Tézisek Az evészavarok tüneti elemzése címu doktori értekezéshez
Az evés zavarainak alapvetoen két fo formája van, az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Az anorexia nervosa alaptünetei az elhízástól való félelem, a testképzavar, a súlyhiány, és az amenorrhea. A bulimia nervosa tünetei az ellenállhatatlan kényszer a túlevésre, az ételek hízlaló hatásának elkerülése önhánytatással, hashajtóval, vízhajtóval vagy ezek kombinációjával, valamint az elhízástól való félelem. A bulimia nervosa tünetei sokban hasonlítanak az anorexia nervosa tüneteihez, a két kórkép keveredhet egymással. Azonban sem a diagnózis, sem a tüneti kép nem egy rigid állapot, a tüneti kép is változhat, a diagnózis is változhat egy páciens kórlefolyása, kezelése során. Vannak olyan tünetek, melyek nagyon kellemetlenek a betegnek, vannak olyanok melyek ugyan elfogadottak a beteg számára, de jelentosen károsítják egészségét,
vannak
olyanok,
melyek
vészjóslóak
a
betegség
prognózisa
szempontjából, s vannak, amelyek ha kis mértékben vannak jelen, a beteg életminoségét csak elenyészo mértékben rontják. Sokszor a teljes tünetmentesség nem érheto el, ilyenkor a kedvezobb tüneti kép elérése nagy eredmény, hiszen így a beteg teljesebb életet tud élni. Dolgozatomban az evészavarok fobb tüneteit vizsgálom külön-külön. Elemzem a tünetek kapcsolatát, azt, hogy mely tünetek milyen kíséro pszichopatológiával járnak, s hogy milyen pszichopatológiai háttértényezok állnak a tünetek mögött. A tüntetek mélyebb megértése, s a tünetek közti kapcsolatok pontosabb ismerete segíthet abban, hogy a betegeket segítsük a számukra optimális tüneti kép kialakítására.
Célkituzések
Dolgozatomban a következo kérdésekre próbálok válaszolni:
1.
Az eroltetett testedzés segít-e a purgáló tünetek legyozésében, azaz akik többet
sportolnak, kevesebbet hánytatják-e magukat, és kevesebb hashajtót szednek-e? 2.
Különböznek-e
egymástól
a
purgáló
és
a
restriktív
anorexiások
önbecsülésükben, illetve az evészavarra jellemzo pszichopatológiában? 3.
Mivel a purgáló anorexiás csoport egy igen heterogén csoport, a betegek nek
vagy falásrohamuk lehet, hashajtót használhatnak, vagy hánytathatják magukat, illetve ezek kombinációja lehet jelen. A purgáló tünetek közül a hashajtó abúzust vizsgálom meg külön, mivel ennek a tünetnek kevésbé tisztázott a jelentosége. Választ keresek arra a kérdésre, hogy a hashajtó használat milyen pszichopatológiai jegyekkel társul. 4.
Az étel megrágása és kiköpése tünet milyen gyakorisággal fordul elo anorexiás
és bulimiás betegek körében, valamint milyen kapcsolatban áll az evészavar egyéb tüneteivel? 5.
Milyen az anorexiás és bulimiás betegek önbecsülése, létezik-e olyan tünet,
mely speciális kapcsolatban áll a rossz önbecsüléssel? 6.
