.SANDER L. GILMAN.
.Testvérincesztus,. √rület és „a” zsidók Fordította: Borgos Anna
H
Hacking könyvének címe „a lélek újraírását” idézi, és arra utal, mennyire egyoldalúak voltak ezek a lélektudományok a 19. század végének diskurzusában. A „lélek” kapcsolja össze a vallásos képzeteket és az új tudomány szekularizált nyelvét – ez a fogalom ad útbaigazítást arról, miért söpri el Hacking a testvérincesztus kérdését. Szinte teljesen hiányzik ugyanis Hacking gyermekabúzus- és többszörösszemélyiségtörténetéb√l a faj kérdése – s ez az, amiért a fivér–n√vérincesztus kérdése is elt∫nik. A faj kérdése ugyanis a higiénia kérdése is, egészséges fajok nemzése szemben a betegekkel, és valahol itt húzódik a testvérincesztus problémája is. Hacking megérti, hogy a faj az általa leírt tudomány létez√ kategóriája. Azonban Theodule Ribottól Pierre Janet-n át Sigmund Freudig úgy beszél az emlékezetviták problémájáról, mintha az az emlékezet tudományának teljessége volna, és nem csupán egy szoba a 19. századi pszichológia emlékezetpalotájában. Ám amikor Hacking kiválasztotta korszakát, a palota többi szobájába is be kellett volna néznie. Az emlékezetelméletek mellett ugyanis, melyekr√l a szerz√ elegáns összefoglalóval szolgál, ott állnak az organikus memória elméletei (melyeket Laura Otis olyan okosan kifejt új könyvében [1994]). Ribot, Janet és Freud itt is jelent√s szerepet játszanak. Az organikus memóriáról szóló viták Franciaországban az 1870-es, 1880-as években a faj és a faji emlékezet vitáihoz vezetnek, a faji viták pedig gyakran a gyermekabúzus eseteire – rituális gyilkosságokról szóló vádakra – futnak ki a 19. század végének irodalmában Európában és Észak-Amerikában. „Emlékezet”
ogyan szervez√dnek azok a kategóriák, melyeket összességükben „devianciának” nevezünk? A modern (felvilágosodás utáni) kultúra deviancia-nozológiájának vizsgálatakor olyan elemzési kategóriák használatára kényszerülünk, amelyek a jog, az orvostudomány és a társadalomtudományok területér√l származnak. A deviancia története a populáris és a magaskultúrában eszerint összefügg a különböz√ség – maguknál a modelleknél gyakran jóval összetettebb és messzehatóbb – fantáziáit elfed√ „tudományos” kategóriák újragondolásával. Az incesztus csak egy a modern kultúra számos ilyen deviancia-kategóriája közül. Az elmúlt évtizedekben a gyermekbántalmazásról és -incesztusról folytatott intenzív nyilvános vitának az egyik legérdekesebb vonása, hogy a testvérincesztus szinte teljességgel hiányzik a tárgyalt témák közül.1 Ian Hacking a többszörös személyiség modern b∫völetének kontextusában tanulmányozta az emlékezet/hamis emlékezet történetét és filozófiáját, valamint a gyermekabúzus irodalmát (Hacking, 1995). Munkája csak azért nem összpontosít a testvérincesztusra, mert a többszörös személyiség és a bántalmazás fölött folytatott kortárs viták láthatólag nem foglalkoznak ezzel a problémával. Pedig ez a kérdés éppen 1874 és 1888 között volt meghatározó az incesztusvitákban, abban az id√szakban, melyr√l Hacking igen helyesen úgy véli, ekkor teremtették meg el√ször az általa vizsgált kapcsolatok láncolatát. A testvérincesztus próbak√ volt az incesztusról, illetve az incesztkapcsolatban történ√ gyermeknemzésr√l folytatott vitákban a 19. század végén – egyike a gyakran idézett „társadalmi problémáknak”. Social Research, Vol. 65, No. 2 (Summer, 1998)
71
Sander L. Gilman
és/vagy rejtett gyakorlatok patologikus eredménye az id√ el√tti szexuális érettség (Günther, 1930, 134. o.). A szexualitás deviáns formái, az incesztus (értsd: testvérincesztus) vagy a prostitúció (a mentális betegségek vélt legf√bb kóroka a szifiliszfóbia korában) közti kapcsolatok a „biológiai” nyugtalanság középpontjába helyezték a zsidókat és házassági gyakorlatukat. Ebben az érvrendszerben mindazonáltal volt valami rejtett gazdasági ésszer∫ség. Azzal ugyanis, hogy a zsidóság elutasította, hogy a tágabb társadalom köréb√l házasodjék, mintha azt sugallta volna, hogy olyan gazdasági entitás, amely a tágabb társadalomból él ugyan, de ahhoz nem járul hozzá. A „vérfert√zést” a zsidóság gazdasági hegemóniájának eredeteként tartották számon, melyet ugyanolyan ártalmasnak tartottak, mint szexuális gyakorlatukat. A kiindulópont az volt, hogy a zsidók megszegték az incesztus tilalmát, megtagadták az exogámia európai/keresztény szabályát, mely a házastársat az egyén észlelt bels√ csoportján (a szükebb és a tágabb családon) kívülr√l várja el. A zsidóság tehát vérfert√z√nek min√sült, és az endogámia állandó gyakorlata vagy a társadalom bizonyos szeletein belüli házasodás er√s megbélyegzést váltott ki konzervatív és liberális oldalról egyaránt. Ha a zsidók vérfert√z√k, azért azok, mert azt akarják, hogy gyermekeik egymás között házasodjanak, ennek oka pedig – a feltételezések szerint – gazdasági hatalmuk állandósítása. A 19. század végének központi nézete szerint a testvérincesztus „természetellenes”.2 Egyazon csoport gyermekei nem mutathatnak erotikus érdekl√dést egymás iránt. Természetes, hogy a bels√ csoporton kívüli gyerekekhez vonzódnak, s ez politikai és gazdasági szövetségek kiépüléséhez vezet. Ezt a „természeti” törvényt hágják át a zsidók az apai törvénnyel, amely szövetségen belüli házasságot ír el√. A zsidóság a vérrokonok közötti házasság pártolójaként t∫nik föl, s ezt a világi kultúra és az egyházi törvény egyaránt incesztusként értelmezi. De nem szül√–gyerek incesztusként, inkább a testvérincesztus tompított formájaként. Edward Westermarck 19. századi finn szociológus The History of Human Marriage (1921) cím∫ m∫vének elméletét idézve a konfliktust értelmezhetjük a pszichopatológiai fejl√dés 19. századi nézeteinek megfelel√en: a nemi ösztön a Westermarck-hatás (averzió az együtt nevelked√k közötti szexuális vonzalmakkal szemben) és a házasodásra vonatkozó szül√i parancs (azaz a Westermarck-csapda) között elakad. A zsidó √rület a „double bind” e 19. századi változatából ered.
