TERVEZÉSI SEGÉDLET. A KEOP keretében megvalósuló rekultivációk hulladékkezelési díjra ható költségelemei

TERVEZÉSI SEGÉDLET önkormányzatok számára a rekultiváció és utógondozás költségeinek a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díjban történő érvényesítéséhez A KEOP keretében megvalósuló rekultivációk hulladékkezelési díjra ható költségelemei TANULMÁNY Készítette a Green Capital Zrt. a KvVM megbízásából

Budapest, 2010. április

1

Tartalom 1. BEVEZETÉS ..................................................................................................................... 3 2. ELŐZMÉNYEK ................................................................................................................. 5 2.1. A hulladékkezelési díj megállapításával kapcsolatos önkormányzati feladatok ........ 5 2.2. A hulladékkezelési díj megállapításának jogszabályi háttere .................................... 7 3. A JELENLEGI HELYZET ISMERTETÉSE .............................................................. 10 3.1. A hulladékkezelés költségei ..................................................................................... 12 3.2. A hulladéklerakók rekultivációjának és utógondozásának költségei ....................... 17 3.3. A koordináló szervezetek hozzájárulása a szelektív gyűjtéshez .............................. 23 3.4. Hulladékkezelési díjak 2009-ben ................................................................................. 27 4. A SZOLGÁLTATÁSI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZEMPONTJAI .............................................................................................................................................. 32 4.1. Jogi szempontok ....................................................................................................... 34 4.2. Műszaki szempontok ............................................................................................... 36 4.3. Gazdaságossági szempontok .................................................................................... 41 5. SPECIFIKUS KÖRNYEZETVÉDELMI (HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI) SZEMPONTOK ................................................................................................................... 46 5.1. A hulladékgazdálkodás prioritásai ........................................................................... 46 5.2. A szervesanyag-tartalom csökkentése ...................................................................... 47 5.3. A csomagolási hulladék hasznosítása ...................................................................... 48 6. ÖSZTÖNZÉSI SZEMPONTOK ...................................................................................... 51 6.1. A hulladékképződés megelőzése .............................................................................. 51 6.2. A szelektív gyűjtés ösztönzése ................................................................................. 52 7. SZOCIÁLIS SZEMPONTOK ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI ............................ 55 8. AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS SZEMPONTJAI ......................................................... 60 8.1. A hasznosítást koordináló szervezetekkel folytatott tárgyalásokhoz ............................ 60 8.2. A közszolgáltatókkal folytatott tárgyalásokhoz ............................................................ 61 9. ÖSSZEFOGLALÁS ..................................................................................................... 63 10. MELLÉKLETEK ........................................................................................................... 66 1. Melléklet....................................................................................................................... 66 2. Melléklet....................................................................................................................... 68

2

1. BEVEZETÉS Hazánk tervezett, majd 2004. május 1-jén bekövetkezett EU csatlakozása jelentősen megváltoztatta a környezetvédelmi szabályozórendszert, ami számos következménnyel járt. A korábbi lerakó-centrikus szemlélettel felhagyva, a települési hulladék esetében is a megelőzésre, a képződő hulladék hasznosítására kell a hangsúlyt helyeznünk. A hulladék lerakása csak végső esetben jöhet számításba, és kizárólag olyan létesítményekben, amelyek minden szempontból kielégítik a jelenlegi ismereteink szerint korszerűnek mondható környezetvédelmi és közegészségügyi előírásokat és feltételeket. A nem megfelelő hulladéklerakókat 2009. július 16.-ig be kellett zárni. A múltból örökölt, szigetelés nélküli lerakókat rekultiválni kell, a ténylegesen bekövetkezett vagy a potenciális környezetszennyezés kockázatainak csökkentése, különösen a talaj és a felszín alatti vizek szennyezésének elkerülése, egészségünk védelme érdekében. Az EU nemcsak követelményeket támasztott országunkkal szemben, hanem hathatós támogatással segítette a települési hulladékgazdálkodás korszerűsítését. A vegyesen begyűjtött települési szilárd hulladék ártalmatlanítását szolgáló 72 regionális hulladéklerakó létesítmény jelentős része az Előcsatlakozási Alap (ISPA) és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával épült, épül. Az egyik legfontosabb cél, hogy védjük ezeknek a lerakóknak a kapacitását a másképp kezelhető, ezért nem odavaló hulladékoktól, egyrészt mert a hulladék csak a legutolsó sorban ártalmatlanítható lerakással, másrészt mert hulladéklerakó építésére a jövőben nem állnak majd rendelkezésre további támogatások. A jelenleg üzemelő lerakók bezárását követően szükséges kapacitásokat az önkormányzatoknak saját erőből kell fedeznie csakúgy, mint a rekultivációs programból – a pályázat sikertelensége vagy más ok miatt – kimaradó hulladéklerakók lezárását és általában 30 évig tartó megfigyelését, utógondozását. Az önkormányzat által e célra biztosítandó saját erő legfőbb forrását a beszedett hulladékkezelési díjak adják. Az erre alkalmas hulladék-összetevők hasznosítása érdekében a szelektív gyűjtés volumenét növelni kell. Várható, hogy 2015-ben bevezetésre kerül a kötelező szelektív gyűjtés, amelyre már most szükséges felkészülni. A jelenleg üzemelő rendszerek hatékonyságának növelését megfelelő díjpolitikával, valamint a szükséges egyéb állami és önkormányzati intézkedésekkel támogatva el kell érni, hogy a szelektív gyűjtési és hasznosítási rendszerek önfinanszírozóvá váljanak. Fontos ezért, hogy az önkormányzatok – a hulladékkezeléssel kapcsolatos költségek és hasznok optimalizálásával – törekedjenek valódi gazdálkodásra, ellenkező esetben fennállhat a közszolgáltatástól elkülönülő, duális rendszerek kialakulásának állami szinten nem tervezett, társadalmi összköltségét tekintve pedig drágább megvalósítási lehetősége. A hulladékkezelési közszolgáltatás díjának megállapítása rendkívül összetett feladat, ami az önkormányzatok képviselőtestületeit abból a szempontból is nehéz és sokszor ellentmondásos helyzetbe hozza, hogy az önkormányzat, mint  az adott kötelező vagy önként vállalt közfeladat ellátásáért felelős szerv,  a hulladékkezelő létesítmények, eszközök és – az esetek jelentős részében – a közszolgáltatást ellátó gazdálkodó szervezet tulajdonosa, továbbá

3

 a településen élő, tevékenykedő adózó állampolgárok és gazdálkodó szervezetek jogos érdekeinek közvetítője, érintett lehet a hulladékkezelési közszolgáltatásban. Felelőssége tudatában érdekelt a közszolgáltatás folyamatos biztosításában, színvonalának emelésében, tulajdonosként annak hatékony működtetésében és a gazdálkodás nyereségességében, a helyi közügyeket szabályozó, ármegállapító szerepkörében pedig a reális és megfizethető ár kialakításában. A hulladékkezelés közszolgáltatási díjának meghatározásakor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szolgáltatás igénybe vételét nem egyéni elhatározások, hanem közösségi (társadalmi) szükségletek teszik kötelezővé. Így a keresleti oldal a kínálati oldallal szemben egyértelműen kiszolgáltatott. Kínálati oldalról az önkormányzatok mozgásterét behatárolják az európai közösségi és a hazai jogszabályokban előírt kötelezettségek, műszaki és környezetvédelmi elvárások, amelyek teljesítése a kor követelményeinek megfelelő színvonalú közszolgáltatást igényel. Ennek érdekében beruházásokat, fejlesztéseket szükséges végrehajtani, amelyek magas költségigénye általában nem vethető össze a direkt és gyors megtérülés gazdasági elvárásaival. A keresleti oldalon erős korlátként jelenhet meg az önkormányzat politikája és a településen élő lakosság szociális és gazdasági teherbíró képessége. Ezek összhangjával kell azt az optimális hulladékkezelési díjat megállapítani, amely szolgálja a hulladékgazdálkodási célkitűzések teljesítését, egyúttal társadalmilag igazságos és a szolgáltatást igénybe vevők által megfizethető. A települési szilárd hulladék kezelését biztosító közszolgáltatói piac jellemzőit átfogó országos kép kialakítása érdekében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízást adott a Köztisztasági Egyesülésnek a közszolgáltatással kapcsolatos gazdasági összefüggéseket, jellemző költségadatokat, területi jellemzőket bemutató elemző tanulmány elkészítésére, majd ennek alapján a Green Capital Zrt-nek a hulladékkezelési díj megállapításának szerteágazó szempontrendszerét bemutató és elemző tanulmány elkészítésére. A szándék az, hogy a két tanulmány alapján útmutató készüljön az önkormányzatok számára, amely segíteni képes a képviselő-testületek díjmegállapítással kapcsolatos rendkívül felelősségteljes munkáját.

4

2. ELŐZMÉNYEK 2.1. A hulladékkezelési díj megállapításával kapcsolatos önkormányzati feladatok A hulladékgazdálkodással összefüggő önkormányzati feladatokat, kötelezettségeket – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben meghatározott feladathoz kötődően, összefoglaló jelleggel – a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény [a továbbiakban: Hgt.] határozza meg. A Hgt. 21. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési hulladék1 kezelésére vonatkozó közszolgáltatás megszervezése és fenntartása a települési önkormányzat feladata. Települési szilárd hulladék esetén ennek a feladatnak kötelezően ellátandó és vállalható elemei vannak. A közszolgáltatásnak minimum az ingatlanon vagy a közterületen összegyűjtött, esetleg elhagyott hulladék elszállítására és ártalmatlanítására, valamint a közterület tisztántartására kell kiterjednie. A hulladék hasznosítását lehetővé tevő szelektív gyűjtési rendszer működtetése, valamint a szelektíven begyűjtött hulladék előkezelése és hasznosítása az önkormányzat döntésétől függően vállalható feladat, amelynek ellátására az elmúlt években az – a pályázat útján elnyerhető – támogatás és EU pénzforrás ösztönözte az önkormányzatokat, amely az infrastruktúra kiépítését tette lehetővé. Jelenleg a legkorszerűbb hulladékkezelési közszolgáltatás a következő tevékenységekből áll:  a szükséges előkezelést követően az iparban másodnyersanyagként feldolgozható hulladék-összetevők, különösen a csomagolási hulladék anyagfajtánként elkülönített begyűjtése;  a biológiailag lebontható szerves hulladék elkülönített begyűjtése és hasznosítása komposztálással2 vagy anaerob lebontással3;  az építési-bontási hulladék elkülönített begyűjtése és előkezelése a hasznosíthatóság érdekében;  a veszélyes hulladéknak minősülő hulladék-összetevők (elektronikai hulladék, akkumulátor, stb.) elkülönített begyűjtése annak érdekében, hogy ezek a hulladékfajták ne növeljék a települési hulladéklerakó környezeti kockázatát;  a vegyes maradék hulladék begyűjtése;  a vegyesen begyűjtött maradék hulladék mechanikai-biológiai előkezelése a magas fűtőértékű összetevők kinyerése és energetikai hasznosítása, valamint a hulladéklerakóba kerülő szervesanyag-tartalom csökkentése érdekében; 1

A háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék. 2

Komposztálás: az elkülönítetten gyűjtött biohulladék ellenőrzött körülmények között, oxigén jelenlétében történő autotermikus és termofil biológiai lebontása, mikro- és makroorganizmusok segítségével. 3

Anaerob biológiai lebontás: az elkülönítetten gyűjtött biohulladék ellenőrzött körülmények között, oxigén kizárása mellett történő lebontása, mikroorganizmusok (beleértve a metánképző baktériumokat is) segítségével, biogázelőállítás céljából, szilárd lebontási maradék keletkezése mellett.

5

 a vegyesen begyűjtött maradék hulladék hulladéklerakóban vagy hulladékégető műben történő ártalmatlanítása;  szállítás a fenti hulladékkezelési tevékenységek különböző helyszínei között. A közszolgáltatás tartalmáról, megszervezésének és végzésének módjáról az önkormányzat dönt azzal a törvényi megkötéssel, hogy a helyi közszolgáltatásnak összhangban kell állnia a hulladékgazdálkodási törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglaltakkal, valamint az önkormányzat helyi hulladékgazdálkodási tervében megfogalmazott célokkal és követelményekkel. A kötelező közszolgáltatás azonban nemcsak ellátási, hanem igénybevételi és díjfizetési kötelezettséget is jelent. Az önkormányzat által nyújtott hulladékkezelési közszolgáltatást az ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (együtt: ingatlantulajdonos) köteles igénybe venni. E kötelezettségének az ingatlan tulajdonosa azáltal tesz eleget, hogy az önkormányzat rendeletében előírtaknak megfelelően  szelektíven gyűjti a hulladéknak a településen elkülönítetten gyűjthető egyes összetevőit, vegyesen gyűjti a tevékenysége során képződő egyéb települési szilárd hulladékot,  átadja a hulladékot a begyűjtésre feljogosított hulladékkezelőnek,  elszállítja (elviszi) a hulladékot a meghatározott begyűjtőhelyre. A fenti igénybevételi kötelezettség alól mentesülnek azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek a Hgt.-ben meghatározott feltételeknek megfelelően, a hulladék termelője számára megállapított szabályok szerint gondoskodnak a tevékenységük során képződő települési hulladék kezeléséről. A közszolgáltatás igénybevételéért hulladékkezelési díjat kell fizetni, a szennyező fizet elv4 alapján. Az ingatlantulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét a települési önkormányzat képviselőtestülete által alkotott rendeletben kell meghatározni. A tapasztalatok szerint a díjmegállapítás jogszabályi feltételeinek érvényesítése a gyakorlatban mind az önkormányzatok, mind a közszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek számára nehézséget, adott esetben kiszolgáltatottságot jelent, ami megnyilvánulhat abban is, hogy az önkormányzat kellő ismeret hiányában  indokolatlanul magas díjjavaslatot fogad el, ezáltal terheli a lakosságot, vagy  indokolt díjjavaslatot elvet, ami viszont megnehezíti a közszolgáltatási feladat ellátását.

A szennyező fizet elv alapján a hulladék termelője, birtokosa vagy a hulladékká vált termék gyártója köteles a hulladék kezelési költségeit megfizetni, vagy a hulladékot ártalmatlanítani; a szennyezés okozója, illetőleg előidézője felel a hulladékkal okozott környezetszennyezés megszüntetéséért, a környezeti állapot helyreállításáért és az okozott kár megtérítéséért, beleértve a helyreállítás költségeit is. 4

6

A hulladékkezelés díjának optimális megállapítása elengedhetetlen, mert egyrészt a díjnak fedeznie kell a közszolgáltatási feladatok ellátásához szükséges, megfelelő szintű finanszírozást, másrészt a díj növekedése növeli a kintlévőségeket, amelyek részben már ma is behajthatatlanok, és növeli az illegálisan elhagyott hulladék mennyiségét is. A hulladékkezelési díjak megállapítása rendkívül összetett feladat, amely számos, és sokszor egymásnak is ellentmondó szempont figyelembe vételét igényli. E szerteágazó szempontrendszer bemutatásával kíván segítséget nyújtani az önkormányzatok számára ez az útmutató.

2.2. A hulladékkezelési díj megállapításának jogszabályi háttere A hulladékkezelési közszolgáltatásért járó díj meghatározásának keretszabályait a Hgt. 25. §-a rögzíti, a díj kialakításával kapcsolatos részletes előírásokat és követelményeket a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: Kr.] állapítja meg. A Kr. általános elvárásként fogalmazza meg, hogy a közszolgáltatási díj legyen alkalmas a közszolgáltató hatékony működéséhez szükséges folyamatos költségek és ráfordítások megtérülésének, valamint a közszolgáltatás fejleszthető fenntartásához szükséges költségek és ráfordítások fedezetének biztosítására. Emellett azt is előírja, hogy a közszolgáltatás díj ösztönözzön a közszolgáltatás biztonságos és legkisebb költségű ellátására, a közszolgáltató kapacitásának hatékony kihasználására, valamint a hulladékképződés csökkentésére és a hatékony hulladékgazdálkodásra. Az egyes hulladékkezelési tevékenységek, így a begyűjtés, a szállítás, az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás elvégzéséhez szükséges folyamatos költségek, ráfordítások körét a Kr. az alábbiak szerint részletezi: 1. a hulladékkezelő létesítmény, eszköz üzemeltetési költsége és ráfordítása, ideértve a fenntartással és karbantartással felmerülő költségeket és ráfordításokat is; 2. a létesítmények bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és a harminc évig történő monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költsége (azonban csak akkor, ha a közszolgáltató az utógondozás, illetve a monitorozás körébe tartozó feladatai ellátására tervet készít, amely alapján mennyiségarányosan megállapítja a terv megvalósításához évente szükséges – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett – hivatalos fogyasztói árindex-alakulás alapján korrigált bevételt); 3. a számlázás és díjbeszedés költsége; 4. a közszolgáltatáshoz kapcsolódó környezetvédelmi kiadások és ráfordítások (pl. a környezetvédelmi hatósági eljárásért fizetett illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj, a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítése érdekében végzett beruházások, illetve mérések és vizsgálatok költsége); 5. a hulladékkezelő létesítmények, eszközök elhasználódásából eredő, azok felújítását, pótlását, korszerűsítését, bővítését, rekonstrukcióját szolgáló kiadások és ráfordítások.

7

Díjcsökkentő tényezőként kell figyelembe venni a költségek ellentételezésére kapott költségvetési, illetőleg önkormányzati támogatást, valamint a közszolgáltatás teljesítése folyamatában keletkező melléktermékek, így különösen a hulladéklerakóban elhelyezett, biológiailag bomló szerves anyagokból spontán képződő lerakó-gáz, a szerves hulladék kezelése során előállított komposzt vagy biogáz, valamint a szelektíven begyűjtött papír-, fém-, műanyag-, üveg-, stb. hulladékok hasznosításából vagy hasznosítás céljára történő átadásából származó bevételt. A 2008. április 1-jét megelőző szabályozáshoz [242/2000.(XII.23.) Korm. rendelet] képest a legjelentősebb változás, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatási díj esetében az egytényezős (korábban mennyiségarányosnak nevezett) díj-megállapítási mód mellett bevezetésre került a kéttényezős díj-megállapítási módszer. Mindkét díj-megállapítási módszer alapvető eleme – az általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) – egységnyi díjtétel, ami elkülönítve tartalmazza az egyes hulladékkezelési tevékenységek, valamint a létesítmények, különösen a hulladéklerakó telep bezárását követő utógondozására, illetve monitorozására is kiterjedő költségeket. Az egységnyi díjtétel alkalmazásával a közszolgáltatási díj a ténylegesen ellátott és igénybe vett szolgáltatás értékéhez közelít azáltal, hogy az egységnyi díjtétel kiszámításának egyik tényezője a hulladékgyűjtő edény ürítési száma és a hulladék tömegben vagy térfogatban meghatározott mennyiségének szorzata. Az ürítések száma jól ellenőrizhető adat, vitára általában a gyűjtőedény ürítésekor elszállított hulladék térfogatának meghatározása ad okot, mivel a hulladék térfogata alatt a gyűjtőedény térfogatát kell érteni, függetlenül attól, hogy abban ténylegesen mennyi hulladék van. Rendkívül fontos ezért az ingatlantulajdonosok reális igényeihez igazodó edényméret meghatározása. [Noha technikailag megvalósítható az ingatlantulajdonostól elszállításra kerülő hulladéknak már a gyűjtőedény ürítésekor történő tömegmérése is, ez azonban rendkívül drága beruházást igénylő megoldás, bevezetésére a közeljövőben nincs reális lehetősség.] Reális lehetőséget jelent jelenleg a hulladékkezelő telepre beérkező gyűjtőjárművek be- és kihajtáskor a ma már többnyire elektronikus hídmérlegen történt mérésének különbözete alapján, éves összesítésben megállapítani a járatokkal beszállított hulladék tömegét, ami az ingatlanokra vetítve az egységnyi díjtétel előző évi tényleges szolgáltatás mennyiségére vonatkozó díjelemben jelenik meg: a fajlagos hulladékmennyiséget az előző évi tényleges szolgáltatási mennyiség alapján kell számítani. Az egytényezős közszolgáltatási díj esetében az egységnyi díjtételt a fentiekben felsorolt mind az ötféle folyamatos költség és ráfordítás, valamint a várható szolgáltatási mennyiség hányadosaként kell megállapítani. A várható szolgáltatási mennyiség a településen szolgáltatást igénybe vevők számának és a fajlagos hulladékmennyiségnek (más szóval az előző évben ténylegesen igénybe vett és teljesített fajlagos szolgáltatási mennyiségnek) a szorzata. Egytényezős közszolgáltatási díj alkalmazása esetén a fizetendő közszolgáltatási díj az egységnyi díjtétel és a díjfizetési időszakban ürített hulladékmennyiség szorzata. Az ürített hulladékmennyiség az edényszám, az ürítési szám és a tömegben vagy térfogatban meghatározott hulladékmennyiség szorzata.

8

A kéttényezős közszolgáltatási díj alapdíjból (más szóval rendelkezésre állási díjból) és egységnyi díjtételből áll. Az alapdíj biztosítja a korszerű eszközök, technológiák üzemben tartási költségeinek fedezetét, amelyek akkor is jelentkeznek, ha a hulladék kezelésére nem kerül sor. Az egységnyi díjtételt ebben az esetben is a folyamatos költségek és ráfordítások, valamint a várható szolgáltatási mennyiség hányadosaként kell megállapítani, azonban a folyamatos költségek, ráfordítások között (a hányados számlálójában) kizárólag a hulladékkezelő létesítmények, eszközök üzemeltetési költsége, ráfordítása, valamint a létesítmények bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és harminc évig történő monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költsége szerepelhet. Ez azt jelenti, hogy az egységnyi díjtétel számításakor figyelmen kívül kell hagyni  a számlázás és díjbeszedés költségét,  a közszolgáltatáshoz kapcsolódó környezetvédelmi kiadásokat és ráfordításokat, továbbá  a hulladékkezelő létesítmények, eszközök elhasználódásából eredő, azok felújítását, pótlását, korszerűsítését, bővítését, rekonstrukcióját szolgáló kiadásokat és ráfordításokat. Az egységnyi díjtétel és a díjfizetési időszakban ürített hulladékmennyiség szorzata adja az ürítési díjat. Az ürített hulladékmennyiséget – csakúgy, mint az egytényezős közszolgáltatási díj esetében – az edényszám, az ürítési szám és a tömegben vagy térfogatban meghatározott hulladék-mennyiség szorzataként kell meghatározni. Az egységnyi díjtétel számításakor figyelmen kívül hagyott 3-féle költséget és ráfordítást az alapdíj számításakor kell figyelembe venni. Az alapdíj vagy rendelkezésre állási díj ezen költségek éves összegének az ingatlanra számított része, azzal a megkötéssel, hogy az alapdíj a közszolgáltatási díjnak legfeljebb 40%-a lehet. Kéttényezős közszolgáltatási díj alkalmazása esetén a fizetendő közszolgáltatási díj az egységnyi díjtételek alapján számított ürítési díj és az alapdíj (rendelkezésre állási díj) összege. Az időlegesen használt ingatlanok, köztük az üdülőingatlanok tulajdonosai által fizetendő közszolgáltatási díj meghatározásakor – az általában egy évben megállapított díjfizetési időszak helyett – hónapokban vagy negyedévekben megállapított használati szezont kell figyelembe venni.

9

3.