A speciális pszichopatológiai tényezok- úgymint a karcsúság késztetés, testi
elégedetlenség, hatékonyság hiánya, perfekcionizmus, interperszonális bizalmatlanság, interoceptív tudatosság és félelem a felnotté válástól- azonos mértékuek-e bulimiás és anorexiás betegeknél, illetve e tényezok közül melyek állnak kapcsolatban a valamelyik purgá ló tünettel? Módszerek
A vizsgálatba az angliai Leicester város orvosi egyetemének pszichiátriai klinikáján muködo evészavar ambulancián 1991 és 2000 közt kezelt betegek kerültek be. 124 anorexia nervosás beteg, és 242 bulimiás beteg vett részt a vizsgálatban. Az elso interjú során vettük fel a betegek demográfiai adatait, súlyukat, a BMIet, életkorukat, betegségük idotartamát, az anamnézisben szereplo evészavart, az anamnézisben szereplo egyéb pszichiátriai megbetegedést, a családban eloforduló
bármilyen pszichiátriai megbetegedést, valamint ha a beteg gyermekkorában elvesztette anyját vagy apját, a szülo halála vagy válás miatt. Ekkor vettük fel a Clinical Eating Disorders Rating Instrument-et (CEDRI-t) is, mely részletes tünettani elemzésre szolgál.
Közvetlenül az elso interjú után kértük meg a betegeket 3
pontozóskála kitöltésére. A pontozóskálák a következok voltak: A Rosenberg Self -Esteem Skála (RSES), mely evészavaros betegeknél a legalkalmasabb az önkép mérésére. A pszichiátriai tünetek súlyosságának vizsgálatára a Symptom Check List 90-R (SCL-90-R)-t használtam, mely 9 alskálát tartalmaz: a szomatizációs tünetek, a kényszeres tünetek, az interperszonális érzékenység, a depresszió, a szorongás, a hosztilitás, a fóbiás szorongás, a paranoid gondolatok és a pszichózis alskálákat. Az evészavarokra jellemzo kognitív, emocionális és viselkedéses tényezoket az Eating Disorders Inventory (EDI)- vel mértem. Az EDI 8 alskálát tartalmaz: a karcsúság késztetés, a bulimiás tünetek, a testi elégedetlenség, a hatékonyság hiánya, a perfekcionizmus, az interperszonális bizalmatlanság, az interoceptív tudatosság, és a félelem a felnotté válástól alskálákat. Azokban az elemzésekben, melyekben ezeket az önkitölto kérdoíveket is felhasználtam, csak 117 anorexiás és 81 bulimiás beteg adatait használtam fel. A kérdésfeltevéstol függoen többnyire összehasonlításokat végeztem. Vagy az anorexiás és a bulimiás betegek adatait, vagy két alcsoportot hasonlítottam össze (pl. hashajtót használókat és hashajtót nem használókat). A parametriás értékeknél t tesztet, a nem-paraméteres értékeknél, pedig Mann-Whitney tesztet használtam. Tekintettel a sok változóra, a Bonferroni korrekciót is elvégeztem minden esetben. A nem-paraméteres változóknál a vizsgált tünetet megjósoló változók meghatározása céljából a logisztikus regressziós analízist is végeztem. A logisztikus regressziónál a Backward Wald eljárást használtam. A tünetek közti kapcsolatok elemzéséhez Spearman korrelációt használtam. A statisztikai elemzéseket az SPSS 10. for Windows programcsomaggal készítettem el.