és „gyermekabúzus” tehát másképpen is összekapcsolódik a pszichológiatörténetben. Ha Hacking alaposan elolvassa a francia-zsidó pszichológus, Hippolyte Bernheim hipnózisról szóló munkáját (mely Freudot annyira megragadta), már abban is fellelhette volna ezt a vitát. Bernheim a gyermeki psziché sajátosságait vizsgálta a 19. század második felének rituális gyilkossági pereinek traumatikus közegében. Hacking azzal hessegeti el Janet Freuddal kapcsolatos, heves antiszemita nézeteit, hogy azok az els√bbség fölötti civakodás részei, s nem ismeri el a párizsi pszichológusok körében (Jean-Martin Charcot-t is beleértve) létez√ elfogultságot, mely formálja a tudománnyal és saját versengésükkel kapcsolatos attit∫djeiket (Bécsben és Nancyban egyaránt). A kor orvostudományának feltételezése szerint a zsidók, házassági gyakorlatuk folytán, betegségeket táplálnak, s ennek az √rület is része (Braun, 1995, 127–148. o.). Még a „gyermekbántalmazás”/rituális gyilkosság is a zsidó √rület következményének min√sül. A gyermekgyilkosságok áldozatai a 19. század végi esetekben többnyire lányok (keresztények), elkövet√i pedig férfiak (zsidók), akik a zsidó er√szaktev√/gyilkos fantáziáját keltik életre (mely ebben az id√szakban uralja a Hasfelmetsz√ Jack-féle vitákat). A gyermekgyilkosság és a testvérincesztus a zsidó √rület egységes jeleként kezd összekapcsolódni a kor törvényszéki tudományában. A zsidó √rület szexuális √rület, akár a keresztények testére és a halálra, akár a zsidók testére és erkölcstelen szaporodására vonatkozik. A 19. század végi antiszemitizmus a zsidókat alapvet√en „beteg” embereknek látta, és e betegség eredetét incesztusként a zsidók esetében pedig „fajtudatként” címkézte. Az antiszemita tudomány diskurzusát meghatározó betegség az √rület volt, s ennek eredete a zsidók „veszélyes”, azaz saját csoportjukon belül kötött házassága. Ezek a házasságok b∫nösnek nyilváníttattak még akkor is, ha nem vérrokonok között köttettek. Houston Stewart Chamberlain történeti fogalmakban kommentálta a zsidóság eredetének kérdését, és annak „üdít√en mesterkéletlen kifejezését a Biblia genealógiáiban, melyek szerint egyes fajok az incesztusnak köszönhetik eredetüket, míg mások szajháktól származnak” (Chamberlain, 1913, 1. kötet, 366. o.). Ebben a korban Chamberlain érvelése néprajzi leírások álcája alatt is felbukkan. A zsidók ezekben a leírásokban nem egyszer∫en úgy t∫nnek fel, mint akik történetileg engedélyezték a testvérincesztust (Geschwisterehe), hanem mint akik aktuálisan, még betiltása után is gyakorolják. E nyílt
72
Testvérincesztus, √rület és „a” zsidók
vádpontján keresztül kapcsolódik össze. A zsidó házassági gyakorlatot ugyanis a 19. század folyamán incesztuózusnak tekintik. Fajhigiéniai fogalmakkal szólva, ez a vérfert√zés okozza a Hasfelmetsz√ Jack-féle √rületet, szexualizált √rjöngést, mely a világ ellen fordítja az egyént. A 20. század elejének orvosi irodalma a vérfert√zés és az ebb√l adódó torzulások nagyobb arányát dokumentálja a zsidók körében (Rentlinger, 1922). A vérfert√zés b∫nnek számít a szokásjog és a napóleoni törvények értelmében egyaránt. Morális és fizikai torzulások gyökerének min√sül, vagyis nem egyszer∫en b∫n, hanem a b∫n forrása is. Zsidó betegség, ennélfogva városi betegség is (Gaupp, 1906). Richard Krafft-Ebing szavaival:
A zsidók „együtt n√nek fel”, egy zártnak elgondolt társadalom tagjaiként, de aztán házasságra kényszerülnek ezen a társadalmon belül. Gazdasági hegemónia és szexuális perverzió az „√rület” képzetében kapcsolódik össze. Az elmélet – többnyire – fikció is. Az egyik anyagot szolgáltat a másiknak. Az európai irodalomban a testvérincesztus motívuma bonyolult módon kapcsolódik a zsidósághoz mint kívülálló csoporthoz, melynek házasodási gyakorlatát folytonos gyanúval illetik. A 18. század végét√l a testvérincesztus a magas- és a népszer∫ irodalomnak egyaránt témája, Jane Austen regényeit√l kezdve German Storm és Stress verseiig, amelyeket Austen szerepl√i olvasnak (Hudson, 1992; Smith, 1987; Wilson, 1984). Az összes eset kontroll nélküli világot jelenít meg, még akkor is, ha e világ lakói nagyon is kontrolláltnak érzik magukat. A kontroll nélküli világ legalább annyira a nyilvánosság világa (a Jane Austenról szóló újabb irodalom állítása szerint), mint a családé. Mindkett√ ábrázolható a testvérincesztus problémáján keresztül. És egyre több jel utal arra, hogy a testvérincesztus témája rasszizmussal telít√dik. A bolygó zsidó motívumának felhasználását Byron Manfred cím∫ m∫vében nagyban alakítja Manfred b∫ne – n√vére elcsábítása (Scrivener, 1994; Richardson, 1991, 1985; más kontextusban lásd még: Price, 1995). (Itt megemlíthetjük, hogyan használja e „byroni” témát Byron orvosa, John William Polidori, Byrontól kölcsönzött vámpírmeséjében. Ez alapként szolgál a zsidóság és a vámpirizmus 19–20. századi társításához, ami F. W. Murnau Nosferatu-jában [1922] tet√zik [Schwendiman, 1994]). E. A. Poe azonban ezt a képzettársítást többé-kevésbé explicitté teszi azzal, hogy a látszólag √si ír nevet visel√ Roderick Ushert er√sen beltenyésztett család utolsó sarjaként ábrázolja, Az Usherház vége (1839) cím∫ novellában, elkorcsosult, azaz zsidó figurát idéz:
„A nagyvárosok melegágyak, melyekben neurózis és erkölcstelenség tenyészik, nézzük csak meg Babilon, Ninive, Róma történetét és a modern nagyvárosi élet rejtélyeit. [...] A morális romlás epizódjai mindig egybeesnek a nemzetek elpuhultságának, feslettségének, bujaságának fokozódásával. Ezeket a jelenségeket csak azoknak a magasabb és szigorúbb követelményeknek tulajdoníthatjuk, amelyeket a körülmények rónak az idegrendszerre. Az idegrendszer túlzott feszültsége serkent√leg hat az érzékiségre, mértéktelenségekre hajtja az egyént és a tömegeket is, s lerombolja a társadalom legmélyebb alapjait, a családi élet erkölcsét és tisztaságát” (Krafft-Ebing, 1956, 27. o.).
A civilizáció, a város hanyatlása kérlelhetetlenül összekapcsolódik a zsidóság szexuális zártkör∫ségével és társadalmi-gazdasági mobilitásával. A Mein Kampf-ban Hitler utal erre a kapcsolatra, századfordulós bécsi élményeire visszagondolva: „Nem, azt a tényt, hogy nagyvárosunk lakossága szerelmi életében egyre inkább prostituálódik, nem nyilváníthatjuk nemlétez√nek; ez egyszer∫en így van. E tömeges szennyez√dés legészrevehet√bb eredményei egyfel√l az elmegyógyintézetekben, másfel√l, sajnálatos módon, gyermekeinkben láthatók. Ezek különösen nemi életünk megállíthatatlanul terjed√ szennyez√déseinek szomorú termékei; a szül√k vétkei a gyermekek betegségében mutatkoznak meg” (Hitler, 1943, 248. o.).
„Valóságos hullaszer∫ arcszín; nagy, nedves és hasonlíthatatlanul fényes szemek; kissé keskeny és nagyon halvány, de páratlanul szép hajlású ajkak; finom, héber mintájú orr, de az ilyen formáknál szokatlanul széles orrlyukakkal; gyengéden rajzolt áll, melynek csapottsága az erkölcsi energia hiányáról beszélt [...].”3 (Kiemelés S. G.)
A zsidók küls√ megjelenése elárulja betegségüket. A korcs típus zsidó mivoltát alátámasztják Poe utalásai a Roderick és n√vére közötti inceszt kapcsolatra. A zsidók gazdasághoz és gyermekabúzushoz való patologikus viszonyának képzete a testvérincesztus
És Hitler megfogalmazza a faji tisztaság tételét: „Mivel ez a kérdés mindenekel√tt az utódokra vonatkozik, azt a szörny∫ igazságot mondhatjuk, hogy az apák b∫nei a tizedik generációig megbosszúlják magukat.
73
Sander L. Gilman
ugyanis, hogy „még ma is minden istenadta reggel, valahányszor felébredek, egy kis szívdobogásom van, mert selyem a paplanom”. Ezek a beteg, felkapaszkodott zsidó szavai. Gyermekeik a maguk életkorának megfelel√en utánozzák a németeket – egyikük hivatalnok, párbajban szerzett forradással, a másik „kampós orrú”, felszabadult n√ az egyetemen, s végül a mesterkélt, tizenkilenc éves ikerpár, Siegmund és Sieglinde. „Ugyanaz a kissé konyuló orr, ugyanaz a telten és puhán egymáson pihen√ ajak.” ◊k (szüleikkel ellentétben) „jól” beszélnek, ám zsidó természetük ugyancsak megmutatkozik, mert „ideges és merész taglejtéssel” kísérik beszédüket. A gyerekeket zavarja szüleik megjelenése és viselkedése. Társasági bájuk hiánya ugyanis elárulja „vagyonszerzési módjukat”, és az „túlmegy a jóízlés határain”. „A nemzet sz√ke polgárai” öltözködhetnek és viselkedhetnek faragatlanul, de a zsidóknak „feddhetetlennek és tet√t√l talpig kifogástalan kinézet∫nek” kell lenniük. Siegmund a „legzsidóbb” gyerek. „A szakálla olyan er√s volt, hogy ha este elment, kénytelen volt másodszor is borotválkozni.” A századforduló antiszemita szemiotikájában a sz√rzet a zsidó hiperszexualitás jele. Siegmund gondosan vizsgálgatja arcát a tükörben. „Sokáig állt ott, és vérének sajátos jegyeit vizsgálta: a kissé konyuló orrot, a telten és puhán egymáson pihen√ ajakpárt, az el√reugró arccsontot, s∫r∫, fekete fürtös, oldalválasztékba tört haját […].” Ez a leírás, hozzátéve, hogy a zsidókra jellemz√ a „nagyon er√s test- és arcsz√rzet”, és hogy a zsidók „különösen rátermettek a kereskedelemben és az üzleti életben”, a kor antiszemita etnográfiájának közhelyeib√l áll össze (Günther, 26. o.). A zsidóság gazdasági természete szó szerint a testére van írva. Sieglinde ugyancsak külsejében fedezi fel zsidóságát, „egy kis fintort vágott, ami kiemelte arcának faji jellegzetességeit”. A testvérek elcsábítása a történet végén kölcsönösnek t∫nik, és az opera csábítási jelenetének részletes leírása vetíti el√re. Az ikrek ugyanis, akik Wagner Walkür-je testvérszeret√inek nevét viselik, még egy utolsó önálló társas eseménybe fognak, miel√tt Sieglinde hozzámegy Beckerath-hoz, egy német nemeshez. Elmennek egyedül egy operael√adásra. A testvérszerelem színpadi beteljesülése megadja az alaphangot az este folytatásához. Sieglinde és Siegmund szexuális beteljesülésének wagneri ábrázolása a faj megörökítését szolgáló zsidó incesztus fényében nyer értelmet. A Wälsungok testvérfert√zésének története tehát a zsidóság újrateremtésévé válik. „De az asszony ölében,
Ez azonban csak a vér és a faj meggyalázására érvényes. A vérb∫n és a faj beszennyezése e világ eredend√ b∫nei, és az emberiség végét hozzák” (249. o., kiemelés az eredetiben).
