Tervezőgrafika 2. Kiadványok Minden olyan emberi alkotás, szellemi termék, amely nyomtatásban megjelenik, azt kiadványnak nevezünk. Ilyenek például az akcidens kiadványok, az újság, a folyóirat, a könyv, a naptár stb.
Akcidens kiadványok Mi az akcidencia? Az akcidencia „nem állandót”, esetlegeset jelent. Az alkalmi kiadványokat hívjuk akcidens kiadványoknak. Ide tartoznak, névjegykártyák, cégismertetők (ezek a cégarculati munka részei is lehetnek, de sokszor különböző ünnepélyes alkalmakra készült meghívók és egyéb alkalmi nyomtatványok is ide tartoznak. Akcidens szedésen a kis terjedelmű, alkalmi nyomtatványok különleges minőségigényű szövegigényeinek előállítását értjük, a tervezés is mindig egyedi. Akcidens kiadványok - névjegykártya - hirdetések, apróhirdetések - meghívók (pl. esküvői) - cégismertetők, prospektusok - plakátok Névjegykártya A névjegykártya tervezése legtöbbször a cégarculathoz tartozó gyakorlati munka, az általános tipográfiai szabályok mellett érdemes kiemelni, hogy a látvány ne legyen tolakodó és nem ez a felület, ahol meg kellene váltani a világot. Kerüljük a laminálást, a túlszínezést. Egy szép embléma és az aránylag kis fokozatban szedett adatok egyszerű, rendezett elhelyezése biztosítja a tiszta, színvonalas megoldást.
A tervezés számára a pontos méretezést, a nyomda számára meg kifutó elemek továbbhúzását, kifutását (a vágóéltől minimum 3mm-es méretben) biztosítani kell (hogy a megnyomott ívek darabolásához szükséges vágókés rezonanciájából adódó vágási eltérést kiküszöböljük, ezt hívjuk kifutónak).
A tervezés számára a kifutót nem kell még alkalmazni, a megrendelőnek így érdemes megmutatni, a nyomdába küldés előtt viszont majd meg kell ezt tenni.
A nyomdai termékhez szükséges vágójelek (meg lehet figyelni a kifutó-technikát):
Tervezőgrafikai jelábrázolás, a piktogram A piktogram Egy információ képi megjelenítése a piktogram, amely minden előzetes megegyezés nélkül értelmezhető, semmilyen kód, nyelv ismerete nem kell a megfejtéséhez. A piktogram-család jellemzője, hogy a stilizált rajzok egy grafikai elven születnek:
Ahogy már az első fejezetben említettük, a tervezőgrafikában egy monogram képzésnek felhasználásával kialakítható az embléma, ugyanígy a piktogram tervezése is hasonló módon alakítható tovább. A piktogramok voltak az első írásjelek, ezek úgy 5-6 ezer évvel ezelőtt keletkeztek. Az úgynevezett képíró jelek, a piktogramok elképesztő nagy számban alkották a rendszert, több mint 5000 darabból álltak. Ez érthetővé is teszi, hogy csak papok vagy hivatásos írnokok ismerték ekkor az írást. A gyakorlati írás mindennapi szükségletre alakult ki, így vált az adott társadalom írásbeli kultúrával rendelkezővé igazán, amikor az írástudás a széles néprétegeket is elérte. A képírást piktográfiának is nevezik, mivel jelei maguk a piktogramok. Több ezer írásjelből álló ábrák konkrét tárgyakat, cselekvéseket ábrázolnak, de már a stilizáltság ezeknél is jellemző. Ebből a képírásfajtából fejlődött ki a fogalomírás, az ideográfia. Itt már elvont fogalmakat ábrázoltak az írnokok, ennek már értelmezése közmegegyezés alapján történik, de az első évezredekben még rajzolt ábrákat tartalmaztak. Az írás további fejlődése létrehozta a szótagírást, a szöveg az egyes szótagoknak, egytagú szavaknak megfelelő írásjegyeiből állt már össze. Az írásjel összeforrt a hangalakkal. Tehát a piktogram még a hangalaktól független, ezért még a nyelv ismerete nélkül értelmezhető. A legelterjedtebbek, a legismertebbek a WC helyiségeket jelző piktogramok, de az élet számos területén mai napig használatuk nélkülözhetetlen. A fenti példák a piktogramokra a sportágakat jelölik, pontosabban azokból hármat, az első kettő nyári sportágakat , a kerékpározást és a vízilabdát, a 3. egy téli sportot, a jéghokit mutatja. Megfigyelhető az azonos grafikai jelképzés igénye és az erős stilizáció. Az ábrákat alkotó elemek pl, 45 fokos szögben rajzolt kontúrokkal születtek, ugyanazon alapméretben és ábrázolási szándékkal.