A JELENLEGI HELYZET ISMERTETÉSE

A települési szilárd hulladék végső kezelését hazánkban még ma is döntő mértékben a vegyesen begyűjtött hulladék lerakásával végzik, ami az évente képződő 4,6 millió tonna körüli mennyiség 75%-ának hulladéklerakókban történő elhelyezését jelenti. A szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás terén az utóbbi években megtett intézkedések hatására a feldolgozás, illetve a biológiai módszerekkel történő hasznosítás aránya elérte a 15%-ot, míg termikus hasznosításra a keletkező települési szilárd hulladék közel 9%-a kerül az ország egyetlen ilyen létesítményében, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Hulladékhasznosító Művében. (A csekélynek mondható hiányzó hányadot egyéb módon kezelik.) Az egy lakos által kibocsátott fajlagos hulladékmennyiség országos átlagértéke 230 kg/fő/év, ami azt jelenti, hogy a települési szilárd hulladék fele, évente mintegy 2,3 millió tonna a háztartásokban képződik. A települési szilárd hulladék anyagféleségenkénti összetétele (1. ábra) az elmúlt évtizedben országos szinten gyakorlatilag nem változott, régiónként, településenként azonban eltérő lehet. A biológiailag lebomló szerves hulladék aránya 50%-körül stagnál, amelyből mintegy egyharmadot (a teljes mennyiség 15–17%-át) teszi ki a papírhulladék. A műanyag aránya 1214%, az üveg, a fém és a textil egyenként 3-4% közötti érték, a hiányzó rész egyéb, elsősorban szervetlen hulladék, a KSH adatai szerint. 1. ábra

Forrás: Beszámoló a 2002-2008. közötti időszakra vonatkozó Országos Hulladékgazdálkodási Terv végrehajtásáról KvVM, 2009.

Az évezred fordulóján megkezdődött, és várhatóan 2010 végéig befejeződik 13 komplex térségi hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása, amelyek mindegyike tartalmazza a szelektív gyűjtéshez szükséges infrastruktúra (hulladékudvar, gyűjtősziget) kialakítását, a biológiailag lebomló szerves anyagok külön kezelését (pl. komposztálását), és két esetben az építési-bontási hulladék elkülönített kezelését is. A vegyesen begyűjtött maradék hulladék végső kezelése regionális hulladék-lerakókban történik. Ezeket a létesítményeket részben a meglévők korszerűsítésével, részben új hulladéklerakók építésével alakították ki.

10

A regionális hulladékgazdálkodási rendszerek a Balaton nyugati, déli és északi térségében, a Tisza-tó térségében, a Sajó-Bódva völgyében, a Duna-Tisza közén, a Homokhátságon, HajdúBihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, valamint Miskolc, Szeged, Szolnok és Győr környezetében fekvő közel 1 360 településen élő mintegy 4 millió lakos ellátását szolgálják. Hasonló regionális rendszer kialakítását tervezik a Közép-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon (Mecsek-Dráva projekt), Heves és Nógrád megyékben, Pest megye észak-keleti részén, valamint Sopron és Mosonmagyaróvár térségében. A fővárosban jelenleg is korszerű eszközök és létesítmények állnak rendelkezésre a szelektív gyűjtésre, a biológiailag lebomló szerves hulladék egy részének komposztálására, a vegyesen begyűjtött hulladék csaknem felének energetikai hasznosítására, illetve a maradék lerakására. Az ország mintegy 90%-a lefedett a különböző komplex hulladékgazdálkodási projektekkel, a többi területe ebből a szempontból „fehér folt”, ami korántsem jelenti automatikusan azt, hogy a közszolgáltatás műszaki színvonala ezeken a területeken minden esetben kifogásolható, esetleg rossz lenne (lásd az 1. mellékletben lévő térképet). Jelentős színvonalbeli elmaradást elsősorban a szelektív gyűjtéshez, a szerves hulladék mechanikai-biológiai előkezeléséhez, komposztálásához vagy anaerob lebontásához, a települési hulladék más hasznosítható összetevőinek (pl. építési-bontási hulladék) kezeléséhez szükséges létesítmények és eszközök részbeni vagy teljes hiánya, illetve a vegyes hulladék kezelését szolgáló, meglévő létesítmények és eszközök műszaki állapota jelent. A jogszabályi előírásoknak nem megfelelő hulladéklerakók 2009. júliusi bezárását követően a vegyesen begyűjtött és lerakóba kerülő települési szilárd hulladék ártalmatlanítása az ország egészén korszerűsödött. A jelenleg üzemben lévő 72 hulladéklerakó – új, esetenként 50 km távolságra bővült vonzáskörzettel – képes átvenni és ártalmatlanítani a bezárt hulladéklerakókra korábban szállított hulladék-mennyiséget. Fontos megjegyezni, hogy a regionális lerakó-hálózat létrehozása azért volt szükségszerű, mert a kor környezetvédelmi és egészségügyi követelményeit kielégítő létesítmények kialakítása és üzemeltetése (pl. szigetelő-rendszer kialakítása, csurgalék- és csapadékvíz-kezelés, lerakó-gáz kezelése) települési szinten kifejezetten gazdaságtalan, a szállítási távolságok növekedése ellenére. A települési szilárd hulladék kezelését biztosító közszolgáltatói piac jellemzőit átfogó országos kép kialakítása érdekében a Köztisztasági Egyesülés – a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából – 2010 februárjában készítette el a közszolgáltatással kapcsolatos gazdasági összefüggéseket, jellemző költségadatokat, területi jellemzőket bemutató elemző tanulmányát. A tanulmány kérdőíves felmérésen alapuló mintegy 4 300 alapadatát a Köztisztasági Egyesülés 84 tagszervezetéből 43 gazdálkodó szervezet által kitöltött kérdőívek tartalmazzák (a tanulmány a KvVM honlapján elérhető). A választ adó 43 gazdálkodó szervezet összességében az ország 1 735 településén élő 6 634 414 lakos részére biztosítja a hulladékkezelési közszolgáltatást, következésképpen a tanulmány olyan adatbázison nyugszik, amely a lehető legpontosabb elemzést, következtetést, becslést és prognózist eredményezi annak ellenére, hogy szám szerint sokkal több közszolgáltató tevékenykedik az országban. [2009. január 1-jén 315, jelenleg 199 gazdálkodó szervezet lát el közszolgáltatási feladatot 3 152 településen.] Az országban jelenleg működő hulladéklerakók üzemeltetőinek fele (36 lerakó üzemeltetője) szolgáltatott információt, amit kiegészített 7 régi (bezárt) hulladéklerakó működtetésével

11

kapcsolatos adatszolgáltatással. A lakosság által fizetendő hulladékkezelési díjjal kapcsolatos adatok 288 településről származnak.

3.1. A hulladékkezelés költségei A hulladékkezelés fajlagos költségeivel kapcsolatban a tanulmány az alábbi elemeket dolgozta fel:    

szállítási költség [Ft/tonna] lerakási költség [Ft/tonna] a szelektív gyűjtés költsége [Ft/tonna] a szelektív gyűjtésből származó bevétel, beleértve a koordináló szervezettől kapott támogatást is [Ft/tonna]  a hulladéklerakó 10 km-es körzetén túli szállítás esetében a szállítás többletköltsége [Ft/tonna/km]  a költségeknek az alapszolgáltatáson felüli tartalma (gyűjtőedény biztosítása, lomtalanítás, szelektív hulladékgyűjtő szigetek, hulladékudvar, hulladékválogató, komposztáló, házhoz menő szelektív gyűjtés, vagy egyéb más). A felmérésben a hulladék tömegére vonatkoztatott költség- illetve bevételadatokat – a közszolgáltatási díj megállapításának jogszabályi módszertanát követve – minden esetben, így a szelektív gyűjtés esetén is, a közszolgáltató által vegyesen begyűjtött és ártalmatlanított települési szilárd hulladék tömegére vetítve kérte a felmérést végző. A hulladékkezelés fajlagos költségeire vonatkozó kérdésekre 23 szolgáltató adott részletes és elemezhető adatokat, amelyeket a hivatkozott tanulmány – a területi jellemzés érdekében – a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek ˙(a továbbiakban röviden: felügyelőség) illetékességi területének figyelembe vételével is feldolgozott. Ezeket az adatokat a 2. ábra tartalmazza. A Közép-Tisza-vidéki felügyelőség területén tevékenykedő közszolgáltatóktól nem érkeztek adatok. A beérkezett adatok összesítése alapján a szállítási költségek országos átlaga 11 812 Ft/tonna. A legalacsonyabb költség a Közép-dunántúli felügyelőség területét érintő 8 216 Ft/tonna átlagköltség, a legmagasabb pedig a Felső-Tisza-vidéki felügyelőség térségének 18 250 Ft/tonna átlagköltsége. A több mint tízezer forintos különbség kialakulásában vélhetően nagy szerepet játszott, hogy a Közép-dunántúli felügyelőség területén 2009-ben 7 települési hulladéklerakó üzemelt, ezzel szemben a Felső-Tisza-vidéki felügyelőség területén a bezárásokat követően 3 maradt, 24 az év közepén bezárásra került. A többi felügyelőség területén az átlagos adatok az országos átlaghoz közeliek. Megjegyezzük, még, hogy egyes területeken (pl. a Bakonyban, vagy a Bükkben a védett természeti értékek miatt lerakó létesítése nem engedélyezhető, ebből adódóan ezeken a területeken alapvetően nagyobb szállítási távolságokat kell megtenni a lerakó eléréséhez. [A 2. mellékletben tájékoztatásul bemutatjuk a települési hulladéklerakók bezárásának adatait felügyelőségek szerinti bontásban, illetve az üzemelő települési szilárdhulladék-lerakók számának alakulását is.]

12

A lerakási költségek összesített adatai a szállítási költségeknél is kiegyensúlyozottabb helyzetet mutatnak, az országos átlagköltség 5 751 Ft/tonna. A legalacsonyabb lerakási átlagköltség a Dél-dunántúli felügyelőség területén 3 694 Ft/tonna, míg a legmagasabb a Közép-Duna-völgyi felügyelőség területén 8 026 Ft/tonna értéknek adódott. A kétszeres különbség azzal hozható összefüggésbe, hogy a Dél-dunántúli felügyelőség területén lévő hulladéklerakók többsége néhány éve létesült, szabad kapacitásuk ennek megfelelően egymásfél évtizedre elegendő. Ezzel szemben a Közép-Duna-völgyi felügyelőség területén lévő hulladéklerakók – a salgótarjánit kivéve – alig néhány évre elegendő szabad kapacitással rendelkeznek. A többi felügyelőség területén az átlagköltségek jól közelítik az országos lerakási átlagköltséget. Magyarországon, elsősorban a szelektív gyűjtés kultúrájának előzményei, valamint az alacsonyabb infrastrukturális költségek miatt is a szigetes lakossági szelektív gyűjtő rendszer indult fejlődésnek. Nemzetközi tapasztalatok szerint ez a módszer kifejezetten alkalmas arra, hogy a lakosságot megismertesse a szelektív gyűjtés fogalmával, működésével és fontosságával. Ugyanakkor nemzetközileg igazolt tény az is, hogy a szelektív szigetes gyűjtési mód a kezdetekhez megfelelő, de ezzel 40%-nál nagyobb gyűjtési arány nem érhető el. Lényegesen nagyobb hatékonyság érhető el a házhoz menő szelektív gyűjtéssel, több a kinyerhető hasznos anyag, és egyes települések tapasztalatai azt igazolják, hogy nem feltétlenül drágább. A szelektív hulladékgyűjtés költsége jelentős ingadozást mutat, az országos átlag 4 558 Ft/tonna. A legalacsonyabb és a legmagasabb átlagérték az Észak-magyarországi felügyelőség területén adódó 1 077 Ft/tonna, illetve a Dél-dunántúli felügyelőség területére jellemző 11 884 Ft/tonna átlagérték. Csomagolási hulladék esetén a nagyobb településekre jellemző mind a négy (papír, műanyag, fém, üveg) fő frakció elkülönített gyűjtési lehetőségének felkínálása a lakosság számára, ezzel szemben a kisebb településeken elsősorban a PET palackok szelektív gyűjtésére fordítottak nagyobb gondot a közszolgáltatók, mert ennek a műanyagféleségnek a hasznosítása – különösen a kínai kereslet növekedése esetén – nagyobb hasznot ígért a számukra. A jelentős költségkülönbségek kialakulásának számos oka lehet. A szelektív gyűjtés költsége egyrészt függ a szelektív hulladékgyűjtésnek a vegyes hulladék begyűjtéséhez viszonyított mennyiségi mértékétől, mert a jelenlegi díj-megállapítási mechanizmus szerint a költségeket a vegyesen begyűjtött és ártalmatlanított hulladék mennyiségére vonatkoztatva kell megadni. Másrészt függ a szelektív gyűjtés módjától (gyűjtőpontos vagy zsákos), a szelektíven gyűjtött anyagféleségektől és különösen a begyűjtés hatékonyságától, ami az egyes anyagféleségeknél is eltérő. A gyűjtési hatékonyság, illetve a gyűjtési frekvencia optimális meghatározásához pl. jó információkat gyűjthetnek a környezetmérnök képzésben részt vevő hallgatók, akiknek diplomamunkájuk eredménye hasznos lehet mind az önkormányzat, mind a közszolgáltató számára. Érdemes ezért fölvenni a kapcsolatot a közeli felsőoktatási intézményekkel, és diplomamunka témájául ajánlani a település szelektív gyűjtési hatékonyságának elemzését.

13

2. ábra Átlagos fajlagos hulladékkezelési költségek felügyelőségenként 2009-ben

Forrás: Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

14

A nagyobb szelektív gyűjtési hatékonyság csökkenti a ráfordításokat, és – azonos hatékonyság mellett – relatíve ott nagyobbak a költségek, ahol a szelektíven gyűjtött mennyiség lényegesen nagyobb, ezáltal a vegyesen begyűjtött hulladékmennyiség mérhetően kisebb. [Tájékoztatásul: az ország legnagyobb, csomagolási hulladék hasznosítását koordináló szervezetének (Öko-Pannon Kft.) rendszerében 2008-ban mért átlagérték szerint a lakosságtól gyűjtőszigeteken egy év alatt begyűjtött csomagolási hulladék fejenként 9,60 kg volt. Ennek csaknem kétszeresét érték el Turán és a szomszédos Galga-menti településeken, házhoz menő begyűjtéssel.] Ugyancsak változó a szelektív hulladékgyűjtés árbevétele, bár érdekes módon nincs akkora szóródás, mint a szelektív gyűjtés költségeinél. A legkisebb érték 620 Ft/tonna, a legmagasabb 1 872 Ft/tonna, az országos átlag 1 133 Ft/tonna. A szelektív hulladékgyűjtés árbevétele és költsége közötti különbség, azaz a szelektív gyűjtés többletköltsége országos átlagban 3 419 Ft/tonna veszteséget mutat, jelentős területi különbségek mellett. Az adatszolgáltatók körében a legnagyobb veszteség 10 473 Ft/tonna, a legnagyobb nyereség 156 Ft/tonna. Ezek az adatok egyértelműen jelzik a tevékenység veszteségességét, amit több, a Köztisztasági Egyesülés által korábban készített felmérés is alátámaszt. A települési hulladékkezelés jellemző költségösszetevőinek megoszlását 2009-ben – a felmérésre adott válaszok alapján – felügyelőségenkénti területi eloszlásban az alábbi 3. ábra mutatja be. 3. ábra A hulladékkezelés fajlagos költségeinek megoszlása a közszolgáltató által vegyesen begyűjtött és ártalmatlanított települési szilárd hulladék tömegére vetítve 2009-ben a hulladéklerakó 10 km-es körzetében 100% 80% 60% 40% 20%

lerakási költség

lag

li

os

át

tú rs zá g O

Ti sz án

vi dé ki

lső

or

Fe

ya r ag -m

És

za k

-T isz a-

sz ág

i

gy i vö l aun

-D

K

öz ép

-T isz a-

K

öz ép

-T isz Al só

szállítási költség

vi dé ki

vi dé ki a-

án

tú

li

i éldu n

D

-d un án tú l

nt K

öz ép

-d un á za k

És

N

yu g

at -d un

án

-20%

tú

li

úl i

0%

a szelektív gyűjtés többletköltsége

Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

Ahogyan az a 3. ábra alapján megállapítható, a települési hulladékkezelési közszolgáltatás költségeinek legnagyobb részét (2009-ben, országos átlagban 56,3%-át) – közelben lévő

15

hulladéklerakó esetén is – a szállítási költségek tették ki. A hulladéklerakóban történő ártalmatlanítás költsége (országos átlagban 27,4%) a szállítási költségeknek kevesebb, mint fele. Jelentős többletráfordítást (országos átlagban 16,3%) követelt a szelektív hulladékgyűjtés. A lerakók 10 km-es körzetén túli szállítás esetén a szállítás többletköltségére két felügyelőség területéről nem érkezett adat. A többi (nyolc) felügyelőség területén az átlagértékek 24 és 332 Ft/tonna/km között ingadoznak. Az országos átlagérték 79 Ft/tonna/km, ami 50 km-es többletszállítás esetén 3 950 Ft/tonna többletköltséget jelent. A felmérés során nyert adatok valószínűleg még nem tükrözik teljes mértékben a műszaki szempontból nem megfelelő hulladéklerakók 2009. július közepén történt bezárása miatt fellépő összes többletköltséget. A bezárásokból következő – a földrajzi adottságoktól, a szállítási logisztikától, a hulladéklerakó elhelyezkedésétől, és más tényezőktől függő – szállítási többletköltségek az összes költség 10-20%-a közé tehetők. (Ezek a többletköltségek nem szerepelnek a 3. ábrán.) A szelektív gyűjtés költsége és árbevétele, ennek megfelelően e tevékenység vesztesége mutatja a legnagyobb területi különbségeket, az alábbi 4. ábrának megfelelően. Ez a tevékenység csak Észak-Magyarországon eredményezett némi nyereséget. 4. ábra A szelektív gyűjtés, kezelés költségeinek alakulása a közszolgáltató által vegyesen begyűjtött hulladékmennyiségre vonatkoztatva 2009-ben 15000

11884

10000 5000

3996 1441

1293703

2105 620

1411

4218 1872

7900

6303

4552

1844

1232 1077 156

2195 1075

0

1133

0 -5000

-2555

-590

-1484

-2347

-1120 -3419

-4459

-10000

-7900 -10473

N

szelektív gyűjtés, kezelés költsége Ft/t

szelektív gyűjtés árbevétele Ft/t

sá tla g ág o rsz

Ti sz

án tú li O

yu ga

t-d un án tú li És za kdu ná nt úl i K öz ép -d un án tú li D éldu ná nt úl i Al só -T isz avid ék K öz i ép -T isz avi dé K ki öz ép -D un a-v öl És gy za i km ag ya ro rs zá gi Fe lső -T isz avi dé ki

-15000

szelektív gyűjtés, kezelés vesztesége Ft/t

Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

Összefoglalva megállapítható, hogy a lakossági hulladékkezelés fajlagos összköltségének országos átlaga 20 982 Ft/tonna. A hulladékkezelési közszolgáltatás átlagos fajlagos költsége a Közép-dunántúli felügyelőség területén a legalacsonyabb: 15 133 Ft/tonna, és a Felső-Tisza-vidéki felügyelőség területén a legmagasabb: 30 650 Ft/tonna, amelynek legfőbb oka a szállítási költségek közötti több mint kétszeres különbség a két terület között. Megjegyzendő azonban, hogy a Felső-Tisza-vidéki hulladékgazdálkodási projekt megvalósulása késik, a projekt teljes kiépülése során megnyíló új lerakók elhelyezkedése lényegesen optimálisabb logisztikát tesz majd lehetővé, ezzel párhuzamosan a szállítási költségek csökkenése is várható.

16

3.2. A hulladéklerakók rekultivációjának és utógondozásának költségei A hulladéklerakó rekultivációjával5 és utógondozásával6 kapcsolatos környezetvédelmi követelményeket a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, illetve a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet tartalmazza. Ez utóbbi 3. és 4. mellékleteiben találhatók meg a rekultivációra és az utógondozásra vonatkozó részletes műszaki előírások. Rekultivációra akkor kerülhet sor, ha a hulladéklerakó környezetvédelmi felülvizsgálatát elvégezték, és ennek alapján megállapítható, hogy a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti külön beavatkozásra (a környezetkárosodás megszüntetése érdekében végzendő kármentesítésre) nincsen szükség. A hulladéklerakó egészének vagy egy részének rekultivációját és utógondozását az illetékes felügyelőség engedélyezi. A 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet 4. melléklete alapján a rekultiváció és utógondozás a következő főbb részfolyamatokból tevődik össze:

 a rekultivációra és utógondozásra vonatkozó tervdokumentáció elkészítése és         

engedélyeztetése, a hulladéklerakó felső záróréteg rendszerének átmeneti és/vagy végleges kialakítása, a hulladéklerakó-gáz gyűjtési és kezelési rendszerének kialakítása és működtetése, a csurgalékvíz és csapadékvíz kezelési rendszerének kialakítása és működtetése, az utógondozási időszakban szükséges monitoringrendszer kialakítása és működtetése, a hulladéktest formálása, felszíni rétegeinek tömörítése, rézsűk kialakítása, tájba illesztés, a terület további használatának figyelembevételével, a további felhasználásra nem tervezett berendezések és építmények elbontása, az általuk elfoglalt terület tájba illesztése, a fenntartási és állagmegóvási munkák elvégzése az utógondozás teljes időszakában, az utógondozás befejezése, a jelentéskészítési kötelezettség teljesítése.

A fentieket értelemszerűen kell alkalmazni a lerakott hulladék összetételétől, a hulladéklerakó meglévő műszaki létesítményeinek kiépítettségétől, továbbá attól függően, hogy a rekultiváció és az utógondozás a hulladéklerakó egészére vagy annak egy részére vonatkozik. A felső záró-réteg rendszer kialakítása értelemszerűen tartalmazza a hulladéklerakó oldalirányú záró-réteg rendszerét is, ahol ez szükséges. 5

Rekultiváció: a bezárt hulladéklerakó vagy a hulladéklerakó egy része környezeti veszélyességének csökkentése új területhasználat előkészítése érdekében lezárással, műszaki védelem és monitoringrendszer kiépítésével vagy a hulladék felszedésével, továbbá tájba illesztéssel. 6

Utógondozás: a hulladéklerakó teljes rekultivációját követő olyan összetett tevékenység, amely magában foglalja a monitoringrendszer üzemeltetését, a csurgalékvíz és a hulladéklerakó-gáz kezelését, valamint a szükségessé váló karbantartási munkákat.