Hitler és a kor számára az incesztus és a keresztez√dés el√idézte faji szennyezés párhuzamos b∫nök, és a zsidók jelenlétének „gazdasági” problémáját képviselik a modern társadalomban. A zsidók vérfert√z√ természetének legendája a huszadik században er√teljesen újraéledt, ha ugyan elt∫nt valaha. A fenti párhuzamot talán Thomas Mann teszi a legnyilvánvalóbbá, Wälsung-vér cím∫ parodisztikus novellájában (1905).4 A fivér–n√vér incesztus története, legalábbis a novella els√ változatában, a zsidók szexuális zártságának hangsúlyozásával zárul. Ami felt∫n√ Thomas Mann szövegében, hogy legalább annyira a (kigúnyolt) német magaskultúrában parvenüként mozgó zsidóság kritikája, mint a testvérfert√z√ zsidóké. A hanyatló nagyváros világa ez, a gazdasági élet romlasztó leveg√jében él√ kultúra melegháza. A városi élet a századfordulón egyre inkább a feltörekv√ zsidóság által megrontott világként értelmez√dik. Az „osztály” és a „faj” által elfoglalt területek ebben a szövegben a felcserélhet√ségig összekapcsolódnak. De nem egyszer∫en a városi „fels√bb osztályok” kritikájáról van szó, hanem a parvenükér√l, akik viselkedésükkel majmolják ezt a réteget. Megismerjük tehát a tehet√s Aarenhold-családot, német nevével, de zsidó vonásaival, amely egy megnevezetlen város jómódjában él. Az apa, a német birodalom keleti részéb√l származó újgazdag szénspekuláns, klasszikusok els√ kiadásait gy∫jti, de közben „a kezét dörzsölgeti csendesen”, és „kissé szenved√ hangon” beszél. Az anya teleaggatva ékszerekkel, „apró termet∫, csúnya, korán megvénült, s mintha valami idegen, délszaki nap tüzét√l aszott volna össze”. Rosszul (bár drágán) öltözik, és rossz a frizurája. „Vagyonos” (azaz kalmárszellem∫) keresked√ lánya, aki „torokhangokkal és gyerekkori nyelvjárásának kifejezéseivel telet∫zdelt” beszédében fedezi fel saját zsidóságát. Míg az anya zsidó nyelvével (Mauscheln), az apa a gazdagok betegségével, emésztési zavaraival jelenik meg. „A gyomor alatt lév√ idegköteg, a plexus solaris túlérzékenységében szenvedett, mely súlyos zavarok forrásává válhat.” De √ kedvét leli betegségében, mert az (nagyon is nyilvánosan) sikeresnek mutatja. Az asztal körüli társalgás elárulja lényének jelentéktelenségét (legalábbis gyermekei és az olvasó számára), azzal dicsekszik
74
Testvérincesztus, √rület és „a” zsidók
hajlamot.7 És a regény ajánlása úgy szól: „N√véremnek, Adelének!” Thomas Mann szövegének megértéséhez hangsúlyoznunk kell, hogy az a Walkür Siegmund–Sieglinde kapcsolatának, illetve a kapcsolat Niebelunggy∫r∫-ben elfoglalt helyének paródiája. Wagner germán mítoszvilágában a testvérincesztus, áthágó jellegénél fogva, a szexuális kifejezés legmagasabb fokát jelenti. A korszak régészeti és antropológiai megállapításai azt hangsúlyozzák, hogy az inceszttilalom kulturális okokból felfüggeszthet√. Példaként az ókori Egyiptom, az inka és a hagyományos hawaii társadalom királyi családjainak testvérházasságait említik (Hopkins, 1980; Bixler, 1982). A testvérincesztus az isteni vétek jele volt, s a Wagnerkultusz így fogadta el. Thomas Mann meglehet√sen komikus képe err√l az operajelenetr√l, a f√szerepl√k lecsúszó parókájával, aláássa a wagneri képzetet. De csak azok számára, akik képesek különbséget tenni a valódi m∫vészet (a platonikus wagneri opera) és Wagner kulturális célokból történ√ zsidó kisajátítása, durva kommercializálása között – ez utóbbi a Volksgemeinschaft része lesz. Ez a kisajátítás csak olyan városban mehet végbe, amely faj és identitás z∫rzavarának (és a törvényen kívül helyezett magaskultúrának) ad otthont. Egyértelm∫, hogy Siegmundot és Sieglindét (Aarenhold) megragadják a színpadon látottak, és felfedezik magukban a felkapaszkodott parvenüt. A zsidó wagneristák (s a 19. századi európai kultúra nagy paradoxona, hogy Wagnert, a belép√jegyet a német avantgarde kultúrába a zsidó közönség legitimálta és támogatta) itt úgy t∫nnek föl, mint akik parodisztikus, szexualizált, de mindenekel√tt parvenü módon adják el√ a „tiszta” testvérek közötti kapcsolatot (Weiner, 1995). A történetet a német értékrend és Bildung felé való törekvés uralja. A „németségnek” és ízlésének tudattalan mimikrijét, illetve annak paródiáját nyújtja. A gazdasági és társadalmi kapcsolatok tehát a két testvér incesztkapcsolatának elbeszélésében s∫rítve jelennek meg. A zsidókat ugyanolyan módon ábrázolják √rültként, mint ahogy hagyományosan √rültnek tekintik a fels√bb osztályokat. Ez a kapcsolat hatással volt a protestáns német kultúrára. A reformációtól kezd√d√en jelen van az „udvarkritika”, amely a polgári erkölcsöket szembehelyezi az udvari élet dekadenciájával és romlottságával (Kiesel, 1979; Gerber, 1990). Ez a romlottság, például Jud Süss Oppenheimer alakjának életében és legendájában, a zsidósághoz és vérfert√z√ természetéhez kapcsolódik. A zsidók meg-
akit még idejekorán megmentett, szívósan továbbcsírázott a gy∫lölt, tiszteletlen fajta, Isten kiválasztott népe, amelyb√l ily szabados gyönyörre egyesítette egy ikerpár kínját és bánatát […].” A két testvér incesztuózus kapcsolata megkerüli a zsidó–német vegyesházasságot (és a leszármazottat, aki Mischlinge volna), s ezzel meg√rzi a faj tisztaságát. A kapcsolat beteljesülését követ√ pillanatokban Sieglinde német v√legényének sorsán t∫n√dik. A testvérincesztus August Forelnek a korban irányadó szexuális kézikönyve szerint „az incesztus pszichopatologikus formája, mely eltévelyedett családok kóros vágyaival kapcsolatos” (Forel, 1922, 166. o.). J. G. Frazer szerint ez az egyik legelterjedtebb tabu a „primitív” emberek között, mint ahogy a legáltalánosabb tevékenység is (Frazer, 1968, 4. kötet, 108. old.). Hogy a kortárs közönség még véletlenül se értse félre a történet lényegét, Thomas Mann a kéziratban maradt els√ változatot két jiddisizmussal, a testvérek sérült, egyszersmind szexualizált beszélgetésének jelével zárja. A szül√k zsidósága tehát (emlékezzünk az anya torokhangjára) „természetesen” megmutatkozik a gyerekekben. Thomas Mann apósa, Alfred Pringsheim olyannyira tiltakozott az ellen, hogy a jiddisizmusok a testvérek etnikai identitásának jeleként a zsidók rejtett Mauscheln-jét képviselnék – „Kiraboltuk (beganeft) a nemzsidót (gój)” –, hogy Mann elhallgatta el√le a történet kiadásának tervét.5 Az 1921-ben újra megjelentetett novellából a szerz√ eltüntette a jiddisizmusokat; a szöveg a Wágner-kultusz által jellemzett „modern lét” és zsidó romlottság érzetét árasztja. A zsidók, megváltás híján, erkölcsileg gyengék, s ez a legprimitívebb módon, az incesztusban mutatkozik meg. A téma végighúzódik a korszak szépirodalmán.6 Hitler, aki semmiképp sem nevezhet√ a legeredetibb gondolkodónak, egyszer∫en úgy vélte, hogy „a zsidó vallási tételek a zsidó vér tisztán tartása érdekében született el√írások” (1943, 306. o.). Az a nézet, hogy a zsidóság elfajulásának forrása saját szexualitásában rejtezik, a 19. század végét√l végigkíséri az antiszemita írások nyíltan szexuális képzetrendszerét. A zsidóság, a legfelt∫n√bb „Másik” a 19. század végi Európában, a legelsöpr√bb szexuális stigmának, az incesztusnak a jelét is hordozza. Az egyetlen német-zsidó szerz√t√l származó regény a témában Kurt Münzer Út Cionba (1907) cím∫ m∫ve, melyben a zsidók közötti fivér–n√vér incesztus közvetettebb történeti környezetben jelenik meg, de a m∫ központi témája maradt. A szerepl√k szájába adott nyelv túl érzelmes, és elárulja az incesztuózus
75
Sander L. Gilman
tént.” Terryt a Riding család abból a különös tényb√l adódóan fogadja örökbe, hogy egy napon születtek Gregoryval, s ezt Gregory apja, amikor a gyilkosságról olvas az újságban, így kommentálja: „a hajlított fémkopogtató, a két k√váza, a háttérbe csúszó lépcs√k (…), a magas, fekete ablakok, a vadsz√l√s falak, a kastély fenséges függ√legesei.” A birtok jelképes szerepet játszik a családban, a hanyatlást jelzi. A regény a gyilkosság után egy-két évtizeddel játszódik, amikor a nyugodt földesúri élet már pusztulóban van. Az apa kézzelfogható √rülete olyan formát ölt, hogy korlátozott jövedelmét egyre inkább a birtok „fejlesztésére”, azaz ostobaságok építésére, hamis romokra költi. Voltaképpen csak folytatja a különc családtörténetet, mely (Thomas Mann Buddenbrook-jához hasonlóan) a következ√ nemzedékben végz√dik be. Az osztálykülönbség egyben fizikai különbség is. Az olvasó a „fajtudat” jeleinek egész katalógusával találkozik. Amis azonnal tájékoztat a faj küls√ jellegzetességeir√l: Terryt Kesének szólítják az iskolában vörös haja miatt, és olyan embernek látja magát, „aki mellett elmennek az utcán anélkül, hogy ránéznének, vagy megjegyeznék, vagy megismernék még egyszer.” Mostohabátyja úgy látja, „beteges arca” van. A parvenü típusához tartozik, mint ahogy Gregory fels√osztálybéli degenerált. „Undorítóan jókép∫ (…), kifinomult és véghetetlenül buzis”, dandysen öltözködik, „fekete, bíborszegélyes vámpírköpenyt, apja mellényét meg háremnadrágot visel.” Gregory, szemben a buján heteroszexuális Terryvel, biszexuális. A regényben a siker mércéje a szexualitás. Voltaképpen magát a siker szót is „baszott”-ként határozzák meg az els√ oldalon. És kezdetben Gregory maga a szexuális siker (legalábbis saját, igen megbízhatatlan szavai szerint). Vonzza „a csönd gazdag kazulája, a hús lágy topográfiája, a visszahúzódó szatén meghittsége” az elcsábított n√kön. Ez a fajta beszéd azonban a szexuális és pénzügyi „sikerekr√l” szóló körülményes hazugságok sora. Valójában Gregory minden mérték szerint lehangoló kudarc. A n√vér, Ursula, Terry gyerekkori emlékei szerint „markáns és koraérett”; Gregory emlékezetében „Finom mív∫, halvány álmostekintet∫”. Tizenkilenc évesen (mint Siegmund és Sieglinde a Thomas Mann-novellában), amikor a regény játszódik, √ Terry „legjobb barátja”, s Terry nem tudja √t szexuális lényként látni, Ursula „tiszta”. Terry számára tabu, s ez felidézi Westermarck inceszt-hipotézisét: „Belé is szeretnék nyomban, ha nem a húgom lenne.”