Eredmények
1. A testedzés szerepe anorexiás és bulimiás betegeknél
124 anorexia nervosában és 242 bulimia nervosában szenvedo beteg tüneteit elemeztem. Mind az anorexiás mind a bulimiás betegeket két csoportra osztottam testedzésük mennyisége alapján. A rendszeresen edzo csoportba kerültek azok a betegek, akik 2 ill. 3 pontot értek el a CEDRI-n, azaz, akik testsúlyuk csökkentése érdekében lelkiismeretesen, rendszeresen, az elmúlt hónapban minimum 6 alkalommal fáradhatatlanul edzettek. Mindkét diagnosztikus csoportban a rendszeresen edzo és nem edzo betegek BMI-ét, életkorát és betegségük idotartamát, valamint tüneteiket, a koplalás mértékét, a hízlaló ételek kerülésének mértékét, a falásrohamok, az önhánytatás és a hashajtó használat gyakoriságát hasonlítottam össze. Logisztikus regressziót végeztem annak vizsgálatára, hogy a fokozott testedzés mely tünetekkel jár együtt a legnagyobb eséllyel. A 124 anorexiás beteg közül 43-an (34.7 %), a 242 bulimiás beteg közül, pedig 97–en (40.1 % ) sportoltak rendszeresen. Az anorexia nervosa purgatív csoportjában 40-bol 16-an (40%), a restriktív csoportban 84-bol 27-en (32.1 %) edzettek. A sportolók aránya nem különbözött egymástól szignifikánsan sem a két diagnosztikus csoport között, sem az anorexia nervosa két alcsoportja között. Az anorexiás betegek közt a rendsze resen testedzok testtömeg indexe nagyobb, (testedzok BMI átlag 16.49 +1.50 kg\m2 , nem edzok BMI-je átlag: 15.26 +1.93 kg\m2 ). A t teszttel a különbség szignifikáns, t=2.69, p=0.009. Ezzel szemben a bulimiás betegeknél a testedzok BMI -je alacsonyabb (testedzok BMI-je átlag: 22.13+3.04 kg\m2 , nem edzok:23.92 +5.34 kg\m2). A különbség itt is szignifikáns t=1.78, p=0.004. Az evészavarok tünetei közül az anorexiás csoportban az edzo és nem edzo betegek csak a CEDRI koplalás (U=993; p=0.006) illetve a hízlaló ételek kerülésének tételeiben (U=955, 5; p=0.006) különböznek egymástól. A bulimiás csoportban Mann Whitney teszttel több szignifikáns különbséget is találtunk. A sportoló bulimiások
szignifikánsan erosebben koplalnak (U=4965.5; p=0.005), jobban kerülik a hízlaló ételeket (U=4560.5; p<0.001), több hashajtót használnak (U=5026; p=0.003), torzultabb a testképük (U=4172; p<0.001), de kevesebbet hánytatják magukat (U=5410.5; p= 0.028). A logisztikus regressziós analízist is elvégeztem. Anorexiás betegeknél csak a hízlaló ételek kerülése függ össze a testmozgással, (B=0.559, p=0.028), sem a koplalás mértéke, sem a falásrohamok gyakorisága, sem az önhánytatás illetve hashajtózás, sem a testképzavar mértéke nincs kapcsolatban az eroteljes sportolással. Bulimiás betegnél azonban a torz testképpel és a hízlaló ételek kerülésével pozitív, az önhánytatással és a BMI- vel pedig negatív kapcsolatban áll a rendszeres testedzés, míg a falásrohamokkal, a koplalással, a hashajtó és egyéb súlycsökkento gyógyszerek szedésével nincs összefüggésben a sportolás.
2. Purgáló és restriktív anorexiások összehasonlítása
A DSM-IV az anorexia nervosa két alcsoportját különíti el: a restriktív típust és a purgatív típust. A jelen értekezés választ keres arra a kérdésre, hogy a restriktív és a purgatív
anorexiások
különböznek-e
egymástól
az
önbecsülés
torzulásának
mértékében, illetve egyéb pszichopatológiai tünetekben. A vizsgálatban 117 anorexia nervosával kezelt beteg vett részt, közülük 78 tartozott a restriktív altípusba, 39-en pedig purgáló anorexiások voltak. A restriktív csoport Rosenberg skálájának átlagértéke 4.2 +1.8 szemben a purgatív csoport 5.1 +1.5 átlagértékével. A két csoport Rosenberg skálájának különbsége, Mann-Whitney teszttel összehasonlítva szignifikáns, p=0.005, azaz igaz, hogy a purgatív anorexiások önbecsülése rosszabb. Az EDI skála alskáláinak összehasonlítását is Mann- Whitney teszttel végeztem. Az EDI alskálákat összehasonlítva, Bonferroni korrekció után a bulimiás tünetek (p=0.0001), az eredménytelenség (p=0.001) és az elégedetlenség a testtel (p=0.0001) alskáláknál jelentkezett szignifikáns különbség.
