Tézisek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény felülvizsgálatához 1.
A módosítás okai
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2014. március 15-én lépett hatályba. Az azóta eltelt időszak alatt a magyar gazdaságban olyan változásokra került sor, amelyek legalábbis felvetik a Ptk. néhány rendelkezése felülvizsgálatának a szükségességét.
A felülvizsgálat melletti másik fontos szempont, hogy elkerülhetővé váljanak a bírói jogalkalmazás jövőbeni bizonytalanságai.
A gazdasági mozgatórugók közül a leglényegesebbek a hazai jelzáloglevél-piac, valamint banki refinanszírozási-piac élénkítésének irányába ható törekvések. Ezek közül is kiemelkedik a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI. 29.) MNB rendelet, amelynek célja a banki portfóliók megtisztítása, valamint a jelzáloglevélpiac biztonságának a növelése. Az MNB rendeletben megfogalmazott célkitűzések megvalósítása érdekében a Ptk. zálogjogi rendelkezéseinek mielőbbi módosítása vált szükségessé. Ezt támasztja alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az MNB 2015. február 23-án közzétett jelentése is,1 amely több ponton a Ptk. módosítását szorgalmazza.
Végül a magyar bankrendszer stabilitásának növelése érdekében azért is indokolt lenne a Ptk. módosítása, mert a hatályos kódex zálogjogi rendelkezései nem felelnek meg a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU rendelet (ún. CRR rendelet) követelményeinek.2
Mindezek alapján az Igazságügyi Minisztérium – a Kormány döntése alapján - javaslatot tesz a Ptk. módosítására. 1
A jelentés címe: „A magyarországi vállalati hitel restrukturálási és felszámolási környezet elemzése” A CRR rendelet 402. cikkének (3) bekezdése a jelzáloghitelezésből adódó kitettség csökkentése kapcsán külön szól a nem-járulékos önálló zálogjogról, amelyet azonban a Ptk. (szemben az 1959-es Ptk. 269. §-ával) nem szabályoz. Ebből a szempontból a Ptk. által
2
1
2.
Zálogjog, óvadék és más biztosítékok
A már vázolt gazdasági igények biztosítása érdekében – az önálló zálogjog újraszabályozása mellett – a Ptk. teljes zálogjogi fejezetét felül kell vizsgálni. A cél egyrészt az, hogy a Ptk. – a most hatályos angolszász mintára épülő zálogjogi szabályok helyett - a magyar jogtörténeti hagyományokat tükröző, és a magyar gazdasági élet szereplőinek igényeit fokozottabb mértékben kielégítő zálogjogi szabályokat tartalmazzon.
2. 1.
Az önálló zálogjog újraszabályozása
A Ptk. módosítás egyik legfontosabb eleme a nem-járulékos, önálló zálogjog intézményének az újraszabályozása. Ez nagyon szorosan kapcsolódik a hazai jelzáloglevél-piac, valamint refinanszírozási-piac élénkítésére tett intézkedésekkel.
A zálogjog (a kezességhez hasonlóan) egy járulékos hitelbiztosíték. A modern gazdaságban azonban megjelentek olyan finanszírozási igények, amelyek kielégítésére az önálló zálogjog azért alkalmasabb eszköz, mert a törvényi járulékosság hiánya miatt sokkal rugalmasabb és emellett forgalomképes (szabadon átruházható) dologi biztosíték.
Az önálló zálogjog újraszabályozása – amit az MNB és az NGM mellett a hazai bankszektor is nagymértékben támogat -, természetesen nem járna az adósvédelem szintjének a csökkenésével. Egy önálló zálogjog kötelezettjét ugyanaz a védelem kell, hogy megillesse, mint egy járulékos zálogjog kötelezettjét. Ez megfelelő kodifikációs technikákkal (pl. az ún. biztosítéki szerződés törvényi szintű szabályozása, illetve az ún. kifogás-korlátozás megszüntetése) olyan módon biztosítható, hogy emellett az önálló zálogjog előnyei is megmaradjanak.
Az önálló zálogjog újraszabályozása mellett feleslegessé válik a különvált zálogjog intézménye, amelyet ki kell vezetni a jogrendszerből. Ehhez kapcsolódóan azonban meg kell alkotni azokat az átmeneti szabályokat is, amelyek lehetővé teszik a hitelintézetek számára, hogy a különvált zálogjog helyett a jövőben az új típusú önálló zálogjogot tudják alkalmazni.
2
2. 2.