rontják az udvart; az udvar saját romlottságának közvetít√jéül használja a zsidókat; zsidóság és nemesség felcserélhet√ fogalmak (amikor a 19. század végén „zsidó” nemesek együtt kezdenek mutatkozni az ausztriai kitért nemességgel, akkor ez az érv „bizonyítottnak” látszik). A fels√bb osztályok √rültsége a zsidók √rültségének feleltethet√ meg. Utaltam már rá, hogy a zsidó testvérincesztus témája Thomas Mann-nál a (perverz és a „valódi” társadalom gazdasági összeomlásával rokon) zsidó nemi késztetés elképzelésének századfordulós modelljei felé mutat. Mi történik, ha ez a téma egy másik kultúrában és meglehet√sen eltér√ néz√pontból kerül újra a felszínre?8 A modern francia irodalom – Jean Cocteau Vásott kölykök (1929) cím∫ m∫vét√l kezdve – természetesen összetett módon tematizálta az incesztust és a tetvérincesztust. Az újabbak közül Michel Tournier könyve, a Les Metérores (1975) beszéli el egy egypetéj∫ ikerpár történetét, akik egészen addig szerelmi életet élnek, amíg egyikük saját identitást nem követel magának (Wilson, 1995; Petit, 1991). Augustin Gomez-Arcos m∫ve, a L’agneau carnivore (1975) két fivér különleges története, mely a spanyol polgárháború megértéséhez szolgál modellként (Gascon-Vera, 1991). René Zazzo komplex elméleti keretet ad az iker- és testvérincesztushoz Réflets de miroir et autres doubles cím∫ munkájában (1993).9 Az amerikai kultúratudományban a William Faulkner m∫veiben található testvérincesztusmotívumokat használta fel nemrégiben Walter Benn Michaels (1995), a politikum szexualizálását szemléltetend√ az amerikai irodalomban. Michael angolszász szövegeken mutatja ki, hogy a téma összetett módon kapcsolatba hozható a faj és az osztály fogalmaival. Martin Amis Siker cím∫ regénye (1978), mely egy brit fels√középosztály-beli család összeomlását beszéli el, eléggé megdöbbent√ egybeesést mutat Thomas Mann történetével (Diedrick, 1995). Noha az incesztus továbbra is témája a kortárs angolszász feminista irodalomnak, így például Shirley Jackson (Hall, 1992) és Doris Lessing (Sprague, 1985) munkáinak, az osztály és a faj kérdésének bonyolult összefüggését illusztráló testvérincesztus témát Amis regénye tárgyalja. A Siker három testvér, Gregory, Ursula és örökbe fogadott fivérük, Terry története.10 Terryt azután fogadta örökbe a fels√osztálybéli Riding család, hogy apja meggyilkolta hétéves húgát. A gyermekbántalmazás a történet egyik központi motívuma: „Nem tudom, hogy anyámat is az apám ölte-e meg, de hogy a húgomat √, az szentség, hiszen az orrom el√tt tör-
76
Testvérincesztus, √rület és „a” zsidók
átmeneti lakóhelyül Londonban. London Queensway melletti részén található, ez valaha nagyon elegáns környék volt, de azóta lepusztult. Ursula Londonba jön, titkárn√nek tanul. Skizofréniájának kezd√d√ jelei és öngyilkossági kísérlete után fivéreihez költözik a zsúfolt lakásba. Ez jelzi Gregory mentális és fizikai hanyatlását és Terrynek mint az új, egyesült munkásosztály tehet√s tagjának újjászületését. Az „arisztokrácia” (Gregory és Ursula) √rületbe hanyatlása egybeesik az örökbe fogadott báty sorsának szerencsés alakulásával, aki szakszervezeti titkár lesz. Terry ezen a ponton csábítja el Ursulát. Most ugyanúgy befolyása alatt áll, mint gyerekkorukban Gregoryé alatt: „A vérfert√zéssel az a helyzet, hogy nem érdemes h∫vösen csinálni. Nem lehet megszökni.” Ursula, aki immár mindkét fivér áldozata, végül bevégzi öngyilkosságát. A család széthullása Gregory összeomlásával és kórházba kerülésével válik teljessé. A regény végére Gregory félig meg√rül, a sikeres Terry pedig visszatér a családi otthonba, melynek nagy részét addigra eladták, hogy rendezzék az apa adósságait. Gregory elsétál a „D medencéhez”, a gyerekkori csábítás helyszínéhez, és felismeri önmaga és családja szétesését. A regény tehát a nemesség szétbomlásának és a munkásosztály feltámadásának meglehet√sen tradicionális története. Azoknak a témáknak a korai vizsgálata, melyeket Martin Amis kés√bbi, kidolgozottabb regényében, a London Fields-ben (1989) is tárgyal. Megragadó, hogyan válik a regény diskurzusában a zsidóság szerepe a fels√osztály hanyatlásának és az alsóbb osztályok felemelkedésének jelz√jévé. Egyik f√szerepl√ sem zsidóként jelenik meg, mégis a zsidók incesztuózus és romlott természetét érzékeltetik. Amikor Ursula újra felbukkan Gregory életében, az elviszi √t ebédelni egy elegáns étterembe, és ott minden parvenüséget észrevesz: „Még eggyel közelebb (hátra ne fordulj!) Isaac Stamp, a zsidó bankárvállalkozó próbál leitatni, ha jól látom, egy kis konzumn√t. Lusta egy szélhámos egyébként…” Gregory úgy érzi, hogy a zsidók saját környezetének (a „sikernek”) perifériáján mozognak, s azzal jelölik ki világának és életének értékrendjét, hogy megpróbálnak abba beépülni. Ez a paranoia összecseng a regény legvégével, amikor Gregory visszatér √si fészkébe, és elsétál a tóhoz, ahol el√ször csábította el Ursulát: „A D medence már nem a birtokunk. Megvette egy zsidó azt a részt, de azért még át szabad mennünk.” A „zsidók” a világot ellen√rzik. Eltávolították az arisztokráciát és a birtokos dzsentrivilágot, és most rom-
„Serdülés el√tti vagy serdületlen küllem. Úgy éreztem, ha valaha is lefeküdnék vele (a gondolat kéretlenül is el√tolakszik), életemben nem heverném ki a makacs, szívet tép√ sebet. (Kefél-e egyáltalán? – tör el√ az émelyít√ gondolat. Áh, dehogy. Talán azt sem tudja mi az.”