17

A hulladéklerakók rekultivációjával és utógondozásával kapcsolatos költségek megismerése érdekében a Köztisztasági Egyesülés végzett felmérést a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából, amelynek eredményeit a 2006. március 30-án kiadott „Települési hulladékkezelő létesítmények fajlagos beruházási költségei” c. tanulmány tartalmazza. Figyelembe véve a jogszabályi követelményeket és lehetőségeket, a tanulmány készítői – a lerakók műszaki kialakításának módja és üzemi adatai alapján – a következő csoportokat különböztették meg:

 „A típus”: az előírt műszaki védelemnek megfelelő regionális települési szilárd hulladék lerakók (ideiglenes és végleges lezárás, utógondozás)

 „B típus”: meglévő, mesterséges szigeteléssel épült települési szilárd hulladék lerakók (ideiglenes és végleges rekultiváció, utógondozás)

 „C típus”: meglévő, 2001. január 1-jén még üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, 10 000 m3–t meghaladó lerakott hulladékmennyiséget tartalmazó települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (ideiglenes és végleges rekultiváció)

 „D típus”: meglévő, 2001. január 1-jén még üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, 10 000 m3-t meg nem haladó lerakott hulladékmennyiséget tartalmazó települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (végleges rekultiváció)

 „E típus”: meglévő, 2001. január 1-jén már nem üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (végleges rekultiváció)

 „F típus”: meglévő, 2001. január 1-jén már nem üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (felszámolás) A felmérés eredményeit az 1. táblázat foglalja össze. A települési hulladéklerakók rekultivációja és utógondozása, illetve felszámolása7 rendkívül összetett, az adott hulladéklerakó közvetlen környezetétől, kialakításának módjától, üzemeltetési technológiájától, meglévő vagy potenciális környezetveszélyeztető hatásaitól, az elhelyezett hulladék minőségétől és mennyiségétől, a bezárás8 időpontjától, és egyéb más tényezőktől függő komplex folyamat, ennek megfelelően minden esetben egyedi tervezést és végrehajtást igényel. A táblázatban szereplő értékek ezért tájékoztató jellegűek, és 2005. évi átlagárakon értendők. A tényleges költségek ettől jelentős mértékben eltérhetnek. A rekultivációs terv elkészítésének költségeit például jelentősen befolyásolja, hogy kell-e gázgyűjtő és hasznosító rendszert, monitoring rendszert, csurgalékvíz- és csapadékvíz kezelő rendszert tervezni. Ez általában a „B” és a „C” típusú lerakóknál fordulhat elő. Felszámolás: olyan műszaki beavatkozás, amely a hulladék teljes felszedésével és helyben vagy más helyen történő kezelésével, a terület rendezésével, tájba illesztésével és új hasznosítási cél kijelölésével valósul meg.

7

8

Bezárás: a hulladék-átvételi és -lerakási tevékenységek megszüntetése.

18

A települési hulladéklerakót mindaddig átmeneti felső záró-réteg rendszerrel szükséges lezárni, amíg a hulladéktest biológiailag lebomló szerves összetevőinek biológiai stabilizálódása gyakorlatilag be nem következik. A stabilizálódási folyamat befejeződését a hulladéklerakó-gáz mennyiségének csökkenése, a csurgalékvíz mennyiségének és összetételének változása, illetőleg a lerakó felszínének megállapodása (a süllyedési folyamat megállása) jelzi. Nem kell átmeneti felső záró-réteg rendszert kell alkalmazni, ha a lerakásra került hulladék biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmát mechanikai-biológiai előkezeléssel csökkentették. A jogszabályban előírt követelményektől jelentős eltérések lehetségesek. Ha a hulladéklerakóban 10 000 m3-nél kevesebb a lerakott hulladék mennyisége, a rekultivációt a végleges záró-réteg rendszer kialakításával, 1 ütemben is el lehet végezni. A felügyelőség ebben az esetben az összes körülmény figyelembevételével (különösen környezetszennyezés vagy jelentős környezetvédelmi kockázat hiányában) mérlegelheti a rekultivációra vonatkozó általános követelmények mérséklését vagy elengedését. A 2001. előtt létesült hulladéklerakóknál ugyancsak mérlegelhető az előírások mérséklése vagy elengedése, amennyiben az átmeneti lezárás (legfeljebb 10 év) letelte után az összegyűlt monitoring adatok ezt megalapozzák. A monitoring rendszer minimum 3 figyelőkútból álló hálózat, amelynek kiépítése a jelenleg üzemelő lerakóknál általában már megtörtént. A hulladéklerakó-gáz, valamint a csurgalékvíz és az esetleg szennyezett csapadékvíz kezelésének költségeire vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre.

19

1. táblázat A rekultiváció és utógondozás részletes költségei a hulladéklerakó típusai szerint Költségelem

„A típus”

„B típus”

„C típus”

„D típus”

„E típus”

Rekultivációt megelőző tanulmányok, tervek Környezetvédelmi felülvizsgálat Rekultivációs terv elkészítése Vízjogi engedélyezési terv elkészítése

2,5 – 3,5 millió Ft

1,8 – 2,5 millió Ft 800 – 1 200 ezer Ft 500 – 700 ezer Ft

1,2 – 1,5 millió Ft

Ideiglenes takaróréteg eltávolítása Kitermelés a rézsün Kitermelés a felső felületen Rostálás Komposztálás

1 050 Ft/m2 540 Ft/m2 450 Ft/m3 1 052 Ft/m3

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Átmeneti felső záró-réteg rendszer kialakítása Kiegyenlítő réteg inert hulladék esetén biostabilizált hulladék esetén salak, pernye esetén Szigetelő réteg ásványi szigetelés esetén bentonit szőnyeg esetén Fedő réteg biostabilizált hulladék talaj/komposzt Füvesítés

1 100 Ft/m (szállítási távolság: max. 20 km) 250 Ft/m2 350 Ft/m2 1 200 Ft/m2 1 490 Ft/m2 2

250 Ft/m2 + 660 Ft/m2 -

250 Ft/m2 vagy 660 Ft/m2 220 Ft/m2

Végleges felső záró-réteg rendszer kialakítása Kiegyenlítő réteg talaj/kohósalak esetén biostabilizált hulladék esetén

350 Ft/m2 -

350 Ft/m2 vagy 250 Ft/m2

20

Gázelvezető réteg Szigetelő réteg ásványi szigetelő réteg HDPE lemez Szivárgó és szűrő réteg mosott kavics homokos kavics (rézsűn) geotextília Fedő réteg inert hulladék + altalaj réteg + humuszréteg Vegetációs réteg füvesítés fásítás

1 680 Ft/m2

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

1 700 Ft/m2 + 1 450 Ft/m2

1 200 Ft/m2 vagy 1 450 Ft/m2 1 640 Ft/m2 + 1 750 Ft/m2 + 685 Ft/m2 1 100 Ft/m2 550 Ft/m2 660 Ft/m2 220 Ft/m2 150 Ft/m2

Kiegészítő építmények, gépészet Monitoring rendszer kiépítése tervezés kútnapló fúrás védőcsövezés szűrőzés zárható, acél kútfej Csapadék- és csurgalékvíz elvezető rendszer földmedrű övárok burkolt övárok Lerakó-gáz kezelése gázkutak és gázvezetékek kondenzvíz leválasztó akna gázszabályozó állomás kompresszorház (gázfáklyával)

35 ezer Ft/db 30 ezer Ft/db 5-6 ezer Ft/m (8-10 m-ig) 7-8 ezer Ft/m (10 m felett) 2-3 ezer Ft/m 2-3 ezer Ft/m 20 ezer Ft/db

7-800 Ft/m 6 500-7 500 Ft/m + 300 Ft/m a kitermelt föld elszállítása 5-7 ezer Ft/ha 950 ezer Ft 4 millió Ft 30 millió Ft

21

Utógondozás rendszeres ellenőrzés biogáz monitoring talajvíz monitoring kaszálás, növénygondozás Épületek elbontása* porta, szoc. és irodaépület gépszín és kompaktor tároló Kerékmosó, hídmérleg gépjármű és konténermosó térbeton, belső utak térvilágítás az utógondozást követően: gázgyűjtő és -kezelőrendszer gázkutak, monitoring kutak eltömedékelése területrendezés és termőtalaj pótlás növényesítés

80-90 ezer Ft/ha/év 150-200 ezer Ft/ha/év 100-120 ezer Ft/kút/év 400-450 ezer Ft/ha/év 5-10 ezer Ft/m2 4-6 ezer Ft/m2 2-3 ezer Ft/m2 3-5 ezer Ft/m2 2-3 ezer Ft/m2 3-5 ezer Ft/oszlop 3-5 millió Ft 15-20 ezer Ft/db

1 200-1 800 Ft/m2 370 Ft/m2 * A bontási munkákra sok esetben jelentkeznek vállalkozók, akik a hasznosítható anyagokért cserébe elvégzik a bontási munkákat. Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2006.

22

A felmérésben választ adó közszolgáltatók adatait összesítve – 2005. évi árszinten – a különböző típusú hulladéklerakók esetében az átmeneti és a végleges záró-réteg rendszer kialakításának átlagos költségeit a 2. táblázat tartalmazza. 2. táblázat A záró-réteg rendszer kialakításának összesített költségei a hulladéklerakó típusai szerint Rétegrendszer Átmeneti [eFt] Végleges [eFt] Összesen [eFt]

„A típus” 3 430 8 415 11 845

„B típus” 1 980 5 685 7 665

„C típus” 1 980 5 555 7 535

„D típus” 5 555 5 555

„E típus” 5 555 5 555

Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2006.

Az „F típusú” hulladéklerakó felszámolása a következő műveletsort jelenti:

    

a növényzet irtása, a teljes lerakott hulladék mennyiség felszedése, a felszedett hulladék osztályozása rostálással, az inert és a lebomlott biohulladék helyben hagyása, elrendezése az egyéb (maradék) hulladék elszállítása és ártalmatlanítása a tulajdonságainak megfelelő kategóriájú hulladéklerakóban  tereprendezés, tájba illesztés, az inert és a lebomló, stabilizálódott szerves összetevők felhasználásával. A rendelkezésre álló adatok szerint a tereprendezés és tájba illesztés költsége 2005. évi árszinten 1 910 Ft/m2, míg a hulladék kezelésével kapcsolatos összes költség 3 180 Ft/m3.

3.3. A koordináló szervezetek hozzájárulása a szelektív gyűjtéshez A ’90-es évek elején mind európai, mind hazai szinten felmerült a termékgyártók felelőssége, és bevonásuk az általuk előállított és forgalmazott termékekből képződő hulladék kezelésének, elsősorban hasznosításának finanszírozásába. Az Európai Unió a kérdést úgy oldotta meg, hogy jogi eszközökkel (a visszavételi és a hasznosítási kötelezettség előírásával) a gyártókra hárította a felelősség egy részét. A gyártói felelősségen9 alapuló szabályozás lényeges eleme, hogy az irányelvekben termékcsoportonként meghatározott hulladékhasznosítási arány teljesítése érdekében a hulladékká vált termékek – más hulladéktól elkülönített – visszavételét, valamint újra-használatát vagy hasznosítását a gyártónak, illetve a forgalmazónak kell biztosítania. A visszavételi, begyűjtési és hasznosítási rendszer kialakítása és működtetése üzleti alapon történik, az állam szabályozási és ellenőrzési szerepe mellett. 9

A gyártói felelősség elve alapján a termék előállítója felelős a termék és a technológia jellemzőinek a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező megválasztásáért, ideértve a felhasznált alapanyagok megválasztását, a termék külső behatásokkal szembeni ellenállóképességét, a termék élettartamát és újrahasználhatóságát, a termék előállításából és felhasználásából származó, illetve a termékből keletkező hulladék hasznosításának és ártalmatlanításának megtervezését, valamint a kezelés költségeihez történő hozzájárulást is.

23

Magyarország a hulladékgazdálkodási feladatok megoldását e tekintetben (is) állami feladatként kezelte, így került sor 1995-ben a termékdíjas szabályozás10 megalkotására. A termékdíjas szabályozás megszületésekor a jogalkotó célja kifejezetten az volt, hogy a nagy mennyiségben hulladékká váló termékek (pl. csomagolóeszközök, gumiabroncsok) vagy a veszélyesanyag-tartalmuk miatt különleges kezelést igénylő termékek (pl. akkumulátorok, hűtőberendezések) életciklusa végén képződő hulladékok kezelésére, valamint a termék előállítása és felhasználása során okozott környezeti terhelések, szennyezések és károk csökkentésére, megelőzésére az állami költségvetésben pénzügyi forrásokat teremtsen. Az idők folyamán – azzal összefüggésben is, hogy 2004-ben Magyarország az EU tagjává vált – a termékdíjas szabályozás úgy alakult át, hogy ösztönözze az Európai Közösség jogi szabályozásából átvett, és Magyarországon is a gyártói felelősségre alapozva bevezetett visszavételi és hasznosítási rendszerek működését. A kétféle szabályozás hatálya alá jellemzően, de nem kizárólagosan ugyanazok a termékek tartoznak, a termékdíj megfizetése alóli mentesség feltételei pedig általánosságban, összhangban vannak a közösségi szabályozásban meghatározott visszavételi és hasznosítási arányokkal. Az ösztönző erőt az jelenti, hogy (közös teljesítés esetén) a koordináló szervezeteknek a gyártók által fizetett, üzleti alapon megállapított hasznosítási vagy licenc díj lényegesen alacsonyabb az ugyanazon termékre törvényben megállapított termékdíjnál, vagyis a gyártónak jobban megéri kifizetni a hasznosítás díját, mint ennek elmaradása esetén megfizetni az állam számára a mintegy kétszer magasabb termékdíjat. A csomagolási hulladék kezelését koordináló szervezetek (Öko-Pannon, Öko-Pack, Öko-Ferr, Eko-Punkt, Öko-Kord, Öko-Hungária, Cseber, Recyclomed nonprofit kft-ék) a lakossági szelektív hulladékgyűjtés működtetését egyrészt a szelektív gyűjtésnek a hagyományoshoz viszonyított többletköltségeinek finanszírozásával, másrészt a gyűjtés hatékonyságát növelő kommunikációs segítségnyújtással támogatják. A támogatás feltétele, hogy az egyes önkormányzatok – a velük közszolgáltatási teendők ellátására szerződött hulladékkezelővel együtt – megteremtsék, kiépítsék a lakossági szelektív hulladékgyűjtés infrastrukturális feltételeit, és csatlakozzanak az általuk kiválasztott koordináló szervezet hálózatához. Megjegyezzük, a gyártói felelősség elve alapján a gyártónak (illetve a nevében eljáró koordináló szervezetnek) a visszagyűjtés és hasznosítás teljes költségét fedeznie kell, függetlenül attól, hogy a folyamat eredményeként előálló hasznos anyag értékesítése nyereséges-e.) A növényvédő-szerek (Cseber), valamint a gyógyszerhulladékok (Recyclomed) csomagolásainak kezelését koordináló szervezetek nincsenek közvetlen kapcsolatban a közszolgáltatókkal, tevékenységüket elkülönült (duális) rendszerben végzik. Ennek ellenére részt vesznek a lakossági begyűjtés érdekeltségi rendszerének fenntartásában, mert a növényvédő-szerek és a gyógyszerek csomagolásainak szennyeződéstől mentes papír és műanyag hulladékai együtt gyűjthetők a hasonló települési hulladékkal. Részvételük a közszolgáltatók tevékenységének finanszírozásában – formáját tekintve – az Öko-Pannon, az Öko-Pack és az Öko-Ferr kft-kel közös elszámolási rendszeren keresztül realizálódik. Az öt koordináló szervezethez tartozó gyártók, forgalmazók együttesen az országban kibocsátott csomagolás-mennyiség 95%-át adták 2009-ben, adataik tehát jól tükrözik az országos helyzetet. 10

1995. évi LVI. törvény a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról

24

A közszolgáltatók szelektív hulladék-begyűjtési tevékenységéért fizetett költségtérítés fajlagos mértékét – csomagolás-fajtánként, az ország több mint 6 millió lakosát kiszolgáló közszolgáltatókkal és az érintett önkormányzatokkal is szerződésben álló két legnagyobb koordináló szervezet, az Öko-Pannon Kft. és az Öko-Pack Kft. egymással megegyező adatai alapján – a következő táblázat tartalmazza. A két kft adatai mindössze a papírhulladék változó (árkövető) részében térnek el, az Öko-Pannon Kft. 2, míg az Öko-Pack Kft. 4 Ft/kg fajlagos díjtételt fizetett ki a közszolgáltatóknak 2009-ben. A várható tendencia bemutatása érdekében nemcsak a 2009. évi, hanem a 2010-re vonatkozó adatok is szerepelnek a 3. táblázatban. 3. táblázat A koordináló szervezetek által a begyűjtésért fizetett költségtérítés fajlagos mértéke csomagolás-fajtánként 2009-ben és 2010-ben Csomagolási frakció Csomagolási papír és karton

Alumínium italos doboz Csomagolási acél, vas Műanyag PET palack Műanyag PP + HDPE flakon Műanyag egyéb Fehér üveg Színes üveg Vegyes üveg Társított italos karton Társított egyéb csomagolás

Díjtétel [Ft/kg] Fix (normatív) rész Változó (árkövető) rész max. 2009. 2010. 2009. 2010. 16,50 17,50 0–4 ténylegesen kifizetett: 2, illetve 4 30,00 35,00 6,00 6,00 75,00 76,00 0 -10 0 -10 ténylegesen kifizetett: 3 50,00 50,00 0 -10 0 -10 ténylegesen kifizetett: 3 16,00 16,00 0 -10 0 -10 ténylegesen kifizetett: 3 20,00 21,00 18,00 16,00 15,00 40,00 45,00 16,50

Az adatok forrása: az Öko-Pannon Kft. és az Öko-Pack Kft. szerződéskötési feltételei

[A táblázatban szereplő adatok értelmezéséhez tájékoztatásul szükséges megjegyezni, hogy a díjtétel változó (árkövető) részének bázisa műanyag csomagolási hulladék esetében a vezérterméknek számító LPDE fólia primer alapanyagának EUWID németországi ára.] Az éves teljesítés a közszolgáltató által szerződésben vállalt mennyiség, amelyen belül bevezető gyűjtésnél -30%-ig elfogadott az ipari begyűjtéssel történő ellentételezés, a koordináló szervezettel történt egyeztetés után. A díjtételek alapján megállapított költségtérítések kifizetése – a hulladékból előállított másodnyersanyagok piacán kialakult, a kereslet drasztikus csökkenésével és a rendkívül

25

alacsony átvételi árakkal jellemezhető krízishelyzet ellenére – 2009-ben is megtörtént, a lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszer fenntartásának kifejezett szándékával. A vizsgált 5 koordináló szervezet kötelezetti körébe tartozó gyártók, forgalmazók által kibocsátott termékmennyiségeket és a közszolgáltatók révén a lakosságtól közvetlenül begyűjtött hulladékmennyiségeket – anyag-fajtánként összesítve – az 5. ábra szemlélteti. 5. ábra A kibocsátott csomagolás és a lakossági szelektív begyűjtés alakulása 2009-ben [tonna/év] 250000

235721 179431

200000 150000

111494

100000 50000

25603

42427 14203

16179

421

14795 489

17903 677

0 papír

műanyag

üveg

begyűjtött mennyiség

fém

alumínium

társított

kibocsátott csomagolás

Az adatok forrása: az öt koordináló szervezet elszámolása

Az 5. ábrán szereplő adatok alapján megállapítható, hogy – a fa csomagolóanyag kivételével – 2009-ben összesen 601 770 tonna, különböző (üveg, vasfém, alumínium, műanyag, papír, társított) csomagolás került kibocsátásra, amelyből közvetlenül a lakosságtól, a közszolgáltatás keretében összesen 57 572 tonna került begyűjtésre. [Javarészben (51 048 tonna) egyébként az Öko-Pannon Kft-hez csatlakozott közszolgáltatók által.] A lakossági begyűjtés a kibocsátott hulladék 10%-át sem éri el, miközben a lakosságnál képződő hulladékmennyiség a kibocsátott csomagolás több mint felét (55%-át) teszi ki. [Szükséges megjegyezni, hogy a lakossági szelektív gyűjtés alacsony aránya ellenére az országos begyűjtési és hasznosítási célok teljesültek, ami a koncentrált (ipari, kereskedelmi) forrásoknál végzett szelektív gyűjtésnek köszönhető. A koncentrált forrásoktól történő begyűjtést részben szintén a közszolgáltatók végzik.] A lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszer üzemeltetésének finanszírozására a csomagolást gyártók, forgalmazók a koordináló szervezeteiken keresztül, országos összesítésben (a 3. táblázat szerinti fajlagos költségtérítéseknek a közszolgáltatók részére történő kifizetésével) közvetlenül mintegy 1,77 milliárd forintot fordítottak 2009-ben, amelyhez hozzáadódik a feldolgozásra alkalmas minőségű másodnyersanyag előállításának, vagyis a hulladék előkezelésének további, 410 millió forintot meghaladó költsége. (Ez azt jelenti, hogy 1 tonna csomagolási hulladéknak a lakosságtól történő begyűjtésére és előkezelésére a kötelezettek mintegy 37 900 Ft-ot fordítottak.)

26

A közszolgáltatók által begyűjtött papírhulladék – a csomagolási hulladékon kívül – jelentős mennyiségben tartalmaz információhordozó (újság, reklám, stb.) papírt, amelyek közül a reklámhordozó papír a termékdíjas szabályozás hatálya alá tartozik. A hulladékká vált információhordozó papírok kezelésének finanszírozására – tekintettel arra, hogy ezekre a termékekre nincs gyártói felelősségen alapuló visszavételi és hasznosítási kötelezettség – a közszolgáltatók számára jelenleg nincs lehetőség külső forrás igénybe vételére. A koordináló szervezethez nem csatlakozott kötelezettek termékdíjat fizetnek. (Egyéni teljesítés, noha erre elvileg lehetőség van, csomagolás esetében nincs.) A termékdíj-fizetési kötelezettség teljesítését adóhatóságként a vám- és pénzügyőrség ellenőrzi. A termékdíj-bevételeknek a hulladék kezelésére történő visszaforgatása – a termékdíjas szabályozásban korábban bekövetkezett változások miatt – megszűnt, a befizetések közvetlenül a központi költségvetés bevételévé válnak. A termékdíj-bevételeknek a szelektív gyűjtés és hasznosítás céljára történő felhasználására ún. szolgáltatás-vásárlással van lehetőség, amelyre az állam akkor szánja rá magát, ha az országos célok teljesülését veszélyben látja. 2009-ben ilyen állami beavatkozás nem történt.

3.4. Hulladékkezelési díjak 2009-ben A Köztisztasági Egyesülés által 2010-ben készített tanulmány kitér az önkormányzatok képviselőtestülete által meghatározott közszolgáltatási díjak alakulására is. Ennek keretében közel 300 referencia településen a leggyakrabban használt 110-120 literes gyűjtőedény egyszeri ürítési díja került feldolgozásra, öt különböző népességszámú (50 000 lakos feletti, 10 000-50 000 lakos közötti, 2 000-10 000 lakos közötti, 500-2 000 lakos közötti és 500 lakos alatti) kategóriába csoportosítva a településeket, és összesítve az adatokat az egyes (környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi) felügyelőségek területéhez igazodóan is. (Lásd 6-10. ábrák.) Azokon a településeken, ahol a kétfajta gyűjtőedény ürítési díja eltért, ott azok átlagdíjai kerültek feldolgozásra. A 110-120 literes gyűjtőedény egyszeri ürítési díját felügyelőségenként megvizsgálva, az egyes településkategóriákon belül jelentősek az eltérések, viszont az országos településkategóriánkénti átlagadatok meglepő kiegyenlítettséget, 243 és 306 Ft/ürítés közötti értékeket mutatnak. (A különbség 25%.) A legmagasabb az 50 000 lakos feletti népességszámú nagyvárosok 306 Ft/ürítés átlagdíja, ami a magasabb szintű szolgáltatás (szelektív gyűjtőszigetek, hulladékudvar, komposztáló, hulladékválogató, stb.) következménye. A településkategórián belül azonban nagyon nagyok a díjkülönbségek: Budapest 575, Szeged 487, Győr 396, Debrecen 358, Kecskemét 343, Pécs 264, Nyíregyháza 241, Székesfehérvár 219 Ft/ürítés.

