendelt cím: Gruber József, mint tanszéki kutatásvezető. Röviden: valójában úgy vezetett, hogy mindenről tudott, mindent figyelemmel kísért, „beszélgetett”, de hagyott dolgozni és csak szükség esetén avatkozott be. A témát vagy ő adta, vagy hagyta az egyéni érdeklődésünket érvényesülni, ha azzal egyetértett. A kutatáshoz három dolog kell: téma, kutató és megvalósítás. A kutatási témák három forrásból eredtek: Gruber széles kitekintése, előrelátása Egyéni érdeklődésünk Ipari megbízások Alapvető, hogy felismerte az áramlástechnikai gépek hatásfokának jelentőségét: relatíve többnyire kicsi teljesítmények, de sok gép van és nagy gépek is vannak: bányaszellőzők, erőművek, vegyi üzemek. Egy százalék átlagos hatásfokjavulás milliós megtakarítást eredményez. – Az eredeti
Aerodinamikai Intézeti profil – repülésaerodinamika – elvesztette jelentőségét. Közben megalakult a Hadmérnöki Kar és a Tanszék nem csak a repülés témakörét kerülte el a továbbiakban, de nevét is megváltoztatta, hogy a Gépészmérnöki Karnál maradjon: Áramlástan Tanszék lett és maradt a mai napig. Kullman Lászlótól már hallottuk, hogy a Tanszéken akadémiai státusú kutatók is voltak, nálunk hárman – köztük én is -, de a kutatómunkában minden kollega kivette a részét. Az új főirány tehát: az áramlástechnikai gépek lettek. A terület két főfeladata: a gépek tervezése adott teljesítményjellemzőkre, illetve geometriailag adott gép teljesítményjellemzőinek meghatározása. A tanszéki kutatások mind Axiális, mind Radiális átömlésű lapátozásokkal foglalkoztak és ezek az eredmények megalapozták a két típus közötti átmenet, a félaxiális gépekkel és a keresztáramú ventilátorokkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati munkát. Gruber ezen a téren iskolát teremtett és mi, mint munkatársai széleskörű kutatásokat végeztünk úgy, hogy vezetésének időszakában minden munkatársa tudományos minősítést szerzett. Gruber nyomán az elméleti munka szorosan összekapcsolódott a mérések, a méréstechnika fejlesztésével, majd később a számítástechnika korszerű alkalmazásával. Gruber József szemében egy elméleti eredmény csak akkor volt elfogadható, ha azt mérések igazolták. Az ő idejében azonban ennek igen szűk korlátai voltak – egy-egy mérés megtervezése, végrehajtása néha több munkát igényelt, mint az elmélet megalkotása. Az áramlás láthatóvá tétele érdekében már akkor használtuk füst bevezetését és a lapátozás felületén kialakuló nyomáseloszlás mérésére az együttforgó szondás módszert. A szükséges eszközök kialakítása is tanszéki feladat volt, ami az akkori időkben mind konstrukciós, mind kivitelezési téren nagy nehézségekbe üközött. Az áramlások szerkezetének egyre finomodó vizsgálata szükségessé tette a lapátfelületeken kialakuló határréteg viselkedésének az ismeretét is. A szokásos kis méretek (általában 500 mm kerékátmérő) mellett, azonban ennek akkor nem volt meg a műszertechnikai lehetősége – ezért megépítésre került egy 5 m átmérőjű radiális átömlésű járókerék, mely lehetővé tette egyszerű eszközökkel a mérést úgy végrehajtani, hogy a kutató beleült a forgó szerkezetbe és közvetlenül kezelhette a mérő-szondát. Ez a mérés világszerte ismert lett, sokan kipróbálták, de nem sok kutató gyomra bírta ki ezt a megpróbáltatást – a Reynolds számnak ugyanis reális értéken kellett maradnia. A kutatási témák csaknem általános jellemzője a közvetlen felhasználhatóság, alkalmazhatóság volt. A ventilátorok elméleti fejlesztését követte az országos igények kielégítése: bánya szellőzési, erőművi problémák megoldása és új típusok kifejlesztése.