A közhiteles zálogjogi nyilvántartás visszaállítása
Az új zálogjogi szabályozás kétségkívül legvitatottabb pontja a korábbi közjegyzői zálogjogi nyilvántartást felváltó hitelbiztosítéki nyilvántartás. Ez az új nyilvántartás alapvetően angolszász mintára épül, így egy idegen test a magyar magánjogon belül, hiszen mind a magyar jogtörténeti hagyományoktól, mind pedig a magyar gazdaság viszonyaitól meglehetősen távol áll.
A hitelbiztosítéki nyilvántartás több okból kifolyólag sem képes valódi nyilvántartásként funkcionálni. Bejegyzésekre ugyan ebbe az új nyilvántartásba is sor került már, a bejegyzett jelzálogjogok valódi értéke azonban csak akkor fog realizálódni, ha a zálogjogosult gyakorolni kívánja kielégítési jogát. Ez az új nyilvántartási rendszer emellett széles körben lehetőséget biztosít a jelzálogjogi bejegyzéssel érintett vagyontárgy feletti tulajdonjog jóhiszemű, tehermentes megszerzésére, úgy, hogy emellett nem tudja kezelni a ranghelyet és a jogszabályon alapuló jelzálogjogokat sem.
A hitelbiztosítéki nyilvántartás valójában csak egy közzétételi rendszer, amely semmilyen előnyt nem biztosít sem a felek, sem harmadik személyek részére. A hitelbiztosítéki nyilvántartás pusztán azt bizonyítja, hogy valaki hitelbiztosítéki nyilatkozatot tett, azt azonban már nem, hogy a zálogjog létrejött-e, illetve, hogy mekkora követelést biztosít. Ez a megoldás jelentősen csökkenti a forgalom biztonságát és negatívan hat a kis- és középvállalkozások hitelezésére.
Mindezek alapján javasolt újból visszatérni a valódi, közhiteles zálogjogi nyilvántartáshoz.
A korábbihoz hasonló közhiteles zálogjogi nyilvántartás visszaállítása esetén is meg kell őrizni a Ptk.-nak azt az előremutató rendelkezését, amely szerint a jogokon vagy követeléseken fennálló zálogjogot jelzálogjognak tekint. Ezt a típusú jelzálogjogot is ebbe az új nyilvántartásba kellene bejegyezni. Figyelemmel kell lenni azonban azokra a gyakorlati észrevételekre is, amelyek szerint a követelésen alapított jelzálogjogra vonatkozó hatályos szabályok jelentősen sérthetik az elzálogosított követelés kötelezettjének üzleti titkát és érdekeit.
3
A zálogjogi szabályokhoz kapcsolódóan a szerződésátruházás szabályait is felül kell vizsgálni. Ennek során javasolt hatályon kívül kell helyezni azt a rendelkezést, amely szerint a szerződésátruházással a szerződés biztosítékai megszűnnek [Ptk. 208. § (3) bekezdés]. Ezzel együtt a fennmaradó biztosítékokra (zálogjogra) nézve a Ptk.-ban olyan szabályt kell alkotni, amely egyrészt nem sérti a biztosítékot nyújtó fél érdekeit, másrészt azonban megfelel a gazdasági szereplők elvárásainak.
3.
Kötelmi és szerződési jogi rész
A kötelmi jogi szabályok körében az elévülésre – különösen az elévülés megszakítására – vonatkozó rendelkezéseket részben újra kellene fogalmazni és nyelvi szempontból is egyértelművé tenni. Ehhez kapcsolódóan javasolt lenne a teljesítésre irányuló írásbeli felszólítás elévülést megszakító körülményként való ismételt elismerésére. Emellett javasolt, hogy a Ptk. rendelkezése alapján az engedményezésről való értesítés adóssal való közlése (Ptk. 6:197. §), valamint a szerződésátruházás (Ptk. 6:208. §) is olyan körülménynek minősüljön, amely megszakítja az elévülést.
Néhány
pontosításra
szükség
lenne
emellett
a
szerződések
érvénytelenségének
jogkövetkezményeiről szóló szabályok körében is. Módosításra szorulnak az ún. behajtási költségátalány szabályai is, ezt az európai jogi eredetű jogintézményt azonban külön törvényben kellene szabályozni.
A tulajdonosi jogok erősítése érdekében jelentősebb átalakítást igényelnek a bérletre és a haszonbérletre vonatkozó szabályok. Ennek során különbséget kell tenni a lakásbérlet, az üzleti célú helyiségek bérlete, valamint a mezőgazdasági haszonbérlet között. Erre vonatkozó jogalkotói szándék esetén vissza lehetne térni a régi magyar magánjognak ahhoz a megoldásához, amely szerint ingatlan bérletnél az új tulajdonost a rendes felmondás joga megilleti. Ez alól csak az az eset jelentene kivételt, ha a bérleti jogviszony tényét az ingatlannyilvántartásba bejegyezték. Amennyiben azonban a bérlet az ingatlan-nyilvántartásba nem került bejegyzésre, az új tulajdonos a törvényes felmondási idő figyelembevételével a bérleti szerződést felmondhatná. Az új tulajdonos azonban ezzel az időelőtti felmondási jogával ésszerű időn belül lenne köteles élni, vagyis nem hagyhatná a bérlőt szándékai felől indokolatlanul bizonytalanságban. Ebben az esetben a régi tulajdonost kártérítési 4
kötelezettség terhelné a bérlőnek a bérleti szerződés időelőtti felmondásából származó kárai miatt.