27

6. ábra

Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

A 100%-ot is meghaladó különbség okai lehetnek a különböző adottságok (pl. a hulladéklerakó távolsága, meglévő szabad kapacitása), az eltérő szolgáltatási színvonal, valamint több esetben a nagy anyagi ráfordításokat igénylő, a gazdasági racionalitást esetenként háttérbe szorító, jelentős állami és uniós támogatásokat élvező nagyprojektek megvalósulása. Ugyancsak jelentősen befolyásolhatják a díjakat a fejlesztésekre felhasznált önkormányzati források (amortizáció, hitel, kötvény, stb.) közötti különbségek. A 10 000-50 000 lakos közötti népességszámú településeken az átlagdíj 264 Ft/ürítés, ami az első településkategóriát jellemző értéknél mintegy 15%-kal alacsonyabb. A díjkülönbségek az egyes települések között itt is meghaladják a 100%-t, például: Mosonmagyaróvár 370, Hajdúhadháza 358, Kiskunhalas 275, Tapolca 234, Bátonyterenye 171, Mór 168 Ft/ürítés. 7. ábra

Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

28

A nagy különbségek okai minden valószínűség szerint ugyanazok, mint a nagyvárosoknál, illetve ezeken a településeken, valamint az ezeknél kisebb népességszámú településeken már jelentős befolyással bír a piaci helyzet, a legtöbbször önkormányzati tulajdonban lévő közszolgáltatók piaci stratégiája. A 2 000-10 000 lakos közötti népességszámú településkategória országos átlagdíja 250 Ft/ürítés. Az átlagérték felügyelőségenkénti területi bontásban is közel azonos, de az egyes települések díjai közötti különbségek ebben az esetben is jelentősek, például: Délegyháza 402, Mindszent 226, Balatonboglár 203, Pannonhalma 146, Újfehértó 139 Ft/ürítés. 8. ábra

Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

Az 500-2 000 lakos közötti népességszámú településkategóriában az egyes települések díjai országosan, de akár egy adott felügyelőség területén belül is jelentősen eltérnek, például: Kübekháza 365, Márkó 296, Vámosszabadi 206, Tiszaberek 152 Ft/ürítés. Az országos átlagdíj 243 Ft/ürítés. 9. ábra

Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

29

Az 500 lakosnál kisebb népességszámú településeken a díjkülönbségek az egyes települések között szintén jelentősek, például: Újszalonta 479, Füzér 477, Kupa 340, Andrásfa 275, Bakonyszűcs 145 Ft/ürítés. Az országos átlagdíj 252 Ft/ürítés. 10. ábra

Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

A felmérés kitért a közszolgáltatási díjért – a vegyes háztartási hulladék begyűjtésén, szállításán és lerakóban történő elhelyezésén kívül – nyújtott többletszolgáltatásokra is. A külön díjazás nélkül végzett lomtalanításra, a hulladékgyűjtéshez szükséges edényzet biztosítására, valamint a szelektív gyűjtés egyes módjaira vonatkozó helyzetet a következő táblázat foglalja össze. Jelentős számú településen a 4. táblázatban szerepeltetetteken kívül egyéb többletszolgáltatás is van. Ilyenek például a gyűjtőedény, vagy csak a nagyobb méretű gyűjtőedény évi több alkalommal történő mosása és fertőtlenítése, továbbá évenként vagy alkalmanként meghatározott mennyiségű hulladék térítésmentes átvétele a hulladéklerakón. Minden településkategóriában számos példa van komposztáló létesítmény üzemeltetésére is. 4. táblázat A közszolgáltatási díjban foglalt többletszolgáltatások aránya településkategóriánként 2009-ben Településkategória 50 000 lakos felett 10 000-50 000 lakos között 2 000-10 000 lakos között 500-2 000 lakos között 500 lakosnál kisebb

Lomtalanítás [%]

Szelektív gyűjtősziget [%] 93 74

Házhoz menő szelektív gyűjtés

87 86

Edényzet biztosítása [%] 33 26

67 77 57

19 15 15

67 60 55

~30 ~30 ~25

[%] ~50 ~50

Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmány, 2010.

30

A 4. táblázat adatai alapján megállapítható, hogy a közszolgáltatási díj – településkategóriánként jelentősen eltérő mértékben – alapvetően tartalmazza a lomtalanítás és a hulladékgyűjtő szigeteken történő szelektív gyűjtés lehetőségét, valamint ennél szerényebb mértékben a házhoz menő szelektív gyűjtést. A vegyes háztartási hulladék gyűjtéséhez szükséges gyűjtőedény beszerzése, különösen a kisebb településeken jellemzően a lakosság feladata. Összefoglalva megállapítható, hogy mind az azonos településnagyság szerinti, mind az országon belüli elhelyezkedést figyelembe vevő területi adatsorokon jól nyomon követhető a díjak alakulása. A díjak jelenlegi mértékei általában a szolgáltatás eltérő műszaki színvonalát, különösen a szelektív gyűjtés infrastruktúrájának hiányát vagy csak részbeni kiépítettségét tükrözik. A regionális hulladékgazdálkodási projektek komplex szolgáltatást nyújtanak, igaz, magasabb áron. A 2009. évi hulladékkezelési díjak minden valószínűség szerint még nem tartalmazzák teljes mértékben a nem megfelelő települési hulladéklerakók 2009. közepén történt bezárása miatt fellépő, elsősorban a szállítási távolságok megnövekedéséből, valamint a korszerű hulladéklerakókon – a műszaki védelem nélküli lerakókhoz képest – eleve magasabb lerakási díjból adódó többletköltségeket. Ez a vélemény azzal indokolható, hogy – bár a tömeges bezárásra a világos és egyértelmű jogszabályi előírás alapján számítani lehetett – ennek tényleges bekövetkezését az érintett önkormányzatok (és közszolgáltatók) sem vették minden esetben komolyan, és 2009. első felében a politikai nyomásgyakorlás eszközeivel próbálták meg a határidő későbbi időpontra halasztását elérni, illetve egyes hulladéklerakókat kivételként kezelni, ami végül nem sikerült. Nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy a hulladékkezelési díj minden esetben tartalmazzae a hulladéklerakók rekultivációjának, utógondozásának és a harminc évig történő monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költségét. ˙(Ez a költség akkor építhető be a díjba, ha a közszolgáltató a rekultivációval és utógondozással kapcsolatos feladatok ellátására tervet készít, amelynek alapján mennyiségarányosan megállapítható a terv megvalósításához évente szükséges, a hivatalos fogyasztói árindex-alakulása alapján korrigált bevétel.)

31

4. A SZOLGÁLTATÁSI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZEMPONTJAI A társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból egyaránt fenntartható fejlődés, mint elérendő globális cél, hazánkban is alapvetően hat a környezettel és a hulladékkal kapcsolatos szakmapolitikára, és ezzel összefüggésben a hulladékgazdálkodásra is. Az ország előtt álló célkitűzéseket, feladatokat, és ezek megoldásához szükséges eszközrendszert a települési szilárd hulladék esetében (is) a 2009-2014. közötti időszakra vonatkozó, jelenleg még csak tervezetszinten ismert második Országos Hulladékgazdálkodási Terv [röviden: OHT-II] részletesen tartalmazza, figyelembe véve a Brüsszelben már támogatási stratégiaként elfogadott, a települési szilárd hulladékgazdálkodás fejlesztési stratégiája 2007-2016. c. dokumentum alapvető célkitűzéseit is. [A hivatkozott dokumentumok a www.kvvm.hu weblapon érhetők el.] A stratégia fő céljaként határozza meg a települési szilárdhulladék-gazdálkodás fejlesztési igényeinek azonosítását, és ezek költséghatékony megvalósításának támogatását, Magyarország egésze és régiói környezetvédelmi felzárkózásának elősegítését, az EU kötelezettségeinek 2016-ig történő teljesíthetősége érdekében. A részletes stratégiai célok az 5. fejezetben kerülnek bemutatásra. Megjegyzendő, hogy a támogatási stratégia az OHT-II tervezete alapján felülvizsgálatra kerül, amelynek hatása a 2013-tól bevezetésre kerülő nemzeti fejlesztési tervben lesz érzékelhető. A települési hulladékkezelés díjának helyes meghatározása egy lehetséges szabályozó eszköz arra, hogy az önkormányzatok képviselőtestületei helyi szinten befolyásolják az országos szakma-politikai elvek, prioritások és stratégiai célkitűzések érvényre juttatását, valamint az állami jogszabályokban és a különböző szintű hulladékgazdálkodási tervekben megfogalmazott konkrét feladatok megvalósítását, figyelemmel a helyi elvárásokra és lehetőségekre is. A hulladékkezelési díjak megállapítása rendkívül összetett feladat, ami az önkormányzatok képviselőtestületeit abból a szempontból is nehéz és sokszor ellentmondásos helyzetbe hozza, hogy az önkormányzat, mint  az adott kötelező vagy önként vállalt közfeladat ellátásáért felelős szerv,  a hulladékkezelő létesítmények, eszközök és – az esetek jelentős részében – a közszolgáltatást ellátó gazdálkodó szervezet tulajdonosa, továbbá  a településen élő, tevékenykedő adózó állampolgárok és gazdálkodó szervezetek jogos érdekeinek közvetítője is érintett lehet a hulladékkezelési közszolgáltatásban. Felelőssége tudatában érdekelt a közszolgáltatás folyamatos biztosításában, színvonalának emelésében, tulajdonosként annak hatékony működtetésében és a gazdálkodás nyereségességében, a helyi közügyeket szabályozó, ármegállapító szerepkörében pedig a reális és megfizethető ár kialakításában. A hulladékkezelés közszolgáltatási díjának meghatározásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a szolgáltatás igénybe vételét nem egyéni elhatározások, hanem közösségi

32

(társadalmi) szükségletek teszik kötelezővé, így a keresleti oldal a kínálati oldallal szemben egyértelműen kiszolgáltatott. Kínálati oldalról az önkormányzatok mozgásterét behatárolják az európai közösségi és a hazai jogszabályokban előírt kötelezettségek, műszaki és környezetvédelmi elvárások, amelyek teljesítése a kor követelményeinek megfelelő színvonalú közszolgáltatást igényel. Ennek érdekében beruházásokat, fejlesztéseket szükséges végrehajtani, amelyek magas költségigénye általában nem vethető össze a direkt és gyors megtérülés gazdasági elvárásaival. A keresleti oldalon erős korlátként jelenhet meg az önkormányzat és a településen élő lakosság politikai és gazdasági teherbíró képessége. Ezek összhangjával kell azt az optimális hulladékkezelési díjat megállapítani, amely szolgálja a hulladékgazdálkodási célkitűzések teljesítését, egyúttal társadalmilag igazságos és a szolgáltatást igénybe vevők által megfizethető. A díjmegállapításkor alapvetően jogi, környezetvédelmi, műszaki és gazdaságossági szempontokat kell figyelembe venni. A szociális szempontok a díjfizetési kedvezmények, vagy a díjfizetés alóli teljes mentesség szabályozásakor kerülnek előtérbe, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezekben az esetekben az önkormányzatnak a közszolgáltató számára meg kell térítenie a hulladékkezelési díj és a csökkentett díj közötti különbözetet. A fenti, jogi garanciák mellett objektív módon előírt, a számviteli fegyelem betartásával jól kalkulálható és ellenőrizhető szempontrendszer mellett van két kevésbé kiszámítható, ugyanakkor a hulladékkezelési díjak mértékére jelentős hatással lévő tényező: a helyi önkormányzati politika és a közszolgáltatói piac működése. Nem kívánatos, de nagyon gyakran előfordul, hogy a helyi politika számára a lakosság által fizetendő díj alacsony szinten tartása fontosabb a környezetvédelmi és közgazdasági szempontoknál, és háttérbe szorulnak a szakmai szempontok. Az önkormányzati képviselők miközben támogatnak minden szolgáltatási színvonal-emelési törekvést, ezek többletköltségeinek díjemelési vonzatát nem mindig hajlandóak elismerni. A közszolgáltatók általános tapasztalata, hogy a hulladékkezelési díjak elfogadásánál sokszor nagyobb jelentőséget kap a környező vagy a hasonló nagyságú településeken alkalmazott díjmértékek összehasonlítása anélkül, hogy a díjak műszaki tartalmát megvizsgálnák. Ennek következtében az infláció átlagos mértékénél nagyobb díjemelést akkor sem hagynak jóvá, ha a megváltozott műszaki tartalom ezt messzemenően indokolná. A valós költségeket figyelmen kívül hagyó díj megállapítása azzal a veszéllyel jár, hogy ellehetetleníti a közszolgáltatási feladatok megfelelő színvonalon történő ellátását, de emellett jogi következményei is lehetnek. Abban az esetben ugyanis, ha a közszolgáltatási díjat az önkormányzat a jogszabály alapján számított díjnál (lásd 2.2. fejezet) alacsonyabb mértékben állapítja meg, a különbséget díjkompenzáció formájában köteles a közszolgáltatónak megtéríteni a 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdésének rendelkezése szerint. [Egy közszolgáltató 2010-ben jogerősen pert nyert egy önkormányzattal szemben, amely – a közszolgáltató által a jogszabályoknak megfelelően elkészített, részletes díjkalkulációt figyelmen kívül hagyva – alacsonyabb hatósági árat állapított meg és hirdetett ki a rendeletében. A közszolgáltató a társaság működtethetősége érdekében, díjkompenzáció jogcímen tartott igényt a különbözet megtérítésére. A Fővárosi Bíróság az ügyben kirendelt

33

igazságügyi szakértő által megállapított jogos követelés megtérítésére kötelezte az önkormányzatot. Az ítélet precedens értékű, és további peres eljárások elindítását válthatja ki.] A közszolgáltatás ellátása jelentős piac a hulladékkezelők számára. A közszolgáltatói jogviszony az önkormányzat és a hulladékkezelő közötti szerződés megkötésével jön létre, amelyben – egyebek mellett – rögzíteni kell a díjnak a szerződéskötéskor érvényesíthető legmagasabb mértékét is. Az elkövetkező két évben tömegesen lejáró közszolgáltatási szerződések pályáztatása versenyt generál, amelynek nem kívánatos hatásaként valós kockázatot jelent, hogy a piac megszerzése érdekében a nyertes szolgáltató díjjavaslata alacsonyabb az adott településen meglévő közszolgáltatási színvonal fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges mértéknél. Nyilvánvaló azonban, hogy az így meghatározott hulladékkezelési díj már rövidtávon sem tartható fenn, és a közszolgáltatás színvonalának csökkenéséhez, vagy esetleg két-hároméves működtetést követően – azonos színvonalon, ezáltal indokolatlanul – a hulladékkezelési díjaknak az inflációt meghaladó mértékű emelkedéséhez vezethet. Nem engedhető meg, hogy ez, a verseny természetéből fakadó „hullámvölgy” a szolgáltatási színvonal és minőség rovására menjen.

4.1. Jogi szempontok A hulladékkezelési közszolgáltatási díj meghatározásának általános és részletes szabályait a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény [Hgt.] 25. §, valamint a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet [Kr.] rendelkezéseinek ismertetésével az 2.2. fejezet tartalmazza. Ezen kívül azonban más, az alábbiakban ismertetett hatályos jogszabályok rendelkezéseit sem lehet figyelmen kívül hagyni. A közszolgáltatási feladatok ellátásával összefüggésben szerződéses jogviszony keletkezik a helyi önkormányzat és a közszolgáltató, valamint az ingatlantulajdonos és a közszolgáltató között. A szerződésből a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény [Ptk.] 198. § (1) bekezdése szerint kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére, és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A szerződéssel kikötött szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányosságára vonatkozó rendelkezéseket a Ptk. 201. §-a tartalmazza. Az ingatlantulajdonos, különösen a lakosság, köteles igénybe venni az önkormányzat által a településen nyújtott hulladékkezelési közszolgáltatást. Az ingatlantulajdonos és a közszolgáltató között a Ptk. 198. § (3) bekezdésének alkalmazásával szerződéskötés nélkül is keletkezhet szolgáltatásra irányuló kötelezettség és jogosultság, amennyiben jogszabály (ebben az esetben önkormányzati rendelet) így rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. Amennyiben sor kerül arra, hogy a közszolgáltató egyedileg szerződést köt az ingatlanok tulajdonosaival, az – a tapasztalatok szerint – elsősorban a közszolgáltató tulajdonában lévő gyűjtőedény használatba adására, a közszolgáltató által felajánlott edényméret-választékból történő egyéni választásra és az ürítési gyakoriságnak a felajánlott lehetőségek közötti megválasztására irányul.

34

Az önkormányzat és a közszolgáltató közötti szerződés megkötését a Hgt. 28. §-a írja elő. A közszolgáltatási szerződést a települési hulladék ártalmatlanítását végző hulladékkezelővel legalább 10 évre szólóan kell, a kizárólag a hulladék begyűjtésére, illetve szállítására vonatkozó szerződést legfeljebb 10 évre szólóan lehet megkötni. A szerződésnek a hulladékkezelési díj meghatározását érintő részleteit a hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 224/2004.(VII.22.) Korm. rendelet 13. §-a tartalmazza. Ennek alapján a közszolgáltatási szerződésben meg kell határozni:  a közszolgáltatás finanszírozásának elveit és módszereit,  az önkormányzatnak a közszolgáltatás finanszírozásában vállalt kötelezettsége esetén a kötelezettség teljesítésének feltételeit és biztosítékait,  a közszolgáltatás díjának megállapítására és beszedésére vonatkozó módszer leírását, a díjnak a szerződés megkötésekor érvényesíthető legmagasabb mértékét és a díj megváltoztatása érdekében alkalmazandó eljárást, és  az igazolt díjhátralék kiegyenlítésére vonatkozó eljárást. A megkötött szerződés hosszú évekre meghatározza az önkormányzat és az általa kiválasztott szolgáltató kapcsolatát. Azt felmondani az önkormányzat részéről – legalább 6 hónap felmondási idővel – csak abban az esetben lehet, ha a közszolgáltató  a közszolgáltatás ellátása során a környezet védelmére vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozat előírásait súlyosan megsértette, és ennek tényét a bíróság vagy hatóság jogerősen megállapította;  a szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan súlyosan megsértette. A közszolgáltató akkor mondhatja fel a szerződést, ha a közszolgáltatási szerződés megkötését követően alkotott jogszabály (önkormányzati rendelet) a szerződés tartalmi elemeit úgy változtatja meg, hogy az a közszolgáltató lényeges és jogos érdekeit jelentős mértékben sérti. A Hgt. ezen rendelkezését a 224/2004. (VII. 22.) Korm. rendelet a következőképpen pontosítja: a közszolgáltató a közszolgáltatási szerződést akkor mondhatja fel, ha az önkormányzat a közszolgáltatási szerződésben meghatározott kötelezettségét – a közszolgáltató felszólítása ellenére – súlyosan megsérti, és ezzel a közszolgáltatónak kárt okoz vagy akadályozza a közszolgáltatás teljesítését. Az önkormányzat és a közszolgáltató közötti szerződést a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény szerint lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertesével kell megkötni. Abban az esetben is meg kell kötni a közszolgáltatási szerződést, ha közbeszerzési eljárás lefolytatására nem volt szükség. [A közszolgáltató kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást nem kell lefolytatni, ha  a gazdálkodó szervezet (szolgáltató) az ajánlatkérő (egy vagy több önkormányzat) 100%-os tulajdonában van, felette az ajánlatkérő – a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően egyaránt – teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik, és

35

 a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90%-a az ajánlatkérővel kötendő szerződések teljesítéséből származik.] Végül ki kell emelni, hogy a 2001. évi LXXXI. törvénnyel megtörtént a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Århusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény kihirdetése. Ennek 8. cikkéből fakadó feladat, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatási díjat megállapító önkormányzati rendelet előkészítése során a megfelelő stádiumban és addig, amíg a választási lehetőségek még nyitottak, biztosítani kell a nyilvánosság részvételét. Ennek érdekében a szabálytervezeteket közzé kell tenni, vagy más módon kell nyilvánosan hozzáférhetővé tenni. Biztosítani kell, hogy a nyilvánosság lehetőséget kapjon arra, hogy közvetlenül vagy képviseleti, konzultatív testület útján megtehesse az észrevételeit, ehhez megfelelő időkeretet kell biztosítani a számára. A nyilvánosság részvételének eredményét a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni. A nyilvánosság bevonása a törvény alapján önkormányzati feladat. A jelenlegi gyakorlat szerint – a képviselőtestület hatáskörébe tartozó egyéb előterjesztésekhez hasonlóan – a hulladékkezelési díjjal kapcsolatos előterjesztés kerül nyilvánosságra, néhány nappal a közgyűlés elé terjesztést megelőzően.

4.2.