Plakát-tervezés A művészeti oktatásra jellemzően a plakátkészítés is a művészettörténet során megszületett alkotások, jelen esetben a fellelhető plakátok elemzésével tanulható meg leginkább. Azt különösebb elemzés nélkül megállapíthatjuk, hogy a plakát nagyméretű, nyomdailag sokszorosított kültéri hirdetmény, amely grafikai és tipográfiai elemek felhasználásával készül. Témájuk szerint a legfontosabbak a kereskedelmi, a politikai és a kulturális plakátok. Bevezetésül ezért is nézzünk egy kis plakáttörténetet, ahol a megemlített művészek termékeit felidézve (ez némi utánajárást igényel), azokat analizálva lehet a legtöbb ismeretet begyűjteni. A plakát a polgári fejlődés terméke, a nagyvárosi életforma része. A 19. század második felében terjedt el, amikor a nyomdatechnika alkalmassá vált nagy mennyiségű és nagyméretű falragaszok előállítására. Elsősorban litográfiával sokszorosítottak, ez volt a legolcsóbb és legegyszerűbb eljárás. Kezdetben az akadémizmus szellemében művelték, de hamar kialakult a plakátművészet önálló kifejezésmódja. A plakátművészet modern szellemben való művelésének első klasszikus művelője Henri de Toulouse-Lautrec volt. Egyszerű formanyelvet hozott létre a szecesszió stílusától nem mentesen. A szecessziós plakát legnagyobb mestere Alfons Mucha volt. A magyar plakáttörténet első darabjaként Benczúr Gyulának az 1885-ös Országos Kiállításra készített falragaszát tartják számon. A honfoglalás jubileumát köszöntő millenniumi ünnepséghez kapcsolódva már egyre több plakát tűnt fel Budapesten is, és a századfordulón a fővárosi utcaképnek már szerves része volt a nagyméretű színes, litografált plakát. Eleinte festőművészek reklámozták továbbra is a tárlataikat, majd megjelentek a kereskedelmi plakátok, amelyeket már „igazi” plakátgrafikusok terveztek. Faragó Géza Párizsban, Alfonz Muchától tanulta a mesterséget, Bíró Mihály pedig berlini és párizsi tanulmányok után, a The Studio plakátversenyét megnyerve Londonból tért haza. Az ő érdemük volt az európai plakátnyelv hazai megismertetése. A századelőn a kulturális – mindenekelőtt a kiállítási – plakátok képviseltek magas minőséget, 1918– 1919-ben a politikai falragaszok között születtek a művészileg legjelentősebb darabok. Bíró Mihály mellett egy sor képzőművész (Uitz Béla, Kmetty János, Pór Bertalan, Berény Róbert) készített ekkor jelentős műveket. a polgárosodással és az olcsó tömegkönyvvel merőben új korszakba lépett a könyvnyomtatás. A könyv megszűnt luxuscikk lenni. Egymás után alakulnak a nyomdák, amelyek termékeik külső megjelenésére is nagy gondot fordítanak. Két nyomda tevékenységét kell kiemelnünk. Kner Izidor 1882-ben alapította nyomdáját, amely már a 19. század végén rangot vívott ki magának igényességével. Amikor pedig 1907-ben Kner Imre lett a cég műszaki vezetője, akkor a könyvkiadóvá fejlődő nyomda a magyar értelmiség érdeklődését is kivívta kiadványaival. Kner a klasszikus tipográfia neveltjeként a betűt tegye meg a tipográfiai kifejezés fő eszközévé. A másik nevezetes műhely a békéscsabai Tevan Nyomda. Az 1903-ban alapított műhely az 1910-es években vált jelentőssé. Feltétlenül meg kell említeni egy fontos szellemi kört az I. világháborút megelőző évtizedben, amely a Nyugat folyóirat- és könyvkiadó volt, alapítói és alkotói a nyugatosok néven is ismertek (Babits, Ady, Osváth, …stb) a magyar kultúrtörténelemben. Képzőművészként olyanok nevét említhetjük mint AbaNovák Vilmos vagy Kozma Lajos. A Kner Nyomda és Kozma Lajos együttműködésének gyümölcseként született a modern magyar nyomdászat