Az egyes szerződések szabályain belül a banki szerződések körében indokolt még kisebb jellegű változtatás. Ennek során felül kell vizsgálni és az ágazati törvényekkel, valamint a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2007/64/EK irányelvvel (a továbbiakban: PSD irányelv) is összhangba kell hozni a fizetésiszámla-szerződésre vonatkozó rendelkezéseket.
Emellett javasolt vagy hatályon kívül helyezni, vagy jelentősen módosítani a faktoring szerződésre és a pénzügyi lízingszerződésre irányadó szabályokat. Ezeknek a fogalmát és szabályait a Ptk. ugyanis olyan módon határozza meg, amely teljesen idegen a piaci gyakorlattól. Ennek következtében a hazai üzleti életben jelenleg a Ptk.-nak sem a faktoringra, sem pedig a pénzügyi lízingre vonatkozó szabályait nem alkalmazzák. Ezeknek a szabályoknak az alkalmazása során arra is figyelemmel kell lenni, hogy továbbra is hatályosak az ágazati törvények, mindenekelőtt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvénynek (a továbbiakban: Hpt.) az említett szerződésekre vonatkozó rendelkezései.
Ugyancsak javasolt hatályon kívül helyezni a Ptk.-nak a jogbérleti (franchise) szerződésre vonatkozó szabályait. A franchise a magyar gazdaság működése és fejlődése szempontjából egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Különösen a kis- és középvállalkozások finanszírozásában és növekedésében játszik meghatározó szerepet. Ehhez azonban a Ptk. szabályozása semmilyen módon nem járult hozzá, hiszen a legtöbb esetben a felek a franchise szerződésükben kizárják a Ptk.-nak a franchise szerződésre vonatkozó szabályai alkalmazását. Ez is azt tükrözi, hogy a franchise egy olyan bonyolult szerződéses technika, amelyet nem lehet sikeresen kodifikálni.
4.
Jogi személyek, gazdasági társaságok
A Ptk. a jogi személyek szabályai körében is bevezette (nem teljesen pontos kifejezést használva) a diszpozitivitást, ami korábban csak a szerződések körében volt főszabály. Ennek megváltoztatása és a kógenciához való visszatérés ma már nem javasolt. Szükséges azonban 5
az eltérést engedő szabályozás korlátainak a (nyelvileg is) pontos meghatározása. Emellett a jogbiztonság érdekében egyértelművé tenni, hogy a jogi személyekre nézve mely szabályok kógensek, vagyis eltérést nem engedőek.
Ennek körében felül kell vizsgálni a vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó szabályokat, mert a hatályos normaszöveg komoly értelmezési problémákat vet fel.
A vezető tisztségviselő belső felelőssége kapcsán felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e célszerűbb visszatérni a régi Gt. 30. § (2) bekezdésében foglalt felelősségi szabályozáshoz. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő belső felelősségére nem a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályait kellene alkalmazni. A vezető tisztségviselő és a jogi személy közötti jogviszony ugyan szerződésen alapul, a jogi személyek és különösen a gazdasági társaságok ügyvezetése körében azonban más az elvárhatósági szint, mint szerződésszegés esetén, ezért a jogi személyekre nézve (különösen a társasági jogban) indokolt a kontraktuálistól eltérő felelősségi alakzat alkalmazása. Ha azonban meg is maradna a kontraktuális felelősség, akkor is indokolttá tenné a régi Gt. 30. § (2) bekezdésében foglalt felelősségi szabály kimondását az a tény, hogy a vezető tisztségviselő és a jogi személy között egy gondossági kötelem áll fenn. Gondossági kötelmek esetén pedig szerződésszegésről csak akkor lehet szó, ha a kötelezett nem az általában, és az adott hivatást gyakorló személyektől e körben elvárható fokozott gondossággal törekedett a szerződésben meghatározott cél elérésére, vagyis e gondosság elmulasztásával megszegte a szerződést.