A testvérincesztus, feltehet√en a gyerekek közti meghittség folytán, lehetetlennek tetszik a parvenü Terry számára, de ebben persze benne van az a tisztelet is, amellyel a fels√ osztályokat övezi. Terry épp a családon kívüli n√kkel átélt szexuális kudarcai miatt utasítja el a testvérincesztus gondolatát. Ha nem képes saját osztályába tartozó n√kkel, titkárn√kkel, eladón√kkel „csinálni”, hogyan is remélhetné, hogy megkap valakit, aki születésénél fogva fölötte áll? Terry szexuális kudarcnak mutatkozik, míg Gregory szexuális ragadozónak. És mégis Gregory hívja el√ az „incesztust” egyik monológjában, hogy historizálásán keresztül dekonstruálja. ◊ az incesztuózus fivér. Gregory idézi az incesztus szótári meghatározását, és kiemeli, hogy „1908-ban aztán mégis becsempészték a törvényhozásba (incesztustörvény), azóta hét évig terjed√ börtönbüntetéssel sújtható az a férfi, aki a lányával, az anyjával, a lánytestvérével vagy az unokájával (sic!) közösül”. Gazdasági, biológiai érveket hoz arra, hogy az incesztus büntetend√ cselekmény: „Miért is akarta volna a családf√, hogy ügyefogyott lányai a tulajdon fivéreikkel keljenek egybe, amikor a szomszéd kunyhóban vagy viskóban ott epekednek holmi tagbaszakadt béresfiúk, akik boldogan költöznének be, és segédkeznének a földm∫velésben, a vadászatban, a favágásban.” Ezek a kifogások persze nem alkalmazhatók a gazdasági biztonságban él√ fels√bb osztályokra. Gregory bonyolult érvelése felismerteti vele az Ursulával való incesztust, mely kora kamaszkorukban, a birtokukhoz tartozó D medence egy szigetén történt. Gregory a gyerekkori incesztusnak ezt az idilli pillanatát Terry családba lépésével kapcsolja össze – inkább Terry megjelenésének, semmint húga elcsábításának tulajdonítja a gyermekkor teljességében való csalódást. A siker szexualizált képzete immár a testvérek közti incesztushoz kapcsolódik, mely „serdülésem el√tt, közben és – ha ritkábban is – után, majd kés√bb az √ serdülése idején is folytatódott”. Amis a tett irodalmi jelent√ségére utal, amikor Terry ironikusan felidézi, amint amint Gregory elindul„viharos byroni hangulatban, ki az éjszakába (jaj, de szép!)”. Terry és Gregory együtt laknak egy olyan lakásban, amelyet kezdetben az id√sebb fiúnak szántak
77
Sander L. Gilman
lottságukkal birtokolják a világot. De az √ romlottságuk rosszabbnak t∫nik Gregory szemében, mint a sajátja. Gazdasági és szexuális erejük saját pusztulásának mértékegysége. A zsidóság Ursula elcsábítása után kezd formát ölteni Terry tudatában, és Terry érezni kezdi önmaga és mostohatestvérei „bélpoklos és engesztelhetetlen” sorsát. És felidézi a vak lánnyal zajlott afférját: „Igen, igen, teljesen, visszavonhatatlanul vak (…). Alacsony volt, zsidó volt, karcsú volt, a haja káprázatosan fekete, az orra nagy és tragikus, arcszíne mint a nedves homok, széles ajka csaknem olyan barna, mint a b√re; mindenki szánakozott rajta, mindenki csinosnak tartotta.” Tanulságos szemügyre venni a különbséget a „vonzó”, tragikusan nagy orrú, vak zsidó 1978-as jellemzése és az angol-zsidó képz√m∫vész, Moysheh Oyved 1927-es ábrázolása között: „De a legnagyobb öröm az volt, amikor láttam óriási orrát, szörny∫ »cs√rét«. Borzalmasan nagy zsidó orrában azt az állványzatot, tartóoszlopot láttam, melyet az Ég Alkotója, a Föld Épít√je és a Tavasz Dekorátora egy √si, széthulló, de megújulni készül√ nemzet elé helyez” (Oyved, 1927, 71. o.). A zsidó orr a zsidóság pusztulását és újjászületésének lehet√ségét jelképezi, szemben Terry elképzelésével a n√r√l, aki zsidó orra ellenére is gyönyör∫. Terry gesztusaival kigúnyolja √t, amit a másik nem vesz észre. Szeretkeznek, de a n√ nem engedi, hogy beléhatoljon. Mire √ hamis könnyekben tör ki, s a n√ végül enged: „Nem tudom, értik-e, a dolog lényege az volt, hogy tudta, hogy színt játszom, de nem mutathatta. Mert az már túlságosan szörny∫ lett volna, nem igaz?” Ez a jelenet vezet nyomra Terry világfelfogását illet√en. Az örökbe fogadott fiú szerepében csal. Nem illik a Riding-családba, még Ursula elcsábítása után sem. Saját énalakításával megmarad kívülállónak, parvenünek a széthulló osztály fölött, melyhez véletlenül irányították. Amis mégis egyértelm∫vé teszi, hogy a munkásosztály, melyet Terry alkoholista, erkölcstelen, gyilkos családja képvisel, semmiképp sem jobb, mint a Ridingok. Terry apjának gyilkossága érzéketlen és értelmetlen tett, ugyanolyan er√szakos és gonosz, mint Gregory gyerekkori csábítása. A vak zsidó figurája azt idézi fel, hogy Terry elcsábította n√vérét, akit nem tudott elképzelni szexuális partnerként. Csábítása a visszaél√knek ugyanabba a világába helyezi √t, mint apját és mostohabátyját – ám √ anyagi és szexuális értelemben egyaránt „sikeres” lesz ebben a világban. Olyan lesz, mint Isaac Stamp, és felügyeli a világot, amelyben él. ◊ az új zsidó.
A vakság felhasználása a zsidó különbözés jelz√jeként Amis The Information cím∫ regényének (1995) az √rült és fizikailag megrendült zsidóról alkotott képét el√legezi meg.11 A f√h√s, Balfour Cohen egy kiadónál dolgozik. E név beszédes az Amis-korabeli Londonban. Amis meglehet√sen egyértelm∫en helyezi egymás mellé annak a brit miniszterelnöknek a nevét, akinek 1917-ben tett deklarációja történeti lehet√séggé tette Izrael állam létét, és a par exellence zsidó „Cohen” (Kohn) nevet, amely az európai zsidóviccek állandó szerepl√je. Nomen est omen. A zsidók testisége az antiszemita képzelet szerint a hiperszexualitásban tükröz√dik, és Amis szerint Cohen szó szerint strici: „A »magánkiadás« nem egészen volt b∫nszervezet, de szoros szálakkal köt√dött a prostitúcióhoz. A Tantalus Kiadó volt a bordélyház. Balfour volt a madam.” „Ha a Holocaust idején él, amikor mind a négy nagyszül√jét rabszolgává tették, majd meggyilkolták, Balfour már többszörösen halott lenne. Rózsaszín háromszög, sárga csillag: bonyolult bélyeget viselne utolsó napjaiban. Fajilag ember-alatti (zsidó), nemileg perverz (homoszexuális), mentálisan beteg (skizofrén), testileg torz (dongalábú), politikailag elhajló (kommunista). És könyvkiadó; egyáltalán nem cinikus. Ezenkívül komolyan gy∫jti az antiszemita propagandaanyagokat. Nézzünk rá. A legszelídebb arc, gondolta Richard: a csupasz, barna fej, a halánték tengerikagyló-hullámzása, a melegbarna szemek megbocsátó gödre.”
Amis minden szatirikus élével együtt, ez a zsidó test az európai kultúra képzeletében. Ugyanolyan furcsa figura, mint a vak n√ a Siker-ben. A vak n√ és Gregory keverékének t∫nik. Incesztus és √rület a zsidóság képzetén keresztül kapcsolódik össze a Siker szerepl√inek fantáziájában. A kortárs angolszász-zsidó történetek az elbeszélés részévé teszik az incesztust, ám meglehet√sen burkolt formában. A testvér-identitás különös érzete még ott is jelen van, ahol arról nem is tudnak. Ez a fajta ál-Westermarck-effektus m∫ködik George Lucas Csillagok háborúja trilógiájában (1977–1983) Leila Organa hercegn√ (Carrie Fisher) és Luke Skywalker (Mark Hamill) között, mindenféle szexuális vonzalom nélkül. Noha nem testvérként nevelkedtek, s√t nem is tudják, hogy testvérek, az inceszttabu ereje megakadályoz minden nemi érdekl√dést. „Luke Skywalker: Ha nem vonom vissza, te leszel a szövetség egyetlen reménye.
78
Testvérincesztus, √rület és „a” zsidók
ménye itt az apa–lány incesztus. Ez a századfordulós inceszttabu klasszikus, fiktív, freudiánus újraértelmezése. Az Ödipusz-komplexus képzete testvérincesztus helyett szül√–gyerek incesztusként értelmezi újra az inceszttabu központi gondolatát.12 Az incesztus freudi általánosítása olyasvalamiként, amit minden emberi lény m∫vel, nemcsak a zsidók, kísérlet arra, hogy a fivér–n√vér incesztus vádját abba az általános nézetbe vetítse, hogy a feln√tt–gyermek vágy a civilizációs folyamat középpontjában áll. Freud elszakadása a traumaelmélett√l, melynek nyomán az incesztus realitása vált a hisztériás tünetek speciális eseteinek megértési kulcsává, azt jelentette, hogy az incesztust az emberi természet általános állapotává volt képes tágítani. Feinstein újraolvassa Otto Rank (1926) arra vonatkozó elképzelését, hogy a fivér–n√vér incesztus az Ödipusz-helyzetb√l származik, és újragondolja Freud korai elméleteit, melyek a testvérincesztus fantáziáját valódi gyermekkori incesztusélményen – az apa csábításának valóságos élményén – alapulónak tekintik. Freud szerint háromféle élmény lehet e fantáziák alapja: valóságos gyerekkori incesztus; az ödipális vágy képzeletbeli teljesülése szexuális érintkezés nélkül; és vágy a nemek egybeolvadására, ikerpár vagy képzeletbeli társ találására, mely a wagneri ikertörténet manni újraolvasásának is alapja. A testvérincesztus történetei szimbolikusan a vágyott anyáról is átvihet√k a n√vérre. Freudnál az apa–lány incesztustörténetek viszonylag csekély szerepet játszanak a testvérincesztus szimbolikus természetének tanulmányozásában. A zsidó írók (Freudtól Feinsteinig) szükségesnek látják elkerülni a testvérincesztus szimbolikus természetének tárgyalását (mivel az a zsidók másságáról szóló diskurzus része), és a szül√–gyerek kapcsolat központi szerepét hangsúlyozzák (értelmezzék akár „valóságosként”, akár „képzeletbeliként”). Philip Roth a „zsidó” Élektra-komplexus és az anya–lány incesztus lehet√ségének csapdáit ábrázolja American Pastoral cím∫ regényében (1997), és elkerül mindenféle specifikus utalást a zsidóságra, noha a regény témája az amerikai zsidóság akkulturációja az 1940-es, 50-es években. A regényt alakító incesztuózus pillanat apa és lánya között azzal indul, hogy a lány elcsábítja az apát, és a csók, amelyet vár, az apa és lány közötti univerzális feszültség jele. „Apu, csókolj m-m-meg úgy, ahogy any-any-anyát szo-szoktad”, dadogja a csábító; „az úszódressz egyik pántja lecsúszott a karjára, és kilátszik a mellbimbója, a nyersvörös méhcsípés, ami a mellbimbója”.13
Leila hercegn√: Luke, ne beszélj így. Olyan hatalmad van, amit nem értek, és soha nem birtokolhatok. Luke Skywalker: Tévedsz, Leila. Te is bírsz ezzel a hatalommal. Id√vel majd megtanulod úgy használni, ahogyan én. Az er√ része a családomnak. Apámnak is. Nekem is. És... a n√véremnek is. Igen. Te vagy az, Leila. Leila hercegn√: Tudom. Valahogy mindig is tudtam.”