Műszaki szempontok

A közszolgáltatás ellátását biztosító műszaki feltételrendszernek és a díjrendszernek összhangban kell lennie. A műszaki feltételek jelentős része állami szerv által alkotott jogszabályban került rögzítésre, ezek a jogszabályok természetesen behatárolják az önkormányzati képviselőtestületek döntési lehetőségeit, ugyanakkor biztosítják az egyes hulladékkezelési tevékenységek szabályszerű, minimálisan elvárható technikai színvonalon történő ellátását az egész országban. Ezt úgy kell érteni, hogy mind a közszolgáltatás keretében kötelezően ellátandó minimumfeladatoknál (a vegyes hulladék begyűjtése, szállítása és lerakása), mind pedig az önkormányzat által vállalható feladatoknál (szelektív gyűjtés bevezetése, a biológiailag lebontható szerves anyagok feldolgozása, stb.) érvényesülnie kell a vonatkozó jogszabályokban a létesítmények, eszközök kialakítására és üzemeltetésére vonatkozóan előírt műszaki követelményeknek. A hulladékkezelési díj csökkentésének szándékával az önkormányzat nem adhat felmentést a közszolgáltatónak a műszaki követelmények enyhítésére vagy azok figyelmen kívül hagyására. Épp ellenkezőleg, a rendelkezésére álló eszközökkel ellenőriznie kell a hulladékkezelési díjban foglalt szolgáltatási elemek működtetésének tényét, színvonalát. Javasolható, hogy az önkormányzat olyan szolgáltatóval kössön szerződést a közszolgáltatási feladatok ellátására, amely a tevékenységét valamely minőségbiztosítási vagy -irányítási rendszer alapján, külső szerv által auditálva és rendszeresen ellenőrizve végzi. A hulladékkezelési közszolgáltatás végzésével kapcsolatos, minden hulladékkezelési tevékenységre kiterjedő általános műszaki szabályokat a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet, míg az egyes hulladékkezelési tevékenységek technikai részleteit az alábbi miniszteri rendeletek tartalmazzák:

36

 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól;  20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről;  3/2002. (II. 22.) KöM rendelet a hulladékok égetésének műszaki követelményeiről, működési feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről;  23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet a biohulladék kezeléséről és a komposztálás műszaki követelményeiről. A fenti előírások közül a hulladék gyűjtésére és a szállítására vonatkozó műszaki követelményeket emeljük ki annak okán, hogy ezek a költségek teszik ki a hulladékkezelés költségeinek legnagyobb részét. Műszaki szempontok a hulladékgyűjtés és szállítás esetén A 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet alapvető követelményként állapítja meg mind az ingatlantulajdonosok, mind a közszolgáltató számára, hogy tevékenységüket a környezet szennyezését megelőző, károsítását kizáró módon végezzék. Ez a feltétel az ingatlantulajdonosok által végzett hulladékgyűjtés és a közszolgáltató által végzett begyűjtés esetében kizárólag zárható gyűjtőedény, illetve szállítás esetén a zárt vagy a kiporzást és a hulladék kiszóródását megakadályozó ideiglenes takarású konténer, vagy ezeket a feltételeket biztosító speciális felépítményű szállítójármű alkalmazásával teljesülhet. A díj-megállapítás szempontjából rendkívül fontos előírása a rendeletnek, hogy a települési szilárd hulladék vegyesen történő gyűjtéséhez, illetve az anyagában hasznosítható összetevők szelektív gyűjtését követően visszamaradt, vegyes összetételű és vegyesen begyűjtött maradék hulladék ingatlanon belüli gyűjtéséhez – az ürítési gyakoriság egyidejű meghatározása mellett – biztosítani kell az ingatlantulajdonos számára, hogy különböző űrméretű gyűjtőedények közül választhasson. A piacon az MSZ EN 840 sorozat szerint szabványosított mobil (mozgatható) gyűjtőedények, tartályok széles választéka áll rendelkezésre, különböző (anyagára, fedelére, a mozgathatóságot elősegítő kerékre, fékre vonatkozó) technikai jellemzőkkel. A gyűjtőedények és tartályok minimális és maximális mérete, valamint kialakítása a szállítójármű beürítő berendezésének (szintén szabványosított) kialakítási módjához igazodik. A választható gyűjtőedénynek, tartálynak és a közszolgáltató szállítóeszközeinek egymáshoz illeszkedniük kell, a műszaki értelemben vett kompatibilitás követelményének teljesülnie kell. Műszaki szempontok a szelektív hulladékgyűjtés esetén Szelektív gyűjtés bevezetése esetén a szállítójárművek mellett a begyűjtő-járat más eszközeinek is alkalmasnak kell lenniük az elkülönített, hasznosításra szánt (pl. csomagolási hulladék, zöldhulladék) vagy ártalmatlanításra kerülő (pl. veszélyes hulladék, háztartási lom) hulladék-összetevők begyűjtésére. Az elkülönített hulladék-begyűjtéshez szükséges feltételek  házhoz menő begyűjtő-járat,  hulladékgyűjtő udvar,  gyűjtősziget, vagy  ezek kombinációja

37

révén is biztosíthatók. A gyűjtőpontok (gyűjtősziget, hulladékudvar) kialakításával szemben támasztott műszaki követelményeket a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól szóló 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet tartalmazza. A szelektív hulladékgyűjtési tevékenység végzéséhez – a házhoz menő, zsákos rendszer kivételével – olyan gyűjtőedényekre, tartályokra van szükség, amelyeket az alábbi színekkel jelöltek meg:      

a műanyaghulladékot sárga, a fehér üveghulladékot fehér, a színes (vegyes) üveghulladékot zöld, a fémhulladékot szürke, a papírhulladékot kék és a biohulladékot barna színnel.

A jelzés megvalósítható az edény színezésével, az edény fedelének színezésével vagy színes felirat alkalmazásával. További összetevők elkülönítésének bevezetése esetén lehetőség van egyéb színjelzések alkalmazására is. A házhoz menő begyűjtő-járathoz rendszeresített gyűjtőedények színezésének meg kell egyeznie a közterületi szelektív gyűjtésnél alkalmazott színekkel. Zsákos gyűjtés esetében az elkülönített hulladékgyűjtésre sárga színű, biohulladék esetében színtelen zsákot kell alkalmazni, és a zsákot felirattal kell ellátni, ami a szolgáltató feladata. Szelektív hulladékgyűjtésre – a fenti feltételekkel – természetesen ugyanazok a gyűjtőedényés tartálytípusok alkalmasak, amelyeket a vegyes települési szilárd hulladék gyűjtésénél használnak. Emellett vannak a piacon kifejezetten a hulladékok szelektív gyűjtésére az MSZ EN 13071 szerinti szabványnak megfelelően gyártott hulladékgyűjtő tartályok. Ezek a talajon álló, mechanikusan felemelhető tartályok 80-5000 liter befogadóképességtartományban készülnek. A közterületeken kialakított gyűjtőszigeteken jellemzően a csomagolási hulladék kerül anyagfajtánként elkülönített gyűjtésre. Természetesen nem zárható ki, sőt helyes, ha a lakosság az egyéb fajta-azonos hulladékot is elhelyezi a gyűjtőszigeten (pl. a papírgyűjtő edénybe dobja az újságpapírt vagy a reklámhordozó papírt). Gyűjtőszigeten azonban nem lehet elhelyezni sem veszélyes hulladékot (pl. festékmaradékot tartalmazó fémdobozt a fémhulladék-gyűjtő edényben), sem veszélyeshulladék-gyűjtő edényt, tartályt (pl. elektromos és elektronikai hulladékok elkülönített gyűjtésére). A háztartásokból származó veszélyes hulladék, továbbá a szokásosnál nagyobb méretű vagy tömegű egyéb hulladék (akkumulátorhulladék, biológiailag lebomló hulladék, kis mennyiségű építési-bontási hulladék, gumiabroncs hulladék, stb.) szelektív begyűjtésére a felügyelettel működő hulladékudvarok alkalmasak. A hulladékgyűjtő udvar, illetve gyűjtősziget használatáért az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatás díján felül külön díjazás nem számítható fel, feltéve, hogy az ingatlantulajdonos az önkormányzat rendeletében előírtaknak megfelelően, elkülönítetten, a környezet veszélyeztetését kizáró módon gyűjti és viszi el a gyűjtőpontra a hulladékot.

38

Az elkülönített hulladékbegyűjtés speciális fajtája a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladó, ún. nagydarabos hulladék (lom) begyűjtése és elszállítása a hulladéklerakóba, amelyről a közszolgáltatás keretében évente legalább egy alkalommal gondoskodni kell. A szelektív gyűjtés költségeinek hatása a hulladékkezelési díjra A hulladék egyes összetevőinek elkülönített begyűjtése – akár gyűjtőpontokon, akár az ingatlanról közvetlenül (házhoz menő begyűjtő-járattal) történik – a közszolgáltató részéről költségekkel jár. Gyűjtőpontok (gyűjtősziget, hulladékudvar) üzemeltetésekor a költségek általában az alábbi elemekből tevődnek össze:  a gyűjtőpontok üzemkészségének fenntartása (sérült gyűjtőedények javítása, cseréje, a gyűjtősziget megtisztítása a gyűjtőedények mellé helyezett hulladéktól, a felügyelet biztosítása a hulladékudvaron, stb.)  az ingatlantulajdonosok által elhelyezett egyes hulladékfajták válogatóműbe történő szállítása,  a válogatóműben végzett hulladék-előkészítési, -előkezelési tevékenységek, valamint  a hulladék további kezelését, hasznosítását végző létesítménybe történő szállítás. Házhoz menő járat esetén az ingatlanonként szükséges gyűjtőedények jelentős száma miatt az eszközigény magasabb, és a begyűjtő járatok által megtett nagyobb úthosszúság miatt a szállítási költségek is nagyobbak. Ezzel szemben a szelektált hulladék minősége jobb, az egyes hulladékfajták szennyeződése kisebb, és – az eddigi üzemeltetési tapasztalatok szerint – ez a begyűjtési mód a falvakban és a városok családi házas övezeteiben hatékonyabb a gyűjtőszigeteknél. Az ingatlanonként szükséges gyűjtőedények számát nagymértékben csökkenti, ha egyes hulladékfajták begyűjtésére műanyagból készült zsákot használnak, ráadásul az átlátszó zsákban könnyen észlelhető az oda nem való hulladék. A szennyezett hulladék átvétele megtagadható, amit az ingatlantulajdonos kénytelen a vegyes hulladékhoz tenni, ennek kezelésért viszont fizetnie kell. Mind a gyűjtőpontokon, mind közvetlenül az ingatlanon szelektíven begyűjtött hulladék esetén a hulladéknak az egyes telephelyek, helyszínek közötti mozgatási igénye a különböző anyagfajtákra is tekintettel, bonyolultabb szállítási logisztikát igényel, mint a vegyesen begyűjtött hulladék egy (átrakóállomás közbeiktatása esetén legfeljebb két) lépcsőben a lerakóba történő szállítása. A megfelelő szállítási logisztika kialakítása a szelektív gyűjtési rendszer hatékony működtetésének egyik lényeges tényezője. A szelektív gyűjtés legfontosabb célja az elkülönítetten begyűjtött hulladékfajták hasznosítása. Az lenne optimális, ha a szelektív gyűjtés többletköltségeit az egyes hulladékfajták hasznosításából származó árbevételek, valamint a feldolgozott hulladék mennyiségével arányosan csökkenő lerakási költségek fedeznék, ezáltal mérsékelnék a hulladékkezelési díjat. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a szelektív gyűjtés megvalósítása a gyártók érdeke, amely nélkül nem tudnának eleget tenni a gyártói felelősségükkel kapcsolatos követelményeknek. Ennek értelmében a gyártó (vagy a nevében eljáró koordináló szervezet) akkor is köteles a szelektív gyűjtés finanszírozására, ha az abból származó hasznos anyag értékesítése nem fedezi a szelektív gyűjtés költségeit. A gyártói felelősség azonban nem jogosítja fel a közszolgáltatót az indokolatlan költségek

39

követelésére, ezért a szelektív gyűjtés jelenlegi hatékonyságának növelése elsőrendű feladat a számára. A csomagolási (papír, üveg, fém, műanyag) hulladék szelektív gyűjtését a 3.3. fejezetben leírtaknak megfelelően – a gyártók által létrehozott, hasznosítást koordináló szervezetek útján – a csomagolt termékeket gyártó, forgalmazó vállalkozások támogatják. Ez a költségtérítés jelenleg nem biztosít elegendő árbevételt a közszolgáltatók számára a lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszereik működtetésének finanszírozásához, ennek következtében ez a tevékenység az ország csaknem egész területén veszteséges. A hulladékkezelési díj mértékére való hatás értékelésekor azonban nemcsak a koordináló szervezetek által nyújtott költségtérítést kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségével arányosan csökkennek a lerakási költségek is. A csomagolási hulladék hasznosítását koordináló szervezetek szempontjából a piaci körülmények, különösen az egyes anyagfajtákból előállított másodnyersanyagok eladhatósága játszik meghatározó szerepet. A másodnyersanyagok iránti keresletet behatárolja a primer alapanyagok beszerzési ára, ez a hatás különösen a műanyag esetében jelentős. A hazai üveggyárak fehér üvegcserép feldolgozására alkalmasak, a színes üvegcserép kizárólag külföldön adható el. A termékeiket hagyományosan hulladékból készült másodnyersanyag felhasználásával előállító hazai iparágazatok (papíripar, fémfeldolgozás) számára (is) a legfontosabb a másodnyersanyag minősége. Ezzel együtt nem engedhető meg, hogy a háztartásokban képződő csomagolási hulladék hasznosításának jelentős részét a lakosság fizesse meg a gyártók, forgalmazók helyett. A nagy veszteség ellenére, az EU tagállami kötelezettségekből eredően nem lehet lemondani a lakosságnál képződő csomagolási hulladék szelektív begyűjtéséről, sőt annak volumenét és hatékonyságát fokozni kell a megnövekedett hasznosítási kötelezettségek teljesítése érdekében. A finanszírozás kérdésének megoldása ezért sürgős beavatkozást igényel minden érintett szereplő részéről. Az önkormányzat mozgástere ebből a szempontból korlátozott. Díjpolitikájával a lakosságot a szelektív gyűjtésre, a közszolgáltatót a szelektív gyűjtési rendszer működési hatékonyságának erőteljes növelésére kell ösztönöznie (lásd 6.2. fejezet). A közszolgáltatók által a hulladékudvarokban szelektíven begyűjtött egyéb hulladékok (hulladékká vált gumiabroncsok, elemek, akkumulátorok, elektromos és elektronikai berendezések) kezelésének költségigénye – a tapasztalatok szerint – nem okoz díjemelkedést. Ennek oka egyrészt az, hogy a hasznosítást koordináló szervezetek kifizetik a közszolgáltatók többletráfordításait, másrészt e hulladékoknak a közszolgáltatás keretében begyűjtött mennyisége lényegesen kevesebb, mint a csomagolási hulladék mennyisége. [A hulladékudvarok száma nem éri el a 100-at.] A gumiabroncsok, elemek, akkumulátorok, elektromos és elektronikai berendezések, stb. hulladékainak döntő többsége – a csomagolási hulladékhoz hasonlóan – a gyártói, forgalmazói felelősségre alapozott, de a közszolgáltatástól elkülönült szelektív hulladékbegyűjtő rendszerekben kerül visszagyűjtésre és hasznosításra vagy ártalmatlanításra. Ezeknek a rendszereknek a gyűjtőpontjain a lakosság ugyancsak díjmentesen helyezheti el az egyes hulladékfajtákat. A gyűjtőpontok működésének a közszolgáltatás díjára nyilvánvaló módon csupán annyi hatása van, hogy csökkenti a vegyesen begyűjtött hulladék mennyiségét, veszélyesanyag-tartalmát és kezelésigényét.

40

Az építési-bontási hulladék begyűjtését és jelenleg jellemzően a hulladéklerakóban történő kezelését – az ingatlantulajdonosok eseti megrendelése alapján – a közszolgáltatók (és más, erre engedéllyel rendelkező vállalkozások) külön díjazás ellenében végzik el. Ez a tevékenység a közszolgáltatási díjat nem növeli. A lomtalanítás elvégzése a közszolgáltatás keretében évente egy alkalommal kötelező, ezért a szolgáltatásért az ingatlantulajdonosok számára külön díj nem számítható fel. A helyi közösségi igények, és más szempontok (pl. a közterületen elhagyott hulladék mennyiségének csökkentése) indokolhatják a lomtalanítás évi több alkalommal történő elvégzését, ahogy azt egyes közszolgáltatók meg is teszik. Ezekben az esetekben felmerülhet, hogy a többletszolgáltatásért az érintett ingatlantulajdonosok fizessenek külön díjat, ellenkező esetben a lomtalanítás költségei hozzáadódnak a vegyes települési hulladék kezelési költségeihez, és beépülnek a hulladékkezelési díjba. A kérdés eldöntése nagy körültekintést igényel, ugyanis a külön díjazás a környezettudatosság jelenlegi szintjén valószínűleg növeli az illegális hulladékelhagyás gyakorlatának kockázatát. A biológiailag lebomló szerves hulladékok elkülönített begyűjtésének és komposztálásának vagy anaerob lebontásának költségeit a tevékenység eredményeképpen előállított komposzt, illetve biogáz értékesítéséből, vagy saját célú felhasználásából származó bevételeknek kellene fedeznie, figyelembe véve azt is, hogy a kezelt biohulladék mennyiségével arányos lerakási költségek elmaradnak. Az erre vonatkozó konkrét adatok hiányában is megállapítható, hogy a közszolgáltatás rendszerének ez az eleme sem önfinanszírozó. A jelenleg mintegy 40 komposztáló telepen előállított komposzt mezőgazdasági célú felhasználását számos tényező (komposztminősítési kritériumrendszer hiánya, a talaj tápanyagtartalom-pótlására történő felhasználásának bonyolult és költséges engedélyeztetési folyamata, összefüggő, nagy mezőgazdasági területek hiánya, stb.) gátolja. Ennek következtében a mezőgazdasági felhasználás helyett az esetek többségében más, ennél sokkal kisebb volumenű felhasználási lehetőségeket (virágkertészet, hulladéklerakók rekultivációja, stb.) kell keresni. A gyártói felelősség kiszélesítése ebben az esetben nem lehetséges, mert nincs gyártó (legfeljebb az élelmiszerek esetében). Az élelmiszerhulladékok elsősorban biogáz célú hasznosításra alkalmasak, a fő problémát jelenleg a begyűjtési rendszer megszervezése jelenti. A finanszírozás megoldása a biohulladékok esetében is meghaladja az önkormányzatok hatáskörét. Figyelembe véve a települési hulladéklerakóban elhelyezhető biológiailag bomló szerves anyag csökkentésére vonatkozóan a Hgt.-ben előírt ütemtervet, az önkormányzatok intézkedési lehetősége elsősorban a házi komposztálás ösztönzésére terjed ki, az erre alkalmas területeken (lásd 6. fejezet).

4.3. Gazdaságossági szempontok A közszolgáltatókkal szemben elvárt alapvető követelmény a már meglévő, illetve a fejlesztések következtében működésbe lépő hulladékbegyűjtő és -kezelő rendszerek folyamatos, költség-hatékony üzemeltetése. A fenntartható működtetés magában foglalja az eszközök és létesítmények folyamatos karbantartását, a kieső eszközök és kapacitások

41

pótlását, az egyes tevékenységek teljesítményének rendszeres minőségi és mennyiségi jellemzését, valamint környezetre gyakorolt hatásainak monitorozását is. Ez a feladat különösen nagy kihívást jelent az állami és EU támogatással megvalósult beruházások, hulladékkezelési rendszerek fenntartása, működtetése, és fejlesztése terén. Az elmúlt évtizedben a hulladékgazdálkodási beruházások nagy része költségvetési, és/vagy uniós forrásokból biztosított támogatásokkal valósult meg. Az önkormányzatok 2002-től kezdődően 3 év alatt kifejezetten hulladékgazdálkodási beruházásokhoz, fejlesztésekhez összesen 1,5 milliárd Ft, a 2001-2006. közötti időszakban a lakossági szelektív gyűjtés eszközparkjának fejlesztéséhez – a BM és a KvVM, majd a regionális fejlesztési tanácsok által működtetett pályázati rendszerben – összesen 9,75 milliárd Ft támogatást nyertek el központi költségvetési forrásokból. Ezek a támogatások – a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű rekonstrukcióját is beleértve – 25 milliárd Ft-ot meghaladó értékű beruházást generáltak. Az Európai Unió társfinanszírozásával (ISPA, KIOP, Kohéziós Alap) támogatott projekteknél a 7 év alatt támogatásra felhasználható összeg (maximum 70%-os támogatási intenzitás mellett) további 114 milliárd forinttal emelkedett. A hulladéklerakók rekultivációjára (100%os támogatással) a KEOP forrásaiból összesen 85,5 milliárd Ft áll rendelkezésre. [Az adatok forrása az OHT-I beszámoló.] Általánosan cél, hogy a megvalósult beruházások a piaci viszonyok között is önfinanszírozóak legyenek, vagyonvesztés ne következzen be és a létesítmények működési időszakában szükséges eszközpótlások fedezetét is meg kell teremteni. A jelenleg működő hulladéklerakók esetében már nem lehet arra számítani, hogy a később majd sorra kerülő lezáráshoz (rekultivációhoz) állami támogatás vehető igénybe. Mindezek miatt fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy hulladékgazdálkodási felelősség konkrétan érvényesüljön a finanszírozási felelősségben is, és a szennyező fizet elv jobban illeszkedjen a környezethasználat mértékéhez. A hulladékkezelési díjnak fedezetet kell nyújtania a hatékonyan működő közszolgáltató folyamatos ráfordításaira, azaz a műszakilag megalapozott, a szolgáltatási feladatok ellátását biztosító költségek fedezetére, a pótlási, rekonstrukciós munkálatokra, az indokolt fejlesztésekre és a befektetések megtérülésére, a létesítmények tartós működéshez szükséges, azaz a gazdálkodás biztonságát garantáló nyereségre. Az indokolt működési (üzemeltetési és fenntartási) költségeknek, ráfordításoknak, továbbá a létesítmények bezárása, rekultivációja, utógondozása és a harminc évig történő monitorozása díjfizetési időszakra vetített költségének a hulladékkezelési díjban történő elismerésekor mindkét díj-megállapítási módszer esetében elengedhetetlen az egységnyi díjtétel reális meghatározása, illetve a kéttényezős módszer alkalmazása esetén az alapdíj valós mértékének meghatározása is. Az önkormányzat képviselőtestülete számára fennáll a lehetőség a választásra a kétféle díj-megállapítási módszer alkalmazása között, azonban felelős döntést kell hozni azokban az esetekben is, amikor az alapdíj felső korláta (a díj 40%-a) miatt a kéttényezős díj-megállapítási módszer a településen élők számára kedvezőbb ugyan, viszont lehetetlen gazdasági helyzetbe szorítja a szolgáltatást végző gazdálkodó szervezetet. A fenti alapvető elvárásokon túl fontos követelmény, hogy a díjmeghatározás legyen stabil, az érintettek számára áttekinthető, egyértelmű, objektív tényezők által meghatározott. Ennek alapvető feltétele a 2.2. fejezetben ismertetett díjalkotó tényezők elemeinek számviteli megfeleltetése, egzakt formában való megjelenítése.