legnagyobb teljesítménye, a Kner-klasszikusok sorozat. Ugyancsak Knerék kiadásában jelent meg 1925-ben a Kozma által tervezett emblémákat tartalmazó Signetkönyv. A neobarokk térnyerésével egyidejűleg bontakozott ki Bécsben az avantgárd tipográfia az emigrációba kényszerült MA szellemi körében. Kassák folyóirata már az 1910-es évek végén expresszionista külsőt kapott: formátumában, tipográfiájában és képanyagában is gyökeresen szakított a szecessziós könyvekkel. Az író Kassák betű- és fotómontázsokkal váltott képzőművészetre. Ezekből több könyvcímlapot is tervezett, jelesül a Moholy-Nagy Lászlóval közösen írt nevezetes kiadványhoz, az Új művészek könyvéhez, vagy Tzara: Gáz szív című művéhez. Bortnyik Sándor és Berény Róbert ekkor – az 1920-as évek végén, az 1930-as évek elején – alkotta legjelentősebb plakátjait. Bortnyik nemcsak művelte, hanem tanította is az új művészetet. 1928-ban Műhely néven magániskolát alapított, amelyet a kortársak Magyar Bauhausnak neveztek, minthogy bauhausi iparművészetfelfogásban és konstruktivista stílusban oktatta reklámgrafikára a növendékeket. Az ő iskolájából került ki Szántó Tibor, és ugyancsak ide járt a fiatal Vásárhelyi Győző, a későbbi Victor Vasarely. A 30-as években kifejlődő gazdasági világválság hamarosan véget vetett a szakma kibontakozásának. A II. világháborút követően 1945 és 1948 között a politikai plakátok jutottak vezető szerephez. Az ország újjáépítésének nagy feladata, a választások és a pártharcok egyik legfőbb mozgósító eszköze ugyanis a falragasz volt. Főbb képviselői a vitathatatlanul vezető egyéniség, Konecsni György és mellette Ék Sándor. Kevésbé harcias, inkább mosolygós felfogást képviselnek Reich Károly korabeli munkái. Az 1950-es évek végétől fokozatosan megszűnnek a korábban kötelező stíluselőírások és a magyar alkalmazott grafika többé-kevésbé formanyelvi szabadságot nyert. Felemás helyzetbe kerül. A tervgazdaságban nincs igazi piac, versenyről sem beszélhetünk, kereskedelmi grafika lényegében nem létezik. Miközben a kulturális plakátok bőven jutnak a fejlődésükhöz szükséges szellemi táplálékokhoz, a politikai plakátgrafika megnyilvánulási köre korlátozott: egypártrendszerben nem lehet más feladata a grafikusnak, minthogy az állami ünnepeket és az ugyancsak ünnepélyes keretek között zajló párteseményeket minél egyszerűbben és lehetőleg szellemesen – a legkevesebb közhellyel – jelenítse meg. A politikai plakát műfajában továbbra is Konecsni György a legerősebb egyéniség; mögötte pl. Zala Tibor alkot jelentősebbet. A 60-as évekből Kass Jánost mindenféleképp meg kell említeni. Következik az úgynevezett nagy generáció: a pop art eszközeit felhasználó Kemény György, Lakner László, Pinczehelyi Sándor, majd az 1970 táján indulók: Schmal Károly, Helényi Tibor. Végül a legfiatalabbak: Duczki Krzysztof és Orosz István. A többpártrendszer reaktiválta a politikai plakát műfaját. Remekművek sora született (Pócs Péter, Orosz István). A könyvtervezésben ugyanakkor a hazai szellemi munka háttérbe szorult, mivel a külföldről átvett könyvek egyre nagyobb arányt foglalnak el a piacon. Egyértelműen pozitív tendencia viszont, hogy több folyóirat mutat igényes tipográfiai külsőt (Balkon, Magyar Iparművészet, Holmi stb.). Azzal, hogy a könyvek külföldről jönnek be, ezzel a magyar illusztrációs szakma is végveszélybe került. A 90-es évek előtti pezsgő illusztrációs igények - elsősorban az információáramlásban, az információ forráseszközeiben történt alapvető változások következtében – erősen visszaszorulnak.