Elaine Feinstein, a jelent√s feminista angol-zsidó író, a bécsi zsidóság világát nagyszer∫en ábrázoló regényében, a Dreamer-ben (1994), a bécsi zsidók közötti testvér-incesztust a cselekmény f√ eszközeként használja (Feinstein, 1994). Clara, a szegény árva és Anton Shassner, a rokkant bankár fia sorsának összefonódása konfliktushoz vezet. Clarának sikerül képzettséget szereznie anélkül, hogy a fiatal, szegény bécsi n√knek állított társadalmi csapdába esne. Shassner dickensi fordulattal támogatni kezdi Clarát, saját megdöbbenésére a nyílt szexuális birtoklás minden igénye nélkül. Amikor azonban gyámsága alatt a n√ emlékezni kezd a gyerekkorára, felidézi, hogy gyerekként áruba bocsátották legjobb barátjának. Shassner ezt annak jeleként értelmezi, hogy a n√ tisztasága puszta színlelés volt („olyan ostobán vártam, és te egész id√ alatt kinevettél”). Durván meger√szakolja, és rájön, hogy sz∫z. Egy aranymedált helyez Clara halott anyjának képére, s így képes felgöngyölíteni származását. Rájön, hogy a n√ gyönyör∫ anyja nem más, mint saját anyjának unokatestvére, akinek viszonya volt a saját apjával! „Nem kell elfogadnod, hogy √ a n√véred”, mondja Shassner anyja, „mert látja, hogy ez aggodalma lényege”. A gyermek- és a testvérincesztus itt együtt jár. A történet központi problémája nem a testvérincesztus, hanem inkább a nemi visszaélés, Clara meger√szakolását is beleértve. Ez a kérdés olyan gyorsan elt∫nik, ahogy jött. A zsidók vajon születetten vérfert√z√k? Feinstein szerint nem – de ugyanolyan kegyetlenek tudnak lenni, mint a társadalom, amelyben élnek. Anton Clara iránti vágyakozása ugyanis azé a fels√osztályé, melyben √ és nem zsidó barátja, a Clarát gyerekként bántalmazó Anton Mayerberg él. A nemesség pusztulását jelenítik meg, egy érték és alkotóer√ híján lév√ világot, míg a szegény zsidók a jót és kreatívat képviselik, mint az elszegényedett Clara és Joseph Kovács, a szegény heged∫m∫vész, akib√l világhír∫ sztár lesz, és végül feleségül veszi Clarát. A Loving Brecht, Feinstein története a weimari zsidóságról, bevezetés a német zsidósággal foglalkozó történeti regényeibe. A f√szerepl√ központi él-
79
Sander L. Gilman
Thomas Mann és Amis zsidóképét. Szembet∫n√, hogy a Sombart, Thomas Mann és Amis által sugallt polgárság-analízis a zsidóság rejtett biológiai meghatározására és a nemi kiválasztódás fölötti szorongásra utal. Hangsúlyoznunk kell, hogy noha Sombart (és Mann és Amis) úgy érvelnek a zsidóság mellett, hogy √k a gazdasági változások képvisel√i, a „zsidókérdést” (vagy az osztálykérdést) mégis a testben lelik fel. Ennélfogva a zsidóság mint gazdasági osztály egyik legf√bb ereje „nyelvi képessége”. A nyelv mint a faj jelz√je Thomas Mann-nál nyilvánvaló; Amis világában a fels√ és alsó osztályok ideolektikájának bels√ monológokban megmutatkozó eltérése adja a szöveg pikantériáját. Thomas Mann-nál a zsidó nyelv képzete, Amis regényében a nyelv és a „hang” fiziognómiája jelöli meg a szerepl√ket. Ami a zsidóknak ezt a nyelvi (értsd: gazdasági) el√nyt adja: „szinte kasztszer∫ elkülönülésük azoktól az emberekt√l, akik között élnek. ◊k, a zsidók, különlegesnek érzik magukat; és a nemzet is különleges emberekként tekint rájuk.” Sombart szerint tehát maguk a zsidók teremtették a gettót, s emögött ott „a büszkeség lángja – Ezra prófétától fogva, aki megtiltotta a vegyesházasságot, mivel az a zsidók tisztaságának meggyalázása”. A „fajtudat” Sombartnál a zsidóság gazdasági különböz√ségének kódja. A zsidók elkülönülnek azoktól az emberekt√l, akik között feln√ttek, ám alkalmazkodnak: „a diaszpórával beléptek a világba. A görög városokban felvették a görög nyelvet és viselkedést, még ha csak zsidóságuk küls√dleges viseleteként is”. Thomas Mann esetében a hangsúly a bels√ állandóságon és a küls√ változáson van, Amisnál mindig azon, hogyan és miért szolgál a zsidóság a gazdasági-vérfert√z√ kapcsolatok jelz√jeként. Az elkülönülés szexuális perverziót jelent. Sombart idézi az ismert passzust Tacitustól (aki természetesen nem állt a zsidók mellett): „Separati epulis discreti cubulibus, proiectissima ad libidinem gens, alienarum concubitu abstinent” (Historia V, 1, 5). („Nem esznek és nem házasodnak idegenekkel; er√s szenvedély f∫ti √ket, mégis tartózkodnak más férfi feleségét√l.”) Sombart itt a zsidó „fajtudat” „pozitív” olvasatát ajánlja. Szublimációs modellt mutat, melynek révén a nemiség el√nybe fordul: az apa törvénye nyomán a zsidók még saját feleségükkel is korlátozzák nemi tevékenységüket – következésképpen „hatalmas mennyiség∫ energia fordul egyféle irány helyett több irányba”. Ez az elfojtott szexuális er√ gazdasági agresszióvá válik. A „vérfert√z√” zsidók te-
A kölcsönös csábítás e jelenete visszhangozza és sok szempontból meg is válaszolja az apa–lány „incesztus” vádjait, melyek a közelmúltban neves amerikai zsidók, többek közt Woody Allen és Philip Roth ellen is irányultak (lásd Bloom, 1996). A tizenegy éves lány miatt apja sokat gyötr√dik, amikor tinédzserkori elt∫nése után visszaemlékezik rá. A lány elrejtett egy bombát, és az megölt egy ártatlan járókel√t a vietnami háború elleni tüntetéskor. „A csók? Az a csók? Ilyen durván? Hogy tehet valakit b√nöz√vé egy csók?” Feinsteinhez hasonlóan az er√ itt is univerzális, nem partikuláris. Egyértelm∫en elválik a regény „zsidó” szálától, a Levov család társadalmi akkulturációjának problémájától. Ennek brit újragondolásában azonban egy gazdasági szempont is szerepel. Feinstein ugyanis e motívumot a német zsidók közötti státuszveszteség hatásának ábrázolásához használja. A vérfert√z√ viselkedést mintha az apa tönkremenetele siettetné; keszty∫üzlete cs√dbe megy, és a családnak el kell költöznie a „biztonságos”, polgári környékr√l. Az 1920-as évek nagy inflációja nyomán a középosztályból egészen a munkásság alá sodródnak. Ezen a ponton észre kell vennünk, hogy Amis regényében a lecsúszás a család √rületéb√l fakad, melyet az apa tékozlása és a testvérek incesztusa egyaránt jelez. Ezekben a történetekben a faj szerepe mindig más, de mindig kapcsolatban van az osztálymozgással – akár fölfelé (mint Thomas Mann-nál), akár lefelé (mint Amis regényében). A zsidóság mint a társadalmi mobilitás megtestesít√je Karl Marx A zsidókérdésr√l cím∫ szövegéb√l származó elképzelés, és egyenesen az antiszemita retorika újabb elemeihez vezet. A testvérincesztushoz való viszony a zsidó uzsorásságra vonatkozó régi keresztény elgondolásból származik, e nézet szerint ugyanis a pénz nem szaporítható, s a kamatszedés természetellenes – mint az incesztus (Parkes, 1938). Század eleji próbaszöveg ez, mely amellett érvel, hogy a zsidók gazdasági-vérfert√z√ „lények”, s egyben a gazdasági modernitás modelljei, hogy „a homo capitalisticus szorosan összefügg a homo Judaeussal”.14 Werner Sombart The Jews and the Modern Capitalism cím∫ m∫ve (1911) rasszizmusellenes szöveg, melyet az antiszemita kortársak, például a ravaszul zsidóellenes Theodor Fritsch a zsidóság véd√iratának tekintettek. Hozzátehetjük azonban, hogy zsidó kortársai nem voltak annyira bizakodók azzal a képpel kapcsolatban, hogy a zsidók a modern kapitalizmus modelljei. Sombart egyik érve összekapcsolja
80
Testvérincesztus, √rület és „a” zsidók
hát egymás között házasodnak, elválasztják magukat az idegenekt√l, akik között élnek, és az uzsora segítségével kizsákmányolják √ket: „Megfigyelhet√ azonban, hogy már a legkorábbi törvénygy∫jteményben megengedett volt a kamatszedés »idegenekt√l«.” És ez azt jelenti, hogy a zsidók (vagy helyettesít√ik a reprezentációs rendszerben) lehetnek lelkiismeretlenek: „a jó zsidónak le kell vonnia a következtetést, hogy nem köteles olyan válogatósnak lenni a nem-zsidókkal való érintkezésben”. Sombart a gazdasági érintkezésre gondol, de ez azt az átalakulást tükrözi, amelyben az elfojtott zsidó elkorcsosult zsidóvá válik, aki szexuális és gazdasági értelemben egyaránt gátlástalan. S ezek az elfajzott, modern, sivatagi zsidók könnyedén beköltöznek a „modern nagyvárosba”, hiszen „a modern nagyváros nem más, mint hatalmas sivatag, ugyanolyan távol a meleg földt√l, és ugyanúgy arra kényszerítve lakóit, hogy nomádokká váljanak”. A város az incesztus, a romlottság és a romlasztó modernség helye. A városlakó, incesztuózus, belterjes zsidóság képe Sombartnál és Thomas Mann-nál a modernség ábrázolásának modelljévé alakul, és kapcsolódik a Martin Amis szövegében rögzített képhez. Sombart (és talán a modern brit író) számára
találunk benne semmi olyat, amit a mai keresked√ ne vélne helyesnek, semmit, ami az üzleti életben ne lenne magától értet√d√. (...) Meg volna a joga másokon keresztül el√rejutni, ha olyan rátermett volna; és ebben a küzdelemben az eszesség, az ügyesség, a ravaszság volnának a fegyverek; az üzleti versenyben nem lenne más megfontolás, mint a törvény átlépése.”