Az SCL-90-R skála alskáláit t teszttel hasonlítottam össze. Az SCL alskálákat összehasonlítva, Bonferroni korrekció után csak a depresszió mutatott szignifikáns különbséget (p=0.004). A statisztikai elemzésekbol tehát egyértelmuen kiderült, hogy a purgatív anorexiások önbecsülése rosszabb, elégedetlenebbek testükkel, magukat kevésbé érzik hatékonynak és depressziósabbak, mint a restriktív anorexiások. A két csoport nem különbözött egymástól az életkorban, a betegség idotartamában, illetve a testtömeg indexben. Hasonlóan nincs különbség az anamnesztikus adatokban, a családi anamnézisben és a szülo esetleges elvesztésében.
3. Hashajtó abúzus
A purgáló anorexiás csoport egy igen heterogén csoport, hiszen a betegeknek vagy falásrohama van, vagy hashajtót használnak, vagy hánytatják magukat, esetleg ezek kombinációja van jelen. Felmerül a kérdés, hogy vajon melyik tünet az, amely felelos a purgatív anorexiások rosszabb önbecsülésért, és a rosszabb speciális és általános pszichopatológiáért. Mivel a falásrohammal és az önhánytatással társuló pszichopatológia jól dokumentált az irodalomban, a hashajtó abúzus jelentosége viszont kevésbé ismert, ezért dolgozatomban a hashajtó használat tünetet emeltem ki, és vizsgáltam meg külön. Jelen dolgozat a hashajtót használó és hashajtót nem használó evészavaros betegeket hasonlítja össze. A 117 anorexiás betegbol 22-en (18.8%), a 81 bulimia nervosáva l kezelt beteg közül, pedig 28-an (34. 6%) használtak hashajtót súlycsökkentés céljából. Mindkét diagnosztikus csoportban a betegeket, hashajtót használó és hashajtót nem használó alcsoportokra osztottam, majd t teszttel a folytonos változókat, MannWhitney teszttel pedig, a nem paraméteres adataikat hasonlítottam össze. Sem az anorexia nervosa csoportban, sem a bulimia nervosa csoportban nem találtam különbséget, a hashajtót használók és nem használók életkorában, testtömeg indexében és betegségük idotartamában. Az anamnesztikus adatok, a családi anamnézis, illetve a szülo esetleges elvesztésében sem volt különbség.
Mann-Whitney teszttel összehasonlítva a hashajtózó anorexiások magasabb pontszámot értek el az EDI hatékonyság hiánya (U=455.5, p=0.0001), testi elégedetlenség (U= 532, p=0.0001), bulimia (U= 603, p=0.001) és karcsúság késztetés (U=616, p=0.003) alskáláin, valamint a Rosenberg Self Esteem Rating Scale-on (U=594, p= 0.001). T teszttel összehasonlítva pedig a depressziós (t=3.69, p=0.0001) és a szomatizációs tüneteik (t= 3.09, p= 0.002), valamint az SCL-90-R skála globális (t= 2.89, p= 0.005) értéke volt szignifikánsan magasabb Bonferroni korrekció után is. A hashajtó abúzus és a pszichopatológia kapcsolatát logisztikus regresszióval is megvizsgáltam. A testi elégedetlenség és a Rosenberg féle önbecsülés állnak a legszorosabb kapcsolatban a hashajtó abúzussal az anorexiás betegeknél. A bulimiás betegek körében elvégzett vizsgálatok szerint a hashajtót használó bulimiás betegeknek egyedül az EDI hatékonyság hiánya alskálája volt szignifikánsan magasabb Mann-Whitney teszttel (U=332.5, p=0.001).