42

A fokozatosság elvének betartásával, a közszolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonosok érdekeinek figyelembe vételével, kerülni kell a hulladékkezelési díj hirtelen, ugrásszerű megváltoztatását, ugyanakkor kezelni kell az előző évihez, illetve az induló díjakhoz képest bekövetkező működésbeli változásokat (a beruházások hatását, a gazdasági, környezetvédelmi és egyéb szabályozók) változását, és figyelembe kell venni az időben áthúzódó hatásokat is. A díjmegállapítás reális mértékben érvényesítse az inflációs hatásokat. A közszolgáltatás jellege, költségszerkezete alapján meghatározható, hogy mely típusú inflációs indexekkel kell számolni. A díjmechanizmus ösztönözzön a hatékonyság javítására, és egyben kezelje a hatékonyságjavulás hatásait is. A hatékonyságjavulásnak a díjra minden esetben csökkentő hatást kellene gyakorolnia. Nagyon fontos a megfelelő értékcsökkenési elszámolás (az alkalmazott amortizációs kulcsok mértéke), a bérleti díjak meghatározása. Lényeges feladat olyan díjképzési mechanizmus kialakítása, amely a szinten-tartási igények kielégítését automatikusabbá teszi, szabályozottá teszi az értékcsökkenés elszámolását és felhasználását. Vannak olyan elemek a rendszerben, amelyek reális meghatározása rendkívül nehéz. Ilyen például az értékcsökkenés (illetve a szükséges rekonstrukciós beruházási kiadások) mértéke, a hatékonyságban lévő tartalékok megítélése, vagy a szükséges fejlesztések, illetve azok díjba beépített mértékének meghatározása. A díjmegállapítások egyik neuralgikus eleme a díjban szerepeltetett értékcsökkenés mértéke. Ebben a vonatkozásban elengedhetetlen a valós pótlási szükségletek meghatározására. Ennek alapján kell a műszakilag indokolt leírási kulcsokat kialakítani, illetve érvényesíteni. Csak ennek eredményeként érhető el, hogy az ilyen alapon képzett amortizáció ténylegesen a pótlásra fordítható és ez a díjelem nem adhat vitára lehetőséget. A hulladékkezelési közszolgáltatásban visszatérő lényegi gazdálkodási gond, hogy az élettartam alatt képződő amortizáció nem nyújt fedezetet az eszközök pótlására. E probléma megoldására három megoldás javasolható:  el kell kerülni az amortizáció fejlesztési célú felhasználását,  indokolt a közszolgáltatóknál a nyereségtervbe beépíteni az amortizáció inflációs nyereségigényét, de legalább egy részét,  törekedni kell a leírási kulcsok műszakilag indokolt szintjének elérésére, közelíteni kell az adótörvények adta lehetőségekhez, a megvalósítás realitásának függvényében. A fejlesztési programok pontos finanszírozási struktúráját (nyereségági forrás, hitel, önkormányzati és állami források) meg kell tervezni. Amennyire csak lehetséges, biztosítani kell, hogy a pótlási célú forrásokat ne csoportosítsák át bővítő fejlesztések finanszírozására. A teljes költségmegtérülést biztosító, önfinanszírozó díjrendszer alkalmazása a hosszabb távon fenntartható közszolgáltatás elengedhetetlen feltétele, amely a szennyező fizet elv és a kiterjesztett gyártói felelősség elvének gyakorlati alkalmazásával érhető el. Ha ezek az elvek nem érvényesülnek, az elfogadott hulladékkezelési díj nem ad fedezetet a közszolgáltatás finanszírozására. A különbözetet az önkormányzat díjkompenzáció formájában köteles a

43

közszolgáltatónak megtéríteni a 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet alapján, amelyhez nyilvánvaló módon forrást kell biztosítani. Az önfinanszírozó díjrendszer kialakítása a 3.4. fejezetben bemutatott hulladékkezelési díjak emelkedését vonhatja maga után. A díjak emelkedésével viszont csökken a díjfizetési hajlandóság. Az erre vonatkozóan rendelkezésre álló adatok (Köztisztasági Egyesülés által 2010. februárjában végzett kérdőíves felmérése) szerint, 32 közszolgáltató adatait összesítve két és fél év alatt (2007. január 1. és 2009. június 30. között) gyakorlatilag 50%-kal növekedett a hulladékdíj lakossági kintlévőségeinek összege. A kintlévőségi adatokat szolgáltató cégek 5 157 398 lakos részére nyújtanak közszolgáltatást, ebből 1 843 000 Budapesten él. A 90 napon túli kintlévőségek mintegy 700 millió Ft-ról több mint 1 140 millió Ft-ra, az éven túli kintlévőségek 532 millió Ft-ról közel 768 millió Ft-ra növekedtek 2009. félévének végére a 2007. január 1-jei állapothoz képest. Valószínűsíthetően hasonló mértékben emelkedtek a behajthatatlan követelések is, erre vonatkozóan azonban sok szolgáltató még nem tudott adatot adni. (A rendelkezésre álló adatok szerint 2007. évben 76 millió, 2008. évben 103 millió, 2009. június 30-án 41 millió Ft behajthatatlan követelésről bizonyosan van tudomása a szolgáltatóknak.) Az egy lakosra vetített kintlévőségek (Budapest nélkül) vidéken magasabbak (90 napon túl 342 Ft/fő, éven túl 231 Ft/fő), mint az országos átlag, míg a behajthatatlan követelés az országos átlaggal egyezik meg. A kintlévőségek mértéke Magyarország keleti, északkeleti részén a legmagasabb. A felügyelőségenként jellemző adatokat a következő oldalon lévő 11. ábra tartalmazza. Az adatok összesítése és országos extrapolációja révén valószínűsíthető, hogy a teljes lakosság esetében  a 90 napon túli kintlévőségek meghaladják a 2,2 milliárd forintot,  az éven túli kintlévőségek meghaladják a 1,5 milliárd forintot,  a behajthatatlan követelések mértéke elérheti a 220-230 millió forintot. Az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtható köztartozásnak minősülnek. [A díjhátralék behajtására vonatkozó szabályokat a Hgt. 26. §-a tartalmazza, amely eljáró hatóságként a település jegyzőjét jelöli ki.]

44

11. ábra Átlag hulladékdíj kintlévőségek felügyelőségenként, 2009. június 30-án

Forrás: Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010.

45

5. SPECIFIKUS KÖRNYEZETVÉDELMI (HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI) SZEMPONTOK 5.1. A hulladékgazdálkodás prioritásai Az ökológiai értelemben vett fenntartható fejlődést, mint elérendő célt, Magyarországon a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény deklarálja, e cél elérésének biztosításához a hulladékgazdálkodás szakterületén a Hgt. adja meg az általános keretet. A Hgt. jeleníti meg a hazai szabályozásban az EU jelenleg 3 lépcsőből álló hulladékgazdálkodási hierarchiáját (megelőzés, hasznosítás, ártalmatlanítás), ami azt jelenti, hogy a hulladékgazdálkodási módszerek közül mindig a prioritási sorrendben előbbre állót kell először alkalmazni, és csak akkor lehet a következő megoldáshoz folyamodni, ha a sorrendben előbbre álló módszer alkalmazási feltételei társadalmi és gazdasági szempontból kimerültek. A Hgt. rendelkezik arról is, hogy ártalmatlanításra csak az a hulladék kerülhet, amelynek anyagában történő hasznosítására vagy energiahordozóként való felhasználására a műszaki, illetőleg gazdasági lehetőségek még nem adottak, vagy a hasznosítás költségei az ártalmatlanítás költségeihez viszonyítva aránytalanul magasak. Ennek alapján a prioritási sorrend utolsó helyén álló ártalmatlanítással, különösen a lerakással szemben az energetikai hasznosítás és a feldolgozás prioritást élvez, míg a megelőzés, vagyis a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése a leginkább kívánatos mód. Fontos szempontként minden esetben figyelembe kell venni a költség-hatékonyságot is. A hulladékhasznosítás fajtáit a Hgt. 18. § bekezdése határozza meg, megkülönböztetve az újrafeldolgozás, a visszanyerés, az energetikai hasznosítás és a biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontásának eseteit. A törvény azt a kötelezettséget rója a hulladékhasznosítást végzőkre, hogy a hasznosítással előállított termék az elsődleges alapanyagból előállított terméknél ne okozzon nagyobb környezetterhelést. A települési szilárd hulladék kezelésében a hulladékhierarchia által meghatározott prioritási sorrend jelenleg nem érvényesül, a hulladék ¾ része lerakókba kerül. (Lásd a jelenlegi helyzet rövid ismertetését a 3. fejezetben.) Az OHT-II egyik célkitűzése – a kismértékben növekvő település hulladékmennyiség – lerakással ártalmatlanítandó részarányának 60% alá történő csökkentése 2014-re. Ezt egyrészt a szelektív gyűjtésre támaszkodva a másodnyersanyagként hasznosítható összetevők és a biológiailag hasznosítható hulladék feldolgozásának szélesebb körű alkalmazásával, másrészt pedig az energetikai hasznosítás mértékének a növelésével szándékozik elérni. Fontos megjegyezni, hogy az OHT-II célkitűzése értelmében a – főleg EU forrásokból kiépült – települési hulladéklerakó kapacitások védelme a legfontosabb prioritás. Ez összhangban áll az önkormányzatok érdekeivel, mivel hulladéklerakó építésére nem állnak majd rendelkezésre további támogatási források, tehát a jelenleg üzemelő lerakók bezárását követően szükséges kapacitásokat az önkormányzatoknak saját erőből, a beszedett hulladékkezelési díjakból kell fedezniük.

46

A hulladék kezelésével kapcsolatos célkitűzéseket és végrehajtandó feladatokat számos esetben determinálják az EU hulladékra vonatkozó stratégiai dokumentumai és a Közösség jogforrásai, amelyek rendelkezései a jogharmonizáció során épülnek be a hazai jogszabályi rendszerbe. Ezek közül a települési hulladék biológiailag lebontható szervesanyagtartalmának csökkentésére és a csomagolási hulladék hasznosítására vonatkozó jogszabályok előírásait emeljük ki.

5.2. A szervesanyag-tartalom csökkentése A települési hulladéklerakókra vonatkozó jogszabályi kötelezettség a lerakásra kerülő hulladék biológiailag bontható szervesanyag-tartalmának radikális csökkentését teszi szükségessé. A jelenleg hatályos hazai szabályozás [Hgt. 56. § (7) bekezdés] szerint a 2016. július 1. utáni időszakban a biológiailag bontható anyaghányad nem haladhatja meg a 35%-ot, az 1995-ben országos szinten képződött és lerakással ártalmatlanított mennyiséghez képest. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy 2016-ban évi 820 ezer tonna, ennek eléréséhez 2014-ben időarányosan legfeljebb 950 ezer tonna biológiailag bomló hulladék helyezhető el a lerakókban országos szinten. Az Európai Közösség szabályozásával összhangban lévő rendelkezést az indokolja, hogy a hulladéklerakóban elhelyezett települési hulladékban a szerves anyag bomlása szinte azonnal elkezdődik. A lerakó belsejében lévő oxigén gyorsan elfogy, és megkezdődik egy anaerob bomlási folyamat, amelynek eredményeként gázok képződnek a hulladéktestben. A gázok fő alkotói: 50-85% metán (CH4) és 10-35% szén-dioxid (CO2), amelyek a szabadba kikerülve károsítják a sztratoszférikus ózonréteget. [A metán 100 éves időhorizontra vonatkozó globális felmelegítési képessége (angol rövidítéssel: GWP) 21-szerese a szén-dioxidénak.] Emellett a metán fűtőértéke (50 MJ/kg 25oC hőmérsékleten) a legmagasabb a szénhidrogének között, ez az energia a metán légkörbe kerülésével elveszik. A metángáz-képződés, ezáltal a globális felmelegedés csökkentése érdekében a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelv intézkedéseket ír elő a tagállamok számára nemcsak a lerakókban elhelyezett biológiailag lebontható hulladék11 mennyiségének csökkentésére, hanem a lerakóban képződő gáz ellenőrzését, összegyűjtését és kezelését meghatározó követelmények bevezetésére is. Az intézkedéseket a Bizottsághoz benyújtott nemzeti stratégia mentén kell végrehajtani. Ezt a stratégiát hazánkban A települési szilárd hulladékgazdálkodás fejlesztési stratégiája 2007-2016. c. dokumentum, valamint a Nemzeti Éghajlat-változási Stratégia hulladékgazdálkodással kapcsolatos része tartalmazza. A hulladéklerakó-gáz összegyűjtésére és kezelésére, valamint az ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet tartalmazza. A stratégiai dokumentumok szerint a biohulladék kezelését Magyarországon – figyelembe véve a 12 ISPA és egy Kohéziós Alapból támogatott hulladékgazdálkodási projekt keretében kiépített kapacitásokat is – elsősorban az alábbi módszerekkel kell megvalósítani:

„biológiailag lebontható/lebomló hulladék”: minden olyan hulladék, amely hajlamos anaerob vagy aerob bomlásra, mint pl. az élelmiszer- és kerti hulladék, papír és kartonpapír [lásd 2. cikk m) pont] 11

47

 házi komposztálás (2009-ben 160 ezer tonna);  a szelektív gyűjtést követő komposztálás (2009-ben 407 ezer tonna);  a vegyesen begyűjtött hulladék mechanikai-biológiai előkezelése (2009-ben 304 ezer tonna), és az előkezeléssel előállított másodlagos tüzelőanyagok elégetése, vagy a stabilizált, biológiailag lebomló hányadot csökkentett mértékben tartalmazó hulladék lerakása. A házi komposztálás elősegítése egyúttal a hulladék képződését megelőző intézkedés is. A települések szintjén a házi komposztálásnak a hulladékkezelési díjra nincs érdemleges (költségcsökkentő) hatása. Ezzel szemben a biológiailag lebomló szerves hulladék szelektív gyűjtése és komposztáló telepeken történő feldolgozása egyrészt beruházás-igényes, másrészt a technológia működtetésével jelentősen nőnek az üzemeltetési (szállítási és komposztálási) költségek is, amelyek a hulladékkezelési díjak növekedését okozzák. A díjnövekedést jelenleg csak szerény mértékű árbevétel csökkenti. A díjcsökkenés irányába hat a lerakással kapcsolatos költségek elmaradása is, a kezelt biohulladék mennyiségével arányosan (lásd 4.2. fejezet). A vegyesen begyűjtött hulladék mechanikai-biológiai előkezelése szintén díjnövekedést okoz, de a komposztálásra kerülő hulladékkal szemben az elkülönített gyűjtés és szállítás nem követelmény, ennek megfelelően ebből többletköltség nem származik a jelenleg is alkalmazott vegyes begyűjtéshez képest. A mechanikai-biológiai hulladék-előkezelő (MBH) telepek létrehozása beruházást igényel, illetve az üzemeltetésnek vannak többletköltségei, amelyek növelik a hulladékkezelési díjat. Díjcsökkentő tényezőként a lerakási költségek részbeni elmaradása vehető számításba. A stabilizált, lerakásra kerülő maradék részaránya az alkalmazott eljárástól függően az eredeti vegyes hulladék 15-45%-a. A Mechanikai Biológiai Hulladék-előkezelés (MBH) eljárásokkal biológiailag lebontott, stabilizált, víztartalmában erőteljesen csökkentett és relatíve magas fűtőértékű másodlagos tüzelőanyag nyerhető. A legegyszerűbb műszaki megoldásokkal (a regionális hulladékgazdálkodási rendszerek ilyen megoldásokat tartalmaznak) a feldolgozott hulladékmennyiség átlag 25-30%-a nyerhető vissza másodlagos tüzelőanyagként, amelynek fűtőértéke legfeljebb 12-14 MJ/kg. A másodlagos tüzelőanyag hasznosítása hulladékégető művekben, cementművekben, széntüzelésű erőművekben és gázosító művekben lehetséges. Az értékesítésből származó árbevételek díjcsökkentő tényezőként veendők figyelembe. A települési hulladéklerakóban elhelyezett hulladék szervesanyag-tartalmának csökkentési ütemtervét a helyi (települési) hulladékgazdálkodási terveknek tartalmaznia kell csakúgy, mint az elkülönítetten gyűjtendő csomagolási hulladék kezelésére vonatkozó terveket.

5.3. A csomagolási hulladék hasznosítása Az Európai Közösség szabályozása a gyártói felelősség elvét rendeli el alkalmazni néhány meghatározó hulladékáramra, köztük a csomagolásokra is. A gyártói felelősségen alapuló jogszabályok (irányelvek) egyúttal kitűzik a tagállamok számára az újrafeldolgozási és energetikai hasznosítási célokat, valamint ezek teljesítési határidőit is. A célok határidőre történő teljesítését a Bizottság számon kéri, a teljesítés elmaradása esetén kötelezettségszegési/kikényszerítési eljárást indít a tagállammal szemben. A tagállamok

48

helyzetének rendszeres elemzése alapján a Bizottság javaslatot tesz a hasznosítási célkitűzések további növelését előíró közösségi jogszabályok megalkotására. A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK irányelv azt írta elő hazánk számára, hogy 2005-ben a keletkező csomagolási hulladék fele hasznosuljon, ezen belül az egyes anyagfajták (papír, fém, műanyag, üveg) legalább 15%-a kerüljön ismét feldolgozásra. Ezeket a célkitűzéseket teljesítettük annak köszönhetően, hogy a koncentrált (ipari, kereskedelmi) forrásoknál sikerült szelektíven begyűjteni és hasznosítani a szükséges mennyiségeket. Az irányelv 2005-ben módosításra került, ennek megfelelően Magyarországnak 2012. december 31.-ig biztosítania kell, hogy a képződő csomagolási hulladék tömegének  legalább 60%-a hasznosításra vagy hulladékégető műben energiahasznosítás mellett elégetésre kerüljön;  legalább 55%-a, de legfeljebb 80%-a anyagában kerüljön hasznosításra,  az egyes anyagok tekintetében az anyagában történő hasznosítás legyen: - üveg esetében legalább 60%, - papír és karton esetében legalább 60%, - fém esetében legalább 50%, - fa esetében legalább 15% - műanyag esetében legalább 22,5%. Megállapítható, hogy az új hasznosítási célok következtében a 2005-re meghatározott arányokhoz képest összességében 10%-kal (60%-ra) nőtt az elérendő hasznosítási arány, csomagolás-fajtánként eltérő és jelentős mértékű emelkedések mellett. Ugyanakkor belátható, hogy a csomagolás-fajtánként meghatározott minimális arány nem biztosítja az összességében előírt célkitűzés teljesítését, tehát egyes anyagfajtáknál túlteljesítésre van szükség. Az új célok szerint a feldolgozás szerepe jelentősen megnőtt, az energetikai hasznosítás aránya pedig 5%ra szorult vissza. Ez utóbbi kevésbé érinti Magyarországot, mert a csomagolási hulladék energetikai hasznosítására jelenleg kizárólag Budapesten van lehetőség. Az irányelvben rögzített begyűjtési és hasznosítási célokat a hazai jogszabályok közül a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet, valamint a termékdíjas szabályozás írja elő. Az OHT-II jelenleg ismert szakmai tervezete szerint az ország előtt álló feladatok úgy teljesíthetők, ha a koncentrált (ipari, kereskedelmi) begyűjtés mellett növekszik a lakossági szelektív gyűjtés hatékonysága és aránya. A tervidőszak végére (2014.) a lakossági papír, műanyag, fém és üveg 35%-os hasznosítási arányát tűzi ki célul, amit úgy lehet elérni, ha az összes hasznosítás meghaladja a 350 ezer tonnát, ezen belül a műanyag visszagyűjtésének mintegy 90 ezer tonnával kell nőnie. Az üveg és a fém visszagyűjtését 10-10 ezer tonnával kell növelni, míg a lakossági papír visszagyűjtése már jelenleg is 45% körüli. [Ezeket az adatokat érdemes az 5. ábrán feltüntetett, a lakossági begyűjtésre vonatkozó adatokkal összehasonlítani. Azok alapján az összes hasznosítás 2009-ben 57 572 tonna volt.] A cél továbbra is a gyártók, forgalmazók saját koordináló szervezeteik által működtetett, illetve az önkormányzati közszolgáltatók által üzemeltetett elkülönített begyűjtési rendszerek összehangolása, a felesleges duplikációk és párhuzamos költségek kizárása érdekében. A települési szelektív gyűjtési rendszerek működési költségeihez a gyártók, forgalmazók a

49

kötelezettségeik arányában hozzájárulnak, a lakosság kiszolgálásához szükséges eszközök és létesítmények azonban önkormányzati fejlesztések maradnak, és a közszolgáltatók felelősségében működnek az OHT-II szerint. A lakosságtól és az intézményektől történő elkülönített hulladékbegyűjtés a vállalkozói rendszereken keresztül is működik, sőt az így begyűjtött és feldolgozott mennyiség egyelőre (és várhatóan a jövőben is) jelentősen meghaladja a közszolgáltatás keretében begyűjtött mennyiségeket. A lakossági csomagolási hulladék szelektív gyűjtésének költségeit a 3.3. fejezetben bemutatott koordináló szervezeti költségtérítések csökkentik, a hulladékkezelési díjra pedig a 4.2. fejezetben leírt hatással vannak.

50

6. ÖSZTÖNZÉSI SZEMPONTOK 6.1. A hulladékképződés megelőzése A hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek között felállított prioritási sorrendben a megelőzés áll az első helyen. Ugyanakkor az EU 2005-ben elfogadott, a hulladékkeletkezés megelőzésére és a hulladékok újrafeldolgozására irányuló tematikus stratégiája rámutat, hogy a megelőzés hatékonysága nem megfelelő, ezért a hulladékokról szóló 2008/98/EK (új) keretirányelv kiemelt célként foglalkozik ezzel a területtel. A tagországoktól számszerűsített célok kitűzését várja, és ezek eléréséhez konkrét intézkedések meghozatalát, valamint nemzeti program kidolgozását írja elő 2013 végéig. A nemzeti megelőzési programot három alapvető pillérre kell építeni, amelyek a gazdasági tevékenységek folytatásának módját, az előállított termékek tulajdonságait, és végül a fogyasztói szokásokat jelentik. A lakosságot elsősorban a fogyasztói szokások megváltoztatásával lehet a célok mellé állítani. Az új hulladék keretirányelv rendelkezéseinek átvétele a hazai jogrendbe még nem történt meg (a határidő 2010. december 12.) és a nemzeti megelőzési program sem készült el (határidő 2013 vége). Ugyanakkor az OHT-II szakmai tervezete már az uniós elvárások figyelembe vételével készült, és a települési szilárd hulladékra vonatkozóan az alábbi megelőzési célkitűzéseket tartalmazza:  A hulladék mennyisége 2014-ben se haladja meg az 5 millió tonna (500 kg/fő/év), ezen belül a háztartásokban a napi 1 kg/fő mennyiséget. (Ez a cél akkor teljesül, ha az ország minden településén, többé-kevésbé a jelenlegi szint körül stagnál, de összességében nem emelkedik 1%-nál nagyobb mértékben a keletkező hulladékmennyiség.);  A házi és közösségi komposztálás lehetőségének biztosítása a kiépülő új hulladékkezelő rendszerekben, a zöldhulladékok helyben történő visszaforgatása;  A háztartásból származó használt cikkek továbbhasználata érdekében szervízhálózat és újra-használati központok létrehozásának ösztönzése, a meglévő hálózat fejlesztése. A hulladékképződés, keletkezés megelőzése természetesen lényegesen összetettebb probléma, a közeljövőre vonatkozó fenti célkitűzések ismertetése csak a tájékoztatást szolgálja. Országos szinten sem rendelkezünk tapasztalattal, módszertannal és indikátorokkal a folyamat nyomon követéséhez, ezért jelenleg az önkormányzatok számára eszközként a lakosság tájékoztatása, szemléletmódjának lehetőség szerinti megváltoztatása javasolható, pl.:  a hulladékmegelőző fogyasztási szokások tekintetében (tartósabb, igaz drágább termékek használatának előnyben részesítése, újratölthető elemek használata az egyszer használatosakkal szemben, a házi komposztálás népszerűsítése, stb.);  az újra-használati lehetőségek tekintetében (újra-használati központok kialakítása és népszerűsítése, újrahasznosított termékek népszerűsítése, stb.);  tájékoztatás és szemléletformálás a hulladékelhagyás, illetve az illegális hulladéklerakás környezeti következményeivel kapcsolatban;

51

 a jegyzői hatásköri, szankcionálási lehetőségeinek erősítése a települési hulladék begyűjtésének és kezelésének ellenőrzésében.