A „zsidóként” ábrázolt törvény ezen antiszemita diskurzus szerint áthágja a természetes törvényt, melyet a testvérincesztus tabuja képvisel. Szembet∫n√, hogy a századfordulós Németországtól a huszadik század végi Angliáig a zsidókat tekintik ezen áthágás megtestesít√inek. Természetesen ez kizárólag a fikció világában történik – mégis egyértelm∫, hogy az ilyenfajta elképzelések jelenléte a szépirodalom ironikus világában olyan mítoszokat idéz fel, melyek ott vannak a brit tudat peremén. A zsidók szexualitását és személyiségét pejoratívan megbélyegz√ incesztus története bonyolult. A 19. század vitái Edward Westermarcktól Sigmund Freudig és tovább, elhomályosítják és összezavarják e konstrukció éles vonalait. Amikor megvizsgáljuk az incesztus, jelesül a testvérincesztus irodalmi ábrázolásait, sok minden láthatóvá válik a fivér–n√vér szerelem rasszizálásával (és az abból ered√ szorongással) kapcsolatosan. E téma nem sz∫n√ izgalma megtestesíti az incesztusvita általánosító váltásait, s ugyanakkor további teret nyújt az elemzésnek.
„a zsidó megjelenés a »modern« megjelenés; a zsidóság gazdasági tevékenységében ugyanúgy m∫ködik, mint a modern ember. Nézzünk végig a 17–18. században a zsidók ajtajaira kifüggesztett »b∫nök« lajstromán, és nem
Jegyzetek
Kraske, 1984, 42–66. o; Vaget, 1984, 363–376. o; Finney, 1983, 243–256. o; Sjörgen, 1978, 97–104. o; Mendelssohn, 1975, 1. kötet, 662–673. o; Walter, 1964, 463–472. o. 6. Az incesztus irodalmi forrásainak táblázatáról lásd: Marcuse, 1923, 171–177. o; Rank, 1926; Arana, 1984–1985, 4. kötet, 44–51. o; Luzes, 1990, 97–113. o; Shell, 1995. 7. Münzer, 1907, 240–245, 380–387, 600–604. o. A b√séges idézetekkel illusztrált vitát lásd: Rank, 666–667. o. A fivér–n√vér incesztus a Tórában például Ábrahám Sárával való kapcsolatának homályos ábrázolásában idéz√dik fel. A kereszténység térhódításával, majd a szekularizációval ez a vád a zsidóság „lényegének” egyik aspektusaként fogalmazódott meg. 8. A brit kultúra zsidóképzeteir√l lásd: Cheyette, 1993; Loewenstein, 1993; Julius, 1996. 9. Ezt Schwartz (1996) is megteszi. 10. Az idézetek Falvay Mihály fordításai. 11. Minden idézet Amistól való (1995). Lásd még: Loose, 1995, 9. o; Nicholson, 1995, 3. o. 12. Freuddal kapcsolatban, a Fivérek és n√vérek hasonló, de megvilágító ábrázolása: McGrath, 1986, 276–312. o. 13. Az idézetek Sóvágó Katalin fordításai. 14. Idézet Sombarttól, 1951, 238. o. A m∫ kontextusához és recepciójához lásd Lenger (1994) biográfiáját. Lásd még: Raphael, 1982.
1. Természetesen vannak kivételek, mint például a testvérincesztus szokatlanul romantikus feldolgozása John Sayles filmjében, a Lone Star-ban (1996). A feln√tt–gyerek incesztus hagyományosabb képét adja André Techine filmje, a Les voleurs (1996), Catherine Deneuve-vel. Egy régebbi film, mely burkoltabban érinti a témát, Agnes Varda alkotása, a Le petit amour (1987), egy anya–fiú incesztus története, melyben a negyvenéves elvált n√ beleszeret egy tizenöt éves fiúba. Természetesen a populáris irodalomban is felbukkan a testvérincesztus, ilyen például Vernon R. Wiehe könyve: The Brother/Sister Hurt: Recognizing the Effects of Sibling Abuse (1996). De ezek a munkák eltörpülnek a feln√tt–gyerek incesztus sokkal kiterjedtebb irodalmához képest. Számokban és megjelenésben ez még mindig alulképviselt téma. Célzott keresés során a Nexis „Allnews” kategóriában a „testvér-incesztus” mindössze hatvanhárom találatot jelzett, míg a „gyermekabúzus” az ezret is meghaladta. 2. A testvérincesztus általános vitáját lásd: Fox, 1980 15–51. o. 3. Babits Mihály fordítása. 4. Ez a jiddis befejezés nélküli, „hivatalos” változat. A német kiadásban megjelent szöveg is ugyanez (Mann, 1981, 493–524. o.). Az idézetek Feny√ László fordításai, Jékely Zoltán átdolgozásában. 5. Err√l a történetr√l lásd: „‘Wagner in verjungten Proportionen (...)’: Wälsungenblut als epische Wagner-Transkription”, 1994; Levenson, 1994, 135–143. o; Kluge, 1990, 237–255. o; Whiton, 1989, 37–48. o; Wallinger, 1986, 235–257. o;
81
Sander L. Gilman Irodalom
Amis, Martin: The Information. New York, Harmony Books, 1995. Arana, R. Victoria: „Sibling Incest Stories”. Dreamworks 4, 1984–1985, 44–51. Bixler, Ray H.: „Sibling Incest in the Royal Families of Egypt, Peru, and Hawaii”. Journal of Sex Research 18, 1982, 264–281. Bloom, Claire: Leaving a Doll’s House. A Memoir. London, Virago, 1996. Braun, Christina von: „Blutschande: From the Incest Taboo to the Nurnberg Racial Laws”. In: Gisela Brinkler-Gabler (ed.): Encountering the Other(s). Studies in Literature, History, and Culture. Albany, State University of New York Press, 1995, 127–148. Chamberlain, Houston Stewart: Foundations of the Nineteenth Century, 2 vols., ford. John Lees. London, John Lane/The Bodley Head, 1913, vol. 1, 366. Cheyette, Bryan: Constructions of „The Jew” in English Literature and Society: Racial Representations, 1875–1945. Cambridge, New York, Cambridge Univ. Press, 1993. Diedrick, James: Understanding Martin Amis. Columbia, Univ. of South Carolina Press, 1995. Feinstein, Elaine: Loving Brecht. London, Hutchinson, 1992. Feinstein, Elaine: Dreamers. London, Macmillan, 1994. Finney, Gail: „Self-Reflexive Siblings: Incest and Narcissism in Tieck, Wagner, and Thomas Mann”. The German Quarterly 56, 1983, 243–256. Forel, August: Die sexuelle Frage. Munich, Ernst Reinhardt, 1906; The Sexual Question, ford. C. F. Marshall, New York, Medical Art Agency, 1922. Fox, Robin: The Red Lamp of Incest. New York, E. P. Dutton, 1980. Frazer, J. G.: Totemism and Exogamy. A Treatise on Certain Early Forms of Superstition and Society, 4 vols. London, Dawsons of Pall Mall, 1968 [1910], vol 4, 108. Gascon-Vera, Elena: „Los reflejos del yo: Narcisismo y androginia en Agustin Gomez Arcos”. Cuadernos de Aldeeu 7, 1991, 31–52. Gaupp, Robert: „Die klinische Besonderheiten der Seelenstörungen unserer Grosstadtbevölkerung”. Münchener Medizinische Wochenschrift 53, 1906, 1250–1312. Gerber, Barbara: Jud Süss: Aufstieg und Fall im frühen 18. Jahrhundert: ein Beitrag zur historischen Antisemitismus – und Rezeptionsforschung. Hamburg, H. Christians, 1990. Günther, Hans F. K.: Rassenkunde des jüdischen Volkes. München, J. F. Lehmann, 1930, 134. Hacking, Ian: Rewriting the Soul. Multiple Personality and the Sciences of Memory. Princeton Univ. Press, 1995. Hall, Karen J.: „Sisters in Collusion. Safety and Revolt in Shirley Jackson’s We Have Always Lived in the Castle”. In: JoAnna Stephens Mink and Janet Doubler Ward (eds.): The Significance of Sibling Relationships in Literature. Bowling Green, OH, Popular Culture Press, 1992, 110–119. Hitler, Adolf: Mein Kampf, ford. Ralph Manheim. Boston, Houghton Miflin, 1943. Hopkins, Keith: „Brother-Sister Marriage in Roman Egypt”. Comparative Studies in Society and History 22, 1980, 303–354. Hudson, Glenda: Sibling Love and Incest in Jane Austen’s Fiction. New York, St. Martin’s, 1992. Julius, Anthony: T. S. Eliot, Anti-Semitism, and Literary Form. Cambridge Univ. Press, 1996. Kiesel, Helmuth: „Bei Hof, bei Höll”: Untersuchungen zur literarischen Hofkritik von Sebastian Brant bis Friedrich Schiller. Tübingen, Niemeyer, 1979. Kluge, G. R.: „Wälsungenblut oder Halbblut? Zur Kontroverse um die Schlusssätze von Thomas Manns Novelle”. Neophilologus 76, 1990, 237–255. Krafft-Ebing, Richard von: Psychopatia Sexualis: A Medico-Forensic Study, s. a. r. és ford. Harry E. Wedeck, . New York, Putnam, 1956. Kraske, Bernd M.: „Thomas Manns »Wälsungenblut« – eine antisemitische Novelle?” In: Rudolf Wolff (ed.): Thomas Mann: Erzählungen und Novellen. Bonn, Bouvier, 1984. 42–66. Lenger, Friedrich: Werner Sombart, 1863–1941. München, C. H. Beck, 1994. Levenson, Alan: „Thomas Mann’s ‘Wälsungenblut’ in the Context of the Intermarriage Debate and the ‘Jewish Question’”. In: Dagmar C. G. Lorenz and Gabriele Weinberger (eds.): Insiders and Outsiders: Jewish and Gentile Culture in Germany and Austria. Detroit, Wayne State Univ. Press, 1994, 135–143.