4. Az „étel megrágása és kiköpése” tünet jelentése, valamint kapcsolata az egyéb tünettekel
A 366 beteg közül 87 (23.8 %) rendelkezett a tünettel 43-an (11.75 %) alkalmanként, 34-en (9.29 %) hetente, és 10-en (2.73 %) minden nap végezték ezt a gyakorlatot, azaz kiköpték a megrágott ételt anélkül, hogy lenyelték volna. Mind az anorexia nervosás betegek közt, mind a bulimia nervosás betegek közt két- két alcsoportot hasonlítottam a tünet megléte ill. hiánya szerint. A „rág és kiköp” csoport sem a bulimiásoknál, sem az anorexiásoknál nem különbözött az átlagos testtömeg indexben, és az életkorban azoktól akik nem használják a „rág és kiköp” tünetet. A többi tünet terén azonban voltak jelentos különbségek. Azok az anorexiás betegek, akiknél volt “rág és kiköp” tünet, magasabb pontszámot ért el a hashajtó abúzusban (U=814.5, p=0.001), az önhánytatásban (U=839.5 p=0.001), a szubjektív túlevésben (U=831, p=0.002) és a testséma torzulásban (U=760, p=0.002).
A bulimiásoknál azonban csak a testséma torzulás terén mutatkozott szignifikáns különbség a „rág és kiköp” és a „nem rág és kiköp” betegek közt (Mann Whitney=3616.5, p=0.001). A kapcsolatot a “rág és kiköp” tünet és a többi tünet közt logisztikus regressziós analízissel is elvégeztem mindkét diagnosztikus csoportban. Az anorexia nervosa csoportban a hízlaló ételek fokozott kerülése (p=0.007), a hashajtó abúzus gyakori volta (p=0.033), és a szubjektív túlevés (p=0.003) voltak a “rág és kiköp” szignifikáns elorejelzoi. A bulimia nervosa csoportban a torzult testséma (p=0.0001), a hízlaló ételek fokozott kerülése (p=0.043) és a szubjektív túlevés hiánya (p=0.016) voltak a “rág és kiköp” szignifikáns elorejelzoi. A falásrohamok egyik diagnosztikus csoportban sem álltak kapcsolatban a “rág és kiköp” tünettel.
5. Az önkép vonatkozásai anorexiás és bulimiás betegeknél
117 anorexia nervosával és 81 bulimia nervosával kezelt beteg vett részt a vizsgálatban. A vizsgálat legfontosabb tesztje a Rosenberg Self Esteem Rating Scale volt, mely 0-6-ig pontozza az önbecsülést. Rosenberg javasolta azt a felosztást, mely szerint azoknak a betegeknek, akik 5 vagy 6 pontot értek el, rossz az önbecsülésük, azok, akik 4, 3, illetve 2 pontot értek el, közepes önbecsüléssel rendelkeznek, az 1 illetve 0 pontot elérok önbecsülése, pedig jó. A 117 anorexiás beteg közül súlyos önképzavara volt 66 betegnek, (56.4 %). Közepes volt az önbecsülése 39 betegnek (33.3 %) és mindössze 12 anorexiás betegnek (10.3 %) volt jó az önbecsülése. Ezzel szemben a bulimia nervosa csoportban senkinek sem volt jó az önbecsülése, 27 (33.3 %) rendelkeztek közepes mértéku önbecsüléssel, 54 (66.7 %) betegnek, pedig rossz volt az önbecsülése. Mindkét diagnosztikus csoportban a betegeket két csoportra osztottam a Rosenberg skálán elért pontjaik alapján. Az egyik csoportba a rossz önbecsülésu betegek, a másik csoportba a közepes illetve jó önbecsülésu betegek kerültek.