Kulturális plakát A kulturális plakátok példájára Liszt bicentenárium lévén Lisztplakát készítése volt a feladat. Az általam készített 1. plakát grafikája arra az ötletre épül, hogy a nagy magyar zeneszerző talán a világ egyik legismertebb zongoraművészeként is beírta nevét a zenetörténetbe (míg összesen mintegy 1400 művet komponált), ezért nevének kezdőbetűjéből kinyúló, zongorázó kézfej a plakát látványának középpontja:
A 2. plakátom alapötlete a fogyasztói társadalom egyik ismert jele, a termékeken megjelenő bárkód mintájára született grafika, ami egyrészt azt a poént emlegeti fel, hogy a név egyben egy alapvető gabonatermék neve is, másrészt egy kicsit tiltakozás is – legalábbis szándékom szerint - az igazi zene elgépiesedése ellen.
A bárkód valóban a Liszt szót adja ki, de az ötlet a zongorabillentyűzet-formából jött.
A kulturális plakátok között vezető helyen a filmplakátok állnak. Egy művészileg jelentős, Zack Snyder műhelyéből kikerült 20 perces film megtekintése és elemzése után a tervezőgrafikai szakon készítettünk egy fiktív plakátot a film hirdetményeként. Példának az általam készített munkában megfigyelhető, hogy nem törvényszerű, de érdemes törekedni a film inzertjében használt betűtípusra a filmcím kiírásához. Ez is összeköti a filmet és a plakátot, nem csak a megjelenített grafika.
A képi megjelenítéshez kézzel rajzolt elemeket használtam, amely a végső konklúziót igyekszik látványként összefoglalni, ahogy is a címet adó Fekete hajó ellen hiába fellépő főszereplő részben figyelő, részben védekező mozdulata a vízzel egyvonalban jelzi annak hatástalanságát, legyőzöttségét.
A XX. sz. elejei képzőművészek által készített plakátokra egy példa Aba-Novák Vilmos Laura c. munkája. Némi aktualítást az is ad, hogy Aba-Novák unokája, Kováts Kristóf mostanában fedezett fel egy hamisítványt egy galériában. Az eredeti:
A hamisítvány:
Aba-Novák Vilmos Novák Vilmosként született 1894. március 15-én és fiatalon, 47 éves korában Budapesten - a II. világháború alatt - 1941-ben hunyt el. Kiemelkedő magyar festő és grafikus, korának egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912-ben kezdte tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, ami a háború miatt megszakadt, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán is. 1928–30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára. A XX. sz. egyik legnagyobb murális festője, sok egyházi megbízást teljesített (székesfehérvári Szent István-mauzóleum, Városmajori templom, jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja). 1937-ben elnyerte a párizsi Világkiállítás, 1940-ben a XXII. Velencei Biennále nagydíját. Telített, erőteljes színekkel festett munkái az expresszionizmus mellett az olasz novecento formanyelvét idézik, melynek témáját sokszor a falusi vásár és a cirkusz világából meríti.