A vezető tisztségviselők külső (deliktuális) felelősségéhez kapcsolódóan a lényegi kérdés az, hogy miért van szükség egy önálló felelősségi tényállásra, amelyet az 1959-es Ptk., illetve a régi Gt. nem tartalmazott, és miben tér el ez a Ptk. 6:540. §-ában foglalt alkalmazottért való felelősségtől, továbbá a Ptk. 6:542. §-ában szereplő megbízottért való felelősségtől. Megnyugtató választ a jogirodalom eddig nem tudott adni arra a lényegi kérdésre, hogy egyáltalán miért volt szükség erre az új, önálló felelősségi tényállásra.
Minderre tekintettel jelenlegi formájában nincs szükség a Ptk. 6:541. §-ában foglalt felelősségi szabályra. Minden lehetséges felmerülő kérdés valamennyi érintett számára méltányosan rendezhető a Ptk. 6:540. §-a, valamint a Ptk. 6:542. §-a alapján. Ezzel egyidejűleg nemcsak a Ptk. 6:541. §-ához kapcsolódó, rendkívül szerteágazó értelmezési 6
kérdések kerülhetők el, de egyúttal a háromféle deliktuális felelősségi tényállás egymáshoz való viszonyát érintő problémák is.
Találkozhatunk ugyanakkor olyan javaslattal is, amely szerint a vezető tisztségviselő és a jogi személy egyetemleges felelőssége csak a szándékosan okozott károkra terjedjen ki. Ennek alapján, ha a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenysége során szándékosan okoz kárt harmadik személynek, akkor a károsulttal szemben a jogi személlyel együtt a vezető tisztségviselő egyetemlegesen felel. Ez azt jelentené, hogy a vezető tisztségviselők harmadik személyekkel szembeni felelőssége a Ptk.-nak a tagok és az alkalmazottak felelősségére vonatkozó általános szabályai szerint kerülne szabályozásra.
Végül a Polgári Törvénykönyvről szóló (hatályba nem lépett) 2009. évi CXX. törvénynek a vonatkozó rendelkezéseire is érdemes röviden utalni. A 2009. évi CXX. törvény 5:553. §-a a felelősség az alkalmazott és a tag károkozásért, valamint a felelősség áttörése címet viselte. Az idézett szakasz (1) bekezdése szerint, ha az alkalmazott a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyával, valamint a vállalkozás tagja tagsági viszonyával, továbbá a vállalkozás vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, törvény eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató, illetve a vállalkozás a felelős. A (2) bekezdés szerint azonban a tag és a vezető tisztségviselő a tagsági jogviszonya alapján, illetve vezetői tevékenysége körében az (1) bekezdés szerint okozott kárért a munkáltatóval, illetve a vállalkozással egyetemlegesen felel, ha a tagsági jogviszonyával, illetve vezetői tisztségével visszaélve járt el. Végül a (3) bekezdés szerint az (1)-(2) bekezdést kell alkalmazni a vállalkozás vezető tisztségviselője, illetve tisztségviselője károkozása esetén akkor is, ha feladatát megbízottként látja el.
Amennyiben a jogalkalmazói gyakorlat valóban igényli, hogy a Ptk.-ban egy külön felelősségi tényállás rendelkezzen a vezető tisztségviselő deliktuális felelősségéről, akkor egy erre vonatkozó, dogmatikailag is kimunkált javaslat elfogadható lenne, feltéve, hogy az kizárólag a szándékosan, vagy a visszaélésszerű magatartással okozott károkra korlátozná a vezető tisztségviselő felelősségét. Ezen a körön kívül sem indokoltnak, sem méltányosnak nem tartjuk a vezető tisztségviselő deliktuális felelősségének a törvényi kimondását. A legtisztább megoldást ugyanakkkor a Ptk. 6:541. §-ának hatályon kívül helyezése jelentené, mert a vezető
7
tisztségviselő által szándékosan vagy visszaélésszerűen okozott károk megtérítésére akkor is megfelelő eszközök állnának a károsult rendelkezésére.
Az egyesületekre vonatkozó szabályok felülvizsgálata során figyelemmel kell lenni arra, hogy előkészület alatt áll egy új egyesülési törvény. Emellett módosítani kell a civil szervezetek nyilvántartására vonatkozó szabályokat is, lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá kell tenni a civil szervezetek bejegyzését, illetve a változásbejegyzéseket is.
Az alapítványokra irányadó szabályok körében egyrészt egyértelművé kell tenni, hogy melyek az eltérést nem engedő, kógens szabályok. Másrészt meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatására (pl. vagyonkezelési céllal) is lehessen alapítványt létrehozni. Ez utóbbit össze lehetne kapcsolni a közalapítványokra vonatkozó külön törvényi szabályozás kialakításával, amely jelenleg hiányzik a magyar jogrendszerből.
8