6.2. A szelektív gyűjtés ösztönzése A szelektív gyűjtés az egyes hasznosítható hulladék-összetevők újra-használatra való előkészítésének (javítás, tisztítás, bontás), újrafeldolgozásának, vagyis a hulladék nyersanyagként történő felhasználásának, az erre alkalmas anyagok alapanyaggá, illetve termékké alakításának elengedhetetlen eszköze, egyúttal alapfeltétele. Az egyes hulladékáramok elkülönített gyűjtésének megoldása a gazdasági szférában a hulladék termelőjének alapvető kötelezettsége, a fogyasztói szférában pedig elsősorban az önkormányzatok által szervezett közszolgáltatás, valamint a fogyasztási cikkeket gyártók és forgalmazók, illetve az általuk létrehozott koordináló szervezetek feladata, szoros együttműködésben a lakossággal és a hulladék begyűjtő és hasznosító gazdálkodó szervezetekkel. A fogyasztói szférában jelentősen befolyásolja ezt a tevékenységet a szelektív gyűjtéshez szükséges infrastruktúra kiépítettsége, valamint a lakosság szokásai és anyagi érdekeltsége. A lakossági szelektív hulladékgyűjtés lehetősége egyre szélesebb körben válik elérhetővé, elsősorban a papír, műanyag, üveg, illetve fém csomagolási hulladékfrakciók esetében, – köszönhetően a gyártói felelősségbe tartozó hasznosítási kötelezettségeknek, valamint az állami és EU támogatással megvalósult vagy megvalósuló települési hulladékkezelési rendszereknek. Az OHT-II a települési szilárd hulladékra vonatkozóan az alábbi hasznosítási célkitűzéseket tartalmazza:  A szelektív gyűjtés infrastruktúrájának biztosítása a lakosság 80%-a számára;  A települési szilárd hulladék újra feldolgozható (papír, műanyag, fém, üveg és szerves) frakciói esetében az újrafeldolgozás arányának 40% fölé emelése;  2014-ig a lakossági papír, üveg, fém és műanyag hulladékok 35%-os hasznosítása (2020-ig 50%);  A teljes települési hulladék hasznosításának 40% fölé emelése;  A biológiailag lebomló összetevők elkülönített gyűjtésének és kezelésének megoldása oly módon, hogy 2016-ban legfeljebb 820 ezer tonna kerüljön lerakásra;  Komposztáló és biogáz üzemek létesítése, a komposztok minőségbiztosítási rendszerének kialakítása;  A maradék hulladék biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmának stabilizálására mechanikai-biológiai hulladék előkezelés megvalósítása – szükség szerint;  A települési szilárd hulladék energetikai hasznosításának bővítése, a mechanikaibiológiai hulladék előkezelés éghető frakciójának elkülönítése és energetikai hasznosítása interregionális megoldásokkal, erőművek, cementgyárak, hulladék energetikai hasznosító létesítmények igénybevételével;  A gyártói felelősségi körbe tartozó hulladékok lakossági begyűjtőı rendszerének fejlesztése (csomagolóanyag, elem-akkumulátor, elektronikai hulladék, gumiabroncs), hulladékudvarok létesítésével, kereskedelmi cégek bevonásával.

52

Az OHT-II szakmai tervezet által kitűzött konkrét célok világosan tükrözik azt a stratégiai célkitűzést, hogy hasznosítható és égethető hulladék ne kerüljön lerakóba. Kritikusan szembe kell nézni azonban azzal, hogy miközben a szelektív gyűjtés lehetősége jelenleg a lakosság több mint 60%-ának rendelkezésére áll, a települési hulladéknak egyötöde sem hasznosul, ami önmagában, és az Európai Unió többi tagállamával összehasonlítva is igen alacsony. Ütköznek a gazdaságfejlesztési és a környezetvédelmi fenntarthatósági szempontok és érdekek, a hulladék hasznosításával előállítható termékek költségei a piacon az esetek többségében nem érvényesíthetők. Magas a komposztáló telepek üzemeltetési költsége, szűkös a komposzt elhelyezési lehetősége, illetve felvevő piaca. A közszolgáltatás keretében működő hulladékgyűjtő szigetek sűrűsége nem kielégítő, kihasználtsága rendkívül alacsony, ennek megfelelően a tevékenység hatásfoka rossz. Kevés a rendelkezésre álló lakossági hulladékudvar, a házhoz menő szelektív gyűjtés csak néhány településen működik. Nagy lakossági/civil ellenállás tapasztalható a létesítendő hasznosító művekkel szemben. A hulladékkezelő rendszerek üzemeltetési költségeinek növekedése következtében indokolt díjnövekedés miatt romlik a díjfizetési hajlandóság, és nő az elhagyott hulladék mennyisége. Ezt a súlyos problémahalmazt egyedül az önkormányzatok nyilvánvalóan nem képesek kezelni, ehhez állami beavatkozásra van szükség. A jelenlegi lehetőségek között az önkormányzatoknak az a feladata, hogy fenntartsák a már kialakított szelektív gyűjtési rendszerek üzemeltetését, elősegítsék azok hatékonyabb működtetését, és lehetőség szerint bővítsék a szelektív gyűjtés infrastruktúráját. A feladatok teljesítésének eszközeként elsősorban törekedjenek a szolgáltatással arányos, reális és társadalmilag igazságos hulladékkezelési díj megállapítására, valamint helyezzenek nagyobb hangsúlyt a lakossági tájékoztató, szemléletformáló tevékenységre. Mindemellett fontos az is, hogy az önkormányzatok törekedjenek valódi gazdálkodásra a hulladékkezeléssel kapcsolatos költségek és hasznok optimalizálásával, ellenkező esetben azzal a ténnyel kell számolniuk, hogy a települési szilárd hulladékból elkülönített frakciók kezeléséből származó piaci hasznot elveszítik, azt a lakossági díjakban nem tudják érvényesíteni. A hulladékkezelési díj megállapításának jelenlegi jogszabályi keretei között a legfontosabb feladat az egységnyi díjtétel egyik költségelemeként szereplő, a közszolgáltató által az ingatlanról egy-egy ürítés alkalmával ténylegesen elszállított vegyes hulladék térfogatának (valójában a gyűjtőedény térfogatának) helyes meghatározása, az ingatlantulajdonosok reális igényeihez igazodó edényméret-választék felkínálása. A lakosság közvetlen anyagi ösztönzését szolgálja, ha a gyűjtőedény mérete és az ürítési gyakoriság úgy kerül megállapításra, hogy az egyes ürítések alkalmával a gyűjtőedény telítettsége elérje a 95%-ot. Ez az érték gyakorlati tapasztalatokon alapul, és – a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának biztosítása mellett – a közszolgáltatók tevékenységének hatékonyságát is javítja. [A túlcsorduló gyűjtőedények a közterület takarítási igényének növekedéséhez vezethetnek, ezzel szemben a gyűjtőedény méretéhez képest kevés hulladék feleslegesen növeli a szállítási költségeket.] Elkerülhetők a gyűjtőedények – egyébként sem minden esetben reális lehetőségként fennálló – cseréjéből adódó többletköltségek, ha a közszolgáltatás igénybevételét szabályozó önkormányzati rendelet lehetőséget ad az egymás szomszédságában élő ingatlantulajdonosok számára a hulladékkezelési közszolgáltatás közös igénybevételére, a társasházi

53

lakóközösségekhez hasonlóan. Ez a lehetőség különösen kedvezően érintheti az egy- vagy kétszemélyes háztartásokban élőket. A közös igénybevétel szabályait (nyilatkozat a közszolgáltató számára a közös igénybevételről, a gyűjtőedény elhelyezésére kiválasztott ingatlanról, a díjfizetést magára vállaló ingatlantulajdonos adatairól, stb.) az önkormányzati rendeletben rögzíteni kell. Lehetőség adható a közszolgáltatás igénybevételének ideiglenes szüneteltetésére abban az esetben, ha az ingatlanon legalább 30 napig senki sem tartózkodik, ezért ott hulladék sem keletkezik. [Egy hónapnál rövidebb idő megállapítása az ezzel kapcsolatos adminisztrációt feleslegesen növelné.] A szüneteltetés szabályait (pl. a bejelentés módját, határidejét) szintén önkormányzati rendeletben szükséges megállapítani. Ha tudatosul a lakosságban, hogy hulladékkezelési díjat csak a háztartásban képződő vegyes maradék hulladék kezeléséért fizet a hulladék mennyiségével arányosan, késztetést érez a vegyes hulladék mennyiségének csökkentésére a szelektív gyűjtési lehetőségek kihasználásával. A közvetlen anyagi ösztönző hatás azonban csak akkor érvényesül, ha a megfelelő edényméret és ürítési gyakoriság megválasztásával az ingatlanról begyűjtött és elszállított vegyes maradék mennyisége valóban jól megközelíti a ténylegesen képződött hulladékmennyiséget. Az ösztönzésnek természetesen más formái is léteznek. Nyugat-Európában például alkalmazzák azt a módszert, hogy a komposzttelepen előállított komposztból meghatározott mennyiséget díjmentesen, vagy a virágföldnél kedvezményesebb áron kaphat a lakosság. Ez a közszolgáltatói gesztus, különösen, ha a komposztnak a hulladéklerakók rekultivációján kívül nincs más potenciális felvevőpiaca, nem jelenthet akkora kárt a közszolgáltatónak, mint amekkora „nyereséget” könyvelhet el a lakossági hozzáállás pozitív változásában. Van olyan (német) megoldás, hogy a lakos megvásárolhat egy vagy több, kb. 20 l űrtartalmú, a szolgáltató által feliratozott, zárható műanyag edényt, amit térítésmentesen minden alkalommal megtölthet komposzttal, amikor zöldhulladékot visz be a komposzttelepre. A csomagolást koordináló szervezeteknek a szelektív gyűjtés hatékonyságát növelő, a lakosság széles rétegeit az óvodás korúaktól a felnőttekig különböző, és sokszor valóban kreatív formában megvalósító kommunikációs tevékenysége mellett, legalább ilyen fontosak a települési szintű tájékoztató, szemléletformáló rendezvények, programok, a helyi médiumok által biztosított megjelenési felületek okos kihasználása és a lehetőség szerinti pozitív példák bemutatása. A tájékoztatásban, a környezeti nevelésben és oktatásban rendkívül sokat segíthetnek a civil szervezetek is. Megfelelő kommunikációval, példamutatással, a szelektív gyűjtés és a hasznosítás rendszeréről, hasznosságáról és hatásairól szóló rendszeres tájékoztatással, a településen elért eredmények megismertetésével mind az önkormányzat, mind a közszolgáltató sokat tehet a lakosság szelektív gyűjtési kedvének növelése, a gyűjtőedények megfelelő használata, és általában a környezettudatosság szintjének emelése érdekében.

54

7. SZOCIÁLIS SZEMPONTOK ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI Magyarországon a szegénységi arány12 – a 12. ábrán bemutatott adatok szerint – az elmúlt években 10-15% között változott, értéke 2006-ig növekedett, azóta csökkent. 2008-ban 12% volt. Ha nem lennének szociális juttatások, a KSH adatai szerint a lakosság 49%-a kerülne szegény státuszba. A különböző korcsoportok közül a gyermekkorúak között a legmagasabb a szegények aránya, a háztartások közül pedig kiemelkedik az egyszülős, valamint a 2 felnőttből és 3 vagy több eltartott gyermekből álló háztartások szegénységi aránya. 12. ábra

Forrás: Statisztikai Tükör III. évfolyam 142. szám 2009. szeptember 22.

Az előző években tapasztalthoz hasonlóan, az életkor mentén fokozatosan csökken a szegénységi arány, illetve a szegénységi kockázat13. A 2007 és 2008-ra vonatkozó adatok szerint változatlanul a gyermekek szegénysége a legmagasabb, relatív helyzetük kismértékben romlott, 2008-ban 1,67-szerese volt az országos aránynak. A 25-49 évesek relatív helyzete változatlan maradt, az 50-64 évesek szegénységi kockázata kismértékben nőtt, miközben a 65 évesek és idősebbek között a szegények aránya, elsősorban a nőknél bekövetkezett javulás miatt két százalékponttal csökkent. Az idősebb nők relatív helyzetének változásában feltehetően a legidősebb nyugdíjasoknál bekövetkezett korrekció játszott szerepet. Ennek ellenére az idősebbek között a férfiak helyzete a kedvezőbb, akiknek szegénységi kockázata az országos átlag egynegyedét teszi ki. 12

Szegénységi arány: az adott csoportba tartozó szegények száma az adott csoportba tartozó összes személyhez viszonyítva 13

Szegénységi kockázat: az adott csoportba tartozó szegények aránya az országos átlaghoz viszonyítva. Az 1-nél nagyobb érték az adott kategóriákba tartozók áltagosnál nagyobb, az 1-nél kisebb érték pedig a szegénységi küszöb alá kerülés átlagosnál kisebb kockázatát jelenti.

55

A szegénységi kockázatot leginkább a munkaerő-piaci kirekesztődés növeli. Ennek mérésére kétféle mutató, az ún. legjellemzőbb gazdasági aktivitás, valamint a munkaintenzitás szerinti mérőszám szolgál. Az előbbi az egyén oldaláról közelít, a 18 éves és idősebb személyeket a referenciaév nagyobb részében rájuk jellemző gazdasági aktivitás szerint csoportosítja. Az adatok alapján természetszerűleg a dolgozók szegénységi aránya és kockázata a legkisebb, a nem dolgozók közül pedig a legjobb helyzetben a nyugdíjasok, majd az egyéb inaktív keresők, legrosszabb helyzetben pedig a munkanélküliek vannak. Ez utóbbiak szegénységi kockázata 2008-ban 4-szerese volt az országos átlagnak, az év nagyobb részében dolgozókéhoz viszonyított szegénységi kockázatuk pedig csaknem 10-szeres. A gazdasági aktivitás és a gyermekszám hatása együttesen tükröződik a háztartástípusonkénti szegénységi ráta alakulásában (5. táblázat). A fogyasztási egységkulcs használat ellenére kiemelkedően magas az egyszülős háztartásban élő (33%), valamint a két felnőttből és 3 vagy több eltartott gyermekből álló háztartások szegénységi aránya (29%). 5. táblázat Szegénységi arány háztartástípusonként [%] Háztartástípus Gyermektelen háztartások összesen Ebből: Egyszemélyes háztartások 65 év alatti Egyszemélyes háztartások 65 éves és idősebb Egyszemélyes háztartások férfi Egyszemélyes háztartások nő Két személyes háztartások (mindkettő 65 év alatti) Két személyes háztartások (legalább az egyik 65 éves és idősebb) Egyéb gyermektelen háztartás Gyermekes háztartások összesen Ebből: Egy szülő, gyermek(ek)kel Két felnőtt, egy gyermek Két felnőtt, két gyermek Két felnőtt, három és több gyermek Egyéb gyermekes háztartás Mind összesen

2007. 8

2008. 8

21 11

22 8

20 14 8

23 12 9

4

3

4 16

5 16

29 12 14 28 10 12

33 11 16 29 11 12

Az adatok forrása: Statisztikai Tükör III. évfolyam 142. szám 2009. szeptember 22.

A szegény háztartások jövedelmének jelentős részét az ún. társadalmi juttatások teszik ki, amelyek azt a célt szolgálják, hogy bizonyos helyzetek bekövetkezésekor (pl. időskor, betegség, családban élő ellátandó gyermekek és egyéb gondozásra szoruló személyek, munkanélküliség, fogyatékosság stb.) csökkentsék az érintett háztartások, illetve személyek terheit. A társadalmi juttatások jelentős része közvetlenül a háztartásoknak nyújtott pénzbeli vagy természetbeni transzferjövedelem.

56

Átlagosnál magasabb szegénységi kockázat (6. táblázat) jellemzi az egyszülős, továbbá a sokgyermekes háztartásokat, az előbbieknél csaknem 2,8-szoros, az utóbbiaknál 2,4-szeres a szegénységi küszöb alá kerülés esélye, ami az előző évhez viszonyítva 2008-ban kismértékű romlást jelent. Emellett az egyszemélyes háztartások közül a 65 év alattiak, illetve az egyedül élő férfiak kockázata átlag feletti, miközben nagyon alacsony az idős személlyel rendelkező egy- és kéttagú háztartások, valamint a vegyes összetételű gyermektelen háztartások szegénységi kockázata. 6. táblázat Szegénységi kockázat háztartástípusonként Háztartástípus Gyermektelen háztartások összesen Ebből: Egyszemélyes háztartások 65 év alatti Egyszemélyes háztartások 65 éves és idősebb Egyszemélyes háztartások férfi Egyszemélyes háztartások nő Két személyes háztartások (mindkettő 65 év alatti) Két személyes háztartások (legalább az egyik 65 éves és idősebb) Egyéb gyermektelen háztartás Gyermekes háztartások összesen Ebből: Egy szülő, gyermek(ek)kel Két felnőtt, egy gyermek Két felnőtt, két gyermek Két felnőtt, három és több gyermek Egyéb gyermekes háztartás Mind összesen

2007. 0,67

2008. 0,67

1,75 0,92

1,83 0,67

1,67 1,17 0,67

1,92 1,00 0,75

0,33

0,25

0,33 1,33

0,42 1,33

2,42 1,00 1,17 2,33 0,82 1,00

2,75 0,92 1,33 2,42 0,92 1,00

Az adatok forrása: Statisztikai Tükör III. évfolyam 142. szám 2009. szeptember 22.

Az egyenlőtlenséget többféle mutatóval lehet jellemezni. Ezek közül a szegénységi rés azt jelzi, hogy a különböző csoportokba tartozó szegények mediánjövedelme milyen távol van az országos szegénységi küszöbtől, tehát ez a mutató a szegénységből való kikerüléshez szükséges erőfeszítések nagyságát méri. Az indikátorok átdolgozásának eredményeként néhány új mutatószám is bekerült a szegénységet és kirekesztettséget mérő, főleg jövedelmi mutatók közé. Ezek a szegénység és kirekesztettség sokdimenziós jellegét demonstrálják. Ilyen mutató az ún. „anyagi depriváció” mérésére szolgáló indikátor, amely azt vizsgálja, hogy mekkora arányt képviselnek azok a személyek, akik néhány általánosan elterjedt árucikk birtoklását anyagi okból nem engedhetik meg maguknak, ezáltal hátrányt szenvednek. A mutató szegényekre és nem szegényekre vonatkoztatva tartalmazza azok arányát, akik legalább három alapvetőnek tekinthető termékkel nem rendelkeztek, illetve alapvető szükségleteket anyagi okból nem elégítettek ki.

57

A két év összevetése alapján úgy tűnik, hogy a mutató elég stabil, és összhangban áll az anyagi helyzettel, tehát releváns, mivel minden vizsgált korcsoportban a szegényeket kétszeres hiány jellemzi. A 2009-re vonatkozó statisztikai adatok még nem állnak rendelkezésre, de vélelmezhető, hogy a világgazdasági válság hatására romlottak a statisztikai mutatók. Egy, a hulladékkezelési díjfizetési hajlandóságot vizsgáló korábbi tanulmány (Rákosi Judit, 2006. április) megállapította, hogy 2005-ben az átlagos közszolgáltatási díjak az országos átlagjövedelmek 0,65%-át tették ki, a maximális hulladékdíjak elérték az átlagos nettó jövedelem 1%-át, a kisebb jövedelmű térségekben az átlagjövedelmek 1,15%-át. A területi eloszlás mellett más szempontból vizsgálva a kérdést megállapította, hogy a legszegényebb rétegek átlagdíjak esetén a jövedelmük mintegy 2%-át, maximális díjak esetén pedig közel 3%-át voltak kénytelen hulladékkezelési szolgáltatásokra költeni. A víz- és csatornaszolgáltatásra létezik az EU és a Világbank által megfogalmazott nemzetközi elvárás, mely szerint ezekre a szolgáltatásokra fordított kiadásoknak a nettó jövedelmek 3-3,5%-a alatt kell maradnia. A hulladékkezelési díjakra nincs hasonlóan elfogadott társadalmi korlát, de megalapozott szakértői vélemények szerint az 1%-ot lehet annak tekinteni. A társadalmi és szociális helyzetre tekintettel az önkormányzatok díjkedvezményekkel élhetnek, a hatályos jogszabályok [Hgt. 23. § f) pontja] ezt lehetővé teszik. A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a helyi önkormányzatok nagyfokú önállósággal, széleskörű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek. Az önkormányzatok által alkotott, és az e-kormányzásnak köszönhetően az interneten hozzáférhető helyi hulladékgazdálkodási rendeletek nagy különbséget mutatnak. A rendeletek többsége – településnagyságtól függetlenül – nem szabályozza a mentességek és kedvezmények körét. Azokban az esetekben, ahol ez a kérdés egyáltalán a szabályozásban megjelenik, a szolgáltatás igénybevételének ideiglenes szüneteltetési lehetőségéről történt intézkedés, ami a szociális helyzettel nincs összefüggésben. A szociális helyzetre tekintettel jelenleg egyes városok nyújtanak díjkedvezményt. Ezek mértékét megvizsgálva, az alábbiakban két jellemző döntést idézünk. Debrecenben – a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokat szabályozó önkormányzati rendelet alapján – a polgármester állapított meg támogatást a háztartási szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatási díj megfizetéséhez. A támogatás jövedelmi, vagyoni helyzettől, foglalkoztatási jogviszonytól függetlenül a 70. életévét betöltött személyt illeti meg abban az esetben, ha egyedülálló, vagy ha kizárólag házastársával, élettársával, bejegyzett élettársával, 70. életévét betöltött gyermekével, kiskorú gyermekével, fogyatékkal élő egyenesági hozzátartozójával, továbbá testvérével él közös háztartásban. A támogatás abban az esetben illeti meg a kérelmezőt, ha legalább egyikük az előbbi életkort betöltötte, és a lakást kizárólag az előzőekben felsorolt személyek használják, valamint közszolgáltatási díjtartozásuk a szolgáltatónál nincs. A támogatást az önkormányzat által erre a célra rendszeresített formanyomtatványon kell kérni. A támogatás mértéke:

58

 családi házban lakók esetében a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 39/(XII.23.)Kr. rendeletben a 120 literes önálló gyűjtőedény használata során fizetendő közszolgáltatási díjnak legfeljebb a 100%-a, függetlenül a gyűjtőedény méretétől,  a gyűjtőedényt közösen használók esetében a közös képviselő által leigazolt, az adott ingatlanra eső, a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 39/2002. (XII. 23.) Kr. rendeletben foglaltak alapján kiszámított kötelező közszolgáltatási díj összege. Pécsett a hulladékkezelési közszolgáltatást szabályozó önkormányzati rendeletben állapították meg a kedvezmények eseteit, az alábbiak szerint: Engedményes díj illeti meg a 70 literes tárolóedényt egyedül használó 5. § (4) bekezdés szerint igazoltan egyszemélyes háztartásban élő ingatlantulajdonost (egyedülálló ingatlantulajdonos), aki Pécs közigazgatási területén belül közszolgáltatási szerződéssel rendelkezik. Az engedmény mértékét az önkormányzati rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza. Az engedményre való jogosultság igazolásához szükséges adatokat és dokumentumokat – a közszolgáltatónál rendelkezésre állók kivételével – felhívásra az engedményt igénylő köteles a közszolgáltatónál igazolni, illetve hozzá benyújtani. A fenti példákban a kedvezményezettek elsősorban a 70 évesnél idősebb, különösen egyszemélyes háztartásban élő korosztályhoz tartoznak, amelynek szegénységi aránya (2008ban 8%) és szegénységi kockázata (2008-ban 0,67) jóval alacsonyabb, mint az egyszülős háztartásban élő, valamint a két felnőttből és 3 vagy több eltartott gyermekből álló háztartások, de akár a 65 év alatti egyedül élők hasonló mutatószámai. Ez elgondolkodtató annak ellenére, hogy az országos átlagtól nyilvánvalóan lehetségesek területi eltérések mindkét mutató tekintetében. Érdekesek a szabályozás módjában mutatkozó különbségek is, noha arról az állami jogszabályok egyértelműen rendelkeznek, hogy a kedvezmények eseteit önkormányzati rendeletben kell megállapítani. Kormányrendeletben rögzített előírás, hogy a díjkedvezmények és a közszolgáltatási díj különbözetét az önkormányzat köteles megtéríteni a közszolgáltatónak. Emellett előírás az is, hogy a közös (regionális) hulladékgazdálkodási rendszerbe tartozó településeken azonos díjrendszert kell megállapítani. Mindez éppen azokat a településeket hozza hátrányos helyzetbe, ahol relatíve több szegény ember él, és ennek következtében az önkormányzat bevételei is alacsonyabbak. Ha az önkormányzat más forrásaiból nem képes fedezni a társadalmi és szociális helyzetre tekintettel nyújtott mentességek és díjkedvezmények miatt a közszolgáltatónál kieső díjbevételt, inkább lemond a szabályozásról. A fentiek alapján megállapítható, hogy halaszthatatlan szükség van egy korszerű, hatékony szociális alapú támogatási rendszer kialakítására, és az ehhez szükséges önkormányzati források biztosítására. A támogatási rendszer vélhetően jelentősen csökkentené a közszolgáltatók kintlévőségeit.