Loewenstein, Andrea Freud: Loathsome Jews and Engulfing Women: Metaphors of Projection in the Works of Wyndham Lewis, Charles Williams, and Graham Greene. New York, N.Y. Univ. Press, 1993. Loose, Julian: „The Information by Martin Amis”. The London Review of Books 17, May 11, 1995, 9. Luzes, Pedro: „Fact and Fantasy in Brother-Sister Incest”. The International Review of Psychoanalysis 17, 1990, 97–113. Mann, Thomas: Frühe Erzählungen. Frankfurt, S. Fischer, 1981, 493–524. Mann, Thomas: „The Blood of the Walsungs”. In: Death in Venice and Seven Other Stories. N.Y., Vintage, 1989, 289–316. old. Marcuse, Max: „Inzest”. Zeitschrift für Sexualwissenschaft 9, 1923, 171–177. McGrath, William J.: „Brothers and Sisters”. In: Freud’s Discovery of Psychoanalysis. The Politics of Hysteria. Ithaca, Cornell Univ. Press, 1986, 276–312. Mendelssohn, Peter de: Der Zauberer: Das Leben des deutschen Schriftsellers Thomas Mann. Frankfurt, Fischer, 1975, vol. 1, 662–673. Michaels, Walter Benn: Our America: Nativism, Modernism, and Pluralism. Durham, Duke Univ. Press, 1995. Münzer, Kurt: Der Weg nach Zion. Berlin, A. Juncker, 1907. Nicholson, David: „The Information. By Matin Amis”. Book World 25, May 7, 1995, 3. Otis, Laura: Organic Memory. History and the Body in the Late Nineteenth and Early Twentieth Centuries. Lincoln, Univ. of Nebraska Press, 1994. Oyved, Moysheh: Gems and Life. London, Ernest Benn, 1927. Parkes, James William: The Jew as Usurer. Toronto, The Committee on JewishGentile Relationships, 1938. Petit, Susan: „Varieties of Sexuality in Michel Tournier’s Les Metéores”. Literature and Psychology 37, 1991, 43–61. Poe, Edgar Allan: Poetry and Tales. New York, The Library of America, 1984. Price, J. S.: „The Westermarck Trap: A Possible Factor in the Creation of Frankenstein”. Ethology and Sociobiology 16, 1995, 349–353. Rank, Otto: Das Inzest-Motiv in Dichtung und Sage; Grundzuge einer Psychologie des dichterischen Schaffens. Leipzig, F. Deuticke, 1926. The Incest Theme in Literature and Legend; Fundamentals of a Psychology of Literary Creation, ford. Gregory C. Richter. Baltimore, Johns Hopkins Univ. Press, 1992. Raphael, Freddy: Judäisme et capitalisme: essai sur la controverse entre Max Weber et Werner Sombart. Paris, Presses universitaires de France, 1982. Reutlinger, Wilhelm: „Über die Häufigkeit der Verwandtenehen bei den Juden in Hohenzollern und über Untersuchungen bei Deszendten aus jüdischen Verwandtenehen”. Archiv für Rassen- und Gesellschaftsbiologie 14, 1922, 301–305. Richardson, Alan: „The Dangers of Sympathy: Sibling Incest in English Romantic Poetry”. SEL, Studies in English Literature, 1500–1900 25, 1985, 737–754. Richardson, Alan: „Astarte: Byron’s Manfred and Montesquieu’s Lettres persanes”. Keats-Shelley Journal 40, 1991, 19–22. Roth, Philip: American Pastoral. Boston, Houghton Mifflin Company, 1997. Schwartz, Hillel: The Culture of the Copy: Striking Likenesses, Unreasonable Facsimiles. N.Y., Zone Books, 1996. Schwendiman, Michelle: „Nosferatu, Murnau, and the Jewish Monster: On the Outside Looking In”. M.A. Thesis, Bringham Young University, 1994. Schrivener, Michael, A.: „’Zion Alone Is Forbidden’: Historicizing Anti-Semitism in Byron’s The Age of Bronze”. Keats-Shelley Journal 43, 1994, 75–97. Shell, Marc: The End of Kinship: ‘Measure for Measure’, Incest, and the Ideal of Universal Siblinghood. Baltimore, The Johns Hopkins Univ. Press, 1995. Sjörgen, Christine Oertel: „The Variant Ending as a Clue to the Interpretation of Thomas Mann’s ‘Wälsungenblut’”. Seminar 14, 1978, 97–104. Smith, Joanna M.: „’My Only Sister Now’: Incest in Mansfield Park”. Studies in the Novel 19, 1987, 1–15. Sombart, Werner: The Jews and Modern Capitalism, ford. M. Epstein. Glencoe, IL, The Free Press, 1951. Sprague, Claire: „The Politics of Sibling Incest in Doris Lessing’s ‘Each Other’”. San Jose Studies 11, 1985, 42–49. Vaget, Hans Rudolf: „Sang reserve in Deutschland: Zur Rezeption von Thomas Manns »Wälsungenblut«”. The German Quarterly 57, 1984, 363–376.
82
Testvérincesztus, √rület és „a” zsidók „»Wagner in verjungten Proportionen…«: Wälsungenblut als epische WagnerTranskription”. Thomas Mann Jahrbuch 7, 1994, 169–185. Wallinger, Sylvia: „’Und es war kalt in dem silbernen Kerzensaal, wie in dem der Schneekonigin, wo die Herzen der Kinder erstarren’: Gesundete Männlichkeit – gezähmte Weiblichkeit in Thomas Manns Königliche Hoheit und ‚Wälsungenblut’”. In: Sylvia Wallinger and Monika Jonas (eds.): Der Widerspenstigen Zahmung: Studien zur bezwungenen Weiblichkeit in der Literatur vom Mittelalter bis zur Gegenwart. Innsbruck, Institut für Germanistik der Universität, 1986, 235–257. Walter, Marie: „Concerning the Affair Wälsungenblut”. Book Collector 13, 1964, 463–472. Weiner, Marc A.: Richard Wagner and the Anti-Semitic Imagination. Lincoln, Univ. of Nebraska Press, 1995.
Whiton, John: „Thomas Mann’s ‘Wälsungenblut’: Implications of the Revised Ending”. Seminar 25, 1989, 37–48. Wiehe, Vernon R.: The Brother-Sister Hurt: Recognizing the Effects of Sibling Abuse. Brandon, Vt., Safer Society Press, 1996. Wilson, Emma: „Textuality and (Homo-)sexuality in Tournier’s Les Méteores”. Romantic Review 86, 1995, 115–127. Wilson, W. Daniel: „Science, Natural Law, and Unwitting Sibling Incest in Eighteenth-Century Literature”. Studies in Eighteenth-Century Culture, 13, 1984, 249–270. Zazzo, René: Réflets de miroir et autres doubles. Paris, Presses Universitaires de Frances, 1993.
Louis Ridel: Utolsó virágok, 1900
83