Az akkori kutatási témák felsorolására nem áll most megfelelő időkeret rendelkezésre, de mégis meg kell említenem jelentőségénél fogva a gépek zajvizsgálatát, a gép-zaj csökkentésének megoldásai lehetőségeit. Ugyancsak ki kell emelnem a szélcsatorna vizsgálatokat: közlekedési eszközök légellenállásának csökkentésére irányuló kutatásainkat, épületek, épületcsoportok szélviszonyainak tanulmányozását. Olyan műszerek kifejlesztését, amikhez az akkori viszonyok között nem lehetett kereskedelmi úton hozzájutni. Ilyenek pl. a kapacitív alapon működő nyomásérzékelő, vagy a Blahó-gráf néven elhíresült nyomásmérő műszer. Úttörő kutatások folytak a tanszéken a csövekben fellépő instacioner áramlások, nyomáslengések területén. Nevét viseli az a víztároló medence, amely a Gellért hegy oldalába épült és alakját Gruber irányításával elméleti és kísérleti úton a Tanszék dolgozta ki. A szélcsatorna vizsgálatok során egyszer kis híján kivégeztük Preszler László kollegánkat. A Motorkerékpáros Szövetségtől azt a megbízást kaptuk, hogy a motoron ülés optimális helyzetét keressük meg. Mivel Laci barátunknak volt egy 500-as BMW motorja, ráültettük és felfüggesztettük a szélcsatorna mérlegébe, majd elindítottuk a szelet keltő ventilátort. A sebességet egyre fokozta a gépet kezelő kollega, amikor én véletlenül láttam, hogy Lacinak már eltorzult az arca, kidülledtek a szemei – vészleállítóval álltunk le. A határán volt annak, hogy lerepül a motorkerékpárról. A Tanszéken az első gépkocsi a Gruber-Preszler kettősé volt, egy P-70-es, ami a Trabant elődje volt. Józsinak sok örömet szerzett ez a kocsi, mert egy új szerkezetet lehetett szétszerelni, márpedig ő mindent szétszedett a szerkezet megismerése érdekében – és csodálatosan minden szerkezet újra működött összeszerelés után is. Ennek a típusnak két szokatlan tulajdonsága volt: fából volt a karosszéria-váz és azt műanyag fedőelemek borították. Egy karambol során a teljes karosszéria összetört – de a Tanszék csoda-asztalosa darabonként rekonstruálta és tökéletesre építette újra az egészet. Ezt a kocsit vettem aztán én meg tulajdonosaitól és amikor eladtam, felárat akartam kapni azért, mert az első szélvédő melletti oszlopon két aranyos tapló-gomba nőtt ki és meggyőződésem szerint a világon még egy olyan kocsi nem volt, amiben a belső térben taplógomba lett volna. Ezen kiragadott példák mellett újra vissza kell térnem Gruberre, az emberre, aki olyan légkört teremtett és tartott fenn a Tanszéken, hogy annyira jó volt ott dolgozni, hogy reggel már alig vártuk, hogy bemehessünk. A reggeli közös kávézás, a közös vacsorák, a sokszor elhangzott bölcs mondások – részei voltak annak a feltétlen tiszteleten alapuló mély barátságnak, ami minket a munkához és az ő személyéhez fűzött. Mondásait mai napig idézzük („Aki malomban jár,
lisztes lesz”) – sokszor már az eredetre nem is emlékezve. Azt, hogy milyen helyet töltött be mindnyájunk életében, mennyire meghatározta a felfogásunkat, gondolkodásunkat, valójában csak halála után érzékeltük igazán - amíg velünk volt, valahogy természetesnek tekintettük. Ahogy telnek az évek, emléke, hatása nem halványul – és mi, szorosabb, vagy tágabb értelemben vett volt munkatársai tudjuk, érezzük, hogy nem is fog.