T teszttel hasonlítottam össze a két csoport súlyát, BMI értékeit, életkorukat, betegségük idotartamát. Mann-Whitney tesztet használtam a nem paraméteres adatok összehasonlítására, azaz az evési tünetek mértékének összehasonlítására a CEDRI alskáláin. Összehasonlítottam a koplalás és a rendszeres testedzés mértékét, a falásrohamok, az önhánytatás, a hashajtó használat gyakoriságát, valamint olyan anamnesztikus adatokat, mint pl. evészavar az anamnézisben, egyéb pszichiátriai megbetegedés az anamnézisben, pszichiátriai megbetegedés a családban, szülo elvesztése. A rosszabb és közepes ill. jó önképpel rendelkezo anorexiás és bulimiás betegek súlya, BMI értéke, életkora, nem különbözött egymástól. Nem különbözött egymástól olyan családi faltorokban sem, mint a pozitív családi anamnézis, illetve az egyik szülo elvesztése. A betegség idotartama viszont az anorexiás csoportban szignifikánsan rosszabb volt rosszabb önkép esetén. Bulimia nervosában a betegség idotartama sem különbözött a két csoport között. Az étkezés drasztikus visszaszorítása és a rendszeres testedzés mértéke a CEDRI skálán nem különbözött rosszabb és jobb önképpel rendelkezo anorexiás betegek közt, a falásrohamok, önhánytatás és hashajtószedés viszont szignifikánsan gyakoribb volt a rosszabb önbecsülésu betegeknél. Logisztikus regressziót végeztem annak eldöntésére, hogy melyek azok a tünetek, amelyek a legnagyobb eséllyel együtt járnak a rossz önbecsüléssel. Vizsgálataim eredménye, hogy a gyakoribb falásrohamok, és a rendszeres hashajtó használat a beteg rosszabb önképével jár együtt, tehát beteg tüneteibol megjósolható, hogy önképe is rosszabb. A bulimiás betegcsoporton is elvégeztem az összehasonlító statisztikai eljárásokat és a logisztikus regressziót, de sem a betegség idotartamában, sem a purgáló tünetek terén nem találtam szignifikáns különbséget a jó és közepes illetve a rossz önbecsülésu bulimiások között. A jelenség valószínu magyarázatának tunik, hogy a kis esetszám (jelen betegcsoportban a 81 betegbol csak 14 beteg volt, aki nem hánytatta magát, és mindössze 8 beteg volt, aki sem nem hánytatta magát, sem nem használt
hashajtót) miatt nem találtam különbséget, ill. összefüggést a purgáló tünetek és az önbecsülés között.
6. Speciális pszichopatológia
A karcsúság késztetés átlagértéke az EDI skálán anorexia nervosában 13.69 + 0.57, bulimia nervosában 14.86 + 0.6 volt. A két csoport egymástól jelentosen nem különbözött Mann-Whitney teszttel. A testi elégedetlenség az anorexia nervosa csoportban 15. 97+0. 74 volt, a bulimia nervosa csoportban, pedig 20. 76 + 0. 80. A két csoport között Mann-Whitney teszttel a különbség szignifikáns, U= 2951. 5, p=0. 006. A hatékonyság hiánya EDI alskála átlagértéke anorexiás betegeknél 12.5 + 0. 82, bulimiás betegeknél 12.2 + 0.78. A két diagnosztikus csoport között nincs szignifikáns eltérés. A perfekcionizmus az EDI skálával mérve anorexiás betegek körében 6.50 + 0.47, míg bulimiás betegeknél 5.77 + 0.49 volt. A két diagnosztikus csoport közti különbség nem szignifikáns. Az interperszonális bizalmatlanság alskála az EDI-n anorexiás betegeknél 6.7 + 0.47, bulimiás betegeknél, pedig 5.97 + 0.53 volt. A két diagnosztikus csoport közti különbség nem szignifikáns. Az interoceptív tudatosság az EDI skálával mérve anorexiás betegek körében 10.68 + 0.68, míg bulimiás betegeknél 10.22 + 0.71 volt. A két diagnosztikus csoport közti különbség nem szignifikáns. Az EDI félelem a felnotté válástól alskálájának átlagértéke anorexia nervosában 5.49 + 0.48, míg bulimia nervosában 4.08 + 0.43, Mann Whitney teszttel összehasonlítva az értékeket, a különbség szignifikáns, U = 3459, p = 0.038.