59

8.

AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS SZEMPONTJAI

8.1. A hasznosítást koordináló szervezetekkel folytatott tárgyalásokhoz A Magyarországon forgalomba hozott összes csomagolás fele-fele arányban a lakosságnál és az iparban, kereskedelemben válik hulladékká. Tagállami kötelezettségünk, hogy 2012. december 31.-ig biztosítsuk a képződő csomagolási hulladék tömegének legalább 60%-os mértékű hasznosítását, az OHT-II jelenlegi tervezete szerint pedig a tervidőszak végén, 2014ben a háztartási csomagolási hulladék hasznosításának el kell érnie az évi 350 ezer tonnát. (A jelenlegi érték nem éri el a 60 ezer tonnát.) A csomagolási hulladék hasznosítását koordináló szervezetek a koncentrált (ipari, kereskedelmi) forrásoknál, illetve a közszolgáltatás keretében végeztetik a csomagolási hulladék begyűjtését. A számok alapján látható, hogy a viszonylag könnyen és tisztább minőségben begyűjthető, koncentrált forrásoknál keletkező hulladékmennyiség véges, ebben a szegmensben a tartalékok gyakorlatilag kimerültek. A mennyiségi követelmények teljesítése szempontjából a koordináló szervezetek a termékdíjas szabályozás által is fenyegetett helyzetben vannak. Mindezek miatt a gyártók, forgalmazók nevében eljáró koordináló szervezetek a kötelezettségeik teljesítése érdekében kénytelenek a lakossági szelektív gyűjtésből származó hulladék mennyiségét növelni. Ez az önkormányzatokat a korábbinál jelentősen kedvezőbb tárgyalási pozícióhoz segíti. A lakossági szelektív gyűjtésből származó csomagolási hulladék mennyisége alapvetően kétféleképpen növelhető: a szelektív gyűjtés kiterjesztésével és a gyűjtés hatékonyságának növelésével. A szelektív gyűjtési lehetőség az országban jelenleg több mint 6 millió lakos számára adott. Az OHT-II tervezete ennek a lehetőségnek 8 millió lakosra történő kiterjesztését irányozza elő, amelynek megvalósítására reális esély van a ma még nem üzemelő új hulladékgazdálkodási rendszerek keretében. A szelektív gyűjtést szolgáló infrastruktúra minden esetben az önkormányzatok tulajdonában van, a már üzemeltetett és az újonnan létesülő hulladékgazdálkodási rendszereknél csakúgy, mint a hulladékgazdálkodási rendszerhez nem tartozó településeken. Ha ez az infrastruktúra nem állna rendelkezésre, azt a gyártói felelősség elve alapján a csomagolási hulladék visszavételére és hasznosítására kötelezetteknek kellene kiépítenie. (Más kérdés, hogy ennek társadalmi költségei lényegesen magasabbak lennének, ezért döntött a jogalkotó korábban a közszolgáltatásba integrált rendszer mellett.) Állandóan visszatérő probléma, hogy a koordináló szervezetek a lakossági szelektív gyűjtésnek csak az indokolt többletköltségeit hajlandók kifizetni, és a rossz hatékonyságú rendszerek működtetését nem finanszírozzák a közszolgáltatók által elvárt mértékben. Erre vonatkozó ellenérvet sajnos nehéz találni. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a gyűjtőszigeteken a lakosságtól egy év alatt begyűjtött csomagolási hulladék mennyisége 2008-ban, országos átlagban 9,60 kg/fő volt, ami azt jelenti, hogy vannak települések, ahol ennél lényegesen rosszabb, illetve lényegesen jobb eredményeket értek el. Ennek az átlagértéknek csaknem kétszerese, 18,4 kg/fő/év volt a lakosonként begyűjtött csomagolási

60

hulladék mennyisége Turán és a szomszédos Galga-menti településeken, igaz nem gyűjtőszigetes megoldással, hanem házhoz menő begyűjtéssel. A csomagolási hulladék lakosságtól történő begyűjtésére és előkezelésére a koordináló szervezetek a 2009. évi tényadatok szerint mintegy 37 900 Ft-ot fordítottak tonnánként. A primer alapanyagok és a környező országok hulladékpiaci árait tekintve ez az összeg egyáltalán nem mondható kevésnek. Ennek ellenére tárgyalni lehet és kell, például a koordináló szervezetek által fizetett költségtérítésnek a változó (árkövető) díjtételéről. Újragondolásra érdemes, hogy az LDPE fólia helyett az egyes műanyag-fajták (PET, polipropilén, HDPE flakon, egyéb műanyag) tényleges piaci árához igazodva kerüljön meghatározásra a változó díjtétel, amennyiben ez kedvezőbb az önkormányzat és a helyi közszolgáltató számára. A koordináló szervezetek piaci körülmények között tevékenykednek, ami az országon belül is versenyhelyzetet jelent a számukra. Jelenleg 8 csomagolást koordináló szervezet működik az országban, amelyek közül a növényvédő-szerek (Cseber), valamint a gyógyszerhulladékok (Recyclomed) csomagolásainak kezelését koordináló szervezetek nincsenek közvetlen kapcsolatban a közszolgáltatókkal. Részvételük a közszolgáltatók tevékenységének finanszírozásában – formáját tekintve – az Öko-Pannon, az Öko-Pack és az Öko-Ferr kft-kel közös elszámolási rendszeren keresztül realizálódik. Javasolható az önkormányzatoknak, hogy vizsgálják meg mind a hat koordináló szervezet ajánlatát. (Az előzőekben felsoroltakon kívül Eko-Punkt, Öko-Kord, Öko-Hungária).

8.2. A közszolgáltatókkal folytatott tárgyalásokhoz A közszolgáltatókkal a díj megállapítására vonatkozóan folytatott tárgyalások alapja minden esetben a részletes költségelemzés, valamint a hozzá tartozó műszaki tartalom és minőség. A szolgáltatók ajánlatainak értékelésekor – közel azonos árak esetén – a műszaki színvonalnak kitüntetett szerepet kell biztosítani. A részletes költségelemzést és az ajánlatot a tárgyalások megkezdése előtt olyan határidővel kell bekérni, amely elegendő időt biztosít az önkormányzatot a tárgyaláson képviselők számára a felkészüléshez, a különböző opciók (legalább egy- és kéttényezős díj-megállapítási módszer) előnyeinek és hátrányainak az önkormányzat szempontjából történő elemzéséhez, a megalapozott döntési javaslat előkészítéséhez. A tárgyalásokhoz megfelelő felkészültségű képviselőt kell kijelölni, ennek hiányában esetleg külső szakértő közreműködését igényelni a felkészülés során. [Ellentételezéséül annak, hogy az ajánlat és a költségelemzés elkészítője jobban ismeri e dokumentumok tartalmát, mint tárgyalópartnere.] Segítheti az önkormányzatot a nyilvánosság bevonása – a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Århusi Egyezmény 8. cikke alapján. (az egyezmény kihirdetése a 2001. évi LXXXI. törvénnyel történt meg.) A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet a 2.2. fejezetben bemutatott módon 5 pontban rögzíti a figyelembe veendő költségtényezőket. Ezek a tényezők egyesek szerint bizonytalanok és túl általánosak, viszont ha az önkormányzat minden esetben megköveteli az

61

egyes hulladékkezelési tevékenységek (begyűjtés, -szállítás, -előkezelés, -ártalmatlanítás és hasznosítás) esetében ezek költségeinek, ráfordításainak és a kezelt hulladéknak a különkülön történő bemutatását, képet kaphat arról, hogy melyek az esetleg veszteséges résztevékenységek. Különösen a veszteségek csökkentése érdekében a közszolgáltató és az önkormányzat partneri együttműködése szükséges, amelyben az önkormányzat a tulajdonosi jogok gyakorlójaként előnyösebb helyzetben van. Az összehasonlítás érdekében hasznos lehet elővenni az előző évben – hasonló elvek és számítási módok mentén – készült költségelemzést. Közös hulladékgazdálkodási rendszer esetén ugyancsak hasznos lehet az érintett társönkormányzatokkal történő előzetes konzultáció, és közös fellépés az egyező vagy hasonló önkormányzati érdekek artikulálása érdekében. Vizsgálni szükséges, hogy a létesítmények bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és harminc évig történő monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költsége szerepel-e az árkalkulációban. (Erre akkor van lehetőség, ha a közszolgáltató az utógondozás, illetve a monitorozás körébe tartozó feladatai ellátására tervet készít, amely alapján mennyiségarányosan megállapítja a terv megvalósításához évente szükséges a hivatalos fogyasztói árindex-alakulás alapján korrigált bevételt.) A rekultiváció és utógondozás költségei abból a szempontból fontosak, hogy az önkormányzat ne kényszerüljön a hirtelen, ugrásszerű díjváltoztatás csapdájába. Az ugrásszerű díjváltoztatás elkerülése és a fokozatosság elvének érvényesítése szükséges azokban az esetekben is, amikor előre látható a jogszabályi változásokból adódó műszaki és környezetvédelmi előírások szigorodása. Fokozott ellenőrzéssel szükséges kizárni annak lehetőségét, hogy a közszolgáltató az így megállapított díjtöbbletet az esetleges veszteségeinek fedezésére használja fel. A hulladékkezelési közszolgáltatás az alábbi elemekre bontható szét:  a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezés céljára történő rendszeres elszállítása;  a települési hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmény megvalósítására, illetve működtetése;  begyűjtőhelyek (így például: hulladékgyűjtő udvarok, átrakóállomások, gyűjtőpontok), előkezelő és hasznosító (így például: válogató, komposztáló) telepek létesítésére, illetve működtetése. A közszolgáltatás elemekre történő szétbontása abból a szempontból lehet előnyös, hogy az egyes szolgáltatási elemek tényleges költségei, ráfordításai könnyebben áttekinthetők, és összevethetők az adott tevékenységre vonatkozóan kialakult piaci árakkal. Szempont lehet a feladatokat megfelelő színvonalon ellátni képes, helyben lévő (és helyben adót fizető) gazdálkodó szervezetek szolgáltatásainak igénybe vétele is, például a hulladékudvarok, komposztáló telepek működtetésekor. Ha „egy kézben” tartja a teljes közszolgáltatást az önkormányzat, erősítheti gazdasági tárgyalási pozícióit abban az értelemben, hogy a nagyobb üzlet reményében a potenciális közszolgáltató összességében kedvezőbb árat kínál, mint az egyes résztevékenységekre vállalkozók által ajánlott árak összessége. A regionális hulladékgazdálkodási rendszerek esetében ezek a szempontok általában nem életszerűek.

62

9.

ÖSSZEFOGLALÁS

A települési hulladékkezelési közszolgáltatás díjának meghatározása a helyi önkormányzatok képviselőtestületének hatáskörébe tartozó feladat. A díj mértékének megállapítására vonatkozó garanciális szabályokat a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 25. §-a, továbbá a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet tartalmazza. Ezek alapján a közszolgáltatási díj – az önkormányzat döntésétől függően – módszertanilag egy-, illetve kéttényezős díjként kerülhet megállapításra. Mindkét díj-megállapítási módszer alapvető eleme – az általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) – egységnyi díjtétel, ami elkülönítve tartalmazza az egyes hulladékkezelési tevékenységek, valamint a létesítmények (különösen a hulladéklerakó telep) bezárását követő utógondozására, illetve monitorozására is kiterjedő költségeket. Az egységnyi díjtételt mindkét esetben a folyamatos költségek és ráfordítások, valamint a várható szolgáltatási mennyiség hányadosaként kell megállapítani, azonban eltérőek a folyamatos költségek, ráfordítások között (a hányados számlálójában) figyelembe veendő költségelemek. Azoknak az eszközöknek, technológiáknak az üzemben tartási költségeinek fedezetét, amelyek akkor is jelentkeznek, ha a hulladék kezelésére nem kerül sor, a kéttényezős közszolgáltatási díj alapdíjában (más szóval rendelkezésre állási díjban) kell figyelembe venni azzal a megkötéssel, hogy az alapdíj a közszolgáltatási díjnak legfeljebb 40%-a lehet. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapítása rendkívül összetett, számos és sokszor egymásnak is ellentmondó szempont figyelembe vételét igénylő feladat. A közszolgáltatás igénybevételét nem egyéni elhatározások, hanem közösségi (társadalmi) szükségletek teszik kötelezővé, így a keresleti oldal a kínálati oldallal szemben egyértelműen kiszolgáltatott, amit a díj mértékének meghatározásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kötelező közszolgáltatást igénybevevő ingatlantulajdonosnak csak az általa a közszolgáltatónak kezelésre átadott hulladék mennyiségére és minőségére van befolyása, a díj egyéb összetevőit alapvetően az önkormányzat és a közszolgáltató által biztosított műszaki feltételek, és azok költségei határozzák meg. A hulladékkezelési díj megállapításának jelenlegi jogszabályi keretei között a legfontosabb feladat az egységnyi díjtétel egyik költségelemeként szereplő, a közszolgáltató által az ingatlanról egy-egy ürítés alkalmával ténylegesen elszállított vegyes hulladék térfogatának (valójában a gyűjtőedény térfogatának) helyes meghatározása, az ingatlantulajdonosok reális igényeihez igazodó edényméret-választék felkínálása. Ha tudatosul a lakosságban, hogy hulladékkezelési díjat csak a háztartásban képződő vegyes maradék hulladék kezeléséért fizet a hulladék mennyiségével arányosan, késztetést érez a vegyes hulladék mennyiségének csökkentésére és a szelektív gyűjtési lehetőségek kihasználására. A közvetlen anyagi ösztönző hatás azonban csak akkor érvényesül, ha a megfelelő edényméret és ürítési gyakoriság megválasztásával az ingatlanról begyűjtött és elszállított vegyes maradék mennyisége valóban jól megközelíti a ténylegesen képződött hulladékmennyiséget.

63

Elkerülhetők a gyűjtőedények – egyébként sem minden esetben reális lehetőségként fennálló – cseréjéből adódó többletköltségek, ha a közszolgáltatás igénybevételét szabályozó önkormányzati rendelet lehetőséget ad az egymás szomszédságában élő ingatlantulajdonosok számára a hulladékkezelési közszolgáltatás közös igénybevételére, a társasházi lakóközösségekhez hasonlóan. Ez a lehetőség különösen kedvezően érintheti az egy- vagy kétszemélyes háztartásokban élőket. A közös igénybevétel szabályait önkormányzati rendeletben rögzíteni kell. Lehetőség adható a közszolgáltatás igénybevételének ideiglenes szüneteltetésére abban az esetben, ha az ingatlanon legalább 30 napig senki sem tartózkodik, ezért ott hulladék sem keletkezik. [Egy hónapnál rövidebb idő megállapítása az ezzel kapcsolatos adminisztrációt feleslegesen növelné.] A szüneteltetés szabályait szintén önkormányzati rendeletben szükséges megállapítani. Az egyes településeken rendelkezésre álló műszaki feltételek nagymértékben különbözhetnek egymástól. Ez elsősorban abból adódik, hogy az ország területének 2/3 részén kiépültek a regionális hulladékkezelő rendszerek, amelyek az európai uniós elvárásoknak megfelelő színvonalú szolgáltatás nyújtására képesek. A regionális rendszerekhez nem csatlakozott településeken a színvonalbeli elmaradást elsősorban a szelektív gyűjtéshez, a szerves hulladék mechanikai-biológiai előkezeléséhez, komposztálásához vagy anaerob lebontásához, a települési hulladék más hasznosítható összetevőinek (pl. építési-bontási hulladék) kezeléséhez szükséges létesítmények és eszközök részbeni vagy teljes hiánya, illetve a vegyes hulladék kezelését szolgáló, meglévő létesítmények és eszközök műszaki állapota jelentheti. A szolgáltatási színvonal- és minőségbeli jelentős különbségek azonban már középtávon sem tarthatók fenn az ország települési hulladékgazdálkodási rendszereinek egységesüléséből fakadóan. A közszolgáltatás színvonalának kiegyenlítettebbé válását eredményező lépés volt 2009. július közepén a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő hulladéklerakók bezárása. A bezárásokat követően kialakultak a vegyesen begyűjtött és lerakóba kerülő települési szilárd hulladék ártalmatlanításához kapcsolódó kisebb régiók, egyúttal a hulladéklerakási tevékenység az ország egészén korszerűsödött, és 72 települési hulladéklerakóra koncentrálódott. A fentiekből adódóan az ország különböző térségeiben vagy településein élők között jelentős különbségek alakultak ki a díjfizetési kötelezettség nagyságában. A hulladékkezelési díjak mértékének 2009. évi alakulását – a Köztisztasági Egyesülés 2010. elején végzett felmérése alapján – a 3.4. fejezet mutatja be. A felmérés azt állapította meg, hogy a korszerűtlen lerakók bezárásából nem következett a díjak kontrolálatlan elszabadulása. Voltak olyan térségek, ahol ez a tény önmagában nem váltott ki díjemelést, mert az érintett önkormányzatok felelős tervezéssel felkészültek a bezárás várható következményeire, s díjpolitikájukat a fokozatosság elvének betartásával alakították ki, időben „elhúzva” a díjemelést. Ahol ez bármilyen okból elmaradt, ott a díjemelés mértéke elérte akár a 40%-ot is, nem elsősorban a szállítási többletköltségből, hanem a korszerű lerakókon alkalmazott eleve jóval magasabb lerakási díjakból adódóan. A bezárásokból következő szállítási többletköltségek az összes költség 10-20%-a közé tehetők, a földrajzi adottságoktól, a szállítási logisztikától, a lerakó elhelyezkedésétől és más tényezőktől függően. A 2009-re megállapított hulladékkezelési díjak felső harmada jellemzi a jelenleg korszerűnek mondható műszaki színvonalnak megfelelő díj mértékét. A jogszabályokban rögzített követelményeknek való megfelelés a komplex hulladékkezelési rendszerek által nyújtott magasabb környezetvédelmi, közegészségügyi, műszaki és minőségi színvonalat ma

64

még nem élvező földrajzi területeken is ki fogja kényszeríteni a háztartásokból származó, elsősorban csomagolási és biológiailag lebontható hulladék-összetevők elkülönített begyűjtését és hasznosítását. A szelektív begyűjtési és hasznosítási infrastruktúrák bővítésének, fejlesztésének és üzemeltetésének többletköltségei miatt várhatóan az inflációt jelentősen meghaladó mértékben szükséges emelni a hulladékkezelési díjat az érintett településeken. Ezzel a jelenleginél sokkal jobban kiegyenlítődnek az országban a hulladékkezelési költségek és a közszolgáltatási díjak egyaránt. A díjak jelenlegi felső harmadot elérő mértékét követően – változatlan hulladékgazdálkodási rendszert feltételezve – már nagy valószínűséggel az infláció lesz a legmeghatározóbb díjképző elem. A települési szilárd hulladék kezelésében a hulladékhierarchia által meghatározott prioritási sorrend jelenleg nem érvényesül, a hulladék csaknem ¾ része ma is lerakókba kerül. A Brüsszelben támogatási stratégiaként már elfogadott, A települési szilárd hulladékgazdálkodás fejlesztési stratégiája 2007-2016. c. dokumentum és a második Országos Hulladékgazdálkodási Terv által kitűzött konkrét célok világosan tükrözik azt a stratégiai célkitűzést, hogy hasznosítható és égethető hulladék ne kerüljön lerakóba. A hulladékhierarchia legalsó fokán lévő hulladéklerakás visszaszorítása, és a szelektíven gyűjtött hulladék feldolgozásának, valamint a települési hulladék termikus hasznosításának a hulladéklerakással szembeni versenyképesebbé tétele érdekében további állami intézkedések (pl. egyes hulladék fajták (biohulladék, építési-bontási hulladék) lerakását sújtó igénybevételi járulék bevezetése, a biztosítékadás és felelősségbiztosítás jelenlegi szabályozásának korszerűsítése) várhatók, amelyek a hulladéklerakási költségek nagyobb arányú növekedését idézhetik elő. Az EU tagállami kötelezettségekből eredően nem lehet lemondani a lakosságnál képződő csomagolási hulladék és biológiailag lebontható szerves hulladék szelektív begyűjtéséről, sőt annak volumenét és hatékonyságát fokozni kell a 4. fejezetben bemutatott, egyre növekvő hasznosítási kötelezettségek teljesítése érdekében. A szelektív hulladék-begyűjtési tevékenység a közszolgáltatók többségénél rendkívül veszteséges, ennek okait egyedileg szükséges megvizsgálni. A legfontosabb feladat a hatékonyság növelése. A belső erőforrások mellett hasznos lehet a környezetmérnök képzésben részt vevő hallgatók bevonása a gyűjtési hatékonyság, illetve a gyűjtési frekvencia optimális meghatározásába. A szelektív gyűjtés hatékonyságának elemzése felajánlható pl. diplomamunka témájául, a közeli felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A finanszírozás kérdésének megoldása minden érintett szereplő (állami jogalkotó szervek, koordináló szervezetek, önkormányzatok, közszolgáltatók) részéről sürgős beavatkozást igényel. Fontos feladata az önkormányzatnak a települési szintű, a szelektív gyűjtés és a hasznosítás rendszeréről, hasznosságáról és hatásairól, a településen elért eredményekről szóló rendszeres tájékoztatás, valamint a környezettudatosság szintjének emelését szolgáló szemléletformálás. A tájékoztatásban, a környezeti nevelésben és oktatásban rendkívül sokat segíthetnek a civil szervezetek is.

65

10. MELLÉKLETEK

1. Melléklet Magyarország települései hulladékgazdálkodási projektek szerint

66

67

2. Melléklet A települési hulladéklerakók bezárásának adatai, felügyelőségek szerinti bontásban, illetve az üzemelő települési szilárdhulladék-lerakók számának alakulása Bezárás időpontja Felügyelőség Alsó-Tisza-vidéki Felső-Tisza-vidéki Észak-magyarországi Közép-dunántúli Észak-dunántúli Közép-Tisza-vidéki Tiszántúli Nyugat-dunántúli Közép-Duna-völgyi Dél-dunántúli Összesen:

2008.

2009. január 1jétől július 1-ig

2009. július 15.

23 0 0 0 1 0 0 1 7 1 33

1 0 1 0 0 2 0 0 1 3 8

5 24 17 11 4 1 7 1 13 11 94

Az üzemeltetett hulladéklerakók száma az utóbbi évtizedben drasztikusan csökkent, a változást az ábra szemlélteti. A csillaggal (*) jelölt 2009. évi adat tartalmazza azt az 5 hulladéklerakót is, amelynek üzembe helyezésére 2009-2012. között kerül sor. Forrás: KvVM Hulladékgazdálkodási Főosztály 2010.

üzemelő lerakók száma

Üzemelő települési szilárdhulladék-lerakók 1200 1000

967

800 600

352

400

172

200

72*

0 2000

2004

2006

2009

év

68

Közreműködött az INNOVENG-Vértes Mérnök Iroda BT. 1044 Budapest, Aschner Lipót tér 8.

Témafelelős:

dr. Hornyák Margit okl. vegyészmérnök környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szakértő [F-719/2006.;Sz-506/2006.] c. egyetemi docens

Szakmai (belső) lektor: dr. Kóródi Mária

Budapest, 2010. április 30.

Őri István vezérigazgató

69