Konklúziók
1. Értekezésemben elemeztem a testedzés jelentoségét, mely közel egyforma gyakorisággal fordul elo anorexiás és bulimiás betegek körében. Az anorexiás betegeknél az edzok magasabb BMI-vel rendelkeznek, a bulimiásoknál éppen fordítva, az edzok soványabbak, ok a testedzést sikeresen alkalmazzák súlycsökkento manoverként. Náluk eredményeim szerint a testedzés az önhánytatás alternatívája lehet, s segítségével egy kedvezobb tüneti kép alakulhat ki. 2. Vizsgálataim megerosítették azon eredményeket, melyek szerint anorexia nervosában a restriktív és a purgatív csoport jelentosen eltér egymástól az önbecsülés, a hatékonyság hiánya, a testi elégedetlenség, és a depressziós tünetek mértékében 3. Rámutattam, hogy a purgáló tünetek közt a hashajtó abúzus kulcsfontosságú, mely jelentos részben felelos a pontozóskálákon elért rosszabb eredményekért. A hashajtót rendszeresen használó anorexiás betegeknek szignifikánsan rosszabb az ön becsülésük, elégedetlenebbek testükkel, magukat kevésbé érzik hatékonynak, és nagyobb a soványság utáni vágyuk, több a szomatizációs tünetük, mint a hashajtót nem használó anorexiás társaiknak. 4. Elemeztem egy kevéssé ismert evészavar tünetet, az „étel megrágását és kiköpését, annak lenyelése nélkül”, mely mindkét diagnosztikus csoportban egyforma gyakorisággal fordul elo . A „rág és kiköp” tünet nincs összefüggésben a falásrohamokkal, sem anorexiás sem bulimiás betegnél. Anorexiás betegeknél súlyosabb tünetekkel jár, s a koplalás relatív kudarcát jelzi, míg bulimiásoknál lehet a falásroham alternatívája, melyet a falásra való eros késztetéskor, kompromisszumként alkalmaz a beteg. 5. Dolgozatomban részletesen elemeztem az önbecsülés mértékét, melyet mind anorexia nervosa mind bulimia nervosa esetében nagyon alacsonynak találtam. Anorexiás betegeknél az önbecsülés súlyosabb zavara, a betegség idotartama és a pozitív anamnézis közt kapcsolatot találtam, mely jelentheti a rossz önbecsülés negatív prognosztikai szerepét is, de ugyanakkor a hosszú betegség és terápiás kudarcok is okozhatják az önbecsülés romlását. Szoros összefüggést találtam az
önbecsülés és a hashajtó abúzus valamint a falásrohamok között, így e tünetek megléte anorexiás betegeknél fokozottabb figyelmet igényel. 6. Az anorexia nervosa csoportban a karcsúság késztetést, a bulimia nervosa csoportban, pedig a testi elégedetlenséget találtam nagyobb mértékunek.
Vizsgálataim klinikai jelentosége egyrészt az, hogy a tünetek vizsgálatának prognosztikai jelentosége lehet, tehát a hashajtózó, testükkel nagyon elégedetlen, rossz önbecsülésu betegek fokozott figyelmet igényelnek, az esetleges rosszabb prognózis miatt. Másrészrol segítséget nyújthat abban, hogy megérthessük egyes tünetek jelentését. Egy teljesebb, mélyebb megértése annak, hogy a betegek, mely tüneteket, mi miatt, mi helyett, miért, milyen kíséro érzésekkel és gondolatokkal végeznek, terápiás konzekvenciával is járhat. A tünetek pontos leírására azonban jelen statisztikai vizsgálat nem megfelelo, kvalitatív vizsgálatok lennének szükségesek, melyek részletesen körül tudnák járni a betegek mélyebb motivációit a különbözo tünetekre.
